Pszichológia | Tanulmányok, esszék » Horváth Zsuzsanna - Szerepek, szereptávolítás, szerepprioritások, Goffman szerepek

Horváth Zsuzsanna Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Interkulturális Pszichológia és Pedagógia MA Szerepek, szereptávolítás, szerepprioritások (Goffman: Én-ek egyidőben jelentkező sokfélesége) 1 Horváth Zsuzsanna Mottó: „az ember olyan környezetben létezik, amelyhez fennmaradása érdekében alkalmazkodnia kell.” (G. H Mead) Az én, az ego, nem csupán a szüleink genetikai állományának öröklődése bennünk, hanem minden olyan szociális és kulturális tényező függvénye, melyek születésünktől kezdve halálunkig befolyásolják a személyiség, az identitás kialakulását és fejlődését. Allport [1937] definíciója szerint a személyiség „azoknak a pszichofizikai rendszereknek a dinamikus szerveződése az egyénen belül, amelyek meghatározók a környezethez való alkalmazkodás tekintetében”. A szerzők többsége pedig egyetért abban, hogy a személyiség alkotóelemei a temperamentum, a

karakter és az intelligencia. A temperamentum a személyiség biológiai, a karakter a szociokulturális aspektusát jelenti, míg az intelligencia alkati és szociális faktorokon is alapul. A mai világban a társadalom rögzíti leginkább a személyek kategorizálására szolgáló eljárásokat, és a szociális helyzetek határozzák meg azokat a kategóriákat, melyekbe aktuálisan az egyén tartozik. Tehát egy egyén szociális identitását az első alkalommal meg lehet határozni, mert azonnal anticipálhatóak a kategóriái és sajátosságai. Születésünktől kezdve az egyik legfontosabb tanulási folyamat a szocializáció, a szociális tanulás. A szociális tanulás formái:  Utánzás: a szociális tanulás legelemibb formája. Számtalan viselkedésformát utánzással sajátítunk el, (pl. anyanyelv) A fejlődés során a leghamarabb az utánzás jelenik meg.  Modellkövetés: az utánzásnál magasabb szintű tanulási folyamat, itt már az utánzott

cselekvés mellett az is fontossá válik, ki az, akit utánzunk. A tanulás tehát modellválasztás alapján megy végbe. A modellválasztás történhet 2 Horváth Zsuzsanna egyszerű szimpátia alapján, szerepirigység, a szociális hatalom jelentette presztízs alapján is.  Azonosulás (identifikáció): a pszichoanalízis egyik központi fogalma, Freud nevéhez kötődik. Az azonosulás során a szándékosan vagy spontán választott modelltől átvett viselkedési minták a személyiségbe beépülve annak részévé válnak.  Belsővé tétel (interiorizáció): a szociális tanulás legmagasabb szintje. Az interiorizáció folyamatában már a modell nem játszik fontos szerepet. A viselkedésformák vagy értékek átvétele azért történik, mert az egybevág az egyén saját értékrendszerével és így annak átvétele magában is jutalomértékű. Az átvett viselkedésforma, érték, vélemény, stb. függetlenedik a forrástól, és szervesen beépül

a személyiségbe, azaz belsővé válik. 1 A szociális tanulás során szociális szerepeket sajátítunk el. Lifton szerint a szerep integrálja a feladatokat, funkciókat, viselkedésmódokat, amelyeket az egyén az egyes szituációkban, szociális kapcsolatokban gyűjtött össze, az adott szerephez pedig meghatározott jogok és kötelezettségek rendelődnek. [Lifton, 1993] A szerep tehát státuszoknak megfelelő, normák által szabályozott viselkedés. A szereptanulás során a modellkövető elsajátítja azokat a viselkedés módokat, amelyek egy-egy szerep megvalósításához szükségesek. Az én, a szerepek meghatározása, az arról való fogalomalkotás nehéz feladat a személyiség fejlődésének minden szakaszában. Baumeister [1998] csoportosításának lényege például az, hogy az egyén milyen funkciót tölt be az emberek életében. Így ő három különböző funkciókra vonatkozó énfogalmat különböztet meg, a reflexív funkcióra utaló

(öntudat, önreflexió, önbecsülés, öncsalás, önmanipuláció), az interperszonális funkciókra vonatkozó (önbemutatás, az én érzelmekkel telítettsége, bűntudat, szégyenérzet), s végül az én végrehajtó funkciójára utaló (önkontroll, 1 http://hu.wikipediaorg/wiki/Szocializ%C3%A1ci%C3%B3 3 Horváth Zsuzsanna autonómia, önszabályozás, önlegyőző magatartás) énfogalmakat. [Hankiss, 2005] Az, hogy egy időben több én, több szerep hat egy egyén aktuális tevékenyégére mára már bizonyított tény, maga a szerep is helyzethez kötött tevékenységrendszer, az egyén viselkedése pedig a helyzet és a tevékenységrendszer viszonyában határozható meg melyben az egyén bizonyos mértékű szabadság elnyeréséért küzd, az ún. szereptávolítás lehetőségéért [Goffman, 1981] A több én egy időben, egy személyiségben nem a skizoiditásra utal, hanem elsősorban arra, hogy az én hogyan éli meg belülről önmagát (I), azt, hogy a

többi ember hogyan ítéli őt meg kívülről (Me), és a társadalomban betöltött szerepét, státuszát, viszonyait. Mead ezt az elemet így fogalmazta meg:”az embernek annyi társadalmi énje van, ahány embercsoport van, amelynek a véleményére ad” Így mondható, hogy az embernek egyszerre több énje van, több szerepnek felel meg egyidőben. Egyszerre lehet egy „fizikai énje” (sportoló), „pszichológiai énje” (intro- vagy extrovertált), „kollektív énje” (spanyol, portugál, francia), „szakmai énje” (orvos, tanár, mérnök), „emberi kapcsolatot” betöltő énje (apa, anya, gyermek), stb. [Hankiss, 2005] Tehát az egyénben lévő több én több szerepet jelent, melyek közül mindig a helyzethez kötött tevékenységrendszernek megfelelően kell kiválasztania a megfelelőt. Ennek azonban mindig kettős interakciónak kellene lennie, mert a helyzetben fellépő feladat megoldásához illeszkedik a választott szerep, de nincs teljes

alávetés a szerepnek. (Tegyük fel, hogy van egy menedzser, aki reggeltől délutánig az intézményes szerepének megfelelően cselekszik, de van egy lázas fia, akit haza kell vinnie az iskolából. Ekkor szerencsés esetben az intézményes szerep háttérbe szorul, és apává válik, majd visszatérvén a munkahelyére, újra az előző szerepének megfelelően tevékenykedhet, eltávolítva, de nem elszakadva az apai szerepétől.) A szerepeket a társadalom kreálja, mi magunk csak választunk ezekből, vagy „beleszületünk” ezekbe az intézményes szerepekbe, természetesen mindig az életkor függvényében. 4 Horváth Zsuzsanna Az idő múlásával és a tanulási folyamat fejlődésével, ismereteink szélesítésével a szerepek és a hozzá kapcsolódó státuszok folyamatosan változnak. A gyermekkorban már megkezdődik a nemi szerepek kialakulása, miszerint kislány vagy kisfiú az illető, tehát babával vagy kisautóval játszik, kék vagy

rózsaszín ruhát hord, sírhat-e, ha elesik, vagy „katonadolog”. Azok a sztereotípiák, hogy milyennek kell egy kislánynak vagy egy kisfiúnak lennie, legfőképpen a szülők tapasztalataiból és elképzeléseiből származnak, így a szülők a társadalom által elfogadott szerepre nevelik a gyermekeiket. Fiús fiúkat és lányos lányokat igyekeznek az óvodáig eljuttatni, akik viselkedése általában megfelel nemi identitásuknak, hogy a kisfiú ne lepje meg az óvónénit azzal, hogy inkább a babát szeretné öltöztetni, vagy a kislány a kisautóval szeretne brummogni. [Cohen, 2006] (Természetesen számtalan kísérletet végeztek arra vonatkozóan, hogy ha a gyermeknek nem sugallják a nemi szerepének megfelelő játékokat, akkor mit választana. A fiúk bizonyítottan inkább technikai értékeket részesítik előnyben, az autókat és építőkockákat, míg a lányok az esztétikára fektetnek nagyobb hangsúlyt, így a színes házakat és babákat

preferálják.) Az óvoda után az iskoláskor következik, ahol szinte egyik napról a másikra bekerülnek a gyerekek abba a körforgásba, mely az egész életükön át kíséri őket. A mindennapos mókuskerékbe, miszerint minden nap időben kell kezdeni a napot és teljesíteni ahhoz, hogy a szülők által elképzelt és a saját jövőképük mindinkább tisztulhasson. Ám a középiskolai évek, a kamaszkor nem segít ebben, hiszen ez a lázadás kora, amikor már nem érzi magát az egyén gyermeknek, de még senki nem kezeli felnőttként, a szüleire haragszik, identitásválságba kerül, a kortárskapcsolatok egyre erősebbek, a párkapcsolati igények fellépnek, a nemek közti mentalitásbeli különbségek is egyre mélyülnek. Érdekes kérdés vetődött fel bennem a serdülőkor kapcsán. A serdülőkorban folyamatosan szerepeknek kell megfelelnünk, legalább háromnak; van egy az iskolában (tanuló), egy otthon (gyermek), és egy a kortársi (barát) közegben.

A jövőről kell döntéseket hozni, anélkül, hogy azt érezné, bárkitől segítséget kaphat. Ebből az identitáskrízisből pedig a serdülőkorban nagyon sokan 5 Horváth Zsuzsanna és egyre többen - választják menekülési útvonalként az úgynevezett Szerepjátékot (angolul role-playing game; RPG), melynek lényege, hogy a fiatal választ magának egy már meglévő karaktert (nagyon fontos, hogy adva vannak a jó és rossz tulajdonságai), és játszhat az életével, karakterével egy illúzió-világban felelősség nélkül, hiszen ha elveszíti az „életét”, csak egy újabb körben vissza kell szállnia egy másik karakterrel, és más módszerrel játszania. (Maga a játék társaságban zajlik, a játékosok verbális úton alakítanak egy közösen elképzelt fantáziavilágot, ahol a játék menete hasonlít egy közösen kitalált könyv vagy film cselekményére. A játékosok az ebben a világban létező karakterek egyikét valósítják meg,

melyek leggyakrabban fantasy történetekből, például A Gyűrűk Urából fakadnak; tündék, varázslók, orkok, stb. A történet alapötletét a mesélő határozza meg Tetteiket legtöbbször egy asztal körül ülve szóban közlik a többi játékossal, de van már olyan helyzet is, ahol egy nagyobb térben akár el is játsszák azokat.) Tehát nem a saját életében fellépő kérdésekkel, döntési helyzetekkel, krízisekkel foglalkozik, hanem eltávolítja magától minden szerepét, az intézményest és a családit is, hogy a gondok, nehéz helyzetek egy időre feledésbe merülhessenek. Ám ezzel az időszakkal még nincs vége az identitáskeresésnek és személyiségépítésnek, mert a „korral nőnek a gondok is”. Az egyetemi, főiskolai lét ugyan még elvileg megnyújtja a kevesebb teherrel, kisebb felelősséggel járó ifjúkort, de a mai világban már ez is átalakulóban van. Ha a tandíjért nem is annyian, a megélhetésért már elég sokan

vállalnak munkát egyetemi éveikben. Természetesen, ha azt az alaphelyzetet veszem alapul, hogy a hallgató főállásban hallgató, nincs más dolga, csak bejárni az óráira és letenni a vizsgáit, még akkor is nehéz helyzet tárul a szemem elé. Az egyetem alatt a legerősebb a párkeresés mechanizmusa, amikor a fiatalok már közös jövőben, gyermekvállalásban, közös egzisztencia-teremtésben gondolkodnak. Felértékelődik a kapcsolati tőke, nagyobb a verseny az egyetemen, és egyre tisztábban látható, hogy a munkaerőpiac befogadása véges, így a teljesítmény 6 Horváth Zsuzsanna maximalizálása, és a jó kapcsolatok kialakítása is egyre fontosabb lesz. A jövőkép szűkül, már korántsem annyi a választási lehetőség, mint az egyetemi évek előtt. Az emberi élet következő színtere a munka világa, mellyel egyidőben ideális esetben a házasság, családalapítás, otthonteremtés is megtörténik. Tehát a felelősségteljes szerepek

száma megnő, egyszerre kell férfinek, férjnek, apának, családfenntartónak lenni, illetve nőnek, feleségnek, anyának és szintén dolgozó nőnek lenni. (A mai világban ugyanis a háztartásbeliség nagyon ritka, aminek oka egyrészt az, hogy két fizetés is kevés a megélhetéshez, másrészt a nőknek is szükségük van a munkahelyre, szociális kapcsolatokra, harmadrészt pedig „főállású anyának” lenni társadalmi státuszvesztéssel jár.) Goffman [1981] szemléletes példája a szereptávolításra a sebészorvos mintáján, helyzetein keresztül valósult meg az Én-ek egyidőben jelentkező sokfélesége című tanulmányában, melynek analógiájára különböző munkák, állások egyértelműen hozhatóak. (ügyvéd, pedagógus) Úgy gondolom azonban, hogy nem csupán az intézményes szerepek szereptávolítása fontos a személyiség harmóniájához, hiszen a szereptávolításhoz több szerep kell. Anya – feleség – nő –

dolgozó nő Ezek mind olyan fogalmak, melyek külön-külön is komoly társadalmi követelményekkel, és identitásképzéssel járnak. Mi is a család? „Hagyományos értelemben a család egy olyan elsődleges szociális csoport, amelybe az egyének beleszületnek, s amely kezdetben biztosítja táplálásukat, intim viszonyaival hozzájárul a fizikai és lelki védelmükhöz” [Barnes, 1984]. Winnicott szerint pedig a család „alapja az anyák és apák szövetsége, közös felelősségben azért, 7 Horváth Zsuzsanna akit együtt hoztak létre, s akit új emberi lénynek nevezünk” [Winnicott, 1999]. A két definíció közötti különbséget a felelősségvállalásban látom, Winnicott szerint a család nem csupán védelmi funkciót tölt be, hanem felelősséggel is jár azokért, akik rászorulnak, egymásért és saját magukért. Mit jelent egy család otthonteremtő tagjának lenni? Gyermek(ek)et vállaló és nevelő család esetében a nők

általában első helyre rangsorolják anya szerepüket, ezt követi a feleség szerepe, majd csak harmadikként jelenik meg a munkával kapcsolatos szerep [Kálmán, 2004] A feleség szerepe az állandó anyaszerepnek való megfelelés következtében lényegesen változhat, és általában változik is, sajnos általában nem a jó irányba. A gyermek problémái, gondozása, nevelése, a napi feladatok szervezése, lebonyolítása az esetek legnagyobb részében az anyára hárulnak, illetve az anya veszi magára. Ez akkora terhet jelent számára, hogy egyszerűen képtelen megfelelni a többi szerepének. A nő feleségszerepe háttérbe szorul, magára hagyva ezzel a férjet, aki gyakorlatiasabb gondolkodásával nagyon leegyszerűsítve annyit észlel, hogy a gyermek elvette tőle a feleségét [Kálmán, 2004]. Az anya mindeközben háztartást vezet, sajnos sok esetben nem „jut” energiája a feleség-szerepnek megfelelően eleget tenni. Sokszor látható, hogy az anya

kilép nő-szerepéből, annyira lefoglalja a gyermek nevelése. Nem törődik önmagával sem külsőleg, sem belsőleg Így kinézete hanyag, ápolatlan, nem kívánatos lesz, ami persze kihat a feleség szerep alakulására is. Belső hangulatával sem foglalkozik, nem törődik azzal, hogy ő mit szeretne. Nem engedi meg magának, hogy színházba, moziba, szórakozni menjen. A fent leírtak természetesen folytonos interakciók és reakciók eredményei, aminek legtöbbször az anyák és az apák részvételével, de mások, például a nagyszülők is meghatározóak lehetnek a szerepek egyensúlyának felbomlásában. És mi történik, ha az anya mindennap dolgozni is jár? 8 Horváth Zsuzsanna Természetesen a betöltött állástól, a munkahelytől függ, hogy az anya mennyire tudja az anyaszerepétől távolítani magát, és, hogy azután hazaviszi-e a munkahelyi terheket, terheli-e a családi légkört a munkahelyi frusztrációival. Tehát az anya egy pedagógus,

elhivatott, igazi pedagógus-karakter. Szereptávolítás szempontjából komoly akadályokba ütközik mind a munkahelyén, mind otthon. A két szerep komplexen adja az ő személyiségét, hiszen az iskolában felelősséggel tartozik az általa oktatott gyerekekért, ahogyan a saját gyermekéért mindig és mindenkor, de közben a saját gyermekéhez sem tud bizonyos helyzetekben nem pedagógusként viszonyulni. Természetesen, ha feltételezünk egy szélsőséges esetet, miszerint a gyermeke eltörte a kezét, akkor a pedagógusból azonnal anya lesz (ami persze nem jelent kizárólagosságot), és a többi pedagógusra bízza az osztályt, melyben tanított és gyermekéhez siet. Minden bizonnyal ez a reakció várható egy vezető beosztású nőtől is, aki akár az általa szervezett konferenciát is otthagyná, ha a gyermeke rosszul van. (Egyébként épp ez a viselkedés az, ami a leggyakoribb kritika a női vezetőkkel szemben, hogy a gyermekük miatt nem csupán

szereptávolítás, hanem akár komoly ellenállás is bekövetkezhet. ) Ha egy ideális napot elképzelek szerepeknek, megfelelő szerepprioritások mentén, akkor valahogy így zajlana. 6:00 – 8:00  A gyermek felkészítése az óvodára, iskolára, elköszönés, biztatás a nap sikerességét illetően. (anyaszerep) 8:30 – 17:00  A munka világa, a teljesítménycentrikus szemlélet győzelme, melyben az anya hordozza anyaságának, és feleség-szerepének jegyeit. (Irodában az asztalon a gyermekről kép) 17:30 – 20:00  A gyermek felkészítése a másnapra. 20:00 – 22:00  Pihenés, szórakozás, sport. 9 Horváth Zsuzsanna Ebben sajnos azonban nincsenek benne azok a plusz kötelezettségek, melyekkel az élet önmagában együtt jár, pedagógusként az óravázlat elkészítése, menedzserként az otthonról való munka, a szociális kapcsolatok ápolása. Ezek mind olyan tényezők, melyek terhelik azt a képet, melyet, mint követendő mintát

felállít egy szülő, hogy miként kell gyermeket nevelni, dolgozni, barátkozni, szórakozni a nap gyorsan múló 24 órájában. A szereptől való távolodás azonban nem mindig ilyen egyértelmű, mint a fent említett esetben. A szereptávolítás fő funkciója ugyanis nem az ellenállás, hanem a szabadság és mozgástér minél nagyobbá tétele, a belső feszültség explicitté válása a szerep korlátai miatt. A tizenéves kislányok, amikor még a smink funkcióját túlértékelve szinte „bohócra” festik magukat, hogy távolodjanak a kislány szereptől, és közeledjenek a média által, és az utcán látott női szerephez, vagy az egyenruhát megkövetelő iskolák tanulói, akik köpenyei, ruhái alól kilóg egy-egy kendő. Illetve ilyen az az eset is, amikor fiatal pszichiáterek nyitott gallérú ingekben járnak. [Goffman, 1981] A média hatása a gyermekekre, (és sajnos a felnőttekre is) úgy hiszem, hogy túlértékelt, sokszor olyan alacsony

színvonalat közvetít, mely a személyiség fejlődése szempontjából nem hasznos. Azok az idealizált világok, melyek megjelennek nap mint nap az emberek életében, arra adnak alapot, hogy a saját életükkel elégedetlenek legyenek, mindig többre, másra vágyjanak, a külsejükkel soha ne legyenek elégedettek, a pénz után sóvárogjanak, mert ha pénzed van, boldog vagy. A ránk osztott és magunktól kiválasztott szerepeknek való megfelelés mindig nehéz feladat volt és az is lesz, összeegyeztetni időben, térben, magunkban azt a sok impulzust, én-t és szerepet, mely velünk, körülöttünk, bennünk létezik nem könnyű, de megtanulható, kellő önreflexióval kordában tartható és teljessé tehető. 10 Horváth Zsuzsanna Felhasznált és hivatkozott irodalom Assagioli, R.; Maslow, A; Wilber, K: Bevezetés a transzperszonális pszichológiába (2006), Budapest, Ursus Libris Baron-Cohen, Simon: Elemi különbségek (2006); Budapest, Osiris Kiadó

Goffman, E.: Én-ek egyidőben jelentkező sokfélesége; In: Erving Goffman: A hétköznapi szociálpszichológiája (1981); Budapest, Gondolat Kiadó Goffman, E.: Szereptávolítás; In: Erving Goffman: A hétköznapi szociálpszichológiája (1981); Budapest, Gondolat Kiadó Goffman, E.: Stigma és szociális identitás; In: E Goffman: Stigma (1963) Hankiss Elemér: Az ezerarcú én (2005); Budapest, Osiris Kiadó Kálmán Zsófia: Bánatkő. Sérült gyermek a családban (1994); Bliss Alapítvány, Budapest, Keraban Könyvkiadó Lifton, Robert Jay: The Protean Self (1993) New York Maslow, Abraham: A lét pszichológiája felé (2003); Budapest, Ursus Libris Könyvkiadó 11