Agrártudomány | Állattartás » Pető Ferenc - Kollektív döntések hatékonysága a helyi halászat példáján

Széchenyi István Szakkollégium Kollektív döntések hatékonysága a helyi halászat példáján Law and Economics kurzus Készítette: Pető Ferenc 2007. május 10 Absztrakt Dolgozatomban bemutatom a helyi közjószágok, természeti erőforrások sajátosságait, speciálisan a halállomány, mint mobil erőforrás tulajdonságait. Bemutatom melyek lehetnek azok az ismérvek, amelyek alapján érdemes különbséget tenni az egyes helyi közösségek között. Majd számos példa segítségével kísérletet teszek arra, hogy megállapítsam melyek az érintett csoport fő jellemzői, ami alapján megítélhető, hogy egy adott közösség képes lehet-e hatékony szabályozást kialakítani az adott természeti erőforrás megóvása, vagy mint látni fogjuk saját anyagi helyzete, érdekében. A példák alapján arra jutok, hogy a legfontosabb tényezők a csoportnagyság, a csoport homogenitása és a halászok által használt felszerelés homogenitása. 2

Tartalomjegyzék Bevezetés . 4 Gondolati keret . 4 Államosítás vagy privatizáció . 4 A helyi közjószágok sajátosságai . 5 A helyi befolyásoló tényezők. 6 Informális ösztönzők . 7 Példák . 8 Washington állami lazachalászat . 8 A törökországi Alanya halászai. 9 A szenegál partmenti halászok . 10 További példák . 10 Összefoglalás . 12 Irodalomjegyzék . 13 3 Bevezetés Ma is aktuális probléma az ún. helyi közjószágok, tipikusan természeti erőforrások, megóvásának problémája. A megoldási kísérleteket több ismérv mentén is csoportosíthatjuk Egyrészt sikerességük szerint – amelyet jelentősen befolyásolnak helyi jellegzetességek – vagy céljuk szerint. Megfigyelhető ugyanis, hogy az empirikus példák között elvétve találni csak „sikertörténeteket”, és ezek is törékenynek tűnnek (Ostrom 1990). Néhol pedig az ökológiai hatások mindössze nem szándékolt következményei egy egészen más

jellegű törekvésnek. Méghozzá egyszerű redisztribúciós céloknak az érintett társadalmi csoportok között (például halászok és halkereskedők vagy különböző technológiájú halászok). A közgazdásági irodalomban könyvtárnyi írás foglalkozik a közjószágok kérdésével. Ahogy Ostrom (1990) írja a szerzők egy csoportja az államosítás mellett, egy másik része pedig a magánosítás mellett érvel, mint az egyetlen üdvös megoldás a Hardin által bemutatott tragédia elkerülésére. Látni fogjuk, hogy számos tényező befolyásolja az optimális szabályok milyenségét és kialakításuk lehetőségeit. Gondolati keret Három alapvető megközelítés született a közgazdasági irodalomban a probléma megvilágítására. Ezek a már említett „Tragedy of the Commons”, a fogoly dilemma típusú játékelméleti megközelítés és az olsoni kollektív cselekvés (Ostrom 1990). Államosítás vagy privatizáció Számos szerző érvel

amellett, hogy például környezeti problémák megoldására az egyetlen út az állam kényszerítő ereje (Ostrom 1990). Ez abba az irányba mutatna, hogy az összes természeti erőforrást állami kezelésbe kellene venni (ilyen megoldások születtek sok Harmadik világbeli országban, elsősorban erdőgazdaságok tekintetében) 1. 1 Két kétszereplős játékkal (fogoly dilemmaszerű) illusztrálja a szerző a tökéletes és nem tökéletes információ melletti hatását az állami beavatkozásnak. Ezekből kitűnik, hogy az első esetben optimális eredményt hozhat az állami beavatkozás, míg a második estben még annál is kisebb kifizetéseket kapunk, mint ha az állami beavatkozásra egyáltalán nem került volna sor. Ezzel bemutatta, hogy egy egyszerű modellben sem triviális az állami szerepvállalás hatékonyságnövelő szerepe. 4 Más szerzők a fentiekkel szemben amellett érvelnek, hogy a magántulajdon old meg minden problémát (Ostrom 1990).

Jelentős nehézségekkel nézhetünk szembe azonban nem stacionárius erőforrások esetén, amilyen tipikusan a halállomány. Mindkét fenti megközelítés egyetért abban, hogy a megoldást, valamilyen intézményi változást egy külső aktornak kell véghezvinni. A fenti két állítás azonban nem lehet egyszerre helyes. A szerző szerint nem egyetlen problémának az egyetlen megoldását kell keresnünk, hanem különböző problémákra különböző válaszokat. Sok gyakorlati megoldás ötvözi a „piacszerű” és „államszerű” megoldásokat. A később bemutatott példák között pedig olyat is találni, ahol külső beavatkozás nélkül sikerül hatékony szabályozást kialakítani. A helyi közjószágok sajátosságai Valamennyi közös készletű erőforrás (common-pool resource) két fontos közgazdaságilag releváns tulajdonsággal rendelkezik (1) költséges az egyének kizárása az adott jószág használatából, akár fizikai, akár jogi

korlátok segítségével, és (2) a hasznok, amelyeket egy egyén elfogyaszt, csökkenti a többi egyén számára rendelkezésre álló jószág mennyiségét. A természeti erőforrás esetén tipikus, hogy nincs lehetőség kizárásra (csoporton belül) azonban van versengés a fogyasztásban. Ezért felmerül a zsúfoltság, a túlhasználat, sőt az erőforrás elpusztításának lehetősége is, hacsak nem korlátozzák a begyűjtést, a használatot kikényszeríthető módon. Szabad hozzáférésű rendszerek (open-access regime) esetén (Ostrom 1999), amennyiben bárki használhatja az adott erőforrást, ez a rendszer senkit sem fog arra ösztönözni, hogy erőforrásokat fordítson annak fenntartásába és beruházzon az adott erőforrásba. Ha egy ilyen erőforrás értékes dolgot termel (jelen esetben halak), akkor várható, hogy mindenféle szabályok hiánya nem hatékony kitermelést, túlfogyasztást okoz. Ennek kialakulása akkor következhet be, ha az

erőforrás nem egy (nemzet)államon belül helyezkedik el, vagy senki sem tudott tulajdonjogot szerezni fölötte. A másik lehetőség, hogy állami beavatkozás útján kerül „köztulajdonba”, hogy a hatóság biztosítsa valamennyi állampolgár számára a hozzáférést a kérdéses erőforráshoz. Egy harmadik típusú forrása a szabad hozzáférésű rendszerek kialakulásának a nem jogosultak kizárásának nem hatásos volta, ami tipikusan a fejlődő országok államosított erőforrásai esetén fordul elő (Ostrom 1990, Ostrom 1999). 5 Különösen fontos bizonyos erőforrások esetében a kockázatmegosztás, tipikusan a halállományesetében, hiszen ez egy mobil erőforrás, így területről-területre és időről-időre nagy változékonysága lehet a fellelhetőségének. A helyi befolyásoló tényezők A következő paraméterek vannak hatással arra, hogy a résztvevők milyen normákat, tulajdonformákat alakítanak ki, hogy javítsák egy

közösségi tulajdonrendszer teljesítményét, megőrizzék annak sikerességét időben és térben egyaránt (Ostrom 1999): 1. Pontos információ költsége a résztvevők számára az erőforrás állapotáról, és a hasznok és költségek nagyságáról, időbeliségéről. 2. A résztvevőknek közös ismereteik vannak egy adott rendszer hasznairól és kockázatiról, ellentétben a normák és szabályok megváltoztatásának hatásaival, amelyek egyébként hatékonyabb megoldást kínálnának. 3. A résztvevők részesednek a reciprocitás és bizalom általános érvényű normájának hasznaiból, melyek társadalmi tőkeként is értelmezhetők. 4. Az erőforrást használók csoportjának stabilitása 5. A résztvevők (és akár azok leszármazottai is) hosszú távon ugyanazon a területen akarnak élni és dolgozni, ezért pedig nem diszkontálják erősen a jövőt. 6. A résztvevők kollektív döntési szabályokat alkalmaznak, melyek az egyhangúságtól a

kevesek általi irányításig terjedhetnek (vagy akár egyszerű többségi elvet is), olyat, ami csökkenti a magas tranzakciós vagy deprivációs költséget. 7. A résztvevők létre tudnak hozni viszonylag pontos és olcsó ellenőrző és szankcionáló eszközöket. 8. A csoport nagysága és homogenitása A fenti változók többségére hatással van egy nagyobb rendszer, amelybe a közösség be van ágyazva. A változóknak komplex hatásai vannak, azaz egy paraméterben történt változás hathat a többi rezsim-leíró paraméterre is. Például a csoport méretének növekedésével (1) nő a megállapodások során felmerülő tranzakciós költség, (2) az egyénre jutó közös költség (pl. fenntartás, őrzés) csökken, (3) a csoport által birtokolt eszközök növekedése, amiket vészhelyzet esetén használhatnak. 6 A csoportok heterogenitása számos dimenzióban megjelenhet. Ilyen dimenzió lehet az eszközeik, az információjuk, a termékek

értékelése, az időhorizontjuk, a kockázati kitettségük, a termelési technológiájuk (Ostrom 1990), valamint beszélhetünk jövedelmi vagy vagyoni, alternatív jövedelemszerzési lehetőségekhez való hozzáférés, helyi társadalmigazdasági státusz, képességek, etnikai, vagy kulturális hovatartozás szerinti heterogenitásról 2 (Gaspart és Platteau, 2001). Egy általánosan ajánlott megoldás, az olyan mobil erőforrások esetén, mint a halállomány, a „privatizáció”, ebben az esetben a kivételi jog (withdrawal right) magántulajdona, összefüggésben a mennyiséggel, idővel és hellyel. Ez a jog tipikusan nem az erőforrás rendszerhez, hanem az abból kitermelt jószág egységéhez kapcsolódik. A hatékony gyakorlati alkalmazása ennek a megoldásnak azonban korántsem könnyű feladat. Például a fenntarthatóan kitermelhető mennyiség meghatározása is igen nehéz feladat, mitöbb jelentős bizonytalanságot hordoz. Informális ösztönzők Az

informális ösztönzők a társak kooperációjának megvonását jelentik. A formális ösztönzők ezzel szemben valamilyen jutalom-büntetés (pl. magántulajdon védelme) rendszerével kényszerítik ki az egyén hozzájárulását (Seabright 1993). Véleményem szerint a kis csoportok által birtokolt erőforrások esetében az informális ösztönzők játszák a döntő szerepet, amiatt, hogy egymás megfigyelése és egyfajta közösségi nyomásgyakorlás alacsony költségen lehetséges. A gyakorlatban az egyének ismételten kerülnek kollektív döntési szituációkba. Így a saját rövid távú érdekeik sérthetik saját hosszú távú érdekeiket azáltal, hogy hatással lehetnek a többiek későbbi viselkedésére (megbüntethetik a nem kooperáló felet). Tehát, amennyiben a többi szereplő hiteles fenyegetéssel tud élni, lehetőség nyílik a csoport érdek szerinti döntésre. Ez akkor lehetséges, ha fennállnak a következő feltételek (Seabright, 1993):

2 A szerzők ökonometriai vizsgálódásaik nyomán a szenegál partmenti halászatok tekintetében, azonban az említettek közül például a felszerelés milyensége – a „személyre szabott” szabályozás miatt – vagy a társadalmi státusz (tulajdonos – munkás) – a teljesítményarányos bérezés miatt – nem bizonyult szignifikánsnak. Mitöbb állításuk szerint a heterogenitás olyan esetekben, ahol ezeket figyelembe tudják venni (rugalmas, „egyénre szabott” szabályozást sikerül kidolgozni), elő is segítheti a kollektívcselekvést. 7 1. Az egyén döntése során elég nagyra kell értékelnie a jövőt a jelenbeli hasznokhoz képest, amikhez akkor jutna, ha nem tartaná be a szabályokat. Azaz az esetleges büntetésnek kellő nagyságúnak kell lennie. 2. A büntető stratégiáknak hitelesnek kell lenniük, abban az értelemben, hogy amennyiben egy egyén dezertál, akkor többieknek érdekükben álljon megtenni a megtorló

intézkedéseket. 3. A jövőben várható hasznoknak elegendően nagy valószínűségűnek kell lennie Példák Washington állami lazachalászat A Higgs (1982) által leírt példában számos tényező változott meg az évtizedek során, ami jelentős mértékben hatott a közös erőforrás kitermelésének hatékonyságára. Kezdetben kis létszámú indián törzsek halásztak kizárólag a területen, akik már régóta ott éltek és nem is terveztek elvándorolni. Így egyrészt pontos ismereteik voltak a lazacok vándorlásáról, másrészt hosszú távon elköteleződtek a gazdaságos kitermelés mellett. Jelentős tényezőként említhető még a viszonylag kis populáció, és a kezdetleges technológia (halászati, szállítási és tárolási). Mindezekből következően a különböző törzsek és családok egy jól működő tulajdoni rendszert dolgoztak ki, amit mindenki ismert és betartott. Ennek köszönhetően biztosították a hosszú távon fenntartható

halászatot. Mindemellett a költséghatékony fix halászati eszközöket használták, azokon a szűk folyószakaszokon, ahol a leginkább összezsúfolódtak a halak. A vidéken a fehér ember megjelenésével gyökeresen megváltozott a helyzet. Egyrészt ők nem is voltak tisztában és nem is tartották tiszteletben az indiánok által kialakított jogokat, másrészt óriási mértékben megnövelték mind a teljes populációt, mind a halászattal foglalkozók számát. Természetesen mindenki tisztában volt azzal, hogy a lazacok milyen útvonalon jutnak el ívóhelyeikig (fel a folyókon). Mindazonáltal újabb és újabb halászati technikák is megjelentek a technológiafejlődésével. Alapvetően két eltérő technikát érdemes külön kezelni: a fix (csapdák, ún. halkerekek) és mobil (halászhajók) eszközöket Ezek párhuzamos használata bizonyos szint felett jelentős negatív externáliákat okoz. Hiszen a mobil eszközök, még mielőtt a lazacvonulás elérte

volna a csapdákat, kifogták a többségüket. Tehát egy 8 monopoista sosem használná párhuzamosan a kétféle technikát, így bármelyiket is választaná alacsonyabb költség mellett termelne. A technika fejlődésével mind a tárolás (konzervgyárak), mind a szállítás egyre gazdaságosabbá vált. Az állam pedig szabad hozzáférést biztosított a kérdéses természeti erőforráshoz. Ennek köszönhetően évről évre több halász jelent meg az ágazatban, ami azzal a következménnyel járt, hogy az egy halászra jutó fogás valamennyi eszköz esetén csökkent. Az olyan egzogénnek tekinthető sokkok, mint a Nagy gazdasági válság, jelentősen befolyásolta az állami szabályozás irányát. Az ebben az időszakban mind nagyobb problémát jelentő munkanélküliséget úgy enyhítették, hogy törvényt hoztak a sokkal termelékenyebb, de sokkal kevésbé munkaintenzív eszközök betiltására. A másik jelentős változás egy újabb érdekcsoport

megjelenése volt, nevezetesen a sporthorgászat rohamos elterjedése, aminek képviselői igen jelentős számban képviseltették magukat az államban. Ekkor újabb szempont merült fel, a különböző lazacfajokat (öt fajta is honos volt a területen) ugyanis különböző csoportok fogták ki. Ennek köszönhetően a mobil eszközök tulajdonosai és a sporthorgászok természetes szövetségesre leltek egymásban, hiszen nem ugyanazokra a fajtákat célozták meg. A fentiekből tehát kitűnik, hogy sem a természeti erőforrás, sem pedig az azt kitermelő csoport nem volt homogén. Eszerint legalább három nagyobb csoport különböztethető meg: a fix eszközök, a mobil eszközök tulajdonosai és a sporthorgászok. Ezen csoportok különböző érdekei és a már említett egzogén hatások miatt egy társadalmilag igen hatékonytalan szabályozás született. Mégpedig a törvényalkotók betiltották a leghatékonyabb módszer használatát, aminek következtében Higgs

(1982) szerint összességében lehetőségköltségen számolva negatívan járulnak hozzá a nemzeti össztermékhez. A természeti erőforrások védelmének ürügyén kizárólag redisztibúciót hajtottak végre. A törökországi Alanya halászai Ostrom (1990) könyvében elemzi ezen közösség intézményi megoldását. Ezen a part menti halász közösség fontos tulajdonságai, hogy körül-belül mindössze 100 helyi halászt tömörít, akik lényegében ugyanazzal a technikával rendelkeznek. A 70-es években jelentős gondok adódtak az egymásközti ellenségeskedés, és a jobb halászhelyekért folyó verseny miatt, ekkor ugyanis a hozzáférés szabad volt valamennyi halász számára. Ez pedig jelentős túltermelést, és ezzel párhuzamosan jelentős bizonytalanságot és költségnövekedést is okozott. 9 Ezen felbuzdulva a halászhelyek elosztására kidolgoztak egy rendszert, ami egy évtized finomhangolás után igen sikeressé vált. Ennek alapját az

szolgáltatta, hogy ahogy a washingtoni halászok, ők is tisztában voltak a halak vonulási szokásaival, így kialakíthattak egy olyan rotációs rendszert, ami adott év során mindenkinek azonos esélyeket biztosít a halászatra, és kiküszöböli (kellő távolságok kijelölésével) az egymásnak okozott externáliákat is. A rendszer megfelelő belső ösztönzőket biztosít a szabályok betartására, és az ellenőrzés költségei is igen alacsonyak. A szenegál partmenti halászok Gaspart és Platteau (2001) több halászfalu esetét is dokumentálták, melyek közül néhányban volt fogás korlátozó szabályozás, néhányban csak bizonyos típusú eszközökre, néhányban pedig egyáltalán nem. Ezek közül kiemelem a Kayar nevű térséget, ahol számos heterogenitást megfigyeltek, ugyanakkor bizonyos szabályozások is érvénybe léptek. Itt ugyanis a helyi halászok mellett rendszeresen megjelennek ún. vándor halászok is, akik nemcsak másik etnikai

csoportba tartoznak, hanem, ellentétben a helyiekkel, akik aktív halászati módszereket alkalmaznak, ők passzív eszközökre specializálódtak. Mindezekkel a fenti nehézségekkel együtt sikerült egy fenntartható szabályozást kialakítani, amely például a horoggal történő halfogást kvótával limitálta, míg az összehúzható kerítőháló (purse seine) használata esetén a napi kifutásokat maximálták. Ez igen praktikus és racionális elgondolás, hiszen míg előbbi folytonos tevékenységnek tekinthető, azaz lényegében bármikor fel lehet függeszteni, addig az utóbbi diszkrét tevékenységként írható le, ahol nehezen kontrollálható a hálóba kerülő halak száma. Mindazonáltal az említett szabályozás céljának legfeljebb mellékhatása lehetett a fenntartható halgazdálkodás felé tett lépés, lévén a kis helyi halászok elsősorban, ahogy a szerzők részletesen bemutatják, a halkereskedők piaci erőfölényének letörése miatt

alkottak koalíciót, és vezettek be fogáskorlátozó szabályokat 3. További példák 3 A szabályozás létét feltevésük szerint jelentős mértékben befolyásolhatta az, ha a halászok felszerelésüket a kereskedőktől kapott kölcsönből finanszírozták, így függővé váltak tőlük. Ugyanakkor az ökonometriai vizsgálatuk nem mutatta az erre vonatkozó változót szignifikánsnak. 10 A már említett törökországi Alanya mellett további helyi halászatokról is említést tesz Ostrom (1990). Bodrumban az 1970-es évekig jól működött a rendszer a kevés számú érintettnek köszönhetően. Ekkor azonban a kormányzat olyan támogatásokat vezetett be a vonóhálós halászat ösztönzésére, ami jelentősen növelte a területen tevékenykedő halászok számát. Egy másik hatás is szerepet játszott a „járadék eltékozlásában” (rent dissipation): a turistahajók megnövekedett száma, amik frissen fogott halakat kínáltak a vendégeiknek.

Ezeknek az eseményeknek köszönhetően jelentősen nőtt az érintettek száma és heterogentiása. Ami megakadályozta az új helyzethez való hatékony alkalmazkodást Az Izmiri-öbölben tevékenykedő halászok száma a nagy kereslet miatt már régóta magas volt. Ezek számos elkülönülő érdekcsoportot alkottak Sőt az esetleges korlátozó intézkedések betartásáról sem gondoskodtak. Egy srí lankai halászfaluban a század elején kidolgoztak egy igen jól működő, a helyi halászhely sajátosságainak megfelelő rotációs rendszert 4. A kis számú homogén (azonos kasztból származó) halász pedig az ellenőrzést és betartatást is alacsony költség mellett volt képes megoldani. Egy gyenge pontja volt: az új belépők korlátozása Ezek a gazdasági helyzet egzogén változásával jelentek meg a vidéken, sőt a politikusokat is maguk mellé tudták állítani. Így bár törvénybe iktattak bizonyos korlátozó intézkedéseket, ezek

kikényszerítésére nem került sor. Szintén sikeresnek tekinthető helyi szabályozást alakítottak ki Kanada keleti partján lévő halászfalvak. Néhány esetben például a halászhelyek kiosztását sorshúzással döntötték el. A szövetségi hatóság azonban bizonyos elméleti megfontolásokkal összhangban egységes szabályozás bevezetését tervezte (Ostrom 1990), ami a helyi sajátosságok figyelmen kívül hagyása miatt nagy ellenállást szült az érintettek körében. Illetve olyan költségek viselésére kényszerítette őket a bizonytalan szabályozási környezet, amelyekre egyébként nem lett volna szükség. Holm (1995) írásában a norvég halászok által létrehozott kereskedelemmel foglalkozó szervezettel találkozhatunk. Ez állami beavatkozás útján jött létre, és jogi monopóliumot biztosít a szervezet tagjai számára, akik csak ezen keresztül értékesíthetnek halat, és korlátozhatják a kifogott mennyiséget is a nagyobb ár

reményében. Erre különösen szükség volt a piacon tapasztalható keresleti és kínálati bizonytalanság okán (a halállomány fluktuációja, illetve kizárólag exportra támaszkodó értékesítés). Fontos még, hogy a 4 Külön érdekesség, hogy a hálókészítés nagy fixköltségét és a működtetés terhét nyolc fős csoportok viselték. Azaz egy halászháló nyolc tulajdonrészből állt, amit a tulajdonosok el is adhattak. Ezáltal a jog ahhoz kerülhetett, aki a legtöbbre értékeli, sőt egy személynek több hálóban is lehetett tulajdonrésze. 11 halászatban érdekelt háztartások nem kizárólag ebből szerzik jövedelmüket, hanem például állattartásból is. Az a tény, hogy a norvég hering halászat térben és időben koncentrált, a halászok azonos technológiával és társadalmi háttérrel rendelkeznek, kedvező környezetet teremtett a halászok egységes szerveződésbe fogásához. Összefoglalás A fentebb ismertetett példák

természetesen nem fedik le az összes lehetőséget, de jól mutatják a fő motivációkat, illetve eredményeket (eredménytelenséget). Egyrészt jól elkülöníthetők azok az esetek, bár kisebbségben vannak, ahol az intézményi szabályozás célja nem a természeti erőforrás megóvása, hanem valamiféle piaci erőfölény kialakítása, vagy járadék megszerzése volt. Az előbbihez tartozik a szenegáli és a norvég halászok törekvése, az utóbbihoz pedig a washingtoni halászok. A többi esetben inkább látható törekvés a természeti erőforrás megóvására, azonban ezek nagy része kudarcot vallott, vagy törékeny megoldásnak tekinthető. A jelenleg hatékonyan működő (vagy valaha hatékonyan működött) rendszerek sajátosságai között kiemelendő a kis csoportméret és általában megfigyelhető az eszközök és társadalmi elhelyezkedés szerinti homogenitás (kivétel a szenegáli esetet, ahol figyelembe tudták venni a különböző eszközök

sajátosságait a szabályozás kialakítása során. A szabályozás kudarcának legfőbb okai pedig a hozzáférés korlátozásának tökéletlen volta, az érintett csoportok közötti érdekellentét. Összességében elmondható, hogy nehéz találni olyan esetet, ahol hosszú távon is sikeresen szabályozták a helyi közjavakhoz való hozzáférést, és ahol ezt el is érték, egy szerencsétlen állami beavatkozás tönkre is teheti az elért eredményeket. Mindazonáltal elengedhetetlen, hogy az állam elismerje a helyi szabályozás legitimitását. A felsőbb hatalom, döntéshozó szerv hiánya éppen ezért speciális esetté teszi a különböző nemzetközi szerződéseket, ahol külső kényszerítő erővel a felek nem számolhatnak. 12 Irodalomjegyzék Gaspart, F. és Platteau, J-P (2001) Heterogeneity and Collective Action for Effort Regulation: Lessons form the Senegalese Small-scale Fisheries Higgs, R. (1982) Legally induced technical regress int he

Washington salmon fishery In Research in Economic History 7., pp 55-86 Holm, P. (1995) The Dynamics of Institutionalization: Transformation Processes in Norwegian Fisheries In. Administrative Science Quarterly, 40, 1, pp 398-422 Ostrom, E. (1990) Analyzing Intitutional Failures and Fragilities In Governing the Commons: The Evolution of Institutions for Collective Action pp. 143-181 Ostrom, E. (1999). Private and Common Property Rights Letöltve: http://encyclo.findlawcom/ 2007-04-28 Ostrom, E. (1990) Reflections on the Commons In Governing the Commons: The Evolution of Institutions for Collective Action pp. 1-28 Seabright, P. (1993) Managing Local Commons: Theoretical Issues in Incentive Design In Journal of Economic Perspectives, 7., 4, pp 113-134 13