Mitológia | Egyiptomi » Thabet Mona - Egyiptológiai tezaurusz

Alapadatok

Év, oldalszám:2006, 402 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:451

Feltöltve:2006. július 17.

Méret:2 MB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

EGYIPTOLÓGIAI TEZAURUSZ Írta és szerkesztette: Thabet Mona Utolsó módosítás: 2006. január 7 „Templom lesz a könyv és piramis, hogy fennen hirdesse a nevet. Elpusztul az ember, teste porrá lesz ismét, felebarátait befogadja a föld, de a könyv szájról-szájra adja emlékét” (Chester Beatty IV. papirusz – Christiane Desroches-Noblecourt) 1 Az információkereső tezaurusz az MSZ 3418-87-es szabvány szerint: Az információkereső tezaurusz természetes nyelven kifejezett fogalmak olyan tartalmilag szabályozott, szükség szerint változtatható szótára, amelyben feltüntetik a legfontosabb fogalmi összefüggéseket. A tezaurusz fő rendeltetése információk feldolgozása és keresése. A tezauruszban a fogalmak lexikai egységek formájában jelennek meg Az egyiptológiai tezaurusz: Az egyiptológiában használt fogalmak kontrollált szótára. Ezek a fogalmak alkotják e tudományág vázát. Minden fogalomnak megtalálhatjuk a tágabb és a szűkebb

értelmezését, szinonimáit és kapcsolatait a többi fogalommal. A szinonimákról utalók () mutatnak az általam preferált deszkriptorokra Ha lerajzolnánk a fogalmak kapcsolatát, egy összefüggő gráfot alkotnának, ahol az utalók lennének a kis „tüskék”, s a legnépszerűbb fogalmak alkotnák a legnagyobb csomópontokat. Ajánlás: Ez a tezaurusz lexikon, címtár, szótár, szinonimaszótár és genealógiai tár is egyben, így szinte bárki forgathatja, aki az egyiptológiáról, Egyiptomról valami konkrétumot meg akar tudni, vagy közelebb szeretne kerülni az ezzel foglalkozó tudományos körhöz. Előszeretettel ajánlom történészeknek vagy egyiptológiai tanulmányokat folytatóknak, kutatóknak is, hiszen egy lexikonnál jóval részletekbemenőbb információkat is tartalmaz, amelyek külön deszkriptorként (címszóként) jelennek meg. Íróknak, akik az ókori Egyiptomban játszódó regény(eke)t, története(ke)t írnak. Alapját képezheti

további kutatásoknak is, hiszen a névváltozatok megadása miatt szinte minimálisra csökken az információveszteség abban az esetben, ha mondjuk az Interneten kezdünk el ez alapján keresni. Cél: Egységessé tenni a névalakokat és rendszerezni, összegyűjteni az eddig felhalmozott régi és új ismereteket az egyiptológia terén. Személyes kapcsolatok kialakítását is lehetővé teszi, hiszen a ma élő egyiptológusok többségének, valamint az egyiptomi tárgyakat tartalmazó múzeumoknak a címe és/vagy az e-mail címe is megtalálható benne. Mielőtt bárki is belekezd a tezaurusz használatába, ajánlatos ezt a pár rövidítést megtanulni, különben állandóan előre kell lapozgatnia. A nyelvi rövidítések többnyire könnyen kikövetkeztethetők Rövidítések Címszavakhoz tartozó rövidítések - röviden: UF: szinonimák (use for) SN: megjegyzések (scope note) BT: felérendelt fogalom (broader term) NT: alárendelt fogalmak (narrower term) RT:

rokon fogalmak (related term) AD: címadatok (address)  : utalás - bővebben: UF: Itt nem csupán a címszó szinonim kapcsolatait, hanem a névváltozatokat is tartalmazzák. Ilyen módon itt vannak felsorolva a címszó idegen nyelvű változatai is. Az idegen nyelvű változat nyelvi eredetére utal a zárójelbe tett rövidítés. Az olyan névváltozatok, ahol csak egy ékezet a különbség, nincsenek külön feltüntetve, csak az egyik változat szerepel, ugyanis feleslegesen szaporítaná az oldalakat. SN: Itt van megadva a címszó definíciója, vagy pedig a címszóval kapcsolatos megjegyzések, kutatási eredmények. BT: Egy fogalomnak lehet több felérendelt fogalma is, hiszen több címszó alá is besorolható, de mindig csak a közvetlen „felette levő” fogalmak vannak megadva. NT: Itt általában minden olyan szó szerepel, amely a címszónak egy kategóriáját, fajtáját, vagy valamilyen értelemben vett részét alkotja. Megjelenhetnek itt az alárendelt

fogalmak alárendelt fogalmai is, ha a címszó alá illik. RT: Minden olyan szó szerepelhet itt, amely még kapcsolatba hozható a deszkriptorral. AD: Intézmények vagy személyek címadatait tartalmazzák, amennyiben ismert. A címen kívül (vagy helyett) megtalálható esetenként az e-mail cím és a telefonszám is. Ez a kutatók közötti kapcsolattartást segítheti elő. Címadatnak minősítettem továbbá weboldalak címeit is, amely a deszkriptorhoz legszorosabban kapcsolható. 2 Nyelvi rövidítések A következő rövidítések a szavak után zárójelben fogalmak nyelvi eredetére utalnak, avagy arra, hogy melyik nyelven lehet ilyen formában keresőszó. Ahol esetleg több rövidítés is szerepel, az arra céloz, hogy azokon a nyelveken azonos a névhasználat. Az olyan szavak után, ahol nincs nyelvi kiegészítés, magyar az alapértelmezett nyelv, azaz magyarul ez a leggyakrabban használt kifejezés. alb. ang. ar. ará. bib. cse. esp. fr. gör. héb. het.

hol. ko. lat. len. mon. ném. óei. óg. ol. per. por. ro. róm. röv. sém. spa. své. szl. = albán = angol = arab = arámiai = bibliai = cseh = eszperantó = francia = görög = héber = hettita = holland = kopt = latin = lengyel = mongol = német = óegyiptomi = ógörög = olasz = perzsa = portugál = román = római = rövidített szóalak (mozaikszó) = sémi = spanyol = svéd = szlovák Ezeken kívül még néhány szó dánul is található, amelyet viszont nem kellett rövidíteni. Kutatóknak ajánlom, hogy nézzenek szét a nem megszokott nyelvterületeken is, mivel érdekes és új információkra lelhetünk. Sajnos nem minden nemzet felgyülemlett anyagát vagy kutatási eredményeit fordítják le angolra, németre franciára. Ha lefordítják is, több évbe telik, ami egy felkészült ember számára nem elegendően gyors, nem naprakész. Az idegen nyelvű keresőszavakkal neki lehet látni az interneten A talált anyagot ki kell nyomtatni, vagy hajlékony lemezre

menteni, aztán irány vele egy okos ismerős vagy egy jó fordítóiroda, amely rendelkezik ilyen nyelvet tudó fordítóval. Országnév rövidítések Országnév rövidítések szintén a szavak után találhatók zárójelben. Ez a rövidítés a szóban forgó dolog (múzeum, . stb) helyére utal, ahol található An. Arg. Aua. Aul. Bel. Can. Cze. Dán. Eg. Fro. Hol. Izr. Mo. No. Or. = Anglia = Argentína = Ausztria = Ausztrália = Belgium = Kanada = Csehország = Dánia = Egyiptom = Franciaország = Hollandia = Izrael = Magyarország = Németország = Oroszország 3 Ro. Sk. Uru. USA = Románia = Skócia = Uruguay = Amerikai Egyesült Államok Lelőhely rövidítések Ezek előfordulhatnak szavak után zárójelben, de évszámok után felső indexben is, ami ebben az esetben azt jelzi, hogy a hivatkozott intézmény jelenlegi álláspontja szerint az az évszám az elfogadott. Tároló intézmény szerint: BM CAH DM G KEM KM L LM SZM = British Múzeum (An.) =

Cambridge Ancient History = Déri Múzeum (Mo.) = Grimal = Kairói Egyiptomi Múzeum (Eg.) (1902–) = Kunsthistorishes Múzeum = Louvre (Fro.) = Luxori Múzeum = Szépművészeti Múzeum (Mo.) Eredet szerint: GT QV KV WV = Gerzeh Tomb (saját bevezetés), gerzehi sírok, pl. GT205 = Queen Valley, Királynék Völgye, pl. QV44 = King Valley, Királyok Völgye, pl. KV10 = West Valley, Nyugati Völgy, pl. WV23 Elrendezés: A deszkriptorok nagybetűvel szedettek és aláhúzottak. Az olyan szavak, amelyekről utalás van egy másik szóra, nincsenek aláhúzva. A deszkriptorok abc sorrendben rendezettek, elöl a számokkal kezdődő szavak, majd az abc betűivel kezdődő szavak az abc sorrendje szerint. A deszkriptorban előforduló szóközök és kötőjelek figyelmen kívül vannak hagyva a rendezésnél, azaz, mintha ott sem lennének. Az abc sorrendben az ékezetes és transzliterált betűk belevegyülnek az ékezet nélküli betűk sorrendjébe. Sorszámok és névelők: 

     Ha egy olyan uralkodó jön szóba, akinek neve előtt sorszám szerepel, akkor a sorszám a név mögé kerül. Pl.: Széthi, I (ie 1318–1304) (ie 1318–1298) (ie 1317–1301) (ie 1306–1290) (i.e 1303–1290) (ie 1293–1279) Ehhez hasonlóan, ha egy szó sorszámozott, akkor a sorszám a szót követően fog megjelenni egy vessző után. Ha egy uralkodó – akinek nevét sorszám előzi meg – valamely tulajdonáról van szó, akkor a hátradobott sorszám után jelölöm. Pl.: Széthi, I sztéléje Az arab elnevezésű helységneveknél a névelő szintén a vessző után szerepel felcserélt sorrendben. Pl.: Asmúneini, elAmennyiben egy mű címéről van szó, amelyben az első szó egy névelő, a szó után vesszővel elválasztva helyezkedik el. Pl.: hajótörött, A Amikor a szám kiküszöbölhetetlen, az abc legelején szerepel a fogalom. Pl.: XI 14–15 papirusz Uralkodási évek, időintervallumok:  Amennyiben köztudott egy fáraó

uralkodási éve, az a név után zárójelben jelenik meg. Pl.: Sziamún (ie 978–959)  Előfordul, hogy több időszak is feltételezett egy fáraó uralkodási ciklusára. Ekkor minden eddig feltételezett időpont szerepel a név után külön zárójelekben Sajnos előfordul, hogy egy évszázadnyi eltérések is vannak, valamint olyan is, hogy az uralkodás időtartama is több évvel eltér. Általában minél népszerűbb egy fáraó, annál többfajta feltételezés születik, s annál több névváltozat. Pl.: Ramszesz, II (ie 1307–1240) (ie 1304–1237)98 (ie 1301–1235) (ie 1301–1234) (ie 1294–1227) (i.e 1292–1225) (ie 1290–1224) (ie 1279–1213) (ie 1279–1212)  A korszakoknál is fel vannak tüntetve a tudomány jelenlegi állása szerint feltételezett korhatárok. 4 Városnevek: A címszavakban többnyire a leggyakrabban használatos névalak szerepel. Ez azért van, hogy minél gyorsabban érjen célba a felhasználó. Ez többnyire a görög

névalak, de van úgy, hogy az óegyiptomi, vagy az arab névalak az ismertebb. Egyéb megjegyzések:  Ha két vagy több szó ugyanolyan írásalakkal rendelkezik, ezeket egy felső számindex segítségével különböztetem meg. Ezek között előfordulhatnak személynevek, fogalmak és homonímák is  Írásművek címe mögött zárójelben a kiadás dátuma szerepel.  Az olyan tárgyak esetében, amelyből több is előfordulhat, ha ismert a leltári száma, azzal teszek különbséget közöttük, esetleg zárójelben közlöm még lelőhelyének rövidítését. Pl.: Széthi, I usébtije (22818)  Azon óegyiptomi szövegek, szobrok, reliefek és festmények, amelyek a Topographical Bibliography of Ancient Egyptian Hierogliphic Texts, Statues, Reliefs and Paintings című munkában szerepelnek valamilyen számmal jelölve, a nevük után zárójelben közlöm ezt a számot és a „TB” rövidítéssel jelölöm, hogy ebből a forrásból való. Pl.: Riya szobra

(801-633-300 TB) 5 Felhasznált irodalom 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. Augusta, Pavel – Honzák, František: Ókori civilizációk. Pozsony-Bratislava, Madách Könyv- és Lapkiadó, 1990 Az ókori Egyiptom és Hellász története. Gallimard, Larousse-Officina Nova, 1991 Bács Tamás A.: Egyiptomi fáraók Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1992 Bács Tamás A.: First Preliminary Report on the Work of the Hungarian Mission in Thebes in Theban Tomb N65 (Nebamun/Imiseba) (in: Sonderdruck aus den Mitteilungen des Deutschen Archäeologischen Instituts Abteilung. Band 54. Kairo, 1998) Baines, J. – Málek, J: Az ókori Egyiptom atlasza Budapest, Helikon, 1992 Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1976 (2003) Berei Andor (et al.): Új magyar lexikon

Budapest, Akadémiai Kiadó, 1962 Brega, Isabella: Egyiptom. (sl), Gabo, 2000 Budge, E. A Wallis: Egyptian Magic London, Kegan, Paul, Trench and Trübner & Co, 1901 Carter, Howard: Tut-Ankh-Amen koporsója és múmiája. Budapest, Százszorszép, 1993 Chisholm, Jane – Millard, Anne: Az ókori Kelet. Budapest, Park Kvk, 1995 CKM (1999. márc) Conti, Flavio: Dióhéjban az egyiptomi művészetről. Budapest, Corvina, 1989 Cork, Barbara – Reid, Struan: A tudomány nagy enciklopédiája. (sl), Aquila Könyvkiadó, 1994 Däniken, Erich von: A szfinx szemei. Budapest, Édesvíz Kiadó, 1994 Däniken, Erich von: Űrutazás a régmúltban. Budapest, Magyar Könyvklub, 1996 David, Rosalie: Az egyiptomi birodalmak. Budapest, Helikon, 1986 Drogenciklopédia (CD) Éber László: Művészeti lexikon. Budapest, Merényi Kiadó, (sa) Egyiptom: a fáraók és múmiák országa. Athenaeum Kiadó, 1999 Egyiptománia. (sl), Atlas Kiadó, 2002 Eltűnt városok. (Puska sorozat diákoknak; 13),

(sl), Laude Kiadó, (sa) Gadalla, Moustafa: Az ókori Egyiptom titkos története. (sl), Magyar Könyvklub, 2000 Gardiner, Alan: Egyptian Grammar. London, Griffith Institute, 1957 Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa: Asszony a fáraók trónján. (sl), Metropolis Press Kft, (sa) Grant, Joan: Anubisz. Zepetnek Nyomda, (sa) Grant, Neil: Fénypontban az egyiptomiak. Budapest, Magyar Könyvkiadó, 1996 Győry Hedvig: Az első magyar ásatás Egyiptomban 1907. Válogatás a gamhudi ásatás leleteiből 1997 Budapest, 1998 Hamvas Béla: Pert em heru. (sl), (sn), (sa) Hancock, Graham – Bauval, Robert: A szfinx üzenete. Pécs, Alexandra, 2000 Henri Stierlin: Ägypten. Germany, Evergreen, (sa) Hogy is van ez? Budapest, Reader’s Digest Kiadó Kft, 1995. Jakab György: Az őskor világa; az ókori civilizációk Budapest, Calibra, 1992. Jean, Georges: Az írás, az emberiség emlékezete. Budapest, 1991 Kákosy László: Az ókori Egyiptom. Budapest, IKVA, 1993 Kákosy László: Dzsehutimesz sírja

Thébában. Budapest, Pytheas, 1989 Kákosy László: Ré fiai. Budapest, Gondolat, 1979 Kákosy László: Varázslás az ókori Egyiptomban. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1969 Kákosy László – Varga Edith: Egy évezred a Nílus Völgyében. Budapest, Gondolat, 1970 (1973) Kássa László: Tarot kisenciklopédia: Mítosz, Történet, Analógia, Praxis, (s.a) Kilépés a fénybe: Egyiptomi Halottaskönyv. (sl), Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1994 Klostermeier, Inge: Egyiptom. Budapest, Pegazus Rt, 1991 Knight, Christopher – Lomas, Robert: A Hiram-kulcs. (sl), Gold Book, (sa) Kőszegi Frigyes: A történelem küszöbén. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1984 Kriveljov, I. A: Ásatások a „bibliai” országokban Budapest, Kossuth Kvk, 1969 László Péter: Kairó. Budapest, Panoráma, 1978 Longley, Elizabeth: Az ókori Egyiptom. Budapest, Helikon, 1996 Luft Ulrich: Ókori keleti írások: ékírás és képírás. Budapest, MTESZ Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület, 1981 Lunn,

Martin: A Da-Vinci kód megfejtése. Debrecen, Gold Book, 2004 Magyar és Nemzetközi ki kicsoda 1998. Budapest, Biográf,1997 Magyar Szinonima szótár: A-ZS. Budapest, Akadémiai Könyvkiadó, 1983 magyar természettudományi műnyelvről, A: Természettudományi Közlöny, XLII. kötet, 1910 május 1 Mahler Ede: Ókori Egyiptom. Budapest, MTA, 1909 Márki Sándor: Az ókor története. Budapest, Laude Kiadó, (s a) Maspero, Gaston: Az ókori Egyiptom története. Budapest, Anno (1998) Mereskovszkij, Sz.: Kelet titkai Budapest, Holnap Kiadó, 1992 6 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. Millard, Anne: Nagy civilizációk. (sl) Fabula Könyvkiadó, 1990 Nahát (1999/2. sz) Nelson, Nina: Egyiptom. Budapest, Cartographia, 1997 Nyárádi Gábor: Istenek Völgye. Budapest, Kozmosz, 1966 Ókori Keleti Történeti Chrestomathia. (Szerk Harmatta János) Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997 Osman, Ahmed:

Idegen a Királyok Völgyében. Budapest, Százszorszép, 1992 Otto Firchow: Grundzüge der Stilistik in den altägyptischen Pyramidentexten Philipp Vandenberg: A fáraók átka. (s l), K u K Könyvkiadó, (1995) Randé Jenő: Egyiptom. Budapest, Panoráma, 1997 Renfrew, Colin –Bahn, Paul: Régészet. Osiris, 1999 Révai Nagy Lexikona (CD) Richardson, Dan: Egypt. Rough Guides Ltd, London, 1996 Romei, Francesca: A szobrászat az ókortól napjainkig. Donati Gindici Associati, 1996 Sebes Tibor: Afrika. Móra, 1980 Siliotti, Alberto: Egyiptomi piramisok. (sl), Gabo, 1998 Siliotti, Alberto: Királyok Völgye. (sl), Gabo, sa Székely András: Az ókori Kelet művészete. Budapest, Képzőművészeti Kiadó, 1983 The Times atlasz régészet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994 Tolnai világtörténelem (CD) tudás fája, A (25. sz) (sl) Marshall Cavendish Magyarország fióktelep, 1999 Vandenberg, Philipp: A fáraók Völgye. Budapest, K u K Kiadó, 2004 Varga Domokos: Ős napkelet.

Budapest, Móra F Könyvkiadó, 1979 Varga Edith: Napkorong a fej alatt. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1998 Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1972 Világtörténelmi enciklopédia. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1984 Weeks, Kent R.: II Ramszesz fiainak sírja Debrecen, Gold Book Kft, (sa) Wenig, St: A nő az ókori Egyiptomban, Bp., 1967 Wilson, Hillary: A fáraók népe. Debrecen, Gold Book Kft, 1999 Zamarovský, Vojtech: A felséges piramisok. Bratislava, Madách, 1981 7 álló rövid idő miatt csak viszonylag kis részét sikerült mindezeknek feltárni. A budapesti Szépművészeti Múzeumba került az itt végzett ásatás leletanyaga BT: ásatások núbiai-magyar expedíció A AA (óei.)  ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 2 ABDALLAH NIRQI HÁZAK SN: Az első épületeket i.sz 4 sz vége felé emelték és a 13 sz-ban néptelenedtek el. A korai időszakban lekerekített sarkú házak voltak jellemzők, a virágkorban a kupolás épületek. BT:

házak RT: Abdallah Nirqi AAH UF: Aah-te-Huti (ang.) Iah1 SN: Holdisten. Thot egy megnyilvánulása íbisz alakban BT: istenek AAHEPERKARÉ  TUTHMÓZISZ, I. (ie 1493-1481) (ie 1525-1512) ABDALLAH NIRQI SÍROK SN: A K-NY tájolású, nagy kövekből kialakított, többnyire téglalap alakú síremlékeket vastag, fehér mésszel vonták be és tetejükön némely esetben kivehető volt egy vésett kereszt. Általában padok övezték Magukat a halottakat vászonba tekerve helyezték el a sírgödörben, amelynek nyugati oldalán néha kis fülkét alakítottak ki. Edényt állítottak bele Ugyanazon sírban több temetkezés is elképzelhető volt RT: Abdallah Nirqi abdallah nirqi temető AAHEPERURÉ  AMENHOTEP, II. (ie 1450–1412) (spa) AAH-TE-HUTI (ang.)  AAH AAKENENRÉ  APÓPHISZ 3 AAKHEPERKARE (ang.)  TUTHMÓZISZ, I (ie 1525–1512) (i.e 1493–1481) A’AT SN: III. Amenemhet felesége BT: Nagy királyi hitvesek ABDALLAH NIRQI TEMETŐ SN: A temető

sírépítményeinek mintegy ötödét sikerült feltárni, magát a sírkamrát azonban csak 7 sír esetében. Az itt talált valamennyi tárgyat Magyarországnak ajándékozta az Egyiptomi Köztársaság. A budapesti Szépművészeti Múzeumban megtekinthetők BT: nekropoliszok RT: Abdallah Nirqi abdallah nirqi sírok AATI (óei.)  FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 6 AAT-KŐ SN: Drágakő, amelyből edényeket, berakott díszítéseket és kisebb szobrokat készítettek. BT: drágakövek 1 AAUSZERRÉ  APÓPHISZ (i.e 1585–1542) 1 AAUSZERRÉ APÓPHISZ  APÓPHISZ (i.e 1585–1542) AB  IB ABDERRASUL, AHMED SN: El-kurnai fellah, aki szerény jövedelmét illegális ásatásokon szerzett kincsek eladásával egészítette ki. 1881 februárjában megtalálta a 21. dinasztiabeli papok által elrejtett 36 fáraó múmiáját, amelyeken még rajta voltak a királyi ékszereik. Mustafa Aga Ejeat konzult bízta meg a kincsek eladásával, aki Angliát, Belgiumot és Oroszországot

képviselte. Hamarosan azonban Gaston Maspero megállította őket. BT: sírrablók ABACUS  NYOLCOLDALÚ OSZLOP ABATO UF: Ozirisz szentélye SN: Ozirisz tiltott szentélye volt, amely a Szenom szigeten helyezkedett el. BT: szentélyek RT: Szenom ABBOTT PAPIRUSZ SN: I.e 1090 körül hat meggyalázott fáraósír kivizsgálására felállított különleges bizottság jelentése. BT: papiruszok ABDJU (óei.)  ABÜDOSZ (gör) ABDU 1 SN: Inettel együtt emlegetik a barátság isteneként. A két teknős, melyek a millió év ívének két oldalán úsznak Az évmilliók csónakja képviseli a ka-t, mint számtalan inkarnáción keresztül vándorol a tökéletesedéshez vezető úton. A vezetők a jó barátok, akikkel útja során találkozik, és akik megkönnyítik útját BT: teknős-istenek ABDALLA, ALY OMAR ALY BT: egyiptológusok AD: aly omar@frcu.euneg ABDALLAH NIRQI SN: A település i.sz 4 sz–13 sz-ig állt fenn Története felosztható egy korai időszakra, amikor a

település gyéren elhelyezkedő lekerekített sarkú házakból állt, amelyek a késő antik korban használt eszközökkel voltak felszerelve. Egy virágkorra (isz 550–1050), amikor a lakosok száma jelentősen megnőtt, és a hanyatlás időszakára (i.sz 1050–1300), amikor jelentős talajszint-emeléssel építették újjá a Citadella területén a romba dőlt épületek egy részét. Ma Abdallah Nirqit több méter magas víz fedi BT: települések RT: abdallah nirqi ásatás abdallah nirqi házak abdallah nirqi sírok abdallah nirqi temető 2 ABDU (óei.)  ABÜDOSZ (gör) ABDZSU (óei.)  ABÜDOSZ (gör) ABEDJOU (óei.)  ABÜDOSZ (gör) ABET SN: A Középbirodalom koporsófelirataiban fordul elő ez a tárgy, ami rudat mintáz. BT: tárgyak ABHANDLUNGEN DES DEUTSCHEN ARCHÄOLOGISCHEN INSTITUTS KAIRO (1958–) UF: ADAIK (röv.) SN: Glückstaldtban indult ez a folyóirat 1958-ban. BT: egyiptológiai folyóiratok ABDALLAH NIRQI ÁSATÁS (1964. aug 27–okt5) SN: Az

Egyptian Antiquities Organisation 1964-ben felajánlotta a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének, hogy az Asszuáni Gát építése miatt víz alá kerülő területek egyikén az Abu Szimbeltől 4 km-rel északra fekvő Abdallah Nirqiben ásatást folytasson. Az expedíciót Castiglione László vezette A város feltárását Barkóczi László, Salamon Ágnes, a temetőét Kákosy László, Varga Edith, Hajnóczy Gyula – végezte. A rendelkezésre ABIDO (ol.)  ABÜDOSZ (gör) ABIDOSZ (gör.)  ABÜDOSZ (gör) ABIDOSZI KIRÁLYTÁBLÁK  ABÜDOSZI KIRÁLYLISTÁK ABIDWA  ABÜDOSZ (gör.) 8 ÁBRÁZOLÁSOK SN: A 4. dinasztiától kezdődőden az elhunytat foglalkozásának megfelelő ruhában és kellékekkel ábrázolták A királyi hercegek és magas tisztségviselők szívesen ábrázoltatták magukat írnokként BT: festészet szobrászat NT: csillagászati ábrázolások vádi magharai ábrázolások hegyesen végződő köténye az arab hajósok

előtt rozsmérőhöz látszott hasonlatosnak. Ezért nevezzük Abu Szimbelnek, „rozs-atyának” II Ramszesz két sziklatemplomot faragtatott a 100 m magas hegyoldalba. BT: városok RT: Abu szimbeli kis templom Abu szimbeli nagy templom ABU SZIMBELI KIS TEMPLOM UF: Nofertari temploma SN: II. Ramszesz Hathor istennőnek és feleségének, Nofertarinak építtette. Ennek bejárata előtt 10 méteres kőszobrok vannak, 4 a fáraót, kettő a feleségét ábrázolja. A kupola kivételével nem lehet nyomát látni annak, hogy ezeket a hatalmas tömböket valaha is megmozgatták. BT: abu szimbeli templomok Ramszesz, II. sziklatemplomai NT: abu szimbeli kis templom domborművei abu szimbeli kis templom Hathor oszlopai RT: abu szimbeli nagy templom ABSZOLÚT KORMEGHATÁROZÁS SN: A kőzetekben található radioaktív elemek segítségével történő kormeghatározás, mely különféle módszerekkel történhet. A módszer alapjául a radioaktív elemek lebomlási ideje szolgál Az egyes

elemek más-más felezési idővel alakulnak át stabil elemmé. A felezési idő az az időtartam, amely alatt a radioaktív anyag fele stabil állapotúvá alakul. A radiokatív és a stabil anyag arányából következtetni lehet az anyag korára. BT: kormeghatározás NT: izotópos kormeghatározás kálium-argon módszer radioizotópos kormeghatározás radiokarbonos kormeghatározás urán-módszer ABU SZIMBELI KIS TEMPLOM DOMBORMŰVEI SN: Azt ábrázolják, hogyan mutat be a királyi pár áldozatot különféle istenségeknek. A baloldali haránt irányú teremben Ízisz1 és Hathor koronázza meg Nofertarit BT: Abu szimbeli kis templom domborművek ABSZOLÚT KRONOLÓGIA SN: Konkrét időpontokhoz rendeli a leletek, történések idejét. BT: kronológia ABU SZIMBELI KIS TEMPLOM HATHOR OSZLOPAI SN: A csarnokban lévő meglehetősen kezdetlegesen faragott Hathor fejekben végződő oszlopok. Számszerűen 6 db BT: Abu szimbeli kis templom Hathor-oszlopok ABT (óei.) 

FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 8 ABU (óei.)  ASSZUÁN ABU EL-HOL (ar.)  GIZEHI SZFINX ABU SZIMBELI NAGY TEMPLOM SN: A 35 m széles 30 méter magas homlokzata előtt van II. Ramszesz négy gigantikus, egyenként 20 méteres ülő alakja 7,5 m-es vállszélességgel. A templomot Amonnak, Ré-Harahtinak szentelték. 55 m mélyen vájták sziklába 1813-ban bukkant elő, amikor John Lewis Burckhardt újra felfedezte. A kereszténység korában ugyanis belepte a homok. A falakat többek közt a kádesi csata és a szíriai háborúk jelenetei ékesítik (i.e 13 sz) Hét év sem telt el, hogy II. Ramszesz felszentelte Abu Szimbelt, egy nagy erejű földrengés rázta meg Núbiát. A nagy templom homlokzatánál lévő egyik óriási Ramszesz-szobor megrongálódott ennek során. A derekánál egy repedés keletkezett, amelytől a feje, a felsőtestével együtt levált a szoborról és a földre hullott A templomon belül a oszlopok is megrepedtek, s elváltak a mennyezettől, valamint a

fáraó figurái is elpusztultak. Az oszlopokat újjáépítették vagy agyagból készült téglákkal pótolták ki. Néhány falat újra véstek, ill festettek, de II Ramszesz kettétört szobra továbbra is ott hevert. BT: abu szimbeli templomok Ramszesz, II. sziklatemplomai NT: abu szimbeli nagy templom domborművei RT: abu szimbeli kis templom Burkhardt, John Lewis ABU GHURAB (ang.)  ABU GORÁB ABU GORÁB UF: Abu Ghurab (ang.) Abu Gurab (len.) BT: gizehi kormányzóság települések RT: Neuszerré naptemploma ABU GORÁBI NAPTEMPLOM  NEUSZERRÉ NAPTEMPLOMA ABU GURAB (LEN.)  ABU GORÁB ABU-KIR  KANOPOSZ ABU’N-NAGAI NEKRPOLISZ SN: A 18. dinasztia idején kezdett fontossá válni Itt hantolták el azokat a thébai fejedelmeket, akik elűzték a hükszoszokat. A völgyben Abu’n-Naga sírjait fosztották ki a legtöbbször. BT: nekropoliszok ABU RAWASH (ang.)  ABU ROÁS ABU RAUWASH (ang.)  ABU ROÁS ABU ROAS UF: Abu Rauwash (ang.) Abu Rawash (ang.) Abú Roaš

(szl.) Abu Roash (ang.) SN: Itt található Dzsedefré befejezetlen piramisa. BT: gizehi kormányzóság RT: Dzsedefré piramisa ABU SZIMBELI NAGY TEMPLOM DOMBORMŰVEI SN: A király diadalmas hadjáratait idézik. Az északi oldalon a hettiták ellen vívott kádesi csata előkészülete és az ütközet menete látható, a déli oldalon II. Ramszesz megostromol egy szíriai erősséget, leszúrja és széttapossa a líbiaiakat, ill. a núbiai foglyok sorát kíséri A következő két teremben vallási jelenetek ábrázolásai találhatók. BT: Abu szimbeli nagy templom domborművek ABÚ ROAŠ (szl.)  ABU ROAS ABU ROASH (ang.)  ABU ROAS ABU SHAR EL-QIBLI (ar.)  MÜOSZ HORMOSZ (gör) ABU SZIMBELI TEMPLOMOK SN: II. Ramszesz fáraó sziklatemplomai Egyetlen sziklából faragták ki mindkettőt. Az asszuáni gát építése miatt 64 méterrel magasabbra kellett helyezni az egész épületegyüttest. Egy olyan tervrajzot készítettek, amin a templomok minden kőtömbjét

feltüntették, a szétvágáskor a tömböket számokkal megjelölték, hogy új helyén eredeti állapotában tudják újraépíteni a templomot. A templom áthelyezésének ezt a tervét, amelyet végül is megvalósí- ABUSIR  ABU SZÍR ABU SZIMBEL UF: Ipszambul SN: Maga a város egy fával sűrűn benőtt apró völgyben helyezkedik el Asszuántól délre 280 km-rel a Nílus nyugati partján az első és a második zuhatag között Vallási központ volt 3200 évvel ezelőtt. Mai neve az egyik sziklán féldomborműben ábrázolt egyiptomi férfitól ered, kinek 9 tottak, a svédek dolgozták ki. 1963-1972-ig tartott, amíg ezt sikerült 1036 darabban lebontani és újra felépíteni. A kőtömbök egyenként 20-30 tonnát nyomtak. A túlságosan könnyen omló homokkő darabokat szintetikus gyanta beinjekciózásával erősítették meg. BT: sziklatemplomok templomok NT: Abu szimbeli kis templom Abu szimbeli nagy templom RT: Ramszesz, II. sziklatemplomai nagyon keskeny

földszalagon feküdt. Egyik kiváló tulajdonsága volt, hogy Egyiptom egyik legegészségesebb városának ismerték. Szentélyei híresek I Széthi és II Ramszesz templomai találhatók itt. BT: városok RT: abüdoszi ásatások abüdoszi hüpokephalok abüdoszi királylisták abüdoszi királytemető abüdoszi sírok abüdoszi templomok felső-egyiptomi nomosz, 8. ABU SZÍR UF: Abusir Busiris (ang.) Buszirisz (gör.) Buzirisz (gör.) Djedu (ang.) Dzsedu Ozirisz háza Peruziri (óei.) Per-Uziri (óei.) SN: A 9. alsó-egyiptomi nomosz fővárosa volt, s egyben kultuszközpontja Ozirisz istennek A damiette-i ág nyugati partján fekszik. Itt sikerült 1907–1908-ban Ranúzer király templomát kiásatni Borchardtnak BT: fővárosok gizehi kormányzóság RT: Abu Szíri istenek Abu Szíri piramisok Abu Szíri sírok ABÜDOSZI ÁSATÁSOK BT: ásatások NT: Dreyer abüdoszi ásatásai (1977) Mariette abüdoszi ásatásai Petrie abüdoszi ásatásai RT: Abüdosz (gör.) ABÜDOSZI

HÜPOKEPHALOK SN: Petrie abüdoszi ásatásai során került elő 3 db bronz hüpokephal a 30. dinasztia korából BT: hüpokephalok NT: G 50 B (10691) G 50 C (37330) G 50 D (02.766) ABÜDOSZI KIRÁLYLISTA, 1. SN: II. Ramszesz abüdoszi Memnon-templomában a két hüposztül-csarnokot körülvevő helyiségek egyikében találták meg, amely ma a British Múzeumban van. BT: abüdoszi királylisták ABU SZÍRI ISTENEK BT: helyi istenek NT: Andjety (ang.) ABÜDOSZI KIRÁLYLISTA, 2. SN: I. Széthi ünnepi templomában a Királyok Folyosójának jobb oldali falán olvasható, amely Ménésztől kezdve néhány név kihagyásával felsorolja I. Széthi elődeit, mintegy 76 uralkodó nevét, valószínűleg azokat, akik tisztelték Oziriszt vagy templomot állítottak neki BT: abüdoszi királylisták Királyok Folyosója Széthi, I. ünnepi templomának domborművei ABU SZÍRI PIRAMISOK UF: abuszíri piramisok BT: piramisok NT: Hentkáwesz piramisa Neuszerré piramisa Noferefré piramisa

Noferirkaré1 piramisa Szahuré piramisa RT: Abu Szír dinasztia, 5. piramisai ABÜDOSZI KIRÁLYLISTÁK UF: abidoszi királytáblák BT: királylisták NT: abüdoszi királylista, 1. abüdoszi királylista, 2. RT: Abüdosz (gör.) ABUSZÍRI PIRAMISOK  ABU SZÍRI PIRAMISOK ABU SZÍRI SÍROK BT: sírok NT: Iufaa sírja ABÜDOSZI KIRÁLYTEMETŐ SN: Itt egyaránt találhatunk nyerstéglából és kőből épült síremlékeket. A sírkamrák fölé emelt egyszerű lépcsőzetes építmények jelképezik a teremtés első lépcsőjét, a Földet, melyet elhagyva a fáraó újjászületik. Az itteni síremlékek oldalainak alapjai merőlegesek egymásra, homlokzatuk dőlt BT: királyi nekropoliszok ABU SZÍRI SÍRRABLÁS (1973) SN: Hét hónap alatt mintegy 5000 sírt raboltak ki az Abu Szíri hegység lábánál pamutgyári munkások. 1973 elején ketten egy olyan sírkamrára leltek, amelynek a tartalma túlszárnyalta mind az 5000 addig feltárt sírt. Azt állították, hogy egy

fáraó sírját találták meg BT: sírrablások ABÜDOSZI SÍROK SN: A sírok a külső falakig érnek. BT: sírok NT: Dzser sírja Ozireion ABÜDOSZ (gör.) UF: Abdju (óei.) Abdu 2 (óei.) Abdzsu (óei.) Abedjou (óei.) Abido (ol.) Abidosz (gör.) Abidwa Abot Abydos (gör.) Araba, el- (ar.) Ebot Tjen (óei.) SN: Város Felső-Egyiptomban. Itt született Ménész, aki Alsó- és Felső-Egyiptomot egyesítette Az 1 és 2 dinasztia királyainak temetkezési helye a mai Arabat el-Madfune mellett. Ezen a szent helyen gyakran hagytak hátra sztélét vagy jelképes sírt Ozirisz fejét állítólag itt temették el, ezért vált zarándokhellyé. Aranykora a Középbirodalom idejére esett A puszta és egy csatorna közé ékelve ABÜDOSZI OZIRISZ-TEMPLOM SN: I. Széthi kezdte el építeni és fia, II Ramszesz fejezte be Az építmény L alakú, összesen 7 szentély található benne. Ezek közül 3 a memphiszi (Ptah), a héliopoliszi (Ré-Harahti) és a thébai (Amon) neter, három

az oziriszi triász (Ozirisz, Ízisz, Hórusz) egy pedig I. Széthi számára készült. A templom bejáratához 42 lépcsőfok vezet fel, amelyek mindegyike a Duat (alvilág) egy-egy bíráját jelképezi, akik mellett Ozirisz gyakorolja a főbírói hatalmat az ítélet napján. BT: abüdoszi templomok Ozirisz-templomok Ramszesz, II. templomai Széthi, I. templomai 10 ABÜDOSZI TEMPLOMOK BT: templomok NT: abüdoszi Ozirisz-templom Hentamentiu temploma Ramszesz, II. Memnon-temploma Széthi, I. ünnepi temploma RT: adószedők ADOPTÁCIÓ  ÖRÖKBEFOGADÁS ADÓSZEDŐK SN: Begyűjtés előtt az adószedők felmérték egy-egy földdarab termését, hogy kiszámíthassák mennyi adóval tartozik a földműves a fáraónak. BT: mesterségek RT: adó ABWAB EL-QOTAT SN: Egy szakkarai település, ahol az elmúlt 14 évben francia régészcsoport kutat a Centre National des Recherche Scientific megbízásából Alain Zivie vezetésével. BT: települések ADÜTON (gör.) 

KÁPOLNÁK ADŻIB (len.)  ADZSIB (ie 2787–2767) (ie 2939–2892) ABYDOS  ABÜDOSZ (gör.) ADZSIB (i.e 2787–2767) (ie 2939–2892) UF: Adjib Adżib (len.) Anedzsib Anendjib (ang.) Uszaphaisz SN: Az 1. dinasztia 5 királya BT: fáraók ACE (röv.)  AUSZTRÁL EGYIPTOLÓGIAI KÖZPONT ACHAJMENÉSZ (– i.e 462) SN: I. Dareiosz fia és I Xerxész testvére, akinek uralkodása alatt Egyiptom helytartója volt. BT: Dareiosz, I. hozzátartozói helytartók ACHAT (ném.)  ACHÁT AE (röv.)  ÓKORI EGYIPTOM ACHÁT AEE (röv.)  ANCIENT EGYPT AND THE EAST (1914–1935) UF: Achat (ném.) achates (lat.) akhát SN: Áttetsző, különböző színezésű. Lelőhelye Egyiptomban Vádi Abu Gerida. BT: kövek RT: Vádi Abu Gerida AEGYEPTEN PA NATIONALMUSEET (dán) SN: Koppenhágai múzeum. BT: múzeumok AEGYPTEN (ném.)  ÓKORI EGYIPTOM ÆGYPTEN (dán)  ÓKORI EGYIPTOM ACHATES (lat.)  ACHÁT AEGYPTUS (lat.)  ÓKORI EGYIPTOM ACH-BIT  AKHMIM (ang.) AEMES

(röv.)  ANCIENT EGYPT AND MIDDLE EAST SOCIETY ACHET-ATON  AKHET ATON AENEOLITIKUM  KHALKOLITIKUM ACHMIM, EL-  AKHMIM (ang.) AESROB BAKTÉRIUMOK SN: Olyan baktériumok, amelyek csak oxigén jelenlétében tudnak megélni. BT: baktériumok ACHMIN  AKHMIM (ang.) ACHORIS (své.)  HAKÓRISZ (ie 393–380) (ie 393–381) ACTIUMI CSATA (i.e 31) SN: A görögországi Actiumnál ütközött meg Octavianus és Antonius hajóhada. Antonius Kleopátrának ajánlotta fel Róma ázsiai hadjáratainak gyümölcsét. Antoniust azonban legyőzték, flottáját megsemmisítették Szövetségeseinek, barátainak nagyobbik része az ellenség oldalára állt át Antonius egyedül maradt BT: háborúk RT: Antonius Kleopátra Philophator, VII. (ie 51–30) Octavianus ADAIK AES  RÉZ AESWA  ANCIENT EGYPT SOCIETY OF WESTERN AUSTRALIA AETHIOPIA  ETIÓPIA AFRICANUS, JULIUS SN: Az első író, aki teljes kivonatát adja Manethón nagy történeti munkájának. Isz 3 sz-ban

Nicopolisz püspöke, akinek tudományossága és lelkiismeretessége a források használatában a legnagyobb elismerést érdemli. BT: történetírók (röv.)  ABHANDLUNGEN DES DEUTSCHEN ARCHÄOLOGISCHEN INSTITUTS KAIRO (1958–) AFRODITOPOLIS (ol.)  APHRODITESPOLIS (gör) AFTIH (ar.)  APHRODITESPOLIS (gör) ADET  ADIT AGYAG UF: clay (ang.) SN: Az anyagot először megtisztították a kövektől, majd vízzel gyúrták össze, és lábbal dagasztották, hogy egyenletesen puha legyen Az agyag földpát tartalmú kőzetek (gránit, szienit, trachit, porfir stb.) mállásakor keletkező finom szemcséjű, nedvesen zsíros tapintású anyag, mely vizet felvéve képlékeny, gyúrható, formálható lesz. Alakját kiszáradás után is megtartja és kiégetve összetartó, kemény, kőszerű anyaggá lesz, mely vízzel többé fel nem áztatható. BT: törmelékes üledékek NT: agyagáruk ADIPOSOGENITAL DYSTROPHY (lat.)  FRÖHLICH SZINDRÓMA ADIT UF: adet SN:

Szembetegség. BT: szembetegségek RT: adit elleni gyógyszer ADIT ELLENI GYÓGYSZER SN: Többféle gyógyszer is volt rá: 1. ½ adag fekete szemfestéket, ¾ keselyűtojást finoman szét kellett dörzsölni, s a szem felületére tenni. 2 pelikántrágya, só és tömjén keverékét tették a szem belsejébe BT: antibiotikumok RT: adit AGYAGÁRUK BT: agyag NT: agyagedények agyagpecsétek agyagszobrok agyagvázák cserép ADJIB  ADZSIB (i.e 2787–2767) (ie 2939–2892) ADMINITIONS OF IPUWER (ang.)  IPUWER INTELMEI ADÓ SN: Az adót az adószedők mérték fel. 11 ÄGYPTEN IN WORT UND BILD (1880, 1886) UF: Egyiptom szóban és képben SN: Georg Ebers műve. Két kiadásban és két kötetben jelent meg. BT: Ebers, Georg Moritz művei fajanszok kerámia AGYAGBABÁK SN: Ezek az agyagfigurák sokszor állatokat formáztak: vízilovat, majmot, krokodilt, ökröt vagy szamarat. BT: babák ÄGYPTISCHES MUSEUM (ném.)  LIPCSEI EGYIPTOMI MÚZEUM (No.) AGYAGEDÉNYEK UF:

agyagkorsók clay vessels (ang.) cserépedények cserépkorsók pottery (ang.) SN: Az őskorban csak kézzel készítették, majd ismertté vált a kézzel, később pedig a lábbal hajtható fazekaskorong, amelyek a 18. dinasztia alatt tűntek el A megfelelő forma kialakítása után az edényt néha még színezték is, s mikor már majdnem megszáradt fényesítették. Az edényt az 5. dinasztiától kezdve kemencében égették ki, korábban tűzre rakták, s az egész halmot trágyával vonták be Papirusztekercsek tárolására is használták. BT: agyagáruk irattartók NT: butói agyagedények felső-egyiptomi agyagedények hierakónpoliszi agyagedények kasok nagadai agyagedények óbirodalmi agyagedények poharak RT: osztrakonok ÄGYPTOLOGE (ném.)  EGYIPTOLÓGUSOK AH  AKH AHA (len.)  MÉNÉSZ (ie 3200) (ie 3032–3000) (ie 2955– 2895) AHASVÉR (ará., bib)  XERXÉSZ, I (gör) (ie 486–465) AHET  AKHET AHET-ATON  AKHET ATON AHHOTEP SN: Alsó- és Felső

Egyiptom legfőbb orvosa volt az 5. dinasztiában BT: orvosok RT: Ahhotep masztabája AHHOTEP MASZTABÁJA SN: 1903-ban fedezték fel a szakkarai temető piramisainak közelében. BT: masztabák AHHOTEP, I. UF: Inhapi (ang.) Inhapy (ang.) Jahhotep, I. SN: II. Szekenenré nővérfelesége volt BT: főfeleségek Kamosze hozzátartozói Szekenenré, I. hozzátartozói Szekenenré, II. hozzátartozói NT: Ahhotep, I. hozzátartozói RT: Ahhotep, I. karkötői Ahhotep, I. sírja AGYAGKORSÓK  AGYAGEDÉNYEK AGYAGKUNYHÓK UF: agyagviskók SN: Iszapból és sásból tapasztották. BT: házak NT: vert agyagfalú házak AGYAGPECSÉTEK BT: agyagáruk pecsétek AHHOTEP, I. HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja: I. Szekenenré Férje és testvére egyben: II Szekenenré. Fiai: Kamosze, I Jahmesz BT: Ahhotep, I. NT: Jahmesz, I. (ie 1580–1558) (ie 1570–1546) (ie 1550– 1525) (i.e 1539–1514) (ie 1530–1504) Kamosze (i.e 1573–1570) (ie 1545–1539) (ie 1554– 1549) Szekenenré, I. (ie 1596–1591)

(ie 1559–1558) Szekenenré, II. (ie 1591–1576) (ie 1558–1554) AGYAGPLASZTIKÁK  AGYAGSZOBROK AGYAGSZOBROK UF: agyagplasztikák BT: agyagáruk szobrok AGYAGVÁZÁK SN: A fazekasoknak a Nílus iszapja és az árterület peremén keletkezett agyag szolgált nyersanyagul. Az Újbirodalom idején élénk színű motívumokkal, koszorúkkal, virágfüzérekkel, állati alakokkal díszítették a vázákat. BT: agyagáruk vázák 1 AHMESZ SN: I. Tuthmózisz első felesége Anyja Ahmesz-Nefertari BT: főfeleségek hercegnők Tuthmózisz, I. hozzátartozói AGYAGVISKÓK  AGYAGKUNYHÓK 2 AHMESZ SN: Az amarna-korszak egyik legelőkelőbb udvari tisztségviselője. BT: tisztségviselők RT: Ahmesz2 sírja ÁGYAK SN: Az egyszerű szerkezetű ágyakat magasra építették a csúszómászók elleni védekezésül. A keretre gyékényszerű növényi fonatokat feszítettek ki. Az ágy lábát gyakran bika- vagy oroszlánláb mintájára formázták meg. BT: bútorok NT: halotti

ágyak Tutankhamon ágyai AHMESZ-NEFERTARI UF: Ahmose-Nefertari (ang.) SN: I. Jahmesz felesége Lánya Ahmesz BT: főfeleségek ÁGYÉKKENDŐ SN: I.e 2900–2076-ban a Nilus alsó folyása mentén az egyiptomiak egyetlen ruhadarabot, egy kis pamut ágyékkendőt viseltek, elöl megcsomózva, olykor övhöz erősítve. Később az ágyékkendő szélesedett, finomodott Ie 2000 körül a fáraók, papok sentije díszesebb, többször redőzött volt, s néha egymás felett több ágyékkendőt is viseltek. A felső hosszabb, átlátszó, vékony lenvászonból készült. A férfiak sentije rövidebb, a nőké hosszabb volt BT: öltözet AHMESZ-NOFRETETE SN: Királynő, aki a karai Amon-templom második papjának tisztségét eladta fivérének. BT: Amon-papok főfeleségek AHMESZ-PAPIRUSZ  RHIND-PAPIRUSZ 2 AHMESZ SÍRFELIRATAI SN: Ezek között van megörökítve egy Aton-himnusz. BT: sírfeliratok 12 2 AHMESZ SÍRJA BT: sziklasírok NT: Ahmesz2 sírfeliratai NT: áldozati

ajándékok AJÁNDÉKOZÁSI OKLEVELEK BT: oklevelek NT: Wah ajándékozási oklevele AHMÍM  AKHMIM (ang.) AHMOSE I–II (ang., své)  JAHMESZ, I–II AJ ÉS HÓREMHEB TEMPLOMA UF: Hóremheb és Aj temploma BT: nyugat-thébai templomok RT: Aj (i.e 1338–1334) (ie 1327–1323) (ie 1324–1321) AHMOSE-NEFERTARI (ang.)  AHMESZ-NEFERTARI AHMOSZ, I–II.  JAHMESZ, I–II AHMOSZISZ, I–II  JAHMESZ, I–II. AJ HOZZÁTARTOZÓI SN: Első felesége neve ismeretlen, tőle született lánya Nefertiti. Második felesége Tey Tőle született lánya: Mutnedzsemet. BT: Aj NT: Nefertiti Tey (ang.) AHOM SN: Sólyom alakú lélekforma. Az Óbirodalom idején még nem játszott jelentős szerepet. BT: lelkek AHORISZ  HAKÓRISZ (i.e 393–380) (ie 393-381) 98 AHURE AJ MERNOFERRÉ (i.e 1664–1641) UF: Ay2 (ang.) BT: fáraók SN: A Szetna regény főhősének, Nanoferkaptahnak a felesége. BT: Szetna regény AJ SÍRJA UF: KV23 WV23 SN: A Nyugati Völgy északnyugati végétől

északnyugati irányban helyezkedik el a 23-as sír, amely 55 m hosszú. Egy kőlépcső visz le a szikla északi oldaláról a belsejébe. A bejárati lépcső utolsó foka egy lejtős folyosóba torkollik. A második átjárót egy lépcsős lejtő követi, amelynek oldala trapéz alakúra van kivájva és a vége felé egy alacsonyabb kiszögellés látható a felső részén. A második lépcsős folyosó egy négyzet alakú kamrához vezet. Ezt követi a halotti kamra, ahol már nem lejt tovább. Ez a halotti kamra az egyenes tengelyhez képest kissé kiugróan helyezkedik el. Ebből pedig egy téglalap alakú kamra nyílik, amelyben a kanópuszokat és egyéb halotti tárgyakat tárolták. A sírt Giovanni Belzoni találta 1816 telén Nevét és a dátumot a bejáratnál örökítette meg. A sírt sok európai utazó megtekintette, beleértve Burtont és Wilkinsont is. Lepsius megörökített néhány rajzot a halotti kamra faláról és a szarkofágról A sírt 1994-ben

nyitották meg a látogatók előtt BT: királysírok RT: Aj (i.e 1338–1334) (ie 1327–1323) (ie 1324–1321) Belzoni, Giovanni Battista (1778.nov15–1823 dec 3) 1 AIGÜPTOSZ (gör.)  ÓKORI EGYIPTOM 2 AIGÜPTOSZ (gör.)  KOPT AIGYPTOS (gör.)  ÓKORI EGYIPTOM ÄI-LAK  PHILAE ÄILU MEZŐI  IALU MEZEI AILUROS  BÁSZTET AIN LABAKHA BT: települések RT: ain labakhai földművesek ain labakhai múmiák ain labakhai sírok AIN LABAKHAI FÖLDMŰVESEK SN: Egységes mediterrán típusú népesség volt, többségében fehér bőrűek. Az itt élő lakosság átlagmagassága 1,65m volt, és inkább nyúlánk testalkatúak voltak. A kutatások alapján úgy tűnik békés életet éltek, és nem igen éheztek. Ennek ellenére az átlagéletkor alacsony volt, és csak kevesek élték meg az 50. életévüket, amely már tiszteletreméltó kornak számított Ugyanakkor ebben a közösségben sem volt ismeretlen az erőszak Ezt mutatja egy fiatalon elhunyt múmia betört

koponyája. BT: földművesek AJ SZARKOFÁGJA SN: Aj sírjában feküdt. 1896-ban a szarkofágot teljesen szétzúzták a kincsrablók 1908-ban Howard Carter a Kairói Egyiptomi Múzeumba szállíttatta a szarkofág darabjait, ahol újra összeállították és kiállították egészen 1972-ig, minekután a Minnesotai Egyiptomi Expedíció a sírt teljesen kitisztította és a szarkofág visszakerült régi helyére. BT: szarkofágok RT: Aj (i.e 1338–1334) (ie 1327–1323) (ie 1324–1321) AIN LABAKHAI MÚMIÁK BT: múmiák AIN LABAKHAI SÍROK SN: Anubisz és Ozirisz ábrázolásokat is találtak e sírokban. A kereszténység lendületes terjedése ellenére a temetkezési szokásokban fennmaradtak a hagyományos szertartások. BT: sírok AJTÓK UF: Tür (ném.) BT: építészeti elemek NT: álajtók edfui Hórusz-templom könyvtárának ajtaja AJ (i.e 1338–1334) (ie 1327–1323) (ie 1324–1321) UF: Ay SN: Kezdetben Tutankhamon éleseszű tanácsadója és vezíre, aki a

trónon is követte. Tuja és Juja fia BT: dinasztia, 18. (ie 1570–1293) (ie 1567–1320) (ie 1552–1306) (i.e 1550–1397) fáraók Juja hozzátartozói Tuja hozzátartozói vezírek NT: Aj hozzátartozói RT: Aj és Hóremheb temploma Aj sírja Aj szarkofágja AJ UDVARONCAINAK SÍRJAI SN: Hóremheb leromboltatta mindet. BT: sírok AJZÓSZEREK BT: orvostudomány NT: kőrisbogárpor AKÁCIÁK SN: A Mimózafélék családjában az Acacia nemzetség tagjai, amelybe kb. 800 fa és cserje tartozik Általános jellemzőik: összetett leveleiken apró, osztott levélkék állnak, amelyek a levélnyélnek toll- vagy páfrányszerű megjelenést kölcsönöznek. Sok fajnál visszafejlődtek vagy teljesen eltűntek ezek a levélkék, és szerepüket a kiszélesedett levélnyél vette át A levélnyelek függőleges sorokba rendeződhetnek, és éles tövist vagy tüskét viselhetnek AJÁNDÉKOK SN: Amikor Puntba mentek az egyiptomiak kereskedni, a tiszteletükre bankettet tartottak a

puntiak, majd ajándékokkal halmozták el őket: többek között párducokat, zsiráfokat, gepárdokat, és élénk színekben pompázó egzotikus madarakat kaptak. 13 AKHEPERRE-SETEPANAMUN PSIBKHAEMNE (ang.)  PSZUSZENNÉSZ, I. (ie 1040–992) (ie 1039–991) tövüknél. Virágaik aprók, illatosak, és tömött gömb, vagy henger alakú virágzatba tömörülnek. Virágaik sárgák, néha fehérek, sok különálló porzószállal, amelyek borzas külsőt nyújtanak. Legjellegzetesebb fái a szétszórt csoportokban élő, ernyő formájú, 10-15 m magas akáciák. Viszonylag távol nőnek egymástól, hogy kiterjedt gyökérzetük elegendő vizet szívhasson Számos fajnak van gazdasági jelentősége: belőlük nyerik az arabmézgát, amely ragasztók, festékek, gyógyszerek alapanyaga A legtöbb akácia kérge gazdag tanninban, amit tinták, festékek és más termékek adalékául használnak. Egyes akáciák értékes faanyagot szolgáltatnak. Sok ausztráliai fajt

honosítottak meg más földrészeken kis termetű díszfaként. Termését az Ókori Egyiptomban cserzésre használták. BT: fafajták RT: cserzés AKHEPERURE (ang.)  AMENHOTEP, II (ie 1450–1412) (spa.) AKHET (óei.) UF: ahet áradás évszaka Sa SN: Az áradás évszaka, amely júliustól novemberig tartott. Thoth, Paofi, Athyr, Khoiak hónapokat foglalta magában. BT: évszakok RT: peret semu AKHET-ATON (óei.) UF: Achet-Aton Ahet-Aton Amarna El (ang.) EA (röv.) Khú-Áten Khutnáton Tell el-Amarna (ar.) SN: Néhány évig Egyiptom fővárosa volt csaknem 4000 évvel ezelőtt. Ekhnaton felesége, Nefertiti építtette ezt az új fővárost a sziklás és homokos folyóparton Aton isten tiszteletére. Félúton van Théba és Memphisz között 12×5km volt az alapterülete csodálatos sziklafalakkal körülvéve. A városnak megvoltak a maga műemlékei, palotái, szép házai, de voltak szegényebb negyedek is BT: fővárosok RT: akhet-atoni nagytemplom Ekhnaton (i.e

1379–1362) (ie 1372–1354) (ie 1364– 1347) (i.e 1352–1336) Nefertiti AKÁCMÉZ SN: Valószínűleg a legkeresettebb méz volt. BT: méz AKÁCOK  AKÁCIÁK AKANATEN (ang.)  EKHNATON (ie 1379–1362) (ie 1372– 1354) (i.e 1364–1347) (ie 1352–1336) AKCENTUS JELEK  EKFONETIKUS JELEK AKEN SN: Alvilági isten. Az Alvilág komphajójának őrzője BT: istenek AKEPHALOS (ang.) SN: A hellenisztikus Egyiptom fejnélküli démonainak egy alakja. Ezeket a démonokat a lefejezett bűnözők lelkének hitték. BT: démonok AKER SN: A föld és a halottak istene, egymásnak háttal forduló kettős oroszlánként vagy szfinxként ábrázolták. Az alvilág keleti és nyugati horizontjának találkozási pontja felett uralkodott. Azon kapuját őrizte, amelyen keresztül a fáraó a túlvilágra belépett BT: oroszlán-istenek AKHET-ATONI NAGYTEMPLOM SN: 800m hosszú, 300m széles. Ekhnaton és felesége a templom udvarán miséztek, míg kívül több kisebb oltár állt a nép

rendelkezésére, hogy orr rója le tiszteletét egy közös mise keretében. BT: Aton-templomok AKERBLAD, JOHAN DAVID (1763–1819) SN: Megfejti a Rosette-i kövön található démotikus írás egy részét, szerinte a kövön alfabétikus írásjelek találhatók. RT: hieroglif írás megfejtése AKHMIM (ang.) UF: Ach-bit Achmim, El- (ar.) Achmin Ahmím Akhmím (ar.) Akhmin (ar.) Apu Chemmis (ang.) Chemnis Echmin, El- (ar.) Hent-Min Ipu Kemnis (gör.) Khem (óei.) Khemi Khemmin Khemmis Khemmisz Khemnín Min Panapolis (ang., gör) Panopoli (ol.) Panopolis Panopolisz (gör.) Smin (ko.) SN: A 9. felső-egyiptomi nomosz virágzó székhelye volt Alsó-Egyiptom deltájának északkeleti részén a Nílus keleti partján.Egy mocsaras terület volt, ahol Ízisz Hóruszt rejtegette és felnevelte Eredetileg Min isten temploma állt itt, erről kapta a szohagi kormányzóság a Khemmin nevet. A város lakói szövők és kőfaragók voltak Ma szövőiparáról híres AKER KÖNYVE 

FÖLD KÖNYVE AKH (óei.) UF: ah SN: A lélek halhatatlan része, isteni erő, mely fény vagy Íbisz formájában is megnyilvánulhat, magasabb rendű szellem. A madáralakot csak azáltal nyerte ez a szó, hogy hangzásban azonos volt vagy közel állt az íbisz madár nevéhez. BT: lelkek RT: bá ká khaibit khu sahu sekhem szív lelke AKHÁT  ACHÁT AKHEKH SN: Madárfejű, szárnyas antilop. BT: istenek AKHENATON (ang.)  EKHNATON (ie 1379–1362) (ie 1372–1354) (i.e 1364–1347) (ie 1352–1336) AKHENRESETEPENRE  SZIPTAH AKHEPERKARE  TUTHMÓZISZ, I. (ie 1526–1512) (ie 1525–1512) (i.e 1493–1481) 14 ALACSONY DOMBORMŰVEK UF: faragott sávdíszítmények lapos domborművek síkdomborművek SN: Az alapzat eltávolításával emelték ki az alakokat. BT: domborművek BT: szohagi kormányzóság városok RT: akhmimi dialektus AKHMÍM (ar.)  AKHMIM (ang) AKHMIMIC (ang.)  AKHMIMI DIALEKTUS AKHMIMI DIALEKTUS UF: Akhmimic (ang.) SN: A kopt dialektusok között

a legarchaikusabb stílusú. A 45 században volt használatban, majd kihalt BT: kopt nyelv RT: Akhmim (ang.) ÁLAJTÓK UF: false-door (ang.) SN: Egyiptomi sírok díszítménye. Vakajtó, amely a túlvilágra nyílik, előtte néha szobor áll. Nevét onnan kapta, hogy egy valódi ajtókerettel ellátott ajtó élethű másolata volt. A ká ezen az álajtón keresztül közlekedhet, amely a holtak és az élők világát köti össze. Rendszerint kőből, ritkábban fából készítették Erre írták fel a halott nevét, a halotti imákat és a varázsigéket. BT: ajtók sírok NT: ágyazat alsó szemöldök belső ajtókeret falmező felső szemöldök főpárkány hátsó falfülke hengeres kő Idu masztabájának álajtója középső ajtókeret középső szemöldök külső ajtókeret Neanhszahmet álajtója pilléres álajtók AKHNATEN (ang.)  EKHNATON (ie 1379–1362) (ie 1372– 1354) (i.e 1364–1347) (ie 1352–1336) AKHSESEF SN: A Halottak Könyvének 75. fejezetében

szereplő, de egyébként ismeretlen istenség. BT: istenek AKITA UF: Umm-Garayat (ar.) SN: Egy torinói papiruszon említik Akita vidékét. BT: aranybányák AKNASÍROK SN: Olyan sírok, ahol a sírkamra egy mély akna alján található. BT: sírok AKROBATA MUTATVÁNYOK SN: Lányok sajátították el, melyeket jeles napokon, vallási ünnepeken mutattak be. BT: Szórakoztatás ALAPÍTÁSI RITUÁLÉ SN: Egy új sír munkálatainak megkezdése előtt végezték a papok ezt a szertartást. Ennek során ásnak egy kis gödröt közvetlenül a készítendő sír tervezett bejárata mellé, és áldozati felajánlásokat tesznek bele, úgymint különféle eszközök modelljeit és amuletteket. Ezután nemsokkal megkezdődhet a munka. BT: szertartások AKSAMIT, JOANNA BT: egyiptológusok AD: jaksamit@mnw.artpl AKVAMARIN SN: A berill tengerzöld, kékeszöld változata. Asszuán magasságában a sivatagban bányászták BT: drágakövek RT: berill ALAPTEST  CSERÉP ALARA ALABÁSTROM

SN: Az egyiptomi alabástrom különbözik az európaitól, mert az kalciumkarbonátból van, nem pedig kalciumszulfátból, fehér vagy sárgás, részben áttetsző, gyakran aranysárga erekkel, szemcsés, kristályos gipsz. BT: féldrágakövek nyersanyagok RT: alabástromedények alabástromvázák BT: dinasztia, 25. (ie 747–656) (ie 716–664) (ie 715-656) (i.e 712–663) fáraók ÁLDOZATI AJÁNDÉKOK UF: áldozatok Opfer (ném.) SN: A halottnak szóló áldozati ajándék célja volt a halott táplálása a túlvilági életben. BT: ajándékok NT: ételáldozatok halotti áldozatok italáldozatok smam ALABÁSTROMEDÉNYEK BT: edények NT: alabástrom áldozóedények Szat-Hathor-Iunet varázsedényei ALABÁSTROM ÁLDOZÓEDÉNYEK BT: alabástromedények áldozóedények NT: Hór varázsedényei RT: alabástromvázák ÁLDOZATI ASZTALOK UF: Opfertisch (ném.) SN: Áldozat bemutatására szolgáló asztal az áldozóhelyen, illetve ennek képes ábrázolása, amely rendszerint

az áldozatot fogadó isten vagy személy előtt jelenik meg, és az áldozatokat részletesen, felsorolásszerűen mutatja be. BT: áldozati tárgyak asztalok ALABÁSTROM SZARKOFÁGOK BT: szarkofágok NT: Hotepheresz, I. szarkofágja Széthi, I. szarkofágja ÁLDOZATI CSARNOKOK BT: csarnokok NT: denderahi Hathor-templom áldozati csarnoka ALABÁSTROMVÁZÁK BT: vázák NT: Tutankhamon alabástromvázái RT: alabástromedények ÁLDOZATI ELÖLJÁRÓK BT: elöljárók NT: Amon templom áldozati elöljárói Jurai ALABASZTRON SN: Ezután a város után kapta a nevét az alabástrom. BT: városok ÁLDOZATI KÁPOLNÁK BT: kápolnák NT: Ptahhotep áldozati kápolnája 15 ÁLDOZATI SZÖVEGEK BT: szövegek pedig száműzte Trierbe. Innen két év múlva visszatérhetett székhelyére, de egy újabb zsinaton ismét száműzték Ekkor Rómába menekült I. Gyula pápához Innen is hazatért, de újra csak megfosztották egy újabb zsinaton püspöki székétől. Ekkor az egyiptomi

szerzeteseknél talált menedéket, akik olyan sikeresen bújtatták, hogy a világi hatóságok nem tudták felkutatni Rövid időre ismét visszatérhetett püspöki székébe, de Julianusz császársága idején, mint „békebontót és az istenek ellenségét” megint száműzték. Julianusz halála után újra csak hazatérhetett, de Valens császár is száműzte. Ekkor azonban Alexandria népe fellázadt és a császár kénytelen volt visszahívni őt. 366-tól kezdve 373-ban bekövetkezett haláláig megszakítás nélkül kormányozhatta híveit A folytonos száműzetések, menekülések zaklatottá tették életét, de ennek ellenére is sokat írt. Művei teológiai tartalmuk miatt nagyon jelentősek Írásai leginkább a szentírásra támaszkodnak, nem filozófiai fejtegetések Ünnepe a Keleti Egyházakban: május 2 BT: püspökök ÁLDOZATI TÁBLÁK BT: táblák NT: Ramesszeum könyvtár áldozati táblája Upemnofret áldozati táblája Zetju áldozati táblája

ÁLDOZATI TÁRGYAK BT: tárgyak NT: áldozati asztalok áldozati táblák áldozati tálcák áldozóedények ÁLDOZATOK  ÁLDOZATI AJÁNDÉKOK ÁLDOZÓEDÉNYEK BT: rituális edények NT: alabástrom áldozóedények ALEXANDER III (své.)  NAGY SÁNDOR 323.jún10) (ie 332–323jún10) (i.e 336– ALEXANDRIAI HAJÓGYÁR BT: hajógyárak ALEXANDER HÉLIOSZ SN: VII. Kleopátra és Antonius első gyermeke BT: Kleopátra Philophator, VII. hozzátartozói ALEXANDRIAI HÉRON (i.e 284–221) SN: Éneklő madarat és baglyot épített. Több épületgépészeti automatát is készített, a legismertebb a kapunyitó automatája. Az ő találmánya a dioptria és az útmérő (hodométer). Az ő képletét alkalmazzuk ma is a háromszög területének kiszámítására BT: fizikusok kibernetikusok matematikusok NT: Alexandriai Héron találmányai ALEXANDER THE GREAT (ang.)  NAGY SÁNDOR (ie 336– 323.jún10) (ie 332–323jún10) ALEXANDRIA SN: Egyiptom földközi-tengeri

tengerpartján épült, Rakote mellett. Alapítója a világhírű macedón Nagy Sándor volt (akiről nevét kapta) i.e 331-ben Mielőtt az első épület építése befejeződött volna, Nagy Sándor újra útra kelt hódító serege élén, a hatalmas építkezés irányítását a rodoszi Dinokratészra bízta. Két fő tengellyel szelte ketté a várost: észak-déli és egy kelet-nyugati irányban. Az utóbbi nyomvonala kb. azonos a mai el-Hurijja sugárúttal Paloták, templomok, tornaterem, lóversenypálya, színházak, parkok tették kedveltté ezt a várost, melynek több, mint 500000 lakosa volt. Alaprajza szabályos volt, utcái derékszögben metszették egymást. Számos tudós költözött ide a Földközi-tenger partvidékeiről: matematikusok, földrajztudósok, csillagászok, történészek. Itt működött a világ első automatája, amely egy érme bedobásával szentelt vizet adott Ma a második legnagyobb város Egyiptomban Itt építették fel az első

üveghutát kb i.e 250-ben Az ókori Alexandria 5,1 km hosszú és 1,7 km széles, kerülete 16 km volt. BT: városok NT: Brukhion RT: alexandriai hajógyár alexandriai naptár alexandriai nekropolisz Alexandriai könyvtár, I. Alexandriai könyvtár, II. alexandriai templomok alexandriai világítótorony Dinokratész Kom esz-Sugafa Museion Nagy Sándor (i.e 336–323jún10) (ie 332– 323.jún10) Szerapeum, alexandriai ALEXANDRIAI HÉRON SZINTEZŐJE SN: A dioptriájának segítségével szintezett. BT: Alexandriai Héron találmányai szintezők ALEXANDRIAI HÉRON TALÁLMÁNYAI BT: Alexandriai Héron (i.e 284–221) találmányok NT: Alexandriai Héron szintezője dioptria gőzgép útmérő 1 ALEXANDRIAI ÍZISZ -TEMPLOM SN: Pharosz szigetén állt a tengerparton. BT: alexandriai templomok Ízisz1-templomok ALEXANDRIAI KELEMEN  ALEXANDRINUS, CLEMENS (145–215) ALEXANDRIAI KIKÖTŐK BT: kikötők NT: Eunosztosz Nagy Kikötő ALEXANDRIAI KÖNYVTÁR, I. UF: Brucheion Brucheum

(ang.) SN: Szótér Ptolemaiosz alapította. Korának legnagyobb ilyen jellegű intézménye volt. A Phalériai Démétriosz kedte el gyűjteni a könyvtár első darabjait, mely később tovább bővült és világhírűvé lett. A város fénykorában 700000 tekercset őriztek itt. Ezek nagy része egyetlen példány volt. Kallimakhosz, az ókor nagy könyvtárosa 30 éven át dolgozott katalógusán. Hérodotosz még látta a gyűjteményt, aki szerint az iratok 17000 évre visszamenő emlékeket tartalmaztak Amikor Julius Ceasar az alexandriai kikötőben felgyújtotta Kleopátra hajóhadát, a tűz átcsapott a városra és így leégett a könyvtár is Antonius 40000 tekerccsel kárpótolta Kleopátrát, amelyek főként az egyiptomi ezotérikus, beavatott, titkos tanok iratait halmozták fel és a Szerapeionban helyezték el, azonban Diocletianus máglyára dobatta ezeket. ALEXANDRIAI ATHANASZIOSZ (295–373) UF: Athanasziosz Szent Atanáz SN: Alexandriában született.

Tanulmányai befejeztével Alexandrosz püspök diakónusa lett, akit a Nikaiai Zsinatra (325) is elkísért, ahol sikeresen szállt szembe az arianista tételekkel, védelmezve Krisztus valóságos istenségét. 328-ban, Alexandrosz halála után a város keresztényei őt választották meg püspöküknek. Igen határozottan lépett fel a szakadárokkal szemben. Még Nagy Konstantin császárral is szembeszállt, aki azt kérte tőle, hogy Áriuszt vegye vissza az alexandriai egyházba. Egy Tyruszban tartott zsinat megfosztotta püspöki székétől, a császár 16 SN: A Nagy-Göncöl egyik csillaga. BT: csillagok Nagy-Göncöl BT: könyvtárak paloták RT: Alexandria Eratoszthenész (i.e 276–195) Démétriosz ALKÉMIA UF: Ars Hermetica Ars Spagyrica SN: E szó egyiptomi eredetű, és annyit jelent, mint „feketével foglalkozás”. Chemea = feketével foglalkozás A transzmutáció leglényegesebb szakasza, amidőn a tégelyben izzó anyag megfeketedik. Hogy a szó

eredete tisztán áll előttünk, az Kopp, Pott, Hoffmann és Lippmann érdeme. Mikor az arabok Egyiptomot meghódították, elsajátították az egyiptomiak titkos művészetét és ezzel együtt átvették a nevet, de az arab „al” névelőt ragasztották hozzá, így kapta „Hermész tudománya” az „alkémia” nevet. BT: tudományok NT: alkimisták ALEXANDRIAI KÖNYVTÁR, II. SN: II. Ptolemaiosz Phladelphosz alapította meg Igazgatójaként Eratoszthenész sokoldalú tudományos tevékenységet folytatott Minden jelentős ókori tudós meglátogatta, köztük Arkhimédész és Euklidész is. Állománya 43 ezer tekercsre rúgott, amely nemcsak görög, hanem latin, egyiptomi és héber kéziratokat is tartalmazott. Kb 250 éven át tartó folyamatos gyarapodás után i.e 43-ban egy lázadás alkalmával leégett. BT: könyvtárak ALEXANDRIAI KUTATÁSOK KÖZPONTJA SN: Igazgatója Jean Yves Empereur. BT: egyiptológiai szervezetek ALKIMISTÁK BT: alkémia NT: Héliopoliszi

Testvériség ALEXANDRIAI NAPTÁR UF: mozgó napév SN: Augustus korában vezették be. Negyedévenként tartottak egy hatodik szökőnapot. BT: naptár ALKOTÁSOK BT: művészet NT: domborművek festmények szobrok ALEXANDRIAI NEKROPOLISZ UF: Holtak Városa SN: 1997-ben fedezték fel a 3 km hosszú és 1 km széles temetőt. Egy részét Jean-Yves Empereur és munkatársai tárták fel Alexandriától nyugatra. BT: nekropoliszok RT: Empereur, Jean-Yves (1952–) ÁLLAMSZERVEZET SN: A két legfontosabb hatáskör a pénzügy és a polgári rendtartás volt; az utóbbihoz tartozott az igazságszolgáltatás is. NT: elit réteg fáraók hivatalnokok írnokok nemesek papok parasztok rabszolgák rabszolgaság szolgák tisztségviselők vezírek ALEXANDRIAI TEMPLOMOK BT: templomok NT: alexandriai Ízisz1-templom Poszeidón-templom Szerapisz-templom ALEXANDRIAI VILÁGÍTÓTORONY UF: phároszi világítótorony SN: Ez a világ egyik csodája közé tartozott. A torony hármas

felépítésű lehetett. Teljes magasságát újabban 135 méterre becsülik Tetején bronztükrök szórták a fényt, amelyek akár 30 mérföldről is láthatóak voltak. I Ptolemaiosz Szótér építtette. Pharosz szigetéről lett elnevezve Az 1326-os földrengés rombolta le. A torony jelentős részét Jean-Yves Empereur az öböl fenekén találta meg. BT: építmények RT: Alexandria Ptolemaiosz Szótér, I. (ie 323–285) (ie 305–282) ÁLLATALAKÚ ISTENEK UF: állatistenek SN: Az emberalakú isten mellett minden nomoszban volt állatalakú istenség is. BT: istenek NT: Abdu 1 Aker Amon Anubisz Ápisz Arensnuphis (ang.) Babi (ang.) Banebdjedet (ang.) Básztet Bat béka-istenek Benu (óei.) bika-istenek Chenti-cheti (ang.) Chenti-irti (ang.) Cherti (ang.) Chontamenti (ang.) halistenek Harsaphes (ang.) Hathor Hatmehit (ang.) Hedetet Heket (ang.) Hemen Hesat (ang.) Hez-ur (ang.) Hórusz ALEXANDRINUS, CLEMENS (145–215) UF: Alexandriai Kelemen SN: Athénben született

püspök. Felnőtt korában a keresztény hitre tért. Alexandriában kb iu 180 körül járt, ott letelepedett és egy hitelemző iskola feje lett Ő vette észre, hogy a halál egészen természetes dolog, testi szervezetünknek egyszerű következménye, a korai egyházatyákkal szemben, akik a halált bűnök büntetéseként fogta fel. „A gyermeknemzést leszámítva minden coitus a természet ellen való” – hirdette. Szerinte a filozófia Isten akaratából származik és ésszerű használata üdvös hatású Morton Smith, a Columbia Egyetem ókortörténész professzora 1958-ban Jeruzsálem közelében egy kolostorban rábukkant egy Antiochiai Szent Ignác műveit tartalmazó könyvben Clemens Alexandrinus levelére, amelyet Theodor nevű kollégájának írt. A levélben szerepelt Márk evangéliumának egy korábban ismeretlen része. Azt írta, hogy ezt a részt ki kell hagyni az evangéliumból, mert nem egyezik az egyház tanításaival. 202-ben a Septimius

Severus-féle keresztényüldözés idején Kappadociába menekült. BT: Egyiptom-uatzók ALEXANDROS (gör.)  NAGY SÁNDOR (ie 332–323) ALKAID UF: Eta Ursae Majoris 17 Alexandriában létesített nyilvános állatkertet, s a kert igazgatásával tanítómesterét, Arisztotelészt bízta meg. BT: állattartás intézmények NT: Ekhnaton állatkertje RT: állatok Hórusz Behdeti Inet keselyű-istenek Khepra kígyó-istenek kobra-istenek kos-istenek krokodil-istenek kutya-istenek Mehit Veret Mihosz Nehbet oroszlán-istenek pávián-istenek skorpió-istenek sólyom-istenek Szobek tehén-istenek teknős-istenek Thaaut (ang.) Thoérisz Thot1 Uadzset1 víziló-istenek ÁLLATMESÉK BT: mesék NT: oroszlán és az egér, Az ÁLLATMÚMIÁK BT: múmiák NT: Ápisz-múmiák cickány-múmiák hal-múmiák íbisz-múmiák kígyó-múmiák macska-múmiák pávián-múmiák sólyom-múmiák RT: állati szarkofágok állatok állatok mumifikációja ÁLLATOK SN: Az ókori Egyiptom

területén és idejében létező állatok. A nagy testű állatok (struccok, elefántok, zsiráfok, bölények és antilopok) már a neolitikumban visszavonultak az egyiptomi területekről a szárazság miatt. NT: békák bikák csigák darvak denevérek galambok gazellák gólyák háziállatok hiénák istenállatok juhok kacsák kecskék kígyók kobra kosok libák lovak madarak majmok mehau méhek Nílusi viziló nyulak patkányok páviánok ragadozó állatok rágcsálók rovarok skorpiók sólymok szamarak szarvasmarhák szarvas vipera szent állatok szúnyogok teknősbékák tepi-marha tevék tyúkok vízilovak undu-marha RT: állatállomány számbavétele állati szarkofágok állatkertek állatmúmiák ÁLLATÁLLOMÁNY UF: livestock (ang.) BT: állattartás NT: állatállomány számbavétele RT: állatállomány felügyelői ÁLLATÁLLOMÁNY FELÜGYELŐI BT: felügyelők NT: Iniuia (ang.) RT: állatállomány ÁLLATÁLLOMÁNY SZÁMBAVÉTELE UF: vagyon-számbavétel SN: A

vagyon egyik fontos mércéje volt, hogy kinek hány szarvasmarhája van. Az adót a számlálás eredménye szerint vetették ki Az állatokat a tulajdonos vagy egy magas rangú tisztviselő elé hajtották, aki szemlét tartott felettük, miközben az írnokok gondosan feljegyeztek mindent. Be kellett számolni a szaporulatról, veszteségekről. Billogozással érték el, hogy az egyes nyájak állatait ne cseréljék ki. Miután lezajlott az esemény, az állatokat beterelték az istállóba, ahol szolgák felügyelték őket, akik ott is aludtak velük. BT: állatállomány szokások NT: libaszámlálás ÁLLATBŐR SN: Íróalapanyagként is használták. Mivel ez még a papirusznál is költségesebb volt, ezért kizárólag nagy értékű szövegeket róttak rá. BT: bőr ÁLLAT-FORMÁJÚ PALETTÁK BT: paletták NT: kos formájú paletták sólyom formájú paletták teknős formájú paletták víziló formájú paletták ÁLLATHIZLALÁS BT: állattartás NT: tömés

ÁLLATISTENEK  ÁLLATALAKÚ ISTENEK ÁLLATI SZARKOFÁGOK BT: szarkofágok NT: kos szarkofágok RT: állatmúmiák ÁLLATKERTEK SN: Az ókori Egyiptomban már Hatsepszut királynő idejében létesítettek állattartó kertet, amely az Amon-papság fennhatósága alá tartozott. A világhódító Nagy Sándor 18 ALMANDIN SN: A gránát vérpiros fajtája. Vezérszíne a vörös, mely a kék vagy barna színek keveredése által ibolya vagy vörösbarna színűvé válik. BT: gránát állatok mumifikációja állatorvosi papirusz ÁLLATOK MUMIFIKÁCIÓJA SN: Kezdetben az egyiptomiak hite szerint az állatfajták sokaságából mindig csak egyetlenegy példány lehetett a testet öltött isten, a többit öldöshették, meg is ehették. Később kezdték úgy vélni, hogy isten szelleme nem korlátozódhat egyetlen példányra, ha töredékesen is, de benne rejlik az adott fajta minden egyedében. Következésképpen ezeket is érdemesnek tartották a mumifikációra, hiszen

így lehetőség nyílt az őt pártfogoló istenség kegyeinek elnyerésére. BT: mumifikáció NT: madarak mumifikációja RT: állatok állatmúmiák ALMÁSY LÁSZLÓ (1895–1951) SN: Szahara kutató, 1895-ben született Borostyánkőn (ma Bernstein, Ausztria). Az Ázsia kutató Almásy György fia. 1926-tól a grazi Steyr gyár képviselőjeként több rövidebb utat tett Egyiptomban és Szudánban Az 1926-os és 1929. évi expedícióival bejárta és térképre vetette Egyiptom, Szudán és Líbia határvidékén az Uweinathegységet és a tőle észak-keletre fekvő Gilf el-Kebirfennsíkot. Almásy hatalmas sivatagi területeket térképezett és kutatott fel Egyiptom és Szudán sivatagi területein A II világháború után letartóztatták, majd a budapesti Népbíróság felmentette a háborús bűnök vádja alól. Almásy 1947-ben visszatérhetett Egyiptomba, ahol folytatta korábbi kutatómunkáját. 1951-ben Salzburgban, súlyos fertőzés következtében hunyt el BT:

Egyiptom-utazók ÁLLATORVOSI PAPIRUSZOK BT: orvosi papiruszok NT: Kahun B papirusz ÁLLATSÍROK BT: sírok NT: bika-sírok fáraómacska-sírok krokodilsírok kutyasírok majomsírok ALMINA, LADY  WOMBWELL, ALMINA VICTORIA MARIE ALEXANDRA (–1929) ALOE BARBADENSIS MILLER (lat.)  ALOE VERA ALOE VERA UF: Aloe Barbadensis Miller (lat.) SN: Az ókori Egyiptomban az örök élet szimbólumaként tisztelték. A Közel-Kelet számos népe vélekedett úgy, hogy az Aloé nedve bölcsességet és halhatatlanságot nyújt. Nagy Sándor is eredményesen alkalmazta a katonái táplálására és sebeik gyógyítására. Az Aloe növény birtoklása érdekében – Arisztotelész ajánlására – elfoglalta Socotra szigetét. BT: növények ÁLLATTARTÁS BT: Ókori Egyiptom NT: állatállomány állatállomány számbavétele állathizlalás állatkertek állattenyésztés méhészet ÁLLATTEMETŐK BT: temetkezési helyek NT: macskatemetők kígyótemetők sakáltemetők taposiris

magnai állattemető ÁLOMFEJTŐK BT: jósok NT: Hor2 ÁLOM-SZTÉLÉ SN: Az Álom-sztélé a 18. dinasztiabeli IV Tuthmózisz felirata A fáraó uralkodásának 19 évében, az áradás évszakának harmadik hónapjának 1 napján írt szöveg elmondja, hogy amikor IV Tuthmózisz még fiatal herceg korában a piramisok környékére gazella- és oroszlánvadászatra kikocsizott, erősen elfáradva lepihent a szfinx árnyékában, ahol hamarosan elnyomta őt az álom. Álmában megjelent neki Harmakhisz isten és így szólt hozzá: „Látlak Téged fiam, Tuthmózisz. Én vagyok a Te atyád, Harmakhisz, Kheperi, aki minden élőlény felett áll” Majd felszólította a herceget, hogy testét szabadítsa ki a homokból és megjósolta neki, hogy hamarosan a trónra kerül, s Egyiptom ura lesz. Tuthmózisz felébredve megtette, amit Harmakhisz tőle kívánt és a szfinx köré még egy 2,15m vastag téglafalat is húzatott védelmül a homok ellen. BT: gránitsztélék RT: gizehi

szfinx karbantartása ÁLLATTENYÉSZTÉS BT: állattartás NT: madártenyésztés szarvasmarha tenyésztés ALLEN, JAMES P. BT: egyiptológusok AD: jamesallen@compuserve.com ALLEN, SUSAN J. BT: egyiptológusok AD: susanallen@mindspring.com ALLIOT, MAURICE (1903–1960) BT: francia egyiptológusok ALLIUM CEPA (lat.)  HAGYMA ALLIUM SATIUUM (lat.)  FOKHAGYMA ALPHA URSAE MAJORIS  DUBHE ÁLLKAPOCSBETEGSÉGEK BT: betegségek NT: ínygyulladás ALPINI PROSPERO (1553. nov 23 –1617 feb 6) SN: Olasz orvos és botanikus. Velence konzuljának orvosi tanácsadója volt Kairóban (1580-1583), ekkor végezte el az ország flórájának és faunájának első tudományos vizsgálatát. Úgy tartják, hogy neki sikerült először datolyapálmákat mesterségesen megtermékenyíteni Gizehben tudományos módszerrel kiszámította a Kheopszpiramis méreteit és tanulmányozta a többi piramist meg a szfinxet is. BT: Egyiptom-utazók NT: Alpini, Prospero művei ALLRED, THOMAS J. BT:

egyiptológusok AD: allredtj@ubtanet.com ALMAFÉLÉK UF: Pomoideae (lat.) SN: Az Újbirodalom fennállásától fogva Ázsiából hozták be. BT: gyümölcsök NT: birsalma gránátalma ALPINI, PROSPERO MŰVEI BT: Alpini, Prospero (1553. nov 23 –1617 feb 6) NT: medicina Aegyptorum, De (1591) plantis Aegypti liber, De (1592) 19 Megjegyzés [TM1]: (-1616. nov 23) ALRAUN  MANDRAGÓRA ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 12. UF: Teb-neter (óei.) Theb-ka (ang.) SN: Fővárosa Szebennütosz volt. Istennője Chensit BT: alsó-egyiptomi nomoszok RT: Chensit ALSAADAWY, OSAMA BT: egyiptológusok AD: aaen0216@aast.egnetnet ALSÓ-EGYIPTOM UF: Deltaország Északi ország LE (röv.) Lower Egypt (ang.) Ta-mehet (óei.) To-mihi Tomiri SN: A Nílus Delta-vidékének területe. Egyiptom északi része a Nílus torkolatától Memphiszig. Az ókorban mocsaras, vízben gazdag vidék, bár kiváló termőterülete a lápok miatt nem használható ki teljesen. BT: Ókori Egyiptom NT: alsó-egyiptomi

nomoszok RT: Nílus-Delta Felső-Egyiptom ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 13. UF: He-kat (óei.) Heq-at (ang.) SN: Központja Héliopolisz volt. BT: alsó-egyiptomi nomoszok RT: Héliopolisz ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 14. UF: Khent-abt (ang., óei) Szethmotik BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 15. UF: Tehut (ang.) Tehuti (óei.) BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 1. UF: Aneb-hez (óei.) BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 16. UF: Kha1 (ang.) Khar (óei.) SN: Fővárosa Banebdjedet2 volt. BT: alsó-egyiptomi nomoszok RT: Banebdjedet2 (ang.) ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 2. UF: Aa (óei.) Khensu (ang.) Létopolitész SN: Fővárosa Létopolisz volt. BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 17. UF: Sam-Behutet (ang.) Sam-hut (óei.) BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 3. UF: Amenet2 (óei.) Ament (ang.) BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 18. UF: Am-khent (óei.) SN: Fővárosa Bubasztisz volt. BT:

alsó-egyiptomi nomoszok RT: Bubasztisz ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 4. UF: Sapi-res (ang.) Sepi Res (óei.) BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 19. UF: Am-peh (óei.) Am-pehu (ang.) BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 5. UF: Sap-meh (ang.) Sepi-meht (óei.) Szaitesz SN: Fővárosa Szaisz volt. BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 20. UF: Sept (ang., óei) BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZOK BT: Alsó-Egyiptom nomoszok NT: alsó-egyiptomi nomosz, 1. alsó-egyiptomi nomosz, 2. alsó-egyiptomi nomosz, 3. alsó-egyiptomi nomosz, 4. alsó-egyiptomi nomosz, 5. alsó-egyiptomi nomosz, 6. alsó-egyiptomi nomosz, 7. alsó-egyiptomi nomosz, 8. alsó-egyiptomi nomosz, 9. alsó-egyiptomi nomosz, 10. alsó-egyiptomi nomosz, 11. alsó-egyiptomi nomosz, 12 alsó-egyiptomi nomosz, 13. alsó-egyiptomi nomosz, 14. alsó-egyiptomi nomosz, 15. alsó-egyiptomi nomosz, 16. alsó-egyiptomi nomosz, 17. alsó-egyiptomi nomosz, 18.

alsó-egyiptomi nomosz, 19. alsó-egyiptomi nomosz, 20. ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 6. UF: Ka-set (óei.) Kaset (ang.) SN: Fővárosa Xoisz volt. BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 7. UF: Nefer-ament (óei.) BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 8. UF: Nefer-Abt (óei.) BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 9. UF: Ati (ang.) Azi (óei.) SN: Helyi istenének hatalmi jelképe két toll volt. E tartomány fővárosa „Ozirisz háza”. BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 10. UF: Ka-kam (óei.) Ka-qem (ang.) BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ-NÚBIA UF: Wawat BT: Núbia ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 11. UF: Ka-hebes (óei.) Ka-henseb (ang.) BT: alsó-egyiptomi nomoszok ALSÓ PALEOLITIKUM (i.e 2000000–60000) UF: Lower paleolithic (ang.) 20 Megjegyzés [TM2]: Ez lehet n vagy r betű is, csak nem tudtam kiolvasni az írásom. SN: A trónutódlás zavartalansága érdekében maga mellé vette társuralkodónak fiát, I.

Szeszósztriszt Manethón szerint I Amenemhetet saját udvaroncai ölték meg BT: paleolitikum (i.e 700000–5500) (ie 2000000–10000) BT: művészetek RT: Akhet Aton amarna-reform berlini „Kerti séta” sztélé Ekhnaton (i.e 1379–1362) (ie 1372–1354) (ie 1364– 1347) (i.e 1352–1336) terem, 25. (L) ALSÓRENDŰ PAPOK  WÁB-PAPOK ÁLSZAKÁLL SN: Általában a fáraók viselték a halhatatlanság jelképeként. Hatsepszut királynő nő létére a protokolláris alkalmakon álszakállt viselt. BT: szakáll RT: Hatsepszut ALTAKUI CSATA UF: eltekei csata SN: Taharka és szövetségesei Szanherib asszír királytól. BT: csaták vereséget AMARNA-REFORM SN: Ekhnaton fáraó Aton napisten tiszteletét tette hivatalossá, amelyben nem az új isten személye, hanem a többi isten betiltása jelentette az újdonságot. Ez volt az egyetlen olyan periódus Egyiptom vallás-történetében, amikor az államvallás közeledést mutatott az egyistenhit felé. A reformok nemcsak a

vallásra korlátozódtak, hanem a művészetre is jelentős hatással voltak A vallási reform egy egészen egyedülálló művészeti irányzatot termelt ki, azonban ez a kor még nem érett meg arra, hogy elfogadja Ekhnaton reformjait. Az „eretnek fáraó” feliratait kivakartatták, emlékét megpróbálták eltörölni, jobb sorsra érdemes alakja egyre inkább a feledés homályába merült Ekhnaton halála után Tutankhamon és a trónon őt követő Aj és Hóremheb visszaállították a régi vallási rendet. BT: reformok RT: amarna-művészet Ekhnaton (i.e 1379–1362) (ie 1372–1354) (ie 1364– 1347) (i.e 1352–1336) szenvedtek ALTENMÜLLER, HARTWIG BT: egyiptológusok AD: ar3a003@arche.arcnetuni-hamburgde ALVAREZ, LUIS W. SN: 1968-ban Nobel-díjjal kitüntetett magfizikus és amatőr egyiptológus. 1968 tavaszán kozmikus sugárzással átvilágította a Kephrén piramist egy újabb sírkamra reményében, de újabb sírkamra nem volt BT: egyiptológusok ALVILÁG

 DUAT AMAS EL-OUOGOUD VÁRA  PHILAE 1 AMASZISZ, II.  JAHMESZ, II (ie 570–526) (ie 569–526) ALVILÁGI ISTENEK UF: underworld god (ang.) BT: istenek NT: Am-heh (ang.) Andjety (ang.) Ba-Pef (ang.) Imiut (ang.) AMATHAUNTA (ang.) SN: A tenger istennője. BT: istennők AMATŐR EGYIPTOLÓGUSOK BT: egyiptológusok NT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert (1866. jún 26–1924 jan 3) Dyall-Smith, Mike Wilson, Mark ALVILÁGI KÖNYVEK SN: Az újbirodalmi királysírokban felvésett, a napistennek az alvilágon és az égen át vezető útját leíró képes és szöveges kompozíciók. A Későkorban magánszemélyek sírjában is alkalmazták BT: könyvek NT: Alvilág Könyve AMAUNET (ang.)  MUT AMBULLATÓRIUM UF: kerengő SN: A kisebb újbirodalmi templomokat és a bárkakikötőket, valamint gyakorta a görög-római kori születési házakat kívülről körbefutó, fedett, oszlopos folyosó. BT: építmények ALVILÁG KÖNYVE SN: A mágiával és az

alkímiával foglalkozik. BT: alvilági könyvek AMADAI TEMPLOM SN: Egy darabban, szétszedés nélkül helyezték át 2,6 km-rel észak felé és 65 m-rel magasabbra. Ezt a templomot a 18. dinasztia idejében építtette III Tuthmózisz, II Amenhotep és IV. Tuthmózisz Amon és Ré-Harahti tiszteletére BT: templomok AMDUAT KÖNYVE UF: Book of the Secret Chamber (ang.) Rejtett Kamra Könyve Rejtett Termek Könyve Titkos Szoba Könyve Túlvilág Könyve SN: A könyv az alvilág pontos földrajzi leírását és a Nap éjszakai utazását tartalmazza, felsorolja az alvilág 12 kapuján (nappal) és 12 barlangján (éjszaka) keresztül vezető utat, hozzáfűzve a varázsszavakat, melyek segítségével a barlangokat őrző szörnyeket ártalmatlanná lehet tenni. Úgy képzelték, hogy a nappal és az éjszaka 12 órája egy egy vidéknek felel meg, melyet a Nap bárkájával behajóz. Éjszakai útja során a Nap a halottak istenével egyesülve Ozirisz-Ré-vé válik Ahogy a Nap

újjászületik minden reggel, úgy a fáraó is feltámad. A gonosz erők közül különösen Apóphisz-szal, az óriáskígyóval kell megküzdeni, mivel ő meg akarja állítani a napbárkát káoszt kiváltva ezzel a földön. Itt a Apóphisz naponta megpróbálja kiszívni a vizet Ré bárkája alól, hogy így bírja azt megállásra. Küzdelme sikere érdekében az elhunyt uralkodót védelmező istenségek kísérik. Bárkáját halotti szellemek vontatják a folyón, miközben a többi elhunyt tiszteleg átkelése előtt. A 18 dinasztia folyamán az Amduat Könyve a legfontosabb irat, amit a királysírok falára írtak, de az azt követő 19. és 20 dinasztiabeli sírok bejáratának belső oldalán is találtak ilyen feliratokat. AMAKHTU  RAMSZESZ, II. (ie 1307–1240) (ie 1304– 98 1237) (i.e 1301–1235) (ie 1301–1234) (ie 1294– 1227) (i.e 1292–1225) (ie 1290–1224) (ie 1279– 1213) (i.e 1279–1212) AMAM (ang.)  AMMUT AMANA (ang.)  AMON AMARNA, EL-

(ang.)  AKHET-ATON (óei) AMARNAI LAKÓHÁZAK  TELL EL-AMARNAI LAKÓHÁZAK AMARNAI LEVÉLTÁR  TELL EL-AMARNAI LEVÉLTÁR AMARNAI SÍROK  TELL EL-AMARNAI SÍROK AMARNA-MŰVÉSZET SN: Az eddigi idealizált királyportrék helyett megjelentek a néha túlzottan is naturalista ábrázolások. A valósághű szemléletet követő művész magát a fáraót sem kímélte: Ekhnaton szobrai hosszú arcú, vastag ajkú, nőies csípőjű fiatalembert ábrázolnak. Az amarna-művészet másik sajátossága, hogy a királyi család tagjait teljesen hétköznapi helyzetekben ábrázolja 21 NT: Szeszósztrisz, I. ((ie 1971–1928) (ie 1971–1926) (ie 1955–1913) (i.e 1917–1872) BT: halotti irodalom könyvek túlvilági szövegek NT: Amduat Könyvének 4–5. órája RT: Amenhotep, II sírfelirata Tuthmózisz, III. sírjának falfeliratai AMENEMHET, I. INTELMEI UF: Amenemhat, I. intelmei SN: Egy palotaforradalom nyomán a hatalom gyakorlásának tapasztalatairól és az

emberi hálátlanságról kesereg. Ezek az írások feltehetően fia uralkodásának ideje alatt születtek. BT: intelmek AMDUAT KÖNYVÉNEK 4–5. ÓRÁJA SN: Megjelennek a kígyó alakú bárkák, amelyeket sakálok húznak. BT: Amduat Könyve AMENEMHET, I. PIRAMISA SN: Eredeti magassága 55m (ma már alig 20 m magas), oldalak hosszúsága 78,5 m (84m), dőlésszög 54 27’ 44”, alapja 105×105 m volt eredetileg. Nagyon megrongált piramis. A belső magba óbirodalmi domborművekkel díszített tömböket építettek be BT: listi piramisok dinasztia, 12. piramisai AMÉLINEAU, ÉMILE (1850–1915) BT: francia egyiptológusok AMEMAIT (ang.)  AMMUT AMEMET (ang.)  AMMUT AMEN (ang.)  AMON 1 AMENEMHEB (fr.) UF: Mahu SN: 18. dinasztiabeli magas tisztségű hivatalnok a hadseregben III Tuthmózisz és II Amenhotep idején élt BT: hivatalnokok AMENEMHET, I. PROTODÓR OSZLOPAI SN: I. Amenemhet sírkamrája előtti tornác területén található két protodór oszlop. BT:

protodór oszlopok AMENEMHET, I. SÍRJA UF: BH2 SN: I. Szeszósztrisz király uralkodásának 43 évéből (tehát i.e 1934-ből) származik BT: beni hasszáni sziklasírok királysírok papok sírjai NT: Amenemhet, I. sírkamrája RT: Amenemhet, I. (ie 1991–1962) (ie 1937–1908) 1 AMENEMHEB SÍRJA UF: TT85 BT: nyugat-thébai sírok 2 AMENEMHEB (fr.) SN: A 20. dinasztiában élt a Ramesszida korban RT: Amenemheb2 sírja 2 AMENEMHEB SÍRJA UF: TT278 BT: deir el-medinei sírok AMENEMHET, I. SÍRKAMRÁJA SN: A tornác mögött a sziklába mélyül, az oszlopok három hajóra osztják. BT: Amenemhet, I. sírja NT: Amenemhet, I. sírkamrájának falfestményei Amenemhet, I. sírkamrájának mennyezete AMENEMHAT, I–IV.  AMENEMHET, I–IV AMENEMHET SN: A 18. dinasztiában élt RT: Amenemhet sírja AMENEMHET, I. (ie 1991–1962) (ie 1937–1908) UF: Amenemhat, I. Amenhemet (své.) Ameni Seheptepibre (ang.) SN: A 16. felső-egyiptomi nomosz vezíre és kormányzója volt, a

kerület örökös hercege, számos isten és istennő papja, aki aztán magával ragadta a teljes hatalmat. Eredetileg Thébából származott fővárosát Itj-Tauiba tette át Ő vezette III. Mentuhotep expedícióját Vádi Hammamatban Az ő idejében vezették be azt a szabályt, miszerint az utódot még az uralkodó életében régenssé nevezik ki. A nomarkhoszok támogatták uralmának megalapozásában, erre számos régi előjoguk helyreállításával is ösztönözte őket, udvaroncainak egy csoportja azonban meggyilkolta. A trónon utódai követték és számos célkitűzését megvalósították A Delta nyugati határában erődítményeket emelt, hogy megakadályozza a nomádok betöréseit Olyan áthatolhatatlan sorompót akart létrehozni, amely megakadályozza a betöréseket, és megvédi a jelentősebb szárazföldi utakat. BT: dinasztia, 12. (ie 1995–1800) (ie 1991–1786) (ie 1991–1785) fáraók fejedelmek hercegek nomarkhoszok papok vezírek NT: Amenemhet,

I. hozzátartozói RT: Amenemhet, I. intelmei Amenemhet, I. piramisa Amenemhet, I. protodór oszlopai Amenemhet, I. sírja Uralkodói Fal AMENEMHET, I. SÍRKAMRÁJÁNAK FALFESTMÉNYEI SN: Kő és fémek megmunkálása, sörkészítés, nyíl, agyag- és kőedények formálása, szántás, gabonanyomtatás, betakarítás, borkészítés, kötélgyártás, halak és madarak hálóval való elejtése, atléták, birkózók láthatók a falfestményeken. Állítólag az utóbbi sportnak ez a legrégibb ábrázolása BT: Amenemhet, I. sírkamrája falfestmények AMENEMHET, I. SÍRKAMRÁJÁNAK MENNYEZETE SN: A mennyezet lapos ívű dongáinak belső felületét geometriai minták, s azokat átszelő hieroglif szövegek borítják. BT: Amenemhet, I. sírkamrája mennyezetek AMENEMHET, II. (ie 1929–1895) (ie 1929–1892) (ie 1875– 1840) UF: Amenemhat, II. Nubkaure (ang.) SN: A 12. dinasztia 3 uralkodója Kereskedelmi kapcsolatokat folytatott Mezopotámiával és Elő-Ázsiával BT:

dinasztia, 12. (ie 1995–1800) (ie 1991–1786) (ie 1991–1785) fáraók NT: Amenemhet, II. hozzátartozói RT: Amenemhet, II. piramisa AMENEMHET, II. HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja I. Szeszósztrisz Anyja: Nefrut Felesége Keminut Lányai Szithathormerit, Ita, Itaweret, Hnumit. BT: Amenemhet, II. (ie 1929–1895) (ie 1929–1892) (ie 1875–1840) NT: Hnumit Ita Itaweret Keminut Nefrut (ang.) AMENEMHET, I. HOZZÁTARTOZÓI BT: Amenemhet, I. (ie 1991–1962) (ie 1937–1908) 22 Megjegyzés [TM3]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) Megjegyzés [TM4]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) AMENEMHET, III. SZOBORKOLOSSZUSAI SN: Fajjúmban állították fel III. Amenemhet két kolosszális szobrát. Petrie feljegyzéseiből rekonstruálták az egyik szobor képét. BT: kolosszusok RT: Amenemhet, III. (ie 1817–1772) (ie 1850–1800) Szeszósztrisz, I. (ie 1971–1928) (ie 1971–1926) (ie 1955–1913) (i.e 1917–1872) Szithathormerit AMENEMHET,

II. PIRAMISA UF: Amenemhet, II. téglapiramisa Fehér Piramis Hatalmas piramis White Pyramid (ang.) SN: Eredeti magassága és a dőlésszög meghatározhatatlan. Alapja 50m. A dahsuri tört piramistól délkeletre található Tájolása nem olyan pontos a négy égtáj irányában Mészkőből épült, ma már csupán szétszórt törmelékhalmaz. BT: dahsuri piramisok dinasztia, 12. piramisai téglapiramisok RT: Amenemhet, II. (ie 1929–1895) (ie 1929–1892) (ie 1875–1840) AMENEMHET, III. TÉGLAPIRAMISA  HAWARAI PIRAMIS AMENEMHET, IV. (ie 1799–1787) (ie 1798–1790) (ie 1772– 1763) UF: Amenemhat, IV. Maakherure (ang.) BT: dinasztia, 12. (ie 1995–1800) (ie 1991–1786) (ie 1991–1785) fáraók Megjegyzés [TM5]: Méretei bizonytalanok. Egyik feltevés szerint egy oldala 188 m, magassága 97 m. Másik feltevés szerint az alapoldalak hosszúsága 50 m. Harmadik feltevés szerint az alapja 105×105 m. Megjegyzés [TM6]: Egyiptománia sorozat (egyiptom, a piramisok

földje (2)) AMENEMHET, V. BT: dinasztia, 13. (ie 1786–1633) (ie 1782–1650) fáraók RT: Amenemhet, V. mellszobra AMENEMHET, II. TÉGLAPIRAMISA  AMENEMHET, II PIRAMISA AMENEMHET V. MELLSZOBRA SN: A Kunsthistorisches Museumban látható. Elephantineben találták. 35 cm magas, és 17,5 cm × 20 cm széles BT: mellszobrok AMENEMHET, III. (ie 1850–1800) (ie 1844–1797) (ie 1817– 1772) UF: Amenemhat III (ang.) Nimaatre (ang.) SN: III. Amenemhet viszonylag békés korszaka a Középbirodalom gazdasági és kulturális fellendülését eredményezte Nagy rabszolgatartó birtokok alakulnak ki, fejlesztik és bővítik az öntözőberendezéseket. Nevéhez fűződik a Fajum előállítása és a hawarai templom (labirintus) felépítése. A Moirisz-tavat összeköti a Nílussal, és így a tó, mint gyűjtőmedence óriási új területeket lát el vízzel és termékenyít meg. A matematika terén addig empirikus úton elért ismereteket összegyűjtötte és leíratta, de nem

tankönyv alakjában, amely tételeket és bizonyításokat tartalmazta, hanem kényelmesen használható kézikönyv gyanánt, amely gyakorlati célokat szolgált. E mű avat be bennünket az ókori egyiptomiak matematikatudományának titkaiba. Neki tulajdonítják a híres “Labirintust”, a Holtak Templomát Hawara közelében, amelyet a görög történészek még a piramisokat is felülmúló csodának írtak le. Ezt a templomegyüttest Petrie vizsgálta át BT: dinasztia, 12. (ie 1995–1800) (ie 1991–1786) (ie 1991–1785) fáraók RT: Amenemhet, III. dahsuri piramisa Amenemhet, III. mellszobra Amenemhet, III. szoborkolosszusai hawarai piramis Labirintus AMENEMHET SÍRJA UF: TT82 BT: thébai sírok AMENEMHOTEP SN: Deir el Medine-i festőművész, akit Imiszeba is alkalmazott. „A festők elöljárója” BT: festők NT: Amenemhotep hozzátartozói AMENEMHOTEP HOZZÁTARTOZÓI BT: Amenemhotep NT: Amonnaht 1 1 2 2 AMENEMIPET (ang., len)  AMENEMOPE (ie 993–984)

AMENEMIPET (ang., len)  AMENEMOPE AMENEMNISU (ang.) (ie 1043–1039) UF: Neferkarehikwast (ang.) Nephercheres2 (ang.) SN: A 21. dinasztia 2 fáraója, talán I Pszuszennésszel társuralkodóként kormányzott Öreg és beteges emberként került trónra. Civil háborúk dühöngtek a thébai területen, szembeszálltak a királlyal, aki a nyugati oázisba száműzte őket. Később, I Pszuszennész fáraó lányának házasodása után visszaengedték ezeket a szembeszállókat BT: dinasztia, 21. (ie 1085–945) fáraók AMENEMHET, III. DAHSURI PIRAMISA UF: Fekete Piramis SN: A 12. dinasztia idején építtette III Amenemhet Dahsurban Alapja 105×105m, magassága 75m Térségében Hór1 király sírja. BT: Amenemhet, III. piramisai dahsuri piramisok dinasztia 12. piramisai téglapiramisok RT: Amenemhet, III. (ie 1817–1772) (ie 1850–1800) AMENEMONET BT: wab-papok RT: Amenemonet sírja AMENEMONET SÍRJA UF: TT277 SN: A gurnet murai nekropolisz keleti részén található. BT:

gurnet murai sírok 1 AMENEMOPE (i.e 993–984) UF: Amenemipet1 (ang., len) Amenemopet (ang.) Amenope (ang.) Amenophthis (gör.) Amenophtis (ang., gör, ol) Amunemope (ang.) Usermare-setepenamun2 (ang.) Usimara-setpenamun Amenemope-meramun (ol.) SN: A 21. dinasztia 4 fáraója Taniszban született BT: dinasztia, 21. (ie 1085–945) fáraók RT: Amenemope1 sírjai Amenemope1 szarkofágja AMENEMHET, III. HALOTTI TEMPLOMA  LABIRINTUS AMENEMHET, III. HAWARAI PIRAMISA  HAWARAI PIRAMIS AMENEMHET, III. MELLSZOBRA SN: Fekete dioritból készült, a Magyar Nemzeti Múzeumban látható. BT: mellszobrok RT: Amenemhet, III. (ie 1817–1772) (ie 1850–1800) AMENEMHET, III. PIRAMISAI BT: dinasztia, 12. piramisai NT: Amenemhet, III. dahsuri piramisa hawarai piramis 1 AMENEMOPE SÍRJAI BT: thébai sírok 23 Megjegyzés [TM7]: Egyiptománia sorozat (egyiptom, a piramisok földje (2)) Megjegyzés [TM8]: Egyiptománia sorozat (egyiptom, a piramisok földje (2)) 2 AMENET (óei.) 

ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 3 NT: TT177 TT374 AMENHEMET I–IV (své.)  AMENEMHET, I–IV 1 AMENEMOPE SZARKOFÁGJA SN: I. Pszuszennész sírjának második kamrájában találtak rá BT: szarkofágok AMEN-HIR-KHOP-SHEF (ang.)  AMONHERHOPESEF AMENHIRKHOPSHEF (ang.)  AMONHERHOPESEF 1 2 AMENHOTEP (spa.) SN: Egyik fennmaradt címe: „Az első munkacsoport vezetője”. BT: csoportvezetők NT: Amenhotep hozzátartozói RT: Amenhotep sírja AMENEMOPE UF: Amenemipet2 (ang.) Amenemopet SN: Deir el-Medinei írnok, aki egy szent bárkán volt ábrázolva I. Széthi halotti templomában BT: deir el-medinei munkások írnokok 2 AMENHOTEP  HUY 3 3 AMENEMOPE UF: Amenemopet SN: II. Amenhotep vezíre a 18 dinasztia idején BT: vezírek RT: Amenemope3 sírja AMENHOTEP, I. (ie 1546-1525) (spa) UF: Amenophis I. (ang) SN: Ő alapította a Deir el-Medinét. BT: dinasztia, 18. (ie 1570–1293) (ie 1567–1320) (ie 1552–1306) (i.e 1550–1397) fáraók RT: Amenhotep, I sziklasírja

kom ombói templom 3 AMENEMOPE SÍRJA UF: TT148 SN: Pierre Montet fedezte fel 1940-ben ezt az akkor még érintetlen sírt, amely Dra Abu el-Nagában található. A Macquarie Theban Tombs Project keretében végeztek feltáró munkálatokat 1996-97-ben Karin Sowada vezetésével, dr. Boyo Ockinga igazgatásával Feljegyzéseket készítettek a kisebb leletekről és konzerváló, megőrző munkálatokat is folytattak, valamint megerősítették a falon lévő festményeket és acélkerettel támasztották alá a hosszú csarnok mennyezetét. BT: dra abu el-nagai sírok RT: Amenemope3 AMENHOTEP, I. SZIKLASÍRJA UF: AN B SN: I. Amenhotep az elsők között volt, aki szakított az addig szokásos feltűnő temetkezési szokásokkal, és sírját 120 könyök mélyen a sziklába vájatta. BT: dra abu el-nagai sírok sziklasírok RT: Amenhotep, I. (ie 1546–1525) AMENHOTEP, II. (ie 1450–1412) (spa) UF: Aaheperuré Akheperure (ang.) Amenhotep Hekaiunu Amenophis II. (ang) Amenóphisz,

II. SN: Ereje nagy részét nem a háborúkra fordította. Három hadjáratot indított Szíriába. Az első, amely a lázadó ázsiai népek leverésére irányult, gyorsan véget ért Az egyiptomiak Mitanni határához érkeztek, ahol a hercegek a fáraó elé járulva kértek kegyelmet Két másik hadjáratát közvetlenül Mitanni ellen vezette, ezek során azonban fel kellett adnia az Orontész és az Eufrátesz között fekvő területeit. BT: Amenhotep, III. hozzátartozói dinasztia, 18. (ie 1570–1293) (ie 1567–1320) (ie 1552–1306) (i.e 1550–1397) fáraók Tuthmózisz, III. hozzátartozói NT: Amenhotep, II. hozzátartozói RT: Amenhotep, II. levele Uszer-Szatet-hoz 4 AMENEMOPE SN: I. Tuthmózisz fáraó fegyvervivőinek felügyelője BT: felügyelők RT: Amenemope4 koporsója 4 AMENEMOPE KOPORSÓJA SN: A koporsó testrésze feketére festett. Középen függőlegesen és vízszintesen négy aranyozott csík szeli át, amely a múmia testét átszelő kötéseket

hivatott utánozni. A fejrészt berakásos szemek teszik élethűvé A 18 dinasztia idejéből származik. BT: ember alakú koporsók RT: Amenemope4 5 AMENEMOPE SN: Akhmimi lakos a 20. dinasztia idejéből Ő a szerzője a leghíresebb egyiptomi bölcsesség könyvének, amelyet Amenemope5 intelmei néven ismerünk. NT: Amenemope5 hozzátartozói RT: Amenemope5 intelmei 5 AMENEMOPE HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja: Kanaht. BT: Amenemope5 NT: Kanaht AMENHOTEP, II. HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja III. Tuthmózisz Anyja: Meritré BT: Amenhotep, II. (ie 1450–1412) (spa) NT: Meritré Tuthmózisz, III. (ie 1504–1450) (ie 1502–1448) (i.e 1479–1425) 5 AMENEMOPE INTELMEI UF: Budge Papyrus (ang.) Instructions of Amenemope (ang.) SN: Ebben a könyvben tanácsokat ad a becsületességről, becsületről, önkontrollról, és a jóságról. Arra tanítja, hogy bízzon az istenben, ami nyugalmat ad és megszabadítja az aggodalmaktól. A szöveg kisebb részei számos helyen található meg: a

Torinói Egyiptomi Múzeumban, a Puskin Múzeumban, a Louvre-ban, egy osztrakonon Kairóban, egy töredékes papiruszon Stockholmban. A szöveg majdnem hiánytalanul egy kéziratban (BM10474) található meg a British Múzeumban. A párizsi Louvre-ban egy írótábla található részletekkel Amenemope5 intelmeiből. BT: intelmek NT: BM10474 RT: Amenemope5 AMENHOTEP, II. LEVELE USZER-SZATET-HOZ SN: II. Amenhotep figyelmezteti benne Uszer-Szatet-ot, hogy óvakodjon a núbiai néptől és a varázslóktól. BT: levelek RT: Amenhotep, II.(ie 1450–1412) Uszer-Szatet AMENHOTEP, II. MÚMIÁJA SN: A sír felfedezésekor (1898) a kvarcit szarkofág még őrizte a fáraó érintetlen múmiáját, nyaka körül mimózafüzérrel. A múmiát 1928-ig a sírban állították ki, aztán pedig átvitték a Kairói Egyiptomi Múzeumba. BT: fáraó-múmiák RT: Amenhotep, II. (ie 1450–1412) Amenhotep, II. sírja AMENEMOPET  AMENEMOPE 1 AMENET (ang.)  MUT 24 Megjegyzés [TM9]: = Hui?

AMENHOTEP, II. SÍRFELIRATA SN: A sárgás árnyalatú falak a friss papirusztekercset utánozzák, a rajtuk található hieroglifák az Amduat Könyvének teljes szövegét tartalmazzák, amelyet képek magyaráznak. BT: Amenhotep, II. sírja sírfeliratok Amenhotep, III. fakoporsója Amenhotep, III. kápolnája Amenhotep, III. sírja Amenhotep, III. sztéléje Amenhotep, III. templomai Memnon-kolosszusok AMENHOTEP, III. EMLÉK-SZKARABEUSZAI SN: Ezeken örökíti meg a nem rangjabeli Tejével kötött házasságát. BT: emlék-szkarabeuszok RT: Amenhotep, III. (ie 1382–1344) (ie 1391–1353)99 (ie 1417–1379) (spa.) AMENHOTEP, II. SÍRJA UF: KV35 SN: A Királyok Völgyében a 35-ös számú sír. 1898 márciusában fedezte fel Victor Loret 60 méter hosszú Itt találja meg Loret III. Amenhotepet III Ramszesz szarkofágjában II Széthi szarkofágfedelével lezárva Ide volt 13 fáraó-múmia elrejtve, amelyet még a 21 dinasztia papjai rejtettek el az akkori sírrablók elől.

BT: Királyok Völgye királysírok NT: Amenhotep, II. sírfelirata RT: Amenhotep, II. (ie 1450–1412) Amenhotep, II. múmiája Amenhotep, II. temploma AMENHOTEP, III. ÉPÍTÉSZEI SN: Köztük volt egy ikerpár, akik egy napéneket hagytak ránk egy sztélén. BT: építészek NT: Amenhotep, Hapu fia RT: Amenhotep, III. (ie 1382–1344) (ie 1391–1353)99 (ie 1417–1379) Amenhotep, III. építészeinek napéneke AMENHOTEP, III. ÉPÍTÉSZEINEK NAPÉNEKE SN: Az elején álló részben még keverednek az ősi elképzelések, a későbbiekben a napfelkeltekor megszülető életet ábrázolja. BT: napénekek RT: Amenhotep, III. építészei AMENHOTEP, II. SÍRRABLÁSA (1901 nov 24) SN: Fegyveres rablók megtámadták az őröket, behatoltak a sírba és elvitték a fáraó ékszereit és amulettjeit. BT: sírrablások AMENHOTEP, II. TEMPLOMA BT: nyugat-thébai templomok AMENHOTEP, III. ÉS TEJE FAJANSZTÁBLÁJA SN: Egy szikomor és egy baku fa párbeszédét tartalmazhatta a tekercs,

aminek megjelölésére szolgált ez a fajansztáblácska. Ma a British Múzeumban őrzik BT: fajansz táblák AMENHOTEP, III. (ie 1417–1379) (ie1402–1364) (ie 1392– 99 1355) (i.e 1391–1353) (ie 1382–1344) (spa) UF: Amenophis III (ang.) Amenophisz, III. Amenóphisz, III. Amenofisz, III. Amunhotep III (ang.) SN: A 18. dinasztia 9 királya volt Uralkodását a béke, a jólét és a fényűzés jellemezte. A tartományokból befolyó adók és ajándékok növelték az ország gazdagságát. Ez az időszak volt az Újbirodalom virágkorának csúcspontja Ekkor az egyiptomi hatalom a mai Szudántól a modern Irakig terjedt Egy núbiai lázadástól eltekintve, melyet hadvezérei vertek le, nem volt olyan külső fenyegetés, amely az amúgy sem túl harcias uralkodót háborúra kényszeríthette volna. Uralma alatt nem vezetett hódító hadjáratokat, nem kereste fel tartományait, úgyhogy a birodalom expanzív lendülete és összetartó ereje lassan meggyengült. Ez

azonban az ő idejében még nem éreztette hatását Egyiptom hatalmi súlya érdekében szövetséget kötött Mitannival a hettiták ellen. A harci dicsőség helyett a vadászatban lelte örömét. Oroszlánvadászatainak sikereiről az előkelők között szétosztott emlék-szkarabeuszok feliratain számolt be. Azzal dicsekedett, hogy uralkodása első 10 évében 102 vad oroszlánt ejtett el. Thébában, a fényes fővárosban székelő udvarában a nők nagy szerepet játszottak. III Amenhotep arra használta a birodalom gazdagságát, hogy monumentális épületek eddig soha nem látott sorát emelje, mint a karnaki és luxori templomegyüttesek, Amon isten tiszteletének központjai. Uralkodásának 11. évében tavat ásatott főfelesége, Teje részére. Fényűző életmódjához illő pompás palotát építtetett Théba nyugati részén, Malqatában, amely mellett szép üdülőtó feküdt. Gyakran töltötte itt szabadidejét Uralkodása alatt már óriási ellentétek

feszültek a király és az egyre nagyobb hatalomra törő Amon-papság között, de ezek az ellentétek mindvégig a felszín alatt maradtak. BT: dinasztia, 18. (ie 1570–1293) (ie 1567–1320) (ie 1552–1306) (i.e 1550–1397) fáraók Teje hozzátartozói Tutankhamon hozzátartozói NT: Amenhotep, III. hozzátartozói RT: Amenhotep, III. emlékszkarabeuszai Amenhotep, III. építészei Amenhotep, III. és Teje fajansztáblája AMENHOTEP, III. FAKOPORSÓJA SN: Ezt a fakoporsót III. Amenhotep nevével Juja és Tuja sírjában találták meg BT: fakoporsók RT: Amenhotep, III. (ie 1382–1344) (ie 1391–1353)99 (ie 1417–1379) (spa.) AMENHOTEP, III. HALOTTI TEMPLOMA  AMENÓPHIUM AMENHOTEP, III. HÁREMHÖLGYEI SN: III. Amenhotep Mitanni állam királyától a királyleánnyal együtt 317 hölgyet is kapott ajándékba, akik közül a legszebbek háremhölgyek lettek. BT: Amenhotep, III. hozzátartozói háremhölgyek AMENHOTEP, III. HOZZÁTARTOZÓI SN: Anyja: Mutemuia. Apja: IV

Tuthmózisz volt Nagyapja: II. Amenhotep Első felesége: Teje Fiai: Tuthmózisz Siatum (?), Ekhnaton. Lányai Szitamon (aki egyben felesége is lett később), Hentymerheb, Hentaneb, Ízisz4 (szintén felesége lett), Nebetah és Baketaton. Második felesége: Szitamon. Szitamontól született fia: Szemenhkaré Többi felesége: Ízisz4, Kiya, Giluhepa, Ventiu Unokái: Meritaton, Maketaton. BT: Amenhotep, III. (ie 1417–1379) (ie 1391–1353)99 (ie 1382–1344) (spa.) NT: Amenhotep, II. (ie 1450–1412) (spa) Amenhotep, III. háremhölgyei Baketaton Ekhnaton (i.e 1379–1362) (ie 1372–1354) (ie 1364– 1347) (i.e 1352–1336) Giluhepa Hentaneb (ang.) Hentymerheb (ang.) Honitmerhabi (ang.) Ízisz4 Kiya Maketaton Meritaton Mutemuia Nebetah Siatum (ang.) Szemenhkaré 25 lyébe. Ő építette a nagy udvart és az oszlopcsarnokot A falak alsó részén a stilizált növények a termékeny nílusi föld dús növényzetét, a pálmák koronáját vagy a papiruszsást, a

lótuszkötegeket utánzó oszlopok a folyó menti lápokat vagy pálmaligeteket idézik; a sötétkékre festett mennyezetet pedig, melyen aranysárga csillagképek rajzolódnak ki, az elmélkedést volt hivatva elősegíteni. II Ramszesz hatalmas udvart építtetett a templomhoz észak felől, ott, ahol III. Tuthmózisz kápolnája állott Az ő udvarát két sorban 74 papirusz formájú oszlop, valamint a fáraó 16 szobra díszíti. II Ramszesz két obeliszket is állíttatott a pülon elé, melyeket Mohamed Ali pasa 1819ben Franciaországnak ajándékozott A bejárati kaputól a hátsó falig a templom közel 260 m hosszú. Gaston Maspero restauráltatta az épületegyüttest. BT: Amenhotep, III. templomai Amon-templomok nyugat-thébai templomok NT: Amenhotep, III. templomának bárkaszentélye Amenhotep, III. templomának obeliszkjei Amenhotep, III. templomának oszlopcsarnoka Amenhotep, III. templomának papiruszoszlopai Amenhotep, III. templomának pülónja Concorde obeliszk

Opet szentély RT: Amenhotep, III. (ie 1382–1344) (ie 1391–1353)99 (ie 1417–1379) (spa.) Szitamon Teje Tuthmózisz Tuthmózisz, IV. (ie 1413–1405) (ie 1412–1402) (ie 1401–1390) Ventiu AMENHOTEP, III. KÁPOLNÁJA SN: Elephantinéban állt, Vivant Denon rajzolta le a napóleoni expedíció során. 1822-ben elrombolták, így Denon pompás alkotása az egyetlen emlék az épületről BT: kápolnák AMENHOTEP, III. MÚMIÁJA SN: E fáraót annak idején I. Széthi sírjába helyezték Később Victor Loret II. Amenhotep sírjában találja meg III Ramszesz szarkofágjában II. Széthi szarkofágjának a fedelével lezárva BT: múmiák RT: Amenhotep, III. (ie 1382–1344) (ie 1391–1353)99 (ie 1417–1379) (spa.) AMENHOTEP, III. SÍRJA UF: KV22 WV22 SN: A Nyugati Völgyben található 22-es számú sír. 1799-ben találta meg Jollois és Devi Miera a 100 m hosszúságú sírt. BT: sírok RT: Amenhotep, III. (ie 1382–1344) (ie 1391–1353)99 (ie 1417–1379) (spa.)

Amenhotep, III. temploma AMENHOTEP, III. TEMPLOMAI BT: templomok NT: Amenóphium Amenhotep, III temploma AMENHOTEP, III. SZOBRA (LM) SN: A Luxorban található temploma alatt találták meg a vörös kvarcitból készült szobrot. Luxor1 szennyvízszivárgása miatt veszélybe kerültek a templom alapjai, s ezért talajmintát vetettek a veszély felmérése végett Ekkor bukkantak rá egy szoborra, majd 21 másikra, de III Amenhotepé volt a legnagyobb Most a Luxori Múzeumban látható. BT: szobrok NT: Amenhotep, III. szobrának felirata RT: Amenhotep, III. (ie 1382–1344) (ie 1391–1353)99 (ie 1417–1379) (spa.) AMENHOTEP, III. TEMPLOMÁNAK BÁRKASZENTÉLYE SN: A templom legbelső termében áll az isteni bárkaszentély, melyet Nagy Sándor építtetett újjá. BT: Amenhotep, III. temploma szentélyek AMENHOTEP, III. TEMPLOMÁNAK OBELISZKJEI SN: A bejárat nyugati oldalán álló obeliszket 1819-ben Mohamed Ali Franciaországnak ajándékozta. A keleti obeliszk a helyén

maradt, melynek elszállításáról a franciák 1980-ban végleg lemondtak. BT: Amenhotep, III. temploma obeliszkek NT: Concorde obeliszk AMENHOTEP, III. SZOBRÁNAK FELIRATA SN: „Nagysága csillogóbb az égboltnál, sugarai vakítóbbak Aton reggeli fényénél.” BT: Amenhotep, III. szobra feliratok AMENHOTEP, III. TEMPLOMÁNAK OSZLOPCSARNOKA SN: Az első ilyen jellegű alkotás. Hossza 190 m, szélessége 55 m. 14 hatalmas papiruszvirág fejezetű oszlop alkotja Még a templom feltárása előtti időkben sok-sok évvel ezelőtt egy falu telepedett meg az oszlopok védelmében. BT: Amenhotep, III. temploma oszlopcsarnokok RT: Amenhotep, III. templomának papiruszoszlopai AMENHOTEP, III. SZTÉLÉJE SN: Az Amenóphium előtt állt, homokkőből készült. Az a jelenet látható rajta, mikor III Amenhotep Amonnak ajánlotta a templomot BT: sztélék AMENHOTEP, III. TEMPLOMA UF: Amon Déli Háreme luxori Amon templom luxori templom SN: A Nílus keleti partján épült, a várost

pedig köré építették. A főbejárat a pülónnál van, mely előtt két fáraószobor és obeliszk helyezkedett el. Szentélye hófehér kövekből áll, kapuja aranyberakásos fából épült. Amon nevét pedig drágakővel rakták ki. Amon, Mut és Honszu1 isteneknek szentelték, az Opet ünnep alkalmával ide hozták Karnakból e három isten szent bárkáit. A thébai teremtéstan a templomot az isteni Nyolcasság keletkezési helyének tekintette Az Amenhotep, Hapu fia alkotta templomtípus, beosztását tekintve a fáraók államának osztálytagozódását tükrözte, díszítése pedig az ország természeti világát igyekezett visszaadni. A falak belső és külső oldalai, az összes helyiségek oszlopai, architrávjai és kapuzatai III Amenhotep nevét mutatják De egy felajánló írás, melyet a király egy architrávra íratott, azt bizonyítja, hogy még az előző időkben is állott templom ezen a helyen, Hatsepszut egyik temploma, amely összedőlt, s III.

Amenhotep jelentékenyen kibővített új épületet emelt he- AMENHOTEP, III. TEMPLOMÁNAK PAPIRUSZOSZLOPAI SN: 18m magas és 10 m kerületű oszlopok. BT: Amenhotep, III. temploma papiruszoszlopok AMENHOTEP, III. TEMPLOMÁNAK PÜLÓNJA SN: Ennek homlokzatán látható a kádesi csata története. BT: Amenhotep, III. temploma pülónok RT: kádesi csata AMENHOTEP, IV.  EKHNATON (ie 1379–1362) (ie 1372– 1354) (i.e 1364–1347) (ie 1352–1336) AMENHOTEP ÉS AHMESZ-NEFERTARI TEMPLOMA BT: nyugat-thébai templomok AMENHOTEP, HAPU FIA UF: Amenhotep-Son-of-Hapu (ang.) Amenhotep (zoon van Hapoe) SN: III. Amenhotep rendkívül tehetséges minisztere és építészeként szolgált Ő tervezte a Memnon-kolosszusokat III Amenhotep számára. A Későkorban istenként tisztelték és mondásait még halála után 1200 évvel is idézték. 26 AMENIRDISZ, I. UF: Amenirdis I (ang.) Amonortaisz I (ang.) SN: Kasta fáraó lánya, a thébai Amon isteni felesége. BT: isteni feleségek

Kasta hozzátartozói RT: Amenirdisz, I. szobra (BM) Amenirdisz, I. szobra (KEM) BT: Amenhotep, III. építészei istenek AMENHOTEP, HAPU FIA TEMPLOMA BT: nyugat-thébai templomok AMENHOTEP HEKAIUNU  AMENHOTEP, II. (ie 1450– 1412) (spa.) AMENHOTEP HOZZÁTARTOZÓI SN: Felesége: Baket. BT: Amenhotep NT: Baket AMENIRDISZ, I. SZOBRA (BM) SN: A londoni British Múzeumban található, 28,3 cm magas. BT: szobrok AMENHOTEP KANCELLÁR SN: II. Amenemhet idejében élt kancellár BT: kancellárok RT: Amenhotep kancellár sírja AMENIRDISZ, I. SZOBRA (KEM) SN: Alabástrom szobor bazalt alappal. 1,7 m magas BT: szobrok AMENHOTEP KANCELLÁR SÍRJA SN: II. Amenemhet piramisának nyugati oldalánál Dahsurban fedezte fel Jacques de Morgan 1894-ben. BT: dahsuri sírok AMENMESES (ANG.)  AMENMESZ (IE 1214–1211) (IE 1204–1201) (I.E 1203–1200) AMENMES (ang.)  AMENMESZ 4 AMENMESSE (ang.)  AMENMESZ AMENMESSU-HEQA-WASET (ANG.)  AMENMESZ 1214–1211) (I.E 1204–1201) (IE

1203–1200) AMENHOTEPSASE SÍRJA UF: TT75 BT: thébai sírok 4 (I.E AMENMESSZE  AMENMESZ AMENHOTEP SÍRJA UF: TT64 SN: Dzsehutimesz1 sírjának közvetlen szomszédságában fekszik, olyannyira, hogy az egyik sír belsejéből át lehet jutni a másik síréba, mivelhogy a sírrablók áttörték a két sír közötti falat. A Dzsehutimesz1 sírnál régebbi keltezésű, a 18. dinasztiából való Amenhotep sírjának oldalhelyiségeibe több generáció is temetkezett Az 1997-es szezonban kezdték el itt a feltárási munkát Kákosy László vezetésével Az alsó helységekből csigák segítségével hordták ki a törmeléket Több figyelemreméltó leletet hoztak a felszínre. Pl miniatűr fahajó modellt (pár cm), írnoki palettát, egy nagyobb méretű szobor talapzatát, koporsódarabot, kartonázst. Az írnoki palettában három szín maradt meg: piros, sárga és fekete A negyedik szín kiesett, de valószínűleg kékeszöld színű volt. Továbbá előkerült

még egy zenet játék kerek bábfigurája, amely valószínűleg alabástromból készült, valamint fából és fajanszból készült usébti is. A fausébtit lakkréteggel vonták be, amely az idő folyamán meglehetősen besötétült. Az 5 helyiségből kanópuszmaradványok, edénydarabok kerültek elő. Egy múmia került elő a sírból, amely sárga alapú (Ramesszida típusú) koporsóban nyugodott. Eléggé porlékony állapotban találták, ezért ideiglenesen a Dzsehutimesz1 sírjának előterében helyezték el. BT: thébai sírok 1 AMENMESZ UF: Amenmes (ang.) Amenmose (ang.) Amenmse (ol.) SN: I. Tuthmózisz fia, aki a fáraó hadseregének volt a tábornoka Korán elhalálozott, ezért testvére, II Tuthmózisz vált fáraóvá helyette apjuk halála után. BT: hercegek Hatsepszut hozzátartozói tábornokok Tuthmózisz, I. hozzátartozói RT: Amenmesz1 sírja 1 AMENMESZ SÍRJA UF: TT373 BT: thébai sírok 2 AMENMESZ UF: Amenmose (ang.) SN: Az északi idegen földek

elöljárója a 18. dinasztia idején BT: elöljárók RT: Amenmesz2 sírja 2 AMENMESZ SÍRJA UF: TT42 BT: thébai sírok 3 AMENMESZ UF: Amenmose (ang.) SN: A 18. dinasztiában élt RT: Amenmesz3 sírja AMENHOTEP-SON-OF-HAPU (ang.)  AMENHOTEP, HAPU FIA AMENHOTEP (ZOON VAN HAPOE)  AMENHOTEP, HAPU FIA 3 AMENMESZ SÍRJA UF: TT254 BT: thébai sírok AMENI  AMENEMHET, I. (ie 1991–1962) (ie 1937–1908) AMENIAU SN: Hadifogolyból lett rabszolga. Miután egy szabad nő házasságot kötött vele, Ameniau felszabadult és átvette régi ura feladatát. Egy királyi borbély rabszolgája volt BT: felszabadított rabszolgák 4 AMENMESZ (i.e 1214–1211) (ie 1204–1201) (ie 1203– 1200) UF: Amenmes (ang.) Amenmeses (ang.) Amenmesse (ang.) Amenmessu-heqa-Waset (ang.) Amenmessze Amenmose Amenmse (ol.) Men-mi-Ra setep-en-Ra meri-Amen (ang.) BT: dinasztia, 19. (ie 1345–1200) (ie 1320–1200) (ie 1293–1186) fáraók RT: Amenmesz4 usébtijei AMENIKEMAU SN: A 13. dinasztia 13

uralkodója BT: dinasztia, 13. (ie 1786–1633) (ie 1782–1650) fáraók RT: Amenikemau piramisa AMENIKEMAU PIRAMISA SN: Befejezetlen piramis Dahsurban. A fáraó nevét a környéken talált alabástromvázák felirataiból következtették ki BT: befejezetlen piramisok dahsuri piramisok dinasztia, 13. piramisai 4 AMENMESZ SÍRJA UF: KV10 SN: A Királyok Völgye 10-es számú sírja. 1907-ben fedezte fel Ayrton, 75 m hosszú. AMENIRDIS I (ang.)  AMENIRDISZ, I 27 BT: királysírok RT: Amenmesz4 (i.e 1214–1211) (ie 1204–1201) (ie 1203–1200) BT: istennők AMENTHES (ang.)  AMENTET 2 1 AMENTI (ang.)  MUT 4 AMENMESZ USÉBTIJEI BT: usébtik NT: Amenmesz4 usébtije (51.2212) Amenmesz4 usébtije (56.114-E) Amenmesz4 usébtije (6762/a-b) Amenmesz4 usébtije (8727) RT: Amenmesz4 (i.e 1214–1211) (ie 1204–1201) (ie 1203–1200) 2 AMENTI  OZIRISZ (gör.) 3 AMENTI  AMENTET 1 AMERICAN RESEARCH CENTRE IN EGYPT UF: ARCE (röv.) BT: egyiptológiai szervezetek

AMERIKAI EGYIPTOLÓGUSOK BT: egyiptológusok NT: Brier, Bob Davis, Theodor Monroe (1837–1915) Lehner, Mark Lythgoe, Albert Morton (1868–1944) Piccione, Peter A. Reisner, George Andrew (1867.nov5–1946jún6) Thomas, Elizabeth Weeks, Kent R. (1941dec16–) Winlock, Herbert Eustis (1884.feb1–1950jan25) 5 AMENMESZ UF: Amenmose (ang.) SN: Nekropolisz hivatalnok a 20. dinasztia idején BT: hivatalnokok RT: Amenmesz5 sírja 5 AMENMESZ SÍRJA UF: TT9 BT: nyugat-thébai sírok 6 AMENMESZ SN: Amon prófétája. BT: jósok RT: Amenmesz6 sírja AMETHYST (ném.)  AMETISZT AMETHYSTUS (lat.)  AMETISZT AMETISZT UF: Amethyst (ném.) amethystus (lat.) SN: Átlátszóan ibolyaszínű. Lelőhelye Vádi el-Hudi, a római időkben Gebel Abu Diyeiba volt. BT: kvarc 6 AMENMESZ SÍRJA UF: TT19 BT: dra abu el-nagai sírok AMENMOSE  AMENMESZ AMENMSE (ol.)  AMENMESZ AMENOFISZ, I–III  AMENHOTEP, I–III. (spa) AMFITEÁTRUM SN: 1964-ben fedezték fel Napóleon Egyiptomi Expedíciója

során épített erőd lerombolásakor. Ezt többször is átépítették, egyes időszakokban még templomként is szolgált I.u II és IV század között épült Alexandria határán BT: építmények 1 AMENOPE (ang.)  AMENEMOPE (ie 993–984) AMENOPHIS I–III. (ang)  AMENHOTEP, I–III (spa) AMÉNOPHIS IV (fr.)  EKHNATON (ie 1379–1362) (ie 1372–1354) (i.e 1364–1347) (ie 1352–1336) AM-HEH (ang.) SN: Alvilági isten. BT: alvilági istenek AMENOPHISZ, I–III  AMENHOTEP, I–III. (spa) AMENÓPHISZ, I–III.  AMENHOTEP, I–III (spa) AMENÓPHISZ, IV.  EKHNATON (ie 1379–1362) (ie 1372– 1354) (i.e 1364–1347) (ie 1352–1336) AM-KHENT (óei.)  ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 18 AMENÓPHIUM UF: Amenhotep, III. halotti temploma SN: Ezt a templomot a következő fáraók uralkodása alatt teljesen elbontották; Merneptah király előszeretettel használta fel a díszített köveket saját templomának megépítéséhez. Ma már az alaprajzát is alig tudják

rekonstruálni, melynek hosszúságát az Egyiptomi Expedíció tudósai 600m-re becsülték. Mára csak a hajdan előtte álló Memnon-kolosszusok és egy sztélé maradt fenn. BT: Amenhotep, III. templomai évmilliók templomai RT: Amenhotep, III. sztéléje Memnon-kolosszusok AMMON (ang.)  AMON AMMIT (ang.)  AMMUT AMMON OÁZIS UF: Sziuah BT: oázisok AMMUT UF: Amam (ang.) Amemait (ang.) Amemet (Ang.) Ammit (ang.) Devouress of the Dead (ang.) Halottfaló Nagy Pusztító SN: Krokodilfejű fenevad, melynek két hátsó lába a vízilóéhoz, mellső lábai pedig az oroszlánéhoz hasonló. A túlvilági ítéletnél ő nyerte el az ember szívét, ha az nem találtatott igaznak BT: istenek RT: Szív megmérettetése 1 AMENOPHTHIS (gör.)  AMENEMOPE (ie 993–984) 1 AMENOPHTIS (ang., gör, ol)  AMENEMOPE (ie 993–984) AMENOUAHSOU SÍRJA UF: TT274 BT: thébai sírok 1 AMENT (ang.)  MUT AMON UF: Amana (ang.) Amen (ang.) Ammon (ang.) Amon-Ra (ang.) Amon-Ré Amun

(ang.) Amun-Re (ang.) Hammon (ang.) SN: Akhmim és Théba védőistene volt, a levegő és termékenység istene. Bőrét kékre festették, a levegő és az égbolt színére Szakállas emberként ábrázolják két magas 2 AMENT (ang.)  ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 3 1 AMENTET UF: Amenti3 Szürkület helye SN: A földi létezéssel legközvetlenebbül érintkező birodalom. BT: túlvilági helyek 2 AMENTET UF: Amenthes (ang.) SN: A Nyugat és a halottak alvilágának istennője. 28 AMON FŐPAPNŐI SN: A 25. és a 26 dinasztia idején igen-igen nagy hatalommal és tekintéllyel bírtak BT: Amon főpapjai főpapnők NT: Pabasa3 RT: Amon főpapnőinek kápolnája tolldísszel a feje fölött, de lúdként és kosként fején görbe szarvakkal is megjelenik, ezért kaptak kosfejet a karnaki templom bejárata előtt sorakozó szfinxek. Feleségével, Muttal és fiával, Honszu1-val alkotják a thébai triászt. Másutt Ré volt a neve. Később, az Újbirodalomban

öszszekapcsolták a két nevet és a főistent Amon-Rének hívták Azt beszélték róla, hogy gyógyszer nélkül orvosolja a szem betegségeit. Már az Óbirodalom idején ismert volt (a piramisszövegek említették), de csak az Első Átmeneti Kortól követhető nyomon. A 18 dinasztiától kezdve vált Théba és a birodalom főistenévé. Amon és a befolyásos thébai papok Ekhnaton uralkodása idején visszaszorultak, de Ekhnaton halála után hamar felvirágoztatták újra az Amon kultuszt. Ez egészen addig tartott, míg ie 663 körül az asszíriaiak meg nem sarcoltatták Thébát Ekkor Amon már csupán helyi jelentőségű isten volt. Mindazonáltal a Síva-oázisban egészen Nagy Sándorig kiemelkedő istenség maradt. BT: napistenek főistenek gyógyító istenek Ogdoad (ang., gör) thébai triász védőistenek RT: Amon énekesnői Amon főpapjai Amon főpapnői Amon-himnuszok Amon-kultusz Amon papok Amon-templomok Honszu1 leideni papirusz (I. 350) 60 szakasza leideni

papirusz (I. 350) 600 szakasza Mut 1 AMON-HER-HEPSEF  AMONHERHOPESEF AMON-HER-HOPESEF  AMONHERHOPESEF 1 1 AMONHERHOPESEF UF: Amen-hir-khop-shef (ang.) Amenhirkhopshef (ang.) Amon-her-hepsef Amon-her-hopesef Amon-her-khepeshef Amonhirjopeshef (spa.) SN: II. Ramszesz egyik fiatalon elhunyt, ám legidősebb fia Haemuaszet1 féltestvére. BT: hercegek Ramszesz, II. hozzátartozói 2 AMONHERHOPESEF UF: Amen-hir-khop-shef (ang.) Amenhirkhopshef (ang.) Amon-her-hepsef Amon-her-hopesef Amon-her-khepeshef Amonhirjopeshef (spa.) SN: III. Ramszesz fia BT: hercegek Ramszesz, III. hozzátartozó RT: Amonherhopesef2 sírja 2 AMON DÉLI HÁREME  AMENHOTEP, III. TEMPLOMA AMONHERHOPESEF SÍRJA UF: QV55 BT: sírok AMON ELSŐ ISTENSZOLGÁJA  AMON FŐPAPJAI AMON-HER-KHEPESHEF  AMONHERHOPESEF AMON-EM-WIA (ang.) SN: II. Ramszesz egyik fia BT: hercegek Ramszesz, II. hozzátartozói AMON-HIMNUSZOK BT: himnuszok NT: leideni Amon-himnusz Ryland IX. démotikus papirusz Amon-himnuszai

AMON ÉNEKESNŐI BT: énekesek NT: Amon Tamunefret Iszetnofret Mutemwia (ang.) Tahat Wab RT: Amon AMONHIRJOPESHEF (spa.)  AMONHERHOPESEF 1 1 AMONHOTEP (ang.) SN: II. Ramszesz egyik fia BT: hercegek Ramszesz, II. hozzátartozói AMON-JÓSDA SN: Ide zarándokolt el Nagy Sándor 331-ben, hogy megerősítést kapjon az egyiptomi trón jogára. BT: jósdák Zeusz-Amon-templom AMON FŐPAPJAI UF: Amon első istenszolgája Amon-Ré főpapjai HPA (röv.) High Priest of Amon (ang.) SN: A 21. dinasztia idején a királyokhoz hasonlóan uralkodtak Thébában BT: Amon papok főpapok NT: Amon főpapnői Bakenhonszu Djed-Khons-ef-ankh (i.e 1046) Iuwelot (i.e 894–884) Juput (i.e 944–924) Masaharta (i.e 1054–1046) Menkheperre (i.e1046–993) Pianhi1 (i.e 1074–1070) Pinodzsem, I. (ie 1070–1055) Pinodzsem, II. (ie 991–970) Pszuszennész, II. (ie 969–945) (ie 959–945) Sesonk, II. (ie 924–894) Szmendész, II. (ie 992–990) Szmendész, III. (ie 884–874) AMON-KULTUSZ SN: I.e

2000 körül az Amon papok vezető szerephez jutottak, ennek folytán került előtérbe az Amon-kultusz BT: kultuszok RT: Amon Amon-papok AMONNAHT SN: Amenemhotep fia, aki szintén kiváló festőnek bizonyult, így választotta ki őt is Imiszeba sírjának festéséhez. BT: Amenhotep hozzátartozói festők AMONORTAISZ I (ang.)  AMENIRDISZ, I AMON PAPJAI  AMON PAPOK AMON-PAPOK UF: Amon papjai SN: Az i.e 11 sz-ban 2400 szántóföld, 83 hajó, 46 hajóépítő műhely és 420000 marha volt az Amon papok tulajdonában. Az Amon-papok saját napi rituálét mutattak be, melyen a nép nem vehetett részt A pontosan kidolgozott és összehangolt napi rítusok királyként, emberi uralkodó- 29 ként kezelik istenüket: öltöztetik, ékszerezik, etetik és kitakarítják hajlékát. BT: papok NT: Ahmesz-Nofretete Amon főpapjai Bakenhonszu Herihór (i.e 1080–1074)98 Horemkenesi (ang.) Juput Khonszu-mesz Masaharta (i.e 1054–1046) Nesperennub Niay (ang.) Pabasa3 Panebmontu

Pianhi1 Pinodzsem, I. (ie 1070–1055) RT: Amon Amon-kultusz Amon-templomok cachette be, földdel és ágakkal. Az idő múlásával a föld egyre jobban beomlott. Némely esetben erről különböztették meg a sírokat. BT: sírok NT: B101 RT: amrahi temetkezések AMRAHI TEMETKEZÉSEK SN: Főként a déli csoportra jellemző a holttestek szándékos feldarabolása. Kormeghatározó jelentőségű az egy sírban több feldarabolt tetem előfordulása, de ez a körülmény zavarja a leletek megfigyelését és a sírmellékletek elhelyezésében mutatkozó rend megállapítását. A holttesteket bőrbe csavarták, fejük alá tálat vagy lapos korongot helyeztek. Előfordult, hogy a fejet eltávolították és a helyére edényt helyeztek BT: temetkezések RT: amrahi sírok Nagada I. AMON-RÉ  AMON AMRAHI TEMETŐ BT: nekropoliszok NT: amrahi temetkezések RT: amrahi sírok holttest feldarabolása AMON-RÉ  RÉ AMRATIAN (ang.)  NAGADA I (ie 3850–3650) AMON-RÉ FŐPAPJAI

 AMON FŐPAPJAI AMRATIAN GRAVES (ang.)  AMRAHI SÍROK AMONRUD (ang.) BT: dinasztia, 23.(ie 828–720) (ie 828–712) fáraók AMSET (ang.)  AMSZET AMON-RA (ang.)  AMON AMON SZENT BÁRKÁJA  USZERHAT 1 AMSU (óei.)  MIN 2 AMSU (óei.)  FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 9 3 AMSZET UF: Amset (ang.) Imset (ang.) Imsety (ang.) SN: Hórusz emberfejű fia, a máj védelmezője. BT: Hórusz fiai RT: Amszet-amulett kanópuszok AMON-SZENTÉLYEK BT: szentélyek NT: luxori Amon-templom teudzsaji Amon-szentély vádi hammamati Amon-szentély AMON TAMUNEFRET BT: Amon énekesnői RT: Amon Tamunefret szarkofágja AMSZET-AMULETTEK BT: amulettek AMON TAMUNEFRET SZARKOFÁGJA SN: Több, egymásba helyezett koporsóból állt. BT: szarkofágok RT: Amon Tamunefret AMULET NEFER (ANG.)  NEFER-AMULETTEK AMULET OF LIFE (ang.)  ANKH (óei) 1 AMON-TEMPLOMOK SN: II. Ramszesz több mint 86 ezer embert osztott be szolgálatra a thébai Amon-templomokhoz BT: templomok NT: Deir

el-Hagar templom karnaki Amon-templom Amenhotep, III. temploma nyugat-thébai Amon-templomok pi-ramszeszi Amon-templom Tuthmózisz, III. deir el-bahari temploma Zeusz-Amon-templom RT: Amenemhet, I. feliratai Amon papok Amon templomok áldozati elöljárói AMULET OF THE BUCKLE (ang.)  ÍZISZ CSOMÓ AMON TEMPLOMOK ÁLDOZATI ELÖLJÁRÓI BT: áldozati elöljárók NT: Jurai AMULET OF THE SERPENTS HEAD (ang.)  KÍGYÓFEJAMULETTEK AMULET OF THE COLLAR OF GOLD (ang.)  ARANYGALLÉR-AMULETTEK AMULET OF THE EYE OF HORUS (ang.)  UDZSAT-SZEM AMULET OF THE FROG (ang.)  BÉKA-AMULETTEK AMULET OF THE LADDER (ang.)  LÉTRA-AMULETTEK AMULET OF THE MENAT (ang.)  MENAT AMULET OF THE PAPYRUS SCEPTRE (ang.)  PAPIRUSZJOGAR-AMULETTEK AMULET OF THE PILLOW (ang.)  FEJTÁMASZOK AMULET OF THE SAM (ang.)  SZEMA AMULET OF THE SHEN (ang.)  SHEN-AMULETTEK AMON VÁROSA  THÉBA 1 AMULET OF THE SOUL (ang.)  BÁ -AMULETTEK AM-PEH (óei.)  ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 19

AMULET OF THE STEPS (ang.)  LÉPCSŐ-AMULETTEK AM-PEHU (ang.)  ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 19 AMULET OF THE TWO FINGERS (ang.)  KÉT UJJ AMULETTEK AMRAHI SÍROK UF: Amratian graves (ang.) SN: Többféle alakú sírokat is találtak: kerek, ovális, egyenes oldalú, kerekített sarkú, derékszögű. A formaválasztékot leginkább a társadalmi különbségek határozták meg. Az egyenes oldalú derékszögű gödrök több időt és munkát követeltek és így drágábbak is voltak. A sírok többsége 1-15 méter mély volt. A sírokat egy kis dombbal takarták AMULET OF THE VULTURE (ang.)  KESELYŰ-AMULETTEK AMULETTEK UF: talizmánok varázstárgyak SN: Nyakban vagy a test más részén viselt bűvös tárgy, amelynek természetfölötti erőt tulajdonítanak. Rendelte- 30 ANAT-HER (ANG., FRA, HOL, NÉM, OL, POR)  ANATHER (ANG., SPA) tése, hogy távol tartsa viselőjétől a balvégzetet és a démonokat és szerencsét hozzon neki. A legrégebbi ismert

egyiptomi amulettek zöld agyagpala darabok voltak, változó formájúak, általában állat vagy egyéb teremtmény alakját öltötték fel, és az elhunyt mellére helyezték. Nagy számban találtak ilyeneket a prehisztorikus eredetű sírokban. Amulettet csak beavatott pap készíthetett Az egyiptomiak rengeteg amulettel rendelkeztek, például igen elterjedtek voltak Ízisz szemének vagy Ozirisz gerincének különböző motívumai. Az amulettek általában aranyból, ezüstből, gránitból, vagy lazúrkőből készültek, de a színes egyiptomi fajanszból is. BT: mágia NT: Amszet-amulettek amulett-tartók ankh (óei.) aranyamulettek aranygallér amulettek bá1-amulettek béka-amulettek Bész-amulettek dzsed-oszlop fejtámaszok hal-amulettek írásjegy alakú amulettek Ízisz1 csomó keselyű-amulettek két ujj amulettek kezek kígyófej-amulettek lépcső-amulettek létra-amulettek menat nefer-amulettek névamulettek papiruszjogar-amulettek shen-amulettek szema

szívskarabeuszok téglák2 Thoérisz szobrai Tutankhamon amulettjei uadzs-oszlop udzsat-szem varázsgyűrűk varázspálcák RT: szimbólumok ANATHER (ang., spa) UF: Anat-Her (ang., fra, hol, ném, ol, por) Heka Chawst Anather (ném.) Hekakhasut Anather (spa.) Heka-khaswt Anather (ang.) SN: A 16. dinasztia egyik fáraója BT: dinasztia, 16. (ie 1663–1570) fáraók ANATÓMIA SN: A legkorábbi Egyiptomban fennmaradt anatómiai utalások a Smith papirusz magyarázó-szövegeibe beépült részletek. Egyes helyeken szó szerint megegyeznek vele a hajdani eladó szerint azonos sírban talált – Ebers papiruszon található, összefüggő traktátust képező fejezetek. A fáraókori orvosok anatómiai ismeretei, úgy tűnik elméleti jellegűek voltak, a gyógyítás során szerzett ismeretekből kikövetkeztetett elemekre épültek, azokból alkottak rendszert. Az ily módon szerzett tudás a modern anatómiai ismeretektől azonban jelentősen különbözött. Ezek szerint az emberi

test éltető erejét a szív biztosította. BT: orvostudomány NT: bőr erek fejek fogak gemacsont gyomor hati1 (óei.) izomszövet máj phalloszok szemek test AN B  AMENHOTEP, I. SZIKLASÍRJA ANCIENT EGYPT  ÓKORI EGYIPTOM ANCIENT EGYPT AND MIDDLE EAST SOCIETY UF: AEMES (röv.) SN: 1987-ben alapult szervezet, melynek többnyire brit emberek és tudósok a tagjai. BT: egyiptológiai szervezetek AD: ancient@yahoo.com http://www.geocitiescom/anicent/ AMULETT-TARTÓK SN: A papiruszra írt varázsigéket és az amuletteket ilyen tokba tették és nyakláncra fűzve hordták. BT: amulettek ANCIENT EGYPT AND THE EAST (1914–1935) UF: AEE (röv.) SN: Londonban indult egyiptológiai folyóirat. BT: egyiptológiai folyóiratok AMUN (ang.)  AMON ANCIENT EGYPT SOCIETY OF WESTERN AUSTRALIA (ang.) (Aul) UF: AESWA (röv.) BT: Ausztrál egyiptológiai szervezetek AD: Tel: (08) 9380-2433 1 AMUNEMOPE (ang.)  AMENEMOPE (ie 993–984) AMUNHOTEP, I–III. (ang)  AMENHOTEP, I–III

(spa) AMUN-RE  AMON ANCIENT EMPIRE (ang.)  ÓBIRODALOM (ie 2780–IE 2260) (i.e 2686–IE 2181) (ie 2685–IE 2180) (ie 2635–I.E2155) (ie 2620–IE 2200) AMÜRTAIOSZ (i.e 404–399) UF: Amürteusz Amyrtaeus (ang.) BT: dinasztia, 28. (ie 404–399) fáraók ANDELKOVIC, BRANISLAV BT: egyiptológusok AD: B.Andelkovic@fbgacyu AMÜRTEUSZ  AMÜRTAIOSZ (i.e 404–399) AMYRTAEUS (ang.)  AMÜRTAIOSZ (ie 404–399) ANDERSON, JULIE RENEE BT: egyiptológusok AD: nisses@patchom.com ANAT SN: A háború istennője, Ré leánya. Az egyiptomi mitológia szerint őt és Asztarté istennőt ajándékozta Ré Széthnek, amikor elvette tőle Egyiptom trónját. Asszonyalaknak ábrázolták atef koronával, csatabárddal, dárdával és pajzzsal. Taniszban tisztelték BT: istennők Ré hozzátartozói ANDJETY (ang.) UF: Anedjti (ang.) Anezti (ang.) SN: Egyiptomi alvilági isten. Eredetileg a 9 nomoszban, Alsó-Egyiptomban munkálkodott Kultuszának központja Abu Szír. Felelős volt az

emberek túlvilágon való újjászületéséért és a lelkeikért Ember alakban ábrázolták, magas, kúpos koronát viselt. Gyakran Ozirisszel kapcsol- 31 ANHESZENAMON UF: Anheszenpaaton Ankhesenamun (ang.) Akhesenpaaten (ang.) Ankh-esz-en-pa-Aten SN: Először Szemenhkaré, majd Tutankhamon felesége. Mindössze 9 éves volt az esküvő idején. A gyermek királynő sajnos ennek következtében kétszer is elvetélt Ekhnaton és Nefertiti 3. lánya volt BT: Ekhnaton hozzátartozói főfeleségek hercegnők Nefertiti hozzátartozói Tutankhamon hozzátartozói RT: Anheszenamon levele Supplilulimashoz ták össze, mert koronája nagyon hasonlított Ozirisz atef koronájához. BT: abu szíri istenek alvilági istenek ANDRA INTERMEDIET (své.)  MÁSODIK ÁTMENETEI KOR (i.e 1786-1567) ANDREWS, CAROL BT: egyiptológusok AD: candrews@british museum.acuk ANEB-HEZ (óei.)  ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 1 ANEDZSIB  ADZSIB (i.e 2787–2767) (ie 2939–2892) ANEN (ang.) SN: Juja és

Tuja fia. BT: Juja hozzátartozói Tuja hozzátartozói ANHESZENAMON LEVELE SUPPLILULIMASHOZ SN: Mivel Tutankhamon idejekorán meghalt, fiatal özvegye levelet írt a hettita királynak, melyben arra hivatkozva, hogy neki nincs fia és a szolgái közül nem akar férjet választani, küldje el a hettita király az egyik fiát neki férjéül, aki egyúttal király lehet Egyiptom országaiban. A hettita király bizalmatlan volt vele szemben, de második levelére már elküldte egyik fiát, Zannaza herceget, akit útban Egyiptom felé Hóremheb megöletett BT: levelek ANENDJIB (ang.)  ADZSIB (ie 2787–2767) (ie 2939–2892) ANFUSI NEKROPOLISZ SN: Az Anfusi-öböl partján van. Két föld alatti sírboltot tártak itt fel Az egyiptomi-görög kevert stílus példája BT: nekropoliszok RT: Királynék Völgye Királyok Völgye Nemesek Völgye Szakkara ANHESZENPAATON  ANHESZENAMON ANHHAF  ANKHAF ANGENOT, VALERIE BT: egyiptológusok AD: vangenot@ulb.acbe ANHUR (ang.)

ONURISZ (gör) ANHURE (ang.)  ONURISZ (gör) ANGOL EGYIPTOLÓGUSOK UF: egyptologue anglais (fr.) BT: egyiptológusok NT: Ayrton, Edward Russel Birch, Samuel (1813.nov3–1885dec27) Blackman, Aylward Manley (1883–1956) Burton, James (1788–1862) Budge, Ernest Alfred Thompson Wallis (1857–1934) Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert (1866. jún 26–1924 jan 3) Carter, Howard (1874. máj 9–1939 márc 2) David, Rosalie Davies, Anna Macpherson Cummings (1881–1950) Davies, Norman de Garis (1865–1941) Edwards, Amalia Ann Blandford (1831.jún7– 1892.ápr15) Engelbach, Reginald (1888–1946) Firth, Cecil Mallaby (1878–1931) Green, Frederick William (1869–1949) Griffith, Francis Llewellyn (1862–1934) Mace, Arthur Cruttenden (1874–1928) Martin, Geoffrey Thorndike (1934. máj 28–) Perring, John Shae (1813–1869) Petrie, William Matthew Flinders (1853.jún3– 1942.júl28) Reeves, Nicholas Renouf, Peter la Fage (1822–1897) Reymond, Eve A. E Rose, John

Strudwick, Nigel Weigall, Arthur Edward Pearse Brome (1880–1934) Wilkinson, Sir John Gardner (1797.okt5–1875okt29) ANHURET (ang., óei)  ONURISZ (gör) ANHURI  ONURISZ (gör.) ANI SN: Egyiptomi bölcs, akinek ránk maradtak életszabályai. ANI PAPIRUSZ BT: Halottak Könyve AD: http://www.extrahu/duck/hkhtm ÁNIZS UF: Pimpinella anisum (lat.) SN: A közönséges ánizs egyéves lágy szárú növény. Melegigényes, szaporítása magról történik Fűszerként való használatáról már az ókori Egyiptom területéről is vannak bizonyítékok. BT: fűszernövények ANJOR (spa.)  ANKH-HOR (ang) ANKH (óei.) UF: amulet of life (ang.) anh Crux ansata füleskereszt Níluskereszt Níluskulcs Tau SN: Fogantyús kereszt, az élet és az életerő szimbóluma. Ezt a szimbolikus tárgyat csak királyok és istenek viselhették. Viselőjét feljogosította arra, hogy életet adjon vagy elvegye a nála alacsonyabb rangú halandó életét. Az egyik legfontosabb amulettként az

ankh-ot, az egyiptomi hurkos keresztet viselték. A kereszt ősi, Atlantiszból származó jelkép, melyet az egyiptomiak Tau formájában tiszteltek. A Tau az egyiptomi hajók jele volt, mely a lelkeket az alvilágba szállította Az ankh, füleskereszt vagy Nílus-kereszt máig népszerű és egyetemes szimbólum, az élet kulcsa. Crux ansata néven is ismerik Számlálhatatlan mennyiségben tűnik fel az egyiptomi és kopt emlékeken Nemcsak a véges földi életet jelképezte, hanem a halál utáni megdicsőült halhatatlanságot is. Ez nyitotta meg a Nílus zsilipjeit az életadó árvíz előtt, és szimbolizálta az isteni erőket. Minden főbb egyiptomi istenséget ankh-hal a kezében ábrázoltak. A fáraók a tudás, a hatalom és az örök élet jelképeként viselték Később az ankh ANGOL MENTA  BORSMENTA ANGULAR KYPHOSIS (lat.)  PÚPOSSÁG ANH  ANKH ANHEPERURÉ  SZEMENHKARÉ (i.e 1363–1361) ANHERT (ang.)  ONURISZ (gör) ANHESZ SN: Ahmimban élt

Hathor-papnő. BT: Hathor-papnő 32 ANKH-ESZ-EN-PA-ATEN  ANHESZENAMON vált minden titkos tudomány jelképévé, nemcsak Egyiptom, de Káldea, Fönícia, Mexikó és Peru földjén is. A brahmin papok ma is ezt a jelet írják homlokukra. A kerek hurokban végződő ankh a még meg nem nyílt méh szimbólumaként a szüzek jelképe, míg a csepp formájú hurokban végződő ankh az érett asszony szimbóluma volt. Az ankh kerek része ugyanakkor a felkelő napot is jelképezte, a vízszintes vonal a horizont vonala, alatta a függőleges vonal a Nap felfelé vezető útja. A hagyomány szerint az ankh viselése fokozza az életerőt, távol tartja a betegségeket és egyéb káros hatásokat, elűzi a démonokat, megtöri a rontást, valamint hosszú és boldog életet biztosít viselőjének. Készülhetett bármilyen fémből, fából, fajanszból, esetleg féldrágakőből is Az ankh a későbbi időkben is megőrizte népszerűségét, igen elterjedt volt például a

kopt keresztények körében. BT: amulettek királyi tárgyak szimbólumok RT: szandálszíjak ANKH-HAF  ANKHAF ANKHHEPRURÉ  SZEMENHKARÉ (i.e 1363–1361) ANKH-HOR UF: Anjor (spa.) RT: Ankh-hor sírja ANKH-HOR SÍRJA UF: TT414 BT: asasifi sírok ANKHKARE (své.)  ANKHKARÉ ANKHKARÉ UF: Ankhkare (své.) SN: A 14. dinasztia 23 uralkodója BT: dinasztia, 14. ANKHKHEPERURE (ang.)  SZEMENHKARÉ (ie 13631361) ANKHREN SN: Wah sopedi pap fiútestvére. BT: csoportvezetők Wah hozzátartozói ANKHAF UF: Anhhaf Ankh-haf SN: Kheopsz féltestvére, veje és minisztere. Részt vett Hemiunu herceggel a Kheopsz piramis tervezésében és a gizehi táj elrendezésében. BT: hercegek Kheopsz hozzátartozói RT: Ankhaf masztabája Ankhaf mellszobra ANKHTIFI UF: Ankhtify (ang.) SN: Moalla helytartója a 10. dinasztia idején BT: helytartók ANKHTIFY (ang.)  ANKHTIFI ANKT (ang.) SN: A háborúk lándzsa-vivő istennője. BT: istennők ANKHAF MASZTABÁJA UF: G 7510 SN: A keleti

temető észak-keleti sarkában álló gigantikus masztaba. BT: masztabák AN-MONTU (óei.)  HERMONTHISZ (gör) ANOPHELES (lat.) SN: A malária kórokozója, a Plasmodium falciparum a nőstény szúnyogokban töltik első életciklusukat. BT: szúnyogok RT: malária Plasmodium falciparum (lat.) ANKHAF MELLSZOBRA SN: Ankhaf herceg mellszobra jóformán az egyetlen olyan Óbirodalmi képmás, amely nem csupán a fejet, hanem a széles vállakat és a mellkast is megörökítette. Feje kopasz Arcvonásai olyan élethűvé teszik, hogy szinte megelevenedik BT: mellszobrok ANOUKE (ang.) SN: A háború idősebb istennője. Kezében íjjal és nyíllal ábrázolták BT: istennők ANKHENESMERIRE, I. (ang) SN: I. Pepi első felesége BT: királyi feleségek Pepi, I. hozzátartozói Pepi, II. hozzátartozói NT: Ankhenesmerire, I. hozzátartozói ANPU (ang.)  ANUBISZ ANQET (ang.)  ANUKISZ ANSFORD, ANTON BT: egyiptológusok AD: a.ansford@aucklandacnz ANKHENESMERIRE, I.

HOZZÁTARTOZÓI SN: Férje: I. Pepi Fia: II Pepi BT: Ankhenesmerire, I. NT: Pepi, I. (ie 2335–2285) (ie 2332–2283) (ie 2289– 2255) Pepi, II. (ie 2278–2184) (ie 2246–2152) ANTEF 1 SN: III. Tuthmózisz magas rangú tisztviselője BT: tisztségviselők RT: Antef1 sírja Antef1 sztéléje ANKHENESMERIRE, II. (ang) SN: I. Pepi második felesége, akihez uralkodásának második felében ment hozzá. BT: királyi feleségek Merenré, I. hozzátartozói Pepi, I. hozzátartozói NT: Ankhenesmerire, II. hozzátartozói 1 ANTEF SÍRJA UF: TT155 BT: dra abu el-nagai sírok RT: Antef1 Antef1 sztéléje 1 ANTEF SZTÉLÉJE SN: A Lovre-ban látható. Thébától nyugatra, Dra Abu elNaga temetőjében, Antef1 sírjában találták 1,75m magas és 1,2m széles mészkőtábla. BT: sztélék RT: Antef1 ANKHENESMERIRE, II. HOZZÁTARTOZÓI SN: Férje I. Pepi Fia I Merenré Lánya: Neith2 BT: Ankhenesmerire II (ang,) NT: Merenré, I. (ie 2285–2279) (ie 2283–2278) (ie 2255– 2246)

Neith2 Pepi, I. (ie 2335–2285) (ie 2332–2283) (ie 2289– 2255) ANTEF 2 SN: Théba hatalmi pozíciójának megalapozója. Thébai kormányzó volt Utódai (I-III Antef) már királynak tüntették fel magukat BT: kormányzók ANKHESENAMUN (ang.)  ANHESZENAMON AKHESENPAATEN (ang.)  ANHESZENAMON 33 Megjegyzés [TM10]: Müller, Hans Wolfgang – Eberhard Thiem: A fáraók aranya. Totem Kiadó, Budapest, 2000 245. p Megjegyzés [TM11]: Müller, Hans Wolfgang – Eberhard Thiem: A fáraók aranya. Totem Kiadó, Budapest, 2000 245. p ANTEF, I. (ie 2074-2064) UF: Iniotef I. (ang) Intef, I. Sehertawy (ang.) Sehertowy (ang.) Szehertaui SN: Uralmáról nem maradtak fenn szövegek. BT: dinasztia, 11. (ie 2052–1992) (ie 2040–1991) fáraók ANTEF PIRAMISA SN: Az Amenhotep templom előudvarának északi részén fekszik. BT: piramisok ANTEFOKER  INIOTEFOKER ANTHROPOID COFFIN (ang.)  EMBER ALAKÚ KOPORSÓK ANTI (ang.) UF: Anty (fr.) SN: Egyiptomi védőisten és a

révészek istene. Sólyomként vagy sólyomfejjel ábrázolták gyakran egy csónakban állva. BT: sólyom-istenek védőistenek RT: révészek ANTEF, II. (ie 2103–2054) (ie 2064–2015) UF: Iniotef II. (ang) Intef, II. Uahanh Wahankh (ang.) SN: Egészen a 21. felső-egyiptomi nomoszig tolta ki a határt, de egy vereség arra kényszerítette, hogy békét kössön. Így átmenetileg egyensúlyi helyzet jött létre a két állam között. BT: dinasztia, 11. (ie 2052–1992) (ie 2040–1991) fáraók ANTIBIOTIKUMOK UF: ellenszerek gyógyszerek gyógyszeres kezelések orvosságok SN: Gyógyszerek tömegét sorolják fel a papiruszok, előállításukhoz szerves és szervetlen anyagot egyaránt felhasználtak. Legtöbbször magokból, ásványokból készítették, többnyire összezúzással. A gyógyszereket maguk az orvosok készítették, nem volt külön gyógyszerész BT: gyógyítás NT: adit elleni gyógyszer asztma elleni gyógyszer bélféreg elleni gyógyszer

fogínysorvadás kezelése főzetek gyomorfekély elleni gyógyszer henet kezelése homályos látás elleni kezelés hullaméreg elleni szerek kenőcsök kúpok propolisz skorpiómarás elleni kezelés trichiasis elleni kezelés véraláfutásos szem elleni kezelés RT: Ebers-papirusz gyógymódok ANTEF, II. HOZZÁTARTOZÓI BT: Antef, II. (ie 2103–2054) (ie 2064–2015) NT: Neferukayet (ang.) ANTEF, III. (ie 2054–2046) (ie 2015–2007) UF: Antjotef III (ném.) Inyotef III (ang.) Intef III (ang.) Nachtnebtepnefer (ném.) Nakhtnebtepnefer (ang.) SN: A 11. dinasztia 4 királya BT: dinasztia, 11. (ie 2052–1992) (ie 2040–1991) Fáraók Mentuhotep, I. hozzátartozói NT: Antef, III. hozzátartozói ANTEF, III. HOZZÁTARTOZÓI SN: Főfelesége Aoh, második felsége Henite volt. Fia: I. Mentuhotep BT: Antef, III. (ie 2054–2046) (ie 2015–2007) NT: Aoh Henite Mentuhotep, I. (ie 2061–2010) ANTEF, IV. UF: Intef IV (ang.) BT: dinasztia, 13. (ie 1786–1633) (ie 1782–1650)

fáraók ANTIEMSAF I–II (por.)  MERENRÉ, I–II ANTIJU FÁK  TÖMJÉNFÁK ANTIMON UF: stíbium SN: Az antimon a földkéreg azon ritka elemei közé tartozik, amely természetes állapotában nagyon ritkán dúsul fel. BT: ércek RT: sászuk ANTEF, V. (ie 1625–1622) UF: Intef V (ang.) Nebheperré SN: A 17. dinasztia 1 fáraója BT: dinasztia, 17. (ie 1680–1562) (ie 1663–1570) (ie 1652–1552) (i.e 1650–1567) fáraók ANTINOÉ UF: Antinoupolisz Sejk-Ibáda, es- (ar.) SN: Hadrianus építtette a Nílus jobb partján. Antinousz halálának emlékére, aki egyiptomi utazása folytán halt meg az Arab-hegység lábánál, Arszinoénál. Iu 130 okt 30án alapította meg Hadrianus a várost Hadrianus szeretői viszonyban volt Antionusszal, bár volt felesége is, akit Szabinának hívtak. A város Bersa alapjaira épült, amely addig Bész isten kultuszközpontja volt. Ebben a városban volt színház, számos templom, egy diadalív, egy cirkusz és egy lóversenypálya is

A XIX században még jól láthatók voltak a város romjai, a napóleoni expedíció tudósai számos rajzot és metszetet készítettek róla. Néhány évvel később azonban Mohamed Ali engedélyt adott a romok újbóli felhasználására a környéken épült üzemek alapjaihoz. Ma már csak az alapok maradványaiból következtethetünk a város hajdani csillogására BT: városok RT: Antinousz Hadrianus ANTEF, VI. UF: Intef VI (ang.) BT: dinasztia, 17. (ie 1680–1562) (ie 1663–1570) (ie 1652–1552) (i.e 1650–1567) fáraók ANTEF, VII. UF: Antjotef VII (ném.) Intef VII (ang.) Nubcheperre (ném.) Nubheper-ré-Antef Sekhemré-Heruhermaet (ang.) BT: dinasztia, 17. (ie 1680–1562) (ie 1663–1570) (ie 1652–1552) (i.e 1650–1567) fáraók RT: Antef, VII. sírja ANTEF, VII. SÍRJA SN: Ezt a sírt 1827-ben rabolták ki arab fellahok. BT: sírok ANTINOUPOLISZ  ANTINOÉ 34 Megjegyzés [TM12]: Hányadik Antefé? ANTINOUSZ SN: Hadrianus római császár védence. Egy

irodalmi esten ismerkedtek meg. Iu 130 júliusában Alexandriában kötöttek ki A császár meg akarta mutatni Antionusznak az ókori egyiptomi civilizáció nagyszerűségét. A birodalmi hadihajó és kísérete lassan haladt felfelé a Níluson. Egy útba ejtett kikötőben, Arszinoéban Hadrianus, Antinouszt elég érettnek találván megbízza a sivatagi oroszlánvadászat vezetésével. A dráma nem sokkal ezután következett be. Antinouszt a közép-egyiptomi Bersától nem messze, a Nílus vizében találták meg. Hadrianus Antionusz emlékére egy várost építtetett Bersa alapjaira, amely addig Bész isten kultuszközpontja volt. Ezt a várost Antinoénak nevezte el. BT: Egyiptom-utazók RT: Antinoé ként. A görögök Hermésszel azonosították, s így a két név összetevéséből jött létre a Hermanubisz névalak. Kutyafejű isten, a balzsamozók és a balzsamozás felett őrködött Az a kutyaféle, amelynek Anubiszt ábrázolják a sakáltól származik, de

inkább farkasra hasonlít. A sakál azonban nem honos Egyiptomban. Farka bozontos és lapos Ő őrzi a túlvilág kapuját, fogadja az elhunytakat, s lelküket elkíséri a földalatti világban. Az alvilág egyik bírája, az örök utak megnyitója. Ő a felelős a temetési szertartásokért (pl. balzsamozás) és a ká-nak az átvezetéséért az önítélet helyére Feladata volt eldönteni, hogy az elé járuló halott elég tiszta-e ahhoz, hogy bejusson a túlvilágra. A balzsamozást és a test megtisztítását vezető papok az ő maszkját öltötték fejükre. Bár Nephtüsz szülte, Ízisz szoptatta és nevelte fel Kultuszának központja Künónpoliszban volt. Abüdoszban a szintén kutya-alakú Chontamenti-vel azonosították. BT: halottvédő istenek kutya-istenek Nephtüsz hozzátartozói túlvilági istenek NT: Anubisz hozzátartozói RT: Anubisz beszéde Anubisz bronzszobra (L) Anubisz papjai Ozirisz mítosza ANTIQUITIES SERVICE (ang.)  EGYIPTOMI

MŰEMLÉKVÉDELMI SZOLGÁLAT ANTIRRHODOSZ SN: Egy Alexandria melletti kis sziget, amelyen a Ptolemaioszok egyik palotája állt. BT: szigetek ANTJOTEF I–VII (ném.)  ANTEF, I–VII ANTONIUS UF: Mark Antony (ang.) Marcus Antonius SN: Elhagyta feleségét Kleopátra kegyeiért, majd feleségül vette Kleopátrát, aki 3 gyermeket szült neki. Kleopátra Afroditével, Antonius Dionnüszosszal azonosította magát, ezzel jelképezve az egyiptomi és a római birodalom szövetségét. Róma azonban megsértődött, nem fogadta el, hogy egy olyan római álljon az élén, akit hatalma úgy elvakított, hogy megengedi magának, hogy egy kurtizán legyen a hitvese, akinek felajánlotta gazdagságát is. Habár Egyiptom soha nem kérdőjelezte meg a római befolyás jogosságát, Octavianus, miután magához ragadta a hatalmat, háborúba indult Antonius ellen. Az actiumi csatában Kleopátra és Antonius megmenekülnek az ellenség karmai közül, a flotta és a kincstár egy részével

együtt. Actium eleste után Antonius Kleopátrát halottnak hiszi, ezért magába mélyeszti kardját alulról felfelé. Nem sokkal később Kleopátra is öngyilkosságot követett el. BT: Kleopátra Philophator, VII. hozzátartozói RT: actiumi csata (i.e 31) Octavianus ANUBISZ BESZÉDE BT: Nebseni papirusz Nu papirusz ANUBISZ BRONZSZOBRA (L) SN: Későkorból származó magas dombormű, a Louvre tulajdona. Jellegzetessége, hogy bal karja kissé előre tartva könyékben hajlított. BT: bronzszobrok RT: Anubisz ANUBISZ HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja Ozirisz, anyja Nephtüsz. Féltestvére Hórusz apai ágon. BT: Anubisz NT: Hórusz Nephtüsz Ozirisz ANUBI (ol.)  ANUBISZ ANUBISZ PAPJAI UF: múmiapreparátorok SN: Ők végezték a mumifikációt két hónapon át Anubisz isten jelmezében és maszkjában. BT: mumifikálók papok RT: Anubisz ANUBIS (ang.)  ANUBISZ ANUKET (ang.)  ANUKISZ ANUBISEMONEKH BT: bírók írnokok ANUKISZ UF: Anqet (ang.) Anuket (ang.) SN: Elephantine

sziget és a nílusi zuhatagok vidékének istennője. Neki tulajdonították a Nílus áradását, a mezőket tápláló Nílust személyesítette meg. Főleg az Asszuán közelében lévő alsó kataraktával hozták kapcsolatba Előfordul még a gyermekszületések védőjeként is Fő szentélye Elephantinéban volt Hnum és Szatisz lánya Nőalakban ábrázolták magas, felül szélesedő bordázott fejdísszel, amelynek alakja idegen eredetre utal BT: elephantinei triász Nílus-istenek védőistennők ANTRÆK (dán)  ÖLTÖZET ANTY (fr.)  ANTI (ang) ANUBISZ UF: Anpu (ang.) Anubi (ol.) Anubis (ang.) Anup1 Apuat Hermanubis (ang.) Hermanubisz Ienpw (ang.) Igau Imeut (ang.) Inpu Lenpw (ang.) Sepa Yinepu (ang.) SN: Ozirisz és Nephtüsz törvénytelen fiaként született. Az Óbirodalom korai periódusa után Ozirisz, a halottak istene kiszorította helyéről, s csak egy segítő szerep jutott neki a halottak őrzőjeként és a temetési kultusz istene- 1 ANUP  ANUBISZ

2 ANUP (óei.)  FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 17 ANYAGOK NT: cinóberpor faanyagok festékanyagok mínium muna 35 BT: városok nátron nyersanyagok tartósítószerek tehenet tüzelőanyagok üvegek APET SZENTÉLY  OPET SZENTÉLY APET ÜNNEP  OPET ÜNNEP APIRUK SN: Közöttük sok menekült is volt, aki az i.e 2 évezredbeli babilóni adósrabszolgaság elől szöktek meg. Később az izraelitákkal szövetségben álltak. BT: rabszolgák ANYAROZS UF: Claviceps purpurea (lat.) SN: Ez a gombafajta járványokat és betegségeket terjesztett. Tulajdonképpen a vele fertőzött rozs nevezendő „anyarozs”-nak. A szklerócium által ivaros úton létrehozott aszkospórák a szél szárnyán a virágzó rozs bibéjére, majd gyors hifaképződéssel megtapadva, a magházba jutnak. Ott szívófonalai behatolnak a magkezdeménybe, elpusztítják, és puha, szürkés micéliumtömeget hoznak létre. Ebből alakul ki a kemény, szarv alakú, sötétibolya vagy barnásfekete

színű, kb. 1–3 cm hosszú, 2–10 mm vastag, sok tápanyagot tartalmazó áttelelő alak, amelynek varjúköröm a neve. Ez a talajra hullva, amennyiben a tél folyamán legalább egyszer megfagyott, tavasszal „kicsírázik”: megjelennek rajta a sztrómák. Ezek az apró, gömb alakú hifa-tömörülések, spóratermő fejecskék aszkospórát hoznak létre, és a fertőző ciklus folytatódik. Hatóanyagai közül gyógyászati jelentősége csak az alkaloidoknak van, közülük legjelentősebb az ergotamin. Már 30 mikrogramm is erős hallucinációkat válthat ki. BT: gombák APIS (ang.)  ÁPISZ APIS MELLIFERA CARNICA (lat.)  MÉHEK ÁPISZ UF: Apis (ang.) SN: Bikaisten. Az 1 dinasztiától kezdve megtalálható a kultusza, amelynek Memphisz volt a központja A mezőgazdaság istenének, a nemzés és a termékenység erejének jelképe volt Két istenség is lakozott benne: Ozirisz és Ptah. Ebből az összetett lényből alakult ki a hellenisztikus világ nagy

istene, Szerapisz Atyja nem is volt, hanem égből jött sugár termékenyítette meg az üszőt, amely hordozta, s amelynek több magzata nem lehetett. BT: bika-istenek RT: Szerapisz ÁPISZ-BIKÁK UF: Hep-bika SN: Memphiszben úgy vélték, hogy Ptah isten, akinek tiszteletét Haemuaszet1 felügyelte, egy élő bika formájában jelenik meg az emberiség között, akit Ápisznak neveztek. A Ptah istent megtestesítő bikát Egyiptom összes csordájában körülnézve választották ki, majd egy gondosan megmunkált szentélyben szállásoltak el, amely Ptah memphiszi templomának közelében épült. Az állat kiválasztása rendkívül fontos feladat volt Csak egyetlen bikát választottak ki, amelyhez hívők vándoroltak, míg élt Mikor egy bika meghalt (várható élettartamuk 25 év volt), a papok szétszéledtek szerte az országban, s keresték az utódot, mely rendelkezik mindazon különleges jellel, melyet a vallás előírt egy Ápisz-bika számára. Ismertetőjelei a

következők: fekete volt, homlokán háromszögű fehér folttal, hátán kiterjesztett szárnyú keselyűnek vagy sasnak alakjával, nyelvén szkarabeusz képével, farka kétágú szőrcsomóban végződött. Mikor sikerült kiválasztani a bikát, akkor Memphiszbe vitték, s ott a megtestesült Ptah istenné nyilvánították Halálát 70 napig gyászolták BT: szent állatok RT: Ápisz-bikák bebalzsamozása Ápsiz-bikák mumifikálása Ápisz-bikák pólyázása Ápisz-bikák sírjai Ápisz-bikák temetési szertartása Ápisz-szobrok Ptah Szerapeum AOH UF: Iah2 SN: III. Antef főfelesége BT: Antef, III. hozzátartozói főfeleségek Mentuhotep, I. hozzátartozói NT: Aoh hozzátartozói AOH HOZZÁTARTOZÓI SN: Férje: III. Antef Fia: I Mentuhotep BT: Aoh NT: Antef, III. (ie 2054–2046) (ie 2015–2007) Mentuhotep, I. (ie 2061–2010) APEP  APÓPHISZ 4 APEPI  APÓPHISZ 4 APERIA (ang.) UF: Aperel (ang.) SN: I.e 14 században volt Alsó-Egyiptom III. Amenhotep és

Ekhnaton uralkodása alatt BT: vezírek NT: Aperia hozzátartozói RT: Aperia sírja vezíre APERIA HOZZÁTARTOZÓI SN: Felesége: Tauret1. Fiuk Huy1 BT: Aperia NT: Huy1 Tauret1 APERIA SÍRJA SN: 1987-ben fedezték fel. Alain Zivie dolgozott a sír megerősítésén Sírjában találták meg maradványait a feleségével és fiáéval együtt csodálatos koporsókban, amelyek mellett alabástromból készült kanopuszedények, hétköznapi és vallási tárgyak, valamint ékszerek hevertek. Az aranyból készültek a Kairói Múzeumban láthatók. BT: sírok RT: Aperia (ang.) Zivie, Alain ÁPISZ-BIKÁK BEBALZSAMOZÁSA SN: Csak a bepólyázás után balzsamozták be. Az iratok hangsúlyozzák, hogy a balzsamnak be kell ivódnia a testbe. BT: Ápisz-bikák mumifikációja balzsamozás RT: Ápisz-bikák ÁPISZ-BIKÁK MUMIFIKÁCIÓJA SN: Miután bepólyázták és bebalzsamozták az Ápisz-bikát, felnyitották a koponyáját és mindent kivettek belőle, majd kitömték viasszal,

mirhával és tömjénnel. Aztán az állkapocsból eltávolították a két szemfogat, valamint két másik fogat. A nyelve alá egy mirhával telt zsákot kellett helyezni, magát a nyelvet be kellett borítani balzsamba áztatott kötéssel. A hasüregből is mindent kivettek és vászonnal kitömték A kitömött bikát végül felegyenesítették Ehhez a lábai közé tolták a deszkát, a fejét és nyakát kikötötték, hogy természetes legyen a tartása. BT: mumifikáció APET  THOÉRISZ APHRODITESPOLIS (gör.)  APHRODITOPOLIS (gör) APHRODITOPOLIS (gör.) UF: Aphroditespolis (gör.) Gebelein (ar.) Pathyris (gör.) Per-Hathor (óei.) Per-Inerty (óei.) 36 SN: Az 5. felső-egyiptomi nomosz központja volt BT: városok NT: Ápisz-bikák bebalzsamozása Ápisz-bikák pólyázása RT: Ápisz-bikák APOLLÓNOSZPOLISZ MAGNA (gör.)  EDFU ÁPISZ-BIKÁK PÓLYÁZÁSA SN: A pólyáknak hat ujjnyi szélesnek és másfél ujjnyi vastagságúnak kell lenni. A fejet négy

kötéssel kell beburkolni felül, és néggyel alul Ezek hossza 6 könyök, szélességük kétharmad könyök kell legyen A bika mellső lábai közé kell helyezni a szövetet a jobb vállától befelé oly módon, hogy a bal vállánál kilógjon. Ezután a kötést szétvágják és a bal vállától befelé helyezik fel úgy, hogy a jobb oldalon lógjon ki. BT: Ápisz-bikák mumifikációja pólyázás RT: Ápisz-bikák ÁPOLÓK SN: Nem hivatásszerűen dolgoztak, csak magukra vállalták ezt a munkát. BT: mesterségek RT: orvostudomány APOPHIS (ang.)  APÓPHISZ 4 1 APÓPHISZ (i.e 1585–1542) UF: Aauszerré Apóphisz Aauszerré Apopis (ang.) Auserre Apepi (ang.) SN: A 15. dinasztia 5 fáraója Az ő 33 uralkodási évében, az áradás évszak 4. hónapjában másolták le a Rhind papiruszt, amelyet Thébában találtak meg Ez az első írott, matematikai tartalmú, egyiptomi emlék. BT: dinasztia, 15. (ie 1730–1630) (ie 1674–156 7) (ie 1652–1544) fáraók

ÁPISZ-BIKÁK SÍRJAI BT: bikasírok RT: Ápisz-bikák Szerapeum ÁPISZ-BIKÁK TEMETÉSI SZERTARTÁSA SN: Ehhez a szertartáshoz valamennyi papnak és szolgának vörösbe kellett öltözni. BT: temetési szertartások RT: Ápisz-bikák 2 APÓPHISZ UF: Nebhepesré Nebkhepesre Apopi SN: A 15. dinasztia 6 fáraója BT: dinasztia, 15. (ie 1730–1630) (ie 1674–156 7) (ie 1652–1544) fáraók ÁPISZ-BIKÁK TEMETŐJE  SZERAPEUM ÁPISZ-BIKA SZOBRA (N390) (L) SN: Auguste Mariette találta a Szerapeum és a Memphisz melletti Szakkara feltárása közben egy kis kápolnában, ami az I. és II Nektanebosz által építtetett két templomot összekötő temetési menetekkor használt út mentén állt. Az élet nagyságú (1,26m magas és 1,76m hosszú) bikaszobrot finom mészkőből faragták, és valaha teljesen feketére volt festve. E szobor a 30 dinasztia idejéből származik Egyiptom 1852-ben ajándékozta a Louvre-nak BT: Ápisz-szobrok 3 APÓPHISZ UF: Aakenenré SN: A 15.

dinasztia 8 fáraója BT: dinasztia, 15. (ie 1730–1630) (ie 1674–156 7) (ie 1652–1544) fáraók 4 APÓPHISZ UF: Apep (ang.) Apepi Apophis (ang.) Apopi2 SN: Démoni lény, emberi testű isten, kinek feje helyén két válla közül egy kígyó tekergőzött elő. A feneketlen mélység sárkánya, az alapvetően gonosz, a sötétség és a bűn megtestesülése, a káosz istene. Ré, a kozmikus rend és a holtak ősellensége alvilági útjuk során. BT: istenek ÁPISZ-BIKA SZOBROK  ÁPISZ SZOBROK ÁPISZ BOTJAI  ÁPISZ PAPJAI ÁPISZ-MÚMIÁK SN: Az istenként tisztelt Ápisz bika múmiája. A balzsamozás 70 napig tartott, mialatt a papság mindvégig gyászolt. BT: múmiák RT: Ápisz-bikák ÁPISZ PAPJAI UF: Ápisz botjai SN: Ők választották ki a bikák közül azt, amelynek testén meglelték az isteni jeleket. Ez lett az új Ápisz-bika BT: papok RT: Ápisz-bikák 1 APOPI SN: Imhotep1 felesége. Trachómájából férje gyógyította ki egy saját maga által

készített antibakteriális kenőcs segítségével. BT: Imhotep1 hozzátartozói ÁPISZ-SZOBROK UF: Ápisz-bika szobrok BT: istenszobrok NT: Ápisz-bika szobra (N390) (L) 2 APOPI  APÓPHISZ 4 1 APOPIS (ang.)  APÓPHISZ (ie 1585–1542) ÁPISZ TERME  SZÉTHI, I. SÍRJÁNAK SZARKOFÁGCSARNOKA APRIÉSZ (i.e 589–570) (ie 587–569) UF: Wahibre (ang.) BT: dinasztia, 26. (ie 664–525) fáraók ÁPISZ-ÜNNEP UF: festival of Apis (ang.) BT: fesztiválok APU  AKHMIM (ang.) APIUM GRAVOLENS  VAD ZELLER APUAT  ANUBISZ APOLLONIOS SN: Egyiptomi jós, aki állítólag előre jelezte Caligula halálát. BT: jósok APUAUT  UPUAUT APOLLONITES (gör.)  FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 2 ARABOK SN: I. sz 639–642-ig tartott az arab hódítás A Bizánccal szembenálló monofizita keresztények segítségével sikerült elfoglalniuk Egyiptomot. Meghonosították Egyiptomban az iszlám vallást, s Egyiptom addigi kultúrája eltörlődött általuk Az arab lett a

hivatalos nyelv, és a kopt használata a keresztény liturgiákra korlátozódott. Ennek ellenére a kopt nyelv helyenként megmaradt. BT: hódítók ARABA, EL- (ar.)  ABÜDOSZ (gör) 1 APOLLINOPOLIS MAGNA (gör.)  EDFU APOLLINOPOLIS MAGNA NOMOSZ, 2. 2 (gör.)  FELSŐ-EGYIPTOMI APOLLINOPOLIS-PARVA (gör.) UF: Gesy (óei.) Qus (ar.) 37 ARAB-SIVATAG UF: Keleti sivatag BT: Kelet-Szahara erős munkások. Az öregek és az asszonyok kézzel hajtott gránitmalmokkal zúzták porrá az ércet. A port aztán lejtős rámpán terítették szét, amin vizet folyattak keresztül, így válogatták ki a többi ércnél nehezebb aranydarabkákat. Habár a lelőhelyekért egy magas rangú állami tisztviselő, a bányaigazgató felelt, maguk a bányák a karnaki Amon-templomtól és „Amon aranyának legfőbb őrzőjétől” függtek. Eleinte az aranyat a kitermelés helyszínén dolgozták fel, ólom és só ötvözetével lezárt agyagkemencékben olvasztották, majd

rudakat formáltak belőle, vagy még por formájában zsákokba tették. Később a Nílus völgyébe vitték emberháton vagy hajón, a menetet pedig fegyveresek védelmezték. BT: bányászat RT: aranybányák ÁRADÁS SN: A Nílus napokon át áradt július közepétől november közepéig. BT: természeti jelenségek RT: Nílus ÁRADÁS ÉVSZAKA  AKHET ARANY UF: nebu (óei.) SN: Aranyból komoly mennyiség állt rendelkezésre egyrészt a núbiai aranybányákból, másrészt a Nílus és a Vöröstenger között lévő sivatag lelőhelyeiről, ahol kvarcban halmozódott fel az arany. Dekorációs célokra, valamint határon túli kereskedelemre használták. Az arany bősége később nagyban hozzájárult Egyiptom nagyhatalmi tekintélyéhez az Újbirodalom korában. Az arany csillogásával Ré, a napisten „húsára” utal Az arany szállítása szigorú katonai őrizet mellett történt, így tették lehetetlenné, hogy bárki akárcsak a legkisebb darabot is ellopja.

BT: ásványok fémek RT: aranybányászat arany ékszerek aranymaszkok aranymosók aranyművesek arany nyakláncok aranyozott faszobrok ARANYBÁNYA-TÉRKÉP  ARANYBÁNYÁK PAPIRUSZA ARANY ÉKSZEREK SN: Az ókorban készült arany ékszerek igen magas finomságúak voltak, általában 22–23 karátosak. BT: ékszerek NT: arany gyűrűk lahúni kincs ARANYGALLÉR-AMULETTEK UF: amulet of the collar of gold (ang.) SN: Ez az amulett erőt adott a halottnak, hogy megszabaduljopn a pólyáitól. A tamatés napján kellett a halott nyakába helyezni és aranyból kellett készíteni. Ez az amulett nagyon ritka és úgy tűnik azon hiedelem kifejezéséből nőtt ki, amely a 26. dinasztiára volt jellemző BT: aranyamulettek ARANY GYŰRŰK SN: Az ókori egyiptomiak csak kivételes esetekben használtak aranyat gyűrűkészítésre. A menyasszony a bal kezének középső ujján hordta az arany gyűrűt BT: arany ékszerek gyűrűk NT: Tutankhamon pecsétgyűrűje ARANYAMULETTEK BT:

amulettek NT: aranygallér-amulettek keselyű-amulettek ARANYBÁNYÁK SN: Az aranybányák jelentős hozammal működtek. III Tuthmózisz alatt 3 tonna nemesfémet szállítottak a fővárosba. BT: bányák NT: Akita vádi el-hudi aranybánya RT: aranybányák papirusza aranybányászat ARANY HÓRUSZ NÉV SN: A királyi titulus 3. eleme Az istenség nagybátyja, Széth fölött aratott győzelmére utal. BT: királynevek név RT: Hórusz-név előnév nebty név ARANYBÁNYÁK PAPIRUSZA UF: aranybánya-térkép SN: A világ első térképe. A 20 dinasztia korából (kb ie 1100-1150-ből) való. A papiruszon mintegy 100 – az Arab-sivatagban, Koptosztól keletre, Thébától északra, a Nílus és a Vörös-tenger közti szűk átjáróban fekvő – aranybánya helyét és az odavezető utat jelölték, hieratikus írással. Egy kutat is ábrázol, valamint tartalmaz egy feliratot: ‘a hegyek ahol aranyat bányásznak’. Nem csak aranyat, hanem zöld színű metamorf vulkanitokat

is bányásztak itt díszítőkőnek. Dzsebel gerinceit négy hegyláncban jelölték meg Felül ábrázolták a gránit hegyeket az aranybányákkal; ezek lábánál a munkások apró házait; jobbra fehér színnel Amon isten templomát; alul a sziklákkal és kövekkel kijelölt főutat. A térkép valószínűleg egy per iratainak melléklete: a II. Ramszesz thébai templomába rendelt szoborról szólt, amely szentnek tartott nyersanyagból készült és amely befejezetlenül hevert a Nílushoz vezető út mentén. A Torinói Múzeum falát díszíti BT: térképek torinói papiruszok RT: aranybányák ARANYKOR-MÍTOSZOK BT: mítoszok NT: Ré elleni összeesküvés Ré szeme Ré titkos neve ARANYMASZKOK BT: múmiamaszkok NT: Pszuszennész, I. aranymaszkja Tutankhamon aranymaszkja ARANYMOSÓK BT: mesterségek NT: Chay (ang.) RT: arany ARANYMŰVESEK SN: Az arany finomítását feltehetően már a bronzkorban (i.e III–II. évezred) is ismerték, de csak ie 6 századtól vált

általánossá az alkalmazása. A kitermelt aranyércből kupellálással (űzéssel) különítették el az aranyat a szenynyezőanyagoktól. Az ércet meglehetősen porózus agyag olvasztótégelybe (kupellába) tették, ólmot adtak hozzá, majd faszéntűzön elkezdték melegíteni. Az ólom oxidálódott, a szennyezők feloldódtak az ólom-oxidban, és az ólom-oxiddal együtt részben elpárologtak, részben a tégely falába ivódtak. A visszamaradt arany-ezüst ötvözetből kétféle módon távolíthatták el az ezüstöt Sót hozzáadva az ezüstből ezüst-klorid keletkezett, amely beszívódott a tégely falába, és így visszamaradt az arany A má- ARANYBÁNYÁSZAT SN: Az aranybányákban a munkások kis lámpákkal megvilágított szűk járatokban kúszva dolgoztak. A kemény sziklából először nagyobb darabokat szakítottak ki, majd ezeket kalapáccsal aprózták tovább. A gyerekek összegyűjtötték a kvarckristály darabkákat, és a felszínre vitték, ahol

borsószemnyi darabokra törték őket a kevésbé 38 ARCHEOLÓGIA  RÉGÉSZET sik lehetséges eljárás az volt, hogy kéntartalmú anyagot (talán antimon-szulfátot) adtak hozzá. Az ezüst a kénnel reagálva ezüst-szulfid formában az olvadék tetején kivált. Megszilárdulás után ezt a réteget már könnyen el lehetett távolítani az arany felületéről. A finomított arany tömbökbe öntve jutott el a mesterekhez. BT: kézművesek ARCHEOLOGICAL MUSEUM OF BOLOGNA  BOLOGNAI ARCHEOLÓGIAI MÚZEUM ARCHEOLOGISTS (ang.)  RÉGÉSZEK ARCHEOLÓGUSOK  RÉGÉSZEK ARCHITECT (ang.)  ÉPÍTÉSZEK ARANY NYAKLÁNCOK BT: nyakláncok NT: Hnumit sólyomfejes arany nyaklánca ARCHITECTURE (ang.)  ÉPÍTÉSZET ARCHITEKTON (gör.)  ÉPÍTÉSZEK ARÁNYOK SN: Az egyiptomi művész úgy kezdett hozzá egy emberalak megrajzolásához, hogy felrajzolt egy 9x19-es négyzetsort, s ezután szerkesztette meg az alakot: a felső 3 sorba a fej (a homlok felső szélétől

a nyak aljáig), a következő 10 sorba a testnek a válltól a térdig terjedő része kerül, az utolsó 6-ban helyezkedik el a láb. BT: festészet. ARCHITEKTÚRA (gör.)  ÉPÍTÉSZET ARCHITRÁVOK UF: episztülion SN: Közvetlenül az oszlopfőre támaszkodó kőgerenda. BT: építészeti elemek ARCMASZKOK  MÚMIAMASZKOK ARCPIROSÍTÓK SN: A nők arcukat és szájukat is pirosították, erre vasoxidot használták, amely sötétebb, rőtvörös színű. BT: szépítőszerek ARANYOZOTT FASZOBROK BT: faszobrok NT: Tutankhamon aranyozott faszobra ARDEA CINEREA (lat.)  SZÜRKE GÉMEK ARANYSZOBROK BT: szobrok NT: Ihi aranyszobra RT: aranyozott faszobrok ARENSNUPHIS (ang.) UF: Ari-Hes-Nefer (óei.) Arsnuphis (ang.) Harensnuphis (ang.) SN: Az egyiptomi Núbia jóindulatú istene és Ízisz egyik társa. Oroszlánként vagy tollas koronát viselő emberként ábrázolták. BT: oroszlán-istenek ARANYVÁROS  NAGADA ARASZ SN: 1 arasz = 1/7 rőf = 7,47 cm. BT:

mértékegységek ARATÁS SN: Március-áprilisban végezték a gabona learatását. Ez lassú munka volt, mivel a kaszát nem ismerték A gabonát tulajdonképpen kovakőszilánkokkal megrecésített sarlókkal fűrészelték le valamivel térdmagasság alatt. Aratáskor az asszonyok feladata volt a gabona tisztítása BT: földművelés NT: gabona aratás papiruszsás aratása ARI-HES-NEFER (óei.)  ARENSNUPHIS (ang) ARKELL, ANTHONY JOHN (1898. júl 29–1980 feb 26) SN: Történész és egyiptológus, kimagasló gyarmati ügyintéző. Hinxhillben (Kent) született és Chelmsfordban (Essex) halt meg. BT: egyiptológusok ARKHIMÉDÉSZ (i.e 287–212) SN: Görög matematikus és fizikus. Ifjabb korában megfordult Alexandriában is Itt ismerkedett meg Eratoszthenésszel, akivel hazatérte után is levelező kapcsolatot tartott fenn Tudományos munkásságának eredményeit éppen ez a baráti tudományos beszélgetés őrizte meg számunkra BT: matematikusok fizikusok ARATÁS

ÉVSZAKA  SEMU ÁRBOCOK SN: Az Ó- és Középbirodalom alatt fordított V betűre hasonlító kétlábú árbocokat használtak, amiket a hajó első harmadánál állítottak fel. A két ágat a hajótestbe épített alapok, az árbocot pedig a hajó két végéhez rögzített kötelek tartották egyenesen, szükség esetén akár le is lehetett ereszteni. Az Újbirodalom alatt az egy tönkből készült árboc a hajótest közepén helyezkedett el, rajta a vízszintes nagy vitorla, mely négyzet alakú volt és fonott papiruszgyékényből készült. ARMAMENT (ro.)  FEGYVEREK ARMANT (ar.)  HERMONTHISZ ARSNUPHIS (ang.)  ARENSNUPHIS (ang) ARCE (röv.)  AMERICAN RESEARCH CENTRE IN EGYPT ARTNOLD, DIETER SN: Egyiptológus és építész, aki ásatásokat végzett atTarifban, Deir el-Bahariban és Dahsurban a Garman Archeological Institute részére. Kutatásai többnyire a középbirodalmi piramisokra szorítkoznak Jelenleg Listban és Dahsurban folytat ásatásokat a

Metropolitan Museum American Archeological expedíciója keretében. BT: német egyiptológusok RT: German Archeological Institute (No.) (ném) ARCHAIKUS KOR (i.e 3300–2650) (ie 3200–2780) (ie 99 3150–2686) (i.e 3100–2686) (ie 3100–2865) (ie 2955–2635) UF: epoque thinite (cse.) taniszi korszak Thinisk (své.) thiniszi korszak SN: Az 1–2. dinasztia ideje, ekkor a főváros Tanisz1 volt, ezért is szokták ezt a korszakot taniszi korszaknak is nevezni. Az 1 dinasztiát alapító legendás fáraó, Ménész egyesítette a két királyságot. BT: korszakok NT: dinasztia, 1. (ie 3150–2925) (ie 3100–2890) (ie 2920–2770) dinasztia, 2. (ie 2925–2686) (ie 2920–2770) (ie 2890–2635) (i.e 2800–2650) predinasztikus kor (i.e 5200–3150) protodinasztikus kor (i.e 2920–2650) RT: Tanisz1 ÁRPA UF: it (óei.) SN: I.e II században az öntözéses földművelés fejlődése újabb területek művelés alá vonását tette lehetővé a sivatag szélén. Ezekre a földekre

rendszerint árpát vetettek, ami lecsökkentette a talaj sótartalmát. BT: gabonafélék NT: hatsoros árpa közönséges árpa ÁRPA URAI  FÖLDMŰVESEK ARRACHE, GABRIELA BT: egyiptológusok ARCHEOLOGIA (len.)  RÉGÉSZET 39 ARROW (ang.)  NYILAK ASASIFI NEKROPOLISZ BT: nekropoliszok NT: Asasifi sírok ARSAPHES UF: Hershefi (óei.) SN: Herakleopolisz kosfejű istene. BT: kos-istenek ASASIFI SÍROK BT: Asasifi nekropolisz NT: Ankh-hor sírja Bakenamon sírja Basa sírja Irterau sírja Kheruef sírja Posaba sírja ARSENICON  OKKER ARSES (ang.)  ARSZÉSZ (ie 338–336) ARS HERMETICA  ALKÉMIA ARSINOE  FAJJÚM 2 2 ARSINOITE (gör.)  FAJJÚM ÁSATÁSOK UF: udgrawning (dán) BT: expedíciók régészet NT: abdallah nirqi ásatás abüdoszi ásatások Back Fülöp ásatásai Barsanti, Alessandro ásatásai (1905–1912) Carnarvon thébai ásatásai (1906) De Morgan, Jacques ásatásai Dreyer abüdoszi ásatásai Emery szakkarai ásatásai (1935–1956)

Fakhry, Ahmed ásatásai (1971–1972) Gamhudi ásatás (1907) Goneim szakkarai ásatásai (1951–1955) magyar ásatások Mariette abüdoszi ásatásai narmouthiszi ásatások Petrie abüdoszi ásatásai Sarunai ásatás Schiaparelli, Ernesto ásatásai tebtuniszi ásatás (1899–1900) thébai magyar ásatás (1983) tudi ásatások ARS SPAGYRICA  ALKÉMIA ARSZÉSZ (i.e 338–336) UF: Arses (ang.) BT: dinasztia, 31. (ie 343–332) fáraók ARSZINOÉ SN: II. Ptolemaiosz Philadelphos felesége és húga Ő volt az első, aki felélesztette a régi egyiptomi szokást, a királyi házasságot fivér és nővér között. BT: Ptolemaiosz Philadelphosz, II. hozzátartozói ART (ang.)  MŰVÉSZETEK ARTA EGIPTEANĂ (ro.)  MŰVÉSZETEK ARTAXERXES I–II (ang.)  ARTAXERXÉSZ, I–II ARTAXERXÉSZ, I. (ie 465–424) UF: Artaxerxes I (ang.) BT: dinasztia, 27. (ie 525–404) fáraók ARTAXERXÉSZ, II. (ie 405–359) UF: Artaxerxes II (ang.) BT: dinasztia, 27. (ie 525–404) fáraók

ASEM (óei.)  ELEKTRUM ARTAXERXÉSZ, III. (ie 343–338) UF: Artaxerxes III (ang.) BT: dinasztia, 31. (ie 343–332) fáraók ASENATH (ang.)  TUJA ARTERIOSCLEROSIS  ARTERIOSZKLERÓZIS ASET (ang.)  ÍZISZ ARTERIOSZKLERÓZIS UF: arteriosclerosis érelmeszesedés SN: Az ütőerek falának megbetegedése, amely az ütőerek belső hártyáján kezdődik, ahol a kötőszövet megvastagszik. BT: betegségek ASH (ang.) UF: As2 (ang.) SN: A Líbiai sivatag (Szahara) egyiptomi istene. Emberi alakban ábrázolták, néha sólyom fejjel. Főleg a termékeny oázissal hozták kapcsolatba A sivatag isteneként néha Széth istennel azonosították. BT: sólyom-istenek RT: Széth ASEMU (óei.)  ELEKTRUM ASER (óei.)  SÜLT ÉTELEK ART INSTITUTE OF CHICAGO (USA) SN: Itt található Paankhenamun koporsója. BT: múzeumok ASHAYT (ang.) SN: II. Mentuhotep királyi köréhez tartozó lány volt RT: Ashayt sírja ARTISANS (ang.)  KÉZMŰVESEK ASHAYT SÍRJA BT: deir

el-bahari sírok ARURA SN: Területegység. 1 arura = 2735 m2 BT: mértékegységek RT: sétat 1 AS (ang.)  ÍZISZ 1 ASHMAN, IAIN  ASSMAN, JAN ASHMOLEAN MUSEUM (ang.)  ASHMOLEAN MÚZEUM (An) 1 2 AS (ang.)  ASH (ang) ASHMOLEAN MÚZEUM (An.) UF: Ashmolean Museum (ang.) SN: Oxfordban található, a város északi részén. Az egyiptomi műkincsek mellett tartalmaz görög, asszír, kelet-ázsiai és középkori műkincseket is. BT: múzeumok NT: Griffith Institute (An.) AD: Oxford OX1 2PH United Kingdom ASAR-HAPI (ang.)  SZERAPISZ ASASA  ISZESZI (i.e 2414–2375) (ie 2388–2356) ASASIF, ELUF: Assasif (ang.) SN: Egy kis völgy Nyugat-Thébában Deir el-Bahari és Dra abu el-Naga között. BT: Nyugat-Théba thébai nekropoliszok vádik NT: Asasifi nekropolisz ASHMUNAYN, AL- (ar.)  HERMOPOLISZ (gör) ASHMUNEIM, EL-  HERMOPOLISZ (gör.) ASHMUNEIN, EL- (ang.)  HERMOPOLISZ (gör) ASMÚNEIN, EL-  HERMOPOLISZ (gör.) 40 ASMÚNEINI NEKROPOLISZ, ELSN:

Túna el-Gebeltől 7 km-re fekszik. Az itt talált legkorábbi tárgyak az i.e 5 századból származó arameus nyelvű papirusztekercsek. BT: nekropoliszok néven említik, mert körvonalai elefántalakot formálnak. Az azonban rejtély hogy hogyan vették észre, hiszen nincs a környéken olyan magaslat, ahonnan rá lehetne látni. Gyakran nevezik a „Fekete Afrika kapujának” is Mai Nevét egy óegyiptomi szó után kapta, ami kereskedést jelent, mert a múltban Asszuán a fekete Afrikából érkező karavánok kereskedelmi központja volt. BT: szigetek városok NT: asszuáni bányák asszuáni gát Asszuáni Múzeum RT: asszuáni templomok elephantinei istenek elephantinei kalendárium ASMUNÉN (ar.)  HERMOPOLISZ (gör) ASOSI (ANG.)  ISZESZI (IE 2414–2375) (IE 2388–2356) ASPERGILLUS FICUUM (lat.)  ASPERGILLUS NIGER ASPERGILLUS NIGER SN: Ez a gomba múmiákban vagy zárt sírkamrákban és piramisokban akár három-négyezer évig is életképes. BT: kórokozók

ASSASIF (ang.)  ASASIF, EL- (ar) ASSZUÁNI BÁNYÁK SN: Kb. 1000 km-re délre feküdtek Szakkarától Rózsaszín, vörös és fekete gránitot fejtettek innen. A belső kamrák burkolására alkalmazott gránitot ebből a bányából szállították. A kövekre írt hieroglifák elmondják, hogy a különböző fáraók számára hol vájták ki a szarkofágokat és obeliszkeket. BT: Asszuán gránitbányák RT: asszuáni gránit ASSIUTIC (ang.)  SZUB-AKHMIMI DIALEKTUS ASSMAN, JAN UF: Ashman, Iain BT: egyiptológusok NT: Assman, Jan művei AD: ae3@ix.urzuni-heidelbergde ASSMAN, JAN MŰVEI BT: Assman, Jan NT: Konig als Sonnenpriester, Der (1970) Religion der Agypter, Die (1934) ASSZUÁNI DUZZASZTÓGÁT  ASSZUÁNI GÁT ASSOERBANIPAL (hol.)  ASSZURBANIPAL (ie 669–633) (i.e 669–627) (ie 668–631) (ie 668–626) ASSZUÁNI GÁT UF: asszuáni duzzasztógát High Dam (ang.) Nasszer-tó SN: Duzzasztómű, amely szovjet segítséggel készült 1960 és 1970 között a

Nílus felső szakaszán, Egyiptom déli részén. Nevét építtetőjéről Gamal Abdel Nasserről kapta, ezért nevezik Nasszer-tónak is. 1964 máj 13-án az elterelt Nílus homokgátjainak felrobbantásával befejeződött az Asszuáni-gát építésének első szakasza. A megnyitó ünnepségen részt vett a háromhetes látogatáson ott tartózkodó Hruscsov is. Ehhez egy 2 millió megawattos erőmű kapcsolódik. Ez a vízi erőmű szolgáltatja Egyiptom áramtermelésének nagyobb részét, viszont súlyos környezeti károkat okoz. Egymillió hektár földet tettek mezőgazdasági művelésre alkalmassá, de legalább ennyi földet sterilizáltak azok a sók, amik mint egy parazita növény, az áradások hiányában a földeken maradtak. A hordalék-lerakódás hiánya miatt a deltatorkolat is állandóan pusztul, a vízhiánytól kiszáradnak a lagúnák, a partokat pedig a tengeri erózió rombolja. 3,6 km hosszú és a feneke 980 m széles, amelyet 114 m magas földből

és sziklából épült hegy fog közre. A 40 millió tonnás mesterséges hegy térfogata 17-szer nagyobb a Kheopsz piramisnál Ez a világ egyik legnagyobb víztározója, évente mintegy 100 milliárd m3 vizet képes befogadni, ami a Kék- és a Fehér-Nílusból származik. 35000 ember építette 11 éven át Ez a gigantikus duzzasztómű egy hatalmas, mesterséges tavat hozott létre, amely elárasztotta a II. Ramszesz és felesége, Nofertari által emeltetett két abu szimbeli templomot. Az UNESCO megbízta Christiane Desroches-Noblecourt-t az Egyiptomi Műemlékek Dokumentációs Központjának megalapításával, amelynek feladata volt felmérni az elárasztás által fenyegetett építményeket és helyeket. Ennek következményeként összesen 14 templomot és egyéb épületet költöztettek át új helyre, köztük az abu szimbeli templomokat is. Négy kisebb templomot a hatalmas vállalkozáshoz való hozzájárulásukért Olaszországnak, Spanyolországnak, Hollandiának

és az Egyesült Államoknak ajándékoztak. A felhívásra jelentkezett 50 ország pénzbeli és technikai segítsége lehetővé tette, hogy ezek a remekművek rekord rövidségű idő alatt biztonságos helyre kerüljenek BT: Asszuán gátak ASSURBANAPLI  ASSZURBANIPAL (i.e 669–633) (ie 669–627) (i.e 668–631) (ie 668–626) ASSUR-BAN-APLU ASSZURBANIPAL (i.e 669–633) (ie 669–627) (i.e 668–631) (ie 668–626) ASSZÍROK BT: hódítók SN: Az egyiptomiak az Újbirodalom idején kerültek kapcsolatba az asszírokkal, akik Mezopotámia északi részén éltek, a Tigris felső folyásánál. A XVIII dinasztia idején jó kapcsolatban álltak az egyiptomiak az asszírokkal, akikkel először Ekhnaton vette fel a diplomáciai kapcsolatot. Akkor az asszírok még ajándékokat is küldtek a fáraóknak Kezdetben Mitanni alattvalói voltak, de II Ramszesz idején már komoly fenyegetést jelentettek Egyiptom számára, végül pedig i.e 667-ben sikerült meghódítaniuk

Egyiptomot Asszurbanipal vezetésével. NT: Asszurbanipal (i.e 669–633) (ie 669–627) (ie 668– 631) (i.e 668–626) ASSZIUT  ASZJÚT ASSZUÁN UF: Abu (óei.) Assuan Aswan (ang., ol) Aswan Island (ang.) Elefantina (gör.) Elefantine (gör.) Elefánt sziget Elephantine (gör.) Elephantiné (gör.) Elephantine island (ang.) Elephantiné szigete Jazirat Elephantine (ang.) Seheil-sziget Sewnet Suene (óei.) Syene1 (gör., ol) Swenet (óei.) Szehel Szuanu Szun Szüéné Yebu SN: Egyiptom legdélibb városa, több mint 800 km távolságra Kairótól, de ma már elborítja az asszuáni duzzasztómedence vize. A legrégebbi feljegyzések Elephantine ASSZUÁNI GRÁNIT SN: Ezt használták Kephrén és Mükerinosz piramisának külső borításához. 41 BT: gránit RT: asszuáni bányák Deir Rifa Deir Tasa Durunka Ezbet Yusef Gabal Asiut el-Gharbi Girza Hammamiya, elHawata el-Sharqiya, elKhawalid, elKom Isfaht Kom Sinaw Kusae Mashay’a Matmar, elMinshat el-Kom el-Ahmar Mir Quseir

el-Amarna Rifa Roda, elShotb, elTataliya, elTukh Zawya, el- ASSZUÁNI HNUM-TEMPLOM  ELEPHANTINÉI HNUMTEMPLOM ASSZUÁNI IZISZ-TEMPLOM TEMPLOM  ELEPHANTINÉI ÍZISZ- ASSZUÁNI MÚZEUM SN: Elephantiné szigetén található. BT: Asszuán múzeumok ASSZUÁNI NEKROPOLISZ BT: nekropoliszok ASSZUÁNI TEMPLOMOK  ELEPHANTINEI TEMPLOMOK ASSZURBANIPAL (i.e 669–633) (ie 669–627) (ie 668–631) (i.e 668–626) UF: Assoerbanipal (hol.) Assur-Ban-Aplu Assurbanipal (nor.) Asúrbanipal Szardanapal (gör.) SN: A legnagyobb asszír király, aki i.e 667-ben meghódította Egyiptomot. BT: asszírok ASZKLEPION SN: Imhotep1 tiszteletére épült kápolna abban a temetőben, melyet maga tervezett Dzsószer számára. A görög hódítás idején az Aszklepiont kórházként használták BT: kápolnák RT: Imhotep1 ASÚRBANIPAL  ASSZURBANIPAL(i.e 669–633) (ie 669– 627) (i.e 668–631) (ie 668–626) ÁSVÁNYOK NT: antimon arany ércek galenit gipsz gránát lazúrkő malachit

molibdén ásványok obszidián türkiz ASZKLÉPIOSZ (gör.)  IMHOTEP 1 ASZTALOK BT: bútorok NT: áldozati asztalok kerek asztalok tálalóasztalok téglalap alakú asztalok ASZTALOSOK SN: Már i.e 5000-ben is voltak asztalosok Egyiptomban, akik csodálatos dolgokat csináltak fából, pl. 2 és fél évezreddel később már furnérlemezt is BT: mesterségek RT: furnérlemez ASWAN (ang.)  ASSZUÁN ASWAN ISLAND (ang.)  ASSZUÁN ASYUT  ASZJÚT (ar.) ASZTARTÉ SN: Egyiptomi istennő. A mítosz szerint fájdalomdíj volt Széth számára, amikor elvették tőle Egyiptom trónját és Hórusznak adták. BT: istenek ASZÁLY ÉVSZAKA  SEMU ASZJÚT (ar.) UF: Asyut (ar.) Assziut Licopoli (gör., ol) Lykonpolisz (gör.) Osziut Siut (óei.) Sziut SN: A 13. felső-egyiptomi nomosz fővárosa BT: városok RT: szub-akhmimi dialektus ASZTMA SN: Az egyiptomi orvosok már ismerték ezt a visszatérő nehézlégzéssel járó betegséget. BT: betegségek ASZTMA ELLENI GYÓGYSZER

SN: Szárított teve illetve krokodilürüléket javasoltak a gyógyítására. BT: antibiotikumok ASZJÚTI KORMÁNYZÓSÁG BT: felső-egyiptomi kormányzóságok NT: Ab’Adijeh (ang.) Antaeopolisz Arab Miteir Atamna, elAtawla, elAwaga Badari, elBawit Beni’Adi Beni Feiz Beni Sha’ran Busra Deir Abu Ishaq (ang.) Deir Busra Deir el-Gabrawi Deir el-Quseir ASZTROLÓGIA UF: dekántan SN: A papok és a varázslók tudománya. E tudomány értelmében egy-egy dekán kezdete és egy ember születése sorsszerűen összekapcsolódik. BT: tudományok ASZTRONÓMIA  CSILLAGÁSZAT ASZTRONÓMUSOK  CSILLAGÁSZOK ASZURUBALLIT LEVELE SN: Asszíria királya aranyat kért Egyiptom uralkodójától. BT: levelek ATEF SN: Ozírisz jellegzetes koronája. BT: koronák RT: hmhm korona 42 1 ATEF-KHENT (óei.)  FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 13 Második Átmeneti Kor (i.e 1786–1567) (ie 1785– 1570) (i.e 1785–1552) (ie 1782–1570)99 (ie 1640– 1540) 2 ATEF-KHENT (óei.) 

FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 20 1 ATEF-PEH (óei.)  FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 14 ATON 2 ATEF-PEH (óei.)  FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 21 UF: Aten (ang.) nappali csillag SN: Napisten, a napkorong megszemélyesítője, mely kezdetben Héliopolisz városának istene volt. Ekhnaton idején éri el csúcsát kultusza. Aton addig csak egy kisebb istennek számított, jelenléte Ázsiai befolyásra utal IV Tuthmózisz uralkodása alatt jelent meg először Egyiptomban egy ázsiai hadjáratot követően. Sugarakat kibocsátó napkorongként ábrázolták, a sugarak emberi kézben végződtek, amelyek az életet jelképező hieroglifákat tartották és leértek a Földön élő emberekhez. Ekhnatonnak személyes istene volt, akit ő a szeretet és az öröm istenének tartott, az egyetlen valódi istennek Legfontosabb kultuszhelye Akhet-Aton volt, amelyet Ekhnaton építtetett. Aton ősi szimbólumát mindig használták a Tanítás Szentélyeiben, mint gyógyító és harmonizáló erőt

BT: napistenek RT: Aton-himnuszok Aton-papok Aton templomok ATEN (ang.)  ATON ATFIH SN: Felső-egyiptomi település, ahonnan Hathor származik. BT: gizehi kormányzóság települések ATHANASZIOSZ  ALEXANDRIAI ATHANASZIOSZ (295– 373) ATHÉNI NEMZETI MÚZEUM UF: Nationalmuseum Athen (ném.) BT: múzeumok ATHOR  HATHOR ATHÓTHISZ  DZSER (i.e 3000–2999) (ie 2895–2868) ATHÓTISZ  DZSER (i.e 3000–2999) (ie 2895–2868) ATHRIBIS  ATHRIBISZ ATHRIBISZ UF: Athribis (ang., spa) Hatrib Hut Hery-ib (óei.) Hut Ta-Hery-ibt (óei.) Tell Athrib (ar.) Tell Atrib (ar.) SN: A szebennütoszi ág jobb partján feküdt. A 10 felső egyiptomi nomosz fővárosa volt. Ez a település önmagában alkotott egy uaretet Ezt egy I Szeszósztrisz korából származó kőtömb bizonyítja, amely „Athribisz uaret”-et nevezi meg. BT: felső-egyiptomi nomosz, 10. közigazgatási egységek városok ATON-HIMNUSZOK UF: Hymnem do Atona (lat.) BT: naphimnuszok RT: Ahmesz2 sírfeliratai

Himnusz Aton napisten tiszteletére ATON-HIT BT: kultuszok istenhit RT: Ekhnaton(i.e 1379–1362) (ie 1372–1354) (ie 1364– 1347) (i.e 1352–1336) ATON-PAPOK BT: papok NT: Ekhnaton (i.e 1379–1362) (ie 1372–1354) (ie 1364– 1347) (i.e 1352–1336) ATHÜR  ATHYR ATHYR 1 ATON-TEMPLOMOK SN: Az első Aton-templom még a régi fővárosban épült. Aton templomainak nem volt tetejük. BT: templomok NT: akhet-atoni nagy templom RT: Aton Ekhnaton (i.e 1379–1362) (ie 1372–1354) (ie 1364– 1347) UF: athür SN: Az óegyiptomi év akhet évszakának 3. hónapja Szept 17–okt. 16-ig tartott BT: hónapok 2 ATHYR  HATHOR ATI (ang.)  ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 9 ATLAS OF ANCIENT EGYPT  ÓKORI EGYIPTOM ATLASZA, AZ (1992) ATUM UF: Atum-Ré Tem2 (ang.) Tum (ang.) SN: Héliopoliszi napisten, az istenek atyja, akinek a szájából az istenek, szeméből az emberek jöttek elő. Az ég és a föld teremtője. Ő nemzette egy köpéssel Sut, az üres elemet, a levegőt, a

levegőistent és Tefnutot, a nedvesség istenét, akik mindketten kiköpés útján jöttek világra. A lenyugvó napkorong megszemélyesítője. Általában emberi alakban ábrázolták fején a vöröslő napkoronggal és ureusz kígyóval a szarvai között vagy kettős koronával. BT: héliopoliszi istenek napistenek Nut hozzátartozói Su hozzátartozói NT: Atum hozzátartozói ATLANTISZI GYŰRŰ SN: A Királyok Völgyében bukkant rá Márki de Agrain híres egyiptológus 1860 körül. A belevésett geometriai figurák: három egyenes, hat pont és két egyenlő oldalú háromszög A gyűrű véd a szerencsétlenségtől, közömbösít mindennemű káros befolyást és varázslatot. A gyűrű második tulajdonsága a gyógyítás A harmadik tulajdonsága pedig, hogy a gyűrű tulajdonosának más dimenziókkal tesz lehetővé kapcsolatteremtést. Ilyen gyűrűvel e könyv írója is rendelkezik. BT: gyűrűk mágikus tárgyak ÁTMENETI KOROK SN: Egyiptom történetének azon

időszakai, amikor a központi hatalom megingott vagy teljesen meg is szűnt és a hatalom megoszlott. Gyakori volt, hogy a két országrésznek külön uralkodói voltak és jellemző volt a hivatalnokok hatalmának és vagyonának látványos növekedése, ezzel együtt belharcaik fellángolása. BT: korszakok NT: Első Átmeneti Kor (i.e 2155–2040) (ie 2181–2050) (i.e 2181–2140)99 (ie 2180–2133) Harmadik Átmeneti Kor (i.e 1070–714) (ie 1075–656) ATUM HOZZÁTARTOZÓI SN: Gyermekei: Su és Tefnut. Unokája Nut BT: Atum NT: Su Tefnut Nut ATUM-RÉ  ATUM AUBOURG, ERIC BT: egyiptológusok 43 AD: aubourg@hep.saclayceafr AUSZTRÁL EGYIPTOLÓGUSOK BT: egyiptológusok NT: Smith, Grafton Elliot (1871–1937) Underwood, Matt AUFSEHER DER ARBEITEN (ném.)  CSOPORTVEZETŐK AUGENSCHMINKE (ném.)  SZEMFESTÉK AU-IB-RÉ  HÓR AVARIS (óei.)  HAWARA AURICHALCUM  SÁRGARÉZ AVARISZ VIZE SN: Pi-Ramszesznél a keleti Nílus-ág BT: Nílus-ágak AURIPIGMENT 

OKKER AUSAAS SN: Hórusz felesége BT: Hórusz hozzátartozói AXE (ang.)  BÁRDOK 1 AY  AJ (I.E 1338–1334) (IE 1327–1323) (IE 1324–1321) ÁU SEPESZU (óei.)  NEMESFÉMEK 2 AY  AJ MERNOFERRÉ (i.e 1664-1641) 1 AUSERRE APEPI  APÓPHISZ (i.e 1585–1542) AYRTON, EDWARD RUSSEL SN: Ő tárta fel Sziptah, Hóremheb, Amenmesz4 sírját, valamint a KV56-os sírt a Királyok Völgyében. BT: angol egyiptológusok régészek AUSTRALIAN CENTRE FOR EGYPTOLOGY  AUSZTRÁL EGYIPTOLÓGIAI KÖZPONT AUSTRALIAN INSTITUTE OF ARCHAEOLOGY (ang.) (Aul) SN: Nyitva tartás: péntekenként 1500–1700, Szombatonként és vasárnaponként 1000–1600. BT: múzeumok AD: Ancient Times House 116 Little Bourke Street, Melbourne, Victoria, 3000 Tel.: (+61) 03-9650 3477 Fax: (+61) 03-9654 2774 AZI (óei.)  ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 9 AZIRU LEVELE SN: Aziru, Amurru hercegének levele a tell el-amarnai levéltárból. ie 1370 körül Magassága 13,5 cm BT: levelek RT: tell el-amarnai

levéltár AUSZAR (óei.)  OZIRISZ (gör) AZÚRKŐ  LAZÚRKŐ AUSZIM  LÉTOPOLISZ ÁZSIAI BETEGSÉG SN: Az Újbirodalomban jelent meg ez a betegség. Azért hívták így, mert Ázsiából hurcolták be BT: betegségek AUSZTRÁL EGYIPTOLÓGIAI KÖZPONT UF: ACE (röv.) Australian Centre for Egyptology SN: A Macquarie Egyetemen működik Sydneyben. BT: ausztrál egyiptológiai szervezetek AUSZTRÁL EGYIPTOLÓGIAI SZERVEZETEK BT: egyiptológiai szervezetek NT: Ancient Egypt Society of Western Australia Ausztrál Egyiptológiai Központ Egyptology Society of Victoria Rundle Foundation for the Egyptian Archeology (ang.) University Students for Egyptological Research 44 Megjegyzés [TM13]: =AY1? BABA (óei.)  BABI (ang) BABÁK B SN: Agyagból, fából vagy rongyból készültek, némelyiknek a karja is mozgatható volt, a parókájuk pedig cserélhető. BT: játékok NT: agyagbabák B101 SN: Diospolis Parvában található sír, amely egy fiatal nőé volt. BT:

amrahi sírok BABI (ang.) UF: Bab2 (óei.) Baba (óei.) SN: Az Óbirodalom alatt a férfiasság isteneként tűnt fel („páviánok bikája”), erőszakos természete volt, első látásra is képes volt gyilkolni. Menüjén szerepeltek az emberi belek Az emberek varázslatokkal védték meg ellene magukat, átokszórásnál viszont ő volt a végrehajtó A sötétség démona A Halottak Könyvében is megemlítették Segített azon emberek szívei elpusztításában, akik a szív megmérettetésénél méltatlannak bizonyultak. BT: démonok pávián-istenek 1 BÁ (óei.) UF: Bäi (óei.) Bi SN: A bát az emberi természet legjavaként képzelték el, amely mindenkibe bele van zárva már az élete során és csak a halál pillanatában válik szabaddá. Kezdetben a bá csak az isteneknek és a fáraóknak lehetett alkotóeleme, mert a hiedelem szerint az erejüket és hatalmasságukat testesítette meg. A későbbiekben a bá minden ember életerejének a megtestesítőjévé

vált, amely a halála után sem megy messzire a testtől, hanem a sírban tartózkodik. Az egyiptomiak összetett lélekelképzelése szerint a lélek madár formában – emberfejű, emberkezű madárként – ábrázolt része, valószínűleg az őskori „lélekmadár” utódja. Ezt a lelket fenyegeti a túlvilágon a szétszóródás és a tudatosság végleges elvesztésének veszélye. Az ember minden fizikai (evés, ivás, stb.) funkcióját véghezvitte épp ezért a bá életének fenntartása folyamatos étel- és italáldozatot igényelt, melyek megszűnése a halálát okozta. A hiedelem szerint nappal az égben tartózkodott, s követte az embert a síri világban. BT: lelkek RT: akh bá1-amulettek dzsafi ib ká képmás khaibit khu sahu sekhem BABÓ UF: kaszanyüg SN: Vitorlás virágú fű. Levele szárnyalt, a tetején több szál kacsója van. E szervével más füvekbe kapaszkodik, rájuk ágaskodik vagy összevissza fonja őket, úgy hogy az ilyen helyen a füvet

kaszálni bajos, innen ered a neve is. Virágja elég nagy, magányos vagy fürtös, hüvelye lapított, hosszas hegyes, magva gömbölyded, ritkán lapított. BT: növények BABOON (ANG.)  PÁVIÁNOK BABOON GOD (ang.)  PÁVIÁN-ISTENEK BABYLON (ang.) UF: Ó-Kairó Old Cairo (ang.) SN: A perzsák alapították. Az ókorban Babylonnak, ma ÓKairónak nevezik BT: városok BACILLUSOK  BAKTÉRIUMOK BACK FÜLÖP SN: Surány vidékéről származó kereskedő volt, akinek üzletháza volt Kairóban. 1907-ben ásatást kezdett KözépEgyiptomban Sharuna mellett saját költségén, amelyet a fiatal lengyel egyiptológus: Tadeusz Smoleński vezetett. Back Fülöp ásatásainak eredménye egy késő óbirodalmi sír, egy I. Ptolemaiosz Szótér korában épült sharunai templom, és egy Ptolemaiosz-kori temető. Gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, amelynek kiegészítő darabjai Bécsben láthatók a Kunsthistorisches Museum egyiptomi kiállításán. Back

Fülöp kairói munkáját a Magyar Egyletben és az ásatás terén a Monarchia nemesi címmel jutalmazta. A nemesi címerre egy piramis rajza elé állított tipikus egyiptomi pülón került BT: Egyiptom-utazók NT: Back Fülöp ásatásai 1 BÁ -AMULETTEK UF: amulet of the soul (ang.) BT: amulettek RT: bá1 BA 2 UF: Kneph (ang.) SN: Az alsó-egyiptomi Mendesz kos-istene, s egyben a termékenységé is. Őt hívták segítségül az asszonyok, ha meg szerettek volna foganni. BT: kos-istenek BA 3 SN: A 2. dinasztia utolsó királya BT: dinasztia, 2. (ie 2925–2686) (ie 2920–2770) (ie 2890–2635) (i.e 2800–2650) fáraók BACK FÜLÖP ÁSATÁSAI BT: ásatások NT: gamhudi ásatás (1907) sarunai ásatás BAÁL SN: Az idegenek, külföldiek valamint a szélvész és mennydörgés istene. Mezopotámiában Adad, a mennydörgés istene volt a megfelelője Hegyes szakálla van, szarvakkal ellátott sisakja és kezében cédrusfát tart, ütőszerszámot vagy lándzsát. Az

ékírásos szövegekben „aki a felhőkön lovagol” jelzővel látták el. Az ég és a viharok kiemelkedő istene, akinek kultusza Ugarittól Szírián át Egyiptomíg terjedt, ahol a 18. dinasztia papságát ejtette rabul. BT: istenek BAB BÁCS TAMÁS (1960. márc 14–) UF: Bács Tamás Antal SN: Az ELTE BTK régészet-egyiptológia szakán végzett egyiptológus. Kákosy László, Dr Török László és Dr Szabó Miklós tanárai tettek rá nagy hatást. Felesége Vicze Magdolna, gyermeke Bács László (1992) Fő kutatási területe a Ramesszida-kor. Jelenleg Imiszeba sírja (TT65) feltárásának vezetője. BT: magyar egyiptológusok NT: Bács Tamás művei RT: Imiszeba sírja thébai-magyar ásatás (1983–1992) AD: E-mail: bacst@isis.eltehu 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/b; 1 UF: ful Phaseolus (lat.) BT: zöldségek 2 BAB (óei.)  BABI (ang) 45 BT: Nílus mellékágak 1142 Budapest, Sárköz u. 3/c Tel/fax: 266-08-60 BAI  MADARAK BÁCS TAMÁS ANTAL 

BÁCS TAMÁS (1960. márc 14–) BÄI (óei.)  BÁ (óei) BÁCS TAMÁS MŰVEI BT: Bács Tamás (1960. márc 14–) NT: Egyiptomi fáraók (1992) First Preliminary Report on the work of the Hungarian BAINES, JOHN R. BT: egyiptológusok AD: john.baines@orinstoxacuk http://www.orinstoxacuk/members/baineshtm BADARIAN (ang.)  BADARI KULTÚRA (ie 5000) BAJ BADARI, EL- (ar.) SN: A mai Asszjút városától 30 km-re délre fekszik, amelyet az egyiptomi i.e 5000 előtti predinasztikus kultúrára legjellemzőbb településegyüttesnek tartanak A badari maradványok között több település nyomai is megtalálhatók, amelyeket akár falvaknak is lehet nevezni RT: Badari kultúra (i.e 5000) BT: települések UF: Bay (ang., ol) SN: Sziptah kancellárja BT: kancellárok RT: Baj sírja BAJ SÍRJA UF: KV13 BT: Királyok Völgye RT: Baj BADARI KULTÚRA (i.e 5000) UF: badarian (ang.) SN: A legkorábbi ismert neolitikus kultúra a Nílus völgyében. BT: kultúrák neolitikum (i.e

5500–3100) (ie 5540–4500) predinasztikus kor (i.e 5200–3150) RT: khalkolitikum BAK (óei.)  RABSZOLGÁK BAGH, TINE BT: egyiptológusok AD: bagh@coco.ihikudk BAKENAMON RT: Bakenamon sírja BAKARE (i.e 2546–2539) (ie 2539–2532) (ang) UF: Bicheris (gör., hol) SN: A 4. dinasztia 5 fáraója BT: dinasztia, 4. (ie 2723–2563) (ie 2639–2504) (ie 2613–2498) (i.e 2613–2494) fáraók BAKENAMON SÍRJA UF: TT195 BT: asasifi nekropolisz BAGNALL, ROGER S. BT: egyiptológusok AD: bagnall@columbia.edu BAKENAMUN UF: Bakenmun (ang.) Ken2 (ang.) RT: Bakenamun sírja BAHARIA  BAHARIJJA-OÁZIS BAHARIJA OÁZIS  BAHARIJJA-OÁZIS BAHARIJJA-OÁZIS UF: Baharia Baharija oázis Bahariya (ang.) Bahariya, Al- (ar.) Bahria oázis SN: Baharijja festői környezetben sötét tónusú hegyek között fekszik, melegvizű forrásokkal rendelkezik Abu Szimbeltől észak-nyugatra, ahol a talaj is sötét színben látszik, mivel vasban gazdag. A kalcedonnak egykor lelőhelye volt Három

26 dinasztiabeli templom található itt, amelyeket később a keresztények kisajátítottak, egy 19. dinasztia beli temető, valamint szintén a 26 dinasztia idejéből való katakombák. Arannyal gazdagon díszített, jó állapotban megmaradt 106 db kétezer éves múmiára bukkantak ebben az oázisban egyiptomi régészek. A 6,5 kilométer hosszú nekropolisz a görög-római időkből (i.e 330–i.u 400 körülről) származik Az 54 számmal jelölt sírhelyen egyelőre négy nagy, egymás mellett lévő sírtermet tártak fel Mohammed Ayadi régész vezetésével. Ezek mindegyikéből mintegy ötven-ötven, egymásra rakott múmia került elő. Három falvában: Zabuban, Marijában és Bavatiban ma 26000-en laknak összesen BT: oázisok RT: Múmiák Völgye BAKENAMUN SÍRJA UF: TT59 SN: A 18. dinasztiából való Bakenamun sírját Gaál Ernő kutatta BT: sírok BAKENHONS (ang.)  BAKENHONSZU BAKENHONSZU UF: Bakenhons (ang.) Bekenhonszu SN: Életének leírása i.e 12

századból maradt ránk A papi ranglétra minden fokát végigjárta: 4 és 16 éves kora között tartott iskoláztatása, s közben lovaskatonává képezték ki a fáraó hadserege számára. Átlagon felüli intelligenciájának köszönhetően azonban 17 évesen wáb-pap lehetett a thébai Amon templomban. Négy év múlva istenatya lett, 12 év múlva, azaz 33 évesen kapta meg a 3 papi rangot. Ezt a tisztséget 15 évig viselte, mire eggyel magasabb rangba jutott. Hatvan évesen pedig III Ramszesz Amon főpapjává nevezte ki BT: Amon főpapjai wáb-papok RT: Bakenhonszu sírja BAHARIYA  BAHARIJJA-OÁZIS BAKENHONSZU SÍRJA UF: TT141 BT: dra abu el-nagai sírok BAHARIYA, AL- (ar.)  BAHARIJJA-OÁZIS BAKENMUN (ang.)  BAKENAMUN BAHRIA OÁZIS  BAHARIJJA-OÁZIS BAHR JUSSZEF (ar.)  BAHR JUSZUF (ar) BAKENRENEF (ang., fr)  BOKKHÓRISZ (ie 720–715) (ie 719–714) (i.e 717–712) BAHR-JUSZSZUF (ar.)  BAHR JUSZUF (ar) BAKET UF: Baqet (ang.) SN: Amenhotep

csoportvezető felesége. BT: Amenhotep hozzátartozói BAHR JUSZUF (ar.) UF: Bahr Jusszef (ar.) Bahr-Juszszuf SN: Összeköttetésben van a Birket el-Karun tóval. Magyarra lefordítva neve „József folyója”. Ezt a nevét a koptoktól kapta. A 19 században az Aszjútig hosszabbították meg az Ibrahimija csatorna által. BAKET, III. UF: Baqet, III. (ang) BT: hercegek NT: Baket, III. hozzátartozói 46 BALLERINI, FRANCESCO SN: Comói egyiptológus. Az ő segítségével végzett ásatásokat Ernesto Schiaparelli a Királynék Völgyében, melynek során többek között Nofertari sírját is megtalálták BT: egyiptológusok RT: Baket, III. sírja BAKET, III. HOZZÁTARTOZÓI BT: Baket, III. NT: Kheti1 BAKET, III. SÍRJA UF: BH15 BT: sírok NT: Baket, III. sírjának falfestményei BALTAFEJEK SN: A baltafejek háta kiszélesedett, melyet egy fanyélhez kötöztek. BT: balták NT: Szeszósztrisz, I. baltafeje BAKET, III. SÍRJÁNAK FALFESTMÉNYEI SN: A sírkamra északi

falán munkaábrázolások és különféle szórakozásokat megörökítő jelenetek láthatók. A hátsó falon birkózók, csataképek vannak, a déli falon pedig állatok, szoborszállítás, dolgozó fazekasok, tábla mellett ülő férfiak ábrázolásai. BT: Baket, III. sírja falfestmények BALTÁK UF: kézibalták BT: fegyverek munkaeszközök NT: baltafejek baltapengék szertartási balták BAKETATON UF: Bakytaten (ang.) SN: III. Amenhotep és Teje legkisebb leánya BT: Amenhotep, III. hozzátartozói Ekhnaton hozzátartozói Teje hozzátartozói hercegnők BALTAPENGÉK BT: balták NT: kagylós kivágású baltapengék BALZSAMKÚP SN: Férfiak és nők egyaránt viselték a parókájuk tetején. Valószínűleg kenőcsökből, olajokból állt, s a legnagyobb melegben is üde illatával frissítette a levegőt. BT: illatszerek BAKETMUT SN: Nebszumenu anyja. Az ő koporsójának egy darabját megtalálták Nebszumenu sírjában. BT: Nebszumenu hozzátartozói BALZSAMOZÁS

SN: A balzsamozás művészete tökéletessége csúcsát Thébában érte el. Célja volt a test felbomlásának megakadályozása, megőrzése a halál utáni életre, de ez csak a fáraók kiváltsága volt. Később e szokás szélesebb körben is elterjedt, a nemesek és a gazdagok is bebalzsamoztatták testüket. A balzsamozást ie 2800-tól gyakorolták és ismerték, egészen i sz 640-ig Evershed és Buckley 13 (i.e 1985–iu 395-ből származó) múmián végzett kutatásai alapján bebizonyosodott, hogy a balzsamozáshoz kámfor olajat, mirhát, borókaolajat, méhviaszt, tűlevelűek és egyéb növények gyantáját használták. Buckley és Evershed felismerte a tűlevelűeken kívül a pisztácia, balzsamfa gyantáját, különböző növényi olajok és állati zsiradékok alkalmazásának nyomait is. A 21 dinasztia után a technikák tovább finomodtak: egyes helyeken a végbélen keresztül olyan olajat juttattak a testbe, ami feloldotta a belső szerveket. BT: halotti

szertartások mumifikáció NT: Ápisz-bikák balzsamozása dinasztia, 5. balzsamozása dinasztia, 21. balzsamozása RT: balzsamozók balzsamozóműhelyek BAKHAU SN: Az égboltot keleten alátámasztó hegység. BT: hegységek BAKHET-SEKHMET SÍRJA  TT384 BAKI SÍRJA UF: TT18 BT: dra abu el-nagai sírok BAKTERIÁLIS BETEGSÉGEK BT: betegségek NT: tuberkolózis RT: baktériumok BAKTÉRIUMOK UF: bacillusok SN: Az ókori egyiptomiak nem ismerték a baktériumokat, de élettani hatásaikkal tisztában voltak. Ezeket a kórokozókat „érgeknek” nevezték, amelyek olyan kicsik, hogy nem is láthatók. A baktériumok fejlődési folyamata miatt feketedtek meg a múmiák. BT: kórokozók NT: aerob baktériumok fakultatív aerob baktériumok Gram-negatív baktériumok Gram-pozitív baktériumok Mycobacterium tuberculosis (lat.) staphylococcus streptococcus RT: bakteriális betegségek BALZSAMOZÓK SN: A balzsamozók elvitték a holttestet a Nílus bal partján lévő műhelyükbe,

ahol a papok ellenőrzése alatt dolgoztak. BT: mumifikálók RT: balzsamozás balzsamozóműhelyek BAKTWERNEL (ang.) SN: I.e 1086-ban ment feleségül XI Ramszeszhez BT: királyi feleségek Ramszesz, XI. hozzátartozói BALZSAMOZÓ MŰHELYEK UF: életerő háza uabet BT: építmények RT: balzsamozás BAKYTATEN (ang.)  BAKETATON BAL CSAPAT BT: sírásó munkacsoportok BANADED (ang.)  BANEBDJEDET (ang) BA-LÉLEK PIRAMISA  NOFERIRKARÉ PIRAMISA BANEBDEDET (ang.)  BANEBDJEDET (ang) BALIGH, RANDA BT: egyiptológusok AD: randa.baligh@ayayaleedu BANEB DJEDET (ang.)  BANEBDJEDET (ang) 1 1 BANEBDJEDET (ang.) UF: Banaded (ang.) Banebdedet (ang.) Baneb Djedet (ang.) Ba Neb Tetet (ang.) BALLASI NEKROPOLISZ UF: ballasi temető BT: nekropoliszok RT: holttest feldarabolása 47 BA-PEF (ang.) BT: alvilági istenek SN: Alsó-Egyiptom holdistene. Ember alakban kosfejjel ábrázolták Amikor Hórusz Széth-tel csatázott az istenek trónjáért, Banebdjedet ugrott be a

végső csata közepébe, hogy békességet eszközöljön, tudatva velük: ha az istenek elhagyják Maatot, akkor univerzális csapás lesz az eredmény. Azt tanácsolta a többi istennek, hogy forduljanak Neith1 istennőhöz bölcsességért Neith Hórusznak ítélte a trónt, szemben Széth-tel, aki hűtlenül tört a trónra megháborítva a nyugalmat. BT: Hatmehit hozzátartozói kos-istenek mendészi istenek NT: Banebdjedet1 hozzátartozói BAQET (ang.)  BAKET BAQET, III (ang.)  BAKET, III BARAHONA JUAN, AGUSTIN BT: egyiptológusok AD: barahona@lander.es BARAIZE, EMILE SN: Az Egyiptomi Műemlékvédelmi Szolgálat mérnöke, francia régész. Ő készítette eddig a legjobb térképet a thébai nekropoliszról. Baraize térképei soha nem voltak tökéletesek és soha nem is publikálták őket, de az eredeti kéziratok alapjául szolgáltak a későbbi térképeknek és a thébai magánsírok rendszerezett katalógusának, amelyet a Műemlékvédelmi Szolgálat adott ki

1919-ben. Hatsepszut kőszarkofágját 7 év alatt sikerült kiemelnie a WA-D sírból, melyet aztán a Kairói Egyiptomi Múzeumba szállíttatott. 1925-ben megpróbálta rendbehozni a gizehi szfinxet. RT: Egyiptomi Műemlékvédelmi Szolgálat munkatársai régészek 1 BANEBDJEDET HOZZÁTARTOZÓI SN: Felesége Hatmehit halistennő. BT: Banebdjedet1 NT: Hatmehit (ang.) 2 BANEBDJEDET (ang.)  MNEDESZ (gör) BA NEB TETET (ang.)  BANEBDJEDET (ang) BANIPE (ko.)  METEORVASAK BANNER-NÉV  HÓRUSZ-NÉV BARBIR (ar.)  PAPIRUSZSÁS BANTÁZS  PÓLYA BARD, KATHRYN BT: egyiptológusok AD: kbard@acs.buedu BÁNYÁK SN: A templomokban titkosan őrzött térképek megmutatják azon bányák elhelyezkedését, ahonnan az egyiptomiak a drágaköveket és nemesfémeket kinyerték. Ezek a helyek legtöbbször a hegyekben, vagy a Nílus völgyét övező sivatagban találhatók. NT: Akita aranybányák asszuáni bányák fajjúmi bányák féldrágakőbányák galenitbányák Gebel

el-Ahmar bánya Gebel el-Zeit bánya gizehi bányák kőbányák malachitbányák mészkőbányák rézbányák szerabit el-hadimi bánya turai mészkőbányák Vádi Hammamat bányája vádi magharai rézbányák RT: bányászat bányászok BÁRDOK UF: axe (ang.) BT: fegyverek vadászeszközök BARES, LADISLAV BT: cseh egyiptológusok AD: Czeh Republic, c/o Ceskoslov. egyptologicky ústav, Celetnà ul. 20, 110 00 Praha 1 BÁRKÁK BT: folyami hajók NT: halotti bárkák isteni bárkák királyi bárkák napbárkák szent bárkák ünnepi bárkák RT: bárkaszentélyek BÁRKÁK TERME  CSILLAGÁSZATI TEREM BÁRKASZENTÉLYEK SN: Az istenek bárkamodelleken utazva hagyták el a templomokat, amikor ünnepi felvonulásokon vettek részt. A folyosón nagyobb isteni bárkákat használtak. BT: szentélyek NT: karnaki Amon-templom Fehér Kápolnája karnaki Honszu templom bárkaszentélye RT: bárkák BÁNYÁSZAT NT: aranybányászat gránitbányászat kőbányászat RT: bányák

bányászati jog bányászok BARKER, M. A R BT: egyiptológusok AD: barke002@maroon.tcumnedu BÁNYÁSZATI JOG SN: A bányászati jog állami monopóliumként működött. BT: jog RT: bányászat BARLANGOK KÖNYVE UF: Book of Caverns (ang.) SN: A túlvilág szent földrajzáról és a Nap által éjszaka megteendő barlangi utakról szól. Alapvetően pszichológiai irányultságú, fő témája a büntetés és a jutalom. Ovális szarkofágjairól vagy agyagtokjairól felismerhető, melyben istenek, állatok és mindenféle lények laknak. Ré az éjszaka óráinak nehezen megfeleltethető területeket jár be, mivel azok száma és időtartamuk nem mindig pontosítottak. BT: halotti irodalom könyvek szövegek BÁNYÁSZOK SN: A bányászok a hadifoglyok és az elítélt bűnözők soraiból kerültek ki. Ezeket a foglyokat egyedül vagy családjukkal együtt meztelenül, megláncolva tartották, a munkafelügyelők és a katonák botokkal tartottak köztük rendet és semmilyen

kapcsolatot nem tarthattak fenn az ország többi részével. Az elviselhetetlen hőségtől kiszáradt és a betegségektől tizedelt bányászok éjjel-nappal dolgoztak végkimerülésig, a szabadulás reménye nélkül. BT: mesterségek RT: bányák bányászat BARNA JÁSPIS SN: Barna jáspist a sivatagban kavics formájában találtak. BT: jáspis 48 BARNA SÖR SN: A sörök közül ez volt az elterjedtebb. BT: sör RT: Básztet bubasztiszi szentélye Básztet-szobrok Mithosz BARSANTI, ALESSANDRO SN: A 20. század elején Unisz király piramisánál végzett vizsgálatokat Szakkarában és munkálatai során nemcsak a király halotti templomát tárta fel, hanem rátalált három fontos perzsakori sírhelyre is. Ezt követően 1905-1912-ig Závijet el-Arjánon ásatott. BT: francia régészek RT: Barsanti, Alessandro ásatásai (1905–1912) Unisz Halotti temploma BÁSZTET-SZOBROK BT: szobrok NT: Louvrei Básztet szobor BAT (ang.) SN: A termékenység tehén istennője.

Eredetileg egy felsőegyiptomi istenség volt Ábrázolták tehénként vagy emberi alakban tehén fülekkel és szarvakkal BT: istennők tehén-istenek BARSANTI, ALESSANDRO ÁSATÁSAI (1905–1912) SN: Závijet el-Arjánban ásatott, ahol feltevése szerint a 4. dinasztia egyik óriási piramisa állhatott, mivel megtalálta az erre utaló hatalmas 21 m mély négyszögletes árkot. BT: ásatások RT: Barsanti, Alessandro BATA SN: Itt található a Geb-szentély. BT: települések BÁTOR CSAPAT BT: sírásó munkacsoportok BAUD, MICHEL BT: egyiptológusok AD: mbaud@ifao.egnetnet BARTA, MIROSLAV UF: Bárta, Miroslaw BT: egyiptológusok AD: miroslav.barta@ffcunicz BAUFRÉ SN: Kheopsz fáraó fia. BT: Kheopsz hozzátartozói Merititesz hozzátartozói NT: Baufré hozzátartozói RT: Baufré piramisa varázsló és az elveszett amulett, A BÁRTA, MIROSLAW  BARTA, MIROSLAV BARTÉLEMY, JEAN- ACQUES (1716–1795) SN: Ő tette azt a jelentőségteljes felfedezést, hogy a kartusokban

a királyok nevei találhatóak. Erre a teóriájára támaszkodott később Champollion a hieroglifák megfejtésében RT: hieroglif írás megfejtése BAUFRÉ HOZZÁTARTOZÓI BT: Baufré NT: Kheopsz (i.e 2589–2566)99 (ie 2551–2528) BARTOS ZOLTÁN BT: magyar egyiptológusok AD: Szigetszentmiklós, Ifjúság u. 8 Tel: (24) 440 324 BAUFRÉ PIRAMISA SN: Befejezetlen piramis, Závijet el-Arjánban található. Csak a föld alatti részek épültek meg. A szokatlan formájú szarkofágot a sírkamra padlójába ágyazták be. BT: befejezetlen piramisok dinasztia, 4. piramisai závijet el-arjáni piramisok BASA (ang., ném) SN: 26. dinasztiabeli Min-pap BT: Min-papok RT: Basa sírja BASA SÍRJA BT: asasifi sírok UF: TT389 RT: Basa (ang., ném) BAVAY, LAURENT BT: egyiptológusok AD: lbavay@ulb.acbe BAWITI BASALT (ném.)  BAZALT SN: A Bahariyya oázis legnagyobb falva. Ennek közelében bukkant a CSA nevű egyiptomi régészeket magába tömörítő szervezet egy gigantikus

méretű (6 km2) temetőre, ahol kb. 200 sírt tártak fel, amelyek kb 10000 konzervált testet rejtenek magukban. Valamennyi a görög-római korból származik (i.e 300–isz 300) BT: falvak BASALTES (lat.)  BAZALT BAST (ang.)  BÁSZTET BASTET (ang.)  BÁSZTET BÁSZTET UF: Ailuros Ba en Aset Bast (ang.) Bastet (ang.) Pasch (ang.) Pasht (ang.) Ubasti (ang.) SN: Eredetileg oroszlánistennő volt, de az Újbirodalom idején macskává változott. Macskafejű nőként vagy fekete macskának ábrázolják, mert Básztetnak macskaáldozatokat mutattak be. Az istennő a nap gyógyító erejét jelképezte, a béke istennője Ptah felesége és Mihosz anyja A vidámság, a zene, a tánc, a szerelem istennője. Kultuszának központja Bubasztiszban volt, ahol a legismertebb temploma, „Básztet-háza” áll. Itt számos mumifikált macskát találtak. Hérodotosz feljegyzései szerint Básztet tiszteletére évente vidám dalos-táncos ünnepségeket tartottak. Ő a patrónusa a

terhes nőknek, a férfiakat is védi a betegségektől és a fizikai támadásoktól. BT: állatalakú istenek bubasztiszi istenek istennők BAY (ang., ol)  BAJ BAYUK, ANDREW (1961–) SN: New Yorkban született egyiptológus. BT: egyiptológusok NT: Bayuk, Andrew művei AD: Guardian@guardians.net http://guardians.net/egypt/abouthtm BAYUK, ANDREW MŰVEI BT: Bayuk, Andrew (1961–) NT: Cyber Journey to Egypt Guardian’s Egypt BAZALT UF: Basalt (ném.) basaltes (lat.) BT: kövek NT: dolerit fekete bazalt BAZALTSZARKOFÁGOK BT: szarkofágok NT: Ahmosze szarkofágja Mükerinosz szarkofágja 49 BEAMTER (ném.)  HIVATALNOKOK NT: Amenikemau piramisa Baufré piramisa Dzsedefré piramisa Noferefré piramisa Noferirkaré1 piramisa Szanaht piramisa Szehemhet piramisa BEARD (ang.)  SZAKÁLL BEAVATÁS  BEAVATÁSI SZERTARTÁSOK BEAVATÁSI SZERTARTÁSOK UF: beavatás SN: A philaei nagytemplomban láthatjuk ilyen avatási szertartás ábrázolását. Egyiptomban a rituális

halálnak megrendítő külsősége volt A tanítványt kellő előkészítés után kriptába zárták és mesterségesen úgy befolyásolták, hogy a nagy küszöb átlépését átélje. BT: szertartások NT: eleuziszi beavatás RT: Thot Könyve BEGELSBACHER, BARBARA BT: egyiptológusok AD: bbegel@compuserve.com BÉCSI CSÁSZÁRI MÚZEUM  KUNSTHISTORISCHES MUSEUM (Aua) BEHEDET (óei., ol)  FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 2 BEHDET  EDFU BEHDITE (ang.)  HÓRUSZ BEHDETI 1 BEHEDET (óei., ol)  EDFU 2 BEHEDTI (ang.)  HÓRUSZ BEHDETI BÉCSI CSÁSZÁRI MÚZEUM PAPIRUSZ-GYŰJTEMÉNYE  KUNSTHISTORISCHES MUSEUM PAPIRUSZ-GYŰJTEMÉNYE BEHMLER, HEIKE BT: egyiptológusok AD: hbehmle@gwdg.de BÉCS PAPIRUSZ (27.) SN: Töredékes formában fennmaradt démotikus és hieratikus írást egyaránt tartalmazó szöveg. Az Ápisz-bika temetési rituáléját szinte percnyi pontossággal adta vissza. Az előés hátoldalán két különböző kézírással ellátott papirusz

feltehetőleg a memphiszi Szerapeumból, a ptolemaiosz korból származik, az i.e 250 és 150 közötti időből és pontos utasításokat tartalmaz a papok és szolgáik számára az Ápisz-bika bebalzsamozását és mumifikálását illetően. BT: papiruszok BEINLICH, HORST BT: egyiptológusok AD: aegy002@mail.uni-wuerzburgde BEJÁRATOK BT: építészeti elemek NT: Kheopsz piramis bejárata Királyok Völgyének bejárata Mükerinosz piramisának bejárata Ramesszeum könyvtárbejárata Ramszesz, V. és VI Ramszesz sírjának bejárata BEDET (óei.)  BÚZAFÉLÉK BÉKA-AMULETTEK UF: amulet of the frog (ang.) SN: A nyüzsgő élet és a feltámadás szimbóluma. Ezt az amulettet a holttestre helyezték és azt a célt szolgálta, hogy a békafejű istennő, Heket hatalmát átvigyék vele a halottra. Sírokban és múmiákon gyakorta találtak ilyet. BT: amulettek BEDU SN: Város az asszuáni kerületben. BT: városok BEDUINOK UF: mentiu (óei) SN: Ázsiából származó nomád

törzsek. A közdelem a királyok és a beduinok között az Óbirodalom alatt szinte folyamatosan dúlt, mielőtt békésebbre fordult a völgybeliek és a nomádok kapcsolata A Középbirodalomtól kezdve azonban az ellenségeskedések megszűntek, és az uralkodó és a nomádok között partnerség kibontakozását figyelhetjük meg. A nomádok összekötőként és munkásként is szolgáltak később a türkiz kitermelésének történelmében Ezen kívül kereskedelmi kapocsként is működtek: Egyiptomba szállítottak egzotikus árukat, mint például a Vörös-tenger korállja vagy az afganisztáni lazurit. BT: népek NT: sászuk RT: beduinok öltözete BÉKÁK BT: állatok RT: béka-amulettek béka-istenek békamérgek BÉKA-ISTENEK BT: állatalakú istenek NT: Hauhet (ang.) Heh (ang.) Heket (ang.) BÉKAMÉRGEK SN: A békák füle mellett lévő púpszerű kiemelkedésben található a mérgük. Ez a gyűszűvirág mérgéhez hasonlít, csak apró szerkezeti különbségben

térnek el. BT: mérgek BEDUINOK ÖLTÖZETE SN: A férfiak levágott szakállukból készült nyakláncot, és hosszú, geometriai mintákkal díszített leplet viseltek. Az asszonyok lenge ruhái szabadon hagyták vállukat. Fehér színű piros rajzokkal ékesített, színes szegélyű anyagból készültek. Lábbelijük pirosra festett finom bőrből készült BT: öltözet BÉKE FÖLDJE  SEKHT-HOTEP BEKENHONSZU  BAKENHONSZU BELÉNDFŰ  KORIANDER BÉLFÉREG ELLENI GYÓGYSZEREK SN: Gránátalmafa gyökerét 5 ro sörrel szét kell dörzsölni. Egy éjszakát 15 ro vízzel elkeverve kell állni hagyni. Ezt egy ruhán átszűrten kell meginni. BT: antibiotikumok BEFEJEZETLEN OBELISZK SN: Az egyik asszuáni bányában található. 41 m-nél is hoszszabb és még most is egy hatalmas gránittömbben fekszik Egyetlen ma álló obeliszk sincs olyan magas, mint amilyen ez lett volna. A 18 dinasztia korában kezdték megmunkálni, de az egyik oldalán egy nagy repedés

keletkezett. Megpróbáltak kisebb obeliszket faragni belőle, de újabb törés miatt abbahagyták a munkát. BT: gránitobeliszkek BELGA EGYIPTOLÓGUSOK BT: egyiptológusok NT: Capart, Jean (1877–1947) Kinnaer, Jacques BELOVA, GALINA A. BT: orosz egyiptológusok AD: belova@moscow.portalru BEFEJEZETLEN PIRAMISOK BT: piramisok 50 BELSŐ KOPORSÓK BT: koporsók NT: Panebmontu belső koporsója BT: kövek BÉNÉDITE, GEORGE SN: Tutankhamon sírját közvetlenül a feltárás után meglátogatta. BT: egyiptológusok BELSŐ SZERVEK MUMIFIKÁCIÓJA SN: Ha a belső szerveket mumifikálták, azokat szétválasztották, pálmaolajjal megmosták, illatos fűvel beszórták, majd négy kanópuszedénybe zárták őket. Egyikbe a szívet, a másikba a májat, harmadikba a zsigereket, a negyedikbe pedig a tüdőt helyezték BT: mumifikáció RT: kanópuszok BENIA (hol., spa) UF: Pahekmen (ang.) RT: Benia sírja BENIA SÍRJA UF: TT343 BT: magánsírok seikh abd el-gurnai sírok

BELZONI, GIOVANNI BATTISTA (1778.nov15–1823dec3) SN: 1778-ban született Olaszországban, Padua-ban egy borbély fiaként. Először 1815-ben érkezett Egyiptomba, mint feltaláló. Szerkesztett ugyanis egy vízkereket, melynek teljesítménye négyszer meghaladta a hagyományosét és felkínálta a szabadalmat Mohamed Ali szultánnak. Miután ajánlatát visszautasították régész lett Az olasz Belzoni 1815–1819-ig olyan kivételes vállalkozásokat vezetett Egyiptomban, mint az Abu Szimbeli templom feltárása vagy a Kephrén piramis felnyitása. Ezt azonban már előtte Muhammed Ahmed kőfaragó mester valamikor megtette, amiről a sírkamra egyik falán található felirat tanusít. Többek között neki köszönhetjük Aj (1816), II. Ramszesz, I Széthi (1817) sírjának felfedezését A Királyok Völgyéről készült 1818-as térképe a Keleti és Nyugati Völgy vázlatos topográfiáját is tartalmazza, valamint azon sírok egyszerű méretarány nélküli rajzát,

melyeket ő tárt fel A Belzoniról készült festmény Londonban, a National Galleryben található. 1823 dec 3-án halt meg Gato-ban. BT: Egyiptom-utazók felfedezők régészek NT: Belzoni, Giovanni Battista hozzátartozói Belzoni, Giovanni Battista művei RT: Belzoni-kamra Salt, Henry (1780–1827) Széthi, I. sírja BENI HASAN  BENI HASSZÁN BENI HASAN TOMBS (ang.)  BENI HASSZÁNI SÍROK BENI HASSAN (ang.)  BENI HASSZÁN BENI HASSZÁN (ar.) UF: Beni Hasan (ar.) Beni Hassan (ang.) Estable ‘Antar (ang.) Hebenu (óei.) Panubit Per Huer (óei.) Szpeosz Artemidosz (gör.) BT: miniyai kormányzóság BENI HASSZÁNI SÍROK UF: BH (röv.) Beni Hasan tombs (ang.) BT: sírok NT: Amenemhet, I. sírja Baket, III. sírja beni hasszáni sziklasírok Kheti1 sírja Hnumhotep, II. sírja Hnumhotep, III. sírja BENI HASSZÁNI SZIKLASÍROK UF: beni hasani sziklasírok Beni Haszan sziklasírjai SN: Egyiptom történetének kikutatására kiváló jelentőségűek. BT: beni hasszáni

sírok sziklasírok NT: Amenemhet, I. sírja Beni hasszáni sziklasírok feliratai Hnumhotep sziklasírja BELZONI, GIOVANNI BATTISTA HOZZÁTARTOZÓI BT: Belzoni, Giovanni Battista (1778.nov15–1823 dec 3) NT: Valabreque, Angelica BELZONI, GIOVANNI BATTISTA MŰVEI BT: Belzoni, Giovanni Battista (1778.nov15-1823 dec 3) NT: Narrative of the Operations and Recent Discoveries within the Pyramids, Temples, Tombs and Excavations in Egypt and Nubia (1820) BENI HASSZÁNI SZIKLASÍROK FELIRATAI SN: A népnek eleven, művelt életéről tanúskodnak. Valóságos festett történetek, amelyek egyúttal az agyondolgoztatott nép roppant nyomoráról is beszélnek BT: beni hasszáni sziklasírok sírfeliratok BELZONI-KAMRA SN: A Kephrén piramisban található 130 m-rel a csúcs alatt. Felfedezőjéről, Giovanni Battista Belzoniról kapta ez az üres sírkamra a nevét. BT: kamrák BENI HASZAN SZIKLASÍRJAI  BENI HASSZÁNI SZIKLASÍROK BELZONI-SÍR  SZÉTHI, I. SÍRJA BENAM, ALI SHUKRI

SN: Ő volt a feje annak a múmiahamisítóbandának, amely szinte a világ valamennyi nagyobb egyiptomi gyűjteményével kapcsolatban állt. A város sírásói megszabott díj ellenében szállították neki a hullákat, amelyeket ő azután több hetes otthoni munkával ókori egyiptomi múmiává preparált. A bűnszövetkezet 1952 jún 2-án szüntette be működését. BT: múmiahamisítók BEN-KŐ  BENBEN-KŐ BENNU  BENU (óei.) BENT PYRAMID (ang.)  DAHSURI TÖRT PIRAMIS BENU (óei.) UF: bennu Bonu főnix Phoenix (gör.) phoinix (gör.) SN: Főnix madár formájú napisten, akit Atummal hoztak kapcsolatba. Ré isten templomának szent madara Az isten megnyilvánulásaként tisztelték A Halottak Könyve gyakran hivatkozik rá Hajnalcsillagként (Vénusz) vagy Ozirisz egyik megjelenési formájaként. Az a monda járt róla, hogy 500 évenként magát elégetve saját hamvaiból újra életre támad. Másik változat szerint megjött nyugatról és Ré templomára

leszállt Némelyek szerint atyjának mirhába takart testét is magával hozta. A benu, aki segíti BENBEN SN: A legelső föld, amely kiemelkedett az ősvízből. BT: Szent helyek BENBENET  BENBEN-KŐ BENBEN-KŐ UF: benbenet ben-kő SN: Héliopoliszban fétisként tisztelték. Ez egy piramis alakú szent kőtömb. Az obeliszkek tetejére is helyeztek ilyet 51 Megjegyzés [TM14]: A beni hasszáni sírok között van olyan is, amely nem sziklasír, vagy mind az? a napot mindennapos újjászületésében, a jelenen s a jövőben létező dolgok őrzőjeként élt a köztudatban. A Benu a valóságban a bíbic egy faja volt, fején két hosszú lobogó tollal, mégis gyakran aranysólyomnak ábrázolták. Az a hír járta róla, hogy önmaga által teremtette az ősi óceánt. Úgy tekintették, mint Ozirisz megtestesülését BT: állatalakú istenek szent állatok Ptolemaiosz Alexander, XI. (ie 80) Ptolemaiosz Szótér, IX. (ie 115–107 és ie 88–80) BERENIKÉ TEMPLOMA

SN: Bereniké városának közepén emelkedik egy Zeusznak felszentelt szentély. 1873-ban állították helyre ezt a templomot, amiből nem maradt fenn más, mint az alapfalak és néhány oldalfal. A bejárat az előcsarnokra nyílt Baloldalt egy lépcső vezetett fel a tetőre. Az előcsarnokkal szemben egy előszoba helyezkedik el, ami a kétoldali kápolnákkal ellátott főhajóba vezet. Az előrész baloldali falán egy római császárt látni, Tiberiust, amint áldozatot nyújt Min istennek és Ízisznek. Egy másik oldalfalon a „zöld bánya” istennőjének ajánlják fel az áldozati adományt, aki a smaragdbányákat védelmezi. BT: templomok BEPÓLYÁZÁS  PÓLYÁZÁS BERENDEZÉSI TÁRGYAK SN: Az otthonokat meglehetősen egyszerűen bútorozták: a faanyag drága volt, ezért az agyagtéglák, nádfonatok és cseréptárgyak képezték a szobák főbb berendezési tárgyait. BT: tárgyak NT: bútorok WC-ülőkék BERENICE TROGLODYTICA  BERENIKÉ BERIL 

BERILL BERILL 1 UF: beril berillus (lat.) Beryll (ném.) SN: Átlátszóan zöld. Először a ptolemaioszi időktől a Vöröstenger melletti Sikait-Subara körül bányászták BT: drágakövek RT: akvamarin BERENIKÉ UF: Berenice Troglodytica Ras Banas (ar.) SN: A Vörös-tenger forgalmas kikötője. A legkülönbözőbb hajók szállították a Perzsa-öbölből, Indiából, Ceylonról és Távol-Keletről Berenikébe rakományaikat, ahonnan aztán szárazföldön Koptoszba, majd a Níluson felfelé Észak-Egyiptomba vitték azokat. A kikötő Ptolemaiosz Philadelphosz kezdeményezésére épült. Viszonylag gyorsan egy jelentős várossá alakult és az is maradt a Római Birodalom teljes ideje alatt, mielőtt az V. Században veszélybe került Utcái egyenes szögben keresztezték egymást, egy 600 m hosszú és 270 m széles téglalap alakban. Egyes becslések szerint több, mint 10000 lakos lakta a ptolemaioszi időkben BT: kikötők RT: Bereniké temploma BERILLUS (lat.)

 BERILL BERLINI EGYIPTOMI MÚZEUM (No.) SN: Ennek az intézménynek volt az igazgatója Adolf Erman professzor és itt dolgozott tanítványa, Gunther Roeder is. Alapját a Lepsius vezette egyiptomi expedícióból származó gyűjtemény képezte. Itt található a Westcar papirusz és a „Kerti séta” sztélé BT: múzeumok RT: Erman, Jean Pierre Adolf (1854.okt31–1937) Roeder, Gunther (1881–1966) BERLINI „KERTI SÉTA” SZTÉLÉ UF: Kerti séta sztélé SN: Egy fiatal pár látható rajta: talán Tutankhamon és Anheszenamon. A királynő virágcsokrot tart férje orrához, hogy megszagoltassa az illatát Ez az Amarnaművészet egy szép darabja BT: sztélék RT: Amarna-művészet BERENIKÉ, I. (–ie 220) SN: Magos lánya, i.e 250-ben összeesküdött anyja, Arsinoé uralma ellen, mert vőlegényét, Démétriost, Démétrios Poliorketés fiát elcsábította. Ennek meggyilkoltatása után 246-ban. III Ptolemaiosz Euergetészhez ment feleségül Fiának, IV Ptolemaios

kegyencének, Sosibiosnak felbujtogatására meggyilkolták 220-ban. Szép hajáról az északi égen egy csillagzatot neveztek el (Bereniké fürtjei). BT: Ptolemaiosz Eurgetész, III. hozzátartozói Ptolemaiosz Piladelphosz, II. hozzátartozói RT: Bereniké fürtjei BERLINI PAPIRUSZ (3024) SN: Egy férfinak a bával folytatott beszélgetését rögzíti. BT: papiruszok BERLINI PAPIRUSZ (10236d) SN: Ez említi egy északi uaretnek olyan birtokát, amely Szehemszenuszert (II. Szeszósztrisz piramisvárosa) területén belül helyezkedett el BT: papiruszok RT: északi uaret BERENIKÉ FÜRTJEI UF: Coma Berenices Haar der Berenike, Das (ném.) SN: III. Ptolemaiosz Euergetész egyiptomi király nejének, I. Berenikének hajfürtjeiről elnevezett csillagkép az északi égen. Negyedrendű csillagoknál kisebb, 70, szabad szemmel látható csillagból áll Konón csillagász adta e nevet, mely már-már feledésbe ment és Tycho Brahe elevenítette fel. BT: csillagképek RT: Bereniké,

I. (–ie 220) BERLIN PAPIRUSZ (12412) SN: A 19. dinasztiából származik BT: dinasztia, 19. papiruszai BERLINI PAPIRUSZ (P 5025) SN: I.sz 4–5 századi görög nyelvű papirusz, amelyben leírták, hogyan képzelték el ebben az időben a segítő szellem elnyerését BT: papiruszok BERENIKÉ, KLEOPÁTRA SN: IX. Ptolemaiosz Szótér lánya, aki ie 80-ban Sulla, a római diktátor nyomására feleségül ment unokaöccséhez, XI. Ptolemaiosz Alexanderhez, aki mivel túl öregnek találta hitvesét és egyedül akart kormányozni, megölette BT: Ptolemaiosz Alexander, XI. hozzátartozói Ptolemaiosz Szótér, IX. hozzátartozói NT: Bereniké, Kleopátra hozzátartozói BERLIN MEDICAL PAPYRUS (ang.)  BERLIN PAPIRUSZ BERLIN PAPIRUSZ UF: Berlin Medical Papyrus (ang.) SN: A második leghosszabb orvosi papirusz, amely az Újbirodalom végének a korából származik. 24 hasábos BT: orvosi papiruszok BERENIKÉ, KLEOPÁTRA HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja: IX. Ptolemaiosz Szótér Anyja: IV

Kleopátra Férjei: X Ptolemaiosz Alexander majd XI Ptolemaiosz Alexander. BT: Bereniké, Kleopátra NT: Kleopátra, IV. Ptolemaiosz Alexander, X. (ie 107–88) BERSA, ELUF: Berse, elBersha, el- (ang.) Deir el-Bersha (ang.) SN: Közép-Egyiptomban található. 52 BÉSZ JÓSDÁJA SN: Abüdoszban működött ez a jósda, ahol a kérdéseket általában cédulákon nyújtották be az istenségnek. BT: jósdák BT: miniyai kormányzóság BERSE, EL-  BERSA, ELBERSHA, EL- (ang.)  BERSA, EL- BETA URSAE MAJORIS  MERAK BERTHOLLET, C. L (1748–1822) SN: Francia kémikus, a hypo feltalálója. Részt vett a napóleoni hadjáratban A Nátron-tó vizének elemzésekor a só és a mészkő közti addig ismeretlen kémiai reakciókat figyelte meg. Többi tudóstársával együtt megírták a Description de l’Egypt című 9+11 kötetes könyvet. BT: napóleoni expedíció tagjai RT: Nátron-tó BETEGSÉGEK BT: disease (ang.) orvostudomány NT: adit (óei.) állkapocsbetegségek

arterioszklerózis asztma ázsiai betegség bakteriális betegségek bilharziázis bőrbetegségek diftéria fej betegségei férgesség Fröhlich szindróma fogbetegségek gyermekbénulás gyomorbetegségek hideg tűz homályos látás homok pneumoconiosis ízületi gyulladás kopt rühösség kórokozók köhögés köszvény légúti megbetegedések májzsugorodás malária migrén nőgyógyászati betegségek nyelv betegségei paradontózis parazita betegségek pestis petechiás láz púposság rák reuma skarlát szembetegségek szívbetegségek tályog tífusz törpeség trachoma trichiasis trichinosis (lat.) tuberkolózis tüdőbetegségek végbélnyílás betegségei véraláfutásos szem vérmérgezés vérvizelés vírusos betegségek RT: Smith, Grafton Elliot (1871–1937) BEÖNTÉSEK BT: gyógymódok NT: vérvizelés elleni beöntés BERGMAN, DAG BT: egyiptológusok AD: 76761.322@compuservecom BERGMAN, DIANE BT: egyiptológusok AD: bklnmus3@metgate.metroorg BERMAN,

LAWRENCE MICHAEL BT: egyiptológusok AD: berman@cma-oh.org BERTHOLLET SN: Francia kémikus, a hypo feltalálója. Részt vett a napóleoni hadjáratban A Nátron-tó vizének elemzésekor a só és a mészkő közti addig ismeretlen kémiai reakciókat figyelt meg. Többi tudós társával együtt megírták a Description de l’Egypt című 9+11 kötetes könyvet. BT: napóleoni expedíció tagjai RT: Nátron-tó BERYLL (ném.)  BERILL BES (ang.)  BÉSZ BÉSZ UF: Bes (ang.) SN: Törpeisten, aki a többi istent mulattatta, s egyben védelmezte a bűnös szellemek ellen az otthonokat és a gyermekeket. Később a művészetek, az ének, a zene és a társas örömök istenének tekintették, de a gyermekszülés és a háború istenének is tartották. Kapcsolatba hozható a szerencsével is. A Bészt ábrázoló amuletteket nagy becsben tartották Feltűnik még az ágyak háttámláján és a hüpokephalokon. Groteszk, ijesztő külseje van Nagy szakállas fejjel, vaskos

karokkal, előrelógó nyelvvel, hajlott háttal, görbe lábakkal, bokros farokkal ábrázolták, de jótékony istenség volt, eredetileg Egyiptom királyi házait védte. BT: védőistenek RT: Beszet BESZÁMOLÓ SN: A kádesi csatáról szól, valószínűleg az egyiptomi hadsereg naplója alapján készült. Több példány is ismeretes belőle. BT: Elbeszélések RT: kádesi csata (i.e 1274) BÉSZ-AMULETTEK SN: Népszerű amulett volt Bész törpe isten képmása. Bes valószínűleg idegen isten volt eredetileg, még a dinasztiák előtti időkben. Tiszteletét azonban hamar átvették az egyiptomiak. Később Horus-szal azonosították A szépség és vidámság patrónusaként, a gyerekek védelmezőjeként tisztelték Amulettje a nevetést, a jószerencsét és a boldogságot biztosította. BT: amulettek BETHELL, RICHARD (–1929) SN: Carter és Carnarvon személyi titkára volt. Keringési elégedetlenségben (más források szerint szívinfarktusban) halt meg. Amikor apja

(Lord Westbury) értesült fia halálából kivetette magát londoni lakásának 7 emeletéről BT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert munkatársai Carter, Howard munkatársai NT: Bethell, Richard hozzátartozói BESZET SN: Egyiptomi istennő, Bész női alakja. BT: istennők RT: Bész BETHELL, RICHARD HOZZÁTARTOZÓI BT: Bethell, Richard ( -1929) NT: Westbury, Lord ( -1930. feb 21) 53 BETRO, MARILINA BT: egyiptológusok AD: betro@sta.unipiit rén keresztül behatol a véráramba. Ez a bilharziázis kórokozója 2 tapadókorongja a fején és testének hátsó részén helyezkedik el Ennek az élősködőnek az elmeszesedett petéjét már a 21 dinasztiabeli Nakht 3 bebalzsamozatlan múmiájában is megtalálták BT: bilharziázis paraziták RT: Bilharz, Theodor BH (röv.)  BENI HASSZÁNI SÍROK BH2  AMENEMHET, I. SÍRJA BH3  HNUMHOTEP, II. SÍRJA BH15  BAKET, III. SÍRJA BILHARZIÁZIS UF: Schistosomiasis (lat.) Bilharziose (ném.) bilharziózis

SN: A fertőzés a bőrön keresztül történhet vagy fertőzött víz ivásánál a nyálkahártyán keresztül. Kórokozója a Schistosoma haematobium (bilharzia). Alkalomadtán allergiás tünetet is kiválthat A fertőzés tünetei: vérszegénység, étvágytalanság, csökkent ellenállóképesség más betegségek iránt. BT: parazita betegségek NT: bilharzia RT: Bilharz, Theodor 1 BH17  KHETI SÍRJA 1 BI (óei.)  MADARAK 2 BI (ÓEI.)  BÁ (óei) BIA EN PET (óei.)  METEORVASAK BIANCHI, ALBERTO (1920. szep 6–) SN: Uruguayban, azon belül Montevideoban született egyiptológus, az Uruguayan Institute of Egyptology munkatársa. BT: uruguayi egyiptológusok NT: Bianchi, Alberto művei AD: www.geocitiescom/Paris/Musee/4057 BILHARZIOSE (ném.)  BILHARZIÁZIS BIANCHI, ROBERT S. BT: egyiptológusok AD: drbob04@ibm.net BILHARZIÓZIS  BILHARZIÁZIS BILHARZ, THEODOR ( -1962.) SN: Kenzingenből származott. 18 évesen Freiburgba utazott, hogy orvostudományt,

zoológiát, irodalomtörténetet, régészetet és antik művészettörténetet tanuljon. Két év után Tünbingenbe ment, hogy megszerezze az orvosi doktorátusát. Egy díjnyertes munkájával államvizsgája után megkapta a doktori címét. Wilhelm Griesinger belgyógyász magával vitte asszisztensként az egyiptomi alkirály udvarába, ahol Bilharz nemsokára átvette háziorvosi helyét. Közben Bilharz részt vett ásatásokon, ahol széleskörű szakmai ismeretei és jó nyelvtudása miatt szívesen látták Később múmiakutatásokat végzett, majd felfedezte egy régóta honos trópusi betegségnek a kórokozóját A betegséget róla nevezték el bilharziázisnak 1858-tól az Egyptian Society alelnöke volt. RT: bilharzia bilharziázis BIBAN EL-HARIM (ar.)  KIRÁLYNÉK VÖLGYE BIBAN EL-SULTANAT (ar.)  KIRÁLYNÉK VÖLGYE BIBAN EL MOLUK (ar.)  KIRÁLYOK VÖLGYE BIBAN EL MULUK (ar.)  KIRÁLYOK VÖLGYE BIBLIOTHECA ALEXANDRINA KÖNYVTÁR, I. (ang.) 

ALEXANDRIAI BICHERIS (GÖR., HOL)  BAKARE (ANG) (IE 2546–2539) (I.E 2539–2532) BICKEL, SUSANNE BT: egyiptológusok AD: sbickel@ifao.egnetnet BIENKOWSKI, PIOTR BT: egyiptológusok AD: 100731.566@compuservecom BILITERÁLIS JELEK UF: kéthangzós fonogramok SN: Két betűből álló jelek kombinációja. BT: fonogramok NT: mn pr RT: ideogramok triliterális jelek uniliterális jelek BIERBRIER, MORRIS BT: egyiptológusok AD: mbierbrier@british-museum.acuk BIESBROEK, ALEXANDER BT: egyiptológusok AD: biesbroek@www.ccernl BIGEH  SZENOM BIKA-ISTENEK BT: állatalakú istenek NT: Ápisz BILOLO, MUBABINGE BT: egyiptológusok AD: bilolodr@writeme.com african.univstudies@t-onlinede BIKÁK BT: szent állatok NT: Ápisz-bikák Buchis (ang.) Mnevisz BINT-ANATH SN: II. Ramszesz lánya, akit később elvett feleségül BT: Ízisz-Noferet hozzátartozói Ramszesz, II. hozzátartozói BIKASÍROK BT: állatsírok NT: Ápisz-bikák sírjai Mnevisz-bikák sírjai BIORITMIKA SN: Egy

Újbirodalom idejéből származó papirusz tanúsága szerint már tanították ezt a tudományágat. BT: tudományok BILDHAUER (NÉM.)  SZOBRÁSZOK BIPHURIA (het.)  TUTANKHAMON BILHARZIA UF: Schistosoma haematobium (lat.) SN: 6-20 mm hosszú és 1-2 mm széles kétnemű szubtrópusi szívóféreg, amely a Nílus iszapjában él. Teljes életciklusához két különböző gazdaszervezetre van szüksége, a Bulinus nembe tartozó vízicsigára és az emberre. A fertőzés tulajdonképpen úgy történik, hogy a vízicsiga szervezetét elhagyja a féreg, és a Nílus vizében szabadon úszik. Itt kerül kontaktusba az emberrel, amelynek ép bő- BÍRA, 42 SN: Mindegyik a 42 lehetséges bűn egyikét képviselte. A halott feladata volt bebizonyítani, hogy egyiket sem követte el. Ha ez sikerült, abban az esetben a 42 démon közül egy sem támadta meg. A szív megmérettetésénél is jelen voltak. BT: bírók NT: Anubisz Árnyékfaló 54 BIR MINAYHI SZIKLARAJZOK SN:

Néhány rajzon az emberek – a vadász, a pásztor vagy a lovas – az állatokkal együtt láthatók. A felsorolás az előfordulási sorrendnek felel meg Történetileg értelmezhető ábrák is akadnak az anyagban Khephrén fáraó, a második hatalmas gízai piramis építtetője, a 4 dinasztia negyedik királya Hórusz nevével és az uralkodói névvel jelenik meg egy korábbi, késő neolitikus sziklarajzmező mellé vésve. Hórusz nevét egy palotahomlokzatra emlékeztető építmény felső táblájába karcolták Az uralkodói név, azaz a király trónra lépésekor felvett programszerű név az alatta látható, vízszintes kartusba került. A bir minayhi expedíció sokkal több feliratot talált, mint amennyit Green 1909-ben közölt. A feliratok az Óbirodalomban Sznofru fáraóéival kezdődnek. Kőzetmintákat is vettek, elsősorban a feliratos és rajzos mezőkből Ezeket Dr Budai György, az ELTE Ásványtani Tanszéke vezető egyetemi tanára gránitként,

illetve a gránit különféle változataiként határozta meg. BT: sziklarajzok Tűzhányó Vérszívó RT: bírák terme Duat1 szív megmérettetése BÍRÁK TERME UF: Hall of the Two Truths (ang.) Judgement Hall (ang.) RT: Bíra, 42 Szív megmérettetése BIRCH, SAMUEL (1813. nov 3–1885 dec 27) SN: Londonban született és halt meg. Számos éven keresztül volt a British Múzeum tulajdonosa, és felelős az egyiptomi kollekció katalógusáért és rendszerezéséért. A hüpokephal-kutatásnak az ő tanulmánya adott igazi lendületet. Mint egyiptológus, részt vett Bunsennek Egyiptomról szóló munkája megírásában Papirológusként tartják számon BT: angol egyiptológusok papirológusok NT: Birch, Samuel művei RT: British Múzeum (An.) BÍRÓK SN: Bíró csak a fáraó kegyelméből lehetett valaki. BT: igazságszolgáltatás tisztségviselők NT: legfőbb bírók BIRCH, SAMUEL MŰVEI BT: Birch, Samuel (1813. nov 3 – 1885 dec 27) NT: An introduction of the study

of hieroglyphics (1857) Description of the papyrus of Nash-Khem (1863) Manners and customs of the Ancient Egyptians, The records of the past of Egypt and Assyr, The (1889) BIRSALMA BT: almafélék BIRTH HOUSE (ang.)  MAMMISZIK BIRKET EL-KERUN (ar.)  BIRKET EL-QARUN (ar) BIRTOKLEVELEK BT: levelek NT: imit-per (óei.) BIRKET EL-QARUN (ar.) UF: Birket el-Kerun SN: A Fajjum nyugati részét az 50 km hosszú, 7-8 km széles és mintegy 10 m mély Birket el-Qarun nevű tó foglalja el. BT: tavak BIRTOKOK BT: települések NT: alapítványbirtokok szolgálati birtokok BIR UMM FAWAKHIR SN: Egy chicagói kutatócsoport tárta fel a közelmúltban. A kora bizánci korra datálható, Bir Minayhtól 50 km-re északra található. BT: települések BIRKET HABU (ang.) BT: mesterséges kikötők Nyugat-Théba BIRKÓZÁS BT: játékok BISSING, FRIEDRICH WILHELM VON (1873–1956) BT: német egyiptológusok BIR MINAYH SN: A Nílus völgyétől 100 km-re fekszik a keleti sziklás

sivatagban. A Nílus-völgytől e vidék lassan emelkedik és a Vörös-tenger előtt helyenként eléri a 2000 m magasságot is. Itt az emberi jelenlét 5000 éves története követhető nyomon viszonylag érintetlen körülmények között. BT: települések RT: bir minayhi expedíció (1998–2000) Green, Frederick William (1869–1949) BISSON DE LA ROQUE, FERNAND (1885–1958) SN: 1922 és 1924 között Abu Roas északi részén 5. és 6 dinasztiabeli masztabákat ásatott ki BT: francia egyiptológusok francia régészek NT: Bisson de la Roque, Fernand művei BISSON DE LA ROQUE, FERNAND MŰVEI BT: Bisson de la Roque, Fernand (1885–1958) NT: Rapport sur les fouilles de Médamoud (1927) BIR MINAYHI EXPEDÍCIÓ (1998–2000) SN: A 3-szori expedíciót Luft Ulrich vezette az ELTE Egyiptológiai Tanszékének megbízásával. A 2000 évi expedíció résztvevői: Almásy Adrienn, Farkas Attila Márton, Furka Ildikó, Horváth Zoltán, Lassányi Gábor, vendégként pedig Danyi

József és Rajna András. 2000 évi kutatásaikat a Kutatási és Fejlesztési Alap valamint az OTKA támogatta. Rengeteg főző- és tárolóedény-töredéket, számos sziklarajzot, hieroglifát, egy romterületet és egy núbiai temetőt találtak itt. A felszíni kerámiát a 3000 m2nyi településen belül gyűjtötték össze Az egyik szelvényről 727, a másikról 582 beazonosítható főző- és tárolóedény töredéket szedtek fel A leletek alapján kora bizáncinak keltezték a települést. A legrégebbi rajzok több, mint 5000 évesek, a legfiatalabbak i.u 7 században készültek Bir Minayhban az emberi lét nyomai legalább 6000 éven át nyomon követhetők BT: expedíciók RT: Bir Minayh bir minayhi sziklarajzok BITNOFRU SN: I. Tuthmózisz lánya, Hatsepszut testvére sokat betegeskedett, nem élt sokáig BT: hercegnők Tuthmózisz, I. hozzátartozói BIZÁNCI KOR (395–640) BT: korszakok BLACKMAN, AYLWARD MANLEY (1883–1956) SN: Kiterjedt munkálatokat végzett

Núbiában. Számos régészeti és közép-egyiptomi szövegről szóló cikk szerzője volt. BT: angol egyiptológusok BLEIBERG, EDWARD BT: egyiptológusok NT: Bleiberg, Edward művei BLEIBERG, EDWARD MŰVEI BT: Bleiberg, Edward NT: Official Gift in Ancient Egypt, The (1996) 55 BLOKKSZOBROK  KOCKASZOBROK SN: A 24. dinasztia 2 uralkodója Törvényhozóként tisztelte a későbbi hagyomány. BT: dinasztia, 24. (ie 725–715) fáraók BLUMENTHAL, ELKE BT: német egyiptológusok SN: Lipcsei egyiptológus professzor. NT: Blumenthal, Elke művei AD: Kommandant-Prendel-Allee 107, 04299 Leipzig Tel., fax: (0341) 878 06 20, Munkahelyi tel: (0341) 973 70 10, Munkahelyi fax (0341) 973 70 29 E-mail: egypt@rz.uni-leipzigde BOLDOG LELKEK FÖLDJE  IALU MEZEI BOLDOGOK BIRODALMA UF: Sekhet hetepet BT: túlvilági helyek BOLDOGSÁG VIDÉKE SN: A Gebel el-Bersai nekropolisz az egyetlen, ahol a koporsók alján megtalálható ez a szöveg. BT: halotti irodalom könyvek RT: Halottak

Könyve BLUMENTHAL, ELKE MŰVEI BT: Blumenthal, Elke NT: Biblische Weihnachtsgeschichte und das Alte Ägypten, Die Leipziger Grabdenkmal im Ägyptischen Stil Und die Anfänge der Ägyptologie In Deutschland, Ein BOLOGNAI ARCHEOLÓGIAI MÚZEUM (Ol.) UF: Archeological Museum of Bologna (ang.) Museo Civico Archeologico di Bologna (ol.) BT: Múzeumok BM10474 SN: A British Múzeum egy kézirata, amely Amenemope5 intelmeit tartalmazza majdnem teljes formában. BT: Amenemope5 intelmei BOLSHAKOV, ANDREY O. BT: egyiptológusok AD: imhotep@boshakov.spbru BNON (ang.)  SESI BOCHI, PATRICIA A. BT: egyiptológusok AD: pbochi@compuserve.com BOLYGÓK BT: csillagászat NT: Föld Merkúr BOCHORIS (fr.)  BOKKHÓRISZ (ie 720–715) (ie 719–714) (i.e 717–712) BONAPARTE NAPÓLEON (1769–1821) UF: Napoleon (ang.) SN: Francia hódító, aki útjára bocsátott egy új tudományt, az egyiptológiát. BT: hódítók NT: Bonaparte Napóleon hozzátartozói Bonaparte Napóleon étkészlete RT:

Egyiptomi Intézet napóleoni expedíció (1798. júl 1–1802 szept) BOCCHORIS (fr.)  BOKKHÓRISZ (ie 720–715) (ie 719– 714) (i.e 717–712) BOELAK MUSEUM  BULAQ MÚZEUM (Eg.) BOHAC, KENNETH BT: egyiptológusok AD: Bohac@cma-oh.org BOHLEKE, BRIANT BT: egyiptológusok AD: b.bohleke@yaleedu BONAPARTE NAPÓLEON ASZTALDÍSZE SN: Az asztaldíszt Le Peyre készítette, az előkészület alatt álló Egyiptom leírása alapján. Ez az egyedülálló 6,64m×0,76m nagyságú műalkotás Sevres-i porcelánból készült. Az asztaldísz egy makett volt, amelyet az egyiptomi helyekről való épületek alkottak Megtalálható volt benne a Philaei templom négy obeliszkkel szegélyezett pavilonja, Denderah és Edfu templomai. BT: Bonaparte Napóleon étkészlete RT: Le Peyre BOGAZKÖY SN: A hettita birodalom egykori fővárosa ezen város környékén feküdt, amely ma Törökországban található. BT: Hettita Birodalom RT: Bogazköyi irattár Hattusas BOGAZKÖYI IRATTÁR SN: Itt

található II. Ramszesz III Hattusilishez írott ékírásos levele. BT: levéltárak RT: Ramszesz, II. levele III Hattusilishez BONAPARTE NAPÓLEON DESSZERTES KÉSZLETE SN: Denon tervezte meg. BT: Bonaparte Napóleon étkészlete BONAPARTE NAPÓLEON ÉTKÉSZLETE SN: Denon tervezte meg. Az étkészlet készítésének munkálatai 1805-ben indultak meg Denon személyesen választotta ki a díszítésként szolgáló témákat és mintákat, részint a saját Utazás Felső- és Alsó-Egyiptomban című munkájából merítve ihletett, részint a készülőben lévő Egyiptom leírása lapjaiból. Az étkészlet 72 gyönyörű kék csipkeszegélyű tányérból állt, amelyet Alexandre Brongniart arannyal futtatott egyiptomi motívumokkal díszített. Az aljukat szürkével festett Egyiptomból származó jelenetek és tájképek borították A készlethez tartozott továbbá négy egyiptomi alakú cukortartó, két jégtartó mozsár, két pálmakosár, és két másik kosár,

amelyeknek lótusz formájuk volt, a gyümölcsös tál, amely 12 állatövi jeggyel volt díszítve, két oroszlán karom alakú lekvártartó, egy csodálatos tányér, melyre egyiptomi földgömbábrázolást festettek, ezen kívül egy teás- és egy kávéskészlet, mindkettő harminchat darabból állt, és mindkettőt egyiptomi motívumok díszítették. Az étkészlethez tartozott még egy asztaldísz, amelyet az asztal közepén szoktak elhelyezni 1807-ben a csodálatos étkészletet diplomáciai ajándékként I Sándor cárnak ajándékozta Napóleon BT: Bonaparte Napóleon BOHAIRIC (ang.)  BOHAIRI DIALEKTUS BOHAIRI DIALEKTUS UF: Bohairic (ang.) Memphitic (ang.) SN: A felső-Nílus delta nyelve volt, főleg a kopt templomokban terjedt el. Memphisz környékén használták BT: kopt nyelv RT: Memphisz BOKALÁNCOK UF: bokaperecek BT: ékszerek NT: Mereret bokalánca BOKAPERECEK  BOKALÁNCOK BOKHÓRISZ  BOKKHÓRISZ (i.e 720–715) (ie 719–714) (i.e 717–712)

BOKKHÓRISZ (i.e 720–715) (ie 719–714) (ie 717–712) UF: Bakenrenef (ang., fr) Bocchoris (fr.) Bochoris (fr.) Bokhórisz Wahkare Bakenranef 56 Megjegyzés [TM15]: Ez = a Boldogok Birodalmával? léstelennek találták a túl sok szőrt. A férfiak bronz, vagy réz borotvát használtak, és hivatásos vándorborbélyok tevékenykedtek. BT: szépségápolás NT: Bonaparte Napóleon asztaldísze Bonaparte Napóleon desszertes készlete Bonaparte Napóleon tányérja Bonaparte Napóleon teáskészlete RT: Denon, Dominique Vivant (1747–1825) BORSMENTA UF: angol menta borsos menta Mentha piperita (lat.) mitchem menta SN: Használták az egyiptomiak is. A lakomákat 1–2 mentalevél elrágásával fejezték be, hogy megelőzzék az emésztési panaszokat. BT: növények BONAPARTE NAPÓLEON HOZZÁTARTOZÓI SN: Fia: Sasfiók BT: Bonaparte Napóleon NT: Sasfiók BONAPARTE NAPÓLEON TÁNYÉRJA SN: A Sevres-i királyi porcelán manufaktúrától rendelte az egyiptomi hadjárata

emlékére. A tányér Fajjúmot ábrázolja Jacques François Joseph Swebach műve Ma a Fontaine-bleau kastélyban található. BT: Bonaparte Napóleon étkészlete BORSOS MENTA  BORSMENTA BOSTON MUSEUM (ang.)  BOSZTONI SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM (USA) BONAPARTE NAPÓLEON TEÁSKÉSZLETE (L) SN: 1810-ben készítette a Servesi porcelán manufaktúra egyiptomi elemekkel. BT: Bonaparte Napóleon étkészlete BOSWELLIA CARTERII (lat.) TÖMJÉNFÁK BOSZTONI SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM (USA) UF: Boston Museum (ang.) Museum of Fine Arts (USA) MFA (röv.) SN: Itt található a G 50 D abüdoszi hüpokephal a 02.766 leltári számmal William Stevenson Smith felügyelőként dolgozott itt. BT: múzeumok RT: Smith, William Stevenson (1907–1969) BONCOLÓK SN: A boncoló vágta fel a hasfalat a kovakő késével. Ekkor ő elfutott, a jelenlévők pedig követve őt kövekkel dobálták meg és átkokat szórtak rá. BT: mumifikálók BONU  BENU (óei.) BOOK OF CAVERNS (ang.) 

BARLANGOK KÖNYVE BOTOZÁS BT: büntetések BOOK OF GATES (ang.)  KAPUK KÖNYVE BOOK OF THE DEAD (ang.)  HALOTTAK KÖNYVE BOOK OF THE HEAVENS (ang.)  ÉGBOLT KÖNYVE BOTTA, ALEJANDRO FELIX BT: egyiptológusok AD: clopezru@midway.uchicagoedu BOOK OF THE NIGHT (ang.)  ÉJSZAKA KÖNYVE BOULAK MUSEUM  BULAQ MÚZEUM (Eg.) BOOK OF THE SECRET CHAMBER (ang.)  AMDUAT KÖNYVE BOURRIAU, JANINE BT: egyiptológusok AD: jdb29@cam.acuk BOOK OF THE EARTH (ang.)  FÖLD KÖNYVE BOOK OF TWO WAYS (ang.)  KÉT ÚT KÖNYVE 1 BOUTO  UADZSET BOR 1 2 BOUTO  BUTÓ SN: Az egyiptomiak is ismerték a bort. A bort szőlőből készítették, nádszállal itták A Nílus deltájában már az óbirodalom idején nagy szőlőföldek terültek el, s a krónikások szerint különleges eljárásokkal akár 200 évig is tárolhatták boraikat. Az italt isteneknek áldozták, illetve a fáraók, papok és hivatalnokok ihattak belőle. BT: italok NT: fehérbor gránátalmabor

BOVOT, JEAN-LUC BT: egyiptológusok AD: bovot@louvre.fr BÖLCSEK NT: Héliopoliszi Testvériség BŐR BT: anatómia NT: állatbőr múmiák bőre RT: cserzés BORCHARDT, LUDWIG (1863.okt5–1938) SN: A kairói német egyiptomi történelmi intézet igazgatójaként dolgozott. Ásatott Abu Gorábban és Abu Szírben Termékeny tudós, a Swiss Institute alapítója. BT: egyiptológusok NT: Borchardt, Ludwig művei BŐRBETEGSÉGEK BT: betegségek NT: gennyedző bőrbetegségek hámló bőrbetegségek irritatív bőrbetegségek RT: bőr Ebers-papirusz 90-95. sora Ebers papirusz 104-118. sora Ebers-papirusz 708-721. sora BORCHARDT, LUDWIG MŰVEI BT: Borchardt, Ludwig (1863.okt5–1938) NT: Nefret-ete (1923) Piramiden, Die (1911) BORJÚCSONKOLÁS SN: Ez a szörnyű szokás a halotti szertartás része volt. Mialatt a gyászolók búcsút vettek a múmiától, egy élő borjúnak tőből levágták a mellső lábát Ezt a tisztázatlan jelentőségű szokást falfestményekről ismerjük

BT: halotti szertartások BŐRSISAKOK SN: A hadsereg tisztjei viseltek ilyen sisakokat. BT: sisakok BŐRTEGEZEK SN: Ebben vitték a nyilakat a harci mezőre. BT: tegezek BORLA, MATILDE BT: egyiptológusok AD: mathilda@tin.it BÖRTÖNÖK BT: építmények NT: Amon templom börtöne BOROTVÁLKOZÁS SN: A borotválkozás szokását – sőt, egyéb, a férfiakat érintő szőrtelenítő eljárásokat – Nagy Sándor makedón birodalma idején kezdték alkalmazni a hadseregben, mert íz- BRANCAGLION, ANTONION JR. BT: egyiptológusok 57 BRITISH MÚZEUM (An.) (1753–) UF: British Museum (ang.) Museu Britanico SN: 1753-ban alapították Londonban. Világhírű kollekciót tartalmaz. A múzeum 5,4 hektárnyi területet foglal el Egyiptomi tárlatának alapját Salt és Belzoni gyűjteményének darabjai alkották. Itt tekinthető meg pl a Rozetti kő is vagy Amenemope5 intelmei (BM10474).majdnem teljes formában. Évente 5,9 millió látogatója van (2001es adat) Nyitva H-Szo:

10–17, V: 14:30–18 BT: múzeumok RT: Shorter, Alan Wynn (1905–1938) Vadász tábla AD: egypt@british-museum.acuk www.britishmuseumacuk Greet Russel Street (metró: Russel Square/Holborn/Tottenham Court Road) AD: anubis@usp.br BRAND, PETER BT: egyiptológusok AD: pbrand@chass.utorontoca BREASTED, CHARLES SN: J. H Breasted fia volt BT: Breasted, James Henry hozzátartozói BREASTED, JAMES HENRY (1865. aug 27-1935 dec 2) SN: Chicagoi egyiptológus, archeológus, filológus, történész és pecsétszakértő, a Chicagoi Egyetem (University of Chicago) Keleti Intézetének (Oriental Institute) igazgatója. Rockfordban született, New York Cityben halt meg Egy egyiptomi expedíció során valamitől megbénult. 1899-ben olyan megbízást kapott a berlini Királyi Akadémiától, hogy egy készülő nagy egyiptomi skót számára készítsen másolatokat egyiptomi feliratokról. 1905-ben érkezett első ízben Egyiptomba. Expedíciójuk Kairóba, Luxorba, Asszuánba, majd Etiópiába

ment. Visszafelé tartva Breasted megállt Luxorban. Carter épp akkor fedezte fel Tutankhamon sírját Látni kívánta Bár nagyon megbetegedett, egy szája és orra elé tartott vászonkendővel minden nap kiment a Királyok Völgyébe. Közben fáradhatatlanul dolgozott a sebészi tárgyú Edwin Smith papirusz fordításán és már egy újabb expedíció terveit szövögette. Az Edwin Smith papiruszt 1930-ban publikálta BT: amerikai egyiptológusok Carter, Howard munkatársai régészek NT: Breasted, James Henry hozzátartozói Breasted, James Henry művei BROCK, EDWIN BT: egyiptológusok AD: ecb@internetegypt.com BRTOCK, LYLA PINCH BT: egyiptológusok AD: ecb@internetegypt.com BRONZEDÉNYEK BT: edények NT: szent vödör BRONZFEGYVEREK SN: Ezek a fegyverek megbízhatóbbnak bizonyultak az ónréz ötvözetből készültekkel szemben fejlettebb ellenséggel találkozva. BT: fegyverek BREASTED, JAMES HENRY HOZZÁTARTOZÓI BT: Breasted, James Henry (1865.aug27–1935dec2) NT:

Breasted, Charles Hart, Imogen BRONZ HÜPOKEPHALOK BT: hüpokephalok NT: G 50 B (10691) G 50 C (37330) G 50 D (02.766) BREASTED, JAMES HENRY MŰVEI BT: Breasted, James Henry (1865.aug27–1935dec2) NT: Ancient Records of Egypt (1962) BRONZSZOBRÁSZAT SN: A szaiszi korban lendült fel igazán. BT: szobrászat RT: bronzszobrok BRECCIA II. 212 SZ TERRAKOTTÁJA SN: I.e 1 sz végén készülhetett BT: terrakották BRONZSZOBROK BT: szobrok NT: Anubisz bronzszobra (L) Hadrianus fejszobra hamisított bronzszobrok Louvrei Básztet szobor Ozirisz bronzszobra (E. 197) BRECCIA VÁZÁK SN: A breccia nevű foltos kőből faragták ki kovakő és rézszerszámok segítségével. Felületét kvarchomokkal csiszolták simára BT: kővázák BRESCIANI, EDDA BT: egyiptológusok AD: bresciani@sta.unipiit BROOKLYNI KÍGYÁSZATI PAPIRUSZ BT: papiruszok BRETTSPIEL (ném.)  TÁBLAJÁTÉKOK BROOKLYN MUSEUM (ang.)  BROOKLYN MÚZEUM BRICK EDIFICE (ang.)  TÉGLAÉPÍTMÉNYEK BROOKLYN MÚZEUM

(USA) UF: Brooklyn Museum (ang.) SN: New Yorkban található. BT: múzeumok NT: Wilbour Egyiptológiai Könyvtár AD: bklnmus3@metgate.metroorg BRIER, BOB SN: Feltevése szerint Tutankhamon fáraót meggyilkolták. Ezt azon röntgenfelvételekből állapította meg, amelyeket még 1969-ben végeztek brit tudósok. Erről a feltevéséről könyvet is írt The Murder of Tutankhamen címmel. 20 éve tanít egyiptológiát a Long Island University-n. Kísérletezett a holttestek mumifikálásával, az óegyiptomi módszereket követve s az eredmény meglepően jó lett. BT: amerikai egyiptológusok NT: Brier, Bob művei BROVARSKI, EDWARD BT: egyiptológusok AD: eb@world.stdcom BROZE, MICHELE BT: egyiptológusok AD: phtalon@resul.ulbacbe BRIER, BOB MŰVEI BT: Brier, Bob NT: Murder of Tutankhamen, The (1998) Mordfall Tutanchamun, Der (2000) BRUCE, JAMES (1730–1794) SN: James Bruce Kinnairdben (Skócia) született. 1768-ban látogatott Luxorba és a Királyok Völgyébe. III Ramszesz

sírban rászánt egy délutánt arra, hogy lerajzoljon néhány kitűnő állapotban megmaradt falfestményt. Ez tette őt híressé. Ezek a rajzok pontatlanok és erősen stilizáltak voltak, mint pl a hárfást ábrázoló kép, mégis BRIT EGYIPTOLÓGUSOK  ANGOL EGYIPTOLÓGUSOK BRITISH MUSEUM (ang.)  BRITISH MÚZEUM (An) 58 BUBASZTISZ UF: Bubastis (ang.) Bubaszti Per-Bastet (óei.) Per-Baszt (óei.) Phibeszet (bib.) Pubaszti (ko.) Tell Basta (ar.) Tell-Busztuh (ar.) Zagazig (ar.) SN: A 22. dinasztia székhelye volt Romjain épült a mai TellBusztuh falu, mai nevén Zagazig A 4 dinasztiától egészen a római korig fontos szerepű város volt és a 18 alsó-egyiptomi nomosz központja BT: városok RT: alsó-egyiptomi nomosz, 18. bubasztiszi istenek James Bruce után kapta III. Ramszesz sírja a „Bruce-sír” nevet. BT: Egyiptom-utazók felfedezők RT: Ramszesz, III. sírja BRUCE-SÍR  RAMSZESZ, III. SÍRJA BRUCHEION  ALEXANDRIAI KÖNYVTÁR, I. BRUCHEUM (ang.)

 ALEXANDRIAI KÖNYVTÁR, I BRUGSCH, EMILE CHARLES ADALBERT  BRUGSCH, ÉMILE CHARLES ALBERT (1842.feb24–1930jan14) BRUGSCH, ÉMILE CHARLES ALBERT (1842.feb24– 1930.jan14) UF: Brugsch, Emile Charles Adalbert SN: Heinrich Ferdinand Karl Brugsch fivére. A Khedive’s School of Egyptology-ban dolgozott 1870–1879 között. Később Mariette helyettesévé vált, és a Bulaq Múzeumban konzervátor asszisztens lett. Mariette szolgálatában később Szakkarában dolgozott, ahol 1881-ben piramisszövegeket fedezett fel. Ugyanebben az évben Deir elBahari megtisztításáért volt felelős BT: német egyiptológusok BUBASZTISZI ISTENEK BT: helyi istenek NT: Básztet BUCHER, PAUL SN: Francia egyiptológus, aki III. Tuthmózisz és II. Amenhotep sírjának falain található szövegeket másolta le, majd publikálta BT: francia egyiptológusok BRUGSCH, HEINRICH FERDINAND KARL (1827. feb 18 – 1894. szept 9) SN: Német filológus és egyiptológus. Berlinben született Ernest

Wilhelm Brugsch és Dorothea Schramm fiaként és Charlottenburgban halt meg. Apja őrmester volt, emiatt komplexusai voltak. 16 évesen képes volt elolvasni a démotikus írást. Testvére Émile Charles Albert Brugsch Deir el Bahariban Hatsepszut halotti templomának közelében megtalálta III. Tuthmózisz, I Amenhotep, Amózisz és I. Széthinek és II Ramszesznek felbecsülhetetlen értékű koporsóját és múmiáját A Kairói egyiptológiai iskolának igazgatója és a Göttingeni Egyetem professzora volt BT: német egyiptológusok régészek BUCHIS SN: Hermonthisz szent bikája. BT: bikák RT: Bucheum BUCKLEY, STEPHEN SN: Az angliai Chesire-ben született. A Bristoli Egyetem kutatója, aki Richard Eversheddel együtt tömegspektroszkópiás és gázkromatográfiás vizsgálatokkal derítette ki, milyen alapanyagokat használtak a mumifikáció során. 25 múmiát vizsgált meg, amelyek kora ie 2600 és i.u 395 közötti időszakra tehető Mindegyikből csak egy egészen

apró, 0,1 mg-os mintára volt szükség a vizsgálatok elvégzéséhez. Kutatásait az 1990-es évek elején kezdte, majd ötleteivel Richard Evershedet kereste fel a Bristoli Egyetemen, ahol 1996-ban végül is PhD-t szerzett. 1993 óta egy egyiptomi sír ásatásán dolgozik a Királyok Völgyében BT: múmiavizsgálók AD: S.ABuckley@bristolacuk , sabuckley@totalisecouk 3 St Mary’s Close, Appleton, Warrington, Chesire, WA45DD, UK. BRUKHION SN: Alexandria városközpontját nevezték így. BT: Alexandria BRUNTON, PAUL SN: Angol India és Afrika-kutató. Egy éjszakára bezáratta magát a Kheopsz piramis alatti sírkamrába. Brunton kis híján megőrült. Tudathasadásos állapotba került, víziói támadtak saját haláláról. Másnap reggel teljes közömbösség uralkodott el rajta BT: Egyiptom-utazók kutatók NT: Brunton, Paul művei BUDGE, ERNEST ALFRED THOMPSON WALLIS (1857–1934) SN: Több éven keresztül volt a British Múzeum tulajdonosa. Talán a legtermékenyebb

írója volt az egyiptológia tudományának. Számos munkáját még mindig kiadják, bár gyakran pontatlanok a dátumai. BT: angol egyiptológusok NT: Budge, Ernest Alfred Thompson Wallis művei RT: British Múzeum (An.) Amenemope5 intelmei BRUNTON, PAUL MŰVEI BT: Brunton, Paul NT: Search in Secret Egypt (1984) BRUSSELS MUSEUM  BRÜSSZELI MÚZEUM BRUYERE, B. SN: Évtizedeken át tartó ásatása hozta felszínre a deir elmedinei munkástelepet. BT: régészek BUDGE, ERNEST ALFRED THOMPSON WALLIS MŰVEI BT: Budge, Ernest Alfred Thompson Wallis (1857–1934) NT: Egyptian Magic (1899) Mummy, The (1893, 1989) Osiris and the Egyptian Resurrection (1973, 1988) BRÜSSZELI MÚZEUM SN: Itt található egy kis faszobor, amelyen a tuberkolózis jegyeit viseli. UF: Brussels Museum BT: múzeumok 5 BUDGE PAPYRUS  AMENEMOPE INTELMEI BÚGÓCSIGÁK SN: Fából vagy fajanszból készültek. BT: játékok BRYAN, BETSY M. SN: A baltimoori Johns Hopkins egyetem egyiptológus professzora.

BT: egyiptológusok AD: betsy.bryan@jhuedu BULAQ (ang.) SN: Kairótól északra fekvő Nílus menti kereskedelmi külváros. BT: városok BUBASTIS (ang.)  BUBASZTISZ BUBASZTI  BUBASZTISZ 59 Megjegyzés [TM16]: Meylik Brugsh csinálta mindezt? BULAQ 18. SZ PAPIRUSZ SN: Azt meséli el, hogy Szobekhotep király Thébában tartózkodott, s a királyi udvar eltartásához a karnaki Amon templomnak is hozzá kellett járulnia napi száz kenyérrel és száz korsó sörrel. BT: papiruszok RT: Meketré sírja Tutankhamon sírja BURTON, JAMES (1788–1862) SN: Brit régész. 1788-ban született Londonban James Haliburton (aki később Burtonra változtatta nevét) és Elizabeth Westly fiaként. Cambridge-ben, a Trinity College-ben tanult Feltárt két felirat nélküli sírt és MeriAtum hercegnek a sírját is 1825-ben a Nílus mentén Kairótól leutazott Abu Szimbelig Ekkor ő már eljutott II Ramszesz fiai sírlabirintusának bejáratán túl néhány méterre. Két-három

fogadott emberrel kiásatta a folyosót Egy gyertya kormával a sírkamra falára fel is írta a nevét. Valamilyen titokzatos ok miatt nem folytatta a kutatást. 1835-ben elvett feleségül egy görög rabszolgalányt Andreanat, akit előtte Egyiptomban vásárolt. Vele ment vissza Angliába. Röviddel ezután szülei kitagadták 1995 februárjában Kent Weeks és munkatársai törték át a bejárat mögött lévő falat. BT: angol egyiptológusok NT: Burton, James művei RT: Ramszesz, II. fiainak sírja BULAQ MÚZEUM (Eg.) (1858–1902) UF: Boelak Museum Boulak Museum SN: 1858-ban alapította Mariette. 1891-ben Gizehbe telepítették át, majd 1902-ben Kairóba, s ekkor a Kairói Egyiptomi Múzeum nevet kapta. Olyan felfedezések gazdagították a fiatal múzeum gyűjteményét, mint az Edfuban, Denderahban, a Luxori Amon-templomban és Abüdoszban feltárt leletek. BT: múzeumok RT: Kairói Egyiptomi Múzeum (Eg.) (1902–) BULETÉRION SN: Egy kisebb szabadtéri színház amit

valószínűleg az i.e 4 században építetek. Romjait Alexandria központjában fedezték fel. Ez az épület a városi tanács gyűléseinek a színhelye lehetett. A lengyel egyiptológusok feltáró és konzerváló munkájának köszönhetően az Alexandria legjobb állapotban megőrzött létesítménye. BT: színházak BURTON, JAMES MŰVEI BT: Burton, James (1788–1862) NT: Excerpta Hieroglyphica (1825–1828) BURTON’S TOMB „B” (ang.)  SZÉTHI, II SÍRJA BUMERÁNGOK SN: Eleinte csak vadászatra használták, majd a Ramesszida korban harci fegyverré vált. BT: fegyverek NT: elektrum bumerángok fa bumerángok BUSIRIS (ang.)  ABU SZÍR BUSZIRISZ (gör.)  ABU SZÍR BUTEHAMUN BT: írnokok 1 BUTO (ang.)  UADZSET BUNKÓK SN: Fegyverként és segédeszközként is használták. Fabunkóval verték a rézvésőt és a fa- vagy rézékeket is ezzel verték a gránitba, hogy kihasadjon az alapkőzetből BT: eszközök fegyverek NT: hajítóbunkók 1 2 BUTO

(ang.)  BUTÓ BUTÓ UF: Bouto2 Dep Dzsebaut Pauzit Pe Per-Edjo (óei.) Per-Wadjet (óei.) Tell el-Faráin (ar.) Tell el-Farein (ang., ar) SN: Alsó-Egyiptom közigazgatási fővárosa volt a Két Föld egyesítése előtt. Pe és Dep város egyesítésével jött létre Butó. BT: városok RT: butói agyagedények BURCKHARDT, JOHANN LUDWIG (1784–1817) SN: Svéd utazó, aki a „Travels in Nubia” című könyvével jelentősen hozzájárult az európaiak Egyiptommal kapcsolatos műveltségéhez. BT: Egyiptom-utazók BURGHCLERE, LADY SN: Lord Carnarvon nővére. BT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert hozzátartozói BURIAL EQUIPMENT (ang.)  HALOTTI TÁRGYAK BUTÓI AGYAGEDÉNYEK SN: Egyszerűen készülték. Az ember fogott egy agyagdarabot, letette a földre, fadarabokat nyomtak bele, majd elsimították BT: agyagedények RT: Butó BURKARD, GUENTER BT: egyiptológusok AD: Guenter.Burkard@lrzuni-muenchende BURKHARDT, ADELHEID BT: egyiptológusok AD:

burkhardt@bbaw.de BÚTOROK BT: berendezések tárgyak NT: ágyak asztalok fa bútorok fejtámaszok királyi bútorok ládák székek BURKHARDT, JOHN LEWIS SN: Svéd felfedező, aki 1813-ban tevékenykedett a Nílus nyugati partjának hegyei között. Ő talált rá ekkor újra az abu szimbeli templomokra. BT: egyiptológusok RT: abu szimbeli kis templom abu szimbeli nagy templom BURTON, HARRY (1879–1940) SN: Brit fotós, Tutankhamon és Meketré sírjának feltárásánál ő készítette a fotókat. Meketré sírjánál tükröket használva felállított egy egyedülálló rendszert, amelynek segítségével a síron kívülről a 28–30 m hosszú folyosón keresztül bevezette a napsugarat a sírba, ahová fényszóróként világított be BT: Carter, Howard munkatársai Winlock, Herbert Eustis munkatársai BUTTERWECK-ABDEL RAHIM, KIRSTEN BT: egyiptológusok AD: aegyptustvl@link.comeg BÚZAFÉLÉK UF: bedet (óei.) BT: gabonafélék 60 NT: durumbúza tönkölybúza zea

BÜNTETÉSEK BT: cselekedetek NT: botozás kivégzés RT: bűnök Utasítások Merikarénak BÚZAVIRÁG SN: Az egyiptomi királysírokban leggyakrabban megtalált növény. Bőségesen termett a Nílus és a sivatag közti keskeny, termékeny földsávon. BT: virágok BÜRÖK UF: Conium SN: Az Umbelliferae (Ernyősök) családjába tartozik, melynek 2 faja van. Szára, levele, fehér ernyős virágzata mérgező Legjellemzőbb tünetei: reszketés, émelygés, izomgyengeség, torokfájás BT: mérgező növények NT: foltos bürök BUZIRISZ  ABU SZÍR BUZOGÁNYOK SN: Bunkósbothoz hasonló eszköz a végén átlyukasztott kővagy fémfejjel. Fegyverként vagy szertartáshoz használták BT: fegyverek NT: Narmer buzogánya Skorpió, II. buzogánya BYBLOS  BÜBLOSZ BÜBLOSZ UF: Byblos Dzsubail (ar.) SN: Ma Libanon területén található a Földközi-tenger partján. Ozirisz mítosza szerint Ozirisz holttestét itt fogadta magába egy fa. RT: Ozirisz mítosza BŰNÖK SN:

Tiltva volt a hazugság, lopás, rablás, gyilkolás, fajtalankodás, házasságtörés, megfertőztetés, mértékek és súlyok megkisebbítése, a földmérőjelek megváltoztatása, a víz folyásának elvágása, a folyamon átkelés megakadályozása, a táplálék megvonása, az erőszakosság, a hirtelen harag, a fellobbanás, a csacskaság, a kotnyelesség, az önfejűség, a dölyfösség, a süketség színlelése és az igazság elől elzárkózás, könnyek fakasztása, a szolga leszólása ura előtt, az ország istenének, a fáraónak átkozása, az istentelenség, az áldozati adományok ellopása, meglopása, vagy kicserélése, szent állatok megölése, a múmiák burkolatának lefejtése és ellopása és mindenféle gonosz cselekedetek elkövetése. NT: határkő elmozdítása RT: büntetések 61 Megjegyzés [TM17]: Ez tényleg virág? a hetven napos periódust, amikor a dekán Geb házában tartózkodik, hogy megtisztuljon. BT: papiruszok C CARNARVON,

GEORGE EDWARD STANHOPE MOLYNEUX HERBERT (1866. jún 26–1923 ápr 5) (1866 jún28– 1923. ápr 6) UF: Carnarvon, Lord Herbert, George Edward Stanhope Molyneux SN: Angol egyiptológus, Highclere-ben (Anglia) 1866. jún 26-án született, meghalt egy mérges szúnyogcsípés következtében Egyiptomban 1923. ápr 5-én hajnali két óra előtt 10 perccel. A csípés testének ugyanazon a helyén volt, mint a Tutanhamon király múmiáján talált folt. Cambridge-ben tanult, elemi iskolai tanulmányait egy magántanárnál végezte, majd Etonba vezetett az útja. Cambridge-ben a Trinity College-ben kezdte egyetemi tanulmányait, ahol a lovassport terén nyújtott kiemelkedő teljesítményeivel tűnt ki, valamint egy kígyóval, amelyet egy egész szemeszteren át az íróasztalában tartott. Apja, Henry Howard Molyneux Herbert halála után 23 évesen vette át a családi vagyont. 1895 jún 26-án feleségül vette Almina Wombwellt Egy alkalommal Carnarvon Edward Trotmannal, hű

sofőrjével együtt súlyos autóbalesetet szenvedett, melynek során Carnarvon agyrázkódást szenvedett, átmenetileg elvesztette a látását. Légzési nehézségekkel küszködött, főleg a párás angliai telek idején 1903-ban első ízben töltötte a telet Egyiptomban, ahol a páratartalom szinte sosem emelkedik 40% fölé. A harmadik télen már ásatásokat végzett. Korán kezdett egyiptomi archeológiával foglalkozni. 1912-ben kutatási jogokat kap Masperotól. 1917-ben a háború miatt félbeszakadnak az ásatások 1920-ban leállították az ásatást 1922-ben Carter kijárta Carnarvonnál, hogy finanszírozzon még egy ásatási szakaszt, így november 1-én újra kezdődtek a munkák. November 4-én hajnalban az első lebontott kunyhó alatt a csapat vízhordó fiúja lépcsőfokokat talált. Alkonyatkor eljutottak az ajtóig, amely Anubisz pecsétjével volt lezárva. Ezt csak majdnem 3 héttel később ásták ki, mert megvárták Carnarvon és lánya

érkezését. Ez volt Tutankhamon sírja, amelyet hivatalosan 1923 feb 17-én nyitottak meg Halála után nem sokkal az őt ápoló nővér is meghalt. BT: amatőr egyiptológusok angol egyiptológusok Herbert, Henry George Alfred Marius Victor Francis hozzátartozói Wombwell, Almina Victoria Marie Alexandra hozzátartozói NT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert hozzátartozói Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert munkatársai Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert művei CACHE MÚMIÁJA BT: múmiák CACHETTE UF: verem SN: Rejtekhely, ahová Amon papjai rejtették el a királyi múmiákat a sírrablók és fosztogatók elől a 21. dinasztia uralma alatt. RT: Amon papjai CAESAREION SN: A templom építését Kleopátra rendelte el Antonius tiszteletére, de sosem látták a boldog szerelmesek befejezve. Az Augustus néven császárrá koronázott Octavianus saját kultuszát hirdette benne. Egy ideig keresztény templomként használták, majd

912-ben lerombolták BT: templomok CAESARION  PTOLEMAIOSZ CAESARION, XV. (ie 44–30) CAGLE, ANTHONY BT: egyiptológusok AD: acagle@u.washingtonedu CALCOEN, BRAM BT: egyiptológusok CALLENDER SN: Tutankhamon sírjától néhány km2-rel arrébb ásatott. Ő lépett be elsőként Tutankhamon sírjába Carterrel, Carnarvonnal és Carnarvon lányával. BT: egyiptológusok CALLIAUD, FRÉDÉRIC SN: Francia utazó, akit Egyiptom oázisai érdekeltek a leginkább. BT: Egyiptom-utazók CALVERLEY, AMICE MARY (1896–1959) SN: I. Széthi ünnepi templomának fotográfusa volt RT: Széthi, I. ünnepi temploma CAMBITOGLOU, ALEXANDER BT: Nicholson Museum of Antiquities munkatársai, The AD: acambito@mail.usydeduau CAMBYSES (ang., své)  KAMBÜSZÉSZ, II (ie 525–522) CAMPAGNO, MARCELO BT: egyiptológusok AD: postmast@narmer.filoubaar CAMPANA-RELIEFEK SN: A Nílus élővilágát ábrázoló reliefek. BT: reliefek CANIS MAIOR  NAGY-GÖNCÖL CANIS MAJOR  NAGY-GÖNCÖL CARNARVON, GEORGE

EDWARD STANHOPE MOLYNEUX HERBERT HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja: Henry Howard Molyneux Herbert (4. Earl of Carnarvon) Anyja: Evelyn Stanhope. Nővére Lady Burghclere. Öccse: Andrew Herbert, aki Carnarvon után néhány héttel halt meg. Felesége: Almina Victoria Marie Alexandra Wombwell. Két gyermekük született Lányuk Evelyn Leonora Almina Herbert. Fiuk: Henry George Alfred Marius Victor Francis Herbert. BT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert (1866.jún26–1924jan3) NT: Burghclere, Lady Herbert, Andrew Herbert, Evelyn Leonora Almina (1901.aug15–) Herbert, Henry George Alfred Marius Victor Francis (1898.nov7–) Herbert, Henry Howard Molyneux (1831.jún24–1890 jun. 28) Porchester, Henry George Reginald Molyneux Herbert Lord (1898–) CANNIBAL HYMN TO PHARAOH UNIS (ang.)  KANNIBÁL HIMNUSZ UNISZ FÁRAÓHOZ CANOPIC VESSELS  KANÓPUSZOK CANOPUS  KANOPOSZ CAPART, JEAN (1877–1947) SN: 1900-ban lett felügyelő-helyettes. Ezen és más okok miatt is a belga

egyiptológia alapítójának tekinthető Az egyiptomi művészetről nagyértékű cikkeket közölt. BT: belga egyiptológusok CAPODILISTA, GABRIELLE SN: Egy velencei nemesember, aki szentföldi zarándokútja során 1458-ban járt Egyiptomban. Az elsők között készített leírást a gizehi piramisokról BT: Egyiptom-utazók CARDIA (lat.)  GYOMOR CARLSBERG 1 PAPIRUSZ SN: Asztronómiai tárgyú papirusz, amely megemlíti a dekánok tíz naponként bekövetkező halálát, valamint azt 62 Stanhope, Evelyn (–1875. jan 27) Wombwell, Almina Victoria Marie Alexandra (–1929) csétlen madarat. Mivel a kobra a fáraók kígyója, az uralkodás jelképe, a munkások az esetet szerencsétlen előjelnek tekintették 1922 november 4-én Carter megtalálta az első jelet, amely Tutankhamon sírjának meglétét bizonyította. A napvilágra hozott kincsek nagy része a Kairói Egyiptomi Múzeumba került 1939-ben névtelenül, általános közöny közepette hunyt el. BT: angol

egyiptológusok régészek NT: Carter, Howard munkatársai Carter, Howard művei RT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert (1866.jún26–1924jan3) Davis, Theodor Monroe (1837–1915) Petrie, William Matthew Flinders (1853.jún3– 1942.júl28) Tutankhamon sírja CARNARVON,GEORGE EDWARD STANHOPE MOLYNEUX HERBERT MUNKATÁRSAI SN: Titkára volt Bethell. BT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert (1866. jún 26–1923 ápr 5) (1866 jún28–1923 ápr. 6) NT: Bethell, Richard (–1929) Garstin, William Trotmann, Edward CARNARVON,GEORGE EDWARD STANHOPE MOLYNEUX HERBERT MŰVEI BT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert (1866. jún 26–1924 ápr 5) NT: Five Years’ Explorations at Thebes (1912) CARNARVON, LORD  CARNARVON, GEORGE EDWARD STANHOPE MOLYNEUX HERBERT CARTER, HOWARD MUNKATÁRSAI BT: Carter, Howard (1873.máj9–1939márc2) NT: Bethell, Richard (–1929) Breasted, James Henry (1965. aug 27–1935 dec 2) Burton, Harry (1879–1940) Derry,

Douglas Hall Hauser Lafleur Lucas, Alfred Mace, Arthur Cruttenden (1874–1928) White, Evelyn CARNARVON THÉBAI ÁSATÁSAI (1906) SN: Carnarvon 1906-ban kezdett ásatni Nyugat-Thébában Sir William Garstin segítségével. Ekkor még az ásatásról nem sok fogalma volt. Seikh Abd el-Gurna tetején kapott egy területet. 6 heti ásatás jutalma mindössze egy macskamúmia volt BT: ásatások CARNEGIE MUSEUM OF NATURAL HISTORY (USA) SN: Walton Hallban található múzeum. BT: múzeumok AD: 4400 Forbes Avenue, Pittsburgh, PA 15213 CARTER, HOWARD MŰVEI BT: Carter, Howard (1873.máj9–1939márc2) NT: Tomb of Tut-Ankh-Amen, The (1923–1933) Tel. 4126223131 cmnhweb@carnegiemuseums.org CARNEOL (ném.)  KARNEOL CARTOUCHE  KARTUSOK CARNEOLUS (lat.)  KARNEOL CARUM CARVI (lat.)  KÖMÉNY CARSTENS, PATRICK BT: egyiptológusok AD: patrick.cartens2@sympaticoca CASTEL, ELISA BT: egyiptológusok AD: ecastel@arrakis.es CARTER, HOWARD (1874. máj 9–1939 márc 2) SN: Brit

régész, ő fedezte fel a legnagyobb érintetlen sírt; Tutankhamonét. Swaffhamban (Anglia) született és Londonban halt meg 1890 óta dolgozott Egyiptomban: egyiptomi pályafutását 17 évesen rajzolóként és akvarellistaként kezdte Sir Flinders Petrie mellett, de nem elégedett meg a másolói és akvarellista munkákkal, hanem rövid idő alatt megtanulta a hieroglifikus írást, és szakavatott kutató, egyiptológus lett. Kilenc éve dolgozott már Egyiptomban, mikor Gaston Maspéro, a kairói múzeum felügyelője kinevezte az ókori gyűjtemény egyik felügyelőjévé. De egy év múlva már le is kellett mondania, mivel nem tudott megbékélni az ásatásokat látogató amatőrökkel. Állás nélkül marad, mégsem akar visszatérni Angliába 1906-ban Maspéro összeismerkedik Lord Carnarvonnal, egy gazdag magánemberrel, aki szenvedélyes egyiptológus. Ő kiváltja az ásatási engedélyt, és 1907-ben alkalmazza Cartert. Ők ketten és munkacsapatuk már az első

évben feltárnak egy hercegi sírt a 17 dinasztia idejéből, melyet ugyan már kifosztottak, néhány tárgy mégis megmaradt. A felfedezés fokozza a lord lelkesedését Annál is inkább, mert Carter beavatja elgondolásaiba – a 18 dinasztia valamennyi uralkodóját a Királyok Völgyében temették el Mindegyik sírt fel is fedezték, egyetlen kivételével: ez pedig a fiatal fáraó, Tutankhamon sírja. Mire mindketten felkészülnek a nagy munkára, kitör az első világháború. 1918-ig kell várniuk Több ezer köbméter földet mozgattak meg kézi erővel. A Carter által kijelölt terület abba az övezetbe tarozott, mely a többi régész számára törmelékrakodóként szolgált. Ebben az időben Carternek volt egy kanárija, melyet a munkabrigád is nagyon megszeretett Hitték, hogy az „aranymadár” szerencsét hoz. Néhány nappal viszont azelőtt, hogy rábukkantak volna a sírra, a kedvenc kismadár kénytelen volt farkasszemet nézni egy kobrával. A kígyó

felkúszott a kalitkához, és elpusztította a szeren- CASTIGLIONE LÁSZLÓ SN: Felesége Varga Edith, aki szintén egyiptológus. A núbiai magyar expedíciót ő vezette. BT: magyar egyiptológusok RT: núbiai magyar expedíció CASTILLOS, JUAN JOSE (1944.okt18–) SN: Az Uruguayan Institute of Egyptology igazgatója. Riveraban (Uruguay) született. BT: uruguayi egyiptológusok NT: Castillos, Juan José művei RT: Uruguayan Institute of Egyptology AD: juancast@yahoo.com CASTOR OIL (ang.)  RICINUSOLAJ CATON-THOMPSON, GERTRUDE (1888–1985) SN: Brit ősrégész kutatónő, aki E. W Gardnerrel tárta fel a legrégibb földműves közösség lakhelyét Fajjúmban. BT: régészek CAT SCANNEREK SN: Ezt használják a modern orvosok a csontszerkezet és más szövetek vizsgálatára múmiáknál. BT: múmiavizsgálatok eszközei CAUSEWAY (ang.)  FELJÁRÓK CAVETTO CORNICE  HOMORÚ PÁRKÁNYZAT CAVIGLIA, GIOVANNI BATTISTA (1770–1845) SN: Henry Salt szolgálatában állt, és

hosszú tanulmányt írt Kheopsz-fáraó piramisáról. Caviglia a szfinxeknél is végzett ásatásokat, és a hatalmas szobrot részben ki is ásta a homokból. 1817-ben a Szfinx mancsai között talált egy gránitsztélét, amelyről Thomas Young készített másolatot. E másolaton maradt fenn a 13 sor, amelyben egy Haf szótagocska szerepel, ami miatt a szfinxet Hafrénak tulajdonítják, de a hiányzó kartus miatt ez elvetendő. A Haf előtt és után hiányos volt a szövegrész. Valószínűbb 63 BT: egyiptológusok Hufuhaf neve, mert lehetséges, hogy nevének elejét, ami megegyezett apjának nevével, egyben lekaparták. BT: régészet CESARION  PTOLEMAIOSZ CAESARION, XV. (ie 44–30) 14 CEASAR, JULIUS SN: VII. Kleopátra szerelmese, akitől egy gyermeke is született, XV Ptolemaiosz Caesarion Epilepsziás rohamokban gyakran szenvedett Julius Ceasart ie 44-ben meggyilkolták Antoniust jelölte ki örökösnek és a keleti területekért felelős triumvirnek BT:

Kleopátra Philophator, VII. hozzátartozói RT: polgárháború (i.e 48) C-ES KORMEGHATÁROZÁS  RADIOKARBONOS KORMEGHATÁROZÁS CEZARION  PTOLEMAIOSZ CAESARION, XV. (ie 44–30) CHA (ang.)  KHA CHABAS FERENC  CHABAS, (1817.jan2–1882máj17) FRANÇOIS JOSEPH CHABAS, FRANÇOIS JOSEPH (1817.jan2–1882máj17) UF: Chabas Ferenc SN: Briançonban született és Versaillesben halt meg. Antropológiai kutatások vitték az egyiptológia mezejére Különösen a hieratikus szövegek olvasásában és kritikai magyarázásában jeleskedett. BT: francia egyiptológusok NT: Chabas, François Joseph művei CEDAE (röv.)  ÓKORI EGYIPTOMI TANULMÁNYOK KÖZPONTJA CÉDRUSFÁK SN: Épületfaként használt fafajta. A cédrusfát Egyiptom egész történelme alatt Libanonból és Szíriából importálták. BT: fafajták CHABAS, FRANÇOIS JOSEPH MŰVEI BT: Chabas, François Joseph (1817.jan2–1882máj17) NT: Égyptologie, L’ (1876–1880) Les papyres hieratiques de Berlin

(1864) Mélanges égyptologiques (1862–1873) Recherches pour servis à l’histoire de la XIXme dynastie (1873) Une inscripton historique du regne de Séti I (1856) Voyage d’un Égyptien en Syrie, en Phénicie, en Palestine au quatorzieme siecle avant notre ere (1866) CÉDRUSOLJAS MUMIFIKÁCIÓ SN: A cédrusolajat a végbélen keresztül bejuttatták a hasüregbe, ezután 70 napig nátronban áztatták, majd eltávolították belőle. Ennek az olajnak olyan erős a hatása, hogy a húst és a beleket is kimossa, így a testből csak a csontok és a bőr marad meg. BT: mumifikáció CENOTAPH (ang.)  KENOTÁFIUM CENTAUREA (lat.)  BÚZAVIRÁG CENTER OF DOCUMENTATION AND STUDIES ON ANCIENT EGYPT (ang.)  ÓKORI EGYIPTOMI TANULMÁNYOK KÖZPONTJA CHABECHNET (ang.)  KHABEKHENET (ang) CENTRAL PARK OBELISZK SN: Kleopátra tűjének a párja. 1881-ben ajándékozta Egyiptom az Egyesült Államoknak Ma New Yorkban a Central Park közepén áll. BT: obeliszkek RT: Kleopátra

tűje CHAFRA (óei.)  KEPHRÉN (ie 2558–2532) (ie 2520–2494) 1 CHAEMHET (ang.)  KHA 2 CHALCOLITIC PERIOD (ang.)  KHALKOLITIKUM CHAMPOLLION, JACQUES-JOSEF FIGEAC  CHAMPOLLION, JACQUES-JOSEPH FIGEAC (1778–1867) CHAMPOLLION, JACQUES-JOSEPH FIGEAC (1778–1867) UF: Champollion, Jacques-Josef Figeac SN: Jean François Champollion bátyja volt, aki egyiptomi művészettörténettel foglalkozott, s minden kapcsolatát latba vetette, hogy Napóleon őt is magával vigye az 1798-as egyiptomi hadjáratra, ez azonban nem jött össze, s bánatában felcsapott kereskedőnek. Jacques-Joseph előfizetője volt a Courier del’Egypte című folyóiratnak, amely nagy hatást gyakorolt kisöccsére. Ebből értesültek először a Rozetti kőről. BT: Champollion, Jean François hozzátartozói CENTRE NATIONAL DES RECHERCHE SCIENTIFIC UF: Centre National de la Recherche Scientifique Centre Nationale de la Recherche Scientifique (ang.) CNRS (röv.) SN: Kutatásainak igazgatói:

Alain Zivie, Jean-Yves Empereur. BT: egyiptológiai szervezetek NT: Centre National des Recherche Scientific munkatársai RT: Empereur, Jean-Yves (1952–) Zivie, Alain CHAMPOLLION, JEAN-FRANÇOIS (1790.dec23– 1832.márc4) SN: Francia tudós, aki 11 évesen határozta el, hogy megfejti a rosettei kövön található jeleket. Élete munkájával végül is megfejtette a hieroglif írást. Örömében ezt kiáltotta: Je tiens l’affaire! (Megvan!) karját magasba nyújtotta, majd összeesett, s öt napig eszméletlenül feküdt. Felfedezését 1822. szept 27-én közölte a párizsi akadémiával 1824ben közreadja A régi egyiptomiak hieroglifarendszerének rövid összefoglalását. Az egyiptológia professzorává nevezték ki, és 1828-ban a tudomány szolgálatában Egyiptomba küldték, s Ippolito Rosselini pisai professzorral együtt vezették a X. Károly király és a toscanai kormány által szervezett expedíciót. Közvetlenül hazatérte után meghalt. Ő az

egyiptológia megalapítója Ő készítette el az első egyiptomi szótárt. BT: egyiptológusok NT: Champollion, Jean-François hozzátartozói Champollion, Jean-François munkatársai Champollion, Jean François művei RT: Bartélemy, Jean-Jacques (1716–1795) hieroglif írás hieroglif írás megfejtése Rozetti kő CENTRE NATIONAL DES RECHERCHE SCIENTIFIC MUNKATÁRSAI BT: Centre National des Recherche Scientific NT: Leblanc, Christian CENTRE NATIONAL DE LA RECHERCHE SCIENTIFIQUE  CENTRE NATIONAL DES RECHERCHE SCIENTIFIC CENTRE NATIONALE DE LA RECHERCHE SCIENTIFIQUE (ang.)  CENTRE NATIONAL DES RECHERCHE SCIENTIFIC CENTRO AMERICANO DE EGYIPTOLOGÍA (Arg.) BT: egyiptológiai szervezetek AD: Lavalle, 1523, 1o., 18, 1048 Buenos Aires CENTRO DE ESTUDIOS DE EGIPTO (Arg.) BT: egyiptológiai szervezetek AD: Casilla de Correo No. 70, Sucursal 48 (B), 1448 Buenos Aires CEREMÓNIÁK  SZERTARTÁSOK ČERNỲ, JAROSLAV (1898–1970) SN: Az oxfordi egyetem egyiptológia professzora.

Pályája során az egyik legbefolyásosabb és elismertebb filológus volt. 64 CHENTKAUES (ném.)  HENTKÁWESZ CHAMPOLLION, JEAN-FRANÇOIS HOZZÁTARTOZÓI BT: Champollion, Jean-François (1790.dec23– 1832.márc4) NT: Champollion, Jacques-Joseph Figeac (1778–1867) CHEOPS (ang., hol, své)  KHEOPSZ (ie 2604–2581) (ie 99 2589–2566) (i.e 2551–2528) CHEPERA  KHEPRA CHAMPOLLION, JEAN-FRANÇOIS MUNKATÁRSAI BT: Champollion, Jean-François (1790.dec23– 1832.márc4) NT: L’Hôte, Nestor Hyppolite Antoine (1804–1842) CHEPHREN  KEPHRÉN (i.e 2520–2494) CHEPHREN PIRAMISA  KEPHRÉN PIRAMIS CHEPRE  KHEPRA CHAMPOLLION, JEAN FRANÇOIS MŰVEI BT: Champollion, Jean-François (1790.dec23– 1832.márc4) NT: Monuments de l’Égypte (1835–1845) CHERCHEBEK  CHERHEMEK CHERES (gör.)  NOFEREFRÉ (ie 2460–2453) (ie 2419– 2416) CHAMPOLLION’S NO. 10 (ang)  SZÉTHI, II SÍRJA CHERHEMEK UF: cherchebek SN: A cherhemek magas rangú papok és orvosok

voltak egyszemélyben, legtöbbször tudósok is, akik az Életházakban dolgoztak BT: papok CHAPEL (ang.)  KÁPOLNÁK CHAPPAZ, JEAN-LUC BT: egyiptológusok AD: Jean-Luc.chappaz@mahville-gech CHARGA OASIS  KHARGA OÁZIS CHERMETTE, MICHELE BT: egyiptológusok AD: michele.chermette@momfr CHARIOT (ang.)  SZEKEREK CHARTA (RÓM)  PAPIRUSZOK CHERPION, NADINE BT: egyiptológusok AD: ncherpion@ifao.egnetnet CHASSINAT, EMILE GASTON (1868–1948) SN: 1901-ben Abu Roasban, Denderahban, Aszjútban és Meirben végzett ásatásokat. BT: francia egyiptológusok francia régészek CHERTI (ang.) SN: Kultuszának központja Létopoliszban volt. A halottak komphajósa és a fáraók sírjainak védője. Kosként vagy kosfejű emberként ábrázolták. BT: kos-istenek CHAY (ang.) UF: Khai (ang.) BT: aranymosók Pabes hozzátartozói NT: Chay hozzátartozói RT: Chay és Pabes sírja CHESTER BEATTY IV. PAPIRUSZ BT: papiruszok NT: tudós írnokok, A CHEVRIER, HENRI SN: A Karnaki

Amon-templomnál 1925-ben 25 kolosszális Ekhnaton és Nefertiti szobrot ásott ki. BT: francia régészek CHAY ÉS PABES SÍRJA SN: 1986-ban fedezték fel Szakkarában. BT: szakkarai sírok CHAY HOZZÁTARTOZÓI SN: Fia Pabes. BT: Chay (ang.) NT: Pabes (ang.) CHFW (óei.)  KHEOPSZ (ie 2604–2581) (ie 2589–2566) (i.e 2551–2528) 99 CHICAGO HÁZ UF: Chicago House University of Chicago (ang.) SN: 1920-ban építtette J. H Breasted és John D Rockefeller Az épület a Chicagoi Egyetem Keleti Intézetének luxori központja. Kaliforniában tervezték spanyol stílusban BT: egyiptológiai szervezetek NT: Chicago Ház Egyiptológiai Könyvtára CHEDEBNITJERBONE (ang.) SN: II. Nékó felesége, akivel ie 626-ban házasodott össze BT: királyi feleségek Nékó, II. hozzátartozói CHEFREN (své.)  KEPHRÉN CHEIKH ABD EL GURNAH (ang.)  SEIKH ABD EL-GURNA CHEIRONÓMIÁK UF: kézjelek SN: A hanglépések kézzel történő levegőbe rajzolásával a dallam lejtésére utalnak.

BT: zenei jelrendszerek CHICAGO HÁZ EGYIPTOLÓGIAI KÖNYVTÁRA SN: A Chicago Ház büszkélkedhetett a világ egyik legnagyszerűbb egyiptológiai könyvtárával és fennállásának jelentős ideje alatt a kutatói behatóan foglalkoztak a 19. és 20. dinasztiák műemlékeivel BT: Chicago Ház egyiptológiai könyvtárak CHEMENU  HERMOPOLISZ CHEMMIS (ang.)  AKHMIM (ang) CHICAGO HOUSE  CHICAGO HÁZ CHEMNIS  AKHMIM (ang.) CHIROPTERA  DENEVÉREK CHENSIT (ang.) SN: A 12. alsó-egyiptomi nomosz istennője BT: istennők RT: alsó-egyiptomi nomosz, 12. CHNUM (ang.)  HNUM CHOIAK  KHOIAK CHONS  HONSZU CHENTIAMENTIU  CHONTAMENTI (ang.) 1 1 CHONSZ  HONSZU CHENTI-CHETI (ang.) SN: Krokodilisten, de később sólyom alakúvá tették. BT: állatalakú istenek CHONTAMENTI (ang.) UF: Chentiamentiu SN: A Nyugat Földjének és a halottak istene, kutyaként vagy sakál alakban ábrázolták, avagy kutya fejjel és szarvakkal. BT: kutya-istenek CHENTI-IRTI

(ang.) UF: Machenti-irti SN: A törvény és a rend sólyomistene. Hórusszal azonosították BT: állatalakú istenek CHOUFOU (ang.)  KHEOPSZ (ie 2604–2581) (ie 2589– 99 2566) (i.e 2551–2528) 65 CMA (röv.)  NAGY-GÖNCÖL CHRONOLOGIE DER AEGYPTER (1849) UF: egyiptomiak kronológiája, Az BT: Lepsius, Karl Richard művei CNRS (röv.)  CENTRE NATIONAL DES RECHERCHE SCIENTIFIC CHRYSIZON SKHYSTON  OKKER COBRA GODDESS (ang.)  UADZSET CHUFU (ANG.)  KHEOPSZ (IE 2604–2581) (IE 2589– 99 2566) (I.E 2551–2528) 1 COFFIN (ang.)  KOPORSÓK COFFIN OF STONE (ang.)  KŐKOPORSÓK CIÁN COFFIN TEXTS (ang.)  KOPORSÓSZÖVEGEK SN: Keserűmandulából vonták ki. BT: mérgek CODY, MADELEINE E. BT: egyiptológusok AD: mec7151@is2.nyuedu CIÁNHIDROGÉN  KÉKSAV CICKÁNY-MÚMIÁK BT: állatmúmiák COLLIER, MARK A. SN: A Liverpooli Egyetemen előadó, az egyiptológiai tanulmányok igazgatója. Kutatási területe az óegyiptomi irodalom és

szövegek BT: egyiptológusok AD: m.acollier@livacuk Tel.: +44 (0)151 794 2468 Fax: +44 (0)151 794 2226 CIGÁNYPETREZSELYEM  KORIANDER CINNABARIT  CINÓBERPOR CINÓBERPOR UF: cinnabar (ang.) Cinnabarit fekete cinóber higany-szulfid lac vaccae nigrae (lat.) Usifur Usufur vaccae nigrae (lat.) SN: Gyémántfényű, skarlátvörös színű ásvány, a legfontosabb higanyérc. A piros tinta tartalmazta ezt az anyagot A mesterséges cinóbert higanyból és kénből készítik. BT: festékanyagok COLLOMBERT, PHILIPPE BT: egyiptológusok NT: Collombert, Philippe művei COLLOMBERT, PHILIPPE MŰVEI BT: Collombert, Philippe NT: Les „Fils royaux de Ramsès”, une novelle hypothèse, Nº 151. COMA BERENICES  BERENIKÉ FÜRTJEI COMBINED CROWN (ang.)  PSENT CINTÁNYÉROK SN: A cintányérokat spárgával kötötték össze. BT: hangszerek COMES SARGITIONUM SACRARUM SN: A papiruszgyárak e tisztségviselő felügyelete alatt álltak a bizánci időkben. BT: tisztségviselők

CIPÉSZEK SN: Memphiszben több száz könyöknyi külön negyedük volt a cipészeknek és tímároknak. Ők készítették a zsákokat, tegezeket, pajzsokat és a szandálokat. BT: mesterségek NT: Montuneferi sarukészítők COMMIPHORA ABYSSINICA  MIRHAFA COMMON FOLK (ang.)  KÖZEMBEREK CONCISE DICTIONARY OF MIDDLE EGYPTIAN, A (1962, 1972, 1976, 1981, 1986, 1988, 1991, 1996, 1999, 2002) UF: FCD SN: Szerzője Raymond O. Faulkner Oxfordban adták ki, kézzel írott. BT: Faulkner, Raymond O. művei CIPÉSZ MŰHELYEK BT: műhelyek NT: Montuneferi műhelye RT: cipészek CONCORDE OBELISZK SN: A párizsi Concorde téren álló obeliszk eredetileg III. Amenhotep templomának bejáratát díszítette a nyugati oldalon. 22m magas és 220 tonna Ie 1550 körül fejtették ki egy asszuáni bányából ezt a gránittömböt, melyet egy darabban faragtak ki. 1831 okt 31-én döntötték le az obeliszket Luxorban s majd csak 1836. okt 22-én állították fel a Concorde téren Az

obeliszket a Luxor2 nevű hajó szállította 136 fős személyzet irányításával. BT: Amenhotep, III. temploma gránitobeliszkek NT: Concorde obeliszk alapzata (D31) (L) RT: Luxor2 Sphinx CIRCUMCISIÓ  KÖRÜLMETÉLÉS CLARYSSE, WILLY BT: egyiptológusok AD: clarysse@onyx.artskuleuvenacbe CLAVICEPS PURPUREA (lat.)  ANYAROZS CLAY (ang.)  AGYAG CLAY VESSELS (ang.)  AGYAGEDÉNYEK CLAYOVÀ, JANE BT: cseh egyiptológusok AD: Czeh Republic, Càslavskà 1, 130 00 Praha 3 Vinohrady CLEOPATRA SN: 1875-ben ezzel a hajóval szállították Alexandriából Londonba Kleopátra tűjét. BT: tengerjáró hajók RT: Kleopátra tűje CONCORDE OBELISZK ALAPZATA (D31) (L) SN: Az obeliszk eredetileg egy 159 cm magas, 325 cm hoszszú hím páviánokkal díszített alapzaton állt, amely vörösgránitből készült. Lajos-Fülöp túlságosan bujának találta a páviánok kidolgozott nemiségét, ezért új talapzat elkészítését rendelte el. Az új alapzatot az obeliszk

felállításának eseményei díszítik Az eredeti alapzat a Louvre-ban van kiállítva D31-es leltári számmal. BT: Concorde obeliszk CLEOPATRA VII PHILOPHATOR (své.)  KLEOPÁTRA PHILOPHATOR, VII. (ie 51–30) CLERGY (ang.)  PAPOK CLOT-BEY, ANTOINE-BARTHELEMY (1793. nov 7–1868 aug. 28) SN: Orvos volt, az első egyiptomi orvosi iskola alapítója. Róla nevezték el Kairó legidősebb utcáját is Egyiptomi műkincs gyűjteményéből vásárolt a Louvre. BT: gyűjtők CONIUM  BÜRÖK CONIUM MACULATUM  FOLTOS BÜRÖK CONTÉ, NICOLAS JACQUES SN: Krétáiról híres kémikus, a napóleoni tudós expedíció tagja. Az egyiptomiak mindennapi életét megfigyelve olyan, 66 AD: Crozier-cl@France-mail.com addig ismeretlen eljárásokat figyelt meg, mint pl. a csirkesütő, a keltető, vagy a gipszmalom Ő kezdte meg az első régészeti kutatást Egyiptomban. BT: napóleoni expedíció tagjai CRUX ANSATA  ANKH (óei.) CRUZ-URIBE, GENE BT: egyiptológusok COPPER

(ang.)  VÖRÖSRÉZ CSACSA-EM-ANK  DZSADZSAEMANKH COPTIC (ang.)  KOPT CSÁKÁNYOK BT: szerszámok NT: bazalt csákányok kőcsákányok COPTITES  FELSŐ EGYIPTOMI NOMOSZ, 5. CORCORAN, LORELEI BT: egyiptológusok AD: Lcorcoran@cc.memphisedu CSALÁD SN: A család volt a legalapvetőbb szociális egység az ókori Egyiptomban. Az apa volt a felelős a gazdasági jólétért, az anya pedig felülvizsgálta a háztartást és a gyerekek nevelésével foglalkozott. CORIANDRUM SATIUM (lat.)  KORIANDER CORNELIUS, ISAK BT: egyiptológusok AD: ic@semt.sunacza CSARNOKOK BT: épületrészek NT: áldozati csarnokok derri templom első csarnoka, edelőcsarnokok karnaki Amon templom fesztiválcsarnoka oszlopcsarnokok pronaosz szarkofág csarnokok CORPUS HERMETICUM UF: Corpus Hermetikum SN: Az alexandriai korból Hermész Triszmegisztosz neve alatt egész sereg, főként dialogizált értekezés maradt fenn. A gyűjtemény általában a Corpus Hermeticum neve alatt ismeretes

Ezek az értekezések – ha töredékesek is – világosan jelzik, hogy valamely beavatás oktató művei. Túlnyomó részük inkább kései gnosztikus iratnak látszik, könnyen feltételezhető, hogy itt nem magáról Hermész személyes tanításáról, inkább a hermetikus hagyományba való beavatásról van szó. A Corpus Hermeticumban csak néhány mű van, amely a konvencionális katekizmus stílusnál magasabb nyelvet használ, s e művek gondolatainak folyamatos jelenléte különböző szerzőknél úgyszólván a mai napig követhető. Ezek az értekezések, főként a negyedik (az úgynevezett szent beszéd) és a tizenhatodik (Ammonhoz), a többitől már tömörségüknél fogva is különböznek, sok tekintetben a gnózist, az orfikát, a Kabalát és az egyiptomi hagyományt kötik össze. BT: hermetikus iratok CSATABÁRDOK SN: Közelharcban használták. Egyes bárdok rézpengéje görbe volt, hogy könnyebben lehessen vele vagdalkozni BT: fegyverek CSATÁK NT:

altakui csata kádesi csata karkemiszi csata pelusiumi csata CSATORNAÁSÓK  NOMARKHOSZOK CSATORNÁK SN: A Nílusból vezették a földművelés és a hajókázás céljaira. BT: építmények NT: Bahr Juszuf CORPUS HERMETIKUM  CORPUS HERMETICUM CORRIDOR (ang.)  FOLYOSÓK CORTEGGIANI, JEAN-PIERRE UF: Cortiggiani, Jean Pierre SN: A Ptolemaiosz-korszak specialistája. Az alexandriai tenger alatti kutatások az ő segítségével folytak BT: egyiptológusok AD: jpcorteggiani@ifao.egnetnet CSEH EGYIPTOLÓGIAI INTÉZET  CZEH INSTITUTE OF EGYPTOLOGY (ang.) CSEH EGYIPTOLÓGUSOK BT: egyiptológusok NT: Bares, Ladislav Clayovà, Jane Oerter, Wolf B. Reymond, Eve A. E Souckovà, Jana Strouhal, Eugen Vachala, Bretislav Verner, Miroslav Vilímkovà, Milada CORTIGGIANI, JEAN PIERRE  CORTEGGIANI, JEANPIERRE COSMOGRAPHIA SN: Ptolemaiosz Klaudius műve. ennek latin nyelvű kiadása 1482-ben jelent meg először Ulmban, Leonard Holl nyomdájában, az armsheimi Johann Schnitzer mester

32 egész oldalt betöltő fametszetes térképével. Egy másik ulmi nyomdász 4 évvel később újra kiadta. BT: Ptolemaiosz Klaudiusz művei CSELEKEDETEK NT: büntetések cserzés étkezés felszabadítás lopás tájolás takarítás tisztálkodás COULON, LAURENT BT: egyiptológusok AD: coulon@ifao.egnetnet COUPLE EN BOIS (fr.)  NEMESI PÁR (N2293) (L) CÓZER  DZSÓSZER CROCODILE GOD (ang.)  KROKODIL-ISTENEK 2 CROCODILOPOLIS (gör.)  FAJJÚM CSÉPLÉS BT: mezőgazdasági munkák CROCUS SATIVUS (lat.)  SÁFRÁNY CROOK (ang.)  JOGAROK CSEREKERESKEDELEM SN: Az első hivatalos kereskedelmi kapcsolat Punttal alakult ki, amely teljes barátságban folyó cserekereskedelem volt. Az aranyért cserébe az egyiptomiak Afganisztán területéről érkező lazúrkövet és ezüstöt kértek, mivel egyetlen ezüstbánya sem működött a birodalomban. BT: kereskedelem CROWELL, BRIGIT BT: egyiptológusok AD: Bcrowell@sas.upennedu CROZIERR-BRELOT, CLAUDE BT:

egyiptológusok 67 CSERÉP UF: alaptest SN: Egy lyukacsos, vagy tömör törési felületű, sárga, vörös vagy fehér színű test, melynek egy tárgy az alakját köszönheti. Sok esetben egy fényes, színtelen, vagy színes üvegszerű réteggel, mázzal van bevonva BT: agyagáruk vaginájához. A keleti horizont az istennő combjai felett helyezkedik el, ezt a „Nagy Horizontnak” is hívták. BT: ábrázolások csillagászat NT: Petoszirisz sírjának mennyezetfreskója Ramszesz, V. és VI Ramszesz sírjának mennyezete TT353 mennyezete RT: Nut CSERÉPDARABOK  OSZTRAKONOK CSILLAGÁSZATI TEREM UF: Bárkák terme SN: Plafonját csillagok, dekánok és istenségek díszítették. A falfestményeken Amon bárkájának és az erőt szimbolizáló fának szállítását láthatjuk. BT: Ramesszeum kis oszlopcsarnokai CSERÉPEDÉNYEK  AGYAGEDÉNYEK CSERÉPKORSÓK  AGYAGEDÉNYEK CSERJÉK BT: növények NT: tamariszkusz cserjék CSILLAGÁSZOK UF: asztronómusok BT:

mesterségek tudósok NT: Nakht 1 Ptolemaiosz, Klaudiusz RT: csillagászat CSERZÉS SN: Bőrkikészítési folyamat, amikor is bizonyos cserzőanyagoknak nevezett adalékokat tartalmazó fürdőbe helyezik a bőrt; a cserzőanyagok behatolnak a bőrbe, és megváltoztatják minőségét és színárnyalatát. Az ókori Egyiptomban mindenekelőtt az akácfa termését használták cserzésre. RT: akáciák bőr CSILLAGKÉPEK UF: Sternbild (ném.) BT: csillagászat NT: Bereniké fürtjei Khpes Kis-Göncöl Nagy-Göncöl Nagy Kutya sah RT: csillagok CSICSERIBORSÓ BT: ünnepi ételek zöldségek CSIGÁK BT: állatok NT: vízicsigák CSILLAGÁSZAT UF: asztronómia SN: Az ókori Egyiptomban 36 csillagcsoportot különböztettek meg. A Nap látszólagos pályáját jelképező kört, az ekliptikát 36 részre osztották, amelyeket dekánoknak neveznek. Nagy Sándor idejében 373 napfogyatkozást és 832 holdfogyatkozást tartottak számon, tehát már időszámításunk előtt 1600 évvel

mértek és jegyeztek csillagászati adatokat. Szorgalmasan figyelték a bolygókat is, feljegyezték miként mozognak az állócsillagok körül. Csillagászattörténeti szempontból nagyon fontos, hogy a Merkur és a Vénusz mozgásából következtették, hogy a két bolygó nem a Föld, hanem a Nap körül kering és a Nappal együtt keringenek a Föld körül. Ez az ismeret a papok titka maradt, évezredeken át senki nem beszélt róla, csak a sírfeliratok tettek bizonyságot a papok zsenialitására. BT: tudományok NT: bolygók csillagászati ábrázolások csillagképek csillagok hónapok időmérés Khpes mestin naptár sah Szóthisz RT: csillagászok CSILLAGOK BT: csillagászat NT: Alioth Alkaid Benetas Dubhe Merak Mizar Szóthisz RT: csillagképek CSÓNAKOS CSAPAT BT: sírásó munkacsoportok CSONTFÉSŰK BT: fésűk NT: Dzset csontfésűje elefántcsont fésűk CSONTKEREPLŐK SN: A kereplő két felét valószínűleg papiruszspárgával kötötték össze. BT:

hangszerek CSONTVÁZAK NT: Nesziuszert csontváza CSOPORTVEZETŐK UF: Aufseher der Arbeiten (ném.) munkafelügyelők munkavezetők overseers (ang.) SN: A csoportvezetőt vagy maga a fáraó vagy a vezír jelölte ki. Közvetlenül felelős volt a munkáért, ő ellenőrizte a dolgozó távollétének okát, és egy külön e feladattal megbízott írnok révén számolt be a vezírnek. BT: felügyelők munkástelepek tisztségviselők NT: Amenhotep1 Ankhren Hai Ibsa Inti Sedu Kenna Kha3 CSILLAGÁSZATI ÁBRÁZOLÁSOK SN: Többnyire a mennyezeteken jelentek meg, mivel a menynyezet a sírokban az eget szimbolizálta. Nutot megtalálni a szent épületek valamennyi csillagkép ábrázolásán. Testrészei tíznapos egységeket, az egyiptomiak időszámításának alapegységeit jelölik. Hasán és tagjain jelölték a napokat és a hónapokat, a csillagok megjelenésének és eltűnésének időpontját. Testének tizenkét része: kezek, ajkak, fogak, torok, mellkas, belek, belső

szervek, hüvely és comb jelölik a csillagok mozgásának útját a végtelenben. Egy kései szokás már a nap óráit is Nut testrészeihez társítja Ajkai felelnek meg a második órának, fogai a harmadiknak, torka a negyediknek, mellkasa pedig az ötödiknek. A nap a tizedik órában, újjászületésekor ér a 68 Nesziuszert Széthi RT: csoportvezetők helyettesei CYBER JOURNEY TO EGYPT SN: Andrew Bayuk new yorki egyiptológus alapította az Interneten. Segítségével betekinthetünk a piramisok, és különböző építmények belsejébe a saját számítógépünkről BT: egyiptológiai folyóiratok AD: http://guardians.net/egypt/egol1htm CSOPORTVEZETŐK HELYETTESEI UF: idenu SN: A csoportvezetők távollétében ők irányították a munkát. Tagja volt a telep bíróságának, de fizetésben ugyanannyit kapott, mint a munkások. BT: munkástelepek CYNOPOLIS (GÖR.)  KÜNÓNPOLISZ (GÖR) CYPERUS PAPYRUS (lat.)  PAPIRUSZSÁS CYPRIUM (róm.)  RÉZ CSÖRGŐ

HANGSZEREK BT: hangszerek NT: szisztrum CZEH INSTITUTE OF EGYPTOLOGY (Cze) (ang.) UF: Cseh Egyiptológiai Intézet SN: 17 éven át volt igazgatója Miroslav Verner. BT: egyiptológiai szervezetek RT: Verner, Miroslav AD: Czeh Republic, 11636 Praha, Celetna 20 Tel: 420-(0)2-24491394 Fax: 420-(0)2-24491628 EAK Egypt, Dokki Street 4, Cairo-Giza Tel: 2-02-3315257, 2-02-3315297 CSÚCSELEMEK  PIRAMIDIONOK CUKORNÁD SN: A Ptolemaioszok idején jelent meg Egyiptomban a cukornád. BT: növények CUMISÜVEGEK SN: Anyatej tárolására használt edény. Kb 1 dl fért bele, de akkoriban még nem üvegből készült. Kürt formája volt BT: edények. CZERMAK, WILHELM SN: Nyelvész egyiptológus, aki a történelemben és a valláskutatásban is komoly eredményeket ért el. Az ő tudományos vezetése alatt tanult Wessetzky Vilmos bécsi ösztöndíjasként BT: egyiptológusok CUPRUM CITRINUM  SÁRGARÉZ CUSH (ang.)  NÚBIA CSŰRÖK SN: A csűrökbe fent szórták be a gabonát, lent

egy másik ajtó szolgált kiürítésre. BT: raktárak CZOAN (bib.)  TANISZ (gör) 69 Dahsuri tört piramis Szeszósztrisz, III. piramisa Vörös piramis D DAHSURI SÍROK BT: sírok NT: Amenhotep kancellár sírja Hnumit sírja Ita sírja Itaweret sírja Keminub sírja Szithathormerit sírja DAGGER (ang.)  TŐRÖK DÁGI SN: Vezír III. Mentuhotep idején BT: vezírek RT: Dági sírja Dági szarkofágja DAHSURI TÖRT PIRAMIS UF: Bent pyramid (ang.) Dahshuri tört piramis Dahszúri tört piramis déli ragyogó piramis Sznofru déli piramisa Tört Piramis SN: Sznofru építtette, a Vörös piramistól délre, 2 km-re fekszik. Homokra épült, ezért megsüllyedt és repedések keletkeztek rajta, de még így is ez a legépebben maradt piramis Eredeti magassága 105 (119,712) m, de 128,5 mesre tervezték Az alapterülete 188,6×188,6m (220m), dőlésszöge az alapoktól a közepéig 54º27’44” (58º), a közepétől a csúcsig 43º22’. Ez a törés minden bizonnyal

az építészek számítási hibájából eredt. Ez az egyetlen tört piramis. A piramis téglasorainak rakása még a régi elvet követi, mikor a kőtömböket függőlegesen illesztik a központi maghoz. William Fix arra hívja fel a figyelmet, hogy a gizehi piramisokon kívül – Dzsószerétől kezdve – héjszerűen épültek: egy belső magra fokozatosan készültek a piramis megnagyobbításai. Ezeknek a piramisoknak a teste tömör és sokkal kisebb kváderekből áll. A 4 legnagyobb piramis Egyiptomban Tőle délre egy mellékpiramis található BT: dahsuri piramisok dinasztia, 4. piramisai Sznofru piramisai tört piramisok RT: Sznofru völgytemploma Vörös piramis DÁGI SÍRJA SN: A Seikh Abd el-Gurnai nekropolisz 103-as számú sírja. Monumentális pillérekkel tagolt homlokzata van. Sírjában és sírja körül az Epiphaniosz-kolostor rendezkedett be. BT: sírok RT: Dági DÁGI SZARKOFÁGJA SN: A Középbirodalomból a 11. dinasztia korából származik, amikor még

II. Mentuhotep uralkodott Anyaga festett mészkő. BT: szarkofágok DAHLA OÁZIS UF: Dakhla (ang., magy) Dakhle oázis Dakhleh Rózsaszín oázis SN: 24 km hosszú és 45 km széles. Az oázisnak ma tíz faluja van, ahol több, mint 35 ezren laknak. Tájképileg a legszebb és a legsűrűbben lakott oázis, amely a leggazdagabb régészeti helynek is számít Láthatunk itt az Óbirodalom idején épült masztabaszerű sírokat, de itt fedezték fel Balat neolitikus településének a nyomait is. A Kharga oázistól 162 km-rel nyugatra található. BT: oázisok NT: Kaszr, elRT: Fakhry, Ahmed ásatásai (1971–1972) DAHSHUR  DAHSUR DAHSUR UF: Dahshur SN: 1998-ban japán régészek az Újbirodalomból származó, 3000 éves szarkofágot találtak a Kairótól 35 km-re délre fekvő Dahsur közelében, 15 m mélyen. A sírt a késői 18 dinasztiához sorolják. Először leltek a térségben Újbirodalomhoz tartozó sírra BT: városok NT: dahsuri kincsek dahsuri lakóházak dahsuri

piramisok dahsuri sírok DAHSZÚRI PIRAMISOK  DAHSURI PIRAMISOK DAHSZÚRI TÖRT PIRAMIS  DAHSURI TÖRT PIRAMIS DAJKAMEGÁLLAPODÁSOK SN: Egy asszony dajkaságot vállalt bizonyos időre és ezért kikötöttek egy bért egy szerződésben. BT: szerződések DAKHLA (ang., magy)  DAHLA OÁZIS DAKHLEH  DAHLA OÁZIS DAKHLE OÁZIS  DAHLA OÁZIS DAHSURI KINCSEK SN: Jacques de Morgan lelt rájuk 1894-ben Ita és Hnumit hercegnő érintetlen sírjában a Közép-Birodalom dahsuri piramisainak feltárása közben II. Amenemhet piramisától nyugatra. Ma a Kairói Egyiptomi Múzeumban láthatók Ezek tulajdonképpen pompásan díszített halotti kellékek, ékszerek voltak. BT: halotti tárgyak DALOK BT: zene NT: Oxyrhynchus-i Szentháromság-himnusz töredék DAMANHAR  EDFU (ol.) DAMIETTE UD: Dimiat (ar.) Tamiathis SN: Város Alsó-Egyiptomban a Nílus keleti ágának jobb partján 1 km-nyire a Menzaleh tó végétől. Az arabok 641-ben foglalták el. BT: városok DAHSURI

LAKÓHÁZAK SN: Szárított agyagtéglából, esetleg fából épültek. BT: lakóházak DAHSHURI PIRAMISOK  DAHSURI PIRAMISOK DAREIOSZ, I. (ie 522–486) (ie 521–486) (ie 521–485) UF: Darius I (ang., své) SN: A 27. dinasztia 2 uralkodója Erősen érdeklődött Egyiptom ősi kultúrája iránt Egyiptomba küldött egy szatrapát, hogy az egyiptomi írnokok, papok és katonák ismeretei alapján készítsen részletes beszámolót az egyiptomi jog történetéről. Azt is elrendelte, hogy fejezzék be a szaisziak által megkezdett csatornát, és templomokat építtetett az egyiptomiak számára. DAHSURI PIRAMISOK UF: Dahshuri piramisok Dahszúri piramisok SN: Dahsurban lévő piramisok, amelyeket az Óbirodalom korában építettek. BT: piramisok NT: Amenemhet, II. piramisa Amenemhet, III. dahsuri piramisa Amenikemau piramisa 70 Megjegyzés [TM18]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) DAVIES, ANDREA BT: egyiptológusok AD: aldavies@liverpool.acuk

BT: dinasztia, 27. (ie 525–404) fáraók NT: Dareiosz, I. hozzátartozói DAVIES, ANNA MACPHERSON CUMMINGS (1881–1950) BT: angol egyiptológusok DAREIOSZ, I. HOZZÁTARTOZÓI SN: Fiai: I. Xerxész, Achajmenész BT: Dareiosz, I. (ie 522–486) (ie 521–486) (ie 521–485) NT: Achajmenész (– i.e 462) Xerxész, I. (ie 520–465) (ie 486–465) DAVIES, BENEDICT G. BT: egyiptológusok AD: BGNDavies@aol.com DAREIOSZ KODOMANNOSZ, III. (ie 336–332) BT: dinasztia, 31. (ie 343–332) fáraók DAVIES, NORMAN DE GARIS (1865–1941) SN: Ő tisztította meg Uszerhat2 sírját, a Metropolitan Múzeummal együtt dolgozott. 1909-ben végzett a sír megtisztításával A sírban végzett munkáját 1927-ben publikálta Two Ramesside Tombs at Thebes címmel. BT: angol egyiptológusok NT: Davies, Norman de Garis művei RT: Uszerhat1 sírja DAREIOSZ-SZOBOR SN: A szoborra óperzsául, akkádul és elámiul, valamint egyiptomi nyelven vésték fel, hogy Neith istennő adta Dareiosznak az

íját, hogy leverje a lázadásokat. BT: szobrok RT: Dareiosz DAVIES, NORMAN DE GARIS MŰVEI BT: Davies, Norman de Garis (1865–1941) NT: Two Ramesside Tombs at Thebes (1927) DARIUS I–II (ang., své)  DAREIOSZ, I–II DARNELL, JOHN COLEMAN SN: a Yale Egyetem egyiptológus professzora. BT: egyiptológusok NT: Darnell, John Coleman hozzátartozói DAVIES, VIVIAN BT: egyiptológusok NT: Davies, Vivian művei AD: wdavies@british-museum.acuk DARNELL, JOHN COLEMAN HOZZÁTARTOZÓI SN: Felesége: Deborah Darnell. BT: Darnell, John Coleman NT: Darnell, Deborah DAT  DUAT DAVIES, VIVIAN MŰVEI BT: Davies, Vivian NT: Egypt Uncovered (1998) 1 DAVISON-KAMRA BT: kamrák Kheopsz piramis SN: 1765-ben nyitotta meg Nathaniel Davison Kheopsz piramisban a királykamra felett. Déli falába vágták a Caviglia féle járatot. RT: Davison, Nathaniel DATÁCIÓ  KORMEGHATÁROZÁS DATEBANK ZUR LITERATURRECHERCHE IM FACHGEBIET ÄGYPTOLOGIE (ném.) SN: A müncheni Institut für Ägyptologie

der LudwigMaximilians-Universität keretein belül 1996-tól fejlesztették tovább az 1990-ben indított irodalmi adatbankot Martina Ulmann gondozásában. Egyiptológiai témájú 1970-től kiadott szakkönyvek, és 1990-től megjelentetett publikációk bibliográfiája. Az adatbázis csak felhasználónévvel és jelszóval használható Interneten BT: egyiptológiai adatbázisok AD: http://141.8468168/Lars/HTML/starthtm DAVISON, NATHANIEL SN: A Kheopsz piramisban a királykamra mennyezete felett nyitott meg egy kamrát 1765-ben, amelyet róla Davisonkamrának neveztek el. BT: felfedezők RT: Davison-kamra DAVIS, THEODOR MONROE (1837–1915) SN: Newporti ügyvéd és mágnás. 1902-ben kezdett ásatásokat a Királyok Völgyében Ő bukkant rá Teje királynő szüleinek, Tujának és Jujának, IV. Tuthmózisznak, Hatsepszutnak, Hóremhebnek és Sziptahnak a sírjára, valamint egy névtelen, de Sziptah feleségének, Tauszertnak a kincseit tartalmazó sírra és egy másik

névtelen sírra, amelyik Ekhnaton és anyja, Teje ékszereit és tárgyait rejtette. 1914-ben visszaadta az ásatási engedélyét, mivel szilárdan meg volt győződve arról, hogy a Királyok Völgyében nincs több felfedezetlen sír. BT: egyiptológusok DATOLYÁK SN: Süteményeket édesítettek vele. A datolya jelentette a földművesek étrendjének fő szénhidrátforrását és a legelterjedtebb ízesítője volt a sörnek. BT: édesítőszerek gyümölcsök RT: datolyapálmák DATOLYAPÁLMÁK SN: Az Egyiptomban honos fafajták közül a datolyapálma volt a legfontosabb, mivel egyszerre biztosított élelmet, építőanyagot és rostot a különböző kosarak és kötelek készítéséhez. Egy datolyapálma évente 40-80 kg gyümölcsöt terem, amit meg is lehet szárítani, így minden évszakban folytatható. BT: pálmafák DAVOLI, PAOLA BT: egyiptológusok AD: bazzanib@mbox.volit DB (röv.)  DEIR EL-BAHARI D’ AURIA, SUE BT: egyiptológusok AD: sdauria@mfa.org

DB308  KEMSIT SÍRJA 2 DB311  KHETI SÍRJA DAVIDOVITS, JOSEPH BT: egyiptológusok AD: geopolymer@wanadoo.fr DB312  ESPEKASHUTI SÍRJA DAVID, ROSALIE UF: David, Rosalind SN: Manchesteri egyiptológus és múmiakutató. 20 évig dolgozott egy orvosokból és tudósokból álló teammel, finom módszereket dolgoztak ki 5000 éves múmiákon végzett vizsgálatokra. BT: angol egyiptológusok múmiavizsgálók DB314  HARHOTEP SÍRJA DB313  HENENU SÍRJA DB320 UF: TT320 SN: Királymúmiák rejtekhelye volt. Gaston Maspéro fedezte fel. 9 helységből állt Az 1-ben Nebseni, a 2-ban I Ahhotep, a 3.-ban Duathathor-Henttawy, a 4-ben I Széthi múmiája, az 5.-ben usébtik, kanópuszok, ivóedények, a 6-ban Istemkheb bőr kanópusz ereklyéje, a 7ben I Ramszesz (?), I Tuthmózisz, I Amenhotep, II DAVID, ROSALIND  DAVID, ROSALIE 71 Mentuhotep, II. és III Mentuhotep sírja Sadeh sírja Tuthmózisz, és egy ismeretlen ember, akit valószínűleg élve temettek el, a

8.-ban I Jahmesz, Sziamún, Szitamon, II Szekenenré, I Pinodzsem, Ahmesz-Nefertari, III. Ramszesz, III Tuthmózisz, Ahmesz Meritamon, a 9ben II Pinudjem és Neskhons családi pincéje, amelyben Djedptahiufankh, Istemkheb, Maatkare-Mutemhet, Masaharta, Neskhons, Nestanebtishru, Nodjmet, II. Pinodzsem, IX. Ramszesz (?), és Tayuheret múmiája hevert BT: deir el-bahari sírok DEIR EL-BAHARI TEMPLOMOK BT: nyugat-thébai templomok NT: Hatsepszut halotti temploma Mentuhotep, II. temploma Tuthmózisz, III. deir el-bahari temploma DEIR EL-BAHRI  DEIR EL-BAHARI DEIR EL-BEHRI  DEIR EL-BAHARI DEATON, JOHN CHARLES BT: egyiptológusok AD: Jde2129629@aol.com DEIR EL-BERSHA (ang.)  BERSA, ELDEIR EL-HAGAR TEMPLOM SN: Római kori Amon-templom a Dahla oázisban, elKaszrtól délre található. Közelében meleg vizű források fakadnak. Ma már csak romjai láthatók, amelyek átvészeltek egy római kori földrengést is A fallal körülvett templomon hieroglifák emlékeznek meg

Néróról, Vespasianusról és Titusról. BT: Amon-templomok DEBEN SN: 1 deben = 10 kedet. A deben eredeti súlya 14 g volt, később felértékelődött 91 g-ra 1 deben 12 satira is oszlott BT: súlymértékek DEBHEN SN: Mükerinosz szolgálója, akinek a fáraó 50 munkást bocsátott a rendelkezésére, hogy az sírt építhessen magának. BT: szolgák DEIR EL-MEDINA (ang., ar)  DEIR EL-MEDINE (ar) DEIR EL-MEDINAH (ang., ar)  DEIR EL-MEDINE (ar) DEBU  EDFU DEIR EL-MEDINE (ar.) UF: Deir el-Medina (ang.) Deir el-Medinah (ang.) Deir el-Medineh DM (röv.) Szet Maat (óei.) SN: A thébai nyugati parton I. Amenhotep alapította a Királyok Völgyétől déli irányban 2 km-re Legfeljebb 130 m hosszú és 50 m széles lehetett, amely kb. 6500 m2-t foglalt el, s egy 5 méter magas fallal volt körülvéve Csak egyetlen éjjel-nappal őrzött bejárata volt. A főút 2–3 méter széles lehetett, amelyet közel 70 lakóház vett közre a településen, valamint kb. 50

közhasznú épület és műhely A telep adott szállást a királysírok kiásását és a temetéshez szükséges felszerelés előállítását végző állandó munkaerőnek és természetesen családjuknak. 500 évvel a falu alapítása után már nem temettek senkit a Királyok Völgyébe. Emléke elhalványult, betemette a futóhomok Több ezernyi, írásra használt mészkőtáblát, szobrot, szerszámot hagytak itt, s ezt a helyet teljesen elfeledték mintegy 3 ezer évig. Elsőként Ernesto Schiaparelli végzett itt ásatást 1905–1909 között, majd a Kairói Francia Intézet 1917–1947-ig a II. világháború időtartamát kivéve BT: munkástelepek RT: Bruyere, B. deir el-medinei kézművesek deir el-medinei lakóházak deir el-medinei osztrakonok deir el-medinei sírok deir el-medinei temető Schiaparelli, Ernesto (1856–1928) DE BUCK, ADRIAAN (1892–1959) BT: holland egyiptológusok DECHER-IRTY-IMY-HUT-INSY (óei.)  ISTENEK DEDEFPTAH  THAMPHTIS (ang., fr,

hol, ném, ol) (ie 2506–2504) (i.e 2500–2498) DEDEKARCHOK SN: A dodekarkia kormányban uralkodó királyok összefoglaló neve. BT: dodekarkia DED’R EL BAHARI (fr.)  DEIR EL-BAHARI DEDUN (ang.) SN: A jólét és a tömjén egyiptomi-núbiai istene. A déli föld gazdagságával azonosították. Gyakran ábrázolták ember alakban, de néha oroszlánként is. BT: oroszlán-istenek RT: tömjén DEGEM (óei.)  RICINUSOLAJ DEHUTMOSE  TUTHMÓZISZ DEINOKRATÉSZ  DINOKRATÉSZ DEIR ABU HINNIS UF: Wadi el-Ne’na BT: miniyai kormányzóság DEIR AMBA BISOI  VÖRÖS KOLOSTOR DEIR AMBA SENÚDI  FEHÉR KOLOSTOR DEIR EL-ABJAD  FEHÉR KOLOSTOR DEIR EL-AHMAR  VÖRÖS KOLOSTOR DEIR EL-MEDINEH  DEIR EL-MEDINE (ar.) DEIR EL-BAHARI UF: DB (röv.) Deďr el Bahari (fr.) Deir el-Bahri Deir el-Behri Der el-bahri BT: Nyugat-Théba NT: deir el-bahari sírok deir el-bahari templomok DEIR EL-MEDINEI KÉZMŰVESEK UF: igazság lakhelyének szolgái SN: Az Újbirodalom királyi

temetkezőhelyének munkásai: szobrászok, ácsok, kőfejtők, festők és kőművesek. Az írnokok vették át naponta a raktárakból a szerszámok és a munkához szükséges anyagokat, majd gondos listák megírása után átadták őket a kézműveseknek. A munka befejezése után a szerszámokat vissza kellett szolgáltatni. Egy héten több alkalommal is kellett élelmet és vizet szállítani az ottlakóknak. Közel 50 év alatt a munkások és kézművesek 25 generációja élt itt, akik egész életükben csak a királyi sírok kiásásával, dekorálásával és a mesterségük gyermekeinek való továbbadásával foglalkoztak. A munkások minden nap korán reggel elhagyták a falut s egy órai kaptató után megmászták a hegyet, hogy megérkezzenek a Királyok Völgyébe. Este ugyanezen az útvonalon mentek vissza, bár állt néhány kő- DEIR EL-BAHARI SÍROK BT: sírok NT: DB320 Harhotep sírja Henhenet sírja Henenu sírja Kawit sírja Kheti2 sírja Meketré sírja

72 DE ISIDE ET OSIRIDE SN: Az Ozirisz mítosz egyetlen ránk maradt forrása Plutarkhosztól. BT: Plutarkhosz művei kunyhó, amolyan pihenőházféle a hegytetőn is arra az esetre, ha mégis ott töltötték az éjszakát. BT: deir el-medinei munkások kézművesek NT: Deir el-Medinei kézművesek sztrájkja Dzsehuti1 Paneb DÉL FEJE UARET SN: Közigazgatási egység, amely Elephantinétól (Asszuántól) Akhmimig terjedt, (egyes kutatók Elephantinéz és Alsó-Núbiát értik alatta). A „Dél Feje uaret”-nek voltak hivatalnokai és számos esetben fordul elő hivatali címek integráns részeként. BT: közigazgatási egységek DEIR EL-MEDINEI KÉZMŰVESEK SZTRÁJKJA SN: III. Ramszesz 29 uralkodási évében tört ki a sztrájk, a sarjadás (peret) 2. hónapjában a 18 napon, mert több hónapon át rendszertelenül érkezett meg a fizetésül szolgáló ellátmány Felháborodásukat felvonulásokkal fejezték ki. A munkások elhagyták telepüket, behatoltak a régi

királyok halotti templomainak a körzetébe, itt ültek le és itt töltötték az éjszakát is. A következő napokban behatoltak a Ramesszeum épületébe. BT: deir el-medinei kézművesek RT: torinói sztrájk papirusz DELIA, ROBERT BT: egyiptológusok AD: rdelia6341@aol.com DÉLIBÁB UF: déli bába fata morgana SN: Igazi hazája Alsó-Egyiptom. Főleg akkor lehet észlelni, amikor a levegő alul erősen felmelegszik. Egy földi tárgyról jövő fénysugár a különböző sűrűségű rétegeken áthaladva folytonos törést és teljes visszaverődést szenvedve érkezik a szembe, mely annak fordított képét látja. BT: természeti jelenségek DEIR EL-MEDINEI LAKÓHÁZAK SN: Deir el-Medine házai méretben és alaprajzban nagy variációt mutatnak, de a térbeosztás alapja minden háznál megegyezett. Minden ház földszintes volt és 3–4 helyiséget foglalt magában: egy előteret, amelynek közepén egy oszlop volt, egy megemelt, ablakos tetejű nappalit, amit

szélfogó vászonnal is felszereltek a hűvös levegő áramlásának biztosítására, egy szobát, egy konyhát, és a tűzhelynek is helyet adó teraszt. A teraszt nádfonatok árnyékolták a napfénytől A házakhoz tartozott még egy padlóba vágott pince is, ahol az élelmiszereket raktározták. Szobáikban apró fülkéket vágtak a falakba, melyek polcként szolgáltak a ruháiknak és házi isteneik szobrainak (pl. Bész, Ízisz, Hathor) Minden kunyhó vakolatlan falú volt, téglából épült. BT: lakóházak RT: Deir el-Medine DÉLI BÁBA  DÉLIBÁB DÉLI LISTI PIRAMIS  SZESZÓSZTRISZ, I. PIRAMISA DÉLI ON  HERMONTHISZ DÉLI ORSZÁG  FELSŐ-EGYIPTOM DÉLI RAGYOGÓ PIRAMIS  DAHSURI TÖRT PIRAMIS DÉLI-TÓ PALOTÁJA  MARU-ATON DÉLI UARET SN: Ez a közigazgatási terület Közép-Egyiptomot foglalta magába. BT: közigazgatási egységek DEIR EL-MEDINEI MUNKÁSOK BT: munkások NT: Amenemope2 deir el-medinei kézművesek Ipi2 DÉLI VÁROS  THÉBA

DELTA  NÍLUS-DELTA DELTAORSZÁG  ALSÓ-EGYIPTOM DEIR EL-MEDINEI MUNKÁSTELEP  DEIR EL-MEDINE DELVAUX, LUC BT: egyiptológusok DEIR EL-MEDINEI OSZTRAKONOK SN: Az itt dolgozó művészek szívesen írták le gondolataikat. Még a leglényegtelenebb dolgokat is belekarcolták az apró mészkő-, homokkő vagy agyaglapokba. Néhányat kívül, a falu falától északra, egyfajta írnoki szemétgödörként használt nagy verembe dobtak Az osztrakonok bősége bizonyítja, hogy az írásbeliség aránya a faluban kivételesen magas volt BT: osztrakonok DEMAREE, R. J BT: egyiptológusok AD: demaree@rullet.leidenunivnl DÉMÉTRIOSZ UF: Phalériai Démétriosz Phaleróni Démétriosz Démétriosz Phaléreusz Démétriosz Phalerón SN: Egy rabszolga fia, rendkívül tehetséges ember, a peripatetikus filozófia művelője, Theophrasztosz barátja. Athén zsarnoka, Kasszandrosz, már fiatalon a város kormányzójává tette meg, de helyéről erőszakkal eltávolították, s ekkor

Thébába ment. Innen hívta meg Ptolemaiosz Szótér a Muszeion élére Ő kezdte el gyűjteni az I Alexandriai Könyvtár első darabjait Ptolemaiosz Philadelphosz száműzte. Egyik érdekes találmánya volt a kúszni képes csiga. BT: görög filozófusok RT: Alexandriai Könyvtár, I. DEIR EL-MEDINEI SÍROK BT: deir el-medinei temető nyugat-thébai sírok NT: Amenemheb2 sírja Inherkau sírjai Ipuy sírja Ken1 sírja Kha2 sírja Khabekhenet sírja Nakhtamun2 sírja Nebenmaat sírja Pashed sírjai Ramosze2 sírja Szennedzsem sírja RT: Deir el-Medine DÉMÉTRIOSZ PHALÉREUSZ  DÉMÉTRIOSZ DÉMÉTRIOSZ PHALERÓN  DÉMÉTRIOSZ DÉMONI ALMA  MANDRAGÓRA DEIR EL-MEDINEI TEMETŐ SN: Arra nézve, hogy az Újbirodalom idején is a gúlát tekintették a legelőkelőbb sírformának, a döntő bizonyítékot a deir el-medinei temető szolgáltatja, ahol a hegy oldalába vájt sírokat kis piramisok koronázták. BT: thébai nekropoliszok NT: deir el-medinei sírok DÉMONOK

BT: Duat1 NT: Akephalos (ang.) Am-aau Árnyékfaló Babi déli démonok 73 DENDERAHI ISTENEK UF: Denderai istenek BT: helyi istenek NT: Hathor Ihi éjszakai démonok Haas Ikui-k késes démonok Nagy démonok Őrjöngő Rerek Tűzszemű Ugató Vérszívó Vízilóképű Weret RT: szellemek DENDERAHI HATHOR TEMPLOM UF: denderai templom juneti templom tanterei templom tentórei templom tentüriszi templom SN: Itt volt Hathornak a főszentélye. A 6 dinasztia korára vezethető vissza keletkezése. A templom alapjában a föld alatt titkos kamrákat találtak egyedülálló rajzolattal. Az óbirodalom óta főleg a Ptolemaiosz-uralkodók építettek hozzá a templomhoz, valamint a rómaiak. A templom építését Néró császár uralkodása alatt fejezték be. Ez az egyik legjobb állapotban megmaradt templom Egyiptomban. A templom valószínűleg Hathor misztériumába való beavatás helyeként működött. A felszentelt templom körül egy ambulatórium fut, melynek két kis

ajtaján keresztül a beavatottak megközelíthették a külső oszlopcsarnokot. A középső ajtót mely a templom belsejébe vezetett, csak nagyobb ünnepségek alkalmával nyitották ki Egyéb napokon a templom ezen elrejtett részét kizárólag az istennő mindennapos, a papok által bemutatott szertartásainak tartották fenn. A templom külső flán Hathor szisztruma körül látható Julius Ceasar és VII. Kleopátrától született fiuk, Cesarion BT: denderahi templomok halotti templomok NT: denderahi Hathor-templom csarnokai denderahi Hathor templom kapuja denderahi Hathor templom mammiszije denderahi Hathor templom titkos kamrái DE MORGAN, JACQUES JEAN MARIE (1857–1924) UF: Morgan, Jacques De SN: 1894-ben nevezték ki a Régészeti Hivatal igazgatójává. Számos sikeres ásatást vezetett a dahsuri piramisoknál. Legfontosabb felfedezései közé tartozott a II. Amenemhet piramisának nyugati oldalánál folytatott ásatás során feltárt két érintetlen hercegnői

sír, Ita és Hnumit sírja, melyekben pompásan díszített temetkezési kellékekre lelt. A „dahsuri kincsek”-nek nevezett leletegyüttes ma az Egyiptomi Múzeumban található. Rátalált itt még Keminub királyné, Amenhotep kancellár és Itaweret, valamint Szithathormerit hercegnő sírjaira is. BT: egyiptológusok DÉMOTIKUS ÍRÁS UF: demotoszi írás népi írás SN: Görög eredetű szó, jelentése: népi, népies. Az egyiptomi írás legegyszerűbb, kurzív, „népi” formája. Ie 700–i sz 470-ig használták. A hieratikus írásból fejlődött ki és csakis balról jobbra lehetett olvasni. Sok jel-összevonást, rövidítést alkalmazott, emiatt rendkívül nehéz olvasni. Valószínűleg a Delta nyelvjárását tükrözi. Eleinte csupán a nem irodalmi jellegű szövegek készítéséhez használták, de rövid időn belül annyira általánossá vált, hogy már irodalmi és vallásos szövegek rögzítéséhez is igénybe vették. A démotikus írás

jelrendszere és szerkezete egyaránt a késői dinasztikus kori egyiptomi nyelvből fejlődött ki A temetéssel kapcsolatos szövegekhez gyakran használták. BT: írásfajták RT: hieratikus írás hieroglif írás kopt írás DENDERAHI HATHOR-TEMPLOM ÁLDOZATI CSARNOKA SN: E teremben helyezték el az istennőnek szánt adományokat, melyeket szertartás végeztével szétosztottak a rítusban résztvevő papok között. A terem mindkét oldaláról egy-egy lépcsősor vezetett a teraszra. Innen indultak a jelentősebb körmenetek, nevezetesen az újévi körmenet, amikor Hóruszt, Hathort é fiukat Ihit vitték körbe a széles épületen és a teraszon. Az áldozati csarnokkal összefüggő helyiséget heretibnek (közbülső teremnek) nevezték BT: áldozati csarnokok denderahi Hathor-templom csarnokai DÉMOTIKUS PAPIRUSZOK BT: papiruszok NT: Rylands IX. démotikus papiruszok DENDERAHI HATHOR-TEMPLOM CSARNOKAI BT: csarnokok denderahi Hathor-templom NT: denderahi Hathor-templom

áldozati csarnoka denderahi Hathor templom előcsarnoka DEMOTOSZI ÍRÁS  DÉMOTIKUS ÍRÁS DEN (ang., len)  DUN (ie 2952–2939) (ie 2928–2787) DENDERA  DENDERAH DENDERAHI HATHOR TEMPLOM ELŐCSARNOKA SN: A római korban, Tiberius uralkodása alatt építtettek hozzá a templomhoz. BT: denderahi Hathor templom csarnokai tizennyolcoszlopos előcsarnokok NT: denderahi Hathor templom előcsarnokának oszlopai DENDERAH (ar.) UF: Dendera Dendur Iunet (óei.) Junet (óei.) Ni Tentore (óei.) Tantere Tentara (óei.) Tentóre Tentürisz (gör.) Tentyra (gör.) Tentyris (gör.) SN: A 6. felső-egyiptomi nomosz fővárosa volt Hathor istennőt imádták ezen a helyen, ő volt a város oltalmazó istensége Itt találták meg Hadrianus római császár hatalmas bronz fejszobrát BT: városok RT: denderahi istenek denderahi templomok felső-egyiptomi nomosz, 6. DENDERAHI HATHOR TEMPLOM ELŐCSARNOKÁNAK OSZLOPAI UF: denderahi Hathor-templom Hathor-oszlopai SN: A pülónt 6 Hathor

oszlop fúrja át, melyeknek törzse a papiruszsást mintázza, közüket szekrényfalak töltik ki. BT: denderahi Hathor templom előcsarnoka Hathor-oszlopok DENDERAHI HATHOR TEMPLOM HATHOR-OSZLOPAI  DENDERAHI HATHOR TEMPLOM ELŐCSARNOKÁNAK OSZLOPAI DENDERAHI HATHOR TEMPLOM KAPUJA SN: Egy dromoszon kereztül lehet a kapuig eljutni. A A kapubejárat közelében kétoldalt egy-egy római kioszk áll A kapun keresztül egy széles udvarba jutunk, amelynek végében áll a templom. 74 BT: állatok NT: szabadfarkú denevérek BT: denderahi Hathor templom kapuk NT: denderahi Hathor templom kapujának domborművei DENKMÄLER AUS AEGYPTEN UND AETHIOPIEN  DENKMÄLER AUS ÄGYPTEN UND ÄTHIOPIEN (1849-59) DENDERAHI HATHOR TEMPLOM KAPUJÁNAK DOMBORMŰVEI SN: A kapu külső falán jobbra fent egy dombormű maradt meg, amely Hathort ábrázolja Ré és Ptah között. BT: denderahi Hathor templom kapuja domborművek DENKMÄLER AUS ÄGYPTEN UND ÄTHIOPIEN (1849-59) UF: Denkmäler aus

Aegypten und Aethiopien SN: Karl Richard Lepsius műve, 4 évi expedíciós kutatásának eredményeit és ősi műemlékeket ír le benne 12 kötetben, mely a mai napig alapműnek számít. Részletesen tárgyalta a piramisokat Elmélete szerint minden piramist lépcsősre építettek, s a hézagokat csak később töltötték ki BT: Lepsius, Karl Richard művei DENDERAHI HATHOR-TEMPLOM MAMMISZIJE SN: A denderhai Hathor-templom melléképülete, amelyet Ízisz szent anyaságának szenteltek fel. BT: Denderahi Hathor-templom mammiszik DENKSTEIN (ném.)  SZTÉLÉK DENON, DOMINIQUE VIVANT (1747–1825) SN: Vésnök, rézmetsző, író, XV. Lajos érméinek felügyelője, diplomata és kém XVI. Lajos alatt Givryben (Saône-etLoire) született Napóleon seregével került Egyiptomba 51 évesen. 1798 máj 14-én ott volt a Junon fedélzetén és júl. 1-én megérkezett Alexandriába Mindenkinél jobban bírta a perzselő éghajlatot és a hosszú sivatagi menetelést A csatákba is

az első vonalban indult, hogy ceruzájával megörökíthesse a harc különböző fázisait Denont az Egyiptomi Expedíció mókamesterének nevezték, soha nem zökkent ki egyensúlyából. Érkezésétől számítva egy év alatt csodálatos tudósítást állított össze Egyiptomról. Nemcsak hűen lerajzolta a legjelentősebb műemlékeket, de feljegyezte a legjelentéktelenebb helyi szokásokat is. Hazatérése után jelent meg Voyage dans la Haute et la Basse Égypte (Utazás Alsó- és FelsőEgyiptomban) című műve, amely sikerkönyv lett. A Description de l’Égypte című könyv megírásához is hozzájárult munkájával. 1802-ben Napóleon a múzeumok főigazgatójává nevezte ki, majd a restauráció idején is számos elismerésben részesült. Ő tervezte meg Napóleon egyiptomi elemekkel átszőtt desszertes készletét. 78 évesen hunyt el BT: Napóleoni Expedíció tagjai NT: Denon, Dominique Vivant művei RT: Bonaparte Napóleon étkészlete Napóleoni

Expedíció (1798. júl 1–1802 szept) DENDERAHI HATHOR TEMPLOM MENNYEZETE SN: Ezen az ég istennője, Nut látható. A külső oszlopcsarnok teljes mennyezetét asztrológiai ábrázolások díszítik, megjelenítve a csillagokat és az égitesteket, a Napot és a Holdat. BT: mennyezetek DENDERAHI HATHOR-TEMPLOM OSZLOPCSARNOKAI SN: A külső oszlopcsarnokban 18 oszlop található, amelyek fejezete Hathor fejét ábrázolják parókában. A belső oszlopcsarnokban 6 oszlop áll, ezt nevezik a Megjelenés termének. BT: denderahi Hathor-templom oszlopcsarnokok NT: Megjelenés terme DENDERAHI HATHOR TEMPLOM TITKOS KAMRÁI SN: A Hathor templom hátulsó részében két emelet mélyen található. Szélessége 1,12 m, hosszúsága 4,6 m BT: denderahi Hathor templom kamrák NT: denderahi Hathor templom titkos kamráinak falfestményei DENDERAHI HÓRUSZ TEMPLOM SN: Mára teljesen eltűnt. BT: denderahi templomok Hórusz-templomok NT: denderahi Hórusz-templom Hórusz-oszlopai DENON,

DOMINIQUE VIVANT MŰVEI BT: Denon, Dominique Vivant (1747–1825) NT: Voyage dans la Haute et la Basse Égypta DENDERAHI HÓRUSZ-TEMPLOM HÓRUSZ-OSZLOPAI SN: Összesen 24 pillért koronáznak Hórusz fejek. BT: Denderahi Hórusz-templom Hórusz-oszlopok DEP  BUTÓ DEPARTMENT OF EGYPTIAN ART (ang.)  METROPOLITAN MUSEUM EGYIPTOMI OSZTÁLYA DENDERAHI IHI TEMPLOM SN: Ebből a templomból mára már csak egy homokkőből épült monumentális kapu maradt. BT: denderahi templomok DEPAUW, MARK BT: egyiptológusok AD: mark.depauw@university-collegeoxfordacuk DENDERAHI PAPOK SN: A dendarai templom papjai minden évben különlegesen bonyolult rituális szertartás keretében bebalzsamozták Osiris képmását. Az isteni múmia mágikus védelmét amulettek biztosították, melyek aranyból és drágakövekből készültek. Listájuk nem kevesebb, mint száznégy tételről tesz említést BT: papok DEPRESSZIÓK SN: A szárazföldeknek azon területei, amelyek a tenger szintjénél

mélyebben helyezkednek el. BT: természeti képződmények NT: Fajjúm-oázis mélyföldek Nabta Playa Síva Wadi Natrum DENDERAHI SZANATÓRIUM SN: Itt a vizet külsőleg alkalmazták: a szent vizet nem itták meg, hanem fürödtek benne. A Hathor templom mellett tárták fel ezt az építményt, ahol a víz egykor szobortalapzaton csurgott le a fürdőkbe. BT: szanatóriumok DEPUYDT, LEO BT: egyiptológusok AD: ldepuydt@brownvm.brownedu DERÉKSZÖG SN: Az építőmesterek használták ezt az eszközt, melynek segítségével a falak függőlegességét állapították meg. BT: szögmérők DENDERAHI TEMPLOMOK BT: templomok NT: denderahi Hathor templom denderahi Hórusz templom denderahi Ihi templom DER EL-BAHRI  DEIR EL-BAHARI DÉRI MÚZEUM (Mo.) SN: Debrecen híres múzeuma. A második emeleten kapott helyet Déri Frigyes különleges gyűjteményének egyiptomi anyaga. Egyiptomi műtárgyai között található 4 ter- DENDUR  DENDERAH (ar.) DENEVÉREK UF: Chiroptera 75

AD: udjat@skynet.be rakotta és Riya írnok fejnélküli szobra is. A terem közepén került elhelyezésre két múmiakoporsó, az egyiptomi halotti kultusz legjellegzetesebb tárgya. Nyitvatartás: nov.1–márc30-ig 10–16 óra, ápr1–okt30-ig 10–18 óra, hétfő szünnap. BT: múzeumok AD: 4026 Debrecen, Déri tér 1. Tel.: +36 (52) 322-207, (52) 417-561, (52) 417-577 Fax: +36 (52) 417-560 deri@derimuz.hu http://www.derimuzhu/DeriMuzeum/indexhtm DESROCHES-NOBLECOURT, CHRISTIANE (1913–) SN: Egyiptomi tanulmányait a Louvre iskolájában kezdte az 1930-as években, ahol Drioton kanonok, az egyiptomi nyelv professzorának tanítványa lett. Innen a Sorbonneba ment, a Keleti Nyelvek Szabadegyetemére, miközben szorgalmasan látogatta a College de France egyiptomi kurzusait. Oxfordban fejezte be végül egyetemi éveit 19 éves korában tartotta első előadását Tutankhamon kincseiből. Hamarosan a 18 dinasztia specialistája lett A Louvre ókori egyiptomi leletek

megőrzéséért felelős munkatársa. Az asszuáni gát építésekor őt bízta meg az UNESCO az Ókori Egyiptomi Tanulmányok Központjának létrehozásával, amely az elárasztással fenyegetett műemlékek feltérképezésére jött létre. Az ő kitartó munkásságának köszönhető 14, köztük az abu szimbeli templomok megmentése is BT: francia egyiptológusok francia régészek NT: Desroches-Noblecourt, Christiane művei RT: Louvre Ókori Egyiptomi Tanulmányok Központja DERRI TEMPLOM, EDSN: Ré-Harmachis napisten tiszteletére keletkezett már csak két oszlopos csarnok és három szoborfülke maradt meg. BT: templomok NT: derri templom első csarnoka, edDERRI TEMPLOM ELSŐ CSARNOKA, EDBT: csarnokok derri templom, edNT: derri templom első csarnokának domborművei DERRI TEMPLOM ELSŐ CSARNOKÁNAK DOMBORMŰVEI, EDSN: II. Ramszesz núbiai hadjáratait mutatják be BT: derri templom első csarnoka, eddomborművek DESROCHES-NOBLECOURT, CHRISTIANE MŰVEI BT:

Desroches-Noblecourt, Christiane (1913–) NT: Amours et fureurs de la lointaine (fr.) Dictionnaire illustré des dieux de lEgypte (fr.) femme au temps des pharaons, La (fr.) Grande nubiade ou le Parcours dune égyptologue, La (fr.) LEgypte (fr.) Lorsque la nature parlait aux Egyptiens (fr.) Pharaons et reines dEgypte (fr.) Ramsès II - La véritable histoire (fr.) reine mystérieuse Hatshepsout, La (fr.) reine mystérieuse, La (fr.) secret des bâtisseurs des grandes pyramides, Le (fr.) secret des temples de la Nubie, Le (fr.) Sous le regard des dieux (fr.) DERRY, DOUGLAS E. SN: 1925. nov 11-én 945-kor elkezdte Douglas E Derry professzor Howard Carterral Tutankhamon boncolását Nem sokkal később keringési elégtelenségben halt meg. Ő ejtette az első sebvágást Tutankhamon múmiáján BT: múmiavizsgálók RT: Tutankhamon boncolása DESCRIPTION DE L’ÈGYPTE (1810) SN: Bonaparte Napóleon egyiptomi hadjáratával magával vitt francia tudósok írták ezt a könyvet. Ők

készítették az első térképet a thébai nekropoliszról, amelyet ebben a könyvben közöltek. A szemléletes térképet Edmé Jomard és báró Louis Costaz készítették. Ez a térkép tartalmazza 11, a völgyben lévő sír egyszerű alaprajzát és még további ötről is beszámol, melyet elérhetetlennek minősít. Ezek bejáratához egy fekete pontot rajzoltak a térképen. Az egyik ilyen fekete pötty volt II. Ramszesz fiainak sírja Kilenc szöveges és 11 képes kötetből állt RT: napóleoni expedíció (1798. júl 1–1802) DESZDESZ-TÓ SN: A világteremtés mitikus helye Hermopolisz közelében. Benne állt az őshalom, melyen a napisten először megjelent. BT: tavak DESZKAPALETTÁK SN: Az írnokok használták. Ebben tárolták az íráshoz szükséges piros és fekete tintát (az írás ideje alatt) BT: íróeszközök paletták DESCRIPTION OF THE EAST AND SOME OTHER COUNTRIES (1743) SN: E könyv első kötete Egyiptomról szól. BT: Pococke, Richard művei

DETERMINATIVES (ang.)  DETERMINATÍVUMOK 1 DESERET (óei.)  VÖRÖS KORONA DETERMINATÍVUMOK UF: determinatives (ang.) taxogramok SN: A szavak leírásánál alkalmazott fonogramok után elhelyezett írásjel, amely azt a jelentéskategóriát vagy jelentéstartományt jelzi, amelyhez az illető szó tartozik. BT: ideogramok RT: logogramok ortogramok 2 DESERET UF: sivatag Vörös Föld BT: Ókori Egyiptom DESGENETTES SN: Francia báró és orvos, a napóleoni expedíció tagja. A higiéniai körülményeket és az egyiptomiak betegségmegelőző módszereit tanulmányozta, következtetéseivel új utakat nyitott az orvostudományban. BT: napóleoni expedíció tagjai DEVAUCHELLE, DIDIER BT: egyiptológusok AD: 101713.2223@compuservecom DESHASHEH MÚMIÁJA SN: Gyermekbénulásban szenvedett, ezért bal lábát levágták. Ezt Mitchell jegyezte fel. BT: ember-múmiák DESHASHEHI TEMETŐ SN: Petrie fedezte fel ezt az 5. dinasztiabeli temetőt 16 sírban a szándékos

feldarabolásnak 4 fajta típusát állapították meg BT: nekropoliszok DEVERIA, THÉODULE M. (1831–1872) SN: A Louvre egyiptológusa volt. Két francia utazó (Remy és Brenchly) által került hozzá Ábrahám könyvének másolata, amelyet kérésükre lefordított. Deveria francia ásatásoknál dolgozott Szakkarában, ahol Ptahmose sírját találták Ő fotózta le a sírt BT: francia egyiptológusok NT: Deveria, Théodule M. művei DE SMET-RODRIGUES, PATRICK BT: egyiptológusok DEVERIA, THÉODULE M. MŰVEI BT: Deveria, Théodule M. (1831–1872) 76 NT: Catalogue des manuscrits égyptiens écrits sur papyrus, toile, tablettes et ostraca en caractères hiéroglyphiques, hiératiques, démotiques, grecs, coptes, arabes et latins qui sont conservés au musée égyptien du Louvre (1874, 1881, 1980) BT: Archaikus Kor (i.e 3300–2650) (ie 3200–2780) (ie 3150–2686)99 (i.e 3100–2686) (ie 3100–2865) (ie 2955–2635) dinasztiák 3 NT: Ba Haszehem Haszehemui (i.e

2653–2625) Hotepszehemui (i.e 2831–2791) Hudjefa Nebré (i.e 2791–2754) Neferkasokar (i.e 2661–2653) Ninutjer (i.e 2754–2709) Peribszen Sekhemib (ang.) (ie 2676–2661) Seneferka Szenedzs Uneg (i.e 2709–2690) Wadjnes (ang.) DEWEN  DUN (i.e 2952–2939) (ie 2829–2787) DHUTI  THOT DIADALSZEKEREK BT: szekerek NT: Tutankhamon diadalszekerei DIADÉMOK SN: Egyszerű vagy díszes homlokék mesterséges vagy természetes anyagokból. Nem azonos a királyi koronával, mert ezt mindegyikük számára külön készítették. Mágikus erőt tulajdonítottak neki, amely az ellenséget legyőzi. BT: ékszerek NT: Tutankhamon diadémja RT: Golenyisev-papirusz DINASZTIA, 3. (ie 2686–2613) (ie 2628–2613) SN: Legjelentősebb esemény a piramisok megjelenése. Szakkarában Imhotep1 megépíti Dzsószer fáraónak a lépcsős piramist. Hui1 fáraó pedig lépcsős piramisát egyenes élűvé építteti BT: dinasztiák NT: Dzsószer (i.e 2630–2611) Haba (i.e 2603–2599) Hui

(i.e 2599–2575) Szanaht (i.e 2686–2630) (ie 2650–2630) (ie 2649– 2630) Szehemhet (i.e 2611–2603) RT: dinasztia, 3. magánszobrai dinasztia, 3. piramisai DIADÉM-PAPIRUSZ  GOLENYISEV PAPIRUSZ DIAGNOSZTIKA  DIAGNOSZTIZÁLÁS DIAGNOSZTIZÁLÁS UF: diagnosztika SN: Az orvosok a diagnosztizálásban részben a betegek elmondására, részben saját, empirikus megfigyeléseikre támaszkodtak, ahol a szín, szag, tapintás, látvány egyaránt fontos szerepet játszott. A tünetek regisztrálása után a betegség ill. betegségcsoport azonosítása következett, amelyet rendszerint a kezelhetőség mértékének megállapítása követ. BT: orvostudomány DINASZTIA, 3. MAGÁNSZOBRAI SN: Ezeken a szobrokon érezhetők utoljára az archaikus hagyományok BT: magánszobrok RT: dinasztia, 3. (ie 2686–2613) (ie 2628–2613) DIALL-SMYTH, MIKE SN: Amatőr egyiptológus. BT: egyiptológusok DIDU  MENDESZ DIMIAT (ar.)  DAMIETTE DINASZTIA, 3. PIRAMISAI BT: óbirodalmi

piramisok NT: dahsuri tört piramis Dzsószer piramis Haba piramisa kulai piramis meidumi piramis nagadai piramis Szanaht piramisa Szehemhet piramisa szilai piramis Vörös piramis závijet el-mejtini piramis RT: dinasztia, 3. (ie 2686–2613) (ie 2628–2613) DINASTI (alb.)  DINASZTIÁK DINASTIA (ol., por)  DINASZTIÁK DINASTIAS (spa.)  DINASZTIÁK DINASTIO (esp.)  DINASZTIÁK DINASZTIA, 0. (ie 3130–3032) UF: Dynasty 0 (ang.) SN: Abüdoszban találta meg Günter Dreyer a 0. dinasztia nyomait. BT: predinasztikus kor (i.e 5200–3150) ) NT: Hat-Hór Iri-Hór Ka1 (pre) Ni-Hór Skorpió, I. Skorpió, II. RT: Dreyer abüdoszi ásatásai (1977) DINASZTIA, 4. (ie 2723–2563) (ie 2639–2504) (ie 2613– 2498) (i.e 2613–2494) UF: Dynasty 4 (ang.) SN: Az Óbirodalom a 4. dinasztia királyai alatt érkezett el történelmének csúcsára. E dinasztia ideje alatt jöttek létre a legnagyobb piramisok Gizehben. Alkalmi bányászat folyt a Sínai félszigeten. Rendszeres

kereskedelmet folytattak Büblosszal és Núbiával BT: dinasztiák NT: Bakare (ang.) (ie 2539–2532) Dzsedefré (i.e 2581–2572) (ie 2566–2558) (ie 2528– 2520) Kephrén (i.e 2520–2494) Kheopsz (i.e 2604–2581) (ie 2589–2566)99 (ie 2551– 2528) Mükerinosz (i.e 2532–2504) (ie 2490–2472) Sepszeszkaf (i.e 2511–2506) (ie 2504–2500) (ie 2472–2467) Sznofru (i.e 2639–2604) (ie 2613–2589) (ie 2575– 2551) Thamphtis (ang., fr, hol, ném, ol) (ie 2506–2504) (ie 2500–2498) RT: dinasztia, 4. piramisai DINASZTIA, 1. (ie 3150–2925) (ie 3100–2890) (ie 2920– 2770) BT: Archaikus Kor (i.e 3300–2650) (ie 3200–2780) (ie 3150–2686)99 (i.e 3100–2686) (ie 3100–2865) (ie 2955–2635) dinasztiák NT: Adzsib (i.e 2787–2767) (ie 2939–2892) Dun (i.e 2952–2939) (ie 2928–2787) Dzser (i.e 3000–2999) (ie 2895–2868) Dzset (i.e 2868–2829) Ka2 (i.e 2741–2723) Ménész (i.e 3032–3000) (ie 2955–2895) Szemerhet (i.e 2767–2741) Ubienthész (i.e

2723–2697) DINASZTIA, 2. (ie 2925–2686) (ie 2920–2770) (ie 2890– 2635) (i.e 2800–2650) SN: Alsó-Egyiptom fellázad a központi hatalom ellen. 77 DINASZTIA, 4. PIRAMISAI SN: A 4. dinasztia fáraói, Kheopsz, Kephrén és Mükerinosz uralkodása alatt végbement jelentős változtatások után érték el a piramisok legnagyobb építészeti és geometriai tökéletességüket. Az ő piramisaik különlegessége, hogy oldalaik simák. BT: óbirodalmi piramisok NT: Baufré piramisa dahsuri tört piramis Dzsedefré piramis Kephrén piramis Kheopsz piramis Mükerinosz piramis Vörös piramis RT: dinasztia, 4. (ie 2723–2563) (ie 2639–2504) (ie 2613–2498) (i.e 2613–2494) Merenré, I. (ie 2285–2279) (ie 2283–2278) (ie 2255– 2246) Merenré, II. (ie 2219–2218) Pepi, I. (ie 2335–2285) (ie 2332–2283) (ie 2289– 2255) Pepi, II. (ie 2278–2184) (ie 2246–2152) Teti1 (i.e 2347–2337) (ie 2323–2291) Uszerkaré (i.e 2337–2335) (ie 2291–2289) RT: dinasztia,

6. művészete dinasztia, 6. obeliszkjei dinasztia, 6. piramisai DINASZTIA, 6. MŰVÉSZETE SN: E kor művészete általában elnagyoltabb. BT: művészetek RT: dinasztia, 6. (ie 2350–2181) (ie 2347–2216) (ie 2345–2181) 96 DINASZTIA, 5. (ie 2498–2345) (ie 2494–2345) (ie 2480– 2350) UF: Dynasty 5 (ang.) SN: E dinasztia idején a királyság hanyatlásnak indult, a fáraók sokat veszítettek hatalmukból. Helyi központok alakultak ki, a nagyobb templomok és helytartók hatalma növekedett. A Nílus hosszú évekig nem áradt, s ez súlyos éhínséget okozott. Az első ismert utazás Punt országába ekkor zajlott. Megépültek az abu szíri piramisok Hódító és rablóháborúkat folytattak a Sínai-félsziget ellen (rézbányák), de közben Núbiával is hadat viseltek. Előtérbe került Ré kultusza, hatalmas naptemplomokat építettek, fejlettebbé vált relief-művészet. Ettől a dinasztiától kezdve minden fáraó megkapta a Ré fia titulust. A dinasztia

végén az Óbirodalom teljes dicsőségben állt BT: dinasztiák NT: Iszeszi (i.e 2414–2375) (ie 2388–2356) Menkauhór (i.e 2422–2414) (ie 2396–2388) Neuszerré (i.e 2453–2422) (ie 2416–2392) Noferefré (i.e 2460–2453) (ie 2419–2416) Noferirkaré1 (i.e 2477–2467) (ie 2446–2426) Sepszeszkaré (i.e 2467–2460) (ie 2426–2419) Szahuré (i.e 2491–2477) (ie 2458–2446) Unisz (i.e 2375–2345) (ie 2356–2323) Uszerkaf (i.e 2498–2491) (ie 2465–2458) RT: deshashehi temető dinasztia, 5. balzsamozása dinasztia, 5. piramisai DINASZTIA, 6. OBELISZKJEI SN: Ezek elhelyezkedésükre vonatkozóan a legnagyobb számban a masztaba bejáratánál az udvarban vagy az álajtó előtt felállított obeliszkek. BT: obeliszkek RT: dinasztia, 6. (ie 2350–2181) (ie 2347–2216) (ie 2345–2181) DINASZTIA, 6. PIRAMISAI BT: óbirodalmi piramisok NT: Merenre piramisa Pepi, I. piramisa Pepi, II. piramisa Teti piramisa RT: dinasztia, 6. (ie 2350–2181) (ie 2347–2216) (ie

2345–2181) Megjegyzés [TM20]: Müller, Hans Wolfgang – Eberhard Thiem: A fáraók aranya. Totem Kiadó, Budapest, 2000 245. p Megjegyzés [TM21]: Müller, Hans Wolfgang – Eberhard Thiem: A fáraók aranya. Totem Kiadó, Budapest, 2000 245. p Megjegyzés [TM22]: Müller, Hans Wolfgang – Eberhard Thiem: A fáraók aranya. Totem Kiadó, Budapest, 2000 245. p Megjegyzés [TM23]: Müller, Hans Wolfgang – Eberhard Thiem: A fáraók aranya. Totem Kiadó, Budapest, 2000 245. p Megjegyzés [TM24]: Müller, Hans Wolfgang – Eberhard Thiem: A fáraók aranya. Totem Kiadó, Budapest, 2000 245. p Megjegyzés [TM25]: Müller, Hans Wolfgang – Eberhard Thiem: A fáraók aranya. Totem Kiadó, Budapest, 2000 245. p DINASZTIA, 7. (ie 2181–2173) UF: Dynasty 7 (ang.) SN: Ekkor uralkodott 17 a Memphita 70 napig. BT: dinasztiák NT: Dzsedkaré-Semai Merienhór Nikaré Noferkauhór Noferkamin Noferkaré1 Noferkaré-Nebi Noferkaré-Tareru DINASZTIA, 5. BALZSAMOZÁSA SN: A balzsamozási

módszer ekkor még nagyon kezdetleges volt, kevés kivételtől eltekintve a holttestek csontváz állapotban maradtak fenn. BT: balzsamozás RT: dinasztia, 5. (ie 2494–2345)96 (ie 2480–2350) DINASZTIA, 8. (ie 2216–2170) (ie 2173–2160) BT: dinasztiák NT: Dzsedkaré-Semai Kakuré-Ibi Noferirkaré2 Noferkamin-Anu Noferkaré-Nebi Noferkauhór Uadzskaré-Pepiszeneb RT: dinasztia, 8. piramisai DINASZTIA, 5. PIRAMISAI SN: Az 5. dinasztia fáraóinak többsége Abu Szírben építtette fel piramisát. Az 5 dinasztia piramisai építészetileg is és stílusukban is különböznek a gizehi piramisoktól. Sokkal kisebbek és gyengébb minőségű helyi kövekből épültek. BT: óbirodalmi piramisok NT: Iszeszi piramisa Neuszerré piramisa Noferefré piramisa Noferirkaré1 piramisa Szahuré piramisa Unisz piramisa Uszerkaf piramisa RT: Abu Szíri piramisok DINASZTIA, 8. PIRAMISAI BT: első átmeneti kori piramisok NT: Ibi piramisa DINASZTIA, 9. (ie 2160–2135) (ie 2160–2130) BT:

dinasztiák NT: Heti, I. Heti, II. Merikaré DINASZTIA, 10. (ie 2130–2040) BT: dinasztiák NT: Heti, III. Merihathor Merikaré Noferkaré2 DINASZTIA, 6. (ie 2350–2181) (ie 2347–2216) (ie 2345– 2181) UF: Dynasty 6 (ang.) SN: Csatornát építettek az első vízlépcsőknél, hogy utat nyissanak Núbia felé. A tartományi kormányzók nagyobb hatalomra tettek szert, ezáltal csökkent a fáraó hatalma és tekintélye. II Pepi 94 évig uralkodott BT: dinasztiák NT: Netjerikaré Nitókrisz (i.e 2218–2216) DINASZTIA, 11. (ie 2052–1992) (ie 2040–1991) UF: Dynasty 11 (ang.) SN: Egész Dél-Egyiptomra kiterjesztette hatalmát és több háború után teljes győzelmet aratott az észak-egyiptomi ál- 78 Megjegyzés [TM19]: Müller, Hans Wolfgang – Eberhard Thiem: A fáraók aranya. Totem Kiadó, Budapest, 2000 245. p DINASZTIA, 13. (ie 1786–1633) (ie 1782–1650) UF: Dynasty 13 (ang.) SN: Keleti hódítók törtek be Egyiptomba és uralmuk alá vonták

területének nagyobb részét. 54 király uralkodott ez időszak alatt. BT: dinasztiák NT: Amenemhet, V. Amenikemau Antef, IV. Ibi, II. Huiker Khendzser Noferhotep, I. (ie 1738–1727) (ie 1705–1694) (ie 1696–1686) Szihathor (i.e 1685) Szobekhotep, IV. (ie 1685–1678) Szobekhotep, V. (ie 1678–1674) Ugaf (i.e 1782–1778) RT: dinasztia, 13. piramisai lam felett. Thébában néhány évig rivális királyok sora uralkodott. BT: dinasztiák NT: Antef, I. (ie 2074–2064) Antef, II. (ie 2103–2054) (ie 2064–2015) Antef, III. (ie 2054–2046) (ie 2015–2007) Mentuhotep, I. (ie 2061–2010) Mentuhotep, II. (ie 2046–1995) (ie 2007–1986) Mentuhotep, III. (ie 2010–1998) (ie 1995–1983) (ie 1956–1944) Mentuhotep, IV. (ie 1997–1991) (ie 1983–1976) (ie 1944–1937) Mentuhotep, V. (ie 1998–1991) RT: dinasztia, 11. piramisai DINASZTIA, 11. PIRAMISAI SN: A 11. dinasztiától kezdődően a piramis elvesztette kizárólagos királyi jellegét, mivel egyes nemesek

masztabái, egy felszíni, négyzet alapú épületből, és egy földbe vájt sírkamrából álló temetkezési helyei, egész piramisokká terebélyesedtek. BT: piramisok NT: Mentuhotep, I. piramisa DINASZTIA, 13. PIRAMISAI BT: piramisok NT: Amenikemau piramisa Ismeretlen fáraó piramisa Khendzser piramisa DINASZTIA, 12. (ie 1995–1800) (ie 1991–1786) (ie 1991– 1785) UF: Dynasty 12 (ang.) SN: A belső béke helyreállt a 12. dinasztia csaknem 200 éves uralkodása alatt. Alapítója I Amenemhet volt A székhely Közép-Egyiptomba helyeződött, megalapították Ity Taui várost. Meghódították Núbiát, erődöket építettek a második vízlépcsőnél. BT: dinasztiák Középbirodalom (i.e 2133–1786) (ie 2040–1785) (ie 2040–1783) (i.e 2040–1782) (ie 2040–1633) (ie 1850–1650) NT: Amenemhet, I.(ie 1991–1962) (ie 1937–1908) Amenemhet, II. (ie 1929–1895) (ie 1929–1892) (ie 1875–1840) Amenemhet, III. (ie 1850–1800) (ie 1844–1797) (ie 1817–1772)

Amenemhet, IV. (ie 1799–1787) (ie 1798–1790) (ie 1772–1763) Szeszósztrisz, I. (ie 1971–1928) (ie 1971–1926) (ie 1955–1913) (i.e 1917–1872) Szeszósztrisz, II. (ie 1897–1878) (ie 1842–1836) Szeszósztrisz, III. (ie 1878–1843) (ie 1878–1841) (ie 1836–1817) Szobeknoferu (i.e 1789–1786) (ie 1787–1783) (i.e 1763–1759) RT: dinasztia, 12. piramisai DINASZTIA, 14. (ie 1786–1603) (ie 1730–1680) (ie 1715– 1650) UF: Dynasty 14 (ang.) xoiszi dinasztia SN: Ezt a dinasztiát Xoiszból irányították. 70 uralkodó váltotta egymást ebben az időszakban BT: dinasztiák NT: Ankhkaré Dzsedheruré Hatiré Heribré Merdzsefaré Nebdzsefaré Nebfauré Nebszenré Neheszi (i.e 1715) Noferibré Nofertumkaré Szanhibré Szehebré Szeheperenré Szuadzskaré Ubenré RT: Xoisz DINASZTIA, 15. (ie 1730–1630) (ie 1674–1567) (ie 1652– 1544) BT: dinasztiák NT: Apóphisz 1 (i.e 1585–1542) Hamudi Hian Sesi Szalitisz DINASZTIA, 12. PIRAMISAI SN: A 12. dinasztia piramisai

technikai szempontból jelentős javulást mutatnak az átmeneti korral szemben, az óbirodalmi monumentalitástól azonban messze állnak. Főként Fajjúmban és Memphisz környékén épültek, de mára már nagyon rossz állapotban vannak. A 12 dinasztia első uralkodói alatt a bejárat továbbra is északon van ugyanúgy, ahogyan ez az óbirodalomban mindvégig szokásban maradt, II. Szeszósztrisz lahúni piramisa mutat először jelentős szerkezeti eltéréseket. A sírrablástól való félelem már ekkor elevenen élt, és a piramisok kisebb méreteit és a kő helyett a szárított agyagtéglák felhasználását több szinten elhelyezett járatokkal, rejtett ajtókkal, sehová nem vezető, megtévesztő bejáratokkal és a sírkamra vastag gránitfalával igyekeztek ellensúlyozni. Ilyen módon próbálták például III. Amenemhet hawarai piramisában a holttest nyugalmát biztosítani. BT: középbirodalmi piramisok NT: Amenemhet, I. piramisa Amenemhet, II. piramisa

Amenemhet, III. dahsuri piramisa hawarai piramis lahúni piramis Szeszósztrisz, I. piramisa Szeszósztrisz, III. piramisa DINASZTIA, 16. (ie 1663–1570) BT: dinasztiák NT: Anather Yakobaam DINASZTIA, 17. (ie 1680–1562) (ie 1663–1570) (ie 1652– 1552) (i.e 1650–1567) UF: thébai dinasztia BT: dinasztiák Új-Thébai Birodalom NT: Antef, V. (ie 1625–1622) Antef, VI. Antef, VII. Kamosze (i.e 1573–1570) (ie 1545–1539) (ie 1554– 1549) Mentuhotep, VII. Nebirierau, I. Nebirierau, II. 79 Megjegyzés [TM26]: Malek szerint. Megjegyzés [TM27]: Krauss szerint. Rahotep2 (i.e 1622–1619) Szekenenré, I. (ie 1596–1591) (ie 1559–1558) Szekenenré, II. (ie 1591–1576) (ie 1558–1554) Szemenré Szeszósztrisz, V. Szobekemszaf, I. Szobekemszaf, II. Thot 2 NT: Amenmesz4 (i.e 1214–1211) (ie 1204–1201) (ie 1203–1200) Merneptah (i.e 1236–1223) Ramszesz, I. (ie 1295–1294) (ie 1320–1318)98 Ramszesz, II (i.e 1307–1240) (ie 1304–1237)98 (ie 1301–1235) (i.e

1301–1234) (ie 1294–1227) (ie 1292–1225) (i.e 1290–1224) (ie 1279–1213) (ie 1279–1212) Széthi, I. (ie 1318–1304) (ie 1318–1298) (ie 1317– 1301) (i.e 1306–1290) (ie 1303–1290) (ie 1293– 1279) Széthi, II. (ie 1214–1208) (ie 1216–1210)CAH (ie 1210–1204) (i.e 1202–1196) (ie 1200–1194)BM Sziptah (i.e 1194–1188) Tauszert1 (i.e 1198–1196) (ie 1188–1186) RT: dinasztia, 19. falfestészete dinasztia, 19. papiruszai dinasztia, 19. sírjai DINASZTIA, 18. (ie 1570–1293) (ie 1567–1320) (ie 1552– 1306) (i.e 1550–1397) UF: Dynasty 18 (ang.) SN: Kiűzik a hükszoszokat, a birodalom eléri legnagyobb kiterjedését. A 18 dinasztia uralkodói a Nagy Királyi Leányt, gyakran saját édes- vagy féltestvérüket vették feleségül BT: dinasztiák NT: Aj (i.e 1338–1334) (ie 1327–1323) (ie 1324–1321) Amenhotep, I. (ie 1546–1525) (spa) Amenhotep, II. (ie 1450–1412) (spa) Amenhotep, III. (ie 1382–1344) (ie 1391–1353)99 (ie 1417–1379) (spa.)

Ekhnaton (i.e 1379–1362) (ie 1372–1354) (ie 1364– 1347) Hatsepszut (i.e 1498–1483) Hóremheb (i.e 1348–1320) (ie 1334–1306) (ie 1323– 1295) (i.e 1321–1295) Jahmesz, I. (ie 1580–1558) (ie 1570–1546) (ie 1550– 1525) (i.e 1539–1514) (ie 1530–1504) Nefertiti Szemenhkaré (i.e 1363–1361) Tutankhamon (své.) (ie 1347–1339) (ie 1358–1349) (i.e 1361–1352) (ie 1336–1327) Tuthmózisz, I. (ie 1526–1512) (ie 1525–1512) (ie 1493–1481) Tuthmózisz, II. (ie 1503–1490) (ie 1494–1490) (ie 1492–1479) (i.e 1481–1479) Tuthmózisz, III. (ie 1504–1450) (ie 1502–1448) (i.e 1479–1425) Tuthmózisz, IV. (ie 1413–1405) (ie 1412–1402) (ie 1401–1390) RT: dinasztia, 18. falfestészete dinasztia, 18. papiruszai dinasztia, 18. sírjai DINASZTIA, 19. FALFESTÉSZETE SN: Ebben a korban főleg Ozirisszal és az ő halál utáni életben játszott szerepével kapcsolatos leírások és ábrázolások kerültek a falakra. BT: falfestészet RT: dinasztia, 19.

(ie 1345–1200) (ie 1320–1200) (ie 1293–1186) DINASZTIA, 19. PAPIRUSZAI SN: Általában 23-29 cm szélesek és sötétbarnák. BT: papiruszok NT: Berlini papirusz (12412) Sallier IV. papirusz RT: dinasztia, 19. (ie 1345–1200) (ie 1320–1200) (ie 1293–1186) DINASZTIA, 19. SÍRJAI SN: Ezekben a sírokban a folyosók, lépcsők, kamrák egyenesen lefelé haladnak, mélyen bele a hegyoldalba. A sír méreteit megnagyobbították és az alkalmazott dekorációk is sokkal kidolgozottabbak, mint a 18. dinasztia sírjaiban megszokott A 19 dinasztia sírjai részben nyitottak maradtak a papság számára, akik szertartások alkalmával egy bizonyos mélységig bemehettek a sírba a fáraó halála után is. A lepecsételt ajtókat ilyenkor újra ki lehetett nyitni. Valószínűleg az egyetlen végérvényesen lezárt hely maga a sírkamra volt a hozzátartozó mellékkamrákkal együtt. BT: sírok DINASZTIA, 18. FALFESTÉSZETE SN: A nap alvilágban tett éjszakai utazásán volt a

fő hangsúly. BT: falfestészet RT: dinasztia, 18. (ie 1570–1293) (ie 1567–1320) (ie 1552–1306) DINASZTIA, 20. (ie 1200–1085) (ie 1196–1070) (ie 1185– 1070) UF: Dinastia 20 (por.) Dynasty 20 (ang.) SN: III. Ramszesz megmenti Egyiptomot a tengeri népek támadásától Ezután a hanyatlás korszaka következik BT: dinasztiák NT: Herihór (i.e 1080–1074)98 Ramszesz, III. (ie 1198–1167) (ie 1197–1166) (ie 1194–1169) Ramszesz, IV. (ie 1153–1147) Ramszesz, V. (ie 1148–1144) (ie 1147–1143) (ie 1145-1141) Ramszesz, VI. (ie 1143–1136) Ramszesz, VII. (ie 1136–1129) Ramszesz, VIII. (ie 1133–1126) (ie 1129–1126) Ramszesz, IX. (ie 1126–1108) Ramszesz, X. (ie 1108–1099) (ie 1108–1098) Ramszesz, XI. (ie 1098–1070) (ie 1098–1069) Széthnaht (i.e 1200–1197) (ie 1186–1184) RT: dinasztia, 20. falfestészete dinasztia, 20. papiruszai dinasztia, 20. sírjai DINASZTIA, 18. PAPIRUSZAI SN: Általában 34 cm szélesek és halványbarnák. BT: papiruszok NT:

Sallier I. papirusz (BM) (10185) DINASZTIA, 18. SÍRJAI SN: Építészeti sajátossága, hogy a lejtős folyosó 90º-ban elkanyarodik, mielőtt elérne a szarkofág terméig, azaz L alakú. A folyosók és lépcsők felváltva követik egymást Ezek meredeken vezetnek lefelé két oszlopcsarnokba, melyek közül a második szolgált halottas kamraként. A halottas kamrák lehettek oválisak, vagy négyszögletesek és általában négy kisebb kamra fogta őket közre, melyekben temetkezési eszközöket tároltak. BT: sírok DINASZTIA, 19. (ie 1345–1200) (ie 1320–1200) (ie 1293– 1186) UF: Dynasty 19 (ang.) SN: I. Széthi és II Ramszesz visszahódít néhány keleti tartományt Megépülnek az abu szimbeli templomok A dinasztia története végzetes trónviszályokba torkollik A 19. dinasztia idején egy hét 8 munkanapból és 2 pihenőnapból állt BT: dinasztiák DINASZTIA 20. FALFESTÉSZETE SN: Hol a nap alvilági utazása, hol pedig Ozirisz történetei jelennek meg

váltakozó intenzitással, de többé-kevésbé egyenlő mértékben. BT: falfestészet 80 DINASZTIA, 22–25. PAPIRUSZAI SN: Ezek 52–55 cm hosszúak és rendkívül tartósak. BT: papiruszok RT: dinasztia, 20. (ie 1200–1085) (ie 1196–1070) (ie 1185–1070) DINASZTIA, 20. PAPIRUSZAI SN: Kb. 39 cm-esek és nagyon világosbarnák BT: papiruszok RT: dinasztia, 20. (ie 1200–1085) (ie 1196–1070) (ie 1185–1070) DINASZTIA, 23. (ie 828–720) (ie 828–712) UF: Dynasty 23 (ang.) SN: A 23. dinasztia idején Alsó-Egyiptom számtalan kis államra esett szét A fáraók Thébából és Leontopliszból kormányoztak. Végül núbiai hódítók foglalták el az országot, és Egyiptomot a núbiai birodalomhoz csatolták, amelynek királyai a fáraó örököseként Thébában uralkodtak. BT: dinasztiák NT: Amonrud (ang.) Juput, I. (ie 814–790) (ie 804–783) (len) Juput, II. (ie 745–720) Nimlot (ang.) Oszorkon, III. (ie 883–855) (ie 797–769) Peftjauabastet (i.e

740–725) (ang) Petubasztisz, I. (ie 828–803) Rudamon (ang.) Sesonk, IV. (ie 803–797) Sesonk, VI. (ie 767–765) Takelóth, III. (ie 774–767) RT: dinasztia, 22–25 papiruszai DINASZTIA, 20. SÍRJAI SN: Ezek a sírok kisebbek voltak, mint az őket megelőző dinasztiák esetében, csupán a folyosók voltak szélesebbek és magasabbak A másik jellegzetessége, hogy a meredek lejtés helyett szinte teljesen vízszintesen helyezkednek el a hegyben. BT: sírok RT: dinasztia, 20. (ie 1200–1085) (ie 1196–1070) (ie 1185–1070) DINASZTIA, 21. (ie 1085–945) UF: Dynasty 21 (ang.) SN: A fővárost áthelyezték Taniszba. Északon Taniszban uralkodtak a fáraók, délen Thébában Amon főpapjai. BT: dinasztiák NT: Amenemnisu (ang.) (ie 1043–1039) Amenemope1 (i.e 993–984) Oszokhór (i.e 984–978) Pszuszennész, I. (ie 1039–991) Pszuszennész, II. (ie 959–945) Sziamún (i.e 978–959) Szmendész, I. (ie 1070–1044) (ie 1069–1043) RT: dinasztia, 21. balzsamozása

dinasztia, 21. papiruszai dinasztia, 21. papjai DINASZTIA, 24. (ie 725–715) UF: dynastie, 24e (fr.) Dynasty 24 (ang.) BT: dinasztiák NT: Bokkhórisz (i.e 720–715) (ie 719–714) (ie 717–712) Tefnaht (i.e 725–720) (ie 724–717) DINASZTIA, 25. (ie 747–656) (ie 716–664) (ie 715-656) (ie 712–663) UF: etióp dinasztia BT: dinasztiák NT: Alara Kasta (i.e 760–747) Pianhi2 (i.e 747–716) Sabaka (i.e 716–702) (ie 712–698) Sabataka (i.e 698–690) Taharka (i.e 690–664) Tanutamon (i.e 664–656) RT: dinasztia, 25. piramisai DINASZTIA, 21. BALZSAMOZÁSA SN: A 21. dinasztia alatt a balzsamozók úgy tökéletesítették a test állapotának megőrzését, hogy a forma megtartása érdekében bemetszették az arcbőrt, és agyaggal töltötték ki. BT: balzsamozás RT: dinasztia, 21. (ie 1085–945) DINASZTIA, 21. PAPIRUSZAI SN: 13–17 cm szélesek és sokkal barnábbak, mint a későbbi dinasztia papiruszai. BT: papiruszok RT: dinasztia, 21. (ie 185–945) DINASZTIA,

25. PIRAMISAI SN: Újjáéledt a kőből épített piramis szokása. BT: piramisok NT: Pianhi2 piramisa RT: dinasztia, 25. (ie 747–656) (ie 716–664) (ie 715-656) (i.e 712–663) DINASZTIA, 21. PAPJAI BT: dinasztia papok SN: Fáraók múmiáit mentették meg a sírrablók elől, szám szerint 49-et. Ebből 13-at II Amenhotep titkos sírjába szállítottak, a fennmaradó 36-ot pedig egy sziklarepedéshez vitték, ahol egy 9 m mély járat tátongott. Az akna végén egy folyosó vezetett egy 7×7 m-es csarnokba. A 18. és 19 dinasztia uralkodóinak bebalzsamozott testét itt lerakták és befalazták azokat. Ezt a rejtekhelyet csak közel háromezer év múlva 1881. feb-ban fedezték fel RT: dinasztia, 21. (ie 1085–945) DINASZTIA, 26. (ie 664–525) UF: Dynasty 26 (ang.) SN: Királyainak székhelye Szaisz volt. BT: dinasztiák NT: Apriész (i.e 589–570) (ie 587–569) Jahmesz, II. (ie 570–526) (ie 569–526) Nekó, I. (ie 672–664) (ie 664–656) Nekó, II. (ie 610–595)

(ie 609–595) (ie 609–594) Pszammetik, I. (665–609) (ie 664–610) Pszammetik, II. (ie 595–589) (ie 594–588) Pszammetik, III. (ie 526) RT: dinasztia, 26. papiruszai DINASZTIA, 22. (ie 945–715) UF: Dynasty, 22. (ang) SN: Egy líbiai uralkodóház tagjaié volt a hatalom, akik Bubasztiszban uralkodtak. BT: dinasztiák NT: Harsziésze Oszorkon, I. (ie 924–889) Oszorkon, II. (ie 924–909) (ie 874–850) Oszorkon, IV. (ie 777–749) (ie 730–715) Pimay Sesonk, I. (ie 945–924) Sesonk, II. (ie 924–894) Sesonk, III. (ie 835–783) Sesonk, V. (ie 773–735) Takelóth, I. (ie 889–874) Takelóth, II. (ie 860–835) RT: dinasztia, 22–25. papiruszai DINASZTIA, 26. PAPIRUSZAI SN: Vékonyak, szép fehérek és kb. 16 cm szélesek BT: papiruszok RT: dinasztia, 26. (ie 664–525) DINASZTIA, 27. (ie 525–404) UF: Dynasty 27 (ang.) SN: I.e 525-ben perzsák törtek be Egyiptomba, akik átvették a hatalmat, megalapították a 27. dinasztiát és vaskézzel irányították az

országot. Kambüszész és I Dareiosz alatt kiteljesítették a csatornát, amely a Nílust a Vöröstengerrel kötötte össze, s amelyet már II. Nekó elkezdett a 26. dinasztia idején Templomokat és új várost is épí- 81 tettek a perzsák, amelyet most Ó-Kairónak hívunk, de akkor Babylonnak nevezték. BT: dinasztiák NT: Artaxerxész, I. (ie 465–424) Artaxerxész, II. (ie 405–359) Dareiosz, I. (ie 522–486) (ie 521–486) (ie 521–485) Dareiosz, II. (ie 424–404) (ie 423–405) Kambüszész, II. (ie 525–522) Xerxész, I. (gör) (ie 486–465) RT: Babylon (ang.) dinasztia, 14. (ie 1786–1603) (ie 1730–1680) (ie 1715–1650) dinasztia, 15. (ie 1730–1630) (ie 1674–156 7) (ie 1652–1544) dinasztia, 16. (ie 1663–1570) dinasztia, 17. (ie 1680–1562) (ie 1663–1570) (ie 1652–1552) (i.e 1650–1567) dinasztia, 18. (ie 1570–1293) (ie 1567–1320) (ie 1552–1306) (i.e 1550–1397) dinasztia, 19. (ie 1320–1200) (ie 1293–1186) dinasztia, 20. (ie

1200–1085) (ie 1196–1070) (ie 1185–1070) dinasztia, 21. (ie 1069–945) dinasztia, 22. (ie 945–715) dinasztia, 23. (ie 828–720) (ie 828–712) dinasztia, 24. (ie 727–715) dinasztia, 25. (ie 747–656) (ie 716–664) (ie 712–663) dinasztia, 26. (ie 664–525) dinasztia, 27. (ie 525–332) dinasztia, 28. (ie 404–399) dinasztia, 29. (ie 399–379) dinasztia, 30. (ie 380–342) (ie 379–341) dinasztia, 31. (ie 343–332) ptolemaida dinasztia DINASZTIA, 28. (ie 404–399) BT: dinasztiák NT: Amürtaiosz (i.e 404–399) DINASZTIA, 29. (ie 399–380) (ie 399–379) UF: Dynasty 29 (ang.) szaiszi dinasztia BT: dinasztiák NT: Hakórisz (i.e 393–381) (ie 393–380) Nepheritész, I. (ie 399–393) Nepheritész, II. (ie 380) Muthisz (i.e 393) Pszammuthisz (i.e 393) DINASZTIA, 30. (ie 380–342) (ie 379–341) BT: dinasztiák NT: Nektanebosz, I. (ie 380–362) (ie 379–362) Nektanebosz, II. (ie 360–343) (ie 359–341) Takhósz (i.e 365–360) (ie 362–360) DINOCRATES (ang.)

 DINOKRATÉSZ DINOKRATÉSZ UF: Deinokratész Dinocrates (ang.) Rhodoszi Deinokratész SN: Híres görög építész, akit Nagy Sándor bízott meg Alexandria megtervezésével és a város elrendezésével. Dinokratész két nagyszerű sugárutat tervezett, melyek mentén nagyobb épületek álltak, s melyeket derékszögben metszettek kisebb utcák. BT: építészek RT: Alexandria DINASZTIA, 31. (ie 343–332) BT: dinasztiák NT: Arszész (i.e 338–336) Artaxerxész, III. (ie 343–338) Dareiosz Kodomannosz, III. (ie 336–332) DINASZTIÁK UF: dinasti (alb.) dinastia (ol., por) dinastias (spa.) dinastio (esp.) dynasti (své.) dynastia (len., szl) dynastique (fr.) SN: Elvileg egymással rokoni kapcsolatban álló uralkodók csoportja, ám Egyiptomban a rokonság nem mindig áll fenn. Előfordul, hogy egymással rokon fáraókat különböző dinasztiába sorolunk, és az is, hogy azonos dinasztiában találunk olyan fáraókat, akik között nincs rokoni kapcsolat. A dinasztiákba

sorolás Manethón munkáján alapszik, és sokkal inkább a kezelhető tagolást szolgálja, mint a rokoni kapcsolatok nyilvántartását. Előfordult olyan is, hogy két dinasztia uralkodói párhuzamosan uralkodtak, pl. a hükszosz korban Egyiptom történetét 31 dinasztiára oszthatjuk fel. Mintegy 360 fáraót és idegen uralkodót sorolhatunk be a dinasztiák alá Új dinasztia mindig akkor kezdődött, amikor egy fáraó nemzetsége kihalt és egy másik került a trónra BT: történelem NT: dinasztia, 0. (ie 3130–3032) dinasztia, 1. (ie 3150–2925) (ie 3100–2890) (ie 2920–2770) dinasztia, 2. (ie 2925–2686) (ie 2920–2770) (ie 2890–2635) (i.e 2800–2650) dinasztia, 3. (ie 2686–2613) (ie 2628–2613) dinasztia, 4. (ie 2723–2563) (ie 2639–2504) (ie 2613–2498) (i.e 2613–2494) dinasztia, 5. (ie 2494–2345)96 (ie 2480–2350) dinasztia, 6. (ie 2350–2181) dinasztia, 7. (ie 2181–2173) dinasztia, 8. (ie 2216–2170) (ie 2173–2160) dinasztia, 9. (ie

2160–2130) dinasztia, 10. (ie 2130–2040) dinasztia, 11. (ie 2040–1991) dinasztia, 12. (ie 1991–1786) dinasztia, 13. (ie 1786–1633) (ie 1782–1650) DIODOROS  DIODÓROSZ, SZIKULUSZ DIODÓROSZ, SZIKULUSZ UF: Diodoros Diodorus, Siculus Diodórusz Siculus Szikulus SN: I.e 1 sz-ban élt szicíliai születésű görög történész, aki Alexandriában is élt. Ie 65–40 között tett látogatást Thébában. Mindent leírt, ami csak kínálkozott, kritika és ítélőképesség nélkül. Elbeszéléseiből kirí a tudatlanság, még az egyes anekdotáiból sem lehet sokat felhasználni. Azt állította írásaiban, hogy a papok egy 47 sírt tartalmazó listát adtak neki oda a Királyok Völgyéről. Ő is megtartotta Hérodotosz néhány elméletét BT: Egyiptom-utazók történetírók DIODORUS, SICULUS  DIODÓROSZ, SZIKULUSZ DIODÓRUSZ  DIODÓROSZ, SZIKULUSZ DIOPHANTOSZ (250) SN: Alexandriai matematikus. A görögök közül egyedül ő foglalkozott algebrával.

Nevét őrzik a diophantoszi egyenletek. BT: matematikusok DIOPTRIA SN: Héron több célra használta dioptriáját, egyrészt a vízszintes sík kijelölésére s ezzel magasságmérésre, az ún. szintezésre, másrészt kettős irányzóval ellátva vízszintes síkban levő szögek mérésére BT: Alexandriai Héron találmányai 82 DJED PILLAR (ang.)  DZSED-OSZLOP DIORIT SN: Rendkívül kemény, szép, zöldesszürke mintázatú kő. A feketés, néha foltos dioritot az Óbirodalom idején Toskában, Abu-Szimbeltől északnyugatra bányászták. A híres Kephrén-szobor anyaga. Rejtély, hogy hogyan tudták megmunkálni, hiszen keménysége ma is komoly gondot okoz. BT: kövek RT: dioritszobrok DJEDU (ang.)  ABU SZÍR 1 DJEHO (ang.)  DZSEDHER 2 DJEHO (ang.)  TAKHÓSZ (ie 365–360) (ie 362–360) DJEHOTEMHEB (ang.) BT: királyi írnokok (gör., ol.)  2 3 DJEHUTI SÍRJA BT: seikh abd el-gurnai sírok 1 2 1 2 DJEHUTI (ang.)  THOT DIOSPOLIS

MAGNA (gör., ol)  THÉBA DIOSPOLIS MAGNA NOMOSZ, 4. 1 DJEHUTI (ang.)  THOT DIORITSZOBROK BT: szobrok NT: Kephrén völgytemplomának dioritszobrai DJEHUTIEMHAB SÍRJA UF: TT194 BT: thébai sírok FELSŐ-EGYIPTOMI 1 DIOSPOLIS PARVA (gör.) UF: Hiw (ar.) Hu (ar.) Hut (óei.) Hut-Sekhem (óei.) SN: A 7. felső-egyiptomi nomosz fővárosa volt Itt Hathor istennőt imádták BT: városok DJEHUTIMES (ang.)  DZSEHUTIMESZ DJEHUTI-NACHT (ném.)  DJEHUTI-NAHT DJEHUTI-NAHT UF: Djehtinakht (ang.) Djehuti-Nacht (ném.) Djehuty-Nakht (ang.) SN: A 11. dinasztiában élt BT: nomarkhoszok RT: Djehuti-Naht sírja DISEASE (ang.)  BETEGSÉGEK DÍSZTÁRGYAK BT: tárgyak NT: dísztőrök DJEHUTI-NAHT SÍRJA UF: TT189 SN: El-Bersában található. BT: thébai sírok DÍSZTŐRÖK BT: dísztárgyak tőrök NT: arany dísztőrök Tutankhamon vastőre DJEHUTY (ang.) UF: Tut (ang.) SN: A 18. dinasztiában élt RT: Djehuty sírja DIVAT DJEHUTY-NAKHT (ang.)  DJEHUTI-NAHT SN:

Egy-egy társaságon belül a ruhák többsége nagyon hasonló egymáshoz vagy teljesen egyformák, a kor divatját szinte kötelezően követték. Nagy gonddal díszítették magukat parókákkal, virágfüzérekkel illatszerekkel és persze ruhákkal, ékszerekkel. Számtalan fésű, tükör, kenőcsös tégely bizonyítja, hogy mennyire adtak magukra ebben a korban az emberek. NT: ékszerek hajviselet koponyatorzítás lábbelik öltözet szakáll DJEHUTYNEFER (ang.)  DZSEHUTINEFER DJEHUTY SÍRJA UF: TT11 BT: dra abu el-nagai sírok DJEHTINAKHT (ang.)  DJEHUTI-NAHT DJER  DZSER (i.e 3000–2999) (ie 2895–2868) DJERTY (óei.)  TUPHIUM (gör) DJESER-DJESERU (ang.)  HATSEPSZUT HALOTTI TEMPLOMA DJESERKARESONEB (ang.) SN: Amenhotepsase udvartartásának inasa volt. BT: inasok RT: Djeserkaresoneb sírja DJD (óei.)  ISZESZI (ie 2414–2375) (ie 2388–2356) DJDFRA (ÓEI.)  DZSEDEFRÉ (IE 2581–2572) (IE 2566– 2558) (I.E 2528–2520) DJESERKARESONEB SÍRJA UF:

TT38 BT: seikh abd el-gurnai sírok RT: Djeserkaresoneb DJDKARA (óei.)  ISZESZI (ie 2414–2375) (ie 2388–2356) DJEBA (ang., óei)  EDFU DJEBAUTI (ang.) SN: Egyiptomi helyi isten. BT: helyi istenek 1 DJEWHTY (ang.)  THOTH DJOSER (ang.)  DZSÓSZER (ie 2630–2611) DJED COLUMN (ang.)  DZSED-OSZLOP DJOSERS TRINPYRAMIDE (dán)  DZSÓSZER PIRAMIS DJEDEFRE (ang., hol)  DZSEDEFRÉ (ie 2581–2572) (ie 2566–2558) (i.e 2528–2520) DJOSER TETI (ang., své)  SZEHEMHET (ie 2611–2603) DJEDET (ang.)  MENDESZ (gör) DM (röv.)  DEIR EL-MEDINE (ar) DJEDHOR (ang.)  TAKHÓSZ (ie 365–360) (ie 362–360) DOBÁLÓS JÁTÉKOK SN: Kagylókkal vagy agyagdarabokkal játszották. BT: játékok DJEDI (ang.)  DZSEDI DJEDKARE IZEZI (ang.)  ISZESZI (ie 2414–2375) (ie 2388–2356) DOBJ EGYET SESZMUÉRT SN: Rituális szabadtéri játék, amelyet szüretkor játszottak a gyerekek. Egy bottal céloztak a néha egyszerűen csak a földre helyezett

táblára. BT: szabadtéri játékok RT: Seszmu DJED-KHONS-EF-ANKH (i.e 1046) SN: I. Pinodzsem fia, aki a 21 dinasztia idején volt Amon főpapja. BT: Amon főpapjai Pinodzsem, I. hozzátartozói DOBÓFEGYVEREK  HAJÍTÓFEGYVEREK 83 DOBREV, VASSIL BT: egyiptológusok AD: vdobrev@ifao.egnetnet vádi magharai dombormű vájt reliefek RT: falfestmények sírfeliratok DOBROVITS ALADÁR SN: Egyiptológus, muzeológus, művészettörténész. BT: magyar egyiptológusok NT: Dobrovits Aladár művei DONGALÁBAK BT: lábak NT: sziptah lába DOBROVITS ALADÁR MŰVEI BT: Dobrovits Aladár NT: Egyiptom és a hellénizmus (1943) Egyiptom és az Antik világ (1979) Egyiptom és az ókori Kelet világa I–II (1975) Egyiptom festészete (1944) Egyiptomi, mezopotámiai regék és mondák (1995) Irodalom és vallás az ókori Egyiptomban (1979) paraszt panaszai, A (1963) DONKER VAN HEEL, KOEN BT: egyiptológusok AD: donkervanhee@rullet.leidenunivnl donkervanheel@netscape.net DOCHNIAK,

CRAIG C. BT: egyiptológusok AD: cdoch@azstarnet.com DOUWES, HARRY BT: egyiptológusok AD: cheper@xs4all.nl DOCTOR (ang.)  ORVOSOK DOXEY, DENISE BT: egyiptológusok AD: doxey@sas.upennedu DOORKEEPER (ang.)  KAPUŐRÖK DORMAN, PETER BT: egyiptológusok AD: peter dorman@memphis-orinst.uchicagoedu DODEKARKIA SN: Egyiptomban az etiópiai királyok elűzetésétől i.e 672-től 655-ig fennálló kormány, mely a görög történetírók állítása szerint 12, az ország különböző részeiben lakó királyból (dedekarchok) állott. E kormányzásnak I. Pszammetik vetett véget BT: történelem NT: dedekarchok DOYEN, FLORENCE BT: egyiptológusok AD: fdoyen@ulb.acbe DÖNGÖLŐK BT: munkaeszközök DÖRZSHAJTÓMŰVEK SN: Az i.e 4 századból ismert Egyiptomban a dörzshajtómű, amelyből a következő századok folyamán a különböző mechanizmusokban gyakran használt fogaskerekek fejlődtek ki. BT: munkaeszközök DODSON, AIDAN SN: Előszót írt a Mummy in Ancient Egypt

című könyvhöz. BT: egyiptológusok AD: 100761.3075@compuservecom DOG STAR (ang.)  SZÓTHISZ DOKTOROK  ORVOSOK DRA ABU EL-NAGA (ar.) UF: Dra Abu el-Naggah (ar.) Dra Abu el-Neggar (ang.) Dra Abu l’Naga (ném.) Dra Abu’l-Naga BT: Nyugat-Théba thébai nekropoliszok NT: dra abu el-nagai sírok DOLERIT SN: Nagyon kemény kő, amit kővágásra használtak. ElQuszeir vidékéről származik, de az asszuáni kőbányákban is nagy mennyiségű doleritgolyóra bukkantak BT: bazalt nyersanyagok DOMBOK BT: természeti képződmények NT: Panaion DRA ABU EL-NAGAI SÍROK BT: Dra Abu el-Naga (ar.) thébai sírok NT: Amenemope3 sírja Amenhotep, I. sziklasírja Amenmesz5 sírja Antef1 sírja Bakenhonszu sírja Baki sírja Djehuty sírja Hori3 sírja Hray sírja Huy4 sírja Montukherkhopshef sírja Nebamen sírja Nebseni sírja Nehemauy sírja Nu sírja Panehszi sírja Paraemhab sírja Penrenutet sírja Ramosze sírja Raya sírja Roy sírja Samut sírja Tauty sírja Tetiki sírja

Tjanefer sírja TT13 TT140 DOMBORMŰVEK SN: Anyaguk lehetett elefántcsont, más csont, fa, kő, réz és bronz. A festészet általános szabályai érvényesek voltak a domborművekre is, amelyeket rendszerint színeztek. BT: építészeti díszítések síkművészet NT: Abu szimbeli kis templom domborművei Abu szimbeli nagy templom domborművei alacsony domborművek denderahi Hathor templom kapujának domborművei derri templom első csarnokának domborművei, edDzsehutihotep sírjának domborműve féldomborművek Hesziré masztabájának domborműve Iaszen masztabájának domborművei Idut masztabájának domborművei Kagemni masztabájának domborművei karnaki Ptah-templom előcsarnokának domborművei magas domborművek Mereruka masztabájának domborművei mészkődomborművek Pennut sziklasírjának domborművei Ptahhotep áldozati kápolnájának domborművei Ramesszeum könyvtár bejáratának domborművei Ramesszeum nagy oszlopcsarnokának domborművei reliefek Széthi,

I. ünnepi templomának domborművei Ti masztabájának domborművei 84 DUA (ang.) SN: Az öltözködés egyiptomi istene. BT: istenek TT178 Uszer dra abu el-nagai sírja DRA ABU EL-NAGGAH (ar.)  DRA ABU EL-NAGA (ar) DUAMUTEF SN: Hórusz fia. Egyiptomi sakálfejű halotti isten, a halottak gyomrának védelmezője kanopusz alakban. Egyébként a kelet védelmezője és a temetés istene. BT: Hórusz fiai RT: kanópuszok DRA ABU L’NAGA (ném.)  DRA ABU EL-NAGA (ar) DRA ABU’L-NAGA  DRA ABU EL-NAGA (ar.) DRA ABU EL-NEGGAR (ang.)  DRA ABU EL-NAGA (ar) DRÁGAKÖVEK BT: kövek NT: aat-kő akvamarin berill gránát krizotil smaragd türkiz RT: ékszerek féldrágakövek DUAT 1 UF: alvilág Dat Holtak Birodalma holtak világa netherworld (ang.) nyugati királyság nyugati ország túlvilág underworld (ang.) SN: Eredetileg a csillagos eget jelentette, később az alvilágot. A halál utáni élet színhelye, amelyet az egyiptomiak boldog helynek gondoltak a messzi

nyugaton. Az alvilág keleti tartománya Ide az juthatott be, aki erényes életet élt A halottnak egy sor próbatételen kellett átesnie. Első feladata az volt, hogy rávegye az öreg révészt: vigye át a halál folyosóján, majd át kellett mennie a kígyók vigyázta 12 kapun. A halott a Halottak Könyvét vitte magával segítségül és vele volt egy térkép, mely eligazította, hogyan kerülje el a sok veszélyt. A tűz taván túljutva a 42 bíra elé került. BT: túlvilághit NT: bíróság terme démonok Jaret földje mérleg Sekhet-hetep szellemek túlvilági bírák túlvilági helyek túlvilági ítélet RT: bíra, 42 Halottak Könyve DRÁMAÍRÓK BT: írók NT: Horapollón DREYER ABÜDOSZI ÁSATÁSAI (1977) SN: Dreyer 1977-es abüdoszi ásatásai szerint az egyesülés Narmer előtt már legalább öt nemzedékkel megtörtént (i.e 3200) Az egyiptológusok kénytelenek voltak bevezetni egy nulladik dinasztiát Dreyer megtalálta a dinasztia királyainak sírjait,

akik már egész Egyiptomból adót szedtek. Feliratos csontlapokra bukkantak az U-j nevű sír királyának sírjában (i.e 3200-ból), melyeken már teljesen kidolgozott, de nehezen olvasható hieroglif írás és számok láthatók. BT: ásatások DREYER, GÜNTER SN: 1977-ben kezdte el Abüdoszban az újabb ásatásokat. Egy csontdarabra bukkant, amelyet régen az olajos kancsókra kötöttek. Szerinte az egyesülés Narmer előtt már legalább 5 nemzedékkel megtörtént, ie 3200 körül Egy ismeretlen dinasztia királyainak sírjaira lelt rá, amely dinasztiát a 0. dinasztiának nevezték el az egyiptológusok BT: egyiptológusok RT: Dreyer abüdoszi ásatásai (1977) DUAT DRILL (ang.)  FÚRÓK 2 UF: Tuat SN: Az egyiptomiak hite szerint a halott e Duat2 nevű hosszú folyón kel át, mielőtt Ré dicsőségét elnyeri. A Duat2 a Nílus nyugati partján eredt. Északnak tartott, majd keletre fordult, és ott végződött, ahol a nap felkelt 12 részre osztották. Elején

és végén 1–1 kamra volt BT: túlvilági helyek NT: Tenait Tűztó Zsarátmező DRIOTON, ÉTIENNE-MARIE (1889–1961) SN: Francia egyiptológus és felirat-szakértő, az Egyiptomi Emlékek Osztályának igazgatója 1936-tól 1942-ig. A Collège de France professzora, termékeny író, aki színvonalas könyvet jelentetett meg Egyiptom történelméről számos kiadásban. BT: francia egyiptológusok DRITTE ZWISCHENZEIT (ném.)  HARMADIK ÁTMENETI KOR (i.e 1070–714) (ie 1075–656) 2 DUATHATHOR-HENTTAWY (ang.)  HENUTTAWI DROMOSZOK (gör.) UF: felvonulási út SN: A Nílus partjától a templomig vezető út. BT: utak DUBHE UF: Alpha Ursae Majoris SN: A Nagy-Göncöl egyik csillaga. BT: csillagok Nagy-Göncöl DROVETTI, BERNARDINO MICHELE MARIA (1776–1852) SN: Napóleon alatt szolgáló ezredes, francia konzul-tábornok Alexandriában. 1803–1826-ig Egyiptomban élt Az 824ben megnyitott Torinói Egyiptomi Múzeum az ő gyűjteményének megvásárlásával indult el

Jegyzett egyiptológussá vált s ott volt az első európai kutatók között Abu Szimbelben. Az antikvitások mohó gyűjtője volt, amelyekből adományozott 1824-ben Szardínia királyának, amely most a Torinói Egyiptomi Múzeumban található (torinói királyi papirusz), a Louvre-nak 1827-ben és a Berlin Múzeumnak 1836-ban. BT: gyűjtők olasz egyiptológusok régészek RT: Torinói Egyiptomi Múzeum (Ol.) torinói királyi papirusz DUDAIM (héb.)  MANDRAGÓRA DUDUFRI  DZSEDEFRÉ (I.E 2581–2572) (IE 2566–2558) (I.E 2528–2520) DUMPÁLMÁK SN: Elterjedt volt az ország déli részében, bár ma már igen ritkának számít. Ezt a fafajtát Szennedzsem Deir elMedinében található sírjában villás törzse alapján különböztették meg a datolyapálmától A dumpálma termése, amely mind méretben mind formában leginkább egy kis papirkához hasonlítható olyan, mintha fényezett fából lenne és vagy csomókban nő a fán. A termés rostos külső rétegét

vízbe áztatták, pépesítették és kenyeret sütöttek 85 Megjegyzés [TM28]: Olasz forrás szerint 1852-ben halt meg. Geschichte des alten Ägyptens (1879) Grabpalast des Patuamenap, Der (1884) belőle, a belsejéből pedig faszenet készítettek, amelyet tömjén égésére használtak. BT: pálmák DYALL-SMITH, MIKE BT: amatőr egyiptológusok AD: mikeds@ariel.ucseduau m.dyall-smith@microbiologyunimelbeduau DUN (i.e 2952–2939) (ie 2829–2787) UF: Den (ang., len) Dewen Udimu (ang.) Uenephész SN: Az 1. dinasztia 4 királya Mivel a király kisbaba volt még, amikor uralomra jutott, Merenith királynő volt az ő politikai tanácsadója. Ő uralta Egyiptomot majdnem ötven évig apja, Dzset után A király egy energikus személy volt és művész is, de alatta éhség lett úrrá az országon, amely elnéptelenítette Egyiptomot Ő építtette a Khókhómé körüli piramisokat. Dun alakja rajta van az Ebers-papiruszon, akárcsak a berlini orvosi papiruszon. Dunnak

nagyon aktív katonasága volt Sinaiban, mert érdekelt volt az ásványok forrásainak védelmében. A Juntiu beduinokra mért csapást, akik a Delta keleti partján éltek. A király Szakkarába temetkezett, de a halottasháza az ősi Abüdoszban épült BT: dinasztia, 1. (ie 3150–2925) (ie 3100–2890) (ie 2920–2770) RT: Dun masztabája Kó-komei piramisok DYNASTIQUE (FR.)  DINASZTIÁK DYNASTY 1–31 (ang.)  DINASZTIA, 1–31 DŻER (len.)  DZSER (ie 3000–2999) (ie 2895–2868) DZIOBEK, EBERHARD BT: egyiptológusok AD: e.dziobek@research-intcom DŽÓSER (szl.)  DZSÓSZER DZSABET (óei.)  FASZÉN DZSADZSAEMANKH UF: Csacsa-em-ank SN: Sznofru fáraó írnoka és főpapja, akit a Westcar papiruszból ismerünk. BT: főpapok írnokok RT: Westcar papirusz DZSAFI SN: Kettős lélek, vagyis Ozirisz és Ré egy személyben. BT: lelkek DUNHAM, DOWS (1890–1984) BT: egyiptológusok NT: Dunham, Dows művei DZSAU DUNHAM, DOWS MŰVEI BT: Dunham, Dows (1890–1984) NT:

Recollections of an Egyptologist (1972) SN: I. Pepi sógora BT: vezírek DZSEBAUT  BUTÓ DUN MASZTABÁJA SN: Itt jelent meg a temetkezési aknához vezető folyosó, amely lehetővé tette, hogy a halottat a már megépített sírba temessék el. Szakkarában épült BT: királyi masztabák DZSED  DZSED-OSZLOP DZSED, A MÁGUS  DZSEDI VARÁZSLÓ DZSEDEFHÓR SN: Kheopsz fia, aki a Westcar papiruszban a Dzsedi nevű varázslót viszi apja elé. BT: Kheopsz hozzátartozói Merititesz hozzátartozói DUNQUL SN: A legdélebbre fekvő egyiptomi oázis. Fallal körülvett sátortáborokra bukkantak itt, amelyek ie5000 és 4000 között épülhettek BT: oázisok DZSEDEFRÉ (i.e 2581–2572) (ie 2566–2558) (ie 2528– 2520) UF: djdfra (óei.) Djedefre (ang., hol) Dudufri Dzsdefré-Ratoiszész Radjedef (ang.) Rádžedef (szl.) Radzsedef Ratoises (gör.) Rédzsedef SN: A 4. dinasztia 3 királya Kheopsz fia, aki egyes források szerint trónbitorló volt, fivérét megölte. Ő

helyeztette az 1954-ben megtalált fabárkákat atyja piramisa mellé. Ő viselte először a „Ré fia” címet. Kephrén meggyilkolta Abu Roasban építette fel temetkezési komplexumát. BT: dinasztia, 4. (ie 2723–2563) (ie 2639–2504) (ie 2613–2498) (i.e 2613–2494) fáraók Kheopsz hozzátartozói Merititesz hozzátartozói RT: Dzsedefré fejszobra (E12626) (L) Dzsedefré piramisa DUPLA ÍVŰ ÍJAK SN: Ezek az íjak oldalnézetből egy 3-as alakot vesznek fel. A 18. dinasztia végéig használtak ilyen íjakat, aztán a háromszöges íjak váltották fel BT: íjak DURUMBÚZA UF: Triticum durum (lat.) Triticum turgidum (lat.) BT: búzafélék DÜMICHEN JÁNOS  DÜMICHEN JOHANNES (1833.okt15– ) DÜMICHEN, JOHANNES (1833.okt15–) UF: Dümichen János SN: Weissholzban született, 1870-től a strassburgi egyetem tanára volt. Egy sziléziai lelkipásztor fia, akit apja szintén papnak szánt Nagy nélkülözések árán elutazott Egyiptomba és Núbiába (összesen

ötször), ahol templomok és sírok feliratait másolta le. Gyakran heteket töltött a föld alatt vagy egy-egy romban. Amikor visszatért Németországba, csapongtak a gondolatai, alig tudott egy mondatot befejezni de kiadói elkeseredésére így is írt. BT: német egyiptológusok NT: Dümichen, Johannes művei DZSEDEFRÉ FEJSZOBRA (E12626) (L) SN: A 26,5cm magas fejet Gebel el-Ahmar bányáiból származó vörösesbarna kvarcitból faragták, és a Francia Tudományos Intézet Kairói Keleti Régészeti osztályának 1901 és 1902 között folytatott ásatásai során fedezték fel. Az egyiptomi állam 1907-ben adományozta Franciaországnak. A Louvre kincstárába tartozik BT: fejszobrok RT: Dzsedefré DÜMICHEN, JOHANNES MŰVEI BT: Dümichen, Johannes NT: Altägyptische Kalenderinschriften (1866) Baugeschichte des Denderatempels (1877) Bauurkunde der Tempelanlagen von Dendera (1865) Felsentempel von Abu Simbel., Der (1869) Geograf. Inschriften altägyptischer Denkmäler

(1866) 86 DZSEDEFRÉ PIRAMISA UF: Fényes csillag piramis SN: A legészakibb piramis Egyiptomban. Abu Roásban található csaknem teljesen tönkrement befejezetlen piramis A 4. dinasztiában építtette Dzsedefré fáraó Alapja 106×106m. Magassága 67m Gránittal borították, egy mellékpiramisa volt. 1839-ben Perring és Vyse végzett rajta vizsgálatokat. BT: befejezetlen piramisok dinasztia, 4. piramisai RT: Dzsedefré (i.e 2581–2572) (ie 2566–2558) (ie 2528– 2520) A papirusz vége hiányzik, világos azonban, hogy Kheopsz végül megszerzi ezt a titkot. Az író szerint tehát a Kheopsz piramis belső elrendezése Thot titkos kamráit utánozta. BT: Kheopsz és a varázslók DZSEDKARÉ  ISZESZI (I.E 2414–2375) (IE 2388–2356) DZSEDKARÉ-ISZESZI  ISZESZI (I.E 2414–2375) (IE 2388–2356) DZSEDKAURÉ  SABATAKA (i.e 698–690) DZSED-OSZLOP UF: djed column (ang.) djed pillar (ang.) dzsed SN: Több értelmezése is van ennek a tárgynak: 1. az állandóság,

örökkévalóság szimbóluma, 2 lenyesett fatörzs, feltehetően az a bübloszi fa, amely magába zárta Ozirisz holttestét, 3. Ozirisz hátgerince, 4 maga Ozirisz, 5 az élet fája. A dzsed-oszlop amulettje gyakran összefonódik az ankh kereszttel, ami az élet jele, ezért is lehetséges az élet fájaként értelmezni. Csak beavatottak érinthették meg, de használták múmiák védelmezésére is a múmia nyakára függesztve. A dzsed-oszlop egyike a legősibb egyiptomi amuletteknek, már az 1. dinasztia korából is találtak példányokat. Ez tulajdonképpen egy olyan oszlop, mely az alapjánál szélesebb, mint a közepénél, a tetejét pedig négy vízszintes rúd szeli át A dzsed eredetileg talán egy gabonakévékkel övezett májusfaszerű oszlop kicsinyített mása lehetett Az ie II évezredtől kezdve Ozirisz hátgerinceként értelmezik, vagyis az Életfa egy ősi szimbólumaként szolgált. A piramisszövegekben a fáraó két dzsed-oszlopon hág fel az égbe Az

eredetileg fekvő helyzetű oszlop felállításának ünnepsége Ozirisz feltámadását szimbolizálta. Hieroglifa formájában a tartósságot, az állandóságot jelenti Amulettként tehát ezeknek a tulajdonságoknak a biztosítását és megőrzését szolgálta. BT: amulettek szent tárgyak DZSDEFRÉ-RATOISZÉSZ  DZSEDEFRÉ (i.e 2581–2572) (i.e 2566–2558) (ie 2528–2520) DZSEDHER UF: Djeho1 (ang.) Teos1 (gör.) SN: Memphiszi főpap. Papi, oktatói feladata mellett a könyvtár könyveinek kijavítását is ellátta BT: főpapok RT: Dzsedher gyógyító szobra Dzsedher sztéléje DZSEDHER GYÓGYÍTÓ SZOBRA SN: 1918-ban Tell-Attrib közelében találták meg. Felirata büszkén említi, hogy gondoskodott a szent sólymok múmiáinak eltemetéséről, építkezéseket végzett templomukban. Az életrajzi rész célzásokat tartalmaz a második perzsa hódítás idején bekövetkezett zűrzavarra, említi a templomban táborozó katonákat. BT: gyógyító szobrok DZSEDHER

SZTÉLÉJE SN: A Ptolemaiosz-korból való mészkő sztélé, 38×26 cm. Jellegzetessége a szárnyas napkorong alatt hajózó sakál ábrázolása. Jelenleg a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható BT: sztélék DZSEDHERURÉ SN: A 14. din 15 fáraója BT: dinasztia, 14. (ie 1786–1603) (ie 1730–1680) (ie 1715–1650) fáraók DZSED SZTÉLÉJE BT: sztélék DZSEDU  ABU SZÍR DZSEDI UF: Djedi (ang.) Teta SN: Varázsló Kheopsz idejében, akiről a Westcar papirusz egyik meséjében olvashatunk. Kheopsz unatkozott és mágiáról szóló történeteket szeretett volna hallani. Két fia csodálatos történeteket mesélt neki, míg harmadik fia, Herutataf herceg megkereste Dzsedit, a varázslót, hogy élőben is láthasson csodákat. Dzsedi tudta hány titkos kamra volt Thot szentélyében, amely Kheopszot amúgy is nagyon érdekelte valamint olyan érdekes varázslatokat tudott véghez vinni, mint pl. egy állat levágott fejének visszahelyezése. BT: varázslók RT:

Dzsedi varázslata 1 DZSEHUTI SN: Deir el-Medinében élt kézműves, akinek apja is ugyanezen a helyen dolgozott szintén kőművesként. BT: deir el-medinei kézművesek 2 DZSEHUTI  THOT DZSEHUTI-AA  SZEKENENRÉ, I. (ie 1596–1591) (ie 1559–1558) DZSEHUTIHOTEP BT: nomarkhoszok RT: Dzsehutihotep sírja DZSEHUTIHOTEP SÍRJA SN: El-Bershében található. BT: sírok NT: Dzsehutihotep sírjának domborműve DZSEDIT  MENDESZ DZSEHUTIHOTEP SÍRJÁNAK DOMBORMŰVE SN: Felfedeztek itt egy olyan rajzot, amely későbbi ugyan, mint a gizehi piramisok, mégis megmutatja miként járhattak el. A rajz egy szoborkolosszus szállítását ábrázolja a lehető legkezdetlegesebb módszerrel: 88 ember húzza a facsúszkára helyezett szobrot, 84 pedig segédkezik mellettük. A csúszást nedves iszappal könnyítették meg, így a szobor súlya a tizedére csökkent. 3 ember a segédkezők közül csak a locsoláshoz való vizet vitte. BT: domborművek Dzsehutihotep sírja DZSEDI

VARÁZSLÓ UF: Dzsed, a mágus Magician Djedi, The (ang.) SN: Dzsedi 110 éves korában is naponta 500 kenyeret, egy ökörcombot és 100 korsó sört fogyasztott el. Megjelent Dzsedefhór kérésére Kheopsz udvarában, ahol megmutathatta híres mutatványát, amelyben egy liba feje és teste egyesül. Erről az eseményről a Westcar papirusz számol be E szerint meg tudta tenni, hogy az oroszlán kövesse őt, miközben a kötele a földön van, s ismerte Thot szentélye kamráinak méreteit. A történetből a későbbiekben kiderül, hogy a varázsló ugyan ismeri a rejtekhelyet, ahonnét ezeket az adatokat meg lehet szerezni, de nem ő fogja ezeket a királynak elhozni, hanem a Napisten gyermekeinek egyike, aki egy papnőtől fog megszületni. 1 DZSEHUTIMESZ UF: Djehutimes (ang.) SN: II. Ramszesz egyik előkelő tisztségviselője Dzsehutimesz1 fő jószágkormányzó, királyi írnok, majd Eszna vá- 87 Megjegyzés [TM29]: nem biztos DZSEHUTINEFER UF: Djehutinefer (ang.)

SN: Királyi írnok és kincstárnok II. Amenhotep idején Thébában élt és oda is temetkezett BT: kincstárnokok királyi írnokok RT: Dzsehutinefer sírja ros kormányzója, magtárak elöljárója is volt, tehát magas pozíciókat töltött be, részint Thébában az Amon templomban, részint II. Ramszesz udvarában Ugyan Amon isten szolgálatában állt, de nem papként, hanem mint gazdasági vezető. Felesége Iszet BT: magtárak felügyelői NT: Dzsehutimesz1 hozzátartozói RT: Dzsehutimesz1 fejszobra Dzsehutimesz1 sírja Dzsehutimesz1 szarkofágja DZSEHUTINEFER SÍRJA UF: TT104 BT: thébai sírok RT: Dzsehutinefer 1 DZSEHUTIMESZ FEJSZOBRA SN: A Kairói Egyiptomi Múzeumban van kiállítva. BT: mészkő fejszobrok RT: Dzsehutimesz1 DZSER (i.e 3000–2999) (ie 2895–2868) UF: Athotis Athótisz Athóthisz Djer (ang.) Dżer (len.) SN: Ménész fia, az 1. dinasztia 2 uralkodója Ő építette a memphiszi királyi palotát, orvoslással foglalkozott, és Manethón szerint

jelentős anatómiai könyveket írt, ő írta a sebészetről az első könyvet. Ménész politikáját folytatta tovább, azaz Núbiába hadjáratokat vezetett Egy sziklarajz tanúsága szerint egészen a második kataraktáig hatolt Ezek a hadjáratok inkább büntető expedíciók és portyázások voltak, Núbia meghódítása még nem következett be BT: dinasztia, 1. (ie 3150–2925) (ie 3100–2890) (ie 2920–2770) RT: Dzser sírja 1 DZSEHUTIMESZ HOZZÁTARTOZÓI BT: Dzsehutimesz1 NT: Iszet 1 DZSEHUTIMESZ KOPORSÓJA BT: gránitkoporsók 1 DZSEHUTIMESZ PIRAMISA SN: Az 1997-es ásatási munkák folyamán talált rá a piramis alapjaira a Dzsehutimesz1 sír tetején Kákosy László és segédei. A piramis 15 méter magas BT: piramisok RT: Dzsehutimesz1 Kákosy László (1932. aug 15–2003 jan 29) 1 DZSEHUTIMESZ SÍRJA UF: TT32 SN: Az el-Khokha dombon található Thébában. Az egész sírépítménynek templomhoz hasonló külsőt kölcsönöztek Ide temetkezett felesége,

Iszet is. Erről a sírról Edmé Francois Jomard tesz először említést, a napóleon expedíció egy mérnöke. A sírt az ókorban többször is birtokba vették Számos múmia talált itt nyugvóhelyre a 20 dinasztiát követően. A sír belsejében 21–22 dinasztia kori betemetkezéssel éppúgy lehetett találkozni, mint Ptolemaiosz, sőt római kori sírokkal. Az ásatás legértékesebb leletei Kairóban maradtak, míg a szép kartonázsok, usébtik, festett vászoncsíkok, edények a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében találhatók A sír mellett a keresztcsarnok modern időkben áttört falának a túloldalán Amenhotep sírja található A hosszú és fáradságos munka után, 1997-ben feltárt temetkezési hely azért is különleges, mert egy spirális alagút vezet a sírhelyig. Az alagút azért nem egyenes – mint társai –, mert építői feltehetőleg nem tudták egészen pontosan, hogy hol van a többi sír, amelyekbe nem akartak beleütközni. Ennél az

DZSER SÍRJA SN: Abüdoszi sírja 21×20 méteres lehetett. BT: abüdoszi sírok királysírok RT: Dzser DZSET (i.e 2868–2829) UF: Hor Wadj (ang.) Kenkenész Kígyó király Uadzset 2 Wadj (ang.) Zet Atot SN: Az I. dinasztia 3 uralkodója Királysága alatt a Nílus és a Vörös tenger közötti területre indult expedíció. BT: fáraók RT: Dzset csontfésűje DZSÓSZER UF: Cózer Djoser (ang.) Džóser (szl.) Neterikhet Netjerihet-Dzsószer Netjerykhet (ang.) Zoser (ang.) SN: Uralkodását olyan jelentősnek tartották, hogy a krónikákban megkülönböztetett helyet biztosítottak számára, így pl. a torinói papirusz királylistáján nevét ritka kivételként piros betűvel írták Hatalma Núbia északi részére is kiterjedt. Délen Asszuántól Philae-ig védőfalat építtetett a nomád törzsek ellen 19 évig uralkodott BT: fáraók Héliopoliszi Testvériség Sepszeszkaf hozzátartozói RT: Dzsószer piramis Dzsószer szentélye Dzsószer szerdabja Dzsószer

trónoló szobra Hét szűk esztendő oknál fogva egy szinttel lejjebb helyezték el a sírt, egy önmaga alá tekeredő rugó formát követő alagút kialakításával. BT: thébai sziklasírok NT: Dzsehutimesz1 szarkofágja RT: Bács Tamás Kákosy László (1932.aug15–2003 jan 29) Stamped Bricks from TT32 thébai magyar ásatás (1983–1998) 1 DZSEHUTIMESZ SZARKOFÁGJA SN: A sírba a múlt században behatoló Drovetti számos tárgyat, köztük Dzsehutimesz1 kőszarkofágjának hiányzó darabját is elvitte. E tárgyak egy része a torinói Egyiptomi Múzeumba került BT: Dzsehutimesz1 sírja kőszarkofágok NT: Dzsehutimesz1 szarkofágjának fedele RT: Dzsehutimesz1 1 DZSEHUTIMESZ SZARKOFÁGJÁNAK FEDELE SN: Ez a fedél most Torinóban van. BT: Dzsehutimesz1 szarkofágja szarkofágfedelek DZSÓSZER PIRAMIS UF: Djosers trinpyramide (dán) Haram el-Mudarrag, el- (ar.) Lauer piramis Piramida Dżesera (len.) Pyramid of Zoser (ang.) 2 DZSEHUTIMESZ SN: Nefertiti építésze

BT: építészek 88 SN: I.e 2600 körül Szakkarában épült hatlépcsős piramis, amely az első volt Egyiptomban. Az egész épületegyüttes alapja 107×123,5 m (109×121m, 110×120m), eredeti magassága 60 (61, 68) m. Imhotep1, a Dzsószer fáraó udvarában élő építész szervezésével épült. A kőtömbök 2,6m magasak, oldaluk 16°-kal térnek el a merőlegestől. Először alkalmaztak nagy építkezéshez bányászott, csiszolt követ. Ehhez Imhotep1 a földműves lakosságot mozgósította, főleg az áradások idején, amikor egyébként sem sokat tehettek volna a szántóföldeken. Kívülről a turai mészkőbányából származó finom mészkőlapokkal borították be. A piramist és környékét 547×278 m-es kerítéssel vették körül Ezen belül helyet kapott egy templom, egy udvar és a heb-szed kápolnák E síremlék bejáratát Jean-Philippe Lauer állíttatta helyre Eredetileg a piramist négylépcsősre építették, később megnagyobbították

hatlépcsősre BT: dinasztia, 3. piramisai lépcsős piramisok szakkarai piramisok RT: Dzsószer Imhotep1 Lauer, Jean-Philippe Segato, Girolamo Szakkara DZSÓSZER SZERDABJA SN: Cecil Firth találta meg 1924-ben a sivatagban, benne azokat a hieroglif szövegeket, melyek Imhotepet, mint a szakkarai lépcsős piramis egyedüli építőjét írják le. BT: szerdabok RT: Imhotep1 DZSÓSZER SZOBRA  DZSÓSZER TRÓNOLÓ SZOBRA DZSÓSZER-TETI  SZEHEMHET DZSÓSZERTI  SZEHEMHET DZSÓSZER TRÓNOLÓ SZOBRA UF: Dzsószer szobra SN: A monumentális szobrászat jellege elsőnek ebben a szoborban jutott kifejezésre. Kivésett szemgödreiben berakott szemek voltak, ezek azonban ma már hiányoznak A szobor a lépcsős piramis falához épített kis kamrában állt, arccal a halotti templom áldozóhelye felé. BT: fáraószobrok monumentális szobrok RT: Dzsószer DZSUBAIL (ar.)  BÜBLOSZ DZSU DESER  GEBEL EL-AHMAR BÁNYA DZSÓSZER SZENTÉLYE SN: Héliopoliszban építtette Dzsószer

fáraó. Reliefekkel és feliratokkal díszítette. BT: szentélyek RT: Dzsószer 89 Megjegyzés [TM30]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) Megjegyzés [TM31]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) NT: Ebers-papirusz 1-3. sora Ebers-papirusz 50-85. sora Ebers-papirusz 90-95. sora Ebers-papirusz 104-118. sora Ebers-papirusz 132-164. sora Ebers-papirusz 188-207. sora Ebers-papirusz 208-241. sora Ebers-papirusz 242-247. sora Ebers-papirusz 250. sora Ebers-papirusz 261-283. sora Ebers-papirusz 437-476. sora Ebers-papirusz 482-529. sora Ebers-papirusz 627-696. sora Ebers-papirusz 697-704. sora Ebers-papirusz 708-721. sora Ebers-papirusz 739-750. sora Ebers-papirusz 761-781. sora Ebers-papirusz 783-839. sora Ebers papirusz 855 d sora RT: Ebers, Georg Moritz (1837. márc 1 – 1898) görögszéna E E.143  SZOBEK-HÓR ÁLAJTÓJA E.197  OZIRISZ BRONZSZOBRA (E 197) EA (röv.)  AKHET ATON EADY, DOROTHY (1904–1981) SN: Egy brit nő, aki

I. Széthi szeretője reinkarnációjának vallotta magát Hosszú ideig lakott Abüdoszban és számos könyvet írt erről a helyről. RT: reinkarnáció EBERS, GEORG MORITZ (1837.márc1–1898) SN: Berlinben született egyiptológus, regényíró és költő. Előbb Göttingenben tanult jogot, majd Brugsch, Lepsius és Böckh alatt tanult keleti nyelveket. 1869-1870-ben beutazta Egyiptomot és Núbiát. A róla elnevezett papiruszt 1872-ben vásárolta meg második egyiptomi utazása alkalmával Edwin Smith-től a Lipcsei Egyetem számára, ahol ő egyetemi tanárként dolgozott. Három évvel később publikálta a papiruszt Németországban és külföldön igen ismertté tették regényei, melyek többnyire Egyiptomban játszódnak. 1889-től betegsége miatt nem tart előadásokat. BT: német egyiptológusok NT: Ebers, Georg Moritz művei RT: Ebers-papirusz Geschichte meines Lebens, Die (1892) EBERS-PAPIRUSZ 1–3. SORA SN: Az 1-3. sor mágikus szövegekhez kapcsolódik,

amelyek jelentése megvéd a természetfeletti erőktől, segítséget nyújt a gyógykezelésben és a diagnózisban. BT: Ebers-papirusz EBERS-PAPIRUSZ 50–85. SORA SN: Az 50-85. sorban a belső parazitákkal foglalkozik BT: Ebers-papirusz EBERS-PAPIRUSZ 90–95. SORA SN: A három kategóriába szedett bőrbetegségekről ír. BT: Ebers-papirusz RT: Ebers-papirusz 104-108. sora EBERS, GEORG MORITZ MŰVEI BT: Ebers, Georg Moritz (1837.márc1–1898) NT: Ägypten in Wort und Bild (1880, 1886) Ägypten und die Bücher Mosis (1868) An Egyptian Princess (1864) Disquisitiones de dynastia vicesima sexta regum egyptiorum (1865) Durch Gosen zum Sinai (1872, 1881) Egypt and the Books of Moses (1867–1868) Geschichte meines Lebens, Die (1892) Papyus Ebers, das hermetische Buch über die Arzneimittel der alten Ägypter (1875) Richard Lepsius, ein Lebensbild (1885) EBERS-PAPIRUSZ 104–108. SORA SN: A bőrbetegségeket tárgyalja. BT: Ebers-papirusz RT: Ebers-papirusz 90-95. sora

EBERS-PAPIRUSZ 132–164. SORA SN: A végbélnyílás betegségei az emésztési szekcióban vannak, amelyet a 132–164. sor fed le BT: Ebers-papirusz EBERS-PAPIRUSZ 188–207. SORA SN: A 188–207. sorok tartalmazzák a „gyomor könyvét”, ami feltűnő váltást jelent stílusában az Edwin Smith papirusz tartalmához képest. Csak a 188 sornak volt címe, mégis minden sorban volt egy „ha megvizsgálsz egy embert ” kifejezés, ami jellegzetes hasonlóságot mutat az Edwin Smith papirusszal. Ettől a ponttól kezdődnek a diagnózisok felállításai BT: Ebers-papirusz EBERS-PAPIRUSZ SN: I. Amenhotep uralkodásának 9 évében keletkezett (kb i.e 1534-ben) Egy múmia lábai között találták a thébai nekropolisz Asasif kerületében. Ezt a papiruszt Edwin Smith vette meg a valószínűleg rablóásatásból származó dokumentumot Luxorban 1862-ben, s tőle vásárolta meg 10 évvel később Georg Ebers a Lipcsei Egyetem számára, akiről tulajdonképpen a nevét kapta

a papirusz. Egyfajta mágikus-orvosi tankönyv 108 (110) hasábjával a leghosszabb egyiptomi kézirat, amely hasábok egyenként 20-22 sort tartalmaznak, összesen pedig 2289-et. 20,23 m hosszú és 30 cm széles tekercs. 877 leírás található benne betegségekről és tünetekről. 108 (110) hasábja közül 98 a gyógyító szereket írta le Mintegy 800 mérget is felsorol. Különböző szakterületeket foglal magában: orvosi gyógykezelések előtti ráolvasást, amely növeli az orvosság hatékonyságát, belső betegségeket, szem betegségeit, bőrbetegségeket, szélsőséges betegségeket (a fej, torok, fogak, orr, fül betegségeit és a kozmetikát), női betegségeket, anatómiai, orvostudományi, és patológiai ismereteket és szómagyarázatot, sebészeti eseteket. A legnagyobb terjedelmet a belgyógyászat, főleg a gyomor betegségei, különféle emésztési zavarok és ezek egész testre gyakorolt hatása foglalja el Az ókori és a mai Egyiptomban is

általánosan elterjedt szembántalmak ellen is szokatlan kezeléseket említ. A papirusz szerkesztője minden bizonnyal két különböző hagyomány vagy iskola tudásanyagát jegyezte le. BT: orvosi papiruszok EBERS-PAPIRUSZ 208–241. SORA SN: A szöveg stílusa visszavált az eredetihez, ahol a szívről tart rövid értekezést. BT: Ebers-papirusz EBERS-PAPIRUSZ 242–247. SORA SN: A 242–247. sor orvosságokat tartalmaz, amelyek hírnévre tettek szert, mert személyesen használtak a különféle istenek is. Csak a 247 sor tartalmazott a fent említett részből Ízisszel kapcsolatos speciális diagnózist, hogy a Ré fejében levő betegségre orvosságot teremtett. BT: Ebers-papirusz EBERS-PAPIRUSZ 250. SORA SN: A 250. sorban a migrénre való gyógykezelést folytatják A folytatás a 251. sorral félbeszakad BT: Ebers-papirusz EBERS-PAPIRUSZ 261–283. SORA SN: A 261–283. sor a vizelet szabályos folyásáról beszél, majd az orvosságok követik. BT: Ebers-papirusz

90 ÉDESÍTŐSZEREK SN: Mézzel és szentjánoskenyérfa nedvével édesítették ételeiket, amiatt nagyon kevés volt a szuvas fog. BT: táplálkozás NT: datolyák fügék méz szentjánoskenyérfa nedve EBERS-PAPIRUSZ 305–335. SORA SN: A 305–335. sor a köhögés különböző formáira ajánl gyógyszereket, valamint egy genew nevű betegségre. EBERS-PAPIRUSZ 437–476. SORA SN: A hajra vonatkozó orvosi aggodalomra okot adó állapotokat vitatja meg. BT: Ebers-papirusz EBERS-PAPIRUSZ 482–529. SORA SN: A traumás sebesüléseket, mint például a megégés, és a sebeket vitatja meg. BT: Ebers-papirusz EDFOU  EDFU EDFU (ol.) UF: Apollinopolis Magna1 (gör.) Apollónoszpolisz Magna (gör.) Behdet Behedet1 (óei.) Damanhar Debu Djeba (ang., óei) Edfou (ang.) Idfa (ang.) Idfu Utsesz-Hor (óei.) SN: Luxor1 és Asszuán között félúton helyezkedik el egy széles völgyben. A Középbirodalom legfontosabb városa volt, itt kezdődött Hórusz kultusza. Nyugati

részét még az Óbirodalom idejéből származó belső és külső fal fogja körül. BT: szohagi kormányzóság városok RT: edfui Hórusz-templom EBERS-PAPIRUSZ 627–696. SORA SN: Azt tartalmazza, hogy a metut hogyan lehet erősíteni és ellazítani. BT: Ebers-papirusz RT: izomszövet EBERS-PAPIRUSZ 697–704. SORA SN: A nyelv betegségeivel foglalkozik. BT: Ebers-papirusz EBERS-PAPIRUSZ 708–721. SORA SN: Bőrgyógyászati dolgokkal foglalkozik. BT: Ebers-papirusz EBERS-PAPIRUSZ 739–750. SORA SN: A fogászattal foglalkozik. BT: Ebers-papirusz EBERS-PAPIRUSZ 761–781. SORA SN: A fül, orr, torok betegségeivel foglalkozik. BT: BT: Ebers-papirusz EDFUI ÉPÍTŐSZÖVEGEK SN: Ezek a szövegek kb. ie 2200 tájékán születtek Eszerint a világ kezdetekor a Káosz vizéből a Teremtés Szigete emelkedett ki. Ez lett az emberek első otthona BT: edfui Hórusz-templom feliratai építőszövegek EBERS-PAPIRUSZ 783–839. SORA SN: A nőgyógyászattal foglalkozik. BT:

Ebers-papirusz EBERS PAPIRUSZ 855 D SORA SN: Egy szívpanaszra vonatkozó szakszóhoz fűzött orvosi kommentár. Leca szerint valószínűleg szívvisszhangot ír le a máj és tüdő hatására, Bardinet a Menière-szindrómát véli felismerni benne, mások pedig nem hozzák konkrét betegséggel kapcsolatba. BT: Ebers-papirusz EDFUI HÓRUSZ-TEMPLOM SN: Építése i.e 237-ben kezdődött III Ptolemaiosz Eurgetész idején egy régebbi szentély helyén, amelyet III. Tuthmózisz építtetett. 25 évvel később IV Ptolemaiosz épített hozzá, majd i.e 57-ben XII Ptolemaiosz Neosz Dionüszosz fejeztette be. A templom alaprajza megegyezik a denderahi temploméval A belső udvarrészt az előudvartól hat oszlop választja el, melyeket fél magasságig emelt fal köt össze. A falból két kisebb terembe nyílik bejárat. Balra a „reggel házát” találjuk, jobbra pedig a könyvtárat. Az előcsarnokot és a belőle nyíló termet 12 oszlop tartja, a két csarnok oszlopai

egymásra merőlegesen helyezkednek el. A második csarnokból balra egy kisebb kamra nyílik, a laboratórium, jobbra pedig a kincstár A 30 dinasztia idején III Nektanebosz építtetett északról egy feketegránit szentélyt. A templom oldalán körülfutó folyosóról 11 kamra nyílik. Egyet közülük Hathornak szenteltek, 2 másikat Honszunak. A régi mennyezet helyenként még érintetlen. A teljes falfelületet festett domborművek és hieroglif feliratok borítják Egyiptom legjobb állapotban fennmaradt épülete. Hórusz volt az a madár, amely elsőként szállt le a szárazföldre ezen a helyen. BT: Hórusz-templomok NT: edfui Hórusz-templom feliratai edfui Hórusz-templom könyvtára edfui Hórusz-templom „laboratóriuma” edfui Hórusz-templom mammiszija edfui Hórusz-templom oszlopcsarnoka edfui Hórusz-templom pülónja RT: Edfu ECHINOCOCCUS SN: Kutyák és szarvasmarhák által terjesztett betegség, amely jellemzően a májat és a tüdőt betegíti meg, de az

agyat, csontokat, izmokat is megtámadja. BT: parazita parazita betegségek ECHMIN, EL- (ar.)  AKHMIM (ang) ECHNATON  EKHNATON (i.e 1364–1347) (ie 1372–1354) (i.e 1379–1362) EDÉNYEK UF: vessels (ang.) BT: használati eszközök NT: agyagedények alabástromedények áldozóedények bronzedények cserépedények fajanszok kancsók kanópuszok kőedények rituális edények tálak tárolóedények tartóedények urnák varázsedények vázák EDFUI HÓRUSZ-TEMPLOM FELIRATAI SN: A Ptolemaiosz-kor vallási szertartásairól ad számot, valamint Hórusz Széth elleni háborúját beszéli el, mégpedig olyan alapos részletességgel, amilyet még a tisztán történeti feliratokban sem találunk. A második csarnoktól észak-nyugatra egy kis terem falán a vallási szertartások- EDÉNYFESTŐ MŰVÉSZET BT: művészet SN: Fénykora a Nagada II. kultúrában volt 91 hoz használt készítmények receptjeit olvashatjuk. A kincstár falán gazdag emberek portréi

láthatók. BT: edfui Hórusz-templom feliratok NT: edfui építőszövegek edfui Hórusz-templom receptjei nagy szent bárka felnyitása, A nyugvóhely védelme, A órák védelme, Az oroszlán elrejtése, a krokodil és kígyók távoltartása, Az Szehmet megengesztelése szent bárka gondozása, A szentély titkainak ismerete Széth leverése Titokzatos alakokra és az isteni Kilencség minden titkára vonatkozó előírások város védelme, A EDFUI HÓRUSZ-TEMPLOM KÖNYVTÁRA SN: Az edfui templom hüposztül-csarnokában maradt fenn ez a kis helyiség. A könyvek elhelyezésére itt olyan fülkés kiképzésű fal szolgált, amely később a hasonló elhelyezési módot alkalmazó császárkori római könyvtáraknál látható. BT: edfui Hórusz-templom Szent Könyvek Templomai templomi könyvtárak NT: edfui Hórusz-templom könyvtárának ajtója edfui katalógus EDFUI KATALÓGUS 2. LISTÁJA SN: A megfélemlítésről, a harcról és a szemmelverés elhárításáról

szóló könyvek kivételével az összes többiről megállapítható, hogy a templomi szervezetnek gazdasági, építészeti és művészeti kérdéseknek a kézikönyveit tartalmazzák, sőt ezen felül csillagászati és földrajzi munkát is. BT: edfui katalógus NT: fal díszítése, A Felséged körmenete az ünnepeken házadból gonosz tekintet eltávolításáról, A helyiségek felsorolása és azok tartalma, A két fény visszatérésének ismerete, A király védelme házában, A megfélemlítés, A összes harcról szóló iratok, Az periodikusan visszatérő csillagok feletti hatalom, A templomi leltár, A templom őrző személyzete, A templom terve, A EDFUI HÓRUSZ-TEMPLOM KÖNYVTÁRÁNAK AJTÓJA SN: Párkányán két térdelő alak nagy palettát emel az ég felé. Jobbról és balról két géniusz üdvözlő kéztartással köszönti ezt a jelenetet. Mindegyik alak felett az illetőt meghatározó írásjel látható. Bal oldalon a fül és szem hieroglifáit, jobb

oldalon pedig a „Teremtő szó” és a „Megismerés” hieroglifáit találjuk. BT: ajtók edfui Hórusz-templom könyvtára EDFUI HÓRUSZ-TEMPLOM „LABORATÓRIUMA” SN: Az oszlopos csarnokból nyíló bal hátsó kis helyiséget szokták laboratórium néven emlegetni, ugyanis falaira különböző illatszerek elkészítési módját írták fel. BT: edfui Hórusz-templom EDFUI RELIKVIATARTÓ UF: Égi Láb őrzője BT: relikviatartó obeliszkek EDFUI HÓRUSZ-TEMPLOM OSZLOPCSARNOKA SN: 18 oszlop helyezkedik el benne. Ezt a csarnokot VII. Ptolemaiosz (ie 145-116) idejére datálják BT: edfui Hórusz-templom oszlopcsarnokok EDIFICIO (SPA)  ÉPÍTMÉNYEK EDJO (ang.)  UADZSET EDFUI HÓRUSZ-TEMPLOM PÜLÓNJA SN: A pülón Egyiptom legnagyobb bejárati kapuja, amelynek tetejére fel lehet menni. Innen remekül áttekinthető a templom elrendeződése. BT: edfui Hórusz-templom pülónok 1 EDWARDS, AMALIA ANN BLANDFORD (1831.jún7–1892 ápr. 15) UF: Edwards, Amelia SN:

Londonban született és Wetton super Mare-ban halt meg. Elhivatottsága oda vezetett, hogy szervezetet hozott létre 1882-ben az egyiptomi emlékek dokumentálására és megőrzésére: Egypt Exploration Fund (Egyiptom Kutatási Alapot) (később Egyptian Exploration Society-nek hívták). Minden más írását abbahagyta, hogy minden idejét az Alapnak szentelje. Sok feljegyzést írt, tanulta a hieroglifákat és pénzt szerzett. BT: angol egyiptológusok NT: Edwards, Amalia Blandford művei EDFUI HÓRUSZ-TEMPLOM RECEPTJEI SN: A szent helyek tisztításához használt szerek receptjei. Összetevőik között találhatunk kátrányt, illatanyagokat és porrá tört ásványokat, nemesfémeket. BT: edfui Hórusz-templom feliratai receptek EDFUI KATALÓGUS SN: Az edfui katalógus igazán Brugsch 1871. évi ismertetése és Bergmann alapvető szövegközlése óta ismert. Ezt az edfui Hórusz templom könyvtárának belső falán találjuk, amely két listában sorol fel könyveket.

BT: edfui Hórusz templom könyvtára NT: edfui katalógus 1. listája edfui katalógus 2. listája EDWARDS, AMALIA ANN BLANDFORD MŰVEI BT: Edwards, Amalia Ann Blandford (1831.jún7–1892 ápr 15.) NT: A thousand miles up the Nile (1870) Egyptian Exploration Fund (1883) EDWARDS, AMELIA  EDWARDS, AMALIA BLANDFORD (1831.jún7–1892ápr15) EDFUI KATALÓGUS 1. LISTÁJA SN: Ez a lista kivétel nélkül kultikus, liturgikus vonatkozású. Az előforduló „ház”, „hely”, „nyugvóhely” védelme mind Hóruszra vonatkozik, aki a helyek őrzője címet viseli. BT: edfui katalógus NT: Annak felmagasztalása, aki a halotti ágyon fekszik egyesítés, Az év védelme, Az fehér korona védelme, A ház védelme, A hely védelme, A isteni áldozatok tudománya, Az koronázás, A krokodil távoltartása, A liturgia, A ANN EDWIN SMITH PAPIRUSZ SN: 1862-ben vásárolta Edwin Smith kalandor és kereskedő Mustafa Agha-tól Luxorban. 1906-ban, halálakor a nővére a New York-i

Történelmi Társulatnak adományozta, ma pedig a New York-i Tudományos Akadémia gyűjteményében van. Eltérően a különféle szakterületeket és szövegcsoportokat összefoglaló írásművektől, a Smithpapirusz áttekinthető felépítésű és tiszta elvek szerint tagolt „sebkezelési szakkönyv”. 22 hasábos, amelyből 5 hasáb a verzóban (92 sor), 17 a rektóban (377 sor) foglal helyet. Ez az Ebers-papirusz után a második leghosszabb papirusz. 1930-ban publikálta James Henry Breasted BT: orvosi papiruszok RT: Smith, Edwin ( - 1906) 92 EFE ókori Egyiptom történeti és összes közművelődési viszonyainak földerítésével foglalkozik. BT: ókori Egyiptom NT: egyiptológiai adatbázisok egyiptológiai folyóiratok egyiptológiai gyűjtemények egyiptológiai kongresszusok egyiptológiai könyvtárak egyiptológiai szervezetek egyiptológusok SN: Ekhnaton papja. BT: papok EGBERTS, ARNO BT: egyiptológusok AD: egberts@rullet.leidenunivnl ÉGBOLT KÖNYVE

UF: Book of the Heavens (ang.) SN: Az Újbirodalom idején keletkezett, a nap útját írja le az egekben. BT: halotti irodalom NT: Éjszaka Könyve Nappal Könyve Nut Könyve EGYIPTOLÓGIAI ADATBÁZISOK UF: Egyptological databases (ang.) BT: egyiptológia NT: Datebank zur Literaturrecherche im Fachgebiet Ägyptologie (ném.) Deir el-Medina Database (ang.) Integrated Egyptological Database System (ang.) International Egyptological Database Champollion (ang.) ÉGI ISTENEK  ÉGISTENEK ÉGI LÁB ŐRZŐJE  EDFUI RELIKVIATARTÓ EGIPT (len.)  ÓKORI EGYIPTOM EGYIPTOLÓGIAI FOLYÓIRATOK BT: egyiptológia NT: Ancien Empire, L’ Abhandlungen des Deutschen Archäologischen Instituts Kairo (1958–) Ancient Egypt and the East (1914–1935) Ancient Egyptian nad Mediterranean Studies Ward Ankh Archeological Research in Roman Egypt Archéo-Nil Archiv für Ägyptische Archäologie (1938) Cyber Journey to Egypt Egyptian Exploration Fund (1883) Égyptologie, L’ (1876-1880) Égyptomanie a

l’épreuve de l’archéologie, L’ Ein ägyptisches Glasperlenspiel Essays Lipinska impero ramesside, L’ Informatica ed Egittologia Journal of Egyptian archeology KMT1 Revista de la Sociedad Uruguaya de Egiptología (1984– 1999) (Uru.) Revue égyptologique (1880– ) Sonderdruck aus den Mitteilungen des Deutschen Archäologischen Instituts Abteilung Kairo Tanis EGIPTENI (ro.)  EGYIPTOMIAK EGIPTO (spa.)  ÓKORI EGYIPTOM EGIPTOLOG (ro.)  EGYIPTOLÓGUSOK EGIPTOLOGIA (spa.)  EGYIPTOLÓGIA EGIPTOLOGIE  EGYIPTOLÓGIA EGIPTÓLOGO (spa.)  EGYIPTOLÓGUSOK ÉGISTENEK UF: égi istenek BT: istenek NT: Hah (ang.) Hórusz Inmutef (ang.) Mehit Veret ÉGI SZEKÉR  NAGY-GÖNCÖL ÉGI TEHÉN KÖNYVE, AZ  TEHÉN KÖNYVE, A ÉGI TEHÉN MÍTOSZA SN: Vallásos szöveg. Egy részlete arra utal, hogy a tehénfejet mintázó, Mehit Veret istennőt megszemélyesítő ágy napbárka módjára segédkezett abban, hogy a király sikeresen megérkezzen a túlvilágra. BT: mítoszok

EGITTO (ol.)  ÓKORI EGYIPTOM EGITTOLOGIA (ol.)  EGYIPTOLÓGIA EGYIPTOLÓGIAI GYŰJTEMÉNYEK BT: egyiptológia NT: egyiptológiai könyvtárak múzeumok EGYENES OLDALÚ PIRAMISOK UF: klasszikus piramis SN: Az egyenes oldalú piramisok dőlésszöge az alapoktól a csúcsig megegyezik. Oldalukat mészkőlapokkal borították, amelyek a kőtömbök egyenetlenségeit simává varázsolták BT: piramisok NT: gizehi piramisok meidumi piramis EGYIPTOLÓGIAI INTÉZETEK  EGYIPTOLÓGIAI SZERVEZETEK EGYIPTOLÓGIAI INTÉZMÉNYEK  EGYIPTOLÓGIAI SZERVEZETEK EGYIPTOLÓGIAI KÖNYVTÁRAK BT: egyiptológiai gyűjtemények könyvtárak NT: Chicago Ház Egyiptológiai Könyvtára Wilbour Egyiptológiai Könyvtár EGYES ÍVŰ ÍJAK SN: Ezek az íjak enyhe C alakúak oldalnézetből. A 18 dinasztia végéig használták BT: íjak EGYIPTOLÓGIAI SZERVEZETEK UF: egyiptológiai intézetek egyiptológiai intézmények BT: egyiptológia NT: Alexandriai Kutatások Központja American Research

Centre in Egypt Ancient Egypt and Middle East Society Ancient Egypt Society of Western Australia (ang.) (Aul) Ausztrál Egyiptológiai Központ ausztrál egyiptológiai szervezetek Centre National des Recherche Scientific Centro Americano de Egiptología (Arg.) Centro de Estudios de Egipto (Arg.) CSA Czeh Institute of Egyptology (Cze.) (ang) EGYHANGZÓS FONOGRAMOK  UNILITERÁLIS JELEK EGYIPTOLÓGIA UF: egiptologia (len., spa) egiptologíe (ro) Egittologia (ol.) egyptologi (dán) egyptologie (cse) SN: A fáraónikus Egyiptom tana i.e 4500-tól isz 641-ig terjed Az egyiptológia kezdete Napóleon Egyiptomba való betörésekor kezdődött (1798–1801), aki tudósok kíséretével vonult be, de az igazán nagy lendületet Champollion munkássága jelentette, minek folytán megfejtette a hieroglifákat. Az egyiptológia az a tudomány, amely az 93 Department of Egyptian Art (ang.) Egyptian Antiquities Organisation (ang.) Egypt Exploration Society (ang.) Egyptology Society of

Victoria Egyiptomi Emlékek Osztálya Egyiptomi Intézet Egyiptomi Műemlékvédelmi Szolgálat Egyiptomi Régészeti Főfelügyelőség German Archeological Institute (No.) (ném) Institut für Ägyptologie der Ludwig-MaximiliansUniversität (No.) (ném) Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság (Mo.) Ókori Emlékek Osztálya Ókori Egyiptomi Tanulmányok Központja Papirusz Intézet (Eg.) Programa de Estudios de Egiptología (Arg.) Rundle Foundation for the Egyptian Archeology (ang.) Supreme Council of Antiquities in Egypt (Eg.) (ang) Szépművészeti Múzeum (Mo.) University Students for Egyptological Research Universität Leipzig Ägyptologischs Institute (No.) (ném.) Uruguayan Institute of Egyptology (Uru.) Waseda University Institute of Egyptology (ang.) Bagnall, Roger S. Baikie, James (1886–1931) Bailey, Donald M. Baines, John R. Bakos, Margaret M. Baligh, Randa Ballerini, Francesco Barahona Juan, Agustin Bard, Kathryn Bares, Ladislav Barker, M. A R Barsanti, A. Barta, Miroslav

Barta, W. Bartel, Hans-Georg Bartoli, Jean-Pierre Bartos Zoltán Barwik, Miroslaw Baud, Michel Bavay, Laurent Bayuk, Andrew Bedier, Shafia Begelsbacher, Barbara Behmler, Heike Beinlich, Horst Beinlich-Seeber, Christine belga egyiptológusok Belluccio, Adriana Belova, Galina A. Belzoni, Giovanni Battista (1778.nov15–1828 dec 3) Bénédite, George Ben-Tor, Daphna Bergman, Dag Bergman, Diane Berlandini, Jocelyne Berman, Lawrence Michael Bernhauer, Edith Betro, Marilina Bianchi, Alberto (1920. szep 6–) Bianchi, Bob Bianchi, Robert S. Bickel, Susanne Bienkowski, Piotr Bierbrier, Morris Biesbroek, Alexander Bietak, Manfred Bilolo, Mubabinge Birch, Samuel (1813. nov 3 – 1885 dec 27) Bíró Dániel Bissing, Friedrich Wilhelm von (1873–1956) Bisson de la Roque, Fernand (1885–1958) Blackman, Aylward Manley (1883–1956) Bleiberg, Edward Blumenthal, Elke Bochi, Patricia A. Bohac, Kenneth Bohleke, Briant Bolshakov, Andrey O. Bongrani, L. Bonomi, Joseph (1796–1878) Borchardt, Ludwig

(1863.okt5–1938) Borla, Matilde Bosse-Griffiths, Kate (1910.júl16–1998ápr4) Bosticco, Sergio Botta, Alejandro Felix Bouriant, Urbain (1849–1903) Bourriau, Janine Bovot, Jean-Luc Brancaglion, Antonion Jr. Brand, Peter Breasted, James Henry (1865.aug27–1935dec2) Bresciani, Edda Brier, Bob Brink, Edwin C. M van den Brissaud, Philippe Brock, Edwin EGYIPTOLÓGUSOK UF: Ägyptologe (ném.) egiptolog (ro) egiptológo (spa) egyptolog (cse, dán) egyptologists (ang.) égyptologue (fr.) SN: Az egyiptológia művelői, akik az Ókori Egyiptom történelmét tanulmányozzák. BT: egyiptológia NT: Abdalla, Aly Omar Aly Abou-Ghazi, Diá Adams, Matthew Douglas Agrain, Márki de Aksamit, Joanna Allen, James P. Allen, Susan J. Alliot, Maurice (1903–1960) Allred, Thomas J. Alsaadawy, Osama Altenmüller, Hartwig Aly, Mohamed Ibrahim Alvarez, Luis W. Amélineau, Émile (1850–1915) amatőr egyiptológusok amerikai egyiptológusok Andelkovic, Branislav Anderson, Julie Renee Andrassy, Petra

Andreu, Guillemette Andrews, Carol Angenot, Valerie angol egyiptológusok Anselin, Alain Ansford, Anton Arkell, Anthony John (1898. júl 29–1980 feb 26) Arnold, Dieter Arnold, Felix Arrache, Gabriela Assaad, Fawzia Assmann, Jan Aston, David A. Aubourg, Eric Aufrere, Sydney ausztrál egyiptológusok Ayrton, Edward Russel Aziza, Claude Bács Tamás Bader, Bettina Baer, Klaus Bagh, Tine 94 Brovarski, Edward Broze, Michele Brtock, Lyla Pinch Brovarski, Edward Brugsch, Émile Charles Albert (1842.feb24– 1930.jan14) Brugsch, Heinrich Ferdinand Karl (1827.feb18– 1894.szept9) Brunsch, W. Brunton, Guy (1878–1948) Bryan, Betsy M. Bucher, Paul Budge, Ernest Alfred Thompson Wallis (1857–1934) Bullock, Ronald Burkard, Guenter Burkhardt, Adelheid Burkhardt, John Lewis Burok, Knut Burton, James (1788–1862) Butterweck-Abdel Rahim, Kirsten Cagle, Anthony Calcoen, Bram Callender Calverly, Amice Mary (1896–1959) Campagno, Marcelo Cannuyer, Christian Capart, Jean (1877–1947) Caputo,

Paolo Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert (1866. jún 26–1924 jan 3) Carstens, Patrick Carter, Howard (1874–1939) Castel, Elisa Castiglione László Castillos, Juan Jose (1944. okt 18–) Caviglia, Giovanni Battista (1770–1845) Černý, Jaroslav (1898–1970) Chabas, François Joseph (1817.jan2–1882máj17) Champollion, Jean-François (1790.dec23– 1832.márc4) Chappaz, Jean-Luc Chassinat, Emile Gaston (1868–1948) Chermette, Michele Cherpion, Nadine Chevrier, Henri Clarysse, Willy Clarke, Somers (1842–1926) Clayovà, Jane Cody, Madeleine E. Colin, Marie-Eve Collender, Arthur ( –1931) Collier, Mark A. Collombert, Philippe Corcoran, Lorelei Cornelius, Isak Corteggiani, Jean-Pierre Coulon, Laurent Cour-Marty Cozi, Massimo Crowell, Brigit Crozierr-Brelot, Claude Cruz-Uribe, Gene cseh egyiptológusok Currely, Charles Cwiek, Andrzej Czermak, Wilhelm Czerner, Rafal Daoud, Khaled A. Daressy, Georges Emile Jules (1864–1938) Darnell, John Coleman D’Auria, Sue

Davey, Janet Davidovits, Joseph David, Rosalie Davies, Andrea Davies, Anna Macpherson Cummings (1881–1950) Davies, Anna Nina Macpherson (1881–1965) Davies, Benedict G. Davies, N. De G (1865–1941) Davies, Vivian Davies, William Vivian Davis, Theodor Monroe (1837–1915) Davoli, Paola Dawson, Warren (1888–1968) Deaton, John Charles De Buck, Adriaan (1892–1959) Dégardin, Jean-Claude Delia, Robert Delvaux, Luc Demaree, R. J Demichik, Arkadi E. De Morgan, Jacques Jean Marie (1857–1924) Depauw, Mark Depuydt, Leo De Rouge, Oliver Charles Camille Emanuel (1811–1872) De Smet-Rodrigues, Patrick Desroches-Noblecourt, Christiane (1913–) Devauchelle, Didier Deveria, Théodule M. (1831–1872) Dewachter, Michel Dobrev, Vassil Dobrovits Aladár Dochniak, Craig C. Dodson, Aidan Doetsch-Amberger Donadoni, Sergio Donker van Heel, Koen Dorman, Peter Douwes, Harry Doxey, Denise Doyen, Florence Drioton, Étienne-Marie (1889–1961) Drovetti, Bernardino Michele Maria (1776–1852) Dunham,

Dows (1890–1984) Dümichen, Johannes (1833. okt 15–) Dyall-Smith, Mike Dziobek, Eberhard Ebers, Georg Moritz (1837.márc1–1898) Edwards, Amalia Ann Blandford (1831.jún7–1892ápr 15.) Edwards, I. E S Egberts, Arno egyiptomi egyiptológusok Eichler, Eckhard Eisenlohr, August (1832. okt 6–) Ellis, Chris Emery, Walter Brian (1903–1971) Emmel, Stephen Engelbach, Reginald (1888–1946) Erbes, Johann E. Erman, Jean Pierre Adolf (1854.okt31–1937) Ertman, Earl L. Ewen, Joshua Benjamin Eyre, Christopher J. Fábián Zoltán Imre Fakhry, Ahmed Farid, Adel Faulkner, Raymond O. (1894–1982) Favard-Meeks, Christine Fazzini, Richard A. Feucht, Erika finn egyiptológusok Finnestad, Ragnhild Bjerre Fiore Marochetti, Elisa Firth, Cecil Mallaby (1878–1931) Fisher, Clarence Stanley (1876–1941) Fisher-Elfert, Hans-W Fisher, Henry G. Flammini, Roxana Fletcher, Joann Foster, John L. francia egyiptológusok 95 Megjegyzés [TM32]: vagy 1873 Frandsen, Paul Franke, Detlef Frankfort,

Henri (1897–1954) Freed, Rita E. Freier, Elke Frenck, Erwin Fuscaldo, Perla Gaál Ernő (1941. júl 19–) Gaballa, Gaballa Ali Gaboda Péter Gabolde, Luc Gabolde, Marc Galan, Jose Manuel Gardiner, Alan Henderson (1879–1963) Garnot, Jean Sainte Fare (1908–1963) Garstang, John (1876–1956) Gauthier, Henry Louis Marie Alexandre (1877–1950) Gee, John Gennaro, Alfredo Gestermann, Louise Giacumakis, George Gibson, Gayle Gillam, Robin Glanville, Stephen Randolph (1900–1956) Gnirs, Andrea Goebs, Katja Goelet, Ogden Goldman, Norma Goldwasser, Orly Golenischeff, Vladimir Samionovitch (1856–1947) Gomaa, Farouk Goneim, Mohammed Zakaria (1905–1959) Goodman, William Gordon, Andrew Gordon, William Gosline, Sheldon Lee Gout, Anne Goyon, Georges Goyon, Jean-Claude Graefe, Erhart Graf Graham, Geoffrey Grandet, Pierre Grapow, Hermann (1885–1930) Greaves, John (1602–1652) Grébaut Green, Frederick William (1869–1949) Green, Lyn Griffis, Katherine Griffith, Francis Llewellyn

(1862–1934) Grimal, Nicolas Groll, S. Izraelit Grunert, Stefan Grzymski, Krzystof Guelden, Svenja Guglielmi, Waltraud Guichard, Sylvie Guidotti, M. Cristina Guilhou, Nadine Guksch, Heike Gundlach, Rolf Gunn, Battiscombe George (1883–1950) Győry Hedvig (1959. máj 23–) Haarlem, Willem M. van Hafeman, Ingelore Haikal, Fayza Haiying, Yan Haldane, Cheryl Ward Hall, Henry Reginald Holland (1873–1930) Hallof, Jochen Hamza, Mahmud Handoussa, Tohfa Hare, Tom Harfoush, Ahmed Haring, Ben Harpur, Yvonne Hart, George Hartung, Ulrich Hartwig, Melinda Harvey, Julia Harvey, Stephen Hasel, Michael G. Hassan, Selim (1886–1961) Heerma van Voss, M. Heidorn, Lisa Hellum, Jennifer Henfling, Edwin Heyerdahl, Thor (1914–) Heyne, Alice K. Hicks, Jenny Hill, Peter Hincks, Revd Edward (1792–1866) Hoch, James Eric Hodel-Hoenes, Sigrid Hodjash, Svetlana Hoffmann, Friedhelm Hoffmeier, James Holden, Lynn holland egyiptológusok Hollis, Susan Tower Holmen, Bente Holscher, Uro (1878–1963) Hornung,

Erik Hope, Colin Houser, Jennifer Houser, Wegner Jennifer Hovestreydt, Willem Hölscher, Uvo (1878–1963) Hubai Péter Huber, Béatrice Hudec, J. Huddlestun, John Hulm, J. Howard Humbert, Jean-Marcel Hussein, Mahmoud I. Huyge, Dirk Ikram, Salima Ismail, Magdy A. Jaeger, Bertrand Jaeschke, Helena Jaeschke, Richard James, Loretta James, Taber M. Janosi, Peter Janot, Francis Jansen-Winkeln, Karl Janssen, Jozef M. A japán egyiptológusok Jasnow, Richard Jeffreys, David Jenkins, Michael Jenni, Hanna Jéquier, Gustave (1868–1946) Johnson, Janet Johnson, W Raymond Jones, Angela Milward Jones, Charles Jones, Michael Josephson, Jack A. Jouguet, P. Junge, Friedrich Junker, Hermann (1877–1962) Kadish, Gerald Kahn, Dan’el Kákosy László (1932. aug 15–2003 jan 29) Kaper, Olaf E. Kashiwagi Hiroyuki Kawai, Nozumu Kees, Herman Alexander Jacob (1886–1964) Kerlik, Charlotte Kessler, Dieter Kettel, Jeannot 96 Kinnaer, Jacques Kirby, Christopher J. Kircher, Athanase (1602–1680)

Kirkland, Alan Kiss Zsolt Kitchen, Kenneth A. Klasens, Adolf (1917–1998. júl 1) Klemm, Rosemarie Kloth, Nicole Knapp, Bernard Knudsen, Joan A. Kolos, Daniel Kondo, Jiro Kóthai Katalin Anna Krejci, Jaromir Kurth, Dieter Laboury, Dimitri La’da, Csaba Lambrecht, Berenice Larsen, Lief C. László Péter Lauer, Jean-Philippe (1902–2001) Lauth, Franz von Leahy, Anthony Leahy, Lisa Leblanc, Christian Leclant, Jean Leemans, Conrad (1810–1893) Lefébure, Eugène (1838–1908) Lefébvre, Gustave (1879–1957) Legrain, George (1865–1917) Lehmann, Katja Lehner, Mark Lembke, Katja lengyel egyiptológusok Leprohon, Ronald J. Lepsius, Karl Richard (1810.dec23–1884júl10) Lerstrup, Annette Lesko, Barbara S. Lesko, Leonard H. Levy, Thomas E. Lexa, František Lilyquist, Christine Llagostera, Esteban Lloyd, Alan B. Locher, Kurt Loeben, Christian Logan, Thomas J. Lopez-Ruiz, Carolina Loprieno, Antonio Loret, Victor (1859–1946) Loring, Edward Lorton, David Louant, Emmanuel Loyrette,

Anne-Marie Luban, Marianne Lucarelli, Rita Luft Ulrich (1941. jan 30 –) Lucas, Alfred (1867–1945) Lyons, Henry George (1864–1944) Lythgoe, Albert Morton (1868–1944) Mace, Arthur Cruttenden (1874–1928) Mace, Arthur H. (1894–1928) MacLaughan, D. Maderna-Sieben, Claudia Magee, Diana Mahler Ede (1857. szept 28– ) Malek, Jaromir Mallah, Kamal el Manfredi, Manfredo Manniche, Lise Manning, Joseph Mantellini, E. R Manuelian, Peter Der Maravelias, Amanda Marciniak, Marek L. (–1998) Maree, Marcel Mariette, Auguste Ferdinand François (1821.feb 11 – 1881. jan 19) Markowitz, Yvonne Martin, Geoffrey Thorndike (1934. máj 28–) Martin Valentin, Francisco José Maspéro, Gaston Camille Charles (1846.jún23– 1916.jún30) Masry, Yahia elMathieu, Bernard Mathieson, Ian Mattila, Raija May, Peter McDonald, John McDowell, Andrea Meeks, Dimitri Mercer, S. Meskell, Lynn Metwally, Emad elMeulenaere, Herman de Meyer, Carol Meyer, Eduard (1855–1930) Meza, Alicia Michalowski, Kazimierz

(1901–1981) Milde, Henk Miles, Elizabeth Millet, Nicholas Milne, Joseph Grafton (1867–1951) Minas, Martina Minault-Gout, Anne Minutoli, Heinrich Carl (1772–1846) Miron, Cihó Moderna-Sieben, Claudia Molinero Polo, Miguel Angel Mond, Robert (1867–1938) Monge, Gaspard (1746–1818) Montet, Pierre (1885.jún27–1966jún19) Montserrat, Dominic Moreno, L. A Garcia Morenz, Ludwig Moret, Alexandre (1868–1938) Morris, Ellen Moss, R. L B (1890–1990) Mostafa, Maha F. Moussa, Ahmed Möller, Georg (1876–1921. okt 2) Mu-chou Poo Murray, Margaret Alice (1863–1963) Murnane, William J. Müller, Hans Wolfgang Müller, Maya Müller, Vera Myres, Oliver Humphrys (1903–1966) Mysliwiec, Karol Naeser, Claudia Naggar, Salah elNaguib, Saphinaz Amal Nagy István Nakano, Tomoaki Naville, Henry Edouard (1844–1926) Negm, Maged német egyiptológusok Newberry, Percy Edward (1869–1949) Ngom, Gilbert Nibbi, Alessandra Nicholson, Paul T. Niedziólka, Dariusz Nishimoto, Shin-ichi Niwinski,

Andrzej norvég egyiptológusok Noubi, Mansour, elObenga, Théophile O’Brien, Alexandra Obsomer, Claude 97 Ockinga, Boyo O’Connor, David O’Donoghue, Michael Oerter, Wolf B. Ogdon, Jorge Roberto olasz egyiptológusok Onasch, Hans-Ulrich Orel, Sara Oren, Eliezer D. orosz egyiptológusok Osing, J. Osman, Osman Moustafa osztrák egyiptológusok Ouellet, Brigitte Pantalacci, Laure papirológusok Pardey, Eva Parkinson, Richard B. Parlasca, Klaus Patane, Massimo Patch, Diana Craig Paulson, Joel Pawlicki, Franciszek Peck, William H. Pécsi Ágnes Peet, Thomas Eric (1882–1934) Pegg, Jacqueline Perdu, Olivier Perring, John Shae (1813–1869) Perrould, M. Perry, William J. (1887–1949) Petrie, William Matthew Flinders (1853. jún3–1942 júl. 28) Peust, Carsten Phillips, Jacke Piacentini, Patrizia Piankoff, Alexander (1897–1966) Piccione, Peter A. Pierce, Richard Holton Pierre, Isabelle Pietschmann, Richard (1851. szept 24–) Pinch, Geraldine Harris Pirelli, Rosanna Pfirsch, Luc

Plankoff, Alexandre (1897–1966) Pleidell Orsolya Podzorski, Patricia Polotsky, Hans Jacob Polz, Daniel Poole, Reginald Stuart (1832–1895) Popescu, Achim Porter, Barbara A. Porter, Bertha (1852–1941) Posener, George Postel, Lilian Pouls, Mary Ann Preys, Rene Prisse D’Avennes, Achilles Constant Theodore Émile (1807–1879) Quack, Joachim Quibell, James Edward (1867–1935) Ragab, Haszan Raisman, Vivien Rand Nielsen, Elin Ratié, Suzanne Ray, John Redford, Donald B. (1934–) Redford, Susan Redmount, Carol Reeder, Greg Reeves, Nicholas Reineke, Walter F. Reinisch, Leo (1832. okt 26–) Reisner, George Andrew (1867.nov5–1942jún6) Renouf, Peter la Fage (1822–1897) Reymond, Eve A. E Reynders, Marleen Revillout, J. (1843–) Rhind, Alexander Henry (1833–1863) Rhodes, Michael D. Ricci, Alessandro Richards, Janet Rickal, Elsa Rikala, Mia Ritner, Robert Roberts, Alison Robichon, Cl. Robins, Gay Roeder, Gunther (1881–1966) Roehrig, Catharine Rohl, David román egyiptológusok

Romano, James F. Romer, John Louis (1941–) Rose, Jerry Rose, John Rosellini, Niccolo Francesco Ippolito Baldessare (1800–1843) Rose, Pamela Roth, Ann Macy Rougé (1811.ápr11–1872dec31) Roulin, Gilles Roveri, Anna Maria Donadoni Rowe, Alan (1891–1968) Rummel, Ute Ryan, Donald Ryholt, Kim Sabek, Yasser Sagrillo, Troy Saleh, Ahmed Sales, Jose das Canderias Salt, Henry (1780–1827) Samuel, Delwen Sarmento, J. Carlos Satzinger, Helmut Säve-Söderbergh, Torgny (1914-1998) Sayce, Archibald Henry (1845–1933) Schäfer, Heinrich (1868–1957) Schenkel, Wolfgang Schiaparelli, Ernesto (1856–1928) Schlesinger, Marissa Schoneveld, Jan Schwabe, Calvin W. Seidlmayer, Stephan Seldenthuis, Bastiaan Sethe, Kurt Heinrich (1869–1934) Seyfried, Friderike Seyfried, Karl Sharpe, John Shaw, Ian Shaw, Roberta Sheikholeslami, Cynthia May Sicard, Claude (1677–1726) Silverman, David Simpson, William Kelly Shisha-Halevy, Ariel skót egyiptológusok Smith, Grafton Elliot (1871–1937) Smith,

Joseph Smith, Stuart Smith, William Stevenson (1907–1969) Smoleñski, Tadeus Samuel (1884–1909) Snape, Steven Souckovà, Sc. Jana Soukiassian, Georges Soushchevski, Andrey G. Southworth, Edmund Sowada, Karin Spalinger, Anthony Spanel, Donald Spence, Kate Spencer, Jeffrey 98 Steinborn, Florian Steindorff, Georg Steinmann, Frank Sterling, Sarah Sternberg-el Hotabi, Heike Stief, Norbert Strouhal, Eugen Strudwick, Helen Strudwick, Nigel Suita, Hiroshi Sullivan, Peter Swartz, Lynn Sweeney, Deborah Swelim, Nabil Szafranski, Z. Szentléleky Tihamér Szpakowska, Kasia Sztruve, V. V svéd egyiptológusok Tait, John Tallet, Pierre Tavares, Ana Taylor, John Tefnin, Roland Theriault, Carolyn A. Thissen, Heinz Josef Thomas, Elizabeth Thompson, Dorothy Thompson, Stephen Tiradritti, Francesco Toivari, Jaana Tooley, Angela M. J Török László Trapani, Marcella Troy, Lana Tuttla, Richard Twarowski, Tracey Tyldesley, Joyce Ullmann, Martina Underwood, Matt Vachala, Bretislav Vacherot, Magali

Valloggia, M. van den Berg, Hans van den Brink, Edwin van der Plas, Dirk Vandersleyen, Claude van Dijk, Jacobus Vanek Zsuzsanna van Elsbergen, Michael van Haarlem, Willem M. van Walsem, Rene Vargha Edith Varille, A. Vartavan, Christian de Vasiljevic, Vera Vaudersleyen, Claude Ventura, Raphael Vercoutter, I. Verde, H. te Vergnieux, Robert Verhoeven, Ursula Verner, Miroslav Vilímkovà, Milada Vleeming, Sven P. von Bissing, Friedrich Wilhelm (1873–1956) Vorlauf, Beate Vörös Győző Vyse, Richard William Howard (1798–1853) Wainwright, Gerald Avery (1878–1964) Walker, Roxie Walz, Terry Warburton, David Ward, Cheryl Weber, Manfred Weeks, Kent R. (1941 dec 16–) Weigall, Arthur Edward Pearse Brome (1880–1934) Weill, Raymond (1874–1950) Wells, Ronald Wendrich, Willemina Wenke, Rob Wente, Edward F. Werner, Edward Wessetzky Vilmos (1909–1997) West, John Anthony Widmer, Ghislaine Widstrand, Carl Wilbour, Charles Edwin (1833–1896) Wilfong, Terry Wilkinson, Sir John Gardner

(1797.okt5–1875okt29) Wilkinson, Richard Willems, Harco Williams, Bruce Williams nee Ransome, Caroline Louise (–1952) Wilson, Gaye Wilson, Karen Wilson, Mark Wilson, Penny Wilson, Sarah Wimmer, Stefan Winand, Jean Windus-Staginsky, Elka Winkler, Hans Alexander Winlock, Herbert Eustis (1884. feb 1–1950 jan 25) Wohlfarth, Susanne Wolf, Walther Wolinski, Arelene Wuttmann, Michel Yellin, Janice Young, Thomas (1773–1829) Yousef, Hussein M. A Yurco, Frank Zakrzewski, Sonia Ziegler, Christiane Zivie, Alain Zivie-Coche, Christiane Zonhoven, Louis M. J EGYIPTOM  ÓKORI EGYIPTOM EGYIPTOM HISTÓRIÁJA (1811) SN: Décsy Sámuel magyar hírlapíró és történetíró munkája. EGYIPTOMIAK UF: egiptenii (ro) Lodu (óei.) romet-en-Kemt Rotu (óei.) SN: Az egyiptomiak az ős sémi törzsekhez tartoztak, s a szuezi földszoroson jöttek át Ázsiából. Az egyiptomiak magas, szikár termetűek voltak, széles és telt vállakkal, domború mellkassal. Izmos karjai finom kézben végződtek,

erősen fejlett csípők mellett majdnem száraz combjai voltak, mint a legtöbb gyalogjáró népnél meglehetősen megerősödtek hosszú, vékony lábai a mezítláb járás miatt végükön ellapultak. A homlok kissé alacsony, az orr rövid, kerek, a szemek nagyok, az ajkak vastagok, de nem duzzadtak. Az egyiptomiak néprajzilag Elő-Ázsia fehér népfajaihoz tartoztak, a szuezi földszoroson jöhettek át Ázsiából. BT: lakosság NT: egyiptomiak ősei EGYIPTOMIAK KRONOLÓGIÁJA, AZ  CHRONOLOGIE DER AEGYPTER (1849) EGYIPTOMIAK ŐSEI UF: Hórusz szolgái Szosu-Hór SN: Ezeknek a történetileg ismeretlen nemzedékeknek az érdemük Egyiptom megalkotása abban az alakban, amilyennek a történeti idők kezdetén ismerjük. Először számos törzsre oszlottak, s egyszerre több helyen is független államocskákat kezdtek alkotni külön törvényekkel és 99 Megjegyzés [TM33]: 84? SN: Tizenkét, egyenként harmincnapos hónapból, valamint 5 szökőnapból állt, de

nem vette figyelembe a szökőéveket. Az öt szökőnap júl 14: Ozirisz születése, júl 15: Hórusz születése, júl. 16 Széth születése, júl 17 Ízisz születése, júl. 18 Nephtüsz születése 1661 egyiptomi év = 1460 alexandriai naptárév. Ez az egyiptomi naptár az első római császár, Augustus (i.e 63–isz 14) koráig volt érvényben, amikor bevezették a negyedévenként tartandó hatodik szökőnapot, Egy évben összesen ötöt, amiket epagomenáknak hívtak és szerencsétlen napnak tartottak. Ezután még több évszázadon át használták mindkét naptárt. BT: naptár NT: hónapok RT: alexandriai naptár istentisztelettel. Idővel ezek az államok egybeolvadtak, míg csak Alsó- és Felső-Egyiptom maradt. BT: egyiptomiak EGYIPTOMIAK ŐSTÖRTÉNETE ÉS LEGRÉGIBB VALLÁSA, AZ (1930)  URGESCHICHTE UND ÄLTESTE RELIGION DER ÄGYPTER (1930 EGYIPTOMI BAB SN: A vízi rózsa bogyója, amely nyersen vagy szárítva egyaránt ehető. BT: vízi rózsa EGYIPTOMI

ÉGI ÉV SN: 1440 évből állt. BT: naptár EGYIPTOMI EGYIPTOLÓGUSOK BT: egyiptológusok NT: Gomaa, Farouk Goneim, Mohammed Zakaria (1905–1959) Hamza, Mahmud Hassan, Selim (1886–1961) Hawas, Zahi A. Mallah, Kamal el Ragab, Haszan EGYIPTOMI NYELVEK SN: A semita-hamita nyelvcsaládba tartozik. Sok szó pontos kiejtését valószínűleg sohasem fogjuk pontosan megtudni, de az egyiptomi és a kopt nyelvben közös alakok öszszevetése alapján nagy valószínűséggel következtethetünk az egykori kiejtésre. Négy fontosabb állomást ismerünk e nyelvben: óegyiptomi, újegyiptomi, démotikus és kopt. BT: nyelvek NT: kopt nyelv közép-egyiptomi nyelv ó-démotikus nyelv óegyiptomi nyelv új-démotikus nyelv újegyiptomi nyelv RT: Ägyptische Grammatik (1911) Egyptian Grammar (1957) Middle Egyptian Grammar (1996) EGYIPTOMI EMLÉKEK OSZTÁLYA UF: Egypt’s Service des Antiquités (fr.) SN: Az ásatási engedélyek kiadásainak intézésére rendelte el Szaid pasa a

felállítását. Célja volt megállítani a művészeti leletek illegális és tömeges exportját Első igazgatója Mariette volt, 1936–1942-ig Drioton abbé Ez a szervezet ellenőrzi a felfedezett leleteket, állagmegóvásukat és kiállításra kerülésüket. BT: egyiptológiai szervezetek RT: Drioton, Étienne-Marie (1889–1961) Mariette, Auguste Ferdinand François (1821. feb 11 – 1881. jan 19) EGYIPTOMI NYELVTAN  EGYPTIAN GRAMMAR (1927, 1957, 1964) EGYIPTOMI ÓKORI HIVATAL  EGYIPTOMI RÉGÉSZETI HIVATAL EGYIPTOMI FILOZÓFUSOK BT: filozófusok NT: Philón (–40) Plotinosz (204–270) Valentinus EGYIPTOMI RÉGÉSZETI HIVATAL UF: Egyiptomi Ókori Hivatal Kairói Ókori Hivatal SN: 1858-ban Auguste Mariette alapította. Igazgatói voltak: Gaston Maspero Zeki Iskander, E. Drioton, Mustafa Amer. Ma Zahi Hawas NT: Hawas, Zahi A. Iskander, Zeki Maspero, Gaston Camille Charles (1846. jún 23-1916 jún. 30) EGYIPTOMI HALOTTASKÖNYV  HALOTTAK KÖNYVE EGYIPTOMI

INTÉZET SN: 1798. aug 20-án alapította Bonaparte Napóleon a Francia Tudományos Intézet mintájára A kutatást az ország szokásaira, jog- és oktatásrendszerére is kiterjesztették. EGYIPTOMI KÉK UF: réznitrát SN: A történelem első szintetikus színe: egy rézsókból, kalciumból és homokkal kevert nátronsókból álló elegy 700ºon való hevítésével állították elő. CaCuSi4O10 összetételű réteges kristályokat tartalmaz. BT: festékanyagok EGYIPTOMI RÉGISÉGEK LEGFŐBB TANÁCSA (Eg.)  SUPREME COUNCIL OF ANTIQUITIES IN EGYPT (Eg.) (ang) EGYIPTOMI RŐF  MEH EGYIPTOM SZÓBAN ÉS KÉPBEN  ÄGYPTEN IN WORT UND BILD (1880, 1886) EGYIPTOMI KÖNYÖK  KÖNYÖK EGYIPTOM: TEMPLOMOK, ISTENEK, FÁRAÓK (1996) SN: A szerző, Alberto Siliotti egész életét a régi kultúrák tanulmányozására szánta, s főleg az ókori Egyiptommal foglalkozik. A történettudomány és a régészet legfrissebb eredményeinek felhasználásával írt olvasmányos

szöveg végigvezet bennünket a fáraók földjén a Földközitengertől a Nasszer-tóig, el-elidőzik az ókori Egyiptom történelmének legfontosabb állomásain. A leghíresebb lelőhelyeken túl elvezet minket a kevésbé látogatott, sőt alig ismert tájakra is, a Deltába, a Fajjumba, a Líbiaisivatag oázisaiba; még a turisták számára ma már nehezen elérhető núbiai templomokhoz is. A nagy régészeti lelőhelyeket csodálatos művészi fényképfelvételeken mutatja be, felvillantva a felfedezések különböző állomásait és a 19. század nagy utazóinak és régészeinek képeit A legfontosabb ásatásokból elő-került emlékeket eredeti lelőhelyükön és környezetükben ábrázolja. RT: Siliotti, Alberto EGYIPTOMI MÚZEUM (Eg.)  KAIRÓI EGYIPTOMI MÚZEUM (Eg.) (1902–) EGYIPTOMI MŰEMLÉKEK DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONTJA  ÓKORI EGYIPTOMI TANULMÁNYOK KÖZPONTJA EGYIPTOMI MŰEMLÉKVÉDELMI SZOLGÁLAT UF: Antiquities Service (ang.) SN: Mérnöke Emile

Baraize. BT: egyiptológiai szervezetek NT: Egyiptomi Műemlékvédelmi Szolgálat munkatársai EGYIPTOMI MŰEMLÉKVÉDELMI SZOLGÁLAT MUNKATÁRSAI BT: Egyiptomi Műemlékvédelmi Szolgálat NT: Baraize, Emile EGYIPTOMI NAPTÁR UF: mozgó napév napkalendárium 100 Megjegyzés [TM34]: vagy napból? EGYPT UNCOVERED (1998) SN: 224 oldal, keménykötésű. ISBN: 1556708181 BT: Davies, Vivian művei EGYIPTOM-UTAZÓK UF: utazók NT: Alexandrinus, Clemens Almásy László (1895–1951) Alpini, Prospero (1553. nov 23 –1617 feb 6) Antinousz Back Fülöp Belzoni, Giovanni Battista (1778.nov15–1823dec3) Bruce, James (1730–1794) Brunton, Paul Burckhardt, Johann Ludwig (1784–1817) Calliaud, Frédéric Capodilista, Gabrielle Diodórosz, Szikulusz Edwards, Amelia (1831–1892) Eugenie, Empress (1826–1920) Fekete István Greaves, John (1602–1652) Gyertyánffy Lukács Hadrianus Hay, Robert (1799–1863) Hubasek János Masz-Udi, Abu’l-Hasszán Mező Szilveszter (1971. dec 16–)

Norden, Frederik Ludwig (1708-1742) Perring, John Pococke, Richard (1704–1765) Roberts, David (1796–1864) Segato Girolamo Shae (1813–1869) Stanley, Arthur Strabo (i.e 64–isz 21) Thevenot, Jean EGYRÉTEGŰ RELIEFEK  LAPOS RELIEFEK ÉHÍNSÉG SN: Egy asszuáni felirat 7 évig tartó ínségről emlékezik meg. A Nílus áradásának elmaradása miatt még a királyi udvar is szükséget szenvedett. Az egyiptomiak hite szerint az éhínségtől való félelem nemcsak a földön, de a túlvilágon is jelen volt. Az Újbirodalom idején az ázsiai gabonaimportnak köszönhetően, Egyiptom már többé-kevésbé fel tudott készülni a Nílus áradásának szeszélyeire EHNAS (ar.)  HERAKLEOPOLISZ EHNATON  EKHNATON (i.e 1379–1362) (ie 1372–1354) (i.e 1364–1347) ÉHSÉG SZTÉLÉ SN: Célja az egyiptomi gazdagság és a harcos szomszédok nyomora közti különbség kiemelése volt. BT: sztélék EICHLER, ECKHARD BT: egyiptológusok AD: eichler@ub.uni-heidelbergde

EILEITHYIASPOLIS (gör.)  NEKHAB (óei) EILETHYASPOLIS (gör.)  NEKHAB (óei) EISENLOHR, AUGUST (1832.okt6 –) SN: Mannheimben született. BT: német egyiptológusok NT: Eisenlohr, August művei EISENLOHR, AUGUST MŰVEI BT: Eisenlohr, August (1832.okt6–) NT: Ein mathematisches Handbuch der alten Egypter (1877) grosse Papyrus Harris, Der (1872) political condition of Egypt before the reign of Ramses III., The (1872) EGYPT (ang.)  ÓKORI EGYIPTOM ÉGYPTE (fr.)  ÓKORI EGYIPTOM EGYPTEN (dán, své.)  ÓKORI EGYIPTOM EGYPT EXPLORATION SOCIETY (ang.) SN: Geoffrey Martin volt az igazgatója. BT: egyiptológiai szervezetek RT: Martin, Geoffrey Thorndike (1934. máj 28–) ÉJSZAKA KÖNYVE UF: Book of the Night (ang.) BT: Égbolt Könyve RT: Nappal Könyve Nut Könyve EGYPTIAN ANTIQUITIES DEPARTMENT (ang.)  ÓKORI EMLÉKEK OSZTÁLYA EKÉK EGYPTIAN ANTIQUITIES MUSEUM (ang.)  KAIRÓI EGYIPTOMI MÚZEUM (Eg) (1902–) SN: Az ekéket szarvasmarhák húzták. Hosszú

rúdját egy rá merőleges rudacska segítségével erősítették a marhák szarvához. Az ekét és az eketalpat is fából készítették A meghajlított ekeszarvak rövidek. BT: faszerszámok munkaeszközök EGYPTIAN EXPLORATION FUND (1883) SN: Amalia Blandford Edwards valamint Poole S. tanár és Wilson E. alapította ezt a folyóiratot 1883-ban EGYPTIAN GRAMMAR (1927, 1957, 1964, 1994) UF: Egyiptomi nyelvtan SN: Hieroglif nyelvtan könyv. Gardiner ebben 26 csoportba sorolta a hieroglifákat. BT: Gardiner Alan Henderson művei EKFONETIKUS JELEK UF: akcentus jelek SN: A zenei mondanivaló tagolására, hangsúlyaira vonatkoznak. BT: zenei jelrendszerek EGYPTIAN MUSEUM (ang.)  KAIRÓI EGYIPTOMI MÚZEUM (Eg.) (1902–) EKHNATON (i.e 1379–1362) (ie 1372–1354) (ie 1364–1347) (i.e 1352–1336) UF: Ahanjáti Akanaten (ang.) Akhenaton (ang.) Akhnaten (ang, své.) Amenhotep, IV. (spa) Aménophis IV (fr.) Amenóphisz, IV. Echnaton Ehnaton Ikhnaton (ang.) Khuenáton Khunáten

Nefer-kheperue-re Noferkhepruré Waenré SN: Amikor apjától, III. Amenhoteptől átvette a hatalmat, az Egyiptomi Birodalom keleti irányban az Eufráteszig (a mai Irak területe), délre a Nílus 4. vízeséséig (Ataba EGYPTOLOG (cse, dán)  EGYIPTOLÓGUSOK EGYPTOLOGI (dán)  EGYIPTOLÓGIA EGYPTOLOGICAL DATABASES (ang.)  EGYIPTOLÓGIAI ADATBÁZISOK EGYPTOLOGIE (cse.)  EGYIPTOLÓGIA EGYPTOLOGISTS (ang.)  EGYIPTOLÓGUSOK EGYPTOLOGUE (fr.)  EGYIPTOLÓGUSOK ÉGYPTOLOGUE ANGLAIS (fr.)  ANGOL EGYIPTOLÓGUSOK EGYPTOLOGY (ang.)  EGYIPTOLÓGIA EGYPT’S SERVICE DES ANTIQUITÉS (fr.)  EGYIPTOMI EMLÉKEK OSZTÁLYA 101 északi részéig, a mai Szudán területe) terjedt. Ő vette fel először a diplomáciai kapcsolatot az asszírokkal, egészen pontosan Asszuruballit asszír királlyal, aki ajándékokat is küldött neki. Az Amon papok hatalmát akarta megtörni, ezért bezáratta a thébai templomokat, s megerősítette az Aton vallást. Elhagyta Thébát

és megalapította AkhetAtont (a mai Tell el-Amarnát), amely Aton isten kultuszközpontja lett Halálával az Aton vallás is megszűnik Felesége Nefertiti, aki 6 leánygyermekkel ajándékozta meg. Uralma alatt az egyiptomiak elveszítették keleti birtokaik jó részét Radikálisan új művészetet teremtettek az őt tisztelő írástudók és művészek. Ekhnaton furcsa testalkata miatt pár tudós tévesen Fröhlich szindrómával gyanúsította, ám ez kizárt, mivel az ő feje nem gömb alakú, hanem erősen megnyúlt, hosszúkás. Epilepsziás volt, emiatt gyakran hallucinált. Uralkodásának vége felé összeveszett feleségével vallási okok miatt. Hatalmát megosztotta Szemenhkaréval, akihez hozzá is adta egyik lányát, Meritatont. Ekhnatonnak mellékfeleségétől született csak halála után híressé vált gyermeke: Tutankhamon. BT: Amenhotep, III. hozzátartozói Aton-papok fáraók főpapok Héliopoliszi Testvériség Teje hozzátartozói Tutankhamon

hozzátartozói NT: Ekhnaton hozzátartozói Ekhnaton vércsoportja RT: Akhet Aton amarna-reform Aton-hit Ekhnaton állatkertje Ekhnaton fejszobra (L) Ekhnaton könyvtára Ekhnaton naptemploma Ekhnaton sírja Himnusz Aton napisten tiszteletére koponyatorzítás terem, 25. (L) EKHNATON NAPTEMPLOMA UF: Gem-pa-iten SN: Karnakban állt. BT: karnaki templomok naptemplomok EKHNATON SÍRJA UF: TA26 SN: Tell el-Amarna 26-os sírja. BT: királysírok EKHNATON VÉRCSOPORTJA SN: Megegyezik Tutankhamonéval (A2). BT: Ekhnaton (i.e 1364–1347) (ie 1372–1354) (ie 1379– 1362) ÉKSZEREK SN: A férfiak és nők egyaránt viseltek ékszert, homlokpántot, koronát, kar- és bokapereceket, szalagokat, gallért. BT: divat NT: arany ékszerek bokaláncok diadémok fülbevalók gallérok gyűrűk homlokpántok karkötők koronák menat nyakláncok övláncok pektoráliszok Tutankhamon ékszerei RT: drágakövek ékszerkészítés féldrágakövek EKHNATON ÁLLATKERTJE SN: Akhet-Atontól északra

építtette Ekhnaton. BT: állatkertek ÉKSZERKÉSZÍTÉS SN: Az ékszerek készítéséhez üveget vagy követ használtak, de a szín volt a meghatározó. A gyöngykagylóból nyert valódi gyöngyöt a 18. dinasztia kezdeteiből származó egyetlen kivételtől eltekintve először a ptolemaioszi időktől dolgozták fel ékszernek. A gyöngyházat már a predinasztikus időkben is ismerték. RT: kövek üvegek EKHNATON FEJSZOBRA (L) SN: Ekhnaton naptemplomának udvarán állt. 1,37m magas, 88cm széles. Egyiptom ajándékozta Franciaországnak a Nasszer-tó vize által fenyegetett núbiai műkincsek megmentésében játszott szerepét megköszönve. BT: homokkő fejszobrok ELBESZÉLÉSEK BT: irodalom NT: Beszámoló hajótörött, A Hősköltemény Szinuhe EKHNATON HIMNUSZA  HIMNUSZ ATON NAPISTEN TISZTELETÉRE ELEFANTINA (gör.)  ASSZUÁN ELEFANTINE (gör.)  ASSZUÁN EKHNATON HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja: III. Amenhotep Anyja: Teje Felesége: Nefertiti Lányai:

Meritaton, Maketaton, Anheszenamon, Nofernofruaton-ta-serit, Nofernofruré, Szetepenré. Mellékfelesége: Kia Tőle született fia: Tutankhamon BT: Ekhnaton (i.e 1364–1347) (ie 1372–1354) (ie 1379– 1362) NT: Anheszenamon Kia Maketaton Meritaton Nefertiti Nofernofruaton-ta-serit Nofernofruré Szetepenré Teje Tutankhamon ELEFÁNTCSONT FÉSŰK BT: fésűk ELEFÁNT-SZIGET  ASSZUÁN ELEKTRON  ELEKTRUM ELEKTRUM UF: asem (óei.) asemu (óei.) elektron fermentum ismu (óei.) usem (óei.) SN: Már az Ebers-féle papirusz is megemlékezik róla. 5:1 arányú arany-ezüst természetes ötvözet, amelyet KeletAfrikából szállítottak Egyiptomba. Asem e szerint annyi, mint elektron. A későbbi korban elveszti ezt az értelmét és úgy szerepel, mint fermentum, még pedig azért, mert az alkémisták szerint alacsonyabbrendű fém vagy ötvözet, ha asem jut hozzá, minőségben javul. BT: fémek EKHNATON KÖNYVTÁRA BT: könyvtárak RT: Ekhnaton (i.e 1379–1362) (ie

1372–1354) (ie 1364– 1347) 102 ÉLELEM UF: kau (óei.) Nahrung (ném.) táplálék BT: táplálkozás NT: árpa belsőségek búzafélék cirok datolyák durumbúza élesztő ételek fügék gabonafélék gazellák gyümölcsök hagyma halak hiénák kaviár kenyerek krokodilok marhaborda méz sajt strucc tönkölybúza vese zea zöldségek ELEPHANTINEI SZIKLAFELIRAT BT: királyfeliratok sziklafeliratok ELEPHANTINEI TRIÁSZ BT: elephantinei istenek NT: Anukisz Hnum Szatisz ELEPHANTINÉ SZIGETE  ASSZUÁN ÉLESZTŐ SN: A sörkészítés folyamán a sör tetején képződő habot megszárították és ezt használták élesztőként kenyér- és süteménysütéshez. BT: élelem ÉLETERŐ HÁZA  BALZSAMOZÓMŰHELY ÉLETHÁZ SN: Minden nagyobb egyiptomi templomban volt egy Életház. Ez egyrészt a levéltár szerepét töltötte be, másrészt az erre megfelelően kiképzett papok itt végezték tudományos munkájukat. BT: építmények ÉLET HÁZA  ÍRNOKISKOLÁK

ÉLETRAJZOK BT: irodalom NT: Uni életrajzi felirata ELIT (ang.)  ELIT RÉTEG ELIT RÉTEG UF: elit (ang.) előkelők SN: Kezdetben a fáraó rokonai és a törzsi arisztokrácia alkotta ezt a réteget. Az Óbirodalom végétől kezdve ezek a hivatali állások kezdtek örökletessé válni, ami azt jelentette, hogy az előkelők kezén nagy földbirtokok halmozódhattak fel. BT: államszervezet NT: Dzsehutihotep hivatalnokok írnokok jogászok katonák kerületi hivatalnokok orvosok papok Upemnofret RT: előkelők magánkönyvtárai ELEMEK ISTENEI SN: A vallásos gyakorlatban alig jöttek számításba. Szerepük, ha volt is valaha, nagyon korán lejárhatott a napistenek tisztelete előtt BT: istenek NT: Geb Nut ELEPHANTINE (gör.)  ASSZUÁN ELEPHANTINÉ (gör.)  ASSZUÁN ELEPHANTINEI HNUM-TEMPLOM UF: asszuáni Hnum templom BT: Hnum-templomok ELEPHANTINEI ISTENEK BT: helyi istenek NT: Anukisz elephantinei triász Hnum Szatisz RT: Asszuán ELÍZIUMI MEZŐK  IALU MEZEI

ELLENSZEREK  ANTIBIOTIKUMOK ELLIS, CHRIS BT: egyiptológusok ELEPHANTINEI ÍZISZ-TEMPLOM UF: asszuáni Ízisz-templom BT: Ízisz-templomok ELŐCSARNOKOK BT: csarnokok NT: denderahi Hathor-templom előcsarnoka karnaki Ptah-templom előcsarnoka oszlopos előcsarnokok philaei Ízisz-templom előcsarnoka Tuthmózisz, III. sírjának előcsarnoka Unisz piramisának előcsarnoka ELEPHANTINEI KALENDÁRIUM SN: I. Tuthmózisz uralkodása alatt (kb ie 1450-ben készítették a város egyik templomában Felsorolja az adományokat, amelyeket évente azon a napon kell az isteneknek felajánlani, amikor a Szothisz csillag felbukkan a láthatáron. Előbukkanásához időmegjelölés is társul: a nyár 3. hónapjának 28 napja A csillagot jobbról a harmadik oszlop közepére helyezték BT: naptárak RT: Asszuán ELŐKELŐK  ELIT RÉTEG ELŐKELŐK MAGÁNKÖNYVTÁRAI SN: Ezek képezték azokat a szűkkörű művelődési központokat, amelyben az irodalom értékeit másolták, őrizték

és használták is. Egy viszonylag kisszámú felső uralkodói rétegen, udvari körökön kívül a széleskörű művelődést nem érintette. BT: könyvtárak RT: elit réteg ELEPHANTINEI NILOMÉTER SN: E nilométer nevezetessége, hogy az abban tükröződő napfény vezette rá Eratoszthenészt a Föld kerületének kiszámítására. BT: nilométerek RT: Eratoszthenész (i.e 276–195) ELEPHANTINE ISLAND (ang.)  ASSZUÁN ELÖLJÁRÓK BT: mesterségek 103 dói cím sok törvényes örökösével előfordult, hogy nem ment férjhez és maga vállalta fel az uralkodó szerepét. BT: nők jogai NT: áldozati elöljárók Amenmesz2 Amon-templom áldozati elöljárói Haemuaszet1 Iaszen Ihi Jurai Kaha Kar Nebnefer Noferhotep2 Nofermenu orvosok elöljárói Szeneb ELTEKEI CSATA  ALTAKUI CSATA ELTEMETETT PIRAMIS  SZEHEMHET PIRAMISA ÉLTETŐ SN: Így nevezték a sírszobrot, a halott tartós póttestét megalkotó szobrászt. BT: szobrászok EMBALLONURIDAE (lat.) 

SZABADFARKÚ DENEVÉREK EMBER ALAKÚ KOPORSÓK UF: anthropoid coffin (ang.) SN: A Középbirodalomban jöttek divatba, és több mint 2000 éven át fennmaradt használatuk. Gyakran kiegészítették e koporsó fedelét a halott arcával, hogy a halál után a szellem felismerje a testet. BT: koporsók NT: Amenemope4 koporsója Ramszesz, IV. koporsója Tutankhamon koporsói ELŐNÉV UF: koronázási név Ré fia név trónnév SN: A fáraó első kartus-neve (a királyi címben viszont a 4. név), amelyet trónra lépésekor vett fel. Ez voltaképpen egy Rére vonatkozó, a későbbiekben díszítő jelzővel kibővített megállapítás. Például Menheperuré (IV Tuthmózisz) jelentése: „Maradandóak Ré megtestesülései” Az előnév először Dzsedefré nevében használatos. BT: királynevek RT: Arany Hórusz név fő királynév Hórusz-név nebty név EMBERISÉG MEGSEMMISÍTÉSE, AZ  TEHÉN KÖNYVE, A EMBER-MÚMIÁK BT: múmiák NT: Deshasheh múmiája fáraó-múmiák

Gyömbér Haemuaszet1 múmiája Irtierszenu Iufaa múmiája Khnumu-Nekht múmiája Mentuhotep, II. templomában talált múmiák Mereszanh, III. múmiája Nakht 3 múmiája Neszikhonszu múmiája Széthi, II. múmiája Sziptah múmiája Takerheb múmiája Wah múmiája ELŐRAJZOLÓK SN: A holttest bal testfelére egy jelet rajzol, ahol majd a vágást meg kell ejteni. Majd ezen a vágáson keresztül veszik ki a belső testrészeket BT: mumifikálók ÉLŐSKÖDŐK  PARAZITÁK ELŐUDVAROK UF: perisztül udvarok peristylium SN: A templom egyik főrésze. Mennyezetes udvar, közepén nyitott térséggel, amelynek mennyezetét oszlopsorok tartják Az előudvarba magas és szűk ajtónyíláson keresztül lehet bejutni. BT: templomok NT: luxori Amon-templom előudvara EMELŐK BT: szerkezetek NT: lengő emelők úszó emelők EMERY SZAKKARAI ÁSATÁSAI SN: Szakkarában feltárt néhány sírt az 1. dinasztia korából, amelyeket királysíroknak tartottak. Feltételezte, hogy

Szakkarában volt az egyesülés után az uralkodók igazi temetője, Abüdoszban pedig csak jelképes sírokat építtettek maguknak. A feltételezését egyenlőre még nem bizonyították BT: ásatások Emery, Walter Brian (1903–1971) ELREJTETTSÉG SN: Ősistenpár. Férfitagjának béka, női tagjának kígyó feje volt. BT: ősistenek ELSŐ ÁTMENETI KOR (i.e 2155–2040) (ie 2181–2050) (ie 99 2181–2140) (i.e 2180–2133) UF: Első Középkor FIP (röv.) First Intermediate Period (ang.) Första intermediet (své.) SN: Az államhatalom összeomlása után lassú gazdasági és társadalmi anarchia következett Egyiptomban. A zűrzavar idején az ország két részre szakadt: északon Herakleopolisz, délen Théba lett a központ. Ez a 7–10 dinasztia idejéig tartott. BT: átmeneti korok RT: első átmeneti kori piramisok EMERY, WALTER BRIAN (1903–1971) UF: Emery, Walter Bryan SN: Angol régész, egyiptológus professzor. Eredetileg gépész volt, Liverpoolban

hajómérnöki tanulmányokat folytatott, aztán 1921-ben visszament az egyetemre és T. E Peet professzornál egyiptológiát tanult. Mivel az ókori szövegek elmélyült tanulmányozása nem elégítette ki, két év után otthagyta az egyetemet és felfedezőútra indult Luxorba. 1926-ban már több ókori sír feltárásán is túl volt, majd 1927-ben a 18. dinasztia egyik legértékesebbjén, Ramosze1 vezír sírján is 1929-ben Núbiában folytatta kutatásait, majd 1935-ben a szakkarai ásatások vezetője lett. Első feladata volt az I dinasztia óriási temetőjét feltárni Ennek a munkának szentelte élete következő 20 évét BT: egyiptológusok régészek NT: Emery szakkarai ásatásai (1935–1956) Emery, Walter Brian munkatársai ELSŐ ÁTMENETI KORI PIRAMISOK BT: piramisok NT: dinasztia, 8. piramisai Merikaré piramisa ELSŐ KÖZÉPKOR  ELSŐ ÁTMENETI KOR (i.e 2155–2040) 99 (i.e 2181–2050) (ie 2181–2140) (ie 2180–2133) ELSŐSZÜLÖTT LÁNY JOGAI SN: Az

elsőszülött lány jogait nem csupán a hagyomány, hanem a törvény is szentesítette mind a magán, mind a közéletben. Az ország ókori történelme során az uralko- 104 Megjegyzés [TM35]: = előcsarnokok? EMERY, WALTER BRIAN MUNKATÁRSAI BT: Emery, Walter Brian (1903–1971) NT: Khouli, Ali el- fordítás először 1911-ben jelent meg Plotinoszból a „Szellem” c. folyóiratban BT: Plotinosz művei EMERY, WALTER BRYAN  EMERY WALTER BRIAN (1903– 1971) ÉNÓK  HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ AGATHODAIMON EMLÉK-SZKARABEUSZOK SN: III. Amenhotep korában nagy divat volt az emlékszkarabeuszok készítése, melyeken hieroglif feliratok örökítették meg a király életének egy-egy nagyobb eseményét. Ezeket megemlékezésként az udvaroncok között osztották szét. BT: szkarabeuszok NT: Amenhotep, III. emlék-szkarabeuszai EPEP (ang.)  EPIFI ENTI-EM-SZERU  HELYI TISZTSÉGVISELŐK EPET  THOÉRISZ EPIFI UF: Epep (ang.) Epiphi SN: Az óegyiptomi év

11. hónapja a semu évszakban Máj 15–jún. 13-ig tartott BT: hónapok EMMEL, STEPHEN BT: egyiptológusok AD: emmstel@nwz.uni-muensterde EPIPHI  EPIFI EPISZTÜLION (gör.)  ARCHITRÁVOK EMPEREUR, JEAN-YVES (1952–) SN: Francia régész. A francia CNRS kutatási igazgatója valamint a French Center for Alexandria Studies igazgatója Ő tárta fel az alexandriai nekropolisz egy részét A Sorbonne-non tanult klasszikát, majd régészetből szerzett Ph.D-t 1977-ben 1976-ban nyelvi előadó a Kairói Egyetemen BT: régészek RT: alexandriai nekropolisz ÉPÍTÉSZEK UF: architect (ang.) architekton (gör.) építészmérnökök építőmesterek BT: közemberek SN: Az építészek korlátlan mennyiségű aranyat használhattak fel emlékműveik díszítésére. NT: Amenhotep, III. építészei Amenhotep, Hapu fia Dinokratész Dzsehutimesz2 Hemiunu Ineni Imhotep1 Kha2 (ang.) királyi építészek May Rhodoszi Deinokratész Szenenmut Szennefer2 udvari építészek RT:

építészet építmények ÉNEKEK BT: zene NT: gyászénekek Maneros napénekek Vak hárfás éneke varázsénekek RT: énekesek ÉNEKESEK BT: mesterségek zene NT: Amon énekesnői Iszetnofret Nefer Tahat RT: énekek énekesek főnökei ÉPÍTÉSZET UF: architecture (ang.) architektúra építkezés SN: Az egyiptomi építészet napjainkig fennmaradt emlékeinek túlnyomó többsége vallásos célú épület, amelyek legalább annyira szimbolikus, mint funkcionális célokat szolgáltak. Jellegzetessége a nagy kőtömegek használata Az egyiptomi építészet első nagy korszaka jellegben egységes képet mutatott az 1–3. dinasztiák idején Tartalmában és formájában híven tükrözte az egyesülés időszakát: Erődök, megerősített paloták jelentették a tipikus építészeti feladatokat. Az építkezés elsődleges alapja a közlekedési fejlesztések elvégzése: utak, elvezető csatornák, kikötő- és rakpartépítés, a munkások szálláshelyének

felépítése. Az elvezető csatorna helyét ekeszerű vassal vájták ki, a földet kosarakban szállították el. NT: építészeti díszítések építészeti elemek kőépítészet monumentális építészet piramisépítészet sírépítészet temetkezési építészet templomépítészet RT: építészek építmények ÉNEKESEK FŐNÖKEI BT: főnökök NT: Raia1 RT: énekesek ENGELBACH, REGINALD (1888–1946) SN: 1920-ban konzultált az egyiptomi hatóságokkal egy olyan thébai térkép ügyében, amely tartalmazza az öszszes látható felszíni műemléket, valamint a Királyok és Királynék Völgyében elérhető sírok bejáratait. Sajnos a felülvizsgálat 400-ban korlátozta a számba vehető magánsírok számát, csupán azokra vonatkozóan, melyekben a legfontosabb dekorációk találhatóak. A kevésbé díszes és feltáratlan magánsírok ezreit hanyagolták el ezzel, s az akció nem terjedt ki a nekropolisz nagy részére sem. BT: angol egyiptológusok ENNEÁD

 KILENCSÉG ENNEÁSZOK SN: Hat kilences tagolású egységből áll. Ezek a nehezen gördülő értekezések a tanítványi körben folytatott filozófiai eszmecserékből jöttek létre. A mester előadta nézeteit, a hallgatóság kérdéseket intézett, helyeselt vagy cáfolt. A tanítást visszatükröző értekező prózát nemegyszer kérdések, közbeszólások, viszontválaszok hasítják át. Ilyenkor az epikai szöveg szinte drámaivá, vagy legalábbis párbeszédessé válik. Az Enneászok gondolatmenete elevenen hullámzik, s ma is érezhető rajta, hogy messzi századok távlatából egy szellemi közület életritmusát hozza felénk. Ilyenféle szövegek visszaadása nagyon nehéz. Magyar ÉPÍTÉSZETI DEKORÁCIÓK  ÉPÍTÉSZETI DÍSZÍTÉSEK ÉPÍTÉSZETI DÍSZÍTÉSEK UF: építészeti dekorációk BT: építészet 105 hogy kivágják építőanyagnak, a fatető és faoszlop helyét átvette a kötegekbe kötött nád. Az alapvető épületeket

kizárólag nádból is készítették. BT: építészeti elemek NT: fű habarcs muna nád tafla (ar.) téglák1 NT: domborművek falfestmények intarzia ÉPÍTÉSZETI ELEMEK UF: építészeti tagozatok BT: építészet NT: ajtók architrávok bejáratok építőanyagok frízek homorú párkányzat mennyezetek oltárok téglák1 ÉPÍTŐMESTEREK  ÉPÍTÉSZEK ÉPÍTŐSZÖVEGEK SN: Eve A. E Reymond cseh-angol egyiptológusnő elemzése szerint az építőszövegek az ős-héliupoliszi templomnak állítanak emléket, s maguk a szövegek is ebbe az ősi vallási központba vezetnek. BT: szövegek NT: edfui építőszövegek ÉPÍTÉSZETI TAGOZATOK  ÉPÍTÉSZETI ELEMEK ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖK  ÉPÍTÉSZEK ÉPÍTKEZÉS  ÉPÍTÉSZET EPOCH (ang.)  KORSZAKOK ÉPÍTMÉNYEK UF: edificio (spa) épületek NT: ambulatórium áldozati csarnokok alexandriai világítótorony Amfiteátrum balzsamozóműhelyek börtönök csarnokok csatornák dereglyék Életház épületrészek

erődítmények gátak hajógyárak házak hentesüzletek Heptasztadion hivatalok kápolnák kemencék királyi paloták kohók kolostorok kovakő-építmények könyvtárak levéltárak magtárak monolitok Museion műhelyek obeliszkek oszlopok paloták pülónok propülónok raktárak sírok sörfőzdék sörházak sugárutak sütödék szanatórium szfinxek színházak téglaépítmények templomok tornyok RT: szobrok EPOCHE (ném.)  KORSZAKOK ÉPOQUE (fr.)  KORSZAKOK EPOQUE THINITE (cse.)  ARCHAIKUS KOR (ie 330099 2650) (i.e 3200–2780) (ie 3150–2686) (ie 3100– 2686) (i.e 3100–2865) (ie 2955–2635) ÉPÜLETEK ÉPÍTMÉNYEK ÉPÜLETRÉSZEK BT: építmények NT: csarnokok folyosók homlokzatok kamrák kapuk kertek mennyezetek pillérek pülónok ERACLEOPOLIS MAGNA (gör.)  HERAKLEOPOLISZ ERATOSTHENES  ERATOSZTHENÉSZ (i.e 276–195) ERATOSTHENÉSZ  ERATOSZTHENÉSZ (i.e 276–195) ERATOSZTHENÉSZ (i.e 276–195) UF: Eratosthenes Eratosthenész Pentatlosz

SN: Cyreneben született és Alexandriában halt meg. Kitűnő hírnevű és tudományossága folytán nagy tekintélyben álló polihisztor volt, de áttekintést nem nyert az egyes történeti események fölött. Tanulmányozta ugyan az egyiptomi nyelvet, de nem sajátította el annyira, hogy a feliratos anyagot amelyet a forrásemlékek nyújtottak, kellő szakértelemmel feldolgozhatta volna. Így munkáját nem hasznosíthatjuk. A II Alexandriai könyvtár igazgatójaként sokoldalú tudományos tevékenységet folytatott Az ő nevéhez fűződik az első földnagyság-meghatározás, a gömbi kerület kiszámítása. Három kötetes Geographie című művében útmutatót ad a földtérkép szerkesztéshez (fokhálózat), leírja a földmérés eszközeit és geometriai módszereit. BT: geográfusok történetírók NT: Eratoszthenész művei RT: Alexandriai könyvtár, II. elephantinei nilométer ERATOSZTHENÉSZ MŰVEI BT: Eratoszthenész (i.e 276–195) NT: Geographie ÉRCEK

ÉPÍTŐANYAGOK SN: A leggyakoribb építőanyag a Nílus mentén különösen a folyótorkolatban dúsan burjánzó nád és fű volt. Mivel a fa nagyon kevés és mint élelemforrás túl értékes volt, BT: ásványok NT: antimon szulfidércek 106 Megjegyzés [TM36]: nem biztos ÉSZAKI CSAPAT BT: sírásó munkacsoportok EREK UF: metu2 (óei.) BT: anatómia ÉSZAKI ON  HÉLIOPOLISZ EREKLYÉK  RELIKVIÁK ÉSZAKI ORSZÁG  ALSÓ-EGYIPTOM EREKLYETARTÓK  RELIKVIATARTÓK ÉSZAKI UARET SN: Ez a közigazgatási terület feltételezések szerint a Deltát és Memphiszt foglalja magában, de helyi megjelölésként is használták egy településen belül, sőt, egy esetben hivatali cím részeként is említik, de szerepel a 10236d jelű Berlini papiruszon és előfordul a Szobek-tó területének megnevezéseként is. BT: közigazgatási egységek RT: Berlini papirusz (10236d) ÉRELMESZESEDÉS  ARTERIOSZKLERÓZIS ERMAN, JEAN PIERRE ADOLF (1854. okt 31 –1937)

SN: Berlinben született. Lipcsében és Berlinben tanult 1883ban a berlini egyetemen az egyiptológia rendkívüli, 1892-ben pedig rendes tanára lett. A Berlini Egyiptomi Múzeum igazgatójává 1885-ben nevezték ki. BT: német egyiptológusok NT: Erman, Adolf művei 1 ÉSZET  ÍZISZ ERMAN, JEAN PIERRE ADOLFMŰVEI BT: Erman, Adolf (1854.okt31–1937) NT: Aegypten und ägyptisches Leben im Altertum (1885) Ägyptische Grammatik (1911) Ägyptisches Glossar (1904) ancient Egyptians, The (1966) Bruchstücke der oberägyptischen Uebersetzung des Alten Testaments (1880) Egypt. Grammatik (1894) Literatur der Ägypter, Die (1923) Neuägyptische Grammatik (1880) Pluralbildung der Aegyptischen Grammatik, Die (1878) Religion der Ägypter, Die (1934) ESZKÖZÖK UF: felszerelések Gerät (ném.) BT: tárgyak NT: ácsvonalzó bronzeszközök bunkók edények fegyverek festőeszközök függőón halász eszközök harci eszközök használati eszközök íróeszközök kaparóeszközök

kosarak kőeszközök merhet mérőeszközök múmiavizsgálatok eszközei munkaeszközök orvosi eszközök rézeszközök saduf szállító eszközök szépítkezési eszközök szobrászok eszközei szórólapát vaseszközök világítóeszközök ERMENT (ar.)  HERMONTHISZ (gör) ERMES TRISMEGISTOS  HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ AGATHODAIMON ERMONT (óei.)  HERMONTHISZ (gör) ERMONTIS (gör.)  HERMONTHISZ (gör) ERNUTET (ang.)  RENENUTET ERŐDÍTMÉNYEK UF: erődök helyőrségek katonai támaszpontok BT: építmények katonaság NT: Falacro Kumma Ramszesz, II. erődítménye Szemna Uralkodói Fal Uronarti ESZNA (ar.) UF: Esna (ang., ar) Esneh (ar.) Eszne Eszneh Isna (ar.) Iunyt (óei.) Latopolis (gör.) Szeni (óei.) Szni Ta-Senet (óei.) SN: Luxortól 55 km-re délre található. A 3 felső-egyiptomi nomosznak volt egykor fővárosa. BT: városok RT: esznai istenek esznai templom ERŐDÖK  ERŐDÍTMÉNYEK ERTMAN, EARL L. BT: egyiptológusok AD: earl2@uakron.edu

ÉRZÉSTELENÍTÉS BT: orvostudomány NT: fogak érzéstelenítése ESEL (NÉM.)  SZAMARAK ESENCHEBIS (gör.)  ÍZISZ 1 1 ESET (ang.)  ÍZISZ ESNA (ang., ar)  ESZNA ESNEH  ESZNA ESZNAI ISTENEK BT: helyi istenek NT: esznai triász Hnum Neith Szatisz ESPEKASHUTI (ang.) RT: Espekashuti sírja ESPEKASHUTI SÍRJA UF: DB312 TT312 BT: deir el-bahari sírok ESZNAI TEMPLOM SN: Alapítása III. Tuthmózisz idejére esik Egyetlen megmaradt része az oszlopcsarnok BT: templomok ESTABLE ‘ANTAR (ang.)  BENI HASSZÁN ESTELA DEL INVENTARIO (spa.)  LELTÁRI SZTÉLÉ 107 NT: Esznai templom Hnum-himnusza Esznai templom oszlopcsarnoka főtt ételek fügebefőtt galambbecsinált lencsés-babos ragu marhacomb mézes sütemények palacsinták sült ételek sült fürj sütemények ünnepi ételek RT: étkezés ESZNAI TEMPLOM HNUM-HIMNUSZA SN: Számos testrészt sorol fel, feladatkörüket is leírva. „Hnumkötötte a vér folyását a csontokhoz, megformálta

műhelyében keze műveként. Így mindenben benne van az élet lehelete. megformálta az étkezéshez az ajkat, és a torkot a nyeléshez Kialakította a nyelvet is a beszédhez, az állkapcsokat, hogy kinyíljanak, a nyelőcsövet az iváshoz, a torkot, hogy nyeljen és köpjön. A gerincet, hogy támasztékot adjon, a heréket, hogy mozogjanak, a kart, hogy erővel cselekedjen, a hátsót, hogy elvégezze feladatát. A nyelőcsövet, hogy faljon, a kezeket és ujjaikat, hogy elvégezzék munkáikat, a szívet, hogy irányítson, az ágyékot, hogy támogassa a hímveszszőt a nemzés aktusában, az elülső szerveket, hogy megemésszék a dolgokat, a hátsót, hogy telítsék a beleket, és hasonlóképpen, hogy kényelmesen üljön, és fenntartsa a beleket éjjel” BT: esznai templom Hnum-himnusz ETIÓP DINASZTIA  DINASZTIA, 25. (ie 747–656) (ie 716– 664) (i.e 712–663) ETIÓPIA UF: Aethiopia SN: A 12. dinasztia alatt gyarmatosította Egyiptom Etiópiát, amely

évszázadokon keresztül szerves kiegészítő részét képezte az egyiptomi területnek. BT: gyarmatok ETIÓP KŐKÉS  KOVAKŐ KÉSEK ESZNAI TEMPLOM OSZLOPCSARNOKA SN: Mennyezetét 24 kompozitoszlop tartja, repülő keselyűk és csillagászati ábrázolások díszítik, amelyek a Ptolemaioszok és a római császárok idejéből származnak. BT: esznai templom oszlopcsarnokok ÉTKEZÉS SN: Az egyiptomiak naponta háromszor ettek. A reggeli és az esti étkezés bőségesebb volt a délinél. Egy újbirodalmi iratból kiderül, hogy még a gyerekeknek is kenyeret és sört vittek az anyák az iskolába. Eme két élelmiszer egész életükben végigkísérte az egyiptomiakat. Kézzel ettek, de kezüket gyakran mosták a kézmosó tálakban. A szószokba és ragukba kenyeret mártogattak. BT: cselekedetek NT: lakomák RT: ételek ESZNAI TRIÁSZ BT: esznai istenek NT: Hnum Neith1 Szatisz ESZNE  ESZNA (ar.) EUKLEIDÉSZ  EUKLIDÉSZ ESZNEH  ESZNA (ar.) EUKLIDÉSZ (i.e

365–300) UF: Eukleidész SN: Görög matematikus az i.e III század elején I Ptolemaiosz idejében Alexandriában tanított Két anekdota ismeretes hozzá kapcsolódóan Proklosz írta le, hogy I Ptolemaiosz királynak arra a kérdésére: Miként lehetne a geometriát könnyen elsajátítani? Euklidész azt felelte: „A geometriához nem vezet királyi út.”, és ezt még egy gondolattal megtoldotta: „Munka nélkül nincs kenyér sem geometria.” BT: matematikusok ESZPAMAI BT: papok RT: Eszpamai koporsója ESZPAMAI KOPORSÓJA SN: Eszpamai akhmimi pap ember alakú koporsója a 26. és a 27. dinasztia idejéből BT: koporsók ETA URSAE MAJORIS  ALKAID ETAYA, MASAHIRO SN: A Tokai Egyetem kutatója, aki műholdas felvételek alapján keres óegyiptomi építményeket. Ezzel a módszerrel már feltártak Dahsúrban egy 47 méter hosszú újbirodalmi sírt. BT: japán egyiptológusok EUNESZTOSZ  EUNOSZTOSZ EUNOSTOS  EUNOSZTOSZ EUNOSZTOSZ UF: Eunesztosz Eunostos SN:

Alexandria keleti kikötője, nevének jelentése: „Szerencsés visszatérés”. A Heptasztadion nyugati részén helyezkedett el Védőgátja a Pharosz-sziget és a nekropolisz között húzódott BT: alexandriai kikötők RT: Heptasztadion ÉTELÁLDOZATOK SN: Az áldozati ajándékokat (marhahús, szárnyas, zöldség, kenyér, sütemény) az istenek szobra előtt az áldozati asztalon a mindennapi szertartásokhoz a hívők helyezték el, nagy ünnepeken a királyi vagy papi birtokokról szállították. Miután felajánlották az isteneknek az ajándékokat, szétosztották a jelenlévők között. A halottnak kenyeret, sört és hagymát áldoztak. BT: áldozati ajándékok RT: italáldozatok EUSEBIUS SN: Caesarea tudós püspöke, aki a IV. sz elején nagy szinkronisztikus munkát írt, amelynek eredetije ugyan elveszett, de egy V. sz-ban készült örmény fordítása és Hieronimus latin fordítása maradt reánk. BT: történetírók ÉTELEK UF: Speisen (ném.) SN:

Főleg gabonát, húst, tejtermékeket, zöldségeket és gyümölcsöket foglalt magába az egyiptomiak étrendje. Leggyakoribb ételük a kenyér volt, mellé pedig sört fogyasztottak, még a gyerekek is Ételeik elkészítéséhez két fő módozatot alkalmaztak: a roston sütést közvetlenül erős tűzön, vagy a közvetett melegítést cseréplábasokban. A szárnyasok szárnyát, lábát és fejét nem fogyasztották el, csak a törzsüket. BT: élelem NT: árpakása borsópüré EVELYN, LADY  HERBERT, EVELYN LEONORA ALMINA (1901.aug15–) EVERSHED, RICHARD SN: A biogeovegytan professzora, a Bristol University Chemistry-n. Stephen Buckley-vel együtt ie 1985–iu 395 között készült 13 ókori egyiptomi múmiát vizsgált meg gázkromatográfiás és tömegspektrométeres módszerrel, hogy kiderítse milyen alapanyagokat használtak 108 a mumifikáció során a balzsamozáshoz és a pólyát milyen összetételű anyagba mártották bele. BT: múmiavizsgálók RT:

tömegspektrométerek AD: Postacím: School of Chemistry, University of Bristol, Bristol BS8 1TS, U.K E-mail: r.pevershed@bristolacuk Tel: +44 (0)117 928 7671 EXPEDÍCIÓK NT: American Archeological expedíció ásatások bir minayhi expedíció (1998–2000) Harward-Boston expedíció Junker, Hermann expedíciója Kairói Svájci Intézet expedíciója Lengyel-egyiptomi régészeti expedíció Lepsius expedíciója (1842–1845) Macquarie Theban Tombs Project (1996) Mentuhotep, III. expedíciója Metropolitan Museum of Art expedíciója napóleoni expedíció (1798. júl 1–1802) núbiai magyar expedíció EVEZŐSÖK SN: A tat és az árboc között ültek. Kezdetben 16, az Újbirodalomban már csak 15 evezőst használtak Az evezősök a fedélzeten pihentek és aludtak, ezért gyakran a fedélzetre sátrat vertek, ami megvédte őket a napfénytől. BT: mesterségek NT: vontató-evezősök RT: hajókormányosok tengerészek EYRE, CHRISTOPHER J. SN: A Liverpooli Egyetemen

előadó, vizsgáztató elnök. Kutatási területei: az ókori egyiptomiak szocio-gazdasági történelme, felirattan, irodalom, nyelvészet. BT: egyiptológusok AD: ceyre@liverpool.acuk ceyre@liv.acuk Tel: +44 (0)151 794 2447 Fax: +44 (0)151 794 2226 ÉVMILLIÓK TEMPLOMAI SN: A thébai nekropoliszhoz kapcsolódó újbirodalmi halotti templomok, amelyek Nyugat-Théba határán húzódnak végig. BT: újbirodalmi halotti templomok NT: Amenóphium Ramesszeum Ramszesz, III. halotti temploma Széthi, I. halotti temploma EZÜST UF: hedj (óei.) SN: Afganisztánból szerezték be. BT: nemesfémek ÉVSZAKOK UF: tetramensek SN: Az ókori Egyiptomban egy év három évszakra oszlott (a Nílushoz igazodva), Egy évszak pedig 4 hónapból állt. BT: naptár NT: akhet peret semu EZÜSTDEBEN BT: fizetőeszközök EZÜSTKIT SN: Hat bronztállal, tíz rézdebennel, egy vitorlával, egy takaróval, 15 rend vászon ruhával és egy bödön mézzel volt egyenértékű. BT: fizetőeszközök EWEN,

JOSHUA BENJAMIN BT: egyiptológusok AD: st000069@brownvm.brownedu EZÜST KOPORSÓK BT: koporsók NT: Pszuszennész, I. koporsója EZÜST SZARKOFÁGOK BT: szarkofágok NT: Sesonk, II. szarkofágja 109 FAHAKA SN: Ez egy hosszú testű halfaj, mely tetszése szerint tudja felfújni magát; mikor már túlságosan kifeszült, s hátának súlya lefelé húzza, ingadozni kezd, hanyatt fordul, tüskékkel hintett hasával fölfelé. Az áradás idején, amikor a víz visszahúzódik, ott marad az iszapos földeken madarak és emberek zsákmányának s gyermekek játékszerének. BT: halak NT: Tetrodon fahaka Hasselg. (lat) F FAANYAGOK SN: Az egyetlen nyersanyag, amelyből hiányt szenvedtek, a fa volt. A mai Libanon területén lévő Bübloszból, valamint Észak-Szíria területéről szállították a faanyagot Egyiptomba a hatalmas cédrus- és fenyőerdőkből. BT: anyagok RT: fák FAIENCE (ang.)  FAJANSZOK FAISTENNŐK SN: Szent fával társított istennő, akit vagy karokkal

rendelkező faként, vagy fából előbújó asszonyként jelenítettek meg. Hathort, Íziszt és Nutot ábrázolták faistennőként, valamennyiüket a halottkultusszal összefüggésben. BT: istenek NT: Hathor Ízisz1 Nut FÁBIÁN ZOLTÁN IMRE SN: A Képzőművészeti Főiskola Művészettörténésze. Jelenleg hieroglifák fordításával foglalkozik, amelyet Leningrádban kezdett tanulni Nofermenu sírtemploma feltárásának vezetője BT: egyiptológusok RT: Nofermenu sírtemploma AD: 1014 Budapest, Szentháromság u. 15 FA BÚTOROK UF: wooden furniture (ang.) BT: bútorok FAIYUM (ang.)  FAJJÚM-OÁZIS FACSÚSZKÁK SN: sírokban talált domborművek alapján biztosan tudjuk, hogy a nagy mészköveket facsúszkák segítségével emelték rá a feljárókra. BT: munkaeszközök FAIYUMIC (ang.)  FAJJÚMI DIALEKTUS FAIYUM, EL- (ar.)  FAJJÚM-OÁZIS FAIYUM OASES (ang.)  FAJJÚM-OÁZIS FAJANSZOK UF: faience (ang.) faenza (ol.) fayans SN: Fehér és átlátszó

cserépedény, amely ónmázzal van bevonva. BT: agyagáruk NT: fajansz szobrok fajansz táblák fajansz usébtik FAÉKEK UF: wooden wedges (ang.) BT: faszerszámok FAENZA (ol.)  FAJANSZOK FAFAJTÁK UF: fák BT: növények NT: akáciák baku fák cédrusfák datolyapálma dumpálmák fügefák fűzfák gránátalmafák Ised fa kajszi barackfák mirhafák olajfák pálmafák perzeák szentjánoskenyérfák szikomorfák tamariszkuszfák tömjénfák FAJANSZ SZOBROK BT: fajanszok szobrok NT: Louvre-i víziló szobor FAJANSZ TÁBLÁK BT: táblák NT: Amenhotep, III. és Teje fajansz táblája FAJANSZ USÉBTIK BT: fajanszok usébtik NT: Iufaa 408 fajansz usébtije FÁJDALMAK ELLENI KEZELÉS SN: Egy-egy isten alakját festették a beteg kezére, akinek azt le kellett nyalnia. Valószínű, hogy ezeket az istenalakokat nem festékkel, hanem folyékony orvosságokkal festettek Mérgezés ellen ugyanezt alkalmazták BT: mágikus kezelések FAFIR, EL- (ar.)  PAPIRUSZSÁS FAJJÚM (ar.)

 FAJJÚM-OÁZIS FAHAJÓK SN: A fából készült hajót is ismerték az egyiptomiak, de amíg nem volt megfelelő szerszámuk a fa megmunkálásához és nem merült fel igény súlyosabb terhek szállítására, addig nem volt szükségük fából készült hajóra. Az Egyiptomban megtalálható fafajok a szikomorfa és az akác vagy mézga alakjuk miatt nem éppen alkalmasak a hajóépítésre, csak kisebb darabok készíthetőek el belőlük. Az akácból a hajóbordához szükséges nagyobb görbületű darabok nem alakíthatóak ki Így a gerinccel és a bordákkal való merevítés fel sem merült az építőmesterekben, ezért más eljárást dolgoztak ki: kb. 1 m hosszú rövid fadarabokat téglához hasonlóan raktak egymásra és hosszirányban fecskefark alakú ékekkel, egymás felett pedig facsapokkal hézagmentesen erősítették egymáshoz. A palánkok közötti részt papirusznád törmelékkel töltötték ki. BT: hajók FAJJÚM UF: Arsinoe Arsinoite (gör.)

Crocodilopolis (gör.) Krokodeilonpolisz Krokodilopolis (gör.) Krokodilopolisz (gör.) Per Sobk (óei.) Scedit (óei.) Sodu BT: városok RT: fajjúmi dialektus narmouthiszi ásatások 1 2 FAJJÚMI BÁNYÁK SN: Gizehbe szállítottak innen több százezernyi mészkőtömböt. BT: mészkőbányák RT: Fajjúm-oázis 110 FAJJÚMI DIALEKTUS UF: Faiyumic (ang.) Fayyumic (ang.) SN: Közép-Egyiptom északi részén volt használatban a 4–11. században. BT: kopt nyelv RT: Fajjúm-oázis Ezért is nevezték az ókori Egyiptomban Krokodilopolisznak. Egész Egyiptomnak ez a legtermékenyebb területe, a Líbiai sivatag közepén található 1827 km2-en elterülve A kalcedon lelőhelyeként is számon tartották BT: depressziók oázisok NT: Szobek-tó RT: Fajjúm2 fajjúmi bányák fajjúmi dialektus Líbiai-sivatag FAJJÚMI KORMÁNYZÓSÁG UF: governorate of Faiyum (ang.) BT: felső-egyiptomi kormányzóságok NT: Abu el-Hawayel Abu Gunshu Batn Ihrit Biyahmu Deir Abu Lifa Deir

el-Banat Dimu Fagg el-Gamus Fahmiya, elFajjúm2 Fidimin Furqus Ghurab Girza Gu’ran Hamuli, elHawwara Hawwaret Adlan Idwa, el-Khamsin, elKhawagat, elKiman Faris Kom el-Hammam Kom Madi Kom Medinet Ghurab Lahún, elLétopolisz Mashrak Bahari, elMashrak Qibli Minshat el-Malek Feisal Nasiriya, elNazla, elQalamshah Qaret el-Rosas Qasr el-Sagha Qasr el-Banat Qasr Qarun Qasr Rashwan Quta Roda, elRubiyat, elTamiya Tebtunisz Umm el-Asl Wadi el-Raiyan Zirbi, el- FÁK  FAFAJTÁK FAKALAPÁCSOK SN: Kissé tölcsér alakú tömör fa, a fogójánál elkeskenyített. BT: faszerszámok kalapácsok RT: bazalt kalapácsok gránitkalapácsok FAKANÁL (L) SN: Elefántcsontból készült kacsát fogó úszó nőt formázó 29,3 cm-es kanál. A 18 dinasztiából származik Arcfesték, krémek vagy illatszerek adagolására szolgált ClotBey gyűjteményéből 1853-ban vásárolta meg a Louvre BT: fakanalak RT: Clot-Bey, Antoine-Barthelemy (1793. nov 7–1868 aug 28.) Louvre FAKANALAK UF:

szépítőszeres kanál SN: Szépítőszer felkenéséhez használták. BT: szépítkezési eszközök NT: fakanál (L) FAKHRY, AHMED SN: Egyiptomi piramisszakértő, a Kairói Egyetem professzora. Ő volt ez az egyiptológus, akivel Knet R Weeks életében először találkozott Segédkezett a Kephrén piramis kozmikus sugárzással való átvilágításánál 1968 tavaszán Luis W. Alvarez professzornak BT: egyiptomi egyiptológusok piramisszakértők RT: Fakhry, Ahmed ásatásai (1971–1972) FAKHRY, AHMED ÁSATÁSAI (1971–1972) SN: A Dahla-oázisban kimutatták, hogy a Líbiai sivatag oázisai a 6. dinasztia idején már biztosan egyiptomi igazgatás alatt álltak. A dahlai helytartó székhelye a mai Balat közelében volt BT: ásatások RT: Dahla-oázis FAKOPORSÓK BT: koporsók NT: Amenhotep, III. fakoporsója Gua koporsója Mükerinosz koporsója Tahat koporsója Tutankhamon középső koporsója FAJJÚM-OÁZIS UF: Faiyum (ang.) Faiyum, el- (ar.) Faiyum oases (ang.) Fajjúm1

(ar.) Fayoum (ang.) Fayoum oases (ang.) Fayum (ol.) SN: Kairótól 100 km-re délnyugatra fekszik. A Fajjúm-oázist a Nílus egyik mellékága, a Bahr Juszúf táplálja, amely szerteágazó csatornarendszeren át látja el vízzel az oázist, majd a vizet a Qárún tóban gyűjti össze. A Fajjúm története a 12. dinasztiával kezdődik, amikor a fáraók különösen III. Amenemhet szabályoztatták zsilipek és gátak segítségével a tó vízellátását és termővé tették a környező földeket. Végül a Ptolemaiosz-dinasztia idején szorították vissza jelenlegi kiterjedésére a tavat, amely 5m mély és víztükre 45m-re fekszik a tengerszint alatt. Mivel a vízben nyüzsögtek a krokodilok, ezen a helyen nagy tisztelet övezte a krokodil formájú Szobek istent. FAKULTATÍV AEROB BAKTÉRIUMOK SN: Olyan baktériumok, amelyek oxigén jelenlétében és hiányában is képesek élni. BT: baktériumok FALACRO SN: Azon helyőrségek egyike, amelyek a Rónai Birodalom

idején, a Berenikétőből Koptoszba vezető – tizenegy nap alatt megjárható – utat felügyelték. BT: erődítmények FALCON (ang.)  SÓLYMOK FALCON GOD (ang.)  SÓLYOM-ISTENEK 111 Megjegyzés [TM37]: = Edfu? FALFESTÉSZET SN: Leggyakrabban sírokban és templomokban végezték. A munka futószalag szerűen történt. Először egy írnok vörös festékkel megrajzolta a figurák körvonalait és a vésendő szöveg hieroglifáit Aztán egy másik írnok ellenőrizte a rajzokat, és ahol szükséges volt, fekete festékkel javította a vonalakat vagy esetleg újabb figurákat és részleteket rajzolt a képre. Ezután a kézművesek lefaragva a hátteret domborművesítették az alkotást, majd megint mások lecsiszolták a falat és kivésték a figurák és hieroglifák részleteit. Végezetül az egészet kifestették (vörössel, sárgával, fehérrel és feketével) BT: festészet NT: dinasztia, 18. falfestészete dinasztia, 19. falfestészete dinasztia, 20.

falfestészete RT: falfestmények SN: Az óegyiptomi év 7. hónapja a peret évszakban Jan 15– feb. 13-ig tartott ez a hónap BT: hónapok FARAFRA-OÁZIS UF: Frafra-oázis Ta-iht (óei.) Ta-ihw (óei.) Tehén földje, A SN: Egy tágas terület közepén helyezkedik el, a Nyugatisivatag második legnagyobb kiterjedésű mélyföldjén. Arról nevezetes, hogy környékén hihetetlen formába csiszolta a Fehér-sivatag szele a mészkőtömböket Nincsenek őshonos egyiptomi maradványok A 19 dinasztia idején, Merneptah fáraó uralkodása alatt a líbiaiak szállták meg. Föllendülése erre az időszakra tehető: kulcsszerepet kapott a Líbia és a Nílus-völgy között húzódó fő kereskedelmi és hadiúton haladó karavánok ellátásában. Majd bizonyítottan a rómaiak szállták meg a területet. Ma Kairótól délre, 504 km-re fekszik. A legkisebb a jelentősebbnek számító oázisok között BT: oázisok FALFESTMÉNYEK UF: falképek freskók grafitto (ang.) BT:

építészeti díszítések festmények síkművészet NT: Amenemhet, I. sírjának falfestményei Baket, III. sírjának falfestményei denderahi Hathor templom titkos kamráinak falfestményei Hatsepszut halotti templomának falfestményei Hnumhotep sziklasírjának falfestményei Hóremheb sírjának falfestményei Huja sírjának falfestményei Imiszeba sírjának falfestményei Ipi2 sírjának falfestményei Kheti1 sírjának falfestményei Menna sírjának falfestményei mennyezet-freskók Mereszanh, III. masztabájának falfestményei Metjeti masztabájának falfestménye Nakht1 sírjának falfestménye Nebamun sírjának falfestményei Pashed sírjának falfestményei Petoszirisz sírjának mennyezetfreskója Ptahhotep sírjának falfestményei Ramszesz, III. halotti templomának falfestményei Ramszesz, III. karnaki templomának kapuján lévő falfestmények Ramszesz, V. és VI Ramszesz sírjának falfestményei Ramszesz, IX. sírjának falfestményei Rehmiré sírjának

falfestményei Szennefer1 sírjának falfestményei Tutankhamon sírjának falfestményei Tuthmózisz, III. sírjának falfestményei Tyai sírjának falfestményei RT: falfestészet FARAGOTT SÁVDÍSZÍTMÉNYEK  ALACSONY DOMBORMŰVEK FÁRAÓFALU UF: Pharaonic village (ang.) SN: Dr. Haszan Ragab egyiptológus építtette a Nílus egyik szigetén Gizeh mellett. A látogató bárkába ül, csatornákon vontatják, és közben élőképek sora vonul el előtte: az ősi Egyiptom különböző foglalkozásai elevenednek meg magyarázat kíséretében. Láthatjuk miként vetettek, ültettek, aratták a gabonát, hogyan méhészkedtek. A látogatás 2 órás Nyitva 900 – 1600-ig BT: falvak FÁRAÓ HELYE  FÁRAÓK MASZTABÁJA FÁRAÓK UF: királyok per-aa (óei.) Ré-fiai pharaó (bib.) pharaoh Phrah uralkodók SN: Az ókori Egyiptom uralkodóinak a címe. Egyiptomi uralkodó, a cím a ‘per-aa’, azaz “nagy ház” kifejezésből alakult ki de a király címei között nem

szerepelt. Eredetileg csak a királyi udvart jelölte, az Újbirodalom idején olvad össze jelentése a király személyével. A fáraó, mint az istenek képviselője számos tisztséget töltött be: ő volt a hadsereg főparancsnoka, az államigazgatás feje és a legfőbb bíró. A király akarata törvény volt; korlátlanul rendelkezett alattvalóinak élete és javai fölött. Aki a királyhoz közeledett, annak földre kellett előtte borulnia Pompás díszöltözetben, legelőkelőbb tanácsosaitól körülvéve fogadta a király a belépőt. Kiváló kegyjele volt már az is, ha a király megengedte a belépőnek vagy hozzá közeledőnek, hogy a lábát csókolja meg és ne a földet. Olyan nagy volt a tisztelet a király iránt, hogy minden hozzá intézett megszólítást hosszabb himnusszal vezettek be. Ha a király valamelyik tanácsosát magához szólította, hogy tőle valamilyen ügyben tanácsot kérjen, akkor nem volt elég, hogy hódoló meghajlással kezdte meg

beszédét, hanem csodálatát a király iránt hosszabb himnuszban kellett kifejeznie és csak azután felelhetett a hozzá intézett kérdésre. Feladatai haláláig változatlanul megmaradtak, az isten fia soha nem mondhatott le, vagy vonulhatott nyugalomba A legrégebbi időkben ezeket a feladatokat valószínűleg személyesen látta el, de amikor az ország szervezete egyre bonyolultabbá vált, teendői egy részét tisztségviselőire ruházta át Az egyiptomiak mélységesen szerették és tisztelték uralkodójukat, akit a nép atyjának tekintettek, ezért minden tekintetben, kényszer alkalmazása nélkül is engedelmeskedtek neki A szent könyvekben lefektetett törvények határozták meg az FALKE (ném.)  SÓLYMOK FALSE-DOOR (ang.)  ÁLAJTÓK FALUSI BÍRÓ SZOBRA  KA-APER FASZOBRA FALVAK BT: települések NT: Asmúnein, elBawiti Fáraófalu földművelő falvak Gurnet Murai List Merimda-Beni Salam Nagada Rakote Seikh Abd el-Gurna FAMENOTH UF: Phamenoth

Pnamenotu (ang.) 112 uralkodó életmódját, kötelességeit és tevékenységét. A túlzásokat az élet minden területén kerülnie kellett. Még azt is pontosan meghatározták, hogy milyen fajta és minőségű ételt ehet, elöljárói pedig minden alkalmat megragadtak, hogy személyesen vagy nyilvánosan emlékeztessék kötelességeikre. A per-aa kifejezés Ekhnaton uralkodása alatt keletkezett A pharaó szó először az ie 3 században jelent meg II. Ptolemaiosz parancsára a görögre fordított Bibliában A per-aa kifejezés eredetileg a királyi palotára és a benne élő hozzátartozó emberek öszszességére, azaz a királyság intézményére vonatkozott, de az Újbirodalom korától a jelentés köre már kiterjedt az uralkodó személyére is. BT: államszervezet NT: Aahotepré Aakenenré Apóphisz Aam Aauszerré Apóphisz Adzsib (i.e 2787–2767) (ie 2939–2892) Aj (i.e 1338–1334) (ie 1327–1323) (ie 1324–1321) Aj Mernoferré (i.e 1664–1641) Alara

Amenemhet, I. (ie 1991–1962) (ie 1937–1908) Amenemhet, II. (ie 1929–1895) (ie 1929–1892) (ie 1875–1840) Amenemhet, III. (ie 1817–1772) (ie 1850–1800) Amenemhet, IV. (ie 1799–1787) (ie 1798–1790) (ie 1772–1763) Amenemnisu (ang.) (ie 1043–1039) Amenemopé (i.e 993–984) Amenhotep, I. (ie 1546–1525) (spa) Amenhotep, II. (ie 1450–1412) (spa) Amenhotep, III. (ie 1382–1344) (ie 1391–1353)99 (ie 1417–1379) (spa.) Amenikemau Amenmesz4 (i.e 1214–1211) (ie 1204–1201) (ie 1203–1200) Amürtaiosz (i.e 404–399) Anather Ankhkaré Antef Antef, I. (ie 2074–2064) Antef, II. (ie 2103–2054) (ie 2064–2015) Antef, III. (ie 2054–2046) (ie 2015–2007) Antef, IV. Antef, V. (ie 1625–1622) Antef, VI. Antef, VII. Apóphisz (i.e 1585–1542) Apriész (i.e 589–570) (ie 587–569) Arszész (i.e 338–336) Artaxerxész, I. (ie 465–424) Artaxerxész, II. (ie 405–359) Artaxerxész, III. (ie 343–338) Ba Bakare (ang.) (ie 2546–2539) (ie 2539–2532) Baufré

Bokkhórisz (i.e 719–714) (ie 717–712) Dareiosz, I. (ie 522–486) (ie 521–486) (ie 521–485) Dareiosz, II. (ie 424–404) (ie 423–405) Dareiosz, Kodomannosz, III. (ie 336–332) Dun (i.e 2952–2939) (ie 2829–2787) Dzedefré (i.e 2566–2558) (ie 2528–2520) Dzsedkaré-Semai Dzser (i.e 2895–2868) Dzset (i.e 2868–2829) Dzsószer (i.e 2630–2611) Eke Ekhnaton (i.e 1364–1347) (ie 1372–1354) (ie 1379– 1362)* fáraók hozzátartozói Haba (i.e 2603–2599) Hakórisz (i.e 393–380) (ie 393–381) Hamudi Harsziésze Haszehem Haszehemui (i.e 2653–2625) Hat-Hór Hatiré Hatsepszut Hauszerré Heribré Herihór (i.e 1080–1074)98 Heti, I. Heti, II. Heti, III. Hian Hór Horemheb (i.e 1334–1306) (ie 1323–1295) (ie 1321– 1295) Hotepszehemui (i.e 2831–2791) Hui (i.e 2599–2575) Huiker Ibi, II. Iri-Hór Iszeszi (i.e 2414–2375) (ie 2388–2356) Jahmesz, I. (ie 1580–1558) (ie 1570–1546) (ie 1550– 1525) (i.e 1539–1514) (ie 1530–1504) Jahmesz, II. (ie

570–526) (ie 569–526) Jakbaal Jakbemu Jom Juput, I. (ie 814–790) (804–783) (len) Juput, II. (ie 745–720) Ka1 (pre) Ka2 (i.e 2741–2723) Kakuré-Ibi Kambüszész, II. (ie 525–522) Kamosze (i.e 1573–1570) (ie 1545–1539) (ie 1554– 1549) Kar Kasta (i.e 760–747) Kaszekhemui Kephrén (i.e 2558–2532) (ie 2520–2494) Khendzser Kheopsz (i.e 2604–2581) (ie 2589–2566)99 (ie 2551– 2528) Kleopátra Philophathor, VII. (ie 51–30) Ménész (i.e 3200) (ie 3032–3000) (ie 2955–2895) Menkauhór (i.e 2422–2414) (ie 2396–2388) Mentuhotep, I. (ie 2061–2010) Mentuhotep, II. (ie 2046–1995) (ie 2007–1986) Mentuhotep, III. (ie 2010–1998) (ie 1995–1983) (ie 1956–1944) Mentuhotep, IV. (ie 1997–1991) (ie 1983–1976) (ie 1944–1937) Mentuhotep, V.(ie 1998–1991) Mentuhotep, VII. Merdzsefaré Merenré, I. (ie 2285–2279) (ie 2283–2278) (ie 2255– 2246) Merienhór Merihathor Merikaré Merneptah (i.e 1236–1223) Meruszerré Jakobher Muthisz (i.e 393)

Mükerinosz (i.e 2532–2504) (ie 2490–2472) Nagy Sándor (i.e 336–323jún10) (ie 332– 323.jún10) Narmer Nebanhré Nebdzsefaré Nebfauré Nebhepesré Apóphisz Nebirierau, I. Nebirierau, II. Nebmaatré Nebré (i.e 2791–2754) Nebuszerré Neferkasokar (i.e 2661–2653) 113 Neheszi (i.e 1715) Nekó, I. (ie 672–664) Nekó, II. (ie 610–595) Nektanebosz, I. (ie 379–362) Nektanebosz, II. (ie 360–343) (ie 359–341) Nepheritész, I. (ie 399–393) Nepheritész, II. (ie 380) Netjerikaré Neuszerré (i.e 2453–2422) (ie 2416–2392) Ni-hór Nikaré Ninutjer Nitókrisz Noferefré (i.e 2460–2453) (ie 2419–2416) Noferhotep, I. (ie 1696–1686) Noferibré Noferkamin Noferkamin-Anu Noferirkaré1 (i.e 2477–2467) (ie 2446–2426) Noferirkaré2 Noferkaré1 Noferkaré2 Noferkaré-Nebi Noferkaré-Tareru Noferkauhór Nubnofer Oszokhór (i.e 984–978) Oszorkon, I. (ie 924–889) Oszorkon, II. (ie 874–850) (ie 924–909) Oszorkon, III. (ie 883–855) (ie 797–769) Oszorkon,

IV. (ie 777–749) (ie 730–715) Oszorkon, V. (ie 735–712) Pami (i.e 783–773) Peftjauabastet (i.e 740–725) (ang) Pepi, I. (ie 2335–2285) (ie 2332–2283) (ie 2289– 2255) Pepi, II. (ie 2278–2184) (ie 2246–2152) Peribszen Petubasztisz, I. (ie 828–803) Pianhi2 (i.e 747–716) Pije (i.e 750–712) Pimay Pszammetik, I. (665–609) (ie 664–610) Pszammetik, II. (ie 595–589) (ie 594–588) Pszammetik, III. (ie 526–525) Pszammuthisz (i.e 393) Pszuszennész, I. (ie 1039–991) Pszuszennész, II. (ie 959–945) Ptolemaiosz, XIII. (ie 51–47) Ptolemaiosz, XIV. (ie 47–44) Ptolemaiosz Alexander, X. (ie 107–88) Ptolemaiosz Alexander, XI. (ie 80) Ptolemaiosz Caesarion, XV. (ie 44–30) Ptolemaiosz Epiphanész, V. (ie 205–180) (ie 204–180) Ptolemaiosz Eurgetész, III. (ie 246–222) Ptolemaiosz Eurgetész, VIII. (ie 145–116) Ptolemaiosz Neosz Dionüszosz, XII. (ie 80–51) Ptolemaiosz Neosz Philophator, VII. (ie 145–116) Ptolemaiosz Philadelphosz, II. (ie 284–246)

(ie 282– 246) Ptolemaiosz Philometor, VI. (ie 180–164) (ie 180– 145) (i.e 163–145) Ptolemaiosz Philopator, IV. (ie 222–205) Ptolemaiosz Szótér, I. (ie 323–285) (ie 305–282) (ie 304–284) Ptolemaiosz Szótér, IX. (ie 115–107 és ie 88–80) Rahotep2 (i.e 1622–1619) Ramszesz, I. (ie 1295–1294) (ie 1320–1318)98 Ramszesz, II. (ie 1307–1240) (ie 1304–1237)98 (ie 1301–1235) (i.e 1301–1234) (ie 1294–1227) (ie 1292–1225) (i.e 1290–1224) (ie 1279–1213) (ie 1279–1212) Ramszesz, III. (ie 1198–1167) (ie 1197–1165) (ie 1194–1169) Ramszesz, IV. (ie 1153–1147) Ramszesz, V. (ie 1148–1144) (ie 1147–1143) (ie 1145-1141) Ramszesz, VI. (ie 1143–1136) Ramszesz, VII. (ie 1136–1129) Ramszesz, VIII. Ramszesz, IX. (ie 1134–1117) (ie 1131–1112) (ie 1126–1108) (i.e 1125–1107) Ramszesz, X. (ie 1108–1099) (ie 1108–1098) Ramszesz, XI. (ie 1098–1070) (ie 1098–1069) Ranúzer Rhampszinitosz Rudamon Sabaka (i.e 716–702) (ie 712–698)

Sabataka (i.e 698–690) Sekhemib (ang.) (ie 2676–2661) Seneferka Sepi Sepszeszkaf (i.e 2511–2506) (ie 2504–2500) (ie 2472–2467) Sepszeszkaré (i.e 2426–2419) Sesi Sesonk, I. (ie 945–924) Sesonk, II. (ie 924–894) Sesonk, III. (ie 835–783) Sesonk, IV. (ie 803–797) Sesonk, V. (ie 773–735) Sesonk, VI. (ie 767–765) Skorpió, I. Skorpió, II. Szahuré (i.e 2491–2477) (ie 2458–2446) Szaket Szalitisz Szanaht (i.e 2686–2630) (ie 2650–2630) (ie 2649– 2630) Szehebré Szehemhet (i.e 2611–2603) Szekenenré, I. (ie 1596–1591) (ie 1559–1558) Szekenenré, II. (ie 1591–1576) (ie 1558–1554) Szemenhkaré (i.e 1363–1361) Szemerhet (i.e 2767–2741) Szemken Szenoferanhré Apóphisz Szeszósztrisz, I. (ie 1917–1872) (ie 1955–1913) (ie 1971–1928) Szeszósztrisz, II. (ie 1842–1836) (ie 1897–1878) Szeszósztrisz, III. (ie 1836–1817) (ie 1878–1843) Szeszósztrisz, IV. Szeszósztrisz, V. Széthi, I. (ie 1318–1304) (ie 1318–1298) (ie 1317– 1301)

(i.e 1306–1290) (ie 1303–1290) (ie 1293– 1279) Széthi, II.(ie 1214–1208) (ie 1216–1210)CAH (ie 1210–1204) (i.e 1202–1196) (ie 1200–1194)BM Széthnaht (i.e 1200–1197) (ie 1186–1184) Sziamún (i.e 978–959) Szihathor (i.e 1685) Sziptah Szmendész, I. (ie 1070–1044) (ie 1069–1043) Sznofru (i.e 2639–2604) (ie 2613–2589) (ie 2575– 2551) Szobekemszaf, I. Szobekemszaf, II. Szobekhotep, I. Szobekhotep, II. Szobekhotep, III. Szobekhotep, IV. (ie 1685–1678) Szobekhotep, V. (ie 1678–1674) Szobeknoferu (i.e 1789–1786) (ie 1763–1759) Szuadzskaré Taharka (i.e 690–664) Takelóth, I. (ie 889–874) Takelóth, II. (ie 860–835) Takelóth, III. (ie 774–767) Takhósz (i.e 365–360) (ie 362–360) Tanutamon Tauszert1 (i.e 1198–1196) (ie 1188–1186) 114 Megjegyzés [TM38]: Müller, Hans Wolfgang – Eberhard Thiem: A fáraók aranya. Totem Kiadó, Budapest, 2000 245. p Tefnaht (i.e 725–720) (ie 724–717) Teti1 (i.e 2347–2337) (ie 2323–2291)

Thamphtis (ang., fr, hol, ném, ol) (ie 2506–2504) (ie 2500–2498) Thot Tuthmózisz, I. (ie 1526–1512) (ie 1525–1512) (ie 1493–1481) Tuthmózisz, II. (ie 1503–1490) (ie 1494–1490) (ie 1492–1479) (i.e 1481–1479) Tuthmózisz, III. (ie 1504–1450) (ie 1502–1448) (i.e 1479–1425) Tuthmózisz, IV. Tutankhamon Uadzsed Uadzskaré-Pepiszeneb Uahibre (i.e 1674–1664) Ubenré Ubienthész (i.e 2723–2697) Ugaf (i.e 1782–1778) Unisz (i.e 2356–2323) Uszeranath Uszerkaf (i.e 2465–2458) Uszerkaré (i.e 2337–2335) (ie 2291–2289) Wadjnes (ang.) Xerxész, I. (gör) (ie 486–465) Yakobaam Zehen (pre) Zezer RT: fáraók magánkönyvtárai fáraók öltözete királynevek királyi feleségek királysírok Ramszesz, II. múmiája Ramszesz, IV. múmiája Széthi, I. múmiája Széthi, II. múmiája Sziptah múmiája Tutankhamon múmiája Tuthmózisz, II. múmiája Tuthmózisz, III. múmiája RT: múmiahamisítás Megjegyzés [TM39]: Müller, Hans Wolfgang – Eberhard

Thiem: A fáraók aranya. Totem Kiadó, Budapest, 2000 245. p FÁRAÓSÍROK  KIRÁLYSÍROK FÁRAÓ-SZIGET UF: Gezira Faraún (ar.) SN: Az izraeli határ közelében található, néhány kilométerre Tabától. BT: szigetek FÁRAÓSZOBROK UF: királyszobrok SN: Gránitból, dioritból és egyéb kemény kövekből faragták. BT: szobrok NT: Amenemhet, III. mellszobra Dzsószer trónoló szobra Haszehem szobra Kephrén szobrai Mentuhotep, III. festett mészkő szobra Nagy Sándor szobra Ramszesz, II. szobrai Sesonk, II. szobra FARKASVAKSÁG BT: szembetegségek FARMUTHI UF: Pharmuthi (ang.) SN: Az óegyiptomi év 8. hónapja peret évszakában Feb 14– márc. 15-ig tartott ez a hónap BT: hónapok FÁRAÓK HOZZÁTARTOZÓI BT: fáraók NT: hercegek királyi feleségek FASZÉN UF: dzsabet (óei.) BT: tüzelőanyagok FÁRAÓK MAGÁNKÖNYVTÁRAI BT: magánkönyvtárak NT: Sepszeszkaf könyvtára FASZERSZÁMOK BT: szerszámok NT: bunkók csúszkák ekék faékek fakalapácsok

FÁRAÓK MASZTABÁJA UF: Fáraó Helye Mastaba el-Faraun (ar.) Masztabat el Faraun (ar.) Megtisztított piramis Sepszeszkaf masztabája Sepszeszkaf temetőegyüttese szarkofág alakú piramis SN: A legnagyobb masztaba, amely Szakkarától délre helyezkedik el. Alapja 100m×72m Auguste Mariette fedezte és tárta fel Mükerinosz fiának, Sepszeszkafnak készült Haemuaszet1, II Ramszesz fia végzett rajta restaurációs munkálatokat BT: királyi masztabák RT: Sepszeszkaf (i.e 2511–2506) (ie 2504–2500) (ie 2472–2467) FASZOBROK BT: szobrok NT: aranyozott faszobrok Ka-Aper faszobra Louvre-i nemesi pár Nahti szobra Nebdzsefau halotti szobra FASZTÉLÉK BT: sztélék FATA MORGANA  DÉLIBÁB FÁRAÓK ÖLTÖZETE SN: Azonos az általános viselettel, csak sokkal gazdagabb kivitelben. Miután Ízisz és Ozirisz külföldi helytartói voltak, az istenek jelképeit hordták köpenyeiken és fejdíszeiken. BT: öltözet NT: szed-öltözet FAULKNER, RAYMOND O. (1894–1982) BT:

egyiptológusok NT: Faulkner, Raymond O. művei FAULKNER, RAYMOND O. MŰVEI BT: Faulkner, Raymond O. (1894–1982) NT: ancient Egyptian coffin texts, The (1973) concise dictionary of middle Egyptian, A (1962, 1972, 1976, 1981, 1986, 1988, 1991, 1996, 1999, 2002) FÁRAÓ-MÚMIÁK UF: királymúmiák SN: Az i.e 11 században papok gyűjtötték össze a megszentségtelenített sírokból a megmaradt királyi múmiákat és titokban újratemették őket két rejtett sírba, ahol sértetlenül fennmaradtak i. sz 19 századig BT: ember múmiák NT: Amenhotep, II. múmiája Amenhotep, III. múmiája Pszuzsennész, I. múmiája FA USÉBTIK BT: usébtik NT: Kenimen usébtije FAYANS  FAJANSZOK FAYYUMIC (ang.)  FAJJÚMI DIALEKTUS FAVARD-MEEKS, CHRISTINE BT: egyiptológusok 115 Megjegyzés [TM40]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) 2002 FEHÉR KORONA UF: nedzset white crown (ang.) SN: A fáraó fehér – valószínűleg ezüstből készült – kúpban

végződő koronája, Felső-Egyiptom szimbóluma. BT: koronák RT: kettős korona vörös korona AD: dimitri.meeks@wanadoofr FAYOUM OASES  FAJJÚM-OÁZIS FAZZINI, RICHARD A. BT: egyiptológusok AD: bakenmut@aol.com FCD  CONCISE DICTIONARY OF MIDDLE EGYPTIAN, A (1962) FEHÉR KVARC SN: Gyakran arannyal társulva található. Asszuánból bányászták BT: kvarc FEAST (ang.)  ÜNNEPEK FEAST OF WAGY (ang.)  WAGY-ÜNNEP FECSKÉK UF: Hirundo rustica savignii (lat.) wer2 (óei.) BT: madarak FEHÉR LÓTUSZOK BT: lótuszok FEHÉR-NÍLUS SN: A Fehér-Nílust trópusi esők táplálják, hozama viszonylag állandó egész éven át. BT: Nílus FEDETLEN FELJÁRÓK SN: A Középbirodalom idején épültek fedetlen, csak oldalfalakkal határolt feljárók. BT: feljárók FEHÉR PIRAMIS  AMENEMHET, II. PIRAMISA FEDETT FELJÁRÓK SN: A piramisok mellett a völgytemplomtól a halotti templomig fedett feljárókat építettek. A falakat és a mennyezetet domborművekkel,

festéssel díszítették BT: feljárók FEHÉR-SIVATAG UF: Sahra el-Beida (ar.) SN: A Szahara szívében terül el. A Farafra-depresszió legérdekesebb felszíni alakulata Ez az óegyiptomiak hite szerint a gonosz Széthnek a birtoka Furcsa kőalakzatairól híres. Szinte szünet nélkül fúj a szél, sokszor csak enyhe szellő, máskor tomboló fergeteg formájában. A Fehéársivataghoz legközelebbi emberi település a Farafra-oázis BT: Szahara RT: Farafra-oázis FEFI UF: Unis-Ankh (ang.) Meref-Nebef (óei.) BT: vezírek RT: Fefi sírja FEFI SÍRJA SN: A lengyel-egyiptomi régészeti expedíció fedezte fel a Dzsószer piramisától nyugatra Szakkarában. BT: szakkarai sírok FEJALÁTÉTEK  HÜPOKEPHÁLOK FEJ BETEGSÉGEI BT: betegségek fejek NT: henet FEGYVEREK UF: armament (ro.) fegyverzet BT: harci eszközök NT: balták bárdok bronzfegyverek bumerángok bunkók buzogányok csatabárdok hajítófegyverek íjak kardok kések lándzsák nyilak nyílhegyek

szablyatörők szekercék tőrök RT: fegyverhordozók FEJDÍSZEK NT: koronák FEJEDELMEK UF: há1 hik BT: államszervezet NT: Amenemhet, I. (ie 1991–1962) (ie 1937–1908) Paszer1 Paver Tafnekht FEJEK UF: Kopf (ném.) BT: anatómia NT: fej betegségei Tutankhamon feje FEJKENDŐ  NEMESZ FEJ LEVÉTELE BT: holttest feldarabolása SN: A nagadai és ballasi nekropoliszokban találhatók ilyen példák. A fejet vagy a sírban hagyták a test többi része körül vagy egy külön sírban temették el. FEGYVERHORDOZÓK BT: mesterségek NT: Noferhotep RT: fegyverek FEJSZOBROK UF: szoborfejek BT: szobrok NT: Dzsedefré fejszobra (E12626) (L) Dzsehutimesz1 fejszobra Ekhnaton fejszobra Hadrianus fejszobra homokkő fejszobrok Iszet fejszobra Kephrén fejszobra mészkő fejszobrok FEGYVERZET  FEGYVEREK FEHÉR FAL MEMPHISZ FEHÉR KÁPOLNA  KARNAKI AMON TEMPLOM FEHÉR KÁPOLNÁJA FEHÉR KOLOSTOR UF: Deir Amba Senúdi Deir el-Abjad SN: A 4. században alapították,

felbecsülhetetlen értékű kéziratok kerültek innen európai gyűjteményekbe BT: kolostorok FEJTÁBLÁK  HÜPOKEPHALOK 116 FEJTÁMASZOK UF: amulet of the pillow (ang.) wrs SN: Az alvó ember skorpió elleni védelmét is szolgálta. A fejtámaszok olykor vastag, vászonköteg vagy szalmával töltött vászonborítású párna borítja. A fejtámasz neve egy 3. dinasztia kori sztélén olvasható először BT: amulettek bútorok NT: állat alakú fa fejtámaszok állat alakú fejtámaszok fa fejtámaszok NT: Amenemhet, I. felirata Amenhotep, II. amadai felirata Amenhotep, III. szobrának felirata edfui Hórusz-templom feliratai győzelmi feliratok Haemhet sírjának feliratai Hnumhotep sziklasírjának áldozati termének feliratai Hunszobek-felirat Ineni sírjának a felirata karnaki Amon templom Fehér kápolnájának feliratai királyfeliratok kőfeliratok Ramszesz, III. halotti templomának feliratai Metjen felirat sírfeliratok sziklafeliratok sztélé feliratok

szuezi-felirat templomfeliratok Tutankhamon osztrakonjának felirata Tuthmózisz, I. obeliszkjének feliratai FEKÁLIA  WHDW FEKETE CINÓBER  CINÓBERPOR FEKETE GRÁNIT BT: gránit FEKETE ÍBISZEK UF: Plegadis falcinellus BT: íbiszek FEKETE FÖLD  KEMET FELIRATOS TÁRGYAK BT: tárgyak NT: Hórusz-táblák palermói kő sztélék táblák taniszi tábla FEKETE ISTVÁN BT: Egyiptom-utazók AD: 5000, Szolnok, Táncsics u. 18 6/5 Tel: (56) 376-965 FEKETE PIRAMIS  AMENEMHET, III. DAHSURI PIRAMISA FEKETE-SIVATAG SN: A Baharijja- és a Farafra-oázisok között terül el. Nevét a sötét, vulkanikus kőzetekről kapta, amely beteríti. BT: sivatagok FELISMERÉS  SZIA (óei.) FÉLISTENEK UF: Halottak Lelkei SN: Olyan emberek, akiket a mitológiákban istenek közé emeltek, vagy akik csak egyik részről voltak isteni származásúak (atyjuk vagy anyjuk ember volt). BT: istenek NT: Hermész Triszmegisztosz Agathodaimon Imhotep1 RT: absztrakt istenek helyi istenek

túlvilági istenek védőistennők FEKETE TINTA SN: A nagyon sűrű és tartós fekete tinta korom és víz keverékéből állt, amelyhez gumiarábikumhoz hasonló rögzítőszert adtak. Forralt bor seprőjéből is készítették BT: tinták FÉLDOMBORMŰVEK SN: Az alakok kidomborítását illetőleg középhelyen áll a lapos és a kiemelkedő domborművek között. BT: domborművek NT: Ramosze1 sírjának féldomborművei FELJÁRÓK UF: causeway (ang.) feljáróutak SN: Többféle feljáró létezett: 1. A halotti templomot köti öszsze a piramissal 2 A piramishoz épített feljáró Az ehhez használt nyersanyag valószínűleg pálmafarönkökkel megerősített nyerstégla. 3 Templomokat egymással öszszekötő feljárók Ezek kövezettek és díszítettek voltak BT: utak NT: fedetlen feljárók fedett feljárók Kephrén piramisának feljárója nyitott feljárók RT: rámpák FÉLDRÁGAKŐBÁNYÁK BT: kőbányák NT: malachitbányák türkizbányák RT: féldrágakövek

FÉLDRÁGAKÖVEK BT: kövek NT: karneol lazúrkő malachit türkiz RT: drágakövek ékszerek féldrágakőbányák FELJÁRÓUTAK  FELJÁRÓK FELJEGYZÉSEK  SZÖVEGEK FELESÉGEK NT: főfeleségek isteni feleségek királyi feleségek mellékfeleségek FELJEGYZÉSEK CSARNOKA  SZENT KÖNYVEK TEMPLOMAI FELKENÉS SN: A király felkenéséhez krokodilhájat használtak, innen származik a messiás szó, amelynek eredeti alakja a messeh, óegyiptomi nyelven krokodilt jelentett. FELFEDEZŐK NT: Belzoni, Giovanni Battista (1778.nov15–1823 dec 3) Davison, Nathaniel Bruce, James (1730–1794) FELOLVASÓ PAPOK UF: herihebet lector priest (ang.) SN: A papok egy külön csoportja a tekercstartó felolvasó papok, akik közül sokan foglalkoztak varázslással, s legmagasabb műveltséggel rendelkeztek. Fontos feladataik voltak a halotti kultuszban is. A felolvasó pap felügyelt a balzsamozási munkára és elmondta a tekercsekről a megfelelő igéket a „balzsamozóműhely

titkainak felvigyázó- FELIRATOK SN: Főként a halotti szertartások különböző tárgyait jellemzik a feliratok: székek, ágyak, dobozok Szinte mindegyiken megtalálható a tulajdonos neve, leggyakrabban halotti szövegek kíséretében. BT: szövegek 117 FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 4. UF: Diospolis Magna2 (gör., ol) Phathyritész (gör.) Thebai (gör., ol) Uast Uaszet-kerület Uiszit nomosz Waset2 (óei., ol) SN: Théba, Medinet Habu, Királyok Völgye, Királynék Völgye. BT: felső-egyiptomi nomoszok RT: Királynék Völgye Királyok Völgye Medinet Habu Théba Uaszet ja” jelenlétében. A felolvasó papokat kezükben papirusztekerccsel szokták ábrázolni, mellükön rézsútos irányban futó, széles szalagot hordtak. Az Óbirodalom idején a trónörökösök is viselték az „atyja felolvasópapja” címet. BT: papok NT: felolvasó papok legöregebbje Iufaa FELSŐ-EGYIPTOM UF: Déliország Pa-ta-res To-riszi UE (röv.) Upper Egypt (ang.) SN: Egyiptom déli

része, a Delta csúcsától, Memphisztől az első vízesésig terjed (tulajdonképpen Asszuánig). A felső paleolitikum vége óta lakott terület. Keskeny, a sivatagi platóba bevágódott folyamvölgy, ahol mezőgazdasági termelésre csak a part egy szűk sávjában van lehetőség. A mai Felső-Egyiptomot inkább Aszjútig számítják, onnantól északra Közép-Egyiptomnak nevezik. Védőistennője Nehbet BT: Ókori Egyiptom NT: felső-egyiptomi nomoszok RT: Alsó-Egyiptom felső-egyiptomi agyagedények Nehbet FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 5. UF: Coptites Gebtiu2 (óei., ol) Herui (óei.) Horu nomosza Koptos2 (gör., ol) SN: Székhelye Koptosz volt. BT: felső-egyiptomi nomoszok FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 6. UF: Aati (óei.) SN: Denderah volt a fővárosa. BT: felső-egyiptomi nomoszok RT: Denderah FELSŐ-EGYIPTOMI AGYAGEDÉNYEK SN: Az anyaguk sokkal sűrűbb és erősebb, azért, mert a felső-egyiptomi technológia sokkal jobb volt, mint a deltavidékiek. BT: agyagedények

FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 7. UF: Sekhem3 SN: Fővárosa Diospolis Parva volt. BT: felső-egyiptomi nomoszok FELSŐ-EGYIPTOMI KERÜLET  FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ FELSŐ-EGYIPTOMI KORMÁNYZÓSÁGOK BT: kormányzóságok NT: asszuáni kormányzóság aszjúti kormányzóság fajjúmi kormányzóság ganai kormányzóság gizehi kormányzóság luxori kormányzóság miniyai kormányzóság szohagi kormányzóság FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 8. UF: Abt (óei.) SN: Fővárosa Abüdosz volt. BT: felső-egyiptomi nomoszok RT: Abüdosz FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 9. UF: Amsu2 (óei.) SN: Fővárosa Akhmim volt. BT: felső-egyiptomi nomoszok RT: Akhmim (ang.) FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 1. UF: Syene2 (gör., ol) Ta-Sety (óei., ol) Ta-szeti (óei.) Ta-Kens (óei.) SN: Núbia földjéhez tartozott eredetileg. Ezt a területet valószínűleg a dinasztiák korának kezdetén csatolták Egyiptomhoz Elephantiné volt a fővárosa, ez Asszuán városával együtt magában foglalta a két híres szigetet,

Szenomot és Philae-t, amelyek az egyiptomi pogányok utolsó menedékét képezték. Ehhez a nomoszhoz tartozott még Kom Ombó is, amely az Újbirodalomtól kezdve lett e nomosz központja. BT: felső-egyiptomi nomoszok FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 10. UF: Uazet (óei.) SN: Fővárosa Athribisz volt. BT: felső-egyiptomi nomoszok NT: Athribisz FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 11. UF: Set1 (óei.) BT: felső-egyiptomi nomoszok FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 12. UF: Tu-f (óei.) BT: felső-egyiptomi nomoszok FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 13. UF: Atef-khent1 (óei.) SN: Fővárosa Sziut (ma Aszjút) volt. BT: felső-egyiptomi nomoszok FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 2. UF: Apollinopolis Magna2 (gör., ol) Apollonitesz Behedet (óei, ol.) Gebat (óei., ol) Tes-Hor (óei.) Tesz-Hor (óei.) SN: Edfu volt a központja. BT: felső-egyiptomi nomoszok FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 14. UF: Atef-peh2 (óei.) BT: felső-egyiptomi nomoszok FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 15. UF: Gazella-kerület Un (óei.) SN: Ide tartozott Akhet Aton

és Hermopolisz. BT: felső-egyiptomi nomoszok RT: Akhet Aton Hermopolisz FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 3. UF: Hierakonpolis2 (gör. ol) Iunit (óei., ol) Nekheb3 (óei., ol) Ten (óei.) SN: Fővárosa Eszna. BT: felső-egyiptomi nomoszok FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 16. UF: Meh-Mahet (óei.) 118 FELSZABADÍTOTT RABSZOLGÁK BT: rabszolgák NT: Ameniaiu RT: felszabadítás BT: felső-egyiptomi nomoszok FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 17. UF: Anup2 (óei.) BT: felső-egyiptomi nomoszok FELSZERELÉSEK  ESZKÖZÖK FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 18. UF: Sep (óei.) BT: felső-egyiptomi nomoszok FÉLSZIGETEK BT: természeti képződmények NT: Sínai-félsziget FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 19. UF: Oxyrinchos2 (gör., ol) Per-Meget (óei., ol) Uab (óei.) BT: felső-egyiptomi nomoszok FÉLTÉKENYSÉG VIZE SN: Mérgezett víz, amelyből annak az asszonynak kellett innia, aki házasságtörését nem vallotta be. Ezt az eljárást templomokban hajtották végre, amelyet a legtöbben nem éltek túl. BT:

mérgek FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 20. UF: Atef-Khent2 (óei.) BT: felső-egyiptomi nomoszok FELUKKÁK SN: Könnyű evezős és vitorlás hajó két előrehajló árboccal. BT: folyami hajók FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 21. UF: Atef-peh2 (óei.) BT: felső-egyiptomi nomoszok FELÜGYELŐK UF: inspector (ang.) BT: mesterségek NT: állatállomány felügyelői Amenemope4 csoportvezetők Iaszen Iniuia (ang.) Ipij Kar Kheti kincstárak felügyelői magtárak felügyelői Min-Inu papok felügyelői Piay4 szántóföldek felügyelői FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 22. UF: Aphrodités Maten (óei.) SN: Fővárosa Aphroditészpolisz volt. BT: felső-egyiptomi nomoszok FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZOK SN: Felső-Egyiptom nomoszának határait az V. dinasztia idején rögzítették, s a folyó menti kiterjedésüket megörökítő felirat I. Szeszózstrisz karnaki kioszkjában maradt fenn BT: Felső-Egyiptom nomoszok NT: felső-egyiptomi nomosz, 1. felső-egyiptomi nomosz, 2. felső-egyiptomi nomosz, 3.

felső-egyiptomi nomosz, 4. felső-egyiptomi nomosz, 5. felső-egyiptomi nomosz, 6. felső-egyiptomi nomosz, 7. felső-egyiptomi nomosz, 8. felső-egyiptomi nomosz, 9. felső-egyiptomi nomosz, 10. felső-egyiptomi nomosz, 11. felső-egyiptomi nomosz, 12. felső-egyiptomi nomosz, 13. felső-egyiptomi nomosz, 14. felső-egyiptomi nomosz, 15. felső-egyiptomi nomosz, 16. felső-egyiptomi nomosz, 17. felső-egyiptomi nomosz, 18. felső-egyiptomi nomosz, 19. felső-egyiptomi nomosz, 20. felső-egyiptomi nomosz, 21. felső-egyiptomi nomosz, 22. FELVONULÁSI ÚT  DROMOSZ (gör.) FÉMEK SN: Egyiptom fémekben igen szegény volt. BT: nyersanyagok NT: arany elektrum nemes fémek réz FÉNYES CSILLAG PIRAMIS  DZSEDEFRÉ PIRAMISA FERMENTUM  ELEKTRUM FERRYMEN (ang.)  RÉVÉSZEK FESTÉKANYAGOK BT: festékek NT: cinóberpor egyiptomi kék gipsz henna malachit okker réz táblapát szempillafesték szén tinták vörös okker RT: színek FELSŐ-NÚBIA UF: Cush (ang.) Kush (ang.) BT:

Núbia FELSŐ PALEOLITIKUM (i.e 25000–5500) (ie 35000–10000) UF: késő paleolitikum upper paleolithic (ang.) BT: paleolitikum (i.e 700000–5500) (ie 2000000–10000) FELSZABADÍTÁS SN: A rabszolgák gazdái gyakran éltek a felszabadítás lehetőségével. Rabszolgát férfi és nő is felszabadíthatott Szabad szolgák is köthettek házasságot az Egyiptomban született rabszolgákkal. A házasság révén a rabszolganő felszabadult és gyermekeik már szabadnak születtek. Jobb esetben a volt gazda még hozományt is adott a nő mellé. BT: cselekedetek RT: felszabadított rabszolgák rabszolgák FESTÉKEK BT: anyagok NT: festékanyagok szemfestékek FESTÉSZET SN: A festészet Egyiptomban a szobrászat és az építészet mellékművészete. Az egyiptomi festészet hét színt ismer: a feketét, a fehéret, a vöröset, a sárgát, kéket, zöldet és barnát. Az ember arcát profilból ábrázolták, amelyen a szem viszont elölnézetből látszódott. A lábak

elölnézetből, viszont a lábfej szintén profilból volt ábrázolva 119 SN: Itt található I. Széthi sírjából egy dombormű, amely Hathor istennőt ábrázolja, amint nyakláncát átnyújtja I. Széthinek. BT: múzeumok AD: Museo Archeologico Nazionale, Via della Colonna 38., 50121 Firenze Tel.: +39 055-23575 Fax: +39 055-242213 E-mail: sat@comune.firenzeit Web: www.comunefirenzeit/soggetti/sat/didattica/museohtml BT: művészetek NT: ábrázolások arányok falfestészet festékanyagok színek RT: festmények FESTIVAL (ang.)  FESZTIVÁLOK FESTIVAL OF APIS (ang.)  ÁPISZ-ÜNNEP FESTIVAL OF MIN (ang.)  MIN-ÜNNEP FIRST INTERMEDIATE PERIOD (ang.)  ELSŐ ÁTMENETI KOR (i.e 2155–2040) (ie 2181–2050) (ie 2181– 99 2140) (i.e 2180–2133) FESTIVAL OF OPET (ang.)  OPET-ÜNNEP FESTIVAL OF SOKAR (ang.)  SZOKARISZ-ÜNNEP FIRTH, CECIL MALLABY (1878–1931) SN: 1924-ben ő találta meg Dzsószer szerdabját a sivatagban. BT: angol egyiptológusok RT:

Dzsószer szerdabja FESTMÉNYEK BT: alkotások NT: falfestmények meidumi sétáló libák RT: festészet FITZWILLIAM MÚZEUM (An.) SN: A Cambridge-i Egyetem művészeti múzeuma. BT: múzeumok AD: Tel.: +44(0)1223332900 Fax: +44(0)1233332923 fitzmuseum-enquiries@lists.camacuk FESTŐ ESZKÖZÖK BT: használati eszközök RT: íróeszközök FESTŐK BT: művészek NT: Amenemhotep Amonnaht Hormin Szanidzsin FIZETÉS SN: A munkások természetbeni juttatást kaptak: élelmet (zöldséget, halat), ruhát, testápoláshoz szükséges olajokat, tüzifát, agyagárut, fiatal barmokat, tejet. BT: munkástelepek FÉSŰK FIZETŐESZKÖZÖK SN: Fizetőeszközként használtak gabonát, kenyeret, sört. Még a nemzetközi kereskedelem is gabonaalapú volt. BT: kereskedelem NT: ezüstdeben ezüstkit gabonafélék kenyér rézdeben rézkit sör BT: szépítkezési eszközök NT: csontfésűk FESZTIVÁLOK UF: festival (ang.) BT: ünnepek NT: Ápisz-ünnep Min-ünnep Opet-ünnep Szokarisz-ünnep

Thot1-ünnep Wagy-ünnep wepet renpet FIZIKUSOK BT: tudósok NT: Alexandriai Héron (i.e 284–221) Arkhimédész (i.e 287–212) FILOZÓFIA BT: tudományok RT: filozófusok FLABELLUMOK UF: strucctoll-legyezők SN: Amikor a király elhagyta a palotát, minden alkalommal nagy alakú flabellumot vittek mögötte, hogy árnyékot nyújtsanak vele. A sírképeken gyakran látható a flabellum előkelők kezében, amikor a király elé járulnak. BT: legyezők NT: Tutankhamon flabellumai FILOZÓFUSOK BT: tudósok NT: egyiptomi filozófusok görög filozófusok RT: filozófia FINN EGYIPTOLÓGUSOK BT: egyiptológusok NT: Mattila, Raija FLAMMINI, ROXANA BT: egyiptológusok AD: flammini@mail.retinaar FINNESTAD, RAGNHILD BJERRE BT: norvég egyiptológusok AD: Norvégia, 5000 Bergen, Nubbebacken 2. FLETCHER, JOANN BT: egyiptológusok AD: Joann@Jfegypt.Demoncouk FIORE MAROCHETTI, ELISA BT: egyiptológusok AD: marochetti@iol.it FODRÁSZOK SN: A fodrászok kivételezett helyzetben voltak,

házról házra jártak, és így gyakorolták mesterségüket. Mialatt a fodrász a hajon és a szakállon dolgozott, a kliens térden állt Miután a szakállat és a szőrrel fedett bőrt egy kenőccsel meglágyította, egy nagyon éles bronzpengéjű borotvával végezte a dolgát. Hogy a borotválás miatt jelentkező égető érzést enyhítse, a fodrász keserűmandula olajat maszszírozott a bőrbe BT: hajápolás mesterségek RT: hajviseletek FIP (röv.)  ELSŐ ÁTMENETI KOR (ie 2155–2040) (ie 99 2181–2050) (i.e 2181–2140) (ie 2180–2133) FIRENZEI EGYIPTOMI MÚZEUM UF: Museo Egizio di Firenze (Ol.) SN: Nyitvatartás: hétköznap 9–14, hétvégén 9–13 óráig. BT: múzeumok AD: Museo Egizio di Firenze, Via della Colonna 38., 50121 Firenze Tel.: +39 055-2478641 FIRENZEI NEMZETI RÉGÉSZETI MÚZEUM (Ol.) UF: Museo Archeologico Nacionale di Firenze (ol.) 120 FOGADALMI PALETTÁK SN: Festék vagy kenőcs kikeverésére szolgáló, tálcaszerű kőlap, a

művelethez kialakított kerek mélyedés körül gyakran gazdag díszítéssel. A predinasztikus kortól ismeretesek, fennmaradásuk és díszítésük azt sugallja, hogy fogadalmi áldozatként is használták őket Legszebbek többek között az „Oroszlánvadászat” paletta és a Narmerpaletta BT: paletták NT: Narmer-paletta Oroszlánvadászat paletta FOKHAGYMA UF: Allium sativum (lat.) SN: Az Ebers-papirusz 800 gyógyászati formulája közül 22 a fokhagymát ajánlja szívproblémák, fejfájás, daganatok, férgesség és harapások esetén. BT: fűszernövények RT: hagyma póréhagyma FOLTOS BÜRÖK UF: Conium maculatum SN: Alkaloidja az erősen mérgező koniin. ½–2 m magas, kopasz, csöves szára gyakran lilafoltos A koniin a nagy mérgező növények közé tartozik, a mozgató idegek végződéseit bénítja, s ezáltal az izommozgást is. BT: bürök FOGAK SN: Az egyiptomiak sok durvára őrölt lisztből készült kenyeret ettek, s ebbe ráadásul még a

sivatag pora is beleszállt, valamint a mészkő darabjai, amivel és amin őrölték. Ez nagyon koptatta a fogakat. A fogak kopottságából így következtetni lehet a személy korára. A fogak kopása esetenként annyira előrehaladott volt, hogy a fogínyek megsérültek, ami viszont elfertőződhetett és így számos kelés, tályog alakulhatott ki, akár a csontszövetet is károsítva. BT: anatómia NT: Ramszesz, II. fogai Tutankhamon fogai RT: fogbetegségek FOLYAMI HAJÓK SN: Ezekkel közlekedtek a Níluson. BT: hajók NT: bárkák felukkák halászhajók kiránduló hajók papiruszhajók tutajok utasszállító hajók FOGAK ÉRZÉSTELENÍTÉSE SN: Egy memphiszi kővel vagy annak porával dörzsölték be az ínyt. BT: érzéstelenítés fogászat FOLYÓ ÍRÁS  HIERATIKUS ÍRÁS FOGÁSZAT BT: orvostudomány NT: fogak érzéstelenítése fogbetegségek FOLYOSÓK UF: corridor (ang.) SN: A völgytemplomot és a halotti templomot fedett folyosó kötötte össze. BT:

épületrészek NT: Kheopsz piramis bejárati folyosója Királyok folyosója Nagy Galéria oldalfolyosók Thot kápolna folyosói Unisz piramisának folyosója FOGBETEGSÉGEK BT: betegségek fogászat NT: fogínysorvadás fogszuvasodás RT: Ebers-papirusz 739–750. sora fog FONALGYÁRTÁS SN: A még nyers rostokból laza fonalat sodortak, majd feltekerték gombolyaggá. Két ilyen gombolyagot a fonótálba tettek, s egy-egy szálat egy felfüggesztett gyűrűn átfűzve azok megfeszültek. Ezt rátekerték az orsóra és két tenyérrel sodorták Ezzel vékony, feszes, megmunkálásra alkalmas fonalat kaptak. FOGÍNYSORVADÁS BT: fogbetegségek NT: fogínysorvadás kezelése FONOGRAMOK UF: hangjelek SN: Hangjelek, vagyis hangot jelölő írásjelek. Csak a mássalhangzókat jelölték pontosan, egy-egy fonogrammával akár 1-4 mássalhangzót is leírhattak. BT: írásjelek NT: biliterális jelek triliterális jelek uniliterális jelek RT: ideogramok FOGAMZÁSGÁTLÁS BT:

nőgyógyászat RT: Kahun A papirusz 20–22. sora FOGÍNYSORVADÁS KEZELÉSE SN: A köményt, tömjént és szentjánoskenyérfa nedvét összekeverték és ezt az ínyre rakták. FOGLALKOZÁSOK  MESTERSÉGEK FOGLYOK UF: rabok SN: Az Újbirodalom korára a külföldön folytatott háborúk erős elterjedésével számos foglyot hurcoltak Egyiptomba és ajándékozták házi cselédként a templomoknak a magánuradalmaknak vagy a gazdáknak. Egy részüket szolgálólányokként, másokat dajkaként dolgoztatták A rabul ejtett férfiakat a királyi építkezésekhez rendelték ki. A nők, ha elég szépek voltak, bejuthattak a hárembe, vagy zenészek ill. táncosnők lehettek BT: mesterségek NT: hadifoglyok FORRÓSÁG ÉVSZAKA  SEMU FŐFELESÉGEK UF: minor consort (ang.) Nagy királyi hitvesek BT: királyi feleségek NT: A’at Ahhotep, I. Ahmesz Ahmesz-Nefertari Ahmesz-Nofretete Anheszenamon Aoh Hamerernebti, I. Hamerernebti, II. Hotepheresz Iszet Ízisz2 Ízisz3

FOGSZUVASODÁS SN: Nagyon kevés volt a szuvas fog (2%), ami a Ptolemaiosz korra 20%-ra emelkedett, mert ekkor jelent meg a cukornád. A kevés szuvas fog annak volt köszönhető, hogy mézzel és szentjánoskenyérfa nedvével édesítették ételeiket, sok fügét ettek, ami leszedte fogukról a lepedéket, és rengeteget rágtak. BT: fogbetegségek 121 Ha nem folyt az árokban, azt jelentette, hogy a terület és a kövek teljesen egy szintben vannak. BT: mesterségek BT: mesterségek Keminub Mereszanh, III. Merititész Meritré Mutemuia Mutnedzsemet Mutnofret Nofertari Nefertiti Neferu1 Neferu2 Neferukayet (ang.) Nitókrisz Nub-khesed (ang.) Szatia Szat-Ré Tauszert1 (i.e 1198–1196) (ie 1188–1186) Teje Tetiseri Titi Thent Heb (ang.) RT: főfeleségek öltözete FÖLDMŰVELÉS SN: A földművelés módszerei (vetés, aratás) i.e 3500-ban honosodtak meg. Először a földet ekével felszántották Egy ember fogta az ekét, ami egy szarvasmarha után volt kötve, a

szarvasmarhát pedig egy másik ember hajtotta. Mögöttük a vetőmagszóró földműves ment, aki nyomban beleszórta a magot a frissen fellazított földbe. Mindezek után végighajtottak egy juhnyájat a mezőn, hogy betapossák a magot a földbe. BT: gazdasági munka NT: aratás gabonatermesztés vetés RT: földművelő falvak FÖLDMŰVELŐ FALVAK BT: falvak NT: Merimda-Beni-Salam RT: földművelés földművesek földművesek lakóházai FŐFELESÉGEK ÖLTÖZETE SN: A nyakék alatt összeráncolt ovális gallért viseltek. Ők Ízisz1 helytartóiként keselyűfejet hordtak, szárnyai a fejet takarták. BT: nők öltözete RT: főfeleségek FÖLDMŰVESEK UF: árpa urai niszutiu tönköly urai SN: Az egyiptomi társadalomban az írnokokat, papokat és a kézműveseket eltartó támasz a földműves volt. BT: parasztok NT: ain labakhai földművesek RT: földművelő falvak földművesek lakóházai FŐISTENEK BT: istenek NT: Amon Ré FŐKINCSTÁRNOKOK SN: A legfőbb állások

egyike. A főkincstárnok volt az összes pénzügyek vezetője. BT: kincstárnokok FÖLDMŰVESEK LAKÓHÁZAI SN: A tűző napon keményre szárított vályogtéglából épült. Csak 3-4 helyiség volt benne, a főzés és sok más gazdasági munka a szabad ég alatt zajlott. A családtagok a szellős tetőteraszon pihenhettek. A magtárak és a szerszámoskamrák az udvaron helyezkedtek el, és éjszaka ott őrizték a háziállatokat is. BT: lakóházak RT: földművelő falvak FŐ KIRÁLYNÉV SN: A név a fáraók címének 5. eleme, amelyet mindig másodikként írtak kartusba az előnév után Ez kb a mi családnevünknek felel meg BT: királynevek RT: Arany Hórusz-név előnév Hórusz-név nebty név FÖLDPÁT SN: Áttetszően zöld. 40-60%-ban kőzetalkotója a gránitnak is. Lelőhelyei Vádi el Rusheid, Gebel Migif, Vádi Nugrus, Vádi Higelig. BT: kövek FÖLDEK NT: mocsaras földek termőföldek FŐMINISZTEREK  VEZÍREK FÖLD KÖNYVE UF: Aker Könyve Book of

Earth (ang.) SN: Az egyik nagy, mágikus szövegeket tartalmazó 4 részből álló gyűjtemény A 20. dinasztiában keletkezett és számos ramesszida sír halotti kamrájában tűnik fel Ré napisten Alvilágban tett utazását és fénybe való kilépését beszéli el A kert, a föld szellemét eredetileg egy földsávval ábrázolják, két végén egy-egy fejjel. Majd később, két egymásnak hátat fordító oroszlán képében tűnik fel. Emiatt kettős oroszlánnak vagy ikeroroszlánnak (Aker) nevezik. Ő a túlvilág őre, és Ozirisz védelezője A könyv elmeséli az éjszakai átváltozásokat és a Nap születését. BT: halotti irodalom könyvek varázsszövegek FŐNIX  BENU (óei.) FŐNÖKÖK BT: mesterségek NT: énekesek főnökei FŐPAPNŐK SN: A szüzességre kényszerített főpapnők hivatala örökbefogadás útján szállt át az utódra. BT: főpapok papnők NT: Amon főpapnői Hathor főpapnői Juput főpapnők Neszkhonsz thébai főpapnők

FÖLDKÖZI-TENGER  NAGY KÉKSÉG FŐPAPOK UF: Ker Heb (óei.) SN: A főpap volt a papi ranglétra legmagasabb fokán. Csak abból válhatott főpap, aki kívülről tudta az ősi szent könyveket. A vallásügy főintézője volt a főpap, de ez a méltóság örökölhető is volt, vagy választás útján is betölthették. BT: papok FÖLDMÉRŐK SN: Ha az áradás elsodorta a mezsgyét, földmérőt hívtak és új határkövet állíttattak. Piramisépítéskor ők rajzolták fel a leendő piramis pontos helyét. Hogy megbizonyosodjanak a terület tökéletes simaságáról, a földmérők a piramis kerülete mentén árkot ástak és vízzel töltötték meg 122 Desroches-Noblecourt, Christiane (1913–) Deveria, Théodule M. (1831–1872) Drioton, Étienne-Marie (1889–1961) Garnot, Jean Sainte Fare (1908–1963) Gauthier, Henri (1877–1950) Grébaut Jouguet, P. Lauer, Jean-Philippe (1902–2001) Leblanc, Christian Leclant, Jean Lefébure, Eugène (1838–1908)

Lefébvre, Gustave (1879–1957) Legrain, Georges (1865–1917) Loret, Victor (1859–1946) Mariette, Auguste Ferdinand François (1821. feb 11 – 1881. jan 19) Maspéro, Gaston Camille Charles (1846-1916. jún 30) Montet, Pierre (1885.jún27–1966jún19) Moret, Alexandre (1868–1938) Piankoff, Alexandre (1897–1966) Ratié, Suzanne Revillout, J. (1843–) Robichon, Cl. Rougé (1811.ápr11–1872dec31) Varille, A. Weill, Raymond (1874–1950) NT: Amenhotep Amon főpapjai Bakenhonszu Dzsadzsaemankh Dzsedher Haankhef (ang.) héliopoliszi főpapok Haemuaszet1 Herihór Imhotep1 Imhotep2 Imiszeba Iuwlot (ang.) Masaharta (i.e 1054–1046) Nesperennub Neszamon Panehszi Petoszirisz Pinodzsem, I. Ptahemwia Ptah főpapjai Ramszesznaht Sedszunofertum Sepenupet RT: főpapok öltözete FŐPAPOK ÖLTÖZETE SN: A főpap fehér tiarát hordott, mellvértjén szimbolikus drágakövek tüze ragyogott. BT: öltözet RT: főpapok FRANCIA RÉGÉSZEK BT: régészek NT: Barsanti, Alessandro Bisson de

la Roque, Fernand (1885–1958) Chassinat, Emile Gaston (1868–1948) Chevrier, Henri Desroches-Noblecourt, Christiane (1913–) Lauer, Jean-Philippe (1902–2001) Mariette, Auguste Ferdinand François (1821. feb 11 – 1881. jan 19) Montet, Pierre (1885.jún27–1966jún19) FŐRAKTÁRNOKOK BT: mesterségek NT: Nebamun FÖRSTA INTERMEDIET (své.)  ELSŐ ÁTMENETI KOR (ie 99 2155–2040) (i.e 2181–2050) (ie 2181–2140) (ie 2180–2133) FŐTT ÉTELEK UF: peszi (óei.) BT: ételek NT: lencsés-babos ragu FRANDSEN, PAUL BT: egyiptológusok AD: pjf@coco.ihikudk FRANKFORT, HENRI (1897–1954) SN: A Chicagoi Egyetemen az Oriental Institute régésze, ásatott Tell el-Amarnában, számos könyvet írt az egyiptomi vallásról, filozófiáról és királyságról. BT: egyiptológusok régészek FŐVÁROSOK UF: nuit SN: A főváros és határa, mint a polgári és katonai kormányzat székhelye, a tartományi vallás központja. BT: városok NT: Abu Szír Akhet-Aton (óei.) Létopolisz

(gör.) Memphisz Per-Szopdu (óei.) Tanisz (gör.) Théba (gör.) Xoisz FREED, RITA E. SN: Egy nemzetközi szaktekintély az egyiptomi művészetben: 1985–1987-ig a „Ramses the Great” elnevezésű kiállítást vezette, amelyet a Kairói Egyiptomi Múzeumból utaztatott meg. A Bosztoni Szépművészeti Múzeumban volt kurátor 1989-ben. Kiállításokat szervezett az Amarna-korról (Pharaohs of the Sun: Akhenaten, Nefertiti, Tutankhamen), az egyiptomi és közel keleti művészetről (1998. augusztusában – Egyptian Funerary Arts and Art of the Ancient Near East). Csupán e két kiállítás anyaga közel 700 tárgyat tartalmazott BT: egyiptológusok NT: Freed, Rita E. művei AD: rfreed@mfa.org FŐZÉS SN: Lenmagból, sáfrányból vagy szezámmagból sajtolt olajjal főztek. BT: táplálkozás RT: fűszerek tűzhelyek FRAFRA OÁZIS  FARAFRA OÁZIS FREED, RITA E. MŰVEI BT: Freed, Rita E. NT: Ramesses the Great (1988) FRANCIA EGYIPTOLÓGUSOK BT: egyiptológusok NT:

Alliot, Maurice (1903–1960) Amélineau, Émile (1850–1915) Barsanti, Alessandro Bisson de la Roque, Fernand (1885–1958) Bucher, Paul Chabas, François Joseph (1817. jan 2 – 1882 máj 17) Chassinat, Emile Gaston (1868–1948) Chevrier, Henri De Morgan, Jacques Jean Marie (1857–1924) FREIER, ELKE BT: egyiptológusok AD: freier@bbaw.de FRENCK, ERWIN SN: Osztrák ókorkutató muzeológus, aki megállapította, hogy Tutankhamont a tarkójára mért jókora ütéssel gyilkolták meg. BT: osztrák egyiptológusok FRESKÓK  FALFESTMÉNYEK 123 FRÍZEK FŰ UF: thrinkos (gör.) zophoros (gör.) SN: A gerendázatnak az architráv és a hosszú párkány közötti része. BT: építészeti elemek NT: áldozati ajándék-frízek heker-fríz BT: építőanyagok FÜGÉK SN: Süteményeket édesítettek vele. BT: édesítőszerek gyümölcsök NT: szikomorfügék FROHLICH SYNDROME (ang.)  FRÖHLICH SZINDRÓMA FROHLICH SZINDRÓMA  FRÖHLICH SZINDRÓMA FRÖHLICH, ALFRED

(1871–1953) SN: Ausztriai farmakológus és neurológus. 1901-ben publikálta a ma már Fröhlich szindróma néven ismert állapotot RT: Fröhlich szindróma FRÖH-LICH’S SYNDROME (ang.)  FRÖHLICH SZINDRÓMA FRÖHLICH SYNDROME (ang.)  FRÖHLICH SZINDRÓMA FRÖHLICH SZINDRÓMA UF: Adiposogenital dystrophy (lat.) Frohlich syndrome (ang.) Frohlich szindróma Fröh-lich’s syndrome (ang.) Fröhlich syndrome (ang.) SN: A szindróma nevét Alfred Fröhlichről kapta. A KV55-ös sír szarkofágjában talált múmián állapítottak meg ilyen szindrómát. A Fröchlich szindróma nem örökölhető, mivel aki ebben szenved terméketlen Hatalmas gömb alakú koponya, hossz ujjak és lábujjak jellemzik. A koponya megnövekedése mentális és nemi visszamaradottságot okoz. A másodlagos nemi jelleg az agyalapi mirigy és a hipotalamusz gyenge működésének vagy betegségének eredménye. BT: betegségek RT: Fröhlich, Alfred (1871–1953) KV55 szarkofágja FTÁH  PTAH FTÁH

VÁROSA  MEMPHISZ FUL  BAB FUNERAL (ang.)  TEMETÉSI SZERTARTÁSOK FUNERARY PRACTICES (ang.)  TEMETÉSI SZERTARTÁSOK FURNÉRLEMEZ SN: Egy kb. ie 2500-ban épült egyiptomi síremléken egy darabka furnérlemezt, vagyis több vékony farétegből rétegesen összeragasztott falapot találtak. Ez a találmány azonban az évezredek folyamán feledésbe merült, a ma ismert furnérlemezt csak 1884 óta használjuk. RT: asztalosok FÚRÓK UF: drill (ang.) BT: kőszerszámok piramisépítéshez használt szerszámok rézszerszámok sebészeti szerszámok NT: rézfúrók villanyfúrók FUSCALDO, PERLA BT: egyiptológusok AD: perlafuscaldo@usa.net FUTÁROK  HÍRVIVŐK FÚVÓS HANGSZEREK BT: hangszerek NT: dudák furulyák fuvolák kettős sípok trombiták 124 FÜGGŐÓN UF: mérőón SN: A falak vagy kőtömbök vízszintjét határozta meg. BT: mérőeszközök szerszámok FÜLBEVALÓK BT: ékszerek NT: osztrigahéj függő FÜLESKANCSÓK SN: Az elhunyt mosakodásra

használja. BT: halotti tárgyak FÜLESKERESZT  ANKH FÜLÖP EVANGÉLIUMA SN: Kopt szöveg. A Nag Hammadi közelében talált 13 papirusztekercs egy része tartalmazza Fülöp evangéliumát, amely kigúnyolja „a tudatlan keresztényeket, akik betű szerint értelmezik a feltámadást”: „Azok, akik azt mondják, ők előbb meghalnak s azután támadnak fel, bizony tévednek – még és már életükben kell részesülniük a feltámadás szentségében.” BT: Gnosztikus evangélium FÜRDŐK SN: Egyiptomi régészek III. századi római fürdőket találtak 1998-ban a Sínai-félsziget északi részén a Baluza régióban, Quantarától 22 kilométerre keletre. A fürdőket, amelyekben külön meleg és hideg vizű helyiségek voltak, s mindegyikhez tartozott egy gőzkamra is. A meleg víz és a gőz csővezetékeit a falakba építették, s ez egyedülálló leletnek számít a térségben, mivel ezen a – római kori és bizánci emlékekben egyaránt igen gazdag –

területen az eddig talált öt hasonló fürdőben nem alkalmaztak ilyen megoldást a római kori szakemberek. FŰRÉSZEK UF: saw (ang.) SN: A kevésbé kemény kőtömböket rézfűrésszel vágták ki. Az ácsok is ezzel fűrészelték el azokat az óriási cölöpöket, amelyekkel a helyükre emelték a kőtömböket. BT: rézszerszámok sebészeti szerszámok FŰSZEREK NT: fokhagyma fűszernövények görögszéna koriander kömény mustár petrezselyem só RT: főzés sütés FŰSZERNÖVÉNYEK BT: fűszerek növények NT: ánizs fokhagyma görögszéna koriander kömény mustár sáfrány 125 GABOLDE, LUC BT: egyiptológusok AD: lgabolde@internetegypt.com G GABOLDE, MARC BT: egyiptológusok AD: marc.gabolde@momfr G 50 B (10691) SN: A 30. dinasztia korából került elő Petrie abüdoszi ásatásaikor Ma a Kairói Egyiptomi Múzeumban látható BT: abüdoszi hüpokephalok bronz hüpokephalok GABONA ARATÁS SN: A semu évszak Epifi hónapjának utolsó napjaiban, június

10-e körül kezdődött a gabona aratása. BT: aratás gabonatermesztés G 50 C (37330) SN: Abüdoszban talált rá Flinders Petrie a 30. dinasztia korabeli hüpokephalra Ma a British Múzeumban található BT: abüdoszi hüpokephalok bronz hüpokephalok GABONAFÉLÉK SN: A Kis-Ázsiából, a Kaukázus és a Kaszpi-tenger vidékéről származó gabonanövények a neolitikum idején jutottak el Egyiptomba. A táplálkozás alapjául szolgáltak elsősorban kenyér és sör formájában Nemcsak a nép táplálására szolgáltak, hanem fizetőeszközként is Gyakran az egyszerű matrózok és a főtisztségviselők egyaránt gabonában kapták fizetésüket. A városokban és falvakban a kenyér és a kancsó sör helyettesítette a pénzt. A búza és az árpa számos alfaját ismerték. BT: élelem fizetőeszközök NT: árpa búzafélék fehér szehet tönkölybúza zöld szehet G 50 D (02.766) SN: 30. dinasztiabeli abüdoszi hüpokephal, amelyet Fl Petrie talált meg. Ma a

Bosztoni Szépművészeti Múzeumban lehet megtekinteni. BT: abüdoszi hüpokephalok bronz hüpokephalok G2000 SN: A nyugati temető középső szektorának legnagyobb masztabája, amelyet egy Kephrén vagy Kheopsz idejében élt ismeretlen, magas rangú tisztségviselőnek emeltek. BT: masztabák G2196  IASZEN MASZTABÁJA GABONAMAGTÁRAK SN: Az ókorban Egyiptom volt a világ gabonamagtára. BT: magtárak G7000X  HOTEPHERESZ, I. SÍRJA G7101  KAR MASZTABÁJA G7102  IDU MASZTABÁJA GABONA ŐRLÉS SN: Az asszonyok végezték. BT: gabonatermesztés G7110-7120  KAWAB MASZTABÁJA G7130-40  HUFUHAF MASZTABÁJA GABONATERMESZTÉS SN: Egyiptom gazdasági életének alapját jelentette. BT: növénytermesztés NT: gabona aratás gabona őrlés gabonatisztítás G7510  ANKHAF MASZTABÁJA G7530-40  MERESZANH, III. MASZTABÁJA GAÁL ERNŐ (1941.júl19–) SN: Magyar egyiptológus, ókortörténész. Az ELTE BTK-n tanult 1962-1967-ig. 1970-1971 az ELTE BTK ókori

keleti történeti tanszékén ösztöndíjas, 1971-1981-ig tanársegéd, adjunktus, 1980-ban a történettudomány kandidátusa 1981-1997 az ELTE BTK egyiptológiai tanszékének egyetemi docense, 1982-ben Maróth Károly díjat kap. 1983-ban a thébai magyar régészeti expedíció tagja 1989-ben Trefort díjban részesül. 1997-től egyetemi tanár Kutatási területe az ókori keleti társadalom- és gazdaságtörténet, Alalah társadalmi és gazdasági élete, az egyiptomi Újbirodalom gazdasági élete, egyiptomi régészet. BT: magyar egyiptológusok NT: Gaál Ernő művei AD: Urartu@isis.eltehu 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/b 1145 Budapest, Erzsébet királyné u. 18 Tel/fax: 266-08-60 GABONATISZTÍTÁS SN: Az asszonyok végezték rostával és szórólapáttal. BT: gabonatermesztés GALACSINHAJTÓ  SZKARABEUSZ GALAMBOK SN: Ketrecekben tartották őket étkezési célokra. BT: háziállatok madarak GALAN, JOSE MANUEL BT: egyiptológusok AD: jmgalan@shapshu.filolcsices

GALENIT SN: Vegyjele PbS. Jelentős mennyiségű ezüstöt is tartalmazhat BT: molibdén ásványok szulfidércek RT: galenitbányák szempillafestékek GAÁL ERNŐ MŰVEI BT: Gaál Ernő (1941.júl19–) NT: Alalah társadalma és gazdasági élete az i.e 18– 17. században Mezopotámiában (1988) sör az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában, A (1988) Stamped Bricks from TT32 (1993) GALENITBÁNYÁK BT: bányák NT: Gebel el-Zeit bánya GALLÉROK SN: A gallér mindkét nem által viselt dekoratív ékszer volt, amely a Nap ellen is védte a felsőtestet. Bőrből, fémből vagy textilből készítették, színesre festették és drágakövekkel díszítették. BT: ékszerek NT: uzeht gallérok GABALLA, GABALLA ALI BT: egyiptológusok AD: gaballa@main-scc.cairoeuneg GABODA PÉTER BT: magyar egyiptológusok AD: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 25 GÁLYÁK BT: hajók 126 GAMHUDI ÁSATÁS (1907. márc 4–) SN: Az első magyar régészeti expedíció második állomása,

amelyet Back Fülöp szervezett meg pénzt és fáradtságot nem kímélve. Az előkerült emlékeken négy város osztozott: Kairó, Budapest, Bécs és Krakkó Az ásatás vezetését Ahmed Bey Kamalnak kellett átvennie, mert T Smoleński, az előző (sharunai) ásatás vezetője lebetegedett. A Budapestre került leleteket először a Néprajzi Múzeumban állították ki, majd a Szépművészeti Múzeumban leltek otthonra. BT: ásatások RT: gamhudi temető GARDNER, E. W SN: Ősrégész kutatónő, aki Fajjúmban a legrégibb földműves közösség lakhelyét tárta fel Caton Thompsonnal. BT: régészek GARNOT, JEAN SAINTE FARE (1908–1963) BT: francia egyiptológusok GAS CHROMATOGRAPHY (ang.)  GÁZKROMATOGRÁFIA GÁTAK BT: építmények NT: Asszuáni gát Heptasztadion GAMHUDI KOPORSÓK BT: koporsók SN: A ládakoporsók mellett három különböző múmiaalakú koporsótípust készítettek a hellenisztikus és kora római Gamhud halottai számára. NT: gamhudi romboid

koporsók GAUTHIER, HENRY LOUIS MARIE ALEXANDRE (1877–1950) BT: francia egyiptológusok GAUTHIER, J. E SN: Gustave Jéquierrel vezetett ásatásokat Listben, ahol sikerült azonosítaniuk I. Szeszósztrisz sírját BT: egyiptológusok régészek GAMHUDI ROMBOID KOPORSÓK SN: A külső oldalak jellegzetes motívumai a többsávos tarka elemekből összeállított „széles gallér“ a kiterjesztett szárnyú Nut istennő, Anubisz alakja, amint a mumifikálás nehéz feladatát végzi, a Hórusz-fiúk és a szentélyén fekvő sakál. Az előlapra kevés, sajnos többnyire már erősen elmosódott áldozati formula került, vagy istennevek olvashatók, szerencsés esetben a halott megnevezésével együtt. A hátlapon többnyire Hathor, Maat vagy Ízisz1 istennő festett alakja látható, vagy a dzsed-oszlop tűnik fel. Előfordul, hogy helyettük több oszlopban felirat olvasható BT: gamhudi koporsók romboid koporsók GAZDASÁGI MUNKÁK BT: munka NT: mezőgazdasági munkák

GAZELLÁK SN: Gazdagabb családok gyermekei sivatagban befogott kis gazellát kaptak ajándékba. BT: háziállatok GAZELLA KERÜLET  FELSŐ EGYIPTOMI NOMOSZ, 15 GÁZKROMATOGRÁFIA UF: gas chromatography (ang.) gázkromatográfiás vizsgálat GC (röv.) SN: Az elválasztás gázfázisban történik. A mozgó fázis gáz halmazállapotú, és típusa (N2; H2; He) csak az elválasztási folyamatok kinetikájára, vagyis az elválasztó oszlop hatékonyságára van hatással. A szelektivitásra, vagyis az elválasztás termodinamikájára nem. BT: múmiavizsgálatok GAMHUDI TEMETŐ SN: A gamhudi temetőt a sivatag félköríves sávján alakították ki a Ptolemaiosz korban egy 480 m hosszú, 120 m széles délkelet ÉNy-i fekvésű területen. Két szélén duplaaknás sírok helyezkedtek el A sík területen a pillanatnyi igényeknek megfelelően aknákat vagy föld alatti kamrákat vágtak és azok oldalaiba vájták az újabb és újabb sírokat. Ezek a gazdagabb, koporsóval

ellátott sírok övezték a középső területet, ahol pusztán földbe temetett, szemmel láthatatlan szegényebb emberek múmiáit tárták fel Éppen ezért ennek a résznek a feltárását az ásatók abbahagyták. A sírokat az ókorban és a modern korban is sírrablók fosztogatták. BT: nekropoliszok RT: gamhudi ásatás GÁZKROMATOGRÁFIÁS GRÁFIA VIZSGÁLAT GÁZKROMATO- GC  GÁZKROMATOGRÁFIA GEB UF: Keb (ang.) Seb (ang.) Szib SN: A Föld megszemélyesítője és Nut férje. Emberalakban ábrázolták állva, vagy féloldalt fekve fején lúddal esetleg teljesen libaként, mivel a liba volt a szent állata. A Túlvilágon ő vezeti a holtak első lépteit Nevetése földrengést okozott. Ábrázolásokon Nutot támasztja alulról, felé meredő pénisszel Felmerült az is, hogy a teremtésmítoszokban felbukkanó Nagy Gágogó azonos lehet Geb ősi, lúd alakban elképzelt formájával. Su királyságát Geb váltotta a trónon Kettejük uralma között azonban

nagy zűrzavar támadt a fővárosban, amit csak tetézett Geb hirtelen támadt szerelme anyja, Tefnut iránt Kilenc napon át tomboltak a viharok az országban, míg végül Geb elfoglalta helyét a trónon és meghódoltatta a fellázadt embereket is. A föld kiemelkedő pontjának vélték Geb térdét, ezért hívták az egyiptomiak a hegyeket és a dombokat „Geb felkelésének”. BT: elemek istenei NT: Geb hozzátartozói RT: Geb-szentély GAMLA RIKET (své.)  ÓBIRODALOM (ie 2780–ie 2260) (i.e 2686–ie 2181) (ie 2685–ie 2180) (ie 2635– i.e2155) (ie 2620–ie 2200) GANAJTÚRÓK  SZKARABEUSZOK GANÉJTÚRÓK  SZKARABEUSZOK GARDINER, ALAN HENDERSON (1879.márc29– 1963.dec19) SN: Professzor írásszakértő. Neki köszönhető az „Egyptian Grammar” című könyv, amely máig a leghasználhatóbb hieroglif tankönyv. BT: egyiptológusok NT: Gardiner, Alan Henderson művei RT: Ipuwer papirusz (l. 344) GARDINER, ALAN HENDERSON MŰVEI BT: Gardiner, Alan Henderson

(1879–1963) NT: Egyptian Grammar (1927, 1957, 1964, 1979, 1994) Egypt of the Pharaos (1961, 1966) Hymns to Amon from a Leiden Papyrus (1905) Kadesh inscriptions of Ramesses II (1960) Late-Egyptian Miscellanies (1937) Late-Egyptian Stories (1932) Ramesside Administrative Documents (1968) Royal Canon of Turin, The (1959) Tomb of Amenemhet, The (1973) GEBAT (óei, ol.) FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 2 GEB FELKELÉSE  HEGYSÉGEK GEB HOZZÁTARTOZÓI SN: Szülei Su és Tefnut. Felesége Nut Gyermekeik: Ízisz1, Ozirisz, Nephtüsz és Széth. BT: Geb 127 Megjegyzés [TM41]: n. b GERMAN ARCHEOLOGICAL INSTITUTE (No.) (ném) BT: egyiptológiai szervezetek RT: Artnold, Dieter NT: Ízisz Nephtüsz Nut Ozirisz (gör.) Su Széth Tefnut GERZEAN (ang.)  NAGADA II (ie 3650–3300) GERZÉEN A (cse.)  NAGADA II (ie 3650–3300) GERZÉEN B (cse.)  NAGADA III (ie 3300–3100) GEBEL ABU DIYEIBA SN: A Vörös-tenger mellett fekszik, az ametiszt lelőhelye volt a római korban. BT:

települések GERZEH SN: Meidum közelében van. BT: lelőhelyek GERZEHI KULTÚRA  NAGADA II. (ie 3650–3300) GEBELEIN (ar.)  APHRODITOPOLIS (gör) GERZEHI SÍROK BT: sírok NT: GT20 GT67 GT80 GT105 GT205 GEBEL EL-AHMAR  VÖRÖS HEGY GEBEL EL-AHMAR BÁNYA UF: Dzsu Deser SN: II. Ramszesz fedezte fel ezt a kőbányát a 9 uralkodási évében. Innen vitte a köveket Amenhotep, Hapu fia, a Memnon-kolosszusok megépítéséhez. BT: kőbányák GERZEHI TEMETKEZÉSEK BT: gerzehi temető temetkezések RT: gerzehi kultúra gerzehi sírok GEBEL EL-BERSAI NEKROPOLISZ SN: A hegy lábánál nyíló völgyben található Nyúl-tartomány 11–12. dinasztiabeli hercegeinek temetkezőhelye Összesen 10 feltárt sír van, amelyből csak Thothotepé, a tartomány kormányzójáé tekinthető meg, a többit a szomszédos kőbányákban folytatott kitermelés romba döntötte BT: nekropoliszok GERZEHI TEMETŐ SN: A holttestek szándékos szétdarabolása volt jellemző a sírok kb.

¼-énél Ez a fejre, lábra, combra, bokára, csuklóra terjedt ki A koponyákat homokkal töltötték ki BT: nekropoliszok NT: gerzehi temetkezések RT: gerzehi sírok holttest feldarabolása GEBEL EL-ZEIT UF: olajhegy BT: hegységek RT: Gebel el-Zeit bánya GEBEL EL-ZEIT BÁNYA SN: A Szuezi öbölben fekszik. Kőolaj lelőhely volt BT: galenitbányák GERZIAI KULTÚRA  NAGADA II. (ie 3650–3300) GERZIAN (ang.)  NAGADA II (ie 3650–3300) GEBEL ESZ-SZILSZILE UF: Gebel Silsila (ang.) SN: Kom Ombo és Edfu között helyezkedik el. A fő lelőhelyek a keleti parton vannak, itt homokkövet bányásztak, míg a nyugati parton számos magánszemély és király létesített szent helyet, amelyek a területhez kapcsolódtak. BT: települések GESY (óei.)  APOLLINOPOLIS-PARVA (gör) 2 GEWITTERDRACHE (ném.)  APÓPHISZ GEZIRA FARAÚN (ar.)  FÁRAÓ-SZIGET GFT MAJMOK  MAFDET MAJ MOK GEBEL-SILSILA (ang.)  GEBEL ESZ-SZILSZILE GHONEIM, M. ZAKARIJA  GONEIM,

MOHAMMED ZAKARIA (1905–1959) GEB-SZENTÉLY SN: Batában található. BT: szentélyek GIACUMAKIS, GEORGE BT: egyiptológusok AD: ggiacumakis@fullerton.edu GEBTIU (óei., ol)  FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 5 GIBSON, GAYLE BT: egyiptológusok AD: gayleg@rom.onca GEBTU (óei.)  KOPTOSZ (gör) GIBT (ar.)  KOPT GEE, JOHN BT: egyiptológusok AD: john gee@byu.edu GIFT (své.)  MÉRGEK 1 GEBTIU (óei.)  KOPTOSZ (gör) 2 GILLAM, ROBIN BT: egyiptológusok AD: gillam@yorku.ca GEMACSONT SN: A szemzug, a fülcimpa és az állkapocs között lévő csont. Az Edwin-Smith papirusz vizsgálati útmutatóval szolgál ennek sérülése esetén. BT: anatómia GILUHEPA UF: Gilukhipa (ang.) SN: III. Amenhotep egyik felsége, akit eljegyzési ajándékul kapott Mitannitól, Naharina herceg leányától, akinek III. Amenhotep a királyi feleség címet adományozta. Apja II Sutarna király volt. BT: Amenhotep, III. háremhölgyei királyi feleségek GÉMEK BT: madarak NT: szürke

gémek GEM-PA-ITEN  EKHNATON NAPTEMPLOMA GILUKHIPA (ang.)  GILUHEPA GENGENET SN: Krétai babhoz hasonló növény. BT: növények GIPSZ UF: Gyps (ném.) gypsum (ang., lat) SN: Háttérként is használták fehér színként, amely egyébként az ezüstöt képviselte. Szerkezete: táblás, prizmás megjelenésű színtelen, átlátszó ásvány Anyaga: kalciumszulfát (CaSO4, 2H2O) Tömegesen tengervízből válik ki Másodlagosan agyag mállásakor keletkezhet. GEOGRÁFUSOK BT: tudósok NT: Eratoszthenész (i.e 276–195) Sztrabón GERÄT (ném.)  ESZKÖZÖK 128 BT: ásványok festékanyagok RT: Gizeh gizehi piramisváros Pyramids and temples of Gizeh (1883) 1 GIPT (tör.)  ÓKORI EGYIPTOM GIZEHI PIRAMISOK ÉS TEMPLOMOK, A  PYRAMIDS AND TEMPLES OF GIZEH (1883) GIZA, EL- (ar.)  GIZEH GIZAI PIRAMISOK GIZEHI PIRAMISOK GIZEHI PIRAMISVÁROS SN: Ebben a piramisvárosban a gizehi piramisokon dolgozó munkások teljes ellátásra rendezkedtek be. Az

élelmiszertermelő üzemben marhahúst, halat és kenyeret sütöttek hatalmas mennyiségekben Étkező helyiségként egy oszlopos csarnok szolgált hosszú padokkal és asztalokkal. Az oszlopok helyeit ma nagy lyukak jelzik A gabonát silókban tárolták, amelyekből ma még csak 8-at találtak, de több tucat is lehetett egymás mellett Hálóhelyül olyan hosszú és keskeny házakat építettek, amelyekben két sorban egymás mellett tudtak aludni az emberek. Akik oda már nem fértek be, sátrakban aludtak. BT: piramisvárosok GIZA NECROPOLIS (ang.)  GIZEHI NEKROPOLISZ GIZEH UF: Giza, el- (ar.) Roszetau (óei.) SN: Óegyiptom uralkodóinak temetkezőhelye volt. Itt épültek a legnagyobb piramisok. Andrew Collins a Gods of Edenben leírja, hogy mészkőfennsík alatt egy predinasztikus föld alatti komplexum, kamrákból, folyosókból és folyókból álló hálózata létezik Giza alatt. A Duatba vezető ösvények és csarnokok leírásai sokkal inkább valósak, mint

szimbolikusak. Ezért nevezték Gizát Roszetaunak. Ezt a föld alatti hálózatot említik az edfui építőszövegek is, mint az alvilági Duatot. Úgy véli az alvilág komplexumának bejárata Nazlet el-Samman falu utcái alatt rejtőzik. BT: városok RT: gizehi templomok gizehi piramisok GIZEHI SZFINX UF: Abu el-Hol (ar.) Hor-em-Ahet (óei.) Neb szfinx SN: A legrégebbi egyiptomi szfinx, i.e 2500 körül épült A négy őselem ura. A vízé, aminek az ember, a levegőé, aminek a sas, a tűzé, aminek az oroszlán és a földé, aminek a bika a jelképe. Egy emberfejű természetes sziklából (márgás mészkőből) faragott oroszlántestű szobor, amely 73m hosszú és 20m magas, több, mint 14m széles. Az oroszlán teste 45 m. hosszú, a lábak 15 m a fej, 10 m. hosszú, és 4 m széles Az orra hiányzik, amely a mamelukok ágyúinak köszönhető. A XIV században egy őrült sejk parancsára hajtották végre a pusztítást, mert a sejk pogánynak találta a mosolyát.

Valószínűleg Kephrén arcát ábrázolja. Eredetileg az arcvonásait élénk színű festékek hangsúlyozták, aminek ma már csak szórványos jeleit fedezhetjük fel Az óegyiptomiak Hor-em-Ahetnek nevezték, amit a görögök Harmakhiszra változtattak. Ie 3733 körül a szobor testét homok takarta. BT: szfinxek RT: Álom-sztélé gizehi szfinx karbantartása Tuthmózisz, IV.(ie 1413–1405) (ie 1401–1390) GIZEHI BÁNYÁK SN: A 4. dinasztia idején nyitottak a gizehi fennsíkon bányákat a piramisépítéshez szükséges kőmennyiség egy részének előteremtésére Kephrén piramisától nyugatra ma is láthatók a kitermelés nyomai. BT: kőbányák GIZEHI KORMÁNYZÓSÁG UF: Governorate of Giza BT: felső-egyiptomi kormányzóságok NT: Abu Ghalib Abu Goráb Abu Szír Aiyat, elAtfih Aziziya, elBeni Magdul Beni Yusef Birquash Dahsúr Ghammaza el-Kubra Girza gizehi nekropolisz Hay Wall Manshi Hisar, elKafr Abu Hadid Kafr’Ammar Kafr el-Gabal Kom Abu Billo (ang.) Osim

GIZEHI SZFINX KARBANTARTÁSA SN: IV. Tuthmózisz tisztíttatta meg ie 15 sz-ban a homoktól és ő vont köré egy téglafalat is A mancsai között található ún „Álom-sztélé” emlékezik meg erről a cselekedetéről Az Újbirodalom idején kicserélték a szobor egyes díszítőelemeit. Az ókorban, a görögök és a rómaiak további beavatkozásokat végeztek a szobron Napóleon expedíciója újra kiemelte a szobrot a homokból, hogy a tudós szakemberek megmérhessék méreteit. 1905-ben ásták ki újra, a sivatagi szél azonban időről időre homokkal borítja be alsó részét és eltakarja a belsejébe vájt római kori sziklatemplomot. 1925-26-ban is megtisztították a szobrot Émile Baraize vezetésével, de a munkálatoknak sajnos a külső védőréteg is áldozatul esett Baraize óta állandó karbantartással gondoskodnak a szfinxről. Mára a felszínhez közeli talajvizek, az erózió, a környezetszennyezés és a szakszerűtlen helyreállítási

kísérletek következményeként igencsak megnőtt a hatalmas szobor összedőlésének kockázata. 1982-ben közönséges cementtel próbálták az elpusztult részeket pótolni, de ez az anyag sokkal keményebb volt a mészkőnél Szétfeszítette a sótartalomtól meggyengült sziklát, így az méginkább felgyorsította a szobor töredezését. Ez a technika okozta az 1988-ban bekövetkezett katasztrófát is, a szfinx vállának egy darabja levált. 1989-től kezdve az UNESCO égisze alatt folytak a felújítási munkálatok. Régészek, művészek, geológusok és mérnökök együtt dolgoztak a felújításon. Először a leginkább megrongálódott külső téglákat távolították el, majd a cement nyomait, amelyek egyes részeken 3 méter mélységig is beszivárogtak A cementet egy vékony habarcsréteggel he- GIZEHI NEKROPOLISZ UF: Giza necropolis (ang.) BT: gizehi kormányzóság nekropoliszok GIZEHI PIRAMISOK UF: gizai piramisok SN: Gizehben lévő piramisok,

amelyeket az Óbirodalom korában építettek. Összesen 10 volt belőlük, de az első három a leghíresebb Csupán ezen három piramisra volt jellemző a gránitborítás A három nagy gizehi piramisnak nincs belső tokja és egymásra épülő héjszerkezete. Hatalmas tömböket gyártottak hozzá, ami nélkülözhetetlen a stabilitáshoz, beleértve egy jóval magasabb technológiai tudást, amit sem előtte sem utána nem használtak. BT: egyenes oldalú piramisok NT: Hotepheresz, I. piramisa Kheopsz piramisa Kephrén piramis Mükerinosz piramis 129 Megjegyzés [TM42]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) 2002 Megjegyzés [TM43]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) 2002 Megjegyzés [TM44]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) 2002 GOLENICHTCHEV, VLADIMIR SEMENOVITCH  GOLENISCHEFF, VLADIMIR SAMIONOVITCH (1856– 1947) lyettesítették. A sérült részek helyét szobrászok töltötték ki polisztirollal,

amelyek a kőfaragók mintadarabjaiul szolgáltak., majd ezek alapján a szobrot eredeti anyagához hasonló mészkőtömbökkel pótolták ki Az 1982 és 1987 között beépített 390 kőtömb helyét 1852 új elem foglalta el. Tökéletesen illeszkedő formájuknak köszönhetően cement nélkül illeszkedtek helyükre Ahol mégis elkerülhetetlen volt a kötőanyag használata, ott egy égi recept szerinti mész és homok alapú habarcsot használtak. RT: Álom-sztélé gizehi szfinx GOLENISCHEFF, VLADIMIR SAMIONOVITCH (1856–1947) UF: Golenichtchev, Vladimir Semenovitch Golenyisev, Valdemar SN: Róla neveztek el egy papiruszt, amely a saját gyűjteményéből való volt. BT: gyűjtők orosz egyiptológusok RT: Golenyisev papirusz GOLENYISEV PAPIRUSZ UF: diadém-papirusz SN: Vladimir Samionovitch Golenischeff orosz gyűjtő tulajdona volt e papirusz. Egy magánszemélytől vásárolta Oroszországban, aki pedig Egyiptomban tett rá szert. Kifogástalan állapotban maradt meg 571

cm hosszú 15 darabból áll A szövegeket valószínűleg Szobek egyik papja írta nagyjából az ie 17 évszázadban RT: Golenischeff, Vladimir Samionovitch (1856–1947) GIZEHI TEMPLOMOK BT: templomok NT: Kephrén halotti temploma Kephrén völgytemploma GNIRS, ANDREA BT: egyiptológusok AD: gnirs@humnet.uclaedu GNOSTIC CODICES (ang.)  GNOSZTIKUS EVANGÉLIUM GOLENYISEV, VALDEMAR  GOLENISCHEFF, VLADIMIR SAMIONOVITCH (1856–1947) GNOSZTIKUS EVANGÉLIUM UF: Gnostic Codices (ang.) SN: 13 papirusztekercsből álló, kopt nyelvű kézirat, amelyet 1947 decemberében találtak meg a felső-egyiptomi Nag Hammadi közelében. Laikus körökben csak lefordítása után válhattak ismertté. Ez az írásos emlék kb iu 350– 400 körül keletkezhetett, de van benne olyan kézirat is, amely 300 évvel korábbi munkák másolata. Egy Muhammad Ali al-Samman nevű arab fiú és fivérei találták meg a tekercseket egy kb. 1 m magas, lezárt vörös agyagkorsóban, amely laza talajba

temetve, egy nagy sziklatömb közelében rejtőzött. A fivérek széttörték a korsót, s mivel abban reménykedtek, hogy hogy értékes kincsre akadtak, csalódottan vették tudomásul, hogy tizenhárom bőrbe kötött papiruszt tartalmaz az edény. Ezt eljuttatták al-Qummus Basiliyus Abd al-Masih paphoz, aki ezekből néhányat Kairóba küldött felbecslésre. A Tamás evangélium a zürichi Jung Alapítvány egyik munkatársához, Quispel professzorhoz került, aki elképedt a dokumentum láttán és gyorsan kinyomozta hol lehet a többi tekercs, melyek addigra már a Kairói Kopt Múzeumba kerültek. Rájött, hogy olyan addig ismeretlen szövegemlékekkel van dolga, amely sorsdöntő volt a római katolikus egyház kialakulása szempontjából. A most újrafelfedezett munkákat annak idején eretnek írásoknak bélyegezték az eklézsiánus keresztények. Ha erre nem került volna sor, a kereszténység fejlődése egészen más irányt vett volna. BT: vallási szövegek

kopt szövegek NT: Fülöp evangéliuma Igazság evangéliuma Tamás evangéliuma AD: http://lazadas.tarhu/osgondolathtm GÓLYÁK SN: A gólyát főként mint vándormadarat tisztelték, amely bármilyen távolságból is mindig hazatalál. BT: madarak GOMAA, FAROUK SN: A memphiszi Ptah templom előtti két szoborkolosszuson ő fedezte fel Haemuaszet1 alakjait és a Haemuaszetről szóló feliratokat is. BT: egyiptomi egyiptológusok GOMBÁK NT: aranyrozs GOMEIM, MOHAMMED ZACHERIA (ang.)  GONEIM, MOHAMMED ZAKARIA (1905–1959) GONEIM, MOHAMMED ZAKARIA (1905–1959) UF: Ghoneim, Mohammed Zakarija Gomeim, Mohammed Zacheria (ang.) Goneim, Muhammad Zakaria (ang.) SN: Egyiptomi egyiptológus, aki 1950-ben felfedezte az Eltemetett Piramist, amelyet Szehemhet fáraó hagyott befejezetlenül. Hosszú évekig tartó depresszió után 1959 elején végzett önmagával BT: egyiptomi egyiptológusok NT: Goneim szakkarai ásatásai (1951–1955) RT: Szehemhet piramisa GONEIM, MUHAMMAD ZAKARIA

(ang.)  GONEIM, MOHAMMED ZAKARIA (1905–1959) GONEIM SZAKKARAI ÁSATÁSAI (1951–1955) SN: Ekkor találta meg Szakkarában Szehemhet befejezetlen piramisát Goneim. BT: ásatások Goneim, Mohammed Zakaria (1905–1959) GODDESS (ang.)  ISTENNŐK GODS OF CHAOS (ang.)  KÁOSZ-ISTENEK GOSHEN SN: Város a Delta keleti felében. A bibliai hagyomány szerint itt éltek azok a zsidó munkások, akik Pi-Ramszesz építkezésein dolgoztak. BT: városok RT: Pi-Ramszesz (óei.) GODS OF WATER (ang.)  VÍZ-ISTENEK GOD’S WIFES (ang.)  ISTENI FELESÉGEK GOEBS, KATJA BT: egyiptológusok AD: katja.goebs@mertonoxfordacuk GOVERNORATE OF FAIYUM  FAJJÚMI KORMÁNYZÓSÁG GOELET, OGDEN BT: egyiptológusok AD: og1@is3.nyuedu 73007.1651@compuservecom GOYON, GEORGES BT: egyiptológusok RT: piramisépítés Goyon elmélete szerint GÖNCÖLSZEKÉR  NAGY-GÖNCÖL GOLDWASSER, ORLY BT: egyiptológusok AD: msmush@mscc.hujiacil GOODMAN, WILLIAM BT: egyiptológusok AD:

wmgoodman@earthlink.net GORDON, WILLIAM BT: egyiptológusok 130 Megjegyzés [M45]: 1945? GRAFITTO (ang.)  FALFESTMÉNYEK AD: wgordon@ucla.edu GOSLINE, SHELDON LEE BT: egyiptológusok AD: gosline@hotmail.com gosline@263.net GRAHAM, GEOFFREY BT: egyiptológusok AD: geoffrey.graham@yaleedu sokar@minerva.cisyaleedu GOUT, ANNE BT: egyiptológusok AD: agout@ifao.egnetnet GRAINDOR TC. 24 sz TERRAKOTTÁJA BT: terrakották GRAM-NEGATÍV BAKTÉRIUMOK SN: Gram dán orvos által, felfedezett festési eljárás során a színüket elvesztő baktériumok. BT: baktériumok GÖRBE KARDOK UF: hepes (óei.) sarlóalakú kardok BT: kardok GRAM-POZITÍV BAKTÉRIUMOK SN: Azokat a baktériumokat nevezzük így, amelyek színüket megtartják a Gram-festés után. BT: baktériumok NT: staphylococcus streptococcus GÖRÖG FILOZÓFUSOK SN: Olyan filozófusok vannak itt felsorakoztatva, akik rövidebb-hosszabb ideig Egyiptomban tartózkodtak, illetve Egyiptommal is foglalkoztak. BT: filozófusok

NT: Démétriosz Platón (i.e 428-348) Szolón GRANAT  GRÁNÁT GRÁNÁT UF: granat granatus SN: Általánosan ismert drágakő a kovasavas ásványok között. A gránát vérpiros fajtája az almandin BT: ásványok drágakövek NT: almandin GÖRÖG-RÓMAI KOR (i.e 332–iu 395) SN: Nagy Sándor i.e 332-ben felszabadította az országot a perzsa uralom alól. Királlyá koronázták, majd ie 328ban helytartója Ptolemaiosz Szótér vette át a hatalmat, megalapítva a fáraók utolsó dinasztiáját. BT: korszakok NT: Ptolemaida dinasztia (i.e 305–30) GRÁNÁTALMA UF: pomegranate (ang.) Punicum malum (lat.) SN: Ökölnyi 30–40 dkg-os aranysárga gyümölcsei október végén érnek be. Kissé lapított gömbölyű, eleinte lilába játszó, végre piros vagy sárga, 8cm. Vastag tetején megmarad a bőrnemű csésze; kívül kemény, fás héja van, belül vékony falakkal rekeszekre és 2 emeletre osztott, a rekeszekben sok mag van, ezek külső húsos héja adja e

gyümölcs ehető részét. Ez a gyümölcs a belsejében lévő sok piros (ribizliszemre emlékeztető) magja miatt ősidőktől fogva a tisztaság, egészség, termékenység, jólét szimbóluma volt és érdekes módon a halál és a feltámadásé is. Vörös levéhez a vért, fehér magjaihoz a spermát asszociálhatjuk. Az ókor kultúrnépei is pontosan ezt tették, a gránátalma szinte minden misztériumvallásban megjelenik mint az elpusztuló és feltámadó isten attribútuma. BT: almafélék gránátalmafa RT: gránátalmabor GÖRÖG-RÓMAI MÚZEUM (Eg.) UF: Graeco-Roman Museum (ang.) Musée Gréco-Romain, Le (ol.) SN: Alexandriában található BT: múzeumok AD: E. A K Egyiptom, Alexandria, 5 Sharia’ al-Mathaf GÖRÖGSZÉNA UF: Trigonella foenum-graecum (lat.) SN: Szára 45–65 cm hosszú, 3,2–3,8 mm átmérőjű, kör keresztmetszetű, elágazó, antociános színeződésű. Az elágazások lehetnek terpedtek és felállóak A növényt ezüstfehér szőrzet

borítja, a szőrözöttség mértéke gyenge. A primér lomblevél ép, többnyire kerekded (1,5–1,8 cm hosszú, 0,8–1,0 cm széles). A levélzet középzöld színű Levelei hármasan összetettek, szórt állásúak A levélkék lekerekített lándzsa alakúak, enyhén fogazottak, 2–3 cm hosszúak, 1–2 cm szélesek. A pálhalevelek kicsik, háromszög alakúak, épszélűek A virágzatban 1–2 pillangós, fehér - később besárguló virág található. A hüvelyek 12–21 cm hosszúak, keskenyek, hajlottak, éretten sárgásbarna színűek. A hüvely keresztmetszete lapított, a vége csőrben elkeskenyedő. A hüvelyenkénti magszám változó, átlagosan 12–17 db. Magja kicsi, 17,0–23,3 g ezermagtömegű, (hektolitertömeg átlagosan 81,8 kg). sárgásbarna színű, hosszúkás, lapított alakú (átlagos magméretek: hosszúság 5,2 mm, szélesség 1,9 mm, vastagság 3,2 mm). A mag köldöke kerek, nagysága 0,5-0,6 mm, barna színű. Az egész növény intenzív,

aromás Az Ebers-papiruszok i.e 2000-ben égés elleni gyógyszerként említik Az egyiptomiak krémeket készítettek a magvakból, amellyel lázcsillapítás céljából kenték be a beteg testét. BT: fűszernövények RT: Ebers-papirusz GRÁNÁTALMABOR SN: A középosztály számára a valódi szőlőből készült bort helyettesítette. Még az Újbirodalom szerelmi költészetében is hagyott nyomokat BT: bor RT: gránátalma gránátalmafa GRÁNÁTALMAFA SN: A gránátalmafa 5-8m magas fa, némelykor eltövisesedő cserje. Levele átellenes, a rövid hajtáson csoportos, lándzsás, kopasz, épszélű Szimpla, tűzpiros virága és különös formájú gyümölcse népszerű elemmé vált az ékszerkészítésben, fali frízek faragásában, valamint a templomok és a paloták berakásos díszítésében BT: fák NT: gránátalma gránátalmabor gránátalmafa gyökere GŐZGÉP SN: Alexandriai Héron híres készüléke az első gőzgép. A hajtóerőt a nagy sebességgel

kiáramló gőz reakcióereje szolgáltatta. Vagyis működési elve a mai rakétákhoz hasonló BT: Alexandriai Héron találmányai GRANATUS  GRÁNÁT GRAB DES MUTIRDIS (ném.)  MUTIRDISZ SÍRJA GRANDET, PIERRE BT: egyiptológusok AD: pierre.grandet@wanadoofr GRAEFE, ERHART BT: egyiptológusok AD: grafe@uni-muenster.de 131 GRÁNIT UF: granito (ol.) SN: A magma kristályosodásával keletkezik a Föld mélyében, de a hegyvidékeken gyakran felszínre bukkan, mert fölötte lekopnak a lágyabb kőzetek. Durvaszemcsés ásványkristályokból áll Kőzetalkotója 40–60%-ban a földpát, ettől függ, hogy a színe szürke, fehér vagy vöröses (a sötétvöröstől a vörösesbarnáig). Lelőhelye Asszuán és a Sínai-félsziget. BT: magmás kőzetek nyersanyagok NT: asszuáni gránit fekete gránit rózsaszín gránit vörösgránit RT: gránitbányák gránitbányászat gránitobeliszkek gránitszarkofágok gránitszerszámok gránitszobrok gránitsztélék

GRANVILLE, AUGUSTUS BOZZI (1783–1872) SN: Angol orvos, aki tudományos boncolást végzett egy Irtierszenu nevű múmián 1825-ben. Megállapította, hogy a múmia rákban (ovarian dropsy) halt meg. BT: múmiavizsgálók RT: Irtierszenu GRÁNITBÁNYÁK BT: bányák NT: asszuáni bányák RT: gránitbányászat GREAVES, JOHN MŰVEI BT: Greaves, John (1602-1652) NT: Pyramidographia (1644) NT: Neheszi írnok szobra Ramszesz, II. ramesszeumi szobra Ramszesz, II. taniszi szobra Riya szobra GRÁNITSZTÉLÉK BT: sztélék NT: Álom-sztélé GRAV (dán)  SÍROK GREAVES, JOHN (1602–1652) SN: Angol csillagász, aki 1638-ban járt Gizehben. Eredményeit „Pyramidographia” (1644) című könyvében tette közzé. Az első pontos számításokat a piramisoknál ő végezte el BT: Egyiptom-utazók NT: Greaves, John művei GRÉCO-EGYIPTOMI TERRAKOTTÁK SN: Elsősorban Alsó-Egyiptomban terjedtek el, de nem voltak ismeretlenek Felső-Egyiptomban sem. BT: terrakották GRÁNITBÁNYÁSZAT

SN: A gránit felületén nagy tüzet raktak és amikor a kőzet átforrósodott, hideg vizet zúdítottak rá. A hirtelen lehűléstől a repedezett felület lehasadt és alatta hozzáférhetővé vált a jobb minőségű gránit. BT: bányászat RT: gránitbányák GREEN, FREDERICK WILLIAM (1869–1949) SN: Angol egyiptológus-régész. 1902-ben járt Bir Minayhban a nagy etbai területeket bejárva mindenütt csak kevés időt töltött. Bir Minayhból 17 feliratot közölt 1909-ben, azaz lerajzolta azokat. BT: angol egyiptológusok régészek RT: Bir Minayh GRANITE ROSE (fr.)  VÖRÖSGRÁNIT GRÁNITKALAPÁCSOK SN: Kétféle alakban léteztek. Az egyik tölcsér alakú volt a fogójánál elkeskenyítve, a másik pedig egyszerű gömb alakú volt. Ilyen gömb alakú gránitkalapácsot talált Waynman Dixon és Dr. Grant a Kheopsz piramisban a királyné kamrájának északi kürtőjében, amely most a British Múzeumban látható. BT: gránitszerszámok kalapácsok RT:

fakalapácsok GREEN, LYN BT: egyiptológusok AD: lyng@rom.onca lyn.green@utorontoca GRIFFIS, KATHERINE BT: egyiptológusok AD: grifcon@mindspring.com GRÁNITKOPORSÓK BT: koporsók NT: Dzsehutimesz1 koporsója Iszet koporsója GRIFFITH, FRANCIS LLEWELLYN (1862–1934) SN: 1879-ben vált egyetemi hallgatóvá, ahol nagy lelkesedéssel vetette bele magát az egyiptológiába. Magától tanult meg óegyiptomi nyelven Önereje és természetadta tehetsége folytán zsenivé vált, s azonnal elismerést szerzett az egyiptológusok között. 1901-től egyetemi docens, majd 1924–1932-ig az egyiptológia professzora. Róla lett elnevezve a Griffith Institute. Karrierjét két fő területen lehet számon tartani. Egyrészt brilliáns filológus volt, másrészt aktív ásató Egyiptomban és Szudánban. BT: angol egyiptológusok NT: Griffith, Francis Llewellyn művei GRANITO (ol.)  GRÁNIT GRÁNITOBELISZKEK BT: obeliszkek NT: befejezetlen obeliszk Concorde obeliszk héliopoliszi

obeliszk GRÁNITOSZLOPOK BT: oszlopok NT: Pompeius oszlopa GRIFFITH, FRANCIS LLEWELLYN MŰVEI BT: Griffith, Francis Llewellyn (1862–1934) NT: Petrie Papyri, The (1898) GRÁNITSZARKOFÁGOK BT: szarkofágok NT: Kephrén gránitszarkofágja Mereszanh, III. feketegránit szarkofágja Ramszesz, VI. gránitszarkofágja GRIFFITH INSTITUTE (An.) SN: A Griffith Institute az Oxford Egyetem része, amely az egyiptológiára és a ókori közel-keleti tanulmányokra specializálódott. BT: Ashmolean múzeum (An.) AD: Oxford OX1 2PH United Kingdom Tel.: +44 (0) 1865-278099 (hivatal) vagy +44 (0) 1865278097 (Archív és Topographical Bibliography) Fax: +44-(0)1865-278100 griffox@ermine.oxacuk http://www.ashmoloxacuk/Griffithhtml GRÁNITSZERSZÁMOK BT: szerszámok NT: gránitkalapácsok RT: gránit GRÁNITSZOBROK BT: szobrok 132 GRIMAL, NICOLAS BT: egyiptológusok AD: ngrimal@ifao.egnetnet GUKSCH, HEIKE BT: egyiptológusok AD: b13@ix.urzuni-heidelbergde guksch@daad.bishkeksu GRUNERT,

STEFAN BT: egyiptológusok AD: grunert@bbaw.de GÚLÁK  PIRAMISOK GUMMI MIRRHAE  MIRHA GRZYMSKI, CHRIS  GRZYMSKI, KRZYSTOF GUMMI RESINA OLIBANUM  TÖMJÉN GRZYMSKI, KRZYSTOF UF: Grzymski, Chris BT: egyiptológusok AD: krzysg@rom.onca GURNET MURAI UF: Gurret Murrai Qurnet Murrai SN: Ez volt az egyetlen emberi település a Nílus nyugati partján. A falu lakosait felsoroló listák épségben megmaradtak BT: falvak NT: Gurnet Murai ókori lakosai gurnet murai nekropolisz GT20 SN: Oldalára fektetett holttest derékszögben felhúzott térdekkel és mellkas előtt könyökben hajlított karokkal található a kis sírgödörben 16 sírmelléklettel. BT: gerzehi sírok GT67 GURNET MURAI NEKROPOLISZ BT: Gurnet Murai nekropoliszok NT: Gurnet Murai sírok SN: Ebben a sírgödörben egy fejétől megcsonkított, oldalára fektetett holttest található derékszögben felhúzott térdekkel. Karjai maga előtt kinyújtva a combjai közé nyúlnak be. 14 sírmelléklet volt

mellette A fej a testtől elválasztva hevert a nyak felett BT: gerzehi sírok GURNET MURAI ÓKORI LAKOSAI SN: A falu lakóit felsoroló fennmaradt listák nemcsak az öszszes személyt és annak foglalkozását sorolják fel, hanem az egyes házak lakóit is. BT: Gurnet Murai GT80 SN: Felhúzott térdekkel és könyökben behajlított karokkal oldalára fektetett halott található benne, mellette 6 sírmelléklettel, amelyek között két lapis lazuliból készült nyaklánc is volt. BT: gerzehi sírok GURNET MURAI SÍROK BT: Gurnet Murai nekropolisz NT: Amenemonet sírja GURRET MURRAI  GURNET MURAI GT105 GYAKORISÁGI SZERIÁCIÓ SN: Azt méri, hogy egy kerámiastílus előfordulásának gyakorisági arányai hogyan változnak. A módszer két alaptételét W S Robinson illetve G W Brained fektették le 1951-ben. BT: szeriáció SN: Oldalára fektetett halott található a sírgödörben 16 sírmelléklettel. A lábak és a karok erősen behajlítva, a térd és a könyök a

test előtt összeér. BT: gerzehi sírok GT205 SN: Egy oldalára fektetett holttest található a kis sírgödörben felhúzott térddel és könyökben behajlított karokkal, mellette 8 sírmelléklettel. BT: gerzehi sírok GYALOGHINTÓK SN: A gyaloghintók általában elegáns, arany pálmalevél formájú oszlopfőkben végződtek, és falaikat aranyfüstlemezzel vonták be, fonott gyékényt imitálva. BT: hintók GUA SN: A 12. dinasztia idején élt főorvos BT: orvosok RT: Gua koporsója Gua sírja GYALOGSÁG BT: katonák GYANTA SN: Az illatos gyantát füstje segítségével a halottak legyőzhették a nehézségi erőt és így megszabadulhattak a földi világtól. BT: illatszerek GUA KOPORSÓJA SN: Alja a Két Út Könyve néven ismert irattal van díszítve. A Kairói Egyiptomi Múzeumban található. BT: fakoporsók RT: Gua Gua sírja Két Út Könyve GYAPJÚ SN: I.e V században jelent meg a Nílus partján, amely lassan háttérbe szorította a lent GUA SÍRJA SN:

El-Bersában található. Itt találtak egy női szolgaszobrot BT: sírok RT: Gua Gua koporsója női szolgaszobor (EA30716) (BM) GYARMATOK BT: ókori Egyiptom NT: Etiópia GYÁSZ UF: gyászolás SN: Emberek gyászolása esetén megnövesztették a hajukat és a férfiak a szakállukat. A halálozás napján sárral kente be a ház minden asszonya saját fejét, néha az arcát is, majd a halottat hátrahagyva körbefutották a várost és mellkasukat, fedetlen mellüket csapkodták, ruhájukat felhúzták, és egy övvel rögzítették. A rokonok útközben csatlakoztak az asszonyokhoz A férfiak hasonló ruhában voltak és ők is ütögették a testüket, valamint siratták a halottat. Ezek után a holttestet elszállították és bebalzsamozták (ha tehetősebb volt életében). Két nappal a haláleset után vette kezdetét a balzsamozás hosszú művelete a balzsamozó pap vallási szertartásával. Ha az uralkodó halt meg, 70 napig gyászolták az egész országban. A gyász

ideje alatt zárva maradtak a templomok, nem mutattak be GUARDIAN’S EGYPT BT: Bayuk, Andrew művei AD: http://guardians.net/egypt/ GUELDEN, SVENJA BT: egyiptológusok AD: Svenja.Guelden@uni-koelnde GUICHARD, SYLVIE BT: egyiptológusok AD: guichard@louvre.fr 133 GYÓGYÍTÓ SZOBROK SN: A gyógyító szobrok mindig az istenné vált állíttatót ábrázolják és segítséget nyújtanak a hozzájuk fordulóknak. A szobrokat „megmentő”-nek nevezték és nyilvános helyen állították fel őket, valószínűleg főként azért, hogy az ábrázolt személy nevét minél többen kimondják. Ennek döntő fontossága volt a halhatatlanság szempontjából. BT: szobrok NT: Dzsedher gyógyító szobra áldozatokat, és nem rendeztek ünnepeket. A hetven nap alatt előkészítették a temetést, és az utolsó napon a sír bejáratánál felravatalozták a halottat. A gyászszertartás során a főpap méltatta az elhunyt uralkodó jellemét, egyéniségét, majd előszámlálta

érdemeit, nemes cselekedeteit és annak gyümölcsét. Ha macskájukat gyászolták az emberek, a fejüket kopaszra nyíratták és leborotválták szemöldöküket. BT: szokások GYÁSZDALOK  GYÁSZÉNEKEK GYÓGYMÓDOK BT: orvostudomány NT: beöntések inhalálás RT: antibiotikumok GYÁSZÉNEKEK UF: gyászdalok BT: énekek NT: gyászének Oziriszért Maneros RT: gyász GYÓGYSZEREK  ANTIBIOTIKUMOK GYÓGYSZERES KEZELÉSEK  ANTIBIOTIKUMOK GYÁSZÉNEK OZIRISZÉRT SN: Ebben a költeményben Ízisz és Nephtüsz siratják bátyjukat és könyörögnek neki, hogy térjen vissza hozzájuk, az élők világába. A duett formában írt dal szövege valószínűleg egy sokkal korábbi gyászéneken alapul BT: gyászénekek GYOMOR UF: Cardia (lat) khet (óei.) BT: anatómia GYOMORFEKÉLY ELLENI GYÓGYSZER SN: Összezúzott datolyamagot le kell forrázni, majd ezt 4 napig kell inni. BT: antibiotikumok GYÁSZOLÁS  GYÁSZ GYERMEKBÉNULÁS UF: Heine-Medin-féle betegség

Poliomelytis (lat.) poliomelytis epidemica (lat.) SN: 2-5 éves korban a legkönnyebb elkapni ezt a betegséget, melynek lényege a gerincvelő elváltozása, mégpedig a gerincvelő első szürkeoszlopainak gyulladása. BT: vírusos betegségek RT: Deshasheh múmiája Khnumu-Nekht múmiája Sziptah lába GYÖMBÉR SN: Zsugorított helyzetben fekvő ötezer éves múmia, amelynek bőre és hajszálai is viszonylag épségben megmaradtak. Vöröses hajszíne miatt nevezték el Gyömbérnek BT: ember-múmiák GYÖNYÖRŰSÉG DALAINAK KEZDETE, A (1973) SN: Szerelmi költeményeket tartalmazó mű. Fordította Molnár Imre, a nyersfordításokat az óegyiptomi eredeti szövegekből Kákosy László készítette Kiadta a Magyar Helikon Címét az egyik benne szereplő versről kapta BT: szerelmi költemények NT: Elmennél tőlem? Én istenem, én drága fivérem E szavakkal szól a falomb gyönyörűség dalainak kezdete, A Himnusz Aton napisten tiszteletére Kezdete a szépszavú

beszédnek Kis pecsétgyűrűje csillan az ujján nagy gyönyörűség mondásainak kezdete, A Ó, jönnél bárcsak a nővérhez Ré dicsérete Szívből szeretett nővéred GYERMEKEK HAJVISELETE SN: A gyermekek fejét leborotválták, egyetlen oldalra lógó hajtincset meghagyva. BT: hajviseletek GYERMEKNEVELÉS SN: Az anyák gyermekeiket az oldalukhoz kötözték vagy a hátukra. GYERTYÁNFFY LUKÁCS SN: 1840-ben járta be Egyiptomot. Nevét megtalálhatjuk az egyik szobron az abu-szimbeli . templomban, Thébában a Ramesszeum egyik oszlopán és a Deir es-Selwít templomban. BT: Egyiptom-utazók GYŐRY HEDVIG (1959. máj 23–) UF: Győry-Király Hedvig BT: magyar egyiptológusok AD: Szépművészeti Múzeum, Budapest, Dózsa György u. 41 Tel.: mh (1) 343-9759, otth (1) 397-5228 GYÓGYÍTÁS SN: Az ókori Egyiptom gyógyítási és varázslási szokásairól kilenc orvosi papirusz ad felvilágosítást. BT: orvostudomány NT: antibiotikumok receptek RT: orvosi papiruszok

GYŐRY-KIRÁLY HEDVIG  GYŐRY HEDVIG (1959. máj 23 - ) GYŐZELMI FELIRATOK SN: Ha a fáraók meg akarták örökíttetni a győzelmeiket, a hieroglif írásban azokat mindig egy sólyom és alatta az arany szimbóluma jelentette. BT: feliratok NT: Kheopsz győzelmi felirata GYÓGYÍTÓ ELJÁRÁSOK  GYÓGYMÓDOK GYÓGYÍTÓ ISTENEK SN: A gyógyító istenek segítségül hívása lényeges része az egyiptomi orvosok működésének a betegségek kezelésében és megelőzésében. BT: istenek NT: Amon Honszu1 Hórusz Imhotep1 Ízisz 1 Min Szahmet Thot RT: orvostudomány 2 GYŐZELMI SZTÉLÉ  PIANHI SZTÉLÉ GYPS (ném.)  GIPSZ GYPSUM (ang., lat)  GIPSZ GYŰJTŐK NT: Clot-Bey, Antoine-Barthelemy (1793. nov 7–1868 aug 28.) Déri Frigyes Drovetti, Bernardino Michele Maria (1776–1852) Feuardent Golenischeff, Vladimir Samionovitch (1856–1947) Rollin, camille Salt, Henry (1780–1827) 134 GYÜMÖLCSÖK BT: élelem növények NT: almafélék birsalmák datolyák

dinnyék dumpálma diója fügék gránátalmák őszibarackok sárgabarackok szőlők GYŰRŰK BT: ékszerek NT: arany gyűrűk atlantiszi gyűrű pecsétgyűrűk 135 Lamia eltávolította a falakon lévő só nagy részét, és viszszaillesztette a megtisztított festett dekorációt. Miután ezzel elkészült rögtön kezelte és ezáltal megóvta azokat a falrészeket is, amelyeket frissen szabadítottak meg a rárakódott rétegektől. BT: restaurátorok H HA SN: A Nyugati-sivatag istene. BT: istenek HADISZEKEREK  HARCI SZEKEREK HADITECHNIKA SN: Az i.e 18 században a hükszoszok hadjáratának köszönhetően új haditechnika honosodott meg Egyiptomban Ők hozták ugyanis az országba az első lovakat és harci szekereket is. Később, az Újbirodalom idején a fáraó katonái rengeteg olyan fegyvert használtak (háromszögű íj, sisak, páncéling, görbe kard) melyek más ősi ellenségeiktől, a szírektől és a hettitáktól származtak BT: hadászat 1 HÁ

 FEJEDELMEK HÁ 2 SN: 19. dinasztiabeli írnok BT: írnokok HAANKHEF (ang.) SN: Abüdoszi pap, akinek fiából fáraó vált a 13. dinasztia idején. BT: főpapok NT: Haankhef hozzátartozói HADIUTAK BT: utak NT: Hórusz útja HAANKHEF HOZZÁTARTOZÓI SN: Fia: I. Noferhotep BT: Haankhef (ang.) NT: Noferhotep, I. (ie 1738–1727) (ie 1705–1694) (ie 1696–1686) HADOSZTÁLYOK NT: hadtestek Ramszesz, II. hadseregének hadosztályai HAAR DER BERENIKE, DAS (ném.)  BERENIKÉ FÜRTJEI HADRIANUS SN: Római császár, akit gyengéd szálak fűztek Antionuszhoz, a görög fiatalhoz, akit 50 évesen ismert meg. Iu 130 júliusában szállt partra szeretőjével és kíséretükkel Alexandriában, majd Arszinoénál rejtélyes körülmények között meghalt Antinousz, akinek tetemét a Nílusban találták meg Hadrianus Antinousz emlékére ezév október 30-án megalapította Antinoét, amelyet Bersa alapjaira építtetett. Ezután utazását Thébába folytatta, ahová november

18-án érkezett A Níluson átkelve meglátogatta a Memnon-kolosszusokat. 131 elején hagyta el Egyiptomot BT: Egyiptom-utazók RT: Antinoé Hadrianus fejszobra Hadrianus palotája HABA (i.e 2603-2599) UF: Khaba (ang.) SN: A 3. dinasztia 4 királya Nevét Hierakónpoliszból és Závijet el-Arjáni sírokból ismerjük. Az egyiptológusok Szahuré sírjában találták bevésve a nevét, valamint Nagadában egy kőedényen. 6 évig uralkodott BT: fáraók RT: Haba piramisa HABADJILAT (ang.) SN: Ízisz3 anyja. BT: Ízisz3 hozzátartozói HABA PIRAMISA UF: Layer Pyramid (ang.) SN: Befejezetlen lépcsős piramis Závijet el-Arjánban, melynek alapja kb. 83×83 m BT: befejezetlen piramisok dinasztia, 3. piramisai lépcsős piramisok závijet el-arjáni piramisok HADRIANUS FEJSZOBRA SN: Denderahban találták meg Hadrianus hatalmas bronz fejszobrát. BT: bronzszobrok fejszobrok RT: Hadrianus HABARCS SN: Imhotep1 Szakkarában agyag alapú habarcsot, míg a 4. dinasztiában Gizehben már

a gipsz alapút választották. BT: építőanyagok HADRIANUS PALOTÁJA BT: paloták HADSEREGEK SN: Az Újbirodalom kezdetéig nem volt nagy állandó hadsereg. Egyiptom állandó hadserege legalább 40 ezer főből állt, négy egyenként 10 ezer főnyi hadtestről szólnak a krónikák. A királynak csak testőrcsapat állt a rendelkezésére, kisebb hadivállalatokra is ezt küldte ki Az egyes kerületi fejedelmeknek is megvolt a maguk kisebb csapatuk és a pénzügyi hivatalnokoknak is szükségük volt a katonákra, kiket a bányákba vagy kőfejtőkbe küldött csapatok fedezetére használtak. Háború kitörésekor az egyes kerületi fejedelmek és templomok csapataikat a király rendelkezésére bocsátották, melyeket ezen hadvezér hatalma alá helyeztek. Fegyverzetükre nézve lándzsások és íjászok voltak. BT: államszervezet hadászat NT: gyalogság hadsereg parancsnokok hadtestek hadosztályok íjászok Kambüszész, II. hadserege katonaság katonatisztek királyi

hadsereg középbirodalmi hadsereg HABEHENT USÉBTIJE SN: Az Újbirodalomból származik, a Louvre-ban található. BT: usébtik HÁBORÚK SN: A háborúknak több istene is volt: Montu, Mut, Neith1, Onurisz, Szahmet NT: actiumi csata (i.e 31) hükszósz háborúk líbiai háborúk Mentuhotep, I. büntető expedíciója polgárháborúk Szeszósztrisz, III. büntető expedíciója szíriai háborúk RT: Montu HADÁSZAT UF: hadviselés NT: haditechnika hadseregek harci eszközök tengeri hadászat HADIDI, LAMIA ELSN: 1993 nyarára szerződtették II. Ramszesz fiainak sírjához, hogy az első kamra falait és dekorációit megtisztítsa és megvédje. Finom kezeléssel és egy sor kémiai anyaggal 136 Megjegyzés [TM46]: Malek szerint. Megjegyzés [TM47]: Krauss szerint. lándzsások Ramszesz, II. hadserege újbirodalmi hadseregek szobor restaurációjára került sor. Minden esetben feliratot készíttetett az objektum falára, hogy felhívja az utókor figyelmét a jó

munkájára: „Őfelsége úgy határozott, hogy a kézművesek legfőbb vezetője, a Közép-pap és Király fia, Khaemwese, helyreállítsa . épületét Khaemwese, Közép-pap, a Király fia, nagymértékben helyrehozta Észak- és Dél-Egyiptom királyainak épületeit, az anyag állapota, amelyből készültek, és a szilárdságuk, erős hanyatlásnak indult. Szent áldozatokat hozott értük vizével együtt . ellátta földadománnyal és személyzettel”. Unisz, Szahuré, Dzsószer, Uszerkaf és talán Kheopsz piramisát is ő újíttatta fel, valamint a Fáraók masztabáját. Gízában is építtetett magának sírt, de végül nem oda temetkezett. Két lehetséges változat van eddig temetkezési helyére: a Szerapeum avagy a QV44es sír. BT: elöljárók főpapok hercegek Ptah főpapjai Ramszesz, II. hozzátartozói vezírek NT: Haemuaszet1 múmiája HADSEREG PARANCSNOKOK BT: hadsereg parancsnokok NT: Meru Uni HADTESTEK SN: Egy 10 ezer főnyi hadtestből állt

Egyiptom állandó hadserege, amelyeknek állomáshelyei: Théba fölött az első katarakta környékén, a líbiai határ körzetében, Palesztinában és a Nílus-delta térségében voltak. BT: hadosztályok HADVISELÉS  HADÁSZAT HAEMANH MASZTABÁJA SN: A G2000 jelű masztabától keletre helyezkedik el. Az osztrák-német kutatócsoport fedezte fel Junker vezetésével. Az L alakú sírszerkezet központi kamrája négyszögletes és az észak-déli tengelyen fekszik BT: masztabák HAEMHET UF: Jaemjet (spa.) SN: III. Amenhotep jószágigazgatója BT: jószágigazgatók RT: Haemhet sírja 1 HAEMUASZET MÚMIÁJA SN: 1852. március 15-én szó robbantotta ki a földből Auguste Mariette. Arcát aranymaszk fedte Mellkasán aranyból és zománcból készült, kiterjesztett szárnyú sólyom feküdt. Nyakában aranylánc lógott amulettekkel, rajtuk Haemuaszet1 neve. BT: Haemuaszet1 múmiák HAEMHET SÍRJA UF: TT57 BT: seikh abd el-gurnai sírok sziklasírok NT: Haemhet

sírjának feliratai RT: Haemhet 2 HAEMUASZET UF: Khaemwaset (ang.) Khemwaset (ang.) SN: III. Ramszesz fia (20 din) BT: Ramszesz, III hozzátartozói. RT: Haemuaszet3 sírja HAEMHET SÍRJÁNAK FELIRATAI SN: Haemhetnek még életében elkészült a sziklasírja, de mivel háreméből még egyetlen asszony mellett sem kötelezte el magát, a sírfeliratokon a „kedves hitvesem” vagy a „ház úrnője” kifejezések után üres helyet hagyott. Ezek a lyukak ott is maradtak a szövegben, mivel meghalt, mielőtt elszánta volna magát a házasságra. BT: feliratok Haemhet sírja 2 HAEMUASZET SÍRJA UF: QV44 SN: 1903 februárjában fedezte fel Schiaparelli. Ez a sír tele volt múmiákkal és szarkofágokkal. BT: magánsírok 3 HAEMUASZET SN: A 18. dinasztiabeli Hormesz kincstárnok unokája BT: Hormesz hozzátartozói RT: Hormesz 1 HAEMUASZET UF: Jaemuaset (spa.) Khaemuaszet Kha-em-waset (ang.) Khaemwaset (ang.) Khaemwese (ang.) SN: Vezír és városi elöljáró, memphiszi

főpap. Második gyermekként született II. Ramszesz második feleségétől, Ízisznofrettől. II Ramszesz kedvenc fia volt Még halála után ezer évvel is úgy emlegették, hogy az egyik legnagyobb tudós és varázsló, aki valaha is Egyiptomban született. Számos történet született róla A „Stories of Setne Khaemwese” című könyv egyik elbeszélésében pl. leírják, hogyan próbálta meg megszerezni azt a Thot isten által írt könyvet, melyben mágikus varázslatok olvashatóak. Még alig múlt el 10 éves, amikor féltestvérével, Amon-her-khepseffel együtt elkísérték II. Ramszeszt egy katonai hadjáratra Núbiába. Ennek a fegyveres akciónak a jeleneteit Beit-el-Váli templomának falára vésték. Az egyik képen a két fiú egy harci szekérben áll s éppen követik apjukat egy ütközetbe. Egy másikon pedig a nyugat-ázsiai Tunipnál folytatott katonai hadjáratban vett részt. Apja 16 uralkodási évében szerezte meg a középpapi címet, majd a 25

uralkodási évben szerezte meg a Ptah főpapjának előkelő címét. Tehetséggel megáldott építész lévén nagy figyelmet fordított a korábbi fáraók által készíttetett építményekre. Az ő korában már igencsak romos állapotban voltak Miután tanácskozott II Ramszesszel a kérdést illetően, beindított egy tisztítási és állagmegóvási programot, melynek eredményeképpen több, mint egy tucat piramis, templom, sírkápolna és HAFEMAN, INGELORE BT: egyiptológusok AD: hafemann@bbaw.de HAFRÉ  KEPHRÉN (I.E 2558–2532) (IE 2520–2494) HAGYMA UF: Allium cepa Onion (ang.) vöröshagyma SN: A liliomfélék családjába tartozik. A fáraók földjén szent növény volt. Már ie 3000-ben is hagymát áldoztak az isteneknek, sőt, a bebalzsamozott múmiák mellé is hagymát helyeztek és úgy temették el őket. Hérodotosz szerint a Kheopsz piramis falára gondos kezek felírták, hogy 1600 ezüsttalentumnak megfelelő hagymát, retket és fokhagymát

fogyasztottak az építőmunkások munkájuk közben erősítőként és fertőzést megelőző szerként. Számukra a hagyma Ízisz, a Hold és a nők istennőjének szent növénye volt a Hold fázisaival és a női menstruációval. A hagyma a nemi vágy és a gyermeknemzés szimbólumává vált Az óegyiptomi nyelvben a herét és a hagymát azonos szóval jelölték. A hagyma leginkább a szegény emberek tápláléka volt, ám nem csak étkezési célokra használták. Az egyiptomi papok ezzel szemben – legalábbis a szertartásokon – távoltartották magukat a hagymától. BT: szent növények élelem 137 RT: fokhagyma póréhagyma Junon kereskedelmi hajók kiránduló hajók Luxor2 nádcsónak papiruszhajók Sphinx teherhajók tengerjáró hajók tutaj utasszállító hajók RT: hajógyárak hajósok kikötők HAH (ang.) SN: Az ég istene. Ő jelképezi az ég korlátlan kiterjedését Karjai segítik az eget tartani. BT: égistenek HAI BT: csoportvezetők HAIKAL,

FAYZA BT: egyiptológusok AD: fhaikal@aucegypt.edu HAJÁPOLÁS SN: A hajukat illatos olajjal kenték be, hogy erősebb és rugalmasabb legyen a tartása. Krémekkel és balzsamokkal adták meg a haj színét és csillogását. Ezután elefántcsont fésűvel fésülték ki, majd vékony tincsekre osztották szét. Az őszülő hajat hennával festették, de volt receptjük a kopaszság késleltetésére is. A hajukat hosszúra megnövesztő nők ismerték a fonás, csavarás művészetét A kisgyermekek haját leborotválták, csak egyetlen fonatot hagytak meg, ami a fej egyik oldalán hullott alá. BT: szépségápolás NT: fodrászok HAJÓKORMÁNYOSOK SN: Hat kormányos volt az első távoli vidékre utazó hajón. BT: tisztségviselők NT: Knemhotep RT: evezősök tengerészek HAJÓTÖRÖTT, A SN: A Középbirodalomból származó elbeszélés. Egy, a fáraó bányáiból visszatérő hajó borzalmas tengeri viharba került és elsüllyedt. Egyedül a mesélő tengerész élte túl

a katasztrófát, aki a puntok földjén ért partot, amelyet itt Ká szigetének neveztek. A szigeten egy jóságos kígyó uralkodott, aki Punt uralkodójának hívatta magát. A kígyókirály megjósolta a hajótöröttnek, hogy négy hónap múlva egy egyiptomi hajó keresi fel Ká szigetét, amivel hazatérhet. A kígyó azt is elmondta, hogy a hajótörött soha nem fogja viszontlátni a Boldogság szigetét, mert az egy nap elsüllyed a tengerben. Minden így is lett, és a mesélő az ajándékba kapott csodálatos kincsekkel megrakva tért vissza hazájába. Az ajándékok azok az anyagok voltak, melyekért az egyiptomiak rendszeresen felkeresték Punt országát A punti herceg ily szavakkal bocsátotta útjára: „Ég veled, ég veled menj haza! Viszontlátod gyermekeidet” Ez a legenda megmutatja, hogy az egyiptomiak mennyire mesebeli helyként tekintettek Puntra, az istenek hazájára. BT: elbeszélések legendák HAJÍTÓBOTOK UF: hajítófák SN: Hajítóbotok

ábrázolásait gyakran láthatjuk madarak és kisvadak elejtésénél. BT: hajítófegyverek HAJÍTÓBUNKÓK SN: Háborús jelenetek ábrázolásain látható. BT: bunkók hajítófegyverek HAJÍTÓDÁRDÁK SN: A fáraó gyalogságának egyik fegyvere. BT: hajítófegyverek HAJÍTÓFÁK  HAJÍTÓBOTOK HAJÍTÓFEGYVEREK UF: dobófegyverek SN: A madarakat fából készített hajítófegyverrel ejtették el. BT: fegyverek NT: hajítóbotok hajítóbunkók hajítódárdák lándzsák HAJVISELETEK SN: Egyes férfiak fejüket teljesen leborotválták, mások vállig érő, félhosszú hajukat egyenesre vágták, hátrasimították fülüket szabadon hagyva és kenőccsel kenték. Megint mások hajukat mindenhol rövidre nyíratták, kerek, sapka alakú frizurát hordtak. Ismerték a parókát Egyiptomban a vörös hajúakat úgy tekintették, mint az istenek által magukra hagyott pestiseseket. A társadalom kivetette ezeket az embereket, sőt, néha meg is gyilkolták őket. BT: divat

NT: gyermekek hajviselete hercegek hajviselete parókák táncosok hajviselete RT: fodrászok HAJÓGYÁRAK BT: építmények NT: alexandriai hajógyár RT: hajók HAJÓK UF: vízi járművek SN: E járművet először egymáshoz kötözött papirusznyalábokból készítették, de még a történelem előtti időkben áttértek a sokevezős fabárkára. Az egyiptomi hajókra az ívelt test, a vízből magasan kiemelkedő meggörbült orr és tat volt jellemző, mindkét oldalon csak egy-egy sor evezős számára volt hely. Faszegeccsel erősítették össze a deszkákat, melyeket belülről porrá zúzott papirusszal vontak be. A hajóácsok szabályos távolságonként fatraverzekkel erősítették meg a hajót, melyekkel mindenféle elmozdulást kiküszöbölhettek. A hajóvázat hidakhoz használt deszkákkal vonták be. Az egyiptomiak sohasem váltak igazi tengeri hajósnéppé. BT: járművek NT: bárkák Cleopatra fahajók felukkák folyami hajók gályák hadihajók

halászhajók HAKOR (ang.)  HAKÓRISZ (ie 393–381) (ie 393–380) HAKORIS (ang.)  HAKÓRISZ (ie 393–381) (ie 393–380) HAKÓRISZ (i.e 393–381) (ie 393–380) UF: Achoris (své.) Ahprisz Hakor (ang.) Hakoris (ang.) SN: A 29. dinasztia 4 uralkodója BT: dinasztia, 29. (ie 399–380) (ie 399–379) fáraók HALAK UF: pez (spa.) SN: A legfőbb fehérjeforrásuk ez volt az ókori egyiptomiaknak. A Nílus gazdag populációjából, a Fajjúmból és a mocsarakból fogták a halakat. Nyersen szolgálták fel, miután sóval tartósították és a napon kiszárították. 138 HALLOF, JOCHEN BT: egyiptológusok AD: aegy020@mail.uni-wuerzburgde BT: élelem NT: angolnák csőrös szájú halak csukák fahakák friss halak keszegek márnák mugilok nílusi sügérek oxyrrinchoszok pérhalak pontyok ráják szárított halak törpeharcsák uadzs halak vargahal HALL OF THE TWO TRUTHS (ang.)  BÍRÁK TERME HALOTTAK FELDARABOLÁSA  HOLTTEST FELDARABOLÁSA HALOTTAK KÖNYVE UF:

Ägyptisches Totenbuch (ném.) Book of the Dead (ang.) Egyiptomi Halottaskönyv Halottaskönyv HK (röv.) Holtak Könyve Kilépés a fénybe Nappali Eljövetel Könyve Napra Kilépés Könyve Nu papirusz Pert em heru (óei.) Pir-m-haru (óei.) Todtenbuch (ném.) SN: 190 fejezetből álló szent szöveggyűjtemény vázlatos illusztrációkkal, melynek az elhunyt túlélését kellett szolgálnia a túlvilágon. A szövegeket a koporsó oldalára, majd a későbbi időkben papiruszokra írták és az elhunyt mellé helyezték. A temetésről, a túlvilági útról szólt, csodákat művelő imákat, varázsmondásokat tartalmazott, melyeket Thot isten a gyenge emberiség iránt táplált szánakozásból maga szerkesztett és a papoknak kinyilvánított. A papok ezen könyvből számos másolatot készítettek, melyekből egy-egy példányt minden halott mellé a sírba tettek. A szövegek szerepe az volt, hogy biztosítsák a halott eljutását az ókori Egyiptom isteneihez, Oziriszhez

és Réhez. A szövegek között himnuszokat és dicsőítéseket is találunk a halottak veszélyes és hatalmas birodalmának urairól Előre kijelölt útiterv, mely segít kiválasztani a jó utat, valamint megvéd azoktól a veszélyektől és csapdáktól, amik mesebeli szörnyek képében leselkednek az elhunytra A Halottak Könyvéhez készített illusztrációkon a Halottak Birodalmának valóságos térképét találjuk tavakkal, folyókkal és ajtókkal, melyek mögött rettenetes szörnyek lapulnak. Karl Richard Lepsius nevezte el ezeket a szövegeket a Halottak Könyve gyűjtőszóval. A Halottak Könyve fejezeteit az i.e 1 évezred első felében tovább bővítették, kiegészítő szövegekkel látták el, melyekből a Szaiszi-kor idejére ismét rendszerezett szöveggyűjtemény lett. Az Újbirodalom és a Szaiszi-kor közötti időben a fejezetek számos, addig nem idézett halotti szöveggel bővültek, és már nem csupán a papiruszokon, hanem a koporsók belső

falain is feltűntek. BT: halotti irodalom varázsszövegek NT: Ani papirusz Halottak Könyve 6. fejezete Halottak Könyve 17. fejezete Halottak Könyve 125. fejezete Halottak Könyve 155. fejezete Halottak Könyve 156. fejezete Halottak Könyve 157. fejezete Halottak Könyve 158. fejezete Halottak Könyve 160. fejezete Halottak Könyve 162. fejezete Kahapa Halottak Könyve Nu papirusz AD:http://web.matavnethu/dob10638/konyvtar rend/hkegyh tm HALÁLBÜNTETÉS  KIVÉGZÉS HALÁL UTÁNI ÍTÉLKEZÉS  TÚLVILÁGI ÍTÉLET HAL-AMULETTEK SN: Általában kisgyermekek hajába tűzték. Az amulett védte őket, nehogy a Nílusba fulladjanak. BT: amulettek HALÁSZAT SN: A kihalászott halakat azonnal fejbeverték egy kalapácscsal, ahogy a vízből kihúzták. NT: halászeszközök horgászat kelepcés halászat kerítőhálós halászat szigonyos halászat HALÁSZESZKÖZÖK BT: eszközök halászat NT: halászhálók horgok szigonyok varsák HALÁSZHAJÓK SN: Papirusszárból készült,

növényi szálakkal erősítették meg. Két végükön felfelé kanyarodott a hajó teste BT: folyami hajók HALÁSZHÁLÓK BT: halászeszközök NT: kerítőhálók merítőhálók HALDANE, CHERYL WARD BT: egyiptológusok AD: wardc@tamug.tamuedu HALFA-VÁDI SN: A világon a legrégebbi házhoz hasonló építményekre a Halfa-vádi közelében bukkantak rá, a mai Egyiptom déli határánál. BT: vádik HALIM, ABD ELSN: Egyiptomi közmunkaügyi miniszter, aki jelen volt 1923. feb. 17-én Tutankhamon sírjának megnyitásánál BT: Tutankhamon sírja megnyitásának vendégei HALISTENEK BT: állatalakú istenek NT: Hatmehit (ang.) HALL HALOTTAK KÖNYVE 6. FEJEZETE SN: Ezt a szöveget leggyakrabban usébtikre vésték: A szobor elvégzi az elhunyt tennivalóit a túlvilágon, ha ezt hallja: „Ó usébti () ha hívnak, menj Te helyettem, műveld meg a földeket, hozz vizet a folyóról ()”. BT: Halottak Könyve SN: Rajzoló, akit Howard Carter vett maga mellé Tutankhamon

sírjának feltárásánál. BT: Carter, Howard munkatársai HALLGATÓK SN: Egész nap csak gazdájuk kérdéseit várták, ennyi volt a feladatuk, valamint a kéréseket végrehajtani. BT: szolgák 139 HALOTTAK KÖNYVE 17. FEJEZETE SN: Újbirodalmi keltezésű és hasonlóan a koporsószövegek 335. fejezetéhez a halott Nappal történő egyesülését beszéli el BT: Halottak Könyve BT: Halottak Könyve HALOTTAK LELKEI  FÉLISTENEK HALOTTAK VÁROSA  NYUGAT-THÉBA HALOTTAK VÁROSAI  NEKROPOLISZOK HALOTTAK KÖNYVE 125. FEJEZETE SN: A túlvilági ítéletet írja le a lehető legrészletesebben. A boldogság feltételeit az egyiptomiak gyakorlati erkölcstanban foglalták össze a hívők számára. Ennek pontozatai itt találhatók meg a legrészletesebben. Tartalmilag 4 részre oszlik: 1 a halott beszéde Oziriszhez, amint az igazság csarnokába lép, 2. a halott vallomása az ítélőszék előtt, 3. a halott szívének megmérése, 4 tárgyalások a kapu őreivel,

amint a halott a csarnokot elhagyja BT: Halottak Könyve RT: túlvilági ítélet HALOTTASKÖNYV  HALOTTAK KÖNYVE HALOTTAS TEMPLOMOK  HALOTTI TEMPLOMOK HALOTTFALÓ  AMMUT HALOTTI ÁGYAK BT: ágyak halotti tárgyak NT: Tutankhamon halotti ágyai HALOTTI BÁRKÁK SN: Ezt a különleges bárkát kizárólag a fáraó számára építették, a temetés után pedig a bárkát is eltemették a sír közelében. BT: bárkák halotti tárgyak HALOTTAK KÖNYVE 155. FEJEZETE SN: Halottak Könyvének 155. fejezete szerint a következőeket kell elmondani a dzsed-oszlop fölött: „Emelkedj fel, ó Osiris! Gerinced most a tiéd, Ó mozdulatlan szívű isten! Nyakadba erő és szilárdság költözött, Lépj fel trónusodra, ó Osiris! Íme, öntök az áldott vízből, Hogy megszenteljem lábaidat. Elhoztam néked az arany Dzsedet. Örvendj hát, Osiris, e mágikus jel láttán!” A szöveg szerint az amulettnek szikomorfából készített foglalata van, melyet egy darabig

ankham-virágok vizében tartanak. Az amulettet a temetés napján a halott nyakára teszik, így szentséges szellemmé válik az Alvilágban BT: Halottak Könyve RT: dszed-oszlop HALOTTI FELSZERELÉSEK  HALOTTI TÁRGYAK HALOTTI IRODALOM UF: mortuary literature (ang.) SN: A túlvilággal, a halott túlvilági utazásával foglalkozó, a sírok falára, koporsókra, sztélékre, papiruszra írt mágikus szövegek. BT: halotti kultusz irodalom NT: Amduat Könyve Barlangok Könyve Boldogság Vidéke Duat Könyve Égbolt Könyve Éjszaka Könyve Föld Könyve Halottak Könyve Kapuk Könyve Két Út Könyve koporsószövegek Lélegzések Könyve Nappal Könyve Nut Könyve piramisszövegek szarkofágszövegek HALOTTAK KÖNYVE 156. FEJEZETE SN: A Halottak Könyvének 156. fejezetében a következőeket találhatjuk az Ízisz-csomóról: „Ó, Ízisz! Mutatkozzék meg véred hatalma! Mutatkozzék meg kisugárzásod hatalma! Mutatkozzék meg mágikus erőd hatalma! Oltalmazd, istennő, e

fenséges szellemet! Mentsd meg őt ama lényektől, Kik undort és utálatot keltenek benne!” BT: Halottak Könyve RT: Ízisz-csomó HALOTTAK KÖNYVE 157. FEJEZETE SN: Azt a szöveget tartalmazza, amelyet a halott nyakába akasztott keselyű-amulett felett kell elmondani. BT: Halottak Könyve HALOTTI KAMRÁK BT: kamrák NT: Iufaa halotti kamrája HALOTTAK KÖNYVE 158. FEJEZETE SN: A lélek első benyomásairól beszél, amint átlépi a halál kapuját és felbukkan a Túlvilágon. BT: Halottak Könyve HALOTTI KÁPOLNÁK BT: kápolnák NT: Hatsepszut halotti kápolnája HALOTTI KELLÉKEK  HALOTTI TÁRGYAK HALOTTAK KÖNYVE 160. FEJEZETE SN: A Halottak Könyvének 160. fejezetében a következőket találhatjuk az uadzs-amulettről: „Lásd, egy smaragdba metszett uadzs-amulett, Biztos védelem a rontás ellen. Maga Thot adta ezt azoknak, kik kerülik, Mi nem kedves az isteneknek. Lásd, mikor az uadzs virul, virulok én is! Ha ő romolhatatlan, én is az vagyok! Most Thot

beszél, figyelj szavára! Mágikus igéje megóvja hátgerincemet.” BT: Halottak Könyve RT: uadzs-oszlop HALOTTI KULTUSZ BT: kultuszok NT: halotti irodalom halotti tárgyak halotti szertartások herihebet temetési szertartások temetkezések temetkezési helyek uabet RT: halotti kultusztárgyak halotti templomok HALOTTI KULTUSZTÁRGYAK BT: halotti tárgyak NT: hüpokephalok HALOTTAK KÖNYVE 162. FEJEZETE SN: A 21. dinasztia korából származik a 162 fejezet eddig ismert első, jóllehet még hiányos megfogalmazása, amely egy thébai Amon papnő papiruszának szövegei között maradt fenn. Ehhez köthető a hüpokephálok megjelenése A szöveg részletes utasítása meghatározza az amulett anyagát, az ábrázolandó legfőbb istenséget, az elmondandó imát és megjelöli elhelyezését is. E fejezet megjelenése előtt nem léteztek hüpokephálok. HALOTTI MASZKOK  MÚMIAMASZKOK HALOTTI MENET SN: A halotti menet mindig a Nílus keleti partján kezdődött, ahol a

koporsót egy alacsony építésű hajóra rakták. Ezt virágokkal gazdagon díszítették, a közepén pedig egy 140 Nefer és Ka-hai halotti sztéléje Nefertiabet sztéléje (E15591) (L) Theodosz halotti sztéléje baldachin állt. A halott hitvese és leányai a koporsó két oldalához ülve siratták őt, miközben a pap vállára terített leopárdbőrben tömjénfüstöt bocsátott a vállára. A halottat családtagjainak, barátainak menete kísérte a sírhoz Az előkelő temetéseken hivatásos gyászolók, papok, áldozati állatok, valamint a halott tárgyait vivő teherhordók is részt vettek. BT: temetési szertartások HALOTTI TÁRGYAK UF: burial equipment (ang.) halotti felszerelések halotti kellékek sírmellékletek temetkezési kellékek temetési eszközök temetési felszerelések SN: Az egyiptomiak a hétköznapok tárgyait magukkal vitték a sírba. A korai időkben ételt és italt temettek halottaik mellé, később már ágyat, tükröt, illatszert

is tettek a sírba. Ahogy a szokás továbbfejlődött, a gazdagok és hatalmasok faragott szolgaszobrokat is temettettek maguk mellé, melyekről úgy vélték, hogy majd gondoskodnak róluk a túlvilágon. BT: halotti kultusz tárgyak NT: dahsuri kincsek füles kancsók halotti ágyak halotti bárkák halotti kultusztárgyak halotti szobrok halotti sztélék homlokszalagok hüpokephalok kanópuszládák kanópuszok kartonázsok koporsók korong lahúni kincsek Meketré halotti tárgyai múmiamaszkok múmiatakarók pótfejek sírkúpok szarkofágok tartalékfejek Tutankhamon tárgyai ujjvédők vágáseltakaró viaszlapok HALOTTI PAPOK UF: ah keresője Ka szolgái SN: A halotti papok az elhunyttól valamilyen alapítványt, földdarabot kaptak, melynek jövedelméből fedezték az áldozatok költségeit. Az Óbirodalom idején egy-egy előkelő masztabának sok halotti papja volt, egy 6 dinasztiabeli sír esetében pl 47 BT: papok NT: Hekanahte isten szolgái HALOTTI RUHA SN: Az

istenek országába való belépésnek elengedhetetlen kelléke volt az arannyal, vagy valami hasonló színű anyaggal díszített halotti ruha. BT: öltözet HALOTTI SZERTARTÁSOK SN: Az egyiptomi halottkultusz figyelemre méltó eredményeket produkált, és mintául szolgált a nyugati kultúrkörben használatos számos későbbi, persze más-más cél érdekében végzett eljárásnak. BT: halotti kultusz halottkultusz NT: balzsamozás borjúcsonkolás konzerválás mumifikáció szájmegnyitás szív megmérettetése temetési szertartások RT: halotti kultusz túlvilághit halotti templomok HALOTTI SZOBROK UF: sírszobrok SN: Kultikus sírmelléklet. A halotti szoborra is legalább olyan szigorú előírások vonatkoztak, mint az elhunyt testére. Az élő ember pontos mását kellett megörökítenie, hogy a ká majd felismerje, s megtestesülhessen benne. A szobornak az elhunytat az ideálisnak tartott életkorban, a férfiakat 40–50 év között, a nőket 20–25 évesen

kellett megörökíteniük. A testi fogyatékosságot hűen kellett ábrázolnia a szobrásznak A szobrot a sírépítmény belsejében, befalazott helyiségben állították fel, amely csak egy szűk nyíláson keresztül érintkezett a szentéllyel. Három fő típusuk az önálló, a családi szobrok és az ah szoborcsoportok. Jelentős többségük kőből készült és festették őket. Általában a halotti szobor előtt mutatták be az elhunyt kultuszának szánt áldozatokat BT: szobrok NT: magán halotti szobrok Mereruka halotti szobra Nebdzsefau halotti szobra Ti halotti szobra RT: szerdabok HALOTTI TEMPLOMOK SN: Szinte minden fáraó építtetett magának halotti templomot tényleges sírjától nem messze, később a halotti kultusz helye is. Itt gyakorolták a halott fáraó kultuszát, minden nap áldozatot mutattak be a király lelkének. Legtöbbször nem a sír mellé épült, nehogy elárulja annak a helyét, hanem akár 2,5 km-rel is távolabb, a Nílus-völgy

nyugati szikláinak a tövébe. BT: templomok NT: Amenemhet, III. halotti temploma Denderahi templom Hatsepszut halotti temploma hawarai piramis Kephrén halotti temploma Kheopsz halotti temploma Nebhepetré Mentuhotep templomegyüttese Neuszerré halotti temploma Noferirkaré1 halotti temploma Nofertari halotti temploma Pepi, II. halotti temploma Ramesszeum Ramszesz, III. halotti temploma Szahuré halotti temploma Szeszósztrisz, I. halotti temploma Széthi, I. halotti temploma Sznofru halotti temploma újbirodalmi halotti templomok Unisz halotti temploma RT: sírok halotti szertartások HALOTTI SZÖVEGGYŰJTEMÉNYEK BT: szövegek NT: héliopoliszi recenzió szaiszi recenzió thébai recenzió HALOTTI SZTÉLÉK UF: sírsztélék BT: sztélék NT: Hormesz sztéléje Knemhotep sztéléje 141 HALOTTKULTUSZ  HALOTTI SZERTARTÁSOK lírák szisztrumok tamburák trombiták ütőhangszerek HALOTTVÉDŐ ISTENEK BT: védőistenek NT: Anubisz halottvédő istennők Ízisz1 Nephtüsz

Nut Ozirisz (gör.) Szokarisz HANOFERRÉ  SZOBEKHOTEP, IV. (ie 1685–1678) 1 HAP (ang.)  HAPI (ang) 1 HAPI (ang.) UF: Hap (ang.) Hapy1 (ang.) Hep (ang.) SN: A termékeny Nílus áradásának istene. Templomokat is emeltek neki a folyó fontosabb szakaszain. Alacsony, lógó női mellű férfiként személyesítették meg (ami a termékenységre utal), aki egy hajós széles övre fűzött ágyékkötőjét viselte és vízinövényekből font koszorút. Minden évben az áradás évszakának kezdetén hozzá imádkoztak az egyiptomiak. Képviseli a Két Egyiptomot és a két növényt, a lótuszt és a papiruszt. BT: Nílus-istenek RT: Nílus HALOTTVÉDŐ ISTENNŐK BT: halottvédő istenek védőistenek NT: Ízisz1 Nephtüsz Nut HAMERERNEBTI, I. SN: Kephrén főfelesége BT: főfeleségek RT: Hamerernebti sírja HAMERERNEBTI, II. SN: Mükerinosz felesége. BT: főfeleségek Mükerinosz hozzátartozói RT: Hamerernebti, II. piramisa HAPI 2 UF: Hapy2 (ang.) SN: Hórusz

egyik fia, akit pávián fejjel ábrázolnak és a tüdő védelmezője. BT: Hórusz fiai RT: kanópuszok HAMISÍTOTT BRONZSZOBROK SN: Általában rezet raknak a szobor belsejébe, hogy olyan nehéz legyen, mint az ősi Egyiptomban készített bronzszobor, ezt azonban röntgenfelvételekkel könnyen ki lehet mutatni. BT: hamisítványok 3 HAPI  NÍLUS HÁPI  ÁPISZ-BIKÁK 1 1 2 2 HAPY (ang.)  HAPI HAMISÍTVÁNYOK BT: tárgyak NT: hamisított bronzszobrok múmiahamisítás HAPY (ang.)  HAPI HAMIS PIRAMIS  MEIDUMI PIRAMIS HAR  HÓRUSZ HAMMON (ang.)  AMON HARAHTI  HARMAKHISZ (gör.) HAM ORSZÁGA  ÓKORI EGYIPTOM HARAKHTE (ang.)  HARMAKHISZ (gör) HAMUDI SN: A 15. dinasztia 7 fáraója BT: dinasztia, 15. (ie 1730–1630) (ie 1674–156 7) (ie 1652–1544) fáraók HARAKHTI (ang.)  HARMAKHISZ (gör) HAPYMEN (ang.) SN: Abüdoszban temették el. Kutyáját is mumifikáltatta és lábainál helyezték el a koporsójában. HARÁM EL-MAKHARBIS,

EL- (ar.)  USZERKAF PIRAMISA HARAM EL-MUDARRAG, EL- (ar.)  DZSÓSZER PIRAMIS HARCI ESZKÖZÖK BT: eszközök hadászat NT: tegezek fegyverek harci szekerek pajzsok páncélok sisakok HAMZA, MAHMUD SN: Az 1930-as években Qantir helyén végzett ásatásai során értékes leletekre, II. Ramszesz idejéből származó tárgyakra, cserepekre, mozaikokra, kőlapokra és kerámiákra bukkant Ezt követően egy gránit követ ásott ki, amely egy szentély tartóoszlopa lehetett. és amelyre II Ramszesz tisztviselőinek nevét vésték fel, amely egyértelműen Pi-Ramszesz létezését bizonyította BT: egyiptomi egyiptológusok RT: Pi-Ramszesz (óei.) HARCI SZEKEREK UF: hadiszekerek SN: A hükszószokkal harcolva ismerkedtek meg a kocsival és a lóval. A szekér két kereke tömör fából készült, négy félszamárnak nevezett vadlóféle, onager vontatta. Egy kocsihajtó hajtotta, mellette pedig egy harcos állt. Mindketten lándzsákkal, nyilakkal és hajítódárdákkal

voltak felfegyverkezve. Használták a harci szekeret előkelő, főleg királyi személyek szállítására is BT: harci eszközök szekerek HANGJELEK  FONOGRAMOK HANGSZEREK SN: Fő hangszereik a hárfa és a fuvola voltak. BT: zene NT: cintányérok csontkereplők csörgő hangszerek dobok duda furulyák fuvolák fúvós hangszerek hárfák húros hangszerek kettős sípok krotálok lantok HÁREM UF: Khent SN: A törvényes feleség mellett a királynak és az előkelőknek háremük is volt, melyben néha több száz nő is élt többféle országból összezárva. Asszonyai a királyi párt ünnepségek alkalmával énekkel és tánccal voltak kötelesek mulattatni. A háremet ajtónállók őrizték Ők ügyeltek arra is, hogy a nőknek semmiféle kapcsolata ne legyen a 142 AD: haring@rulet.leidenunivnl külvilággal. A hárem vezetői tisztét főhivatalnokok látták el. A háremtartás leggyakrabban csak az uralkodónak adatott meg, de egyes korokban a gazdag

nagyurak is tartottak saját külön háremet. Néha a fáraó megajándékozta leghűségesebb szolgálóit egy asszonnyal. NT: háremhölgyek háremigazgatók HARKHUF SN: Tőle tudunk a Núbiai Yam helységről, amelyről az aszszuáni sírjában tesz említést. A 6 dinasztiában élt I Merenré és II. Pepi uralkodása alatt 4 expedíciót vezetett Yam földjére, mely expedíciókból mindannyiszor ékes ajándékokkal (300 szamárral áruval megtöltve) tért viszsza, melyeket a yamita király küldött az egyiptomi fáraónak. BT: karaván vezetők HAR-EM-AKHET (óei.)  HARMAKHISZ (gör) HÁREMHÖLGYEK SN: Semmilyen joguk nem volt a férjet illetően. Az ő dolguk csak az volt, hogy szépek legyenek, tudjanak énekelni és táncolni. Az Óbirodalomban egyes magas rangú tisztviselők úgy szereztek maguknak hírnevet, hogy egy királyi háremhölgyet vettek feleségül. BT: hárem NT: Amenhotep, III. háremhölgyei Giluhepa Meni-hemt Werethetesz HARMACHIS  HARMAKHISZ

(gör.) HARMADIK ÁTMENETI KOR (i.e 1070–714) (ie 1075–656) UF: Dritte Zwischenzeit (ném.) Third Intermediate Period (ang.) TIP (röv.) Tredje intermediet (své.) SN: A 21–24. dinasztiáig tartott ez az időszak BT: átmeneti korok HARMADIK GIZAI PIRAMIS  MÜKERINOSZ PIRAMIS HÁREMIGAZGATÓK BT: hárem mesterségek NT: Pay HARMAHISZ  HARMAKHISZ (gör.) HARMAKHIS  HARMAKHISZ (gör.) HARMAKHISZ UF: Harahti Harakhte (ang.) Harakhti (ang.) Har-em-akhet (óei.) Harmachis Harmahisz Harmakhis Harmakhuti Harmakis (ang.) Heraktes (ang.) Heru-em-Akhet (óei.) Hor-m-akhet (óei.) SN: Hórusz egyik megjelenési formája. Jelentése: „A horizonton lévő Hórusz” A felkelő nap istene Napisten, akit a Duat kapuival azonosítottak. Ezzel a névvel illették a gizehi oroszlántestű és emberfejű szfinxet. BT: istenek RT: Hórusz HARENDOTES (ang.)  HARENDOTÉSZ HARENDOTÉSZ UF: Har-End-Yotef Harendotes (ang.) Har-nedj-itef (ang.) SN: Hórusz egy speciális formája.

Jelentése „Hórusz apjának megbosszulója”. BT: Hórusz HAR-END-YOTEF  HARENDOTÉSZ HARENSNUPHIS (ang.)  ARENSNUPHIS (ang) HARE, TOM BT: egyiptológusok AD: thare@leland.stanfordedu HÁRFÁK SN: Hárfákból készítettek kicsit is, nagyot is; némelyik olyan magas volt, mint maga a hárfaművész. A húrok száma is változó volt, négytől húszig terjedt. NT: öthúrú hárfa RT: Vak hárfás éneke HARMAKHUTI  HARMAKHISZ (gör.) HARMAKIS (ang.)  HARMAKHISZ (gör) HAR-MAU (ang.)  HARSOMTUS (ang) HÁRFÁSOK BT: zenészek NT: Hor Akhti HARMERTI SN: Gondviselő isten. BT: istenek HÁRFÁSOK SÍRJA  RAMSZESZ, III. SÍRJA HÁRFÁS SÍRKÖVE  HÁRFÁS SZTÉLÉJE HARMINC-LYUKAS JÁTÉK SN: A Louvre-ban látható egy ilyen, amely i.u IV–VII századból, a kopt időszakból való Fából készült, faragásokkal díszített táblajáték BT: táblajátékok. HÁRFÁS SZTÉLÉJE UF: hárfás sírköve SN: Thébából származó faragásokkal díszített

élénk színekkel aprólékosan kifestett sírkő. Egy térdelő hárfást ábrázol, amint istenének játszik A 29 cm magas és 22,4 cm széles darab a Harmadik Átmeneti Korban készült. Salt gyűjteményéből Champollion vásárolta meg a Louvre számára 1826-ban. BT: sztélék HAR-NEDJ-ITEF (ang.)  HARENDOTÉSZ HAROERIS (ang.)  HAROÉRISZ HAROÉRISZ (gör.) UF: Haroeris (ang.) Haroïri Har-wer (óei.) Heru-úr (óei.) SN: Ez az alak Hórusz kozmikus változata, ebben az alakban harcolt Széth ellen. Edfuban napkorongként tisztelték Gyakran ábrázolják kitárt védő szárnyakkal épületek bejáratai felett. BT: haroériszi triász NT: Haroérisz hozzátartozói RT: Hórusz HARFOUSH, AHMED BT: egyiptológusok AD: dendera@intouch.com HARGA-OÁZIS  KHARGA-OÁZIS HARHOTEP RT: Harhotep sírja HARHOTEP SÍRJA UF: DB314 TT314 BT: deir el-bahari sírok HAROÉRISZ HOZZÁTARTOZÓI SN: Felesége: Taszenetnofret. Fiuk Panebtaui BT: Haroérisz HARING, BEN BT:

egyiptológusok 143 BT: istenek RT: Hórusz NT: Panebtaui Taszenetnofret HARSZIÉSZISZ (gör.) UF: Har-Sa-Iset (óei.) Harsiese (ang.) Harsiesis (ang.) Hor-Sa-Iset (óei.) Hor-sza-Iszet (óei.) SN: Hórusz egy alakja, amely megszemélyesíti őt az OziriszÍzisz-Hórusz legendakörben BT: istenek RT: Hórusz HAROÉRISZI TRIÁSZ BT: kom ombói triászok NT: Haroérisz Panebtaui Taszenetnofret HAROÏRI  HAROÉRISZ HÁROMHANGZÓS FONOGRAMOK  TRILITERÁLIS JELEK HÁROMSZOR LEGNAGYOBB  HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ AGATHODAIMON HART, GEORGE SN: Egy egyiptológus a British Múzeumból. BT: egyiptológusok AD: G.Hart@hatbatprestelcouk HÁROMSZÖGES ÍJAK SN: Nevüket onnan kapták, hogy oldalnézetből háromszög alakúak. A 18 dinasztia végén jelent meg Előnye volt, hogy sokkal könnyebb volt kezelni és sorozatban gyártani. BT: íjak HART, IMOGEN SN: James Henry Breasted második felesége, aki Breasted első feleségének huga volt. Frigyük nem tartott sokáig, mert

Breasted meghalt. BT: Breasted, James Henry hozzátartozói RT: Breasted, James Henry (1865. aug 27–1935 dec 2) HARPAKHRAD (ang.)  HARPOKRATÉSZ HARPOCRATES (gör.)  HARPOKRATÉSZ HARPOKRATES (gör.)  HARPOKRATÉSZ HARTWIG, MELINDA BT: egyiptológusok AD: 105164.1646@compuservecom HARPOKRATÉSZ UF: Har-pa-khered (ang., óei) Harpakhrad (ang.) Harpocrates (gör.) Harpokrates (gör.) Heru-Pa-Khret Heru-p-khart (óei.) SN: Hórusz egyik megjelenési formája. „Gyermek Hórusz”, akit Ízisz1 a mocsarakban bújkálva szült. Meztelenül anyja ölében ülő csecsemőként ábrázolták BT: istenek HARVEY, JULIA BT: egyiptológusok AD: dijkharv@wish.net HARVEY, STEPHEN BT: egyiptológusok AD: sharvey@sas.upennedu HARWARD-BOSTON EXPEDÍCIÓ SN: Georges Andrew Reisner volt az expedíció vezetője. 1925. februárjában a legnagyobb piramis építtetőjének, Kheopsz édesanyjának sírját fedezték fel a gizai területeken. BT: expedíciók RT: Hotepheresz, I. Reisner,

George Andrew (1867.nov5–1942jún6) HARPRE SN: Hermonthiszi isten. BT: istenek HAR-PSUSENNES II (ang.)  PSZUSZENNÉSZ, II (ie 969– 945) (i.e 959–945) HARPUR, YVONNE BT: egyiptológusok HAR-WER (óei.)  HAROÉRISZ HARRIS, GERALDINE  PINCH, HARRIS GERALDINE HASEL, MICHAEL G. BT: egyiptológusok AD: mhasel@southern.edu HARRISON, RONALD SN: Liverpooli anatómus professzor, aki a Királyok Völgyében vizsgálta meg hordozható röntgenkészülékkel Tutankhamon múmiáját. Ez volt minden bizonnyal a legalaposabb röntgenvizsgálata a fáraónak Az 50 elkészült röntgenképből kiderült, hogy Tutankhamon erőszakos halált halt. BT: múmiavizsgálók HASHAJTÓK SN: Többféle gyógykeveréket is használtak: 1) 6 gengenet és menuh növényt egybe kell zúzni és mézzel elfogyasztani 5 ro datolya borban. 2) Ricinusolaj fügével és datolyával szintén hashajtóként szolgált. BT: orvostudomány HARRIS PAPIRUSZ SN: A 20. dinasztia korából a legfőbb forrás

és a leghosszabb ismert papirusz (42m). III Ramszesz nevében fogalmazták fiának, IV Ramszesznek Mindenre kiterjedő képet ad a korabeli állapotokról, egyebek között Amon papjainak növekvő gazdagságáról. Felsorolja azokat a gazdag adományokat (pl. 864168 arura földet), melyeket III. Ramszesz az isteneknek, de elsősorban Amonnak juttatott Vasból készült Nílus szobrokat is említ BT: papiruszok HASHEPSOWE (ang.)  HATSEPSZUT HASSAN, SELIM (1886–1961) SN: A Kairói Egyetemen tanított. A gizehi nekropoliszokra koncentrált, ámbár más területeken dolgozott, mint például Abu Roásban. Eredményeit tíz kötetben publikálta BT: egyiptomi egyiptológusok HASZEHEM UF: Khasekhem (ang., spa) SN: A 2. dinasztia 6 királya Délen uralkodott Két Hierakónpoliszból való szobrának felirata számol be az északiak lázadása felett aratott győzelemről, amelyet valószínűleg elődje, Peribszen szított Az ellenség elesettjeinek száma megközelítette az

ötvenezret. BT: dinasztia, 2. (ie 2925–2686) (ie 2920–2770) (ie 2890–2635) (i.e 2800–2650) fáraók RT: Haszehem szobra HAR-SA-ISET (óei.)  HARSZIÉSZISZ (gör) HARSAPHES (ang., gör)  HERYSHAF (ang, fr) HARSAPHÈS (fr.)  HERYSHAF (ang) HARSIESE (ang.)  HARSZIÉSZISZ (gör) HARSIESIS (ang.)  HARSZIÉSZISZ (gör) HARSOMTUS (ang.) UF: Har-mau (ang.) SN: Hórusz egy megnyilvánulása. Ez a név utalás Alsó- és Felső-Egyiptomot egyesítő szerepére. HASZEHEM SZOBRA SN: Sóból készült és vörös színű, 33 cm magas. BT: szobrok RT: Haszehem 144 Megjegyzés [TM48]: = elíródott. Mi az eredeti? Valami törtszám 1/2 vagy 3/4a 864168 után HASZEHEMUI (i.e 2653–2625) UF: Horseth (ang.) Khasekhemui (ang.) Khasekhemwy (ang., své) Khasekkhemwy (ang.) Nebwyhetepimef (ang.) BT: dinasztia, 2.(ie 2925–2686) (ie 2920–2770) (ie 2890– 2635) (i.e 2800–2650) fáraók ran megjelenítette. Kultuszának központja Denderahban volt. BT: denderahi istenek

szobeki triász tehén-istenek védőistennők NT: Hathor hozzátartozói RT: Hathor-oszlopok Hathor-papnők Hathor-templomok menat Ré elleni összeesküvés HASZNÁLATI ESZKÖZÖK BT: eszközök NT: edények festőeszközök íróeszközök kosarak mérőeszközök tálak RT: használati tárgyak HATHOR HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja: Ré. Anyja: Nut Férje: Hórusz Fia: Ihi BT: Hathor NT: Hórusz Ihi1 Nut Ré HASZNÁLATI TÁRGYAK BT: tárgyak NT: tűzhelyek RT: használati eszközök HATALMAS HAJÓORR  USZERHAT HAT-HOR (ang.)  HATHOR (ang) HATHOR ÉS AZ EMBERISÉG PUSZTULÁSA  RÉ ELLENI ÖSSZEESKÜVÉS 3 HATHOR-OSZLOPOK SN: Olyan oszlopok, amelyeknek oszlopfője Hathor istennő fejét szimbolizálják. BT: oszlopok NT: abu szimbeli kis templom Hathor oszlopai. denderahi Hathor templom előcsarnokának oszlopai HATALMAS PIRAMIS  AMENEMHET, II. PIRAMISA HATALMI SZIMBÓLUMOK BT: szimbólumok NT: cséphadaró jogar pásztorbot HATHOR-PAPNŐK BT: papnők NT: Anhesz RT:

Hathor HATÁRKÖVEK SN: Ezzel jelölték meg a földművelők birtokuk határát, amelyet az árvíz nem tudott elsodorni. Ha mégis megtörtént, földmérőt hívtak. BT: kövek RT: határkő elmozdítása határkőfeliratok HATHOR-TEMPLOMOK SN: Az első Hathor-templomot I. Mentuhotep emeltette BT: templomok NT: denderahi Hathor-templom nyugat-thébai Hathor-templom philaei Hathor-templom serabit el-khadimi Hathor-templom HATÁRKŐ ELMOZDÍTÁSA SN: Főbenjáró bűnnek számított a határkő elmozdítása. BT: bűnök 1 HATI (óei.) SN: Eredetileg „mellső részt”, „mell”-et jelentett, a későbbiekben pedig a fizikai szívet a tudatalatti és az ösztönélet központját. A görög-római korban az ib és a hati fogalmakat gyakran felcserélték, de a hati végül kiszorította az ib-et. A Halottak Könyve 26-30 fejezete a két fogalmat ellentétként használja. A Hati a „megvalósított” sorsot jelenti, a múlt egészét „halott” lehetőségeivel együtt.

BT: anatómia RT: ib HATÁRKŐFELIRATOK BT: kőfeliratok NT: Szeszósztrisz, III. határkőfeliratai RT: határkövek HATCHEPSUT  HATSEPSZUT (i.e 1503–1482) (ie 1488– 1468) (i.e 1479–1457) HÁTH  HATHOR HATHOR (ang.) UF: Aphrodite (gör.) Athor (ang.) Athyr (ang.) Háth Hat-Hor (óei.) Het-Hert (ang, óei) Szikomorfüge Hölgye SN: Tehénfejjel ábrázolt istennő, az ég asszonya, Nut és Ré lánya, Hórusz felesége, aki visszaadta férjének a látását. Ő képviselte a nagy anyát, aki foganta és világra hozta és fenntartja az életet. A nők, a gyerekek, a zene és a halottak, bányák védelmezője volt Őt tartották a türkiz istennőjének is A szerelem, a szépség és az öröm istennőjeként is tisztelték (A kora egyiptomi mitológiában ő volt az anyja Hórusznak, akit később Ízisz helyettesített). Tehén vagy emberi alakban ábrázolták fején kosszarvak közötti napkoronggal. Hathort gyakran szimbolizálták a papirusznádra tekeredő

kígyóval és a szisztrummal. Úgy tartották, Hathor a sivatag szélén várakozik ennek a világnak és a másvilágnak a határán, hogy a halottak örökkévalóság felé tartó lelke megpihenhessen fája árnyékában és felüdülhessen az istennőtől kapott gyümölcstől és víztől. Képét az egyiptomi építészet oszlopfőkön is gyak- 2 HATI UF: szemhéjgyulladás SN: hályogot eredményezhet és vakságot okozhat. BT: szembetegségek HATIRE (ang.)  HATIRÉ HATIRÉ UF: Hatire (ang.) Khatire (své.) SN: A 14. dinasztia 2 fáraója BT: dinasztia, 14. (ie 1786–1603) (ie 1730–1680) (ie 1715–1650) fáraók HATMEHIT (ang.) UF: Hatmehyt (ang.) SN: Halistennő. BT: Banebdjedet1 hozzátartozói halistenek istennők NT: Hatmehit hozzátartozói HATMEHIT HOZZÁTARTOZÓI SN: Férje Banebdjedet1. 145 HATSEPSZUT HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja I. Tuthmózisz, lánytestvére Bitnofru, fiútestvére Amenmesz1. Férje, aki egyben testvére is volt II. Tuthmózisz Fia III

Tuthmózisz BT: Hatsepszut (i.e 1503–1482) (ie 1488–1468) (ie 1479– 1457) NT: Amenmesz1 Bitnofru Tuthmózisz, I. (ie 1526–1512) (ie 1525–1512) (ie 1493–1481) Tuthmózisz, II. (ie 1503–1490) (ie 1494–1490) (ie 1492–1479) (i.e 1481–1479) Tuthmózisz, III. (ie 1504–1450) (ie 1502–1448) (ie 1479–1425) BT: Hatmehit (ang.) NT: Banebdjedet1 (ang.) HATMEHYT (ang.)  HATMEHIT (ang) HAT-NETER  TEMPLOMOK HATÓSÁGI IRATTÁRAK SN: A családi irományokat az emberek hatósági irattárakban őriztették. BT: levéltárak HATOSZLOPOS SÍRKAMRÁK BT: sírkamrák NT: Amenhotep, II. sírkamrája HATRIB  ATHRIBISZ HATSEPSZUT SÍRJAI BT: királysírok NT: Tuthmózisz, I. és Hatsepszut sírja WA-D HATSCHEPSUT (NÉM.)  HATSEPSZUT HATSEPSZUT (i.e 1503–1482) (ie 1488–1468) (ie 1479– 1457) UF: Hashepsowe (ang.) Hatchepsut Hatschepsut (ném.) Hatseput (spa.) Hatshepsout (fr.) Hatshepsut (své.) Maatkaré3 SN: I. Tuthmózisz lánya, II Tuthmózisz felesége, III

Tuthmózisz mostohaanyja, aki magához ragadta a hatalmat Egyiptom harmadik, és egyben legjelentősebb királynője. Férfiruhákban járt és a fáraói hatalom jelképeként álszakállt viselt. Ő indította el a punti expedíciót mely megnyitotta a kereskedelmi kapcsolatokat belső Afrikával. Egyik temploma, amelyet Luxorban építtetett, öszszedőlt, s helyére III Amenhotep építtetett egy másik templomot. BT: fáraók Tuthmózisz, I. hozzátartozói Tuthmózisz, III. hozzátartozói NT: Hatsepszut hozzátartozói RT: álszakáll Hatsepszut halotti temploma Hatsepszut sírjai Hatsepszut szarkofágja HATSEPSZUT SZARKOFÁGJA SN: A WA-D sírban találta meg Howard Carter. Ez egy nagy méretű sárga kőből faragott szarkofág volt, melyre a következő feliratot vésték: „Király lánya, a Király Testvére, Isten felesége, Nagy Királyi Feleség és a Két Föld úrnője, Hatsepszut”. Nem kis technikai feladat lehetett a szarkofágot a sír belsejébe juttatni. Emile

Baraize 7 év alatt tudta csak onnan kiemelni, majd a Kairói Egyiptomi Múzeumba szállíttatta. BT: kőszarkofágok RT: Baraize, Emile HATSEPSZUT SZENTÉLYE SN: Hatsepszut i.e 1400-as években építtette a thébai istenhármasság (Amon, Mut, Honszu1) szent bárkái számára a szentélyt. Vörös kvarcitból készült BT: szentélyek RT: Hatsepszut Hatsepszut halotti temploma Tuthmózisz, I. és Hatsepszut sírja HATSEPSZUT TEMPLOMA TEMPLOMA  HATSEPSZUT HALOTTI HATSEPUT (spa.)  HATSEPSZUT (ie 1503–1482) (ie 1488–1468) (i.e 1479–1457) HATSEPSZUT HALOTTI TEMPLOMA UF: Djeser-Djeseru (ang.) Hatsepszut temploma SN: Az egyiptomi művészet egyik legszebb alkotása, egy hegyoldalban fekszik. A templomot három oszlopos terasz alkotja Oszlopos folyosók vezetnek a nagy termekbe és csarnokokba Ezt a templomot Szenenmut építész tervezte, eredetileg piramisnak. BT: deir el-bahari templomok sziklatemplomok NT: Hatsepszut halotti templomának falfestményei Hatsepszut

halotti templomának reliefjei RT: halotti templomok Hatsepszut (i.e 1503–1482) (ie 1488–1468) (ie 1479– 1457) Hatsepszut szentélye Tuthmózisz, I. és Hatsepszut sírja HATSHEPSOUT (fr.)  HATSEPSZUT (ie 1503–1482) (ie 1488–1468) (i.e 1479–1457) HATSHEPSUT (své.)  HATSEPSZUT (ie 1503–1482) (ie 1488–1468) (i.e 1479–1457) HATSOROS ÁRPA UF: Hordeum hexastichon (lat.) SN: Főleg csíráztatásra használták, majd malátává alakítva ez lett a sör alapanyaga. BT: árpa HATTI (óei.)  HETTITA BIRODALOM HATTUSAS SN: A egykori Hettita Birodalom fővárosa volt. BT: hettita városok RT: Bogazköy HAUHET (ang.) SN: Az óriási végtelenség istennője. Gyakran ábrázolják békaként vagy békafejű nőként BT: béka-istenek istennők Ogdoad (ang., gör) HATSEPSZUT HALOTTI TEMPLOMÁNAK FALFESTMÉNYEI SN: Részletes képek örökítik meg a punti utat, a hajókat, az árukat, sőt, még a Puntban látott embereket is. 5 darab 30 evezős hajó indul el Puntba

és ajándékot hoz haza. A központi oszlopsor északi falán a király születése van megörökítve. BT: falfestmények Hatsepszut halotti temploma HAUSER SN: Rajzoló, aki Tutankhamon sírjának feltárásánál segédkezett Carternak. BT: Carter, Howard munkatársai HATSEPSZUT HALOTTI TEMPLOMÁNAK RELIEFJEI SN: Ezek mesélik el Hatsepszut királynő Puntba indított expedíciójának történetét. BT: reliefek RT: Hatsepszut halotti temploma HAUVARE  HAWARA HAVARAT  HAWARA HAVARATI PIRAMIS  HAWARAI PIRAMIS HAVARATI TEMPLOM  LABIRINTUS 146 HAVARU  HAWARA NT: Abdallah Nirqi házak agyagkunyhók deir el-medinei lakóházak földművesek lakóházai kőkunyhók lakóházak mammiszik (ko.) ovális formájú házak paravánok pihenőházak sövényfalú ovális kunyhók udvarházak vert agyagfalú házak HAWARA UF: Avaris (ang., óei) Hauvare Havarat Havaru Tell el-Daba (ar.) BT: városok HAWARAI PIRAMIS UF: Amenemhet, III. hawarai piramisa havarati piramis

SN: A magja a szikla volt, amelyet szárított agyagtéglákkal építettek körbe, majd a kész piramist mészkőlapokkal burkolták be. Eredeti magassága 81,5 m (ma 58m), eredeti alapja 105×105m, dőlésszög 57 15’ 50” Azért kapta a Fekete Piramis nevet, mert sötét színű nyerstéglából és bazaltból építették. Most kb 30 m magas 1888-ban Petrie jött rá, hogy ez a piramis III. Amenemhet síremléke 1894-ben Jacques de Morgan tárta fel Ez volt Egyiptom utolsó nagy piramisa A piramis mellett a Labirintus maradványai, délre egy kis szatellit piramis romjai találhatók. BT: Amenemhet III. piramisai dinasztia, 12. piramisai téglapiramisok NT: hawarai piramis piramidionja HÁZASSÁG SN: A forrásokból ítélve ritka volt a tisztán szerelmi házasság. A házasságnál a gazdasági és társadalmi megfontolások jelentős szerepet játszottak Az egyiptomiak általában monogám házasságban éltek, de a papok kivételével minden más férfinak lehetett

elvileg több felesége is. Többnyire a nemi érés bekövetkezésekor házasodtak (a fiúk 15., a lányok 12–13 életévükben A rokoni kapcsolatot nem tekintették házassági akadálynak, mivel az egyiptomiak nem ismerték a vérfertőzés fogalmát. Ez azonban inkább a királyi házasságkötésekre volt jellemző. Magánemberek körében csak a 22 dinasztia idején találkozhattunk biztosan egyetlen egy ilyen esettel. BT: házasságkötések NT: házassági szerződés középbirodalmi házasságok poligámia testvérházasság vérfertőző házasság HAWARAI PIRAMIS PIRAMIDIONJA SN: 1894-ben találta meg Jacques de Morgan a piramis feltárása közben, amely ma a Kairói Egyiptomi Múzeumban látható. BT: hawarai piramis piramidionok HÁZASSÁGI SZERTARTÁSOK  HÁZASSÁGKÖTÉS HAWARAI TEMPLOM  LABIRINTUS HÁZASSÁGI SZTÉLÉ SN: II. Ramszesz korából származik E szerint Amon a téli időszakban csodálatos jó időt hoz, hogy a hettita királyleány Egyiptomba

való utazását megkönnyítse. BT: sztélék HAWASS, ZAHI A.  HAWAS, ZAHI A HAWAS, ZAHI A. UF: Hawass, Zahi A. SN: Az Egyiptomi Régészeti Hivatal mostani igazgatója. Jelenleg a Kheopsz piramis melletti nyugati temető feltárásának munkálatait vezeti A gizehi hang- és fényjáték szövegét ő írta. BT: egyiptomi egyiptológusok Egyiptomi Régészeti Hivatal NT: Hawas, Zahi A. művei AD: Supreme Council of Antiquities, 3 El-Adel Abou Bakr Street, Zamalek, Kairo, Egypt HÁZASSÁGKÖTÉSEK UF: házassági szertartások SN: Mindössze egy házassági szerződést kötöttek az esküvő alkalmával. A férfiaknál ez kb 15, a nőknél 12-13 éves korukban történt. A szerződés magában foglalt egy próbaévet, amelynek letelte után a házasságot minden további nélkül fel lehetett bontani Érzelemből házasodtak, nem pedig vagyoni okokból a hétköznapi emberek. A királyi családokban ez nem mindig volt így, inkább a hatalom családban tartása volt a fontos BT:

szertartások NT: házasság királyi házasságkötés politikai házasságkötés HAWAS, ZAHI A. MŰVEI BT: Hawas, Zahi A. NT: Secrets of the Sphinx, The (1999) HAY, ROBERT (1799–1863) SN: Az 1820-as években járt a Királyok Völgyében. Különösen a régi Théba volt az, ami lenyűgözte Mialatt ott volt, IV. Ramszesz sírjában lakott, miközben a barátai VI Ramses sírjában voltak. Ekkor festette a sír belsejéről az akvarelleket. A Királyok Völgyéről vázlatos térképeket készített. BT: Egyiptom-utazók HÁZIÁLLATOK SN: A háziállatokat ritkán kötötték meg, együtt éltek a család ritmusával. BT: állatok NT: antilopok galambok gazellák kecskék kígyók kutyák macskák madarak majmok szarvasmarhák tevék HÁZAK SN: A világon a legrégebbi házhoz hasonló építményekre a Halfa-vádi közelében bukkantak rá, a mai Egyiptom déli határánál. Ezek szabálytalan mészkőtömbökből kialakított körök voltak, amelyek szerepe könnyű

faszerkezetekre erősített gyékény vagy állatbőr rögzítése volt Ezek a mészkőlapokkal kirakott oldalú kis mélyedések fölé épített „házak” viszonylag hosszú időre készültek. Keletkezésük a késő paleolit korba nyúlik vissza Ie 3600 körül jelentek meg az első idáig talált legrégebbi téglalap alakú házak. Ezekre Abüdosztól északra, el-Mahasánál bukkantak rá. A vesszőfonat építmények vázát farudakból készítették, majd az egészet betapasztották sárral Mivel az esőzéstől nem kellett tartaniuk, lapos tetejűre építették az épületeket BT: építmények HÁZIORVOSOK BT: orvosok NT: Neanhszahmet Pentu 147 Megjegyzés [TM49]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) 2002 Megjegyzés [TM50]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) 2002 HEDJKHEPERRE-TAKELOTH I (fra.)  TAKELÓTH, I (ie 889–874) HBONU UF: Tuho Theodosipolis BT: városok HEDJWER (óei.)  HEZ-UR (ang) HEGYIKRISTÁLY SN:

A Sínai-félsziget volt lelőhelye. BT: kvarc HEARST PAPIRUSZ SN: 18 hasábos orvosi papirusz. A Bancroft Library-ban tartják Kb ie 1550-ben íródott hieratikus írással 1905-ben George Reisner publikálta a papiruszt, amely bevezetőt és szójegyzéket is tartalmazott. BT: orvosi papiruszok RT: Reisner, George Andrew (1867.nov5–1946jún6) HEGYSÉGEK UF: Geb felkelése BT: természeti képződmények NT: Bakhau Gebel el-Zeit Manu Mokattam-hegység Seikh Abd el-Gurna Vörös-hegy HEBENU  BENI HASSZÁN HEB-SZED (óei.) UF: jubileum szed-ünnepség SN: A fáraók 30 éves jubileumi ünnepsége. Ekkor a dzsedoszlopot felállítja a király, hogy visszanyerje a fiatalságát, politikai, fizikai és kultikus erejét Az ünnep eredete a predinasztikus korig nyúlik vissza. A Dzsószer előtti időkben ezt a versenyt alkalmi, könnyű anyagokból készült díszletek közt bonyolították, melyek szentélyeket ábrázoltak, amik előtt a fáraónak el kell majd haladnia örökös

utazása során. A történelemben először Imhotep1 építette meg szilárd anyagokból a heb-szed díszleteit. Az ünnepségre 4 pavilont építettek, melynek lépcsői a négy égtáj felé néztek. A királyt ülve, fején kettős koronával ábrázolták. Az évforduló megünneplésére Memphiszben került sor, a koronázáshoz hasonlóan. Az ünnepet bonyolult forgatókönyv szerint két teremben és egy udvaron rendezték meg, számos isten és a birodalom minden tájáról odasereglett alattvalók jelenlétében. A jubileum a peret évszak első napján kezdődött. A nagy nap reggelén a fáraó dzsed-oszlop felállításával kezdte meg a jubileumi ünnepségsorozatot. Körmenetre indultak, melynek tagja volt a fáraó, számos istenszobor és az udvar legelőkelőbb személyiségei közül a kiválasztottak. Ezután kezdődött a trónralépés megújítása A fáraó egymás után lépett be a két pavilonba, a lépcsőkön keresztül Itt kapta meg a két országrész

koronázási jelvényeit, majd Alsóés Felső-Egyiptom királyi hordszékén vitték körbe. A fontosabb vallási aktusok közben rengeteg drága ajándékot halmoztak fel. A király többször rituálisan körbejárta a birodalmát jelképező „falakat”, majd a „nagyok udvarába” ment, hogy a helyi istenek szentélye előtt áldozzon. Ezután a birodalom előkelői a fáraó lábaihoz helyezték hűségük bizonyításaként felajánlott ajándékaikat Az ünnep egyes szakaszai között a fáraó több alkalommal is visszament a palotába, hogy lecserélje hatalmi jelképeit és hogy pihenjen. Kicsit később, a fáraó körbefutott egy mezőt, kezében az imit-perrel Így vette szimbolikusan birtokba Egyiptom földjét A rituális futás eredetileg az uralkodó képességeinek próbatétele lehetett A fáraó ezután hatalma kifejezéséül szimbolikusan kilőtt 4 nyílvesszőt, hogy a káosz erőit elrettentse. A szertartást később, rövidebb időközökkel –

általában háromévenként – megismételhették, ahányszor az uralkodó szükségét érezte. BT: ünnepek NT: rituális futás RT: uhem mesut völgy ünnepe wepet renpet HEH (ang.) SN: A végtelenséget jelképező isten. Békaként, vagy békafejű emberként ábrázolták BT: béka-istenek Ogdoad (ang., gör) HEIDORN, LISA BT: egyiptológusok AD: lisa.heidorn@helsinkifi HEINE-MEDIN-FÉLE BETEGSÉG  GYERMEKBÉNULÁS HEKA 1 UF: Hike (ang.) Imhotpu SN: A nagy istenekkel egyenrangú hatalmat képvisel. Tisztelete elsősorban az egyiptomi történelem korai időszakában virágzott Memphiszben Ptah és Szahmet istennő fiaként említik A varázslás istene BT: istenek Nofertum hozzátartozói Ptah hozzátartozói Szahmet hozzátartozói NT: Heka1 hozzátartozói RT: orvosok 1 HEKA HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja: Ptah. Anyja: Szahmet Testvére: Nofertum BT: Heka1 2 HEKA  JOGAR HEKA CHAWST ANATHER (ném.)  ANATHER (ang, spa) HEKAKHASUT ANATHER (spa.)  ANATHER (ang, spa)

HEKA-KHASWT ANATHER (ang.)  ANATHER (ang, spa) HEKA PÁSZTORBOT  JOGAR HEKAI  VARÁZSLÓK HEKAMAATRÉ SETEPAMON (por.)  RAMSZESZ, IV (ie 1153–1147) HEKAMAATRESETEPENAMUN (ang.)  RAMSZESZ, IV (ie 1153–1147) HEKANAHTE SN: Ipi halotti papja. Ie 2 évezred elején élt Földeket bérelt és önálló birtokkal is rendelkezett. BT: halotti papok NT: Hekanahte levelei HEDETET (ang.) SN: Skorpió-istennő. BT: istennők skorpió-istenek HEKANAHTE LEVELEI SN: Hekanahtének egy megbízásból délre kellett utaznia, de onnan is aggódó figyelemmel kísérte családja sorsát. Levelei bepillantást engednek a korabeli Egyiptom mindennapi életébe, gazdasági helyzetébe A családtag, a címzett elolvasás után a leveleket bedobta a sír egyik helyiségébe, ahol azok megőrződtek számunkra. BT: Hekanahte HEDJ (óei.)  EZÜST HEKA-PAPOK  ORVOSOK HEDJIKHEPERRA SETEPENRA (ang.)  SZMENDÉSZ, I (i.e 1070–1044) (ie 1069–1043) HE-KAT (óei.) 

ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 13 HEB-SZED KÁPOLNÁK SN: A fáraó emlékére emelték. BT: kápolnák HEKAU (óei.)  VARÁZSIGÉK 148 HEKAUT-HASZUT (óei.)  HÜKSZOSZOK HÉLIOPOLISZI ISTENEK BT: helyi istenek NT: Atum Geb Hórusz Ízisz1 kilencség Nephtüsz Nut Ozirisz (gör.) Ré Su Széth Tefnut RT: Héliopolisz héliopoliszi papok héliopoliszi naptemplom HEKER FRÍZ SN: A mai egyiptomiak a paravánok tetején a szabadon lógó szálakat elkötik, egyfajta rojtozott szegélyt készítve ezáltal. Ennek a technikának az ókori eredetét bizonyítja a falakat díszítő festményeknél vagy faragásoknál alkalmazott heker fríz. A fríz elemei a nádparaván tetején sorakozó csomók stilizált változatai BT: frízek HEKT  HEKET HEKET (ang.) UF: Hekt Heqet (ang.) Heqtit (ang.) SN: Békaistennő, aki bábaként segédkezik Ozirisz 2. születése, feltámadása alkalmával A teremtés, a születés és a búza csírázásának istennője. BT: béka-istenek

HÉLIOPOLISZI MÍTOSZ SN: A mítosz szerint a megfáradt Ré elhatározta, visszavonul. Trónját Thot1-ra hagyta, létrehozta számára a Holdat, és megkérte a tehén alakját öltött Nutot, hogy vigye fel az új csillagot az égre. Az istennő hátára vette a Napot, és az égbe emelte A földre visszanézve azonban megszédült. Ré ekkor megkérte Sut, hogy siessen Nut segítségére. BT: mítoszok RT: Nut Ré Su Thot1 HEKUFTÁH  MEMPHISZ HÉLIOPOLIS (gör., lat)  HÉLIOPOLISZ (gör) HÉLIOPOLISZ (gör.) UF: Északi On Héliopolis (gör, lat) Héliupolisz (gör.) Iunu (óei.) Juno Junu (óei) On (bib.) Tell Hasan (ar.) SN: Alsó-Egyiptomi város a Nílus deltájának déli csücskében a keleti sivatag szélén, melynek ókori (bibliai) neve On (oszlop) volt. 10 km-es hosszúságú szabálytalan alakban terült el. Ezt a várost a Hórusz követő predinasztikus uralkodók idején alapították. Mesterséges magaslaton feküdt Ré fő szentélye itt volt Területét

kisebb kerületekre osztották, szám szerint minimum háromra, s ezeket a kerületeket uareteknek nevezték. Egyiptom egyik legelőkelőbb vallási központja volt világszerte híres teológiai iskolájával. Szolón, Pitagorasz, Platon, Eudoxos több évet töltöttek ott, hogy az egyiptomi tudományokat és bölcsészetet tanulmányozzák. A Héliopolisz nevet a görögöktől kapta a város A napkultusz központja, itt imádták Kheprát is Itt születik újjá minden 500 évben a mesebeli főnixmadár Az Újbirodalom idején ez lett az első szent hely és az ország második fővárosa Théba után. III Tuthmózisz 47. uralkodási évében építették újjá a várost Az előteret képező nyugati bejáratot egy vörös téglából készült fal vette körbe, melyből fennmaradt néhány emlék. III Ramszesz uralkodása idején Héliopolisz 160szor akkora földterülettel, 4 és félszer annyi marhával és négyszer annyi lakossal rendelkezett, mint Memphisz. A város

gazdasági erejét tovább növelte a tulajdonához tartozó 103 falu. A perzsa uralkodó, II Kambüszész földig rombolta a várost. A város bukása és hanyatlása a Ptolemaioszok idején következett be, akik szabadon fosztották ki annak legszebb épületeit Alexandria javára. BT: városok RT: alsó-egyiptomi nomosz, 13. héliopoliszi istenek héliopoliszi mítosz héliopoliszi naptemplom héliopoliszi obeliszk héliopoliszi papok héliopoliszi templomok héliopoliszi teremtésmítosz HÉLIOPOLISZI NAPTEMPLOM UF: Ré-Atum temploma SN: A naptemplom három udvarból állt. Az első udvar a „Hathor-Nebet-hetep kertje néven felszentelt templomra nyílt, amit I. Szeszósztrisz építtetett A második udvarban két nagy oszlopsorral állt a másik templom, a lélek felsegítésének a kápolnája”. A harmadik phülon egy szentélyre nyílt a szabad ég alatt, melyet „a fügefa Atumjának birodalmaként” neveztek. Valószínűleg a harmadik phülon előtt állt a máig

megmaradt obeliszk. A piramisszövegekből fejlődött ki a héliopoliszi naptemplomban a király égi utazásának a mítosza, amely szerint a napisten társaságában bárkán halad végig az égen, mégpedig máson nappal és máson éjjel. Az Alexandriai-öbölben búvárok néhány obeliszket és szfinxet találtak, amelyek e templom darabjai voltak. BT: templomok HÉLIOPOLISZI OBELISZK SN: I. Szeszosztrisz emeltette az ie 2 évezredben egy másik oszloppal együtt, melynek csúcsát réz fedte. Az obeliszkek On nagyméretű temploma előtt álltak Ez az obeliszk a legrégibb Egyiptomban. 20,7 m magas David Roberts akvarellje, amely erről az obeliszkről készült, a londoni Viktória és Albert Múzeumban tekinthető meg. BT: gránitobeliszkek RT: Héliopolisz Szeszósztrisz, I.(ie 1971–1928) (ie 1971–1926) (ie 1955–1913) (i.e 1917–1872) HÉLIOPOLISZI PAPOK UF: oni papok BT: papok NT: Haheperrészeneb héliopoliszi főpapok héliopoliszi Ré papok Imhotep1 Manethón

Putifár RT: Héliopolisz héliopoliszi istenek héliopoliszi templomok HÉLIOPOLISZI FŐPAPOK UF: Héliosz főpapjai BT: főpapok héliopoliszi papok NT: Imhotep1 Szenedzs Uszerkaf HÉLIOPOLISZI RÉ-PAPOK BT: héliopoliszi papok Ré papok 149 NT: Imhotep1 BT: mesterségek NT: Achajmenész (–i.e 462) Amené Ankhtifi Kheti1 Ptolemaiosz Szótér I. (ie 323–285) HÉLIOPOLISZI TEMPLOMOK SN: Az egyiptomi templomoknak, főként azoknak, melyek Héliopoliszban álltak, fontos részeik voltak az alkímiai termek. BT: templomok NT: héliopoliszi naptemplom HELYTARTÓSÁGOK  NOMOSZOK (gör.) 1 HEM  LÉTOPOLISZ (gör.) HELIOPOLISZI TEREMTÉSMÍTOSZ SN: Ré napisten teremtette a világot egy sötét, nedves káoszból. BT: teremtésmítoszok RT: Héliopolisz 2 HEM  RABSZOLGÁK HEMATIT SN: Fémes fényű, sötét acélszürke. Lelőhelye a Keletisivatag BT: kövek HÉLIOPOLISZI TESTVÉRISÉG SN: A Héliupoliszi Testvériség nem volt azonos Thot Kollégiumával, melyet

egy öt fős tanács irányított, de bizonyára kapcsolatban állt vele. Az edfui építőszövegekben emlegetett hét bölcs, akik az első időkben meghatároztak a templomok emelésének helyét, majd mágikus védelemmel látták el azokat, minden bizonnyal azonosak a Héliupoliszi Testvériség hét vezetőjével. Ők irányították az istenek palotájának építését is. A szövegek szerint a hét bölcs egy szigetről, az ősök lakhelyéről érkezett Egyiptomba, melyet egy áradás elpusztított. A hét bölcs „világosította meg” Egyiptomot. Ez a titkos alkimista szervezet a gizai piramisok felépítéséért is felelős volt. Ennek tagja volt egykor Imhotep1, Dzsószer, Kheopsz, Ehnaton, sőt talán Mózes is, aki elsőként hatolt be a Kheopsz Piramisba. BT: alkimisták bölcsek NT: Dzsószer Ekhnaton Imhotep1 Kheopsz (i.e 2604–2581) (ie 2589–2566)99 (ie 2551– 2528) HEMEN (ang.) SN: Sólyom-isten. BT: sólyom-istenek HEMIUN  HEMIUNU HEMIUNU UF: Hemiun SN:

4. dinasztiabeli vezír, Kheopsz fia Ő volt Kheopsz öszszes építkezésének vezetője BT: hercegek Kheopsz hozzátartozói mérnökök Nefermat hozzátartozói vezírek NT: Hemiunu hozzátartozói RT: Hemiunu ülőszobra HEMIUNU HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja Nefermat. BT: Hemiunu NT: Nefermat HÉLIOSZ FŐPAPJAI  HÉLIOPOLISZI FŐPAPOK HEMIUNU ÜLŐSZOBRA BT: ülőszobrok HÉLIUPOLISZ  HÉLIOPOLISZ HEMNETJERTEPIENAMIN (ném.)  HERIHÓR (ie 10801074) HELLUM, JENNIFER BT: egyiptológusok AD: jhellum@chass.utorontoca HEMNETJER-TEPYENAMUN (ang.)  HERIHÓR (ie 10801074) HELYI ISTENEK BT: istenek NT: abu szíri istenek bubasztiszi istenek denderahi istenek Djebauti (ang.) elephantinei istenek esznai istenek Harpre (ang.) héliopoliszi istenek hermonthiszi istenek hermopoliszi istenek memphiszi triász mendészi istenek Nebtuu Ogdoad (ang., gör) szaiszi istenek thébai istenek RT: absztrakt istenek félistenek túlvilági istenek védőistennők HEMSUT (ang.) UF: Hemuset

(ang.) SN: A sors istennője. BT: istennők HEMT-NUTER  KIRÁLYI FELESÉGEK HEMT-SZUTEN  KIRÁLYI FELESÉGEK HEMUSET (ang.)  HEMSUT (ang) HENDZSER  KHENDZSER HENEN-NESUT (óei.)  HERAKLEOPOLISZ (gör) HENENSE (óei.)  HERAKLEOPOLISZ (gör) HENENU SN: II. Mentuhotep fáraó egyik főhivatalnoka, aki 3000 fős expedíciót vezetett Koptoszból kiindulva a Vörös-tenger partjára, Koszerbe. Itt összeszereltette az odáig vontatott hajókat, és Puntba indult. BT: hivatalnokok titkárok HENENU SÍRJA UF: DB313 TT313 BT: deir el-bahari sírok HELYI TISZTVISELŐK  HELYI TISZTSÉGVISELŐK HELYI TISZTSÉGVISELŐK UF: enti-em-szeru helyi tisztviselők BT: tisztségviselők HENET SN: Tályogféle betegség lehetett a fejen. BT: fej betegségei NT: henet kezelése HELYŐRSÉGEK  ERŐDÍTMÉNYEK HELYTARTÓK UF: mur-nuit zat mur-nuit zat-to SN: A király nevezte ki őket HENET KEZELÉSE SN: Kenőccsel kezelték. BT: henet 150 HENETTAWY KÜLSŐ KOPORSÓJA SN: A

Metropolitan Múzeumban látható. BT: koporsók HENT-TEMENU SN: Jahmesz és Thent Hep fia. (18 din) BT: hercegek HENFLING, EDWIN BT: egyiptológusok AD: ehenfli@gwdg.de HENTYMERHEB (ang.) SN: III. Amenhotep és Teje lánya BT: Amenhotep, III. hozzátartozói Teje hozzátartozói HENHENET SN: II. Mentuhotep királyi köréhez tartozó lány volt RT: Henhenet sírja HENUT SN: Imeni1 egyik felesége, akitől három lánya és egy fia született. Imeni1-nek volt egy másik felesége is Nebet A két feleség annyira tisztelte egymást, hogy egymásról nevezték el gyermekeiket. BT: Imeni1 hozzátartozói HENHENET SÍRJA BT: deir el-bahari sírok HENITE SN: III. Antef második felesége BT: mellékfeleségek HENUTMIRE (ang.) SN: II. Ramszesz lánytestvére és egyben egyik felesége BT: Ramszesz, II. hozzátartozói HENNA SN: Fő termőterülete Pakisztán és India. A henna betakarításánál két aratás van, mely felhasználása során lényeges különbséggel bír. A nyári

aratás színtelen, a hajnak selymes fényt ad, megerősíti, dúsítja, kondicionálja, rugalmassá teszi, de nem színezi. Az őszi aratású növényből nyert kivonat ismertebb, ez a vörös henna Hajszínezőként használták, amelytől vöröses árnyalatot kapott a haj, behatástól függően. BT: festékanyagok HENUTSZEN SN: Kheopsz egyik felesége, s a Leltár papirusz szerint egyben lánya is. Kheopsztól született fiai: Hufuhaf és Kephrén. BT: Kephrén hozzátartozói Kheopsz hozzátartozói királyi feleségek RT: Henutszen piramisa HENUTSZEN PIRAMISA SN: 1998-ban nyitották meg a turisták számára. Keleti oldalán egy Ízisz-templom található BT: piramisok RT: Leltári sztélé HENTAMENTIU TEMPLOMA SN: Itt találták meg Kheopsz egyetlen fennmaradt miniatűr szobrát. BT: abüdoszi templomok RT: Kheopsz szobra 1 HENUTTAWI SN: Menna felesége a 18. dinasztia idejéből BT: Menna hozzátartozói HENTANEB (ang.) SN: III. Amenhotep és Teje lánya BT: Amenhotep,

III. hozzátartozói Teje hozzátartozói 2 HENUTTAWI UF: Duathathor-henttawy (ang.) Henut-tawy (ang.) SN: A DB320-as sírban a 3-as számú kamrában találtak rá múmiájára. BT: hercegnők Pinodzsem, I. hozzátartozói Pszuszennész, I. hozzátartozói Ramszesz, XI. hozzátartozói NT: Henuttawi2 hozzátartozói HENTI-IMENTU SN: Anubisz istennel eggyé olvadt halotti istenség. BT: istenek HENTKÁWESZ UF: Chentkaues (ném.) Khantkawes (ang.) Khentkawes (ang.) SN: Ő a 4. és az 5 dinasztiát összekötő láncszem Mükerinosz lánya, Sepszeszkaf felesége és egyben testvére. BT: királyi feleségek Mükerinosz hozzátartozói Noferirkaré1 hozzátartozói Sepszeszkaf hozzátartozói Szahuré hozzátartozói NT: Hentkáwesz hozzátartozói RT: Hentkáwesz piramisa Hentkáwesz sírja 2 HENUTTAWI HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja: XI. Ramszesz Férje: I Pinodzsem Fia: I Pszuzsennész. BT: Henuttawi2 NT: Pinodzsem, I. (ie 1070–1055) Pszuszennész, I. (ie 1040–992) (ie 1039–991)

Ramszesz, XI. (ie 1098–1070) (ie 1098–1069) HENUT-TAWY (ang.)  HENUTTAWI 2 1 HEP (ang.)  HAPI (ang) HENTKÁWESZ HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja Mükerinosz. Férje Sepszeszkaf fáraó Fiai Szahuré és Noferirkaré1. BT: Hentkáwesz NT: Mükerinosz (i.e 2532–2504) (ie 2490–2472) Noferirkaré1 (i.e 2477–2467) (ie 2446–2426) Sepszeszkaf (i.e 2511–2506) (ie 2504–2500) (ie 2472–2467) Szahuré (i.e 2491–2477) (ie 2458–2446) HEP-BIKA  ÁPISZ-BIKÁK HENTKÁWESZ PIRAMISA BT: piramisok RT: Hentkáwesz HEPRES  KHEPERES HENTKÁWESZ SÍRJA SN: Ez a Kheopsz piramistól délre fekszik. A sírjában van egy hatalmas szarkofág. A sír egy halotti templomba torkollik BT: sírok HEPTASZTADION UF: Heptastadion SN: Alexandriában az első elkészült alkotás, mely egy hét szakaszból álló gát volt, ami összekötötte Pharoszt a szárazfölddel. Ez 500 m szélességűre nőtt azáltal, hogy a tenger folyton törmeléket hordott és rakott mellé. Itt kapott helyet

Alexandria két kikötője is, nyugaton az Eunosztosz, keleten pedig a Nagy Kikötő. A két kikötőt HEPER UF: Herperer SN: A felkelő napot szimbolizáló isten, melyet szkarabeusz képében vagy szkarabeuszfejű emberként ábrázolták. ábrázoltak BT: istenek. HEPES (óei.)  GÖRBE KARDOK HEPTASTADION  HEPTASZTADION HENT-MIN  AKHMIM (ang.) 151 HERBERT, HENRY GEORGE ALFRED MARIUS VICTOR FRANCIS (1898.nov7–) SN: Carnarvon fia. BT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert hozzátartozói NT: Herbert, Henry George Alfred Marius Victor Francis hozzátartozói csatornák kötötték össze. A több, mint 1500 m hosszú alkotást a hordaléklerakódás lassanként maga alá temette. BT: gátak RT: alexandriai kikötők Pharosz szigete HEPTET (ang.) SN: Az Oziriszt körülövező mítosz részese volt az alvilágban. Ozirisz feltámadásával kapcsolatban emlegették, aki biztosította Ozirisz múmiájának épségét hogy újjászülethessen a következő

világba. Hogy megvédje magát az ellenségtől, tőröket tartott kezében, s az ellenség talán Széth volt, Ozirisz testvére. Emberi testtel és kígyó fejjel ábrázolják, néha szakállal és Atef koronával (esetenként napkoronggal és szarvakkal egy felálló kobrával)a fején BT: istennők kígyó-istenek HERBERT, HENRY GEORGE ALFRED MARIUS VICTOR FRANCIS HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja George Edward Stanhope Molyneux Herbert Carnarvon. Anyja: Almina Victoria Marie Alexandra Wombwell. Első felesége Catherine Wendell Fiaik: Henry és Herbert George Reginald Molyneux Herbert Lord Porchester. Második felesége Ottilie Losch BT: Herbert, Henry George Alfred Marius Victor Francis (1898.nov7–) NT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert (1866.jún26–1923ápr5) (1866jún28–1923ápr6) Losch, Ottilie Porchester, Henry George Reginald Molyneux Herbert Lord (1898–) Porchester, Herbert George Reginald Molyneux Herbert Lord Wendell, Catherine Wombwell, Almina Victoria

Marie Alexandra (–1929) HEQAMAATRE-SETPENAMUN (ang.)  RAMSZESZ, IV (ie 1153–1147) HEQ-AT (ang.)  ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 13 HEQET (ang.)  HEKET (ang) HEQTIT (ang.)  HEKET (ang) HERACLEOPOLIS (gör., lat)  HERAKLEOPOLISZ HERBERT, HENRY HOWARD MOLYNEUX (1831.JÚN24– 1890. JUN 28) SN: Carnarvon édesapja. BT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert hozzátartozói HERACLEOPOLIS MAGNA (gör.)  HERAKLEOPOLISZ HÉRACLÈS (fr.)  HERYSHAF (ang, fr) HERAKHTY (ang.)  HÓRUSZ HERAKLEOPOLISZ UF: Ahnasiyah el-Medine (ar.) Ehnas (ar.) Eracleopolis Magna (gör.) Henen-Nesut (óei.) Henense (óei.) Heracleopolis Magna (gör.) Heracleopolisz (gör, lat) Herakleuszpolisz Het-Nen-Neszut (óei.) Hneni-Nesu (óei.) Hnész Ihnasiyyah al-Madinah (ar.) Innaszíja el-Medine (ar.) Ninsu (óei.) SN: A 20. felső-egyiptomi nomosz fővárosa volt BT: városok HERBERT, LADY EVELYN  HERBERT, EVELYN LEONORA ALMINA (1901.aug15–) HERCEGEK BT: fáraók hozzátartozói

NT: Amenemhet, I. Amenmesz4 (i.e 1214–1211) (ie 1204–1201) (ie 1203–1200) Amon-em-wia (ang.) Amonherhopesef1 Amonherhopesef2 Amonhotep (ang.) Ankhaf Baket, III. Dzsati Haemuaszet1 Hasztatet Hemiunu Hent-Temehu Herutataf Hnumhotep Hórbaf Hori2 Hor-Her-Wenemef (ang.) Hórnaht Hufuhaf It-Amon (ang.) Juput (i.e 944–924) Kawab Meri-Amon Meri-Atum Meri-Re Mezehti Montu-Her-Hopesef Newaret Parahirenemef (ang.) Pa-Re-her-wenemef (ang.) Pentaur Rahotep1 (i.e 1622–1619) Ramessu Setepenre1 (ang.) Szatherhopesef Watmoszi RT: hercegek hajviselete hercegek neveltetése HERAKLEUSZPOLISZ  HERAKLEOPOLISZ HERAKTES (ang.)  HARMAKHISZ (gör) HERBERT, ANDREW UF: Herbert, Audrey SN: Ezredes Carnarvon öccse. Néhány héttel Carnarvon halála után ő is meghalt BT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert hozzátartozói HERBERT, AUDREY  HERBERT, ANDREW HERBERT, EVELYN LEONORA ALMINA (1901.aug15–) UF: Evelyn, Lady Herbert, Lady Evelyn SN: Carnarvon lánya. 1922 nov 23-án

elkísérte apját, Carnarvont arra az útra, melynek során Tutankhamon sírját kiásták. A sír megnyitásánál is jelen volt BT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert hozzátartozói Tutankhamon sírja megnyitásának vendégei RT: Carnarvon, George Edward Stanhope Molyneux Herbert (1866. jún 26–1923 ápr 5) HERBERT, GEORGE EDWARD STANHOPE MOLYNEUX  CARNARVON, GEORGE EDWARD STANHOPE MOLYNEUX (1866. jún 26-1923 ápr 5) 152 HERCEGEK HAJVISELETE SN: A hercegeket egy S alakú, hajból font vagy hajfonatra emlékeztető fejdísszel különböztették meg a többi előkelőségtől, amelyet a fejük két oldalán hordtak. A jelvény viselőjének fiúi mivoltát jelképezte, aki ebben a minőségében az ifjú Hórusz örökösének számított. BT: hajviseletek Herihor (své.) Mencheperre (len., ném) SN: Thébai főpap volt, aki XI. Ramszeszt megfosztotta a trónjától, Felső-Egyiptom felett szerezte meg a hatalmat. BT: dinasztia, 20.(ie 1200–1085) (ie

1196–1070) (ie 1185–1070) Amon főpapjai NT: Herihór hozzátartozói HERCEGEK NEVELTETÉSE SN: Gyermek- és ifjúkorban a hercegek rendkívül szigorú elvekre épülő, magas színvonalú képzésben részesültek. Többségük alapos katonai és erkölcsi kiképzést kapott. Széleskörű vallási képzésben is részesültek, hogy ha uralomra kerülnek, méltóképpen el tudják látni a főpapi feladatokat. Elsajátítottak minden, az istenekkel és azok tiszteletével, illetve a papi teendőkkel kapcsolatos ismeretet, megtanulták az ország törvényeit, valamint a kormányzással és az uralkodással járó feladatokat, hogy amikor trónra kerülnek, pontosan tisztában legyenek vele, milyen kötelességeknek kell eleget tenniük. BT: nevelés HERIHÓR HOZZÁTARTOZÓI SN: Fia: I. Szmendész BT: Herihór (i.e 1080–1074) NT: Szmendész, I. (ie 1070–1044) (ie 1069–1043) HERISHEF (ang.)  HERYSHAF (ang) HERI UDZSEB SN: ellátmányokról gondoskodó tisztségviselő.

BT: tisztségviselők HERMANUBIS (ang.)  ANUBISZ HERMANUBISZ  ANUBISZ HERMAPOLIS MAGNA (gör.)  HERMOPOLIS HERCEGNŐK UF: Nagy Királyi Leány NT: Ahmesz1 Anheszenamon Baketaton Bitnofru Hnumit Hotepheresz Idut Iput, II. Ita Itaweret Kanjnjsut Maketaton Mereret Mereszanh, II. Mereszanh, III. Meritaton Meritré Nefertiabet Neferuré Nefrubity (ang.) Neith2 Nestarnuter Neszikhonszu Noferhotepesz Nofernofruaton-ta-serit Nofernofruré Redidzset Sepenupet Szat-Hathor-Iunet Szetepenré Szitamon Szithathormerit Szobeknoferu (i.e 1789–1786) (ie 1763–1759) Takhuat (ang.) (ie 625–589) Tenedjemet (ang.) Tia HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ AGATHODAIMON UF: Énók Ermes Trismegistos Háromszor legnagyobb Idrisz SN: El-Asmúnein istene, akinek legszentebb állata az íbisz és a pávián volt. Templomot Hermopoliszban emeltek számára Nemcsak könyvtárt alapított, hanem maga is írt történeteket, amelyekben feljegyezte ura tetteit. A földrajzot nagy sikerrel művelte, s mestere volt

a szónoklatnak, amiért később a tudományok és a könyvtárak védőisteneként tisztelték Thot1-tal azonosítják BT: félistenek helyi istenek RT: beavatás hermetikus iratok Luxori Hermetikus Testvériség Thot HERMETIKUS IRATOK SN: Az i.e 3–1 sz-ban Alexandriában írt misztikus filozófiai, mitológiai, csillagászati, orvosi tanításokat tartalmazó és a varázshatalmakkal való kapcsolatra tanító iratok. Újplatonikus, egyiptomi, zsidó és korai keresztény spekuláció szintézisét fejezi ki gyógyításról, talizmánokról, asztrológiáról és alkímiáról. A hasonló tárgyú egyiptomi misztikus szent iratok görög és latin nyelvű változatai. Megírásukat, ill. megírásuk sugallatát Hermész Triszmegisztosznak tulajdonították Nagy jelentősége volt a csillagkultusz bizonyos doktrínáinak elterjedésében a római birodalom területén. A kései középkorban Hermetikusnak minősítettek számos olyan „pszeudohermetikus” írást, amelyeket nem

lehetett bizonyíthatóan ókori forrásból származtatni, mégis javarészt e minősítésnek köszönik, hogy rajtuk van egy bizonyos tiszteletre méltó kor lenyomata. Egy hermetikus iratban a következő említésre méltó sorokat érdemes kiemelni: „ maga Egyiptom, ez az egykor szent föld az istentelenség prédájává lesz, az emberek megundorodnak majd az élettől és nem tisztelik többé a világot Így a világ megöregszik és elkorhad, és tűz által fog megsemmisülni.” BT: varázsszövegek NT: Corpus Hermeticum Tabula Smaragdina RT: Hermész Triszmegisztosz Agathodaimon HERFORD TÉRKÉP SN: A British Múzeumban őrzik ezt a középkori térképet, melyen a Nílus Deltáját láthatjuk. BT: térképek HERIBRE (ang., své)  HERIBRÉ HERIBRÉ UF: Heribre (ang., své) SN: A 14. dinasztia 12 fáraója BT: dinasztia, 14. (ie 1786–1603) (ie 1730–1680) (ie 1715–1650) fáraók HERMONTHIS (ang., gör)  HERMONTHISZ (gör) HERMONTHISZ (gör.) UF: An-Montu

(óei.) Armant (ar., gör) Déli On Erment (ar.) Ermont (óei.) Ermontis (gör.) HERIHEBET  FELOLVASÓ PAPOK 98 HERIHÓR (i.e 1080–1074) UF: Hemnetjertepienamin (ném.) Hemnetjer-Tepyenamun (ang.) 153 BT: történetírók Hermonthis (ang., gör) Hermontu Iuny (óei.) Juni SN: A 21. dinasztiától kezdve ez lett a 4 felső-egyiptomi nomosz fővárosa. Szent bikája volt Buchis Istene Harpre. BT: városok RT: Buchis hermonthiszi istenek HERON SN: Egyiptomi istenség BT: istenek HERPERER  HEPER HERSHEFI (óei.)  ARSAPHES HERUEF (spa.)  KHERUEF HERU-EM-EKHET (óei.)  HARMAKHISZ (gör) HERMONTHISZI ISTENEK BT: istenek NT: Montu (ang.) HERUI (óei.)  FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 5 HERMONTU  HERMONTHISZ HERU-P-KHART  HARPOKRATÉSZ HERMOPOLIS (gör., lat)  HERMOPOLISZ HERUTATAF SN: Kheopsz fia. Tanult emberként volt híres Herutataf nevét a Halottak Könyve őrizte meg azzal kapcsolatban, hogy bizonyos fejezeteit felfedezte. A Westcar papiruszban ő

viteti apja elé a Dzsedi nevű mágust, aki ismerte Thot titkos kamráinak számát. BT: hercegek Kheopsz hozzátartozói Merititesz hozzátartozói HERU-PA-KHRET  HARPOKRATÉSZ HERMOPOLIS MAGNA (gör.)  HERMOPOLISZ (gör) HERMOPOLISZ (gör.) UF: Ashmunayn, al- (ar.) Ashmuneim, el- (ar, ol) Ashmunein, el- (ar.) Asmúnein, el- (ar.) Asmúnén Chemenu Hermapolis Magna (gör.) Hermopolis (gör, lat) Hermopolis Magna (gör.) Hermupolis (gör.) Khemenu (óei.) Khmunu (óei.) Pa-Tehuti (óei.) Unu SN: A 15. felső-egyiptomi nomosz egykori székhelye volt A nyolc isten városa. Az óegyiptomi mitológia szerint itt hozta létre a nyolc istenség azt a tojást, amelyből a nap megteremtette a világot. Ez a Bahr Juszufnak nevezett csatornához közel feküdt. BT: városok RT: Asmúneini nekropolisz, elhermopoliszi istenek hermopoliszi teremtésmítosz hermopoliszi Thot templom HERU-UR (óei.)  HAROÉRISZ HERYSHAF (ang., fr) UF: Harsaphes (ang., gör) Harsaphès (fr.) Héraclès

(fr., gör) Herishef (ang.) SN: Egyiptomi kos-isten, kultuszának központja Herakleopoliszban volt. Teremtő és termékenység-isten, aki az ősvízből született. Az első dinasztiától fogva ismerték Ember testtel és kos fejjel avagy kosként ábrázolták A történelmi időkben Ré istennel társították napkoronggal a fején vagy Ozirisszal, Atef koronát viselve, a görög mitológiában pedig Harsaphes-ként hívták és Heraklésszel azonosították. Temploma ie 2100-ból származik, amely a 18-19. dinasztiák idején volt tovább bővítve. BT: kos-istenek HESAT (ang.) SN: Fehér tehén-isten, a tej istene. BT: tehén-istenek HERMOPOLISZI ISTENEK BT: helyi istenek NT: Ogdoad HESY RE (ang.)  HESZIRÉ HERMOPOLISZI TEREMTÉSMÍTOSZOK SN: Az egyik szerint a mindenség egy tojásból keletkezett. A másik szerint először egy lótusz jött a világra, amely elűzte a sötét fellegeket anélkül hogy bárki is megismerhette volna. Örököse gyermek képében jött a

világra BT: teremtésmítoszok HESZIRÉ UF: Hesy Re (ang.) SN: Az egyik első név szerint ismert orvos, kb. ie 2600 körül élt Fogász is volt egyben BT: orvosok elöljárói RT: Hesziré masztabája Hesziré sztéléje HERMOPOLISZI THOT TEMPLOM SN: A Hét szűk esztendő mítoszába ide megy be egy pap kikutatni, hogy melyik istenhez forduljanak segítségért az éhínség megszüntetésére. BT: Thot templomok RT: Hét szűk esztendő HESZIRÉ MASZTABÁJA SN: A szakkarai nekropolisz északi szektorában bukkant rá Auguste Mariette. BT: maszataba-sírok NT: Hesziré masztabájának domborműve HERMUPOLIS  HERMOPOLISZ HESZIRÉ MASZTABÁJÁNAK DOMBORMŰVE SN: Hesziré sírjának domborművén az orvosok és a fogászok főnökét írnoki felszereléssel és a méltóságát jelző bottal ábrázolták. A domborművön látható képek hieroglifa írásjegyek, nem orvosi eszközök. BT: domborművek Hesziré masztabája HER NETER (óei.)  NEKROPOLISZOK HERODOTOS 

HÉRODOTOSZ (i.e 484–425) HÉRODOTOSZ (i.e 484–425) UF: Herodotos SN: Görög történetíró, aki i.e 5 évszázad közepén utazta be Egyiptomot, ahol a Nílus mentén egészen Elephantine városáig hatolt. A saját megfigyelésein kívül leírt anyag túlzott miszticizmusa és a tolmácsok félremagyarázása miatt számos pontatlanságot és közhelyet tartalmazott, amelyek mind a mai napig élnek a köztudatban. Főleg azt meséli el az egyiptomi történetből, ami a görög olvasót érdekelhette. A sokat idézett „Egyiptom a Nílus ajándéka” mondat tőle származik HESZIRÉ SZTÉLÉJE BT: mészkő sztélék RT: Hesziré HETEPET (ang.) BT: istennők HETEPHERES I. (ang)  HOTEPHERESZ, I HETEPHERESZ, I.  HOTEPHERESZ, I 154 HETEPHERÉSZ, I.  HOTEPHERESZ, I szer csak nyugtalankodni kezdtek a Közel-Keleten kialakuló hettita befolyás miatt, ezért a 18. dinasztia fáraói közül többen is hadjáratokat indítottak a szíriai területek felé. Fővárosa

Hattusas volt a mai törökországi Bogazköy mellett. NT: hettiták hettita városok Bogazköy BT: ókori birodalmak HETEPSEKHEMWY (ang.)  HOTEPSZEHEMUI HET-HERT (ang., óei)  HATHOR HETI, I. UF: Jety, I. (spa) Kheti, I. (ang) SN: Rövid időre kiterjeszti a hatalmát a déli területekre. BT: dinasztia, 9. (ie 2160–2135) (ie 2160–2130) fáraók HETTITÁK SN: A közép-anatóliai birodalom lakosai. BT: Hettita Birodalom NT: Mutawatallis RT: hettita kardok HETI, II. UF: Jety, II. (spa) Kheti, II. (ang) SN: A 9. dinasztia egyik fáraója BT: dinasztia, 9. (ie 2160–2135) (ie 2160–2130) NT: Heti, II. hozzátartozói HETTITA KARDOK BT: kardok RT: hettiták HETI, II. HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja Tefibi aszjúti fejedelem. BT: Heti, II. NT: Tefibi HETTITA VÁROSOK BT: Hettita Birodalom NT: Hattusas HETI, III. UF: Jety, III. (spa) Kheti, III. (ang) SN: Elűzte az utolsó beduinokat is a Delta vidékéről. BT: dinasztia, 10. (ie 2130–2040) Merikaré hozzátartozói RT:

Heti, III. intelmei HEZ-UR (ang.) UF: Hedjwer (óei.) SN: Pávián-isten. BT: pávián-istenek HEYERDAHL, THOR (1914–) SN: Norvég felfedező. A pre-Kolumbiai kapcsolatok lehetőségét vizsgálta Egyiptom és Észak Amerika között BT: norvég egyiptológusok HETI, III. HOZZÁTARTOZÓI SN: Fia: Merikaré. BT: Heti, III. NT: Merikaré HEYMANN KÁROLY SN: 1899-ben ő alapította meg a Magyar Nemzeti Múzeum papiruszgyűjteményét. RT: Magyar Nemzeti Múzeum papirusz-gyűjteménye HETI, III. INTELMEI SN: „A föld, ahol a hitvány ázsiaiak élnek igen kellemetlen, vízben szegény, erdei veszedelmesek, útjai a hegyek miatt nehezen járhatóak. Nem egy helyben laknak, hanem állandóan vándorolnak, és már Hórusz óta támadják Egyiptomot. Ezek az idegeken olyanok, mint a zárt fal E falat megnyitottam, hogy kiszolgáltassam őket AlsóEgyiptomnak. Kifosztottam javaikat, legyőztem seregeiket és kiűztem őket Egyiptomból Elrabolhatnak egyetlen embert, de nem tudják

többé hatalmukba keríteni a városok területeit.” BT: intelmek RT: Heti, III. HEZEP  NOMOSZOK HIAN UF: Khian (ang.) SN: A 15. dinasztia 4 fáraója BT: dinasztia, 15. (ie 1730–1630) (ie 1674–156 7) (ie 1652–1544) fáraók HIBEH, EL- (ar.)  TEUDZSAJ HICKS, JENNY BT: egyiptológusok AD: jenny.hicks@awlcouk HET-NEN-NESZUT (óei.)  HERAKLEOPOLISZ HIDEG TŰZ SN: Ez a betegség a kéz- és lábujjak erős bizsergésével, a bőr érzéketlenségével, különböző izomcsoportokat érintő görcsökkel, bénulással és elmezavarral jár együtt. BT: betegségek HÉT SZŰK ESZTENDŐ SN: Dzsószer fáraó uralkodása alatt éhínség sújtotta az országot, de senki nem tudta, hogy melyik istenhez kellene fordulni segítségért. A Nílus hét éven át nem áradt ki, így nem borította el a völgyet termékeny iszapjával, ami miatt nem termett gabona sem. Egy paphoz fordult tanácsért, aki elment Hermopoliszba, s Thot templomában kikutatta, hogy Hnum, az 1.

katarakta urától lehetne segítséget kérni Dzsószernek még aznap megjelent álmában Hnum isten, aki panaszkodott, hogy hiába segíti Egyiptomot, templomai romba dőlnek, tiszteletére már rég nem épült új szentély. Másnap a király parancsot adott ki minden földművesnek, halásznak és vadásznak, hogy terményükből-zsákmányukból adjanak egy részt az istennek. Hnum haragja csillapult A Nílus attól fogva megáradt, az éhínség pedig véget ért. BT: mítoszok RT: Dzsószer hermopoliszi Thot templom Hnum HIÉNÁK UF: hyénák SN: Az Óbirodalom idején próbálkoztak a hiénák hízlalásával táplálkozási célokból. Lábaikat összekötötték, hátára fektették, így tömték a húsdarabokat a szájába, hogy minél kövérebbre hízzék. BT: élelem ragadozó állatok NT: csíkos hiénák pettyes hiénák RT: Mereruka masztabájának domborművei 1 HIERAKONPOLIS (gör., lat)  HIERAKÓNPOLISZ 2 (gör., HIERAKONPOLIS NOMOSZ, 3. lat.)

HIERAKÓNPOLISZ (gör.) UF: Hieraconpolis1 (gör, lat) Ieracompoli (gör., ol) Kom el-Ahmar (ar.) Nehen (óei.) Nekhen (óei.) Nekhem (óei.) HETTITA BIRODALOM (i.e 1700–) UF: Hatti (óei.) SN: I.e 17 században született, jelentős erővé ie 1350-ben vált, amikor a hettiták Suppiluliumas vezetésével leigázták Szíriát és Mitannit, megnyerve ügyüknek a Föníciában működő egyiptomi protektorátust is. A távoli szomszéddal eleinte semleges viszonyt fenntartó fáraók egy- 155  FELSŐ-EGYIPTOMI HIEROGLIF ÍRÁS MEGFEJTÉSE SN: Peiresc érezte meg először, hogy az ókori egyiptomi nyelv kapcsolatban áll a kopttal. Kircher német jezsuita szerzetes már szilárdan hitte, hogy a kopt az óegyiptomi nyelv legújabb változata. Montfaucon, egy szerzetesrendbe megtért katona és követője, Warburton angol szerzetes már feltételezi, hogy a hieroglifák fonetikus jelek. Erre a teóriára támaszkodik Bartélemy abbé, aki elsőként feltételezte, hogy az

ovális keretek (kartusok) a királyok nevét szegélyezik. Sacy, a keleti nyelvek szakértője sikertelenül próbálkozott a Rozetti kő szövegének megfejtésével. Akerblad megfejti a Rozetti kő démotikus szövegének egy részét, szerinte a kvön alfabétikus írásjelek találhatók. Thomas Young angol orvos és fizikus a rozetti kő alapján logikai kapcsolatokat talál a kopt írás és a hieroglifák közt. Champollion a kartusos feltételezésből és a Rozetti kőből kiindulva fejtette meg végül 1822-ben a hieroglif írást. BT: hieroglif írás RT: Akerblad, Johan David (1763–1819) Bartélemy, Jean-Jacques (1716–1795) Champollion, Jean-François (1790.dec23– 1832.márc4) Kircher, Athanase (1602–1680) Montfaucon, Bernard de (1655–1741) Peiresc, Nicholas Claude de Fabri de (1580–1637) Sacy, Antoine Isaac Silvestre de (1753–1838) Warburton, William (1698–1779) Young, Thomas (1773–1829) Nhn (óei.) Nofirus SN: Egyike az első fallal körülkerített

városoknak. Kb i.e 3300-ban alapult, több, mint 3 km hosszú A sólyom városának hívták. Egyiptom egyesítése előtt ez volt Felső-Egyiptom fővárosa BT: városok RT: hierakónpoliszi agyagedények hierakónpoliszi templom HIERAKÓNPOLISZI TEMPLOM SN: Itt maradt fenn a legrégibb dzsed-oszlop. A szarvakkal és farokrésszel díszített Hórusznak szánt építményt gazdagon ékesítették színes gyékényekkel és Libanonból származó cédrusfa oszlopokkal. BT: Hórusz-templomok HIERATIKUS ÍRÁS UF: folyó írás kurzív írás papi írás SN: Az elnevezése Hérodotosztól ered. (Erman Adolf szerint Clemens Alexandrinustól). A hieroglifák egyszerűsített (kurzív), a mindennapi életben használt változata az Óbirodalomtól kezdve, amit papiruszokon használtak; szó szerint „papi írás”, mivel a papok által szerkesztett szövegeknél alkalmazták, többnyire irodalmi művek másolására. Ezzel az írással főleg papiruszra és osztrakonokra írtak

többnyire vízszintes sorokban jobbról balra, de bizonyos 12. dinasztiabeli papirusztekercseken a szöveg elrendezése rövid, függőleges sorokban történt A hieratikus írást kb. ie 5100-tól iu 250-ig használták Moustafa Gadalla szerint. BT: írásfajták RT: démotikus írás hieroglif írás kopt írás HIEROGLIFOK  HIEROGLIFÁK HIEROGLYFER (své.)  HIEROGLIFÁK HIEROGLYPHS (ang.)  HIEROGLIFÁK HIEROGRAPHA  HIEROGLIF ÍRÁS HIGANY UF: hydrargyrion (gör.) SN: Az i.e 15 sz-ban írásos leletek tanusítják a használatát Amiatt, hogy hidegben is párolog és szagtalan, rendkívül veszélyes méreg. BT: mérgek HIERATOSZI ÍRÁS  HIERATIKUS ÍRÁS HIEROGLIFÁK UF: hieroglifok hieroglyfer (své.) hieroglyphs (ang.) ieroglifika grammata (gör.) jeroglifico (spa.) SN: A hieroglifa szó az ógörög „szent vésetek” jelentésű ieroglifika grammata kifejezésből ered. Kezdetben 700 jelet alkalmaztak, később ezek száma mintegy tízszeresére nőtt. BT:

írásjelek NT: szema RT: Zoega, Johann, Georg (1755–1809) Champollion, Jean-François (1790.dec23– 1832.márc4) AD: http://guardians.net/egypt/hierohtm HIGANY-SZULFID  CINÓBERPOR HIGH DAM  ASSZUÁNI GÁT HIGH PRIEST OF AMON (ang.)  AMON FŐPAPJAI HIGH PRIEST OF PTAH (ang.)  PTAH FŐPAPJAI HIK  FEJEDELMEK HIKE (ang.)  HEKA 1 HIKSZOSZOK  HÜKSZOSZOK HILL, PETER BT: egyiptológusok AD: highlander@sol.couk HIEROGLIF ÍRÁS UF: hierographa SN: Hivatalos emlékeken alkalmazták kb. ie 3400-tól isz 390-ig. Képszerű jegyei szótagokat és mássalhangzókat jelölnek. Csak vallási és királyi szövegeket írtak vele, leginkább kőre. 1822-ben fejtette meg Jean-François Champollion ezt a rég elfeledett írást. Kezdetben a 24 betűből álló ábécé mellett több, mint 700 szótagoló vagy hangtani kiegészítő jelet alkalmaztak. A hieroglifákat vagy vízszintesen vagy oszlopokban írták, jobbról balra ill. balról jobbra Az állatokat és embereket

ábrázoló jelek mindig a sor eleje felé néznek BT: írásfajták NT: hieroglif írás megfejtése RT: Ägyptische Grammatik (1911) Ägyptisches Glossar (1904) Champollion, Jean-François (1790.dec23– 1832.márc4) démotikus írás hieratikus írás kopt írás HIMNUSZ ATON NAPISTEN TISZTELETÉRE UF: Ekhnaton himnusza SN: Aj sírjának falán maradt ránk; hatása akkora, hogy még a Bibliába is bekerült (104. zsoltár) Ekhnaton fáraó költeménye, melyben kifejezi imádatát az egyetlen istenének: Atonnak Ebben felesége, Nefertiti nevét is megemlíti, akihez bensőséges érzelem fűzte BT: naphimnuszok RT: Ekhnaton AD: http://mek.oszkhu/02400/02496/02496htm#214 HIMNUSZKÖLTÉSZET  HIMNUSZOK HIMNUSZOK BT: himnuszköltészet költemények NT: Amon-himnuszok Aton-himnuszok Hnum-himnuszok Kannibál himnusz Unisz fáraóhoz naphimnuszok Nílus-himnuszok 156 Oxyrhynchus-i Szentháromság-himnusz töredék Ozirisz-himnuszok Ré-himnuszok szesítették, fontos témák

esetében nem papiruszon, hanem bőrtekercseken, pergamenen. BT: szövegek NT: házi okiratok jogi okiratok közigazgatási dokumentumok periratok személyazonossági kártyák szerződések végrendeletek RT: hivatalos levelek HIMNUSZOK TERME BT: Ramesszeum kis oszlopcsarnokai HINTÓK BT: szárazföldi járművek NT: gyaloghintók HINTÓK PARANCSNOKAI BT: parancsnokok NT: Ruia (ang.) HIPOSZTÜL CSARNOKOK  OSZLOPCSARNOKOK HIVATALOS LEVELEK SN: A hivatalos leveleknek megvolt a maguk előírt formája és az írnok-tanulóknak külön be kellett gyakorolniuk az előírt formulákat. Halmozták benne a szóvirágokat és különböző formulákat Fennmaradt számos hosszú levél is, ahol a tényleges tartalom nem több, mint egy mondat. BT: levelek RT: hivatalok HIPPOPOTAMUS GOD (ang.)  VÍZILÓ-ISTENEK HIW (ar.)  DIOSPOLIS PARVA (gör) HIPNÓZIS BT: orvostudomány SN: A hipnózis használatának kezdetei az ősi Egyiptom idejére nyúlnak vissza. HIPOSZTIL CSARNOKOK 

OSZLOPCSARNOKOK HÍRNÖKÖK  HÍRVIVŐK HK (röv.)  HALOTTAK KÖNYVE HIRUNDO RUSTICA SAVIGNII (lat.)  FECSKÉK HmHm KORONA BT: koronák SN: Egy hosszú kosszarvra erősített hármas atef korona. RT: atef HÍRVIVŐK UF: futárok hírnökök követek messenger (ang.) BT: közemberek NT: királyi hírvivők Wenamon HNENI-NESU  HERAKLEOPOLISZ HNÉSZ  HÉRAKLEOPOLISZ HNUM UF: Chnum (ang.) Khnum SN: Esznában Neithtel és Szatisszal alkotott istenháromságot. Kosfejű istenség, aki az egyiptomi mitológia szerint fazekaskorongon formázta meg a gyermekeket, azután belehelyezte azokat anyjuk méhébe. Továbbá őrködött a Nílus forrása fölött, az 1. katarakta ura volt Termékenységistenként is tisztelik Szent állata a kos Templomát Esznában és Elephantinében (ma Asszuán) állították fel. BT: kos-istenek elephantinei triász esznai triász RT: Hnum-himnuszok HIVATALNOKOK UF: Beamter (ném.) SN: A fontos hivatalnokok beosztásukat a bal kezükben

fogott sétabottal és jobb kezükben tartott hivatali pálcával jelezték. Általában a középpolgárság soraiból választották ki őket BT: tisztségviselők NT: Amenemheb1 Amenmesz5 Henenu írnokok Jamu Nedjeh kerületi hivatalnokok kincstárnokok Maiherperi (ang.) Meketré Nakht1 Nebnefer Noferkaréemperamon Pennut Thameni (ang.) Theshen (ang.) Theti (ang.) Thuity (ang.) Ti Ti Penmut udvari főhivatalnokok udvari hivatalnokok Undzsebauendzsed Uni RT: hivatalok HNUM-HIMNUSZOK BT: himnuszok NT: esznai templom Hnum-himnusza RT: Hnum HNUMHOTEP UF: Khnum-Hotep BT: hercegek RT: Hnumhotep masztabája Hnumhotep sziklasírja HNUMHOTEP, II. SN: I. Amenemhet utódja RT: Hnumhotep, II. sírja HNUMHOTEP, II. SÍRJA UF: BH3 BT: beni hasszáni sírok HNUMHOTEP, III. UF: Khnumhotep (ang.) BT: nomarkhoszok RT: Hnumhotep, III. sírja HIVATALOK BT: építmények NT: gazdasági hivatalok kincstárak raktárak RT: hivatalos levelek hivatalnokok HNUMHOTEP SZIKLASÍRJA BT: beni hasszáni

sziklasírok NT: Hnumhotep sziklasírjának áldozati terme Hnumhotep sziklasírjának falfestményei HNUMHOTEP SZIKLASÍRJÁNAK ÁLDOZATI TERME BT: Hnumhotep sziklasírja NT: Hnumhotep sziklasírjának áldozati termének feliratai HIVATALOS IRATOK UF: okiratok SN: A hivatalos iratokat levéltárakban őrizték. Az azonos természetű írásokat átmásolták, hosszú tekercseken ösz- 157 Megjegyzés [TM51]: A H betűk alatt pont van! HODEL-HOENES, SIGRID BT: egyiptológusok AD: hodel@ntb.ch HNUMHOTEP SZIKLASÍRJÁNAK ÁLDOZATI TERMÉNEK FELIRATAI SN: Hnumhotep sziklasírjába ünnepi naptár van bevésve, amely az egyiptomiak évformáit és fontosabb ünnepeit ismerteti meg velünk kb. Ie 1900-ból BT: feliratok Hnumhotep sziklasírjának áldozati terme RT: ünnepek HÓDÍTÓK NT: arabok asszírok bizánciak Bonaparte Napóleon hükszoszok makedónok mamelukok núbiaiak perzsák rómaiak HNUMHOTEP SZIKLASÍRJÁNAK FALFESTMÉNYEI SN: Már volt restaurálva. Az

ábrázolások elhelyezése és tematikája hasonlít Amenemhet sírjának falfestményeihez Híres az északi fal középső részén található jelenet. Hnumhotep Ázsiából érkezett sémiek karavánját fogadja. BT: falfestmények Hnumhotep sziklasírja HODJASCH, SWETLANA  HODJASH, SVETLANA HNUMIT SN: II. Amenhotep és Keminub lánya BT: Amenemhet, II. hozzátartozói hercegnők Ita hozzátartozói Itaweret hozzátartozói Keminub hozzátartozói Szithathormehit hozzátartozói NT: Hnumit hozzátartozói RT: Hnumit koronái Hnumit sírja Hnumit sólyomfejes arany nyaklánca HODJASH, SVETLANA UF: Hodjasch, Swetlana BT: egyiptológusok HODOMÉTER  ÚTMÉRŐ HOFFMANN, FRIEDHELM BT: egyiptológusok AD: aegy012@mail.uni-wuerzburgde HOFFMEIER, JAMES BT: egyiptológusok AD: James.KHoffmeier@wheatonedu HOHA, EL-  KHOKHA, EL- (ang.) HNUMIT HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja II. Amenemhet, anyja Keminub Lánytestvérei: Ita, Itaweret, Szithathormehit. BT: Hnumit NT: Amenemhet, II. (ie

1929–1895) (ie 1929–1892) (ie 1875–1840) Ita Itaweret Keminub Szithathormehit HOLDEN, LYNN BT: egyiptológusok AD: iholden@scruznet.com HOLDISTENEK BT: istenek NT: Honszu1 Ozirisz (gör.) HOLLAND EGYIPTOLÓGUSOK BT: egyiptológusok NT: De Buck, Adriaan (1892–1959) HNUMIT KORONÁI SN: Hnumit múmiáján találta Jacques de Morgan a két, féldrágakövekkel és üvegpasztával díszített aranykoronát. BT: koronák HOLLIS, SUSAN TOWER BT: egyiptológusok AD: sthollis@baldcom.net shollis@sescva.escedu HNUMIT SÍRJA SN: Dahsurban található, II. Amenemhet piramisának nyugati oldalánál. 1894-ben fedezte fel Jacques de Morgan ezt a sírt, amely akkor még érintetlen volt. A sír halotti kellékei részét képezik a dahsuri kincseknek, amely a Kairói Egyiptomi Múzeumban található. BT: dahsuri sírok RT: dahsuri kincsek HOLMEN, BENTE BT: egyiptológusok AD: holmen@coco.ihikudk HOLOSZIDERITEK  METEORVASAK HOLTAK BIRODALMA  DUAT 1 HOLTAK KÖNYVE  HALOTTAK

KÖNYVE HNUMIT SÓLYOMFEJES ARANY NYAKLÁNCA SN: A sírjában talált ékszerek közül talán ez a legszebb. Lazúrkövek, féldrágakövek és üvegpaszta díszek teszik különlegessé BT: arany nyakláncok RT: Hnumit HOLTAK VÁROSA  ALEXANDRIAI NEKROPOLISZ HOLTAK VILÁGA  DUAT 1 HOLTTEST SN: A test kiegyenesítése rendkívül fontos szerepet játszik a halotti kultuszban. A holttest vízszintesen fekszik, a függőleges helyzet az életbe való visszatérést, a feltámadást jelzi. Ha a holttest bármely darabja elrohadt és leesett, az egyiptomiak egy ruha- vagy fadarabot tettek a helyére, hogy a test egészséges maradjon és a halott ember használhassa a túlvilágon. HNUMNAHT SN: Beni Hasszán ókori területén élt kormányzó. BT: kormányzók HNUM-TEMPLOMOK BT: templomok NT: elephantinei Hnum templom HOLTTEST FELDARABOLÁSA UF: halottak feldarabolása SN: A Nagada I és II kultúra temetőinek összefüggő csoportjaiban figyelhető meg ez a jelenség. Ezek

leghitelesebb példáit az amrahi és gerzehi temetők szolgáltatták, de Nagada és Ballas nekropoliszaiban is megfigyeltek hasonló eljárást. BT: temetési szertartások NT: fej levétele Ozirisz feldarabolása RT: deshashehi temető HOCH, JAMES ERIC BT: egyiptológusok NT: Hoch, James Eric művei AD: James Hoch@gateway.planningutorontoca James Hoch@campuslife.utorontoca HOCH, JAMES ERIC MŰVEI BT: Hoch, James Eric NT: Semitic Words in Egyptian Texts of the New Kingdom and Third Intermediate Period (1994) Middle Egyptian Grammar (1996) 158 karnaki Honszu1 templom Mut HOMÁLYOS LÁTÁS ELLENI GYÓGYSZER SN: A londoni papirusz ezt ajánlja: árpa és gabonaszálak tüze fölé marhamájat tenni és a levét a szem fölött kipréselni. Az Ebers-papirusz szerint pedig a megsütött és kipréselt ökörmájat kell a szemre helyezni. BT: antibiotikumok 1 HONSZU ÉS A BAHTÁNI FEJEDELEM-KISASSZONY SN: A fáraó egy nyáron beutazta birodalmát és beszedte a sarcot a

meghódított fejedelmektől. Bahtán ura elhalmozta ajándékokkal, sőt még az egyik lányát is odaadta II Ramszesznek. A lány olyan okos ügyes és szép volt, hogy Ramszesz el is vette nyomban feleségül. Egyiptomi nevet is adott neki, Noferurénak szólította. Boldogan éltek, mígnem a lány apjától egy hírnök jött, hogy a legkisebb lánya súlyos beteg, küldjön neki egy egyiptomi orvost, aki meggyógyítja Az orvos elment, és megállapította, hogy a lányt rossz szellem szállta meg, amelyet csak valamely isten űzhet ki belőle. Ramszesz elküldte Bahtán legkisebb lányának Honszu1 csodatévő szobrát, melyet betettek a lány hálószobájába. Az isten kiűzte a gonosz szellemet, és a lány hamarosan talpraállt. A király ennek örömére szentélyt építtetett a szobornak, s mindent kitalált, csakhogy ne kelljen a szobrot visszaküldenie. Aztán az egyik éjszaka azt álmodta, hogy az isten elhagyta a szentélyt és aranysólyom képében Egyiptomba

röpült Felébredve rájött, hogy az isten azt akarja, hogy hazakerüljön a szobra, különben bajt zúdít Bahtánra. Ettől megijedve visszaküldte a nagyúr a szobrot, Egyiptom népe pedig örvendezett, hogy a szobrot épségben visszakapták. BT: mítoszok RT: Honszu1 Ramszesz, II (i.e 1307–1240) (ie 1304–1237)98 (ie 1301–1235) (i.e 1301–1234) (ie 1294–1227) (ie 1292–1225) (i.e 1290–1224) (ie 1279–1213) (ie 1279–1212) HOMLOKZATOK BT: épületrészek NT: Széthi, I. ünnepi temploma szentélyeinek homlokzata HOMOKKŐ SN: Gebel esz-Szilszilében bányászták. Az Újbirodalomtól kezdve vált a napkultusz templomépítészet legkedveltebb anyagává vöröses színe, valamint a benne található oxidálódott vasrészecskék miatt. BT: kövek NT: vörös homokkő HOMOKKŐ FEJSZOBROK BT: fejszobrok NT: Ekhnaton fejszobra (L) HOMOKOS SZÉL  KHAMSZIN HOMOK PNEUMOCOINOSIS SN: Ez annak a betegségnek a neve, amelyet a homokszemcsék belélegzése okoz. Főleg a

sivataglakó népeket sújtja még ma is. BT: légúti megbetegedések HOMORÚ PÁRKÁNYZAT UF: cavetto cornice BT: építészeti elemek HÓNAPOK BT: egyiptomi naptár NT: Athyr Epifi Famenoth Farmuthi Khoiak Mekhir Meszóri Pakhon Paofi Payni Thoth Tybi 1 HONSZU HOZZÁTARTOZÓI SN: Anyja Mut. Apja Amon (Ré) Felesége Maat BT: Honszu1 NT: Amon Maat Mut Ré 1 HONSZU SZENT BÁRKÁJA SN: Honszu szent bárkáját a két sólyomfejről ismerhetjük fel. Az Opet ünnepkor Amon és Mut szen bárkáival együtt az Uszerhaton Karnakból Luxorba szállították. BT: szent bárkák HONITMERHABI (ang.) SN: III. Amenhotep lánya BT: Amenhotep, III. hozzátartozói 2 HONSZU UF: Jonsu (spa.) Khonsu (ang, hol., ném) RT: Honszu2 sírja 1 HONSZU UF: Chons (ang.) Chonsz Khensu (ang.) Khons (ang.) Khonsu (ang., hol, ném) Khonszu SN: Neve vándorlót jelent. Thébában (kultuszának központjában) a holdisten feladatait látta el Gyakran jelenítik meg sólyomfejjel, melyet a Hold korongja és

a fogyó Hold díszít. Eleinte a halál, az Újbirodalom idején már inkább a sors istene. Amon és Mut fia Mivel gyermekisten, fején ott látható az ifjakra jellemző hajtincs Thébában apjával, Amonnal és anyjával, Muttal alkották a thébai triászt. Temploma Karnakban volt Elűzte a démonokat Hírneves varázsló, több helyütt is imádták Múmia pózban ábrázolták. BT: gyógyító istenek holdistenek Maat hozzátartozói szobeki triász thébai triász NT: Honszu1 hozzátartozói RT: Amon Honszu1 és a bahtáni fejedelem-kisasszony Honszu1 szent bárkája 2 HONSZU SÍRJA UF: TT31 BT: seikh abd el-gurnai sírok HONSZUMESZ UF: Khonsumes (ang.) RT: Honszumesz mitologikus papirusza HONSZUMESZ MITOLOGIKUS PAPIRUSZA SN: A 21. dinasztiából származik BT: mitologikus papiruszok RT: Honszumesz HOPE, COLIN BT: egyiptológusok AD: colin.hope@artsmonasheduau HÓR 1 UF: Au-ib-Ré SN: Életéről, tevékenységeiről semmit sem tudunk. Valószínűleg III Amenemhet

uralkodótársa volt BT: fáraók RT: Hór1 sírja Hór varázsedényei HOR 2 SN: Szakkarába ment, s életét Thotnak áldozta. Pap volt, nappal írnokoskodott. 159 HÓREMHEB SÍRJÁNAK FALFESTMÉNYEI SN: Sírjában talán az a legérdekesebb, hogy számos falfestményt a munka különböző szakaszaiban hagytak abba. Egyes képeken a rajzok csak vázlatosak, másokon még láthatóak az illusztráció arányait megszabó rácsok vagy a csoportvezető által végzett javítások. BT: falfestmények Hóremheb és Khaemhat sírja BT: álomfejtők papok 3 HOR  HÓRUSZ HÓR-AHA  MÉNÉSZ (i.e 3200) (ie 3032–3000) (ie 2955– 2895) HORAPOLLÓN SN: A 9. felső-egyiptomi nomoszban született görög drámaíró és nyelvész A hieroglifákról írt könyvet abban az időben, amikor az már kezdett a feledés homályába kerülni. Philipposz fordította le művét görögre BT: drámaírók nyelvészek HÓREMHEB SZARKOFÁGJA SN: Formálisan hasonlított elődeinek,

Tutankhamonnak és Aj-nak a szarkofágjára. A szarkofágot nyitva találták meg, törött fedéllel, belsejében pedig több ember csontjai hevertek, melyekről nem lehetett megállapítani, hogy melyik a királyé. BT: vörös-kvarcit szarkofágok HOR BEHDETITE (ang.)  HÓRUSZ BEHDETI HORDEUM HEXASTICHON (lat.)  HATSOROS ÁRPA HOREMKENESI (ang.) UF: Hormekenesi (ang.) SN: Thébai pap, aki az i.e 1050 körül élt a 20 dinasztiában A fáraók sírjait ásó és dekoráló emberek művezetője is volt. Valószínűleg hirtelen halt meg valamilyen szívbetegségben Mumifikált testének kibontása és tudományos vizsgálata remek lehetőséget és ritka alkalmat adott arra, hogy egy ismert történelmi személyiségen alkalmazzák a legkifinomultabb technológiákat és az analízis módszereit. BT: Amon-papok HORDSZÉKEK SN: Ebben vitték a rabszolgák az urat vagy az úrnőt, ha kimozdult az otthonából. BT: székek HOR-EM-AHET (óei.)  GIZEHI SZFINX HÓREMHEB (i.e

1348–1320)(ie 1334–1306) (ie 1323–1295) (i.e 1321–1295) UF: Hóremhib SN: A 18. dinasztia utolsó királya Míg Tutankhamon uralkodott tábornok és kormányzó volt Fontos szerepet töltött be mind a polgári közigazgatásban, mind a hadseregben Uralkodása alatt az ősi ortodox politeizmus ismét helyreállott. Mutnedzsemetet, Nefertiti nővérét vette el feleségül. Kíméletlenül bánt el az elődeit ábrázoló szobrokkal és képekkel Tutankhamon nevét mindenhonnan kivésette vagy lekapartatta, az Aton-korszak valamennyi megmaradt emlékét megsemmisítette. Tutankhamon sírját valószínűleg a papok mentették meg előle BT: dinasztia, 18. (ie 1570–1293) (ie 1567–1320) (ie 1552–1306) (i.e 1550–1397) fáraók RT: Aj és Hóremheb temploma Hóremheb magánsírja Hóremheb reliefjei Hóremheb és Khaemhat sírja Mutnedzsemet HORGÁSZAT SN: Egy horgászbotra gyakran több horgot is rákötöttek (Idut sírjában az egyik falon 4 horgot látni), így

megnövelve az esélyt, hogy ráakadjon egy hal. BT: halászat HORGOK BT: halászeszközök HOR-HEKENU (ang.) SN: Hórusz egy alakja. BT: istenek RT: Hórusz HOR-HER-WENEMEF (ang.) SN: II. Ramszesz egyik fia BT: hercegek Ramszesz, II. hozzátartozói HÓREMHEB ÉS AJ TEMPLOMA  AJ ÉS HÓREMHEB TEMPLOMA HORHUF SN: Elephantinéi kormányzó. BT: kormányzók HÓREMHEB HOZZÁTARTOZÓI BT: Hóremheb NT: Mutnedzsemet HÓRI 1 SN: Hóri Ízisz és Hórusz papja volt Akhmim templomában. BT: papok RT: Hóri koporsója Hóri múmiája Hóri sírja HÓREMHEB RELIEFJEI SN: Tökéletes amarnai stílusban faragták ki. A Bolognai Archeológiai Múzeum legjelentősebb darabjai BT: reliefek 1 HÓRI KOPORSÓJA SN: Hori koporsója és a múmia a kairói osztrák-magyar konzulátuson keresztül 1884 augusztusában érkezett meg Pápára. Markstein Károly a koporsót Kairóban az Egyiptomi Régiségek Múzeumától 1500 frankért vásárolta, s a hivatalos kísérőokmányt Emil Brugsch

egyiptológus, a múzeum őre állította ki, aki ebben az iratban a műtárgy teljes leírását, s a koporsón látható feliratok fordítását is megadta. Eszerint az okmány szerint a koporsó a múmiával a folyó 1884-ik évben Akhmim-ban eszközölt ásatásokból került napfényre A koporsón található ábrázolások elemzése során Varga Edit egyiptológus arra a megállapításra jutott, hogy a koporsó a 20 dinasztia idején, vagyis az Újbirodalom végén (i.e 1186–1070) készülhetett, tehát Hóri e mintegy száz évet felölelő időszakban élt és működött Akhmimban. BT: koporsók RT: Hóri HÓREMHEB ÉS KHAEMHAT SÍRJA UF: KV57 SN: Magánsírja Szakkarában van, de amint fáraó lett, nem oda temetkezett, hanem a Királyok Völgyébe, ahol ma az 57-es számmal jelölik sírját. Edward Ayrton tárta fel 1908-ban, 114 m hosszú. A sír szerkezete két olyan stílusbeli újítást mutat, amely a 19 dinasztiabeli sírokra volt jellemző: elmarad a jobb kanyar

a lejtős folyosó és a sírkamrát megelőző előcsarnok között, és az egyszerű falfestmények helyébe festett féldomborművek lépnek. BT: Királyok Völgye királysírok NT: Hóremheb sírjának falfestményei RT: Hóremheb HÓREMHEB MAGÁNSÍRJA SN: Szakkarában fedezte fel Geoffrey Martin 1975-ben. 1979-ben végzett a feltáró munkálatokkal. BT: magánsírok szakkarai sírok RT: Martin, Geoffrey Thorndike (1934. máj 28–) 1 HÓRI MÚMIÁJA SN: Nem tudni hol van, mert Hóri koporsójában nem Hóri nyugodott, hanem egy idegen férfi. Az aranyozott maszk 160 1 HÓR SÍRJA SN: De Morgan ásatásai alatt találtak rá a mély, gondosan elrejtett aknasírra. III Amenemhet dahsuri piramisának térségében található. BT: királysírok RT: Hór és a gondosan felrakott vászon bandázs egy a 22–30. dinasztiák korából (ie 945–342) származó, középkorú férfi tetemét rejti Egyetlen felirat sem jelzi, hogy ki az ismeretlen egyiptomi, aki Hóri

koporsóját bitorolja Nem volt ritka és szokatlan, hogy alsóbbrendű emberek esetében korábbi koporsókat ismét felhasználtak a temetkezéshez, különösen e késői korban. BT: múmiák RT: Hóri koporsója HOR-SZA-ISZET (óei.)  HARSZIÉSZISZ (gör) HORU NOMOSZA  FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 5. HORUS (ném.)  HÓRUSZ 1 HÓRI SÍRJA UF: TT259 BT: thébai sírok RT: Hóri HORI HORUS-KHUTI  HÓRUSZ HORUS NAME (ang.)  HÓRUSZ-NÉV HÓRUSZ UF: Herakhty (ang.) Hor3 Horo (ol.) Horus (len., ném) Horus-Khuti SN: Sólyomfejű vagy sólyom képében fején kettős koronával, általában dárda tartozékkal ábrázolt isten, az ég istene és a fáraó védelmezője. Ábrázolása egyben az egyiptomi trónt is jelképezte Szavai lázcsökkentő és gyógyító hatásúak. Khemmiszben (Akhmim) született a NílusDeltában Ízisz1 a papirusznádban rejtegette Széth elől Mint a halott Ozirisz és Ízisz1 fia, gyakran jelenik meg gyermek képében, aki szopja az ujját.

Felnőve bosszút áll Széthen, apja gyilkosán. Küzdelmük közben fél szemét elvesztette. Bár Széth helyrehozta Hórusz szemét, amit kitépett, de Hórusz azt Ozirisznek adta. Gyakran azonosítják Hórusz és Széth csatáját Alsó- illetve FelsőEgyiptom csatájával, amely 80 évig tartott Az egyiptomi fáraók Hórusz inkarnációjának tartották magukat, s Hórusz nevét saját címükben is használták. Mint Hórusz, krokodilon jelenik meg két hüllőn állva, kezében kígyókat és skorpiókat tartva. Egyébként meztelen gyerekként ujját szopva gyakran anyja térdén ülve ábrázolták. Egyik jelzője: „az özvegy fia”. BT: égistenek gyógyító istenek héliopoliszi istenek Ozirisz hozzátartozói sólyom-istenek túlvilági istenek NT: Hórusz hozzátartozói RT: Harendotész Harmakhisz (gör.) Haroérisz Harpokratész Harsomtus (ang.) Harsziészisz (gör.) Hor-Hekenu Hórusz Behdeti Hórusz és Széth Hórusz-név Hórusz-oszlopok Hórusz-szobrok

Hórusz-táblák Hórusz-templomok 2 SN: 18. dinasztiabeli herceg BT: hercegek RT: Hori2 sírja 2 HORI SÍRJA UF: QV8 SN: Ide temették Hori2 herceget és egy ismeretlen hercegnőt. BT: sírok HORI 3 RT: Hori3 sírja 3 HORI SÍRJA UF: TT301 BT: dra abu el-nagai sírok HORIMES SÍRJA UF: TTC7 BT: thébai sírok HOR-M-AKHET (óei.)  HARMAKHISZ (gör) HORMEKENESI (ang.)  HOREMKENESI (ang) HORMESZ SN: 18. dinasztiabeli kincstárnok BT: kincstárnokok NT: Hormesz hozzátartozói RT: Hormesz sztéléje HORMESZ HOZZÁTARTOZÓI SN: Felesége Uadzsit-renpet, ágyasa Szatit, fiuk Szapair. Apja Hui, anyja Imenemuszeht, unokája Haemuaszet3 BT: Hormesz NT: Haemuaszet3 Hui Imenemuszeht Szapair Szatit Uadzsit-renpet HORMESZ SZTÉLÉJE SN: 18. dinasztiabeli mészkőből készült 37×30,6 cm-es sztélé festés nyomaival. Ez egy családi sírkőnek tekinthető, melyen nemcsak az elhunyt és felesége, hanem szülei, fia és rokonsága is szerepel. BT: halotti sztélék mészkősztélék

RT: Hormesz HORMIN SN: Imiszeba sírjának egyik festője. BT: festők HÓRUSZ BEHDETI UF: Behdite (ang.) Behedti (ang.) Hor Behdetite SN: A bosszúálló Hórusz alakja, hajlott hátú sólyom alakú isten a szimbóluma. Edfuban imádták, itt templomot is emeltek részére, később a helyi Hórusz istennel azonosították és szárnyas napkoronggal szimbolizálták. A görög mitológiában megfelelője Apollón, Zeusz és Létó fia. BT: sólyom-istenek RT: edfui Hórusz-templom Hórusz HÓRNAHT BT: hercegek HORNUNG, ERIK SN: A királyi temetkezési szövegek specialistája. VII Ramszesz, IV Ramszesz és I Széti sírját és az abban található szövegeket publikálta BT: svéd egyiptológusok HORNYOLT OSZLOPOK  PROTODÓR OSZLOPOK HORO  HÓRUSZ HÓRUSZ ÉS SZÉTH SN: Hórusz, amikor felnőtt, igényt tartott Egyiptom trónjára, Széth, apja testvére azonban egyedül akart uralkodni. Az HOR-SA-ISET (óei.)  HARSZIÉSZISZ (gör) HORSETH (ang.)  HASZEHEMUI 161

rontó hatását. Az ifjúságfürtös Hórusz a vad erők leigázójának pózát ölti fel: krokodilokon tipor, kezében oroszlánt, gazellát (oryx), kígyókat, skorpiókat szorongat Hórusz egyik oldalára méreg hatástalanító aspektusa miatt került a Nofertum-lótuszszár, ugyancsak bajelhárító szerepű a másik oldalon a papirusz virágán ülő sólyom. Fenn, a törpe-ember Bész isten bozontos szakállú, groteszk arca zárja le e központi mezőt. A hátoldalon látható jelenetek is ismertek a Metternich-sztélé ábráiról: pl. a sólyom (Hórusz jelkép), amint éppen a hosszú, hegyes szarvú oryx hátán tapos. Ezen jelenetek alatt olvasható e darab egybefüggőbb, sorokba tagolt szövegegysége, a Metternich-sztélé X-es varázsmondásának kivonata. Itt találhatóak azok a mondatok, amelyekkel Thot szólítja meg Hóruszt, mihelyt észleli a veszélyszituációt, a világrend, a Maat megbomlását, amit a kétségbeesett Ízisz 1 idézett elő azzal, hogy

megállította a napbárkát. BT: Hórusz-táblák istenek többsége Hóruszt, Ré Széthet védte, de nem tudtak dönteni. A két vetélytárs több mint nyolcvan esztendőn át küzdött egymással, mígnem Néith istennőhöz fordult az istenek bírósága, valamennyiük ősanyjához, aki Hóruszt nyilvánította győztesnek. Széth vigaszdíjul kapott két új istennőt: Asztartét és Anatot BT: mítoszok RT: Hórusz Széth HÓRUSZ FIAI SN: Négy múmia formájú védőszellem, akik a halott négy kanópuszedénybe zárt és a sírban elhelyezett más és más belső szerveit őrizték. BT: Hórusz hozzátartozói NT: Amszet Duamutef Hapi2 Kebehszenuf HÓRUSZ-TÁBLÁK SN: A későkori emlékanyag jellemző darabjai, eredetük a 19. dinasztiáig vezethető vissza. Készíttetői segítséget várnak ezektől a tárgyaktól Vízzel öntötték le Veszélyes állatok ellen nyújtottak védelmet. BT: táblák varázsszövegek NT: Hórusz-tábla (SZM) taniszi tábla HÓRUSZ

HOZZÁTARTOZÓI BT: Hórusz NT: Amszet Ausaas (ang.) Duamutef Hapi2 Hórusz fiai Kebehszenuf HÓRUSZ-NÉV UF: Banner-név Horus name (ang.) Ká-név SN: A fáraó titulatúrájának első eleme, általában egy szereh belsejébe írott név, olyan díszítő jelző, amely a fáraót Hórusz egyik megtestesülési formájaként vagy utódjaként azonosítja. Ez a legrégebbi királyi cím, egészen a római korig fennmaradt. BT: királynevek RT: Arany Hórusz név előnév fő királynév nebty név HÓRUSZ-TEMPLOMOK BT: templomok NT: denderahi Hórusz-templom edfui Hórusz-templom hierakónpoliszi templom philaei Hórusz-templom HÓRUSZ ÚTJA SN: II. Ramszesz ezen az úton vezette hadseregét Szíria felé, miután a négy egyiptomi hadtest találkozott. BT: hadiutak HÓR VARÁZSEDÉNYEI SN: Két varázsedényt találtak Hór sírjában, amelyek emberfejű fedővel voltak ellátva. Ebben életet adó ital volt, amelyet a papság állított elő. BT: alabástromedények varázsedények

HÓRUSZ-OSZLOPOK BT: oszlopok NT: denderahi Hórusz-templom Hórusz-oszlopai 1 HOR WADJ (ang.)  DZSET 2 HOSSZMÉRTÉKEK BT: mértékegységek NT: hüvelyk könyök meh orgüeia piramishüvelyk piramisméter sztadion HÓRUSZ SZEME  UDZSAT-SZEM HÓRUSZ SZEME UF: Intefer hajója SN: Intefer hajójának neve. Főleg Núbiába hajózott vele kereskedelmi célból Inuni irányította ezt a hajót Több, mint 20m hosszú és 5m széles. Egy lapos súlyponttal rendelkezett, hogy fenn akadjon a homokpadokon. A hajó visszagörbülő fara egy stilizált lótuszvirágban végződik, míg a hajóorr függőleges élét festett szem díszíti, mely védelmezi a hajót a szerencsétlenségektől. A hajó libanoni cédrusból épült. BT: kereskedelmi hajók RT: Intefer Inuni HOSSZÚ LANTSZARVÚ SZARVASMARHÁK SN: Fehér szőrét barna foltok tarkították. A művészetek leggyakrabban ezt a fajtát használták az Ápisz-bika ábrázolásoknál BT: szarvasmarhák NT: jua (óei)

HÓRUSZ-SZOBROK BT: istenszobrok NT: Oszorkon, II. triádja (L) HOTEP HÓRUSZ SZOLGÁI  EGYIPTOMIAK ŐSEI SN: A halál utáni békesség istene. BT: istenek HÓRUSZ-SZTÉLÉK BT: sztélék NT: Metternich-sztélé HOTEPHERESZ, I. UF: Hetepheres I. (ang) Hetepheresz, I. Hetepherész, I. SN: Kheopsz fáraó édesanyja, Sznofru felesége. A királynő túlélte férjét és valószínűleg fia uralkodásának 15. évében halt meg BT: főfeleségek Kheopsz hozzátartozói Sznofru hozzátartozói HÓRUSZ-TÁBLA (SZM) SN: E homokkő darabra 1996-ban tett szert az Egyiptomi Gyűjtemény, lelőhelye nem ismert. Feltehetően a Ptolemaiosz-kor elején készülhetett A központi képmezőt sajátságos keret veszi körül: négy kígyó kanyargó teste A csavarulatok révén közbe-, körbefogott, tkp. áthatolhatatlan tér nem engedi kívülre a belül ábrázolt ijesztő állatok 162 HPA (röv.)  AMON FŐPAPJAI RT: Hotepheresz, I. kanópusza Hotepheresz, I. piramisa

Hotepheresz, I. Sírja Hotepheresz, I. szarkofágja Reisner, George Andrew (1867.nov5–1946jún6) HPP (röv.)  PTAH FŐPAPJAI HRAY SÍRJA UF: TT12 BT: dra abu el-nagai sírok HOTEPHERESZ, I. KANÓPUSZA SN: Bár a királynő teste nem volt a lepecsételt szarkofágjában, a belső részei azonban benne voltak a kanópuszában. Ez az egyik legrégebbi ismert kanópuszedény A négy rekeszre osztott láda három – áldozati szalagokba tekert – csomagot tartalmazott, melyeknek tartalmát csak nehezen azonosították. A negyedik rekesz üres volt. A belsőségek nátronlúg-oldatban úsztak BT: kanópuszok HU 1 UF: Szó SN: Teremtő princípium, az isteni halhatatlanság ősforrása. A Nap bárkájában is feltűnik Ré kísérőjeként. A megboldogultak számára a mennyei táplálékot biztosította BT: istenek 2 HU  DIOSPOLIS PARVA (gör.) HUBAI PÉTER SN: A Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményének munkatársa. BT: magyar egyiptológusok AD: 1072 Budapest,

Akácfa u. 37–39 HOTEPHERESZ, I. PIRAMISA SN: 1998-ban nyitották meg Gizehben. BT: gizehi piramisok HOTEPHERESZ, I. SÍRJA UF: G7000x SN: Kheopsz piramisától keletre fekszik a gizai fennsíkon. A sírt 1925. februárjában fedezte fel a Harward-Boston expedíció Georges A Reisner vezetésével A szinte teljesen érintetlen sír aranyfüstlemezzel bevont és fajanszdarabokkal berakott fa temetkezési kellékeket rejtegetett. Az volt Hotepheresz második nyughelye, ugyanis az elsőt, amely Dahsurban volt, igen hamar kifosztották. A halotti teremben megtalálták a kutatók a királynő szarkofágját, egy ágyat és a hozzá tartozó baldachint, székeket és egy hordszéket, egy függönyös ládát, karpereces ládikákat, étkészletes ládákat aranyból és alabástromból. A teljes vagy szétszedett állapotban lévő berendezést a királynő valóban használta élete során. BT: sziklasírok RT: Harward-Boston expedíció Reisner, George Andrew (1867.nov5–1942jún6)

HUDDLESTUN, JOHN BT: egyiptológusok AD: huddlestunj@cofc.edu HUDEC, J. BT: egyiptológusok AD: hudec@ff.cunicz kaorhudc@savba.savbask 99 HUFU  KHEOPSZ (I.E 2604–2581) (IE 2589–2566) 2551–2528) (I.E HUFUHAF UF: Khufu-Khaf (ang.) SN: Kheopsz és Henutszen fia, Kephrén testvére. BT: hercegek kancellárok Kephrén hozzátartozói Kheopsz hozzátartozói RT: Hufuhaf masztabája HOTEPHERESZ, I. SZARKOFÁGJA SN: A régészek megdöbbenve tapasztalták, hogy a királynő négyszög alakú alabástrom szarkofágja üres volt, annak ellenére, hogy lepecsételték Kheopsz nevében. A kanopusz edényben azonban benne voltak a belső részei. BT: alabástrom szarkofágok HUFUHAF MASZTABÁJA UF: G 7130-40 SN: Henutszen királyné sírjától keletre helyezkedik el. BT: masztabák HUFU KIRÁLY ÉS A VARÁZSLÓK  KHEOPSZ ÉS A VARÁZSLÓK HOTEPHERESZ, II. SN: Kheopsz egyik lánya, aki testvéréhez, Kawab herceghez ment feleségül. Lányuk III Mereszanh BT: hercegnők Kawab

hozzátartozói 1 HUI (i.e 2599–2575) UF: Hunej (szl.) Huni SN: A 3. dinasztia 5 királya Neki tulajdonítják annak a lépcsős piramisnak az építését Meidumban, amelyet külső burkolattal megkíséreltek gúla alakúvá változtatni. Lánya Hotepheresz. BT: dinasztia, 3. (ie 2686–2613) (ie 2628–2613) fáraók RT: meidumi piramis HOTEPSEKHEMUI  HOTEPSZEHEMUI (i.e 2831–2791) HOTEPSEKHEMWY (ang.)  HOTEPSZEHEMUI (ie 2831– 2791) HOTEPSZEHEMUI (i.e 2831–2791) UF: Hetepsekhemwy (ang.) Hotepsekhemui Hotepsekhemwy (ang.) SN: A 2. dinasztia 1 királya BT: dinasztia, 2. (ie 2925–2686) (ie 2920–2770) (ie 2890–2635) (i.e 2800–2650) fáraók 1 HUI PIRAMISA  MEIDUMI PIRAMIS HUI 2 SN: 18. dinasztiabeli rendőr, Hormesz apja BT: rendőrök 3 HOUSE DOCUMENT (ang.)  HÁZI OKIRATOK HUI (ang.)  HUY HOUSER, JENNIFER BT: egyiptológusok AD: jennifer.houser@yaleedu HUJA 3 UF: Huy2 (ang.) Huya SN: Teje királyné háznagya, egy kőfejtő fia, akire fiatal

korában felfigyelt az akkori írnok és kitaníttatta, hogy Huja idővel a helyébe léphessen. Később Núbia alkirálya lett BT: írnokok RT: Huja sírja HOVESTREYDT, WILLEM BT: egyiptológusok AD: whovestr@pobox.leidenunivnl HÖLSCHER, UVO (1878–1963) BT: német egyiptológusok HUJA SÍRJA UF: TT40 BT: thébai sírok NT: Huja sírjának falfestményei RT: Huja HŐSKÖLTEMÉNY SN: A kádesi csatát írja le, két példányban maradt fenn. BT: elbeszélések RT: kádesi csata (i.e 1274) 163 HUT TA-HERY-IBT (óei.)  ATHRIBISZ HUJA SÍRJÁNAK FALFESTMÉNYEI SN: Az egyiken a királyi lakoma látható, melyet Teje tiszteletére rendeztek. A képen Ekhnaton és családja (Nefertiti és 6 lányuk), valamint Teje és legkisebb lánya, Baketaton vesz részt. A fiatal fáraó, felesége és gyermekei jóízűen falatoznak, míg az özvegy királyné, akit nem mert ilyen fesztelen helyzetben ábrázolni a művész, éppen csak ajkához emeli a csészét. BT: falfestmények Huja

sírja 1 HUY (ang.) SN: Aperia vezír fia, kiváló tábornok. BT: Aperia hozzátartozói tábornokok 2 HUY (ang.)  HUJA HUY 3 UF: Amenhotep2 Hui3 (ang.) SN: Sharoy helyettese, aki sírját is megosztotta Huy3-jal. BT: királyi írnokok RT: Sharoy sírja HUJU SN: Az 5. dinasztia idején élt Egy személyben volt a „királyi ügyek írnoka”, a „királyi írnokok főnöke” és a „felolvasó pap”. BT: királyi levéltárak írnokai 3 HUY SÍRJA  TT233 4 HUY SÍRJA UF: TT14 BT: dra abu el-nagai sírok HULLAMÉREG ELLENI SZEREK SN: Az akkori orvosok olajból, mézből valamint fiatal lányok, macskák, szamarak és disznók ürülékéből kevert szerrel semlegesítették. BT: antibiotikumok HUYA  HUJA HUYGE, DIRK BT: egyiptológusok AD: huyge@kmkg-mrah.be HULLAMÉRGEK UF: halottak mérge SN: Az egyiptomiak legrettegettebb mérge. BT: mérgek NT: kadáverin putreszcin RT: hullaméreg elleni szerek HYPSIKLES (i.e 175) (ang) UF: Hypsziklész SN: Alexandriai

matematikus. Euklidész Elemek című 13 kötetes könyvéhez később 14-ként az ő művét is hozzácsatolták BT: matematikusok HULM, J. HOWARD SN: Oxfordi egyiptológus. BT: egyiptológusok HYPSZIKLÉSZ  HYPSIKLES (i.e 175) (ang) HÜKSZOSZOK UF: hekaut-haszut (óei) hikszoszok sivatag urai SN: Ázsiai eredetű népek keveréke. A Második Átmeneti Korban meghódították Egyiptomot. A hükszosz hódítás egyik haszna az volt, hogy az egyiptomiak megismerkedtek a lóval, szekérrel, a fonással, szövéssel és néhány új hangszerrel. A későbbiek során a thébai hercegek felmorzsolták és kiűzték őket BT: hódítók HUMP-BACK (ang.)  PÚPOSSÁG HUMULUS LUPULUS (lat.)  KOMLÓ HUNEFER PAPIRUSZ SN: A 290. sz thébai sírból való Látható rajta a szájmegnyitás szertartása BT: papiruszok 1 HUNEJ (szl.)  HUI (ie 2599–2575) HUNEJ PIRAMIS  MEIDUMI PIRAMIS HUNGARIAN EGYPTIAN FRIENDSHIP SOCIETY (ang.)  MAGYAR-EGYIPTOMI BARÁTI TÁRSASÁG (Mo.) HUNI

 HUI HÜKSZÓSZ URALOM (i.e 1633–1567) SN: A 15. és 16 dinasztiát foglalja magában BT: Második Átmeneti Kor (i.e 1786–1567) (ie 1785– 1570) (i.e 1785–1552) (ie 1782–1570)99 (ie 1640– 1540) 1 HÚROS HANGSZEREK BT: hangszerek NT: hárfák lantok HUT-KÁ-PTAH  MEMPHISZ HÜPOKEPHÁLOK UF: fejalátétek fejtáblák irt ha tep (óei.) hypocephalus (ang.) hypokephalok SN: Hypokephaoknak hívjuk Champollion elnevezése alapján a késői kori, múmiák feje alatt talált lapos, vagy olykor a fej formáját követő, homorú, szövegekkel borított korongokat. Ezek jelentős többsége Thébából származik A hüpokephalok egyik leggyakrabban ismétlődő jelenetcsoportja a négyfejű kosistenség és a körülötte adoráló majmok. Stukkóval borított vászonból készültek, vannak azonban papiruszból, bronzból, fából, sőt agyagból előállított darabok is. Többnyire Amon és Min papjai használták őket A Halottak könyvének 162 fejezete írja le

először a hüpokephálokra vonatkozó utasításokat E szöveg megjelenése után több száz évvel jelenik azonban meg a halotti felszerelésben. BT: halotti kultusztárgyak NT: abüdoszi hüpokephalok bronz hüpokephalok fejtető hüpokephalok leideni hüpokephal RT: Halottak Könyvének 162. fejezete HUT-SEKHEM (óei.)  DIOSPOLIS PARVA (gör) HÜPOSZTÜL-CSARNOKOK  OSZLOPCSARNOKOK HURRIK SN: A Kaszpi-tenger vidékéről származó indoeurópai eredetű nép. A hurri-árja hadúri arisztokráciája alapította Mitannit, leigázva a mezőgazdasággal foglalkozó bennszülötteket Eredetileg Hammurápi babiloni birodalmának Kaukázustól délre fekvő területét és a Tigris felső szakaszát hódították meg, majd dél felé megszerezték a Tigris és Eufrátesz által bezárt, a Taurusz-hegységtől délre fekvő területet, Anatóliától egészen Kurdisztánig, Szíriáig és Palesztináig. BT: népek HURUTOS KÖTŐHÁRTYA-GYULLADÁS  TRACHOMA HUSZOBEK FELIRAT SN:

Ebből szerezhettünk tudomást III. Szeszósztrisz büntető hadjáratáról. BT: feliratok HUT  DIOSPOLIS PARVA (gör.) HUTAUIRÉ  UGAF (i.e 1782–1778) HUT HERY-IB (óei.)  ATHRIBISZ 164 HÜVELYK SN: 1 hüvelyk = 0,02539 m. (IV: Remszesz korában Kent R Weeks nyomán 1 hüvelyk = ¼ arasz = 1/28 rőf = 0,0187 m) BT: hosszmértékek HYDRARGYRION (gör.)  HIGANY HYMNEM DO ATONA (len.)  ATON HIMNUSZOK HYPOCEPHALUS (ang.)  HÜPOKEPHALOK HYPOKEPHALOK  HÜPOKEPHALOK HYPOSTYLE HALL (ang.)  OSZLOPCSARNOKOK HYPOSTYLIUM  OSZLOPCSARNOKOK 165 ÍBISZEK SN: Thot isten szent állata. Szakkarában tavon tenyésztették Hajdanán Egyiptomban ez volt a legelterjedtebb madár. Mára már kipusztult. BT: madarak szent állatok NT: fehér íbisz fekete íbisz RT: íbisz múmiák I IAANIK SN: Kutyafejű majmok, az ezoterikus tudás őrei és védelmezői. BT: majmok 1 IAH  AAH IAIB  UAHIBRÉ (i.e 1674–1664) ÍBISZ-MÚMIÁK BT: állatmúmiák RT: íbiszek

Thot kápolna folyosója IAKHU  KHU IBU 2 IAH  AOH UF: tisztító sátor SN: Itt mosták meg a halott testét. BT: házak IALU MEZEI UF: Äilu mezői Boldog Lelkek Földje elíziumi mezők Jaru Sekht Janru (óei.) SN: Az egyiptomiak hite szerint a túlvilági Ialu mezein, ahol nem éget erősen a nap, lágy északi szellő fúj, munkában, szerelemben, játékban és pihenésben találja meg az örök boldogságot a király rokonaival és néhány nagyúrral együtt. BT: túlvilági helyek IBWB (óei.)  IBU ICHNEUMONOK SN: Hosszú fülű nyulak. BT: nyulak IDENU  CSOPORTVEZETŐK HELYETTESEI IDEOGRAMOK UF: szemogramok SN: Jelentést és nem hangot rögzítő kifejező írásjel. Konkrét dolgokat, illetve fogalmakat jelölnek. BT: írásjelek NT: logogramok ortogramok determinatívumok RT: fonogramok IASZEN BT: elöljárók felügyelők RT: Iaszen masztabája IASZEN MASZTABÁJA UF: G 2196 SN: A sír keskeny folyosóval indul, ami a merőlegesen elhelyezkedő

áldozati kamrába vezet. BT: masztabák NT: Iaszen masztabájának domborművei RT: Iaszen IDFA (ang.)  EDFU IDFU  EDFU IDŐMEGHATÁROZÁS  KORMEGHATÁROZÁS IDŐMÉRÉS SN: Az egyiptomiak a nappalt és az éjszakát egyaránt 12 órára osztották. A papok minden órának külön nevet adtak BT: csillagászat NT: amely Ré szépségét látja csillagóra fényességes munkaidő mérése napóra vízóra IASZEN MASZTABÁJÁNAK DOMBORMŰVEI SN: A keleti és a nyugati fal domborműveinek a témája a földművelés és a halászat, s a jelenetekben a hol ülő hol álló helyzetben ábrázolt elhunyt is részt vesz felesége és gyermeke társaságában. BT: domborművek IB UF: ab szív szív lelke SN: Az óegyiptomi nyelvben ez a szó a szívet jelentette, ennek hieroglif jelét kőből kifaragva amulettként is használták. Elsősorban a lelkiismeretre utal BT: lelkek RT: akh bá Hati ká khaibit khu sahu sekhem IDRISZ  HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ AGATHODAIMON IDU SN:

Királyi írnok volt, valószínűleg Kar rokona. BT: királyi írnokok RT: Idu masztabája Idu ülőszobra IDU MASZTABÁJA SN: Hotepheresz piramisától délkeletre található. BT: masztabák NT: Idu masztabájának álajtója Idu masdztabájának kamrája IDU MASZTABÁJÁNAK KAMRÁJA SN: A sírban található egyetlen négyszögletes kamra, melynek falát az elhunytról készült szobrok díszítik, míg a keleti falon álajtót láthatunk. BT: Idu masztabája kamrák IBI PIRAMISA SN: A 8. dinasztia kevéssé ismert fáraójának kisméretű téglapiramisa, amely Szakkara déli részén található Magassága 21m, alapja 31,5m A halotti templom is téglából épült. BT: dinasztia, 8. piramisai szakkarai piramisok IDU MASZTABÁJÁNAK ÁLAJTÓJA SN: Az álajtót a sír egyetlen hosszú kamrájának keleti falán alakították ki. Előtte az elhunyt ülőszobra látható BT: álajtók Idu masztabája IBI SÍRJA UF: TT36 BT: thébai sírok IDUT SN: 5. dinasztiabeli hercegnő BT:

hercegnők 166 Megjegyzés [TM52]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) Megjegyzés [TM53]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) IHNASIYYAH AL-MADINAH (ar.)  HERAKLEOPOLISZ RT: Idut masztabája IHU (ang.)  HI IDUT MASZTABÁJA SN: Az 5. dinasztiából származó hercegnő sírja Tíz terméből ötöt színes domborművek díszítenek. BT: masztabák NT: Idut masztabájának domborművei ÍJAK SN: Az íj volt a legfontosabb messzehordó fegyver. Az íjat vadászfegyverként is használták. BT: fegyverek NT: dupla ívű íjak egyes ívű íjak háromszöges íjak RT: íjászok IDUT MASZTABÁJÁNAK DOMBORMŰVEI SN: Olyan hétköznapi jeleneteket ábrázolnak, mint az adószedés, a halászat, a marhapásztorok harca a krokodilok és a vízilovak ellen, de az áldozati ajándékok előkészítése is megjelenik. BT: domborművek Idut masztabája RT: Idut ÍJÁSZOK SN: Íjuk és nyilaik voltak. Fegyverzetül használtak azon

kívül bárdot, parittyát és rövid tőrt BT: hadsereg NT: íjászok öltözete RT: íjak IDU ÜLŐSZOBRA SN: Idu masztabájának álajtója előtt látható, amint nyitott tenyérrel a térdén fogadja az ajándékokat. BT: ülőszobrok RT: Idu ÍJÁSZOK ÖLTÖZETE SN: Az íjászok öltözete rövid lenszövetkötény volt, melyen elöl keskeny szívalakú bőrdarab volt megerősítve. BT: öltözet IEDS (röv.)  INTEGRATED EGYPTOLOGICAL DATABASE SYSTEM (ang.) IKERSZOBROK BT: szobrok NT: Memnon-kolosszusok IENPW (ang.)  ANUBISZ IERACOMPOLI (gör.)  HIERAKÓNPOLISZ IKHNATON (ang.)  EKHNATON (ie 1379–1362) (ie 1372– 1354) (i.e 1364–1347) (ie 1352–1336) IGAU  ANUBISZ IGAZOLVÁNYOK  SZEMÉLYAZONOSSÁGI KÁRTYÁK IKRAM, SALIMA SN: Ő írta az előszót a Mummy in Ancient Egypt című könyvhöz. BT: egyiptológusok AD: salima@aucegypt.edu IGAZSÁG LAKHELYÉNEK SZOLGÁI  DEIR EL-MEDINEI KÉZMŰVESEK IGAZSÁGOS AMENEMHET FALAI  KERMA

IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS SN: Az igazságszolgáltatás végső soron a király kezében összpontosult, ő azonban ezt a jogát átruházta a vezírre, aki a gyakorlatban az igazságszolgáltatás legfőbb vezetője és irányítója volt, s akinek igazságügyi apparátus állt rendelkezésére, beleértve a bíróságokat is. NT: bírók jog jogászok legfelsőbb bíróságok nemesi bíróság templomi bíróság IHI IKUI-K SN: Valószínűleg Min isten segítő démonai. BT: démonok ILLAHUNI KINCS  LAHÚNI KINCS ILLAHÚNI PIRAMIS  LAHÚNI PIRAMIS ILLATSZEREK NT: balzsamkúp gyanta kasszia mirha tömjének 1 ILLEMSZABÁLYOK SN: A szerénységet a legelemibb illemszabálynak tartották. UF: Ehi Ihu (ang.) SN: Denderahban jelenik meg derűs zeneistenként, mint Hathor fia. Kezében szisztrummal és egy menat nevű csörgőfélével ábrázolják, a zene (szisztrum) istene volt. Később Harpokratésszal azonosítják. Denderahban emléktemplomot emeltek neki, melynek

építését I Nektanebosz kezdte meg. BT: Hathor hozzátartozói denderahi istenek zeneistenek RT: denderahi Ihi1 templom Ihi1 aranyszobra IHI 1 IMENEMUSZEHT SN: Hormesz atyja. BT: Hormesz hozzátartozói RT: Hormesz IMENI 1 SN: A felső-egyiptomi tizek tagja feleségül vett egy Nebet és egy Henut nevű nőt is. Nebettől 2 fia és 5 lánya, Henuttól 1 fia és 3 lánya született. NT: Imeni1 hozzátartozói 1 IMENI HOZZÁTARTOZÓI BT: Imeni1 NT: Henut Nebet1 2 SN: Egy elöljáró a Középbirodalom korából. BT: elöljárók RT: Ihi sírja 2 IMENI  INENI 1 IHI ARANYSZOBRA SN: I. Pepi (6 din) állíttatta neki ezt az aranyszobrot BT: aranyszobrok IMENTET SN: A Nyugat istennője, aki fogadja a holtakat. BT: túlvilági istenek IHI SZENEB SN: Sepszet fia, a kincstár elöljárójának helyettese. Címe után szerepel az északi uaret kifejezés. NT: Ihi Szeneb hozzátartozói IMENTET EN HASZEN (óei.)  THÉBAI NEKROPOLISZOK IMERI MASZTABÁJA SN: A nyugati temető

nyugati szektorában helyezkedik el. BT: masztabák IHI SZENEB HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja: Sepszet. BT: Ihi Szeneb NT: Sepszet IMEUT (ANG.)  ANUBISZ 1 IMHETEP (ang.)  IMHOTEP 167 1 IMHOTEP UF: Aszklépiosz (gör.) Imhetep (ang.) Imuthész Nekhen ácsa SN: A suméroknál nevelkedett. Ő tervezte a Dzsószer piramist, ő találta fel a kőből való építkezést Szerepe volt a naptár bevezetésében. A gyógyítás isteneként is tisztelték, a görögök ezért azonosították a görög gyógyító istennel, Aszklépiosszal Állítólag ő találta fel az írást is Isteni rangra emelték. Walter Brian Emery 1964 október 5-én látott hozzá Imhotep1 sírjának kereséséhez, de ezt a sírt még ma sem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy Imhotep1 „a nagy Dehanban nyugszik, a barlangban, amely oly kedves a szívének”. Imhotep1 számos művet és tanulmányt írt, különösen orvosi témákban, melyekből sajnos egyetlen sem maradt fenn. A Középbirodalomtól kezdve

500 évvel a halála után írnokok tartották fenn emlékét. BT: félistenek héliopoliszi főpapok héliopoliszi Ré-papok Héliopoliszi Testvériség királyi építészek orvosok vezírek NT: Imhotep1 hozzátartozói RT: Aszklépion Dzsószer piramis Dzsószer szerdabja Imhotep1 szobortalapzata a terasz megfelelt a templomnak. Az elkészült részek alapján a sír a Thutmoszidák korának jellegzetes sírtípusát képviseli, annak kompozíciós elvei alapján épült fel. Ennek megfelelően a sziklába vájt részek előtt eredetileg egy kifelé szélesedő, trapézalakú előudvar vágását kezdték meg a domb oldalában, ami azonban a sír más részeihez hasonlóan szintén befejezetlen maradt. Az ugyancsak befejezetlen, ferdén befelé dőlő sziklahomlokzat, valamint az oldalfalak magasításához iszapba ágyazott kőfal szolgált, amit elkészültekor egységes fehér vakolat borított volna. A homlokzatot végül égetett agyagelemekből készült homorú

párkányzattal (cavetto cornice) koronázták volna meg, ezzel a szabadon álló kápolna homlokzatok hatását keltve. A kapuzat helyét, csak fészkeket alakították ki Az 5 század után megjelentek a koptok, akik az építmény köré kolostort emeltek. Hogy megszabaduljanak a kísértéstől és a gonosztól, eltüntették a képekről az arcokat és a nemi szerveket. Itt sárral tapasztották be őket, ott kikaparták, másutt keresztet festettek föléjük. Ismét eltelt néhány száz év. A középkorban tisztes földművesek lakták a remekül temperált termet, a múlt század elején pedig már régészek is tanyát ütöttek itt Szőnyegeket terítettek le, másolgatták a hieroglifákat, pipázgattak és merengtek a múltba Ha éppen nem voltak ott, hát denevérek költöztek be, mégpedig gyümölcsevők. (Ez a gyümölcs okozta sajátos bélműködés barna foltjai alapján rekonstruálható.) A század elején vasajtó került a bejáratra – három tisztes angol

szatócs szponzorációs ajándéka. Az ajtó biztonsága lehetővé tette, hogy raktárhelyiségként használják Ma sok fejtörést okoz, hogy vajon a törmelékből mi került ide háromezer évvel ezelőtt, s mit hoztak máshonnan ide raktározni. Viszonylag egyszerűen datálhatók viszont a pezsgősdugók és szivarvégek, ugyanis a harmincas években egy amerikai házaspár lakott itt. Az asszony – Nina Dawis – több mint kétszáz, felbecsülhetetlen értékű akvarellmásolatot készített a falakról. Még az ecsetvonásokat is hűen húzta Tudni, mely részeket másolta le, mert akár a denevérek, ő is barnás foltokat hagyott - igaz, ezek a pauszpapírt rögzítő enyvtől maradtak a falon. 1995 óta Bács Tamásék dolgoznak itt. BT: magánsírok thébai sírok NT: Imiszeba sírjának falfestményei RT: Bács Tamás (1960. márc 14) Nebamun sírja 1 IMHOTEP HOZZÁTARTOZÓI BT: Imhotep1 NT: Apopi 2 IMHOTEP SN: Csak egy louvrei szarkofágról (D12) ismeretes, amely

i.e a késő harmadik vagy a korai második századból való BT: főpapok létopoliszi papok szem-papok wab-papok NT: Imhotep2 hozzátartozói 2 IMHOTEP HOZZÁTARTOZÓI SN: Anyja: Isitweret. BT: Imhotep2 NT: Isitweret IMISZEBA SÍRJÁNAK FALFESTMÉNYEI SN: A falképek elrendezését, a beosztás rendszerét a későRamesszida hagyomány határozza meg. A korábbi „filmszalag” beosztással szemben az egyes falakat egyetlen, sokalakos kompozíció foglalja el, melynek központi alakja (rendszerint a király IX. Ramszesz) embernagyságú Szintén a korra jellemzően a használt színek melegebbek és nagyobb hangsúly kerül a motívumok gazdagságára, dekoratív jellegére BT: falfestmények Imiszeba sírja IMHOTPU  HEKA IMISEBA (ang.)  IMISZEBA IMISZEBA UF: Imiseba (ang.) SN: Magasrangú karnaki főpap volt 3000 évvel ezelőtt. Fő levéltáros, azaz minden titkok tudója. Thébában élt, a szent városban, ahová minden évben egyszer ellátogatott a király

siserahadával. Imiszeba feladata volt, hogy gondoskodjék a szent város üzemszerű működéséről, továbbá, hogy zökkenőmentes legyen a király és istenatyjának egyesülése. BT: főpapok levéltárosok RT: Imiszeba sírja IMITATIVE MAGIC (ang.)  UTÁNZÓ MÁGIA IMIT-PER (óei.) SN: A heb-szed ünnep rituális futása alkalmával ezt tartotta a kezében a fáraó. BT: birtoklevelek IMIUT IMISZEBA SÍRJA UF: TT65 SN: IX. Ramszesz uralkodási idejéből származó sír a Seikh Abd el-Gurna nevű domb keleti lejtőjének közepén, amelynek építtetésébe Nebamun kezdett bele Hatsepszut uralkodásának idején. Meglehetősen nagy kiterjedésű a sír, a külső látszat ellenére korszakának legnagyobb magánsírjai közé tartozott. A 20 dinasztia idején megnyitották a sírt és Imiszeba végzett rajta átalakításokat A sír fekvése, és az a tény, hogy fél évezreddel korábban már jócskán kifaragták, lehetővé tette, hogy Imiszeba egyesítse benne a sírt

és a halotti templomot. Az első terem és SN: Az alvilág védőistene BT: alvilági istenek védőistenek IMPÉRIO NOVO (por.)  ÚJBIRODALOM (ie 1567–1085) (i.e 1562–1085) (ie 1552–1070) (ie 1540–1070) (ie 1532–1070) IMSET (ang.)  AMSZET IMSETY (ang.)  AMSZET 1 IMUTHÉSZ  IMHOTEP 168 IMYT-PR (óei.)  HÁZI OKIRATOK INIUIA SÍRJA SN: 1993-ban fedezték fel Szakkarában. BT: szakkarai sírok INASOK BT: mesterségek NT: Djeserkaresoneb (ang.) Ptahmose INLAY (ang.)  INTARZIA INMUTEF (ang.) UF: Iunmutef (ang.) SN: Az égbolt tulajdonosa. BT: égistenek INCENSE (ang.)  TÖMJÉNEK INEBHEDZS  MEMPHISZ INENI INNERMOST COFFIN (ang.)  LEGBELSŐ KOPORSÓK UF: Imeni 2 SN: I. Tuthmózisz építőmestere BT: építészek NT: Ineni hozzátartozói RT: Ineni sírja INPU  ANUBISZ INSPECTOR (ang.)  FELÜGYELŐK INSTRUCTIONS OF AMENEMOPE (ang.)  AMENEMOPE INTELMEI INENI SÍRJA UF: TT81 SN: Thébával szemben a nyugati part szikláiba vágva

fedezték fel. BT: sziklasírok thébai sírok NT: Ineni sírjának felirata 5 INTARZIA UF: inlay (ang.) BT: építészeti díszítések INTEF I–VII (ang.)  ANTEF, I–VII INTEFER SN: Egyiptomi kereskedő, aki hajójával főleg Núbiába utazott árukat cserélni. Volt, hogy ébenfával, elefántcsonttal és gabonával teli korsókkal megrakodva tért vissza hazájába. A rakományt kötelek rögzítették a fedélzeten BT: kereskedők RT: Hórusz szeme2 INENI SÍRJÁNAK FELIRATA SN: „Egyedül én felügyeltem a sziklasír mélységében amit senki nem látott és hallott” BT: feliratok INET SN: Abdu1-val együtt emlegetik a barátság isteneként. A két teknős, melyek a millió év ívének két oldalán úsznak. Az évmilliók csónakja képviseli a ka-t, mint számtalan inkarnáción keresztül vándorol a tökéletesedéshez vezető úton. A vezetők a jó barátok, akikkel útja során találkozik, és akik megkönnyítik útját BT: teknős-istenek INTEFER HAJÓJA

 HÓRUSZ SZEME 2 INTEGRATED EGYPTOLOGICAL DATABASE SYSTEM (ang.) UF: IEDS (röv.) SN: Ez a multilingvális adatbázis teljesen összeegyeztethető kíván lenni az International Egyptological Database Champollionnal, de az elkövetkezendő időben még lehet, hogy a részévé is válik. BT: egyiptológiai adatbázisok ING SN: A felsőbb rétegekhez tartozó egyiptomiak ujjatlan inget viseltek, amelyet különbözőképpen kombináltak a köténnyel, és annak övével. A nők inge hosszabb volt a férfiakénál, mell alatt vagy felett kezdődő vállpánt tartotta (Nem tartották fontosnak, hogy keblüket elfedjék.) BT: öltözet INTELMEK UF: szebait (óei.) SN: Az egyiptomi irodalom minden korban legtöbbre becsült műfaja. Így nevezik azokat a szövegeket, amelyekben a moralizáló király vagy főnemes átadja tanítványának vagy fiának tudását és élettapasztalatait. Ezekből az intelmekből tanulták meg a gyerekek a viselkedés általános érvényű szabályait,

a politikai elveket a későbbi korokban is, ezek az írások tehát bizonyos fokig az iskolai oktatást is pótolták. A legrégibb intelem az 5 dinasztiából, a legkésőbbi a római korból maradt ránk. BT: irodalom szövegek NT: Amenemhet, I. intelmei Amenemope5 intelmei Ani írnok intelmei Duauf intelmei Heti, III. intelmei Ipu, a Főrangú intelmei Ipuwer intelmei Kagemni intelmei Merikaré intelmei Noferti intelmei Petoszirisz családjának intelmei Ptahhotep intelmei RT: könyvek INHAPI (ang.)  AHHOTEP, I INHAPY (ang.)  AHHOTEP, I INHAY PAPIRUSZA BT: papiruszok RT: Szív megmérettetése INHERKAU (ang., spa) SN: A Két Föld művezetője volt. A 20 dinasztiában élt III és IV. Ramszesz uralkodásának idején NT: Inherkau hozzátartozói RT: Inherkau sírjai INHERKAU HOZZÁTARTOZÓI SN: Felesége: Wab. BT: Inherkau (ang., spa) NT: Wab INHERKAU SÍRJAI SN: Két szobából áll, melyekhez boltíves mennyezet tartozik. BT: deir el-medinei sírok NT: TT299 TT359

INTERNATIONAL EGYPTOLOGICAL DATABASE CHAMPOLLION BT: egyiptológiai adatbázisok INICIÁCIÓ  BEAVATÁS INIOTEFOKER UF: Antefoker BT: vezírek RT: Iniotefoker masztabája INTÉZMÉNYEK NT: állatkertek gazdasági intézmények iskolák INIUIA (ang.) SN: Tutankhamon uralkodása idején az állatállomány felügyelője. BT: állatállomány felügyelői RT: Iniuia sírja INTI SEDU BT: csoportvezetők 169 INUNI BT: jósok kincstárak felügyelői RT: Ipuwer papirusz (L. 344) SN: Tapasztalt tengerész, aki a Hórusz szeme2 nevű hajót irányította. Intefer bizalmasa Inuni a hajó orrában helyezkedett el és egy hosszú ággal folyamatosan mérte a mélységet, mialatt 16 evezőse egyszerre merítette evezőjét a folyó vizébe. Mint Egyiptom legjobb tengerésze, részt vett Hatsepszut Puntba indított expedícióin. Föníciába navigálta az Amon dicsőségét BT: tengerészek RT: Hórusz szeme2 IPUWER INTELMEI UF: Adminitions of Ipuwer SN: Az Ipuwer papiruszon

található. BT: intelmek IPUWER PAPIRUSZ (L. 344) SN: A Középbirodalom korából származik, Egyiptomban találták. A holland Leideni Múzeumba 1909-ben került és ekkor tette közzé Alan H. Gardiner A papirusz teljes egészében az Admonitions of an Egyptian from a hieratic papyrus in Leiden c. könyvben található A papiruszt írójáról, Ipuwerről nevezték el Szemtanuként számol be az Exodusz történetéről, a tíz csapásról egy átlag egyiptomi ember szemével látva. BT: papiruszok NT: Ipuwer intelmei RT: Ipuwer INVENTORY STELA (ang.)  LELTÁRI SZTÉLÉ INYOTEF I–III (ang.)  ANTEF, I–III IOUIYA  JUJA IPET  THOÉRISZ IPET ASZUT (óei.)  KARNAK 1 IPET-RESZIT (óei.)  LUXOR (ang) IPET SZUT (óei.)  KARNAK IPUY (ang.) SN: A 19. dinasztia idején, II Ramszesz uralkodása alatt élt szobrász. BT: szobrászok RT: Ipuy sírja IPET ÜNNEP  OPET ÜNNEP IPI 1 UF: Ipy (ang.) SN: Vezír II.-(III) Mentuhotep idejéből RT: Ipi 1 sírja Ipi 1

sírkápolnája IPUY SÍRJA UF: TT217 BT: deir el-medinei sírok 1 IPI SÍRJA SN: Ez a sír egy papiruszlelet miatt vált híressé. BT: sírok IPY (ang.)  IPI 1 ÍRÁS IPI SÍRKÁPOLNÁJA BT: kápolnák RT: Ipi 1 IPI SN: Az ősi egyiptomiak szerint Thot isten teremtette meg az írást, majd megajándékozta vele az emberiséget. Az írás művészetét másolatok készítése és tollbamondás útján sajátították el. Írástudók többnyire férfiak közül kerültek ki, de voltak nők is. Az Óbirodalom alatt az írás a királyi családot körülvevők privilégiuma volt. Az írásban használt mondatszerkezetek meglehetősen sajátságosak Bizonyos mondatokban egyáltalán nem használtak igét Az igét tartalmazó mondatokat általában a következő szórend szerint szerkesztették: 1. állítmány, 2 alany, 3 határozott tárgy, 4 határozatlan tárgy, 5 határozószó, 6 elöljárós (szó)szerkezet NT: írásfajták írásjelek RT: írás istenei 2 SN: II.

Ramszesz korában szobrász volt Deir el-Medinében BT: Deir el-medinei munkások szobrászok 2 IPI SÍRJÁNAK FALFESTMÉNYEI SN: Megörökítették rajta a kerítőhálós halászatot. A jelenet igen színes, a növényzet dús, középen minden merevség nélkül ábrázolták a halászokat. BT: falfestmények 3 IPI  THOÉRISZ IPIJ UF: Piay1 (ang.) SN: A királyi marhák felügyelője. BT: felügyelők RT: Ipij sírja ÍRÁSFAJTÁK BT: írás NT: démotikus írás hieratikus írás hieroglif írás kopt írás RT: írásjelek írnokok osztrakonok papiruszok szövegek varázsjelek IPIJ SÍRJA UF: TT263 BT: Khokha-csoport IPSZAMBUL  ABU SZIMBEL IPU  AKHMIM (ang.) IPU, A FŐRANGÚ INTELMEI SN: A 7. dinasztia utáni korszakot írja le Stilisztikailag a mű magas színvonalon áll. A kézirat sajnos rendkívül töredékes, eleje és vége hiányzik BT: intelmek irodalom leideni papirusz ÍRÁS ISTENEI BT: istenek NT: Szesat Thot1 ÍRÁSJELEK BT: írásjelek NT: biliterális

jelek fonogramok hieroglifák ideogramok triliterális jelek uniliterális jelek RT: írásfajták IPUT, II. SN: I. Merenré lánya és II Pepi felesége BT: hercegnők királyi feleségek Merenré, I. hozzátartozói Pepi, II. hozzátartozói IPUWER SN: A 14. dinasztiában élt próféta Királyi kincstár felügyelője ÍRÁSOK  SZÖVEGEK 170 ÍRÁSTÖREDÉKEK BT: szövegek NT: osztrakonok RT: papiruszok Mesz Nahte Nebamun Nebseni Nefer-Hotep 1 Neferhotep3 Neferrempet Neheszi írnok Pabasa1 papi írnokok Piay3 Piay4 (ang.) Pnuthisz Ramosze2 Riya (ang.) Sobek-Nehet Szinuhe 1 temetői írnokok templomi írnokok Thener (ang.) Tntj Tst Tyai Uszerhat1 RT: mesterségek szatírája, A tudós írnokok, A ülő írnok szobra IRATOK  SZÖVEGEK IRATOK HELYISÉGE  LEVÉLTÁRAK IRATTÁRAK  IRATTARTÓK IRATTARTÓK SN: A papirusztekercseket leggyakrabban hengeres vagy edény formájú bőr irattartókban tárolták, de használtak e célra egyszerű cserépkorsókat is. NT:

agyagedények tekercstokok ÍRNOKISKOLÁK UF: Élet Háza par-ankh (óei.) SN: I.e 3000 körül vezették be Ehhez hasonló akkoriban csak Babilónban lehetett. Ezek az intézmények, melyek vagy egy templomhoz, vagy egy állami hatósághoz kötődtek, képezték a jövő állami tisztségviselőit. Ezekben az iskolákban szigorú fegyelemmel oktatták a gyerekeket az olvasás és az írás rejtelmeire, de volt testedzés, úszás, erkölcs és életvezetés óra is. Az idősek és a hatalom tisztelete elsőrangú volt BT: iskolák ÍRNOK SZOBRA SN: Az 5. dinasztiából származó szobrot Auguste Mariette találta Szakkarában A festett mészkőből, alabástromból faragott kristálykő szemű szobor egy tisztviselőt ábrázol a kor divatjának megfelelően írnokként, hogy a modell műveltségét hirdesse. A szobrot 1854-ben vásárolta meg a Louvre. BT: szobrok ÍRNOKOK UF: Schreiber (ném.) srcibe (ang.) SN: Az írnokok egyszemélyben hivatalnokok és ügyintézők is voltak,

a középosztályhoz tartoztak. Üzletkötésekről, növénytermesztésről és állattenyésztésről, adókról és büntetésekről mind ők készítették a feljegyzéseket a király számára. A politikai és gazdasági élet minden részét ellenőrizték. Ők voltak az államgépezet fogaskerekei, számoltak, törvényeket hoztak, szerkesztettek, rímeket faragtak, fordítottak és eközben az írást is fejlesztették. Közülük kerültek ki az adminisztrátorok, könyvelők, bértollnokok és közírnokok is. Az írás művészetének legfőbb mestere a társadalom csúcsán álló királyi levéltár írnoka volt. Íráskor az íróvesszőt mutató és középső ujjuk között fogták, egyébként bal fülük mögé tették Az írnokok voltak az írásnak, s ebből következően a tanításnak a mesterei. A tanítás ugyanis elsősorban az írás tanítását jelentette Az írnok írás közben bal kezével letekerte a tekercset, majd, ahogy egyre nőtt rajta a felirat,

jobbjával folyamatosan feltekerte Többnyire maga alá húzott térdekkel, a papiruszt a térdei között alátámasztva dolgozott. Kezdetben az írnokok a királyi család környezetében élő, képzett kiváltságosok közül kerültek ki Az Óbirodalom végén az állami adminisztráció külön írnokkasztot hívott életre. Az írnokok többsége ettől fogva a középosztályból került ki, ők voltak a fáraói hatalom legfőbb támaszai. Az írnokokat felmentették a közmunka elvégzése alól és fizetségüket természetbeli juttatásban kapták meg. BT: hivatalnokok NT: Ahmosze írnok Amanaht Amenemope2 bérírnokok Butehamun deir el-medinei írnokok Dzsadzsaemankh Há2 Huja Idu Irterau (ang., ném, spa) Kai Kenerkoperséf királyi írnokok királyi levéltár írnokai könyvtárosok közírnokok ÍRÓANYAGOK  ÍRÓESZKÖZÖK IRODALOM SN: Az írásbeliség megjelenésével számos nagyszabású mű termett, amelyeknek nagy része sajnálatos módon csak

töredékekben ismeretes. Nyomon követhető bennük az írás kialakulása és fejlődése, az emberi gondolkodás, mitológia, világkép kialakulása. BT: tudományok NT: aranykor-mítoszok Beszámoló elbeszélések életbe belefáradt ember párbeszéde a lelkével, Az életrajzok győzelmi énekek hajótörött, A halotti irodalom Hősköltemény intelmek Ipu, a Főrangú intelmei jóslatok költészet költők legendák mesék mesterségek szatírája, A mítoszok Neferrohu jövendölései paraszt elbeszélése, A Pentaur verse Ré elleni összeesküvés szatírák szepulkrális irodalom szerelmi költemények Szetna regény Szinuhe2 Tehén Könyve, A túlvilági irodalom versek 171 ÍRÓESZKÖZÖK UF: íróanyagok BT: eszközök NT: állatbőr deszkapaletták fatáblák nádecset osztrakonok palatáblák papiruszok tintatartók BT: szarkofágok RT: Isis-Iri-Hetes 4 ISIT (ang.)  ÍZISZ ISITEMKHEB (ang.)  ISTEMKHEB ISITWERET SN: Imhotep2 anyja. BT: Imhotep2

hozzátartozói ISKOLÁK SN: 5 éves koruktól kezdve 12 éven át tanultak itt a gyerekek. Hieroglif írást, nyelvtant, klasszikus szövegek olvasását, rajzot, jogot, idegen nyelvet, történelmet, földrajzot és könyvelést tanultak az írnoknövendékek A tudományok közül a tanulók szabadon választhattak, az orvostudománytól a számolás művészetéig, mely igen fontos egy olyan országban, ahol a bevételeket, kiadásokat, a termés mennyiségét részletesen feljegyezték és tárolták. Tanulhattak geometriát is, amely elengedhetetlen volt a piramisok megépítéséhez. Az egyiptomiak bátorították a tanulást, tisztelték és elismerték a tudást BT: intézmények oktatás NT: írnokiskolák orvosi iskolák ÍRÓDESZKÁK  PALATÁBLÁK ÍRÓK NT: drámaírók nyelvészek történetírók ÍROTT DOKUMENTUMOK  SZÖVEGEK IRTA  KEMATEF IRTERAU (ang., ném, spa) SN: 26. dinasztiabeli női írnok, Nikotrisz tisztségviselője Kb 25 éves lehetett, amikor

meghalt. BT: írnokok RT: Interau sírja ISMAIL, MAGDY A. SN: A Kairói Egyiptomi Múzeumban dolgozik. BT: egyiptológusok AD: mahisaly@hotmail.com IRTERAU SÍRJA BT: asasifi sírok UF: TT390 RT: Irterau ISMERETLEN FÁRAÓ PIRAMISA SN: A 13. dinasztiából származik és Szakkarában található Nagyon rossz állapotban van, jelenlegi magassága 3m. BT: dinasztia, 13. piramisai szakkarai piramisok téglapiramisok IRTIERSZENU SN: 1825-ben végzett rajta boncolást Granville angol orvos, aki megállapította, hogy petefészek rák végzett vele. BT: ember-múmiák RT: Granville, Augustus Bozzi (1783–1872) ovarian dropsy (ang.) ISMU (óei.)  ELEKTRUM IRY ISNA  ESZNA SN: A legrégebbről ismert szemész a 6. dinasztia korából (kb i.e 2400-ból) BT: szemészek RT: Iry sírja Iry sztéléje ISTEMKHEB UF: Isitemkheb (ang.) SN: Menkheperre felesége. BT: Menkheperre hozzátartozói Pinodzsem, II. hozzátartozói IRY SÍRJA SN: A Kheopsz piramis mellett fekszik, ebben

találták meg a sztéléjét. BT: sírok RT: Iry ISTENÁLLATOK SN: Az egyiptomiak minden szentként tisztelt állati fajból kiemeltek egy egyedet, amelyet különbnek tekintettek a többinél. Ezeket isteneknek tekintették és etették, gondozták, kényeztették BT: szent állatok IRY SZTÉLÉJE BT: mészkősztélék RT: Iry ISTENEK UF: Decher-irty-imy-hut-insy (óei.) istenségek panteon SN: Az egyiptomiak legalább 2000 istenséget tiszteltek. Némelyeket az egész ország ismerte, másokat csak a helyi közösségek. A legfontosabb isteneknek székvárost szenteltek, amelyben fő- illetve kultusztemplomuk állt Az isteneket leggyakrabban ember-alakban, emberi ruházatban, ám állati fejjel, mezítláb ábrázolták, kezükben hatalmuk jelvényeivel Némelyek osztoztak az ember szépségében (Ptah és Hathor szép arcúak voltak) mások valóságos szörnyetegek, s a való természet eltorzult alakjaiban jelennek meg Az éppen uralmon lévő fáraót is istenként

tisztelték BT: vallás NT: Aah Abdu 1 absztrakt istenek abu szíri istenek Aken Aker Akhekh Akhsesef állatalakú istenek IRZANEN (ang.) RT: Irzanen sírja IRZANEN SÍRJA UF: TT306 BT: dra abu el-nagai sírok ISESI  ISZESZI (I.E 2414–2375) (IE 2388–2356) ISIS  ÍZISZ ISIS-IRI-HETES SN: A hölgy erőszakos halált halt és lábait levágták. BT: Ízisz1-papnők RT: Isis-Iri-Hetes szarkofágja ISIS-IRI-HETES MÚMIÁJA SN: A múmiát 1995-ben a szakértők kivették koporsójából, s óvatosan lefejtették pólyáját. A vizsgálatokat 1999-ben fejezték be (). A fiatal nő arcát az anatómusok háromdimenziós felvételen rekonstruálták BT: múmiák ISIS-IRI-HETES SZARKOFÁGJA SN: 1906-ban találták meg Egyiptomban a múmiát rejtő szarkofágot, azóta a krakkói Régészeti Múzeum vitrinjében feküdt. 172 alvilági istenek Amathaunta (ang.) Amenhotep, Hapu fia Amentet2 Am-heh Ammut Amon Anat Angjety (ang.) Ankt (ang.) Anouke (ang.) Anti (ang.) Anubisz Anukisz

Ápisz Apóphisz4 Arensnuphis (ang.) Arsaphes Ash (ang.) Asztarté Aton Atum Ba2 Baál Babi (ang.) Banebdjedet (ang.) Ba-pef Básztet Bat béka-istenek Benu (óei.) Bész Chensit (ang.) Chenti-cheti (ang.) Chenti-irti (ang.) Cherti (ang.) Chontamenti (ang.) Dedun (ang.) denderahi istenek Djebauti (ang.) Dua égistenek elemek istenei elephantinei istenek Elrejtettség faistennő félistenek főistenek Geb gyógyító istenek Ha Hah (ang.) Hapi1 (ang.) Harendotész Harmakhisz (gör.) Harmerti Haroérisz Harpokratész Harpre (ang.) Harsaphes (ang.) Harsomtus Harsziészisz (gör.) Hathor Hatmehit (ang.) Hauhet (ang.) Hedetet (ang.) Heh (ang.) Heka Heket (ang.) helyi istenek Hemen (ang.) Hemsut (ang.) Henti-Imentu Heper hermopoliszi istenek Heron (ang.) Hesat (ang.) Hez-ur (ang.) Hnum holdistenek Honszu1 Hor-Hekenu Hórusz Hórusz Behdeti Hotep Hu Ihi Imentet Imiut (ang.) Inet Inmutef írás istenei Iuszaasz istennők Ízisz1 káosz-istenek Kemkem Khebent Khepra Kilencség kos-istenek

krokodil-istenek Maat Mandulisz Mehit Veret Meret Meret-Szeger Meskent Mihosz Min Mihosz Mithosz Montu Mut napistenek Naunet Nebtuu (ang.) Nechmetawaj (ang.) Neferhor Nehbet Neith Nenun Nephtüsz Nepit Nepra Nílus-istenek Nofertum Nun Nut ogdoad Onurisz (gör.) Ozirisz (gör.) oziriszi triász ősistenek Ősvíz Pahet pávián-istenek Petbe Ptah Ré Remrem Renenutet (ang.) Renpet (ang.) Resef Seszmu Setham Sötétség Su Szahmet Szatisz Szehat-Hór Szelket 173 Renenutet Renpet Szahmet Szelket Szesat Tefnut Thoérisz Uadzset Ureusz védőistennők Szerapisz Szesat Széth Szia Szobek Szokarisz Szopdu2 Tefnut Thaaut thébai triász thébai istenek Thoérisz Thot triászok túlvilági istenek Uadzset Upuaut védőistenek Végtelenség Vepvavet víz-istenek zeneistenek ISTENSÉGEK  ISTENEK ISTENSZOBROK BT: szobrok NT: Ápisz-szobrok Hórusz-szobrok Ízisz1-szobrok Ozirisz-szobrok Ptah-szobrok ISTEN SZOLGÁI SN: A királyok halotti kultuszának ápolói. BT: halotti papok

ISTENHÁROMSÁGOK  TRIÁSZOK ISTENTISZTELETEK  KULTUSZOK ISTEN HÁZA  TEMPLOMOK ISTNOFRET (ang.)  ÍZISZ-NOFERET ISTENHIT SN: Az egyiptomiak politeisták voltak. Eredetileg mindegyik nomosznak megvolt a maga istene. BT: vallás NT: Aton-hit ISZAPTÉGLA  VÁLYOGTÉGLA ISZESZI (i.e 2414–2375) (ie 2388–2356) UF: Asasa Asosi (ang.) djd (óei.) djdkara (óei.) Djedkare Izezi (ang.) Dzsedkaré Dzsedkaré-Iszeszi Isesi Isziszi Izezi Maatkara (óei.) Tancheres (gör.) SN: Az 5. dinasztia 8 királya BT: fáraók RT: Iszeszi piramisa ISTENI FELESÉGEK UF: God’s Wife (ang.) BT: feleségek NT: Amenirdisz, I. Sepenupet ISTENI KILENCSÉG KILENCSÉG ISTENI PIRAMIS  MÜKERINOSZ PIRAMIS ISTENNŐK UF: goddess (ang.) BT: istenek NT: Amathaunta (ang.) Amentet2 Ammut Anat Ankt (ang.) Anouke (ang.) Anukisz Básztet Bat Beszet Chensit Hathor Hatmehit (ang.) Hauhet (ang.) Hedetet (ang.) Heket Hemsut (ang.) Heptet Hetepet Iuszaasz Ízisz1 Kauket (ang.) Maat Mehit Veret Meskent

Mut Naunet Nechmetawaj (ang.) Nehbet Neith1 Nephtüsz Nepit Nut Pahet ISZESZI PIRAMISA UF: Sauuaf, el- (ar.) SN: Szakkara déli részén helyezkedik el. Eredeti alapja 86,5×86,5m, ma 78,75m, az oldalak dőlésszöge 52°. Magassága kb. 52,5m Jelentős mértékben megrongált piramis. A piramiskomplexum a piramisból, egy halotti templomból és egy királynői mellékpiramisból áll. A piramis bejárata a föld szintjén helyezkedik el a piramis északi oldalán. BT: dinasztia, 5. piramisai szakkarai piramisok RT: Iszeszi (i.e 2388–2356) ISZET 1 SN: Dzsehutimesz1 felesége, előkelő származású úrnő, aki „Amon énekesnő”-jének megtisztelő hivatalát töltötte be. BT: Dzsehutimesz1 hozzátartozói főfeleségek RT: Iszet 1 fejszobra Iszet 1 koporsója Iszet 1 szarkofágja 2 1 ISZET  ÍZISZ 1 ISZET FEJSZOBRA SN: A Kairói Egyiptomi Múzeumban van kiállítva. BT: mészkő fejszobrok RT: Iszet 1 ISZET KOPORSÓJA BT: gránitkoporsók ISZETNOFRET BT: Amon

énekesnői 174 Megjegyzés [TM54]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) Megjegyzés [TM55]: Egyiptománia sorozat (Egyiptom, a piramisok földje (2)) 1 ISZET SZARKOFÁGJA BT: szarkofágok NT: Iszet szarkofágjának fedele RT: Iszet Hnumit Ita Keminub Szithathormehit ISZIDORA SÍRJA SN: Kb. ie 120-ból származik, amelyben a halotti ágy fölé két csavart oszlopra álló, kagyló alakú építmény borul. BT: sírok ITAWERET SÍRJA SN: 1894-ben Jacques de Morgan fedezte fel II. Amenemhet piramisától nyugatra. BT: dahsuri sírok RT: De Morgan, Jacques Jean Marie (1857–1924) ÍSZISZ ITET SN: Polgárnő, férje Panaht. NT: Íszisz hozzátartozói SN: Nefermaat felesége. BT: Nefermaat hozzátartozói ÍSZISZ HOZZÁTARTOZÓI SN: Férje Panaht BT: Íszisz NT: Panaht ITJ TAUI (óei.) UF: Itj-Tauy (své.) Lisht List (ar.) SN: I. Amenemhet idején ez volt a főváros Ma Listnek nevezik BT: városok ISZISZI  ISZESZI (i.e 2388–2356) IT (óei.) 

ÁRPA ITA ITJ-TAUY (své., óei)  ITJ TAUI (óei) SN: II. Amenemhet fáraó és Keminub lánya BT: hercegnők NT: Ita hozzátartozói RT: Ita sírja IUFAA SN: Iufaa kb. 50 éves korában halt meg BT: felolvasó papok RT: Iufaa sírja Iufaa legbelső koporsója Iufaa múmiája Iufaa szarkofágja ITA HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja II. Amenemhet, anyja Keminub Lánytestvérei: Itaweret, Hnumit és Szithathormehit. BT: Ita NT: Amenemhet, II. (ie 1929–1895) (ie 1929–1892) (ie 1875–1840) Hnumit Itaweret Keminub Szithathormehit IUFAA HALOTTI KAMRÁJA SN: 1995-ben fedezte fel a Czeh Institute of Egyptology régészeti küldöttsége. A sivatag szintje alatt 25 méterrel fekszik, mintegy 14 m2 területen, amelyet hatalmas fehér mészkőből építettek. BT: halotti kamrák Iufaa sírja NT: Iufaa halotti kamrájának mennyezete RT: Iufaa Iufaa múmiája Iufaa szarkofágja ITALÁLDOZATOK SN: Az ételáldozatokkal együtt helyezték el az istenek szobra előtt az áldozati asztalon. BT:

áldozati ajándékok RT: ételáldozatok ITALOK BT: táplálkozás NT: bor gyümölcslé sör szerelmi bájitalok tej IUFAA HALOTTI KAMRÁJÁNAK MENNYEZETE SN: Mészkőből készült boltozatos mennyezet BT: Iufaa halotti kamrája mennyezetek IUFAA LEGBELSŐ KOPORSÓJA SN: Feketés-szürkés kőből készült, gyöngyrakásos volt, azonban a szállítás közben ez tönkrement. A gyöngyök világoskék színben domináltak, a fej rész alatt egy szárnyas Ízisz1 alak ült. BT: kőkoporsók legbelső koporsók RT: Iufaa Iufaa múmiája Iufaa sírja IT-AMON (ang.) SN: II. Ramszesz egyik fia BT: hercegek Ramszesz, II. hozzátartozói ITA SÍRJA SN: Dahsurban 1894-ben találta meg Jacques de Morgan II. Amenemhet piramisának nyugati oldalánál A sír érintetlen volt E sír tartalma is része a dahsuri kincseknek BT: dahsuri sírok RT: dahsuri kincsek De Morgan, Jacques Jean Marie (1857–1924) IUFAA MÚMIÁJA UF: mummy of Iufaa (ang.) SN: Nagyon rosszul tartósították. A

múmiáját megvizsgálta egy antropológus, aki számos amulettet (szkarabeuszokat) talált kibontogatása közben. Mindössze egy enyhe ízületi gyulladás, volt a lábán, a felső hátsó fogai pedig hiányoztak. Sajnos a röntgenfelvételek után először a lába majd a feje is letört Zahi Hawas úgy rendelkezett, hogy a múmiát helyezzék vissza a szarkofágjába, majd a sírjába. BT: ember-múmiák RT: Iufaa ujjvédői ITAWERET SN: II. Amenemhet fáraó és Keminub lánya BT: Amenemhet, II. hozzátartozói hercegnők Hnumit hozzátartozói Ita hozzátartozói Keminub hozzátartozói NT: Itaweret hozzátartozói RT: Itaweret sírja IUFAA SÍRJA BT: Abu Szíri sírok SN: 1995-ben fedezte fel a Cseh Egyiptológiai Intézet Abu Szírben. NT: Iufaa halotti kamrája RT: Iufaa legbelső koporsója Iufaa szarkofágja ITAWERET HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja: II. Amenemhet, anyja Keminub Lánytestvérei: Ita, Hnumit, Szithathormehit. BT: Itaweret NT: Amenemhet, II.(ie 1929–1895) (ie

1929–1892) (ie 1875–1840) 175 IUFAA SZARKOFÁGJA SN: Egy óriási fehér mészkőből készült, amelyet egészen 1998 február végéig nem nyitottak meg, mivel veszélyes volt az instabil taflából készült kamrában tartózkodni, amelyre a sivatag homokja nehezedett. BT: szarkofágok RT: Iufaa Iufaa legbelső koporsója Iufaa sírja halottvédő istennők Hórusz hozzátartozói Nephtüsz hozzátartozói Ozirisz hozzátartozói Su hozzátartozói Széth hozzátartozói Tefnut hozzátartozói varázslók NT: Ízisz1 hozzátartozói RT: Ízisz1-himnuszok Ízisz1-szentélyek Ízisz1-szobrok Ízisz1-templomok Ízisz1 ünnepe Renenutet Ré titkos neve IUFAA UJJVÉDŐI SN: Iufaa múmiájának ujjai és lábujjai hegyét arany ujjvédők borították. BT: ujjvédők RT: Iufaa múmiája IUNET (óei.) DENDERAH (ar) IUNIT (óei., ol)  FELSŐ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 3 1 ÍZISZ CSOMÓ UF: amulet of the buckle (ang.) tjet (óei.) SN: Ízisz istennő szimbóluma, mely talán a

vérét jelöli. Amulettként is használják Különösen a nők körében volt népszerű az Ízisz-csomó néven ismert tjet amulett Mivel ez az ankh-ra emlékeztető forma Ízisz vérét jelképezi, ezért általában valamilyen vöröses árnyalatú féldrágakőből készítették, például karneolból, jáspisból vagy achátból. Készülhetett vörösre festett fajanszból is. Egyik hatása az volt, hogy enyhítette a nők menstruációs fájdalmait, és gyógyította a különböző női betegségeket. De mivel Ízisz a mágia istennője is, ezért a mágikus támadások elhárítására is hasznosnak vélték ezt az amulettet. Az élőket védte a rontásoktól és a szemmel veréstől, a halottakat pedig az alvilági szörnyek támadásaitól. BT: amulettek szimbólumok RT: Ízisz IUNMUTEF (ang.)  INMUTEF (ang) IUNU  HÉLIOPOLISZ IUNY (óei.)  HERMONTHISZ (gör) IUNYT (óei.)  ESZNA (ar) IUPUT (ang.)  JUPUT (ie 944–924) IURUDEF SN: Tia személyi titkára.

BT: személyi titkárok IURUDEF SÍRJA SN: 1985-ben fedezték fel Szakkarában. Ezt a sírt később tömegsírként használták. 70 múmiát és koporsót találtak itt. BT: szakkarai sírok IUSZAASZ SN: Tutankhamon melldíszén látható. BT: istennők 1 ÍZISZ -HIMNUSZOK BT: himnuszok NT: küméi Ízisz-himnusz IUWELOT (i.e 894–884) UF: Iuwlot (ang.) SN: II. Sesonk féltestvére BT: Amon főpapjai Oszorkon, I. hozzátartozói Sesonk, II. hozzátartozói 1 ÍZISZ HOZZÁTARTOZÓI SN: Nagyszülei: Su és Tefnut. Szülei Geb és Nut Testvérei: Ozirisz, Nephtüsz és Széth, akik közül Ozirisz egyben férje is volt. Gyermekük Hórusz BT: Ízisz NT: Geb Hórusz Nephtüsz Nut Ozirisz (gör.) Su Széth Tefnut IUWLOT (ang.)  IUWELOT (ie 894–884) IZEZI  ISZESZI ÍZISZ 1 UF: As1 (ang.) Aset (ang.) Aszet (óei.) Esenchebis (gör.) Eset (ang.) Észet Isis (ang.) Iszet (óei.) Izyda (len.) Tait (ang.) SN: Ozirisz testvérfelesége és Hórusz anyja. A héliopoliszi

leszármazástan szerint Geb és Nut lánya. A varázslatok és a mágia legnagyobb istennője, a Nílus-völgy és a termékenység megszemélyesítője, a holtak védelmezője, aki éltető leheletet legyez feléjük. Neithtel, Nephtüsszel és Szelkisszel együtt őrködik a mumifikált halottak belső részein. Ő vezette be a mesterségeket, ezért templomot is emeltek neki Philaeban, de különösen a denderahi temploma volt híres. Ízisz1 tisztelete már Hérodotosz korában túlterjedt Egyiptom határain. Pannóniában is tisztelték A Líbiai sivatag oázisaiban tevékenykedett. Fején trónnal vagy tehénszarvakkal közrezárt napkoronggal ábrázolták, de keselyűfejdísszel is előfordult. Gyakran rokonították a Szíriusz csillaggal. A görög mitológiában leggyakrabban Perszephoné, Déméter és Pallasz Athéné alakjával rokonították. BT: Kilencség túlvilági istenek 1 ÍZISZ -PAPNŐK BT: papnők NT: Isis-Iri-Hetes 1 ÍZISZ -SZENTÉLYEK SN: Wessetzky Vilmos

egyiptológus 1954-ben vetette fel elsőként, hogy Szombathelyen, vagy a város környékén léteznie kell Ízisz szentélynek. BT: szentélyek 1 ÍZISZ -SZOBROK BT: istenszobrok NT: Oszorkon, II. triádja (L) szoptató Ízisz1 szobra (L) 1 ÍZISZ -TEMPLOMOK BT: templomok NT: alexandriai Ízisz1-templom elephantinei Ízisz1-templom Kheopsz Ízisz1-temploma kom el-samaki Ízisz1-templom pharosi Ízisz1-templom philaei Ízisz1-templom 176 1 ÍZISZ ÜNNEPE SN: Az Ízisz ünnepségen a szent bárka orrát és farát az istennő fejével díszítették. Középre egy oldalról szárnyas istenségekkel védett trónt helyeztek, amely előtt egy kis szobor térdelt. A szobor a fáraót ábrázolta az istennő előtt. Hátulra két zászlót helyeztek, amelyek egyike egy szfinxet, a másik pedig egy sólymot jelenített meg, miközben egy Hórusz-figura tartotta szorosan a kormánylapátot. BT: ünnepek RT: Ízisz1 ÍZISZ ÍZISZ-NOFERET HOZZÁTARTOZÓI SN: Férje II. Ramszesz Fia

Merneptah Lánya Bint-Anath, akit II. Ramszesz szintén feleségül vett BT: Ízisz-Noferet NT: Bint-Anath Merneptah (i.e 1236–1223) Ramszesz, II. (ie 1307–1240) (ie 1304–1237)98 (ie 1301–1235) (i.e 1301–1234) (ie 1294–1227) (ie 1292–1225) (i.e 1290–1224) (ie 1279–1213) (ie 1279–1212) IZOMSZÖVET UF: metu (óei.) SN: A metu pontos jelentése zűrzavaros. Jelenthet hitvány üres edényt vagy pedig izomszövetet avagy eret. BT: anatómia RT: Ebers-papirusz 627–696. sora 2 SN: I. Tuthmózisz második felesége Fia III Tuthmózisz BT: főfeleségek Tuthmózisz, I. hozzátartozói Tuthmózisz, III. hozzátartozói 3 ÍZISZ (i.e 1205–) BT: főfeleségek Ramszesz, III. hozzátartozói NT: Ízisz3 hozzátartozói IZOTÓPOS KORMEGHATÁROZÁS SN: Az elhalt szervezet fajlagos radioaktivitásának összehasonlítása az élő szervezet radioaktivitásával meghatározhatóvá teszi, milyen régen szüntette meg a szervezet a sejtjeinek a felújítását. BT: abszolút

kormeghatározás NT: radioizotópos kormeghatározás radiokarbonos kormeghatározás 3 ÍZISZ HOZZÁTARTOZÓI SN: Anyja: Habadjilat. Férje: III Ramszesz Fia VI Ramszesz BT: Ízisz3 (i.e 1205–) NT: Habadjilat (ang.) Ramszesz, III.(ie 1198–1167) (ie 1197–1165) (ie 1194–1169) Ramszesz, VI. (ie 1143–1136) ÍZISZ IZRAELI SZTÉLÉ UF: Izrael-sztélé SN: Arról nevezetes, hogy itt történik először említés magáról Izraelről. A líbiaiakkal vívott háború eseményeiről szól félig-meddig mitikus formában. BT: sztélék 4 UF: Isis (ang.) Isit (ang.) SN: III. Amenhotep és Teje lánya BT: Amenhotep, III. hozzátartozói Teje hozzátartozói IZRAEL-SZTÉLÉ  IZRAELI SZTÉLÉ ÍZÜLETI GYULLADÁS SN: Sok egyiptomi szenvedett ízületi gyulladásban. Ennek jele a csontok megvastagodása az ízületeknél BT: betegségek ÍZISZ-NOFERET UF: Istnofret (ang.) SN: II. Ramszesz második főfelesége BT: főfeleségek Merneptah hozzátartozói Ramszesz, II.

hozzátartozói NT: Ízisz-Noferet hozzátartozói RT: Nofertari Ramszesz, II. (ie 1307–1240) (ie 1304–1237)98 (ie 1301–1235) (i.e 1301–1234) (ie 1294–1227) (ie 1292–1225) (i.e 1290–1224) (ie 1279–1213) (ie 1279–1212) IZYDA (len.)  ÍZISZ 177 1 JANOT, FRANCIS BT: egyiptológusok AD: fjanot@ifao.egnetnet J JANSSEN, JOZEF M. A BT: egyiptológusok JAEGER, BERTRAND BT: egyiptológusok AD: Bertrand.Jaeger@unibasch JAPÁN EGYIPTOLÓGUSOK BT: egyiptológusok NT: Etaya, Masahiro JAEMJET (spa.)  HAEMHET JAEMUASET (spa.)  HAEMUASZET JARET FÖLDJE SN: Ozirisz birodalmának földje, a Nílus-delta zöld termőföldjeinek átvitele a túlvilágra, ahol az elhunytak lelkei dolgoztak. BT: Duat1 1 JAESCHKE, HELENA BT: egyiptológusok AD: MrsHJaeschke@msn.com JÁRMŰVEK UF: közlekedési eszközök NT: gyaloghintók hajók harci szekerek hintók kocsik szárazföldi járművek szekerek JAESCHKE, RICHARD BT: egyiptológusok AD: MrsHJaeschke@msn.com JAHHOTEP,

I.  AHHOTEP, I JAHMESZ, I. (ie 1580–1558) (ie 1570–1546) (ie 1550– 1525) (i.e 1539–1514) (ie 1530–1504) UF: Ahmose I (ang, své.) Ahmosz, I. Ahmoszisz, I. Jahmose, I. Nebpehtyre Ahmose I (ang.) SN: A 18. dinasztia alapítója Mialatt a rombadőlt várakat és templomokat nagyszerűen helyreállította, egyúttal rendes hadsereget is szervezett. Nem annyira védelmi, mint inkább hódító politikát folytatott Parancsára Jerikót felgyújtották és porig égették BT: dinasztia, 18. (ie 1570–1293) (ie 1567–1320) (ie 1552–1306) (i.e 1550–1397) fáraók NT: Jahmesz, I. hozzátartozói RT: Jahmesz, I. ünnepi fejszéje Jahmesz, I. ünnepi tőre JARU  IALU MEZEI JASNOW, RICHARD BT: egyiptológusok AD: rjasnow@jhuvms.hcfjhuedu JÁSPIS SN: Erős színezésű, vörös, zöld, fekete vagy sárga. Toskában bányászták, Abu-Szimbeltől észak-nyugatra. BT: kövek NT: barna jáspis vörös jáspis zöld jáspis JÁTÉKOK UF: játékszerek BT: tárgyak NT: babák

bírkózás búgócsigák csörgők dobálós játékok kerekes játékok labdák lándzsavetés sípok szabadtéri játékok táblajátékok társasjátékok térden futás Tutankhamon játékai ugrás zárka játék JAHMESZ, I. HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja: I. Szekenenré BT: Jahmesz, I. (ie 1580–1558) (ie 1570–1546) (ie 1550– 1525) (i.e 1539–1514) (ie 1530–1504) SN: Szekenenré, I. (ie 1596–1591) (ie 1559–1558) JAHMESZ, I. ÜNNEPI FEJSZÉJE SN: Kőből és vörösrézből készült. BT: szertartási tárgyak JAHMESZ, II. (ie 570–526) (ie 569–526) UF: Ahmose II (ang., své) Ahmosz, II. Ahmoszisz, II. Amaszisz, II. SN: Katonái azért ültették trónra, hogy a görögök és más idegenek befolyását megtörje. A görög istenekért lelkesedett, a leégett delphoi templom felépítéséhez gazdag adománnyal járult; ellenben az egyiptomi templomok jövedelmének egy részét az idegen zsoldosok fizetésére foglalta le. BT: fáraók JÁTÉKSZEREK  JÁTÉKOK

JAZIRAT ELEPHANTINE (ang.)  ASSZUÁN JEBEL BARKAL SN: Núbia fővárosa i.e 300-ig BT: núbiai települések JAHMESZ-PAPIRUSZ  RHIND-PAPIRUSZ JAHMOSE, I.  JAHMESZ, I (ie 1580–1558) (ie 1570– 1546) (i.e 1550–1525) (ie 1539–1514) (ie 1530– 1504) JEFFREYS, DAVID BT: egyiptológusok AD: tcfadgj@ucl.acuk JAMES, LORETTA BT: egyiptológusok AD: loretta.james@utorontoca JELKÉPEK SZIMBÓLUMOK JENKINS, MICHAEL BT: egyiptológusok AD: m.rjenkins@utaseduau JAMES, TABER M. BT: egyiptológusok AD: taberjames@utoronto.ca JENNI, HANNA BT: egyiptológusok AD: jennih@ubaclu.unibasch JANOSI, PETER BT: egyiptológusok AD: Peter.Janosi@univieacat 178 JÉQUIER, GUSTAVE (1868–1946) SN: Ő tárta fel II. Pepi egész épületegyüttesét A francia Keleti Régészeti Intézet megbízásából ásatásokat vezetett List városában J E. Gautierrel, ahol sikerült azonosítaniuk I Szeszósztrisz sírját Specialitása az óegyiptomi művészet és építészet volt BT: svéd

egyiptológusok régészek NT: Amon jósda Bész jósdája JOSEPHSON, JACK A. BT: egyiptológusok AD: Jajosep@ibm.net JÓSLÁS BT: mágia NT: jósdák lekanomanteia JEROGLIFICO (spa.)  HIEROGLIFÁK JETY, I–III (spa.)  HETI, I–III JÓSLATOK UF: jövendölések próféciák BT: irodalom NT: Noferrohu jövendölései Noferti jóslata JOBB CSAPAT BT: sírásó munkacsoportok JOG UF: rights (ang.) SN: A fáraók jogilag semmiben sem különböztek a köznéptől. Ha a vallási előjogaiktól eltekintünk, a közemberek mindazt megtehették, amit a fáraó. BT: igazságszolgáltatás NT: bányászati jog nők jogai nők tulajdonjogai trónöröklés tulajdonjog RT: jogászok jogi okiratok JÓSOK UF: látnokok próféták BT: mesterségek NT: álomfejtők Amenmesz6 Apollóniosz Hor2 Ipuwer Neferrohu Pakhratész Zaclas JOGAROK UF: crook (ang.) heka heka-pásztorbot pásztorbot Zepter (ném.) SN: Ozirisz jellegzetes pásztorbot formájú jogara, a királyság jelképe. BT:

királyi tárgyak szimbólumok NT: kutyafejű jogar JÓSZÁGIGAZGATÓK BT: mesterségek NT: Haemhet JÓZSEF  JUJA JÖVENDÖLÉSEK  JÓSLATOK JUA (óei.) SN: Hosszú szarvú szarvasmarha, amelyet már csak akkor vágtak le fogyasztásra, ha magától már menni sem tudott. BT: hosszú lantszarvú szarvasmarhák JOGAR VÁROSA, A  THÉBA JOGÁSZOK BT: elit réteg igazságszolgáltatás RT: jog JUBILEUM  HEB-SZED (ÓEI.) JUHOK BT: állatok NT: ovis longipes paleoaegyptiacus JOGI OKIRATOK BT: hivatalos iratok NT: szerződések JUHTEJ SN: Ez is szerepelt az egyiptomiak itala között. BT: tej JOHNSON, JANET BT: egyiptológusok AD: j-johnson@uchicago.edu janet johnson@memphis-orinst.uchicagoedu JUFU (SPA.)  KHEOPSZ (IE 2604–2581) (IE 2589–2566) (I.E 2551–2528) JUJA JOHNSON, W RAYMOND BT: egyiptológusok AD: wr-johnson@uchicago.edu UF: Iouiya József Juszuf Yuaa Yuia Yuya SN: Akhmimi pap, III. Amenhotep apósa, de bibliai Józseffel is azonosítják, akinek

felesége Asenath volt. Ha így nézzük, anyja Rachel, apja Jákob Amennyiben az azonosság valós, így Asenath is azonos Tujával Frigyükből két fiúgyermek is született, valamint egy lány: Teje. Józsefet fiatalon eladták testvérei rabszolgának Egyiptomba. Putifár, a fáraó egy tisztjének a házába került. Egy hamis vád miatt börtönbe került, ahonnan álomjóslási tehetsége mentette ki. A király lovainak, hintóinak és istállóinak parancsnoka volt. BT: vezírek NT: Juja hozzátartozói RT: Idegen a Királyok Völgyében Juja és Tuja sírja JOMARD, EDMÉ FRANÇOIS SN: Napóleon egyik mérnöke. Ő és Louis Costaz említi meg először Dzsehutimesz1 sírját egy szemléletes térképen, amelyet a Királyok Völgyéről készítettek. BT: napóleoni expedíció tagjai JONES, ANGELA MILWARD BT: egyiptológusok AD: ajmjones@infinity.comeg JONES, CHARLES BT: egyiptológusok AD: cejo@midway.uchicagoedu JONES, MICHAEL BT: egyiptológusok AD: ADP@brainy1.ie-egcom

JONSU (spa.)  HONSZU 99 2 JÓSDÁK BT: jóslás JUJA ÉS TUJA SÍRJA UF: KV46 179 SN: Az érintetlen sírt James E. Quibell, Arthur Weigall, és Edward Ayrton fedezte fel. Az ásatáshoz szükséges pénzt Theodor M. Davis szolgáltatta 1905 február 13-án nyitották meg hivatalosan. Jelen volt Anglia királyának bátyja, Connaught hercege és a hercegnő. A sírban talált tárgyak kiszállítása, leltárba vétele és csomagolása három hetet vett igénybe, amit Quibell irányított. Ez a 46os számú sír a Királyok Völgyében, amely III Ramszesz és XI. Ramszesz sírja között helyezkedik el Finoman fonott bőrszandált is találtak a sírban. BT: Királyok Völgye sírok RT: Davis, Theodor Monroe (1837–1915) Quibell, James Edward (1867–1935) JUNKER, HERMANN EXPEDÍCIÓJA SN: Osztrák-német expedíció, amely elsősorban a nyugati temetőt vizsgálta. BT: expedíciók JUNO  HÉLIOPOLISZ (gör.) JUNON SN: Vivant Denon ezen a hajón utazott Alexandriába

1798. máj. 14-én BT: hajók JUNU (óei.)  HÉLIOPOLISZ (gör) JUPUT (i.e 944–924) UF: Iuput (ang.) SN: I. Sesonk fia, aki apja uralkodása alatt volt Amon főpapja a 22 dinasztia idején BT: Amon főpapjai hercegek Oszorkon, I. hozzátartozói NT: Juput hozzátartozói JUJA HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja, Jákob 91 éves volt, amikor Juja megszületett. Anyja Rachel Szülei zsidók voltak Felesége Tuja Fiaik: Anen és Aj. Lányuk Teje BT: Juja NT: Aj (i.e 1338–1334) (ie 1327–1323) (ie 1324–1321) Anen Jákob Rachel Teje Tuja JUPUT HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja: I. Sesonk Fiútestvére I Oszorkon BT: Juput (i.e 944–924) NT: Oszorkon, I. (ie 924–889) Sesonk, I. (ie 945–924) JUMILHAC PAPIRUSZ SN: Eszerint 12 napig tartott Ozirisz 12 testrészének felkutatása és szó esik ennek rituális megünnepléséről. BT: papiruszok RT: Ozirisz mítosz JUPUT, I. (ie 814–790) (ie 804–783) (len) SN: A 23. dinasztia 2 fáraójaként Leontopoliszban uralkodott BT: dinasztia, 23. (ie

828–720) (ie 828–712) fáraók JUNET (óei.)  DENDERAH (ar) JUPUT, II. (ie 745–720) UF: Usermare Juput II (len.) SN: Leontopoliszban uralkodott. BT: dinasztia, 23. (ie 828–720) (ie 828–712) fáraók JUNETI TEMPLOM  DENDERAHI TEMPLOM JUNGE, FRIEDRICH BT: egyiptológusok AD: fjunge@gwdg.de JURIDICAL PAPYRUS OF TURIN (ang.)  TORINÓI JOGI PAPIRUSZ JUNI  HERMONTHISZ (gör.) JUNKER, HERMAN  JUNKER, HERMANN JUNKER, HERMANN (1877–1962) UF: Junker, Herman BT: német egyiptológusok RT: Junker, Hermann expedíciója 180 BT: városok RT: kádesi csata (i.e 1274) K KADESH (ang.)  KÁDES KÁDESI CSATA (i.e 1274) SN: A világtörténelem egyik legnagyobb ütközete az Orontesz folyó mentén Egyiptom és a vele szövetséges államok, illetve a Muwatallis vezette hettiták és a csatlósaik között. II Ramszesz 20000 fős sereget küldött a csatába nyár elején A hadsereg Pi-Ramszeszből indult, majd Gázán, Megiddón és Baalbeken keresztül jutott el

Kádesbe. A kádesi csata az egyiptomi és a hettita birodalom közt fennálló évszázados konfliktus folyománya volt. A csata tétje a szíriai síkság feletti ellenőrzés volt, amely az Eufrátesz és a Földközi tenger közötti kereskedelem középpontjában feküdt. Mindkét fél iszonyú veszteségeket szenvedett A fáraó a kétes kimenetelű ütközetből fényes, legendás győzelmet kovácsolt 5 templom (Abüdoszi Ozirisz-templom, Ramesszeum, abu szimbeli nagy templom, II. Ramszesz karnaki temploma és III Amenhotep luxori temploma) falán és oszlopain megörökítve, bár a csata döntetlen volt. A kimerült nagyhatalmak a végén kölcsönösen keresték a kiegyezés módozatait, minek eredményeként ie 1280-ban hatalmidiplomáciai egyensúly jött létre II Ramszesz és III Hattusili között. BT: csaták RT: Beszámoló Hősköltemény Kádes Pentaur Verse Ramszesz, II. (ie 1307–1240) (ie 1304–1237)98 (ie 1301–1235) (i.e 1301–1234) (ie 1294–1227) (ie

1292–1225) (i.e 1290–1224) (ie 1279–1213) (ie 1279–1212) 1 KA (pre) UF: Sekhen Zehen SN: A predinasztikus kor első ismert fáraója. BT: fáraók 2 KA (i.e 2741–2723) UF: Kaa Qaa Szemempszész SN: Az 1. dinasztia 7 királya Uralkodása alatt sok csoda történt és súlyos csapás következett be, borzasztó döghalál pusztította el az országot. BT: dinasztia, 1. (ie 3150–2925) (ie 3100–2890) (ie 2920–2770) 1 KÁ (óei.) SN: A ká1 az úgynevezett asztráltest, a lélek egyik fele, a földi sorsnak pontosan megfelelő másolat. A születéskor a testtel együtt keletkezik és a halál után visszatérhet, ha megismeri a testet és az elég ép. Az ember második énje, amellyel a halál során találkozik; a sír mellékletei ezt a lelket táplálják. Az egyiptomiak szerint a ká1 eszik, iszik és a földre, a lakásba, a sírhoz visszajár. Az ételeket és az italokat a sírban az ő számára teszik ki. A reinkarnáció során egy új testbe költözve a

ká1 tér vissza a földi létbe, hogy folytassa a személyiség tökéletesítését, a spirituális én kiteljesítését. Számos falfestményen és domborművön fedezhetők fel kettős alakok, amelyek közül az egyik pontosan a másik mögött áll, ugyanabban a tartásban és ugyanúgy néz ki. Ez a második alak minden esetben a ká1. A fáraók káját gyakran külön jelzőkkel és saját névvel is kitüntették Gyakran ábrázolják a személy mögött állva, annál valamivel kisebb, mezítelen alakként, fején a ká hieroglifával, (két, könyökben meghajlított, feltartott kar) és a személy nevével. Sosem ábrázolták a még élő személy ká1-ját, csak a királyokét. Az ember akkor nyeri el a halhatatlanságot, ha a tetteiben eléri a tökéletességet, amelynek eredményeképpen a ká és a bá egyesül. BT: lelkek NT: Tuthmózisz, III. kája RT: akh bá khaibit khu sahu sekhem szív lelke KÁ KADISH, GERALD BT: egyiptológusok AD: kadish@binghamton.edu

KAGEMNI UF: Gemnikai SN: Sznofru vezíre. BT: vezírek RT: Kagemni intelmei Kagemni masztabája KAGEMNI INTELMEI SN: Az Óbirodalom idején költött intelmek, melyeket a hagyomány Kagemni vezírnek tulajdonított. Óva int a mértéktelenségtől és a telhetetlenségtől BT: intelmek KAGEMNI MASZTABÁJA BT: masztabák NT: Kagemni masztabájának domborművei 2 SN: III. Amenhotep építésze BT: építészek RT: Amenhotep, III. (ie 1382–1344) (ie 1391–1353)99 (ie 1417–1379) (spa.) KAA  KA KAGEMNI MASZTABÁJÁNAK DOMBORMŰVEI SN: Egy dombormű bemutatja, hogyan szállították egy facsúszka segítségével a nehezebb tárgyakat. A terepet nedves iszappal tették síkosabbá, a csúszkát pedig több ember vontatta. BT: domborművek Kagemni masztabája 2 KA-APER FASZOBRA UF: falusi bíró szobra SN: Szakkarában találták Kaaper pap sírjában. A faragó mester berakott szemekkel tette élethűvé a szobrot Mariette találta meg. BT: faszobrok KAHA BT: elöljárók

KA-HAI UF: Kahay (ang.) SN: Nefer apja. BT: Nefer hozzátartozói RT: Nefer és Ka-hai halotti sztéléje KAB, EL- (ar.)  NEKHAB KÁDES UF: Kadesh (ang.) Kodfu Laodicea Qádes Tall an-Nabí Mind (ar.) SN: Szíriai erődítmény, amely ma már csak egy kőhalom a szíriai síkságon Libanon északi határától pár km-re. II. Ramszesz itt vívott nagy csatát a hettitákkal KAHAPA HALOTTAK KÖNYVE BT: Halottak Könyve KAHAY (ang.)  KA-HAI KA-HEBES (óei.)  ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 11 KA-HENSEB (ang.)  ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 11 181 100000 tárgy szerepel. Nyitva 900-1800, pénteken 900-1115 és 1330-1600 óráig. A fényképezésért külön fizetni kell BT: múzeumok NT: Kairói Egyiptomi Múzeum első emelete Kairói Egyiptomi Múzeum földszintje RT: Mehrez, Gamal (–1972. feb 3) AD: E. A K Egyiptom, Kairó, Midan at-Tahrir http://www.idscgoveg/culture/egy mushtm KAHN, DAN’EL BT: egyiptológusok AD: mskahn@pluto.mscchujiacil KAHUN SN: William Matthew Flinders

Petrie fedezte fel Lahúnban az általa Kahunnak nevezett város maradványait, ami az ókori Egyiptomban rendkívül ritka településforma volt. Ezt a várost III. Szeszósztrisz piramisán dolgozó munkások számára építették BT: városok NT: Kahun fala KAIRÓI EGYIPTOMI MÚZEUM ELSŐ EMELETE SN: Ezernyi lelet található itt Tutankhamon sírjából. Hintók, kesztyűk, ékszerek és a híres maszk. BT: Kairói Egyiptomi Múzeum (Eg.) (1902–) KAHUN A PAPIRUSZ UF: Kahun Gynecological Papyrus Kahun nőgyógyászati papirusz SN: Keletkezése III. Amenemhet 9 uralkodási évére, kb ie 1825-1850-re tehető. Flinders Petrie fedezte fel 1889 áprilisában Lahun fajjúmi oldalán 1898-ban Griffith publikálta először Most a londoni University College-ban található Hiányos mű A női panaszokról számol be, amely 34 sorból áll. BT: orvosi papiruszok NT: Kahun A papirusz 20-22. sora KAIRÓI EGYIPTOMI MÚZEUM FÖLDSZINTJE BT: Kairói Egyiptomi Múzeum (Eg.) (1902–) KAIRÓI

MÚZEUM  KAIRÓI EGYIPTOMI MÚZEUM (Eg.) (1902–) KAIRÓI NEMZETI MÚZEUM  KAIRÓI EGYIPTOMI MÚZEUM (Eg.) (1902–) KAIRÓI ÓKORI HIVATAL  EGYIPTOMI RÉGÉSZETI HIVATAL KAIRÓI SVÁJCI INTÉZET EXPEDÍCIÓJA (1954–1957) SN: Az expedíciót H. Rick vezette BT: expedíciók KAHUN A PAPIRUSZ 20-22. SORA SN: A fogamzásgátlásról szól. Ebben krokodilürülék, 45 ml méz és savanyútej keverékét ajánlják. BT: Kahun A papirusz RT: fogamzásgátlás KAI SÍRJA SN: Zahi Hawas fedezte fel a nyugati temetőben. BT: sírok RT: Kai KAHUN B PAPIRUSZ SN: I.e 1900-ban keletkezett Hiányos mű Ez egy terjedelmesebb állatorvosi munka töredéke BT: állatorvosi papiruszok KAIUHOR  MENKAUHÓR (I.E 2422–2414) (IE 2396–2388) 1 KAKAI (ang.)  NOFERIRKARÉ (ie 2477–2467) (ie 2446– 2426) KAHUN FALA SN: 3 méter vastag volt és talán kétszer olyan magas. Kahun városát vette körül. Ez a fal nem védő szerepet töltött be, csak a beépített terület határait

jelölte. BT: Kahun KA-KAM (óei.)  ALSÓ-EGYIPTOMI NOMOSZ, 10 KÁKOSY LÁSZLÓ (1932. aug 15–2003 jan 29) SN: Magyar egyiptológus professzor. Kutatási területe: ókori egyiptomi vallás, kultúra, régészet, egyiptomi-görög kapcsolatok. Hobbija a csillagászat és a sakk Tanulmányait az ELTE-n végezte 1951-1956-ig 1956-1959-ig a Szépművészeti Múzeum és az ELTE aspiránsa. 1960-tól az ELTE-n tanít, 1961-ben a történettudomány kandidátusa. 1964-ben az MTA Núbia-expedíciójának tagja 1972-től egyiptológiai tanszékvezető, 1974-ben ledoktorál. 1975-től a wiesbadeni Lexikon der Ägyptologie munkatársa. 1976-ban egyetemi tanár 1983-ban az UNESCO megbízásából részt vett egy új kairói múzeum tervezésében. Ugyanekkor a thébai-magyar ásatás vezetője 1983–1997: Dzsehutimesz1 sírját (TT32) tárta fel, 1997-ben rátalált Dzsehutimesz1 piramisára. 1987-től az MTA ókortörténeti munkabizottság elnöke, az Orientalisztikai Bizottság tagja,

az Ókortudományi Társaság alelnöke, a Nemzetközi Vallástörténeti Szövetség magyar nemzeti bizottság titkára. 1990-1995-ig a Magyar Vallástudományi Társaság elnöke Az Antik Tanulmányok szerkesztőbizottságának tagja. 1992-ben Akadémiai díjban, Maróth Károly díjban, Kuzsinszky Emlékéremben, Ábel Jenő Emlékéremben és Széchenyi-díjban részesítik. 1997-ben Amenhotep sírjának (TT64) feltárásába kezd bele, amely közvetlenül a Dzsehutimesz1 sír mellett található, majd a Dzsehutimesz1 sír környékén kezdett el kutatni. BT: magyar egyiptológusok NT: Kákosy László művei RT: Amenhotep sírja Dzsehutimesz1 piramisa Dzsehutimesz1 sírja thébai magyar ásatás (1983–1998) AD: Ramses@isis.eltehu 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/b 1122 Budapest, Csaba u. 34/a Tel/fax: (1) 266-08-60/2933 KAHUN GYNECOLOGICAL PAPYRUS  KAHUN A PAPIRUSZ KAHUN NŐGYÓGYÁSZATI PAPIRUSZ  KAHUN A PAPIRUSZ KAI SN: Azt feltételezik, hogy talán őt testesíti meg az

ülő írnok szobra. BT: írnokok kormányzók RT: Kai sírja ülő írnok szobra KAIRÓI EGYIPTOMI MÚZEUM (Eg.) (1902–) UF: Egyptian Antiquities Museum (ang.) Egyptian Museum (ang.) Egyiptomi Múzeum Kairói Nemzeti Múzeum Musee du Caire (fr) Museo de El Cairo (spa.) SN: 1902-ben költöztették ide a Bulaqi Múzeum gyűjteményét. Az épületet Dourgnon tervezte Az épület négyszög alakú, földszintjén hatalmas kör alakú kupolával fedett terem. Ebben helyezték el II Ramszesz kolosszális szobrait és más nagyméretű tárgyakat A Narmer paletta a földszinten. Kephrén dioritszobra a 42 teremben, Rahotep1 és Nofret festett kettős mészkőszobra a 32. teremben található Egyedülállóan gazdag gyűjtemény 4500 év történelméről. A bejárattól balra lévő kiállítási helyiségekben helyezték el az Óbirodalom, a Középbirodalom és az Újbirodalom korából származó fontos leleteket. Tutankhamon sírjának kincsei a bejárattól jobbra az emeleten

találhatók. 1972-ig Dr Gamal Mehrez volt az ókori részleg igazgatója. A Királyok Völgyében 52 fáraó múmiája épségben megmaradt, ezek közül néhány (10-12) a múzeum 52-es múmiatermében látható, köztük I. Széthi és fia, II Ramszesz múmiája A kiállításon 182 nok volt, Hérodotosz szerint egyenesen őrült. A furfangos és merész Kambüszész, amikor Egyiptomra támadt, minden egyes harcosának pajzsára élő macskát köttetett. Az egyiptomi katonák nem merték bántani a szentként tisztelt állatokat, mert elpusztítását halállal büntették. Sajnos megalázó szokásait uralma alatt is folytatta. Behatolt egy fáraó sírjába és múmiáját elégette Egyiptom egyes vallási szokásai ellen támadást intézett: templomaikat megszentségtelenítette és az Ápisz bikát bántalmazta. Életét a susai száműzetésben (Élámban) végezte be hatezredmagával útban Perzsia felé három évvel a hadserege eltűnése után. BT: dinasztia, 27. (ie

525–404) fáraók RT: Kambüszész, II. hadserege KÁKOSY LÁSZLÓ MŰVEI BT: Kákosy László (1932. aug 15–2003 jan 29) NT: alexandriai időisten, Az (2001) Dzsehutimesz1 sírja Thébában (1989) Egy évezred a Nílus völgyében (1970, 1973) Egyiptomi és antik csillaghit (1978) Fény és káosz (1984) Magia in Egitto ai tempi dei faraoni, La (1985) Ókori Egyiptom, Az (1993) Ókori Egyiptom története és kultúrája, Az (1998) Ré fiai (1979) Varázslás az ókori Egyiptomban (1969) Zauberei im alten Ägypten (1989) KALABSHA ISLAND (ANG.)  NEW KALABSHA (ANG) KALABSHA TEMPLE ISLAND (ANG.)  NEW KALABSHA (ANG.) KAMBÜSZÉSZ, II. HADSEREGE SN: Az i.e 525-ben elveszett hadseregről Hérodotosz görög történetíró i.e 440-ben számolt be; szerinte a katonák homokviharba kerültek, s a homok eltemette az egész hadsereget, embereket és állatokat kivétel nélkül. II. Kambüszész nem tartott seregével, mikor az 50 ezer katona a teherhordó állatokkal Thébából

útnak indult, hogy a Síva-oázisban lévő Amon-templomot elfoglalja. Ám céljukat nem érték el. A Thébától 200 km-re lévő Kharga-oázis elhagyása után néhány nappal még látták őket, aztán soha többé semmilyen hír nem érkezett felőlük. Nemrégiben azonban az egyiptomi Helwan Egyetem kutatói emberi maradványokra, késekre, tőrökre és nyílhegyekre bukkantak a Nyugati-sivatagban egy hatalmas homokvihar után. A Mohamed al-Soghayer vezette egyiptomi kutatócsoport kezdett ásatásokat azon a helyen, ahol az eltűnt perzsa hadsereg nyomát vélik felfedezni. BT: hadseregek RT: Kambüszész, II. (ie 525–522) KALAMUSOK  NÁDECSETEK KALAPÁCSOK SN: A sír kivájásához és a falak formálásához használták a vésővel együtt. BT: piramisépítéshez használt szerszámok NT: bazalt kalapácsok fakalapácsok gránit kalapácsok KALASZIRISZ SN: A kalaszirisz az egyiptomi nők és férfiak egyaránt viselt öltözete volt az Újbirodalom idején (i.e

1580–1074) Könnyű, áttetsző, lábikráig vagy bokáig érő, többnyire plisszírozott, ingszerű ruhadarab, amely szorosan a testhez simult. Többféle változata is volt A női viseletben volt olyan, amely a mellet szabadon hagyta, felül vállpánt tartotta, s volt olyan, amely a felsőtestet is nyakig befedte. Lehetett ujjatlan, szűk, rövid ujjú vagy bő, hoszszú ujjú is Feltehetőleg textíliából szabták, két oldalt összevarrták, de készülhetett egy darabban, elasztikusan szőve vagy hurkolva. Övvel vagy öv nélkül viselték BT: öltözet KAMOSE (ang., své)  KAMOSZE (ie 1573–1570) (ie 1545–1539) (i.e 1554–1549) KAMOSZE (i.e 1573–1570) (ie 1545–1539) (ie 1554–1549) UF: Kamose (ang., své) Wadjkheperre (ang.) SN: A 17. dinasztia 15 királya II Szekenenré és I Ahhotep fia. Kiváló stratégiai ismeretekkel rendelkező hadvezér Vad háborút folytatott a hükszószokkal, hogy a teljes függetlenséget helyreállítsa földjén. Lovakkal és

hintókkal ment a háborúba Könnyebbek és manőverezhetőbbek voltak a hintói, mint az előző korokban Az ország határait északon egész a Fajjúmig kiterjesztette. Katonai támadásokat intézett Núbia ellen, ahol elért egészen Toshkáig. Fiatalon halt meg csatában BT: Ahhotep, I. hozzátartozói dinasztia, 17. (ie 1680–1562) (ie 1663–1570) (ie 1652–1552) (i.e 1650–1567) fáraók Szekenenré, II. hozzátartozói NT: Kamosze hozzátartozói RT: Kamosze sztélé KALA ZARO SN: A Sínai-félsziget északi részén fekszik. BT: települések KALA ZAROI RAKTÁRAK SN: A vályogtéglából épített raktárak 12 négyzetkilométeres területen fekszenek, falaik vastagsága eléri a három métert. Az Egyiptomi Birodalom északi határát védő katonaság pihenő- és élelmezési helyeként szolgált A raktárakkal együtt a régészek kerámiát, és egy apró bronzszobrot is találtak, amely Hórusz istenséget ábrázolja BT: raktárak KALCEDON SN: Fehéres szürke,

kékes beütéssel. Lelőhelye Vádi Saga és Vádi Abu Gerida a Sínai-félszigeten, a Baharijja-oázis és a Fajjúm-oázis. BT: kövek NT: krizopraz KAMOSZE HOZZÁTARTOZÓI SN: Apja: II. Szekenenré Anyja: I Ahhotep Testvére: I Jahmesz. BT: Kamosze (i.e 1573–1570) (ie 1545–1539) (ie 1554– 1549) NT: Ahhotep, I. Jahmesz, I. (ie 1580–1558) (ie 1570–1546) (ie 1550– 1525) (i.e 1539–1514) (ie 1530–1504) Szekenenré, II. (ie 1591–1576) (ie 1558–1554) KALENDÁRIUMOK  NAPTÁRAK KALENDER (dán)  NAPTÁRAK KÁLIUM-ARGON MÓDSZER SN: A kálium-argon módszernél a hiba nagysága akár 10 millió év is lehet. BT: abszolút kormeghatározás KALKSTEIN (ném.)  MÉSZKŐ KAM  KEMET KAMOSZE SZTÉLÉ BT: sztélék NT: Kamosze sztélé felirata KAMBYSES  KAMBÜSZÉSZ, II. (ie 525–522) KAMBÜSZÉSZ, II. (ie 525–522) UF: Cambyses II (ang., své) Kambyses SN: Perzsa uralkodó, II. Kürosz fia, aki a pelusiumi csata és Memphisz bevétele után véget vetett a

fáraók több ezer éves uralmának. Állítólag kegyetlen, kemény kezű zsar- KAMOSZE SZTÉLÉFELIRATA SN: A feliratok a hükszószok elleni harcra hívnak fel. BT: Kamosze sztélé sztéléfeliratok 183 KAMRÁK BT: épületrészek NT: Belzoni-kamra Davison-kamra denderahi Hathor templom titkos kamrái halotti kamrák Idu masztabájának kamrája Kheopsz piramis földalatti kamrája Kheopsz sírkamrája királyné kamrája oldalkamrák sírkamrák szerdabok tehermentesítő kamrák KANOPOSZI ÁG SN: Kerkasoros falunál északnyugat felé tartó Níluság. BT: Nílus-ágak KANÓPUSZEDÉNYEK  KANÓPUSZOK KANÓPUSZOK UF: canopic vessels (ang.) kanópuszedények SN: A halott belső szerveit tároló 4 ember vagy sólyom-, majom-, sakál- és emberfejű alabástromból, égetett agyagból vagy mészkőből készült hengeres tartóedény, amelyeket rendszerint feliratokkal láttak el. Ezek az edények az Alexandria melletti Canopus (ma Abu-Kir) városáról kapták nevüket. A

belső szerveket (gyomrot, beleket, májat és a tüdőt) nátronban kiszárították, mielőtt ezekbe beletették volna. Úgy hitték, hogy ez megvédi a belső szerveket a gonosz varázslatoktól. BT: edények halotti tárgyak NT: Hotepheresz, I. kanópusza RT: Amszet belső szervek mumifikációja Duamutef Hapi2 Kebehszenuf KAMT  KEMET KANAHT UF: Kanakht (ang.) SN: Amenemope5 apja. BT: Amenemope5 hozzátartozói RT: Amenemope5 intelmei KANAKHT (ang.)  KANAHT KANAKHT MERYRE (ang.)  OSZORKON, I (ie 924–889) KANALAK UF: spoons (ang.) BT: sebészeti szerszámok KANOTAF  KENOTÁFIUM KANOTAF-TEMPLOMOK  KENOTÁFIUM TEMPLOMOK KANCELLÁROK UF: kanclér (cse) BT: mesterségek NT: Akhtoész Amenhotep kancellár Baj Hufuhaf Mezehti Tjetji KÁOSZ-ISTENEK UF: gods of chaos (ang.) BT: istenek NT: Naunet (ang.) Nun (ang.) KAPÁK BT: munkaeszközök NT: rögtörő kapák KANCLÉR (cse.)  KANCELLÁROK KAPARÓ ESZKÖZÖK SN: Az egyiptomiak rézből készült szerszámmal

távolították el a szobrok felületének egyenetlenségeit, mielőtt a festésre került volna a sor. BT: rézeszközök szobrászok eszközei KANCSÓK BT: edények NT: alexandriai kancsók ðeb kancsók KANEFERTEMRE (ang., své)  NOFERTUMKARÉ KAPER, OLAF E. BT: egyiptológusok AD: Olaf.EKaper@rzhu-berlinde KÁ-NÉV  HÓRUSZ-NÉV KANNIBÁL HIMNUSZ UNISZ FÁRAÓHOZ UF: Cannibal hymn to pharaoh Unis (ang.) SN: Unisz fáraó sírjának előszobájában a keleti oromzatán olvasható irodalmi szöveg. A fáraót dícséri, aki a szöveg szerint képletesen agyonüti és megeszi az isteneket. BT: himnuszok RT: Unisz (i.e 2375–2345) (ie