Műelemzések

Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Petőfi Sándor Minek nevezzelek c. művének elemzése

A költő művészi és politikai érlelődése szakaszában (1846-1848), Szendrey Júlia iránt érzett szenvedélyes szerelme hatására keletkezett ez a szerelmes vers.
A költemény beszédhelyzete, a szerelem megvallása dialogizáló versbeszédet feltételez, ezzel szemben a költeményt elolvasva azt tapasztaljuk, hogy a szerelmes férj szemléletének tárgya háttérbe szorul, és a romantikus személyiség, illetve személyesség határozza meg a monologikus szöveget.

A címben foglalt kérdés az egyes versszakok elején és végén fordul elő. A versszaknyitó kérdések a megnevezhetőség sikerében való bizakodást fejezik ki, a versszakot zárók lemondásról, a megnevezési kísérlet kudarcáról vallanak. A várt megnevezés elmaradása és az újrapróbálkozások késleltetést eredményeznek. Ez a retorikai fogás fenntartja, illetve fokozza a feszültséget, ami a zárlatban sem oldódik, hiszen a nyitva hagyott kérdés a versolvasót további gondolkodásra készteti.

Az első négy versszak egy-egy kis emlékkép a fiatal házaspár eddigi közös életének hétköznapjaiból. Az első versszakban a lírai ént és a kedvest az alkonyi együttlét meghitt pillanataiban mutatja: a férfi tekintete csodálattal állapodik meg az elmerengő nő szemein. A második versszak a férfi bámulatát érékelő kedves és a tekintetek találkozásának mozzanatával építi tovább az epikus történéssort. Ez a mozzanat a harmadik versszaktól elindítja a két ember közeledését: a szeretett nő megszólítja a beszélőt. A negyedik versszak pedig a csókban való eggyé olvadás elragadtatott, önkívületi állapotát ragadja meg.

Mindegyik emlékkép középpontjában hitvese, Júlia áll. A költő hitvese alakját kisebb elemekből állítja össze. Egy-egy testrészéből, ilyen a szeme, az ajka, és tulajdonságából, ilyen a szelíd tekintete, zengő hangja, lángoló ajka. Objektív képet kapunk ezek által Júliáról, mivel pozitív jelzőkkel látja el az egyes testrészeit és tulajdonságait. A költő ezt a bemutatást szóképekkel és metaforákkal teszi érzékletessé. A hasonlatok anyagát a természetből meríti.

A költemény a rajongó hang tetőfokát az utolsó versszakban éri el. A költő végül nem találja meg a visszatérő kérdésre a választ. Az utolsó versszak egésze nem más, mint becézgető megszólítások sorozata. Ezt a sort az „Édes, szép, ifju hitvesem” megszólítással zárja. Ez az előző megszólítási formáknál sokkal egyszerűbb megszólítás. A költő ezek után is megismétli a kérdést. A nyitva hagyott kérdés további gondolkodásra készteti az olvasót.
Nagyon meghatott felesége iránti rajongása. De legjobban az ismétlődő sorokban visszatérő kérdés tetszett: „Minek nevezzelek”, mely nyomatékosítja Júlia iránt érzett szerelmét.