Gárdonyi Géza (1863 - 1922)
|
Eredetileg Ziegler. Apja az 1848-49-es szabadságharc fegyvergyárosa. Fiát Gárdonyban keresztelik, innen az írói névválasztás. Egerben tanítónövendék. Dunántúlon rövid idő alatt több helyen is néptanító: A lámpás (1894), ahogy első regénye címének szép metaforája mondja. Újságíró Győrben, Szegeden, Aradon, Pesten, mint író azután a századvégen Egerben talál igazi otthonra. Közéleti szerepléseitől és az irodalmi élettől visszavonul. Remetének nevezik, önkéntes magányában születik jelentős alkotásainak egész sora: Az én falum (1898), Az öreg tekintetes (1905), Ábel és Eszter (1907), Szunyoghy miatyánkja (1916). De mint az író vallja: legjobb műve az Egri csillagok (1901), legkedvesebb A láthatatlan ember (1902), legszebb az Isten rabjai {1908). Mindhárom történelmi regény, és mindhárom ma már ifjúsági olvasmány. Az Egri csillagok azért, mert nem kizárólag az egri vár török ostromának és sikeres megvédésének története, hanem az ifjú Bornemissza Gergely életének krónikája is, amelyet a gyermekkortól mesél el, s egy diadalmas órában, a csodával határos győzelemmel zár le. Egy jobbágyivadékból lett vitéz katona emberi fejlődésének és társadalmi érvényesülésének tanúi lehetünk. A láthatatlan ember sem egyszerűen a népvándorlás korába, Attila hun birodalmába visszavezető szakszerű regény, hanem a főhős, Zéta és Emőke love storyja, gazdagon áradó, mindig eleven és fordulatos mese. Az Isten rabjai az író naiv katolicizmusával festi meg a középkori barátok és apácák kolostori életét...
|
||
|
Gárdonyi Géza kortársai:
|




