Középiskola > Műelemzések > Petőfi Sándor szerelmi költészete

Petőfi Sándor a magyar romantika korának egyik legjelentősebb életművét hozta létre. Irodalmunkra mindeddig a legnagyobb hatást gyakorolta, nevét, legalább néhány versét minden magyar ismeri. Művészete a romantika kiteljesedését , de egyben annak meghaladását is jelentette. Új irodalmi ízlést honosított meg, kitágítja a líra témakörét, új műfajokat teremt. Jellemző értékrendje, életének két mozgatórugója, célja kapcsolódik tömör egyszerűséggel a Szabadság, szerelem c. versében. Életénél becsesebb a szerelem, a szerelemnél is értékesebb a szabadság.

Költészetében összekapcsolódik a hazafiság, szerelem, a táj és a népi élet ábrázolása.

Petőfi szerelmi lírájának költészete - a szabadságeszmény jegyében – a romantikus személyiség legbensőbb tartalmait mutatja meg. A többnyire életrajzi hitelességű élmények nyomán megalkotott udvarló és hitvesi költészet a szerelmet a szabadsághoz hasonlóan magasabb rendű létformának, eszményi állapotnak érzékelteti. Szerelmi költészetének három múzsája volt. Közülük az első Csapó Etelke volt, ám a lány 15 évesen elhunyt és csak halála után döbbent rá Petőfi, hogy szereti.

Játszik öreg földünk...:

A költő fájdalmát a Cipruslombok Etelke sírjáról című, 1845-ben megjelent kötetben foglalta össze. Ennek legszebb alkotásai a halott lány szépségét örökítik meg (pl. Zárjátok már be azt a koporsót; Jaj, be bús ez a harangszó; Ha életében…). A ciklus darabja közül a Játszik öreg földünk... formai szempontból mutat érdekességet. Kettétöri a hexametert Petőfi, s így szimultán ritmusúvá teszi a verset. Gondolati szempontból a természet iróniáját ábrázolja az emberi érzelmek fölött. Az Etelkéhez írott verseket elégikus szentimentalizmus jellemzi és rokokó vonásokat is felfedezhetünk benne.

Ugyanebben az évben ismerkedett meg Mednyánszky Bertával Gödöllőn. Petőfinek az iránta érzett szerelem segített túljutni az Etelke halála miatt érzett bánaton.

Fa leszek, ha...:

A Bertához írott verseket a népköltészetből átvett metaforák, a népdalok friss és üde hangvétele jellemzi. Bertához szól a Szerelem gyöngyei ciklus, melynek kiemelkedő verse a Fa leszek, ha… kezdetű népies műdal. Az első versszak első két sora két mondat, melynek mondatpárhuzamában felcserélődik a fő- és mellékmondat helyzete („Fa leszek, ha fának vagy virága. / Ha harmat vagy: én virág leszek”). A harmadik sor folytatja ezt a formai játékot, de a negyedik sor alárendelésként kapcsolódik az előző mondatokhoz. A második strófában a mondatok kétsorosak, variálják az előzőekben megfigyelt mondatpárhuzamokat, és megszólítják a „leánykát”, akihez beszél a lírai én. Az utolsó versszak zárójeles megjegyzése („hogy/ Egyesüljünk”) visszautal a negyedik sorra („Csakhogy lényeink egyesüljenek”). A mondatpárhuzamból következő állandóságérzet illetve tagmondatok helyzetének és kifejtettségének változásából származó folyamatosságérzet a mozgás képzetét kelti. A vers metaforái (pl. fa, virág, harmat, csillag, napsugár, mennyország, pokol), amelyek a megszólított nőre vonatkoznak, a romantikus költői lélek kifejezői. A szöveg poétikai és szerkezetbeli megformálásából a népköltészetnél tudatosabb alkotásmódra következtethetünk.

Petőfi legnagyobb szerelme felesége, Szendrey Júlia volt, akit 1846-ban ismert meg. A hozzá írt versek két csoportra oszthatók aszerint, hogy házasságuk előtt vagy után keletkeztek. Előbbi művekre az udvarlás, vallomásosság jellemző, ezeknél jelentősebbek azonban későbbi alkotásai, mivel ezekkel Petőfi megteremtette a hitvesi költészetet.

A Szendrey Júlia ihlette versek egyes darabjainak hangja a népies beszédmód mellett az élményhez kötöttség folytán személyesebb, egyénibb.

A szerelmi ódák és elégiák a romantikus személyiséget helyezik előtérbe és esetenként össze is kapcsolódnak a forradalmi látomásos költészettel.

Reszket a bokor, mert...:

Még házasságuk előtt írta meg Reszket a bokor, mert… kezdetű versét, amely 1846 szerelmi dalköltészetének egyik legkiemelkedőbb darabja. Ekkor még alkotásai tele vannak bizonytalansággal, mert nem biztos Júlia érzelmeiben. Ennek a versnek a hangulata mégsem szomorú, inkább nyugodt. A kezdő motívum („Reszket a bokor, mert / Madárka szállott rá”) a lélek rezdülését jelenti, amit az okozott, hogy az imádott nőre gondolt. („Eszembe jutottál”). A második versszakban kiderül, hogy a lírai én még mindig nagyon szereti a megszólítottját, de a viszonzottságban nem biztos: fel is teszi a kérdést Júliának („Szeretsz, rózsaszálam?”), de választ sem várva közli, hogy ő maga imádja („Én ugyan szeretlek, / Apád-anyád nálam / Jobban nem szerethet”). A záró szakasz az évszakok ellentétéből levont következtetés után a kijózanodást mutatja, s a köznapi búcsúformula az indulatok lehiggadásáról ad hírt. Petőfi a népies költészet, a népdal metaforikájával dolgozik (pl. „rózsaszálam” = Júlia), fölhasználja annak stiláris, retorikai elemeit (pl. gondolatritmus:” Reszket a bokor, mert / Madárka szállott rá / Reszket a lelkem, mert / Eszembe jutottál”; párhuzam:” Akkor meleg nyár volt, / Most tél van, hideg tél”; anaforikus szerkeze: „Reszket a…”)t A mű megtette a hatását: Júlia ugyanis beleegyezett a házasságba. összhangot alkot benne remény és kétség, illetve a kétség a remény jegyében fogalmazódik meg, magas fokú lírai közvetlenséggel.).

Minek nevezzelek?:

Petőfi egyik legszebb szerelmes verse a Júlia-versek közé tartozó Minek nevezzelek? című romantikus óda, melynek megszólítottja, ódai tárgya a feleség, megmutatkozik a nagyfokú személyesség és intimitás.

A szerelmes férj szemléletének tárgya háttérbe szorul, a vers alkotáslélektani középpontjában egy nyelvbölcseleti kérdés áll, miszerint a lírai én számára lehetetlennek tűnik a férfit elvarázsoló szerelmes asszony titkának, magának a szerelem lényegiségének kifejezése, rögzítése. A nyelv tehát alkalmatlan mind a kedves, csodálatos, eszményi lényének leírására, mind a beszélő érzéseinek kifejezésére. A költeményben ugyanakkor mindvégig a megnevezésről, illetve a jelentéstulajdonítás önkényességéről van szó, mert a költő a képi gazdagságot, magát a rögzíthetetlenséget teszi a nyelvi megalkotottság legjellemzőbb vonásává.

Beszél a fákkal a bús őszi szél...:

A Beszél a fákkal a bús őszi szél... című vers is a koltói napok idején, tehát a mézeshetekben született. A házastársi idill finom képébe is beleszövődnek a szabadság szenvedélyes motívumai. Az idill meghitt keretében sokkal élesebben rajzolódnak ki a politikai háborgás villámai; a szabadság iránti rajongás mennydörgéseit azonban lehalkítja a szendergő feleség jelenléte, amelyre a gyengéd refrén figyelmeztet szüntelenül. Ahogy Illyés Gyula mondja: “Petőfi a leghalkabb pianóban játszik…egy mennydörgő, földrengető futamot”. Strófáról strófára éleződik az ellentét a boldog szerelem nyugalma és a harcot vágyó zaklatott lélek között. Ahogy nőnek a végső véres küzdelem képei, úgy nő az ellentét is, de a magasabb rendű harmónia mindvégig egységben tartja őket. Ebben rejlik az elégikus hangulatú mű művészi szépsége. Eszmei értéke viszont az, hogy a magánélet boldogsága az egész emberiség boldogságáért vívott harc ösztönző erejeként jelenik meg benne.

Szeptember végén:

A magyar költészet egyik legszebb elégiája a Szeptember végén. Az ihlető alkalom benne van a versben: a koltói kastély ablakából látott nyárvégi táj, melynek mélabúval átszőtt leírása megvan Júlia naplójában is. A természet közeli hervadása saját fiatalságának és boldogságának mulandóságára figyelmezteti a fiatal férjet. A mű ellentétes gondolatritmusra épül, Petőfi a tél-nyár ellentéttel állítja párhuzamba az emberi élet múlását. A tájba szőtt merengés, az életen keresztülsuhanó rezignáció, az elmúlás gondolata, a szerelme hűségét próbáló kérdés rendkívül megkapó hangulatot teremt a két első szakaszban. A harmadik versszak romantikus látomásában a hangsúly a “könnyeden” szón van, ez emeli ki azt is, hogy a vers nemcsak a halhatatlan szerelem vallomása, hanem mély fájdalmú sejtelem az emberi élet és boldogság gyors múlandóságáról. A feloldás az utolsó két sor költői túlzása, az akkor "ott" örökre időhatározókkal az érzést Petőfi az öröklétbe emeli. Rejtélyes, hogy Petőfit nagy boldogsága közepette éri utól az elmúlás gondolata. Az elégia mégis a gyászos hangulatból kiemelkedve a síron túl is élő szerelem szenvedélyes vallomásával zárul.

A mű keresztrímes, ritmusát nyugtalanságot tükröz: zaklatott anapestusok nyugtalanítják a versfelszínt, ezek árulkodnak a lélek állapotáról.

A lánglelkű költő élete, és ezért életműve is tragikusan rövid. Alkotásai azonban az irodalomban feledhetetlenné és világszerte ismertté tették a szerelemes forradalmárt, Petőfi Sándort. Petőfi művészete a romantika kiteljesedését, de egyben annak megújulását is jelentette. Versei egyszerűek, mindenki számára érthetőek, ezért széles néptömeget képes megmozgatni. Szerelmes vers általában a kedves utáni vágy feszültségéből születik. Petőfi azonban nem a vágyakozás költője, hanem a lelki jelenvalóságé. Petőfi feleségéhez írt versei annál csodálatosabbak, mert ritka az, hogy valaki a feleségéhez ír szerelmes verset.