Biológia | Tanulmányok, esszék » Torkos Hanga - Önzetlenség az élővilágban

Alapadatok

Év, oldalszám:2012, 10 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:28

Feltöltve:2015. március 20.

Méret:282 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Forrás:http://www.doksihu Önzetlenség az élővilágban Készítette: Torkos Hanga Gödöllői Református Líceum 12. osztály 2012 Forrás:http://www.doksihu 2 Bevezetés Ha az önzetlenség szót halljuk, valószínűleg az jut eszünkbe, hogy önzetlenség a buszon átadni a helyünket az idősebbeknek, mozgássérülteknek, kisgyermekkel utazóknak; segíteni a rászorulóknak, például az utcán kéregetőknek. Mert valóban, ezekért a cselekedeteinkért nem számíthatunk senkitől különösebb dicséretre, viszonzásra, az önzetlenségnek épp az a lényege, hogy nem várunk cserébe semmit. Azonban az állatok esetében az altruizmusnak olyan formái is előfordulhatnak, amelyek nemhogy nem előnyösek, vagy semlegesek a segítő fél szempontjából, hanem kifejezetten hátrányosak számára, akár saját túlélését is kockáztathatják. A darwini szelekció értelmében ezzel az egyed saját rátermettsége csökken, így az ilyen sajátságnak el kellene

tűnnie, az önző egyedek előbb-utóbb végleg ki kellene, hogy szorítsák az önzetleneket. Mindezek tudatában mivel magyarázhatjuk, hogy az idők során mégis fennmaradt ez a viselkedésforma? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések evolúciós hátterének kutatásával a szociobiológia foglalkozik. Szociobiológia A szociobiológia a biológia és a szociológia egy közös ága, ami az emberi és állati társadalmak viselkedését vizsgálja evolúciós stratégiai szempontból. Felhasználja az etológia, az evolúció, a szociológia és a populációgenetika eszközeit is. A "szociobiológia" kifejezést és a tudomány megalapítását Edward Osborne Wilson híres könyvéhez kötik (Sociobiology: The New Synthesis,1975) (1) 1. Altruizmus az állatoknál Altruizmus: az egyed saját biológiai értékét csökkentve növeli a fajtárs biológiai értékét. Az állat valami olyat tesz, ami a fajtársának előnyös, miközben saját lehetősége csökken

(megosztja a táplálékát, élőhelyét a másikkal, megvédi, akár élete árán is). (2) Darwin evolúcióelmélete kimondja, hogy alapvetően minden állat csakis saját túléléséért és utódok hátrahagyásáért, vagyis a szaporodásért küzd. A biológusok számára ezért volt sokáig nehéz megérteni az önzetlenség indítékait. Az 1950-es és ’60-as években az etológusok arra a megállapításra jutottak, hogy az állatoknál megfigyelt altruista viselkedés minden valószínűség szerint az állatok közösségének biztonsága érdekében történik. Megfogalmazódott a csoprtszelekció elmélete. Forrás:http://www.doksihu 3 Csoportszelekció A csoportszelekció mint szelekciós mechanizmus Wynne-Edwards 1964-es könyvével (Animal Dispersion in Relation to Social Behaviour) vált széleskörűen elfogadottá. Ebben kifejtette, hogy az egyedek képesek számukra előnytelenül viselkedni, ha ezzel annak a közösségnek az érdekeit szolgálják,

amelyben maguk is élnek. A csoport számára például veszélyt jelenhet az, ha kevés a környezetükben található táplálék. Wyenne-Edwards szerint a fajok túléléséhez szükséges, hogy képessé váljanak populációjuk méretének szabályozására. Amelyik állatból hiányoztak az ilyen mechanizmusok, azok szelektálódtak, hogy ne merítsék ki a faj szempontjából legfontosabb energiaforrásokat. (3) A tanulmányra reagálva egyre több ellenvélemény, sőt új megállapítás látott napvilágot. Az egyik ilyen a rokonszelekció elmélete volt Rokonszelekció (4) (5) A kifejezés William Hamilton nevéhez fűződik. Az ő megállapítása, hogy rokonszelekciónak azt a viselkedést nevezzük, amikor „egy szervezet azért szelektálódik, hogy egy viszonylag közeli rokonát segítse”. Ez rokonai reproduktív sikerességének növelése érdekében teszi, amely viszont saját reproduktív sikerét csökkenti. A kutató állította fel a róla

Hamilton-szabály-nak elnevezett egyenlőtlenséget is, mely a következő: rB > C, amelyben r=rokonsági együttható; B=az altruista viselkedésből adódó genetikai nyereség; és C=az ebből adódó fitneszveszteség. A fitnesz, más néven rátermettség az evolúcióbiológiában egy adott típusú egyed szelekciós sikerét fejezi ki.(6) Az altruista viselkedést kiváltó gének gyakorisága tehát akkor növekedhet, ha az önzetlen viselkedésből fakadó genetikai nyereség nagyobb, mint a belőle adódó fitneszveszteség. Az állatok önzetlenségének mértéke egyenesen arányos a rokonság fokával, amire az a magyarázat, hogy az élőlény tulajdonságai önmagán kívül rokonaiban is megtalálhatóak. Így, ha egy közeli rokonának segít az egyed, azzal az adott tulajdonságot fenn tudja tartani a populációban, még ha nem is önmagán keresztül, bizonyos energiaveszteségek árán. Rokonsági koefficiens: azt határozza meg, hogy egy családtagunkkal milyen

fokú genetikai rokonságban állunk.(7) -2- Forrás:http://www.doksihu 4 A rokonsági koefficiens(R) értéke a következő meghatározott rokonsági kapcsolatok esetében: - egypetéjű ikrek: R=1 - testvérek, szülő - gyerek: R=1/2 - féltestvérek, nagybácsi/nagynéni - unokaöcs/unokahúg, nagyszülő unoka: R=1/4 - unokatestvérek, dédszülő – dédunoka: R=1/8 Minél közelebbi rokonunkról van szó, azaz minél nagyobb a rokonsági koefficiens két családtag között, annál jobban „megéri” segíteni neki, így ugyanis annál biztosabban marad fent egy adott tulajdonság. Példák az állatvilágban 1) Bizonyos madarak, ha ragadozó fenyegetését észlelik, vészjelzést használnak, hogy figyelmeztessék társaikat. Ugyanez jellemző a földi mókusokra is Ezzel ugyan saját magukra hívják fel a figyelmet, a populáció szempontjából mégis eredményesen cselekednek, mert a közelben lévő társaik (akik nagy valószínűséggel a rokonaik, tehát sok

közös génjük van) el tudnak bújni. Ezzel magyarázható a táplálék megtalálásakor kiadott hangjelzés is, amelynek hatására ugyan kevesebb táplálékhoz jut a megtaláló, neki is érdekében áll, hogy rokonai hozzájussanak. 2) Államalkotó rovaroknál (hangyák, méhek) csak a királynő hoz létre utódokat, a dolgozók pedig minden energiájukat a királynő kiszolgálására fordítják. Így a királynő kedvezményezett helyzetet élvez. 3) Matrifágia fordulhat elő a Stegodyphus pókoknál, ami azt jelenti, hogy kevés táplálék esetén az anya feláldozza magát utódai érdekében; azaz hagyja, hogy megegyék. (képen: Stegodyphus lineatus) 4) Egy kísérletben azonos és különböző alomból származó kutyákat vizsgáltak. Azok a kutyapárok, amelyek egy alomból származtak, nagyobb együttműködést mutattak, mint azok, amelyeket két különböző alomból származót kutya alkotott. Egy későbbi kutatás során azt is felfedezték, hogy a

különböző alomból származó, de együtt nevelkedett kutyák nagyobb kooperációt mutatnak különböző alomból származó és külön nevelkedett társaiknál. (8) A rokonszelekció azt feltételezi, hogy az állatok képesek rokonaik felismerésére, így csak azokkal szemben mutatnak altruista magatartást, akik valóban a rokonaik. Sok állatfaj esetében azonban ez nincs így, és az egyedek csak feltételezik, hogy a velük szoros közösségben élők a rokonaik. Ezt más élőlények könnyen kihasználhatják -3- Forrás:http://www.doksihu 5 Erre jó példa a kakukk, aki tojásait különböző fészkekbe helyezi el, hogy mások költsék ki fiókáit. A kikelő utód kilöki a fészekből a gazdamadár fiókáit, így végül egyedül marad a fészekben, ahol a gazdamadár sajátjaként gondozza, táplálja. Érdekes jelenség a hangyáknál megfigyelhető „rabszolgatartás”, ami abból áll, hogy dolgozók idegen hangyabolyokba betörve bábokat rabolnak el,

amelyeket aztán saját bolyukban költenek ki. A kifejlődött hangyák ezután az új királynőjüket szolgálják, azt feltételezve, hogy rokonok, miközben valójában nem is azok. (9) Vannak olyan életközösségek, ahol nincsenek rokoni kapcsolatban az egyedek, mégis felfedezhető proszociális viselkedés. Mivel ez már nem magyarázható a rokonszelekció elméletével, létrejött a reciprok altruizmus fogalma. Reciprok altruizmus A reciprok altruizmus Robert Trivers nevéhez fűződik (The Evolution of Reciprocal Altruism, 1971). Lényege, hogy az önzetlen magatartás, ha nem is azonnal, de megtérül; azaz az abból fakadó nyereség nagyobb, mint a befektetett energiából adódó veszteség. Az elmélet azon a feltételezésen alapszik, hogy a két egyed kapcsolata nem egyetlen esetre korlátozódik. Előfordulhat, hogy az aktuálisan önzetlenül viselkedő egyednek is szüksége lehet segítségre a jövőben, amikor ő szorul más támogatására. Ekkor a

jövőbeli segítő egyed (a korábbi recipiens) relatíve kis energia-befektetéssel nagy nyereséghez juttatja a bajban lévőt, aki számára ez nagy előnyt fog jelenteni, így haszna összességében nagyobb lesz, mint a vesztesége. 2. Altruizmus az embereknél Az eddig bemutatott elméletek természetesen érvényesek az embereknél tapasztalható önzetlen viselkedés magyarázatára is. Lényeges különbség azonban, hogy az embereknél sokkal több dolog állhat az önzetlen magatartás hátterében. Az állatok nem gondolkoznak racionálisan, tehát akkor, amikor segítenek egy társuknak, azt legfeljebb annak tudatában teszik, hogy a segítséget vissza fogják kapni a jövőben. De más kiváltója nemigen lehet a viselkedésüknek Az embereknél azonban más a helyzet. Vegyük példának azt az esetet, amikor pénzt adunk egy utcán kéregetőnek. Ekkor talán az fordul meg a fejünkben, hogy a jövőben mi is kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor mi szorulunk mások

adományára Viszont e gondolat mellett számos más motiváció is állhat az emberi altruizmus hátterében. Az egyik az, hogy saját kényelmetlenség-érzetünket csökkentsük. Vagyis, az érző embereknek nyilvánvalóan rossz látni, hogy valaki éhezik, szomjazik, fázik stb. Egy elmélet szerint, ha ilyen esetben segítünk, az nem feltétlenül azért van, hogy a rászorulónak jobb legyen, hanem azért, hogy nekünk jobb legyen, ne érezzük kényelmetlenül magunkat, amikor elhaladunk egy hajléktalan mellett az utcán. -4- Forrás:http://www.doksihu 6 Emellett a segítségnyújtás elmulasztása miatt érzett bűntudat elkerülése is lehet indíttatás. (10) Tehát cselekedetünk elsősorban nem a másik ember, hanem saját magunk megsegítésére irányul. Ez folyamat többnyire tudat alatt zajlik Motivációt adhatnak még különböző társadalmi elvárások is. Például, ha a szüleink arra nevelnek, hogy segítsünk a bajban lévőkön, és elítélendőnek

tartanák, ha nem tennénk. Ilyenkor a proszociális viselkedés a megfelelni vágyásból fakad, tehát nem nevezhető tiszta önzetlenségnek. Létezik egy kérkedés-modell (showing off) elnevezésű elmélet is, ami az önzetlenséget arra vezeti vissza, hogy általa hosszú távon az altruista hírneve, tekintélye és befolyása emelkedik egy csoporton belül. Az önzetlenül viselkedő ugyan nem vár viszonzást cselekedetéért, a külvilágtól mégis egyfajta elismerésre vágyik azért, amit tett. Ez a feltételezés kizárható, ha anonim jótéteményről van szó Valódi altruizmusnak azt tekinthetjük, ha úgy segítünk másoknak, hogy ezért sem akkor, sem a jövőben nem várunk viszonzást; egyszerűen azért segítünk, mert jól esik tenni valamit a másik ember boldogulásáért. A jó hír, hogy bármi álljon is önzetlenségünk hátterében, altruista cselekedeteink mindenképpen jótékony hatással vannak a szervezetünkre. Az önzetlenség „haszna”

Ugyan az önzetlen viselkedésért cserébe többnyire valóban nem kapunk viszonzást, a szervezetünk bizonyítottan „megjutalmaz” bennünket. Altruista magatartásunk olyan folyamatokat indít el szervezetünkben, amelyekre nem is gondolnánk, és amelyeket valószínűleg nem is észlelünk tudatosan. Ezek a folyamatok azonban az általános közérzetünkre, egészségi állapotunkra jelentős befolyást gyakorolhatnak. A jelenség magyarázatát kutatva számos kísérletet végeztek már el a világon. Néhányat említve: 1) A Stanford Egyetem egyik kísérletében egyetemi hallgatóknak egy filmet vetítettek le Teréz anya jócselekedeteiről. A vetítés előtt és után is nyálmintát vettek a diákoktól, amelyből azt akarták megtudni, hogy változik-e a filmet végignéző személyek immunállapota a videó megnézését követően. 2) A film levetítése után megkérdezték a hallgatókat, hogy mi a véleményük a látottakról. A diákok háromnegyedének nem

tetszett az ilyesfajta jótékonykodás, a nyálminták vizsgálatából azonban az derült ki, hogy mindenkinek, aki megnézte a filmet, szignifikánsan nőtt az immunaktivitása. 2) Egy másik kísérletben egészségügyben dolgozók esetében próbálták megfejteni a magyarázatát annak, hogy az ápolók egy része az ún. kiégéstől (burnout) szenved, a másik viszont nem. Egyetemi hallgatók egy napon keresztül figyelték az ápolók munkáját, és jegyzeteket készítettek a viselkedésükről (például, hogy mennyire voltak érdeklődőek, mosolygósak, közvetlenek a betegekkel). A nap elején és végén Forrás:http://www.doksihu 7 is nyálmintát vettek a dolgozóktól, hogy abból felmérhessék az aktuális immunaktivitásukat. Miután összevetették a nyálminta-eredményeket a nap folyamán -5készített jegyzetekkel, arra a megállapításra jutottak, hogy egyértelműen jobban működött azok immunrendszere, akik a szükséges vizsgálatokon, ellátáson

kívül többet nyújtottak a betegeknek; őszinte érdeklődéssel, figyelemmel, kedvességgel fordultak feléjük. Abban tehát, hogy őket nem sújtotta a kiégés problematikája, nagy szerepe volt annak, hogy milyen hozzáállással teljesítették munkájukat. Mindkét példából tehát az derül ki, hogy a szervezetünk, ha tudat alatt is, reagál a környezetünkre, és arra, hogy mi hogyan viselkedünk. A másokkal önzetlenül viselkedők „jutalma”, hogy az altruista cselekedetek fokozzák az immunaktivitást, azaz nő a szervezetük védekezőképessége, még akkor is, ha csak közvetetten tapasztalják a segítő magatartást (lásd az 1-es pont kísérlete). 3. Asszortatív párválasztás Az ember párválasztásában a homogámiára való törekvés fontos szerepet tölt be. Kutatások során bebizonyosodott, hogy az egymáshoz sok tekintetben hasonló párok hosszú távon tovább maradnak együtt, és reproduktív szempontból sikeresebbek, mint a kevésbé

hasonlító párok. De hogyan függ össze a hasonlóság a tartós kapcsolatok sikerességével? Mint ahogyan dolgozatomban azt kifejtettem, az önzetlenség gyakoribb és nagyobb mértékű rokonok között. A rokonok génállománya kisebb-nagyobb mértékben megegyezik, ezért külső vonásaikon is felfedezhetők hasonlóságok. Előfordulhat, hogy olyan emberrel találkozunk, aki nem rokonunk, külsőleg mégis hasonlít hozzánk, ezzel pedig olyan viselkedést válthat ki belőlünk, amilyet a rokonainkkal szemben szoktunk felvenni. Egy ránk hasonlító ember vonzó lehet számunkra, mert benne a saját tulajdonságainkat, ezáltal génállományunkat véljük fölfedezni, amit szeretnénk továbbörökíteni utódainknak. Mivel pedig önzetlenebbek vagyunk a hasonló emberekhez, a folyamatos altruista megnyilvánulás szimpátiát ébreszthet a másik emberben, illetve hasonló fokú önzetlenséget. A kölcsönös önzetlenség pedig szinte elég is ahhoz, hogy két ember

kapcsolata hosszú távon működőképes legyen. Ezzel kapcsolatban magam is elvégeztem egy kutatást, melyben párok arcbeli hasonlóságát vizsgáltam. Forrás:http://www.doksihu 8 Hasonlóság-vizsgálat Kísérletemben 18 párt vizsgáltam, annak érdekében, hogy kiderüljön, az emberek külsőre jobban hasonlítanak-e a párjukra, mint egy véletlenszerűen kiválasztott ellenkező neműre. Minden párt egy fiú és egy lány alkot, közülük egyikben sem fordul elő semmiféle rokoni kapcsolat, azaz kizárható az abból adódó hasonlóság. -6A 18 pár mindegyik tagja méréseket végzett az arcán, a lemérendő hosszúságokat a következő ábrán határoztam meg: A méréseket minden esetben vonalzóval végezték, minél pontosabb eredményre törekedve, de természetesen fennáll a lehetősége annak, hogy a mérések pontatlanok voltak. Miután minden adatot összegyűjtöttem, az eredményeket páronként összevetettem. Azaz pl. megnéztem, hogy mekkora a

különbség az 1 pár két tagjának arcán az Aval jelölt hosszak között, majd a B-vel jelöltek között, és így tovább, egészen a H-ig Végül a kiszámolt különbségek átlagát vettem. Ez a szám a fiú és a lány arcának különbözőségének mértékét hivatott kifejezni. Ezután egy párcserével végeztem el ugyanazokat a méréseket. Az 1 pár fiútagját a 2. pár lánytagjával, a 2 pár fiútagját a 3 pár lánytagjával stb vetettem össze Azt az eredményt vártam, hogy az arcméretek különbözőségének tekintetében nagyobb Forrás:http://www.doksihu 9 eltérést fogok tapasztalni idegen választókéban. emberek esetében, mint egymást párul Végül a 18 valós pár és a 18 idegen pár eredményeinek külön-külön az átlagát vettem, amit egy táblázatban foglaltam össze: párok átlagos eltérése ismeretlenek eltérése 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 2,0375 1,5375 0,8875 1,625 0,475 1,75 0,825 0,3125 1,1875

0,46875 0,45 0,6375 0,875 0,4375 0,5625 0,8375 0,9875 0,875 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 2,2625 1,2 1,675 3,2 2,1 1,125 0,4125 0,775 0,84375 1,0625 0,6125 0,4875 0,3125 1,0875 0,5375 1,025 1,15 0,6875 átlag: 0,931597 átlag: 1,1420 átlagos A táblázat eredményeiből az derül ki, hogy a 18 pár arcának átlagos eltérése 0,931597, ismeretlenekből összerakott párok esetében pedig ez az érték 1,1420, tehát a vizsgálat a várt eredményt hozta, azaz a párok esetében kisebb az eltérés. Ebből arra lehet következtetni, hogy az emberek általában nagyobb valószínűséggel vonzódnak olyanokhoz, akik külsőre jobban hasonlítanak hozzájuk, mint olyanokhoz, akik kevésbé. Ennek egyik magyarázata lehet az, hogy ha párjuk arcvonásaiban sajátjaikat vélik fölfedezni, valószínű, hogy génállományaik között is nagyobb a hasonlóság, ami ösztönösen vonzalmat vált ki belőlük, mivel így végső soron saját génállományuk

továbbörökítésére több esélyük van. Egy, a dolgozatomban már említett másik magyarázat hasonlóságot mutat a rokonszelekcióval, azaz azzal az elmélettel, hogy az önzetlenség mértéke egyenesen arányos a rokonság fokával. Ha tehát annál önzetlenebbek vagyunk a másikhoz, minél közelebbi rokonsági kapcsolatban állunk vele, a külső (arcbeli) hasonlóságok alapján egy valójában nem rokon arc látványa is önzetlenséget válthat Forrás:http://www.doksihu 10 ki belőlünk. A kölcsönös altruista magatartás pedig könnyen olyan mértékű szimpátiát válhat ki az egyénekből, aminek hatására összekötik az életüket