Étel- és italreceptek | Italok, koktélok » Éltető nedűk

Bevezetés Éltető nedűk Nem beszélhetünk az emberiség történetéről, mindössze az emberi lét számtalan aspektusának különféle történetei léteznek. Karl Popper, tudományfilozófus (1902–1994) A szomjúság még az éhségnél is félelmetesebb. Evés nélkül akár pár hétig is kihúzhatjuk, folyadék nélkül azonban jó, ha napokig életben maradunk. Csak a lélegzés fontosabb Így hát, több tízezer évvel ezelőtt, az első gyűjtögető embercsoportok vándorlásaik során kénytelenek voltak vízfolyások vagy tavak környékén maradni, hogy mindig meglegyen az édesvíz-utánpótlásuk, a víz tárolása vagy szállítása ugyanis nehezen volt kivitelezhető. A víz elérhetősége mindig is megszabta és irányította az emberiség fejlődését – az italok pedig mindmáig alakítják történelmünket. A különféle ember készítette frissítők csak az elmúlt nagyjából tízezer évben jelentek meg, hogy felvegyék a versenyt a vízzel.

Italok, melyek nem voltak jelen a természetben – előállításukhoz emberi leleményre volt szükség Feladatuk gyakorta abban állt, hogy biztonságosabb alternatívát nyújtsanak az egyre zsúfoltabb emberi települések nemegyszer fertőző vízforrásai mellett, azonban számos Éltető nedűk | 11 Standage-1.indd 11 2014.1002 14:13:28 más szerepet is felvettek a társadalmak életében. Sokukat használták fizetőeszközként, vallásos rituálékon, politikai szimbólumként, illetve a filozófiai és művészi inspiráció forrásaként. Egyesek az elit hatalmát és státuszát voltak hivatottak kiemelni, míg mások az alsóbb osztályok kedélyeinek kordában tartásában jeleskedtek. Az ital ott volt, amikor a születést ünnepeltük, mikor elhunytainkat gyászoltuk, segített társas kapcsolataink létrejöttében és megerősödésében, ittunk üzletek és egyezségek megkötésénél, az ital segített, ha élesíteni vagy éppen tompítani kívántuk

érzékeinket, folyékony testében pedig egyaránt feloldódott az életmentő orvosság és a halálos méreg. Ahogy fordult a történelem kereke, más és más italféleségek kerültek a reflektorfénybe – helyzetük időről időre, kultúráról kultúrára változott a kőkori településektől az ókori görög ebédlőkön át a felvilágosodás kávéházaiig. A népszerűség oka az volt, hogy ezek az italok a világtörténelem adott pontján képesek voltak kielégíteni egy sürgető igényt, vagy jól idomultak a kor szelleméhez, és olykor maguk is meglepő módokon befolyásolták a történelem alakulását. Miképpen a régészek az ember által használt eszközök alapján különböző korokra osztják a történelmet – kőkor, bronzkor, vaskor és így tovább –, lehetséges egy olyan felosztás is, mely az italok mentén hasítja szeletekre az időt. Hat italféleség – sör, bor, égetett szesz, kávé, tea és kóla – különösképp alkalmas egy

ilyen felosztás kijelölésére. Három közülük alkoholt, a másik három pedig koffeint tartalmaz, azonban közös bennük, hogy mind a hatan meghatározóak voltak a történelem egy-egy sorsfordító időszakában az antikvitástól napjainkig. Az emberiség a mezőgazdaság elterjedésével lépett a modern kor felé vezető útra. Az első lépéseket jó tízezer éve a gabonafélék tudatos termesztésével a Közel-Keleten 12 | Bevezetés Standage-1.indd 12 2014.1002 14:13:28 tették meg, és itt bukkant fel először a sör, illetve annak egy igen korai formája. Az első nagy civilizációk úgy ötezer évvel később, Egyiptomban és Mezopotámiában jelentek meg – e két párhuzamos kultúra a jól szervezett mezőgazdaságból származó hatalmas gabonafeleslegnek köszönhette felemelkedését. Ez a felesleg lehetővé tette, hogy a társadalom egy kicsiny hányada elszakadjon a mezőgazdasági munkáktól, és papok, hivatalnokok, írnokok és mesteremberek

váljanak belőlük. A sör nem egyszerűen az első városok lakóinak és az első írásos dokumentumok alkotóinak volt mindennapi folyékony kenyere, hanem – mivel a gazdaság alapját a gabona adta – a fizetéseket is kenyérben és sörben mérték. A Krisztus előtti első évezred görög városállamainak virágzó kultúrája számos jelentős eredményt hozott a filozófia, a politika, a tudomány és az irodalom világában, melyek mindmáig meghatározó szerepet játszanak a nyugati gondolkodásban. E mediterrán civilizáció ereiben pedig bor csordogált, melynek kiterjedt tengeri kereskedelme sokat segített a görög szellemiség elterjesztésében. A politika, a költészet és a filozófia kérdéseit szertartásos italozások során tárgyalták meg – ez volt a szümpozion, melynek résztvevői egy nagy közös kehelyből itták a némiképp felhígított bort. A borivás szokása a rómaiak korában tovább terjedt, és itt a borok minden részletre

kiterjedő hierarchiája nagyszerűen tükrözte a társadalom felépítését. Két nagy világvallás egymással ellentétes ítéletet mondott a bor felett – míg a keresztények áldozásánál központi szerepet kapott, a Római Birodalom bukása és az iszlám felemelkedése után a bor fogyasztása tiltott volt éppen azon a területen, ahol először kóstolhatták ezt a nemes italt. A nyugati gondolat egy évezreddel későbbi újjáéledését jelentős részben a római és a görög ismeretkincs újrafelfeÉltető nedűk | 13 Standage-1.indd 13 2014.1002 14:13:28 dezése jelentette, melyet az arab világ tudósai őriztek meg és bővítettek az évszázadok során. Ugyanebben az időszakban a keleti kereskedelem arab monopóliumát elkerülni kívánó felfedezők nyugaton utat találtak Amerika, keleten pedig India és Kína felé. Kialakultak a globális tengeri útvonalak, és az európai nemzetek viaskodni kezdtek a földteke felosztásáért. A felfedezések

izgalmas korszaka új italokat is hozott, melyek előállítását a desztilláció alkímiában ismert, és arab tudósok által továbbfejlesztett eljárása tette lehetővé. Az égetett szeszek tömény és hosszú ideig elálló formában tartalmazták az alkoholt, ami ideális módot jelentett a tengeri szállításhoz. A brandyt, a rumot, a whiskey-t és a tüzes víz egyéb típusait rabszolgák vásárlásánál fizetőeszközként is használták, és olyannyira elterjedtté váltak az észak-amerikai telepesek körében, hogy komoly politikai szerephez jutottak az Egyesült Államok alapításánál. Az európai civilizáció e jelentős földrajzi expanziója nyomában egy gondolati forradalom is beköszöntött – a nyugati gondolkodók immár túlmerészkedtek a görög kultúra horizontján, hogy teljesen új tudományos, politikai és gazdasági elméleteket fogalmazzanak meg. Az ész korszakának meghatározó itala a kávé volt, e rejtélyes és igen felkapott

forró frissítő, mely a Közel-Keletről érkezett Európába. A feketét kínáló vendéglátóhelyek pedig egészen mások voltak, mint az alkoholos italokat felszolgáló kocsmák, és hamar a kereskedelmi, politikai és társadalmi kapcsolatok bölcsőjévé váltak. A kávé ivása egyet jelentett a tiszta fejjel, így nem véletlen, hogy tudósok, üzletemberek és filozófusok kedvenc italává vált. A kávéházi eszmecserék nyomán nem egy tudományos társaság, újság, pénzintézet és forradalmi gondolat született Európa egyes országaiban, kiváltképp Nagy-Britanniában a kávé komoly riválist kapott a Kínából érkező tea 14 | Bevezetés Standage-1.indd 14 2014.1002 14:13:28 formájában, melynek nyugati népszerűsége segített a jól jövedelmező keleti kereskedelmi útvonalak kiépítésében, így nagyban hozzájárult az addig nem látott mértékű imperializmus és ipari fejlődés megindulásához, lehetővé téve, hogy Anglia a világ

első globális nagyhatalmává váljon. Miután a tea az angolok nemzeti italává vált, a teautánpótlás biztonságának igénye jelentősen befolyásolta a brit külpolitikát – ami hozzájárult az Egyesült Államok függetlenségéhez, képes volt aláásni Kína évezredes civilizációját, és kialakította Indiában az ipari mértékű teatermesztést. Jóllehet a szén-dioxiddal dúsított italok már a tizennyolcadik század végén megjelentek Európában, az üdítők csak jó száz évvel később, a Coca-Cola felbukkanásával kaptak polgárjogot. A barnás folyadék, melyet eredetileg egy atlantai gyógyszerész kotyvasztott betegeinek, kisvártatva Amerika nemzeti italává vált, és egymagában szimbolizálta azt a pezsgő fogyasztói kapitalizmust, mely az Egyesült Államokat szuperhatalommá tette. A Coca-Cola együtt utazott a külföldre vezényelt amerikai katonákkal, így mára a világ legismertebb és legszélesebb körben elterjedt termékévé és

ezzel az egységesülő világpiac szimbólumává vált. Az italok szorosabb kapcsolatban voltak a történelem folyásával, mint ahogy azt általában hisszük, és nagyobb befolyást gyakoroltak rá, mint gondolnánk. Ahhoz, hogy megértsük, ki mit és miért ivott, valamint honnan juthatott hozzá a szomját oltó nedűhöz, számos egymástól távol eső tudományterületre kell ellátogatnunk, hiszen egyszerre kell ismernünk a mezőgazdaság, a filozófia, a vallás, az orvostudomány, a technika és a kereskedelem történetét. A következőkben bemutatott hat italféleség története nagyszerűen rávilágít a különböző civilizációk találkozásaira és a világ kultúráinak szövevényes kapcsoÉltető nedűk | 15 Standage-1.indd 15 2014.1002 14:13:28 lataira. Mind a hatan a mai napig itt vannak velünk, mint letűnt korok élő emlékei, a napjaink világát is alakító erők folyékony megtestesülései. Eredjünk hát nyomukba, és utazásunk végén

talán kedvenc italunkat is más érzéssel kortyolgatjuk majd! 16 | Bevezetés Standage-1.indd 16 2014.1002 14:13:28 4. A birodalom bora Fürdő, bor, szerelem teszi tönkre az emberi testet, ám minek élni, ha nincs fürdő, bor, szerelem. Római sírfelirat Róma esete a görögökkel A Kr. e 2 századra a rómaiak Itália középső részéről indulva uralmuk alá hajtották a Mediterráneumot, maguk mögé utasítva a görögöket. Ugyanakkor meglehetősen különös győzelem volt ez, hiszen a rómaiak – más európai népekhez hasonlóan – úgy próbálták jelezni kifinomultságukat, hogy átvették a görög kultúra különféle elemeit. Rátették a kezüket a görögök isteneire és mítoszaira, a görög ábécé egy módosított változatát vették használatba, és utánozták a görög építészetet. A római alkotmány alapvonalait is a görög törvénykezés adta A művelt rómaiak ismerték a görög irodalom alkotásait, és beszélték a nyelvet.

Mindennek fényében talán nem meglepő, hogy voltak rómaiak, akik a görögök feletti győzelmet sokkal inkább vereségként értékelték. Amikor Kr e 212-ben kifosztották Szürakuszát, és a görög szobrokat a győzelemittas csapatok Rómába szállították, idősebb Cato, a morózus filozófus, aki nem rajongott a görög kulturális befolyásért, így 78 | A bor az ókori görögök és rómaiak világában Standage-1.indd 78 2014.1002 14:13:33 írt: „a legyőzöttek hódítottak meg minket, nem pedig mi őket”. Nos, volt igazság a szavaiban Cato és más szkeptikusok a görögök szerintük gyenge, megbízhatatlan és öntömjénező természetét állították szembe a rómaiak gyakorlatias, sallangoktól mentes kultúrájával. Elismerték, hogy a görög civilizáció korábban számos csodálatra méltó eredményt ért el, később azonban leromlott: a görögök immár saját nagyszerű történelmük bűvöletében élnek, szójátékoknak és

filozofálásnak szentelve az életüket. A kritikák mellett azonban el kellett ismerni, hogy a rómaiak meglehetősen sokat köszönhettek a rájuk maradt görög örökségnek. Mindennek némiképp paradox következménye, hogy miközben nem egy római polgárt aggodalommal töltött el a görög kultúra befolyása, maguk a rómaiak voltak azok, akik ezt a kultúrát minden korábbinál szélesebb körben elterjesztették, ahogy hatalmuk kiterjedt a teljes Mediterráneumra, majd azon is túl. A bor utat kínált e paradoxon feloldására, mivel a szőlőművelés és a borfogyasztás hidat jelentett a római és a görög kultúra között. A rómaiak büszkék voltak eredetükre, és szerény földműves népként tekintettek magukra, melynek tagjaiból később katonák és hivatalnokok váltak. A sikeres hadjáratok végeztével a római katonák gyakran földhöz jutottak, és e földdarabokon legnagyobb megbecsültsége a szőlőtermelésnek volt. Így a római gazdák

meggyőzhették magukat arról, hogy hűek maradtak földműves gyökereikhez, még ha közben pazar lakomákat és italozásokat is rendeztek görög stílusú villáikban. Cato maga is úgy vélte, hogy a szőlőművelés révén öszszeegyeztethető a rómaiakra oly jellemző takarékosság és egyszerűség a görögök kifinomultságával. A szőlő termesztése őszinte és gyakorlatias tevékenység volt, miközben az eredményként kapott bor a civilizáltságot szimboliA birodalom bora | 79 Standage-1.indd 79 2014.1002 14:13:33 zálta. A rómaiak számára tehát a bor egyszerre testesítette meg azt, ahonnan jöttek és amivé váltak. A dolgos földművesek alapította civilizáció katonai erejének tökéletes szimbólumát adta a centuriók rangját jelző szőlővessző. Minden kacs Rómába vezet A Kr. e 2 század elején még mindig a görög bor uralta a Mediterráneum borkereskedelmét, és ez volt az ország egyetlen terméke, melyet jelentős mennyiségben

exportáltak az itáliai félszigetre. Azonban a rómaiak hamar felzárkóztak, ahogy a borkészítés tudománya észak felé terjedni kezdett a „szőlők földjéről”, vagyis Enotriából, Dél-Itália korábbi görög kolóniáinak területéről, mely az idő tájt már római uralom alatt állt. Az itáliai félsziget nagyjából Kr. e 146-ban vált az ókori világ legjelentősebb bortermelő területévé, ahogy Róma Karthágó legyőzésével, és Korinthosz kifosztásával a Mediterráneum első számú hatalmává vált. A görög kultúra számos más eleméhez hasonlóan a rómaiak a legjobb borokat és borkészítési módszereket is átvették. Szőlővesszőket hoztak be a görög szigetekről, így immár khiászi bort is készíthettek Itáliában. A borászok leutánozták a legjobb görög borokat, köztük Kósz-szigetiek tengervízzel megbolondított fajtáját, így azután a későbbiekben a „kószi” bor elnevezés nem annyira a földrajzi eredetre,

mint inkább a fajtára utalt. A legjobb borászok Görögországból Rómába áramlottak, hiszen immár itt volt számukra a világ közepe. Kr e 70-ben idősebb Plinius már nagyjából 80 jelentősebb borfajtáról ír a római világban, melyek kétharmada az itáliai félszigeten termelt szőlőből készült. 80 | A bor az ókori görögök és rómaiak világában Standage-1.indd 80 2014.1002 14:13:33 A bor népszerűsége olyannyira megnőtt, hogy az önfenntartó gazdálkodás immár képtelen volt kielégíteni az igényeket. A nemes földműves fennkölt képét egy, a kereskedelem léptékéhez jobban igazodó modell váltotta fel: a hatalmas birtok, melynek működése rabszolgákon alapult. A borászat a gabonatermelés rovására fejlődött ilyen nagy mértékben, így Róma hamarosan függővé vált az afrikai gyarmatokról érkező exporttól. A nagybirtokok térhódítása egyúttal azt is jelentette, hogy a vidéki kisgazdák, akik eladták földjeiket, a

városokba özönlöttek. Így Róma, melynek Kr. e 300-ban nagyjából százezer lakosa volt, 0-ra egymilliósra duzzadt, és ezzel kora legnagyobb metropoliszává vált. Miközben pedig a birodalom magterületein egyre nagyobb méretekben zajlott a bor termelése, a peremvidékeken mind elfogadottabbá vált a fogyasztása Az emberek lassacskán átvették a borivást, akárcsak más római szokásokat, ahova csak kiterjedtek a birodalom csápjai. A gazdag britonok elhagyták a sört és a mézsört, hogy távoli vidékekről, akár az Égei-tenger szigeteiről behozott bort igyanak helyettük. Az itáliai bor egészen a Nílus déli folyásáig és Észak-Indiába is eljutott. Az első században Gallia déli része és Hispánia egyes területei is bekapcsolódtak az egyre növekvő igények kielégítésébe, jóllehet továbbra is az itáliai borokat tartották a legtöbbre. A hajók, melyek a bort a Mediterráneum egyik kikötőjéből a másikba szállították, rendszerint

2-3 ezer amfora bor szállítására voltak alkalmasak, és az éltető nedű mellett rabszolgákat, olajos magvakat, üvegárut, illatszert és más luxuscikkeket is vittek rakományukban. Egyes borászok saját maguk gondoskodtak a hajókról – találtak olyan hajóroncsokat, melyek horgonyán a felirat megegyezett az általa szállított amforákon láthatóval. Ezeket az edényeket eldobhatóként kezelték, nem szállították őket vissza ereA birodalom bora | 81 Standage-1.indd 81 2014.1002 14:13:33 deti helyükre – többnyire egyszerűen összetörték, amikor már nem volt rájuk szükség. Ennek a mostoha bánásmódnak köszönhetjük azt a rengeteg amforafület Marseille, Athén, Alexandria, egyéb mediterrán kikötők és Róma szemétdombjain, melyek pecsétjei sokat elárultak az amforák eredetértől, tartalmáról és más jellemzőiről. E pecsétek elemzése lehetővé tette a kereskedelmi útvonalak feltérképezését, valamint azt, hogy láthassuk a

római politika befolyását a borkereskedelemre. A hatalmas római raktárház, a Horrea Galbana 46 méter magas szemétdombján a Kr u 2 században a spanyol borok amforamaradványai dominálnak, miután az itáliai termelés rejtélyes okból – feltehetően egy pestisjárvány miatt – visszaesett. A harmadik század elején az észak-afrikai borok törtek az élre, miután 193-ban Septimius Severus került hatalomra. A spanyol területek kereskedői ugyanis korábban riválisát, Albius Clodiust támogatták, így ő szülővárosa, Lepcis Magna (ma Tripoli) környékének borászatait támogatta, és inkább innen szerezte be a bort. A legjobb borok javarészt Rómába kerültek. A nemes nedűkkel terhes hajók a várostól pár mérföldre délnyugatra fekvő Ostia kikötőjébe érkeztek, ahol dokkmunkások hadai pakolták ki rakományukat, és egyensúlyoztak velük a kikötőhidak ingatag ösvényein. Az esetleg vízbe eső amforákat búvárok lesték árgus szemekkel.

Miután a bort kisebb vízi járművekbe pakolták át, folytatta útját fel a Tiberisen Róma felé. Ott az amforák bekerültek a raktárak félhomályos pincéibe, és hatalmas, földbe mélyesztett edényekbe töltötték tartalmukat, hogy kellően hűvös maradjon. A kiskereskedők itt vásárolhatták meg a bort, melyet kisebb amforákban kézikocsikkal juttattak el az üzletekbe Róma sikátoraiban. Juvenalis, a Kr. u 2 század elején élt szatirikus költő így ír Róma nyüzsgő utcáinak kavalkádjáról: 82 | A bor az ókori görögök és rómaiak világában Standage-1.indd 82 2014.1002 14:13:34 Néphullám áll mielőttünk, míg sietünk, s véknyunk hátulról is tömegével nyomja: könyökkel üt ez, másik meg deszkadarabbal, vagy póznával sújt fejen egy, hordóval a másik. Sár hizlalja bokám, sok roppant talp tipor itt rám körben, s lábon szúr a bakancsszege egy katonának1 Miután a bor az utcák kavargó káoszán keresztül elért valamelyik

aprócska üzletbe, kancsókban kimérve, illetve, ha nagyobb mennyiségre volt belőle szükség, amforában árusították. A római háztartások többnyire kancsókkal megpakolt rabszolgákat küldtek az áruért, vagy gondoskodtak a rendszeres utánpótlásról. A borkereskedők házról házra jártak kocsijaikkal Így hát a római világ távoli provinciáinak bora végül eljutott a római polgár asztalára, majd pedig ajkai is megízlelhették. Mindenki itala? Meglehetősen ritkán esik meg, hogy a megfelelő bor kiválasztása élet-halál kérdésévé váljon, mégis, éppen ez határozta meg az ékesszavú római politikus, Marcus Antonius sorsát. Kr e 87-ben a szűnni nem akaró hatalmi játszmák egyikében sajnálatos módon a vesztes oldalra került. Gaius Marius, egy idős tábornok ragadta magához a hatalmat, és kegyetlen következetességgel fogott neki riválisa, Sulla szövetségeseinek felkutatásához és lemészárlásához. Marcus Antonius egy

társadalmi rangban nála jóval lejjebb álló polgár háztartásában húzta meg magát, remélvén, hogy itt majd nem keresi senki. Vendéglátója azonban, nem is sejtve, milyen nagy bajt okoz ezzel, elküldte 1 Muraközy Gyula fordítása. A birodalom bora | 83 Standage-1.indd 83 2014.1002 14:13:34 egy szolgálóját, hogy a vendég rangjához méltó bort hozzon. A szolgáló el is ment a közeli borüzletbe, és miután megkóstolta a felkínált italt, a szokásosnál jobb minőségű és drágább bort követelt. Amikor pedig a kereskedő kérése okát firtatta, a szolgáló felfedte gazdája vendégének kilétét. A borkereskedő azonnal Mariushoz járult, aki pedig egy maroknyi csapatot küldött Marcus Antonius meggyilkolására. A szónok ügyes beszédével elérte, hogy a szobájába betörő katonák meghagyják az életét Kint várakozó parancsnokuk a késlekedés okát keresve berontott a helyiségbe, és miután gyávának nevezte katonáit, előhúzta a

kardját, és maga fejezte le Marcus Antoniust. Görög elődjeikhez hasonlóan általánosságban a rómaiak is hétköznapi italként tekintettek a borra – a caesar és a rabszolga egyaránt fogyaszthatta. Azonban a római civilizáció új jelentést adott a borértő fogalmának. Marcus Antonius házigazdájának eszébe sem jutott volna azt a gyengébb minőségű bort felszolgálni vendégének, amit maga ivott. A bor a társadalmi különbségek szimbólumává vált, jelezte fogyasztója vagyonát és rangját. A római társadalom szegényei és gazdagjai közti szakadékot jól mutatta boroskupáik tartalma A vagyonos polgárok számára a legjobb borok felismerése és fogyasztása fontos üzenetet hordozott – megmutatta, hogy megengedhetik maguknak a legkiválóbb italok élvezetét, és időt töltöttek megismerésükkel. A kor legtöbbre tartott bora vitathatatlanul a falernusi volt (vinum Falernum), mely a Campania régióban termett szőlőből készült. Neve

olyannyira a luxus szimbólumává vált, hogy máig fennmaradt a közemlékezetben A falernusi bor kizárólag a Neapolistól (ma Nápoly) délre fekvő Falernus-hegy meghatározott lejtőin termett szőlőből készülhetett. A legmagasabban fekvő lejtők termésé84 | A bor az ókori görögök és rómaiak világában Standage-1.indd 84 2014.1002 14:13:34 ből készült a vinum Caucinum, középmagasságban – Sulla diktátor fia, Faustus birtokán – a legkiválóbbnak tartott Faustinianum, az alacsonyan fekvő dűlők borát pedig egyszerűen vinum Falernumnak hívták. Az itt készített borok legjobbika egy fehérbor volt, melyet legalább tíz évig érleltek, és eközben aranyszínűvé változott. A korlátozott termőterület és a hosszú érlelés miatt a falernusi bor ára meglehetősen magas volt, így természetes, hogy az elit italává vált. Egy legenda még égi eredetet is tulajdonít neki: eszerint a bor vándorló istene, Bacchus (a görög Dionüszosz

római megfelelője) hálából telepített ily csodás szőlőt a Falernus-hegyre, mert egy helybéli gazda befogadta éjszakára anélkül, hogy felismerte volna isten voltát. A szőlőtelepítés mellett Bacchus más ajándékot is hagyott: borrá változtatott minden tejet a gazda házában. A messze leghíresebb évjárat Kr. e 121-ből származik, a neve pedig vinum Opinianum, mivel abban az évben Opimius töltötte be a konzuli hivatalt. Ebből a borból ivott Julius Caesar a Kr. e 1 században, és 160 éves vinum Opinianumot szolgáltak fel Caligulának Kr u 39-ben Az első században élt római költő, Martialis „halhatatlannak” nevezte a falernusi bort, jóllehet a vinum Opinianum abban az időben már valószínűleg ihatatlan volt. Nagyra tartották a vinum Caecubumot, a vinum Surrentinumot, valamint a vinum Setinumot is – utóbbi nyáron volt különösen népszerű, amikor a hegyekből hozott hóval keverték el. Egyes római szerzők, köztük idősebb Plinius

a dekadencia újabb jelének tartották az ily módon készített hűsítőket, természetellenesnek nevezve őket, mivel nem igazodtak az évszakhoz. A tradicionalisták a régiek egyszerűségét szerették volna visszahozni, ugyanakkor mások amiatt aggódtak, hogy az ételre és italra fordított elképesztő kiadások felébreszthetik a szegények haragját. A birodalom bora | 85 Standage-1.indd 85 2014.1002 14:13:34 Ezért hát számos „fényűzést korlátozó” törvényt vezettek be, hogy valamiképp visszafogják a leggazdagabb római polgárok luxus iránti lelkesedését. Maga az a tény, hogy rengeteg ilyen törvényt hoztak, jól bizonyítja, hogy igen ritkán tartották be, illetve kényszerítették ki őket. Egy Kr e 161-ben meghozott rendelet pontosan szabályozta, hogy a hónap egyes napjain mennyit lehet ételre és szórakozásra költeni. Később különleges szabályokat vezettek be az esküvőkre és a temetésekre, meghatározták, milyen húsok

szolgálhatók fel, és milyenek nem, bizonyos étkeket pedig egyenesen tiltottak. Léteztek korlátozó rendelkezések a selyemruha viselése ellen, mások szabályok rögzítették, hogy az arany vázákat kizárólag vallási ceremóniákon használhatók, a házak építésénél pedig kötelezővé tették, hogy az étkező rendelkezzen utcára nyíló ablakokkal, hogy a hivatalnokok ellenőrizhessék a törvény betartását. Julius Caesar idejében ez a szabálydzsungel oly kiterjedt rengeteggé nőtt, hogy a felügyelők gyakorta a piacokon sétálva, vagy lakomák helyszíneire berontva kobozták el a tiltott élelmiszereket, a menüket pedig be kellett nyújtani állami ellenőrzésre. Míg a leggazdagabb rómaiak a borok legkitűnőbbjeit fogyasztották, a szegényebbek be kellett érjék egyre gyengébb évjáratokkal, ahogy lefelé haladtunk a társadalmi ranglétrán. A bor és a rang kapcsolata olyannyira finoman szabályozott volt, hogy a római lakoma, vagyis a

convivium résztvevői társadalmi rangjuknak megfelelő bort kaptak. Ez azonban csak egy volt azon eltérések közül, melyek a conviviumot görög elődjétől, a szümposziontól megkülönböztették. Míg utóbbi – legalábbis elméletben – egy fórumot jelentett, melynek résztvevői egyenlőkként részesülhettek a közös krater tartalmából, és együtt kereshették az élvezeteket és akár a filozófiai megvilágosodást, a convivium sokkal inkább a társadalmi különbségek ki86 | A bor az ókori görögök és rómaiak világában Standage-1.indd 86 2014.1002 14:13:34 hangsúlyozására szolgált, nem pedig arra, hogy a borgőz mámorában kicsit félretegyék ezeket az ellentéteket. A görögökhöz hasonlóan a rómaiak is „civilizált módon” itták a bort, vagyis vízzel hígítva – amit bonyolult vízvezetékeken szállítottak a városokba. Az italozók azonban jobbára maguk készítették el a keveréket, és úgy fest, a közös kratert

meglehetősen ritkán használták. Az ülésrend is jobban kihangsúlyozta az egyenlőtlenségeket, mint a szümposzion esetében, hiszen egyes helyekhez magasabb társadalmi rang kapcsolódott. A convivium leképezte Róma társadalmi osztályrendszerét, mely a patronusok és cliensek viszonyára épült A cliensek függtek patronusaiktól, azonban ezeknek is voltak patronusaik. Minden patronus biztosított bizonyos előnyöket (anyagi juttatást, jogi tanácsokat, politikai befolyást), a cliensek pedig viszonzásképpen bizonyos kötelességeket vállaltak. A cliensektől elvárták például, hogy reggelente elkísérjék patronusukat a Forumra – a kíséret nagysága a patronus hatalmát mérte. Ha azonban egy patronus elhívta cliensét egy conviviumra, a cliens sok esetben gyengébb minőségű ételt és bort kapott, mint a többi vendég, és gyakran vált a durva tréfák szenvedő alanyává. Ifjabb Plinius, aki a Kr u 1. század végén élt, leír egy vacsorát, ahol a

házigazdának és vendégeinek a legfinomabb bort szolgálták fel, míg más vendégeknek másodrangú, a felszabadítottaknak (korábbi rabszolgáknak) pedig harmadrangú bor jutott. E durvább, olcsó borokat gyakorta különböző adalékanyagokkal bolondították meg, részint hogy tartósítsák őket, részint pedig hogy elfedjék a romlott ízt. Az amforák lezárására használatos szurkot olykor használták tartósítószerként is, miképpen a kis mennyiségű sót vagy tengervizet is – ezt a gyakorlatot a görögöktől vették át. Columella, a Kr u 1 században élt mezőgazdasági szakíró azt A birodalom bora | 87 Standage-1.indd 87 2014.1002 14:13:34 állította, hogy ha kellő odafigyeléssel, és csak kis mennyiségben használjuk ezeket a tartósítószereket, nem rontják el a bor ízét, sőt akár még javíthatják is. Egyik receptjében tengervizet és görögszénát ad az erjedő borhoz, hogy fanyar, diós zamatú nedűt nyerjen, mely a mai

sherryhez hasonlítható. A mulsum, vagyis bor és méz keveréke az első század elején, Tiberius uralma alatt vált kedvelt aperitiffé, míg a rosatum hasonló jellegű ital volt rózsa ízesítéssel. Mindazonáltal a fűszereket, a mézet és más adalékanyagokat leginkább gyengébb borokhoz keverték, hogy elfedjék hibáikat. A rómaiak olykor fűszernövényeket és más ízesítőket vittek magukkal utazásaikra, hogy szükség esetén feljavíthassák a pocsék borok ízét. A mai borértők persze fanyaloghatnak a görögök és a rómaiak adalékanyagok iránti vonzalmán, azonban ez az eljárás semmiben sem különbözik a tölgyfaforgács mai használatától, mely ihatóbbá teszi az amúgy nem különösebben élvezhető borokat. E pancsolt italok alatt volt található a posca, vagyis a víz és megecetesedett bor keveréke, melyet gyakran adtak a római katonáknak például hosszú hadjáratok alatt, ha rendes bor nem állt rendelkezésre. Ma már tudjuk, hogy

ez lényegében nem volt más, mint ügyes vízfertőtlenítő szer. Amikor egy római katona ecetbe mártott szivacsot nyújtott a keresztre feszített Jézusnak, valójában poscáról lehetett szó. Végül, a római borok ranglétrájának legalján találjuk a lorát (ebből ered a magyar lőre szó – a ford.), mely nem is igazán érdemelte meg, hogy bornak hívják, és a rabszolgák fogyasztották. Előállításához a préselés után megmaradt héjakat, magokat és szárakat vízbe áztatták, és ezt a folyadékot erjesztették, míg végül gyenge, kesernyés bort kaptak. A falernusi bortól az ihatatlan lőréig tehát a társadalmi ranglétra minden fokához találhattunk bort az ókori Rómában. 88 | A bor az ókori görögök és rómaiak világában Standage-1.indd 88 2014.1002 14:13:34 Borivók egy kifinomult római lakomán A birodalom bora | 89 Standage-1.indd 89 2014.1002 14:13:34 Függelék Régi idők italai nyomában Vajon milyenek lehettek

ezek az ősi italok? Nos, sokuk valamilyen formában mindmáig velünk maradt. Persze jó, ha felkészülünk a meglepetésekre – megeshet, hogy ízük elmarad a várakozásainktól. A Közel-Kelet söre Az ősi és a modern sör közti legjelentősebb különbséget a komló használata (illetve annak hiánya) jelenti, ami viszonylag új keletű gyakorlat. Ez a nagyszerű adalék keserűségével ellensúlyozza a maláta édes ízét, ráadásul némiképp tartósítja is a sört Az ősi sörfőzők szemszögéből azonban használata megengedhetetlen. A komló mindöszsze a tizenkettedik és a tizenötödik század között vált elterjedt összetevővé, és kezdetben az angol nyelvben más szót használtak a komlóval és az anélkül készült sörre: a beer Régi idők italai nyomában | 287 Standage-1.indd 287 2014.1002 14:13:50 volt a komlót tartalmazó, az ale pedig az anélkül készült ital. Később az ale szót a felső erjesztésű sörökre kezdték

használni, a lager pedig az alsó erjesztésű sörökre utalt, melyek készítésénél az élesztő lesüllyed a hordó aljára. (A szerző az egyszerűség kedvéért minden gabonából, erjesztéssel készülő italra a beer szót használja a könyvben, ami a magyar szóhasználatnak is tökéletesen megfelel – a ford.) Az újkőkori sörhöz valószínűleg azok a hagyományos, népi sörfélék állnak a legközelebb, melyeket a szubszaharai Afrika népei készítenek mind a mai napig. Ezek sűrű, átlátszatlan folyadékok, melyeket cirok, valamint köles vagy kukorica keverékéből erjesztenek. Az ismert receptek szerint általában vízbe teszik a cirkot, míg az kicsírázik, majd kiteszik a napra száradni, miközben gyakran forgatják, nehogy rohadni kezdjen. Eközben a másik, malátázatlan összetevőt forró vízbe teszik, hogy híg kását nyerjenek, majd ezt egy éjszakára állni hagyják, míg végül megsavanyodik. A malátázott cirkot kővel durván

összetörik, majd hozzáadják a kásához, és egy nagy edényben állni hagyják, míg buborékos és alkoholos lét nem nyernek. Végül az eredményt egy zsákon vagy szitán át leszűrik. (Dél-Afrikában volt alkalmam megkóstolni a xhosák hagyományos italát, az umqombotit, mely malátázott és malátázatlan cirokból készül. Sűrű, krémes, piszkosfehér ital, némi csípős, savanykás, joghurtra emlékeztető ízzel. Egészen olyan volt, mintha valóban folyékony kenyeret innék.) Az egyiptomiak és a mezopotámiaiak söre már sokkal inkább hasonló volt a maihoz: tiszta vagy legfeljebb opálos volt, mivel a cefrét – a gabonamagvak főzése után kapott cukros keveréket – leszűrték az erjesztés előtt. Az 1980as évek végén és a 90-es évek elején a San Franciscó-i Anchor Breweryben Fritz Maytag aprólékos pontossággal 288 | Függelék Standage-1.indd 288 2014.1002 14:13:50 leutánozta a mezopotámiai sört egy Kr. e 1800 körül leírt

recept alapján, melyet Ninszaki himnuszában talált. (Ninszaki a sörfőzés mezopotámiai istennője volt) Maytag és csapata még bappirt, vagyis hagyományos „sörkenyeret” is készített malátázott árpából, ami a sör alapanyagának hosszú távú tárolását tette lehetővé. Alkalmam nyílt megkóstolni egy tizenöt éves bappirt – egész finom volt, jóllehet elég sok pelyvát tartalmazott Akik megízlelték az így kapott sört, egybehangzóan állítják, hogy mai ízlésünknek meglehetősen édes volt, amit a komló hiánya magyaráz. Az egyiptomi sört is sokan próbálták utánozni – a legizgalmasabb közülük a Scottish and Newcastle Breweries kísérlete, mely a Cambridge-i Egyetem kutatója, Delwen Samuel munkáján alapult. Az egyiptomi sörfőzőeszközökön megmaradt lerakódások elektronmikroszkópos vizsgálata nyomán arra jutott, hogy az egyiptomiak söre malátázott árpa és malátázatlan kétsoros tönkebúza keverékéből készült,

ami azért is logikus, mert a malátázás meglehetősen munkaigényes folyamat. Az árpát malátázták, megőrölték, majd vízbe tették, hogy felszabadítsák az enzimeket Ugyanakkor a búzát őrlés után forró vízzel keverték el, hogy így jussanak keményítőhöz. Amikor a kettőt összekeverték, az enzimek cukrokká bontották a keményítőt A cefrét leszűrték, hogy eltávolítsák a pelyvát az erjesztés előtt – Samuel szerint az erről a fázisról készült rajzokat tévesen értelmezték a kutatók, amikor úgy vélték, hogy kenyérdarabokat morzsolnak a cefrébe. A recept előírásait követve a mesterek gyümölcsös, édes, aranyszínű, és némiképp opálos sörhöz jutottak. Ezer palacknyi készült a főzetből, és a Harrods üzletében kereskedelmi forgalomba is került e ritka ital. Manapság igen nehéz hozzájutni olyasfajta sörökhöz, amilyet az egyiptomiak vagy a mezopotámiaiak készítRégi idők italai nyomában | 289 Standage-1.indd

289 2014.1002 14:13:50 hettek, ugyanis az üzletek polcaira és a kocsmákba kevés komló nélkül készített sör kerül. A ritka kivételek közé tartozik a brit St Peter’s sörfőzde King Cnut Ale-je, melyet a Kr. u első évezredből származó recept alapján készítettek, nevét pedig Dánia, Norvégia és Anglia tizenegyedik századi uralkodójáról, Nagy Knutról kapta. Összetevői között szerepel az árpa, a boróka, a narancs- és citromhéj, fűszerek, valamint a csalán. Íze hasonlít a sörére, azonban a komló keserűsége hiányában édes és gyümölcsös – kicsit a borhoz hasonló. Ha megkóstoljuk, mindjárt világossá válik, miért is nevezte a bort az Újbabiloni Birodalom utolsó királya, Nabonidusz „a hegyek kiváló »sörének«”. Komló nélkül készül a finnek hagyományos söre, a Sahti is, melyet az ismert sörszakértő, Michael Jackson „az Európában utolsóként fennmaradt primitív sörnek” nevez. Hagyományosan

szezonális italról van szó, azonban a Helsinki központjában működő Zetor nevű kocsmában egész évben elérhető, hűtőben tartott műanyag hordócskákból csapolják. Az aromája párolt cikóriára emlékeztet némi búzasör-beütéssel, de komló, az nincs benne – ellenben, mint a King Cnut Ale esetében, a boróka hivatott a gabonamagvak ízét ellensúlyozni. A görögök és rómaiak bora Az ősi borok legjobbjai – amint azt a kortársak is megjegyezték – nem szorultak rá arra, hogy mindenféle kotyvasztással és adalékanyagokkal feljavítsák ízüket, így hasonlíthattak a mai borokhoz (jóllehet az ókori görögök és rómaiak mindig vízzel hígított bort fogyasztottak). Azonban az adalékanyagok használata – az erjesztéstől az asztalra kerülés pillanatáig – általánosságban jóval 290 | Függelék Standage-1.indd 290 2014.1002 14:13:50 elterjedtebb volt, mint manapság. A legtöbb bor minden valószínűség szerint gyengébb

minőségű volt még a legpocsékabb mai lőrénél is, ami a jóval alacsonyabb higiéniás körülményeknek és a hosszú távú tárolás nehézségeinek volt betudható. Ezért hát a borokat gyakorta elegyítették és ízesítették, hogy fogyaszthatóbbá, illetve konzisztensebb ízvilágúvá tegyék őket. Az itt alkalmazott eljárásokból igen kevés maradt fenn a mai napig – figyelemre méltó kivétel a fenyőgyanta használata a retszina nevű görög borban. A gyanta használata ízesítőként és tartósítószerként komoly múltra tekint vissza, és az ókorban egyáltalán nem csak a görögök éltek vele. Először talán az amforák belsejét vonhatták be vele, hogy megakadályozzák a bor kiszivárgását a cserépedény falán át. Ha a retszinát vízzel hígítjuk, egész jó képet kaphatunk róla, milyen is lehetett az ókoriak bora. Más esetekben azonban gyógyfüveket, mézet, sőt tengervizet is adtak a borhoz. Hervé Durand és családja, a

dél-franciaországi Mas de Tourelles pincészetben (mely egy római szőlészet helyén működik) számos római bort készített el újra, a korabeli recepteket, eljárásokat és eszközöket használva. Az egyik közülük a Mulsum nevezetű, mely füveket és mézet tartalmaz – édes, bár nem túlságosan, némi fűszeres felhangokkal. Vízzel hígítva olyan, mint a Ribena (Magyarországon kevéssé ismert feketeribizli-ital – a ford.) Egy másik, Turriculae nevű bort a római író, Columella receptje alapján tudták rekonstruálni Alapját fehérbor képezi, melyhez tengervizet és fűszernövényeket, főként görögszénát adnak. Az eredmény egy szalmaszínű ital, melynek ízvilága igencsak emlékeztet egy száraz, mogyorós sherryére – a tengervíz sóssága jól harmonizál az itallal, nem kiugró, vagyis úgy érezzük, hogy hozzátartozik a borhoz, nem pedig valami mesterséges adalékanyag. Régi idők italai nyomában | 291 Standage-1.indd 291

2014.1002 14:13:50 Durand harmadik római bora a Carenum nevet viseli. Ez egy desszertbor, melyet úgy készítenek el, hogy vörösbort elegyítenek defrutummal (bepárolt, fűszeres borredukció, melyet ételek hozzávalójaként használtak) és zöldfűszerekkel. A defrutum növeli az alkoholtartalmat, és édesebbé teszi az elegyet – az eredmény hasonló a késői szüretelésű Zinfandelhez. Az említett borok mindegyike megvásárolható Durand pincészetében Nem egy borász használ olyan szőlőfajtákat, melyekről feltételezik, hogy az ókorban, a görögök és a rómaiak idejében termeszthették. Mindenképp érdemes itt megemlíteni a Mastroberardino nevű, Nápoly melletti pincészetet, ahol Greco di Tufo, Fiano di Avellino és Aglianico nevű szőlőfajtákból készítenek borokat. Az első egy fehérszőlőfajta, mely a feltevések szerint a görögöktől származik, a második egy, a rómaiak által igen kedvelt fehérszőlő, melyet Vitis Apiana („a

méhek által kedvelt szőlő”) néven is ismertek, a harmadik pedig egy kékszőlőfajta, melyet a pincészet legismertebb borához, a Taurasihoz használnak. A Mastroberardino család oly mértékben elkötelezett az ókori szőlőfajták iránt, hogy nemrégiben őket kérték fel Pompeii szőlőskertjeinek újratelepítésére. Mindemellett azonban nem vetik el a modern technológiát sem, így használnak rozsdamentes acéltartályokat és rotációs erjesztőtartályokat is. Mindez biztosítja, hogy a pincészetben tiszta, üde és erős borok készüljenek, melyek ugyanakkor egyáltalán nem tekinthetőek autentikusnak, hiszen nem tartalmaznak sem tengervizet, sem fűszernövényeket – hogy csak a két legfontosabbat említsük. Ha a görögök vagy a rómaiak stílusában szeretnénk felszolgálni a bort, a legfontosabb, amire oda kell figyelnünk, hogy hígítsuk fel vízzel. Ha pedig így teszünk, komoly meglepetésben lehet részünk, amikor megtapasztaljuk, hogy a 292

| Függelék Standage-1.indd 292 2014.1002 14:13:50 bor így is milyen sokat megőriz ízéből és illatából. Az ókori borok ismert szakértője, André Tchernia mesélte, hogy egy Saint Emilion-i konferencián találkozott egy híres borászszal, akinek az édesanyja mindig vízzel hígítva kóstolta a borait – és még így is képes volt különbséget tenni az évjáratok között. Így hát, jóllehet a görögök és rómaiak hígították boraikat, mindez nem kellett, hogy elvegye tőlük a különféle borfajták és évjáratok közti finom eltérésekből adódó élvezetet. A gyarmati kor szeszei A párlatok készítésének módja nem sokat változott a gyarmati időszak óta, és egyes lepárlók, melyeket akkoriban alapítottak, mind a mai napig készítenek brandyt, rumot vagy whiskey-t. A szeszeket azonban nem annyira ízük, mint inkább hatásuk tette népszerűvé, éppen ezért fogyasztották őket oly gyakran koktélszerű italokban, mint a grog vagy

a puncs – ezek voltak a modern koktélok előfutárai. Grogot mi is könnyedén készíthetünk, csak keverjünk össze sötét rumot, vizet és barnacukrot némi citrom vagy zöldcitrom levével. Innen persze már csak egy lépés a napjainkban sokkal népszerűbb, könnyebben csúszó mojito. Kávé a tizenhetedik századból A kávé hagyományos arab elkészítési módja abban áll, hogy a megőrölt kávészemeket vízbe tesszük, majd a kapott keveréket háromszor, gyors egymásutánban felforraljuk. Ezzel rengeteg ízanyagot kinyerünk az őrleményből, Régi idők italai nyomában | 293 Standage-1.indd 293 2014.1002 14:13:50 így igen erős, éjfekete italt kapunk. Európában azonban sokkal esetlegesebb volt a készítési eljárás. Angliában kezdetben egyfajta sörnek tekintették, ezért gallononként adóztatták a kávét. Következésképpen a londoni kávéházaknak előre, nagyobb mennyiségben el kellett készíteniük, hogy leróhassák állami terheiket

– így a hideg kávét melegítették újra a felszolgálás előtt. A gördülékeny kiszolgálás érdekében a kávét forrásközeli hőfokon tartották. Az eredmény igen erős, keserű ital lehetett, mely valósággal kívánta a cukrot. Jeremy Torz, a londoni kávészakértő szerint, ha mindenképpen meg akarjuk ismerni ezt az ízvilágot, hagyjuk benne a kávét jó egy-két napig egy irodai kávégépben. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy a tizenhetedik században serpenyőben vagy tepsiben, és csak kevéssé pörkölték meg a kávészemeket, a sötétebb, alaposabb pörkölésű kávékra még várni kellett a kifinomultabb pörkölőgépek megjelenéséig. A kávé ízét az is befolyásolhatta, hogy a hosszú tengeri úton hajók nyirkos rakterében, gyakran erős aromájú fűszernövények között tárolták. Mindebből arra következtethetünk, hogy feltehetően igen jelentős eltérések voltak a felszolgált fekete ízében kávéházról kávéházra és egyik

hétről a másikra. Úgy fest, a koffeintartalom, valamint a környezet ebben a korban fontosabb volt, mint az íz. (Jó tudni: a kávéfilter huszadik századi találmány.) A régi jó angol tea Európába elsőként oxidálatlan levelekből készült zöld teát hoztak be, melyet tisztán, tej és cukor hozzáadása nélkül fogyasztottak. Ennek íze hasonló lehetett a boltokban ma is kapható kínai zöld teáéhoz. A fekete tea a tizennyolca294 | Függelék Standage-1.indd 294 2014.1002 14:13:50 dik században vált népszerűvé, részben azért, mert kisebb valószínűséggel tartalmazott mérgező adalékanyagokat, ugyanakkor keserűsége miatt előtérbe került a cukor használata. E félig oxidált levelekből készített teafajta az idő tájt bohea néven volt ismert, melyet az 1850-es években oolongnak kezdtek nevezni. Addigra divatba jöttek a teljesen oxidált levelekből álló, még ennél is erősebb teák, melyeket, hogy teljes legyen a zavar, olykor

szintén oolongnak hívtak. Így hát a könnyű, félig oxidált oolong emlékeztet a legjobban a tizennyolcadik századi teákra, jóllehet a hasonlóság két okból sem lehet tökéletes: egyrészt az ilyen teát ma nem hamisítják különféle adalékokkal, másrészt egyéb teákkal sem keverik. A tizennyolcadik század kétes minőségű teakeverékeinek ízvilágát legnagyobb eséllyel az olcsó filteres teák közt találjuk meg. Mindazonáltal számos teakeverék és -típus a mai napig megmaradt – ilyen a bergamottal ízesített Earl Grey vagy az English Breakfast Tea. Kóla a tizenkilencedik századból A Coca-Cola ma is az eredeti titkos receptúra alapján készül, jóllehet pár apró módosítást eszközöltek rajta, csökkentve koffeintartalmát, a kis mennyiségű kokaint pedig kokalevélből kinyert ízanyagokkal helyettesítve. Ha egy kicsit „ütősebb” kólára vágyunk, próbáljuk ki a Jolt Colát, mely több koffeint tartalmaz a Coca-Colánál –

talán ezért is szerették a dotkom-fellendülés programozói. Léteznek más, régimódi receptek alapján gyártott kólák is. Jómagam különösképpen kedvelem a Fentiman’s Curiosity Cola nevű italt, mely a koffein mellet két másik természetes élénkítő, a guaranabogyó és a catuabakéreg hatóanyagát is tartalmazza. Régi idők italai nyomában | 295 Standage-1.indd 295 2014.1002 14:13:50