Műelemzések

Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Csokonai Vitéz Mihály - Dorottya

A mű ún. könyvekre oszlik, az egész történet pedig négy könyvben olvasható. Teljes címe: Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon. A főszereplő maga Dorottya, aki olyan idős, csúnyácska és fogatlan, hogy a hamut már mamunak, a szöszt pedig pösznek ejti.

1799-ben Csokonai Somogy megyében tartózkodott, részt vett az ottani farsangi mulatságon, s itt látott modelleket Dorottyára.

A négy könyv a farsang napját mutatja be szakaszokra bontva. Az első könyvben ebédig olvashatjuk a történteket. Az eposz a tárgy megjelölésével indít, majd ezek után a költő fohászkodik, hogy mindent úgy írhasson le, ahogyan az tényleg megtörtént. Nem múzsához, nem mitológiai személyhez fordul, hanem a jó borocska támogatását kéri.

Dorottya egy hozzá hasonló vén dámával, Orsolyával érkezett meg hintón. A pohárköszöntők után, Carnevál előveteti a matrikulát, ami tartalmazza azon dámák nevét, akik már betöltötték a 17. életévüket, de még nem múltak el 64 évesek. Külön jelzés van azok mellett, akik már férjhez mentek, vagy mennyasszonyok. A nyilvános ismertetés nagy vihart kavar, ezért inkább bort rendel, és táncra hívja a vendégeket. Maga a farsang nemcsak a mulatozásról szól, hanem arról, hogy a hajadon lányok párt találjanak maguknak, s házasságok szülessenek.

A második könyvben, amely az estéig történteket foglalja össze, arról szól, ahogyan Dorottya gúny tárgyává válik amiatt, hogy idáig még egyetlen egyszer sem kelt el a férfiak társaságában. Megelégelvén, hogy mindig kigúnyolják, megvetik, fejében bosszút forral. Egy oltáron áldozatot is mutat be, hogy terve sikerüljön. Az oltárra egy szájára fordított éjjeliedényt tesz, kéngyertyát gyújt, amire néhány bálbilétát, három szűzkoszorút, három fürtöt a hajából és egy tucat kártyát dob. Az áldozatáért cserébe egy férfit kér a farsangon résztvevő sokaságból, vagy ha „továbbra is rajt köszörüli nyelvét e gonosz társaság, a bosszúhoz kér segítséget Ámortól”.

A harmadik könyvben olvashatjuk, ahogyan Dorottya elkezdi megszervezni bosszúját a gúnyolódó népségen, s négy másik vén dámával köt szövetséget: Adelgundával, Rebekával, Orsolyával és Mártával. Egyre többen csatlakoznak Dorottyához, aki nagy hatással van a vén dámákra. Követséget küld Rebeka személyében, aki kilenc kísérővel megy az ifjakhoz, hogy előadják a követeléseiket.

A követeléseket hallva az emberek gúnyolódni és nevetni kezdenek. Egyre keményebb eszközöket vetnek be a dámák, hogy elérjék céljukat, mely elsősorban az, hogy ne nevessék ki őket.

„…Csatáztak a merész dámák az ifjakkal
Szerelem mérgébe mártott szemnyilakkal,
De a kézszorítás és sóhajtás heve
Sok szépek szívében nagy pusztítást teve.”

Opor, az egyik fiatal ifjú azonban olyan haditervet eszel ki, amellyel felveszi a harcot Dorottyával. Kitalálja, hogy a férfiak még aznap feleséget választanak, ő pedig annak adja a szívét, akitől az első csókot kapja. Ezt a kijelentést hallva még azok a dámák is rohannak Oporhoz, akik Dorottya szövetségesébe tartoznak – s mivel ők tartották baldachinját is, szegény Dorottyának eltörik keze-lába.

A negyedik könyv az éjfél utáni eseményeket meséli el. Miután a dámák rájönnek, hogy az ifjak jól rászedték őket, haragjukban sírva fakadnak. Segítenének Dorottyának, de ő ezt visszautasítja, majd elkezdi diktálni végrendeletét a dámáknak. Mikor Dorottya észreveszi, hogy foglyul ejtették Carnevált a mátrikulával, hirtelen jobban lesz, s úgy felpattan betegágyáról, mintha semmi baja sem lenne.

Elhatározzák, hogy a hadifoglyot kiheréltetésre ítélik, a matrikulát pedig elégetik. Azonban hirtelen tűz üt ki, s a dámák kiszaladnak, Carnevál pedig meg tud szökni.

Mivel elég sokan haragszanak Carneválra a rövid farsang, és a sok pártában maradt leány miatt, Dorottya újra harcra hívja a népet.

Hajnalban megjelenik Citeré (Venus), a szerelem és a szépség istenasszonya, aki azért jött, hogy békességet és örömöt hozzon. Közli, hogy jövőre hosszabb farsangra lesz mód, s mindenki találni fog párt magának. Megszépíti a dámákat: Dorottya csodás hajadonná változik, Ámor nyilait Oporra és a megszépült Dorottyára lövi ki, akik szerelembe esnek, majd papot hívatnak.