Pszichológia | Gazdaságpszichológia » Gazdaságpszichológia kérdések

Alapadatok

Év, oldalszám:2010, 54 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:103

Feltöltve:2013. augusztus 02.

Méret:511 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Gazdaságpszichológia kérdések I. A pszichológia és a közgazdaságtan viszonya 1. Mi jellemzi a gazdálkodástudományokban már alkalmazott pszichológiai elemek és a pszichológia szemléleti különbségét? A pszichológia és a gazdálkodástudományok még nem igazán találtak egymásra. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a pszichológia ismeretanyagának egy jelentős részét már régóta alkalmazzák gazdasági területen. A már létező alkalmazásokra jellemző, hogy a pszichológiából csak a saját – menedzsmentes vagy marketinges – szempontrendszeréhez illeszkedő eredményeket veszik át, a pszichológia látásmódját nem. Mind a menedzsment, mind a marketing kimondottan pragmatikus irányultságú: elsődleges céljuk működő módszereket adni konkrét üzleti problémák megoldására, konkrét üzleti célok elérésére. A pszichológiát ezzel szemben kialakulásától fogva mélyebb „ismeretelméleti kíváncsiság” jellemezte: nem csak

az érdekes számára, hogy mit hogyan lehet elérni, hanem az is, hogy az egyes módszerek miért működnek, nem csak olyan kérdések keltették fel az érdeklődését melyek azonnali alkalmazással kecsegtettek, nem csak arra volt kíváncsi, miről tud valamit mondani, hanem arra is, hogy mi az amiről nem tud semmit mondani és miért nem képes erre. Számtalan menedzsment elmélettel találkozhatunk például abban a témakörben, hogy milyen képességekkel, és személyes tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy hatékony vezetőnek, illetve hogy milyen szempontok szerint lehet hatékonynak találni egy vezetőt. Egyszerű a menedzsment pragmatikus elgondolása: a pszichológia segít kialakítani azt a kritériumrendszert, ami alapján a megfelelő vezetőket ki lehet választani. Kevésbé szokta érdekelni a menedzsment tudomány képviselőit, hogy sok pszichológus kételkedik abban, hogy léteznek-e egyáltalán a személyre mindig jellemző viselkedési módok,

melyeket személyiségvonásnak nevezünk. Pedig ezzel kapcsolatban nagyon fontos és érdekes érveket sorol fel a pszichológia, számos tudományos kutatásából rajzolódik ki az a kép, hogy az ember viselkedést sokkal nagyobb mértékben befolyásolja a környezete, mint ahogyan azt hinni szeretné. Ha a személyiségvonások létében kételkedő pszichológusoknak igaza van, lehet, hogy egyáltalán nem értelmes a kérdés, hogy milyen személyiségvonások jellemzik a jó vezetőt, lehet, hogy sokkal fontosabb azt megkérdezni, hogy milyen körülmények tudnak segíteni abban, hogy valaki jó vezető legyen. A pszichológia ezen eredményeit a menedzsment nem hogy nem hasznosítja, de többnyire nem is vesz tudomást róluk. A menedzsment pragmatikus irányultsága miatt olyan megoldásokat vár, melyeket anélkül alkalmazhat, hogy értenie kellene, hogy az adott módszer miért is működik. Nem kapunk egyértelmű megoldást a pszichológiától, az érvek melyeket a

pszichológia felsorakoztat nem érthetők meg pszichológiai jártasság hiányában, így ezek nem illeszkednek a menedzsment elvárásához. A pszichológia egy sajátos látásmódot is képvisel – mint minden tudomány, ami a gazdálkodástudományokra nem jellemző, ezért nehézkes a megértése. 2. Sorolj fel olyan témákat a mikroökonómia területéről, melyekben a pszichológiai tényezőknek is jelentős szerepük van! Hasznosság függvény, preferenciarendezések axiómái, preferenciák változása 3. Sorolj fel olyan témákat a makroökonómia területéről, melyekben a pszichológiai tényezőknek is jelentős szerepük van! Háztartások fogyasztói döntései, várakozások. 4. Sorolj fel olyan témákat a marketing területéről, melyekben a pszichológiai tényezőknek is jelentős szerepük van! Fogyasztói elégedettség, szolgáltatások és emberi kapcsolatok, fogyasztói és szervezeti döntések. 5. Sorolj fel olyan témákat a menedzsment

területéről, melyekben a pszichológiai tényezőknek is jelentős szerepük van! Dolgozói elégedettség és motiváltság, vezető-vezetett viszony 6. Négy különböző értelmezését is tanultuk annak, hogy mit érthetünk gazdaságpszichológia alatt! Mutasd be őket 2-3 mondatban! a) Az alkalmazott pszichológia gazdasági jelentőséggel bíró ágai. A pszichológia egyik legnagyobb erőssége, hogy elképesztően széles körben alkalmazható. Lehet a gazdaságpszichológiát úgy értelmezni, mint a pszichológia azon alkalmazott területeinek összességét, melyeknek lényeges gazdasági vonatkozásai vannak. A következő néhány terület minden kétséget kizáróan ilyen • Munkalélektan, ipari/üzemi pszichológia. • Szervezetpszichlógia. • Vezetéslélektan. • Reklámpszichológia. • Tőzsdepszichológia. • A kommunikáció pszichológiája. • Döntéspszichológia. Amennyiben ebben az értelemben beszélünk gazdaságpszichológiáról – tehát

mint a gazdasági jelentőséggel bíró alkalmazott pszichológiai területek összessége –, azt mondhatjuk, hogy a gazdaságpszichológia a pszichológia részterülete, melyet pszichológiai ismeretek és módszertan segítségével lehet tárgyalni. Akár azt is mondhatjuk ebben a megközelítésben, hogy nem is egy gazdaságpszichológia van, hanem különböző gazdaságpszichológiák léteznek egymás mellett, más-más témakörökkel, más-más vizsgálati eszközökkel, a háttérben meghúzódó egységes elmélet nélkül. b) A gazdasági környezet pszichológiai hatásainak vizsgálata. Úgy is lehetséges a gazdaságpszichológiát definiálni, mint azoknak a lélektani tényezőknek a vizsgálatát, melyek a gazdasági környezetből fakadnak. A XX század során egyértelművé vált ugyanis, hogy a gazdasági környezetnek kiemelkedően nagy hatása van arra, az ember lelki működésére. Ehhez a megközelítéshez többek között olyan témákat lehet sorolni,

mint • a modernizáció és a lelki megbetegedések egyre növekvő számának összefüggései • a fogyasztói társadalom lélektani hatásai • a globalizációs tendenciák pszichológiája, vagy a munkanélküliség következményeinek vizsgálata pszichológiai szemszögből A gazdaságpszichológia ezen meghatározásának sajátja, hogy nem feltétlen a gazdasági szempontból érdekes kérdésekkel foglalkozik. Ezek a kutatások a pszichológus gazdasági folyamatokkal kapcsolatos kíváncsiságából születnek. Ez a megközelítés is olyan gazdaságpszichológiát eredményez, amit leginkább a pszichológusok értenek és művelnek. c) Gazdasági szempontból jelentős pszichológiai tényezők közgazdasági vizsgálata. Már korábban esett szó arról, hogy a közgazdászok közül sokan érzik úgy, hogy fontos lenne a közgazdasági elemzésekbe pszichológiai fogalmakat is beemelni. Megesik, hogy a közgazdászok nem a pszichológusokkal együttműködve

látnak ehhez a munkához, hanem a maguk erősen formalizált, analitikus eszköztárával elméleti modelljeikbe új tényezőkként építik be az általuk feltételezett pszichológiai változókat. Az ilyen vállalkozások eredménye olyan formális modell, melyben változók és egyenletek szintjén jelennek meg a pszichológiai mozgatórugók s ennél fogva ugyanúgy elemezhetők a mikro- és makroökonómiai szempontból, mint a termelési folyamat bármely másik összetevője. A közgazdaságtanban sok modell született ebben a megközelítésben olyan témákról mint az altruizmus, az agresszió, az irigység, a bizalom vagy a birtoklási vágy Mivel a pszichológusok többségétől ugyanannyira távol áll a képletekbe fogott modellek felépítése, mint a közgazdásztól a pszichológia gondolkodásmódja, ezért erre a területre hasonlóan ritkán téved pszichológus, mint a fenti két területre közgazdász. Ahogyan a korábbi két megközelítésre alig-alig

hatnak a vizsgált jelenségekről a közgazdaságtan által elmondottak, úgy ezek a közgazdasági modellek is gyakran figyelmek kívül hagyják azt, amit a pszichológia az irigységről, vagy altruizmusról mondani tud. d) Interdiszciplináris gazdaságpszichológia. A gazdaságpszichológia négy bemutatott tárgyalásmódja közül az a legkialakulatlanabb, az, amely egyszerre szeretne pszichológusok és közgazdászok által művelt lenni. Ez az interdiszciplináris értelemben vett gazdaságpszichológia, melyben az „interdiszciplináris” jelző arra utal, hogy különböző tudományterületek – diszciplínák – közötti együttműködésen alapul. Az utóbbi évtizedekben több ígéretes fejlemény is született ezen a téren. • Egyrészt kialakult a játékelméleti vizsgálatoknak egy olyan irányzata – az úgynevezett behavioral game theory (magatartástudományi játékelmélet) – mely tulajdonképp a kísérleteket alkalmazó pszichológia

eszköztárának felhasználásával finomítja, pontosítja a játékelméleti modelleket. • Az utóbbi évtizedekben kialakult egy speciális részterülete a közgazdaságtannak, az úgynevezett kísérleti közgazdaságtan (experimental economics), mely kísérleti helyzetekben vizsgálja valós gazdasági döntéshozók viselkedését. • Harmadrészt az utóbbi években egészen komoly kísérletek születtek arra, hogy a már idegrendszeri szinten is azonosítható lélektani mechanizmusokat képletekbe fogva próbálják meg beépíteni közgazdasági döntéshozatali modellekbe. • 7. Sorold fel az alkalmazott pszichológia néhány gazdasági jelentőséggel bíró ágát! • Munkalélektan,ipari/üzemi pszichológia • Szervezetpszichológia • • • • • Vezetéslélektan Reklámpszichológia Tőzsdepszichológia A kommunikáció pszichológiája Döntéspszichológia. 8. Sorod fel a gazdasági környezet pszichológiai hatását vizsgáló kutatások

néhány témáját! • • • • II. a modernizáció és a lelki megbetegedések egyre növekvő számának összefüggései a fogyasztói társadalom lélektani hatásai a globalizációs tendenciák pszichológiája, vagy a munkanélküliség következményeinek vizsgálata pszichológiai szemszögből A pszichológia iskolái és módszertani dilemmái 1. Mitől speciális a pszichológia helyzete az egymás mellett létező párhuzamos modellek tekintetében a többi társadalomtudományhoz képest? A pszichológia viszonylag egyedi helyzetben van a párhuzamos modellek terén: a pszichológiában az egymás mellett élő párhuzamos megközelítések sokszor alapfogalmaikban sem egyeznek. Nem csak úgy nem, hogy például nem ugyanazt értik a „séma” kifejezés alatt, de sokszor úgy sem, hogy az egyes irányzatok alapfogalmai meg sem találhatók más irányzatok alapfogalmai között. 2. Melyek ennek a specialitásnak a pozitív és negatív következményei? A

pszichológia sokszor mellőzni kénytelen a széleskörű szakmai párbeszéd áldását, ami nyilván a közös szakmai nyelvezet hiányából adódik. Ugyanakkor egy pszichológus már a képzése során rá van szorítva arra, hogy képes legyen egy jelenséget több szempontból megvizsgálni, és annak ellenére döntéseket hozni, hogy ami az egyik megközelítés alapján igaznak látszik, az a másik alapján esetleg nem. Ez a nézőpontok váltásának rugalmasságával ajándékozza meg a pszichológust és a pszichológiát. Megnehezíti ellenben a pszichológia dolgát akkor, amikor szeretné más tudományokkal közölni az eredményeit. A pszichológia alkalmazási területének – vagyis az ember lelki működéseinek – sajátossága, hogy egymás mellett egymásnak ellentmondó valóságok létezhetnek. 3. Mutasd be a pszichológiának azokat az iskoláit egy-két mondatban, melyekkel a félévben foglalkoztunk! 1. Behaviorizmus: a pszichológia első olyan

iskolája, mely minden vitán felül kielégítette a tudományosság kritériumát, emellett széleskürű alkalmazással rendelkezik. A behaviorizmus az introspekció problémáját úgy kívánta megoldani, hogy csak a viselkedés tanulmányozására szorítkozott. Innen adódik az iskola neve is: behavior = viselkedés (angol) Követői azt vallották, hogy az ember lelki működésével kapcsolatban objektíven csak a viselkedés illetve az embert érő ingerek figyelhetők meg, s így ha tudományosan akarjuk vizsgálni az embert, akkor csak annak a megfigyelésére szorítkozhatunk, hogy milyen ingerek milyen válaszokat váltanak ki az emberből. 2. Kognitív pszichológia: a kísérleti pszichológia vezető irányzata a XX sz második felében Az elnevezés a latin cognito = megismerés szóból ered. Olyan „steril” kísérleti szituációban próbálja vizsgálni az ember lelki működését, ahol minden, az adott működésre hatással levő körülményt kontrollál,

az egyik ilyen körülményt változtatja, a többit állandó szinten tartja és azt figyeli, hogy ez milyen hatással van magára a lelki működésre. Megfigyeléseiben a viselkedésre szorítkozik, de modelljeiben azzal foglalkozik, hogy milyen mentális folyamatok húzódhatnak meg a háttérben, melyek az adott viselkedéseket eredményezik. Fő kutatási területei: észlelés, figyelem, emlékezet, nyelv, logika, következtetések, döntéshozatal, érzelmek, kognitív neuropszichológia. 3. Pszichoanalízis: a pszichoanalízis születésének mérföldköve Freud 1900-ban megjelent Álomfejtés c. könyve volt Pszichoanalízisnek a Freud által kidolgozott elméletet és annak továbbgondolásait nevezzük. Igen szerteágazó fogalmi rendszer Freud elmélete nem kísérletek sorozatából épül fel, hanem minden kísérletes alátámasztás nélkül egy átfogó elmélettel találjuk szemben magunkat, melyet megismerve a lelki élet nagyon sok jelensége válik

magyarázhatóvá. 4. Hogyan jelent problémát a tudományos vizsgálódás szempontjából a pszichológia számára az introspekció? Az „introspekció” kifejezés „saját élményre való visszatekintést” jelent. Az introsepcióra támaszkodó eljárás lényege, hogy magától a kísérleti személytől gyűjtenek információt arról, amit átél. Ezzel az eljárással az a probléma, hogy nagyon erősen ki van téve a szubjektív torzításoknak. Egyrészről úgy tűnik, hogy hajlamosak vagyunk saját lelki folyamatainkat olyan színben feltűntetni, akár magunk előtt is, ami illeszkedik ahhoz a képhez, amit magunkról kialakítunk. A másik problém, hogy az egyén a megélt élményeinek elég nagy részéről vagy nem könnyen számol be, nehezen találja a kifejező szavakat, vagy csak segítséggel tud beszámolni, esetenként egyáltalán nem tudja azokat megfogalmazni. A belső történések megfogalmazása sokszor igen nehéz feladat, nem egyszerűen

visszaemlékezés kérdése. 5. Hogyan jelent problémát a tudományos vizsgálódás szempontjából a pszichológia számára az a tény, hogy az ember tanuló lény? A pszichológiai vizsgálatok másik nehézségét adja, hogy a vizsgálat tárgyát – az ember lelki működéseit – sok esetben maga a vizsgálat visszafordíthatatlanul változtatja meg. Az ember lelki működéseit ugyanis képesek megváltoztatni a tapasztalatai. A problémát tehát az jelenti, hogy az ember viselkedése megváltozik a tapasztalatai hatására, így nem lehetséges kétszer azonos körülmények között vizsgálni. Emiatt a pszichológia kénytelen a különböző helyzetekben különböző embereket vizsgálni. 6. Hogyan jelent problémát a tudományos vizsgálódás szempontjából a pszichológia számára az a tény, hogy az ember a környezetét értelmező lény? További problémát jelent az emberi lélek tudományos tanulmányozásában az, hogy az ember folyamatosan értelmezi

a világot és erre az értelmezett világra reagál. Ez amiatt jelent nehézséget, hogy a vizsgált személy magát a vizsgálati helyzetet is értelmezi, s ott is az értelmezett valóságra reagál. A vizsgálati helyzetben a vizsgálati személyek viselkedését alapvetően befolyásolja az, hogy milyen értelmezést adnak a szituációnak. III. Behaviorizmus 1. Mutasd be öt-hat mondatban a behaviorizmus pszichológiai iskoláját! A behaviorizmus a pszichológia első olyan iskolája, mely minden vitán felül kielégítette a tudományosság kritériumát, emellett széleskürű alkalmazással rendelkezik. A behaviorizmus az introspekció problémáját úgy kívánta megoldani, hogy csak a viselkedés tanulmányozására szorítkozott. Innen adódik az iskola neve is: behavior = viselkedés (angol) Követői azt vallották, hogy az ember lelki működésével kapcsolatban objektíven csak a viselkedés illetve az embert érő ingerek figyelhetők meg, s így ha

tudományosan akarjuk vizsgálni az embert, akkor csak annak a megfigyelésére szorítkozhatunk, hogy milyen ingerek milyen válaszokat váltanak ki az emberből. A behaviorizmus tehát teljes mértékben elhatárolja magát az introspekciótól, mint tudományos vizsgálódásban alkalmazható eszköztől. 2. Mit jelent az, hogy a behaviorizmus az embert mint input-output rendszert vizsgálja? A behaviorizmus fekete doboznak tekinti a lelki folyamatok területét, melybe – legalább is a tudományos igényű, objektív eszközökkel – nem nyerhetünk betekintést, de kitalálhatjuk, hogy milyen „inputok” (vagyis milyen ingerek) milyen „outputokat” (vagyis milyen válaszokat, viselkedéseket) eredményeznek a lelki működéseken keresztül. 3. Mutasd be Pavlov kísérletét amelyben a kutya nyálelválasztásával demonstrálja a klasszikus kondicionálás jelenségét! Pavlov azt figyelte meg, hogy a kutyák, akikkel kísérletezett, már akkor elkezdenek nyáladzani,

amikor az etető tálakat meglátják, vagy a csörömpölésüket meghallják, holott ekkor még közelében sincsenek annak az élelemnek, aminek a megemésztéséhez a nyálra szükségük lenne. Pavlov azt feltételezte, hogy a kutyák megtanulták, hogy a tálak a közeledő étkeztetést jelentik. Ebben a jelenségben vélte megragadni a tanulás alapelemét Pavlov idegi alapon magyarázta a megfigyelt jelenséget. Azt feltételezte, hogy egy új reflexpálya alakult ki a kutya idegrendszerében, mely ugyanazt a választ indítja be, mint a táplálék. Alapelgondolása – a kutya nyáladzásának példájával illusztrálva – a következő A kutya nyálelválasztásának fokozódása az ételre egy biológiailag adott reflex. Ennek a reflexnek a működéséhez nem kell semmilyen előzetes tanulás, „beprogramozott” lefutása van. Pavlov kifejezéseivel élve az élelem feltétlen inger, amire a nyáladzás az feltétlen válasz Ha a feltétlen inger következetesen és

sokszor társul valami egyéb ingerrel, például az etetőtál látványával, vagy hangjával, akkor idővel a feltétlen inger és e között a másik, úgynevezett feltételes inger között asszociációs kapcsolat alakul ki: a két inger összekapcsolódik, s így egy idő után már a feltételes inger is ki tudja váltani azt a választ, amit eredetileg a feltétlen inger váltott ki. Egy idő után már a tál csörömpölése vagy látványa is elindítja a nyáladzást 4. Mutasd be a másodlagos kondicionálás jelenségét demonstráló kísérletet! Kutatók a kísérleti állat nyálelválasztását figyelték, és az élelem feltétlen ingeréhez kondicionálták egy lámpa kigyulladásának feltételes ingerét. Néhány társítás után kialakult a kapcsolat: az állatnak már a fényjelre is fokozódott a nyálelválasztása. Ezután rendszeresen társították a lámpa kigyulladását egy csengő megszólalásával úgy, hogy valahányszor a lámpa kigyulladt

és a csengő is szólt, mindannyiszor elmaradt az élelem. Természetesen ez önmagában a fényjel, mint feltétlen inger kioltásához vezetett volna, így ezen fény-hang társítások közben sok olyan helyzet is volt, melyben a lámpa kigyulladását továbbra is élelemadás követte. Kellően sok fény-hang társítás után azt lehetett megfigyelni az állatnál, hogy pusztán a csengő hangjára is fokozódott a nyáltermelése, akkor is ha nem szerepelt a csengőhang mellett a lámpa kigyulladása. 5. Mit mond ki az effektus törvénye, melyet Thorndike fogalmazott meg? Véletlenszerű cselekvéssor elemei közül az azonnal jutalmazottak egyre gyorsabban és gyakrabban kerülnek elő, így végül a teljes viselkedési repertoárból a jutalmazott elemek választódnak ki. 6. Fogalmazd meg, milyen különbségek vannak az operáns és a klasszikus kondicionálás között! A klasszikus kondicionálás folyamán két inger asszociációs kapcsolata alakul ki következetes

társítások révén. Az operáns kondicionálás esetében egy viselkedés és a következménye közötti kapcsolat teszi egyre valószínűbbé (vagy valószínűtlenebbé) az adott viselkedés megjelenését. Míg a klasszikus kondicionálás esetében a viselkedést egyértelműen megszabja a feltétlen inger, a külső környezet csak azt befolyásolja, hogy milyen egyéb ingerek tudják kiváltani ezt a választ, addig az operáns kondicionálás esetében az állat vagy személy tanul meg egy viselkedési módot, hogy a környezetét befolyásolja. 7. Mi jellemzi a behaviorizmus emberképét, és mi ennek a jelentősége a közgazdaságtan és a pszichológia kapcsolódása szempontjából? Mivel a behavioristák csak az embert érő ingereket és az ember viselkedését tartják tudományosan tanulmányozhatónak, a behaviorizmus számára az ember csak a viselkedésén keresztül nyilvánul meg. Egyszerűbben fogalmazva a behaviorizmus számára csak az létezik az

emberből, ami a viselkedéses formában megjelenik. Ennek két fontos következménye van: (1) A behaviorizmus minden lelki állapotot és folyamatot csak mint viselkedés szintjén megjelenő jelenséget tud megragadni. (2) A másik következmény szorosan összefügg az előzővel: ha két ember ugyanazt a viselkedést mutatja egy helyzetben, akkor az a behaviorista megközelítés számára megkülönböztethetetlen. A közgazdaságtan, amikor pszichológiai jelenségeket is bevon a vizsgálódásának körébe, nagyon gyakran behaviorista szemszögből ragadja meg ezeket abban az értelemben, hogy kizárólag mint viselkedést definiálja őket. Ha a közgazdaságtan például irigységről, altruizmusról, részvétről, bizalomról vagy akár versengésről beszél, akkor ezeket a fogalmakat mint az adott gazdasági helyzetben megjelenő viselkedésmódokat definiálja. Mindez nem jelenti azt, hogy a közgazdaságtan szükségszerűen tévúton járna, amikor így definiál

pszichológiai jelenségeket, de fontos hogy nem biztos hogy a pszichológia is így értelmezi azt a jelenséget. 8. Melyek a behaviorista iskola korlátai? (A.1) Az emberek esetében vannak az asszociációknak olyan fajtái, melyeknek kialakulása nem magyarázható a klasszikus kondicionálás elméletével (A.2) Az állatok esetében se lehet akármilyen viselkedést kondicionálni Az operáns kondicionálásnak vannak olyan korlátai, melyek genetikusan meghatározottak. (B) Vannak olyan viselkedési helyzetek, amelyek nem magyarázhatóak a behaviorizmus eszköztárával anélkül, hogy ne feltételeznének a háttérben különböző mentális folyamatokat. Ez arra mutat rá, hogy a behaviorizmusnak eredeti célkitűzéséért, azt az árat kell fizetnie, hogy nem válhat az emberi viselkedés általános modelljévé, csak a lehetséges emberi viselkedések egy szűkebb körét tudja vizsgálni. (C) Sokan kritizálták a behaviorizmust azért is, mert eleinte szinte

kizárólag állatokkal végzett kísérleteket. A behaviorizmus úgy tekintette ezeket a kísérleteket, mint amik a viselkedés általános törvényeire világítanak rá, így mindegy, hogy egy patkányon, egy laposférgen, vagy egy emberen sikerül demonstrálni azokat. A behaviorizmus kritizálói megkérdőjelezték, hogy vannak-e a viselkedésnek olyan általános törvényszerűségei, melyeket ha sikerül laposférgeken és majmokon bemutatni, akkor az minden probléma nélkül átvihető az emberre. (D) A behaviorizmus nagyon sok emberi viselkedést meg tud magyarázni, de adós marad néhány nagyon fontos terület adekvát magyarázatával. A behaviorizmus nagyon nehezen tudja megragadni az alkotó tevékenységet, ha az nem egyszerű másolás. Nehezen tud mit kezdeni az emberi kreativitással. A behaviorizmus egy nagyon különleges emberképet vázol fel ami az intuíciónkkal erős ellentmondásban van, a laikus elméletek egészen más elképzeléssel élnek a

környezettől való függőségünkkel kapcsolatban 9. Melyek a behaviorista iskola erősségei? o Tudományosság - kísérletes módszertan - precíz fogalomalkotás o Alkalmazhatóság VI. Kognitív pszichológia 1. Miben hasonlít és miben különbözik egymástól a behaviorizmus és a kognitív pszichológia? Mint láttuk, a behaviorizmus úgy közelíti meg a vizsgálata tárgyát, hogy a legszigorúbban ragaszkodik módszertanának tudományosságához. Csak az objektíven megfigyelhető tényezőkkel foglalkozik: a viselkedéssel és az azt kiváltó ingerekkel. Nem foglalkozik azzal, hogy inger és válasz között milyen mentális folyamatok zajlanak le. A kognitív pszichológia képviselői abból indultak ki, hogy az ember lelki működése nem érthető meg a belső mentális folyamatok feltételezése nélkül. Megfigyeléseiben a kognitív pszichológia is a viselkedésre szorítkozik, de modelljeiben azzal foglalkozik, hogy milyen mentális folyamatok

húzódhatnak meg a háttérben, melyek az adott viselkedéseket eredményezik. A kognitív pszichológia nem olyan embert tételez fel, aki ingerekre válaszol, hanem olyat, aki feldolgozza a környezetéből gyűjtött információt. Míg a behaviorizmus fekete doboznak tekinti az emberi lelket, mellyel kapcsolatban számára csak az az érdekes, hogy milyen inputok milyen outputokat eredményeznek, addig a kognitív pszichológia szeretne „belekukkantani” ebbe a dobozba, elméleteket alkot arról, hogy mi történik az inputtal, és hogyan lesz belőle végül az az output, ami lesz. Vagyis a kognitív pszichológia is olyan kísérletekkel dolgozik, melyekben ingereket ad az embernek, és az erre kapott választ figyeli, de a kapott eredményeket mentális folyamatokra utaló fogalmak, elméletek segítségével magyarázza. Látható, hogy a pszichológia különböző iskolái még alapfogalmaikban se egyeznek meg egymással. A kognitív pszichológia a lelki működések egy

olyan területével kíván foglalkozni – a beérkező ingerek és az megjelenő válaszok közötti folyamatokkal – melyeknek a tárgyalásától a behaviorizmus mindig is tartózkodni próbált. 2. Hogyan áll a kognitív pszichológia az introspekció kérdéséhez? A kognitív pszichológia is olyan kísérletekkel dolgozik, melyekben ingereket ad az embernek, és az erre kapott választ figyeli, de a kapott eredményeket mentális folyamatokra utaló fogalmak, elméletek segítségével magyarázza. A kognitív pszichológia tehát a kísérletei során ugyanúgy tartózkodik az introspekció alkalmazásától, mint a behaviorizmus. Ugyanakkor kialakított elméletei olyan folyamatokról szólnak, melyeket a mindennapok embere introspekció segítségével szokott megfigyelni. Ezért az általa vizsgált jelenségek nagy részére vonatkoznak laikus elméletek is. 3. Ismertesd Bruner és Goodman (1947) kísérletét az értéktulajdonítás észlelést befolyásoló

hatásáról! Vizsgálatukban 10 éves gyerekeket kértek meg arra, hogy egy szerkezet segítségével jelenítsenek meg, különböző átmérőjű köröket. A szerkezet egy fénykört vetített egy tejüvegre, s a gyerekek egy tekerő segítségével a fénykör nagyságát állítani tudták. A kísérleti személyek egyik csoportja elé az 1, 5, 10, 25 és végül 50 centes érmét helyezték egymás után, és minden esetben azt kérték, hogy a fénykört állítsák akkorára, mint az adott pénzérme. Kísérleti személyek egy másik csoportja szinte ugyanezt a feladatot kapta, csak nekik pénzérme helyett ugyanekkora átmérőjű köröket mutattak – tehát az 1, 5, 10, 25 és 50 centes érmével megegyező nagyságút. Ezek a körök kartonpapírból voltak kivágva, s a kísérleti személyeknek említést se tettek arról, hogy ezeknek bármi közük volna pénzérmékhez. A kör átmérőjének észlelési pontossága szempontjából nem kellene, hogy különbséget

mutasson az, hogy a kör egy fémpénz vagy egy kartonpapír formájában adott. Mégis azt találták, hogy míg a kartonpapír körök esetében a kivetített kör átmérője átlagosan ±5%-kal tért el a valódi kartonpapír átmérőjétől, addig a pénzérmék esetében ez a hiba +15% és +40% között mozogott. A pénzérmék esetében még egy olyan tendencia is megfigyelhető volt, hogy mennél nagyobb volt az érme névértéke, annál nagyobb volt a becslési hiba is, miközben a nekik megfelelő kartonpapíroknál semmi ilyen tendencia nem mutatkozott. A pénzérméket tehát tendenciózusan nagyobbnak látták a gyerekek, mint amekkora valójában, miközben a kartonpapír köröknél ugyanez a torzítás nem jelent meg. Mitöbb, az is világosan kirajzolódott, hogy a gyerekek közül a kimondottan gazdagok csak +10% és +20% közötti hibaarányt produkáltak, míg a kimondottan szegények +25% és +50% közöttit. Vagyis a szegény gyerekek sokkal inkább

hajlottak arra, hogy felülbecsüljék a pénzérmék nagyságát, míg a gazdag gyerekeknél ez a tendencia kicsit mérsékeltebb volt. 4. Mit jelent a kognitív pszichológia „számítógép metaforája”? A kognitív pszichológia sokszor él azzal a hasonlattal, hogy az emberi elme működése a számítógép működéséhez hasonlít. A kognitív modellek nagyon gyakran olyan algoritmusokat feltételeznek az elme működésének hátterében, amilyenekkel a számítógépek is dolgoznak – erre a kognitív pszichológiában, mint számítógépes metaforára szoktak utalni (Eysenck – Keane, 1997). Az analógiát tovább szőve azt mondhatjuk, hogy míg a neurológia és az idegélettan a hardvert próbálja feltérképezni, addig a kognitív pszichológia azt próbálja kitalálni, hogy hogyan működik a szoftver. 5. Sorold fel a kognitív pszichológia fontosabb témáit! • • • • • • • • • Észlelés Alakfelismerés Figyelem Emlékezet Mentális

reprezentációk Tudás szerveződése Tudás felhasználása a problémamegoldásban Nyelv Logika, következtetések és döntéshozatal 6. Ismertesd Moyer és Landauer (1967) kísérletét tulajdonságainak mentális reprezentációjával kapcsolatban! a számok mennyiségi Moyer és Landauer 1967-ben először mutatta ki, hogy számok összehasonlításánál valamilyen analóg, nem szimbolikus reprezentáció is szerepet játszhat. A személyeknek két arab szám közül kellett megállapítani, hogy melyik a nagyobb. Moyer és Landaure két fontos hatást talált: a távolság hatás szerint minél nagyobb két szám között a távolság, annál gyorsabban döntenek a személyek (pl. gyorsabban döntünk a 4 és 8 párosról, mint a 4 és 6 számokról) A méret hatás szerint pedig ugyanolyan távolság mellett, minél nagyobb a méret, annál lassabbak a személyek (ennek megfelelően gyorsabban döntünk pl a 4-6 számokról, mint a 68 párosról.) Mindez azt jelenti,

hogy olyan reprezentációt használunk, amely a nagyságot reprezentálja, tehát a számok mennyiségi tulajdonságainak reprezentációja távolsági viszonyokkal analóg reprezentáció (mentális számegyenes). Ez a mentális számegyenes egyre nagyobb számoknál egyre jobban „összenyomódik”. 7. Ismertesd a nagy számok mentális összenyomását demonstráló kísérletet! Moyer és Landauer megkérték a kísérleti személyeket, hogy mondjanak véletlenszerűen 1 és 1000 közötti számokat. A kísérlet során sokkal több kisebb szám hangzott el, mint nagy, tehát a kisebb számok felülreprezentáltak. A kísérletet meg is fordították: két számsor közül kellett eldönteni, hogy melyik a véletlenszerűbb (A vagy B). Általában a B-t választották 8. Mutasd be Bransford és Jonhson (1972) kísérletét, mely azt demonstrálja, hogy a sémák működése segíti az információ kódolását! Kísérletükben egy több mondatból álló szöveget adtak a

kísérleti személyeknek, 2 percet kaptak, hogy megjegyezzék. A két perc letelte után vártak még pár percet A kísérleti személyek felének szövege egy mondattal többet tartalmazott. Azt várnánk, hogy aki hosszabb szöveget kapott, az nehezebben jegyezte meg. DE az az egy mondat volt a legfontosabb, mert magyarázza a szöveg többi részét, tehát megadja, hogy miről szól a szöveg, így pont hogy a hosszabb szöveget jegyezték meg jobban. A kísérlet lényege, hogy a plusz egy mondat előhív egy sémát, ami megkönnyíti ez előzők megértését, megjegyzését. 9. Ismertesd Loftus (1975) az emlékezet konstruktív működését demonstráló kísérletét! A kísérlet során egy közlekedési balesetről szóló filmet vetítettek le a kísérleti személyeknek. A film lejátszása után volt egy kis várakozási idő, majd 10 perc múlva megkérdezték a kísérleti személyeket, hogy milyen gyorsan mentek az autók, karambol vagy koccanás történt? A

legtöbben a karambolra tippeltek. 2-3 nappal később megkérdezték, hogy láttak-e üvegszilánkokat? Akik az előző kérdésre karambollal válaszoltak, azok közül többen „láttak” szilánkokat is. A kísérlet lényege, hogy előhívtak egy sémát, ami befolyásolta a választást A koccanás és a karambol más-más sémákat hív elő. Az emlékezet folyamata tehát nem pusztán az eltárolt információk előhívása, hanem konstruktív folyamat. Az emlék felidézése közben is alakul az emlék = konstruktív emlékezet, melyet nagy részben a séma befolyásol. 10. Mutasd be Tversky és Kahneman (1972) kísérletét, ami az elérhetőségi heurisztika jelenségét demonstrálja! Arra kérték az – angol anyanyelvű – kísérleti személyeket, hogy becsüljék meg, ha véletlenszerűen választanak ki egy angol szövegből egy szót, akkor annak van-e nagyobb valószínűsége, hogy az első betűje r betű, vagy annak, hogy a harmadik betűje r betű. Azt az

eredményt kapták, hogy a kísérleti személyek lényegesen valószínűbbnek vélték az első esetet, mint a másodikat, holott valójában az ilyen véletlenszerű választás sokkal nagyobb valószínűséggel eredményez olyan angol szót, melynek a harmadik betűje r mint olyat, ami rrel kezdődik. A kapott kísérleti eredményt Kahnemanék azzal magyarázták, hogy sokkal könnyebb olyan angol szavakat felidézni, melyek r-rel kezdődnek, mint olyanokat, amiknek az harmadik betűje r. Általánosan az elérhetőség heurisztikájának nevezték el azt a jelenséget, hogy az ember hajlamos a könnyebben felidézhető események valószínűségét vagy gyakoriságát magasabbra becsülni, mint a nehezebben felidézhetőekét. 11. Melyek a kognitív pszichológia korlátai és erősségei? Korlátok: • • Amit a kísérletek világában az elszeparált, önmagában vizsgált egyénről megtud a kognitív pszichológia az nem ültethető át minden probléma nélkül a

valós életbe. Vannak az emberi információfeldolgozásnak olyan folyamatai, melyek egészen máshogy működnek társas környezetben, mint az önmagában vizsgált ember esetében. A mentális folyamatok egészen máshogy is tudnak működni, ha megváltoztatjuk a társas környezetet. A kognitív folyamatokra nagy hatása van az érzelmeknek viszont a kognitív pszichológia eredeti formájában az ember érzelmeivel nem foglalkozott. • A kognitív pszichológia igen hatékony olyan jelenségek vizsgálatában, melyek jól elemezhetők, könnyen “laboratóriumi” körülmények közé foghatók, világosan definiálhatók, jól számszerűsíthetők, ám az ember lelki működésének elég sok jelensége nem ilyen. Az ilyen jelenségek megragadásában – mint például a sejtés, a részvét, az önfeledtség, a bizalom, hogy csak ötletszerűen említsünk néhányat – a kognitív megközelítés gyakran kimondottan nehézkes. Erősségek: • • •

Tudományos szempontból ma a legerősebb irányzat Precíz fogalomalkotás: pontosan, és kísérleti helyzetben megfigyelhető jelenségekhez kötötten képes definiálni a fogalmait. A kognitív pszichológia igen hatékony olyan jelenségek vizsgálatában, melyek jól elemezhetők, könnyen “laboratóriumi” körülmények közé foghatók, világosan definiálhatók, jól számszerűsíthetők. Alkalmazhatóság: talán nincs is olyan alkalmazott területe a pszichológiának, amihez idővel ne járult volna hozzá érdemben a kognitív megközelítés. IV. Pszichoanalízis 1. Mikortól számítjuk a pszichoanalízis kezdetét? Miért pont ekkortól? A pszichoanalízis születésének mérföldköve Freud 1900-ban megjelent Álomfejtés c. könyve volt, melyben először fejtette ki önálló nézeteit az emberi lélek működéséről. Pszichoanalízisnek a Freud által kidolgozott elméletet és annak továbbgondolásait nevezzük. 2. Mit mond ki a jéghegy-hasonlat?

Freud úgy gondolta, hogy a tudattalan folyamatok súlya a pszichés működésben úgy viszonylik a tudatos folyamatokéhoz, mint ahogyan a jéghegynek a víz alatti része a víz felettihez. Amint a jéghegynek is csak 1/10 része van a víz felett, úgy a tudat számára hozzáférhető folyamatok jelentősége is hasonlóan elenyésző a tudat számára nem hozzáférhető tartalmakkal szemben. 3. Mutasd be 5-7 mondatban, hogyan fonódik össze a pszichoanalízisben a személyiséglélektan a fejlődéslélektannal! A fejlődéslélektan – vagyis a lelki jelenségek alakulásának, változásának, fejlődésének tudományos tanulmányozása az ember felnövekvése során – a pszichoanalízis térhódításával nyerte el máig is jelentős helyét a pszichológián belül. A pszichoanalitikus elmélet a pszichológia három nagy iskolájának elméletei közül talán a legösszefüggőbb. A pszichoanalízis fejlődéslélektani, és a személyiséglélektani része nagyon

szorosan összefonódik egymással. A pszichoanalízis a személyiség kialakulásában különösen jelentősnek tartja a szülők szerepét, a szülőkkel való kapcsolat szerepét. Ebből azonnal látszik a pszichoanalitikus személyiséglélektan és a pszichoanalitikus fejlődéslélektan közötti összefüggés. Freud elgondolásaiban különösen nagy jelentősége van a gyerekkornak Ő úgy gondolta, hogy a 6 éves kor előtti történések alapvetően meghatározzák az ember személyiségstruktúráját. 4.Mutasd be 5-7 mondatban, hogyan fonódik össze a pszichoanalízisben a személyiséglélektan a szociálpszichológiával! A pszichoanalitikus elmélet a pszichológia három nagy iskolájának elméletei közül talán a legösszefüggőbb. A pszichoanalízis fejlődéslélektani, és a személyiséglélektani része nagyon szorosan összefonódik egymással, ráadásul mindkettőnek erős szociálpszichológiai beállítottsága van. A szociálpszichológia azt

vizsgálja, hogy az ember lelki működéseire milyen szabályszerűségek jellemzőek, ha társas környezetben zajlanak le. A pszichoanalízis a személyiség kialakulásának egész folyamatát mint társas térben zajló és társas hatások által meghatározott folyamatot vizsgálja. Ezért a pszichoanalitikus elmélet tulajdonképp mindig szociálpszichológiai elmélet is. 5.Mutasd be 5-7 mondatban, hogyan fonódik össze a pszichoanalízisben a szociálpszichológia a fejlődéslélektannal! A pszichoanalitikus elmélet a pszichológia három nagy iskolájának elméletei közül talán a legösszefüggőbb. A pszichoanalízis fejlődéslélektani, és a személyiséglélektani része nagyon szorosan összefonódik egymással, ráadásul mindkettőnek erős szociálpszichológiai beállítottsága van. Felcserepedő kisgyerekekkel kapcsolatban gyakran találgatják a rokonok, és a család ismerősei, hogy melyik tulajdonságát kitől örökölte. Tudjuk, hogy vannak olyan

tulajdonságok, melyek tekintetében egyértelmű a genetikus öröklöttség. Más tulajdonságokkal kapcsolatban azt gondoljuk, hogy azok nem, vagy nem csak genetikusan meghatározottak. Számos tulajdonságot a környezeti hatások által alakíthatónak, formálhatónak tartanak. Tehát a társas környezet lényeges befolyásoló elem lehet az ember lélektani fejlődésének folyamatában. Ezért mondhatjuk hogy a szociálpszichológia és a fejlődéslélektan szoros kapcsolatban állnak egymással. 6. Milyen következményei vannak a libidó túl- és alulszabályozásának? A libidó túlszabályozásával vagy elapadnak a lelki energiák, s az ember motiválatlanná, depresszióssá, önállótlanná válik, vagy a tudattalanban gyűlnek össze a ki nem élt késztetések, melyek később robbanásszerűen törnek elő. Alulszabályozva a libidót az ember akár a társadalmi megítélés rovására is kielégülésekhez juthat, ami viszont a társadalmi beilleszkedését

teheti lehetetlenné. 7. Mutasd be a pszichoanalízis módszertanát a behaviorizmus, és a kognitív pszichológia kísérletes módszertanával szembeállítva! A behaviorizmus az introspekció módszertani problémáját úgy kívánta megoldani, hogy csak a viselkedés tanulmányozására szorítkozot. Kialakította saját kutatási módszertanát, ami a pszichológia iskoláit tekintve vitán felül a leginkább elfogadott más tudományok által. A behaviorizmus széleskörűvé tette a kísérletek alkalmazását a pszichológiában. A kognitív pszichológia tekinthető akár a behaviorista, kísérletközpontú módszertani hagyomány folytatásának is: olyan „steril” kísérleti szituációban próbálja vizsgálni az ember lelki működését, ahol minden, az adott működésre hatással levő körülményt kontrollál, az egyik ilyen körülményt változtatja, a többit állandó szinten tartja, és azt figyeli, hogy ez milyen hatással van magára a lelki

működésre. Megfigyeléseiben a kognitív pszichológia is a viselkedésre szorítkozik, de modelljeiben azzal foglalkozik, hogy milyen mentális folyamatok húzódhatnak meg a háttérben, melyek az adott viselkedéseket eredményezik. Azt a kísérletes módszertant, amit ez a két pszichológia alkalmaz, a pszichoanalízis nem használta, és máig sem jellemző rá, hogy elméleteit laboratóriumi keretek között tesztelné. A pszichoanalitikusok úgy érvelnek, hogy azok a jelenségek, melyekkel ők foglalkoznak egyáltalán „nem vihetők be a laboratóriumba. A pszichoanalízis nagyon hatékonyan tudja magyarázni az emberi jelenségek világát, de ez nem jelenti azt, hogy egyben igaz is. 8. Hogyan áll a pszichoanalízis az introspekció kérdéséhez? A pszichoanalízis egy egészen más megközelítést használ az emberi psziché tudományos tanulmányozására, mint a többi iskola. Kutatásai során nem használja azt a kísérletes módszertant, mint a

behaviorizmus vagy a kognitív pszichológia. Ebből adódik, hogy elméletalkotása és gyakorlati tevékenysége is nagy mértékben támaszkodott az introspekcióra. Az egész pszichoanalitikus gondolatrendszer alapját az emberek saját élményeire, emlékeire vonatkozó beszámolói alkotják. A pszichoanalitikus számára fontos, hogy olyan pszichés folyamatokat és állapotokat is fel tudjon térképezni, melyeknek nem jelennek meg a cselekvések szintjén. 9. Mutasd be, mit gondol a pszichoanalízis arról, hogy a lelki folyamatok mennyiben határozhatók meg cselekvések segítségével! A pszichoanalízist alig-alig érdekli a cselekvés szintjén zajló történés. A lelki működéseket aszerint sorolja csoportokba, hogy milyen valódi mozgatóerők állnak a háttérben. Mindez nagyban összefügg azzal, hogy pszichoanalitikus szemszögből a személy által megélt élmények – s még inkább az élmények mögött meghúzódó tudattalan folyamatok – fontosabbak,

mint hogy az objektíven megfigyelhető viselkedés szintjén mi zajlik le. Három szempontból is fontos az analitikus számára, hogy a viselkedést ne azonosítsa a lelki folyamatokkal. (1) Az analitkus számára semmilyen lényeges információ nincs abban, hogy két személy ugyanabban a helyzetben ugyanúgy viselkedik. (2) A pszichoanalízis számára az is elképzelhető, hogy két személy ugyanabban a helyzetben teljesen ellentétesen viselkedik, ám ugyanaz a mozgatórugó van a két cselekvés mögött. (3) Mitöbb, az analitikust az se érdekli különösebben, hogy egy lelki folyamat megjelenike egyáltalán viselkedéses szinten. Ha nem jelenik meg, akkor is hozzá tud férni, mivel az introspekció módszerétől nem zárkózik el. Nagyon is fontos számára, hogy olyan pszichés folyamatokat és állapotokat is fel tudjon térképezni, melyeknek nem jelennek meg a cselekvések szintjén. Amint láthattuk, ha a lelki folyamatokat csak viselkedésmódok által tudjuk

definiálni, akkor se a cselekvéses szinten meg nem jelenő állapotokkal és folyamatokkal nem tudunk foglalkozni, se azokat az állapotokat és folyamatokat nem tudjuk egymástól megkülönböztetni, melyek ugyanolyan viselkedést eredményeznek, de esetleg egészen más mozgatóerők állnak mögöttük. 10. Mit lehet mondani a pszichoanalízis tudományos státuszáról? A pszichoanalitikus elképzeléseknek mind a mai napig nincs részletes és alapos tudományos igazolása. Amivel a pszichoanalízis mégis minden más pszichológiai megközelítésnél átfogóbb hatással tudott lenni nem csak a pszichológiára, de a társadalomtudományok mindegyikére, a művészetekre, a művészetértelmezésre, illetve a kultúráról alkotott fogalmainkra, az az volt, hogy a pszichoanalízis megdöbbentőn jól alkalmazhatónak bizonyult. Ez volt az első olyan iskola, ami a pszichoterápiában valódi változásokat tudott elérni mindenféle testi beavatkozás nélkül. Ráadásul

a pszichoanalízis olyan látásmódot alakított ki, melyből nem csak a lelki megbetegedések váltak értelmezhetővé, hanem egész társadalmi folyamatok, éppúgy, mint csoportok működésének sajátosságai, vagy akár művészeti alkotások létrejötte. 11. Melyek a pszichoanalízis korlátai és erősségei? Korlátok: • • • Vitatott tudományosság: Hosszú, és máig lezáratlan vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, hogy tekinthető-e a pszichoanalízis egyáltalán tudománynak. Azt a kísérletes módszertant, amit a korábban megismert két pszichológia alkalmaz, a pszichoanalízis nem használta, és máig sem jellemző rá, hogy elméleteit laboratóriumi keretek között tesztelné. Inkább értelmezési keret, mint tudományos elmélet: A pszichoanalízis nagyon hatékonyan tudja magyarázni az emberi jelenségek világát, de ez nem jelenti azt, hogy egyben igaz is. Belterjesség Erősségek: • • • V. Az ember lelki működésének

gyakorlatilag minden területével kapcsolatban tud érdemi állításokat tenni. A pszichoanalízis lényegében minden emberi megnyilatkozást tud értelmezni. Minden emberi viselkedés mögött egy koherens rendszer működését véli felfedezni. Alkalmazhatóság: a pszichoanalízis volt az első rendszer, ami átütő eredményeket hozott a lelki betegségektől szenvedő emberek gyógyításában. Alkalmazhatósága nem korlátozódik a lelki gyógyítás területére. Mind a nevelés, mind a pedagógia területén nagyon sok alkalmazása van. Ugyancsak jelentős a pszichoanalízis a művészetértelmezés, és a művészeti alkotás folyamatának magyarázatában. Általában a kultúra változásainak és hatásainak magyarázatában is nagyon hasznosnak bizonyultak a pszichoanalalitikus gondolatok. A pszichoanalízisnek nagyon sok mondanivalója van a gazdaság egészének működéséről, a gazdaság társadalomformáló hatásairól, a gazdasági viselkedésről és a

gazdaság hatásáról az emberi pszichére. A személyiséglélektan alapjai 1. Melyik az a három fő kérdéscsoport, mely köré a személyiséglélektan kérdései csoportosulnak? • Melyek azok a személyre jellemző lelki tulajdonságok, melyek tekintetében különbözünk egymástól, s ezek hogyan szerveződnek egységes egésszé? (leíró személyiségelmélet) • • Milyen pszichikus folyamatok és erők alakítják ki és működtetik a személyiséget, mi áll a személyiség alakulásának és fejlődésének hátterében? (dinamikus személyiségelmélet) Hogyan lehet az első két kérdéshez kapcsolódó tényezőket mérni, számszerűsíteni? (leíró és dinamikus személyiségelmélet) 2. A laikus személyiségelméletek alapján milyen elvárásokkal szoktak élni az emberek a személyiségpszichológia elméleteivel kapcsolatban? A pszichológia összes területe közül talán a személyiséglélektan területe az, amin a legmarkánsabban jelenik

meg az, amit a pszichológia módszertani problémáinál a laikus elméletek kapcsán elmondtunk. A pszichológia többnyire olyan területeken alkot elméleteket, melyekről mindenkinek van saját elképzelése: laikus elmélete. Az emberek a pszichológia személyiségelméleteitől ugyanazt szokták várni, amit a laikus elméleteiktől is megkapnak: megfigyelhető jelzők alapján következtetni lehessen arra, hogy az illető milyen személyes tulajdonságokkal rendelkezik, és hogy ezek a tulajdonságok milyen viselkedéseket tesznek valószínűvé illetve valószínűtlenné nála. A személyiséglélektan viszont nem mindig olyan elméleteket fogalmaz meg, ami ezeket a laikus elméletek alapján megfogalmazott igényeket elégíti ki. 3. Mutasd be a leíró személyiségelméletek két nagy csoportját! Emeld ki az alapvető különbséget közöttük! Típuselméletek A típuselméletek az embereket különböző osztályokba igyekszenek sorolni. A típuselméletek logikája

szerint, ha valakiről meg tudom mondani, hogy melyik osztályba tartozik, akkor meg tudom mondani, hogy milyen lelki tulajdonságok jellemzik, s ezeknek a tulajdonságoknak megfelelően milyen viselkedés jellemzi. (Hippokratész 4es felosztása) Nagyon nehézkes, aprólékos eljárás ez. Nagyon sok munkát igényel, s a személyiséglélektan által ismert típuselméletek nagy többségére soha nem is végezték el. A típuselméletek ma már nem tartoznak a személyiséglélektan fő áramvonalába, mivel az osztályok közötti választóvonalak meghúzása igen problematikus. Egyetlen típuselmélet van, amit – ha fenntartásokkal és változtatásokkal is – a mai napig használ a pszichológia, ez a pszichoanalitkus irányultságú Carl Gustav Jung elmélete az introvertált és az extravertált típusról (Jung, 1994). Elmélete szerint az emberek két osztályba sorolhatóak be az alapján, hogy alapvető érdeklődésük, irányultságuk a külvilág, vagy szubjektív

belső világuk felé mutat. Vonáselméletek A vonáselméletek úgy lépnek túl a választóvonalak meghúzásának problémáján, hogy nem „vagy van vagy nincs” jellegű tulajdonságokat tételeznek fel, hanem olyanokat, melyek mindenkiben megvannak, csak mindenkiben különböző mértékben. Míg a típuselméletek fő kérdése az, hogy milyen osztályokra lehet bontani az embereket lelki tulajdonságok tekintetében, hogyan lehet felismerni az osztályokat, s hogy ezeket az osztályokat milyen tulajdonságok jellemzik, addig a vonáselméletek számára az a központi kérdés, hogy (1) melyek azok a fontos vonások, melyek tekintetében az emberek különböznek egymástól, illetve, hogy (2) mennyi az a legkevesebb vonás, amivel az ember személyiségének lényege megragadható. Olyan vonásokat igyekszünk találni, melyek • hosszú távon változatlanok, • valami viselkedés-szinten megjelenő következménnyel bírnak és • ez a következmény a személy

életének legtöbb helyzetében megjelenik. Mind a három követelmény fontos. Ha a fenti három feltétel teljesül, akkor a személyiséglélektan azt mondja, hogy a viselkedés és az adott vonás konzisztens egymással, azaz a vonást a neki megfeleltetett viselkedés-mintázat időn és szituáción keresztül konzisztensen kíséri. 4. Mutasd be azt a kísérletet, mely jól mutatja, hogy a pszichológia miért nem alapoz pusztán személyes tapasztalatokra személyiségelméletet! A kísérletet egy amerikai egyetemen 57 egyetemi hallgatójával végeztek el. A hallgatókkal több személyiségteszt együttesét töltették ki, majd arra kérték meg őket, hogy a tesztek alapján készült jellemzéseket osztályozzák 1-től 5-ig terjedő skálán abból a szempontból, hogy mennyire találják önmagukra nézve érvényesnek. Az 57 diákból 53 „nagyszerűnek” vagy „jónak” minősítette a kapott jellemzést, 3 személy szerint „átlagos”, s 1 szerint

„gyenge” volt a személyiségtesztek eredménye rájuk nézve. Senki nem használta a „nagyon gyenge” fokozatot. Nagyon jól működnek a személyiségtesztek, gondolhatnánk az eredmények ismeretében, ha nem az történt volna ebben a kísérletben, hogy a diákok mindegyike ugyanazt az előre elkészített jellemzést kapta volna meg, ami így nyilván semmilyen kapcsolatban nem volt az általa kitöltött személyiségteszttel. Az eredmény meglepő, s szépen megvilágítja, hogy a pszichológia miért vonakodik bármilyen személyes tapasztalatra alapozott megfigyelést azonnal igaznak venni. Az embernek rengeteg személyes tapasztalata van a saját tulajdonságairól, illetve arról, hogy mi az, amiben másoktól különbözik. Mégis a fenti jellemzést olvasva 57 emberből alig valakiben merült fel, hogy csupa olyan állítást olvas, ami az emberek 99%-ára többé-kevésbé jellemző. Még olyan véleményt is megfogalmazott az egyik kísérleti személy –

természetesen azelőtt, hogy kiderült volna, hogy egy sablonszöveget kaptak mindannyian –, hogy a jellemzés olyan pontokra mutatott rá, melyekben eddig bizonytalan volt, s hogy az ilyen tesztek tényleg segítenek önmagunk megismerésében. 5. Mutasd be Snyder és Swann 1978-as kísérletét mely azt demonstrálja, hogy a személyészlelés során az előzetes sémák hogyan torzítják az információszerzést! 6. Mutasd be Snyder és Uranowitz 1978-as kísérletét, mely azt demonstrálja, hogy a személyésekkel kapcsolatos információk felidézését a személlyel kapcsolatos sémáink torzítják! 7. Milyen kérdéseket vizsgálna a pszichológia Hippokratész rendszerével kapcsolatban, ha igazolni szeretné? • A pszichológia először is pontos meghatározást szeretne arra, hogy az osztályokhoz felsorolt 24 tulajdonság alatt pontosan mit is kell értenünk, majd valamilyen kritériumot kérne arra, hogy valaki az egyes tulajdonságokkal rendelkezik. • •

• • A tudományos megismerés olyan kritériumokat igyekszik megállapítani, melyek alapján lehetőleg minden viselkedésről egyértelműen meg lehet állapítani, hogy az a 24 tulajdonság melyikére és mennyire utal. Ha meg tudunk ilyen kritériumokat fogalmazni, akkor sok embert megfigyelve azt regisztrálná a pszichológia, hogy kit mennyire jellemez a 24 tulajdonság. Ezután meg lehetne vizsgálni, hogy az egy osztályhoz rendelt tulajdonságok valóban együtt járnak-e. Ha azt találjuk, hogy a táblázatban található hat-hat tulajdonság tényleg együtt jár, s a többi 18-cal nem jár együtt, akkor van okunk a pszichológia szerint tudományos szempontból igazoltnak tekinteni az elméletet. 8. Miért szorultak ki a típuselméletek a személyiségpszichológia főáramából? Nehézkes, aprólékos eljárás . Nagyon sok munkát igényel, s a személyiséglélektan által ismert típuselméletek nagy többségére soha nem is végezték el a tudományos

szempontból való igazolást. Mára általában már meghaladottnak tartják a típuselméleteket A többi személyiségelmélet mögött gyakrabban találunk empirikus vizsgálatokat, a típuselméletek nagy többsége megmaradt azon a szinten, hogy megfogalmaz egy frappáns elméletet, amit aztán senki nem ellenőriz tudományos igénnyel a gyakorlatban. A típuselméletek kiszorulásának másik oka az, hogy túlzottan rugalmatlannak bizonyult az a felfogás, mely szerint egy ember vagy az egyik csoporthoz tartozik, vagy a másikhoz, vagy rendelkezik egy tulajdonsággal, vagy nem. 9. Mutasd be Jung típuselméletét! Egyetlen típuselmélet van, amit a mai napig használ a pszichológia, ez a pszichoanalitkus irányultságú Carl Gustav Jung elmélete az introvertált és az extravertált típusról. Elmélete szerint az emberek két osztályba sorolhatóak be az alapján, hogy alapvető érdeklődésük, irányultságuk a külvilág, vagy szubjektív belső világuk felé mutat.

Az introvertált típus gyakran van egyedül, visszafogottan viselkedik, kevésbé vágynak a társaságra, a problémáikkal inkább visszahúzódnak magukba, élénk belső életet élnek. Ezzel szemben az extravertált típus kimondottan keresi a társaságot, a problémakezelő megoldásai is társakhoz kötődnek, egyáltalán nem visszafogott és élénken érdeklődik a rajta kívül eső világ iránt. 10. Mi a vonáselméletek két fő kérdése? A vonáselméletek számára az a központi kérdés, hogy (1) melyek azok a fontos vonások, melyek tekintetében az emberek különböznek egymástól, illetve, hogy (2) mennyi az a legkevesebb vonás, amivel az ember személyiségének lényege megragadható. 11. Mi a vonás és a viselkedés konzisztenciájának három feltétele? Olyan lelki tulajdonság, ami: • A személyeket egymástól megkülönbözteti • Hosszú távon jellemzi a személyt, • Minden helyzetben megnyilvánul hatása 12. Mutasd be Eysenck

vonáselméletét! Eysenck legnagyobb érdeme a már bemutatott, Hippokratész nevéhez kötött elmélet tapasztalati tesztelése volt. Ő – a vonáselmélet alap gondolatainak megfelelően – nem azt feltételezte, hogy az emberek az négy osztály valamelyikébe besorolhatóak, hanem azt, hogy négy tulajdonságcsoport két mögöttes vonás kombinációikét áll elő. Azt igyekezett tudományos úton igazolni, hogy • egyrészt az introverizó-extraverzió végpontokkal illetve az érzelmi stabilitás-érzelmi labilitás végpontokkal rendelkező vonások konzisztensek a viselkedéssel, • másrészt a kolerikus-szangvinikus-melankolikus-flegmatikus tulajdonságcsoportok ezek két változó magas és alacsony értékeihez köthetőek az ábrán látható módon. Több mint két évtizednyi aprólékos kutatómunkáját siker koronázta, ki tudta mutatni, hogy a két vonás alacsony, illetve magas értékeinek kombinációi valóban nagyjából olyan tulajdonság együtteseket

eredményeznek, mint amilyeneket Hippokratész leírt. Az alapos kutatómunka eredménye többek között egy olyan személyiségteszt is, ami a két vonás mérésére alkalmas (ez az Eysenck Personality Questionaire, amire röviden mint EPQ-ra szoktak hivatkozni a pszichológusok). 12. Mutasd be a Big Five rendszert! Vajon minimálisan hány vonással lehet megragadni az ember személyiségének lényegét. Az erre a kérdésre irányuló vizsgálatok az utóbbi évtizedekben közös nevezőre jutni látszanak. Egészen különböző vizsgálatok alapján az a viszonylag egyöntetű kép rajzolódik ki, hogy az ember személyiségvonásai a következő öt nagy vonás valamelyikével – s többnyire csak egyikével – markánsan együtt jár. 1. extraverzió-introverzió 2. barátságosság-barátságtalanság 3. lelkiismeretesség 4. érzelmi stabilitás-érzelmi labilitás 5. intellektus Ennek az öt vonásnak az együttesére szokott úgy hivatkozni a személyiséglélektan,

mint a Big Five rendszerre. Több személyiségteszt is létezik, ami ezt az öt vonást méri, ezek közül talán a Big Five Questionarie (BFQ) a leghíresebb és leggyakrabban használt. 13. Mutasd be a típus és vonáselméletek jelentőségét a gazdasági elméletekben! A menedzsment nagyon gyakran épít fel olyan modelleket, melyek a pszichológus számára személyiségelméletnek minősülnek. Az egyik legismertebb példa ilyen modellre a vezetői stílusok Blake-Mouton-féle modellje. A menedzsment és a marketing területén megjelenő rengeteg típus- és vonáselmélet nagytöbbsége a Blake-Mouton-modell kapcsán bemutatott problémákkal küzd. Mi magyarázza akkor ezeknek a modelleknek az elsöprő sikerét? Az összes ilyen modell nagyon jól illeszkedik a korábban már említett laikus személyiségelméletek alapján adódó elvárásokhoz, s így a gazdasági szféra elvárásaihoz is. Ugyancsak ez az oka annak, hogy ha a menedzsment vagy a marketing a

pszichológiától átvesz valamilyen személyiségpszichológiai eredményt, elméletet, akkor szinte biztos, hogy valamilyen típus- vagy vonáselmélethez nyúl. A pszichológia szintén használ vonáselméleteket, de közben igyekszik tudatosítani magában a vonáselméletek korlátait, problémáit. A menedzsment az ilyen korlátokkal nem hogy nem szokott foglalkozni, de általában tudomást sem vesz róluk. A pszichológiai eredmények alkalmazása a menedzsment és a marketing területén már igen régóta jellemző, de úgy, hogy csak a saját szemléletmódjukkal egyező eredményeket hasznosítják, s a pszichológia saját látásmódját figyelmen kívül hagyják. Szép példa erre a konzisztenciaparadoxon jelensége. Ez a jelenség alapjaiban kérdőjelez meg minden típus és vonáselméletet. A pszichológia nagyon sokat foglakozott ezzel a jelenséggel, s eközben sokat finomodott ahogyan a személyiség fogalmáról gondolkodik. A menedzsment – miközben

rendszeresen típus és vonáselméleteket gyárt – nem csak hogy nem foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, de tudomást se vesz róla. 14. Ismertesd Hartsorne és May (1920) vizsgálatát és annak eredményeit a konzisztenciaparadoxon jelenségével kapcsolatban! A konzisztenciaparadoxon egyik legkorábbi tudományos vizsgálatát 1920-ban végezte Hartshorne és May. Összesen, 11000 iskolás korú gyerek viselkedését figyelték meg különböző hétköznapi helyzetekben. Három vonással, (1) az altruizmussal, (2) a becsületességgel és (3) az önkontrollal kapcsolatban voltak kíváncsiak arra, hogy vajon különböző szituációkban a gyerekek konzisztensen viselkednek-e. A három vonás mindegyike olyan volt, amivel kapcsolatban a 20-as években azt gondolták a pszichológusok, hogy erősen konzisztensek a viselkedéssel. A vizsgálatban összesen négy színhelyen végeztek a kutatók megfigyeléseket: (a) otthon, (b) az osztályteremben, (c) a sportpályán, és (d) a

templomban. Különböző furfangos helyzeteket teremtettek, ahol a diákok számára lehetőséget biztosítottak arra, hogy becsületesek, altruisták, fegyelmezettek legyenek. Becsületesség kapcsán például lehetővé tették a tanteremben, hogy egy feladat megoldásával kapcsolatban csaljanak. Úgy intézték, hogy a diákok egyrészt egészen biztosak legyenek abban, hogy a csalással nem bukhatnak le, másrészt, hogy a diákok ne tudjanak arról semmit, hogy a viselkedésüket valójában pszichológusok megfigyelik és regisztrálják. Ugyanígy lehetővé tették például, hogy a gyerekek a sportpályán a csak bemondják, hogy hány fekvőtámaszt csináltak meg, miközben látványosan nem ellenőrizték, hogy igazat mondtak-e. Ha a becsületesség a viselkedéssel konzisztens személyiségvonás, akkor azok, akik az osztályteremben nem csalnak, azok a sportpályán se csalnak, és fordítva. Ilyen szituációkat vizsgáltak mind a három tulajdonságot illetően mind

a négy területen – tehát összesen 12 különböző szituációt kellett teremteni s azokban regisztrálni, hogy ki hogyan viselkedett. Az eredmények meglepőek voltak: a gyerekek viselkedése nem volt igazán konzisztens sem becsületesség, sem altruizmus, sem önkontroll tekintetében a különböző szituációkban. Az, hogy valaki például mennyire volt becsületes az osztályteremben, az szinte semennyire nem segített bejósolni, hogy mennyire lesz az a sportpályán. Az eredmények azt mutatták, hogy a megjelenő viselkedés minősége egyáltalán nem valami személyiséghez kötött tulajdonság függvénye volt. Az eredmény azért is meglepő, mert a három vonást pont olyanok közül választották, amiről az intuíció azt súgja, hogy konzisztensek. 15. Ismertesd Mischel és munkatársai (1968) vizsgálatát és annak eredményeit a konzisztenciaparadoxon jelenségével kapcsolatban! Mischel munkatársaival 1968-ban egy másik vizsgálatot végzett a

konzisztenciaparadoxon vizsgálatára. Ő arra volt kíváncsi, hogy a személyiségtesztek eredményei mennyire jelzik előre a valós szituációkban mutatott viselkedést. A személyiségtesztek általában különféle személyiségvonásokat mérnek. Olyan vonásokat igyekeznek számszerűsít, melyekről a tesztek készítői feltételezik, hogy konzisztensek a viselkedéssel. Ebben a kutatásban is azt találták, hogy a valós helyzetekben mutatott viselkedés csak nagyon kis mértékben követi azokat a trendeket, amiket a személyiségtesztek alapján követnie kellene. Úgy tűnik, hogy ha a személyiségtesztek adnak is számszerű adatokat a személy különböző tulajdonságait illetően, ezek a számszerű adatok nem mindig informatívak azzal kapcsolatban, hogy a különböző szituációkban a személy hogyan fog viselkedni. 16. Milyen lehetséges válaszokat merültek konzisztenciaparadoxon jelenségének magyarázatára? fel a pszichológiában a •

Természetesen elképzelhető, hogy egyszerűen módszertani hibának köszönhető, a konzisztenciaparadoxon léte: a rosszul elvégzett kísérletek hamis eredményével van dolgunk. • A pszichológusok egy másik része úgy magyarázza a konzisztenciaparadoxon jelenségét, hogy konzisztens vonások egyáltalán nincsenek, mert a viselkedést inkább a szituációk határozzák meg, mint a személyiségvonások. Ezt a megközelítést – mely szerint az emberi viselkedést döntően a helyezet határozza meg – szituacionizmusnak hívja a pszichológia. A szituacionista álláspont szerint az csak az emberek elképzelése, hogy lennének olyan személyhez kötődő tulajdonságok, melyek alapvető viselkedésmintázatokat eredményeznek, valójában ilyen tulajdonságok nincsenek. • Egy harmadik lehetséges magyarázat az úgynevezett interakcionizmus, ami se a helyzetek se a személyiség befolyásoló erejét nem vitatja a viselkedéssel kapcsolatban. Az álláspont

képviselői szerint a helyzet és a személyiség együttesen, egymással interakcióba lépve határozza meg, hogy milyen viselkedés jelenik meg. • Kelly megközelítésében teljesen természetes, hogy azok szerint a dimenziók szerint, amiket a pszichológus a világ megértésére alkalmaz, egyes emberek nem tűnnek konzisztensnek. A személyiség az egyik dimenzióban konzisztens, miközben esetleg más dimenziókban nem az. Kelly szerint amikor a mindennapokban alkotunk benyomást valakiről, akkor pont azokat a dimenziókat keressük, melyek tekintetében az illető viselkedése konzisztensnek tekinthető. Kelly szemszögéből nézve az illető személyes konstruktumának dimenzióit keressük: a személyes konstruktumai felől nézve lesz ugyanis konzisztens a viselkedése. Kelly a konzisztenciaparadoxon jelenségének magyarázatánál se a szituacionista, se az interakcionista álláspontra nem helyezkedik. A személy viselkedését konzisztensnek tartja, de mindenkiét

más-más szempontrendszer szerint VI. Behaviorista és kognitív személyiséglélektan 1. Mutasd be a behaviorizmus emberképét! Mivel a behavioristák csak az embert érő ingereket és az ember viselkedését tartják tudományosan tanulmányozhatónak, a behaviorizmus számára az ember csak a viselkedésén keresztül nyilvánul meg. Egyszerűbben fogalmazva a behaviorizmus számára csak az létezik az emberből, ami a viselkedéses formában megjelenik. A behaviorizmus szemszögéből nézve az ember – vagy legalább is a viselkedése – pusztán a környezetének függvénye. A környezet különböző operáns, és klasszikus kondicionálásokon keresztül kialakítja azt, hogy egy adott ember milyen ingerekre milyen válaszokkal reagál. 2. Hogyan magyarázza a behaviorizmus, hogy a személyiség felnőttkorban kevésbé alakítható, mint gyermekkorban? A gyermek lelke még puha viaszként fogadja be a külvilág hatásait a behaviorizmus, s így a szociális

tanuláselmélet szerint is. Ahogy az idő halad egyre több és több viselkedést tanul meg klasszikus és operáns kondicionálások hatására, egyre összetettebb lesz az a szabályrendszer, ami a viselkedést szabályozza. A szabályrendszer egyes részei egymáshoz illeszkednek, az újak legtöbbször a korábbiakhoz kapcsolódva épülnek be, így a már beépült viselkedésmód megváltoztatásához egyre nagyobb és nagyobb részét kell a szabályrendszernek megváltoztatni. Mennél több előzetes kondicionálás történt korábban egy viselkedésmóddal kapcsolatban annál nagyobb erőfeszítést igényel az adott viselkedés megváltoztatása. Tehát a változtatás lehetősége mindvégig korlátlan marad, de a változtatás “költsége” (ami leginkább időbeli, és szubjektív kellemetlenség érzésben megjelenő költség) idővel egyre nagyobb. 3. Mutasd be, hogyan lehetséges klasszikus és operáns kondicionálások összességeként magyarázni a

személyiség alakulását? A szociális tanuláselmélet azt is jól tudja magyarázni, hogy miért éppen a kora, gyermekkori hatások kiemelkedőek, és nehezen megváltoztathatóak. A gyermek lelke még puha viaszként fogadja be a külvilág hatásait a behaviorizmus, s így a szociális tanuláselmélet szerint is. Ahogy az idő halad egyre több és több viselkedést tanul meg klasszikus és operáns kondicionálások hatására, egyre összetettebb lesz az a szabályrendszer, ami a viselkedést szabályozza. A szabályrendszer egyes részei egymáshoz illeszkednek, az újak legtöbbször a korábbiakhoz kapcsolódva épülnek be, így a már beépült viselkedésmód megváltoztatásához egyre nagyobb és nagyobb részét kell a szabályrendszernek megváltoztatni. Korábban láttuk, hogy a behaviorizmus az ember lelki tulajdonságait korlátlanul alakíthatónak gondolja. Ezt a kijelentést most pontosítani tudjuk: olyan értelemben gondolja korlátlanul alakíthatónak,

hogy minden tulajdonság kialakítható lenne megfelelően sok klasszikus és operáns kondicionálás segítségével, amennyiben a környezet minden változóját a kontrollunk alatt tudnánk tartani. De azt is hozzátehetjük, hogy mennél több előzetes kondicionálás történt korábban egy viselkedésmóddal kapcsolatban annál nagyobb erőfeszítést igényel az adott viselkedés megváltoztatása. Tehát a változtatás lehetősége mindvégig korlátlan marad, de a változtatás “költsége” (ami leginkább időbeli, és szubjektív kellemetlenség érzésben megjelenő költség) idővel egyre nagyobb. 4. Miben különbözik és miben hasonlít a szociális tanuláselmélet személyiséglélektani alkalmazása a behaviorizumuséhoz? A szociális tanuláselmélet nagyrészt behaviorista eszközökkel magyarázza a társas közegben zajló tanulási folyamatokat. Ugyanúgy kondicionálások, megerősítések, jutalmak és büntetések terminusaiban gondolkodik az

emberről, mint a behaviorizmus. A behaviorizmussal ellentétben azonban ez az iskola leginkább a társaktól érkező hatásokra koncentrál, felismerve az, hogy a személyiség alakulásában, változásában különösen nagy a társas környezet szerepe. A szociális tanuláselmélet azt is jól tudja magyarázni, hogy miért éppen a kora, gyermekkori hatások kiemelkedőek, és nehezen megváltoztathatóak. A gyermek lelke még puha viaszként fogadja be a külvilág hatásait a behaviorizmus, s így a szociális tanuláselmélet szerint is. Ahogy az idő halad egyre több és több viselkedést tanul meg klasszikus és operáns kondicionálások hatására, egyre összetettebb lesz az a szabályrendszer, ami a viselkedést szabályozza. A szabályrendszer egyes részei egymáshoz illeszkednek, az újak legtöbbször a korábbiakhoz kapcsolódva épülnek be, így a már beépült viselkedésmód megváltoztatásához egyre nagyobb és nagyobb részét kell a

szabályrendszernek megváltoztatni. Úgy tűnik, hogy a behaviorista és a pszichoanalitikus személyiség felfogás ezeken a pontokon nagyon jól kiegészíti egymást. Fontos kiemelni a szociális tanuláselmélettel kapcsolatban, hogy nem lehet egyértelműen behaviorista megközelítésnek tekinteni. Valójában a szociális tanuláselmélet, ha behaviorista gyökerekből nőtt is ki, igen sok kognitív elemet tartalmaz. Alkalmazza például a viselkedési mintázatok elsajátításával kapcsolatban a behelyettesítő (vikariáló) megerősítés fogalmát. A behelyettesítő megerősítés fogalma már nem behaviorista fogalom, mivel olyan tényezőket feltételez a működése, mint a másik állapotáról kialakított mentális reprezentációk. 5. Mi a kognitív pszichológia kétféle hozzájárulása a személyiségpszichológiához? A kognitív pszichológia mozaik szerű hozzájárulása a személyiséglélektanhoz A kognitív pszichológia nem rendelkezik egységes

személyiségelmélettel, sokkal inkább itt is, ott is hozzátesz a személyiségről alkotott elképzelésekhez. A behaviorizmussal ellentétben a kognitív pszichológia a messzemenőleg nem csak a környezeti hatások függvényének tekinti az ember személyiségét. Mindig abból a szemszögből vizsgálja a személyiséget, hogy az a külvilágból érkező információt hogyan dolgozza fel. A kognitív megközelítés a személyiség vizsgálatakor mindig ebből az információ feldolgozó aspektusból közelít, ennek megfelelően a személyiséget úgy határozza meg, mint információfeldolgozó módoknak, folyamatoknak azt a mintázatát, mely hosszú távon és minden helyzetben jellemzi az adott embert Bár egységes elméletet a kognitív pszichológia nem alakított ki a személyiségről két fontos módon is hozzájárult a személyiségpszichológia ismeretanyagához. A kognitív pszichológia igen sokat foglalkozott azzal, hogy az egyes mentális képességek hogyan

működnek, és hogyan mérhetők. Ezek között a képességek között több olyan is van, ami időben elég stabil, az élet sok területén kifejti hatását, és megkülönbözteti az embereket egymástól. Egyrészről tehát a kognitív pszichológia a különböző mentális képességek természetének kutatásával időnként a személyiséglélektan ismereteit is gazdagítja. Másrészről vannak a személyiségnek olyan részfunkciói, melyek kimondottan jól vizsgálhatók kognitív megközelítésből. Ilyen például a stresszel való megküzdés képessége, vagy a gondolkodás nyitottsága, rugalmassága. Megesik tehát, hogy kimondottan személyiséglélektani témát tárgyal a kognitív pszichológia, de ilyenkor se átfogó és egységes elméletet alkot, csak egy részterületet vizsgál meg a saját szempontrendszere szerint – azaz az információfeldolgozás szemszögéből. 6. Mutasd be a saját képességekkel kapcsolatos énsémák hatását a személyiség

működésére! Az énséma egyik fontos része, hogy az ember hogyan gondolkodik a saját képességeiről. A kognitív pszichológusok azt találták, hogy az emberekre kétféle „stratégia” jellemző ezt illetően: vagy úgy gondolnak a képességeikre, mint (a) amik megvannak, vagy nincsenek, vagy úgy, mint (b) aminek valamennyire birtokában vannak, de lehet fejleszteni, hogy még jobban rendelkezzenek az adott képességgel. Gyerekek és felnőttek vizsgálatából egyaránt az rajzolódik ki, hogy a van/nincs sémában gondolkodók számára a cselekvés a képességeik létének bizonyítását szolgálja, s a kudarcoktól kellemetlenül érzik magukat, önbizalmat vesztenek, míg a fejleszthető sémában gondolkodók számára a cselekvés a képességek kiterjesztéséről szól, s a kudarcra adott reakciójuk, hogy kihívást éreznek, hogy kiderítsék a kudarc okát. Kimutatható, hogy a van/nincs sémában gondolkodók hamarabb mondanak fel a munkahelyükön,

ha nincs elegendő sikerélményük, s hogy menedzseri feladatokban a kudarcok elveszik a magabiztosságukat, s rontják a stratégiai tervezés képességét. 7. Mutasd be Kelly személyes konstruktumok elméletét! A személyes konstruktumok elmélete George Kelly amerikai pszichológus nevéhez fűződik. Kelly abból a gondolatból indul ki, amit előtte már több társadalomtudós is hangsúlyozott: az ember számára a környezete nem egyszerűen adott, hanem maga az ember által teremtett, sőt, folyamatosan újrateremtett. Érdemes kiemelni, hogy a világ fent elírt értékelése, értelmezése Kelly megközelítésében lényegében információ feldolgozó eljárás. Ez az értékelés tehát aszerint történik, hogy az ember milyen kategóriákba sorolja be az őt érő információkat, a világról szerzett tapasztalatait. Ezek a kategóriák lényegében az egyén információfeldolgozó stratégiáinak dimenzióit határozzák meg. Kelly ezeket a világ

értelmezését, értékelését segítő, egyénenként különböző osztályokat, dimenziókat nevezte személyes konstruktumoknak. A „személyes” jelzőt az magyarázza, hogy mindenki rá jellemző osztályozási rendszerrel, rá jellemző dimenziókkal rendelkezik. A másik ember megértésének és segítésének kulcsa – s ezzel együtt Kelly elméletében a pszichológus legfontosabb feladata is –, a személyre jellemző domináns dimenziók feltérképezése. Ahol az ember nem rendelkezik tudatos rálátással a maga konstruktumainak működésére, ott az ettől eltérő konstruktumok működése többnyire csak mint érthetetlen, és logikátlan tud megjelenni számára. A személyes konstruktumok (pl. liberalizmus-konzervativizmus) nagyban befolyásolják, hogy milyen helyzetben hogyan reagálunk, melyik helyzetre milyen választ adunk. 8. Mutass rá, hogy mennyiben tekinthető Kelly személyes konstruktumok elmélete kognitív elméletnek! Érdemes megemlíteni,

hogy Kelly magát nem sorolta magát a kognitív irányzat képviselői közé. Hogy mégis itt tárgyaljuk a személyiségről kialakított nézeteit, annak az az oka, hogy olyan, korát megelőző, meglátásai voltak a személyiség működésével kapcsolatban, melyeket később a személyiséggel foglalkozó kognitív pszichológusok is rendre (újra) felfedeztek. Ebből a szempontból tekinthetünk úgy Kelly elméletére, mint ami a személyiség kognitív megközelítésének előfutára Kelly abból a gondolatból indul ki, amit előtte már több társadalomtudós is hangsúlyozott: az ember számára a környezete nem egyszerűen adott, hanem maga az ember által teremtett, sőt, folyamatosan újrateremtett. Érdemes kiemelni, hogy a világ fent elírt értékelése, értelmezése Kelly megközelítésében lényegében információ feldolgozó eljárás. Ez az értékelés tehát aszerint történik, hogy az ember milyen kategóriákba sorolja be az őt érő

információkat, a világról szerzett tapasztalatait. Ezek a kategóriák lényegében az egyén információfeldolgozó stratégiáinak dimenzióit határozzák meg. Ebből láthatjuk Kelly megközelítésének rokonságát a kognitív pszichológiával. VII. Pszichoanalitikus személyiséglélektan és fejlődéslélektan 1. Mutasd be 5-7 mondatban, hogyan fonódik össze a pszichoanalízisben a személyiséglélektan a fejlődéslélektannal! A fejlődéslélektan – vagyis a lelki jelenségek alakulásának, változásának, fejlődésének tudományos tanulmányozása az ember felnövekvése során – a pszichoanalízis térhódításával nyerte el máig is jelentős helyét a pszichológián belül. A pszichoanalitikus elmélet a pszichológia három nagy iskolájának elméletei közül talán a legösszefüggőbb. A pszichoanalízis fejlődéslélektani, és a személyiséglélektani része nagyon szorosan összefonódik egymással. A pszichoanalízis a személyiség

kialakulásában különösen jelentősnek tartja a szülők szerepét, a szülőkkel való kapcsolat szerepét. Ebből azonnal látszik a pszichoanalitikus személyiséglélektan és a pszichoanalitikus fejlődéslélektan közötti összefüggés. Freud elgondolásaiban különösen nagy jelentősége van a gyerekkornak Ő úgy gondolta, hogy a 6 éves kor előtti történések alapvetően meghatározzák az ember személyiségstruktúráját. 2. Mutasd be 5-7 mondatban, hogyan fonódik össze a pszichoanalízisben a személyiséglélektan a szociálpszichológiával! A pszichoanalitikus elmélet a pszichológia három nagy iskolájának elméletei közül talán a legösszefüggőbb. A pszichoanalízis fejlődéslélektani, és a személyiséglélektani része nagyon szorosan összefonódik egymással, ráadásul mindkettőnek erős szociálpszichológiai beállítottsága van. A szociálpszichológia azt vizsgálja, hogy az ember lelki működéseire milyen szabályszerűségek

jellemzőek, ha társas környezetben zajlanak le. A pszichoanalízis a személyiség kialakulásának egész folyamatát mint társas térben zajló és társas hatások által meghatározott folyamatot vizsgálja. Ezért a pszichoanalitikus elmélet tulajdonképp mindig szociálpszichológiai elmélet is. 3. Mivel lehet magyarázni azt, hogy a személyiség alakulásában a szülő-gyerek kapcsolatnak kiemelkedően nagy szerepe van? A szülő-gyermek kapcsolat jelentőségét azzal indokolja a pszichoanalitikus elmélet, hogy a gyermek megszületésekor teljes függésben van a szüleitől. Ahogyan növekszik fel, a kiszolgáltatottság folyamatosan csökken, de eleinte a függés totális. Egyes analitikusok határozottan úgy fogalmaztak, hogy a gyermek lelki értelemben vett megszületése a biológiai születés után körülbelül három évvel történik meg, és lassú, nem elvágólagos folyamat. Az analitikus elméletek első megfogalmazása óta más szemléletű

kutatásokból is az rajzolódott ki, hogy a csecsemő egészen sok szempontból valóban nem tekinthető úgy, mint aki önálló személyiséggel rendelkezne. Például számos vizsgálatból az látszik kirajzolódni, hogy a gyermek egészen sokáig nem képes megkülönböztetni magát az anyjától (egy ideig még testi szinten se!). A pszichoanalitikus személyiségelmélet szerint a korai gyermekkor szélsőségesen szülőktől függő időszakában a lélek ráadásul különösen fogékony, és különösen jól alakítható. Ebből a rugalmasságából az idők folyamán csak veszít Tehát ami a gyermekkorban történik, és ami szülő és gyereke között történik, annak kiemelt szerepe van abban, hogy a felnövekvő ember személyisége hogyan alakul. A pszichoanalitikusok szerint a személyiség struktúrájában mennél mélyebbre ásunk, és mennél inkább a kevésbé megváltoztatható tulajdonságok, működésmódok fele haladunk, annál inkább a gyermekkori

történések tudják magyarázni azt, amivel találkozunk. Az analitikusok szerint a szülőkhöz való viszony, egy életre meghatározza az ember viszonyát például a hatalommal és a kiszolgáltatottsággal kapcsolatban. Ez nem azt jelenti, hogy ez a viszony teljes mértékben alakíthatatlan, csak azt, hogy az alapszínezete már a korai gyermekkorban kialakul. De nem csak a hatalomhoz való viszonyulás alapformái vezethetők vissza az analitikusok szerint a szülő-gyerek kapcsolatra, hanem lényegében a lelki működés minden sajátossága. 4. Mutasd be a pszichoanalízis strukturális modelljét a személyiségről! A pszichoanalitikus személyiségelmélet a személyiség működésében három különböző erőt különböztet meg. Ez az három erő az id, vagy más néven ösztön-én, az ego, vagy más néven én, és a szuperego, vagy más néven felettes-én. Ezt a három erőt a pszichoanalitikus irodalom énrésznek is szokta nevezni. • Az id a forrása a

korábban már tárgyalt ösztönkésztetéseknek. Az id felelős azért, amikor az ember megkíván valamit. Az id működését az örömelv jellemzi: mihamarabb kielégíteni a felmerülő ösztönkésztetéseket. Az idből származik az ember életöröme, ez a libidó, a lelki élet energiájának forrása. Az id tartalmai és folyamatai tudattalanok • A szuperego képviseli az egyén számára a társadalom elvárásait. A szuperegot úgy képzelhetjük el, mint különböző szabályok és elvárások tárházát. A szuperego tartalmai sem feltétlenül tudatosak. A szuperego mindenféle elvárásokkal szembesíti a személyt. • Az ego feladata megküzdeni azzal, hogy az idből érkező ösztönkésztetések, és a szuperego parancsai sokszor nincsenek összhangban egymással. Az ego olyan stratégiákat keres, melyek a két, gyakran ellentétes késztetés összeegyeztetésére alkalmasak. Az ego működési elve a valóságelv, amit röviden úgy foglalhatunk össze, hogy

addig késlelteti az ösztönkésztetéseket és alakítja a körülményeket, amíg a körülmények lehetővé nem teszik az ösztönkésztetés kielégítését a szuperegonak is megfelelő módon. A személyiségnek ezt a hármas – működési funkciók szerinti – felosztását szokták a személyiség strukturális modelljének nevezni a pszichoanalitikusok. 5. Mit mond a pszichoanalízis a személyiség alakíthatóságáról? Megfigyelhetjük, hogy az analitikus elmélet a személyiség alakulását illetően a behaviorizmushoz hasonlóan a külvilágból érkező hatásokra helyezi a hangsúlyt, csak a külvilágot a születés pillanatában az anyára szűkíti, mely lassan terjed ki az apára, a teljes családra és a tárgyi környezetre. Van azonban egy nagyon nagy különbség a behaviorista és a pszichoanalitikus szemlélet között. Amíg a behaviorizmus alapvetően alakíthatónak és megváltoztathatónak tartja a személyiséget, még ha idővel egyre több

energiát is kell erre fordítani, a pszichoanalitkusok hajlamosak mereven rugalmatlannak tartani a személyiséget. Ahogyan a folyékony láva lassan kővé szilárdul, úgy válik egyre nehezebben formálhatóvá a személyiség a pszichoanalitikusok szerint. A pszichoanalitikus elképzelések szerint nagyjából a hatodik életévre kialakulnak a személyiségstruktúra alapvető vonásai, melyek a továbbiakban már nem változtathatóak. A pszichoanalitikusok szerint felnőttek esetében szó sincs korlátlan alakíthatóságról, formálhatóságról. 6. Minek a hatására léphetnek működésbe az elhárító mechanizmusok? Freud úgy gondolta, hogy a lelki megbetegedések mögött gyakran úgynevezett traumatikus élmények állnak melyek még a gyermekkorban estek meg az illetővel. Ezek a traumatikus élmények gátolhatják, hogy az ember hatékonyan sajátítsa el, illetve alakítsa ki a libidó kezelésének módjait a saját életében. Ennek a következménye

sokszor évekkel később jelentkezik csak – nem ritkán csak felnőttkorban – mert a lélek az úgynevezett elhárító mechanizmusok révén tudattalanná teszi a traumatikus élményeket. Pont az elhárító mechanizmusok a felelősek azért a korábban már bemutatott jelenségért, hogy az ember néha egyáltalán nem tudja, hogy mi irányítja a viselkedését, s mindenféle fedőtartalmak miatt nem is tudhatja, sőt valami egészen más motívumot sejt, mint ami valójában mozgatja. Amit ugyanis az elhárító mechanizmus elrejt, az nem szűnik meg hatni, csak már nem tudatos az egyén számára a hatás forrása. Érdemes egy lényeges kitérőt tenni a traumatikus élmény fogalmával kapcsolatban. Maga a traumatikus élmény a külső szemlélő számára nem feltétlenül drasztikus vagy drámai. Nem csak a durva gyermekbántalmazás vagy a szélsőséges elhanyagolás jelenthet traumatikus élményt. Ebben a tekintetben azzal a pszichológiára jellemző relativista

állásponttal találkozunk, mely sokszor előbukkan a lélektan területén: az élmény súlyosságát szinte semmilyen mértékben nem befolyásolja az, hogy a külső körülmények hogyan alakultak, csakis az, ahogyan a személy megélte az adott élményt, azaz a megélt élmény szempontjából nem az élmény objektív környezete, hanem az élmény pszichológiai realitása a perdöntő. 7. Mi az alapvető különbség a behaviorizmus és a pszichoanalízis elképzeléseiben a személyiség alakíthatóságát/alakíthatatlanságát illetően? Van egy nagyon nagy különbség a behaviorista és a pszichoanalitikus szemlélet között. Amíg a behaviorizmus alapvetően alakíthatónak és megváltoztathatónak tartja a személyiséget, még ha idővel egyre több energiát is kell erre fordítani, a pszichoanalitkusok hajlamosak mereven rugalmatlannak tartani a személyiséget. Ahogyan a folyékony láva lassan kővé szilárdul, úgy válik egyre nehezebben formálhatóvá a

személyiség a pszichoanalitikusok szerint. A pszichoanalitikus elképzelések szerint nagyjából a hatodik életévre kialakulnak a személyiségstruktúra alapvető vonásai, melyek a továbbiakban már nem változtathatóak. A pszichoanalitikusok szerint felnőttek esetében szó sincs korlátlan alakíthatóságról, formálhatóságról. 8. Mutasd be 3-4 mondatban a feszültség szerepét az ego kialakulásában! Ahogyan a gyerek cseperedik felfele, egyre többször kell találkoznia azzal, hogy az ösztönkésztetései nem elégíttetnek ki azonnal, vagy nem feltétlen abban a formában, ahogyan ő azt szeretné. A ki nem elégített ösztönkésztetés feszültséget okoz, mellyel a gyermeknek meg kell tanulnia bánni. Ez az igény, vagyis a kielégületlenség okozta feszültség kezelésének igénye, ami kialakítja lassan, nagyjából a harmadik életévre az egot. Az ego a felnövekvés folyamán fokozatosan erősödik: egyre több módot tanul meg az

ösztönkésztetések kezelésére, s ezzel együtt egyre inkább képes lesz a gyermek ezek kielégítésére olyan módon, ami már a külső környezettel is összhangban van. 9. Mutasd be a szuperego kialakulásának folyamatát! A szuperegot egészen sokáig a szülők képviselik. A gyermek számára a külvilág elvárásait a szülők közvetítik, s ennek megfelelően az elvárásoknak való megfelelés eleinte nem a gyermek belső szükséglete, hanem a szülőktől várható kellemes vagy kellemetlen következmények mérlegelése. Idővel a gyermek a saját értékrendje részévé teszi a szülők által közvetített elvárásokat, s ezzel kialakul a szuperego, amit később már nem kizárólag a szülők alakítanak. A pszichoanalitikus szemlélet szerint a szabályokkal kapcsolatos attitűdjeink elsősorban a szülőkkel való kapcsolatunkra vezethetők vissza. 10. Mutasd be 5-7 mondatban, hogyan fonódik össze a pszichoanalízisben a személyiséglélektan a

fejlődéslélektannal! A fejlődéslélektan – vagyis a lelki jelenségek alakulásának, változásának, fejlődésének tudományos tanulmányozása az ember felnövekvése során – a pszichoanalízis térhódításával nyerte el máig is jelentős helyét a pszichológián belül. A pszichoanalitikus elmélet a pszichológia három nagy iskolájának elméletei közül talán a legösszefüggőbb. A pszichoanalízis fejlődéslélektani, és a személyiséglélektani része nagyon szorosan összefonódik egymással. A pszichoanalízis a személyiség kialakulásában különösen jelentősnek tartja a szülők szerepét, a szülőkkel való kapcsolat szerepét. Ebből azonnal látszik a pszichoanalitikus személyiséglélektan és a pszichoanalitikus fejlődéslélektan közötti összefüggés. Freud elgondolásaiban különösen nagy jelentősége van a gyerekkornak Ő úgy gondolta, hogy a 6 éves kor előtti történések alapvetően meghatározzák az ember

személyiségstruktúráját. 11. Mutasd be 5-7 mondatban, hogyan fonódik össze a pszichoanalízisben a szociálpszichológia a fejlődéslélektannal! A pszichoanalitikus elmélet a pszichológia három nagy iskolájának elméletei közül talán a legösszefüggőbb. A pszichoanalízis fejlődéslélektani, és a személyiséglélektani része nagyon szorosan összefonódik egymással, ráadásul mindkettőnek erős szociálpszichológiai beállítottsága van. Felcserepedő kisgyerekekkel kapcsolatban gyakran találgatják a rokonok, és a család ismerősei, hogy melyik tulajdonságát kitől örökölte. Tudjuk, hogy vannak olyan tulajdonságok, melyek tekintetében egyértelmű a genetikus öröklöttség. Más tulajdonságokkal kapcsolatban azt gondoljuk, hogy azok nem, vagy nem csak genetikusan meghatározottak. Számos tulajdonságot a környezeti hatások által alakíthatónak, formálhatónak tartanak. Tehát a társas környezet lényeges befolyásoló elem lehet az

ember lélektani fejlődésének folyamatában. Ezért mondhatjuk hogy a szociálpszichológia és a fejlődéslélektan szoros kapcsolatban állnak egymással. 12. Mutasd be röviden az eriksoni szakaszelméletet! Erik Erikson Freud szakaszelméletéből indult ki, bár kicsit más szempontból közelítette meg a tárgyat és lényegesen kiegészítette azt. Erikson elmélete az emberi élet egészét mint fejlődést fogja fel, melyben az ember, soha nincs „kész”, mindig csak „halad valahova”. Erikson úgy gondolta, hogy az ember életének minden szakaszát jellemzi egy-egy speciális problémakör. Egy adott szakasz minden lelki történése az adott problémakör megoldásáról szól. Úgy találta, hogy ezek a problémák mindig szervesen kapcsolódnak az ember társas környezetéhez, ezért a pszichoszocilis krízisek nevet adta nekik. Elmélete szerint egy-egy krízis jó megoldása különböző fontos képességeket ad meg a személynek. Erikson szakaszelmélete

nyolc szakaszból áll, melyből az első öt időben egybeesik a freudi szakaszelmélet szakaszaival, és illeszkedik is azokhoz, bár a lelki fejlődés más-más oldalát világítja meg a két elmélet. 1. Az első szakasz az élet első évéhez kapcsolódik Ebben a szakaszban a fő probléma, a pszichoszociális krízis a bizalom és a bizalmatlanság közötti döntés. Ez alapvetően a gyermek és az anyja közötti kapcsolatban alakul ki. A krízis az, hogy az anya közvetítésével a gyermek a világot olyannak tapasztalja-e meg, amiben érdemes bízni, vagy olyannak, amivel szemben alapvetően bizalmatlannak érdemes lenni. (önbizalom, optimizmus) 2. A második szakasz a második életév alatt zajlik le Itt a krízis az autonómia témája köré szerveződik. Meg tudja-e találni a saját autonómiáját a gyermek? Ez is alapvetően a gyermek és a szülők kapcsolatában kialakuló kérdés. (önnkontroll, megfelelésérzet) 3. A harmadik szakasz a gyermek harmadik

és negyedik életévét öleli fel Ebben a szakaszban a fő téma a gyermek kezdeményezőképessége. Ebben a szakaszban a problémát közvetítő társas közeg már nem csak a szülőket, hanem a bölcsődei, óvodai környezetet is magába foglalja. (tervezés, megvalósítás) 4. A negyedik szakasz az ötödik, hatodik életévtől a pubertásig tart Ebben a szakaszban a gyermek lélektani problémahelyzetei főként a teljesítmény és a kisebbrendűség témái köré csoportosulnak. A problémát közvetítő társas közeg itt a család és az iskola (kompetencia érzése intellektuális, szociális, és fizikai képességek tekintetében.) 5. Az ötödik szakasz a serdülőkor időszaka Ebben a szakaszban a fő problémát az identitás kialakítása képviseli. Ez az első szakasz, ahol a krízist közvetítő társas közegben a család nem túlnyomó súllyal szerepel, bár a szerepe itt sem kicsi. A család mellett viszont megjelenik a kortárs csoport. A kortárs

csoportnak különösen nagy jelentősége van ebben a szakaszban az identitás kialakításában. (stabil identitás) 6. A hatodik szakasz a fiatal felnőttkor, melynek fő témája az intimitás Ez az első szakasz, melyben a krízist közvetítő társas közegben a „régi” család szerepe elhalványul. (szoros, tartós kapcsolatok létrehozásának képessége) 7. A hetedik szakasz a felnőttkor, melynek problémái a teljesítőképesség köré szerveződnek. Ebben a szakaszban a krízist a teljes társas környezet közvetíti, tehát a család éppúgy, mint a munkahely, vagy akár az egész társadalom. (törődés képessége a családdal, társadalommal, vagy akár a jövő generációval) 8. Az utolsó szakasz az idős kor szakasza Ebben a szakaszban a problémák az eltávozás köré csoportosulnak. A szakasz egyfajta elszámolás az addig megéltekkel Erikson azt találta, hogy a központi kérdés ebben a szakaszban az, hogy az ember fel tudja-e vállalni az

életét, annak minden mozzanatát, és tud-e úgy visszatekinteni az elmúlt emlékekre, mint ami mind hozzá tartozik és mind felvállalható. (élettel való megelégedés érzése) 13. Milyen problémák vetődnek fel az eriksoni szakaszelmélettel kapcsolatban? • Az elmélet nagyon sok módszertani problémát vet fel. Nagyon nehéz egy egész életutat tudományos igényességgel vizsgálni. • Értékproblémák: melyik élet tekinthető értékesnek, melyik élet tekinthető normálisnak, milyen mérce alapján, lehet-e egyáltalán azt mérlegelni, hogy egy életút „normális” vagy sem? Az elmélet mögött kibontakozik egy értékrend, márpedig értékrendek legitimálására a tudomány mint módszer nem alkalmas. • A szakaszelméletből kibontakozó életúttal kapcsolatban nehéz megállapítani, hogy ez az emberről általánosságban szól, vagy csak az európai kultúrkörhöz tartozó embert jellemzi. Nem egyértelmű tehát, hogy az elmélet kor és

kulturfüggetlen-e, így nem látszik Erikson munkájából világosan, hogy azt állítja-e, hogy az emberi élet lélektani szempontból szükségszerűen így fut le, vagy azt, hogy jelenleg a mi kultúránkban éppen így fut le. • Az elmélet szemszögéből tekintve egyes gazdasági folyamatoknak, jelenségeknek egészen új értékelését tudjuk adni. Amennyiben elfogadjuk az elméletet, minden életkori történés értékelhetővé válik aszerint, hogy közelebb visz-e az adott életkori krízis megoldásához, vagy távolít attól. Ami az eriksoni elmélet alapján állítható, az annyi, hogy a gazdaság egy egyre nagyobb szegmense épít arra, hogy a serdülőkben elemi törekvés mutatkozik arra, hogy meghatározzák, kik is ők. Ez a gazdaság mégis túlnyomórészt olyan termelést folytat, ami nem hogy segítené az önmagunk meghatározását, de többé vagy kevésbé gátolja azt. • Általában is az mondható el az eriksoni szakaszok központi

kríziseiről, hogy azok megoldása hosszadalmas, fáradtságos, sokszor fájdalmas munka, amit szívesen kerülne el az ember VIII. A fejlődéslélektan alapkérdései és a behaviorista fejlődéslélektan 1. Mit jelent az a pszichológiai gondolat, hogy „a gyermek a felnőtt kulcsa”? A mai értelemben vett tudományos pszichológiának kezdetektől fogva alapgondolata volt, hogy „a gyermek a felnőtt kulcsa”, azaz hogy normál lelki működések megismerése, megértése szempontjából kikerülhetetlen jelentősége van a gyermekkori lelki folyamatoknak és ezek változásainak. A pszichológia nem csak azért vizsgálja a gyermekkori lelki működéseket, mert azok önmagukban érdekesek számára, hanem azért is, mert a felnőttkori lelki működések megértésének kulcsát látja bennük. 2. Mi a fejlődéslélektan közvetlen és közvetett gazdaságpszichológiai jelentősége? A pszichológia gazdasági alkalmazásai szempontjából a fejlődéslélektan

jelentősége – legalább is közvetlen módon – mérsékelt. Amikor a pszichológia kimondottan a gazdasági szféra számára igyekszik alkalmazható ismereteket, eredményeket produkálni, szinte soha nem kalandozik el a fejlődéslélektan területére. A közvetett hatás ugyanakkor hatalmas A pszichológus szakmai gondolkodását alapvetően befolyásolja a fejlődéslélektani szemlélet, s így van ez a gazdasági téren tevékenykedő pszichológus esetében is. Amikor a pszichológia azt vizsgálja, hogy a gazdasági szakismeretekkel nem rendelkező emberek hogyan gondolkodnak a gazdaság működéséről – hogyan alakítanak ki úgynevezett laikus elméleteket róla –, akkor azonnal azt kezdi vizsgálni, hogy a gyermekek milyen korban hogyan alakítják ki elképzeléseiket a gazdasági világról. Így lesz világossá, hogy amikor a tulajdonlással kapcsolatos ismereteit igyekszik összegezni, akkor miért válik központi jelentőségűvé számára a gyermekkor

vizsgálata. Innen érthető meg, hogy amikor a pszichológia a gazdasági szocializáció fogalmával foglalkozik, akkor miért téved a tekintete ismét azonnal a gyermekre, annak lelki működéseire. 3. Mi jellemzi az öröklés-környezet kérdéskörrel kapcsolatos laikus elméleteket? Ezen a területen is megjelennek a laikus elméletek, leginkább a gyermeküket nevelő szülők és nagyszülők, később a pedagógusok részéről. A születés pillanatától kezdve folyamatosan kíséri az ember életét a környezet gazdag visszajelzése arról, hogy melyik tulajdonságában melyik szülőt vélik felfedezni, s ezek között igen gyakran szerepelnek pszichológiai jellemzők is. Gyakran mondanak szülők ilyeneket: „emlékszem, anyukám volt ilyen türelmes, mint te”, „olyan fafejű vagy, mint apád”. Ilyenkor a szülők úgy nyilatkoznak, mintha a fenti pszichológiai tulajdonságok is genetikusan meghatározottak lennének akárcsak a szemszín. Másrészről

viszont ugyanezek a laikus elméletek ismét csak a gyerekkel kapcsolatban olyan álláspontra helyezkednek, amiből figyelmes tudós fül kihallja, hogy alakíthatónak, nem genetikusan determináltnak tartanak sok lelki tulajdonságot. „Az a baj vele, hogy nem gyakorol eleget.” „Egy kicsit oda kellene figyelnie és akkor nem lenne ennyire szétszórt” Ezek és az ehhez hasonló kijelentések mind arról tanúskodnak, hogy számos tulajdonságot a környezeti hatások által alakíthatónak, formálhatónak, tartanak a hátterükben meghúzódó laikus elméletek. Az elgondolásokat nem mindig korrigálják a tapasztalatok. Van, hogy valakinek fennmarad bizonyos tulajdonságok alakíthatóságába vetett hite akkor is, ha éveken, évtizedeken keresztül nem képes gyermekénél, unokájánál, vagy diákjainál azokat befolyásolni. A genetikus meghatározottságba vetett hit ugyanígy sokszor megmarad az ennek ellentmondó tapasztalatok ellenére is. A laikus elméletek

egy másik érdekes jellemzője, hogy néha akár ugyanazzal a tulajdonsággal kapcsolatban egyszerre feltételezik annak teljes genetikus meghatározottságát, és teljes formálhatóságát is. Jellegzetes példa erre a nemi orientáció 4. Mutasd be a környezet-öröklés vitát a fejlődéslélektanban! A pszichológia a laikus elméletektől eltérően tudományos módszerekkel keres válaszokat arra a kérdésre, hogy mi öröklött és mi formálható a környezet által az ember lelki tulajdonságaiban. A kérdés a fejlődéslélektan számára különösen fontos: mely változások hátterében fut egyszerű biológiai program, melybe, ha akarnánk se tudnánk belenyúlni, másrészről pedig mely változások elsődleges mozgatórugója a környezet, az abból érkező hatások? A genetikusan meghatározott tulajdonságok kialakulását, fejlődését csak regisztrálni, nyomon követni, kísérni tudja a pszichológia, míg a környezeti hatásokra alakuló

tulajdonságokkal kapcsolatban feltehető a kérdés, hogy hogyan és mennyire alakíthatók. A pszichológiának voltak időszakai, és iskolái, melyek inkább a genetikus, vagy inkább a környezeti meghatározottság oldalára álltak. Az egyik oldal képviselői szerint a lélektani tulajdonságok alapjai ugyanúgy genetikusan meghatározottak, mint a biológiai tulajdonságok esetében. A másik oldal úgy látja, hogy a lélektani tulajdonságok alapvetően mindenkinél ugyanúgy és nagyjából ugyanannyira alakíthatóak, így azt gondolja, hogy a genetikus tényezők jelentősége elhanyagolható. Az öröklés-környzet vita az a szakmai párbeszéd a pszichológián belül, ami a lelki tulajdonságok öröklöttségének és környezet által való alakíthatóságának kérdését boncolja, elemzi. Mára a nézőpontok sokat közelítettek egymáshoz: szinte egyáltalán nincs olyan lelki tulajdonság, amivel kapcsolatban akár az egyértelmű genetikus örökletességet,

akár az egyértelmű környezeti alakíthatóságot ki lehetne jelenteni. A legtöbb pszichológiai tulajdonságnak vélhetően vannak genetikai gyökerei is és a környezet is hat rá, s ráadásul ez a két tényező még egymásra is hat. A korábbi kérdés helyett, hogy a két tényező közül melyik a határozza meg a tulajdonságot, az vált érdekessé, hogy (1) a kettő közül melyiknek van egy-egy adott tulajdonság tekintetében elsőbbsége, s hogy (2) melyik tényező mekkora súllyal, milyen arányban vesz részt az adott tulajdonság kialakításában. Jelenleg a fejlődéslélektan kutatói úgy vélik, hogy nincs olyan eszköz a kezükben, amivel akár az elsőbbség, akár az arány megállapítható lenne. 5. Elvileg hogyan lehet egy tulajdonság 100%-os genetikai örökletességét tudományos igénnyel kimutatni? Igazán világosan akkor mutatkozik meg egy tulajdonság genetikai gyökere, ha az adott tulajdonságot alapvetően különböző körülmények

között nevelt egypetéjű ikreken tudjuk megfigyelni. Egy tulajdonság genetikai gyökereire utal, ha például az egypetéjű ikrek – akik 100%-osan ugyanolyan génállománnyal rendelkeznek – egyaránt, vagy pontosan ugyanolyan mértékben mutatja ezeket a tulajdonságokat. 6. Mi a környezet-öröklés vita gazdasági jelentősége? Az öröklés-környzet vita gazdasági jelentősége abból adódik, hogy alapvető jelentősége van a lelki tulajdonságok alakíthatóságának megítélésében. A közgazdaságtan az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb figyelmet fordít a humán erőforrással való gazdálkodás témájára, aminek az egyik legfontosabb területe az emberi készségek fejlesztése. Ebből a szempontból kimondottan fontos felismerni, hogy mely tulajdonságok alakíthatóak és hogyan, valamint hogy melyek azok a tulajdonságok, amik genetikus meghatározottsággal bírnak. Makrogazdasági szinten is jelentősége van az emberi tulajdonságok

formálhatóságáról alkotott elképzeléseknek. Az utóbbi évek keserves gazdasági tapasztalata Magyarországon, hogy ügyes reklámhadjáratokkal olyan hitelfelvételekre is rá lehet venni emberek tetemes részét, ami hosszútávón nemzetgazdasági szempontból kimondottan káros. A hitelfelvételi propaganda úgy működött, hogy nagyon szigorúan a rövid távon megjelenő örömökre helyezte a hangsúlyt, s a hosszú távú következményekről elterelte a figyelmet. Az államnak, hosszú távon gondolkodva, érdekében áll megóvni az állampolgárokat az ilyen befolyásoló tényezőktől. Ha az emberek „alakíthatók” lennének ezen téren, akkor elképzelhető lenne, hogy elegendő az állampolgárok megfelelő oktatása, tájékoztatása ebben a kérdésben. Ha a hitelfelvételi hirdetések olyan lelki mechanizmusok működését használták volna ki, melyek genetikusan meghatározottak, akkor az ilyen irányú oktatásra, tájékoztatásra költött összeg

ablakon kidobott pénz lenne. 6. Mi a behaviorizmus és a pszichoanalízis álláspontja a környezet-öröklés vitában? A pszichológiának voltak időszakai, és iskolái, melyek inkább a genetikus, vagy inkább a környezeti meghatározottság oldalára álltak. Az egyik oldal képviselői szerint a lélektani tulajdonságok alapjai ugyanúgy genetikusan meghatározottak, mint a biológiai tulajdonságok esetében. A másik oldal úgy látja, hogy a lélektani tulajdonságok alapvetően mindenkinél ugyanúgy és nagyjából ugyanannyira alakíthatóak, így azt gondolja, hogy a genetikus tényezők jelentősége elhanyagolható. A behaviorizmus az öröklés-környezet vitában a környezeti hatások oldalára áll. Ezzel összhangban a behaviorista megközelítésű fejlődéslélektan a gyermek lelki tulajdonságait is teljes mértékben a környezet, és a környezetből kapott ingerek függvényének tartja. A lelki folyamatok totális környezeti meghatározottságának

elképzelésével összhangban azzal a feltételezéssel is éltek, hogy a gyermek lelke üres lap – latin kifejezéssel tabula rasa –, melyet a későbbi tapasztalatok írnak tele. Ezzel szemben a kezdeti időszakban a pszichoanalitikusok inkább genetikusan meghatározottnak tartották a lélektani tulajdonságokat is. 7. Mutasd be a behaviorizmus emberképét! Mivel a behavioristák csak az embert érő ingereket és az ember viselkedését tartják tudományosan tanulmányozhatónak, a behaviorizmus számára az ember csak a viselkedésén keresztül nyilvánul meg. Egyszerűbben fogalmazva a behaviorizmus számára csak az létezik az emberből, ami a viselkedéses formában megjelenik. A behaviorizmus szemszögéből nézve az ember – vagy legalább is a viselkedése – pusztán a környezetének függvénye. A környezet különböző operáns, és klasszikus kondicionálásokon keresztül kialakítja azt, hogy egy adott ember milyen ingerekre milyen válaszokkal reagál.

8. Mutasd be a tabula rasa elgondolást! A behaviorista megközelítésű fejlődéslélektan a gyermek lelki tulajdonságait is teljes mértékben a környezet, és a környezetből kapott ingerek függvényének tartja. A lelki folyamatok totális környezeti meghatározottságának elképzelésével összhangban azzal a feltételezéssel is éltek, hogy a gyermek lelke üres lap – latin kifejezéssel tabula rasa –, melyet a későbbi tapasztalatok írnak tele. 9. Milyen fejlődéslélektani példát láttunk a behaviorista elképzelések korlátjára? A behaviorizmus optimizmusa az ember alakíthatóságát illetően túlzottnak bizonyult. Gyermeklélektani tekintetben például mára már egyértelművé vált, hogy kizárólag jutalmazások és büntetések segítségével nem lehetséges nevelni. A szocializáció – s így annak részterülete, a gazdasági szocializáció – szempontjából kulcsfontosságú normarendszer alakításában a pusztán

jutalmazó-büntető szemléletű nevelés elégtelen. Hogy egy gyermek egy normarendszert átvesz-e vagy sem azt a kutatások alapján úgy tűnik egyetlen tényező befolyásolja: a gyerek kapcsolata a normát közvetítő személlyel, pontosabban a kapcsolat minősége. A kapcsolat minősége – azaz, hogy milyen érzelmi viszonyulást él meg a gyerek valaki mellett – teljesen megragadhatatlan fogalom a belső élmények homályos területétől tartózkodó behaviorizmus számára. IX. Kognitív fejlődéslélektan 1. Hasonlítsd össze a behaviorizmus, és a kognitív pszichológia gyermekképét! A behaviorizmus számára a gyerek passzív befogadója a környezeti ingereknek, melyek a lelki folyamatait akadály nélkül alakítják. A szülők és nevelők tapasztalatai ezzel szemben sem passzív, sem akadály nélkül alakítható gyermekről nem szoktak szólni. A kognitív fejlődéslélektan olyan képet fest a gyermekről, aki a külső ingereket nem csak passzívan

befogadja, de egyben fel is dolgozza őket, és ennek megfelelően alakítja is azt a környezetet, melyből az ingerek származnak. A gyermek nem egyszerűen csak magába szívja az őt érő információt, hanem az információk alapján úgynevezett sémákat alakít ki. 2. Mutasd be Piaget fejlődéselméletének alapgondolatait a sémák alakulását illetően 5-7 mondatban! Piaget azt vette észre, hogy a gyermek nem egyszerűen csak magába szívja az őt érő információt, hanem az információk alapján úgynevezett sémákat alakít ki. A séma kifejezés alatt Piaget olyan elvet ért, ami alkalmas a bejövő információ rendszerezésére. A gyermek az új tapasztalatokat a séma segítségével már be tudja illeszteni a régiek közé. Piaget arra hívja fel a figyelmet, hogy amikor egy séma kialakul, akkor a gyermek a további észleléseit már e szerint a séma szerint teszi meg, vagyis a már feldolgozott információ befolyásolja a későbbi információk

befogadását, s ezen keresztül a feldolgozásukat is. A továbbiakban egyrészt teszteli az összefüggést másrészt valahányszor megismétlődik a történés, mindannyiszor megerősítődik a séma. Ám elképzelhető, hogy olyan helyzetekkel is találkozik, amelyek ellentmondanak a kialakított sémáinak. Ebben a helyzetben Piaget szerint a gyermek változtat a sémáin, máskülönben nem tudná beilleszteni az új tapasztalatot a régiek közé. A gyermek asszimilálja az új információt: Ilyenkor olyan új sémát alkot, ami a korábbi tapasztalatokat és a régi sémából „kilógó” új tapasztalatot is magyarázni tudja. 3. Milyen kísérlettel érvelhetünk a tárgyállandóság sémájának létezése mellett? Különböző korú gyerekeket helyezünk ugyanabba a szituációba: a gyereknek egy felnőtt játékfigurát mozgat, játszik vele, majd amikor egyértelművé válik, hogy a gyerek érdeklődése felébredt a figura iránt, akkor a felnőtt a figurát

egy ernyő mögé rejti el. Azt találjuk, hogy a 8 hónapos kornál fiatalabb gyerekek egészen máshogy reagálnak erre a helyzetre, mint a 12 hónapnál idősebbek. Az idősebb gyerekek – lévén, hogy érdekelte őket a játék – igyekeznek az ernyő mögé kerülni, elővenni onnan az érdekes játékot, hogy tovább játszhassanak vele. Ezzel szemben a 8 hónapnál fiatalabb gyerekek csak addig nyújtották a kezüket a figura felé, amíg az nem tűnt el az ernyő mögött. Ha az ernyő mögé került, többé nem keresték a játékot, érdeklődve nézetek körbe, és ha a játék ismét előkerült az ernyő mögül, akkor nagy lelkesedéssel fogadták ismét, de keresni nem keresték azt. 4. Milyen kísérlettel demonstrálhatjuk az egocentrikus gondolkodás jelenségét? Óvodás korú gyerekeknek egy terepasztalt mutatnak, amit körüljárhatnak alaposan megnézhetnek. A terepasztalon egy hegy van, ami minden oldalról máshogy néz ki Ha a terepasztallal való

ismerkedés után a gyerekeket leültetik a terepasztal négy oldalához, és megkérdezik, hogy hogyan látják a hegyet, akkor mindannyian pontosan el tudják mondani, hogy mit látnak. Ha azonban azt kérik tőlük, hogy mondják el, hogy a terepasztal valamelyik másik oldalánál ülő társuk hogyan látja a terepasztalt, akkor továbbra is ugyanazt mondják el, ahogyan ők látják a hegyet: nem képesek belehelyezkedni a másik gyerek nézőpontjába. 6. Mutasd be Piaget szakaszelméletét! Piaget az értelmi fejlődés serdülőkorig tartó modelljét építette fel, melyben minden állítás természettudományos igényű kísérletekkel támasztható alá. Elméletében Piaget a gyermek értelmi fejlődését egymástól minőségileg különböző szakaszokra bontotta: 1. A gyermek értelmi fejlődésének első szakasza a szenzomotoros szakasz. Ez a megszületéstől nagyjából a második életév végéig tart. A szakasz elnevezését az magyarázza, hogy az értelmi

képességeket és fejlődésüket az érzékeléssel, és a mozgással kapcsolatos folyamatok uralják, alakítják. Ebben a szakaszban a gyermek megtanulja megkülönböztetni magát a tárgyaktól, felismeri magát, mint a cselekvései végrehajtóját, szándékosan kezd el cselekedni, és kialakul a már említett tárgyállandóság. 2. A második szakasz a műveletek előtti szakasz. Ez a gyermek hatodik-hetedik életévéig tart. Ebben a szakaszban a legfontosabb fejlődés a nyelv és használatának elsajátítása A gyerekek képessé válnak arra, hogy egy szempont alapján osztályozza a tárgyakat. A gondolkodás ebben a szakaszban egocentrikus: a gyermek nem képes arra, hogy mások nézőpontját átvegye. 3. A harmadik szakasz a konkrét műveleti szakasz, ami a gyermek tizenkettedik életévéig tart. Ebben a szakaszban már képes úgynevezett műveletek végrehajtására Művelet alatt Piaget az információ átalakítására vonatkozó mentális szabályt ért.

Ebben a helyzetben Piaget szerint a gyermek egy mentális műveletet végez, és ez segíti az összefüggés felismerésében. Ebben a szakaszban kialakul a gyermeknek az a képessége, hogy logikai összefüggésekben gondolkodjon tárgyakról és eseményekről. A tárgyakat akár egyszerre több szempont szerint is képes osztályozni. 4. A negyedik szakasz a formális műveleti szakasz. Ez a gyermek serdülésével veszi kezdetét. A szakasz elnevezésében a „formális” kifejezés arra utal, hogy a gyerek képessé válik arra, hogy tisztán szimbolikus fogalmakban gondolkodjon. A konkrét műveleti szakaszban a gyermek már képes absztrakt fogalmak használatára, de csak konkrét tárgyakra vonatkozóan. A formális műveletek szakaszában a gyermek képes elvont kijelentésekben logikailag gondolkozni. A formális műveleti szakaszban válik képessé a gyermek arra, hogy a hipotéziseit ne csak összevissza tesztelje, hanem szisztematikusan tesztelje. 7. Melyek a

fejlődéslélektan szakaszelméleteinek jellemzői? Az egyes gyerekek esetében néha egészen nagy eltérések vannak azt illetően, hogy mikor lépnek egyik szakaszból a másikba. A teljesen egészségesen fejlődő gyerekek között is van, aki már 5 évesen képes olyan dolgokra, amire csak 6 éves kora után, és van gyerek, aki 8 évesen is mutat olyan jeleket, amik a többségre inkább 7 éves kor előtt jellemzőek. Az elmélet haszna nem is az, hogy „napra pontos” határidőket jelöl ki, hanem hogy segíti a szakembernek tájékozódni a fejlődéssel kapcsolatos kérdésekben. Ha az egyes szakaszok kezdete és vége nagy különbségeket is tud mutatni a gyerekek esetében, • a szakaszok minden esetben ugyanolyan sorrendben követik egymást, • minden gyerek mentális fejlődése keresztül megy mindegyik szakaszon, és • a szakaszokat minőségükben különböző mentális folyamatok különítik el egymástól, azaz a szakaszok minőségi ugrásokat

jeleznek. X. A szociálpszichológia alapkérdései, és a behaviorista szociálpszichológia 1. Mi az az alapvető felismerés, ami a szociálpszichológia létét indokolja? A szociálpszichológia létét annak köszönheti, hogy a társas környezet kiugróan nagy hatással van a lelki működések lefolyására. Egyes lelki jelenségek meg sem tudnak jelenni társas közeg hiányában – gondoljunk például a féltékenységre, vagy a befolyásolásra – míg mások egészen érzékenyek a társas körülményekre. A lelki jelenségek vizsgálatát ezért sok esetben érdemes társas környezetben vagy társas környezetben is elvégezni. 2. Mutasd be Triplet (1898) kísérletét a társas környezet egyéni teljesítményre gyakorolt hatásáról! Azzal foglalkozott, hogy vajon befolyásolja-e az ember teljesítményét hogy mások is jelen vannak a teljesítményhelyzetben. A kísérlet alapjául a kísérlet vezetőjének, Triplettnek az a megfigyelése szolgált, hogy a

biciklisták versenyedzéseken lényegesen jobb időket produkáltak akkor, ha másokkal együtt (mások ellen) tekertek, mint akkor, amikor csak a stopperóra volt az „ellenfelük”. A versenyedzéseken megfigyelt eredmény azért is nagyon érdekes volt, mert ebben a helyzetben teljesen nyilvánvaló, hogy mind a stopperóra ellen „küzdő”, mind az ellenféllel versengő biciklista ugyanarra törekszik: a lehető legjobbat kihozni magából. Ugyanaz az ember, ugyanazokkal a képességekkel, ugyanazokkal a célokkal, más-más „maximális” teljesítményt produkál – meglepő. Triplett arra volt kíváncsi, hogy a két helyzet között valóban csak annyi-e a különbség, hogy az egyikben azzal a tudattal vesz részt valaki, hogy mások is jelen vannak a szituációban, míg a másikban nem. Kísérletében 9-13 éves gyerekeket kért meg arra, hogy horgászorsókat tekerjenek olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak képesek. A kísérleti helyzetben lehetséges volt mérni

és ennek megfelelően számszerűsíteni, hogy a gyerekek milyen gyorsan tekerik az orsót. A kísérleti személyek egyik csoportja magányosan végezte a feladatot, másik csoportja pedig úgy, hogy egyszerre kettesével csévéltek a gyerekek egy-egy orsót ugyanabban a szobában. Az eredmények világosan mutatták, hogy azok a gyerekek, akik másodmagukkal voltak a kísérleti helyzetben, gyorsabban tekerték a horgászorsót, mint azok, akik egyedül. Triplettnek tehát sikerült reprodukálnia tudományosan ellenőrizhető keretek között is azt, amit a biciklipályán tett megfigyelései alapján megsejtett. Látható, hogy ebben a helyzetben is arra törekednek a résztvevők, hogy a lehető legjobbat hozzák ki magukból, akár van mellettük valaki más, akár nincs. Mégis máshogy teljesít az, aki egyedül van, mint az, aki többedmagával. 3. Mire világít rá a szociálpszichológia a módszertani individualizmussal kapcsolatban, s hogyan érinti ez a

közgazdaságtant? A módszertani individualizmus azt mondja ki, hogy egyéni tényezők együttes működését megérthetjük, ha a tényezők működését egyenként fel tudjuk mérni. A módszertani individualizmus tehát az egyénekből álló társas közeg esetében azt az álláspontot vallja, hogy egy egyénekből álló csoport működését megérthetjük, és előre jelezhetjük, ha minden egyes egyed egyéni viselkedését egyenként ismerjük. Így a vizsgálódás alapegységének az egyedet választva a csoport működését is modellezni tudjuk. A közgazdaságtanról – legalább is annak főáramáról – elmondható, hogy az embert a módszertani individualizmus jegyében vizsgálja. Hogy vizsgálata alapegységéül az egyént választja, az nagyrészt azon múlik, hogy feltételezi a gazdasági döntéshozók racionalitását, s a gazdasági racionalitás fogalmának egyik alapköve a módszertani individualizmus. Ennél fogva a közgazdaságtan szinte mindig

úgy közelít a cselekvő személyhez (vagy egyéb cselekvő gazdasági aktorhoz), hogy csak az egyéni tulajdonságaira van tekintettel, s például a cselekvők közötti viszonyokra nem. A közgazdasági felfogással szemben a szociálpszichológia már a puszta létével is mutatja: az ember mint gazdasági tényező azzal a speciális tulajdonsággal rendelkezik, hogy a gazdasági folyamatokban mutatott viselkedése nem csak a saját tulajdonságaitól függ, hanem a társas környezetétől, és az azzal felvett viszonyától. A módszertani individualizmus alapjáról úgy közelíthetünk a gazdaság működéséhez, hogy minden egyes gazdasági szereplő viselkedését önmagában megértjük, megvizsgáljuk, feltérképezzük, és ezek egybevetésével meg lehet határozni a szereplők által alkotott gazdasági rendszer viselkedését. Ugyanakkor Triplett kísérlete arra világít rá, hogy amennyiben az egyén termelési kapacitását a társaitól elválasztva

vizsgálom, akkor azt pontatlanul ismerem meg. A szociálpszichológia sok ponton világít rá arra, hogy a módszertani individualizmus szükségszerűen fals eredményekhez fog vezetni számos olyan helyzetben, ahol az emberek viselkedése is befolyásolja a vizsgált gazdasági jelenségeket. Arra mindenképpen érdemes felhívni a figyelmet, hogy a módszertani individualizmust szinte minden közgazdasági és gazdálkodástudományi modell hátterében megtaláljuk. 4. Mutasd be Asch (1951) kísérletét a társas környezet konformizáló hatásáról! Solomon Asch 1951-ben végezte el először azt a kísérletet, amelyet később számos változatban ismételtek meg kollégái. A kísérleti szituációban egy kiugróan egyszerű észlelési feladat megoldására kérték fel a kísérleti személyeket. A kísérleti személyeknek három különböző hosszúságú szakasz közül kellett kiválasztaniuk azt, amelyik egy előre megadott szakasszal azonos hosszúságú. A

feladat annyira egyszerű, hogy minden ember azonnal, hiba nélkül el tudja végezni, világosan megállapítható, hogy a közepes hosszúságú szakasz az a három közül, ami ugyanolyan hosszú, mint az előre megadott. Amitől ez a kísérlet a szociálpszichológia egyik legnagyobb visszhangot keltő kísérlete lett, az a kísérleti személyek válaszadási sorrendjével végzett manipuláció volt. A kísérleti személy ugyanis azt tapasztalta, hogy előtte még heten mondták el az általuk helyesnek vélt választ. A kísérleti személy nem tudta, hogy az előtte felszólaló személyek a kísérletvezető beépített emberei, így aztán nagy meglepetéssel tapasztalta, hogy az előtte felszólaló hét ember egybehangzóan ugyanazt a rossz választ adja, mondjuk azt, hogy a három közül a leghosszabb szakasz a keresett. Az előtte felszólaló hét ember után kell megfogalmaznia a kísérleti személynek a saját tippjét: vajon szerinte melyik a keresett

szakasz. Asch azt találta, hogy a kísérleti személyek nagyjából egyharmada ugyanazt a nyilvánvalóan rossz választ adja, amit az előtte szóló beépített emberek. Amikor úgy ismételte meg a kísérleti helyzetet, hogy tizenkét hasonlóan nyilvánvaló észlelési feladatot kellett megoldaniuk egymás után a kísérleti személyeknek ugyanígy – vagyis minden körben az előttük megszólaló hét egyértelműen helytelen választ adó személy után megszólalva –, akkor a kísérleti személyeknek 76%-a legalább az egyik körben azt a (rossz) választ adta, amit az előtte felszólaló beépített emberek. A kísérleti személyek soha nem választották a harmadik szakaszt, tehát a válaszuk vagy a helyes válasz volt, vagy az előttük felszólalók helytelen válasza. Megint érdemes kiemelni, hogy ebben a kísérletben ugyanúgy, mint Triplett kísérletében a kísérleti személyek bár mások társaságában voltak a kísérleti helyzetben, mégsem volt

közöttük semmilyen közvetlen kommunikáció. Asch kísérletében senki nem győzködte a kísérleti személyeket, hogy adjanak olyan választ, mint a többiek, nem is szóltak egymáshoz a kísérleti személyek, nem nyilvánítottak véleményt egymás tippjeiről, nem ismerték egymást, és valószínűleg a kísérlet után soha nem találkoztak egymással. Azt látjuk, hogy az ember még a puszta észlelést igénylő legegyszerűbb feladatokban is egyértelműen máshogy működik társas környezetben, mint a társas környezettől megfosztva. 5. Mutasd be Sherif (1936) kísérletét és eredményeit a csoportkonszenzus kialakulásáról! Sherif 1936-ban végzett kísérletében a kísérleti személyek úgy tudták, hogy észlelési feladatot végeznek. A feladatuk az volt, hogy egy tejesen sötét szobában egy kivetített fénypont mozgásának nagyságát megbecsüljék. A kísérleti személyek tényleg mozogni láttak egy fénypontot, habár a mozgás észlelése egy

régóta ismert optikai csalódásnak volt köszönhető, a fénypont valójában mozdulatlan volt. Amennyiben a személyek egyedül alkottak véleményt a fénypont mozgásáról, akkor ítéleteik között elég nagy eltérések voltak, s az egyes ítéletek időben stabilak volt. Ha viszont a kísérleti személyeknek háromfős csoportokban kellett ítéletet alkotni a fénypont mozgásának nagyságáról, akkor ítéleteik egyre közelebb kerültek egymáséhoz, végül egy nagyjából egységes álláspontot vettek fel. Érdekes módon, ha a csoportban véleményt alkotó személyeket később egyéni helyzetben kérték újfent a fénypont mozgásának megítélésére, akkor megint a csoportos helyzetben kialakított konszenzusnak megfelelő ítéletet hozták meg. A csoportos helyzetben kialakult (helytelen) észlelet tehát később egyéni helyzetben is megmaradt. Ebben a kísérleti helyzetben az ingerek a retinából érkező kép és a csoport többi tagjának

véleményei (ha nem egyedül kell becsülni a mozgást), a válasz a mozgás becsült nagysága. Látható, hogy az ingerek egy részének – s a választ tekintetében a meghatározó részének – forrása másik személy, s pont attól lesznek ezek az ingerek meghatározóak a többi ingerrel (retinából érkező kép) szemben, hogy olyan személyektől érkeznek, akik ugyanabban a helyzetben vannak, mint a kísérleti személy. 6. Mutasd be Hovland és Weiss (1951) kísérletét az információ forrásának hitelességével kapcsolatban! A kísérletet 1951-ben végezte Hovland és Weiss, akik a tömegkommunikáció befolyásoló funkcióját kutatták. Kísérleti személyeiknek egy cikket adtak, mely amellett érvelt, hogy a tudomány mai állása szerint kivitelezhető olyan tengeralattjárók építése, melyek atomenergiával működnek. Érdemes megjegyezni, hogy ez az állítás 1951-ben koránt sem volt nyilvánvaló, az atomtengeralattjárók akkoriban még csak

távoli álomnak tűntek. A kísérleti személyek egyik része azt az információt kapta, hogy a cikk a Pravdából származik, a Szovjet Kommunista Párt hivatalos napilapjából – aminek nem volt túl nagy hitele akkoriban az amerikai közönség szemében –, míg a kísérleti személyek másik csoportja úgy tudta, hogy a cikket egy akkoriban Amerika szerte ismert és elismert atomfizikus, Oppenheimer írta. Ugyanazzal a cikkel találkoztak a kísérleti személyek, ugyanazokat a tudományos érveket olvasták az atomtengeralattjárók megvalósíthatóságával kapcsolatban, ugyanazokhoz az információkhoz jutottak hozzá, a két csoport között az egyetlen különbség az volt, hogy mást gondoltak az információ forrásának. A cikk elolvasása előtt a kísérleti személyeket megkérdezték, hogy mennyire tartják valószínűnek, hogy lehetséges atomenergia által meghajtott tengeralattjárókat alkotni. A kísérleti személyek meglehetősen szkeptikusak voltak a

dolog kivitelezhetőségével kapcsolatban. A cikk elolvasása után ugyanezzel az eljárással ismét felmérték, hogy a kísérleti személyek mit gondolnak ugyanerről a témáról. Azt találták, hogy az Oppenheimernek tulajdonított cikket olvasók nagy része lényeges változást mutatott: sokkal inkább megvalósíthatónak tartotta az atomtengeralattjárók ötletét, mint a cikk olvasása előtt. Ugyanakkor azokra a kísérleti személyekre, akik azt gondolták, hogy a Pravda egyik cikkét olvassák, egyáltalán nem volt jellemző az álláspontjuk megváltozása. Még egyszer érdemes kiemelni: mindkét csoport ugyanazt a cikket olvasta, tehát ugyanazokkal a tudományos érvekkel találkozott a megvalósíthatóságot illetően. Az egyetlen különbség az információ vélt forrása volt. 7. Hovland és Weiss (1951) kísérlete az információ forrásának hitelességével kapcsolatban két módon is rávilágít a szociálpszichológiai kísérletek relativitására.

Mutasd be ezt a két szempontot a kísérlet tükrében! A fenti kísérlettel kapcsolatban két dolgot is érdemes kiemelni, ami rávilágít a pszichológia néhány módszertani problémájára. Ezek a problémák nem kizárólag a behaviorista szociálpszichológiát érintik, hanem általában a kíslérleti módszertannal dolgozó szociálpszichológiát, sőt általában a kísérleti pszichológiát. Az egyik problémára az világít rá, hogy a kísérlettel kapcsolatban fontos az évszám: 1951-ben végezték. Egyértelmű, hogy ez a kísérlet ma már nem megismételhető. Ma semmitmondó az emberek számára az a kérdés, hogy lehetséges-e szerintük atomtengeralattjárót építeni. Természetesen igen, mindannyian tudjuk, hogy lehetséges. De 1951-ben ez a kérdés nem volt egyértelmű A kísérlet kivitelezhetősége kötött a korhoz. A másik a fentebb már érintett probléma, hogy vélhetően ez a kísérlet nem ugyanúgy zajlott volna le még 1951-ben sem

Amerikában, a Szovjetunióban, és mondjuk egy indiai faluban. A kísérlet eredménye kultúra- és társadalomfüggő Mind a két korlát azt mutatja, hogy a társadalomtudományi kísérletezés egy szempontból nagyon határozottan elkülönül a természettudományi kísérletezéstől, nevezetesen a megismételhetőségben. A természettudományok esetében az elméletek kísérletes igazolásával kapcsolatban alapvető jelentőségű követelmény, hogy a kísérletek megismételhetőek legyenek. A kísérleteket pont olyan részletességgel szokás leírni, hogy a megismétlése lehetségessé váljon. Ez egyfajta biztosítékot szolgál, hogy az egyes eredményeket az egész tudós társadalom ellenőrizheti. Ezzel szemben a társadalomtudományok területén azzal találkozunk, hogy számos esetben a kísérletek csak nagyon erős megszorításokkal ismételhetőek meg. Mint látjuk lehetséges, hogy a történelmi, társadalmi változások hatására nem lehet

megismételni egy kísérletet. De az is lehetséges, hogy a kulturális különbségek teszik a megismétlés lehetőségét kérdésessé. XI. Kognitív szociálpszichológia 1. A kognitív pszichológia két módon is bekapcsolódott a szociálpszichológiai kutatásokba. Mutasd be ezt a két vonulatot két-két mondatban! A szociálpszichológiában a kognitív megközelítés két különböző módon is megjelent. A) Egyrészt a kognitív pszichológia által már korábban is kutatott jelenségekkel (például mentális reprezentációk, sémák, problémamegoldás) kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy azokat befolyásolja-e a társas környezet, s ha igen, akkor hogyan. B) Másrészt szociálpszichológia által már az 1970-es évek előtt is vizsgált jelenségek (például attitűdök, személyekről alkotott benyomások, sztereotípiák) magyarázatára kezdték el használni a kognitív pszichológia fogalmait, elméleteit, módszereit. Az előbbire kiváló példa

Perlmutter és de Montmollin 1952-es kísérlete, melyben azt találták, hogy csoportos helyzetben könnyebben sajátítanak el értelmetlen szótagokat a személyek, mint egyéni tanulási helyzetben. Az utóbbira – szociálpszichológia által már korábban is vizsgált témák kognitív szempontú magyarázatára – érdekes példa Asch 1946-os vizsgálata, melyben a személyekről kialakított benyomásokat vizsgálja. 2. Mutasd be Asch (1946) kísérletét a másokról kialakított benyomásokkal kapcsolatban, s mutass rá, hogy mennyiben sorolható a kísérlet a kognitív iskolához! A kísérleti személyeket arra kérte meg, hogy értékeljenek egy hipotetikus személyt, akiről mindösszesen hat tulajdonságot tudtak. A kísérleti személyek egyik csoportjának azt a személyt kellett értékelnie, akiről annyit tudott, hogy az okos, szorgalmas, robbanékony, kritikus, makacs és irigy, míg kísérleti személyek egy másik csoportjának egy olyan személyt kellett

értékelnie, akiről azt tudta, hogy irigy, makacs, kritikus, robbanékony, szorgalmas és okos. Látható, hogy a két csoport ugyanazokkal a tulajdonságokkal találkozott, csak más sorrendben, s hogy az egyik csoportnál a tulajdonságok bemutatása a jó tulajdonságoktól a rosszak fele tart, míg a másiknál a sorrend fordított. Asch azt találta, hogy az első személy értékelése sokkal kedvezőbb volt, mint a másodiké. A kísérlet az első benyomás jelentőségét demonstrálja a személyészlelésben: a korábbi benyomásokhoz igazodik a későbbi benyomások feldolgozása. Ennek a jelenségnek a magyarázatában jól lehet használni a korábban már a kognitív iskola kapcsán bemutatott elsőbbségi hatást, valamit azt a piaget-i gondolatot, hogy a személyről korábbi benyomások alapján már kialakított sémához asszimiláljuk a későbbi benyomásokat, vagyis hogy a már meglévő séma befolyásolja a későbbi információk feldolgozását. Ebben a

kísérletben azt látjuk, hogy egy olyan jelenségkör (egymásról alkotott benyomások) magyarázatára, mely régóta, és mindenféle kognitív irányultság nélkül is érdekelné a szociálpszichológusokat, kognitív fogalmakat és elméleteket (elsőbbségi hatás, sémák, asszimiláció) használunk fel. 3. Hogyan kapcsolódik az attitűdök alakulásának kutatása a szociálpszichológiához? Az attitűdök vizsgálata a szociálpszichológia klasszikus témái közé tartozik. Attitűd alatt a pszichológiában értékelő viszonyulást értünk: attitűd hogy valaki kedveli a mikroökonómiát, attitűd, hogy valaki megbízhatónak tartja a Linuxot, attitűd, hogy a konkurens vállalatot legyőzendő ellenfélnek, egzisztenciánkat fenyegető veszélyforrásnak, vagy saját versenyképességünket csiszoló tanulási lehetőségnek tekintjük. Az attitűdök vizsgálata során nagyon korán felismerték a pszichológusok, hogy az egyén értékelő viszonyulásai

– a mindennapi intuíciónak ellentmondva – olyan szorosan összefonódnak a társas környezettel, hogy attól elválasztva gyakorlatilag vizsgálhatatlan. Legalább három olyan tényt érdemes kiemelni, ami mutatja az attitűdök elválaszthatatlanságát a társas környezettől. 1) Az attitűdök hatalmas része a társas és társadalmi környezetre vonatkozik. Ilyenek a pártpreferenciák, a csoportokkal szembeni előítéletek, vagy a divattal kapcsolatos attitűdök. 2) Az attitűdökre azok alakulására, formálódására kiugróan nagy hatással van a társas és társadalmi környezet. Az attitűdök például elválaszthatatlanul szoros kapcsolatban vannak az egyén értékrendjével, ami pedig mindig társas és társadalmi hatásokba ágyazottan alakul ki. 3) Az attitűdök változása, kimutatása, palástolása az egyén egyik legfontosabb eszköze a társas és társadalmi környezetével kialakított kapcsolatának formálására. Az egyén az attitűdjei

segítségével például meg tudja mutatni, hogy mely csoporthoz tartozik, vagy melyiktől határolja el magát. Gondoljuk például a politikai attitűdökre, vagy a fogyasztói szokásokban kifejeződő attitűdökre. 4. Mutasd be 5-7 mondatban Festinger elméletét a kognitív disszonanciáról! A kognitív disszonancia elmélete azt mondja ki, hogy amennyiben két tudattartalom (két kogníció) összeütközésbe kerül egymással, ellentmond egymásnak, akkor ez az úgynevezett disszonancia feszültséget okoz, amit igyekszünk feloldani (Festinger, 2000). Az elmélet szerint a feloldásra három mód adódik: • vagy a helyzetet változtatjuk meg, ami az összeütközést okozza, • vagy az egyik tudattartalmat változtatjuk meg, • vagy beépítünk egy új tudattartalmat, ami a konfliktust feloldja. A disszonancia miatt feszültséget élünk át. A kognitív disszonancia elmélete szerint ezzel a konfliktussal vagy úgy birkózunk meg, hogy változtatunk a helyzeten, vagy

úgy hogy megváltoztatjuk az egyik tudattartalmat, vagy beékelünk egy további tudattartalmat, ami áthidalja a két tudattartalom közötti konfliktust. 5. Mutasd be Freedman és Frazer (1966) kognitív disszonanciát demonstráló kísérletét! Freedman és Fraser 1966-os kísérletében azt vizsgálta, hogy társas hatással hogyan lehet kognitív disszonanciát kiváltani (Aronson, 2004). Kísérleti személyeket próbáltak meg rábeszélni arra, hogy a kertjükben felállítsanak egy egyébként meglehetősen ronda táblát, ami a közelben elhaladó autósokat arra figyelmeztetné, hogy közlekedjenek óvatosan. A kísérlet fontos részlete, hogy a táblát direkt úgy választották meg, hogy minimális szépérzékkel rendelkező ember se szívesen lássa a saját kertjében. A kísérleti személyeket otthonukban keresték fel, és nem informálták őket arról, hogy egy kísérlet résztvevői. A kísérleti személyek egyik feléhez – egy pár nappal azelőtt, hogy

a tábla felállításáról győzködték volna őket –, egy másik kutató kopogott be, aki szintén mélyen hallgatott arról, hogy ő szociálpszichológus, és azt kérdezte meg a házban lakóktól, hogy szerintük fontos-e a biztonságos közlekedés, és amennyiben igen, akkor hajlandóak volnának-e aláírni egy petíciót, ami a biztonságos vezetéssel kapcsolatos. A kísérlet eredménye az volt, hogy akiket megkérdeztek a petíció aláírásával kapcsolatban (a megkérdezettek többsége egyébként alá is írta azt), azok lényegesen nagyobb arányban voltak hajlandók beleegyezni a ronda tábla felállításába, mint azok, akikhez előzetesen nem kopogtak be a petícióval. A kognitív disszonancia ott jelenik meg a helyzetben, hogy az a tény, hogy aláírtam a petíciót, és ezzel nevemet, címemet adva egy személynek és egy szervezetnek is kijelentettem, hogy egyetértek azzal, hogy fontos a biztonságos vezetés, olyannyira, hogy érte tenni is kell

valamit, konfliktusban van azzal a tudattartalommal, hogy nem látnám szívesen a kertemben azt a táblát, amivel tenni lehetne ennek a célnak az érdekében. A személyek jelentős része az így felmerülő kognitív disszonancia feloldásának azt az útját választotta, hogy megváltoztatta azt a véleményét, hogy olyan ronda a tábla, hogy nem szeretné, ha a kertjében azt felállítanák. 6. Mutasd be Brehm kísérletét (1956) a vásárlói választás és a preferenciarendezések egymásra hatásával kapcsolatban! Brehm 1956-ban egy olyan kísérletet végzett, melyben határozottan azt vizsgálta, hogy a fogyasztói döntések befolyásolják-e a fogyasztói preferenciákat. Ez a kísérlet is jól kapcsolható a kognitív disszonancia elméletéhez. A kísérleti személyek úgy tudták, hogy egy piackutatásban vesznek részt. Minden kísérleti személynek nyolc iparcikket mutattak be, melyeket rangsorolniuk kellett aszerint, hogy melyik mennyire kívánatos

számukra. A kutatásban való részvétel fizetségeként felajánlottak a kísérleti személynek kettőt az általa előrébb sorolt háztartási gépek közül. Amelyiket választotta a kettő közül, azt azonnal becsomagolták számára, és odaadták. Ezután ismét megkérték, hogy rangsorolja a nyolc háztartási készüléket. A második rangsorolásban a kiválasztott eszköz előrébb került, míg a nem választott hátrébb (Brehm, 1981). Az eredményt a kognitív disszonancia elméletével könnyen magyarázhatjuk: a nem választott eszköz minden pozitív tulajdonságának tudomásul vétele kognitív disszonanciát okoz azzal a ténnyel szemben, hogy az adott eszközt nem választotta az illető, míg a választott eszköz minden negatív tulajdonsága kognitív disszonanciát okoz azzal a ténnyel szemben, hogy az adott eszközt választotta az illető. A kísérleti személy – a kognitív disszonancia elmélete szerint – elkezdi a maga számára kihangsúlyozni

a választott alternatíva előnyeit, palástolni a hátrányait, s közben hangsúlyozni a nem választott alternatíva hátrányait, és palástolni az előnyeit. XII. Analitikus szociálpszichológia 1. Milyen kutatásmódszertani oka van annak, hogy a mainstream szociálpszichológiából nagyrészt kimaradnak a pszichoanalízis szociálpszichológiai jellegű megállapításai? A pszichoanalízis megítélése a pszichológián belül mindig kettős volt. Alkalmazhatósága révén a gyakorlati problémák pszichológiai kezelésénél nagyon gyakran jelenik meg, miközben az akadémikus pszichológia kisebb vagy nagyobb mértékű ellenállással viseltetik iránta megkérdőjelezhető tudományossága miatt. Ez a kettősség a szociálpszichológiában is megjelenik. A pszichoanalízis is vizsgálja a társas környezet hatását, kíváncsi arra, hogy a lelki folyamatok működését hogyan változtatja a társas környezet. Ennek megfelelően nagyon sokat foglalkozik

csoportokon belül zajló vagy akár társadalmi léptékű folyamatok értelmezésével, csoport és egyén viszonyának lélektani aspektusaival. Beszélhetünk az úgynevezett analitikus szociálpszichológiáról, ami a pszichoanalízis értelmezési kerete segítségével magyarázza az összes szociálpszichológiai szempontból érdekes jelenséget. Ugyanakkor, ha az olvasó kezébe vesz egy bevezető jellegű szociálpszichológia tankönyvet, akkor lehet, hogy egyáltalán nem talál benne pszichoanalitikus szempontú megközelítéseket. Sok tankönyv alapján az a benyomása is kialakulhat az olvasónak, mintha egymás mellett létezne két egymástól független szociálpszichológia: a kísérleti módszertannal dolgozó (többnyire kognitív és behaviorista) valamint a pszichoanalitikus. Ennek elsődleges oka pont a módszertani különbségben található: a pszichoanalitikus szociálpszichológia nem nagyon végez kísérleteket. Ám kísérleti módszertannal

dolgozó szociálpszichológia mellett a pszichoanalitikus szempontból közelítő szociálpszichológia is fontos megállapításokat tesz a társas helyzetekről, a társadalomról, a társadalmi létről, a csoportokban zajló lelki folyamatokról. 2. Mutasd be 5-7 mondatban Freud elméletét az egyre magasabb kultúrák kialakulásának pszichológiai mozgatórugóiról! Freud egyik legfontosabb gondolata a társadalmak működésének lelki vonatkozásaival kapcsolatban a következő: mennél fejlettebb egy társadalom annál több szinten és annál aprólékosabb szabályrendszerrel korlátozza az ösztöntörekvéseket. Azt figyelte meg, hogy az egyre fejlettebb társadalmakban a libidó egyre ritkábban tud a maga nyers formájában kielégülni, egyre gyakrabban kell kerülő utat találnia. Jó példa erre az agresszió kifejezése: az egyre fejlettebb társadalmakban egyre kevésbé van helye az agresszió közvetlen kifejezésének, egyre kevésbé elfogadott például,

hogy akik haraggal vannak egymás iránt, azok összeverekedjenek. Freud szerint az egyre fejlettebb civilizációk azért tudtak kifejlődni, mert az egyre jobban szabályzott libidó egyre kevesebb veszélyt jelent a közösségre nézve. Mitöbb, a korlátozott ösztöntörekvések egyik lehetséges kezelési módja Freud szerint annak magasabb szinten való kiélése, szublimációja. Mennél több korlátozás van az ösztönkésztetések kiélésével kapcsolatban, annál több a szublimáció lehetősége. A nagyobb nyomás nagyobb feszültséget, de ezen keresztül nagyobb teljesítményt is eredményez. 3. Mutasd be Fromm elméletét a modern társadalom fogyasztása mögött meghúzódó mozgatórugókról! Fromm szerint a legmélyebb szorongásokat azok a döntések ébresztik az emberben, melyek az önállóság felé, az önmaga önálló megfogalmazása felé viszik. Bár drága árat kell fizetnie érte, mégis egyszerűbb az ember számára megkerülni az önálló

döntések szorongató kényszerét. Sok ilyen kerülőutat határozottan kiszolgál a kapitalizmus társadalmi berendezkedése, álltja Fromm. Ilyen kerülőút lehet a fogyasztás Fromm egy új emberi létmód megjelenéséről beszél, olyan embertípusról, aki magát a fogyasztásával akarja meghatározni. Fromm homo consumensnek nevezte el ezt az új emberítust. Olyan ember ez, aki azzal határozza meg magát, hogy mekkora háza van, milyen autója van, milyen nyaralásra telik neki, hol tud vacsorázni, milyen a mobiltelefonja, és általában milyen termékeket tud fogyasztani és milyen szolgáltatásokat tud igénybe venni. Fromm a homo consumenst kollektív patológiának tartja, olyan jelensége ez a társadalomnak - mondja - mely, bár majdnem minden tagját jellemzi, mégsem tekinthető egészségesnek, mivel az embert emberi voltában csorbítja meg. Azt találta ugyanis Fromm az emberi lélekkel foglakozva, hogy a homo consumens azon késztetése mögött, hogy mindig

fogyasszon egy belső hiány áll. Ez a belső hiány az autonómiától való félelem: inkább fogyasztok, semmint hogy önálló döntéseket hozó lénynek kelljen lennem. A fogyasztással ugyanis nem csak fizikai és pszichológiai szükségleteimet elégítem ki, de azt is kifejezem, hogy milyen csoporthoz tartozom, milyenhez nem, kiket múlok fölül, és kiket szeretnék felülmúlni, stb. A fogyasztás tehát használható arra, hogy az ember a segítségével önmagát meghatározza. Hogy a fogyasztás erre a funkcióra szert tett az a modernizálódás fejleménye, mondja Fromm. XIII. Munkalélektan 1. Hogyan viszonylik egymáshoz a munkalélektan, a szervezetpszichológia, az üzemi/ipari pszichológia és az industrial/organizational psychology? Hazánkban úgy honosodott meg, hogy a munkalélektan, és a szervezetlélektan egymás mellett létező, egymást kiegészítő területei lettek a dolgozó ember lélektani vizsgálatának. Az angol szakirodalom ma a

„psychology of work” kifejezés alatt nem pont azt érti, mint a magyar szakirodalom a „munkalélektan” alatt. A psychology of work két jól elkülöníthető területre bomlik, organizational psychology-ra – mely lényegében azonos a mi szervezetlélektanunkkal –, illetve industrial psychology-ra – ami nagyjából egybeesik azzal a részterülettel, amit a magyar pszichológiai szakirodalom munkalélektannak nevez. Az angol szakirodalomban tehát az oragnizational psychology nem kiegészítője a psychology of worknek, hanem részterülete. A jegyzet – a magyar nyelvű szakirodalommal összhangban – munkalélektan alatt azt a részterületet érti, melyet az angol „industrial psychology” kifejezés ragad meg a leginkább. 2. Melyek a munkalélektan főbb területei? Mutasd be őket egy-egy mondatban! Munkaelemzés. A munkaelemzés során a pszichológus arra törekszik, hogy a munka különböző aspektusainak áttekintéséhez és átgondolásához

pszichológiai szempontokat adjon. Motiváció (egyéni). Nagyon fontos kérdésköre a munkapszichológiának a munkával kapcsolatos motivációk kutatása. Ezek a kutatások általában általánosabb motivációelméletek munkahelyi alkalmazását célozzák meg, bár vannak kimondottan a munkahelyi környezetre kialakított motivációelméletek is. Kiválasztás. Az adott munkakörre a megfelelő dolgozó kiválasztásának feladata annyiban tartozik a munkalélektan területére, amennyiben pszichológiai tényezők is befolyásolják a munkaköri beválást. Képzés. Egyre fontosabb kérdésköre a gazdasági folyamatoknak a tanulás A tudás és a tanulás egyre nagyobb súlyú gazdasági tényező, így az ezzel kapcsolatos pszichológiai ismeretekre is egyre nagyobb kereslet mutatkozik. Fizikai munkakörnyezet hatása a pszichés folyamatokra. A munkalélektan egyik klasszikus területe, melyet régóta és igen sokat tanulmányoztak. Fáradtság. A kialakulását az a

felismerés indokolta, hogy a dolgozók fáradtsága nem csak az fizikai igénybevétel függvénye, hanem lélektani tényezők is közrejátszanak benne. Munkabiztonság. A biztonságos munkavégzés pszichológiai feltételeinek vizsgálata is jellegzetes munkalélektani téma. Az ilyen irányú vizsgálatok egyszerre veszik figyelembe a munkakörnyezet kialakítását, a személyi és a motivációs tényezőket. Ergonómia. Az ergonómia eredetileg a hatékony gép-ember rendszerek tervezésének tudomány volt. A gépek műszaki tervezésébe vonta tehát be azokat a pszichológiai szempontokat, melyek segítettek olyanná tenni a gépet, hogy az ne csak a műszaki szempontoknak feleljen meg, hanem a gépet kezelő személy pszichológiai adottságainak is. 3. Miért lényegesen szűkebb a munkalélektan, mint amit a pszichológia a munka jelenségvilágáról tud? A sok-sok téma mellett érdemes megjegyezni, hogy a munkalélektan nem ölel fel mindent, amit a pszichológia

a munka jelenségével kapcsolatban mondani tud. A munkalélektant a gazdasági alkalmazás igénye hívta életre, s ennek megfelelően szinte kizárólag olyan témákkal foglalkozik, melyeknek közvetlen gazdasági hasznuk van. Ám a munkának több olyan aspektusa is van, ami lélektani szempontból igen jelentős ugyanakkor vizsgálata nem kecsegtet, a gazdasági gyakorlatban való közvetlen alkalmazás lehetőségével. Ilyen aspektus például, hogy munkavégzés a mentális problémák tekintetében kifejezett terápiás értékkel bír. Ezt a terápiás értéket jól lehet használni a lelki gyógyítás, és a társadalomba való visszaillesztés folyamatában egyaránt. A munkának mint egyéni, társas és társadalmi cselekvésnek így tehát igen nagy pszichológiai jelentősége van a pszichoterápiában és általában a lelki egészség megőrzésében, ugyanakkor a munkalélektan egyáltalán nem foglalkozik ezzel a vonatkozásával, mivel jelentőségét nem a

gazdasági alkalmazhatóság adja. A munkanélküliség lélektanának vizsgálatából teljesen egyértelmű, hogy a munkanélküliek legalább annyira szenvednek a haszontalanság érzésétől, mint a rendelkezésére álló anyagi erőforrások megcsappanásától. A munkanélküliség élethelyzetének pszichológiai vizsgálata szintén olyan terület, amiről a munkalélektan említést se tesz, holott igen sok kutatás, eredmény született ezen a területen az elmúlt száz évben. Ennek oka szintén az, hogy a munkanélküliség pszichológiájának vizsgálata semmi olyan ismerettel nem gazdagítja a pszichológust, amit egy vállalatnál dolgozva profitnövelés céljából alkalmazhatna. Nem tárgyalja a munkalélektan azt a jelenséget sem, amit az angol nyelvű pszichoterápiás szakirodalom az 1990-as évek óta workalholism néven szokott emlegetni. A kifejezés arra utal, hogy a munka is lehet olyan tevékenység, melynek rendszeres végzéséhez olyan módon

kötődik az ember, ami már kimeríti a szenvedélybetegség fogalmát. Áttekintve ezeket a területeket, melyeket mind nem foglal magába a munkalélektan, arra juthatunk, hogy a korábbi meghatározásnál pontosabb lenne úgy definiálni a munkalélektant, mint a dogozó ember (egyéni) lélektani sajátosságait gazdasági alkalmazás céljából kutató tudományterületet. 4. Mutasd be Dion, Berscheid és Walster (1972) kísérletét, melyben a fizikai vonzerő holdudvarhatást keltő erejét demonstrálják! Dion, Berscheid és Walster 1972-es kísérletükben arra kérték a kísérleti személyeiket, hogy három személyt – akiknek csak a fényképét látták – jellemezzenek 27 megadott személyiségvonás szerint, és írják le, hogy szerintük milyen sors vár a személyekre. A három fényképet úgy választották meg, hogy az egyik egy kimondottan attraktív, a másik egy átlagos, és a harmadik egy kimondottan előnytelen külsejű személyről készüljön. A

kísérleti személyek teljesen egyöntetűen az attraktív személynek tulajdonították a legkedvezőbb vonásokat, s a legkedvezőbb jövőt is, függetlenül attól, hogy a képen férfiak vagy nők voltak, és függetlenül attól, hogy az értékelő személyek férfiak vagy nők voltak. 5. Mutasd be Dion (1972) kísérletét, melyben azt demonstrálja, hogy a fizikai vonzerő keltette holdudvarhatás akár a személlyel kapcsolatban meghozott döntésekre is kihat! Dion 1972-ben végzett egy másik vizsgálatot is, amiben azt mutatta ki, hogy a fizikai vonzerő olyan erős holdudvarhatást képes kifejteni, hogy az általában a személy „jó” vagy „rossz” mivoltának megítélését is képes befolyásolni, s a személlyel kapcsolatos döntésekre is kihatni. Dion a kísérleti személyeknek különféle iskolai rendbontásokról szóló esetleírásokat adott, melyekhez csatolt egy-egy fényképet arról a gyerekről, aki a leírás szerint az leírt esemény

kezdeményezője volt. A kísérleti személyektől azt kérte, hogy ítéljék meg, hogy a helyzetért valóban a gyerek-e a felelős, s ennek megfelelően büntetést érdemel, vagy az eset nem igazán az ő hibája, s el lehet tekinteni a büntetéstől. A kísérlet során igen szép és igen csúnya gyereket képeit csatolta az esetleírásokhoz, mégpedig oly módon, hogy ugyanannál az esetleírásnál néhány kísérleti személynél szép, néhánynál pedig csúnya gyerek fényképe szerepelt. Érdekes módon a kísérlet eredménye az lett, hogy az egyes esetek megítélését egyértelműen nem a leírt tények, hanem a fénykép befolyásolta. Függetlenül attól, hogy melyik esethez volt csatolva a fénykép, a szép gyerekeknek tulajdonított szituációknál a kísérleti személyek hajlottak arra, hogy a történteket ne a gyermek számlájára írják, miközben a csúnya gyerekeknek tulajdonított szituációk esetében hajlottak azt a gyerek rosszaságának

tulajdonítani. Ennek megfelelően alakult az is, hogy mennyire tartották jogosnak, szükségesnek a gyermek megbüntetését a történtekért: a szép gyereknél elnézőek, a csúnyánál szigorúak voltak. A megítélést nem befolyásolta, hogy a fiú- vagy lánygyermekekről készültek a képek. XIV. Szervezetpszichológia 1. Hogyan kapcsolódik egymáshoz a szervezetpszichológia és a szervezeti viselkedés? Melyek a hasonlóságok és a különbségek? A szervezetpszichológia tankönyvek lényegében ugyanazokkal a témákkal foglalkoznak, mint a szervezeti viselkedés tankönyvek. Mi több, szokás a szervezeti viselkedést is úgy definiálni, mint szervezeti keretek között alkalmazott szociálpszichológiát. A szervezetlélektan, és a szervezeti viselkedés között inkább csak hangsúlyaiban van eltérés: a szervezetpszichológia inkább pszichológia, míg a szervezeti viselkedés inkább menedzsment szemszögéből közelít ugyanahhoz a tárgyhoz. Ez

pontosabban azt jelenti, hogy a szervezeti viselkedést elsősorban a gyakorlat és az alkalmazás érdekli, míg a szervezetpszichológiának nagyobb figyelme fordul az elméletre, annak igazolására, alternatív hipotézisek kidolgozására, kutatásmódszertani kérdések tisztázására. 2. Mit jelent az, hogy a szervezetpszichológia sokkal kevesebb, mint amit a pszichológia a szervezetekről tud? A szervezetpszichológia a munkalélektanból ered, s ennek meg felelően csak a munkahelyi szervezet lélektani hatásait vizsgálja. Ebből adódik az a különleges helyzet, hogy a szervezetpszichológia sokkal szűkebb, mint amit a pszichológia általában a szervezetek lélektanáról mondani tud. Például nem tartalmaz szinte semmit a szervezetpszichológia abból, amit az oktatási rendszer szervezeteinek működéséről a pszichológia – főként az iskolapszichológia és a pedagógiai pszichológia – megállapított. Ugyancsak nem találhatóak meg a

szervezetpszichológiában a börtönpszichológia eredményei, holott ez a speciális szervezeti forma nagyon sokat tud mondani a szervezetben működő ember lélektanáról. Szintén nem emeli be a maga ismeretei közé a szervezetpszichológia azokat, melyeket a valláslélektan, az egyházak, mint szervezetek működésével kapcsolatban megállapított. 3. Melyek a szervezetpszichológia főbb területei? Mutasd be őket egy-egy mondatban! (1) Mukahelyi csoportfolyamatok Team. Mára – különböző szervezetpszichológiai és vezetéstudományi vizsgálatok hatására – általánosan elfogadottá vált az a nézet, hogy a munkahelyi csoportok működésében úgynevezett szinergikus hatások képesek fellépni. A munkacsoportban jelentkező szinergikus hatások eredménye az, hogy a csoport teljesítménye messze túlszárnyalhatja a csoporttagok legoptimálisabb egyéni teljesítményeinek összegét is. Motiváció (társas). Az ember motiváltságában kimondottan nagy

szerepe van a társas környezetnek. Ma már egészen biztos, hogy a munkavégzésre a következő társas vagy társadalmi környezethez kapcsolódó motivációk egészen nagy hatással vannak: a munka által a dolgozó a társadalom hasznos tagjának, egyáltalán a társadalomba tartozónak érezheti magát, munkája által az dolgozó társadalmi státuszra tehet szert (pl. vezérigazgató, tudós, orvos, ügyvéd), a munka által olyan közösségbe tartozhat az ember, ahol elismerik a képességeit. Attitűdök, elégedettség. Az attitűdök kialakulása, változásai nagyrészt pszichológiai folyamatok eredménye, s igen nagy hatással vannak az ember viselkedésére, így a munkahelyi viselkedésére is. A szervezetpszichológiát az attitűdkutatásoknak az a része érdekli, amit a dolgozó ember attitűdjeinek a munkára gyakorolt hatásával kapcsolatban használni tud. Normák, értékek. A normák és az egyéni értékrendek nagyban befolyásolják, hogy a dolgozó a

munka különböző aspektusaihoz (pl. fizetés, ellenőrzés, dicséret, elismertség, státusz) hogyan viszonyul (pl. pozitívan, negatívan, kritikusan, nagy vagy kis jelentősége tulajdonít neki). A normarendszerek elsajátításán keresztül szocializálódik az új dolgozó a munkahelyen, a munkacsoportok munkavégzéssel kapcsolatos normái alapvetően befolyásolhatják a csoport által végzett munkafolyamatot, illetve a csoport viszonyulását a többi munkacsoporthoz, így konfliktusokat szíthatnak vagy rendezhetnek el, a dolgozó személyes értékrendjének illeszkedése a vállalat értékrendjéhez és céljaihoz alapvetően befolyásolhatja, a dolgozó és a vállalat viszonyát. (2) A szervezet működése pszichológiai szempontból Szervezetelemzés. A szervezetelemzés célja mindazoknak a pszichológiai tényezőknek a feltárása, vizsgálata, mérése, befolyásolása, melyek a szervezetek működésének hatékonyságát befolyásolják. Szervezeti

kommunikáció, és ellenőrzés. A szervezet keretein belül folyó szervezeti és nem szervezeti célú kommunikáció is befolyásolja a szervezet hatékonyságát. A pszichológiai tényezők mind a kommunikáción keresztül fejtik ki hatásukat, s a kommunikációs mód megváltoztatásával alakíthatók. Konfliktuskezelés. Szorosan kapcsolódik kommunikáció témaköréhez a konfliktusok és kezelésük témaköre. A szervezetekben dolgozó egyének, vagy a szervezet különböző működési egységei nem mindig azonos célokkal vesznek részt a szervezet életében, s emiatt, elkerülhetetlen módon, időnként konfliktusok alakulnak ki közöttük. A szervezetpszichológia sokat vizsgálta, hogy mikor és hogyan károsak a szervezet számára a konfliktusok, milyen törvényszerűségei vannak a szervezeti konfliktusok kialakulásának, hogyan lehet elősegíteni a konfliktusok rendezését, vagy, hogy mikor és milyen szempontból lehet hasznos egy szervezet számára egy

konfliktus. Szervezetek és kultúra. A szervezeten belüli lélektani folyamatok vizsgálatában az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb hangsúlyt kap az úgynevezett kulturális megközelítés. Ez a megközelítés kétféle módon is megjelent a szervezetpszichológia témáiban. Egyrészt egyre nagyobb figyelem fordul arra, hogy az egyes szervezetek milyen saját belső kultúrát alakítanak ki. A szervezet kulturális megközelítésének másik trendje azt vizsgálja, hogy a különböző kultúrák (pl. a japán vagy az európai kultúra) milyen hatással vannak a bennük létrehozott szervezetek működésére. Szervezetfejlesztés. A szervezetfejlesztés célja éppen azoknak a változtatásoknak a véghezvitele, mely a pszichológiai törtvényszerűségek figyelembevételével a szervezet működését hatékonyabbá teszik. 4. Mutasd be az Argyle (1981) által ismertetett esetpéldát a teljesítménybérezés bevezetéséről! Argyle (1981) számol be arról a

munkahelyi esetpéldáról, mellyel a teljesítménybérezésre való áttérés szervezeti következményeit mutatja be. Általában elmondható, hogy a teljesítménybérezés (az órabérrel szemben) egyaránt növeli a termelést, a munkásoknak kifizetett béreket, és csökkenti a fajlagos munkaköltséget. Ugyanakkor a teljesítménybérezésre való áttéréssel kapcsolatban több problémát is tapasztaltak a vállalatok. Az egyik leggyakoribb probléma az Argyle által áttekintett esetekben az volt, hogy a teljesítménybérezés sok feszültséget szült a dolgozók és a vezetés között. A teljesítménybérezéshez meg kell állapítani egy termelési normát, ami alapján az adott teljesítményre fizetendő bér számítható. A munkáltatónak olyan bért kellene megszabnia az egységnyi dolgozói outputra, mely mellett, ha a dolgozó a tőle elvárható szinten teljesít, akkor méltányos bért kap. Máskülönben vagy a dolgozó lesz elégedetlen, mert

méltatlanul alacsonynak érzi a bért, vagy a vállalat látja kárát annak, hogy olyan magas béreket fizet ki, aminél alacsonyabbal magasabb munkavégzésre szoríthatná a dolgozókat. A munkáltató és a dolgozók gyakran erősen különböző egységbért tartottak méltányosnak, és ez komoly összeütközésekhez is vezetett. Ha a termelési normát már megállapították, a dolgozók sokszor nem osztották meg az újításokat, tökéletesítéseket a vezetőséggel, hanem inkább pihenőidőket biztosítottak maguknak az invenció hozadékából. Nem csak a vezetőség és a beosztottak között vezetett súrlódásokhoz a teljesítménybérezés, hanem a dolgozók között is. A dolgozók, a termelési norma megállapításának szakaszában gyakran nagy összetartással visszafogták egymást. Ha már ki tudtak küzdeni egy, a maguk számára kedvező termelési normát, akkor is megesett, hogy a különösen szorgalmasokat visszafogják, attól tartva, hogy a jobb

teljesítmény a termelési norma megváltoztatásához vezet. Ez akár a jól teljesítők kiközösítésével is végződhetett. A lazább termelési normájú feladatok a teljesítménybérezés során felértékelődtek. Ez további összeütközésekhez vezetett azok között a dolgozók között, akik el tudták halászni ezeket a feladatokat, azokkal, akiket ezáltal elvágtak ezektől a feladatoktól. XV. Vezetéslélektan 1. Hogyan kapcsolódik egymáshoz a vezetéslélektan a szervezetpszichológia és a vezetéstudomány? Melyek a hasonlóságok és a különbségek? A vezetéslélektan is a pszichológia alkalmazott részterülete, és ugyanúgy a munkatudomány, vagy a munkatudományok egyik részterülete, mint a szervezet- illetve a munkalélektan. Ugyanakkor a vezetéstudománnyal a kapcsolata olyan szoros, hogy legalább annyira jogos a vezetéstudomány részének tartani a vezetéspszichológiát, mint a munkatudományénak. A menedzsmenttel tehát a

vezetéspszichológia kapcsolata nagyon szoros, a különbséget megint a pszichológia sajátos látásmódja, módszertana, megközelítése szolgáltatja. A menedzsment lényegesen pragmatikusabb szemléletű, mint a vezetéslélektan, még ha az összes alkalmazott pszichológiai területek közül a vezetéslélektan a legpragmatikusabb is. 2. Mit jelent az, hogy a vezetéslélektan sokkal kevesebb, mint amit a pszichológia a vezetésről tud? A vezetéslélektan kimondottan a munkahelyi vezetés témakörére koncentrál, így itt is az a helyzet áll elő, hogy a vezetéslélektan lényegesen szűkebb, mint amit a vezetésről a pszichológia elmondani tud. A vezetés és vezetettség jelensége szinte megszületése óta jelen van a pszichológiában. Sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel a pszichoanalitikus iskola is, ami nem meglepő, hisz a pszichoanalízis fő empirikus forrása a terápiás helyzet volt, ami egy jellegzetes vezetővezetett helyzet. Ugyancsak nagy

érdeklődéssel fordult az engedelmesség, a propaganda, és a csoportok működésének vizsgálatán keresztül a szociálpszichológia is a vezetés és vezetettség jelensége felé. Se az analitikus eredmények, de a szociálpszichológia eredményei nem képezik a szűk értelemben vett vezetéslélektan tárgyát, mert ezek az eredmények nem célzatosan a gazdasági jellegű vezetési helyzetekkel foglalkoznak. Ugyanilyen okokból nem tárgyalja vezetéslélektan azokat az ismereteket, melyeket a neveléslélektan és a pedagógiai pszichológia halmozott fel a családi és intézményi gyermeknevelés kapcsán a vezetésről, a hatalom gyakorlásáról, elfogadásáról, elutasításáról. Nem foglalkozik azokkal az eredményekkel sem, melyeket a sportpszichológia fogalmazott meg a versenyző és edzőjének lélektani viszonyáról, jóllehet ez is egy nagyon intenzív, és világos célokkal bíró vezető-vezetett helyzet. 3. Mutasd be White és Lippit (1968)

vizsgálatát a vezetői stílusokkal kapcsolatban! A kísérletben 10 éves gyerekekből szerveztek több ötfős csoportot úgy, hogy a csoportok egymáshoz a gyerekek értelmi képességei, személyiségvonásai, fizikai érettsége, társadalmi helyzete, kapcsolatteremtő képessége tekintetében minél inkább hasonlóak legyenek. A gyerekek ezekben a csoportokban különféle játékokat készíttettek a kísérlet során, szabadidős foglalkozásként. A csoportokat felnőttek vezették a fenti három vezetési stílus valamelyikét követve (a kísérlet vezetői előzetesen alaposan betanították a csoportvezetőket, hogy melyik vezetési stílus esetén mit tehetnek és mit nem). Úgy érték el, hogy a kísérlet öt hónapos lefolyása alatt minden csoport találkozzon mind a három vezetési stílussal, hogy a csoportokat nem egy felnőtt vezette végig. A csoportvezető felnőttek hat hetenként csoportot váltottak, s csoportváltáskor mindig más vezetési stílust

vettek fel (egyegy csoport vezetése során mindig ugyanolyan maradt a vezetési stílusuk). Így a csoportvezetők mindegyike is kipróbálta az összes vezetési stílust valamelyik csoportban. Ezzel azt érték el a kísérlet vezetői, hogy elválaszthatóak legyenek a csoport életében azok a jellegzetességek, melyek a vezető személyéből adódnak azoktól a jellegzetességektől, melyek a vezetési stílusból adódnak. Ha az egyik vezető vezetése alatt a csoportok sokkal több feszültséggel működnek, mint a többi esetben, függetlenül attól, hogy a vezető autoriter, demokratikus vagy laissez faire stílusban vezet, akkor ez a feszültség nem a vezetési stílusból, hanem a vezető valamilyen személyes tulajdonságából adódik, míg ha minden csoport sokkal produktívabb az egyik vezetési stílus mellett, mint a többi mellett, akkor ez a különbség a vezetési stílustól függ és nem a vezető személyes tulajdonságaitól. A csoportok

teljesítménye egyértelműen a vezetési stílustól függött (és nem a vezető személyétől, vagy a csoporttól). Laissez faire vezetés mellett a csoporttagok átlagosan a csoportban töltött idő 33%-át töltötték konstruktív munkával, demokratikus mellett ez az arány 50% volt, míg autoriter vezetés mellett 74%. Érdekesen árnyalja ezt a képet az, hogy amennyiben a vezető magára hagyta a csoportot, ez az arány a laissez faire és a demokratikus vezetésű csoport esetében nem változott, míg az autoriter vezetésű csoport 74%-os eredénye 29%-ra esett vissza. Ezt White és Lippitt azzal magyarázta, hogy az előbbi két csoportban a csoporttagok teljesítményét a valódi érdeklődésük határozta meg, míg az utóbbiban inkább az autoritásnak való megfelelés, esetleg az elmarasztalástól való félelem. Az autoriter vezetés tehát tekinthető a leghatékonyabbnak illetve a legkevésbé hatékonynak is, attól függően, hogy mit értünk egy csoport

hatékonysága alatt. Az elvégzett munka minőségében is mutatkozott vezetési stílusnak tulajdonítható különbség. A legsilányabb megoldások rendre a laissez faire vezetés mellett születtek, miközben a demokratikus vezetésű csoport volt a legkreatívabb. Magyarázható ez azzal ahogyan a munka iránti érdeklődés alakult a különböző vezetési stílusok mellett. Ez a laissez faire vezetésű csoportban egyértelműen gyenge volt, a gyerekek leginkább egymással beszélgettek, vagy játszottak, általában nem találtál érdekesnek a foglalkozást. A demokratikus vezetés mellett a munka iránti érdeklődés igen magas volt, mint láttuk, a vezető jelenléte nélkül is. XVI. Döntéspszichológia 1. Milyen tudományok vesznek részt a döntéselmélet kialakításában? Közgazdaságtan, matematika, statisztika, filozófia, jog- és politikatudomány, antropológia, szociológia, pszichológia. 2. Mit jelent az, hogy a döntéspszichológia sokkal kevesebb,

mint amit a pszichológia az emberi döntésekről tud? A döntéspszichológia lényegesen kevesebbet takar, mint amit a pszichológia az emberi döntésekről elmondani tud. A döntéspszichológia semmit nem tartalmaz például a pszichoanalitikus elképzelésekből, annak ellenére, hogy a pszichoanalízis nagyon sok radikális megállapítást tesz emberi döntéshozatal folyamatairól. Ám a pszichoanalitikusok elgondolásaikat nem a racionális döntéshozatal elméletéhez illesztve fogalmazták meg, így ezek nem képezik a döntéspszichológia részét. A döntéspszichológia túlnyomó része kognitív kutatásokból épül fel, ami nem is különösebben meglepő. 3. Mutasd be „a játékos tévedése” nevű jelenséget! Valószínűségek becslésével kapcsolatos jellemző torzítás az, mely a szakirodalomba „a játékos tévedése” néven vonult be. A rulettasztal mellet jól megfigyelhető jelenség, hogy amennyiben nagyon sok piros szám jött ki egymás

utáni forgatások során, a játékosok egyre gyakrabban tesznek tétet arra, hogy a következő forgatásra fekete szám jön ki. Feltehető, hogy azért teszik ezt, mert egyre valószínűbbnek tartják, hogy a következő forgatásra már fekete szám jön ki. Ha megkérdezik erről a játékosokat, akkor valóban úgy is nyilatkoznak, hogy szerintük ennyi piros után most már nagyon valószínű, hogy fekete szám következik. Teszik ezt annak ellenére, hogy a valószínűségszámítás eszközeivel elég egyszerűen megmutatható, hogy tetszőlegesen hosszú piros sorozat után is pont ugyanakkora marad annak a valószínűsége, hogy fekete szám jön ki, mint elsőre vagy akár egy tetszőlegesen hosszú fekete sorozat után. 4. Mutasd be Tversky és Kahneman (1972) kísérletét ami az elérhetőségi heurisztika jelenségét demonstrálja! Arra kérték az – angol anyanyelvű – kísérleti személyeket, hogy becsüljék meg, ha véletlenszerűen választanak ki

egy angol szövegből egy szót, akkor annak van-e nagyobb valószínűsége, hogy az első betűje r betű, vagy annak, hogy a harmadik betűje r betű. Azt az eredményt kapták, hogy a kísérleti személyek lényegesen valószínűbbnek vélték az első esetet, mint a másodikat, holott valójában az ilyen véletlenszerű választás sokkal nagyobb valószínűséggel eredményez olyan angol szót, melynek a harmadik betűje r mint olyat, ami rrel kezdődik. A kapott kísérleti eredményt Kahnemanék azzal magyarázták, hogy sokkal könnyebb olyan angol szavakat felidézni, melyek r-rel kezdődnek, mint olyanokat, amiknek az harmadik betűje r. Általánosan az elérhetőség heurisztikájának nevezték el azt a jelenséget, hogy az ember hajlamos a könnyebben felidézhető események valószínűségét vagy gyakoriságát magasabbra becsülni, mint a nehezebben felidézhetőekét. 5. Mutasd be Tversky és Kahneman (1974) kísérletét ami a rögzítési és kiigazítási

heurisztika (vagy lehorgonyzás) jelenségét demonstrálja! A kísérlet során a kísérleti személyeknek különböző mennyiségeket, arányokat kellett megbecsülniük. A megbecsülendő mennyiségek között volt néhány olyan, melyről a kísérleti személyek túlnyomó többsége vélhetően nem rendelkezett semmilyen szakismerettel. Ezeket az értékeket várhatóan úgy becsülték ahogy egy valódi laikus becsül. Ilyen kérdés volt például az ENSZ tagállamok között az afrikai országok százalékos aránya. A kísérleti személyeknek először nem a konkrét értéket kellett megnevezniük, csak egy megadott számhoz kellett viszonyítaniuk azt, azaz abban dönteni, hogy szerintük az érték nagyobb vagy kisebb a megadott számnál. A konkrét értékre vonatkozó tippjüket csak ezután a viszonyítás után kérték tőlük. Egész pontosan az történt, hogy a kísérleti személy szeme láttára megforgattak egy szerencsekereket, melyen számok szerepeltek. A

forgatás eredményeképp adódó számhoz (tegyük fel, hogy a 65-ös érték jött ki) képest kellett meghatározniuk, hogy például az afrikai ENSZ tagállamok az összes ENSZ tagállam több vagy kevesebb mint 65%-át adják ki. Miután válaszoltak a „több vagy kevesebb” típusú kérdésre, megkérték őket, hogy most becsüljék meg a konkrét értéket is, azaz például erre a kérdésre mondják meg, hogy szerintük az ENSZ tagállamok hány százaléka afrikai ország. Tversky-t és Kahneman-t nem az érdekelte, hogy a kísérleti személyek mennyire járnak a helyes válasz közelében – hisz erről vélhetően többségüknek csak nagyon homályos sejtése lehetett – hanem az, hogy a becslésüket befolyásolja-e az, hogy milyen értékhez kellett először hasonlítaniuk a saját becslésüket. Racionális döntéshozótól azt várhatjuk, hogy a későbbi becslését semmilyen módon nem befolyásolja, hogy korábban milyen számhoz kellett viszonyítania a

tippjét, hisz a szeme láttára forgatták ki a viszonyítás alapját egy szerencsekeréken (például a 65-öt), tehát az számára is teljesen egyértelmű, hogy az semmilyen többletinformációt nem hordoz a valódi válaszról. Ennek ellenére azt találták, hogy ha a személyek előzetesen a 10%-hoz viszonyították az afrikai tagállamok arányát, akkor ez után átlagosan az ENSZ tagállamok 25%-át tippelték afrikai országnak, míg ha előzetesen a 65%-hoz viszonyítottak, akkor ezután az átlagos tipp a konkrét értékre 45% volt. Láthatóan kimondottan erős befolyása volt az előzetesen adott véletlenszerű értéknek (10 vagy 65), bár ez az érték a kísérleti személy számára is teljesen nyilvánvalóan nem informatív. A jelenséget Kahneman és Tversky a rögzítési és kiigazítási heurisztika mentális mechanizmusával magyarázza. 6. Sorold fel az elvárt hasznosság axiómáit, és fejtsd ki őket egy-egy mondatban! (4)

Összehasonlíthatóság. Minden lehetőség minden lehetőséggel összehasonlítható, azaz az aktor bármely lehetőség-párral kapcsolatban el tudja dönteni, hogy melyik számára a preferáltabb, vagy, hogy indifferens számára a két lehetőség. (5) Dominancia. Ha két lehetőség közül az egyik minden dimenziójában megegyezik a másikkal egyet kivéve, melyben viszont felülmúlja, akkor az utóbbi lehetőség nem preferált az előbbivel szemben. (6) Közös tényezők kiejtése. Ha két lehetőség bizonyos dimenziókban megegyezik egymással, akkor ezen dimenziók elhagyása nem változtatja meg a kettőjük közötti preferáltságot. Röviden szólva csak azok a dimenziók befolyásolják a preferáltságot, melyek tekintetében különbözik a két lehetőség. (7) Tranzitivitás. A preferencia reláció matematikai értelemben tranzitív, azaz ha az első lehetőség preferált a másodikkal szemben, s a második preferált a harmadikkal szemben akkor az első is

preferált a harmadikkal szemben. (8) Invariancia. A preferáltságot nem befolyásolja a lehetőségek bemutatásának módja 7. Mutasd be Tversky (1969) tranzitivitással kapcsolatos kísérletét Tversky 1969-es kísérletében olyan feladathelyzet elé állította a kísérleti személyeket, melyben fiktív személyekkel kapcsolatban kellett eldönteniük, hogy melyiket tartják inkább jogosultnak arra, hogy főiskolára járhasson. A kísérleti személyek egy táblázatot kaptak, melyben az öt jelentkezőt jellemző három-három adatot láttak. Az első adat a személy intelligenciáját jellemezte egy számmal, a második az érzelmi stabilitását, a harmadik a társas érdeklődését. A kísérlet során azt mondták a kísérleti személyeknek, hogy a felvételi szempontjából a legfontosabb az intelligencia de az érzelmi stabilitás és a társas érdeklődés se lényegtelen. Ezután a kísérleti személyektől nem egyszerre kérték az öt fiktív személy

rangsorolását, hanem több fordulóban mindig két-két fiktív személlyel kapcsolatban kérték, döntse el, a kettő közül melyiket kellene szerinte inkább felvenni a főiskolára. A különböző páros döntések során az rajzolódott ki, hogy a kísérleti személyek túlnyomó többsége A és B közül A-t tartotta érdemesnek, B és C közül inkább B-t, C és D közül inkább C-t, D és E közül inkább D-t. Ami érdekes volt, hogy a kísérleti személyek ugyancsak elsöprő többsége A és E közül inkább E-t tartotta érdemesnek a főiskolára való felvételre, ami ellentmond a tranzitivitásnak, hisz A  B, és B  C, és C  D, és D  E alapján együttesen (ha a  reláció tranzitív volna) A  E-nek kellene adódnia. A kísérlet arra mutat rá, hogy az emberek nem minden helyzetben rendezik tranzitív módon a választási lehetőségeiket. Ez természeten nem jelenti azt, hogy soha ne tennének így, ellenben rávilágít arra, hogy ami

kézenfekvőnek tűnik a közgazdaságtan szánára az mégse feltétlen igaz minden egyes helyzetben. 8. Mutasd be Wallach, Kogan és Bem (1962) kísérletét a társas helyzetben végzett problémamegoldással kapcsolatban! Wallach, Kogan és Bem 1962-es kísérletükben azt vizsgálták, hogy a kockázatos helyzetekben meghozott döntések kockázatvállalási szintjét befolyásolja-e (s ha igen, hogyan), hogy a döntést meghozó személy egyedül vagy társas helyzetben jut döntésre. A vizsgálatban 12 helyzettel kapcsolatban kellett a kísérleti személyeknek meghatározni, hogy mennyire volnának hajlandóak benne kockázatot vállalni. Mind a 12 helyzet olyan volt, hogy az egyik választási lehetőség biztos volt, de kisebb nyereséggel kecsegtetett, a másik lehetőség pedig bizonytalan volt, nagyobb nyereséggel. A kísérleti személyeknek minden egyes helyzettel kapcsolatban meg kellett határoznia, hogy mi az a kockázati szint ami mellett már a nagyobb

nyereséggel kecsegtető, de kockázatosabb alternatívát választaná (tehát hogy mi a kockázatnak az az értéke, aminél az egyik alternatíva választásáról a másikra billenne át a döntése). Először egy kérdőíven mind a 12 szituációval kapcsolatban megfogalmazták a kísérleti személyek azt a kockázati szintet, ami mellett már a kockázatosabb alternatívát választanák. Ezután 6 fős csoportokba osztották őket, ahol közös csoportvéleményt kellett megfogalmazni ugyanerről a 12 kérdésről. Vagyis a csoporttagok arról beszélgettek, vitatkoztak, hogy az egyes szituációkban mi a kockázatnak az az értéke, ahol az egyik választási lehetőségről a másikra térnének át, s ebben közös álláspontra kellett jutniuk. A korábbi (egyéni) kitöltésről azt mondták a kísérleti személyeknek, hogy arra csak azért volt szükség, hogy alaposan áttanulmányozzák a lehetőségeket, és érveket gyűjtsenek magukban a csoportos

beszélgetéshez. Érdekes módon a csoportos helyzetben kialakított vélemények többnyire magasabb kockázatot vállaltak, mint az egyéni választások. Egészen pontosan az rajzolódott ki, hogy a 12 kérdésből 9 esetében a csoportban meghozott döntések átlaga lényegesen kockázatosabb volt, mint az egyéni döntések átlaga. A maradék három kérdésben se volt lényeges elmozdulás a kisebb kockázat irányába. Úgy tűnik tehát, hogy a csoportos döntések nem egyszerűen az egyéni döntések átlagai lettek, az átlagos véleményben megfigyelhető egyfajta elcsúszás a kockázatvállalás felé. XVII. Intertemporális döntések és hiperbolikus diszkontálás 1. Mi jellemzi a rövidlátó döntéshozatalt az időbeli konzisztencia szempontjából? Az emberek nem mindig mutatnak időbeli konzisztenciát. Rövidlátóak tudnak lenni Ilyenkor a rövid táv felülértékelt, a hosszú táv alulértékelt, tehát a preferenciák a jelen felé torzulnak. 2. Milyen

jelenségeket magyarázott/modellezett a közgazdaságtan a hiperbolikus diszkontálás segítségével? Szenvedélybetegségek, függőségek, időgazdálkodási anomáliák, önkontroll. XVIII. Játékelmélet 1. Mutasd be a fogolydilemmát! Két rablót elfognak, de nincs elegendő bizonyíték, hogy leültessék őket. A helyi sheriff külön cellákba zárja őket, úgy, hogy nem tudnak egymással kommunikálni. Ugyanazt az ajánlatot teszi nekik: amennyiben vall a társa ellen, akkor büntetés nélkül elengedik és a társát börtönbe zárják 10 évre. Ha mindketten vallanak akkor 5-5 évet kapnak Ha egyikőjük se vall, akkor egy korábbi bűncselekmény elkövetéséért 1-1 évet kapnak. 2. rab 1. rab Vall Nem vall Vall -5, -5 -10, 0 Nem vall 0, -10 -1, -1 A racionális döntéshozó ebben a helyzetben a következőképpen gondolkodik: Az 1. rabnak, ha a 2 vall 5 és 10 év között kell választania, tehát vallani fog Az 1. rab, ha a 2 nem vall, akkor 1 év

és a szabadság közül a szabadságot fogja választani, tehát vall. Bármit tesz a 2. rab az 1 vallani fog A 2. rab értelemszerűen ugyanerre a következtetésre jut, tehát vallani fog Az eredmény: mindketten vallanak, így 5-5 évet kapnak. Következtetés: a fogolydilemma helyzete olyan, melyből a szituáció szereplői egyenként sem jártak a lehető legjobban és együtt sem. Se egyéni se társas szinten sem a legjobb helyzet valósul meg. 2. Mi történik, ha valós személyeknek megengedjük egy fogolydilemma helyzetben, hogy beszélgessenek? Mi magyarázza az eredményeket? A személyeknek lehetőségük van megbeszélni egymással, hogy észrevette-e a másik, hogy a kölcsönös kooperáció milyen előnnyel jár, a kölcsönös versengésnek pedig milyen veszélyei vannak. Alkalom nyílik rá, hogy szövetséget kössenek, de ezt bárki megtörheti Tapasztalat: A kooperáció a kommunikáció megengedésével nőtt, de nem sokkal 40%-ról 50%-ra. Következtetés: a

kommunikáció során nem csak a kooperációt segítő faktorok tudatosultak a játékosokban: - közös érdekük a kooperáció - ki vannak szolgáltatva egymásnak - mindketten ki vannak téve a kísértésnek 3. Mutasd be az ultimátum-játékot! (Nash-egyensúlyát is) A játéknak két szereplője van. Az 1 ajánlatot tesz, egy 1 értékű erőforrás egymás közötti felosztására. Ajánlata: (S1, 1-S1), ahol S1 az első játékosé, (1-S1) a 2 játékosé Az ajánlat után a 2. játékos vagy elfogadja az (1-S1)-et, vagy elutasítja és mindketten 0-át kapnak A 2 játékos, ha racionális döntéshozó, még az S1=0,99 esetén neki jutó 0,01-es ajánlatot is el fogja fogadni. A játék Nash-egyensúlya: - Az 1. játékos által választott (S1*, 1-S1)=(1,0) stratégia és a 2. játékos által választott „elfogad” stratégia együttesen Nash-egyensúlyt alkot. Az 1 játékosnak ettől egyoldalúan eltérnie nem érdemes, mert azzal kifizetése csak csökkenhet. A 2

játékosnak ebben a helyzetben nem érdemes az „elfogad” stratégián változtatni, mert ígyis-úgyis 0. kifizetéshez jut - Az is Nash-egyensúly, ha az 1. játékos (1,0) ajánlatot tesz, a 2 játékos az „elutasít” alternatívát választja. Az 1 játékos bárhogyan is változtat egyoldalúan, a kifizetése 0 marad, a 2. játékos pedig a (0,0) és (1,0) között választhat, ami fix 0 nyereséget jelent 4. Mit tudunk a valós személyekkel lefolytatott ultimátum-játék lefolyásáról? Valós személyek ebben a játékban valószínűsíthetően nem a Nash-egyensúly által meghatározott értékeknek megfelelően döntenek. Valós személyeknél vizsgálódva a $4-5 –os ajánlatnál kicsi a szórás, 2$-nál a visszautasítási arány kb 50% lesz és még 5$ feletti ajánlat is előfordul. A választások nem, kultúra, névtelenség, kor, tét stb-függők Tehát szokásos racionális döntéshozót feltételező modellnek ellentmondó eredményeket kapunk. 5.

Mutasd be azt az egyenlőtlenséget elkerülő társas preferenciát, amit az előadáson tanultunk! Egy döntési helyzetben a többiek által elért hasznosság is beleszámít saját hasznosságomba. Ez alapján pl.: X= {x1, x2, , xn} erőforrás allokáció mellett egyenlőtlenség elkerülő preferencia