Informatika | Középiskola » Fájlrendszerek a winchesteren

Fájlrendszerek a winchesteren FAT12 A legrégebbi típusú FAT, amely 12 bites bináris számot használ a blokkok nyilvántartására. Egy FAT12 formátumú kötet maximum 4086 blokkot képes kezelni, így olyan kis kötetek számára ideális, mint egy floppy vagy egy 16 MB-nál kisebb merevlemez-partíció. Manapság már csak floppykon használatos, hiszen a DOS 6.22-es változata előtt volt használatban merevlemezek particionálásához FAT16 Olyan FAT, amely 16 bites bináris számot használ a blokkok nyilvántartására. Egy ilyen formátumú kötet maximum 65536 blokkot képes kezelni, így a 16-2048 megabájtos kötetek számára ideális. FAT32A legújabb FAT-típus: először a Windows 95 OSR2-es kiadásában bukkant fel, átöröklődött a Win98-ba, illetve a Windows XP-ben is meglelhető; 26 bites bináris számot használ a blokkok nyilvántartására. Igen, nem tévedés, nevével ellentétben nem 32-t, mivel 4 bit a 32-ből "fenntartott". A 28 bit még

bőségesen elég ahhoz, hogy nevetségesen nagy partíciókat is kezelni tudjon. Elméletben több mint 268 millió blokkal is elboldogul, így akár - szintén csak elvben - 2 TB (terabájt) méretű meghajtókkal is. Ebben az esetben azonban magának az allokációs táblának a mérete is elképesztően megnőne. Nos, azzal már tisztába jöttünk, hogy mi is az FAT fájlrendszer, és milyen fajtái vannak, de azt még tisztáznunk kell, mik is azok a bizonyos blokkok (cluster), amelyeket az allokációs tábla nyilvántart. Ez a legkisebb lemezterület, amely hozzárendelhető egy fájlhoz Vigyázat, nem keverendő össze a cikk első részében tárgyalt szektorral! A szektor hardverszinten a legkisebb egység, míg a blokk a FAT állományrendszer szintjén a legkisebb elem. A mellékelt táblázatból kiderül, hogy milyen méretű blokkokat képesek kezelni a különböző FAT-ek. Mint az látszik, a legkisebb blokkméret is meglepően nagy, két kilobájt. A jelenlegi

80-160 gigabájtos merevlemezek korában ez nevetségesen kicsinek hangzik, de ne ítélkezzünk elhamarkodottan! Mivel nem lehetséges egy blokknak csak egy részét hozzárendelni egy-egy állományhoz, egy egyetlen bájt (nem tévedés!) méretű fájl pont annyi lemezhelyet emészt fel, mint az éppen használt blokkméret, tehát akár 16 vagy 32 kilobájtot is. Tehát amint egy állomány méretét nagyobbra duzzasztjuk, mint amennyit egy blokk tárolni képes, azonnal egy második rendelődik hozzá - még akkor is, ha csupán egyetlen bájt a különbség -, tehát a felhasznált lemezterület megduplázódik. Mivel a fájlok mindig egész blokkokat töltenek ki, átlagosan mondhatjuk azt, hogy minél nagyobb a blokkméret, annál nagyobb tárolóterület vész kárba. Nagyon nehéz megmondani, hogy mekkora kapacitás pocsékolódik el, hiszen ez minden PC-nél más és más, de minél kisebb fájlokat tárolunk egy merevlemezen, annál több hely megy veszendőbe. Időnként

érdemes belekukkantanunk internetes böngészőprogramunk TEMP könyvtárába, hogy megdöbbentő képet kapjunk. Mit tehetünk mindez ellen? Nos, a legelső kézenfekvő megoldás a blokkok méretének csökkentése. Ha DOS-parancssorból formázzuk meg a meghajtót, akkor van egy kapcsoló, amellyel felülbírálhatjuk a blokkok méretét. Utólag a zseniális Partition Magic-kel változtathatjuk meg egy meglévő partíció blokkméretét. Szép és jó is lenne, csak éppen nem variálhatunk büntetlenül ezzel a paraméterrel. Minél kisebbre szabjuk a blokkokat, egyúttal annál több blokkot kell használnunk. Ezzel nemcsak jócskán felhizlalnánk a fájlallokációs tábla méretét - több RAM cache-t igényel -, de az operációs rendszer is sokkal többször kell, hogy ehhez forduljon, és ezzel lassul is az állománykezelés. A Partition Magicből vett ábrán egyébként remekül látszik, hogy a jelenleg 16 kilobájtos blokkméretet használó, két, nagyjából 20

gigabájtos FAT32-partícióból az elsőn mekkora a veszteség, és ez miképpen változik a blokkok méretének változásával. Amint az szintén kihámozható, a 4 kilobájtos blokkméret már túl nagy méretű allokációs táblát produkál. Szintén megoldást jelentene több partícióra osztani a meghajtót. Ez viszont a legkevésbé sem praktikus. Arról már nem is beszélve, hogy maximum 200 megabájt körüli partíciókat kellene használnunk ahhoz, hogy ne veszítsünk helyet. Ez pedig nonszensz Megoldás? Igazán jó nincs Ha tudjuk, a merevlemezeket osszuk annyi partícióra, amennyit még értelmesen tudunk használni. Ha rendelkezünk Partition Magic-kel, akkor át is méretezhetjük a blokkokat belátásunk szerint. Illetve, ha a Win9x-nél újabb operációs rendszert használunk, akkor térjünk át NTFS-re