Szociológia | Szociális munka » Szarka Máté - A munka és foglalkoztatottság, mint az élet fő tényezője

http://www.doksihu A munka és foglalkoztatottság, mint az élet fő tényezője A munkaerő-kínálatot befolyásoló tényezők: A képesség mennyiségi, minőségi strukturális összetevői határozzák meg a munkaerőkínálatot. Többek között: • demográfiai folyamat (természetes szaporodás, vagy fogyás, vándorlás, korösszetétel változása stb.), • munkaerőforrás nagysága (munkaképes, megfelelő szellemi és fizikai képességekkel rendelkező népesség), • munkaképes népesség munkavállalási hajlandósága, amely a választási alternatívák függvénye (szabadidő versus munkaidő, jövedelemszerző tevékenység versus háztartási munka, munkabér versus munkanélküli segély stb.) Gazdaságilag aktív népesség (foglalkoztatottak, munkanélküliek) A munkaértelmezések típusai A munkaértelmezéseknek három - az ideológiai, a pozitivista és a hermeneutikai tfpusát különböztetjük meg. 1. Az ideológiai értelmezés szerint a munka

értéke, értelme nem önmagában van, de önmagán túlmutató holisztikus jelentéskomplexummal összefüggéséből rendelkezik, amely redukálódik, azaz politikai-ideológiai a munka olyan használatából adódó értelemmel ruházza fel. A munkához történő értelemkapcsolás magatartásszabályozó funkcióval bír: a gazdasági szereplő és a fegyelmezett alattvaló a saját értelmezési mezőjébe emeli a munka vertikális összefüggéseiből nyert elemeket (Anthony 1977). 2. A pozitivista megközelítés tényként rögzíti a munka jelentését; értelmét igazinak, valódinak tünteti fel. 3. A hermeneutikai látószögben a munka jelentése: a munkának nincs, eleve adott, értelmezésétől, leírásától független strukturális helye, értelme, jelentése vagy értéke. A valóságot a munkáról szóló tudással, néha hamis tudással vagy fikcióval szervezik meg. http://www.doksihu A munkatársadalom és a "normál munkaviszony" A

munkáról szóló tanok szoros kapcsolatban fejlődtek a munka történelmi formáit létrehozó gyakorlattal. Ezek vizsgálatából nyilvánvalóvá válik, hogy a munka centrális szerepe nem terjeszthető ki az ipari társadalom előtti és utáni korszakra. A nem munkaintenziv társadalmakban nincs kellő társadalmi-gazdasági szükséglet a munka fókuszba állítására és kitüntetett kezelésére, ami megerősítené pozitív tudatát és értékét. Az ipari társadatom "munkatársadalomként" definiálja önmagát. A "munkatársadalom" sajátossága, hogy a munka itt társadalmi kötelezettség, morális kötelesség és út a személyes sikerhez. Alapját a "normál munkaviszony" képezi, azaz a folyamatos, teljes munkaidőben végzett kenyérkereső munka, mint a "normalitás modellje a viselkedés szintjén" és mint "hatékony szocializációs modell". Sokáig ez volt a meghatározó, és még mindig az, "ha egyre

gyakoribbak is a folyamatosság részleges megszakadásának tapasztalatai" (Thompson 1990; Berger 1990). A "normál munkaviszony" alapja a teljes foglalkoztatás mellett megvalósuló egységes, rögzített munkaidejű, hivatásszerű bérmunka (mint függő és személytelen foglalkozás), amely hármas funkcióval bír (Berger 1990: 124): - a megélhetés biztosítása, - a társadalmi státusz kijelölése, - az élet értelmének megjelenítése. Jellemzői: a stabil, szociálisan biztosított, függő, teljes idejű munka, amelynek két fő jegye: egységes és általános volta, azaz mindenkire ugyanúgy jellemző és mindenkire jellemző. Egységessége a meghatározott térbeli-időbeli standardizálást jelenti, a teljes idejű és "gyárszerű" tevékenységet, és meghatározott elosztását a nap, a hét és az életkor szakaszaira. Általánossága pedig azt jelenti, hogy kiterjed a társadalom minden rétegére és tagjára, azaz egységes

mintává válik a "dolgos élet". "Európa felveszi a munkásruhát" - írja Huizinga (1990: 202). Kialakult és elfogadottá, kívánatossá válik, az aktív keresők tipikus, a munkahely birtoklására összpontosító - hármas felosztású - életpályája. Ez a "normál bérmunkás-lét" a legracionálisabb, a legmagasabbra értékelt életformának tűnik - minden, ami vele összevethető a múltban és a jelenben, negatívabb megítélést kap -, amely irányítja nemcsak a http://www.doksihu gazdaságpolitikát, de a szociálpolitikát, a társadalmi és az egyéni értékrendet is. Ez válik elfogadottá mind a gazdasági, mind az egyéni munkaviszony vonatkozásában. A munkatársadalomban a kereső tevékenységet folytató személy tulajdonságai válnak normává "a felnőttség fázisában". Maga a "teljesértékűség", a "felelősségteljes felnőttség" a bérmunkás-lét fegyelmezett elfogadását,

interorizációját, "természetesként" való megélését, s egyúttal az ideális állampolgár kialakulását jelenti. A munka társadalmának válsága, s a válságból kivezető lehetséges utak keresése napjaink Gordiusz csomójaként tartja fogva a gazdaság –és társadalompolitika szakértőit, de a mindennapok közügyek iránt érdeklődő gondolkodóit is. A társadalom polarizálódása, a jövedelemviszonyok átalakulása, a gazdasági folyamatok változása sorra kérdőjelezi meg a társadalom és a gazdaság működésére vonatkozó eddigi elveinket és gyakorlatunkat. Van, aki egyenesen a civilizáció válságáról beszél (Spengler, Polányi). Az átfogó válság hátterében természetesen számos okot említenek a szerzők. Szólnak a hatalmi, egyensúlyi rendszer megbomlásáról, az önszabályozó piac válságáról, a liberális állam működésképtelenségéről, a társadalmi kohézió széteséséről. Ezek között az okok között

előkelő helyen szerepel a társadalmi javakhoz való hozzájutás rendszerének az összeomlása, a munkaparadigma válsága. A válság tünetei sokszínűek Egyfelől a munka és teljesítmény szerinti elosztás elvének fokozatos háttérbe szorulását tapasztaljuk, a tulajdon, a származás, az állampolgári hovatartozás, valamint számos egyéb elv és gyakorlat mögött. Másfelől a munka szerinti elosztás képtelenségét tapasztaljuk a mind nagyobb mértékű munkanélküliség miatt is. A munkából való kirekesztődés tehát a társadalomból való kirekesztődéssel jár együtt, annak minden negatív következményével mind a kirekesztők, mind a kirekesztettekre nézve. A jövedelemhiány ugyanis nem pusztán a vásárlóerő hiányával, a belső piac szűkülésével, a magas teljesítményű, képzett, kultúrált fogyasztó és termelő hiányával jár együtt, de magával hozza pl. a biztonságszükséglet alacsony szintű kielégülését mindkét fél

esetében, a politikai bizonytalanságot az anyagilag független széles társadalmi bázist képező polgárság összezsugorodásával. E kedvezőtlen tendenciákkal szemben fogalmazódik meg és válik mind erőteljesebb követeléssé a teljes foglalkoztatás újjászervezésének igénye, amely hívei szerint fenntarthatóvá tenné az eddigi elosztási elveket (munka, teljesítmény), s stabilizálná a gazdaságot és a társadalmat. Más nézetek szerint a munka, mint a társadalom legfőbb rendezőelvének válsága új társadalomelméletek születését sürgeti napjainkban. Az új paradigma születése azonban közel http://www.doksihu sem olyan problémamenetes, mint ahogyan azt a sürgető kényszer miatt feltételeznénk. Számos kétely fogalmazódik meg a válság okával, mértékével, s a kivezető utakkal kapcsolatban is. Az okokra vonatkozóan mutatkozik a legnagyobb egyetértés a szakértők között. A globalizációt, a szektorváltást, a technikai

modernizációt emlegetik, mint a munkaerőpiac egyensúlyzavarainak a legfőbb okait. A válság mértékével, kiterjedtségével kapcsolatban már inkább megoszlanak a vélemények. Vannak, akik csupán lokális válságról szólnak (lokális alatt értve a nyugati civilizációk országait), s a Távol-Kelet dinamikusan fejlődő gazdaságára utalva igazolják állításukat. Mások általános válságról, a munka paradigma alapjainak megingásáról szólnak, globális méretekben. A legnagyobb vita azonban – függetlenül attól, hogy lokális, vagy globális kiterjedésűnek tekintjük a válságot - mégis arra vonatkozóan alakult ki, hogy milyen lehetőségek mutatkoznak a válságból való kilábalásra. Ebben a vonatkozásban a felvetett és megválaszolatlan kérdések sora végtelen. Léteznek-e a globális szintű kihívásokra globális válaszok? Van-e a munka társadalmának alternatívája? Ha a globális válasz várat magára, milyen átmeneti megoldások

lehetségesek? Ha a globális szinten nincs átfogó megoldás, a lokális szintre mind nagyobb teher és felelősség hárul. A lokális társadalom meg tud-e felelni ezeknek az elvárásoknak? Milyen lokális szereplők, milyen mozgástérben tudnak választ adni a globális foglalkoztatási válságokra? Milyen modellek és kísérletek vannak itthon és a nyugat-európai országokban a foglalkoztatás bővítése érdekében? Tekinthető-e párbeszédnek, és a hosszú távú megoldások keresésének a lokális kísérletek sora, vagy csupán túlélési gyakorlat? Teljes foglalkoztatás, a munkaparadigma válsága A 20. század modern államai - USA kivételével- a kapitalizmus és a foglalkoztatás társadalmaként definiálják önmagukat (Polányi bizonytalanságaival nem tudnak megküzdeni. 1997), bár annak rizikóival és Napjaink társadalmának alaptéziseihez tartozik, hogy az individuum a létfeltételeit alapvetően a munka révén kell, hogy biztosítsa a

maga számára. Az alaptétel általános érvényű, függetlenül attól, hogy ennek az utóbbi időben egyre szélesebb társadalmi rétegek nem tudnak eleget tenni. Az esély a munkára, még a keresőképes korúak körében sem egyenletesen oszlik meg. Vannak nyertesek és vesztesek, és vannak olyanok is, akik a munka piacára be sem jutnak, vagy onnan idő előtt kirekesztődtek. a munka világának átalakulásával a szociális biztonság feltételeinek átalakulása is szükségszerűvé válik. Mások tehetetlenségét emlegetjük, miközben magunk sem birkózunk http://www.doksihu meg a feladattal. A "nem akar dolgozni” retorika pedig csökkenti a jólléti állam felelősségét, minimalizálja a jóléti juttatásokat, csökkenti a vásárlóerőt, erősíti a szegénységet, s drasztikus mértékben korlátozza a társadalmi szolidaritás működését. A munka társadalmának be nem tartott ígéretei még hosszan sorolhatók: - a keresőtevékenység, mint

a felnőtt szerep alapja a szociális integráció alapja a anyagi létbiztonság alapja az élet értelme a hétköznap szervezője, strukturálója a státusz és a szerep kijelölője a társadalomban a képzés és a nevelés orientálója jövőorientáló, . Szociális gazdaság = szolidáris gazdaság A tartós munkanélküliség jelenléte, a munkanélküliek számának és körének szélesedése napjaink egyik legégetőbb gazdasági és társadalmi problémája. Az utóbbi évek minden törekvése ellenére a több mint egy éve állás nélkül lévők köre a kilencvenes évektől napjainkig folyamatosan bővült, s az évtized végére elérte a 40 %-ot. A munka –és jövedelemviszonyok átalakulása, változása sorra kérdőjelezi meg a társadalom működésére vonatkozó eddigi elveinket és gyakorlatunkat. 1.1 Törekvések a teljes foglalkoztatás fenntartása érdekében: A hatvanas évek elejére Európa nyugati felén a fogyasztói társadalom kiépítése

komoly előrehaladást mutatott, de az ezzel járó állásbővülés az évtized végére veszített intenzitásából. Az informális kapcsolatrendszer már nem tudott olyan széles körre kiterjedni, hogy a szűkülő munkapiacon használható új információkkal bírjon az elhelyezkedést elősegítendő. Megjelentek az munkanélküliséget. állásközvetítők, s hatékonyan kezelték a súrlódásos (frikciós) Sem a munkanélküliek száma, sem a munkanélküliség jellege nem jelentett komoly veszélyt ebben az időben. A szabad állások száma messze meghaladta a keresőkét, s a teljes foglalkoztatás hite rendületlen volt. A hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig tartó korszakban a gazdasági válság mélyült. Már nem csupán a térbeli elszigetelődés, a speciális élethelyzet vezethetett munkanélküliséghez, mint a hatvanas években, vagy a hetvenes évek elején, hanem az is, http://www.doksihu hogy mely szektorban kívánta a

munkavállaló megszerezni az élet fenntartásához szükséges jövedelmet. A termelés modernizálódása ugyanis a termelő szektorok (mezőgazdaság, ipar) háttérbe szorulását, s a szolgáltató szektor előtérbe kerülését eredményezte. A mezőgazdaságból és az iparból kieső munkavállalók körében kialakuló strukturális munkanélküliség legfontosabb eszköze a képzési rendszer szélesítése, átszervezése volt, melynek segítségével a munkavállalókat az elavult gazdasági ágazatokból az új, dinamikusan fejlődő ágazatok felé kívánták terelni. A képzés ”mindenhatósága” volt jellemzőebben az időben. Általánossá vált az elképzelés, hogy a szolgáltatások közül a képzési szolgáltatásokat kell működtetni, s ezzel megoldható valamennyi korábbi munkaerő-piaci probléma. Mivel a munkát keresők száma közel azonos volt a szabad álláshelyek számával, csupán a kereslet és a kínálat szerkezete volt eltérő,

kézenfekvőnek tűnt a megoldás, hogy képzési programok keretében készítik fel, s illesztik a munkanélkülieket a szabad álláshelyekre. A nyolcvanas évek második felében azonban láthatóvá vált, hogy a globalizáció, a technikai modernizáció és a szektorváltás hatására a munkavagyon olyan mértékben fogy, hogy tartósan és széles körben rekeszti ki a munkaerő-piacról a munkavállalókat. A kirekesztés eredményeként - mivel a munkaparadigma nem változott, s a megtermelt javak elosztásának alapja továbbra is az új érték előállításában betöltött szerep maradt - nem csupán a munkából, hanem a társadalmi újratermelődésből is kiszorult a rossz munkaerő-piaci pozíciókkal rendelkező munkavállaló. Elveszítette munkavégző képességét, már olcsó munkaerőként sem jöhetett számításba a munkaerőpiacon, hiszen nem volt mit áruba bocsátania: sem képzettséggel, sem speciális szaktudással, sem elismerhető munkavállalói

kultúrával nem rendelkezett. Csupán fogyatkozó fizikai erejét tudta áruba bocsátani, de ezen a téren a technika termékei legyőzhetetlen konkurensként jelentek meg. A technikai eszközök kedvezőbb tulajdonsággal bírtak, mint a lélekkel rendelkező ember a munkapiacon. A fizikai és társadalmi lét újratermelése e társadalmi csoportok esetében tartósan és széles körben a jóléti rendszerek feladata lett. Ez azon túl, hogy hosszú időn keresztül komoly költségeket ró a jóléti államokra, a jóléti rendszerektől való tartós függés következtében a demokratikus társadalmak működésének alapjait kérdőjelezi meg. Eltűnik a polgári társadalmak szilárd bázisát jelentő citoyen és burzsoá. S végül a munkavagyonból, az új érték termeléséből való kirekesztődés eredményeként a célcsoport vásárlóerőként sem jön igazán számításba, mert szükséglet kielégítése a minimálisra korlátozódik, s mind kedvezőtlenebbé

váló helyzete jelentős mértékben veszélyezteti a társadalmi integrációt. Az egyre szélesebbé és differenciáltabbá váló munkaerőpiacon kívül rekedt célcsoport visszaillesztése a hosszú idejű munkanélküliség után a munkaerőpiacra tehát éppoly http://www.doksihu elengedhetetlen szükséglete a gazdaságnak, hiszen nem mondhat le a belső piac széles fogyasztói köréről, mint a polgári demokráciák fennmaradásának, hiszen a gazdaságilag független, demokratikus jogait gyakorolni képes állampolgárok nélkül nem működhet a XXI. században természetesnek tekintett polgári demokratikus államforma. S végül a társadalmi léthez szükséges feltételek biztosítása, a kieső munkajövedelmek pótlása csak a jóléti állam költségvetésének terhére oldható meg, ami a mindenkori költségvetés számára jelent egyre növekvő, s már-már elviselhetetlen terheket (növekvő államháztartási hiányok), folyamatosan próbára téve az

egyre gyengülő társadalmi szolidaritást. A munkaerő-piaci integrációt segítő szolgáltatások, speciális programok széles skálájának kialakítását a fenti sürgető gazdasági, társadalomi, politikai okok miatt jelent meg a nyolcvanas években, s a sikerrel kecsegtető integrációs modellkísérletek száma végtelen volt. Az élethelyzetek differenciáltsága, a hátrányok különbözősége és halmozott volta egyre nyilvánvalóbbá vált mind a kutatók, mind a közvélemény számára. Az is kiderült, hogy itt nem rövid tartamú állásvesztésről van szó, hanem olyan társadalmi-gazdasági folyamatról, melynek áldozatai évekig, a legextrémebb esetekben pedig generációkon keresztül bentrekednek a munkanélküliség csapdájában. A foglalkoztatáspolitika lokális szereplői Az önkormányzatok feladatvállalása a lokális munkaerő-piaci programok szervezésében Az elsődleges munkaerőpiac válsága és a szociális ellátórendszer terheinek

növekedése miatt az Európai Unióban a nyolcvanas évek közepe óta a munkanélküliséget kezelő eszköz- és intézményrendszer átalakulóban van. A közösségi foglalkoztatáspolitikának új és új elemi jelennek meg, s a foglalkoztatással kapcsolatban új elméletek születnek. Az új törekvések középpontjában a munkanélküliek passzív ellátása helyett a bővülő és egyre változatosabb formát öltő aktív eszközök alkalmazásának szándéka lépett. E folyamatok eredményeként a 80-as évek végétől, 90-es évek elejétől egyre jelentősebb szerepet kapott a támogatott munkahelyeket összefogó másodlagos munkaerőpiac és a lokális munkaerő-piaci politika. Munkaerő-piaci programok a munkanélküliség leküzdése érdekében A foglalkoztatási programokra, támogató szolgáltatásokra vonatkozó szükségletek a munka világában hosszú ideig ismeretlenek voltak. A piac mindenhatóságába vetett hit szerint a munkakeresők és munkahelyek

hosszabb-rövidebb idő után kölcsönös fedésbe kerültek. http://www.doksihu Minden beavatkozás a piaci mechanizmus működésének, kiteljesedésének akadályaként definiálódott. Olyan fölösleges pénz és energiapazarlásnak, amely – különösen gazdasági konjunktúra idején- a szakértők szerint nincs helye, amely elfordítja a munkavállalók figyelmét az aktív álláskereséstől, s az egyéni felelősség helyett a kollektív felelőtlenség felé tereli a munkavállalók figyelmét. Gazdasági válságciklusok idején természetesen felmerült – lásd nagy gazdasági világválság - hogy a kereslet –kínálat automatizmusa nem csupán gazdasági, hanem munkavállalói szempontból is csődöt mondott, de a klasszikus közgazdaságtani iskolák képviselőit akkor sem tudták meggyőzni az új, az állami beavatkozás szükségszerűségét hirdető keynesianusok, hogy a munkavállalónak az átmeneti, vagy tartós válságciklusok idejére szüksége

van a segítségnyújtás különböző formáira: a pénzügyi támogatástól a személyre szóló gondoskodásig. A MUNKAERŐPIAC EGYENSÚLYZAVARAI EURÓPÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON Magyarországon a demográfiai folyamat munkaerő-kínálatot csökkentő hatással bír. Ismert, hogy a magyar népesség száma évről évre csökken a természetes fogyás (születési és halálozási ráta egyenlegeként) következtében, amelyet a kilencvenes években megjelenő és máig ható, bár tendenciájában csökkenő pozitív vándorlási különbözet sem tud ellensúlyozni. A fejlett európai országokban is gondok vannak a népesség szaporulattal, de ott a természetes fogyást a jelentős bevándorlási többlet eddig kompenzálta a befogadó jellegű migrációs politika alkalmazásával http://www.doksihu Castel R.: A szociális kérdés alakváltozásai Kávé Kiadó Budapest, 1998 Csoba Judit: Foglalkoztatáspolitika jegyzet Dalminé Kiss Gabriella Munka és Szabadidő

Szociológiai Szemle 1994/3. 65-79 Kertesi Gábor Közgazdasági Szemle, XLII. évf, 1995 1 sz (3065 o) Csoba Judit Esély vagy utópia Csath Magdolna Erős társadalmi tőke, sikeres nemzet