Irodalom | Középiskola » A Középkor irodalmáról

KÖZÉPKOR Történeti középkor: 476-tól 1453-ig (Bizánc bukása) 1492-ig (Amerika felfedezése) 1640-ig (Angol polgári forradalom) Kultúrtörténeti középkor: A kereszténység megjelenésétől, uralomra jutásától 1. a reneszánszig 2. Vasari szerint a trecentóig (1300-as évekig) 3. 1348-ig, a nagy pestis-járványig (Egon Friedell: Az újkori kultúra története c munkája) Értékelése: 1.) Sötét középkor Így értékelik az ún. aufklärista (felvilágosult) századok, a racionális, az ész mindenhatóságában bízó századok. 2.) A középkor az utolsó korszak az európai kultúra történetében, melyet egység jellemzett, ezért a diszharmóniát érzékelő századok (romantika, XX. század) eszményüknek tekintik Egysége: 1.) A közös ideológia, a keresztény vallás biztosítja az egységét 2.) Az egyetemesség élményét nyújtotta a közös nyelv, az ún középkori latin Emberképe: Radikálisan új az ókorhoz képest: Isten előtt minden

ember egyenlő. Időszemlélete: A mai értelemben vett időélmény csak a késő-középkortól kezdve válik tömegélménnyé, sőt az idő, mint változás, mint állandó mozgás csak a XVIII. századtól lett sajátjává az európai embernek. a.) Ciklikus időszemlélet: Saját életét az ember a természet körforgásához hasonlóan érzékelte, s ezt fölerősítette benne a középkori társadalom mozdulatlansága is. b.) Istenhez, az örökhöz képest nincs változás “Az Írás mégis időről, idő szerint beszél, igém azonban idő nélkül van, mert egyenlő örökkévalóságban létezik velem. Ti azonban időbelileg láttok valamit, én idő nélkül, s éppen így, ha valamit ti időben szóltok, én azt idő nélkül mondom.” (Szent Ágoston: Vallomások XIII.könyv, XXIXfejezet) Filozófia 1.) Közvetíti és átmenti az újkor számára a nagy antik gondolkodókat (Platón, Arisztotelész) 2.) Nincs valódi filozófiai gondolkodás, hiszen az ‘a

priori’ (=tapasztalást megelőző) elem mindvégig jelen van a gondolkodásban. Az istenbe vetett hit megerősítését várják el a filozófiától. Két nagy korszaka: 1.) Patrisztika kora (egyházatyák kora) Kb. VI–VII század Legnagyobb alakja: Aurelianus Augustinus (=Szent Ágoston; 354– 430); “a Nyugat tanítómestere”. Főbb művei: – De civitate Dei (Isten országáról) – A szabad akaratról – Confessiones (Vallomások) Ágoston szerint az embert az igazsághoz való viszonya teszi emberré: “Kételkedhet az ember, amiről csak akar, de magáról a kételkedésről már nem kételkedhet.” Aki kételkedik, az tudja, hogy tudása nem biztos, s így kételkedése révén utal a biztos tudás, az igazság létére. Hol keressük az igazságot? “Noli foras ire, redi in te ipsum” (Ne menj ki a fórumra, térj vissza magadhoz; = belül van az igazság) Az ember önmagától képtelen a jóra, képtelen felismerni az igazságot. Ehhez szükséges az

isteni kegyelem, amely magával hozza az illuminációt, a megvilágosodást: “Ki választ szét minket kívüled? Mink van ugyanis amit nem kaptunk volna? Ugyanabból az anyagból egynémely edényt tisztességes célra, mást meg dísztelenségre alkottál.” A patrisztika hit és tudás viszonyában egyértelműen a hit elsődlegességét vallja: “Credo quia absurdum” (Hiszem, mert ésszel el nem érem) 2.) Skolasztika kora XI–XIII. századbeli filozófiai irányzat, gondolkodásbeli módszer, melyet a tények, jelenségek közti rendkívül erős ok-okozati összefüggés megteremtése, a gondolatok egymásra épülése jellemez. Ezt a gondolkodási és bizonyítási módszert az iskolákban, egyetemeken tanították, innen az elnevezés. Hit és tudás viszonyában árnyaltabban foglal állást, nem kizáró, hanem egymást feltételező tényezőkről beszél: “Credo ut intelligam, intelligo ut credam” (Hiszek, hogy tudjak, tudok, hogy higgyek) A skolasztika atyja:

Szt. Anzelm (1033–1109) A skolasztika fejedelme: Aquinoi Szt Tamás (1224–1274). Összefoglalója és rendszerezője a középkori filozófiának (tomizmus, neotomizmus). Főműve: Summa teologica Merev hierarchikus világkép jellemzi, mely szerint a világ az élettelen anyagtól jut el az abszolút és tiszta szellemig (Istenig). Az ember középen helyezkedik el a maga anyagi és szellemi voltával Társadalomképét is a hierarchia határozza meg, mely a nincstelen jobbágytól terjed az uralkodóig. A hierarchiában elfoglalt hely nem minősíti az embert Az alattvalónak kötelessége szolgálnia a felette állót, annak viszont kötelessége gondoskodnia az alattvalóról. A hierarchia alapvetően kizárja a társadalmi mobilitást (mozgást), de megadja a belső békét és harmóniát az embernek. Aquinoi Szt Tamás: Isten bizonyítékai (Istenhez vezető öt út): 1. mozgás 2. létesítő okság 3. kontingencia (esetlegesség elve) 4. a különböző létkötelességi

fokozatok 5. a célszerűség elve A középkor esztétikája Az arisztotelészihez hasonló zárt rendszer nincs. Az esztétikai gondolkodást alapvetően a platóni-ágostoni szemlélet határozza meg. Jellemzői: 1. A miméziselméletnek nincs kontinuitása (folytonossága) 2. Jelenség és lényeg viszonyában a lényeg elsődlegességét vallja 3. Erősen elvonatkoztató, absztraháló művészet 4. Nem önkifejező művészet, célja nem a személyiség művészi objektivizációja (=tárgyiasítása), hanem az eszme, az ideológia szolgálata. 5. Ebből fakad a középkori művészet erőteljes anonimitása (névtelensége) A középkori művészettörténet korszakolása 1.) Román stílus: Ideológiai háttere: A védekező egyház eszméjének művészi kifejezése. Vastag falaival, lőrés szerű ablakaival nem csupán azt jelzi, hogy az egyház védekezik a külvilággal szemben, hanem azt is, hogy megvédi híveit. 2.) Gótika: A diadalmas egyház eszmei kifejezője.

Filozófiai hátterében a skolasztika áll (Erwin Panofsky: Gótikus építészet és skolasztikus gondolkodás).Égbe törő csúcsai az Isten felé tötekvést jelzik. A bonyolult fény- és árnyékhatások, a díszítés gazdagsága a túlvilág előképét jelentették a hívek számára. A középkor irodalom-felfogása 1.) Alapvetően latin nyelvű (középkori latin); az anyanyelvűség kérdése a laikus testvérek, az apácák és hívők fokozódó nyomására és elsősorban a Biblia fordításokon keresztül kerül előtérbe. 2.) Országonként és kultúrkörönként változik, hogy mit tartottak, vagy mit tartanak ma középkori irodalomnak. Ahol sok emlék maradt fenn (Franciaország, Olaszország), ott elsősorban a belletrisztikát (=szépirodalom) sorolják ide. Ahol kevés az írásos emlék (Magyarország) ott szinte csak az írottság a kritérium. Nevelés- és oktatáskultúra 1.) A szerzetesrendek: Az elsőt Szt. Benedek alapította Montecassionoban 539-ben

(bencések) Jelmondatuk: “Ora et labora” “Imádkozzál és dolgozzál” Azaz egyensúlyt teremteni a vita contenplativa (=elmélkedő élet) és a vita activa (=cselekvő élet) között. Az európai kultúrtörténetben alapvető és meghatározó szerepet játszottak. Ők voltak a letéteményesei és terjesztői az európai keresztény értékrendnek, az ő munkásságuknak köszönhetően illeszkedtek be a népvándorlás barbár népei az európai szokásrendbe és erkölcsbe. 2.) Egyetemek: Az universitas szó kezdete a hallgatók, máshelyütt a hallgatók és oktatók egységét jelentette. Első egyetemek: (XI század) Bologna és Salermo; később (XII század) Párizs (Sorbone), Oxford. Az első magyar egyetemet Pécsen (1367–1400) Nagy Lajos a másodikat Óbudán Zsigmond alapította. A tanítási idő 4–5 év, ez alatt lehetett megszerezni a boccalaureatus címet, további 3–4 év után a magister fokozatot. Az oktatás formája: előadás + szeminárium.

Tanították a 7 szabad művészetet (=septem artes liberales): trivium (grammatika, retorika, logika) és quadrivium (aritmetika, geometria, asztronómia, zene). A XVI. századtól kezdve emellett tanulhatták a hét mechanikai (gyakorlati) mesterséget (septem artes mechanicae). Egyetemenként változó volt, hogy mit tanultak Leggyakoribb: takács, kovács, építészet, hajózás, földművelés, vadászat. A középkori irodalom tagoltsága 1.) Hivatalos vagy egyházi művészet: Színhelye: kolostorok, monostorok Művelői, terjesztői: papok, egyházi személyek Műfajok szerint: a.) epika: 1. prédikáció, ima: Halotti Beszéd és Könyörgés (XII. sz vége) Az első összefüggő magyar nyelvemlék. Laskai Osvát két latin nyelvű prédikáció-gyűjteménye. Stellárium = csillagkoszorú; Pomérium = gyümölcsöskert Temesvári Pelbárt prédikációgyűjteménye 2. legenda (=olvasandó): Általában szentek életét dolgozza fel, népszerűvé válásával egyre

gyakoribbak benne a vándormotívumok, ennek egyik oka, hogy korán kiadják két nagy gyűjteményét: Legenda aurea (=Arany legenda) Catalogus sanctorum (=Szentek gyűjteménye) Később ezek alapján állítanak össze legendákat. 3 típusa van: – acta-jellegű: Száraz, leíró; a szenttéavatási jegyzőkönyv kivonatához áll közel (Turzó Gábor: Advocatus diaboli = az ördög ügyvédje). – vita-jellegű: Élet, életrajz. – legenda-típusú: Belletrisztikai elemekkel dúsított. Magyarországi latin nyelvű legendák: Szent István major (nagy legendája), Szent István minor (kis legendája) (utóbbi kettő együtt: Hartvig-legenda); Szent Gellért legenda Magyar nyelvű legendák: Érdi-kódex (XVI.sz) szerzője: Karthauzi Névtelen; a késő-középkor legnagyobb formátumú alakja; Margit-legenda (Ráskai Lea másolata 1510-ből) 3. visio (=látomás): Túlvilági jelenést ír le a gyönyörködtetés vagy elrettentés szándékával. pl: Visio Philiberti

(=Fülöp látomása) 4. exemplum (=példa, példázat): Erkölcsi tanító szándékú történet pl: Exemplum mirabile (=Csodálatos példa) 5. certamen (=viaskodás, viadal): A Test és Lélek, Angyal és Ördög vetélkedése az ember üdvéért. 6. haláltánc: A drámai műnemmel érintkező műfaj. A késő-középkorban, a nagy pestisjárványok idején vált népszerűvé. Élete utolsó percében a halál mindenkit fölkér egy utolsó táncra, miközben a fölkért elmondja elkárhozásának történetét. A halál egyetemességét és demokratizmusát hirdeti. b.) líra: himnusz: A legnépszerűbb középkori lírai műfaj, különösen a Mária-himnuszok. Kiemelkednek az ún. ferences himnuszköltők (gyűjteménye: Amor sanctus: Babits Mihály válogatása és fordítása) Ómagyar Mária-siralom 1300 körül: Egy franciaországi latin nyelvű himnusz magyarítása; az első összefüggő magyar nyelvű költemény. Bár fordítás, a kiérlelt költői eszközök, nyelvi

fordulatok arra utalnak, hogy nem lehetett “társtalan mű” a korabeli magyar lírában. c.) dráma: 1. Az egyetemeken, a jelentősebb iskolákban folytatódik az antik hagyomány, az ún “iskoladrámák” keretében. 2. Újfajta dráma- és színháztípusok jönnek létre, melyek nem folytatják az Arisztotelészen alapuló hagyományt. A kiindulópont a szent mise (tragikum + dialógus) és a nagyobb ünnepkörök (karácsony, húsvét, pünkösd). A templomban való színjátszásnak illetve dramatizálásnak a profán (=hétköznapi, világi) elemek megjelenése vetett véget, s ezzel a dráma a piactérre került. Típusai: – passiójáték: Jézus szenvedéstörténete és halála. Egész közösséget megmozgató, többnapos rendezvény. – misztériumjáték: Bibliai történetet, elsősorban a Genezist adták elő. – mirákulum: Többnyire szentek életét feldolgozó történet. – moralitás: Az erkölcsjobbítás szándékával allegorikus alakok

szerepeltetése (Buja, Jóság, Hiúság). Előadásmód – színpad: állványszínpad (3 szintes: pokol, édenkert, menny; 20 m magas lehetett) kocsiszínpad (vagy a kocsit húzták a nézők előtt, vagy a nézők vonultak el a kocsik előtt) Naturalisztikus, illúziókban gazdag, fejlett színpadtechnika. 3. Késő-középkori vásári komédia: Rögtönzött komédia; állandó szereplők, melyek alapvető emberi jellemvonásokat hordoznak (Pulcinella, Harlekin, Dottore, Capitano). – comedia dell’ arte – farce Személyek szerint: Szent Ágoston (354–430) Észak-Afrikában élt. Később Hyppó püspöke lett Apja pogány, anyja Szent Mónika Két korszak határán élt, a pogányság és kereszténység fordulópontján. Irodalomtörténeti jelentősége: 1. Vallomások (=Confessiones) című művében ő teremti meg az európai irodalom egyik fő vonulatát és irányát; mi szerint az irodalom gyónás, Istennel folytatott párbeszéd. 2. Megalkotja a modern európai

embertípust, az önmagára reflektáló személyiséget 3. Műfajt teremt: a vallomás, emlékirat, memoár műfaját Vallomások (408 körül) Nem önéletrajz, inkább fejlődésrajz, életgyónás, istenkeresés, az intellektuális majd erkölcsi megtérés műve. Felépítése: 1–9: fejlődésrajz 10: lélektani kitérő 11–13: a Szent Írás magyarázata Memoár, emlékirat, vallomás (műfaj): Poétikai értelemben olyan, általában egyes szám első személyben megírt epikai alkotás, melyben a szerző és az elbeszélő azonos. (≠énregény) Az igazi nagy hatású memoár általában két korszak határán íródik, mikor a történelem, a külvilág erőteljesen szól bele az egyén életébe, így annak tettei, válaszai igazolandóak az utókor számára. Ezért létrejöttének legfontosabb lélektani indítéka az önigazolás szándéka. A műfaj konvencióit Szent Ágoston dolgozta ki, s ha később el is maradt a merev felépítés, az életút egyes

állomásai ismétlődnek az önéletrajzokban. Felépítése: 1. gyermek és serdülőkor 2. viharos ifjúság 3. eszmélkedés a felnőttkor küszöbén 4. egy eszme fölvállalása 5. én és történelem viszonya Két típusa van: 1. emlékirat típusú: Én és történelem viszonya, az események rekonstrukciója a fontos, a történetíráshoz áll közelebb. 2. vallomás jellegű: A személyiségfejlődés a fontos, a szépirodalomhoz áll közelebb. A világirodalom legismertebb emlékiratai: Benvenuto Cellini mester élete (XVI.sz) Rousseau: Vallomások (XIX.sz) Gorkij: Önéletrajzi trilógia Sartre: A szavak Simone de Beauvoire: Egy jó házból való urilány naplója Simone de Beauvoire: A kor hatalma Simone de Beauvoire: A körülmények hatalma Malraux: Antimemoár A magyar irodalom legismertebb emlékiratai: Első fénykor a XVII–XVIII.sz fordulója, Erdély független állami létének elvesztése: Kemény János önéletírása Misztótfalusi Kis Miklós: Maga

mentsége Bethlen Miklós önéletírása Bethlen Kata önéletírása (a magánember önéletírása) (Németh László egytömbből faragott nőtípusainak ősalakja) II. Rákóczi Ferenc: Confessio peccatoris (=Egy bűnös vallomása) II. Rákóczi Ferenc: Memoires (=Emlékiratok) (francia nyelvű) Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója Újabb fénykor a XX. században: Kassák Lajos: Egy ember élete Déry Tibor: Ítélet nincs Vas István: Nehéz szerelem Vas István: Miért vijjog a saskeselyű Illyés Gyula: Hunok Párizsban Illyés Gyula: Beatrice apródjai Illyés Gyula: A Szentlélek karavánja Assisi Szent Ferenc (1181–1226) Gazdag kereskedőcsalád tagja. Éli a gazdag ifjak megszokott életét A háborúból sebesülten tér haza, szakít addigi életével, életmódjával, s megalapítja a ferences rendet (minorita rend = kis testvérek rendje); később a klarissák rendjét, majd a ferencesek harmadik rendjét (világi rend). Halála

után két évvel (1228-ban) szentté avatják A róla szóló legendák és történetek gyűjteménye a Fioretti (=kis virágok). Jelentősége: – Vallástörténeti: A XII–XIII. században világi hatalmának csúcspontjára érkezett el az egyház Gazdasági és politikai egyeduralkodóvá vált Európában. Ezzel együtt szükségszerűen eltávolodott a kereszténység evangéliumi lényegétől: a szeretettől, szegénységtől, alázattól. Ferencé az első radikális fordulat az egyház történetében, de még az egyház keretein belül toleránsan és alázattal: vissza kell térni az evangéliumi eszményekhez. – Új embereszmény és magatartásforma: A szelíd, a világgal és önmagával harmóniában élő ember jelképe. (hatása érzékelhető: Rousseau, Tolsztoj, Gandhi, 50–60-as évek hippi mozgalmaiban) – Költészettörténeti jelentősége: Pilinszky János szerint ő az utolsó katolikus (egyetemes) költő, aki nem ember és világ antitézisét,

hanem harmóniáját ábrázolja. Naphimnusz: Ember és világ egységét a teremtettség biztosítja. Mivel a világon minden teremtett, minden jelenség Isten célját szolgálja; a halál nem tragikus élmény, hanem a Gondviselés tervének része. 1.) Populáris művészet: A hivatalos művészettől távol álló, többnyire támadott, tiltott művészet. a.) Joculátorok, csepűrágók, regősök énekei, melyekben többnyire keveredik a keresztény és pogány hitvilág. (Andrej Tarkovszki: Andrej Rubljov) b.) Nem kanonizált, ún apokrif iratok (Selma Lagerlöf: Jézus-mesék) c.) Kicsapott diákok, elcsapott szerzetesek énekei Jellemzője a hivatalos értékrend támadása, kigúnyolása, pajzánság, trágárság. (Carmina Burana) 2.) Lovagi vagy arisztokratikus kultúra: (Huizinga: A középkor alkonya) Helye: paloták, várak A XI. századtól jön létre a középkori alacsony életminőség ellenhatásaként, tudatosan elzárkózva a tömegtől, a plebstől.

Mesterségesen létrehozott konvenciórendszer alapján élő és alkotó művészet. A lovagi értékrend: – Fölesküvés a király és hűbérúr szolgálatára – A nők és elesettek védelme, tisztelete – A szerelem eszménnyé emelése – Az előírt rítusok, szertartások betartása a.) epika: Alapja: a chanson de geste (=hősi, eredeti ének), mely valós történelmi eseményből merít, s erre építi rá a lovagi értékrendet. Franciaország: Roland-ének Oroszország: Igor-ének Kelták: Arthurs-mondakör Németország: Nibelung-ének (Wagner) Izland: Edda-dalok Grúzok: Rusztaveli: Tariel (A tigrisbőrös lovag) b.) líra: Konvencionális, bókoló, udvarló költészet, melyben nem az egyéni érzés a fontos, hanem a nőnek, mint eszménynek a megjelenítése. A lovagi szerelem mindig viszonzatlan szerelem, a nő fölötte áll a társadalmi hierarchiában a lovagnak és mindig férjes asszony. Észak-Franciaország: trouvere-k Dél-Franciaország: trubadúrok

Németország: minnesängerek Walter von der Vogelweide (1170–1230) A mai Ausztria területén született. Bejárta egész Európát Többször járt Magyarországon is Németországi tartózkodása idején trónviszály tört ki (Fülöp és Ottó között; Frigyes császár Fülöpöt, III. Vince pápa Ottót támogatta A pápa kitagadta Fülöpöt és követőit, Vogelweide-t is. Frigyes megszerzi a trónt és 1228-ban keresztesháborút indít) Költészettörténeti jelentősége: Az európai lovagi költészet legjelentősebb alakja. Kitágítja a lovagi konvenciók kereteit a személyesség és személyiség bevitelével a műbe. Nem csak összefoglalója a lovagi költészetnek, hanem túl is mutat rajta, miközben őrzi a lovagi eszményeket. Szintetizálja a német költészet addigi eredményeit, bekapcsolva művészetébe a populáris regiszter néhány motívumát és a folklór elemeit, s mindezeket magas művészi szintre emeli. A középkor és reneszánsz

határán álló Villon költői hagyatéka Villon költészetének lényege az ellentétekből adódó feszültség: 1.) Villon mélyen Isten-hívő; önmagát a Nagy Testamentum bevezetőjében az emmauszi tanítványokhoz hasonlítja (az úton lévő, bizonyosságra vágyó, de azt még fel nem ismerő ember jelképe), gyakorta hivatkozik Krisztus irgalmára. Ezzel áll ellentétben minden erkölcsi normát felrúgó élete, életvitele. 2.) Egyszerre hirdeti a hedonista életszeretetet, és hatja át költészetét a félelem, a szorongás, az élet múlandóságának tudata, az élet, mint állandó értékvesztés tudata. 3.) Szintézist teremt a különböző esztétikai minőségek között: a rút és a szép, az alantas és az emelkedett egyszerre van jelen költészetében. 4.) Szintézist teremt a középkori líra regiszterei között: a lovagi líra formai fegyelmét, műgondját ötvözi a populáris líra szabadszájúságával. Nagy Testamentum A mű 173 nyolcsoros

strófából, ún. oktávából áll, 15 ballada meg néhány más jellegű költemény ékelődik a versszakok közé (egy „panasz", egy rondó, egy „tanítás", egy dal, egy sírfelirat). - „Csupa cinikus és zokogó vallomás" (Babits Mihály) ez a hosszú költemény Villon úgy látja, hogy az ember esendő, szükségszer ûen minduntalan visszazuhan a bûnbe, képtelen védekezni ellene, ezért a szánalomban, az isteni könyörületben keresi a feloldozást. A törvénytől üldözött csavargó-költő a halál fenyegető közelségében tekinti végig életét, készít számvetést. Az élet szépségei, örömei és súlyos viharai negatív módon jelennek meg mint örökre elvesztett és visszasírt értékek vagy fájdalmas őszinteséggel megbántûnök. b Hatalmas ellentétek fezsülnek egymásnak Villon művében: a kicsapongó, züllött élet olykor hetyke megvallásával áll szemben a középkori vallásos áhítat, a bűnbánó vezeklés az

életöröm, az élet rajongó szeretete minduntalan ellentétbe kerül a gyötrő haláltudattal, a haláltól való rettegéssel. Villon hívő keresztény volt, s elhibázott élete ellenére is hitt a megváltásban, az isteni megbocsátás kegyelmében. Egyéni szenvedéseinek emlékével kezdi költeményét: elpanaszolja életének keserű eseményeit, személyes sérelmeit; átkot szór a rabtartó orléans-i püspökre, s kifejezi háláját a szabadító király iránt; bánkódva, hol indulatosan, hol már-már lázadozva beszámol azokról az okokról - fiatalos meggondolatlanságokról, szegénységről, a gazdagok szívtelenségéről -, amelyek végül is rossz útra terelték. Diomedes meséjével (diomédész) (17-21) is azt igazolja, hogy a szegényeket csak sanyarú helyzetük, a szükség kényszeríti bűnre. Diomedes kalóz volt, s megkötözve a császár elé állították. A császár szólt: „Kalóz felelj, Miért vagy réme a hajósnak?" A

költeményben jelentős szerepet játszik - mint általában a középkor művészetében - a halál, az élet gyors mulandóságának tudata. A halál bizonyossága nemcsak arra figyelmeztet, hogy a földi dolgok mulandók és hívságosak, hanem a társadalmi egyenlőtlenségek megszűnését is jelképei: a halálban a különböző rangú és hivatású halandók mind egyformák. Villonra hatott a késő középkor népszer û képzőművészeti és irodalmi műfaja, a hal áltánc. Korábbi hagyományokra támaszkodva a 14. század második felétől kezdve templomok, temetők falára festett képek, miniatúrák, fametszetek s lírai alkotások figyelmeztették az élőket az elmúlás közelségére és könyörtelenségére: a társadalmi rangok, életkorok és nemek szerint különböző embereket utolsó táncra szólítja és így ragadja el a halál. A nagy testamentumban többször is visszatér a fájdalmas gondolat: minden mulandó a földön; eltűntek a régi szép

asszonyok, a daliás lovagok, s „mindenkit elvisz a halál". Villont elsősorban már nem a lélek halál utáni sorsa izgatja, hanem az élet elvesztése, a szépség hervadása tölti el fájdalommal. Az elmúlásban a pusztulás folyamata ragadja meg, különösen a női bájak összeomlása kelt benne borzadályt. Balladáiban elsiratja a tűnt idők asszonyait, a szép fegyverkovácsné hajdani bájait, prostituált szeretőjét, a „kövér Margot"-t (margó), atyai jó barátját, az iszákos Cotard (kotár) mestert, de ír megható, mélyen vallásos verset is édesanyja számára, hogy imádkozhassék Miasszonyunkhoz. A provanszál eredetû ballada (pontosabban: ballade - „ballád") Villon idejében táncdalt, egy bizonyos műformát jelentett. A 13 századtól virágzó provanszál, francia, olasz, spanyol ballada elnevezésének pusztán verstani, formai jelentése volt. Terjedelmük alapján szokás megkülönböztetni a rövidebb, négy versszakos

egyszerű balladákat és a hat strófából álló kettős balladákat. Az előbbiek jellemzője, hogy a voltaképpeni költeményt alkotó három (810 soros) versszak után következő negyedik, rövidebb (4-6 soros) strófa, az ún ajánlás mintegy összefoglalja a vers mondanivalóját, s igen gyakran a hûbérúr megszólításával kezdődik („Herceg", „Hercegnő", „Uram" stb.) A versszakok három rímet váltogatnak meghatározott sorrendben, s refrénnel végződnek. (A kettős balladának többnyire nincs ajánlása.) - A ballada szónak az irodalomelméletben van egy másik jelentése: drámai feszültségû, szaggatott menetû, rövid, rendszerint tragikus tárgyú verses kisepikai mûfaj, párbeszédes és lírai elemekkel (lásd pl. Arany János balladáit) A Jó tanítás balladája a rossz életűeknek című költemény A nagy testamentum egyik betétje. A cím maga kiábrándultan félrevezető, megtévesztő, hiszen a vers éppen arról szól,

hogy semmiféle jó tanítással nem váltható meg a világ. Villon kissé cinikusan, ironikusan ismétli a vissza-visszatérő refrénben, hogy akár tisztességes, akár tisztességtelen valaki, pénze, keresete borra és leányra megy el. A bor és a szerelem mámora tűnik az életet irányító legfőbb értéknek, minden emberi tevékenységet meghatározó célnak. Papok és hamiskártyások, csalók, rablók és tolvajok, énekesek, költők és szerencsejátékosok, parasztok és iparosok sorsa villan fel a strófák egymásra torlódó halmozásában, szinte ott kavarog a versben az egész középkor végi világ. Minden ember közös, vidám és egyben tragikus sorsa társadalmi hierarchiától függetlenül - az élet örömeinek hajszolása, újabb és újabb gyönyörök megszerzése. S mindez addig tart, míg „pórul nem jár" az ember - figyelmeztet a ballada Ajánlása -, míg a halál véget nem vet az emberi létnek. Kijózanítani csak a halál, illetve a

halál közelsége képes az esendő, a bűnökbe minduntalan visszazuhanó embert. A meghökkentő ironikus őszinteség, a valóságot megszépítő hazugságokkal szembeforduló tisztaság, mindenféle képmutatás megtagadása Villon legvonzóbb erénye, költői halhatatlanságának, 20. századi reneszánszának egyik titka Mûvészete önmagában tárja fel a középkor kétarcúságát, bonyolult ellentmondásosságát. A Testamentum végén álló Záróballada úgy szól egyes szám 3. személyben a „szegény Villon"-ról, mint aki már halott, befejezte életét, lezárta testamentuma lapjait. A halállal való játék, „komázás" félelmet, borzongást kelt, de a verset indító gyászos hangulat komorságát egy groteszk fordulat komikumba váltja át: élete utolsó perceiben is „Ámor vad fulánka kínozta, marta, szúrta, vájta". Szeretőjének bosszúja okozta halálát: úgy kidobta, hogy Roussillonig (ruszijon) minden bokor, tüske, bozót

megcibálta. Az Ajánlás tovább oldja a gyászos hangulatot, hiszen a vers hőse borral búcsúzott a földtől: „jó burgundit szívott magába". A bor és a szerelem motívuma jelenik meg itt is, mint oly sok versében, s játékosironikus módon azt sejteti, mintha életének ez lett volna legfőbb tartalma, célja Villonból sohasem halt ki a tiszta, nemes, tartalmasabb élet utáni vágyakozás. Olykor megrázó erővel tör fel belőle a megigazulás, megtisztulás óhaja, az őszinteûnbánat b imája. Úgy érzi, méltó az Isten és az emberek irgalmára. Sírfeliratát így fogalmazta meg: Megölte Ámor fegyvere, Most itt nyugszik e hant alatt. François Villon a neve, És szegény kisdiák maradt. Nem szerzett vagyont ezalatt, Hisz odaadta mindenét, Kenyeret, asztalt, kosarat, Mondj egy imát, az Istenért. (Vas István fordítása) Dante: Isteni színjáték: Régi firenzei polgár család sarja. 11 éves korában megpillantja a 9 éves Beatrice Portinarit,

és ettől kezdve ő jelenti Dante számára az eszményt, a tökéletességet. Élete a politikai pártharcok időszaka, a pápaság és császárság küzdelmének ideje. A közéleti szerepet is vállaló Dante a pápaság világi hatalmát támogató ‘guelf’ párt tagja; ezen belül a mérsékelt szárnyhoz, a fehérekhez tartozik. 1300-ban 7 hónapra Firenze priorjává (=első ember) választják, diplomáciai küldetésbe utazik Bonifác pápához, aki társai közül őt visszatartja. Eközben a radikális feketék veszik át a hatalmat Firenzében, és Dante-t távollétében előbb tűzhalálra, majd teljes vagyon-elkobzásra és száműzetésre ítélik. Élete végéig nem térhet haza szülővárosába. Kiábrándul a politikai küzdelmekből, a pártharcokból (“Magam csinálok pártot önmagamból”). A száműzetés ideje alatt fokozatosan kapcsolódik be a közéletbe, most már a császárpárti ‘ghibellinek’ soraiba. (Ezért nevezhette Engels az Isteni

színjátékot ghibellin-pártkölteménynek.) Művei: Az új élet Beatricehez írt szerelmes versek és e verseket értelmező kommentárok. A köznyelvi ékesszólásról Cavalcanti hatására az olasz irodalmi nyelv megteremtésének programját hirdeti. Az egyeduralomról Politikai értekezés már a ghibellin szellem jegyében; az állam és egyház szétválasztását sürgeti, de eszménye a vallásos állam. Isteni színjáték (1307–1320) Eredeti cím: Commedia. Dante a középkori poétika alapján nevezte el művét, mely szerint minden mű, mely viszontagsággal kezdődik, de szerencsés véget ér és kevert hangnemű: komédia. A ‘divina’ (=isteni) jelző az utókor elragadtatását jelzi (=csodálatos mű), és Boccaccio használta, aki egyben a mű első magyarázója és Dante életrajzírója volt. Nyelve: az egységes olasz irodalmi nyelv megteremtése jegyében toscan nyelvjárásban, és Cavalcanti ösztönzésére az ún. ‘dolce stil nuovo’-ban

íródott (emelkedett köznyelv, a fenségesnek és a vulgárisnak a keveréke). Műfaj: a.) poétikai szempontból: Dante latinul kezdte írni művét, s ekkor még szigorúan követte az eposzi konvenciókat. Az olasz nyelvű változatban elszakad ezektől, az eposzi konvenciókat lazán kezelő mű. Valójában epikus keretbe foglalt lírai filozófiai alkotás, melyben a sok párbeszéd, a kiélezett szituációk drámai jelleget is adnak. b.) eszmei szempontból: Enciklopédikus alkotás. Magába foglalja a kor lexikális tudásanyagát, természettudományos ismereteit: csillagászat, jelen van az antik filozófia ismerete és korának teológiai összegzése. Célja: Az egésznek és a résznek is az a célja, hogy az életben lévőket a nyomorúság állapotából eltávolítsa és a boldogság állapotába vezesse. Szerkezete: A skolasztikus gondolkodásnak megfelelően zárt, hierarchikus szerkezet, erős számmisztikai hatással. 14233 sorból áll: 1 bevezető ének 33

ének Pokol (9 kör) 33 ének Purgatórium (=tisztítóhely) (9 gyűrű) 33 ének Paradicsom (9 ég) Verselése: tercina: Szűkebb értelemben rímképlet: ‘a b a b c b c d c’ Tágabb értelemben strófaszerkezet: 3 sorból álló, 10–11 szótagos jambikus lejtésű sorok, adott rímképlettel. Feloldás: 1 – unus es deus (=egy az Isten) 3 – Szentháromság jelképe 33 – Jézus életkora halálakor 9 – a tökéletesség, Beatrice jelképe Epikus váz: A 35 éves Dante eltéved az élet erdejében, nem találja a mélységből a magasságba vezető utat, mert elfordult, elfeledkezett Beatriceről, a tökéletességtől. Útját 3 allegorikus állat állja: párduc (=kéjvágy), oroszlán (=erőszak), nőstényfarkas (=kapzsiság). E 3 állat jelképezi Dante korának erkölcseit és az emberben magában meglévő hajlamokat. Beatrice Vergiliust küldi segítségére, ő vezeti Dantét al- és túlvilági útján a Purgatórium 30. énekéig. Miért Vergilius? – A

középkor Vergilius-kultusza (lásd IV.ecloga) – Vergilius, mint író eszménykép, a tökéletes műalkotás szerzőjeként tartják számon. – A műfaj (eposz) azonossága – Az alászállás motívuma, az alvilágjárás (lásd Aeneis 6. ének) Időpont: 1300 Nagycsütörtök, és mindenhol 3 napot tölt Dante Pokol: Dante számára az a hely, ahol a Földön megbomlott erkölcsi világrend helyreáll. A szenvedések alapja nem elsősorban külsődleges büntetés (melyek többnyire analógiásak vagy ellentétesek az elkövetett bűnnel), hanem az, hogy a bűnösök be vannak zárva személyiségük börtönébe, és képtelenek megszabadulni a bűntől. (A paradicsomi boldogság alapja éppen az, hogy megszabadulnak az emberek személyiségük korlátaitól és feloldódnak az abszolút jóban és szeretetben, Istenben.) Dante elismeri a büntetés jogosságát, de viszonya a különböző bűnösökhöz (Pokolbeliekhez) más és más. Büszkeség tölti el az antik

szerzők körében, érzelmileg azonosul Paolo és Francesca történetével, de politikai ellenfeleivel szemben kíméletlen gúny, sőt durvaság jellemzi. A Pokol beosztása megfelel a keresztény etikának, de az egymásutániság Dante leleménye, saját felfogását, megcsalattatását, fájdalmát tükrözi. Az Isteni színjáték mint két korszak határán álló mű: Mai felfogás szerint Dante műve a középkor nagy összefoglalója, de egyúttal a reneszánsz és a humanizmus felé is nyit: 1.) Az antikvitás tisztelete 2.) Az anyanyelvűség 3.) Erős érzelmi viszony tárgyához 4.) Bizonyos kiragadható citátumok: “Nem születtünk tengni, mint az állat Hanem tudni és haladni előre.” (Odüsszeusz utolsó utazása) Dante 1300 nagycsütörtökén a „nagy sötétlő erdőbe” jut, ahol párduc, oroszlán és nőstényfarkas állja útját. Ez a három vadállat konkrét, látható képként jelenik meg a költeményben, de mindegyikük elvont fogalom helyett

áll: a párduc a testi örömök utáni sóvárgás, az oroszlán a gőgöt és a belőle származó erőszakot, a nőstényfarkas a kapzsiságot helyettesíti. Az Atya-Fiú-Szentlélek együttesét allegorizáló hármas szám a mű felépítésének alapja: Pokol, Purgatórium, Paradicsom, 33 ének, tercina. A költemény a túlvilágról szól A pokol, a tisztítótűz és a paradicsom lelkiállapotok. Dante a halál utáni állapotot kívánta ábrázolni. A keresztény világkép szerint a halálkor a lélek különválik a testtől Dante a léleknek ezutáni életét jeleníti meg. A lelket azonban önmagában nem tudja ábrázolni, fantom testtel ruházza fel, hogy láthatóvá váljék, szenvedni és beszélni tudjon. A holtakat az élőktől az különíti el, hogy az élők a jelent, a holtak a múltat és a jövőt ismerik. A poklon Vergilius kalauzolja végig, míg a paradicsomnál Beatrice, aki Dante gyermekkori szerelme.Dante szerint a legnagyobb bűn az árulás

(Júdás)