Középiskola > Műelemzések > Ady Endre szerelmi költészete, a Léda és Csinszka szerelem összehasonlítása

Ady Endréről hasonlóképp elmondható – mint nagy elődjéről Petőfi Sándorról-, hogy őt sem érdekelte más, „ Csupán Politika és Szerelem”. Dolgozatomban az utóbbival foglalkozom összehasonítva életének két nagy szerelmi korszakát, a Léda és Csinszka verseken keresztül.

Ady Endre legnagyobb magyar költőink egyike, líránk forradalmi megújítója, az 1918-19-i forradalmakat előkészítő irodalmi harc megindítója és vezére volt.

1877. november 22-én született Érmindszenten elszegényedett kisnemesi családból. Tanulmányait Nagykárolyon kezdte majd Zilahon és Debrecenben folytatta. Jogásznak tanult, de tanulmányait abbahagyta és 1900-tól hírlapíró lett Nagyváradon. Előbb a Tiszaparti Szabadság, majd a polgári radikális Nagyváradi Napló munkatársa. Később az új irodalom orgánumának, a Holnapnak és a Nyugatnak vezető egyénisége.

Két első kötete – Versek 1899. Mégegyszer 1903.- még jórészt érzelmes, kiforratlan versek gyűjteménye, de nagyváradi újságcikkei merész, forradalmi szemléletében harcos, éles hangvételében már az érett Ady jelentkezik. Harcol minden feudális maradvány, a grófok, a püspökök Magyarországa ellen, megoldást a forradalomtól várt.

Nagyváradon ismerte meg Diósiné Brüll Adélt, aki egy magas műveltségű, jómódú asszony volt. Egyből szerelemre lobbant iránta. Tetszettek neki a nő magas rangú barátai és társadalmi helyzete. Léda - verseiben így hívja Brüll Adélt – viszonozta ezt a szerelmet. Neki a fiatal költő tehetsége tetszett leginkább. Kettejük kapcsolatának ellentmondásairól és szépségeiről árulkodnak a versek, de árulkodik az alábbi levél is, melyből kiderül Ady nem az asszonyba szeretett bele, Léda kapcsolatuk alatt lett asszony, tehát mást választott nem a szerelmes költőt:

„Édes Adél, Budapest, 1905. december közepe

Nem sírok, nem átkozódom. Két órai magamba roskadás után próbálok hidegen írni. Hála az égnek: maga és Dodó egyek már. Megértik egymás lelkét, s íme egyformán látják bennem a komédiást. A komédiás kivételesen komolyan kí¬ván maguknak minden boldogságot. Mégis megkérdem: mi¬vel komédiáztam? Nem megírtam-e magának, hogy idegbe¬teg vagyok? Hogy keserű és kétségbeesett vagyok? Hogy lumpolok? Hogy magamhoz méltatlan életet élek? Hogy ki kell ragadnom magam, ha nem akarok elpusztulni? Nem titkoltam semmit. Hiszen éppen ezért intéztem úgy az ügyem, hogy ma már az egész redakció akarja, hogy kimenjek külföldre. Majdnem készen van a dolog. A politika és a kötetem késlelteti. No de ez magát nem érdekli. [. . .] Az vagyok, aki vagyok. Maga ismer és magának nem szabad lett volna így ítélkezni. Hogy fuldoklom Budapesten, tudja. Hogy maga nekem mindenem, érezhetné. Maga másképpen akarja. Ne féljen, lesz nekem még ahhoz erőm, hogy magá¬nak ne alkalmatlankodjak. Én ha változtam, egyben változ¬tam : magát egyre őrültebben szeretem. Érthető s nem nagy bűneimet nem titkolom. A lelkemet, az idegrendszeremet nem cserélhetem ki. Február végén, vagy márciusban elme¬gyek Budapestről. Talán Párisba - talán Szt. Pétervárra. Ne féljen, Párisban sem fog látni, ha nem akarja. Én itthon meghalni sem akarok. De higgye el a komédiásnak, hogy ezúttal nem vár mást, mint hogy meghaljon. Valahol messze, még nem tudom hol. Maga legyen boldog, édes Adél. Áldja meg az isten azért, amiket átéreztetett velem. Ha kegyes akar lenni, még írjon egyszer - a komédiásnak. Ha már beleesett a színjátékba, ne álljon ki ilyen kegyetlenül és hirte¬len belőle. Ne siettesse az én végemet. Siet az, s elér önmagá¬tól is. Isten áldja meg, újra kívánom, éljen csöndben, béké¬ben, igazán és boldogan.

Ezerszer csókolja a kezét alázatos szegény híve.”

A levél ellenére Váradon kezdődött szerelmük – természetesen -, Ady első párizsi útján teljesedett ki. Korai szerelmes versei - az Új versek és a Vér és arany című köteteiben – korának minden pompájával, díszével ékesek, így természetesen illeszkednek a már említett két kötet más ciklusdarabjai közé. Léda asszony zsoltára, a Léda arany szobra című ciklusok fogják egybe első két igazi kötetében ezeket a verseket.

„Őrjöngő” korszaknak lehetne nevezni a megismerkedésük első hónapjaiban írott Ady-levelekből kirajzolódó periódust. Erről a lángolásról vallanak a versek is: Félig csókolt csók, Meg akarlak tartani, Héja-nász az avaron.

Ebben a mindent megolvasztó, nyelvét megoldó szerelemben született meg a későbbi Ady- motívumok egész sora. Lírája legmélyebbről fakadó forrása a szem szimbóluma. Jó példa erre a Mert engem szeretsz vagy a Hunyhat a máglya:

„Hunyhat a máglya:
Ezek a szomorú, vén szemek
Nem néznek soha másra.”

Így kezdődik ez a vers, melyben éppen háromszor ismétli meg a szem motívumot. Ihlető forrásról vallanak a motívum későbbi megjelenései:

Add nekem a szemedet / Vér és arany/; a szerelem nagy válságának idején viszont szinte a megkapaszkodás, a megtartani akarás fejlődik ki benne. A szerelmi verseknek ezt a sorozatát folytatta a már ismert gazdagságában a Vér és arany c. műve. Két legnagyobb remeke: Jöjj, Léda megölellek, illetve a Léda a kertben.

Korai műveiben valósággal dúskál a biblikus már-már babonásan folklorisztikus motívumokban. Ez utóbbi motívumkör tipikus darabja a Lédával a bálban:

Sikolt a zene, tornyosan omlik
Parfümös, boldog, forró, ifjú pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra.

„Kik ezek?” S mi bús csendben belépünk.
Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
S hervadt, régi rózsa-koszorúinkat
A víg teremben némán szerte-szórjuk.

Elhal a zene s a víg teremben
Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok.

Második párizsi útján 1907 januárjában írta ezt a verset Ady „mikor legtudatosabban törekedett arra, hogy a Baudlaire hozta „frisson nouveau”-ket magyarul eredetiben kamatoztathassa. A morbiditást a líra nagy múltú századi megújítójától kölcsönözte.

Mindjárt a vers indítása: „Sikolt a zene”, kifejezi a rettenetet, s a torlódó igék és jelzők csak fokozzák ezt. Egy-egy tudatosan elhelyezett szóval, szókapcsolattal hallatlan költői feszültséget tud teremteni: „Rettenve néznek egy fekete párra.”, „…régi rózsa-koszorúinkat”,…némán szerte-szórjuk”. Ezt a feszültséget követi természetesen a záró strófa szétrebbenő boldog mátkapárjainak s az egyedül táncoló Halál- arcú párnak a képe.

Az Illés szekerén című kötetében a Léda ajkai között című ciklus folytatja a még mindig izzó szerelemről gyónó versek sorát. Itt érhetjük tetten a Lédához írott szerelmi versek egyik legkülönösebb, de egyben legszembeötlőbb vonását: a Halál és a szerelem egységét. A mi násznagyunk című verse példázza ezt a legvilágosabban. A vers képei egy falusi parasztlakodalomból kölcsönzöttek: a násznagy, az öröm-szülők, a násznagy népi rigmusai innen kerültek Ady versébe. Amit azonban a vers maga mond az teljes mértékben Adyé: a mindenen győzedelmeskedő szerelem – a beteljesülhetetlenség, kielégületlenség s kielégíthetetlenség érzése – íratja le Adyval a vers utolsó strófáját:

„S egy koporsóban kéken-sárgán
Ott fekszünk mi egymással telve
Végre örökre egybekelve.”

A férjes asszony iránt érzett szerelem csak a halálban teljesülhet be: ez Ady felfokozott érzésének, igazi szerelmes hangja, ez az elérhetetlenség minden kín és fájdalom okozója, mely csak növeli a mély szerelemmel amúgy is együtt járó fájdalmas szenvedést, gyötrődést, az egymástól való leküzdhetetlen távolság által okozott bizonytalanságot is..

Az Illés szekerén kötettől a szerelmes versek két ciklusra szakadnak. A szerelem lassú hűlésével együtt kezdődik a másik vonulat. Van azonban egy még ennél is meghatározóbb indítéka: a beteljesíthetetlenség érzése. Halálvirág: a csók – mondja a ciklus címadó verse. A szív komédiájában már fölhangzik a gyötrő kérdés:

„Nem azok-e az igaziak
akiket hasztalan szerettem?”

Léda iránti szerelmének múlásáról árulkodik, hogy 1910-től nincs külön hozzá írt vers. Ady és Léda jelképessé emelkedett szerelmeinek azonban nagyon is emberi részletei voltak: a szakadékot az évek során ugyanúgy mélyítette a korkülönbség (Léda öt évvel idősebb volt Adynál), mint a kölcsönös féltékenykedés. Vádaskodások, szemrehányások, civódások, bántások – s végül gyűlölet fakadt mindebből. Embertelen életmódjuk is távolította őket egymástól, néha hónapokig nem találkozhattak. Léda állandóan Párizsban élt, s csak ritkán jött haza. Ady kései párizsi útjait pedig hosszú hónapok választották el egymástól.

Schöpflin Aladár így vélekedik erről a kötetről: „Az Illés szekerén kötetben hallani az első hangokat, amelyek elárulják, hogy Léda már nem tölti be szívét teljesen. Addig Lédát majd mindig valami szimbolikus cselekményben képzelte el, mint vele együtt szereplő társat, amint csónakban közeledik a holt tengeren, mint csatázó héjatársat, az asszonyok karából kilépő asszonyt, amint a kertben ül piros hintaágyon. Mindig voltak látomásai Lédáról. Ezek a képek mindjobban elhalványodnak, a látott képek gondolatokká általánosodnak és a versekben kezdenek feltűnni más nőarcok.”

A kései Léda szerelemnek nagy összefoglaló, töprengő, kereső remeke A föltámadás szomorúsága. Felkavaró versekkel búcsúzik Lédától, akitől egyre távolodik: Szívedet Isten segítse, Eldönti a Sors.

1912. május 6-án pedig már hozza a Nyugat az Elbocsátó szép üzenet című verset. ”Akárhogy hangzik is, ennek a megtagadásnak a súlyossága adja a mértékét, mekkora nagy volt egykor ez a szerelem, s mekkora értéket jelentett Adynak” – így vélekedik Schöpflin Aladár a versről.

A szerelmi lírát Ady és Léda emberi kapcsolatának pillanatnyi benyomásai színezhették, de Adynak „nyugtalan” és „kínzó” volt ez a szerelem. Saját énjét vetítette ki a szeretett nőn, s voltaképpen mindig csak önmagát imádta.

Ady és Léda szerelmének igazi epilógusa voltaképpen nem az indulatok óráiban fogalmazódott Elbocsátó, szép üzenet, hanem az éppen egy hónappal korábbi keletű Valaki útravált belőlünk. A vers képei a magányt, az elhagyottságot, az egyedül maradást sugallják:

„Mint elárvult pipereasztal,
Mint falnak fordított tükör,
Olyan a lelkünk, hív, marasztal
Valakit, ki már nincs velünk,

Ki után ájult búval nézünk.
Egy régi, kényes dámát,
Kegyetlen szépet siratunk,
Bennünk sarjadt asszonyrészünk.”

Összefoglalva, ezek a Léda versek témaválasztásukban is páratlanok a világ szerelmi lírájában: szinte kizárólag a beteljesült szerelmi mámorban fogantak, s mint már említettük: ezt a mámort pusztulás, halál, sebek, bűntudat kísérik. Pedig Léda „mesterasszonya az ölelésnek". „Ajkam csupa vér, ajkad csupa vér". - „Jönnek a rémek." - „Én beszennyezlek." Léda alakját „telefröccsen¬ti tintalével, vérrel, gennyel, könnyel, epével."- „Tüzes sajgó seb vagyok." - „Régi kínoknak bús köntösében félelmes ölű, mélyvizű tavon" ringanak szeretkezés közben. És a híres „Héja-nász az avaron". Aztán: „Szívemben százszor megöllek." - Még a bálban is „szétrebbennek a boldog mátkapá¬rok" -- ha ők ketten arra táncolnak. „Téli szél zúg s elalusznak a lángok." Szerelmük alkonyi két piros felhő, melyek „meghalnak a vágyak tüzében". - „Minden csókomban meghalok." Násznagyuk a halál. Léda zöld nagy szemeiből kikukucskál „a Mámor, a Halál s az Isten". - Léda „maró szája sose lakik jól". -- „Csókol, amíg csak belepusztul." - Szerelmi együttléteik „halálba vivő vonatok". - „Csupa rom és romlás a lelkünk." Így árad ez a gyönyörűséges iszonyat éveken át. De aztán, 1910: „Bilincs volt egész éle¬tünk." Ébredezés egy nyűgöző, lidérces álomból. Némi gúny csillan: „E fél¬szeg országban ezer év óta hímnek is az derék csak, ki patrióta." Az első búcsúzó sorok (1912-es kötet): Szívedet Isten segítse. És: „Mi lesz velünk, majd eldönti talán a Sors, e bölcs, gondos." Így jutunk az Elbocsátó, szép üzenethez. „Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor, ha hitted, hogy még mindig tartalak s hitted, hogy kell még elbocsátás.".

Léda után több nő is megfordult Ady életében, de egyik sem jelentett semmi komolyat a költő számára. Mindegyikkel csak a szívében tátongó űrt akarta betölteni.

Következő szerelme, aki később felesége is lett Boncza Berta. Már megismerkedésük is igen különleges volt. A lány olvasta Ady verseit és a versek által beleszeretett a költőbe. Több levelet írt Adynak, melyben meghívta magukhoz. Adynak tetszett, hogy egy fiatal lány így felfigyelt rá, ezért 1914 tavaszán ellátogatott Csucsára a Boncza-várba. A látogatásból végül is leánykérés lett. Az apa tiltakozásának ellenére 1915 tavaszán esküdtek meg.

Adynak mindent jelentett ez a szerelem: a lányért való harc idején narkotikumot az első háborús hónapok valóságával szemben, a házasságban pedig az összebúvó félelem óráit.

Nem volt könnyű emberileg ez a házasság, hiszen Csinszka – így hívta feleségét – jóval fiatalabb volt, s még „parádézni” szeretett volna az idősödő, „sír felé hajló” költő mellett.

A Csinszkához írott versekből elénk tárulnak az idősödő Ady életérzései. Szinte semmi nincs már ezekben a Léda-zsoltárok díszeiből, már-már fülledt erotikájából. Őszinte vallomások ezek a feleséghez. Ilyen a Nézz, Drágám kincseimre is:

„ Nézz, Drágám kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre,
Nézz egy hű, igaz élet sorsára,
S őszülő tincseimre.

...

Ha Te nem jöttél vóna,
Ma már tán panaszló szám se szólna,
S gúnyolói hívő életeknek
Raknak a koporsóba.”

A Csinszkához írt versek a letisztult szerelemről, a magánytól való félelemről szólnak. Ady nagyon félt attól, hogy Csinszka elhagyja őt, és magában kell meghalnia, ezért szinte minden hozzá írt versében kéri, könyörög neki, hogy maradjon vele. Célját el is éri, hiszen Csinszka egészen a haláláig 1919. január 27-ig kitart mellette.

Csinszka iránti szerelme teljesen más érzelmi alapokról fakadt, mint a Léda iránti. Csinszkáért nem kellett annyira harcolnia, hogy megkaphassa, hisz jóformán maga „jött el” Adyért. Léda ezzel szemben igazán sohasem lehetett az övé, bármennyire is vehemensen rajongtak egymásért. A Csinszka szerelem a megnyugvást hozta el, az érzelmi biztonságot, mellyel együtt járt a bármikor elveszíthetlek kínzó érzése, ami teljesen jogos érzés egy öregedő ember részéről a jóval fiatalabb feleséggel szemben. Lédát elveszítésétől nem kellett félnie, hisz sohasem volt igazán az övé, amit egymásnak adtak önmagukból azt kötöttségek és korlátok nélkül adták, miközben tudták nem várhatnak el többet egymástól a múló szerelmes pillanatoknál. S végül Csinszka felnézett Adyra, a fiatalabb, szinte gyermeklányi odaadó büszkeségével, túlértékelve szerette, míg Léda az idősebb szemével nézte, s társadalmi rangjának megfelelően – miként a már idézett levélből is kiderül – kicsit lenézte a művészt, a „komédiást”.

A Csinszka szerelem versei közül nekem a legjobban az 1916. januárjában íródott Őrizem a szemedet című vers tetszik.

Ebben a versben benne van Ady összes érzelme a felesége iránt, a letisztult szerelem, a magánytól való félelem, és a halál közelsége. Olyan hatalmas érzelmekről, indulatokról szól nagyon egyszerű hétköznapi szavakkal ez a vers, mely minden embert magával ragad és meghat. Annyira emberi és szívbe markoló minden sora, hogy bárki bármelyik korban képes teljes mértékben átélni és megérteni:

„ Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.