Alapadatok

Év, oldalszám:2003, 36 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:224

Feltöltve:2010. június 23.

Méret:152 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Grill Mindenféle zöldséget jól lehet grillezni úgy, hogy bekened vékonyan olajjal, és megszórod Kottányi zöldségfűszerrel (ez olyan henger alakú dobozban van). szoktunk grillezni paradicsomot, paprikát, padlizsánt, cukkínit, gombát, mindegy Lehet sütni pulykamell darabkákat ananásszal, vagy aszalt szilvával váltakozva nyársra húzva. Az ananász, ha konzerv, egy kicsit cukros, így a grillen karamellizálódik, a fűszeres hússal egészen pikáns íze lesz. Külön ananászkarikákat desszertnek is süthetsz grillen Grillezés Kihegyezett hurkapálcikára felszurkálok négyfelé vágott hagymának egy cikkét csirkehús kockát, félbevágott gombát, szalonnát, paprikát, kolbászkarikát. (A másik változat, hogy csirkemájat, almakockát is hagymát szurkálok fel egymás után - de mindenki saját ízlése szerint szurkálhat azt, amit.) Megszórom grill fűszerkeverékkel, kicsit állni hagyom Majd mivel én ezt forró olajban sütöm ki - lisztbe

forgatom a nyársakat Forró olajban hirtelen kisütve nagyon fincsi, ropogós. (Az olajat érdemes majd jól lecsepegtetni róla, ez az egy baj van vele, hogy nagyon olajos.) Friss zöldségekkel (pl. paradicsom, ubi), friss kenyérrel szoktuk enni Grillezés A kolbászokat, hurkákat helyezzük rá a grillsütő rácsára, és időnként megforgatva süssük szép pirosra mindkét oldalukat. Grillvarázs szabadban Lényeges, hogy a húsokat felhasználás előtt 3-4 órával ízesítsük be. Szárnyasból: filézett mell, comb, szárny. Sertésből: karaj, szűzpecsenye, tarja, Marhából: vesepecsenye, bélszín, hátszín. Bárányból: borda, gerincszeletek A húsokat meghintjük ételízesítővel, őrölt borssal, fokhagymával, fűszerpaprikával. Szárnyasokat majoránnával, báránynál rozmaringgal és kakukkfűvel is. Edénybe tesszük, olajjal bevonjuk, hűtőben érleljük Jól megmosott, fóliába csomagolt burgonyát is tehetünk a grillrácsra. Nem nyíltlángú,

hanem intenzíven parázsló tűzön sütjük, néha megfordítva a húsokat. A sütési idő mindegyik húsfajtánál 10-20 perc közötti. Friss salátákkal, erős-pikáns ízesítésű mártásokkal tálaljuk Grill húsok Mostanában sokféle félkész és fűszerezett húst lehet kapni, de én jobb szeretem magam kutyulni a pácokat. Fontos, hogy domináns ízeket használjunk, de ne keverjünk túl sok fajtát, mert elnyomják egymást. Általában 3 félét készítek: 1. mustár, pirosarany és vegeta keveréke esetleg általános gríllsó /fűszerkeverék 2. olívaolaj, sok fokhagyma, bazsalikom, só (olívaolaj helyett joghurtot is használhatsz) 3. mustár, bors, olívaolaj +1, ami most jutott eszembe, hogy fincsi lehet: összetúrmixolt hagyma + fokhagyma, bazsalikom, paradicsompüré és joghurt (van egy ilyen sült hús receptem és nagyon finom savanykás ízt, kap a husi) Az öntetekkel bepácolt húsokat legalább 1 napra (marha és disznó esetén 2 napra) a

hűtőben állni hagyom, és faszénen vagy nyílt tűzön megsütöm. 1 A legegyszerűbb és legkapósabb a sült debreceni szokott lenni. Ezen én is mindig meglepődök. Sima debrecenit becsavarunk béconbe és megsütjük Mustárral kiinaljuk Az én barátaim nagyon szeretik. + friss kenyér, sor, bor, bólé és kész a jó hangulat Levezetésnek gyümölcssalátát szoktam, ami kicsit lazítja a pocakot a nagy kajálás után. Grillcsirke Több ismerősömtől hallottam, hogy a sóágyon (sóágyon) sült csirke egészen hasonló lesz. Egy tepsi aljára kell elteríteni 1-2 cm vastagságban durva sót, és erre kell fektetni a csirkét, ill. a csirkealkatrészeket Normál gaz- ill villanysütőben is elkészíthető. A sütés közben kifolyó "levet" a só felissza, tehát nem fő meg benne a csirke, hanem valóban megsül. Ötletként még eszembe jutott, hogy létezik olyan tepsi, amiben egy rács is van, kb. 1 cm-re a tepsi aljától Ha erre teszed rá a

csirkecombokat, és a sütő grillező funkcióját kapcsolod be, egészen biztosan finom ropogós lesz a csirkecombok bőre. Gondolom, ezt hiányoltad a legjobban. GRILLCSIRKE OLASZOSAN 2 db kicsi csirke, 1 teáskanál paradicsompüré, 2 teáskanál olaj, 1 evőkanál reszelt vöröshagyma, 1-1 mokkáskanál törött fekete bors, rozmaring, kakukkfű, bazsalikom, 1 szál friss zellerzöld, 10 dkg reszelt parmezán (jellegű) sajt, ízlés szerint só. A paradicsompürét, a finomra vágott zellerzőldet, a vöröshagymát és a többi fűszert összekeverem az olajjal, meg; sózom, majd a megtisztított és átöblített csirke hasat belülről bekenem vele. A csirkét nyársra húzom, kívülről is megsózom, majd pirosra sütöm. Ezután feldarabolom, rászórom a reszelt sajtot. Addig grillezem a tálcán, amíg a sajt rá nem olvad, egybefüggő réteget nem alkot. Sok salátával és szalmaburgonyával kínalom Grillezett borjúkaraj goudával Hozzávalók: 4 szelet borjúkaraj

(kb. 16-18 dkg-osak), 20 dkg gouda sajt, 4 dkg vaj, 4 dkg liszt, 3 dl tej, 1 dl tejszín, 1 zacskó grill fűszerkeverék, 2 gerezd fokhagyma, 1 dl olaj, currypor, reszelt szerecsendió, só A megmosott borjúszeletek mindkét oldalát meghintjük grill fűszerkeverékkel, kevés olajjal átkenjük, majd grillsütőben aranysárgára sütjük. Közben világos, vajas rántást készítünk, tejjel kiforraljuk, belereszeljük a gouda sajtot, kevés curryporral, reszelt szerecsendióval, az áttört fokhagymával, és kevés sóval ízesítjük. Tejszínnel dúsítjuk, alaposan kiforraljuk Ezzel a mártással vonjuk be tálaláskor a borjúkarajokat. Zöldséges pennetésztával körítjük Grillezett burgonya Hozzávalók 8 személyre: 1 kg (24 db) kisebb újburgonya, 2 teáskanál olaj / margarin, 8 db hideg vízbe mártott fanyárs Előkészítés: A burgonyát megmossuk, alaposan megtisztítjuk, enyhén sós vízben félpuhára főzzük, majd lecsepegtetjük. Elkészítés: 2 A

burgonyákat rászúrjuk a nyársakra, bekenjük olvasztott margarinnal / olajjal, és ízlés szerint megsózzuk. A nyársakat grillen vagy a sütőben grillprogramon megsütjük Grillezett bruschetta pácolt paradicsommal Hozzávalók: 3 gerezd fokhagyma, 5 szelet teljes kiőrlésű rozskenyér 1 evőkanálnyi olívaolaj, fél kg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, másfél evőkanálnyi friss tárkony, 1 evőkanálnyi borecet, só, bors, 2 evőkanálnyi petrezselyem Hevítse a grillt közép melegre. A fokhagymával dörzsölje be a kenyérszeletek mindkét oldalát, tegye őket félre - a fokhagymás bedörzsölést majd közvetlenül a grillezés előtt ismételje meg újra. Egy közepes méretű edényben keverje össze, maradék fokhagymát, olívaolajat, gerezdekre felvágott paradicsomot, hagymát, tárkonyt, ecetet, sót, borsot, és az egészet hagyja állni szobahőmérsékleten. Süsse a kenyérszeletek mindkét oldalát kb 1 percig, majd tegye rá az előbb elkészített

paradicsomos feltétet és szórja meg petrezselyemmel! Grillezett füge málnás rizzsel Hozzávalók: 4 db 15 cm-es fa-vagy fémnyárs, félcsészényi rozsé bor, félcsészényi fekete bors, 30 g kecskesajt, 8 db közepes méretű barna vagy zöld füge 10-15 dkg málna, 1 evőkanálnyi rozmaring, 1 evőkanálnyi barnacukor, másfél evőkanálnyi ecet, 1 csészényi víz, fél evőkanálnyi sáfrány, só, félcsészényi rizs, 1 csészényi zöldhagyma A nyársakat ázassa be a borba, közben egy tálkában keverje össze a borsot a sajttal. Vágjon kis réseket a fügékbe és töltse meg őket sajttal Húzzon fel minden nyársra 2-2 fügét. Villával törje össze a málnát és locsolja meg egy kis borral, adjon hozzá rozmaringot, barnacukrot és ecetet. Egyelőre tegye félre Egy edényben forraljon fel sós, sáfrányos vizet. Tegye bele a rizst és a zöldhagymát, s miután újra felforrt, zárja el a gázt, fedje le az edényt és hagyja így legalább kb. 5 percig A

töltött fügéket mindkét oldalukon grillezze meg alaposan. Tálalja a főtt rizzsel és öntse le az egészet málnás szósszal. Grillezett fűszeres tonhal 70 dkg fagyaszott tonhal (amit reggel a fagyasztóból a hűtőszekrény normál hűtőterébe teszek, hogy estére felengedjen), 2 evőkanál olaj, 1-1 evőkanál mustár és ketchup, 1-1 teáskanál Knorr Delikát, majoránna, pirospaprika, citromlé, 2 gerezd fokhagyma, ízlés szerint törött bors és só. Előkészítése: A grillsütő rácsát beolajozom, a sütőt előmelegítem. Közben az összes fűszert, a zúzott fokhagymát és az olajat –mustárt -ketchupot mártássá keverem. A tonhalat felszeletelem Elkészítése: A halszeleteket a grillsütő rácsára fektetem, és bekenem a fűszeres keverékkel. 5-6 perc múlva megfordítom, és a másik oldalát is bekenem. További 5-6 percnyi sülés után tálalható Amíg a hal sül, burgonyapürét készítek (burgonyapehelyből 2 perc), amely a hozzávaló

köret lesz. Grillezett halszeletek Hozzávalók: 4 egyenként 15 dkg-os halszelet, 1 dl tejföl, 3 1 csokor zöldpetrezselyem, 3 gerezd fokhagyma, 2 citrom, 7 szem paradicsom, 2 evőkanál olaj, őrölt rozmaring, só, törött bors. A halszeleteket megsózzuk, megborsozzuk, megszórjuk a rozmaringgal és 5-7 perc alatt mind a két oldalát grillsütőben, megsütjük. A fokhagymákat héjukban, kis edényben 20-25 percig főzzük, majd meghámozzuk. A fokhagymát, a meghámozott és felszeletelt paradicsomot, a tejfölt, 1 citrom levét, a zöldpetrezselymet megsózzuk, megborsozzuk, majd néhány másodpercig turmixgépben forgatjuk. A fokhagymás vízbe öntjük a sűrítményt, és felfőzzük. A halszeleteket tálra tesszük, citromkarikákkal díszítjük A mártást kis tálakban, kiegészítőként tálaljuk. Grillezett karajok A kicsontozott hosszúkarajt úgy szeleteljük fel, hogy minden szeletet, mint a kitépett füzetlapot, kettényitunk, majd egészen enyhén

kiveregetjük, (csak nem botránkozik meg rajta senki sem.) miután a szeleit beirdaltuk Sózzuk, enyhén borsozzuk, (esetleg ételízesítővel megszórjuk) a belső felét piros arannyal, és egy leheletnyi mustárral vékonyan megkenjük. Erre kerül egy cikk csirkemáj, egy hurkapálcika vastagságú trappista, v. karaván sajt és egy fel virsli (nem valami ócska szójás, lehetőleg juhbeles) de lehet esetleg a virsli helyett marha párizsi is (Pick), azt meg nem annyira rontottak el! Ezt Felgöngyöljük, és hústűvel összetűzzük. Második variáció: Liszt, tojás, prézli, beparírozni és forró zsiradékban (lehet olaj, az egészségesebb, vagy esetleg sertészsír, amitől a hús finomabb és lazább lesz!) esetleg a prézli helyett lereszelt és kinyomkodott nyers krumpliba hempergetni, ettől egy kicsit borzas és pikáns ízű lesz. Kirántani. Ehhez, majonézes krumpli adatik. Harmadik variáció: Főleg mikor már unjuk a rántott húst, ekkor jöhet. A töltött

húsokat egy kizsírozott tepsibe, vagy esetleg előre beáztatott római tálba, sorba rakjuk, a burgonyát hasábokra vágva köre szórjuk, alufóliával lefedve, forró sütőbe toljuk és így kb. 35-40 percig, pároljuk majd az alufóliát eltávolítva pirosra, sütjük Mindkét változathoz jól lehűtött sör dukál. (csak jó sok legyen) Mennyiséget csak azért nem írtam, mert mindenkinek az adagja más és más, de általában egy szelet hús, meg a legjobb étvágyúaknak is elég szokott lenni! Grillezett lazac Hozzávalók: 4 szelet lazacfilé, só, bors, 1 citrom, 1 evőkanál édesköménymag, olívaolaj, A mártáshoz: 2 dl tejföl, 1 evőkanál dijon-i mustár, kevés olívaolaj, só Elkészítése: Mossuk meg a lazacfilét, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg édesköménnyel, majd csorgassunk rá egy kevés olajat. Tegyük a grill rácsára, és süssük meg mindkét oldalát A mártáshoz keverjük össze a hozzávalókat, és ezzel kínáljuk a grillezett halat.

4 Grillezett rokfortos libacomb Hozzávalók: 4 db kicsi pecsenyelibacomb, 5 dkg reszelt rokfort (márványsajt), 4 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors. A megsózott libacombokat kuktafazékba, a betétre teszem, aláöntök 3 dl vizet, és lezárom. Felforralom. A sípoló jelzéstől számított 40 percig párolom, majd ellenőrzöm, hogy megpuhult-e. A kuktából kiveszem, és óvatosan fellazítom a bőrét A zúzott fokhagymával és törött borssal elkevert rokfortot a hús és a bőr alá töltöm, de ügyelek arra, hogy a bőr ne szakadjon el. Az ily módon előkészített combokat grillsütőben szép pirosra pirítom Bármilyen saláta vagy savanyúság és burgonyaköret illik melle, de hidegen is tálalható. Grillezett májszeletek Hozzávalók: 6o dkg sertésmáj, só, bors, zsálya. A vékony szeletekre /1-1,5 cm/ vágott májat beolajozzuk, s 8-1o percig, forgatva grillezzük. Amikor megsült, megsózzuk, borsozzuk, finomra

vágott zsályalevéllel hintjük meg. Rizi-bizivel és vegyes salátával tálalhatjuk. Grillezett májtekercsek Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg sertésmáj 12 vékony szelet nyers sonka, 1 evőkanál sűrített paradicsom i evőkanál olaj, só, frissen őrölt bors, 1 evőkanál friss zsályalevél 4 nagy alma, 4 pálcika nyársnak Előkészítés: A májból 12 egyforma szeletet vágunk; a zsálya-leveleket megmossuk, leitatjuk, és durvára vágjuk; a sűrített paradicsomot olajjal és borssal simára keverjük, majd hozzáadjuk a zsályát is. A sonkaszeleteket egymás mellé terítjük, ráfektetjük a májszeleteket és bekenjük a zsályás krémmel; majd a szeleteket a sonkába csavarjuk. Elkészítés: 3-3 roládot tűzünk fel egy-egy pálcikára, majd vékonyan bekenjük olajjal. Az almát megmossuk, a magházát eltávolítjuk; majd a húsát egyforma vastag szeletekre vágjuk. A májas nyársakat és az almakarikákat egy grillserpenyőben kis lángon 4-5 percig

sütjük, majd megfordítjuk és további 4-5 percig, grillezzük. Ha faszenet használunk, egy-egy oldal kb. 15 perc alatt sül át Friss salátával az igazi. Grillezett padlizsános burgonyatekercs Hozzávalók: 2 közepes padlizsán, fél kg burgonya, 2 db óriás paradicsom 3 evőkanálnyi parmezán sajt, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanálnyi olívaolaj, 2-3 evőkanálnyi petrezselyem, félcsészényi bazsalikom, félcsészényi szerecsendió, bors (ízlés szerint), 2 evőkanálnyi só, 8 db fogpiszkáló Melegítse fel a grillt közepes hőmérsékletre és áztassa be vízbe a fogpiszkálókat. Sózza be egyenletesen a padlizsánszeleteket, majd forraljon fel egy edényben vizet, és tegye bele a meghámozott, felszeletelt krumplit. Ízlés szerint sózza és főzze puhára Ha megfőtt, törje át, Ezután hámozza meg, szeletelje fel a hagymát és tegye a padlizsánnal együtt a forró rácsra (ha túl kicsire vágta a hagymát, tehet alá fóliát, hogy a

darabkák ne essenek a tűzbe). A padlizsánt 5 süsse mindkét oldalán kb. 3 percig, a hagymát, pedig kb 4 percig Miután megpirította, öntse a hagymát a tört krumplihoz, adja hozzá a sajtot, a fokhagymát, bazsalikomot és szerecsendiót. Tetszés szerint ízesítse sóval, borssal! Tegyen minden egyes padlizsánszeletre egy púpozott evőkanálnyit, burgonyás keverékből, majd tekerje össze roláddá és szúrjon bele egy-egy fogpiszkálót, hogy szét ne csússzon. Kenje be vékonyan olívaolajjal, és grillezze őket pár percig. Közben vágja fel a paradicsomokat vékony szeletekre és süsse meg azokat is Tálaláskor helyezze legalulra a paradicsomszeleteket, tegye rá a krumplis roládokat, s végül szórja meg az egészet petrezselyemmel. GRILLEZETT PARADICSOM Hozzávalók 4 személyre 4 nagy, érett paradicsom, 1 evőkanál olívaolaj só, bors A paradicsomot keresztben kettévágjuk. A vágott felével fölfelé grillrácsra tesszük Olívaolajjal

meglocsoljuk. Sózzuk, borsozzuk és közepesen forró faszénparázs fölött, addig sütjük, amíg a héj enyhén szenesedni kezd (oldalanként kb. 3 perc) Melegen, köretként tálaljuk. Grillezett pulykamell tekercs Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg pulykamell filé, 2 szál póréhagyma, 10 dkg gépsonka, 2 evőkanál olaj Előkészítés: A húst vékony, nagy szeletekre vágjuk, megmossuk. A pórét megtisztítjuk, hosszában kettévágjuk, és leveleire szedjük. Elkészítés: A pórét forró sós vízben 2-3 percig főzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük. A hússzeleteket szorosan egymás mellé fektetjük, sózzuk, borsozzuk, és szétosztjuk rajtuk a pórécsíkokat. Beborítjuk a sonkával, és szorosan feltekerjük Fogvájóval megtűzzük, és kb 30 percre, betesszük a mélyhűtőbe. Sütés előtt kb 1 cm vastag szeletekre vágjuk, keresztben nyársra szúrjuk a szeleteket, megkenjük kevés olajjal, és a grillrácson mindkét oldalát 2-3 percig sütjük. Grillezett

sajtos saslik Szemelyenkent 10 dkg Ementáli sajtot 1 cm-es kockákra vágunk. Ananász darabokat, cseresznye paradicsomot, (azt az apró fajtat) Champignon, paprika és szalonna darabokat váltakozva egy nyársra felfűzünk a sajttal együtt. Sózzuk, borsozzuk, és alufólia tálcán grillezzük. Grill szószok társaságában tálaljuk Grillezett sonkás nyárs Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg sovány, nyers füstölt sonka 8 szelet ananász, 8 db kimagozott aszalt szilva 8 szelet húsos füstölt szalonna, só, frissen őrölt bors 4 evőkanál olaj, 1 teáskanál curry, ecetes uborka, gyöngyhagyma, hónapos retek, és újhagyma a tálaláshoz, 4 pálcika nyársnak Előkészítés: A füstölt sonkát hat, hüvelyk-ujjnyi vastag szeletre, majd további kettőbe vágjuk; az ananászszeleteket szintén félbevágjuk; a szalonnát a bőréről 6 levágyjuk, majd enyhén megszórjuk curry-porral és minden szelettel, beburkolunk 1-1 szem aszalt szilvát. Elkészítés: Minden

pálcikára felváltva sonkát, szalonnába burkolt aszalt szilvát, ananászt, végül újra sonkát szúrunk fel A nyársakat enyhén, megsózzuk, meg-borsozzuk és bekenjük olajjal. Lehetőleg alumínium tálkába téve grillezzük - hogy a lecsöpögő zsira-dékot felfogjuk és a sülő nyársra, locsoljuk. A nyárson sült finomságokat a zöldségfélékkel, friss kenyérrel és jó hideg sörrel fogyasszuk. Grillezett szűzpecsenye Hozzávalók: 2 közepes sertésszűzpecsenye, 1 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál olaj, 2 dl ketchup, 0, 5 dl balzsamecet, 1 dl méz, 2 evőkanál szójamártás, 1 mokkáskanál őrölt gyömbér, só őrölt feketebors Mindkét szűzpecsenyét félbevágjuk, így lesz 4 db belőle. A hagymát meg a fokhagymát finomra aprítjuk, az olajba szórjuk. Az összes többi ízesítőt és fűszert ezután keverjük bele Ha van, néhány csepp Tabasco mártással is ízesíthetjük, majd 10 percig pihentetjük. Utána a húst megkenjük

vele, rostélyra fektetjük és faszénparázs fölött kb. 30 perc alatt többször megforgatva megsütjük. Ha kemencében készül, akkor közepes lánggal kb. 20 perc a sütési idő, de mindkét esetben szorgalmasan kell kenegetni a fűszeres páccal Grillezett tengeri hal, sültpaprikával Hozzávalók: 4-6 szelet tengeri hal, 2 dl joghurt, 4 nagy cikk fokhagyma 1 teáskanál KNORR DELIKÁT Ételízesítő, 2 evőkanál őrölt koriander 1 kis csokor kapor, 8 db. húsos fehér-, piros- és zöldpaprika KNORR DELIKÁT Fűszervarázs A joghurtot, a zúzott fokhagymát, a DELIKÁT Ételízesítőt, a koriandert, és az apróra vágott kaprot összekeverjük és a halat beleforgatva egy éjszakán át, lefedve pácoljuk a hűtőben. A halszeleteket alaposan megolajozott alufóliára fektetjük, letakarjuk egy másik, olajozott fóliával és 5-6 percet sütjük a grillben. A fóliákkal együtt megfordítjuk és a másik felét is ugyanennyit, sütjük. Közben a paprikákat is a

grillbe tesszük, és amikor a héjuk felhólyagosodott, lehúzzuk a paprika húsáról. A paprikákat enyhén beszórjuk KNORR DELIKÁT Fűszervarázzsal és a grillezett halhoz, kínáljuk. Grillezett zöldségek Diétázik? Esetleg vegetáriánus? Vagy egyszerűen csak ráunt a szaftos, hizlaló, nehezen emészthető húsokra s valami új vágyik? A Shape segítségével most könnyű, nyári grillrecepteket ismerhet meg. Meleg nyári esték barhecue-partijain a húsok helyett egyre inkább előtérbe kerülnek a friss zöldségek és gyümölcsök. Nemcsak alacsony a kalóriatartalmuk és természetesen zamatos az ízük, de magas a vitamin- és ásványanyagtartalmuk is. Nyáron az idénygyümölcsök és -zöldségek széles választékából vásárolhatunk Az olyan hagyományosnak számító zöldségek, mint például a padlizsán, burgonya, hagyma és gomba mellett kiváló grillezve a paszternák, sárga- és fehérrépa, füle, alma, sárgabarack, ananász, dinnye és a

banán is. Összeállításunkban változatos és ízletes újdonságokat talál, s ha kipróbálja őket, valószínűleg nem hiányolja majd a húst a sütőrostról. A grillezett zöldségeknek, gyümölcsöknek alacsony a kalóriatartalmuk, természetesen zamatos az ízük, valamint magas a vitamin- és ásványanyag-tartalmuk. 7 Grillezett zöldség Hozzávalók: 4 kemény húsú paradicsom, 2 cső kukorica, 2 fej fokhagyma, 3 evőkanál olaj, 1 teáskanál apróra vágott zöld fűszernövény 1. A paradicsomot megmossuk, és hosszában félbevágjuk A kukoricát darabokra vágjuk. A fokhagymáról lehúzzuk a külső héját és a gumót keresztben félbevágjuk. 2. Az olajból, a zöld fűszernövényekből, a sóból és a borsból marinádot Keverünk és megkenjük vele a paradicsomot, a kukoricát és a fokhagymát. A paradicsomot kb. 5 percig, a többi zöldséget kb 15 percig, grillezzük Grillezett zöldparadicsom chilliszósszal Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 2

evőkanálnyi méz, 2 evőkanálnyi ecet 2 evőkanálnyi víz, 4 közepes paradicsom, 1 evőkanálnyi olívaolaj 1-2 evőkanálnyi oregánó, 4 tortilla, só, bor, chili Grillezze puhára a hagymaszeleteket, majd a chilivel, a mézzel és az ecettel turmixolja össze, s közben fokozatosan adagoljon vizet hozzá. A paradicsomszeletekre öntsön kevés olívaolajat, fűszerezze sóval, borssal és oregánóval. Ezután grillezze őket kb. 3 percig mindkét oldalán Eközben melegítse fel a grillen a tortillaszeleteket is. Tálalja az egészet a hagymás-chilis szósszal. Grillkolbász 1kg marha, birka vegyesen (mi a birkát ki szoktuk kihagyni, 50 gr fokhagyma 3 gr bors, 5 gr porrátört csombor (borsikafű), 5 gr mititei ízesítő (szerintem jó helyette a mi grill, fűszerkeverékűnk is), 100 gr csontlé, 25 gr só, 15 gr szódabikarbóna Az apróra vágott (nálunk darált) húst össze kell gyúrni a fűszerekkel, aztán a közepébe egy kis lyukat mélyíteni (mint a

tésztagyúrásnál). Ide öntjük a csontlét és a szódabikarbónát Az egészet jól összedolgozzuk és egy napig a hűtőben, érleljük. Kis kolbászokat formálunk belőle sütés előtt. Faszénen sütjük Mustárral finom Grill fajták: Pulykamell, csirkemell, disznócomb, tarja, karaj, sőt én még szoktam csirke combot is használni, amivel egy kicsit vigyázni kell, mivel a bőréből kiolvadó zsír miatt könnyen lángra kap a faszén. Miután felszeletelem húsokat (kb. ujj vastagságúra), nagyon enyhén kikloffolom Majd általában a boltba kapható fűszer és grill sókból készítek egy keveréket kb. úgy, hogy egy kis pohárba összekeverek belőlük olyan arányba, hogy mely ízek domináljanak. Ezután a húsokat megfűszerezem. (Pulyka és csirkemell esetében nagyon enyhén meg olíva olajjal is megkenem) Majd veszek egy zárható edényt és egy réteg hús, egy réteg karikára szelt hagyma rétegezéssel telerakom a tálat. Ezután sorrel felöntöm és

lefedem és irány a hűtő Minimum előző nap meg kell készítened, hogy az ízek összeérjenek. Grillezés során a páclével óvatosan 8 lehet locsolni a husikat, s a végen a hagyma karikákat is megsütheted egy alufóliába becsavarva. Mellé nagyon finom a paradicsom és paprikából készítet saláta, na és a jó friss kenyér. Grill tarja, karaj ill. tengeri halfilé került a rácsra, Ha szeretitek a fehér húsokat, lehet csirke- v. pulykamellfilé is grillezni Nagy előnyük, hogy gyorsan átsülnek, nem kell sokat álldogálni mellette korgó gyomorral. Vékonyra szeleteled (esetleg picit megklopfolod), és akar rögtön, kevés száraz fűszerrel megszórva mehet a rácsra. De finomabb, ha előtte való nap bepácolod. Pl olívaolaj + zúzott fokhagyma + szójaszósz + finom fűszerekből kulimászt készítesz, és ezzel bekened a hússzeleteket. Egy zárt dobozban (de akar egy sima nejlonzacskó is jó) mehet a hűtőbe. Van, aki csontos csirkehúst is

grillez (comb, szárny), de mi nem szeretjük, ha a csont mellett véres marad. A fűszerezést egyébként érdemes magadnak kikísérletezni, kezdetnek nézd meg a Kotanyi fűszerkeverékeket. Van grill, steak, Barbecue, görög, sült csirke, stb. keverék Érdemes a faszénre is rádobni, pl néhány szem borókabogyót, esetleg egy rozmaring ágacskát. Nagyon finom illatú lesz a füst, a húst is átjárja. Szerintem, jól lehet sertésoldalast is grillezni - bár szerintem, nem árt előfőzni egy kicsit, mert másképp sokáig tart a sütés. Az oldalashoz jól passzol a mézes paradicsomos csípős fűszeres pác Grill aranykárász kerkenni mártással Hozzávalók: 1 db 1,5 kg-os kárász, A kerkenni mártáshoz: 4 db paradicsom, 4 zöldpaprika, 2 fej hagyma, 5-6 mentalevél, petrezselyem zöldje, 1 zellergumó, fél citrom leve, 3 evőkanál olívaolaj, só, őrölt bors, harissza (észak-afrikai csípős fűszerkeverék, püréformában), 1 gerezd fokhagyma.

Elkészítése: Belezzük ki a halat de, ne pikkelyezzük le. Parázs fölött vagy grillsütőben süssük meg, 5 percenként megforgatva. Forrázzuk le és húzzuk le a paradicsom héját. Vágjuk apró kockákra a többi zöldséget Olajjal pároljuk meg, majd a végén ízesítjük. Tálalás előtt vegyük le a kárász bőrét, és tegyük mellé a kerkenni mártást. ALMÁS GRILLCSIRKE 2 db, grillsütőbe való kis csirke (egyenként 60-70 dkg) 2 savanykás alma, 1 mokkáskanál majoránna, 1-1 késhegynyi őrölt gyömbér és borsmenta, 2 teáskanál olaj, ízlés szerint só és őrölt fehér bors. Az almákat meghámozom, kicsumázom és lereszelem. Összekeverem a fűszerekkel, kevés sóval, majd a megtisztított, jól átöblített és lecsöpögtetett csirkék besózott hasába, kenem. A szárnyasokat nyársra húzom, sós olajjal megkenem, és a grillsütőben megsütöm. Rizibizit kínálok hozzá almakompóttal vagy ecetes szilvával. Ananásszal grillezett

szűzérmék Hozzávalók: 60 dkg sertésszűz, 1/2 doboz ananász, 15 dkg füstölt sajt, 1 dl étolaj, KNORR Delikát Ételízesítő Extra, őrölt feketebors 9 A lehártyázott, megmosott sertésszűzből 5-6 dkg-os szeletkéket (érméket) vágunk. Kissé kiklopfoljuk. Meghintjük mindkét oldalát Delikát extra ételízesítővel, őrölt borssal és kevés hevített olajon elősütjük. A leszűrt ananászdarabokkal beborítjuk a tetejüket, majd füstölt sajtcsíkokkal takarjuk be. Forró grillsütőben aranysárgára sütjük Vajas burgonyapürével körítjük. ANANÁSZOS GRILLCSIRKE 2 db kis csirke, 1 kis doboz ananászbefőtt, 10 dkg reszelt sajt, ízlés szerint só. A megtisztított csirkék hasát belülről sóval bekenem, és néhány darabka apróra vágott ananászt teszek bele. Nyársra húzom, megsózom A grillsütő alsó, cseppfelfogó tálcájára teszem a maradék ananászbefőttet. A csirkéket pirosra sütöm, a sütés végén, pedig megkenegetem az

ananász levével. A szárnyasokat feldarabolom, és a grillsütő tálcájára teszem. Rászórom a közben pirosra sült ananászdarabkákat, meghintem a reszelt sajttal, és addig grillezem, amíg a sajt egybefügg? réteget nem képez a tetején. Párolt rizs illik hozzá ANANÁSZOS SALSA Hozzávalók 4 személyre Fél friss ananász, 1 friss chilipaprika, 1 fej lilahagyma, 3 evőkanál citromlé, 1 citrom reszelt héja, 2 evőkanál friss koriander- vagy mentalevél, só, Tabasco-mártás A megtisztított ananász húsát apró kockákra vágjuk. Az erős paprikát karikákra, a lila hagymát kockákra vágjuk. Hozzáadjuk a citrom reszelt héját, az apróra vágott korianderlevelet, meglocsoljuk a citromlével. Sóval, Tabasco-mártással ízesítjük Letakarva 30 percig tartsuk szobahőmérsékleten, amíg az ízek összeérnek. Barbecue-szósz Hozzávalók (10 adag roston sült húshoz): 1 fej vöröshagyma, 3 db újhagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 dl borecet, 1 dl víz, 1 dl

ketchup, 1 dl citromlé, 10 dkg barnacukor, 1 dl chiliszósz, 1 evőkanál őrölt mustármag, 2 evőkanál Worchester-szósz, 1 mokkás kanál Cayenne-bors és őrölt fekete bors, 1 mokkáskanál kakukkfű, bazsalikom és szurokfű, ízlés szerint só. A hagymákat apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. Rászórjuk a fűszereket, jól összekeverjük, majd felengedjük vízzel, citromlével, borecettel, ketchuppal, chiliszósszal. Hozzáadjuk a barnacukrot, megsózzuk. Hidegen tálaljuk a húsokhoz Barbecue csirke Hozzávalók: 2 konyhakész csirke (egyenként kb. 800 gr, 1 paradicsom, 1 fej hagyma, 5 evőkanál olaj, bors, só, 1 teáskanál rózsapaprika, 1 teáskanál csípős mustár 1. A paradicsomot leforrázzuk, lehúzzuk a héját, félbevágjuk, kimagozzuk és kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk és üvegesre pirítjuk az olajon. Hozzáadjuk a paradicsomot, a fűszereket, a mustárt és besűrítjük a mártást. 10 2. A csirkét

megmossuk, felitatjuk róla a nedvességet, félbevágjuk és bekenjük a paradicsomos mártással. A csirkét mindkét oldalán 15 percig grillezzük, közben többször kenegetjük a mártással. Borsos hátszín grillezett paradicsommal Személyenként 20 dkg-os szép szeleteket kérjünk a hentestől. A húst gondosan hártyázzuk le, csak enyhén sózzuk meg. Sütés előtt egy nappal apróra tört kevés borssal (zöld bors, rózsabors, fekete bors, fehér bors keverékével) megszórva, olajban pácoljuk. Ínyencek ezt az ételt félangolosan fogyasztják, mert úgy szaftosabb, porhanyósabb. Citromos, fokhagymás halszelet Hozzávalók: 4 dkg vaj, 60 dkg tonhal, 2 gerezd fokhagyma, 1 db citrom, 4 szál zöldpetrezselyem, só. A négy egyenlő nagyságú alufóliát kiterítjük, megkenjük vajjal és mindegyikre egy-egy halszeletet, teszünk. Megsózzuk, és zúzott fokhagymával bedörzsöljük Citromlével megcsepegtetjük és a hal tetejére egy-egy szál megmosott

zöldpetrezselymet, fektetünk. Ezután a fóliát szorosan, légmentesen behajtogatjuk és a parázsra helyezve 8-10 percig, sütjük. Currys csirke Hozzávalók: 4 csirkecomb, 4 csirke szárny, darabka friss gyömbér, 1 tojássárgája 4 evőkanál olaj, só, bors, 2 evőkanál porított curry, 1 evőkanál méz, 1 teáskanál összezúzott koriandermag 1. A gyömbért meghámozzuk, és finomra reszeljük, majd a tojássárgájával, az olajjal, a sóval és a borssal simára turmixoljuk. Hozzáadjuk a curryt, a mézet és a koriandert. 2. A csirkedarabokat megmossuk, szárazra töröljük, sózzuk és borsozzuk, majd bekenjük a curry-pasztával. A húst 2-3 órán átérleljük 3. A húsról felitatjuk a nedvességet, és gyakori forgatás mellett kb. 12 percig grillezzük SCSEVAPCICI (délszláv étel) Hozzávalók: 40 dkg darált sertéshús, 40 dkg darált marhahús, 20 dkg darált birkahús, őrölt bors, só A húst kétszer átdaráljuk, megsózzuk és megborsozzuk, egy

nagyobb tálba tesszük és legalább 10 percig, gyúrjuk, majd egy órát pihentetjük, hogy jól összeérjenek. Ujjnyi rudakat formálunk. Sütni többféleképpen lehet: Az eredetit faszén parazsán készítik, de ízletes grillsütőben vagy olajban sütve is. A hús rudacskákat állandóan forgassuk, hogy minden oldala egyformára süljön. Apróra vágott vöröshagymával tálaljuk. Csevabcsicsa Hozzávalók: 1,25 dkg marhanyak, 25 dkg birka-nyak, 1 dl víz, 11 3 cikk fokhagyma, só, bors, ízlés szerint Elkészítés: Vágjuk a húsokat kockára, sózzuk be és hagyjuk legalább két órán át a hűtőben érlelődni. Ezután kétszer daráljuk le, sózzuk, borsozzuk, majd adjuk hozzá a finomra reszelt fokhagymát és a vizet. Kezünkkel pépesítsük a húsmasszát, majd vizes kézzel formáljunk ujjnyi kolbászkákat belőle. Takarjuk le alufóliával és pihentessük hűtőben egy órányit. Roston, közepes tűzön süssük meg, nehogy a csevapcsicsák

kiszáradjanak, és élvezhetetlenné váljanak. Kínáljunk mellé behűtött paradicsomot, paprikát, hagymát vagy ajvart. SCSEVAPCSICSA Hozzávalók: 20 dkg darált sertéshús, 20 dkg darált marhahús, 10 dkg darált birkahús, őrölt bors, só. A húsokat kétszer átdaráljuk, megsózzuk, és egy óráig állni hagyjuk. Ujjnyi rudakat formálunk és faszén parazsán vagy grillsütőben vagy, forró olajban sütjük ki. CSEVAPCSICSA Darált sertéscombot és darált marhafelsál - fele-fele arányban - elkeverünk reszelt vöröshagymával; sóval, törött borssal, és néhány óráig a hűtőben pihentetjük. Ujjnyi kis kolbászkákat formálunk a masszából, és szalonnával megkent roston, kevés olajjal locsolgatva minden oldalát megsütjük. Lila hagymát vékony szálakra vágunk, sóval elkeverjük, és fogyasztás előtt néhány óráig állni hagyjuk. A csevapcsicsa mellé más köret nem is kell, legfeljebb még friss kenyér. Csevapcsicsa roston 1 kg darált

hús (fele sertés, fele marha), 10 fej vöröshagyma, só, törött bors, 1 késhegynyi szódabikarbóna, 2-3 ek. olaj A darált húst összegyúrjuk 1 fej reszelt vöröshagymával, a fűszerekkel, meg a szódabikarbónával, és ujjnyi kolbászkákat formálunk belőle. Faszénparázson, roston pirosra sütjük, és tálra szedve, megöntözzük az olajjal, körülrakjuk nagy kockára vágott vöröshagymával. A hagymát ajánlatos előtte fél nappal felvágni, hogy elmenjen az ereje, legfinomabb a lilahagyma. Friss puha kenyeret adunk hozzá CSIRKEMÁJ GRILLSÜTŐBEN 40-50 dkg csirkemáj (szív nélkül, ezt később levesbe belefőzöm), 1 evőkanál reszelt vöröshagyma, 1 evőkanál olaj, 1 mokkáskanál majoránna, csipetnyi törött fekete bors, ízlés szerint só. A májról az ereket eltávolítom, majd letörülgetem, és fűszeres olajjal megkenve mindkét oldalukat 5 percig grillezem. A fűszeres olajhoz az összes fűszert és a reszelt vöröshagymát az olajba

keverem. A roston sült májat azonnal tálalom, burgonyapürével és párolt almával, vagy sült burgonyával és tejfölös uborkasalátával kínálom. A májat csak a tányéron sózom meg, különben megkeményedik. (Jó, ha sütés előtt egy órán át tejbe áztatom) 12 CSIRKEMÁJ ROSTON Hozzávalók: 50-60 dkg csirkemáj, 15 dkg császárszalonna, 1 teáskanál majoránna, törött fekete bors, só és mustár ízlés szerint. A császárszalonnát hajszálvékony, de akkora szeletekre vágom, hogy egy-egy májdarab beleférjen. A májakat a szívekről leválasztom (ez utóbbit levesbe főzöm), egyenként megborsozom, megszórom majoránnával, megkenem mustárral, majd egyegy szalonnaszeletbe úgy csomagolom be, hogy ne tudjon szétesni (esetleg hústűvel vagy fogpiszkálóval összetűzöm). A felforrósított grillsütő rácsára szorosan egymás mellé teszem a csomagocskákat, majd néhány percnyi sütés után megfordítom. Gázsütőben is elkészíthető,

de legalább 10 percig elő kell melegíteni a sütőt. Sok salátával, mártással kínálom. A tányéron sózom. CSIRKEMELL CITRUSPÁCBAN Hozzávalók 4 személyre 4 kicsontozott csirkemell, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál citromlé, 4 evőkanál narancslé, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál barna cukor, 1 teáskanál őrölt chili vagy csípős pirospaprika, teáskanál szárított oregánó, teáskanál szárított kakukkfű, teáskanál őrölt római kömény, teáskanál őrölt koriander, teáskanál őrölt bors, teáskanál őrölt fahéj Összeöntjük a kétféle citrus levet, majd kikeverjük az olajjal. Belekeverjük a zúzott fokhagymát, a cukrot, fahéjat, oreganót, pirospaprikát, kakukkfüvet, köményt, borsot és a koriandert. A húst a mellékelt utasítás szerint beirdaljuk Belehelyezzük a pácba, és letakarva, 30 percre hűtőszekrénybe helyezzük. Közben egyszer megfordítjuk A húst a bőrös felével lefelé grillrácsra tesszük. Közepesen forró

faszénparázs fölött addig sütjük, amíg a bőr ropogóssá válik (kb. 7 perc) Megfordítjuk, és további kb 5 percig, sütjük, amíg a hús kifehéredik. Ezután sózzuk DIÉTÁS GRILLCSIRKE 2 db grillezni való kis csirke, teáskanálnyi olaj, ízlés szerint só. A csirkéket tisztítás után átöblítem és lecsöpögtetem. Belsejüket sóval bedörzsölöm, majd a grillsütő nyársára húzom. Kívül bekenem az olajjal, megsózom és megsütöm Fejes salátával és bármilyen burgonya- vagy zöldségkörettel kínálom. FASZÉNPARÁZSON SÜLT BÉLSZÍN SALSA VERDÉVEL Hozzávalók 4 személyre 4 szelet 5 cm vastag bélszín (kb. 17 dkg-os), 1 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál frissen őrölt bors, só, a tálaláshoz salsa verde A vastag bélszínszeleteket középen vékony zsineggel körbetekerjük, hogy a szelet formája megmaradjon. A hússzeleteket olajjal megkenjük, borssal megszórjuk Faszénparázs fölött mindkét oldalon 3 percig (véres), 4 percig

(közepes), 6 percig (átsült) sütjük. Megsózzuk, és lefedve 5 percig állni hagyjuk. A zsineget eltávolítjuk Mindegyik szeletre 1-1 kanál mártást halmozunk. 13 Fázós szilva roston Aszalt szilvát néhány órára vörösborba áztatunk, majd "betakargatjuk": egyenként hajszálvékony szalonnaszeletbe göngyöljük, fogvájóval átszúrjuk. Roston sütjük, míg a szalonna szépen megpirul. SALSA VERDE Hozzávalók 3 dl-hez 2 csokor petrezselyem, 10 friss bazsalikomlevél, 10 friss mentalevél, 1 gerezd fokhagyma, 2 szardellafilé, 1 evőkanál dijoni mustár, 1 evőkanál lecsöpögtetett kapribogyó, néhány csepp vörösborecet, 1,5 dl olívaolaj só, bors A petrezselyem-, bazsalikom- és mentaleveleket a megtisztított fokhagymával együtt robotgépbe tesszük. Hozzáadjuk, a lecsöpögtetett szardellafilét és kapribogyót, a mustárt, a borecetet és az olajat. Sóval, borssal ízesítjük, és krémmé keverjük Letakarva 30 percig tartsuk

szobahőmérsékleten, amíg az ízek összeérnek. FLEKKEN PARÁZSON A tarját felszeleteljük, húsverő kalapáccsal megütögetjük. Sóval, borssal megszórjuk, zúzott fokhagymával és mustárral megkenjük és hűtőben 2-3 órán keresztül érleljük. A hússzeleteket az előkészített roston többszöri forgatással piros, ropogósra sütjük. Flekken fűszervajas sültburgonyával Hozzávalók: 80 dkg sertéstarja, 2 evőkanál Glóbus mustár, 3 cikk fokhagyma 1 dl olaj, 1 evőkanál KNORR DELIKÁT Grill Fűszerkeverék 4-6 nagy szem burgonya, A fűszervajhoz: 10 dkg vaj, mokkáskanál citromlé, 1 nagy cikk fokhagyma 1 csapott evőkanál KNORR DELIKÁT Fűszervarázs, ízlés szerint 1 evőkanál összevágott friss vagy 1 kiskanál szárított zöldfűszer (snidling, bazsalikom, petrezselyem, oregánó) Egy csapott evőkanálnyi KNORR DELIKÁT Grill Fűszerkeveréket elkeverünk 1 dl olajjal, 2 evőkanál mustárral és a 3 cikk zúzott fokhagymával, majd a kissé

kiveregetett hússzeleteket alaposan bekenjük vele. Hűtőszekrényben egy éjszakán át pácoljuk. A fűszervajhoz kikeverjük a vajat a hozzávalókkal, alufóliába tekerjük és kis hengerré formázva, jól behűtjük. A lesúrolt, alufóliába csomagolt burgonyát kb. 1 óráig, sütjük héjában a rostélyon (vagy 45 percig parázson). A húsról lekaparjuk a pácot és mindkét oldalát közepes parázs fölött pirosra, sütjük. A félbevágott forró sültburgonyára fűszervaj karikákat teszünk, ezzel tálaljuk a húst Fogásfilé magokkal A Balaton adja a legjobb ízű fogassüllőt. Fehér húsú, zamatos, szálkamentes Nem jóllakásra szolgál, a fogas mindig ínyencfalat. Nem olcsó, ám egy főre elég csak 15 dkg-ot számolni belőle. Legjobb rostsütőlapon, vajjal locsolgatva elkészíteni, és pirított magokkal (tökmag, lenmag, szezámmag, napraforgómag) ízesítve kínálni. A köretek és a saláták 14 megválasztásánál figyeljünk, hogy ne

nyomják el a süllő utánozhatatlan ízét. Vajban párolt petrezselymes újburgonya nagyszerű összhangot alkot a fogassal. Fokhagymás csirke Hozzávalók: 1 konyhakész csirke (kb. 850 g) 6 gerezd fokhagyma, 50 ml olívaolaj, 1 citrom, 1 ág friss tárkony, 1 csokor petrezselyem, só, bors, 2 teáskanál édesnemes paprika 1. A csirkét megmossuk, szárazra töröljük, és négybe vágjuk A fokhagymát megtisztítjuk, szeletekre vágjuk és meglocsoljuk olajjal. 2. A citrom héját lereszeljük, levét kipréseljük A zöld fűszernövényeket megmossuk, szárazra rázzuk és lecsipkedjük a levelét. A petrezselymet durvára aprítjuk. Összekeverjük a fokhagymát, a zöld fűszereket, a reszelt citromhéjat és az olajat. óvatosan felemeljük a csirke bórét és alatta a massza 2/3 részével megkenjük a húst. 3. Elkeverjük a paprikát a borssal, a sóval, a maradék olajjal és a citromlével, majd kívülről megkenjük á húst. A csirkét kb 25 percig, grillezzük

Röviddel a sütés vége előtt a maradék fokhagymás-fűszeres keveréket rásimítjuk a húsra. Fokhagymás sertéstarja kolozsvári szalonnával 20-25 dkg-os csont nélküli tarjaszeletet számítsunk személyenként. Sokan szeretik, mert nem száraz hús, és kiváló ízhatást érhetünk el, ha a sütés előtt egy napig sós, fokhagymás olajban pácoljuk. Így világosabb lesz a színe, és ropogós pirosra süthető a tejcukor speciális pirulása miatt. Sütés közben kevés olajjal kenegethetjük Kolozsvári szalonnát, más néven: bacont süthetünk mellé. A burgonyát alufóliában, parázson süssük meg Fokhagymás tejfölbe friss fűszereket (snidling, petrezselyemzöld, kevés kapor) keverünk, ezzel öntözzük meg a krumplit. FÓLIÁS BURGONYA Szép, egészséges, közepes méretű burgonyákat megmosunk és héjasan alufóliába csomagolunk. Az így előkészített burgonyákat a rost alatt levő parázsban megsütjük Amikor elkészült, kereszt alakban

melyen bevágjuk az oldalát, körbe nyomkodjuk, hogy a vágás kinyíljon és a 2. receptben leirt fűszervajat tesszük a burgonyába A fóliát nem távolítjuk el a burgonyáról. A finom vajas sült burgonyát kiskanállal kanalazzuk ki Füstölt halak grapefruittal és rukolával A füstölt lazacot, pisztrángot, sprotnit pácoljuk. A mézet mustárral, borecettel hagymával, olívaolajjal összekeverjük, ebben a pácban hagyjuk állni a halacskákat. Később ez a páclé salátaöntetként nagyon finom. A grapefruitot és a salátát a tányérra tesszük a halakkal együtt, az öntettel meg-csöpögtetjük és jéghideg fehérbort kínálunk mellé. Fűszeres Csirkeszárny Hozzávalók: 20 Csirkeszárny, só, 2 evőkanál olívaolaj, fehér bors, őrölt chilipaprika, oregánó, őrölt kömény. 15 A csirke szárnyat megmossuk, besózzuk. Állni hagyjuk egy óráig Ezután olajjal megkenjük, majd alaposan bedörzsöljük a fűszerekkel. Edénybe tesszük, az edényt

letakarjuk, de nem légmentesen. Egy napig állni hagyjuk a hűtőben Parázs fölött, lassan sütjük meg Ha alufóliába csomagoljuk, és úgy tesszük a grillrácsra, akkor előbb megpárolódik. Mikor a hús megpuhult, vegyük le a fóliát, és süssük parázs felett, míg meg nem pirul a bőre. (Chilipaprika helyett használhatunk a páchoz csípős őrölt paprikát, akkor a szárny íze magyarosabb lesz.) A roston sült szárnyakhoz joghurtból, kaporból, vörös- és fokhagymából, petrezselyemből, zellerzöldből, fehér borsból készült sűrű mártást ajánlunk. A mártásba mártogathatjuk a szárnyakat. Tálaláskor vékony szeletekre vágott póréhagymával szórjuk meg. Köretnek nyers zöldsaláta a legjobb, fűszer nélkül FŰSZERES GRILLCSIRKE 2 db kicsi, grillezni való csirke, 1-1 szál kapor, petrezselyemzöld, lestyán, tárkony, 1 mokkáskanál majoránna, ízlés szerint só és törött fehér bors, 1 evőkanál olaj. A csirkék megtisztított,

átöblített belsejébe sót, majoránnát és a finomra vágott zöldfűszerek felét szórom. A csirkéket nyársra húzom A fűszerek maradékával elkevert sós olajjal bekenem és megsütöm. Bármilyen köret és saláta illik hozzá Fűszeres hal Hozzávalók 4 személyre: 4 egész hal (á 80 dkg) pisztráng, sügér, fogas stb. 6 evőkanál citromlé, 4 ág kakukkfű, 4 kis ág rozmaring, 1 rúd fűszeres vaj 1 fokhagymás Bagett (készen, a hűtőpultokban található) Előkészítés: A halat megtisztítjuk, kibelezzük, megmossuk, kívül-belül megcsepegtetjük citromlével, és sóval beszórjuk. A kakukkfű és rozmaring ágait leöblítjük Elkészítés: A vajat szeletekre vágjuk, mindegyik halra 1-1 ág kakukkfűvel és rozmaringgal, illetve egy szelet vajjal alufóliába csomagoljuk. A halat a grillrácsra fektetjük, és mindkét oldalát kb 10 percig, grillezzük. Fokhagymás Bagettet, salátát kínáljunk hozzá FŰSZERES LASKAGOMBA ROSTON Közepes nagyságú

laskagombákat választunk, sóval, borssal, bazsalikommal fűszerezzük, zúzott fokhagymával bedörzsöljük és olajjal meglocsolva 1 órán keresztül állni hagyjuk. Az előkészített roston többször forgatva megsütjük Kiváló köret FŰSZERVAJAS SERTÉSBORDA ROSTON SÜTVE Vajat, sóval, borssal, zúzott fokhagymával, mustárral, finomra vágott petrezselyemzölddel jól elkeverjük, rúd alakura formázzuk, folpackba vagy alufóliába csavarjuk és hűtőben megdermesztjük. Felhasználás előtt kisujjnyi vastag karikákra vágjuk. A bordákat húsverő kalapáccsal megütögetjük, sóval, borssal, bazsalikommal ízesítjük és 24 órán keresztül olajban, pácoljuk. A lecsepegtetett bordákat az előkészített rostra tesszük és többszöri forgatással ropogós-pirosra, sütjük. Az elkészült bordákra rátesszük a fűszervaj karikákat és megvárjuk, amíg a vaj ráolvad. 16 Gesztenyés kacsasült Hozzávalók: 1 fiatal kacsa, fél kg szelídgesztenye, 1

fej hagyma, 3 dkg vaj, 25 cl felfőzött leveskocka, tárkony, turbolyalevél, kakukkfű, majoránna, só, bors. Elkészítés: Szedjük le a gesztenye héját. Dobjuk forrásban lévő vízbe 3 perc múlva szedjük ki, csöpögtessük le és hámozzuk le a második héját. Pirítsuk meg vajon a vékonyra vágott hagymát. Ha már üveges, húzzuk félre, adjuk hozzá a gesztenyét, az apróra vágott fűszereket és egy kevés sót, borsot. Öntsük, a felfőzött leveskocka lébe, főzzük 10 percig, majd hagyjuk kihűlni. Töltsük meg a kacsát a gesztenyével, majd varrjuk össze Kívülről szórjuk meg sóval, borssal. Szúrjuk nyársra és grillsütőben, 175 C fokon süssük egy óra hosszat Gombás sertésmáj nyárson Hozzávalók: 40 dkg sertésmáj, 20 dkg füstölt szalonna, 35 dkg vöröshagyma, 30 dkg gomba, 8 cl olaj, 5 g törött bors, só. A sertésmájat 2-3 dkg-os szeletkékre vágjuk, és mindegyiket enyhén megborsozzuk. A füstölt szalonnából hasonlóan 2-3

dkg-os darabokat vágunk. A vöröshagymát kettévágjuk, és kézzel szálaira szedjük. Kiválogatjuk az egyforma nagyságú gombafejeket, belsejüket megsózzuk, és enyhén megborsozzuk. Kihegyezett hurkapálcára a következő sorrendben felfűzzük az anyagokat: füstölt szalonna, sertésmáj, vöröshagyma, gomba. Amikor a négy hurkapálca megtelt az előkészített anyagokkal, gyengén megsózzuk, olajba mártjuk és egyenként a négy alufóliába, csomagoljuk. Izzó faszénparázs fölötti rostélyra tesszük, vagy közvetlen a parázs mellé helyezve és időnként átfordítva, 6-8 percet sütjük. GÖNGYÖLT KELKÁPOSZTA ROSTON Szép, egyforma nagy, sértetlen kelkáposzta leveleket választunk. A vastag Eret kivágjuk, és delikátos vízben leforrázzuk. A lecsepegtetett, leszárított leveleket félre tesszük. Közben a kelkáposzta főzőlevével elkészítjük a párolt rizst Ha meghűlt, borsot, bazsalikomot, curry port és tojást keverünk hozzá. A

kelkáposzta leveleket a töltött káposzta mintájára megtöltjük, olajjal vékonyan megkent alufóliába csomagoljuk és az előkészített roston többször forgatva megsütjük. Kiváló köret Harcsaszeletek roston Hozzávalók: 180 dkg harcsafilé, 2 dkg só, 15 dkg zsemlemorzsa, 2,5 dl olaj, 1 db fejessaláta, 3 db citrom, 10 adag vajas burgonya, 5 adag gribiche-mártás. A harcsafiléről a bőrrel együtt lefejtjük a zsiradékot is. Ezután felszeleteljük, besózzuk, majd állni hagyjuk. Rövid idő múlva szitált zsemlemorzsába forgatjuk mindkét oldalát A sütés előtt közvetlenül, olajba mártjuk az előkészített harcsaszeleteket, majd faszénparázs fölött izzó rostélyra helyezzük, és mindkét oldalukat megsütjük. Fém halastálat tálpapírral borítunk, amelynek egyik oldalára tálaljuk a forró vajas burgonyát. Ízlésesen melléhelyezzük a rostonsült harcsaszeleteket úgy, hogy azok félig fedjék egymást. Az egészet díszítjük

fejessaláta-levelekkel és citromgerezdekkel. Külön mártásoscsészében jól lehűtött gribichemártás adunk hozzá A harcsaszeletek roston készíthető fűszeres vajjal is Ebben az esetben a még forrón tálalt harcsaszeletek tetejére egy-egy fűszeres vajkarikát helyezünk. Ez ráolvad a 17 forró harcsaszeletekre, és átadja kellemes íz- és illatanyagait. Halas grillnyársak Hozzávalók 4 személyre: 8 hurkapálca, 50 dkg tengeri halfilé, 1/2 dl szójaszósz 1 kis padlizsán, 1 sárga húsú paprika, 16 mini paradicsom, 5 dkg fűszervaj Előkészítés: A fából készült nyársakat grillezés előtt két órára vízbe áztatjuk, hogy ne gyulladjanak meg sütés közben. A halat kb 2x2 cm kockákra, vágjuk Lapos tálba fektetjük, megsózzuk és meglocsoljuk szójaszósszal. Lefedve kb 2 órára, betesszük a hűtőbe. A padlizsánt megmossuk, kb 1,5 cm vastagon felkarikázzuk Besózzuk, és kb. 30 percig állni, hagyjuk A paprikát megmossuk, húsát

falatnyi darabokra vágjuk, megsózzuk. A paradicsomot megmossuk Elkészítés: A padlizsánt leöblítjük, és a szeleteket négybe vágjuk. A halat kivesszük a pácból, és lecsepegtetjük. A zöldségekkel felváltva nyársra fűzzük A nyársakat a grillrácsra fektetjük, és többször megforgatva kb. 10 percig, sütjük A vajat megolvasztjuk, és sütés közben többször megkenjük vele a nyársakat. Tálalás előtt is megkenjük a nyársakat a vajjal, és kínáljuk. Húskolbászkák rostélyon (mititei) Hozzávalók: 50 dkg bárányhús, 50 dkg marhahús; 50 dkg sertéscomb, 1 fej fokhagyma, 2 teáskanál borsikafű, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál szegfűszeg, 1 teáskanál őrölt bors, 2 teáskanál pirospaprika, (olaj a sütéshez, ha nincs rostélyunk) Elkészítés: Az összes húsfélét háromszor daráljuk le. Adjuk hozzá a fűszereket és az egészet tiszta kézzel, dolgozzuk pépessé. A fokhagymát reszeljük le, keverjük el 4 evőkanál

vízzel és adjuk a húsmasszához. Fedjük le a tálat, és 4-5 órára tegyük a hűtőbe, hogy a sokféle íz összeérjen. Ha grillezőnk, rostélyunk van, fa-szén parazsa fölött süssük meg a vizes kézzel kolbászkákká gyúrt húsokat. Ha gázlángon szeretnénk elkészíteni, bő, forró olajban hirtelen süssük ki, állandóan forgatva, hogy minden oldala megpiruljon. Adjunk hozzá tormaszószt, mustárt, ecetes uborkát és sört! ÉDES-CSÍPŐS CSIRKENYÁRS Hozzávalók 4 személyre 4 kicsontozott, lebőrözött csirkemell filé, 2 gerezd fokhagyma, 1 friss piros chili vagy fűszerpaprika, 1 evőkanál reszelt gyömbér, 4 evőkanál méz, 2 evőkanál szójaszósz, 3 evőkanál citromlé A díszítéshez: 1 szál újhagyma, 1 evőkanál mentalevél, 1 evőkanál korianderlevél, 4 db 35 cm-es fémnyárs A húst hosszában három részre vágjuk. A mézet kikeverjük a citromlével és a szójaszósszal, majd zúzott fokhagymával, reszelt gyömbérrel, apróra vágott

csípős paprikával ízesítjük. A mártásból 4 evőkanálnyit félreteszünk. A maradék pácba belehelyezzük a csirkemell csíkokat. Letakarva 30 percre hűtőszekrénybe helyezzük. Lecsöpögtetjük, és nyársra húzzuk A nyársakat közepesen forró faszénparázs fölött, gyakran forgatva 8-10 percig megsütjük. A félretett mártással meglocsoljuk, majd 18 meghintjük a felszeletelt újhagymával, valamint a darabokra tépkedett menta- és korianderlevéllel. Epres csirkenyársak roston Ez a különleges étel egzotikus meglepetése lehet a nyáresti grillpartinak. édes íze és a pikánsan fűszerezett csirke jól kiegészítik egymást. A gyümölcsök Hozzávalók: 1 citrom leve, 1 doboz ananász, só, bors, 2 teáskanál őrölt fahéj, 3 csirkemellfilé felkockázva, 10 dkg vaj, 2 teáskanál barna cukor, 1 teáskanál őrölt szerecsendió, 24 szem nagy eper, ízlés szerint chili vagy garam masala. A citrom kifacsart levét, az ananászkonzerv levét, a

sóval, borssal, 1 teáskanál őrölt fahéjjal elkeverjük. Ízlés szerint tehetünk bele chilit, vagy garam masalát is A marnádba rakjuk a felkockázott csirkemellet, és egy órán keresztül pácoljuk. A grillsütőt előkészítjük. Amíg a parázs készül, egy kis edényben elkeverjük a vajat a maradék fahéjjal, a barna cukorral és a szerecsendióval. A kockára vágott csirkemellet, a szintén kockázott ananászt, és az eperszemeket fém hústűre vagy hurkapálcikákra tűzzük. Egy nyársa kb 4-6 darab kerüljön mindegyik hozzávalóból. A nyársakat kenegessük meg a fűszeres vajjal, süssük a grillen minden oldalról, amíg a csirke meg nem sül (kb. 8-10 perc) KACSA GRILLEZVE 1 egészen kicsi pecsenyekacsa (legfeljebb 2 kg-os), 1 alma, 1-1 teáskanál majoránna és reszelt citrom- vagy narancshéj, só ízlés szerint. Csak nagyméret? forgónyársas grillsütőben készíthető el egészben. A megtisztított, kiöblített és lecsöpögtetett kacsát,

megtörülöm, hasüregébe beledörzsölöm a sóval, majoránnával kevert citromhéjat, beleteszem a meghámozott, kicsumázott és gerezdekre vágott almát, ezután nyársra húzom, és a grillsütőben legalább két órán keresztül sütöm. Ha a bőrét bevagdosom, az összes zsír kisül belőle Kívül ropogós pirosnak, belülről pedig porhanyósnak kell lennie. A legfinomabb kimagozott meggybefőttel vagy narancsszeletekkel és párolt rizzsel. (A kisült, ízesített kacsazsír sokáig eláll a hűtőszekrényben.) Ha nincs nagy forgónyársas grillsütő, darabolva is meg lehet sütni A grillsütő rácsán először a kacsa bőr nélküli, fűszerezett oldalát sütjük meg, majd megfordítva a bevagdosott bőrös felét pirítjuk. KAPROS CSIRKEMELL 2 csirkemell, 1 doboz krémsajt, 2 evőkanál tejföl, 1 nagy csokor friss kapor, ízlés szerint só és törött fehér bors, 2 evőkanál olaj. A csirkemelleket kicsontozom, és négy darabba vágom. Húsverő

kalapáccsal kissé megveregetem, és az olajjal megkenem. Mindkét oldalát előmelegített, forró grillsütőben megsütöm, majd vastagon bekenem a krémsajt, a tejföl és a finomra metélt kapor keverékével. Jól megsózom, megborsozom, és annyi időre teszem csak vissza a forró grillsütőbe, hogy a krémsajt éppen színesedni kezdjen a tetején. Megpirítani nem szabad Párolt gyümölcs vagy nem édes befőtt illik hozzá petrezselymes párolt rizzsel. 19 KÓKUSZOS GRILLCSIRKE 2 db grillezni való kis csirke, 2 evőkanál kókuszreszelék, 1 teáskanál currypor, 2 evőkanál olaj, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, késhegynyi őrölt gyömbér, ízlés szerint só és törött fehér bors. A kókuszreszelék felét összekeverem 1 evőkanál olajjal, curryporral, sóval, borssal, finomra vágott petrezselyemzölddel, és a megtisztított, átöblített, lecsöpögtetett és belülről besózott csirke hasát, megkenem vele. A nyársra húzott csirkéket megsütöm,

majd feldarabolom és a grillsütő rácsára, teszem. Rászórom a maradék kókuszreszeléket, és annyi ideig pirítom, amíg sárgásbarnára nem sül a tetején lévő kókusz. Mazsolával összekevert párolt rizs illik hozzá Nagyon finom! LIBACOMB GRILLEZÉSE 2 db, levesben majdnem puhára főtt, nagy libacomb (vagy 4 db kicsi pecsenyelibacomb), 2 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só és törött fekete bors. A főtt, bőrös libacombot kettévágom és kicsontozom, de a bőre ne sérüljön meg nagyon. Megkenem zúzott fokhagymával, fűszerezem kevés sóval, borssal, és a grillsütő rácsára először a bőrös felével lefelé helyezem, majd 10 perc után megfordítom, és ropogósra sütöm. Salátával és hagymás tört burgonyával kínálom. Mézes-fokhagymás oldalas Egy főre 30 dkg húst számítsunk. Elkészítése előtt két nappal vízbe, fehérborba, és késhegynyi citromsavba, sózva és friss vágott fokhagymával bedörzsölve pácoljuk. A citromsav

felpuhítja a rostokat. Figyelem! Gyenge közepes lángon süssük! Faszenes grillsütőn előbb a felső, húsos részét pároljuk meg, csak utána pirítsuk pirosra. Kapros-joghurtos öntettel, vajban párolt zöldségekkel tálaljuk. Mézes oldalas szabadban Hozzávalók 6 személyre: 2 kg oldalas, 1 dl akácméz, 2 evőkanál citromlé, 1 evőkanál curry, 1 teáskanál Cayenne bors, só Elkészítése: Az oldalast vágjuk kb. 6 centiméteres darabokra Forraljunk sós vizet, és főzzük benne 10-15 percig az oldalas darabkákat. Utána szűrjük le, és hagyjuk kihűlni Eközben keverjük össze a mézet, a citromlevet, a curry-t és a Cayenne borsot. Ezzel a keverékkel kenjük be a húsdarabokat, majd tegyük fel sülni a grill rácsára. Sütés közben folyamatosan kenegessük a curry-s mézzel. MEXIKÓI CSÍPŐS KARAJ ANANÁSZOS SALSÁVAL Hozzávalók 4 személyre 4 szelet csontos sertéskaraj, 4 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál méz, 3 evőkanál narancslé, 2 evőkanál

vörösborecet, 1 teáskanál szárított oragáno, 1 teáskanál őrölt kömény, teáskanál őrölt koriander, teáskanál bors, teáskanál őrölt fahéj, 1 evőkanál olívaolaj, só, bors, a tálaláshoz ananászos salsa 20 A karaj szélén lévő zsiradékot levágjuk, az inas részt éles késsel több helyütt bevágjuk. A narancslébe belekeverjük az olajat, a vörösborecetet, a mézet, a zúzott fokhagymát, majd a szárított fűszereket. A marinádba beletesszük a karajszeleteket, majd letakarva, 4 órára hűtőszekrénybe helyezzük. Közben többször megfordítjuk. Közepesen forró faszénparázs fölött addig sütjük, amíg a csont mentén a színe már nem sötét rózsaszínű, de még szaftos. (Mindkét oldalon 8-10 perc) Sóval, frissen őrölt borssal meghintjük, ananászos salsával kínáljuk. Mititei Hozzávalók: 1,5 kg marhanyak, 0,5 kg birkacomb, 0,5 kg sertéslapocka, 2 kávéskanál só, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 1 kávéskanál

őrölt bors, 2 dl húsleves, 1 nagy fej fokhagyma, a sütéshez marhafaggyú Elkészítés: A húsokat 3x ledaráljuk, összekeverjük a fűszerekkel, a húslével, és az apróra zúzott fokhagymával. Jól kidolgozzuk, majd 24 órára hűtőbe tesszük A grillezés előtt vizes kézzel debreceni nagyságú kolbászkákat formázunk, majd a faggyúval bekent rácson kisütjük. Közben vízzel spricceljük. Vigyázzunk, nehogy kiszáradjon! Megjegyzés: Tálalás: A kisült mititei-t tányérra rakjuk, mustárral kínáljuk. Fogyaszthatjuk kenyérrel, de köretként adhatunk hozzá faszénparázson, héjában sült krumplit Oxfordi grillkolbász 50 dkg nem túl sovány sertéshús, 50 dkg sovány borjúhús, 50 dkg marhafaggyú (szalonnával helyettesíthető), 25 dkg zsemlemorzsa, fel citrom, egy szerecsendió 6 zsályalevél, 1 tk bors, 2 tk só, kevés kakukkfű, borsikafű (csombor), majoránna A húsokat és a szalonnát megdaráljuk, hozzáadjuk a zsemlemorzsát. A fél citrom

héjat és a szerecsendiót belereszeljük. A fűszereket és a zöldfűszereket (utóbbit apróra vágva) belekeverjük. Ezeket a kolbászokat hagyományosan nem töltik bélbe Lisztes kézzel formázzak, és olajban vagy grillen kisütik. Pácolt báránylapocka nyárson Hozzávalók: 90 dkg báránylapocka, fél liter tej, 4 dl olaj, só, bors, provence-i fűszerkeverék, 6 fej gyöngyhagyma. Elkészítése: Vágjuk fel a húst kockákra. Áztassuk a sóval, borssal és provence-i fűszerkeverékkel ízesített tejben 3 órán át. Csöpögtessük le és tűzzük nyársra a megtisztított hagymával Locsoljuk meg olajjal, tegyük öt percre forró grillsütőbe. Gyakran öntözzük meg olajjal Pácolt, grillezett csirkemell Hozzávalók: (4 személyre) 4 csirkemell, 10 szelet bacon szalonna, 8 szilva, 2 fürt nagy szemű szőlő, 1 evőkanál citromlé A páchoz 5 evőkanál méz, 1 narancs reszelt héja és leve, 5 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál Worcester-mártás, 2

kávéskanál curry-por, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 1 kávéskanál zúzott koriandermag, só 21 A pác hozzávalóit összekeverjük. A lebőrözött, kicsontozott csirkemelleket három centis kockákra vágjuk, belekeverjük a páclébe és lefedve fél napig hűtőszekrényben érleljük. A szalonnaszeletekből tekercseket készítünk. A csirkemell kockákat, a szalonnatekercseket és a gyümölcsöket váltakozva nyársra fűzzük. Bőségesen megkenjük a maradék páccal és grillsütőben – nyáron faszénparázs felett- állandóan forgatva 15 percig sütjük. Parasztos báránysültek nyárson Hozzávalók: 6 szelet bárányborda, 6 db virsli, 6 db bárányvese, 6 db gomba, 3 kisebb paradicsom, 1 dl olaj, só, bors, 1 citrom. Elkészítése: Vágjuk a virslit három darabra, a vesét kétfelé, a paradicsomot, pedig négyfelé. A gombafejeket hagyjuk meg egészben. Mindegyik nyársra egyenlő arányban szúrjuk fel a különböző összetevőket. Locsoljuk meg jól

olajjal Tegyük lecsöpögtető nyárssütőbe, és 5 perc múlva forgassuk meg. Ismételjük meg a műveletet a teljes sütésig Sóval, borssal ízesítsük. Citromkarikákkal tálaljuk PARÁZSON SÜLT ÚJBURGONYANYÁRSAK Hozzávalók 4 személyre 70 dkg apró szemű újburgonya, 3 evőkanál olívaolaj, só, bors, 4 db 25 cm-es beáztatott bambusznyárs vagy hurkapálcika A héjas újburgonyát forrásban lévő sós vízben majdnem puhára főzzük (kb. 15 perc). Félbevágjuk, olívaolajjal meglocsoljuk Sózzuk, borsozzuk Nyársra húzzuk, majd közepesen forró parázs fölött gyakran forgatva addig sütjük, amíg a héj enyhén szenesedni kezd (kb. 10 perc) Forrón tálaljuk PARÁZSON SÜLT KUKORICA KORIANDERES-CHILIS FŰSZERVAJJAL Hozzávalók 4 személyre 4 cső zsenge kukorica, 2 evőkanál olvasztott vaj, 4 adag korianderes-chilis fűszervaj, citromgerezdek, só, bors A kukoricacsöveket forrásban lévő sótlan vízben 2-3 percig előfőzzük. Lecsöpögtetjük, hideg

vízzel leöblítjük. Megtöröljük, majd megkenjük az olvasztott vajjal A kukoricát közepesen forró faszénparázs fölött gyakran forgatva addig sütjük, amíg kívül enyhén barnulni kezd (kb. 5 perc). Sózzuk, borsozzuk 1-1 karika fűszervajjal és 1-1 citromgerezddel kínáljuk Parázs percek Ugye, mindenki hallott már az agyagban sült csirkéről? Aki már evett ilyet, csodákat mesélt róla. Az alufólia lényegében az agyagot helyettesíti Állítsák fel grillsütőjüket, s próbálják ki parádés kínálatunk közül a leginkább tetsző recepteket! A nomád életformát élő pásztorok, erdei munkások, vándorcigányok csak úgy készíthettek maguk számára kitűnőbbnél kitűnőbb ételeket, ha igénybe vették a természet által felkínált lehetőségeket. A hagyományok, és a tapasztalat tanította őket arra, hogy milyen fából lehet jó parazsú tüzet gyújtani vagy hova kell telepíteni a tűzrakó helyet, milyen módon kell felfűzni a

nyársra a sütni való darabokat, hogy azok ne a tűz martalékai legyenek. A szárnyast kizsigerelik, fejét levágják, belsejét megsózzák és tollastul annyi lágy anyaggal, kenik be, hogy kb. 2-3 cm vastag agyagréteg, borítsa. Egy gödörbe jó parazsú tüzet gyújtanak, majd amikor a tűz leégett és a vastag parázs megmaradt, a közepébe helyezik az agyaggombócot és ráhúzzák az oldalsó parazsat. Egy idő múlva, amikor az agyag cseréppé égett, kiemelik a parázsból, és a cserepet megütik, amely 22 természetes módon eltörik, illetve úgy törik, válik le a szárnyasról, hogy tollai az agyagba sültek. És íme, megjelent a rózsaszínűre sült, csodálatos illatú pecsenye Az agyag légmentesen lezárta a húst, annak minden illatanyagával együtt, a cserép letörésénél ez koncentrálva, illatfelhőként csap az orrunkba. Természetesen kiránduláskor, kerti partin nincs mód ezen ősi hagyományú sütési módot használni. Az alufólia

lényegében hasonló lehetőségeket biztosít Fóliába göngyölve számtalan ételt készíthetünk el szabad tűzön. Érdemes fantáziánkra, kreativitásunkra hagyatkozni. Pulykamell csíkok barackos-mogyorós szósszal Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg pulykamell filé, 3 evőkanál napraforgóolaj, 3 evőkanál Knorr Delikát, 1 konzerv felezett őszibarack, 1 evőkanál gyömbérpor, 1 teáskanál őrölt fahéj, 2 üveg salsa szósz (készen kapható chipsekkel szokták mártogatni), 5 dkg mogyoró (nem sós) Előkészítés: A húst megmossuk, kb. 1 cm széles, hosszú csíkokra vágjuk Hullámosan hurkapálcára szúrjuk. Az olajat összekeverjük az ételízesítővel, a húsra kenjük, és a hűtőben kb 1 órát, pácoljuk. Elkészítés: Barackos szósz: A barackot lecsepegtetjük, és villával összetörjük, vagy összeturmixoljuk. Elkeverjük a gyömbérrel, a fahéjjal és a salsa szósszal. Mogyorós szósz: A mogyorót apróra vágjuk. A salsa szószt

megmelegítjük, belekeverjük a mogyorót A nyársra húzott húsokat a grillrácsra fektetjük, és többször megforgatva ropogósra sütjük. A mártásokkal együtt azonnal kínáljuk. Rácsos pácolt hátszín Hozzávalók: 4 szelet kb. 25 dkg-os hátszín, 3 evőkanál mustár, 1 evőkanál durvára tört feketebors, 2 gerezd fokhagyma, csipet chilipaprika-por, 2 fej vöröshagyma, 4 dl étolaj, 1 evőkanál só. A hússzeleteket, picit kiverjük. Egy gerezd fokhagymát áttörünk, összekeverjük durvára tört feketeborssal és kevés chilipaprikával. A húsok mindkét oldalát meghintjük vele. Vékonyan megkenjük mustárral, tálba tesszük A vöröshagymaszeleteket és egy fokhagymagerezdet hozzáadunk, majd olajat öntünk rá, míg el nem lepi. Felhasználásig hűtőben érleljük Erős parázson sütjük, kevés sóval meghintve mindkét oldalát. Rácson úgy forgatjuk, hogy négyzethálószerű minta süljön bele. Ha nem kedveljük átsütve, 5 perc múlva

levehetjük a parázsról. Velesült burgonyával, zöldséggel, salátákkal tálalhatjuk. Mustárt, Worcester szószt kínálunk hozzá. Román csevapcsicsa Hozzávalók: 80 dkg disznóhús, 40 dkg marhahús, 10 dkg füstölt szalonna, 5 gerezd fokhagyma, 1 dkg pirospaprika, I/2 dkg törött bors, kevés majoránna, só. 23 A disznóhúst és a marhahúst a füstölt szalonnával együtt megdaráljuk. Pirospaprikát, borsot, összezúzott fokhagymát, majoránnát és sót adunk hozzá, majd alaposan összedolgozzuk. Hűvös helyen néhány órát pihentetjük. Vastagabb hengeres darabkákat formálunk belőle, majd rostély felett megsütjük. Zsírban sült burgonyával, salátával tálaljuk. Ráchús Hozzávalók: 40 dkg burgonya, 4 dkg zsír, 15 dkg zöldpaprika, 12 dkg paradicsom, 15 dkg vöröshagyma, 5 g törött bors, 60 dkg sertéstarja, 2 dkg Piros Arany, só. A megtisztított burgonyát felszeleteljük, és a kiterített négy egyenlő nagyságú, zsírral megkent

fóliára téve elosztjuk. Tetejére rakjuk a karikákra szelt zöldpaprikát, paradicsomot és a vöröshagymát. Enyhén megsózzuk és kevés törött borssal, megszórjuk A tarjaszeleteket enyhén kiveregetjük, megsózzuk, és vékonyan megkenjük Piros Arannyal, majd a szeletelt anyagokra fektetjük. A fóliát szorosan, légmentesen összehajtogatjuk és a rostélyra vagy közvetlen a parázsra, tesszük. 4-5 percsütés után átfordítjuk, majd még 2-3 percig sütjük. Pácolt csirke parázsban sütve Hozzávalók: 1,2 kg csirke, 2 gerezd fokhagyma, 5 cl étolaj, 10 dkg füstölt szalonna, só, törött bors, majoránna, borsikafű. A megmosott, szárazra itatott csirkét kívül-belül bedörzsöljük fokhagymával. Belsejét megsózzuk, meghintjük majoránnával. Külsejét is sózzuk, törött borssal és borsikafűvel is fűszerezzük. Ezután olajjal bekenjük, és légmentesen zsírpapírba csomagoljuk Egy-két napra a hűtőszekrénybe tesszük, ebben a száraz

pácban az ízek a húst jól átjárják. Közvetlen a sütés előtt tűzdeljük meg vékony szalonnacsíkokkal, különösen a csirke melle részét, de a combjaiba is fűzzünk 2-3 csík szalonnát. A csirkét 2-3-szoros rétegű alufóliába csomagoljuk, majd szétkaparjuk a parazsat, a közepébe helyezzük a csomagot és ráhúzzuk a parazsat. 50-60 percig sütjük így. Ezután a csirkét a fóliából kicsomagoljuk, nyársra húzzuk, és a parázs fölött forgatva addig sütjük, amíg szép piros színt kap. Pácolt hússzeletek roston Nem túl vékony karaj-, bélszín-, vagy rostélyos-szeleteket megtisztítunk, a hártyákat bevagdossuk. Kiverni nem szabad! Mindkét oldalán borsozzuk, ízlés szerint őrölt kakukkfűvel, szerecsendióval, köménymaggal fűszerezzük (sózni nem célszerű), megkenjük mustárral majd olajjal, tálba rakjuk, és annyi olajat öntünk rá, hogy elfedje. Legalább egy éjszakán át hűvös helyen érleljük. (Ha erre nincs mód, vagy a

hús nagyon szívósnak látszik, mégis sózunk a mustározás előtt - húspuhító sóval.) A rostot megolajozzuk, és jó parázs fölött (jó ez elektromos sütőben is, de csak faszén fölött az igazi, szúnyogzümmögéssel) mindkét oldalán hirtelen megsütjük. Jó mellé mindenféle zöldség, saláta, de különösen ajánlom a roston sült paradicsomot, paprikát - köretnek viszont legjobb a friss kenyér. 24 Pikáns grillezett hal A parázson sült halak nagy előnye, hogy nagyon hamar elkészülnek. Különleges ízüket attól nyerik, hogy sütés előtt marináljuk, azaz fűszeres, ízes mártásokban pácoljuk, érleljük. Ha megfelelően előkészítettünk mindent, a sütés maga csak pár percet vesz igénybe. Hozzávalók: 8 tonhalfilé (7 dkg-osak); a marinaláshoz: 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 szem bors, 1 kis csípős pirospaprika, Knorr Delikát Grill Fűszervarázs, 2 dl fehérbor, 2 citrom leve; a szószhoz: 2 dl paradicsomlé, 2-2

evőkanál kapribogyó és apróra vágott petrezselyem, őrölt bors, só. A marinaláshoz a hagymákat és a fokhagymát apróra vágjuk. A borsot durvára törjük A csípős paprika magjait meg ereit kivágjuk, húsát felkockázzuk. A halszeleteket tálra tesszük, a hagyma- és fokhagymadarabokkal körberakjuk, a Delikát Grill fűszerkeverékkel megszórjuk, mellétesszük a paprikát, a borsot, majd a citromlevet és a bort is köré öntjük. Folpackkal lefedjük, és 2 órára hűtőbe tesszük, közben többször megfordítjuk Két óra múlva kivesszük, lecsöpögtetjük, megsózzuk, és oldalanként 3-5 percig grillezzük vagy barbecue-sütőn sütjük. A paradicsomlét felforraljuk, majd a tűzről levéve belekeverjük a kaprit, a petrezselymet, és sóval, borssal ízesítjük. A szósszal leöntve, forrón tálaljuk. Pulykamell csíkok copfba fonva Hozzávalók: 1 kg filézett pulykamell, só, fehér bors, olívaolaj, mustár. Elsősorban gyerekeknek ajánljuk. A

pulykamellet kb 25 centi hosszú, kisujj vastagságú csíkokra vágjuk, majd hármas fonással copfba fonjuk. A végeket spíztűvel átszúrjuk, hogy ne essen szét a copf. Besózzuk, majd kevés fehér borssal fűszerezzük Ne fűszerezzük túl a gyerekek miatt. Ezután olajos mustárral bepácoljuk, majd 3 órát állni hagyjuk a pulykamell csíkokat. Rostlapon vagy rácson sütjük meg Köretnek fóliában, héjában sült burgonya a legjobb, tejfölös, túrós, metélőhagymás öntettel. RIZZSEL TÖLTÖTT HAGYMA SÜTVE Kifejezetten nagy hagymákat válogatunk, megtisztítjuk és a belsejét alaposan kiszedjük. Elkészítjük a párolt rizst. Finomra vágott hagymát olajban megpirítunk, kockára vágott sonkát, gombát, zöldborsót adunk hozzá és megpároljuk. Sóval, borssal, rozmaringgal ízesítjük, reszelt sajttal Összekeverjük, és a hagymába töltjük. Olajjal vékonyan megkent alufóliába csomagoljuk és az előkészített roston többször forgatva,

megsütjük. Kiváló köret. Rostonsültek Hozzávalók: fejenként 2-3 szelet hús, kevés mustár, törött bors, 1 evőkanál olaj, só, esetleg 2-3 deci erős vörösbor A húst felszeleteljük, és kicsontozzuk. A sertéshúst, a szárnyasokat ki is verjük, vagy rostjaira merőlegesen bevagdaljuk. Majd megkenjük sűrűn mustárral, megborsozzuk, olajjal megkenve egymásra fektetjük a húsokat, és hideg helyen pár órára állni hagyjuk őket. Amikor a parázs 25 sütésre már készen áll, akkor a húsokról lecsepegtetjük a levet, és mindkét felét ropogós pirosra sütjük. Ha pikánsabb ízre vágyunk, akkor vörösborral locsolgassuk a hússzeleteket sütés közben. ROSTON SÜLT BANÁN A banánokat megtisztítjuk, citromlével óvatosan bedörzsöljük, nagyon kevés őrölt fahéjjal egyenletesen meghintjük, és porcukorba forgatjuk és roston óvatosan pirosra pirítjuk. Roston sült gomba A kirántott gombánál is egyszerűbb az elkészítési módja. A

megmosott gombafejeket csepegtessük le, és mártsuk olvasztott vajba. Utána hintsük meg Vegetával, és szórjunk rá egy csipet őrölt borsot, majd grillsütőben mindkét oldalát süssük pirosra. Sütés közben a tálcára lecsöpögő vajjal néhányszor kenjük meg a gombafejeket. Ha világospirosra sült, sózzuk meg, és párolt rizzsel vagy petrezselymes burgonyával melegen tálaljuk. Rostélyon sült pulykamell majoránnás vajjal Hozzávalók: 60 dkg pulykamell, 10 dkg vaj, 3 cl olaj, só majoránna, törött bors. A kicsontozott pulykamell bőrét eltávolítjuk, a húsból négy egyforma szeletet vágunk. Enyhén kiveregetjük, meghintjük sóval, törött borssal. A vajat kisebb edényben a rostély mellé állítjuk, hagyjuk felolvadni, belemorzsoljuk a majoránnát. Az olajozott rostélyra helyezzük a hússzeleteket, egy perc után megfordítjuk és megkenjük a majoránnás vajjal. A sütés alatt kétszer-háromszor megfordítjuk a húst, mindannyiszor

megkenegetve. A sütés ideje kb 4 perc Roston sült hal Hozzávalók 8 személyre: 4 kg hal vegyesen (kb. 60-70 dekás halak), 3 dl olaj Só, fűszerek tetszés szerint Előkészítés: A (frissen kihorgászott) halakat (keszeg, balin, ponty, csuka), megtisztítjuk, megmossuk, fejétől kettéhasítjuk. Bedörzsöljük sóval, borssal, bekenjük olajjal, és kb 30 percig állni, hagyjuk. Elkészítés: Tüzet rakunk, és megvárjuk, amíg parázslik. Rostot fektetünk fölé, és megkenjük kevés olajjal. A rostra rakjuk a fél halakat, hosszú nyelű, erre a célra alkalmas villával többször megemelgetjük, hogy ne ragadjanak le. Ha nehezen sülnének, a rostélyt közelebb tesszük a parázshoz. A halak mindkét oldalát kb 10-10 perc alatt piros, ropogósra sütjük Félidőben, néhány csepp olajjal megcsepegtetjük, de óvatosan, nehogy a parázsba cseppenő olaj lángra lobbanjon. Kenyérrel, savanyúsággal tálaljuk 26 Roston sült hal (Besugo) Hozzávalók: 1 kg

dévérkeszeg, 7 evőkanál olaj, 4 gerezd fokhagyma, 2 citrom leve, egy kevés só. A megtisztított, megmosott halakat bekenjük olajjal és megsózzuk. A sütőt forróra előmelegítjük, majd a hőmérsékletet csökkentjük, amikor betesszük a halakat. Mindkét oldalán 10-10 percig sütjük. Nagyon óvatosan forgassuk, mert könnyen szétesik Közben a maradék olajat serpenyőben megmelegítjük, ropogósra pirítjuk benne a felszeletelt fokhagymát. A tűzről levéve összekeverjük a citromlével A halakat cseréptálra szedjük, leöntjük a mártással és pirított kenyérszeletekkel tálaljuk. A besugo valódi zamatát akkor nyeri el, ha szabadban, fa- vagy széntüzelésű roston sütjük meg. ROSTON SÜLT PADLIZSÁN A padlizsánt meghámozzuk, 1 cm vastag szeletekre vágjuk, sóval, borssal, reszelt szerecsendióval ízesítjük, olajjal meglocsolva 7 órán keresztül érleljük. Az előkészített roston többször forgatva megsütjük ROSTON SÜLT PARADICSOM

Közepes nagyságú paradicsomokat kereszt alakban melyen bevágjuk, sóval, borssal, rozmaringgal szórjuk meg a bevágott részt, és roston addig sütjük, amíg a bőre megráncosodik. Kitűnő köret a roston sült húsok mellé ROSTON SÜLT TONHAL Zöldpaprikát, hagymát, fokhagymát ledarálunk, sóval, borssal, őrölt Gyombérrel ízesítjük és ezt a masszát a tonhalszeletekre, kenjük. Az előkészített roston mindkét oldalát pirosra sütjük Amikor elkészült, citromlével meglocsolva tálaljuk. ROSTON SÜLT ZÖLDPAPRIKA Olívaolajat, finomra vágott lilahagymát, citromlevet, sót, borsot, bazsalikomot, finomra vágott petrezselymet és metélőhagymát összekeverünk. A húsos zöldpaprika minden oldalát roston barnára pirítjuk. A megsült paprikákat pár percre az olajos pácba tesszük és azonnal fogyasztható. ROSTON SÜLT ZSEBES BÉLSZIN A megtisztított bélszínt kb. kétujjnyi vastag szeletekre, vágjuk, oldalról Egy zsebet szúrunk bele. Sóval,

borssal, rozmaringgal fűszerezzük, mustárral megkenjük és 2-3 napig olajban, pácoljuk. Felhasználás előtt a 2 receptben leirt fűszervajat a zsebbe, csúsztatjuk és az előkészített roston pirosra, sütjük. Rostonsült felsál Hozzávalók 4 személyre: 2 szelet marhafelsál, egyenként kb. 20 dkg-os só, frissen őrölt bors, 1 gerezd fokhagyma 1 fej hagyma, 1 paradicsom, 2 zöld hegyes erős paprika, olaj a grillezéshez 4 fogpiszkáló 27 Elkészítés: A felsálszeleteket megtisztítjuk a hártyáktól és a fölösleges zsírtól, majd megmossuk, és szárazra itatjuk; a szeleteket félbevágjuk, hogy 4 szelet húsunk legyen; minden szeletbe egy zsebet vágunk; majd a húst besózzuk, megborsozzuk. A hagymát megtisztítjuk, és vékony karikákra vágjuk; a paradicsomot megmossuk, a szárvégek eltávolítása után karikákra vágjuk; a fokhagymát megtisztítjuk és szétnyomjuk; a paprikát megmossuk, félbevágjuk és kimagozzuk - de a szárvéget nem

vágjuk le. A hússzeletek zsebét belülről bekenjük fokhagymával, majd mindegyiket megtöltjük 1-1 paradicsomkarikával, fél paprikával és hagymakarikával; a húsokat fogpiszkálóval összetűzzük, olajjal bekenjük, majd 15 percig, többször forgatva, roston készre sütjük. Vékonyra szeletelt sültkrumpli-karikák illenek hozzá Roston sült húskolbászkarikák Hozzávalók: 1/2 kg kövér marhahús, késhegynyi szódabikarbóna, bors (jó késhegynyi), 1 kiskanál csombor (borsikafű), 1 fej fokhagyma, só (késhegynyi). A húst apró rostájú darálón kétszer-háromszor átdaráljuk, majd a sóval és a tört borssal, a szódabikarbónával és a szitált csomborral jól összedolgozzuk, megdagasztjuk. A fokhagymát összezúzzuk, és hozzáadunk 2-3 kanál vizet, majd beleszűrjük a darált hósba, és jól összegyúrjuk vele. A keveréket egy ideig hidegen hagyjuk, „érleljük”; télen akár 2-3 napig is tarthatjuk hűvös helyen, utána nedves kézzel 5

cm-es kolbászkákat formálunk belőle, és erős szén fölött, zsírozott rostélyon, vagy serpenyőben kisütjük. Mustárral, csípős paprikával szolgáljuk fel, körítés nélkül. Változatok: más vidékeken háromféle hús keverékéből készül: 20 dkg marhahús, 20 dkg birkahús, 20 dkg disznóhús. Szódabikarbóna helyett gyakran tesznek bele ammóniumkarbonátot (szalakálit). Roston sült kolbászkák (erdélyi) Hozzávalók: 1/4 kg marhahús, 1/4 kg sertéshús, 10 dkg birkahús, késhegynyi szódabikarbóna, bors, 1 kiskanál csombor, 1 fej fokhagyma, só Elkészítése: A húst kétszer, háromszor átdaráljuk, majd a sóval, borssal, szódabikarbónával és a csomborral jól összedolgozzuk. A fokhagymát összezúzzuk, hozzáadunk 2 - 3 kanál vizet, és a húshoz adjuk. Nagyon alaposan összedolgozzuk A masszát 2 - 3 napig hidegben érleljük, és utána nedves kézzel kolbászkákat formázunk belőle (5 cm), és rostélyon, vagy serpenyőben kisütjük.

Mustárral, körítés nélkül tálaljuk Rostonsült sertésmáj almával és zsályával Hozzávalók: 450 gr sertésmáj, 125 gr póréhagyma, 1 db alma 60 ml olaj, 1 ek szárított zsálya, 1 ek mustármag, 150 ml tejszín 300 ml almalé, 25 gr liszt, só, bors A májat vékonyra felszeleteljük, borsozzuk, majd lisztbe mártva kevés zsiradékban megsütjük. A zsiradékban, ha meg használható és nem égett túlságosa, akkor beletesszük a hat-nyolc cikkbe vágott piros almát (az almát nem kell megtisztítani csak a magjait kivenni). Egy-két percig pároljuk, majd hozzáadjuk az almalevet, mustármagot, pórét, tejszint, zsályát kevés borssal fűszerezzük, és jól összeforraljuk. Köretkent párolt brokkolit adjunk, hozzá. 28 Sajttal, sonkával göngyölt csirkemell rostélyon Hozzávalók: 60 dkg csirkemell, 12 dkg gépsonka, 10 dkg füstöl sajt, 5 cl étolaj, só, törött bors. A négy kicsontozott csirkemellet kiveregetjük, megsózzuk. Ráhelyezünk

egy-egy sonkaszeletet, erre egy-egy szelet füstölt sajtot. A csirkemelleket összegöngyöljük, hústűvel összetűzzük, olajjal megkenjük. A rostélyra fektetve folyamatos kenegetés, gyakori forgatás mellett szép pirosra sütjük. Elkészülvén gyengén megszórjuk törött borssal Paradicsomsalátát kínáljunk hozzá. Sajtos grillkolbász 2 kg zsírosabb disznóhús, fél liter tej, őrölt bors, őrölt szegfűbors, egy csokornyi zöldfűszer, 25 dkg ementáli, só A felkockázott húst, finom tárcsát többször átdarálom. A masszához hozzáadom a fűszereket és belegyúrom a tejet. A sajtot felkockázom és belekeverem Bélbe lazán beletöltöm, majd 5 percig abálom. Grillezéshez használom fel Saslik Dávid módra Hozzávalók: 600 gramm vörös hús (marha, vad, filézett szárnyas), ez négy személyre elegendő hús, 3 közepes fej hagyma, 1 dl 10% ecet, kevés margarin vagy vaj, kakukkfű, majoránna, bors, só, piros paprika, esetleg kevés sáfrány a

mártáshoz: liszt, zsiradék, vörösbor, cukor, só, fokhagyma, tömény alkohol (konyak, vodka) Pácot készítünk: A húst kb. 2x2 centis kockákra, vágjuk, ügyelve arra, hogy a hártyákat leszedjük. A húst zománcos! vagy műanyag tálba tesszük, aminek kb, a felét foglalja el Ráöntjük az ecetet, a karikára vágott hagymákat, egy-két kiskanál sót és a fűszernek a felét, a sáfrány kivételével. Ezt egy napig hűtőben állni hagyjuk A sütés napján a levet leöntjük, a hagymából egy keveset megtartunk. A húst nyársra húzzuk és a maradék apróra vágott fűszert, rászórjuk. Parázson megsütjük Szerintem az ad neki pikáns ízt, ha az elején egy gondolatnyit megfüstölődik. De csak egy picit! A hús ki száradhat, ezért forgatás közben leemeljük a tűzről, és kis vajdarabokat teszünk rá, ami leolvad róla, nem lesz zsíros, de nem szárad ki. A mártás: Zsiradékon a pácból vett hagymát megpároljuk, ha kell előtte, apróra vágjuk.

Sütés közben 2-szer felöntjük vízzel, hogy ne legyen csípős Mikor a víz elpárolgott a maradék zsíron lisztet pirítunk, mikor barna vörösborral felhígítjuk, hogy ne legyen híg. Egy másik edényben cukrot pirítunk és hozzáöntjük. A mártást még egyszer összeforraljuk, esetleg egy kanál tejfölt vagy tejszínt teszünk bele. a húst flambírozva tálaljuk Saslik joghurtos salátával Hozzávalók (4 személyre): 40 dkg sertés tarja, 2 db kaliforniai paprika, 20 dkg gomba, 20 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, grill fűszerkeverék A körethez: 1 db fejes saláta, 1 pohár natúr joghurt, 10 dkg márványsajt ízlés szerint só, bors Elkészítés: A kockára vágott hozzávalókat hurkapálcára szúrjuk, ízlés szerinti sorrendben. Sütés előtt beszórjuk a grill fűszerkeverékkel, és egy órán át állni hagyjuk a hűtőben. Kerti grillsütőn 29 puhára sütjük. A salátát megmossuk, és négyfelé vágjuk A joghurtot összekeverjük

a sajttal, a sóval és a borssal, majd ráöntjük a salátára. Saslik ínyenc módra Hozzávalók: 20 dkg borjúcomb, 20 dkg bélszín, 20 dkg borjúmáj, 20 dkg kicsontozott sertéskaraj, 10 dkg szeletelt szalonna, 1/2 teáskanál bors 2 evőkanál olaj, 1/2 teáskanál só A borsot az olajjal összekeverjük, és a húst kenőtollal alaposan bekenjük vele. Szobahőmérsékleten állni hagyjuk. A nyársakat a rostélyra helyezzük, és a parázstól mintegy 7 cm-re, lassan forgatva megsütjük. Ugyanezt az elektromos grillsütőben is elkészíthetjük A kész húsnak belül még enyhén rózsaszínűnek kell lennie. A húst sütés után sózzuk, s előmelegített tányérokon tálaljuk. Köretként adhatunk hozzá, hasábburgonyát, vegyes salátát, grillezett paradicsomot vagy egészben sült burgonyát. Saslik tarka tálon Hozzávalók: 1 kg birkacomb, 6 evőkanál olaj, 1 teáskanál őrölt bors, 4 hosszú; nyárs só, A tarka tálhoz valók: 4 paradicsom, 2 vöröshagyma,

1 csokor zöld kapor, 1/2 dl citromlé Elkészítése: A birkahúst vágjuk egyforma, nagyobb kockákra, sózzuk, borsozzuk meg, majd hempergessük olajba és hagyjuk pihenni félórányit. Húzzuk nyársra a húsfalatokat és faszén fölött forgatva, süssük meg. (Természetesen gázsütőbe is tehetjük, de vigyázzunk rá, hogy zsírja jól kicsöpögjön.) A kaprot vágjuk apróra, a vöröshagymát és paradicsomot szeletekre, ízlésesen rendezzük el egy nagy fatálon, és ha a hús megsült, fektessük a mutatós tarka tálra a nyársakat. Külön kis tálkában kínáljunk hozzá citromlevet, amellyel ízlés szerint meglocsolhatjuk a zöldségeket. SONKÁS-SAJTOS GRILLEZETT CSIRKECOMB 4 szép csirkecomb, 10 dkg gépsonka, 10 dkg reszelt sajt, 2 teáskanál olaj, ízlés szerint só és törött fehér bors. A csirkecombokat kicsontozom (a csontokat leveshez később felhasználom), ezután a bőrös felét sós olajjal bekenem. Előmelegített, forró grillsütő rácsára

téve megsütöm, majd megfordítom. Másik oldalát is megsózom, olajjal megkenem és megsütöm A sütés végén mindegyik combra egy-egy szelet sonkát teszek, rászórok reszelt sajtot és borsot. Addig grillezem, amíg a sajt egybefüggő réteget képez a tetején. Burgonyapüré és ecetes szilva illik mellé. Sült kukorica Hozzávalók 8 darabhoz: 8 cső friss csemegekukorica, 1 fej hagyma, 1 kis csokor petrezselyem, 15 dkg vaj, fél teáskanál édesnemes pirospaprika, só, bors Előkészítés: A kukoricákat megtisztítjuk. A hagymát meghámozzuk, és apróra vágjuk A petrezselymet leöblítjük, felaprítjuk. 30 Elkészítés: A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a hagymát, a paprikát, a petrezselymet, sóval, borssal fűszerezzük. A vajat egy darab fóliába tekerve rúddá formázzuk, és hidegre tesszük A kukoricákat a grillrácsra fektetjük, és kb. 15 percig, grillezzük Közben gyakran megforgatjuk. Végül egy-egy szelet vajat fektetünk rá, és

hagyjuk elolvadni SÜLT PAPRIKA Hozzávalók 4 személyre 2 piros húsú paprika, 2 vastag húsú zöldpaprika, 1 evőkanál balzsamecet, 3 evőkanál olívaolaj, só, bors A paprikákat közepesen forró parázs fölött gyakran forgatva addig sütjük, amíg a héj enyhén szenesedni kezd (kb. 10 perc) Papírba csomagoljuk, és 5-10 percig állni hagyjuk. A keletkező gőzben a héj elválik a hústól, így könnyen lehúzható A paprikákat félbevágjuk, a csutkáját és a magokat eltávolítjuk. A húsát 1 cm széles csíkokra vágjuk. Balzsamecettel és olívaolajjal meglocsoljuk Sózzuk, borsozzuk Melegen köretként, hidegen salátaként fogyasztjuk. Scsevabcsicsa Hozzávalók 4 személyre: 3-4 fej fehér hagyma, 40 dkg sovány darált sertéscomb, 40 dkg darált marhafelsál, só, őrölt bors, 1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna, 2 evőkanál olívaolaj, (szalonnabőrke) Elkészítése: A hagymát megtisztítjuk, nagy kockákra vágjuk, és legalább fél napig

pihentetjük, hogy az ereje elmenjen. A kétféle húst sóval, őrölt borssal fűszerezzük, és a szódabikarbónával összegyúrva legalább egy óráig állni hagyjuk. Ezután hüvelykujjnyi nagyságú rudakat formázunk belőle. Egy nagyobb teflonserpenyőt olívaolajjal kikenünk, és a hús rudakat erős lángon körös-körül megsütjük benne. (Készíthetjük roston, faszénparázs fölött is, akkor sütés előtt a rostot szalonnabőrkével bedörzsöljük.) A tányérra szedett scsevabcsicsára olivaolajat csepegtetünk, és a hagymát rászórjuk. Puha, friss kenyérrel és sopszka salátával kínáljuk Szalonnába tekert csirkemell Hozzávalók: 6 egész csirkemell, 12 vékony szelet császárszalonna (bacon), só, bors, őrölt fekete bors, enyhén csípős őrölt pirospaprika, kevés olívaolaj. A csontról kétoldalt lefejtjük a húst. Így tizenkét fél csirkemellet kapunk Zsírtalanítjuk a húst Ha a melldarabok vastagok, akkor kicsit klopfolhatjuk.

Besózzuk, majd egy órát állni hagyjuk. Utána őrölt fekete borssal és csípős paprikával bedörzsöljük, betekerjük a húsokat a vékony szelet szalonnákba. Két-három óráig nem légmentesen zárt edényben újra állni hagyjuk, majd parázs felett, rostlapon lassan süssük, hogy ne csak a szalonna süljön meg, de a mell belseje is, s hogy a szalonna zsírja átjárja a mellet. Sütés közben néha olívaolajjal átkenjük. Köretnek kiválóak a rostlapon sült, vékony szeletekre vágott zöldségek: paradicsom, paprika, padlizsán, cukkíni (melyeket sütés közben morzsolt bazsalikommal szórunk meg). Tálalás előtt csípős barbecue-szósszal kenjük be a húsokat. Káposztasalátát vagy kovászos uborkát kínáljunk hozzá. 31 Szalonnás csirkemáj roston Hozzávalók: 30 dkg csirkemáj, 15 dkg bacon, 1 evőkanál majoránna KNORR DELIKÁT Fűszervarázs A barbecue mártáshoz: 1 üveg KNORR Spagetti szósz 1 db. KNORR Füstölt hús ízű kocka, 1

kiskanál méz, 1 kiskanál erős paprika krém A csirkemájakat megszórjuk majoránnával, félbevágjuk és egy-egy szelet baconba, göngyöljük. A barbecue mártáshoz az 1 üveg KNORR Spagetti szószhoz hozzáadjuk a 2 kanál vízben feloldott KNORR Füstölt hús kockát, a kiskanál mézet és az erős paprika krémet, melyeket összeforralunk A göngyölt májakat közepes parázs fölött lassan sütjük, míg a bacon pirosra sül. Mikor a máj elkészült ízlés szerint KNORR DELIKÁT Fűszervarázzsal megszórjuk. A falatokat kis tálka barbecue szószba mártogatva, friss kenyérrel fogyasztjuk. A barbecue mártás mellett vagy helyett fűszeres tejfölbe is mártogathatjuk a csirkemájat, melyet úgy készítünk, hogy 2 dl tejfölbe keverünk 1 fej reszelt vöröshagymát, KNORR DELIKÁT Fűszervarázzsal ízesítjük, és lehűtve érleljük a tálalásig. Szalonnás hal Személyenként egy kis hal, vagy fél nagy, 10 dkg füstölt szalonna. A szalonnát késsel

krémmé kaparjuk és a már leírt módon bevagdosott hal vágataiba kenjük. Sütés közben nem kell sem olajjal locsolni, sem sózni, mert a szalonna bőven ízesít és zsírozza a halat. SZALONNÁS HÁTSZINSZELET ROSTON A hátszínszeleteket húsverő kalapáccsal megütögetjük, sóval, borssal ízesítjük, szalonnacsíkokkal megtűzdeljük, zúzott fokhagymával bedörzsöljük és 2-3 napig olajban pácoljuk. Az előkészített roston pirosra sütjük Szárnyas nyársak Hozzávalók: 80 dkg filézett pulykamell, 15 dkg szilva (vagy fél üveg szilvabefőtt), 1 doboz ananász, 2 db pirospaprika, 3 db zöldpaprika, 2 fej vöröshagyma, 1 mokkáskanál currypor, 1 mokkáskanál gyömbérpor, 1 evőkanál ételízesítő, 2 gerezd fokhagyma. A pulykahúst 2 x 2 cm darabokra vágjuk. A szilvát kimagozzuk, megfelezzük A paprikákat megmossuk, magháztalanítjuk, és az ananásszal együtt nagyobb kockákra daraboljuk. A vöröshagymát megpucoljuk, szintén kockázzuk Az

ételízesítőt megfelezzük, egyik feléhez keverjük az őrölt gyömbért és currypor, a másikhoz az áttört fokhagymát. A kihegyezett hurkapálcikára kétféle variációban tűzzük fel a hozzávalókat (egy gyümölcsös és egy zöldséges sort alkotunk): pulykahús – ananász – pulykahús –szilva – pulykahús: pulykahús -pirospaprika – vöröshagyma – pulykahús - zöldpaprika. A gyümölcsöset meghintjük a Currys - gyömbéres ételízesítővel, a zöldségeset, pedig fokhagymás ételízesítővel fűszerezzük. Megkenjük kevés olajjal, s lassú parázson, állandóan forgatva grillezzük. Mellé ugyancsak hurkapálcikára húzva kedvenc zöldségfajtáinkat is a 32 parázs fölé tehetjük cukkíni, patisszon, hagyma, paprika stb.) Különböző ízesítésű önteteket kínálhatunk hozzá. SZÁRNYASVAGDALT GRILLBEN 40-50 dkg főtt szárnyashús csont nélkül (maradék is lehet), 1 tojás, 1 teáskanál mustár, 1 evőkanál tejföl, 5 dkg

füstölt szalonna, 1 gerezd fokhagyma, só, bors. A főtt, kicsontozott szárnyashúst ledarálom, és jól összegyúrom a felvert tojással, a sóval, a borssal, a mustárral, a tejföllel és a zúzott fokhagymával. A húsmasszából nedves kézzel 8 pogácsát formálok. A füstölt szalonnát nagyon apróra vágom A grillsütő rácsára helyezem a húspogácsákat, és rászórom a füstölt szalonna felét. 10 percnyi sütés után megfordítom, és a maradék szalonnadarabkákat a másik felére is ráteszem. Pirosra, ropogósra sütöm Sok salátával és burgonyával kínálom, de hidegen is nagyon finom majonézes mártással. SZÓJÁS STEAK NYÁRSON Hozzávalók 4 személyre 8 szelet 2,5 cm vastag bélszín (kb. 6 dkg-os), 4 szál zöldhagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál frissen reszelt gyömbér, 1 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál szezámmag, 2 teáskanál barna cukor, 1 teáskanál darált chili vagy cseresznyepaprika, 1 evőkanál rizsborecet vagy száraz

fehérbor, 1 teáskanál frissen őrölt bors, 1 evőkanál szezámolaj, 8 db 25 cm-es, beáztatott hurkapálcika 2-2 hússzeletet tálcán egymás mellé teszünk. Egy hurkapálcikát átlósan átszúrunk rajtuk Egy másik hurkapálcikát ugyancsak átlósan, de kb. 60 fokkal elfordítva, szúrunk át mindkét húson, így rögzítjük. Az egyik pálcika végén átszúrunk egy megtisztított zöldhagymát. A többi hússzelettel és hagymával ugyanígy járunk el. A reszelt gyömbért összekeverjük a zúzott fokhagymával, szezámmaggal, chilivel, cukorral, borssal, rizsborecettel, szójamártással és az olajjal. A marinádot a húsra öntjük, lefedjük, és fél órára hűtőszekrénybe helyezzük. Faszénparázs fölött mindkét oldalon 3 percig (véres), 4 percig (közepes), 6 percig (átsült) sütjük. Forrón tálaljuk. Szűzérmék vargányamártással Személyenként 25 dkg-ot vásároljunk a sertés legnemesebb részének számító szűzérméből. Mindig alaposan

hártyázzuk le, és hosszanti irányára merőlegesen szeleteljük, hogy a rostozat szálkásságát megszüntessük. A vargánya az erdő egyik legnagyobb kincse, "húzós" ára van, viszont nagyon kevés (10 fős társaságnak összesen 25 dkg) szükséges belőle, mert markáns íze, illata, aromája csekély mennyiségben is jól kiérződik. Mint a grillpartikon mindig, ehhez is friss zöldségeket kínáljunk, szabad választást biztosítva vendégeinknek. Az ízesítőszereket helyezzük a nyersanyagok mellé, hogy mindenki a saját szájíze szerint komponálhassa meg a salátáját. A dresszingek mellé tegyünk oda balzsamecetet, fokhagymás ecetet, tökmagolajat, olivaolajat. Ügyeljünk arra, hogy ezekből csupán néhány csöppet használjunk és két-három félénél, ne alkalmazzunk többet, mert akkor már nem "hallhatók ki" az ízek. Tavaszi nyárs Hozzávalók: 50 dkg sertés szűzpecsenye, 15 dkg füstölt szalonna, 12 dkg zöldpaprika, 20

dkg vöröshagyma, 15 dkg paradicsom, 15 dkg gomba, 33 5 g törött bors, 4 dkg mustár, 8 cl olaj, só. A húst, a füstölt szalonnát és a zöldpaprikát vékony szeletekre vágjuk. A vöröshagymát leveleire bontjuk, a paradicsomot nagyobb cikkekre vágjuk. A közepes nagyságú gombafejeket kiválogatjuk, belsejüket meghintjük sóval és törött borssal. Az így előkészített anyagokat felváltva szorosan a négy darab hurkapálcára húzzuk. Sóval, törött borssal ízesítjük, és vékonyan bekenjük mustárral. A nyársakat külön-külön olajozott fólialapokba csomagoljuk és a parázs fölötti rostra téve vagy közvetlen a parázs mellé helyezve kb. 10-12 percig, sütjük Texas-Steak Személyenként kb. 30 dkg-os hátszín szeleteket kevés olíva olajjal bedörzsölünk, sózzuk, és grillen megsütjük. Két dl olíva olajat elkeverünk két gerezd préselt fokhagymával és apróra vágott friss bazsilikom levéllel. Francia kenyeret hosszában

kettévágva bekenünk ezzel az olajjal és ezt a felet fordítva a parázs felé, ropogósra sütjük. A kenyérre először fodros salátalevelet teszünk, majd erre jön a szeletelt hátszín, amire friss paradicsom karikákat teszünk, amiket sózunk és borsozunk. Egy pici reszelt Feta sajt nem hiszem, hogy rontana rajta. Töltött gombafejek Hozzávalók: 2 kg gomba, 1 fej hagyma, 1 db édes pirospaprika, 3 evőkanálnyi petrezselyem, 1 evőkanálnyi olívaolaj, 2 evőkanálnyi ecet, 2 gerezd fokhagyma 2 evőkanálnyi bazsalikom, 3 evőkanálnyi vörösbor, 4 szelet kenyér (lehetőleg teljes kiőrlésű), 30 g sajt, só, Bors. Hevítse fel a grillt közepes hőmérsékletre. Ez alatt hámozza meg gombát, és egy kanál segítségével kaparja ki a gombafejek belsejét, de figyeljen arra, hogy na lyukassza ki őket. A kivájt gombát és a feldarabolt gombaszárat keverje össze a hagymával, borssal, petrezselyemmel, és tegye félre. Egy másik tálban keverje össze az

olívaolajat ecettel, fokhagymával, majd tetszés szerint sózza, borsozza. Ezután egy közepes méretű teflonserpenyőben melegítsen fel egy evőkanálnyi olajat, adja, hozza az elkészített gombát és állandó keverés mellett, süsse addig, amíg a gomba megpuhul. Majd adja hozzá a bazsalikomot, a vörösbort és főzze még további 3-4 percig. Keverje hozzá a felkockázott kenyérdarabokat, sózza, borsozza. Az üres gombafejek belső és külső felét is kenje be az olívaolajas ecetes öntettel és grillezze őket kb. 3 percig Majd vegye le őket a grillről, töltse meg a gombás töltelékkel és szórja meg az elkészült gombakosárkák tetejét sajttal - ezután ismét grillezze még további 5 percig. Tüzes grill-tányér 4 szelet sertéstarja, 1 zacskó mirelit kukorica, 2 paradicsompaprika, 1 nagy fej hagyma, 2 szál zöldhagyma, 2 babérlevél, cseresznyepaprika-krém, olaj, ecet, só, bors, Cayenne-bors, őrölt köménymag A tarjaszeleteket kiveregetjük.

Borssal, cayenne -borssal, őrölt köménymaggal bedörzsöljük Kevés cseresznyepaprika-krémmel bekenjük. A megtisztított hagymát felkarikázzuk, a szétmorzsolt babérral együtt a hússzeleteken szétosztjuk. Végül leöntjük kevés olajjal, és alufóliába csomagoljuk Egy-két napig pácoljuk A fóliából kicsomagoljuk és faszénparázson vagy sütőben, megsütjük. Sütés után sózzuk Kukoricasalátával kínáljuk. Ehhez a mirelit kukoricát sós vízben megfőzzük, a paradicsompaprikát kockákra vágjuk, a zöldhagymát felkarikázzuk. A lecsöpögtetett 34 kukoricát, összekeverjük a többi zöldséggel, majd olajos-ecetes vinaigrette -mártással leöntjük és legalább egy órát, érleljük. VAGDALT LIBAMELL ROSTON Hozzávalók: 50 dkg kicsontozott és lebőrözött libamell, 1 tojás, 2 evőkanál mazsola, 1/2 dl tejszín, 1/2 dl vörösbor, fél citrom reszelt héja, 2 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só és törött fehér bors, kevés

zsemlemorzsa. A libahúst kétszer átdarálom, majd hozzáadom a bort, a tejszínt, a felvert tojást, a sót, a borsot, a reszelt citromhéjat, és addig gyúrom, amíg az összes folyadékot felveszi. Ezután hozzáadom, a leszárazott mazsolát és a zúzott fokhagymát, majd vizes kézzel pogácsákat formálok a húsmasszából. Kevés zsemlemorzsában megforgatom és a grillsütőben (vagy a felforrósított gázsütőben) mindkét oldalán pirosra sütöm. Burgonyapürével és almakompóttal kínálom. Vegyes nyárs Hozzávalók 4 személyre: 1 konzerv darabolt ananász, 1 kis darab friss gyömbér 5 evőkanál mustár, 4 vékony szelet sertéscomb (kb. 60 dkg), 1 nagy cukkíni (20 dkg) Előkészítés: Az ananászt lecsepegtetjük, fél dl levet félreteszünk. A gyömbért meghámozzuk, lereszeljük, és összekeverjük az ananászlével, a mustárral, sóval ízesítjük. Elkészítés: A húst megmossuk, hosszában kettévágjuk, és kiverjük. Beletesszük a páclébe,

és legalább 1 órát állni hagyjuk. A cukkínit megmossuk, végeit levágjuk, és hosszában vékony szeletekre vágjuk. A szeleteket 5 percre a páclébe fektetjük Kivesszük a pácléből a húst és a cukkínit, és hullámosan nyársra húzzuk, a hullámok közé 1-1 darab ananászt szúrunk. A grillrácsra alufóliát fektetünk, rátesszük a nyársakat, és kb. 15 percig, sütjük Többször megforgatjuk Vegyes nyársonsült Hozzávalók: 50 dkg hátszín, 50 dkg borjúszelet, 3 paradicsom, 1 fej hagyma, 1-2 piros színű paprika, 1 dl olaj, só, bors. Elkészítése: Vágjuk kockákra a marha- és borjúhúst. A paradicsomot, hagymát és a paprikát vágjuk négyfelé. A húsokat és zöldségeket váltogatva, hogy a színek is váltakozzanak, húzzuk nyársra. Öntözzük meg olajjal, és sóval, borssal ízesítsük Kb 5 percig, forgassuk forró grillsütőben, hogy jól átsüljön. Zöldség grillezés Szerintem felejtsd el a vegeta a grillezésnél. Néha jól jön

az, ha nincs otthon elég zöldség, és pl. egy levest kicsit fel kell javítani De friss zöldséget kár elrontani vele. Szerintem a grillezendő zöldséget egyébként se szabad előre sózni, mert levet ereszt, és úgy megfő. Uborkát még nem jutott eszembe grillezni, de a padlizsán, cukkíni nagyon jó. Felkarikázod, kevés olívaolajjal beecseteled, és legfeljebb pici 35 oreganót, v. kakukkfüvet szórsz rá Az olívaolajat lehet előtte egy kis fokhagymával megbolondítani. Nem tudom, lehet-e most kapni kisebb méretű cukkíníkat, olyan arasznyi nagyságúakra gondolok. Ezt lehet hosszában is szeletelni, nagyon jól mutat így is Nagyon finom még grillen a gomba, zöldpaprika, esetleg negyedekre vágott és szétszedett hagyma. Ezeket is érdemes kicsit megolajozni. Zöldség Én úgy szoktam grillezni zöldségeket, hogy szeletelt zukkinit (1 cm vastag), negyedeltfelezett gombát, darabolt vastagabb leveleire szedett lila hagymát bepácolok olívaolaj,

balzsamecet, zúzott fokhagyma, kakukkfű, oregánó pácba (PICI só is mehet bele) 30-60 percre. Majd fapálcikára, vagy vékony nyársra húzom őket felváltva, és úgy grillezem Nagyon finom. Ugyanez a pác felhasználható csirkemell darabok izésítésére, amit szinten pálcikára húzva sütök. Zöldség grillezés Mindenféle zöldséget, ami csak eszembe jutott (padlizsán, cukkíni, patisszon, sárga és vöröshúsú paprika, hagyma, sárgarépa, uborka csiperke és laskagomba apró paradicsom) felaprítottam kb. dupla kockacukor méretűre Sütés előtt öt perccel kb 1, 5 2 dl olajban elkevertem egy zacskó grill gyorspácot. Sütés előtt közvetlenül ebben átforgattam a zöldségeket. Most jön a lényeg. Nemrég vettem egy különleges grill tálcát: az alja hullámos és a hullámok teteje végig van lyukasztva. Erre a tálcára terítettem rá a zöldséget a parázs fölé A melegben megsült, a lyukakon keresztül isteni füstös aromája lett, is a leve

közben nem csöpögött a tűzbe, mert a hullámok aljában gyűlt össze, ahonnan elpárolgott Zsiványpecsenye fóliában, nyárson sütve 40 dkg sertéscomb, 20 dkg húsos szalonna, 4 nagy burgonya, 4 nagy hagyma, 2 zöldpaprika, 1 mk. őrölt bors, só A sertéscombból kis szeletkéket vágunk. A meghámozott burgonyát és hagymát felkarikázzuk. A zöldpaprikából és a szalonnából nagyobb négyszögletes szeleteket vágunk Megsózzuk az alapanyagokat, és váltakozva nyársra húzzuk. Borssal körbehintjük és fóliába csavarjuk, a fólia két végét jól összenyomjuk. Parázs felett, állandóan forgatva elkezdjük sütni. Mikor a burgonya is megpuhult, levesszük a fóliát és rövid idő alatt színesre, kissé ropogósra sütjük. 36