Alapadatok
Év, oldalszám:2007, 5 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:60
Feltöltve:2011. május 15.
Méret:70 KB
Intézmény:
-
Megjegyzés:
Csatolmány:-
Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!
Értékelések
Nincs még értékelés. Legyél Te az első!Mit olvastak a többiek, ha ezzel végeztek?
Tartalmi kivonat
Dr. Nagy László A BIZTONSÁGPOLITIKA ÉS A TERRORIZMUS A terrorizmus jelenlegi biztonságpolitikai megközelítése egyértelmű: a biztonsági kihívások, kockázati tényezők között előkelő helyre sorolja minden mérvadó dokumentum. Ebben a kérdésben nagyfokú összhang tapasztalható szinte minden (európai illetve nyugati) ország részéről, sőt a világ országainak nagy többsége részéről, beleértve például Oroszországot vagy Kínát is. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy egy vonatkozásban rendkívül nehéz egységes álláspontra jutni: olykor elmosódik a különbség a terroristák és a szabadságharcosok között, pontosabban a kétféle kategóriát attól függően alkalmazzák, hogy ki hogyan ítéli meg az adott esetet. Példaként a csecsenföldi eseményekre utalok, amelyet Oroszország mindig is tisztán belpolitikai kérdésként kezelt, mint egyértelműen terrorista akciók sorozatát, miközben a nemzetközi közvélemény
másképpen ítélte meg a csecsen szeparatista mozgalmak törekvéseit. Ellentmondásos helyzet, amelyet csak némiképp oldott fel az a tény, hogy 2001 szeptember 11-e után Moszkva sikeresen tüntette fel a csecsenföldi eseményeket a nemzetközi terrorizmus ellen folytatott világméretű küzdelem egyik nem is kevéssé fontos frontjának. Valóban, ha a Helsinki Záróokmány alapján értelmezzük a problémakört, akkor egyértelműen kitapintható az ellentmondás a nemzetközi jog két alapvető princípiuma a népek önrendelkezési joga és az államok szuverenitása, határaik sérthetetlensége között. A két elv olykor egyértelműen kizárja egymást, az egyik csak a másik rovására érvényesülhet, mint például Koszovó vagy éppen Csecsenföld esetében. A koszovói albánok és a csecsen szeparatisták hazájuk függetlenedéséért küzdenek, és eközben óhatatlanul megsértik az „anyaország”, vagyis Szerbia illetve Oroszország szuverenitását.
Vagyis hát a baj gyökere nem ebben keresendő, hanem abban, hogy küzdelmük során sajnos nem ritkán terrorista módszerekhez és eszközökhöz folyamodnak (gondoljunk az UCsK néven ismertté vált Koszovói Felszabadítási Hadsereg akcióira például szerb tisztségviselők vagy rendőrök ellen, illetve a 2002 októberi moszkvai színházfoglalásra vagy a 2004 szeptemberi beszláni tragédiára). Véleményem szerint meg kell tehát különböztetnünk a terrorista eszközöket is alkalmazó függetlenségi küzdelmeket napjaink terrorizmusának egy másik vonulatától, amelyet általánosságban nemzetközi terrorizmusnak neve43 zünk és általában az al-Kaida nevű szervezettel azonosítunk. Különbséget kell tennünk a kettő között, miközben a terrorista módszerek alkalmazását egyértelműen el kell ítélnünk: semmiféle nemes cél nem teheti elfogadottá és nem legitimálhatja véletlenszerűen a helyszínen tartózkodó, ártatlan emberek
meggyilkolását. A különbség az említett két vonulat között a célokban van. Óriási történelmi múltra tekinthetnek vissza és alapvetően pozitív megítélésnek örvendenek (általában persze kivételt képez az a fél, amely ellen a függetlenségi küzdelmek irányulnak). A függetlenségi küzdelmek általában el szoktak határolódni a nemtelen cselekedetektől, sőt, annál nagyobb megbecsülésben részesülnek, minél inkább elhatárolódnak. A függetlenségi küzdelmektől viszont minden korban élesen (vagy kevésbé élesen) elválasztották a szimpla kalózkodást, amelyet hivatalosan legalábbis minden kormány elítélt. A legújabb korban Európában is tanúi lehettünk néhány etnikai vagy nemzetiségi csoport hasonló küzdelmeinek, elegendő az IRA-t vagy a baszk ETA-t említeni. Meggyőződésem, hogy sikertelenségük és népszerűségvesztésük egyik oka éppen a terrorista módszerek (robbantások, gyilkosságok) alkalmazása volt A már
említett Koszovóban viszont a függetlenségért vívott küzdelem sikerre van ítélve megjegyzendő, hogy egy gyenge pozícióban, „rossz passzban” lévő Szerbiával szemben. Csecsenföldön pedig a szeparatista mozgalmak egyelőre kudarcra vannak kárhoztatva éppen, mert egy nagyon erős pozícióban lévő Oroszországgal állnak szemben. Az eredmény vagy eredménytelenség tehát nincs közvetlen kapcsolatban az alkalmazott módszerekkel, sokkal inkább a nemzetközi helyzet aktuális erővonalaival. Ezeknek a mozgalmaknak azonban van egy közös jellemzőjük: mindegyik rendelkezik egy egyértelmű célországgal, amellyel szemben a függetlenséget ki akarja vívni. Más a helyzet az al-Kaida terrorista csoporttal fémjelzett nemzetközi terrorizmussal. A jelenségnek, a tünetcsoportnak ez az elágazása nem nevezhető függetlenségi mozgalomnak abban az értelemben, hogy egy adott ország kötelékéből kívánna kiválni. Abban a közvetett értelemben persze
elfogadható lenne a magyarázat, hogy ők a leegyszerűsítve Nyugatnak nevezett társadalmi berendezkedés befolyásától szeretnének megszabadulni Ez a törekvés a globalizálódás mai szintjén aligha reális. Bennünket azonban jobban érdekel az ilyesfajta terrorista csoportok működése, amely szorosan összefügg az előbbiekben említett sajátossággal. Hiszen míg az „igazi” függetlenségi mozgalmak számára az akcióik által kiváltott félelem, rettegés és iszonyat csupán eszköz végső céljuk, a függet44 lenség elérése érdekében, addig az al-Kaida-féle szervezetek számára ugyanez nem eszköz, hanem szinte a végső cél, ami nem más, mint a megtámadott fél teljes önfeladása. Azzal, hogy az Egyesült Államok a terrortámadások kivédése érdekében kénytelen volt súlyosan korlátozni az emberi jogokat (amelyek az amerikai társadalom büszkeségre okot adó vívmányai voltak), már el is mozdult a terroristák által kívánt
irányban. A csecsenek terrorakcióinak Oroszország véget vethetne azáltal, hogy kivonja csapatait és megadja a függetlenséget a Csecsen Köztársaságnak, viszont az al-Kaidát nem lehet megbékíteni, részeredményekkel kielégíteni, engedményekkel megszelídíteni. Így kell értelmezni és így nyer értelmet az az alapállás, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem a szó szoros értelmében élet-halál harc. És még valamit nem lehet. Nem lehet a terroristákat „hagyományos” módon elrettenteni, különösen igaz ez az állítás az öngyilkos terroristákra Szót kell ejteni a terrorista csoportok és mozgalmak utánpótlásáról. E vonatkozásban is vannak meglepő, új jelenségek Azon egyáltalán nem lepődünk meg, hogy a palesztín terrorista szervezeteknek szinte kimeríthetetlen utánpótlási bázisát alkotják a menekülttáborok, amelyekben százezrek élnek a kitörés minden reménye nélkül. Számukra nem ugyanakkora áldozat
vállalkozni az öngyilkosságra, mint az átlag európai számára, mert az életük kilátástalan, ráadásul vallási meggyőződésük is elősegíti az ilyen elhatározást, nem is beszélve az innen-onnan származó anyagi támogatásról a mártírok családjának. Az sem kelt nagy meglepetést, hogy az elmaradott afgán vidékek lakossága jó befogadó közeg a szélsőséges iszlám tanok számára. Az azonban több, mint meglepő, hogy a Londonban végrehajtott merénylet elkövetői között döntő többségben voltak a másodikharmadik generációs, felsőfokú végzettségű, Nagy-Britanniában szocializálódott muzulmánok, olykor pedig az iszlám vallásra felnőtt korban áttért emberek csatlakoznak a terrorista szervezetekhez. Végül még egy pszichológiai sajátosságról kívánok szólni. A terrorizmus kétélű fegyver. Ebben a vonatkozásban olyan, mint az atombomba: abban a mennyiségben, amelyben rendelkezésre áll, katonai célok elérésére, a
győzelem kivívására már nem alkalmas. A terrorizmust nem a mennyisége teszi kétélűvé, hanem a természete. Amennyire ismerni lehet a történetet mert a terrorizmus a sötét titkok egyike Oszama bin Ladent az amerikaiak „találták ki” a szovjetek afganisztáni beavatkozása idején. A terrorista azonban könnyen önjáróvá válik, saját törvényei szerint kíván működni, mint a megbomlott agyú robot. Törvényei pedig öntörvényűek, cselekedetei kiszámíthatatlanok Így történhetett, hogy Oszama bin Laden saját korábbi kenyéradó gazdáira mért érzékeny csapást. 45 A világban sok ország van, amely kisebb-nagyobb mértékben, ilyen-olyan céllal otthont és támogatást adott vagy ad ma is terroristáknak. Egyre inkább rá kell jönniük azonban, hogy a tűzzel játszanak, amely őket magukat is elemésztheti. Ezért sikerülhetett az Egyesült Államoknak szinte világméretű egységfrontot kialakítani a szeptember 11-ei támadás után,
amelyhez például még a pakisztáni kormány is csatlakozott, bár feltételezések szerint nem szívesen és nem őszintén. Más kérdés, hogy az Egyesült Államok ezt az értékes eredményt eltékozolta iraki beavatkozásával, de ez már egy másik történet. Köszönöm a figyelmet. 46 A biztonságpolitika és a terrorizmus. 43 47
másképpen ítélte meg a csecsen szeparatista mozgalmak törekvéseit. Ellentmondásos helyzet, amelyet csak némiképp oldott fel az a tény, hogy 2001 szeptember 11-e után Moszkva sikeresen tüntette fel a csecsenföldi eseményeket a nemzetközi terrorizmus ellen folytatott világméretű küzdelem egyik nem is kevéssé fontos frontjának. Valóban, ha a Helsinki Záróokmány alapján értelmezzük a problémakört, akkor egyértelműen kitapintható az ellentmondás a nemzetközi jog két alapvető princípiuma a népek önrendelkezési joga és az államok szuverenitása, határaik sérthetetlensége között. A két elv olykor egyértelműen kizárja egymást, az egyik csak a másik rovására érvényesülhet, mint például Koszovó vagy éppen Csecsenföld esetében. A koszovói albánok és a csecsen szeparatisták hazájuk függetlenedéséért küzdenek, és eközben óhatatlanul megsértik az „anyaország”, vagyis Szerbia illetve Oroszország szuverenitását.
Vagyis hát a baj gyökere nem ebben keresendő, hanem abban, hogy küzdelmük során sajnos nem ritkán terrorista módszerekhez és eszközökhöz folyamodnak (gondoljunk az UCsK néven ismertté vált Koszovói Felszabadítási Hadsereg akcióira például szerb tisztségviselők vagy rendőrök ellen, illetve a 2002 októberi moszkvai színházfoglalásra vagy a 2004 szeptemberi beszláni tragédiára). Véleményem szerint meg kell tehát különböztetnünk a terrorista eszközöket is alkalmazó függetlenségi küzdelmeket napjaink terrorizmusának egy másik vonulatától, amelyet általánosságban nemzetközi terrorizmusnak neve43 zünk és általában az al-Kaida nevű szervezettel azonosítunk. Különbséget kell tennünk a kettő között, miközben a terrorista módszerek alkalmazását egyértelműen el kell ítélnünk: semmiféle nemes cél nem teheti elfogadottá és nem legitimálhatja véletlenszerűen a helyszínen tartózkodó, ártatlan emberek
meggyilkolását. A különbség az említett két vonulat között a célokban van. Óriási történelmi múltra tekinthetnek vissza és alapvetően pozitív megítélésnek örvendenek (általában persze kivételt képez az a fél, amely ellen a függetlenségi küzdelmek irányulnak). A függetlenségi küzdelmek általában el szoktak határolódni a nemtelen cselekedetektől, sőt, annál nagyobb megbecsülésben részesülnek, minél inkább elhatárolódnak. A függetlenségi küzdelmektől viszont minden korban élesen (vagy kevésbé élesen) elválasztották a szimpla kalózkodást, amelyet hivatalosan legalábbis minden kormány elítélt. A legújabb korban Európában is tanúi lehettünk néhány etnikai vagy nemzetiségi csoport hasonló küzdelmeinek, elegendő az IRA-t vagy a baszk ETA-t említeni. Meggyőződésem, hogy sikertelenségük és népszerűségvesztésük egyik oka éppen a terrorista módszerek (robbantások, gyilkosságok) alkalmazása volt A már
említett Koszovóban viszont a függetlenségért vívott küzdelem sikerre van ítélve megjegyzendő, hogy egy gyenge pozícióban, „rossz passzban” lévő Szerbiával szemben. Csecsenföldön pedig a szeparatista mozgalmak egyelőre kudarcra vannak kárhoztatva éppen, mert egy nagyon erős pozícióban lévő Oroszországgal állnak szemben. Az eredmény vagy eredménytelenség tehát nincs közvetlen kapcsolatban az alkalmazott módszerekkel, sokkal inkább a nemzetközi helyzet aktuális erővonalaival. Ezeknek a mozgalmaknak azonban van egy közös jellemzőjük: mindegyik rendelkezik egy egyértelmű célországgal, amellyel szemben a függetlenséget ki akarja vívni. Más a helyzet az al-Kaida terrorista csoporttal fémjelzett nemzetközi terrorizmussal. A jelenségnek, a tünetcsoportnak ez az elágazása nem nevezhető függetlenségi mozgalomnak abban az értelemben, hogy egy adott ország kötelékéből kívánna kiválni. Abban a közvetett értelemben persze
elfogadható lenne a magyarázat, hogy ők a leegyszerűsítve Nyugatnak nevezett társadalmi berendezkedés befolyásától szeretnének megszabadulni Ez a törekvés a globalizálódás mai szintjén aligha reális. Bennünket azonban jobban érdekel az ilyesfajta terrorista csoportok működése, amely szorosan összefügg az előbbiekben említett sajátossággal. Hiszen míg az „igazi” függetlenségi mozgalmak számára az akcióik által kiváltott félelem, rettegés és iszonyat csupán eszköz végső céljuk, a függet44 lenség elérése érdekében, addig az al-Kaida-féle szervezetek számára ugyanez nem eszköz, hanem szinte a végső cél, ami nem más, mint a megtámadott fél teljes önfeladása. Azzal, hogy az Egyesült Államok a terrortámadások kivédése érdekében kénytelen volt súlyosan korlátozni az emberi jogokat (amelyek az amerikai társadalom büszkeségre okot adó vívmányai voltak), már el is mozdult a terroristák által kívánt
irányban. A csecsenek terrorakcióinak Oroszország véget vethetne azáltal, hogy kivonja csapatait és megadja a függetlenséget a Csecsen Köztársaságnak, viszont az al-Kaidát nem lehet megbékíteni, részeredményekkel kielégíteni, engedményekkel megszelídíteni. Így kell értelmezni és így nyer értelmet az az alapállás, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem a szó szoros értelmében élet-halál harc. És még valamit nem lehet. Nem lehet a terroristákat „hagyományos” módon elrettenteni, különösen igaz ez az állítás az öngyilkos terroristákra Szót kell ejteni a terrorista csoportok és mozgalmak utánpótlásáról. E vonatkozásban is vannak meglepő, új jelenségek Azon egyáltalán nem lepődünk meg, hogy a palesztín terrorista szervezeteknek szinte kimeríthetetlen utánpótlási bázisát alkotják a menekülttáborok, amelyekben százezrek élnek a kitörés minden reménye nélkül. Számukra nem ugyanakkora áldozat
vállalkozni az öngyilkosságra, mint az átlag európai számára, mert az életük kilátástalan, ráadásul vallási meggyőződésük is elősegíti az ilyen elhatározást, nem is beszélve az innen-onnan származó anyagi támogatásról a mártírok családjának. Az sem kelt nagy meglepetést, hogy az elmaradott afgán vidékek lakossága jó befogadó közeg a szélsőséges iszlám tanok számára. Az azonban több, mint meglepő, hogy a Londonban végrehajtott merénylet elkövetői között döntő többségben voltak a másodikharmadik generációs, felsőfokú végzettségű, Nagy-Britanniában szocializálódott muzulmánok, olykor pedig az iszlám vallásra felnőtt korban áttért emberek csatlakoznak a terrorista szervezetekhez. Végül még egy pszichológiai sajátosságról kívánok szólni. A terrorizmus kétélű fegyver. Ebben a vonatkozásban olyan, mint az atombomba: abban a mennyiségben, amelyben rendelkezésre áll, katonai célok elérésére, a
győzelem kivívására már nem alkalmas. A terrorizmust nem a mennyisége teszi kétélűvé, hanem a természete. Amennyire ismerni lehet a történetet mert a terrorizmus a sötét titkok egyike Oszama bin Ladent az amerikaiak „találták ki” a szovjetek afganisztáni beavatkozása idején. A terrorista azonban könnyen önjáróvá válik, saját törvényei szerint kíván működni, mint a megbomlott agyú robot. Törvényei pedig öntörvényűek, cselekedetei kiszámíthatatlanok Így történhetett, hogy Oszama bin Laden saját korábbi kenyéradó gazdáira mért érzékeny csapást. 45 A világban sok ország van, amely kisebb-nagyobb mértékben, ilyen-olyan céllal otthont és támogatást adott vagy ad ma is terroristáknak. Egyre inkább rá kell jönniük azonban, hogy a tűzzel játszanak, amely őket magukat is elemésztheti. Ezért sikerülhetett az Egyesült Államoknak szinte világméretű egységfrontot kialakítani a szeptember 11-ei támadás után,
amelyhez például még a pakisztáni kormány is csatlakozott, bár feltételezések szerint nem szívesen és nem őszintén. Más kérdés, hogy az Egyesült Államok ezt az értékes eredményt eltékozolta iraki beavatkozásával, de ez már egy másik történet. Köszönöm a figyelmet. 46 A biztonságpolitika és a terrorizmus. 43 47
Írásunkban a műelemzések készítésének módszertanát járjuk körül. Foglalkozunk az elemzés főbb fajtáival, szempontjaival és tanácsokat adunk az elemzés legfontosabb tartalmi elemeivel kapcsolatban is. Módszertani útmutatónk főként tanulók számára készült!
