Irodalom | Tanulmányok, esszék » Teleki Fruzsina - Tinódi Lantos Sebestyén

Tinódi Lantos Sebestyén 1.1 Rövid életrajz Tinódi Lantos Sebestyén 1510 és 1515 között születhetett, de a szakirodalom pontos dátummal nem tud szolgálni, ugyanis életéről a legtöbb adat saját írásaiban olvasható, de életkoráról sehol nem nyilatkozik. A Baranya megyei Tinódon látta meg a napvilágot közrendű szülők gyermekeként, akik jól iskoláztatták; kielégítően írt és olvasott latinul, ami alapján arra következtethetünk, hogy valamely egyházi iskolába járhatott, talán a közeli Pécsre. Különlegesen mély műveltségre nem tett szert, viszont a közkézen forgó olvasmányokat kiválóan ismerte, mint annyian, akik részesültek a kor deákos műveltségéből. Felcseperedvén a nagyhatalmú és gazdag enyingi Török Bálint 1 udvarában próbál szerencsét, aki szolgálatába is fogadja, Tinódi nem mindennapi tehetségének ékes bizonyítékaként; az ő udvarában, Szigetvárt élt 1542-ig. Török Bálint legismertebb szervitora

volt; azon kevesek közé tartozik, aki pályafutása során nem került ellentétbe urával. A messze ható érvényű idealizált Török Bálint-kép megrajzolása az ő nevéhez fűződik. A Török családhoz való hűség meghatározó hatással van jövőjére és egész életére, sőt még 1549-ben, jóval a főúr fogságba esése után is az ő szolgálatában állónak titulálja magát 2. Buda veszéséről és Terek Bálint fogságáról írott históriája arra enged következtetni, hogy Török beavatottja lehetett, ugyanis nagy hitelességgel és élményszerűen számol be az 1541-es esetről. Miután elhagyja Pemfflinger Kata asszony, Török Bálint feleségének körét, visszatér Baranyába, ahol bizonyos főurak megkíséreltek gátat szabni a törökök dél-magyarországi térhódításainak. Ennek az időszaknak a Príni Péternek, Majlát Istvánnak és Terek Bálintnak fogságokról, 1542-ben, „Baronyán” írott éneke állít emléket. Előbb

Istvánffy Imre, majd a törökök legerősebb délvidéki ellenfele, Werbőczi István fia, Imre pártfogolta, amiről Werbőczi Imrehnek Kászon hadával kozári mezőn viadalja című énekében számol be1543-ban, daruvári keltezéssel. Nagy valószínűséggel nem csak írásban, tetteiben is kivette a részét a törökök elleni harcokból: a Jázon és Medea című históriában említ egy kézsebet, amit a legkönnyebben ebben a korban a török ellen való harcban lehetett szerezni, és később nemesi címerében is jelölik 3. 1545 végére Werbőczi hősiessége ellenére elesik Baranya és Tolna megye, a főúr pedig mély megrendültségében Erdélybe távozik, ahová Tinódi nem követi. A főúri passzivitás ilyen irányú visszautasítását 1 költőnk későbbiekben kibontakozó Török Bálint és Tinódi Sebestyén kapcsolatának taglalása külön fejezetet érdemel, aminek módomban áll a későbbiekben helyet biztosítani 2 A Dávid királ mint az

nagy Góliáttal megvíutt kezdetű énekének versfői a következő megnevezést adják: „Sebastianus litteratus de Tinod lutinista condam magnific Valentinus Terek de Enying” 3 Ld. címlap, Tinódi címer 1 hivatástudatának, és politikai, valamint szakmai „programjának” első megnyilatkozásaként értékelhetjük. 1544-ben a nagyszombati országgyűlésen bukkan fel, az ekkor íródott A szalkai mezőn való viadalról című művében „hazátlannak” és „uratlannak” mondja magát, és talán ezen az állapoton kíván változtatni, elképzeléseihez jobban idomuló pártfogót keresni. 4 1548ban Nyírbátorban volt Báthory Andrásnál, majd Kassán telepedett le 1548-tól 1553-as erdélyi útjáig Tinódi valamennyi művét Kassáról datálta, és két alkalommal „lutinista Cassoviensisnek”, kassai lantosnak titulálta magát. 5 Kassa több szempontból is csábító lakó-és munkahelyet jelentett Sebestyén deáknak; ebben az időben Izabella

királyné birtoka, most kerül többségbe a magyar lakosság, több nemes érzi úgy, hogy támogatni kell a magyar kultúrát. Másik jelentős előnye, hogy fontos utak csomópontjában fekszik, ami nem utolsó szempont egy „tudósító” számára. A város és urainak gazdagsága szintén csábító lehetett szemében, tekintve, hogy a kor sajátosságait bírva nem nélkülözhette egy módosabb főúr támogatását. Tinódi vagyoni helyzetéről egyébként nem találunk egyértelmű utalást 6, valószínűleg nem tartozott a legelőkelőbbek közé, de megbecsülték, volt, mikor jobban megfizették, volt mikor nem. 7 Tinódi lefektette a magyar nyelvű híradás fundamentumait; mért pont az egyes főurak különböző fokon megnyilvánuló vendégszeretete hagyta volna tinta nélkül tollát? Nem mindenki tartotta fényesen, nekik természetesen emléket állít műveiben, de azoknak is, akik voltak olyan nagylelkűek és némi bort rendeltek az asztalára (külön

elismerés illette azokat, akik nem „büdös bort”, hanem valamivel nemesebb italt küldtek a „ sajtószobába”). Az udvarbírákról és kulcsárokról írott éneke híven dokumentálja a tudósító-lét eme megpróbáltatásait 8. Nem tudjuk pontosan, 4 A Magyar irodalmi lexikon szerint Tinódi ekkor nyeri el Nádasdy Tamás országbíró rokonszenvét, és a főúr birtokaira is magával viszi, Szakály Ferenc azonban mind az 1544-es, mind a későbbi ismeretség mellett kardot törő vélemények ismertetésének helyet biztosít 5 Valószínűleg ez az egyedüli két alkalom, amikor nevében szerepelteti a „Lantos” jelzőt, mely használata a későbbiekben vált általánossá; Tinódi több alkalommal használja saját megnevezésére a deák, és egyszer sem a „citharida”, ’citerás’ szót (amivel Kassa város jegyzője fémjelzi a polgárjog elnyerésének alkalmából). Ezzel a megkülönböztetéssel talán ő maga is inkább a tudósító,

professzionális és nem a szórakoztató funkciót kívánja hangsúlyozni. (ld SZAKÁLY Ferenc, Igaz történelem – Versben és énekben elbeszélve = TINÓDI Sebestyén, Krónika, Bp., Európa, 1984 ( Bibliotheca Historica ) 6 Ezt a hiányt akár a foglalkozás újszerűségének is betudhatjuk 7 „Kis Kököllő mellett Bethlen Farkasnak Bohnyai házánál megíratának, Mert versszörzésben Sebők deáknak Nem úr hírével büdös bort adának,” (Az udvabírákról, 85-92. sor) 8 nem sokan ismerték fel akkoriban a pozitív sajtó előnyeit (véleményem szerint Török Bálint volt az első, aki ebből tudtán kívül „profitált”, és Nádasdy Tamás az, aki tudatosan irányította Sebők deák pennáját, hasznot remélve a „végemléközetből”), mint ahogy bizonyítja ezt egy másik versrészlet is: „Az ki szörzé, neve Sebestyén, szoméhságába, 2 hogyan tartotta el családját (1553-ban öt gyermeke él: Farkas, Sándor, Károly, Margit és Judit

9). Bár ő hivatásának tekintette a históriás énekek szerzését- ez idáig a históriás énekek szerzői protestáns papok, iskolamesterek vagy nemes urak voltak, Tinódi az első, aki külön hivatásának tekinti a históriás énekek szerzését. Anyaggyűjtési módszere, vagyis a szemtanúk és részvevők leinformálása egy olyan folyamatos úton levést igényelt, ami nem tette lehetővé valami jövedelmező másodállás vállalását. I Ferdinánd 1553 augusztusában nemesi címet adományozott neki és gyermekeinek; Oláh Miklós esztergomi érsek és főkancellár meleg szavakkal emlékszik meg Tinódi tetteiről a nemesi oklevélben, vagyis ismernie kellett a munkásságát, és Tinódinak szüksége volt valakire, aki közbenjár nemessé tételében, tehát bizonyos fokú elismertséget is feltételezhetünk lantosunkról. Sebők deák munkái csak gyűltek az évek multával; Tinódi fejében megszülettek egy nagyobb szabású kiadvány, a Cronica tervei, a

kiadáshoz pedig magának az uralkodónak a támogatását kívánta bírni. Az Eger vár viadalja című históriát, mint referenciaanyagot el is juttatta Ferdinándhoz, aki elolvasta (latin fordításban), de a k iadási támogatás elnyeréséhez már akkor is közrejátszhattak bizonyos dolgok a puszta tetszés elnyerésén túl. A Cronica mégis kiadásra kerül; 1553-ban indult el Kolozsvárra, hogy kinyomtassa majdnem az összes művét. Sok közülük még csak útközben kerül megírásra, volt, amit a nyomtatás közben fejezett be Hoffgraff György és Heltai Gáspár nyomdájában. Az első kinyomtatott példány 1554 elején készült el, a Ferdinándnak szóló ajánlás 1554. március 14-én kelt Egyes irodalomtörténészek magának az előszónak is jelzés értéket tulajdonítanak; 1553 óta biztosan tudjuk, hogy Nádasdy Tamás országbíró majd nádor patronálja, de feltételezik, hogy valamiféle kapcsolat már volt köztük ez előtt is. Varjas Béla szerint

az, hogy Tinódi Cronicája kiadási helyének Kolozsvárt, és nem a sokkal jobb nyomdákkal felszerelt Bécset választja 10, egyértelműen Nádasdy hatása, mint ahogy az ajánlás is. Lehetséges, hogy Tinódinak származott haszna a Nádasdyval ápolt jó viszonyból, de tisztában volt azzal, hogy mind saját, mind patrónusa érdekeinek árt azzal, ha nyíltan vállalja a v ele való szimpátiát. Ha van kapcsolata Nádasdyval, de alig utal rá, esetleg saját semlegességét óhajtja bizonyítani vele; nem akar „hatalmat” láttatni maga mögött. Ennek ellent mond, hogy találunk példát Nádasdy pozitív szerepeltetésére az Erdéli históriában, amikor Tinódi Lippa 1551-es ostromát énekli meg. A nádor azt akarta, hogy fogjon össze az Nyírbátorba ezerötszáz és negyvennyolcba, Udvarbírák bort nem adnak, vannak átkjában.” (Sokféle részögösről, 178-180. sor) 9 Valószínűleg Judit születése alkalmából írhatta a Judit asszon históriája című

bibliai históriát 10 Ennek az mond ellent, hogy Heltai Gáspár és Hoffgraff György 1550-ben megnyílt nyomdája a legmodernebb német nyomdafelszereléssel dolgozott, ami persze lehet, hogy az 1554-es első Cronica-kiadásig már erősen elavult 3 ország a török ellen, mint ahogy Tinódi is, ezért akarta az erdélyiekhez közel kiadatni a Cronicát, csakhogy míg az ország szenvedéseiből sokat látott (és megírt) lantosnak a végső célon kívül nem voltak más igényei és személyes céljai, addig Nádasdy hosszabb távra tervezve Habsburg vezetéssel képzelte el a „magyar összefogást”. 1555-ben egy levélből tudunk arról, hogy Tinódi Egerben tartózkodik, majd kapcsolatba lép Nádasdyval, lehet, hogy valamiféle tisztség megszerzése végett, és a főúr látogatására indul. Már nem adatott meg neki, hogy utoljára találkozzon leghatalmasabb patrónusával. 1556 január 31-én a nádor sárvári birtokán örökre elhagyta ezt az

árnyékvilágot, a várnép egyik tagja (Perneszy György) pedig szomorú levélben tudósította urát a hű lantos távozásáról: „Tinódi Sebestyén, megunván immár e földi muzsikát, megtért az égiekhez, hogy ott, az angyalok között sokkalta jobbat tanulhasson; [tetemét] e hónap utolsó előtti napján a sári atyák hamvai mellé helyeztem. Haldokolva pedig még rám parancsolt, hogy én se sokáig maradjak itt, hanem kövessem őt, hogy én is megtanulhassam az égi muzsikát.” 11 2.1 Műveiről és a műfajról Tudatos, magyar nyelvű történetírás Ránk maradt huszonhat éneke több mint 13000 s ort tesz ki, de a Cronicába csupán huszonegy került be. A fennmaradó öt a Jazon és Medeáról szóló széphistória, a Zsigmond királ és császárnak krónikája es lött dolgai renddel írattattak című ének, és a H istória Zsigmond császárnak fogságáról és szabadulásáról, Magyarországban történt dolgáról, a Jónás prófétáról írt

bibliai história és a János királ fiáról való szép krónika. (Elveszett művei közé főleg korai zsengék és széphistóriák tartozhattak.) Horváth János Tinódi pályájának három szakaszát különítette el. A legkorábbiak a lírai természetű dalok, amiket főleg a Török család szolgálatában szerzett, tárgyuk főleg ura tettei, a családhoz való hűsége. A nagyszombati országgyűlés fordulópontot jelent életében, utána látóköre szélesedik, célja az ismertetés, és nem csak egy főúr tetteinek megörökítése lesz (ekkor a költőibb elemek kiszorulnak az énekeiből, a száraz, értesítő, krónikás modor lesz a domináns). Az énekes krónikák születése a kassai életszakaszra jellemző. Horváth nem utolsó sorban Nádasdy hatásának tulajdonítja azt, hogy Tinódi „az utókor számára történeti kútfő óhajt lenni, kortársai számára pedig saját politikai meggyőződését propagáló tájékoztatást” 12 kíván adni. 11

Tökéletes végszó; erre Szakály Ferenc is felhívja a figyelmet: „még a végpillanatban is ügyelt rá, hogy megjegyzésre méltó szavak kíséretében lépjen le az élet színpadáról.” (ld SZAKÁLY, im, 3) 12 Ld. BARTONIEK Emma, Fejezetek a XVI-XVII század magyarországi történetírás történetéből (kézirat gyanánt), Bp., 1975 118-124 Sajtó alá rendezte RITOÓK Zsigmondné 4 2.2 A műfaji előzmények és Tinódi változtatásainak kölcsönhatása A vitéz tettek megírása ősi magyar hagyomány, kimondottan történetírói, buzdító célzattal is; a XI.-XII században ezek főleg pogány vagy keresztény hősi mondák, énekek voltak (a régi gesták és Anonymus sokat merítenek belőlük). A XIII-XIV században tovább élnek, a kor reprezentatív története példának okáért Szent László megjelenése Lackfi András seregében. A XV században a törökellenes harcokról szóló katonadalok örvendtek nagy népszerűségnek, a XVI. századtól

kezdve pedig ezek a dalok nyomtatásban is fennmaradtak. A lakomák közben vitézi dalokat éneklő magyaroknak írásaiban emléket állít számos külföldi utazó, például Gian Michele Brutus, vagy Sir Philippe Sidney. 13 Élhettek prózában is szájhagyományok történeti eseményekről, de jó oka volt Tinódinak arra, hogy nem ezt a formát választotta: a tudósító énekek rendeltetése minél több emberhez eljutni, ezért meg kellett találnia a legpraktikusabb médiumot, ami ebben az időben nem a nyomtatott betű, hanem az – esetleg lantszóval kísért – ének, ezért maradnak ránk krónikái verses formában. Mint jó tudósítónak, Tinódinak nyilván nem volt közömbös az, hogy írásai hány emberhez jutnak el. Nem valószínű, hogy felvetődött benne a prózának, mint „történetírási hordozónak” az alkalmazása, hiszen a történeti munkák számára kialakított műfaji forma több mint kielégítő volt. Ahhoz, hogy közelebb jussunk a

történeti téma és a verses műfaj látszólagos összeférhetelenségéhez, a mai beidegződést kell feloldanunk, ami a „komoly” (például történeti) témák számára a p rózát és a „könnyed”, szórakoztató műfajoknak a verses, énekes formát teszi kizárólagossá. Természetesen voltak prózai történetírók, akik az egyes főúri udvarokban működtek 14. Ők élhettek az írás lehetőségével, ugyanis az olvasni tudó (meglehetősen szűk rétegnek) szánták munkáikat, míg azok, akik nem rendelkeztek az írás-olvasás képességével, a „hegedősök” nótáiból okulva szívta magába a múlt jeles eseményeinek történetét, akiknek létjogosultságát éppen a köznép történelem iránti nagyfokú érdeklődése szolgáltatta. A vitézi tetteket elregélő énekeknek nagy közönsége volt, ennek megfelelően művelői is szép számmal akadtak, ők voltak a Tinódi által némi megvetéssel emlegetett hegedősök. Ők a legfrissebb hírek

megéneklése helyett azonban inkább a rájuk hagyományozódott históriákat és pajzán dalokat adták elő főleg kocsmákban 13 Gianmichele Brutus, Báthori István erdélyi fejedelem történetírója megemlékezik a magyarokról, akik „őseik dicsőségére lantkíséret mellett azok dicső tetteiről mintegy annalesszerűen időrendbe szedett verseket énekelnek, s ezeket már gyermekkoruktól kezdve az emlékezetükbe vésve úgy megjegyzik, hogy amióta Magyarország nagyobb része, a fővárossal együtt felégett,a magyaroknál nincs biztosabb emléke a múlt dolgoknak, mint ami e versekben feljegyezve áll.” Sir Philip Sidney a „derék vitézség lángralobbantójaként” ír ezen énekekről 14 Írásaik a történeti források körében a hitelesség szempontjából nem túl hízelgő „szekunder forrás” megjelöléssel büszkélkedhetnek, vagyis -néhány kivételtől eltekintve- egy bizonyos személy kívánalmainak megfelelni akarván próbálnak

korképet nyújtani, kifejezetten nekünk, vagyis a szerencsés utókor számára 5 vagy várakban. 15 Tinódi egy nagyszabású programon tudatosan munkálkodó író, aki néha előadja saját szerzeményeit, de az idő haladtával egyre ritkábban. Ő felismeri a tájékoztatás iránti igényt, de mindig ellenőrzi forrásait, állandóan úton van, hogy az információkat a lehető leghamarabb megszerezze a s zemtanúktól, résztvevőktől, akik gyakran aztán históriáinak szereplőivé váltak. A célközönségen kívül ez az egykorú tájékoztató szándék különbözteti meg a hivatásos történetíróktól (Nádasdyról, aki ezt a szándékot kiváló érzékkel használta ki, már volt szó), valamint a reformáció nyomán bekövetkező anyanyelvűsödés, ami megteremtette azt a nem kizárólag vallási olvasmányokat igénylő irodalmi kánont, amibe Tinódi Cronikája nagyszerűen illeszkedik. Tinódi munkásságában ötvöződik a hegedősök

magyarnyelvűsége és az írásnak, mint továbbítónak az alkalmazása, csak nélkülözi az énekes konkurencia megbízhatatlanságát. Hiteles híranyaga megkülönbözteti pályatársaitól, és befolyásolta az egész utána írt magyar kortörténeti irodalmat. Ő a híradáson keresztül szándékozik történetet írni, ezért munkássága mindig az adott eseménytől függ. Bár a fentiekben tárgyaltak bizonyos divergenciát tennének indokoltá a magyar történelemről kialakított szemléletben, véleményem szerint nem létezett külön „úri” és „népi” történeti hagyomány a feldolgozásra kerülő anyag szempontjából. Ezt kiválóan példázza, hogy kortörténeti tárgyak mellett Tinódi forrása a régmúlt is, merít Bonfini, Thuróczy munkájából, és minekutána ők beemelték műveikbe a régi énekeket, amiket most Tinódi újra felhasznál, ismét közszájon forgó énekek lesznek azok a munkák, amik első sorban (latinságuk miatt) az úri

rend számára íródtak. Bartoniek Emma szerint hatással volt az egész énekmondó költészetre a XVI. századi német Spielmannok és Zeitungssängerek költészete is, de Tinódi náluk sokkal újszerűbb, velük csak távolról rokonítható, ezért Szakály Ferenc kizárja a német példát. Szerinte Tinódi csak többszörös átvétellel ismerkedhetett volna meg a német „elődökkel”, ráadásul a magyar irodalomban sincsenek megfelelő előképei, de a szakirodalom joggal utal előzményként néhány fennmaradt énekre; ezek Gergely deák Siralomének Both János veszedelmén, Szabatkai Mihály Cantio Petri Berizlo és Csáti Demeter Pannoniai ének című munkája. Ezek még a Horváth Jánosi pályafelosztás szerinti első szakaszhoz állnak a legközelebb, de Tinódi már ekkor is a lehető legpontosabban feltárt eseménymenet előadására helyezi a hangsúlyt, míg ezek főleg a személyes vonalat erősítik. 15 Jelzés értékű a Györffy István

etnográfustól vett idézet: „de Túrkeve érdemes jegyzője ezekre éppúgy nem adott semmit, mint Béla királyunk névtelen jegyzője a hegedősök csacska énekére.” (GYÖRFFY István, Nagykunsági krónika, Bp., Szépirodalmi, 126 ) 6 Bartoniek Emma a népi történetírás keretében tárgyalja Tinódi munkásságát, míg Szakály az irodalom- és zenetörténet által számon tartott magyar históriás költészet másik ágának nevezi ezt a vonulatot; talán Bartoniek 16.-17 századi történetírást vizsgáló szempontja nem fektet akkora hangsúlyt az irodalmi árnyalatokra. Az irodalomtörténészek Tinódi munkásságának vizsgálatakor gyakran élnek a verselés silányságára, az egyedi színek és jelzők hiányára utaló elmarasztaló megjegyzésekkel. A másik őt ért vád szerint a szereplők tulajdonságainak, jellegzetességeinek ecsetelésekor nem használ túl széles költői palettát; ennek ellentmondó szakmai vélemények ugyancsak

napvilágot láttak. Jankovics József nézete szerint „Tinódi ezzel benne áll saját korában”, vagyis, mivel nem a költői eszközök megreformálását tűzte ki élete céljául, azokkal a lehetőségekkel élt, amelyekkel a kor többi, hasonló területen tevékenykedő és a török témában érintett költője, krónikása 16. Technikája nem vall tökéletes költőre, de munkái közt találunk példát kiváló verselésű énekekre. Egyrészt gyors munkatempója miatt nem volt módja a csiszolgatásra, másrészt a török világ 16. s zázadi vonzatai nem kifejezetten a békés alkotás körülményeinek megteremtésével alkottak maradandót, hanem a témát szolgáltatták. A 16 századi Magyarország (jobban mondva a Habsburg birodalomhoz tartozó részek, Erdély, és a két „ország” közé szorult vidék) nem ismerte az igazi fegyvernyugvást. „A békekorszakot csak az különböztette meg a hábor ús évektől, hogy ilyenkor nem szervezett, nagy

seregek vonultak fel egymás ellen, hanem kisebbnagyobb helyi, portyázó csapatok marták, öldösték egymást. Állandóan készenlétben kellett állni mindkét oldalon, mert a gyanútlanra az ellenfél azonnal rácsapott. Napi szórakozás volt az emberfogás, a rabszerzés, a rajtaütés a másik őrségen vagy úton járó ellenséges katonákon, fegyveresek részvétele az adók kevéssé kíméletes behajtásában. Két birodalom, két nagy ellenfél katonái csaptak össze éppen nálunk, s két évszázados kényszerű marakodásuk közben nem kímélték egymást és a föld vétlen és védtelen népét.” 17 Nem számítva a már akkor is hungarikumnak számító útviszonyokat, ilyen körülmények között kellett lantosunknak állandóan naprakész hírekből merítve dolgozni, és ezeknek a híreknek személyesen utánajárni; vagyis eltávolodik a humanista gyakorlattól, az íróasztal mögül, levelezés útján végzett anyaggyűjtési módszertől. Tizenhét

olyan históriás éneke van, amiben saját korának eseményeit örökítette meg azonnal, miután megtörténtek; nagyon gyorsan, egy-két hónappal az események megtörténte után már meg is írja az éneket, miután elment a h elyszínre, és kikérdezte a szemtanúkat. Bár írt bibliai epikát, széphistóriát, tudós énekből merítő históriás 16 „Ahhoz a retorikai –poétikai követelményrendszerhez igazodik, amely éppen az általánosságok, az egyetemes kifejezést írja elő az egyedivel szemben, annak rovására.” Ld JANKOVICS József, Tinódi török-képe, (Tudományos emlékülés: Sárvár, 1998. szeptember 10-11) Sárvár, Nádasdy Ferenc Múzeum, 1999, 134 17 HEGYI Klára, Egy világbirodalom végvidékén, Gondolat, 1976, 71 (Magyar História) 7 és feddő-oktató énekeket, a teljes mértékben sajátjának érzett műfaj a kortörténeti históriás ének, a többi csak stílusgyakorlat; ő megteremti a műfajt, de követője és

„utánzója” az után sem akad, hogy Heltai kiadta 1574-ben kiadja a Cancionale-t, megjelentetve számos olyan éneket, ami nem szerepel a Cronica 1554-es kiadásában. (Heltai egyébként -meglehetősen szabadon értelmezve kiadói jogait- számos helyen belenyúl a gondjaira bízott szövegbe.) 2.31 A vallás Mint látjuk, az énekek tárgyát legfőképp hadi események képezték, célja pedig részint történettudományos, részint buzdító. Ösztönzőleg akart hatni a végvárakon harcoló katonákra; őket tartotta, joggal, a török veszedelem ellenszerének, de elítélte a katonák fosztogatását, a parasztok sanyargatását, próbált nevelőleg hatni rájuk. Tisztában volt a magyar végvárrendszer egész Európát óvó feladatával, és a katonákra nehezedő nyomással. Az összefogásban látta a magyarság túlélésének, a k eresztény európai világ megvédésének egyetlen lehetőségét, ennek alárendelte a vallás kérdését. Felkezetieskedést nem

ismer (A vallási gyűlölködést a magyar történetírásban Bencédi, a székely, és Heltai, a szász honosította meg.) Születésének idejéhez hasonlóan vallási hovatartozásáról sem tudunk semmi biztosat 18, de a reformáció szemlélete szerint a törököt Isten büntetésének tartotta, az ellenük való harcot pedig isteni küldetésnek: „Támaszta az Isten az keresztyén népre Pogán fejedelmet nagy veszödelmére, Jelösben mindönnel ez magyar nemzetre, Parancsolatszegésért büntetésére.” (Az szalkai mezőn való viadalról, 1-4.) „Sok ostort Úristen vete reátok, Szükségöt, döghalált és pogánságot, Mindezzel es semmit nem gondolátok Immár nemzetségök vannak mast tirajtatok.” (Szitnya, Léva, Csábrág és Murán várának megvevése) 18 Már említésre került Tinódi azon szokása, mi szerint életére vonatkozólag kifejezetten bőbeszédű; meglátásom szerint ez az adatszolgáltatás hozzátartozhatott a pontosság

alátámasztásához, amit a körülmények kimerítő bemutatásában adott vissza és amihez a helyszín, a dátum és saját körülményeinek leírása is hozzátartozott: „Ennek lőn írása az jó Kolozsvárba, Tinódi Sebestyén könyvnyomtatásába, Szerzé nagy búvába, egy hideg szobába, Gyakran fú körmébe, mert nincs pínz tassolyába.” (Ördög Mátyás veszödelme, 285-288. sor) „Tinódi Sebestyén deák Nagyszombatba, Negyvennégy esztendő el-béforgásába, Nagykarácson előtt szörzé búdosásba. Kinek ez nem teccik, búskodgyék magába.” (Az szalkai mezőn való viadalról, 257-260. sor) 8 A magyarországi viszonyokra jellemző, hogy a testi Antikrisztusként való beállítása nem vonja maga után a pápának, mint lelki Antikrisztusnak a szerepeltetését 19. „ Idő vala akkor bolond vakságba, Nagy tévölygés vala az hit dolgába, Luter Márton hirdetni keszte vala: Az a jó hit! Mind azt kiáltja vala. Az pápa ellen kezde prédikálni,

Az emberi szörzés ellen szólani, Evangéliomot kezde hirdetni, Sokan kezdenek őmellé támadni.” (Károl császár hada Saxóniába, ott kúrfirstnak megfogása, 25-32. sor) 20 (A további sorokban viszont inkább azokat az urakat ostorozza, akik az új hitet csak azért vették fel, hogy a császárral szemben felléphessenek, vagyis őt inkább a széthúzás zavarja, és könnyen lehet, hogy a magyar viszonyokra vonatkoztat.) A magyarországi reformáció két szakaszban ment végbe. 1520-tól az 1540-es évek végéig tart a bizonytalanság állapota, amikor sokan még maguk se tudták, melyik felekezethez tartoznak, mivel nem voltak olyan élesen megvont határok reformáció és katolicizmus között. Az 1550-es évektől kezdődik a második szakasz, ami a két vallás közti végleges szakítás és az új egyház megszervezésének ideje, az 1620-ban kezdődő földesúri ellenreformációval bezárólagosan, amikor is megszűnik a protestáns fölény. A katolikus

egyház szervezetéhez a 16. század végére csupán 300-350 gyülekezet tartozott, melyek nagyobb része egyvallású településeken létezett. Legalább tizenöt városban viszont (köztük van Kassa) a protestáns többség mellett voltak katolikus templomok is. A katolikus egyházszervezet teljes rendszere és tekintélye fennmaradt, viszont híveinek száma csökkent. A megfogyatkozott számú hívő viszont nem zárja ki a lehetőséget, hogy soraikban befolyásos nemesek is legyenek, ezért dőreség lett volna Tinóditól nyíltan vállalni hovatartozását 21. Mindemellett természetesen, mivel működése a magyarországi reformáció első szakaszára tehető, magyarázatul szolgálhatnak a bizonytalansági tényezők is. Az életműben található információk alapján lehetetlenség lándzsát törni Tinódi reformátussága vagy katolikussága mellett. Kísérletet tehetnénk Török Bálint Tinódira gyakorolt hatásán keresztül választ találni a lantos vallási

19 Vö. JANKOVICS, im 134 A katolikus értékrendet védő sorok előbb keletkeztek, mint a prédikátorok pártját fogók (ld. Szegedi veszedelem, 113-114. sor és az Eger vár viadaljáról való ének 1374-1375 sora), ezért sokáig Tinódi lutheránussága megkérdőjelezhetetlen volt 21 Ld. jelen dolgozat 3 oldal, a Nádasdyval való kapcsolat taglalása 20 9 hovatartozásának kérdésére, ha nem ütköznénk a források vizsgálata közben kibékíthetetlen ellentétekbe; Bartoniek Emma szerint Török Bálint és Pemfflinger Kata asszony a magyarországi reformáció markáns képviselői voltak 22, és ez jelenthet valami kötődést, de az enyingi Török család okmánytárának vizsgálata új távlatokat nyitott a kérdés vizsgálatában: „A legkönnyebb zsákmánynak ezekben az években az egyházi birtokok számítottak, mihamar el is ragadott (Török Bálint) közülük nem egyet, köztük Oláh Miklós birtokait. E tettével kihívta a jeles humanista

haragját, aki ezentúl leveleiben a legsötétebb színekkel festette le őt. Az egyházi birtokok elragadása Ferdinánd királynak sem tetszett, ez lett későbbi konfliktusaik egyik oka. A katolikus egyház birtokainak elragadásából azonban nem szabad azt következtetnünk, hogy Török Bálint csatlakozott a r eformációhoz. Hiszen birtokain, Pápán, Debrecenben, Ozorán megmaradhattak a ferencesek, s amikor az ozoraiaknak a török elől menekülniük kellett, értékeiket Pápára szállították.” 23 Ezenkívül idézzük eszünkbe Peneszy György Nádasdy Tamásnak Tinódi Sebestyén haláláról beszámoló levelét, melyben leírja, hogy a lantos végső nyughelyéül a ferences kolostor szolgál. A törökök Isten büntetéseként való leírása pedig elterjedt volt nem csak protestáns, hanem katolikus körökben is. 2.32 Tinódi Sebestyén pártállását tekintve zápoliánus majd Ferdinánd híve, de ezt nem köpönyegforgatásnak, hanem alaposan átgondolt

módszernek tartom („ez szegín eszömmel”). Török Bálinthoz való hűségéről már volt szó. A törökök árulása indíthatta el azon az úton, amely a Habsburgok pártolásához vezetett. A célja: elűzni a törököket Magyarországról, ennek rendeli alá az egész életét, ez lebeg a szeme előtt, amikor dolgozik, és a kapcsolatait építgeti. A 233 pontban a pártváltás okaira és a felvetődő erkölcsi kérdésekre térünk ki 2.33 Az enyingi Török család és Tinódi Sebestyén Az alábbiakban nem csupán azt kívánom alátámasztani, hogy milyen nagy hatással lehetett Tinódira egy olyan hatalmú és vagyonú személy, mint Török Bálint, hanem kísérletet teszek a kor dinamikus társadalmi és az ország kormányzásában lezajló folyamatainak bemutatására, az enyingi Török családot állítva például. 22 Ld. BARTONIEK Emma, im BESSENYEI József, Enyingi Török Bálint okmánytára, Bp., 1994=http:mekoszkhu/02200/02211/html/torokb1 htm#c1 23

10 A dunántúli eredetű nemesi család a Mátyás király uralkodása alatti társadalmi mozgások idején emelkedett ki az ismeretlenségből és a szegénységből. Török Ambrus - Bálint nagyapja - az Ujlakyaknál, az ország egyik leggazdagabb családjánál kezdte pályáját, amelyet a Kanizsayaknál folytatott, s végül 1462-ben Mátyás király szolgálatába lépett. A tekintélyes nagyságúra felszaporodott birtokállomány következtében a család rangja is megnövekedett. Ambrus Mátyás király halála után a trónkövetelő Habsburg Miksa pártjára állt, de miután annak trónszerző akciója nem sikerült, II. Ulászló király hűségére tért Az idősebbik Törökfiú, Imre, a Hunyadi család szolgálatában állt A húszéves Török Imrét, a királyi famíliához tartozó középnemest Mátyás király 1484-ben nevezte ki Valkó vármegye főispánjának. Török Imre 1487-ben kötött házasságot Parlaghy Krisztinával, aki két fiúgyermekkel,

Miklóssal és Bálinttal ajándékozta meg. II Ulászló a végvár harcokban való hősies részvételéért nándorfehérvári bánná, m ajd 1507-ben báróvá tette, Miklós és Bálint fiával egyetemben, tehát a család a főnemesség soraiba került, és ez lehetővé tette, hogy tagja legyen az ország politikai életét irányító testületnek, a k irályi tanácsnak, bár ezekben az években többnyire Nándorfehérváron tartózkodott. Komoly szerepe volt az 1514-es parasztháború harcaiban is Török Imre részt vett a f iatal Szapolyai János erdélyi vajda 1515-ben indított, sikertelenül végződött török elleni hadjáratában. Miután elveszítette első feleségét, Török Imre 1515 után másodszor is megházasodott. Második felesége Ráskay Katalin volt Halála után a c salád élén a másodszülött, Török Bálint követte. Valószínűleg Miklós nem volt olyan elmeállapotban, amelyet a közéleti szereplés megkívánt. Török Imre jelentős

vagyont hagyott utódaira, birtokai közül kiváltképp Szigetvár és Szabadka uradalma bírt nagy jelentőséggel. Mivel édesapja gondosan kikövezte fia számára a szívességek országútját, Török Bálint bizton számíthatott arra, hogy méltó folytatója lesz Imre felfelé ívelő karrierjének. Török Bálint életének korai éveiről nem maradt fenn olyan forrás, amelyből gyermekkorára, neveltetésére következtethetnénk. A személyével kapcsolatos iratok fontos darabja atyja már említett végrendelete, amelyben lekcsei Sulyok István és Balázs is szerephez jutnak. Nándorfehérvár 1521. augusztus 29-én török kézre került Sem Héderváry, Török Bálint bántársa, sem a gyámok, sem maga az ifjú főúr nem zárkóztak be a gondjukra bízott várba, hanem sorsára hagyták azt. S bár a kiskorúnak számító 17 éves Török Bálintot személy szerint senki sem okolhatta a katasztrófáért, évekig kellett viselnie a hűtlenség vádját, még a

későbbiekben is, amikor a hi vatalos felmentést már régen elnyerte; de most a király megfosztotta birtokaitól Török Bálintot A november 9-ére Budára összehívott országgyűlésen újra elhangzott a fenti vád Héderváry Ferenc és az ifjú főúr ellen. Török Bálint az ellene irányuló közhangulattól tartva elmenekült az országból, s "Egy egész évig nem lehetett hallani, hogy hol van." 11 Ráadásul a király Csehországba menvén, Báthoryt nevezte ki helytartónak, s ez a belpolitikai harcok fellángolásához vezetett. Így Török Bálintnak nemigen lehetett esélye arra, hogy a vádak alól egyhamar tisztázni tudja magát. Csak egy év múlva, 1522-ben Erdélyben lépett újra a ny ilvánosság elé, Szapolyai János oldalán. Egy ideig itt tartózkodott Szapolyai híres törökverő vitézei - Bánffy Jakab, Bodó Ferenc - körében, és részt vett Szapolyai havasalföldi hadjárataiban. Egészen addig maradt ott, amíg 1523 márciusában

II Lajos király haza nem tért Csehországból. Ekkor a be lpolitikai helyzet újabb fordulatot vett A pártviszonyok megváltoztak, az 1523. ápr ilis 23-ra összehívott országgyűlésen a déli végek irányítója, az alsó részek főkapitánya az újonnan kinevezett kalocsai érsek, Tomori Pál lett. Tomori haladéktalanul megkezdte a védelem újjászervezését, ennek érdekében királyi szolgálatba fogadott Szapolyai famíliájából több tisztet, köztük Bánffy Jakabot, s az ekkor már jó katonának ismert Török Bálintot is. Tomori, hogy az emberhiánnyal küzdő déli védelmi rendszer fenntartásában segítségére levő, megbízható vitézek számát szaporítsa, gondot viselt arra, hogy Török Bálintot lekötelezze. Ezért arra törekedett, hogy hathatós segítséget nyújtson neki lefoglalt birtokai visszaszerezésében. A kortársak leírása szerint enyingi Török Bálint férfias, hódító külsejű ifjú volt, aki a házasságot is alkalmas

eszköznek tartotta céljai elérésére. Választottja Pemfflinger Katalin, Mária királynő legkedvesebb udvarhölgye volt, akinek családja Török Bálint segítségére volt az udvar kegyének visszanyerésében a házassági előkészületek idején, és a későbbiekben karrierjének egyengetésében is. A Pemfflingerek számára is kívánatos volt, hogy egy magyar bárói család sarjával rokonságba kerüljenek, Török Bálintnak pedig, akinek javai visszaszerzése érdekében fel kellett mentetnie magát a hűtlenség vádja alól, jó közbenjárónak látszott a királyi udvarban kitűnő kapcsolatokkal rendelkező szász gróf. Pemfflinger Márk, a család legrangosabb tagja hamarosan fel is utazott Budára, hogy az új rokonjelölt érdekében latba vesse befolyását. Mária királynő Szapolyai párt több más tagjával egyetemben Török Bálintot is szolgálatába fogadta. Márk úr közbenjárását a T örök-birtokok ügyében siker koronázta. 1524 ok tóber

9-én Török Bálint Pemfflinger Katalin összeházasodott; az asszony személyiségéről az okleveles források alapján nem alkothatunk árnyalt képet. Csak a férje fogságba esését közvetlenül megelőző időszak s az azt követő évek intézkedései alapján következtethetünk arra, hogy okos, céltudatos, energikus asszony volt. A főúri család életéről csak néhány egykorú vagy közel egykorú forrás informál. Elsősorban Tinódi későbbi, már az eszményítés szándékával írott sorai formálták azt az idealizált képet, amely a Török család életéről történetírásunkban él 24. 24 Vö. Enyingi Török János vitézsége, 1-20 sor 12 Bálint úr ebben az időszakban kapcsolódott be az ország belpolitikai küzdelmeibe, mégpedig Mária királynő oldalán. Hatodikként lett tagja (ez megnövekedett politikai súlyát jelzi) a "Kalandos szövetségnek", amelyet az energikus királynő a központi hatalom megerősítése

érdekében szervezett, 1525 júliusában. A következő, 1526 április-májusában megtartott országgyűlésen a szövetségnek a királyi hatalom megerősítésére szervezett akciója sikerrel járt. A Werbőczy-párt visszaszorult, újra Báthory István lett a nádor , és Mária politikai tevékenységének köszönhetően a királyt teljhatalommal ruházták fel. Török Bálint tevékenysége a "Kalandos szövetség"-ben nem lehetett jelentős, de politikai karrierje itt indult el. Ezen a ny áron I Szulejmán szultán ismét roppant haddal fenyegette Magyarországot, ráadásul a török ellen felvonultatott sereg kicsiny és rosszul felszerelt volt. Török Bálint is a végekre sietett, ahol az éhező, ellátatlan katonák élén vezértársaival Péterváradnál sikertelenül kísérelték meg feltartóztatni a támadókat. Ezután a mohácsi mezőre sietett, ahol szerepet kapott a király testőrségének megszervezésében. Bár feladatát nem a

legkifogástalanabbul végezte el, nem okolható Lajos király haláláért, ennek ellenére sokáig a szemére hányták, hogy rosszul végezte feladatát. Bálint úr neve az 1526 év novemberében Székesfehérváron tartott országgyűlés résztvevőinek névsorában bukkan fel újra, amiből az következik, hogy részese lehetett Szapolyai királlyá választásának. Mint Mária királyné famíliájának tagja, feltehetőleg az általános közhangulat hatására fogadta el az erdélyi vajda királyságát. Valószínű, hogy a királyválasztás körül Szapolyai környezetében nem játszott jelentősebb szerepet. A király temesi ispánná nevezte ki, de Török Bálint rövidesen elfordult az új királytól. Feltételezhetően ennek döntő oka Szapolyai eljárása volt Cserni Jován és Török Bálint összeütközése idején. Pozsonyban, december 17-én a Mária özvegy királyné körül tömörült urak, önmagukat országgyűlésnek deklarálva, Magyarország

királyává választották a k irályné öccsét, Habsburg Ferdinándot. Mária és köre nem kis energiát fektetett a nemesség Habsburg-pártra állításába; Török Bálint viszont nem egyedül haszon és önös érdekek vezérelték, hanem az a remény is, hogy a jelentős Habsburg-haderő segít a törököt távol tartani a hazától. Ferdinánd király megkísérelte Cserni Jovánt és Török Bálintot összebékíteni, ám törekvése nem járt sikerrel, sőt, Bálint úr hamarosan, tisztázatlan körülmények között bosszút állt ellenfelén. A Czibak Imre vezette csatában a sződi mezőn "Jován cár" halálosan megsebesült, és az őt üldöző Török Bálint a haldokló vezért betegágyán megölte, levágott fejét Budára küldte Szapolyainak, a Cserni Jován kíséretét adó rác katonák két szekérre való levágott fejével egyetemben. Mivel Cserni Jovánt már halálos sebesüléssel ölte meg, Ferdinánd király nemigen róhatta meg

tettéért, ugyanakkor Szapolyai előtt, akinek ekkorra a Fekete Ember már ellensége volt, Török Bálint tántoríthatatlan 13 hűségét bizonyította. Ráadásul e cselekedetével Habsburg Ferdinánd utasítását is követte, egyelőre Szapolyai odaadó hívének tüntetve fel magát. I Ferdinánd elkezdte hadjáratát Magyarország birtokbavételéért és ezért 1527. VII 19-én felszólította Török Bálintot a nyílt csatlakozásra. Mivel Szapolyai nem tudott megfelelő hadat gyűjteni, augusztus 12-én Pestre költözött táborával. Ferdinánd augusztus 20-án ellenállás nélkül vonulhatott be 3000 fős seregével Budára. A nyugati országrész ezzel az ő uralma alá került Török Bálint csapataival részt vett Szapolyai hadainak üldözésében. A megvert király Váradra, majd Erdélybe menekült. A Budára összehívott országgyűlésen a nemesség többsége Habsburg Ferdinándot ismerte el királyának, akit november 3-án Székesfehérváron meg is

koronáztak. A koronázáson Török Bálint is részt vett, és felesküdött az uralkodóra. Így egy éven belül két törvényes királynak fogadott hűséget, majd Török Bálint számos adomány elnyerése után a jánosisták ellen indult. Szapolyai kénytelen volt megmaradt híveinek kis csapatával Lengyelországba menekülni. Míg a F elföldön állt a har c, Ferdinánd király - rossz taktikai húzással - elhagyta Magyarországot, azzal a céllal, hogy - úgymond - a német rendektől segítséget kérjen. A király távoztával pártjának kezdeti lendülete alábbhagyott, a hívek elbizonytalanodtak. Ebben a légkörben pattant ki az első konfliktus a Habsburg-kormányzat és Török Bálint között A király helyettesítésével megbízott helytartó, Báthory István, hogy a békétlenkedést letörje, megparancsolta a t emesi ispánnak, foglalja el hivatalát, vonuljon a t örök által fenyegetett Temesvárra. A Ferdinánd-párton úrrá lett az elkedvetlenedés,

mert a királynak nem sikerült megszereznie a külföldi segítséget. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ereje nem elegendő az ország birtokbavételén túl, a t örök elleni védelem megszervezésére. Fizetetlen zsoldosainak rablásait már mindenki megelégelte. Nehezítette a Ferdinánd-hívek helyzetét, hogy Szapolyai 1528 őszén hazatért Lengyelországból, miután szövetséget kötött Szulejmán szultánnal. János király visszatért csapatai szinte akadály nélkül egyesültek a Czibak Imre vezette magyarországi fősereggel, és Makón találkoztak a megsegítésükre rendelt török haderővel is. 1529 nyarán Ferdinánd magyarországi kormányzata arra a hírre, hogy közelednek Szulejmán hadai, felbomlott. Buda 1529 IX 8-án török segítséggel Szapolyai kezére jutott Ennek egyik oka az lehetett, hogy Ferdinánd király Bécs megerősítésével lévén elfoglalva, magyarországi érdekeltségeire nem tudott kellő módon figyelni. Török Bálint beszorul

Temesvár erősségébe Később a szorongatott hadi helyzeten túl anyagi vitái is akadtak Ferdinánddal. A király felmentette Török Bálintot a t örök által állandóan veszélyeztetett temesvári kapitányságból, úgy, hogy azért temesi ispáni címét megtarthatta. Az uralkodó főkapitánynak, majd erdélyi vajdának is kinevezte. A Török Bálintnak ígért anyagi támogatás késett, ezért maga indult 14 kárpótlást szerezni. Nemcsak a Sz apolyai-párttól Pusztító, rabló huszárait rettegte a Dunántúl. A főúr saját érdekeinek érvényesítése mellett királyát is szolgálta, s az 1529-30-as években Székesfehérvártól Budáig és Pécsig portyázó huszárai a D unántúl nagy részét Ferdinánd hűségére térítették. Az ellenpárt nem soká késlekedett a támadással Mesztegnyői Bodó Péter, Szapolyai somogyi ispánja hadat gyűjtött, s 1530 augusztusának első napjaiban Székesfehérvár mellett megütközött Török Bálinttal. A

csatában Török aratott győzelmet, Bodó egyik hadvezérét saját kezével ölte meg, a másikat foglyul ejtette. De a győzelemnek nem sokáig örülhetett, mivel azonnal Szigetvárra, családjának lakóhelyére kellett sietnie, amelyet Nádasdy Tamás, Szerecsen János és Kápolnay Ferenc csapatai tartottak körülzárva. I. Ferdinánd Buda ellen indult Szapolyai sürgős hívására vezérei segítségére siettek, felhagyva Szigetvár ostromával. A főváros ostroma sikertelen volt, és amikor híre jött, hogy Mohamed szendrői pasa és Bánffy János erős sereggel közeledik, Roggendorff feloldotta az ostromzárat, és fegyverszünet jött létre az ország két királya között. A visegrádi fegyverszünet jelentősége abban áll, hogy az egyezményt az ország területi megosztásának alapján kötötték, elismerve, hogy azon a területen, amelyet a m ásik elfoglalva tart, a t eljes államhatalmat gyakorolhatja, vagyis itt rögzítették először írásban az

ország kettészakadását. Az egység eszméje, amely erősen élt a politikai köztudatban, súlyos sérelmet szenvedett, és ez heves reakciót váltott ki. Az állam egységének visszaállítása lett most az a cél, amely mindkét párt vezetői között talált támogatót. Ettől remélték az anarchiába merült ország talpraállítását a jóhiszeműek, de szép számmal voltak olyanok is, akik ebben nem hittek, s az egységtörekvések kalózlobogója alatt saját érdekeiket akarták érvényesíteni - így Török Bálint is. Az elkövetkező zavaros időkben a főúr kezdi elszakítani a szálakat, amelyek Ferdinándhoz kötik. A "Berzencei egyesség" 1531. november 4-én megkötése is ilyen lépés volt, bár itt még nem áll teljes mértékben Szapolyai pártjára. Jellemző, hogy ekkor már némelyik kortárs sem tudta eldönteni, hogy valójában Török Bálint kinek az oldalán áll. A tárgyalások János király és Török Bálint között Nádasdyn

keresztül folytak. 1532 elején Kenesén N ádasdy Tamás és Török Bálint „egyetemes gyűlést” hívott össze. Elgondolásuk szerint fel kell tenni a kérdést mindkét királynak, milyen módon tudná megvédelmezni az országot. Ha egyik uralkodótól sem kapnak kielégítő választ, a törökkel fognak megegyezni. A résztvevők kiindulópontja az, hogy az országnak egy uralkodó alatt kell egyesülnie. De ezt az alapelvet, úgy tűnik, csak a nyilvánosságnak szánták. Az általános bizonytalanság mellett a főurak számára az ország megosztottsága előnyökkel is járt, és ezekkel az előnyökkel egyre tudatosabban élni is akartak. A kenesei gyűlésen sem történt megegyezés sem a török szövetség, sem a két király irányában, ezért újabb gyűlést hívtak össze 1532. március 12-re, Berenhidára Itt a küldöttek 15 szavaiból az derült ki, hogy I. Ferdinánd király kész fegyverrel megvédelmezni az országot, János király pedig

megígérte, hogy csak békés eszközökkel fogja fennmaradását biztosítani. Ám Ferdinánd hívei elérték, hogy a rendek Berenhidán is elhalasszák a dönt ést, kihez csatlakozzanak a két király közül. Török Bálint és a Habsburg-udvar kapcsolata az 1530-as évek elején már egyre súlyosbodó ellentmondásokkal terhelt. A Habsburg-udvarban ekkoriban új szerepet tölt be, mint a király közvetítője, egyesség-szerzője. A nagyúr továbbra sem kerített sort az egyházi birtokok visszaszolgáltatására. Az egyházi birtokok egyre kínosabbá váló ügyét ekkor maga az uralkodó vette kézbe, ezúttal igen komoly elszántsággal, mivel a nemrégiben odaajándékozott nyitrai püspökséget vissza kívánta juttatni az egyháznak. A király és a nagyúr kapcsolata tovább romlott és nőttön nőtt köztük a f eszültség. Török Bálint az 1534 é v elején nem volt hajlandó résztvenni egy Czibak elleni hadjáratban. Áprilisban újra összeütközött a m

agyar kamarával a Somogy vármegyei adó kíméletlen és túlzott beszedése miatt. Annak, hogy Török Bálint végül is elfordult a Habsburg-párttól csaknem egy évtizedes (csak kisebb megszakításokkal terhelt) hűség után, annak egyik kiváltó oka kétségkívül a vránai perjelséggel kapcsolatos csalódása volt. Ferdinánd király 1536 január 6-i perhalasztása után Török Bálint meghozta döntését, és hamarosan tárgyalásokat kezdett Werbőczy Istvánnal, a dunántúli János-párt egyik vezetőjével. A Werbőczyvel, János király legtekintélyesebb dunántúli hívével kötött egyességgel nagy akadály hárult el az átpártolás útjából. A főúr 1536 júniusában fordult utoljára a királyhoz. Ferdinánd király július 8-án diplomatájához, Weséhez írott levelében Török Bálint elpártolását mint befejezett tényt említi. I Ferdinánd Török Bálint elvesztéséért - számos egyéb tényező mellett - nem kis mértékben okolhatta

saját következetlen, kétszínű politikáját. Neheztelését, bár jogos volt, nem tarthatjuk mindenben indokoltnak. A pártváltoztatásnak egyébként volt más, a nemzetközi viszonyokban gyökerező, igen nyomós oka is. V Károly császár súlyos veresége Franciaországban kétségtelenné tette, hogy Ferdinánd király ezek után még kevésbé számíthat bátyja (eddig is elégtelen) segítségére magyar földön, az ország sorsán egyre kevésbé képes változtatni. Török Bálint reményei, amelyeket a nagyhatalmú európai dinasztia fiához fűzött, e téren sem válhattak valóra. 25 A János király pártján eltöltött négy év alatt folytatta birtokainak növelését, és a király 1540ben bekövetkezett halála utáni esztendőben elért hatalmának csúcsára. Ami ezután következett, az a nagyhatalmú emberek életében bekövetkező mélypont. A törökök Buda bevételekor elfogták. Konstantinápolyban raboskodott 1550-ben bekövetkezett haláláig

25 Vö. BESSENYEI József, im 16 Kiszabadítása –többek közt múltbéli hatalmi harcainak következményeképpen - senkinek nem állt érdekében. Felesége, a Tinódi által oly nagyra tartott Pemflinger Katalin 1553-ban halt meg. Két fiuk közül János az, aki szerepet játszik az ország sorsának alakításában, és Tinódi is megemlékezik róla énekeiben. Mint a Bessenyei József nevéhez fűződő okmánytári kutatásból készített kivonat is mutatja, a magyar köztudatban Török Bálintról élő kép idealizált. Már utaltunk arra, hogy Tinódinak ebben nem kis szerepe van, és az is valószínűsíthető, hogy a lantos tudatában van olyan apróságoknak, mint az ura kedvenc elfoglaltságai közé tartozó (nem feltétlenül törvényes) birtokszerzés, az adó beszedése körüli (gyakran erőszakos) visszaélések vagy özvegyek kiforgatása jogos örökükből. Ezek mellett az egyházi javak eltulajdonítása, a portyázás, vagy békés kereskedők

kifosztása is hozzátartozott Török Bálint mindennapjaihoz; és sajnálatos módon ő csak egy kicsit volt agresszívebb az ország életét irányító többi nemesnél. Lehetséges, hogy Tinódi azért nem ütközik meg patrónusa életvitelén, mert teljességgel természetesnek tartja? Ha ez így van, nem csodálkozhatunk azon, hogy Tinódi a különböző pártokhoz való csapódásban sem lát rosszat, mint ahogy kora sem. 3.1 A „végemléközet” „Vagy nyereség, vagy veszteség, de róla megemlékezni gyönyörűség. 26” Ezt történésszé való formálódásom ezen korai szakaszában sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom, azonban kísérletet teszek néhány észrevétel felvázolására. Tinódi működése tökéletesen megfért a hegedősökkel; ebből azt a következtetést vonom le, hogy két, egymástól nem sokban különböző igényt elégítettek ki, nevezetesen a nagy érdeklődést a történelem iránt. A hegedősök a puszta szórakoztatásnál

nem kívántak többet nyújtani, Tinódi viszont már komolyabb távlatokban gondolkodott: az utókor, a végemlékezet tájékoztatása a cél , ezt pedig az egykorú tudósítás hitelességén keresztül látja megvalósulni, ami megköveteli a hitelességet. (A megbízhatóság egyik követelményének az aprólékosságot, a részletezést tartja, amit talán kora érdeklődésének tudhatunk be; a feudális rendszer megköveteli a személyességet, az „apróságok” közelebb hozhatják a hűbérurat a néphez). A dallamnak, mint médiumnak a megbízhatóságához nem fért kétség; ugyanakkor Tinódinak „kezébe akadt” egy eszköz, amellyel több emberhez tud eljutni: ez pedig a nyomtatás, az írott szöveg hatalma, ami, ha le van írva, nem fog holmi sehonnani hegedősök miatt pontatlanul továbbhagyományozódni. Mindannak tudatában, amit a fentiekben szemügyre vettünk, vizsgáljuk meg szoros olvasással a Cronica bevezetőjének sorait: 26 TINÓDI Sebestyén,

i.m 91 17 „Lám, az hadakozás, emböröldöklés régön kezdetött, még Ádám atyánk idejében: mikor az első két fia, egyik az másikat, Kaim Ábelt megölte. = A bibliai távlatokba helyezett kezdetek az alátámasztottság miatt fontosak. És persze van, ami nem változik Aztul fogva menni szántalan sok csudák, hadak, öldöklések löttenek, az krónikában bölcsek aszt mind béírták. = Nemcsak az öldöklés, annak megörökítése is az emberiséggel egyidős; „bölcsek” örökítették meg, vagyis neves elődei vannak, tehát fontos tényező, akire érdemes hallgatni. Én aszt meggondolván, és látván, ez szegín Magyarországban mely csuda veszödelmes hadak kezdenek lennie: ezöknek megírására, hogy ki lenne végemléközet, senkit nem hallhaték. = A méltatlan helyzet azonnali változtatást követel. Tinódi készséggel jelentkezik a f eladatra Magyarország különleges, Európa védelmezője a török ellen, nem lenne igazságos, ha pont a

magyarok tetteinek ne lenne megörökítője. A történeti emlékezetet nem úgy képzeli el, hogy kiadott énekeit olvasgatják, hanem az emberek adják tovább szóban őket, ily módon tartva meg emlékezetükben a tetteket. Mindezök meggondolván, és uraimnak, barátaimnak erre való intésöket gyakorta hallván: = jó, azért nem teljesen egyedül találta ki. Ráadásul valakiknek az érdekében állt, de nem érdekli, mindegy, milyen eszköz által vagy kiért, csak lássa megszületni az összefogást, minek következtében a törökök elhagyják hazánkat. készörítettem enmagamat ez szegín esszömmel = szerénységéről ismerszik meg a jó író, de tisztában van azzal, hogy más ilyet még nem csinált. ezöknek gondviselésére foglalnom, és ez egynéhány = sok. istóriát megírnom, öszveszednöm, és az kösségnek kiadnom, ki lenne az több krónikák közt végemléközet, kinek munkájába sokat fárattam, futostam, tudakosztam, sokat es költöttem. = Az

utak állapotáról és az udvarbírák szőrösszívűségéről már esett szó. Igazmondó, jámbor vitézektől, kik ez dolgokba jelön voltanak, értekösztem. = A pontos megnevezéstől tartózkodik (egyedül a Szegedi históriában utal forrására), de a hitelesség itt is szerephez jut. Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamissat bé nem írtam, = Nem írta volna ezt le, ha valaki nem próbálkozott volna. az mi keveset írtam, igazat írtam. = Nem keveset írt, de annak igazságát más forrásokból tudjuk ellenőrizni. Ha valahol penig vétök volna benne, aszt ne én vétkömnek, hanem az kiktől értekösztem, tulajdoníccsátok: = minimális hibahányadossal dolgozik, de nem árt tisztázni. 18 és kérlek titöket, énnéköm megbocsássatok.” = mert valakinek mégiscsak meg kell venni a könyvet, amit nagy nehezen kiadattam. Bibliográfia: BESSENYEI József, Enyingi Török Bálint okmánytára, Bp., 1994=

http://mek.oszkhu/02200/02211/html/torokb1htm#c1 BARTONIEK Emma, Fejezetek a XVI-XVII. századi magyarországi történetírás történetéből, Bp., 1974, 118-124 HEGYI Klára, Egy világbirodalom végvidékén, Gondolat, 1976 (Magyar História) PÉTER Katalin, A magyar reformáció kezdetei, História, XVI (1994), 4, 13-16 JANKOVICS József, Tinódi török-képe, (Tudományos emlékülés: Sárvár, 1998, szeptember 1011.) Sárvár, Nádasdy Ferenc Múzeum, 1999, 134 A felhasznált idézetek a Krónika 1984-es kiadásából származnak. (TINÓDI Sebestyén, Krónika, Bp., Európa, 1984 / Bibliotheca Historica/ sajtó alá rendezte SUGÁR István, a bevezetőt írta SZAKÁLY Ferenc) SZAKÁLY Ferenc, Igaz történelem – Versben és énekben elbeszélve=TINÓDI Sebestyén, Krónika, Bp., Európa, 1984, 7-76 Magyar Irodalmi Lexikon, főszerk. BENEDEK Marcell, Bp, 1978, Akadémiai, második kiadás 19