Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Nánássy Andrea - Mi az oka annak, hogy Németország gazdasági fejlődése a kilencvenes években vesztett lendületéből?

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási Szak Mi az oka annak, hogy Németország gazdasági fejlődése a kilencvenes években vesztett lendületéből? Újfehértó, 2003. november 25 Készítette: Nánássy Andrea II. évfolyam Gazdálkodási szak Levelező tagozat B. csoport 1 Tartalomjegyzék I. Bevezetés 2.o II. A német újraegyesítés 3.o II.1 Célok és várakozások az újraegyesítés küszöbén 3.o II.2 Az újraegyesítésből fakadó gazdasági feladatok 5.o II.3 A keleti tartományok gazdasági nehézségei 6.o II.4 Az újraegyesítés gazdasági menetrendje 7.o III. Az újraegyesítés okozta főbb problémák III.1 Privatizáció III.11 A német privatizáció költségei III.2 Munkanélküliség 8.o 8.o 9.o 10.o III.21 Munkapiaci politika – foglalkoztatáspolitika 12.o III.22 Passzív munkapiaci módszerek 14.o III.23 Aktív munkapiaci módszerek 15.o IV. A német egység finanszírozása 16.o

IV.1 Mi okozta az eredeti finanszírozási tervek és a valóság közti hatalmas különbséget? 18.o V. A német stagfláció okai a hetvenes években 19.o VI. A német gazdaság térvesztésének okai a nemzetközi piacon 21.o VII. Reformok, megoldási kísérletek 22.o VII.1 A nyugdíjreform 22.o VII.2 Az adóreform 23.o VIII. Összegzés 24.o Irodalomjegyzék 26.o 2 Mi az oka annak, hogy Németország gazdasági fejlődése a kilencvenes években vesztett lendületéből? I. Bevezetés A nyugatnémet gazdaság a Nyugat-Európai régió egyik legfejlettebb részét jelentette, az Európai Gazdasági Közösség motorját. Bár Németország 1945 után jelentős területi veszteségeket szenvedett (a békeszerződés Lengyelország határait keletre tolta el, Németország rovására), ráadásul hamarosan két részre szakadt (NDK, NSZK) és ezzel egy időben elveszítette hagyományos érdekszféráját, a német ipar felvevőpiacát, Közép-Európát; a n

yugat-európai gazdaság fontos területe maradt és hamarosan a fejlődés élére állt. A gazdasági fejlődés azonban vitathatatlanul megtorpant a k ilencvenes évek elején, amit nem lehet kizárólag egyetlen tényező rovására írni, legfeljebb csak több tényező együtteses hatásával magyarázható. Az egyik legfontosabb ok, Németország újraegyesülése. Mind a keletnémet, mind a nyugatnémet gazdaság számára óriási lehetőséget hozott az újraegyesülés; a nyugatiak hatalmas piacot, a keletiek iparuk és általában keleti tartományuk nyugati szintre való emelését remélték. A korszerűtlen, gazdaságtalanul működő keleti ipart és a volt NDK egész területét egy szintbe kellett hozni az NSZK-val, de ez nem kis áldozatokkal járt. A gazdaságtalanul működő üzemeket ugyanis a piacgazdaság törvényeinek megfelelően be kellett zárni, de ezzel emberek ezrei, tízezrei kerültek az utcára. A gazdaságtalan működése egyik oka az

olajválság volt, ami a szocialista politikusok vágyaival ellentétben nem állt meg a határoknál (a vasfüggönynél), hanem óriási rombolást végezett a k eletnémet gazdaságban is, ám ezt az akkori politikai vezetés nem volt hajlandó beismerni. A szocializmus teljes foglalkoztatását, illetve a szocialista termelés fenntartását a rendszer külföldi hitelek segítségével próbálta fedezni. Ez azonban nem megoldotta, csak elmélyítette a bajt, ugyanis ahelyett, hogy a gazdaság korszerűsítését finanszírozták volna a kölcsönből, az inproduktív szférába, a szocialista jólét illúziójának fenntartásába fektették annak döntő részét. A nyugati világ pedig igen készségesen adott hosszú távú kölcsönöket a keleti világnak. Különösen Reagen csillagháborús programjának beindítását követően, melynek éppen az volt a lényege, hogy óriási fegyverkezési versenybe hajszolja bele a Szovjetuniót és a keleti blokk országait Az USA

nem katonailag, hanem gazdaságilag nyerte meg a hidegháborút, nyugaton az olajválság tapasztalataiból okulva áttértek egy sokkal ésszerűbb, energiatakarékosabb és gazdaságosabb iparszerkezetre, így a nyolcvanas évek első felében a 3 nyugat már olyan helyzetben volt, hogy hitelezőjévé vált a keletnek. Ez gyakorlatilag csak a kegyelemdöfés volt a hidegháború alkonyán. Az olajválság, a fegyverkezési versenyben való lemaradás, a jóléti szolgáltatások fenntartásának társadalmi igénye és politikai akarata, az eladósodás az egész keleti blokkot egyaránt sújtotta, sújtja. A felvett kölcsönök egy része guruló dollárok révén a szovjet fegyverkezést finanszírozta, más része a harmadik világ nagyon baráti és még inkább szocialista országaiba vándorolt, mint NDK, Magyarország, Lengyelország stb. vissza nem térítendő támogatásai vagy máig be nem hajtható kölcsönei Nyugati bankok finanszírozták a szocialista rendszer

fenntartását, odázták el a szocializmus összeomlását, sőt járultak hozzá a szovjet fegyverkezéshez? Igen. Természetesen a nyugati politikusok, gazdasági szakemberek pontosan tudták, hova kerültek a kölcsönök, mégis hajlandók voltak hitelezni a keleti blokknak. Egyrészt féltek a szocializmus, a ploretárdiktatúra váratlan, szabályozhatatlan, forradalomszerű összeomlásától. Irányítani szerették volna a folyamatot, nem elveszteni a kölcsöneiket. Nekik jobb volt egy szólamokban amerikaellenes, ám kiszámítható Szovjetunió, mint sok kicsi, de kiszámíthatatlan független állam Másrészt viszont éppen a keleti blokk eladósítása jelentett a nyugati világ számára lehetőséget a politikai, gazdasági folyamatok ellenőrzésére, befolyásolására, irányítására a szovjet impérium helyén létrejövő hatalmi űrben. Azt, hogy a Szovjetunió nem fogja bírni a fegyverkezési versenyt talán már Reagen is tudta. A szocializmus bukásával

azonban a szovjet impérium helyén létrejöhet egy hatalmi vákuum, amelyet akár a nyugati világ is betölthet. Aki pénzt ad vagy adott, beleszólhat a gazdaság irányításába, a gazdaságon keresztül pedig hatni tud a politikára A keleti blokk országainak, így az NDK egykori tartományainak is hasonló nehézségekkel kellett megküzdenie. Az eladósodott keleti országoknak meg kellett teremteni a piacgazdasági viszonyokat, ami gazdasági szerkezetváltást tett szükségessé II. A német újraegyesítés II.1 Célok és várakozások az újraegyesítés küszöbén A nyugati és keleti tartományok gazdasági irányítása alapvetően különbözött egymástól, míg az NSZK-ban piacgazdaság működött, addig az NDK-ban szovjet típusú tervgazdálkodás folyt. 1990 július l-jén -pontban éjfélkor- életbe lépett a pénzügyi, gazdasági és szociális unió a két német állam között A keletnémet Márka megszűnt hivatalos fizetőeszköz lenni, az NDK-ban

is a DEM lett a hivatalos fizetőeszköz. 1990 augusztus 23-án az NDK parlamentje, a N épi Kamara úgy dönt, hogy az NSZK alaptörvényeinek 23 cikkelye alapján az 4 NDK október 3.-án az NSZK-hoz csatlakozik 14971 napos fennállása után 1990 október 3án 0 órakor hivatalosan megszűnt önálló életet élni a Német Demokratikus Köztársaság Nyugat- és Kelet-Németország eltérő adottságokkal, gazdasági szerkezettel, fejlettségi szinttel és termelési potenciállal rendelkezett. 1991-ben Németország hazai termékének 93,2%-át Nyugat-, 6,8%-t Kelet-Németország termelte meg Ennél nagyobb súlyúak azonban azok a különbségek, amelyek a két korábbi gazdasági-társadalmi rendszer gyökeres eltéréséből fakadnak Az integrációs folyamat végeredményeként egy teljesen egységes gazdasági egész kialakulása volt a cél, ahol a tőke határtermelékenysége és a kamatok azonosak, a munkaerő szabadon áramlik, ami során a reálbérek

kiegyenlítődnek, monetáris oldalról nézve csak egy valuta létezik, amelynek értékét a központi bank pénzkínálata határozza meg, ahol az árupiacokon az áruforgalmat az egységes ár fogja szabályozni További cél volt a társadalombiztosítási rendszerek egységesítése mellett, egységes adórendszer megteremtése Az integráció az intézményi rendszer harmonizációját, a közös valuta és egységes pénzügypolitika bevezetését, valamint a g azdaság reálszféráinak alkalmazkodását jelenti. 1 Az integráció az élet minden területén hatalmas változást jelentett mind a keleti mind a nyugati oldalon. Az integrációs folyamat induló állapotát a következő táblázat mutatja: Idő Egység NDK NSZK Népesség 89/12/31 Millió 16,3 62,1 Foglalkoztatottak 89/12/31 Millió 8,8 (a) 24,9 Munkanélküliek 1990. júl 1000 272 1864 Foglalkoztatási ráta (b) 1989. dec Százalék 56 45 GDP 1989 Mrd. DM 200-250 (a,c) 2237 GDP/fő

1989 1000 DM 14 (a) 36,5 Havi jövedelem/fő 1989 M/DM 1230 3970 1989 M/DM 950 (a) 2111 Munkatermelékenység 1990 FRG=100 33 (a) 100 I Export (d) 1989 százalék 20-25 (a) 34,8 Adózás előtt Havi jövedelem/fő Adózás után Megjegyzés: (a) becsült adat, (b) a népesség százalékában, (c) hivatalos adat 353 keletnémet márka, (d) a GDP százalékában. Forrás: Horst Siebert: Németország gazdasági integrációja; Külgazdaság, 1991.3 1 Horst Siebert: Németország gazdasági integrációja; Külgazdaság, 1991.3 4o 5 II.2 Az újraegyesítésből fakadó gazdasági feladatok A feladatokat három nagy területen kellett végrehajtani. Az első terület a mikroökonómiai stabilizáció, ami a pénzügyi stabilizációt jelenti Ez magába foglalta az infláció letörését, a v alutareform és konvertibilitás megvalósítását, a költségvetési korlátok megkeményítését, és a költségvetési deficit csökkentését. A feladatok

második területe a mikro-szintű reformfolyamat volt. E reformok közül első helyen maga a reformok megindítása áll, amely magába foglalja a vállalati autonómia megteremtését, az állami külkereskedelmi monopólium eltörlését, a tervezés piaci mechanizmussal való helyettesítését, valamint a piacra való szabad belépés biztosítását. A mikro-szintű reformok lépéseinek megindítása után a következő lépést azok megvalósítása adta, ahol az árak a termékpiacokon és tényezőpiacokon való felszabadítása mellett a nemzetközi szabad kereskedelembe való bekapcsolás és a szubvenciók megszüntetése, a demonopolizálás, a privatizáció és új vállalatok létrehozása volt a cél . Mindezek után a v állalatoknak és az iparágaknak alkalmazkodniuk kellett a megváltozott körülményekhez A feladatok harmadik területét az intézményi infrastruktúra megvalósítása adta, amelynek egyes elemeit, mint a szerződési jog, a társasági

törvény, a tulajdonosi jogok, és a kétszintű bankrendszer kialakítása, amelyet minden előbbinél időben hamarabb meg kellett valósítani. Ezt követte a központi bank autonómiája és az adórendszer fejlesztése A két német állam, gazdasági egyesülése a valutaunióra épült A pénzpolitikának tehát kulcsszerep jutott. Az NDK-ban is a DM (nyugatnémet márka) lett a fizetőeszköz, megszűnt a határellenőrzés, eltörölték az áruellenőrzést A béreket, fizetéseket, lakbéreket, nyugdíjakat és más ellátmányokat 1:1 arányban váltották át, a megtakarításokra korcsoportonként eltérő átváltást alkalmaztak. Míg a többi tervgazdaságnak a semmiből kellett kialakítania a piacgazdaság intézményi feltételeit, az NDK-nak lehetősége volt arra, hogy egyszerűen átvegye a nyugatnémet intézményi rendszert, beleértve az alkotmányt, az adórendszert, a kormányzati struktúrát, ezen belül a szövetségi rendszert, a

társadalombiztosítást és a teljes gazdasági törvénykezést. Ezt az intézményi integrációt az államszerződésben fektették le, amely meghatározta az NDK jogrendszerének szükséges változásait. Az intézményi integráció nagyobb részét egyszerre kellett végrehajtani, de néhány területen az intézmények bevezetése időt vett igénybe. Ilyen területek például az adórendszer átvétele, de a t ársadalombiztosítási rendszernél is volt átmeneti időszak. 6 II.3 A keleti tartományok gazdasági nehézségei A szocialista gazdálkodás azonban versenyhátrányokat halmozott fel, amit csak fokozatosan lehetett csökkenteni. A gazdasági és szociális unió deklarálása, a valutaunió keretein belül a nyugatnémet márka, mint egységes nemzeti valuta átvétele (ami gyakorlatilag egyet jelentett azzal, mintha a keletnémet márkát egyik napról a másikra konvertibilissé tették volna) egy csapásra nyilvánvalóvá tette a volt NDK szocialista

tervgazdaságának negyven év alatt felhalmozódott versenyhátrányait. A legfontosabb ilyen hátrányok voltak, az elavult tőkeállomány; az alacsony termelékenység, a gyáron belüli munkanélküliség, aminek következtében a m unkatermelékenység színvonala nem érte el a nyugatnémeteknek az egyharmadát sem. 1983-as adatok alapján az NDK-ban a termelékenységi szint a ny ugatnémet szint 5O százalékára rúgott. E számítások azonban még a rendszerváltás előtti időszakban születtek, így nem vették figyelembe a gyenge minőséget és a versenyképességet. A külkereskedelem szerkezete a KGST irányában torz volt, ezen kívül a termelés környezeti költségeit sem vették számításba, így a termelékenység valójában még alacsonyabb volt, ahogy azt a számok mutatják. Ez mind a folyó termelés által okozott környezeti károkra, mind pedig a technikai generációs károkra érvényes. A termelékenységben meglevő különbségek a jövedelmi

különbségben is tükröződtek Míg 1989-ben a havi átlagbér az NDK-ban 1230 k eletnémet márka, az NSZK-ban pedig 3970 nyugatnémet márka volt. A jövedelmi helyzetekben meglévő különbség volt a kivándorlás legfőbb oka, amely során 1989-1990-ben több százezer keletnémet lakos hagyta el az NDK-t. A keletnémet gazdaság termelékenységének okai: • Nagy anyag- és energiaigény; • Gyenge minőség; • A piaci kontroll hiánya; • Torz ár-, költség- és nyereségviszonyok; • Korszerűtlen infrastruktúra; • Tisztázatlan tulajdonviszonyok; • A környezetvédelem teljes elhanyagolása; • Elmaradott nem kellően hatékony közigazgatási rendszer. 2 2 Nagy Katalin: A német újraegyesülés első öt éve, Kölgazdaság 1996.10 sz, 43 o 7 Az újraegyesüléssel párhuzamosan megjelenő erős külső konkurenciával szemben a keletnémet gazdaság, ill. a gazdálkodók tehetetlennek bizonyultak, s az azóta követett bérpolitika, amely a

nyugatnémet bérszínvonal viszonylag gyors ütemben történő megközelítését tűzte ki célul, csak fokozta az ipari termelés csökkenését. 3 A keletnémet termelési szervezet versenyhátrányi az ipar területén mutatkoztak meg a legnyilvánvalóbban: az elmaradott termelési technológiák alkalmazása, a piaci igényeket figyelmen kívül hagyó kínálat, a fejlett ipari országok piacaitól való elszigeteltség. 4 Az ipari struktúra egyoldalú KGST orientáltsága világpiaci mércével mérve nagyfokú versenyképtelenséget eredményezett. Szakemberek becslése szerint az üzemen belüli a munkanélküliség 3 millió főt tett ki. 5 II.4 Az újraegyesítés gazdasági menetrendje Az újraegyesített Németországnak az Európai gazdasági térséggel, a közép- és a keletEurópai államokkal folytatott kereskedelem megújulásával, a piacok nemzetközivé válásával, a befektetési területek fokozódó nemzetközi versenyével és mindenekelőtt

Németország újraegyesítését követően megváltozott gazdasági és társadalmi feltételekkel kellett szembenéznie, amely során a szövetségi gazdaságpolitika az egyesülés után az alábbi célokat követte: • Szervezeti integráció; • Nemzetközi színvonalú közlekedési és információs infrastruktúra létrehozása; • Kis- és középüzemi struktúra felépítése; • A magánbefektetői tevékenység ösztönzése egy versenyképes termelési struktúra megteremtése és ezzel a munkahelyek hosszú távú biztosítása; • A beruházási tevékenységet akadályozó tényezők felszámolása; • A keleti üzemekben előállított termékek piaci elhelyezési lehetőségeinek bővítése; • A jövőt jelentő technológiák és a környezetvédelem támogatása; • Az egykori NDK üzemek privatizálása, szanálása, az e cél ból létrehozott Treuhandanstalt (Vagyonkezelő Ügynökség) segítségével. 3 Uo. 43 o Uo. 54 o 5 Inotai András: A német

újraegyesítés gazdasági hatása Közép- és Kelet-Európára, Külgazdaság 1991.12, 45 o 4 8 III. Az újraegyesítés okozta főbb problémák III.1 Privatizáció Az állami (közületi) tulajdon privatizálása Közép- és Kelet-Európában ment végbe a legnagyobb intenzitással. A fejlett ipari országok körében Európában bontakozott ki a privatizálás új dimenziója Az erősödő privatizációs folyamat eszmei háttere az a fokozódó bírálat, amely az állami tulajdonban lévő nagyvállalatok működését éri. A kritika fő elemei: • A hatékonyságot rontó, túlzottan nagy alkalmazotti létszám; • Az előállított termékek vagy a nyújtott szolgáltatások nem kielégítő színvonala, összetétele; • A fejlesztés, a beruházások szakszerűtlensége; • A fentiek eredőjeként túl költséges vagy éppen ráfizetéssel járó működtetés. Az országonként eltérő körülmények ellenére a privatizáció célja és indokoltsága a

következőkben foglalható össze egységesen: • Hazai és külföldi magántőke a gazdasági vérkeringésbe való bevonásának az eszköze; • Elősegítheti a technológiai fejlődést; • Kevesebb bürokráciát, erőteljesebb piaci kényszert valósíthat meg; • Kedvező esetben előmozdíthatja az elmaradott régiók felzárkózását, növelheti a foglalkoztatottságot; • Javítja a külkereskedelem és a n emzetközi elszámolások folyó-, illetve tőkemérlegének egyenlegét; • Javítja az állami költségvetés helyzetét, továbbá a p rivatizációból származó bevétel növeli az állam bevételeit. A privatizáció célja: • Lehető leggyorsabb privatizáció; • Munkahelyek biztosítása; • Piaci struktúra kialakítása (versenyképesség); • Maximális bevételek biztosítása. 9 III.11 A német privatizáció költségei Egyes elemzők szerint: „a Treuhandanstalt nem vállalatokat adott el, hanem beruházókat vásárolt". Ez a

politika azonban a keletnémet tartományok szempontjából számos hosszú távon is megmaradó következménnyel járt. Egyrészt ezzel a módszerrel nem lehetett számottevő bevételre szert tenni, bár a Treuhandanstalt működését eredetileg nyereségesnek remélték, ennek ellenére a vagyonügynökség már 1991-ben 25,5 milliárdos veszteséget produkált 1992-re a veszteségek fedezése már 32 milliárd márkát tervezett be a német költségvetés. A Treuhandanstalt működésének néhány éve alatt azonban ettől jóval magasabb összeget, 204,6 milliárd márkányi veszteséget hagyott hátra, amely egy elkülönített pénzalapba került, és felszámolása várhatóan 30 évig terheli majd a n émet költségvetést. A gyors privatizáció tehát nem járhatott együtt a privatizációs bevételek maximalizálásával. Amennyiben azonban, mint Németország esetében a fő szempont a gyorsaság, úgy az értékesítési bevételek terén jelentős kompromisszumokat

kellett kötni. A keletnémet vállalati vagyon leértékelődésénél olyan speciális tényezők is szerepet játszottak, mint a bérköltségek emelkedése, amely nyilvánvalóvá tette, hogy olcsó keletnémet munkaerő tartósan nem létezik. Gondot okozott az ökológiai örökség, a környezetvédelmi problémák kezelése is. Bizonyos cégek értékesítése a fenti probléma miatt csak nehezen vagy egyáltalán nem mehetett végbe Ilyen esetben a Treuhandanstalt nemcsak nem tudott az érintett vállalatokért megfelelő árat elérni, hanem sok esetben csak szubvenciók révén tudta azokat a magántulajdonosokra rábízni. Mindehhez a Treuhandnak nem volt alapítói vagyona. Az egyesülési szerződés szerint a vagyonügynökség minden évben 30 milliárd, de legfeljebb 38 milliárd márka hitelt vehetett fel a nemzetközi pénzpiacon. A többségi állami tulajdonban levő cég mintegy 40 százaléka; a nagyvállalatok esetében pedig majdnem 60 s zázaléka nyugatnémet

tulajdonosok kezébe került. A Treuhandanstaltnak elvileg közömbös volt, hogy német vagy külföldi beruházónak adja el az általa kezelt vállalatokat. A gyakorlatban azonban a szerződéses garanciákat német cégek viszonylatában jobban tudta érvényesíteni, elfogadtatni. Külföldi beruházók elsősorban a büntető záradékot nem voltak hajlandók elfogadni Ennek ellenére jelentős a külföldi befektetők száma a volt NDK-ban. A keletnémet privatizáció túlnyomórészt nyugati befektetőkkel valósult meg; az új tulajdonosok 90 s zázalékban nyugatnémetek. A keletnémet vállalatok és ingatlanok mind nagyobb része került a nyugat tőkések kezére A privatizált üzemek vevői 177,4 milliárd márka beruházásra és kb. 1,2 m illió munkahely biztosítására vállaltak kötelezettséget az első 3 év folyamán. 10 III.2 Munkanélküliség Az 1990. júliusi egyesülést kísérő sokkterápia, a hirtelen megvalósított külgazdasági nyitás,

valamint a valutaunió katasztrófaszerűen hatott a külpiaci versenytől addig elzárt keletnémet gazdaságra. Az ipar szinte percek alatt összeomlott, a gazdaság egészének a teljesítménye a felére csökkent A hivatalosan kimutatott munkanélküliségi ráta az öt keleti tartományban a kilencvenes évek elején 14-17 százalék volt, egyes becslések azonban 35-40 százalékot mondanak A munkahelyveszteség elérte a 4 milliót, ami a munkahelyek hozzávetőlegesen felét jelentette A valutaunió bevezetése után 7 hónappal a keletnémet gazdaság súlyos válság állapotába került, amely alól egyetlen ágazat sem volt kivétel. Ezt a folyamatot az ipari termelés, valamint az iparban foglalkoztatottak számának drámai mértékű csökkenése, továbbá a mezőgazdasági termelés és a külkereskedelem összeomlása jelezte. Mindez a munkanélküliség rohamos terjedésében, illetve a rövidített munkaidőben foglalkoztatottak számának robbanásszerű

növekedésében csapódott le. A keletnémet foglalkoztatási helyzetet az alábbi táblázat mutatja: A munkanélküliség és a munkahelyveszteség valóságos mérete 1 évvel a valutaunió után: Megnevezés Ezer fő Teljes munkanélküliként regisztráltak 1038 Rövidített időben dolgozók 1035 Korkedvezményes nyugdíjban részesülők 410 Átmenti időskori támogatásban részesülők 205 A Munkaügyi Hivatal által foglalkoztatottak 260 A Munkaügyi Hivatal által szervezett szakképzésben résztvevők 535 Tényleges munkanélküliek 3483 Elvándorolt keresők 600 Ingázók 450 Összes munkahelyveszteség 4533 Rövidített munkaidőben dolgozók (kb.) 3500 Rövidített munkaidőben dolgozók, teljes munkanélküliekre átszámítva 650 Összes munkahelyveszteség a rövidített munkaidőben Dolgozók teljes munkanélkülire átszámított létszámával együtt (kb.) Forrás: Közgazdasági Szemle, XLI: évf. 1994 7-8sz 4150 11 Az ország

nyugati felének, a volt NSZK-nak volt gyakorlata a munkanélküliség kezelésében, ellenben a volt NDK-ban szinte nem is létezett a munkanélküliség. A német lakosok elégedetlenségüket ún. hétfői tüntetésekkel fejezték ki A problémák súlyossága, a társadalmi elégedetlenség a kormányt és a munkapiac szereplőit egyaránt megegyezésre, közös erőfeszítésre késztette. Mind a munkáltatói, mind a munkavállalói érdekképviseletek kezdettől fogva jelentős figyelmet fordítottak a munkanélküliség kérdésére. 6 A németországi, ezen belül a keletnémet munkanélküliség nem rövid időtartamú konjunkturális jelenség, amely a fellendülés megindulásával zömében „magától" megoldódik, hanem olyan hosszan tartó, tömeges munkanélküliség, mely a munkahelyek általános, globális hiányának a következménye. De a munkaerő-kereslet és -kínálat szerkezeti meg nem feleléséből adódó strukturális munkanélküliségnek sem

lehet tekinteni, bár ennek az elemei is megvannak benne. A strukturális munkanélküliség azt jelenti, hogy egyes ágazatokban, területeken munkaerő-felesleg, míg máshol hiány van A volt NDK-ban azonban ez utóbbi ágak, területek szinte teljesen hiányoztak. 7 A munkanélküliség ágazati struktúráját tekintve az építőipart és a pénzintézeti szférát kivéve, valamennyi ágazatban jelentősen csökkent a foglalkoztatottak száma, legnagyobb arányban a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban. A mezőgazdasági létszám rendkívüli visszaesése miatt a falusi munkanélküliség aránya ijesztően nagy volt. A mezőgazdasági és feldolgozóipari munkahelyek megszűnését a szolgáltatási szektor létszámának bővülése sem tudta ellensúlyozni. A pénzügyi szférában ugyanis közel duplájára nőtt az alkalmazottak száma Ami a dolgozókat illeti, különösen nagy veszteségek érték a közszolgálatban dolgozókat. Több százezer hivatalnokot hat

hónapos „várakozási állományba" helyeztek, ezalatt megelőző fizetésük 70 százalékát kapták, majd elbocsátották őket A tudományos dolgozók ugyancsak nehéz helyzetbe kerültek, a társadalomtudományi kutatóintézetek túlnyomó részét felszámolták. A magasan képzett szakemberek közül, aki tehette, Nyugatra költözött A vezető állásúak létbiztonsága megszűnt Munkanélkülivé vált az iskolát elvégző fiatalok nagy része is, gyakran még a szakképzettség megszerzése előtt A vállalatokban folyó szakmunkásképzés összeomlott: a szakmát tanulni szándékozó 120 ezer fiatal számára 1991-ben már csak 53 ezer hely állt rendelkezésre. 6 Falusné Szikra Katalin: Szociális piacgazdaság és munkanélküliség. Problémák és kezelésük Németországban, Közgazdasági szemle, 1994, 7-8. sz (649o) 7 Uo., 651o 12 Az összes munkanélküli közel kétharmada nő, de az új munkahelyeknek csak egyharmadát létesítik nők

számára. Összeomlott a nők munkavállalását segítő, vagy éppen lehetővé tevő védelmi rendszer. Megszűnt az ingyenes bölcsődei, óvodai elhelyezés lehetősége is Földrajzi régiók szerint a foglalkoztatottság globális alakulása kezdetben nem mutatott túl nagy különbségeket, ellentétben az egyes ágazatok létszámának alakulásával. A munkanélküliség alakulásában a regionális különbségek a jövőben sokkal számottevőbbek lesznek, hiszen a beruházási koncepciók erősen differenciáltak. 8 III.21 Munkapiaci politika – foglalkoztatáspolitika A munkanélküliség elleni küzdelemben az NSZK számára mindig az Egyesült Államok volt a példa, ahol masszív állami közreműködés nélkül évről-évre az új munkahelyek nagy tömege jött létre. Az NSZK-ban azonban ez sohasem valósult meg önmagától, a munkanélküliség korlátok közt tartásához mindig jelentős állami beavatkozásra volt szükség A munkapiac-politika központi

szerve a Munkaügyi Minisztérium alá tartozó, de autonóm országos intézmény, a Szövetségi Munkaügyi Hivatal mind a munkaközvetítéssel, mind a szakmai képzéssel, mind a munkanélküliek anyagi támogatásával foglalkozik. A különböző munkapiaci eszközök anyagi forrásainak túlnyomó részével ez az intézmény rendelkezik, de a munkapiac, illetve foglalkoztatáspolitika finanszírozásában más szervek is részt vesznek, így például a helyi önkormányzatok, vagy működésének éveiben a Treuhandanstalt is. Közismert a munkapiaci politika eszközeinek két nagy csoportja, a passzívaké és az aktívaké. A passzív eszközök a már munkanélkülivé vált anyagi támogatását szolgálják, ilyenek a munkanélküli járadék vagy -segély, valamint a korkedvezményes nyugdíj. Az aktív eszközök magának a munkanélküliségnek a mérséklését, megelőzését, a munkaerő kereslet és -kínálat lehetőség szerinti összehangolását célozzák.

Erre olyan módszerek alkalmasak, mint a meglévő munkahelyek fennmaradásának segítése és új munkahelyek teremtése, a képzés és átképzés, vagy a gazdasági önállósodás anyagi támogatása stb. A német „gazdasági csoda" (50-és évek) évei után a munkapiaci politika első nehéz teherpróbája az NSZK számára az 1974-75-ös nagy foglalkoztatási krízis volt. A munkapiac keresleti-kínálati viszonyai ekkor gyökeresen megváltoztak, a munkaerő kínálata jelentősen meghaladta a keresletét. Ez a helyzet mindmáig megmaradt, és a volt NDK integrálódásával az ország keleti részében rendkívül súlyossá vált. Ennek hatására egymást követték a munka- 8 Uo., 652o 13 nélküliség megállítását és visszafejlesztését célzó elképzelések. Ezek sokban különböztek egymástól, abban azonban szinte mindegyik megegyezett, hogy a már munkanélkülivé váltak anyagi támogatásával szemben a munkanélküliség megelőzését, a

munkahelyek teremtését kívánta előtérbe helyezni, illetve olyan munkapiaci intézkedéseket javasolt, melyek mintegy híd szerepet betöltve egy új, tartós munkaviszonyhoz segítik hozzá a rászorultakat. Ezek az elképzelések sajnos csak kisebb részben valósultak meg. Az NSZK 1990-ben bruttó hazai termékének valamivel több, mint két százalékát szánta munkapiaci politikára, ami kevéssel maradt alatta az EK országok átlagának. Ugyanakkor, mint szinte valamennyi EK tagország, munkapiaci ráfordításainak nagyobb felét az NSZK is a m unkanélküliek támogatására használta, és csak 47 százalékát fordította a munkaerő keresletét és kínálatát egymáshoz közelítő aktív munkapiaci intézkedésekre. Ez azonban még mindig számottevően magasabb volt az EK-országok átlagos hányadánál (38 százalék). A bruttó hazai terméknek a nagyobb százalékát csak Dánia, Írország, Hollandia, Spanyolország és Belgium használta fel erre a célra

Nemzetközi tapasztalat, hogy amikor rohamosan nő a munkanélküliség, tehát amikor legnagyobb szükség volna az aktív módszerek széles körű alkalmazására, éppen akkor szorulnak ezek a háttérbe. Ez alapvetően annak a következménye, hogy a munkanélküliség gyors növekedése idején megcsappannak a munkapiaci politika anyagi forrásai, csökkennek a járulékbevételek, hisz a munkáltatók csak a foglalkoztatott dolgozók után fizetnek hozzájárulást és a munkanélkülivé vált dolgozóktól ilyen nem származik. A lecsökkent járulékbevételek túlnyomó részét pedig felemészti a munkanélküliek passzív támogatása, a munkanélküli járadék, -segély. Az eredmény az aktív célokra fordított eszközök arányának a jelentős visszaesése Az egyesülést követően a rövid lejáratú szükségintézkedések, a tűzoltás jellemezte Németország munkapiaci politikáját a keleti országrészben, ami azóta sem változott jelentősen. Elkerülni a

munkanélküli milliók súlyos nyomorba süllyedését, kitöréssel fenyegető elégedetlenséget, valamint a szakemberek tömeges átköltözését, még mindig csak az egyik legfőbb cél Különösen kezdetben volt erős a törekvés, hogy ameddig csak lehet, ott kell tartani a dolgozókat addigi munkahelyükön. Számos megoldási forma, a rövidített munkaidő, az át- és továbbképző tanfolyamok, a foglalkozatási társaságokban való részvétel nagyrészt csupán átmeneti szerepet töltöttek be. Az aktív módszerek jó része is inkább csak a passzív célt, az átmenetet, az átvészelést szolgálják. 9 9 Uo., 654-657o 14 III.22 Passzív munkapiaci módszerek - Az elbocsátás szabályozása. A végkielégítés A munkások védelme minden civilizált országban a munkanélkülivé válás, az elbocsátás szabályozásával kezdődik. Németországban a munkaadónak elvileg nagy szabadsága van ebben a tekintetben A polgári törvénykönyv az ő

döntésére bízza, hogy mikor, kit, milyen módon bocsát el Van azonban egy megkötés, miszerint ha a munkavállaló hat hónapnál hoszszabb ideje dolgozik a vállalatnál érvénytelen a felmondás, akkor, ha „az az általános szociális elvekkel nem egyeztethető össze". Ebből azután számtalan vita származik, melynek nagy része csak a bíróságon dől el A tervezett leépítéseket előre be kellett jelenteni, a szakszervezetet és az üzemi tanácsot is jó előre tájékozatni kellett 1990 után, gazdasági indítékú tömeges leépítési szándék esetén, a munkaadónak ún. szociális tervet kellett készítenie Amennyiben a vállalat saját erejéből nem volt képes ennek teljesítésére, úgy abba a Treuhandanstalt 1994. december 31.-ig anyagilag is besegített A felmondási időt a kollektív szerződések szabályozzák, az néhány hónapot tesz ki A végkielégítés összege hosszabb munkaviszony esetében 12 havi bérrel volt egyenlő, de ha

valaki betöltötte az ötvenedik életévét és legalább 15 éve dolgozik, 15 havi fizetésnek, ha pedig elmúlt 55 éves és húszéves munkaviszonya volt, 18 havi fizetésnek megfelelő összegű végkielégítésre számíthatott. A végkielégítés és a munkanélkülitámogatás összege független egymástól, sőt a végkielégítés beleszámít a m unkanélkülitámogatás alapját képező jövedelembe, tehát növeli a munkanélküli-támogatás összegét 10 - A munkanélküli járadék és segélyezési rendszer néhány jellemzője A munkanélküli-ellátás rendszere Németországban alapvetően biztosítás jellegű, a befizetett járulékok szolgálnak forrásul. A szövetségi munkaügyi hivatal egyetlen minisztériumnak sincs alárendelve Saját önkormányzata van, amelyben a munkaadók, a munkavállalók és a közigazgatás képviselői egyenlő arányban vannak jelen. A hivatal maga készíti el a költségvetését, amelyet a kormány hagy jóvá Az állami

költségvetés mintegy egynegyede áramlik ide Ide folynak be a társadalombiztosítási levonások, a nyugdíj- és munkanélküli biztosítások A bevételeket a szövetségi kormány csak abban az esetben egészíti ki a költségvetésből, ha a befizetett járulékok nem bizonyulnak elegendőnek Ilyen módon az állam garantálja 10 Uo., 657o 15 s rendszer pénzügyi egyensúlyát. Németországban 1927 óta létezik egységes, országos munkanélküli-biztosítás Ez minden szövetségi tartományban azonos Önkéntes alapon vehet benne részt a közhivatalnokok, a nyugdíj mellett, és az egészen rövid munkaidőben, illetve nagyon kis keresettel foglalkoztatottak Gyakorlatilag az alkalmazottak 91 százalékát fogja át a rendszer. A fizetendő járulék alapja a bruttó bér, de plafonnal A plafont meghaladó bér után nem kell járulékot fizetni, és támogatás sem jár utána. A járulék felét a munkaadó, felét a munkavállaló fizeti. A fizetendő járulék

nagysága a munkanélküliség növekedésével párhuzamosan növekszik A magas járulékot a szakemberek nagy része kedvezőtlennek minősíti, mivel az megnöveli a munkaerő költségét, rontja az ország nemzetközi versenyhelyzetét. 11 III.23 Aktív munkapiaci módszerek - Továbbképzés, átképzés A volt NDK-ban az egyesülés után szinte azonnal százezer számra küldték szakmai át- és továbbképzésre a munkanélkülieket, akik ezt az elhelyezkedés reményében vállalták, noha anyagilag nem feltétlenül volt előnyös számukra. Sokaknak azonban csalódniuk kellett, hiszen az átképzés után munkanélkülivé váltak. A képzés vagy átképzés nem orvosság a globális munkanélküliségre, amikor a munkaerő iránti kereslet összességében nagyon elmaradt a kínálattól. - A munkahelyek fennmaradásának támogatása és új munkahelyek teremtése Az egyesülés után a n émet állam a m egmaradt munkahelyek fennmaradását a l egkülönbözőbb

módon, bérkiegészítéssel, adókedvezménnyel igyekezett segíteni. 1990 vége és 1992 közepe közt minden hetedik munkahely részesült valamilyen a fennmaradást szolgáló támogatásban. A munkahelyek megőrzésének egyik sokat vitatott formája az úgynevezett foglalkoztatási társaságok. Az egyesülés után a vállalatok százai alakultak át ilyenné Ennek a keretében a megrendelések hiánya miatt leállított gyár vagy üzem dolgozó kollektívája továbbra is együtt marad, tagjai az állam által fizetett, némileg csökkentett, de a munkanélküli járadék vagy -segély összegét meghaladó bérért ügyeletet tartanak, a felmerülő alkalmi munkákat elvégzik vagy különböző át-és továbbképző tanfolyamon vesznek részt. Egyesek szerint 11 Uo., 658 o 16 ezeknek a foglalkoztatási társaságoknak köszönhető, hogy a keleti tartományok munkanélkülisége a kilencvenes évek elején nem fokozódott még tovább. Más vélemények szerint

azonban ezek nem csökkentik, hanem csak elrejtik a munkanélküliséget A munkahelyek megőrzésének és teremtésének elősegítésére több központi program született. A súlypontot regionális intézkedésekre helyezték Már 1990 okt óberében bevonták az egykori NDK régióit a „Közös erőfeszítés a regionális gazdasági szerkezet javítása" nevű programba, melynek céljai közt fontos helyet foglal el a munkahelyek megőrzésének és gyarapításának ösztönzése. A különböző eszközökkel elért eredmény összesen 269 000 újonnan létrehozott vagy megőrzött munkahely igen imponáló, de a négymillió megszűnt munkahelyhez képest kevés. A hatalmas erőfeszítések, a nagyszabású központi programok, a keleti országrész munka és szociális viszonyainak speciális szabályozása elérték legfőbb céljukat: megkímélték a német munkanélküliek milliót a nyomorba süllyedéstől, a nélkülözéstől. A munkanélküliséget, magát

azonban alig tudták csökkenteni. 12 IV. A német egység finanszírozása Mára már világossá vált, hogy a n émet újraegyesítés gazdasági költségeit tetemesen alábecsülték. A szakemberek általánosságban azt feltételezték, hogy a keletnémet termelékenység, infrastruktúra és emberi erőforrások sokkal közelebb állnak a nyugatnémet színvonalhoz A valutaunió megvalósítás után azonban hamar kiderült, hogy alaposan melléfogtak Az újraegyesítés Németország mindkét része számára gazdasági sokkot jelentett. E sokk következtében egyrészt jelentős kínálati többlet alakult ki a keletnémet munkaerőpiacon, másrészt átmeneti tőkekereslet jelentkezett, amelyet a keletnémet gazdaság újjáépítése indokolt Ilyen nagyságrendű tőkekereslet fedezésére azonban nem álltak rendelkezésre megfelelő volumenben lakossági megtakarítások. Ebből következően az újraegyesítés egyik következményeként Németország nettó

tőkeimportőrré vált 13 A kialakuló folyó fizetési mérleg hiány mértéke azonban a G DP-hez viszonyítva csekély (1 százalék körüli) volt. A kereskedelmi mérleg többlet is növekedett, ami jelezte, hogy a folyó fizetési mérleg hiány nem valamely külgazdasági egyensúlyi problémával függött össze, hanem valamilyen speciális belső keresletnek, az újraegyesítés teremtette extrém tőkekeresletnek a következménye. 12 Uo., 660-661 o „A keleti országrészt csak a nyugati országrészből érkezett transzfer tartotta életben. Az összes keleti kiadás kb. dupláját tette ki az ott előállított összes értéknek” Bara Zoltán -Szabó Katalin (szerk): Összehasonlító gazdaságtan, Aula Kiadó, Budapest, 1996, 257 o 13 17 A volt NDK-ban megindult strukturális átrendeződés erőteljes magántőke beáramlását tett szükségessé, amelyet a szövetségi kormány által meghirdetett beruházásösztönző programok hatásosan támogattak. A

viszonylag gyors eredmények nem lettek volna elérhetőek anélkül, hogy a szövetségi kormány -forrástranszfer formájában- maga ne járult volna hozzá jelentős tőkével a keletnémet infrastruktúra korszerűsítéséhez, az újjászülető keletnémet ipar átmeneti szubvencionálásához, valamint az öt szövetségi tartományban a szociális háló fenntartásához A forrástranszfernek azonban csak egy része tekinthető valóban vissza nem térítendő támogatásnak, hiszen a szövetségi költségvetés kamat-, illetve tőketörlesztési terheinek finanszírozásához -hosszabb távon- a keleti tartományok is hozzájárulnak: a különböző adóintézkedések, járulékemelések rájuk is közvetlenül kihatnak. A bruttó tőketranszfer mintegy egynegyede közvetlenül a gazdaságba áramolhatott. A beruházási támogatásokhoz a vállalatok jelentős része elsősorban a Treuhandanstalt (vagyonügynökség) közvetítésével jutott, s igénybevételük szorosan

kapcsolódott a privatizációs programhoz Az újraegyesítés pénzügyi terheit - a különböző növekvő mértékű elvonások formájában - végső soron az adófizető német állampolgárok viselik. A tőlük származó bevételek az alábbi intézmények közvetítésével jutottak el a keletnémet tartományokba: • A szövetségi költségvetés; • A nyugatnémet tartományi, illetve helyi költségvetés; • Az Európai Unió különböző pénzügyi alapjai; • Munkanélküliségi biztosítási pénztár; • Nyugdíjbiztosítási alap; • A német újraegyesítés finanszírozási feladatainak lebonyolítása érdekében létrehozott különleges alapok, illetve intézmények, amelyek forrásaikat részben a szövetségi illetve a tartományi költségvetésektől kapják, részben pedig a tőkepiacokon szerzik be; • Egyéb nem költségvetési szervek. Az első hat intézmény közvetlen módon nyújt pénzügyi transzfert. A pénzügyi transzfer indirekt

formái a különböző adókedvezmények, amelyek a szövetségi, illetve a tartományi költségvetéseknél adóbevétel-kiesés formájában jelentkeznek 14 14 Nagy Katalin: A német újraegyesülés első öt éve, Kölgazdaság 1996.10 sz, 44-45 o 18 IV.1 Mi okozta az eredeti finanszírozási tervek és a valóság közti hatalmas különbséget? Az eredeti tervek és a valóság közt azonban tetemes eltérések vannak. Ezek egyrészt abból adódnak, hogy az egykori NDK teljesítőképességét és rugalmasságát nagymértékben alábecsülték. Emellett egy sor sajátos tényező növelte meg a pénzügy támogatás mértékét A munkanélküliség drámai gyorsasággal nőtt, és az újraegyesülést követő mintegy másfél év alatt a tényleges munkanélküliek száma elérte a 3 millió főt és ez a szám azóta tovább emelkedett. A vártnál jóval magasabb munkanélküliség már önmagában is jelentősen növelte az egyesítés gazdasági költségeit. Ehhez

hozzájárult az irracionálisnak nevezhető béremelés A növekvő bérek automatikusan növelték a munkanélkülisegély-összegét, amelyet a mindenkori minimálbér hányadában állapítanak meg. Az első öt évben a munkaerőpiac, illetve a szociális háló támogatása szívta fel a volt NDK-ba irányuló állami források több mint egyharmadát. Ezt korrigálva az egyéb csatornákon, alapokon szociális, illetve fogyasztási támogatásokkal arra a következtetésre juthatunk, hogy a források mintegy 2/3-át a fogyasztás területén használták fel. E támogatások csökkentését a különböző alkotmányos előírások azonban nem teszik lehetővé (szociális segély mértéke, munkanélküli segély nagysága), ugyanakkor a keletnémet tartományi költségvetésnek nem is áll rendelkezésére elegendő forrás Két további pénzügyi többletteher jelentkezett annak eredményeként, hogy a valutauniót követően egyre növekvő számban mentek tönkre az

egykori NDK vállalatok. Egyrészt számos vállalatot bezártak, ami számottevően mérsékelte az eredetileg tervezett adóbevételeket. Másrészt hatalmas termelési szubvenciók váltak szükségessé A környezetvédelemre eredetileg 170-200 milliárd márkát szántak, a jelenlegi számítások alapján azonban már 370-450 milliárdos nagyságrendet emlegetnek. Végül de nem utolsó sorban meg kell említeni a privatizációs többletköltségeket is. A tervezett privatizációs bevételekkel ellentétben a Treuhandanstalt hatalmas mennyiségű deficitet hagyott maga után (204,6 milliárd DM). Viszonylag nagy (27 százalék) az ún „egyéb" források aránya is, amely az egyes keletnémet tartományi költségvetésnek juttatott támogatásokat jelentik. A volt NDK megnövekedett tőkeigénye is jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az államadósság mintegy duplájára nőjön, nagyságrendjét tekintve elérte a GDP 60 százalékát az egyesülés előtti

41 százalékkal szemben. A német magánháztartásokat sújtó adóterhek megnövekedésével kapcsolatban azonban meg kell említeni, hogy az érintett háztartások pénzügyi helyzete összességében nem romlott, hiszen az újraegyesítést követően az adóelvonások mértéke lassúbb volt, mint a jövedelmeké; s a létfenntartási költségek emelkedésének üteme is jelentősen lelassult, a hajdani két Németország inflációs rátái közötti kü- 19 lönbség is egyre csökken, s napjainkra elenyészővé vált. Még a szociálisan legérzékenyebb rétegek, így a nyugdíjasok vagy a munkanélküliek esetében sem romlottak a pénzügyi felhalmozás lehetőségei. Igaz, hogy az állami újraelosztás mértéke a gazdaságon belül a korábbinál erőteljesebbé vált, ez azonban nemcsak az adóelvonások oldalán, hanem a szociális szférába áramló, jelentősen megnövekedett pénzügyi transzfer formájában is megmutatkozik. 15 V. A német stagfláció okai

a hetvenes években „A rémes, de nem értelmetlen kifejezéssel stagflációnak nevezett probléma, vagy másképpen, az infláció és tömeges munkanélküliség együttes jelentkezése, egészében véve kevésbé sújtotta Németországot és Japánt, mint a fejlett országok többségét.” 16 A következő táblázatból kitűnik, hogy a japán és a német gazdaság meglepően látványos GDP növekedést tudott felmutatni a háború utáni időszakban, holott mindkét állam vesztese volt a háborúnak és a korszakban katonai megszállás alatt állott. Ezeknek a tényezőknek pedig a közgazdaságtan addigi szabályai szerint erősen csökkentenie kellett volna a befektetési kedvet. Ezt a paradoxont Olson azzal magyarázta, hogy a közgazdászok a német és japán gazdasági csoda előtt figyelmen kívül hagytak néhány fontos tényezőt az előrejelzések készítése közben. E két állam ugyanis nem szenvedett annyit a stagfláció káros következményeitől,

mint a győztesek, hiszen Németországot és Japánt egyaránt újjá kellett építeni, munka tehát volt bőven. Ráadásul a háború alatti (és előtti) erős központosított irányítás gyakorlatilag az egész gazdaságra kiterjedt. A totalitárius gazdasági irányítás a m unkások érdekképviseleteit nagyobb egységekbe fogta össze, így viszonylag kevés szervezettel kellett alkuba bocsátkozni a béremelésekről vagy más kérdésekről. 17 15 Uo., 45-47o Olson, Mancur: Nemezetek felemelkedése és hanyatlása. Gazdasági növekedés, stagfláció és társadalmi korlátok, KJK, Budapest, 1987, 22 o 17 „Az óriás szakszervezetek bizonyos fokig érdekeltek abban, hogy növeljék annak a társadalomnak a jólétét, amelyben tevékenykednek. Ösztönzésük kiterjed arra is, hogy a szervezet tagságát előnyben részesítő jövedelem újraelosztást a lehető legkisebb többletteher mellett hajtsák végre, illetve, hogy felhagyjanak az újraelosztással, ha az

így szerzett jövedelem nagysága elenyésző a redisztribúció társadalmi költségeihez képest.” Olson, i.m 129 o 16 20 Az egy főre jutó GDP (bruttó hazai termék) évi átlagos növekedési ütemei: Ország 1950-1960 Ausztrália Ausztria Belgium Dánia Egyesült Államok Egyesült Királyság Finnország Franciaország Hollandia Írország Japán Kanada NSZK Norvégia Olaszország Svájc Svédország Új-Zéland 2,0a 5,7 2,0d 2,5 1,2 2,3 3,3 3,5 3,3 1,8 6,8h 1,2 6,6 2,7 4,9f 2,9 2,9 1,7i 1960-1970 3,7b 3,9 4,1 3,9 3,0 2,3 4,2 4,6 4,1 3,8 9,4 3,7 3,5 4,0 4,6 2,8 3,6 2,2j (Változatlan áron, %) 1970-1980 2,4c 3,8 3,1 2,2 2,0 2,0 2,5 3,0 2,3 2,3e 3,8 3,1 2,4 3,9 2,1g -0,1 1,2 k Megjegyzés: Az adatok forrása: Yearbook of National Account Statistics, 1969 és 1978; Statistical Office of the United Nations, New York, 1970 és 1979. a 1952-1960; b 1963-1970; c 1970-1976; d 1953-1960; e 1970-1977, f 1951-1960; g 1970-1977; h 1952-1960; i1954-1960; j 1960-1968; k Ebben

az időszakban Új-Zéland adatai „Óceániával" együttesen szerepelnek. Forrás: Olson, Mancur: Nemzetek felemelkedése és hanyatlása, KJK, Budapest, 1987 A győztes államokban ez az érdekegyeztető szervezet jóval kifinomultabb és differenciáltabb volt, olyannyira, hogy a növekedés fékjévé válhatott. Németországban azonban mindent újból kellett kezdeni, hiszen a német gazdaság a kapitalizmussal járó szabadságot csak a háború után ismerhette meg újra. Olson szerint a „stabil, változatlan határok közt létező társadalmakban az idő múlásával egyre nagyobb lesz a kollektív cselekvés érdekében létrehozott szervezetek és hallgatólagos egyezségek száma. () A különérdeket védelmező csoportok és a hallgatólagos egyezségek résztvevői csökkentik a hatékonyságot és az összjövedelmet és növelik a p olitikai élet megosztottságát azokban a t ársadalmakban, amelyekben tevékenységüket kifejtik.” 18 Tehát szinte

törvényszerű volt, hogy amint Németországban is differenciálódott ez az érdekképviseleti szervezet, a különérdeket védelmező csoportok nagyobb szerephez jutottak, úgy váltak egyre inkább a további fejlődés fékjévé 18 Olson, i.m, 129 o 21 A társadalmi újraelosztást szabályozó szervezetek nagy száma miatt lassabb a döntéshozatal, nehezebb az új technikák bevezetése és ez a bonyolult rendszer ráadásul hajlamosítja a szereplőit egyfajta félmegoldást jelentő kompromisszumra, mint például az ármaximalizálás. Az erőforrások változó feltételekhez való igazítása szinte lehetetlen, hiszen ez mindig bántja valamely csoport vélt vagy valós érdekeit, ezért teljes egyetértés nehezen képzelhető el. Mindez jelentősen visszaveti a gazdaság növekedési ütemét. „Az elosztási koalíciók számbeli gyarapodása megnöveli a szabályozás bonyolultságát, a kormányzata szerepét, az egyezségek komplexitását, és

megváltoztatja a t ársadalmi evolúció irányát.” 19 VI. A német gazdaság térvesztésének okai a nemzetközi piacon Az egyesülés folyamata a Nyugat és a Kelet közötti távolságot, az egyesülést követő első években nem csökkentette, hanem növelte. A gazdasági fejlődés az új tartományokban nem felfelé, hanem lefelé mutatott. A termelés és a foglalkoztatottság mélyrepülésben volt Az eredeti jóslatokkal ellentétben eleinte nem a K elet, hanem a N yugat húzott hasznot az egyesülésből: a gazdaságilag már amúgy is erősebb rész, még gazdagabbá vált, miközben Keleten meggyorsult a gazdasági és szociális hanyatlás. 20 A német egyesülési folyamat nyertesei az újraegyesülést követően területileg világosan lokalizálhatók voltak: ezek a volt NSZK lakói, üzemei és vállalatai. A nyugatnémetek átlagos gazdasági helyzete határozottan javult A határok megnyitása és mindenekelőtt a valutáris, a gazdasági és a szociális

unió gigászi konjunktúraprogramként hatott, és a nyugatnémet gazdaságot váratlan fellendüléssel ajándékozta meg. Mintegy 16 m illió új vásárló adódott, aki D-márkával ellátva hatalmas keresletet támasztottak Az egyesülés folyamán az elosztás egyenlőtlensége tehát tovább fokozódott: a vállalatok, az önállók és a vagyonosok lényegesen több hasznot húztak a konjunktúrából, mint a munkavállalók. A gazdasági térvesztés egyik, nem elhanyagolható szempontja az infláció változása. Az infláció területén az NSZK hosszú időn át igen jelentős stabilitási előnyt élvezett az EKországokkal, az Egyesült Államokkal és a legtöbb fejlett országgal szemben. 1979, az Európai 19 Olosn, i,m., 130 o „Az NDK kereskedelmi és gazdasági kapcsolatai erőteljes KGST-, ezen belül pedig szovjet orientációt tükröztek. A bruttó nemzeti termék 17 százaléka, vagyis a teljes kereskedelem közel 70 százaléka a szocialista országokkal

bonyolódott, és a szovjet részarány elérte az összkereskedelem 37 százalékát () Vagyis az NDK gazdasága jóval erőteljesebben épült rá a KGST-re, mint a magyar vagy a lengyel, és hasonló szovjet függőséget árult el mint a csehszlovák gazdaság.” Inotai András: A német újraegyesítés gazdasági hatása Közép- és KeletEurópára, Külgazdaság 199112 , 38 o 20 22 Monetáris Rendszer (EMS) megalapítása és 1991 köz ött a német fogyasztói árak összesen 41,2 százalékkal emelkedtek, míg az EMS-ben részt vevő többi ország átlagában 120,8 százalékkal. Vagyis ebben az időszakban a márka értékvesztése alig több mint egyharmadát tette ki a többi EMS- valuta átlagának. A termelési költségek lassúbb növekedése elősegítette az export versenyképességét, míg a márka külső értékstabilitása, illetve rendszeres felértékelődése fékezte az export növekedését, mivel a nyugatnémet kivitel világpiaci versenyképessége

döntően áron kívüli tényezőkön alapult, mint a minőség, szállítási határidő, tartós eladó-vevő kapcsolat vagy a szerviz. Németország 1987-ig az infláció elleni harc bajnokának számított, ezután azonban a holland és francia stabilizációs programok hatására ezekben az országokban kedvezőbben alakult az infláció üteme. 1989 után az újraegyesítés terhei nyomán megnőtt a költségvetési deficit, melynek hatására a korábbiakhoz képest jelentős mértékben emelkedett az infláció, különösen Kelet-Németország területén. Az infláció 1992-ben érte el a csúcspontját, azóta azonban folyamatosan csökken. 21 VII. Reformok, megoldási kísérletek Németország gazdasága jelenleg több területen is válságos állapotot mutat. Nagy gondot okoz a több mint 4 millió munkanélküli segélyezése, a szociális ellátás, az elavult nyugdíjrendszernek köszönhetően az öregkori nyugdíjak kifizetése, ehhez hozzájárul a sokat

kritizált adórendszer által befolyó egyre csökkenő bevételek VII.1 A nyugdíjreform A szociálpolitikai változtatások közül nagyon jelentős a nyugdíjreform. A világ iparilag fejlett országaiban megnőtt a születéskor várható életkor Országoktól függően a nyugdíjkorhatár betöltése után legalább még tíz-húsz békés évre számíthatnak 1960-ban ez az érték mindössze 9,9 é vet tett ki. Ugyanakkor a mindenkori kormányoknak már most, de még inkább a jövőben egyre nagyobb gondot okoz a fogyasztó, de már nem termelő korosztály eltartása 1990-ben az OECD-országok lakosságának 18 százaléka volt 60 éven felüli A demográfiai előrejelzések szerint 2030-ra arányuk 30 százalék fölé fog emelkedni Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amíg ma az Egyesült Államokban, vagy Németországban négy-öt munkaké21 Kőrösi István: Az újraegyesítés hatásai és Németország nemzetközi versenyképessége; Közgazdasági Szemle, 1993. 6

505o 23 pes korúra jut egy nyugdíjas, addig négy évtized múlva már csak kettő, három az egyhez lesz az arány. A társadalombiztosítási nyugdíjak az OECD- országok átlagában a bruttó hazai termék, a GDP átlagában 9-10 százalékát köti le Ha nem reformálnák meg a jelenlegi nyugdíjrendszereket, négy évtized múlva a kiadások megkétszereződnének, miközben a befizetések összege csökkenne, ami az államok kezelhetetlen eladósodásához vezetne. Egyértelmű tehát a nyomás a nyugdíjrendszerek megreformálására, amely alól Németország sem képez kivételt. A német nyugdíjválság elsősorban a munkaképes lakosság strukturális összetételében bekövetkezett változásokra vezethető vissza. A korengedményes nyugdíjazások, a fiatal pályakezdőket sújtó munkanélküliség következtében a nyugdíjalapokba folyó munkavállalói befizetések drasztikus mértékben esnek vissza. A hiány a számítások szerint 60 milliárd márkára

rúg A német társadalmat az elöregedés fenyegeti A születések számának visszaesésével párhuzamosan nő az életkor. A német nyugdíjkorhatár egyre csökken, ami a nyugdíjas évek számát még tovább hosszabbítja, továbbá a fiatalok továbbtanulása miatt egyre később állnak munkába, valamint a munkaképes lakosság egyre nagyobb arányú munkanélkülisége, akik nem fizetnek nyugdíjjárulékot. Ezáltal a fizetők aránya tovább csökken A jelenlegi felosztó-kirovó rendszer problémáit az okozza, hogy a jelenlegi aktív dolgozók járulékai fedezik a jelenlegi inaktív dolgozók nyugdíjait. E rendszer hátrányai közé sorolható, hogy nem képződik jelentős tartalék, hiszen a bevételeket a kiadások azonnal felemésztik. A nyugdíjrendszer egy másik formája a tőkefedezeti rendszer, amely során az aktív dolgozók a saját befizetéseiket és ezen befizetések kamataiból kapják nyugdíjas kori ellátásukat. Ebben az esetben az önkéntes

nyugdíjpénztárak igen nagy szerephez jutnak Több elképzelés született, de a g yakorlati megvalósulás egyelőre még várat magára. VII.2 Az adóreform Egy ország nemzetközi versenyképességét nagymértékben befolyásolják az adott ország adózási feltételei is. Azonos bruttó jövedelmezőség esetén a nemzetközi versenyben ugyanis az a termelő van előnyben, amelyiknek kevesebb adót kell fizetnie, mivel így a nettó profitja magasabb. Németország az utóbbi években sokat veszített piaci pozíciójából Egyre kevesebb külföldi fekteti be tőkéjét Németországban, viszont egyre több német külföldön fektet be. Ennek okai közé sorolható a magas adókulcs. Ahhoz, hogy Németország ismét jelentős konkurenciává váljon drasztikus mértékben, kell csökkenteni az adókulcsokat. Az adóterhek visszaszorítása növeli a vállalkozások jövedelmezőségét. A nagyobb jövedelmezőség pedig hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen invesztáljanak

Németországban Az alacsony adóterhek egyben hozzájárulnak a vállalkozások beruházási likviditásának megőrzéséhez Azáltal, hogy a 24 költségleírási lehetőségek beszűkülnek, a jövedelem adóztatása alacsonyabb lesz, és arra lehet számítani, hogy a beruházások előtérbe helyeződnek. Az adóteher csökkenése a munkavállaló számára magasabb nettófizetést eredményez. Ezáltal a szakszervezetek béremelési követelései is visszaesnek. A modern adózás ezen kívül megakadályozza a munkahelyek elvándorlását is. A német munkaerőpiacot nagymértékben befolyásolja az évről-évre bezárt üzemek nagy száma. Ezen bezárások fő okai közé sorolhatók, a magas adóterhek miatt nem keletkezett saját tőke Az adóreform segítségével azonban lehetőség nyílik a saját tőke teremtésére, ami a vállalkozások fennmaradásával a munkapiac stabilitását eredményezi. A munkanélküliség csökkenésével viszont alacsonyabb lesz a

társadalombiztosítás összege Azáltal, hogy kevesebb munkanélküli segélyt kell kifizetni, rövidtávon egyre csökkenni fog a munkanélküli biztosítási összege, ami részét képezi a jövedelemből levont résznek. A bérköltségek csökkenése viszont maga után vonja a munka költségének csökkenését és megnövelik a munkaerő iránti igényt. Az adóterhek csökkenésének további következménye a privát fogyasztók vásárlóerejének a megnövekedése. A javak utáni kereslet emelkedésének hozadéka a magasabb kapacitáskihasználtság, ami szintén a befektetést fogja ösztönözni A német adójog rendkívül bonyolult. Sok mindenben különbözik a többi ipari államétól Az adóreform szükségessége már régóta foglalkoztatja a német politikusokat. VIII. Összegzés A második világháború után Németország és Japán gazdasága romokban hevert. A szakértők nemzeti hovatartozástól és meggyőződéstől függetlenül még azt is

megkérdőjelezték, hogy e nyomorúságos helyzetben lévő társadalmak képesek-e egyáltalán ellátni magukat a túléléshez szükséges elemi dolgokkal. És lám, mindenki ismeri a német és a j apán „gazdasági csoda” történetét most a legjobban prosperáló gazdaságok között vannak. A német és japán gazdaság nem csupán az újjáépítési az utolsó békeév jövedelmi szintjének eléréséig tartó időszakban ért el látványos eredményeket. A helyreállítást követően a növekedés még nagyobb lendületet kapott 22 Vitathatatlan, hogy az Európai Gazdasági Közösség, majd később az Európai Unió gazdaságilag legerősebb, legtöbb terhet viselő államának éppen Németország bizonyult. A német gazdaság a hetvenes évekre érte el a szervezeti differenciált- 22 Olson, i.m, 23 o 25 ság és az érdekvédelem intézményülésének azon fokát, amely már a g azdasági növekedés megtorpanásához vezetett. A kilencvenes években

azonban a fejlődés látszólag újra megtorpant. Németország számára csak 1990-ben ért véget a háború, a hidegháborúban kettészakított állam ugyanis ekkor egyesülhetett újra. Az egyesülés azonban komoly költségekkel járt, melyet Németországnak még hosszú időn keresztül kell fizetnie A keletnémet gazdaságot azonos technológiai-, hatékonysági szintre kellett (kell) hozni a nyugatnémettel, végre kellett hajtani a sehol sem zökkenőmentes átmenetet a szocialista tervgazdálkodásból a piacgazdasági viszonyokba, mindezt úgy, hogy Németországot sem kímélték a nyugat-európai társadalmat sújtó válságjelenségek. Az inaktív lakosság számának növekedése, a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer válsága, a jóléti állam fenntartásának egyre magasabb költségei Mindehhez hozzájárult még, hogy a német államnak éppúgy kell gondoskodnia a volt NDK polgárairól, mint a volt NSZK lakosairól. Németországot a hidegháborúban egyetlen

szuperhatalom sem engedhette ki a kezéből, túl nagy és túl erős volt ahhoz, hogy lemondhassanak róla, ezért szakították ketté. A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok egyaránt tisztában volt vele, hogy csupán egyetlen ország létezik Európában, amely a világgazdaság, illetve a világpolitika alakulásába képes beleszólni, és ez az ország nem a győztes Nagy-Britannia vagy Franciaország, hanem a háborús verség dacára sokkal erősebb Németország. Németország, ha sikerül leküzdenie a keletnémet területek integrálásának és a jóléti állam fenntartásának gondját ismét a világpolitika fontos szereplője lehet. 26 Irodalomjegyzék Bara Zoltán -Szabó Katalin: Összehasonlító gazdaságtan, Aula Kiadó, Budapest, 1996. Falusné Szikra Katalin: Szociális piacgazdaság és munkanélküliség. Problémák és kezelésük Németországban; Közgazdasági Szemle, 1994. 7-8 sz (648-661 o) Friedman, Milton: Kapitalizmus és szabadság,

MTA, Budapest, 1996 Horst Siebert: Németország gazdasági integrációja; Külgazdaság, 1991.3 (4-28 o) Inotai András: A német újraegyesítés gazdasági hatása Közép- és Kelet-Európára; 1991.12 (37-53 o.), 19921 (42-57 o) Kőrösi István: Az újraegyesítés hatásai és Németország nemzetközi versenyképessége; Közgazdasági Szemle, 1993. 6 (499-509 o) Nagy Katalin: A német újraegyesülés első öt éve; Külgazdaság, 1996.10 (42-66 o) Nagy Katalin: A német újraegyesülés első tapasztalatai a keletnémet gazdaság szemszögéből; Külgazdaság, 1991.5 (37-42 o) Olson, Mancur: Nemezetek felemelkedése és hanyatlása. Gazdasági növekedés, stagfláció és társadalmi korlátok, KJK, Budapest, 1987 Pach Ferenc: A Treuhandanstalt hagyatéka; HVG, 1998. február 7