Gazdasági Ismeretek | Pénzügy » Suller Éva - A magyar megtakarítási hajlandóság szintjének okai és következményei

Házi dolgozat (20 oldalas) Összehasonlító gazdaságtan A magyar megtakarítási hajlandóság szintjének okai és következményei Készítette: Suller Éva „A” csoport -1- A pénzügyi rendszer A pénzügyi rendszernek rendkívül nagy szerepe van a gazdaságban. Elsődleges feladata, hogy a gazdaságban keletkező szabad tőkét, azaz az el nem költött jövedelmet (megtakarítást) eljuttassa a megtakarítások felhasználóihoz, vagyis a hitelfelvevőkhöz. A megtakarítások és azok felhasználóinak találkozási helye maga a p énzügyi rendszer. A megtakarítás tulajdonképpen a keletkező jövedelmek azon része, melyet nem költünk el fogyasztásra. Tehát a gazdaságban vannak olyan jövedelemtulajdonosok, akik megtakarításokat képeznek jövedelmük egy részéből, vagyis takarékoskodnak. Vannak olyanok is, akik többet akarnak költeni a rendelkezésre álló jövedelmüknél, őket nevezzük befektetőknek. A pénzügyi piac A megtakarításokat

érdemes bankba elhelyezni vagy értékpapírt vásárolni rajta, a matracba varrás helyett, hiszen a bankban a pénzünk kamatozik (ha lekötöd, talán megkapod azt a nagyságú kamatot, amennyit az infláció miatt romlott a pénzed). Ezen tevékenységekhez van szükség a pénzügyi piac működésére. A pénzügyi piac a pénzügyi rendszer azon része, ahol meghatározódik a r endelkezésre álló hitel összege, kialakul a kamatláb és az értékpapírok árfolyama. Tehát a pénzügyi piacok közvetítésével eljut a j övedelemtulajdonosokhoz az, hogy érdemes-e vagy, hogy mennyit érdemes megtakarítani Nyilván nem fognak olyan sokan pénzt elhelyezni a bankban, ha az infláció mértéke sokkal magasabb, mint amennyi kamatot fizet a bank a betétek után. Ilyenkor a háztartások inkább elköltik összes jövedelmüket. Ám a b etéti kamatok növekedése megtakarításra fogja ösztönözni a jövedelem-tulajdonosokat. A megtakarítások nagy része a pénzügyi

piacokon keresztül visszakerül a g azdaságba, és az üzleti szféra számára megteremti befektetéseinek forrását (hitelként felveszi a banktól). Ez pedig mindenki számára kedvező, hiszen a háztartás megtakarított pénze kamatozik, a vállalatok pedig növelik termelésüket. Az állam szerepe az egyensúlytalanság kialakulásában: 1. Az állam túlköltekezése miatt deficit keletkezik, amely megnöveli az aggregált keresletet, ez csökkenti a n emzetgazdasági szintű megtakarítást, amely kihat a beruházásokra, a beruházások elmaradása a n emzeti jövedelemre és azon keresztül a foglalkoztatottságra és a fogyasztásra. 2. A költségvetési deficit többletkiadást eredményez s ennek nincsen meg a fedezete (belső fedezet), ez a külkereskedelmi mérleg romlását idézi elő. Ekkor ikerdeficitről beszélünk. az államháztartás hiánya, megfelelő forrás hiányában külgazdasági deficitet indukál. 3. Az állam a hiányt finanszírozhatja még a

k amatlábak növelésén keresztül-> pénzt von el a h áztartásoktól. Ekkor a kiszorító hatás érvényesül, az állam elvonja a s zabad forrásokat a vállalatoktól, vagy pénzfinanszírozás történik, aminek a vége - a fedezet nélküli emmisszió miatt - a növekvő árszínvonal, vagyis az infláció. Új feladatok. Aktívabb lakáspolitika, területfejlesztés, családpolitika, EU-csatlakozás többletfeladatai, hazai gazdálkodószféra segítése -2- A magyar gazdaságban lezajlott változások, 1989-1996 A magyar gazdaság meglehetősen vegyes hozománnyal indult neki az előző évtized fordulóján a piacgazdasági átalakulásnak. A térség többi országához hasonlóan állami beavatkozás által determinált, súlyos szerkezeti és piaci problémákkal és torz árrendszerrel terhelt gazdaságot örököltünk. Egy hazánkéhoz hasonlóan nyitott gazdaság számára már önmagában egyik fő értékesítési piacának összeomlása, beszűkülése is

nagyon jelentős problémákat vet fel, mint azt pl. a szovjet piactól nagyban függő finn gazdaság viszontagságos elmúlt évtizede is demonstrálhatja – Magyarország esetén azonban a piacváltás kényszerével egyidőben egyéb, ennél jóval mélyrehatóbb problémákkal is szembe kellett nézni. A problémák felsorolása már implikálja, hogy a megoldáshoz elengedhetetlen volt az állami tulajdon lebontása (privatizáció), az árak és a külkereskedelem liberalizációja – s az ezekkel a l épésekkel járó infláció és munkanélküliség kordába szorítása, a gazdasági stabilizáció. Tagadhatatlan, hogy a piacgazdasági átalakulást megkezdő országok csoportján belül helyzetünk több szempontból is előnyösnek volt mondható: a reformfolyamat és a korábbi gazdaságpolitika eredményeképp kétségkívül jóval előbbre jártunk a hiánygazdaság felszámolásában, mint a legtöbb tranzíciós ország, és az átalakulás kezdetén a túlzott

pénzkibocsátás miatt a piacra nehezedő inflációs nyomás sem volt jelentős. Mindez lehetővé tette, hogy az átalakulás és a s tabilizáció látványos, ám fájdalmas “sokkterápia” nélkül induljon meg hazánkban. Ugyancsak a pozitív oldalon könyvelhettük el, hogy a térség többi posztkommunista országához viszonyítva Magyarországon relatíve szélesebb körű és hosszabb ideig tartó piaci, vállalkozási tapasztalatok álltak rendelkezésre, hiszen a megtorpanásokkal és nekibuzdulásokkal tarkított. Több mint két évtizedes gazdasági reformfolyamat, a decentralizált, piacszimuláló gazdaságirányítás és a mind szélesebb körben engedélyezett különböző magángazdasági, vállalkozási formák viszonylag jó gyakorló terepet biztosítottak, és – a valódi és a szimulált piac korántsem lényegtelen különbségei, illetve a piacgazdasági intézményrendszer alulfejlettsége, számottevő hiányosságai ellenére – feltehetően

nagyban megkönnyítették, zökkenőmentesebbé tették a későbbi alkalmazkodást a valódi piacgazdaság körülményeihez. Ugyancsak az átalakulást megkönnyítő pozitívum volt a viszonylag iskolázott, jól képzett munkaerő jelenléte. Ez az előny azonban csak viszonylagos; míg egyes kevésbé fejlett dél-európai OECD országokkal szemben valóban fennállt, a másik szokásos viszonyítási terepen, a visegrádi országcsoporton belül (pl. Csehország vagy Lengyelország vonatkozásában) már nem volt kimutatható. Más szempontból azonban csöppet sem jelentéktelen hátrányok nehezítették a m agyar átalakulást, s ezek alapvetően rányomták bélyegüket a kezdeti időszak makrogazdasági teljesítményére. Elsősorban a jelentős külső adósságállomány, a G DP-hez és az exporthoz viszonyított magas adósságszolgálati teher okozott gondot. Más országok vagy az átalakulás kezdetén még nem voltak eladósodva, vagy amennyiben igen (pl.

Lengyelország esetében), adósságuk jelentős részét elengedték a hitelező országok kormányai, illetve törlesztési moratóriumot adtak. Mivel azonban a magyar adósság döntő részben nem kormányhitelekből, hanem a nemzetközi pénzpiacról származott, hazánk számára ez a lehetőség nem volt járható. A gazdaság folyamatos finanszírozása csak a hitelek pontos törlesztésével, a fizetőképesség megőrzésével volt biztosítható. Az átalakulás másik nagy problémája az állami újraelosztás – s ezen belül is a szociális jellegű transzferek és szolgáltatások – nagy mértéke, ami az álllami jövedelemcentralizáció magas fokát tételezte fel. Mivel e k iadások gyors, radikális csökkentése nehéz, az átmenet kezdetén a GDP csökkenésével szükségképpen (az ún. TanziOliveira hatás következtében) együtt zsugorodó állami bevételek és a lefelé rugalmatlan -3- kiadások miatt előre megjósolható módon jelentős

költségvetési problémák léptek fel. Mindez a belső államadósság gyors felfutásához vezetett. A külső és belső államadósság és a költségvetési hiány problémája természetesen azt eredményezi, hogy a g azdaságban megtermelt források egy nem jelentéktelen része kamatfizetés vagy törlesztés formájában kikerül az országból, illetve, hogy a belső megtakarítás egy jelentős része nem a GDP későbbi növekedését megalapozó termelő beruházásokat, hanem az állam (döntően fogyasztási jellegű) költekezését fogja finanszírozni. Mindez alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy a GDP alakulását tekintve Magyarországról – más átalakuló közép-európai országokhoz viszonyítva is – meglehetősen kedvezőtlen kép rajzolódott ki. A bruttó hazai termék (GDP) alakulása A GDP kezdeti visszaesése a kelet-európai átalakulás általános sajátosságának mondható. Az, ami Magyarországon e tekintetben történt, ennyiben nem

mondható rendkívülinek, sőt, pl. Romániához, Bulgáriához, vagy éppen a széteső orosz és délszláv “birodalmakhoz” képest még akár mérsékeltnek is tekinthető. Ugyanakkor, ha a konszolidáltabb közép-európai térségben maradunk (v. ö 1 ábra, ill 1 táblázat) akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a visszaesés Magyarországon előbb kezdődött, mint a másik három átalakuló országban, és csak Szlovákiában volt mélyebb, mint nálunk. A mélypont – Csehországhoz és Szlovákiához hasonlóan – 1993-ra tehető. (Figyelemre méltó, hogy Lengyelországban mennyivel hamarébb indult be a növekedés, mint nálunk.) A magyar növekedés 1994-es beindulása nemcsak, hogy nem volt mentes bizonyos, a politikai konjunktúraciklusra utaló jelektől (1994 választási év volt), de sajnálatos módon a beindult növekedés meglehetősen lagymatag maradt, különösen az összeurópai viszonylatban is kimagasló lengyel növekedési ütemekhez viszonyítva. 1.

ábra – A reál GDP változása négy közép-európai országban (1987=100%) 1. táblázat – A reál GDP változásának üteme négy közép-európai országban, 19881996 %(előző év = 100 %) 88 Csehország* Magyarország Lengyelország 2,6 9 19 10 99, 10 89 1,6 6 19 10 99, 10 90 ,6 ,7 19 99 96 88 91 ,8 ,1 19 85 88 92 4 7 92 -4- 19 93, 95, 10 93 1 4 19 99, 99, 10 94 2,6 2,9 19 10 10 10 95 4,8 1,5 19 10 10 10 6* 6 0 199 6/87 199 105, 93,6 101, 85,1 106, 108, 4,1 0,5 ,4 ,4 2,6 3,8 5,2 7,0 0 6 Szlovákia* 10 10 99 84 93, 96, 10 10 n.a n.a 2,6 1,6 ,6 ,0 0 3 4,9 7,4 Forrás: Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv 96, KSH; OECD Economic Outlook, 1996 June, OECD, Paris A GDP felhasználása A magyar gazdaság már jelzett visszaesése meglehetősen eltérően érintette a GDP egyes komponenseit. A gazdaságpolitika a belföldi kereslet korlátozásával is megpróbálta csökkenteni az import növekedését, fokozni az exportra való

ösztönzést és kedvezően befolyásolni a külkereskedelmi és a fizetési mérleget. Ennek hatására a belföldi felhasználás visszaesése 1993-ig meghaladta a t eljes GDP-ét. A belföldi felhasználás 1993-94-es növekedésében sajnos elsősorban nem a gazdaság fellendülése, hanem a szovjet adósságot kompenzáló orosz katonai szállítások hatása jelentkezik. Valójában a l akossági fogyasztás – bár 1992-es szintjéhez képest már növekedésnek indult – korábbi szintjéhez képest jelentősen visszaesett: a háztartások fogyasztási kiadásainak volumene 1993-ban ill. 94-ben csupán az 1990-es szint 93,6 ill. 93,7 %-át tette ki (Magyar Statisztikai Zsebkönyv 96, KSH, 1997, 28.10 tábla) 1993 után a végső fogyasztás a gazdasági növekedés beindulása ellenére is viszonylag meredeken csökken; ebben nyilván a magánfogyasztás 1994-es és 95-ös visszaesése mellett a stabilizációs csomag részeként megvalósított költségvetési restrikció

hatása (a csökkenő közösségi fogyasztás) is tetten érhető. (Az ábra mellett ezt a 2 táblázat adatai is alátámasztják.) Az egész 8 éves időszak során a legnagyobb visszaesést és ingadozást azonban természetesen a felhalmozási kiadások mutatták: míg az 1989-92 időszak négy éve alatt a GDP 18,4 % -kal. A belföldi felhasználás egésze pedig 15,1 % -kal esett, a bruttó felhalmozás egyes adatok szerint csaknem 40 %-kal csökkent, elsősorban a beruházások visszaesése miatt (a készletfelhalmozás adatait a lásd a 2. táblázatban) 2.ábra – A GDP és felhasználása -5- 2 táblázat – Erőforráskínálat és felhasználás (milliárd forint, 1991 évi változatlan árak) 1 Magán fogyasztás 7 199 174 199 2 6 174 199 3 0 178 199 4 6 177 199 5 9 165 Közösségi fogyasztás 265 278 354 309 300 Bruttó állóeszköz felhalmozás 523 509 520 584 559 Hazai végső kereslet 253 253 265 267 251 5 Készlet

felhalmozás -12 Teljes hazai kereslet 252 3 3 61 127 243 267 273 264 818 836 Javak és szolgáltatások importja 843 845 Külkereskedelmi mérleg egyenleg -24 -9 8 249 2 8 19 102 1 0 - Javak és szolgáltatások exportja Bruttó hazai termék (GDP) 4 242 3 0 751 101 6 - 265 8 240 5 854 110 6 - 252 9 247 968 109 8 - 129 6 251 Forrás: OECD Economic Surveys. Hungary 1997 OECD, Paris, 1997 A reálgazdaság teljesítményének változásai és a gazdasági szerkezet Különösen súlyos volt a visszaesés Magyarországon a mezőgazdaságban: itt a kárpótlás hatására a tulajdonosi szerkezetben mélyreható változások következtek be. Az átállás nehézségei (a kisgazdasági infrastruktúra és az egyéni gazdálkodási tapasztalatok hiánya) a létrejövő elaprózott birtokszerkezettel párosulva oda vezettek, hogy 1993-ra a mezőgazdasági termelés az 1986-90-es évek átlagához képest 34,7 %-kal csökkent, és az azóta itt

is beindult növekedés ellenére még 1996-ban is csak a korábbi ötéves átlag 72,4%-át tette ki. Mint az a 3 ábrán jól látható, a mezőgazdaságon belül a növénytermesztés alakulása viszonylag kedvezőbb, míg az állattenyésztés helyzete jóval súlyosabb volt, mint az ágazat egészéé. 1990 és 1992 között az ipari termelés Magyarországon (a privatizáció és a s zerkezetátalakítás kezdeti lépései – elsősorban a gazdaságtalan kapacitások leépítése – hatására) több, mint 26 % -kal csökkent. 1993-tól azonban már határozottan beindult az ipar növekedése Ebben a növekedésben elsősorban a gépipar szerepe volt kiemelkedő. Az 1990-96 közti teljes időszakban az ipari termelés egésze majdnem 12 %-os csökkenést regisztrált (ezen belül pl. a bányászat kibocsátása az 1990 évi szint 52,9 %-ára, a kohászaté pedig 82,2 %-ára zuhant) – -6- ugyanebben az időszakban a gépipar outputja több, mint 25 %-kal növekedett. E

változások valamelyest a G DP folyó áras szerkezetét bemutató 5. táblázaton is nyomon követhetők: miközben a mezőgazdaság relatív súlya jelentősen csökken, az iparé és az építőiparé is jócskán visszaesik. 1994-ről 95-re azonban mind az ipar, mind a mezőgazdaság részesedése némi növekedést mutat. Ugyanekkor a piaci szolgáltatások részaránya az időszak egésze során alig változik, miközben a nem piaci szolgáltatások részaránya megnő. A foglalkoztatottak ágazati megoszlása nemzetközi összehasonlításban a mezőgazdaságban dolgozók viszonylag (de nem a lengyel, a szlovák vagy a szlovén adatokhoz képest viszonyított!) magas aránya ellenére is viszonylag kedvező képet mutat: a szolgáltatásban dolgozók kedvező – relatíve magas – súlya mögött azonban részben a termelő ágazatokban lezajlott szerkezet-átalakítás foglalkoztatásra gyakorolt negatív hatása húzódik meg. 3. táblázat – A GDP szerkezete*, folyó

áron, 1991-1995 91 Mezőgazdaság, vad- és erdőgazd., halászat Ipar 6 ,1 Építőipar 5 Piaci szolgáltatások* ,6 Nem piaci szolgáltatások* ,2 Összesen 0 19 8, 29 5, 41 15 10 92 3 ,7 9 ,4 ,7 0 19 7, 27 5, 40 18 10 93 6 ,2 3 ,9 ,0 0 19 6, 26 5, 39 22 10 94 7 ,3 1 ,8 ,1 0 19 6, 25 5, 40 22 10 95 2 ,9 9 ,8 ,2 0 19 7, 26 4, 40 20 10 * Hozzáadott érték gazdasági ágak szerint, alapáron * Szálláshelyszolg. és vendéglátás; szállítás, raktározás, posta és távközlés; pénzügyi tevékenység és kiegészítő szolgáltatások; ingatlanügyletek, bérbeadás és gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás * Közigazgatás és társadalombiztosítás; oktatás; egészségügyi és szociális ellátás; egyéb közösségi, társadalmi és személyi szolgáltatás Forrás: KSH Statisztikai Évkönyvek Külső egyensúly A 4. táblázaton nyomon követhető a magyar gazdaság külső egyensúlyi helyzetének alakulása,

illetve az, hogy mindez milyen kapcsolatban áll a GDP növekedésével. A növekedés kontra egyensúly problémája a magyar gazdaságot már régóta – jóval az átalakulás kezdete előtt – kísértette. A 94-es növekedés még súlyos egyensúlyi problémákkal jár együtt: a növekedés importigénye miatt igen nagy (bár nem növekvő) a külkereskedelmi mérleghiány, és a fizetési mérleggel is súlyos gondok mutatkoznak. A GDP-hez viszonyított nettó külső adósságállomány is jelentősen megnő. Ezzel szemben az 1995-ös stabilizáció után – bár a növekedés üteme visszaesik – a megmaradó növekedés hosszú idő óta először a gazdaság javuló külső egyensúlyával párosul. Különösen a folyó fizetési mérleg alakulása -7- tűnik kedvezőnek. Ebben, illetve a korábbi időszakokban a fizetőképesség fenntartásában igen pozitív szerepet játszik az igen jelentős külföldi működőtőke-beáramlás. Ez 1995-ben 4,5 milliárd $-t

tett ki (ez a GDP mintegy 10 5-a), s bár 1996-ban 1,8 milliárd $-ra esett vissza, még mindig igen jelentős. Azonban a mérleg egyéb tételei (pl az idegenforgalom, a külkereskedelmi egyenleg) is kedvezően alakultak. 4. táblázat – A külső egyensúlyi helyzet alakulása Magyarországon 93 Külkereskedelmi egyenleg a GDP %-ában Folyó fizetési mérleg egyenlege a GDP %-ában Nettó külső adósság a GDP %-ában 11,0 9,0 ,7 Import fedezetimutató* 1 19 - 4 199 5 199 6 199 - -5,1 n.a - -9,4 -5,9 -3,8 38 45,4 38,4 32,2 7, 7,2 9,4 6,9 10,2 GDP index (%), előző év = 100 % 99 102, 101, 101, ,4 9 5 0 *devizatartalék / egy havi import (azt mutatja, hány havi import fedezetére elég a devizatatartalék) Forrás: Magyar Statissztikai Zsebkönyv 96, KSH, 1997; a külkereskedelmi egyenlegre vonatkozó adatok forrása OECD Economic Surveys. Hungary 1997 OECD, Paris, 1997 Az államháztartás helyzete Az államháztartás helyzetének bemutatása nem

egyszerű feladat: ennek egyik oka maga az államháztartás szerkezetének bonyolultsága, másik oka viszont a m agyar államháztartási statisztika fejletlensége, elmaradottsága. Ha az alábbiakban nem is adhatunk pontos képet az államháztartás helyzetének alakulásáról, mégis megkell kísérelnünk részletesebb elemzését, már csak azért is, mert a k özoktatási intézmények túlnyomó része is ebbe a r endszerbe tartozik, kiadásaik az államháztartás kiadásai között szerepelnek. Sőt, még a magánoktatás is jelentős állami támogatásokat kap. Köztudomású, hogy a piacgazdasági átmenet egyik velejárója az államháztartási hiány és a költségvetési deficit. E probléma 1989 és 1993 közti kialakulása és súlyosbodása – egészen a GDP 7-9 %-ra való felduzzadásáig – érdekes módon meglehetős párhuzamokat mutat Lengyelországon és Magyarországon. (Lásd bővebben Mizsei és Rostowski, 1994) Ugyanakkor Csehország sokáig

meglehetősen immunisnak tűnt a fiskális problémákkal szemben. A fiskális gondok jelentkezésének az átment során több oka is van, de az egyik döntő ok mindenképpen az, hogy az állami bevételek jelentős része a gazdasági teljesítményekhez kapcsolódik, e teljesítmények pedig az átmeneti időszakban – legalábbis annak elején – általában jelentősen visszaesnek. Másik fontos ok, hogy a privatizáció és a csődök hatására átmenetileg mindenképpen megnehezedik a bevételek beszedése. További problémát okoz a relatíve fejletlen adóigazgatás. Ugyanakkor – részben éppen az átmenetből fakadó foglakoztatási és szociális problémák megjelenése, részben pedig a d emokratikus kormányzati rendszerre való átállás következtében a kiadási oldalon nemhogy nem megy végbe hasonló csökkenés (bár az ártámogatások leépítése kétségkívül jelent bizonyos -8- megtakarítási lehetőséget), de inkább az állami újraelosztás

iránti igények növekedése tapasztalható. Az 5. táblázatban található államháztartási bevételi adatok jól mutatják a b evételek fentebb tárgyalt visszaesését. E visszaesés magyarázatát abban találhatjuk, hogy miközben 1991 és 1996 között a személyi jövedelemadók a GDP-hez viszonyítva 6,9 %-ról 8,3 % -ra nőttek, és az áfa-bevételek aránya is számottevően (a GDP 16,8 %-ára) nőtt. Addig a tbjárulékokból befolyó bevételek – elsősorban a drámaian összezsugorodó foglalkoztatotti és járulékfizetői létszám miatt – a törvényes kulcsok kismérvű emelkedése ellenére is a GDP 37,2 %-áról annak 30,3 %-ára estek, a közvetlen vállalati adók (nyereségadó, ill. társasági adó) súlya pedig több, mint felére apadt. Azt gondolhatnánk, hogy a GDP 17,8 %-ról annak 7,9 %-ára való csökkenés mögött az igen jelentős (36-ról 18 %-ra történő adókulcscsökkentés) hatása rejlik – valójában azonban ennek szerepe a

bevételi visszaesésben relatíve alacsony volt – inkább az adózási fegyelem eróziója: az adókikerülés és a b evételek eltitkolására építő adócsalás elterjedése képzelhető el magyarázatként. A 8 táblázat főbb adótípusonként adatai is azt mutatják, hogy a bevételi visszaesés leginkább a tb-járulékokat érintette. 5. táblázat – Az államháztartás bevételei a GDP százalékában 1991 1992 1993 1994 1995 1996 Folyóbevételek Ebből: 52,5 47,0 47,3 45,3 42,4 41,0 Közvetlen adók 12,1 10,1 10,4 10,3 10,1 10,0 Közvetett adók 20,2 17,5 17,4 16,9 16,8 16,6 Társadalombiztosítási járulék 20,3 19,3 19,5 18,1 15,5 14,3 Források: Bevételi adatok: OECD Economic Surveys: Hungary 1997, OECD, Paris, 1997 GDP: 1995-ig KSH, 1996-ra PM (Lelkes, 1997 alapján) Sikeres stabilizáció A rendkívüli mértékben megnövekedett kamatterhekre nem kellőképpen reagáló laza költségvetési politika 1994-re a GDP 8,4 % -ának

megfelelő, veszélyes mértékű államháztartási hiányt eredményezett: erre a kormányzat 1995-ben az ún. Bokros-csomaggal, a fiskális politika jelentős keményítésével reagált. A csomag – a monetáris politikát érintő lépéseken túl – egyaránt tartalmazott bevételnövelő célú (ilyen lépés volt pl. a vámpótlék bevezetése) és kiadáscsökkentő intézkedéseket. A tervezett jóléti kiadáscsökkentések jelentős része ugyan az Alkotmánybíróság ellenállásán meghiúsult, vagy csak kevés megtakarítással járt, de pl. a közalkalmazottak létszámának és reálbérének csökkentése elég hatásosnak bizonyult. 1995-ben és 96-ban a – jelentős részben a közművek privatizációjából befolyó – megnövekedett privatizációs bevételek is hozzájárultak a fiskális problémák enyhítéséhez. Mint azt a 8. táblázat adatai egyértelműen mutatják, a stabilizációs csomag összességében meghozta a kívánt eredményt. az

államháztartás elsődleges (kamatfizetések és bizonyos kisebb MNB-s korrekciós tételek nélküli) egyenlege a korábbi hiányból 1995-ben 2,9 % -os, 96-ban pedig már 5,4 %-os szufficitre váltott. Ennek köszönhetően 1995-ben sikerült még -9- kezelhető (6,4 %-os) szinten tartani, 1996-ra pedig már 3 % közelére leszorítani az államháztartási hiányt. 6. táblázat – Az államháztartás egyenlegének (hiányának) alakulása a GDP %-ában 1992 1993 1994 1995 1996 várh. (MNB) -6,9 -5,1 -6,3 -5.3 -2,0 Elsődleges SNA egyenleg (MNB nélk.) -2,4 -1,9 -0,4 3,2 5,3 Kamategyenleg -4,2 -3,5 -6,5 -8,4 -6,5 MNB tám. és bef Egyenlege -0,3 0,3 0,5 0,0 -0,8 Elkülönített alapok SNA egyenlege 0,1 1,0 0,0 -0,2 -0,2 Társadalombiztosítás SNA egyenlege -0,6 -0,9 -0,8 -0,7 -1,0 Helyi önkormányzatok SNA egyenlege 0,4 -0,5 -1,3 -0,3 0,0 ÁLLAMHÁZTARTÁS SNA EGYENLEGE b) -6,9 -5,5 -8,4 -6,4 -3,1 Privatizációs

befizetés 0,8 0,3 0,7 2,7 3,6 Nettó kölcsönnyújtás mínusz törlesztés 0,1 0,0 0,0 -0,3 0,0 Központi költségvetés GFS egyenlege c) -6,8 -5,1 -6,4 -5,5 -1,9 -2,3 -1,9 -0,4 2,9 5,4 Központi költségvetés SNA egyenlege a) ebből: ebből: Elsődleges GFS egyenleg (MNB nélk.) d) Forrás: MNB adatközlése ill. MNB éves jelentések Megjegyzés: negatív számok hiányt, pozitív számok szufficitet jelentenek. Az egyes cellák közti belső összefüggések a kerekítések miatt nem mindig teljesülnek pontosan! a/ Központi költségvetés SNA egyenlege =elsődleges SNA egyenleg (MNB nélk.) + kamategyenleg + MNB támogatások és befizetések egyenlege b/ Államháztartás SNA egyenlege = Központi költségvetés + elkülönített alapok + társadalombiztosítás + helyi önkormányzatok SNA egyenlege c/ Központi költségvetés GFS egyenlege =központi költségvetés SNA egyenlege + privatizációs befizetés + nerttó kölcsönnyújtás mínusz

törlesztés d/ Elsődleges GFS egyenleg (MNB nélk.) =elsődleges SNA egyenleg (MNB nélk) + nettó kölcsönnyújtás mínusz törlesztés Bár a 7. táblázat adatait a korábbiak értelmében több szempontból is óvatossággal kell kezelnünk, ezek is tükrözik a fiskális politika fent leírt sikeres irányváltását: míg 1990-t 1994gyel összevetve az összes kiadás és a lakossági célú kifizetések GDP-n belüli arányának növekedését regisztrálhatjuk (bár az 1991-es rekordértékhez képest a későbbiekben némi csökkenés következett be), 1995-ben és 1996-ban mindkét soron egyértelműen jelentős kiadásvisszafogást tapasztalhatunk. Az oktatási kiadások GDP-hez viszonyított aránya ugyanakkor az időszak egészében 5,6 és 7,5 % között mozog, azaz meglehetős stabilitást mutat: 1994-ig az oktatás egyértelműen javítani tudta pozícióit, és a továbbiakban bekövetkező aránycsökkenés ellenére is mindvégig az 1990-es 5,6 %-os szint

fölött maradt. Figyelemreméltó a munkanélküli ellátás visszaesése az 1993-as 4 %-ról 2,6 %-ra, a nyugdíjkiadások részarányának csökkenése (miközben a nyugdíjasok aránya – mint azt a későbbiekben látni fogjuk – egyértelműen nőtt), és a családi és gyermeknevelési támogatások jelentős lefaragása. 7. táblázat – Államháztartási kiadások a GDP %-ában - 10 - 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996* 63,0 64,9 61,4 61,1 64,0 57,8 54,3 34,0 39,3 36,2 36,8 36,7 32,4 28,3 Fogyasztói árkiegészítés (gyógyszer nélkül) 1,8 1,8 0,7 0,6 0,6 0,6 0,7 Eü és szociális szervek 4,5 5,1 6,3 5,2 5,5 4,8 3,7 Táppénz 1,2 1,3 1,0 1,0 0,9 0,7 0,5 Gyógysz. és gyógyászati segédeszk Ártámogatása 1,3 1,7 1,5 1,5 1,6 1,5 1,5 Oktatási szervek 5,6 6,4 5,8 6,9 7,5 6,5 6,0 Kult. sport és ifj szervek 1,4 1,6 1,8 2,3 2,2 1,8 1,5 Magánerős lakásép. tám 1,2 1,1 1,0 0,9 0,7 1,1 0,8

Kamattámogatás 2,9 2,7 0,2 0,1 0,1 0,2 0,1 Egyéb támogatás 0,1 0,1 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 Munkanélküli ellátás, stb. 0,1 1,6 3,4 4,0 3,9 3,3 2,6 Nyugdíj 9,7 11,3 10,4 10,3 10,1 9,3 8,8 Családi és gyermeknevelési támogatások 4,0 4,6 4,1 4,0 3,5 2,6 2,1 Általános irányítási feladatok 2,5 2,6 3,3 3,3 3,7 3,2 3,2 Védelem 1,6 1,8 1,6 1,5 1,4 1,0 1,1 Rend- és közbiztonság 4,3 7,0 6,0 9,8 9,5 7,0 7,9 Oktatás 5,6 6,4 5,8 6,9 7,5 6,5 6,0 Kultúra, vallás 1,4 1,6 1,9 2,3 2,2 1,8 1,5 Egészségügy 5,8 6,8 7,8 6,8 7,1 6,2 5,2 Társadalombiztosítás 15,2 18,3 18,8 19,0 17,4 15,1 13,4 Összeskiadás Ebből: Lakosságicélú kifizetések Ezen belül: Néhány tétel funkcionális bontás szerint: • várható adatok Megjegyzés: nemhivatalos szakértői adatok, zárszámadási adatok alapján; a táblázat adatai nem kielégítően konszolidáltak, azaz az egyes

államháztartási alrendszerek közti belső kapcsolatok miatt bizonyos kiadások többször (több helyen) is elszámolásra kerülnek. Ez magyarázza, hogy miért nem adják ki a 8 táblázatban szereplő bevételi adatok és a 9. táblázatban szereplő államháztartási hiányokkal összeadva sem az itt szereplő kiadási szinteket. Forrás: Lekes Orsolya: Az állam szociális kiadásai Magyarországon 1991 és 1995 között, kézirat, PM, 1997 A háztartások pénzügyi viselkedésének főbb jellemzői vagyonának és megtakarítási Első lépésben érdemes a háztartások nettó pénzügyi vagyonának GDP és lakossági jövedelemarányos alakulását szemügyre vennünk: 2.ábra A lakosság nettó pénzügyi vagyonának alakulása (A lakosság rendelkezésre álló jövedelmének és a GDP trendjének százalékában) - 11 - A fejlett piacgazdaságokban a háztartási szektor nettó finanszírozási képessége általában pozitív, és hozzájárul a gazdaság

egyéb belföldi szektorainak (vállalati, kormányzati) finanszírozásához. Az elmúlt időszakban mindezt a magyar háztartásokról is elmondhattuk, hiszen a lakosság nettó pénzügyi vagyona a lakossági jövedelemhez viszonyítva mintegy húsz százalékkal emelkedett az elmúlt öt év során. A pénzügyi eszközök, források és a nettó pénzügyi vagyon részaránya a lakossági jövedelem százalékában még mindig távol áll a f ejlett gazdaságokban tapasztalt nagyságrendtől, ezért a közeljövőben ezen mutatók folytatódó felzárkózására lehet számítani. 8 táblázat A háztartási szektor nettó pénzügyi vagyona a rendelkezésre álló jövedelem százalékában8 (Magyarország kivételével 1993-as adatok) A 8. táblázat jól mutatja az érett piacgazdaságok és Magyarország tőkepiaca között a fejlettségbeli különbséget, hiszen a magyar háztartások pénzügyi eszközeinek és forrásainak jövedelemarányos értéke annak ellenére

látványosan alacsonyabb, hogy az adatok hét évvel későbbi időpontra vonatkoznak mint a többi ország esetében. - 12 - 1993-tól kezdve ráadásul az amerikai és nyugat-európai tőkepiaci fellendülés következtében ezen országokban a százalékos értékek bizonyosan emelkedtek. A tőkepiac mélyülésével hazánk esetében is a p énzügyi eszközök, illetve kötelezettségek lakossági jövedelemhez viszonyított arányának emelkedése várható, különösen a lakossági hitelpiac gyors felfutására lehet számítani. A 3. ábra a teljes megtakarítási ráta stabilitásáról tanúskodik, viszonylagos volatilitását a pénzügyi megtakarítások ingadozása okozza. A teljes megtakarítási ráta 1999 évi csökkenése nem érte el a p énzügyi megtakarítások mérséklődésének mértékét, hiszen erre az időszakra tehető a lakosság beruházási tevékenységének megélénkülése. 3. ábraOperacionális lakossági megtakarítási ráta (a lakosság

rendelkezésére álló jövedelem százalékában) A 4. ábra alapján sem vonható le egyértelmű következtetés a pénzügyi megtakarítási ráta és a reálkamatok kapcsolatáról, és a kettő közötti korreláció nem mondható magasnak (0.38) A pénzügyi megtakarítási ráta és a rendelkezésre álló jövedelem reál növekedési üteme közötti kapcsolat még gyengébb (az egyidejű korreláció 0,17), de ezen mutatókból a minta rövidsége miatt nem vonhatók le messzemenő következtetések. A reálkamat és a rendelkezésre álló jövedelem reál növekedési ütemének viszonylagos együttmozgása egy közös oknak, az inflációnak köszönhető. 4. ábra A pénzügyi megtakarítási ráta, a reálkamat és a rendelkezésre álló jövedelem növekedési üteme *Az ábrán szereplő reálkamatot a 3-hónapos diszkont kincstárjegy és a CPI szezonális igazítása során kapott trend segítségével számítottuk. - 13 - Az alábbi érvelésből kiderül

majd, hogy véleményünk szerint a reálkamatok szintje és változása kevéssé befolyásolja a lakossági megtakarítások aggregált szintjét, s így a fogyasztásban sem várhatunk látványos elmozdulást egy-egy jegybanki kamatlépés eredményeképpen. Ezzel szemben a kamattranszmisszió különböző pénzügyi eszközöknél jelentkező eltérő sebességéből adódóan a relatív hozamok megváltozása portfolió átcsoportosítást indukál a háztartások részéről a különböző pénzügyi eszközök között. Ezért a következő fejezetben bemutatjuk majd a pénzügyi vagyon szerkezetében végbement változásokat és a jövőben várható trendeket. Jövedelmi hatás A monetáris politikai lépések általános hatékonyságának felméréséhez a l akosság megtakarítási portfolióján belül célszerű a piaci kamatozású eszközök és források részarányát megállapítani. Ekkor már kiszámolható a jegybanki egy százalékos kamatemelés teoretikus

jövedelmi hatása12, amelynél azt feltételezzük, hogy a k amatváltozás teljes egészében átgyűrűzik a lakosság piaci kamatozású pénzügyi instrumentumainak hozamaiba. Hangsúlyoznunk kell, hogy potenciális jövedelmi hatásról van szó, ami a jövedelem megváltozásán túl azt is feltételezi, hogy mindez módosítja a lakosság fogyasztási és megtakarítási döntéseit is. 9. táblázat Egy százalékos kamatemelkedés jövedelmi hatása a háztartási szektorra nézve (2000 második negyedévi adatok) *Bankbetétek, állampapírok, vállalati kötvények, befektetési jegyek *Építési hitel, fogyasztási hitel; Számításainkban a háztartási szektor kötelezettségei között nem szerepel a kisvállalkozók hitele. A várakozásoknak megfelelően a h áztartások rendelkezésre álló jövedelme bővülne a kamatszint 1 százalékos emelkedése esetén, amit mindenekelőtt a szektor alacsony eladósodottsági szintje magyaráz. A táblázatban szereplő

számítások feltételezik, hogy egy éven keresztül csak egyetlen 100 bázispontos kamatemelés történt, s a piaci hozamok az egy százalékos emelkedés után konstansak maradtak, azokat más tényező nem befolyásolta. A valóságban a f enti feltételek maradéktalanul nyilvánvalóan nem teljesülhetnek. A jegybanki kamattranszmisszió a lakosság eszközei közül az állampapírok, valamint az azokhoz szorosan kapcsolódó befektetési lehetőségek (befektetési alapok, vállalati kötvények) esetében a leggyorsabb, hiszen az állampapírpiacon a k eresleti és kínálati viszonyok megváltozása gyors alkalmazkodást kényszerít ki. A kereskedelmi banki betéti kamatok lassabban követik a j egybank kamatváltoztatásait. A bankrendszer átlagos betéti kamatlába, illetve a jegybank irányadó kamatlába közötti eltérés hosszútávon megközelítőleg állandó, azonban mindezt a bankok nem az egyes jegybanki lépésekre adott gyors reakciókkal, hanem - 14 -

időben kisimított óvatos kamatváltoztatásokkal érik el13. A piaci kamatozású pénzügyi eszközök lakossági portfólión belüli megoszlását mutatja a következő táblázat. Azt, hogy a jövedelmi hatás milyen távon jelentkezik alapvetően két dolog befolyásolja: a pénzügyi eszközök és kötelezettségek átlagos futamideje és az, hogy ezek fix vagy változó kamatozásúak-e. Magyarországon a jövedelmi hatás a bankbetéteknél a f ejlett országokban tapasztaltnál rövidebb távon jelentkezik, mivel a megtakarítások zömét kitevő bankbetétek túlnyomó14 része éven belüli lejáratú, és így az átárazódás relatíve gyorsan megy végbe. A rövid lejáratú instrumentumok nagy aránya a megtakarításokban általában jellemző a magas, illetve volatilis inflációjú országokra. 10. táblázat Piaci kamatozású pénzügyi eszközök megoszlása (2000. júniusi adatok) A lakosság rendelkezésre álló jövedelmének csak elenyésző, mintegy

6-7 százalékát teszi ki a kamatbevételeket is tartalmazó úgynevezett tulajdonosi jövedelem. Mindez a háztartások pénzügyi portfóliójának összetételéből adódik, hiszen az összes pénzügyi aktívák 61 százalékát kitevő piaci kamatozású eszközöknek mindössze egyharmadát alkotják a magasabb kamatozású állampapírok, vállalati kötvények és befektetési jegyek. Az is kiderül, hogy a k amatláb megváltozása a j övedelmi hatáson keresztül az előbbiekben ismertetett szigorú feltételek fennállása esetén legfeljebb a r endelkezésre álló jövedelem 0,4 százalékának erejéig képes bármiféle hatást gyakorolni a h áztartások fogyasztására, illetve megtakarítására. Várakozásaink szerint a közeljövőben a pénzügyi kötelezettségek gyorsabban fognak növekedni a pénzügyi eszközökhöz képest a GDP arányában, ami csökkentheti a potenciális jövedelmi hatás nagyságrendjét. Elképzelhető azonban, hogy a monetáris

politika kamatlépéseinek hatása a lakosság kiadásaira elmarad a fenti értékektől, ami mindenekelőtt a j övedelemeloszlásegyenlőtlenségéből fakad. Feltételezhetjük ugyanis, hogy a kamatjövedelmek nagy része az egyébként is magasabb jövedelmű rétegekhez áramlik, amely csoportok fogyasztási határhajlandósága feltehetően alacsonyabb, illetve hitelhez való hozzájutása problémamentes. Ezen csoportok esetében a k amatemelkedés hatására előálló jövedelemnövekedés nagy valószínűséggel inkább a megtakarításokat növelné a fogyasztással szemben. Ezzel szemben az alacsonyabb jövedelmű rétegek kamatbevétele elenyésző súlyt képvisel összjövedelmükhöz képest, így egy marginális jegybanki kamatemelés nem valószínű, hogy a fogyasztási szokások megváltoztatását váltaná ki. Megállapíthatjuk tehát, hogy a jegybanki kamatemelés háztartásokra vonatkozó potenciális jövedelmi hatása sem kiugró nagyságrendű, de a l

akosság jövedelemszerkezetének strukturális adottságai miatt a tényleges jövedelmi hatás minden bizonnyal még ezt a mértéket sem éri el. A jövőben várható tendenciákat tehát a k övetkezőkben lehet összefoglalni: az M1 aggregátum növekedési üteme valószínűleg átlagot meghaladó lesz az inflációcsökkenéséből adódó alacsonyabb haszonáldozat költség miatt, valamint azért is, mert a készpénztartás növekedhet azon csoportok jövedelemnövekedése miatt, amelyek számára a banki - 15 - szolgáltatások túl drágák. Ezen kívül a magyar lakosság a fejlett országokhoz képest kisebb arányban rendelkezik banki kapcsolattal, ami – a lakossági forrásokért folytatott bankok közötti versennyel együtt - előrevetíti a folyószámlák, bankkártyák számának növekedését. A szerződéses megtakarítások a másik kategória, ahol számottevő növekedés várható a magán nyugdíjpénztárak tagságának növekedése miatt,

továbbá azért, mert az egyéb biztosításokat egyre szélesebb rétegek veszik igénybe. Csökkenés várható azonban a l ekötött betétek esetében, amelyeket egyre jobban kiszorítanak a nem banki befektetések. Összességében, a jelenlegi relatív hozamkülönbségek mellett a nem tranzakciós célú és nem szerződéses típusú pénzügyi eszközök körében további dezintermediáció várható, azaz – a jelenlegi szabályozási környezetben – az M3/GDP mutató valószínűleg nem fog számottevően nőni, inkább stagnálás várható. Nem valószínű, hogy a fejlett országokra jellemző bankrendszer/GDP arányt Magyarország valaha is el fogja érni, mert a gazdasági átmenet, valamint a nemzetközi pénzügyi modernizáció és liberalizáció olyan fázisában érte Magyarországot, amelyben a dezintermediációs folyamat azt megelőzően erősödött fel, mielőtt a hagyományos kereskedelmi banki betétek állománya felépülhetett volna. Ezért ennél a

mutatónál helytállóbb az összes (nem banki befektetéseket is magában foglaló) pénzügyi eszköz alakulását vizsgálni, tehát az M3/GDP hányados már nem értelmezhető úgy, mint a pénzügyi liberalizáció előtt. 5. ábra A magyar háztartások eladósodottsága Kitekintés Közép-hosszú távon20, ha jelentősen megemelkedik a lakosság eladósodottsága, kialakulhat majd egy hatékonyabb kamattranszmisszió. Rövidtávon azonban főleg a strukturális elemek játsszák a főszerepet, azaz a h áztartások fogyasztási-megtakarítási viselkedésében egy – az elhalasztott fogyasztásnak köszönhető - utolérési folyamat mutatható - 16 - ki. Ez az elhalasztott fogyasztás mindenekelőtt a g azdasági átmenettel járó reáljövedelem csökkenésnek és a k ilencvenes évek első felében jellemző erős likviditás korlátosságnak tulajdonítható. A strukturális változások közül a jelzálog hitelezés tömegessé válásának lesz a legnagyobb

hatása, hiszen ez a fajta hosszúlejáratú, nagy összegű hitel képes érzékelhetően megemelni a háztartások eladósodottsági szintjét. Mint azt a Függelékben elemzett portugál példa mutatja, a jelzálog hitelezés hatása a háztartások eladósodottságra viszonylag hamar, 58 éven belül jelentkezhet. Ezek a folyamatok minden valószínűséggel a háztartási (pénzügyi) megtakarítási ráta további csökkenését fogják eredményezni. A Függelékben áttekintett országokban a magyarhoz hasonló folyamatok zajlottak le; ezen országok esetében is a háztartások jövedelmének növekedése, a pénzügyi liberalizáció és modernizáció következményei gyakorolták a legnagyobb hatást a lakosság eladósodottsági szintjére. Noha a monetáris politika csekély mértékben tudja befolyásolni ezt a folyamatot, a gazdaság valamely szektorának alkalmazkodnia kell a lakosság megváltozott megtakarítói pozíciójához annak érdekében, hogy a külső

egyensúly fenntartható maradjon. A nemzetközi tapasztalatok összegzésekor láttuk, hogy egyes országokban a vállalkozói szektor ellensúlyozta a háztartási szektor megtakarításának csökkenését, míg más országokban (elsősorban az EU tagállamokban) a költségvetési szektor kompenzált. Az EU-tagság elérését követően az EMUba való belépés Magyarországtól is megköveteli majd a költségvetési deficit jelentősebb csökkentését a j elenlegi szintről. A vállalati szektornál a k övetkező néhány évben nem valószínű a nettó megtakarítási pozíció olyan mértékű romlása, mint a háztartási szektor esetében. Ezt a várakozást arra alapozzuk, hogy a vállalati szektorban a pénzügyi liberalizáció már évekkel korábban lezajlott, a h itelhez való hozzáférés tekintetében ugrásszerű változás nem várható a nagy- és középvállalati körben, a likviditás korlátosság jóformán már csak a kisvállalkozói körben probléma.

Ugyancsak a magyar vállalkozói szektor rohamos pozícióromlása ellen szól, hogy bár a 33%-os vállalkozói hitelállomány/GDP mutató a fejlett országok 50-130%21 közötti értékéhez képest alacsonynak tűnik, az elkövetkező években sem várható az eladósodottság ugrásszerű növekedése, mivel a vállalkozói szektor kedvező jövedelmezősége miatt a b első források szerepe továbbra is jelentős lesz. A külső forrásbevonás nagyarányú növekedése ellen szól az is, hogy a magyar vállalati szektorban a kamatteher/jövedelem mutató magasnak mondható, és ez az alacsony leverage ellenére korlátozza a vállalatok eladósodását. Nemzetközi összehasonlítás Spanyolország Spanyolországban a hetvenes évek során folyamatosan csökkenő háztartási megtakarítási ráta tovább zuhant 1986-tól kezdődően és igen erős fogyasztási boommal párosult, ami elsősorban az EU csatlakozásnak köszönhető. Az EU csatlakozás ugyanis kiteljesítette a

korábban megkezdett külkereskedelmi és pénzügyi liberalizációt, és a p eseta árfolyamát az EMS-ben résztvevő egyéb európai valutákhoz kötötte. A fogyasztási boomban szerepet játszott a f elértékelődő valuta, ami az import cikkeket olcsóbbá tette, bár a j elentősebb reálfelértékelődés a f ogyasztás megugrása után 1-2 évvel kezdődött meg igazán. Az ERM válság, ami a spanyol valutát is igen erősen érintette, azokat látszik megerősíteni, akik úgy vélik, hogy az 1988-91-es túlértékelt árfolyamot a l akosság ideiglenesnek tekintette, és igyekezett az importcikkek (ideiglenes) olcsóságát kihasználni. A fogyasztási boom-ot a lakossági hitelállomány megugrása is kísérte, ami részben az EU-csatlakozással járó pénzügyi liberalizációnak is köszönhető, de nagy szerepet játszott benne a spanyol lakosság jövedelmi várakozásainak növekedése is. Ezek a tényezők és a jelentős mértékű elhalasztott fogyasztás - 17

- állhatott a f ogyasztás ugrásszerű megnövekedése hátterében, amelynek az 1992-93-as ERM válság vetett véget. A kilencvenes évek elejétől a h áztartási megtakarítási ráta újra növekedésnek indult, és 1995-re meghaladta a nyolcvanas évek elejét jellemző szintet. A háztartási szektor nettó pénzügyi vagyona a GDP 55-70 százaléka között mozgott a nyolcvanas évek elejétől kilencvenes évek közepéig.22 A nettó megtakarítások alakulását elsősorban a pénzügyi eszközök állományának (a GDP 110-130 százaléka) mozgása határozta meg, a tartozások GDP-hez viszonyított részaránya ugyanis ebben az időszakban stabilnak bizonyult (a GDP 55-60 százaléka). Mindez a l akossági hitelpiaci szereplők prudens magatartásáról tanúskodik, hiszen keresleti részről úgy tűnik, hogy a spanyol háztartások nem hajlandók a jövedelemvárakozásaikat is tükröző GDP alakulásától eltérő mértékben eladósodni, illetve ezzel egy

időben mutatja a hitelkínálatot biztosító bankrendszer óvatos kihelyezési gyakorlatát a lakossági üzletágban. A háztartások összes pénzügyi eszközének több mint 50 s zázalékát likvid instrumentumok alkotják, bár a kilencvenes évek elejétől kezdve egyre jelentősebbé vált a b efektetési jegyek és az életbiztosítások szerepe. A kötelezettségek oldaláról elmondható, hogy a vizsgált időszak során a b ankrendszer által folyósított hitelek az összes kötelezettség több mint a felét a tették ki, sőt a banki hitelek részaránya még növekedett is ebben a periódusban a munkáltatói kölcsönök rovására. A háztartási szektor nettó megtakarítói pozíciójából adódóan a pénzügyi eszközök tartásából származó kamatjövedelem (GDP 7 százaléka) jelentősen meghaladta a hitelek után fizetendő kamatkötelezettségek mértékét (GDP 3 százaléka). A lakosság nettó hitelnyújtói helyzetéből következően a k

amatváltozások hatására előálló jövedelmi hatás várhatóan a monetáris politika céljával ellentétesen hat. Egy kamatemelés esetén a jövedelmi hatás eredményeképpen élénkülő fogyasztási kiadásokra lehet számítani, miközben a kamatlépés esetleg éppen ezt akarta mérsékelni. Ezzel szemben kamatcsökkentéskor éppen az ellenkező szcenárió állhat elő. A spanyol lakosság pénzügyi befektetéseinek nagy részét likvid, rövidlejáratú pénzügyi eszközökbe helyezi el, míg a kötelezettségek átlagos futamideje hosszabb. Ez a struktúra azt sejteti, hogy a monetáris politika rövid távon kevéssé képes szándékainak megfelelő irányba befolyásolni a háztartások pénzelköltését. A rövid futamidejű pénzügyi eszközökön realizált kamatjövedelem viszonylag gyorsan alkalmazkodik a kamatváltozás irányához, így váltva ki ellentétes hatást a jegybank kamatlépésének eredeti szándékával. A pénzügyi kötelezettségek

költségei ezzel szemben lassabban árazódnak át, mivel ezek árait elsősorban a monetáris politika által csak közép- és hosszútávon befolyásolt hosszú futamidejű pénzpiaci instrumentumok határozzák meg. A monetáris politika hatásfokát ugyanakkor javítja az a tény, hogy Spanyolországban a változó kamatozású hitelek részaránya az összes kötelezettséghez képest folyamatosan növekszik, a kilencvenes évek közepére az összes hitel több mint egyharmadát tették ki. Ezen kötelezettségek kamatai többnyire pénzpiaci kamatlábak alakulásához vannak rögzítve, így a rövid távú kamatmozgások hamar átcsatornázódnak a forrásköltségekbe. A változó kamatozású instrumentumok előtérbe kerülése tehát folyamatosan növeli a m onetáris politika befolyását a lakosság pénzelköltési döntéseire. A kamatváltozás a f ix- és változó hozamú pénzügyi eszközök (állampapírok, vállalati kötvények, részvények)

árfolyamváltozásán keresztül generálódó vagyonhatás által is befolyásolhatja a lakosság fogyasztási-megtakarítási döntéseit. A spanyol háztartások pénzügyi eszközeinek 13 százalékát teszik ki az el őbbiekben említett értékpapírok, s ez az arány nem képes a lakosság fogyasztási döntéseit fundamentálisan befolyásoló mértékű vagyonhatást kiváltani. A banki közvetítés szerepe a h áztartások megtakarításaiban annak ellenére nem változott jelentősen az elmúlt évek során, hogy a befektetési alapok, az életbiztosítások és a n yugdíjpénztári befektetések előtérbe kerültek az utóbbi időszakban. Ezen intézményi befektetők térnyerése feltehetően folytatódni fog az elkövetkezendő években is, ami az aktuális monetáris politikától független hosszútávú befektetési időhorizont - 18 - következtében mérsékli a jegybanki döntések befolyásoló képességét. A hitelnyújtás több mint ötven százaléka

azonban a bankrendszeren keresztül valósul meg, s a háztartási szektor számára más alternatíva nem is nagyon kínálkozik a forrásbevonásra. A bankszektor domináns helyzete a háztartási szektor eladósodottságában tehát jelentősen növeli a monetáris politikai lépések hatékonyságát. Portugália Az 1990-es években döntő változások mentek végbe a gazdasági szereplők megtakarítói pozíciójában Portugáliában. Miközben 1991 és 1998 között az aggregált belföldi megtakarítási ráta a GDP arányában 2 százalékpontot csökkent (24%-áról 22%-ra), a háztartások megtakarítási rátája kb. 7 százalékpontot esett ugyanebben az időszakban A nempénzügyi vállalkozások megtakarítási rátája az évtized elején és végén megközelítőleg azonos volt, azaz a költségvetés pozíciója kompenzálta a háztartások csökkenő megtakarításait. A háztartások finanszírozási képessége drasztikusan csökkent az évtized folyamán,

olyannyira, hogy 1998-ban a háztartások (folyó) megtakarítása alacsonyabb volt az általuk eszközölt beruházásoknál, és a háztartások finanszírozási igénye elérte a GDP kb. 1 százalékát Ez egy meglehetősen szokatlan fejlemény, hiszen a l akosság általában nettó megtakarító, és a többi szektor legfőbb finanszírozója. A finanszírozási képesség folyamatos romlásában a rendkívül dinamikus lakossági hitelfelvétel játszotta a főszerepet, a h áztartások pénzügyi kötelezettségeinek állománya az 1990-es évek elejére jellemző 15% per GDP szintről 1998-ra 47% per GDP fölé nőtt, míg a rendelkezésre álló jövedelemhez viszonyított eladósodás 1996 decembere és 1999 m ájusa között 43%-ról 72%-ra nőtt. A lakosság növekvő eladósodása elsősorban az ingatlan24 hitelfelvétel tömegessé válásához kapcsolódott, 1992-től a jelzáloghitelezés feltételei (az ingatlanok relatív ára, a j elzáloghitel kamatok, a h

áztartások rendelkezésére álló jövedelem) drámaian javultak. A jelzáloghitelezéshez kapcsolódó eladósodottsági szint gyors növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy ez a piaci szegmens – akárcsak Magyarországon – sokáig fejletlen volt főként a kedvezőtlen makrogazdasági környezet miatt, és a hitelkínálat növekedése hatalmas, a korábbi évekről felgyülemlett kereslettel találkozott. A lakossági hitelezés ugrásszerű növekedése többek között a bankok közötti egyre élesedő versenynek a következménye, ami a pénzügyi szektor liberalizációjának és a külföldi pénzügyi intézmények növekvő jelenlétének köszönhető. A megtakarítási rátát az is csökkentette, hogy a jelzáloghitelezés a korábban felhalmozott megtakarítások egy részének leépítésével is együtt járt. Az ingatlanhitelezésen túl a fogyasztási hitelek állománya is jelentősen megnőtt a deregulációnak, a nominális kamatlábak

csökkenésének, a p énzügyi intézmények közötti verseny növekedésének és a h áztartások növekvő reáljövedelmének köszönhetően. A háztartások gyors és jelentős eladósodottsága azonban növeli a h áztartási szektor kockázati kitettségét, egy nagyobb kamatemelés (különösen mivel a jelzáloghitelek túlnyomó része változó kamatozású) vagy recesszió jelentősen csökkentheti a h áztartások rendelkezésre álló jövedelmét és ezáltal hitel visszafizetési képességet. Portugália EMU tagsága nem teszi lehetővé a monetáris hatóságok számára, hogy kamatpolitikával reagáljanak a hitelexpanzióra, a portugál jegybank mindössze annyit tudott megtenni, hogy megszigorította a lakossági hitelekre vonatkozó céltartalékképzési kötelezettségeket, hogy a bankszektor kockázati kitettségét csökkentse. A portugál hatóságok nem aggódnak különösebben a háztartások eladósodottságának gyors növekedése miatt, mert az

éppen csak eléri az EU átlagot, és a j övőben a h itelállomány növekedésének lassulására számítanak. A hitelállomány felfutását egy átmeneti jelenségnek tekintik, ami a monetáris unióba való belépéssel együtt járó „regime shift”-nek köszönhető. A pénzügyi eszközök összetételében is jelentős változások mentek végbe az előző évtizedben, a nemzetközi trendeknek megfelelően jól megfigyelhetők a d ezintermediációs folyamatok: a - 19 - banki lekötött betétekbe történő befektetések drasztikusan csökkennek, míg a részvények és befektetési jegyek aránya dinamikusan nő a lakosság portfoliójában. Mint már említettük, a lakosság finanszírozási képességének romlását valamelyest ellensúlyozta a költségvetés megtakarítói pozíciójának 1995 ót a tartó javulása. A költségvetési szektor finanszírozási igényének folyamatos csökkenése azonban nem volt akkora mértékű, hogy ellensúlyozza a

lakosság csökkenő finanszírozási képességét, ezért a portugál folyó fizetési mérleg hiánya 1996 és 1998 között GDP arányosan 2,1%-ről 4,3%-ra nőtt. A fent bemutatott folyamatok alapján nyilvánvaló, hogy a portugál lakosság eladósodása alapvetően strukturális okokkal magyarázható, és monetáris politika hatása csekély volt. Érdemes azonban felhívni arra a figyelmet, hogy a költségvetés prudens viselkedését nem kizárólag a lakosság eladósodásának ellensúlyozása motiválta, ugyanis a kilencvenes évek második fele volt az az időszak, amikor az EMU-hoz csatlakozni kívánó országoknak meg kellett felelni a maastrichti kritériumoknak, ami önmagában is a költségvetési hiány csökkentésének irányába hatott. Az elmúlt évtizedben Portugáliában lezajlott folyamatok sok hasonlóságot mutatnak a magyar gazdaságban jelenleg zajló folyamatokkal, nálunk is dinamikusan nő a lakosság hitelállománya és számottevően csökken a

megtakarítói kedv, bár a tömeges jelzáloghitelezés még mindig nem indult be, ezért az eladósodás egyelőre jóval lassabban halad. A portugál példa egyik nagy tanulsága, hogy minden valószínűség szerint Magyarországon is nagy szükség lesz a k öltségvetés alkalmazkodására a l akosság finanszírozási képességének csökkenésével párhuzamosan. Ez – az elmúlt évek tapasztalatát figyelembe véve - azonban nehézkesebben mehet végbe nálunk, amennyiben nem lesz egy olyan erős ösztönző, mint amilyen a maastrichti kritériumok teljesítése volt a portugálok számára. Lengyelország A gazdasági növekedés megszilárdulása óta a l engyel háztartások jövedelme és fogyasztása évről-évre dinamikusan nő. Az alábbiakban elsősorban a háztartások eladósodási folyamatára koncentrálunk, de előtte mindenképpen érdemes egy pillantást vetni az alábbi ábrára, amely a teljes megtakarítási rátát és a pénzügyi rátát mutatja. -

20 - Látható, hogy mind a teljes mind pedig a pénzügyi megtakarítási ráta is csökkenő trendet mutatott a kilencvenes évek második felében. Különösen figyelemre méltó a pénzügyi ráta zuhanása kb. 3% -ra 1999-ben, ami igen magas reálkamatokkal párosult (a nominális piaci kamatok 6-7%-ot emelkedtek az év során). A reálkamatok tekintetében nem volt kivétel az 1999-es év, mivel a dezinflációs törekvések és a kamattranszmisszió viszonylagosan alacsony hatékonysága miatt a l engyel gazdaságot magas reálkamatok jellemezték a k ilencvenes években. Azaz a m egtakarítások és a reálkamatok között Lengyelországban sem lehet egyértelmű kapcsolatot felfedezni. A két ország fejlődésének hasonlósága arra utal, hogy ebben az esetben is egy strukturális folyamatról van szó, amit a hosszantartó kedvező konjunktúra is erőteljesen támogatott. A lakossági hitelezés fejlődését tekintve a l engyel fejlemények nagyban hasonlítanak az

1995 utáni periódusban a magyar lakossági hitelezésben lezajlott folyamatokhoz azzal a különbséggel, hogy ott a hitelezés felfutása kb. két évvel korábban, 1996-ban kezdődött 1996-ban az előző évhez képest 77%-kal nőttek a lakossági hitelek, és azóta ugyan csökkent a növekedési ütem, de még mindig igen magasnak tekinthető. Lengyelországban a lakossági hitelek GDP-hez viszonyított aránya 1998-ban 4,3%-ot tett ki, míg Magyarország ezt az értéket 1999 végén érte el. Lengyelország előnye a l akossági hitelezésben alapvetően két tényezőnek köszönhető, ezek közül a legfontosabb, hogy a gazdaság erőteljes növekedése már 1993-ban megkezdődött és az ország azóta is magas GDP növekedést produkál. A gazdasági növekedés a lakossági reáljövedelmének folyamatos növekedését vonta maga után, ami csökkentette a b ankok számára a l akossági hitelezés kockázatát. A lakossági hitelezés felfutásának másik előfeltétele

az infláció – és a kamatok – csökkenése volt. Az 1995- ös jelentős infláció csökkenés nagy valószínűséggel hozzájárult a lakossági hitelezés beindulásához. A háztartások megnövekedett hitelkereslete hasonló okokra vezethető vissza, mint Magyarországon, amelyek között első helyen az elhalasztott fogyasztás áll. Akárcsak Magyarországon, a h itelállomány felépülése igen jelentős reálkamatok mellett ment végbe Lengyelországban is, ami a háztartások alacsony kamatérzékenységére utal. Reálértékben (1991-es bázison) Millió zl - 21 - A két ország közötti különbség, hogy míg Lengyelországban 1991-től folyamatosan nőtt a lakossági hitelek GDP-hez viszonyított aránya, addig Magyarországon a 1990-es évek első felében – egy magasabb bázisról indulva – folyamatosan csökkent ez az arány, és 1998-ban érte el mélypontját, amelyet követően újra folyamatosan nőni kezdett (lásd a 15. á brát a

főszövegben). A különbség minden valószínűség szerint az ingatlanhiteleknek köszönhető, mint a táblázat is mutatja, az évtized első felében az ingatlanhitelezés igen alacsony bázisról indult és növekedési üteme is lassú volt. Magyarországon ezzel ellentétben a lakossági hitelek zömét ingatlanhitelek alkották, és ezek folyamatos visszafizetése, illetve az új hitelek alacsony értéke miatt az összes lakossági hitel/GDP arány az évtized első felében csökkent. A jelzálog hitelezés törvényi feltételeit Lengyelországban 1998-ban teremtették meg, ami az ingatlan hitelezés felfutásához vezetett. A táblázat szerint a lakossági hitelek többsége 1-5 év lejáratú, ez mindenekelőtt a g épjármű és tartós fogyasztási hiteleket takarja. További különbség a két ország között, hogy míg Magyarországon az M3/GDP arány a kilencvenes évek második felében 67-68% körül stabilizálódott, addig Lengyelországban az 1994-95-ben

jellemző 34%-os szintről mára 40% fölé emelkedett. A két ország közötti eltérésnek több oka lehet, az egyik legfontosabb ezek közül az, hogy a rendszerváltás kezdetén Lengyelország sokkal alacsonyabb bázisról indult, és így a gazdasági növekedés megindulásával párhuzamosan a pénzügyi szektor gazdaságban betöltött súlyának25 növekedési üteme gyorsabb volt, mint a magasabb szintről induló Magyarország esetében (ahol a kilencvenes évek elejéhez képest az M3/GDP arány csökkent). A másik magyarázó tényező a dezintermediációs folyamat eltérő sebessége, Magyarországon ugyanis a d ezintermediáció jóval gyorsabb, mint Lengyelországon. Ennek egyik oka institucionális, nevezetesen az, hogy már a k ilencvenes évek első felében is több nem banki befektetési alternatíva állt a magyar háztartások rendelkezésére, mint Lengyelországban, amelyeknek a vonzerejét a b anki befektetéseknél magasabb hozam mellett különböző

adókedvezmények is növelték. A másik lehetséges ok, hogy az elmúlt évtizedben a lengyel reálkamatok jelentősen meghaladták a magyar reálkamatokat, és ennek valószínűleg hatása volt a h áztartások bankbetétek iránti keresletére, a m agyar esetben a l engyelhez képest alacsony reálkamatok tovább növelték a nem banki befektetések vonzerejét. Mindent összevetve, érdemes a lengyel fejleményeket figyelemmel követni, hiszen a két országban a lakossági hitelezésben zajló folyamatok igen hasonlóak. Olaszország - 22 - Olaszország esete abból a szempontból érdekes számunkra, hogy megerősíti a pénzügyi liberalizáció fontosságának hipotézisét. Az olasz gazdaságban a szóban forgó időszakban nem történtek olyan drámai strukturális változások, mint a fent bemutatott országokban, mégis az aggregált és a magánszektor megtakarítási rátájában jelentős csökkenés ment végbe a az 1970-es és 1990-es évek között, amit a m

agánszektor esetében egyértelműen a h itel- és biztosítási piacok fejlődésének számlájára írnak. A kilencvenes évekig Olaszországban a fejlett országokhoz képest igen fejletlen volt a fogyasztási hitel, jelzáloghitel és biztosítási piac. Ez a l ikviditás korlát a fiatal háztartások esetében megakadályozta a kívánt fogyasztássimítást, és jelentős megtakarítást tett szükségessé a t artós fogyasztási cikkek és lakásvásárlás érdekében. A biztosítási piac fejletlensége pedig az óvatossági megtakarítást növelte. A lakossági hitel és biztosítási piac tökéletlensége elsősorban a pénzügyi intézmények (a fejlett országokhoz képest) rossz ösztönzőinek és szabályozóinak – pl. jelzáloghiteleknél az ingatlan fedezet maximum beszámítható értéke sokkal alacsonyabb volt, mint egyéb fejlett országokban -, a jogi infrastruktúra hiányosságainak – a fedezet behajtásának folyamata több évig tartott átlagban

– és a külföldi bankok által támasztott verseny hiányának köszönhető. Mindezek a korlátok jelentősen enyhültek a kilencvenes évek folyamán, amihez az Európai Unió pénzügyi piacaira vonatkozó szabályozások közelítése is hozzájárult. A megtakarítási hajlandóság csökkenésének mikroszintű adatokon való elemzése azt az eredményt hozta, hogy demográfiai tényezőkkel nem magyarázható a h áztartási megtakarítási ráta csökkenése, mivel minden korcsoport esetében csökkent a m egtakarítási hajlandóság. Az viszont szerepet játszhatott, hogy jövedelem újraelosztás történt az alacsonyabb megtakarítási hajlandósággal jellemezhető fiatalabb korosztályok számára. Magyarország helyzete: Nálunk 1994 után a deficit fő oka már inkább a jelentős kamatkiadásokban keresendő. (ezért is döntöttek az 1995-ös nagy privatizáció után úgy, hogy azt a bruttó államadósság csökkentésére fordítják, szemben a termelő

beruházások ösztönzésével - aminek hosszabb távon kedvezőbb hatásai lehettek volna. A kamatkiadások növekedését elsősorban a megugró infláció idézte elő. Mindezekért, az ebből fakadó növekedést csak nominális növekedésként szabad kezelni. Csökkenő megtakarítási hajlandóság A gazdaság dinamikus bővülését és a lakossági jövedelmek növekedését nem követik a háztartások pénzügyi megtakarításai. A bankokban, értékpapírokban, nyugdíjpénztárakban elhelyezett megtakarítások növekedése az év első kilenc havában alig haladta meg az infláció ütemét, holott a háztartások jövedelme reálértékben nőtt. A lakosság megtakarítási hajlandósága már harmadik éve csökken. A megtakarítási hajlam csökkenését a háztartások hiteleinek bővülése kíséri. A korábbi trendtől eltérően az idén már nemcsak a fogyasztási hitelek emelkednek dinamikusan, hanem a lakáskölcsönök is meglódultak. Az áruvásárlási

hitelek bővülő kínálata erősíti a lakosság fogyasztási hajlandóságát, jóllehet az ilyen hitelek reálkamata igen magas, jócskán meghaladja a 1 0-15 százalékot. A háztartások egy része a korábbi években elhalasztott beszerzéseihez a h itelek mellett - saját forrásként - korábbi megtakarításait is igénybe veszi. A fogyasztási hitelek növekvő mértékű felhasználása ezért a megtakarítások csökkenését idézi elő. - 23 - Egyes befektetések többet hoz(hat)nak a többinél, nézzünk egy kicsit körül, hogy mégis, mire lehet itt és most, ma, Magyarországon számítani, legalább a fix hozamú és biztonságos befektetéseknél. Számhegyekkel találkozhatunk: A jegybanki alapkamat 9,5 százalék, az infláció legutóbb, augusztusban évi 4,7 s zázalék volt. A legmagasabb banki kamatok (lekötött betétekre) jellemzően 7-8 százalék között tetőznek, de van olyan bank, amelyik 6 százaléknál többet nem fizet. (Sok minden függ a

lekötési időtől és az összegtől is) Állampapírokat egy év körüli futamidőnél kis tételben 8, nagyobb tételben 8,5-9 százalék körüli hozammal lehet megvásárolni. Ha az inflációnál ezek szerint 3-4 százalékponttal is több lehet a hozam, akkor csak megéri megtakarítani? - kérdezheti bárki. Igen Csakhogy itt az emberek háromnegyede azonnal beleesik abba a típushibába, hogy az elmúlt tizenkét hónap pénzromlását összehasonlítja a következő egy év hozamaival. A megtakarításokat jelenleg a következő 12 hónapra várt inflációval kellene összehasonlítani, amire vannak becslések, de pontosan nem tudjuk. Sokan tartanak az infláció némi erősödésétől, de szó sincs olyan magas számokról, amelyek eltüntetnék az említett reálkamatot. Megtakarítani tehát, nagyon nagy valószínűséggel, most is érdemes. Valóban igaz az, hogy a gazdasági növekedés függvénye elsősorban a költségvetési hiány, tehát a GDP növekedésének

függvénye. Kornai János több könyvében, írásában kifejti, hogy a GDP, illetve a n övekedés elsősorban a megtakarításoktól függ; a növekedés azonban nemcsak a jövedelemtől függ, hanem a j övedelem felhasználásának szerkezetétől. És a másik: a megtakarítás nagymértékben függ az infláció alakulásától is. Ha ugyanis az infláció magas, akkor szükségszerűen magas a betéti kamatláb; ha magas a betéti kamatláb, akkor nyilvánvalóan többet helyeznek el a jövedelmükből a háztartások a pénzintézeteknél - de akkor növelni kell a hitelkamatlábat. Ha növeljük a hitelkamatlábat, akkor ez visszafogja a beruházásokat; ha ez visszafogja a beruházásokat, akkor nyilvánvaló, hogy csökken, illetve nem kedvezően alakul a GDP. Ma Magyarországon az állam és a magánszektor adóssága az idő múlásával együtt automatikusan növekszik. A magánosított bankrendszer irányában fennálló teljes tartozás egy része az u.n monetizált

adósság, egy másik része a nemmonetizált adósság Előbbibe tartozik az adósságpénznek az a része, amely bankjegyek és pénzérmék formájában, valamint a csekkszámlákon, folyószámlákon vezetett pénzként megjelenik a pénzforgalomban. A nemmonetizált tartozás csak a kölcsönt igénybevevők bankszámláin vezetett számok formájában létezik. Pénzügyi relevancia és eladósodási hajlandóság A háztartások fogyasztási és megtakarítási döntéseit vizsgáló elméletek, a magyar háztartások megtakarításra, fogyasztására a f ogyasztással kapcsolatos eladósodottságára vonatkozó makroadatok és az 1992-1999 közötti időszak háztartási felmérései eredményeinek bemutatása után lássuk, hogy 2000 s zeptemberében milyen tulajdonságok jellemezték a magyar háztartások megtakarítói és fogyasztói magatartását. E célból egy a lakosságot településtípus, életkor és nem szerint reprezentáló, 1523 fős kérdőíves felmérés

adataira támaszkodunk. - 24 - A megtakarításra, a fogyasztói hitelekre vonatkozó kérdések vizsgálatakor érdemes azokra a lakossági csoportokra külön figyelmet fordítani, akik használják e pénzügyi instrumentumokat, azaz vagy van lakossági hitelük, vagy van, illetve a közeljövőben lesz megtakarításuk. Tudni kell azt, hogy empirikus felmérések eredményei szerint a m agyar háztartások rendkívül magas aránya (hozzávetőlegesen 33-40 százaléka) nem rendelkezik semmilyen banki kapcsolattal: sem banki hitele, sem megtakarítása, sem folyószámlája nincsen. E lakossági csoport véleményét nem ildomos keverni azokéval, akik rendszeresen igénybe vesznek valamilyen banki szolgáltatást. Az utóbbiak magatartása ugyanis erősen befolyásolja az aggregált lakossági megtakarítások és hitelek állományának változásait, míg az előbbieké irreleváns ebből a szempontból. Ennek megfelelően a vizsgálat első lépésében a megkérdezett

mintát két részmintára bontjuk: a pénzügyileg fontos háztartások csoportjára és a pénzügyileg elhanyagolható Háztartásokéra. Az előbbibe azokat soroltuk, akiknél legalább az alábbi feltételek egyike teljesül: • A háztartás rendelkeznek lakossági hitellel (folyószámlahitel, személyi kölcsön, áruhitel, autóhitel stb.), • Van megtakarítása, • A következő fél évben előreláthatóan tud pénzt megtakarítani. Azokat a háztarásokat, amelyekre e három feltétel legalább egyike teljesült, pénzügyileg releváns háztartásoknak hívjuk. Arányuk a vizsgált mintán belül 52,6 százalék volt A kérdezett háztartások 30 százaléka rendelkezett az általunk felsorolt megtakarítási fajták egyikével, 26,1 százalékának volt valamilyen hitele, és 18,8 százalékuk gondolta azt, hogy a következő fél évben tud megtakarítani. Megtakarítók és megtakarítási célok A pénzügyi megtakarítások léte amint ez várható a j

övedelmi és vagyoni helyzettel, valamint az iskolai végzettséggel egyaránt szorosan összefügg. Ahol a háztartásfő felsőfokú végzettségű, ott 47 százalék a megtakarítók aránya, ha nincs érettségije 21 százalék; ahol a háztartásfő dolgozik, ott ez az arány 36 százalék, ahol nem, ott pedig 25 százalék. Az átlagosnál nagyobb valószínűséggel megtakarítók a b udapesti háztartások (33 százalék), és kevésbé a d él-kelet magyarországiak (25 százalék); az élettárssal, házastárssal élik inkább, mint az egyedül élők (33 százalék és 27 százalék). A kilencvenes évek második felében számottevően változtak a lakosság megtakarítói céljai. Az 1 Táblázat alapján láthatjuk, hogy 1995 és 2000 köz ött egyrészt mintegy 20 százalékponttal csökkent a v áratlan eseményre és betegség esetére való takarékoskodás, másrészt pedig szignifikánsan nőtt a beruházásra való előtakarékoskodás súlya. Az első változás

arra utal, hogy számottevően csökkent az óvatossági motívum jelentősége, bár továbbra is ez a legfontosabb megtakarítási cél. Ugyanezt támasztja alá a munkanélküliség esetére történő takarékoskodók arányának csökkenése is. Ugyanakkor a megtakarítási motívumok korábban ismertetett klasszifikációja szerint előtérbe került a fejlesztési motívum (ingatlanra való takarékoskodás, az életszínvonal fokozatos javítása) és a vállalkozói motívum (vállalkozásra való takarékoskodás), ami a várható jövedelem, illetve a beruházási környezet javulására vonatkozó várakozásokat fejezi ki. Ugyancsak ezeket a várakozásokat jelzi az autóvásárlásra takarékoskodók arányának érezhető növekedése, hiszen egyre több háztartás érzi úgy, hogy elérhető közelségbe került az autóvásárlás lehetősége. A tartós fogyasztási cikkekre való takarékoskodás jelentőségének visszaesése nem annyira a fogyasztási

hajlandóság csökkenését jelzi, mint inkább a t artós fogyasztási cikkekre vonatkozó hitellehetőségek elterjedését, ami lehetővé tette az önerőmotívum jelentőségének - 25 - csökkenését. Mindkét folyamat mögött hasonló okok húzódnak meg, nevezetesen az, hogy 2000 szeptemberében a háztartások anyagi helyzetük fokozatos javulását várták. 11 táblázat A megjelölt tizenhárom megtakarítási cél választása azonban ténylegesen nem független egymástól: az egyik választása csökkenti vagy növeli a másik választásának valószínűségét. Már intuitíven is azt várhatjuk, hogy akik például a váratlan eseményt mint célt választották, a betegséget az ·átlagosnál nagyobb valószínűséggel fogják megjelölni, vagy fordítva. Ugyanez teheti fel az autó és a tartós fogyasztási cikk páros esetében is. E feladat megoldása érdekében hierarchikus klaszterelemzést végeztünk, amelynek során nem a válaszadókat, hanem az

általuk megadott válaszlehetőségeket csoportosítottuk. Azt a megoldást kerestük, amikor az egymással szoros asszociációs kapcsolatban lévő megtakarítási motívumok kerülnek egy csoportba. Eredményül azt kaptuk, hogy legszorosabb kapcsolat a betegség és a váratlan esemény esetére való takarékoskodás között mutatható ki (a korreláció értéke 0,392). Ezt követi a munkanélküliség és a betegség közötti kapcsolat Tehát legelőször és legkönnyebben ezek a célok sorolhatók egy csoportba. A másodikként adódó csoportba pedig az autóvásárlásra, a n yaralásra és a t artós fogyasztási cikk vásárlására való takarékoskodást sorolhatjuk (a fogyasztás növelését megalapozó takarékoskodási motívum). A többi, felsorolt megtakarítási célt pedig az adósság visszafizetése és az egyéb kivételével e két csoport valamelyikéhez sorolhatjuk. Ezek szerint, ha a m egtakarítási célokat négy csoportba kívánjuk sorolni, akkor

leginkább együvé tartozó csoportok a következik: • Óvatossági motívum: betegség, váratlan esemény, munkanélküliség, nyugdíj, gyerekekkel kapcsolatos kiadások, örökséghagyás; • Előtakarékosság jövőbeli fogyasztásra: autóvásárlás, nyaralás, tartós fogyasztási cikkek vásárlása, vállalkozás, ingatlanvásárlás és lakásfelújítás; • Adósság visszafizetése; • Egyéb megtakarítási célok. A magyar háztartások megtakarítási attitűdjeiben tehát jól elkülöníthető az óvatossági motívum, az ezzel összekapcsolódó fogyasztássimítás és az intergenerciós transzferek elősegítésének célja a fogyasztás jövőbeli növelését megalapozó céloktól (például autóvásárlás, nyaralás, ingatlanvásárlás). A vállalkozás a f entiek szerint ugyancsak mint a fogyasztásnövelés egyik eszköze jön számításba. E csoportoktól elkülönül az adósság visszafizetése és az egyéb megtakarítási célok választása,

amelyeket mint láthattuk amúgy a megkérdezettek csak elenyésző arányban jelöltek meg. - 26 - Felmérés Tegyük fel, hogy váratlanul 1 millió forinthoz jutna (például örökségből, lottó nyereményből). • Kérem, válassza ki, hogy a felsoroltak közül mire költene! • Visszafizetném az adósságunkat. • Élelmiszerre, ruházatra, élvezeti cikkekre költeném. • Kisebb értékű tartós fogyasztási cikkre (elektronikus cikkek, háztartási gépek) költeném. • Nagyobb értékű tartós fogyasztási cikkre költeném (például autó). • Lakáskörülményeink javítására költeném. • Nyaralásra költeném. • Vállalkozásba fektetném. • Nem költeném el, félretenném. A kérdezett először választott a fenti lehetőségek közül (egyszerre több választ is lehetett adni), majd a kiválasztott lehetőségeket sorrendbe rakta úgy, hogy első helyre azt a lehetőséget tette, amelyre a legtöbbet költené, legutolsóra pedig azt,

amelyre legkevesebbet. A kapott válaszokból két változót képeztünk. Az első segítségével meg tudjuk becsülni, hogy a váratlan nyeremény felhasználásában a felsorolt lehetőségek milyen súlyt képviselnének a lakosság egészében, a másik pedig a fogyasztói türelmetlenséget méri egy -1 és +1 közötti skálán, ahol a -1 jelenti azt, ha az adott háztartást egyáltalán nem jellemzi a fogyasztói türelmetlenség, +1 pedig azt, ha ennek szinte kizárólagos szerepe van a f ogyasztási és megtakarítási döntésekben. A váratlan nyeremény felhasználásán belül a l egtöbben lakáskörülményeik javítására költenének. Ezt követi a megtakarítók aránya (37,5 százalék) Legkevesebben pedig a nyaralást (11 százalék) választanák 12.táblázat A lakosság a váratlan nyeremény 35,2 százalékát, miközben a megtakarítás, illetve hiteltörlesztés aránya is elég magas: 42 százalék. Ezek szerint a magyar háztartások legégetőbb

gondjának számít az, hogy elégedetlenek lakáskörülményeikkel, és amint lehetőségük adódna rá, ezen a gondon kívánnak enyhíteni. Másrészt meglepően magas a váratlan nyereményt megtakarítani, illetve befektetni kívánó háztartások aránya is, ami az óvatossági megtakarítási motívum még mindig erős jelenlétére - 27 - utal. Harmadrészt az eredményekből az is kiolvasható, hogy a váratlan nyeremény közel 23 százalékát költenék el a háztartások tartós és egyéb fogyasztási cikkek és szolgáltatások vásárlására (nem számítva a l akáskörülmények javítását, amelyet befektetésként is felfoghatunk) - azaz a kapott adatok inkább megerősítik a Friedman-féle permanens jövedelem-hipotézis ide vonatkozó predikciójának magyarországi érvényesülését. Tekintve, hogy az általunk választott összeg (1 millió forint) jócskán felülmúlja a megkérdezett háztartások havi összes nettó jövedelmét, a 2 3

százalékos becsült fogyasztási határhajlandóság beleillik a Keeler és szerzőtársai [1985] által, 1972-1973-as amerikai adatokon kimutatott eredményekbe. Következtetések • A magyar háztartások megtakarítási és fogyasztási viselkedése a k ilencvenes évek második felében erős hasonlóságot mutat más, hasonló pályát bejárt európai és latin-amerikai országok tapasztalataival. Akárcsak az áttekintett országokban Magyarországon is a gazdasági fellendüléssel együtt járó pénzügyi liberalizációnak tulajdonítható elsősorban a lakossági hitelállomány növekedése és a h áztartások megtakarításainak csökkenése. Az EU-tagság – hasonlóan a kevésbé fejlett EU-országok tapasztalataihoz – a magyar lakosság permanens jövedelem kilátásainak javulását vetíti előre, ami alapján a fogyasztási és beruházási kereslet, valamint a hitelállomány további növekedésétvalószínűsíthető. Úgy tűnik azonban, hogy jelenleg

az EU-tagság közeledtével ezek a folyamatok (különösen a pénzügyi liberalizáció és modernizáció) előrehaladottabbnak tekinthetők, mint a kevésbé fejlett európai országokban a csatlakozás idején, ezért a fogyasztási és megtakarítási viselkedésben a változás valószínűleg kevésbé lesz ugrásszerű. • A likviditási korlátok oldódása, s ezáltal a háztartások eladósodottsági szintjének fokozatos növekedése mind strukturális mind pedig ciklikus tényezőknek tulajdonítható. A gazdasági növekedés megszilárdulása a háztartások reáljövedelmének fokozatos növekedését vetíti előre, ami a háztartások részéről a hitelkereslet növekedéséhez vezet. Ezzel egy időben a bankrendszer háztartások számára nyújtott hiteleinek kínálata is növekedett részben a visszafizetési kockázat csökkenése, részben pedig üzletpolitikai megfontolások miatt. A hitelkereslet növekedésének újabb lendületet adhat majd, ha a hitelek

reálkamata a bankok közötti verseny erősödése következtében a jelenlegi rendkívül magas szintről gyorsabb csökkenésnek indul. • Az elkövetkező éveket várhatóan a fejlett piacgazdaságokra jellemző GDP-arányos pénzügyi eszköz és kötelezettség mutatókhoz való felzárkózási folyamat fogja jellemezni. Míg a f ejlett országokban a p énzügyi kötelezettségek rendelkezésre álló jövedelemhez viszonyított aránya 50-100% között mozog, addig ez Magyarországon jelenleg 7%. Nem nehéz megjósolni a mutató gyors növekedését a jövőben, különösen a jelzáloghitelezés általános elterjedésével párhuzamosan. Az eladósodottsági szint növekedése természetes folyamat, ez ugyanis lehetővé teszi a háztartások számára a fogyasztásuk életciklusuknak megfelelő kisimítását. • A pénzügyi eszközök terén a jövőben a következő tendenciák valószínűsíthetők: az M1 aggregátum növekedési üteme valószínűleg átlagot

meghaladó lesz az infláció csökkenéséből adódó alacsonyabb haszonáldozat költség miatt. További ok, hogy a magyar lakosság a fejlett országokhoz képest kisebb arányban rendelkezik banki kapcsolattal, ami – a lakossági forrásokért folytatott bankok közötti versennyel együtt - előrevetíti a folyószámlák, bankkártyák számának növekedését. A szerződéses megtakarítások a másik kategória, ahol számottevő növekedés várható a magán nyugdíjpénztárak tagságának növekedése miatt, továbbá azért, mert az egyéb biztosításokat egyre szélesebb rétegek veszik igénybe. Csökkenés várható azonban a lekötött betétek esetében, amelyeket egyre jobban kiszorítanak - 28 - a nem banki befektetések. Összességében, a jelenlegi relatív hozamkülönbségek mellett a nem tranzakciós célú és nem szerződéses típusú pénzügyi eszközök körében további dezintermediáció várható, azaz – a jelenlegi szabályozási

környezetben – az M3/GDP mutató valószínűleg nem fog számottevően nőni, inkább stagnálás várható. • Vizsgálataink nem tudták kimutatni, hogy a reálkamatok hatást gyakoroltak volna a megtakarításokra az 1995 utáni időszakban, elemzésünk alapján sem a helyettesítési, sem a jövedelmi, sem pedig a vagyonhatás nem tűnik szignifikánsnak. Ebből egyáltalán nem következik, hogy a reálkamatok szintje potenciálisan ne befolyásolhatná a megtakarítási rátát, szélsőségesen magas, illetve alacsony reálkamatok tartósan fennálló szintje minden valószínűség szerint hatást gyakorolna a megtakarításokra. Mivel azonban a szűksávos árfolyamrendszer behatárolta a kamatpolitika mozgásterét, eddig nem volt alkalmunk hosszabb időn keresztül fennálló kiugróan magas, illetve alacsony reálkamatszintet – s így a háztartások erre adott reakcióját sem – megtapasztalni. • Kimutatható azonban az egyes pénzügyi eszközök relatív

hozamkülönbségének hatása portfolió reallokáció formájában. Míg a folyamatos portfolió reallokáció a magasabb relatív hozamú nem banki befektetések irányába a d ezintermediáció nemzetközi szinten jellemző folyamatának köszönhető, az egyszeri, nagyarányú relatív hozamváltozások (pl. orosz válság) diszkrét változásokat eredményeznek a megtakarítások szerkezetében. Forrás: Lelkes Orsolya: Az állam szociális kiadásai Magyarországon 1991 és 1995 között, kézirat, PM, 1997 Magyar statisztikai zsebkönyv, 92.96, KSH, Budapest, 19931997 Semjén András: A gazdasági átmenet költségvetési problémái Magyarországon I-II, Külgazdaság, 1996/1, 1996/2 Statisztikai évkönyv, 1992.1995, KSH, Budapest, 19931996 Statisztikai Havi Közlemények, 1992 és 1996 évf.4 sz, KSH, Budapest Az államháztartásról és humánpolitikai feladatairól 2002 – Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ – STARTEK

http://www.origohu http://www.mnbhu http://www.googlecom - 29 - Tartalomjegyzék: A pénzügyi rendszer . 2 A pénzügyi piac . 2 Az állam szerepe az egyensúlytalanság kialakulásában: . 2 A magyar gazdaságban lezajlott változások, 1989-1996 . 3 A bruttó hazai termék (GDP) alakulása . 4 A reálgazdaság teljesítményének változásai és a gazdasági szerkezet. 6 Külső egyensúly . 7 Az államháztartás helyzete . 8 A háztartások pénzügyi vagyonának és megtakarítási viselkedésének főbb jellemzői. 11 Jövedelmi hatás . 14 Kitekintés . 16 Nemzetközi összehasonlítás . 17 Spanyolország . 17 Portugália . 19 Lengyelország . 20 Olaszország . 22 Magyarország helyzete: . 23 Csökkenő megtakarítási hajlandóság . 23 Pénzügyi relevancia és eladósodási hajlandóság . 24 Megtakarítók és megtakarítási célok . 25 Felmérés . 27 Következtetések . 28 Forrás:. 29 Tartalomjegyzék: . 30 - 30 -