Műelemzések

Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Kányádi Sándor - a kisebbségi lét sorskérdései

Bevezetés a költészetébe:
Sárga kankalin
Egy látvány és annak értelmezése adja a verset. Tulajdonképpen egyetlen metaforát bont ki amelyet már a címben megad.

Szerkezete:
5 db 2 soros versszakból áll, amelyek félrímesek.
1. vsz: ellentét bontakozik ki a színek és azok értelmezésének szintjén: a fekete a gyász színe, a kankalin pedig egy tavasszal nyíló virág az elmúlás és az újjászületés áll szemben egymással.
2. vsz: megkapjuk a nyitókép magyarázatát. A birtokos személyragos főnév segítségével: a kankalin a leszakított élet, azaz a halottak metaforája.
3. vsz: fokozódik a vallomásosság. Megkapjuk az „élmény” kiindulópontját.
4. vsz: fokozással jelzi a halál folyamatának megállíthatatlanságát. („Gyűlnek, egyre gyűlnek, nem fér”). Párhuzamosan sokasodnak a virágok és a halottak.
5. vsz: a lírai én lelkében már nem fér el a fájdalom, ahogyan a pohárban sem férnek el a kankalinok. visszatért tehát a nyitókép, amellyel fokozódik a vers siratójellege.

Vén juh az ősz
Látomásvers: folytonosan és vibrálóan egymásba játssza a látványt és az abból kinövő látomást.
A cím és a verskezdet itt is egy metafora: egy vén juhval azonosítja az élet őszét, azaz az öregséget és az elmúlást. Ezután már csak a juh bemutatása történik.

1. vsz: a pusztulás képzete uralkodik:
- halkul a kolomp hangja
- megfogyatkozott a juh szépsége és életereje
- beteg
- elhagyja eddigi életterét

2. vsz: a pusztulás fokozását tartalmazza. A vén motívumának köszönhetően egyre jobban eloldódik az ősz látványától. A juh leölésére, azaz a legyőzöttségre és a világ teljes pusztulására utal. Áldozattá vált tehát a kezdeti metafora. A vers szerkezete egyszerű, két versszakból áll és keresztrímeket tartalmaz.

Fától fáig
A versből hiányzik a központozás, szabadvers. Ezáltal többféle értelmezés válik lehetővé
A lírai szituáció: egy kisfiú fától fáig lopakodva keresi az elkóborolt lovakat. Felsorolja félelmének okait. Tulajdonképpen az emberi létezés allegóriája ez. Egyre messzebb kerül az egykori biztos ponttól, a tisztástól. Kezdetben még biztatja önmagát, majd erőt vesz rajta a reménytelenség. (eltűntek az utat jelző kenyérmorzsák). Az örök jelenben vagyunk, ahol állandó szorongásunk oka az, hogy választásra és döntésre ítéltettünk (lásd: az egzisztencializmus filozófiája). A kisfiú vállalja a létezés küzdelmét, mert biztos abban, hogy létezik, amit keres és meg fogja az találni. E/1. és E/3. személyben beszél, mondókákat tartalmaz, és töredezettséget mutat.

A Fekete-piros című vers elemzése:
Kányádi Sándor Fekete-piros című költeményének két meghatározó formateremtő elve van, melyek egyszerre teremtik meg a mű egységét, és adnak ily módon szerkesztettség-, befejezettség- és lezártság-élményt, másfelől ezek visznek az alkotásba sokszínűséget, forma- és stílusgazdagságot. Ezekkel foglalkozunk először a vers elemzése kapcsán, majd által felvetett fő kérdését vizsgáljuk meg, igyekezve megtalálni a költő válaszát. Tehát a két formateremtő elv egyike a montázstechnika, a másik pedig az ismétlés.

A vers címében említett, többször visszatérő színpárja a fekete és a piros, Szék község népviseletére történő egyértelmű utalás. Ez a nagy múlttal rendelkező település jelképes értelemben is szerepel a költeményben, hiszen az innen elszármazók az erdélyi magyarság, még tágabb értelmezés alapján minden idegenben élő, hazájától messzire szakadtember szimbólumai. A cselédlányok, kiknek szabadnapjai a csütörtök és a vasárnap – mely napokra többször történik utalás –, hazájuktól, kultúrájuktól távol mégis szívükben hordják emlékeiket: ennek megjelenése nem csak a népviselet színvilága, hanem az a néma tánc, amivel magukra vonják a szemlélődő költő figyelmét. A tánc nem teljes, hiányzik mellőle a zene és a dal, mint ahogy nincs jelen ténylegesen a lányok vagy elvonatkoztatva a „kulturálisan idegen csoport” eredeti, otthoni közege. Ez az értékvesztés azonban nem lehet végzetes, hiszen ott él a – szűkebb és tágabb értelemben vett – szülőhaza a szívekben, amint gyász „feketéje” mellett ott lüktet az élet „pirosa”. Így jön létre ez a szomorú, mégis reményteljes közösség az elhagyatottság és számkivetettség közepette, mely a szomorú történelmi tapasztalatok, a tatárok majd a törökök hódítása, a szétlőtt várak fájdalma után újra jövőért, továbbélésért kiált. Zajlik hát a néma emlékezés az értéktelített állapotra, a biztonságot nyújtó otthonra, s ez a szinte szakrálissá növő aktus mintha megszülné az isteni választ, így Krisztus-ígéret a vers záróakkordja.

Költészete a hetvenes évektől gazdagon megtelik az erdélyi magyarság közösségi gondjaival, kisebbségi létének tragikus mozzanataival.A Szürkület (1978) és a Sörény és koponya (1989) című verseskötetei a közösségi élményeket gyakran groteszk hangvételben szólaltatják meg. A költői dikció gyakran archaikus, krónikás jellegű. A versek a kisebbségi sorsban élő erdélyi magyarság életéről úgy számolnak be, mintha ismeretlen világ hihetetlennek látszó kiszolgáltatottságáról adnának hírt. Többször ír a magyar klasszikus költészet egy-egy ismert darabjához úgynevezett ellen-verset: a szembesítés mindig a mai helyzet embertelenségeire mutat rá. A jellegzetes Kányádi-vers hangvétele egyszerre játékos és tragikus, tartalma egyszerre személyes és közösségi vonatkozású.

1969-ben írt Kétszemélyes tragédia című drámája a kisebbségi léthelyzetet az abszurd drámákra jellemző elemekkel mutatja be. Gyakran alkalmazza a szakrális irodalom motívumait, lírai műfajai is gyakran kapcsolódnak szakrális műfajokhoz, a zsoltárhoz és a könyörgéshez, imához. Ezt a szakrális jelleget ellenpontozza sokszor az ironikus játékosság. Máskor viszont a transzcendens bizonyosság keresése is áthatja a verseket.