Történelem | Régészet » Szabó-Szabó - Kelta arisztokrata sírok Poveglianóban

Szabó Miklós (1940) régész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, a Filozófiai és Történettudományok Osztály elnöke. Kutatási területe a klasszika-archaeologia és a kelták régészete Kelta arisztokrata sírok Poveglianóban (Verona) Szabó Miklós – Szabó Dániel Legutóbbi írása az Ókorban: Köztársaságkori bazilika Bibractéban (2007/1–2). Szabó Dániel (1979) régész, az ELTE Régészettudományi Intézetének tudományos munkatársa. Kutatási területe a klasszika-archaeologia. A z Adige és a Mincio folyók között elterülõ veronai síkság határzónának számított a venétek és az Észak-Itáliában megtelepedett kelták között. Az 1980-as években megindult régészeti kutatásoknak köszönhetõ, hogy a terület hovatartozása az utóbbiak, a cenomanusok javára dõlt el. Valeggio sul Mincio temetõjének 33, Casalandri nekropoliszának 111 sírja és a S. Maria di Zevióban feltárt 168 temetkezés döntõ többsége a mellékletek

alapján a La Tène-kultúrába sorolható, s az ebbõl következõ etnikai definíciót egyértelmûen megerõsíti az agyagvázák némelyikére lepontinus ábécével bekarcolt kelta személynév: Kutsiu (Valeggio), Ateporix (S Maria di Zevio), Kosio (Casalandri) stb.1 A cenomanusok a Kr. e 4 század elején az úgynevezett történeti kelta vándorlás során érkeztek Észak-Itáliába, s lettek – Polübiosz szerint (II, 17) – az insuberek, illetve a venetusok szomszédai. Titus Livius úgy tudja (II 35), hogy Brixia (Brescia) és Verona vidékét foglalták el, míg Sztrabón (V. 1 9) szerint a henetosok fölött laktak Plinius (NH III. 130) Cremonát, Ptolemaiosz (III, 1,3) egyebek közt Bergamumot (Bergamo) és Mantuát (Mantova) említi a cenomanusok városaként. A népcsoport õshazája, ha hihetünk Liviusnak, Galliában keresendõ, ahol Caesar is ismert hasonló nevû törzset (B. G VII 75) A Loire és a Szajna között, a Sarthe folyó medencéjében, Le Mans (antik

Vindinum) központtal a civitas Cenomanorum a császárkorban a korábbi etnikai elnevezést õrizte.2 Visszatérve Itáliába, a cenomanusok territoriumát nyugaton az Oglio, keleten az Adige, északon az Alpok, délen pedig a Pó határolta, fõvárosuk pedig Brixia, a mai Brescia volt. Ami a szomszédságukat illeti, a fentebb idézett antik forrásadatokból az olvasható ki, hogy amíg a keltáktól szokásaiban és ruházatában nem nagy mértékben különbözõ, de velük nem közös nyelvet beszélõ õsi venetus népnek3 szövetségesei voltak, addig az ugyancsak kelta insuberekhez fûzõdõ kapcsolatukat általában a szembenállás jellemezte. Az ellenségeskedés gyökereit nem ismerjük, mindenesetre a Kr e 3 században a választóvíz alighanem a Rómához fûzõdõ viszony lehetett: a kenomanusok és a henetosok azonban szövetségre léptek velük (ti. a rómaiakkal), már Hannibal elõtt is, amikor a boiusok és az insuberek ellen hadakoztak, valamint azután is4

Sztrabón itt a rómaiak Kr e 225-ben aratott telamoni gyõzelmére utal, valamint a II. pun háborúra. Hannibal itáliai kudarca után a Pó-vidéket fenyegetõ római offenzíva hatására a cenomanusok a boiusok és az insuberek Róma-ellenes koalíciójához csatlakoztak, azonban ingatag szövetségesnek bizonyultak.5 A bonyolult események egyértelmû fordulatát hozta C Cornelius gyõzelme Kr e 197-ben a cenomanusok és az insuberek ellen, amelynek következményeként az elõbbiek újra Róma szövetségesei lettek, s jutalmul fegyvereiket is visszakapták, amelye1. kép 1 Verona, 2 Povegliano-Veronese ket M. Furius praetor koboztatott el6 Legutóbbi írása az Ókorban: Köztársaságkori bazilika Bibractéban (2007/1–2). 93 91 Régészet temetkezései, továbbá Gottolengo és Castiglione delle Stivere sírjai nem korábbiak a Kr. e 4 és 3 század fordulójánál Cispadanától eltérõen, a bevándorló kelták és az északi etruszk lakosság között itt nem

alakult ki szimbiózis Másképpen fogalmazva, ezen a területen az italo-kelta kultúra szórványos szimptómáival szemben az Alpokon túli kelta területekkel való kapcsolatok domináltak. Ez ugyan nem zárja ki, hogy a bevándorlók, legalábbis részben, integrálódtak a térségben talált városiasodott kultúrába, azonban ennek bizonyítékai jelenleg meglehetõsen kis teherbírásúak. Mindössze néhány gazdagabb sír utal (pl. Castiglione delle Stivere) az új típusú italo-kelta elit megjelenésére. A Kr e 3 században a cenomanusok, szemben a boiusokkal, nem szegényedtek el. Legalábbis erre utal a carzaghettói sírokból származó ezüst karperecek és gyûrûk sorozata Figyelmet érdemel továbbá az a csavart, Hercules-csomóval díszített torques-típus, amely a szomszéd venétek között is 2. kép A poveglianói 6 sír elterjedt.10 A Kr. e 2 században, vereségük ellenére, a cenomanusok Ezután a cenomanusok Róma oltalmát élvezve éltek, s ennek

anyagi kultúrája a Rómához fûzõdõ privilegizált kapcsolatok a kornak az anyagi kultúrájáról adnak képet a bevezetõben em- jóvoltából nemcsak átalakult, hanem gazdagodott is. A La Tèlített lelõhelyek A romanizálódási folyamat döntõ állomása ne-formák (fegyverzet, ékszerek) megõrzése mellett egyre navolt a római polgárjog odaítélése a cenomanusoknak Kr e gyobb hangsúlyt kapott a római komponens S ez az a pont, ahol a poveglianói ásatás eddigi ismere49-ben a lex Iulia alapján (Cass. Dio teinket jelentõsen gazdagította. XLI. 36), továbbá Brixiának és „leányáAz ELTE és a Bolognai Egyetem könak”,7 Veronának municipiummá szerzös expedíciója 2007 júniusa és júliusa vezése.8 során 50 sírt tárt fel a Verona közelében De mielõtt a poveglianói temetõ található Povegliano-Veronese település 2007. évi feltárásának eredményeire ráterületén (1 kép) A feltárást Fábry Nitérnénk, érdemes röviden áttekinteni az

cola és Szabó Dániel vezette, Daniele itáliai cenomanusokra vonatkozó régéVitali és Szabó Miklós professzorok szeti ismereteinket. A bresciai Capitoliszakmai felügyelete alatt A lelõhelyrõl um alatt végzett stratigráfiai ásatások a már régebb óta ismertek késõ vaskori leGolasecca-kultúra Kr. e 5 századi teleletek, 1992-ben egy építkezéshez kappülésének maradványait hozták napvicsolódó megelõzõ feltárás során római lágra. Tekintettel arra, hogy e kultúra és longobárd sírok mellett 75 kelta tehordozói kelta nyelvet beszéltek, ez a metkezés került napvilágra.11 környék lakosságának kelta gyökereire 9 utal a cenomanusok bevándorlása elõtt. A 2007-ben feltártak közül, méretét 4. kép Idria típusú bronzpohár és gazdagságát tekintve 5 hamvasztásos, Mai ismereteink szerint a La Tènekésõ La Tène (Kr. e 2–1 század) temetkultúra jelenléte a cenomanusok terülekezés emelkedik ki A sírok észak-déli tén a Kr. e 4

század végétõl mutatható ki. Ez a megállapítás újabb leletek alapján természetesen mó- tájolásúak, és szögletes, 2 × 3-4 méteres sírgödör jellemzi õket dosulhat, azonban a legjelentõsebb nekropolisz, Carzaghetto (2. kép) A tárgymellékletek száma némelyikben megközelíti a 150 darabot. A gödrök két sorban, egymástól pár méter távolságra helyezkednek el A temetkezési rítus mindegyik esetben nagyon hasonló12 A feltárás során semmi sem utalt arra, hogy a sírokat jelölték volna, lehetséges azonban, hogy a késõbbi korok mezõgazdasági tevékenysége miatt nem maradt ennek nyoma. Az viszont már az ásatás kezdeti szakaszában is világosan látszott, hogy a halotti máglya maradványait a sírok földdel való betemetésekor a gödörbe beszórták. A sírokban igen gazdag kerámiamelléklet volt: tányérok, fazekak, kancsók, poharak (a pyxisre emlékeztetõ forma feltûnõen gyakori) és miniatûr olajos edények (balsamarii), nagy

mennyiségben (3. kép) Az, hogy mit tettek az elhunyt mellé, vagy hogy mit fogyasztottak belõlük a halotti tor során, a megõrzött földminták elemzésébõl derülhet majd ki. A agyagedények közé helyezve kerültek elõ a talán leglátványosabb leletek: a több mint 2000 földben töltött év ellenére is 3. kép Bronzserpenyõ és balsamarii 94 92 Kelta arisztokrata sírok Poveglianóban 6. kép Trottola-edény a 24 sírból 5. kép Bronz- és kerámiamelléklet a 24. sírban (színes fotóját lásd a hátsó borítón) 7. kép Egymásra halmozott kerámiavázák és bronz simpulum a 6. sírból szinte tökéletes állapotú bronzedények (4. kép) Ezeket hagyományosan dél-itáliai mûhelyekhez (elsõsorban campaniaiakhoz) szokás kötni, azonban a kutatás mai állása szerint szinte bizonyosan készülhettek máshol is, így Etruriában, vagy Észak-Itáliában.13 A két leggyakoribb típus a situla és a serpenyõ (5. kép)14 A situlák a szomszédos

venétek hatására jelenhettek meg a helyi La Tène-együttesekben. Funkciójukat tekintve ezek a vedret formázó, díszítetlen bronzedények a görög keverõedényeknek, a kratéroknak helyi megfelelõi, vagyis a borfogyasztáshoz, a tiszta bor vízzel való elegyítésére szolgálhattak. A forma magas és nyitott jellege is erre utal, csakúgy, mint például a jóval korábbi Certosa- vagy Kuffarn-situla ábrázolásai is.15 Bár az elõbbi korai ábrázolások alapján nem tudhatjuk biztosan, hogy bort szervíroztak-e belõlük, Povegliano esetében azonban egy másik analógia mégis erre utalhat A temetõ több sírjából elõkerült ugyanis a jellegzetes észak-itáliai kerámiaforma, az ún. „trottola“ (6. kép)16 Márpedig egy Ornavasso-ból származó hasonló edényben, a bekarcolt lepontinus felirat tanúsága szerint bort tartottak: 8. kép Áttört mintával díszített bronzszûrõ 9. kép Bronzserpenyõ állatfejben végzõdõ nyele Latumarosnak és

Sapsutának, naxoszi bor 17 A borfogyasztás más kellékei is elõkerültek, így merítõkanál (simpulum) a poveglianói 6. és 37 sírból (7 kép), valamint ez utóbbiból áttört növényi és geometrikus mintával díszített szûrõ (8. kép) Négy sírban volt serpenyõ. Az elnevezés megtévesztõ lehet, azonban pusztán az edényforma (nyeles patera) leírására szolgál, funkciójelölésre nem. Régóta tudott, hogy bizonyos rendeltetésû antik fémedények barbár környezetben más célt szolgáltak18 Az állatfejben végzõdõ nyéllel ellátott Aylesford-tí- 95 93 Régészet 11. kép Rituálisan meghajlított kard és lándzsák a 6 sírból 10. kép A 37 sír feltárása során elõkerült faszerkezet elszenesedett maradványai pus19 (9. kép) épen maradt példányai ugyan szinte kizárólag sírokból ismertek, kelta oppidumok területérõl származó töredékeik azonban bizonyítják használatukat a mindennapi életben. A sírokból elõkerült

példányok helyzete alapján valószínûleg ez az edényforma is az italfogyasztáshoz köthetõ A sírokon belüli faszerkezetre utaló elszenesedett maradványokat több esetben feltártunk, de ezentúl a leletek helyzete is arra utal, hogy eredetileg faládákban lehettek (10. kép) Legtöbbször a sír északi vagy déli végében kerültek elõ hamvasztott emberi maradványok. A csontok között Pó-vidéki bronz pénzek és köztársaságkori ezüst denariusok20, valamint La Tène-fibulák feküdtek. Az eltemetettek nemét, az individuumok számával egyetemben, az antropológiai elemzés fogja megállapítani. Az azonban jelzés értékû, hogy mindegyik nagy sírból került elõ fegyverzet (11. kép) A La Tène-típusú vasfegyvereket21 egymásra helyezve tették be a gödörbe, s a rajtuk látható égésnyomok azt bizonyítják, hogy megjárták a halotti máglyát. A kard több esetben rituálisan meghajlítva került a lándzsák és a pajzsdudor (12. kép) mellé

Érdekesség, hogy két sírból is került elõ vas sarló (13. kép) Szintén izgalmas és ritka lelet a poveglianói 24. sírban feltárt bronzmérleg (14 kép), mely kis mérete folytán elsõsorban értékes fémek, pénzek mérésére szolgálhatott.22 A halott mellett, a kerámia- és bronzedénymellékletek között állatcsontok (valószínûleg disznó) kerültek elõ, kés(ek) és olló társaságában. 12. kép Vas pajzsdudor 13. kép Bronz situla és vas sarló 96 94 Kelta arisztokrata sírok Poveglianóban A poveglianói temetõben elõforduló sírok és a bennük feltárt mellékletek különbözõsége egyértelmûen a korszak társadalmi rétegzõdésére utal. Povegliano nekropolisza mellett számos észak-itáliai sírlelet bizonyítja az úgynevezett kelta „arisztokrácia“ jelenlétét a régió késõ vaskori településein23 Hangsúlyozni kell azonban, hogy ezúttal nem lokális jelenségrõl van szó, mivel a korszakból hasonló arisztokrata-sírok

az Alpokon túlról is ismertek.24 Az elkövetkezõ két évben a lelõhelyen a feltárások folytatódnak. Az ásatások további célja a temetõ teljes feltárása, melyet ezután a leletanyag feldolgozása és tudományos publikációja követ 14. kép Bronzból készült mérleg és kancsó a 24 sírból Jegyzetek A cikkben szereplõ fotókat Szabó Dániel készítette. 1 Salzani, L., La necropoli gallica di Valeggio sul Mincio (Documenti di archeologia 5), Mantova, 1995; uõ, La necropoli gallica et romana di S Maria di Zevio (Documenti di archéologia 9), Mantova, 1996; uõ, La necropoli gallica di Casalandri a Isola Rizza (Documenti di archeologia 14.), Mantova, 1998 – Vö Ruta Serafini, A, „I Celti in Veneto: appunti per una revisione”: I Celti nell’Alto Adriatico (Antichità altoadriatiche XLVIII.), Trieste, 2001, 187–201 2 Vö. Jullian, C, Histoire de la Gaule I, Paris, 1993, 405 3 Polübiosz II. 17 (ford Muraközy Gyula) 4 Sztrabón V. 1 9 (ford Földy József)

5 Lásd ehhez Livius XXXI. 10 és XXXII 30 6 Livius XXXIII. 23 és XXXIX 3 – A cenomanusok történetéhez: Kruta, V., Les Celtes Histoire et dictionnaire, Paris, 2000, 288– 294; Denti, M., I Romani a nord del Po (Biblioteca di Archeologia 15.), Milano, 1991, 31 skk 7 Catullus LXVII. 34: Brixia Veronae mater 8 Lásd Chevallier, R., La romanisation de la Celtique du Pô (Bibl d’École Fr. d’Athènes et de Rome 249), Roma, 1983, 91 skk 9 Chevallier, R., La romanisation de la Celtique du Pô, 95; Kruta, V, Les Celtes, 497. 10 Lásd ehhez Kruta, V., Les Celtes, 209–210, 297–298; Defente, V., Les Celtes en Italie du Nord (Coll de l’École Fr de Rome 312), Roma, 2003, 51 skk. 11 A leggazdagabb akkor feltárt kelta sírhoz lásd Bolla, M. – Cavalieri Manasse, G. – Salzani, L, „Soprintendenza Archeologica del Veneto”: Restituzioni ’93, Opere restaurate, Vicenza, 1993, 7–13 12 Lásd ehhez Bolla, M. – Cavalieri Manasse, G – Salzani, L, „Soprintendenza Archeologica

del Veneto”, 9 13 Lásd Castoldi, M., „Origini e officine del vasellame in bronzo tardorepublico”: La vaisselle tardo-républicaine en bronze, Dijon, 1991, 139–143. 14 A különbözõ bronz edényformákhoz lásd Feugère, M. – Rolley, C (szerk.), La vaisselle tardo-républicaine en bronze Actes de la table ronde CNRS à Lattes du 26 au 28 avril 1990, Université de Bour- gogne, Centre de recherches sur les techniques gréco-romaines 13, Dijon, 1991, passim. 15 L. például Kastelic, J, Situla art, New York 1965, XII-XIII, fig 13, 56–57. 16 A forma fejlõdéstörténetéhez és kronológiájához lásd Peyre, C., La Cisalpine gauloise du IIIe au Ier siècle avant J.-C, Paris, 1979, 96, Fig. 35–36 17 Vö. De Simone, C, „I Galli in Italia: Testimonianze linguistiche, Iscrizioni leponzie“: I Galli e l’Italia, Roma, 1978, 266. 18 Erre jó példa a mediterrán lábmosó edények eltérõ használata illír vagy kelta környezetben: Rolley, C., „Un problème

idéologique: est-ce que les Illyriens se lavaient les pieds?”: Revue des Études Grecques 95 (1982). 19 L. Feugère, M – De Marinis, R, „Les poêlons”: La vaisselle tardo-républicaine en bronze, Dijon, 1991, 97–112 20 Vö. Biondani, F, „Necropoli di località la Mirandola Le monete”: La necropoli gallica et romana di S. Maria di Zevio (Documenti di archeologia 9), Mantova, 1996, 207–213. 21 A késõ La Tène fegyverzetrõl jó áttekintést ad: Guillaumet, J.-P – Szabó, M., „Les fourreaux d’épées de La Tène dans la vallée de la Saône au musée de Chalon-sur-Saône”: Les âges du Fer en Nivernais, Bourbonnais et Berry oriental, Regards européens sur les âges du Fer en France. Actes du XVIIe colloque de l’AFEAF, Bibracte 9, Glux-en-Glenne, 2002, 212–230 22 Vö. pl Gruel, K, La monnaie chez les Gaulois, Paris, 1989, 134– 136. 23 Vö. Vitali, D, „L’aristocratie celtique de la Gaule cisalpine Réflexions pour une première approche”:

L’aristocratie celte à la fin de l’âge du Fer (du IIe siècle avant J.-C au Ier siècle après J-C), L’aristocratie celte dans les sources littéraires, Bibracte 5, Gluxen-Glenne, 2002, 15–28 24 Lásd pl. Metzler, J – Waringo, R – Bis, R – Metzler-Zens, N, Clemency et les tombes de l’aristocratie en Gaule Belgique, Luxembourg, 1991 97 95