Szociológia | Családszociológia » Laufer Éva - Család, párkapcsolat, házasság

Család, párkapcsolat, házasság A család az ember életének legfontosabb színtere születésétől kezdve. A család akkor tud támogatóként jelen lenni az ember (gyermek) életében, ha egyénként, megismételhetetlen személyiségként kezelik, nyílt elvárásokkal vannak iránta, nyíltan minősítik a teljesítményét (a pozitívat is, nemcsak a negatívat!), azaz működik a jutalmazás és a büntetés egyaránt. Fontos, hogy a családban mindenki tudja a saját személyes szükségleteit kimondani, megélni és kielégíteni. A család a világra vonatkozó ismeretek gyűjtőhelye és átadója, a világnézeti, vallási beállítódások forrása (felnőttként ez változhat), a pihenés és regenerálódás helyszíne. Jó esetben a család gyakorlati segítség forrása is. A család működése, feladatai nagyban függ a felépítésétől, a családtagok életkorától, helyzetétől. Például más céljai, megoldandó problémái és örömei vannak egy

kisgyermekes családnak, egy kamaszokat nevelő családnak, mint egy inaktív, öreg házaspárnak. A párkapcsolat megélése szinte minden ember számára fontos érték. De természetszerűleg az idő múlásával, az együtt megélt közös élmények hatására a pár érzései változnak, alakulnak. Kezdetben van a „rózsaszín szemüveges korszak”, amit jó esetben egy kölcsönös reális elfogadás követ. Természetes, hogy évek múltán a jó párkapcsolatban élők is igénylik, hogy időnként külön-külön csináljanak programokat, egymástól függetlenül is „működő” személyiségek legyenek. De ebben a fázisban is fontos, hogy legyenek közös élmények, az összetartozás megélése, mert különben kiüresedhet a kapcsolat. Ha ez utóbbi nem következik be, általában az „újraközeledés fázisa jön el, vagyis a pár éretten szereti egymást, elfogadják a másikat önmagáért, a lángolást az egymás tisztelete, féltése, szeretete

helyettesíti. Akkor okoznak gondot ezek a természetszerű változások, ha a két félnél nem párhuzamosan következnek be. Például az egyik még nagyon ragaszkodik, lángol, a másik pedig már szeretne egy kicsit „külön” is lenni, baráti programokat szervezni. Ez krízist okozhat a párkapcsolatban ". De legyen tér az együttlétetekben s mennyei szelek táncoljanak köztetek. Szeressétek egymást, de a szeretet ne legyen bilincs. Legyen áradó tenger lelketek partjai között. Töltsétek meg egymás poharát, de ne egymás poharából igyatok. Adjatok egymásnak a kenyeretekből, de ne egy cipóból egyetek. Énekeljetek, táncoljatok, örüljetek együtt, de hagyjátok meg egymást egyedüliségetekben, mint ahogy a lant húrjai is különállóak bár ugyanazt a zenét zengik. Adjátok a szíveteket, de ne azért, hogy megőrizzétek egymást, mert csak az Élet tarthatja kezében szíveteket. És álljatok együtt, de ne túl közel, hiszen a templom

oszlopai is külön állanak és a tölgyfa és a ciprus sem egymás árnyékában nő." / Khalil Gibran : A próféta/ A házasság intézményesített párkapcsolat, amelynek egyik legfontosabb célja – a támogató funkciók mellet – a családalapítás, gyermekek vállalása. Mindemellett a párkapcsolatnál leírt érzelmi változások általában itt jellemzőek. Sokszor nehéz – nem is szükséges – kívülről megítélni egy házasság minőségét. Azt kell alapul venni, és elfogadni minősítésként, amit a benne élők megélnek és gondolnak. Ha számukra a kapcsolat jó, akkor az a kapcsolat akkor is jónak tekintendő, ha mások kívülről meglehetősen problémásnak látják. Mégis, kíséreljünk meg 4 alapvető típust megkülönböztetni a házasságokra vonatkozóan: 1. Jó és stabil házasság: erős a kötődés, kevés és kezelhető a feszültség, elégedettek, szeretik egymást. 2. Jó, de instabil: a felek elégedettek egymással,

elviselhető a feszültség, de van még jobb alternatíva. Kevés a külső akadály a válással szemben 3. Rossz, de stabil házasság: sok a konfliktus, a feszültség, nem elégedettek a kapcsolattal, de nem válnak el (kulturális, vallási, anyagi okokból, a gyerekek miatt, a szülők miatt, stb.) Vagyis túl nagy lenne válás ára és nincs más elérhető lehetőség. 4. Rossz és instabil házasság: sok a feszültség, elégedetlenek, nagy a csábítás a változásra, és a környezet sem támaszt akadályokat a válással szemben. A jó házasság – még az instabil is – ajándék a pár és gyermekeik számára. Itt az a teendő, hogy ezt állapotot megőrizzék, újból és újból megerősítsék. Ez sem könnyű feladat, de örömteli. Problémásabb a rossz házasság. Sokan úgy döntenek (vagy nincs más választásuk!), hogy minden konfliktus ellenére együtt maradnak. Ez megnyilvánulhat egy folyamatos „állóháborúban”, ahol állandó napirenden

vannak a viták, szinte „lövészárokban” élnek, a gyerekeket, családtagokat próbálják a maguk oldalára állítani, manipulálni. De az is lehet a kimenetele a rossz, de stabil házasságnak, hogy „üres kagylóvá” válik, vagyis kerülik a konfliktusokat, bizonyos dolgokról nem beszélnek, „becsukják a szemüket és a szájukat”, nem tesznek szóvá külső kapcsolatokat, alkoholfogyasztást, stb. Ha az egyik fél a válás mellett dönt, sok esetben nem kerül rögtön kimondásra általa, hanem elkezd a játszmázni. Ez lehet akár nyílt provokálása a másiknak, konfliktusok szítása, esetleg ok nélküli féltékenykedés, vagy éppen nyílt flörtölés másokkal (rendszerint ezzel a lehet a házastárs önbecsülését legjobban megsérteni!). A másik „bevált” játszma a szabotázs, azaz nem működik együtt a mindennapokban, csendesen, módszeresen rombolja a kapcsolatot, „elfelejti” a megbeszélteket, akadályokat gördít a házasság

működése elé. Mindkét játszma arra szolgál, hogy a másik féllel mondassa ki a válást, azt, hogy ez így nem mehet tovább. Ezáltal el lehet játszani a család és mások előtt az „áldozat” szerepet, akit támogatni, megérteni, sajnálni kell. Tapasztalati tény, hogy a nők nehezebben élik a döntést, ami válást illeti, viszont hosszú távon a férfiak jobban sérülnek, traumatizálódnak a válás után. A válás több színtéren történik meg: jogilag, érzelmileg, anyagilag, a baráti kapcsolatok terén, és a legfontosabb színtér: a gyermek – szülő kapcsolat, amely mindenkit nagyon érzékenyen érint. A gyermekek érdekében való együtt maradást a szakemberek egy rossz, működésképtelen házasság esetében nem tartják jó döntésnek, hiszen sem egy „állóháború”, sem egy „üres kagyló” nem jó a gyerekeknek – és a szülőknek sem. Ha elkerülhetetlen a válás, azt a gyerekek érdekeinek legmesszebbmenőkig történő

figyelembe vételével kell lebonyolítani. Ez mindkét félnek a felelőssége és feladata! Ha másként nem megy békés úton, akkor szakember (családsegítő, pszichológus, mediátor) segítségét kell igénybe venni. A gyerekeknek és a szülőknek is az az érdeke, hogy boldog, békés és örömteli családban nőjön fel a gyermek. Ha ez nem valósítható meg és a válás elkerülhetetlen, akkor viszont arra kell törekedni, hogy mindenki külön-külön legyen boldog, de a közös kapocs, a gyermekek érdekében együtt tudjanak működni és a kapcsolatukat tartsák békés mederben. Laufer Éva