Irodalom | Tanulmányok, esszék » Kölcsey Ferenc, Himnusz és Zrínyi második éneke című műveinek elemzése

Kölcsey Ferenc, Hymnus 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. Kihez szó a költő a vers elején, Mit kér tőle? A kérés szerint miben szenved hiányt a magyarság a vers keletkezése korában? Mivel indokolja a kérését a költő? Hol és milyen módosulásokkal ismétlődik meg a versben ez a kérés? Melyik kérést érzi alázatosabbnak, megtörtebbnek? Miért? Mi a témája az első és az utolsó versszak keretébe elhelyezett hat versszaknak? Milyen történelmi eseményekkel igazolja a költő, hogy a magyar nemzet jobb sorsa lenne érdemes? Mit hangsúlyoznak ebben a részben az egyes szám 2. személyű igei állítmányok? Figyeld meg: hogyan érzékeltetik a jelzők ennek a visszapillantásnak a pozitív tartalmát! Húzd alá a szövegben ezeket a jelzős szerkezeteket! Milyen hangzásbéli eszköz érzékelteti a 3. versszak végén a nemzeti büszkeséget? Milyen szerepe van a 4. versszak elején a

,,hajh” indulatszónak? Kinek tulajdonítja a költő a magyar nemzet sorsának rosszabbra fordulását? Milyen más 17. századi magyar irodalmi alkotásban találkoztál már azzal a gondolattal, hogy Isten büntetésül mérte a magyarokra a sorscsapásokat? Mivel büntette a vers szerint Isten a magyarokat? Kik voltak ebben a tragikus korszakban a magyarok ellenségei? Mit gondolsz: melyik ellenség említése fáj legjobban a költőnek? Milyen nyelvi eszköz érzékelteti ezt a fájdalmat? A 4. és az 5 versszakban erőteljes hatást váltanak ki a hangutánzó szók Melyek ezek? Mit érzékeltetnek? Figyeld meg a 6. versszakban az igeidőket! Mire következtetünk a jelen időre való váltásból? Milyen erőteljes metaforák fejezik ki ebben a versszakban, hogy a költő kilátástalannak látja a nemzet jelenét? Milyen ellentétek keltik ugyanezt a tragikus hatást a 6. versszakon belül? Találtál-e ellentéteket a következő versszakban is? A ,,vár” és a

,,kőhalom” egyaránt metaforikus kifejezések. Mit hasonlít hozzájuk a költő? Megtalálod-e a ,,vár” megfelelőit a vers előző versszakaiban? Hol? Milyen nagy erejű túlzásokkal fejezi ki a költő a 7. versszakban a reménytelenséget? A fentebb megfigyelt erőteljes képek, végletes ellentétek, látomásszerű leírások alapján milyen korstílus hatása figyelhető meg a költő kifejezésmódján? Indokoltnak érzed-e ezek után az előzmények után a befejező versszak megtört könyörgését? Melyik korábbi magyar költő művében jelent meg az értékszembesítés ehhez hasonló módja? Miben tér el a két alkotó szemlélete? A vers elején Istenhez szól a költő és kéri, hogy áldja meg a magyart. A kérés szerint a magyarság hiányt szenved jókedvből, bőségből. Kérését azzal indokolja, hogy a magyar nép már eleget szenvedett. Ez a kérés megismétlődik a vers záró versszakában, de itt már szánalomért esedezik a költő. Az

esedezést a szánalomért sokkal alázatosabbnak, megtörtebbnek érzi. Az utolsó versszak nem egyszerű megismétlése az elsőnek: képei a jelen láttán komorabbak. Az inverzió megerősíti mondanivalóját: „kit vészek hányának”, „tengerén kínjának”. Az első és az utolsó versszak keretébe elhelyezett hat versszakban arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az oka annak, hogy Isten megvonta kegyelmét a magyarságtól. A költő az alábbi történelmi eseményekkel igazolja a versben, hogy a magyar nemzet jobb sorsra lenne érdemes: tatárjárás, török hódoltság. A 2 versszakban azt hangsúlyozzák az egyes szám 2. személyű igei állítmányok, hogy Isten ajándékai voltak a múltban történt sikerek. Jelzős szerkezetekkel érzékelteti a visszapillantásnak a pozitív tartalmát: „Kárpát szent bércére”, „szép hazát”, „Árpád hős magzatjai”. A nemzeti büszkeséget a 3. versszak végén a következő alliterációval

érzékelteti: „Bécsnek büszke vára”. A 4 versszak elején a „hajh” indulatszóval kezdődik az isteni büntetések leírása. A költő a magyar nemzet rosszabbra fordulását Istennek tulajdonítja Azzal a gondolattal, hogy Isten büntetésül mérte a magyarokra sorscsapását a 17. századi Zrínyi Miklós Sziget veszedelem című alkotásában is találkozhattunk már. A vers szerint Isten a magyarokat a török megszállással büntette. A törökök említése fáj a legjobban a költőnek és ezt nyelvi eszközök segítségével érzékelteti: most-majd ellentét segítségével. A 4 és az 5. versszakban erőteljes hatást váltanak ki az alábbi hangutánzó szavak: „dörgő fellegekben”, „zúgattad felettünk”, „zengett ajkain”, „győzedelmi ének”. A 6versszakban múlt időről jelenre vált. Ezzel azt érzékelteti, hogy eleget szenvedtünk, hogy az isteni harag következményeként a virágzó haza pusztuló földdé vált, a szabadság

rabságba, a nemzeti egység széthúzásba fordult. Szinte észrevétlenül vált át a múltból a jelenbe a reformkort megelőző önkényuralmi sivárságba, reménytelenségbe. Ebben a versszakban erőteljes metaforák fejezik ki, hogy a költő kilátástalannak látja a nemzet jelenét : „bércre hág”, „völgybe száll”, „vérözön lábainál”, „lángtenger fölette”. A 6 versszakon belül ugyanezt a tragikus hatást a következő ellentétek keltik: „nem lelé honját a hazában”, „vérző lábainál s lángtenger fölette”. Kilátástalan pesszimizmus lesz úrrá a versben A 7 versszakban a kilátástalanság és a pusztulás mélypontját három párhuzamos ellentétpár állítja szembe a nagyszerű régmúlt értéktelített világával: várhalom, kedv s örömhalálhörgés, siralom, szabadságkínzó rabság. A „vár” és a „kőhalom” metaforikus kifejezések. A költő ehhez hasonlítja az ország régi és jelenlegi

helyzetét, a török megszállás előtti és utáni időszakot. A „vár” megfelelőit megtalálhatjuk a vers 2,az 5. és a 6 versszakaiban A 7 versszakban a költő nagy erejű túlzásokkal fejezi ki a reménytelenséget. Ilyen a „kőhalom”, „halálhörgés”, „siralom” Az „árvánk” kifejezés Magyarországot jelenti átvitt értelmű metafora, amelyet az önkény miatt nem nevezett meg nyíltan a költő. Az erőteljes képek, végletes ellentétek és látomásszerű leírások alapján a költő kifejezésmódján a romantika stílusjegyei figyelhetők meg. A befejező versszak megtört könyörgése indokolt. A teljes pusztulás egyben az ismételt Istenhez fordulást is előkészíti. A beszélő a nemzet közösségének nevében azért fordulhat bizalomteljes kérésével Istenhez, mert a bibliai bűn-bűnhődés történetek tapasztalatával is összefüggésben bízik a jövőben. Reménykedik abban, hogy a bűnhődés egyben bűnbocsánat, ami az Isten

kegyelmébe való jövőbeli visszatérés lehetőségét is megteremtheti. A Himnusz szerkezetét jól szemlélteti az alábbi ábra: I. Könyörgés Isten áldásáéért Szerkezeti keret II. A nemzeti sors képei Nemzeti Jelenünk Jövőnk múltunk -   ??? +Ér Tra Tragikus, té gik kilátástala k us n jelen tel múl íte t tt m últ III. Esedezés szánalomért Zrínyi második éneke kérdések,válaszok 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. A vers a Zrínyi dalához hasonlóan egy belső párbeszéd. Milyen egyéb szempontból vethető össze a mű a zrínyi dalával? Milyen közös vagy eltérő vonásokat hordoz a két mű? Milyen hatások nyomán fogalmazódik meg a költőben a nemzeti sors és a nemzeti összeomlás kérdése? Kihez szól itt Zrínyi? Melyik versszakokban? Melyik versszakokban olvashatók a válaszok? Kérdez vagy kér a Sorstól Zrínyi? Mely szavak alapján gondolhatjuk ezt? Mely sorok emlékeztetnek a versben a Himnusz

hangvételére? Emeld ki ezeket a sorokat! Mi a közös jellemzőjük a két műben? A magyarság milyen bűneit sorolja fel a költő a versben? Kinek az életéért könyörög a versbéli Zrínyi a Sorshoz? Ki lehet ez az „anya?” Milyen ítéletet mond ki a Sors a könyörgések után? Milyen hangnemben nyilatkoztatja ki ítéletét? Milyen nyelvi eszközök érzékeltetik az ítélet megmásíthatatlan voltát? Milyen tartalmi jegyek alapján nevezhető ez a mű romantikus alkotásnak? Milyen formai jellemzők keltik ugyanezt a hatást? A vers a Zrínyi dalához hasonlóan egy belső párbeszéd. A Zrínyi második éneke címével, szövegformálásával és kérdésfeltevésével is egyaránt a Zrínyi dalára utal. A költőben a nemzeti sors és a nemzeti összeomlás kérdése fogalmazódik meg. Zrínyi a Himnuszhoz hasonlóan a könyörgés beszédhelyzetéből szólal meg, ám a megszólított ebben a versben már nem az áldást és átkot osztó istenség, hanem a

világ fölött álló történelemformáló erő, a Sors. Zrínyi a Sorshoz az első és a harmadik versszakban szól és a kérésére a választ az ezeket követő versszakokban, a második és a negyedik versszakban kapunk. A Zrínyi és a Sors párbeszédeként megalkotott szöveg valójában a lírai én két szólamra osztott belső vitájaként olvasható. A párbeszéd két szereplőjének szólama egyre inkább összefonódik. A „lásd meg”, „légy gyámja”, „légy vezére”, „szánjad”, „taposd el”, „tartsd meg” szavakból derül ki, hogy Zrínyi kéréssel fordul a sorshoz. A versben a „Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat”, az „Áldást adék, sok magzatot honodnak” és a „De szánjad, ó sors, szenvedő hazámat” sorok emlékeztetnek a Himnusz hangvételére. Mindkét versben kéréssel fordul egy a világ felett álló hatalomhoz. A költő a versben azt fogalmazza meg, hogy a nemzet problémái erkölcsi gyökerűek, belső baj

teszi tönkre az országot. A versbéli Zrínyi az „anya” életéért könyörög a műben Ez az „anya” a haza A könyörgések után a Sors a haza pusztulásának ítéletét mondja ki. Egy kétséges jövőképet fogalmaz meg, mely szerint vagy egy új nép jelenik meg vagy pedig egy új nép érkezik. Ezt az ítéletet melankolikus, szomorkás, lemondó hangnemben nyilatkoztatja ki. Az ítélet megmásíthatatlan voltát nyelvi eszközök segítségével érzékelteti. Romantikus műnek nevezhető a mű, mert egy látomással ér véget, és a Sors egy olyan hatalmat képvisel a műben, mely konok szabályszerűségekkel, szenvtelenül és kérlelhetetlenül működik. Ugyanezt a hatást kelti a látomásosság eszközével, a látomásosság, az erőteljes túlzás és ellentét alkalmazása is