Történelem | Tanulmányok, esszék » Németh Csaba - A honvédtisztek fegyverletétele Gyulán

Németh Csaba: A honvédtisztek fegyverletétele Gyulán Kevéssé közismert, hogy a világosi fegyverletételrıl a honvédtisztek úgy távozhattak, hogy oldalfegyvereiket megtarthatták. Teljes lefegyverzésükre csak akkor került sor, amikor az oroszok átadták ıket az osztrákoknak. Ez a szomorú esemény pedig 1849 augusztus 23-án következett be Gyulán, a vár és a kastély közötti részen. De hogyan is kerültek ık Gyulára, s mikor történt meg a lefegyverzésük? Elég sok visszaemlékezés maradt fenn az utókorra, de sajnos ezek sokszor egymással ellentétes tényeket rögztenek. Túlságosan gyorsan követték ekkor egymást az események, a megrázkódtatások, így gyakran tévedhetett 1 - 2 napot aki nem frissiben vetette papírra az emlékeit. Ráadásul mindenfelé a zőrzavar, a kapkodás, a központi akarat teljes hiánya és az ebbıl adódó rendezetlenség képével találkozunk. Hiába ismerjük valakinek a szolgálati beosztását, a naplója

korántsem biztos, hogy alegységének sorsára vonatkozóan is felvilágosítást adhat. A honvédseregbıl a fegyelem lazulása, a rendbomlás következményeként egyre többen indultak haza, vagy kisebb csoportokban megpróbáltak eljutni a még kitartó Komáromba, hogy tovább harcolhassanak. Valószinüleg az oroszok sem vették tekintetbe a magyar hadrendi beosztást, hanem a foglyok elszállításánál ad hoc módon összeállított csoportokkal operáltak. Ezzel magyarázható, hogy azok közül is akadtak, akik nem Sarkad és Gyula érintésével jutottak el Aradra, hanem Borosjenın és Bélen keresztül, akik pedig Világosnál tették le a fegyvert. Ugyanigy a Vécsey hadtest borosjenıi lefegyverzése után is voltak akiket nem Szıllıs - Világoson, hanem Sarkad - Gyulán keresztül szállítottak Aradra.1 A továbbiakban azoknak a honvédtiszteknek a sorsát kívánjuk bemutatni, akik Gyulára kerültek, s itt voltak kénytelenek megválni szeretett fegyvereiktıl,

amellyekkel korábban oly sok borsot törtek ellenfeleik orra alá. Görgey augusztus 11-én hajnalban értesült a temesvári csata elvesztésérıl, s ezután lemondásra szólította fel Kossuthot és a kormányt. Ahogy ez megtörtént, a délután összehívott haditanács mindössze két ellenszavazattal jóváhagyta a tábornok elképzelését az oroszok elleni fegfyverletételt illetıen. Görgey még az est folyamán értesítette az orosz sereg legközelebbi (III.) hadtestének parancsnokát, Rüdiger tábornokot fegyverletételi szándékáról. "Azért teszem pedig le az orosz elıtt a fegyvert, mert ennek engedni kénytelenek valánk, de én részemrıl mint fıvezértek, mint magyar soha el nem fogom ismerni, hogy az osztrák legyızött bennünket"2 - jelentette ki másnap este a katonái elıtt. Augusztus 13-án a még együttmaradt magyar erık legerısebbike, az a hadsereg, amely pár honappal korában a tavaszi hadjárat során több fényes diadalt

aratva felszabadította hazánkat, s annak fıvárosát, Budát is sikeresen visszavívta, ez a hadsereg volt ekkor kénytelen meválni a fegyvereitıl a Világos és Szıllıs közti síkon. Milyen erık alkották ezt a hadsereget? Görgey közvetlen parancsnoksága alá három hadtest tartozott: az I. Nagysándor József, a III Leininden-Westerburg Károly, valamint a VII. Pöltenberg Ernı tábornok vezetése alatt Ez ekkor körülbelül 26.000 katonát jelentett Útközben csatlakozott hozzájuk Knézich Károly tábornok 2.500 fıs tokaji különítménye, valamint az Aradon szervezıdı tartalékhadseregnek egy 5.000 emberbıl álló, jobbára még felfegyverzetlen hadosztálya Querlonde Ferdinánd ezredes irányításával. Jelentıs számban csatlakoztak még Aradon a kormány mellett, a hadügyminisztériumban szolgáló (vagy éppen szolgálaton kívül álló) tisztek, s néhányan a már felbomlóban lévı tiszai hadsereg idevetıdött katonái közül is. A

fegyverletételhez nagyjából 33000 honvéd sorakozott fel (közöttük 1.438 fıtiszt), 144 ágyúval Létszámát tekintve nem is tőnhet soknak ez a sereg, hiszen alig 1/5-ét teszi ki az összhaderınek. Mindjárt más képet kapunk viszont, ha a fegyvernemeken, illetve a tisztikaron belüli arányokat vizsgáljuk. A lovasságnknak és a tüzérségnek például közel a harmada itt vot. Az ezredesi állománynak közel 40 %-a, s a 34 tábornok közül 12 is itt tette le a fegyvert. Igy már méltán állíthatjuk, hogy nélkülük aligha lehetett volna a továbbiakban eredményes ellenállásra gondolni.3 Görgeynek mégis feltétel nélkül, pusztán kényre-kedvre kellett megadnia magát. Az orosz sereg parancsnoka, Paszkevics tábornok ugyanis kijelentette: az orosz cár nem alkuszik és nem fogad el feltételeket. Rüdiger tábornok nem tőnt ilyen kıszivőnek, hajlandó volt néhány kérésnek eleget tenni, már amennyire a hatásköre megengedte. Szavatolta, hogy a

fegyverletételre kizárólag orosz katonák elıtt kerüljön sor, hogy ingó vagyonát mindenki szabadon megtarthassa, s ahhoz is hozzájárult, hogy tisztjeink (ırmestertıl felfele) megtarthassák oldalfegyvereiket. Az utókor talán elcsodálkozik ez utóbbi kikötésen, hiszen hogyan is néz ki egy olyan fegyverletétel, ahonnét fegyveresen lehet távozni; vagy lekicsinylıen legyint, mondván: ugyan mit is kezdhettek volna egy szál karddal a kezükben, kár foglalkozni is ezzel az aprósággal. Ami a dolog jelentıségét illeti, az kissé bıvebb magyarázatot igányel. Általánosnak mondható a korban, hogy a tisztekkel és a legénységgel (ırmestertıl lefele) más megitélés szerint jártak el. Nem csak Rüdiger tett ilyen megkülönböztetést, hanem késıbb Haynau, s korábban, például Arad várának bevételénél, maguk a magyarok is. Ebben a kapitulációs okmányban (kelt 1849 június 28-án)4 szerepel az a momentum is, hogy tisztek megtarthatják a

kardjaikat. A világosi eset tehát korántsem tekinthetı példa nélkülinek. Miért kell mégis méltányolnunk Rüdiger tábornok tettét? Mit jelentett e nemes gesztus az adott korban? A már említett aradi kapitulációs okmányban ezt az eljárást az ellenfél "hısiességének és tántoríthatatlan kitartásának" elismeréseként indokolták. Ez Világosnál sem jelenthetett mást ! Az orosz hadsereg tisztelgett ezzel a gesztussal a honvédség bátorsága és hısies helytállása elıtt. Ez pedig nem volt kis dolog, fıként ha összevetjük az osztrákok álláspontjával. İk még csak tényleges katonaságként sem voltak hajlandók elismerni a magyar hadsereget. Csupán lázadó hordákat emlegettek, tisztjeinket csak lázadófınökökként, banditavezérekként kezelték. Rüdiger viszont e tisztelet megadásával közvetetten elismerte, hogy nem felkelı bandákkal, hanem egy reguláris hadsereggel állt szemben. Késıbb is több kellemetlensége támadt

emiatt a Haynauval történı kapcsolattartásban. Ez a megtisztelı gesztus nagy morális hatást fejtett ki a katonákra. Joggal érezhette úgy mindenki, hogy amíg a kardja az oldalán van, nem lehet fogoly. Bizakodva nézhettek a jövıbe. S ezt a bizalmat az orosz hadvezetésnek is érdekében állt táplálnia, hiszen sok volt a még le nem fegyverzett alakulat. Nehéz is eldöntenünk, hogy csupán jóindulatú megtévesztésrıl volt-e szó, vagy inkább szándékos félrevezetésrıl beszélhetünk-e. Tény azonban, hogy nem minden alap nélkül vigasztalhatták tisztjeinket. Tudták ugyan, hogy a háború elıtt kötött megállapodás értelmében ki kell szolgáltatniuk a hadifoglyokat, de idıközben arra is rákérdeztek, hogy mi tévık legyenek, ha Görgey letenné a fegyvert. Haynau július 25-i válasza szerint (igaz, ekkor még abban bízott, hogy ıelıtte történne a fegyverletétel) a Görgey példáját követı tiszneknek az életét garantálni lehetne.5

Valószínőleg ennek tudatában igérhettek bántatlanságot. Egyébként is arra törekedtek, hogy bizalmat ébresszenek maguk iránt. Ezzel akaratlanul is tápot adtak azoknak a honvédek közt terjengı kósza híreknek, miszerint a tiszteket rangjuk megtartásával átveszik a cári hadseregbe. Sıt, olyan vad elképzelések is lábra kaptak, hogy Görgey tulajdonképpen szövetkezett az oroszokkal, s rövidesen együtt fogják lerohanni Ausztriát.6 Miért áll Oroszország érdekében ezen hiresztelések megtőrése? A cár a háború mielıbbi lezárását sőrgette, márpedig Görgey seregén kívül más alakulatok is voltak még az országban. Érthetı, hogy azt szerették volna elérni, hogy ezek is mielıbb kövessék a fıvezér példáját. Ezt nagyban elımozdíthatta az, hogy Görgey az orosz fogság kedvezı tapasztalatairól számolhatatt be a többi seregparancsnokhoz küldött levelében. A katonaságnak szerinte "olyan bánásmódban van része, amely

meglep, sıt szinte megszégyenít bennünket. szivélyes és lovagias".7 Nem is maradt el a várt hatás. Elıször Damjanich János tábornok lépett Görgey nyomába. Augusztus 17-én délután megnyitotta Arad várának kapuit az orosz csapatok elıtt. Dévánál augusztus 18-án a tiszai hadsereg Bem és Guyon tábornokok által vezetett maradéka tette le fegyvereit, a dél-erdélyi csapattöredékekkel történı egyesülése után. Vécsey huszárszádai élén egyenesen Nagyváradra, az orosz fıparancsnokságra vágtatott (augusztus 21.), míg gyalogságát augusztus 20-án, Borosjenın fegyverezték le. Frummer ezredes csapatának lefegyverzésére 21-én került sor Hátszegen, Dessewffy Arisztid tábornok és Lázár Vilmos ezredes pedig kivételesen az osztrákok elıtt kapitulált augusztus 18-án, Karánsebesen. Rajtuk kívül már csak Zsibónál volt egy magyar csapat: Kazinczy Lajos ezredes mármarosi tartalékhadosztálya egyesült itt 22-én székely és

észak-erdélyi alakulatokkal. Másnap ık is megkezdték a tárgyalást az oroszokkal, s a fegyverük letételére 25-én került sor. İk adták meg magukat utolsóként a mozgó csapatok közül. Munkács augusztus 26-i kapitulációja után már csak az ország két legnagyobb erıdje a péterváradi és a komáromi tartotta magát.8 A különbözı helyszínekrıl a legkülönbözıbb utakon kerültek katonáink az osztrákok fogságába. Ha meg akarjuk tudni, hogy közülük kik fordulhattak meg Gyulán, meg kell vizsgálnunk, hog mi történt az egyes alakulatokkal a fegyverletételüket követıen. Kezdjük a fısereggel ! Rüdiger elıször úgy rendelkezett, hogy Nagyváradra, az orosz katonaság fıhadiszállására vigyék a foglyokat. Mégis egyedül Gögey és legszőkebb kisérete jutott csak el odáig. Vajon miért változtatták meg idıközben az úticélt? Ha Rüdiger az elızetes megállapodáshoz akarta volna tartani magát, akkor azon kellett volna lennie. hogy

honvédeket mielıbb kiszolgáltassa a császáriaknak, azaz Temesvár felé kellett volna elindítania ıket. İ ennek éppen az ellenkezıjét tette, s ezt Haynau "szörnyő szerencsétlenégnek" minısítette. Fıként az dühítette fel, hogy "a lázadók 3.000 kocsit raktak meg a legértékesebb rakománnyal, a kormány tulajdonával. Az oroszok kifosztottak minden kocsit mindent elvitt az ördög" Augusztus 14-én elıbb még azt közölte a császárral, hogy személyesen fog beszélni Paszkeviccsel, de késıbb megváltoztatta szándékát. Az osztrák tartalékhadtest parancsnokát, Liechtenstein tábornokot küldte el Váradra a foglyok kiadatásának megsürgetésére. Az említett szekerek átvizsgálásával pedig Reischach tábornokot, a Schlick vezette I. hadtest egyik dandárának parancsnokát bízta meg. Paszkevics idıközben felmérte, hogy mekkora diplomáciai bonyodalom származna a honvédek Nagyváradra irányításából. Rüdiger elsietett

intézkedését megváltoztatva, arra való hivatkozással, hogy a Nagyvárad - Arad közötti fıutat szabaddá kell tenni a csapatmozgások számára, a foglyok tartózkodási helyéül Sarkadot jelölte ki.9 Miért éppen Sarkad jött szóba ? Haynau még 15-én arra kérte Paszkevicset, hogy a foglyok közül azokat, akik korábban a császári seregben szolgáltak Aradra, a többieket pedig Pesten át Pozsonyba küldje. Az orosz fıvezér ugyan meg akarta várni a cár válaszát, de bizonyára jónak látta olyan helyen felállítani a fogolytábort, ahonnan akár Pest, akár Arad, vagy éppen Nagyvárad felé is könnyen el lehet jutni. E kivánalomnak pedig - mivel a honvédek már Szalontánál jártak - Sarkad felelt meg a leginkább. Mi történt a foglyokkal, amíg eljutottak Sarkadra?10 Drozdov orosz fıhadnagy szerint 13-án este, a fegyverletételt követıen "a 2. könnyőlovas hadosztály odavonult a magyar sereg arcvonalához és nekilátott a hadifoglyok

átvételének, ami este nyolc óra körül fejezıdött be. Aztán még sötétedés elıtt a lefegyverzett katonák oszlopa, lovasságunk fedezete mellett hallgatagon megindult". Rüdiger tábornok segédtisztjének feljegyzésébıl azt is megtudhatjuk, hogy az éjszakai órákban a honvédek nagy tömegének ırzése nagy zürzavarral járt. Ezt kihasználva a foglyoknak csaknem egyharmada megszökött. A Rüdiger-féle hadtest Kisjenın felállított fıhadiszállásaára hajnali négy óra tájban érkezett meg a menet. A legénységet táborban helyezték el, maga a tisztikar a városban kapottt szállást. Az oroszok foglyaik ellátásáról is gondoskodtak A fıtiszteknek naponta egy, a törzstiszteknek két ezüstforintnyi juttatást, a legénységnek pedig húst és kétszersültet adtak. Ezek már nem Kossuth-bankók voltak, hanem a cári sereg mellett mőködı Almássy által kibocsátott kék színő papírpénz.) Könnyen voltak nagylelküek az oroszok, hiszen a

háború során felmerült költségeiket megtérítették az osztrák kormánnyal. Akad olyan visszaemlékezı is, aki szerint a tisztek az est folyamán helyben maradtak, a szılısi mezın. Valószínőleg azon alakulatok elöljáróiról lehet szó, amelyek már este késın, utolsóként érkeztek meg a fegyverletétel helyszínére. Reggel azután ıket is tovább kísérték, s 9 - 10 óra körül ık is megérkeztek Kisjenıre. A Nagysándor-féle I hadtestbıl néhányan este Borosjenıre kerültek, másnap pedig Bélre szállították át ıket, ott várták be sorsuk beteljesedését. 9b Hogyan élték át ezt a helyzetet a magyar tisztek? "Vitéz seregünk legénysége hadifoglyokul hajtatott el csorda módjára két sor idétle s otromba orosz gyalogság közé szorítva" - búslakodott báró Podmaniczky Frigyes huszárszázados. A bánásmódra azonban nem lehetett panaszkodni: "Az orosz tisztek elızékenyen, udvariasan bántak velünk. Kínáltak

italaikkal, bizalmas társalgásba ereszkedtek és a hihetetlenségig szép dolgokat helyeztek kilátásba". Rüdiger Görgeyt és vezérkarát megívta magához ebédre, arra hivatkozva, hogy nehezen lehet élelemhez jutni a környéken. Tette mérhetetlenül felbosszantotta Haynaut: "ezekkel a lázadófınökökkel. nem csak azt a kíméletet tanusították, amit az emberiesség és a hadi szokások általánosságban elıírnak a hadifoglyokkal kapcsolatban, hanem. bajtársként fogadták, sıt gróf Rüdiger ünnepélyesen meg is vendégelte ıket", ahol ráadásul eltőrte, hogy " nevezettek eddigi egyenruhájukban, oldalfegyverrel és szolgálati kitüntetéseikkel feldístítve" jelenjenek meg, sıt még "az ellenségeskedés szerencsés befejezésére pohárköszöntıt mondtak", amire minden jelenlévı ivott is - fakadt ki a császár elıtt. Rüdigernek is felhánytorgatta, hogy "ezekkel a lázadókkal képesek voltak úgy bánni,

minta tisztességes hadifoglyok lettek volna. még azt sem tartották szükségesnek, hogy lefegyverezzék ıket". Rüdiger higgadtan és méltóságteljesen utasította vissza Haynau vádjait: "Nem tettem sem többet, sem kevesebbet, mint amennyit azoknak az embereknek a helyzete megkövetelt". Görgeyt még aznap, 14-én délután Nagyváradra kísérték. İ még úgy tudta, hogy serege is követni fogja, csak késıbb értesülot róla, hogy Szalontáról visszafordították ıket Sarkadra. A magyar fıhadiszállásra érkezı parancsokat Molnár Ferdinánd ezredes falragaszok útján tette közzé. Az ekkor Békéscsabán tartózkodó Hunfalvi Pál országgyőlési képviselı, még 15-i hírek szerint is úgy tudta, hogy a magyar tiszteket Nagyváradon orosz hadbíróság elé fogják állítani. Ez a híresztelés még 17-én is tartotta magát.11 Szedlák Mátyás tüzérfıhadnagytól tudjuk, hogy "amint másnap (15-én) Zerindre érkeztünk. félnapi

pihenés végett beszállásoltattunk Reggel (16-án) falragaszok hírdették, hogy a honvédtisztek aznap délután két órakor Sarkadra induljanak"12. Zerinden a tisztek 5, a törzstisztek pedig 10 pengıforintot kaptak Közben a foglyok száma is lecvsökkent. Nem a szökések miatt, hanem azért, mivel a legénység nagyobb része (ırmestertıl lefele) amnesztiában részesült. Az amnesztiát augusztus 18-án Haynau is megerısítette. Még így is több, mint tízezer katona érkezett Sarkadra.13 "Sarkad gr. Almásy Dénes bírtoka volt - jegyezte fel Degré Alajos huszárszázados - Egy nagy udvart, mely körös - körül juhaklokkal volt szegélyezve, kitakarítatott, s ide szállásoltattunk. Vihar és rossz idı ellen menedéket adtak a juhaklok. Igen meg voltunk elégedve a berendezéssel" A várossal már kevésbé. Azzal bízták meg a Nagyváradra menı Dutka Tivadar századost, hogy eszközöltesse ki Görgey vel Paszkevicsnél a Gyulára történı

szabad átjárás lehetıvé tételét.14 Az orosz vezlrkar Anrep tábornokot bízta meg a foglyok ırzésével, a szolgálatot a 2. könnyőlovas hadosztály 3 ezrede és a 32 kozákezred legénysége látta el. Rüdiger segédtisztjét is Anrep mellé rendelték Az volt a véleménye új felettesérıl, hogy "nem is lehetett volna nemesebb, jószándékubb emberre bízni ezt az ügyet". Ahhoz is hozzájárult, hogy "a fogoly tábornokok és tisztek becsületszóra, szabadon járkálhassanak". Az alacsonyabb rendfokozatú katonákat a város mellett, Kötegyán és Sarkad között, egy fogolytáborban helyezték el, amelyet a cári sereg kordona zárt körül. Sarkad és környéke még így is kevésnek bizonyult ennyi ember ellátására. Nehezen lehetett biztosítani a katonák megfelelı élelmezését, s néhány nap múlva komolyabb probléma is jelentkezett. "Az a terület, ahol el voltak helyezve fokozatosan temetıvé alakult át - állapította

meg a segédtiszt - az eltakarítatlanul ott maradt szemét, a kéthónapos szakadatlan esı, a hideg éjszakákkal változó forró nappalok és a sovány koszt a kolera nagymértékő okozóivá váltak, úgy hogy naponta körülbelül harmincan haltak meg. Az a veszély fenyegetett, hogy a szerencsétlen helyzet lázadásra ad alkalmat, ezért a tábornagy (Paszkevics). megparancsolta a foglyok átszállítását Gyulára" Haynaunak címzett levelében Rüdiger tábornok is a kolerával indokolta a honvédtisztek Gyulára irányítását.15 Ennek következtében jutott el Gyulára néhány honvédtiszt augusztus 19-én, majd - egy következı hullámban - 21-én követte ıket bajtársaik nagyobb része. A város neves újságírója, Kóhn Dávid szemtanúk visszaemlékezése alapján készített (ezért korántsem mindenben pontos) beszámolója16 tud egy másik útvonalon érkezı csoportról is. Állítása szerint a fogolytábort még Kisjenın két részre osztották. Az

egyik fele Székudvar - Nagypél - Gyulavarsánd érintésével ugyancsak 19-én ért be Gyulára. Mindkét csoportot megelızte azonban a 17-én kapituláló aradi ırség, amely már másnap Gyulára ért, ám ıket még az eredeti parancs szerint továbbvitték Sarkadra. Gyulán ekkor még nem állomásozott fegyveres erı A beteg Damjanich tábornok ırzésére, aki sérülései kiújulása miatt nem utazhatott tovább, úgy kellett átküldeni egy orosz tisztet.17 Az egykori szemtanuk szerint is csak augusztus 19-én hozták át foglyaikat városunkba az oroszok. "Nagyon szomorú bevonulás volt ez Elkényszeredett, kimerült honvédek, - tisztjeikkel karonfogva vonultak erıs fedezet alatt a sarkadi országúton. Az utcák néptelenek voltak Az oláh templom körüli téren (a mai Gróza parkban) állíttatott fel a fogolytábor, s az oroszok elfoglalva tartották a vármegyeház, városház útcákat." 18 Kóhn Dávidtól azt is megtudhatjuk, hogy az oroszok

"énekelve vonultak be a reggeli órákban a mai (1936-os) Nagyváradi út és Kossuth utcákon keresztül. Az orosz tisztikar. a grófi kastélyt foglalta el A legénység egy része az óvárt szállotta meg, túlnyomó része pedig sátortábort vert fel a sarkadi út baloldalán. Másnap, augusztus 20-án egy osztrák ezred is bevonult, s a vásárteret foglalta el" Hogyan teltek a foglyok hétköznapjai Gyulán? Anrep tábornok megengedte, hogy a tisztek beszállásoljanak magánházakhoz. Ennélfogva szinte minden Gyulai háznak lett vendége, nemegyszer tülekedés is volt a jobb szállásokért. Az engedékenység láttán az orosz tisztek, fıként a magukat rokonainknak tartó cserkeszek tüntetıen barátkoztak a honvédekkel. "Vittek, repítettek inkább a nagyvendéglıbe, ahol egy cigánybanda keserves zenéje mellett néhány osztrák tiszt mulatott. A muszka tisztpajtások azonnal félbe hagyatták s egyik odalépve keményen megnyomta a

"Rákóczy"-t, mit azonnal rá is rántottak. Erre elkezdtek rettenetes módon ugrándozni, táncolni, s a legkitörıbb extázisban bennünket cibálni, összevissza csókolni. a németek jónak látták kitakarodni"19 Nem ez volt az egyetlen ilyen eset! Hasonlót örökített meg Kóhn Dávid. Az esemény augusztus 20-án történt, a Korona vendéglıben. Középen két honvédtiszt billiárdozott kard nélkül. Egyikük véletlenül meglökött egy belépı osztrák tisztet Noha bocsánatot kért tıle, de az a társával együtt hirtelen kardot rántva le akarta ıt kaszabolni. Erre a jelenlévı oroszok is kardjaikhoz kaptak, hogy megvédjék a honvédeket. Erre azonban nem volt szükség Azok a dákókkal olyan ügyesen védték magukat, hogy az osztrákok hamarosan sarokba szorultak, s megalázva kellett távozniuk a magyarokat köszöntı tapsvihar közepette. Az oroszokat is kellemes emlékek főzték Gyulához. "Wenckheim gróf kastélya wersailles-i

mintára épült. A birtokot terjedelmes park, mesterséges tavak, vízesések stb. díszítetik" - jegyezte le Rüdiger tábornok segédtisztje, szinte idilli képet festve. "A bírtok ura meghívott magához annyi embert, amennyit a hatalmas termekben el tudott szállásolni, vagyis körülbelül kétszázat. Teljes ellátásukról gondoskodott. Esténként kellemes társalgás alakult ki Néha még táncoltunk is Egyik este, mikor mindannyian összegyőltünk a nagyteremben. kiálltás hangzott el: Jönnek az osztrákok! Félelmében és kétségbeesésében mindenki szétszaladt. Montenuovo osztrák tábornok megérkezett, hogy átvegye a magyarokat." 20 A fıparancsnokok már régóta tárgyaltak a kiadatásról. Paszkevics lelkiismeretfurdalástól gyötörve fakadt ki a cárhoz írott, augusztus 15-i levelében: "Akasztófára juttathatom-e mindazokat, akik felséged jóságában reménykednek? Csak azért mert felséged hadainak adták meg magukat,

szigorubban büntessék ıket?" Másnap viszont már jó katonaként, az elızetes megállapodásokhoz híven, felkérte Haynaut, hogy tegye meg intézkedéseit a foglyok átvételére. Ugyanakkor azt is javasolta neki, hogy részesítse amnesztiában a foglyokot. E javaslatát az osztrák császárhoz és a miniszterelnökhöz is eljuttatta. A táborszernagy még az üzenet vétele elıtt elküldte az orosz fıhadiszállásra Lichtenstein herceget, hogy követelje a foglyok azonnali kiszolgáltatását. 18-án utasította az Aradot átvevı Schlick tábornokot, hogy "egy erélyes és tapasztalt törzstisztet jelöljön ki", aki majd elutazik Nagyváradra, hogy átvegye a honvédtiszteket.21 A Világoson hagyott hadi készletekért már másnap elindított egy kis csapatot. A tisztekért induló különítmény összeállítása viszont némi késedelmet szenvedett. A korabeli közvélemény úgy hitte, hogy Paszkevics igyekezett húzni a foglyok átadását, s csak

akkor határozta el magátr, amikor erre megjött a cár konkrét utasítása22. Ezt pedig a 22-én délelıtt Váradra érkezı Barjatyinszkij herceg hozta volna. Mások úgy vélték, mivel a tisztek lefegyverzésée 22-én megkezdıdött, hogy a világosi fegyverletétel hírére Pozsonyból indult gyorsfutár a tábornagyhoz a cárnak már elıre, erre az alkalomra letétbe helyezett parancsával. Véleményünk szerint egyik variáció sem állja meg a helyét. Paszkevics nagyon is tisztában volt vele, hogy mit kell tennie foglyaival. A fegyverletételt követıen saját fiát küldte Varsóba, szeretett uralkodójához, aki 16án közölte vele a jó hírt. A cár még aznap visszaindította Pjotr Suvalov grófot, akivel több levelet is küldött, de egyikben sem esik szó a foglyokról. A gróf egyébként is csak 20-án ért Váradra, a tábornagy pedig már elızı napon, a Lichtensteinnel történı tárgyalásai után, megírta Haynaunak, hogy a hadifoglyokkal kapcsolatos

ügyeket Rüdigerre bízta, s egyben utasította is a tábornokot, hogy "bocsássa az Ön rendelkezésére, mind a foglyokat, mind a hadianyagot." Rüdiger másnap tájékoztatta az osztrák fıvezért arról, hogy a kolera kitörése miatt Gyulára szállították át a honvédeket, oda küldjön értük. Haynau 21én kapta kézhez a leveleket Azonnal utasította Schlich tábornokot, hogy az egyik dandárparancsnokát, Montenuovo tábornokot 18 század gyalogos és 4 század lovas kíséretében másnap reggel küldje el a foglyokért. Rüdgert pedig arra kérte, hogy a kötegyáni fogolytáborban lévı tiszteket másnap reggel szállítassa át Gyulára, hogy ott hiánytalanul megtörténhessen a foglyok átvétele.21,23 Paszkevics is felelıs lenne tehát az aradi kivégzésekért, hiszen álnokul büntetlenséget ígért, s aztán mégis kiszolgáltatta foglyait a bresciai hiénának? Korántsem a teljes tisztára mosása érdekében, de azért néhány dolgot meg kell

említsünk az érdekében. Tény, hogy elsı perctıl kezdve tisztában kellett lennie azzal, hogy a magyarokat ki kell szolgáltatnia a császárnak, hiszen tudhatta, hogy magyar földön, a császár alattvalóinak a cár nem adhat kegyelmet. Bízott azonban a cárhoz főzıdı jóbarátságában, hogy ezáltal a Görgey-féle seregnek tett elızetes ígéreteit utólagosan jóvá tudja majd hagyatni I. Miklóssal Bízhatott továbbá uralkodója hatalmában is, amiáltal joggal remélhette, hogy I. Ferenc Józsefet rá tudják venni a kegyelem megadására. Sajnos túlzottan hiszékenynek bizonyult, ahogy maga I. Miklós is A cár ugyanis megtett minden tıle telhetıt, amit egy általa is "lázadónak" minısített hadsereg érdekében tehetett. Fiát és örökösét, Sándort küldte Bécsbe, hogy megpróbáljon hatni az Udvarra, annak érdekében, hogy hírdessenek amnesztiát. Az aradi megtorláson való felháborodása (aminek véleményünk szerint szerepe lehetett

a további vérengzés leállításában is) mutatja leginkább, hogy mennyire elszámította magát.24 Legnagyobb sajnálatunkra csak utólag jött rá tévedésére. Ausztria már az orosz csapatok távozásakor - Aradon mutatta ki, hogy mennyire semmibe veszi megmentıjének, a cárnak e kérését Tábornokoaink sorsa tehát 19-én megpecsételıdött, hiszen Haynau már a fegyverletétel hírének vétele után azt javasolta, hogy a "lázadóvezéreket" akasszák fel. Paszkevicsnek sem volt több oka, de lehetısége sem, hogy tovább halogassa a kiszolgáltatásukat.25 Lázár és Dessewffy ekkor már az aradi börtönben voltak. Akik Borosjenınél tették le a fegyvert ugyancsak ekkor kerültek osztrák fogságba Világosnál. A Nagyváradra menekültek lefegyverzésére is ekkor került sor, s Kazinczy Lajos is megkezdte már a tárgyalásait a fegyverletételrıl Zsibón. A Dévánál kapitulálókat Szeben és Gyulafehérvár börtönei nyelték el,

Hátszegrıl pedig Szászvárosba vitték a foglyokat. A munkácsi vár küldöttei is Nagyváradon tárgyaltak már, Klapka tábornok pedig 21-én kötött fegyverszünetet Komáromban. A péterváradiak is ezen a napon kezdtek el tárgyalni a vár feladásának feltételeirıl. A szabadságharc utolsó ütközete is lezajlott Mehádiánál: augusztus 23-án a Monti vezette olasz és a Wysoczki vezette lengyel légió katonáit is török földre szorították.26 Megszőnt tehát a fegyveres ellenállás. Nem kellett többé esetleges bonyodalmaktól tartani a honvédtisztek lefegyverzésének elrendelése esetén. Mégis akadtak még kisebb súrlódások. Montenuovo ingerülten közölte Haynauval, hogy 22-én, Gyulára történt bevonulásakor még fegyvert viselt "valamennyi felkelı tiszt, akiknek száma több, mint kétezerre rúg." A hagyomány szerint "midın az étterembe léptek (a kastélyban), látták a kedélyes barátkozást, mely a magyar és orosz

tisztek között folyt, s megbotránkozva siettek ki a terembıl. Az emeleten terítettek" maguknak Közben lent a kiadatásról kezdtek beszélgetni. Amikor a szökés is szóba jött Anrep és tiszttársai diszkréten kivonultak, s "oly rendelkezéseket tettek, amelyek a menekülést elısegíteni igen alkalmasak voltak. Az osztrák tábornokok nagy fennhéjazással beszélték, hogy a lázadó uraknak jól meg lesz vetve a fejük alja. A grófnı még az éj folyamán értesítette errıl az udvarmester által Damjanichot. A magyar vezérek tudni sem akartak a szökésrıl", mivel Anrep tábornoknak becsületszavukat adták. Néhányan mégis úgy vélhették, hogy a kikényszerített eskő nem kötelez. Oláh György 21-i dátummal említi (de az elbeszélés alapján a 22-e valószínüsíthetı), hogy Anrep engedélyével Végh József újvárosi házában láttott vendégül a honvédeket. A vacsora csak ürügy volt, hogy a szökést megbeszéljék. Az éj leple

alatt "a Vécseyhadtesthez tartozó tisztek, (a hadtest egy részét ugyanis Nagyváradról Sarkadon keresztül ugyancsak Gyulára vitték) akik polgári ruhát szerezhettek, megszöktek Doboz és Vésztı felé. Másnap (a sikeren felbuzdúlva) többen útnak indultak, kivált midın tapasztalták, hogy az oroszok egyáltalán nem gördítenek akadályt a menekülés elé, sıt voltak olyanok is, kik az orosz seregen át menekültek a remetei és vári erdıségekbe." Haynau többször is panaszt tett Rüdigernél a szökések miatt, aki nem gyızött magyarázkódni, de ellenintézkedést nem foganatosított. 27 A gyulai tiszti fegyverletétel idıpontjának meghatározásához vissza kell térnünk Montemuovó tábornok már idézett jelentéséhez, mint egyik legautentikusabb forrásunkhoz.28 A tábornok arról trett jelentést, hogy 22-én este érkezett Gyulára, s mert ekkor még minden felkelıtiszt fegyvert viselt, sürgıs rendeletet adott ki a

lefegyverzésükre. Ennek megtörténtérıl 23-án délután, már múltidıben emlékezett meg. Követelte továbbá a szolgálati lovak átadását is, mert ennek megtörténte is elmaradt. Arról is értesítette elıljáróját, hogy az oroszok több országgyőlési képviselıt is ki fognak neki szolgáltatni, de "a magyar hadifoglyokat még nem vehettem át, mert az aradi helyırség és a Görgey-féle hadtest több más alakulata még nem érkezett meg ide. Az elıírásszerő átadás holnap reggel történik meg". A levélbıl nem derül ki egyértelmően, hogy már a megérkezés estéjén, azaz 22-én, vagy csak a következı nap délelıttjén került-e sor a tisztek lefegyverzésére. A kérdés eldöntéséhez Rüdiger segédtisztjének visszaemlékezését hívjuk segítségül. İ világosan leírta, hogy este megérkezett Montenuovo és "másnap megparancsolta a tábornokok és tisztek lefegyverzését". Ezzel áll összhangban a korabeli

református lelkész, Ecsedy Gábor feljegyzése: "a kardot is augusztus 23án lerakatták velük". Tóth Ágoston ezredes naplója a következıkrıl tudósít: 21-én kísérték át Gyulára, majd "kiálltványban szólították fel a tiszteket, hogy adják át a kardjaikat. Ezt Montenuovo követelte, ki ezen a napon érkezett az oroszokhoz. 22-én délelıtt megtörtént a kardok átadása". Mivel tudjuk, hogy Montenuovo csak 22-én este érkezett meg, így joggal feltételezhetjük, hogy Tóth Ágoston 1 napot téved. Körösi Sándor, a magyar kormány székhelyének hadbírószázadosa, visszaemlékezésében leírta, hogy Gyulára érve a piacon több képviselıvel (köztük Nyári Pállal is) találkozott, ahol már plakátok hírdették, hogy a Kossuth-bankókat be kell szolgáltatni. Másnap azt is kiplakátolták, de házanként körbejárva személyesen is tudatták mindenkivel, hogy a honvédtisztek jelenjenek meg a kastélyban egy orosz katonai

bizottság elıtt, hogy átadják a nekik a kardjukat. Tekintve hogy Dobrzánszky Adolf cs.kir biztos rendelete a Kossuth-bankókról 21én jelent meg, a fegyverletételre eszerint is 23-án kerülhetett sor Mégsem állíthatjuk egyértelmően, hogy tévednek azok, akik 22-ére teszik lefegyverzésük napját. Több csoportban irányítottak katonákat Sarkadról és Kötegyánból Gyulára. Szinte mindenki megemlíti, hogy körülbelül félúton Sarkad és Gyula között elvették tılük a szolgálati lovakat. Nem zárhatjuk ki azt sem, hogy Gyulára érkeztük után azonnal le is fegyverezték ıket. Erre utalhat az is, hogy míg legtöbben reggel 6 órától tartó, vagy legalábbis délelıtti fegyverletelrıl ír, néhányan kifejezetten délutára teszik az aktus idıpontját. A fegyverletétel helyét illetıen is akadnak eltérések az egyes visszaemlékezésekben.29 Zömük a vár elıtti térrıl, vagy a kastély egy földszinti szobájáról ír, míg mások

egyszerüen csak egy erre a célra kijelölt házról tesznek említést. Minden bizonnyal Máriássy Jánosnak lehet igaza. İ arról számol be, hogy miután 21-én elindultak Sarkadról, Montenuovo 22-én parancsot adott a lefegyvezésükre, s "ezen kínos kötelezettség két napot vett igénybe". A fegyverletételi ceremónia is másként alakult a különbözı helyszíneken.30 A kastélyban ülésezı orosz katonai bizottság kérte a megjelent nevét, rangját. Ezt beírták egy könyvbe, illetve egy kis cédulára, amelyet ráragasztottak az elvett fegyverre. A kardokat azután összedobálták egy halomba Ez valószínüleg még 22-én délután történ, amikor még volt idı ilyesmivel bajlódni. Másnap már gyorsítottak az eljáráson. Tóth Ágostonnak "a kastély egyik földszinti szobájában" kellett megválnia a fegyverétıl. A tisztek "kardjaikat egyszerően oda dobták be az ablakon keresztül". Megerısíti ezt Rüdiger

segédtisztje, aki még azt is hozzáfőzi, hogy ettıl a bent ülı osztrák tiszt olyan sérüléseket szenvedett, hogy végül "több sebbıl vérezve. a földre rogyott" Oláh György szerint a fegyverletétel színhelye a kastély elıtti tér volt. Több tiszt inkább kettétörve kardját a Körös medrébe dobta azt, mintsem átadja egykori ellenfeleinek. A halomba dobált kardokat azután a kastély egyik szobájába hordták össze, amely az ı idejében (1892) a számtartói iroda volt. A legrészletesebben Kohn Dávid tollából tudhatjuk meg, hogy mi történt a vár és a kastély közötti téren, ahol a honvédtiszteknek reggel 6 órára kellett megjelenniük. A várkertet orosz katonaság zárta körül A visszaemlékezık szerint ez nem annyira a szökések, mint inkább az osztrák katonaság jelenlétének megakadályozása végett történt. "A honvédtisztek tábornokaik közé csoportosultak. orosz törzstisztek jelentek meg mindegyik csoport

elıtt, s szalutáltak a csoport élén álló tábornoknak és kérték elıbb az ı, majd tisztjei kardját és pisztolyait. Az így lecsatolt kardokat és fegyvereket aztán a tér közepén halmozták fel." Knezich tábornokról, megörökített egy külön kis történetet is İ nem volt hajlandó kardjának átadására, csak miután egy szekér kereke alá helyezve kettétörte azt. E kettétört penge múzeumunk legféltetebb ékességei közé tartozik Podmanitzky szőkszavúan számolt be az eseményekrıl. Megtudhatjuk tıle, hogy nem csak fegyvereiktıl kellett megválniuk: "Gyulára érvén az oroszok. kiszolgáltattak az osztrákoknak, mely ténynek elsı következése gyanánt kardjainkat a gyulai kastélyban le kellett raknunk, szigorú parancsot vévén egyszersmind egyenruháink levételére". Oláh György adott felvilágosítást róla, hogy mit tehettek azok, akiknek ruhatárát kizárólag egyenruhájuk alkotta. "Sokan gyulai ismerıseiktıl,

szállásadóiktól kaptak ruhát, - s kiknek nem volt módjukban polgári ruhát szerezni - letépették a zsinórzatot s még ezt is elszedték tılük, nehogy még felhasználhassák valaha." Szerencsére a szabadságharc ideje alatt mőködött a városban egy posztóraktár, melyben még az utolsó napokban is készültek katonaruhák. Töben a még félkész állapotban lévı köpenyek, atillák átalakításával, a polgári divatnak megfelelı átszabásával jutottak használható öltözethez. Ez hamarosan feltünt az osztrák hatóságoknak is, s a kincstári javak elherdálásának megakadályozása jelszavával a még raktáron maradt készletet rövid úton elkobozták. Mindenképpen meg kell emlékeznünk a tiszti fegyverletétel során Pulszky Sándor honvéd ezredesrıl,31 a késıbb I. hadtestté szervezett alakulatok parancsnokáról, aki azután Debrecen - a kormány székhelye - városparancsnoka, majd pedig a tartalékhadtest egyik hadosztályának

parancsnoka volt. İ Gyulán halt meg, augusztus 23-án. A kolera végzett vele Végezetül azt vegyük sorra, hogy kik lehettek jelen Gyulán a honvédtábornokok közül, hiszen az újabb adatok megkérdıjelezik a Kohn Dávid által összegyőjtött visszaemlékezések hitelességét.32 Könnyebb azok névsorát megállapítani, akik biztosan nem lehettek itt. Vécsey Károlyról tudjuk, hogy egyenesen Nagyváradra ment, s ott adta meg magát az oroszoknak. Kihallgatásán a következı vallomást tette: "Jelentkeztem Paszkevics tábornagynál, és hadtestemmel letettem a fegyvert, majd egy orosz csendırtiszt az aradi várba kísért." Ebbıl még az útvonal nem derül ki, de ismerjük Paszkevics augusztus 19-i levelét, amelyben kikérte Haynau véleményét, hogy Sarkadra küldje-e azokat is, akik egyenesen ıhozzá menekültek. Haynau 21-én kelt válaszában azt kérte, hogy a Nagyváradon lévıket Simándra küldje. Ha az orosz hadvezér akceptálta a kérést,

akkor Vécsey nem járhatott Gyulán. Dessewffy Arisztid Lázár Vilmos ezredessel egy osztrák sereg elıtt kapitulált. Augusztus 20-án kétezer ember társaságában Temesvárra küldték ıket Lázár naplójában a következıképpen vallott errıl: augusztus 19. fegyvereinket letettük és Kavarnáig kísértettünk. Másnap (20-án) Lugosra küldtek Lugosról Reidl hadnagy kísért Temesvárra. (Másnap, tehát 21-én) Jókor reggel tudtomra adták, hogy nyolc órakor Aradra utazom. Dessewffyvel együtt délután Aradra értünk, s a várban helyeztettünk el." A napló ugyan a továbbiakban nem említ pontos dátumokat, de összevethetı Lakatos Ottó aradi minorita házfınök feljegyzéseivel. Szerinte augusztus 22-én "számos fogoly honvédtisztet kísértek a városba." Minden bizonnyal itt Lázárékról és katonáikról lehetett szó Lázár még három aradi napról beszámolt, mielıtt befelyezte vona naplóját. Megállapíthatjuk tehát, hogy ık

augusztus 24-ig nem jártak, utána pedig már nem is hattak volna Gyulán. A többi, Világosnál fogságba esett tábornokról viszont jogosan feltételezhetı, hogy megfordult Gyulán. Lehetett olyan, akit csak épp a fegyverletételre hoztak át, de volt közöttük olyan is, aki több napot is eltöltött itt a fegyverletételt megelızıen. Mivel a Kohn által lejegyzett hagyomány nem tud róluk, valószínüleg az elıbbi kategóriába tartozott Poeltenberg Ernı, Schweidel József, Lenkey János és Gáspár András. Poelenberg augusztus 20-án Sarkadon írt alá egy hagyatéki leltárt. Schweidel naplójából annyi derül ki, hogy 25-én délben ért Aradra, s elızı nap reggel Mácsán volt. Ezek szerint neki is a Gyuláról indulók között kellett lennie Aradon Gáspár András volt a cellatársa, aki a függetlenségi nyilatkozat hatására lemondott, így a haláltól megmenekült. A bíróság elıtt elmondta, hogy Aradon csatlakozott Görgeyhez, s Világosnál

is vele volt. Feltehetı tehát, hogy Gyulán is járt, akárcsak aa szabadságharc végén szolgálaton kívül álló Lenkey, akirıl tudjuk, hogy Világosról Sarkadra került. Nagysándor József szinte ingázott a két város között. Augusztus 18-án még Sarkadon, 21-én már Gyulán írt alá egy tanusítványt. Sógorához küldött (szeptember 9-i) levelében viszont arról számolt be, hogy a császáriaknak történt kiadatása elıtti napon Sarkadon tartózkodott. Bonyolítja a problémát, hogy Kohn állítása szerint Gyulán a református parókián kapott szállást. A református lelkész feljegyzései viszont hallgatnak róla, csak egy ellenszenvesen viselkedı Devecsery Károly nevő kapitányról szóllnak. Sajnos Leiningen-WesterburgKárolynak már csak néhányszó lejegyzésére futotta az idejébıl a kivégzése elıtt: "Gyula. Wenckheim, átadnak az osztrákoknak. Reischach Elutazás Mácsára Arad" A hagyomány szerint ı Németh Antal házában,

a mai Kossuth út 1. számú házban szállt meg Kiss Ernıt rokona, Kiss János késıbbi megyefınök látta vendégül ott, ahol ma a Jókai Mővelıdési Ház található. Török Ignác Tormássy Lajos megyei fıorvos házában, az Árpád út 2., Aulich Lajos pedig Másik András órásmesternél a Városház út 23 szám alatti házban kapott helyet. Knézich Károly Czégényi István vendége volt a Jókai út 8. alatt "Damjanichot - írta Kóhn - a grófi kastély oldalszárnyában helyezték el, a mai (1935-ös) uradalmi irodahelyiségben, ahol felesége, Csernovits Emília már hónapok óta élvezte gr. Wenckheim Józsefné Jankovich Stefánia vendégszeretetét. De csak nappal lehetett a felesége mellett, éjszakára az óvár kapuja jobb oldalán lévı kis szobába csukták el, mellette levı másik kis szoba Lahner (György) cellája volt." A hıs honvédtábornokok nem sokáig élvezhették a gyulai polgárok vendégszeretetét. Már a fegyverletételt

követı napon el kellett hagyniuk városunkat. Damjanich betegségérıl ugyan a tisztiorvos olyan igazolást állított ki augusztus 23-án, mely szerint: "a megkezdıdött gyógyulás különösebb veszélyeztetése nélkül nem szabad elhagynia a megszokott, szigorúan vízszintes ágyat." Montenuovo nem is vitte magával Miután errıl Haynaut is értesítette, a táborszernagy azonnal meghagyta a hátramaradt Reischach tábornoknak, hogy Damjanichot is küldje Aradra "még pedig úgy, hogy f.hó 25-én (azaz: a többiekkel egyidıben) Aradra érkezzen.32 Reischach augusztus 24-én jelentette Haynaunak33: "Montenuovo vezérırnagy egy körülbelül kétezer tisztbıl és tizenegyezer fınyi legénységbıl álló hadifogoly szállítmánnyal innen (Gyuláról) elindult Mácsára és holnap megérkezik Aradra." A visszaemlékezık többsége elıtt összemosódtak a fegyverletétel és az osztrákoknak történı kiszolgáltatás eseményei. Ecsedy

szerint "A foglyokkal, kik a városon kívül lágerbe szorítattak, jött kíséretül három zászlóalj. muszka a városon keresztül, ott adta által kívül a német vasasoknak." Podmaniczky a foglyokat kísérı állomány nevét is megtudta: "Gyuláról Mácsára, s onnan Aradra a Párma-gyalogság és a báró Cress könnyőlovas ezred kísért." A hadifoglyoknak 24-én reggel 6 órára kellett megjelenniük a Városháza elıtt. Az osztrákok mintegy kétszáz kocsit bocsátottak rendelkezésükre, melyeken összezsúfolódva, de legtöbben csak gyalogosan indultak el a végzetes úton, minthogy ekkor már nem csak szolgálati, de a saját tulajdonukban lévı lovaikat is elvették tılük. A város lelkes lakonsága a Farkashalomig kísérte a szomorú menetet. Még az orosz katonáknak is feltőnt, hogy miután a császáriak átvették a foglyokat "nem csak a bilincs csattant kezükön, hanem rendkívül gorombán is bántak velük." A

kivonuló csapatot tábornokaik követték. "Párosan ültek a parasztkocsik egyszerő, sima ülésén, minden kocsin 2-3 osztrák katona." Így tögbb csoportban indultak el végsı útjukra, Mácsán keresztül Arad felé, ahova az elsı csapat még aznap este, a többség 25-én érkezett meg. Haynau várta ıket. "Gyuláról megindult a világ legnagyobb gyászmenete, s itt Aradon megtörtént a temetkezés."34 JEGYZETEK: 1. EGRESSY Ákos: Emlékeim az 1848/49-ik évi szabadságharc idejébıl Bp. én 147-155p; HENTALLER Lajos: Görgey mint politikus Bp 1889 204p; PATAI Antal: A szomorú napokból. In: Hazánk s a Külföld 1868 VII 16 458460p 2. GÖRGEY Artúr: Életem és mőködésem Bp 1988 IIkötet 416p 3. A számításokat BONA Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban. Bp 1987 51-60 és 65p, valamint GRACZA György: A magyar szabadságharc története. Bp én Vkötet 740p alapján végeztem 4. GRACZA Vk 558p 5. Haynau, Paszkevics és

Rüdiger levelezése: Az aradi vértanúk (Továbbiakban: AVT.) Szerk: Katona Tamás Bp 1983 IIkötet 11-94 oldalakon. 6. Küzdelem, bukás, megtorlás (Továbbiakban: KBM) Szerk: Tóth Gyula Bp. 1978 379p 7. PACH Zsigmond Pál: Kiadatlan Görgey-iratok 1849 augusztusából Századok, 1957. 211p 8. A fegyverletételekhez: Arad: AVT IIk 54p; Déva: Hadtörténeti Levéltár, Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc iratai (Továbbiakban: HL 48/49.) 43/344; Borosjenı: HL 48/49 43/430; Hátszeg: HL 48/49 44/58; Zsibó: A várak feladása: HORVÁTH Mihály: Magyarország HL 48/49. 43/426; függetlenségi harczának története. Pest, 1871 IIIkötet 525-528p 9. Haynau levelei: AVT IIk 64p és 51-53p; HL 48/49 43/154 és 43/149.; Rüdiger augusztus 14-én még Váradot, de 16-án már Sarkadot jelölte meg úticélként: AVT II.k 31 illetve 46p A változás indoklása: GÖRGEY István: Élmények és benyomások 1848/49-bıl. Bp 1888 IIIkötet 637p, Haynau augusztus 15-i levele: AVT

II.k 38p 10. A magyarországi hadjárat 1849 (Továbbiakban: MH) Orosz szemtanúk a magyar zabadságharcról. Szerk: Katona Tamás Bp 1988 I Drozdov: A magyar hadsereg fegyverletétele az orosz seregek elıtt Világosnál 1849. augusztus 1-én: 566. p és Rüdiger segédtisztje visszaemlékezése az 1849 évi magyarországi hadjáratra: 543.p; GERGELY Károly: Apróságok a nagy fegyverletétel idejébıl Történelmi Lapok, 1897. II 1, 27p; KÖRÖSI Sándor: Visszaemlékezés Világosra. Nemzet, 1888 IX 1 11. PODMANICZKY Frigyes, báró: Egy régi gavallér emlékei Bp 1986 286.p; KBM Ik 377 és 379p; AVT IIk 61, 89 és 91p 12. KBM Ik 150-151p; SZEDLÁK Mátyás: Leleplezések a magyar szabadságharc és a magyar emigráció idejébıl. Bp én 40-41p 13. MH: Leontyin Pavlovics Nyikolaj bárónak az 1849 évi magyarországi hadjárat idején vezetett naplója 326.p és HL 48/49 43/298 14. KBM Ik 379p 15. KIRÁLY Pál: Adatok a világosi fegyverletétel történetéhez Nemzet, 1885. I

1; MH: Rüdiger segédtisztje 545-550 p; HL 48/49 43/431 16. KÓHN Dávid: Hatvan év multán Gyula, 1936 48-55p 17. A tábornok a sebesülése kiújulása miatt nem utazhatott tovább - bár ebben az is közrejátszhatott, hogy felesége ekkor már fél éve unokatestvérének, gr. Wenkheim Józsefné Jankovits Stefánia vendégszeretetét élvezte a gyulai kastélyban. MH: Rüdiger segédtisztje 549p 18. Ezért furcsa Margitay Gábor Aradon szolgált mérnökkari százados 18-i naplóbejegyzése (KBM I.k: 307p), mely szerint: "Ott vitetett el a kapu (Gergely Ferenc háza Gyulán) elıtt az áruló vezér által lefegyvezett tábor egy megtört része - már osztrák fedezet alatt - Arad felé" Más emlékiratok (pl.: IMRÉDI-MOLNÁR László: Tóth Ágoston élete és mőködése. Bp 1938 138p) csak 20-án említik az osztrákok megjelenését Gyulán. Kérdéses tehát, hogy Margitay csak a napokat keverte-e össze, vagy tényleg volt olyan alakulat, melyet már ekkor

átadtak az osztrákoknak? 19. KBM Ik: Margitay 307p; KÓHN 48 és 51-52p 20. MH: Rüdiger segédtisztje (aki ebben az idıben Anrep tábornok mellé volt beosztva) 551.-552 p 21. MH 32-33p; AVT IIk 43 és 47 valamint 57-60p 22. GÖRGEY István 669-670p; Régi Honvéd In: Vasárnapi Újság, 1890 XI. 16, 748p 23. AVT IIk p; Hogyan fogadták a fegyverletétel hírét Váradon: MH: Nyikolaj Vasziljevics Iszakov: A magyarországi hadjárat 1849-ben, 429.p és Leontyin Pavlovics Nyikolaj báró 330.p 24. AVT IIk 45p; SCSERBATOV: 322, 333 és 335p 25. Eddig is fıként azért állt érdekében a halogatás, hogy a Görgeyén kívüli, többi magyar alakulat is az oroszok elıtt tegye le a fegyvert. AVT IIk 39p 26. Világos: HL 48/49 44/93; Zsibó: HL 48/49 44/125 és 44/136; Hátszeg: HL. 48/49 44/164b; Várad: 48/49 43/474; Komárom HL 48/49 43/493.; Pétervárad HL 48/49 43/502; Mehádia: HL 48/49 44/115 27. AVT IIk 81 és 89-91p; OLÁH György: Békés várnegye 1848-49ben Gyula, 1892 II

kötet 404-406p 28. AVT IIk 81-82p; MH: Rüdiger segédtisztje 552p; ECSEDY Gábor idıjárási feljegyzései. In.: Kósa László: Adatok Gyula város mővelıdéstörténetéhez. A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeibıl (Továbbiakban: BMMK.) Békéscsaba, 1988 192p; IMRÉDI-MOLNÁR 138p; KÖRÖSI szeptember 4.; OLÁH IIk 412p; KBM Ik 381p 29. KÓHN 53p; GARZÓ Imre: Életem és abból merített gondolatok Bp 1978. 96p; MÁRIÁSSY visszaemlékezése: Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára, Fo. Hung 3274 160p 30. MH: Rüdiger segédtiszte 553p Ez a történet azonban több helyen is korrigálandónak tőnik. Senki más nem szól arról, hogy a fegyverletételnél osztrákok is jelen lettek volna, sıt éppen ennek ellenkezıjét emelik ki. Inkább arról lehet szó, hogy a visszaemlékezı magyarbarát szimpátiája népmesei fordulatotot költött, amelyben az igazságért küzdık úgy buknak el, hogy közben még ellenfelüket is megbüntethetik. Ha mégis

igaz történetet örökített ránk, akkor pedig arról az eseményrıl lehet szó, amikor a leadott fegyverekkel az oroszok számoltak el az osztrákok felé. Ezt látszik megerısíteni Oláh György is KÖRÖSI szeptember 4.; IMRÉDI-MOLNÁR 138-139p; PODMANICZKY 287p; KÓHN 53.-55p; OLÁH IIk 404-406p 31. BONA 274p 32. Vécsey: HL 48/49 43/447 és AVT IIk 144p; Lázár: AVZ Ik 246248p; Schweidel: AVZ Ik 251-252p és HL 48/49 43/429; Poeltenberg: HL 48/49. 43/413; Gáspár: AVT II 175p; Lenkey: AVT IIk 185p; Nagysándor: HL 48/49. 43/413b és 43/464, AVT I 306p, ECSEDY 92p; Leiningen: AVT I.k 211p, KÓHN 50p; Damjanich: AVT IIk 83-84p 33. AVT II 83p; ECSEDY 192-193p; PODMANICZKY 287p; PATAI 461.; OLÁH IIk 415p; IMRÉDI-MOLNÁR 139p; MH: Andrej Ivanovics Delvig báró: Fél évszázad az orosz életbıl 1821-1870. 599p; MÁRIÁSSY 160p 34. KBM Ik 384p