Erotika, Szexológia | Történetek » Letámadtam

Letámadtam (hetero) Írta: Miskolc - Felkerülés dátuma: 2003/11/18 Átlag: 3.333 pont Letámadtam Még távol van tőlem, önkéntelenül körülpillantok. A fennsík szélén senkit sem látok Idekinn nem csókolhatom meg, nem borulhatunk egymás nyakába, az ördög nem alszik, valahol bujkálhatnak alkalmatlan szemtanúk is. - Nagyon kívánlak - mondtam, és berántottam a házba. Nem kell segíteni neki a vetkőzésben, nagy gyakorlata lehet, mire megfordulok, ő már majdnem meztelen. Csak egy kisnadrág van rajta, s úgy tesz, mint aki szégyelli magát Karjait keresztbe fonja a mellén, eltakarva éppen azt, amire most vágyom. Én is levetkőzöm, és máris támadok. Nem fekszik föl az asztalra, pedig szóval, mozdulattal invitálom, hozzám bújik, aztán kifordul a karjaim között, háttal van nekem. Letérdelek mögötte, és lassan nagyon lassan húzom le a nadrágot, elődomborodik feneke, beleharapok. Felkiált, szabadulni szeretne, hátranyúlva játékosan üti

a fejemet, ez is felkorbácsolja a vérünket. Nemhiába találták ki a keletiek az aktus előtti játékos, félig komoly párnaharcot Ez pezsdítően, sőt serkentően hat. És hat most ő is rám, én is rá Birkózunk, parfümillat csap az orromba, sötét haja már majdnem olyan, mint a születő éjszaka, és amikor végre megfordul, ágyéka háromszöge is fekete. Odanyúlok, meleg-nyirkos területre lelek, érzem közben, hogy hozzám simuló nő egészen beleborzong ebbe az ártatlan érintésbe. Hóna és térde alá nyúlok, felemelem. Nem nehéz, de ő most alighanem igen erősnek hisz Felteszem az asztalra. Az asztalon fekszik meztelenül, észrevétlen mozdulattal közelebb penderítek egy széket, ráülök, hűvös lapja hamarosan megmelegszik a bőrömtől. Széttolom combjait, mindenesetre nem kellemetlenségre, hanem kéjre vár, és meg is fogja kapni. Ez most az én dolgom. Testén végigfut a borzongás Érzem, ennek én vagyok az okozója, afféle kicsiny

teremtőnek is képzelhetem magamat, most majd megmutatom, hogyan kell örömet adni anélkül, hogy a kezeimet is használnám. Nyelvem a testébe mélyed, ő meg valósággal felkiált örömében, és attól kezdve felfokozott állapotban van végig. Így kell lennie Igaz, néha azért segítek a kezemmel. is Két oldalra széthúzom óvatosan a nagyajkakat, nyelvem rátalál arra a nedves, kiálló részre, ami annyi kéjt adhat. Először csak finoman érintgetem. Apró "jaj"-okat hallat, de erre nem figyelek Jó neki, és ez a lényeg Aztán a nyelvem körbejár, alul és felül is megérinti az a helyet, majd lágyan átszánkázik rajta alulról felfelé, alulról felfelé. Teste rángatózik, vergődik, az öröm hangjai boldog nyöszörgésbe fulladnak. Most már megmakacsoltam magamat, és ezt ő is érzi, anélkül hogy beszéltünk volna róla. Eldöntöttem, így viszem őt el, nagyon messzire A nyelvem maga most a világmindenség, ő is csak OTT érzi

önmagát, és én is a nyelvem hegyére koncentrálom egész magamat. Ott találkozunk mind a ketten, csak ott létezünk most Próbálom így, próbálom úgy, improvizálok és kitalálok, nyelvem néha őrült sebességgel dolgozik, máskor idegesítően kéjes lustasággal keresi új helyét. Már szólni sem tud, torkában rekednek a szavak, olykor nyög. Aztán már érzem magam is, merrefelé megyünk Feszíti combjait, kezemmel tartom szét őket. Nem állok meg, most már nem Néha kissé a számba is szívom a csiklóját, ezt alig bírja ki, vergődne ide-oda, de erősen lefogom, valósággal befúrom a fejemet, az orromat is nyelvem már fárad, és fájni kezd, de most érzem az előjeleket. Teljesen elereszti magát, elernyed minden ellenállása, két keze a hajamat simogatja, olykor bele is kap egy kicsit, ez fáj, de nem nagyon. Most, mindjárt Görcsösen megrázkódik, aztán kitör belőle a hörgés, igen, ez az. Nyelvem továbbra sem pihen, közben lefogom a

combjait, húzza a hajamat is, nem tudja már, mit csinál. Számban mindennek más lesz az íze, és ez is jelzi a csúcsot, ahová most eljutott. Utána csak pihegünk. Felül az asztalon, magához öleli a fejemet Keze vándorútra indult testemen, rátalált arra, amit keresett. Átfutott rajtam a hűvös, de örömteli borzongás. Feje combjaim között volt Volt egy pillanat, amikor ellenkeztem volna, ősi szégyenlősség ez bennem, ki tudja honnan ered, e szemérmet melyik ősöm hordozta vérében eddig? Máris a hátamon fekszem és csak a csillagokat látom. Valósággal rám fonódik, két karja mozgásképtelenné tesz, nem is bánom. Növény vagyok, mit szél hajlítgat, öbölbeli örökké nedves kőszikla, amit szüntelenül mosnak a hullámok. Várakozó vagyok, a legősibb várakozó, kéjre váró. Szájával először körbecsókol, ő is szőrerdőbe merül, játékosan bele is fúj, aztán keze elengedi combjaimat, nem kell már félnie, hogy szabadulok,

eszemben sincs. Nem menekülök, jó nekem így és itt. Magam vagyok a Várakozás Két keze ezerfelé fut, ujjai hol párhuzamosan, hol másképpen szaladnak bőrömön. Aki még nem érezte, nem tudja, milyen győzelemittas lehet a férfinak ez a pillanat. Ami persze sokáig is tarthat, és hála ügyességének, valóban sokáig tart. Az asszony tíz ujja, olykor-olykor a combjaimhoz érő két melle és mindenekfelett a forró szája valóságos diadalmenetet végez testemen. Érzem, már jó lesz nekem, ismét nagyon jó. Ez a nő talán ösztönösen tud olyasmit, amit sok nő nem is sejt, úgy vettem észre eddig. Ajkai ölelők, nyelve csodálatos, lehet, hogy ilyennek érezte ő az enyémet, egy órával ezelőtt? Nem érdekelnek most a csillagok sem, erősen bezárom a szememet. Ő néha megtorpan, tán pihen, ilyenkor kissé lélegzethez jutok, aztán megint folytatódik. Tűz a nyelve, tűz az érintése. Lánggal lobogok, most én is csak nyögni vagyok képes,

összefüggéstelenül mormogok szavakat, amelyeknek nincs értelmük, sem jelentőségük. Mellei a combomon, de kezeit sokkal jobban érzem, finoman markolnak herét és szőrszálakat, aztán tövénél fogva csitítják el a kitörni készülő vulkánt, nem sok sikerrel. Már magasan vagyok és közel, Szólok is, és ezt is hallja, örömmel nyugtázza. Szája forró barlang, ahol otthon vagyok én is, most nagyon otthonos. Valósággal lecsap rám, már nem ereszt el, két keze is segít, és amikor fehéren felizzik körülöttem a világ, nem tudom, mit csinál, de végig jó nekem, fokozatosan kielégülök, forró tüzet szórok magamból és folyton érzem az ajkait is. Elgyengülten heverek. Az ő ujjai még mindig ott vannak, segítenek, amennyit kell, és lassan oltják a lángokat is. Aztán felhúzom, szája a nyakam vállam hajlatában, jó most így feküdni, érezni nem túl nagy súlyát a mellemen, combjaimon. Elcsitul most minden belül is, kívül is