Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Erdelics Judit - Hol tart ma Norvégia az EU-hoz való csatlakozásban?

Nyíregyházi Főiskola Gazdálkodási és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási Szak Levelező tagozat „E” csoport Összehasonlító gazdaságtan HOL TART MA NORVÉGIA AZ EURÓPAI UNIÓHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSBAN Sáránd, 2003. november 25 Készítette: Erdelics Judit 2003/04. tanév II. évfolyam HOL TART MA NORVÉGIA AZ EURÓPAI UNIÓHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSBAN I. Norvégia általános jellemzése Az ország hivatalos neve Norvég Királyság. Észak-Európában, a Skandináv-félsziget nyugati részén fekszik, Svédországgal, Finnországgal és Oroszországgal határos. Államformája: alkotmányos monarchia. Az uralkodó pár 1991 óta V Harald király és Sonja királyné. A kormányzás feladatát a t örvényesen és demokratikusan választott parlament Storting - látja el Az 1997-es választások a k ereszténydemokrata Kjell Magne Bondevik győzelmét hozták, ő lett a miniszterelnök. A munkáját 18 miniszter segíti A kormányzó párt a

Kereszténydemokrata Párt, a Centrumpárt és a Liberális Párt koalíciójából alakult ki. Területe: 385 155 km 2, népessége: 4.525000 lakos, fővárosa: Oslo, hivatalos nyelve: norvég, közigazgatásilag 20 járásból áll, vallását tekintve 93 %-ban keresztény (evangélikus). Gazdasági szempontból hivatalos pénzneme: norvég korona (NOK= 32,65 HUF), GDP-je: 1.510866 millió NOK/49329775 millió HUF, az egy főre jutó GDP: 333893 NOK/10.901606 HUF ennek az éves növekedési aránya: 3,5 % Az infláció mértéke: 2 % II. Norvégia története 1, A feudalizmus korában: I.e 6500 kör ül a Skandináv-félsziget geológiai arculatának kialakulásával kezdődik. Ie 2000-től a csatabárdosok áramlanak be a skandináviai területekre, akik a germánság alaprétegét képezték. Indoeurópai, patriarchális társadalomban élő pregermán pásztor népcsoportok. Ie1500-ie500 a germánság bronzkora Az ország a vikingek idején tette a l egnagyobb hatást a v

ilágtörténelem menetére. Kalandozásaik alapja a könnyen navigálható, keskeny és mozgékony viking hajó. A vikingek tengeri hadjáratainak kora 8-11. századig tartott, akik eljutottak Grönlandba, elérték az északamerikai partvidéket, Nyugat-Franciaországot és a földközi-tengeri országokat A 9 századtól számos királyságot ismerünk, amelyek területét először Harald Hârfager (860-933) király egyesítette 872-ben. A lakosság magját a p arasztság alkotta Kemény intézkedésekkel lépett fel a kialakuló helyi hűbéri hatalmasságokkal szemben, akik nyomásának ellenálltak elhagyták az országot és Izlandban, vagy másutt telepedtek le. Harald Hârfager halála után Norvégia kisebb királyságokra bomlott. Olaf Haraldsson (1015-30) uralkodása idején helyreállították a 1 birodalom egységét, bevezették a k ereszténységet és meggyorsították a f eudalizálódás folyamatát. A 11-12 században erősödött az egyház hatalma, 1153-ban

püspöki székhelyet létesítenek Nidarosban (Trondheim). 1252-től megszilárdult a Svédországgal kötött szövetség Grönland a norvégok birtokába került, és megértek Izland birtokbavételének feltételei is (1262-63). A 13 század végén az egyház mindent megtett, hogy megerősítse pozícióját a királysággal szemben, a vita kiegyezéssel végződött. Norvégiának az a kísérlete, hogy a b ergeni Hanza-kereskedők jogait korlátozza, és saját kereskedelmét fejlessze, kudarcot vallott. 1319-ben V Hâkon halálával kihalt a Harald Hârfager által alapított dinasztia. Ebben az időszakban Norvégia kulturális virágkorát élte, gazdag udvari költészet, történeti művek, sagák és legendák keletkeztek. 2, A norvég-dán unió: 1319-től Norvégia Magnus Eriksson svéd király hatalmába került (1319-63), aki az országról lemondott fia, VI. Hâkon javára Hâkon felesége Margit dán hercegnő volt, akit az uralkodópár fia, V. Olaf halála (1387)

után Dánia és Norvégia királynőjévé választottak. 1937-ben a királynő egyesítette birodalmát Svédországgal, amikor a három birodalom a kalmari unióban, dán vezetés alatt szövetségre lépett a H anza keletitengeri uralmi igényei ellen. Svédország formailag 1523-ig volt az unió tagja, Norvégia viszont 1814-ig államegységben élt Dániával. Az évszázadok során meggyengítették a nemességet, fokozatosan dán hivatalnokok cserélték fel a n orvég Birodalmi Tanácsban a tisztségeket. 1539-ben bevezetett reformáció Norvégiában a dán hatalmat erősítette, dán tartomány lett. A 16-18 században, a hegemóniáért folyó svéd-dán háborúk idején, Norvégia állandó hadszíntérré vált, az országot feldúlták, területei veszteségeket szenvedtek. A Hanza hanyatlásával a d án-norvég kereskedelem és hajózás jelentősége megnőtt. Egyre jobban kibontakozott a halexport mellett a fa- és fakészítmények kivitele is. A 17-18 században

vasés részbányákat nyitottak Megnőtt a polgárság öntudata A dán király nevezte ki a hivatalnokokat, a polgármestereket, a tanácsosokat és a papokat. A nagy hűbérurak helyébe helytartók és hivatalnokok létek. Belesodródott Norvégia a napóleoni háborúkba. Dánia Napóleon szövetségese volt, és az 1807-es brit flottatámadás következtében elveszítette hajóhadát, megszakadt kapcsolata Norvégiával. Norvégiát megtámadták a svédek, mert odaígérték Oroszországnak A kieli békében (1814) Dániának Svédország javára le kellett mondania Norvégiáról, kivéve Izlandot, Grönlandot és a Feröer-szigeteket. Válaszként Eidsvollban népgyűlés ült össze, s új alkotmányt dolgoztak ki, amely szerint Norvégia szabad és független és oszthatatlan királyság. 2 1814. október 20-án a storting úgy határozott, hogy Norvégia független marad, és Svédországhoz csak perszonálunió révén kapcsolódik. A svéd királynak el kellett

ismernie a norvég alkotmányt. 3, Norvégia a k apitalizmus korában: nem volt hajlandó elismerni korábbi államadósságait. XIV Károly János vonakodott aláírni a storting által a nemesi címek és előjogok megszüntetéséről szóló törvényt. A storting megtartása a polgári nemzeti erők kialakulását jelezte, amelyek felléptek a n emesség által kormányzott Svédország elnyomó kísérletei ellen. A stortingon belül ellentétek mutatkoztak a polgárok és a parasztok között 1833-ban többségbe kerültek, kivívták a községi önkormányzatot. A kibontakozó kapitalizmus hatására a kézművesek és kereskedők szabad iparűzési engedélyt kaptak. 1854ben megnyílt az első vasútvonal, a század közepén pedig kibővítették a kereskedelmi flottát A fellendülő iparosodással kialakult a munkásosztály, amely 1848-ban az európai forradalmi mozgalmak hatására általános választójogok követelt, és fellépett a m agas adók ellen. A parasztság

differenciálódása fokozódott. Egyes részeinek proletarizálódása és a munkásmozgalom elfojtása miatt megkezdődött a tömeges kivándorlás Észak-Amerikába. Liberális ellenzéki csoport jött létre, amely 1844-ben a konzervatív csoporthoz hasonlóan párttá alakult. A parlamenti élet gyors fejlődése ismét feszült helyzetet teremtett Svédország és Norvégia között. A 19. század második felétől ismétlődő ciklikus válságok súlyosan érvényesültek a munkásság létkörülményeiben. A 70-es években kitörtek az első sztrájkok, és megalakultak a szakszervezetek. 1887-benlétrejött a szociáldemokrata Norvég munkáspárt 1903-ban küldtek először képviselőt a stortingba. A Svédországgal kötött unió következtében a 19 században keletkezett feszültségek a századfordulón annyira kiéleződtek, hogy a storting 1905. június 7-i ülése az uniót feloszlatottnak nyilvánította. A határozatot egy népszavazás elsöprő

többséggel jóváhagyta. A dán Károly herceget választották VII Hâkon néven norvég királlyá (1906-57) 4, Norvégia, mint önálló állam: az I. világháborúban semleges maradt A burzsoázia nagy hasznot húzott a semleges kereskedelemből. A Nagy Októberi Szocialista forradalom élénk visszhangot váltott ki az országban. A Munkáspárt reformista vezetőit leváltották (1918), és a párt csatlakozott a Kommunista Internacionáléhoz (1919). 1921-ben a jobbszárny kilépett a Munkáspártból és megalakította a Szociáldemokrata Pártot, amely 1927-ben ismét egyesület a Munkáspárttal. A Munkáspárt a centristák ösztönzésére 1923-ban kilépett a III 3 Internacionáléból. A Munkáspárt ekkor kettészakadt Balszárnya Thornae és Sverre Stöstad vezetésével megalapította a Kommunista Pártot. A háború utáni válság, tömeges munkanélküliséggel, elnyomorodással és tömegsztrájkokkal jelentkezett. Miután a közvetlen

választásokat már 1905-ben közvetettre cserélték fel, 1919-ben bevezették az arányos képviseleti rendszert. Norvégia a Népszövetség határozatára 1920-ban, háborús áldozataiért való kárpótlásként, megkapta a szénben gazdag Spitzbergákat. 1927-ben az északi ország, amely már hosszú ideje élen járt a sarkkutatásban és a cethalászatban, elfoglalta az Antarktisz Bouvet-szektorának néhány szigetét. Norvégiában a fasiszta csoportok is formát öltöttek. 1933-ban V Quisling megalapította a Nasjonal Samling pártot, amely azonban nem vonzott tömegeket. 1935-től 1965-ig - a német megszállás időszakát kivéve - Norvégiában a reformista Munkáspárt kormányzott. 1940 április 9-én az országot fasiszta német csapatok támadták és szállták meg. Júniusban az utolsó norvég csapatok is kapituláltak. Londonban emigráns kormány alakult, Norvégiában pedig a kollaboráns Quisling fasiszta politikát folytatott. A munkáspártok

vezetésével széles körű ellenállási mozgalom bontakozott ki a megszállók és norvég cinkosai ellen. A fegyveres ellenállás merész akciókat hajtott végre. 1941 után - főleg kommunista vezetéssel - sztrájkokat szervezetek, szabotázsakciókat hajtottak végre és partizánosztagokat állítottak fel. 1944 októberében az ország északi részét felszabadította a Vörös Hadsereg. 1945 m árcius 8-án a német megszállók letették a fegyvert. 5, Norvégia 1945 u tán: az Egyesült Államok által nyújtott segély a II. világháború után lényegesen elősegítette újjáépítését. Az 1945-ös választásokon a Norvég Szociáldemokrata Munkáspárt (NAP) szerzett többséget, s azt 1965-ig meg is tartotta. 1948ban az ország csatlakozott a Marshall-tervhez, 1949 április 4-én a NATO-hoz (Észak-Atlanti Szerződés Szövetsége). A stortingban ez ellen egyedül a Kommunista Párt tiltakozott Norvégia mind ez idáig nem járult hozzá, hogy

területén külföldi támaszpontokat építsenek. 1960-ban csatlakozott az EFTÁ-hoz (Európai Szabad-kereskedelmi Társulás), hogy gazdaságilag ellensúlyozza a Közös Piac befolyását, vonakodott szorosabb kapcsolatokat kiépíteni más nemzetekkel azért, mert kisméretű mezőgazdaságát és halászatát akarta megvédeni az elkerülhetetlen versenytől. 1962-től lépéseket tettek a közös piaci belépés érdekében. 1967-ben a korány a teljes jogú tagságot javasolta A Munkáspárt 1965-ös választási veresége után polgári koalíciós kormány jött létre Per Borten (Centrum Párt) vezetésével, ez azonban 1971. márciusában a Közös Piaccal kapcsolatos magatartást illető 4 nézeteltérések miatt lemondott. V Olaf király az újabb polgári koalíciós kísérlet meghiúsulása után Trygve Brattelit, a Munkáspárt elnökét bízta meg kisebbségi kormány alakításával. Az 1970-es években megtalált észak-tengeri olaj- és földgázmezők

jóléttel ajándékozták meg az országot, amely azóta a világ egyik legmagasabb életszínvonalát érte el, illetve nagymértékben növeli nemzeti jövedelmét. Az 1980-az években előbb a konzervatívok, majd a polgári koalíció, végül napjainkig a Munkáspárt szociáldemokrata beállítottságú kisebbségi kormánya van hatalmon. A konzervatívok 1981-es választási győzelme után Villoch alakíthatott kormányt. A munkáspárt ellenzékbe vonult, mégis a legerősebb frakciót képviseli a norvég parlamentben, a Stortingban. 1976-ban a királyság lemondására tett indítványt a nép nagy többséggel leszavazta. 1991. trónra lép V Harald király A királyi méltóság öröklődik, funkciója azonban csupán szimbolikus. A Szovjetunió összeomlása utána az EFTA tagállamai egymás után jelentették be az Európai Közösségnél csatlakozási szándékukat. Ám a lakosság nem mindenhol értett egyet a kormány szándékával. Norvégi kormánya lefolytatta

ugyan a cs atlakozási tárgyalásokat, ám az EU tagságot, amelyet 1994 végén népszavazásra bocsátottak, a lakosság csekély többséggel elvetette. 1995 nyarára kifizeti külföldi kölcsöneit III. Norvégia gazdasági élete Az Oslói-medence Norvégia legtermékenyebb tája, a történelmi versengésben ennek is köszönheti elsőségét Trondheimmel és Bergennel szemben. Magas technikai színvonalon termő kisbirtokok jellemzik. A gabonafélék egy részét takarmányként hasznosítják Igen jelentős a szarvasmarha-tenyésztés és a tej-gazdaság. A fjordokkal szabdalt Nyugat-Norvégiában, a partvidéken belterjes mezőgazdaság fejlődött ki, itt-ott gyümölcsösök, üvegházak is láthatók. A juhokat ma már nyáron teherautóval szállítják a fjellek hegyi legelőre. A korábbi, gyapjút feldolgozó háziiparra támaszkodik a térség textilipara. Az északi Finnmark tundráin a lappok (számik) főfoglalkozása ma is a rénszarvastenyésztés. Norvégia

gazdasági lehetőségeit sok évszázad óta alapvetően befolyásolja a tenger. A tengeri kereskedelem különösen a 19. s zázadban jutott nagy szerephez: ekkor a lakosság számához képest hatalmas, korszerű kereskedelmi flottát hoztak létre. Az ország kereskedelmi 5 hajóterének nagysága alapján világviszonylatban a hatodik. A hajóval vállalt bérfuvarozás közel akkora bevételt biztosít a norvégok számár, mint az export. Bár hajóépítő ipara világviszonylatban jelentős, flottájának egy részét külföldről szerzi be. Körülbelül 50 000 tengerésze járja az óceánokat. Legnagyobb kikötője Oslo, itt hajóépítő és -javító üzemek is vannak. A tenger gazdag halászzsákmányi is kínál. Az európai ranglistán az első helyen van Norvégia halászata, de az évi hárommillió tonnát megközelítő zsákmány világviszonylatban is biztosítja számára a h atodik helyet. Ennek ellenére a h alászatból és halfeldolgozásból

származó jövedelem csak az export 4-5 %-át teszi ki. A legfőbb halfaj a hering, amelynek csak kis részét dolgozzák fel a konzervgyárak, főleg hallisztté és olajjá. A tőkehalat mélyhűtött filének és szárított, sózott halnak készítik el. A halászkikötők közül kiemelkedik a jelentős halkonzervgyártó kapacitással is rendelkező Stavanger, de igen fontos kikötő a 70. szélességi fokon fekvő Hammerfest is, bolygónk legészakibb városa. Az 1970-es években a tenger előre nem látott gazdasági előnyökhöz juttatta Norvégiát. Az Északi-tenger sekély vízzel borított szárazföldi párkányain sorra fedeztek fel szénhidrogén-lelőhelyeket. Elsőként Ekofisk tenger alatti kőolajmezőjét kutatták A kezdeti becslések az 1970-es évek elején még szerények voltak, úgy vélték, hogy az évtized közepére évi 10-15.000000 tonnás termelésre számíthat Később vérmesebb becslések születtek, mindenesetre beteljesült, amiről a norvégok

régen álmodni sem mertek: a skandináv ország az olajexportőrök sorába lépett. A termelés 1974-ben kezdődött, és 1975-ben már 10000000 tonnát hoztak felszínre. Az Északi-tenger Norvégiához tartozó szárazföldi talapzatát, a selfet 135 db, egyenként 500 km 2 nagyságú kutatási területre osztották. Az olajkutató társaságokat kötelezték, hogy hat év múlva a területek egynegyedét visszaadják a norvég államnak. Norvégia - Oroszország után - Európa második legnagyobb olajtartalékával rendelkezik. Az ország exportjának majdnem a felét a kőolaj- és kőolajszármazékok teszik ki 1995 nyara óta Szaúd-Arábia után a világ második legjelentősebb nyersolaj exportőre. A kőolajkincs hatott az egész ipar fejlődésére. Az USA után a Föld legnagyobb fúrószigetgyártó állama lett. A norvég kormányzat igyekezett elejét venni a rablógazdálkodásnak. Határozatot hozott, hogy a terelést csak olyan ütemben szabad fejleszteni, amely

lehetővé teszi, hogy a kőolajkincs hosszú ideig elegendő legyen, és a felszín alatti készletekből a lehetőségek szerinti maximális mennyiséget a felszínre hozzák. 1974-ben elkészült az első gázvezeték, 6 amely Ekofis-ket a Németországban lévő Emdennek kötötte össze, majd az a hatalmas olajvezeték, amely Nagy-Britanniában, Teesside kikötőjébe juttatta el a norvég olajat. Napjainkban a kőolajkutatás már a sarki területekre is kiterjedt. Az 1980-as éve közepén a B arents-tenger közelében fedezett fel szénhidrogén-lelőhelyet a norvég Statoil állami kőolajtársaság. Ennek földgázvagyona 400 milliárd köbméterre becsülhető A kőolaj és földgáz Norvégia exportjának felét jelenti. A bő csapadék és a domborzati viszonyok gyors folyók kialakulását eredményezték. Ezek jelentős részét fogják be vízenergia-termelésre. Mintegy 600 vízi erőmű évi 80-85 milliárd kilowattóra energiát termel. Az olcsó elektromos

áram energiaigényes ipari ágazatok - kohászat, vegyipar fejlődését eredményezte. Jobbára importált nyersanyagot dolgoznak fel Legjelentősebb az alumínium-kohászat. A timföldet részben Közép-Amerikából, részben Ausztráliából szerzik be. Az egy főre utó alumíniumtermelésben Norvégia világelső, van olyan alumíniumkohója, amelyik évi 175 000 tonna alumíniumot produkál. Európában első a tengervízből nyert magnézium előállításában is. A kohászat hazai nyersanyagháttere jelentéktelen. Legnagyobb bányája messze északon van, itt mágnesvasércet fejtenek. Legnagyobb vasszulfid- (pirit-) bányái a Trondheim-fjord környékén vannak. Kristiansand közelében titán- és molibdénérclelőhelyeket fedeztek fel Korábban a dúsított vasérc egészét külföldre szállították 1955-ben épült fel az első norvég vaskohászati komplexum, Norvégia északi részén. Mára jelentős méretűvé vált a vasötvözetek gyártása is. A

nitrogénműtrágya- és robbanóanyag-gyártás nagy volumenű, atomreaktorokban használt nehézvizet is előállítanak. A nagy kiterjedésű erdőségek lehetőséget teremtettek papír- és cellulózgyárak építésére. Ezek főleg az Oslo-fjordba ömlő folyók torkolatvidékén találhatók. A faipar központja Kelet-Norvégia IV. Patrióták és pionírok Minden év május 17-én, a nemzeti ünnepen magasra csap a n orvégok hazaszeretete: számlálhatatlan kék-fehér-piros zászlóval emlékeznek meg az 1814-es alkotmányról: Azt mondják, legkedvesebb szavuk: „Norvégia” vagy „norvégek”. Szívesen és leplezetlenül tesznek tanúságot nemzeti érzelmeikről. Szent István napja nagy népszerűségnek örvend, máglyákkal ünnepelnek a tengerpartokon, rénszarvas-futamokat és koncerteket tartanak. A hatalmas ország lakossága mégsem nacionalista. Nincs bennük semmiféle ellenséges érzés az 7 idegenekkel szemben; a norvég még mindig békeszerető

nép. Erre kötelezi őket a Nobelbékedíj is, amelyet minden évben, az ország fővárosában, Oslóban osztanak ki Évszázadokon keresztül küszködtek és nélkülöztek. Most, hogy a kőolaj és a földgáz segítségével vitték valamire, annál jobban ragaszkodnak nemzeti jelképeikhez s büszkék elődeikre. A világtörténelemben a vikingek kora után csak alárendelt szerepet játszottak Igazán független csak 1905. után lett A fiatal államnak tehát ősi hagyományi vannak, s egyetlen norvég sem szereti, ha azt mondják, hogy hazájának „csak” jelenkori történelme van. A norvégok patriotizmusa éppen úgy gyökerezik az ország múltjában, mint abban a megbecsülésben, melyet az elmúlt évtizedek során vívtak ki maguknak. Mélységesen tisztelték uralkodójukat, a közelmúltban elhunyt V. Olaf királyt V. Népszavazás az Európai Gazdasági Unió ellen A háború alatti elszigeteltség arra sarkallta a norvég politikusokat, hogy belépjenek az

Észak-Atlanti Szerződés Szövetségébe, a NATO-ba. Az ezzel járó együttműködést a német hadsereggel azonban a lakosság sokáig fenntartással fogadta. Norvégia, hogy ne növelje a feszültséget a NATO északi vidékén, lemondott az atomfegyverekről, s arról, hogy szövetséges csapatok állomásozzanak az országban. A norvégok idegenkedése mindentől, ami az európai földrészről származik, s félelmük, hogy az Európai Közösségekben elvesztik függetlenségüket, megmutatkozott az 1972-es népszavazáskor is, amikor a szavazók 53,5 %a elutasította az Európai Gazdasági Közösségbe való belépést. Az európai együttműködés erősödése azonban ma már Oslót is arra készteti, hogy újragondolja kapcsolatait Európával. Megfigyelők azt jósolják, hogy a kilencvenes évek közepén belép a Közös Piacba. Mégpedig nem szegény rokonként; az országnak olaja és földgáza van, s ha világviszonylatban még nem is olajnagyhatalom, a következő

években Nyugat-Európa legnagyobb olajtermelője lesz. A norvég földgáz egyedül elegendő lesz, hogy az európai szükséglet egyharmadát fedezze, és az energia napjainkban befolyást jelent. 1962-ben a Philips Petrol amerikai olajtársaság kutatási koncessziót kért az Északi-tenger norvég selfvidékére. Az oslói korány ezt elutasította: szakértőik szerint ott nincs olaj De a nagy nemzetközi konszernek nem hagyták lerázni magukat. Az ESSO 1966-ban végezte az első próbafúrásokat az Északi-tengerben, s a Philips Petrol 1970-ben jelentette, hogy „gigantikus méretű olajmezőre” bukkantak. Trygve Martin Bratelli szociáldemokrata miniszterelnök kijelentette, hogy a vásatlan olajkincs segítségével „minőségileg jobb társadalmat” teremtenek Norvégiában. 8 Becslések szerint az olajtartaléka 2020-ig elegendő, földgáztartaléka pedig kitart a 21. század végéig. A nyolcvanas évek elején az olajágazatból származó adók és licencek

az államháztartás bevételeinek 20 %-át tették ki: az export 50 %-a az olaj és a gáz volt. VI. Oslo, mint Norvégia fővárosa A főváros gazdasági életének egyik alappillére a tengeri hajózás; itt van a világtenger fuvarosának számító norvég kereskedelmi flotta fő bázisa, itt találhatók a hatalmas hajózási vállalatok székházai. Kimagasló fontosságú gazdasági központ: a nemzeti jövedelem egynegyedét, az ipar termelési értékének egyötödét adja. Az ipari üzemek nagy része a kikötő közelében és az Akers-folyó mentén tömörül. Fontos vasúti csomópont is Oslóban van a királyi palota (Slottet), a Székesegyház, a Sorting (Parlament), a Nemzeti Színház, és az 1811ben alapított egyetem régi főépülete. VII. Norvégia gazdasági helyzete A világ egyik leggazdagabb országa: az egy főre jutó GDP a nyugat-európai országok átlagát közel 20 %-kal haladta meg. A gazdaságban az elmúlt három évtizedben jelentős

strukturális átrendeződés ment végbe, a korábban domináló szénhidrogén szektor a második helyre került a 37 % -os részarányt képviselő szolgáltatások mögé. A kilencvenes években túlfűtött norvég gazdaság teljesítménye 2001-ben az optimálisnak tartott 1,4 % -kal bővült, miközben tovább javult a nemzetközi mutatók többsége. A költségvetés többlete megközelítette a GDP 15 %-át, az infláció 3 % körül volt, a nemzeti valuta azonos mértékben felértékelődött, a kamatok is 3 %-kal haladták meg az euróövezet átlagát. A foglalkoztatottság 0,5 %-kal növekedett, a munkanélküliség alacsony: 3,6 %, a magánfogyasztás 2 %-kal bővült. VIII. Az Európa Unióról dióhéjban Meghatározó szerepet játszik a nemzetközi kereskedelemben és politikában egyaránt. A 370 millió lakosú EU a világ legnagyobb kereskedelmi hatalma: a v ilág exportjának körülbelül 34 %-át bonyolítja le. A nemzetközi politika életében Európát

mindinkább az EU képviseli, az Unió tizenöt tagállama igyekszik a legfontosabb kérdésekben közös álláspontokat kialakítani. Az EU vonzerejét bizonyítja, hogy számos európai ország kíván csatlakozni hozzá. Az Európai integráció kezdete az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) létrehozása volt 1951-ben. Ehhez kapcsolódott 1958-ban az Európai Gazdasági Közösség (EGK, népszerű 9 nevén Közös Piac) és az Európai Atomenergia Közösség (Euroatom). Mivel három közösség jött létre, jogi szövegek gyakran Európai Közösségekről beszélnek, bár a hétköznapi nyelvben inkább az Európai Közösség (EK) elnevezés terjedt el. 1933-ban, a M aastrichti Szerződés életbelépése óta a közösségek Európai Uniónak (EU) hívják. A tagállamok száma 1958 óta folyamatosan nő. Hat alapító országhoz (Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország) 1973-ban csatlakozott Dánia, Írország, és az

Egyesület Királyság, 1981-ben belépett Görögország, 1986-ban Portugália és Spanyolország. 1994-ben népszavazáson jóváhagyták a csatlakozást Ausztria, Finnország és Svédország és a legutóbbi bővítéskor, 1995-ben tagjai lettek az EU-nak. Norvégiában viszont népszavazáson elutasították a csatlakozás lehetőségét 1994-ben. IX. Norvégia és az Európa Unió-bővítés Az EU kibővítésének legfontosabb célja az, hogy békét és stabilitást biztosítson Európában. Ez minden európai ország érdeke, függetlenül attól, hogy tagja-e az uniónak vagy nem. A NATO bővítése is ugyanezt célozza, éppen ezért ugyanilyen fontos Európa jövője szempontjából. Az Európa Unió bővítése a csatlakozó országokban gazdasági fejlődéshez vezet és a jólét növekedését eredményezheti. Jan Petersen külügyminiszter szerint: Komoly politikai és anyagi erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy az egy évtizedig tartó balkáni háborúk

okozta pusztításokat helyrehozzuk. Minden európai ország felelős a balkáni békefolyamatok előmozdításáért. Norvégia aktív szerepet vállalt ezen a területen, és eme tevékenységét a jövőben is folytatni kívánja. Az Európa Unió-bővítés egyet jelent az Európai Gazdasági Térség (EGT) bővülésével. Norvégia nem tagja az EU-nak, de az EGT-megállapodás által 1994 óta a belső piac részesévé vált, és így Norvégia és a t agállamok közti kereskedelemre vonatkozna az EU tagállamok közti kereskedelmet szabályozó rendelkezések, kivéve a mezőgazdasági és halászati termékek esetében. A csatlakozó országok az EU-ba való belépéssel egyidőben az EGT tagjaivá is válnak, és ez képezi majd a Norvégiához fűződő gazdasági kapcsolatok alapját. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a négy szabadság, vagyis az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad áramlása kiterjed Norvégia és a csatlakozó államok közötti

kapcsolatokra is. Ha Norvégia belép az EU-ba, akkor megteremti a tagok és a közte lévő gazdasági kapcsolatok formális alapját. Ezáltal hatályukat vesztik azok a különböző szabadkereskedelmi egyezmények, melyek a b elépésig szabályozzák Norvégia és a csatlakozó államok közti kereskedelmi kapcsolatokat. Annak ellenére, 10 hogy nem tag, az együttműködési megállapodások révén szoros kapcsolat fűzi az Unióhoz. Különböző egyezmények által részt vesz a Schengeni és az Europol együttműködésben és számos programban, pl.: az oktatás, a kutatás és a kultúra területén. 1, Kutatás és oktatás: a norvég Akcióterv keretében külön program indult annak érdekében, hogy erősítse a norvég egyetemek, főiskolák és a csatlakozó országbeli partnereik közti kapcsolatot és együttműködést. 2, Környezet: a csatlakozó országok számára az EU-tagságra való felkészülés fontos része a környezet általános

állapotának javítása. Az Akcióterv az eddigiek során a m agyarországi Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ által irányított regionális projektetek támogatására fektette a hangsúlyt. 3, Egészségügy: az Akcióterv kiemelt figyelmet szentel az egészségügynek. A balti Együttműködés keretein belül Norvégia kulcsszerepet játszik a fertőző betegségek leküzdésében a balti országokban. 4, Igazságügy és belügyi kérdések: Norvégia és a csatlakozó országok közti együttműködés a Schengeni szabályok alkalmazására és végrehajtására irányul. Az 1985-ben öt tagállam által aláírt, később fokozatosan több tagállam csatlakozásával kibővült, 1995-ben életbe lépett Egyezmény a részes államok közötti belső határellenőrzést szüntette meg. A határellenőrzés a külső határokra került át, ami közös vízum-, menekültügyi és határellenőrzési szabályok elfogadásával járt együtt. Az

EU tagállamai közül egyedül a k ét szigetország, az Egyesült Királyság és Írország maradt ki az Egyezményből, míg ahhoz társult országként csatlakozott Izland és Norvégia is. A Schengeni Egyezmény mentén a részes államok számos kiegészítő, végrehajtó jellegű intézkedést fogadtak el, amelyek az Egyezménnyel együtt egy átfogó joganyagot hoztak létre, amit schengeni acquis-nak neveznek. 5, Munkaerőpiaci kapcsolatok: a bővítési, vagy Koppenhágai kritériumok közt kiemelt helyen szerepel a hatékony, működő piacgazdaság követelménye. Norvégia ezért különös figyelmet szentelt annak, hogy munkaerőpiaci kapcsolatokat építsen ki a csatlakozó országokkal. Norvégia annak ellenére megnyitja munkaerőpiacát az új tagok előtt, hogy a skandináv ország nem tagja az Európa Uniónak. 11 Ez EU és Norvégia közti kapcsolatok alapját a kül- és biztonságpolitika területén az EGT keretein belül folyó politikai párbeszéd

alkotja. Ezenkívül támogatja a közös európai védelmi és biztonságpolitikát és az EU-val szorosan együttműködve egy európai válságmenedzsment kifejlesztésén dolgozik. X. Norvégia is csatlakozik az EU-hoz A 2002. de cemberi koppenhágai döntés - amelynek értelmében 10 országot hívtak meg az Európa Unióba - megváltoztatta a norvégok EU iránti érzelmeit. December óta a csatlakozást támogatók tábora 9 % -kal növekedett. A norvég sajtóban ismertetett felmérési eredmények szerint, ha ma kellene dönteni, a norvégok 67 %-a a csatlakozás mellett voksolna, és csupán 33 %-uk mondana nemet. A felmérések szerint a városik jobban EU pártiak, mint a vidéken élő, de mind két térségben többségben vannak a támogatók: a főváros lakossága 77 %-ban EU-párti, míg az északnorvégok 58 %-a gondolkodik hasonlóan. A felmérést 1000 személyen végezték 2003 január közepén. Az új felmérés a hagyományosan „nem” mozgalom tagjait

érzékenyen érintette A csatlakozás hívei viszont már arról álmodoznak, hogy országuk tizenegyegyedik új belépőként, 2004-ben csatlakozhat az EU-hoz. 1, A miniszterelnök, Kjell Magne Bondevik nézeti: először decemberben beszélt arról, hogy harmadszor is meg kellene vitatni Norvégia EU tagságát. Ha a kormányfő hivatalosan is napirendre tűzné a kérdést, akkor a kormányzó pártkoalíció szétszakadását kockáztatná: a hatalmon lévő liberálisok, konzervatívok és keresztények véleménye az Európai Unióról teljesen megoszlik. A kormányfő felvetette, hogy esetleg „részlegesen” csatlakozhatna 2004-ben a 25 tagúra bővülő és szerinte „rugalmasabbá váló” EU-hoz, amelyben talán az integráció nem lesz olyan elmélyült, amitől eddig a norvégok többsége tartott. A részleges tagság azt jelentené, hogy Norvégi nem venne részt minden területen az integrációban. A kormányfő egy oslói lapban adott interjúban kijelentette:

„hajlik arra, hogy újból megvizsgálja az EU-hoz való csatlakozás kérdését most, amikor oly sok új állam felvételével az integráció talán nem lesz olyan szoros, mint amilyentől eddig tartottak”. Bondevik szerint az előállt új helyzet „érdekes távlatokat nyit”, ezért érdemes lenne megvizsgálni, hogy lehetséges-e az EU tagjává válni anélkül, hogy a belépő ország részt venne az uniós együttműködés minden formájában. „Máris azt látjuk, hogy egyes tagországok 12 kívül maradtak a személyek szabad mozgását lehetővé tevő schengeni övezetből, mások az eurózónából való kimaradás mellett döntöttek” - mutatott rá a miniszterelnök. Egyes hírügynökségek szerint Bondevik megadta a jelet az EU csatlakozással kapcsolatos norvég álláspont felülvizsgálatához a 2005-ös parlamenti választások előtt. A kormányfő leszögezte, hogy a(z elutasító) norvég álláspont nincs örökre kőbe vésve, Oslónak

aprólékosan tanulmányoznia kell az Európa Unió természetét, valamint azt, hogy miként befolyásolja azt a bővítés és az új alkotmány. A szeptemberi felmérések szerint körülbelül egyformán oszlik meg az EU pártiak és az ellenpártiak aránya. Bondevik még mindig a csatlakozás ellen van, de mégis hiszi, hogy Norvégiának új európai programot kell kidolgozni, amely az EU bővítéshez és az Európai Alkotmányhoz igazodik. Nyilatkozata szerint 2005-ben mutatják majd be az új programot A vezető hangsúlyozta, hogy a saját és a pártja elutasító véleménye nem változott. Jelenlegi koalíciós partnere, a konzervatív Hoyre ugyanakkor az EU tagság mellett van, és emiatt a két párt között kínos viszonyok is kialakulhatnak. Norvégia nemrég új szerződést kötött, amely az Európai Gazdasági Térség és az EU közötti együttműködést hivatott szabályozni. Az új szerződés azonban politikai viták kereszttüzébe került: az Európai

Uniós csatlakozást helyeslők és nem helyeslők is kritizálják. Bondevik meg van győződve arról, hogy a szerződés elegendő segítséget nyújt majd Norvégiának a közeljövőben. „Norvégiának ugyan fizetnie kell az új EU tagállamok piacára való belépésért, amelyekkel eddig szabadon kereskedhetett, de így nagyobb piacot ér el” mondta a miniszterelnök. Az északi országban egyébként szeptember 15-én tartanak helyi választásokat. Az elnök pártja azonban egyelőre nem dicsekedhet kimagasló népszerűséggel: egy felmérés szerint a Keresztény Néppárt eddig hűséges szavazóinak csak 43 %-a szavazna újra a kormánypártra. 2, A norvégoknak megjött a kedvük a csatlakozáshoz Többségük azonnal szeretne szavazni az ország EU-s tagságáról. Felmérések szerint az uniós csatlakozást támogatók táborának 75 % -a sietteti a n épszavazás kiírását, míg az ellenzők 28 %-ának sürgős a dolog. Az összes megkérdezettek 55 %-a szeretne

mielőbb szavazni, míg 35 %-uk csak egy későbbi időpontban. Norvégiában eddig két alkalommal írtak ki referendumot: 1972-ben és 1994-ben a lakosság elutasította az EU tagságot. A miniszterelnök először tavaly decemberben beszélt 13 arról, hogy harmadszorra is meg kellene szavaztatni a cs atlakozási szándékot, de ezzel a kormányzó pártkoalíció szétszakadását kockáztatná. A kormánykoalíció konzervatív tagja, Hoyne határozottan támogatja a tagságot, a másik kormánypárt, a Keresztény Néppárt viszont ellenzi. Hoyne számára az EU tagság sokkal fontosabb, mint a kormányzati együttműködés Amennyiben a hárompárti norvég kormánykoalíció valamelyik tagja hivatalosan felveti a csatlakozási kérdést, a kormánynak - a hatalomra kerüléskor elfogadott úgynevezett öngyilkossági klauzula szerint - le kell mondania. Erre egyre nagyobb az esély a közvélemény-kutatások szerint. Véget ért az EU-hoz történő csatlakozást

pártolók számának növekedése Norvégiában. A legutóbbi felmérés azt mutatja, hogy az észak-európai ország polgárainak 46,4 %-a ikszelné be az „igen”-t egy esetleges népszavazásnál, míg 40,3 %-a „nem”-hez voksolna. Egy hónappal korábban az arány még 48,2 és 37,7 %-os volt. Ezekben a közép-európai országokban tartott népszavazások tükröződnek. A folyamat visszafordulása egyértelműen az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi kijelentése nyomán támadt belső vitának tulajdonítható (2003. július) 3, Az Európa Unió egységes pénzneme, az euró A szakértők szerint számítani lehet rá, hogy Svédország sem most, sem később nem kívánja mélyíteni az euró bevezetésével európai integrációját. A skandináv országok ellenállása az euróval és az európai integrációval szemben immár hagyományosnak mondható. Dániában háromból két népszavazáson utasították el az euró bevezetést, Norvégia kétszer is ellene

szavazott. Az elemzők szerint az északi országok távolságtartása földrajzi, politikai és kulturális tényezőkre vezethetők vissza. A skandináv államok lakosság meg van győződve arról, hogy államaik sokkal demokratikusabbak, szociálisabbak és környezetbarátabb, mint az európai átlag. Az integráció mélyítése szerintük minőségi romlást hozna országaikban ezeken a területeken. Bár ellenállásukat alapvetően nem közgazdasági szempontok szerint mérlegelik, az EU kedvezőtlen gazdasági folyamatai nem képesek ellensúlyozni az általános szkepszist. Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász nemrég megjelent írásában hangoztatta, hogy a svédek illetve a britek joggal hárítják el az euró bevezetést, hiszen a közös európai pénz lassabb növekedéshez és magasabb munkanélküliséghez vezet. Norvégiában a lakosság tiltakozása ellenére került félig a s zomszédos Finnország Pénzverdéjének tulajdonába a Norvég Királyi

Pénzverde. A Norge Bank, a norvég nemzeti bank 5,3 millió eurót kasszírozott az ügyleten. Az eladás feltételei szerint a norvég pénzérmék 14 2009-ig a pénzverde központi épületében, a norvégiai Kongsbergben lévő műhelyben készülnek. A privatizációs ügylet jóvoltából annak ellenére, hogy Norvégia nem tagja az Európai Uniónak sem pedig az eurózónának, pénzverdéjében készülhet a közös európai valuta, az euró, hiszen Finnország a közös pénzügyi térség tagjaként saját euró-érmesort verethet. 4, Az eurózónának drágultak a nagyvárosai Az euró értékének elmúlt hónapokban tapasztalt emelkedése jelentősen megemelte a költségeket az Európa Unió azon tagállamaiban, amelyek a közös pénzt használják. A brit kutatóintézetek tanulmánya szerint jórészt ennek köszönhető, hogy Párizs megelőzte Londont, amely eddig az EU legdrágább városa volt. Ezt a helyet most Koppenhága foglalja el, a francia főváros

pedig az eurózóna fővárosai között számít a legköltségesebbnek. London a sterling viszonylag stabil árfolyamának köszönhetően a tizedik helyre csúszott vissza. Dublin 34 helyet ugrott előre, a világ 24-ik legdrágább városává vált, Frankfurt pedig a 22. helyre került, 33 helyet lépett előre a listán. Érdekes, hogy ennek ellenére a kontinens legdrágább városai még így is az eurózónán kívül vannak. A nem EU-tag Norvégia fővárosa, Oslo a legköltségesebb Európában, ami a világranglista 3. helyére elégséges Utána Zürich következik. A kelet-európai fővárosok olcsóbbak Európa városai közül Bukarest a legolcsóbb, a világranglistán a 114. helyet foglalja el A költségek itt az oslóiak felét sem érik el. A legdrágább kelet-európai város Moszkva, az összesített lista 88 helyén Noha a világ tíz legdrágább város közül hét európai, az arany és az ezüstérem ezúttal is Japán városoknak jutott. 5, Szerződés

aláírása Hosszas huzavona után aláírták november közepén Liechtenstein, Norvégia és Izland az Európai Gazdasági Térséget az Európai Unióhoz jövőre csatlakozó tíz országgal kibővítő szerződést. Az EGT-nek jelenleg 15 EU-tagállam mellett Norvégia, Izland és Liechtenstein a tagja, de az unió bővítésével egyidejűleg bekerülnek ebbe a t érségbe az új tagállamok is. Ennek értelmében a csatlakozók is élhetnek az unón kívüli három EGT tagország területén az EU egységes belső piaca által kínált előnyökkel, mivel a térségben a mezőgazdaságot és a halászatot kivéve ezek érvényesülnek. Ráadásul ez a három ország a szerződés értelmében multilaterális alapon, Norvégia pedig kétoldalú szinten is támogatást nyújt majd a tíz új EU 15 tagnak, amelyekből Magyarország a 2004. május elsejével kezdődő öt éves időszakban összesen 135 millió euró, azaz évi 27 millió euró támogatásra jogosult. XI.

Jövőbeli kilátások Befejezéshez közelednek az unióba jövőre belépő új tagoknak az Európai Gazdasági Térséghez való részvételről januárban kezdődött tárgyalások. Az EU tagállamai mellett Norvégiát, Izlandot és Liechtensteint tartalmazó EGT-nek az unióval egy időben 2004. május 1-jén megvalósuló kibővítéséről várhatóan aláírják a szerződést. A megállapodás értelmében az EGT három, EU-n kívüli tagja öt év alatt összesen 600 millió euróval járul majd hozzá a tíz új tagállam, valamint Portugália, Spanyolország és Görögország szociális és gazdasági egyenlőtlenségeinek enyhítéséhez. A pénzt már a szerződésben konkrétan felosztják az egyes kedvezményezettek között. A pénzügyi kérdések mellett a tárgyalások másik fő témája a tengeri termékek kereskedelme. Izland és Norvégia ragaszkodott ahhoz, hogy a tengeri termékek kereskedelmét a bővítés után is a jelenlegi rendszerben folytathassa a

csatlakozókkal. Az Európai Unió ehhez beleegyezését adta. 16 TARTALOMJEGYZÉK I. Norvégia általános jellemzése 1 oldal II. Norvégia története 1 oldal II.1 A feudalizmus korában 1 oldal II.2 A norvég-dán unió 2 oldal II.3 Norvégia a kapitalizmus korában 3 oldal II.4 Norvégia, mint önálló állam 4 oldal II.5 Norvégia 1945 után 5 oldal III. Norvégia gazdasági élete 7 oldal IV. Patrióták és pionírok 9 oldal V. Népszavazás az Európai Gazdasági Unió ellen 10 oldal VI. Oslo, mint Norvégia fővárosa 11 oldal VII. Norvégia gazdasági helyzete 12 oldal VIII. Az Európa Unióról dióhéjban 12 oldal IX. Norvégia és az Európa Unió-bővítés 13 oldal IX.1 Kutatás és oktatás 14 oldal IX.2 Környezet 14 oldal IX.3 Egészségügy 14 oldal IX.4 Igazságügy és belügyi kérdések 14 oldal IX.5 Munkaerőpiaci kapcsolatok 15 oldal X. Norvégia is csatlakozik az EU-hoz 15 oldal X.1 A norvég miniszterelnök nézetei 16 oldal X.2 A

norvégoknak megjött a kedvük a csatlakozáshoz 17 oldal X.3 Az EU egységes pénzneme, az euró 18 oldal X.4 Az eurózónának drágultak a nagyvárosai 19 oldal X.5 Szerződés aláírása 20 oldal XI. Jövőbeli kilátások 20 oldal 17 FELHASZNÁLT IRODALOM 1. Világtörténelmi kisenciklopédia (Kossuth Könyvkiadó/1973) 2. Panoráma Országkalauzok: Norvégia („mini” útikönyvek/2001) 3. Ezerarcú világunk: Európa az Északi-foktól Szicíliáig 4. Dunakönyv Kiadó Kft/1991) 5. Az emberiség krónikája (Officina Nova: Bodo Harenberg/1990) 6. A tudás fája: Világtörténelem 7. Az Európa Unió dióhéjban (A Magyar Köztársaság Külügy-minisztériuma Budapest 2001.) 8. Heti Világ Gazdaság (HVG RT 2003 néhány számából) 9. Külgazdaság (folyóirat) 10. A Külügyminisztérium EU tájékoztató szolgálata (euvonal) 11. Figyelő (FigyelőNet) folyóirat 12. Internet 18