Vallás | Keresztény » Ifjúságpasztorációs tervezés ma

Alapadatok

Év, oldalszám:2009, 34 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:58

Feltöltve:2012. október 28.

Méret:553 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Ifjúságpasztorációs tervezés ma: kinek, minek, hogyan, merre? Ne azt mondd: így haladtunk mindig és így is fogunk, kérdezd inkább azt: jó-e, ahogy volt, - haladhatunk-e tovább? Ne azt mondd: így segítettünk mindig és így is fogunk, kérdezd inkább azt: segítség volt-e a segítség, - segítsek-e tovább? Ne azt mondd: így építkeztünk mindig és így is fogunk, kérdezd inkább azt: jól van-e úgy, amint van, - építkezhetünk-e tovább? Ne azt mondd: így várakoztunk mindig és így is fogunk, kérdezd inkább azt: mire még, s mennyi ideje már, - hogyan várhatnék tovább? Ne azt mondd: így beszéltünk mindig és így is fogunk, kérdezd inkább azt: ki értette, amit beszéltem, - folytathatom-e így tovább? (ismeretlen szerző) A Hans Schaller Hit, hűség, hivatás című könyvében szereplő, ismeretlen szerzőtől származó vers megállásra és reflexióra hívja az alkotó, felelős, gondolkodó embert. A nevelés - különösen a mai

korban - kreativitást, sokszor emberi erőt felülmúló elkötelezettséget és a szellem állandó készenlétét igényli azok részéről, akik a kicsik, serdülők és a fiatalok, egyszóval a felnövekvő generáció emberi és keresztény nevelését szívügyüknek tartják. Tanulmányommal a gyümölcsöző „megálláshoz” kívánok támpontokat nyújtani azoknak, akik keresik a fiatalok keresztény nevelésének hogyanját a mai körülmények között. Figyelmem középpontjában az ifjúságpasztorációs tervezés folyamata áll Célom az, hogy egy átfogó képet adjak erről a folyamatról, mint jelenségről. Célom elérése érdekében négy témát járok körül: először az ifjúságpasztorációs tervezés szükségességére, valamint a tervezéssel kapcsolatos legfontosabb kifejezések és tervezési módok lényegi ismertetésére térek ki. Ezt követően a nyolcvanas és a kilencvenes évek elejének olasz egyházában született ifjúságpasztorációs

tervezetek összegző ismertetését teszem meg. Harmadik lépésként három, a kilencvenes években készült konkrét, szintén Olaszországban napvilágot látott ifjúságpasztorációs tervezetet mutatok be. Végezetül pedig a katolikus egyház, ezen belül a magyar egyház fiatalok pasztorációjával kapcsolatos jelenleg is érvényben lévő irányelvei fényében arra a kérdésre keresem a választ, hogy irányadóak-e számunkra - és ha igen, milyen mértékben - a tanulmányban feltüntetett külföldi példák? 1. Az ifjúságpasztorációs tervezés fontossága, elemei, módja A tervezés folyamata ma már sokhelyütt gyakorlat. Az alábbiakban először ennek főbb okait vázolom fel. Ezt követően ennek a gyakorlatnak a leglényegesebb elemeit veszem sorra, majd kitérek a tervezési folyamat megvalósításának lényegesebb szempontjaira. 1.1 Az okok és a felismerés A II. Vatikáni zsinat utáni időszakban egy gyökeres szemléletváltás következett be a

fiatal generációk keresztény nevelését, pasztorációját, és ezen belül katekézisét illetően. 1 Az addigi gyakorlat felülvizsgálatát több, egymással szorosan összefüggő tényező is indokolta.1 Az első a gyermekkatekézis túlsúlya. A zsinat utáni pasztorális és kateketikai gyakorlatban a gyermekekkel történő foglalkozás aránytalan túlsúlyban volt (és gyakran van ma is) a fiatalokra és a felnőttekre fordított figyelemmel szemben. Ha konkrétan a kateketikai tevékenységet vizsgáljuk meg, annak kb. 80%-a a gyermekek felé fordul, míg a fennmaradó 20%-ot a fiatalok és a felnőttek katekézise teszi ki – bár a százalékos arány helytől függően nagyon eltérő lehet, de szinte mindenhol a felnőttebb korosztályok rovására -, holott a magukat kereszténynek vallók többsége a fiatal és felnőtt korosztályhoz tartozik. A kimondottan felnőtteknek szóló hitnevelés az összes kateketikai tevékenységnek mindössze néhány

százaléka. Evvel párhuzamosan világszerte általános jelenség, hogy sok gyerek a serdülőkor küszöbén elmarad az egyház közösségéből, a katekézis-foglalkozásokról, annak ellenére, hogy éppen akkor lép egy olyan korba, amelyben a személyes identitás, életterv és tudatosan megalapozott hit kialakítása szempontjából igazán fontos lenne a megfelelő közösségi katekézisen való részvétel. Evvel kapcsolatos egy másik probléma is: sok esetben az a hitnevelés, amelyen a gyerekkorból a serdülőkorba lépő fiatalok vesznek részt, nem veszi figyelembe a tizenévesek megváltozott gondolkodásmódját, érzékenységét, új dolgok felé való nyitottságát, hanem továbbra is gyerekként kezeli őket, és gyerekes stílusban foglalkozik velük, holott az igeszolgálat eme útjának is nyitottnak kellene lennie a serdülőkor problémáira, valamint a fiatalok jövőképére, és elő kellene segítenie a gyermekkori hit újragondolását. A második

tényező a hit és a kultúra elkülönülésének jelensége. VI Pál Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdítása2 korunk egyik fő problémájának tekinti a hit és a kultúra, a hit és az élet elkülönülését. E két terület között sokak számára gyakran óriási szakadék tátong: a hit jelentéktelen lesz, a sokat hangoztatott keresztény igazságok semmit nem jelentenek számukra, a keresztény válaszok nem létező kérdésekre adnak feleletet. Ez az egyik oka a tömegek közömbösségének vagy ellenséges magatartásának a kereszténységgel szemben. A harmadik tényező a keresztény iniciáció általános krízise. Világszerte nem ritka jelenség, hogy a beavató szentségekben (keresztség, elsőáldozás, bérmálás) történő részesülés az egyházba való szerves beépülés helyett az egyházból való kilépés „ünnepi pillanatává” válik. Nagyon sok gyermek és serdülőkorú az elsőáldozást, illetve a bérmálást követően

hosszabb-rövidebb időre vagy esetleg véglegesen hátat fordít az egyháznak. Ez a jelenség önvizsgálatra késztette az egyházat, hogy meglássa, megfelelő-e az a szemlélet, és az ennek megfelelő pasztorális gyakorlat, amellyel a fiatalok felé fordul, illetve hol van a probléma, és mi a megoldás. A negyedik tényező az egyház hitelességének krízisében keresendő. Sok fiatal számára az egyház több szempontból sem tükrözi az evangéliumi értékeket. Számukra az egyház túlságosan klerikálisnak, túlzottan intézményesnek, tekintélyelvűnek, emberileg hidegnek tűnik. Ezek a – hol nagyobb, hol kisebb mértékben jellemző jegyek – az újabb generációk tagjait könnyen szembefordítják az egyházzal, mint intézménnyel, mindamellett, hogy jelentős 1 Vö. ALBERICH E, “Catechesi”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 152-160. o; Katekézis Általános Direktóriuma (a

továbbiakban KÁD), 17-30; Magyar Kateketikai Direktórium (a továbbiakban MKD), 34-37. o; LUKÁCS L, „Adalékok a lelkipásztori munka megújulásához”, in: Horányi Ö. (Szerk), Az egyház mozgástereiről, Vigilia, Budapest, 1997, 191-218 o 2 Evangelii nuntiandi 20 2 részükben megvan a nyitottság a keresztény üzenetre, a hiteles emberi kapcsolatokra, egy tágabb közösség ügye iránt való elköteleződésre és a hiteles közösségi életre. Az ötödik tényező a katekézis hagyományos közegeinek krízise. A katekézis hagyományos közegei alatt a családot, az iskolát és a keresztény közösséget – ezen belül elsősorban a plébániát - értjük. E század második felében a család, mint elsődleges emberi és keresztény nevelő közeg, számos országban – így hazánkban is - veszített jelentőségéből e téren a korábbiakhoz képest. Hasonlóan az iskola is, amely Európa-szerte a keresztény értékrendszer szellemében nevelte a

fiatalokat, a szekularizáció következtében - az egyházi iskolákat kivéve - elvesztette ezt a szerepét. Harmadrészt maga a keresztény közösség is veszített nevelői hatásából. Ennek sokszor az a sajnálatos tény az oka, hogy a fiatalok a plébániákon gyakran peremre szorulnak, nem foglalkoznak velük, úgymond „elfeledettek”, akikkel nem számolnak a plébánia életében, akiknek nincs mozgásterük és helyük. Mivel ma a társadalmi környezet nem segíti a fiatalok vallásos fejlődését - a benne lévő értékrendszerek sokfélesége és gyakran ellentmondásos volta miatt -, sokan eltávolodnak, vagy eleve semmilyen kapcsolatba sem kerülnek a kereszténységgel, és sok esetben maga a keresztény közösség sem nyújt támaszt a fiataloknak emberi és keresztény fejlődésében. Mára megszűnt az a „szociális katekumenátus”, amely biztosította az újabb generációk számára az egyházba és a hitbe történő „belenövést”. A mai fiatal

akkor válik kereszténnyé, ha tudatosan választja ezt az életformát. Az előbbiekben felsorolt általánosan jellemző nehézségek megoldására az egyetemes egyház új utakat keresett és keres a jelenben is. Ennek az útkeresésnek egyik lényeges állomása volt az 1977-es Püspöki Szinódus, amely érdeklődésének középpontjába a fiatal generációk keresztény nevelését, evangelizációját és katekézisét érintő problémákat állította. Egyetemes érvénye miatt a Szinódus útmutatásai alapvető viszonyítási pontot jelentenek minden nemzeti egyház számára a serdülő- és fiatalkorúak pasztorációjával, ezen belül katekézisével kapcsolatban. A szinódus fordulópontot jelentett a hitnevelésről vallott, évszázadokon keresztül érvényben lévő felfogással szemben. Tanítása szerint ebben a tevékenységben a hangsúly nem a hitigazságok és ismeretek átadásán és memorizálásán van, hanem azon, hogy a résztvevők megtanulják hittel

élni és tudatosan tervezni saját életüket, hogy a hit fényében tudják értelmezni az élet feladatait és problémáit. Ez a tanítás kiemeli - kimondottan a katekézisben - az Evangelii nuntiandi 4. pontjában megfogalmazott kettős hűség elvét, miszerint a katekézisben egyszerre kell, hogy érvényesüljön az isteni üzenethez és a konkrét emberhez való hűség. Így szól a dokumentum szövege: „Az evangelizációs munkának tehát ez a kettős hűség a sarkköve: Hűség az evangéliumi üzenethez és hűség az emberiséghez, amelyhez az evangéliumot a maga teljességében kell közvetítenünk. Ez a hűség három olyan kérdést vet fel élesen, ami az 1974-es Püspöki Szinódus atyáit foglalkoztatta: - Mi az az evangélium üzenetében, ami a mai embert különösen megragadja? - Mennyire, hogyan tudja az evangélium átalakítani a mai embert? - Milyen módszereket kövessünk az evangélium hirdetésében, hogy az emberek könnyebben befogadják? 3

Ezek a fölvetett kérdések mindjárt rá is mutatnak az Egyház mai alapproblémájára, amit így lehetne megfogalmazni: [] az Egyház [] jobban képes lett-e [annak előmozdítására], hogy az emberek öntudatosan, szabadon, elkötelezetten vállalják magukra az Evangéliumot?” Ez az alapelv a katekézissel kapcsolatos későbbi dokumentumoknak is szemléletbeli sarokkövét jelenti.3 Csak ez az említett kettős figyelem az, amely biztosítja a katekézis eredményeként a hit és az élet, a tanítás és az élet egységét. A szinódus az apostoli buzdítás nyomán visszanyúlik a „megtestesülés” teológiai modelljéhez. Ez a teológiai alapelv a nevelési koncepción keresztül a konkrét módszertani választásoknak is sajátos irányt szab. Ez a hangsúlybeli eltolódás alapvető módszertani váltást is eredményezett: a pasztoráció és a katekézis középpontjában nem a „tiszta tanítás” átadása, hanem ahogyan az előbb idézett dokumentum szövege

mondja - a konkrét személy emberi és keresztény kibontakozása, „átalakítása” áll az első helyen. A katekézis tartalmi részeinek és módszereinek kiválasztása ettől a fő szemponttól függ, nem pedig egyfajta előre meghatározott és rögzített, mindenki számára egyformán érvényes programtól. A szinódus a következő szavakkal fogalmazza meg ennek a módszertani váltásnak az okát és fontosságát: „Más történelmi időkben a katekézis hatékonysága leginkább a kor saját pedagógiájából származott, amely az írott katekizmust a hit átadása legfőbb alapjának tekintette. Az egyik legalapvetőbb elv és szándék - ha nem is az egyetlen - a katekizmus szövegének magyarázata és memorizálása volt; mindazonáltal ez a valláspedagógia megfelelt az egész kultúra átadásával járó módszereknek. Ma az új körülmények – a kultúrára való nyitás új módjai, az emberek új csoportjai felé való megnyílás szükségessége –

új pedagógiai módszerek kidolgozására késztetnek a katekézisben.”4 A szövegben említett új módszerek éppen a konkrét személy iránti figyelemre fektetik a hangsúlyt, nem pedig a megfogalmazott, rögzített hitigazságok mechanikus átadására és visszakérdezésére. Ez a szemléletmódbeli változás vezetett el a pasztorális és kateketikai tervezés és programozás gyakorlatához is. A fiatal generációk pasztorációja és katekézise is abból az alapgondolatból táplálkozik, hogy onnan indulva vezessük őket az emberi és keresztény érettség felé, amilyen helyzetben vannak, és teremtsük meg - a lehetőségek adta kereteken belül - azokat a körülményeket, amelyek elősegítik ezt a fejlődést.5 Az ifjúságpasztorációs tervezés (amely általában a pasztorális tervezés egy sajátos módozatát jelenti) mint jelenség az elmúlt évtizedekben terjedt el az egyház gyakorlatában. Fontosságát és létjogosultságát tehát egyrészt maguk a

társadalmi és kulturális változások (állandóan változó világ a statikusság helyett stb.), másrészt maga a nevelés mint feladat és folyamat támasztja alá. Az új társadalmi, kulturális helyzet, amelyben a fiatalok találják magukat, eddig nem létező kérdéseket, kihívásokat is támasztanak feléjük, amelyek átgondolt választ igényelnek. Ami a nevelést illeti, elmondható, hogy a statikus társadalmi rendszer sem nélkülözhette az átgondolt, építkező, fokozatosságot szem előtt tartó nevelést. Ez egy dinamikus, állandóan változó társadalomban, mint a mienk, hasonlóképpen érvényes. A lényeges különbség azonban abban áll, hogy míg a hosszú távon állandóságot mutató társadalom, kultúra nevelői számára sokszor megfelelő volt a „rég bevált” gyakorlat, szemlélet, célok és módszerek 3 Ld. Általános Kateketikai Direktórium 4; Catechesi Tradendae 55; KÁD 145; MKD 119 o Instrumentum laboris13, vö. „Regno-Doc” 22

(1977) 21, 498sk [saját fordítás] 5 Vö. TRENTI Z, Giovani e proposta cristiana, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1985, 54-55 o 4 4 alkalmazása, addig a kultúra, társadalom, a fiatalok külső (tág és szűkebb), valamint belső világának (igények, sajátos kérdések, krízisek stb.) változása jogosan veti fel azt a kérdést, hogy: „Jó-e, hatékony-e az ahogyan eddig csináltuk?”. A jól bevált „régi” módszerek, stílus, gyakorlatok, stb. is egy sajátos nevelési helyzet következményeként lettek olyanok, amilyenek. Megalapozott tehát a kérdés, hogy ha a nevelési helyzet változik (nemcsak változott, hanem állandóan változik), akkor nem kellene-e a nevelési koncepció egészét és konkrét elemeit is kritikus vizsgálat tárgyává tenni, és esetleg újra, más szempontok figyelembevételével felépíteni. Hogy amit nevelőként teszünk, az valóban azokhoz szóljon, akik ránk vannak bízva, és a mai körülményeket, kihívásokat is

figyelembe vevő, ugyanakkor örök értékekre és értékeket építő nevelés lehessen számukra. Ha felvállaljuk ezt a kihívást, akkor máris ott áll előttünk a következő kérdés: Mit és hogyan tegyünk? 1.2 A szóban forgó kifejezések A tisztánlátás érdekében érdemes röviden áttekinteni a tervezéssel kapcsolatos legfontosabb kifejezések és fogalmak értelmét, amelyek sok esetben túlmutatnak önmagukon, és többféle értelmezésnek és az ezekkel összefüggő sajátos szemléletnek is teret adnak. IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓS TEVÉKENYSÉG. A pasztorális tevékenység fogalmának fejlődése hosszú múltra tekint vissza. Nem célom, hogy ezekre a különféle értelmezésekre és az ezeknek megfelelő gyakorlat főbb jegyeire kitérjek. A kifejezést a mai értelemben vett tág jelentésében használom - amely tükrözi a katekézissel kapcsolatos dokumentumok szemléletét is - a következő meghatározás szerint: pasztorális tevékenység az egyház

mindazon tevékenységeinek összessége, amelyeken keresztül Isten üdvözítő tervét érvényre juttatja a konkrét történelmi helyzetben élő konkrét ember számára. Mindazon tevékenységek összességéről van tehát szó, amelyeket az egyház végez az „itt és most” élő ember üdvösségéért. Ez magában foglalja nemcsak az igehirdetést, hanem a kulturális tevékenységeket, az emberbaráti szeretet cselekedeteit, a liturgiát, a katekézist stb. Ebben a felfogásban a pasztorális tevékenység több és konkrétabb tevékenységi területet felölelő szolgálatot jelent.6 Az ifjúságpasztoráció pedig értelemszerűen az a tevékenység, amelyet kimondottan a fiatalokért végez az egyház. A kifejezés kielégítő értéséhez hozzátartozik az üdvösség fogalmának értelmezése is. A pasztorális tevékenység fogalmához hasonlóan ez a szó is bizonyos jelentésváltozáson ment át. A fogalom-meghatározásban szereplő üdvösség szó az emberi

lét egészére, annak minden dimenziójára vonatkozik. A jelen állapotra éppúgy, mint a végső beteljesedésre Jelenti az embernek mint teljes - azaz érző, gondolkodó és cselekvő - lénynek a kibontakozását, gyógyulását, fejlődését, egyszóval kiteljesedését, az örök élet horizontjában. Ennek az üdvösségfelfogásnak fontos vonása, hogy maga a személyes élettörténet szerves eleme az üdvösség történetének, és ilyen értelemben különös hangsúlyt fektet arra, hogy az üdvösség alakulásának színtere maga a mindennapi élet. CÉL. Ha nevelésről, ifjúságpasztorációs tervezésről, a jövő építéséről stb gondolkodunk, nem kerülhetjük meg, hogy ne fogalmazzunk meg valamiféle célt, amely elképzeléseink megvalósulásának viszonyítási pontja lesz, annak irányt szab. A cél fogalmát a következő 6 Vö. TONELLI R, Per la vita e la speranza Un progetto di pastorale giovanile, Roma, LAS, 1996, 5o; TONELLI R., „Pastorale”,

in: PRELLEZZO J M (Szerk), Dizionario di Scienze dell’Educazione, Elle Di Ci, L.AS, SEI, 1997, 790-794 o 5 értelemben használom: a cél egy nevelő és/vagy egyházi közösség által világosan és egyértelműen megfogalmazott jövőbeli állapot megfogalmazása (mint pl. ismeretek, benső hozzáállás, irányulás, motivációk és operatív képességek együttese), melyet megvalósítani szándékozik, és amely egy nevelési folyamat megtervezéséhez, végrehajtásához és kiértékeléséhez kifejezett viszonyítási pontként szolgál.7 A cél tehát azoknak a személyeknek - jelen esetben a fiataloknak - az „állapotleírása”, akiket a tervezet érint. Nem arról szól tehát a cél, hogy mit szeretne csinálni a nevelő közösség, hanem arról, hogy hova szeretnénk, hogy emberi, hitbeli fejlődésük során eljussanak a fiatalok. A célnak ilyen értelmű megfogalmazása a nevelő közösség figyelmét nem elsősorban saját tevékenységére

irányítja, hanem arra, amiért végzi ezt a tevékenységet. Ennek többek között a nevelési folyamat kiértékelése során van jelentősége, hiszen a cél az, amely irányadó a kiértékelés tárgyát illetően is. KIINDULÁSI HELYZET. Egy ifjúságpasztorációs tervezési folyamat egyik első lépése annak az állapotnak a leírása, amelyben a fiatalok vannak. A kiindulási helyzet teljes leírása ezért a fiatalok világát leíró jegyek összességét jelenti, a főbb lélektani adottságaik leírásától kezdve a szociokulturális környezetük főbb sajátosságainak, egyénre tett hatásuknak, valamint mindazon értékek együttesének leírásáig, amelyeket a fiatalok magukénak vallanak, és kifejezetten vagy burkoltan keresnek. Része továbbá mindazon kihívásoknak a felsorolása, amelyeket az említett sajátosságok a nevelői intézmények felé támasztanak.8 Vonatkozik tehát a pozitív és negatív jelenségek, és az ezek alapján megfogalmazódó

feladatok összegyűjtésére. TERVEZÉSI MODELL. Annak alapján, hogy egy terv készítői milyen lépéseken keresztül, milyen viszonyítási pontok figyelembe vételével, azaz milyen logikai menetet követve jutnak el a teendők megfogalmazásáig, többféle tervezési modellről beszélhetünk. Ezek közül négyet ismertetek, amelyek közül az utolsó kettő jellegénél fogva egy csoportba sorolható.9 a) Deduktív modell. Ez a tervezési lépéssor a teendők megfogalmazásához az ideálisból, az „így kell lenni”-ből indul ki, és ennek alapján fogalmazza meg a konkrét feladatokat. Egyszerűen szemléltetve: célok feladatok [normák, előírások, szabályok] gyakorlat (kiértékelés) Ez a modell – ahogyan azt az egyház történelme is megmutatta – nagyon jól bevált egy homogén keresztény társadalomban. A célok és ezek alapján a feladatok könnyen áttekinthetőek és ellenőrizhetőek voltak. Komoly hiányossága azonban ennek a logikai

menetnek, hogy figyelmen kívül hagyja a terv végrehajtásában érintettek aktuális helyzetét, a kihívásokat, és magát a már meglévő pasztorális gyakorlatot, annak erős és gyenge oldalait (és nem ritkán az elmélet és a gyakorlat közötti kölcsönös viszonyt - azaz nemritkán egy kizárólagosan egyirányú folyamatot jelent, visszajelzés nélkül). b) Induktív modell. Ez a tervezési logika bizonyos értelemben az előzőnek az ellentéte A tennivalók megfogalmazásában a lényegi és elsődleges kiindulási pont a 7 Vö. PELLEREY M, „Obiettivi” in: PRELLEZZO J M (Szerk), Dizionario di Scienze dell’Educazione, Elle Di Ci, L.AS, SEI, 1997, 756-759 o 8 Vö. TONELLI R, „Progetto educativo-pastorale”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 903-906. o 9 Vö. MIDALI M, Teologia pastorale o pratica, LAS, Roma, 1991, 572-595 o 6 meglévő helyzet, az abból adódó kihívások,

problémák, igények, és ennek alapján fogalmazódnak meg a pasztorális célok, amelyek a gyakorlatot irányítják. Egyszerűen szemléltetve: problémák [tudományos kritériumok alapján] célok feladatok gyakorlat kiértékelés Pozitív vonása ennek a tervezési lépéssornak, hogy komolyan figyelembe veszi az emberrel, kultúrával foglalkozó tudományok eredményeit (lélektan, szociológia, neveléstudomány stb.) Azonban evvel függ össze a legnagyobb hiányossága is, mégpedig az, hogy csak ezekre alapozva számos jelenség, tény mibenlétére (pl. vallási, egyházi tapasztalattal kapcsolatosak) nem tudnak az egyházi közösség számára kielégítő választ adni. A tudományos következtetések sok esetben nem alkalmazhatóak közvetlenül a pasztorális gyakorlatban, ugyanis utólagos, a teológiából származó kritériumokon alapuló kritikus reflexiót igényelnek. Ha ez nem történik meg, nagy a veszélye annak, hogy - a keresztény értékrendszer

mint viszonyítási pont hiányában - a tervezési folyamat egy ideológiát szolgál, vagy egyszerűen a közvélemény, a többség igénye lesz az irányadó a pasztorális gyakorlatra nézve („A többség ezt szeretné, holott ez nem fér össze az egyház szemléletével.”) c) Hermeneutikus modellek. A harmadik csoportba tartozó tervezési lépéssorok abban különböznek az előző kettőtől, hogy a teendők megfogalmazásához alapul veszik mind az egyház által megfogalmazott ideális állapotra vonatkozó, valamint a valós helyzet leírásából és értelmezéséből származó szempontokat is, illetve hogy lényegi, az előző két modellhez képest hangsúlyozottabb mozzanatuk a gyakorlat megjobbítását szolgáló kiértékelés. Itt két konkrétabb modellt említek: -„Láss, ítélj, cselekedj” modell. Ez a tervezési logika az aktuális helyzet, gyakorlat feltérképezésével indul („láss”), amelyet ész és hitbeli kritériumok alapján történő

értékelése követ („ítélj”), és amely alapján megfogalmazódnak a feladatok („cselekedj”). Egyszerűen szemléltetve: problémák [hit- és észbeli kritériumok alapján egyaránt] célok feladatok gyakorlat kiértékelés Ennek a modellnek pozitívuma, hogy komoly figyelmet fordít a valóság elemzésére, és hogy ehhez teológiai kritériumokat is használ. A gyakorlati irányelvek ennélfogva mind a valóságon, mind pedig az ideális értékeken alapulnak. A gyakorlat azt mutatja, hogy az ezen tervezési lépéssort követő tervezetek alkalmasint nem fogalmazzák meg elég konkrétan a fő és a részcélokat, illetve nem részletezik a konkrétabb stratégiát. Továbbá előfordult az a hiba is, hogy a célok megfogalmazása során nem kaptak kellő figyelmet a teológia kritériumok, ennélfogva az induktív módszer alkalmazásához hasonló helyzet állt elő. - Teologikus-empirikus-kritikus modell. Ennek a modellnek többféle irányzata is létezik az

egyház jelenlegi gyakorlatában. A „Láss, ítélj, cselekedj” modellhez hasonlóan ez is figyelmet fordít a célok megfogalmazásához a helyzetleírásra és értékelésre az észérvek és a teológiai kritériumok fényében. Amiben a minden mozzanatában teljesnek tekinthető teologikus-empirikus-kritikus modell eltér az előzőhöz képest, az éppen a lehetséges, említett hibák kiküszöbölése, vagyis a fő 7 és részcélok pontos megfogalmazása, valamint a célokhoz vezető utak – a lehetőségek szerinti minél inkább részletekbe menő – felvázolása, illetve a célok megvalósulását segítő tényezők összességének (módszer) részletes megfogalmazása. Egyszerűen szemléltetve: problémák [hit- és észbeli kritériumok alapján] fő és részcélok a célokhoz vezető utak és konkrétabb módszerek gyakorlat kiértékelés Ahogyan kitűnik a leírtakból, e két utóbbi hermeneutikus modell az, amely megfelel az

ifjúságpasztorációs tervezés okainak tárgyalásánál jelzett tanítóhivatali szemléletnek a tervezés lépéseit illetően. IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓS TERV. Általában véve a pasztorális terv egy átfogó „térkép”, amely konkretizál egy nevelési/pasztorális elképzelést (víziót, ideariumot). Tartalmazza a valóság (személyek, csoportok, kulturális környezet, mentalitás, lehetőségek stb.) leírását, az ennek ismerete alapján megfogalmazott, elméletileg megvalósítható célokat. Felvázolja továbbá a célok elérését szolgáló módszert is. Ezen felül a terv jelzi a terv kiértékelésének szempontjait. Amennyiben a célok megkívánják, a terv feltünteti az új szerepek, intézmények stb. felállításának szükségességét is Az ifjúságpasztorációs terv fogalma mindössze annyiban jelent mást az általános értelemben vett pasztorális terv fogalmához képest, hogy egy sajátos korosztály emberi és keresztény nevelésére

vonatkozik.10 MÓDSZER. A pedagógiai, didaktikai, kateketikai stb szóhasználatban magának a módszer fogalmának is sokféle meghatározása létezik. A következőkben az alábbi értelemben használom ezt a kifejezést: a rendelkezésre álló erőforrások és megvalósítható tevékenységek sajátos szempont szerinti kiválasztása és összerendezése, amely azt szolgálja, hogy megteremtsük a kedvező feltételeket a célok eléréséhez. A módszer tehát a cél(ok)ra irányul, magában foglalja a meglévő és lehetséges erőforrásoknak, vagyis a célok megvalósulását segítő tényezőknek (pl. eszközök, infrastruktúra, nevelői közösségek, személyek, sajátos hagyományok és az ezeknek részét képező konkrétabb módszerek, lehetséges nevelési alkalmak stb.) a célok ismeretében történő kritikus kiválasztását és elrendezését. Jelzi továbbá a célcsoport kívánt fejlődését fölvázoló utat, utakat, amelyek vezérfonalul szolgálnak a

konkrét nevelői/pasztorális tevékenység részleteinek átgondolásához és megszervezéséhez. FEJLŐDÉSI ÚT, UTAK. Az imént említett fejlődési út vagy utak, mint a terv és ezen belül a módszer eleme(i) egymást folyamatosan, rendezetten követő és egymásra épülő állomások sora, az adott célcsoport(ok) fejlődésének - általában – főbb lépésekben feltüntetett irányvonala, amely – legalábbis elméletileg – lehetőséget ad arra, hogy elérjük a kitűzött célt.11 Az „állomás” és „lépés” szó több mindent magában foglal: több vagy kevesebb részletességgel jelzi a részcélokat, a lehetséges tartalmi részeket (témákat), megvalósítási módokat, konkrétabb módszertani útmutatásokat stb. PROGRAMOZÁS. A programozás a tervben megfogalmazott célkitűzések és irányelvek lépésről lépésre történő megvalósításának konkrét megszervezése, amely minden esetben helyben, azaz a végrehajtás helyén végzendő,

és amely egy viszonylag rövid, áttekinthető időtartamra vonatkozik (általában egy-, kétéves időszak). A konkrét tevékenység minden 10 V.ö Vö TONELLI R, „Progetto educativo-pastorale”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 903-906. o903-906 o 11 V.ö TONELLI R, Per la vita e la speranza, 93 o 8 részletére kiterjed, annak pontos átgondolására és megszervezésére vonatkozik: ki, hol, pontosan mit, milyen eszközökkel stb. fog végezni? A programozással kapcsolatos egyik ha nem a legfontosabb - kívánalom az, hogy legyen realisztikus, azaz mindenképpen vegye figyelembe a megfogalmazott célokat, ugyanakkor az „itt és most” meglévő valós lehetőségekkel számoljon.12 A programozás végső soron a tervben megfogalmazott fejlődési utak konkretizálása, aprópénzre váltása, ennek következtében eredménye a konkrét haladási irány.13 KIÉRTÉKELÉS. A kiértékelés a

meglévő gyakorlat folyamatos megjobbítását szolgálja Ez a mozzanat azon műveletek együttesét jelenti, amely során felmérjük, hogy sikerült-e elérni a megfogalmazott célokat, és ha igen, milyen mértékben. Lényegében a terv minden elemére kiterjed: a helyzetfelmérés és következtetéseinek realitására, a célok megvalósíthatóságára éppúgy, mint a módszer megfelelő voltára. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy nem minden értékelhető ki objektív módon: a kiértékelés minden esetben csak részleges lehet. Nem fér ugyanis a külső megfigyelő látóterébe minden, ami az emberben történik (pl. szabad döntéseinek köszönhető megváltozott irányultsága, Isten csöndes munkálása a személy legbensőbb szentélyében stb.)14 „IDEÁRIUM”/”VÍZIÓ”/”MISSZIÓ”. Ez a három szó mindegyike előfordul a nemzetközi szóhasználtban a tervezés ugyanazon elemére vonatkozóan. Azon ideák, irányelvek, értékek, átfogó és

általános viszonyítási pontok együttese, amelyek inspirálják a nevelői tevékenység egészét. Az ifjúságpasztorációs tervek esetében ez tulajdonképpen egy antropológiai modell és az evvel összefüggő lelkiség leírása, egyfajta elképzelés az „ideális keresztény fiatalról”. Minden nevelési folyamat – tudatosan vagy nem reflektált módon – valamilyen elképzeléssel dolgozik a gyermekről, fiatalról, és ez az, amely irányt szab a nevelési folyamat konkrétumainak megválasztásában. Ez a nevelési-viszonyítási értékrendszer jellegét tekintve többféle lehet. Az eltérő antropológiai modellek eltérő felfogáshoz vezetnek a nevelés és az evangelizáció kapcsolatát illetően is, ennélfogva az ifjúságpasztoráció gyakorlatára is erőteljesen rányomják bélyegüket.15 EVANGELIZÁCIÓS SZEMLÉLET, EVANGELIZÁCIÓS MODELL. Evangelizációs szemlélet alatt az evangelizáció és a nevelés kapcsolatának értelmezését értjük.

Az, hogy hogyan tekintünk ennek a két tevékenységnek kapcsolatára, erőteljesen befolyásolja a tervezés folyamatát. A különféle szemléleteknek megfelelően eltérő jellegű konkrét tervek is léteznek, amelyeket abban az értelemben tekinthetünk evangelizációs modelleknek, hogy más tervek inspirálói voltak. A következőkben röviden ismertetek négy, a pasztorális gyakorlatban előforduló szemléletet, amelyek mindegyike konkrét ifjúságpasztorációs gyakorlathoz vezetett. 12 Vö. BARBON G – PAGANELLI R, Cammino per la formazione dei catechisti, EDB, Bologna, 135-155 o Az itinerarium latin szó (és az ebből származó olasz itinerario) a magyar nyelvben az „útirány”, „haladási, fejlődési irány” szóval, kifejezéssel fordítható. A mai szóhasználatban evvel szokták jelölni egy nevelési tervben felvázolt, vagyis nagyvonalakban megrajzolt fejlődési folyamat főbb lépéseinek sorát éppúgy, mint a programozás során részletekbe

menően leírt folyamat egészét. A szónak tehát tágabb és szűkebb értelme is van Itt, a programozás „termékénél” a második, konkrétabb értelemben használom, míg a tervben szereplő „fejlődési út” a kifejezés tágabb értelmezését jelenti. 14 Vö. BARBON G – PAGANELLI R, Cammino per la formazione dei catechisti, , 168-170 o; RUTA G, Programmare la catechesi, Elle Di Ci, Leumann-Torino, 1996, 78-89. o 15 Vö. TONELLI R, „Progetto educativo-pastorale”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 903-905. o 13 9 Mindegyik szemlélet a keresztény emberről vallott elképzelés valamely elemét hangsúlyozza ki, és evvel összhangban lévő nevelési koncepciót követ.16 a) A hit nevelése elsősorban a teológiai ismeretek elsajátításán alapul. Ez a felfogás a nevelést leszűkített módon értelmezi. Itt a folyamat középpontjában a hit objektív, hagyományosan

megfogalmazott igazságainak elsajátítása és ezeknek az adott kultúra elemeivel történő kritikus összevetése áll. Az apologetika, szóbeli hitvédelem fontos cél. Ennek a koncepciónak alapfeltételezése abban áll, hogy a hit objektív (sok esetben tőlünk távoli kultúrához kötődő) nyelvezetébe öltöztetett igazságainak tudatos, reflektált elfogadására nevelés elegendő a hit és az evvel összhangban lévő életvitel kialakulásához és mélyüléséhez. b) Az evangelizációt megelőzi a nevelés. Ez a felfogás abból az alapfeltételezésből indul ki, hogy az ember kiteljesedésének elsődleges eszköze az intenzív nevelői tevékenység. A vallásos nyelvezet elsajátítása, a kifejezetten vallásos kérdések tárgyalása másodlagos helyet foglalnak el. Ez a felfogás az előzővel homlokegyenest ellenkező; a másik pólust jelenti. c) Nevelés és evangelizáció éles szétválasztása. Itt a kiindulópont az, hogy külön logikája - és

ezért külön módszere – van a kinyilatkoztatásnak, és evvel összefüggésben általában az „isteninek”, és külön a nevelésnek. Isten az „egészen más”, ezért a neveléstudománynak nem sok mondanivalója van az istenihez közeledni kívánó ember számára. Ebben a koncepcióban az emberi létnek két jól elkülöníthető dimenziója létezik: a lelki és a mindennapi élet dimenziója, mindkettő értékének világos megkülönböztetésével. Innen a személyes bűn, és az Istentől jövő gyógyítás mint ajándék hangsúlyozása is. Ez a koncepció a dialektikus teológiai felfogásból táplálkozik. A legfontosabb pasztorációs feladat itt abban áll, hogy teremtsünk minél több találkozási alkalmat Isten és ember között (imádságok, liturgikus alkalmak, szentségekhez járulás, Isten szavának hallgatása stb.) A keresztény közösség szerepe (mint befogadó, nevelő közeg is) erőteljesen kidomborodik, olyannyira, hogy benne – e

felfogás számos képviselője szerint - az ember minden problémájára megoldást talál. A közösség szerepe – alkalmasint túlságosan is – fölértékelődik: mintha ez lenne az ember önazonosságának egyetlen otthona, ahol – és szinte csak itt - egy egészen új és eredeti keresztény életforma megélésére van lehetőség. Ez a koncepció kevésbé veszi figyelembe az ember egyéni fejlődési ritmusát, és az általa diktált igényeket. Ehelyett a radikális és azonnali megtérés fontosságát hangsúlyozza. d) Nevelve evangelizálni és evangelizálva nevelni. A nevelés és evangelizáció egymás eszközei. Ez a koncepció a megtestesülés misztériumából és az isteni pedagógiából indul ki: a Transzcendens az ember számára érthető alakot öltött és ölt (kitüntetett módon Jézus Krisztusban), és az ember mindennapi életében szereplő „elemeket” használja fel, hogy közölje magát. Ezek azok a jelek, eszközök, tapasztalatok,

amelyek magának az általános értelemben vett nevelési folyamatnak is elemei. Isten emberileg megérthető, felfogható jeleken és szavakon keresztül hív - avval 16 A jellegzetességek összegyűjtéséhez: TONELLI R., „Pastorale giovanile (modelli)”, in: MIDALI M – TONELLI R. (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 755-762 o, „Pastorale”, in: PRELLEZZO J. M (Szerk), Dizionario di Scienze dell’Educazione, Elle Di Ci, LAS, SEI, 1997, 790-794 o, valamint Fiatalokból felnőtt keresztények, Don Bosco Kiadó, 2002, 27-35. o munkáit vettem alapul 10 együtt, hogy Isten teljes misztériuma sosem lesz teljesen, kimerítően érthető az ember számára -, és olyan hitbeli választ vár, amely a mindennapi élet válaszjellegű leélésében fejeződik ki. Ez a párbeszéd tehát nem a mindennapi élettől független csatornán zajlik, hanem azon keresztül. Ennélfogva kötött azokhoz a kommunikációs és nevelési

szabályokhoz, amelyek a neveléstudomány vizsgálódásának tárgykörébe tartoznak. Mindezekből következik, hogy az összes érzékelhető valóság és folyamat, tevékenység, amely Isten misztériumának megsejtéséhez, jobb megértéséhez és elfogadásához - vagyis a vele összhangban leélt életmódhoz - vezet, a pasztoráció eszköze lehet. Innen a nevelési folyamat kitüntetett jelentősége, amely alkalmas arra, hogy közel hozza az emberhez a misztériumot, és előmozdítsa az erre történő személyes választ.17 Ez a felfogás Krisztus emberi és az ettől elválaszthatatlan isteni mivoltának mintájára nem tesz éles különbséget szent és profán valóságok, szent és profán idő között (Jézus Krisztus minden cselekedete istendicséret, szent cselekmény volt). Mindamellett, hogy fontosak itt is az Istennel töltött kitüntetett pillanatok, az evvel a szemlélettel összefüggő lelkiségben különös szerepet kap a mindennapi életben rejlő,

Istennel történő találkozási lehetőségek felismerése, vagyis az, hogy a hétköznapok eseményeiben és mögött az ember megsejtse, felfedezze a jelenlévő Istent. Az evangelizációs szemléletek értékelésére tanulmányom negyedik részében még visszatérek. 1.3 Ki és hogyan tervezzen? Magának a tervezés folyamatának mikéntje – legyen szó pasztorális, kateketikai, ifjúságpasztorációs vagy bármilyen jellegű tervezésről - minden esetben kihat a terv minőségére, annak hatékonyságára, végrehajtásának eredményességére. A tervezés jellege meghatározza az elkészült terv és végrehajtásának jellegét is: ahogyan tervezünk, olyan lesz a pasztorális tevékenységünk is, vagy ahogyan a népi bölcsesség fogalmazott: „Ki mint vet, úgy arat.” Két tényező, még mielőtt a pasztorális tervezés megkezdődne, már eleve rányomja bélyegét a tervezés folyamatának, és ezen keresztül gyümölcsének egészére: a motiváció és az

egyházkép. Az első azt a kérdést érinti, hogy „Mi motiválja a terv készítőit?” a válasz sokféle lehet: hatalomhoz, elismeréshez, pénzhez jutás, vagy pedig mások önzetlen szolgálata. A második pedig arra a kérdésre vonatkozik, hogy „Milyen egyház- és közösségképet, és evvel összefüggésben milyen keresztényképet tartanak szemük előtt a terv készítői?” Az egyházról vallott elképzelés – amely kimondva vagy kimondatlanul vezeti a tervezőket - visszatükröződik a tervben. Az eltérő egyház- és keresztényképből adódóan alapvetően három tervezési stílust különböztethetünk meg: 17 E felfogás szerint is a hit kialalkulása és fejlődése elsősorban isteni ajándék, az ember belső szabadsága és az Isten közötti személyes párbeszéd gyümölcse. A nevelésnek, módszereknek, emberi törekvéseknek abban van szerepük, hogy Isten közeledésének jeleit még áttetszőbbé teszik az ember számára, illetve hogy

segítik az egyént, hogy a benne rejlő képességeket kibontakoztassa, és így alkalmasabb legyen az isteni hívás meghallására és a válaszadásra. Röviden szólva: a nevelésnek másodlagos, indirekt, eszköz szerepe van a hitnevelésben; amit tehet, az nem más, mint az ember-Isten párbeszéd körülményeinek megteremtése. 11 1. A központosított, vagy bürokratikus típusú modell Ez a tervezési modell a szigorú értelemben vett hierarchikus egyházképet tükrözi. E szerint egy személy vagy egy szűkebb, szakértőkből álló csoport kidolgozza a tervet mindazok megkérdezése, véleményének, ötleteinek kikérdezése nélkül, akik a terv végrehajtásában érdekeltek lesznek. A tervet központilag adják ki „kötelező jelleggel” Ez a tervezési stílus nem egyeztethető össze sem a II. Vatikáni zsinat közösségi egyházképével, sem a közösségben élő és tevékenykedő fiatal és felnőtt keresztény ember alakjával, aki tudatosan

szeretne bekapcsolódni önmaga és közössége jövőjének alakításába. Egy jó terv elkészítéséhez továbbá nem elegendő az elméleti szakemberek tudása, a tervezés többféle szakértelmet igényel: mind elméletit, mind pedig gyakorlatit. Ezért fontos, hogy a tapasztalattal rendelkező, gyakorlatban jártas emberek is bekapcsolódjanak a tervezésbe. 2. Az alulról induló, vagy gyülekezeti típusú modell Ez a tervezési stílus egyfajta intézményellenes egyházmodellt tükröz. A tervezés folyamatába bekapcsolódhat a közösség minden tagja. Ennek a tervezési eljárásnak a legfőbb nehézsége abban áll, hogy jó talajt biztosít a spontán hangadók megszületésének, egy magától szerveződő elit kialakulásának, akik könnyen manipulálhatják a közösség egészét, és rajtuk keresztül a terv készítését is. 3. A közösségi, differenciált részvételen alapuló modell Ez a modell tükrözi a II Vatikáni zsinat közösségi és szolgáló

egyházról vallott elképzelését. Ennek gyakorlati megvalósítását két alapelv vezeti. a) A legfontosabb kérdések eldöntésébe minden érintettnek legyen valamiféle beleszólása. b) A terv konkrét kidolgozása során a részvétel differenciált legyen, vagyis azok vegyenek benne részt, akik szakmailag értenek hozzá (elméleti szakemberek), illetve azok, akik érintettek a végrehajtásban (vezetők, csoportvezetők, igazgató stb.) A tulajdonképpeni tervezés a vezető testület irányítása alatt lenne célszerű, hogy történjék, az említett személyek bevonásával. Ennek a harmadik tervezési stílusnak a megvalósítása az ifjúságpasztorációs tervezés során több lehetőségre és feladatra is felhívja a figyelmünket. Attól függően, hogy milyen szinten készül egy terv (pl. nemzeti, egyházmegyei, plébániai, egy konkrét kollégium vagy lelkészség stb. szintjén) más-más lehetőség van arra, hogy a terv elkészítése, illetve

megvalósítása során teret adjunk maguknak a fiataloknak is. A szinttől függ a részvétel, véleménynyilvánítás, egyszóval az aktív bekapcsolódás lehetősége. Egy nemzeti szinten készülő terv esetében a legnehezebb ennek a megoldása. Azonban bármely szinten is készüljön a terv, a konkrét megvalósítás részleteinek megfogalmazásában - azaz a programozás folyamatában - feltétlenül szerephez kell juttatni magukat a fiatalokat, akikért a terv született. Ezt több érv is indokolja: egyrészt az, hogy általában minél nagyobb mértékben be tud kapcsolódni egy folyamat jövőjét, hogyanját érintő döntések meghozatalába az ember, annál inkább magáénak érzi azt. Vagyis a közreműködés lehetősége motiváló tényező. Másrészt a fiatalok közelebbről tapasztalnak, élnek át olyan kérdéseket, kihívásokat, lehetőségeket, igényeket, amelyek figyelembe vétele a tervnek az emberhez, világához való nagyobb hűségét teszi

lehetővé.18 Harmadrészt az a tény, hogy a fiatal saját és mások személyiségének formálódásának folyamatában valamilyen részt vállal, erősíti az önmagáért és a másokért való felelősség tudatát. Ennek kialakítása pedig 18 Vö. Evangelii nuntiandi 3-4 12 egyébként is komoly nevelési feladat, hiszen a felnőtt ember és keresztény személyiségjegyeinek nélkülözhetetlen eleméről van szó. A tervezés „hogyanjának” részét képezi a tervező csoport tagjai közötti kapcsolat minősége is. Fontos, hogy a közöttük lévő viszony összhangban legyen azzal az egyházés keresztényképpel, amelynek a szellemében magát a tervet is összeállítják A zsinat közösségi és szolgáló egyházkoncepciójának megfelelően a személyek közötti kapcsolat elsőbbséget élvez magával a feladattal szemben: előrébbvaló a testvéri légkör megélése, és csak aztán a munka hatékonyságára fektetett figyelem. Ahhoz, hogy a tervezés

ne a versengés, hanem a valódi együttműködés szellemében történjen, nélkülözhetetlen a közösségi szellem. A személyek közötti kapcsolatot az említett egyházelképzelés szerint jellemzi továbbá mindenki valódi, tevékeny részvétele, a közös felelősségvállalás a meghozott döntésekért, illetve a munka megosztása a szakértelemnek, hozzáértésnek megfelelően.19 2. Példák az ifjúságpasztorációs tervek elemeire A következőkben a nyolcvanas években, illetve a kilencvenes évek elején Olaszországban készült számos ifjúságpasztorációs tervezet főbb elemeit sorakoztatom fel. Ebben két, a témával kapcsolatos tanulmányt veszek alapul, amelyekben a szerzők több tucat ifjúságpasztorációs tervet vizsgáltak meg, és gyűjtötték össze ezek főbb közös és eltérő vonásait.20 A tervek főbb jegyeit nyolc szempont szerint sorakoztatom fel 1. A CÉLCSOPORT MEGHATÁROZÁSA A fiatalok megnevezése - akiket a terv segítségével meg

szeretnének szólítani – nagyon sokféle a különböző tervezetekben. Vannak olyan tervek, ahol ugyanazon terven belül a fiatalokat a szocio-kulturális helyzet, hitbeli meggyőződés és egyházhoz-tartozás mértéke alapján konkrét kategóriákra osztják (pl. problémás, veszélyeztetett fiatalok; a hittől és az egyháztól távol lévők, de nyitottak; szorosan az egyházhoz tartozók stb.) és ennek alapján fogalmazzák meg (kategóriánként) a terv céljait és az azokhoz vezető lépéseket. Vannak viszont olyan tervek is, amelyek kizárólag az egyházzal szoros és tartós kapcsolatban lévők nevelésére készültek, és olyanok is, amelyek „minden fiatalt” meg kívánnak szólítani, és nem differenciálják az eltérésekből adódó fejlődési utakat. Egyre nő azoknak a tervezeteknek a száma, amelyek különös figyelmet szentelnek a hittől távol lévők megszólítására, a missziós dimenzióra. Ezek mellett nem ritkák az „elitképzőnek”

nevezhető tervek sem, amelyek elsősorban azokat a fiatalokat tartják szem előtt, akik erős belső motivációval rendelkeznek. Ezekben előfordul, hogy elsikkad az „utolsókra”, periférián lévőkre történő odafigyelés. 2. A KIINDULÁSI HELYZET Ez egyrészt vonatkozik a fiatalok szocio-kulturális környezetére, az őket érő kulturális hatásokra, valamint az adott célcsoport tagjainak mentalitására, annak főbb vonásaiban történő jellemzésére. A tervekben a leggyakoribb 19 Vö. MIDALI M, „Progettazione pastorale”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 895-902. o 20 A két tanulmány: PRESTIFILIPPO F., Pastorale giovanile in Italia/2: progetti, in „Note di pastorale giovanile” 28(1994) 2, 4-41. o; DELPIANO M, „Pastorale giovanile (progetti)”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 762-767. o Mindkét

szerző olasz, egyházmegyei szintű ifjúságpasztorációs tervezeteket vizsgált meg. Egyikőjük sem tér ki a vizsgált tervek tervezési módszerének leírására. Azonban az elemzéseikből kiderül (a vizsgálati szempontoknál felsorolt elemek leírásából), hogy ezen tervek készítése során nem induktív és deduktív, hanem hermeneutikus metodológiát követtek. 13 elemek között lehet említeni a következőket: szekularizáció és annak elfogadása, amelynek keretein belül hivatott a mai fiatal új formába önteni és megerősíteni hitét; értékpluralizmus; erkölcsi értékek elvesztése; generációk közötti kommunikációs problémák; távolság a fiatalok és az egyházi intézmények között; értékzavar stb. A vizsgált tervekben a helyzetleírás gyakran a negatívumokat emeli ki, és nem fordít kellő figyelmet a szocio-kulturális környezetben rejlő értékekre, az azokban rejlő lehetőségek kiaknázására, a fiatalok valós és jogos

igényeinek feltárására. 3. AZ IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓS TERV ÉS A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG KAPCSOLATA Ez a viszony sokféle. Van, ahol az adott egyházmegyében az ifjúságpasztorációs terv készítése és kivitelezése teljesen önálló, az egyházmegye egyéb tervszerű törekvéseitől függetlenül működő folyamat. Másutt része vagy a családpasztorációs vagy az egyházmegyei illetve plébániai tervnek. 4. „VÍZIÓ”, „IDEÁRIUM”, „MISSZIÓ” Ahogyan föntebb említettem, ezek a kifejezések az emberről, és konkrétabban a fiatalról alkotott ideális elképzelés leírását jelentik. Ez a legtöbb helyen nem szerepel kifejezett módon a tervekben, és maga a tervek leírásával foglalkozó két tanulmány sem tér ki erre. Írásom következő részében találunk példát erre a terv-elemre vonatkozóan. 5. CÉL(OK) A vizsgált tervezetek mindegyike megfogalmaz egy világos fő célt, amely iránymutató a terv összes elemének összerendezésére

nézve. Ez a fő cél általában az olasz egyház katekézissel kapcsolatos alapdokumentumának az Il rinnovamento della catechesinek az útmutatásain alapul.21 Ezek a célok megfogalmazásukban sokfélék Mégis kiolvasható belőlük néhány közös elem. Ezek a következők: 1. Az a tény, hogy a fiatalok keresik az élet értelmét, a fő kapcsolódási pontot jelenti a jézusi hívás és keresztény élettapasztalat felszabadító jellegének bemutatására. Ez a dimenzió az önazonosság kibontakozására, valamint a tudatos hitre jutás, vagyis az istenkapcsolat kialakulására vonatkozik. Azok a tervek, ahol ez a dimenzió jelen van, figyelmet fordítanak a hitébredés, illetve tudatos újraalapozás, egyszóval a szó szoros értelmében vett evangelizáció mozzanatára. 2. Jézus Krisztus alakjának, életének, üzenetének, jelentőségének központi szerepe. Ez a második dimenzió a hit még személyesebbé tételét emeli ki, amelyben kitüntetett szerepe van a

Jézus Krisztussal való megismerkedésnek és a bensőséges kapcsolat kialakulásának. 3. Az egyházias/közösségi jelleg Ez a dimenzió a hit közösségi, társas megélésére vonatkozik, az egyházban való otthonos mozgásra, valamint a személyes adottságok megfelelő közösségi elköteleződésére. 4. Az egyházi közösség keretein is túlnövő szolgálat Ez a dimenzió arra fekteti a hangsúlyt, hogy a fiatalok eljussanak egy olyan keresztény életvitelre, amelyben a szolgálat – a szóbeli, és kitüntetett módon a tettekben megnyilvánuló elköteleződés – belülről fakadó igényből ered, és megkülönböztetés nélkül minden emberre kiterjed. 21 A dokumentum 36-55. pontja tárgyalja a katekézis céljait és feladatait Ezek röviden összefoglalva a következők: 1) élő, kifejezett és tevékeny hit kialakulása; 2) egyre mélyülő és személyesebb hitismeret; 3) bevezetés az egyház életébe, amely a hit közösségi, liturgikus, szentségi

és karitatív tevékenységekben is megnyilvánuló megélését jelenti; 4) mélyen egyetemes szemlélet, amely az ökumenikus nyitottságra, továbbá a missziós, evangéliumot továbbadni kívánó hajlandóságra vonatkozik; 5) a hit és az élet integrációja, vagyis az az állapot, amelyben a hitbeli meggyőződés az ember minden döntésének, megnyilvánulásának irányítója, ahol teljes az összhang a vallott és az élt értékek között. In: CONFERENZA EPISCOPALE ITALIANA, Il rinnovamento della catechesi, Roma, Fondazione di Religione Santi Franceso di Assisi e Caterina di Siena, 1988. 14 A célcsoport jellegéből, meghatározásából adódik, hogy a konkrét terveknél a fő célban melyik dimenzió(k) szerepel(nek) hangsúlyos módon. 6. A FEJLŐDÉSI ÚT, UTAK MEGRAJZOLÁSA Nem ritkák azok a tervek, amelyek a célok megfogalmazását követően nem térnek ki a részletesebb, célokhoz vezető utak felvázolására. Másutt ez nagyvonalakban vagy egészen

részletekbe menően történik A folyamat leírása sokszor a fejlődés során bekövetkező minőségi ugrások, lépések feltüntetését jelenti, de van, hogy a tartalmi részek vagy témák sorrendbe állításával. A részletesség természetesen függ a célcsoport jellegétől, „tágasságától” is. Minél szűkebb egy célcsoport, annál konkrétabban lehet előre leírni a csoport munkájának, haladásának menetét. 7. TARTALMI RÉSZEK Számos tervben nem tüntetik fel világosan, hogy melyek az emberi és keresztény fejlődést segítő témák, másutt témaköröket jelölnek meg, míg vannak tervek, ahol a tartalmi részek megnevezése egészen konkrét. Több terv esetében, ahol megtörténik a tartalmi részek megjelölése, világosan látszik, hogy más és más evangelizációs szemlélet húzódik meg a tartalmi részek megjelölésének és összeválogatásának a hátterében. Azoknál a terveknél pl, ahol az evangelizációs szemléletben világosan

elkülönül az emberi értékekre történő nevelés a kimondottan keresztényiektől, a tartalmi részek is ennek megfelelően két kategóriába sorolhatók: egyrészt kulturális, másrészt pedig az evangéliumi értékekre vonatkozók. Azokban a tervekben viszont, amelyek a hit és az élet integrációjának szemszögéből tekintik az evangelizáció folyamatát, egységben szemlélik az emberi és keresztény értékekre történő nevelést. A tartalmi részek kiválasztásakor az „élet” fogalmának sajátos, teljes, mindent átfogó értelmezéséből indulnak ki, és olyan témákat, illetve dokumentumokat, szövegeket stb. sorolnak fel, amelyek annak teljesebb élését, mind nagyobb mérvű kibontakozását segítik elő. Ebben az evangelizációs szemléletben a tartalmi részek kiválasztása tehát szoros összefüggésben van a „teljes életről” vallott elképzeléssel. Ennek megfelelően az összeválogatott tartalmi részek a keresztény élettapasztalat

kialakulását és mélyülését szolgálják oly’ módon, hogy elősegítik a fiatalok életének a keresztény üzenet fényében történő felülvizsgálatát, és az ennek megfelelő személet szerinti életvitel és látásmód kibontakozását. Ahogyan a célcsoport meghatározásánál is gyakran háttérbe szorulnak a hittől „távol levők”, úgy ez a szűkebb horizont sok esetben visszatükröződik a tartalmi részek megjelölésében is, azaz háttérbe szorul, vagy egyenesen hiányzik az első evangelizációt, vagyis a hitébresztést szolgáló témák megjelölése. 8. KONKRÉTABB MÓDSZERTANI ÚTMUTATÁSOK A konkrétabb módszertani útmutatások között elsősorban a hit kialakulását, illetve mélyítését szolgáló tényezőket és lehetőségeket szokták feltüntetni. Itt mindazon szempontok összegyűjtéséről van szó, amelyek a terv megvalósításában érdekelt nevelői közösség rendelkezésére állnak, amikor arra a kérdésre keresik a

választ, hogy „Hogyan, milyen lehetőségeken keresztül haladjunk a tervben megfogalmazott cél(ok) felé?”. Egyszerűen szólva: itt a módszerek jól áttekinthető tárházának feltüntetéséről van szó. A tervek jelentős része nem ad pontos útmutatást ezen területtel kapcsolatban. Ahol viszont kitérnek rá, ott több közös, visszatérő elem is felbukkan. Ezek a következők: a) A csoport mint a személyes fejlődés és egyháztapasztalat közege, amely egy tágabb közösség (általában plébánia) ölén működik. b) Az animátor, csoportvezető személye, aki a fiatalok nevelésében és a csoport vezetésében szükséges és elegendő kompetenciával és ennek a sajátos 15 szolgálatnak megfelelő lelkiséggel rendelkezik. Némely terv evvel összhangban jelez, illetve előír konkrét felkészítő kurzusokat is. c) A fiatalok, világuk, kérdéseik feltétel nélküli elfogadása. Itt egy sajátos nevelői hozzáállás hangsúlyozásáról van

szó, amely feltétele annak, hogy a fiatalok a fejlődés útján képesek legyenek, és akarjanak tovább haladni. 3. Három példa az ifjúságpasztorációs tervekre A következő oldalakon három konkrét tervet mutatok be, a főbb sajátosságokat kiemelve. Ezek a tervek részben eltérőek, részben pedig hasonlóak egymáshoz Az eltérés több ponton is megmutatkozik: a célcsoport jellegében, „méretében”, ebből kifolyólag a terv egyes elemeinek konkrétságában. Hasonlóságuk abban áll, hogy mindegyik a negyedik evangelizációs modell szerint és hermeneutikus metódust követve készült. Nem célom ezen tervek részletekbe menő kritikus értékelése, ezért erre nem is térek ki. 3.1 „Úton a serdülővel”22 Az „Úton a serdülővel” címet viselő könyv a serdülő korosztály egy jól körülhatárolható csoportjának keresztény hitre történő nevelésére vonatkozó javaslatot tartalmaz. A szerzői munkacsoport a könyv bevezetésében

említi, hogy bár javaslata konkrét, mégis feltételezi az adott csoportok helyzetét figyelembe vevő rugalmas alkalmazást.23 A CÉLCSOPORT, KIINDULÁSI HELYZET. A javaslat a célcsoport körülhatárolását a serdülők hithez és egyházhoz tartozása alapján teszi meg. Olyan serdülők neveléséhez kíván támpontokat adni, akik még nem jutottak el kifejezett módon a vallásos kérdésekhez, és nem is mutatnak különösebb érdeklődést a tudatos egyházhoz tartozásra, és akik esetében szükséges, hogy neveljük, alakítsuk a keresés érzékét, a megélt tapasztalatok elmélyítésének (a reflexiónak) a készségét és képességét is. Azonban olyan serdülőkről van szó, akiknek van valamiféle kapcsolatuk a keresztény közösséggel, csatlakoznak konkrét programokhoz, és sokuknak nagy igényük van a csoporton belüli személyes, hiteles kapcsolatok kialakítására.24 IDEARIUM. A javaslat nem tünteti fel kifejezett módon, hogy milyen serdülőkép

húzódik meg a hátterében. CÉL. A terv célja a fentebb említett négy dimenzió közül az elsőre, vagyis az emberi érettségre, az identitás építésére és a vallásos érzék kialakulására vonatkozik. A szerzők jelzik, hogy javaslatuk nem szükségszerűen kívánja elvezetni a fiatalokat a hitbeli döntéshez, mindamellett, hogy célja annak bemutatása, hogy a keresztény életformával, élettapasztalattal és tanítással való találkozás nélkülözhetetlen az érettebb személyiség kialakulásához.25 FEJLŐDÉSI ÚT. A javaslat a célhoz vezető lépéseket a részletesen kidolgozott didaktikai egységek sorrendjének feltüntetésével jelzi, bár – ahogyan említettem – ezek szükség 22 CURRÒ S. (Szerk), Camminare con l’adolescente Una proposta di educazione alla fede, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1996. 23 Vö. Im, 5-6, 13 o 24 Vö. Im, 9 o 25 Vö. Im, 10 o 16 szerinti felcserélhetőségét, vagyis a javaslat rugalmas kezelését maguk a

szerzők is tanácsolják. TARTALMI RÉSZEK. A terv a didaktikai egységekben teljes részletességgel tartalmazza a cél elérését elősegítő tartalmi részekre vonatkozó javaslatot. 26 Az alábbiakban a didaktikai egységek témáit, illetve belső tagolódását ismertetem. Némelyik – talán kevésbé egyértelmű - cím után zárójelben más szavakkal is feltüntetem a cím által fedett tartalmat. 1. Élni akarás (Az élet utáni vágy, amely bennünk él) 2. Félelem az élettől (Az élet negatív oldalai, a bennünk lévő félelmek) 3. Választások ideje (Felelősek vagyunk önmagunk fejlődéséért) 4. A vallás felülvizsgálat alatt 5. Imádkozni = Meghallgatni befogadni sziklára építeni a házat 6. „És ti mit mondtok, ki vagyok?” (Jézus Krisztus személyének jelentősége) 7. Együtt növekedni a többiekkel (Személyes kapcsolataink jelentősége és felülvizsgálata) 8. Az ajándékozás képessége 9. Szexualitás és szerelem 10. Egyház: egy

felépítendő álom 11. Család: függőség és önállóság között 12. Felelősnek lenni másokért 13. Érvek a remény mellett (Reménnyel tekinteni a jövőbe) A didaktikai egységek belső felépítése egyöntetűséget mutat. A következő elemeket tartalmazzák: a) az egység konkrétabb céljainak megfogalmazása, amelyek végső soron a tartalom rendező elvei is voltak; b) a téma és a fiatalok elképzelhető tapasztalatainak kapcsolódási pontjai; c) a konkrét javaslat elemeinek részletes bemutatása (provokáció, konfrontáció, válasz). KONKRÉTABB MÓDSZERTANI IRÁNYELVEK, ERŐFORRÁSOK. A módszertani irányelveket a javaslat több szinten is tárgyalja. Egyrészt az elvi megfontolások, másrészt a konkrét módszertani választások és javaslatok szintjén. Az elvi megfontolások szintjén. A terv külön figyelmet szentel a serdülő korosztály vallásilelki fejlődését elősegítő tényezők áttekintésére27 Elsőként arról a megváltozott, II

Vatikáni zsinat után hivatalosan is megfogalmazott nevelési koncepcióról szól, amely a keresztény nevelés folyamatában a figyelem középpontjába az egyént, és annak fokozatos emberi és keresztény - személyiségének egészét, azaz ismereteit, affektivitását, motivációit és elköteleződését is szem előtt tartó - kibontakozását és az ennek megfelelő kísérést állítja, nem pedig a keresztény hitigazságok átadását. Ez utóbbi az előző szolgálatában áll Ennek a szemléletnek a célja tehát az, hogy az embert (így a fiatalt is) egyre teljesebben bevezesse a keresztény életforma megtapasztalásába. A serdülő korosztály vallási fejlődése szorosan összefügg a személyiség kibontakozásának folyamatával. Ebből kifolyólag ez az időszak a vallásos fejlődés terén is a függetlenedés, a tudatos, kritikusan megalapozott választás időszaka. Az önazonosság, egy egységes világkép, értékrendszer keresésének igénye

lehetőséget biztosít arra, hogy a serdülő a kereszténységben felismerje erre a benső keresésére a választ és a támaszt. Ennek természetesen feltétele, hogy a tiszta, vonzó keresztény üzenettel találkozzon, amely találkozás során világossá válik számára, hogy az Istenbe vetet hit felszabadít, gazdagít, emberibb emberré segíti válni. 26 27 Vö. Im, 33-235 o Vö. Im, 15-29 o 17 A kereszténységgel történő találkozás része – a serdülőkori igényekkel összhangban – a serdülőnek önmagával és Istennel való bensőséges viszonyának új fényben történő megvilágítása és megtapasztalása is, azaz az elmélyülés és az imádság új módon történő megélése. Ebben a találkozásban kitüntetett szerepet tölt be a Szentírás. A bibliai szövegek megismerése – ahogyan említettem – a személy formálódását szolgálja, vagyis nem öncélú. Ennek megfelelően alakulnak a szöveggel történő találkozás lépései is:

a) a Szentírásban szereplő konkrét történet és körülményeinek megismerése (segédanyagok segítségével); b) a szöveg nyelvezetének, műfajának megismerése; c) a szöveg mondanivalójának felismerése. Az említett nevelési koncepcióváltással összhangban a terv olyan módszertani javaslattal él, amely a serdülők világából, konkrét tapasztalataiból indul ki, azt világítja meg a keresztény üzenettel, hogy aztán ismét segítse a – már gazdagabb szemléleten alapuló – konkrét élethez való visszatérést. Ennek megfelelően a serdülő tapasztalatainak, élményvilágának és az erre történő reflexiónak különösen fontos szerep jut. A tapasztalatok összegyűjtése, elemzése végső soron azt a célt szolgálja, hogy világosak legyenek a serdülők számára az ő, a bibliai, valamint a történelemben régen vagy a közelmúltban élt, vagy napjainkban is élő személyek élet- és hittapasztalatának közös vonásai. Ez jó alapot ad

ahhoz, hogy a saját életében megtapasztalt kihívásokra „régi és új” keresztény válaszokkal találkozzon. Az imént említettekhez szorosan kapcsolódik az egyház bemutatásának kérdése is. A tervben két utat, módot fogalmaznak meg erre vonatkozóan. Az első út maga az egyháztapasztalat, a közösségi élet és küldetés egyes elemeinek átélése, megtapasztalása, bekapcsolódás, és az erre történő reflexió. A második út pedig az egyházról és küldetéséről való ismeretszerzésben áll. A konkrét módszertani javaslatok szintjén. Ezek az előbb említett elvi megfontolásokból következnek, és az alábbiakban lehet őket összefoglalni: a) a serdülő személyének, tapasztalatainak, élményvilágának elfogadása, tisztelete és kiindulópontként tekintése; b) a csoportban rejlő nevelési lehetőségek kiaknázása; c) a nevelő jelenléte és személyiségének, kompetenciájának jelentősége. A nevelővel kapcsolatban három

alapvető készséget említ a terv: 1. nyitottság az életre, a fiatalok szeretetteljes elfogadása; 2. jó csoportlégkör biztosításának képessége; 3 képesség tervezni, ugyanakkor rugalmasnak lenni az újdonságokra is. d) A didaktikai metódus, azaz a didaktikai egységek feldolgozására tett háromlépéses javaslat. Ez a három, egymásra épülő mozzanat a következő: 1. Provokáció Kiindulás a tapasztalatból, a fiatalok életéből, az őket körülvevő kultúrából feléjük érkező értékekből. Itt tények, problémák, személyek, vélemények stb. megismerése, felidézése történik, amelyek döntés, állásfoglalás elé állítják a fiatalt. Ebben a lépésben a jelenségekkel kapcsolatos személyes vélemény kimondása történik, illetve az első közös reflexió. 2. Konfrontáció Ez több területen is megtörténik: * az aktuális kulturális környezettel kapcsolatban. Ennek a részmozzanatnak a célja, hogy kritikus állásfoglalásra

késztesse a serdülőt a témával kapcsolatos különféle nézetekkel szemben („Építő jellegű, vagy kevésbé, vagy egyáltalán nem.”), amelyekkel találkozik a mindennapokban filmeken, reklámokon, újságcikkeken stb. keresztül 18 * a Szentírással kapcsolatban. A Szentírás lapjain az emberi tapasztalat olvasható ki, egy sajátos, hívő látásmód, amely felhív minket is, szembesít, újragondolásra késztet. Ez a lépés a módszertani megfontolások elvi szintjénél említett elemek szerint zajlik. * az egyházi tanítással kapcsolatban. A tanítóhivatal aktualizálja Isten Szavát, ezért fontos viszonyítási pontot jelent a ma embere számára. * tanúságtevő emberekkel kapcsolatban. A serdülők számára fontos, hogy lássák megvalósulva a keresztény értékeket konkrét személyekben, akik nem föltétlenül kell, hogy közismert, mindenki által számontartott szentek legyenek (lehet kortárs is). Ezért ez a mozzanat olyan emberek életével

történő találkozást (pl. életrajzon, személyes vallomáson, levélen stb keresztül) jelent, amely közel hozza a serdülőhöz az eddig megismert, átgondolt, reflektált értékeket. 3. Válasz Ez magában foglalja: * a megismert értékek fényében a saját életvitel, gondolkodásmód felülvizsgálatát, újraértelmezését és egyfajta elhatározás megtételét is („Mit fogok másképpen csinálni, nézni, gondolni stb.?”) * a felismerések, elhatározások szimbolikus kifejezését (liturgikus vagy valamilyen megfelelő paraliturgikus formában). * a cselekvést, azaz apró gesztusok megtételét, amelyekben kifejeződik és bátorítást nyer az újfajta, gazdagodott életszemlélet, életstílus. KIÉRTÉKELÉS. A terv nem beszél a kiértékelés szempontjairól 3.2 Olasz Jezsuiták ifjúságpasztorációs tervezete (1995)28 Az olasz jezsuiták 1995-ben elkészült ifjúságpasztorációs terve nemzeti szintű terv, amelynek megvalósítása akkoriban kb. 20000

gyermeket és fiatalt érintett A terv készítésének célja az volt, hogy egy általános, jól átgondolt viszonyítási pontot adjon a konkrét korosztályokhoz, csoportokhoz alkalmazkodó tervezéshez és programozáshoz a jezsuita nevelői intézményekben dolgozók számára.29 A CÉLCSOPORT, KIINDULÁSI HELYZET. A célcsoport a fiatalok nagyon széles skáláját öleli fel: az iskolástól az egyetemista korosztályig (iskolák, kollégiumok, plébániai csoportok, lelkiségi mozgalmak fiataljai), amely kategóriákba hívők és nem hívők egyaránt beletartoznak. Az érintettek széles tábora miatt a terv a főbb szocio-kulturális jellemzők és mentalitás leírása során olyan sajátosságokat sorol fel, amelyek általánosan jellemzők a mai olasz fiatalok jelentős részére. A következő jegyeket sorolja fel a terv: 30 a) erőteljes identitáskeresés, amely az élet értelmének szenvedélyes keresésével párosul. Ez az identitáskeresés magában foglalja az

önkifejezés, a személyes kapcsolatok erőteljes igényét éppúgy, mint a sokakat meghatározó erőteljes szubjektivitást is. b) Közösséghez, személyes kapcsolatokon alapuló csoporthoz tartozás utáni vágy. c) Irányvesztettség, amely a kultúrában jelenlévő sokféle értékrendszer együttes hatásának köszönhető, és amely sokaknál tanácstalanságban és cél nélküli viselkedésben csapódik le. d) Generációk 28 Progetto educativo della Pastorale Giovanile dei Gesuiti in Italia, in: „Progetto alveare”, n. 0 = supplemento a Notizie dei gesuiti d’Italia, 1 aprlie (1995), 4-33. o 29 Vö. Im, 5 o 30 Vö. Im, 6-9 o 19 közötti problémák. e) Az egyház nagyobb missziós nyitottsága iránti igény, azaz annak hangsúlyozása, hogy az egyház nyisson a „távollevők” felé is. IDEARIUM. A terv fiatalokra vonatkozó, ideális értékeket felsorakoztató viszonyítási pontja két részre oszlik. Először „Isten álmát” írja le az

emberről, amely leírásban az üdvtörténet főbb eseményeit sorakoztatja fel. Az ember, a fiatal a Szentháromság közösségébe kap meghívást. Az e felé történő haladás az, amely során az ember egyre teljesebben rátalál élete értelmére. Az ideárium második része arra a kérdésre adja meg a választ, hogy hogyan tud az ember válaszolni erre a hívásra? A válasz egy folyamatban rejlik. A kiindulási pontot a fiatalban is az élet értelmét érintő kérdések felmerülése képezi: „Ki az ember?” „Mi a célja?” A mindennapi élet során az ember egyre teljesebben megismeri önmagát, másokat, a világot, és ennek következtében megszületik benne az „ezeken túli” utáni vágy: hogy tudjon teljesebben szeretni és szeretve lenni. És ez a vágyott szeretet örök és hiteles Lassan felfedezi, hogy mindaz, amije van, és aki ő maga, az Isten örök, felszabadító és tevékeny szeretetében gyökerezik, aki meghív egy történelmi távlatokon

is túlmutató, szereteten alapuló terv megvalósításába. Azonban e felismerés ellenére is megtapasztalja az ember a botlást, bukást, bűnt, amely nem más, mint az élettől és annak értelmétől való elfordulás. Ugyanakkor megismeri az Istennel, önmagával és a másokkal történő kiengesztelődés lehetőségét is. Önmaga korlátainak fényében felismeri, hogy az ember legigazibb arca Jézus Krisztusban tükröződik vissza, és csak őt követve tudja teljesebben élni életét. Jézus követése, az életében történő részesedés arra ösztönzi, hogy másokkal is megossza meggyőződését, hirdesse „Isten csodálatos tetteit”. Ez az elköteleződés azonban nem törli ki életéből a megpróbáltatásokat. A hit a halált is legyőző Krisztusban erőt és reményt ad a továbbhaladáshoz.31 Ebben foglalható tehát össze a terv többi elemét is inspiráló antropológiai elképzelés. CÉL. A terv az ideárium és a fiatalok általános

leírásának fényében az alábbi általános célt fogalmazza meg: a fiatalok eljutnak annak felismeréséig, hogy Istenben és Jézus Krisztus követésében találják meg az élet végső értelmét, valamint az evangélium szellemének megfelelő döntéseket hoznak.32 Ez az a cél, amely a terv többi, konkrétabb elemének megfogalmazásában és összerendezésében viszonyítási pontként szolgál. FEJLŐDÉSI UTAK. A megfogalmazott általános cél eléréséhez két, egymást részben átfedő csapásirányt fogalmaz meg a terv. Mindkét út egy-egy olyan cél megvalósulásához vezet el, amelyek együttese az általános cél teljességének felel meg. Vagyis ez a két nevelési cél az általános cél „ki-, illetve szétbontásából” adódik. Az utakban szereplő „lépések” nem mások, mint a folyamatot tagoló minőségi ugrások jelzései, amelyek tulajdonképpen megfelelnek az út végén szereplő nevelési célhoz vezető köztes céloknak. Ezek

további kibontása és konkretizálása adja meg a programozás során a konkrét, közvetlenül megvalósítható célokat. Hogy a programozás során melyik utat veszik alapul a nevelő közösség tagjai (illetve, hogy melyiket milyen mértékben), az adott korosztálytól, a célcsoport emberi és hitbeli érettségétől, helyzetétől és magától a nevelői környezettől is függ.33 A két nevelési cél és a hozzájuk vezető utak a következők:34 1. út: Megtalálni és elfogadni a személyes hivatást 31 Vö. Im, 9-15 o Vö. Im, 16 o 33 Vö. Im, 16 o 34 Vö. Im, 18-19 o 32 20 1. lépés: A széttöredezett értékvilágból eljutni az igaz értékek köré csoportosuló belső egységre Ennek a lépésnek középpontjában a különféle értékek megkülönböztetésén keresztüli önismeret, önelfogadás, személyes identitás építése áll. 2. lépés: A magányból eljutni a személyesen meghívó Isten megtapasztalásáig Itt a középpontban a Jézus

Krisztus személyével történő találkozás áll, valamint annak megtapasztalása, hogy amire hív, az maga a teljes élet, és annak felismerése, hogy ami evvel ellentétes, az a bűn. 3. lépés: A homályos identitás-elképzelésből eljutni arra a tapasztalatra, hogy Isten tervében fedezhetem fel egyediségemet. Ebben a lépésben annak felismeréséről és megtapasztalásáról van szó, hogy egész személyes létünk Isten kezében van, Ő ajándékozza, gondozza, és ad neki értelmet. 4. lépés: A túlzott önközpontúságból eljutni a Krisztushoz és egyházához való tartozásig Itt a hangsúly a közösségi dimenzió megélésén van: Krisztussal közösségben élni és követésében járni az egyház közösségében, amely hallgatja, hirdeti Isten szavát, ünnepli a szentségeket, és az ember szolgálatában is betölti küldetését. 5. lépés: Az egyformaságra hajlástól eljutni a belső szabadságban való növekedésig Ez a lépés a személyes

hivatás felismerése felé haladást kívánja előmozdítani. Ugyanis az egyre teljesebb Krisztus-követésben az ember fokozatosan és egyre szabadabban megtanulja, hogyan döntsön az evangélium szellemében. Ennek köszönhetően apró lépésekben haladva kivilágosodik számára személyes hivatása is. 2. út: Szeretni és szolgálni az egyház és a társadalom közösségében 1. lépés: Az önközpontúságból eljutni az önzetlen szeretet választásáig Itt a hangsúly az embernek önmagából az őt körülvevő világ (mások) felé történő kinyíláson, és annak elfogadásán van, ahogyan Krisztus is elfogadta saját életterét, környezetét. Annak felfedezése történik, hogy a személyes élet egy adott történelmi korszakhoz, és annak kultúrájához kötött, amelyet ki-ki kreativitásával munkálhat, alakíthat, hogy jobb és szebb legyen. 2. lépés: Az önmagunknak valóság állapotából eljutni a közösségben történő otthonosság

megtapasztalásáig. Bár a hit személyes valóság, mégsem magának tartogatja az ember. A hit magában hordozza a közösséghez tartozást, annak ügyében, küldetésében való osztozást. Ezért fontos, hogy a fiatal megismerje az egyházban élő karizmák, talentumok sokféleségét, az egyházhoz tartozás pozitív, emberépítő voltát. 3. lépés: A bezárkózásból eljutni mások szolgálatáig Az egyházhoz tartozás része, hogy ki-ki kiveszi részét küldetéséből a személyes képességeknek és lehetőségeknek megfelelően, hogy másokkal együtt egy szebb és igazságosabb világot építsen. Itt tehát a személyes elköteleződés áll a középpontban. TARTALMI RÉSZEK. A címzettek sokfélesége miatt a tartalmi részek nincsenek konkrétan feltüntetve, de a fejlődési folyamat lépései utalnak rájuk. KONKRÉTABB MÓDSZERTANI IRÁNYELVEK, ERŐFORRÁSOK. Ennél a címszónál a terv három csoportba sorolja a főbb szempontokat. A következőkben ezeket

jelzem szintézisszerűen.35 1. Szent Ignác pedagógiája Az ignáci pedagógia főbb elemeit az alábbiakban hozza a terv: a) figyelem a konkrét fiatalra, világára; a személyes ismeret és kísérés fontossága. b) A „tapasztalat”, azaz a dolgok „belülről ízlelése”. A tapasztalat az egész embert (értelmét, 35 Vö. Im, 19-30 o 21 érzelmeit, akaratát) is magával ragadja, ezért jelentős személyiségformáló erővel bír. c) A reflexió, vagyis az emlékezés, fürkésző, értelmező tekintet a személyes tapasztalatokra, hogy felfedezzük azok értékét és értelmét. d) A cselekvés, azaz a megértett és „megízlelt” igazságok életre váltása. 2. Az ignáci pedagógia módszertani alapelvei között az alábbiak szerepelnek: a) A jelentőségteljesség elve: odafigyelni arra, hogy mi az a tapasztalat, amely megérinti az embert, a fiatalt. b) A motiváció elve: megismerni, hogy milyen motivációs rendszere van a fiatalnak, milyen értékek

vezetik. c) Az elmélyítés és a koncentrikusság elve: az ismétlődően visszatérő témák alapot szolgáltatnak arra, hogy spirális előrehaladás módjára elmélyítsük, és bensővé tegyük az értékeket. d) Az integráció elve: azaz a neveléstudomány eredményeinek felhasználása az ember személyiségének teljes fejlődése érdekében. e) A konkrétság elve: vagyis érzékelhetővé, kézzelfoghatóvá, megtapasztalhatóvá tenni, közelivé hozni azokat az értékeket, amelyeket a nevelő közösség át kíván adni a nevelési célok elérése érdekében. 3. Egyéb erőforrások A terv itt egyéb lehetőségek tárházát sorolja fel, amelyekből a konkrét céloknak és a résztvevőknek megfelelően érdemes válogatni. Ezek röviden felsorolva a következők: a) az aktív részvételre és a tapasztalatok kiértékelésére építő pedagógia; b) a nevelők mint tanúságtevő keresztények közössége; c) a csoport; d) lelkivezetés és a

lelkigyakorlatok; e) önkéntes szolgálatok a társadalom perifériáján élők, azaz a szegények között; f) a tanulás, amely a bölcsesség feltétele; g) a politikai elköteleződésre nevelés, amely a világi lét teljesebb megélésére készít fel; h) a munka, amely lehetőséget teremt bepillantani a munka világába, és alapot szolgáltat ahhoz, hogy a fiatal megismerkedjen annak keresztény értelmével, jelentőségével és lehetőségeivel. KIÉRTÉKELÉS. A terv kitér arra is, hogy mire irányuljon a figyelem akkor, amikor a tervben megfogalmazott célok megvalósulását vizsgálják az érintettek. A kiértékelés három „tárgyát” sorolja fel:36 a) a konkrét személy, benső formálódása, mélyülése, előrehaladása. Három kritériumot jelez a terv, amelyek viszonyítási pontként szolgálnak a személyes formálódás értékeléséhez: 1. a belső hozzáállás, motiváltság alakulása; 2. a magatartás; 3 a formálódás során elsajátított

ismeretek. b) a nevelő tevékenysége és személyisége, amelyek értékeléséhez is az említett három kritérium ad támpontot. Ez egyrészt tehát a nevelési folyamat elemeinek értékelésére, másrészt a nevelő önvizsgálatára vonatkozik. c) a csoport mint nevelő közeg. A csoport személyiségformáló jelentőségénél fogva a kiértékelés kiterjed a csoporton belüli légkör, a más csoportokkal való viszony, illetve a csoportban megosztott és megélt értékek felülvizsgálatára is. 3.3 Olasz szaléziak pedagógiai-pasztorális tervezete (1995)37 A harmadikként bemutatandó terv olasz szaléziak nevéhez fűződik, akik többéves tervezést és a terv gyakorlati megvalósításán alapuló tapasztalatszerzést követően avval a szándékkal adták ki könyv formájában is ezt a tervet, hogy az egyház számára a fiatal generációk keresztény neveléséhez nyújtsanak konkrét támpontokat.38 36 Vö. Im, 32-33 o CENTRO SALESIANO PASTORALE GIOVANILE,

Itinerari di educazione alla fede. Una proposta pedagogicopastorale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995 38 Vö. Im, 5-6 o 37 22 A tervet tartalmazó könyv három részre tagolódik: 1. a terv, amely kifejti a javaslat szemléletét, pedagógiai felfogását, céljait és módszereit; 2. példák, amelyek a tervben megfogalmazottakat konkretizálják példaszerűen, és konkrét fejlődési folyamatokat írnak le az egyes életkorokra lebontva; 3. vázlatok és anyagok, amelyek az előzőekben említett példákat vázlatos formában teszik áttekinthetőbbé. A készítők jelzik, hogy a terv hermeneutikus tervezési modellt követ, és részletesen fel is tüntetik annak elemeit.39 A szerzők külön figyelmet szentelnek a terv hátterében húzódó evangelizációs szemlélet részletes leírásának. A nevelés és hitre vezetés feladatát a megtestesülés nézőpontjából tekintik, azaz a megtestesülés isteni pedagógiájának szemszögéből. Ennek a nézőpontnak

köszönhetően a terv a „nevelve evangelizálni és evangelizálva nevelni” szemlélet alapján épül fel.40 Mivel érdeklődésem középpontjában maga a terv áll, összefoglalásomban elsősorban a terv fő elemeire térek ki, a másik két részre (példák és vázlatok, segédanyagok) pedig a megfelelő helyeken utalok. A CÉLCSOPORT, KIINDULÁSI HELYZET. A terv egy egységes, átfogó javaslatot kíván megfogalmazni, ami annyit jelent, hogy a gyermek- és fiatalkorosztályhoz tartozók emberi és keresztény fejlődéséhez ad támpontokat, különös figyelmet szentelve az „utolsókra”, azaz az említett fejlődésben másokhoz képest leginkább hátrányban lévőkre.41 IDEARIUM. A terv megfogalmazza, hogy a konkrétumok kidolgozásának hátterében egy jól körvonalazható elképzelés áll a mai keresztény fiatalról, annak lelkiségéről, azonban ennek vonásait külön nem részletezi.42 A szóban forgó lelkiség jellemvonásai végső soron a fejlődési

utak részleteinek megrajzolásából olvashatók ki.43 CÉL. A terv általános célként az „élettel teli” embert jelöli meg, amely megjelölés magában foglalja a személyiség minden területét felölelő kibontakozást és a társas, közösségi dimenzió kiteljesedését is.44 Ezt az általános célt a terv négy területnek megfelelő célokban konkretizálja, amelyek a tervet követő példákban és vázlatokban az adott korosztályoknak megfelelően még konkrétabb megfogalmazást nyernek. Ez a négy terület pedig a korábban ismertetett négy dimenzió, amelyeket ez a terv tartalommal tölt meg és a következő kifejezésekkel illet. Már a területek megnevezése is jelzi, hogy ezek egy-egy fejlődési folyamatot foglalnak magukban:45 1. Út a vallási tapasztalat érlelődése felé Ez a cél az emberi érettség előmozdítását foglalja magába, amely jelenti egyrészt a személyes identitás kibontakozását (értékek, magatartásminták beépítése,

felelősségvállalás, megnyílás mások problémái, szükségletei felé stb.), másrészt a vallási tapasztalat átélését, az Isten valóságára történő megnyílást. 2. Út a Jézus Krisztussal történő találkozás felé Ez a cél a Jézus Krisztussal való egyre teljesebb közösségre-lépést foglalja magában. Az Istenre nyitott ember a lényének legmélyéből fakadó kérdésekre választ vár. A kinyilatkoztatás az, 39 Vö. Im, 18-25 o Vö. Im, 29-38 o 41 Vö. Im, 15, 26 o 42 Vö. Im, 11 o 43 A fiatalkori lelkiség vonásaival kapcsolatban, amelyet a terv is figyelembe vett ld. részletesebben pl: TONELLI R., Una spiritualità per la vita quotidiana, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987; UŐ, „Spiritualità giovanile”, in: MIDALI M. – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 1024-1034. o; COFFELE GF – TONELLI R, Verso una spiritualità laicale e giovanile, LAS, Roma, 1989 44 Vö. Itinerari di

educazione alla fede, 40-41 o 45 Vö. Im, 48-61 o 40 23 amelyben az ember megtalálja a legégetőbb egzisztenciális problémáira az egyedül megnyugtató, végérvényes választ. Isten válasza az ember sorsára, életének céljára és értelmére vonatkozóan Jézus Krisztus személyében, életében öltött emberi formát. Ő az, akiben kirajzolódik a tökéletes ember képe, a tökéletes Isten-ember kapcsolat, az emberek közötti ideális kapcsolat, az élet értelme és az ember sorsa a halál után. Jézus követése magában foglalja a Jézus ügyéért történő elköteleződést, a küldetésében való osztozást. A gyermek és fiatal eljut a Jézussal való találkozásra, ha Őt megismeri, követi, állandó kapcsolatot tart fenn vele az imádságon keresztül, és magáénak vallja misszióját az emberek között. 3. Út az intenzív egyházhoz tartozás felé Ez a cél a tágabb egyházi közösségbe történő szerves beilleszkedést foglalja magába.

Krisztus követése az ő tanítványainak közösségében, az egyházban bontakozhat ki a maga teljességében. Ehhez a közösséghez tartozni több dolgot is jelent: mindenekelőtt annak a jézusi magatartásnak a felvételét, amely a mindenkire – a társadalom által kitaszítottakra is – kiterjedő szolidaritásban jelenik meg; másrészt az egyházhoz tartozás tudatos megélését, amely a közösség építését és szolgálatát jelenti a sajátos karizmák gyakorlásával; harmadrészt pedig – az előzővel szoros összefüggésben – az egyház liturgikus, szentségi életében történő részvételt. 4. Út a hivatásként megélt élet felé Ez a negyedikként említett cél a krisztusi életformának szerves részét képező személyes elköteleződésre, a hivatás megtalálására és megélésére vonatkozik. FEJLŐDÉSI UTAK. Ez a terv - az előzőekben ismertetett tervhez hasonlóan - a fejlődési utak leírásakor a személy benső fejlődésének

lépéseit jelzi. Az egyes lépéseknél a hangsúly a személy hozzáállásának, készségének, irányultságának, motivációjának fejlődésén van, nem pedig egyszerűen az ismeretek elsajátításán.46 A terv a fejlődési folyamatokat a négy területnek megfelelően vázolja fel, jelezve a korosztálytól független fejlődés lépéseit. A kötetben a tervet követő példák és vázlatok korosztályokra lebontva árnyalják ezeket az utakat.47 A négy területre vonatkozó fejlődési utak a következők:48 1. terület: Az emberi érettség és a vallási tapasztalat felé 1. lépés: képesség örömmel és bizalommal elfogadni a saját életet egy mind motiváltabb, szeretetteljes befogadó hozzáállás kialakulásának köszönhetően. 2. lépés: képesség a szolidaritásnak mint ajándéknak a felismerésére, amely a teljesebb felelősségvállalásra késztet. 3. lépés: képesség a mások feltétel nélküli elfogadásán alapuló, egymással és a

környezettel történő párbeszédre, amely magában hordozza a másképpen gondolkodás és cselekvés elfogadását, a konfrontációkészséget, önmaga korlátainak elfogadását és a személyes adottságok, talentumok kamatoztatását. 4. lépés: a minket körülvevő kulturális, strukturális, személyes és közösségi körülmények értelmezésének képessége, amelynek köszönhetően felfedezhetjük többszintű korlátozottságunkat, amely hozzánk tartozik, valóságunk része. 46 Vö. Im, 41-45 o A különféle korosztályokra lebontott fejlődési folyamat leírása mellett az említett részekben találhatunk egyegy javaslatot a fiatal felnőtt nevelők, valamint a keresztény közösséggel valamilyen sporttevékenységen keresztül kapcsolatban lévő fiatalok emberi és keresztény nevelésére, vezetésére vonatkozóan. 48 Vö. Im, 49-61 o 47 24 5. lépés: az Istenre megnyílás képessége, amely a személyes korlátok és végesség

megtapasztalásából adódik, és amely bizalommal teli önátadást jelent Istennek. 6. lépés: képesség arra, hogy szubjektív világunkat kinyissuk a titokzatos és fejlődés elé állító objektív világ felé, amelynek köszönhetően elismerjük és elfogadjuk Istent teremtőnek, minden létező alapjának és normájának. 2. terület: A Jézus Krisztussal történő találkozás felé 1. lépés: annak felfedezése, hogy teremtett lények vagyunk, azaz, hogy életünk Isten tervébe ágyazódik. 2. lépés: a Názáreti Jézus hitbeli elfogadása, aki Isten arca, és akiről az egyház közössége tanúságot tesz, akiről hirdeti, hogy az élet ura. 3. lépés: fokozatos képesség a hit megélésére, azaz meglátni azt, ami a láthatatlan titok nézőpontjából látható. 4. lépés: osztozás Jézus kereszthalálában Isten országának ügyéért, hogy másokért felelősséggel éljük az életet. 3. terület: Az intenzív egyházhoz tartozás felé 1. lépés:

képesség csoportban élni és tevékenykedni 2. lépés: fokozatos, a saját csoport keretein túlmutató egyháztapasztalat megszerzése, amely az egyre hitelesebb közösséghez tartozás felé mutat (a Christifideles laiciban szereplő „egyháziasság kritériumainak” szem előtt tartásával). 3. lépés: az egyháznak, mint Isten népe találkozási helyének fokozatos megtapasztalása, mindazok szeretetteljes elfogadásával, akik az igazságban történő egység szolgálatára hivatottak, illetve az egyház közösségének találkozási alkalmain történő részvétellel. 4. lépés: képesség „communioban” élni az egyháztapasztalatot azok között, akik elkötelezték magukat Isten országának ügyéért, szakítva mindenfajta intimisztikus vagy agresszív megnyilvánulással. 4. terület: A hivatásként megélt élet felé 1. lépés: képesség a saját élet komoly és felelősségteljes felvállalására egy kirajzolódó életterven belül, az

önajándékozásra való készség jegyében. 2. lépés: a mindenki iránt érzett együttérzés képessége, amely arra késztet, hogy figyelmesek legyünk mindenféle nehéz emberi élethelyzetre, és készek legyünk cselekedni a lehetséges és szükséges mértékben. 3. lépés: tudatában lenni annak, hogy a hit szemszögéből tevékenykedünk, mindazokkal együtt, akik Isten országának ügyében osztoznak, Jézus mintájára, aki szenvedélyesen szerette az életet, és így vált Isten szenvedélyes szeretetének jelévé az emberek számára. 4. lépés: közösség kiépítése, közös nevezőre jutás és konfrontáció a másképpen gondolkodókkal, azaz olyan személyekkel is, akik ugyanazon ügyért, de talán más módokon küzdenek. 5. lépés: képesnek, bátornak lenni a radikális döntésekre, azaz minden körülmények között elismerni Isten ügyének elsőségét. A leírt utak figyelmes áttekintésekor észrevehetjük, hogy a területenként felvázolt

irányvonalak néhány ponton átfedik egymást, vannak bennük közös elemek. A terv jelzi, hogy a gyakorlati megvalósítás, a konkrét programozás során a felvázolt, négy terület szerinti utat többféleképpen is alapul lehet venni. Mivel a négy terület 25 egymásra épül, célszerű azokat egymás után végigfutni, kezdve az elsővel egészen a negyedikig. Az adott korosztályi csoportok konkrét helyzete azonban indokolttá teheti, hogy a négy terület egyikére-másikára nagyobb hangsúly kerüljön. Ennek megfelelően például elképzelhető, hogy egy a hit iránt érdeklődő csoportnál az első, majd a második területre essen a hangsúly, egy hitüket mélyen élő csoportnál pedig a harmadik, illetve a negyedik területre. Lehetőség kínálkozik továbbá arra is, hogy a különböző célok eléréséhez vezető utakon egymással párhuzamosan haladjunk végig: például a rendszeres, pl. heti összejöveteleken az első, majd a negyedik területre

vonatkozó kérdések kerülnek elő, a második területtel bizonyos időközönként megszervezett lelki napok keretében intenzívebben foglalkozik a csoport, a harmadik terület kibontása pedig a csoport életének szerveződésével párhuzamosan haladhat. Arra is lehetőség van, hogy a példaként itt álló modellek alapján merőben új utakat dolgozzunk ki az egymásra építkező lépések logikájának megfelelően, a résztvevők helyzete, valamint a rendelkezésre álló idő figyelembevételével. Bármelyik területre essen is a hangsúly, ha egy csoporttal sikerül végighaladni a megtervezett úton, akkor avval a többi terület célját is bizonyos mértékben elértük az említett átfedések miatt.49 TARTALMI RÉSZEK. A terv a négy terület mindegyikével összefüggésben a főbb témákat jelzi. Emellett kiemeli, hogy az egyes ismereteket úgy tehetjük sajátunkká, ha azok konkrét élményeken, tapasztalatokon alapulnak, illetve azokhoz kötődnek. A

témák a négy terület szerint a következők: 1. Az emberi érettség és a vallási tapasztalat felé Ide főként a bölcseletet, tudományt érintő témák tartoznak: az eltérő érték- és világszemléletből adódó emberről vallott felfogások, antropológiai modellek; az ezeknek megfelelő különféle elképzelések az élet értelméről; a hit és az értelem viszonya; Isten létének vagy nemlétének kérdése; a rossz problematikája; szabadság; Istenre való nyitottság; önismeret; emberi értékeink és korlátaink stb. 2. terület: A Jézus Krisztussal történő találkozás felé Ehhez a területhez tartoznak azok a témák, amelyek Jézus személyiségével, életvitelével, tanításával (pl. nyolc boldogság, Krisztus-követés, imádság, halál/feltámadás stb.) az Atyával, a tanítványokkal és a szegényekkel való kapcsolatával, valamint a tanítványok életstílusával, hitével kapcsolatosak. A legfőbb források ezen a területen az

evangéliumok, valamint a múltban és a jelenben élő szentek élete stb. 3. terület: Az intenzív egyházhoz tartozás felé Az ide tartozó főbb témák a következők: a hiteles, krisztusi közösség jellemzői (ahogyan az az Apostolok Cselekedeteiből, az egyházatyák és mai teológusok írásaiból kirajzolódik); az egyház küldetése, létének értelme; a liturgiában szereplő alapvető szimbólumok, gesztusok jelentése; az Eukarisztia és a kiengesztelődés szentségének jelentősége, szerepe a lelki életben stb. 4. terület: A hivatásként megélt élet felé Ehhez a területhez a következő témák tartoznak: a munka szerepe és értelme; a közjó; az igazságosság; a béke; az emberi jogok; a különféle egyházi és világi hivatások; az önátadás; a bizalom; férfi és nő kapcsolata; a szeretet ajándékozása; a szexualitás; a társadalomban való elköteleződés stb.50 KONKRÉTABB MÓDSZERTANI IRÁNYELVEK, ERŐFORRÁSOK. A terv konkrétabb

módszertani szempontokat, valamint erőforrásokat is megjelöl. Ezek a következők: 49 50 V.ö Im, 261-263 o V.ö Im, 48-64 o 26 a) Maga a keresztény közösség, amely főszereplője és aktualizálója a tervnek, amely otthont, elfogadó és befogadó közeget jelent minden korosztály számára.51 b) A csoportban rejlő nevelési lehetőségek kiaknázása.52 c) A szeretetteljes elfogadáson alapuló nevelői viszonyulás, amelynek evangéliumi példáját a tékozló fiú apjának hozzáállásában találjuk meg.53 d) Figyelem a konkrét személyre, amely feltételezi a személyes kísérést.54 e) A különféle tapasztalatoknak és kiértékelésüknek mint személyiségformáló lehetőségeknek a kiaknázása.55 KIÉRTÉKELÉS. A terv a kiértékeléssel kapcsolatban jelzi, hogy a tervnek minden elemére ki kell, hogy terjedjen (a célok megfogalmazásától, realitásától kezdve a konkrét programok felülvizsgálatáig).56 Másrészt hangsúlyozza, hogy mivel a

terv középpontjában az érintett korosztályok benső képességeinek, motivációjának stb., egyszóval személyiségük egészének fejlődése áll, ez is a kiértékelés tárgyát kell, hogy képezze. 57 4. Visszatekintés a tervekre - az előttünk álló feladatok Az eddig áttekintettek ismeretében felmerülhet a kérdés: „Milyen mértékben lehetnek számunkra mérvadóak az olasz - és az egyéb külföldi példák is -, hiszen minden országnak megvan a maga sajátos helyzete?”. Úgy gondolom, a válasz a feltett kérdésre két feltételhez kötött. Egyrészt annyiban lehetnek mérvadóak ezek a tapasztalatok és példák, amennyiben hasonló az a pasztorális helyzet, amelyre reagálva megszülettek ezek a tervek. Másrészt pedig annyiban, amennyiben összhangban vannak a legújabb, fiatal korosztályok pasztorációjával - ezen belül katekézisével - kapcsolatos egyetemes egyházi és hazai hivatalos útmutatásokkal. A kérdésekre adott válasz pedig

újabb kérdésnek ad helyet: „Mit kezdjünk konkrétan az ilyen és hasonló jellegű tervek ismeretében mi, a magyar egyház tagjai?”. Tanulmányom negyedik részében ezekre a kérdésekre keresem a választ. 4.1 A tervek, a hivatalos útmutatások és a hazai helyzet kapcsolata Az említett két feltétel közül az elsővel – azaz a pasztorális helyzet hasonlóságával kapcsolatban utalok a tanulmányom második és harmadik pontjában említettekre, ahol a „célcsoport, kiindulási helyzet” címszavaknál a tervben érintett fiatalok jellemzése szerepelt. Az olasz valóság az alapvető vonások, értékek és kihívások szempontjából nem 51 Vö. Im, 10-12, 45-47 o Vö. Im, 13 o 53 Vö. Im, 43-45 o 54 Vö. Uo 55 A terv a tapasztalatok jelentőségével, személyiségformáló hatásával, megtervezésük lépéseivel hosszasan foglalkozik. Kitér továbbá kimondottan a serdülő és fiatal korosztály esetében a különféle identitásépítő tapasztalatok

csoportosítására, és mindegyik csoporttal kapcsolatban a nevelő szerepére, feladatára. Im, 81-123 o. 56 V.ö Im, 24-25 o 57 A terv jelzi: éppen abból adódóan, hogy középpontjában a személy emberi és keresztény fejlődése áll - amely egyrészt dinamikus, másrészt pedig az ember szabadságával szorosan összefüggő valóság -, ennek a fejlődésnek az értékelése a személyes kíséréshez kötött, és a maga teljességében nem megragadható. Ennek a kísérésnek lényeges feladata, hogy magát a gyermeket, fiatalt segítse a megtett fejlődésre vonatkozó önreflexió és – értékelés gyakorlatára. Vö Im, 71-72 o 52 27 tűnik különösebben másnak, mint a magyar.58 Amennyiben elfogadjuk ezt a megállapítást, annyiban – legalább is ebből a szempontból - az olasz tervek megfelelő viszonyítási pontot jelentenek a hazai ifjúságpasztorációs tervezéshez. A másik feltétel – összhang az egyetemes és hazai, ifjúságpasztorációt

is vezérlő irányelvekkel - teljesülése alaposabb elemzést igényel. Egyrészt azért, mert a vizsgált tervek a ’80-as és ’90-es évek elején, illetve derekán készültek, míg a szóban forgó korosztályok pasztorációja - és ezen belül katekézise – számára is iránymutatást adó legújabb, egyetemes egyház szintjén megjelent dokumentum - a Katekézis Általános Direktóriuma - pedig 1997-ben látott napvilágot, a hazai, ilyen célzattal született iránymutatás, a Magyar Kateketikai Direktórium pedig 2000-ben. Evvel a feltétellel kapcsolatban tehát a kérdés az, hogy a direktóriumok megjelenéséhez képest korábban készült tervezetek összhangban vannak-e ezekkel a későbbi dokumentumokkal? Az alábbiakban erre a kérdésre keresem a választ. Anélkül, hogy a részletekbe menő elemzés minden mozzanatára kitérnék, jelzem az értékelés főbb eredményeit, következtetéseit. A tanulmányban szereplő főbb fogalmak, kifejezések egy része

szolgáltatja az áttekintés szempontjait, amelyeket követve sorra veszem az olasz tervezetek említett vonásait a két direktórium útmutatásainak fényében. A TERV ÉS A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG KAPCSOLATA. A kateketikai direktóriumok a tervezés és programozás folyamatát az illetékes kateketikai bizottságok feladatai közé sorolják, és hangsúlyozzák, hogy bármely korosztályra vonatkozó kateketikai terv szervesen illeszkedjék az adott egyházmegye/plébánia pasztorális tervébe, vagyis az egyes résztervek egészítsék ki egymást.59 Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a különféle korosztályokra vonatkozó tervek bizonyos önállósággal is rendelkeznek a nagyobb egészen belül, azaz például egy egyházmegyei pasztorális terven belül létezhet egy külön, de avval összhangban lévő ifjúságpasztorációs terv is. A kép teljességéhez hozzátartozik, amit a direktóriumok jeleznek az egyéb, az egyházmegye és a plébániák életéhez sajátos

módon – vagy kevésbé - kapcsolódó csoportoknak szóló katekézisről”.60 Itt elsősorban a fiatalok egyes csoportjainak, és a lelkiségi mozgalmakon, apostoli egyesületeken belüli katekézisnek a helyzetére térek ki. Egyrészt azokról a fiatalokról van szó, akik főiskolákon és egyetemeken tanulnak, és/vagy kollégiumban laknak. Az iránymutatások jelzik, hogy a fiatalok ezen csoportjának katekézise alkalmazkodjék a sajátos élethelyzet kihívásaihoz, ugyanakkor segítse őket integrálódni a tágabb keresztény közösség, az adott plébánia életébe. Ez pedig annyit jelent, hogy megvan a létjogosultsága és a szükségessége is pl. az egyetemi lelkészségek, kollégiumok önálló ifjúságpasztorációs terveinek, amelyek azonban - az említett integráció elősegítésének fontossága miatt - nem tekinthetők abszolút mértékben függetlennek az egyházmegyei tervektől. A másik a lelkiségi mozgalmakon, különféle keresztény

egyesületeken belüli – témánknál maradva – ifjúságpasztorációs tervek helyzete. A KÁD ezekkel kapcsolatos iránymutatásaiban arra tér ki, hogy természetét tekintve az itt folyó katekézisnek is olyannak kell lennie, mint amit maga a direktórium is megrajzol, ugyanakkor meghagyja a lehetőséget arra, hogy az ezeken a mozgalmakon belüli katekézis során a sajátos kateketikai célokat kövessék, de úgy, hogy elsősorban arra neveljenek, ami minden 58 Maga az MKD is jelzi „A magyar szántóföld” jellegzetességeit, amelyek nem mutatnak lényeges eltérést az olasz példákban feltüntetettekhez képest. Vö MKD 24-38 o 59 V.ö KÁD 272, 274, 278; MKD 123-125 o 60 V.ö KÁD 191, 261-262; MKD 66-67 o 28 keresztény számára közös, és csak másodsorban a sajátos, adott csoportra jellemző értékekre.61 Az MKD emellett azt is hangsúlyozza, hogy az ilyen jellegű csoportok esetében is lényeges feladat, hogy bekapcsolódjanak az adott plébániai

közösségek életébe, és ne szigetelődjenek el.62 Amint láthatjuk, ezen második csoport esetében is hasonló kapcsolatot sugallnak a dokumentumok, mint a főiskolások, egyetemisták csoportjainál. A kérdés tehát ezek után az, hogy a vizsgált olasz ifjúságpasztorációs tervek modellnek tekinthetők-e ebből a szempontból is? A válasz egyrészt a terv készítőinek szándékában, másrészt magukban a tervekben keresendő. Ahogyan jeleztem korábban, a megvizsgált tervek készítői avval a szándékkal adták közre tervüket, hogy az adott fiatalkorú csoport(ok) emberi és keresztény nevelésével foglalkozó fórumok (plébániák, mozgalmak, kollégiumok stb.) számára nyújtsanak támpontokat. Ilyen értelemben ezek - a szerzők szándéka szerint - alkalmazhatóak a terv és a keresztény közösség többféle kapcsolatára is, különösen annál a ténynél fogva, hogy konkrét megvalósításuk nagy rugalmasságra ad lehetőséget a helyi pasztorális

igényeknek és lehetőségeknek megfelelően. Ezt a szándékot visszatükrözik maguk a tervek is, elsősorban a fő és részcélok megjelölésében. Ugyanis a két utóbbi tervben kifejezetten szerepel a keresztény közösségbe történő tevékeny integrálódás mint cél, míg az elsőben, sajátos evangelizáló hangsúlyánál fogva, a további fejlődés - és ezen belül a tudatos bekapcsolódás - alapjait vetik meg a jelzett témák, és az ezeknek megfelelő konkrétabb kateketikai célok. TERVEZÉSI MODELL ÉS MÓDSZER. Míg a KÁD a katekézis módszertani és szervezésbeli vonatkozásaiban nem teszi kötelező erejűvé iránymutatásait - hanem csak mint eligazító szempontokat jelzi63 -, addig az MKD egyértelműen úgy nyilatkozik, hogy mindenben a KÁD útmutatásait veszi alapul és adja elénk, mint követendő irányelveket. Ez a hazai döntés a tervezési modell szintjén a „kettős hűség elvét”64 szem előtt tartó hermeneutikus modell minden

szinten történő alkalmazását részesíti előnyben.65 Ebből adódóan a három részletesebben bemutatott ifjúságpasztorációs tervezet ebből a szempontból is modell értékű lehet számunkra. EVANGELIZÁCIÓS SZEMLÉLET, EVANGELIZÁCIÓS MODELL. Ahogyan említettem, az MKD a KÁD irányelveit veszi alapul, amelyek egyrészt a katekézis pedagógiai elveire, másrészt konkrétabb módszertani útmutatásaira és a lehetséges erőforrásokra is vonatkoznak. A katekézis pedagógiai alapelvei nem mások mint az „isteni pedagógia” elvei.66 Ennek pedig főbb ismertetőjegyei: a személyesség, személyes kapcsolat, kísérés; a személyiség teljességével, mint „nevelő eszközzel” történő hitre vezetés és nevelés; a megismert igazság életet segítő volta; alkalmazkodás a konkrét csoport, egyén gondolkodásmódjához, hitbeli, emberi érettségéhez, fogékonyságához (inkulturáció); a mindennapi élet jeleinek, eseményeinek fölhasználása az

isteni üzenet megértésére és megélésére; a hit és az élet teljes integrálására, a kettő közötti összhang megvalósítására törekvés; a folyamatos és mélyülő személyes és közösségi istenkapcsolatra nevelés; 61 V.ö KÁD 262 V.ö MKD 56 o 63 V.ö KÁD 9 64 V.ö Evangelii nuntiandi 3-4 65 V.ö MKD 10, 12-15, 119, 122-125 o Bár a dokumentum nem mondja ki, hogy a hermeneutikus tevezési modellről van szó, mégis az iránymutatások ennek elemeit sorakoztatják fel. Vö még KÁD 272-282 66 V.ö KÁD 139-147; MKD 119 o 62 29 fokozatosság.67 Itt lényegében azon ismertetőjegyek felsorolásáról van szó, amelyek a „Nevelve evangelizálni és evangelizálva nevelni” evangelizációs modell leírásánál szerepeltek.68 Ebből tehát az következik, hogy mindhárom, részletesebben bemutatott ifjúságpasztorációs tervezet ebből a szempontból is modell értékű, hiszen kimondva vagy kimondatlanul, a módszertani alapelvek, illetve konkrétabb

módszertani szempontok és erőforrások felsorolásánál ezt az evangelizációs szemléletet próbálják meg a gyakorlat szintjére lefordítani. PASZTORÁLIS TEVÉKENYSÉG. A vizsgált tervek már eleve nevükben hordozzák a „pasztorális” jelzőt. Ahogyan viszont jeleztem, magát ezt a szót is többféle értelemben lehet használni, így pusztán ennek a szónak az alkalmazása még nem ad világos eligazítást arról, hogy milyen jellegű tevékenységről van szó. Mindazonáltal a tervek bemutatása különösképpen a célok és a konkrétabb módszertani szempontok felsorakoztatása rávilágít arra, hogy a tervek az érintett korosztályok tagjainak teljes emberi és keresztény kibontakoztatását kívánják előmozdítani mindazon lehetőségek, eszközök, tevékenységek, erőforrások megragadásával, amelyek az egyházi közösségek rendelkezésére állnak. Ilyen értelemben az ifjúságpasztoráció nem egyenlő a hazai szóhasználat szerinti

„hittan” tartásával, sem magával a közösségi katekézis folyamatával, hanem egy átfogóbb tevékenység-együttest jelent, amelynek szerves, de nem egyedüli része az említett két tevékenység.69 A direktóriumok, amikor a katekézis természetéről, az egyház küldetésében betöltött szerepéről szólnak, az Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás szemléletének megfelelően minden esetben egy tágabb pasztorális tevékenység, evangelizáló törekvés egyik eleméről tesznek említést. Minden korosztály pasztorációja több tényező, feladat, lehetőség egyidejű figyelembe vételét, és tervszerű átgondolását jelenti. 70 Ebből a szempontból elmondható, hogy a vizsgált tervezetek összhangban vannak a direktóriumok útmutatásaival. TERV. A direktóriumok, amikor tervezésről beszélnek, elsősorban a katekézis folyamatának átgondolásáról szólnak, legyen szó bármely korosztály katekéziséről is. Ez a tény azonban nem jelenti azt

– a korábban, a pasztorális tevékenységnél említetteknek megfelelően -, hogy ezek a dokumentumok az egyház életének egyéb területeitől elkülönítve kezelnék a katekézis ügyét, hiszen a hit fejlődésének egészét tartják szem előtt, amelyben a katekézis az egyik tartópillér.71 A terv elemeiről szólva a direktóriumok ugyanazon elemeket jelölik meg a terv részeként, mint amelyeket általában a mai pasztorális gyakorlatban használni szoktak, és amelyekről jelen tanulmány első részében volt szó.72 67 V.ö SORAVITO L, „La pedagogia di Dio, fonte e modello della pedagogia catechistica”, in: STENICO T (Szerk.), Evangelizzazione Catechesi Catechisti, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 375-397 o. 68 Az isteni pedagógia vonásainak leírása végén maga a KÁD is ugyanezzel a kifejezéssel mint címszóval - és rövid kifejtésével - hívja fel a katekéták figyelmét a neveléstudomány eredményeiben rejlő

lehetőségek kritikus felhasználására; vagyis ezt az evangelizációs modellt javasolja. 69 A katekézis és iskolai vallásoktatás különbségéről és kapcsolatáról ld. KÁD 73-76 70 V.ö pl KÁD, 9, 59-76, 88-91, 184, 272-273; MKD, 12, 122 o 71 V.ö KÁD 272 72 V.ö KÁD 265-281; MKD 122-125 o 30 A vizsgált tervek mindkét szempontból - vagyis hogy bennük a katekézis központi helyet foglal el, de egy tágabb pasztorális tevékenységen belül, illetve a direktóriumok által is felvázolt terv-elemeket tartalmazzák – teljes értékűeknek mondhatók. „IDEÁRIUM”/”VÍZIÓ”/”MISSZIÓ”. A két kateketikai direktórium egyike sem fejti ki a benne szereplő kateketikai koncepciónak megfelelő emberképet. Azonban mindkettő szoros kapcsolatban áll a Katolikus Egyház Katekizmusával, amelyet a hittitkok bemutatásának tartalmi normájaként tekintenek. A KÁD külön kiemeli, hogy a katekizmus több helyen is szól az emberi személy

misztériumáról és hivatásáról, és utal is a katekizmusban a katekézis gyakorlatának hátterében húzódó antropológiai modell főbb koordinátáinak „lelőhelyeire”.73 Így a katekizmus alapot szolgáltat a KÁD és az MKD kateketikai koncepciójával összhangban lévő „fiatal keresztény modelljének” megfogalmazásához, amelyhez természetesen célszerű figyelembe venni a korosztályi sajátosságokból adódó lehetőségeket és korlátokat is. A korábbiakban felvázolt három ifjúságpasztorációs tervezet közül az egyik tartalmazza kifejezett módon az inspiráló antropológiai modell leírását. Mégis a másik kettő esetében is következtethetünk rá a tervben megfogalmazott célok és az evangelizációs szemléletből adódó pedagógiai elvek alapján, hiszen ezek lesznek azok, amelyekben konkretizálódik az antropológiai modell. Mivel ezek összhangban vannak a dokumentumok irányelveivel - ahogyan már szó volt róla -, joggal

feltételezhetjük ezt a hátterükben álló, emberről vallott elképzelésről is. CÉL. Ahogyan említettem a korábbiakban, a tanulmányban hivatkozási alapként szolgáló tervezetek a négyes csoportba sorolható célok megfogalmazásakor javarészt az olasz egyház katekézis megújítására vonatkozó dokumentumának útmutatásait veszik alapul. Ezek az irányelvek a keresztény életforma teljességét, annak mind egyéni, közösségi és társadalmi vonatkozásait is felölelő célokat fogalmazzák meg. A ’97-es egyetemes és 2000-es magyar direktórium a célok kérdését több szempontból is érinti. Egyrészt akkor, amikor a katekézis katekumenális - vagyis az őskeresztény katekumenátus folyamatától ihletett - jellegéről beszél, másrészt konkrétan a katekézis céljainak felsorolásánál, harmadrészt pedig a korosztályi katekézisek csapásirányainak megjelölésénél.74 A katekumenális jelleg vonatkozik a folyamat céljaira, továbbá

szemléletére és evvel összefüggésben pedagógiájára, ez utóbbinak köszönhetően pedig a konkrétabb módszertani szempontokra is. A katekézis katekumenális jellegéből adódóan a célok összességének figyelembe vétele a keresztény élet teljességének bevezetését teszi lehetővé: a megtéréstől Jézus, az egyház, a hittitkok megismerésén és megélésén keresztül az egyházban és a társadalomban való tudatos elköteleződésig. A direktóriumok a katekézis céljairól és az ezekkel összefüggő feladatokról külön szólva tulajdonképpen a katekumenátus céljait és feladatait fogalmazzák meg. Mindebből világosan kitűnik, hogy a tanulmányban szereplő tervek, amelyek céljukat, céljaikat tekintve a keresztény életforma teljességének megélésére segítik el a fiatalokat, a célok szempontjából összhangban vannak az említett egyetemes és hazai irányelvekkel. A két direktórium a fiatalok katekéziséről szólva a katekézis

általános célkitűzéseit a korosztályi helyzet szemszögéből tekinti, és ennek alapján fogalmaz meg konkrétabb 73 74 V.ö KÁD 123 V.ö KÁD, 80-89; MKD, 14-15, 20-21, 80-89 o 31 kateketikai célokat, amelyek teljes összhangban vannak az olasz példák kapcsán említett négy területtel.75 A tervek általános ismertetése során szót ejtettem olyan tervekről is - és az egyik részletesebben bemutatott is e kategóriába sorolható -, amelyek az említett négy fő cél egyikére vagy másikára, az esetek többségében az elsőre, azaz a missziós, megtérést segítő dimenzióra helyezik a hangsúlyt, a többi háttérbe szorításával. A direktóriumok evvel a kérdéssel kapcsolatban is adnak útmutatást: az érintettek hitbeli, emberi állapota szükségessé teheti, hogy a keresztény életbe történő teljes bevezetési folyamat egyikmásik elemére essen nagyobb hangsúly. Ezt különösképpen a katekumenátus folyamata első szakaszának

céljával, a tudatos megtéréssel, Isten melletti döntéssel kapcsolatban hangsúlyozzák.76 Mindez azt jelenti, hogy az említett dokumentumok is alátámasztják az egymással szorosan összefüggő, említett négy nagy cél „szétszedésének” jogosságát, vagyis a különböző hitállapotú célcsoportok fejlődését megcélzó ifjúságpasztorációs tervezetek készítését. FEJLŐDÉSI ÚT, UTAK. A „fejlődési út” kifejezést a szóban forgó direktóriumok nem használják, ez azonban nem jelenti, hogy ne tartanák fontosnak azt, amit ez a kifejezés takar. Szót ejtettem már arról, hogy a direktóriumok szerint lényegében minden katekézis katekumenális jellegű kellene, hogy legyen. Ez magában foglalja a katekézis – és tulajdonképpen az egész pasztorális tevékenység – fokozatosan bevezető és elmélyítő jellegét, amely magában a katekumenátus folyamatában is világosan elkülöníthető célok, és az ezeknek megfelelő szakaszok

meglétét jelenti.77 A katekézis pedagógiájának alapjául szolgáló isteni pedagógia egyik lényegi eleme a fokozatosság, lépcsőzetes fejlődés, amely a terv konkrétumainak szintjén a példákban is szereplő fejlődési utakban fejeződik ki. Ezek esetében lényegében nincs szó másról, mint a katekumenátus által felvázolt fejlődési folyamat (megtérés elmélyülés elköteleződés) más módon történő, az adott korosztály és célcsoport helyzetéhez alkalmazkodó „átfogalmazásáról”.78 TARTALMI RÉSZEK. Ami a tartalmi részeket illeti, a direktóriumok nem adnak konkrét útmutatást, de ez - éppen direktórium jellegüknél fogva - nem is céljuk.79 Mindazonáltal erre vonatkozóan is megfogalmaznak bizonyos útmutatásokat, elsősorban a katekézis lehetséges forrásainak megnevezésével – a Szentírás, az egyházi hagyomány, az egyházi tanítóhivatal útmutatásai, a liturgia, az egyház történelme és mai élete, a Katolikus

Egyház 75 A KÁD a következőket említi a korosztályi célokkal és megvalósításukkal kapcsolatban: szabadságra, hivatásra, társadalmi elköteleződésre nevelés; misszióra nevelés; alapvető emberi és hitbeli ismeretekre nevelés, amely gyakran a katekumenátus folyamatának előkészítését jelenti; maga a katekumenátus. Vö KÁD 185 Az MKD így fogalmaz az ifjúsági katekézis céljával kapcsolatban (44. o): „A fiatalok katekézisének alapvető célja az, hogy az Istentől kapott élet elfogadására, igenlésére és szolgálatára vezesse el őket. Ez az élet feltétlen értékének, a saját élete értékelésének, a názáreti Jézus Krisztus személyének – mint élete értelmének -, a Krisztust követő közösségnek – benne a testvérek elfogadásának – és a mindennapos kereszthordozáson, a halálon át megnyert életnek az elfogadásában, igenlésében áll.” A dokumentum ezt követően kiemeli ennek a tömören megfogalmazott célnak

egyes elemeit (Jézus személyének megismerése; a keresztény alapelveken nyugvó kritikus gondolkodás elsajátítása; a hit racionális alapjainak megvetése; imaéletre, személyes imamód kialakítására nevelés; közösségi életre nevelés; az egyén és közösség szolgálatára nevelés; a hivatás választásának megalapozása) (v.ö MKD 45 o) Már maga a meghatározás is jelzi, hogy benne a korábban említett négy terület szerepel. 76 V.ö KÁD, 58, 59, 62, 185; MKD, 20 o 77 V.ö KÁD 47-48, 51, 56-57; MKD 21 o 78 V.ö még LAZARO R, „Il concetto di Itinerario nella catechesi”, in: STENICO T (Szerk), Evangelizzazione Catechesi Catechisti, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 434-446. o 79 V.ö KÁD 9; MKD 11 o 32 Katekizmusa80 - másrészt a helyi egyházak szerepének kidomborításával. Ez vonatkozik a nemzeti szintű katekizmusok elkészítésére, illetve kateketikai segédanyagok közreadására, melyeket az illetékes (nemzeti,

egyházmegyei) kateketikai bizottságok készítenek el, illetve kidolgozásukat koordinálják.81 Harmadrészt a tartalmi részekre vonatkozó útmutatások a kateketikai célok megnevezéséből és részletezéséből is kirajzolódnak. KONKRÉTABB MÓDSZERTANI ÚTMUTATÁSOK, ERŐFORRÁSOK. Maga a KÁD is jelzi a szoros értelemben vett módszertani elemek megnevezése előtt, hogy az egyház felhasználhat minden olyan módszert, amely nem ellenkezik az evangéliummal, ugyanakkor azt képes szolgálni.82 Ennek fényében – tehát nem kimerítő módon - jelzi a főbb módszertani elemeket és erőforrásokat. Ezek – mindössze a felsorolás szintjén – a következők:83 induktív (az életből, tényekből a tanításhoz eljutó) és deduktív (tanításból az élethez eljutó) módszerek; a tapasztalat, átélt, megélt valóságok; memorizálás; a katekéta személye; a résztvevők kreativitására építő módszerek; a csoport és a tágabb közösség; a különféle

modern kommunikációs eszközök. Ebben az esetben is világosan látszik, hogy a vizsgált tervek a direktóriumok útmutatásainak irányvonalában helyezkednek el. 4.2 „Mit tegyünk hát testvérek?” A kérdés a jövőbe mutat, azonban felvetése természetesen nem azt jelenti, hogy most kellene elkezdeni olyasvalamit, ami eddig nem létezett, és nem is hallottunk róla. A magyar egyház múltbeli és jelenkori, nagyon is gyümölcsöző tapasztalatainak ismerete segít eloszlatni ezt az esetleges félreértést. A kérdés felvetése továbbá nem is egyfajta minden megoldást megadó varázsrecept meglétének sugalmazását célozza. Szándékom mindössze annyi, hogy néhány lehetséges, és részemről fontosnak tartott feladatot – amelyekkel többen már bátran szembenéztek és szembenéznek jelenleg is, közösen keresve a legmegfelelőbb megoldásokat - és ezek építkező egymásutániságát megfogalmazzam annak érdekében, hogy a hazai

ifjúságpasztorációban a tervezés gyakorlatát ezen az úton segítsem. Az első, leglényegesebb lépésnek a kapcsolatok - sokak esetében további - építését látom. Olyan fórumok kialakítását, illetve további fenntartását, amelyek lehetővé teszik az ifjúságpasztorációban szolgálók ismerkedését, valamint újabb emberek motiválását az ifjúságpasztorációban rejlő pótolhatatlan lehetőségeket illetően. Fontosnak tartom - mint az előzőre épülő feladatot - a hazai ifjúságpasztorációs tervezésben az esetleges bábeli zűrzavar megelőzését. Konkrétan arra gondolok, hogy az előzőleg említett fórumoknak feladata lenne, hogy segítsék az érdekelteket közös nevezőre jutni a tervezés alapelveit, szemléletét, illetve fogalmait illetően. Itt különösen hangsúlyos a többször is előkerült kateketikai dokumentumok szemléletének alapos megismerése, mert ez a közös nevező megtalálásának egyik lényegi garanciája. Harmadik

lépés a konkrét, együttműködésen alapuló tervezés, amelynek résztvevői a hasonló helyzetben és feladatokkal rendelkezők (pl. az összes egyetemi kollégium illetékesei; az összes egyetemi lelkészség stb.) lennének Itt már a speciális fiatalcsoportokkal foglalkozók közös tervezéséről lenne szó, amely során más nemzetek, 80 V.ö KÁD 95; MKD 16-19 o V.ö KÁD 266, 283-285; MKD 122-125, 128 o 82 V.ö KÁD 148 83 V.ö KÁD 151-162; MKD 22, 55, 119-121 o 81 33 közösségek előzetesen áttanulmányozott ifjúságpasztorációs tervei konkrét modellként állhatnak előttünk. A negyedik lépés pedig a folyamatos tapasztalatcsere, reflexió, az addig termett gyümölcsök mind nagyobb közegben történő megosztása, képzés és újratervezés mozzanata, amely a meglévő gyakorlat további jobbítását szolgálná. Felhasznált hivatalos dokumentumok CONFERENZA EPISCOPALE ITALIANA, Il rinnovamento della catechesi, Roma, Fondazione di Religione Santi

Franceso di Assisi e Caterina di Siena, 1988. II. JÁNOS PÁL, Catechesi Tradendae Apostoli buzdítás a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez korunk hitoktatásáról (1979), Szent István Társulat, Budapest, [é.n] VI. PÁL, „Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdítás a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez a mai világ evangelizálásáról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á (Szerk), A II Vatikáni Zsinat tanítása A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n], 511-547 o KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, A Katekézis Általános Direktóriuma, Szent István Társulat, Budapest, 1998. KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, Általános Hitoktatási Direktórium (1971), Szent István Társulat, Budapest, [é.n] MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KAR ORSZÁGOS HITOKTATÁSI BIZOTTSÁGA, Magyar Kateketikai Direktórium, Szent István Társulat, Budapest, 2000. Egyéb irodalom ALBERICH E., “Catechesi”, in: MIDALI M – TONELLI

R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 152-160. o BARBON G. – PAGANELLI R, Cammino per la formazione dei catechisti, EDB, Bologna, 1995 CENTRO SALESIANO PASTORALE GIOVANILE, Itinerari di educazione alla fede. Una proposta pedagogico-pastorale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995. COFFELE GF. – TONELLI R, Verso una spiritualità laicale e giovanile, LAS, Roma, 1989 CURRÒ S. (Szerk), Camminare con l’adolescente Una proposta di educazione alla fede, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1996 DELPIANO M., „Pastorale giovanile (progetti)”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 762-767. o LAZARO R., „Il concetto di Itinerario nella catechesi”, in: STENICO T (Szerk), Evangelizzazione Catechesi Catechisti, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 434-446. o LUKÁCS L., „Adalékok a lelkipásztori munka megújulásához”, in: Horányi Ö (Szerk), Az

egyház mozgástereiről, Vigilia, Budapest, 1997, 191-218. o MIDALI M., Teologia pastorale o pratica, LAS, Roma, 1991 MIDALI M., „Progettazione pastorale”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 895-902. o PELLEREY M., „Obiettivi” in: PRELLEZZO J M (Szerk), Dizionario di Scienze dell’Educazione, Elle Di Ci, LAS, SEI, 1997, 756-759. o PRESTIFILIPPO F., Pastorale giovanile in Italia/2: progetti, in „Note di pastorale giovanile” 28(1994) 2, 4-41 o Progetto educativo della Pastorale Giovanile dei Gesuiti in Italia, in: Progetto alveare, n. 0 = supplemento a Notizie dei gesuiti d’Italia, 1 aprlie (1995), 4-33. o RUTA G., Programmare la catechesi, Elle Di Ci, Leumann-Torino, 1996 SORAVITO L., „La pedagogia di Dio, fonte e modello della pedagogia catechistica”, in: STENICO T (Szerk), Evangelizzazione Catechesi Catechisti, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 375-397. o TONELLI R., Per

la vita e la speranza Un progetto di pastorale giovanile, Roma, LAS, 1996 TONELLI R., „Pastorale”, in: PRELLEZZO J M (Szerk), Dizionario di Scienze dell’Educazione, Elle Di Ci, LAS, SEI, 1997, 790-794. o TONELLI R., „Progetto educativo-pastorale”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 903-906. o TONELLI R., „Pastorale giovanile (modelli)”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 755-762. o TONELLI R., Fiatalokból felnőtt keresztények, Don Bosco Kiadó, 2002 TONELLI R., Una spiritualità per la vita quotidiana, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987 TONELLI R., „Spiritualità giovanile”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 1024-1034. o TRENTI Z., Giovani e proposta cristiana, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1985 34