Történelem | Középiskola » Kis Anna - Az oszmán birodalom terjeszkedése

Alapadatok

Év, oldalszám:2008, 7 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:380

Feltöltve:2008. február 16.

Méret:103 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Az Oszmán Birodalom terjeszkedése (Kis Anna) I. 1 A birodalom kialakulása a, Szeldzsukok b, Ertogrul c, Oszmán (1281-1326) II. 1 Az oszmán hódítás irányai, állomásai a) Orhán (1326-1360) b) I. Murád (1360-1384) c) I. Bajezid (1389-1402) d) I. Mehmed (1413-21) e) II. Murád (1421-51) f) II. Hódító Mehmed (1451-81) g) II. Bajezid (1481-1512) h) I. „Rettenetes” Szelim (1512-1520) i) I. „Nagy” vagy „Törvényhozó” Szulejmán (1520-66) 2. Törökellenes küzdelmek Magyarországon 3. A birodalom irányítása, igazgatása 4. Földtulajdon és adózás 5. Az állandó és hivatásos hadsereg kialakulása 6. A katonai rendszer sajátosságai a, Reguláris alakulatok b, Irreguláris alakulatok III. 1 Kultúrájuk 2. Az Oszmán Birodalom sajátosságai Európában A Bagdad központú Abbaszida Kalifátus a X I. század elejére teljesen szétesett, több kisebb központ alakult ki. Az egyik ilyen központ a Szir-Darja folyó alsó folyásánál élő szeldzsuk

szállásterülete lett. A XI század második felére az arabokat is leigázva Kis-Ázsia felé törtek előre, kiterjesztve hatalmukat Mezopotámiára, Szíriára és Palesztinára. Bizánc számára is veszélyt jelentettek, 1071-ben szultánjuk, Alp Arszlán Manzikertnél legyőzte a seregeiket. A szeldzsukokat, ugyanúgy, ahogy Kelet-Közép-Európát, a mongol támadás (XIII. század közepe) rendítette meg A korszakban azonban folyamatos volt a török népek beáramlása, s a XIV. század során Oszmán vezetésével, a S zeldzsuk Birodalom széthullásával egy kis emirátusként kezdődött az oszmán állam története. Az oszmánok Ertogrul nevű törzsfőnökük vezetésével érkeztek Anatólia területére, és a bizánci határ közelében telepedtek le. Ertogrul fia Oszmán (1281-1326) a későbbi birodalom névadója egyesítette a Sakarya folyó vidékén letelepedett törzseket. Az addigi törzsszövetségeket katonai állammá formálta és meghirdette az iszlám

fegyveres terjesztését. Csapatai 1326-ban elfoglalták Bizánctól Brusszát, amely az első főváros lett. Oszmán fia, Orhán (1326-60) medszerezte Kis-Ázsia észak-keleti részét Nikaiaval, illetve Belső-Anatóliában Ankarát. Kihasználva Bizánc és a szerbek hadakozását, illetve a b izánci belháborúkat, elfoglalta a M árvány-tenger északi, azaz európai partvidékén Gallipolit (1354). Felvette a szultáni címet, és önálló pénzt veretett Orhán fia, I Murád (1360-84) 1361-ben elfoglalta a második legfontosabb bizánci várost, Drinápolyt (Edirne), és ide helyezte át a s zultáni székhelyet. 1371-ben a Marica folyónál legyőzte a szerbeket és megszerezte Makedóniát. 1380-as évek elején sorra foglalta el a bolgár területeket 1389-ben Rigómezőn (Koszovó polje) legyőzte a szövetkezett délszláv seregeket, ezután Szerbia vazallus állammá vált (bár a szultán is meghalt). I Murád fia, I Bajezid (1389-1402) 1393ban Bulgáriát

beolvasztotta a birodalomba, Havasalföld pedig csatlós állammá vált 1396-ban Nikálypolynál legyőzte a Zsigmond magyar király által vezetett európai lovagsereget. Az oszmán-törökterjeszkedést a Timur Lenk uralkodása alatt újból megindult mongol betörések állították meg. A mongolok 1402-ben Ankaránál aratott győzelmével a balkáni államoknak és az anatóliai emírségeknek sikerült egy időre kivonni magukat a török fennhatóság alól. 11 évnyi harc után I. Mehmed (1413-21) lett a szultán Újjászervezte a török államot és fia II Murád (1421-51) újból kiterjesztette uralmát a Balkán félsziget keleti és déli részére és Keletés Közép-Anatóliára. 1444-ben Várnánál legyőzte I Ulászló magyar királyt, majd 1448-ben a II. rigómezei csatában Hunyadi Jánost: ezekkel a győzelmekkel állandósult a török berendezkedés a Balkánon. Az oszmán birodalom világhatalommá válása II (Hódító) Mehmed (1451-81) nevéhez fűződik,

aki 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt és ide helyezte át a birodalom székhelyét (Isztambul). Lehetővé tette a török terjeszkedést ÉszakAnatóliában, de a Dardanellák, a Boszporusz és a Fekete-tenger déli részének az ellenőrzése is az oszmánok kezébe került. Szerbia, Hercegovina, továbbá Bosznia nagy részének elfoglalása után a M agyar Királyság egyedül volt kénytelen szembeszállni az oszmántörökökkel. 1456-ban Nándorfehérvár (ma: Belgrád) bevételére tett sikertelen kísérlete A Krími Tatár Kánság is oszmán-török fennhatóság alá került. Mehmed 1481-ben bekövetkezett halála miatt meghiúsult a szultán azon vágya, hogy meghódítsa Rómát. Fia II Bajazid (14811512) uralkodásnak idején leállt a hódítás 1499 és 1502 os zmán-velencei háború pedig megmutatta az oszmánok egyre növekvő hatalmát a tengeren. Utódja, I (Rettenetes) Szelim (1512-20) rövid uralkodása alatt hatalmas területeket hódított meg.

Kiterjesztette hatalmát Szíriára, Palesztinára és Egyiptomra, a kereszténység és az iszlám szent helyeit (Mekka, Medina, Jeruzsálem) is a birodalomhoz csatolta. Felvette a k alifa címet, amivel a birodalom és az iszlám világi vallási vezetőjévé vált. Fia I (Nagy/Törvényhozó) Szulejmán (1520-66) idején élte az Oszmán Birodalom fénykorát. Kedvező feltételek mellett (Habsburg<->francia, reformáció) mellett indulhatott Magyarország ellen. 1526aug29-én a mohácsi síkon megtörte a magyar ellenállást. Két ízben is (1529,1532) sikertelen kísérlettet tett Bécs elfoglalására Felváltva hadakozott európai és keleti területeken (1522, Rhodosz kiűzte a johannitákat, 1502-ben alakult Szefevida állam ellen vallásháború), de nem tudott jelentős győzelmet aratni egyik részen sem. 1566-ban újra Bécs volt a cél, de az út során Szigetvár ostroma közben meghalt a 72éves szultán. I Szulejmán egy hatalmas, jól szervezett birodalmat

hagyott maga után. Magyarországra Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) uralkodása alatt jelentett először veszélyt a török terjeszkedés. I Murád szultán (1359-89) kihasználva a délszláv népek egymás elleni harcait 1361-ben elfoglalta Drinápolyt, majd 1389-ben Rigómezőnél vereséget mért a s zerbekre. Szerbia eleste után a török portyák rendszeresen pusztították a m agyar Délvidéket. Zsigmond évről évre támadó hadjáratot indított a török ellen Mivel Magyarországot a tatárjárás óta nem érte komolyabb támadás, a vezetők úgy vélték, a törökkérdést meg lehet oldani egy-két támadó hadjárattal. Zsigmond kezdetben sikerrel járt, páncélos hadai elől kitért I. Bajazid, aki könnyűlovasságával nem merte vállalni a harcot Zsigmond betört Havasalföldre, s helyreállította pártfogoltja, Mircea vajda uralmát. 1396-ban nemzetközi lovagi hadai élén Nikápoly közelében ütközött meg I. Bajazid hadaival, a csatában a törökök

könnyűlovas hadserege győzelmet aratott a,lovagi harcmodort képviselő nemzetközi seregen, ezzel bebizonyosodott, hogy eljárt az idő a lovagi harcmodor felett. Zsigmond felismerte, hogy fel kell hagyni a t ámadó hadjáratokkal és tartós védelemre kell berendezkedni. A török ankarai veresége (1402) lehetőséget adott az országnak a felkészülésre. A király az 1397-es temesvári országgyűlésen elfogadtatta a telekkatonaság rendszerét. (A banderiális hadsereg már nem képviselt elég erőt a védelemhez létszáma alacsony volt, fegyelmezetlen és nem tartózkodott állandóan a D élvidék területén) A telekkatonaság nagy létszámú, hosszú határvonalra elegendő haderőt jelentett a portyázó török ellen. Ám a terv igen költséges volt (1397-ben 20 telek után, 1435-ben már csak 33 telek után akartak kiállítani 1 katonát) és az anyagi terhek a nemességre nehezedtek volna, akik féltették adómentességüket. Zsigmond továbbá megkezdte

a déli vármegyékben a végvári vonal és a déli ütköző államok rendszerének kiépítését. Engedményekkel és fegyverrel Magyarország pártján tartotta Havasalföld, Bosznia és Szerbia fejedelmeit, a végvári vonal ellátására pedig a déli vármegyéket kötelezte. Intézkedéseinek köszönhetően az erősödő török támadást még az ütköző államok területén sikerült megállítani. Az állandósuló háború váltakozó sikerrel folyt Zsigmond tehetséges hadvezérei, Ozorai Pipó és Rozgonyi István több kisebb győzelmet arattak. Zsigmond Brankovics György szerb fejedelemmel megegyezett a D una menti várak átadásáról, így 1428-ban magyar kézbe került Nándorfehérvár, de Galambócot a török szerezte meg, Zsigmond is csak Rozgonyi István feleségének, a páncélba öltözött Rozgonyi Cecillének köszönhette életét, aki hajójára véve megmentette a k irályt. Galambóc elvesztésével a török portyák már közvetlenül

Magyarországot veszélyeztették, de a Zsigmond által létrehozott végvári rendszer egészen 1521-ig megvédte az országot. A belpolitikai helyzet is feszült volt, a gazdasági és társadalmi fejlődésben elmaradt Erdélyben 1437-ben kitört a Budai Nagy Antal vezette parasztfelkelés. Az elégedetlen parasztok a hozzájuk csatlakozó kisnemesekkel és románokkal együtt fellázadtak a három évre visszamenőleges tized fizetése ellen. (A nemesség engedményekre kényszerült, amit Kolozsmonostoron írásba is foglalt, majd a magyar nemesség, a székely előkelők és a szász polgárság képviselői Kápolnánál egyezségre léptek a törökök és a parasztok ellen. A nemesek a felkelést Kolozsvárnál leverték.) Zsigmond halála után leánya férje, Habsburg Albert került a magyar trónra. Az uralkodónak csak komoly engedmények árán sikerült uralmát elfogadtatni a bárókkal, ebben a harcban a királyi birtok mennyiség a felére csökkent. Miközben a

bárók és a király a hatalmi harcokkal voltak elfoglalva, II.Murád hadai lerohanták Szerbiát, Brankovics György fejedelem magyarországi birtokaira menekült és feladta Szendrőt, a Morava és a Duna találkozásánál található stratégiailag fontos várat. Albert a Délvidékre indult, azonban a magyar tábor Titelnél feloszlott a kitörő vérhas járvány miatt, amiben a király is meghalt(1439). A török veszély miatt új vezetőre volt szükség, a délvidéki bárók olyan királyt szerettek volna, aki külső erőket is képes bevonni a védekezésbe. Jagelló Ulászló lengyel királyt (1440-1444) hívták meg a trónra, aki Hunyadi János segítségével vette fel a török ellen a küzdelmet. ( Hunyadi János ősei havasalföldi kenézek voltak, Zsigmondtól kapták Hunyad várát, János nagyúri udvarokban nevelkedett, Zsigmond 1433-ban lovagjai közé fogadta, részt vette az itáliai és csehországi harcokban, megismerte kora harcművészetét. Zsigmond

halála után emelkedett a bárók közé, majd I. Ulászló pártjára állt Az ország legnagyobb báróinak egyikévé emelkedett. Újlaki Miklóssal együtt az ország haderejének jelentős részét a kezében tartotta). Hunyadi az 1440-es évek elején eredményesen vette fel a harcot a betörő török hadakkal. 1442-ben az Erdélyre törő Mezid béggel szállt szembe, de Marosszentimrénél vereséget szenvedett. Ez után harcba hívta a k örnyék lakosságát, majd szétverték Mezid bég seregét. Még ebben az évben (1442) vereséget mért a Törcsvári szoros előterében a ruméliai beglerbég vezette európai török hadseregre. Sikereivel Hunyadi nagy népszerűségre tett szert a magyar nemesség körében. Hunyadi győzelmei és a török erők keleti lekötöttsége támadásra sarkallták a királyt. 1443 őszén 35000 fős magyar, lengyel, délszláv haderő indult útnak (hosszú hadjárat) Drinápoly, a szultán fővárosa felé.(Az ősz a töröknek a harcok

szempontjából kedvezőtlen évszaknak számított, október 26. Kászim napja után már nem háborúztak, az egész hadsereg visszavonult a központba, csak helyőrséget hagytak, majd a következő tavasszal visszatértek a meghódított területekre. Akció-rádiusz elmélet: A török hadseregnek a hódításhoz egyre nagyobb utat kell megtenni a minden ősszel megtörténő visszavonulás miatt.) Nis közelében kétszer is legyőzték a török seregeket, az év végére elérték Szófiát, de a rossz időjárás és földrajzi akadályok miatt visszavonultak, de még így is kétszer megverték a nyomukban haladó oszmánokat. A hosszú hadjáratot lezáró drinápolyi békében (1444) a keleten lekötött török komoly engedményekre kényszerült, kiürítette Szerbiát és átadta a v árakat. 1444-ben a király és Hunyadi 20000 fővel a Duna mentén tört előre, bevették Vidint, Nikápolyt, majd novemberben Várnánál találkoztak a törökkel. A kétszeres

túlerőben lévő török hadsereg ellen Hunyadi eleinte sikerrel lépett fel, majd a király meggondolatlanul megtámadta a janicsárokat, akik megölték őt a hadsereg rendje megbomlott és a csata elveszett. 1445-ben a rendi országgyűlésen V Lászlót választották meg királynak, de mivel gyerek volt, helyette a kormányzó Hunyadi János intézte az ország ügyeit. Hunyadi kormányzóként megkapta a teljes uralkodói jogkört Az ország egységét nem sikerült helyreállítania (Felvidék Giskra kezén, nyugati határ III. Frigyesé, Szlavónia a Cilleieké), a királyi birtokállomány tovább apadt. Hunyadi az állami bevételeket és saját jövedelmeit (220 000 arany) az ország védelmére költötte. 1448-ban újabb sikertelen támadást indított Szerbia ellen. A magyar hadak Rigómezőig hatoltak előre, de nem tudtak egyesülni Kasztrióta György albán harcosaival. A magyar sereg a túlerővel szemben három napig helytállt, de a csata elveszett. 1452-ben V

László átvette a kormányzást Hunyaditól, aki továbbra is az ország pénzének és haderejének kezelője maradt. 1453-ban II Mohamed bevette Bizáncot, a következő évben már Szendrőt ostromolta, de Hunyadiék felmentették. 1456-ban II. Mohamed Nándorfehérvár ostromához fogott A várat 7000 ka tona védte Szilágyi Mihály (Hunyadi sógora ) vezetésével. A bárók Brankovics és Újlaki kivételével sorsára hagyták a várat. Hunyadi zsoldosaira és a rábízott országrészek nemességével vonult fel. A magyar haderőt kiegészítette a pápa által küldött Kapisztrán János vezette kereszetes had. A Délvidék népe is jelentős erőt képviselt Hunyadi seregével áttörte a török hajózárat, majd bejutott a várba, ahonnan a keresztesekkel együtt kitörtek, majd vereséget mértek a törökre. A győzelem jelentősége hatalmas volt, a vár megvédése megakadályozta a török betörését az ország belsejébe. A győzelem után pestisjárvány tört

ki, melyben Hunyadi és Kapisztrán János is meghalt. A Hunyadi halála utáni hatalmi harcokból fia, Mátyás került ki győztesen, a Szilágyi testvérek és a nemesség támogatásával megválasztották királynak. (1458.jan 24) Az uralkodó kénytelen volt felvenni a harcot a török ellen II Mohamed kihasználva a magyar politikusok lekötöttségét és Brankovics halálát elfoglalta Szerbiát, Galambóc és Szendrő várát. A török ellen harcra kényszerítette Mátyást az a tény is, hogy a nemesség előtt csak az az uralkodó lehetett népszerű, aki támadó hadjáratokat indít ellene. Mátyás 1463-ban Bosznia védelmére indult, a török főerőkkel nem akarta megkockáztatni a találkozást, ezért kisebb várak mellett elfoglalta Jajcát, a következő évben Szrebeniket. Így Bosznia északi része magyar, déli része török fennhatóság alá került és kiépült a magyar és török végvári vonal. Mátyás megkoronázása után egyre kevésbé vette

figyelembe a nemesség és az egyház érdekeit, államszervezeti reformjaival próbálta csökkenteni a rendek szerepét. A királyi bevételek jelentős részét a parasztságra kivetett adók alkották.(kincstár adója, rendkívüli hadiadó portánként 1 Ft évente kétszer) Mátyás éves jövedelme így akár 750 000 arany is lehetett. Ezt kiegészítették még a t örök elleni nemzetközi pénzsegélyek (Velencepápaság 100 000 arany) Mátyás jövedelmei a korabeli Európában tekintélyesek voltak, de a végvári vonal fenntartása 200 000 aranyat emésztett fel évente. A király jövedelme növelésével zsoldosai számát is növelte. 1460-tól el kezdte szervezni a fekete sereget (zsoldos hadsereg) A sereg magját husziták adták, de lengyel, német és magyar elemek is csatlakoztak hozzá. Mátyás koronázása utáni török politikáját a döntő összecsapások kerülése jellemezte, s csak a végvári rendszer kiépítésére törekedett. Megkoronázása után

kevésbé volt tekintettel a bárók akaratára és belátta, hogy nyugati támogatás híján az ország ereje nem elég támadó hadjáratokra. A török sem kezdeményezett támadásokat, állóháború alakult ki A király az 1470-es években a törököt többször is átengedte III. Frigyes osztrák tartományai felé 1474ben a török Váradig benyomult az országba, és rabok tömegét hurcolta el Ebben az évben várat épített Szabácsnál. Mátyásnak a k özvélemény nyomására válaszolnia kellett a t örök lépésére, ezért 1475 őszén, hogy ne találkozhasson a török főerőkkel elfoglalta a várat, majd elhíresztelte a török ellenes megmozdulást. A végvári vonalat karban tartotta, fejlesztette A várak szerepe kettős volt: kivédték a portyákat és délre betöréseket indítottak, felfogták a nagy támadásokat, amíg meg nem jött a felmentő sereg az ország belsejéből. A végvári vitézek magyarok és délszlávok voltak. Hasonló volt az

összetétele a dunai sajkás hadnak is A török 1479-ben betört Erdélybe de Báthory István erdélyi vajda Gyulafehérvár közelében Kenyérmezőnél megállította őket. Nyugati tervei miatt Mátyás nem akart háborút a törökkel, ezért 1483-ban békét kötött 5 évre. Ezt 1520-ig a magyar királyok folyamatosan megújították A kisebb hadjáratok ez után sem szűntek meg. A török elleni harc elhanyagolása, a nyugati hadjáratok és a magas adók Mátyást leghűbb híveivel is szembeállították, 1471-ben Vitéz János és Csezmicei János összeesküvést szőttek ellene. Mátyás halála után (1490) a királyi hatalom meggyengült, a bárók olyan királyt akartak, aki külső segítséget is igénybe tud venni a török támadás ellen. II Ulászlónak kemény feltételeket szabtak: a saját költségére megvédi az országot és nem szedi be a rendkívüli hadiadót, a fontos kérdésekben kikéri a rendek véleményét. Uralkodása idején a királyi

hatalom meggyengült A zsoldossereg feloszlott, a Délvidék védelem nélkül maradt, a várak állapota leromlott. A törökkel folytatott két évszázados harc során a magyarság helyzete egyre kedvezőtlenebbé vált, romlottak az erőviszonyok, a gazdag Közel-Keleti tartományok megszerzésével az Oszmán Birodalom népessége területe és bevételei kétszeresükre nőttek, ez az erő fölülmúlta bármelyik európai nagyhatalomét. Ezzel párhuzamosan Magyarországon a királyi hatalom gyengült, a Délvidék magára maradt. A királyi jövedelem nem érte el a v égvári vonal fenntartásához szükséges 200 000 aranyforintot, a külföldi segélyeket elnyelte a királyi udvartartás, a központ nem rendelkezett a felmentéshez szükséges hadsereggel, a végvárak se voltak képesek hosszabb ideig ellenállni. II Ulászló a bárók nyomására a Habsburgokhoz közeledett, de az erejük sok helyen le volt kötve, így nem tudtak segíteni a magyaroknak. A magyar

külpolitika a Jagellókorban a béke fenntartására törekedett, s ezt a keleten lekötött I Szelim (1512-20) szultán idejében el is tudta érni. Átmenetileg I Szelim (1512-20) szultánnak nem állt érdekében a harc folytatása a p erzsák elleni hadjárat miatt, de I. (Nagy) Szulejmán (1520-66) ismét támadást indított a végvári vonal ellen, a védelmi rendszer átszakadt és összeomlott (1521, Nándorfehérvár eleste). 1526 aug 29-én Mohácsnál, döntő ütközetben semmisítette meg a török Magyarország haderejét. Az Oszmán Birodalmat a szultán irányította. Ő volt a hadsereg főparancsnoka, a vallási vezető (kalifa), A legfőbb törvényhozó és bíró, rendelkezett a földek nagy részével, tisztségeket adományozott, lakhelye Isztambulban a szultáni palota (Topkapi szeráj). A szultán az államtanácson (diván) keresztül kormányozott. A diván elnöke a nagyvezír, aki irányította a kancelláriát („Fényes [Magas] Porta”); tagjai:

főkancellár, hadvezérek, a ruméliai, illetve az anatóliai hadbíró és kincstartó (defterdár). A vallási élet irányítója a főmufti (legfőbb vallás tudós).A szultánságot ruméliai (Dél-Balkán, azaz európai területek) és anatóliai (Kis-Ázsia) területi egységre osztották. A birodalmat tartományokra (vilajet) osztották fel, ezek élén a b eglerbég vagy pasa állt, a t artományokat pedig kerületekre (szandzsák), élükön a szandzsákbég, ezeket még esetleg nahijére osztották. A tartományoknak volt helyi divánjuk, kancelláriájuk. Fontos tisztség volt a kádi, aki bírói feladata mellett birtok- és adóügyekkel is foglalkozott. A földek nagy része állami tulajdonban volt (ún. hász birtok); 10%-a volt örökölhető magánbirtok (ún. mulk - elsősorban az ázsiai területeken létezett); 15%-a „egyházi föld” volt (ún. vakuf) A szultán az állami földekből a katonai és politikai tisztségviselőinek, hivatalviselésük

idejére javadalombirtokokat adott. 3 típusa volt: tímár - (alacsony rangú tisztv., szpáhik); ziamat - (polgári, magasabb rangú tisztv) és /k/hász - birtok (vezírek, beglerbégek, szandzsákbégek kapták). A javadalombirtokok nem voltak örökletesek, csupán jövedelemforrásul szolgáltak a hivatal vagy tisztség betöltésének végéig. Ebből eredően a „tulajdonos” nem volt érdekelt a racionális gazdálkodásban, a hosszú távú tervezésben – rablógazdálkodást folytattak. A birtokokon dolgozó parasztok, a ráják (akik lehettek muzulmánok vagy más vallásúak is) nem voltak európai értelemben jobbágyok. Földesuruk nem bíráskodhatott felettük; nem költözhettek szabadon, de telküket örökíthették; a földesúrnak és az államnak is adóztak. (Földesúrnak: telekjáradék, terménytized, robot; Államnak: különféle illetékeket /házasságkötéskor, örökösödéskor/, fejadó /dzsije, haradzs/  csak a nem muzulmán ráják fizetik;

különleges adó – gyermekadó /devsirme/: 3-5 évenként a birodalomban lakó keresztényeket arra kötelezték, hogy minden negyven szabad után egy fiúgyermeket küldjenek a hadseregbe). Az állandó és hivatásos hadsereg Oszmán (1281-1326) idején alakult ki, és ő hirdette meg az iszlám fegyveres terjesztését is. A birodalom két részének – Anatólia: ázsiai rész; Rumélia: európai rész – külön seregei voltak, amelyeket egy-egy beglerbég vezetett. Az európai (ruméliai) résznek nagyobb volt a jelentősége, ezért a ruméliai beglerbég lett az egész oszmán hadsereg főparancsnoka. A reguláris seregben 2 f ontos fegyvernem volt. A janicsárok a központi szultáni sereg gyalogos, íjjal, később puskával felfegyverzett katonái voltak jellegzetes magas, fehér süveggel, akik szolgálatukért zsoldot kaptak. Jól kiképzett, fegyelmezett, gyorsan bevethető haderőt jelentettek, vezetőjük a janicsáraga volt. Létrejötte I Murád (1360-1389)

idejére tehető. A török Porta kezdetben megtartotta a fiatalkorú hadifoglyok egyötödét, akiket anatóliai parasztcsaládoknak adtak dolgozni, amíg meg nem tanultak törökül, ezután laktanyákban kaptak fanatikus szellemű, szigorú fegyelmű katonai kiképzést. 1438-tól 3-5 évenként a birodalomban akó keresztényeket arra kötelezték, hogy minden negyven szabad után egy fiúgyermeket küldjenek a janicsárság utánpótlására (devsirme). Ekkortól vált ténylegesen félelmetessé a j anicsárok serege: gyerekkoruktól harcra nevelték őket, tilos volt megházasodniuk, a harcnak kellett szentelniük életüket. A tartományok seregeinek nehézlovassága, akik szolgálataikért javadalombirtokot (tímár) kaptak. Az egész birodalom területén szétszórva éltek birtokaikon és bármikor hadra foghatók voltak, hogy szolgáikkal és az általuk kiállított jól felszerelt lovasokkal hadba vonuljanak. Amikor egy szandzsákban mozgósították őket, akkor minden

tizedik szpáhi otthon maradhatott, hogy vigyázzon mindannyiuk rájáira (adóköteles alattvaló). Fegyverzetük a sisak, vékony páncéling, handzsár, rövid kard, dobótőr, könnyű lándzsa, íj és a kerek fapajzs voltak. Vezetőjük és parancsnokuk a szandzsákbég volt. A seregeket a XV Században, II Bejezid (1481-1512) uralma idején szerelték fel tűzfegyverekkel, ugyancsak ekkor vezették be a háború esetén fizetendő rendkívüli adót. A hadiflottát II Murád (1421-1451) kezdte el kiépíteni Bizánccal és Velencével szemben, de majd csak I. Szulejmán (1520-1566) korára vált ütőképessé Az irreguláris alakulatot, a könnyűlovasság (akindzsik) és a gyalogság (azabok) alkották. Feladatuk a felderítés, az ellenség és a lakosság nyugtalanítása volt. Nem kaptak sem zsoldot, sem birtokot, csak a megszerzett zsákmányból részesülhettek. Az akindzsik általában kevés katonai képesítésben részesültek. Egy részük az elővédet képezte,

és mint egy „megtorló alakulatot” képeztek, amely beszerezte az élelmet, és felperzselte a vidéket. Nyílt csatákban a képzettebb erőkkel szemben harcértékük elmaradt. A szpáhikkal vettek részt a n agy horderejű, döntő támadásokban. Az azabok a török hadsereghez csapódó mindenféle segédhadakkal együtt a haderő ütőképességét csökkentették. Katonailag az azabok komoly erőt nem képeztek. Az európai haderők fölényben voltak velük szemben és sokszor egy-egy visszavonulás is tébolyult meneküléssé fajult, aminek következtében a törökök sokszor maguknak nagyobb veszteséget okoztak, mint az ellenség. Kevés képesítéssel bírtak Rendezett, fegyelmezett harcra és bármilyen összehangolt manőverekre, normális visszavonulásra teljesen képtelen voltak. Az oszmán törökök nagy toleranciát tanúsítottak az idegen kultúrával és hagyománnyal szemben (legalábbis középkori mércével mérve). Mielőtt a törökök

elfoglalták volna Anatóliát a Bizánci Birodalomtól, a kultúra a Dzsihád része volt a kereszténység ellen. Az első oszmán uralkodók magukat Gázinak (Szent Harcosnak) nevezték. Ahogy az oszmánok egyre nyugatabbra hatoltak hódításaikban, a török uralkodók átvettek néhány vonást az elfoglalt népek kultúrájából. Az idegen kultúrát lassan magukévá tették 1453-ban Konstantinápoly eleste után a legtöbb templomot érintetlenül hagyták és csak néhányat (köztük természetesen a Hagia Sophia templomot) alakították át mecsetté. Az oszmán udvari élet hasonló volt az ősi perzsa sahok udvarához, de sok görög és európai vonással is rendelkezett. Évszázadokon át a Birodalom a zsidók menedékhelyéül szolgált Az oszmán-törökök általában alkalmazkodtak a meghódított ország berendezkedéséhez, vallásilag türelmesek voltak. A Balkán-félsziget elfoglalt területein a politikai-katonai vezetőréteget integrálták és

iszlamizálták. Magyarországon ez az integráció nem ment végbe, a törökök külön közigazgatást működtettek