Az 1307 és az 1320 közötti időt kell az Isteni színjáték keletkezési idejének tartanunk. Magyar fordítását Babits Mihály készítette. A mű eredeti címe: Komédia. Dante e művével teremtette meg az olasz irodalmi nyelvet.
Joggal nevezik e művet a középkor enciklopédiájának: az egész korszak szinte lexikálisan teljes tudástömegét foglalja magában. Dante, a tudós beledolgozta művébe az akkori kultúra egész birodalmát. Mindezt a roppant anyagbőséget a költő saját lelkén átszűrve, egyéni élménnyé avatva, egységes világképpé formálta, szigorúan zárt, logikus művészi kompozícióba építette.
A mű témája a lírai én túlvilági utazása: nagyszabású vízió keretében járja be a keresztyén vallás túlvilági tartományait, a Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot. Dante, a mélyen vallásos ember saját maga és az emberi nem boldogságát keresi, azt az allegorikus utat mutatja be, hogyan tisztulhat meg az emberi lélek a bűnöktől, hogyan juthat el a Poklon és a Purgatóriumon keresztül a legfőbb jóhoz és tökéletességhez, az Istenhez az égi Paradicsomba.
Különböző műnemek sajátosságai egyesülnek a műben: tulajdonképpen epikus keretbe foglalt lírai, filozófiai költemény, melyben - a sok párbeszéd, vita következtében - fontos szerepük van a drámai elemeknek is.
Szerkezetében határozott rend uralkodik. Száz énekből áll, s ez a száz ének úgy oszlik három nagy egységre, hogy a bevezetésen kívül mindegyik rész 33-33 éneket foglal magába. Az egyes másvilági birodalmak szintén háromszor három részből épülnek fel: 9 körből, 9 gyűrűből és 9 égből. A hármas ill. a kilences számnak misztikus értelme van: a 3 a Szentháromságra, a 9 pedig Beatricére utal.
Az Isteni színjáték egyúttal a legteljesebb emberi színjáték is: a költőben földi gondok és szenvedélyek izzottak. A túlvilági tájakat a XIII. és a XIV. századi Itália s a történelem emlékezetes szereplői népesítik be, Dante politikai meggyőződése szerint a Pokolban bűnhődve, vagy a Paradicsomban megdicsőülve.
A mű hőse az emberélet útjának felén, 35 éves korában eltévedt az életben, ebben a sűrű, kusza, vad vadonban, mivel elvesztette s elhagyta Beatricét, a tökéletességet. Fel szeretne jutni az erény dombjára, de három allegorikus vadállat állja útját: a kéjvágy foltos bőrű párduca, a gőg és az erőszak oroszlánja s a kapzsiság vézna, örökké éhes nőstényfarkasa. A halott mennyei szerelmes, Beatrice, leszáll az égből a Pokol tornácára megkérni a római költőt, a középkorban csaknem szentként tisztelt Vergiliust, hogy legyen segítségére az utat tévesztett, sírva kesergő léleknek. A nagy római költő kalauzolja végig a mű főszereplőjét a Poklon át, s ő lesz a Purgatóriumban, a tisztulás hegyének meredélyein is vezetője. Vergilius azonban csak a földi Paradicsomig kísérheti el, itt már Beatrice veszi át szerepét, s vezeti ezután a mennyei Paradicsomba földi szerelmesét az Isten látásáig. Dante minden eseményről pontosan tudósit.
A Pokol
A földi bűnök itt nyerik el méltó büntetésüket. Meghalt bűnösök szenvednek itt, bár valódi testük fent, a földben maradt. De hogy szenvedni tudjanak, Dante látszattesttel ruházta fel a lelkeket.
A mű hőse is érdeklődéssel járja a kárhozottak birodalmát. Mindent tudni szeretne, tudásvágya örökös kérdésekkel árasztja el Vergiliust. Keresve kutatja a híres embereket, de itt is a honvágy dolgozik benne: elsősorban honfitársaival, latinokkal szeretne találkozni. Hírt akart vinni róluk az élőknek, hogy figyelmeztesse földi kortársait a bűnök riasztó következményeire. Elismeri ugyan a büntetés jogosságát, Isten bölcs igazságát, de gyakran mély részvétet, őszinte szánalmat, megdöbbenést kelt szívében a sokfajta szenvedés.
A kárhozottak szenvedése csak átmeneti állapot. Az utolsó ítéletkor a lelkek újra egyesülnek majd valódi feltámadt testükkel, s kínjaik akkor válnak örökké és még teljesebbé.
Dante a teológus mércéjével rangsorolja a bűnöket és szabja ki az értük járó szenvedést. A vétkek súlya szerint helyezkednek el a Pokol egyre mélyebb köreiben a bűnösök aszerint, hogy milyen mértékben sértették meg az isteni és a természeti törvényeket. A bűnösök a következő öt (ill. hat) csoportba sorolhatóak: (közönyösök), mértéktelenek, eretnekek, erőszakosak, csalók és árulók. A kárhozottak első csoportját a mértéktelenek alkotják. A II. körben szenvednek a szerelem bűnösei. A költő maga is érezte a szerelem gyötrő kínjait, s ezért megértő lélekkel, szánakozva nézi őket: nincs egyetlen elitélő szava sem. III. kör a tivornyázóké, a torkosoké és falánkoké. A IV. körben szenvednek a fösvények és uzsorások ill. a tékozlók. A Pokol V. körének bűnösei a haragosok. A VI. kör eretnekei lángoló sírban égnek. A VII. kör gyűrűje az erőszaktevők örök bűnhődésének helye (gyilkosok, rablók, zsiványok; öngyilkosok; istenkáromlók, uzsorások, természetellenes kéjelgők).
A következő két mélyebb kör a csalók pokla. A VIII. kör tíz bugyrában, völgyében azok a csalók bűnhődnek, akikben eleve nem lehet megbízni (kerítők, csábítók; hízelgők; simóniákusok; varázslók, jósok; nyerészkedők, sikkasztók; képmutatók; rablók, tolvajok; rossz tanácsadó; viszályszítók és hamisítók). Odüsszeusszal a rossz, hamis tanácsadók bugyrában találkozik a pokoljáró utas. Bűnét (Trója elfoglalását a faló segítségével) meg sem említi: benne a világot megismerni vágyó hőst, a tudás és a haladás bajnokát csodálja. A költő ismeri Odüsszeusz múltját, ezúttal életének további sorsa és halála érdekli. Vergilius maga szólítja meg, nem engedi Dantét megszólalni, nehogy olasz nyelvéért a görög megvesse. Régi szenvedélye erősebbnek bizonyult szerelménél is: a világ megismerésének vágya ismét útra kényszeríti, hiszen az ember arra született, hogy tudását gyarapítva folytonosan előbbre jusson. A IX. kör a Pokol legszűkebb köre: itt gyötrődnek az árulók.
Dante az Isteni színjátékban a középkori vallás dogmái alapján szabja ki a halottak túlvilági sorsát: az örök büntetést vagy az örök üdvösséget.
