Gazdasági Ismeretek | Humánerőforrás-menedzsment » Ungvárszky Pál - Foglalkoztathatóság szubjektív tényezői a hajléktalanok körében

Ungvárszky Pál FOGLALKOZTATHATÓSÁG SZUBJEKTÍV TÉNYEZŐI, A HAJLÉKTALANOK KÖRÉBEN BEVEZETÉS A kutatás témája A hajléktalansággal érintett – a munkavállalás szempontjából aktívkorú – személyek, munkavállalását akadályozó – megnehezítő szubjektív tényezők számbavétele. A hajléktalanlétből fakadó, életstratégiájukban tetten érhető, munkával munkavégzéssel összefüggő viszonyulásuk behatárolása. A már fentebb említett, körülmények, gátlóakadályozó tényezők, okok, és munkavállalási, munkavégzési szokások, összefüggéseinek tárgyalása. A témaválasztás indoklása Gyakran tapasztalom, hogy a segítő szakemberek körében sincs egyöntetű egyetértés a hajléktalanság „leírásában”, a hajléktalanság okát jellemzően, a szakma inkább a szociális körülményekben beállt változások, azaz krízishelyzetek felől közelíti meg. Én fontosnak tartottam a társadalmi és szociális problémák,

gazdasági körülmények elemzésén túl, az egyén személyiségének részét képező adaptációs, megküzdési mechanizmusokban, rejlő különbségek vizsgálatát. Szükségesnek tartom, hogy az ellátásban, a szociális problémák kezelésén túl nagyobb hangsúlyt kapjon az érintett egyén személyiség tulajdonságait figyelembe vevő foglalkozás. Eddigi tapasztalataim alapján véltem felfedezni bizonyos összefüggéseket, a hajléktalanok munkavállalása, munkavégzése, az együttműködési készsége, valamint a megélhetési stratégiái között. E tényezők késztettek, egy a hajléktalanság személyiség jellemzőit is figyelembe vevő, a munkavállalás - foglalkoztathatóság szempontjait előtérbe helyező felmérés megvalósítására. A kutatás célja Felhívni a figyelmet, a hajléktalanság kapcsán, az ok és okozat közti összefüggések „rétegelt” elfedett mivoltára. Az általánosan elfogadott, szociológiai megközelítésű okok

alatt, ott találhatók az egyén személyiségvonásai. A hajléktalansággal foglalkozó kutatások jelentős része nem érinti, illetve nem foglalkozik kellő mértékben, az egyén személyiségének tulajdonságaival. További cél, a hajléktalanok megélhetési stratégiái, - igénybevett szolgáltatások, és a munkavállalási-munkavégzési szokások közti összefüggések megismerése. Felhívni a figyelmet a hajléktalanság kialakulása, és a hajléktalansággal érintett egyén személyiségével, viselkedésével kapcsolatos összefüggésekre. A személyiségközpontú szolgáltatás erősítése, a probléma megközelítés-kezelés kapcsán, a hajléktalanok munkaerőpiaci és társadalmi, reintegrációja – szocializációja reszocializációja érdekében. A VIZSGÁLAT HIPOTÉZISEI: • Feltételeztem, hogy a hajléktalan személyek, megélhetési stratégiája, munkavállalási nehézségei, munkához való viszonya, a személy érzékenységiszorongási

szintjével összefüggenek. • Feltételeztem, hogy a hajléktalanok munkavállalási szokásai, a munkával kapcsolatos viszonyultságaik, és az általuk igénybe vett ellátás, szolgáltatás, közti összefüggés kimutatható aszerint, hogy az adott ellátásban minél több szükséglete kielégítődik, a személynek, annál kevésbé választja megélhetési stratégiának a munkavállalást, az öngondoskodást. • Feltételeztem, hogy a munka, munkavégzés álláskeresés, tervezése összefüggésben áll a megkérdezett személy iskolai végzettségével, magasabb iskolai végzettség nagyobb tervezési szándékkal párosul. • Feltételeztem, hogy a hajléktalan célcsoport körében, túlsúlyban van az a vélekedés, hogy a munkáltató, legyen barátságos gondoskodó a dolgozóival. E vélekedést leginkább a képzetlenek csoportjára gondoltam jellemzőnek. A VIZSGÁLAT LEBONYOLÍTÁSA Vizsgált csoport Azok a - munkavállalás szempontjából aktívkorú –

hajléktalanok, kik különböző szintű ellátásokban részesülnek, alapvetően az éjjeli menedékhelyen élőket, az átmeneti otthonok lakóit, családok átmeneti otthonának lakóit kérdeztem. A hajléktalanokkal foglalkozó szakemberek egyöntetűen úgy vélekednek, hogy az utcán élők, helyzetüknél fogva általában nem „képesek” dolgozni, így őket jelen kutatás során célirányosan nem kerestem. Az adatfelvétel ideje; 2009 szeptember közepétől 2010 február, közti időszak. A vizsgálat módszerei • • kvantitatív; szociológiai kérdőív, Brengelmann, személyiségvizsgáló kérdőív kvalitatív; o interjú, strukturált kérdésvázlat alapján, a célcsoport körében. o interjú, kérdésvázlat alapján az ellátó intézmények vezető munkatársai körében A kérdezések helyszínei; 7 budapesti, és 4 pest-megyei valamint a Munkaügyi Központ Haller u.-i kirendeltsége voltak Regionális Adatfelvétel időtartama: átlagosan egy

fővel a teljes adatfelvételi eljárás, 45-50 percig tartott. A kérdőíveket az adatfelvétel során sorszámmal láttam el, az interjúkat digitális diktafonnal rögzítettem, a hangfelvétel számát a kérdőívre bejegyeztem. 2 Kérdőíves adatfelvétel A kérdőívet összesen 103 fővel sikerült felvennem. A több oldalas kérdőív, átlagos lekérdezési ideje 9 perc volt. Tíz próbakérdezés után, a kérdőíven a munkával – munkavállalással kapcsolatos kérdéseket némileg módosítani kellett a könnyebb értelmezhetőség végett. Valamint bővíteni kellett a „Mi az Ön hajléktalanná válásának oka”, válaszlehetőségeit a kérdezettek által adott válaszok alapján, így 2 válaszkategóriával bővült a kérdés. A kérdőív struktúrája: A kérdőív zárt kérdéseket tartalmaz, A kérdőív első része a hajléktalansággal kapcsolatos általános adatok lekérdezésére szolgál életvitel helye, kor, igénybevett szolgáltatás,

földrajzi mobilitás, hajléktalanság ideje, megélhetés, munka – munkakör. A kérdőív második része a hajléktalanlét és munkavégzés dimenziókat határolja be, munkáltató informáltsága a hajléktalan létről, munkanélküliség ideje, munkanélküliség elleni egyéni stratégiák, munkatapasztalat, jellemző foglalkozás, munkával – munkatevékenységgel kapcsolatos viszonyulások, iskolai végzettség. A kérdőív harmadik része az egyén társadalmi betagolódását érintő kérdések; társadalmi mobilitás, nevelő család körülményei, testvérek száma, családi állapot, kapcsolati jellemzők, hajléktalanság oka, posztraumatikus események. A kérdőív negyedik része az addiktológiai jellemzőket hivatott behatárolni; alkoholfogyasztási szokások a hajléktalanság előtt, alkoholfogyasztási szokások a hajléktalanná válás után, droghasználat. A kérdezés menete többnyire gördülékeny volt. A kérdőívhez a kérdezés

megkönnyítése érdekében alkalmaztam válaszkártyákat – melyeken a válaszlehetőség szövegesen és kódolva egyaránt szerepelt. A kérdőívek adatait Excel táblázatban gyűjtöttem, magát az adatfeldolgozást – a személyiségvizsgáló kérdőívek eredményeivel együtt, az SPSS statisztikai elemző program segítségével végeztem el. A feldolgozás során a következő statisztikai módszerek voltak szükségesek; • Alapstatisztikák: átlagok, megoszlások számítása és grafikus ábrázolása • A kérdések, és témakörök viszonyának elemzése több dimenzióban A személyiségvizsgáló kérdőív felvétele A személyiségvizsgáló kérdőív kitöltésére, a szociológiai kérdőív lekérdezése előtt került sor, ezeket ugyanannyian töltötték ki, mint, ahány személlyel a szociológiai kérdőívet vettem fel. Brengelmann; három-faktoros személyiség kérdőív 3 fontos tulajdonságot: az érzékenységet- szorongást, a nyitottságot a

külvilág felé és a személyiség merevségét, vizsgálja a magyar átlaghoz viszonyítva, validálását Tringer László végezte el 1969-ben. (Matolcsi, 1981) Az önkitöltés módszerével felvett személyiség kérdőívek kiértékelését, dr. habil Szilágyi Klára professzorasszony végezte el. Az így nyert értékekkel a továbbiakban, mint statisztikai adatokkal dolgoztam 3 Interjúk a célcsoport tagjaival. A 103 fő, megkérdezett hajléktalan személy körében, 72 fővel sikerült felvennem, strukturált kérdésvázlat alapján, az interjút. Az interjú feldolgozása kulcsszó kigyűjtéssel történt. Az interjúkat digitális hangrögzítővel vettem fel, felvételek ideje átlagosan 9 perc volt. Az interjúvázlat 16 főkérdésből állt, 6 kérdés esetében volt úgynevezett alkérdés illetve alternatíva. Az interjú, a strukturáltsága révén az alábbi témák mentén körvonalazódott; hajléktalanság oka, napi szintű félelmek-aggodalmak,

életnehézségek, napi tevékenység, munka – munkavállaló - munkáltató megítélése, munkatapasztalat, tervek. A kérdésekre adott válaszokból következtetni lehetett, hogy • A megkérdezettek miben látják saját hajléktalanságuk okát, • Milyen társadalmi pozícióba helyezik el magukat, • Milyen a munkavállalási készségük • Milyen a munkával kapcsolatos viszonyuk • Tervek – jövőkép • Milyen a potenciáljuk a helyzetük javítására továbbá a • A kérdőívek eredményei és az interjúk tartalmi összefüggéseire, együttmozgásaira, ellentmondásaira Interjú a hajléktalanokat ellátó intézmények vezetőivel Egy 6 kérdésből álló interjúvázlat alapján kérdeztem, azon ellátó intézmények vezetőit, ahol a hajléktalanok kérdőíves adatfelvétele történt. A feldolgozás módja; interjúelemzés lejegyzett szöveg alapján. Az interjúkból következtetni lehet a hajléktalanok önállóságára, együttműködési

készségeikre, munkavállalási – álláskeresési szokásaikra. A VIZSGÁLAT EREDMÉNYEI A kérdőíves felmérés eredményei A vizsgálat kapcsán szükséges alapmegoszlások, és az összefüggések értelmezéséhez szükséges kiegészítő adatok A megkérdezett hajléktalanok összesen 103 fő, ebből 69 férfi és 34 nő. A megkérdezetek 41,7% a fővárosban él, 58,3%-a pedig Közép-magyarországi városokban. Életvitelük helyszíne: 1,9% fedél nélkül természet közeli környezetben, 39,8% éjjeli menedékhelyen, 30,1% átmeneti otthon lakója, 27,2% családok átmeneti otthonának lakója, 1% pedig kiléptető lakásban él. A 30 évalattiak, 11,7% CSAO-ban él, a 31-49 év közöttiek közel 20%-a éjjeli menhelyen, 12,7%-a átmeneti szállón, az 50 év felettiek közel 10-10%-a éjjelin, ill. átmeneti szállón él. A nők több mint 20%-a családok átmeneti otthonában él A megkérdezettek majdnem fele a 31-49 év korosztályba tartozik, ennek 1/3-a nő.

Hajléktalanságuk időtartama a kérdezéskor; kevesebb, mint 3 hónapja hajléktalan 20,4%, 3-6 hónapja hajléktalan 10,7%, legalább féléve, de kevesebb mint egy éve hajléktalan 24,3%, több mint egy, de kevesebb mit két éve hajléktalan 15,5%. Legalább 2 éve, de kevesebb, mint 3 éve hajléktalan 3,9%, több mint 3 éve, de kevesebb mint 5 éve hajléktalan 9,7%, 5-10 éve hajléktalan 8,7%, több mint 10 éve hajléktalan 6,8%. 4 A megkérdezettek 42,7%-nak nincs párkapcsolata, 20,4%-nak állandó kapcsolata van, mindössze 9,7% él családi közegben. A megkérdezettek 35,9%-a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik, 39,8%-a szakmunkás, a felsőfokú végzettségűek aránya 9,7%. A legjellemzőbb foglalkozás (az, melyben, időben a legtöbbet tevékenykedett) szerinti megoszlás. Segéd betanított munka: 51,5%, szakmunka 34%, értelmiség, vezető beosztás: 9,7%, ügyvitel: 2,9%, mezőgazdaság 1,9%. A hajléktalanság oka A férfiak esetében a

hajléktalanság oka elsődlegesen, a válás, élettársi kapcsolat felbomlása (20,4%), eztán következik csak a munkahely elvesztése (11,7%), harmadik helyen az albérlet elvesztése szerepel (8,7%), és szemléletes még, a megszűnt korábbi lakhatási lehetősége (6,8%). Megvizsgálva a nőknél az okok gyakoriságát, a bántalmazás (7,8%), és az albérlet elvesztése (7,8), bizonyult a leggyakoribb oknak. Egyéb egyéni ok, alkohol probléma, felelőtlen magatartás 3,9, elege lett az egészből 4,9, összesen: 8,8%. (2sz melléklet 1 ábra) A kor és az okok összefüggései azt mutatják, hogy a válás, élettársi kapcsolat felbomlása a középkorúak (31-49 év) esetében a legjellemzőbb (14,5%), ugyan ez az ok, az 50 év felettieknél lényegesen kisebb mértékben, (5,8%) fordul elő, harminc év alattiaknál pedig elhanyagolható. A munkavesztés, mint a hajléktalanság oka, már egyenlőbb eloszlást mutat, a megkérdezettek körében, 30 év alatt 4,9%, 31- 49

év között, 3,9%, 50 év felett 5,8%. A megélhetés és a hajléktalanság okai összefüggésben a rendszeresen alkalmi munkából élők 9,7%-a nevezte hajléktalanságának okaként a válását, élettársi kapcsolatának a felbomlását, 3.9%-a az állásának elvesztését, 4,9%, míg 7,8 % említette a lakhatási problémákat. A TB ellátásból élők 3,9%-a jelölte meg a válást, élettársi kapcsolatának a felbomlását, munkájának elvesztését csak 1,9%, a lakhatási nehézségeket pedig 6,8% tartja a hajléktalanságának alapvető okaként. Megélhetés A megkérdezettek 8,7%-a gyűjt, kéreget, 30,1% alkalmi munkákat vállal, 14,6% szerződéses munkát végez, segélyekből él 8,7%, TB ellátást kap 21,4%, hozzátartozója segíti, eltartja 6,8%, munkanélküli ellátásban részesül 9,7%. A fenti megélhetési stratégiák nem kizárólagosak, hanem jellemzően a fő megélhetési forrást jelentik a megkérdezett hajléktalan személy esetében,

általánosan elmondható, hogy ezek mellet más megélhetési forrással is élnek, csak rendszertelenebbül. (1 sz melléklet 1. sz táblázat) Munkavégzés, munkavállalás A megkérdezettek 74,8%-a nyilatkozott úgy, hogy a kérdezés idején nincs munkája, nem folytat munkavégző tevékenységet. A megkérdezettek ¼-nek, van munkája, munkavégzési 5 lehetősége. A megkérdezett hajléktalan nők 82,35%-nak nincs munkája, a megkérdezett hajléktalan férfiak 71%-nak nincs munkája. A megkérdezett 30 év alatti korosztály 33,3% ( a teljes minta 6,8%-a) dolgozott, a 31- 49 év közöttiek 39,9%-a (a teljes minta 13,6%-a), az ötven év feletti aktívkorúak 31,5% dolgozott (a teljes minta 5,8%-a) az adatfelvétel idején. A megkérdezett férfiak 43,7%-a (a teljes minta 20,4%-a), a nők 21,4%- a (a teljes minta 5,8%-a), dolgozott az adatfelvétel idején. Arányaiban kevesebb szakmunkás dolgozik (32,26%), mint a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők

(37,04%). A kérdezés idején munkát végzők megoszlása, a mintán belül; a megkérdezettek 18,4%-a segéd-betanított munkakörben dolgozik, szakmunkát 4,9% végez, ügyviteli területen mindössze 1% dolgozik, humán területen értelmiségiként 1% , és vállalkozóként szintén csak egy % tevékenykedik. A megkérdezettek, 30,1%-nak kevesebb, mint fél éve, 13,6%-nak több mint féléve de kevesebb mint egy éve, 8,7%-nak több, mint egy éve, de kevesebb mint 2 éve, 7,8%-nak több mint 2 éve, de kevesebb, mint 3 éve, 3,9%-nak több, mint 3, de kevesebb, mint 5 éve, 9,7%-nak több mint 5 éve de kevesebb mint 10 éve, és 1%-ak több mint 10 éve nincs munkája. A munkavégzés és az igénybe vett ellátás (életvitelének helye) közti összefüggéseket szemlélve azt, találtam, hogy az éjjeli menedékhelyen élők 19,5%-a dolgozik, az átmeneti szállón élők 38,7%-a, a családok átmeneti otthonában élők 25%-a dolgozott, vagy végzett valamilyen

munkatevékenységet, a kérdezés idején. A munkanélküliség idejét, nemek szerinti csoportosításban vizsgálva, azt találtam, hogy a nem dolgozó nők 15,2%-nak kevesebb, mint féléve nincs munkája, a többi idő tartományban ez az arány 5% körül van. A férfiaknál, a kevesebb, mint féléve nem dolgozók aránya; 28,6%, a féléve – és egy éve nem dolgozó férfiak aránya; 11,9%, a többi időtartományban 2,6 – 6,5% között alakul. A munkanélküliség ideje és a megkérdezettek korának összehasonlításánál azt találtam, hogy zömében, a fiatalok (30 alattiak), és a 31-49 év közötti munkavállalók körében jellemző a, félévnél rövidebb munkanélküli állapot. Némileg kiemelkedik még a 31-49 év közötti korosztály félév, 6 hónap és 1 év közötti munkanélküli időtartama. A többi időintervallumban az arányok 1,3 – 6,5% között oszlik el. (2 sz mell 2 sz ábra) Munkanélküliség elleni egyéni stratégia A nem dolgozó –

a megkérdezettek ¾ része – hajléktalanok cselekvési stratégiája a munkavállalásuk elősegítése érdekében az alábbiak szerint alakul; 2,9% nem tesz semmit mivel jó így ahogy van, 6,8% gondolkodik azon, hogy valamit kellene csinálni, 2,9% arra vár, hogy valaki munkát ajánljon a számára, 20,4% alkalmanként újság hirdetésből tájékozódik. A munkaügyi kirendeltséggel 17,5% működik együtt, 4,9% magán közvetítőket is felkeres. Vannak olyan válaszadók, kik az elkövetkezendő időszakban nem gondolkodnak munkavállalásban, mivel GYED-en, vagy GYES-en vannak, ők a megkérdezettek 11,7%-t teszik ki, további 1% beéri a rokkantnyugdíjával és ezért nem gondolkodik a munkavállalásban. Azok vannak kevesebben, akik az álláskeresésre, akkora hangsúlyt helyeznek, mely valóban szükséges a munkához jutás végett, 5,8 % mindössze azoknak az aránya, akik rendszeresen tájékozódnak, jelentkeznek és pályáznak, 6 illetve 1% munkaerőpiaci

képzésen vesz részt. A munkavégzéssel, kapcsolatos viszonyulások vizsgálatának eredményei A zárt kérdőívnek e kérdéskörből kikerülő válaszait és a leképezhető eredményeit nem tekintem elfogadhatónak, mivel a válaszadók a munkavégzéssel kapcsolatos szubjektív önértékelésükben erősen túloztak. Ezt támasztja alá, egy az átlag munkavállalók köréből kikerülő kontrollcsoport (54 fő) kapcsán felvett vizsgálat eredménye is. (1 sz melléklet 2 és 3. sz táblázat) Jelen kutatás kapcsán, ebben e kérdéskörben, így csak az interjús kérdezés eredményeire hagyatkozhatunk! Az interjúk kulcsszavas elemzésének eredményei Hajléktalanság okaként a megkérdezettek (72 fő) 43%-a a kapcsolati problémát említette, 5,5% magának a kapcsolatnak a hiányát jelölte meg okként, 12,5% a lakhatási problémát mondja a hajléktalanságának okaként, 18% a munkanélküliséget említette, 15,3% a maga, vagy társa viselkedését tartja a

kiváltó oknak, a interjú alanyok 5,5%-a pedig igyekezett elkerülni a válaszadást, azáltal, hogy egészen másról beszélt. Aggodalmak, félelmek kapcsán az interjúalanyok 36,1%- a mondta, hogy nincs félelme és nem aggódik semmi miatt, a munkanélküliségtől és anyagi problémák miatt a megkérdezettek 25%-a aggódik kapcsolatait félti 11,1%, az élet nehézségeitől fél 8,3%. Lakhatását, a mostani ellátását félti 4,2%, egészsége miatt aggódik 6,9%, bántalmazástól fél 1,4%. A meginterjúvolt hajléktalanok nehézségei: 29,2% a munkanélküliséget jelölte meg a legnagyobb nehézségnek, 12,5% a kapcsolatokat vagy annak hiányosságát, anyagi nehézségeket 12.,5% említett Az egészségi állapotát 9,7% tartja nehézségnek, maga a munkavégzést 8,3% számára jelent nehézséget, személyes potencia hiányt, önállóságának hiányát 11,1% tartja nehézségnek, 5,5%-nak nincs nehézsége, 11,1% pedig kikerülte a konkrét válaszadást, másról

beszélt. A válaszadók 16,7%-t semmi sem bosszantja fel, 5,5% a saját munkanélküliségén, dologtalanságán bosszankodik, másik 5,5% az anyagi nélkülözés miatt teszi ugyanezt. Az ellátó intézmények munkatársainak, a magatartása az ellátottak 2,8%-t bosszantja, a sorstársak viselkedése az ellátottak 16,7%-t bosszantja, az előítélet, diszkrimináció 37,5%t bosszant. Minden apróságon 5,5% bosszankodik, a tehetetlenség miatt pedig 11,1%, egy válaszadó elkerülte a válaszadást, azzal, hogy másról beszélt. A megkérdezett hajléktalanok 16,7% saját elmondása szerint, napközben nem tesz semmit, rendszeresen dolgozni jár 20,8%, napi szintű szükségleteinek a kielégítésének érdekében, az elérhető ingyenes étkezési lehetőségeket keresi fel 11,1%, háztartási jellegű feladatok elvégzésével törődik 18,1%, tudatosan készül a jövőre (állást keres, tanul) 12,5%. A munkaerőpiaci integrációs törekvés helyett alternatívaként,

egyéb közegben tölti idejét (olvasás, tv, klub, könyvtár) 23,6%. Munkáját, álláskeresését egyáltalán nem terezi meg 38,9%, általában nem tervezi meg 26,4%, valamennyire megtervezi 23,6%. Rendszeresen tervezi a munkáját vagy álláskeresését 4,2%, és mindent megtervez 2,8%. 4,2% megkerülte a válaszadást 7 A válaszadók 37,5%-a szerint az a jó munka, melyet érdeklődéssel vagy kedvvel végeznek, 16,7% szerint az anyagi elismerés határozza meg a jó munka fogalmát, 20,8% szerint az a jó munka ahol egyszerű behatárolt munkafeladatokat kell végezni. A jó munkahelyi légkör, jelenti a jó munkát 8,3% szerint. Az erkölcsi elismerést 1,4%, az önállóságot 1,4%, a rendezett munkaügyi kapcsolat (bejelentett hosszú távú munka)1,4% említette, mint a jó munka alapvető kritériumát. A jó munkáltató ismérve az, „hogy jók az anyagi kondíciók”, a válaszadók 27,8%-a szerint, 41,7% azon a véleményen van, hogy a munkáltató

„gondoskodjon a dolgozójáról”, paternalista módon kezelje a munkavállalót. 16,7% szerint a jó munkáltató igazságos és korrekt, 6,9% szerint „békén hagyja a dolgozót a munkát rábízza”, 2,8% szerint nincs jó munkáltató, 6,9% a kérdés szempontjából másról beszélt. A munkáltatói elvárások kapcsán 19,5% fogalmazta meg a túlzott teljesítést, mint elvárást, követelményt. A tisztességes munkát 66,7% említette, a szakértelmet 5,5%, a munkaidő betartását 4,2%. Magát a józanságot 16,7% említette másodlagosan illetve harmadjára, ez azt jelenti, hogy egy válaszadó sem fogalmazta meg első gondolatként. A pontos válaszadást megkerülte 4,2% . A jó munkavállaló, a megkérdezettek 65,3%-a szerint tisztességes, rendes, megbízható munkát végez, 9,7% szerint önállóan gondolkodik, 2,8% szerint alkalmazkodik a munkáltatói elvárásokhoz, 4,2% szerint rendesen öltözködik, 8,3% szerint nem alkoholizál. A válaszadást 9,7%

megkerülte azzal, hogy másról beszélt Másodlagosan 4,2% említette a józanságot, mint a jó munkavállaló ismérvét. A megkérdezettek szakmai életútjában a legjellemzőbb foglalkozás az alábbiak szerint oszlott meg; építőiparban segéd és betanított munkát végzett 25,1%, iparban ugyan ezt 4,2%, szolgáltatásban 24,7%. Építőipari szakmunkát végzett 9,7%, iparban szakmunkás volt 6,9%, szolgáltatásban 9,7%. Mezőgazdasági munkás volt 4,2% Műszaki értelmiségként 1,4%, humán értelmiségként 4,2% dolgozott. Fegyveres testületi munkát végzett 4,2%, és ügyviteli dolgozó volt 1,4%. Jelenleg nincs munkája 72,2%-nak, építőipari segéd munkát végez 2,8%, segéd-betanított munkát végez szolgáltatásban 12,5%, szakmunkásként dolgozik 2,8%, humánterületen dolgozik 2,8%, közmunkán dolgozik 1,4%, 5,5% megkerülte a válaszadást azzal, hogy másról beszélt. A mostani helyzetét optimistán ítéli meg 19,5%, nem foglalkozik a helyzetével

6,9%, nehéznek – kilátástalannak tartja 32%, bizonytalannak gondolja 25%. Helyzetét jónak, vagy nem rossznak ítéli meg 16,7%, a választ megkerülte 2,8% Mostani helyzetében szorong, rosszul érzi magát 25%, bizonytalanul érzi magát 33,3%, bizakodik 20,8%, kellően optimista 11,1%, fásult 5,5%, és 4,2% megkerülte a válaszadást azzal, hogy másról beszélt. A válaszadók 34,7%-a a jövőt illetően – saját helyzetének javításáért - nem tervez semmit, 30,6% tervezi, hogy stabil munkát szerezzen, 18% a lakhatását tervezi megoldani, 11,1% magát kívánja fejleszteni pl. tanulással, munkaerőpiaci képzés vállalásával, 4,2% a pénzgyűjtést említette, 1,4% elkerülte a válaszadást. 8 A megkérdezettek 36,1%-a szerint nem szükséges változtatni a jelenlegi ellátásukon, 5,5% szerint az intézménybe bekerülő ellátottakat jobban meg kellene válogatni, 4,2% az ellátástól várja a keresetbiztosító munkát is. A megkérdezettek 11,1%

szerint az élelmezést kell bővíteni (pl. napi háromszori), 16,7% úgy fogalmazott, hogy minden szolgáltatás legyen elérhető (tv, Internet, ne korlátozzák időben stb.), 5,5% nagyobb rendet és tisztaságot vár el, 8,3% nagyobb törődést az ellátók részéről, 15,3% pedig megkerülte a választ. Saját sorsuk jobbra fordulásáért mit tesz, cselekszik; az állás keresést - munkavállalást 54,2% említette, a tanulást 4,2%, öntudatos cselekvést a cél érdekében 9,7% , semmit nem tud tenni 20,8%, megkerülte a válaszadást azzal, hogy másról beszélt 11,1%. Az interjú alanyok 73,6%-a egyáltalán nem tud megtakarítást képezni, 15,3%- a ha van munkája akkor igen, 5,5% említette, hogy keveset tud félretenni, 5,5% rendszeresen tesz félre. Az ellátó intézmény szakembereivel, vezetőivel felvett interjúk elemzésének eredménye Önállóság Az interjúk alapján megállapítható, hogy különböző csoportok élnek az ellátó intézményekben. A

válaszolók mást és mást emelnek ki attól függően, milyen intézményt vezetnek. A hajléktalan szállókon, és éjjeli menedéken élők különböző rétegei eltérő módon önállóak és képesek az önfenntartásra. Az önellátás alapszintjét mindenhol jelzik a válaszolók. Bevásárlás, főzés, tisztálkodás körül általában nincs nagyobb probléma, erre képesek, az hogy sokan nem cselekszenek így az már egy problémakör. Vagyis képesek az önellátásra, de ezt nem gyakorolják kellő mértékben. Az egyik közlő szerint viszont a szállólakók kb. 20 %-a gyakorlatilag szociális otthoni gondoskodásra ápolásra szorulna, nem hajléktalan ellátásra. Őket vagy pszichés, vagy testi állapotuk miatt kórházakba vagy szociális ellátóba volna érdemes utalni. Sokan legyengült fizikai és immunrendszerbeli állapotuk miatt, biztos nem tudnak munkát vállalni, az alkoholnak és a korábbi életvitelüknek köszönhetően. Kezeletlenek a

különböző keringési, tüdő és szív betegségek. Akárcsak a neurózis, és depresszió stb Az egyik megközelítés szerint a bürokratikus helyzetektől tartanak a lakók, számukra a bürokratikus helyzetek fenyegetőek és ismeretlenek, kerülik a hivatalokat. Az elesettebbek nagyobb szakmai támogatást kapnak. Az egyik kiemelt intézmény szerint viszont a többség feltalálja magát a bürokrácia útvesztőiben, és önállóan megtalálják a számukra elérhető szolgáltatásokat. Gyakorlott „segélykérők” is vannak körükben, akik minden apró adódó lehetőséget kihasználnak, amely adódik, bár ezek a lehetőségek nem a munkával kapcsolatosak, hanem a segélyekre, adományokra, és ingyen élelemszerzésre irányulnak. Az egyik intézményvezető szerint 9 legalább annyira munkavégzésben. vehemensek az élelem, ital beszerzésében, mint mások a Az önfenntartó képesség elvesztéséhez vezet, az alkohol, drog és szerelmi

szenvedély eluralkodása. Viszont a korábbi rendezett életstílus, békés polgári hatása nyomokban tovább él. Aki jobb anyagi helyzetből csúszik le, vagy válási családi krízis után vannak, azok tovább tudják folytatni az életvezetésüket. Más felfogásra és tapasztalatra utal az, az álláspont miszerint el kellene fogadni azt a helyzetet, hogy a hajléktalanok túlnyomó része túl „öregedett” és beteg ahhoz, hogy a reintegrációs programok elérjék őket, számukra már csak az élethosszig tartó gondozás a realitás. Némileg más vélemény rajzolódik ki a családok átmeneti otthonában élők önállóságáról. Vannak olyan családok, akik abszolút tudnak önállóan élni, és vannak olyan családok ahol nagyon sok munkát kell belefektetni abba, hogy helyre rázódjanak, vagy legalább is próbálják az önálló élet alapjait megteremteni. Ezekben az intézményekben az önállósodási törekvés egy állandósult kísérleti folyamat.

Gyakran előfordul kiköltöző családok között, hogy albérletbe mennek és egy-két hónap után visszakerülnek a családok átmenti otthonába mert nem képesek az önállóságra. Gond számukra a gazdálkodás a pénz beosztása, díjhátralékokat halmoznak fel ismételten, az albérletből menniük kell, és a legtöbbször nincs hová, vissza a családok átmeneti otthonába, vagy egy másik ilyen otthonba. Alapvetően próbálják szocializálni a családokat arra, hogy önállóan éljék életüket, de ennek hatékonysága, teljességgel személyfüggő. A több éves intézményi tapasztalat, hogy sok szülő nem tud önállóan gazdálkodni, működni többnyire azért, mert ezek a szülők állami gondozásban nőttek föl. Ezt a megkérdezettek többnyire a rendszerhibájaként definiálták, hogy nem készítették fel kellő mértékben annak idején az életbe kilépő fiatalokat. Szintén tapasztalati elem, hogy annál a kevés családnál, melyek megállják a

helyüket, a szülők, gyermekként normál életvitelű családban nőttek fel, volt megfelelő minta a számukra. Az etnikai hovatartozásnak nincs különösebb jelentősége az önállóság kapcsán, mivel előfordulnak, a kellően önálló roma családok és olyanok is kikkel többet kell törődni, az arányok nem mutatnak eltérést. Az önállóság kérdéséből leképezve; az egyéni felelősség Ha kiszélesítjük a vizsgálódást egy új területre, hogy milyen is, a helyzeten való változtatási hajlam akkor is színes képet kapunk. Az egyik interjú alapján egy olyan becslés merül fel, hogy a 40% tekinthető olyannak, mint aki hajlandó tenni magáért valamit, helyzete jobbításáért. 40 % viszont passzívan várja és igényli a folyamatos ellátást, az állami apanázst. Az önállóság magas fokán van a csövesnek nevezet réteg. Egyik hajléktalan szállóból a másikba vándorol és nagy jogosultság tudattal rendelkezik, de nem mutat változtatási

hajlandóságot. Munkavállalás nehézségei, akadályai A gazdasági gátak, nehézségek között mindenki megemlíti a munkahelyek krónikus hiányát. Az iskolázási kérdések is súlyosan esnek a latba Vagy alulképzettek a kliensek, vagy már elavult a szakmájuk, vagy jelenleg nem keresettek a piacon. Az is gyakori, hogy 10 a legújabb technológiából már kikoptak, és emiatt nem igényli őket a gazdaság. A hajléktalan létforma számos hátrányt jelent önmagában. A lakcím kártyán a cím hiánya, már kizáró ok lehet a piacról, a rendszeres pihenést, regenerálódást nyújtó lakás hiánya pedig erősen csökkenti az esélyeket. Ha „rendes” munkát talál valaki akkor, egy hónap biztos éhezés vár rá, hiszen nem tud ingyen konyhára járni addig, amíg dolgozik. Az első és egyben a következő fizetés a kezdéstől számított egy hónapon belül jön elvileg. Ez ugyan nem vonatkozik az azonnal fizető fekete munkákra, de azok meg

teljességgel kiszámíthatatlanok, rendszertelenek. A szállók ugyan nem túlzottan zsúfoltak, de az „intenzív nyüzsgéstől” nem lehet pihenni a több műszak vállalása gyakorlatilag nem lehetséges. Ha mindez valahogy megoldódna akkor még ott van a munkaadói magatartás, gyakori hogy a vállalkozó nem fizet, és ingyen végezete a munkát a hajléktalan. Sokan nem foghatóak képzésre, vagy nem alkalmasak a képzés vállalására. A munkahelyi előítéletek melyekről a hajléktalan kliensek beszámolnak rendszeresen, gátjai a munkához jutásnak, bár néhány intézményvezető megjegyezte, hogy a hajléktalanok hajlamosak erős túlzásokba esni, vagy azért mert nincs megfelelő realitás érzékük, vagy azért, hogy magukat jobb színben tüntessék fel, és együttérzést váltsanak ki. A személyes belső akadályok számos válfaját nevezték meg az interjú alanyok. Az egészség tartós megroppanását majdnem mindenki említi. A munka

megtalálásához szükséges elszántság hiánya, a gyenge kitartás oly gyakori az ellátottak körében. A racionális pénzbeosztás, sokaknak nem erősségük és dominál a „tücsök szemlélet” számos esetben. Több intézményvezető is megfogalmazta, hogy a hajléktalanok időstruktúrája annyira szétcsúszott, hogy gyakorta ez az akadálya, hogy odaérjenek a munka helyszínére. Értékítéletükben fontosabb a napi szintű megélhetés, mint a munka által biztosított hosszabbtávú megélhetés. Sokan munkanélküli családba nőttek bele és nincs képük a munkába járásról. A több generációs segélyezett családból érkezettek sem ritkák. A helyzetük súlyosan rontja az önértékelést és sokan kisebbrendűség érzéstől is szenvednek, ezeket túlzó érzelmi megnyilvánulásaikban kompenzálják, szidják a rendszert, az ellátó intézményt, az intézményben dolgozókat, és sorstársaikat. Gyermeteg módon panaszkodnak egymásra A

hajléktalanok ezen a téren sem egyformák, vannak olyan emberek, akik akarnak dolgozni és vannak olyanok, akik nem akarnak dolgozni, vannak olyan emberek, akik szeretnének dolgozni, de nem tudnak elhelyezkedni. A gazdasági válság is nehézség, ami most fajsúlyosan jelentkezik abban a formában, hogy az eddig alkalmilag foglalkoztatott hajléktalanoktól elköszön a munkáltató. Hiába van olyan aki tud, és akar is dolgozni az ő helyzetei is nehéz az általános munkanélküliség miatt. A válaszokból kitűnik, hogy a normalizáltabb munkaerőpiaci viszonyok közt dolgozó néhány ember, most tétlenségre kényszerül. Nehéz a képzettségüknek megfelelően elhelyezkedni, beszűkültek az egyszerű munkafolyamatokat igénylő munkalehetőségek. A családok átmeneti otthonaiban nagyon magas a 8 általános iskolát végzettek száma, leginkább a nők körében. A családok átmeneti otthonában további probléma a munkavállalás szempontjából a kis gyermek

illetve a több gyermek, kik korlátozzák a szülő időbeosztását, ezzel a munkavállalási lehetőségeit. A CSAO-kban sok a kisgyermek, az egyik szülő GYED-en vagy GYES-es van a gyermekével, gyermekeivel. Családok átmeneti otthonában is előfordul, hogy vannak olyanok, kik úgy tesznek mintha állást keresnének, ha véletlenül 11 talál akkor „megbetegszik”, ürügyet keres arra, hogy a nem vállalja el a munkát. Ezeknek az embereknek nem elegendő, ha csak állásinformációval látják el őket, hanem folyamatos odafigyelő – számon kérő – támogató segítésre van szükségük, de legtöbbször ez sem elegendő. Az egyik otthonvezető az emberi lustaságot is megjelölte, mint az egyik legnagyobb akadályt. Jelentős akadály még – melyet minden intézményvezető említett a hajléktalanok kommunikációs készségének a hiánya, nem tudnak telefonálni, nem értenek kérdéseket, és értetlenségüket agresszióval, vagy egyéb érzelmi

túlműködéssel palástolják. Azt, hogy sokan miért nem szándékoznak dolgozni, pontosan senki sem tudta megfogalmazni, csak találgatásokba lehet bocsátkozni, egy-egy esetben sikerül felderíteni az okokat, indokokat, de ez igen ritka. Együttműködésről Gyenge az együttműködési hajlandóság és ezt szinte mindenki osztja. A hajléktalanságot szégyenként megélők kétségbeesetten próbálnak kitörni. A nappali melegedők hirdetései hatására és felkínált lehetőségre csak néhány százalék kerül munkavállalói pozícióba. Hiába találják meg őket, a plakátok nem helyezkednek el a kínált állásokba. A hosszú távú célok figyelmen kívül hagyása, és a pillantanak élés a jellemző. A szociális munkások megvezetése becsapása is előfordul. Jobbára a szavak szintjén való elkötelezés alakul ki, a tettek kivitelezésére már nem kerül sor. A hosszú távú kliens alapú kapcsolat a megfelelő bizalom felépülése ad üdítő

kivételeket. Vagy azok az esetek, amikor a társak terrorjától a szociális munkás ad bizonyos védelmet. Az együttműködés igénye a „csöves” réteg számára megterhelésként jelentkezik. A munkavállalás, álláskeresés több intézményben támogatott, (van információ szolgáltatás, telefonálási lehetőség, Internet, ennek ellenére a lakók csekély hányada él vele, ezek többsége is csak a „lelkiismerete megnyugtatása” érdekében. Az együttműködés a szóbeliségen alapszik konkrét cselekedeteknél megakad, jellemzőek a játszmák. Van vezető, aki szerint a szocializációra lehet visszavezetni az együttműködési készség kialakulását, illetve annak hiányát, ha a családi mintának része volt az együttműködés, akkor a kliens is együttműködő, ha gyermekkorában ebből kimaradt, akkor kliensként nem együttműködő. Vannak emberek, akik az együttműködést addig gondolják szükségesnek, amíg megkapják azt amit kérnek,

vagy úgy gondolják hogy jár nekik. Léteznek olyanok is, akik az együtt működés kapcsán a szóbeliségben maximálisan együttműködők, de a cselekvés során az ellenkezőjét teszik a megbeszélteknek, vagy nem tesznek semmit. És vannak olyan emberek, nagyon kevesen ugyan, akik valóban változtatni akarnak sorsukon és készségesek az együttműködésben. Az intézményvezetők azt vették észre, hogy az együttműködő emberek intelligenciája magasabb a sorstársaikénál, érték rendjük a társadalmi többség értékeivel azonosak. Abban is egyetértenek az intézményvezetők, hogy nagy jelentősége van annak, hogy ki mit hozott magával gyerekkorából. Ide kapcsolódó érdekesség, hogy az egyik CSAO-ban lakó roma család kifogásolta az ellátást, panaszt tett a kisebbségi önkormányzatnál, a roma önkormányzat elnöke kiszállt, tájékozódott, és „kioktatta” a roma családot a tévedésükről és kihangsúlyozta a munkavállalás

fontosságát, hogy inkább dolgozni kellene és nem a segélyekre számítani egyfolytában. Azóta ennek a családnak a „működése” megváltozott a családfő dolgozik, és jó úton haladnak afelé, hogy mielőbb önállósodjanak, képessé váltak a megtakarításra is. 12 Előítélet hátrányos megkülönböztetés Az interjúk rámutatnak egy diszkriminációs folyamatara, ami a munkaerőpiacról önmagában nagy erővel zárja ki a hajléktalanokat. Mindenki megemlíti és szinte teljesen egybehangzóan nyilatkoznak, néhol némi eltérés tapasztalható. Az állampolgárok azokat a klienseket, kiken „látszik” a hajléktalan mivolt, előítélettel illetik, azokról egészen más a véleményük, kikről tudják, hogy hajléktalanok, de nem viselik magukon a hajléktalanság „jegyeit”, nem büdösek, nem ittasak. Az ítélkezés alapja az öltözet és a káros szenvedélyek, a közterületen tanúsított magatartás. A közvélemény nagyobb hányada

nincs is tisztában azzal, hogy kik is a hajléktalanok, az alapján alkotnak véleményt, amit látnak. A munkafegyelemmel adódnak gondok és a hajléktalan munkavállalónál, sok munkaadó magatartása indokolt lehet velük szemben. Van olyan intézményvezetői tapasztalat, mely szerint, ha a lakcímkártyán az ellátó intézmény címe szerepel, a munkáltató nem alkalmazza a hajléktalan munkavállalót. Beszámoltak az előítéleten túl mutató nagyobb durvaságról, mint a rabszolgáztatás, vagy a kényszer prostitúció. Családok átmenti otthon vezetője tapasztalta, hogy roma származású lakó panaszolta, nem vették fel dolgozni, mert ő roma, vagyis nem a hajléktalan mivolta miatt érte diszkrimináció. Gyakori, hogy az elvégzett munka után nem fizetik ki a hajléktalant, de a válaszadók szerint ezt nem szabad tényként kezelni mivel a hajléktalanok többsége sajátosan értelmezi a munkafegyelmet. Konkrét példaként említette, az egyik otthon

vezető, hogy egy munkáltató felkereste őket, elmondta, hogy a munkavállaló 2 órányi munka után ott hagyta munkát anélkül, hogy szólt volna a munkahelyi vezetőnek. Az otthonban pedig azt a történetet adta elő, mely szerint végigdolgozta a napot, és nem fizették ki. Általános az egyetértés abban, a megkérdezett intézményvezetők körében, hogy az előítéletesség táptalaja, a hajléktalanok egy részére jellemző; alkoholizmus, a munkakerülő magatartás, és botrányos viselkedés – megjelenés. Hiányosságok A hiányosságokat illetően megosztottabbak a vélemények, az akarathiányt, a motiválatlanságot, említik, megint mások a kapcsolatok hiányát tartják fontosabbnak. Minden megkérdezett említette a képzetlenséget, illetve az elavult szakképzettséget, a munkaerőpiaci alkalmatlanságot. Vannak, akik arról számoltak be, hogy az ellátottjaik egy része írástudatlan, az alapvető készségek híján vannak. Egyértelmű az

önbizalom hiánya, az értéktelenség érzése, ezt többen igyekeznek viselkedésükkel leplezni, kompenzálni, letagadni még saját maguk előtt is. Az egészségi állapottal kapcsolatos öntudat, felelősség hiánya miatt sokuknak rossz az egészségi állapota, a mentális problémákon túl ez jelentősen gátolja őket az életvitel normáinak tartásában. A családok átmenti otthona nem a hajléktalan ellátás, hanem a gyermekvédelemhez tartozó intézmény, mégis hajléktalan ellátást oldanak meg a gyakorlat szintjén, mert olyan családokat fogadnak be, kiknek nincsen hol lakni. Probléma, hogy a tartósan hajléktalanná 13 vált emberek és családok helyzetét kell kezelni egy alapvetően gyermekvédelmi intézményben, és hiány, mert nincsen köztes, intézményi ellátás, mely alkalmas lenne a hajléktalan családok problémáinak a kezelésére, és hosszabb időtartamot biztosítana a reintegráció érdekében. A szocializációs hiányosságok

generációs átöröklődéséről van szó pl. a családok átmeneti otthonában felnövő gyermek, nem tapasztalja meg a stabilitást, gyakorlatilag behozhatatlan hátrányokkal indul az életnek. Szükséges fejlesztési területek, a célcsoport kapcsán Az egyéni fejlesztési törekvések mit sem érnek, ha az illető egyén nem akar kezdeni magával semmit. Tehát csak akkor lehet segíteni egy családon egy emberen, ha ő is akarja Hasznos lehet a munkaerőpiaci tréning, az álláskeresési technikák, gyakoroltatása. Fontos lenne az átképzés, társítva mellé védett munkahelyeket, ahol nagyobb a tolerancia, emellett erősíteni kellene az önbecsülésüket, a személyes kapcsolataikat a normalitás felé terelni. Egyszóval komplex rehabilitációra van szükség Más vélemény szerint aki akar dolgozni, annak nincs szüksége fejlesztésre, inkább a munkahely szerzésben igényel segítséget, úgy mint az országban élő másik 700 ezer ember. Van olyan

vélekedés is mely szerint a viselkedési minták prezentálása, a veszteségek feldolgozása, konfliktuskezelés, több területen van szükségük fejlesztésre. Egyéb Fontos tudatosítani a kliensekkel, hogy mindenki a saját sorsáért felelős, az intézmények nem vállalnak át semmilyen felelősséget. Rá kell nevelni e klienseket arra, hogy az intézmények adhatnak adományt, élelmiszert, és egyéb javakat, de ez nem várható el. Fontos a következetes segítői magatartás, amely iránytűként szolgálhat az elkallódott emberek számára. El kell tudni fogadni azt a tényt, hogy a hajléktalanok jelentős része, túl öreg- túl beteg ahhoz, hogy a reintegrációs programok elérjék őket, számukra otthon-szerű ellátási rendszerben az élethosszig tartó gondoskodás lehet már csak a cél. És ennek a rétegnek a száma évről évre nő ÖSSZEFÜGGÉSEK Hajléktalanságának okaként, 18% a munkanélküliséget említette, ebből 53,8% egyáltalán nem

tervezi meg a munkával álláskeresésével kapcsolatos feladatait, 7,6% általában nem tervez, az egyáltalán nem tervezőknek a fele szorongó alkat. Az egyáltalán nem aggódók (36,1%) csoportján belül; 30,8% tartozik a Brengelman neutrocitás skála alapján az átlag alatti kategóriába, 26,9% az átlagba, 42,3% az átlag feletti kategóriába, ebből 19,2% szorongó. Az egyáltalán nem szorongók egyenlő arányban képviseltetik magukat a különböző intézményekben. Az egyáltalán nem aggódók, 30,8% kevesebb mint egy éve, 15,4%-a 1-2 éve hajléktalan, több mint 3 éve 14 hajléktalan 53,8%. Az egyáltalán nem aggódó interjúvoltak 38,5%-a megélhetési stratégiaként az alkalmi munkát vállal, szerződéses munkaviszonya 11,5%-nak van, 15,4% TB ellátásból él. A nehézségként a munkanélküliséget említők (29,2%) csoportján belül; hajléktalanok 33,3%-a a Brengelmann neutrocitás skálán a az átlag alatti tartományba tartozik, 61,9%-a az

átlagfeletti kategóriába, szorongó 38%. A rendszeresen dolgozni eljáró hajléktalanok (20,8%) csoportján belül, 46,7% a neutrocitás skálán az átlag alatti kategóriába tartoznak, 40% a szorongó tartományban van. A rendszeresen dolgozók 13,3%-a az éjjeli menhelyen él, 66,7%-a az átmeneti szállón él, 20%-a családok átmeneti otthonában él. A semmit nem tesz válaszadók 60%-a éjjeli menedéken él, 40%-a átmeneti szállón él. Álláskeresésüket egyáltalán nem tervezők (38,9%) csoportján belül: 35,7%-a éjjeli menhelyen, 21,4%-a átmeneti szállón, 14,3%-a családok átmeneti otthonában lakik, álláskeresésüket általában nem tervezők 21%-a éjjeli menhelyen, 15,8% átmeneti szállón, 21% családok átmeneti otthonában lakik. Jó munka az, „melyet érdeklődéssel, kedvvel végez az ember”, választ adók csoportján belül: az éjjeli menhelyen lakik 37%, átmeneti szállón él 33,3%, családok átmenti otthonában él 22,2%. Jó munka

az, „melyet anyagilag elismernek”, választ adók csoportján belül az éjjeli menhelyen lakik 30%, átmeneti szállón él 50 családok átmenti otthonában él 10%. Jó munka az, mely „egyszerű, behatárolt munkafeladatokból áll” választ adók csoportján belül, az éjjeli menhelyen lakik 46,7%, átmeneti szállón él 33,3,%, családok átmenti otthonában él 17,8%. Jó munka az, melyet „érdeklődéssel, kedvvel végez az ember”, választ adók csoportján belül a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya 29,6%, a szakmunkások aránya 40,7%. Jó munka az, „melyet anyagilag elismernek”, választ adók csoportján belül a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik 50%, a szakmunkások aránya 30%. Jó munka az, mely „egyszerű, behatárolt munkafeladatokból áll”, választ adók csoportján belül, a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya 60%, a szakmunkások aránya 33,3%. Jó munkáltató az, amely „jó

anyagi kondíciókat biztosít”, választ adók csoportján belül az éjjeli menhelyen lakók aránya 40%, átmeneti szállón élők aránya 35%, a családok átmenti otthonában élők aránya 15%. Jó munkáltató az, amely „gondoskodik a dolgozójáról”, választ adók csoportján belül az éjjeli menhelyen lakók aránya 30%, átmeneti szállón élők aránya 33,3%, a családok átmenti otthonában élők aránya 30,5%. A jó munkáltató „korrekt és igazságos” választ adók csoportján belül; az éjjeli menhelyen lakók aránya 40%, átmeneti szállón élők aránya 60%. Jó munkáltató az, amely „jó anyagi kondíciókat biztosít”, választ adók csoportján belül: a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya 30%, szakmunkások aránya 50%. Jó munkáltató az, „amely gondoskodik a dolgozójáról”, választ adók csoportján belül; a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya 60%, a szakmunkások aránya 23,3%. 15

A jó munkáltató „korrekt és igazságos”, választ adók csoportján belül, a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya 10%, a szakmunkások aránya 50%. a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya 30%. főjének A munkáltatói elvárások kapcsán, a tisztességes – rendes munkavégzést megfogalmazók létszámán belül (66,7%), az alábbi eloszlás található az ellátási intézmények szerint; 35,4%-a az éjjeli menhelyen él, az átmeneti szállón 39,5%-a él, családok átmeneti otthonában 18,6% él. A munkáltatói elvárásokkal a kapcsolatban a tisztességes , rendes munkát megfogalmazók létszámán belül (66,7%), az alábbi iskolai végzettség szerinti megoszlást találtam; 16,7% az általános iskolát végzettek aránya a szakmunkások aránya 41,7%. A jó munkavállaló az „aki tisztességes, rendes munkát végez” vélekedésen lévők, (a megkérdezettek 65,3%-a), létszámán belül az alábbi eloszlás

tapasztalható; éjjeli menhelyen él 36,2% , átmeneti szállón él 38,3 , családok átmenti otthonában él 25,5%, Általános iskolai végzettsége van 38,3%-nak, szakmunkás végzettsége van, 44,7%-nak. A helyzetét optimizmussal szemlélők (19,5%) csoportján belül; éjjeli menedékhelyen él 42,8 %, átmeneti szállón él 21,4 %, családok átmeneti szállóján él 35,7 %. Általános iskolai végzettsége van 50%-nak, szakmunkás 21,4%. A helyzetét optimizmussal szemlélők (19,5%) csoportján belül; éjjeli menedékhelyen él 42,8 %, átmeneti szállón él 21,4 %, családok átmeneti szállóján él 35,7 %. Általános iskolai végzettsége van 50%-nak, szakmunkás 21,4%. A helyzetüket nehéznek, kilátástalannak tartók (32%) csoportján belül; éjjeli menedékhelyen él 60,9%, átmeneti szállón él 30,4%, családok átmeneti szállóján él 4,3%. Általános iskolai végzettsége van 26,1%-nak, szakmunkás 52,2%. Brengelmann skála átlag alatti

tartományába tartozik 26,1%, Átlag tartományba tartozik 13%, az átlagfeletti tartományba tartozik 60,1%. Szorongó: 39,1% A helyzetét jónak megítélők (16,7%) csoportján belül; éjjeli menedékhelyen él 20%, átmeneti szállón él 70%, kiléptető lakásban él 10 %. Általános iskolai végzettsége van 30%-nak, szakmunkás 60%. Brengelmann skála átlag alatti tartományába tartozik 60 %, Átlag tartományba tartozik 20%, az átlagfeletti tartományba tartozik 20 %. Szorongó: 10% Mostani helyzetében magát rosszul érzők, szorongók (25%) csoportján belül; éjjeli menedékhelyen él 44,4,%, átmeneti szállón él 38,9%, családok átmeneti otthonában él 16,7%. Általános iskolai végzettsége van 50%-nak, szakmunkás 44,4%. Brengelmann skála átlag alatti tartományába tartozik 22,2%, Átlag tartományba tartozik 16,7 %, az átlagfeletti tartományba tartozik 61,1%. Szorongó: 44,4% Mostani helyzetében magát bizonytalanul érzők (33,3) csoportján belül;

éjjeli menedékhelyen él 37,5,%, átmeneti szállón él 41,7% családok átmeneti otthonában él 12,5% 16 Általános iskolai végzettsége van 37,5%-nak, szakmunkás 45,83%. Technikus illetve felsőfokú végzettség 12,5%. Brengelmann skála átlag alatti tartományába tartozik 20,8 %, Átlag tartományba tartozik 8,3%, az átlagfeletti tartományba tartozik 70,83%. Szorongó: 54,2% Mostani helyzetükben is bizakodó szemléletűek (20,8%) csoportján belül; éjjeli menedékhelyen él 20 %, átmeneti szállón él 33,3%, családok átmeneti otthonában él 46,7% Általános iskolai végzettsége van 40%-nak, szakmunkás 20%. Technikus illetve felsőfokú végzettség 26,7%. Brengelmann skála átlag alatti tartományába tartozik 46,7%, Átlag tartományba tartozik 0 %, az átlagfeletti tartományba tartozik 35,5%. Szorongó: 33,3% Azok csoportján belül (36,1%), akik szerint nem szükséges változtatni az ellátáson, az alábbi megoszlást találtam: éjjeli

menedékhelyen él 34,6%, átmeneti szállón él 34,6%, családok átmeneti otthonában él 30,8% Általános iskolai végzettsége van 50%-nak, szakmunkás 34,6%. Technikus illetve felsőfokú végzettség 11,5%. Brengelmann skála átlag alatti tartományába tartozik 30,8%, Átlag tartományba tartozik 7,7 %, az átlagfeletti tartományba tartozik 63,8%. Szorongó: 50% Azok csoportján belül (54,2%), akik saját sorsuk jobbra fordulásának lehetőségét a munkavállalásban látja, az alábbi megoszlást találtam: éjjeli menedékhelyen él 38,5%, átmeneti szállón él 38,5%, családok átmeneti otthonában él 18% Általános iskolai végzettsége van 43,6%-nak, szakmunkás 35,9%. Technikus illetve felsőfokú végzettség 20,5%. Brengelmann skála átlag alatti tartományába tartozik 38,5%, Átlag tartományba tartozik 7,7%, az átlagfeletti tartományba tartozik 53,8%. Szorongó: 41% Saját cselekvés a jobb sorsért és a hajléktalanság oka közti összefüggések; az

állás keresést, munkavállalást (54,2%) említők közt: 33,3% -a kapcsolati problémát említett elsődlegesen a hajléktalansága okaként, 12,8% említette a lakhatási problémáját kiváltó okként, 23,1% a munkanélküliséget jelölte meg okként, 18% mondta mint kiváltó okot a viselkedését, felelőtlen magatartását, 7,7% a kapcsolat hiányát jelölte meg hajléktalanságának okaként. Saját cselekvés a jobb sorsért és a hajléktalanság oka közti összefüggések; a „semmit nem tud tenni” jelzővel válaszolók: 60%-a kapcsolati problémát említette elsődlegesen. a hajléktalansága okaként. 6,6% említette a lakhatási problémáját kiváltó okként, 13,3% a munkanélküliséget jelölte meg okként, 13,3% mondta mint kiváltó okot a viselkedését, felelőtlen magatartását, 6,6% a kapcsolat hiányát jelölte meg hajléktalanságának okaként. 17 SZAKIRODALMI ADATOK ÉS JELEN MUNKA ÖSSZEVETÉSE A hajléktalanná válás okai

Köztudott, hogy a hajléktalanság kutatása során az egyik leginkább tárgyalt téma, az okok keresése, ennek kapcsán nem létezik a „bölcsek köve”, nincsenek egyértelműen elfogadható magyarázatok. Korábban leginkább a szociológiai okokra hivatkoztak, melyet számos kutató elfogadhatónak tartott. Az utóbbi évek kutatásai tanulmányai már egyre inkább a személyiség vizsgálatára helyezik a hangsúlyt. Levendel László (1993) szerint; „a hajléktalanság rejtőzködik. fokozatosan alakul ki Nem lehet megállapítani a személyazonossági igazolványból.” Az életpálya, kétutas megközelítése révén magyarázza az alkoholizálással összefüggő hajléktalanság kialakulását. (munkásszállói tétlenség vezet az ivási szokások felerősödéséhez, és a bajtársi összetartás, (csoportos ivászat). A Castel (1993) kiilleszkedési modellje alapján, a hajléktalanok többsége teljesen kiilleszkedettnek tekinthető; a családi élet

felbomlása a munkanélküliség együttesen eredményezi a magán és a társadalmi kapcsolatok beszűkülését, elsorvadását. Mezei (1999) felteszi a kérdést, mi lehet az a speciális tényező, mint plusz, amivel a krízisbe került emberek 80%-a rendelkezik, és mi hiányzik a hajléktalanná váló 20% esetében? Jelen kutatás adatai alapján, a hajléktalanság oka Kérdőíves felmérés szerint; A megkérdezett férfiak esetében a hajléktalanság oka elsődlegesen, a válás, élettársi kapcsolat felbomlása (20,4%), eztán következik csak a munkahely elvesztése (11,7%), harmadik helyen az albérlet elvesztése szerepel (8,7%), és szemléletes még, a megszűnt korábbi lakhatási lehetősége (6,8%). Megvizsgálva a nőknél az okok gyakoriságát, a bántalmazás (7,8%), és az albérlet elvesztése (7,8), bizonyult a leggyakoribb oknak. Győri és Maróthy (2008) úgy találta, hogy a hajléktalanná válás egyéni okai közt kétharmad részben a kapcsolati

konfliktusok állnak. Ezt a dimenziót megvizsgálva a jelen felmérésben az alábbiakat tapasztaltam; Egyéni okok konfliktus helyzet, válás 22,3, bántalmazás 9,7, nézetkülönbségek a szülővel 5,8 , összesen; 37,8%. Egyéb egyéni ok, könnyelműség, felelőtlen magatartás 3,9, elege lett az egészből 4,9, összesen: 8,8%. Vagyis a konfliktusos okok ¾ -t képezik az egyéni okoknak Ez több mint a fentebb lehivatkozott kutatásban szereplő arány. Interjú vizsgálat eredményei kapcsán; Hajléktalanság okaként a megkérdezettek (72 fő) 43%-a a kapcsolati problémát említette, 5,5% magának a kapcsolatnak a hiányát jelölte meg okként, 12,5% a lakhatási problémát mondja a hajléktalanságának okaként, 18% a munkanélküliséget említette, 15,3% a maga, vagy társa viselkedését tartja a kiváltó oknak, a interjú alanyok 5,5%-a pedig igyekezett elkerülni a válaszadást, azáltal, hogy egészen másról beszélt. A kérdőíves és az interjú

elemzéses adatok összevetésénél láthatjuk, hogy az egyéni okok és a konfliktus - kapcsolati problémák arányai a kétféle módszer eredményeként, (37,8% és 43%) közel állnak egymáshoz. A tapasztalható kis eltérés a létszám különbségéből, illetve az interjúvolt minta csekély eltéréséből adódhat. 18 A hajléktalan személyt gyermekkorában a nevelő család (42,7%) helyzete zömében azonos volt az átlag családokéval, Ebből következik, hogy a hajléktalan személyek gyermekkora hasonlóan telt, mint a más gyermekeké, vagyis átlagosnak mondható. Ez alapján a felnevelő család anyagi helyzete és a hajléktalanná válás közt nincs szoros összefüggés. A megélhetés és a hajléktalanság okai közti összefüggést vizsgálva azt találtam, hogy, a rendszeresen alkalmi munkából élők 9,7%-a nevezte hajléktalanságának okaként a válását, élettársi kapcsolatának a felbomlását, 3.9%-a az állásának elvesztését, 4,9%,

míg 7,8 % említette a lakhatási problémákat. A TB ellátásból élők 3,9%-a jelölte meg a válást, élettársi kapcsolatának a felbomlását, munkájának elvesztését csak 1,9%, a lakhatási nehézségeket pedig 6,8% tartja a hajléktalanságának alapvető okaként. Ez a megállapítás hasonlóságot mutat, Simon (2005) kutatásának eredményével, ő azt találta, hogy a munkabérből élők elsősorban a személyi okokban, a TB ellátásból élők pedig, a gazdasági nehézségekből eredő életszínvonal romlást, nevezték meg fő okként. A kor és az okok összefüggéseit vizsgálva azt tapasztaltam, hogy a válás, élettársi kapcsolat felbomlása a középkorúak (31-49 év) esetében a legjellemzőbb (14,5%), ugyan ez az ok az 50 év felettieknél lényegesen kisebb mértékben, (5,8%) fordul elő, harminc év alattiaknál pedig elhanyagolható. A munkavesztés, mint a hajléktalanság oka, már egyenlőbb eloszlást mutat, a megkérdezettek körében, 30

év alatt 4,9%, 31- 49 év között, 3,9%, 50 év felett 5,8%. A 31-49 évesek 5,8%-a jelölte meg okként a korábbi lakhatási lehetősége megszűnését, a fiatalabb és idősebb korosztálynál ez elhanyagolható. Ennek oka, hogy a középkorú dolgozó férfiak köréből kerültek ki azok, akik korábban munkásszállókon éltek. A 30 év alatti fiatalok esetében az albérlet elveszése (6,8%) magasabb a másik korcsoporthoz viszonyítva, ez az adat az önállósodás nehéz mivoltára is utal. A személyiség szerepe a hajléktalanná válásban Levendel (1993) szerint szükséges megkülönböztetni a hajléktalanságot tudatosan vállaló – gyerektartás elől menekülő, vagy a szabadságot nagyon szabatosan értelmező – aszociális csoportot, a más okból hajléktalanok csoportjától. Lakatos Mária (1993) találóan összegzi, - felvetve az örök kérdést, a tyúk - tojás dilemmát – különböző vélekedések vannak, némelyek szerint a pszichés probléma

(elmebaj) a hajléktalanság oka, más vélemények szerint pedig a hajléktalanság következménye a pszichés probléma. Komáromi (1996) szerint; a hajléktalanná váló ember az esetek jó részében pszichológiailag már valamilyen téren vagy szinten sérült. A hajléktalansággal együttjáró szenvedések mindenképpen a mentálhigiénét veszélyeztető körülményeként értékelendők. A saját vizsgálatomból az tűnik, hogy, hogy a hajléktalansága előtti időben, a megkérdezettek nagyobb hányada szenvedett a depressziótól, mint hajléktalanná válása után, hasonló arányokat mutat a szorongás is. A szuicid gondoltok gyakorisága a hajléktalanlét előtt volt magasabb, a hajléktalanságban már jóval kevésbé, a megkérdezettek fele gondolt már az öngyilkosságra, hajléktalanná válása előtt, hajléktalanként csak negyede. Az öngyilkossági kísérlet a megkérdezettek negyed részénél előfordult hajléktalanná válása előtt,

hajléktalanként, mindössze 1,9%-nál. A pszichés 19 problémák kezelése a hajléktalanság előtt, a megkérdezettek 1/3 –nál történt, hajléktalanként, csak 1/10 –ük igényelt vagy igényel ilyen segítséget. A saját felmérésemből kivont összefüggések, Komáromi vélekedését erősítik, egyértelműen kitűnik, hogy a hajléktalanná válás előtt már fennálltak a pszichés problémák. Ugyanakkor fontos megjegyeznem, hogy a hajléktalanná válást követően, az előforduló pszichés problémák jelentősen csökkentek a megkérdezettek körében. Ha figyelembe vesszük, hogy a hajléktalanok válaszadásaikban igyekeznek magukról jobb képet kialakítani, akkor is csak a problémák előfordulásának mértéke változik, a csökkenő tendencia marad. E tendenciát meglehet azzal kérdőjelezni, hogy a hajléktalanok nem kellően együttműködőek, és eleve kerülik az orvosi jellegű segítségkérést. Nos ez valóban igaz lehet, de csak a

pszichés problémák kezelésének kategóriájában. A pszichés problémák előfordulásának, az önbeismerő válaszadáson alapuló, gyakoriságára már nem, így az ezekre vonatkozó csökkenő tendenciát, jelen felmérés kapcsán helyesnek gondolom. A csökkenő tendencia okának magyarázata már nem ennyire egyértelmű, feltételezem, hogy a hajléktalanságot megelőző, stresszt kiváltó helyzetek megszűntével, valamilyen szintű belenyugvás, feladás is közrejátszhat. E problémakör ugyan érdekes, de jelen munkámnak nem a főirányvonalába tartozik, viszont továbbkutatásra hasznosnak gondolom. Hajléktalanság és személyiség Breitner (2002) felmérése kapcsán a lakók 17% szorong, 12% alkohol problémával küzd. Molnár (2008) szerint, a sikertelenségek stresszt váltanak ki, ami pedig szorongáshoz vezethet. Stressz oldó mechanizmus a dependencia, és az alkoholizmus A hajléktalanok alkoholizmusának, egyik okaként a többszörös

traumatizáltságot említi (gyerekkoriak árvaság, szülők válása, családon kívüli neveltetés, szülő, nevelőszülő alkoholizmusa). Saját vizsgálatom eredményei alapján; A megkérdezettek 1/6-a egyáltalán nem ivott alkoholt hajléktalanná válása előtt. És több mint 40,%-a egyáltalán nem iszik alkoholt, a saját bevallása szerint. Ennek zömében az, az oka, hogy sokuknak, beszűkült a kapcsolati hálója, így nincs lehetősége, a társas érintkezésekre oly jellemző alkalmi italfogyasztásra. Azok kik isznak saját elmondásuk alapján, pénz hiányában, mennyiségben kevesebbet isznak a minőségi italokból, helyette inkább az olcsóbb és ártalmasabb rossz minőségű alkoholt fogyasztják. A hajléktalanlét ideje és a Brengelmann-féle érzékenység-szorongás összefüggéseit vizsgálva nem találtam eltérést a hajléktalanságban eltöltött idő kapcsán. Az érzékenység – szorongás, átlag feletti tartományán (22-38) belül,

kiemelkedő (22,4%) azoknak az aránya, kik - saját megítélésük szerint - lényegesen rosszabb helyzetű családban nőttek föl. A gyermekkori bántalmazást, szülőtől, rendszeresen elszenvedett megkérdezettek, 82,3%a az átlagfeletti kategóriába tartozik. Ebből következhet, hogy a gyermekkorban elszenvedett traumatizáltság, és az önbecsülés alakulása, hiánya együtt jár a nagymértékű szorongással, melyek így együttesen a hajléktalanságra hajlamosító tényezők. A felvett személyiségi kérdőív eredményeit és a célzott kérdéseket összevetve, elmondható, hogy a pszichés problémákkal kapcsolatban, a megkérdezettek némileg túloznak, igyekeznek magukra nézve minél kedvezőbb választ adni. Véleményem szerint, ennek két oka is létezhet, egyik a kifelé jobb, megnyerőbb kép mutatása, a másik az önámítás. Így két célt is elérni vélnek, illetve valamilyen mértékben e célokat el is érik, a külvilág értékelése –

rájuk nézve - kedvezőbb, és a saját maguk „becsapása” révén, nyugodtabbak lehetnek, elmaradnak bizonyos öngerjesztő – önemésztő folyamatok. 20 Erikson (2004) szerint, az egyén pszichológiai fejlődése a jellemző pszichoszociális viszonyokon – folyamatos megküzdési helyzeteken, stádiumokon – múlik. Ha az egyén pszichoszociális fejlődése megfelelő volt, vagyis elsajátította a megfelelő megküzdési formákat, akkor meg tudja oldani a krízist. Székely (2001) szerint a pszichoszociális átmenet modell alapján a segítő munka csak akkor lehet eredményes, vagyis a változásokhoz történő alkalmazkodás, ha a külső tényezők mellett változnak a belső meghatározó tényezők is. „Az egyén alkalmazkodását a megváltozott környezeti feltételekhez akkor tudjuk megfelelően segíteni, ha a változás és alkalmazkodás belső, érzelmi, lelki történéseit állítjuk a segítő munka középpontjába.” Ha a fentiek alapján

szemléljük a hajléktalanság problémáját, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a munka személyiség formáló hatása elengedhetetlen a társadalmi szocializáció, integráció folyamatában, a hajléktalanná váló fiatalok – mint ahogy az, az interjúkból is kiderül – helyzete ebből adódóan hatványozottan súlyosabb, mint más sorstársuké, esetükben, legfontosabb teendő, az elmaradt szocializáció pótlása kell, hogy legyen, a segítő munka során. Továbbá a pszichoszociális fejlődés elvének értelmében bizonyossá, válhat, hogy a hajléktalanság legfőbb oka a változásokhoz történő alkalmazkodási képtelenség. Ezen változtatni, csak a külső tényezők (munkához juttatás, lakhatás, étkezés biztosítása) támogatásával nem lehet, magát az egyén személyiségét kell fejleszteni, mentálisan hosszú ideig gondozni. Véleményem szerint ez a fejlesztési folyamat akár több évet is igényelhet. A hajléktalanság jellemző adatai

Életkor; Mezei (1999) szerint a kilencvenes években a hajléktalanok körében, 2/3 a 30 és 50 év közöttiek aránya, Albert és Dávid (1997) felmérésében a hajléktalan férfiak között 63% a 30-49 éves korosztály. Győri és Maróthy (2008) kutatásukban megállapították, hogy a 30 év alatti korosztály aránya alacsony (10%). Továbbá, hogy a nők aránya 10 év alatt 1012%-ról 20-25% -ra emelkedett A szakirodalom ide vonatkozó adataival összevetve a saját felmérés adatait az tapasztalható, hogy kisebb a 30 és 50 év közöttiek aránya (48,8%) a hajléktalanok körében. Ennek oka lehet, hogy a rendszerváltást követően, munkásszállókon élő fiatalok tömege vált hajléktalanná, akik mára már a 45-60 éves korcsoportba tartoznak, így sokan közülük az 50 év felettiek. A hajléktalanok korcsoportjait hasonló összetételben sújtja a munkanélküliség, mint az általános munkaügyi adatok. Iskolai végzettség; A megkérdezettek körében

kiemelkedően magas a 8 általánost végzettek (35,9) és a szakmunkások (39,8) aránya. Az általános iskolát végzettek aránya közel esik, más felmérések adataihoz; Forrai – Ladányi (2008) ők 39,9%-t mutattak ki, egy országos intézményi felmérés során, hasonló arányokat mutatott ki Győri- Maróthy (2008), 40% -t a 8 általános iskolai végzettség vonatkozásában. A szakmunkás végzettség kapcsán valamivel nagyobb az eltérés, más kutatások és a saját felmérésem közt. Az általam megkérdezettek 39,8%-a szakmunkás, Forrai – Ladányi (2008) felmérésében az intézményi ellátottak egyharmada szakmunkás végzettségű, ugyanebben az évben Győri – Maróthy (2008) 30%- t mutatott ki ugyan ebben a kategóriában. A 8 osztályt be nem fejezettek esetében is némi egyezőség mutatkozik, a megkérdezettek 3,9%-a nem rendelkezik alapfokú végzettséggel, Győri – Maróthy (2008) kutatásában e kategóriának a 21 mértéke 5%.

Érettségivel, a megkérdezettek 7,8%- rendelkezik, ez a kategória a már fentebb említett kutatásban 20%, felsőfokú végzettséggel a megkérdezettek 9,7%-a rendelkezik, ez 4,7% ponttal magasabb a már fentebb említett kutatás eredményénél. A felmérésből jellegzetesen kitűnik, hogy a középfokú végzettséggel rendelkezők, élnek legtöbb ideje – öt év felett – hajléktalanként, míg az alacsonyabb iskolai végzettségűekre ez a tendencia nem vonatkozik. Ellátás, a hajléktalanság elleni küzdelem Szerdahelyi (2008) az adományozás, és ellátás hatásaként a hajléktalanok „szociális segély-függővé”válnak, azaz idővel nem akarnak majd dolgozni. Más kutatóknak megint más a véleményük, igaz ők más szemszögből vizsgálták e kérdést. Szerintük a szükségletek minimális szintű kielégítésére irányuló törekvések (szálláshely, élelem biztosítása), önmagukban elégtelenek, hogy a társadalmi kirekesztődést

megakadályozzák. (Gurály et al, 2002) ugyanezen a véleményen van Levendel László (1993) is; „A fedél és az élelem, a megfagyás veszélyének elhárítása előfeltétele a rehabilitációnak, de távolról sem a megoldása.” Az egyéni esetkezelésnek van kiemelkedően fontos szerepe, a halmozottan hátrányos helyzetű csoportok munkaerőpiacra történő visszahelyezésük során. A csoportok problémái szerteágazók, igényeik széleskörűek, fontos, hogy legyen egy olyan „esetmenedzser”, „személyes szociális munkás”, aki az ügyfél helyzetének, problémáinak alapos ismeretében kialakít egy stratégiát, majd felkutatja és összehangolja a különböző szolgáltatásokat, az ellátás során. (Hepworth-Larsen, 1990) Ezt támasztja alá Simon (2005) vélekedése is, szerinte a hajléktalanok munkaerőpiacra történő visszahelyezése során személyre szabott segítséget, szolgáltatást kell nyújtani. Olyat, amely az ügyfél helyzetének,

problémáinak minden részét átfogóan kezeli. Ezért, a sikeres munkaerőpiaci (re)integráció nem képzelhető el aktív szociális munka nélkül. A megkérdezettek több mint 1/3-a szerint megfelelő az ellátásuk, valamivel több, mint 10%-uk szerint az élelem ellátás nem elegendő, 1/6-uk az egyéb szolgáltatások időtartamát, elérhetőségét kifogásolták, az ellátás kapcsán. Közel egy tizedük nagyobb törődést és odafigyelést vár az ellátó szakemberektől. A szakirodalomból kitűnik, és a felmérés is részben alátámasztja, hogy a hogy a hajléktalanok kigondozása nagyon nehéz, illetve „körbejárnak” az ellátórendszerben. Előítélet, diszkrimináció Allport (1977) kifejti, hogy nem minden idegenkedés minősül előítéletnek (pl. a bűnözők megvetése), hanem bizonyos esetekben, az értékek valóságos összeütközéséről van szó. Ebből kiindulva belátható, hogy a hajléktalanokról a közvélekedés árnyaltabb, és

ezáltal, egyben súlyosabb is, mintha csak tisztán előítéletességről volna szó. Tudniillik a hajléktalanok egy kisebb csoportja, az utcán élők (csövesek), akik a közvélemény „szeme előtt élik életüket” bizonyos szempontból valóban ütköznek a többség értékrendjével. Ezek az érték ütközések egyben, a többség szabadságának korlátozását is jelentik, pl. a többségnek joga van a köztéri parkokban pihenni, a buszmegállókban a padra leülve várakozni, de e jogának érvényesítésében a többség gyakorta gátolva van, az elszennyezett, összepiszkított utcabútorok révén. Ez a gátoltság a többség szabadságának korlátozása is egyben. Mindezeken túl magát, a hajléktalanságot, a társadalmi környezet 22 stigmaként kezeli. Ezen alapvetően változtatni, segíteni, csak az utcán élő hajléktalan személyiségének, küzdőképességének, együttműködési hajlandóságának, az erősítésével lehetne. Amelyre –

véleményem szerint – a segítő támogató szakma még nincs felkészülve, felkészítve, nem áll rendelkezésre a megfelelő anyagi és humánerőforrás sem. Valamint elengedhetetlen a probléma racionális és egyben humánus kezeléséhez a megfelelő jogi háttér biztosítása is. Simon (2005) felmérése szerint a dolgozó hajléktalanokat kevésbé éri diszkrimináció, mint segélyből élőket. Saját felmérésem interjúalanyainak, közel 40%-t, bosszantja a diszkrimináció, ennél ugyan többen elszenvedték, de ennyien mondták, hogy bosszantja is őket. Megélhetés, munkavállalás, foglalkoztatás Megélhetési stratégiák Gyuris és munkatársai (1992) felmérése szerint, a hajléktalanok 47,2%-a alkalmi munkából élt, 33,6% állandó munkahelyről származó bérből, 16,3% szociális segélyből, 12,7% üvegvisszaváltásból, 11% rokkantnyugdíjból, hulladékgyűjtésből, 6,6% guberálásból kukázásból, 5,9% öregségi nyugdíjból, 4,2%

szerződéses munkából vagy bedolgozásból él. (Breitner és munkatársai (2002) szerint a hajléktalanok – ha figyelembe vesszük a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelmüket – akkor „többet dolgoznak, mint ahogy az a társadalomban szokásos.” Győri és Maróthy (2008) a F 3 Munkacsoport 2007 évi adatai alapján azt találták, hogy a hajléktalanok 37%-a munkabérből él, 21%-a TB ellátásból, 9% guberálásból, 10% segélyből, és 17%-uk egyéb megélhetési forrásból. Jelen felmérés eredményei alapján, a megkérdezettek 8,7%-a gyűjt vagy kéreget, 30,1% alkalmi munkákat vállal, 14,6% szerződéses munkát végez, segélyekből él 8,7%, TB ellátást kap 21,4%, hozzátartozója segíti, eltartja 6,8%, munkanélküli ellátásban részesül 9,7%. Ezek a megélhetési stratégiák nem kizárólagosak, hanem jellemzően a fő megélhetési forrást jelölik. Általánosan elmondható, hogy ezek mellet más megélhetési forrással is élnek,

csak rendszertelenebbül. A szakirodalmi adatok és a saját felmérés összehasonlításából az derül ki, hogy az alkalmi munkát végzők aránya csökkent, a szerződéses munkát végzők aránya ugyan ebben az összehasonlításban a felére csökkent, ennek oka egyértelműen , a munkanélküliségi ráta növekedése és az utóbbi hónapok válság állapota is felelőssé tehető. Ezzel páthuzamosan a guberálók aránya nőtt. A segélyezettek aránya 5% ponttal nőtt, a saját felmérésem és az F 3MCs adatai majdnem azonosak. A TB ellátottak kapcsán az összehasonlítás nem célszerű mivel némely felmérés tartalmazza az öregségi nyugdíjból élőket is, saját felmérésem viszont az aktív korúak körében mért. Legjelentősebb megélhetési stratégia; a munkavállalás – foglalkoztatás A megkérdezettek 74,8%-a nyilatkozott úgy, hogy a kérdezés idején nincs munkája, nem folytat munkavégző tevékenységet. A megkérdezettek ¼-nek van munkája,

munkavégzési lehetősége. Ezt az arányt támasztja alá Forrai és Ladányi (2008) felmérésének eredménye is, ők az intézményekben élők körében 28,3%-ról állapították meg, hogy munkából származó 23 jövedelmük van. Más kutatók ennél jóval magasabb arányokat mutattak ki; Simon (2005) 56%-t, Gyuris és munkatársai (1992) szerint a hajléktalanok 47,2% alkalmi munkából élt, 33,6%-nak pedig állandó munkaviszonya volt. Az arányok óriási eltérést mutatnak, az világosan kivehető, hogy a hajléktalanok foglalkoztatása folyamatosan csökken. Gyuris és munkatársai kutatásának idején a hajléktalanok magas foglalkoztatási aránya, - az akkori magas munkanélküliség ellenére – az általuk elérhető és egyben preferált munkakörök bőségének köszönhető. Az építőiparban szükség volt a munkásokra, akkor az építőipari munka lehetőségek zöme fekete munka volt. Simon felmérése a hajléktalanokat ellátó központi

intézményben készült, ahol az ellátás csak igazolható jövedelemmel vehető igénybe. Ebből következik, hogy eleve magasabbak a foglalkoztatási arányok, mint más ellátó intézményekben. A megkérdezett nem dolgozó hajléktalanok közel egyharmadának kevesebb, mint féléve nincs munkája, közel 1/6-nak több mint féléve, de kevesebb, mint egy éve. Ez a csökkenő tendencia egészen az 5-10 éve munkátlanok kategóriájáig megfigyelhető, innen ismét emelkedést mutat. (2 sz melléklet 3 sz ábra) A hajléktalanok foglakoztatása kapcsán tendencia, hogy az építőipari segédmunkáról áthelyeződik, a súlypont a szolgáltatásban végzett segédmunkára. Simon (2005) felmérésében a munkabérből élők 31 %-a szakmunkás végzettségű, a nyolc általánossal vagy kevesebbel rendelkező munkaképesek 64 %-a dolgozik, a szakmával rendelkezőknél ez az arány 84%. Saját felmérésem egészen más tendenciát mutat, arányaiban kevesebb szakmunkás

dolgozik (32,26%), mint a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők (37,04%). Ennek valószínűsíthető magyarázata; a termelési struktúra – termelési folyamatok „eltolódtak” az egyszerű betanított munkával előállítható termékek irányába. A szakirodalmi felmérések és a saját kutatás eredményei egyaránt azt mutatják, hogy a hajléktalanok munkavállalásának jelentős akadályai, az utazási nehézség, és a rendszertelen életmód, és függőviszony az ellátó rendszertől (dependencia). HIPOTÉZISEK IGAZOLÁSA I. feltételezés: A hajléktalan személyek, megélhetési stratégiája, munkavállalási nehézségei, munkához való viszonya, a személy érzékenységi-szorongási szintjével összefüggenek. A kérdőíves felmérés adatai alapján: A Brengelmann érzékenység-szorongás skálán az átlagalatti tartományba tartozik a 10-15 év munkatapasztalattal rendelkezők 1/3-a, (átlag felettibe csak 1,9%-a), ugyanakkor az

átlagfeletti tartományba tartozik a 10 év alatti, és a 20-30 évnyi munkatapasztalattal rendelkezők több mint 20%-a. Ezek a mért eredmények összefüggésbe hozhatóak azzal a munkaerőpiaci jelenséggel, hogy a fiatal, nem elegendő tapasztalattal rendelkező, és az idősebb korosztály munkavállalói nehezebben találnak munkát, és viszonylag könnyebben tudnak elhelyezkedni a kellő munkatapasztalattal rendelkező fiatal középkorú munkavállalók A megélhetési stratégiák és az érzékenység-szorongás összefüggéseit vizsgálva azt 24 tapasztaltam, hogy a gyűjtögetésből és kéregetésből élők több mint fele, az átlag alatti kategóriába tartozik, az alkalmi munkát végzők 58%-a az átlag feletti kategóriába tartozik, szerződéses munkát végzők 53%-a az átlagfeletti kategóriába tartozik, a munkanélküli ellátásban részesülők több mint fele az átlag alatti kategóriába tartozik. A gyűjtögetés és kéregetés ezek szerint

nem jár akkora stresszel, szorongással, mint a munkavégzés, a munkavállalás bizonytalansága, ugyancsak nem szoronganak a munkanélküli ellátásban részesülők, hiszen biztos megélhetési forrásuk van, igaz csak átmenetileg, de akkor is van. A szakirodalomból pedig tudjuk, hogy a legtöbb hajléktalan számára csak a ma létezik. A legjellemzőbb foglalkozás és az érzékenység-szorongás összefüggéseit vizsgálva azt tapasztaltam, hogy a segéd-betanított munkások 77,3%-a az átlag feletti kategóriába tartozik. Míg a szakmunkásoknál ez az arány 34,3% Igen érdekes – ellenmondásosnak tűnő – összefüggés, arra enged következtetni, hogy az egyszerűbb munkafeladatok végzését gyakorló munkavállalók inkább szoronganak a munkafeladatok okán, míg a szakmunkások kikre nagyobb felelősség hárul, és a munkafeladataik is jóval összetettebbek, kevésbé szorongóak. Továbbá jelen tanulmány egyik eredménye azt mutatja, hogy a mai

munkaerőpiacon, valamivel nagyobb arányban foglalkoztatottak a képzetlen hajléktalanok. A munkaerőpiaci státusz és az érzékenység-szorongás összefüggéseit vizsgálva azt tapasztaltam, hogy a nem dolgozó férfiak több mint fele az átlag tartomány feletti kategóriába tartozik, a nem dolgozó nőknél ez az arány 67,8%. A munkanélküli állapot a hajléktalanok jelentős részénél okozhatja a szorongást, persze nem szabad megfeledkezni arról, hogy maga a hajléktalanlét generálhaja leginkább a túlérzékenységet- szorongást. Az interjúk kulcsszavas elemzésének eredményei alapján: A nehézségként a munkanélküliséget említők (29,2%) csoportján belül; hajléktalanok 33,3%-a a Brengelmann érzékenység skálán az átlag alatti tartományba tartozik, 61,9%-a az átlagfeletti kategóriába, ebből szorongó 38%. (2sz melléklet 6 ábra) A kulcsszavas interjú elemzés idevonatkozó eredményei alátámasztják a kérdőíves eredményeket. A fenti

okfejtésből kitűnik, hogy az I. feltételezésem igazolást nyert II. feltételezés: A hajléktalanok munkavállalási szokásai, a munkával kapcsolatos viszonyultságaik, és az általuk igénybe vett ellátás, szolgáltatás közti összefüggés kimutatható aszerint, hogy az adott ellátásban minél több szükséglete kielégítődik, a személynek, annál kevésbé választja megélhetési stratégiának a munkavállalást, az öngondoskodást. A megkérdezettek kérdőíves válaszai alapján – az tűnik ki, hogy az intézményben élő hajléktalanok munkával kapcsolatos viszonyaikat sajátságosan, erősen pozitívan ítélik meg. (1 sz melléklet 2 sz táblázat) Ebből az következik, hogy ezekkel, az adatokkal relevánsan operálni nem lehet, további feladatot szab meg viszont egy alkalmas módszer kiválasztására, a hajléktalanok munkával, munkavégzéssel kapcsolatos vélekedésének-viszonyulásának a behatárolása érdekében. Ennek kapcsán első

feladatnak, gondoltam, hogy a kérdőív 14 – és 15 kérdéscsoportját, egy kormegoszlásban hasonló, nem hajléktalan, dolgozó – munkanélküli összetételű kontrollcsoportban történő lekérdezését. Ezzel az eltérések mértékére kívántam következtetni. (1 sz melléklet 3 sz táblázat) A munkavégzéssel kapcsolatos viszonyulások összefüggését a zárt kérdőív adatai alapján, nem vizsgálom, a fenti okok miatt. 25 A kulcsszavas interjú feldolgozás eredményei alapján: A munkanélküliségtől és anyagi problémák miatt a megkérdezettek 25%-a aggódik Lakhatását, a mostani ellátását félti 4,2%. Ebből az tűnik ki, hogy a munkavállalásban látja a többség a megoldás kulcsát, és maga az ellátás, lakhatás kérdése másodlagos, vagy harmadlagos szempont, a félelmek és aggodalmak kapcsán. A rendszeresen dolgozók 13,3%-a az éjjeli menhelyen él, 66,7%-a az átmeneti szállón él, 20%-a családok átmeneti otthonában él. A

semmit nem tesz válaszadók 60%-a éjjeli menedéken él, 40%-a átmeneti szállón él. Ebből az tűnik ki, hogy a papírforma szerinti magasabb szintű ellátásban élők, közül dolgoznak többen. Álláskeresésüket egyáltalán nem tervezők (38,9%) csoportján belül: 35,7%-a éjjeli menhelyen, 21,4%-a átmeneti szállón, 14,3%-a családok átmeneti otthonában lakik, álláskeresésüket általában nem tervezők 21%-a éjjeli menhelyen, 15,8% átmeneti szállón, 21% családok átmeneti otthonában lakik. Elmondható, hogy a tervezett munkakeresés inkább jellemző a magasabb szintű ellátásban élőkre. Ez alól kivétel a családok átmeneti otthona, ahol egyébként sokan GYED, GYES ellátásban részesülnek, így az ő munkaerőpiaci, aktív részvételük egyenlőre nem releváns. (2 sz melléklet 4 ábra) Azok csoportján belül (54,2%), akik saját sorsuk jobbra fordulásának lehetőségét a munkavállalásban látja, az alábbi megoszlást találtam: éjjeli

menedékhelyen él 38,5%, átmeneti szállón él 38,5%, családok átmeneti otthonában él 18%. Ezek az adatok egyezőséget mutatnak. A családok átmeneti otthonában lakó családok többségében, a munkaerőpiaci jelenlétnél nagyobb probléma a lakkhatás kérdése. A fenti összefüggésekből kitűnik, hogy a II. feltételezésem nem nyert igazolást Valamint, a kutatás e témára vonatkozó tapasztalata alapján, úgy gondolom, hogy célravezetőbb lehet, nem magát az intézményi formát, hanem az intézményben elérhető szolgáltatási elemeket külön – külön vizsgálni, ugyanebben a kontextusban. III. Feltételezés: A munka, munkavégzés álláskeresés, tervezése összefüggésben áll a megkérdezett személy iskolai végzettségével, magasabb iskolai végzettség nagyobb tervezési szándékkal párosul. A kérdőív eredményei alapján: Munkáját, álláskeresését, feladatait a megkérdezettek ¼-e sosem tervezi meg, 18,5% -a általában nem tervezi

meg, közel 13,4%-a néha megtervezi, közel 21,4% gyakran tervez, és másik 21,4%-a szinte mindent megtervez. A segéd és betanított munkát megjelölő válaszadók 30,2% egyáltalán nem, 17%-a általában nem, 15, 1% néha, 18,9% gyakran, 18,9%-a szinte mindig megtervezi a munkáját és egyéb teendőit. A szakmunkás foglalkozásúak 14,3%-a egyáltalán nem, 17,1%-a általában nem, 11,4%-a néha, 31,4-a gyakran, 25,7%-a szinte mindig megtervezi a munkáját és egyéb teendőit. (2 sz mell 5 sz ábra) A fenti összefüggésekből az vonható le, hogy a képzettebb szakmunkás munkakörben dolgozó (legjellemzőbb foglalkozás) hajléktalan munkavállalók munkájukat, álláskeresésüket lényegesen nagyobb mértékben megszervezik. A kulcsszavas interjú feldolgozás eredményei alapján: Álláskeresésüket, munkatevékenységüket nem tervezők vizsgálata során nem találtam összefüggést az iskolai végzettség vonatkozásában. Megközelítően azonos arányban

26 vannak a 8 általánost végzettek és a szakmunkások. Az interjú elemzés eredménye nem támasztja alá a kérdőív legjellemzőbb foglalkozás szerinti kategória adatait. Viszont lényeges különbség, hogy az interjús megkérdezés 2/3 –a megkérdezettek összes számának. A fenti összefüggésekből kitűnik, hogy a III. feltételezésem csak részben igazolódott Részben igazolódott mivel az megállapítható, hogy van összefüggés a végzettség – a végzettség szerinti tapasztalatszerzés és a munka, álláskeresés megtervezése között. Azonban fontos momentum, hogy e kérdés kapcsán a képzettségre épülő, s a képzettségnek megfelelő munkatapasztalatnak van formáló hatása, a feladat tervezés mibenlétére. IV. Feltételezés: A hajléktalan célcsoport körében, túlsúlyban van az a vélekedés, hogy a munkáltató, legyen barátságos, gondoskodó, törődő a dolgozóival. E vélekedést leginkább a képzetlenek csoportjára

gondolom jellemzőnek. A kulcsszavas interjú feldolgozás eredményei alapján: A megkérdezettek 41,7% azon a véleményen van, hogy a munkáltató „gondoskodjon a dolgozójáról”, paternalista módon kezelje a munkavállalót. Ez az arány kiemelkedően magas a meginterjúvolt személyek körében. Jó munkáltató az, „amely gondoskodik a dolgozójáról”, választ adók csoportján belül; a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya 60%, a szakmunkások aránya 23,3%. Ebből az tűnik ki, hogy a kevésbé képzettek erősen igénylik a gondoskodó, segítőjellegű felügyeletet, munkavezetői jelenlétet, irányítást a munkavégzés során. Jó munkáltató az, amely „gondoskodik a dolgozójáról”, választ adók csoportján belül az éjjeli menhelyen lakók aránya 30%, átmeneti szállón élők aránya 33,3%, a családok átmenti otthonában élők aránya 30,5%. Ezek alapján a jó munkáltató megítélése, a gondoskodó – támogató

kategóriában, nem mutat eltérést az ellátó intézmények közt. A fenti összefüggésekből kitűnik, hogy a IV. feltételezésem, igazolást nyert A mintavétel szűkössége miatt jelen kutatás nem tekinthető reprezentatívnak, de mindazonáltal a felvett adatok „minősége” illetve „mélysége”, az alkalmazott kutatási módszereknek köszönhetően mégis nagy jelentősséggel bír. Vagyis a kutatás, tapasztalatai a hajléktalanok munkával kapcsolatos viszonyulását, munkavállalásuk szubjektumait, tendenciózus módon bemutatják, képviselik. 27 JAVASLATOK Módszertani javaslat hajléktalan kutatás kapcsán Kutatás eredményei: A hajléktalanok a munkavállalással, munkával kapcsolatos válaszaiban tükrözik a vélelmezett társadalmi elvárásokat, életutakat. Ebből következik – egyben e kutatás fontos tanulsága, - hogy a zárt kérdőíves felmérés nem alkalmas, a munkával, munkavállalással kapcsolatos, valós szubjektív tényezőik

felmérésére. Ennek kiküszöbölésére, az egyéb adatfelvételi technikákat gondolom alkalmasnak; fókuszcsoport, egyéni interjú, résztvevő megfigyelő, és egyéni időfelhasználás mérése. Javaslat a diszkrimináció elkerülésére és a foglalkoztatás elősegítésére Kapcsolatok Az intézményen kívüli kapcsolatok mentén fontos figyelembe vennünk az erős- és gyenge kötésű kapcsolatokat is (Granovetter, 1988), illetve ezek változását az intézményben töltött idővel párhuzamosan. Tapasztalataim szerint a hajléktalanok gyenge „híd jellegű” intézményen kívüli kapcsolatai hamar leépülnek. A helyi közösség tagjaival pedig csak elvétve alakulnak ki, pedig ezek szerepe például a munkahely keresésben kiemelkedő jelentőségű kell, hogy legyen. Egyáltalán nem mindegy hogy az ellátó intézményben, vagy azon kívül milyen kapcsolatok alakulnak ki, mivel ezek hatása a munkavállalásra, a munkavállalási hajlandóságra igen nagy

hatással vannak. „A hajléktalanok életében a kapcsolatok többnyire alapszükségleteket elégítenek ki, a közös sors felismerése segít elviselni a nehézségeket, de egyben gátak is.” (Breitner, 1999). A sorstársi kapcsolatok, visszahúzó erejüket akkor fejtik ki igazán, ha egy – egy hajléktalan élete éppen jobbra fordulhatna. Vagyis volna lehetősége megfelelő szálláslehetőség mellett, megfelelő munkát végeznie, de a sorstársi kapcsolat vagy sorstársi párkapcsolat vissza tarja az érvényesülés lehetőségétől. Fejlesztés A nem családi környezetben, vagy nem megfelelően funkcionáló családban felnövő személy, szocializációja nem megfelelő illetve rendkívül sekélyes (Csányi, 1999). Ezért a fiatal (18-30 év) hajléktalan esetében nem reszocializációról, hanem sokkal inkább szocializációról kell beszélnünk. Sajnos ez a mai hajléktalan ellátásban nem jut érvényre kellő mértékben, a megfelelő szocializáció

hiányában elengedhetetlen a személyre szabott szociális habilitáció. E nélkül semmilyen jól strukturált munkaerőpiaci projektben sem érhetünk el eredményt, a túlságosan alul szocializált hajléktalan személyekkel. Foglalkoztatás „Platóntól napjainkig a rétegződés leggyakoribb indikátora a foglalkozás.” (LipsetZetterberg, 1998) A szociális foglalkoztatás mobilitásban betöltött jelentősége nem csupán az anyagi stabilizálódás megalapozásában van, hanem az egyén önbecsülésének helyreállításában is, maga a munkaerőpiaci integráció – társadalmi integráció, eszköze a mentális sérülések kivédésének. 28 E hátrányos helyzetű célcsoport integrációjának, egyik leghatékonyabb eszköze a védett munkahelyi foglalkoztatás. Védett munkahelyek: „ olyan munkára orientált rehabilitációs szolgáltatás, amelyben a munkás környezetét állandóan ellenőrzik, egyéni rehabilitációs célokat tűznek ki azzal a

céllal, hogy a fogyatékos embert segítsék a normális élet és a produktív foglalkozási státusz megalapozásában.” (Kálmán - Könczei, 2002) A hajléktalanok kapcsán kimondottan fogyatékosságról nem beszélhetünk, de készséghiányos, mentálisan erősen fejlesztendő emberekről igen. A szakirodalomból is, és jelen kutatásból egyértelműen kiderül, hogy a hajléktalan, munkavállalás szempontjából aktívkorú álláskeresők, ellátottak a gondoskodó-védelmező szemléletű munkahelyet preferálják. Egy ilyen szemléletű gazdálkodó-munkáltató szervezet a szociális szövetkezet. A hajléktalanok munkaerőpiaci helyzetének javítására való törekvések során, kitüntetett szerepe lehet a szociális gazdaságnak, ezen belül a szociális szövetkezetekben effektíve biztosítható munkalehetőségekre kell gondolnunk. E foglalkoztatási formában a diszkrimináció és egyéb veszélyek kikerülhetővé vállnak. A sikeresség alapfeltétele, egy

jól átgondolt – piaci alapú – termelési struktúrához párosított képzési – fejlesztési – lakhatási alprojektek megvalósítása, a hajléktalan célcsoport integrációja érdekében. Az ily módon biztosított védett foglalkoztatási környezet teljes mértékben igazítható az egyének speciális igényeihez, képességeikhez, szocializációjuk, rehabilitációjuk üteméhez. Vagyis a szükséges ideig fenntartható Nincs megfelelési kényszer, ebből következhet, hogy az érintett hajléktalan munkavállalók, a helyzetüket is reálisabban fogják értékelni, azáltal, hogy a napi szintű megküzdés érdekében magukra öltött álcákat (dependencia, túlzó érzelmi reakciók, realitásoktól távoli értékszemlélet) elhagyhatják, ami által könnyebbé válhat a Castel-i értelemben vett társadalmi visszailleszkedés. Gödöllő, 2010 29 FELHASZNÁLT IRODALOM Albert Fruzsina – Dávid Bea: Hajléktalanság az emberi kapcsolatok

szemszögéből. Szociológiai Szemle 1998/4. Allport, Gordon W.: Az előítélet, ford: Csepeli György, Gondolat, Budapest, 1977, (p 143-145) Breitner Péter – Gurály Zoltán – Győri Péter : Kérdések és válaszok a hajléktalanságról, Kiadvány Menhely Alapítvány Budapest, 2002. Breitner Péter: A hajléktalanná válás lépcsőfokai Esély, 1999/1. (p 84–108) Castel, Robert: A szociális kérdés alakváltozásai: A nélkülözéstől a kivetettségig, A „kiilleszkedés” pokoljárása. Ford Léderer Pál Esély 1993/3 (p 4) Erikson, Erik: Az ember nyolc korszaka. In: Pléh Csaba - Boross Ottilia (szerk): Bevezetés a pszichológiába, Osiris, Budapest 2004. (p 596-616) Gurály Zoltán- Győri Péter – Mezei György – Pelle József A margó szélén Hajléktalan emberek Budapesten a századforduló éveiben (1999–2000–2001) Esély 2002/3 (p 30-52) Granowetter, Mark: A gyenge kötések ereje, A hálózatelemzés felülvizsgálata, Szociológiai

Figyelő1988. 3sz (p 39-60) Győri Péter – Maróthy Márta, Merre tovább? Egy nemzeti hajléktalanügyi stratégia lehetséges keretei. Pro Domo Füzetek Budapest, 2008 (p 4-16) Gyuris Tamás, Molnár D. László, Szántó Róbert: Hajléktalanok Szociológiai felmérés Család, Gyermek, Ifjúság, 1992/1–2. Hepworth, Dean – Larsen, Jo Ann: A környezet változtatása, erőforrások teremtése, tervezése (1990) in.: A szociális munka elmélete és gyakorlata 2 kötet szerk: Tánczos Éva Semmelweis Kiadó Bp. 1994 Kálmán Zsófia - Könczei György: A Taigetosztól az esélyegyenlőségig Osiris, Budapest 2002 Komáromi Éva: A hajléktalanság mentálhigiénéje, In László Klára – Oross Jolán: A hajléktalanság sebei, Priferia Seria Könyvek Budapest, 1996 (p 3-27) Dr Lakatos Mária: Hajléktalanság a nemzetközi irodalom tükrében, OAI Alkohológiai Füzete 22.sz Budapest, 1993 (p 63- 123) Levendel László: A hajléktalan ember, OAI. Alkohológiai füzetek 23 sz

Budapest, 1993 (p 9-16) 30 Lipset, Seymour Martin – Zetterberg, Hans L.: A társadalmi mobilitás elmélete in.:A társadalmi mobilitás Hagyományos és új megközelítések szerk: Róbert Péter Új Mandátum Könyvkiadó Budapest, 1998 Matolcsi Ágnes: A Brengelmann kérdőív és a Lüscher teszt összehasonlító vizsgálata, KLTE, Debrecen, 1981 Mezei György: Látszólagos analógia a történelem előtti időkkel. Hajléktalanok Magyarországon a 90-es években. Belügyi Szemle, 1999/2 (p79-90) Molnár Gábor: A hajléktalanság hatása a személyiségre, Ezredvég 2008/10 (p 14-20). Székely Vince: A munkanélküliek segítése. In: Somorjai Ildikó: Kézikönyv a szociális munka gyakorlatához, Második, átdolgozott kiadás, Szociális Szakmai Szövetség, Budapest, 2001 (p: 95-103) Egyéb forrás: Csányi Vilmos: Egyszemélyes kultúrák 1999 http://www.c3hu/~tillmann/egyebek/arsvitae/csanyihtml Február 3. Munkacsoport: Gyorsjelentés a 2009 évi

hajléktalan-adatfelvételről, http://www.bmszkihu/f3/2009f3 Forrai Erzsébet és Ladányi Erika: A hajléktalan embereket ellátó nappali intézmények, éjjeli menedékhelyek és átmeneti szállások vizsgálata, valamint az igénybevevők körében végzett felmérés eredményei. Hajléktalanakért Közalapítvány, Budapest 2008. http://www.hajlektalanokerthu/index2htm Simon Viola: Munkaerőpiaci reintegráció a hajléktalan ellátásban, „Együttes erővel” Equal Projekt, BMSZKI Budapest, 2005. Szerdahelyi István: Hajléktalanok http://irodalom.eltehu/ezredveg/0810/08103html 31 1. sz melléklet 1. sz táblázat: A megélhetési stratégia, kor szerinti megoszlása Megélhetési stratégia 30 év alatt 31-49 év kötött 50 év felett Gyűjt, kéreget, kap 1% 4,8% 2,9% Alkalmi munkát vállal 8,2% 15.7% 6,8% Szerződéses munkát végez 3,9% 9,7% 1% Támogatásokat, segélyek ig. 1% 3,9% 3,9% TB ellátásból él 5,8% 9,7% 5,8% Hozzátartozója látja el 3,9% 1%

1,9% Munkanélküli ellátásban részesül 3,9% 3,9% 1,9% Forrás: Saját felmérés adatai alapján 2. sz táblázat: A megkérdezettek munkavégzési jellemzői, viszonyulásai Kérdés Van úgy, hogy a rá váró munkát elhalasztja vagy, el sem kezdi Az álláskeresés problémát jelent számára Nehézséget okoz a mindennapi munka végzése Volt már úgy, hogy azért hagyott ott egy munkát, mert összeveszett a főnökével vagy egy munkatársával Szokta érdekelni, hogy a munka, amit végez, mi célt szolgál. A munkát, vagy akár az álláskeresést, terv szerint végzi Volt már úgy, hogy azért nem jelentkezett egy álláslehetőség kapcsán mert úgysem vennék fel Általában jól alkalmazkodik az új munkahelyen Szeret másokkal együtt dolgozni Csak akkor keres munkát, ha elfogy a pénze Alapvetően nem szeret dolgozni, de muszáj Valamikor szertett dolgozni, de mióta hajléktalan már nem Alapvetően szeret dolgozni Számára a munka nem csak pénzszerzés,

hanem egyéb szükséglet Majdhogynem munkamániás Egyáltalán Általában nem nem Néha Gyakran Szinte mindig 48,5% 22,3% 26,2% 2.9% 0,0% 40,8% 15,5% 15,5% 13,6% 14,6% 65% 13,6% 15,5% 2,9% 2,9% 46,6% 9,7% 37,9% 4,9% 1% 11,7% 6,8% 10,7% 24,3% 46,6% 25,2% 18,5% 13,4% 21,4% 21,4% 42,7% 16,5% 29,1% 9,7 % 1,9% 6,8% 32% 59,2% 2.9% 9,7% 6,8% 4,9% 15,5% 13,5% 27,2% 7,8% 4,9% 59,2% 1% 3,9 % 0,0% 1% 79,6% 62,1% 1,9% 83,5% 8,7% 3,9% 2,9% 1% 0,0% 1,9% 6,8% 35,9% 55,3% 5,8% 2,9% 8,7% 33% 49,5% 12,6% 21,4% 32% 21,4% 12,6% Forrás: Saját felmérés adatai alapján 32 3. sz táblázat: A kontrollcsoport munkavégzési jellemzői, viszonyulásai Kérdés 54 fő Van úgy, hogy a rá váró munkát elhalasztja vagy, el sem kezdi Az álláskeresés problémát jelent számára Nehézséget okoz a mindennapi munka végzése Volt már úgy, hogy azért hagyott ott egy munkát, mert összeveszett a főnökével vagy egy munkatársával

Szokta érdekelni, hogy a munka, amit végez, mi célt szolgál. A munkát, vagy akár az álláskeresést, terv szerint végzi Volt már úgy, hogy azért nem jelentkezett egy álláslehetőség kapcsán mert úgysem vennék fel Általában jól alkalmazkodik az új munkahelyen Szeret másokkal együtt dolgozni Csak akkor keres munkát, ha elfogy a pénze Alapvetően nem szeret dolgozni, de muszáj Alapvetően szeret dolgozni Számára a munka nem csak pénzszerzés, hanem egyéb szükséglet Majdhogynem munkamániás Egyáltalán Általában nem nem 9,23% 33.33% Néha Gyakran Szinte mindig 25,9% 20,37% 11,11% 11,11% 5,55,% 31,48% 38,88% 12,96% 11,11% 18,52% 35,18% 29,62% 5,55% 20,37% 50,00% 18,52% 9,23% 0% 16,67% 20,37% 18,52% % 20,37% 16,67% 24,07% 37,04% 7,41% 14,82% 0% 7,41% 72,22% 20,37 % 0% 12,96% 20,37% 44,45% 14,82% 7,41% 5,55% 16,67% 33,33% 24,07% 20,37% 51,85% 20,37% 16,67% 11,11% 14,82% 29,62% 24,07% 20,37% 9,23% 16,67% 38,88%

22,22% 12,96% 0% 5,55% 51,85% 20,37% 22,22% 34,07% 29,62% 29,62% 7,41% 12,96% 3,7% 3,7% Forrás: Saját felmérés adatai alapján 33 2. sz melléklet 1. sz ábra: A hajléktalanná válás fő oka % Egyéb Nem tudta tovább fizetni albérletét Albérletét felmondták Elege lett az egészből Nézetkülönbségek a szülőkkel Bántalmazás % Alkohol probléma, felelőtlen magatartás Megszűnt korábbi lakhatása Lakásmaffia áldozata Díjhátralék, banki kölcsön Munkahely elvesztése Válás, élettársi kapcsolat felbomlása 0,00% 5,00% 10,00% 15,00% 20,00% 25,00% Forrás: Saját felmérés adatai alapján 2. sz ábra: A munkanélküliség idejének, a kor szerinti megoszlása 10 év felett 5 év – 10 év 3 év – 5 év 2 év – 3 év 1 év – 2év Megkérdezett kora 50 év felett Megkérdezett kora 31-49 év Megkérdezett kora 30 év alatt ½ év – 1 év Kevesebb félévnél 0,00% 5,00% 10,00% 15,00% 20,00% 25,00% Forrás: Saját felmérés

adatai alapján 34 3. sz ábra: A megkérdezettek, munkanélküliek, munkátlanságának ideje és az életvitel helye szerinti megoszlás 10 év felett 5 év – 10 év 3 év – 5 év Családok ÁO Átmeneti szálló 2 év – 3 év Éjjeli menedék. 1 év – 2év ½ év – 1 év Kevesebb félévnél 0,00% 5,00% 10,00% 15,00% 20,00% Forrás: Saját felmérés adatai alapján 4. sz ábra: A megkérdezettek, munka és egyéb tevékenység megtervezése, ellátó intézményi megoszlásban. 40,00% 35,00% 30,00% 25,00% Éjjeli menhely 20,00% 15,00% 10,00% 5,00% 0,00% Átmeneti szálló Családok átmeneti otthona Soha Általában nem Néha Gyakran Szinte mindig Forrás: Saját felmérés adatai alapján 35 5. sz ábra: A megkérdezettek, munka és egyéb tevékenységének megtervezése, a legjellemzőbb foglalkozás összefüggésben. 35,00% 30,00% 25,00% 20,00% Segéd betanított munka 15,00% Szakmunka 10,00% 5,00% 0,00% Egyáltalán nem

Általában nem Néha Gyakran Szinte mindig Forrás: Saját felmérés adatai alapján nő Dolgozik férfi Dolgozik nő Nem dolgozik férfi 6. sz ábra: Brengelmann, „N” neutrocitás skála eredmények, dolgozik – nem dolgozik – férfi – nő összefüggésben Nem dolgozik tartomány feletti (23-38) átlag tartomány (18-22) 0,00% átlag alatti tartomány (0-17) 20,00% 40,00% 60,00% 80,00% 100,00% Forrás: Saját felmérés adatai alapján 36