Földrajz | Társadalomföldrajz » Demeter Csaba - Mexikó gazdaságának elemzése

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar Gazdálkodási Szak Mexikó gazdaságának elemzése Készítette: Demeter Csaba levelező tagozat II. évfolyam E csoport 2003. november TARTALOMJEGYZÉK A modern Mexikó gazdasága a NAFTA megkötéséig 3 Az ipar mexikanizálása 3 Munkaügy 5 Agrárpolitika 6 Az elkerülhetetlen változások 7 Liberális fordulat 7 A nők szavazati jogot nyernek 9 Az újjáéledő konzervatizmus: A Tlatelolco mészárlás 9 A gazdasági csoda veszít varázserejéből 10 Olajdollárok 11 Független külpolitika, pénzügyi zavarok, eladósodás 12 A kiteljesedés évtizedei és megoldatlan problémák 13 A NAFTA megkötése és hatásai a mexikói gazdaságra 15 Mexikó a NAFTA aláírásának küszöbén 15 A NAFTA megkötése 16 Mexikó első évei a NAFTÁ-ban 18 Észak-Amerika gazdasági összefonódása 20 Az EU reagálása a NAFTÁ-ra – szabadkereskedelmi övezet Mexikóval

21 Konklúzió 22 Felhasznált irodalom 23 -2- A modern Mexikó gazdasága a NAFTA megkötéséig A forradalom adta alapokról elrugaszkodva Mexikó a történetében kivételes politikai stabilitás és gazdasági fejlődés korszakába lépett. Az ország több mezőgazdasági termékből és alapvető fogyasztási cikkből önellátó lett. A 80-as években új olajmezőket fedeztek fel, Mexikó olajkincse a Perzsa-öbölével lett egyenértékű; az „olajdollárok” nagyobb gazdasági és politikai függetlenséget hoztak, és az ország nemzetközi pozíciói is megerősödtek: Mexikó a fejlődő országok élére lépett. Az ország átalakult. A hadikiadásokra fordított összeg annyira lecsökkent, hogy még az oktatás- és egészségügy költségvetési kerete is nagyobb volt. A színvonalasabb egészségügyi ellátás és az alapvető kenyérgabonák nagyobb mennyiségű termelése következtében a népesség húsz évenként megduplázódott. A

középosztály terebélyesedett, és legalábbis egy ideig, a reálbérek is növekedtek. Az ipar olyan sok embert vonzott a városokba, hogy 1960-ra az ország történetében először, a népesség nagyobb része élt városban, mint vidéken. A modern kor változásai ellenére Mexikónak több akut problémával kellett megküzdenie: ezek egy része 1910-ben még ismeretlen volt; ilyen a környezetszennyezés és a túlnépesedés, más részük, mint a vidéki szegénység és a korrupció, gyökerei a század elejéig visszanyúltak. A nemzeti össztermék növekedésével egyenes arányban a s zegények és gazdagok közti szakadék is szélesedett. A PRI-Intézményes Forradalmi Párt – uralta egypártrendszer nem tudott megfelelni az új kihívásoknak, a demokratikus intézmények köre nem szélesedett. Az ugrásszerű fejlődés ellenére a régi gondok nem szűntek meg egy csapásra. A közvéleményben megfogalmazódott az a kérdés, hogy vajon az

„intézményesült” forradalom megőrizte, vagy éppen elárulta a forradalom elveit és céljait. Az ipar mexikanizálása Lazaro Cardenas elnök reformjai után a kormányzatban kurzusváltás következett be. Cardenas maga is úgy gondolta, hogy konszolidációra van szükség, hiszen mandátuma lejárta után a konzervatív Manuel Vila Camacho tábornokot támogatta. -3- Avila Camacho elnök (1940-1946) a forradalmat lezártnak tekintette, mondván: az iparosításon kívül nincs más fontos feladat. A II. világháború természetesen nagy lökést adott Mexikó iparának A háború miatt állandó kereslet mutatkozott az ország termékei iránt, egyes cikkeket pedig magának kellett megtermelnie. A gazdasági csoda mégis a kormány politikáját dicséri Camacho célja az volt, hogy az alapvető iparcikkekből az ország önellátóvá váljék, és hogy a hazai igények kielégítése után kész termékeket adhasson el külföldre is. Az elképzelésben részt vett

a mexikói tőke, ipar és nagy jelentősége volt a gazdag nyersanyagkészletnek is. A kormány megakadályozta, hogy a külföldi tőke a nyersanyagtermelésbe áramoljék. A külföldi befektetők a gépipari vállaltokban sem szerezhettek ellenőrzést biztosító tulajdonrészt: ez volt az úgynevezett ötvenegy százalékos szabály. A II világháború után a mexikói vállalatok olyan sikeresek voltak, hogy amerikai és európai versenytársaikat nem korlátozták többé ilyen módon: a Coca-Cola és a Pepsi, a General Motors és a Ford, a Dow Chemicals, a John Deere mind megtelepedhettek Mexikóban is. Camacho gazdaságpolitikáját, mely az iparra és a technológiai fejlődésre tette a hangsúlyt, utódai is átvették. Az a gazdasági program sem tisztán kapitalista, sem szocialista, hanem sajátos mexikói keverék volt, ahogy Cardenas és mások gazdaságpolitikája is. A törvényalkotók szerint a gazdaság túl fontos, semhogy irányítását a magántulajdonosokra

bízzák – úgy gondolták, a kormányellenőrzés elengedhetetlen. Az olaj árát a n emzetgazdaság érdekei szerint szabályozták Ha egy vállalatnak új gépekre, felszerelésre volt szüksége, könnyen juthatott kölcsönhöz vagy adómentességhez. Az éppen beinduló üzletágakat, melyek az ország önellátása szempontjából fontosak voltak, védővámok segítették. Ha a magántőkét egy-egy iparág nem csábította, maga a kormány vette a k ezébe azt: nemcsak az olaj- és villamosipart, de a rovarirtó- és műtrágyagyárakat is. A mexikói ipar felfutása egészen az 1980-as évekig tartott. Camacho hat éves mandátuma alatt a textil-, az élelmiszer- és a vegyipar, a sör- és cementgyárak ugrásszerűen fejlődtek. Az ország áramtermelése húsz százalékkal nőtt, 1952-re százezer tonna acéllal szemben csak 1946-ban több, mint száznegyvenhatezer tonna acél került ki a kohókból. Miguel Aleman elnök idejében (1946-1952) kétszer annyi olajat

hoztak felszínre, mint annak előtte. 1958-ra a nemzeti össztermék megduplázódott 1964-re az ország önellátó lett vasból, acélból és olajból. -4- Az iparosodással párhuzamosan az ország infrastruktúrája is fejlődésnek indult. Töltések épültek, nemcsak a villanypóznáknak, de hogy a telkeket és az öntözőrendszereket elválasszák egymástól. Olajfinomítók és olajvezetékek nőttek ki a földből Aleman sok pénzt fektetett közmunkába: 12000 kilométernyi új út épült: ilyen az Egyesült Államokat Guatemalával összekötő Pánamerikai Főút és a Tehuantepec-szorosnál a Csendes-óceán partját a Mexikóiöböllel összekapcsoló útvonal is. Az utak nemcsak a kereskedelemre voltak jó hatással, de az Egyesült Államokból Acapulcóba és Puerto Vallarta nyaralóhelyeire áramló turizmust is fellendítették. Az öntözőrendszerek kiépítésével párhuzamosan a mezőgazdasági minisztérium sikerrel telepített új, termésben

gazdagabb növényfajtákat: ez volt az úgynevezett „zöld forradalom”. Aleman elnöksége alatt a régi 300 ki lós hektáronkénti terméshozam 1300 kilóra nőtt. Az infrastruktúra megalapozta a későbbi, látványosabb fejlődést. Munkaügy A gazdasági növekedés a középosztályt tette gazdagabbá, és 1958-ra másfél millió munkás élet az országban. A nemzeti össztermék megháromszorozódott: az 1940-es egy főre jutó 325 peso 1946-ra 838 pesóra nőtt. A biztató számok persze nem azt jelentették, hogy a nyereségből mindenki egyformán részesült. Az alsóbb osztályoknak általában kevesebb jutott Avila Camacho munkaügyi politikájának első lépése az volt, hogy a haladó szemléletű Lombardo Toledanót elmozdította a legnagyobb szakszervezeti szövetség a CTM (Confederacion de Trabajadores de Mexico) éléről és a konzervatív Fidel Velazquezt ültette a helyére. A kormány a munkásság keményebb kezű irányítását tartotta fontosnak a

gazdasági növekedés érdekében. Hivatali ideje alatt Valezquez inkábba kormány kívánságait teljesítette, mint azokét, akiket képviselt. Több, egyértelműen munkásellenes egyezményt írt alá, és a sztrájkok túlnyomó részét betiltotta. A kormány támogatása nélkül a munkások nem mertek sztrájkolni. 1958-ban a vasutasok mégis sztrájkot hirdettek A kormány először engedményeket tett, hogy megelőzze a sztrájk kirobbanását. Amikor a munkások továbbra is kitartottak, a kormány az erőpolitika mellett döntött. A hadsereget rendelte ki a vasút működtetésére, a szakszervezet vezetőjét letartóztatta, mást állított a helyére, és több ezer sztrájkolót bebörtönzött. A szakszervezet vezetőjét 16 évre ítélték A kormány a munkaadók és munkavállalók közti békét nemcsak kényszerrel, hanem megegyezések útján is szorgalmazta. -5- Bár a munkásokat nem védte többé, a PRI felismerte, hogy bizonyos jólétet biztosítani

kell nekik - a forradalom okozta pusztítás még nem halványult el. A munkavállalók nem részesültek arányosan a gazdasági növekedés termelte javakból, de a népesség olyan ütemben nőtt, hogy a kormány képtelen volt elég munkahelyet létesíteni az új nemzedékeknek. Aleman úgy igyekezett megoldani a helyzetet, hogy a tele kincstár költségén közmunkákat hirdetett. 1943-ban sor került egy másik fontos munkapolitikai lépésre. Avila Camacho létrehozta az IMSS-t, az Instituto Mexicano de Suguro Social-t, egy a s zociális háló kiépítésére hivatott szervezetet, amely a munkásoknak és családjainknak munkanélküli segélyt, özvegyi- és rokkantnyugdíjat és egészségbiztosítási járadékot adott. A program lassan indult, kezdetben mindössze 250000 főre terjedt ki. Adolfo Ruiz Cortines (1952-1958) elnöksége alatt minden munkást biztosítottak. A klinikák száma 42-ről 226-ra, a kórházaké nem egészen 20-ról több mint 100-ra nőtt.

Agrárpolitika Nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy az iparosodás éveiben az agrárforradalom megállt. A technológiára és iparra helyezett hangsúly kizárt minden emberi szempontot. A konzervatív elnökök meggyőződése szerint fontosabb a földet jól használni, mint igazságosan szétosztani. Lehetett kölcsönt felvenni traktorvásárlásra, a kormány öntözőrendszereket épített ki, és műtrágyagyárakat emelt, de Avila Camacho kevesebb mint 5 millió hektárt. Ez is kis magángazdaságokba került, nem a falvak közös földjét az ejidót gyarapította. A termelékenységért vívott harcban a politikusok a magánkézben lévő nagybirtokokat részesítették előnyben, melyek képesek voltak a terjeszkedő városok igényeit kielégíteni, és exportra termelni. Ezen belül is észak volt előnyben, ahol a szántók könnyebben megközelíthetők, és az Egyesült Államok közelsége miatt az export is egyszerűbb. 1960-ra az ország

középső és déli területein lévő ejido gazdaságok termelékenysége is felfutott. A kormány mégis elégedetlen volt: míg e gazdaságok a termőföld 43 százalékát birtokolták, az összes kenyérgabona mindössze 40 százalékát termelték meg. A magángazdaságok holdankénti egy főre jutó termelése bizony jobb volt. Egyes közgazdászok szerint a kormány alulértékelte az ejido programot: több vezető hivatalnok egyetértett velük. -6- Véleményük szerint a kormány politikája okozta az ejidók gyengébb eredményét: minden ötödik traktor jutott csak ilyen földekre, és az egyre növekedő népesség is tovább rontotta az egy főre számolt adatokat. Ráadásul a legtermékenyebb területek még Cardenas földosztása után is magánkézen maradtak, mert a hacendadok (nagybirtokosok) maguk választhatták ki a nekik járó földet. Az elkerülhetetlen változások Amint azt Ruiz Cortines konzervatív elnök is elismerte 1958-ban leköszönésekor,

a mexikói tömegek nem részesültek olyan mértékben a gazdasági fejlődés előnyeiből, mint azt megérdemelték volna. Amit kaptak, leginkább forradalmi retorika volt - 1946-ban a párt neve is Intézményes Forradalmi Pártra változott. Ennek ellenére a s zegénység elterjedt, az írástudatlanság széleskörű, a társadalmi feszültségek jelentősek voltak. Ennek egyik oka a PRI-beli erőviszonyok megváltozása volt: a pénzügyi szféra kiszorította a paraszt- és munkásszervezeteket, és az értelmiség is elvesztette befolyását. A párt, amely nem volt többé nyitott a különböző érdekcsoportok számára, képtelen volt olyan politikát követni, amely révén a g azdasági növekedés jótéteményei szélesebb rétegekhez is eljuthattak volna. A népességnövekedés okozta problémákra pedig megoldási javaslat sem érkezett. A közalapítványok erőforrásai, melyek a becslések szerint Aleman elnök idejében félmilliárd dollárra rúgtak, nem a

közoktatás és a társadalmi egyenlőtlenségek enyhítése érdekében dolgoztak, hanem magas állású kormánytisztviselők külföldi bankszámláira vándoroltak. A korrupció immár olyan széles körben elterjedt, hogy a PRI kénytelen volt a színtelen, de becsületes Ruiz Cortinest az elnöki székbe juttatni, hogy legalább a legnagyobb közjogi méltóság becsületét megmentse. Liberális fordulat 1958-ban Adolfo Lopez Matlos a PAN-Nemzeti Akció Pártelnökjelöltjével szemben, a szavazatok 90 százalékát megszervezve jutott az elnöki székbe. -7- Ezek a számok bizonyítják nyilvánvalósan, ha egyáltalán bizonyításra szorul, hog y a PRI tehát hatalmon maradt, mivel ha a gazdasági érdekek úgy kívánták, mindig időben váltott a jobboldalról a baloldalra, vagy éppen fordítva. Lopez Meteos (1958-1964) személyében a párt a forradalmi időszak utáni kor legnépszerűbb elnökévé váló jelöltet indította. A 47 éves, tetterős elnök

elnyerte a fiatal értelmiségiek és a t ömegek rokonszenvét: megígérte, hogy hivatali idejében a forradalom elveit és célkitűzéseit tartja szem előtt. Az elnök az „alkotmányon belül maradva a lehető legbaloldalibbnak” mutatta be magát, és elnökségét meglepő módon arra használta, hogy ezt be is bizonyítsa. Az erős gazdaság és telekincstár lehetővé tette, hogyne csupán az infrastruktúrát fejlessze, de a nép jólétének javítására is jelentős anyagi eszközöket fordítson. 12 millió hektár földet osztott szét (egyedül Cardenas osztott többet), délen pedig új földeket tett megművelhetővé, hogy a népességnövekedés okozta problémákat megoldja. K iterjesztette a szociális hálót fenntartó IMS hatókörét, és sikeres kampányt indított a gyermekbénulás, a tüdőbaj és a malária ellen. Érvényt szerzett az alkotmány egy rendelkezésének, mely szerint a hasznot meg kell osztani a munkásokkal: a munkásbérek 5-10

százalékkal emelkedtek. Az oktatásügy visszanyerte régi helyét Az új iskolák gombamód szaporodtak: előre gyártott elemekből, a helyi közösség biztosította telken és az ő munkájukkal épültek fel. Az iskolákhoz tanári lakás tartozott, így próbáltak több tanítót csalogatni vidékre is. A kormányzat tankönyveket ajándékozott a legszegényebbeknek, akik így befejezhették tanulmányaikat. Az írástudatlanság 1960-ra 38 százalékra süllyedt, de a népességnövekedés miatt mégis több analfabéta élt az országban: míg 1910-ben 11658000, addig 1960-ban 13200000. Elődeihez hasonlóan Mateos elnök sem tudta megfékezni a népességnövekedést, de legártalmasabb hatásait megkísérelte enyhíteni. A városokat elözönlő vidékiek, parasztok miatt nem volt elég lakás, akadozott a vízellátás, és a szennyvízelvezető rendszer is bővítésre szorult. Nyomornegyedek jelentek meg minden város külső kerületeiben Lopez Mateos a helyzet

megoldására állami házépítési programot indított. Mexikóváros egy nyomornegyede helyén 100000 s zemélyes lakótelep épült. Lopez Mateos a világgazdasági folyamatokat is igyekezett országa javára fordítani: az angol és a francia tőkét az újonnan beindult petrolkémiai iparba, a P etroleos Mexicanosba (PEMEX) csábította. Ugyanakkor a stratégiai fontosságú elektromos ipar külföldi kézben lévő részvényeit is felvásárolta, és az amerikaiaktól is megszerezte a filmipar ellenőrzéséhez szükséges részesedést. A mezőgazdasági és ipari növekedés folyamatos volt, és ugrásszerűen fejlődött a turizmus is. -8- Acapulcóban és Puerto Vallartában luxushotelek épültek: az országba kétszer annyi turista érkezett, mint Aleman elnök idejében. A nők szavazati jogot nyernek 1954-ben a mexikói asszonyok végre szavazati jogot nyertek. Az 1935-ben alakult Női Jogok Egyesült Frontja nemcsak szavazati jogot követelt a nőknek, de

kórházakat és óvodákat is alapított. Cardenas, mivel a s zervezet tagsága elérte az 50000 főt, felkérte a társaságot, tagolódjon be a PRI-be. A Frontnak még a háború évei alatt sem sikerült kiharcolnia a szavazati jogot, pedig abban az időben egyre több nő állt munkába a háborús erőfeszítések, a bracero program miatt. Két évtizeddel később a PRI végül általános választójoggal jutalmazta erőfeszítéseiket: 1954-ben a nők szavazati jogot kaptak. Később, 1974-ben a nők egyenjogúságáról szóló passzust az alkotmányhoz csatolták. 19990-re a választók 63 százaléka az alsóházi képviselők 10, míg a szenátusiak 12 százaléka asszony. A nők több mint egyharmada dolgozik és sokan kifejezetten nem női szakmát választottak. Mindezek ellenére a dolgozó nők 52 százaléka máig a minimálbérnél kevesebbet vihet haza. Az újjáéledő konzervatizmus: A Tlatelolco mészárlás Gustavo Diaz Ordaz (1964-1970) elnökké

választatása a 60-as években a P RI talán legrosszabb döntése volt. Amikor az egész világot diákmegmozdulások, sőt harcok rázták meg, a PRI minden idők legkonzervatívabb elnökét juttatta hatalomhoz. Az ország a párt politikájának fellazítását követelte, az új elnök pedig ne mcsak az ellenzéki pártok eredményeit, de elődje, Lopez Mateos reformjait is megsemmisítette. Éppen amikor Mexikóra az 1968-as olimpiai játékok miatt az egész világ odafigyelt, olyan kormány került hatalomra, amely nem tűrt el bírálatot, és inkább kényszer, mint meggyőzés útján irányított. Az olimpia rendezési jogának megszerzésével a mexikói kormány nemzetközi fórumon kívánta fitogtatni az ország gazdasági fejlődésének eredményeit. -9- Az ellenzék szerint a szükséges infrastruktúra és a stadionok építése túl nagy teher egy ilyen széles szegényréteget hordozó országnak. A rendezvények összköltségét 150-200 millió dollárra

becsülték: a kormány szerint ezt a pénzt nem dobták ki az ablakon. A modern metróhálózat, az új épületek és a sportolási lehetőséget nyújtó stadionok, valamint a látogatók által elköltött pénz is az országot gazdagítja. A kormány megvalósította terveit és minden időben elkészült. A játékok sikeresek voltak A zűrzavaros események még a játékok kezdete előtt történtek. Az olimpia szervezése körüli visszásságok miatt két fővárosi iskola között nyilvános vita robbant ki. A polgármester bevetette a m indenki által megvetett félkatonai szervezetet, a granaderókat. Ők a maguk hírhedten brutális módján feloszlatták a diákok gyűléseit, amivel nem értek el mást, mint hogy Mexikóváros majd minden diákját a hatalom ellen hangolták. A helyzet egyre rosszabbodott. A diákok a polgármester leváltását és a granadero alakulatok feloszlatását követelték. A tárgyalások nem hoztak eredményt Október 2-ra, egy nappal az

olimpiai játékok kezdete előtt, a diákok tüntetést szerveztek a tlatelolcói Három Kultúra terére. Békés tüntetés volt, körülbelül ötezer résztvevővel, köztük szüleivel vonuló gyermekekkel. Megérkeztek a tankok, és a granaderók könnygázzal árasztották el a teret. Valaki tüzet nyitott, a kormán szerint terroristák, mások szerint a rendőrség, egy biztos: a rendőrség gépfegyverekkel válaszolt. Diaz Ordaz szerint negyvenhárman haltak meg, a New-York Times szerint több száz áldozat volt. Kétezer ember került börtönbe Mexikó megszégyenült, és a mexikóiak megbénultak a döbbenettől. A gazdasági csoda veszít varázserejéből Luis Echeverria elnök (1970-1976) tovább mélyítette a társadalom és a PRI közti szakadékot. Diaz Ordaz belügyminisztereként konzervatizmusáról volt híres, és ami még rosszabb, a talatelolcói tragédiáért személyesen felelős volt. A PRI fenegyereke, Echeverria sok energiát fektetett kampánya

alatt a munkásokkal és a parasztokkal folytatott párbeszédbe. Bár a P RI-t semmilyen módon nem alakította át, stílusa miatt a párt mégis nyitottabbnak látszott. - 10 - Echeverria balszerencséjére hivatali idejében a gazdaság fejlődése vesztett addigi lendületéből. A gazdasági növekedés négy százalék alá csökkent, ami 1971 é s 1972 között gazdasági visszaesést eredményezett. Az Egyesült Államok Richard Nixon elnök fémjelezte gazdaságpolitikája is kedvezőtlenül hatott Mexikóra: 10 százalék extravámot vetette ki minden behozott árura, és a dollár elvesztette aranyfedezetét: mivel a peso mindig is a dollár árfolyamához igazodott most elvesztette stabilitását. Az infláció ennél is súlyosabb gondokat okozott. 1973-ra a gazdaság komoly bajba került Echeverria válaszlépései meglepték a magánszektort. Új gazdaságpolitikát, a „fejlődés megosztásának programját” hirdetett amely során a kormány nem csupán a

magánszektorral, de a munkásokkal és a parasztokkal is kiegyezett. Echeverria a század leghaladóbb gondolkodású elnökének bizonyult Felemelte az elektromos áram és a g áz árát, de a munkásokat bérük emelésével megvédte ennek káros hatásaitól. Szabályozta a kukoricalepény, a bab, és más alapvető fogyasztási cikkek árát, hogy a szegények is hozzájuthassanak. A pénzvilágnak mindez nem tetszett, azzal fenyegetőzött, hogy tőkéjét az Egyesült Államokban helyezi el. Hivatali ideje alatt a kormány nagymértékben beavatkozott a gazdasági életbe - elidegenítve ezzel magától a magánszektort. Olajdollárok Lopez Portillo rossz gazdasági helyzetet, nagy költségvetési hiányt, magas inflációt (60 százalék), és akkora külkereskedelmi hiányt – az import értéke 3,5 milliárddal haladta meg az exportét – örökölt, melyet már a külföldi tőke sem tudott kiegyensúlyozni. Echeveria, elnöki idejének végén kénytelen volt

csökkenteni az importot, és hogy a mexikói árut eladhatóbbá tegye külföldön kétszer is leértékelte s pesót. Először 40 százalékkal, majd csupán egy hónappal később még 15 százalékkal. A húsz éven át nyolc centet érő peso, szinte egyik napról a m ásikra a felét érte. A megrázkódtatás következtében a tőke külföldi bankokba menekült, és megrendült a befektetők Mexikóba vetett bizalma. Lopez Portillo ennek ellenére tisztában volt vele, hogy történelmi lehetőséget kapott Mexikó gazdasági gondjainak megoldására: 1974-ben új olajkészletekre bukkantak Chiapas és Tabasco államok déli területein. - 11 - Ezzel egyidőben az arab olajembargó olajár robbanást okozott. 1980-ban az ország olajkészleteit legalább 60 milliárd hordóra becsülték, de elérhette a 200 milliárd hordót is. Mexikó örömmámorban úszott. Hirtelen gazdag ország lett, a nincstelenek közül a tehetős nemzetek klubjába lépett. A külföld minden

erővel igyekezett rávenni Lopez Portillót, hogy még több olajat dobjon a világpiacra. Az elnök ellenállt, mert véleménye szerint Mexikó gazdaságát csak fokozatosan szabad felfuttatni, és az olajkészletekkel is bölcsen takarékoskodni kell, hogy Mexikónak a jövőben is legyen aranytartaléka. 1981-re Mexikó lett a világ negyedik legnagyobb olajkitermelője. 1982-ben az olajexport az ország összes exportjának 78 s zázalékát adta. A gazdasági növekedés csökkentette a munkanélküliséget: 150000 új munkást tudott minden évben felvenni, és csupán 1979-ben 1000000 új munkahelyet teremtett. Független külpolitika, pénzügyi zavarok eladósodás A II. világháború óta Mexikó gondosan ápolta kapcsolatait az Egyesült Államokkal Lopez Mateos idejétől azonban önálló arculatot kezdett kialakítani a nemzetközi politikában. Külpolitikájának irányelve levezethető a sok évszázados befolyás ellen vívott harcából: Elítélte a más

országok belügyeibe való beavatkozást. Ezt az elvet követve Lopez Mateos nem csatlakozott az Egyesül Államokhoz, amikor az megszakította diplomáciai kapcsolatait Fidel Castro Kubájával. Lopez Portillo, mint az egyik legnagyobb olajexportőr, szintén elég magabiztos volt ahhoz, hogy hangot adjon ellenvéleményének. Amikor Ronald Reagan elnök figyelme Közép-Amerika, El Salvador és Honduras felé fordult, rá kellett ébrednie, hogy Portillo nem támogatja az Egyesült Államok befolyásának kiterjesztésében. Sőt Mexikó lett a később kezdődő békefolyamat közvetítője. Bár Mexikó igyekezett elkerülni, hogy gazdasági stabilitása teljesen az olajtól függjön, más export cikkei, főleg a mezőgazdaságiak elvesztették piaci értéküket – részben mivel a cu kor és kávé világpiaci ára lezuhant. A gépeken és iparcikkeken kívül, melyekre a növekvő iparnak volt szüksége, egyre több élelmiszert is be kellett hozni. Mexikó külkereskedelmi

mutatói az olajdollárok ellenére nem sok jót ígértek, az egyensúlyt csak kölcsönökkel lehetett fenntartani, melyek bőven jutottak az olajban gazdag országnak. Mexikó ismét elhatározta, hogy élelmiszerek tekintetében önellátó lesz - 12 - Lopez Portillo világbanki hitel és olajdollárok segítségével több milliárdot költött a vidék fejlesztésére. Kezdetben a jó idő bátorító eredményeket hozott: 30 százalékkal több gabona termett, de később a szárazság tönkretette a termést. Lopez Portillo mandátumának lejártakor a fizetési mérleg hiánya – mivel több árucikket hoztak be az országba, mint exportáltak -, elérte a 12 milliárd dollárt. A kormány mezőgazdasági és szociális programjai a költségvetési hiányt a GDP 7 s zázalékáról (1970) 18 s zázalékra emelték (1982). Mexikó újabb külföldi bankkölcsönöket vett fel. A nemzeti összadósság 80 milliárd dollárra rúgott, az infláció 100 százalékos lett.

Minden jó szándéka ellenére az ország nem tudott ellenállni az olajláznak Az olajárak leestek, amint nagyobb mennyiségű olaj került a világpiacra, és Mexikó olajfüggősége katasztrófát okozott. A világgazdaság visszaesése tovább rontotta a helyzetet Haladéktalanul le kellett értékelni a pesót, hogy az import lelassuljon, és a tőke ne meneküljön külföldre. A pesót újra kétszer egymás után leértékelték, mint Echeveria alatt: 4 cent helyett szinte már semmit sem ért. Mexikó többé nem tudta törleszteni adósságait Az Amerikai Szövetségi Tartalékalap a teljesítés elmaradásától való félelmében válságtervet állított össze. Lopez Portillo államosította a bankokat, hogy gátat vessen a tőke kivonulásának – csak azokkal tett kivételt, melyek külföldi kézen voltak. Ellenőriztette a peso átváltását, hogy megakadályozza a nemzeti valuta további leértékelődését. Ez a magánszektorral és a külföldi tőkével

való végleges szakítást jelentette, pedig a gazdasági növekedést négy évtizeden keresztül a velük való szövetség biztosította. Mexikónak az elkövetkezendő évek nem sok jót ígértek. A kiteljesedés évtizedei és megoldatlan problémák A 80-as évek elejére nemcsak Mexikó került bajba. A külföldi bankokat, a Nemzetközi Valuta Alapot (IMF) és a Világbankot is terhelte a hatalmas adósságállomány egy-egy része. Az új elnök Miguel de la Madrid Hurtado (1982-1988) keze gazdasági ügyekben sokkal inkább meg volt kötve, mint elődjeié. De la Madrid minden elődjénél konzervatívabb irányvonalat hirdetett meg. A Harvardon végzett személyében a PRI-ben egyre nagyobb teret nyerő technokrata értelmiség jelent meg a legfőbb kormányzati hatalomban. - 13 - Az IMF már csak jó iskolái miatt is elfogadta, és ő azonnal a nemzetközi szervezet feltételeinek teljesítése mellett döntött, hogy a hatalmas adósságterhet kezelhesse. E

feltételek, melyek helyessége megkérdőjelezhető, jórészt lehetetlenné tették a szegények védelmét. De la Madrid ismét leértékelte a pesót: egy dollár mostmár nem 80, hanem 150 pesót ért. Több ezer kötött árú fogyasztási cikk árát központilag felemelte: a kukoricalepény ára 40, a kenyér ára 100 százalékkal ment fel. Az elődei által vidékfejlesztésre elkülönített forrásokat, melyeknek az alapvető élelmiszerek termelését kellett volna szolgálniuk – szintén az IMF ajánlására – az exporcikkek támogatására fordította. De la Madrid mindent egybevetve, harmadára csökkentette a közcélokra fordított pénzmennyiséget. A külföldi bankok és befektetők bizalmát ezzel sikerült visszanyerni: újra visszatértek Mexikó magánszférájába. Az intézkedések ebből a szempontból sikeresek voltak Az infláció lelassult, az évtized végére pedig az olajkivitel az összes exportnak mindössze harminc százalékát tette ki. Az

1980-as években azonban a g azdaság évente hat százalékkal esett vissza Mexikó adósságállománya átütemezésére kényszerült, de hogy ezt megtehesse, költségvetésének 53 százalékát kellett törlesztésként lekötnie. Ilyen terhek mellett Mexikónak évtizedekre le kellett mondania mindenféle gazdasági növekedésről. Mintha ennyi baj nem lett volna elég, a helyzetet két katasztrófa is súlyosbította. Az egyik 1985 decemberének elején az olajpiac összeomlása volt, melynek során az olaj hordónkénti ára 24 dol lárról 9 dol lárra csökkent. Az árcsökkenés nem tartott hosszú ideig, de a költségvetés 8 milliárd dollár bevételtől esett el. A másik katasztrófa 1985 szeptember 19-én reggel kezdődött: a fővárost a Richter-skála szerinti 8,1-es erősségű földrengés rázta meg, és döntötte romba. Másnap 7,3-as rengés pusztított É pületek omlottak össze, köztük sok újonnan épített lakóház, és a legmodernebb

kórházkomplexum. A becslések szerint a halottak száma hét- és húszezer között volt. Több mint százezren váltak hajléktalanná és sebesültek meg. A földrengés egyesítette Mexikót Míg a kormány tétovázott, a bürokrácia tehetetlenkedett, önkéntes csoportok elkezdték az életmentést. A kormány jelentős tekintélyveszteséget szenvedett, az egyszerű polgárok mozgalma pedig egyre terebélyesedett. A mexikóiak egymásra találtak, de a g azdaságot az újabb csapások megbénították: a földrengés okozta anyagi kár 4 m illiárd dollárra rúgott. Mexikónak még több kölcsönre volt szüksége, hogy adósságait törleszthesse: az adósságállomány 96 milliárd dollárra duzzadt. - 14 - De la Madrid felismerte, hogy a gazdaság olyan állapotba került, ami azonnali beavatkozást kíván: új irányt szabott tehát gazdaságpolitikájának. Reményei szerint a gazdasági nyitás képessé teszi majd Mexikót az adósságteher okozta gondok

megoldására: sok állami tulajdont privatizált, a bevétel nagy részét pedig törlesztésre fordította. Bár a kormány megőrizte vezető szerepét az olaj- és az elektromos iparban, és továbbra is ellenőrizte a vasutakat és a távközlési hálózatot, ezek működését hatékonyabbá tették. De la Madrid alatt a kormány a magánszférából is kivonult: megszüntette sok termék védővámját, és 1986-ban csatlakozott a GATT-hoz (Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény). De la Madrid ezzel a kapitalizmus tisztább formáját kívánta bevezetni, abban a reményben, hogy kezdőlökést adhat vele a gazdaságnak. A NAFTA megkötése és hatásai a mexikói gazdaságra Mexikó a NAFTA aláírásának küszöbén 1988-ban Carlos Salinasnak, mint a PRI elnökjelöltjének először kellett komoly ellenféllel szembenéznie. a gazdaság helyzete nem javult, az ország pénzügyeit az adósságok zökkenőmentes törlesztése érdekében lényegében az IMF

intézte. Felerősödtek a demokráciát és szabadabb politikai életet követelő hangok. A választásokon Salinasnak két ellenzéki jelölttel kellett összemérnie erejét. Mindkét ellenzéki jelölt a d emokrácia kiteljesítését követelte kampányában, és a s zavazatszámlálást döntő fontosságúnak tartotta. A nemzetközi sajtó árgus szemekkel figyelt A PRI ismét, mint már annyiszor, kihirdette saját jelöltje győzelmét. A választási csalást nehéz volt bizonyítani. A választási adatokat tároló számítógépek épp a megfelelő pillanatban mondták fel a szolgálatot. A verseny túl szoros volt ahhoz, hogy a PRI a szokásos 80-90 százalékos győzelmet jelenthesse be. Carlos Salinas de Gortari kis többséggel nyert meg egy kétes tisztaságú választást. Ilyen baljóslatú kezdet után Salinas a közelmúlt legnépszerűbb elnöke lett. Reformokat vezetett be, hogy ellensúlyozza a „megválasztása” kiváltotta undort - 15 - Salinas a 39

éves közgazdasági szakértő, csakúgy mint elődje, de la Madrid, pénzügyminiszterként kezdte pályafutását. Úgy látszott, nem véletlenül szerzett két diplomát a Harvard Egyetemen, egyet közgazdaságtanból, egyet közigazgatásból: sikerült mérsékelnie a fizetési kötelezettséget - bár a külső adósságállomány 98 milliárd dollár maradt, a törlesztés mértéke a GDP 79 százalékáról 29 százalékra csökkent -, és stabilizálnia a g azdaságot (a három számjegyű infláció 8 százalékra csökkent). a gazdaság 1991-ben 4 százalékkal növekedett, ez csoda volt ahhoz képest, hogy a Hetek egyike sem dicsekedhetett ilyen eredménnyel. Az egy főre jutó kereset először emelkedett tíz év óta, a folyamatos népességnövekedés ellenére. A csoda részben a d e la Madrid kezdeményezte privatizációs folyamat folytatásának volt köszönhető. A bevételt a hitelek törlesztésére fordították: 400 állami vállalatot adtak el vagy zártak

be, bankok, ez televíziós társaság, sőt a telefontársság is kikerült a párt keze alól, külföldi és hazai cégek vásárolták meg őket. A csoda folytatódott, mert Salinas értett a világgazdaság nyelvén - az infláció, a költségvetési hiány csökkent, az export nőtt. A külföldi befektetők ismét betódultak a mexikói piacra: leginkább az állattenyésztésbe és a nagy haszonnal kecsegtető vállalkozásokba. A NAFTA megkötése A NAFTA (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás) tagjai az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó. Kialakulása 1992 december, de története 1989-re vezethető vissza. Az 1989-es kereskedelmi szerződés az Egyesült Államok és Kanada között a vámokat fokozatosan lecsökkentette, illetve megszüntette. Egy 14 éves periódus alatt fokozatosan meg akarták szüntetni a vámokat Mexikóval is. Hosszadalmas tanácskozás után a három ország törvényhozó testülete jóváhagyta a NAFTÁ-t 1993-ban. A legnehezebben

ez természetesen az USA-ban ment A NAFTA feletti tárgyalások megosztották az egész országot, a republikánusokat és a demokratákat, ezenkívül problémát jelentett a munkavállalók és a környezetvédők érdeke között is. - 16 - Az Egyesült Államok kihasználta hogy Mexikónak számolnia kellett a NAFTA kongresszusi elutasításának veszélyével, és 1993 augusztusában két „mellék-megállapodást” sajtolt ki belőle: az egyik a munkásjogok, a másik a környezetvédelmi normák mexikói érvényesítését szolgálta. A Fehér Ház ezzel igyekezett leszerelni a környezetvédő fogyasztóvédelmi és más „aktivista” csoportokat, amelyek összefogtak a NAFTA ratifikálásának megakadályozására. Az amerikai munkások „kézzelfoghatónak” érezték üzemeik Mexikóba való költöztetésének veszélyét, és biztosra vették, hogy a NAFTA ténylegesen gyengíti a munkaadóikkal szembeni alkuerejüket. A Clinton-kormány eredetileg szankciók

alkalmazására épülő „keményebb” kiegészítő megállapodásokat akart, de Mexikó ellenállása javaslatainak „puhítására” kényszerítette. A mellék megállapodások v égül megmaradtak a n emzeti jogérvényesítés háromoldalú ellenőrzésénél és az önkéntes teljesítés ösztönzésénél - annak ellenére, hogy néhány esetben hosszadalmas rendezési eljárás után, elvileg lehetővé tettek szankciókat: jelesül pénzbírság választott panel általi kivonását, illetve kereskedelmi kedvezmény megvonás alkalmazását. A munkaügyi megállapodásban a felek elfogadták 11 elv (egyesülési szabadság és szakszervezeti jog oltalma, kollektív szerződéskötés joga, sztrájkjog, kényszermunka tilalma, gyermeke és fiatalok munkaügyi védelme, minimális foglalkoztatási szabályok, munkaügyi diszkrimináció megszüntetése, férfiak és nők béregyenlősége, munkahelyi baleset- és betegségmegelőzés, kártérítés munkahelyi baleset

vagy egészségkárosodás esetén, vendégmunkások oltalma) minél teljeseb érvényesítését. Azonban a választottpanel eljárást és így a s zankciókat a m egállapodás három területre korlátozta: a g yermekmunkára, a m unkavédelemre és a m inimálbérre vonatkozó nemzeti jogszabályok betartására. Ezzel szemben a p olitikailag kényes területeken (szakszervezeti és sztrájkjog, kollektív szerződések) csak tárcaközi konzultációkra adott módot. A NAFTA (North American Free Trade Agreement) 1992 d ecemberi aláírását követően (az aláírók: Brian Mulroney-Kanada, George Bush - USA Carlos Salinas de Gortari - Mexikó) az amerikai képviselőház 1993. November 17-én 234:200 arányban hagyta jóvá a NAFTÁ-t: a demokraták 40 százaléka, míg a republikánusok 75 százaléka támogatta. - 17 - Ez biztos többség volt ugyan, de a Demokrata Pártot a NAFTA-vita erősen megosztotta. Három nap múlva az szenátus 61:38 arányban ratifikálta

a megállapodást. A NAFTA székhelye: USA, Texas állam, Dallas. 1994-ben tervek között szerepelt a NAFTA bővítése is, a kommunista Kuba kivételével LatinAmerikára is. De a 2 1 századi Amerikai Szabadkereskedelmi ö vezet, csak terv maradt A további kooperáció sok problémát vet fel (pl.: szigorú szabadkereskedelmi feltételek hiánya, képzetlenség, termelési feltételek hiánya. Formális tárgyalások csak Chilével kezdődtek 1995-ben. A NAFTA világgazdaságban betöltött szerepe: Mint fontos világgazdasági akciócentrum:  erős tőkekoncentráció,  jelentős tőkeberuházások, sok új találmány,  K + F és az innováció jelentős,  fontos döntéshozó - szervezési központ  óriási felvevőpiac. Mexikó első évei a NAFTÁ-ban az 1989-es „washingtoni konszenzusban” elfogadott reform alapelvei - fizetési mérleg-politika (kompetitív árfolyam, kereskedelmi és beruházási nyitás), költségvetési politika (költségvetési

fegyelem, közkiadási prioritások, adóreform) versenypolitika (privatizáció, dereguláció, tulajdonjogok) és pénzügyi liberalizáció - közül Mexikó a könnyebben megvalósíthatókra összpontosított: költségvetési fegyelem (mert a tartós deficit inflációt gerjeszt, elűzve a tőkét); kereskedelmi liberalizáció (átfogó vámlebontás, különös tekintettel az exporttermelésben felhasznált importinputokra); a közvetlen külföldi beruházások megkönnyítése (a tőke és a technológia behozatala végett); privatizáció (mert a magáncégek hatékonyabban működnek, közvetlenebb profitérdekeltségük miatt); dereguláció (mert a tőkeszabályozás korrupciót szül, és gátolja a versenyt). - 18 - Ezzel Mexikó visszailleszkedett a nemzetközi munkamegosztásba, és ismét az exportot (bár már inkább a feldolgozóiparit, semmint a hagyományosat) igyekezett növekedése motorjába tenni. De ami a kompetitív (az export ösztönzésére

alkalmas) árfolyamot illeti, Mexikó eltért tőle: reálfelértékeléssel járó dollárárfolyam horgonyos inflációleszorítást alkalmazott, ami beleütközött az exportorientált erőforrás - reallokáció hosszú távú érdekeibe. Mindez az 199495-ös pesoválságba torkollt Az USA és az IMF 50 milliárd dolláros „mentőcsomaggal” húzta ki a pácból a mexikói reformereket és az amerikai portfolió-befektetőket. A kereskedelem és a termelés tekintetében Mexikó gyorsan kilábalt a mély recesszióból, mert a devalválás és a N AFTA-integráció együttes hatása az amerikai nagypiac termelőösszeszerelő bázisává tette, még több közvetlen külföldi beruházást vonzva északi részére. Azonban a válság pusztító csapást mért a kisebb cégekre és rajtuk keresztül a foglalkoztatásra, letaglózva a reálbért, és fájdalmas kiigazítási áldozatokat követelve. Ernesto Zedillo (19942000) kormánya rendbe tette az állam pénzügyeit,

segített az (GDP 21 százalékáig) eladósodott bankrendszernek átvészelni a törlesztés elmulasztási lavinát, és felgyorsította a privatizációt. A monetáris és fiskális szigor azonban súlyos terheket rótt a középrétegekre, és a megtizedelt bankrendszer még az évezred végén sem tudta hitellel ellátni a k isebb vállalatokat. A helyreálló egyensúly, a privatizáció és a határon átívelő termelésmegosztás előnyeit egyenlőre főleg a multik és a mexikói harmadik világbeli multik aknázták ki. Ráadásul a p ártállam - a nehéz NAFTA-integráció dinamikus előnyeinek az egész gazdaság versenyképességét javító beérlelése helyett - folytatta szabadkereskedelmi hadjáratát, hogy Mexikót hozzákapcsolja a többi világgazdasági pólushoz is (további konkurenciastressznek téve ki a hazai cégeket). Az 1996-os Iparpolitikai és külkereskedelmi Program szorgalmazta ugyan a kisebb cégeknek a NAFTA-integrációba való bekapcsolását is,

de kevés eredménnyel, legalábbis kezdetben. Ezért az utóbbi évek megalapozott és jelentős (1996 és 1999 között évi átlagban 5,2000-ban 7 százalékos) export húzta növekedés egyenlőre nem ragadta magával a mexikói gazdaság egészét. - 19 - A foglalkoztatási gondok súlyosbodtak, (becslések szerint) a reálbérek 1988 é s 1999 között közel 40 s zázalékkal csökkentek, és 1999-ben a mexikóiak több mint 28 s zázaléka élt „szélsőséges szegénységben”, szemben a másfél évtizeddel előtti 15 százalékkal. Emiatt a mexikói választók a liberalizáció olyan módosítását támogatták, amely súlyt helyez a munkahelyteremtésre, a kisvállalkozások támogatására, a közoktatás kiterjesztésére és ezzel közvetett módon a jövedelmi arányok javítására is. Ilyen programmal nyerte meg a 2000 Júliusi elnökválasztást Vicente Fox, aki - ellenzéki jelöltként, a jobbközép Nemzeti Akciópárt (PAN) színeiben, de balközép

tanácsadógárdával aratott - győzelmével a PRI 71 éves hegemóniájának vetett véget. Észak-Amerika gazdasági összefonódása Az 1990-es évek második felében Mexikó egyre szorosabban integrálódott az északamerikai gazdaságba, míg Latin-Amerika többi része veszített jelentőségéből az USA számára. Igaz, a p esoválság nem tágas piacként illesztette be Mexikót az észak-amerikai gazdaságba (mint azt a NAFTA-proponálók jósolták) hanem termelő-összeszerelő bázisként. Mexikó rövid időn belül gépkocsik és teherautók, valamint elektromos készülékek fontos szállítójává vált az amerikai piacon. A határon átívelő, integrált koprodukció mára további magasabb termelékenységi, képzettségi és bérszínvonalat képviselő iparágakra is kiterjedt, még ha ezeken belül Mexikó az összeszerelő jellegű fázisokra szakosodott is. Mexikó feldolgozóipari exportja a NAFTA első 5 évében megduplázódott, és már az

összexport mintegy 85 százalékát teszi ki. Az USA-ba irányuló mexikói export, akárcsak az onnan származó import több mint 90 százalékban feldolgozóipari termékekből áll. A NAFTA első hat évében Mexikóba vonzott kb. 30 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi beruházás több mint 60 százalékát amerikai cégek invesztálták be. A mexikói feldolgozóipari mindinkább az északi szövetségi államok iparvárosaiba koncentrálódik, miközben termékskálája szűkült. Bár a kis mexikói piac nem fejt ki ugyanakkora vonzerőt az amerikai feldolgozóipara, mint fordítva, a szállításigényes termelésmegosztás sok amerikai cégét is az USA határvárosaiba vonzhat, és elképzelhető, hogy idővel „kétnemzeti iparvidék” fog kialakulni a határtérség városaiból. - 20 - A mexikói exportszektor egyenlőre „zárt áramkörben” működött, az amerikai piac függvényében, és látványos növekedése még nem dinamizálta a g azdaság

egészét. A közvetlen külföldi beruházás az észak-mexikói államokra koncentrálódott, míg a délieknek elenyésző hányada jutott csupán. A Mexikón belüli (fejlettségi, jövedelmi és foglalkoztatási) szakadék egyre tágult a dinamikus, amerikanizálódó, városias Észak, illetve a nehezen megközelíthető, krónikus munkanélküliség sújtotta, indiánok lakta, falusias Dél között. Az EU reagálása a NAFTÁ-ra - szabadkereskedelmi övezet Mexikóval Mexikó NAFTA-integrációjának főleg az EU itta meg a levét.: a közösség részesedése Mexikó kereskedelmében zsugorodott. A NAFTA életbelépése körüli évekbe, 1990 é s 1997 között Mexikó 25,6 s zázalékról 18,5 s zázalékra csökkent, és az EU részesedése a mexikói, összimportban 17,4 százalékról 9 százalékra csökkent. Ennek ellenére abszolút értékben nemcsak a Latin-Amerikába, hanem a Mexikóba irányuló európai kivitel is nőtt (a pesoleértékelés utáni visszaesés

dacára), csak éppen sokkal lassabban, mint a mexikói összimport (amely megtízszereződött az 1985-ös egyoldalú nyitást követő másfél évtizedben). Hasonlóképpen, Mexikó részesedése a Latin-Amerikába áramló európai közvetlen külföldi beruházáson belül is csökkent, noha az EU cégei egyre többet invesztáltak be Mexikóban. A NAFTA-hatás korrigálásának óhaja az EU-t tárgyalásokra ösztökélte Mexikóval, amely persze szintén ellensúlyt keresett az amerikai dominanciával szemben. Kétévi alkudozás után, 1997 végén gazdasági társulási és politikai egyeztetési keret-megállapodásra jutottak, szabadkereskedelmi alkut tűzve ki. Ennek érdekében Mexikó nagy nehezen elfogadta a „ demokratikus záradékot” mert az EU ragaszkodott a Washingtoni kongresszuson túlmutató demokratizálást és méltányosabb elosztást is segítő együttműködéshez. Az egy év alatt tető alá hozott szabadkereskedelmi övezet-megállapodást 2000

márciusában írták alá, és a h ét évtizedes PRI-hegemónia lezárulása megkönnyítette k eret-megállapodás ratifikálását, szavatolva az együttműködés valóban demokratikus alapját. - 21 - Az európai-mexikói szabadkereskedelmi-megállapodás a kereskedelem 95 százalékát érintő aszimmetrikus vámlebontást irányzott elő (máris vámmentesítve a mexikói export 80 és az európai 60 százalékát). A fennmaradó hányadok vámjait 2003 és 2007 között számolják fel Mexikó vállalta közvetlen külföldi beruházás szabályozásának három éven belüli felülvizsgálatát, s am egállapodás WTO-plusz liberalizációt irányzott elő a szolgáltatásforgalomban, a közmegrendelések terén és a szellemi tulajdonjogok oltalmában. A liberalizáció tíz év alatt fejeződik be, s az európai cégek addigra ugyanolyan feltételeket élvezhetnek a mexikói piacon, mint a NAFTA-versenytársaik. Konklúzió Az egypártrendszer adta

biztonságtól megszabadulva, és a N AFTA kialakította újgazdasági életet még nem igazán kiismerve a mexikóiak természetesen aggódva várják, mit hoz a jövő. Az 1994-es választások idején politológusok polgárháborút vagy gazdasági visszaesést jósoltak. Egyik sem következett be A pénzügyi válság alatt megint társadalmi robbanást jósoltak, de ez sem jött be. Úgy látszik, a mexikóiak tanultak a forradalom okozta rombolásból, és nem hívei többé az erőszakos megoldásoknak. A kérdés az , hogy a gátlástalan politikusok, a láthatatlan (vagy éppen a látható) hadseregek, a drogbárók lehetővé teszik-e, hogy az ország a nagyobb demokrácia, a s tabilabb gazdaság, és a k evésbé szakadt szegények-gazdagok társadalma felé haladhasson. - 22 - Felhasznált irodalom Viozenik Dénes: Mexikó Medicina, 1999 Lynn V. Foster: Mexikó története Pannonica, 1999 Némethy László: Mexikó a 20. században Medicina, 2002 Szabó

JózsefTóth István: A modern Mexikó története Budapest, 2002 Palotás László: Az összamerikai szabadkereskedelmi kezdeményezés Ph. D értekezés, Budapest, 2001 - 23 -