Történelem | Tudomány és Technika » Molnár Tibor János - A termelési mód megváltozása a 18. századi Magyarországon

Molnár Tibor János A termelési mód megváltozása a 18. századi Magyarországon The change of production method in Hungary in the 18th century molnar.tiborjanos@gmailcom Pannon Egyetem Georgikon Kar, PhD hallgató Bevezetés A török hódoltság megszűnése és a Rákóczi-szabadságharc bukása utáni viszonylag békés évszázadban az akkori magyar gazdaságszerkezetet gyakorlatilag domináló mezőgazdaság eleinte extenzíven fejlődött, mivel – főleg az ország középső és déli területein – bőségesen rendelkezésre álltak megművelhető földterületek, a növekvő népesség és a Habsburg-birodalom nyugati tartományainak élelmiszerigénye azonban néhány évtizeden belül kikényszerítette az intenzív gazdálkodás térhódítását. Lukács Gábor (2009) doktori értekezésében kiemeli, hogy a Festetics család (és a hozzájuk hasonló, az árutermelésbe bekapcsolódó nyugat-magyarországi főnemesi családok) birtokain a 18. század

közepétől kezdve egyre inkább teret hódított a jövedelem-központú gazdálkodás, melyben az úrbéres bevételeknél nagyobb jelentőségűek a majorságból származó jövedelmek. Lukács ezt pozitív, a tőkés fejlődés felé vezető folyamatként írja le ezt, azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a majorság növekvő munkaerő-igényét csak a zsellérek, tehát a jobbágytelekkel nem rendelkező parasztok számának növelésével lehetett elérni, ezt pedig a közös használatú területek, a haszonvételek csökkentésével és ezáltal a parasztság egyéni boldogulási lehetőségeinek korlátozásával lehetett biztosítani. Mária Terézia 1767-es úrbéri rendelete amellett, hogy egységesítette és maximalizálta a jobbágyi terheket, egyben korlátozta a paraszti haszonvételi lehetőségeket és legalizálta a földesurak angliai bekerítésekhez hasonló földfoglalásait. A feudális jellegű termelési mód árutermelő tőkés jellegűvé

alakulása minden, a modernizáció szempontjából pozitív eredménye mellett növelte a vagyontalanok (zsellérek) arányát és az így kialakult gazdasági függőségeken keresztül évszázadokra meghatározta a magyar vidék társadalmi viszonyait, valamint máig ható ökológiai következményekkel is járt. A doktori témám alapját jelentő kutatásomban a történeti ökológia eddigi eredményeire, valamint az ezek alapjául szolgáló forrásokra támaszkodva, új nézőpontból kísérlem meg a 18. századi Magyarország ökológiai lábnyomának minél pontosabb megbecslését, ennek pedig fontos eleme a termelési mód megváltozása által generált biokapacitás-változás. A fogalmak tisztázása Termelési mód alatt azt értjük, ahogyan egy társadalomban megvalósul a létfenntartási eszközök (az élelem, a ruházat, a lakás, a munkaeszközök stb.) megszerzése A marxizmus elmélete szerint minden történelmi kort meghatároz egy termelési mód (pl.

az ókort a rabszolgaság, a középkort a feudalizmus vagy az újkort a kapitalizmus), de a történettudomány már meghaladta ezt a nézetet (Hahner, 2002, 2009). Fontos tehát leszögeznem, hogy a „feudális termelési mód” fogalma és a „feudális jellegű” jelző kutatásomban kizárólag az úrbéri viszonyokon alapuló gazdálkodási formákra és a velük kölcsönhatásban lévő társadalmi-jogi környezetre vonatkozik ( vö.: "régi rend", a forradalom /Fro: 1789, Mo: 1848/ előtti gazdasági, társadalmi és politikai 656 berendezkedés). Ezen publikációban a korábbi marxista terminológiától elszakadva a termelési mód némileg új értelmezést kap és két eltérő formáját különböztetem meg: az önellátást haszonvételekkel („feudális jellegű”) és a jövedelemközpontú gazdálkodást („tőkés jellegű”). A magyar gazdaság állapota és a gazdálkodás hagyományos módja az újjáépítés kora előtt Az ország

középső és déli részei gyakorlatilag elnéptelenedtek, a településhálózat átalakult („Tönkretett, leromlott kultúrtáj” – Mendöl, 1941). A földbőség miatt talajváltó gazdálkodás, később ugaroltatás volt a jellemző. A vízjárta területeken „ősfoglalkozások” (halászat, pákászat) éledtek újra, illetve tettek szert nagyobb jelentőségre. Az évtizedeken át tartó háború miatt az állattartás dominált, mivel könnyen mozgatható, elrejthető és exportálható erőforrást jelentett. Nem véletlen, hogy a három részre szakadt Magyarország egyik fő exportcikke a szarvasmarha volt a kora újkor során. A szultáni, majd kamarai kézben lévő mezővárosok kedvezőbb helyzetben voltak, így az Alföld és a Kelet-Dunántúl megmaradt népessége itt tömörült. Északon és Nyugaton már meghonosodott a nyomásos gazdálkodás és a városokban céhes ipar működött. A hadak vonulásának útjából némileg kieső, Bethlen Gábor és

I. Rákóczi György uralkodása alatt virágkorát élő, majd több török és tatár dúlást és kuruc háborút elszenvedő Erdély köztes helyzetben volt a gazdasági fejlettség szempontjából, jelentős területi egyenlőtlenségekkel. A mezőgazdaság extenzív fejlődése A 18. század első felében a mezőgazdaság extenzív fejlődésen ment keresztül A kezdeti földbőség miatt a szabad foglalás, a Dunántúl keleti felén az erdőirtás módszerével jutottak új, megművelhető földterületekhez. Ez az erdőborítottság csökkenését vonta maga után. Mivel az energiaváltás ekkor még nem ment végbe, a növekvő népesség energiaigényét csak fatüzeléssel lehetett kielégíteni (R. Várkonyi, 2000), ami – 1769-ig állami erdőrendtartás híján – megint csak az erdők rovására történt. A korabeli tömeges hamuzsír-előállítás nem e dolgozat témája, de nem maradhat említés nélkül. A művelésbe bevonható földterületek

megszerzésére és hajóvontató útvonalak kialakítására irányuló kezdetleges vízszabályozási munkálatok növelték az árvízveszélyt és a legtöbb helyen lehetetlenné tették az ártéri gazdálkodás hagyományos formáit (gyümölcsészet, legeltetés, fokgazdálkodás). A szántóföldek arányának növelése szükségszerűen a legelőterületek csökkenésével járt Ennek következtében csökkent az állatállomány, minősége is leromlott (Bakács, 1942). Megfelelő minőségű vetőmag és talajerő-utánpótlás híján csökkentek a terméshozamok – erre már Tessedik Sámuel és Nagyváthy János is felhívták a figyelmet korabeli műveikben. A mezőgazdaság intenzív fejlődése A fenti válságjelenségek jelentette kihívásra adott válaszul – és az újkori mezőgazdasági forradalomtól nem függetlenül – a magyar mezőgazdaság intenzív fejlődése 18. század második felétől indult meg Mivel a jobbágyság képtelen volt a

modernizációt finanszírozni, ezért az a földesurak majorságaiban valósult meg. Az allodiális gazdálkodás kezdetben nem szorította ki a jobbágyokat a közös használatú területekről, ez a jelenség az 1740-es évektől dokumentált. Nyugaton megnőtt az igény a kenyérgabona iránt, a jobbágyok által beszolgáltatott gabona minősége viszont egyenetlen volt, ezért előtérbe került az egyenletesebb minőséget és magasabb termésátlagot biztosító majorsági gazdálkodás. A kapásnövények, ipari növények elterjedése, valamint az istállózó 657 állattartás és az ennek járulékos hasznaként megjelenő trágyázás is a földesúri majorságokban volt jellemző. A költséges főúri reprezentáció – mely egyfajta befektetés volt a társadalmi befolyás érdekében – magával vonta az érintett családok eladósodását és ezzel kikényszerítette a korábbinál hatékonyabb, jövedelemközpontú gazdálkodást (pl. a Festeticseknél –

Lukács, 2009) Növelni kellett a megművelt földterületet, valamint az uradalmi cselédség (zsellérek) számát, ez viszont csak a közös használatú területek (erdők, árterek, legelők) földesúri kezelésbe való vételével és ezáltal a parasztság haszonvételi lehetőségeinek korlátozásával volt lehetséges. A 18 század második felében fokozatosan megtörtént a váltás a korábbi, szokásjog alapján való haszonvételekre támaszkodó önellátó paraszti gazdálkodásról az árutermelésre. Innentől kezdve a földesúri bevételek döntő része nem a jobbágyi szolgáltatásokból, hanem a saját majorságból származik. 1. táblázat: A két termelési mód összehasonlítása Jövedelemközpontú gazdálkodás Árutermelés a piacra, függés az áringadozástól Önellátás haszonvételekkel Nem vagy csak kis mértékben termel a piacra, nem függ az áringadozástól Hatékonyság és versenyképesség, ennek érdekében A természettel

összhangban lévő, az erőforrásokat nem intenzív fejlesztések, modernizáció; cél a természet túlhasználó, biodinamikus gazdálkodás legyőzése, átformálása Állami törvények, rendeletek szabályozzák A közösség szabályozza (szokásjog, falutörvények) Az 1767-es Urbárium és annak hatásai Mária Terézia Urbáriuma az 1765-66-os parasztmegmozdulások hatására született rendeletként. Az „etetni kell a juhot” elv jegyében egységesítette a jobbágyok terheit (a korábbi úrbéres szolgáltatások alapján), mivel ők adták a legnagyobb adóbevételt. A történészek azt emelik ki, hogy javította a jobbágyok helyzetét, de végeredménye ennél árnyaltabb, mivel legalizálta a paraszti haszonvételek korlátozását. Ezzel elsősorban az erdőből és ártérből élő vidékek jártak rosszul, mivel innentől csak a jobbágytelkek arányában használhatták ezeket a területeket, efölött megtiltotta vagy anyagi ellenszolgáltatáshoz

kötötte a paraszti haszonvételt a korábbi közös használatú területeken. Kurucz (2017, ex verb) szerint ebben a magyar nép hagyományosan adóelkerülő mentalitása is szerepet játszott, mivel az úrbéri tabellák adatfelvételekor általános jelenség volt a minél kisebb jobbágytelek (mint adóalap) bevallása, valamint sok esetben a zsellér állapot vállalása. 658 1. ábra: Részlet Rékas (ma: Zagyvarékas) Pest-Pilis-Solt vármegyei község Urbáriumából Forrás: https://archives.hungaricanahu/hu/urberi/view/pest-pilis-solt-rekas/?document=1&pg=2&bbox=-165%2C3399%2C3090%2C-1462 A termelési mód megváltozásának társadalmi, gazdasági és ökológiai következményei A 18. századi folyamatok betetőzéseként született meg a magyar nagybirtok, Európa legtorzabb birtokszerkezete, mely 1945-ig fennállt (Andrásfalvy, 2013). A szegényparasztság magas aránya évszázadokon át óriási feszültséget jelentett a mindenkori magyar

társadalomban. Problémáikat sem II József jobbágyrendelete, sem az 1848-as áprilisi törvények nem rendezték érdemben, így belőlük lettek a 19-20. századi agrárproletárok Bár a „feudális jellegű” rendszer a forradalommal megszűnt, a parasztság gazdasági (és koronként jogi) eszközökkel egészen a 20. század végéig függésben maradt Az egyöntetű, hatalmas szántóföldeken csökkent a biodiverzitás, az Alföld nagy részén pedig a korábban uralkodó formációnak számító erdőssztyepp már csak elszórt foltokban maradt meg. A hegységkeret megritkult vegetációja nem már nem tudta hatékonyan visszatartani a lezúduló árvizeket, melyek a korábbinál jóval nagyobb mennyiségű hordalékot terítettek szét a megmaradt alacsony ártérben. Az átgondolatlan erdőirtás és 659 vízszabályozás tehát alapjaiban változtatta meg a Kárpát-medence ökológiai helyzetét, máig ható problémákat okozva hazánkban és a szomszédos

országokban. Összegzés és a jövő lehetőségei A termelési mód megváltozása nem vonta magával szükségszerűen a társadalom megváltozását, sőt paradox módon éppen a tőkés jellegű árutermelés térhódítása (melynek hosszabb távon a polgárosodást kellett volna elősegítenie!) tartotta nagyobb függésben a parasztságot mindenkori uraitól. A magyar vidék társadalmában ezek a feudális jellegű viselkedésminták még most is élnek, sőt napjainkban – most sem függetlenül az átrendeződő tulajdoni és hatalmi viszonyoktól – újból erőre kapnak. Eddigi kutatásaim során világossá vált, hogy jelenlegi civilizációs szintünkön az árutermelő nagybirtok létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor a 18. század előtti mintákhoz visszanyúlva lehetséges a biodiverzitást és az organikusan kialakult adottságokat jobban figyelembe vevő tájhasználat, a mozaikos tájszerkezet részleges visszaállítása (Hetesi, 2016). A

Göttingeni Egyetem és az MTA kutatásai (Batáry és mtsai, 2017) is alátámasztják, hogy az ökológiai gazdálkodás jóval előnyösebb a biológiai sokféleség megőrzése és a kisebb mértékű környezetszennyezés szempontjából, mint az intenzív, nagytáblás gazdálkodás. Szerintük a műtrágyák, növényvédő és talajjavító szerek hatásainak megismerése és számszerűsítése kiemelt fontosságú az adott területhez illő mezőgazdasági termelési mód kiválasztásához. A helyi termékek, biotermékek növekvő értékén túl fontos az önellátás lehetőségének megteremtése legalább az alapvető élelmiszerek előállítása szintjén, ehhez viszont életképes kisbirtokok és közösségi gazdálkodási formák is szükségesek, különösen a kevésbé fejlett térségekben. A klímaváltozás szélsőséges időjárási jelenségei, elsősorban az egyre egyenlőtlenebbül eloszló csapadék és az ebből eredő árvizek, valamint aszályok

helyi szintű mérséklésére megoldást jelenthet a fokgazdálkodás felújítása legalább a szántóföldi művelésre kevésbé alkalmas területeken. Az ártéri gazdálkodás által előállítható érték sem elhanyagolható (Oláh, 2002). Érdemes tehát a történelmi ökológiai tapasztalatokból okulva és a rövid távú haszonszerzés oltárán feláldozott közösségi gazdálkodási formákat a modern tudomány és technika eredményeivel kombinálva a mezőgazdaságon keresztül fenntarthatóbb környezeti viszonyokat teremtenünk a Kárpát-medencében. Felhasznált irodalom Andrásfalvy Bertalan (2013): A víz a magyar történelemben. Magyar Tudomány 2013/11, Budapest Andrásfalvy Bertalan-Vargyas Gábor (2009, szerk.): Antropogén ökológiai változások a Kárpát-medencében L’Harmattan, Budapest Bartha Dénes (2003): Történeti erdőhasználatok Magyarországon. Magyar Tudomány 2003/12, Budapest Batáry, Péter et al. (2017): The former Iron Curtain

still drives biodiversity–profit trade-offs in German agriculture. Nature Ecology & Evolution 1 https://wwwnaturecom/articles/s41559-017-0272-x Domanovszky István (1942, szerk.): Magyar művelődéstörténet Magyar Történelmi Társulat, Budapest Hahner Péter (2009): Egy történelmi szakkifejezés története. Felejtsük el a feudalizmust? Rubicon 20 évf 11sz, Budapest 660 Hetesi Zsolt-Molnár Géza (2016): Mezőgazdaság az éghajlatváltozás korában. Előadás, Szent István Egyetem, Gödöllő Katus László (2009): A modern Magyarország születése. Pécsi Történettudományért Kulturális Egyesület, Pécs Lukács Gábor (2009): A Festetics-birtok gazdasági és vezetési reformja a XVIII. század végén Doktori értekezés. Pannon Egyetem Georgikon Kar, Keszthely Oláh János (2002): Természetes folyógazdálkodás, ártéri erőforrások és haszonvételek. Magyar Tudomány 2002/9, Budapest R. Várkonyi Ágnes (1993, szerk): Európa híres kertje

Orpheusz, Budapest R. Várkonyi Ágnes (2000, szerk): Táj és történelem Osiris, Budapest A publikáció elkészítését a EFOP-3.63- VEKOP-16- 2017-00008 számú projekt támogatta A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. 661