Történelem | Középiskola » A harmincéves háború

Alapadatok

Év, oldalszám:2001, 2 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:199

Feltöltve:2010. április 18.

Méret:24 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

11111 Anonymus 2016. január 11.
  Nagyon jól összefoglalja a háborút. Egyszerű, áttekinthető.

Tartalmi kivonat

A harminc éves háború A XVI. Század végi Habsburgok ugyan végrehajtottak bizonyos fokú központosítást, de a rendi ellenállást nem tudták letörni a birodalomban. Az uralkodók emellett ragaszkodtak a katolicizmushoz, mely tovább mélyítette a katolikus, abszolutisztikus uralkodók és a zömében protestáns nemesség közti ellentétet. A század fordulón zajló török elleni háború anyagilag kimerítette a Habsburg-birodalmat. A fizetetlen zsoldos hadak garázdálkodása elsősorban Magyarországon, de egyes osztrák tartományokban is mérhetetlen szenvedést okozott. Ennek a politikának a következménye csak rendi fölkelés lehetett, melyhez az erőszakos ellenreformáció miatt a polgárság és a zsoldosok végett koldussá lett parasztság is csatlakozott. A XVII. Század elején a németországi protestáns fejedelmek és városok megalakították önvédelmi szervezetüket, az Uniót. Ezt ellensúlyozandó Miksa bajor herceg vezetésével 1609-ben

létrejött a Katolikus Liga. Ugyanekkor szembekerült a birodalommal minden olyan állam, amelynek érdekeit sértette a Habsburgok terjeszkedési szándéka nyugat felé a Franciák és Svédek megelőzése árán. Végül e körülmények járultak hozzá a kor legnagyobb háborújának a kitöréséhez. A háború közvetlen kiváltó oka a cseh királyság utódlásának kérdése volt. 1617-ben a német-római császári trónra a későbbi II. Ferdinándot jelölték, aki fanatikus katolikus volt A többségében protestáns cseh nemesség, melynek jogait a Habsburgok korlátozni akarták, nem sok jót várthatott a leendő uralkodótól. Ezért Thurn Mátyás vezetésével a királyi várba (Hradzsin) és a császári helytartókat titkárukkal együtt a várárokba hajították, akik ezt trágyára esvén túlélték. Ezzel kezdetét vette a harminc éves háború (1618 május 23) A cseh nemesek a református pfalzi választót, V. Frigyest tették meg cseh királynak II

Ferdinánd, akit 1619-ben Frankfurtban császárnak választottak, segítséget kért a fellázadt cseh rendek ellen Spanyolországtól, a pápától, és megkezdte a harcot az új cseh király, Frigyes ellen. Ferdinánd hadai akadály nélkül haladtak Prága felé. Bár Bethlen Gábor erdélyi fejedelem segítséget ígért a cseh rendeknek, Frigyes kénytelen volt döntő csatát vívni, mielőtt a segédcsapatok megérkeztek volna. 1620 november 8-án Prága közelében, Fehérhegynél zajlott le az ütközet. A csatát a császáriak nyerték meg Tilly hadvezér vezetésével, s erre Ferdinánd már másnap elhagyta az országot. A fehérhegyi katasztrófával a cseh rendi ellenállásnak vége lett. A nemesi birtokok jelentős részét elkobozták, és az egyháznak, továbbá osztrák, vallon, spanyol zsoldoskapitányoknak adták. A cseh helyett a német lett a hivatalos nyelv Az állam igazgatása német feudális urak kezébe került, az ország minden eddigi önállósága, a

rendek joga megszűnt. A Habsburgok győzelmüket a császári hatalom megerősítésére is fel akarták használni. Ez a törekvés azonban újabb fegyveres harcokat okozott. A háború második, dán szakasza 1625ben kezdődött IV Keresztély dán király, aki holsteini hercegként a Német Birodalom egyik ura volt, mint az észak-német protestánsok megbízott fővezére arra hivatkozva támadott, hogy Tilly csapatai az északi német államokat fenyegetik. Ezzel egy időben Bethlen Gábor is a Habsburgok ellen fordult, Hollandia pedig már 1621-ben felújította háborúját Spanyolország ellen. Így a front kiszélesedett és európai méretűvé vált. Az osztrák Habsburgok a maguk erejéből nem bírtak Dániával. II Ferdinánd elfogadta Wallenstein grófnak, egy elnémetesedett cseh főnemesi család sarjának ajánlkozását, hogy saját költségén felszerel egy hadsereget. Wallenstein győzelmeket aratott a dán vezetésű protestáns szövetségem. A Habsburgok

hatalmának növekedését aggodalommal figyelő Richelieu kezdeményezésére ekkor a háború újabb szakasza kezdődött meg. A bíboros megnyerte Gusztáv Adolfot, a lutheránus svédek uralkodóját, hogy mint a német protestáns fejedelmek védelmezője lépjen fel. 1631-ben II Gusztáv Adolf svéd király csapataival partra szállt északnémet területen, és ragyogó győzelmek sorát aratta. Most ő kezdte a birtokok elkobzását és adományozását. Seregei mélyen behatoltak német területre Miközben protestáns hittestvéreiket felszabadították, nem kevésbé dúltak fosztogattak, mint a katolikus oldalhoz tartozó német csapatok. 1632-ben Lützennél került szembe a háború két legnagyobb hadvezére: Gusztáv Adolf és Wallenstein. A harcban Gusztáv Adolf elesett, de a svédek fölényben maradtak A svéd diplomácia hajlott egy méltányos megegyezésre, bár katonai erői még nem merültek ki. A békekötés megakadályozására a francia kormány

cselekvésre határozta el magát. A svédekkel való szövetségben, 1635-ben Richelieu megkezdte a harcokat. Eddigre a háború már szinte teljesen elvesztette vallási jellegét. A két szemben álló katolikus dinasztia: a Habsburgok és Bourbonok harca lett. 1643-ban kritikussá vált a helyzet a Habsburgok számára. I Rákóczi György erdélyi fejedelem is szövetséget kötött a svédekkel és franciákkal, így egyesített támadás fenyegetett. Ezt a csapást kivédendő a Habsburgok ismét beugrasztották a dánokat a háborúba, akik féltékenyek lettek a svédek sikereire. A török udvart, akinek ekkor Perzsiában voltak problémái rábírták, hogy az erdélyi fejedelmet tiltsa el a hadműveletektől. A harc még évekig folyt, míg nem sor került 1648-ban a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békére. A francia megosztó politika következményeként a béke rögzítette Németország széttagoltságát. Ezzel mintegy 300 hercegséget, fejedelemséget,

önálló birtokot hoztak létre, melyek megkapták a külföldi hatalmakkal való szövetkezés jogát. A császár teljesen tehetetlenné vált, mert javaslatát a birodalmi gyűlés 202 állandó tagjának egyhangúlag kellett elfogadnia ahhoz, hogy törvény legyen belőle. Ezzel viszont a birodalmi gyűlés is elvesztette cselekvőképes törvényhozó szerepét, mert ilyen határozat a legtöbb esetben elképzelhetetlen volt. A birodalmi politika szerkezete így vált alkalmassá arra, hogy rajta keresztül a francia és svéd hatalmak, mint a béke biztosítói állandósíthassák befolyásukat Németországban. A béke ugyanakkor megerősítette Svédország és Franciaország nagyhatalmi helyzetét. Svédország megkapta Pomerániát és más birodalmi területeket északon, így a svéd király német birodalmi fejedelem lett. Franciaország ugyanezeket az előnyöket élvezte a birodalom délnyugati részén, ahol megszerezték az Elzász területet, valamint Metz, Toul és

Verdun városát. A vesztfáliai békében ismerték el Svájc és Hollandia függetlenségét, államként való kiválását. A háború közvetlen következményeit leginkább a mezőgazdaságban dolgozó közép- és kisparasztok szenvedték el. Ugyanakkor a nagybirtokosok (junkerek) számára a meggazdagodás új útjait nyitotta meg: ellátták a harcoló csapatokat és gyarapították birtokaikat a kisparasztok rovására. A vesztfáliai békében rögzített területi szétdaraboltság gátja lett a gazdasági fejlődésnek, az Európa nyugati részében már meginduló kapitalizálódási folyamatoknak, s a vesztfáliai béke után Németország kétszáz évre eltűnt Európa politikailag tevékeny nemzeteinek sorából