1932. július 5-én, Budapesten született angyalföldi munkáscsalád gyermekeként. Édesapja, Horn Géza szállítómunkás volt. Édesanyja Csörnyei Anna, egy gyárban dolgozott. Mind a ketten a baloldal által képviselt értékrendet vallották magukénak. A család a két világháború közötti időszakban a magyar proletárcsaládokra jellemző nagy szegénységben élt. Édesapját a Gestapó meggyilkolta 1944-ben. 6 testvére volt: Géza (1925-1956) aki dokumentumfilm-rendező volt, Károly (1930-1946), Tibor (1935), Sándor (1939), Tamás (1942) és Dénes (1944) munkások. 1956 februárjában vette feleségül Király Anna statisztikust. Két gyermekük születetett: Anna (1956) és Gyula (1969). [2]
Általános iskolába Angyalföldön járt, de az ötödik osztály elvégzése után már munkát kellett vállalnia. Előbb műszerésztanuló lett, majd kihasználva a tehetséges munkás fiatalok számára biztosított lehetőséget ? befejezve általános és középiskolai tanulmányait ? 1950-ben érettségi vizsgát tett, majd ösztöndíjat kapott a Don-rosztovi Közgazdasági és Pénzügyi Főiskolán; itt is szerezte diplomáját 1954-ben. Szintén ebben az évben lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP). 1954-től öt éven keresztül a Pénzügyminisztérium forgalmiadó-főosztályán dolgozott főelőadóként. [2]
Az MDP-t 1956 novemberében felvette a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), amelynek így automatikusan tagja lett Horn Gyula is. [1]
Bátyja, Géza az 1956 október-novemberi forradalom alatt tisztázatlan körülmények között, valószínűleg autóbalesetben hunyt el; Horn Gyula szerint forradalmárok ölték meg. Horn Gyula elmondása szerint a pufajkás osztagban (Steppenjackenbrigade) nemzetőrként a törvényes rendet védte. 1956 decemberétől az MSZMP KB (Központi Bizottság) felkérte, hogy a karhatalmi őrszolgálatnál legyen állományban. [1] [2]
Horn szerepe a forradalom leverésében ezredének bevetési naplójának hiánya miatt tisztázatlan. 1957-ben kapta meg a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet; ezt azok a nemzetőrök, akik megtagadták az aktív szolgálatban való részvételt, nem kaphattak meg. A Hunyadi-zászlóalj, amelynek Horn is a tagja volt, Germuska Pál írása szerint a megtorlásokban aktív szerepet vállalt. [1]
1957 júniusában szerelt le, majd visszament korábbi munkahelyére. 1959-ben a Külügyminisztérium hívására ? a szovjet osztályon ? gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozott. 1961. március 1-jétől a szófiai magyar nagykövetség követségi titkára (attaséja) lett. 1963-tól hat éven keresztül Belgrádban és Szófiában teljesített külügyi szolgálatot, 1969 és 1983 között az MSZMP Központi Bizottsága (KB) Külügyi Osztályának munkatársa, konzultánsa, majd osztályvezető-helyettese, 1983-tól 1985-ig pedig osztályvezetője volt. Ez idő alatt szerzett diplomát a Politikai Főiskolán (1970). 1977-ben ?A jugoszláv gazdasági rendszer elemzése? című tanulmányát megvédve a ?közgazdaság-tudományok kandidátusa? tudományos fokozatot szerzett. 1971-től napjainkig három könyve, mintegy kétszáz cikke, tanulmánya jelent meg. [2]
1985 márciusában, az MSZMP XIII. kongresszusán beválasztották a központi bizottságba, majd kinevezték a külügyi tárca államtitkárává. [2]
Négy évig a magyar-finn kulturális vegyes bizottság magyar tagozatának az elnöke volt. 1987 és 1988 között részt vett a Minisztertanács nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának munkájában. 1989-ben a Németh-kormány külügyminiszterévé választották (május 11.). [2]
Nyugati elismertségét legfőképpen azzal vívta ki, hogy 1989. június 27-én a vasfüggöny (?műszaki határzár?) soproni szakasza maradványainak egy részét Alois Mock osztrák külügyminiszterrel együtt, a televízió nyilvánossága előtt jelképesen szétvágta. [1]
1989 szeptemberében közreműködött annak elérésében, hogy a kormány engedélyezte a határnyitást a keletnémet menekültek előtt. A mai napig sokan vitatják, hogy Horn jogosan tűnhet-e fel, mint a határnyitás kulcsfigurája. Németh Miklós, akkori miniszterelnök 2004-ben például egy hetilapnak adott nyilatkozatában elmondta: a döntésben rajta kívül szerepet játszott Horváth István belügyminiszter, az igazságügy-minisztert helyettesítő államtitkár és két tanácsadó. 1989. szeptember 10-én a határt jogosan átlépő első két menekült a belügyminiszternek fejezte ki háláját. [1]
1990 márciusában, Moszkvában aláírta a szovjet csapatokról szóló államközi megállapodást, mely magában foglalta az ellenséges erők 1991. június 30-ig való kivonását. Minisztersége idején Magyarország felvette a diplomáciai kapcsolatokat Dél-Koreával, Vatikán állammal, Izraellel, valamint Dél-Afrikával is. Külpolitikai tevékenysége elismeréseként 1990 januárjában a Gustav Stresemann Társaság aranyérmével tüntették ki, márciusban pedig az európai egyesülés érdekében végzett munkája nyomán kapta meg az aacheni nemzetközi Károly-díjat és az NSZK Szolgálati Érdemrendje Nagykeresztjét. A Károly-díjjal járó összegből egy alapítványt hozott létre, melynek célja éhező gyerekek segítése volt. A következő években is több német kitüntetéssel ismerték el munkásságát: Solingen város Éles Penge Díj (1991), a német szabadkőművesek Humanitárius Nagydíja (1992), a német ARD Televízió Arany Európa Díjának politikai különdíja, 1995. október 1-jén Kasselben a vasfüggöny lebontásában játszott szerepéért a Prizma polgári díj. [2]
A párt által meghirdetett reform során, 1988 júniusától részt vett a Pozsgay Imre által vezetett alkalmi történelmi tényfeltáró munkabizottságban, illetve a háromtagú történelmi albizottság munkájához is hozzájárult. 1988 decemberében megválasztották az MSZMP Központi Bizottsága mellett létrehozott nemzetközi, jogi és közigazgatás-politikai bizottság titkárává. 1989 júniusától októberéig, az MSZMP átalakuló kongresszusáig tagja volt a huszonegy tagú politikai intézőbizottságnak. 1989 októberében párttársaival megalapították az MSZMP jogutódjaként a Magyar Szocialista Pártot (MSZP), amelynek országos elnökségébe, a párt négy legbefolyásosabb vezetője közé is beválasztják. [2]
Az 1990. évi országgyűlési választásokon az MSZP országos listáján indult, ahol a harmadik helyen jelölték, és vezette a Somogy megyei területi listát is. Somogy megyében egyéni választókerületben, valamint Boglárlellén (4. számú választókerület) indult; a második fordulóban a második helyen szerepelt, mandátumát a területi listán szerezte, majd megválasztották az Országgyűlés külügyi állandó bizottsága elnökének. A Svéd Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) öt évre az intézet igazgatótanácsába választotta 1990-ben, majd 1991-ben belépett az Európai Tiszteleti Szenátus tagjai közé. 1991-ben Magyarország biztonságának biztosítása érdekében a NATO-hoz fűződő kapcsolatok kiépítését, megerősítését ajánlotta. 1991 májusában az Észak-Atlanti Közgyűlés rotterdami tanácskozásán javasolta, hogy Magyarország mint "kooperatív állam" mutasson hajlandóságot az együttműködésre az európai integrációs szervezetekkel, s cserébe azok szavatolják az ország biztonságát. [2]
1990. május 27-én választották meg a Magyar Szocialista Párt elnökévé. Elnöksége idején azt a célt tűzte ki, hogy az MSZP modern európai szociáldemokrata értékrendet képviselő párttá váljon, valamint Magyarország csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Politikájában az elméleti viták helyett a társadalom napi problémáinak megoldására helyezte a hangsúlyt. [2]
Az 1994-es második szabad parlamenti választások idején ő volt pártja miniszterelnök-jelöltje. Az alig több, mint tíz százalékos támogatottságot élvező MSZP 4 év alatt megháromszorozta támogatottságát (32,4%). Ekkor Horn Gyula volt az ország legnépszerűbb politikusa. A választásokon az ellenzék megosztottsága miatt pártja megszerezte a mandátumok több mint felét (209 hely). A kimagasló eredményhez nagyban hozzájárult az emberek iránta érzett ?sajnálata?, amely közvetlenül a választások előtt történt autóbalesetével áll kapcsolatban. Kampányában a szakértelem és a megbízhatóság voltak a kulcs-motívumok. [4]
Az MSZP 1994-ben koalícióra lépett a szabaddemokratákkal, így 1994 és 1998 között Horn Gyula miniszterelnök vezetésével az MSZP és SZDSZ kétharmados többséggel kormányzott együtt. Ennek eredményeként a liberálisok által favorizált Göncz Árpád lehetett újra, már a szavazás első fordulójában a Magyar Köztársaság elnöke. 1995-ben a költségvetés zátonyra futott, az országot a pénzügyi összeomlás veszélye fenyegette. Horn Gyula programbeszédében kijelentette: pártjának parlamenti többségét a pénzügyi és gazdasági romlás megállítására használják majd fel. Hangsúlyozta, hogy kormánya nem a múlttal, hanem a jelen és a jövő gyakorlati kérdéseivel kíván foglalkozni. Ekkor Bokros Lajos pénzügyminiszter vezetésével elindították a Bokros csomag nevet kapó megszorító intézkedéseket. A mesterségesen felpörgetett infláció, valamint a kedvező privatizációs feltételek hatására megélénkült a külföldi tőke beáramlása, valamint nőtt az export aránya az importtal szemben, míg ezzel párhuzamosan drasztikusan megnőtt a szociális bizonytalanság. [2][4]
A Horn-kormány a csomag hatására erősen vesztett a népszerűségéből, amelyhez párosult még a Tocsik-ügy, valamint a Bős-Nagymarosi vízlépcső körüli fiaskó. Sokan ma is ezeket tartják az 1998-as választási vereség legfőbb okainak. A választási vereség után az MSZP parlamenti frakciójának frakció-vezető helyettese lett (1998-2000). [1]
1996 és 2003 között a Szocialista Internacionálé kelet-európai alelnöke volt. Helyét Kovács László későbbi EU-bizottsági tag vette át. 2002-ben, valamint 2006-ban a párt országos listájáról jutott be a parlamentbe. [1]
2002-ben Medgyessy Péter akkori miniszterelnök kinevezte Horn Gyulát a miniszterelnök EU-s különmegbízottjának. 2004-ben az MSZP Európai Parlamenti választási listájának második helyén volt, de még a szavazás előtt bejelentette, hogy nem vállalja a képviselőséget. 2005-ben bejelentette, hogy ha őt jelölnék köztársasági elnöknek, elvállalná a pozíciót. [1]
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Horn Gyula hetvenötödik születésnapja alkalmából kitüntetési javaslatot terjesztett be Sólyom László államfőhöz a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje polgári tagozatának adományozására. Ezt Sólyom László Horn Gyula múltjára, illetve egyes közelmúltban tett nyilatkozataira (mint a Die Welt német napilapnak 2006 októberében adott interjúja) hivatkozva aggályosnak tartotta, ezért jogértelmezést kért az Alkotmánybíróságtól arról, van-e érdemi döntési joga a hozzá felterjesztett kitüntetések adományozásakor. Miután az AB 7:4 arányban megállapította, hogy az államfőnek ?valódi, érdemi döntési joga van arra, hogy a köztársaság alkotmányos értékrendjébe ütköző kitüntetések esetén az arra vonatkozó előterjesztést ne írja alá?, Sólyom a miniszterelnöknek írt válaszlevelében megtagadta a kitüntetés adományozását. [1]
Horn 2007. szeptember 16-án kórházba került, a kezelés során állítólag tüdőgyulladást kapott, amiből kigyógyították. Lánya teljes hírzárlatot rendelt el, látogatót azóta csak elvétve engedtek be hozzá. [1]
Híresztelések szerint októberben állapota rosszabbodott, környezetével alig tart kapcsolatot, párttársait sem ismeri meg. Ekkortól párttársai már biztosra vették, hogy nem fog visszatérni a politikába; november végére állapota tovább romlott, tájékozódási és mozgászavarok léptek fel nála. 2008 februárjára szellemileg annyira leépült, hogy a család már politikustársainak is megtiltotta a látogatást. [1]
1887. október 31-én született a kínai Csöcsiang tartományban, egy jómódú földműves-kereskedő családban. [1]1906-tól az észak-kínai Paoting Katonai Akadémián tanult, majd Japánban, Tokióban (1907-1911). 1909 és 1911 között pedig a japán hadseregben is szolgált. Erősen hatottak rá azok a fiatal honfitársai, akik azt tervezték, hogy megszabadítják Kínát az idegen
1932. július 5-én, Budapesten született angyalföldi munkáscsalád gyermekeként. Édesapja, Horn Géza szállítómunkás volt. Édesanyja Csörnyei Anna, egy gyárban dolgozott. Mind a ketten a baloldal által képviselt értékrendet vallották magukénak. A család a két világháború közötti időszakban a magyar proletárcsaládokra jellemző nagy szegénységben élt. Édesapját a Gestapó meggyilkolta 1944-ben. 6 testvére volt: Géza (1925-1956) aki dokumentumfilm-rendező volt, Károly (1930-1946), Tibor (1935), Sándor (1939), Tamás (1942) és Dénes (1944) munkások. 1956 februárjában vette feleségül Király Anna statisztikust. Két gyermekük születetett: Anna (1956) és Gyula (1969). [2]
