Oktatás | Tanulmányok, esszék » Makai Anita - A magyar képzettségi szint nemzetközi összehasonlításban

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar A MAGYAR KÉPZETTSÉGI SZINT NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN Összehasonlító gazdaságtan Készítette: Makai Anita gazdálkodási szak levelező tagozat L.II „C” csoport 2003/2004. I félév Tartalomjegyzék BEVEZETÉS . 3 KÉPZETTSÉG ÉS MUNKANÉLKÜLISÉG . 3 TÚLKÉPZETTSÉG A LÁTHATÁRON? . 7 MŰSZAKI SZÍNVONAL ÉS KÉPZETTSÉG . 9 A KÜLÖNBÖZŐ SZAKMAI-KÉPZETTSÉGI KATEGÓRIÁKRA . 12 GYAKOROLT HATÁS . 12 A GAZDASÁGI FEJLŐDÉS ÖSSZEFÜGGÉSE A . 14 FOGLALKOZÁSI ÉS KÉPZETTSÉGI STRUKTÚRÁVAL . 14 OKTATÁS ÉS KÉPZÉS . 15 OECD . 15 RÉSZVÉTELI ARÁNYOK AZ EGYES OKTATÁSI SZINTEKEN . 16 A LAKOSSÁG KÉPZETTSÉGI SZINTJE . 17 AZ ISKOLARENDSZERŰ OKTATÁS ÉS KÉPZÉS . 18 A KÖZÉP- ÉS FELSŐOKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐK ARÁNYA . 18 FEJLŐDÉSI TRENDEK A SZAKKÉPZÉSBEN . 19 FESZÜLTSÉGPONTOK . 19 AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁS POLITIKÁJÁNAK FOGYATÉKOSSÁGAI . 21 AZ

ISKOLAI RENDSZEREN KÍVÜLI KÉPZÉS. 23 AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁS INTÉZMÉNYI HÁTTERE. 23 A GAZDASÁG ÉS A KÉPZÉS KAPCSOLATA . 24 2 A MAGYAR KÉPZETTSÉGI SZINT NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN BEVEZETÉS A társadalom fejlődésében, a gazdaság növekedésében a tudás meghatározó szerepet játszik. A felnövő generációk tudását az iskolai oktatás alapozza meg és az életpályát kísérő felnőttképzés fejleszti tovább. Az oktatás mennyiségi fejlesztése valamint a világszerte elismert magyar tehetségek munkája alapján, kormányzati szinten a magyar oktatásügy munkáját kiemelkedően sikeresnek minősítik. Az elmélyültebb hazai vizsgálatok és a nemzetközi összehasonlító elemzések azonban ezt az értékelést nem támasztják alá, sőt növekvő aggodalomra adnak okot. Annak, hogy a szakképzés átlagos színvonala, eredményessége nem kielégítő egyik fő oka, hogy a pedagógusoknak kirívóan alacsony a keresete, ami

kedvezőtlenül befolyásolja az oktatás és a szakképzés minőségét. A másik súlyos fő probléma a felsőoktatásnak az államszocializmus két időszakában elindított és azóta is folytatódó gyors, formális mennyiségi fejlesztési kampányai. Ezek a kampányok a képzés minőségének gyengüléséhez vezetnek. A minél több és magasabb szintű oklevél kibocsátásának irányába haladunk, mely beláthatatlan és súlyos következményekkel járhat nemzetünk jövőjére nézve és tartósíthatja lemaradásunkat az országok versenyében. Ennek megváltoztatása azt igényli, hogy az oktatásban, különösen a felsőoktatásban és a felnőttképzésben minőségi követelményeket állítsunk a fejlesztés előterébe, és ennek megfelelően korszerűsítsük az egész oktatásügyet. KÉPZETTSÉG ÉS MUNKANÉLKÜLISÉG A magasan fejlett országok tapasztalatait vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a munkafeladatok felbontása és a szükséges tudás

megosztása ma is folyik. Az új technológia ma sem igényel minden dolgozótól egyre nagyobb tudást. Különösen az információs technológia hatására az alacsony képzettségű munkaerő iránti kereslet nagyon megcsappant. A képzett dolgozók iránti igény azonban inkább csak relatíve, az alacsony képzettségűekhez képest nő. A magasabb képzettségűk védettsége a munkanélküliséggel szemben csak viszonylagos. A tanultak részaránya a tartósan munkanélküliek között növekszik. Nem ritka a túlképzettség, a munkahelyeknek a szükségesnél magasabb végzettségűekkel történő betöltése. A képzés körének szélesítése és színvonalának emelése nem megoldás. 3 A második világháborút követő expanziót, amely tulajdonképpen az 1970-es évek elejéig tartott, nagyon mérsékelt munkanélküliség jellemezte. Olyan magasan fejlett országok, mint Franciaország vagy az NSZK, munkaerő-behozatalra szorultak. Újonnan alkalmazott

dolgozói közül 10 százaléka külföldről érkezett. Az azóta eltelt negyedévszázadban gyökeresen megváltozott a helyzet. A munkanélküliség már nem konjunkturális jelenség, hanem magas szinten állandósult, és az egyén számára is lassan hosszan tartó vagy végleges. Különösen Európában súlyos a helyzet, ahol a munkahelyek létrehozása már az 1960-as évektől rendszeresen lemaradt a lakosság növekedésétől. Az átlagosan 11 százalékos munkanélküliség az EU országokban nem csak nagy gazdasági teher, hanem veszélyes politikai gyújtóanyag is. Az alacsonyan képzettek körében szinte mindig, mindenütt nagyobb a munkanélküliség, mint a magasabban képzettek között. A szakértők ezt a megállapítást két tényezőre vezetik vissza Egyrészt az újonnan iparosodó alacsony bérű országok versenyére, másrészt a képzetlen, illetve alacsony képzettségű munkaerő alkalmazását egyre inkább feleslegessé tevő modern

technológiára. Minden jel arra mutat, hogy a kettő közül a második a meghatározó jelentőségű, az újonnan iparosodó, alacsony bérű országok versenyének a szerepe sokkal kisebb az általunk vizsgált terület szempontjából. A magasan képzettek foglalkoztatásának a foka általában lényegesen nagyobb, mint az alacsonyan képzettekké, őket kevésbé sújtja a munkanélküliség és ha mégis elveszítik állásukat, sokkal könnyebben és hamarabb találnak újat. (Lásd 1és 2 táblázat) A felmérés eredményei szerint a v izsgált 20 magasan fejlett országban a 25-64 év közötti népesség 7,6 s zázaléka volt munkanélküli, ezen belül azonban elemi iskolát vagy csak a középiskola alsó tagozatát végzettek 10,5 s zázaléka, a középiskolát végzettek 4,9 s zázaléka, míg az végzettek csupán 3,9 s zázaléka. A 20 or szág közül csak Svájcban volt magasabb a munkanélküliség az egyetemet végzettek, mint a középiskolát vagy a

főiskolát végzettek körében. Ha az 1. és a 2 táblázat adatait összevetjük, szembetűnik, hogy a munkanélküliség, képzettségi szint szerinti mértékei nagyobbak a fiatalok (a 25-34 év közöttiek), mint az idősebbeket is magába foglaló 25 és 64 év közöttiek között. Ez azzal függ össze, hogy a hosszabb szakmai tapasztalat bizonyos fokig ellensúlyozhatja az alacsonyabb képzettséget. Egy alacsonyabb képzettségű, de hosszabb gyakorlattal rendelkező személy elhelyezkedési lehetősége adott esetben nagyobb lehet, mint egy magasabb képzettségű, de kisebb gyakorlattal rendelkezőé. Részletesebb adatok azt mutatják, hogy a 45-54 éves, középfokú végzettséget meghaladó, de egyetemi végzettséggel nem rendelkező munkavállalók átlagos 4 munkanélküli rátája szinte megegyezett a 2 5-34 éves, egyetemi végzettségűekkel. A képzettségi szint különösen erősen a fiatalok elhelyezkedési lehetőségét és munkahelyi biztonságát

befolyásolja. 1. táblázat A munkanélküliség rátája képzettségi szint szerint (25-64 éves korú népesség) Ország Elemi iskola és Középiskola Felsőfokú, középiskola alsó felső tagozat egyetemi tagozat nem Egyetemi Összesen végzettség végzettség Észak-Amerika Kanada 15,1 9,7 9,0 5,2 10,0 Egyesült Államok 13,5 7,2 4,6 2,9 6,6 Ausztrália 11,2 8,9 5,7 4,4 8,8 Új-Zéland 11,2 8,5 4,6 3,7 8,0 Belgium 13,0 4,7 2,3 2,2 7,8 Dánia 15,6 9,2 5,8 4,8 10,6 Franciaország 12,1 7,4 4,6 4,4 8,8 Németország 8,9 6,4 4,5 3,7 6,2 Írország 19,8 9,3 5,8 3,3 13,5 Olaszország 7,3 8,2 ? 6,0 7,4 Hollandia 8,0 4,7 ? 3,9 5,6 Portugália 5,3 4,5 1,9 1,8 4,9 Spanyolország 16,0 14,1 12,5 9,9 14,7 Nagy-Britannia 12,3 8,3 3,3 3,6 8,4 Ausztria 5,6 3,2 ? 1,3 3,6 Finnország 14,9 12,1 5,7 3,4 11,4 Norvégia 7,1 4,9 2,8 1,8 4,6 Svédország 4,6 4,3 2,3 2,0 3,8 Svájc 3,5

2,2 2,3 3,0 2,5 Törökország 5,1 6,7 ? 4,1 5,2 Az országok átlaga 10,5 7,2 4,9 3,8 7,6 Csendes-Óceán térsége Európai Közösség Más európai országok Forrás: Education . (1999) 228o 5 2. táblázat A munkanélküliség rátája képzettségi szint szerint (25-34 éves korú népesség) Ország Elemi iskola és Középiskola Felsőfokú, középiskola nem egyetemi végzettség felső tagozat alsó tagozat Egyetemi Összesen végzettség Észak-Amerika Kanada 20,9 11,9 10,3 6,5 11,9 Egyesült Államok 17,9 8,9 5,7 3,0 8,2 Ausztrália 14,7 8,7 5,8 3,7 10,0 Új-Zéland 16,0 8,2 5,6 5,0 10,3 Belgium 14,8 6,3 3,1 3,4 8,6 Dánia 23,0 10,5 7,2 7,8 13,6 Franciaország 18,0 9,5 5,6 6,8 11,3 Németország 10,2 6,1 4,6 4,3 6,1 Írország 25,6 9,7 6,4 5,0 15,0 Olaszország 12,9 14,1 ? 17,2 13,7 Hollandia 8,8 4,2 ? 5,2 5,8 Portugália 6,6 6,0 2,7 5,5 6,1 Spanyolország 23,7 18,7

16,7 17,5 21,1 Nagy-Britannia 21,2 9,8 3,8 3,8 10,2 Ausztria 6,6 2,6 ? 2,2 3,3 Finnország 21,5 13,3 8,1 6,6 13,4 Norvégia 12,5 7,4 4,1 2,8 6,8 Svédország 9,6 6,4 3,2 3,7 6,1 Svájc 4,5 2,7 2,7 4,8 3,1 Törökország 7,7 8,0 ? 6,9 7,7 Az országok átlaga 14,8 8,7 6,0 5,9 9,6 Csendes-Óceán térsége Európai Közösség Más európai országok Forrás: Education . (1999) 230o 6 TÚLKÉPZETTSÉG A LÁTHATÁRON? Napjainkban nem ritka jelenség a magasan fejlett országokban a túlképzettség, a munkahelyeknek a szükségesnél magasabb képzettségűekkel való betöltése. A diplomások egyre nagyobb része nem talál képzettségének, tudásának megfelelő munkahelyet sem Európában, sem az Egyesült Államokban. Azoknak a felsőfokú végzettségűeknek az aránya, akik munkahelyüket a tradicionálisan megkívántnál magasabb képzettséggel töltik be, két évtized alatt a duplájára nőtt az Egyesült

Államokban és a kilencvenes évek elején 20 százalékot tett ki. Hasonló tendencia figyelhető meg Nagy-Britanniában is Itt a n yolcvanas években a m egkérdezett diplomásoknak csak 66 százaléka érezte úgy, hasznosítani tudja megszerzett tudását. Különösen nagy volt a túlképzettség a bankszektorban Minden jel arra mutat, hogy a m egszerzett diploma és a g yakorolt tevékenység egymástól való elszakadása nem csupán időleges, konjunkturális jelenség a magasan fejlett országokban. A diploma megszűnt útlevél lenni a biztonságba. Nem egyedülálló az a szakértői vélemény, amely szerint az ezredfordulóra sok egyetemet végezett diplomásnak kell munkásként vagy irodai dolgozóként megkeresnie a kenyerét. Ez viszont annyit jelent, hogy a magasabb képzettségűek az alacsonyabb képzettségűek rovására jutnak munkahelyhez, elfoglalva azokat az állásokat, amelyek betöltéséhez az utóbbiak képzettsége is elegendő lenne. Az esetenkénti

„túlképzettség” jelensége szorosan összefügg azzal, hogy a képzettség növekedése nem csak a munkavégzésnek a műszaki adottságok változásából fakadó követelménye. A magasabb iskolázottság szükséges a modern társadalom mindennapi eligazodásához, a civilizáció vívmányainak a használatához és a kultúra gyümölcseinek az élvezetéhez is. Elsősorban az iskolázás teszi lehetővé azoknak az ismereteknek a megszerzését, képességeknek a kibontakozását, amelyekkel gazdagabbá, tartalmasabbá tehetjük életünket. A társadalmi előrehaladás, az elérhető rang is nagymértékben ennek a függvénye. A családok főképp három céllal igyekeznek minél magasabb szinten iskoláztatni gyermeküket: 1. gazdasági céllal: jól jövedelmező foglalkozás, 2. kulturális céllal: műveltség és 3. társadalmi érvényesülési céllal: felemelkedés a társadalmi ranglétrán Az ilyen indítékokból megnövekedett iskolázottsági szint azután

visszahat a munkahelyi igényekre, megnöveli azokat. Ha lehetősége van a válogatásra, a munkáltató általában a magasabb képzettségű dolgozót választja, ugyanazt a munkafeladatot magasabb képzettségűvel végezteti. Olyan munkahely betöltéséhez is közép- vagy felsőfokú végzettségűeket keres, amihez nem feltétlenül szükséges a magasabb végzettség. Az okok 7 kézenfekvők: az iskolázottabb dolgozó fegyelmezettebb, jobban tud alkalmazkodni a változó körülményekhez, tanulékonyabb. Különösen a személyi szolgáltatások körében találhatunk számos olyan szolgáltatást, amelyeknél az igénybevevők iskolázottságának a növekedése szinte automatikusan vonja maga után a szolgáltatást végzőkkel szembeni magasabb igényeket. Ha a vendégek nagy része felsőfokú végzettségű, akkor a velük „csevegő” viszonyban lévő fodrásznak is legalább középfokú végzettséggel kell rendelkeznie. Napról napra tanúi vagyunk a

tanulmányi idő meghosszabbodásának mind a közép-, mind a felsőfokú oktatásban. Ezt elsősorban a szükséges ismeretek körének a szélesedése okozza De szerepet játszik benne az elhelyezkedési lehetőségek rosszabbodása is. Az iskola padjaiban tanulva kivárni az elhelyezkedési lehetőséget természetesen sokkal kedvezőbb, mint munka nélkül, súlyos veszélyeknek kitéve csellengeni. Kérdés az, hogy ez valóságos megoldás –e? Széles körben elfogadott nézet, hogy a munkanélküliség elsősorban a munkavállalók megfelelő képzésével mérsékelhető, hogy a legtöbbet ígérő megoldás az alacsony képzettségű dolgozók szakmai tudásának a növelése. Ezzel kapcsolatban sok az illúzió és a pótcselekvés Többékevésbé minden gazdaságilag fejlett országban hiány van a m agasan képzett szakemberek bizonyos típusaiból, de az alacsony képzettségűek között ennél sokszorosan nagyobb a felesleg. Következésképpen: ha sikerülne is

valamennyi alacsony képzettségűt alkalmassá tenni a magasabb képzettséget igénylő munkák végzésére, akkor is sokan maradnának munka nélkül. A szakképzés vagy az átképzés megoldást jelent strukturális munkanélküliség esetén, amikor egyes foglalkozásokban felesleg, másokban pedig hiány van, de nem orvosság a globális munkanélküliségre, amikor a szabad munkahelyek száma összességében kevés. Az oktatás magas színvonala önmagában sehol sem szünteti meg a munkanélküliséget. A súlyos munkanélküliségtől szenvedő olyan európai országok, mint Franciaország vagy Németország oktatási rendszere közismerten kiváló, a fele akkora munkanélküliségű Egyesült Államokénak közel sincs ilyen jó híre. A képzetlen vagy egészen alacsonyan képzettségű munkanélküliek számára szervezett szaktanfolyamok egy része sok országban inkább csak a s tatisztikát, semmint a résztvevők elhelyezkedési lehetőségeit javítja. Az utóbbi

célt szolgáló kormányzati programok - ha csak nem élveznek különösen nagy anyagi támogatást rendszerint igen szerény eredménnyel zárulnak. Úgy tűnik, hogy az elemi ismeretek hiányát eredményesebb megfelelő színvonalú gyermekkori, ezen belül kisgyermekkori gondozással megelőzni, mint felnőtt korban pótolni. (Bár ez utóbbi sem nélkülözhető) A tartós munkanélküliség elleni küzdelmet az óvodában kell kezdeni a hátrányos helyzetű, adottságú gyermekek fokozott gondozásával. 8 Speciális nehézségekkel jár az idősebb munkanélküliek szakmai karbantartása: ők gyakran nem azért nem tudnak elhelyezkedni, mert képtelenek a szükséges új ismeretek elsajátítására, hanem mert a munkáltatók nem hajlandók képzésükbe pénzt fektetni. Az már kevésbé térül meg. Mint már szó volt róla, az elhelyezkedni nem tudó fiatalok számára a felsőfokú tanulmányok nemegyszer a parkoló pálya szerepét töltik be. Az egyik

felsőfokú intézmény elvégzése után tanulmányaikat egy másodikban, majd esetleg még egy harmadikban is folytatókat nem mindig csak érdeklődési körük szélesedése hajtja. Mindez persze nem jelenti, hogy az oktatás ne töltene be elsőrendűen fontos szerepet a gazdaság egészének a fejlődésében és így a foglalkoztatási egyensúly megteremtésében is. A globalizálódó világban a munkanélküliség visszaszorításához mindenekelőtt a nemzetközi színtéren versenyképes, rentábilisan működtethető munkahelyek kellenek, amihez viszont megfelelően képzett, korszerű tudással felvértezett munkaerőre van szükség. Továbbá: a munkanélküliség legsúlyosabb formája, a tartós munkanélküliség alakulása szempontjából nemcsak a munkanélküliek összlétszámának van jelentősége. Az is eredmény, ha csak időlegesen is, de helyet cserél a m unkanélküliség, ha nem tapad végzetesen ugyanazokhoz a s zemélyekhez, véglegesen kiszorítva

őket a hasznos tevékenységet folytatók társadalmából. Ebben viszont segíthet az időnkénti, felzárkóztató. képzés Az általános és szakmai képzés körének szélesítése és színvonalának emelése nélkülözhetetlen része a munkanélküliség elleni küzdelemnek, de önmagában nem megoldás. Nem ellensúlyozhatja sem a vállalati vezetés gyenge távlati és napi munkáját, sem az országos gazdaságpolitika hibáit. MŰSZAKI SZÍNVONAL ÉS KÉPZETTSÉG Növeli vagy csökkenti a műszaki fejlődés a munkafeladatok végzéséhez szükséges képzettséget? Ekörül még ma is sok vita van. Nagyon különböző elméletek léteznek egymás mellett. Fő típusaik: a dekvalifikáció, a növekvő kvalifikáció és a polarizáció elmélete: 1. A dekvalifikáció elmélete szerint a tőkés üzemszervezés, amely darabokra tördeli az egyes munkafolyamatokat, és elválasztja az önálló szellemi munkát a végrehajtó tevékenységtől, ma is a termelőmunka

végzéséhez szükséges képzettség csökkenését vonja maga után. 2. A növekvő kvalifikáció elmélete szerint a gépesítés és az automatizálás a s zakképzett munka terének a kiszélesedéséhez, a munkaerő átlagos képzettségi szintjének a növekedéséhez vezet. 9 3. A polarizáció elmélete szerint a gépesített termelésről és az automatizált termelésre való áttéréssel valójában nem csökken és nem nő, hanem polarizálódik a munkafeladatok elvégzéséhez szükséges képzettség. Az egyik oldalon nagyon egyszerű, egyoldalú, különös képzettséget nem igénylő, míg a másikon bonyolult, magas képzettséget igénylő feladatok jönnek létre, miközben a közepes követelményeket támasztó tevékenységek tere szűkül. Mindhárom elmélet napjainkban is végbemenő valóságos folyamatokat tükröz. A munkafeladatok felbontása, a szükséges tudás megosztása ma is folyik. Ez nem a taylorizmussal kezdődött és nem is ért vele

véget, hanem ma is élő irányzat. Az új technológia ma sem igényel minden munkástól egyre nagyobb szakmai tudást, intelligenciát. Számos esetben megállapítható a munkafeladat elvégzéséhez szükséges képzettség, szakmai tudás csökkenése (deskilling effect). A dekvalifikációs elméletnek ma is van valóság alapja A dekvalifikáció folyamata azonban a múlt században és századunk első évtizedeiben volt markáns kísérője a nagyipari munkaszervezésnek, napjainkban már nem az. Főképp három körülmény hat a dekvalifikáció ellen: állandóan új termékek és szolgáltatások előállítása, egyre bonyolultabb termékek és szolgáltatások előállítása, egyre bonyolultabb termelőberendezések és termelési eljárások alkalmazása (például a kézi összeszerelés helyett robotok), ami különösen a karbantartási munkákkal szembeni követelményeket növeli. Mind a makro-, mind a mikroszintű adatok alátámasztják a növekvő

kvalifikáció elméletét. A jelentős technológiai változások többségükben növelik a dolgozók szakmai ismereteivel, felelősségével és általában a s zellemi tevékenységével szembeni követelményeket. A gyártmány- és a gyártásfejlesztés is rendszerint csökkenti a t anulatlan és a b etanított munkások iránti, és növeli a technikusok és a mérnökök iránti igényt. Ez kétségtelenül olyan eltolódást jelent, amely a magasabb képzettségű dolgozói csoportoknak kedvez. Nyitva marad azonban az a kérdés, hogy eközben hogyan változik az egyes dolgozói csoportok munkájának a tartalma. Előfordul ugyanis, hogy például a technikusok egy részének munkafeladata egyszerűbbé válik, mint a szakmunkásoké volt azelőtt. Egy technológiai megoldásnak a szükséges képzettségre gyakorolt hatása nem feltétlen ül állandó, változhat az idők folyamán. Az esetek egy részében a magasan képzett munkások foglalkoztatásának a növekedése

csak átmeneti, az új technológia bevezetésének, bejáratásának az idejére korlátozódik. A magasabb képzettség iránti összgazdasági igény növekedése nemcsak az egyes ágakon belüli növekedésnek a következménye, az ágazati struktúra eltolódása is ebben az irányban hat. Különösen gyorsan növekszik az új technika előállításában kulcshelyet elfoglaló, nagy 10 arányban magas képzettségű munkaerőt foglalkoztató ágazatok súlya. Egy új technológia bevezetésekor gyakran nem látható előre, hogy annak alapvető következménye a m agasabb képzettségűek iránti igény vagy pedig a polarizáció lesz. Számos empirikus vizsgálat, így például egy sor új, németországi esettanulmány számol be polarizációs jelenségekről. A betanított vagy szakmunkások specializált tevékenysége a t echnológiai változás hatására nemritkán egyrészt magas képzettséget igénylő szakfeladatra, másrészt szakképzettséget egyáltalán nem

igénylő segédmunkás funkcióra bomlik. Az irodai munkakörökre is érvényes az általános tendencia: a k épzettséggel szemben támasztott követelmények jelentős növekedése, mégsem ritka, hogy a munkafeladat egy Munkanélküliség és képzettség részét a régebbinél lényegesen alacsonyabb képzettséggel is el lehet látni. A kereskedelemben sem kivételes a p olarizáció. A brit kiskereskedelemnek a n yolcvanas évekre vonatkozó adatai az alkalmazottak fokozódó differenciálódására utalnak. Az új technikai berendezések részben igénytelen, szakképzettséget nem igénylő új munkahelyeket teremtettek, de még inkább növelték a már addig is képzettek szükséges képzettségét. A különböző esettanulmányok tanúsága szerint az információs technológia befolyása a képzettségi szerkezetre a technológia műszaki jellemzőitől, a munkafeladat jellegétől és a menedzsment célkitűzéseitõl függ. Ezek együttes hatásaként például a

numerikus kontroll elterjedése az Egyesült Államok gépkereskedelmében nem gyakorolt érdemleges befolyást az ágazat általános képzettségi színvonalára. Előfordul bizonyos képességekkel szembeni követelmények csökkenése is. Így például az elektronikus képletapogató rendszer alkalmazásával zuhanásszerűen csökken a pénztárosok megfigyelőképességével szemben fennálló követelmény. Más tanulmányok a német feldolgozóiparban végbement dekvalifikációról és képzettségi polarizációról tanúskodnak. A nagyszámú esettanulmány eredményeinek összegzése alapján a kutató mindenekelőtt a polarizációs tendenciák jövőbeli erősödését várja. Napjainkban a műszaki fejlődés hatásaként mind a három tendencia, a dekvalifikáció, a magasabb képzettség iránti igény növekedése és a polarizációs tendencia is érvényesül, de az összhatás kétségtelenül a magasabb képzettség iránti kereslet erőteljes

növekedése. A foglalkoztatottak átlagos képzettségi színvonala meglehetősen gyors ütemben nõ. Ez azonban nem csak a termelésben végbemenő technológiai változások következménye. 11 A KÜLÖNBÖZŐ SZAKMAI-KÉPZETTSÉGI KATEGÓRIÁKRA GYAKOROLT HATÁS Közhelynek számít, hogy a képzetlen vagy alacsonyan képzett dolgozók elhelyezkedési lehetőségei a műszaki fejlődéssel párhuzamosan romlanak, és különösen a komputerizálás előrehaladásával csökken az alacsony képzettséggel betölthető munkahelyek száma. Az információs technika a nyolcvanas években kezdte átalakítani a fejlett országok munkahelyeit, jelentősen megváltozott a munkaerő iránti kereslet képzettség szerinti szerkezete, a képzetlen vagy alacsony képzettségű munkaerő iránti kereslet nagyon megcsappant. Az átalakulás más következményekkel járt az Egyesült Államokban és másokkal Európában. Az Egyesült Államokban az alacsony képzettségűek reálbére

jelentősen csökkent, és ennek nyomán a bérskála széthúzódott, a kereseti egyenlőtlenségek nagymértékben fokozódtak, miközben nagy tömegű új, csupán alacsony képzettséget igénylő munkahely is létrejött, mindenekelőtt a szolgáltatásokban. Európában, ahol a bérek sokkal rugalmatlanabbak, az alacsony képzettségűek nagymértékben váltak munkanélkülivé, ami részben magyarázza a munkanélküliség gyors általános növekedését is. A munkanélküliségnek ez a megnövekedése sem tulajdonítható csupán a technológiai változásoknak, abban az általános gazdasági feltételek rosszabbodása (olaj-, illetve nyersanyagár-robbanás, cserearányromlás stb.) és a munkahelyteremtést meglehetősen háttérbe szorító gazdaságpolitikai szemlélet is szerepet játszott. A végbemenő technológiai változások kétségtelenül a m agasabban képzetteknek kedveznek. A legmagasabban képzett munkaerő egyes csoportjai iránt óriási a

kereslet a kínálathoz képest. Különösen a komputerizálással kapcsolatos technológiai változások hatnak így. Az automatizálás, a komputerizálás azonban nem csupán az alacsony képzettséggel betölthető munkahelyeket fenyegeti. A legegyszerűbb, ismétlődő, könnyen modellezhető feladatokkal kezdődött, de fokozatosan átterjed az egyre bonyolultabbakra. Az informatika fejlődése nemcsak a tanulatlan, hanem a tanult munkásokat és a magasan képzett szakembereket is növekvő számban teszi feleslegessé. Az amerikai vezetési társaság felmérésében részt vett munkaerő csupán 8 százalékát kitevő középvezetők a munkahelyveszteség 19 százalékát szenvedték el a kilencvenes évek elején. Igaz, nem csak a műszaki változások következtében, a szervezeti változások is belejátszottak.) Számos közlemény ad számot művezetők, üzemvezetők feleslegessé válásáról. A távközlési rendszerek tökéletesedésével az üzemen vagy

a cégen belüli információáramlás nélkülük is megoldható. Ennek következményeként Franciaországban a nyolcvanas évek folyamán erősen csökkent a művezetői munkakörben foglalkoztatottak száma 12 A képzett munkások, dolgozók iránti kereslet inkább csak relatíve, az alacsonyan képzettekhez viszonyítva nõ, a bszolút mértékben nem feltétlenül. Ugyanakkor a múlthoz képest megváltozott az eg yes szaktudásfajták piaci értékelése. Mivel a l egmodernebb technológia körülményei között a s zükséges ismeretek már nem egy-egy szűk szakmához, hanem inkább szakmacsaládhoz, szakmacsoporthoz kapcsolódnak, az új technológia a magas szintű szakképzettséget is leértékelheti, ha az szűk körű. Az általános intelligenciát, problémamegoldó képességet, rugalmas alkalmazkodást, az új iránti fogékonyságot többre értékeli a szűk körű, speciális szakismereteknél. Mint már szó volt róla: a m agasabb képzettség iránti

nagyobb kereslet nemcsak az egyes tevékenységi területeken belüli technológia fejlődéséből fakad, hanem a különböző tevékenységi területek súlyának az egymáshoz viszonyított eltolódásából is. Így ebben az irányban hat a nem termelőszféra (oktatás, egészségügy, kultúra, szociális ellátás, tudomány stb.) szélesedése, de például az iparon belül is a nem termelő dolgozók iránti kereslet növekedése is. Az új technológia terjedése általában fokozatos, a nagy tömegeket érintő hirtelen változások a képzettség szerinti igényekben ritkák. Az új technológia önmagában, rövid idő alatt nem változtatja meg jelentősen az igényelt képzettségi színvonalat, az egyes foglalkozások, szakmák tartalmában és súlyában azonban nagy eltolódások mennek végbe. Ennek ellenére a szoros értelemben vett technológiai munkanélküliség ritkán széles körű. A szükséges képzettséget nagymértékben az alkalmazott technológia

határozza meg. Erre, illetve ennek alkalmazási módjára viszont a menedzsment szemlélete mindig rányomja a bélyegét. Egy, a numerikus vezérlésű szerszámgépek terjedését és ennek hatását Nagy-Britanniában és Japánban vizsgáló kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy míg Japánban az új gépek fejlesztéséhez és alkalmazásához jelentős szempont a gépkezelő ismereteinek a hasznosítása, Nagy-Britanniában gyakran éppen ellenkezőleg, e tudás feleslegessé tétele, a szakmunkások alkalmazásának kiküszöbölése az automatizálás egyik fő célja. Ezt támasztják alá a két ország építőiparában a robotok alkalmazása során szerzett tapasztalatok is. Japánban viszonylag egyszerű, de a gépkezelő készségeire, ismereteire is támaszkodó robotokkal igyekeznek növelni az építőipari munka termelékenységét és visszaszorítani az ismétlődő, veszélyes vagy különösen terhes munkákat (a kutatások kb. 80 százaléka itt

egy feladatkört helyettesítő robotok kifejlesztését célozza). Nagy-Britanniában ezzel szemben sokkal drágább, bonyolultabb építőipari robotokat fejlesztenek ki, lehetőség szerint feleslegessé téve a szakmunkás tudását, helyi tapasztalatait és ítélőképességét. A kutatók szerint nem elhanyagolható mértékben a menedzsment eltérő hozzáállásának a következménye, hogy az 13 angolszász országokban lényegesen gyakoribb a technológiai innovációt követő dekvalifikáció, mint Japánban, Svédországban vagy Németországban. Ami a különböző technikai színvonalú ágazatok létszámának alakulását illeti, az OECD országainak feldolgozó iparában 1970 é s 1993 k özött csak a h igh-tech szektor mutatott fel. bár nem folyamatos, de végül is jelentős. létszámnövekedést, szűken 10 százalékpontot Azonban a k ilencvenes évek eleje óta itt is csökkent a f oglalkoztatottak száma. A közepes műszaki szintű ágazatokban

ingadozott a létszám, 1990-ben valamivel az 1970. évi szint alatt helyezkedett el. Az alacsony technológiai szintű ágazatokban pedig még jobban, a feldolgozó ipar egészénél lényegesen nagyobb mértékben csökkent. Az a remény, hogy a high-tech ágazatok viszonylag gyors létszámnövekedésén keresztül olyan foglalkoztatásnövekedés érhető el, amely kompenzálni képes a közepes és az alacsony műszaki szintű ágazatok létszámcsökkenését, illúziónak bizonyul. A high-tech ugyanis egy meglehetősen szűk területre korlátozódik, ugyanakkor nem munka-, hanem tőkeigényes, és a termelés, illetve munkaszervezés szempontjából is élenjáró. Ennélfogva foglalkoztatásának csak korlátozott bővítésére képes, esetleg még erre sem. A GAZDASÁGI FEJLŐDÉS ÖSSZEFÜGGÉSE A FOGLALKOZÁSI ÉS KÉPZETTSÉGI STRUKTÚRÁVAL A munkaerő foglalkozásának és képzettségének változása szorosan összefügg a gazdaság fejlődésével. A gazdaság

fejlettsége meghatározza a termelés infrastruktúráját és szerkezetét, amely a munkahelyi struktúrában ölt testet. Ennek kell megfelelnie a munkaerő foglalkozási és képzettségi struktúrájának. A társadalom és a gazdaság fejlettségének komplex szerkezete olyan mint egy nagy háló, amelynek egy-egy szeme a gazdaság és a társadalom fejlettségét jellemzi. A gazdaság és a társadalom fejlődése során a h áló szemei együtt, arányosan mozdulnak. Egyetlen hálószem emelésével nem lehet az egész hálót megemelni Nem reális tehát arra számítani, hogy például jelentősen megemeljük az oktatási ráfordításokat, vagy gyorsan növeljük az oktatási rendszer valamelyik részelemét, akkor ezzel jelentősen nő a munkaerő tudásának volumene és ezzel meggyorsul a gazdaság fejlődése. E teóriából következően a humán erőforrás fejlesztése akkor optimális, ha a munkaerő képzettsége megfelel a f oglalkozáshoz szükséges tudásnak és

ezek összhangban vannak a gazdasági munkahelyi struktúrával. Az oktatáspolitika feladata, hogy a gazdaság hosszabb távon várható fejlődéséből vezesse le az ennek megfelelő oktatást és szakképzést. Ez biztosítja azt is, hogy az emberiség tudása betöltse húzó szerepét a társadalom és a gazdaság fejlődésében, és a 14 megfelelő volumenű és struktúrájú munkaerő-kínálat rendelkezésre álljon. Az oktatáspolitika feladata, hogy biztosítsa a felnövekvő nemzedék ennek megfelelő szakképzettségi szerkezetét. OKTATÁS ÉS KÉPZÉS OECD A 2001/2002. tanévben 2 000 280 -en részesültek óvodai nevelésben, iskolai rendszerű oktatásban, felsőfokú képzésben. Közülük 2 000 031-en óvodai nevelésben, nappali rendszerű oktatásban vettek részt, a 3-22 éves népesség 80 %-a. Ez az ar ány 7 %-al magasabb, mint 1990-ben. Az óvodai nevelésben résztvevő gyermekek aránya kismértékben növekedett, de számuk tovább csökkent a

demográfiai folyamatoknak megfelelően. Az általános iskolai tanulólétszám a nappali rendszerű oktatásban tovább csökkent, jelenleg 944 000 fő. A tanulók közül 38 000 gyógypedagógiai tanterv szerint tanultak, továbbá 8 000 fogyatékos tanuló integrált oktatásban részesült. A 6-8 osztályos gimnáziumok 5-8 évfolyamán további 27 000 tanultak, a korosztály csökkenő létszáma mellett is megfigyelhető létszámnövekedés 2001/2002-re megállt. A korosztály 100 %-os oktatási részvétele mellett a 15-16évesek közül 9%-a még nem végezet el a nyolc osztályt. A felnőttoktatási tanterv szerint oktatott tanulók száma az alapfokú oktatásban tovább csökkent, az összes tanulónak jelenleg 2%-a. A középfokú nappali rendszerű oktatásban résztvevők száma és aránya tovább növekedett. A szakiskolák tanulólétszámának csökkenése megállt és lassú növekedés tapasztalható. A gimnáziumi létszám folyamatos emelkedése még tart, a

szakközépiskolai 1999/2000-ig tartó növekedése megállt, azóta kissé csökken. 1990-ben a középfokú oktatásban résztvevő tanulók 44 %-a szakiskolában, szakmunkásképzőben tanult, 2001-ben csak 24 %. Az általános képzést nyújtó és a felsőfokú tanulmányokra eredményesebben felkészítő gimnáziumok részaránya 24 %-ról 33 % -ra emelkedett. A legnépszerűbb intézménytípusba a szakközépiskolába járó tanulók aránya 33 %-ról 43 % -ra ugrott. A középfokú felnőttoktatásban 1990 óta növekedés tapasztalható. A tanulók 18 %-a folytatja tanulmányait felnőttképzési tantervek szerint. A szakképző intézmények közül a szakiskolákban 126 367, a speciális szakiskolákban 6 631, a szakközépiskolákban 292 646 fő tanul. Ezen intézmények szakképző évfolyamain és a hagyományos, kifutó szakmákban tanulók száma, a nappali- és felnőttoktatásban együtt 153 692 fő. 15 Az Országos Képzési Jegyzék alapján történő

szakképzésre való átállás a szakiskolákban gyakorlatilag befejeződött, a szakközépiskolákban pedig tovább folytatódott. Akkreditált felsőfokú OKJ szakmákban a szakközépiskolákban, nappali- és felnőttoktatásban, 1999/200-ben 1 369 fő, 2001/2002-ben 5 085 fő tanult. A felsőfokú képzésben az utóbbi évtizedben megháromszorozódott a résztvevők száma. 2001/2002-ben 65 felsőoktatási intézményben, (30 állami, 26 e gyházi és 9 a lapítványi) 349 000 folytattak tanulmányokat. Állami intézményekben tanult a hallgatók 86 % -a, egyházi intézményekben 5 %-a és alapítványi intézményekben 8 %-a. Az integráció után a 6 legnagyobb egyetemen 20 000 fő feletti a hallgatólétszám. Új képzési formaként megjelent az akkreditált felsőfokú iskolarendszerű szakképzés, melynek hallgatóaránya még kicsi (1,3%), de folyamatosan növekszik a résztvevők létszáma. Főiskolai szintű képzésben a hallgatók 56 %-a, az egyetemi képzésben

34 %-a, a s zakirányú továbbképzés 7 %-a és a PhD, DLA programokban 2 %-a vesz részt. A nappali tagozatos képzés növekedési ütemét messze meghaladóan növekszik a levelező és távoktatási tagozatokra beiratkozott hallgatók száma, s vele a költségtérítéses képzésben résztvevők aránya. 2001/2002-ben az összes hallgató 45 %-a költségtérítéses képzésben vett részt. Az államilag finanszírozott képzésben résztvevők aránya az állami intézményekben 58 %, az egyházi intézményekben 65 %, az alapítványi főiskolákon 15 %. A nappali képzésben résztvevők 86 %-a államilag finanszírozott. RÉSZVÉTELI ARÁNYOK AZ EGYES OKTATÁSI SZINTEKEN Az 5-14 éves korosztály iskolai részvételi aránya Magyarországon 99,7%, ami az OECD országátlagot (ami 97,6 %) meghaladja. Ugyanakkor az ezt követő korosztályi csoportokon felfelé haladva lemaradásuk egyre jelentősebb. A 15-19 éves korosztály 68,5 %-a vesz részt az oktatásban hazánkban,

ezzel gyakorlatilag az OECD országok között az utolsók között állunk csak Mexicót és Portugáliát előzzük meg – miközben az OECD országátlag 77,2 %. Hasonló a helyzetünk a 20-29 éves korosztály tekintetében is, ahol a magyar részvételi arány 11,7%, ami csak a mexikói és a cseh adatoknál jobb, és az OECD országátlag 19,3%. Az OECD országátlag azt mutatja meg, hogy a korosztály 84 % -a jár középfokú oktatási programokra. A 88 % -os magyar arányszám arra mutat, hogy ebben a tekintetben nem vagyunk lemaradva. Ugyanakkor ezen középfokú programokon belül az OECD országok nagyobb részében inkább az általános képzés dominál és a szakképzési programok alkotják a 16 kisebb hányadot, míg Magyarországon mindössze 26 % az általános programokon résztvevők aránya. A felsőoktatásban résztvevők számát illetően Magyarország gyakorlatilag az OECD országok között leghátul foglal helyet Mexikó és Csehország

társaságában, ugyanis a 1 7-34 éves korosztályon belül a felsőoktatásban résztvevők aránya nálunk 7,4 %, miközben az OECD országátlag 11,2 % . A legfejlettebb országokban az az arány 16 % feletti (például Kanada, USA) Az adatokból az is jól látszik, hogy jelentős a lemaradás a 18-21 éves és a 22-25 éves korosztályok részvételi arányát illetően. A 18-21 éves korosztály részvételi aránya 13,4 % volt a 22-25 korosztályé pedig 9 %, miközben az OECD országátlag előbbiben 23,2 %, utóbbiban pedig 16,9 %. A fejlettebb országokban az előbbi eléri a 40 százalékot, az utóbbiban pedig 20 százalék körül van. A felsőoktatási részvételt illetően tehát továbbra is jelentős az elmaradottságunk, de az adatok azt is megmutatják, hogy ez a l emaradás elsősorban a rövidebb képzési idejű felsőoktatási programokban van, ugyanis az OECD országátlagok tekintetében is az egyes korosztályi csoportok részvételi arányainak nagyjából

egyharmadát képezik az ezen programok résztvevői. Az egyes tudományterületek arányát vizsgálva a diplomázók között viszonylag nehéz a hazai adatokat a nemzetköziekkel összevetni, mivel a magyar felsőoktatásból hiányzik a rövid idejű felsőfokú képzés, amely az OECD országok nagyobbik részében jelentő arányt képvisel. Az összehasonlítást, így csak az egyetemi szintű képzés esetében lehetséges. Így a hazai tudományterületi arányok a humán, valamint a műszaki területeken felfelé térnek el a az OECD országokétól, míg az egészségügyi, természettudományi, valamint a jogi és az üzleti területeken elmaradnak azoktól. A LAKOSSÁG KÉPZETTSÉGI SZINTJE A lakosság képzettségi szintje javuló tendenciát mutat. A munkaerő-piaci szempontból legfontosabb, 25-59 éves népesség körében pl. jelentősen csökkent a legfeljebb általános iskolát (8 osztályt) végzettek aránya, miközben számottevően emelkedett a közép- és

felsőfokú végzettségűeké. Ezáltal az aktív korúak átlagos képzettségi szintje közeledett az EU átlagához. Míg 1990-ben e korosztály közel a felének, 1999-ben már csak alig több mint egynegyedének volt legfeljebb csak 8 osztályos alapfokú végzettsége (EU:36%). A középfokú végzettségűek aránya összességében 40%-ról 60%-ra nőtt, de a nemzetközi „upper secondary”-szintnek megfelelő középiskolai érettségivel csak 30% rendelkezik (EU: 43%). A 17 diplomásokat illetően már nem ilyen kedvező az összehasonlítás. A felsőfokú képzés látványos expanziója még nem igazán tükröződik a 25-59 éves népesség képzettségi struktúrájában, a főiskolai, egyetemi végzettséggel rendelkezők aránya 12,1%-ról 13,9%-ra (EU: 21%) emelkedett. 2. táblázat A 25-59 éves népesség iskolai végzettség szerinti összetételének változása, 1990-1999 (%) Legmagasabb befejezett iskolai végzettség 1990 8 általános vagy kevesebb

47,6 Szakmunkás- és szakiskola 18,0 Középiskola 22,3 Felsőfokú iskola 12,1 Összesen 100,0 Forrás: Központi Statisztikai Hivatal, Magyarország (KSH) 1999 26,5 30,2 29,4 13,9 100,0 A komoly hagyományokkal rendelkező közép- és felsőfokú oktatásra, valamint a nemzetközileg is elismert, magas szintű tudományos és K+F kultúrára épülve több kulcsfontosságú szakterületen, főként a természet-, a műszaki és az orvostudományok területén sikeres kutatói iskolák jöttek létre. AZ ISKOLARENDSZERŰ OKTATÁS ÉS KÉPZÉS A magyar oktatási rendszer európai viszonylatban fejlettnek tekinthető, és az ország fejlettségi szintjéhez képest magasak a beiskolázási arányok. Az oktatásra, képzésre fordított GDP arányos közkiadások nagyságrendje valamivel az OECD átlag alatt van. Az elmúlt évtizedben számottevően javult a jelentős hagyományokkal rendelkező oktatási rendszer teljesítménye. Ez a növekedés azonban a képzés színvonalának

bizonyos fokú csökkenését eredményezte. A KÖZÉP- ÉS FELSŐOKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐK ARÁNYA Nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó módon, bővült a közép- és felsőfokú képzésben résztvevők száma ill. aránya Az 1999/2000-es tanévben az egy évtizeddel korábbi 40%-os részvételi aránnyal szemben a középiskolás korosztálynak már 60%-a tanult érettségit adó középiskolában (EU átlag: 64%), s további 20%-a szakmunkásképző iskolában. A felsőoktatásban résztvevők összlétszáma csaknem megháromszorozódott, 102 ezer főről 279 ezer főre emelkedett, és ezen belül a 18-24 éves fiatalok részvételi aránya is a duplájára, 15%ra nőtt, ami azonban még elmarad a 23%-os közösségi átlagtól. A szakképzési szektort érintő változások legfontosabb jellemzője a szakmunkás tanulók számának közel felére és a 18 szakközépiskolában tanulók számának több mint 40%-os növekedése volt. A jövőben várhatóan

tovább mérséklődik majd a szakmunkás végzettségűek aránya, miközben növekszik az érettségizettek és diplomások aránya. FEJLŐDÉSI TRENDEK A SZAKKÉPZÉSBEN Jelentős változások jellemezték a szakképzést is. Az iskolakötelezettség korhatárának 18 évre való felemelése és a szakképzési rendszer megváltoztatása későbbre tette a szakoktatáson belüli specializációt, s a szakiskolai tanulók szakmai képzése csak 16 éves koruk után kezdődik. Kézzelfogható változások történtek az oktatási és a szakképzési rendszer országos igazgatásában a d ereguláció és a rendszer általános decentralizációja érdekében. Létrejött az uniós követelményeknek megfelelő Országos Képzési Jegyzéket, és azt folyamatosan hozzáigazítják a gazdaság és a munkaerőpiac változó követelményeihez. FESZÜLTSÉGPONTOK Általánosságban megállapítható, hogy az elért eredmények ellenére, a köz- és a felsőoktatás, valamint az

iskolarendszerű képzés tartalma és területi elhelyezkedése tekintetében mindmáig nem tudott kellő gyorsasággal és rugalmassággal alkalmazkodni a vállalkozások technikai, tulajdonosi szerkezetében, méreteiben és az ipar területi átrendeződésében bekövetkezett rohamos léptékű és folyamatos változásokhoz. A főbb problémák az alábbiak: Elégtelen összhang az oktatási, képzési rendszerből kilépők képzettsége és a munkaerőpiaci igények között A közoktatás és a felsőoktatás rendszerből kilépők képzettségének szintje és jellege nem eléggé felel meg a munkaerő-piaci elvárásoknak. A felsőoktatásban bizonyos szakmákban túlképzés folyik, miközben – különösen a dinamikusan fejlődő térségekben – krónikus hiány van kvalifikált szakmunkásokban. A közép- és a felsőfokú szinten zajló képzések struktúrája nem igazodott megfelelő mértékben a gazdaság igényeihez. Bizonyos szakmákban változatlanul

túlképzés tapasztalható (pl bölcsész- és természettudományi karok, pedagógusképzés, orvosképzés). 19 4. táblázat A felsőoktatási férőhelyek megoszlása ágazatonként 1990-2001 (%) Tanév Műszaki Mezőga zdasági Közgaz dasági Jogtudo Bölcsész Termész Tanár-, Orvostu Összese mányi ettudom tanítóké domány n ányi pző i 1990/91 23,6 9,3 4 7,4 6,5 22,2 10 100 10,7 15,6 4 5,8 13,2 13,8 6,3 6,5 18,1 13,4 6,5 5 100 100 5,9 25,4 5,7 1995/96 24,3 6,1 2000/01 Forrás: OM statisztikái Megoldatlan az oktatásból a munka világába történő átmenet újszerű problémáinak komplex kezelése. Hiányzik egy egységes pályaválasztási orientációs és tanácsadó rendszer. Ennek oka egyrészt a megfelelően képzett szakemberek hiánya, másrészt az oktatási, képzési és a munkaerő-piaci intézmények információs rendszerei összekapcsolásának hiánya. Lemaradás az alapkészségek és kulcskompetenciák oktatásában A

közoktatás nem kellően gyakorlatorientált, változatlanul nem fordít kellő figyelmet a foglalkoztatás-kompatibilis, aktív tanulási és kommunikációs készségek, valamint az életviteli kompetenciák elsajátítására. Ezt az elmaradást nemzetközi összehasonlító vizsgálatok (OECD) eredményei egyértelműen kimutatták. Ugyancsak jelentős elmaradás tapasztalható a tanulók és általában a lakosság idegennyelvi és informatikai ismeretei terén. Lemaradások a speciális képzési igényű és a társadalmi kirekesztődés veszélyeinek különösen kitett fiatalok oktatásában A közoktatási rendszer nem tudott kellő gyorsasággal és rugalmassággal reagálni a társadalmi és kulturális változások újszerű jelenségeire sem. Ezzel összefüggésben, jelentős lemaradás tapasztalható a hátrányos helyzetű rétegek, különösen a roma népesség társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának elősegítése, valamint speciális oktatási és

képzési igényeinek a k ielégítése terén. A j övedelmi szempontból leghátrányosabb helyzetű családok gyermekei az átlagnál jóval kisebb eséllyel kerülnek be a közép- és felsőoktatásba. A roma fiataloknak csak kevesebb mint 10 százaléka tesz érettségi vizsgát, s munkaerő-piaci esélyeiket ez jelentősen korlátozza. Viszonylag magas a hátrányos helyzetű rétegek iskolai lemorzsolódása, és az átlagosnál gyengébb tanulmányi teljesítményük is. Nemzetközi összehasonlításban 20 rendkívül alacsony a fogyatékkal élő fiatalok körében az integrált oktatásban résztvevők aránya. 4. táblázat Lemorzsolódási arányszámok az oktatás különböző szintjein az induló létszámhoz képest (%) Általános iskola 4.évfolyam 8évfolyam 1,1 1990/91 2,8 0,9 1996/97 1,8 0,9 1990/00 1,7 Forrás: OM statisztikái Tanév Gimnázium Összességében 3,4 11,9 2,6 9,3 2,4 8,5 Szakközépiskola Szakmunkásképzés 16,7 8,7 3,0 23,0 23,0 31,6

Az iskolarendszer szelektivitása, esélyegyenlőtlenség A hátrányos helyzetű gyermekek integrációját nehezíti a magyar oktatási rendszerben tapasztalható esélyegyenlőtlenség és a rendszer erőteljes szelektivitása. A PISA 2000 elemzések szerint a magyar oktatási rendszerben a tanulói teljesítményt az OECD átlagnál jóval nagyobb mértékben befolyásolja a s zocio-ökonómiai háttér – Magyarországon a legkevésbé biztosít egyenlő esélyeket az alacsonyabb iskolai végzettségű, a kulturális javakkal kevésbé ellátott, és a szegényebb családokból származó gyermekeknek. Bár az elmúlt években reménykeltő programokat dolgoztak ki a cél érdekében, e programok megfelelő támogatás és jól előkészített adaptációs programok hiányában jórészt elszigetelt kísérletek maradtak. További fejlesztésre szorul az oktatási integrációs kapacitás megerősítése a pedagógusképzésen keresztül, az integráló és differenciáló

pedagógia ismeretei, a kirekesztődött társadalmi csoportokkal kapcsolatos ismeretek a pedagógusképzésben és továbbképzésben. AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁS POLITIKÁJÁNAK FOGYATÉKOSSÁGAI Még nem alakult ki az oktatás és képzés, a formális és az informális tanulás különböző formáit és szintjeit egységes rendszerként kezelő szakpolitikai szemlélet és gyakorlat. Fontos akadály az információs technológiák alkalmazásában tapasztalható szűk fizikai és humán keresztmetszet, továbbá a távoktatás különböző formáinak korlátozott elterjedése. Korszerűtlen és területileg egyenetlen infrastruktúra, regionális hiányosságok A köz- és a felsőoktatás színvonala és fizikai infrastruktúrája a legtöbb területen elmarad az EU tagállamok átlagától, valamint a gazdasági-társadalmi változások és a technológiai 21 fejlődés követelményeitől. Az iskolaépületek 65%-ának nem kielégítő a műszaki állapota,

megoldatlan a s zennyvízelvezetés. Településtípusok szerint markáns különbségek vannak bizonyos képzési szintekhez és típusokhoz, valamint az oktatási, pedagógiai szolgáltatásokhoz történő hozzájutás, az oktatás eszközellátottsága tekintetében. Részben a fenti tényezők magyarázzák a tanulók tanulmányi teljesítménye között településtípusok szerint tapasztalható számottevő eltérést. A felsőoktatás épület- és eszközellátottsága sem tudta követni az egyetemi, főiskolai képzés gyorsütemű expanzióját. A felsőoktatási intézmények régióikban egyelőre nem töltenek be központi szerepet, tudásközpontként való működésük elmarad a kívánt szinttől. Komoly hiány mutatkozik a nyelv- és az informatikaoktatás terén. 5. táblázat: A 8. osztályos tanulók teljesítménye településtípusok szerint 1999 (standard pontszám) Teszt Község Egyéb város Megyeszékhely Budapest Állampolgári ismeretek 464

499 521 540 Kognitív képességek 470 504 523 540 Matematika, algebra 471 497 517 524 Matematikai gondolkodás 474 495 512 520 Olvasás – szövegértés 456 502 529 546 Számítástechnika, szoftverismeretek 512 537 554 578 Számítástechnikai alkalmazások 511 542 558 574 Élővilág 473 500 508 499 Fizika 483 496 505 513 Földtan 475 496 503 507 Megjegyzés: 500 = a vizsgált tanulói csoport átlagos teljesítménye Forrás: OM statisztikái Az oktatási rendszer nem kielégítő költséghatékonysága Az oktatás költséghatékonysága szempontjából fontos problémát jelent a demográfiai folyamatok alakulása, melynek leglényegesebb eleme az iskoláskorú népesség folyamatos csökkenése, ugyanis az egy tanárra jutó diákok számának csökkenése amellett, hogy növeli az egy diákra jutó költségeket, nem vonja maga utána az oktatás minőségének javulását. Az oktatás és képzés különböző szintjein és

területein még nem épült ki az oktatás, képzés hatékonyságának mérésére szolgáló egységes és hatékonyan működő értékelési és minőségbiztosítási rendszer. 22 AZ ISKOLAI RENDSZEREN KÍVÜLI KÉPZÉS Az 1990-es évek elején - a munkanélküliség kezelésére irányuló passzív eszközök alkalmazása mellett - a felnőttoktatás háttérbe szorult, és csak a 90-es évek közepe táján ismerték fel kiemelkedő szerepét és jelentőségét a munkanélküliség elleni harcban és a munkaerőnek az új technológiai követelményeknek való megfeleltetésében. Ez az irányváltás nyilvánul meg a formális és nem formális továbbképzések különböző alakzatait biztosító jogi, intézményi és pénzügyi keretek állami kialakításában. Az állami szerepvállalás mellett számos képzést folytató magánvállalkozás is megjelent, illetve maguk a gazdálkodó szervezetek is egyre aktívabban képezik saját munkavállalóikat, melyet a

szakképzési hozzájárulás keretében az állam is támogat. AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁS INTÉZMÉNYI HÁTTERE Az iskolai rendszeren kívüli képzések intézményrendszerében egy négypólusú rendszer jött létre: az állami képző szervezetek - melyek részét képezik a regionális munkaerő-fejlesztő központok -, a non-profit szervezetek, a képzést fő tevékenységként folytató gazdasági társaságok, valamint a munkaadók. A képzések és a résztvevők száma 1997-2000 között dinamikusan, több mint 50%-kal nőtt, így a képzésben résztvevők száma 2000-ben meghaladta a 144 ezer főt. Az Országgyűlés 2001 decemberében fogadta el a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI törvényt, melynek egyik alapvető célja, hogy egységes szabályozás keretében biztosítsa a képzésben résztvevők védelmét és a felnőttképzés rendszerének átláthatóságát, ellenőrizhetőségét. A törvény keretjellegűen szabályozza a

felnőttképzés állami támogatási rendszerét. Normatív módon támogatást biztosít az első szakképesítést megszerzők és meghatározott hátrányos helyzetű társadalmi csoportok képzéséhez, és adókedvezményt nyújt a más támogatásban nem részesülő, képzésben résztvevő felnőttek részére. A felnőttképzésbe belépő felnőttek nagyobb aktivitásának egyaránt akadálya a felnőttképzési intézményhálózat egyenetlen területi elhelyezkedése, másrészt a képző intézmények esetenként szűk programválasztéka, illetve egyenetlen szakmai-minőségi színvonala. A felnőttképzési törvény bevezette a képző intézmények önkéntes intézmény- és programakkreditációját, amely alapvető ösztönzést adott a minőségbiztosítás fejlesztéséhez, ez 23 azonban még nem általános, így a minőségbiztosítás elterjedését, illetve általánossá válását ösztönözni szükséges. A megfelelő minőségű képzés

biztosításának alapvető személyi feltétele a felnőttek képzésében közreműködő, a résztvevőket segítő szakemberek, szakoktatók továbbképzési rendszerének kialakítása. A felnőttek képzését hatékonyan segítheti, a képzésben részt vevők létszámát jelentősen növelheti az információs technológia és a távoktatás szélesebb körű elterjedése. Ennek ma alapvető akadályát jelenti a megfelelő infrastruktúra, a felnőttképzési távoktatási centrumok, a távoktatási programok, illetve a távoktatásban jártas szakemberek hiánya. A GAZDASÁG ÉS A KÉPZÉS KAPCSOLATA A szakképző intézményrendszer gazdasági és társadalmi szolgáltató funkciójának megfelelő ellátásának egyik alapvető feltétele a munkaerő-szükséglet mennyiségi és minőségi jellemzőinek, illetve azok változási irányainak ismerete. A szakképzés-tervezés ilyen igényű metodikája jelenleg nem általános, a m egbízható tervezéshez szükséges

információ-csere a gazdasági szervezetek és a képző intézmények között ma még nem rendszerszerű. Szükséges továbbfejleszteni a felnőtt korban, az életpálya során szükségessé váló pályamódosítást, pályakorrekciót segítő intézményrendszert, valamint az ezt szolgáló módszereket. A felnőttek képzésében nem általános a megelőző tudás pontos meghatározása, illetve figyelembe vétele a képzési programban, és ez csökkenti a k épzés hatékonyságát, illetve eredményességét. Ugyancsak nem kellő mértékben elterjedtek a korszerű felnőttképzéstervezési és gyakorlati eljárások: a munkakör-elemzésen alapuló szakmai- vizsgakövetelmény-meghatározás, illetve a moduláris tananyag- és képzés-szerkezet. 24 és Felhasznált irodalom • Oktatási évkönyv 2001/2002. • Központi Statisztikai Hivatal adattár • Hrubos Ildikó: Az ismeretlen szakképzés, Budapest, 2002 • Lifelong Learning Füzetek: A

felnőttképzés új útjai, Debrecen, 2002 • Polónyi István-Tímár János: Tudásgyár vagy papírgyár, Budapest, 2001 • Közgazdasági szemle: XLIV. évf, 1997 december (1047-2059 o) 25