Pszichológia | Felsőoktatás » Az ápoláslélektan tárgya, feladata

Alapadatok

Év, oldalszám:1999, 1 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:101

Feltöltve:2010. március 26.

Méret:36 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Mit olvastak a többiek, ha ezzel végeztek?

Tartalmi kivonat

Az ápoláslélektan tárgya, feladata Az ápoláslélektan az ápolás során megnyilvánuló pszichológiai törvényszerűségeket és sajátosságokat foglalja össze. Tárgya: Az ápolási folyamat pszichológiai oldalának a tanulmányozása Célja: Az ápolás gyakorlatának segítése a feltárt ismeretek és tapasztalatok felhasználásával. Az ápoláslélektan az orvos és a nővér számára szóló közös diszciplína, amelynek lényege a bánásmód a pácienssel, középpontjában a páciens személyiségének megértése és a vele kialakult kapcsolat áll. Tehát a legfontosabb cél a páciens megértése. Az ápoláslélektan viszonylag késői megszületésében kétségkívül szerepet játszott az emberismeret tudománynak lassú kialakulása, de hátráltatták az ápolásról vallott kedvezőtlen nézetek, felfogások is. Az ápolás valódi tartalmának felismerése, jelentőségének tudatosulása rendkívül lényeges előfeltétele volt az ápoláslélektan

megjelenésének. Hazai viszonylatban Hárdi István orvos indította útjára (1959), és az általa megalkotott elnevezéssel (1975) épül be egyre szilárdabban a pszichológia rendszerébe. Az ápoláslélektan a betegség menetének megfelelően feldolgozza azt, segíti a kórfolyamat által okozott problémák, nehézségek megoldását és a beteget előreviszi a gyógyulás útján. A meghatározás értelmében az ápoláslélektan nagyrészt alkalmazott tan, amely nagy anyagot vesz át a szomszédos területekbőI az orvosi pszichológiából, a pszichiátriából, sőt a pszichoterápiás tapasztalatokból is. Természetesen sok minden egyszerűen átvihető. Ugyanakkor sok ismeret nyer új megvilágítást az ápolás-lélektani szemlélet fényében Például ismerjük a láz pszichés hatását (szorongás, nyugtalanság), szélsőséges esetben a lázas delíriumot. Ugyancsak mindennapos a pszichés eredetű hőemelkedés. Mindez új összefüggésekre világíthat rá,

például a napi hőmérőzésnél a nővér sorozatos megfigyeléseinek tükrében vagy a lázas beteggel való bánásmód fordulataiban. Az ápoláslélektanban a szomato-pszichológiai megfigyeléseknek igen nagy jelentőséget tulajdonítanak. A testi betegségek - legyen az a kis meghűléstől kezdve súlyosabb akut megbetegedés - nem csupán "objektív", "külső" valóságot jelentenek Ennek közvetlen pszichés hatása, tanulmányozása tárgyunk szempontjából alapvető. A legtöbbször akut - reverzíbilis - pszichés jelenségek a betegség megszűnésével együtt elmúlnak. Rendszerint arányosak a testi megterheléssel Az ilyen szomato-pszichológiai reakciókat s az azokhoz való hozzáállást jól kell ismernünk. A szorongással például a pszichológia, a pszichiátria és a pszichoterápia is behatóan foglalkozik. Új feladatokat jelent azonban a mindennapi gyógyító helyzetben bekövetkező szorongás - például vizsgálatokon,

kezelések közben- s az ezzel kapcsolatos magatartásmód. Az intenzív részlegekben a legmodernebb technikai felszerelés sem pótolja az orvos és a nővér személyes munkáját, a beteggel tartott kapcsolatot. E nélkül a beteg sorsa az elmagányosodás A nővérek sokszor úgy érzik, hogy ha rutinszerűen, pontosan elvégzik a tennivalókat, ápolási feladatuk véget ért. Ma már tudjuk, hogy ez nem elegendő. A beteg személyiségének és a vele való foglalkozásnak központi szerepe mindnyájunkat kötelez, beleértve a nővért is. A beteg megértéséhez az első lépés a kórtörténet. A beteg elmondja, hogy mi a baja, hogy miért kér segítséget. Az anamnézisben már gyakran megjelenik a személyes élettörténés, életkörülmények is, sőt ma már sok helyen ezt külön igénylik is. Így tehát betekintést nyerünk a beteg személyiségébe A tartalmi tényezők mellett a beszéd formai elemei, a hanglejtés és a hangszín, a stílus, az arcjáték és a

gesztus ezerféle módon adnak hírt a beteg egyéniségéről, a bajával kapcsolatos érzésekről, élményekről. A mindennapi kórházi életből ismert, hogy a beteggel a viziten váltott néhány szó, arcának, testtartásának, viselkedésének megfigyelése stb. a gyakorlott belgyógyásznak, pszichiáternek szinte másodpercek alatt rengeteget mond a beteg aktuális állapotáról, javulásáról, romlásáról vagy változatlanságról. Mindezek a tudományos és a hétköznapi emberismeretnek egyaránt eszközei, nekünk azonban elsősorban olyan megértésre és megismerésre van szükségünk, amely az ember élményvilágának és magatartásának betegséggel kapcsolatos metszőpontjain alapul. Ezeket az összefüggéseket a mindennapi munka során egymás mellé sorakozó megfigyelések hosszú sora mélyíti el és bővíti ki. A beteg kórházi vagy járóbetegrendelői ismételt megnyilvánulásai, hosszabb ideig észlelt viselkedése több adatot és a mélyebb

kapcsolat révén közvetlenebb megnyilvánulásokat, több kifejeződést nyújtanak számunkra