Arcok > Történelmi arcok > Josip Broz Tito (1892 - 1980)

Josip Broz Tito 1892. május 7-én született Josip Broz néven az Osztrák-Magyar Monarchia részét képező, a mai Horvátország és Szlovénia határán található Kumrovecben, szegényparaszti családban. A horvát származású Franjo Broz és a szlovén származású Marija Javeršek hetedik gyermekeként. Gyerekkora egy részét anyai nagyapjánál, Podsredában töltötte, az elemi iskolát pedig Kumrovecben végezte el. [1] [2]

1907-ben elhagyva otthonát, egy eszéki gépész mellett lett tanonc. Itt ismerkedett meg a munkásmozgalommal, és ünnepelte meg először május 1-jét, a munka ünnepét. [1] [2]

1910-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba. A Monarchiában és Németországban dolgozott szakszervezeti munkásként. 1911 és 1913 között a szlovéniai Kamnikban, a csehországi Cenkovoban és a németországi Münchenben is dolgozott, de megfordult Mannheimben, a Benz cégnél is, végül Bécsben lett a Daimler tesztvezetője. [1] [2]

1913. őszén besorozták az osztrák-magyar hadseregbe. 1914. májusában a hadsereg budapesti vívóversenyén ezüstérmet nyert. Az I. világháború kitörésekor Rumába vezényelték, majd háborúellenes agitáció vádjával letartóztatták és a péterváradi erődbe zárták. Szabadulása után a keleti frontra került, ahol Galíciában harcolt Oroszország ellen. Súlyos sebet kapott, áprilisban pedig az egész zászlóalja orosz fogságba került. A kórházból 1916. őszén az Urálba küldték munkatáborba. [1] [2] [3]

1917. áprilisában letartóztatták a hadifoglyok köreiben való szervezkedésért, de megszökött és 1917. július 16-án csatlakozott a szentpétervári tüntetőkhöz, majd Finnországba menekült, ám újra elfogták és a petropavlovszki erődbe zárták. Három hetet töltött itt, majd egy kunguri táborba került, ahonnan újra meg tudott szökni. Omszkban jelentkezett a Vörös Hadseregbe, majd 1918. tavaszán az Orosz Kommunista Párt tagja lett. Hamarosan megnősült. [1] [2] [3]

1920-ban hazatért a Monarchia romjain létrejövő Szerb-Horvát-Szlovén királyságba (később Jugoszlávia), Zágráb városába, majd a Jugoszláv Kommunista Párt tagja lett. Ekkor csatolták el a Trianoni békeszerződés következményeként Magyarországtól Horvátországot a magyar dalmát tengerparttal együtt, a mai Vajdaságot (Délvidék), valamint a Muraközt (63.092 km?, 4.131.249 fő, melynek 11%-a volt magyar).. Pártja betiltása után elbocsátották, így kénytelen volt falun dolgozni. 1927-ben az illegális párt zágrábi bizottságának tagja, majd titkára lett. 1928-ban letartóztatták, s mivel bombát találtak a lakásában, öt évre börtönbe került. [1] [2]

1934-es szabadulása után Milan Gorkic, a párt első embere Bécsbe rendelte, ahol a párt politikai bizottságába került ? munkáslapokba kezdett írni, s felvette a Tito nevet. A szóbeszéd szerint a név egyik lehetséges magyarázata az, hogy a ?ti? szerbhorvátul azt jelenti, hogy ,,te", a ?to? pedig azt, hogy ,,az", Tito pedig úgy osztogatta a parancsokat, hogy rámutatott a személyre, majd a számára kijelölt feladatra. A pártnak azonban nem volt vezetője ebben az időben, így nem túl valószínű, hogy parancsokat osztogatott volna. A Tito egy ritka horvát név is, a Titusz utónév olaszos változata. Életrajzírója, Vladimir Dedijer szerint Tituš Brezovacki horvát romantikus regényíró nevét vette át. [1]

1935-től a moszkvai Komintern-központban (Kommunista Internacionálé) dolgozott, a sztálini tisztogatások után pedig a párt újjászervezésével Rankovicot, Kardeljt, Dilast, Ribart és őt bízták meg. A főtitkár Tito lett, aki 1937-től 43 éven át állt a jugoszláv kommunista párt élén. [2]

A második világháború kitörése után, 1940-ben fegyveres felkelésre buzdított, a délszláv népek vitáit pedig szovjet típusú föderációval javasolta megoldani. Az 1941-es német megszállás után megalakította a párt katonai bizottságát, és a szerveződő partizánerők főparancsnoka lett. 1942. novemberében megalakította a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereget, amely később túlélte a neretvai és sutjeskai csatákat. [1] [2]

Magyarország 1941. április 11-én kezdte meg a Délvidék visszafoglalását Németországgal együtt, megszegve az 1940. december 12-én Jugoszláviával kötött örökbarátsági egyezményt, de részben revizionálva az igazságtalan Trianoni-békediktátumot (1920. június 4.). A Magyarország által visszafoglalt soknemzetiségű, 11.601 km?-nyi területnek (Bácska, a Mura-vidék és a Muraköz, a Bánát azonban német ellenőrzés alatt maradt) 1.145.000 fő lakosa volt. Ebből 301.000 magyar (26%), 243.000 szerb (21%), 220.000 horvát (19%), 197.000 német (17%), 80.000 szlovén (7%), 15.000 ruszin (1,5%) és 15.000 zsidó (1,5%) volt (egyéb: 7%). [4]

A délvidéki partizánok között jelentős számban voltak magyarok is. A leghíresebb magyar partizán alakulat a Petőfi Sándor zászlóalj, mely később a Petőfi-brigád nevet vette fel. Ennek ellenére a Délvidék visszafoglalásakor (a Délvidék 1941-1944 között került újra Magyarországhoz) Tito partizánjai, megtorlásként a magyar bevonulást követő partizánellenes harcok keretében 1942-ben megölt kb. 3000 szerb áldozatért (Újvidéki vérengzés), Bácska megszállásakor az ottani magyar és német lakosságot kollektív büntetéssel sújtották. Az 1944-45 között meggyilkolt magyarok száma 35.000-45.000 közé tehető (Délvidéki vérengzés). [1] [2]

1944-ben Churchill-lel, majd Sztálinnal tárgyalt Jugoszlávia jövőjéről és a katonai együttműködésről. 1944-ben a partizánok és a szovjetek együtt zavarták ki a németeket Szerbiából, tisztogató műveleteik viszont a kommunista befolyást növelték. [1] [2]

Tito igyekezett jóvátenni a partizánok által elkövetett 1944-45-ös mészárlásokat, ezért a Vajdaságban hivatalossá tette a magyar nyelvet, magyar nyelvű újságokat indíttatott, a vajdasági általános iskolákban és középiskolákban pedig kötelezővé tette a magyar nyelv oktatását. Később országszerte kötelező olvasmánnyá tette ?Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk? című regényét és ?Ottlik Géza: Iskola a határon? című regényét. A Vajdaságban az utcai feliratoktól kezdve a hivatalos dokumentumokig mindent magyar nyelven is kiírtak. A hadseregben nemzetiségre való tekintet nélkül bárki lehetett tiszt, ezért magyarok is voltak közöttük. [1]

Tito 1946-ban miniszterelnök, majd 1948-ban a Jugoszláv Kommunista Párt főtitkára lett. [1]

Az országot szovjet mintára szervezték meg, figyelve Tito személyi kultuszára és uralmára is. A jugoszláv gulág Goli Otokon jött létre. Moszkvát azonban zavarta Tito független balkáni külpolitikája, s miután a beavatkozási kísérletek kudarcot vallottak, Sztálin 1948-ban kizárta Jugoszláviát a Kominformból (Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája). A propagandaháború, a gazdasági bojkott és a provokációk után az ország közeledni kezdett a Nyugathoz, így segélyeket is kaphatott. A Szovjetunió a Tito által létrehozott rendszert, tehát a kommunizmus egy másik lehetséges formáját titóizmusnak bélyegezte, így az egész keleti blokkban perek kezdődtek a ,,titóisták" ellen (pl. Rajk László pere Magyarországon). A válság majdnem fegyveres összetűzésekig fajult. [1] [2]

1950. június 26-án a nemzetgyűlés elfogadta Milovan ?ilas és Josip Broz Tito önigazgatásról (samoupravljanje) szóló törvényjavaslatát, amely az állami tulajdonú termelőszövetkezetek létrehozása és a profitmegosztás mellett az ún. ?független szocializmus? eszméjét is tartalmazta. [1] [2]

1953. január 13-án kinyilvánították, hogy az önigazgatásról szóló törvény az egész Jugoszláviában megvalósuló szocialista rend alapja. Egy nappal később Ivan Ribarral szemben választották meg Titót államfőnek. Vezetésével kiszorítottak mindenkit az államvezetésből, aki nem volt kommunista, majd az új alkotmánnyal felszámolták a monarchiát, s bíróságok ítélték el az ellenzéki egyháziakat, monarchistákat, kollaboránsokat, végül pedig kommunistákat is. Tito kül- és belpolitikája miatt a régi Jugoszláviát gyakran nevezték második Svájcnak. [1] [2]
Sztálin 1953-as halála után, 1955. májusának végén Hruscsov a kapcsolatok rendezése céljából Belgrádba (középkori nevén Nándorfehérvár) utazott, így a tárgyalások nyomán rendeződött Jugoszlávia és a Szovjetunió, illetve a kelet-európai országok megromlott kapcsolata. [1] [2]

Az együttműködés azonban nem tartott sokáig: 1956 után a szovjetek a magyar felkelés pártolásával vádolták a jugoszláv vezetőket. A mindkét tömbtől egyenlő távolságot tartó Tito Nehru indiai és Nasszer egyiptomi vezetővel kidolgozta az aktív el nem kötelezettség elveit; első csúcstalálkozójuk Belgrádban, 1961-ben volt. [1] [2]

1963. április 7-én az ország neve Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságra változott. Az 1960-as években sok nyugati gondolkodó a Tito-féle ,,piaci szocializmust" látta a közös nevezőnek, amely felé a nyugati és a keleti országok is közeledhetnek. A jugoszláv életszínvonal valamivel magasabb volt, mint a kelet-európai, főként mert a jugoszlávok utazhattak nyugatra, ahonnan pénzt behozva finanszírozni tudták a gazdaságot. [1] [2] [3]

A szovjetekkel való szakítás új szocializmus-modellt igényelt, ami liberalizációt is hozott magával. A központi szervek hatáskörét korlátozta a munkások önigazgatása, ezért a hatalom részben a hat tagállamba került. Mindez azonban a belgrádi központ ellenlépéseit váltotta ki, megosztva egyúttal a vezetést is. Tito legnagyobb erénye az volt, hogy el tudta nyomni a nacionalistákat, viszonylagos egységet teremtve az országban. Az egység néhányszor próbára is lett téve: a leghíresebb ilyen eset az ún. Horvát tavasz (masovni pokret, maspok, hrvatsko proljeće) volt, amikor a kormányzatnak egyszerre kellett tömegdemonstrációk, és a párton belüli eltérő vélemények ellen fellépnie. [1] [2]

Tito először a centrista szerb Rankovictól szabadult meg 1966-ban, majd hat évvel később a szerb és horvát liberális decentralizálás híveitől is. 1974. május 16-án új alkotmányt fogadtak el, s Titót egész életére elnöknek nevezték ki. [1] [2]

Az 1974-es új alkotmány a hat tagállam, s a két autonómiát kapott tartomány, Vajdaság és Koszovó egyenlőségére épült, ami gyengítette a horvátokat és a szerbeket, szította az albán nacionalizmust, s főleg a szerbek elégedetlenségét váltotta ki. [2]

Tito vezetése alatt Jugoszlávia közepesen fejlett állam lett. Tito legfőbb üzenete a mai napig szlogen a jugonosztalgisták között: ?Őrizzük a testvériséget és az egységet, mint a szemünk fényét!?

Ám a szövetségi állam bukásának okai is kezdtek láthatóvá válni: erőltette a decentralizációt, mert tudta, hogy a délszlávokat nem lehet egységbe tömöríteni, mert nem fogadják el a hegemóniát. Az önigazgatás mellett megőrizte a párt hatalmi monopóliumát, de a békés egymás mellett élés elvei dacára az általa teremtett hadsereg verte szét azt az államot, melyet korábban összetartott. Halála előtt nem volt mód változásokra, ami később káoszhoz, s az ország véres háborúkban történő széteséséhez vezetett. [2] [3]

1980. januárjában keringési problémákkal került kórházba Ljubljanában; bal lábát nem sokkal később amputálták. Május 4-én, három nappal 88. születésnapja előtt hunyt el. Temetése a résztvevő politikusok és külföldi delegációk száma miatt a világon addig a legnagyobb volt: egymillió ember, 35 államfő, 24 kormányfő és 46 külügyminiszter, továbbá több száz kommunista és munkáspárti népi felszabadító mozgalom küldöttsége vett részt a ceremónián. [1] [2]

Titót Belgrádban, a Virágházban (Kuća Cveća) temették el, amit később emlékmúzeummá alakítottak át. [1]

Forrás:

[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Josip_Broz_Tito
[2] http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=359
[3] http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/who/tito.html
[4]http://hu.wikipedia.org