Agrártudomány | Növénytermesztés » Tirczka-Szemán - Mezőgazdaság védett területen

MEZŐGAZDASÁG VÉDETT TERÜLETEKEN Tirczka Imre – Szemán László Gödöllő, SZIE-MKK-KTI, 2007 Tartalomjegyzék 1. Mezőgazdaság feladatai (Tirczka Imre) 3 2. Mezőgazdasági földhasználat, védett és érzékeny természeti területek (Tirczka Imre) 5 3. A szántóföldi gazdálkodás irányelvei (Tirczka Imre) 9 3.1 Talajtermékenység fenntartása 9 3.11 Istállótrágya 11 3.111 Istállótrágya kezelés szükségessége 12 3.112 Trágyakezeléskor lejátszódó folyamatok 14 3.113 Trágyakezelés helyének kialakítása 15 3.114 Istállótrágya kezelési módok 17 3.12 Hígtrágya 19 3.121 Hígtrágya tárolása 20 3.122 Hígtrágya kezelése 20 3.13 Komposzt 21 3.131 Komposztálás feltételei, lejátszódó folyamatok 22 3.132 Gazdasági komposztálás 25 3.14 Zöldtrágyázás 28 3.141 Zöldtrágyázás módjai 29 3.142 Zöldtrágya bedolgozása 31 3.143 Zöldtrágya növények 31 3.15 Növényi maradványok 37 3.151Tarló és növényi

maradvány égetése 39 3.16 Trágya és szerves trágya kijuttatása 40 3.161 Istállótrágya kijuttatása 41 3.162 Hígtrágya, trágyalé, csurgaléklé kijuttatása 42 3.163 Komposzt kijuttatása 43 3.164 Szántóföldi növények szerves trágya igénye 43 3.2 Vetésforgó 44 3.3 Pillangósok 45 3.31 Pillangósok telepítése 46 3.32 Pillangósok hasznosítása 48 4. Gyepgazdálkodás irányelvei (Szemán László) 53 4.1 Gyep meghatározása és a gyepgazdálkodás fogalma 53 4.11 A gyepek csoportosítási szempontjai 53 4.2 A gyepek ökológiai adottságai 56 4.3 A gyepalkotó növényzet, a termesztés biológiai alapjai 57 4.31 Az egyszikű fűféle gyepalkotók gyepgazdálkodási jellemzői 58 4.311 A fűfajok (Poaceae) fejlődése 58 4.312 A fűfajok jellemzése gyepgazdálkodási szempontok alapján 60 4.32 A pillangós gyepalkotók jellemzői 65 4.4 Gyomnövények a gyepben 66 4.5 A gyepek telepítése 67 4.51 A gyep fajösszetétel és vetőmagkeverék

tervezés 67 4.52 A gyeptelepítés agrotechnikája 69 4.521 Újgyep telepítés 69 4.6 Gyepfelújítás 71 4.61 A gyeptöréses felújítás 71 4.62 A totális gyomirtás és a gyep újra telepítése 72 4.63 A törés nélküli, direktvetéses gyepfelújítás 73 1 4.64 Ökológiai gyepfelújítás gyeptörés nélkül 73 4.65 Gyep rekonstrukció ősgyepeken, a fajdiverzitás megőrzése 74 4.7 A gyep gyomszabályozása 75 4.71 A mechanikai gyomszabályozás módszerei 75 4.72 A kémiai módszerekkel történő gyomszabályozás 75 4.8 A gyep termésképzése 78 4.81 A hozam alakulását befolyásoló tényezők 78 4.82 A tápanyag ellátás hatása a termés alakulására 79 4.83 Öntözéses gyepgazdálkodás 83 4. 9 Legeltetéses gyephasznosítás 84 4.91 A hasznosítási irány hatása a termés megoszlásra 86 4.92 Terelgető, pásztoroló legeltetés 88 4.93 Adagoló legeltetés 88 4.94 Területváltásra alapozott, rotációs adagoló legeltetés 90

4.95 Legelők használata - szakszerű védelme 91 4.10 Gyepszénakészítés 93 5. Irodalomjegyzék 98 2 1. Mezőgazdaság feladatai A mezőgazdaságnak alapvetően árutermelési funkciója van, amelynek keretében takarmányokat, növényi és állati eredetű élelmiszereket és termékeket, az ipar különböző területei számára nyersanyagokat, valamint energianyerésre alkalmas biomasszát állít elő. Fontos, hogy a mezőgazdasági termelésből származó nyers és feldolgozott élelmiszereink az egészséges emberi fejlődéshez szükséges beltartalmi tulajdonságokkal rendelkezzenek, szermaradványoktól és káros anyagoktól mentesek legyenek. A mezőgazdaság a legnagyobb és legintenzívebb földhasználó. A környezetgazdálkodás célja, hogy a mezőgazdaság az adott környezeti feltételek közé minél jobban illeszkedjen úgy, hogy termelési feladata mellett, a környezet-, természet- és tájvédelemi funkciói is megfelelő mértékben érvényre

jussanak és egymással kölcsönhatásba kerüljenek. A környezeti vagy természeti szempontból sérülékeny, érzékeny, vagy védendő értékekkel rendelkező területeken a mezőgazdálkodás termelési funkcióját körültekintően össze kell hangolni a környezeti-, természeti-, illetve tájvédelmi funkciókkal, közöttük a megfelelő egyensúlyi állapot kialakításával. Azokon a területeken is, ahol kiemelt természeti vagy környezeti védendő érték nem állapítható meg, a gazdálkodást a környezet adottságainak és állapotának figyelembevételével úgy kell megvalósítani, hogy a termelés alapjául szolgáló környezeti feltételek állapota ne romoljon és lehetőség szerint javuljon. A gazdálkodási tevékenység pozitív vagy negatív irányban különböző mértékben gyakorol hatást a szűkebb és tágabb környezetére, így a talaj állapotára, a levegő tisztaságára, valamint a vizek minőségére. A környezet adottságaihoz

alkalmazkodó gazdálkodás hozzájárul a környezet állapotának megőrzéséhez, kedvezőtlenebb adottságainak javításához, ugyanakkor a nem megfelelő gazdálkodási gyakorlat rövidebb vagy hosszabb távon jelentősen ronthatja azt. Ezek a hatások közvetlenül vagy közvetve nem csak a további gazdálkodási tevékenységre hatnak vissza, hanem egész környezetünk általános állapotára is, így valamilyen szinten minden embert érint. Ezért nem lehet senki számára sem közömbös a mezőgazdálkodás környezeti szerepe. A mezőgazdasági területek szoros kölcsönhatásban állnak a természeti területekkel. Az erdő és gyepterületek mellett a szántóföldek is élő-, táplálkozó- vagy szaporodási helyként szolgálnak számos élőlény, közöttük védett fajok számára is. Vannak fajok, melyek erősebben kötődnek a művelt területekhez, esetleg fennmaradásukhoz már elengedhetetlenek. Ezért sem mindegy, hogy a mezőgazdaságilag művelt

területeken milyen gazdálkodási gyakorlatot alkalmazunk, hogyan tudjuk a termelést úgy megvalósítani, hogy közben a természetvédelmi, illetve élőhely fenntartó funkció is minél több élőlény számára megmaradjon. A mezőgazdasági területek élőhelyként történő megőrzésére mindenhol szükség van (többek között a kórokozó/kártevő–hasznos szervezetek növényvédelmi kölcsönhatás miatt), de kiemelt jelentősége van ott, ahova valamilyen védett növény- vagy állatfaj kötődik, amit fent kívánunk tartani, vagy ahol kötődését ki akarjuk alakítani. A sokrétű mezőgazdasági földhasználat hozzájárul a táj biodiverzitásának fenntartásához mind a művelt, mind a természeti területeken. Ezen kívül a tájat változatossá, érdekessé, vonzóvá teszi, az ember számára a kikapcsolódás helyéül szolgálhat, ezzel turisztikai vonzerejét növeli. Ez egyben a vidéken élők számára a mezőgazdasági tevékenység mellett

pótlólagos jövedelemszerzési lehetőséget is biztosíthat, növelve a táj népességmegtartó erejét. 3 A mezőgazdálkodási tevékenység alapvetően az alábbi területeken fejt ki jelentős hatást a környezetre és a természeti értékekre:  Talajtermékenység fenntartása a felhasznált ásványi és szerves trágyák fajtáin, alkalmazott dózisain, a kijuttatás módján és a trágyakezelés gyakorlatán keresztül. A trágyázás elsősorban a felszíni és felszín alatti vizek minőségére, a talaj kémhatására, sótartalmára, szervesanyag tartalmára, a toxikus anyag és nehézfém terhelésére hat ki. A környezet állapotában bekövetkező negatív irányú változás maga után vonhatja az adott terület természetes vegetációnak a m egváltozását is, gyepterületek növényi összetételét. Bizonyos élőlények számára kedvezőtlen életfeltételek alakulhatnak ki, ami állományának ritkulásával vagy a területről történő

eltűnésével is járhat.  Alkalmazott növényvédelmi eljárások a felhasznált vegyszerek típusán és dózisain, valamint a kijuttatás technikáján keresztül. A mezőgazdasági termelés éves vegyszerfelhasználásában a g yomirtószerek (herbicidek) adják legnagyobb mennyiséget (közel 50%), a többi a rovar- és gombaölő szerekből tevődik ki. A használatos peszticidek különböző mértékben szennyezhetik a talajt, levegőt, vizeket és az élelmiszereket, valamint sok olyan fajra is hatással vannak, amelyek nem tartoznak a célszervezetekhez, így azok pusztulását idézhetik elő. A nem megfelelő vegyszerhasználattal a kedvezőtlen ökotoxikológiai hatások fokozódhatnak.  Vetésszerkezet kialakítása a földhasználat módján keresztül. A vetésforgó beszűkülése, kevés növényfaj termesztése, a monokultúra alkalmazása önmagában is a fajszám csökkenését eredményezheti. A monokultúra ellentétes a természet

sokszínűségével. Nem megfelelő vetésváltási gyakorlat alkalmazásával fokozódik a vegyszer és trágyahasználat is, ami az előzőekben említett kedvezőtlen folyamatokhoz vezethet. Az egyoldalú növényszerkezet, a t ermelés intenzitásának fokozódása, a művelt parcellák méretének növelését is maga után vonhatja. Ennek eredményeként ökológiai kiegyenlítő területek szűnhetnek meg (gyepek, vizes élőhelyek, fasorok, füves mezsgyék, földutak, árokpartok), a természetes és természetközeli élőhelyek egymástól elhatárolódhatnak, közöttük a közvetlen kapcsolat megszakadhat, a vadon élő fajok élettere beszűkülhet, megszűnhet.  Növényápolási technológia, a növényállományra gyakorolt műveletek jellegén és számán keresztül. Minden műveleti eljárás, legyen kémiai vagy mechanikai, hatással van a növényállományt élő-, táplálkozó- vagy szaporodási helyül szolgáló élőlényekre. A kedvezőtlen hatások

azonban a megfelelő módon végzett kivitelezéssel mérsékelhetők. Különösen a növényállomány betakarításának ideje és módja idézhet elő jelentősebb változásokat, de a vegetáció során végzett egyéb beavatkozások (talajművelés, gyomirtás, növényvédelem, fejtrágyázás) hatása sem elhanyagolható. A felsorolt tényezők a mezőgazdálkodás egyik kedvezőtlen káros környezeti hatására a biológiai sokféleség csökkentésére és veszélyeztetésére hívják fel a figyelmet. 4 2. Mezőgazdasági földhasználat, védett és érzékeny természeti területek A mezőgazdaság védett területeken témakörön belül a gazdálkodás funkciói közül részletesen a természet- és környezetvédelmi feladatát vizsgáljuk és tekintjük át. Nem csak az eredeti értelemben jogi oltalom alatt álló védett természeti területekkel foglalkozunk, hanem ezen kívül minden olyan területtel, amely a talaj, víz vagy élővilág szempontjából

sérülékeny, és valamilyen szintű védelmi intézkedés vagy gazdálkodási szabályozás alatt áll. Hazánk földhasználatára jellemző, hogy az ország 9 millió 303 e zer hektár területének 82,6%-a termőterület (1. táblázat) A termőterület aránya az elmúlt időszakban némileg csökkent, elsősorban a művelés alól kivett területek növekedése miatt. Az ország területének a 62,5%-a mezőgazdasági művelés alatt áll, ami európai összehasonlításban magasnak számít. 4 millió 510 ezer hektár szántóterület 48,5%-os aránya szintén kiemelkedő az európai országok közül. A gyepterületek nagysága az évtizedek folyamán fokozatosan csökkent, az 1990-es 1185 ezer hektárról, 2006-ra 1014 ezerre, több mint 100ezer hektárral esett vissza. A gyepek aránya az ország teljes területéből 11%. Földhasználati rendszerünkben így meghatározó szerepe van a mezőgazdálkodási tevékenységnek és azon belül elsősorban a szántóföldi és

gyephasznosításnak. 1. táblázat Magyarország földhasználat művelési ágak szerint (forrás: KSH, http://portal.kshhu) Művelési ág Szántó Gyep Kert Szőlő Gyümölcs Mezőgazdasági terület Erdő Nádas Halastó Termőterület Művelés alól kivett terület Összesen 1990 2006 ezer hektár arány (%) ezer hektár arány (%) 4712,8 50,7 4509,6 48,5 1185,6 12,7 1014,5 10,9 341,2 3,7 96,0 1,0 138,5 1,5 94,3 1,0 95,1 1,0 102,8 1,1 6473,2 69,6 5817,2 62,5 1695,4 18,2 1776,7 19,1 40,3 0,4 61,1 0,7 26,9 0,3 34,2 0,4 8235,8 88,5 7689,2 82,6 1067,5 11,5 1614,2 17,4 100,0 100,0 9303,3 9303,4 Hazánkban a jogi oltalom alatt álló országos jelentőségű védett természeti területek (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület) nagysága 800 ezer hektár feletti, ami az ország teljes területének 9%-t jelenti (2. táblázat) A védett területeken a gyepek és az erdőterületek aránya meghatározó (72%), azonban nem elhanyagolható a szántóföldi

művelés 12 %-os részaránya sem. 2. táblázat Jogi oltalom alatt álló védett természeti területek Magyarországon (forrás:1 Ángyán J. – Tardy J – Vajnáné Madarassy A 2003; 2KSH, http://portalkshhu) Védett terület Nemzeti Parkok (NP) Tájvédelmi körzetek (TK) Természetvédelmi területek (TT) Összesen: szántó 54 513 41 977 1 831 98 321 gyep 134 646 75 990 6 865 217 501 Terület (ha) 2002 erdő egyéb 198 680 97 044 171 277 20 573 10 996 6 235 380 953 123 852 összesen 484 883 309 817 25 927 820 627 2006 485 806 324 035 29 191 839 031 5 A védett területek közé soroljuk témánk szempontjából, habár jogi oltalom alatt nem állnak, az ún. Érzékeny Természeti Területeket (ÉTT), melynek fogalmát az 1996 é vi LIII a természet védelméről szóló törvény határozta meg. Ez alapján „érzékeny természeti terület az olyan extenzív művelés alatt álló terület, amely a természetkímélő gazdálkodási módok megőrzését,

fenntartását, ezáltal az élőhelyek védelmét, a biológiai sokféleség fennmaradását, a tájképi és kultúrtörténeti értékek megóvását szolgálja”. Jelenleg az Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) rendszerébe 15 mintaterület tartozik, ahol az adott terület szempontjából fontos természeti érték védelmének a biztosítása történik, az egyes területre egyedileg meghatározott mezőgazdálkodási előírásokon keresztül. Az ÉTT területek szántóföldjein cél, a mezőgazdasági földhasználat, valamint a környezet- és természetvédelmi szempontok harmonizációjának elősegítése keretén:  a tájszerkezet megőrzése,  olyan gazdálkodási módok elterjesztése, amelyek alkalmasak az adott térség természeti értékeinek a fenntartására,  természeti értékekre káros hatások csökkentése a korlátozott növényvédő szer és műtrágya felhasználás, vegyszerszermentes parcellaszegélyek kialakítása, megfelelő

betakarítási és növényápolási technológiák alkalmazásával,  környezetterhelés csökkentése a növényvédő szerek és műtrágyák talajba mosódásának elkerülésével,  védett állatfajok részére a megfelelő életkörülmények kialakítása (túzok, ugartyúk, szalakóta, fürj, fogoly, parlagi sas, kerecsensólyom, kék vércse, hamvas rétihéja). Az ÉTT programok gyepterületein cél a környezetbarát gyepgazdálkodás módszerek alkalmazása, nagy biodiverzitású gyepterületek fenntartása és növelése keretében:  madárfajok állományainak védelme, élő- és fészkelő helyeinek fenntartása és kialakítása (túzok, ugartyúk, szalakóta, haris, parlagi sas, kerecsensólyom, kék vércse, hamvas rétihéja),  védett növényfajok állományainak növelése, élőhelyeinek biztosítása (kockás kotuliliom [Fritillaria meleagris], szibériai nőszirom [Iris sibirica], kígyógyökerű keserűfű [Polygonum bistorta], vérfűboglárka

[Maculinea teleius]). A védett és az Érzékeny Természeti Területek egymást átfedhetik, így együttes területük több mint 1 millió hektár (3. táblázat) Ennek a területnek 38%-a szántó, 38%-a erdő, 22%-a gyep és nem egészen 2%-a ültetvény. A mezőgazdasági művelés alatt álló terület (szántó, ültetvény, gyep) nagysága már figyelemre méltó, 62%. 3. táblázat Védett és Érzékeny Természeti Területek földhasználat szerinti területi adatai (ha) (forrás: Magyari J. 2007, SZIE KTI) Földhasználat Szántó Gyep Szőlő, gyümölcs Erdő Összesen Védett terület 72 867 109 094 8 761 348 992 539 714 ÉTT 302 970 70 089 4 752 33 203 411 014 Védett és ÉTT 24 958 52 550 233 14 473 9 2214 Összesen 400795 231733 13746 396668 1042942 Az ÉTT gazdálkodási programjaiban való részvétel a gazdálkodók számára önkéntes, azért területalapú kifizetés jár, mely 2002-2006 között a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program 6 (NAKP),

illetve a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) Agrár-környezetvédelmi Programjának (AKP) keretében történt. Külön említést kell tenni, az ún. nitrátérzékeny területekről, ahol kiemelten fontos a vizek védelme a mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szemben, továbbá a vizek meglévő nitrátszennyezettségének csökkentése. Ezeket tágabb értelmezésben szintén védendő területekként kezeljük, mivel itt a gazdálkodási tevekénység során kötelezően előírt vízvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni. A nitrátérzékeny területeken történő mezőgazdasági tevékenységet a 27/2006. (II 7) Korm Rendelet „a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről” szabályozza, valamint ennek a rendeletnek a korábbi változata, a 49/2001. (IV 3) Korm Rendelet 9. §, és az 1 és a 3 számú melléklet Ezt a r endeletet a továbbiakban röviden nitrátrendeletnek nevezzük. A rendelet a mezőgazdasági

tevékenységet folytatókra, valamint azokra a mezőgazdasági tevékenységekre terjed ki, amelyek a felszíni és felszín alatti vízre hatással vannak, illetőleg lehetnek. Ez a rendelet jóval szélesebb gazdálkodói kört érint, mint a jogi oltalom alatt álló országos jelentőségű védett természeti területek, illetve az Érzékeny Természeti Területek. A nitrátrendelet által szabályozott gazdálkodási tevékenység során annak megakadályozása a cél, hogy a mezőgazdasági eredetű nitrogénvegyületek közvetlenül vagy közvetetten bejussanak a felszíni és felszín alatti vizekbe, ezzel veszélyeztetve az emberi egészséget, az élővilágot, a vízi ökoszisztémát és a vizek rendeltetésszerű felhasználását, rontva a vizek esztétikai értékét. A nitrát szennyezést olymódon kell megelőzni, hogy közben a talaj termékenységének a fenntartása is biztosítható legyen. A rendelet értelmében nitrátszennyezéssel szemben érzékeny: 

az a felszíni víz, melyben a nitráttartalom az 50 mg/l értéket, ivóvíz célú használat esetén a 25 mg/l értéket meghaladja, illetve a nitrogénvegyületek jelenléte hozzájárul az eutrofizáció kialakulásához,  az a felszín alatti víz, amelynek nitráttartalma meghaladja az 50 mg/l értéket,  az a v íz, amelyben a n itráttartalom meghaladhatja az előbb említett határértékeket, illetve eutrofizáció léphet fel, ha a mezőgazdasági tevékenység során nem a helyes mezőgazdasági gyakorlatot folytatják. A nitrátérzékeny területeket elsődlegesen a vizek nitrátszennyezéssel szembeni érzékenysége alapján jelölik ki. A nitrátrendelet a mezőgazdasági művelés alá eső nitrátérzékeny területekről jelenleg településsoros listát tesz közzé, amely szerint 1779 t elepülés érintett. A kijelölt területeket négyévente felülvizsgálják. A védett természeti területeken kívül az uniós és a hazai természetvédelem fontos

területi a Natura 2000 t erületek. A Natura 2000 e gy olyan összefüggő európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok élőhelyeinek védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához. Ebbe a rendszerbe az Élőhelyvédelmi Irányelv (Tanács 92/43/EGK) által felsorolt természetes élőhelytípusok, valamint meghatározott állat és növényfajok jelentős állományainak otthont adó területek tartoznak. A Natura 2000 területek részét képzik a M adárvédelmi Irányelv 7 (Tanács 79/409/EGK) alapján kijelölt különleges madárvédelmi területek is. A hálózat kijelölése és fenntartása valamennyi uniós tagállam számára kötelező. A hálózat bevezetését Magyarországon a 275/2004 (X. 8) Kormányrendelet, az ezt módosító 201/2006 (X 2)

Kormányrendelet írja elő és szabályozza. A hagyományos természetvédelmi oltalom alatt nem álló, de Natura 2000 há lózatába tartozó területekre vonatkozóan is kidolgozásra kerülnek olyan gazdálkodási irányelvek, amelyek kötelező betartásával biztosítható a fajok és élőhelyek védelme. Hazánk területének közel 21%-a Natura 2000 terület. Védett területeink csaknem mindegyike bekerült a hálózatba, de ezeken kívül további körülbelül 1,2 m illió hektár kap uniós védettséget, így a Natura 2000 összesen 1,96 millió hektárt fed le. Ebből 467 különleges természetmegőrzési terület (1,4 millió ha) és 55 pedig különleges madárvédelmi terület (1,38 millió ha). A két területtípus átfedése közel 41% A Natura 2000-nek jelölt területek 773 000 hektár erdőterületet, 483 400 hektár gyepterületet és 522 600 hektár szántóterületet érintenek. A Natura 2000 hálózat 39%-a részben átfedésben van a hazai, egyedi

jogszabállyal védett természeti területekkel (FVM, 2006). Az eddig áttekintett adatokból látszik, hogy a különböző módon védett területeken a gyepeknek és a szántóknak is viszonylag nagy aránya, ami egyértelműen a mezőgazdasági tevékenység védelmi feladatainak a fontosságára hívja fel a figyelmet, mind a két területen. Az állattenyésztés szálastakarmány ellátásában a g yepek jelentik a l egolcsóbb és a legegészségesebb takarmányforrást. A gyepgazdálkodást általában az extenzív gazdálkodási módszer túlsúlya jellemzi, ami párosul a terület nem kellő mértékű kihasználásával vagy egyszerűen parlagon hagyásával. Az extenzív hasznosítás mellett megtalálható a gyepeken, az állattenyésztés igényeihez alakított, félintenzív és az öntözéses intenzív gyepgazdálkodás módszereinek alkalmazása is. A természetvédelem is egyre jelentősebb szerepet játszik a természetes eredetű gyepeken. Fontos azonban

kiemelni, hogy a védett területeken nem a takarmánytermesztési célú gyepgazdálkodás, hanem a gyepgazdálkodási módszerekkel történő természetvédelmi célú gyepfenntartás az elsődleges követelmény. 8 3. A szántóföldi gazdálkodás irányelvei A különböző védett területeken a gazdálkodást korlátozó eddigi intézkedések az alábbi területekhez kapcsolódnak:  területhasznosítás szántóföldön meghatározott növényi összetétellel (gabona, pillangós, kapás egymáshoz viszonyított aránya),  műtrágya és növényvédőszer használat tilalma vagy jelentős korlátozása szántón és gyepen,  vegyszer és trágyamentes parcellaszegélyek kialakítása,  gyepek és évelő pillangósok kaszálásának időpontja és módja,  szántón a talajművelés módja. A környezetgazdálkodás a mezőgazdasági termelésből és a földhasználatból eredő környezeti terhelések csökkentésére törekszik. Ez megoldható a

gazdálkodási tevékenység egy vagy több önálló elemének (növényvédelem, tápanyaggazdálkodás, vetésszerkezet, talajművelés, stb.) külön-külön történő bizonyos mértékű korlátozásával, illetve szabályozásával, figyelembe véve az adott terület adottságait, érzékenységi pontjait. Megvalósítható azonban olyan komplex gazdálkodási rendszerek alkalmazásával is, melyek nem egyes elemeire szétbontva, hanem a gazdálkodási tevékenység egészére kiterjedő feltételrendszerekkel rendelkeznek, mint pl. az ökológiai gazdálkodás A következőkben a szántóföldi gazdálkodás néhány elemét tekintjük át. 3.1 Talajtermékenység fenntartása A gazdálkodási gyakorlatban a növények tápanyag igényének kielégítése alapvetően műtrágyák felhasználásával történik, a különböző szerves anyagok alkalmazására csupán szerény mértékben kerül sor. A védelem alatt álló területeken, a környezet állapotának és a

természeti értékek megóvásának érdekében előírt egyik intézkedési terület általában, a műtrágyák kijuttatásának a teljes tilalma, vagy részleges korlátozása, meghatározva az évente felhasználható nitrogén hatóanyag mennyiségét. A műtrágyák korlátozása mellett általában lehetőség van a különböző szerves trágyák felhasználására, esetenként azonban az így kijuttatott nitrogén hatóanyag mennyiségére is megadnak határértékeket. A védett területeken a különböző szerves anyag visszapótlási lehetőségek jelentősége megnövekszik a t alaj termékenységének fenntartásában. A szerves anyagok kedvező hatása akkor használható ki, ha a megfelelő szerves trágyát és megfelelő minőségben alkalmazzuk. Ebben a fejezetben ezért áttekintésre kerülnek, a gazdasági szinten felhasználásra kerülhető szerves trágyák és azok főbb jellemzői:  almos istállótrágya,  hígtrágya,  komposzt,  zöldtrágya,

 növényi maradványok (gyökér, tarló, szár). A felsorolt szerves anyagok alkalmazása hozzájárul a talaj humusztartalmának szinten tartáshoz, illetve kisebb-nagyobb mértékű gyarapításához. A talajba kerülő szerves anyagok különböző lebomlási és átalakulási folyamatokon mennek keresztül, melyben jelentős szerepük van a talajban tevékenykedő mikroorganizmusoknak. Az átalakulási folyamatnak egyik fő iránya a mineralizáció, a m ásik a humifikáció. Külső körülmények szabják meg, 9 hogy a két folyamat között milyen egyensúly alakul ki. Így minden olyan tényező változása, amely a mikroorganizmusok életkörülményeit befolyásolják, hatnak a folyamtokra, így pl. a talaj nedvessége, hőmérséklete, kémhatása, levegőzöttsége; a szerves anyag mennyisége és minősége; a növényszerkezet; a talajművelés formája. A szerves anyagok lebomlását és szervetlen formává történő átalakulását mineralizációnak

nevezzük. A mineralizáció során az elemek szerves kötésből ásványi kötésbe kerülnek, és a növények számára hasznosíthatóvá, felvehetővé válnak, így tápanyagként szolgálnak. A szerves anyagnak az a része, ami a mikroorganizmusok lebontó tevékenységének ellenáll, így nem mineralizálódik, részt vesz a humifikációs folyamatokban. A humifikáció során a szerves anyagban a szén a többi elemhez mérten feldúsul, a szénatomok elrendeződése fokozatos ciklizáción, majd aromatizáción halad át, és a létrejött aromás szerkezetek egymással egyre bonyolultabb poliaromás vegyületekké alakulnak. Minél jobban előrehalad az anyagok átalakulása a humifikáció során, biológiailag annál nehezebben lesz megtámadható és megbontható. A humifikáció eredményeképpen különböző humuszvegyületek, és abból a humusz alakul ki. A humusz a talaj szerves anyaga, amely nem egységes, hanem különböző kémiai összetételű és fizikai

tulajdonságú szerves anyagok keveréke, melyek kémiai eljárással (oldékonyság alapján) különböző tulajdonságú humuszfrakciókra különíthető el. A humuszanyagok nehezebben degradálhatók, hosszú életűek, a könnyebben bontható szerves anyagokhoz képest felhalmozódnak, és emiatt fontos szerepük van a talaj tulajdonságainak javításában, kondicionálásában (4. táblázat) 4. táblázat A humusz anyagok tulajdonságai és azok hatása a talajra (forrás: Michéli E. 1998) Tulajdonság Szín Víztartó képesség Ásványi részekkel kapcsolódás Kelátképzés Vízben oldódás Puffer hatás Kation megkötő képesség Szerves molekulákkal kapcsolódás Mineralizáció Hatás Talajok sötét színét elsősorban a humuszanyagok adják A humuszanyagok saját tömegük 20x-ának megfelelő nedvességet képesek megkötni Mikroaggregátumok kialakítása Többértékű kationokkal stabil kapcsolat Nem, vagy csak kismértékben oldódik Szélsőséges

kémhatást tompít A humuszanyagok T-értéke 200-1000 me/100 g lehet Hormonokat, enzimeket aktivál A humuszanyagok lebomlásának termékei a tápanyagok és energia Funkció Felmelegedés Kedvező vízgazdálkodás Szerkezetképződés, szerkezeti stabilitás Mikrotápelem felvétel Nem, vagy csak kis mértékben mosódik ki Állandó pH Tápanyagok megkötése Bioaktivitás, serkentő hatás Energia- és tápanyag növénynek, mikróbának A természetes növénytakaró felszámolásával, a talaj rendszeres bolygatásával, az egyéves növények egyoldalú termesztésével a talaj humusztartalma csökken. Az újonnan művelésbe vont talajok szerves anyag tartalmára kezdetben erős lebomlás jellemző, majd idővel beáll az adott körülményekre és földhasználatra jellemző egyensúlyi állapot. A talaj összes humusztartalmát a humusz % segítségével fejezhetjük ki, amiből következtetni lehet a talajok N-ellátottságára. Az ásványi talajokon az össze

N-tartalom 0,02-0,4% között 10 ingadozik. A művelt talajrétegben ugyanakkor az összes nitrogénnek több mint 95%-a szerves kötésben van jelen és mennyisége a humusztartalommal arányos. Igen fontos a talaj felső rendszeresen művelt rétegében, a humusztartalom megőrzése, kihasználva a humusznak a talaj tulajdonságaira gyakorolt sokrétű kedvező hatását. Kis mennyiségben és rendszertelenül a talajba kerülő szerves anyag azonban a talaj összes szerves anyag tartalmának megváltoztatásában kis szerepet játszik, ezért a r endszeres és megfelelő mennyiségű szerves anyag visszapótlásról kell gondoskodni. Mivel védett területeken a talajtermékenység fenntartása csak korlátozott lehetőségek keretében történhet, ezért ma is aktuális Kemenesy (1961) gondolata: “Minden lehetőséget ragadjunk meg, hogy minél több és minél jobb minőségű szerves trágyát termeljünk, s a cél az legyen, hogy egy szál szalma vagy egyéb szerves anyag

se menjen veszendőbe, hanem minden szerves maradék belekerüljön az üzem szervesanyag-körfolyamatába.” 3.11 Istállótrágya Az almos istállótrágya a szilárd és híg állati ürülék, az alom valamint a csurgalékvíz keveréke. Kedvező hatásait több tényező adja:  Tápanyagforrás. Rendszeres használatával biztosítható minden olyan elem, amely szükséges az egészséges növényállomány fejlődéséhez, mineralizációja útján felvehetővé válnak a különböző makro-, mezo- és mikroelemek (5. táblázat) Az istállótrágya lebomlása révén keletkező CO 2 és szerves savak a nyers tápanyagok oldódását, érvényesülését is elősegítik, így a műtrágyákét és a kalcium-karbonátét is. 5. táblázat Az almostrágyák fajlagos beltartalmi értékei (Müller L. 1990, 1988 évi adatok) Makroelemek Mezoelemek Mikroelemek Szerves anyag    nitrogén (N) foszfor (P 2 O 5 ) kálium (K 2 O) kalcium (Ca) magnézium (Mg) vas (Fe)

mangán (Mn) cink (Zn) réz (Cu) bór (B) 6.0 kg/t 4.0 kg/t 8.0 kg/t 4.0 kg/t 2.5 kg/t 0.3 kg/t 90 mg/kg 70 mg/kg 8 mg/kg 8 mg/kg 180 kg/t Növeli a talaj humusztartalmát, ezáltal a talaj mindazon tulajdonságait javítja, amely a humusztartalommal van összefüggésben. A szerves kolloid talajba juttatásával javul a talaj víz-, hő- és tápanyag gazdálkodása. Kedvezően befolyásolja a talaj szerkezeti tulajdonságait. A laza szerkezetű talajokat kötöttebbé teszi a szerves kolloidok mennyiségének gyarapításával. A kötött talajokat a talajba forgatott növényi maradványok révén lazítja, növelve porozitását. Javítja a talajok pufferkapacitását. A műtrágyák és a környezeti tényezők talajra gyakorolt savanyító hatásait csökkenti. A műtrágya és szerves trágya közös használata révén a felhasználandó műtrágya mennyiségét és kedvezőtlen környezetei hatásait csökkenteni lehet. Kiegyenlítő hatása révén mérsékli, vagy

megakadályozza a talajoldat nagymérvű sótartalmának káros hatásait. 11  Fokozza a talaj biológiai aktivitást. Az istállótrágya lebomlásákor tápanyagok és stimuláló anyagok szabadulnak fel (pl. auxinok, hormonok, vitaminok, stb), amelyek a növények és a mikroorganizmusok fejlődésre serkentőleg hatnak. Az istállótrágyának az előbbi kedvező tulajdonságai mellett meg kell említeni néhány kedvezőtlen hatását is, amit az alkalmazásakor feltétlenül figyelembe kell venni:  Összetétele és minősége nem állandó. Az istállótrágya minősége több tényezőtől is függ, így az alom nemétől és mennyiségétől, az állati ürülék összetételétől és mennyiségétől, valamint a trágya kezelésének módjától. Az ürülék mennyiségét és minőségét is számos tényező határozza meg, így az állatfaj és annak fajtája, a hasznosítási iránytól függő takarmányozási mód, valamint a takarmányhasznosító

képesség, melyet a nem, a kor és az egészségi állapota is befolyásol.  tömegéhez képest viszonylag alacsony a hatóanyag tartalma, ezért nagyobb távolságokra szállítani „nem gazdaságos”,  jelentős mennyiségű gyommagot tartalmazhat, így a trágyázott területek jelentős fertőzési forrása lehet. 3.111 Istállótrágya kezelés szükségessége Az állattenyésztés során keletkező nagymennyiségű melléktermék (istállótrágya és különösen a hígtrágya) szükségszerűen környezetszennyezővé válik, ha kezelés, vagy hasznosítás nélkül a környezetbe kerül. Az istállótrágyának rendezetlen, különböző méretű kupacokban történő ledobálása inkább hasonlít egy trágyadombra, mint a trágya megfelelő tárolási és kezelési módjára, és emellett számos kedvezőtlen hatással jár: tápanyagveszteség, átalakulási folyamatok irányíthatatlansága, környezetszennyezés. A lerakott almos istállótrágyának nagy

felülete, különböző rétegeinek eltérő nedvességtartalma és levegőellátottsága nem teszi lehetővé, hogy az átalakulási folyamatok egyenletesen, a trágya minden rétegében végbemenjenek, illetve szükség esetén irányíthatóvá váljanak. A trágya nagy felületen érintkezik a levegővel és a napsütéssel, ami könnyű kiszáradásához és ennek következtében penészesedéséhez vezethet. Nagyobb esőzések hatására ugyanakkor a trágyából a tápanyagok könnyen kilúgzódnak. A kiszáradt trágyában, vagy trágyarétegekben a szerves anyag átalakulási és lebomlási folyamatai leállnak, vagy nagyon lelassulnak. A különböző mértékben átnedvesedő trágya tartósan nedves gócaiban ugyanakkor, a kialakuló levegőtlenség hatására, kedvezőtlen rothadási folyamatok indulnak be, amit a t rágya kellemetlen büdös szaga is jelez. Összességében ez a trágya heterogén minőségét eredményezi. A rendezetlen trágyakupacok körül könnyen

összegyűlik a csapadék és a csurgaléklé, ami tartósan meg is maradhat. Ez a trágyatárolás helyét nehezen megközelíthetővé teheti, de felszíni elfolyásával közvetlenül szennyezheti is az élővizeket. A trágyalé a trágyakupacok körül, de a kupacok alatti is közvetlenül a talajba szivároghat, terhelve a t alajokat és a felszín alatti vizeket minőségét ronthatja. A hagyományos paraszti állattartás idealizálásakor nem szabad elfeledkezni az udvarokban felhalmozódott istállótrágya és az elfolyó trágyalé bűzéről, a trágyalével szennyezett kutakról és a kórokozók tömegét terjesztő légyinvázióról, a gyakori parazitás fertőzésekről. Az istállótrágya kezelése sokszor nem történt szakszerűen a paraszti gazdaságokban sem (a mintagazdaságokat kivéve), mert azt részben a szükséges szakértelem, részben pedig az ahhoz szükséges feltételek (beton trágyalé akna, trágyalé elfolyását és elszivárgását

megakadályozó trágyatelep) hiánya gátolta. A paraszti udvarok kisebb állatállománya csak lokálisan okozott 12 szennyeződést, de annak hatása évtizedeken keresztül érvényesül, és olyan mértékben telítődtek a lakott települések talajai, hogy annak a vizek minőségére gyakorolt kedvezőtlen hatása még az állattartás megszűnése esetén is több évtizeden keresztül jelentkezett. Az istállótrágya kezelésének a célja hármas: 1. Tárolás A folyamatosan, egész évben keletkező istállótrágyának a hosszabb-rövidebb ideig történő tárolása szükségszerű, hisz a trágya kijuttatására csak az évnek bizonyos időszakában van lehetőség, mivel nem áll rendelkezésre állandóan trágyázható terület. A friss istállótrágya azonnali felhasználásának további korláta, hogy:  nem lenne biztosítható a folyamatos trágyakihordás és talajba dolgozás,  a friss trágya (különösen a sok szalmával készült) gyors lebomlása

a talajban intenzív nitrogénelvonást eredményez, ami a n övények tápanyag ellátásában átmeneti nitrogénhiányt idéz elő,  a talaj tulajdonságaitól függően az istállótrágyázás után több hetet kell várni a vetéssel, hogy a trágya lebomlása meginduljon és a bomláskor keletkező anyagok a növények csírázását, kezdeti fejlődését ne zavarják Az istállótrágya tárolását úgy kell megoldani, hogy a trágya tápanyag vesztesége (különösen a nitrogéné) minimális legyen, és a szerves anyag veszteség csak olyan mértékű, amennyi feltétlenül szükséges a kedvező szén-nitrogén arány kialakulásához. A tárolás során keletkező trágyalé és csurgaléklé ne szennyezzen, ne kerüljön élővizekbe. 2. Szerves anyag humifikálása A szerves anyagot olyan állapotban célszerű kijuttatni a talajba, hogy benne a nehezen degradálható aromás szerkezetű anyagok aránya nagy legyen, amelyek ellenállnak a mikroorganizmusok

lebontási tevékenységének. Így a szerves anyag hatékonyabban járulhat hozzá a t alajszerkezet javításához, a v ízálló talajmorzsák kialakításához. A friss istállótrágya kezelés nélkül csaknem valamennyi talajban gyorsan lebomlik. A kezelés során azonban a szerves anyagok ellenállóvá válnak, és a talajban szerkezetjavító kötőanyagként vesznek részt. Az istállótrágya kezelés (és a komposztálás) célja, hogy a szerves anyag a nyers, könnyen bontható állapotából nehezen bontható, humifikálódott, aromás karakterű szerves komplexé alakuljon. 3. Csírátlanítás A friss istállótrágya állatra, emberre veszélyes patogén szervezeteket, valamint jelentős mennyiségű csírázóképes gyommagvat tartalmazhat. A trágya gyommagtartalma az alomszalmából, az istállótrágyához kevert különböző növényi anyagokból, de leginkább a feletetett takarmányból származik. Bizonyos gyommagvak az állatok bélcsatornáján keresztül

haladva nem, vagy csak részben veszítik el csírázóképességüket. Különösen a tökéletlen rágás miatt mohón evő állatok nyelnek le sok gyommagot sértetlenül, melyek a trágyába kerülnek. Amennyiben az istállótrágya nem részesül megfelelő kezelésben, a trágyában lévő gyommagvaknak nem csökken a csírázóképessége és trágyázás során a szántót elfertőzheti. Ha a t rágya máshonnan származik, akkor általa olyan gyom is elterjedhet, ami az adott területen nem volt jelen. 13 3.112 Trágyakezeléskor lejátszódó folyamatok A trágya megfelelő kezelésekor először oxidációs, majd redukciós szakasz játszódik le:  Oxidációs szakasz: Az istállótrágya kezelés első fázisában, a trágya megfelelő nedvességtartalma és levegőellátottsága mellett felszaporodnak az aerob mikroorganizmusok, melyek elsősorban a szénhidrátokat és a könnyen bontható nitrogén vegyületeket kezdik elbontani. A s zerves anyag oxigén

jelenlétében történő bomlása hőtermeléssel jár, aminek következtében a trágya hőmérséklete különböző mértékben (50-70 0C) megemelkedik, ami néhány hétig meg is marad. Különösen a sok szalmát tartalmazó, vagy lazán összerakott trágya melegszik fel gyorsan, mivel a szalmás trágya hézagaiban sok a levegő, és a szalma szerves anyaga könnyebben bomlik, mint az ürüléké. A kevés almot és sok ürüléket tartalmazó trágya felmelegedés lassú lehet, vagy mérsékeltebb mértékű. A trágya kezelésekor a 75-80%os nedvességtartalom a kedvező A szakasz hossza, valamint a kialakuló hőmérséklet nagysága nagy figyelmet érdemel, ugyanis ebben a szakaszban jelentős mértékű szerves anyag és nitrogén veszteség léphet fel (30-60%), de ekkor történik a trágya csírátlanítása is. A trágya tárolását úgy kell megvalósítani, hogy a trágya hőmérséklete ebben a szakaszban elérje a szükséges 50-70 0C-ot és ez tartósan meg is

maradjon, mivel csak ebben az esetben veszítik el a gyommagvak a csírázóképességüket és a patogén szervezetek a fertőzőképességüket. Az oxidációs szakasz nem lehet túlzottan hosszú sem, a nem kívánt mértékű veszteségek miatt. Bizonyos mértékű szerves anyag veszteség természetesen a kezelés során szükséges ahhoz, hogy a nyers trágyára jellemző magas 40-50/1-es szénnitrogén arány a kezelés végére a kívánatos 20-30/1 -re csökkenjen. A szerves anyag bomlása révén a szalma foszlósabbá válik, könnyebben és egyenletesebben szórhatóvá. A könnyen bontható szerves anyagok egy része az oxidatív szakaszban elbomlik, de ennek mértéke irányítható, az aerob szakasz hosszának szabályozásával. Arra kell törekedni, hogy az oxidációs szakasz után redukciós szakasz következzen.  Redukciós szakasz: Az aerob mikroorganizmusok a trágyában lévő levegőt fokozatosan felhasználják, a hézagok széndioxiddal telnek meg, majd az

aerob szervezetek tevékenységüket beszüntetik. Az új körülmények között az anaerob mikroorganizmusok tevékenysége válik uralkodóvá, aminek következtében a szerves anyag átalakulása különböző erjedési folyamatokon keresztül megy végbe. Ekkor alakulnak ki és kezdenek feldúsulni a polimerizált aromás jellegű humuszanyagok, melyek nehezebben bonthatók, így hozzájárulnak a talajok kedvező fizikai és kémiai tulajdonságainak a kialakításához. Anaerob viszonyok között is termelődik hő, de ez jóval kisebb mértékű, mint az oxidációs szakaszban, ezért a trágya hőmérséklete fokozatosan elkezd csökkenni, és a kezelés végére (kb. 100 nap múlva) 30-40 0C lesz Az aerob mikroorganizmusok tevékenységét és ezzel az oxidációs szakasz hosszát, valamint a trágya felmelegedését, a levegő mennyiségének a szabályozásával lehet elérni. A sok alomszalmát tartalmazó trágya eleve tömören történő lerakásával a levegő egy

részét a trágyából ki lehet szorítani úgy, hogy a szalmaszárakban raktározva még annyi marad benne, ami a kellő felmelegedéshez elegendő. A trágya kezelése során a levegőellátást csökkenteni lehet a trágya mesterséges úton történő tömörítésével, vagy a trágya a t ermészetes súlyánál fogva történő tömörödésével. Az öntömörödéssel történő levegő kiszorítás megfelelő tömegű 14 és nedvességtartalmú trágyánál következik be kedvezően. Ha a trágya kevés almot tartalmaz, akkor viszont lazán kell lerakni a tároláskor, hogy kerüljön bele annyi levegő, ami az oxidációs folyamatokat elindítja. A trágya túlzott felmelegedését tömörítéssel vagy locsolással lehet csökkenteni. A kezelés végére a jó minőségű istállótrágya egyöntetűen nyirkos, nedvességtartalma kb. 75%. Színe barna, gyakorlatilag teljesen szagtalan, esetleg savanykás szagú A trágya pH-ja 8.0-nál nagyobb Az istállótrágya

sűrűsége függ az alom mennyiségétől és nedvességtartalmától. A megfelelően kezelt istállótrágya sűrűsége 400-700 kg/m3 Az istállótrágya fajlagos térfogata 1.4-25 m3/t közötti Az almos istállótrágya érési fokozatai:  Friss istállótrágya: az alomrészek épek, a lebomlás nem vagy alig indult meg.  Félig érett trágya: a szalmaszálak még morfológiailag kivehetők, rugalmasak, nehezen nyomhatók szét és színük sötét. Homokos és kötött talajokon célszerű használni A homoktalaj szemcséinek összetapadását a félig érett trágya jobban elősegíti, a kötött talajt pedig lazábbá teszi, mint az érett trágya.  Érett trágya: az alomrészek könnyen szétfoszlanak, körömmel könnyen kenhetők. A trágya sötétebb színű, homogénebb. A legértékesebb trágya  Túlérett trágya: Alomrészek nem, vagy alig láthatók, porszerű, könnyen szórható. Istállótrágya tároláskor tulajdonképpen irányított

trágyakezelést kell megvalósítani, vagyis olyan körülményeket kell kialakítani és fenntartani, melyek mellett az oxidációs és a redukciós szakaszok megfelelő módon és ideig végbe tudnak menni. 3.113 Trágyakezelés helyének kialakítása A trágyaelhelyezés és trágya kezelés körülményeinek kialakításakor a több évtizedes szakmai tapasztalatok mellett, a különböző szabályozásokat is figyelembe kell venni. Egyik legfontosabb erre vonatkozó szabályozás a nitrátrendelet, vagyis a 27/2006. (II 7) Korm Rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről. Az istállótrágya kezelés helye általában állattartó telephez kötődik, ezért a nitrátrendeletnek az állattartó hely létesítésére vonatkozó szabályait is figyelembe kell venni, mely értelmében állattartótelep nem létesíthető, illetve meglévő nem bővíthető:  hullámtéren, illetve fakadó vizes területen,  vízbázisok

védőterületén,  árvízi tározó területén,  parti és védősáv területen. A trágya tárolása történhet állandó, kiépített trágyatelepen, ideiglenes jelleggel a trágyázandó terület szélén kialakított mezei trágyaszavasban, vagy a keletkezés helyén az istállóban. Az állandó trágyatelep általában az állattartó telep közvetlen közelében van, ahova az istállókból folyamatosan történik az almos istállótrágya kihordása, és ahonnan a t rágyázási időszakban a trágyát a trágyázandó területre kihordják. A telepen a trágya tárolása a területre történő kihordásig tart. Az állandó trágyatelep helyének a k ialakításakor az alábbi szempontokat kell figyelembe venni (nitrátrendelet rendelkezéseit a dőlt szöveg jelzi):  Tilos a hígtrágya, trágyalé, csurgaléklé vizekbe vezetése.  Állattartó telephez (= egy háztartás igényét meghaladó állattartásra szolgáló létesítmény) trágyatároló nem

létesíthető: 1. vízjárta területeken 15         2. felszíni víztől, ivóvíznyerő felszín alatti vízkivételi helytől 100 m-en belül 3. bányatavak 300 méteres parti sávjában A trágyatárolás helyéül mély fekvésű helyet ne válasszunk, hanem célszerűbb kissé magasabban fekvőt, hogy a csapadék ne folyjon össze és ne kerüljön a kazal alá. Lehetőség szerint széltől védett legyen, hogy a trágya ne száradjon ki. Az állattartó telep és a t rágyatárolás helye minden időjárási körülmény mellett jól megközelíthető legyen. A trágyatárolónak szigetelt, vízzáró alapja legyen annak érdekében, hogy a trágyalé és a képződő csurgaléklé ne szennyezze a talajt és a felszíni vizeket. A trágyatároló kapacitásnak elegendőnek kell lennie 8 havi istállótrágya tárolására. A tárolási kapacitást úgy kell méretezni, hogy a k ihelyezésre szánt területen fennálló, előre nem látható

szélsőséges vízjárási viszonyokból (belvíz, fakadó víz) adódó kijuttatási nehézségek mellett is biztonságosan lehessen tárolni a trágyát. Legeltetéses állattartás esetén a trágyatároló kapacitását az istállózott időszak alapján kell időarányosan megállapítani. Trágyalének nevezzük az ürülék almos kezelésekor az alom által fel nem szívott vizeletet (istállóban az alom a vizeletnek kb. 1/ 3-át szívja fel, kivéve a mélyalmos kezelést), valamint a trágya tárolásakor a kazal alsó széleinél elszivárgó kisebbnagyobb mennyiségű csurgaléklevet. Fontos, hogy mind a két helyről származó trágyalé összegyűjtésre, tárolásra, majd felhasználásra kerüljön. A trágyatárolás helyét az elfolyó csurgaléklé összegyűjtésére szolgáló gyűjtőcsatornával és aknával kell ellátni. A gyűjtőcsatornát, ha jól itató anyaggal (pl pelyva) kitöltjük és azt rendszeresen cseréljük, akkor a felitatott anyagot (mely

nitrogénben és káliumban gazdag) a kazal tetejére visszahelyezhetjük. Ezzel a gyűjtőaknába kerülő csurgaléklé mennyiséget csökkenteni lehet. A gyűjtő csatornának és aknának az is feladata, hogy esőzések alkalmával keletkező felesleges nedvességet -ami trágyalével is keveredheta trágya tárolás helyéről biztonságosan és gyorsan elvezesse és összegyűjtse. Az almos tartás mellett keletkező hígtrágya, a tárolás során keletkező trágyalé és csurgaléklé tárolása kizárólag szivárgásmentes, szigetelt tartályban, medencében történhet, melynek olyan anyagból kell lennie, mely a k orróziónak ellenáll, és élettartama legalább 20 év. A tároló legalább 4 havi anyagot tudjon tárolni A gyűjtőaknába kerülő csurgaléklé felhasználható úgy, mint a hí gtrágya, vagy visszaöntözhető a trágyára, ezzel megoldva a kazal nedvesítését. A mélyalmos trágya és a karámföld tárolásánál a nitrát rendelet értelében

(dőlt szöveg jelzi) az alábbiakra kell figyelni:  Mélyalmos trágya előzetes tárolás nélkül is kijuttatható. Ha ez nem valósítható meg, az istállótrágyával azonos módon kell kezelni és tárolni.  Karámföld tárolása az istállótrágyával megegyezően történik. A karámok csurgalékvizének az összegyűjtését úgy kell megoldani, hogy ne veszélyeztesse a környezetet. A mezei trágyaszarvas a trágya ideiglenes és általában rövidebb idejű tárolására szolgál, a trágyázandó tábla szélén. A trágyatelepen kezelt és tárolt trágyát akkor hordják ki, amikor a szállítási kapacitás rendelkezésre áll, és a t erületen a trágyaszarvas kialakítása egyszerre történik. Innen történik a trágya kiszórása a területekre A szarvas helyének megválasztásakor következőket kell figyelembe venni (a nitrát rendelet rendelkezéseit a dőlt szöveg jelzi):  ideiglenes trágyakazal nem létesíthető vízjárta területen,

alagcsövezett mezőgazdasági tábla szélén,  úgy kell megválasztani a helyét, hogy a trágya gyorsan széthordható legyen, 16   ügyelni kell arra, hogy a trágyalé, a csurgaléklé ne folyjon el a felszínen, ne jusson a talajvízbe, elszivárgás elleni védelem nélküli legfeljebb 2 hónap időtartamra alakítható ki mezei trágyaszarvas a mezőgazdasági tábla szélén, ha a t alajvíz legmagasabb szintje 1,5 méter alatt van és felszíni víz nincs 100 m-en belül. 3.114 Istállótrágya kezelési módok Mélyalmos trágyakezelés. A mélyalmos trágyakezelés a keletkezés helyén történő kezelés, mely a legrégebbi módszer. Elsősorban a juh, húsmarha, növendékmarha, kecske és baromfi tartására jellemző. Az istállóban folyamatos almozást alkalmaznak, viszont a trágya kitermelésére csak évente 2-3 alkalommal kerül sor. Általában sok alomra van szükség, ezért ott célszerű alkalmazni, ahol az rendelkezésre áll. Ha megfelelő

mennyiségű almot használnak, akkor csurgaléklé nem vagy csak minimális mértékben keletkezik, az alom a vizeletet és az egyéb nedvességet felszívja. Ha nem elegendő az alom, akkor a fel nem szívott vizelet bomlani kezd és a keletkező ammónia rontja az istálló levegőjének minőségét, valamint a t rágyalé mennyisége növekszik, melynek az elvezetéséről és tárolásáról gondoskodni kell. Az egyenlőtlen időközökben és mennyiségben használt alom a trágya minőségét rontja, a trágya nem lesz eléggé nedves, ugyanakkor réteges, nemezszerűen összeállott lehet, aminek következménye a körülményes kitermelés, rakodás és kijuttatás. A trágya vastagsága az istállóban folyamatosan növekszik, miközben azt az állatok (melyek nincsenek lekötve) állandóan tiporják és vizeletükkel nedvesítik, ezért a trágya külön nedvesítésére nincs szükség. A trágya felső rétegében rövid idő alatt lezajlik az oxidációs szakasz, mely

során nem alakul ki olyan erőteljes felmelegedés, mint a trágya telepi kezelésénél. Az állandó tiprás és nedvesítés eredményeként viszonylag hamar kialakul és állandósul a redukciós szakasz. A trágya az istállóban védve van a napsütéstől és széltől, így a kiszáradástól, valamint a bőséges eső okozta kilúgzástól és az ebből eredő elfolyástól. Az egyik legjobb minőségű trágyának tartják, mivel a kezelés során fellépő tápanyag veszteségek alacsonyabbak, mint a telepen kezelt trágyánál, nitrogéntartalom 50%-kal nagyobb is lehet. A mélyalmos istállóból kikerülő trágya azonnal felhasználható, további kezelést nem igényel. A trágya felhasználásakor figyelembe kell azonban venni, hogy az istállóból történő kikerülése után - levegővel történő érintkezés következtében - sokkal erősebben kezd el bomlani, mint a trágyatelepen kezelt trágya, mivel magasabb a nitrogén tartalma. Különösen fontos ezért,

hogy a m élyalmos trágya kihordás után minél rövidebb időn belül talajba dolgozásra kerüljön. Ha a trágyát az istálló kitrágyázása után nem lehet azonnal felhasználni, akkor trágyatelepen vagy ideiglenes mezei trágyaszarvasban tovább tárolható, a megfelelő (korábban közölt) környezetvédelmi és tárolási szabályok betartásával. Kifutóban, karámban történő kezelés. Almos trágya keletkezhet a karámban, kifutóban, vagy a rendszeresen legeltetett állatoknál a nyári, illetve téli szálláshelyen. Ez a k ezelési illetve tárolási mód az állattartás gyakorlatából adódó szükségszerű megoldás. Az almozott terület általában nyitott, így a trágya ki van téve a s zél és a n apsugárzás szárító hatásának. Csapadékos időben sok trágyalé keletkezik, ami könnyen elfolyhat (különösen kevés szalma esetén) és a kilúgzással is számolni kell. A trágyalé elfolyása ellen bőven kell almozni, vagy a trágyalevet össze

kell gyűjteni. A trágyában mérsékelt a f elmelegedés, a gyommagvak és betegségek csírái kevésbé pusztulnak el. Az állatok a trágyát tiporják, tömörítik és 17 vizeletükkel nedvesítik. A karámban keletkezett trágya rendszeresen eltávolításával és trágyatelepi kezelésben részesítésével minősége javítható. Trágyatelepi trágyakezelés. A friss istállótrágyát bármilyen módszerrel kis felületű, rendezett kazalba gondosan összerakjuk, már jelentősen csökkenthetjük azokat a veszteségeket és szennyező hatásokat, amelyek a rendezetlenül, kupacokban összedobált trágyában fellépnek. Az istállótrágya kihordása az istállókból és trágyakazlakba történő lerakása folyamatosan, a kitrágyázási gyakorlatnak megfelelő rendszerességgel történik. Bármilyen módszerrel is rakjuk le a trágyát, a vízzáró szigetelt aljzatra célszerű 30-50 cm vastagságban nedvszívó anyag elterítése -kazal alapterületének

megfelelően-, ami a keletkező csurgaléklé mennyiségét csökkenti, annak felszívása révén. Az istállóból kikerülő trágyát 50-90 cm-es magasságú blokkba rakjuk le, melynek alapterülete az egyszerre kikerülő trágya mennyiségtől függ. Az ürülékben gazdagabb és alomszegényebb trágyát nem szabad vastagon rakni, mert különben idő előtt anaerob folyamatok indulnak meg benne. Minél bővebben almozunk, annál vastagabb réteget alakíthatunk ki, mert az ilyen trágya még mindig elég levegős lesz ahhoz, hogy az oxidációs szakasz megfelelően végbemenjen és a szükséges hőmérséklet kialakuljon. A következő kitrágyázáskor a már megkezdett blokk építését tovább folytatjuk, arra újra 50-90 cm vastagságban friss istállótrágyát teszünk. Egy adott blokkot így folyamatosan -a technikai lehetőségektől függően- 2-4 méter magasságúra építhető. A blokkon belül az egyes rétegeket úgy kell lerakni, hogy lehetőleg a szalma

egyenletesen keveredjék a szilárd ürülékkel. Amikor az első blokk elérte a megfelelő magasságot, a következő szorosan mellé építhető. A trágyakazal alakja általában téglalap, hosszúságát a rendelkezésre álló hely korlátozza csak. A trágyarétegek hőmérsékleti viszonyainak alakulása akkor kedvező, ha az első 3-4 nap alatt (télen 6-8 nap) eléri a 50-70 0C -ot, amit néhány hétig meg is tart. A trágyakazlak hőmérsékletét ezért a kezdetekben célszerű rendszeresen ellenőrizni, amire különböző trágyahőmérők alkalmasak. Ha hőmérő nem áll rendelkezésre, akkor a célnak megfelel egy kb. 150 cm hosszú, 1 cm átmérőjű vasrúd is, amit kb 10 percre a trágyába szúrunk, kihúzunk, majd megérintünk. Ha kézzel megfogható, akkor a kazal hőmérséklete még 60 0C alatt van, ha pedig éget, akkor a kazal túlmelegedett. A kazal hőmérséklete különböző helyeken más és más lehet, ezért több ponton is ellenőrizni kell.

Kedvezőtlen a trágya túlzott felmelegedése is, 80 0C fölötti hőmérséklet ne alakuljon ki, mivel az a trágya önsterilizálódását okozza. A tartósan 70 0C fölé való melegedést víz vagy trágyalé locsolásával lehet csökkenteni, illetve kevesebb trágyamennyiség esetén tömörítéssel. Ha a frissen lerakott trágyaréteg nehezen melegszik fel, és néhány nap alatt nem éri el a szükséges hőmérsékletet, akkor addig nem célszerű a következő réteget rátenni, amíg a hőmérsékletemelkedés meg nem történik. Ilyen esetben új blokknak a kialakítását célszerű megkezdeni, így egyszerre egymás mellett több blokk építése is történhet. Lassú felmelegedésre kell számítani akkor, ha télen az istállóból kikerülő trágya nagyon lehűl, vagy ha a szalma nem itatódott át kellően nedvességgel és túlságosan száraz. A trágya megfelelő átalakulási folyamataihoz a 75-80%-os nedvességtartalom a kedvező, ezért a trágya

nedvesítéséről különösen nyáron gondoskodni kell. A nedvesítés történhet ivóvízzel, esővízzel, vagy az összegyűjtött trágyalével. Ha a fedetlen rétegek teteje kiszárad, akkor az újabb trágyaréteg rakása előtt a felső réteget nedvesíteni kell. Vigyázni kell, hogy 18 túlnedvesítés ne történjen. A trágyakazal építése közben, különösen nagy nyári szárazság idején, a frissen rakott trágyát is célszerű takarni, így megóvni a kiszáradástól. Megfelelő mennyiségű trágya alkalmazásakor (250-300 kg/m2 trágyaterhelés, ami 8-10 számosállat trágyája, 1:10 szalma-ürülék arányú trágya mellett), az egymásra kerülő trágyarétegek egymást tömörítik, a hézagok szűkülnek, a levegőzés mérséklődik. A trágya érésének oxidációs szakasza így fokozatosan megszűnik. A megfelelő magasságot elért trágyaszakaszokat és így a t rágyakazlat célszerű takarni a kiszáradás, illetve a n agyobb csapadék

lúgzó hatása ellen. Takarásra alkalmas a f ólia, vagy szalmaréteg. 3.12 Hígtrágya Hígtrágya alatt, az alomnélküli állattartásból származó trágyát értjük, ami alapvetően állati ürülékből, vizeletből és különböző mennyiségű öblítővízből, valamint technológiai vízből, takarmánymaradványokból és egyéb anyagokból áll. Almos állattartásban is keletkezhet hígtrágya abból a híg részből, amit az alom nem tud felszívni, de ennek mennyisége kevesebb. A hígtrágyás állattartó telepek létesítésekor a környezetkárosító hatások nem voltak még láthatók. A hidraulikus úton történő trágya eltávolítása viszonylag egyszerű és gyors, azonban az alkalmazott víz mennyiségétől függően jelentősen megnövekedhet a trágya tömege, tápanyag koncentrációja csökkent, aminek következtében tárolási és kijuttatási problémák jelentkezhetnek. A hígtrágyát általában a tervezettnél hosszabb ideig kellett

tárolni, mivel sok esetben a tárolási kapacitás, illetve a trágya elhelyezésére alkalmas terület nagysága és befogadóképessége nem állt arányban a k eletkezett hígtrágya mennyiségével. A hígtrágya folyamatosan termelődött, a tárolók megteltek, és a trágyát akkor is ki kellett juttatni, amikor arra a talaj állapota nem volt a legmegfelelőbb. A megtelt tárolókból gyakori volt az elfolyás és a h ígtrágya elszivárgása. Így a felhalmozódott és nem szakszerűen felhasznált hígtrágya környezetszennyező anyaggá vált, ahol a szennyezés mértéke jóval nagyobb mértékű volt, mint az almos istállótrágya esetében. A hígtrágyázásnak és a nem megfelelő tárolásnak komoly környezeti kockázatai is lehetnek:  A nagy mennyiségben keletkező hígtrágya könnyű és gyors elfolyása útján közvetlenül a felszíni vizekbe jutva szennyezi az élővizeket, a t ápanyag feldúsítás következtében felgyorsítja az eutrofizációt. 

Elszivárgás útján a talajvíz nitráttartalmát növeli, így az emberi fogyasztásra alkalmatlanná válhat.  A hígtrágyával túlöntözött talajok kötöttebbé és így nehezebben művelhetővé válnak.  Nagymértékű só- és nehézfém felhalmozódás jöhet létre. A nehézfémtartalomnak egyik forrása lehet a nyomelemekkel kiegészített takarmányok etetése.  Pangó hígtrágyából és a trágya mozgatásakor a mikroorganizmusok tevékenysége során bűzös anyagok szabadulnak fel. A felszabaduló gázok az istállóban rontják a levegőt, vagy a trágya kijuttatáskor a környezetét. A gázok egy része nem ártalmas az egészségre, de kellemetlen szagú, mások az egészségre ártalmasak és koncentrációjuk emelkedésével zárt térben nőhet a légzőszervi megbetegedések iránti fogékonyság.  A hígtrágyában patogén szervezetek és fertőzőképes szaporítóképletei lehetnek. A trágya magas víztartalma és alacsony hőmérséklete

sok kórokozó számára lehetővé teszi, hogy hosszú ideig megőrizzék életképességüket. A nagy nedvességtartalom miatt nem indulnak be spontán biotermikus reakciók, amik az almos istállótrágyánál a 19 trágya csírátlanítását végzik, így a hígtrágya kitűnő táptalaja lehet különböző humánés állatbetegségeket okozó kórokozóknak (pl. szalmonella), amelyek túlélési ideje a hígtrágyában több hónapra tehető. A hígtrágya nem szennyvíz, ha az állattartó telepen keletkező más anyagokkal (kommunális és fejőházi szennyvíz, csapadékvíz) nem keveredik, azoktól külön kezelik. Sűrű, nehezen folyó, minőségileg többfázisú heterogén anyag,. A hígtrágya megfelelő tárolás és kezelés mellett alkalmas:  a növények tápanyag- és vízigényének pótlására,  a hígtrágya szilárd fázisával a talajszerkezet javítására,  komposztálással értéknövelt kereskedelmi árú előállítására,  energetikai

célú hasznosításra (biogáz előállítás). 3.121 Hígtrágya tárolása A hígtrágya istállóból történő eltávolítása mechanikai és hidraulikus úton lehetséges. A korszerű hígtrágyás telep technológiája a víztakarékosságon alapul. A trágyahígítás mértéke (a trágya és az öblítésre használt víz aránya) mechanikai eltávolításnál 1:0,5-1, míg hidraulikus módszernél 1:1-2. Az öblítővíz mennyisége alapvetőn meghatározza a keletkező hígtrágya szárazanyag tartalmát, ami azonban alatta marad az istállótrágyáénak, ha fázisbontást nem kap. Az épületből való eltávolítása után a hígtrágya tárolóba kerül A hígtrágya tárolására különböző lehetőségek vannak, de bármelyiket is alkalmazzuk, azt úgy kell megoldani, hogy szivárgás és elfolyásmentes legyen. A hígtrágya tárolással kapcsolatban az alábbiakat kell figyelembe venni (a nitrátrendelet rendelkezéseit a dőlt szöveg jelzi):  Hígtrágya,

trágyalé, csurgalékvíz kizárólag szivárgásmentes, szigetelt tartályban, medencében tárolható. A tárolótartály, medence anyagát úgy kell megválasztani, hogy az a korróziónak ellenálljon, élettartama legalább 20 év legyen.  A tárolónak legalább 4 havi hígtrágya, trágyalé, csurgalékvíz befogadására elegendő méretűnek kell lennie, hogy biztosított legyen a tilalmi időszakokban (vagyis amikor nem juttatható ki) biztonságos tárolásuk.  Kisebb tárolási mennyiségek esetében (kb. 50 m 3/nap-ig) a helyszíni, illetve az előregyártott vasbeton szerkezetű tározók alkalmasak. Ezek előnye a hígtrágya jobb kezelhetősége, kis helyen nagy térfogat biztosítása, kevésbé sérülékeny a szigetelése, hosszú az élettartama, valamint nincs beesési/becsúszási veszély. Beruházási költségük azonban magasabb.  Nagyobb mennyiségek tárolására a mechanikailag jól terhelhető, kémiai agressziónak is ellenálló tófóliákkal

bélelt földmedencék alkalmasak. Kialakításuk megfelelő minőségű földműfelületet igényel a mederfenéken, valamint a rézsűkön. A töltő, túlfolyó, leürítő műtárgyak vízzáró beépítése kiemelten fontos. 3.122 Hígtrágya kezelése A hígtrágya kezelésének több formája alakult ki: fázisbontás nélküli, fázisbontásos, részleges tisztítás, granulálás. A fázisbontás nélküli kezeléskor a h ígtrágyát egységes anyagként kezelik, a s zilárd- és hígfázist összekeverve, egy menetben, a l egkevesebb beavatkozással juttatják ki a mezőgazdasági területre. A kezelés gyűjtésből, rövid idejű tárolásból, levegőztetésből és homogenizálásból áll. A trágyát a tárolótartályból kiemelés előtt homogenizálják, hogy a tárolás ideje alatt különböző frakciókra (úszó-, leülepedett- és 20 hígrész) szétvált trágya összekeveredjen, és közel azonos tápanyag koncentrációt lehessen kijuttatni. A

fázisbontásos kezelés célja a folyadék és szilárd fázis szétválasztása és külön kezelése. A szilárd rész tápanyag koncentrációja és szárazanyag tartalma így növelhető, és különböző struktúranyagok (szalma, törek, faforgács, fűrészpor stb.) hozzáadásával az almos trágyához hasonlóan kezelhető vagy komposztálható, és hagyományos szerves trágya szórókkal kijuttatható. A szétválasztás eredményeként a híg fázis mennyisége kevesebb lesz, ami kisebb tárolási kapacitást igényel, valamint tárolása, szállítása és kijuttatása kedvezőbb hidraulikai viszonyok között, üzembiztosabban történhet. A híg részt megfelelő levegőztetéssel kezelik A fázisbontás különböző gépi eszközökkel vagy azok nélkül, megfelelő ülepítéssel megoldható. Gépi módszerekkel a szilárd rész szárazanyag tartalma 35-60%-ra is növelhető Részleges tisztításnál hasonló kezeléseket alkalmaznak, mint a kommunális és ipari

szennyvízkezelésnél. A homogenizált vagy fázisbontott anyagot nagy felületű kádakban ülepítik és levegőztetik, miközben különböző mechanikai, biológiai, kémiai kezeléseket, illetve ezek kombinációját alkalmazzák. A híg fázisból a maradék szilárd anyagot kémiai eljárásokkal csapatják ki, amelyet azután ülepítéssel lehet eltávolítani. A szilárd fázist tárolótartályokban komposztálják, vagy hagyományos módon kijuttatják. A tiszta trágyalé aerob levegőztetés után kijuttatható. Ennek a módszernek a költségvonzata magas Granuláláskor a hígtrágyát nedvszívó szerves anyaggal kezelik, majd granuláló dobon keresztül golyó formájú, egyforma nagyságú granulátumokat állítanak elő, ami kiszórható, komposztálható, vagy szárítható. Az eljárás során tápanyagokkal dúsítható a hígtrágya, illetve hatóanyagtartalma stabilizálható. A termék előállítása drága, piacáról gondoskodni kell A hígtrágya

kezelése során a t ároló medencében a szerves anyagok elbontását különféle mikroorganizmusok végzik:  Anaerobok: a medencefenék oxigénmentes környezetében tevékenykednek.  Fakultatívak: oxigén jelenlétében és anélkül is képesek működni. Elemésztik az anaerobok által előbontott szerves anyagokat és gázokat. Könnyen emészthetővé alakítják a még mindig bonyolult szerves vegyületeket. A medence középső régióiban élnek. A biológiai folyamatok oroszlánrészét végzik  Aerobok a medence néhány centiméteres felső rétegében, oxigén dús környezetben tevékenykednek, a szerves anyag bontás mellett a k ellemetlen szagú gázokat is elbontják, így szagtalanítak. 3.13 Komposzt A komposzt földszerű, morzsalékos, sötétbarna színű, magas szerves anyag tartalmú (25– 50%) anyag, amely különböző szerves hulladékokból aerob mikroorganizmusok tevékenységének hatására jön létre, állandó oxigén jelenlétében.

Nincs kellemetlen szaga, nedvességtartalma 30–35%, kémhatása semleges (pH 6–7). A komposztálás jelentősége, hogy a legkülönbözőbb szerves eredetű anyagok (növényi és állati) ártalmatlaníthatók, illetve feldolgozhatók, és ezzel a talaj termékenységének fenntartására alkalmas szerves anyag nyerhető. A komposztálás alkalmas arra, hogy a gazdaságokban keletkezett szerves anyagokon kívül, a különböző kommunális és háztartási eredetű szerves hulladékokat is hasznosítsuk. A háztartási hulladéknak kb negyede, harmada szerves eredetű és lakott területeken jelentős mennyiségű zöldhulladék is keletkezik. Ezek 21 kidobásával a kommunális hulladéklerakókba vagy égetőkbe kerülő szemét mennyiségét növeljük, elégetésük jelentős szerves anyag veszteséggel és levegőszennyezéssel jár. Ezen hulladékok komposztálással jól hasznosíthatók, csökkenthető az ártalmatlanítandó hulladék tömege és a lerakóhelyek

terhelése, miközben könnyen tárolható és felhasználható szerves anyagot nyerünk. Másik nagy előnye, hogy egyszerűbb és bonyolultabb módszerekkel is megvalósítható, kisebb és nagyobb mennyiségű szerves anyag is feldolgozható. A komposztok felhasználásának kedvező hatásai hasonlóak az almos istállótrágyáéhoz:  a növények és a talaj mikroorganizmusai számára energia- és tápanyagforrás,  a talaj humusztartalmát növeli, ezáltal a talaj mindazon tulajdonságát javítja, amely a humusztartalommal van összefüggésben,  szerves kolloid talajba juttatásával javul a talaj víz-, hő- és tápanyag gazdálkodása,  a talaj szerkezeti tulajdonságait javítja, mivel a komposztban magas a stabilizált (humifikált) szerves anyagok aránya, melyek a t alajban jobban ellenállnak a mikroorganizmusok lebontó tevékenységének,  a komposztálás jellegéből adódóan a kész komposzt kisebb veszteségekkel tárolható, mint az almos

istállótrágya. 3.131 Komposztálás feltételei, lejátszódó folyamatok A komposztálás irányított szerves anyag kezelési módszer, hasonlóan az istállótrágya kezeléséhez. A lejátszódó folyamatokat azáltal irányítjuk, hogy a l ebomlási, átalakulási és felépítési folyamatokhoz megfelelő körülményeket biztosítunk és tartunk fent. A folyamat során aerob mikroorganizmusok tevékenysége révén, állandó levegőbiztosítása mellett, a különféle szerves anyagok egyszerűbb alkotóelemeikre esnek szét, a könnyen lebonthatók mineralizálódnak, míg a jobban ellenálló vegyületekből humuszanyagok keletkeznek. A folyamat exoterm, amely során nagymennyiségű hő keletkezik. Időtartama függ a komposztálási eljárástól és a biztosított körülményektől. A komposztálás talajbiológiai szempontból a korhadással azonosítható folyamat. A komposztálás alapvetően abban tér el az istállótrágya kezeléstől, hogy az átalakulási

folyamatok állandó aerob körülmények között zajlanak le, így nem különböztethető meg oxidatív és reduktív szakasz. A szerves anyag átalakulása több lépcsőben megy végbe:  Bevezető szakasz: A könnyen bomló anyagok átalakulása megkezdődik, amely során termelődő hő a komposzthalom hőmérsékletét gyorsan megemeli (40 0C). Ez rövid szakasz, 1-2 napig tart.  Felmelegedési (termofil) szakasz: A könnyen bontható szerves anyag lebontása fokozódik, melynek eredményeként a hőtermelés erőteljesebbé válik, a hőmérséklet tovább emelkedik 55-60 0C-ra. Nem kívánatos a 75 0C fölötti hőmérséklet, mivel a mikrobiális tevékenység lelassulhat, vagy megszűnhet. Jelentős mértékű az ammónia felszabadulása, mely részben megkötődik, részben távozik a rendszerből, amitől nitrogén veszteség lép fel. A kémhatás lúgossá válik (pH 8-8,5) Ebben a szakaszban történik a komposzt csírátlanítása, a gyommagvak és patogén

szervezetek fertőzőképességüket elveszítik. A fázis időtartama 2-3 hét, amely alatt már megkezdődik a nehezebben bontható szerves anyagok átalakulása is.  Átalakulási (mezofil) szakasz: A könnyen bontható anyagok lebontásának befejeződése után, a nehezebben bonthatók (lignin, cellulóz, hemicellulóz) átalakulása válik meghatározóvá. A folyamatok sebessége lassul, mely a hőmérséklet csökkenésével jár együtt (45 0C), és mérséklődik a nitrogén veszteség is. A szakasz hossza 3-4 hét 22  Érési szakasz: A hőmérséklet tovább csökken. A szerves anyag humifikálódása megy végbe, kialakul a kész komposzt. Időtartama 1-2 hónap Kiinduló alapanyagok A komposzt minősége részben a kiinduló nyersanyagok összetételétől függ. Gyakorlatilag minden lebontható szerves anyag felhasználható:  ipari és kommunális eredetű szerves hulladék  mezőgazdasági melléktermékek  szármaradvány, szalma,

istállótrágya,  hígtrágya, trágyalé (szárazanyag hozzáadása szükséges),  háztartási hulladékok  vágott virág, nyers konyhai eredetű növényi hulladék,  tojáshéj, kávézacc (korlátozott mennyiségben),  festetlen kartonpapír, festetlen papírszalvéta (korlátozott mennyiségben),  fahamu (2-3 kg/m3),  kerti hulladék:  száraz széna,  frissen vágott kerti fű (nedvesen tömörödésre hajlamos, szárítani kell vagy laza szerkezetű anyagok közé keverni),  levelek (nedvesen könnyen összetapad ezért szárítani kell vagy laza szerkezetű anyagok közé keverni; gyorsabb lebomlású: gyümölcsfák, hársfa, kőris-, nyír- és a juharfajok; sok csersavat tartalmaz: tölgy, kőris, nyár),  faág, szőlővenyige (felhasználás előtt aprítani, tág C/N arány, lassan bomló, szerkezetlazító). Komposztálásra nem javasolt anyagok:  impregnált fahulladék (vegyszerrel kezelt),  citrusfélék gyümölcseinek

hulladéka (tartósító- és érést szabályozó szerekkel kezelt),  főzött konyhai hulladékok, ételmaradék, húsdarabok (legyek és rágcsálók vonzása, kellemetlen szag),  csont (nehezen bomlik, rágcsálók vonzása),  forgalmas utak mellett vágott fű (nehézfém szennyezés kockázata),  vágott haj, intim hulladék, mosószer, olaj,  húsevő állatok alól kikerülő alom (fertőzésveszély),  gyomok szár és gyökértarackjai, felmagzott gyomnövény (fertőzésveszély),  fertőzött, beteg növényi részek (fertőzésveszély),  dió, a gesztenye, tölgy, platán, nyár, fűz lombja (lassúbb lebomlás, többi növény számára káros anyagokat tartalmaznak és gátolják fejlődésüket). Nem kívánatos szennyező- vagy idegen anyagok jelenléte az alapanyagokban, mivel azok a komposzt minőségének rontásán túl szennyezőek, vagy mérgezőek lehetnek. Potenciális szennyező forrás a növényi alapanyagban jelenlévő

növényvédőszer, amelyek egy része a talajban és komposztálás során nem vagy nehezen bomlik le, de előfordulhat, hogy bomlástermékeik mérgezőbbek, mint az eredeti anyag. Hasonló problémát okozhatnak az állattartásban használatos fertőtlenítő és gyógyászati készítmények is. A szervetlen szennyező anyagok közül a toxikus nehézfémek okozhatnak gondot: kadmium (Cd), króm (Cr), réz (Cu), higany (Hg), nikkel (Ni), ólom (Pb), cink (Zn), melyek viszonylag kis mennyiségben is mérgezőek lehetnek, és a komposztálás során nem bomlanak le. Nehézfém szennyezettség 23 elsősorban a kommunális alapanyagok esetében fordul elő. Az idegen anyagok (pl üveg, zsineg, vas, beton, kő) ugyan nem mérgezőek, de nem bomlanak le, a komposztálás és kijuttatás gépeit károsíthatják. A nyersanyagok megfelelő keverésével el kell érni, hogy a komposzt C/N aránya 25-30/1 legyen. A lebontást végző mikroorganizmusok energiaforrása a lebontandó

szerves anyag A szerves anyag szén és nitrogén tartalmának egymáshoz viszonyított aránya a k omposztálás során jelentkező tápanyagveszteségek nagyságát meghatározza. Abban az esetben, ha a C /N arány túl szűk (kevés a szén aránya a nitrogénhez képest), a képződő nitrogén egy része ammónia formájában eltávozik, ami az intenzív ammónia szagról is felismerhető. Tág C/N aránynál pedig (nagy a szén aránya a nitrogénhez képest), a lebontási folyamat csak nagyon lassan indul be a nitrogén forrás hiánya, illetve szűkös jelenléte miatt. A felhasznált alapanyagok keveréke ne legyen hajlamos a tömörödésre, megfelelő legyen az ún. szerkezeti stabilitása A rossz szerkezetű anyag a komposzthalom könnyű tömörödését idézi elő összerakás vagy keverés után, aminek következtében a rendszerből hamar elfogy az oxigén, és kedvezőtlen anaerob folyamatok indulhatnak el. A laza szerkezet viszont megfelelő és folyamatos

levegőellátást biztosít. A nyersanyagok aprításával a mikroorganizmusok nagyobb felületen tudják a lebontási tevékenységet végezni, ezzel az átalakulási folyamatok sebességét gyorsítani és időtartamát rövidíteni lehet. Célszerű 5 cm-nél nem nagyobbra aprítani az alapanyagokat A komposztálandó nyersanyagok kiegészíthetők különböző segédanyagokkal is, melyek a komposzt minőségét javítják, a komposztálás folyamatát befolyásolják, tápanyagot szolgáltatnak, illetve talaj általános kondícióját javítják:  érett komposzt, kerti föld: biológiai aktivitás fokozása, lazítás  istállótrágya, mikroorganizmus készítmények: biológiai aktivitás fokozása  vizelet, vérliszt, szaruliszt: nitrogénforrás  csontliszt: foszfor és kalcium forrás,  CaCO 3 (20-70 kg/m3): kalcium forrás, kémhatás szabályozás  fahamu: szén és kálium forrás,  kőzetliszt (20-40 kg/m3), agyagörlemény (10 tf%): mikroelem

dúsítás, nitrogén és nedvesség megkötés Folyamatos levegőellátás Folyamatos oxigénellátást kell biztosítani az aer ob körülmények kialakítása és fenntartása érdekében, amely alapfeltétele a korhadási folyamat lejátszódásának, és a megfelelő hőmérsékleti értékek kialakulásának, mely a csírátlanítást végzi. Ezt a komposztálandó anyag lazán rakásával, a halmok rendszeres átforgatásával, keverésével, a komposztban mesterséges légjáratok kialakításával vagy mesterséges átlevegőztetésével lehet biztosítani. A levegőáramlásnak folyamatosnak és akadálytalannak kell lennie a halom szélétől a belsejéig. Különösen a komposztálás kezdeti szakaszában magas az oxigén igény. Átlevegőztetéskor a komposztban keletkező felesleges hő, vízgőz és gázok is eltávoznak, forgatáskor a komposzt anyaga keveredik, homogenizálódik. A forgatás nagyobb mennyiségű komposzt esetén komposztforgató speciális gépekkel,

vagy trágyaszórókkal lehetséges. 24 A komposztálás során a korhadás mellett rothadás is lejátszódhat, ha a komposztban levegőtlen gócok alakulnak ki. Erre legnagyobb esély a halom belsejében van Arra kell ügyelni, hogy az anaerob viszonyok lehetőleg ne alakuljanak ki, illetve ne váljanak uralkodóvá. Amennyiben a szerves anyag levegőtlen körülmények között bomlik, anaerob baktériumok szaporodnak el, melyek az oxigént a szerves vegyületekből redukció útján szerzik. Ilyenkor rothadás zajlik le, amelyet bűzös szag kísér, és a folyamat során nem szabadul fel annyi hő, mint az oxidációkor. Nedvességtartalom A mikroorganizmusok tevékenységéhez 40-60% nedvességtartalmat kell biztosítani. Nem kedvező, ha az alapanyag túl száraz, vagy túl nedves. Vízhiány esetén a mikroorganizmusok tevékenysége leáll. Túl magas nedvességtartalomnál viszont az oxigén kiszorul a pórusokból és anaerob viszonyok keletkezhetnek. A megfelelő

nedvességtartalmat szárazabb és nedvesebb kiindulási alapanyagok keverésével és nedvesítéssel lehet biztosítani. A nedvességtartalom ellenőrzése és a nedvesítés, különösen a zárt komposztálási rendszerekben (tartályokban) fontos, ahol a csapadék nedvesítő hatásával nem lehet számolni. A megfelelő nedvességtartalom egyszerűen az ún. marokpróbával ellenőrizhető Ennek lényege, hogy a kezünkben a komposztanyagot összenyomjuk, és megfigyeljük viselkedését:  optimális: az ujjaink között nem jön ki víz, a komposzt összeáll,  túl száraz: tenyerünkben a komposzt szétesik,  túl nedves: víz folyik ki ujjaink közül. Hőmérséklet Az aerob viszonyok hatására a komposzt hőmérséklete megemelkedik. A megfelelő hőmérsékleti folyamatok biztosítják a komposzt sterilizálását, hiszen a mezőgazdasági alapanyagok gyakran tartalmaznak fertőző anyagokat (mikroorganizmusok, gyomok). A hőmérséklet túl alacsony szinten

maradása miatt a szerves anyag fertőzőképes maradhat. Nem csak a hőmérséklet nagysága, hanem az időtartama is fontos. Magasabb hőmérséklet rövidebb idő alatt ér el olyan hatást, mint az alacsonyabb. A felmelegedési szakaszban a hőmérsékletnek legalább 55 0C-ot el kell érnie, kedvező az 55-60 0C. A hőmérséklet alakulását állandóan nyomon kell követni. A halomban könnyen hőgócok alakulhatnak ki, ha a levegő áramlása nem megfelelő. A nagyon erős felmelegedés a mikroorganizmusok tevékenységének a megszűnését okozhatja (önsterilizálódás). 3.132 Gazdasági komposztálás A komposztálásnak elsősorban a kertészetekben és kerti körülmények között van jelentősége, hagyománya, de alkalmanként előfordul az istállótrágya komposztálása is, és egyre jobban terjed a háztartási- és kommunális hulladékok hasznosításában is. A komposztálásnak különböző formái és rendszerei alakultak ki, amelyek közül a gazdasági

körülmények között is egyszerűen megvalósíthatók kerülnek bemutatásra. Gazdasági körülmények között leginkább a nyitott rendszerű komposztálást alkalmazzák, amikor a halom közvetlen kapcsolatban van a külső környezettel, attól nincs elszigetelve. Általában a levegőztetés természetes úton, a forgatással elősegítve történik, mesterséges szellőztetési rendszert nem alkalmaznak. 25 Nagyobb mennyiségű szerves anyag komposztálására a prizmás komposztálás alkalmas. A háromszög vagy trapéz alakú prizmák a talaj felszínén helyezkednek. A prizma magassága 1,2-1,5 m, szélessége 1-2 méter között változik, hosszúságát a rendelkezésre álló hely és alapanyagok mennyisége határozza meg. Mérete könnyen növelhető, nagy befektetést nem igényel. A prizma építésekor karókat is elhelyezhetünk benne, amiket a p rizma elkészülése után kihúzhatunk, ezzel olyan légjáratokat alakítunk ki, ami elősegíti a halom

levegőzését. A prizma viszonylag könnyen átfogatható kézi erővel, vagy speciális komposztforgató gépekkel. A halom letakarható lyukacsos fóliával vagy speciális komposzt fóliával, ami a nedvesség és hőmérsékleti viszonyok szabályozására alkalmas. Arra kell figyelni, hogy állatok a prizma oldalát ne kezdjék ki, ne bontsák meg. Gyakorlatilag mindenféle szerves anyag kezelhető így, és mindenféle komposztálási eljárásban alkalmazható. Kisebb mennyiségű szerves anyag kezelése tárolóedényes komposztálással valósítható meg. Ezek a tárolóedények különböző silók, ládák, tartályok, melyek lehetnek előre gyártottak vagy saját készítésűek, és különféle anyagokból készülhetnek: fa, műanyag, fém, kő, drót és ezek kombinációi. Alakjuk négyszögletes vagy hengeres Anyaguk mindenképpen időjárásálló legyen, de ne legyen olyan anyaggal kezelve, amely a mikroorganizmusokra mérgező, vagy fejlődésüket gátolja.

Úgy kell kialakítani az oldalukat, hogy megfelelő legyen a szellőzésük, a levegő át tudja járni a bennük lévő anyagot. Előnyös, ha egyik oldaluk nyitható, mivel ez a komposzt forgatását vagy kitermelését megkönnyíti. A túlzottan nyitott oldal nem kedvező, mivel a komposzt gyorsabb kiszáradását eredményezi. Előnyös, ha a teteje fedhető, ezzel a kiszáradástól, a bőséges eső okozta kilúgzástól lehet megvédeni a benne lévő anyagot, és az esetleges szaghatás is mérsékelhető. A tároló edények kis helyen elférnek, bennük rendezett körülmények között végezhető a komposztálás. Leginkább kerti vagy kertészeti körülmények között alkalmazzák. A komposzt prizmát vagy a tároló edényeket félárnyékos, szélvédett helyen célszerű felállítani, hogy ne száradjon ki könnyen. Lehetőleg ne legyen a ház közvetlen közelében, az intenzív rovarélet miatt. Kerti komposztálásnál kívánatos, hogy a tárolóban lévő

komposzt közvetlenül érintkezzen a talajjal és annak élővilágával. A komposztálás gyakorlati kivitelezésére sok változat és eljárás alakult ki. A komposzthalom feltöltése két úton lehetséges:  Keveréses komposztálásnál a komposztálót egyszerre töltjük fel úgy, hogy a különböző alapanyagokat a komposztálóba rakás előtt aprítjuk, majd megfelelő arányban egymással jól összekeverjük. Ennek feltétele, hogy rendszeresen és folyamatosan keletkezzen annyi alapanyag, amivel a komposztáló egyszerre feltölthető, vagy rövid idő alatt gyűljön össze annyi, hogy átmeneti tárolás után ez megoldható. A szükséges adalékanyagok is az alapanyagokkal kerülnek összekeverésre.  Réteges komposztálás akkor alakulhat ki, ha nem keletkezik annyi alapanyag, hogy a tároló vagy a p rizma egyszerre kialakítható legyen. Ilyenkor a keletkezés ütemében és rétegesen kerülnek egymásra a különböző tulajdonságú szerves anyagok,

és a tároló hosszabb idő alatt telik meg. Célszerű ilyenkor a halom aljára 10-20 cm vastag alapréteget készíteni laza szerkezetű, nehezebben tömörödő anyagból, ezzel biztosítható az alsó rétegek szellőzése is, valamit megakadályozható, hogy a halom alja nedvességben álljon és levegőtlen viszonyok alakuljanak ki. Erre helyezhetők rétegesen a különböző anyagok 15-20 cm-es vastagságban, amire különböző segédanyagok is adhatók. Ügyelni kell arra, hogy a lazító hatású és a tömörödésre hajlamos anyagok vegyesen kerüljenek a halomba. Soha ne tömörítsünk. A prizma vagy tároló megtelte után lefedhető, majd bizonyos 26 időnként átforgatható, amivel az egyenletesebbé és gyorsabbá tesszük. alkotókat homogenizáljuk, a lebomlásukat A tároló megtelte után a komposztot célszerű rendszeresen átfogatni. Ennek gyakorisága a komposztálás módjától függ, 3-4 nap és 4-6 hét között változhat. Az intenzív

forgatás a lebomlás sebességét növeli, így hamarabb kész a komposzt, de csak akkor, ha az egyéb feltételek is biztosítottak. Átlagos gazdasági és kerti körülmények között 3-6 hónap alatt készül el a komposzt. Minden átforgatáskor a nedvességtartalmat ellenőrizni kell, és szükség esetén locsolással pótolni. Az első átforgatás után már nem szabad friss anyagot a komposztba tenni. Az átforgatás egyben keverés, homgenizálás is A komposztálás legegyszerűbb formája a passzív komposztálás, amikor az elsősorban növényi eredetű szerves anyagokat halomba vagy prizmába rakjuk úgy, hogy levegőzése természetes úton megvalósulhasson és hosszabb ideig fennmaradhasson. Ez a tömörödésre hajlamos és a nehezebben tömörödő, a szerkezetet lazító anyagok együttes komposztálásával, lazán egymásra rétegezésével, vagy összekeverésével érhető el. A halom az összerakáson kívül semmilyen más kezelésben nem részesül. A

halomba állati eredetű szerves anyagot nem célszerű tenni, hogy ne legyen vonzó a különböző rágcsálók számára, melyek a bolygatatlan helyeken amúgy is szívesen megtelepedhetnek. A nyersanyagok összetételétől, a hőmérsékleti és nedvesség viszonyoktól függően viszonylag hosszú idő alatt készül el a komposzt, melynek ideje 6 hónap és több év között változhat. A komposzt minősége nem lesz a l egjobb Ha a komposztot rendszeresen forgatjuk, akkor az átalakulási folyamat felgyorsítható. A gazdasági állatok almos trágyája is komposztálható. Ehhez az istállótrágyát 1,2 m magas prizmába kell rakni. A trágyát a prizmába rakás előtt célszerű homogenizálni, ami szerves trágya szóróval is megoldható, vagy a lerakott prizmákat komposztforgató géppel azonnal át kell forgatni. A hőmérsékletet és a nedvességtartalmat folyamatosan figyelni kell A prizma hőmérséklete lehetőleg ne emelkedjen 65 0C fölé. A hőmérséklet

ellenőrzése mellett előfordulhat, hogy kétnaponta is át kell forgatni a prizmát. Átforgatáskor a prizma hőmérséklete ugyan átmenetileg csökken, de az intenzívebb levegőellátás miatt újra megemelkedik. Ügyelni kell a 35-40%-os nedvességtartalom biztosítására is Ha szükséges locsolni kell, ami egyben a kazal hőmérsékletét is csökkenti. A sertés trágya hideg trágya, nem melegszik be olyan gyorsan, hosszabb idő kell hozzá. A ló és juh trágya nagyon száraz, hamar bemelegszik, ezeknél a nedvesítésre különösen oda kell figyelni. Trágyalé, hígtrágya komposztálásakor, a folyékony trágyát megfelelő mennyiségű jó nedvszívó képességű, tág C/N arányú száraz anyaggal kell keverni, pl. szalmával A nedvszívó anyagot vékony rétegben le kell teríteni, majd átitatni trágyalével. Amikor megfelelően átnedvesedett, újabb réteget terítünk rá mindaddig, amig a megfelelő prizmaméretet el nem érjük. Amikor kész, akkor a

prizmát átfogatjuk, homogenizáljuk, majd rendszeresen ellenőrizük a nedvességét és a hőmérsékletét. A hőmérsékleti és lebomlási viszonyoktól függően többször át kell forgatni. A komposztálás végeztével még mindig maradnak olyan nagyobb darabok a komposztban, melyek nem bomlottak le, ezért használat előtt át kell rostálni. Ezzel eltávolíthatók az esetlegesen előforduló idegen anyagok is, illetve kialakítható a felhasználási módnak megfelelő egyenletes komposzt szemcseméret. A kirostált nagyobb komposztdarabok felapríthatók. Mulcsozásra általában a 40 mm-nél nagyobb, szántóföldön a 25 mm-nél kisebb, kertészetben a 10 mm-nél kisebb méretű komposztot használják. A kész komposzt 27 nedvességtartalma ne legyen több 35%-nál. A komposzt ne tartalmazzon nehézfémeket, életképes növényi szaporítóanyagot, ne legyen csírázásgátló hatása. 3.14 Zöldtrágyázás A zöldtrágyázás alatt, az erre a célra elvetett

növény teljes növényi tömegének a t alajba dolgozását értjük annak érdekében, hogy a talaj termékenységét fokozzuk és szerves anyagát gyarapítsuk. Egyes szerzők szerint a kizöldült tarló, rosszul sikerült vetés, vagy a gyomok leszántása nem tekinthető zöldtrágyázásnak, mások szerint viszont igen. Az árvakelésnek is lehet zöldtrágyázási hatása, mivel a talajélet kiegyensúlyozottabbá válhat, javulhat a gyökerekkel átszőtt talajréteg szerkezete, könnyebb lehet a talajmunka. Jó árvakelést akkor érhetünk el, ha az elővetemény betakarítása után azonnal (1-2 napon belül) sekélyen elvégezzük a tarlóhántást, kihasználva a beárnyékolási érettséggel együtt járó kedvezőbb nedvességi állapotot. Nem probléma, hogy a szármaradványok egy rész a t alaj felszínén marad, ez majd bedolgozásra kerül a tarló ápoláskor. A tarlóhántást azonnal hengerezni kell. Az éjszakai és nappali hőingadozás hatására a feltalaj

benyirkosodik, ami elősegíti az árvakelések kikelését. Az árvakeléseket akkor kell a talajba dolgozni, amikor a gyomnövények még nem kötnek magot. A jól sikerült zöldtrágyázásnak számos kedvező hatása van:  Javítja a t alajszerkezetet. Elősegíti a morzsalékos talajszerkezet kialakulását, kötött talajon javítja a talaj rossz fizikai tulajdonságait, csökkenti a kötöttséget, mivel a gyökérzet behálózza a talaj felső rétegét. A mélyebben gyökerező növények az altalajt fellazítják, elősegítik az utónövény gyökereinek a mélyebbre hatolását. A talaj szerkezetének javításán keresztül javul a t alajok művelhetősége, csökken a talajművelés energia igénye. A talaj átjárhatóbbá válik a víz és a levegő számára  Növeli a talaj humusztartalmát, ezáltal a talaj mindazon tulajdonságait javítja, amely a humusztartalommal van összefüggésben.  Befolyásolása a tápanyag gazdálkodást. A növény mélyre

ható gyökérzet révén az altalajban egyébként nem vagy csak nehezen hozzáférhető tápanyagokat a f eltalajba hozza. Az ásványi tápelemeket átmenetileg megkötik, ezzel megakadályozza, hogy a könnyen oldódó tápanyagok -elsősorban a nitrátok- a talaj mélyebb rétegeibe vagy a talajvízbe kerüljenek, különösen csapadékos fekvésben. Pillangós zöldtrágyanövények termesztésekor javul a talaj nitrogén ellátottsága. A szerves maradványok lebomlásakor CO 2 és szerves savak keletkeznek, amelyek feltárólag hatnak a t alaj nyers tápanyagaira, elősegítik az ásványi tápanyagok érvényesülését, a talaj tápelemeit mozgósítják.  Szerepe van a talajvédelemben. Árnyékoló és talajborító hatásukkal védik a talajt az erózióval, deflációval és beiszapolódással szemben. A gyökerekkel behálózott talaj felső rétegében csökken a degradáció veszélye.  Egyes zöldtrágya növényeknek (olajretek, mustár) nematicid hatása van.

A zöldtrágyanövények árnyékoló hatása miatt a gyomosodás visszaszorításában is jelentős szerepük lehet.  Az egyoldalú, kevés növényből álló vetésforgót lazítja, változatosabbá teszi.  Tarlóvetésű zöldtrágyázás esetén, a talaj növénnyel borított nyárvégi-őszi időszakát növelve, élő- és táplálkozó helyet lehet biztosítani különböző élőlények számára. 28 A zöldtrágyázásnak kedvező hatásai mellett, a kedvezőtlenekről sem szabad megfeledkezni:  A rosszul megválasztott zöldtrágyanövény és zöldtrágyázási mód a talajt átmenetileg szárítja, csökkenti a talaj víztartalmát, különösen szárazságban.  A nagy zöldtömeg helytelen alászántása akadályozhatja a főnövény vetését. Zöldtrágyázással a talajt nagyon fellazítjuk, üregessé tesszük, és az utónövény számára a talaj nem lesz megfelelő minőségű. Nem pillangós, későn alászántott zöldtrágyanövény esetén az

elvénült növényben jelentős a nyersrost (lignin) mennyisége, ami lassítja lebomlását, különösen száraz talajban. A tág C/N arány miatt nitrogén lekötés léphet fel.  Egyes zöldtrágyanövények keményhéjú magjainak későbbi csírázása révén gyomosithat. A magok elfeküdhetnek a t alajban és az utónövényben gyomként jelentkezhetnek.  Betegségek elszaporodhatnak, és életbenmaradhatnak a nem megfelelő zöldtrágyanövény termesztésekor.  A termés eredményessége bizonytalan, a csapadék mennyisége és eloszlása miatt. Zöldtrágyázásra sor kerülhet szántóföldön, zöldségesben, gyümölcsösben és szőlőben. Minden talajtípuson alkalmazható, de látványosabb hatású elsősorban:  A gyenge termőképességű, kis humusztartalmú homoktalajokon és a lazább barna erdőtalajokon, valamint az erősebben kötött talajokon (réti agyag, szik). A sovány homoktalajok emésztik meg a l eggyorsabban a trágyát, egyben ezek

hálálják meg leginkább a gyakori szerves anyag visszapótlást.  Eróziónak és deflációnak kitett helyeken.  Azokon a területeken, ahol állati eredetű trágyázásra nincs mód (állattartás hiánya miatt nem keletkezik istállótrágya, vagy van állati trágya, de a trágyázandó terület messze, vagy domboldalon fekszik, ahova a nagy távolság és terepviszonyok miatt nehéz és nem gazdaságos az istállótrágya kiszállítása).  Amennyiben a m elléktermék lekerül a területről, így kevés a talajba dolgozható növénymaradvány. A zöldtrágyázás eredményessége több tényezőtől függ:  választott zöldtrágyázási módtól,  választott zöldtrágya növénytől,  zöldtrágya talajba dolgozásának idejétől és módjától,  utónövény megválasztásától,  a terület gyomviszonyaitól,  csapadék mennyiségétől és eloszlásától. 3.141 Zöldtrágyázás módjai Fővetésű zöldtrágyázás Ez tulajdonképpen a

zöldugarnak felel meg. A kora tavasszal elvetett zöldtrágya növényt június-júliusban szántjuk alá. Egy év terméskieséssel kell számolnunk, azonban kedvező hatásai a következő évben is mutatkoznak. Utána őszi vetésű növények is következhetnek Elsősorban a kedvezőtlen adottságú területeken jön szóba, vagy ahol ősszel nincs elegendő mennyiségű és megfelelő eloszlású csapadék a tarlóvetésű növények kikeléséhez, illetve ahol a talaj adottságai kedvezőtlenek, nehezen művelhetők. Ezeken a területeken a tarlóvetés csak kevés zöldtömeget ad, a növény gyökerei nem fejlődnek ki megfelelően, és nem érjük el a kívánt hatást. Fővetésű zöldtrágyázáskor nagyobb zöldtömeget kapunk, mint tarlóvetésnél 29 Tarlóvetésű zöldtrágyázás Tarlóvetésű zöldtrágyázás esetén, a zöldtrágyanövényt nyár végén, az elővetemény lekerülése után vetjük el, és az első őszi fagyok után dolgozzuk be a talajba. A

sikeres tarlóvetésű zöldtrágyázásnak feltételei:  Korai elővetemény: A június közepéig lekerülő növények (takarmány rozs, keszthelyi keverék, rozsos szöszösbükköny, őszi árpás szöszösbükköny, bíborhere takarmánynak) amik után azonban csak akkor érdemes zöldtrágyát vetni, ha a t alaj szerves anyag ellátottsága ezt megkívánja). Kiválóan alkalmasak a június vége-július közepe között lekerülő elővetemények, melyek többsége a kalászos gabonák közé tartozik (őszi árpa, rozs, tavaszi árpa, őszi búza, zab, borsó, repce).  Nyár végi ősz eleji csapadék mennyisége. Tarló zöldtrágyázás alkalmazására elsősorban a csapadékosabb országrészekben kerülhet sor. Leginkább azokon a tájakon számíthatunk rendszeresen jó eredményre, ahol az évi csapadék kötött talajon legalább 750 m m, homokos talajon 650 mm. Alkalomszerűen sikerülhet szárazabb vidékeken is, ha a tarló korán szabadul fel, mert így több

nedvességre lehet számítani a talajban, valamint ha a zöldtrágya vetése idején az időjárás csapadékosra fordul.  Talaj őszi könnyű művelhetősége. Tarlóvetésre a könnyen művelhető, lazább talajok alkalmasabbak, mint a k ötöttek, ahol a n yári szárazság nem akadályozza a m agágy készítését. A 40-42 K A -nél könnyebb talajokon még nagy szárazságban is könnyebb a tarlót kezelni, mint a kötött, réti és szikes talajokon. A talajelőkészítésnél legfontosabb a gyorsaság, hogy minél hamarabb lehessen vetni, és a talajnedvességet minél jobban megőrizzük. Elsősorban forgatás nélküli talajelőkészítést célszerű alkalmazni, a szántást kerülni kell, amire majd a zöld tömeg bedolgozásánál kerül sor. Fontos az elővetemény tarlójának azonnali feltörése, majd hengerezése. A tarlótörést olyan mélyen kell végezni, amilyen mélyre a növény magját vetni akarjuk, így tulajdonképpen a vetőágyat is elkészítjük. A

tarlóba vetett zöldtrágya ősziek alá nem jó elővetemény, mert csak őszre fejlődik ki annyira, hogy megfelelő zöld tömeget adjon. A leszántás és a vetés között csak igen rövid idő áll rendelkezésre a talaj megfelelő előkészítéséhez, illetve a nagy szerves anyag tömeg elkorhadásához. Ott, ahol sok az őszi vetésű növény, nehéz beilleszteni a vetésforgóba a tarlóvetésű zöldtrágya növényeket. Takarónövényes zöldtrágyázás A takarónövényes zöldtrágyázásnak két lehetősége van:  Rávetés: egy már kikelt növényállományra vetünk el egy másik növényt. A két növény betakarítási ideje egymástól eltérhet. Zöldtrágyázás esetén általában őszi vetésű kalászosra tavasszal vetjük a zöldtrágyanövényt: pl. vöröshere, fehérhere, komlós lucerna, korcshere, angolperje, somkóró.  Alávetés: két növényt egy időben vetünk el, de betakarításuk egymástól eltérhet. A vetés történhet egyszerre

kevert maggal, vagy külön-külön úgy, hogy először a mélyebb vetésű növényt vetjük el, majd annak soraira merőlegesen a sekélyebb vetésűét. Általában tavaszi vagy őszi kalászossal együtt vetjük el a zöldtrágyanövényt A takarónövénnyel szemben elvárás:  ne legyen sűrű az állománya, ezért általában a szokásos magmennyiség felével kell elvetni, hogy ne nyomja el a zöldtrágyanövényt,  legyen kis vízigényű, ne vonja elé a vizet a társnövény elől,  korán lekerülő legyen, hogy utána a zöldtrágyanövény megfelelően tudjon fejlődni, 30  a takarónövény betakarítása után a tarlón visszamaradó növényi maradványokat gyorsan és maradéktalanul hordjuk le, hogy azok ne akadályozzák a zöldtrágyanövény fejlődést. Mindkét esetben a kalászos lekerülése után a rá- vagy alávetett növény erőteljes fejlődésnek indul, és nyár végére, ősz elejére ad leszántható zöld tömeget. A

másodnövény nem igényel különösebb talajmunkát. Kockázata, hogy szárazságban nem sikerül a rávetés, ezért inkább csapadékosabb vidékekre való. Áttelelő zöldtrágyázás A zöldtrágyanövény az őszi és a kora tavaszi tenyészidőt hasznosítja, nyár vége felé lehet vetni és tavasszal szántható be. Sarjú zöldtrágyázás A pillangósvirágú évelő növények feltörésének évében használható, amikor az első kaszálást még takarmányként kerül hasznosításra, és a második növedék zöldtrágyaként. 3.142 Zöldtrágya bedolgozása A zöldtrágyanövényeket bimbós állapotban vagy a virágzás elején célszerű bedolgozni. Az ilyen növényállomány hatása kedvezőbb, mint a virágzás utánié. A zöld tömeg a virágzásig növekszik, utána viszont romlik a minősége, mivel gyarapszik a lignin, cellulóz és rost tartalma, tágul a C /N aránya, így nehezebben és lassabban bomlik le. A magas növésű növényeket a bedolgozás

előtt hengerezni, vagy szárzúzózni célszerű, a nagy zöld tömeg aláforgatásának megkönnyítése érdekében. Az alászántás időpontja: főnövényként termesztett zöldtrágya esetében általában nyáron (július); tarlóvetésnél ősszel (október, november), áttelelő és tarlóvetésű zöldtrágyáknál, deflációnak kitett homokokon tavasszal. A tarlóba vetett zöldtrágyanövényt meg lehet hagyni a fagyokig, a fagy összeroskasztja, és könnyebbé válik a bedolgozás. A zöldtrágya szántásakor a talaj üreges lesz, ezért szántás után a talajt tömöríteni kell. A zöldtrágya korhadását meggyorsítjuk azzal, hogy a talajban lévő nedvességet megőrizzük a mikrobiális tevékenység számára. A zöldtrágya elbomlásához még pillangós esetében is - 3-4 hét szükséges Az utónövény vetéséig a zöldtrágya lebomlásának előre kell haladnia. A nyár elején, ősz elején alászántott hamarabb bomlik, mint a késő ősszel, vagy

télen, mivel a melegebb időjárás elősegíti a korhadást. Az istállótrágya hatása 3-4 év, a zöldtrágyáé 1-2 év, mivel a zöldtrágya szerves anyaga könnyebben bomlik el. 3.143 Zöldtrágya növények A zöldtrágya növénnyel szemben támasztott általános követelmények az alábbiakban foglalhatók össze:  aránylag nagy zöld tömeg termelése (tenyészideje alatt legalább 10 t/ha),  dúsan gyökerező,  előnyös, ha nitrogéngyűjtő,  igénytelen, gyors növekedés,  rövid tenyészidő,  csírázásához és kezdeti fejlődéséhez mérséklet vízigény,  jó tápanyagfeltáró képesség,  egyszerű termesztéstechnológia,  könnyen megtermeszthető, olcsó vetőmag. 31 A zöldtrágya növények gyakran megfelelő takarmányként szolgálnak az állattartás számára is. Tarlóvetésben július eleje és augusztus közepe vethetjük, növényfajonként más-más időpontban. Általában növényápolásban és

növényvédelemben nem kell részesíteni Öntözni nem szokták. Alászántásuk leginkább akkor történik, amikor takarmányként is betakarítanánk, ez általában szeptember eleje és október vége közé esik. A hazánkban szóba jöhető zöldtrágya növényeknek két csoportja van:  pillangós virágúak: csillagfürt, fehérvirágú somkóró, bíborhere, különböző pillangós gabonás keverékek,  nem pillangósok: olajretek, fehér mustár, facélia. A zöldtrágya növények vetési és talajba dolgozási időszakait a 6. táblázat foglalja össze Csillagfürt Hazánkban legelterjedtebb a sárga virágú (Lupinus luteus L.) és a fehérvirágú csillagfürt (Lupinus albus L.) Mind a kettőnek édes és keserű változata van A keserű változatú csillagfürtök alkaloid tartalmuk miatt (lupinin, lupinidin, lupanin, stb.) takarmányozásra nem alkalmazhatók, viszont zöldtrágyázásra igen. A fehérvirágú édes változat abraktakarmánynak felel meg

elsősorban, mivel nagy a maghozama, másrészt magas a fehérje tartalma. A sárgavirágú édesnek a zöldtakarmányozásban lehet jelentősége (legeltetés, silózás), mivel szára kevésbé fásodik. A sárga és fehérvirágú keserű változatának fő hasznosítási területe a zöldtrágyázás, de természetesen az édesek is alkalmasak. Ha adott területen mag- és zöldtrágyatermesztésre is vetik a cs illagfürtöt, akkor figyelni kell arra, hogy az édes változatok visszakeseredhetnek a fajon belüli kereszteződéssel, azért ilyen esetben célszerű zöldtrágyának is édeset választani. A csillagfürt elsősorban a savanyú homoktalajok pillangós zöldtrágya növénye, a Nyírségben és Belső-Somogyban. A homoktalaj azonban nem kizárólagos feltétele a t ermesztésének, kötöttebb barna erdőtalajokon is vethető. Jó homoktűrő képességének oka a mélyrehatoló, erőteljes karógyökérzet (2 m mélyre is lehatol), amely az altalajból is tud vizet

és tápanyagot felvenni. Erősen savanyú gyökérváladéka nagy tápanyagfeltáró képességű Rendkívül aktív rhizobium szimbiózis és nitrogéngyűjtés jellemzi. Nagy zöldtömeget képes adni, fővetésben 25-40 t/ha, tarlóvetésben 20-30 t/ha, amelyben a lekötött nitrogén 120-180 kg/ha alászántáskor. A csillagfürtök tulajdonságai és környezettel szemben támasztott igényei között különbségek vannak:  Sárga csillagfürt: Kimondottan a savanyú (pH 4-5) laza, homoktalajok növénye, a meszet a talajban nem tűri. A talaj tápanyagkészletével szemben nem igényes Nyírség és Somogy megye savanyú homoktalajaira ajánlott.  Fehér csillagfürt: A "jobb minőségű" talajokat igényli. Több talajféleségen termeszthető, mint a sárga változat, így laza homokon, vályogos homokon, vályogon és agyagon is. A savanyú talajok növénye elsősorban, de mivel mésztűrő képessége jó, így a meszet tartalmazó, gyengén savanyú

talajokon is (pH 4.5-65) termeszthető 1-2 %-nál magasabb mésztartalom már kedvezőtlen számára. Fővetésű zöldtrágyának a magtermesztéshez képest később lehet vetni, de legkésőbb május elejéig el kell végezni. Tarlóvetésben július közepe és augusztus közepe között vethető (38 táblázat). A fehérvirágú magja nagy, ezért csírázásához sok víz kell, amit homoktalajon figyelembe kell venni. Talajba dolgozásának javasolt ideje a teljes hüvelykötés után, amikor a magok még zöldek és puhák. A tarlóvetésűt késő ősszel (októberben), vagy homokon tavasszal szántjuk le. 32 6. táblázat Zöldtrágyázásra alkalmas növények vetési és talajba dolgozásának időszakai Hónap 07. 08. 09. 10. 03. 04. 05. 06. 07. 08. 09. 10. Növény e k v e k v e k v e k v e k v e k v e k v e k v e k v e k v e k v e k v csillagfürt tarlóvetés olajretek tarlóvetés fehér mustár tarlóvetés bíborhere nyár végi vetés Landsbergi keverék

Legány-féle keverék facélia őszi vetés rozs+szöszösbükköny őszi árpa+pannonbükköny őszi búza+pannonbükköny bíborhere tavaszi vetés facélia tavaszi e = hónap eleje, k = hónap közepe, v = hónap vége, vetés: talajba dolgozás: 33 Fehérvirágú somkóró A termesztésbe vont fehér virágú somkórónak (Melilotus albus DESR.) egy- és kétéves változata van, nálunk elsősorban a kétévesnek van jelentősége. Zöldtrágyaként történő hasznosítása összekapcsolódhat takarmányként történő hasznosításával is. A jól beállt somkóró állomány 18 t /ha zöldtermést ad (virágzásig). Takarmányként történő hasznosítása virágbimbók megjelenése előtt történhet. Jelentősége elsősorban a Duna-Tisza közi homoktalajokon van, de termeszthető kötöttebb talajokon is, pl. szolonyeces réti talajon, szikeseken, sekély termőrétegű lejtős talajokon A kötött talajokon talajművelési nehézségek miatt nehéz megtelepíteni.

A mélyrehatoló karógyökérzete már az első évben 1.5-20 m mélyre jut, amely a k emény mészkőpadon is áthatol. A hőséget, szárazságot jól bírja Talajra nem, de a mésztartalomra igényes, legalább az altalajban legyen mész. A talajvíz ne legyen magasan Jó a sótűrőképessége Telepítése megegyezik a takarmánynak történő termesztésével (lásd 27. táblázat korábban) Bármelyik növedéke zöldtrágyának talajba dolgozható Általában az elsőt takarmánynak használják, a másodikat zöldtrágyának. Takarónövénnyel vetve az első évben csak egy növedéket fejleszt, amit zöldtrágyának szeptember elején lehet hasznosítani. Tavaszi és őszi tiszta telepítésekor az első és a második évben két növedéke van. Alászántani bimbós korban célszerű laza és kötött talajon egyaránt. Ilyenkor a szár finom, még nem fás, nedvdús, gyorsan bomlik a talajban. Olajretek Az olajretek (Raphanus sativus L. convar oleiferus (Mill) Metzger) a

keresztes virágúak családjába tartozik. Felhasználható zöldtakarmánynak (juhok őszi legelője), mivel sok levelet fejleszt és a l eveleknek nagy a fehérjetartalma. Zöldtrágyázás szempontjából kedvező tulajdonsága, hogy erőteljes a gyökérzete, nagy zöldtömeget ad és fonálféreg gyérítő (nematicid) hatása van. Nematicid hatása miatt zöldtrágyaként kiváló előveteménye cukorrépának, burgonyának, dohánynak és gyökérzöldségeknek. Ez a hatás azon alapul, hogy a fonálféreg gyérítő zöldtrágyanövények (mustár, olajretek) gyökérváladéka serkenti a cisztát képző fonalférgek cisztáiból a lárvák kikelését. Mielőtt a lárvák megfertőznék a zöldtrágyanövény gyökerét vagy a fertőzés után hamarosan, a zöldtrágyanövény talajba dolgozásra kerül, ezzel a lárvák fejlődésüket nem tudják befejezni, mivel táplálékforrásuk megszüntetésre kerül, így elpusztulnak. A mélyre hatoló, erőteljes gyökérzete

lehetővé teszi kedvezőtlenebb talaj- és éghajlati adottságok között is a termesztését. Talajjal szemben igénytelen, eltűri a homoktalajt is, de a könnyű és középkötött talajokat kedveli. A mustárnál, mint zöldtrágyanövénynél is igénytelenebb. Tarlóvetésű zöldtrágyaként történő vetéskor figyelembe kell venni, hogy napszakra érzékeny növény. Augusztus első felében vetve (!!) vegetatív típusú, általában nem növeszt magszárat, tőlevélrózsás állapotban marad, sok levelet fejleszt, alacsony növénymagasság mellett (38. táblázat). Szeptember második felétől virágozhat, de magot nem köt A fagyokat -6 - -8oC-ig elviseli. Korábbi vetés esetén nem hoz elég zöldtömeget, mivel generatív típusúvá válik, és minél hamarabb magszárat akar fejleszteni. Talajba dolgozására októberben kerül sor 34 Fehér mustár A fehér mustár (Sinapis alba L.) az olajretekhez hasonlóan keresztesvirágú Felhasználható

magtermesztésre, zöldtakarmánynak, és zöldtrágyának. Vadkáros területekre is jó, mivel a vadak nem szeretik. Másodvetésben juhokkal és növendék marhákkal szeptember második felétől legeltethető. Zöldtrágyázás szempontjából kedvező tulajdonsága, hogy rövid tenyészidejű (90-105 nap), vetés után gyorsan kel (4-5 nappal), majd erőteljesen növekedik (emiatt a lassan kelő növények magjával keverve sorjelző növényként is használják) és fonálféreg gyérítő (nematicid) hatása van. Vetés után 50-60 napra virágzik Gyökere vékony, kevésbé elágazó Nem termeszthető szélsőséges talajon, homokon, szikesen, erodált talajon. Kedveli a meszes talajt, a savanyút nem. Az olajretekhez hasonlóan napszakra érzékeny, és ezt tarlóvetésű zöldtrágyának történő vetéskor figyelembe kell venni. Nyáron vetve a hosszúnappalos megvilágítás hatására fejlődése meggyorsul, hamar virágzik és becőt köt, vegetatív tömege azonban

kicsi marad. Augusztusi vetése (!!) esetén virágzása elhúzódik, mivel az már a hűvös, rövid nappalos időszakra esik, így a magkötés is elmarad (38. táblázat) Facélia A facéliát (Phacelia tanacetifolia Benth.) másként mézontófűnek és méhvirágnak is hívják Elnevezése utal arra, hogy kiváló mézelő növény. Halványkék virágzatának a v irágzása hosszú, 6-8 hétig is eltarthat. Takarmányozásra kevésbé alkalmas, érdes szőrökkel borított, szára üreges, ami kezdetben lágy, később fásodó. Vetőmagnak nálunk is termelik, amit azután zöldtrágyavetéshez használnak fel. Zöldtrágyának rövid tenyészideje, és nematicid hatása miatt alkalmas (cián-tartalmú bomlástermékei távol tartják a fonalférgeket). Középkötött és lazább talajokon termeszthető. Nem alkalmas a futóhomokot, 1%-nál kevesebb humuszt tartalmazó talaj, kötött szikes, hideg, pangóvizes, cserepesedésre hajlamos talaj. Kedveli a semleges kémhatású,

kellően meszes talajt Vízigénye virágzásig fontos A nappalok hosszára közömbös, ezért zöldtrágyának május elejétől vethető augusztus végéig. (38. táblázat) A virágzásig eltelt idő függ a vetés idejétől Őszi vetésnél (szeptember eleje – közepe) a virágzás májusban lesz, márciusi vetésnél 10-11 hét múlva, áprilisinál 7-8 hétre, míg május és augusztus közötti vetésnél 5-6 hét múlva. A kezdeti fejlődés nem túl gyors, 7-14 nap alatt csírázik ki, és még további 10-14 napig lassan fejlődik, ezért ekkor gyomosodásra érzékeny. A későbbiekben állománya bundaszerű borítást ad és igen jó gyomelnyomó hatású A zöldtrágyának legkésőbb augusztus végéig kell a elvetni. A fiatal növény a -8 - -9 0C-os hideget is bírja. Augusztusi vetésű zöldtrágya alászántása novemberben esedékes Késő őszre 20–40 tonna zöldtömeget ad hektáronként, ami leszántva mintegy 2,5–3,5 tonna szárazanyagot hagy vissza a

talajban. 35 Bíborhere Áttelelő, egyéves pillangós szálastakarmány, korábban takarmányként történő hasznosításáról már volt szó. Virágzás előtt két hétig zölden etethető Szénának nem való, mivel szára fásodik, molyhos, rosszul szárítható. Zöldtrágyaként felhasználható Csapadékigényes, a gyengébb termőképességű talajokon is termelhető. Semleges körüli kémhatást kedveli. A tartós hideget és a hótakaró nélküli -80C hideget nem vészeli át Nyárvégi telepítése esetén, április végén - május elején dolgozható be zöldtrágyának a talajba, amikor takarmányként is hasznosítani lehet (38. táblázat) Zöldtrágyázási célból tavasszal is vethető (március közepe vége), és ilyenkor nem számít, hogy ezzel elveszíti a k oraiságában rejlő takarmányozási előnyét, így júniusban forgatható be a talajba (vagy akár takarmánynak hasznosítható). Az elérhető zöld tömeg 8-10 t/ha Keverékek Többfajú

takarmánykeverékek zöldtrágyának is alkalmasak. Talajba dolgozásukra akkor kerülhet sor, amikor zöldtakarmányként is hasznosítjuk.  Rozsos szöszösbükköny: A szöszsöbükköny rozzsal vetve áttelelő, egyéves pillangós takarmánynövény, de fontos szerepe van a defláció elleni védelemben, mivel októbertől áprilisig (a homokverést okozó szelek idején) takarja a talajt. A keveréknek a gyengén termő, laza homoktalajokon van jelentősége. Zöldtakarmányokban betöltött szerepe a koraiságának és az igénytelenségének köszönhető. A rozsos-szöszösbükköny tavasszal az egyik legkorábban etethető zöldtakarmány. Legnagyobb zöldtömegét a rozs kalászolásának kezdetén hozza (május eleje, 18-25 t/ha), amikor zöldtrágyának is aláforgatható. A zöldtömeg májusi alászántása laza talajon kedvezőtlen hatású is lehet, terméscsökkenés léphet fel az utónövénynél, ha májusban és júniusban nem hullik elegendő csapadék, mivel

a talaj nedvesség tartalmát április második felére már nagyon igénybe veszi a keverék. Március végéig a télen összegyűlt csapadékot még alig használja, ezért alászántására szárazabb tavaszon március végén - április elején már sor kerülhet (ha nem takarmány nyerés a cél), ami után burgonya, cirok, kukorica, homoki bab, paradicsom is következhet.  Pannonbükkönyös keverék: A pannonbükköny a szöszösbükkönynél igényesebb, és értékesebb takarmányt ad. Gyökere nem hatol olyan mélyre, mint a s zöszösé, ezért kevésbé szárazságtűrő. Az igényesebb őszi búzával és őszi árpával társítható Mindkét keverék őszi borsó társnövénnyel tovább bővíthető. A pannonbükkönyös keverék sekély termőrétegű középkötött talajok növénye. Őszi vetésük révén a talajvédelemben is fontos szerepük van. Zöldtrágyának akkor lehet aláforgatni, amikor takarmánynak is a legjobb, az őszi búzás pannonbükkönyt

májusban, az őszi árpás pannonbükkönyt április vége – május közepe között.  Legány-féle keverék őszi búza vagy rozs + szöszös bükköny + bíborhere keveréke. Nyárvégi vetésük mellett április vége – május közepe között dolgozhatók talajba.  Landsbergi keverék olasz perje + szöszös bükköny + bíbohere keveréke. Nyárvégi vetésük mellett április vége – május közepe között dolgozhatók talajba. 36 3.15 Növényi maradványok Legkézenfekvőbb a szántóterületen visszamaradó gyökér-, tarló- és szármaradványok talajba dolgozása és szerves trágyaként történő hasznosítása. A mezőgazdasági növények összes szárazanyag tartalmának kb. fele melléktermék Ezen belül a gabonafélék (kalászos és kukorica) melléktermékeinek aránya több mint 80%. Az állatállomány csökkenése miatt a gabonafélék melléktermékeinek alomként vagy takarmányként történő hasznosítása iránti igény csökken, így

több növényi maradvány marad vissza a termőterületen, ami megfelelő agrotechnikával a talajba dolgozható. A növényi maradványokban jelentős mennyiségű hasznosítható tápanyag van, különösen a kálium mennyisége sok, de a pillangós növények maradványaiban a nitrogén mennyisége a figyelemre méltó. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a növényi maradványok nagy mennyiségben a területen helyben maradnak, kijuttatásukat plusz költségek nem terhelik, ugyanakkor a talaj szerkezetére és humusztartalmára is kedvező hatásúak, kiinduló anyagai a mineralizációs és humifikációs folyamatoknak is (7. táblázat) 7. táblázat Gyökérmaradványok szárazanyag tartalma 20 cm-es mélységig (Kemenesy E. 1972) Növény lucerna 4 éves lucerna 2 éves napraforgó szudánifű tavaszi árpa + vöröshere kukorica zabosbükköny Szárazanyag t/ha 10.04 8.16 3.84 3.20 2.79 2.43 1.63 Növény repce bab rozs őszi búza tavaszi árpa lednek borsó

Szárazanyag t/ha 1.45 1.43 1.17 1.16 0.87 0.82 0.56 A visszamaradó gyökér és tarlómaradványok értékét azok mennyisége és minősége határozza meg. A nagyobb mennyiségű gyökérzet kedvező hatású a talaj szerkezetére, mivel a talaj felső szerkezetes rétegét dúsan és egyenletesen elosztva hálózza be, ezzel védi a t alajdegradációs folyamatoktól, de szerkezetessé és morzsalékossá is teszi. Különösen sok gyökér- és tarlómaradvány marad vissza az évelő pillangósok termesztése után. Ez önmagában is nagy értéket jelent, hiszen egy teljes adagú istállótrágyázással ér fel, de csak akkor, ha az állomány nem öregedett el és nem ritkult ki (8. táblázat) Ellenkező esetben a feltörés nem éri el az istállótrágyázás hatását, sőt sok esetben a nagytömegű gyomnövényzet miatt az utónövény termelése csökken, mert a gyomok megnövelik a C/N arányt. 8. táblázat Az I osztályú istállótrágya egyenértéke más szerves

trágyákkal (Kismányoky T. 1993) Szerves trágya 1 ha lucernatörés 1 ha somkóró 2. évi 2 növedéke zöldtrágyaként 1 ha somkórótörés 1 ha egyéves pillangós (szója kivételével) 1 ha pillangós zöldtrágya másodvetés 1 ha somkóró gabona alá vetve és ugyan azon év őszén alászántva 37 I. osztályú istállótrágya (t) 35 31 26 5 14 16 A mélyre ható gyökerek a t alaj lazítják, a t alajréteget átjárhatóbbá teszik a gyengébb gyökérzetű növények számára, és egyes agresszív gyökerű növények még a tömörödött talajrétegeket is képesek áttörni. A lazítás következtében kedvezőbbé válik a talaj víz-, tápanyag- és levegőgazdálkodása, így javulnak a feltételek a mikroorganizmusok élénkebb tevékenységéhez, a mineralizációs és humifikációs folyamatokhoz is. A növényi maradványok minőségét elsősorban C/N arányuk határozza meg (9. táblázat) A szűkebb C/N arányú (30/1-nél kisebb) maradványok

kedvezőbbek, mivel a talajban gyorsan lebomlanak, amely során a t alaj természetes nitrogén szolgáltató képességét nem kötik le, a nitrogén felszabadulási és megkötési folyamatok (mobilizációs és immobilizációs) egyensúlyba kerülnek, illetve még nitrogén felszabadulás is bekövetkezhet. A tág C/N arányú (30/1-nél nagyobb) gyökér-, tarló- vagy szármaradványok kedvezőtlenebbek, talajba dolgozáskor a m aradványok lassúbb lebomlásával és a t alaj nitrogén készletének átmeneti lekötésével kell számolni, mivel a szerves anyagot lebontó mikroszervezetek a bontandó anyagban nem találnak elegendő nitrogént, így azt külső forrásból, a környezetből fedezik. 9. táblázat A gyökér és tarlómaradványok C/N aránya 60 napos korban (Kemenesy E 1959) Növény Õszi búza Zab Kender Kukorica Repce Árpa Napraforgó C/N 75 75 48 45 43 40 38 Növény Borsó Lóbab Tavaszi bükköny Komlós lucerna Szegletes lednek Somkóró Lucerna C/N

22 20 18 17 16 15 14 Megjegyzés: C/N = gabona szalma 90, érett istállótrágya 20-25. A szalmát és a kukoricaszárat bedolgozás előtt szecskázni kell, hogy minél egyenletesebb lehessen talajba dolgozni, nagyobb legyen a felületük, és ez elősegítse a lebomlásukat. A gyors bomlást segíti az is, ha sekélyen forgatjuk alá. A szalma szecskázása könnyen megoldható a kombájnra szerelhető szecskázó adapterrel. A szecskázó a vágási szélességig teríti el a felaprított szalmát úgy, hogy a tarlón egyenletesen terül el. A kukoricaszárat külön kell szecskázni és felaprózásának fontosságát külön ki kell emelni, ugyanis a szár alászántására későbbi időpontban kerül sor, amikor a talaj lehűlése miatt a mikroorganizmusok tevékenysége is csökken. Általában a késői betakarítás, a sok és nem kellően felaprított szármaradvány miatt a bomlás nem zajlik le megfelelően a következő növény vetéséig. A fel nem aprózott,

lebomlatlan szár a v etést akadályoztathatja, illetve a későbbi mechanikai gyomirtást hátráltathatja. A szalma és kukoricaszár rendszeres, nagy mennyiségben történő alászántása csak a laza szövetű, jó szerkezetű talajokon javasolható. A kötött réti talajokon körültekintően kell eljárni, mert a talaj mikrobiológiai tevékenysége lassú, s a leszántott szár lassan bomlik le. A száraz években negatív eredményt is kaphatunk a s zalma és kukoricaszár trágyázással, ami arra vezethető vissza, hogy a talajok erős kiszáradásakor a növényi maradványok lebomlása vontatott, és a nem kellően lebomlott maradványok a művelt rétegben megnehezítik a növények vízellátását. 38 3.151Tarló és növényi maradvány égetése A növényi maradványok égetését a 21/2001. (II 14) számú levegő védelmével foglalkozó kormányrendelet is tiltja: 11. § ( 4) Lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel

összefüggésben keletkezett hulladék égetése tilos, kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik. Zárttéri energianyerés keretében történő égetése azonban megengedett A visszamaradó tarlómaradványok, de esetenként a s zármaradványok égetésének egyik indoka, a művelés jó minőségének elvégzését akadályozó maradványok megsemmisítése, a műveletek kisebb energia igénnyel történő elvégzése. Elsősorban akkor fordul elő (a tiltás ellenére), ha a növényi maradványokat a gazdálkodás egyéb területein nem tudják felhasználni, nem “éri meg” a betakarításuk vagy aláforgatásuk. Másik indok mellette, hogy az égetéssel a gyomok, kártevők és kórokozók nagy része elpusztítható, így növényvédelmi jelentsége van. A növényi maradványok elégetésével szemben azonban számtalan ellenérv van:  Jelentős tápanyagveszteség lép fel. A szalma égetésekor az elégetett növényi anyag vesztesége attól függ, hogy

az égés milyen mértékig megy végbe. A C, H, O, N és szerves S, P csaknem teljesen a levegőbe jut, míg a kationok általában vízoldhatóvá válnak. A szerves nitrogén csaknem teljesen N 2 vagy nitrogén oxidok formájában elillan. 500 0C felett a szervetlen nitrogén vegyületek bomlanak oxigén jelenlétében, de a szervetlen P és K is elillanhat. Ha a hazai körülmények között termelődött növényi melléktermékekből elégetnénk 2.5 millió tonna kalászos szalmát és 94 millió tonna kukoricaszárat, ez 16 ezer tonna N, 19-20 ezer tonna P 2 O 5 hatóanyag elvesztését jelentené. A szalma rendszeres elégetése csökkenti a talaj szerves anyagát, ezáltal a potencionálisan mineralizálható, illetve humifikálható szerves anyag mennyiségét.  Romlik a t alaj szerkezete. A rendszeres égetés kedvezőtlen hatással van a talaj fizikai állapotára, csökken a talajmorzsák stabilitása, csökken a vízmegőrző aggregátumok aránya, növekszik a talaj

érzékenysége a víz és szélerózióval szemben. A talaj tömörödöttebb lesz, ami kihat a művelhetőségre is, a vonóerőigény megnövekszik.  Az égetésnek a talaj mikrobiológiájára gyakorolt hatásaiból nehéz általános következtetéseket levonni, mivel a veszteségek függenek a talaj szerkezetétől, nedvességtartalmától, a talaj mikroorganizmusainak mennyiségétől, minőségétől és életképességétől, az égés intenzitásától és idejétől. A vizsgálati eredmények alapján a mikrobiális tevékenység csak átmenetileg csökken az égetés után, megváltozhat a mikroorganizmusok mennyisége és összetétele, azonban viszonylag gyorsan visszanyerik eredeti tevékenységüket.  Kedvezőtlen környezeti hatás. A tarló és különösen a s zalma égetése levegőszennyező, így nem véletlen, hogy a levegő védelméről szóló rendelet tiltja alkalmazását. Az égetés a mezőgazdasági területekhez kötődő vadakra veszélyes,

különösen a tarlón élő fácánra, fogolyra, mezei nyúlra, esetenként az őzre is. A vadpusztulás mértéke azonban függ az égetés módjától (tarlót szalmával vagy csak a tarlót égetik), valamint a növényi maradványok meggyújtásának módjától (tábla szélén körbe, közepén, végén). A tarló és szalmaégetéskor arra törekszenek, hogy a 39 tarló és szalma minél gyorsabban és tökéletesebben égjen le. Szalmaégetéskor gyakran a táblát több helyen, esetleg a táblát bekerítve gyújtják fel, így az állatoknak nem sok esélye marad az égő táblából történő kimenekülésre. A tarlóégetés nem okoz akkora kárt, mivel az égés nem olyan heves, lassabban terjed, nagyobb az esély a menekülésre. Körbegyújtott szalmanélküli tarlón a kifejlett mezei nyúl 60-80%-a, a fácán és a fogoly 70-80%-a tud elmenekülni. A fiatal egyedeknél ez az arány fordított A tarlóégetés vadkímélő módja, ha a táblát csak középen

húzott tűzcsóvával gyújtjuk fel, és a tűz a táblák szélei felé terjed, időt hagyva a vadak elmenekülésre.  Növényvédelmi vonatkozás. Az irodalmi adatok szerint a t arlóégetés a gabonafélék (szalmadarázs, szártőbetegségek, fusarium), a kukorica (kukorica moly, fusarium) és a napraforgó betegségei (szárbetegségek) elleni védekezés technológiájában nem nélkülözhetetlen elem, mert ezek ellen egyéb agrotechnikai módszerekkel is lehet védekezni. Kalászos gabonák tarlójának égetésével a kártevők okozta problémákat nem lehet megoldani. A szalmadarázs az egyedüli kártevő, amelyiknél komoly egyedszám változást lehet elérni, ugyanis fejlődése a tarló és szármaradványokban fejeződik be, de a kártevőnek nincs nagy gyakorlati jelentősége. A többi kártevő szabályozására nem lehet hatással, sőt a hasznos fauna elemeinek elpusztításával negatív hatású. Monokultúrás termelés esetén régebben a gabonatarlók

felégetése jelentett alkalmazható kényszermegoldást, ugyanis a búza-búza utáni termesztésben a fuzárium és szártőbetegségek előfordulási gyakorisága így lényegesen csökkenthető volt. Ezen problémákat azonban a monokultúra megszüntetésével, a növények megfelelő vetésváltásban történő termesztésével jelentős mértékben ki lehet küszöbölni. Külföldi adatok alapján, ahol a tarlót szalmával együtt égették el a gyommag populáció nagyobb mértékben csökkent, mint a csak tarlóégetéskor. A szalmaégetéskor a talaj felszínén található gyommagvak nagy része elpusztult. A talajjal fedett gyommagvak csak kismértékben, vagy egyáltalán nem károsodtak. Az érzékenyebb gyommagvak a talaj felső 1-2 cm-es rétegében már károsodtak, de az ellenállóbbak pl. a vadzab nem A gyommagvak 5 c m-es mélységben gyakorlatilag életképesek maradtak. Számottevő gyommag csökkenés rendszeres égetés után, egyegy faj esetében is csak

évek múlva lehetséges Hazai vizsgálatok szerint a tarlóégetés az utónövény gyomviszonyait sem mennyiségi, sem minőségi összetételben nem befolyásolta. A tarlóégetésnek gyomirtási szempontból nincs jelentősége Szakmai szempontból a növényi maradványok elégetése talajerő gazdálkodási szempontból hátrányos, környezeti szempontból káros és növényvédelmi szempontból indokolatlan. 3.16 Trágya és szerves trágya kijuttatása A nitrát rendelet nem csak az istállótrágya és hígtrágya tárolására vonatkozóan fogalmaz meg környezetvédelmi irányelveket, hanem a nitrogéntartalmú trágyák kijuttatására is. A rendelet trágya alatt minden olyan nitrogénvegyületet, illetve egyéb olyan összetevőket tartalmazó anyagot ért, amely a termesztett növények tápanyagellátását szolgálja, szolgálhatja. A trágyakijuttatás során alapvető követelmény, hogy a nitrátkimosódás a lehető legkisebb legyen. Szakszerű a trágyázás,

ha a talaj tulajdonságainak, tápanyag-ellátottságának, a környezeti feltételeknek és a t ermesztett növény helyesen megválasztott termésszintjéhez 40 tartozó tápanyagigénynek megfelelő adagban, megfelelő időben és módon, a trágya tápanyagtartalmának ismeretében történik. A trágya kijuttatásra vonatkozó általános feltételek, függetlenül attól, hogy szerves vagy ásványi nitrogén tartalmú trágyákról van szó, az alábbiak (a nitrát rendelet rendelkezéseit a dőlt szöveg jelzi):  Tilos trágya kijuttatása: 12.01-0215 között  A 20%-nál meredekebb lejtésű területeken trágyát csak a növénnyel fedett területen vagy azonnali bedolgozás mellett szabad használni.  Nem juttatható ki trágya fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajra. Fagyott a talaj, ha 5 c m-nél mélyebben, tartósan átfagyott Nem tekinthető a talaj fagyottnak, ha a f elszíni réteg éjszaka fagyott, napközben pedig

felenged, ebben az esetben a t alaj képes a v íz és a t ápanyagok befogadására. Vízzel telített a vízkapacitásig telített talaj, mely nem képes további víz felvételére. Az összefüggő hótakaró azt jelenti, ha a területet legalább 5 cm vastag, egységes hótakaró borítja.  Trágya nem juttatható ki felszíni víztől, forrástól, emberi fogyasztásra, illetve állatok itatására szolgáló kúttól 10 m-es sávban. Trágyázáskor a tápanyagok sem közvetlenül, sem erózió útján ne jussanak a felszíni vizekbe. Vízjárta területeken biztosítani kell, hogy a kijuttatott trágya ne mosódhasson be a vizekbe a szélsőséges vízjárási viszonyok kialakulásakor. A nitrát direktíva szerves trágya alatt az állatállomány által ürített trágyát, illetve a trágya és az alom keverékét érti nyers és feldolgozott formában is, így idetartozik a hígtrágya és az istállótrágya. A szerves trágyák kijuttatásával kapcsolatban az

alábbiakat kell figyelembe venni (a nitrát rendelet rendelkezéseit a dőlt szöveg jelzi):  Mezőgazdasági területre szerves trágyával kijuttatott N-mennyisége nem haladhatja meg a 170 kg/ha/év hatóanyag mennyiséget, beleértve a legeltetés során az állatok trágyáját, továbbá a szennyvizekkel és szennyvíziszapokkal kijuttatott mennyiséget. 3.161 Istállótrágya kijuttatása Az istállótrágya kijuttatásával kapcsolatban az alábbiakat kell figyelembe venni (a nitrát rendelet rendelkezéseit a dőlt szöveg jelzi):  A trágya adagját befolyásolja a talaj szerkezete, az istállótrágya minősége és a növény, amely alá kijuttatjuk. Nitrátérzékeny területen a fent említett 170 kg/ha/év nitrogén hatóanyag mennyiséget kell betartani istállótrágyázáskor. Nem nitrát érzékeny területeken, illetve ahol erre vonatkozó korlátozás nincs, a szakmai indokok határozzák meg a kiadható maximális mennyiséget (szántóföldön gyenge

trágyázás: 15 t/ha, közepes trágyázás: 30 t/ha, erős trágyázás: 40 t/ha).  Istállótrágyázásra a nyári, nyárvégi, őszi és tavaszi időszak felel meg. Az istállótrágya kijuttatás időpontját úgy kell megválasztani, hogy vetésig a trágya összeérjen a talajjal. Az érett trágyát 4-6 héttel vetés előtt, a szalmás és félig érett trágyát még korábban szükséges a talajba juttatni, hogy a vetés idejére elérje a megfelelő bomlási fokot. Istállótrágya kijuttatásnak ideje általában augusztus-november. Tavaszi istállótrágyázás csak a homoktalajon alkalmazható, mivel a trágya gyorsan lebomlik, és a tavaszi talajmunka talajszerkezet rombolás nélkül elvégezhető. A téli trágyázás nem megfelelő, mivel a fagyott talajra kihordott trágyát csak későn lehet bedolgozni, így a tápanyagveszteségek és a l emosódás veszélyei is megnőnek. Talajcsövezett területen fokozott gondot kell fordítani a trágyázás

szakszerűségére, mivel a kimosódás veszélye itt nagyobb. 41     Istállótrágyát és egyéb szerves tárgyát elsősorban a szerves trágya igényes növények alá kell kiszórni, melyek azt legjobban hasznosítják. Az istállótrágya kezelése a trágyakazalban átlag 100 na pig tart. A trágyakazlat csak akkor érdemes megbontani, ha kezdődik a kihordás és a t alajba dolgozás. Az egyes műveletek egymáshoz képest történő eltolódása a tápanyagveszteségeket növeli a kész trágyában, különösen a nitrogénét. A veszteség akkor kerülhető el, illetve mérsékelhető, ha a kiszórást azonnal követi a bedolgozás. A kijuttatott istállótrágyát lehetőleg azonnal, de legfeljebb 14 napon belül a talaj felső szerkezetes rétegébe egyenletesen be kell dolgozni. A szántás után célszerű szántáselmunkáló hengert alkalmazni, ezzel a r ögöket, valamint a talajt és a trágyát kiszárító légüregeket megszüntetjük, és így

kedvező nedvességi viszonyokat alakítunk ki, és a trágya bomlásának feltételeit javítjuk. A trágyakijuttatást úgy kell ütemezni, hogy lehetőleg a tél beállta előtt a trágyatároló kiürüljön. Istállótrágyát elsősorban a régen trágyázott, elhanyagolt területekre célszerű kijuttatni. Általában kötött talajra 4 évenként 30-40 t/ha, míg könnyű, laza talajokra 2-3 évenként 15-20 t/ha adag alkalmazása indokolt. Laza és jó szerkezetű középkötött talajokon az alászántás lehet 18-20 cm, viszont kötött, levegőtlen talajokon sekélyebb, 12-16 cm. Az istállótrágyát csak a szerkezetes réteg mélységéig szabad leszántani. 3.162 Hígtrágya, trágyalé, csurgaléklé kijuttatása A hígtrágya elhelyezésének térbeni és időbeni korlátai vannak. Feltétele, hogy elegendő terület álljon rendelkezésre és a t alaj alkalmas legyen a hígtrágya befogadására. A nitrát rendelet értelmében hígtrágya csak talajtani

szakvéleményre alapozott talajvédelmi hatósági engedély birtokában juttatható ki mezőgazdasági területre. A hígtrágyázott terület nagyságát és a kijuttatható hígtrágya mennyiségét számos tényező befolyásolja:  hígtrágya tápanyagtartalma, összes és káros sótartalma, károsanyag tartalma,  vetésszerkezet, növényborítottság, a termesztendő növény tápanyagigénye,  domborzati viszonyok és a talajerózió való hajlam,  csapadék mennyisége,  talaj vízgazdákodási tulajdonsága (befogadó- és áteresztőképesség, vízzáró réteg),  talajok fizikai és kémiai tulajdonságai (tömörödöttség, kötöttség, kémhatás, sótartalom),  talaj tápanyag ellátottsága,  talajvíz magassága, mozgása és minősége. Talajtani szempontból a hígtrágya elhelyezést kizárhatják bizonyos okok, ezek közül a legjelentősebb a sekély termőrétegű kavicsterasz, a magas talajvízszint (150 cm felett), vagy olyan

gyökérfejlődést gátló tényezők, amelyek semmilyen beavatkozással nem szüntethetők meg. A trágyahasznosulás hatékonyságát a talaj szerkezetét és pórusviszonyait javító agrotechnikai beavatkozásokkal növelhetjük: mélyszántás, önálló vagy kapcsolt talajlazítás. A hígtrágya kijuttatásakor a korábban általánosan megfogalmazott elveken túl az alábbiakat kell figyelembe venni (a nitrát rendelet rendelkezéseit a dőlt szöveg jelzi):  Gyors hatású, könnyen oldódó nitrogéntrágya, így trágyalé, hígtrágya, ammónium- és nitráttartalmú műtrágya betakarítás után nem juttatható ki szántóterületre, amennyiben oda az adott évben nem kerül újabb kultúra. Ha megfelelő talajfedettséget biztosító növény kerül még az adott évben a területre, fenti anyagok felhasználhatóak, de a trágyázás és a vetés közötti időszaknak rövidnek kell lennie (legfeljebb 14 nap). 42   Tilos hígtrágya, trágyalé felszíni

kijuttatása olyan lejtős területen, ahol fennáll annak a veszélye, hogy a l emosódó tápanyagok felszíni vízbe juthatnak. A közvetlen talajba juttatás (injektálás) ezeken a területeken is megengedett. A kijuttatás lehetséges tarlóra; vetés előtt; tavasszal vegetáció kezdetén gyepek, takarmánytermő és ipari növényekkel hasznosított területeken; vagy takarmánytermő területeken az egyes kaszálások, legeltetések után. Takarmány és ipari növények, rét, legelő esetén a hígtrágya kijuttatást a betakarítás, illetve hasznosítás előtt 3 héttel be kell fejezni. Nem öntözhetők hígtrágyával a közvetlen emberi fogyasztásra szánt növények. A hígtrágya különböző módszerekkel juttatható ki a mezőgazdaságilag művelt területekre:  A szippantó kocsival történő trágya kijuttatásnál a tartálykocsi a homogenizált hígtrágyát a talajra engedi, vagy kiszórja.  A felületre történő szórás legkedvezőbb megoldása

a csúszócsöves kijuttató. A hígtárgya a talajon csúszó csövekből jut a talaj felszínére. Különösen sorba vetett kultúra kezelésére előnyös, hiszen a kultúrnövény szennyezése nélkül juttatható ki a trágya. A hatóanyag veszteséget és a szaghatást a kultúrnövény árnyékoló hatása csökkenti. Kultúrnövény nélküli felületre juttatásnál az azonnali bedolgozás fontos, amivel a hatóanyag veszteség és a környezetterhelés 20-30%-kal csökkenthető.  Mind a hatóanyag megőrzése, mind a környezetterhelés csökkentése szempontjából a legkedvezőbb kijuttatás a hígtrágya talajba injektálása. A hígtrágya a tartályból elosztón át jut a talajlazító eszközhöz kapcsolt csövön keresztül a talajba. Az injektálás szokásos mélysége 100-150 mm. A tömörítőkerékkel lezárt barázda a h atóanyag veszteséget és a szaghatást is megszünteti. 3.163 Komposzt kijuttatása A komposzt kijuttatható szerves trágya szóróval,

valamint műtrágyaszórókkal is, ha nedvességtartalma 30-35% közötti. Nem kell jelentős nitrogén veszteséggel számolni, szemben az istállótrágyával, mivel a könnyen bomló anyagok mennyisége jóval alacsonyabb. A kiszórt komposztot nem kell azonnal bedolgozni, de ha hosszabb ideig van kitéve az időjárás viszontagságainak, akkor a tápanyagok kilúgzódhatnak belőle. Nem szükséges mélyen a talajba művelni, kivéve a humuszban szegény homoktalajokat. A területegységre kijuttatandó ajánlott mennyiség szerzőktől függően eltérő, de az istállótrágyához képest kevesebb. Lehetséges adagja szántóföldön 10-30 t/ha/év, zöldségkultúrákban 1-6 kg/m2/év, bogyós gyümölcsösökben 3-5 kg/ m2/év, gyepeken 2-3 kg/ m2/év. 3.164 Szántóföldi növények szerves trágya igénye A különböző szántóföldi növények szerves trágya igénye és trágyázhatósága eltérő. Vannak növények melyek nem hálálják meg a közvetlen

istállótrágyázást vagy esetleg kedvezőtlen hatású számukra, ilyen esetben az előveteményt célszerű szerves trágyázni. Mások meghálálják közvetlen istállótrágyázást:  A gabonafélék közül a szemes cirok és a kukorica a közvetlen istállótrágyázást meghálálja. A kalászos gabonák alá gyengébb adottságú talajon érett, nem szalmás, megfelelően kezelt féladagú istállótrágya kiadása indokolt lehet.  Az olajnövények közül a napraforgó, őszi káposztarepce és az olajtök közvetlenül istállótrágyázható. Az olajretek nem igényli az istállótrágyát, de ki lehet alá adni 43     Gyökér- és gumós növények nagy tápanyagigényűek, a cukorrépa, takarmányrépa, burgonya és a csicsóka is meghálálja a közvetlenül adott szerves trágyát. Ipari növények közé tartozó seprűcirok és rostkender számára előnyös az érett, jó minőségű és ősszel talajba dolgozott trágya. A hüvelyesek nem

istállótrágya igényes növények. A bab az egyetlen, amelyre a közvetlenül istállótrágyázás kedvező hatású. A pillangósok szerves trágyázására jellemző, hogy néhány kivételtől eltekintve a közvetlen istállótrágyázásra lehetőség van: lucerna, vöröshere, baltacím, valamint tavaszi bükköny, szözsösbükköny, pannonbükköny takarmánynak történő termesztésekor. Figyelembe kell azonban venni, hogy a pillangósok lassúbb csírázásuk és fejlődésük miatt érzékenyebbek a k ezdeti gyomosodásra. Közvetlen istállótrágyázásnál fontos szempont, hogy a f elhasznált trágya mindig érett legyen, és megfelelő trágyakezelésen menjen át, amely során a trágyában lévő gyommagvak elveszítik csírázóképességüket és ezzel gyomosító hatásukat. 3.2 Vetésforgó Védett területeken a v etésforgó, illetve a v etésváltás kialakításakor az alábbi szempontokat célszerű figyelembe venni:  Kerüljük a monokultúrát,

mivel az a gyomok, betegségek és kártevők növényfajra jellemző egyoldalú felszaporodását eredményezi. A problémák kezelésére gyakran kémiai anyagokat használnak fel, amelyek rendszeres és egyoldalú alkalmazásával a vegyszer rezisztencia kialakulása elősegíthető, ami újabb vegyszerfelhasználást indukál, miközben a terület hasznos faunáját is jelentősen károsodik.  Ugyanaz a növény a vetésforgóban lehetőleg önmaga után ne kerüljön (kivéve értelemszerűen az évelő pillangósokat). Ez már elegendő lehet betegségek és kártevők fennmaradásához, felszaporodásához, ami olyan arányú is lehet, amivel a természetes ellenségek sem tudnak megbirkózni.  Kalászos gabona kalászos után ne kerüljön. A gabonafélék egymásnak általában nem jó előveteményei, elsősorban növényvédelmi okokból. A hazai vetésszerkezet gabona és kukorica túlsúlyos, így könnyen előfordulhat, hogy kalászos-kalászos után, vagy

kukorica-kukorica után következik.  Lehetőség szerint kerülni kell az olyan növények egymás után kerülését, amelyek növényvédelmileg problémásak, vagyis ugyanazok a betegségei vagy kártevői, mivel azok életbenmaradását segíti.  Ha mód van rá célszerű élni a térbeli vetésforgó kialakítás lehetőségével is, hogy ugyanaz a növényfaj ne kerüljön a következő évben az előző évi helye mellé a területen, vagy olyan növény mellé, amelyek növényvédelmi problémái azonosak.  A vetésforgóban legyen pillangós, mivel a talaj nitrogénpótlásában kulcsfontosságú szerepük van. Ahogy korábban már utaltunk rá, védett területeken a trágyákkal kijuttatott nitrogén hatóanyag mennyisége korlátozás alá esik. A növényben szerves kötésben lévő nitrogén mineralizáció útján történő felszabadulásából az utónövény így nitrogénhez juthat. A pillangósok a védett területen hosszabb időszakra szóló élő-,

táplálkozó- és szaporodási helyet biztosítanak.  A gazdálkodás során célszerű figyelembe venni a növények ún. vi sszatérülési idejét, vagyis azt az időtartamot (években kifejezve), aminek el kell telnie amíg egy adott növény ugyanarra a területre visszakerülhet.  Lehetőség szerint használjuk ki a növények elővetemény értékét. Az elővetemény érték a különböző növényeknek az utánuk következő növényre gyakorolt mérhető 44 hatása. Az évelő, valamint az egyéves pillangós növények nitrogéngyűjtő képességük miatt kedvezőbb hatású elővetemények. Általában minél hosszabb az elővetemény betakarítása és az utána következő növény vetése között rendelkezésre álló idő hossza, annál jobb az elővetemény értéke. Az elővetemény értékét csökkentik a kártevők, betegségek és a gyomok felszaporodása. 3.3 Pillangósok A pillangós virágúak családjába tartozó mezőgazdasági növényeket

a szakirodalom hasznosításuk alapján csoportosítja. Az alapvetően magjukért termesztetteket hüvelyeseknek nevezi, a t akarmányozási célú zöld növényi részeiért termesztetteket pillangósoknak vagy pillangós szálastakarmányoknak. A pillangósok közül a termesztésben és a természetvédelemben az eddigi gyakorlata alapján a lucernának van a legnagyobb jelentősége, de a többi pillangós értékét sem kellene elhanyagolni. A pillangósok takarmányozási jelentősége, hogy a növény minden része (mag, szár, levél) fehérjében gazdag, sokrétűen hasznosíthatók és tartósíthatók: legeltetve, zölden, szénaként, szenázsként és szilázsként is. Fehérjén kívül karotinban, kalciumban és vasban is gazdag takarmányok. Elsődlegesen a kérődzők takarmányozásában betöltött szerepük fontos Megfelelő fenológiai állapotban kaszálva a ló és sertés is szívesen fogyasztja, kivéve a tarka koronafürtöt, amely az együregű gyomrú

állatokra mérgező. Nagyobb mennyiségben, harmatosan, megázott vagy dércsípte állapotban etetve a lucerna, vöröshere, bíborhere és somkóró felfúvódást okozhat. A baltacímnek, szarvaskerepnek és tarka koronafürtnek előnye, hogy zölden etetve nem puffasztó hatású. A tarka koronafürt és a baltacím a rágást és tiprást is jól bírja. A pillangós virágúaknak a környezetre gyakorolt hatása a többi növénycsoporthoz képest jelentősebb.  Általában évelő növények, több éven keresztül foglalják el a területet, ami előnyös lehet talaj- környezet- és természetvédelmi szempontból. A hosszú időn keresztül történő növényborítás védi a t alajt a degradációs folyamatoktól, és a vadon élő állatok számára kedvező élő-, táplálkozási- vagy szaporodási helyet biztosít. Fontos az őszi vetésű áttelelő pillangósok szerepe is, az ősztől tavaszig történő talajfedettség biztosítása révén a talajvédelemben és

a téli táplálékforrás biztosításában. Évente több kaszálást adnak, kivétel a bíborhere, mely egyéves áttelelő és csak egy növedéke hasznosítható (10. táblázat). 10. táblázat Pillangósok hasznosítási ideje száraz művelésben Növény lucerna (kékvirágú) baltacím szarvaskerep tarka koronafürt vöröshere fehérvirágú somkóró bíborhere bükkönyfélék Élettartam 3-4 4-6 4-6 4-5 2 2 1 (áttelelő) 1 / áttelelő 45 Kaszálás/év 3-4 2 2 2 2 2 1 1    A pillangós virágúak nitrogéngyűjtő Rhizobium baktériumokkal élnek szimbiózisban. A pillangós területről törtnő lekerülése után a gyökér- és tarlómaradványokkal jelentős mennyiségű szerves kötésben lévő nitrogénnel gazdagítja a talajt, ami a talaj nitrogénellátottságát növeli. Környezetvédelmi szempontból a t ápanyag gazdálkodásban betöltött szerepük nem elhanyagolható, hiszen a nitrogént szerves kötésben tárolják, megakadályozva

ezzel a talajból történő kimosódását. A nitrogén tartalmú szerves anyagok mineralizálódása révén lassan felszabaduló nitrogént az utónövények hasznosítani tudják, ezzel azoknak a könnyen oldódó nitrogén műtrágya felhasználását csökkenteni lehet, mérsékelve a talajnak és a t alajvizeknek a n itrát terhelését. A pillangós virágúak után visszamaradó gyökér- és tarlómaradvány kedvező C/N arányú, ezért megfelelő kiinduló anyag a talaj mineralizációs és humifikációs folyamatainak. A növénymaradványok kedvező minőségük miatt a talajban viszonylag gyorsan lebomlanak, a talaj humusztartalmát gyarapítják. Az évelő pillangósok erőteljes, mélyrehatoló és szerteágazó gyökérzettel rendelkeznek, aminek következtében a talaj felső művelt és mélyebb rétegeit lazítják, ezzel a t alaj víz- és tápanyag gazdálkodását javítják. A talajban nagy gyökértömeget hagynak vissza. A pillangósok vetésforgóba

illesztése azonban nem mindig egyszerű, éppen a területet hosszú időszakra történő lekötésük és termésük hasznosítása miatt. Ha megfelelő állatállománnyal rendelkezik a gazdaság, akkor a pillangós szálasoknak megvan a megfelelő helye a vetésforgóban, a m egtermelt termésnek a t akarmányozásában, és a n övényállomány talajra, illetve környezetre gyakorolt kedvező hatásai is megfelelően érvényesülhetnek. Állattarás hiánya esetén azonban a pillangós szálasok termesztésével a terület hosszú időre kiesik a termelésből, és ha nem lehetséges a t ermés hasznosítása saját felhasználással vagy értékesítéssel, akkor nem szívesen illesztik a vetésforgóba, a kedvező környezeti hatásaik ellenére sem. 3.31 Pillangósok telepítése A pillangós szálas takarmányok vetésére több lehetőség is van (11. táblázat):  tavaszi tiszta telepítés,  tavaszi takarónövényes telepítés,  nyár végi tiszta

telepítés,  tavaszi füves telepítés. 11. táblázat Pillangósok telepítési lehetőségei növény lucerna vöröshere baltacím tarka koronafürt somkóró bíborhere szarvaskerep jellemző: nyár-végi tiszta tiszta tavaszi takarónövény tavaszi árpa, zab tavaszi árpa, zab, rozs, őszi búza tavaszi árpa, zab, rozs, őszi búza tavaszi árpa, zab, rozs, őszi búza tavaszi árpa, zab, rozs, őszi búza lehetséges: nincs, vagy nem javasolt: 46 A legjellemzőbb a tavaszi tiszta telepítés, amikor a pillangóst önmagában vetik el. A bíborhere az egyedüli növény, melyre az őszi tiszta telepítés jellemző, mivel így ki tudjuk használni azt az előnyét, hogy kora tavasszal az egyik legkorábban etethető zöldtakarmányt adja. Tavaszi telepítésével ezt a kedvező tulajdonságát elveszítené A tavaszi telepítésnél lehetőleg korán kell vetni, hogy a talaj téli nedvességkészletét minél jobban ki lehessen használni. A telepítésre

márciusban kerül sor, amikor a talaj hőmérséklete a felső 4-5 cm-es rétegben elérte a 5-80C-t A pillangósok közül a tarka koronafürt telepítése a legnehezebb. A növény jellegzetessége a vontatott, nagyon lassú kelés, ami 8-10 hétig is eltarthat. Ennek a telepítési módnak előnye, hogy nem kell feltétlenül korai elővetemény, több idő áll rendelkezésre a talaj előkészítéséhez. Hátránya, hogy a telepítés évében a növényállomány még kevesebbszer kaszálható, valamint a fiatal, fejlődő pillangós gyomosodása nagyobb mértékű lehet. Tavasszal takarónövényes telepítésre is sor kerülhet. Ott indokolt, ahol erózió vagy defláció veszélye van, illetve a gyomosodás veszélyezteti a kelő pillangóst. A takarónövény célja, hogy gyors kelésével és kezdeti fejlődésével árnyékoló hatást fejtsen ki a t alaj felszínére, ezzel hátráltatva a gyomok fejlődését, melyek a fiatal pillangós korai elgyomosodását

okozhatják, valamint védi a talajt és a fejlődő kultúrnövényt (pl. esetleges homokveréstől) A pillangós védőnövénye általában zab vagy tavaszi árpa, melyek közül a g yakorlatban a zab terjedt el. Ez a telepítési mód kockázatos, ha kevés volt a csapadék a vetés előtt. A takarónövénynek lehet kedvezőtlen hatása a pillangósra is. Ha sűrű a takarónövény, akkor alatta a gyomok mellett a társnövény sem tud fejlődni, erősen kiritkulhat, vagy kipusztulhat. Száraz talajviszonyok vagy évjárat esetében a takarónövény elvonhatja a pillangós elől a nedvességet is. Annak érdekében, hogy az árnyékolástól a pillangós ne pusztuljon ki, de az árnyékoló hatás mégis érvényesüljön, a t akarónövény vetési csíraszámát a n ormális vetéséhez képest csökkenteni kell, általában 2/3-1/2 mennyiségre. A vetésnél általában először a mélyebb vetési igényű takarónövényt vetik el, majd a talaj hengerezése után az apróbb

magvú és sekélyebb vetésmélységű pillangóst, a takarónövény soraira merőlegesen vagy keresztirányban, és utána ismét hengerezés következik. Takarónövény esetenként lehet őszi gabona is (rozs, őszi búza), ekkor a tavasszal vetésre kerülő pillangóst már kikelt, de ritka növényállományú őszi gabonára vetik rá (növényszám kisebb 2 millió/ha-nál). Rozs védőnövénynél fontos a pillangós korai vetése, mivel a rozs tavasszal hamarabb fejlődésnek indul, és a lassan kelő pillangósra ez kedvezőtlen hatású lehet. Nem elhanyagolandó szempont a rozs nagyobb vízfogyasztása sem Számolni kell azzal is, hogy a takarónövény betakarítása után a mikroklíma hirtelen megváltozik, magas lesz a hőmérséklet és alacsony a páratartalom, ami különösen száraz időszakban erősen megviselheti a pillangóst. Nedves évjáratban ezek a hatások természetesen mérsékeltebben jelentkeznek, kevesebb problémát okozhatnak. A takarónövény

betakarítását követően a területről a szalma gyorsan és maradéktalanul kerüljön le. Ha ez nem történik meg, akkor a szalmarendek, vagy bálák alatt a pillangós nem tud fejlődni, kipusztulhat. A pillangósnak az erőteljesebb fejlődése csak a takarónövény lekerülése után indul be. A nyár végi telepítés csak tiszta, takarónövény nélküli lehet. A magnak korán, augusztus végig a magágyba kerülnie, mivel a pillangósnak meg kell erősödnie a tél beálltáig. A sikeres nyár végi telepítés egyik előnye, hogy a telepítés utáni évben már teljes termés nyerhető, 47 annyi kaszálás alkalmazható, mint egy beállt állományban. Másik előny, hogy a pillangós kevésbé gyomosodik el, mivel ősszel kevesebb gyomra kell számítani, és a kora tavasziakat nagyobb eséllyel növi túl. Ennek a telepítési módnak azonban feltétele, hogy a pillangós csak korán lekerülő elővetemény után következhet, és nyár végén – ősz elején a

talajnak elegendő nedvességgel kell rendelkeznie, vagy az időjárásnak csapadékosabbra kell fordulnia. Így biztonsággal csak a csapadékosabb országrészekben alkalmazható, vagy kelesztő öntözéssel tehető azzá (10-15 mm öntözővíz norma). Kötöttebb talajon a száraz időjárás és a talajelőkészítés nehézséget okozhat. 3.32 Pillangósok hasznosítása A 12. táblázat összefoglalja a különböző pillangósok hasznosításának körülbelüli időpontjait, hogy sz egymás közötti eltérések összevethetők legyenek egymással. Lucerna Legnagyobb jelentőségű pillangósunk, egységnyi területről a legnagyobb nyersfehérje hozamot adja. Száraz művelésben 3-4 év élettartamú és évente 3-4 növedéket ad A lucerna beltartalmi mutatói a vegetációs idő során változnak. Takarmányozási szempontból a fiatalon betakarított lucernának a legjobbak a tulajdonságai, a fejlődésben előrehaladva minősége romlik, hozama viszont növekszik. A

lucerna fejlődésére, a hozam és minőségi változásának a kapcsolatára az alábbiak jellemzőek:  Bimbózás kezdetén a legkedvezőbb minősége, mivel ekkor magas a nyersfehérje- és karotin tartalma, alacsony a nyersrost mennyisége, kedvező az emészthetősége. Szára vékony, sok levelet tartalmaz, ami takarmányozási szempontból előnyös.  Zöldbimbós állapotban a legjobb a hozam és a minőség kapcsolta. A lucerna jó minőségű, sok levél van raja, de hozama még nem éri el maximumát.  A lilabimbós állapot (bimbók színe a fajtára jellemző) egyben a virágzás kezdete. Ekkor legnagyobb a terméshozam, de a minőség már gyengébb. Csökken a nyersfehérje- és karotin tartalom, növekszik a nyersrost mennyisége és ezzel romlik emészthetősége, kedvezőtlenebb lesz a szár-levél arány. A minőség hanyatlás ellenére, de a hozam növekedése miatt nő a területegységről betakarítható nyersfehérje és karotin mennyisége.  A

virágzás fázisában további hozamnövekedés már nincs, viszont a minőség tovább romlik. A jó minőségű takarmány érdekében végzett túl gyakori kaszálások rövidítik az élettartamot és csökken a termés mennyisége is. A nagyon ritka vágások viszont (pl mindig virágzó állapotban), növelik ugyan az élettartamot, de kevés és gyenge lesz a t ermés. A kaszálások száma és időpontja így alapvetően befolyásolja a lucerna élettartamát. A lucerna hasznosításánál figyelembe kell venni néhány általános szempontot, száraz művelés esetén:  A vegetatív növekedés két kaszálás között (lilabimbós állapotig) kedvező körülmények között 25-32 nap, kedvezőtlenek esetén 35-42 nap, de általában 32-38 nap alatt fejeződik be, évjárattól függően.  Az első évben a lucerna fiziológiai igényeihez célszerű igazítani a kaszálások számát és idejét. Az első évben érdemes a kaszálásokat virágzás kezdetén végezni,

így a lucerna kellően megerősödik.  A második évtől érdemes egy növedéket virágzásig mindig meghagyni, és a t öbbi zöldbimbós állapotban is kaszálható. Ez a lucerna gyökértörzsének erősítését, tartalék 48   tápanyagokkal történő feltöltését szolgálja. A lucerna rizómájában a t artalék tápanyagok felhalmozódása zöldbimbós korban kezdődik és a virágzás kezdetéig tart. A raktározott tápanyagok segítségével történik az újbóli sarjadzás, de a megfelelő télállóság kialakításában is fontos szerepet játszik. Intenzív és állandó korai kaszálás esetén, a rizómák tartalék tápanyagokkal történő felhalmozódása nem megfelelően történik meg, ami kihat az életteljesítményére. A lekaszált termést maradéktalanul be kell takarítani, mivel a kint maradt lucerna alatt a növény nem sarjad és ki is pusztulhat. Felázott talajon kaszálni nem javasolt a jelentős talajtömörítés és taposási

kár miatt. Adott év utolsó kaszálását úgy kell időzíteni évjárattól függően (szeptember közepe október eleje), hogy a lucerna rizómája tartalék tápanyagokkal feltöltődjön a tél kezdetéig, és kellő télállósággal rendelkezzen. A télbe 10-15 cm-es sarjúval menjen, de ha nagyobb a növedék és nem érdemes levágni, akkor hagyjuk meg. Életteljesítményen a lucerna teljes élettartama alatt betakarított össztermést értjük, míg átlagtermésen az életteljesítmény egy használati évre jutó mennyiségét, beleszámítva a telepítés és a f eltörés évét is. Az életteljesítménynek használati évenkénti megoszlására általában jellemző, hogy a 2. évben várható a legnagyobb évi hozam A négy évig hasznosított lucernában a 3. évi hozam is magas, és csak kissé marad és a 2 évitől Az első hasznosítási évben alacsonyabb az éves hozam a lucerna megerősödése miatt, és a 2. évtől az öregedés előrehaladásával

fokozatosan csökken. Minden hasznosítási éven belül általában az első növedék adja a legnagyobb terméstömeget. A kaszálási rend kialakítására a körülményektől és adottságoktól függően különböző lehetőségek lehetnek, amire mindenkor betartható ütemezések nem adhatók (12. táblázat) Az adott helyzetnek megfelelően rugalmasan kell a kaszálásokat alkalmazni, az általános alapelveket lehetőleg betartva.  Tavaszi tiszta telepítésű és száraz művelésű lucernát az első évben kétszer lehet kaszálni. Ez leginkább széna készítésére alkalmas Az első növedéket hagyjuk meg virágzásig, hogy megerősödjön a lucerna. Az első kaszálást július és augusztus közepe között, a másodikat szeptemberben, de legkésőbb annak végéig végezzük el.  Tavaszi takarónövényes telepítésnél az első évben egyszer kaszálható. A takarónövény lekerülése után kezd el jobban fejlődni. A növedéket legkésőbb szeptember

végéig le kell vágni, hogy a lucerna még megerősödjön a tél kezdetéig.  A nyár végén vetett lucernáról a vetés évében nincs termés. Az első termő évben 3-4szer kaszálható Az első év első növedékét hagyjuk meg virágzásig, hogy megerősödjön a növény. Az előbbi mindhárom esetben a 2. évtől kezdődően az első kaszálás bimbózáskor, már május elején-közepén történhet. A kaszálás korai lehet, ha kedvező tavaszi időjárás és megfelelő csapadék ellátottság mellett erőteljes zöld tömeget fejlődik. A 2 kaszálás június közepénvégén, a 3 július végén, és a 4 kaszálás augusztus végén - szeptember elején várható Az utolsó évben a feltörésnek az időpontja az utónövénytől is függ. Ha őszi gabona következik utána, akkor a második kaszálás után célszerű feltörni, hogy kellő idő álljon rendelkezésre a visszamaradó nagymennyiségű gyökérmaradvány megfelelő elkorhadásához, illetve annak

beindulásához. Tavaszi vetésű utónövény esetében nyár végén - ősz elején lehet feltörni a lucernát, általában a harmadik növedék után. 49 Magfogásra a takarmánytermő lucernásokról csak alkalmi módon van lehetőség:.  Új telepítésű lucernáról az első év első növedékéről lehet magot fogni (szűzmagfogás). A mag betakarítására augusztus elején kerül sor, és utána még egy növedék betakarítható szeptember elején - közepén. Előnye a kevés magkártevő, hátránya a nagyobb mértékű gyomosodás.  Öregedő, ritkuló de nem gyomos lucernából a második növedékből lehet magot fogni. Ebben az esetben kicsit korábban kell az első növedéket kaszálni, április végén május elején, hogy a második növedék virágzása június végére - július elejére essen, ami a megtermékenyítő rovarok számára is kedvező. A magfogás augusztus közepén végén történhet Baltacím Élettartama 4-6 év, évente két

növedéket ad. Terméspotenciálja a lucernánál és a vörösherénél kisebb. Az első és a második növedék termésének megoszlása 60:40% Tavaszi tiszta telepítés első évében egy növedéket ad, amit java virágzásban célszerű kaszálni (12. táblázat) Takarónövényes telepítés első évében csak akkor lehet termés, ha a takarónövény lekerülése után csapadékos az idő. Mindkét esetben a telepítés első évében nem célszerű legeltetni Második évtől évente két növedéket ad. Az első növedéket zöldtakarmányozásra virágzás kezdetén kaszáljuk (május közepe - vége, a lucerna után), és szénaként történő hasznosításnál java virágzásban (május vége - június eleje). A második növedéket augusztus vége – szeptember közepe között kaszáljuk, vagy legeltetjük. Szeptember végéig a hasznosítást be kell fejezni, hogy a télig meg tudjon erősödni. Legeltetni csak szarvasmarhákat szabad, mivel a juhok tarra rágják,

ami a t eljesítményét és élettartamát csökkenti. A szénája jó minőségű, renden viszonylag gyorsan szárad, de a vastagabb szár száradása lassúbb mint a levélé, ezért nagy pergési veszteség léphet fel. Magnak a második évtől az első növedékét célszerű meghagyni. A mag érésének ideje június vége július közepe. Az utána fejlődő sarj még hasznosítható Vöröshere Kétéves, évente kétszer kaszálható, a l ucernához képest kisebb a hozamot ad, gyorsabban fásodik. Takarónövényes telepítésnél az első évben csak egy kaszálást adhat, megfelelő csapadékos időjárás esetén augusztus végére - szeptember közepére (12. táblázat) Szeptember végéig mindenképpen le kell kaszálni, hogy legyen ideje megerősödni a tél beálltáig. Az első évben ne legeltessük, hogy a tövek ne sérüljenek, különben következő év tavaszán gyengébb lesz a s arjadás, vagy tövek pusztulhatnak ki. Ha őszig nem fejlődik ki kaszálásra

érdemes zöldtömeg, akkor inkább kaszálás nélkül menjen a télbe. A második évben tavasszal gyorsan fejlődésnek indul, de aztán növekedése lelassul és a lucerna után 2-3 héttel lesz kaszálható. Első kaszálást célszerű zöldbimbós állapotban végezni, ami általában május második felében-június elején következik be. A rizóma tartalék tápanyagainak a feltöltődése hamarabb befejeződik, mint a lucernánál, így már bimbós állapotban is megkezdhető a betakarítás. 50 12. táblázat Pillangósok vetési és hasznosítási időszakai Hónap Növény lucerna nyárvégi tiszta 1.év lucerna tavaszi takaró 1.év lucerna tavaszi tiszta 1.év lucerna tavaszi tiszta 1.év magfogás lucerna 2-4. év lucerna 2-4. év magfogás e 08. k v e 09. k v e 10. k v e 03. k v e 04. k v e 05. k v e 06. k v e 07. k v e 08. k v e M M M baltacím 1. év baltacím 5-6. év baltacím 5-6. év magfogás M M vöröshere

nyárvégi tiszta 1.év vöröshere tavaszi takaró 1. év vöröshere tavaszi tiszta 1. év vöröshere 2. év vöröshere 2. év magfogás M M M bíborhere bíborhere magfogás M tarka koronafürt 1. év tarka koronafürt 2-5.év zöld, legel tarka koronafürt 2-5.év széna tarka koronafürt 2-5.év magfogás M M e = hónap eleje, k = hónap közepe, v = hónap vége, 51 vetés: betakarítás: magfogás: M 09. k v Tiszta telepítés esetén mindkét évben az első kaszálást célszerű zöldbimbós állapotban a másodikat virágzás kezdetén végezni, hasonlóan az előzőekben leírtakhoz. Az első évben az első kaszálás június - július hónapra esik. Magot a második év második növedékéről lehet fogni. Az első kaszálást célszerű korábbra hozni, a bimbózás elé, hogy a következő növedék fővirágzása július elejére essen. A mag érése augusztus közepe és szeptember eleje között várható. Bíborhere Egyéves, áttelő növény,

mely évente csak egy növedéket ad (12. táblázat) Elsődleges hasznosítása zölden történik, de legeltetni is lehet, a virágzás kezdetéig (április vége – május eleje), a virágzás előtti két hetes időben. Teljes virágzásban (május közepe – vége) nyersrost tartalmának növekedése miatt már gyorsan vénül, és szőrős, elvénült, elfásodott növényt az állatok nem szívesen fogyasztják. Zöld etetésének legfontosabb előnye, hogy kora tavasszal az őszi keveréktakarmányok és a lucerna között takarmányozható. Magfogás esetén a virágzását követően hamar beérik, és június közepén aratható. Tarka koronafürt 4-5 évig hasznosítható, a t elepítés évében egyszer (szeptember), a beállt állomány évente kétszer kaszálható (12 táblázat). A hasznosítás virágzás kezdetéig történjen meg Tavasszal csak későn, április elején indul növekedésnek és kaszálások után lassabban sarjad. A két növedék között kb.

nyolc hét telik el A legeltetése már május második dekádjában megkezdhető, és még július elején és augusztus közepén is lehet hasznosítani kedvező körülmények között. A termés megoszlása a hasznosítások között 60-20-20 %. Zölden kicsit később vágható, május végén, amikor a lucerna második növedéke sarjad. Szénaként a virágzás kezdete előtt, június első dekádjában kaszálható. A lucerna első két kaszálása között hasznosítható. Az első kaszálás adja a teljes évi termésének a 70-80%-át A második növedék (az évi termés 20-30%-a) nyolc hét múlva következik, ami július végén augusztus elején kaszálható, vagy legeltetéssel hasznosítható. Magnak a beállt állomány (2.-4 év) első növedékét lehet meghagyni, ami július végén – augusztus elején takarítható be. 52 4. Gyepgazdálkodás irányelvei 4.1 Gyep meghatározása és a gyepgazdálkodás fogalma A gyep lágyszárú növényekkel fedett

terület, amelynek gyepalkotó növényállománya létrejöhet a termőhely ökológiai adottságai alapján, a gyepgazdálkodási eljárások hatására, természetes úton kialakult növénytársulásból, mint ősgyep vagy természetes gyep, valamint a gyephasznosítási célnak megfelelő gyepalkotó fajok fajtáiból tervszerűen összeállított, növénytársításból, mint magról telepített gyep. A gyepgazdálkodás fogalma: A gyepgazdálkodás a g yepalkotó növényekre, mint biológiai alapokra épülő, a gyeptermesztési eljárásokkal előállított termés, gazdasági állatokkal történő hasznosítását jelenti. A különböző intenzitású gyepgazdálkodási formák kialakíthatóságát termesztési szempontból a gyep biológiai alapjai is elősegítik. 4.11 A gyepek csoportosítási szempontjai A gyepek csoportosítása többféle szempont alapján lehetséges:  Növényállomány szerint lehet: természetes növénytársulás, -ősgyep, valamint

telepített fajokból álló növénytársítás, -telepített gyep.  Művelési, gazdálkodási állapot szerint: termőgyep, parlaggyep, degradáltgyep.  Hasznosítás szerint: legelő, rét, kaszáló.  Fenntartási cél szerint: gazdasági gyepek, természetvédelmi gyepek, környezetvédelmi gyepek, urbanizációs gyepek.  A legelő a hasznosító állat hatása szerint: tejelő -, hús-, növendékmarha-legelő; bivalylegelő; lólegelő; juhlegelő; kecskelegelő; sertés-disznólegelő; baromfi, vagy lúdlegelő.  A termesztés módszere szerint: tradicionális gyeptermesztés, konvencionális gyeptermesztés, ökológiai vagy biogyeptermesztés.  Ráfordítás szerint: extenzív, félintenzív és intenzív. Az ősgyepek, a t ermészetes úton létrejött gyepnövénytársulások, általában az extenzív termesztés alapjait biztosítják. Növényállományuk sok fajból álló nagy fajdiverzitású társulás, amit a fenntartási cél, az ökológiai

viszonyok, a termesztés és hasznosítás technológia szakmai és gazdasági színvonala, valamint a h asznosító állatfaj legelési szokásai nagymértékben befolyásolnak. A hasznosítás gazdaságosságának biztosítása érdekében a nagy termőképességű, természetes állományalkotó, vadontermő füvek meghatározó arányának fenntartása a cél. A gyeptermesztés intenzifikálásával, vagyis a műtrágyázással és az öntözéssel termőképességük fokozható. A telepített gyepek, a hasznosító állat igényei és a g azdálkodó beruházási tevékenysége alapján, lehetnek többfajúak és egyfajúak. A telepítésre alkalmas nemesített fűfajok vetőmagja kapható és lehetővé teszi a célirányos gyeptelepítést, ami a mérnöki tervező munka alapja. A szigorú termesztés és hasznosítás technológia betartása nem teszi lehetővé a gyepalkotók magpergéses önfenntartását, ezért elkerülhetetlen a 6 -8 évenkénti felülvetéses

gyepfelújítás betervezése. 53 A gyep-fekvéstípusok, talaj hidrológiai viszonyok, az adott gyepterület vízgazdálkodását jelentik a talaj pórustérfogat évi átlagos víztelítettsége alapján. Az egyes kategóriákhoz ősgyep jellegű, természetközeli növénytársulások, termőhelyre jellemző gyepalkotó fajai tartoznak, amit telepítés esetén is figyelembe kell venni. A részletes jellemzést az ökológiai fejezet részben és az egyes gyepalkotó fajok tárgyalásánál mutatjuk be. A gazdálkodási állapot szerint a gyep művelési állapotát értékelhetjük a termesztés agrotechnikai elemek és hasznosítás megléte vagy elmaradása esetére vonatkoztatva. A mezőgazdasági tulajdon átalakulással együtt megváltozott a gyephasználat minősége és ezzel a gyep alkotó növény fajok aránya is. A termő gyep mellett megjelent a leromló állapotú, felhagyott gyep, a parlaggyep és a degradáltgyep, mint a javítási beavatkozás formánál

figyelembe veendő kategória.  A termőgyep növényállománya mezőgazdasági hasznosítási célokra alkalmas, fenntartható extenzív vagy convencionális intenzív gyeptermesztési eljárásokkal művelhető, termőképessége a termőhely ökológiai adottságainak megfelelő szinten tartható.  A felhagyott gyep a hasznosítatlan, magára hagyott, gyep művelési ágba tartozó területet jelenti, ami nem azonos a földpihentetéssel. Ilyenkor a gyep növényállománya fokozatosan leromlik, és a leromlási folyamatban parlag- majd degradált, leromlott gyeppé alakul. A gyomnövények mellett megjelennek a gyomfüvek, majd a cserjék bokrok, és az idő előre haladtával a terület értékes takarmányfű fajokban egyre szegényebb lesz. A termőképesség helyreállítása, gazdálkodásra alkalmassá tétele, egyre költségesebbé válik.  Parlag-gyepként határozható meg az a mezőgazdasági gyepterület, amelynek művelését, hasznosítását időszakosan

abbahagyták, vagy rendszertelenül végzik és ez által elgyomosodó, elcserjésedő gyepet találunk rajta. Ezek a területek visszagyepesítéssel és gyepműveléssel termőképes kultur állapotba hozhatók, vagy ősgyep jellegűvé tehetők. Az értékes gyepalkotók vissza szorulóban vannak, de még nem hiányoznak a gyepállományból, ismételt művelésbe vétellel termőképességük helyre állítható.  Degradált gyepek közé soroljuk azokat a gyepes növénytársulásokat, amelyek termését hasznosítják, de a g yeptermesztési eljárások elmaradása és a l egeltetéses hasznosítás csökkenése, vagy a gyep túlzott igénybevételéből adódó szakszerűtlen alkalmazása következtében a hasznos gyepalkotók aránya folyamatosan csökken, és emellett gyomosodásuk fokozódik. Szakszerűtlen hasznosításként alulhasznosítást és túlhasznosítást ismerünk. Az alulhasznosítás, nem a t ermés alapján elvárható állateltartó képességhez

tervezhető, hanem attól kevesebb állat legeltetése miatt következik be. Az évről évre felhalmozódó fűmaradékból képződő avar, és a szukcessziós folyamatok előre haladása veszélyezteti az eddig meglévő értékes gyepalkotók létét és fennmaradását. Ilyen lehet a kaszálás elmaradása miatt réteken az elnádasodás és cserjésedés, száraz gyepeken, pedig az elbokrosodás, beerdősűlési folyamat kezdete. A túllegeltetés a gyep termőképességének nem megfelelő nagy létszámú állat legeltetését és a regenerációs idő figyelmen kívül hagyását jelenti. Ezért az értékes füvek kiritkulnak, a gyepnemez sérülésein pedig megjelennek gyomok, a lejtős területen ehhez társulhat még az erózió. A gyep hasznosítható termése és állat eltartó képessége egyre csökken. A degradációt az jelenti, hogy az értékes fűfajok hiányoznak a gyepalkotók közül, és a gyep termőképessége csak ezek újra betelepítésével állítható

helyre a termesztés és hasznosítás technológia egyidejű átalakítása, szakszerűvé tétele mellett. A hasznosítás szerint csoportosítható a gyep, mert ez erős hatással van a növényállományának faji összetételére és a gyepalkotók arányára. A gyephasznosítás a gyeptermés felhasználási 54 módját jelenti. A hasznosítás célja, módja, formája és igényei meghatározzák a gyeptermesztés agrotechnikáját. Hasznosítási formaként szakszerűen művelt legelőt, kaszálót, rétet, különböztethetünk meg.  Legelőként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését a teljes vegetációs időben legeltetéssel hasznosítjuk. Gyepalkotó növényei a l egeltetéshez alkalmazkodó fajokból állnak. Termése - a legeltetési idény hosszától, és az azt meghatározó, legeltetett állatfajtól függően – több hozam-növedékre oszlik.  Kaszálóként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését évről évre csak

kaszálással takarítjuk be, függetlenül attól, hogy a levágott füvet a továbbiakban hogyan használjuk fel, vagy alkalmas e kaszálásra. A kaszáló gyepek fekvése lehet üde, nedves és vizenyős Növényzetének meghatározó része szálfüvekből áll. Legeltetés nincs a területen  Rétként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését részben legeltetéssel, részben kaszálással takarítjuk be. A réthasznosítás jellemzője, hogy a kaszált terület nagysága a ráhajtott állatok számától és ez által a legeltetett rész területétől, helye a legeltetésből kivont, többlettermést biztosító, kaszáló rész kijelölésétől, a levágott termés tömege, pedig a tápanyag ellátottságtól és az évjárathatástól függően változhat. A réten belül a kaszálórét jellemzője, hogy elsősorban kaszálóként hasznosítják, és a s arjúszéna betakarítása után legeltetik a teljes területet. A legelőrét kategórián az alapvetően

legeltetésre használt gyep azon részét értjük, ami első fűnövedékében keletkező többlettermés miatt kimarad a legeltetésből, és rajta kaszálásos betakarítást végeznek. A fenntartási cél is jellemző a gyepekre, ami lehet gazdasági, természetvédelmi és urbanizációs gyep  A gazdasági gyepek fenntartási célja a szálastakarmány előállítás legeltetési vagy tartósítási célokra. Növényállománya lehet ősgyep vagy telepített gyep Termesztés technológiájára az extenzív vagy intenzív módszerek a jellemzőek. Hasznosítási formája legelő, rét vagy kaszáló.  Természetvédelmi célú gyepfenntartásról beszélünk, amikor a t ermelési cél nem a takarmány előállítás, hanem a védett élőlények élőhelyének biztosítása ősgyepeken, gyepgazdálkodási módszerekkel. Legeltetéses hasznosításukra jellemző az őshonos állatfajokkal történő legeltetés és a rendszeres ápoló jellegű gyomszabályozó kaszálás, a

kaszáló-réteken, pedig a madarak költése utáni, általában már a júliusra eső időszakban elvégzett kaszálás, a takarmányértéket figyelmen kívül hagyó, szénabetakarítás.  Az Urbanizcós gyepek nem takarmányozási, hanem esztétikai, díszítő vagy sport és pihenési célú ún. r ekreációs pázsitgyepek Jellemző rájuk a fenntartási célnak megfelelő magasságú röviden tartás rendszeres nyírással. Növényzetük nemesített sport vagy parkfű fajtákból telepített gyep. A gyeptermesztés módszere szerint csoportosíthatjuk a gyepeket a t ermesztés agrotechnikai módszereinek alkalmazása alapján.  Tradicionális vagy hagyományos a gyepgazdálkodás, amikor a termesztés és a hasznosítás csak a gyepalkotók természetes hozamára alapozott. Akkor működött, amikor még nem volt ipari eredetű tápanyagpótlási, műtrágyázási lehetőség és a szénakészítés is kézi munkaerőre alapozott volt. A pásztoroló terelgető

legeltetés szakszerűsége a pásztorok szakértelmétől és az adott legelő állatlétszám terhelésétől függött. A hagyományos gazdálkodás termesztési része ma is kivitelezhető, de a kézi munkát, munkaerő hiányában, gépekkel váltják fel. A „konvencionális módszerek alkalmazása” kifejezést itt nem célszerű használni, mert ezt az elnevezést napjainkban egyre inkább a korábbi iparszerű termesztési eljárások környezetvédelmet figyelembe nem vevő, termésnövelő módszereinek alkalmazására vonatkoztatják. 55   A Konvencionális-intenzív gyepgazdálkodás körébe tartozik a m esterséges anyagokkal történő termésnövelési eljárásokat alkalmazó gyeptermesztés. Jellemzője, hogy a gyepalkotók termőképességét nagy hozamú intenzív gazdálkodásra alkalmas nemesített fajok telepítésével javítják, a hozamot különböző adagú, elsősorban nitrogén hatóanyagú műtrágyázással emelik, a termésbiztonságot

pedig öntözéssel segítik elő. A termőhely alapján extenzív, félintenzív és intenzív gazdálkodásra alkalmas gyepeket különböztetnek meg. Fenntartható, ökológiai alapú, organikus vagy bio a gyepgazdálkodás, amikor a természetes növénytársulás ősgyepjein vagy a mesterséges, telepített gyepeken a termés előállításához vagy semmilyen, vagy csak természetes alapú és nem ipari eredetű termésfokozókat használnak fel. A magyar gyepek nagy többsége megfelel az elvárásoknak és a f eltételeknek a r endszer bevezetéséhez. Az ökogazdálkodást a vonatkozó EU. 2092/91 rendeletben foglaltaknak megfelelően nemzetközi szinten is szabályozzák. A rendelet szerint a s zarvasmarha félék, a l ó, a j uh és a k ecske takarmányozását, amikor az időjárás és a legelők állapota lehetővé teszi, legeltetésre kell alapozni. A ráfordítás szerint a felhasznált költségek alapján lehet besorolni a gyepgazdálkodást. 

Ráfordításfüggő a gyepgazdálkodás, amikor a termés előállítást, a hozamot és a termesztés agrotechnikáját a gazdasági ráfordítások intenzitása határozza meg. Ezek extenzív, félintenzív és intenzív gazdálkodási formaként ismertek. A hozam és az intenzitás foka a felhasznált nemesített fűfajok vetőmag-, az ipari eredetű növényi tápanyag- vagy műtrágya- és a vízellátást javító öntözés költségétől függ. A ráfordítás növelése, az intenzifikálás jelenti a tulajdonképpeni kovencionális gyepgazdálkodást, ahol a műtrágyázással és az öntözéssel tervszerűen növelhetjük a terület hozamát a szükséges mértékig. Ez jelenthet akár 4-5 db számosállat eltartó képességet is hektáronként, a maga iparszerűségével és esetleges környezetkárosító hatásaival együtt.  Extenzív gyepgazdálkodással a befektetésre alkalmatlan, csak gyephasznosítási célokra alkalmas, kevés termést adó, feltétlen

gyepeken találkozunk. Ezeken a területeken a ráfordítások nem eredményeznek hatékony termelést. N em azonos az extenzifikációval, ahol az intenzifikációval ellentétben, a n agy hozamú gyepekre sem engedik az agrárkörnyezetvédelmi pályázati rendszerek a termést fokozó ráfordítások növelését.  Félintenzív gyepgazdálkodás azt jelenti, hogy a jó termőképességű talajon lévő gyepen, a termésnövelési eljárások alapja a műtrágyázás, és a nagy hozamú telepített fű fajták alkalmazásában rejlik.  Intenzív gyepgazdálkodás esetében a termőképesebb nemesített fajták és a műtrágya tervszerű alkalmazásán kívül a termésnövelés további lehetőségét az öntözéssel biztosítjuk. 4.2 A gyepek ökológiai adottságai Az ökológiai adottságok magukba foglalják a gyep termőhelyén lévő talajok vízgazdálkodási jellemzőit és a rajtuk megtelepedni képes, illetve megtelepíthető gyepalkotók termésképzéséhez

szükséges tápanyagigény természetes kielégítését. Az alkalmazott gyeptermesztési és hasznosítási agrotechnikával alapvetően be tudunk avatkozni az ökológiai adottságok érvényre jutásába, a potenciális termőképesség és az elérhető termés gazdaságos összhangjának megvalósításán keresztül. 56 A gyep talajökológiai viszonyaira épülő összefüggéseket a 13. táblázat mutatja Az ökológiai fekvéstípus a talaj pórustérfogatának várható évi átlagos potenciális víztelítettségét jelenti. Nem azonos a földrajzi égtáj szerinti kitettséggel. A fekvés meghatározza a termeszthető növényfajokat és termésképzésüket, ezen keresztül, hasznosíthatóságukat és természetes állateltartó képességüket. 13. táblázat A gyep talajökológiai viszonyai, várható termése és állateltartó képessége Hidrológiai gyeptípus Ökológiai fekvés típus A talaj pórustérfogat évi átlagos víztelítettsége Várható

szárazanyag termés Tervezhető számosállat eltartó képesség % t/ha db Legelő Kaszáló Hasznosítási lehetőség Xerofita aszályos 20 – 30 0,5 0.2 Juh - Mezoxerofita száraz 30 – 60 1,0 - 1,5 0.4- 06 Juh és HM Kaszáló Mezofita üde 60 – 80 2,0 - 4,0 0.8 – 16 TM és juh Kaszáló Mezohigrofita nedves 80 –100 5,0 1.5 – 2,0 Időszakos legelő Kaszáló Higrofita vizenyős 100 6,0 2.5 - Kaszáló Megjegyzés: TM= tejelő marha, HM= hús marha 4.3 A gyepalkotó növényzet, a termesztés biológiai alapjai Abban az esetben, ha gyepgazdálkodással hasznosítjuk a természetes úton kialakult gyepnövénytársulást, a természetközeli gyepet, akkor ősgyepnek nevezzük. Az ősgyep növényfaji összetételét és annak termőképességét a termőhely ökológiai viszonyai, az alkalmazott termesztési agrotechnika módszere és a hasznosítás formája határozza meg. A gyepek növényzete egyszikű fű, valamint

kétszikű pillangós és más értékes vagy értéktelen gyepalkotó növényfajból áll. Az egyszikű növények az édes és a savanyú füvek csoportjába tartoznak. A savanyú füvek hasznosítási vagy takarmányértéke gyenge, míg az édes füvek takarmányozási szempontból első, másod- és harmadrendű füvek lehetnek. Az édes fűféléket termeszthetőségük, hasznosíthatóságuk és a takarmányértékük alapján osztályozhatjuk:  Azok a fűfélék, amelyek egy vegetációs időben többször adnak hasznosítható zöld termést, aminek tömege víz és tápanyag kiegészítéssel növelhető, az első rendű füvek csoportját alkotják. Az értékesebb fajokat nemesítik és vetőmagjukat termesztik Az elsőrendű füvek tervszerűen termeszthetőek és gazdaságosan hasznosíthatóak. Nemesített fajtáik a g yepgazdálkodási céloknak megfelelően telepíthetők, míg a természetes társulásban előforduló, vadon termő fajaik a termőhelyi

adottságaiknak megfelelően szakszerűen, és gazdaságosan hasznosíthatók.  A másodrendű füvek jellemzője, hogy termésük takarmányértéke megfelel az elvárásoknak, de a termésük tömege, a növény termőképessége az agrotechnikai beavatkozásokkal sem növelhető (1.5-2 t/ha széna), kishozamú gyepet alkotnak Ezek az apró csenkeszes gyepek. (Az aprócsenkeszes gyepek a t ápanyagellátás javítás, műtrágyázás hatására nem a termésük növelésével, hanem növényállományuk faji összetételének átalakulásával reagálnak, vagyis megjelennek a termőképesebb elsőrendű füvek, az aprócsenkeszek pedig időlegesen kiszorulnak a gyepből.) 57  A harmadrendű füvek gyepgazdálkodási szempontból értéktelenek, és a gyomfüvek csoportját alkotják. Tenyészidejük rövid (puha rozsnok), korán magot érlelnek, és a teljes vegetációs időben nem legeltethetők, vagy ha hosszabb életűek, akkor az állat egyáltalán nem eszi (egér

árpa) a növényt, ezért csak a helyet veszik el az értékesebb fűfajoktól. 4.31 Az egyszikű fűféle gyepalkotók gyepgazdálkodási jellemzői A gyepgazdálkodás egyaránt folyhat telepített gyepeken és a t ermészetes úton kialakult ősgyepes növénytársulásokon. Sőt, ide sorolható a nem-gyep művelési ágba tartozó területeken, a szántókon létesített időszakos gyepek, a herefüvesek termesztése is. A természetes úton kialakult gyepállomány értékes fűféle növényfajai egy részének magját nem termesztik, magról nem telepíthetjük őket, ezek az úgynevezett vadontermő fűfajok. Attól függően, hogy az alkalmazott agrotechnikai eljárásokra hogyan reagálnak termeszthetők, vagy hasznosíthatók. A gyepállományban való felszaporodásuk vagy abból történő eltűnésük a gazdálkodás színvonalától függ. Más a h elyzet a m agról való tervszerű gyeptelepítésnél, a növénytársítás létrehozásának esetében. Ez esetben a

hasznosítási céloknak megfelelő fűfajok nemesített fajtáit telepíthetjük magról. Fontos a fajtaleírás ismerete, mert ugyanazt a fajt más-más célokra is nemesítik Nem mindegy, hogy pl. angol perjénél pázsit típusú parkfű- vagy takarmány típusú fajtát telepítünk, ha gazdálkodásra alkalmas gyepet akarunk létrehozni. 4.311 A fűfajok (Poaceae) fejlődése A gyep telepítés a fűmagvetéssel veszi kezdetét. A vetés után a fűmag a talajban csirázásnak indul és csíragyökereket, valamint csirahajtást fejleszt. A csirahajtáson a következő fenofázisban megjelenik a bokrosodási csomó, amiből a további hajtások és a bojtos gyökérzet fejlődik ki (1. ábra) A csiragyökér később csökkenti működését és elhal, de amíg működik, addig gátolja a bojtos gyökérzet kialakulását. Ez azt eredményezi, hogy a fejlődő hajtásnak egy időpont után, a már nem működő csiragyökér és a még nem kialakult bojtos gyökérrendszer miatt

nincs elegendő gyökere a tápanyag és vízfelvételhez, ugyanakkor a hajtás fejlődése tovább folyik. Ez az állapot a gyökérváltás A gyökérváltás ideje a fűfélék telepítésének kritikus időpontja, mert ilyenkor érvényesülnek legerősebben a környezeti hatások. A vízfelvételt a szakszerű, finoman elmunkált, aprómorzsás, megfelelően tömörített magágy kialakításával segítjük elő. A jó talaj előkészítés lehetővé teszi a fiatal növény számára a közvetlen vízfelvétel a gyökérzet működését kiegészítve. A rögös talajban ez a hatás nem érvényesül, és a kipusztuló növények miatt megritkul, a telepítés sikere veszélybe kerül. A kritikus időpont ideje fűfajonként eltérő, de a kelést követő 6-8 hét alatt következik be. A kedvezőtlen, csapadékszegény, meleg időjárás fokozza a kiritkulás veszélyét A gyökérváltás után, miután a bojtos gyökérzet tevékenysége beindul, a fű fejlődése fokozódik.

A bokrosodási csomóból kialakulnak a hajtások A bokrosodási csomó talajfelszínhez viszonyított mélysége, elhelyezkedése az egyes fűfajokra jellemző, és ez a későbbi gyepgazdálkodási tulajdonságaikat is meghatározza. 58 1. ábra Gyökérváltás Bojtos gyökérzet Bokrosodási csomó Csiragyökerek Fűmag A gyep élettartama és termőképessége, ezáltal hasznosíthatósága függ a gyepalkotó füvek bokrosodási csomójának a talajfelszínhez viszonyított elhelyezkedésétől és a hajtásnevelés típusától. A fűfélék hajtásnevelése lehet bokros és terjedő tövű:  A bokros füvek, ha a bokrosodási csomó a talajfelszínén található és a hajtások egymás mellett erednek, a tömöttbokrú fűfélék csoportját alkotják. Jellemző rájuk, hogy takarmányértékük jó, de termőképességük és termeszthetőségük nem megfelelő. Jellemző fűfajaik az apró csenkeszek, amelyek juhlegelőként hasznosíthatók.  A bokros füvek,

ha a bokrosodási csomójuk a talaj felszíne alatt található a lazabokrú fűfélék csoportját alkotják. Jellemzőjük a jó termeszthetőség Magról könnyen telepíthetők, teljes termésüket, a telepítést követő második, de esetenként már az első évben is biztosítják. Élettartamuk – magpergetés nélkül - általában négy év Ezt követően felülvetéses újratelepítést igényelnek, vagy szerepüket a t arackos füvek veszik át a gyepben.  A terjedő tövű füvek lehetnek tarackosok a föld alatt, vagy a talaj felszínén indával sűrűsödők. Jellemző rájuk, hogy magról nehezen telepíthetők, a telepítés agrotechnikájával szemben igényesek, lassan csírázó és fejlődő növények. Teljes termésüket általában a telepítést követő harmadik évtől adják. Élettartamuk nyolc-tíz év, de megfelelő agrotechnikát és hasznosítást alkalmazva az indákról és tarackokról folyamatosan felújul a gyepezetük. A gyephasznosítás

tűrőképesség szempontjából megkülönböztetünk aljfüveket és szálfüveket.  Az aljfüvek morfológiai méretük szerint általában alacsonyabbak a szálfüveknél, sok levélsarjat fejlesztenek. Hasznosítási szempontból tűrik, vagy megkívánják a rendszeres legeltetést, a rágást, tiprást, de a legeltetés után jól sarjadnak. Elszaporodásuk a legelőkön várható. 59  A szálfüvek morfológiailag magasabbak az aljfüveknél. Leveleiket elsősorban a száron hozzák. Hasznosítási szempontból jellemző, hogy a legeltetést nem vagy alig tűrik. Termésüket kaszálással hasznosítjuk, és termésük meghatározó részét az anyaszéna betakarításakor, az első növedékből, adják. 4.312 A fűfajok jellemzése gyepgazdálkodási szempontok alapján A füvek gyephasznosítás tűrőképességük és az ennek hatására kialakult morfológiai jellemzőik alapján gyepgazdálkodási szempontból csoportosíthatók. A kétcsoportosítást

összevonva kapjuk a gyep füveinek besorolását, amely szerint megkülönböztetünk lazabokrú alj- és szálfüveket, valamint tarackos alj- és szálfüveket. Lazabokrú aljfüvek Angolperje /Lolium perenne L./ Üde fekvésű gyepek fontos takarmány füve. Nevezik alacsony növése miatt kurta perjének, fényes levélfonáka, valamint a delelő itató helyek nagy talaj trágyanyomás tűrése miatt zsír perjének, és mivel minden helyen előfordulhat valamikor útszéli vadótz néven is emlegették. Nemesítik takarmány- és díszgyep célokra egyaránt A legeltetést, rágást, tiprást nemcsak tűri, hanem igényli is. Lovak által taposott helyeken szinte csak ez a növény marad meg egyedül. Magról könnyen telepíthető. A vetés után kedvező körülmények között már egy hét után képes kikelni. A magkeverék összetételében a tervezett növényaránya ne legyen több az állomány 20%-ánál, mert erőteljes, agresszív fejlődése miatt gyomként

viselkedik és elnyomja, kiöli a tőle gyengébb fejlődésű füveket. Ennél kisebb arányban vetve védőnövényként szerepeltetjük. Ezt a tulajdonságát kihasználva, minden gyep fekvés magkeverékébe betervezhetjük, hogy sikeresebb legyen a telepítés. Teljes termésére a telepítést követő második évtől számíthatunk. Ha magról nem tud felújulni a gyepben, akkor a negyedik évtől kezdve megindul a kiritkulása a gyepből. A taposás és a hengerezés elősegíti a hajtások legyökerezését, ami hozzájárul a fennmaradásához. Fiatalon legeltetve ízlik az állatoknak, de később a magszárat már nem szívesen fogyasztják. Az üde fekvésű, jó táperőben lévő talajokat szereti Jól társítható a réti perjével, a vörös csenkesszel, a r éti csenkesszel és a fehér herével. A tej- és húshasznú szarvasmarháknak egyaránt telepítjük csak úgy, mint a juhoknak és a lovaknak. Taréjos búzafű /Agropyron cristatum G/ A száraz fekvésű

területek kiváló lazabokrú aljfüve. Minden talajon eredményesen telepíthető. Különösen száraz fekvésű húsmarhagyepek aljfüveként alkalmazták előszeretettel. Telepíthetősége jó Önfelújító képessége gyenge vagy nincs Élettartama 78 év Gyepképző képessége átlagon felüli Sűrű gyepet képez Gyomkiszorító képessége erős. Tápanyagigénye közepes Takarmányértéke jó Potenciális termésképzése a telepítést követő második évtől kezdve várható. A nyári időszakban kisülésre nem hajlamos A telepítési tervbe 30% körüli állományalkotással tervezzük be. Árvízvédelmi töltések mentett oldalán a tarackosok megerősödéséig várjuk el tőle az erózió elleni védelmet. Magját elpergetve felújul. A termőhellyel szemben nem igényes Magját termesztik Társnövényei lehetnek a vörös csenkesz, magyar rozsnok, csomós ebír, szarvaskerep. 60 Sziki mézpázsit /Puccinellia distans (L) Parl./ Lazabokrú aljfű.

Sziktűrő és szikjelző növény A tavaszi átnedvesedett talajon jó termést ad. A sziki gyeptársulások értékes, a körülményekhez képest nagy hozamú növénye, amit az állatok is szívesen legelnek. Magpergéssel tartja fenn magát A gyenge minőségű szántók visszagyepesítésénél vadontermő növényekről magbegyűjtéssel szaporítható, vagy önkéntes visszatelepülése várható. Lazabokrú szálfüvek Réti csenkesz / Festuca pratensis L./ Az üde fekvésű gyepek egyik legértékesebb, a legeltetést is jól tűrő szálfüve. Magról jól telepíthető. Önfelújító képessége gyenge Magpergés nélkül 6-8 év után kiritkul a gyepből. Teljes termését a telepítést követő második évtől adja Legeltetésre és kaszálásos betakarítású, tartósított szálastakarmány készítésre egyaránt megfelelő. Szakszerű termesztéssel nagy hozamú gyepet és kiváló minőségű takarmányt ad. Május végén, június elején virágzik, ezt

megelőzően kaszálható Egyfajú telepítésben az első növedék jó szilázs alapanyagot ad. Legeltetve az őszi fagyok beálltáig sarjad Az állatok szívesen legelik. Sarjúja kiváló levélsarjú Általában a fagyra és a rozsdára kissé érzékeny, ennek ellenére igen télálló. A trágyázást meghálálja. Jó termőhelyen élettartama hosszabb A termesztés és hasznosítás technológiával szemben igényes. Több nemesített fajtája van. Magja az angol perje magjával összetéveszthető Társnövényei a réti perje, az angol perje, a vörös csenkesz, a fehér here és a szarvas kerep. Réti komócsin /Phleum pratense L./ Nedves és üde fekvésű gyepek szálfüve. Későn virágzik, és a többi fűhöz képest később öregszik, ezáltal javítja a g yep takarmány értékét. Herefüvesekben a vörös herével társítják. Telepítést követően a teljes termésre a második- harmadik évtől számíthatunk Kései fejlődése miatt a sarjúszénát

gyarapítja. Bár sarjadása nem erős, de legelőbe is telepítjük. A legeltetési kísérleteinkben az állatok szívesen legelték. A szakszerű legeltetést elviseli, de a nagy megterhelést nem tűri Rövid legeltetési és hosszú regenerációs idővel hasznosítva jól termesztésben tartható. Jelentősége nem növekszik. Szénáját a lovak különösen kedvelik Társnövényei a r éti csenkesz, a réti ecsetpázsit, telepítésnél a réti perje, magyar rozsnok. Csomós ebír /Dactylis glomerata L./ A szárazságot jól tűri. A talajjal szemben nem túl igényes Magról jól telepíthető Élettartama a gyepben 4 –5 év. Önfelújító képessége nincs, bár terjedő tövű csomóival sokáig megmarad a gyepben. Katlanozó típusú hajtáscsokor nevelésével önmagát ritkítja, ezzel összekapcsolódva gyengül a gyepnemeze is, és egyre kevésbé véd az erózió ellen. Szárazságtűrő gyeptársításba alkalmas. Magpergéssel fenn tudja magát tartani Tavasszal

korán sarjad és fedi a talajt. Takarmányértéke fiatalon kiváló, később elfásodik, értéktelenné válik. Elkésett kaszálás után lassan sarjad, és sokáig tarlóban marad a gyep, ami utat enged a nemkívánatos gyomok betelepedésének. Társulás képességére jellemző, 61 hogy erős elnyomó hatású. A telepítést után a 3-4 éves korában várható kiritkulása után helyét társnövényei közül a magyar rozsnok és a vörös csenkesz kell, hogy átvegye. Önmagában telepítve kiváló silótakarmány alapanyag. Fás legelőkön telepítve árnyéktűrő képessége miatt jelentős. Az állatok fiatalon szívesen legelik, később elfásodik, amire fokozott figyelmet kell fordítani. Telepített társnövényei a nádképű csenkesz, az angol perje, a magyar rozsnok. Nádképű csenkesz /Festuca arundinacea Schreb./ Ökológiai tűrőképessége átlagon felüli. Természetes élőhelye a jó vízellátottságú talajokhoz kötődik, de szárazságtűrő

képessége bármilyen vízgazdálkodású helyre telepíthetővé teszi. Önfelújító képessége gyenge, de rövid, tarackszerű földbeli hajtásaival jól bokrosodik. Szára durva, az állatok zölden sem szívesen eszik, de takarmányértéke kiváló. Szénakészítés helyett inkább a silózott tartósítása ajánlott Fagyállósága a füvek között a legjobb. Erős gyepnemezével jól fedi a talajt Vízborítás tűrése is rendkívüli Betegségekre és az erős igénybevételre nem érzékeny. Állományon belüli versenyképessége jó, gyomelnyomó hatása zárt állományban erős. Nagy mennyiségben felvéve a keverékbe fajszám csökkentő hatású, nehezen társítható, agresszív növény. Tápanyag ellátásra a természetes élőhelyén nem érzékeny de a N műtrágya kiegészítés nélkül száraz fekvésben nem marad meg, és ezzel biztosítható az állandó nagyhozam. Elsősorban száraz fekvésű húsmarha legelőgyepekbe telepítik.

Szárazságtűrése kettős, ami azt jelenti, hogy egyrészt a természetes nedves vizenyős élőhelyén kívül a száraz fekvésű területeken is jól telepíthető, de emellett az augusztusi átlagos évjáratú száraz, gyepkisülési időszakban sem sül ki, hanem legeltethető zöld termést ad. Kisülésre tehát nem hajlamos, de a késői fagyokig zöld és növekedésben van. Tavasszal korán indul, ami lehetővé teszi a korai kihajtást és a húsmarhák legelőn történő elletését. Hidegtűrésére jellemző, hogy -5 0C-on még nem fagy meg, és így lehetővé válik a 240 napos legeltetési idény megvalósítása. Erős gyepnemeze biztosítja a gyep sérülése nélküli késő őszi legeltetést.Durvasága ellenére nemcsak takarmány, hanem parkfű fajtákat is nemesítettek belőle. Olasz vagy szálkásperje /Lolium multiflorum L/ Az olaszperje 40-90 cm magas dús bokrot adó, általában két vagy egyéves szálfű. Igen gyorsan fejlődik és már az első

évben is termést ad. Jellegzetessége, hogy míg a többi fűnek át kell esnie a téli hideghatáson, hogy a virágzást indukáló növényélettani folyamatok meginduljanak, addig az olaszperje ezt nem igényli, és anélkül is magszárba megy. Minden kaszálás után magszárat nevel, ezért nagyhozamokra képes különösen öntözött viszonyok között. Az állatok szívesen eszik A tél beálltáig zöld marad Rétre, herefüves keverékbe való. Csak rövidéletű keverékekbe szabad felvenni Ősgyepeken nem fordul elő, mert magját nem tudja elpergetni, és emellett fagyérzékeny is. Gyors fejlődésű Leromlott gyepek időszakos felújítására is alkalmas. Tipikus egyéves változata a hollandiperje / Lolium westerwoldicum L. / Az olaszperje közeli rokona. Már tavasszal telepítve teljes termést ad, és a következő évben nem terem semmit. Ez akkor fontos, ha hozzá nem értés miatt pl ősszel telepítik a többi fűhöz hasonlóan ezt a növényt. 62

Francia perje /Arrhenatherum elatius (L) Presl./ Lazabokrú szálfű. Száraz és üde fekvésben egyaránt elszaporodik Jellegzetesség, hogy a teljes vegetációs időben képes generatív, magtermő hajtásokat nevelni és magot érlelni. Folyamatos magpergetése miatt agresszíven terjed. Hézagos gyepet képez, de mégis elnyomó hatású. Az állat nem szívesen legeli Szénája gyenge tápértékű, de nagy tömegű Folyamatos generatív hajtásnevelő képessége miatt, az olasz perjéhez hasonlóan, a sarjú is nagy hozamú a számára megfelelő termőhelyen. Nemesítése már nincs, vetőmagja nem kapható. Valamikor az egyik legfontosabb növénye volt a magyar gyepeknek, de ma már csak vadon termő állományokban fordul elő, ha kedvezőek számára a környezeti viszonyok. Tarackos aljfüvek Réti perje /Poa pratensis L./ Az egyik legértékesebb legelőben és kaszálóban egyaránt alkalmazott hosszú életű és jó minőségű takarmányt biztosító aljfű fajunk.

Két változata ismert, a keskeny levelű és a széles levelű. Ez teszi lehetővé, hogy az üdefekvéstől az öntözött gyepeken át a száraz fekvésig minden fontosabb gyeptermő helyen megtaláljuk vagy alkalmazzuk. A keskeny levelű változatot manapság a botanikusok önálló fajként kezelik keskeny perje /Poa angustifolia/ néven, de így a nemesített fajták között még nem találjuk meg. A rágást, tiprást kiválóan bírja. A keskeny levelű változatot üde és száraz fekvésbe, míg a széles levelűt inkább üde, nedves fekvésű gyepekben termesztjük. Nemesítése jelentős. Megtaláljuk a takarmány fajták mellett a sport és park fajtákat is, sőt a gyenge, vagy törpe növekedésű ún. „mini turf” fajták is forgalomban vannak Fajtaválasztás előtt fontos megismerni annak tulajdonságait. Magról nehezen telepíthető. A vetés mélysége ne haladja meg a 05 centimétert A magágy minőségére érzékeny. Kelése lassú, elhúzódó A

telepítés után teljes termését a harmadik évtől kezdve adja. Megtelepedése után a jól alkalmazott agrotechnika hatására szinte örök életű a gyepben. Társnövényei száraz fekvésben a vörös csenkesz, a taréjos búzafű, a magyar rozsnok, sudár rozsnok, üdefekvésben pedig az angol perje, a réti csenkesz, fehér here, szarvaskerep. Veres csenkesz /Festuca rubra L./ Széles körben alkalmazott fűfaj. Két változata ismert a tarackos /Festuca rubra var rubra/ és a csomós, bokros hajtásnevelésű /Festuca rubra var. commutata/ Az utóbbit inkább sportgyep célokra nemesítik. A tarackos változat a legeltetést, a rágást, tiprást jól bírj, üde és száraz fekvésben alkalmazható, dombvidéki gyepekben az északi oldalakon található hosszú életű fűfaj. Szárazságtűrése jó A telepítés agrotechnikájára igényes, magról nehezen telepíthető, hosszú életű, nagy önfelújító képességgel rendelkező gyepalkotó. Jellegzetessége, hogy a

tarack csomóin jól bokrosodik, sűrűn gyepes állományt képez. Különösen száraz fekvésű, nem öntözhető, dombvidéki területek gyepesítésére ajánlható töltőfűnek. Takarmányértéke jó, hozama alacsony. Gyepjét az állatok fiatal korban szívesen legelik és szénává szárítva is jó minőségű szálastakarmányt ad. Jól tűri az árnyékot, ezért a 63 szálfüvek mellett is képes sűrű gyepet kialakítani. Társuló képessége jó Gyomelnyomó hatása átlagos. Erős gyepnemeze az eróziónak ellenáll Tápanyag ellátottságra érzékeny Leggyakoribb társnövénye a keskeny levelű réti perje, az angol perje, a taréjos búzafű, réti csenkesz, a magyar rozsnok, a fehér here. Csillagpázsit /Cynodon dctylon (L) Pers./ Tarackos és indás aljfű. Igénytelenségét bizonyítja, hogy esetenként laza, homoktalajokon egyetlen állományalkotó fűfajként jelenik meg. Rövid a vegetációs ideje Hazánkban van az elterjedési területének

északi határa. Későn hajt ki, és korán nyugalmi állapotba vonul A szárazságot jól tűri. Legeltetésnél bendő elhomokosodást okozhat Fehér tippan vagy Tarackos tippan /Agrostis alba L./ A nedves fekvésű gyepek tarackos, de inkább indás aljfüve. Általában alacsony hozamú, igényes fű. Változata a mindig tarackos, óriás tippan, ami nagyobb termőképességű és jobb hozamú, mint az alapfaj. A mély fekvésű területeken van jelentősége Az alapfajt sportgyep célokra is nemesítik vetőmagja ezért drága. A gazdasági gyepekben az óriás tippannak lesz jelentősége. Társnövényei a nedves fekvésű területek növényei Tarackos szálfüvek Árva rozsnok vagy Magyar rozsnok /Bromus inermis Leyss/ Növénytani szempontból a neve árva rozsnok, de magyar rozsnokként került a termesztésbe és a fajtanemesítésbe. Először, mint szárazságtűrő füvet 1863-ban a nagymágocsi uradalomban találták meg, és innen indult a karrierje mágocsi rozsnok

néven. Magyarországon kívül elsősorban az Észak-Amerikában, a p rérin terjedt el a termesztése. A gyepes szakirodalom először 1769-ben tesz említést a növényről, mint a juhok kiváló legelő növényéről. Telepíthetősége közepes. Önfelújító képessége tarackjairól kiváló Élettartama hosszú, a mélyre hatoló tarackok miatt. Megfelelő ápolás és fenntartás mellett örökös gyepalkotó lehet. Tápanyagigénye közepes Takarmányértéke kiváló Termésképzése a t elepítést követő második, harmadik évtől egyenletes, évjárathatástól függő. A nyári aszályban az augusztusi kisülésre nem hajlamos. Talajvédő képessége átlagon felüli. Gyepképző képessége közepes, laza borítású gyepet ad, ami a kaszálások számának növelésével fokozható, de gyepnemeze az eróziónak ellenáll, ami a kései kaszálásokat követő gyengébb talajfedettség esetén szembetűnő. Más gyepalkotókkal jól társítható. Gyomelnyomó

hatása kielégítő A növény magját termesztik, magyar fajtái kaphatók. Elsősorban a húsmarha gyepekben terjedt el egy- vagy többfajú telepítésben, de a juhok is szívesen fogyasztják. Szálfű létére a legeltetést jól bírja, az állatok szeretik Mind széna, mind silózott tartósításra alkalmas. Megfelelő hasznosítás mellett hosszú életű a gyepben Jó minőségét, kedveltségét mutatja, hogy száraz fekvésű tejelő marha legelők szálfüveként is alkalmazzák. Mélyre hatoló gyökérzete jó talajvédő képességet biztosít. Elterjedten alkalmazzák az árvízvédelmi töltések mentett oldalának gyepesítésére, ahol jól bírja a szélsőséges viszonyokat is, ugyanakkor keresett takarmány fű. 64 Zöld pántlikafű /Phalaris arundinacea L. Dum/ Népies neve nádas polyvacsuk volt, ami a minőségére is utalt. Természetes élőhelye a nedves vizenyős fekvés, de a nádképű csenkeszhez hasonlóan száraz fekvésben is termeszthető.

Ennek is kettős szárazság tűrése van, mert nemcsak megtelepíthető, hanem a kisülésnek is ellenáll a száraz fekvésű gyepeken, ezzel képes biztosítani az állatok zöldfű ellátását. A homokos talajt nem szereti A telepítésre érzékeny. A tavaszi telepítést igényli, mert a nyárvégi telepítés után fagyérzékeny marad a növény és erős lesz a kiritkulás, vagy nem sikerül a telepítés. Tiszta fajú telepítésben hasznosítjuk. Nagytömeget ad Termése elérheti a 100t/ha zöldtömeget Szénakészítésre az első növedék a bimbózás idején már alkalmatlan, ezért silózásos tartósítást, vagy korábbi fenofázisban történő szénakészítést kell tervezni. Évelő, hosszú tarackot fejlesztő szálfű, de a tarack csomóiból egyenként törnek elő a hajtások, ezért laza gyepet ad. A rágást és tiprást nem szereti, ezért elsősorban rétre való, szakszerű legelőhasználattal, a pihenő idő betartásával azonban jól legeltethető.

A növény levele nem olyan durva, mint a nádképű csenkeszé, ezért az állatok szívesebben legelik. Juhokkal az esetleges ciántartalom előfordulása miatt ne legeltessük Kaszálásnál 5 cm-nél magasabb tarlóval vágva jó sarjadzás érhető el, de ez alatt vágva kiritkul. Megfelelő hasznosítással hosszú életű a gyepben. Teljes termését a telepítést követő évtől adja. Tavasszal elég későn hajt ki, június derekán virágzik és korán betelel Ezek alapján nem ez az ideális húsmarha legelő növénye. Korán elfásodik, ezért korán kell kaszálni Nemesítése van és a magyar fajták vetőmagja is kapható. Réti ecsetpázsit /Alopecurus pratensis L./ A nedves fekvésű területek tarackos szálfüve. Korán virágzik és érlel magot Kaszált nedves réteken erősen felszaporodik, mert későn vágják le. Sokfelé állományalkotó Elsősorban szénaként betakarítva jelenik meg. Későbbi növedékei legeltethetők, ha a területre rá lehet menni.

A növényt nem nemesítik. Vetőmagja nem kapható Természetes úton betelepül a nedves vizenyős fekvésű gyepekbe. Jól bírja az elárasztást A hosszabb idejű árvízborítás után is jól regenerálódik, az alvó rügyeiből, tarackjairól újra hajt, és jól fedi a talajfelszínt. 4.32 A pillangós gyepalkotók jellemzői A kétszikű gyepalkotók közül a pillangósok a legfontosabb takarmánynövények. A fehér here, a szarvaskerep a leggyakrabban telepített fajok. Az ökölógiai gazdálkodásban a n itrogén megkötéséhez és pótlásához Nyugat-Európában elterjedt a fehér here használata a gyepben. A takarmányértéket tekintve saját kísérleteimből is megállapítható, hogy ha a gyepalkotók pillangós növény aránya telepítés után elérte a 20%-ot, akkor az 1 kg szárazanyag termésben mérhető fehérje tartalom elérte a 300kgN/ha hatóanyagú kezelésben részesült, csak fűfélékből álló gyep fehérje tartalmát. A gyep pillangós

növényei két csoportot alkotnak:  A bokros herefélékhez tartoznak a lucerna félék, a vörös here, a szarvaskerep.  Indás herefélék közül a fehérhere a legfontosabb, de itt említhetjük meg a kúszó lucernát is. 65 Szarvaskerep /Lotus corniculatus L./ A bokros herefélék között a szarvaskerep az egyik legfontosabb gyepalkotó. A természetes és a t elepített gyepekben egyaránt előfordul. A nedves fekvéstől a száraz fekvésig telepíthető. A legeltetést is jól tűri Telepítésnél 10% körüli borítást tervezzünk Legeltetésénél a felfúvódástól nem kell tartani. A juhok különösen kedvelik, de a lovak nem szeretik. Fehérhere /Trifolium repens L./ A közönséges fehérhere telepítés nélkül is fenntartja magát a legelőn. Általában az üde fekvésű gyepeket kedveli, de megél a jobb talajú, száraz fekvésű gyepekben is. Különösen a nyári növedékekben nő meg a borítása a gyepben. Legelőkön a legeltetés hatására

nemcsak az indák legyökeresedésével, hanem a m agja elpergetésével is szaporodik. A nitrogén műtrágya kiszorítja a gyepből. A lódihere típusú nagylevelű tetraploid fajták csak igényes, jó tápanyag gazdálkodású és kellő vízellátottságú, vagy öntözött gyepekben maradnak meg. A nitrogén műtrágyázásra trágyázásra kevésbé érzékeny, sőt igazán nagy termésre öntözött és műtrágyázott gyepekben képes. 4.4 Gyomnövények a gyepben A gyepalkotók között vannak takarmányozási szempontból értékes, és kevésbé értékes sőt értéktelen növények is. A gyepgazdálkodásban minden olyan növény gyomnak minősül, ami a gyep:  termésének mennyiségét, minőségét,  termeszthetőségét és  hasznosíthatóságát károsan befolyásolja. A gyep gyomnövényeit gazdasági hatásuk alapján a következő csoportokra oszthatjuk:  Relatív vagy esetenkénti, feltételes gyomnövények. A növényállományon belüli aránya

alapján lehet egy gyepalkotó növényfaj relatív, vagy másképpen esetenkénti gyom. Ekkor az állat, az egyébként kedvező takarmány értékű növényt, csak akkor legeli le, ha kevés van belőle a fű között. Abban az esetben, ha az adott növényfaj gyepalkotókon belüli botanikai borítási aránya meghaladja a 20-30%-ot, az állatok már nem legelik, tehát a terméskiesést okozó hatása miatt, ekkor már a gyomnövényként kezeljük. Ilyen növény, pl a gyermekláncfű, útifűfélék, cickafark stb.  Abszolút vagy feltétlen, minden esetben gyomnövények. Az abszolút gyomok a feltétlen, azaz a minden esetben gyomnövények csoportját alkotják. Jelenlétükkel állandóan terméskiesést előidéző, hasznosíthatóság-csökkenést vagy mérgezést okozó és ezzel az állat termelését zavaró, gyepalkotók. Az abszolút gyomok az állati szervezet működését befolyásoló hatóanyag-tartalmuk alapján lehetnek mérgező és a hasznosítást

akadályozó morfológiai képződményeik miatt szúrós, kórós- leveles növények. 66 A hatóanyag-tartalom és a mérgező hatás megőrzésének módja alapján tovább csoportosítva, lehet a gyepalkotó zölden mérgező, ekkor csak lelegeltetve, és zölden etetve fejti ki hatását, vagy zölden és szárítva is mérgező, mert nemcsak legeltetve, hanem tartósítva, a szénában is meg tudja tartani a mérgező tulajdonságait. Zölden mérgező növények közé tartozik a boglárkafélék nagy része, mint a torzsika boglárka, réti boglárka, kúszó boglárka, vízi harmatkása, csörgő kakascímer. Szárítva is megtartják mérgező hatásukat a zsurlók, az őszi kikerics, sziki üröm, nadragulya, kutyatejfélék, tavaszi hérics, lyukaslevelű orbáncfű. A gyep hasznosítását akadályozó morfológiai tulajdonságaik alapján sorolhatjuk be a szúrós és a leveles-kórós gyomnövények csoportjába az egyes növényfajokat akkor, ha szúrós hajtásuk,

vastag, kórós, elvénült száruk vagy szöszös levelük miatt az állat képtelen elfogyasztani a t ermésüket. Maradványaik akadályozzák a h asznos gyepalkotók fejlődését, ezért a gyep növényállományának leromlását okozzák. A szúrós gyomok jelenlétükkel akadályozzák a füvek hasznosítását, terjednek a gyepben és esetenként a nem szúrós, még fiatal hajtásaik legeltetve mérgezőek is lehetnek. Legismertebb közülük a tövises iglice, mezei iringó, útszéli bogáncs, szúrós szerbtövis. Közömbös gyomok, az ápoló kaszálások elmaradása miatt jelennek meg és a szukcessziós folyamatok előre haladásával szaporodhatnak el a gyepekben az olyan kórós leveles gyomok, mint a lósóska, ökörfark kóró, mezei katáng és a cserjék, mint a gyalogbodza, a galagonya, a kökény, a vadrózsa. Helyfoglalásukkal, tömeges elterjedésükkel kiszorítják a fűféle gyepalkotókat, csökkentik a hasznosítható termést, a legeltetéssel és

kaszálással történő hasznosíthatóságát, pedig egyaránt akadályozzák.  Egyszikű, fűféle gyomok A gyomfüvek csoportját képezik azok a fűfélék, amelyeket rossz minőségük miatt az állatok nem legelnek le, vagy megbízhatatlan a termőképességük, mert rövid a tenyészidejük, azaz a vegetációs idő elején gyorsan magot hoznak, majd elszáradnak. Olyan füvek tartoznak ide, mint a puha rozsnok, egérárpa, szagos borjúpázsit, szőrfű. 4.5 A gyepek telepítése A gyepgazdálkodás nemcsak természetes növénytársulások gyepjein, hanem telepített gyepeken is folytatható, ezért a telepítési alapelvek ismerete a sikeres gazdasági tevékenység megvalósításához elengedhetetlen. 4.51 A gyep fajösszetétel és vetőmagkeverék tervezés A gyep faji összetételének tervezéséhez és telepítéséhez ismerni kell:  a termőhely ökológiai adottságait,  a művelésmód formáját,  a legeltetendő állatfaj igényeit és tartás

módját,  a gyephasznosítás formáját. 67 A tervezésnél mindig a növény fajok talaj fedését, vagyis a várható botanikai borítását vesszük figyelembe, és ebből határozzuk meg a telepítéshez szükséges vetőmag mennyiségét, tömegét. Ha a gyephasznosítás formája legelő, akkor az aljfű: szálfű: pillangós arány 60:30:20% körül alakul, mivel az aljfüvek jól bírják, sőt igénylik a legeltetést. Tejhasznú állattartás esetén 5-7 fajból álló keveréket tervezünk, ami 160-180 napos legeltetési idényben négy növedék hozamának legeltetését biztosítja. (angol perje, vörös csenkesz, réti perje, magyar rozsnok, réti csenkesz, fehér here, szarvas kerep.) Húsmarhatartásnál egyfajú vagy 2-3 fűfajból álló nagy termőképességű, szárazság tűrő, az augusztusi kisülési időszakban is legeltethető, gyepet telepíthetünk, ami 200-240 napig legeltethető (nádképű csenkesz, árva (magyar) rozsnok, zöld pántlikafű).

Széna, készítés céljára 20:60:20% aljfű : szálfű : pillangós arányú rét kialakítása célszerű, aminek az első növedékét kaszáljuk, a többit pedig, ha nem készítünk sarjúszénát, akkor lelegeltetjük. Szenázs szilász készítésnél gyakori az egy fajból telepített nagy hozamú kaszálógyepek telepítése is. A nádképű csenkesz, csomós ebír, zöld pántlikafű különösen alkalmas a silózásra. A vetőmag adagot különböző alaptáblázatokból állíthatjuk össze, amelyekből az egy hektárra szükséges magot a növényborítási terv alapján kiszámíthatjuk. A táblázatokat kísérleti eredmények alapján összeállított, a t elepítéshez elvárható 100% fedettséget, vagy botanikai borítást biztosító, legkisebb hektáronkénti magmennyiség figyelembe vételével tervezték. Ez módosul a vetőmag értékmérők, a használati érték vagy csirázási és tisztasági százalék, alakulásának hatására. Esetenként figyelembe

veszik az egyes fűfajok egymásra gyakorolt hatását, keléskori fejlődési erélyét. Ez esetben három csoportot különböztetünk meg A legéletképesebb fűfajok az „agresszív füvek” kategóriába tartoznak. Jellemző rájuk, hogy gyors kelési idejük és nagy fejlődési erélyük miatt gyomhatással rendelkeznek, azaz elnyomhatják, megritkíthatják a velük együtt elvetett társnövényeiket. Vethető maximális arányukat meghatározzuk, a társnövények magadagját, pedig a tisztavetéshez képest, megemeljük. A második csoportot a „közepes agresszivitású füvek” alkotják. Jellemző rájuk, hogy kelési és fejlődési erélyük átlagos. Vannak tőlük erősebb és gyengébb fejlődési erélyű fajok Magadagjukat az erősebbekkel társítva megemeljük a tőlük gyengébbeket pedig miattuk növeljük meg. A harmadik csoportot a „nem agresszív füvek” csoportja adja. Jellemző rájuk a telepítéssel és környezeti adottságokkal szembeni

túlzott igényesség. Magról nehezen telepíthető fajok A megtelepedés után viszont jól termesztésben tartható, értékes takarmányt adó fajok. A keverék összetételét a hasznosítási irányon kívül a terület talaj és vízviszonyai határozzák meg. A természetközeli gyepállomány vagy az ugyanazt jelentő ősgyep, termőhelyre jellemző faji összetételének kialakulását gyorsíthatjuk, ha a környéken található, későn, vagyis július végén 68 kaszált, elvénült fűből készült széna elpergett magját kiszórjuk a telepített területre. Ezzel olyan fajok is betelepíthetők a gyepbe, amelyek igen lassan vándorolnának be a területre. Ez az úgynevezett szénamurvás felülvetés tradicionális módszer volt Magyarországon, de a nagyüzemi gazdálkodás gyomosító hatásúnak ítélte a módszert, ezért nem javasolta alkalmazását. 4.52 A gyeptelepítés agrotechnikája 4.521 Újgyep telepítés Az újgyep telepítése, talaj

előkészítése szántással kezdődik. A munka megkezdése előtt ellenőrizni kell a talaj tápanyag szintjét. A hagyományos telepítési eljárásoknál a s zántást megelőzően juttatjuk ki az alapműtrágyát. Nitrogén hatóanyagból 50-60 kg/ha, foszforból és káliumból pedig 100 kg/ha adagot tervezhetünk. A nitrogén segíti a felhalmozódott szerves anyag lebomlását és a telepített növények megerősödését. A telepítést követő tavaszon 100 kg /ha nitrogén hatóanyagú fejtrágyát juttassunk ki a fűfélék megerősödésének biztosítására. A teljes termő évekre a terméstől és az állatlétszámtól függő tápanyag-ellátási programot alakíthatunk ki, figyelembe véve, hogy a gyep alaptermésének növeléséhez 10 kg N/ha hatóanyag felhasználásával érjünk el 1 t/ha zöldhozam-többletet. Ökológiai gazdálkodás esetén tápanyagpótlásra a szerves trágya valamilyen formája jöhet számításba általában az elővetemény alá

kiadva. Ez a laza talajon javítja a vízgazdálkodást és a tápanyag megtartást, míg kötött talajon lazítást eredményez. Éretlen szerves anyag ne kerüljön a vetést megelőzően a talajba, mert nitrogén konkurencia lép fel a fű és a lebontó baktériumok között, ami a nitrogén hiány miatt, a csíranövények kiritkulásával jár együtt. A gyeptelepítési modellek kialakításánál a fenntartási cél, az állat és a termőhelyi adottságok figyelembe vételén kívül fontos a telepítési idő megválasztása is. Gyepet két időpontban telepíthetünk. Az optimális telepítési idő Magyarországon a kora tavaszi / február 20- március 30./ és a nyárvégi / augusztus 20 - szeptember 10 köz ötti / időszak. Mindkét időpontnak vannak előnyei és hátrányai, amelyeket figyelembe kell venni a telepítés sikere érdekében. A fűmag szinte fényben csírázik, ezért sekély vetést igényel, ami fajtól függően 0,5-2 cm mély lehet. A magágy

aprómorzsás, kertszerűen elmunkált, kellőképpen ülepedett, tömör talaj legyen. A magágy tömörsége akkor megfelelő, ha rálépve csak a cipő sarka hagy nyomot, vagy a traktor keréknyoma alig látszik. Ezzel biztosítjuk azt, hogy később a vetésterület már ne ülepedjen, vagy a vetőgép besüllyedve ne vethesse a fűmagot a szükségesnél mélyebbre. A megfelelő mértékű talaj tömöttséget hengerezéssel biztosítjuk. A vetés aprómag vetőgéppel történik. Ennek működési elve a tradicionális gazdálkodás idejéből származik. Az a megfigyelés, hogy a földműves a ló patája nyomába szórva-vetve a gabonát, előbbi kelést tapasztalt, adta az alapötletet. A vetőgépek két hengert és egy vető ládát tartalmaznak. Az első egy gyűrűshenger ami nyitja a magágyat és tömöríti a mag előtt a talajt, majd ezt követően a barázda fenékre hulló szemet a záró henger talajjal lazán betakarja. Ez a módszer biztosítja a mag alatt a

talajharmat képződést, a takaró réteg lazasága pedig a 69 cserepesedés mentes kelést, valamint a szinte fényben történő csírázást. A különböző fűfajok különböző idő alatt kelnek ki, így a korábban csírázók elnyomhatják a későbbieket. Az angol perje már egy hét alatt kikel, míg a réti perje csak mintegy három hét eltelte után hajlandó csírázni, ezért ha sok a keverékben az angol perje, akkor gyors fejlődése miatt elnyomja a gyengébb növényeket, vagyis gyomként viselkedik. Szabály, hogy a gyors kelési és fejlődési eréllyel rendelkező, ún. agresszív növényekből ne tervezzünk vetésre 20%-ot meghaladó arányú növényállományt a keverékbe. A megfelelő csíraszámmal telepített, gyorsan kelő és fejlődő gyepalkotó faj a későbbiekben védő, takaró növényként viselkedik, és elősegíti az értékesebb, hosszú életű füvek sikeres megtelepítését. Ahogy ezzel már előzőleg is foglalkoztunk, a

csíranövény hajtásán a kelést követő 6-8 hét elteltével kialakul a bokrosodási csomó, amiből nemcsak a következő hajtások, a fűszálak, hanem a bojtos gyökérzet is fejlődik. A bojtos gyökérzet kifejlődését a csíragyökérzet elhalása előzi meg, ez a gyökérváltás időszaka. Ekkor a fűnek kevesebb gyökere, mint levele van, így, ha nem kap elegendő nedvességet, akkor elpusztul. A gyökérváltás ideje az a kritikus időpont, amikor a jó magágy nedvességmegtartó képessége és a csapadékos időjárás egyaránt elősegíti a telepítés sikerét. A tavaszi telepítés előnyei: Az őszi szántás után jobb lesz a magágy ülepedettsége és a téli fagy hatására kialakul az aprómorzsás talajszerkezet. A szántott talaj megőrzi az őszi és téli csapadékot, ami lehetővé teszi az egyenletes kelést, és segíti a növények megerősödését. A tavaszi telepítés hátrányai: Kései kitavaszodás esetén vagy csapadékos tavaszon nem

lehet időben elkészíteni a magágyat, és nem végezhető el időben a vetés, ezért a gyökérváltás ideje melegebb időszakra tolódik, ami erős kiritkulást okozhat. Az egynyári gyomok együtt kelnek a füvekkel, ezért erős a gyom konkurencia, ami szintén fokozza a kiritkulást, mert a füvek tavasszal telepítve nem képesek magszárat hozni, és a gyomok túlnövik őket. A gyomok ellen gazoló kaszálással védekezünk, a levágott növényzet viszont nem nevezhető hasznosítható termésnek. A nyárvégi telepítés előnyei: a gyökérváltás ideje hűvösebb őszi időszakra tolódik, és már az erősebb harmatképződés is elősegíti a növények életben maradását. A szántóföldi gyomok közül csak az áttelelő fajok kelnek ki, és azok sem nőnek magasra, ezeket viszont tavasszal a fű el tudja nyomni. A telepítést követő évben már a teljes termést megközelítő hozamra számíthatunk. A kedvezőbb környezeti hatások miatt csökkenthetjük a

vetőmag adagot A telepítés előtt még a tavaszi fűnövedéket hasznosíthatjuk, vagy korán lekerülő előveteményt termelhetünk a gyepesítendő területen. A nyárvégi telepítés hátrányai: a nyári időszakban kisebb a talaj víztartalma, és nehezebb az aprómorzsás magágy előkészítése, a többmenetes talajművelés miatt drágább lesz a talajmunka. Száraz ősz esetén a kelés elhúzódik, de a fűfélék a kedvező időpontban kikelnek, a pillangós gyepalkotók viszont kifagyhatnak. A két telepítési időpontot összehasonlítva nálunk a nyárvégi telepítés az előnyösebb. Figyelembe véve, hogy a telepítési költségek jelentős hányadát a fűmag és a vetés adja, fontos a környezeti adottságok és lehetőségek helyes, tervszerű felmérése a telepítés előtt. A telepítést követő évben az új telepítésű gyepet még ne legeltessük. Az első növedéket a lehetőség szerint kaszálással takarítsuk be. 70 4.6 Gyepfelújítás

A gyepfelújítás általában az elgyomosodott gyepek ismételt kultúrállapotba hozatalát jelenti. A gyeptelepítés a gyep felújítási eljárások meghatározó része. Történhet újratelepítéssel és felülvetéssel elvégzett állomány rekonstrukcióval. Az elgyomosodás több tényezőre vezethető vissza: 1. A gyepek nagy része az ún f eltétlen gyepterületen, azaz más, szántóföldi kultúrával már nem hasznosítható területen maradt meg, és a gyenge talajokon nem a fűfélék szaporodnak elsősorban. 2. A gyepek túllegeltetése, a szakszerűség hiánya, a tápanyagszint csökkenése az igénytelen növények elszaporodásának kedvezett, vagy kikopárosodást okozott. 3. Az ápolás és a gyomszabályozási munkák hiánya teret engedett az olyan leveles, kórós gyomok elterjedésének, mint pl. a ci ckafark, ami alapjában véve nem káros, de elvénülve zavarja a gyep hasznosítását a többi esetenként mérgező társával együtt pl. tövises

iglice vagy szúrós pl. mezei iringó 4. Az alullegeltetés és az ápolás hiánya, a l egeltetés tiprás-rágás hatása, mint gyomszabályozó tényező megszűnik, és gyomirtó kaszálás nélkül bokrok, cserjék jelennek meg a gyepben. 5. Intenzíven műtrágyázott gyepeken vagy szakszerűtlen gülle ill hígtrágya öntözés miatt a nitrogénkedvelő kórós leveles gyomok jelennek meg, mint a lósóska félék. 6. A parlagon hagyott szántók gyepként hasznosított ruderáliái szintén csak leromlott növénytársulásként kezelhetők. 7. A gyepek talajának növényi magkészlete lehetővé teszi a sérült gyepterületeken az egyéb gyepalkotók elszaporodását. Vizsgálatok szerint a gyepnemez felső 5 cm-es rétegében a gyommagvak átlagos mennyisége 10-20 ezer db/m2, míg a hasznos növény magvak száma ugyanott 2000 db/m2 alatt marad. Az eddig említettek alapján az elgyomosodott, leromlott gyepek termőképessége, hasznosíthatósága felújítással

javítható. A felújítás többféle módon is elvégezhető, de alapjában véve különbséget kell tenni a csak mezőgazdasági hasznosítási céllal, és a génbank szerepét is betöltő, természetvédelmi alapokon nyugvó technológiával történő felújítás végrehajtása és eredményessége között. Amennyiben a gyep gyomosodása meghaladja a 40-50 %-os borítottsági értéket, akkor a gyep - takarmány előállítási szempontból - felújításra szorul. A felújítási eljárások a n övényállomány faji összetételének megváltoztatására irányulnak. A köztük lévő különbséget a nemkívánatos növények arányának csökkentésére alkalmazott agrotechnikai módszerek adják. 4.61 A gyeptöréses felújítás A gyep meglévő, kedvezőtlen faji összetételű - főleg a sok borítatlan terület miatt - kiritkult növényzetét újratelepítéssel állíthatjuk helyre. Az újratelepítést a leromlott régi gyep feltörése előzi meg. A gyeptörés

ideje az anyaszéna betakarítása után a s zénakészítés és az aratás között, június 71 végén, július elején van. A gyeptörésére alkalmazhatunk nehéz talajmarót, ami egy menetben aprítja és dolgozza be a gyepnemezt a talajba, vagy alkalmazhatunk ekét, de ekkor a szántást megelőzően fel kell aprítani a gyepnemezt az alábbiak szerint. A gyepfeltörés első műveletét a gyepnemez talajba dolgozása jelenti. A sűrű gyökérzettel átszőtt gyepnemezt tárcsával felaprítják, feketére művelik, majd hengerezik. Ezt követően ökológiai gazdálkodás esetén a hagyományos művelést követve 30-40t/ha érett istállótrágyát juttatunk a t erületre és a gyeptörés irányára keresztben 20 cm mélyen alászántjuk. A gyeptörésnél olyan munkát kell végezni, hogy a növények teljes mértékben elpusztuljanak a talaj baktérium flórájának pedig kedvező életfeltételeket biztosítsunk. A szántás ápolására, gyommentesen tartására

elegendő idő áll rendelkezésre a nyárvégi magágy-előkészítésig. A feltört, szétaprózott gyep nyárvégére elhal A talaj tényleges tápanyagkészletét talajvizsgálatokkal állapíthatjuk meg. A gyeptörés utáni újratelepítése két módon történhet. Az egyik eljárás az, amikor még a törés évében, a nyárvégi időszakban újratelepítjük a n övényzetet. A másik - gyakoribb - eljárás, hogy 1-2 évig szántóföldi kultúra termesztésével hasznosítjuk a területet, és ezt követi a gyep telepítése az előzőekben ismertetett módon. A termőképesebb gyepeket akár vetésforgóba is illeszthetjük a telepítésig. Az ökológiai művelésű gyepen célszerű ezt a módszert követni Így elérjük, hogy a r égi gyepet teljesen megszüntetve tevékeny talajba kerül az új gyep, és ipari eredetű műtrágyák nélkül is megfelelő termőképességű gyepet kapunk. A gyakorlatban követhető vetésváltási rendszer pl. első év: júliusi

gyeptörés, nyárvégi istállótrágyázás, és tavasszal kapás, pl. burgonya Második év: zabosbükköny szénának, utána istállótrágyázás Harmadik év a telepítés éve: korai burgonya és a betakarítás tán nyárvégi telepítés, vagy az előző évi trágyázás elmaradása esetén borsó vagy bab a burgonya helyett. Fontos megjegyezni, hogy a pázsitfűfélék csoportjába tartozó növényeket ne tegyük a gyeptörésbe a hasonló tápanyagigény miatt. 4.62 A totális gyomirtás és a gyep újra telepítése Amennyiben gyorsabb hatást akarunk elérni a meglévő vegetáció megszüntetésére, akkor vegyszeres gyomirtást alkalmazhatunk valamilyen herbiciddel. Erre a glifozát hatóanyagú készítmények felelnek meg a legjobban, mert a zöld növénybe bekerülve annak a t eljes gyökérzetét is elpusztítják. A magról kelők ellen viszont nem védenek A vegyszerezés technológiája: 1. A kezelt gyep 5-10 cm magasságú legyen a kezelés idején 2. A

totális gyomirtó szerből, pl Roundup, juttassunk ki 4-5 l/ha adagot 500 liter vízben oldva a kora délutáni órákban, mert ekkor a legerősebb a tápanyagáramlás a növényben, és ekkor a leghatékonyabb a szer eljutása a növény távolabbi részeibe. 3. A növények 2-3 hét elteltével pusztulnak el, ekkor kell megkezdeni a gyep törését Ha azonban az alvó rügyekből a növényzet újra sarjad, akkor meg kell ismételni a vegyszeres kezelést. 4. A növényzet elszáradása után megkezdhető a gyepnemez felaprítása − A gyepnemez felaprítását követően szántjuk a gyepet olyan mélyen, hogy 4-5 cm vastag gyökérmentes talaj borítsa a szántás tetejét. A műveletet követően hengerrel zárjuk a szántást, majd a vetésig gyommentesen tartjuk. A gyeptörést követően 72 nem szükséges az első évben újratelepíteni a gyepet, mert a telepítésig más utónövényt is termelhetünk a területen egy-két évig, ha a talaj termőképessége más

termesztett növény számára megfelelő. − Az eljárás elővetemény után történő telepítésnél, a tarlóhántást követően, hasonló az előbb leírtakhoz. 4.63 A törés nélküli, direktvetéses gyepfelújítás A törés nélküli gyepfelújítás egyik formája a direkt vetés, amelyhez speciálisan kialakított direktvetőgépeket használunk. A gép kialakításánál fogva képes arra, hogy a meglévő gyepnemezbe az optimális vetési mélységben helyezze el a fűmagot. Ezzel az eljárással megváltoztatjuk a gyepnemez gyommag-haszonnövénymag arányát, nem semmisítjük meg az egyéb szempontból értékes növények magvait, és lehetővé válik a gyepben való fennmaradásuk. Direktvetést végezhetünk magán a felújítandó gyepen, vagy törés után, ha a gyeptörést valamilyen más növény termesztése követi a telepítés előtt, az elővetemény tarlójába. A direktvetéses telepítés ideje lehet tavasszal és nyár végén. Ha pillangóst nem

tartalmaz a keverék, akkor október második feléig, még a tél alá is vethetünk, mert tavaszig a füvek kicsíráznak, és korán fejlődésnek indulnak, de nem mindig hoznak ilyenkor magszárat. A tavaszi vetésnél figyelni kell a területen élő növényzet elnyomó hatására. Ez ellen gyakoribb, de magasra állított fűkaszával végzett kaszálással védekezhetünk. A telepítésre nagy életképességű fűfajokat alkalmazzunk. Ezek: magyar rozsnok, nádképű csenkesz, vörös csenkesz, angol perje, szarvaskerep, fehérhere. A telepítést követő ápolás és szakszerű gyephasználat elősegíti növényállomány kedvező faji összetételének fenntartását. a termeszthető Elővetemény után is végezhetünk direkt vetést a tarlóba. A direktvetőgépek alkalmazásánál elegendő a tarlóápolási nedvességmegőrző és gyomtalanító munkák elvégzése. Meg kell azt is jegyezni, hogy korábban szálastakarmány termő pl. öreg lucernás, gyeppel

történő felülvetése esetén szintén a direktvetőgép alkalmazása a célszerű, de megelőző talajműveletek nélkül. Amennyiben egyik célgép sem áll rendelkezésre, akkor tárcsás-csoroszlyás gabonavetőgép is jó munkát tud végezni aprómagvető adapterrel felszerelve. 4.64 Ökológiai gyepfelújítás gyeptörés nélkül Napjaink problémája az ökológiai alapokon történő gazdálkodás agrotechnikai módszereinek kidolgozása. Ökológiai alapon végezhetünk felújítást gazdasági gyepeken és természetvédelmi gyepeken. Az előbbinél a cél az ipari anyagoktól mentes takarmány előállítása, míg a másiknál a gyepállomány rekonstrukciója az élővilág környezeti igényeinek figyelembe vételével. Az ökológiai felújítás a gazdasági gyepeken a gyomosodást kiváltó okok feltárásán és az azt előidéző helytelen agrotechnika megváltoztatásán alapul. Az elmaradt mechanikai ápolások felújítása kedvező irányba fejleszti a

növényösszetételt. A 73 bokrok mechanikai eltávolításával kezdődik a terület ismételt kultúrába vonása. A nyári, második növedék hasznosítása után elvégzett gyomirtó kaszálás megakadályozza a kórós, leveles gyomok felszaporodását, az őszi tisztogató kaszálás pedig az újra sarjadó bokrok hajtásainak másodszori eltávolításával kimeríti a növényt. Az üres, borítatlan foltokon csak a kaszálást és legeltetést tűrő növények szaporodnak el. Vizsgálataim szerint az elhanyagolt, valaha réti perje vezérnövényű gyep a hasznosítástechnológia ismételt bevezetésével, felülvetés nélkül is jól regenerálható volt. A művelés hatására eltűntek a bokrok, és visszaszorult a terjeszkedő siska nádtippan is. A kaszálás rendszeres elvégzése elősegítette az alulhasznosítás miatt visszaszorult fűfajok megerősödését. A hasznos lazabokrú és tarackos gyepalkotók a terület növénytársulására jellemző fűfajok

felülvetésével pótolhatók. Ez lehet a hagyományos fajkeverékből álló magkeverék, de lehet ún. vezérnövényes felújítás is, ami azt jelenti, hogy csak a vezérnövény állományt állítjuk helyre direkt vetéssel. A telepítést követő agrotechnikával segítjük elő az ősgyepesedést, a természetes növénytársulásra jellemző fajdiverzitás kialakulását és a vadontermő fajok betelepülését a gyepbe. A tápanyag-ellátást a legelő állatok hullatéka, a gyep pillangós növényei és a szerves trágyák közül a gülle alkalmazása biztosíthatja. A trágyalepény surlatás, vagyis a szét zúzatás okszerű alkalmazása csökkenti a gyomfoltok kialakulási lehetőségét, ugyanakkor véd a legyek elszaporodása ellen is. A felújított gyepeken szakszerű legeltetést és rendszeres gyepápolást kell végezni. Ezeken a gyepeken fontos az egyes hasznosítások, az egymást követő növedékek legeltetése közötti pihenő idő, az ún.

regenerációs idő betartása Ezzel elérhető, hogy a fűfélék a túlzott levélvesztés miatt ne ritkuljanak ki, ugyanakkor a megfelelő terhelésre megfelelő termést adnak. 4.65 Gyep rekonstrukció ősgyepeken, a fajdiverzitás megőrzése Szakszerű gyephasznosítás mellett a lazabokrú fűfélék és az egyéb kétszikű gyepalkotók magpergése nem biztosított, ezért ezek a t övek elöregszenek, majd 4-8 éves korukban kipusztulnak a gyepből. Ezt a folyamatot részleges felülvetéssel lehet a gyakorlatban megállítani, és a hiányzó fajokat pótolni. Valamennyi kivesző faj magja viszont nem kapható, ezért a m agpergetéses felújítás ötévenkénti beiktatása ajánlatos a legeltetett és kaszált gyepekben. Ennek végrehajtása rotációszerűen elvégezve nem okoz különösebb termés kiesést. Az első növedéket nem hasznosítjuk, hanem hagyjuk levirágozni és magot érlelni, majd magot pergetni a termőhelyén. Magérlelés után birkanyájjal

járassuk meg a területet, amivel egyrészt kiveretjük a növényekből az érett magokat, másrészt betapostatjuk a magokat a talajba, és ezzel javítható a csirázás és a növények megmaradási esélye. A beérett növények szalmáját kaszáljuk le. Ha nem nagy a vegetatív termés, akkor mulcsra is vághatjuk, és ott lehet hagyni a területen korhadni. Nagyobb hozam esetében el kell vinni a rendkezelés után megszáradt növényi részeket a gyepről. A magok a rendkezeléses szárítás közben kiperegnek a növényekből a területre, és megfelelő körülmények közé jutva, megtelepedésükkel javítják a fajdiverzitást. A pergetést követő évben lehetőleg kaszálásos hasznosítást kell végezni, hogy a fiatal növények meg tudjanak erősödni. 74 Extenzív gyepgazdálkodás esetén a termesztési eljárások a gyep növényállományának fenntartására és a fajdiverzitás gazdagságának megőrzésére irányulnak, a legeltetett állatállomány

takarmányigényeinek kielégítése mellett. 4.7 A gyep gyomszabályozása A gyep gyomirtását végezhetjük mechanikai és kémiai módszerekkel, vagy a kettő kombinációjaként. 4.71 A mechanikai gyomszabályozás módszerei Legismertebb és leggyakoribb mechanikai gyomszabályozási eljárás a kaszálás. Ez történhet a tavaszi telepítés idején, amikor magasra állított fűkaszával, gazoló kaszálást végzünk. Ekkor a kasza a fű felett jár és csökkenti a gyomok árnyékoló, víz elvonó hatását. Gyomirtó hatása gyakorlatilag nincs. Nyárvégi telepítésnél általában nincs rá szükség, mert az egyéves gyomok ősszel nem jelentenek konkurenciát a füvekre a következő évben ugyan akkor a téli hideghatáson átesett füvek már képesek magszárba menni és elnyomják a gyomokat, ha jó sikerült a telepítés növény állománya. Legeltetett állandó gyepeken a második növedék lelegeltetése után, június végén, július elején, végezzük

a gyomszabályozó kaszálást, ami megakadályozza a l e nem legelt gyomnövények magérlelését és a v egetatív részek eltávolításával kimeríti a n övényeket. Közvetett gyomirtó és közvetlen gyomszabályozó hatása miatt alkalmazása meghatározó a legeltetéses gyephasználatban. A legeltetési idény végén a t isztogató kaszálással távolítjuk el a vissza maradt növényi részeket, fiatal cserje és bokor kezdeményeket. Cserje mentesítő hatása pótolhatatlan, gyomszabályozó hatása azonban inkább negatív, mint pozitív. Ha a gyomnövények magot érleltek őszig, akkor a tisztogató kaszálással segítjük a magpergetést, a gyomosodást, ami a leromló, kiritkulási fázisban lévő gyepeken, takarmányérték csökkenéshez vezet. A fajdiverzitás megőrzésében jelentős szerepe van, de a haszonnövény egyéb növény gyepalkotókon belüli arányát nem lehet vele szabályozni. 4.72 A kémiai módszerekkel történő gyomszabályozás A

kémiai gyomirtás vagy gyomszabályozás történhet szelektív vagy totális hatású herbicidekkel, de bizonyos mértékig ide sorolható a műtrágyázás is. A szelektív gyomirtó szerek közül a legismertebbek az MCPA a 2,4-D, a Dicamba, a Triklopyr hatóanyag tartalmú, fűre szelektív, kétszikű gyomirtó szerek és ezek kombinációi. Totális szerek közül a „glifozat” hatóanyagú szerek a leghatékonyabbak. Alapszabály, hogy herbicieket csak a gyep rekonstrukció első lépéseként használunk és a további termő években már csak a gyeptermesztés és hasznosítás agrotechnikai módszereinek szakszerű alkalmazásával tartjuk gyommentesen a gyepállományt. A szelektív szerek alkalmazása A szelektív herbicideket ott alkalmazzuk, ahol gyomok borítása 30-40%, a meglévő fűfélék értékesek, tarackjaikkal képesek átszőni a gyepnemezből kipusztult kétszikűek helyét és 75 helyreállítani a termő gyep állományt. Amennyiben a területen

cserjék is vannak, akkor azokat az őszi-, téli hónapokban, vágjuk le, de a gyökerüket ne szedjük ki, ne sérüljön a gyepnemez. A tavasszal sarjadó növényeket, mivel még száruk nem fásodott, a többi lágyszárú kétszikűvel együtt, herbicidekkel eredményesen irthatjuk. A szerek adagja a gyomosság mértékétől függően változhat, de tartsuk szem előtt a gyártó ajánlatát vagy kérjük ki szakértő véleményét. A szert 400-500 liter vízben oldva szórjuk ki a területre alacsony porlasztású földi géppel. Ügyeljünk az elsodródási veszélyre, szélben még a gyepen se vegyszerezzünk herbiciddel. Az alkalmazás optimális ideje a kutatási tapasztalatok szerint a második növedék betakarítása után, a gyomok / tövises iglice, mezei iringó stb. / virágzásának idején a leghatékonyabb A kezelendő területet legeltessük le, hogy a füvek takarásából kiszabadítsuk a gyomnövényeket, és így kellő hatékonyságú legyen a kezelés. A

vegyszerezést követően csak a teljesen elszáradt növényzetet kaszáljuk le, mert egy korábbi kaszálással csökkentjük a szer hatását. Általában, 30 nap várakozási idő után legeltethető a terület, de jobb, ha ettől eltekintünk. A megsemmisült növényzet eltávolítása után adjunk a területre az őszi esők előtt 50-50-50 kg/ha NPK hatóanyagú műtrágyát a fűfélék felszaporodásának elősegítésére. Tavasszal, a tervezett terméstől függően, juttassunk ki a területre legalább 100kg N hatóanyag/ha műtrágyát ammóniumnitrát / 34% / hatóanyag formátumban. Szükség esetén, ha sok a kopasz folt alkalmazzunk felülvetést a g yepalkotók borításának helyreállítása érdekében még a műtrágyázás előtt. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a herbicid kezelés után csökken a zöld termés, mert a területről kipusztult kétszikűek helyét és termését a füvek még nem vették át. Javul viszont a termés minősége, mert

a kevesebb takarmány is gazdagabb értékes fűfélékben. A műtrágyázás gyomszabályozó hatása A tápanyag ellátás javítása önmagában is megváltoztatja a gyep faji összetételét. A nitrogén hatására megnő a füvek életképessége és hozama. Az érzékeny kétszikűek kipusztulnak a gyepből és 100kg/ha nitrogén adagnál már olyan takarmány pillangósok is, mint a fehér here, eltűnhetnek a gyepből. A nitrogén adagot tovább emelve a fűfélék fajszáma is csökken A gyomszabályozás komplex rendszere A gyomszabályozást be kell illeszteni a g yepgazdálkodás rendszerébe. A gyepek talajának növényi magkészlete lehetővé teszi a sérült gyepterületeken a nem fűféle gyepalkotók elszaporodását. Vizsgálataink szerint a g yepnemez felső 5 cm-es rétegében a gyommagvak átlagos mennyisége 10-20 ezer db/m2, míg a hasznos növény magvak száma ugyanott 2000 db/m2 alatt marad. Ez lehetővé teszi, hogy a vegyszeres állományszabályozás

után a nem-kívánatos gyepalkotók magról visszatelepüljenek a gyepbe, ami szakszerű gyephasználat mellett már nem okoz zavaró gyomosodást. A termőképesség biztosítása és fenntartása érdekében fontos az összhang megteremtése: 76    a gyep növényzete, tápanyagellátása és szakszerű használata között. A szakszerű gyephasználat azt jelenti, hogy az egyes fű növedékeket csak akkor legeltetem, amikor elérte a legeltetési magasságot és 10 napnál tovább nem tartom az állatot az éppen hasznosított szakaszon. A 14. táblázat első pontjában mechanikai gyomirtást alkalmaztunk /gyomirtó kaszálás/ tápanyagpótlás nélkül és szabad legeltetés mellett. Ekkor azt tapasztaljuk, hogy csak az évente jól elvégzett mechanikai ápolással tartható fenn a hasznosítható gyep állomány, mert a legeltetés kedvezőtlen hatásán nem változtattunk. A második pontban látható, hogy a szelektív szerek sem tudják sokáig fenntartani a

gyommentes állapotot, ha nem követi műtrágyázás és szakszerű gyephasználat. A visszagyomosodás 2-3 év után újra bekövetkezik. A harmadik pont azt mutatja, hogy a szakszerűtlen legeltetés igénybe veszi a k edvelt füvek borítást, és ezt a műtrágyázás sem tudja kompenzálni. A gyomosodás 5 évenként eléri azt a szintet, ahol ismételt vegyszerezéssel kell beavatkozni. 14. táblázat A gyep gyomszabályozás komplex rendszere S sz. 1 2 3 4 Gyomirtási módszer mechanikai Szelektív herbicid Szelektív herbicid Szelektív herbicid 5 Mechanikai ápolás Nincs, vagy organikus évente Tápanyagpótlás Nincs nincs műtrágyázás Műtrágyázás Legeltetéses hasznosítás módja Szabad legeltetés Szabad legeltetés Szabad legeltetés rotációslegeltetés Szakszerű legeltetés Visszagyomosodás ideje 1-2 év 2-3 év 3-5 év Nincs vissza gyomosodás Magas fajdiverzitás, az élőhelyre jellemző növénytársulás A negyedik pontban mutatom be a herbicid

kezelést követő harmonikus gyephasználatot. A kezelés után alkalmazott évenkénti műtrágyázás hatására a füvek elszaporodnak a gyepben és a szakaszos legeltetés rotációs és regenerációs idejének betartásával, lehetővé válik az értékes takarmánygyep fenntartása a vegyszeres gyomirtás ismételt alkalmazása nélkül. Az ötödik pontban foglaltam össze a bio vagy organikus gyepgazdálkodásban alkalmazható gyomszabályozási, termőképes gyepállomány biztosítási lehetőséget. A mechanikai ápolási, kaszálási munkákat a l egeltetés után el kell végezni. A gyepet csak a l egeltetésre alkalmas időpontban legeltessük és csak addig, amíg a terület biztosítja a megfelelő termést az állatállománynak, és a talaj tápanyagtartalma és vízszolgáltató képessége biztosítja a természetes termőképességet. A magas fajdiverzitású, fajokban gazdag növény állomány életfeltétele így biztosítható. Megjegyzendő, hogy a gyepek

természetes állateltartó képessége tápanyagpótlás nélkül mindig alacsonyabb, mint ha műtrágyázunk. Itt kell kihasználnunk a termőhely biztosította hozam eltéréseket a legeltetési idény folyamán. A gyep gyomszabályozási kérdéskörét összefoglalva megállapítható, hogy a termőképes gyep növény állománya gyommentesen tartható, ha megfelelő felelőséggel, és szakértelemmel 77 biztosítjuk a gyep növényzet igényeinek kielégítését, valamint a szakszerű gyephasználatot, az állat és a termelő igényeinek figyelembe vétele mellett. 4.8 A gyep termésképzése A gyep alaptermését, vagy természetes hozamát az adott ökológiai körülmények között kialakult növénytársulás, vagy kialakított növénytársítás növényeinek vegetatív termése adja. A termés biztonságot a rendelkezésre álló víz, a termés tömeget pedig a tápanyag ellátottság határozza meg. A gyep termésmegoszlását a vegetációs idő alatt a

legeltetett állomány faja befolyásolja. Ez egyben meghatározza a legeltetési idény tervezhetőségét is A gyeptermesztés technológiai tervezéséhez tehát ismernünk kell:  a hasznosító állat faját és tartás módját,  a gyephasznosítási elvárásokat,  a rendelkezésre álló terület fekvés viszonyait. Ezek ismeretében tudjuk kiválasztani telepítés esetén a megfelelően termeszthető fűfajokat, vagy a meglévő növénytársulást alkotó fűfajok jellemzői alapján megállapítani azok termeszthetőséget. 4.81 A hozam alakulását befolyásoló tényezők A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fűféle gyepalkotók tavaszi növekedése és hozama jobb, mint a vegetációs idő ezután következő részében. Ez azzal magyarázható, hogy a füveknek át kell esni a téli fagyos hideg és rövid nappalos hatáson ahhoz, hogy a generatív fejlődési fázist kiváltó hormonok szintetizálódása meginduljon. A fűfélék a tavaszi növedékben sok

magszárat nevelnek, és erősebben növekszenek, mint az ezt követő növedékekben. Ezért nem tudunk még öntözéssel sem kiegyenlített termés növedékeket termelni. Ez alól kivétel az olasz perje, a f rancia perje és az aranyzab, mivel ezek minden kaszálás után képesek magszárat nevelni és nagy termést adni, mivel nem igénylik a téli vernalizációt a generatív hajtásaik kifejlesztéséhez. A július végi, augusztus elejei, aszályos, csapadékszegény időjárás, csökkenti a hasznosítható termést. Abban az esetben, ha ez a termés még el is marad, beszélünk a kisülési időszakról, ami a füvek kényszer nyugalmi állapotban való élettani túlélő képességét bizonyítja. Gyeptermesztési szempontból viszont, akkor tekintjük szárazságtűrőnek az adott fűfajt, ha a kisülési időszakot nemcsak túléli, hanem ez idő alatt hasznosítható termést is ad. Ilyen szárazságtűrő fűfajok a Bromus inermis, a Festuca arundinacea és az

Agropyron cristatum vagy a Bromus erectus. Gyakorlatilag tehát ezeknek a füveknek nincs kisülési időszaka, ha megfelelő gyeptermesztési agrotechnikát alkalmazunk. Az évjárathatás elsősorban a tavaszi csapadék bőségétől vagy szűkösségétől függ. Csapadékos tavaszon a virágzó fűszárak elérhetik teljes potenciális magasságukat, ezáltal megnő a szálfűféle gyepalkotók borítása és a takarmánytermés tömege. Száraz tavaszon a fű alacsony marad, ez által megszabadulva a füvek árnyékoló hatásától, teret nyernek az egyéb lágyszárú gyepalkotók is. Ehhez járul még a korai vagy kései kitavaszodás A gyep fekvése vagy a talaj természetes vízgazdálkodása meghatározza a rajta megtelepedő növénytársulás faji összetételét és vegetatív termését. A fűfélék fejlődése, növekedési ritmusa hatással van annak takarmány értékére és ezen keresztül a hasznosíthatóságra is. A takarmány 78 érték változásokról a

15. táblázat adatai adnak útmutatást 15. táblázat A gyep növekedési üteme és fehérje tartalmának összefüggése (Barcsák et. al 1978) Növekedési napok száma 9 – 10 10 – 17 23 – 24 30 – 32 35 – 36 45 – 46 60 – 61 Gyep magassága (cm) 8 15 – 16 21 – 23 30 – 32 34 – 35 48 – 49 65 – 66 Nyersfehérje tartalom a szárazanyag %-ban 25,45 25,18 22,65 17,95 17,12 13,55 11,75 4.82 A tápanyag ellátás hatása a termés alakulására A megfelelő termésnövelés csak megfelelő fajösszetételű gyeptől várható. A tápanyagellátás javításának hatása csak a jó termőképességű, nemesített vagy vadon termő fajoktól várható. Ezért fontos a g yep faji összetételének ismerete. A nem megfelelő fajokból álló gyepet valamelyik gyepfelújítási formával termőképesebbé tesszük, és ez alapján tervezzük meg a hasznosítási és termesztési eljárásokat. A termésnövelő eljárások közül alapvető a tápanyagellátás, a

szerves és a műtrágyázás. A leghatékonyabb a műtrágyázással történő tápanyag bevitel. A műtrágyázás tervezésénél a három fő elem, a nitrogén /N/, a foszfor /P/ és a kálium /K/ ellátottságot vesszük számításba. Tekintettel arra, hogy a vegetatív részeiért termesztett gyepalkotók közül a fűfélék fordulnak elő legnagyobb arányba a gyepen, a termés meghatározó részét a nitrogén befolyásolja. A gyepalkotókra gyakorolt hatása alapján megállapítható, hogy a nitrogén fajszám csökkentő. A 100kgN/ha adagja fölött már várható a pillangósok megritkulása vagy eltűnése a gyepből. A nitrogén hatóanyag formátumok közül:  a nitrát gyorshatású, mert a fű közvetlenül fel tudja venni, a növényben pedig szabadon is megtaláljuk,  az ammónium lassú hatású, mert előbb át kell alakulnia nitráttá, hogy a növény hasznosítani tudja,  az amid formátum pedig elsősorban a szemtermésre hat és a vegetatív

részek növekedésére nem olyan erős hatású mint a másik kettő, ezért alkalmazása a gyepre nem ajánlott.  A leggyakrabban alkalmazott műtrágyaféle az ammónium nitrát /NH 4 NO 3 /. A kálium hatóanyag formátumra a füvek nem érzékenyek:  Önmagában adva a füvekre nem termésnövelő hatású, de a takarmányértéket és a nitrogén hasznosulását javítja.  A gyepalkotók közül a pillangósok elszaporodására és fennmaradására kedvező hatású.  A káliumot szakmai körökben gyakran a füvek kaviárjának is nevezik, mert a füvek hajlamosak a káli túlfogyasztásra ez pedig takarmányozási problémákat is okozhat.  A kalcium, magnézium és kálium arány megváltozása a fűben, a legelő állatnál legeltetési tetániát okozhat. 79  Kálium hiányra homokos talajokon számíthatunk a kimosódás miatt. A kötöttebb talajok agyagásványain megkötődik. Felszabadulását a nitrogéntrágyázás elősegítheti A foszfor

műtrágya hatóanyagára a gyepnövények nem érzékenyek, de a műtrágya szemcseméret befolyásolja a felvehetőségét és elérhetőségének időtartamát:  A foszfor ellátás növelése a t alajban, önmagában nem eredményezi a t ermés növekedését.  Alkalmazása javítja a pillangós gyepalkotók arányát a gyepben.  Hatással van a nitrogén hasznosulására.  Aránya növényekben a műtrágyázás hatására sem növekszik.  A talajon megkötődik, kimosódásra nem hajlamos. Az alkalmazható tápanyag arány a vizsgálatok szerint N:P:K=1:0,4:0,4. A gyakorlati tapasztalataink szerint a műtrágyázás tervezésénél abból indulhatunk ki, hogy a termőképes gyep fajokból álló gyep az adott ökológiai körülmények és termesztési hasznosítási eljárások mellett ad egy alaptermést, ami a talaj természetes tápanyag szolgáltató képességétől függ. Feltételezzük, hogy ez a termés általában mindig rendelkezésre áll, tehát

tápanyagpótlás nélkül is megtermelhető. Ezeket a várható terméseket mutatja az 13 táblázat A műtrágya adagot ezért, csak a többlet zöldtermésre tervezzük. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a nitrogén hatékonysága akkor jó, ha 1kgN/ha hatóanyag kijuttatásával 100kg/ha zöldfű többletet tudunk elérni. Ez természetesen az adag növelésével egy idő után csökken, de öntözés nélkül 100-150kgN/ha hatóanyag kijuttatásáig elvárható. A tervezés gyakorlati kivitelezése úgy történik, hogy vesszük a táblázatból, vagy a tábla mért adataiból a v árhatóan rendelkezésre álló zöld termést. Erre nem számítunk tápanyag kiegészítést, hiszen a talaj természetes tápanyag feltáródása ezt fedezi. A többlet zöldtermésre tonnánként 10kgN/ha hatóanyag kijuttatását tervezhetjük területre. Például a táblázatban közölt adat szerint üdefekvésben elérhető 3 tonna szárazanyag, ami 15 tonna zöldfű termésnek felel meg.

Ebből a mérések szerint nálam csak 10 tonna várható nagy biztonsággal. Ez a t erület alap vagy természetes termése A várható állat létszám alapján szükségem lesz 23 tonna/ha zöld fűre. A kettő különbségéből adódik, hogy a többlettermés 13t/ha. Az ehhez szükséges nitrogén hatóanyag adag 130kgN/ha és természetesen az előbb említett arány foszfor káli kiegészítés. Az öntözés nélkül elérhető zöldtermés műtrágyázással a fekvés viszonyok és a megfelelően termeszthető fű fajok alapján, szárazfekvésben 8-15t/ha, üdefekvésben 25-30t/ha. A termés e fölött már a vízellátás javításával, tehát csak öntözéssel termelhető meg. Öntözésnél hasonló az eljárás, de a víz hatására az alaptermés az üde fekvésű gyep termésével egyezik meg vagy ettől várható egy 20-30%-os javulás. A nitrogén adagot szintén csak a többlettermésre tervezzük. Tehát egy 15t/ha alaptermésű gyeptől 40t/ha termés

eléréséhez a 25t/ha termésnövekedéshez 250kgN/ha hatóanyag tartalmú műtrágya szükséges, amit természetesen az öntözésnek megfelelően több részletre osztva juttatható ki a területre. 80 A műtrágyázás hatása a gyepre  A műtrágyázás hatással van a gyep növény állományának faji összetételére, a fajok számára és takarmány értékére.  A vizsgálatok azt mutatják, hogy az adag emelésével a gyepalkotó fajok száma csökken. A nitrogén hatására a fűfélék felszaporodása várható A gyenge termőképességű fűfajokból álló, apró csenkeszes gyepek a műtrágyázás hatására átalakulnak és megjelennek a nagy hozamú fűfajok, ami a műtrágyázás fűfaj összetétel javító hatását mutatják. Az évenként ugyan azzal az adaggal történő műtrágyázás biztosítja a kialakult fajösszetétel stabilizálódását. Az adagváltoztatások kedvezőtlen hatásúak nem csak a termésre, hanem a faji összetételre is. 

A pillangós takarmánynövények, 100kgN/ha hatóanyag fölött visszaszorulnak, vagy eltűnnek a gyepből. Tekintettel azonban arra, hogy a füvek amúgy is fehérje túlsúlyt biztosítanak a takarmányban, hiányuk nem okoz különösebb problémát a takarmányozásban. A műtrágyázás megszüntetése után ezek a fajok visszatérnek a gyepbe.  A takarmány beltartalmi értékeinek alakulására kifejtett hatás is a minőségi változások közé sorolható.  A nitrogén, foszfor, kálium együtthatása is meghatározó a takarmányérték alakulására. A N és a K bizonyos értelemben verseng egymással az asszimilátákért. Az egyoldalú nitrogén trágyázás hatására nő a nitrogéntartalmú anyagok. elsősorban a nyersfehérje tartalom a fűben. A nyersfehérje tartalomnak azonban csak egy része a valódi fehérje a keletkező anyagok másikrésze, amid anyag, vagy más nitrogén vegyület.  A kálium trágyázás inkább a szénhidrátok és zsírok

szintetizálódását segíti elő, mivel növeli a megtermelt takarmány nyerszsír- és nyersrost-tartalmát is, ugyanakkor csökkenti a nyersfehérje-tartalmat.  A növény állomány faji összetétele is befolyásolja a t akarmányértéket. A 30% pillangóst tartalmazó tartalmazó, telepített füvekből álló gyep 1kg szárazanyag termésében annyi fehérje tartalom volt mérhető, mint a vele együtt telepített, csak füvekből álló gyep fehérje tartalma 300kgN/ha hatóanyag alkalmazásának hatására. A gyepek termés növelése tehát az elvárásaink és az állataink igénye szerint megoldható, de tervezése szakszerűséget, kellő odafigyelést igényel. A tápanyagellátás lehetőségei az ökológiai gyepgazdálkodásban A gyep termését a termőhely természetes tápanyag szolgáltató képessége, az alkalmazott tápanyag kiegészítés agrotechnikája és a k ijuttatott tápanyag adagja, formája és eredete határozza meg a rendelkezésre álló

vízforrás függvényében. A gyepalkotók termőképességének megőrzését és fenntartását a szakszerű hasznosítás, a tervszerű gyepgazdálkodás megvalósítása biztosítja. A fő tápelemek a nitrogén, a foszfor és a kálium. A fűfélék számára meghatározó a nitrogén Az ökológiai gazdálkodásban csak természetes eredetű kiegészítő tápanyagot használhatunk. A nitrogén mineralizációja a talaj vízellátottságától és a hőmérsékleti viszonyoktól függ. A gyep alatt felszaporodó szerves anyag lebontásához a talajban élő mikroorganizmusok sok nitrogént vonnak el a füvektől, de ezek később lebomlanak, és felvehetőkké válnak. A nitrogén forgalmat a talaj szén/nitrogén aránya jellemzi. Ez a g yepeknél C/N = 2 5:1 ami meglehetősen tágnak mondható. A talaj nitrogén szolgáltatását a g yepalkotó fajok összetételi aránya is befolyásolja. Ha megfelelő arányban vannak jelen az állományban nitrogénkötő pillangósok, -

mint pl. fehér here - akkor általában nincs számottevő nitrogénhiány a gyepben. A nitrogén megkötés akkor 81 nagyobb, ha nincs elegendő belőle a talajban, mert egyébként a pillangósok is a talajnitrogént használják fel. A becslések szerint 25-35% pillangós borítottság mellett, 160-190 kg/ha/év nitrogénkötéssel számolhatunk, aminek a hatása azonban csak hosszú távon mutatható ki. Az ökogazdálkodású gyepeken a fő tápanyagpótlási lehetőség a szerves trágya kijuttatása a területre. A 2092/91 EGK rendelet szerint a felhasználható nitrogén hatóanyag tartalom 170kgN/ha/év. Csak öko-, vagy extenzív tartásmódot folytató üzemekből származó trágyaféleség használata engedélyezett. Szilárd szerves trágya kijuttatása gyepekre Magyarországon nem jellemző. A hígtrágya használata viszont, amennyiben rendelkezésre áll, megfelelő lehet. A hígtrágya tápanyag tartalma 1:1 arányú gülle : víz hígítási aránynál 1m3-re

vonatkoztatva N: 1,2 kg/m3, P 2 O 5 : 0,4 kg/m3, K 2 O: 2,3 kg /m3 . Egyszerre 50m3 –nél több anyagot nem juttatunk ki A kijuttatás ideje február vége, március eleje. A kiadott nitrogén és foszfor 50%-a, a kálinak pedig 80%-a azonnal hozzáférhető formában felhasználódik. A legnagyobb veszteséget a nitrogén azt követően a káli szenvedi el, míg a foszforveszteség elenyésző. Hígtrágyázott g yepet ne legeltessünk mert a káli túlfogyasztás miatt hypomagnezémia vagyis legeltetési tetánia fordulhat elő a friss füvet fogyasztó állatoknál. Számolhatunk a legelő állatok legeltetési idényben történő trágyázásával is (16. táblázat) A szilárd ürülék szerves nitrogén tartalma nehezen érhető el a növények számára és veszteségeket szenved, míg a vizelet nitrogénje szinte azonnal felvehető. Nagy állatsűrűség mellett un. bujafoltok alakulnak ki a trágyázott helyeken, mert a szag hatás miatt a szarvasmarha nem fogyasztja el

trágyája helyén nőtt füvet. Ezt más állat legeltetésével, vagy ha sok ilyen folt van, akkor kaszálással hasznosíthatjuk. 16. táblázat A legelő szarvasmarha ürülékének tápanyag tartalma Tápanyag Nitrogén Foszfor Kálium Kalcium Szilárd ürülék g/kg szárazanyag 20 10 10 10 Vizelet g/kg 10 0,3 10 0,6 A legelő állat trágyázása egyenetlen eloszlású ezért foltokban nagy trágyaterheléseket okoz. Ha a trágyalepényeket hagyjuk megszilárdulni, akkor ez foltokban gyepállomány kipusztulást és nemkívánatos gyomosodást okozhat. Egy állatnál nagyobb hektáronkénti terhelés esetében már célszerű elvégezni a lelegelt szakaszokon, az igénybe vétel megszűnése után, a trágyalepény súrlatást, ami megszünteti a gyepnek a káros takarását. Más biológiai vagy szerves eredetű trágya is felhasználható, ha az ökogazdálkodásban az alkalmazása engedélyezett. A gödöllői Gyepgazdálkodási tanszék kísérleteiben jó eredményt

adott, pl. a "Biofert" nevű trágyaféleség alkalmazása Fontos szempont hogy az alkalmazott trágyák ne befolyásolják károsan a felhasznált adagjukkal a gyep faji és takarmány minőségi összetételének alakulását. 82 4.83 Öntözéses gyepgazdálkodás A gazdasági gyepek termőképességét a talaj tápanyag és vízszolgáltató képességén kívül a csapadék viszonyok is jelentős mértékben befolyásolják. A termőhelyre jellemző növény állomány, az ősgyep faji összetétele és termőképessége, az adott ökológiai feltételektől függően alakult ki. A terméshozamot javíthatjuk nagyobb termőképességű fajták telepítésével vagy felülvetésével, a tápanyag ellátás növelésével, a műtrágyázással, és a hiányzó csapadék pótlásával, az öntözéssel. Azok a gyepnövények, amelyek az öntözés és tápanyag ellátás hatására nem fokozzák a hozamukat, mint pl. az apró csenkeszek, hanem átengedik a helyüket a

vízigényesebb, a termőhelyi adottságokhoz jobban alkalmazkodó nagyobb hozamú fűfajoknak. Az alacsony hozamú alföldi aprócsenkeszes gyep tehát az öntözés hatására a növény állomány faji összetételének átalakulásával reagál. A túl öntözés, ami a terepviszonyokból adódó öntözési hibákból szokott bekövetkezni, teret enged a savanyú füvek megjelenésének, ami már nem célja az öntözésnek, mert rontja a takarmányértéket. Az öntözésre alkalmas telepítésre javasolható, fűfajok:  aljfüvek közül: angol perje, réti perje, vörös csenkesz, fehér/ tarackos tippan  szálfüvek közül: réti komócsin, réti csenkesz, nádképű csenkesz, olasz perje, zöld pántlikafű, A növényzettel fedett gyepterület naponta négyzetméterenként 3-4mm vizet képes elpárologtatni. Az egységnyi terméshez szükséges vízfelhasználás hatékonyságát a t ápanyag ellátás fokozása javítja. 1 kg szárazanyag előállításához a gyep

átlagosan 840 liter/kg vizet használ fel tápanyag kiegészítés nélkül. Foszfor és kálium műtrágya kiegészítéssel 760 l/kg szárazanyag, teljes azaz nitrogén, foszfor, kálium harmonikus műtrágyázással 600 l/kg szárazanyag a várható vízfelhasználás. A szükséges öntözővíz adagot a csapadék és a tervezett termés vízigénye közötti különbségből lehet megtervezni. Az alföldi gyepeken az évi átlag csapadék 550mm körül van, ekkor leegyszerűsítve a vízhiány 250mm, ennyi vízpótlásra van legalább szükség. Az öntözéssel 30t/ha zöldtermés felett kell számolni Ettől a terméstömegtől már a természetes csapadék nem biztosítja a termést. Az öntözés termésmegoszlást is befolyásolja. Tejelő szarvasmarha állomány legeltetés esetén négy növedékkel számolva a termés kiegyenlítetté válik, de nem lesz egyforma. A megoszlás növedékenként 30-30-20-20% termés, amivel tervezhetjük a g yephasznosítást. Az első

növedéket nem szükséges öntözni, ezért három öntözéssel tervezhetünk, ami 60-80mm víz pótlását jelenti alkalmanként. A tápanyag ellátás a nitrogénre van alapozva. Az NPK arány =1:0,4:0,4 A műtrágyázást növedékenként meg lehet osztani. Az öntöző berendezéstől függően lehet öntözés előtt vagy után műtrágyázni. Esőztető öntözésnél előtte, árasztó öntözésnél az öntözés befejezése után végezzük a műtrágya kijuttatását. A termés 30t/ha zöldhozam figyelembe vételével optimalizálva a 20% hozamra 6t/ha ez 40 napos rotációs időre 60kg/nap/számosállat fogyasztással számolva 2,5 – 3db számosállat legeltetését teszi lehetővé hektáronként és az első két fűnövedékből tervezhetek kaszálásos betakarítást takarmány tartósítási célokra. Az öntözésnél tehát a termésnövelést elsősorban a 83 tápanyag ellátás, míg a termés biztonságot az öntözés adja. Öntözési módszerek

lehetnek permetező, esőztető és árasztásos eljárások. Az esőztető berendezésekkel kis vízadagok is kijuttathatók, pl. 40mm/ha, az árasztó módszer azonban 100mm-nél kisebb vízadaggal nem tud dolgozni. A gyepöntözési módokkal szemben támasztott növénytermesztési követelmény, hogy az öntöző vizet  megfelelő időben,  szükséges mennyiségben,  egyenletesen terítve,  a termőtalaj és a gyepnövényzet károsítása nélkül,  kis vízveszteséggel,  minél kisebb költséggel juttassuk a növényhez úgy, hogy  a gyephasznosítást időben ne zavarja. 4. 9 Legeltetéses gyephasznosítás A legeltetéses gyephasznosítási eljárásokra és módszerek alkalmazására a változó kérődző állatlétszám erősen rányomja a bélyegét. A hasznosítatlanul álló parlaggyepektől a természetvédelmi gyepeken át az öntözéses gazdálkodást folytató juhászatokig sokrétűnek mondható a jelenlegi gyephasznosítás. A legelő

használat folyamatos legeltetést feltételez. A legeltetés elsősorban a levélben gazdag aljfüvek, valamint a legeltetés toleráns szálfüvek és egyéb gyepalkotók, felszaporodását segít elő. A növényállomány diverzitás változása a termesztési eljárásokon kívül, a terheléstől és a legelő állat viselkedésétől is függ. A terhelést szakszerű legeltetéssel csökkentjük, ami a legelő szakaszos hasznosítását, területének szakaszokra bontását és rotációs legeltetés alkalmazását jelenti. A szakszerű legeltetésnél egyensúly van:  a legeltetési idő,  a pihenési vagy sarjadzási ill. regenerációs idő és a  gyep állateltartó képessége, terhelése között. A legeltetési idő, ami egy adott terület termésének folyamatos legeltetését jelenti, nem haladhatja meg a 10 napot, mivel az állat ekkor vissza legel a sarjadó fűbe és nemcsak a következő növedék termését csökkenti ezzel, hanem a növény

életképességét is visszaveti. A regenerációs idő a fű sarjadási vagy növekedési idejét jelenti a legeltetett állatfaj legeltetési fűmagasság igényének ismételt eléréséig. Ez szarvasmarhánál 30cm, aminek a növekedési ideje tavasszal rövidebb / 18 nap /, nyáron hosszabb / 30 nap /, nyárvégén, a kisülési időszak miatt, meg is duplázódhat / 40-50 nap / és augusztus vége, szeptember elejétől ismét / 30 nap / rövidebb. A regenerációs idő hossza és a képződő termés nagysága függ az időjárástól, a gyep fekvésétől és terhelésétől, valamint a gyepalkotó fajok termesztési tulajdonságaitól és botanikai borításától. A rotációs idő a terület termésnövedékének végig legeltetése az újabb növedék legeltetéséig. a legeltetési idő és a regenerációs idő összege ( 2. ábra) 84 A rotációs idők évi összege adja a legeltetési idény legeltetési napjainak számát. A legeltetési idény függ az állat

fajától és tartástechnológiájától. A tejelő marha pl április 20-tól szeptember végéig négy növedéket legel 40 na pos rotációban, tehát a legeltetési idénye 160-180 nap lehet. A legeltetés szervezésében különböző eljárások és módszerek alakultak ki a történelmi korok folyamán. Hatékonyságuk vizsgálatánál figyelembe kell venni a rendelkezésre álló területen végzett legeltetés gyakoriságát, a termésképzéshez szükséges sarjadzási idő betartását, a terhelés nagyságát és a termés legeltetési idejének hosszát. 2. ábra A rotációs legeltetés elvi szakaszbeosztási rajza I.növedék I.növedék 30 nap II.növ II. növ 30nap III. növ III.növ 30 nap IV.növ IV.növ III. növ IV.növ IV. növ III. növ II.növ II. növ I. növedék I. növedék A legelő zöldfű termését az egyes növedékek hozamának összege adja. A növedékek számát a hasznosító állt faj igényei alapján tervezhetjük meg. A

legelőt legalább négy szakaszra kell osztani. Az egyes szakaszok termését a legelő állat optimális legelési fűmagasságának elérésekor hasznosíthatjuk. Ez szarvasmarhánál 30cm, juhoknál 15-20cm. A 15 táblázat alapján látható hogy a fű a 30cm magasság eléréséig napi 1cm növekedést érhet el. Az a növekedés természetesen az év folyamán változik, de a tervezésnél alapszámként vehetjük figyelembe. A gyep hasznosításához és egy-egy területének újra hasznosításához biztosítani kell a fejlődéséhez szükséges időt, ez a sarjadási vagy regenerációs idő. Ahhoz tehát hogy az első szakaszra vissza tudjak menni legeltetni 30 nap pihenési időre van szüksége. Ha egy szakasz legeltetése 10napnál tovább nem tarthat, akkor legalább három szakaszra van még szükségem, ezért a legelőt, ha a fű igényeit is figyelembe akarom venni és az állatot is el akarom látni takarmánnyal, akkor legalább négy egységre kell bontanom. 85

A szakaszok száma meghatározható a rotációs idő és a legeltetési idő hányadosaként. Rotációsidő (40nap) Legeltetési idő (10nap) = 4 szakasz A regenerációs idő és a legeltetési idő hányadosaként is meghatározható a l egeltetéshez szükséges szakaszok száma, de ekkor hozzá kell adni az éppen legeltetett szakaszt is, ami nem regenerálódik, mivel a rotációs időt a regenerációs idő és a legeltetési idő összege adja és értéke állandónak vehető. Regenerációsidő (30nap) Legeltetési idő (10nap) + 1 = 4 szakasz Amennyivel csökkentem a legeltetési időt annyival növelhetem a regenerációs időt, ennek feltétele, hogy a rotációs idő állandó. A legeltetési fűmagasság a legeltetett állat igénye szerint változik. A szarvasmarhánál optimális a 30cm fűmagasság, ennél hosszabbat legeltetve sokáig tart amíg a füvet gombóccá gyűri és lenyelhetővé teszi, ez csökkenti a legelés hatékonyságát. A rövidebb

fűből kevesebbet tud egy harapással letépni és ezért kevesebb lesz a fogyasztása, mint ami a szükséglete. A juhoknál 15-25 cm a legeltetésre javasolt fűmagasság A juhok elsősorban a levelet szedik le és mélyen legelnek, erősen igénybe veszik a gyepet. Az állatok napi fű fogyasztása úgy becsülhető, hogy a testsúly 10%-át képes elfogyasztani és ehhez jön még az elfogyasztott fű 20%-a mint taposási veszteség. Egy 500kg tömegű számos állat tehát 50kg füvet legel naponta és ennek a 20%-át tapossa, az összesen 60kg/nap/db állat. A tervezésnél a számos állat átszámítható, de tejelő marha állománynál 60kg, hús-marhánál pedig anyatehén és borja együtt átlag 80kg fogyasztással tervezhető. A legeltetés szervezése a legelő berendezésétől és a legeltetett állat fajától függően, eltérő megoldású lehet. 4.91 A hasznosítási irány hatása a termés megoszlásra Az állatok, a tavaszi kihajtástól az őszi beterelésig,

gyepen történő tartási ideje a legeltetési idény. A legeltetési idény hossza a legeltethető terméstől függ A legeltethető fű magassága állatfajonként változik, és ez által a legeltetési idény kezdete és vége is ettől függ. A juhászat legeltetési idénye hosszabb, mint a s zarvasmarháé, mert a birka a rövidebb füvet is jól hasznosítja legeltetéssel. A juhászat április eleji kihajtással 200-210 napos legeltetési idényt tervezhet. A szarvasmarhánál már elválik a tejelő és a hús marha tartásmód gyephasználati igénye. A tejelőknél 160-180 napos legeltetési idény tervezhető – szent György naptól szent Mihály napig – ezzel szemben a hús marhák 200-240 napig is kint tarthatók a gyepen. A legeltetési idényben a termés növedékek száma a regenerációs időtől és a legeltetési napok számától 86 egyaránt függ. Szarvasmarha esetében a regenerációs idő – ami alatt a fű eléri a 25 – 30 cm magasságot

átlagosan 30 napra tervezhető, a legeltetési napok száma, pedig 10 na pnál hosszabb nem lehet. A kettő együtt adja a rotációs időt, vagyis a terület újra hasznosíthatósági idejét, ami 40 napot tesz ki. Optimális esetben az adott terület egyes növedékei 40 napig látják el takarmánnyal a rajta legeltetett állatállományt. A legeltetési napok számának csökkentésével növelhető a regenerációs idő, de a rotációs idő nagysága állandónak vehető. A 40 napos rotációs időt szem előtt tartva, a 160 napos legeltetési idény négy, míg a 200 napos, öt fű növedék hasznosítását teszi lehetővé ugyanazon a területen. Juh legeltetés esetében a legeltetési magasság / 10-15 cm / alacsonyabb és így rövidebb sarjadási idővel kell számolni, ezért a rotációs idő rövidebbre tervezhető. Átlagosan 35 napos rotációs idővel számolva ugyanaz a terület, ami a marhát négy vagy öt növedékkel képes eltartani, a juhoknál már hat

növedéket biztosíthat egy 210 napos legeltetési idényben. A termés nagysága a terület ökológiai adottságaitól és az alkalmazott termesztés technológiától, a l egeltetési idény növedékenkénti takarmány ellátottsága, pedig a h elyesen tervezett és kivitelezett állateltartó képességtől függ. A 17. táblázat szerint látható, hogy a n övedékek száma mennyire függ a r ajta tartott állat igényétől. Kiegyenlített termés természetesen nem érhető el Száraz fekvésben többnyire számolni kell a kisülési időszak takarmány hiányával. Ezt kiegészítő legeltetéssel pótolhatjuk, vagy az "optimális állateltartó képesség" tervezése esetén marad kaszálni való terület is, aminek betakarított termését ebben az időszakban felhasználhatjuk. 17. táblázat A növedékek száma és termés megoszlása a hasznosító állat legeltetési idény időtartama alapján Termés növedék száma Rotációs idő 40 nap 1. 2. 3. 4. 5.

6. 04.20 – 0530 05.31 – 07 09 07.10 – 0818 08.19– 09 27 09.28 – 11 06 - Tejelő marha Húsmarha Legeltetési Legeltetési idény idény 160 nap 200 nap Termésmegoszlási % Üde Száraz Üde Száraz fekvés fekvés fekvés fekvés 40 30 10 20 0 50 30 0 20 0 40 20 10 15 15 45 30 0 15 10 100 100 100 100 Rotációs idő 35 nap 04. 10 - 05 15 05. 16- 06 20 06. 21 – 07 26 07. 27 – 08 31 09. 01 – 10 05 10. 06 – 11 10 Juh Legeltetési idény 210 nap Termés % Üde Száraz fekvés fekvés 25 30 20 5 10 10 100 25 35 20 0 10 10 100 A legelőhasználat folyamatos legeltetést feltételez. A legeltetés elsősorban a levélben gazdag aljfüvek, valamint a legeltetést tűrő szálfüvek és egyéb gyepalkotók felszaporodását segít elő. A növényállomány fajgazdagságának változása a termesztési eljárásokon kívül a terheléstől és a legelő állat viselkedésétől is függ. A szakszerű legeltetésnél egyensúly van a legeltetési idő, a pihenési

vagy sarjadzási ill. regenerációs idő és a gyep állateltartó képessége között A regenerációs idő a fű növekedési, újrasarjadási idejét jelenti a legeltetési magasság ismételt eléréséig. Ez tavasszal rövidebb /18 nap/, nyáron hosszabb /30 nap/, nyárvégén, a kisülési időszak miatt, meg is duplázódhat /40-50 nap/ és augusztus vége, szeptember elejétől ismét 87 /30 nap/ rövidebb. A regenerációs idő hossza és a képződő termés nagysága függ az időjárástól, a gyep fekvésétől, tápanyag ellátásától és terhelésétől, valamint a gyepalkotó fajok termesztési tulajdonságaitól és botanikai borításától. A legeltetés tervezése:  a legelőterület nagyságának és fekvés viszonyainak meghatározása,  a legelő termő képességének megállapítása,  a növedékek számának meghatározása a legeltetendő állatfaj igényei alapján,  az állandó területű szakaszok számának meghatározása a tábla

méret alapján,  a legelő állateltartó képességének meghatározása,  a szakaszok legeltetési napjainak meghatározása növedékenként,  a várható állatsűrűség meghatározása,  a kiegészítő legeltetés megtervezése a kisülési időszakra. 4.92 Terelgető, pásztoroló legeltetés A legeltetés korai formáinál a terelgetős, pásztoroló eljárásokat találjuk, amelyek, bizonyos változásokkal, napjainkig fennmaradtak, sőt megfelelő módszerekkel, mint hagyományos eljárások, alkalmazhatóak is. A nomád legeltetésre az volt a jellemző, hogy mindig oda hajtották az állatot, ahol volt fű, és addig tartották ott, amíg volt mit le geltetni. A legeltetés ebben a formában nem okozott regenerációs időbeli gondot, mivel a gyep állateltartó képessége magasan fölötte lehetett a terhelésnek. A veszteségek sem lehettek jelentősek, mivel a marhákat a legeltetésben valószínűleg rögtön követték a juhok. Ez az eljárás

napjainkra megszűnt, mert eltűntek a nagy szabad térségek, amelyek biztosíthatták ennek a formának a határtalan terület igényét. A szabad legeltetés akkor alakult ki, amikor a szántóföldi művelés vissza szorította a gyepeket a gyenge termőképességű talajokra és ott közös használatú falusi közlegelőket alakítottak ki, megszüntetve ezzel a nomád legeltetés gyakorlatát. A legelő terhelése termőképességéhez viszonyítva magas volt. A gyep a túllegeltetés miatt, takarmány értékű növény fajokban elszegényedett és elgyomosodott, megritkult, ami a lejtőkön utat engedett az eróziónak. Nyáron a szabad legeltetést kiterjesztették a már lekaszált rétekre és betakarított gabona tarlókra. Elkülöníthető termésnövedékek a regenerációs idő figyelmen kívül hagyása miatt nem voltak. A szabad legeltetés szakszerűtlen legeltetési forma volt A láb alóli legeltetés a szabad legeltetés olyan formája, ahol a p ásztor a

rendelkezésre álló gyepterületen, a termés függvényében, már irányítja az állatállományt, és ezáltal, a visszalegelés megakadályozásával, lehetővé teszi a regenerációs idő egyfajta betartását. Túlterhelés esetén nem működött a rendszer. Megfelelő állat létszámmal már ki tudták alakítani a megfelelő termés megoszlást, vagy másképpen a növedékek hasznosítására épülő váltott legeltetésnek nevezett módszert. Az elgyomosodási, túllegeltetési problémáktól és a legelő erózióra való hajlamossá tételétől ez a módszer sem volt mentes. A talaj - növény - állat kölcsönhatás egyensúlyának érvényre jutása, csak esetleges és nem tudatos volt. 4.93 Adagoló legeltetés A gazdálkodás fejlődésével alakultak ki az adagoló legeltetési eljárások. Ezek jellemzője, 88 hogy, a termés és az állateltartó képesség növelése érdekében, műtrágyázással megnövelték a talaj termőképességét,

nemesített füvek betelepítésével pedig megváltoztatták a növénytársulás faji összetételét, ezzel fokozták az egyes gyepnövedékek hozamát és termés biztonságát. Természetes, extenzív gyepeken ma már csak a termőhely biztosította termést adagolják minden egyéb termésnövelési beavatkozás nélkül. Az eljárás lényege, hogy a fűadagokat növedékenként, rotációszerűen, szakaszosan kapják meg az állatok. Egy terület termésnövedékén csak annyi állatot legeltetnek, ami biztosítja a regenerációs idő betarthatóságát és a növényzet vitalitását a következő növedék előállításához. Eredménye egy kiegyenlítettebb, magas fajszámú gyepnövény állomány A legelő berendezését tekintve, az adagoló legeltetés állandó és időszakos karám rendszerrel behatárolt területű szakaszokon történhet. Az állandó szakaszhatárral kialakított gyepek legeltetése  Az állandó szakaszhatárok készülhetnek fából,

szögesdrótból, élő sövényből, kőből, de lehetnek természetes határok is, pl. vízfolyás árka stb A szakaszok terület nagysága, a művelő gépek méretei miatt, 10 és 20ha között változik. A felhajtó út szélessége szintén 10m körüli. Az egyes szakaszokon, állandó létszámú állatállomány esetén - a terméstől függően - növedékenként változik a legeltetési napok száma.  Az állatlétszámot a legelő eltartó képességéhez kell igazítani. Amennyiben a szakasz termése 10 na pon túli legeltetést biztosít, a szakaszhatárokon belül is - ideiglenes telepítésű elektromos krámmal és tíz nap alatti terheléssel – további napi adagoló legeltetést kell folytatni az állatlétszám igénye szerint, ellenkező esetben meg fog növekedni a taposási kártétel.  Az állandó szakaszhatárokon belüli legeltetés megszervezését az alábbiak szerint célszerű megtervezni. A tartósan fix karámokkal vagy más természetes

határolókkal kialakított, állandó területű szakaszokon folytatott legeltetés esetén a terület és az állatlétszám állandósága mellett, a s zakaszok legeltetési napjainak száma a növedékenkénti termés nagyságától függően változik.  A legelő állateltartó képességét optimálisan kell meghatározni, hogy az egyenletes terhelést és a megfelelő takarmány ellátást biztosítani tudjuk. Ennek meghatározásához ismernünk kell a terület fekvését és termőképességét, valamint a hasznosító állat fajának és legeltetési idényének megfelelő termés megoszlást növedékenként. Az állandó határok mellett a szakaszok területe is állandó  A kisülési időszakban mindenképpen célszerű kiegészítő legeltetést tervezni, a negyedik növedék pedig lehetővé teszi, hogy ne rövidüljön meg a legeltetési idény.  A szakaszonkénti legeltetési napok számának várható alakulása az adott állatállomány mellett, a szakasz

területétől és a rajta megtermelt termés nagyságától függ.  Egyes területeken az állandó szakaszhatárt a táblák természetes határai is jelenthetik. A változó területnagyságú szakaszokkal rendelkező legelőegységen, hasonló képen lehet megtervezni a gyep legeltetéses hasznosítását, vagy fenntartását.  Az optimális terhelés lehetővé teszi a többlettermést adó területrészek tervszerű pihentetését és ennek évenkénti váltogatását a t ermészetvédelmi céloknak megfelelően. A legelő szakaszok igénybevételének becsléséhez jól használható az állatsűrűség kimutatása a legeltetett szakasz egy hektárján. A időszakos szakaszhatárral kialakítható, változó területű gyepek legeltetése  Az időszakos szakaszhatárokon belüli legeltetés egy adott állatlétszám általunk meghatározott legeltetési napjához szükséges zöldfű, az éppen rendelkezésre álló termésnövedék alapján számított, de

növedékenként változó nagyságú terület 89      hasznosítását jelenti. A legeltetett állatok napi fű igénye az állat létszám alapján adott, és ezt összevetve a rendelkezésre álló növedék termésével, megkapjuk az éppen aktuális, ideiglenesen bekerítendő legelőterület, a szakasz nagyságát. A legeltethető termés napra kész tömegét kaszálási próbával állapítjuk meg. A módszer előnyei közé tartozik, hogy meg tudjuk határozni a terhelés nagyságát, a gyepet nem tapostatjuk tovább, mint ameddig szükséges, a legeltetési idő hosszának tetszés szerinti megválasztásával megnyújtható a regenerációs idő, megakadályozható a túllegeltetés. A védett területfoltok kikeríthetők a legeltetési igénybevétel elől A szakaszhatárokkal nem összeszabdalt gyepeken vagy terelgető pásztoroló, vagy elektromos kerítéssel határolt ideiglenes szakaszokon folytathatjuk a legeltetést. A módszer hátránya a

karámrendszer telepítéséhez szükséges nagy élőmunka igény. Minél rövidebb ideig akarjuk legeltetni a szakaszt, annál többször kell áttelepíteni a karámot. Az elektromos kerítéssel történő adagoló legeltetés megtervezéséhez ismerni kell a legelőterület nagyságát, termés hozamát, fekvését valamint a legeltetendő állat faját és létszámát. Ezek ismeretében tudjuk tervezni az esetenként legeltetett legelő adagok területét, amit a legeltetés idejére elektromos kerítéssel határolhatunk. A legeltetési napok számának megváltoztatásával a tervszámok is változnak. Minél kevesebb a legeltetési napok száma egy adott területen annál több a regenerációs vagy újra sarjadási idő. Az állat sűrűségből adódó terhelés a legeltetési napok alapján számítható. 4.94 Területváltásra alapozott, rotációs adagoló legeltetés A fenti módszerek a t ermésnövedékekre alapozott rotációs adagoló legeltetés módszertani

körébe tartoznak, mert esetükben a n övedékek nagysága és állateltartó képessége szerint alakul a legeltetett szakaszok rotációja ugyanazon az évről évre legeltetéssel hasznosított gyepterületen. A másik eljárás a területváltásra alapozott rotációs adagoló legeltetés. Ebben az esetben a folyamatosan legeltetett területet évente váltogatják. Tipikus példája ennek a rétművelés Ebben az esetben az állandó létszámra és optimális terhelésre alapozott legeltetésnél a legeltetésre nem kerülő első növedék termés többletét kaszálással takarítják be. Amennyiben a gyepből kaszálásra kerülő területet évenként máshelyen jelöljük ki, akkor folyamatos legelő használat mellett is, megvalósul az évenkénti területrotáció. Előnye a módszernek, hogy kíméli a gyepalkotók legeltetés érzékeny fajait és elősegíti magpergéses felszaporodásukat, vagy inkább fennmaradásukat a n övénytársulásban, de a m agérlelés

és elpergetés ezzel a módszerrel tervszerűvé is tehető. A kaszáló gyepeknél két vagy esetleg három növedéket takaríthatunk be a gyepen. A gépesítés és a takarmány minőségével szemben támasztott igény meghatározta betakarítási idő általában kedvezőtlen hatású a védett állatfajokra és a magpergetésre. A május végi, június eleji anyaszéna vagy silózott takarmánykészítéssel járó kaszálási tevékenység erősen fészekromboló hatású lehet. A gépesítés előtti korokban kialakult hagyományos művelés esetén, az aratás miatt késett a kézi kaszálásos széna betakarítás, és bár elvénült, tömegében még ekkor is nagy mennyiséget adott. Ezeknél a szénáknál már a m agtermés is gyakran beérett, mire a gyepet levágták. A szénapajtában elpergett, magvakban gazdag szénamurvát ezért sokszor gyeptelepítésre is használhatták. A gépesítés terjedésével már a t akarmány minőségi elvárása határozza meg a fű

kaszálási idejét. Az idejében, virágzás előtt levágott fűből készült széna léha, éretlen magokat tartalmazó murvája nem alkalmas gyeptelepítésre. 90 Természetvédelmi szempontból követhetjük a késői betakarítást a fészekaljak védelme érdekében, de ekkor már a termés takarmány értékére ne számítsunk. A növedékek neve a kaszálókon egyben az elkészült széna nevét is jelenti. Az első növedék adja az anyaszénát, a második növedék a sarjúszéna, míg a harmadikat esetenként unokaszénának is nevezték, bár ennek betakarítása ritkán adatik meg. Az eddig leírt módszerek alkalmazása az extenzív gyepgazdálkodásban várhatóan segít a gazdáknak megteremteni a hatékony legelő gazdálkodást a természetes élőhelyre alapozott termésre alapozva is. Ennek eredményeként egészségesebb állatokat és ezen keresztül piacképesebb végterméket tudunk előállítani nemzetgazdasági és népélelmezési szinten is. 4.95

Legelők használata - szakszerű védelme A magyar gyepgazdálkodás az Európai Unióba való belépésünk után, köszönhetően az agrár környezetvédelmi pályázatoknak, egyre inkább rendszerszemléletűvé válik. Amíg korábban, az állateltartó képesség növelésére törekedve, az intenzifikáció került előtérbe és ez a zárt termesztési rendszer technológiájában csúcsosodott ki, addig a m ai elvárások az extenzifikációt, az alacsony ráfordítást ösztönzik, előtérbe helyezve az adott környezeti viszonyok minél nagyobb mértékű megóvását a fenntartható mezőgazdasági technológia gyepgazdálkodásban is alkalmazható módszereinek bevezetésével és pénzügyi támogatásával. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv /150/2004. (X. 12.) FVM rendelet/ Agrár-környzetgazdálkodási Program, Gyepes élőhely gondozása alprogramjába belépve, a gazda csak akkor kapja meg a p énzét, ha betartja a p ályázati elvárásokat. Ez az elvárás

kialakít és megkövetl egy más jellegű, a környezet- és természetvédelmet előtérbe helyező gyepgazdálkodási rendszert, ami a termesztési és hasznosítási előirányzatok megvalósításával, a területre jellemző fajösszetételű, gyepalkotó növényállomány védelmét szolgálja. A gyephasználat szakszerűsége feltételezi a gyepállomány kipusztulástól való megvédését, a takarmányértékű és a kevésbé értékes, sőt a gyomként kezelt növények gazdálkodási szempontból való kedvező arányának fenntartásával. A legelőhasználathoz kapcsolódó szakszerű gyepvédelem elméleti ismereteken nyugvó gyakorlati alapja, a legelő füveinek legeltetés tűrőképességéhez igazított újrasarjadási vagy regenerációs idő betartása. Ez a különböző irányított legeltetési módszerek alkalmazásával valósítható meg. A legeltetést és a legelő növényeinek védelmét a legelő technikai berendezései is segítik. Kiemelkedő

helyet foglal el a gyepre gyakorolt hatásában a legelőn kialakított itatóhely. A kútról való itatásnál naponta nagy terhelés éri a kút környékén lévő legelőrészt, ami ettől kikopaszodik, vagy gyomosodik, és erős sérülést mutat. Ugyanez tapasztalható az állandó delelőhelyekre kiépített vezetékes itató berendezéseknél is. Különösen veszélyes az özöngyomok megjelenése, mert a sáros itatóhelyről az állat széthordja a l ábára tapadt gyommagokat. Ekkor előnyösebb, ha a területet kiépítjük a sár ellen Esetenként tapasztalható, hogy pl. juhok esetében a delelőhelyet önitatóval látják el, és talaját meszezik a lábvég betegségek megelőzése érdekében. Az állandó delelőhely használatnál jelentkezik még egy felhajtóút jellegű taposási kár is a gyepen. A rendszeresen áttelepíthető és önitatóval szerelt traktorvontatású itatókocsik használata mellett veszik igénybe legkevésbé a legelő állatai a

környező gyep növényzetét. A naponta 91 történő víztartály töltés miatt mindig a szakaszok más-más helyére lehet telepíteni a k ocsit, így az itató körül tapasztalható trágyázásos terhelés és a taposási igénybevétel csökkenthető. A delelőhelyre vonulás miatt az állatot nem kell távoli helyekre mozgatni. Hasonló a helyzet a sózókocsival is, ami a nyalósó elhelyezésére szolgál. Az állatok legelés közbeni mozgását így irányítani lehet, és a gyep növényzete nem szenved maradandó károsodást. A szakaszos legeltetés szintén védi a g yep növényállományát a káros túlhasznosítástól. Jellemzője a legelő növedékenkénti hozamának adagolása, a sarjadási idő betartásával. A regenerációs idő tavasszal rövidebb (18 nap) míg nyáron egyre hosszabb, és ha terméshiányos kisülési időszakkal is tervezünk, akkor akár elérheti az 50 napot is, majd ősszel ismét rövidebb lesz. A legeltetési szakaszok határa

lehet állandó kiépítésű és változtatható kerítés Az állandó kerítés építését a szakaszok körül a pályázati feltételek nem támogatják, sőt tiltják. Ott, ahol megmaradtak a korábbi karám rendszerű kerítések, esetenként már élősövényszerű határt kialakítva, a termés nagyságától függően tudjuk terhelni az egyes növedékeket, figyelembe véve a túllegeltetéses igénybevétel elkerülését. A fixkarámos szakasz állandó nagyságú területén:  az állandó létszámú állatállomány,  a változó hozamú termés függvényében,  növedékenként változó,  az állateltartó képesség alapján meghatározott napig legelhet. Ez nem haladhatja meg az adott szakaszon a 10 legeltetési napot, mert ekkor már a gyep újra sarjadása megindul, és ezt védeni kell a legelő állattól, mert a termés kiesésen kívül még növényállomány leromlást is okoz. A 10 na pot meghaladó legelést biztosító szakaszok termését a

szakaszon belül is adagolni kell. Ez gyakran előfordul, mert a n agy gépekkel ápolható szakaszok 10-20 ha területűek. Az állandó területű szakaszok kialakítása a húsmarha tartásra jellemző, mert ezek az állatok a teljes legeltetési idényben a legelőn tartózkodnak. A szakaszok között lévő felhajtóutak terhelése sem jelentős, mert az állatok naponta nem használják, hacsak nem vonulnak minden nap a külön létesített pihenőhelyre a legelőről. A változtatható szakaszhatárok közül az elektromos kerítés vagy más néven villanypásztor a közismert. Az egyes kapható típusokat nem célunk ismertetni, de ezek alkalmazása teszi lehetővé a leghatékonyabb védelmet a gyep legeltetéses hasznosítás esetén. Az állat létszámtól függően rövidebb vagy hosszabb ideig legeltethető területet keríthetünk be vele. A napi adagoló legeltetés választása esetében nagyobb munkaerő igénnyel kell számolnunk az áttelepítések idején. A gyep

terhelése viszont ekkor a legkisebb Természetvédelmi területen a védett növény élőhelye a kritikus időpontokban, időszakos kikerítéssel ki is zárható a legeltetett területből. A berendezés méretezése a legelő állat őrzési viselkedéséhez van igazítva. Általában tejelőmarha legeltetésénél terjedt el Az állatok a fejés ideje alatt nincsenek a gyepen, vagy csak a legeltetési időben tartózkodnak ott, így a terhelés még kisebb. A felhajtó utak viszont a napi jártatás miatt degradálódhatnak Minden típusú legeltetés mellett szükséges a legeltetési idényben a nyári gyomszabályozó és az idényvégi tisztogató kaszálás elvégzése, a növényállomány faji összetételi arányának megőrzéséhez. Ezzel megakadályozzuk a le nem legelt gyomnövényzet magérlelését és a cserjék megerősödését. 92 Az NVT eljárásai között szerepel a pásztoroló, terelgető legeltetés javaslata is, amellett, hogy meg kell őrizni a

területre jellemző növényállomány fajgazdaságát. Ebben az esetben az alapvető eszköz a pásztorok szakértelme. A legeltetés szakszerűségét az adja, hogy az állat igényeinek kielégítését összekapcsoljuk a növényzet igényeinek kielégítésével. Ez azt jelenti, hogy a gyepet mindig az állat számára fontos legeltetési magasság elérésekor legeltetjük. Ez viszont addig pihenteti a gyepet az igénybevételtől. Ha ezeket az elveket be tudjuk tartani, akkor a legeltetés nincs sem állandó, sem elektromos kerítéshez kötve. A terelgető pásztoroló legeltetésnél is megvalósítható a szakszerűen adagolt legeltetés, ha hozzáértő pásztor irányítja az állatokat a legelőn. 4.10 Gyepszénakészítés A széna a termőhelyén levágott fűből, napon történő szárítással készült tartósított szálastakarmány. Gyepszéna készítésre ökogazdálkodás esetén a telepített gyep és az ősgyep növényzete egyaránt alkalmas, ha az

megfelelő minőségű és mennyiségű termés biztosítására képes. A természetes növénytársulások, az ősgyepek nagy fajdiverzitású kaszálórétjei döntő részben szálfüvekből és nagy hozamú aljfüvekből állnak. Termőhelyükre a termékeny talajú üde, nedves fekvés a jellemző. Hasznosításukra elsősorban a kaszálásos betakarítású tartósított takarmány előállítás a jellemző, de esetenként legeltethetik is a széna készítés után képződött növedékek termését. A telepített gyepeket általában legeltetéses hasznosításra hozták létre, de ezek fennmaradó, az optimális terhelés miatt legeltetésre nem kerülő termésnövedékeit, szintén kaszálással takarítjuk be, és ezt követően tartósítjuk. Az ősgyepek vegyes fajú, zömében finom szálú növényzete alkalmas a szénakészítésre, míg a telepített fajok között - különösen a húsmarha gyepeken - találunk olyan füveket, amelyek tisztán telepítve - mint

pl. a zöld pántlikafű vagy a nádképű csenkesz - durva száruk miatt nem alkalmasak szénaként való takarmányozásra. Ezekből silózással készülhet tartósított szálastakarmány. A gyep első növedékéből anyaszénát, míg a második és esetleg későbbi növedékekből sarjúszénát készítünk. Az anyaszéna készítésre (18 táblázat) akkor érett gazdaságilag a gyep, ha a vezérnövénye a bugahányás vége és a virágzás kezdete közötti fejlettségi állapotban van. A sarjúszéna betakarítási ideje akkor van, ha a terület zöldhozama négyzetméterenként eléri legalább az egy kilogrammot. Ez alatt a mennyiség alatt inkább legeltetni kell a növedéket 18. táblázat A fejlettségi állapot hatása az anyaszéna takarmányértékére Fejlődési állapot Bugahányás előtt Bugahányás idején Virágzás kezdetén Teljes virágzásban Virágzás után Em. nyers fehérjetartalom % 13 10 10 9 6 93 Nyersrost tartalom % 10 11 12 13 14 A

betakarítás kezdete a kaszálás. Alapelv, hogy a kaszált tarló magasság legalább 5cm legyen a gyep későbbi gyors regenerálódásának elősegítése miatt. A kaszált területet fogásokra osztjuk. A fogások kaszálásánál madárvédelmi szempontok miatt kerülni kell a középre tartó spirál vágás alkalmazását. Az egymás mellé való sávos vagy a belülről kifelé tartó kaszálás esélyt ad a gyep állatvilágának a menekülésre, és elkerülhető az elkaszálás. A kaszálást különböző vágószerkezetű gépekkel végezhetjük. A kasza meghatározza a rendképzés formáját és ez által a későbbi rendkezelési eljárásokat. Az alternáló, ujjas kaszák és a gerendelyre szerelt tárcsás kaszák vágás után szőnyegrendet raknak maguk után, ami elősegíti a gyorsabb száradást a fű vékonyabb rétegben való elhelyezkedése miatt. Hátrányuk, hogy a nagyobb termőképességű dús aljfüvű gyepeken könnyen eldugulhat, és rossz

minőségű lesz a vágási munka. A fogódobos rotácós kaszák szűkített rendet raknak maguk után. A rend vastag, kezelés nélkül nehezen, sok veszteséggel szárad még akkor is, ha szársértővel vannak felszerelve a gyorsabb száradás elérése érdekében. Elengedhetetlen a különböző rendkezelési eljárások megvalósítása. A szűkített rendet kaszálás után szét kell teríteni. Erre a munkára rendterítő rendrakó gépek alkalmasak. A terítésnél a szőnyegrendhez hasonló állapotot hozunk létre, csak attól még lazább rendet hozunk létre. A művelet egyben forgatás is, amit ha naponta elvégzünk hamarabb szárad meg a fű. A terített renden lévő füvet a harmat leszállta előtt ismét szűkített rendre rakjuk az átnedvesedés elkerülése érdekében. A rendkezelő gépek ilyen jellegű alkalmazása nem elég elterjedt Magyarországon. A rendkezelés következő lépése a rendforgatás és a rendsodrás. A legegyszerűbb és a leggyakrabban

alkalmazott berendezés a csillagkerekes rendsodró. A rendforgatást a száradás érdekében a szűkített rendeken végezzük el, ha lehet naponta mindaddig, amíg a fű szénává nem szárad. A szénát ezt követően összesodorjuk, ami több rend egy rendben való egyesítését jelenti. Általában öt rend összesodrásával rakunk egy begyűjtésre alkalmas rendet Ez elősegíti a rendfelszedő gépek és a bálázó gépek hatékonyabb munkavégzését. A széna akkor kész a b etárolásra, ha nedvességtartalma 18-22% között van. Szára könnyen törik, a száron a bütykök barnásak. A különféle után szárítási lehetőségek biztosítása esetén magasabb nedvességtartalommal is betárolható a s zéna. A széna tárolási egyensúlyi nedvesség tartalma 14%, mint általában a mezőgazdasági terményeké. A betárolás módja szerint készíthetünk:  lazaszénát és  tömörített vagy bálázott szénát. A lazaszéna készítés A renden lévő

szénát rendfelszedő kocsival gyűjtjük össze, és ezzel szállítjuk a kazlazás helyére. A beszállított lazaszénát kazalba, vagy szénapajtába, esetenként emelhető-süllyeszthető tetővel rendelkező tárolóba rakjuk. Kazlazásnál fontos, hogy a kazal alá ne tudjon a csapadékvíz odafolyni. A felszívódó talajnedvesség ellen szalmaalapot kell rakni, ami ülepedve sem lehet 20cm–nél alacsonyabb. A kazaltetőt szintén szalmával zárjuk a beázási veszteségek elkerülése érdekében. 94 Bálázott- vagy tömörített- szénakészítés A renden lévő szálas szénát a tároláshoz különböző elven működő un. bálázógépekkel lehet tömöríteni. A gép működése meghatározza a létrehozott szénabála méretét, alakját, tömegét, tömörségét, csapadék ellenállóságát, mozgathatóságát, felhasználási adagolhatóságát, tárolási módját és a fellépő veszteségeket. Az elkészült bálának jó alaktartónak, kellő

tömörségűnek és jól kazlazhatónak kell lennie. A kisbálázók szögletes bálát készítenek. A kisbála tömege a gép tömörítő rendszerének működésétől függően 60-220kg/m3 lehet. A bálák mérete és tömörsége a g épeken igény szerint beállítható. A nagybálák emberi erővel történő mozgatásra alkalmatlanok. A nagybálázók lehetnek hengeres vagy szögletes bálakészítők. A hengeres bálákat készíthetjük állandó vagy változó bálakamrás gépeken. Az állandó bálakamrás gépek a bála palástja mentén kezdik tömöríteni a felszedett szénát. Az elkészült bála közepe a leglazább, és a széle felé növekszik a tömörsége A tömör bálapalást beázásra nem hajlamos, egymásra rakásnál a tárolás közben összelapulhat. Használatuk inkább lucerna-szénakészítésnél javasolt. A változó bálakamrás gépek a tömörítést a bála közepén, a bálamagnál kezdik. Egyenletes tömörségű bálákat készítenek,

ami előnyös a jó kazlazhatóság szempontjából. A gyepszéna bálázására inkább ezek a gépek ajánlhatók. A nagybálák készítésének másik formája a szögletes bála. A szögletes nagybálázók az igazán nagyteljesítményű gépek. A gép tömörítő szerkezete lehet lengő- vagy csúszódugattyús kialakítású. A csúszódugattyús gépek tömörebb bálát készítenek és teljesítményük is nagyobb. A lengődugattyús gépek közepes teljesítményűek, de szénabálázásra megfelelőek Meg kell említeni még a bálakötözés mellett a csomagolt bálakészítést is. A hengeres bálázók kötözés helyett hálóba vagy fólia burokba is csomagolhatják az elkészült bálát még a bálázógépből való eltávolítása előtt. Terjed a nagybálás silókészítés is. Ebben az esetben a s zénát magasabb nedvességtartalom mellett bálázzák be, és az elkészült bálát külön csomagológépen fóliázzák. A fóliázott anyag a szenázshoz

hasonló erjedésen megy keresztül. Kismennyiségű fű tartósítására alkalmas eljárás elsősorban csapadékos vidékű helyeken. A szénakészítés veszteségei A fű a kaszálás után lélegzik, és saját tartalékait használja az életfolyamatok fenntartásához, ami takarmányérték veszteséget okoz. Ha a f rissen vágott anyag megázik ez a f olyamat tovább tart. A hosszabb eső a nyers fűben rothadást okoz Ha a száraz széna ázik meg, akkor kilugzódásos veszteség lép fel. A széna megbarnul, rothad vagy penészedik, karotintartalma csökken. A hosszantartó napsugárzás bontja a karotint, ezért csökken a széna „A” vitamin hatása és zöld színe. A „D” vitamin tartalom viszont növekedést mutat. A nem kellő mértékig száraz széna az utóérés folyamán melegszik, és a keletkező hő rontja a fehérje emészthetőségét. Magasabb hőmérsékletű bemelegedés esetében öngyulladás is felléphet. A frissen betárolt, kazlazott széna

hőmérsékletét kazalhőmérővel ellenőrizzük Ez egy vasrúd is lehet. Ha annyira felmelegszik, hogy nem tudjuk megfogni, akkor a kazlat szét kell bontani, hogy elkerüljük a lángra lobbanást. 95 A rosszul végzett rendkezelési eljárások porosodást okoznak, ami rontja a takarmányértéket. A megfelelő magasságú tarló véd a felszín kiszáradásától és ez által a porosító hatás növekedésétől, vagy egyáltalán a kialakulás lehetőségétől. A betárolt széna utóerjedésen megy át. Amíg a 6-8 hétig tartó utóerjedés nem fejeződött be, a széna nem etethető, mert emésztőszervi megbetegedéseket okozhat. A gyephasznosítás agrotechnikája kaszáló réteken A mély és üdefekvésű réteken vagy az optimális állatlétszám eltartására tervezett legelőkön a füvet kaszálással takarítják be, amit széna vagy silózott takarmányként tartósítanak. A minőségi takarmány előállításához a gyepet, a növényállományt

meghatározó uralkodó fűfaj bimbózása kezdetén kell levágni. Természetvédelmi gyepeken a kaszálást az élőhely igényeihez kell igazítani és nem a takarmány minősége az elsődleges szempont. A kaszálás ideje ezért július közepe után várható, amikor a madarak elhagyták a fészkelő helyüket. A minőség vesztés állateltartó képesség csökkenést okozhat, de ezt állami támogatással lehet kompenzálni. A kaszálást is a természetvédelmi elvárásoknak megfelelően úgy kell megoldani, hogy az madárterelő hatású legyen. Kaszálási módszerek : a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve,  nem megengedhető a hagyományosan a tábla szélén kezdett és a tábla közepe felé haladó spirális nyomvonalú kaszálás, mert elzárja a menekülés lehetőségét és a tábla közepére tereli a madarakat.  A tábla közepén kezdett kifelé haladó spirál irányú kaszálás javasolható az oldalazó kaszával végzett, menekülési utat is

biztosító egyik módszer megválasztásához. Ajánlott gépek az RM-2 típusú függesztett, oldalazó, jobbravágó rotációs fűkaszák.  A rét sávokban történő vágása a homlokkaszával szerelt rotációs kaszákkal oldható meg leghatékonyabban mind természetvédelmi mind gazdaságossági szempontból. A gép önmaga mellé fordulva a legkevesebb üresjárattal oldja meg a kaszálást, miközben az állatokat a tábla szélén lévő menekülő sáv felé tereli.  A nem természetvédelmi területek korai kaszálásánál is meg kell keresni a fészkeket és megjelölni, hogy a kaszálásnál ki lehessen azokat kerülni, vagy nagyobb tömegű fészkelés esetén el kell halasztani a kaszálást a madarak keléséig, fészekhagyásáig. A széna készítés technológiája Bálázott szénakészítés: 1. Szűkített rendre vágás Ideje: május vége június eleje vagy a természetvédelmi előírás szerint július végétől. 2. Rendkezelés, terítés,

rendképzés 3. Rendsodrás bálázás előkészítéshez 4. Nagybála készítés 5. Bálacsoportosítás a tábla szélén egyenkénti kihordással Ezzel a művelettel elkerülhető a szállítójármű megrakott súlyából eredő árkos taposás veszélye a gyepnemezen. 6. Bálaszállítás 7. Bálatárolás, kazlazás, széna pajtába rakás stb 96 Lazaszéna-készítés géppel. 1. Szűkített rendre vágás 2. Rendkezelés, terítés, rendképzés 3. Rendsodrás felszedés elszállítás előkészítéshez 4. Rendfelszedés és szénaszállítás felszedő pótkocsival 5. Kazalba rakás vagy megfelelő egyéb tárolás Lazaszéna-készítés kézi erővel. 1. Kaszálás kézzel vagy géppel, a) kézi rendforgatás, petrencébe rakás kézzel, b) háromlábú szárító állványok vagy nyársak felállítása, c) az állványok megrakása fonnyasztott vagy zöld fűvel. 2. Széna elszállítás az állványokról vagy a szénaboglyákból 97 5. Irodalomjegyzék  

                     140/1999. (IX3) Kormányrendelet a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai követelmények szerinti előállításáról, forgalmazásáról és jelöléséről. Magyar Közlöny, 1999/79. szám I kötet, Bp, 5193-5197p 21/2001. (II 14) Kormányrendelet a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról Magyar Közlöny, 2001/16. szám, Bp, 82927/2006 (II 7) Korm Rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről 49/2001 (IV. 3) Kormányrendelet a vizek minőségi eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről A TANÁCS 1991. június 24-i 2092/91/EGK RENDELETE a mezőgazdasági termékek ökológiai termeléséről, valamint a mezőgazdasági termékeken és élelmiszereken erre utaló jelölésekről Ábrahám L. (1980): A szervestrágyák kezelése és felhasználása Mezőgazdasági kiadó Budapest Ábrahám L.-Akócsi B-Bakondi

K-né-Kis Gy-Marth P-Márfi K-Szilágyi K-né-Tóth Á.-Zaják Á (1988): A tarlóégetés hatása (tanulmány) MÉM Növény- és Talajvédelmi Szolgálat, Budapest Alexa L.–Dér S (1997): A komposztálás elméleti és gyakorlati alapjai Bio-szaktanácsadó Bt., Budapest Ángyán J.–Menyhért Z (2004): Alkalmazkodó növénytermesztés, környezet és tájgazdálkodás. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest Ángyán J.-Tardy J-Vajnáné Madarassy A (2003): Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának alapjai. Mezőgazda Kiadó, Budapest Bányai L. (szerk) (1983): A pillangós virágú szálastakarmány-növények termesztése Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Bócsa Iván (1979): A lucerna termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Demeter A. (2002): Natura 2000 - európai hálózat a természeti értékek megőrzésére Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest Földművelésügyi Vidékfejlesztési Minisztérium (2006): Új

Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv (2007-2013), Budapest Hartman M. (szerk) (2002): Mezőgazdaság a természetvédelem szolgálatában, Szaktudás Kiadóház Rt., Budapest Jócsik L (1962): Komposztálás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Kahnt G. (1986): Zöldtrágyázás Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Kaposi L.-Bóday P-Valkó G (2007): Mezőgazdaság 2006 Központi Statisztikai Hivatal Mezőgazdasági és környezetstatisztikai főosztálya, Budapest Kemenesy E. (1959): Talajerőgazdálkodás Akadémiai Kiadó, Budapest Kismányoky T. (1993): Szervestrágyázás In: Nyiri L (szerk): Földműveléstan, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 225-229.p Könnecke G. (1969): Vetésforgók Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Madarassy A. (2001): Természetvédelem, környezetgazdálkodás Agroinform Kiadóház, Budapest Müller L. (szerk) (1990): Szervestrágya gazdálkodás Agroinform, Budapest, 130 p 98