Irodalom | Középiskola » Vécsei Bernadett - Berzsenyi Dániel

Vécsei Bernadett - Berzsenyi Dániel B. D a felvilágosodás időszakában, a klasszicizmus és a romantika határán élt Egyházashetyén született, középbirtokos családba. Rendkívül művelt volt, beszélt latinul és németül, sokat olvasott. Tanulmányait félbehagyva Niklán és Sömjénben gazdálkodott Magányos, melankolikus gondolkodás jellemezte, folytonos egyedülléte miatt. Mivel feleségében nem talált társra. Kazinczyval levelező viszonyban volt Példaképe az ókori római költő, Horatius volt A horatiusi filozófia meghatározta életét és költészetét. Elégiái Az elégia lírai műfaj. Fájdalmas, panaszos, szomorú, borongó hangvételű költemény, mely a befejezésében a feloldozást is tartalmazza. Átmeneti műfaj Disztichonban íródott Elégiáit 1804 után írhatta. Kb 8-10 verset, sorolhatunk ebbe a műfajba Valamennyinek az alaptémája a mulandóság, az idő múlása és az élők elkerülhetetlen végezete. Költeményeiben a

lélekkiégettsége, elsivárosodása, az ifjúság elmúlása, az egyhangú, monoton élet és az egyre elviselhetetlenebbé váló elmagányosodás szólal meg. Életéből eltűnnek a magasra röpítő szenvedélyek, érzelmek, mint például a szerelem. Berzsenyi nem tekintette ezen költeményeit elégiáknak, mert nem disztichonban íródtak. Ez kiválóan megmutatkozik a Búcsúzás Kemenes-Aljától című elégiájában. Osztályrészem (1799 körül) Horatius, antik költő filozófiáját idézi. Mindene megvan a költőnek, gazdálkodott és anyagi jólétet teremtett magának. Niklát gyönyörű tájnak testi le „Van kies szőlőm, van aranykalásszal bíztató földem”. Minden majdnem olyan szép, mint az ókori Rómában Horatius környezete Szabadnak érzi magát, az arany középút elvét fogalmazza meg. Illózióba kergeti magát, úgy tesz mintha boldog lenne környzetében. Fölsorakoztatja a jómódú földbirtokosi élet boldogságát Elégedetlenségét

azonban nem tudja elfojtani. A szembesítés során eszébe jut az igazság: Nikla elmaradott, poros falu ahol nem érzi jól magát. Nincs társa, kivel beszélgethet, felségével nem érzi jól magát, mivel ő nem volt művelt ember. Még fiatal, teli van szenvedéllyel, de lelkileg megöregedett Ezért egy nagy ellentétet ábrázol Grönland hava és a forró szerecsen homok között. Egy fejezet lezárult az éltében és ráébredt az idő visszafordíthatatlanságára. Új életforma áll előtte Beletörődik sorsába, a költészetben keresi vigaszát. A költő a Múzsához, a Camoena (kaména)-hoz menekül. A görög példának megfelelő itáliai múzsával erősíti a horatiusi hatást Versformája: szapphói strófaszerkezet ( Horatius példájára). A közelítő tél Ennek témája: Az idő múlása Szerkezete: 1. az idő múlása a természetben 2. Az idő múlása filozófiai síkon 3. Az idő múlása Berzsenyi életében Ezt a versét az utókor egyik legjobban

sikerültnek tartja. Komor, vigasztalan hangulat uralkodik a versben. A vers felépítése könnyen követhető, logikus gondolatmenetet mutat Az első három strófában tagadással mutatja be az őszt. Egyszerre mutatja be az évszakot, az ifjúság múlását, és a kiábrándító niklai környezetet is. Negatív festéssel mutatja be környezetét: azaz a nyár és a tavasz szépségének hiányával jellemzi az évszakot. Ezzel az eszközzel kettős hatást ér el: tudatosítja az olvasóval a jelen sivárságát és rádöbbent a múlt pótolhatatlan értékeire is. Főként, hogy a múltat idillikusan ábrázolja, megszépíti az időbeli távolság. Sok a versben az ellentét, felfedezhetők a pozitív értékek is. Az első három szakaszban a természet festésével ábrázolja az idő múlását, majd a látványból filozófiai általánosítást von le: az idő észrevétlenül rohan és a jelen csak egy pillanatig tartó 1 tünemény, amit az elmúlás követ. A

költő saját életére vonatkoztat: szomorúan veszi észre, hogy örökre elmúlt ifjúsága, semmi nem hozhatja vissza. Az elégia lezárásában panasz tükröződik mely a lélek kiégettségére utal. A versben Lollit említi, aki kitalált személy, a szerelmet jelképezi. Arra utal, hogy még a szerelem se fiatalíthatja meg. Metafórikus kifejezések: 1. Koszorúm bimbaja elvirít (megöregszik) 2. Itthány szép tavaszom ( fiatalsága elmúlik) 3.Míg alig élvezi a nektárt ( még alig volt része jóban, gyönyörűségben) 4. A tavasz zsenge virágai ( Az örömök forrásai) 5. Itthágy és vissza se tér gyönyörű korom ( fiatalság) 6. Kikelet (nem lesz újra fiatal) Levéltöredék barátnémhoz (1804-1808) Ebben a versben nincsennek antik utalások. Hangulatában a közelítő tél párja. Sorfaja ütemhangsúlyos, szabad ütemezésű, strófája 4 soros Ríme: keresztrím (a b a b). A címbeli töredék szó arra utal, hogy a vers levélként indul, majd a költő

önmagára irányítja a figyelmét és elégiaként folytatja. A vers melankolikus hangulatú Létösszegző versnek is nevezhetjük: mert a költő életének szomorúságát festi le. A vers egy reális helyzetkép: a költő életének magányát festi le. Egy este, mikor „cselédei” (családtagjai) már elaludtak ő egy diófa alatt tűz mellett ábrándozik. Elszakad környezetétől, „ s egy szebb lelki világ szent óráit” éli. Életre kell a múlt, az ifjúsága Ellentét tárul fel a kiábrándító jelen és a színes érzelmekben gazdag múlt között. A versben szimbolikus jelentések találhatók: a magányos szüreti este, az öregedés jelképe. A kanóc pislogó lángja, a hamvadó, kihűlő szerelmet az őszibogár bús zümmögése pedig a szomorú hangulatra asszociál. Horatius és az aranyközépút elve Az Augusztus- kor legnagyobb lírikusa. Alacsony sorból származott Rómában és Athénban tanult, rendkívül tehetséges volt. Bartáságban állt

Vergiliussal Az életének későbbi részein vissza vonult és a Róma közeli tiburi villájában töltötte. Horatius legérettebb alkotása az ódák (carmenek) votlak. A görög lírikusok versformáit ültette át latin nyelvre. Híres a Licinius Murenához írt camene Ebben a versben fellelhető Horatius létfilozófiája: az arany középút elve. Mely szerint: Veszélyes az önhitt nagyravágyás és a fent lévőket, a magasba törőket érhetik a legsúlyosabb csapások. Ezért nem szabad túl nagyra törni, de alacsony szinten sem szabad élni nyomorba dönt és nem ad ösztönzést sem. A két véglet közötti „arany középút” védi az embert mind a két véglettől, és hogy ezt elérjük törekedünk kell! Memoriter: A közelítő tél Hervad már ligetünk, s díszei hullanak. Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr. Nincs már symghonia, s zöld lugasok között Nem búg gerlice, és a

füzes ernyein A csermely violás völgye nem illatoz, S tükrét durva csalét fedi. A hegy boltozatain néma homály borong. Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd. 2 Itt nemrég az öröm víg dala harsogott: S most minden szomorú s kiholt. Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, S minden míve tünő szárnya körül lebeg! Minden csak jelenés: minden az ég alatt, Mint a kis nefelejcs, enyész. Lassanként koszorúm bimbaja elvirít, Itt hágy szép tavaszom. Még alig ízleli Nektárját ajakam, még alig illetem Egy- két zsenge virágait. Itt hágy s vissza se tér majd gyönyörű korom. Nem hozhatja fel azt több kikelet soha! Sem behunyt szememet fel nem igézheti Lollim barna szemöldöke! 3