Nyelvtanulás | Magyar » Dialektológia fogalmak

Alapadatok

Év, oldalszám:2004, 12 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:167

Feltöltve:2006. október 26.

Méret:204 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

11111 Diaana 2014. november 25.
  Nagyszerű!
11111 Anonymus 2014. június 08.
  Fantasztikus, jó anyagokat találtam itt.

Tartalmi kivonat

Dialektológia fogalmak 1. Nyelvjárási részrendszer: Nyelvjárási jelenség: Ennek a fogalomnak szűkebb és tágabb értelmezése egyaránt van. A tágabb értelmezés szerint a nyelvjárási jelenség minden, ami a nyelvjárásban megvan (tehát esetleg a köznyelvben is). A másik értelmezés szerint nyelvjárási jelenség csak az, ami csupán a nyelvjárásokban (vagy akár csak egy nyelvjárásban van meg, de nincs meg a köznyelvben A terminus szűkebb értelmezése (= csak nyelvjárásban használatos) jóval gyakoribb. A szakirodalomban felbukkant dialektalizmus ebben az értelemben használatos. Tehát: dialektalizmus = nyelvjárásokhoz kötődő nyelvi regionalizmus; regionalizmus = nyelvjárásokhoz és/vagy a regionális köznyelviséghez kötődő, a köznyelvtől való eltérés. Nyelvjárási variáns: A dialektológiai kutatásokban nyelvi változóknak nevezzük azokat a nyelvjárási variánsokat, amelyeknek használata társadalmilag szignifikánsan különül

el. Pl a) fonológiai szintűek: szép – szíp, seper – söpör, ember – embör, föld – főd, árpa – árpo, borjú – borgyu, mogyoró – magyaró, tyúk – tik stb. b) morfológiaiak: erdész – erdős, adja – adi, látja – láti stb. c) lexikailag: napraforgó – szotyola, liba – lúd, varjú – kánya, légy – bogár stb. 2. A nyelvjárást meghatározó legfontosabb kategóriák: Nyelvjárási analfabetizmus: A nyelvjárási jelenségek alapján ismerjük fel és azonosítjuk a k öznyelvtől eltérő, területi alapú nyelvhasználatot, illetőleg érzékeljük azt (ha van kellő ismeretünk), hogy melyik nyelvjárásról van szó. A pontatlan ismereteknek, illetőleg azok átvételének következménye a nyelvjárási analfabetizmus jelensége: amikor nem létező nyelvjárási alakokat tipikus nyelvjárási formáknak tüntetünk föl. Pl Szeged hagyományos helyi kiejtésű névalakja Szöged, de nincsen sem Szegöd, sem pedig Szögöd, ahogy

egyébiránt nincsen szüröt sem a szüret mellett. Még egy példa: Amikor a Vas megyeieket a Vazsmegye szóalakkal emlegetjük vagy nyelvhasználatukat azzal „jellemezzük”. A tévedés abban van, hogy a zöngésítő v területén valóban azt mondják, hogy Vazs vármegye (meg azt, hogy id van, meg van ködvö), az m azonban nem zöngésít sehol, így nemcsak az nincs, hogy kéd malom, nincsen bizony Vazs megye sem. A nyelvjárás stigmatizáltsága: A nyelvjárások széles körű hazai megbélyegzettsége (stigmatizáltsága) miatt a nyelvjárási beszélők idegenek jelenlétében többnyire kerülik nyelvjárásukat, s mivel a regionális köznyelviség szintjén a köznyelvet birtokolják már, könnyedén elrejthetik az otthoni környezetben használt nyelvjárást az idegenek előtt azzal, hogy tájias köznyelven beszélnek. 3. A nyelvjárás elsődleges funkciói: 4. A nyelvjárás másodlagos funkciói: Nyelvjárási univerzálék: Az írók, költők általában

jó érzékkel hasznáják a ~-kat, azaz azokat a minden nyelvjárásra jellemző regionális jegyeket, amelyeket általános népnyelvi sajátosságoknak is nevezhetünk, s aminők például az l-kieséses szóalakok (főd, szótam, vót, ződ). Betűnépiesség: Stilisztikai eszköz: a fonetikai írásmódnak a szóelemző írásmód helyett való alkalmazása. Ezzel is sokan élnek Azt a benyomást kelti az olvasóban, hogy az irodalmi mű szereplői nyelvjárásban beszélnek (annya, eccer, ojan). Az írók a nyelvjárási sajátosságok fölhasználásával a szereplők környezetének, társadalmi helyzetének, illetőleg világlátásának az érzékeltetésére töre1 kedtek. Ezért az ilyenkor előforduló tévedéseket nem szabad olyan szigorú mércével mérni Archaizálási szándékkal is használják őket: a régiség érzetét keltik bennünk Helyi nyelvjárás: Háromféle nyelvjárási alakulatot kell elkülönítenünk: 1. helyi nyelvjárás 2

nyelvjáráscsoport 3. nyelvjárási régió Most a helyi nyelvjárásról lesz szó: Az egymással rendszeres kommunikációs kapcsolatban lévő beszélők (egy beszélőközösség tagjai) nyelvhasználata a legegységesebb és a leginkább rendszerszerű. A közösségek, az ún primér csoportok tagjai közötti társas kapcsolathálózat ugyanis erős, ennélfogva a csoport tagjai közötti kommunikációs kapcsolat is közvetlen és rendszeres. Ezért a kistelepülések, a falvak nyelvhasználata nemcsak a leginkább egységesnek, hanem egyszersmind kommunikációs egységnek is tekintendő Így ezek nyelvjárása a leginkább kézzelfogható nyelvjárási egység Emiatt tekintjük a területileg egyértelműen elkülöníthető települések, illetve beszélőközösségek nyelvhasználatát nyelvjárási alapegységnek = helyi nyelvjárásnak. A helyi nyelvjárás megvan a kollektív (beszélőközösségi) tudatban, s a nyelvjárási beszélők eme (tudatos és nem tudatos)

normatudat szerint beszélik nyelvjárásukat. A Nyugat-Dunántúlon van erre példa. Nyelvjáráscsoport: A következő nyelvjárási alakulat a nyelvjáráscsoport. Ez a t erminus több, egymással szorosabb-lazább kapcsolatban lévő települések nyelvjárásának az összefoglaló elnevezése. Olyan terület nyelvjárásairól van szó, amely terület gazdasági és földművelési stb szálak fűznek össze A nyelvjáráscsoportot alkotó helyi nyelvjárások közötti nyelvi különbségek csekélyek Ebben az esetben nem szólhatunk kollektív beszélőközösségi (nyelvi) normatudatról. Nyelvjáráscsoport pl a csallóközi, a csíki székely, a déli csángó, a göcseji, a kalotaszegi, az őrségi és a rábaközi nyelvjáráscsoport Korábban ennek a nyelvjárási alakulatnak a j elölésére használták a t ájszólás(részleg) kifejezést is Izoglossza: JELENSÉGHATÁR: A nyelvjárások osztályozásának tényleges alapja a nyelvjárások meghatározott nyelvi

sajátosságai, pontosabban egymástól való bizonyos eltéréseiknek egyrészt a jellege, másrészt pedig a mértéke, foka. A különbségek – térképre vetítve – nyelvjárási jelenséghatárokat (izoglosszákat) adnak, amelyek alapján többnyire megállapíthatók bizonyos nyelvjárási jelenséghatárok A magyar nyelvterületet számos határvonal szabdalja keresztül-kasul, s ezeknek az izoglosszáknak, sőt izoglosszanyaláboknak a vizsgálatából kiderül, hogy a nyelvterület bizonyos nagyobb részeit is olyan közös nyelvhasználati jegyek jellemzik, amelyek a) vagy hiányoznak a többi terület beszélőinek a nyelvhasználatától, vagy b) más arányban vannak jelen. Nyelvjárási régió: A legnagyobb nyelvjárási alakulat. Egy-egy nyelvjárási régió nyelvjáráscsoportok azon együttese, amelyet meghatározott, nem nagy számú nyelvjárási jelenség közös, csak az adott nyelvjáráscsoportra jellemző együttes előfordulása tesz elkülöníthetővé.

Így a mai magyar nyelvterületen 10 nyelvjárási régiót különíthetünk el (területi nagyság szerinti sorrendben): 1. délalföldi, 2 Tisza-Körös vidéki, 3 palóc, 4 közép-dunántúli-kisalföldi, 5 északkeleti, 6 mezőségi, 7 székely, 8. dél-dunántúli, 9 nyugat-dunántúli, 10 moldvai régió Nyelvjárástípus: Egy-egy kisebb-nagyobb területnek, feltétlenül pedig több helyi nyelvjárásnak viszonylagos egységet mutató nyelvjárását jelenti. A mi felosztásunkban ennek a nyelvjáráscsoport felel meg. Mert a n yelvjáráscsoport összetétellel világosan kifejezzük, hogy olyan nyelvjárási alakulatról van szó, amelynek (helyi) nyelvjárások a közvetlen összetevői Tájnyelv, tájszólás: tekinthetők a nyelvjárás szinonimáinak is. A tájnyelv (= valamely tájnak a nyelve) ugyanakkor lefoglalható az ’egy adott tájegység nyelve/nyelvjárása’ értelmű terminusként. Ebben az esetben a területi egység kijelölését nyelven kívüli

támpontok adják, többnyire történetileg kialakult tájhatárokhoz igazodva. 2 Fedetlen nyelvjárás: Olyan nyelvjárás, amely az azonnyelvi köznyelv közvetlen hatókörén kívül van, amely fölé nem boltozódik az anyanyelvi beszélt és írott köznyelv, illetőleg amelynek beszélői számára az anyanyelvi köznyelv teljes körű hozzáférhetősége nincs adva. Ilyenek a nyelvsziget helyzetű közösségek nyelvjárásai, tehát a mindenkori magyar szórványok nyelvjárásai. Archaikus nyelvjárás: Olyan nyelvjárás, amely összességében, tehát valamennyi részlegében több régi elemet és jelenséget őrzi, mint a nyelvjárások zöme. Értelemszerűen azok a nyelvjárások a leginkább archaikusak, amelyeknek a beszélőit az azonnyelvi más nyelvváltozatok, különösen pedig a köznyelv hatása kevésbé érintette és érinti, tehát a kisebbségi nyelvjárások. A legarchaikusabb magyar nyelvjárásokat a magyar nyelvterületről mintegy fél

évezrede leszakadt moldvai csángók leszármazottai beszélik Hagyományos nyelvjárás: A hagyományos paraszti életformában, illetőleg környezetben egykor élt és ma élő nyelvjárási beszélők dialektusa. Jellemző jegye a köznyelvi hatás hiánya vagy csekély volta, illetőleg általában a nyelvi kiegyenlítődési folyamatok gyenge foka. Alapnyelvjárás: A dialektus hagyományozódott, jellemző, leginkább nyelvjárási, tehát a köznyelvtől legtávolabb eső regionális jelenségeinek az összefoglaló elnevezése. Szinonimája a n yelvjárási alapréteg. Az alapnyelvjárás tehát nem az egész nyelvjárást, hanem annak csupán egy részlegét jelöli Azt, amelyiknek egyik részét a tipikus archaizmusok, másik részét pedig az adott dialektust korábban is jellemző, általános használatú, meghatározó nyelvjárási jelenségek alkotják. Azok a jelenségek tehát, amelyeket a köznyelvi hatás nem vagy alig érintett. Egy másik értelmezés szerint az

alapnyelvjárás nem a nyelvjárások társadalmi (diasztratikus) rétegződésének legalsó rétegét jelenti, hanem nyelvészeti modellként értendő, tudniillik mint az adott településen beszélt valamennyi nyelvjárási változatnak nyelvtudományi eszközökkel rekonstruált alapja. A nyelvjárásleírás alapelvei: Az adatok szempontjából: 1. A leíró adekvátság: Ez azt jelenti, hogy a nyelvi adatnak megbízhatónak, hitelesnek, megfelelőnek kell lennie Vagyis a természetes beszédhelyzetet, nyelvi állapotot kell pontosan tükröznie 2. A reprezentativitás: Az adatoknak egyrészt olyan adatközlőktől kell származniuk, akik a vizsgált beszélőközösség nyelvhasználatát hitelesen közvetítik, jól képviselik Másrészt olyannak kell lenniük, hogy a reprezentatív mintavétel követelményének megfelelve kifejezzék, hordozzák az adott nyelvi részleg egészének a jellemző jegyeit. 3. Az ellenőrizhetőség: Ez akkor van biztosítva, ha a vizsgálati

anyag rögzítve van (magnó, átírás stb.), s hozzáférhető Ha az adatok nincsenek rögzítve, akkor a gyűjtés körülményeiről, mikéntjéről való érdemi számadás elengedhetetlen (az adatokat ki, hol, mikor, kivel, milyen körülmények között gyűjtötte) A nyelvi leírás elvi követelményei: 1. A teljes körű elemzés elve: Ez azt jelenti, hogy szükséges a korpusz valamennyi releváns elemének teljes és pontos szemrevételezése, illetőleg kapcsolatainak, vonatkozásainak a földerítése és számbavétele 2. A leírási adekvátság elve: A leírási célok és az alkalmazott, követett elméletnek, modelleknek világosnak kell lenniük, illetőleg a céloknak és a leírási, valamint magyarázó elveknek egymással összhangban kell lenniük. 3. A magyarázati adekvátság elve: Ez azt jelenti, hogy olyan elvekkel kell magyaráznunk a nyelvi folyamatokat, amelyeknek a kategóriái alkalmasak a vizsgálandó jelenség leírására, a belső

összefüggések, illetőleg külső feltétel- és hatáskomplexum interpretálására. Vizsgálati módszerek: 1. Analitikus módszer: A kutató mások által vagy másoktól saját maga által gyűjtött adatokkal foglalkozik, azokat elemzi. 3 2. 3. Introspektív (önreflexiós vagy intuíciós) módszer: A kutató saját nyelvi kompetenciájából merített, tehát saját nyelvérzékére támaszkodó, saját gyűjtésű adatokkal dolgozik. Előhívós (elicitációs) módszer: A kutató maga vagy mások által megfogalmazott, illetőleg sugalmazott előhívó kérdésekre másoktól adott válaszokban található olyan adatokkal dolgozik, amelyeknek a vizsgált nyelvváltozatbeli megjelenése más módszerű gyűjtéssel az adott időpontban nem biztosítható. 5. A nyelvjárásvizsgálat fő módszerei: Önelvű nyelvjárásleírás: A nyelvjárást (vagy annak valamely szintjét, részlegét, jelenségét) önmagában, más nyelvváltozatokhoz való viszonyítás nélkül

írjuk le. Viszonyító nyelvjárásleírás: A nyelvjárást más nyelvváltozathoz, tudniillik a köznyelvhez, esetleg valamely nyelvjáráshoz/nyelvjárásokhoz viszonyítva, azzal/azokkal egybevetve írjuk le. Az egybevető vizsgálatoknak három típusa van: a) vertikális, b) horizontális, c) diakrón Vertikális a társadalmi rétegek nyelvhasználatát összehasonlító, horizontális a területi alapon elkülönülő nyelvhasználat egybevető vizsgálata, a diakrón pedig a különböző időpontok szinkrón állapotának, metszeteinek nyelvjárás-történeti összehasonlítása Ez utóbbi lehet vertikális és horizontális is A viszonylattípusok: az egyezés és a r észleges egyezés, tehát az egybevetett elemek teljes vagy részleges azonossága. Ezenkívül van még eltérés is Részleges egyezés: - Állománybelik: Pl. az azonos denotátumot nem azonos számú lexémával jelölik a köznyelvben és a n yelvjárásokban. Pl a hülye szó mellett még használják

bizonyos helyeken a böszme szót is, ez többletet jelent. - Azonos állomány bizonyos elemei között van különbség a következő területeken: - Jelentés (funkció): pl. a jelentésbeli tájszavak = az azonos lexémának bizonyos nyelvjárásokban van a k öznyelvben ismeretlen jelentése is (a kecske pl. bizonyos nyelvjárásokban szabó-t is jelent) - Realizáció (megjelenési forma): Alaki tájszavak = ugyanaz a lexéma van meg köznyelvben és a nyelvjárásolban is, csakhogy a nyelvjárásokban többé-kevésbé eltérő alakban használják őket (pl. szép – szíp) - Gyakoriság: Ugyanazon jelenség (elem, szerkezet, szabály) előfordulási, használati gyakorisága más a köznyelvben s más a nyelvjárásokban. - Produktivitás: A –gál és a –rog igeképzővel a köznyelvben már nem, a kalotaszegi nyelvjárásban még alkotnak új származékokat. - Társadalmi érvény: Bizonyos szavak a n yelvjárásokban ma is aktív szavak, míg ezek a köznyelvben már

archaizmusok és viszont (ami nálunk használatos, az ott neologizmus). Az eltérés: Az egybevetett jelenségek teljes különbözősége. Pl a tulajdonképpeni tájszavak = mert azok a köznyelvben ismeretlen fogalmat a köznyelvben nem használatos lexémával fejezik ki. Nyelvföldrajz: térnyelvészet: A nyelvföldrajz vizsgálati módszer és szemlélet, amely nyelvészeti és nyelvészeten túlmutató kérdésekre a maga sajátos eszközeivel és módszereivel ad választ. A nyelv földrajzi, azaz térbeli vizsgálatára utal a kifejezés. Sajátos nyelvtudományi kutatási terület A nyelvföldrajz a nyeliv variabilitást a t érben ábrázolja, a n yelvi jelenségeket térképekre vetíti, a t érbeli összefüggéseket rendszerszerűnek elfogadva, belőlük nyelvi és nyelven kívüli következtetéseket von le. A dialektológiában a nyelvjárásföldrajz az, amely kizárólag nyelvjárás-specifikus Az a terület, ahol a nyelvről, nyelvekről való leíró és történeti

nyelvészeti fölismerésekre juthatunk, amelyekre a köznyelv vizsgálatával nem. 6. Nyelvföldrajzi atlasz: 4 Nyelvközi atlasz: nyelvek közötti összetevő kutatásokat szolgál, gyakran sok nyelv bevonásával (multilingvális atlaszok), akár kontinentális méretekben is. A vizsgálatba bevont nyelveket általában rokonsági vagy areális kötelékek fűzik össze. Nemzeti atlasz (nagyatlasz): A nyelvjárási atlaszok egyik fajtája. A nemzeti atlaszok igyekeznek egy nyelv minden nyelvjáráscsoportját átfogni, országhatárokra való tekintet nélkül, úgy, hogy minden lényeges hangtani, alaktani sajátosság a kutatás látóterébe kerüljön, a szókincsből pedig egy reprezentatív válogatás elsősorban a hagyományos népi kultúra köréből. Regionális atlasz (táji atlasz): A nyelvjárási atlaszok másik fajtája. Az előzővel szemben egy szűkebb terület, gyakran valamilyen földrajzi, néprajzi, nyelvjárási egység és közvetlen környéke

dialektológiai föltérképezését tűzik ki célul Míg a nemzeti atlaszok a településeknek csak egy bizonyos hányadát jelölik ki kutatópontul, addig a tájatlaszok többsége teljes sűrűségű hálózattal dolgozik A regionális atlaszok főleg az adott vidékre jellemző nyelvjárási jelenségeket veszik tüzetesebb vizsgálat alá, illetve azokat, amelyeknek izoglosszái a választott területen futnak, mintegy ütközőzónát alkotva. A nemzeti és regionális atlaszok tehát egymást kiegészítik, pontosítják Adatbeíró módszer: Előnye, hogy nincs áttétel az adatközlés és –megjelenítés között, viszont nem elég szemléletes, és a helyszűke miatt vagy nem fér fel minden adat egy lapra, vagy esetleg zsúfolt lesz a térkép. A legtöbb magyar nyelvatlasz adatbeíró technikájú Szemléltető módszer: szemléltető ábrázolás: Az említett problémákon úgy segítenek, hogy a térképezés előtt a gyűjtött anyagot osztályozzák, a nyelvileg

releváns csoportokhoz szimbólumokat rendelnek és a térképekre – megfelelő jelmagyarázat kíséretében – csak a szimbólumokat viszik fel, az adatokat külön lapon közlik. Összesítő térkép: A szólapokból az azonos nyelvi jelenségek kiemelhetők, s összesítő térképeken ismét ábrázolhatók. Ezeket jelenségtérképeknek is nevezzük A jelenségtérkép már nem lehet adatbeíró jellegű, csak szemléltető, a szemléltetés során azonban olyan technikát kell alkalmazni, amely a helyi realizációs arányokat, az egyes típusok megoszlását jól mutatják. Mivel az összesítő térképek készítése nagyon munka- és időigényes, eddig legtöbbször csak az atlaszokból készült tanulmányok, monográfiák lapjain találkoztunk velük 7. Többdimenziós atlasz: Az anyaggyűjtés két fő módja: Az anyaggyűjtés az empirikus tudományokban alapvető kutatási szakasz, amely döntő módon befolyásolhatja a kutatás eredményét. Fontos a mintavétel

Véletlen a mintavétel akkor, ha tudatos előkészítés nélkül választunk ki személyeket, akiket megkérdezünk. A rétegzett mintavétel során figyelembe vesszük a település szociológiai paramétereit, s ennek ismeretében úgy határozzuk meg a megkérdezendő személyeket, hogy a minta is megfelelő arányban tükrözze a t ársadalmi csoportokat, rétegeket. A célzott mintavétel az, amikor a kutató meghatározott nyelvjárási jelenségeket akar összegyűjteni. Ebben az esetben tudatosan keres olyan adatközlőket, akik érdemben tudnak válaszolni. - passzív gyűjtési mód: amikor a gyűjtő nem avatkozik bele a nyelvi kommunikációs folyamatba, nem alakítja a beszédhelyzetet, csupán jelen van, figyel. - aktív gyűjtés: a gyűjtő a beszédhelyzet irányító résztvevője, aki megszabja a társalgás menetét. Kérdőíves gyűjtés: A nyelvjárási jelenségek tanulmányozásához szükséges anyagokat a szakemberek kérdőívek segítségével gyűjtik

össze. Ennek esetei: - 1879 és 1888 köz ött Georg Wenker 40, köz nyelven megfogalmazott mondatot küldött szét a nyelvterület különböző pontjaira azzal a céllal, hogy a helyben lakó értelmiségiek „fordítsák le” azokat a település nyelvjárására. 5 - A későbbiek során mondatok lefordítása helyett címszójegyzéket állítottak össze, kiválasztották az atlasz témakörének megfelelő tárgyak, fogalmak köznyelvi elnevezéseit, és ezeknek a nyelvjárási megfelelőit a helyszínen szakemberek jegyezték fel. - A kérdező mondat lényege az, hogy nem lehet benne a keresett szó még köznyelvi formában sem. A kerek kérdező mondatot főként lexikai típusú címszavak nyelvjárási megfelelőinek öszszegyűjtésére alkalmazzák - Mondatkiegészítés: Akkor alkalmazzák, ha meghatározott grammatikai formában kívánják megkapni a keresett adatot. Pl Tavasszal elültetjük a krumplit, ősszel, ha megérett - Kérdezés rámutatással:

Egyszerűen csak rámutatunk a tárgyra, és megkérdezzük, hogy azt hogy hívják. - Kérdezés képek, rajzok segítségével: Rajzon mutatjuk a tárgyat, s megkérdezzük, mi az. Ide tartozik még az interjú is. Lásd alább Interjú: Az utóbbi évtizedekben előtérbe került a nyelvi interjú készítése, amelynek során többek között nemcsak nyelvi adatokat rögzítettek, hanem egyéb más fontos háttér-információk gyűjtése is szükségessé vált. Egy részük az adatközlő szociális körülményeire, más részük pedig arra vonatkozik, hogy a megkérdezett személy hogyan viszonyul a saját beszédstílusához, és milyen helyzetben tartja elfogadhatónak a nyelvjárás használatát stb. (metalingvisztikai ismeretek) Szöveggyűjtés: Fontos rögzíteni a nyelvjárási beszédet, mert bármilyen hanghordozón rögzített szöveg utólag tetszőleges számban megismételhető, másrészt azért, mert akkor évszázadokkal később is tudomást szerezhetnek a

kutatók az elmúlt korszakok beszédbeli, nyelvjárási jelenségeiről is. Törekedjünk arra, hogy olyan témák iránt érdeklődjünk, amelyekről az adatközlő szívesen beszél Fontos az adatközlők bizalmának megnyerése Az adatközlőre vonatkozó rögzítendő adatok: Ezek azért szükségesek, mert nem közömbös az adatok értékelésekor, hogy milyen életkorú, foglalkozású, műveltségű személytől kaptuk a választ vagy válaszokat. Ezek a szociológiai változók, háttérinformációk Ide tartoznak: - a nem - az életkor: az alábbi csoportokat különítjük el: 1. gyermekkor: 1-10 év; 2 fiatalkor: 10-30 év; felnőttkor: 30-60 év; időskor: 60 év felett - a születési hely: A nyelvi kompetencia szempontjából az emberi élet első 15 éve kiemelkedően fontos. Ha valaki kikerül a faluból, új lakóhelyén sokat megőriz azokból a nyelvi sajátosságokból, amelyekkel gyermekkorában ismerkedett meg Arra is van számos példa, hogy öregkorra újra

visszatérnek a gyermekkori sajátságok. Közismert (?), hogy idős korúak sokkal jobban emlékeznek azokra az eseményekre, amelyek gyermekkorukban történtek velük, mint a közeli múltban átéltekre. Az anyanyelvjárás jelenségei fokozottan előtérbe kerülnek 60-70 év fölött még akkor is, ha életük delén általában a köznyelvi nyelvhasználat volt jellemző rájuk. - a foglalkozás: Azért fontos, mert a nyelvi változások az egész falu lakosságát érintik, és kölcsönösen hatnak egymásra a különböző foglalkozású személyek. A helybeli értelmiségi szerepe különösen fontos Figyelembe kell vennünk a foglalkozás szerinti társadalmi rétegződést is - az iskolai végzettség: három fő csoport: alsó-, középfokú és felsőfokú végzettség - nyelvi életrajz egyéb kérdései: hol töltötte a gyermekkorát, volt-e huzamosabb ideig távol a falujából, honnan származnak a szülei, mi a foglalkozásuk, a házastársa hová való, milyen

nyelven beszél anyanyelvén kívül, vannak-e barátai, gyakran jár-e városba, milyen hobbi tevékenysége van, milyen társadalmi réteghez tartozó emberekkel érintkezik stb. - a név: a hitelesség szempontjából fontos Attitűdtípusok: nyelvi attitűd: a nyelvjárásokhoz és a köznyelvhez való viszonyulás. Ezek történetében 4 szakasz különíthető el: 6 1. 2. 3. 4. semleges-távolságtartó viszonyulás: az irodalmi nyelv színre lépésétől a beszélt köznyelv falun való megjelenéséig, tehát a 19-20. század fordulójáig tart: ekkor a nyelvjárási beszélők a köznyelv iránt nem viseltettek ellenszenvvel, csak másnak tartották Nem követték a köznyelvet ellenszenvező-védekező viszonyulás: A két világháború között: nemcsak a köznyelvi beszélők állnak szemben lenéző módon a nyelvjárásokkal, hanem a nyelvjárási beszélők is a köznyelvvel. A felülről jövő és erősödő köznyelvi szorításra válaszul működésbe lép

az önvédelmi reflex: a nyelvjárási beszélők ösztönös védekezéssel, saját nyelvi normájuk védésével, a behatoló köznyelv elleni támadással reagálnak. A „pesties” nyelvhasználatot a falu erkölcse elleni vétségnek tekintik szégyenlő-önfeladó attitűd: ’50-es évek: a nyelvjárási beszélők szégyellik nyelvjárásukat. Idegenek jelenlétében kerülik a tőlük nyelvjárásinak tartott formák használatát, sőt, meg is tagadják, hogy használják őket Felgyorsul a nyelvjárások térvesztése A paraszti társadalom önszabályozó belső rendjének, közösségi hálózatának, értékrendjének a szétrombolódása a Rákosiévek parasztpolitikájának s a mezőgazdaság nagyrészt erőszakos kollektivizálása kísérőjelenségeinek (padláslesöprések, kulákosítás, deportálások, az emberi jogok és a méltóság rendszeres és gyakori megsértése, sőt lábbal tiprása) s természetesen egyéb okoknak, a modernizációs kényszer

pozitív és negatív kísérőjelenségeinek volt a következménye. kiegyensúlyozó-funkcióelkülönítő attitűd: A ’90-es évektől napjainkig: A nyelvjárási beszélők szemszögéből nézve a nyelvjárások és a köznyelv egymás mellett élésének békésebb korszaka következik. A kettősnyelvű nyelvjárási beszélők beszédhelyzettől függően vagy nyelvjárásukat, vagy a köznyelvet (a köznyelv táji színezetű változatát) beszélik. Tehát megtartják nyelvjárásukat, de használják a köznyelvet is – a megfelelő helyen és időben Összegzés: A nyelvjárási beszélők attitűdje (nyelvjárás kontra köznyelv) semleges-távolságtartó a 20. század elejéig ellenszenvező-védekező a 20. század elejétől a század közepéig szégyenlő-önfeladó a 20. század ötvenes-nyolcvanas évei kiegyensúlyozó-funkcióelkülönítő a 20. század kilencvenes éveitől Általában: - a köznyelvi beszélőknek a nyelvjárások és a köznyelv

viszonylatában érvényesülő attitűdje: többé-kevésbé lenéző, lekicsinylő, amelyet mindig színezett ellenszenv, idegenkedés, másrészt valami jóindulatú, de lesajnáló, lekezelő érdeklődés. Főként értelmiségiek körében azonban találkozhatunk a nyelvjárások eszményítésével - a nyelvjárási beszélők: saját nyelvjárásukat a köznyelvnél különbnek tartják. Mások értéktelennek, csúnyának, szégyellnivalónak tartják nyelvjárásukat Ennek társadalmi oka van: a parasztság lenézettsége, az iskolai oktatás nyelvjárásellenessége Hibridalakulat: A nyelvjárási és köznyelvi formák találkozása gyakran hoz létre keverékformákat, hibridalakulatokat, tehát interferenciajelenségeket. Pl hanni < hannyi x hagyni, külgyő < kűggyő x külgye, vigyík < vügyík x vigyék. A kiegyensúlyozott kettősnyelvű beszélőközösségben kevés, illetőleg szórványos, kivételes a hibrid alakulatok jelenléte; a nyelvjárási

domináns kettősnyelvű közösségekben pedig gyakoribb a hibrid alakulatok előfordulása. Kettősnyelvűség (diglosszia): Két, egymástól nemcsak stiláris alapon elkülönülő azonnyelvi nyelvhasználati forma ismeretét és így két azonnyelvi kód tudását jelenti. A kettősnyelvűség és a kettősnyelvű beszélők a szóban forgó személyek és a kommunikációs kompetenciájuk (nyelvi és nyelvi közlésbeli tudása) szerint ekként tipizálhatók: Teljes: mind a nyelvi, mind a kommunikációs kompetencia mindkét nyelvváltozatban teljes és kiegyensúlyozott. 7 Nem teljes: 1. részleges: csak a nyelvi kompetencia teljes, a kommunikációs valamelyik nyelvváltozatban nem az 2. redukált: mind a nyelvi, mind a kommunikációs kompetencia redukált valamelyik nyelvváltozatban, éspedig úgy, hogy az előbbi alacsonyabb szinten áll, mint az utóbbi 3. passzív: csak a megértés szintjén beszélhetünk kompetenciáról valamelyik nyelvváltozatban, az aktív

használat területén nem Kisebbségi regionális köznyelviség: A regionális köznyelviség azon sajátos típusa, amely kisebbségi körülmények között alakul ki. Anyanyelvi körülmények között a regionális köznyelviség kiegyenlítődés, integrálódás, a nyelvjárások köznyelvhez közeledése s a köznyelv nyitása a nyelvjárások irányába Kisebbségi körülmények között különfejlődés is! Az erdélyi regionális köznyelv, akárcsak a felvidéki és a délvidéki, a magyar köznyelvtől való elszigetelődés és különfejlődés jegyeit is magán viseli. Funkcionális nyelvjárásvesztés: a nyelvhasználat pragmatikai vagy funkcionális zsugorodása. Ahol tehát csökken valamely nyelvnek vagy nyelvhasználatnak a használata, ott előbb vagy utóbb csökken az adott nyelvi, illetve nyelvváltozatbeli tudás is. Azaz, a mi esetünkben a nyelvjárási nyelvhasználat csökkenését, mennyiségi visszaszorulását (funkcionális nyelvjárásvesztés)

előbbutóbb követi a beszélők nyelvjárási ismereteinek a halványulása, majd redukálódása, más szóval a nyelvjárási teljesítőképességnek a gyengülési, a nyelvjárási kommunikációs kapacitás zsugorodása (strukturális nyelvjárásvesztés – vagyis: funkcionális  strukturális nyelvjárásvesztés). A nyelvjárási beszélők nyelvjárási kompetenciájának zsugorodását, nyelvjárási teljesítőképességének csökkenését strukturális nyelvjárásvesztésnek nevezzük 8. Nyelvi variáció: 9. Változásvizsgálat: Nyelvjárásszigetek (és típusai): A nyelvjárásszigetek és a nyelvszigetek is spontán áttelepülésekkel vagy szervezett áttelepítésekkel (migrációval) jöttek létre. Példák a magyarországi és jugoszláviai nyelvjárásszigetekre: Alpár, Csanádpalota, Csépa, Soltvadkert, - A nyelvszigetek (külső nyelvjárássziget) más nyelvi környezetben élő, tehát egy vagy több idegen nyelv változataival több-kevesebb

kontaktusban lévő nyelvjárások. - A nyelvjárásszigetek (belső nyelvjárássziget) azonnyelvi más nyelvjárásszigetek között élő nyelvjárások. - Létezik még peremnyelvjárás is: azok a nyelvterület szélein elhelyezkedő nyelvjárások, amelyek azonnyelvi és idegen nyelvi nyelvjárásokkal egyaránt szomszédosak. 10. Kisebbségi nyelvjárásszigetek: Fonémagyakoriság = fonémamegterheltség (példákkal): Fonémagyakoriságon a fonémák használatának, beszéd-, illetve szövegbeli előfordulásának gyakoriságát értjük. A fonémagyakoriságban mutatkozó eltérés a nyelvjárások közötti különbségek egyik fontos, laikusoktól is azonnal észlelhető tényezője. Ezek a gyakorisági mutatók olyan nyelvjárási jelenségekre utalnak, amelyek igen jellemzőek lehetnek egy-egy nyelvjárásra Látható: kiugróan magas az északnyugati és tiszántúli í-ző területeken az í gyakorisága, ugyanakkor például a zalai nyelvjárásban egyáltalán nincs,

a D élDunántúlon alig van í Azonban teljesebb képet kapunk, ha valamennyi magánhangzó gyakorisági viszonyait vetjük össze. 1. Az észak-mezőségi nyelvjárás fonémaállománya – bár nem a teljes régióra jellemzően – a köznyelvivel azonosnak tekinthető, 7 rövid és 7 hosszú magánhangzóból áll A nyelvjárás í-ző a8 2. 3. zó, e két fonéma gyakorisága nagyobb a köznyelvinél, sőt, a terület egy részén o fonémahiány is tapasztalható, olyan mértékű az a-zás. Az í-zés erősségétől függően kisebb az é gyakorisága Az e és i előfordulása is gyakoribb a köznyelvinél a nyelvjárásra jellemző illabiális jelleg miatt, ez viszont az ö és az ü fonémák számát csökkenti. A nyugat-dunántúli nyelvjárás északi altípusában az „eredeti” ú, ű, í megrövidül, a köznyelvi ó, ő és é helyén viszont gyakran jelentkezik egy fokkal zártabb magánhangzó, így a felső nyelvállású magánhangzók másodlagosan jelen

vannak a rendszerben – a köznyelvhez képest gyakoribb az u, ü, i, kevesebb az ú, ű, í és az ó, ő, é. A nyelvjárás ë–ző és enyhén ö-ző, ezért a köznyelvhez képest gyakoribb az ö, de ritkább az e Az í-ző jelleg miatt ez a magánhangzó gyakoribb, monoftongusos é viszont nem jelenik meg, helyén mindig ië diftongust ejtenek Bácskertes (Kupuszina) nyelvjárásszigeten hiányoznak a l abiális palatális magánhangzók, és zárt ë–zés jellemzi. E két sajátosság következménye, hogy erősen megterhelt az ë és az i, valamint az é és az í A köznyelvhez képest ritkább az e előfordulása, ugyanakkor valamennyi nyelvjárásunk közül itt van a legtöbb ë. 11. Hangmegfelelések: A köznyelv és a nyelvjárások közötti hangtani különbségek egyik legfontosabb típusát és legtöbb tagot számláló csoportját alkotják az alaki tájszavak (pl: asztó, íl, kégyó stb.) Azok a szavak, szóalakok tehát, amelyek megvannak mind a

köznyelvben, mind a vizsgált nyelvjárásokban, de amelyek a n yelvjárások egy részében más hangalakban használatosak, mint a köznyelvben. Amikor a lexémaszinten azonos köznyelvi és nyelvjárási szavakat, szóalakokat fonémánként szembesítjük egymással, akkor azt állapítjuk meg, hogy az adott szóalakokban mely köznyelvi fonémáknak mely nyelvjárásiak felelnek meg, vagy fordítva A szóban forgó szembeállítások a hangmegfelelések. Az é hangmegfelelései: a) a köznyelv felől nézve (milyen fonémák fordulnak elő a köznyelvi é-k helyén a nyelvjárásokban): (csak néhány példa) Köznyelvi é: nyelvjárási é2 viér, ebiéd í szíp, kötni ű fűsű, kiherűlik ő fősű, kőrőzik ü büllög, fürüsz i kezibe, karalábi o dërok b) a nyelvjárások felől nézve (milyen fonémák fordulnak elő a nyelvjárási é-k helyén a köznyelvben): (csak néhány példa) Nyelvjárási é: köznyelvi é szép, ebéd í kénozza, tanét ő csé, teté ű

méhel, keserén e hétet, zell A nyelvjárási hangtani tendenciák a nyelvjárás aktív, gyakori, a nyelvjárás hangtani arculatát megszabó, azonos fonológiai típusba tartozó hangmegfelelései. Beszélhetünk pl zárt tendenciáról, ha a megfelelő köznyelvi fonémák helyén a nyelvjárásban a köznyelvinél zártabb magánhangzók fordulnak elő számos esetben: az o helyén u (mostoha-mustoha, ez a zárt u-zás), az é helyén í (kék-kík, ez a zárt í-zés), az ö helyén ü (püföl-püfül, ez a zárt ü-zés). 12. Magánhangzórendszer-típusok: 13. Mássalhangzórendszer-típusok: Fonématöbblet: A hangmegfelelések részben olvashatunk róla. 9 Fonémahiány: A hangmegfelelések részben olvashatunk róla. 14. Névszói és igei tőváltozatok: 15. Fontosabb névszóragozási sajátosságok: 16. Fontosabb igeragozási sajátosságok: Aspektualitás: Egy-egy jellemző szintaktikai szerkezetben megnyilvánuló jelentéstani minőség. Nyelvjárásaink egy

része (főként az északi területeken, így a Szamosháton) a folyamatosság érzékeltetésére a fele, felé szót használja. Pl Éppen csinálta megfelé, mikor az apja meggyütt Ugyanerre használják a szokik/szokott igét A mihályi nyelvjárásban a jelen idejű alak a cselekvés, történés bármikori, akadály nélküli előfordulhatóságát mutatja, a múlt idejű pedig mint a múltban szokásszerűen ismétlődő folyamatot jelöli a cselekvést (fölkelés után én ki szokok szellőztetni, régebben a lakodalmas népek a hintóról szokták szórni a kalinkót). Az ige jelen és múlt idejének kettős használata az egész Dunántúlon általános A Tiszántúlon, Szatmárban inkább a felszólító mód sajátos felhasználását találjuk a gyakori és szokásszerű cselekvés általános kifejezésére Pl Mikor ez megfőtt, többször megmozgassuk. A palóc vidékeken is megtalálható ez a jelenség Fatikus elemek: Szinte minden magyar nyelvjárásban hallani

olyan tartalmatlan, a b eszéd, a b eszélgetés kezdetét vagy folytatását segítő szavakat, kifejezéseket, mint: igaz-e, aranyoskám, érted? stb. A gyöngyösi nyelvjárásban (és más palóc nyelvjárásokban is) sokszor még a köszönést is megelőzik, illetve helyettesítik bizonyos válaszra késztető, a beszélgetést elindító kifejezések: De kiátá! Felfele? Van-e még? 17. Modalitás: Inkongruencia: Az írott köznyelv következetes egyeztetés gyakorlatához képest az egyeztetésbeli hiányok előfordulása a beszélt nyelv egyik jellegzetessége. De bizonyos nyelvjárásokban, főként a palóc régió nyelvjárásai körében a beszélt nyelvi jelenségeken túlmenő egyeztetési különbségeket is találunk: Pl. - határozatlan számnév után többes számú névszót: Sok emberek álltak a községháza előtt mise után. - egyes számú állítmányt többes számú alany mellett: Hamar elmúlt az ünnepek. - ez, az kijelölő jelző esetbeli

inkongruenciája a jelzett szóval: Az a gyermeket láttam mán. - élő és élettelen inkongruenciája: Hát azokat a ruhákat vitte, akibe járt. - határozott tárgy mellett határozatlan ragozás: Ezt a fonalat megfehérítettünk. 18. Családi helyragok: A határozóragok között igen érdekes a személyekkel kapcsolatos –nott, nól, -ni ragcsoport, amely a nyelvterület északi és keleti peremén fordul elő Pldák: Sándornott ’Sándoréknál’, apámnott ’apáméknál’, Sándoréknúl ’Dánoréktól’, bírónul ’bíróéktól’, Tájszótípusok: - valódi tájszó: amely szóalak a köznyelvben ismeretlen és az adott nyelvjárást nem ismerő, illetve beszélő számára jelentése kikövetkeztethetlen - tautonimikus értékű tájszók: Vannak olyan tájszók, amelyeknek denotátuma a köznyelvben is ismert. Ezeket a tájszótárak köznyelvi szinonimával – tautonimával = ugyanazt jelölő szóval – értelmezik. Ezeket a szótári értelmezés

szempontjából tautonimikus értékű (máként: névbeli) tájszavaknak nevezhetjük. - fogalmi tájszó: ha a szóval jelölt denotátum csupán az adott nyelvjárás sajátja, a köznyelvből hiányzik 10 - alaki tájszavak: minden olyan nyelvjárási szó, amely legalább egy fonémájában eltér a köznyelvi megfelelőjétől - mozgó szócsoport: átmenetet alkot az alaki tájszó és a valódi tájszó kategóriája között. Ide tartoznak a rétegnyelvek (főként az argó), a nyelvjárások és a köznyelv határterületein sokszor az igénytelenebb beszélt nyelvben megjelenő szavak Fogalmi kódolás: Azt jelenti, hogy a beszélő-, illetve a nyelvközösség nyelvileg megjelöli, kifejezi, nevesíti a fogalmakat. Ez kétféleképpen történhet: vagy egyetlen szóval vagy szószerkezettel, öszszetétellel Ha szóval, akkor az adott fogalmat lexémával kódoljuk (lexikai kódolás – pl fa: trák) Ha szószerkezettel vagy összetétellel, akkor pedig szintagmával

tesszük ugyanazt (szintaktikai kódolás – pl. villanyborotva: tüzes ember) 19. Nyelvjárási frazeologizmusok: Tájszótári minősítések: Újabb tájszótárainkban egyre inkább előtérbe kerülő szempont a szavak szociális érvényességének tükröztetése. A szavak szinkrón társadalmi érvénye szerint a következő kategóriák állíthatók fel:  a közösség tagjai által általánosan használt/ismert,  kihalóban lévő, visszaszoruló, ritkán használt, inkább csak a közösség idősebb tagjai által használt/ismert,  kihalt, csupán régebbi közlésekben megtalált, illetőleg aktív rákérdezés során előbukkanó,  terjedő, a közösség nyelvhasználatában új (általában a fiatalabb korosztály körében használatos) szó. Tájszótártípusok: a lefedett terület elvben az egész nyelvterület kisebb-nagyobb régió egyetlen település csak a köznyelvben ismeretlen a köznyelvvel megegyező s az szavakat tartalmazza abban

ismeretlen szavakat egyaránt tartalmazza általános tájszótár általános szótár regionális tájszótár regionális szótár helyi tájszótár helyi szótár Azok a szótárak, amelyek csak a köznyelvben ismeretlen nyelvjárási szavakat tartalmazzák, a tájszó-tárak, azok pedig, amelyek a köznyelvben ismerteket is magukba foglalják, a táj-szótárak. Külön típus a nyelvföldrajzi szótár, amely egy-egy régió, tájegység nyelvatlaszmódszerrel gyűjtött lexikai adatait tartalmazza a kutatópontok megjelölésével, valamint a nyelvjárási hiányszótár, amely a köznyelvben meglévő, a vizsgált nyelvjárásban nem használatos szavakat foglalja magában. A diakrónia elveit érvényesíti a történeti regionális szótár, amely egy régió adott időhatárok között összegyűjtött köznyelvi és nyelvjárási történeti szóanyagát tárja elénk. 1. 2. Általános tájszótár (a köznyelvben ismeretlen szavakat elvben a nyelvterület egészéről

tartalmazó szótár): Magyar tájszótár = Tsz.; Szinnyei József: Magyar tájszótár I-II (= MTsz); B Lőrinczy Éva szerk.: Új magyar tájszótár I-III (=ÚMTsz) Regionális szótár (egy-egy régió, tájegység szókészletét a viszonylagos teljesség igényével tartalmazó szótár): Csűry Bálint: Szamosháti szótár I-II. (= SzamSz); Vyrjö Wichmann: = CsángSz.; Kiss Géza – Keresztes Kálmán: Ormánysági szótár (= OrmSz); Bálint Sándor: Szegedi szótár I-II (=SzegSz); Penavin Olga: Szlavóniai (kórógyi) szótár I-III (SzlavSz) Történeti regionális szótár: Szabó T Attila szerk Erdélyi magyar szótörténeti tár I-IX (= EMSzT.) 11 3. 4. 5. 6. 7. Regionális tájszótár (egy-egy régió, tájegység, illetőleg több, egymással kapcsolatban lévő település tájszavait tartalmazza): Kriza János: Erdélyi tájszótár. (= Kriza); Rácz Sándor: Földeák és környéke tájszótár stb. Helyi szótár (egyetlen település szókészletét: a

köznyelvivel megegyező s a köznyelvben ismeretlen szavakat tartalmazó szótár). Markó Imre Lehel: Kiskanizsai szótár stb Helyi tájszótár (egy településnek a köznyelvben nem használatos szavait feldolgozó szótár): Imre Samu: Felsőőri tájszótár. (= FTsz); Kiss Jenő: Mihályi tájszótár (= MihTsz); Villám Judit: Nagykőrősi tájszótár stb Nyelvföldrajzi szótár (egy-egy régió, tájegység nyelvatlasz-módszerrel gyűjtött lexikai adatait tartalmazza a kutatópontok megjelölésével): Gállfy Mózes – Márton Gyula: Székely nyelvföldrajzi szótár. Nyelvjárási hiányszótár (a köznyelvben meglévő, a vizsgált nyelvjárásban nem használatos szavak szavakat tartalmazó szótár): Hegedűs Attila: Kisnémedi tájszótár. Hiányszótár 12