Filozófia | Tanulmányok, esszék » Karkus Viktor - Arisztotelész

Arisztotelész Arisztotelész i.e 384-ben született Sztragira városában, Macedóniában Apja kiváló orvos volt. Tizenhét évesen Athénba ment tanulni Platón Akadémiájára Húsz évig maradt itt, nem sokkal a Platón halálát követő időkig. A biológia és a „praktikus tudományok” iránti érdeklődése apjától eredhetett; Platón irányítása alatt alakult ki érdeklődése a filozófiai elmélkedések iránt. I.e 342-ben visszatért Macedóniába, és nevelője lett a király tizenhárom éves fiának, aki Nagy Sándorként vált ismertté a történelemben. Arisztotelész több éven át oktatta a fiatal Sándort. Ie 335-ben Sándor trónra lépése után, Arisztotelész visszatért Athénba ahol megnyitotta önálló iskoláját, a Lükeiónt A következő tizenkét évet Athénban töltötte, ez az idő nagyjából egybeesett Sándor hódításainak idejével Sándor nem kért tanácsot egykori nevelőjétől, viszont bőkezűen ellátta – anyagilag

biztosította kutatásait. Ez volt talán az első eset a történelemben s évszázadokig az utolsó, hogy egy tudós nagymérvű állami támogatást kapott kutatásaira A Sándorral való kapcsolat azonban veszélyeket rejtett magában Arisztotelész Sándor diktatórikus módszereivel ellentétes elveket vallott, s amikor a hódító árulás vádjával kivégeztette Arisztotelész unokaöccsét, fontolóra vette a tudós kivégzését is. Arisztotelész túl demokratikus volt Sándor számára, másrészt túl közeli kapcsolatban állt az uralkodóval ahhoz, hogy az athéniak higgyenek neki. Amikor ie 323-ban Sándor meghalt, a macedónellenes frakció átvette az irányítást Athénban, s „istentelenség” címén vádat emeltek Arisztotelész ellen. Szókratész hetvenhat évvel korábbi esetére emlékezve, Arisztotelész elmenekült a városból, mondván, nem ad második esélyt az athéniaknak, hogy bűnt kövessenek el a filozófia ellen. Száműzetése idején halt

meg néhány hónappal később, i.e 322-ben, hatvankét éves korában I.e VI századra Athén hatalma és kultúrája egyként hanyatlásnak indult már Nem a görög szelem öregedett el, csak az athéni demokrácia. Nagy feladatok vártak még a hellénekre, a városállamok önállósága és a demokratizmusa azonban mindinkább veszendő-be ment; az erkölcsi, gazdasági és hatalmi bomlás tért engedett a „nagy összefogás” gondolatának, a pánhellén eszmének – ami a görög szabadságideál bukását jelentette ugyan, viszont egy nagy görög birodalom fényét és hatalmát ígérte. Ennek megvalósítását egy északi törzs, a műveletlen, de nyers katonai erejében joggal bizakodó macedón törzs tette lehetővé, II.Fülöp politikai ravaszságával, majd Nagy Sándor katonai zsenialitásával párosulva Nagy Sándor nevelője Arisztotelész volt, aki tanítványánál ma- 1 radandóbban valósította meg a „nagy összefogást” – nem a politikában,

hanem a tudományos gondolkodásban. A világ mozgó anyagból áll – ez Arisztotelész filozófiájának kiindulópontja. Meg kell szoknunk, hogy egyszerű kifejezései is olykor magyarázatra, körülírásra szorulnak: a bölcseletben használatos szavak nem mindig egyeznek a szó hétköznapi értelmével. Így mindjárt a világ, a mozgás, az anyag szavak is valamint a tevékenység és a forma is, amelyek menten sorra kerülnek. A világ számunkra a mindenséget jelenti; ez egyrészt jóval nagyobb, mint amekkorának Arisztotelész ismerhette, másrészt mégis kisebb, mert ő feltételezett valami mozdulatlant, amihez képest a mozgó mozog, és ami mozgatja a mozgót – tehát föltételezett világonkívülit is. A mozgás szót ma sok esetben működéssel helyettesítenénk, és maga az anyag oly tág értelemben szerepel Arisztotelésznél, hogy bízvást mondhatnánk helyette „valami”-t vagy „minden”-t Mégis célszerű megmaradni ősi szavainál, de

tudatában lenni e szavak kiterjedésének A világ tehát mozgó anyagból áll, következésképpen nem is áll, hanem folyvást változik, alakul, fejlődik. Hogy az anyag éppen milyen, azt a formája határozza meg A forma szó mai értelme különösen félrevezető: mi stabil állapotot értünk a formán, az arisztotelészi eidosz ellenben inkább a „milyenség alakulása”, a „mivé válás”, tehát valami, ami törekszik, és közben értelmet ad az anyagnak. Így például az asztal önnön anyagából áll, de a formájától válik asztallá Az anyagban potenciálisan sok egyéb is rejlik, például szék is lehetne belőle; hogy végül szék lesz avagy asztal, a formája dönti el. Arisztotelész szavaival: Szókratészt anyaga folyvást változik: teste öregszik, szelleme bölcsebbé válik, formája azonban – vagyis az, hogy ő Szókratész – változatlan. E kettő együtt, a változó anyag és a változatlan forma, egymástól elválaszthatatlanul

létezik Az anyag adja a szükségszerűséget, a lehetőséget és az okot, a forma a megvalósulást, a fejlődést, a célt. Minden szubsztancia – anyag-forma-egység – elemi törekvése, hogy minél tökéletesebben valósítsa meg önmagát A világ állandó fejlődésben van; a fejlődés rugója az immanens (önmagában rejlő) tökéletesedési törekvés. Az élőlények formája: a lélek Ez a summája annak a bölcseletnek, amely az ókorban vitathatatlanul a gondolkodás csúcspontja volt, a középkorban és az újkorban is megőrizte tekintélyét. Magáénak vallotta a materializmus is ( hiszen az anyagból indul ki, és a formát az anyaggal egynek tekinti ) és az idealizmus is ( hiszen külső mozgatót és isteni tökéletesség felé haladó célszerű fejlődét tételez fel ), de szembe is helyezkedett vele a materializmus is, idealizmus is, számos oknál fogva. Lehet-e másként? Egy filozófiai szemlélet csak a maga korában és saját ismereteinek

körébe helyezve lehet helyesen értékelni; Arisztotelész bölcselete se nem materialista, se nem idealista: nagyszabású erőfeszítés a világ jelenségeinek egységes értelmezésére, merész válasz olyan 2 kérdésekre, amelyekre biztos választ más sem adott. Gondolkodni ma is érdemes felőle, ám egyszerűen elhinni nem tanácsos: zsákutcába juttat – miként a skolasztikával történt. Arisztotelész, Platón tanítványa, elvetette az időtlen formák fogalmát, ehelyett élő szervezetnek képzelte el a világot, amely akár egy embrió, meghatározott cél felé fejlődik. Kozmoszát célszerűség hatja át, s végső okok viszik közelebb céljához. Az élőlényeknek Arisztotelész lelket tulajdonított, amely céltudatos tevékenységükben őket kormányozza, ám ő ezeket a szervezetekben lakozónak tartotta, nem pedig természetfelettinek, mint Platón. A Világegyetemnek ez az animalista szemlélete a folyamatra, célirányos előrehaladásra

helyezte a hangsúlyt. Ezért azt mondhatjuk, hogy Platónnal szemben Arisztotelész a levésnek adott elsőbbséget a léttel szemben. Rendszerében mégis megőrizte e paradox kettősséget A célok, melyek felé a dolgok fejlődnek, nem változnak, amiként a lelkek sem Mi több, Arisztotelész Világegyetemének – jóllehet elismerte a folytonos fejlődést – nincs kezdete az időben. ”Nem született, el nem múló, örök” égitestei örökkévalóan forognak körbekörbe megszabott tökéletes körpályájukon Több mint két évezreden át a nyugati logika a gondolkodás három alapvető törvényén alapult. Ezek a látszólag magától értetődő axiómák határozzák meg azt a módot , ahogyan gondolkodunk. Valójában jóval összetettebbek és kevésbé nyilvánvalóak, mint ahogy az első pillantásra látszik Arisztotelész a következőképpen fogalmazta meg a három alaptételt: 1. Egy dolog azonos önmagával Ennek a szabálynak a szokásos szimbolikus

kifejezése, amelyet „az azonosság tételének” neveznek, így hangzik: „A =A”. 2. Egy dolog nem lehet egyszerre létező és nem létező: „A és nem A hamis” Ez az úgynevezett „ellentmondás tétele” Vagyis: Az az állítás, hogy Szókratész egyszerre ember és nem ember, hamis 3 3. Ha egy adott A állapot vagy a meghatározott A tulajdonság adott, akkor egy dolog vagy ebben az állapotban van, ill. ilyen tulajdonság jellemzi, vagy nem ebben az állapotban van, és nem ez a tulajdonság jellemzi: „Vagy A, vagy nem A” Tehát: Vagy él Szókratész, vagy nem él. Ha azonban lehetetlen, hogy ugyanarról a tárgyról ellentmondó állítások egyszerre igazak legyenek, akkor világos, hogy ellentétes állítmányok sem járulhatnak egyszerre ugyanahhoz az alanyhoz.() Ha tehát lehetetlen, hogy valamit igazság szerint egyszerre állítsunk is meg tagadjunk is, akkor éppúgy lehetetlen, hogy egyszerre ellentétes állítmányok illessenek meg egy alanyt;

vagy csak úgy lehetséges ez, hogy vagy mind a kettőt megilleti bizonyos módon, vagy az egyik bizonyos korlátozásokkal, a másik pedig korlátozás nélkül. De az ellentét két tagja közt sem állhat fenn egy közbülső harmadik, hanem minden egyes tárgyról mindegyik állítmányt vagy állítani, vagy tagadni kell. Arisztotelész: Metafizika Alapfilozófiának nevezte bölcseletét Arisztotelész, de egy véletlen folyamán metafizika néven ment át a köztudatba ( ti. a fizika után – metafizika – sorolta be filozófiai írásait az első rendszerezője ); ma metafizikának nevezzük mindazokat a gondolatokat. amelyek a bizonyíthatatlanság világába kalandoznak Pedig Arisztotelész munkásságának egyik fő érdeme, hogy megszilárdította a tudományos bizonyítás hitelét. Óriási életművében – amelynek lényege ugyan, de mennyiségileg elenyésző része a filozófia – egyrészt a realitásból kiindulva próbálta leírni és elemezni a természet

és társadalom törvényszerűségeit, másrészt éppen ő volt az, aki logikájában a gondolkodás, következetesség és meghatározás időálló törvényeit leszögezte. Mi még a középiskolában Arisztotelész szillogizmusain tanultuk az induktív és a deduktívkövetkeztetés elemeit: Minden ember halandó – Péter ember – tehát Péter halandó Kétfajta igazság van: egyetemes és egyedi. Az egyetemes igazság általános, axiomatikus – sarktételszerű: további bizonyításra nem szorul – , időtlenül és változatlanul érvényes; az egyedi igazság ezzel szemben aktuális jellegű, változékony, most és itt éppen így igaz, ám a következő esetben amúgy. Például egyetemes igazság: az ember ilyen, egyedi igazság: ez az ember ilyen 4 A tudomány célja Arisztotelész szerint: a változatlan, általános érvényű, egyetemes igazságok kutatása. Lemérhető ebből Arisztotelész gondolatrendszerének nagysága is, buktatója is. Ha, teszem a

rókát akarom tudományosan leírni, nem egy rókát írok le, hanem megkeresem a faj általános, mindenkor érvényes jegyeit, a „rókaság teljesültségét” – vagyis meghatározásom eredménye olyasvalami lesz, ami tökéletes formában talán egyetlen példányban sem létezik. Platón szavaival élve a róka „ideájához” jutok, Arisztotelész szavával a róka „entelecheiájához” (beteljesültségéhez) – de vajon ez a rókánál rókább igazság valódibb-e a valódi rókánál? Tessék csak jól belegondolni: a fogalmazás, meghatározás és ítélet látszólag oly egyszerű művelete elég furfangossá válik, ha el akarjuk kerülni a logika buktatóit; amellett éppen Arisztotelész kezdte hangsúlyoznia szakadatlan fejlődés elvét – de mivé válik a változhatatlan kategóriák igazsága a folytonos változásban? Arisztotelész a Politika című művében a görög poliszok társadalmi rendszereit két szempont szerint tipologizálta: hány

polgár vesz részt az állam vezetésében, illetve az adott államforma helyes-e vagy sem. Helyes államformaként a királyságot, az arisztokráciát és a politeiát tüntette fel (ez utóbbiban csak a nehézfegyverzetű gyalogosok, a hoplitészek cenzusát teljesíteni tudók rendelkeznek teljes értékű polgárjoggal). Helytelen államformának tartotta a türanniszt, az oligarchiát és a demokráciát. Meghatározása szerint a helyes államformák a közösség, a helytelen államformák a vezetők érdekeit szolgálják. Arisztotelész azt is leírja, hogy egy poliszon belül milyen sorrendben váltották egymást az említett államformák. Eleinte mindenütt királyság volt, ebből alakult ki a politeia, amikor erények tekintetében már számos kiváló férfiú tudott versenyre kelni a királyokkal. Csakhogy a nagyobb vagyonra törekvés lezüllesztett egyeseket, s ők a kisebb vagyonnal rendelkezőket a hatalomból kizárva létrehozták az oligarchiát.

Haszonlesésük miatt azonban egyre kevesebb emberre korlátozták a hatalmat, s e kevesek közül emelkedett ki az első türannosz A türannosz viszont szükségszerűen a népre támaszkodott az arisztokratákkal szemben, így a türannisz intézménye túlságosan hatalmassá tette a démoszt, amely végül elkergette urát, és létrehozta a demokráciát. Arisztotelész tehát a tipikus államformákat strukturális és történeti szempontból vizsgálta, s modelljét minden poliszra nézve érvényesnek tartotta. Vizsgálódásainak alapját egy tanítványaival együtt összeállított hatalmas gyűjtemény jelentette. Ez nem kevesebb mint 158, javarészt görög állam strukturális és történeti leírását tartalmazta. E gyűjtemény sajnos elveszett, de az Athéni állam majdnem teljes szövege előkerült száz évvel ezelőtt egy egyiptomi papirusztekercsen. 5 Arisztotelész esztékiájának alapelve az, hogy minden műalkotás utánzás, de nem valóság szürke

másolása, hanem megszépítése, éspedig azáltal, hogy az egyedit az egyetemeshez közelíti. Így lett két évezreden át a műalkotás klasszikus ideálja az „örök”, az „emberfelettien tökéletes” ábrázolása Fizikától biológiáig, kozmológiától meteorológiáig, lélektantól az állatok és növények rendszertanáig minden belefért ebbe a hallatlanul termékeny koponyába. Arisztotelész teljesítménye már mennyiségét tekintve is bámulatba ejtő. Negyvenhét munkája maradt fenn, de az ókori feljegyzések nem kevesebb, mint 170 könyvet tulajdonítanak neki. Nem csupán műveinek száma, hanem óriási műveltsége is elképesztő. Tudományos munkái valósággal az egész akkori tudományos műveltség ismerettárát felölelik. Írt csillagászati, állattani, emberbiológiai, földrajzi, geológiai, fizikai, anatómiai, pszichológiai, illetve antik görög műveltség majdnem minden területével kapcsolatos témákról Tudományos munkái

egybegyűjtik egyrészt a már mások által is birtokolt ismeretanyagot, másrészt anyaggyűjtéssel megbízott segédei felfedezéseit, továbbá számos saját megfigyelésének eredményét. Legjártasabbnak lenni a tudomány minden területén óriási teljesítmény, s valószínűleg ilyen ember nem lesz még egy a jövőben. De Arisztotelész még ennél is többet ért el Eredeti gondolkodású filozófus is volt, aki az elmélkedő filozófia minden terén nagyot alkotott Foglalkozott, az etika és a metafizika, a pszichológia és a gazdaságtan, a hittudomány és a politika, a retorika és az esztétika kérdéseivel. Írt a nevelésről, a költészetről, a barbár népek szokásairól és az athéni alkotmányról. Mind közül talán legfontosabb munkája, logikai elmélete, s Arisztotelészt általában a filozófia e fontos ágának megalapozójaként tartják számon. Voltaképpen elméjének logikus természete tette őt arra képessé, hogy annyi területen

tudott eredményeket felmutatni. Rendszerező elme volt; az általa javasolt definíciók és az általa megalapozott kategóriák kiindulópontot nyújtottak a későbbi gondolkodás számára számos különböző területen. A misztikusság és a szélsőségesség mindig is idegen volt tőle, ő a praktikus józan ész következetes szószólója volt Arisztotelész mérhetetlen hatással volt az egész későbbi nyugati gondolkodásra. Az ókorban és a középkorban műveit lefordították latin, szír, arab, olasz, francia, héber, német és angol nyelvre. A kései görög írók tanulmányozták és csodálták a műveit, s hasonlóképpen a bizánci filozófusok is. Munkái nagyban befolyásolták az iszlám filozófiát, s írásai évszázadokon át uralták az európai gondolkodást. Averroes, mind közül talán a leghíresebb arab filozófus, az iszlám teológia és az arisztotelészi racionalizmus szintézisét próbálta meg létrehozni. Maimonidész, a

legbefolyásosabb középkori zsidó gondolkodó a zsidó vallás hasonló szintézisét valósította meg 6 De a leghíresebb ilyen munka a keresztény hittudós, Aquinói Szent Tamás nagy Summa Theologicája volt. Fel sem tudnánk sorolni azt a sok középkori tudóst, akikre nagy hatással volt Arisztotelész. A természet objektív megismerése idővel sorra feltárta tévedéseit: geocentrikus világképét – nagy nehezen – legyőzte Kopernikusz és Gallilei csillagászata, hamis anatómiai és élettani tételeit kiszorította az újkor biológiája, a véres és vértelen állatok kategóriáját felváltotta Linné rendszertana; ebből a könnyelműen ítélkező utókor azt a következtetést szűrte le, hogy Arisztotelész nagy szamár volt. Pedig nem Arisztotelész volt szamár, hanem az utókor, amely előbb ezerötszáz éven át mereven ragaszkodott a Mester tévedéseihez, utána szenvedélyesen ellene fordul – nem a tévedései, hanem a Mester ellen.

Filozófiában, erkölcstanban, szociológiában, biológiában, sőt orvostudományban is elegendő volt kimondani, hogy ipse dixit – Ő így mondotta – minden érvelés elnémult , mert mindenki tudta, hogy az „ipse” maga Arisztotelész, akinek a tekintélye ellen illetlenség és hiábavaló is hadakozni; utána pedig fordult a kocka, minden józanságot elvitattak tőle. Nem árt észben tartani egy furcsa, látszólag igazságtalan igazságot: A nagy emberek nagysága a sajátjuk, tévedése a koruké. Arisztotelész az időszámításunk előtti IV század szellemóriása volt, korlátaiban korának gyermeke, ám a tudomány enciklopédiájának nagyvonalú felvázolásában az egész emberiség ajándéka. 7 Felhasznált irodalom: Benedek István: A tudás útja Lendvai L. Ferenc: A gondolkodás története Ernst Peter Fischer: Arisztotelész, Einstein és a többiek Michael H. Hart: 100 Híres ember Michael Macrone: Heuréka Paul Davies: Isten gondolatai Peter

Levi: A görög világ atlasza Kép: Raffaello: Az athéni iskola (részlet) 8