Politika, Politológia | Biztonság- és külpolitika » Huber Szebasztián - Terrorizmus Európában a XX. század második felében

Huber Szebasztián - Terrorizmus Európában a XX. század második felében A modern terrorizmus megjelenése Európában a 60-as évek második felére tehető. Ahhoz hogy erről beszélhessünk, meg kell határozni mi is a terrorizmus. A legáltalánosabban elfogadott megfogalmazás szerint a terrorizmus valamely szervezet által politikai okokból végrehajtott erőszakos, félelemkeltő akciók sorozata. A XIX. század végén volt az első terrorhullám, amit főleg anarchisták követtek el, de itt általában egy-egy személy megölése volt a cél. Ilyen volt a II Sándor cár elleni sikertelen merényletek sora és az Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné ellen 1898-ban, Genfben végrehajtott sikeres merénylet. Ide sorolható a mindenki által ismert szarajevói merénylet, ami az I. világháborúhoz vezetett A modern európai terrorista szervezetek általában 2 na gy csoportba sorolhatók: az egyik a baloldali terroristák, akik a világforradalmat

kívánják előmozdítani, és a szeparatista mozgalmak, amelyek egy terület vagy nép önállóságáért küzdenek. Léteznek jobboldali terrorcsoportok is, de mivel a jobboldali szélsőségesek egyik ideológiai alapja a rend, ehhez nehezen illenek a terrortámadások. A modern terrorizmus az ellenfeleit, és azok jelképeit igyekszik támadni még a személyekben is, ezért esik áldozatul sok kormányhivatalnok, katona, rendőr. Szinte kizárólag NyugatEurópában történtek terrortámadások a hidegháború alatt ezt a szabadabb társadalommal lehet magyarázni, ugyanis a kommunista rendszerekben olyan erős hatalma volt az erőszakszervezeteknek, hogy nem lehetet még egy vallási közösséget se létrehozni a hatalom figyelő tekintete nélkül, ráadásul hiányzott az információk szabad áramlása, amelyik elengedhetetlen a f igyelemfelkeltéshez, és a n yugat-európai titkosszolgálatok - ellentétben a szovjettel - nem tekintették feladatuknak ilyenek

szervezését. Írásomban a legfontosabb csoportokat igyekszem bemutatni, ezen keresztül rámutatni kialakulásuk okaira. Kizárólag az európai terrorcsoportokról írtam, az iszlám fundamentalista csoportok, pl. csecsenek európai ténykedését ezért figyelmen kívül hagytam I. Baloldali csoportok �A Nagy Menetelés olyan politikai giccs, ami minden idők baloldali embereit egyesíti. A Nagy Menetelés a csodálatos előre vivő út, a testvériséghez, igazságosságossághoz, boldogsághoz még tovább az összes akadályon át, mert akadálynak lennie kell, nélküle a menetelés nem nevezhető Nagy Menetelésnek. / Milan Kundera / 1. CCC / Belgium / Marxista - Leninista terrorszervezet. Érdekessége hogy, Belgiumban, ahol néha felerősödnek a nemzetiségi villongások, komoly terrorszervezetet egy baloldali csoport hozott létre. A csapat 1982 - 1985 között működött. Főbb célpontjai a NATO, bankok, gyárak Igyekeztek kerülni a civil áldozatokat, összesen

körülbelül 28 t ámadást hajtottak végre. 1985 decemberében Namurban a szervezet vezetőjének, Pierre Carette-nek a letartóztatásával véget ért a működése.[1] 2. November 17 / Görögország / A szervezet nevét arról a dátumról kapta, amikor 1918-ban megalakult a Görög Szocialista Munkáspárt. 1975-ben tűnt fel, amikor a CIA athéni irodájának főnökét ölték meg Céljuk a NATO-ból való kilépés, erre volt is fogadókészség, hiszen 1981-ben a P ASZOK olyan programmal nyert választást, ami a kilépést ígérte, de nem tartották be[2]. Ezután méginkább felerősödtek a támadások. A támadás célpontjai görög és USA hivatalok voltak, szinte kizárólag Athénban. 1988-tól egy nacionalistább szárny érvényesült a s zervezeten belül Ez abban mutatkozott meg, hogy elkezdték támadni a török nagykövetséget és annak személyzetét. Egy 2000-ben kiadott USA-jelentés felhívja a görög kormány figyelmét az erőteljesebb

fellépésre. Ugyanebben az évben a szervezet egy támadás során megölt egy brit tábornokot. A November 17 a kevés ma is működő baloldali csoport egyike[3] 3. RAF / Németország / A Vörös Hadsereg Frakció talán a legnagyobb hatású baloldali szervezet volt, amelyik a 60-as évek diák mozgalmaiban gyökerezett. Az USA-ban a vietnami háborút ellenző mozgalmak hatása a �68-as jól ismert párizsi események után Németországra is átterjedt. Ideológiájukra nagy hatást gyakorolt Herbert Marcuse aki, amellett hogy a világforradalmi elméletek híve volt, úgy látta: a munkásság a jóléti társadalom miatt elvesztette vezető szerepét, és ezért azt az értelmiségnek kell átvenni. Tagjaik kiábrándultak a szerintük engedelmes gépeket nevelő polgári világból és nem fogadták el a gazdasági csoda eredményeit. Ez volt ugyanis az első korosztály, amelyik nem élte át a háborús ínséget de ugyanakkor a háborúban elkövetett szörnyűségeket

igen kritikusan szemlélte[4]. Szinte kizárólag felső-középosztálybeli családokból származtak, és sok volt közöttük a nő. Amikor 1967-ben az iráni sah Nyugat-Berlinbe látogatott, heves tüntetések robbantak ki, mivel számukra a sah a diktatúra jelképe volt. A rendőrség a tüntetők közé lőtt, és halálosan megsebesített egy Ohnesorg nevű diákot. A RAF ekkor alakult meg, hogy felvegye a harcot, az úgymond rendőrállammal. Az alapító Horst Mahler ügyvéd volt, de a vezetés hamarosan átment Andreas Baader és élettársa, Gudrun Ensslin kezébe, �68 akik májusában felgyújtottak két áruházat, hogy mozgósítsák a polgárság ellen lázadókat. A hatóság nem vette őket komolyan: Baader letartóztatása után enyhe büntetést kapott. A börtönbe belátogatott a gazdag családból származó baloldali újságíró, Ulrike Meinhof, akit élettársával meggyőztek arról, hogy toll helyett már a pokolgép a hatásos fegyver. Meinhof

vezetésével 1970-ben a RAF megszöktette Baadert. 1970-72 között számos bombatámadást és bankrablást hajtanak végre. A fő célpontok a NATO, a rendőrség, bankok, ipari konszernek Külön háborút indítottak a Springer lapkiadó ellen - amelyik a hisztériakeltéstől sem mentes módon számolt be a szervezetről - nemegyszer ártatlan családtagjaikra, ismerőseikre is támadva.[5] 1972-ben nagy támadás sorozatot hajtottak végre a Németországban állomásozó 7. amerikai hadsereg ellen Ekkor a csoport kemény magja mintegy 60 emberből állt, és kb 2000 szimpatizáns segítette. Ezután nagy rendőrségi hajszát indítottak, aminek eredményeképpen a 3 vezetőt, Baadert, Ensslint és Meinhofot elfogták. A szakértők többsége úgy gondolta ezzel vége is a RAF tevékenységének. 1975-ig nem is történt új akció, ám akkor kezdődött a vezetők elleni per, és egy új generáció hallatott magáról. Terroristák szállták meg a s tockholmi német

nagykövetséget, és fogságba esett társaik elengedését követelték. Az anti-terrorista egységek támadásakor pedig felrobbantották az épületet. 1976-ban Meinhof öngyilkos lett Erre válaszul a t erroristák ebben az évben minden korábbit felülmúló támadássorozatot hajtottak végre. Megölték többek között Buback főállamügyészt is. 1977-ben saját szeretett keresztlánya segítségével megölték Ponto bankárt a D resdner Bank elnökét, aki egyike volt a legbefolyásosabb üzletembereknek, és komoly szerepet játszott a nemzetközi pénzügyi életben[6]. Szintén ebben az évben elrabolták Schleyert a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökét, hogy kicseréljék Baaderékat. A tárgyalások közben egy palesztin terrorcsoport, aki már korábban is szövetségesük volt, eltérítette a Lufthansa egy járatát Mogadishu repülőterére. A már nemzetközi konfliktust a helyszínre érkező német kommandósok oldották meg, akik a

gépeltérítőket lelőve kiszabadították az utasokat. Aznap este Baader és élettársa látva, hogy nincs reményük a szabadulásra öngyilkosságot követett el. Nem sokkal ezután megtalálták Schleyer holtestét. Fordulópont következett ekkor be A német rendőrség minden addiginál eredményesebb nyomozást folytatott, és 1979-ig nem is történt új támadás, ekkor végrehajtottak egy támadássorozatot az amerikai hadsereg ellen, aminek keretében páncélgránátot lőttek ki Kroesen tábornoknak a kocsijára ám a támadások sikertelenek voltak. Nagy port vert fel viszont, hogy megöltek egy rabot, hogy papírjait felhasználva hajtsák végre támadásukat frankfurti katonai repülőtér ellen. A gyilkosságot még korábbi támogatóik is elítélték, és ekkora társadalmi bázisuk is minimálisra csökkent. Az egykori 68-asok jól fizető állásokra cserélték forradalmi eszményeiket, ráadásul 1977-ban az NSZK-ban új terrorista-ellenes központot adnak

át, a legmodernebb számítógépes láncolattal felszerelve. A RAF 1982-ben új célpontként a globalizációt hirdette meg és összefogást más országok fegyveres csoportjaival, de a t ámadásaik száma tovább csökkent. 1986-ban egy újabb letartoztatási hullám során szinte a teljes szervezetet felszámolták. Ekkor már a németeknek több problémát okoznak a szervezetlen, de veszélyes támadások a neo-nácik részéről, akik a bevándorlókat veszik elsősorban célba.[7] A RAF 1992-ben tűzszünetet hirdetett, majd �98-ban bejelentették a szervezet feloszlását. 4. Brigate Rosse / Olaszország / A Vörös Brigádok a RAF után a második leghíresebb baloldali terrorszervezet Európában. A leghíresebb terrortámadás fűződik a nevéhez: Aldo Moro meggyilkolása, ugyanakkor szervezettsége sosem érte el a R AF-ét, de a 7 0-es évek feszült Olaszországában joggal tett hírnévre szert. A szervezet kezdetektől megfogalmazott célja Olaszország távol

tarása a NATO-tól és a nyugati gazdasági rendszerektől. Társadalmi bázisa ugyanakkor szélesebb volt, mint a hagyományos mozgalmaké. Eredete szintén�68 a -as diákmozgalmakhoz nyúlik vissza, amelyek Itáliában is éreztették hatásukat. A kialakuláshoz azonban más tényezők is hozzájárultak. Itt valóban volt egy erős szélsőjobboldali terrorszervezet, amely több robbantást hajtott végre a 60-as évek végén. A leghíresebbek a Milánóban és Bolognában elkövetett robbantásaik voltak, sokan - mint utóbb kiderült, nem alaptalanul - a CIA kezét érezték a dologban, és sokan tartottak egy fasiszta hatalomátvételtől is. A kommunista mozgalom is tele volt belső konfliktussal. Berlinguer ekkor hirdette meg a híres eurokommunizmust, ami a forradalomról való lemondást, és a demokratikus játékszabályok elfogadását jelentette. Ez nagy vitákat váltott ki a Kommunista Párton belül Az országban a 60-as évek végén sztrájkhullám söpört

végig, és sok helyütt megjelentek a munkás-önigazgatás eszméi. Olaszországban egyébként is volt hagyománya a b aloldali terrorizmusnak[8]. Közvetlenül a háború után működött a Volante Rosa és Pietor Secchia félkatonai csoportja, utóbbi különösen veszélyes volt: az ellenőrzést is átvette néhány északi városban. Ezeket azonban sikerült felszámolni, és vezetőik Csehszlovákiába menekültek A BR 1970-ben alakult, amikor vezetője Renato Curcio megházasodott. A tagok érdekes keveredései voltak a II. világháború utáni olasz társadalomnak Megtalálhatóak voltak benne az egyetemisták, hithű katolikusok, a partizánok leszármazottai is. A támadásaik első célpontjai hazai és nemzetközi konszernek voltak. 1974-ben Curciót letartoztatják, és bár felesége kiszabadította, a következő évben újra rács mögé került. Így a szervezetben váltás következett be, és az új vezetők radikálisabbak voltak, és sokan közülük

részt vettek a GRU a szovjet katonai hírszerzés által Prágában tartott kiképzésen.[9] Ezáltal a s zervezet veszélyesebb és szervezettebb lett. Ennek következményeként sikerült magukba olvasztani a többi szélsőbaloldali terrorszervezetet, amik közül a Primea Linea-nak majdnem annyi tagja volt, mint az RB-nek. Csupán 1976-ban három alkalommal gyújtották fel a FIAT torinói központi gyárát. Ugyanakkor a szervezet növekedésével a helyi csoportok önállósodtak, ez főleg az eltérő célpontokban öltött testet. A támadások elérték a terroristákat bíráló sajtót is, 1977-ben megölték a Stampa című újság főszerkesztő-helyettesét. Az anyagi források biztosítására előszeretettel rabolták el gazdag családok gyermekeit. Sok esetben ezt a családtagok nem is jelentették be, de néhányszor így is előfordult, hogy a pénz átvétele után meggyilkolták áldozatukat. A legnagyobb visszhangot kiváltó akciójuk kétségkívül Aldo Moro

volt miniszterelnök, a legnagyobb párt, a kereszténydemokraták elnökének elrablása és meggyilkolása volt. A támadás 1978. m árcius 16-án következett be, amikor a parlament éppen Moro javaslatára szavazott a kommunisták bevonásáról a kormányba. A támadás során megölték Moro öt testőrét. A fő követelésük az elítélt társaik szabadon bocsátása volt, de a parlamenti pártok úgy döntöttek: nem bocsátkoznak tárgyalásokba. A terroristák május 5-én meggyilkolták Morót. Ez hatalmas felháborodást váltott ki és milliók vonultak az utcára tiltakozásul, de néhányan a pártokat is vádolták, amiért nem tárgyaltak, és ezzel sorsára hagyták a politikust. Ezek a hangok különösen azután erősödtek fel mikor megtalálták Moronak a fogság alatt írt feljegyzéseit.[10] A hatalmi elit elhatározta, hogy a tömegtámogatás felhasználásával nagy támadást intézz a BR ellen. A sikerhez nagy előrelépést jelentett, hogy 1980-ban

elfogták Pecit, a torinói BR csoportok vezetőjét, aki korábbi elfogott társaival ellentétben hajlandó volt az együttműködésre. Saját csoportján kívül leleplezte a velencei, genovai, római csoportok számos vezetőjét és tagját, a BR bosszúból megölte ugyan Peci testvérét, de ez nem változtatott a tényen, hogy a szervezet hajója léket kapott. Ugyanakkor, akik azt gondolták, hogy a szervezetet végleg sikerült felszámolni csalódniuk kellett. 1981-ben a veronai BR csoport elrabolta Dozier amerikai tábornokot, majd �82. január elején kiszabadították néhány társukat a róvigói börtönből. A hatóságok összehangolt nyomozásba kezdtek, több mint ezer embert hallgattak ki, és végül január 28-án egy sikeres kommandós akcióval kiszabadították a tábornokot. Az akciót követő letartoztatási hullámban a s zervezet további 150 tagját kapták el. A csoport ezzel végleg visszaszorult, bár néha követtek el újabb akciókat. 1984-ben

a szervezet több börtönben lévő vezetője a támadások beszüntetésére szólította fel a még szabadlábon lévő tagokat. Jelenleg a s zervezet tagjainak számát 50-re becsülik. Utolsó két támadása során 1995-ben bombát dobtak a NATO védelmi tanácsának épületére, 1999-ben pedig megölték Massimo D�Antona kormánytanácsadót.[11] II. Szeparatista mozgalmak 1 Front de la Liberation Nationale de Corsica /Franciaország-Korzika/ A szigetet 1768-ben adta el Genova a francia királynak, de ekkor lényegében a függetlenségért harcoló csapatok kezében volt. A szigetre érkező francia csapatok is csak kemény küzdelmek árán tudták bevenni a szigetet. A felkelők soraiban harcolt Carlo-Maria Buonaparte, a későbbi császár, I. Napóleon apja Napóleon éppen akkor született, mikor a franciák elfoglalták a szigetet 1769-ben. Fiatalkorában nem is tudott jól franciául, és korzikainak vallotta magát. Még császárként is azt mondta�Akkor

születtem, mikor a haza elveszett�[12] A függetlenségi mozgalom kétszáz év múlva kapott új erőre. A II világháború után először tüntetések formájában jelentkezett, majd 1976-ban megalakult az FLNC. A feszültség növekedését sokan a szegénységben látják, ezért a mindenkori francia kormányok hajlamosak szegénységi problémaként kezelni a kérdést. A feszültségeket növelte a bevándorlók nagy száma, akiktől a sziget hagyományos jellegét féltették az ott élők, ráadásul a munkanélküliség miatt az őslakosok fele kénytelen a szárazföldön munkát vállalni. A bonyolult helyzetet súlyosbítja a szigeten hagyományos klánok maffiaszerű hatalma. Ezért sokan fordulnak el a függetlenségi mozgalomtól, a központi kormányzattól várva a helyzet rendezését. Ráadásul a támadások egyik fő célpontja az idegenforgalom, ami tovább csökkenti az amúgy is a francia átlagnál szegényebb környék bevételeit. Jelenleg egy

közvélemény-kutatás szerint csak a lakosság 10%-a támogatja a teljes függetlenséget, de a több jogot követelők aránya igen magas. A 1976-78-ig minden különösebb átmenet nélkül zajlottak a támadások. Évente 200-800 támadást hajtottak végre mindenekelőtt a francia kormányhivatalok, a francia üzleti érdekeltségek és idegenforgalmi célpontok ellen. A szervezet a 80-as években két frakcióra (Habituel és Historique) bomlott, majd 1985-ben kivált belőle a Corsica Liberation Army. Ugyanakkor általában nem jelentik be, melyik csoport hajtotta végre a m erényletet. A francia kormány, hogy a s zelet a vitorlájukból kifogja, gazdasági támogatást nyújt a s zigetnek, és 1982-ben Korzika lett az ország első decentralizált megyéje, de nem engedik az önálló kulturális életet. 1988-ban a s zervezet fegyverszünetet hirdetett a t árgyalások reményében, de 1989-ben felmondták. Ekkor tört ki a köztisztviselők 6 hetes sztrájkja, amelyik

átalakult etnikai jellegű tüntetéssé. Megjelentek legális csoportok, amelyek a korzikai nyelv oktatását kívánták elérni, és az önálló etnikai csoportként való elismerést. �90 (A -es évek elején nem tanították a korzikai nyelvet a szigeten egyetlen közép vagy felsőfokú intézményben sem!) A tűzszünet után az FLNC fokozta tevékenységét. 1990-ben megalakul a harmadik frakció, a Resistance is. 1990 volt a szervezet legvéresebb éve Ekkor 17 orvgyilkosságot követnek el �92. augusztusában egy hét alatt 3 bomba robbant Franciaországban Párizs, Nice és Marseille célponttal. Az év mérlege 370 támadás volt Ez jelezte, hogy a s zervezet a szárazföldön is fokozta tevékenységét. Bonyolítja a helyzetet, hogy �93 -tól a frakciók is harcolnak egymással, és a szigeten is szerveződő Le Pen-féle párt tagjaira és a drogkereskedőkre is kiterjesztették támadásaikat. A �90-es években majdnem minden frakció próbált

tárgyalásokat kezdeni a kormánnyal tűzszünetet ígérve, de 1996-ban Alain Juppe miniszterelnök elzárkózott minden, Korzika további önállóságát célzó tárgyalástól, és nagyobb rendőri erőket küld a szigetre. 1998-ban az FLNC megöli a megye prefektusát és az üzleti kamara elnökét. Erre válaszul a rendőrség széles körű nyomozásba kezdett, a kormány pedig növeli a Korzikának szánt pénzügyi segélyt, ennek ellenére a terrortámadásokat nem sikerül visszaszorítani.[13] 2. Euskadi Ta Askasatuna / Spanyolország-Baszkföld / A Baszkföld és Szabadsága nevet viselő, a sajtóban baszk nyelvű rövidítéséről csak ETA-ként emlegetett szervezetet1959-ben hozták létre azzal a cél lal, hogy elérje Baszkföld függetlenségét és a spanyol-francia határ két oldalán fekvő baszkok egyesítését. A baszkok ősidők óta ezen a területen élnek és nyelvük egyetlen más nyelvvel sem mutat közelebbi rokonságot. Kulturális

különbségüket az évszázadok során végig megőrizték az Ibér-félsziget többi népével szemben. Jelenleg mintegy 2,5 millióan vannak, főleg Spanyolországban, és kisebb részük Dél-Franciaországban egy etnikai tömbben.[14] Noha a nyelvet kevesen beszélik, rendkívül erős az önazonosság-tudatuk. Jellemző, hogy az Athletic Bilbao, a térség legismertebb labdarúgó-csapata még a n agy átigazolások korában sem alka1maz idegenlégióst, ami esetükben annyit jelent, hogy még spanyolokat sem, hanem kizárólag baszk származásúakat. Baszkföld válogatottja pedig időről-időre megmérkőzik más válogatottakkal. 1939-ben, a polgárháborúban győztes Franco tábornok megvonta Baszkföldtől a köztársasági korszakban élvezett autonómiát. A Baszk Nemzeti Párt illegalitásban működött tovább, de néhány fiatal 1959-ben úgy gondolta: túlságosasan megalkuvók, ezért létrehozták az ETA-t. Kezdetben csak falfirkákkal és röplapokkal hívták

fel magukra a figyelmet. A bekövetkező letartóztatásokra és kínzásokra válaszul meghirdették a terror a terror ellen mozgalmat. Ekkor vált az ETA terrorszervezetté. Első komolyabb támadásukat 1961-ben hajtották végre, amikor megpróbálták kisiklatni a falangista felkelés 25. évfordulójának ünnepségeire indított különvonatot 1962-ben tartották első kongresszusukat, ahol a megfogalmazott célok szerint a célpont a spanyol közigazgatás és intézmények. Azt akarták elérni, a spanyoloknak drága legyen az ellenőrzés fenntartása Az anyagi alapot bankrablásokkal akarták megszerezni; az első ilyet 1967-ben hajtották végre, és 1977-ig kb. 1 millió dollárt zsákmányoltak Másik bevételi forrásuk a forradalmi adó, amit szinte egész Baszkföldön beszedtek, sokszor zsarolások útján. A fellépést ellenük nagyban megnehezítette, hogy szinte a teljes baszk lakosság szimpátiáját élvezték. 1968-ban hajtották végre első nagyobb

visszhangot kiváltó merényletüket, amikor megölték Manzanast, az egyik spanyol titkosszolgálat vezetőjét. Mindmáig legemlékezetesebb merényletükre 1973-ban került sor, amikor felrobbantották Blanco tábornoknak, az akkori miniszterelnöknek, a sokak által Franco utódjának tartott politikusnak a kocsiját. 1975 után változás állt be a szervezet életében, mivel elkezdődött Spanyolországban a demokratikus átalakulás. Tevékenységének 1977-ig tartó első szakaszában több mint száz ember lelte halálát a t ámadások következtében, ennek majdnem fele azonban a s zervezet tagjainak sorából került ki. A demokratikus légkörben az ETA megalakította Herri Batasuna néven legális politikai szervezetét, ami természetesen ezer szállal kötődőt az ETA-hoz. Ez tette lehetővé a kapcsolatok felvételét az IRA-val, annak politikai pártja, a Sinn Fein révén. Az ETA tagok közül többen Kubában kaptak kiképzést. Ugyanakkor az ETA

visszaszorult, mivel a demokratikus kormányok egyre több jogban részesítették a tartományt: 1980-ban széles körű autonómiát kap. A függetlenedést a spanyol kormány nem engedhette, ugyanis Baszkföld az ország legjelentősebb ipari központja, és az ekkor beindult európai felzárkózás motorja. 1980-ban Suarez miniszterelnök és a következő év elején I János Károly uralkodó is ellátogatott Baszkföldre, ez a kétségtelenül bátor tett elismerést váltott ki még a nem királypárti baszkok körében is. Az ETA támogatottsága csökkent, ugyan a baszkok továbbra is függetlenek akartak lenni, de egyre többen fordultak el a terrortól. A szervezet ennek következtében radikalizálódott 1980 volt a legvéresebb évük, amikor az akcióik 118 ember életét követelték. A beindult kedvező folyamat azonban törést szenvedett, amikor 1981 februárjában rendőrségi brutalitás következtében életét vesztette egy Arregui nevű ETA-terrorista. Újra

lázongani kezdett a vidék, emiatt a kormány eljárást indított a felelősök felkutatására, de a rendőrség ennek hírére tiltakozó megmozdulásokat tartott. Ekkor következett be a fiatal spanyol demokrácia legnagyobb erőpróbája, február 23-án Tejero alezredes vezetésével szélsőjobboldali puccs hajtottak be. A puccs azonban elbukott, amiben jelentős szerepet játszott a király személyes bátorsága, és az, hogy a legtöbb katona hű maradt a demokráciához. A baszkok legnagyobb része tudta: egy jobboldali puccs az addig megszerzett jogaikat veszélyeztetné, ezért az ETA is fegyverszünetet hirdetett.[15] Ugyanakkor a kormány nem tétlenkedett, a jobboldali összeesküvés felgöngyölítése után az ETA ellen fordult a k ülönleges felhatalmazási törvény segítségével, amelyik megengedte például, hogy a t errorista-gyanús személyeket vádemelés nélkül 10 napig őrizetben tartsák. Néhány hónap alatt 300 ETA terroristát fogtak el 1982-től

Felipe Gonzalez szocialista kormánya folytatja a kemény fellépést a terror ellen, ugyanakkor szélesítik az autonómia jogkörét. Létrejön a GAL 1983-ban Ez egy illegális antiterrorista egység volt, amelyik számos gyanúsított ETA-tagot ölt meg Amikor kiderült: a GAL-t a rendőrség hozta létre, és a belügyminiszter tudott róla, botrány robbant ki.[16] Ugyanakkor valóban elérték az ETA visszaszorulását, ám a 90-es évek második felében, amikor megerősödött az Aznar vezette Néppárt, újra felerősödött a terrorhullám, ugyanis ezt a terroristák a falangisták utódpártjának tartják. 1995-ben merényletet kíséreltek meg Aznar ellen és kiderült, hogy a király ellen is terveztek egy merényletet. 1996 márciusában a Néppárt nyerte a választást, de a hagyományosan autonómia-ellenes párt csak a nemzetiségi pártok, főleg a katalánok révén alakíthatott kormányt. Így egyfajta egyensúly jött létre. 1997-ben a Herri Batasuna 23

vezetőjét ítélték el a terrorizmus támogatásának vádjával. 1998-ban az ETA fegyverszünetet hirdet, és tárgyalásokat kezdeményez, ami Svájcban zajlott le, de eredménytelen marad. 2000-ben az ETA újra támadásokat indított, és az első 8 hónapban 11 embert öltek meg. Fő célpont a rendőrség 2000 decemberében a két legnagyobb párt közös nyilatkozatban ítélte el a terrorizmust, és meghatározzák a t errorizmus elleni harc alapelveit.[17] A merényletek után rendszeressé válnak a terrorizmust elítélő, sokszor a legnevesebb politikusok részvételével zajló tömeggyűlések. Jelenleg a szervezet aktív tagjainak számát mintegy 100-ra teszik, akiket néhány száz segítő támogat. 3 .Irish Republican Army /Nagy Britannia-Ulster/ Az Ír Köztársasági Hadsereg a legismertebb több évtizedes hagyományt magáénak tudó európai terrorista csoport. A térség különbözik az eddig tárgyalt területektől, ugyanis itt két vallási csoport

több évszázados harca öltött formát a terrorizmusban, és mára mindkét oldalon több veszélyes csoport alakult ki, akiket az IRA történetén keresztül próbálok bemutatni. A történet kezdete a 16. századra megy vissza, amikor VIII: Henrik megalapítja az anglikán egyházat, de Írország, ahol nagyon erősek a katolikus hagyományok - elég ha csak a k oraközépkorban Nyugat-Európában térítő szerzetesekre gondolunk - hű maradt a római pápához. 1641-ben az ír szigeten függetlenségi felkelés robbant ki a hódítók ellen, amit csak Cromwell vert le véres harcok és kivégzések árán 1652-re. Az írektől elvették földjük nagy részét, amit angol birtokosok és Cromwell katonái kaptak meg. A betelepítés főleg Ulsterben volt jelentős, mivel korábban ez volt a felkelések központja. A súlyos adók miatt több alkalommal volt éhínség a t erületen, és a XIX. század közepétől az általában sok gyermekes ír családokból tömeges

kivándorlási hullám indult el az Egyesült Államokba, ahol tekintélyes létszámú és nagy befolyású kolóniákat hoztak létre. A kivándorlás méreteire jellemző hogy negyven év alatt a sziget lakossága a felére csökkent.[18] A szigeten a kivándorlási hullámmal együtt újra erősödtek a függetlenségi mozgalmak - az egész Európában kibontakozó nacionalizmus és liberalizmus hatására. Az írek önkormányzatot, úgynevezett Home Rule-t akartak elérni. Ennek érdekében pártot szerveztek, ami bejutott a parlamentbe, ahol a whig Gladstone miniszterelnök támogatta az önkormányzat megadását, és be is terjesztette a javaslatot, ám saját frakciója is leszavazta, és csak 1911-ben sikerül megszavazni, de ekkor a Lordok Háza szavazta le, ami halasztó érvényű, és a háború miatt elhalasztják. A függetlenségi harc történetében fordulatot hozott a szervezett ellenállás kialakulása; ennek egyik formája volt az ún. bojkott mozgalom, ami

nevét arról kapta, hogy az írek nem voltak hajlandók együttműködni az angol földesurak intézőivel. Az egyik intézőt hívták Boycottnak Ez azt jelentette, hogy még a boltokban sem voltak hajlandók őket kiszolgálni, ezért többen elmenekültek.[19] Ráadásul a korábban Amerikába kivándoroltak megszervezték a feniánus mozgalmat az óhaza függetlenségének támogatására. 1905-ben létrejött a Sinn Fein (Mi Magunk) elnevezésű mozgalom, ami már a teljes függetlenség elnyerését tűzte ki célul. Tagjai robbantották ki 1916-ban a Húsvéti felkelést Dublinban, amit az angol hadsereg ugyan levert de megalakult egy illegális kormány, és fokozták a támadásaikat az angol célpontok ellen. Az IRA-t hivatalosan 1919-ben hozták létre, és 1921-ben elérték az Ír Szabadállam kikiáltását, de 7 északi protestáns többségű megyét lecsatoltak róla, ezt többen nem fogadták el, és Eamon De Valera vezetésével polgárháborút robbantottak ki az

új államban, ez megegyezéssel zárult, és Írország elindult az önálló fejlődés útján. Ennek során 1937-ben kikiáltották a köztársaságot, és 1949-ben kiléptek a Brit Nemzetközösségből. Az IRA harciasabb szárnya tovább harcolt, azért hogy Ulster is Írország része legyen. A tömeges robbanás azonban a 60-as években következett be. Ennek társadalmi okai is voltak, mivel óriási méreteket öltött a munkanélküliség, ami a megkülönböztetések révén elsősorban az amúgy is szegényebb és több gyermekes katolikusokat sújtotta, ráadásul a helyi választások vagyoni cenzus alapján történtek. Az IRA sikerének oka volt az is, hogy a protestáns többség minden engedményt elutasított, és egy fanatikus lelkész, Ian Paisley megszervezte a félkatonai Ulster Defence Association-t (UDA), és a katonaság és a rendőrség hathatós támogatásával terrorizálta a kissebséget. 1968. októberében nagy nemzetközi felháborodást váltott

ki a katolikus polgárjogi aktivisták békés tüntetésének szétverése. 1969-ben az Orániai Rend megtartotta hagyományos felvonulását a katolikusok felett aratott 1689-es győzelem emlékére. A feszültség szabályszerű polgárháborúba ment át, főleg Belfastban és a katolikus többségű Derry-ben. Így ekkor nehéz volt eldönteni melyik a terrorszervezet, mivel az IRA mint háborús fél szerepelt. A brit kormány - a vérontást megakadályozandó - katonaságot vezényelt a térségbe. Az IRA két szárnyra bomlott: a hivatalos IRA hajlandó volt tárgyalni, de a provisional (ideiglenes) szárny, az úgynevezett provók folytatta a harcot a járőröző katonák ellen. A katolikus lakosság kezdetben örömmel fogadta a reményeik szerint békét hozó katonákat, de hamarosan kiderült: a katonák is az Unionisták mellett vannak. A harci események folytatódtak. A hadsereg 1972-ben tüzet nyitott a békésen felvonuló katolikusokra ez minden addigit

felülmúló nemzetközi felháborodáshoz vezetett, másnap a fiatal ír parlamenti képviselőnő, Bernadette Devlin tettleg bántalmazta a londoni parlamentben a belügyminisztert. A terroristatámadások és gyújtogatások mindkét oldalon állandósultak Jellemző a kialakult állapotokra, hogy a brit hadsereg elismerte az IRA-t hadviselő félként, és elfogott tagjait nem terroristaként, hanem hadifogolyként kezelték. 1974-ben létrejött egy baloldali terrorszervezet az Irish National Liberation Army (INLA) amelyik nem csak a briteket és unionistákat, de az IRA tagjait is támadta. Az IRA provó 1969-80 között majdnem 500 katonát ölt meg. A katolikus lakosság továbbra is bennük látta az egyetlen védelmet, miközben az UDA, élén Paisley-vel ekkor már a hadsereg kivonást és az önkormányzat visszaadását kezdte követelni, hogy végképp leszámolhasson a katolikusokkal.[20] Az elmérgesedett helyzetre jellemző, hogy Derry katolikus többségű város

labdarugó csapata engedélyt kapott az Európai Labdarugó Szövetségtől (UEFA), hogy az ír bajnokságban induljon, mivel félő volt, hogy a meccseket a különböző terroristák támadásokra használják fel. Egy hadügyminisztériumi anyag csak a provók számát mintegy 500-ra becsülte a 70-es évek végén, akik ekkor már Londonban is egyre másra követték el merényleteiket. A különböző protestáns félkatonai szervezetek mintegy 10000 tagot számláltak. Így az 1976-ban kibontakozott békemozgalmakat a legtöbben szkepticizmussal fogadták, de legalább a terrorakciók száma csökkent valamelyest. 1981-ben azonban újra kiéleződtek a harcok, mivel januárban protestáns terroristák súlyosan megsebesítették a már korábban említett Devlint és férjét, mire válaszul az IRA megölt több protestáns parlamenti képviselőt, többek között Bradford lelkészt, az ismert protestáns vezetőt. A nemzetközi közvélemény azonban arra figyelt föl, hogy

1976-tól a korábban hadifogolyként kezelt IRA-tagokat közönséges bűnözőknek járó elbánásban kezdték részesíteni. Ezért 1981-ben éhségsztrájkba kezdtek, a Thatcher-kormány nem volt hajlandó a nemzetközi nyomásra sem tárgyalni velük, és végül 10 fogoly - köztük Bobby Sands, az IRA egyik ismert vezetője is - halálukig folyatatta a tiltakozást. A nemzetközi sajtó élénk figyelemmel kísérte utolsó napjaikat, és személyes bátorságuk sokak tiszteletét vívta ki. Ulsterben egyre inkább érződött, hogy a lakosság, mind a protestáns mind a katolikus oldalon megelégelte az értelmetlen vérontást. A brit lakosság nagy része is jobban örült volna, ha teljesen feladják Ulstert. A brit kormány új utakra tért: rájöttek, Dublinnal kell megállapodni 1985-ben véleménynyilvánítási jogot adnak az ír kormánynak az Ulstert érintő kérdésekben, és 1993-ban Major brit és Reynolds ír kormányfő leszögezte: a kérdést az Ulsterben

lakók oldhatják meg.[21] Ugyanakkor az IRA ekkor hajtotta végre leghíresebb merényleteit, mivel rájöttek: a világ már nem figyel oda a nap mint nap Belfastban zajló terrorra. A 80-as évek elején megölték Lord Mountbatten volt indiai alkirályt, a királynő rokonát. és perceken múlt Thatcher kormányfő élete is, mikor Brightonban merényletet kíséreltek meg ellen. 1991-ben a Downing Streeten robbant az IRA. A�90 -es évek jellemzője, hogy a protestáns szervezetek már több embert gyilkoltak meg, mint az IRA, ahol a politikai szárny vezetője, Garry Adams 1994-ben tűzszünetet hirdetett, amely 1996-ig tartott. A protestánsok radikalizálódásának és félelmének fő oka egyrészt, mivel tudják: a brit lakosság nem támogatja az ulsteri jelenlétet, félnek, hogy a kormány úgymond eladja őket Dublinnak, és Paisley ezért támadt rá az ír miniszterelnökkel tárgyaló Thatcherre, majd Majorre. A másik ok, hog y a népesség arányszáma

drasztikusan kezd megváltozni köszönhetően annak, hogy a katolikusok több gyermeket vállalnak. 1998-ban Tony Blair is megpróbál tető alá hozni egy béke-megállapodást, amely visszaadná az önkormányzatot Ulsternek, fel is állítottak egy kormányt, és a szavazások is lezajlottak, ám nemsokára újra felfüggesztették a kormányzatot, mivel nem sikerül számos kérdésben megegyezni és az IRA csak lassan indítja be a megígért fegyver-beszolgáltatást. Mindenesetre már az is nagy eredmény, hogy a felek rájöttek: tárgyalni kell, és a terror enyhült. Mostanában újra felmerült az ulsteri kabinet felállítása, és az IRA is elkezdte lefegyverezni bizonyos egységeit, de a közelmúltban a katolikus kisiskolásokat ért atrocitások és a brit titkosszolgálat londoni épületére kilőtt bomba jelzi, a béke még nagyon messze van Jegyzetek [1] www.terrorgentr a török terrorizmust kutató intézet honlapja [2] 20. századi egyetemes történet Szerk

Diószegi István et al A Görögországról szóló fejezet Harsányi Iván munkája Korona Kiadó [3] www.terrorgentr [4] E. J: Hobsbawm: A szélsőségek kora Pannonica Kiadó [5] Árkus I.: Pillantás az álarc mögé Zrínyi [6] Árkus I.: im [7] Arm. The Spirit c folyóirat 1994-es cikke [8] Diószegi: i.m Az Olaszországról szóló fejezet Horváth Jenő munkája [9] Netanjahu: Harc a terrorizmus ellen [10] Árkus I: i.m [11]www.ictorgil The International Policy Institute for counter terrorism honlapja [12] A. Castelot: Napóleon Európa Kiadó [13] J. Fox:Corsicans in France [14] www.ictorgil [15] Árkus I.: im [16] Diószegi: i.m A Spanyolországról szóló fejezet Harsányi Iván munkája [17] Mesterházi Dávid cikke. In: wwwindexhu [18] Árkus I.: im [19] 19. századi egyetemes történet Szerk: Vadász Sándor A Nagy-Britanniáról szóló rész Urbán Aladár munkája [20] Árkus I.: im [21] Diószegi: i.m A Nagy Brittanniáról szóló fejezet Egedy Gergely

munkája