Kémia | Tanulmányok, esszék » Solti György - Mennyire állandó egy természeti állandó

Forrás:http://www.doksihu fizika SolT GyörGy Mennyire állandó egy természeti állandó? .hogy minden úgy maradjon, ahogy van, mindennek meg kell változnia. (T. Lampedusa: A párduc) Miért változnának az állandók? Az atomok, elemi részek fizikájában éppúgy, mint a kozmológiában egy sor természettől „készen kapott” állandónak tekintett mennyiség szerepel, mint a fénysebesség (c), az elektron töltése (e) és nyugalmi tömege (m), a hatáskvantum (h), a proton tömege (M), vagy a modern fizika első univerzális állandója, Newton G gravitációs konstansa. Az elemirész-fizika Standard Modellje húsznál több állandóval „dolgozik”. Minthogy a fenti állandók számértéke függ attól, milyen mértékegységet használunk, csak a kombinációjukkal nyert, mértékegységektől már nem függő, „dimenziótlan” állandók számértéke rendelkezik önálló fizikai jelentéssel. Például a proton és elektron tömegének aránya (M/m= =

1836,15), vagy a továbbiakban részletesebben szemügyre vett α = 2πe2/hc = 0,0073 = 1/137,036 finomszerkezeti állandó, mivel ezek a számok mérési konvencióinktól független, természet által adott összefüggéseket állapítanak meg különböző állandók között. Az például, hogy α állandó, azt jelenti, hogy a h elemi kvantum és a c relativisztikus határsebesség szorzata egyértelműen meghatározza az elektron töltésének nagyságát. Ez a meglepő tény Planck, Einstein, Born és Pauli óta foglalkoztatja a fizikusokat, akik bizonyosra veszik, hogy meg fog születni egy olyan univerzális, átfogó elmélet is, amely erre az összefüggésre (és a többi dimenziótlan állandó értékére) logikus, kvantitatív magyarázatot ad. Egy ilyen elméletnek ugyanakkor a tapasztalattal megegyező választ kell adnia a címünkben feltett, ma élénken vitatott kérdésre is: arra, hogy vajon a fenti „természet adta” állandók értéke változatlan marad-e

az idők folyamán, vagy némelyikük értéke változott és változik ma is, csak olyan lassan, hogy ezt méréseink pontatlansága miatt mindeddig nem vettük észre. Ez a kérdés Newton óta sokáig fel sem merült, mivel sem mérések, sem elméleti meggondolások nem adtak okot ilyen irányú kétkedésre. A helyzet csak a múlt század húszas-harmincas éveiben változott, amikor csillagászati megfigyelések és az általános relativitáselmélet következtetései egyaránt nyílvánvalóvá tették, hogy maga a Világegyetem sem kortalan, a mintegy tizenhárom milliárd év előtti Nagy Robbanás óta tágul, lehűlése során ugrásszerű változásokon is átment. E felismerés nyomán Dirac vetette fel 1937ben elsőként azt a gondolatot, hogy a táguló Univerzumban a természeti állandók is függhetnek az időtől, és várható, hogy ez a függés „kiszámítható lesz, amint a kozmológiát és atomfizikát egyaránt átfogó elmélettel rendelkezünk”.

Konkrét elképzelése, mely szerint a gravitáció és az elektromos vonzás erősségének aránya, g = GmM/e2 az Univerzum korával fordított arányban csökken, Teller és Gamow számításai szerint ugyan nem bizo- 344 augusztus2 337 384.indd 344 nyult helyesnek és g változására mindeddig nincs bizonyítékunk, de alapgondolatát, a természeti állandók változásának lehetőségét senki sem vitatja, az állandók időbeni viselkedése a fizika megoldandó alapkérdéseként került napirendre. A Természet Világában 1978-ban megjelent áttekintés [1] óta a témában jelentős új eredmények születtek, ezekről lesz szó a továbbiakban. Ma elsősorban a finomszerkezeti állandó, α áll az érdeklődés középpontjában [2], egyrészt mivel a mérésére alkalmas spektroszkópiai módszerek érzékenysége a legutóbbi években rendkívüli mértékben megnövekedett, másrészt újabban mind α állandóságára, mind pedig változására mutató

eredményekről olvashattunk. Ráadásul a kérdés már nemcsak az alapkutató fizikusokat foglalkoztatja, hanem – mint látni fogjuk – a mainál pontosabb atomórák fejlesztésén dolgozó gyakorlati szakembereket is. Mindenekelőtt azonban tekintsük röviden át az α finomszerkezeti állandó csaknem százéves, a fizika több területét érintő „pályafutását”. A finomszerkezeti állandóról A XIX. század vége óta ismeretes, hogy a hidrogén színképében egyes vonalak valójában két nagyon közeli színképvonalból tevődnek össze, dublettek. Ugyanez igaz minden más, egyetlen külső elektront tartalmazó atom vagy ion (Rb, Cs, Hg+) esetén. A vonalaknak erre a „finom” szerkezetére a korai kvantumelmélet relativisztikus általánosításával 1916-ban Sommerfeld adott magyarázatot, noha akkor a dublett-felhasadás valódi oka, az elektron saját perdülete (spinje) még felfedezésre várt. A képletében megjelenő számnak is ő adta a

finomszerkezeti állandó nevet, mivel a dublett f1 és f2 rezgésszámú vonalainak (f1–f2))/f1 relatív eltolódását α2 határozza meg. Eredménye ugyan csak közelítése Dirac későbbi, pontos formulájának, de igen jó közelítés. A későbbiek megmutatták, hogy α az atomfizikában csaknem mindenhol előkerül Tárgyunk szempontjából is lényeges lesz például, hogy α meghatározza az elektron és az atommag mágneses kölcsönhatása miatt fellépő hiperfinom vonalszerkezetet is, továbbá hogy a hasonló elektronszerkezetű, de különböző számú elektront tartalmazó atomok, ionok elektronátmeneteinek rezgésszáma különbözőképpen függ α értékétől. Az atomfizikán túl, a töltött részecskék és a sugárzási tér kölcsönhatásait leíró kvantumelektrodinamikában α, mint az elektromágneses kölcsönhatás erősségének jellemzője, ismét fontos szerephez jut: megjelenik minden, fotonok kibocsátásával, elnyelésével, szóródásával

vagy fotonok elektron-pozitron párokká alakulásával járó folyamat valószínűségének meghatározásánál. Az általunk ismert világ, a földi élet kialakulása szempontjából pedig egyenesen létfontosságú az a tény, hogy α értéke az atom- és molekulafizikában szokásos energiákon éppen ≈1/137. Alig kevéssel nagyobb vagy kisebb érték, például 1/133 vagy 1/140 esetén az élethez szükséges biomolekulák és szerves anyagok ki sem alakulhattak volna [2], a 0,1 érték Természet Világa 2011. augusztus 2011.0811 14:06:33 Forrás:http://www.doksihu fizika felett pedig már a csillagokat fűtő magfúzió is leállna. De miért szabta a természet ezt az állandót számunkra ilyen kedvező módon éppen ekkorára? A Nobel-díjas Feynman nagyon is indokoltnak találta ezt a kíváncsiságot: „[a finomszerkezeti állandó] . rejtély azóta, hogy több mint 50 éve felfedezték . a fizika egyik legnagyobb rejtélye, mágikus szám” Volt, aki azt

találta rendkívülinek, hogy 1/α = 137,036 közel egész szám, méghozzá egészen „hétköznapi” érték, nem a mikrofizikában gyakori sokadik 10-hatvány. A harmincas években a csillagász Eddington vélte úgy, hogy megtalálta 137 szimmetrián és egyéb általános érveken alapuló magyarázatát [3], és bár érvelését kortársai nem fogadták el, Pauli egyenesen „értelmetlenségnek, vagy pontosabban romantikus költészetnek és nem fizikának” nevezte, 1/α tisztán „matematikai” ad hoc megkonstruálására máig is jelennek meg amatőr próbálkozások. Ami α állandóságát illeti, a földi életnek éppen kedvező mai érték azért még nem zárja ki egy elegendően lassú változás lehetőségét. Ha például a 2-3 milliárd éves földi élet keletkezése óta α csak egy századrészével növekedett volna, ez világunk rendjét még kevéssé zavarná, de már átlagosan évenként 10–11 relatív változást jelentene. Az új mérési adatok

azonban, mint kiderül, biztosan kizárják az α finomszerkezeti állandó ilyen mértékű, sőt akár százezerszer lassúbb (!) változását is. meglepetéssel: az ott talált urán rendkívül alacsony U235/U238 izotóparánya és a ritka földfémek, elsősorban az ércben lévő szamárium (Sm) szokatlan izotópösszetétele csak úgy volt magyarázható, hogy a környéken mintegy 2 milliárd évvel ezelőtt maghasadásos láncreakció zajlott, azaz föld alatti „természetes” atomreaktor működött. A reaktor lassú neutronjainak egy részét a helyszínen lévő Sm149-izotóp atommagjai elnyelték, amit a mag egy „rezonáns” energianívója tett lehetővé. A Sm149 mai, rendkívül kis koncentrációja alapján kiszámítható ennek a magnívónak az akkori helyzete, ami érzékenyen függ α érKvazárok (távoli, igen nagy fényerejű, tékétől, hiszen a mag nívóit a magerők, kompakt galaxismagok) fényének színkép- és a protonok között ható e2 = α

× hc-vel vonalai a finomszerkezeti állandó több mil- arányos elektromos taszítóerők együtteliárd évvel ezelőtti értékéről adnak infor- sen szabják meg. Az eredmény: a rezomációt A képen (balra fent) a 2,4 milliárd náns nívó értéke változatlan, tehát α is az, fényév távolságban lévő 3C 273 kvazár lát- a változási sebesség biztosan a 0 körüli ható. Ennek színképe megmutatta, hogy a –1×10–16/ év < α′/α < 1×10–16/ év korlátok hidrogén spektrumvonalainak helyzetén (a közé esik! Az eredmény ellen felhozható, kvazár távolodása miatt fellépő vöröselto- hogy α mellett a magerők erőssége is vállódást leszámítva) a fénykibocsátás óta el- tozhatott, esetleg éppen olyan irányban, telt idő semmit sem változtatott hogy „kiegyensúlyozza” α változásának hatását, a Sm-nívó így akár a helyén is maradhatott. Ez ugyan nagyon valószínűtlen lehetőség, de az α állandóságában kételkedők

örömére az ezredforduló táján megjelent egy határozott változásra mutató eredmény is. Igen távoli, tízmilliárd fényévnyire fekvő kvazárok fényének színképe alapján ausztrál csillagászok az ezredforduló körül azt a következtetést vonták le, hogy az eltelt 1010 év alatt α mintegy milliomodrészével megnövekeVáltozhat, de változik is? dett, a növekedés átlagos sebességére az α′/α = (7 ± 0,2) × 10–16/év értéket kapták. A jelenleg gyorsulva táguló, fázisátalakulásokat is megélt Univerzumban tehát Több elhanyagolt hibaforrás miatt ezt az nincs elvi okunk feltételezni a természeoklói „nulla-eredmény”-nek ellentmonA „természetes” atomreaktor ti állandók változatlanságát, ugyanakkor dó számot a közvélemény nem fogadta az állandók változását sem írja elő ismert el. Valóban, a következő években izolált természeti törvény. A döntést tehát csak csillagászati megfigyeléatomokon, ionokon

végzett, ennél jóval pontosabb laboratóriumi sektől és laboratóriumi kísérletektől várhatjuk, szem előtt tartva, mérések a fenti eredményt nem igazolták. hogy még ha α valójában teljesen változatlan maradna is, a mérés csak annyit fog bizonyítani, hogy α esetleges változása nullát közrefogó határokon belül marad, de ezek a nulla körüli határok a Ionok a csapdában mérési módszer pontosításával egyre összébb szoríthatók. Annyit a mondottak alapján eleve feltételezhetünk, hogy a Említettük, a hasonló elektronszerkezetű, esetünkben egyetlen konstansok változása csak az Univerzum időskáláján (≈109–1010 külső elektronnal rendelkező atomok, ionok által elnyelt vagy kisugárzott fény rezgésszáma α atomonként különböző függvénye. év) nézve válik jelentőssé. Ha tehát α egy év alatt ∆α-val növeHa tehát például a higanyion egy bizonyos, f(Hg) = 1,06×1015 Hz kedne, azaz változási sebessége ∆α/év,

akkor ezt α′ -vel jelölve α átlagos relatív változási sebességére várható, hogy –10–10/év ≤ rezgészámú fénye α változása miatt megváltozna, ezt észreveszszük, ha ennek és egy másik, például az Al+-ion által kibocsátott α′/α ≤ 10–10/év. Szorosabb korlátokat ad távoli csillagok évmilliárdokkal előbb kibocsátott és a csillagközi térben lévő gázok fény f(Al) = 1,125×1015 Hz rezgésszámának a hányadosát mératomjai, molekulái által bizonyos hullámhosszakon abszorbeált jük. Valóban, mivel α változásával f(Al) és f(Hg) különbözőképfényének vizsgálata Egy a hatvanas években végzett mérés sopen változik, hányadosuk biztosan nem marad ugyanaz Az elv rán hárommilliárd fényév távolságra fekvő kvazárok színképét tehát egyszerű, a két rezgésszám hányadosa elektronikus módelemezve azt találták, hogy α értékében a fény kibocsátása óta szerekkel jól mérhető, már „csak” a

rezgésszámok nagyon pontos nem észlelhető változás, legalábbis biztosra vehető, hogy válméréséről kell gondoskodni. Ez éppen az atomórák tökéletesítétozási sebességére a –10–12/év < α′/α < 10–12/év korlátok érvésén dolgozó fizikusok és mérnökök fő kutatási területe Ezek az órák egy atom vagy ion valamelyik elektronátmenetének f reznyesek [1]. Pár évvel később egy váratlan geokémiai felfedezés gésszámát használják időmérésre úgy, hogy a fényhullám minden „melléktermékeként” ezek a korlátok még sokkal összébb szorulf-edik periódusának észlelésekor egy másodperccel mozdulnak tak. Egy Gabonban, Oklo térségében lévő uránbánya szolgált a Természettudományi Közlöny 142. évf 8 füzet augusztus2 337 384.indd 345 345 2011.0811 14:06:35 Forrás:http://www.doksihu fizika (x,y) sík a U0 elektronok µ/µ (10-15/ év) z tengely α/α (10-15/ év) 2. ábra A finomszerkezeti állandó,

α′/α változási sebessége a spektroszkópiai eredmények alapján csak a nulla körüli kis fehér, ellipszis alakú területre korlátozódhat [4]. Ugyanez áll egy másik állandó, a Cs-atommag µCs (röviden µ) mágneses momentumának µ/µ változási sebességére, mivel két korábbi hasonló, az Yb+ itterbiumion és a Cs-atom elektronátmeneteit használó kísérlet a két állandó lehetséges változási sebességét a diagonálisan haladó sávokra, együttesen pedig a csíkozott ellipszisre korlátozta. Ebből a csíkozott sávból vágja ki az Al+/Hg+ mérés az eredményt jelentő fehér ellipszist b 1. ábra a) Paul-csapda vázlatos képe A csapdában lévő gáz atomjait a belőtt elektronok ionizálják. A z tengelyen elhelyezett elektródapár és az x-y síkot határoló hiperbolikus felületű fémgyűrű között ható U0 feszültség egy állandó U és egy ω frekvenciával változó komponensből áll, U0 = U + V·cos(ωt). Az ion tömegétől függő,

megfelelő U, V és ω értékek esetén a csapda közepéhez közeli ion sem a z tengely mentén, sem az x-y síkban nem szabadulhat a jó ütemben mindig „alkalmatlan” irányúra forduló elektromos tér miatt. b) A Paul-csapda mechanikai analóg modellje. A nyeregfelületről lefelé igyekvő golyó nem tud legurulni, ha a modellt a görbületétől függő, jól megválasztott ω frekvenciával forgatjuk tovább. A „hivatalos” másodperc etalonjaként jelenleg a Cs-atom egy hiperfinom átmenetének 9 192 631 770 Hz rezgésszáma szolgál, de a kísérletek ma már sokszorta nagyobb frekvenciájú, optikai átmeneteket alkalmazó és ezáltal jóval pontosabb etalonok készítésére irányulnak. Világos azonban, hogy akármilyen pontos a másodpercet meghatározó jövőbeni Hg+-etalonóra elektronikus „szerkezete”, a másodperc hosszabb lesz, ha az f(Hg) rezgésszám α változása miatt idővel lecsökken. Ezért ahhoz, hogy időetalonunk tartósan ugyanolyan

hosszúságú másodpercet jelezzen, ismernünk kell α viselkedését Ez volt az indíték T rosenband és kollégái két éven át tartó, csapdában izolált Hg+-, illetve Al+-ionokon végzett méréssorozatára [4]. A sztatikus és periodikusan változó (rádiófrekvenciás) elektromos tereket egyaránt alkalmazó 346 augusztus2 337 384.indd 346 Paul-csapdába zárt ion (1. ábra) 1,7 mK hőmérsékletre való lehűtésére, a megadott f(Hg) és f(Al) rezgésszámú elektronátmenetek gerjesztésére és a kisugárzott fotonok rezgésszámának mérésére megfelelően hangolt lézernyalábokat használtak. Az ion lehűtése, azaz hőmozgásának lefékezése a frekvencia pontos mérését zavaró Doppler-effektus hatását csökkenti minimálisra. A rezgésszámokat végül is 17 számjegy (!) pontossággal sikerült meghatározni, ilyen pontosság eléréséhez már például azt a gravitációs időeltolódást is számításba kellett venni, amit az atomórák

centiméterekkel különböző magasságban való elhelyezése okozott. Az eredmény α változását illetően ismét „nulla-effektus”, a rezgésszámok hányadosában semmi változás nem volt észlelhető. A mérés meggyőző mértékben mutatja α állandóságát, a minden eddiginél szorosabb –4×10–17/év < α′/α < 1×10–17/év hibahatárok azt jelentik, hogy (egyenletes változást feltételezve) ez az állandó tízmilliárd év alatt legfeljebb tízmilliomod részével növekedhetett! Ezt az eredményt két korábbi, az yb+-ion és a Cs-atom átmeneteit felhasználó kísérlet eredményével összevetve egy másik állandónak, a Cs-atommag µCs mágneses momentumának lehetséges változási sebességét is sikerült minden eddiginél szorosabban behatárolni (2. ábra) A két korábbi kísérletben ugyanis a Cs-atom mágneses eredetű hiperfinom átmenete szerepel, ami α mellett az atommag µCs mágneses momentumától is függ, a kiértékeléskor

tehát nemcsak α, hanem µCs lehetséges változását is figyelembe kellett venni. Az ábrán látható, hogy az α′/α és a µCs’/µCs változási sebességek nulla körüli korlátait hasonló pontossággal határozták meg. Csak pár milliárd éve, de állandó A címben feltett kérdésre tehát a fentiek szerint ennyit válaszolhatunk: az oklói adatok és valamennyi laboratóriumi eredmény szerint nagy biztonsággal állítható, hogy α legalábbis néhány milliárd év óta állandó maradt és jelenleg sem változik. Ugyanez vonatkozik az itt nem tárgyalt M/m tömegarányra, amelynek változási sebessége ugyancsak kvazárok fényének abszorpciós szín- Természet Világa 2011. augusztus 2011.0811 14:06:37 Forrás:http://www.doksihu fizika képei alapján szintén nulla körüli, hasonlóan szűk (< 10–16/év) korlátok közé volt szorítható. Mindez nemcsak az általános relativitáselmélet és a kvantummechanika alapfeltevéseinek érvényessége

szempontjából megnyugtató, hanem az atomórák jövőjét illetően is biztatást jelent Ugyanakkor világos, hogy bár a legutóbbi két-három milliárd év a geológiában és a földi élet történetében nagy idő, ez az Univerzum történetének csak legfrissebb korszaka, a laboratóriumban mért változási sebességek pedig egyenesen a jelenre vonatkoznak. Ha tehát a természeti állandók ebben az utolsó pár milliárd évben változatlanok maradtak is, értékük az ezt megelőző korai, nagy kozmikus átalakulások, például az atomok megjelenése előtti időkben más is lehetett, e tárgyban kevés információval rendelkezünk. Ami pedig fontos volna, mert az Univerzum korai korszakaira és fejlődésére ma csak az állandók mindvégig változatlannak tekintett értékei alapján tudunk visszakövetkeztetni. Az is nyilvánvaló, hogy α = 2πe2/hc állandó maradhat akkor is, ha e, h és c közül kettő vagy akár mind a három változik, feltéve, hogy e2 és

hc egyforma arányban nő vagy csökken, és ez ugyanúgy igaz a változatlannak talált proton-elektron tömegarányra, az M/m állandóra is. A természeti állandók időfüggésének témája tehát még nincs kimerítve. Annál is kevésbé, mert az elméleti fizikusokat ma foglalkoztató, valamennyi kölcsönhatást átfogó „Nagy Egyesítő” elméletek az állandók számának csökkentése mellett ezek időbeni viselkedését is előírják, az elméleti modellek szerint a különböző állandók, például α és G változása összehangolt módon folyik. Az ilyen elméleti következtetések és az állandók időbeli viselkedésére vonatkozó kísérleti adatok összevetése kulcsfontosságú az új elméletek ellenőrzésére, hiszen bármely jövőbeni elméletnek összhangban kell maradnia azzal a ténnyel, hogy mind az itt részletesebben tárgyalt finomszerkezeti állandó, α, mind pedig a proton-elekron tömegarány, M/m, az utóbbi évek meggyőzően nagy

pontosságú mérései, azaz mai tudásunk szerint legalábbis néhány milliárd év óta állandók maradtak.  IroDAloM [1] lukács Béla, Állandók-e a természeti állandók? Természet Világa, 1978, 306. [2] H. Fritzsch, The fundamental Constants, World Scientific, 2009 [3] Gnädig Péter, furcsa számok a természetben, Természet Világa, 1978, 219. [4] T. rosenband et al, Science 319 (2008) 1808–1811 SZEPTEMBERI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Gáspár Zoltán-Perczel András: A fehérjék veszélyes második élete Horváth Dezső: Antianyag: mi az és mire jó? Charles Simonyi: Nagyságrendi becslés. Emlékek Édesapámról Pap László: A mítosz folytatódik Mező Szilveszter: A Csuti-erdő természeti értékei Wirth Endre: Jégbe fagyott Föld a modellezők műtőasztalán Csaba György: Huzella öröksége Bálint Marianna: Kunhalmok az Alföldön Szilágyi imre: omán vádijaiban fodor Rozália: Iszapházak, kőlakások Természettudományi Közlöny 142. évf 8 füzet

augusztus2 337 384.indd 347 OLVaSÓNaPLÓ Teller – magyarul is! H argittai István Judging Edward Teller: a Closer Look at One of the Most influential Scientists of the Twentieth Century könyvéről, melyet 2010-ben jelentetett meg a Prometheus Books (Amherts, New York), folyóiratunk 2011. áprilisi számában hoszszú méltatást közöltünk (Bencze Gyula: Milyen ember is volt Teller Ede?). Hargittai akadémikus könyvét, az Akadémiai Kiadó jóvoltából ez év júniusától magyar nyelven is olvashatjuk. Mondhatnánk, példaértékű gyorsasággal hazatért ez a munka, nem kellett rá annyit várni, mint néhány olyan alapműre, mint Neumann János a kvantummechanika matematikai alapjai könyvére (48 évet), vagy Wigner Jenő Csoportelméleti módszer a kvantummechanikában könyvére (20 évet). Meglehet, kissé mesterkéltnek érezhetjük az összehasonlítást, hiszen a múlt század utolsó évtizedeitől nagyot változott a világ, így a könyvkiadás is, az

említett munkák pedig szűkebb szakmai réteghez szólnak. Mégsem távolálló az öszszevetés, mert véleményünk szerint Hargittai István Teller könyve a természettudós kutatói szemléletmódjával felépített, tudománytörténészi alapossággal megírt, minden eddigi Teller-könyvnél teljesebb munka, tehát nyugodtan kijelenthetjük, ez is alapmű. Szerzője ráadásul már több könyvével bizonyította, hogy nemcsak a molekulaszerkezet-kutatásnak, hanem az írásnak is mestere. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára 2011. június 15én méltó módon köszöntötte Hargittai István Teller könyvének megjelenését. A könyvbemutatón zsúfolásig megtelt a könyvtár konferenciaterme. Náray-Szabó Gábor főigazgató vendéglátóként köszöntötte a megjelenteket, majd az MTA elnöke, Pálinkás József szólt a „letehetetlen” könyvről, felelevenítette személyes emlékeit Teller Edéről, levonta azok tanulságait. Ezután a szerző könyve

megírásának motivációiról beszélt, s arról a sokrétű és alapos kutatómunkáról, mellyel a Teller-kép homályait élesítette, torzításait valósághoz közelivé igazította. Eddig ismeretlen forrásokat, levéltári anyagokat dolgozott fel, Tellert közelről ismerő, fontos embereket szólaltatott meg. Az 564 oldalas könyv méltó párja, továbbírása Hargittai István az öt világformáló marslakó című, a Vince Kiadónál 2006-ban napvilágot látott munkájának. Hargittai István könyvével minden szobornál maradandóbb emléket állított a XX. század legellentmondásosabb „marslakójának”, Teller Edének Az öt „marslakó” közül (Kármán Tódor, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann János és Teller Ede) Teller halt meg utoljára, 2003-ban. A szerző szavaival „akkor a marslakók hirtelen történelemmé váltak” Könyveivel Hargittai István ennek a történelemnek örök igazságait igyekszik megmutatni (Hargittai István: Teller,

Akadémiai Kiadó, 2011, Budapest, fordította: Gács János) S. GY 347 2011.0811 14:06:40