Agrártudomány | Állattartás » SZIE Dr. Szabó József - Baromfitenyésztéstan

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR Távoktatási Tagozat Dr. Szabó József Állattenyésztéstan- III. (Baromfitenyésztéstan) Gödöllő 2002. ELŐSZÓ A Tisztelt Olvasó számára e jegyzet tartalmát átolvasva nyilván feltűnik, hogy az adott terjedelmi korlátok ellenére a segédanyag érinti a baromfitenyésztés és termékelőállítás csaknem valamennyi gazdaságilag fontos területét. A lényeget kiemelni szándékozó tömörség azt a célt követi, hogy a szakmát távoktatási keretek közt elsajátítani kívánó olvasó képet kaphasson a szakma legszorosabban értelmezett alapjairól, átláthassa annak területeit, feladatrendszerét, továbbá gyakorlatban is hasznosítható információkat szerezzen a baromfitartás és -takarmányozás területén. A jegyzet szerzője érezhetően nem csekély feladatra vállalkozik tehát: el kell mondania Önöknek röpke " tiz percben" mindazt, amit az állattenyésztés

elméleti és gyakorlati művelői évszázadokon át több százezer írott oldal terjedelemben ezen a területen megfogalmaztak. Az oktatási segédanyag így semmiképpen sem törekedhet a teljes ismeretátadásra, sokkal inkább orientálni igyekszik a tanulni vágyókat azok felé a források felé, ahonnét e gazdasági szempontból igen fontos szakmai terület ismeretanyaga részletesebben előmeríthető, mindamellett tisztázni kívánja az alapvető fogalmakat, összefüggéseket a szabatos szóhasználat igényével. A távoktatási képzési forma a hazai viszonyok szüntelen változása miatt igen képlékeny, s ez természetesen megköveteli tőlünk is a tananyag korszerűsítését, szüntelen fejlesztését. Szerzőtársaimmal együtt szívesen látunk minden, a tartalmat és az oktatási formát érintő, érdemi és jobbító szándékú észrevételt. Dr. Szabó József TARTALOMJEGYZÉK V./ 1 A baromfi gazdasági jelentősége, a baromfitartás

kultúrtörténete (Dr. Kozák János) 1.1 1.2 1.3 1.4 1.5 1.6 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK V./ 2 A baromfifajok fontosabb értékmérő Tulajdonságai és azok komponensei (Dr. Szabó József) 2.1 Az értékmérő tulajdonságok csoportosítása 2.2 A szaporaság 2.3 A hústermelő képesség 2.4 A vérmérséklet 2.5 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK V./ 3 A baromfifélék szaporítása (Dr. Szabó József) 3.1 A tojás felépítése, képződése 3.2 Az embrió fejlődése 3.3 A tojások előkészítése a keltetésre 3.4 A mesterséges keltetés technológiája 3.5 A naposállatok leszedése, feladatok a keltetőben 3.6 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK V./ 4 Tyúktenyésztés (Dr. Szabó József) 4.1 A tyúk kor, ivar és hasznosítás szerinti elnevezései 4.2 Tyúkfajták, hibridek 4.3 A tyúk takarmányozása 4.4 A tyúktartás technológiája 4.5 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK V./ 5 Pulykatenyésztés (Dr. Szabó József) 5.1 A pulyka kor, ivar és hasznosítás szerinti elnevezései 5.2

Pulykafajták, pulykahibridek 5.3 A pulyka takarmányozása 5.4 A pulykatartás technológiája 5.5 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK V./ 6 Gyöngytyúktenyésztés (Dr. Szabó József) 6.1 A gyöngytyúk (gyöngyös) faji sajátosságai, elnevezései 6.2 Gyöngytyúkfajták és -hibridek 6.3 A gyöngytyúk takarmányozása 6.4 A gyöngytyúktartás technológiája 6.5 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK V./ 7 Lúdtenyésztés (Dr. Szabó József) 7.1 A lúd kor, ivar és hasznosítás szerinti elnevezései 7.2 Lúdfajták és -hibridek 7.3 A lúd takarmányozása 7.4 A lúd tartásának technológiája 7.5 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK V./ 8 Házikacsa- és pézsmakacsa tenyésztés, mulardkacsa-előállítás (Dr. Szabó József) 8.1 A kacsa kor, ivar és hasznosítás szerinti elnevezései 8.2 A legfontosabb kacsafajták és -hibridek 8.3 A kacsák takarmányozása 8.4 A házikacsa-tartás technológiája 8.5 A pézsmakacsa tartása, mulardkacsa előállítás 8.6 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK V./ 9 Húsgalamb

tenyésztés (Dr. Szabó József) 9.1 A házigalamb faji sajátosságai, elnevezései 9.2 Speciális haszongalamb fajták 9.3 A húsgalamb takarmányozása 9.4 A húsgalamb tartás technológiája 9.5 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1. FEJEZET: A BAROMFI GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE A BAROMFITARTÁS ÉS -TENYÉSZTÉS KULTÚRTÖRTÉNE (Dr. Kozák János) 1.1 A baromfi árutermelés jelentősége A világon napjainkban fellelhető mintegy 8600 madárfaj közül csupán egy tucatra tehető azoknak a szárnyasoknak a száma, amelyeket a baromfiak közé sorolunk. A baromfi ugyanis a tenyésztett háziszárnyas állatok összefoglaló neve, így idesoroljuk a tyúk-, a pulyka-, a gyöngytyúk-, a páva-, a lúd-, a bütyköslúd-, a kacsa-, a pézsmakacsa- és a galambfajokat. Ezeknek a fajoknak a háziasítása időszámításunk előtti IV és az időszámításunk előtti I évezredre tehető. A baromfifajok sora azonban jelen évezredünkben tovább bővült a japán fürj, a strucc, és a

nandu háziasításával, de napjainkban már a bütykös hattyú is egészen háziasítottá vált. Ugyancsak a baromfiak között kell megemlíteni a gazdasági haszonállatként előállított és végtermékként hasznosított baromfifajhibridet, a mulárdkacsát is. Összességében ezek a háziszárnyasok a világ háziállat-állományának a legnépesebb csoportját adják, ugyanis az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) a felmérése szerint 1972-ben az összes háziállat 62,0 %-át a baromfiak tették ki, s ebből a tyúkfaj 59,6 %-kal részesedett. A világ baromfitartásában évtizedek óta óriási mértékű fellendülés van, így a baromfiak létszáma rohamosan nő. Ebből adódóan a baromfitermékek egyre fontosabb szerepet töltenek be a Föld lakóinak élelmezésében. A világ összes hústermelésében a sertéshús és a marhahús után nagyságrendben a baromfihús következik. Az 1991-es évben a világ

összhústermelésének 22,93 %-a, azaz 41,1 millió tonna hús a baromfiaktól származott. Ennek 86,65 %-át a tyúkfaj, 9,48 %-át a pulyka, 3,15 %-át a kacsa és 0,72 %-át a liba adta. A baromfihús mellett, ugyanabban az évben a világon 677,358 milliárd tojás is megtermelődött. Így a Föld mindegyik lakójára számítva az évi átlagos baromfihús-fogyasztás 7,79 kg-ot, a tojásfogyasztás 6,03 kg-ot tett ki. A szóban forgó évben a legtöbb baromfihúst az amerikai földrészen (31,03 kg/fő), ezen belül az Amerikai Egyesült Államokban (43,07 kg/fő), a legtöbb tojást pedig Magyarországon (20,09 kg/fő) fogyasztottak. A baromfitenyésztés gyors ütemű fejlődését jelentősen elősegítette, hogy - a baromfihús ízletes, könnyen emészthető, igen tápláló húsféleség, mivel összességében jelentős mennyiségű, 21 % fehérjét, 13 % zsírt, 1 % ásványi anyagot és 65 % vizet tartalmaz, - kedvező a vágott baromfi húskitermelése (a

vágóbaromfi bratfertig • kihozatala az élősúly arányában kifejezve 66,43 és 82,08 % között változik), és ezen belül magas az ehető húsrészek aránya is (ami a grillfertig •• tömeghez képest 65,40-80,93 %-os értéket ér el), - a tojás nagy táplálóértékű, sok fehérjét, zsírt, vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Egy 60 grammos tojásban 6,7 gramm biológiailag teljes értékű fehérje, 6,0 gramm zsír, 0,3 gramm nitrogénmentes kivonat van, így annak kalóriaértéke azonos súlyú, vagyis 60 gramm borjúhúsnak, 120 gramm nyers tehéntejnek felel meg, - a liba, a pézsmakacsa és a mulárdkacsa hizlalása során kapott hízott máj luxus igényeket is kielégítő, a baromfitermékek között a legmagasabb áruértéket képviselő delikatesz élelmiszer, - a viziszárnyasok hizlalásakor nyert baromfizsír, és ezen belül is a libazsír alacsony koleszterin-tartalma miatt étkezési zsírként igen ízletes, értékes táplálék. Hiszen

a libazsír koleszterin-tartalma megközelítőleg fele a sertészsírénak és csupán negyede a vajban található koleszterinénak ( a libazsír koleszterin-tartalma 75, a sovány borjúhúsé 70-90, a vajé 230-280, a tojásé 450-500 mg /100g ) - a baromfihús és a tojás a különböző népek konyhakultúrájában rendkívül széles ételválasztékot adó állati eredetű élelmiszer, - az egyes ókori valláskultúráktól eltérően, a baromfihús és a tojás fogyasztását ma már egyetlen világvallás sem tiltja. Ugyanakkor bizonyos kultúrákban, népcsoportoknál, vallási közösségeknél némely gazdasági haszonállat, illetve • bratfertig feldolgozási formánál a vágott, kopasztott fej-, nyak- és lábvége nélküli tisztított testbe csomagolva visszahelyezik az ehető belsőségeket, vagyis a szivet, a májat és a zúzát. •• grillfertig feldolgozási formánál a bratfertig formához hasonlóan kidolgozott testbe az ehető belsőségeket nem

helyezik vissza. háziállat húsának a fogyasztásához tilalmak kötődnek. Így például a marhahús fogysztását Indiában, Kelet- és DélÁzsiában, a sertéshús evését pedig a zsidóknál, valamint az iszlámoknál is tiltják, - a baromfitartáson belül a viziszárnyasoktól származó liba- és kacsatoll rendkívül értékes alapanyagot szolgáltat a könnyűipari termékek (paplanok, párnák, pehely- és tolltartalmú ruházati cikkek) gyártásához, - a baromfitartás során keletkezett baromfitrágya magas nitrogén- és foszfortartalma miatt a talajerő-gazdálkodásban, illetve a feldolgozott baromfitrágya a kérődző állatok és a sertések takarmányozásában fontos szerepet kap, - a különböző háziállatok között a baromfiak reprodukciós képessége, vagyis az egy nőivarú állattól előállítható utódok száma a legkedvezőbb (mivel a naposbaromfiak száma: 145 pecsenyecsirke/tojótyúk és 40 pecsenyelúd/tojólúd között változik), -

a vágóállat előállításának időigénye a baromfiaknál a legkedvezőbb, hiszen - baromfifajtól és hasznosítási típustól függően - már 28-30 napos korban a húsgalamb, 5-6 hetes nevelés után a japán fürj, 5-14 hetes hizlalást követően a brojlercsirke, 7 hetes hizlalás után a pecsenyekacsa, 8 hetes korban a pecsenyeliba, 9-12 hétig tartó hizlalás után a húshasznosítású pézsmakacsa, 12-13 hetesen a pecsenyegyöngyös és 12-24 hetes nevelés után a brojlerpulyka, illetve az óriás vagy gigant pulyka kiváló húsformájú vágóbaromfit ad. - a baromfiak zárt, intenzív tartásakor a termelés egész évben folyamatossá és a földrajzi helytől, az éghajlati viszonyoktól függetlenné tehető, - mind a baromfitartás alapanyaga, a keltető-, illetve a tenyésztojás, vagy a naposbaromfi nagy távolságokra is jól szállítható, - a baromfitartás takarmányszükséglete - annak más takarmányokkal szembeni kedvezőbb szállíthatósága és

tárolhatósága miatt, megfelelő beszerzési lehetőségek esetén a termőföldtől függetleníthető, - a háziállatok között a baromfiak takarmányértékesítő képessége a legkedvezőbb, hiszen pl. a pecsenyecsirke egy kilogramm testsúly előállításához 2 kg körüli takarmányt használ fel, ugyanakkor ez az érték a sertéshizlalásnál 3 kg fölött van, a marhahizlalásnál is 5 kg körül alakul, - a befektetett erőforrások (élőmunka, tőke) gyors megtérülése, rugalmas piaci alkalmazkodást biztosít a termelőnek. Mindezek alapján joggal állítható, hogy az állattartás legdinamikusabban fejlődő fajai a jövőben is a baromfiak maradnak. Ezen belül is különösen a tyúkfaj szélesebb körű elterjedésére lehet számítani, amely a hús- és tojástermelésével a sertés mellett a jövő húsállataként a szarvasmarhával együtt a fő táplálkozási cikkeket, állati fehérjéket termelő állatunk lesz. 1.2 A baromfitartás és

-tenyésztés kultúrtörténete Őseink a baromfiak összefoglaló elnevezésére az apró marha, aprólék, szárnyasjószág kifejezést, illetve a középkorban használatos jövevényszóból kialakult majorság megnevezésthasználták. Hazánk területén a Kárpát-medencében folytatott baromfitartás már a honfoglalás előtti időkben is közismert állattartási tevékenység volt. Ezt bizonyítják a római kori és a honfoglalást megelőző avar kori temetőkből feltárt csontleletek is Őseink azonban a kóborló nomád életben baromfitartást valószínűleg nem folytattak, de a letelepült gazdálkodási formát mutató Etel-közben való tartózkodásuk idejéből visszamaradt és feltárt baromficsontok arra utalnak, hogy már az őshazában is tartottak szárnyasokat. Sőt az Etel-közben kimutatott kacsa, jó ideig hiányzott a Kárpát-medence háziszárnyasai közül. A magyarországi baromfitenyésztés korai szakaszának fejlődéséről elsősorban a

jobbágyok kötelező szolgáltatásait meghatározó urbáriumokból, oklevelekből kaphatunk tájékoztatást. Ezekből az okmányokból egyértelműen kitűnik, hogy a korai Árpád-kori (XI-XII. századi) időkben a ház körüli baromfitartásban a tyúkon kívül a lúd is szerepet kapott A földesuraknak járó "konyhai ajándékok" és az egyházi tizedek között a tyúk, a pulyka, a csirke, a kappan, a lúd és a tojás gyakran szerepelt. Ebből adódóan, különösen az egyházi birtokosok szorgalmazták a baromfiak tartását Így a földesurak és a kolostorok házi gazdaságaiban igen korán kialakult a baromfitartás, de az úrbéri beszolgáltatások, az egyházi tizedek teljesítése, továbbá a jobbágyság baromfihús- és tojásszükségletének kialakulása miatt, a baromfiak többségét mégis a jobbágyság udvaraiban tartották. Középkori baromfitenyésztésünk fejlődését igen komoly mértékben elősegítették a kolostorok lakói és a

NyugatEurópából betelepült népcsoportok is. Mindebből látható, hogy a ház körüli állattartáshoz a szárnyasjószág, a baromfi már ősidők óta hozzátartozik. Az egyes baromfifajok azonban a különböző történeti korokban eltérő jelentőséggel bírtak, s ez megmutatkozott az egyes baromfifajok tartásának eltérő fejlődésében is. Házityúkot őseink már a régi hazájukban is tartottak, ami azonban még a házityúk őseihez hasonló, bankivaszerű tyúk lehetett. A népvándorlások idején az egyes népcsoportok az időszámításunk előtti III évezredben - a bankiva vagy vörös dzsungeltyúkból, a ceyloni dzsungeltyúkból, a szürke dzsungeltyúkból és a jávai, más néven a villásfarkú dzsungeltyúkból - háziasított tyúkot a háziasítás helyéről, India, Burma, Szumátra, Ceylon, Jáva szigetvilágának a területéről keletre haladva eljuttatták Mezopotámiába, Egyiptomba és az időszámításunk előtti I. évezredben már

Európában is elterjedt baromfiféle lett a tyúkfaj. A háziasított tyúk azonban az eltérő földrajzi viszonyok miatt más-más jellegzetességgel rendelkező tyúkfajták kialakulásához vezetett. Így a honfoglalóink által - feltételezhetően - behozott tyúkok a helyi tyúkokkal kereszteződve az ősi magyar parlagi tyúk kialakulását eredményezték. A középkori Magyarországon a parlagi tyúkfajtát már fehér, sárga, kendermagos és fogoly színben tenyésztették. Alacsony testsúlyának (1,25-1,50 kg) és kevés tojáshozamának javítására Magyarországra is behozták az ázsiai eredetű cochin (kosin) és az amerikai származású brahma tyúkfajtákat. Tyúkállományunk javításában azonban átütő szerepet a XIX. század második felében az Észak-Amerikából behozott nemesített kendermagos (plimut), továbbá a XX. század elejétől pedig az angliai eredetű nemesített orpigton fajta kapott fajtaátalakító, nemesítő szerepet. A

kendermagos plymouth fajtával való keresztezések eredményeként alakult ki a magyar nemesített kendermagos tyúkfajtánk. Majd a századfordulónk táján az Amerikai Egyesült Államokból a tojáshozam emelésére rhode island (rodájlend), és később, 1948-ban new hampshire (nyuhemsír) tyúkfajtákat hoztak be Magyarországra, amelyek a magyar sárga nemesített tyúkfajta kialakításában is szerepet játszottak. Így a magyar tyúkfajnak három színvariánsa: a sárga, a kendermagos és a fehér magyar nemesített változata alakult ki. E fajták kiinduló fajtaváltozatait őshonos tyúkokként tartjuk, hasonlóan a tyúkkülönlegességnek számító kopasznyakú tyúkokkal, az erdélyi kopasznyakú fekete, kendermagos és fehér színváltozatokkal együtt. A második világháború után azonban a tojástermelés növelése érdekében bevezetett új, kifejezetten tojó típusú tyúkfajta, az amerikai nemesítésű leghorn az intenzív gazdálkodásban az említett

hagyományos fajtákat háttérbe szorította. Napjainkban pedig a fajtatisztán tartott hagyományosan vegyes hasznosítású és egyoldalú tojástermelő tyúkfajtákat is - az intenzív gazdálkodást folytató vállalkozásokban - az egyhasznú hús típusú, illetve tojástermelő hibridek váltják fel. Ez irányú fajta- illetve hibridváltás nem új keletű, hanem már több évtizede megindult, intenzív fejlesztésnek a következménye. A pulykát időszámításunk előtt 1000 körül az amerikai földrészen, Mexikó területén élt indián népek a mexikói vadpulykából háziasították. Európába való behozatalukat - a korábbi nézetektől eltérően nem a XVI században a spanyol hódítóknak, hanem - a XII-XIII. században az Újvilágba eljutott normann (viking) hajósoknak köszönhetjük A pulyka háziasítása a spanyolok beáramlásakor már magas színvonalat tükrözött, hiszen a spanyol szerzők már fehér színű pulykákat is említenek a

köztudottan sötét tollazatú vadpulykákkal szemben. Magyarországon a pulyka először a XVI. század végén jelent meg és különféle (indiai, tyúk, indiai páva) elnevezéssel illették. Kezdetben a pulykát Dunántúl és Erdély főúri vadaskertjeiben tenyésztették, azonban nemcsak díszmadárként tartották, hanem kezdettől fogva felhizlalva fogyasztották. Az alföldi pulykatartás valószínűleg a XVIII században teljesedett ki. A földesúri majorokban és a parasztok udvaraiban is az egyéb baromfifajták mellett gyakori volt a pulyka is. Hazánkban főleg a Duna-Tisza közén a pulykákat két változatban, egy fekete és egy fehér színben tartották Későbbiekben a Bosznia vidékéről származó rézpulyka is ezen a területen terjedt el. Ugyanis a kiterjedt tanyarendszer kiváló alkalmat nyújtott a magvak, fűfélék, rovarok hasznosításával a pulykák olcsó felneveléséhez. A hazai pulykafajták kialakításában a külföldről származó

házipulykák fontos szerepet töltöttek be, melynek hatására a hazai viszonyokhoz jól alkalmazkodó kis testű magyar pulyka fekete és fehér változata fejlődött ki. Az őshonos bronzpulyka génmegőrzése érdekében e pulykafajból külön védett pulykapopulációt tartanak fenn. A hazai pulykaállomány nemesítésére még a századforduló idején is mexikói pulykákat hoztak be. A II világháború után mégis a bronzpulyka tenyésztése terjedt el. Napjaink korszerű pulykatartását azonban már itt is a modern, különböző típusú pulykafajtákra és hibridekre alapozzák. A gyöngytyúk a tyúkfélék, más szóval a tyúkszerű szárnyasjószágok azon faja, amely az afrikai kontinensről származik, és a háziasítását az afrikai sisakos gyöngytyúkból időszámításunk előtt 1000 körül a Földközi-tenger mellékén élt valamely földművelő népcsoport háziasította. A fáraók idején a gyöngytyúk szent állatnak minősült és

valószínűleg innen származtatható a "fáraó tyúkja" elnevezés is. A gyöngytyúkot azonban nem csupán vallási és folklórikus célokra alkalmazták, hanem táplálékként is fogyasztották, a tollukat pedig díszítésre használták. gyöngytyúktojások fogyasztása mellett - a kezdeti időkben - a húsfogyasztás csupán másodrendű szerepet kapott. Az ókori görögök és a rómaiak is jól ismerték a gyöngytyúkot. Görögországba, Elő-Ázsiába a háziasított gyöngytyúk az időszámításunk előtti VI században jelent meg. E fajnak az európai elterjedése Julius Caesar nevéhez fűződik, aki a hadjáratai idején a Földközi-tenger partjaira behozta. Mivel a gyöngytyúk fontos élelmiszerforrás volt a rómaiaknál, ezért a Római Birodalomban elterjedt baromfifaj lett. A birodalom hanyatlásával azonban a gyöngytyúk Európában szinte nyom nélkül kiveszett A XVI század végén a portugál hajósok Afrika nyugati partján újra

felfedezték és elszállították Európába, valamint Amerikába is. A gyöngytyúk háziasítása óta az ősi természetéből keveset veszített. Így a XVI században hazánkba bekerülve a földesúri majorokban, a paraszti udvarokban a gyöngytyúk csoportokba verődve, félvad életmódját tovább folytathatta. Tenyésztésével ízletes, vadas ízű húsáért és kiváló minőségű tojásáért foglalkoztak, de a faj előnyös tulajdonságának tartották, hogy a vad, harcias természete folytán a baromfiállományoktól a ragadozókat, a vándorpatkányt távol tartotta. Hazánk területén a két világháború közötti időszakban és a háborút követően is elsősorban a kékesszürke vagy más néven a közönséges gyöngytyúkot tenyésztették, de más egyéb változatok is, így pl. a fehér gyöngytyúk is előfordult, illetve e színváltozatok ma is fellelhetők. Hagyományos tartási módban a gyöngytyúkokkal főleg az Alföldön foglalkoztak. Az

egyéb baromfifajokhoz hasonlóan a gyöngytyúkok külterjes tartása az utóbbi évtizedekben háttérbe került, ezért az exportpiacokra termelők - a piaci viszonyokhoz alkalmazkodva - a pecsenyegyöngyös neveléséhez új, korszerűbb hibrideket fejlesztettek ki. A páva India, Burma, Jáva, Ceylon, Malajzia és Kongó területén őshonos madár. India sok vidékén a pávát szent állatnak tartják, így számos hindu templom körül félvad pávacsapatok tanyáznak, melyeknek az ellátásáról a templom papjainak kell gondoskodniuk. A közönséges páva háziasítása időszámításunk előtt néhány századdal a jávai pávából történt. A páva azonban már az időszámításunk előtti II. évezredben Mezopotámiában is fellelhető volt Így a görögök már az időszámításunk előtt 600 körül Számosz szigetén Héra istennő templomkertjében pávákat tartottak. A korai keresztények is becsülték a pávát, s azt a hallhatatlanság jelképeként

fogadták el. Az Ótestamentum három helyen is említést tesz a páváról, s két igehelyen a Királyok I. könyve 10 fejezet 22 vers és a Krónika II könyve 9 fejezet 21 verse is leírja, hogy ezt a madarat Salamon király uralma alatt (időszámításunk előtt 965-926) tarziszi hajósok szállították Izraelbe. Salamon király állítólag a pávát olyan értékesnek tartotta, mint az aranyait és az ezüstjeit. Nagy Sándor pedig csak az első indiai hadjárata során, időszámításunk előtt 300 körül ismerte meg a pávát, és neki is úgy megtetszett, hogy e faj szelídített madaraiból Görögország területére hazatérve számos egyedet magával hozott. A mohamedánok viszont a pávát tisztátalan állatnak tartják, mivel hitük szerint az édenkertben a páva vezette el a kígyót a tudás fájához. A régi rómaiaknál viszont már ismert és elterjedt volt a páva, mivel a császárok lakomáin a pávasültet, a páva velőt és a pávanyelvet ínyenc

eledelként szolgáltak fel. Európa nyugati országaiban viszont, így Németországban és Angliában még a XIV. és XV században is nagyon ritka volt ez a szárnyasállat ezért, a főnemesség lakomáin fölszolgált pávasült a gazdagság fitogtatását szolgálta. Hazánkba Németországon keresztül a XV század végén került be Különlegessége miatt a főurak, kolostorok kertjeiben gyakori díszmadár lett, de a földesúri majorokban a baromfiak között a páva sem volt ritka szárnyasállat. Két színváltozatban terjedt el; jobbára a színes tollú páva a gyakoribb, és a hófehér színű páva a különlegesen ritkán előforduló madár. Az ázsiai eredetű páván kívül ismert még a kongó páva, melynek tartása egykor csak a Közép-afrikai királyok előjoga volt. Említést érdemel még a Kínában tartott zöld glóriás páva is A páva napjainkra csupán díszmadárrá vált, és a pávakakas feltűnően impozáns farktollait ugyancsak

dísztollként hasznosítják. Míg korábban a fiatalkori csibéket, növendékeket puha és pompás vadas ízű húsuk miatt sütve, a vén pávák húsát pedig levesnek megfőzve fogyasztották. A japán fürj háziasításának kezdete az időszámításunk utáni XI. század körüli időre tehető A háziasítás helye Japánban történt, vagy ez idő tájt vitték be Kínából, illetve Kóreából a szigetországba. Japánban az első írásos anyag a XII századból maradt fenn, miszerint ezt a madarat legelőször a szamurájok tartották és tenyésztették a fürjek énekéért. Tehát kezdetben énekes- és díszmadárként tartották, és csak a XIX. századtól vált hús- és tojástermelő állattá A görögök és a rómaiak is ismerték a fürjet, de nem a húsáért, hanem ők is az énekükért tartották. A XX század elején megnövekedett a tartásuk iránti érdeklődés, azonban a második világháború alatt csaknem az összes háziasított japán fürj

kipusztult. Úgy tartják, hogy a világháborút csupán néhány háziasított fürj élte túl, s ezeket használták fel a fürjállomány újrateremtésére, valószínűleg a Koreából és Taiwanból behozott vad japán fürjek felhasználásával. Az 1950-es években erőteljesen fellendült japánfürj-tenyésztés hatására a japán fürjet betelepítették Észak-Amerikába, Európába, de eljutott Közép- és Közel-Keletre is. A japán fürj az 1950-es évek közepén került Európába, ahol elsősorban mint kísérleti állatot tartották. Franciaországban és főleg Olaszországban azonban már elkezdődött a fürjek hústermelésre specializált tenyésztése, nemesítése is. Amerikában a tenyésztett fürjeket szabadon engedve vadászati célokra is használták. Később azonban itt is megnőtt az érdeklődés a húshasznú és a tojó típusú állatok kitenyésztése iránt, továbbá a laboratóriumi állatként való tartása is előtérbe került. Ez

utóbbi hasznosítási irányt a fürj kiváló szaporaságának, gyors nemzedékváltásának, alacsony takarmányigényének és minimális férőhelyigényének lehet betudni. A fürjtojás és fürjhús kedvező étrendi hatása miatt számos országban megnőtt e szárnyasállat iránti kereslet. Hazánkban az 1960-as évek elején kezdtek el vele foglalkozni. A specializálódott piaci igényeknek megfelelően ma már kiváló tojástermelő és hústermelő, nagyon jó minőségű vágott pecsenyefürjet adó változatokkal rendelkeznek a fürjtenyésztők. A lúd háziasítására vonatkozó eddigi megállapítások számos bizonytalansággal terheltek. A vadludak ismert 15 fajából a valódi lúdfajok száma 14, melyek megjelenésükben igen változatosok. A biológiai hasonlatosság alapján azonban nem kétséges, hogy az európai lúdfajták a nyári lúdból származnak. Háziasításuk valószínűleg DélnyugatÁzsiában, közelebbről Babilóniában az

időszámításunk előtti IV évezredben történt Az Ázsiában és az amerikai földrészen elterjedt fajták, a bütykös ludak őse viszont egy másik lúdfaj, nevezetesen az ázsiai hattyúlúd, vagy más néven a kínai hattyúlúd. Ennek a fajnak a háziasítása az időszámításunk előtti II évezredben Kelet-Ázsiában ment végbe. Nem kétséges azonban, hogy a lúd háziasítására Egyiptomban is sor került Erre vonatkozóan bőséges írásos és festett bizonyítékok állnak rendelkezésre. A Nílus deltájában a vad nílusi lúd az ottani állatfauna fontos része volt, így ezen vadfaj domesztikációja Egyiptomban is elkezdődhetett. A ludakra vonatkozóan Egyiptomban jelentős írásos dokumentumok vannak az időszámításunk előtti 2686-1991-es időszakból. Így az időszámításunk előtti III évezredből származó írásos, képi bizonyítékok a házilúd egyiptomi kialakulásáról tanúskodnak, amelyek nyilvánvalóan nílusi ludak voltak.

Vagyis ahhoz nem fér kétség, hogy létezett egy harmadik háziasított faj is, s ez a nílusi lúd volt Az Egyiptomban honos nílusi ludaknak azonban ma már csak a vadon élő változatai lelhetők fel, háziállatként ezek ma már nem fordulnak elő. A nyári lúd háziasított változatát már az ókori görögök is háziállatként tartották, és nedvesített gabonán hizlalták. A ludat a gazdaság szimbólumaként tekintették és Aphrodité istennőnek áldozták. A római civilizációban is fontos szerepet töltött be a lúd, mivel annak húsát és tojását is egyaránt fogyasztották. Ismerték a hízott libamáj előállításának módját, és a libazsírt orvosságként is felhasználták. A Római Birodalom szakírói (Cato, Varro, Culumella, időszámításunk előtt II-I. évszázadban) részletes leírást adnak a ludak neveléséről, takarmányozásáról és a ludak hizlalásáról is. Véleményük szerint a legízletesebb libamájat akkor lehet elérni,

ha a ludakat 30 napon keresztül tejben áztatott fügével hizlalják. A libamáj előállításánál még a mézen és a tejen alapuló hizlalásról is említést tesznek. A római nemesek azonban a libahúst nem fogyasztották, azt plebejus szokásnak tartották. Viszont a pirított lúdláb kakastaréj-raguban tálalva, étrendjükben specialitásnak számított. A liba a rómaiaknál a táplálékforrás mellett a tollazat miatt is hasznos háziállatnak bizonyult. Az időszámításunk utáni I században a tollal töltött ágyneműk használatáról Plinius, az ókori római tudós és szakíró is említést tesz. Időszámításunk utáni I század táján élt mezőgazdasági szakíró, Columella egyik munkájában a ludak évenkénti kétszeri, tavaszi és őszi tépésükről számol be. A pehely ára a rómaiaknál igen magas volt, és ezért a tenyésztőket arra késztették, hogy lúdjaikat évente kétszer is megtépjék. A rómaiak idején a germán törzsek

fejlett lúdtenyésztéssel rendelkeztek, aminek az egyik fő haszna a tollhozam lehetett, hiszen nemcsak tollal töltött párnát, hanem tollal bélelt takarót és tollágyat is használtak. Ez a tollágy általánosan elterjedt a hűvösebb éghajlatú területeken élő népek körében is, s így a magyarság is használta. Az időszámításunk után V-VI. században pedig a korábban használatos irónádat a lúdtoll (penna) váltotta fel és annak alkalmazása egészen a XIX. század közepéig fennmaradt Az európai lúdtenyésztés fejlesztésére vonatkozóan Nagy Károly idejéből (748-814) vannak írásos emlékeink. Rendeletben szabályozta a baromfiak, s köztük a ludak tartását is. Később a kolostorok részére történő kötelező adományokban is rögzítették a ludak beszolgáltatását. Így hasonlóan Magyarországon is az úrbéri szolgáltatásokat és az egyházi tizedeket szabályozó rendeletekben már a XI. és XII században kötelezően

előírták a ludak beadásának idejét, a ludak létszámát és minőségét (a XIII. századtól kikötötték, hogy a beszolgáltatandó ludak fehér színűek legyenek) Hazánkban a lúdtartás valószínűleg a római időkre nyúlik vissza, s így régi hagyományai vannak. A középkori települések és a későbbi vidéki, tanyasi házak nélkülözhetetlen háziállatává vált a baromfiak között a lúd is, és a lúdtartás igen jelentős szerepet kapott. Az Alföld, a Duna-Tisza köze, a Kisalföld vizenyős területei, nagy kiterjedésű legelői, a szétaprózódott kisüzemi birtokviszonyok, az extenzív jellegű mezőgazdasági termelés kedvező környezeti feltételeket teremtett a lúdtartás, a lúdtenyésztés számára. Ősi parlagi ludunk is kétségtelenül az Alföld nedves vidékein alakulhatott ki, ahol a vadludak fiókáit ha csak tehették, begyűjtötték és otthon felnevelték. Ezek a vadludak a baromfiudvaron a háziludakkal keveredtek, egymás

közt is szaporodtak. Ennek eredményeként a magyar parlagi ludak részben fehér, részben pedig szürke változatban fordultak elő. Az ősi származású fajtákból szelekcióval alakult ki a magyar lúd, melynek azonban nemcsak fehér és szürke, hanem fodrostollú változata is létrejött. Ez utóbbi fajtát ma már őshonos lúdként génmegőrzés céljából tartják A magyar parlagi lúd javítására is több külföldi eredetű fajtát hoztak be. Így a hizodalmasság és a testsúly növelése céljából a múlt század végén, 1890-ben az országba bekerült az emdeni lúd, majd a század végén a tolouse-i és a pomerániai lúdfajta is szerepet kapott a hazai lúdállomány nemesítésében. Mindezek hatására a fajtán belül két változat, a dunántúli és a nagyalföldi tájfajta jött létre. A szaporaság növelése érdekében 1961-ben kisebb állományban rajnai fajtát, majd 1963-ban a májtermelés javítására a francia eredetű szürke landesi ludat

is tenyészteni kezdték Magyarországon. Később, 1967-ben pedig egy viszonylag jó tojástermelő és hústermelő képességgel rendelkező fajtával, az olasz lúddal bővült a hazai lúdállomány. A hazai lúdpopuláció hagyományos kettős hasznosítású, vagy egyoldalú típusait (tojó-, hús hasznú) ma már egyre inkább a termelési iránynak megfelelő speciális, korszerű fajták és hibridek mind szélesebb fajtaválasztéka váltja fel. A kacsa vad formája világszerte, Eurázsiában, Észak-Amerikában és Észak-Afrikában széles körben elterjedt. Háziasításukra vonatkozóan ezeken a területeken írásos feljegyzések szinte nem is maradtak fenn. A hindu kultúra írásos emlékei azonban arról tanúskodnak, hogy az ókori kultúrákban időszámításunk előtti II. évezredben Indiában a kacsatenyésztést már ismerték. Elő-Ázsiában fennmaradt kacsaábrázolások is arra utalnak, hogy a kacsatartás másik centruma erre a földrészre tehető.

Így információk hiányában feltételezik, hogy az első háziasítás a tőkés réce (vadkacsa) megszelídítésével Távol-Keleten időszámításunk előtt az I. évezredben Kínában, és ettől függetlenül Dél-Európában történt. Az első európai és távol-keleti kapcsolat kialakulásakor Távol-Keleten már igen fejlett volt a kacsatenyésztés. Korai emlékek szerint a görögök és a rómaiak is tartottak kacsát, de ezek még vadkacsák voltak. Varro (időszámításunk előtt 37-ben) említést tesz a kacsatartáshoz szükséges építményekről. A Római Birodalomban tehát már tartottak kacsát, azonban ezek még a háziasítás kezdeti stádiumában lehettek. A germán törzseknél valószínűleg később terjedt el a kacsatartás, mint a rómaiaknál. Nagy Károly idejében (időszámításunk utáni VIII században) már a törvényekben, a tizedet beszolgáltató rendeletekben is említést tesznek a kacsákról. A középkorban azonban a kacsa viszont

csak többnyire díszmadárként szolgált. A németalföldi és a flamand festmények alapján arra lehet következtetni, hogy a kacsafajon belül már több változat is létezett. Európában a múlt század végétől kezdődött el a különböző kacsafajták tenyésztése, amelyek főként Angliából kerültek be, s azokat a szigetország ugyancsak importból, Ázsiából szerezte be. Ezeket kezdetben tojástermelésre tartották, s csak később használták fel a nagyobb testsúlyú fajtákat hústermelési célra. Kelet- és Délkelet-Ázsiában kialakult intenzív kacsatartásban viszont olyan típusokat is kifejlesztettek, amelyek ma is fontos szerepet töltenek be a lakosság étkezési tojásfogyasztásában. Ezeken a vidékeken (Vietnam, Taiföld, Indonézia és a Fülöp-szigetek) a lakosság tojásfogyasztásának 20-30 %-át a kacsatojás adja. Így Kínában is igen régi hagyományai vannak a kacsahús fogyasztásának, de a kacsatojás étkezési célú

felhasználása is nagyon kedvelt. Kína húsállata a kacsa és a liba, amit a világ tollpiacán betöltött szerepe is kifejezésre juttat. Egyiptomban viszont a Níluson és deltájában a kacsatartást napjainkban haltenyésztéssel kombinálva végzik. Magyarországon a kacsa vagy ahogyan a korábbi időszakban nevezték a ruca, illetve a réce igen elterjedt háziállat volt. Bizonyos, hogy hazánk területén is a vad tőkésréce tojásait a lúdtojásokhoz hasonlóan begyűjtötték és otthon kikeltetve a házikacsákkal együtt nevelték. Így a házi és a vadszárnyasok kereszteződése a domesztikáció folyamatában, a hazai viziszárnyas-állomány kialakulásában folyamatosan részt vett. A hazánk területén kialakult parlagi magyar kacsák tulajdonságainak megváltoztatásához, a testsúly gyarapodásához a középkorban bekerült, nagyobb testű török kacsák jelentősen hozzájárultak. A parlagi magyar kacsa tarka változatai pedig a francia eredetű

roueni fajtával való keresztezések eredményeként jött létre. A hazai kacsaállomány nemesítésében azonban átütő sikert a Dél-Kínából származó pekingi kacsák hozták, melyekből nagyobb létszámot a második világháború között hoztak be az országba. Hazánkba a pekingi kacsát Ausztriából, Hollandiából és Dániából importálták. A pekingi kacsafajta jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy hazánkban a pecsenyekacsa-nevelés gyors ütemben fejlődött. Napjainkban is ennek a fajtának, illetve e fajta felhasználásával kialakított hazai és külföldi nemesítésű pekingi típusú kacsahibrideknek van a legnagyobb jelentőségük. A pézsmakacsa vagy mosuszkacsa háziasításával kapcsolatosan a házikacsánál is kevesebb történelmi adat maradt fenn. Általában elfogadják, hogy a pézsmakacsát az amerikai szigeten háziasították a vad mosuszkacsából Amerika felfedezése előtti időkben. A mosuszkacsa őshonos Mexikóban,

Közép-Ázsiában és Dél-Amerika legnagyobb részén Sok helyen elterjesztették ezt a szárnyasfajt az eredeti élőhelyén kívül is, azonban Új-Zélandon való meghonosításuk nem volt sikeres. Amerika felfedezése előtt már háziasított állapotban találták a pézsmakacsát Mexikóban is, ahol fontos vallási és kultikus funkciót töltött be az azték civilizációban. Tollazatukat dekoratív ruhák készítéséhez is felhasználták. Háziasításuk tehát több ezer éve megkezdődhetett, azonban a háziasított pézsmakacsa tenyésztése csupán 600-700 évre tekinthet vissza. A pézsmakacsa Európába való behozatala Afrikán keresztül történt. Afrika nyugati partjain ez az egyetlen háziasított kacsafaj. Feltételezhető, hogy az esetleg visszavándorló rabszolgák útján jutott el Dél-Afrikába ez a szárnyasállat Innen származik a régi neve is: guienai kacsa. A faj elnevezésére azonban még számos kifejezést használnak, úgymint: berberkacsa,

néma kacsa, braziliai, perui, muszkovi-, moszus, török, szemölcsös és repülő kacsa. Újabban, a Franciaországból behozott tenyészállatok és végtermékek elterjesztése kapcsán egyre inkább használják a francia barbarie (barbari) megnevezést is. Fiatal történelme miatt a házi és a vad pézsmakacsa külleme nem sokat változott A háziasított pézsmakacsa mintegy 25 %-kal nehezebb lett, mint a vad őse, de itt is megmaradt az ivarok közötti nagy testsúlybeli különbség a gácsérok javára. Európában a XVI században gyorsan meghonosodott jó tojáshozama, könnyű tenyészthetősége miatt. Ekkoriban még a húsát kevésbé értékelték, azt másodrendűnek tartották Őshazájában a pézsmakacsát ugyancsak a magas tojáshozama miatt becsülik, de sokra értékelik a szülők utódnevelő képességeit is. Napjainkban magas színvonalú tenyésztést folytatnak elsősorban Franciaországban, ahol húsra és májra szelektált típusokat hoztak

létre. A pézsmakacsák testsúlya igen gyorsan gyarapszik, s kedvező a takarmányhasznosítása is Húsuk nagyon ízletes, kevesebb zsírt tartalmaz, mint a házikacsa húsa. A hústermelés mellett a pézsmakacsa gácsérokat töméses hizlalással kiváló májak előállítására is felhasználják. Erre a célra és külön a húshasznú pézsmakacsa előállítására a francia tenyésztők speciális vonalakat nemesítettek ki. Hazánkban a pézsmakacsa intenzív tenyésztése, tartása és hasznosítása - francia tapasztalatokra alapozva - rövid, néhány évtizedes múltra tekint vissza. A mulárdkacsa olyan viziszárnyas-fajhibrid, amelyet a házikacsa és a pézsmakacsa keresztezésével állítanak elő. E két viziszányasfaj keresztezése hosszabb történeti múltra tekint vissza. Tajvanban ugyanis már 250 éve foglalkoznak a mulárdkacsa előállításával. Tajvan mulárdkacsa programjában pézsmakacsa gácsért kereszteznek helyi kayia-nak nevezett házikacsa

tojóval. Ezzel a keresztezéssel igen jelentős mennyiségű kacsahúst állítanak elő Nagyon népszerű a mulárdkacsa-tartás Franciaországban is, ahol a kacsatermelés 85 %-a a pézsmakacsából, 15 %-a pedig döntően a mulárdkacsából származik. Itt viszont a franciák ezt a fajhibridet elsősorban a májáért tartják Franciaországon kívül Dél-Kelet-Ázsiában mind a húshozama, mind pedig a májtermelése miatt nagyon kedvelt. Hazánkban az 1950-es évek elején végeztek kísérleteket a mulárdkacsa előállítására, a házikacsa egyes tulajdonságainak a javítása céljából. Ennek eredményeként a kacsa mája 2,5-3-szorosára növekedett, és a kívánatos (2 kg-os) testsúlyt is rövidebb idő alatt érte el. A pézsmakacsa és a házikacsa keresztezésének utódai terméketlenek, tehát csak végtermék előállítására használhatóak. Az utódok hízékonysága és vágóértéke a két kiinduló baromfifaj közé tehető, húsban gazdagabb, de

zsírban szegényebb vágóállatot ad. Felhasználhatóak pecsenyekacsának, de hízott máj előállítására is nagyon alkalmasak, egységes, világos sárga színű 400 gramm körüli májat adnak. A mulárdkacsa fajhibrid előállításában szereplő fajták apai, illetve anyai vonalként való felhasználásuk eredményeként eltérő végtermékeket adnak. A pézsmakacsa gácsér és a házikacsa tojó keresztezéseként kapott hibrideket angol kifejezéssel a mule (mjúl), a házikacsa gácsér és a pézsmakacsa tojó utódait pedig a hinny (hini) angol kifejezéssel különböztetjük meg. Ez utóbbi hibridváltozatra a franciák a bardot kifejezést használják Ebben az esetben az utódok nagyon különbözőek. A gácsérok jól megtermettek, a tojók pedig kicsi testtömegűek, csak fele akkorák, mint a gácsérok. Ebből adódóan csak a gácsérok tömhetőek, a tojókat pedig csak a kistermelői körben hústermelésre lehet hasznosítani. Ezért ez a keresztezési

konstrukció nem nagyon kelti fel az érdeklődést A pézsmagácsér és a házikacsa (pekingi típusú) tojó keresztezéseként kapott mule a kedveltebb fajhibrid, mivel itt a mulárdkacsa tojók és a gácsérok méretükben és testalakulásukban a pézsmakacsa gácsérokhoz hasonlóak, de ebben az esetben nincs ivari dimorfizmus, az utódok szinte egyöntetűek, mivel a keresztezett állatoknál az ivari különbség 2-4 %-ra lecsökken. Hazánkban a mulárdkacsa fajhibrid előállítását és forgalmazását először a Baranya megyei Baromfifeldolgozó Vállalat vásárolt alapanyagból 1981-ben indította el, majd a rákövetkező évben a fajhibrid-előállítás technológiai eljárásainak megvásárlásával megalapozta a mulárdkacsa fajhibrid előállítását. Ma már a tiszta vonalak tenyésztésére, a szülőpárok neveléséhez, a máj- és húshozamú mulárdkacsák forgalmazásához specializált tenyésztő szervezetek, integrátorok állnak rendelkezésre. A

bütykös hattyú, vagy néma, illetve közönséges hattyú Európában őshonos madárfaj. Vad környezetéből vették tenyésztésbe, s e tenyésztő munka hatására napjainkra ez az egyik legnagyobb és leghosszabb ideig (30-60 évig) élő viziszárnyas egészen háziasítottá vált. Európában elterjedtebb, mint az amerikai földrészen, de szerte a világon mindenhol megtalálható. Az Amerikai Egyesült Államokban tartott hattyúk közül a bütykös hattyú a legnépszerűbb, melyet a viziszárnyasok arisztokratájának tartanak, s ezért gyakran nevezik "királyi néma hattyúnak" is. Tollazatuk tiszta fehér, nyaktartásuk kecses, csőre narancssárga és a csőr tövén fekete bütyköt visel, s lábai is feketék. Díszes madár. Tartásuk ezért - napjainkban - kizárólag esztétikai értékük miatt történik Bár a hattyú fiatal korában élvezhető húsféleséget ad, azonban a hattyúhús fogyasztása a zsidó-keresztény kultúrában mégsem terjedt

el, mivel a Biblia (Mózes III. könyve 11 fejezet 17 verse) a hattyút a tisztátalan állatok közé sorolta Viszont a XIX század második felében, különösen a szórakoztató iparban viselt pehelykönnyű kabátok, fejdíszek, színpadi kosztümök, belépők készítéséhez gyakran használták a bütykös hattyú és az énekes hattyú prémjeit. A bütykös hattyúk vízpartok mentén fészkelnek, így Magyarország tavainál, folyópartjainál, kisebb zárt parki tavakban úszkálva e néma hattyúk esztétikai élményt nyújtanak. A legenda szerint azonban a néma hattyú a halála előtt megtalálja a hangját s egy szomorú haláldallal, az úgynevezett "hattyúdallal" el is búcsúzik. A galamb az emberiség kultúrtörténetében igen jelentős és sokszínű szerepet töltött be, és ez a többezeréves galambkultusz mind a mai napig fennmaradt, s fejlődőben van. A nagyszámú vadgalambfajok - több mint 600 faj - közül a házigalamb ősének a szirti

galamb tekinthető, amelynek háziasítása a Földközi-tenger partvidékén az időszámításunk előtti IV. évezredben történt Elképzelhető, hogy az ember és a galamb közötti kapcsolat kialakulása arra vezethető vissza, hogy a vad ősök a szirti odút felcserélték az ember lakta helyeken a galamb számára kialakított fészkekre, vagy az emberek építettek védett helyekre épületeket, templomokat, ahová a galambok befészkeltek. A vallási mítosz, a galamb és a lélek szimbólumának egybekapcsolása már a korai kultúrákban kialakult. Mezopotámiában és a Földközi-tenger keleti partvidékén az időszámításunk előtti II. évezredben írásos dokumentumok tanúskodnak a galambtartás vallási célú felhasználásáról. A Biblia is említést tesz a galambról, mint áldozati állatról (Mózes III. könyve 1 fejezet 14 vers) Körülbelül időszámításunk előtti III évezredből a galambtartással kapcsolatosan már írásos emlékek maradtak

fenn Egyiptomból. De már az időszámításunk előtti IV évezredből való galambábrázolások Szíria, Irak és Palesztína területéről, a későbbiekben pedig Előázsiában Indiában, Krétában talált képek vallásos, kultikus ábrázolásokat tükröznek. A hódító hadjáratok során és a kereskedelem révén a galambkultusz egyre szélesebb körben terjedt, és Olaszországba is eljutott a dél-itáliai görögök révén. A hindu mitológiában a szerelem istenét galamb formájában ábrázolták, és a mai Iránban, Indiában a mohamedánok körében is szent állatként tisztelik. A kereszténységnél pedig a harmadik isteni személynek, a Szentléleknek, az égi szeretetnek lett a jelképe. A kultikus, vallási okokon kívül azonban a galambot már igen korán más célra, hírvivő galambként is felhasználták. Erre vonatkozóan már a legrégebbi könyvben, a Bibliában (Mózes I. könyve 8 fejezet 8-12 vers) is találunk utalást, midőn Noé bárkája az

Ararát hegyén fennakadva, a szárazföld földkutatására a bárkából három ízben is kibocsátott egyegy galambot, melyből a második galamb olajággal visszatérve a víz elapadásáról adott hírt, míg a harmadik viszont szárazföldet találva már nem tért vissza. De a hírvivés bizonyítékáról szolgálnak azok az időszámításunk előtti III évezredből származó festmények is, amelyeket a fáraók koronázási ünnepén híradásul a világ négy égtája felé elröpítettek. Így Egyiptomban a galambtenyésztés legfőbb célja a hírközlés volt, s ebben az időben az egyiptomiak számítottak a legnagyobb galambtenyésztőknek. Ezen kívül azonban a galambtartásnak más gazdasági haszna is volt A bibliai hét szűk esztendőben pl. a főpapok a galambhúst is fogyasztották Időszámításunk előtti 2700-ból fönnmaradt étlapon a fogások között a galamb is szerepelt. A görögöktől Arisztotelész munkája nyomán fennmaradt alkotásból

részletes leírást kaphatunk a kor galambtenyésztésének ismeretéről. Az ókori görögök az olimpiai játékokon elért győzelmüket hírvivő galambokkal tudatták az ottani honfitársaikkal. A keleti államokban a kalifák szintén nagyra értékelték a postagalambokat A házigalambnak Közép- és Észak-Európában való elterjedését a Római Birodalom idejére lehet tenni. Európában, különösen Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában kedvelt vágóállat volt a galamb, ezért ezekben az országokban a nagyobb testű fajták kaptak szerepet. Fogyasztásukat viszont hosszú időn keresztül csak a földesurak élvezhették. A galambokat azonban mint hírvivő állatokat már igen korán felhasználták a különböző háborúkban kémszolgálatokra is. E szárnyasfajunkat - Plinius szerint - elsőként kémszolgálatra az ókori római hadvezetés használta fel Így a légióknál bizonyos felderítő szolgálatokat a

hírvivő galambok végezték. Ebből adódóan tartásukat engedélyhez kötötték. Hazánkban valószínűleg a postagalambok a keresztes hadjáratok idején terjedtek el Zrínyi Miklós Szigetvár védelmekor szintén postagalamb útján kért volna segítséget a királytól, amit azonban a törökök erre a célra kiképzett vadászsólymai elfogtak. Európában Németország volt az első állam, ahol postagalambokat hírszolgálatra mind a szárazföldi, mind pedig a tengeri haderőknél alkalmaztak. Az első világháborúban már valamennyi hadviselő állam beleértve az amerikai hadsereget is - hírszolgálatra felhasználta a postagalambokat A kémszolgálatra alkalmas galambokat fotófelszereléssel látták el, és a második világháború alatt így fényképezték le a Maginot-vonalat. A hírvivő galambok sokrétű alkalmazásának köszönhetően a galambászatban is kialakult egy versenysport, a postagalambászat. Azonban több országban mint versenysport -

szigorú tiltó rendelkezések miatt - csak igen későn, századunk 40-es évei körül (pl. Anglia) indulhatott meg Bár voltak olyan országok is, mint pl Belgium, ahol már 1826ban megalakult az első postagalamb sportegyesület, s ettől kezdődően folyamatosan vannak postagalamb-versenyek Bár a második világháború alatt a postagalamb-tenyésztés is törést szenvedett, de mára már ennek a sportágnak is ismét komoly eredményei vannak. A postagalambászok 1938-ban rendezték meg első galambolimpiájukat Brüsszelben, és a XIV. galambolimpiát pedig 1975-ben Budapesten tartották. A millecentenárium kapcsán az 1996-os évben Ópusztaszer-Budapest útvonalon ismét postagalamb szolgálatot indítanak. A házigalamb a korai gyarmatosítókkal együtt már a többi háziállatfajunkkal együtt átkerülhetett az amerikai földrészre, ahol a galamb más célú hasznosításának kifejlesztése került előtérbe. Az Amerikai Egyesült Államokban századunkban alakult

ki az iparszerű galambhústermelés, és mind a mai napig különleges szerepet tölt be a baromfitermékek választékában. Húsa különösen a könnyű emészthetősége, értékes fehérjetartalma és alacsony energiaszintje miatt közkedvelt táplálék. Magyarország a galambhústermelésben ugyancsak jelentős helyet foglal el. Tenyésztésünk kezdetben a parlagi galambbal indult meg, melynek keresztezéséhez eleinte nagyobb testű fajtákat, a Morvaországban nemesített strasszer fajtát alkalmazták. Napjainkban viszont már a jó hústermelő képességű amerikai king és a texán fajták a meghatározóak a húsgalambok előállításában. A strucc tartása hosszú történeti múltra tekint vissza. Ugyanis az észak-afrikai sziklaképek bizonyítják, hogy a strucctartás az időszámításunk előtti V-IV. évezredben már ismeretes gazdasági állattartás volt A struccfarmokat a karthágóiak tojástermelés céljára létesítettek. A strucc kialakulása az

ázsiai sztyeppéken 40-50 millió évvel ezelőtt történt. Természetes élőhelye ma is Afrikára korlátozódik Ma már azonban megtalálható az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában, Izraelben, az Egyesült Királyságban, Dél- és Nyugat-Európában, s így hazánkban is. A strucc háziasítása azonban igen rövid történeti múltra tekint vissza, hiszen a háziasítása a XIX. században DélAfrikában történt Az első strucctenyésztő országként Líbiát említik, ahol az állatokat a tollukért tartották Közel 150 éve vált Dél-Afrika a strucctenyésztés központjává, ahol ma már a húsáért, a bőréért és a tolláért tartják. Az igen korán gazdasági haszonállatként tartott struccfajnak a háziasítási folyamatát minden bizonnyal gátolta, hogy a zsidók számára a strucchús fogyasztása tilos volt, mivel az Ószövetség szerint (Mózes III. könyve, 11 fejezet 16 vers) a strucc tisztátalan állatnak számított. E kort megelőzően

azonban az egyiptomiak a struccot fogságba ejtve vágóállatként tartották és fogyasztották. A strucctenyésztésnek azonban a XIX. században kialakult madártoll- kereskedelem adott újra lendületet A toll mint kiegészítő ruházati kellék - nemcsak az ősi kultúrákban - hanem az elmúlt században is óriási méreteket öltött, s a párizsi divatközpontokban ez a bizarr tollipar nem kevesebb mint tízezer embert foglalkoztatott. A könnyű- és a szórakoztató ipar ilyen irányú alapanyagának megteremtésére 1838-ban Dél-Afrikában létrehozták az első struccfarmot. Így évente egyre több strucctollat exportáltak, s ennek mennyisége 1910-re már elérte az évi háromszázhetvenezer kilogrammot. A strucc tollát ma is állandóan keresik, amit a tenyésztők a struccok tollainak 7-8 havonta történő tollvágással, illetve ritkább esetben a tollak tépésével nyerik. A strucc azonban a hagyományos vágóállatokkal telített mezőgazdasági piacokon

olyan különleges szerkezetű, kitűnő ízű és koleszterinben szegény húst kínál a húsfélék választékában, amely jó hírnévnek örvend. A strucchús ugyanis 100 grammra vonatkoztatva csupán 114 kalóriát tartalmaz, s vörös színű húsa 24,4 %-ban könnyen emészthető értékes fehérjét tartalmaz. Az ízletes húson kívül további jó tulajdonsága a struccnak, hogy a bőre is nagyon értékes Különleges megjelenési formája a krokodilbőrhöz hasonló értékűvé teszi. Elsősorban luxuscikkek előállítására használják, női táskák, óraszíjak, cipők, finom kidolgozású kabátok készülnek belőle. A strucc tojását elsősorban tenyésztojásként hasznosítják azonban a terméketlen tojásokat az egyéb étkezési célra termelt tojásokhoz hasonlóan emberi táplálékként fogyasztják. Egy-egy strucctojás az étkezésben 23-24 tyúktojást helyettesíthet. A tojások másik hasznosítási módja a népművészetben való alkalmazásuk De

az ókori feljegyzések szerint a strucctojást edényként is felhasználták, s különösen nagyra értékelték e szárnyasállat hatalmas tojásait az ókori Kína császárai. A strucctenyésztés - Afrikát kivéve - alig néhány évtizede kezdődött el az amerikai földrészen. Az Amerikai Egyesült Államok farmjain 1930-ban jelent meg, de ütemesebb fejlesztése csak 1988 után indult meg. Amerikából Európába is átkerülve 1993-ban Magyarországon is megkezdődött ennek a futómadárként ismert baromfifajnak a tenyésztése. Ma már hazánkban is több fajtaváltozata megtalálható, úgymint a namíbiai kéknyakú, az arábiai vörös és az afrikai fekete. A nandu háziasítása a XIX. században Dél-Amerikában történt A nanduk nagy termetű madarak, szintén röpképtelenek, mint a struccok. Testsúlyuk 25 kg körül alakul, magasságuk 0,9-1,5 m Poligám állatok Őshazájukból számos országba elkerültek. A futómadarak harmadik faja az emu Testnagysága

alapján a strucc után a második legnagyobb madár. Magassága 1,75 cm, testsúlya általában 50 kg Őshazája Ausztrália Az emu háziasítása még nem történt meg, de gazdasági haszonállatként már több országban, így hazánkban is hasznosítják. Húsa nagyon kedvelt, mert koleszterinben szegény. Tojásai is fogyaszthatóak A tojáshéjat a díszítőművészek által hasznosítják Az emu könnyebben kezelhető, szelídebb madár, mint a strucc, ezért a futómadarakat tartó vállalkozók körében egyre népszerűbb haszonállat. 1.3 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1.- A baromfi fogalma, A baromfifajok felsorolása? 2.- Mikorra tehető a baromfifélék háziasítása? 3.- Állománylétszám alapján milyen helyet foglal el a baromfi a világ haszonállat- előállításában? 4.- Milyen szerepet játszanak a baromfitermékek a világ- és Magyarország élelmiszerfogyasztásában? 5.- A házityúk őse(i), domesztikációjának helye, ideje 6.- A házityúk

elterjedése 7.- A pulyka őse, domesztikációjának helye, módja, ideje 8.- A pulyka elterjedése 9.- A gyöngytyúk őse, domesztikációjának helye, ideje 10.- A gyöngytyúk elterjedése 11.- A lúd őse domesztikációjának helye, ideje az eltérő földrészeken 12.- Az európai lúdfajták eredete 13.- Az ázsiai és amerikai lúdfajták eredete 14.- A házikacsa őse, domesztikációjának helye, ideje 15.- A pézsmakacsa eredete, domesztikációja, elterjedése 16.- A mulardkacsa fogalma, hasznosítása 17.- A "mule" és a "hinny" közti főbb eltérések 18.- A strucctenyésztés története 19.- A japánfürj- és hasznosítása 2. FEJEZET: A BAROMFIFAJOK FONTOSABB ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAI ÉS AZOK KOMPONENSEI (Dr. Szabó József) A baromfifajok kultúrtörténetét áttekintve látjuk, hogy a hasznosítás- a kezdetben döntő fontosságú kultikus célú felhasználást túllépve- már a kezdeti történeti korok idején túlnyomóan a

termékelőállítás területein vált igazán hangsúlyossá. Ettől fogva az ember törekvése fokozottan a nagyobb mennyiségű és jobb minőségű termékek (hús, tojás, toll, stb.) előállítása felé fordult, s lényegessé vált az előállításhoz szükséges idő lerövidítése is A célok ösztönösen adódtak, kezdetét vette a termékelőállítás hatékonyságát jobbítani szándékozó tenyésztő- nemesítő tevékenység. A felhalmozott tapasztalatok új módszereket, az új módszerek a korábbiakat meghaladó célokat termeltek ki. Szükségessé vált az egyre gyarapodó ismeretanyag rendszerezése és írásba foglalása, s ennek kapcsán a tenyésztőmunka egyre inkább tudatos és tervszerű tevékenységgé lett. Az eredményes nemesítés, a több és jobb minőségű termék iránti igény ráirányította a figyelmet az állatok tulajdonságaira. E tulajdonságok a kijelölt tenyésztési célt támogathatják, ugyanakkor hátráltathatják is az

előre haladást. A célirányos és okszerű nemesítőmunka alapjában feltételezi e tulajdonságok hatásainak és kölcsönhatásainak ismeretét. A termelésre közvetlenül vagy közvetve (más fontos tulajdonságokon keresztül) ható tulajdonságokat értékmérő tulajdonságoknak nevezzük. ELSŐDLEGES (vagy direkt) értékmérő tulajdonságok pl. a szaporaság, a hús-, toll-, májtermelő-képesség MÁSODLAGOS ( vagy indirekt ) értékmérő tulajdonságok pl. a vérmérséklet, az ellenálló-képesség, a technológiai tűrőképesség, az élelemkereső-képesség, stb A tulajdonságok az állatok esetében is egyedi módon, az egyedre jellemző mértékben jelennek meg. Az egyediség az állatcsoport (populáció) sokszínűségének, változatosságának az alapja. Ez a változatosság (variancia) teret enged a gének, géncsoportok populáción belüli szabad kombinálódásának, s ennek során törvényszerűen, nemzedékről nemzedékre találkozhatunk jobb

képességű, továbbtenyésztésre alkalmasabb egyedekkel is. Az ilyen egyedek kiválasztása (szelekció) és tovább szaporítása egy adott tenyészcél tekintetében jelentősebb genetikai előrehaladást eredményez, így az a genetikai hátteret erősíti. A mérhető, vagy más módon (objektív vagy szubjektív) kifejezhető paraméterek kialakulásának alapját ez a genetikai háttér jelenti, ám végső megjelenésében a környezeti hatások is több- kevesebb szerephez jutnak. A genetikai háttér jobbítása a tenyésztőmunka feladata, a környezet fejlesztését az állatok szükségleteinek megfelelő tartási és takarmányozási technológia kialakítása adja. Alapvető elvként kell kezelni, hogy a kiváló genetikai konstrukciót kiaknázni csak a neki leginkább megfelelő környezetben lehet. Silány körülmények között a jó fajta is képességeinek csupán töredékét realizálja, ugyanakkor az elmaradottabb fajták a szuperkörnyezetben sem képesek

saját magukat meghaladni. A genotípus és a környezet harmóniájának megteremtése alapvető gazdasági érdek, ezért ismerni kell a genetikai- és a környezeti hatások közötti kölcsönhatások rendszerét is. 2.1 Az értékmérő tulajdonságok csoportosítása ELSŐDLEGES ÉRTÉKMÉRŐK REPRODUKCIÓ Szaporaság PRODUKCIÓ - tojástermelő képesség termékenység keltethetőség Hústermelő képesség - növekedési kapacitás növekedési intenzitás vágási kitermelés (bratfertig, grillfertig) elsőrendű húsrészek hús- csont arány Májtermelő képesség - sovány máj nagysága máj szöveti szerkezete extra- és intracelluláris zsírbeépítő képesség Tolltermelő képesség - testfelület elsődleges tolltüszők sűrűsége másodlagos tolltüszők sűrűsége fedőtollak nagysága pehelytollak nagysága ezertolltömeg tollak rugalmassága tollak töltőereje tollszín MÁSODLAGOS ÉRTÉKMÉRŐK Ellenállóképesség Környezet-

(technológia) tűrő képesség Élelemkereső képesség Növekedési erély Takarmányértékesítő- képesség Vérmérséklet (rossz szokások) 2.2 A szaporaság A madarak szaporaságát az egy tojóciklus alatt "előállított" életképes naposállatok száma adja. Ez alapvetően a megtermelt tojások számától, a tojások termékenységétől és azok keltethetőségétől függ. Tojástermelő képesség alatt az egy tojástermelési periódus (tojóciklus) alatt produkált tojások számát értjük, azok minőségétől függetlenül. Az értékmérő így a peteleválás és tojásképzés gyakoriságát fejezi ki Befolyásoló tényezői (Goodale és Hays teóriája szerint) az alábbiak: Perzisztencia: A szaporodásbiológiai "év" hossza, az első tojás megtojásától a ciklus utolsó tojásának lerakásáig eltelt idő. A perzisztencia fajonkénti alakulása BAROMFIFAJ PERZISZTENCIA (NAP) TOJÁSTERMELÉSI IDŐSZAK TYÚK (TOJÓ TIP.) (HÚS

TIP.) 300-380 280-310 teljes év teljes év PULYKA (zárt tartás) (félintenzív) 140-170 120-140 éven belül bármikor tavasszal GYÖNGYTYÚK (extenzív) 140-180 tavasszal LÚD (extenzív főciklusban) (extenzív őszi ciklusban) (előre hozott ciklusban) (extra előre hozott ciklusban) 110-130 85-95 140-160 150-165 február-május szeptember-november december-április november-április HÁZIKACSA (extenzív) 200-230 február- augusztus Intenzitás: a tojástermelés dinamikája. Alapvetően két értelmezési módja létezik 1. Az egyedre vonatkozóan: Az egyedi intenzitás érték egy tojó egyed éves teljesítményét egyetlen intenzitás- értékkel jellemzi. Az érték egy dimenzió nélküli szám Számítása I=T/C ahol: I= intenzitás T= az egyed által megtojt összes tojás (db) C= a tojásrakási ciklusok száma (db) A C érték értelmezése - lévén, hogy a tojóidőszakot magát is sokszor a "ciklus" kifejezéssel illetjük- kissé

nehézkes. A kétféle ciklust definíció- szerűen az alábbiak szerint különböztetjük meg: Tojóciklus= a perzisztencia időszaka (lásd fent) Tojásrakási ciklus= Az az időszak, amíg a tojó egyed folyamatosan, nap, mint nap tojást rak. A tojásrakás ugyanis nem folyamatos az egész perzisztencia alatt, hanem tojásrakási ciklusokból és az azok közötti szünetekből áll össze. Ennek a magyarázata egyszerűen annyi, hogy az egy tojás képződéséhez szükséges idő hossza minden esetben több, mint 24 óra. Így a tojó a folyamatos tojásrakás alatt (tojásrakási ciklus) egyre későbbi órában tojik, míg végül néhány tojás lerakása után- leállítja a tojásképzést. A tojók zömmel a délelőtti és kora délutáni órákban hajlandóak tojni, az esti- éjszakai tojásrakás elenyészően esetleges. A folyamatos tojásrakás során a szervezet kalcium- és fehérjekészletei kimerülnek, a tojó szünetet tart szervezete regenerálódása

érdekében. Az egy tojásrakási ciklus alatt lerakott tojások mennyiségét egy fészekalja (pászma) tojásnak nevezzük. 2. Az állományra vonatkozóan Egy adott tojóállomány (istálló, vagy telep) tojástermelésének intenzitását egy százalékos értékkel fejezhetjük ki. Az információ az állomány egynapi termelésére vonatkozik Napi kiszámítása és naprakész ábrázolása gyakorlati jelentőséggel bír. Az intenzitás értékek időben való ábrázolása adja az aktuális tojásgörbét, melyet a hibridet előállító cég által megadott standard tojásgörbéhez viszonyítunk. Az adódó eltérések elemzésével mód nyílik a hibák felderítésére és a gyors szakmai beavatkozásra A százalékos intenzitás érték kiszámítása: I = ( T / L ) * 100 < % > ahol: I= intenzitás (napi) T= napi összes tojás (db) L= állománylétszám (db) Standard- és aktuális tojásgörbék (házityúk) 100 90 80 INTENZITÁS (%) 70 60 50 40

STANDARD INT% 30 AKTUÁLIS INT% 20 10 0 18 20 22 24 26 28 30 35 40 45 50 55 60 65 70 75 80 IDŐ (ÉLETHÉT) Hosszú szünetek hiánya: A tojásrakási ciklusok közötti, hosszabb tojásrakás- mentes időszakok hiánya. A szünetek hossza kedvező esetben 2-3 nap. Azt a tojóegyedet, amelyik gyakorta hosszabb szüneteket tart, kiselejtezzük, mert e szünetek csökkentik a tojástermelést. A szünetek hosszának szelekciós határa fajonként eltérő lehet, tekintettel az adott faj szaporodásbiológiai jellemzőire: Házityúk - 4-5 nap Pulyka - 8-12 nap Gyöngytyúk - 3-4 nap Házikacsa - nem jellemző Pézsmakacsa - 2-3 nap Házilúd - 4-6 nap Kotlás: A kotlás életjelenség. A baromfiszaporítás történetében korábbi megítélése pozitív volt, hiszen mindig szükség volt jól költő és nevelő kotlósokra. A mesterséges baromfikeltetés elterjedése azonban mint értékmérőt feleslegessé-, a tojástermelés szempontjából hátrányossá

minősítette. A kotlás elleni küzdelem sohasem járhat teljes sikerrel, a kotlást kiirtani egyetlen állományból sem lehet. A tenyésztő célja a jelenség előfordulásának mind nagyobb mértékű csökkentése lehet. A csökkentés módja a hajlam ellen való szelekció mellett a kotlásmegelőzés és a kotlás- leszoktatás technológiájának kiművelése és végrehajtása lehet. A legintenzívebben kotló baromfifajunk a pulyka, (60-65% kotlási ráta) ezt követi a lúd (20-30%) majd a tyúk, amennyiben a húsra szelektált állományok közel 5-10 %-a hajlamos a kotlásra. A tojótyúkok a szelekció hatására 5% alatti értéket mutatnak. A kacsa és a gyöngytyúk kotlási hajlama elenyésző, ezzel magyarázható, hogy dédanyáink a kacsatojásokat jobbára kotlós tyúkokkal keltették ki. Korai ivarérés: A baromfifélék tojásrakása- természetszerűleg- az ivarérés és tenyészérés időpontjában indul el. Ivarérés: Az egyed fejlődésének az a

stádiuma, amikortól az ivarszervek életképes ivarsejteket termelnek. Ebben az állapotban már elindul a tojásrakás, de a tojások apróak, némelyikükből még a sárgájs is hiányzik. Ezek a tojások az úgynevezett "jércetojások", melyekhez számos népi babona fűződik.( Sok helyen plaz "üres" jércetojást a rontás jeleként értelmezték) A jércetojások kalcium és fehérjetartalma az állat vérszérumából mobilizálódik, mert a testi alulfejlettség okán a szervezet "raktárai" még üresek. A fiatal tojó így hamar kimerül, ha testi fejlődése nem képes lépést tartani az ivaréréssel. Tenyészérés: Az egyed fejlődésének az a stádiuma, amikor rendszeres és intenzív tojásrakásra képes, saját szervezete veszélyeztetése nélkül. Ebben a fázisban már a fajra, fajtára jellemző testtömegnek közel 80%-át elérte a tojó egyed, csontja nagy mennyiségű ásványi anyagot raktároz és mobilizál, fehérjke-

anyagcseréje pedig felkészült a nagy mennyiségű és rendszeres fehérjeürítésre. A tojások tömege fajra jellemző Kezdetben (3-5 héten át) gyakori a kétszikű tojások megjelenése, ami a peteleválasztás rendszertelenségének köszönhető. Ez a jelenség később normális esetben nem észlelhető, ha hosszú ideig elhúzódna, az mindenképpen a növendéknevelés hiányosságaival magyarázható. A nagy mennyiségű kétszikű tojás kimeríti a tojót, gyakran tojócsőrepedést, ennek nyomán pedig hashártyagyulladást okoz, s az állat elhullásához vezet. A korai ivarérésre irányuló szelekció a gyakorlati tapasztalatok szerint túlságosan is "eredményesnek" bizonyult. Az optimálisnál korábbi ivarérés az ivarérés és a tenyészérés közti ideális időt megnyújtja, a jércetojások huzamosabb ürítése kimeríti az állatokat. A tojók felborult anyagcseréjük helyreállítása érdekében leállítják a tojásrakást,

kompenzálják a testi fejlődésben mutatkozó lemaradást és csak ez után indul újra a tojástermelés. Az újraindított tojástermelés azonban sohasem lesz olyan intenzív és olyan hosszantartó, mint ideális nevelés esetén. A túl korai ivarérést technológiai módszerekkel, nevezetesen a fényprogram és a takarmánykorlátozás módszereivel késleltethetjük. Az egyes baromfifajok ivar- és tenyészérése az alábbiak szerint alakul: BAROMFIFAJ IVARÉRÉS (hét) TYÚK (HÚS TÍPUS) TYÚK (TOJÓ TÍPUS) PULYKA GYÖNGYTYÚK LÚD KACSA 20-22 18-20 24-26 22-25 36-38 28-29 TENYÉSZÉRÉS (hét) 22-24 20-22 28-30 23-26 41-44 29-30 Termékenység Termékenynek tekintjük azt a tojást, melyben annak megtojása időpontjában életképes zigóta van. A zigóta (megtermékenyült pete a barázdálódás stádiumában) ekkor 256 sejtből áll. A termékenységet döntően környezeti hatások befolyásolják, a genetikai hatás elenyésző. (öröklődhetőség h^2= 0,05)

• • • • • • Életkor, termelésben eltöltött idő Rokontenyésztettség IVARARÁNY Elhelyezés, tartási körülmények Takarmányozás Kondíció, egészségi állapot - Életkor: Az ivarérett, de még nem tenyészérett madarak peteleválása esetszerű, rendszertelen. A képződő jércetojás ritkán termékenyül, hiszen a tojóházba telepítés után a párzások is ritkák, esetiek, a kakasok és jércék még a "csipkedési sorrend", a szociális rangsor kialakításán fáradoznak. A háremek még nem alakultak ki Az idős, régóta termelő tojók ivarkészüléke pedig elhasználódik, az anatómiai változások gátolják a hímivarsejtek mozgását. A petevezető tölcsér szakaszának (ahol a megtermékenyítés történik) spermiummegtartó képessége csökken, mert az őket tápláló nyák mennyisége és összetétele átalakul Összességében tehát a termékenység a tojóidőszak elején és végén rosszabb. -

Rokontenyésztettség: A modern genotípusok- hibridek- kialakításakor a hibrid alapjául szolgáló populációkat szoros rokontenyésztés alá vonják. Ennek oka,- dacára a közismert genetikai defektusok gyakoriságának- hogy a hasznos tulajdonságokat így homozigóta egyedekben rögzítik, melyek e tulajdonságokat az utódnemzedékre nagy biztonsággal átörökítik A termékenység ugyanakkor egyidőben romlik, mert a rokontenyésztett egyedek szervezeti szilárdsága, ellenálló képessége gyengül. - Ivararány: Valamennyi fészekhagyó baromfifajunk háremben szaporodik. A hárem létszámát a hím egyedi tulajdonságai határozzák meg, (libidó, rangsorban elfoglalt hely, vérmérséklet) ugyanakkor a fajra jellemzően általánosítható. A kívánt ivararányok az alábbiak: Az egy hímre jutó tojók száma (ivararány) alakulása fajonként Házityúk -hús típus -tojó típus -parlagi fajták 1// 8 1// 10 1// 6 Pulyka 1// 6 1// 20 -természetes

termékenyítés -mesterséges termékenyítés Gyöngytyúk 1// 5 Lúd 1// 4 Házikacsa 1// 6 Pézsmakacsa 1// 5 - Elhelyezés, tartási körülmények: A tartás körülményei alapvetően a madarak komfortérzetét határozzák meg. A jó közérzet alapul szolgál a természetes viselkedési formák kialakulásához, így a párzás gyakorisága nyugodt környezetben növelhető. Viziszárnyasok esetén a tenyészállomány (törzsállomány) számára nélkülözhetetlen az úsztatóvíz. (mesterséges vagy természetes víz) A párzási eseményeknek ugyanis 70-80 %-a a vízen zajlik Itt a komfortérzet kialakulása mellett lényeges a hímek falluszának tisztán tartása is, ellenkező esetben fertőző kloáka- és falluszrothadás léphet fel, mely a termékenységet alapjában veszélyezteti. - Takarmányozás: A kondíció és egészségi állapot megőrzésének alapfeltétele az állat igényeinek megfelelő, okszerű takarmányozás. A takarmány fő

táplálóanyagokat figyelembe vevő beltartalma mellett a termékenység szempontjából lényeges azok vitamin- és ásványi anyag- tartalma, tisztasága, romlatlansága és penészmentessége. A termékenység szempontjából kiemelkedően jelentős a talarmány "A"- és "E"- vitamin tartalma. A vegyszermentesség is alapkövetelmény, hiszen a mérgező anyagok többsége a tojásban is megjelenik. A rosszul, vagy sokáig tárolt takarmány zsír- és fehérjetartalma bomlásnak, avasodásnak indul, s ez takarmányártalmakhoz vezet, ráadásul változik a hasznos összetétel is. A penészgombák származhatnak a szántóföldről, vagy a tárolásra alkalmatlan raktárakból is. A gombatoxinok alapjában veszélyeztetik a szaporaságot, tömeges embrióelhalást, fejlődési- kelési rendellenességeket okoznak. Jó példa erre a FUSARIUM T2 -toxin, mely a naposcsibék gyakori nyaki ödémáját okozza. A terméketlen tojások arányának alakulása 20 18

TERMÉKETLEN TOJÁS (%) 16 14 TOJÓ TÍPUS HÚS TÍPUS 12 10 8 6 4 2 0 24 28 32 36 40 44 48 52 56 60 64 ÉLETKOR (HÉT) Keltethetőségnek nevezzük azt az arányszámot, mely kifejezi, hogy a rendelkezésre álló tojásoknak hány %- ából lesz életképes naposbaromfi. A tulajdonságot szintén döntően a környezet befolyásolja, öröklődhetősége- akár a többi szaporasági mutatóé- alacsony (h^2-0,1) A keltethetőséget az alábbi jellemzők határozzák meg: A keltethetőséget meghatározó komponensek • • • • • • • • • • Tojás mérete, tömege Tojás alakja (formaindex) Tojáshéj felszínének minősége Tojáshéj tisztasága Tojáshéj épsége Tojáshéj szilárdsága Tojás szerkezeti épsége, összetétele Tojásképződési rendellenességek hiánya Keltetés előtti tárolás ideje, körülményei Keltetési technológia A tojás tömege és alakja együttesen a tömeg- felület arányt befolyásolja. Ez az arány

alapvetően a tojás anyag- és energiaforgalmában fontos, befolyásolja az energia leadását és felvételét, a héjon keresztül lebonyolított anyagcsere dinamikáját. A tojás alakját a formaindex-szel adjuk meg, melynek kiszámítása az alábbi módon történik: I(f) = H / Á [.] Ahol: I(f)= Tojás formaindex H= A tojás hosszúsága .Á= A tojás legnagyobb átmérője A tojások tömegének alakulása 70 60 TOJÁS TÖMEGE (g) 50 40 KÖNNYŰ TESTŰ KÖZÉPNEHÉZ 30 20 10 0 24 28 32 36 40 44 48 52 56 60 ÉLETKOR (HÉT) A tojáshéj felszíne optimális esetben sima, viaszos tapintatú, dörzsölésre nem hagy nyomot. Ha a felszín bordázott, vagy gyűrűs, az a keltetésből kizáró ok, mert a már említett tömeg- felület arány torzul, a kikelés esetlegesséválik. A bordázottság oka lehet ivarúti nyálkahártya- gyulladás, mely fertőző (pl paratífusz) és mechanikus okokra (nyálkahártya sérülés) egyaránt visszavezethető. Ha túl

sok a tojáshéjba épített kalcium, a tojás felszíne megvastagodik és érdessé válik. Dörzsölésre az ilyen tojás "krétás" nyomot hagy Szintén kizáró ok. A héj tisztasága és épsége magától értetődő követelmény. A szennyezett tojások tisztításakor a védő kutikula réteg mindenképpen sérül, ezért keltetésre csak a tiszta, vagy kevéssé szennyezett tojásokat rakjuk gépbe. A tyúkfélék tojásait (tyúk, pulyka, gyöngytyúk) száraz dörzsöléssel, a viziszárnyasokét a szalmonellózis fokozott veszélye miatt fertőtlenítő mosással tisztítjuk. A héjszilárdság alapvetően a tojók kalcium- ellátottságának függvénye. Kalciumhiányos takarmányozás esetén "bőrhéjú" vagy "pergamenhéjú" tojások képződnek, melyek keltetésre alkalmatlanok. Hasonló jelenséggel találkozunk relatív kalciumhiány esetén is. Ilyenkor a kalcium ionok kellő mennyisége kering a vérszérumban, de nem tud a héjba

beépülni. Jó példája ennek a nyári nagy melegben a fokozott lihegés (hiperventilláció) miatt kialakuló respirációs alkalózis. A tojás szerkezeti épsége, a jól feszülő jégzsinór, az ép szikhártyák és héjhártyák, a híg és sűrű fehérje megfelelő aránya szintén a keltethetőség alapfeltétele. A keltethetőség egy százalékértékkel fejezhető ki, vonatkoztatható a keltetőgépbe berakott tojások-, illetve a termékeny tojások mennyiségére egyaránt. Számítási módjai ezek alapján az alábbiak: K(%) = [N / T(b)]* 100 Ahol: vagy K(%) = [N / T(t)]* 100 K(%)= keltethetőségi arány N = kikelt naposállatok száma T(b) = gépbe rakott tojások száma T(t) = termékeny tojások száma A termékeny tojások számát a keltetés 7-8. Napján végrehajtott lámpázás során állapíthatjuk meg A kikelt tojások százalékos aránya a tojásgörbe lefutását követi. Megállapíthatjuk tehát, hogy a tojástermelés csúcsidőszakában a

tojások keltetőminősége is lényegesen jobb, mint a tojóidőszak elején, vagy végén. A kelési arány alakulása 120 KELÉSI ARÁNY (%) 100 80 60 TOJÓ TÍPUS HÚS TÍPUS 40 20 0 20 24 28 32 36 40 44 48 52 56 60 64 ÉLETKOR (HÉT) 2.3 A hústermelő képesség Mennyiségét tekintve a baromfi végtermék- előállítás vezető terméke a hús. A rövid idő alatt mind nagyobb mennyiségű- és a piaci minőségi követelményeknek megfelelő baromfihús előállítása az állatok növekedésén, fejlődésén keresztül értelmezhető, az ide vonatkozó elsődleges- és másodlagos értékmérők is ezek körül csoportosíthatóak. A növekedés az élőtömeg időbeni alakulásával közelíthető meg elsőként. A paraméter ábrázolásakor jellegzetes "S"görbét kapunk, melyből- annak bonyolult matematikai sajátossága miatt- gyakorlati következtetéseket nemigen vonhatunk le. Az élőlények- s köztük az állatok- növekedése

ugyanakkor jól elkülönülő szakaszokra osztható, mely szakaszok idején Az élőtömeg alakulása fiatal tyúkállományokban 2500 ÉLŐTÖMEG (g) 2000 1500 1000 HÚSHIBRID TOJÓHIBRID 500 0 1 2 3 4 5 6 7 ÉLETKOR (HÉT) a test arányai, anatómiai jellemzői, kémiai összetétele, stb. jellemzően változnak E szakaszok ismerete nélkülözhetetlen a tartás és takarmányozás technológiáinak kidolgozása szempontjából, ugyanakkor a tenyésztés és nemesítés számára is alapvető információkat szolgáltat. Az élőtömeg 10.-alapú logaritmusának időbeni ábrázolása közelítőleg (statisztikailag megbízhatóan) kirajzolja e szakaszokat, megadja a szakaszhatárok időpontját. A módszer (Brody- f "K"- érték számítása) a kéttényezős lineáris regresszióanalízis módszerén alapul. Az élőtömeg adatok logaritmálása során nyert pontok szakaszonként egy egyeneshez közelítenek. A közelítő egyenes meredeksége (az

időegységre jutó élőtömeg.Lg emelkedés) a számított "K"- érték, vagy másnéven a növekedési sebességi állandó. Ez az érték jellemzi a növekedés szakaszon belüli dinamizmusát, így a húsra való hizlalás esetében a minél magasabb "K"-értékek kívánatosak A növekedést egyszerűen értelmezve megadhatjuk a növekedés időtartamát, illetve a növekedési kapacitást. A testtömeg növekedése ugyanis nem végtelen, előbb- utóbb a testsúly elér egy biológiai határt, amit már túlhaladni adott egyed esetén nem tud. A kapacitás és a tartam együttesen határozzák meg a növekedési intenzitást A növekedés intenzitását legegyszerűbben a hizlalás egy napjára jutó élőtömeg- gyarapodással jellemezzük. (röviden: napi súlygyarapodás, növekedési erély) A hústermelés gazdasági mutatói közül az egyik legfontosabb naturális mutató az egy Kg. élőtömeg előállításához felhasznált keveréktakarmány (táp)

mennyisége. Ez a mutató a takarmányértékesítés A mutató alakulását genetikai oldalról egy fontos másodlagos értékmérő segítségével értelmezhetjük. Ez az értékmérő a takarmányértékesítő képesség. A felhasznált takarmány valós mennyiségét természetesen számos környezeti tényező alakítja Ilyenek a tartás (állománysűrűség, elhelyezés, megvilágítás, stresszhatások) és a takarmányozás (az állat táplálékfelvételi szokásai, az etetés módja, a takarmány beltartalma, íze, formázottsága, frissesége,stb.) A takarmányértékesítést rontó környezeti tényezők • • • • • • • • • • • • • • zsúfolt tartás rossz alom étvágy alatti takarmányozás ízrontó takarmánykomponensek avas takarmány penészes takarmány energiaszegény takarmány erős fény túl rövid megvilágítási idő betegségek rossz ivóvíz- minőség nem a kornak megfelelő takarmányösszetétel rendszertelen és

gyakori zajhatások tartósan villogó fényforrás Broilercsirkék szakaszos növekedése 2,5 ÉLŐTÖMEG (Lg) 2 1,5 NÖV. SZAKASZOK K(1)=0,0415 K(2)=0,0163 K(3)=0,0096 1 0,5 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ÉLETKOR (HÉT) 2.4 A vérmérséklet A vérmérséklet az egyik leglényegesebb másodlagos értékmérő tulajdonság. A baromfifajokra is igaz az a kitétel, mely szerint az élénk anyagcsere, az önfeláldozó termelésre való hajlam élénkebb vérmérséklettel jár. Az élénk vérmérséklet kedvező tulajdonság, amennyiben jó alkalmazkodást, élelemkereső képességet, fokozott ellenállóképességet eredményez. Ugyanakkor a túlzottan élénk vérmérséklet hajlamosít a rossz szokások, torz viselkedésformák kialakulására is. Utóbbiak közül állományszinten leggyakrabban kialakuló viselkedés a tollcsipkedés, illetve annak szélsőséges formája, a kannibalizmus. A csipkedés normális esetben és optimális környezeti

feltételek mellett a társas rangsorban elfoglalt hely megszerzésére irányuló viselkedés. A frissen telepített (beólazott, törzsesített) állományokban ez a rangsor (a csipkedési sorrend) hamar kialakul, az állomány nyugalomba kerül. A nyugalmi állapot tartós, ha a környezeti feltételek nem változnak meg drasztikusan, vagy a kialakított falkanagyság nem túl nagy. A környezet hatásai közül az alábbiak hajlamosítanak a csipkedésre, kannibalizmusra: -TARTÁSI KÖRÜLMÉNYEK • • • • • Zsúfolt elhelyezés Túl nagy fényerősség Huzat Elnedvesedett alom, nedves, borzas tollazat Kevés etető- és itatófelület. TAKARMÁNYOZÁS • • • • • • Akut vízhiány Sóhiány Fehérjeszegény takarmányozás Állati fehérjék alacsony szintje (limitáló aminosavak hiánya) Zsírszegény takarmányozás (esszenciális zsírsavak hiánya) Szakszerűtlen takarmánykorlátozás. A falkanagyság sem növelhető korlátlan mértékben. Az

állatok fajra jellemző adottsága, hogy hány fajtársukat képesek egyidőben "személyesen" felismerni. Ez a létszám a falkanagyság felső határa Ilyen esetben minden egyed csipkedési sorrendben elfoglalt helye rögzül, azt "mindenki" ismeri, nincs ok arra, hogy a madarak az erejüket újra, meg újra összemérjék. Nagy létszám esetén ezek a párharcok folyamatosan zajlanak, mert képtelenek az állatok emlékezni a társukhoz fűződő alá- és fölérendeltségi helyzetükre. Ettől a társas stress állandósul, s ha az előbb említett környezeti hatások erre még halmozódnak is, nyitva áll az út a szélsőséges és véres kannibalizmus kialakulása és állományszintű elmélyülése felé. 2.5 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1.) Az értékmérő tulajdonság fogalma 2.) Az értékmérők csoportosítása, a csoportok jellemzői 3.) Melyek az elsődleges értékmérők? 4.) Melyek a másodlagos értékmérők? 5.) A szaporaság fogalma, fő

komponensei 6.) A tojástermelő képesség és azazt meghatározó alaptulajdonságok 7.) A perzisztencia fogalma 8.) A perzisztencia fajonkénti alakulása 9.) A tojástermelés intenzitásának értelmezése, számítási módjai 10.) A tojóciklus és a "ciklus" közötti különbség 11.) A hosszú szünet jelentősége, fajonkénti alakulása 12.) A kotlás, kotlásmegelőzés 13.) Az ivar- és tenyészérés, mint a tojástermelő képességet befolyásoló tényező 14.) A ternmékenység fogalma, mikor és hogyan állapítható meg egy tojásról, hogy termékeny-e? 15.) A termékenységre ható genetikai és környezeti tényezők 16.) A keltethetőségi arány számítási módjai 17.) A keltethetőséget befolyásoló hatások 18.) A növekedés folyamata, ábrázolása, értékelése 19.) Az állatok szakaszos növekedése, annak jelentősége a húsárutermelésben 20.) A növekedés kapacitása, a növekedési intenzitás kifejezése, jelentősége 21.) A

takarmányértékesítő képesség és kifejezési módja 22.) A takarmányértékesítést befolyásoló környezeti tényezők 23.) A vérmérséklet termelésre gyakorolt hatása 24.) A kannibalizmus kialakulásának főbb okai 3. FEJEZET: A BAROMFIFÉLÉK SZAPORÍTÁSA ( Dr. Szabó József ) A baromfiállományok szaporítása kezdetben a természetből ellesett módszerekkel és technikával zajlott. A szaporítás céljára jól kotló, szilárd szervezetű és kitűnő konstitúciójú állatokra volt szükség, tehát a kotlásra, mint a tojástermelő képességre ható tulajdonságra még nem szelektáltak. A kotlókat elkülönített épületben, ( fészer, pince, padlás, stb) helyezték fészekre, majd próbaültetés után az arra alkalmasnak ítélt állatok alá fajra és testméretre jellemző számú tojást raktak. A hosszú kotlási idő, a kotlóláz és a kotlás elsőbbsége miatt kialakult önsanyargató életmód igen megviselte ezeket az állatokat. Az

elhasználódás mértékét fokozta az is, ha a kotló alá fajidegen tojásokat tettek, mert a megváltozott kelési idő alaposan összezavarta az állatok "biológiai óráját". Ez utóbbi gyakorlat elterjedt volt a gyengén kotló fajok (pl. kacsa) keltetésekor, ezeket a tojásokat általában tyúkok ülték meg és költötték ki A természetes keltetés számos hátrányos tényezővel terhes: ⇒- Kotló állatokat kell fenntartani és takarmányozni, melyek tojást nem termelnek. ⇒- Nagy a munkaerő igény, kicsi a hatékonyság. ⇒- A szaporulat elszórtan kel, ez nem támogatja az árutermelést, nem ad lehetőséget nagy állományok egyidejű letelepítésére. ⇒- Nehezen biztosítható a naposállatok higiéniai igénye, nagy a kotlótól való fertőződés veszélye. A hátrányok mellett a természetes keltetés előnye lehet a jobb kelési arány, a kotlóval járatott csibék nagyobb vitalitása és fokozott ellenállóképessége, illetve a

mérsékelt neveléskoti elhullás. Utóbbi előnyök nem elhanyagolhatóak a természetszerű technológiák megalkotásakor és a bioárutermelés alapfeltételeinek biztosítása érdekében. 3.1 A tojás felépítése, képződése A tojás a madarak petesejtjéből és az azt körülvevő fehérjerétegekből, héjhártyákból és tojáshéjból épül fel. A szerkezet elemei egyrészt mechanikai és biológiai védelmet nyújtanak a fejlődő embriónak, táplálják azt, másrészt biztosítják létfunkcióinak zavartalan működését. A petesejt maga a tojás sárgája, melyet a vékony szikhártya vesz körül. Középső részén, az ún latebrán a szikhártya alatt található a csírakorong, mely a megtermékenyített és osztódásnak indult zigótát tartalmazza. ( népiesen ez a tojás "szeme" ) A latebra kis sűrűsége miatt a csírakorongot mindíg felső állásban tartja a tojás térbeli helyzetétől függetlenül. Ha a tojás sokáig mozdulatlan, a

csírakorong a belső héjhártyához letapadhat, az embrió ettől rendellenesen fejlődik. A kotló ezért forgatja át naponta többször is a fészket, s ezért kell mesterséges körülmények között is gondot fordítani a tojások forgatására. A tojás sárgája szikrétegekből áll. ( fehér- ill sárga szik ) A petesejt (tojássárgája) a madár bal oldali petefészkében képződik. A jobb oldali petefészek még embrionális korban elsorvad A petefészekből a petesejt a hormonális hatás által vezérelt tüszőrepedést követően a petevezető első szakaszába, a tölcsérbe jut, ahol hímivarsejtek jelenlétében megtermékenyül. (A peteérés és tojásképződés megtermékenyülés nélkül is zavartalanul lezajlik, így pl az étkezési tojás előállításához nincs szükség kakasokra.) Tüszőrepedéskor -főleg idősebb tojók esetén- vércsepp juthat a szikhártyára (vérfoltos tojás) illetve hámsejtek kerülhetnek a tojásfehérjébe, (húsfoltos

tojás) melyek nagyban rontják a keltetésre szánt tojások minőségét. A tölcsért követően a megtermékenyült pete a petevezető öbölben, majd a szorosban és a madárméhben folytatja útját, ahol egymást követően két-két sűrű- ill. híg fehérje réteg rakódik rá Folyamatában elsőként a jégzsinór és a hozzá kötődő belső sűrű fehérje (2,7%), a belső híg fehérje (17,3%), majd a külső sűrű fehérje (57,0%) és a külső híg fehérje (23,0%) épül fel. A fehérjerétegek még az öbölben képződnek, ám a külső híg fehérje már a madárméhben nyeri el végső állapotát. A jégzsinór feladata, hogy a tojás sárgáját központi helyzetben tartsa A tojás eddig említett struktúráját kétrétegű héjhártya rögzíti, melyek anyaga a szorosban képződik. A szoros szűkülete az addig hozzávetőleg gömb alakú tojást megnyújtja, ezáltal kialakul a tojás jól ismert ovoid alakja. A tojás formája lehetővé teszi a rá

nehezedő nyomás erővonalainak levezetését, a tojáshéj így nagyobb erőhatást képes törés nélkül elviselni. A tojást kívülről mészhéj borítja, melnek funkciója a tojás mechanikai védelme és ásványi anyagokkal való ellátása. Anyagának zöme kalcium-karbonát, mellette kis mennyiségben magnézium-karbonátot, kalcium-foszfátot, nátrium és káliumsókat tartalmaz. A mészhéj több eltérő szerkezetű rétegből épül fel, a levegő és a pára ki- és beáramlása számára pórusok biztosítanak lehetőséget. A mészhéj a madárméhben képződik, felrakódásához igen sok időre van szükség A tojás külső, igen mobilis rétege a kutikula , mely szintén a madárméhben termelődik, majd rákenődik a mészhéjra, s a megtojást követően rá is szárad. Feladata a tojás bakteriológiai védelme, a légcsere szabályozása és a kiszáradás elleni védelem. A tojás szerkezetének utolsóként kialakuló eleme a légkamra, mely a kikelő

állat számára az első légvételhez szükséges levegőt biztosítja. Általában a tojás tompa végén képződik Kialakulását a tojásrakás pillanatában fellépő belső hőmérsékletkülönbség teszi lehetővé, a lehűléssel összehúzódik a belső struktúra, a héjhártyák elválnak és a közöttük keletkezett rés levegővel telítődik. A tojás rendellenes képződése számos érdekes ám semmire sem használható formát hoz létre. A gyakoribb tojásképződési rendellenességek az alábbiak: - Abnormális tojásméret. Okai: túl korai ivarérés (kis tojás) genetikai késztetés, túlhajtott takarmányozás a tojóidőszak végén (óriás tojás) -Abnormális tojásforma. (gömbölyded, hosszúkás) Genetikai és egyedfejlődési adottság, a szoros túl tág, vagy túlságosan szűk. - Léha tojás. ( a sárgája hiányzik) Gyakori az ivarérés kezdetén - Bőrhéjú, vagy törékeny héjú tojás. okai: kalciumhiány Takarmányozási hiba, vagy túl

magas léghőmérsékleten kialakuló alkalózis. - Krétás, v. krétafoltos tojás Fokozott szerkezet nélküli kalciumkiválasztás a madárméhben Az egész tojás felületén, vagy csak foltokban porlik a mészhéj - Duplaszikű tojás. Peteleváláskor egyszerre két pete érik be Gyakori a tojástermelés 2-6 hetében - Vér- és húsfoltos tojás. Lásd korábban - Bordázott, gyűrűzött héjú tojás. Egyenetlen mészhéjkiválasztás Okai: mechanikai sérülés, (pl kloáka kicsípés) vagy mikrobiális eredetű gyulladás a madárméh nyálkahártyáján. (pl paratífusz) 3.2 Az embrió fejlődése A tojásrakás időpontjában a zigóta már erősen barázdálódó állapotban van ( 256 sejtből áll ) A megtojással véget ér az ún. "korai embriófejlődés", mely már a peteleválás után 5 órával, a petevezető szorosban elkezdődött A tojás a külvilágra jut, majd lehűl. Ha a hőmérséklet 24 c-fok alá süllyed, az embrió fejlődése megáll

(élettani 0-fok) Ha a lehűlés túl gyors, (pl. télen a szabadban) a fejlődés idő előtt áll le Az élettani alaphőmérsékleten a tojások 3-10 napon át még jól tárolhatóak, így egyszerre nagyobb mennyiségű, többé-kevésbé azonos fejlődési stádiumban lévő tojást rakhatunk be a nagyobb kapacitású keltetőgépekbe. ( a természetben is be kell várni, míg egy fészekalja tojás összegyűlik) A keltetés előtt a tojásokat kissé felmelegítjük, így az osztódó csíra optimális méretűvé alakul. A keltetőgép ( kotló) szabályozott klímaviszonyai között az embriófejlődés zavartalanul folytatódik. Az embrió kelés alatti fejlődését két szakaszra osztjuk: - embrionális szakasz (tyúknál 0-9 napig) Jellemzői: gyors, főleg minőségi változások, szervek, végtagok kifejlődése. - magzati szakasz ( 9.nap után) Jellemzői: főleg mennyiségi változások, fokozatos növekedés, anyagcsere változásai, a helyes fekvési póz felvétele.

(a fej a jobb szárny alatt, közel a légkamrához, a felhúzott lábak a hegyes vég felé, ujjak a héjhártyához szorulnak) Az embrió életfolyamatait az extraembrionális (embrión kívüli) hártyák segítségével folytatja le. A burokszerű hártyák: - A sziktömlő táplálja az embriót. A keltetés utolsó napján maradéka a magzat testébe záródik, s ott kelés után 24-72 óráig táplálékot biztosít a fiókának, emellett biztosítja a szikimmunitást. (5-6 nap után felszívódik) - Az amnion a magzatot közvetlenül körülvevő burok. Véd a mechanikai sérüléstől, a kiszáradástól, az extrém hőhatásoktól. Folyadéka a fejlődés kései szakaszában táplálja a magzatot - A chorion valamennyi extraembrionális hártyát körülöleli. Egyesülve az allantois-szal és a belső héjhártyával az ún. "chorio-allantois membrán"-t hozza létre, mely az anyagcsere közvetítésében kap szerepet - Az allantois az embrió bélcsatornájának

kiöblösödéséből alakul ki a keltetés 3. napján Az amnion és a chorion közti térbe hatol és összeforr az utóbbival. Fehérjét foglal magába, erekben gazdag bolyhai aminosavakat továbbítanak az embrió számára. Szerepe van a tojáshéjból való kalcium-transzportban is (csontfejlődés) Az allantois által körülzárt, folyadékkal telt üreg a kiválasztásban is közreműködik (húgysav, ill annak sói) Vérerein át zajlik az embrió légcseréje is. Az embrionális anyagcsere szakaszai 1. szakasz (0-7 nap) szénhidrát alapú anyagcsere Az oxigénigény kielégítésére kezdetben a szénhidrátbontás (glikolízis) szolgál. A 7 nap után a szénhidrátok a májban glikogén tartalékot képeznek, mely a kelés során fel is használódik. 2. szakasz (7-10 nap) fehérje alapú anyagcsere A szikben két-, a tojásfehérjében ötféle protein található A proteinek zömmel a testépítést szolgálják, kis részük energiatermelésre fordítódik. 3.

szakasz (11-21 nap) zsir alapú anyagcsere Az embrió fő zsírforrása a tojás sárgája A zsirnemű anyakok közel fele energiatermelő, további harmada a sziktömlőben marad a kelés utáni felhasználásra. A maradék beépül az embrió szervezetébe. A 11 nap után jelentősen megnő a zsírégetésből eredő hőtermelés, a tojásokat hűteni kell Az embriófejlődés kritikus szakaszai 1. szakasz: 0-2 nap: A szív és a véredényrendszer kialakulása A szív az embrión kívül helyeződik, összeköti a szik és az embrió véredényeit. Létrejön a velőcső, az idegrendszer kezdeménye 2. szakasz: 19 nap: A szikzacskó a testüregbe záródik, a csőr felszakítja a belső membránokat és a légkamrába hatol A tüdő működésbe lép, rövidesen a tüdőlégzés lesz az egyetlen oxigénforrás. A fióka feltépi a mészhéjat és kikel Embriófejlődési rendellenességek (Bogenfürst, 1987. nyomán) rendellenes fekvés - fej a combok közt - fej a tojás hegyes

végében - fej a bal szárny alatt - fej a légkamrától távol - láb a fej fölött - fej a jobb szárny fölött - keresztfekvés rendellenes fejlődés - kis- v. torz fej, agysérv - dülledt szem, fejletlen szemek, szemek hiánya - papagájcsőr, keresztcsőr, rövid csőr - görbe gerincoszlop - terpesztett lábállás - vastag láb, görbe ujjak, rendellenes combok - nyak és lábak paralízise - szárny hiányzik - fel nem szívódótt sárgája - be nem gyógyult, vérző köldök - ragacsos, v. fejletlen, v göndör pihetollak - törpeség - általános gyengeség - nagy, duzzadt has - halvány bőr -nyaki ödéma 3.3 A tojások előkészítése a keltetésre A tenyésztelepen a keltetésre sánt tojásokat összegyűjtik, majd a keltetőbe szállítják. A tojások gépbe rakásáig a legfőbb feladat azok keltetői minőségének megóvása, az optimális kelés előfeltételeinek biztosítása. A feladatok az alábbiak: - Szállítás. A tojások szállítása

kartondobozokban, konténerekben történik A tojások számára megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat kell biztosítani mindvégig. ( 17-18 c-fok, 75-80 %R pára) Óvakodni kell az erős rázkódástól, mert a jégzsinór tömegével sérülhet. -Válogatás. A válogatás szempontjai: méret, alak, héjszilárdság, törésmentesség, szennyezettség A tojás alakját a fomaindex segítségével objektív módon is elbírálhatjuk. ( tojáshossz osztva a legnagyobb átmérővel. értéke 11-13) - Tisztítás. A viziszárnyasok tojását a szalmonellafertőzöttség miatt mosni, fertőtleníteni kell A tyúkfélék tojásainak mosása a kutikula sérülékenysége miatt tilos. A szennyeződéseket ilyenkor finom csiszolópapírral, törléssel távolítjuk el, a fertőtlenítést gázosítással végezzük. - Tárolás. A tojásokat a tárolási idő növekedésével egyre alacsonyabb hőmérsékleten tároljuk A lehűtést fokozatosan végezzük el. A tárolás alatt

uralkodó páraviszonyoktól függ, hogy a tojás megőrzi-e optimális struktúráját. Száraz levegőn a tojás "beszárad", nő a sűrűfehérje aránya, s ez kedvezőtlen hatással van az embrió fejlődésére, Lehetőleg óvakodjunk a tojások 10-12 napon túli tárolásától. A tárolás klímaigénye az alábbiak szerint változik: tárolási idő nap hőmérséklet c-fok 4 7 14 21 18-19 17-18 16-17 10-11 R. páratartalom % 75-80 80-85 80-85 85-88 A túl hosszú tárolás rontja a keltethetőséget, késlelteti a kelést és károsan befolyásolja a későbbi növekedést is. A tárolás során a csírakorong letapadásának lehetősége miatt gondoskodni kell a tojások forgatásáról. - Osztályozás, tálcára rakás. A kelési eredmények javíthatóak azzal is, ha egy gépbe közel azonos méretű és -tömegű tojásokat rakunk be. A méretfrakciók válogatógéppel grammra pontosan szétválaszthatóak. Hátránya, hogy a manipuláció növeli a

törés veszélyét Az előkeltető tálcára rakást (tálcázást) közvetlenül a berakás előtt célszerű elvégezni. A tyúktojásokat tompa végükkel fölfelé, a viziszárnyas tojásokat vízszintesen tálcázzuk. - Keltetés előtti felmelegítés. A tojásokat már a keltetési hőmérsékletre melegítve rakjuk gépbe (fokozatosság!) Gépbe rakás előtt 4-6 órával az előkeltetőbe toljuk az előkészített keltetőkocsikat, a tojások felveszik a terem hőmérsékletét. (22-24 c-fok) A tojások felszínén a pára kicsapódása káros, a terem levegőjét szárazon kell tartani. A felmelegítés másik módja az " előzetes keltetés", ahol a tojásokat először (a csíra barázdálódásának érdekében) 38 c-fok fölé melegítjük, majd berakás előtt teremhőmérsékletűre hűtjük. 3.4 A mesterséges keltetés technológiája A keltetés fizikai tényezői a hőmérséklet, a páratartalom, a légcsere, a légnyomás. A fény, a légnyomás és a

légsebesség hatásai csak részben ismertek. A mechanikai tényezők: a tojás térbeli helyzete, a tojások forgatása A modern keltetőberendezések kialakításakor mindezek kelés alatti összhangját kell figyelembe venni. A keltetőberendezések kialakításuk és kapacitásuk alapján az alábbi típusokba sorolhatóak: Asztali keltetőgépek. Kis kapacitás, (30-300 db) kiegyenlítetlen klíma, olcsó megoldások, közepes eredményesség Keltetőszekrények. Nagy kapacitás, (30-70 ezer db) automatizált klímakarbantartás, jó kezelhetőség, jól szervezhető és ütemezhető keltetői munka. Termes keltetők. Óriáskapacitás (150-500 ezer db) rétegződő, egyenetlen klíma, nehezen átlátható és- kezelhető, kockázatos. A keltetés klímaigényeinek kiszolgálása - Hőmérséklet. 37,5-37,8 c-fok (99,5-100,0 f-fok) A hőlépcsők kialakulását el kell kerülni Az utókeltetés ( bújtatás) hőigénye alacsonyabb. (36,1-37,2 c-fok, 97,0-99,0 f-fok) A magas

hőmérséklet gyorsítja a kelést, a túl alacsony hőmérséklet késleltető hatása mellett növeli a helytelen fekvések gyakoriságát. A keltetés harmadik harmadában a tojások túlmelegedhetnek, aktív hűtésről kell gondoskodni. A folyamat automatizálható, ám a viziszárnyarok esetében periodikusan, a keltetőkocsik kihúzásával hűtkük a tojásokat. - Páratartalom. A szabályos fejlődés érdekében a tojásnak a kelés alatt meghatározott mértékben párolognia kell A fokozott párolgás szárítja a pórusokat, míg a nedvesség elzárja azokat. Károsodik az embrionális légcsere A párolgás mértékét (beszáradás) a légkamra nagysága jellemzi. A párolgás függ a héjvastagságtól, a meszes héj szerkezetétől éps a tojás tömeg-felület arányától is. Átlagos tojáshabitust feltételezve az optimális keltetéskori páratartalom 0-19 napig (előkeltetés) 50-60 R%, 19-21. napig (bújtatás) 75R% körül alakul - Légcsere A kelés során

termelődő széndioxidra kis mértékben szükség van a kalcium tojáshéjból való mobilizálásához. ( max 0,5 %) Ezen túl megnő az embrióelhalás mértéke Az oxigéntartalom optimális mértéke 21 %, efölött és alatta rohamosan romlik a kelés eredményessége. A légcsere a feleslegesen termelődő önhő elvezetését is szolgálja. (13 naptól) 1000 db tojás napi frisslevegő- igénye a kelés elején 0,1 m3, közepén 0,5 m3, végén pedig 6,1 m3 körül alakul. - A tojások forgatása. A tojásokat a megfelelő fejlődés érdekében 1-3 óránként forgatni kell A forgatás a keltetőkocsin elhelyezett tálcák elfordításával történik, a vizszintessel bezárt 45 fokos szögben. Az ellenkező oldalra való átfordításkor a tojások állásszöge így 90 fokot változik. - Lámpázás. Az embriófejlődés ellenőrzése a keltetés 7-8 napja táján, homogén fénnyel való átvilágítással (lámpázás) történik. Ilyenkor a jól fejlődő embrió

vérér-hálózata a tojáson belül kirajzolódik A terméketlen tojások "üresek", a korán elhalt embrió széles vörös sávot rajzol ki a tojás belsejében (véres tojás) Előfordul, hogy az érhálózat látszik, ugyanakkor a véredények szakadozottak. A tojást ez utóbbi esetben is selejtezni kell 3.5 A naposállatok leszedése, feladatok a keltetőben A csibék leszedését azok 95%-ának felszáradásakor kell végrehajtani. A korai leszedés árt a csibék életképességének A késői leszedés kiszáradáshoz, legyengüléshez vezet, megnő a telepítéskori elhullás. A leszedéskor osztályozzuk a csibéket, értékesíteni csak jól fejlett, első osztályú állatokat szabad. A kelésgyengéket selejtezzük A válogatás szempontjai az alábbiak: - A csibe ne legyen torz, deformált. - Szabványos testtömeg - Ne legyen "ázott", vagy túl száraz. - Fajtára jellemző szín. - Záródott köldök, a szikzacskó felszívódott, a hasfal nem

lágy tapintatú. - Szilárd, nem imbolygó állás - élénk tekintet és hang A vevő igényei szerint elvégzendő speciális feladatok: - Szexálás (ivarmeghatározás) - Tarajkurtítás - csőrkurtítás - lábjelölés - vakcinázás, oltás A csibék szállítása A szállítás különös gondot igénylő feladat. A szállított mennyiség a vevő által jelzett igényen túl 2% ráadást is tartalmaz az úti elhullások és a válogatási hibatényezők miatt. A szállítást csak fertőtlenített légterű, zárt, erős légmozgástól védett, fűthető és jól szellőztethető gépjárművel végezzük. A szállítási hőmérséklet 28-32 c-fok között optimális A fontosabb baromfifajok tojásainak kelési ideje (Bogenfürst, 1987. nyomán) Házityúk Gyöngytyúk Pulyka Házikacsa Pézsmakacsa Mulardkacsa Lúd Házigalamb Japán fürj tojófajták, hibridek hús típusú fajták, hibridek kettős hasznosítású fajták 20-21 nap 21-22 nap 21 nap 26-27 nap

27-28 nap 27-28 nap 35 nap 31-32 nap 29-31 nap 16-18 nap 16-17 nap 3.6 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1.- A természetes baromfikeltetés előnyei, hátrányai 2.- A tojás, mint biológiai objektum (fogalma, funkciója) 3.- A tojássárgája képződésének helye, felépítése 4.- A tojás-szik felépítése 5.- Hol található az osztódó zigóta a tojásban? 6.- A petevezető részei 7.- Hol zajlik a megtermékenyítés? 8.- Miből áll a tojásfehérje? 9.- A jégzsinór keletkezése, funkciója 10.- Hol képződnek a tojásfehérje-rétegek? 11.- A belső héjhártyák elnevezése, funkciója, képződésük helye 12.- A szoros feladata 13.- Mi a madárméh, milyen szerepe van a tojásképződésben? 14.- A tojás alakjának jelentősége a keltethetőségben 15.- A mészhéj felépítése, összetétele, funkciói 16.- A légkamra kialakulásának helye, ideje, a légkamra funkciója 17.- A vérfoltos és húsfoltos tojások kialakulásának okai 18.- A tojások

lágyhéjúságának okai 19.- Mi a krétafoltos tojás és mitől jön létre? 20.- A bordázott héjú tojások kialakulásának okai ⇒ 21.- mikor zajlik le a korai embriófejlődés, mi történik ez alatt? 22.- mi az embrionális küszöbhőmérséklet jelentősége? (élettani 0 fok) 23.- Milyen szakaszokra különül el az embriófejlődés? - Mi jellemzi a szakaszokat? 24.- Sorolja fel az extraembrionális hártyákat! 25.- A sziktömlő szerepe 26.- Az amnion szerepe 27.- A chorion szerepe 28.- Az allantois szerepe 29.-Az embrionális anyagcsere szakaszai, jellemzőik 30.-Az embriófejlődés kritikus szakaszai 31.-Embriófejlődési rendellenességek (felsorolás) ⇒ 32.-Milyen feladatokat takar a tojások keltetés előtti előkészítése? 33.-A tojások tisztítása, fertőtlenítése 34.-A tálcázás módja, ideje 35.-A tojások keltetés előtti válogatásának szempontjai 36.-A tojás- tárolás alapelvei, módszerei 37.-A keltetés fizikai, mechanikai tényezői

38.-A keltetőberendezések technológiai típusai (előnyök, hátrányok) 39.-A keltetés hőmérsékletigénye 40.-A keltetés páraigénye 41.-A keltetés légcsere-igénye 42.-A tojások lámpázása 43.-A csibék leszedése, elbírálása 44.-A csibék szállítás előtti kezelése 45.-A csibék elszállításának módja, követelményei 46.- A fontosabb baromfifajok tojásainak kelési ideje 4. FEJEZET: TYÚKTENYÉSZTÉS ( Dr. Szabó József ) A tyúkfaj gazdasági jelentőségét tekintve talán a legfontosabb baromfifajunk. Kiváló hústermelő-képessége mellett egyedül a tyúkkal termeltetünk étkezésre alkalmas tojást. Növekedése intenzív, 6-8 hetes korra 1,6-3,0 kg élőtömeget produkál. Tojástermelő fajtái és hibridjei egy teljes éven át 300-330 db, egyenként kb 60 g-os tojást képesek megtermelni. A baromfifajok közül a legjobb takarményértékesítést mutatja 1 tojás megtermeléséhez 130-160 g, 1 kg élőtömeg előállításához 1,8-2,2

kg takarmányt (tápot) használ fel. Gazdasági jelentőségén túl el nem hanyagolható a hobbi és sportcélú tyúktenyésztés széles körű tevékenysége sem. A ma ismert mintegy 200 fajta csaknem 80 %-át ezek a különleges tyúkfajták teszik ki. 4.1A tyúk kor, ivar és hasznosítás szerinti elnevezései naposcsibe - 48 óránál nem idősebb, még nem etetett fiatal egyed növendék - tenyészutánpótlás céljából felnevelt fiatal egyed, napos kortól ivarérésig ( 18-22. hét) ivarok szerint növendék kakas, illetve jérce Csirke - napos kortól 8-12 hetes korig minden fiatal állat ivartól függetlenül Kakas - kifejlett hímivarú egyed Tyúk - kifejlett, tojást termelő nőivarú egyed Pecsenyecsirke (brojlercsirke) - hústermelés céljából felnevelt, vágásra szánt 9 hetesnél nem idősebb 1,0-3,0 kg közötti élőtömegű csirke. Típusai: minibrojler, galambbrojler, hagyományos brojler, roaster brojler. 4.2 Tyúkfajták, hibridek Gazdasági

baromfifajaink közül talán egy sem rendelkezik olyan széles körű fajtaválasztékkal, mint a tyúkfaj. Két alapvető hasznosítási iránya a tojás- és hústermelés mellett nem elhanyagolható a kedvtelésből tartott számos fajtája, változata sem. Ezek többsége dísztyúk, de találunk köztük jelentős számban kakasviadalok céljára kitenyésztett viadorfajtákat is A tenyésztésben, hibridizációban szerepet játszó főbb hazai és nemzetközi tyúkfajták adatai az 1 táblázatban találhatóak. A kifejezetten tojástermelésre kitenyésztett fajták közül a leghorn fajta fehér változata a megismertebb. Az olasz parlagi tyúkból alakították ki nemesítő keresztezések segítségével, a XIX. század elején, Amerikában Számos változata közül az egyszerű tarajú fehér leghorn gazdasági jelentősége számottevő. Kistestű, vágóértéke csekély Tojástermelése kiváló, de a tojás tömege viszonylag kicsi. Az egy tojásra számított

takarmány-felhasználás a kisebb létfenntartó hányad miatt kedvező. Fehér tojáshéjszíne miatt hibridjei is inkább Nyugat-Európában és az amerikai kontinensen keresettek. A leghorn egyedüli alapfajtája a könnyű testű tojóhibrideknek, ezért azokat "leghorn típusú" hibrideknek is nevezzük. Egyedüli lényeges hibája a túl élénk vérmérséklet, amely az állományokban gyakori tollcsipkedést, kannibalizmust eredményez szuboptimális tartási és takarmányozási körülmények köz A Rhode Island (rodájlend) fajtát szintén az Egyesült Államokban alakították ki a XIX. század közepe táján A helyi (Rhode Island állam) vörös parlagi tyúk szolgáltatta a genetikai alapot, ezt több fajtával keresztezve jutottak el a tenyésztők a fajta ma ismert változatához. Kettőshasznú, ám kifejezettebb tojó jelleget képviselő fajta Meggyvörös szín, nyúlánk, közepesen mély test jellemzi. Megfelelően konszolidált, kissé

"kényes" fajta, ami az alkalmazkodó képességben és a betegségekkel szembeni ellenálló képességben mutatkozik meg leginkább. Vágóértéke miatt a selejt (letojt) tyúk jól értékesíthető. Tojástermelése gyengébb, mint a leghorné, de a tojástömeg nagyobb Számos vonalát használják fel barna héjú tojást termelő középnehéz testű hibridek előállítására. Vérmérséklete nyugodt, takarmányértékesítése közepes. A New Hampshire fajtát a korabeli termelői igényeknek megfelelően, belső szelekcióval hozták létre a Rhode Islandból. Az alapfajta igényessége miatt a múlt század végén még elterjedtnek számító extenzív tartási viszonyok között nem állta meg a helyét. Igény jelentkezett egy kevéssé kényes, kitett viszonyok között is jól termelő, az eredeti fajta (Rhode) jó tulajdonságait megtartó fajta kialakítására. Testtömegnövelésre, a húsformák javítására irányuló szelekcióval jött létre a New

Hampshire, amely árutermelő kettős-hasznú fajtaként a század harmincas éveitől kezdve világkarriert futott be. A mai napig is kedvelt, keresett fajta Mérsékelten élénk vérmérséklete, ellenállóképessége, jó élelemkereső készsége kiváló háztáji fajtává tették. A sárga alapszínű változat mellett ma már reecesszív fehér változatából is állománnyal rendelkezünk. A Plymouth Rock számos színváltozata közül kettő, a sávozott és a fehér változat bír nagyobb gazdasági jelentőséggel. A sávozott változat Európába az 1800-as évek végén került Kisebb testű, mint a fehér változat, de jobb tojástermelő. A tojások színe barna A sávozott változat, autósex (napos korban tollszín szerint szexálható) középnehéz tojóhibridek kialakításában kap szerepet. A fehér változaton inkább a húsjelleg dominál Zömök, mély test, kicsiny fej és lábak jellemzik. A fehér plymouth vonalai húshibridek előállításában

vesznek részt, anyai keresztezési partnerként. A Cornish (Kornis) fehér változata egyoldalúan hústermelésre szelektált fajta. Nagy rámájú csontos, durva szervezetű. Őse az indiai vörös viador tyúk volt Ebből a múlt század végén alakult ki Angliában a Cornwall viador A viador jó húsformájára, csekély zsírosodási hajlamára jó növekedési intenzitására amerikai tenyésztők felfigyeltek, a fajtát honosították, majd elkezdték a hústermelésre irányuló szelekciót. Tyúkfajták Kifejlettkori élőtömeg (kg) Tojás színe kakas tyúk 1.TÁBLÁZAT: Haszn. irány Éves tojástermelés (db) Átl. tojástömeg (g) 2,0-2,5 1,5,2,0 230-250 56-60 sötétbarna 2,9-3,5 2,4-3,1 180-230 58-62 sárgásvörös sötétbarna 3,2-4,2 2,4-3,1 180-230 58-62 USA sávozott világosbarna 3,8-4,2 2,9-3,2 200-230 55-60 Fehér USA fehér barna 3,5-4,5 3,0-3,5 150-190 59-62 Sussex Magyar nemesített Dél-Anglia Fajta Származás

Tollszín Tojó Leghorn USA fehér mészfehér Vegyes Rhode Island USA meggyvörös USA -"- New Hampshire -"- Plymouth Sávozott -"-"-"Hús -"- fehér alap rajzolattal krémszín 4,0-4,2 3,5-3,8 180-220 58-60 Kárpát-medence fehér-sárga kendermagos világosbarna 2,5-30 2,0-2,2 160-200 54-56 Cornish USA fehér világosbarna 4,5-6,0 3,8-4,5 100-110 55-58 Cochin Kína kékesfehér világosbarna 4,2-4,7 4,0-4,2 80-120 52-57 Egyéb gazdasági fajták: Brahma (hús), Orpington, Wyandotte (vegyes) Magyar parlagi fajták (vegyes): Magyar fehér (fedett- és kopasznyakú), Magyar sárga, Kendermagos (fedett- és kopasznyakú), Erdélyi kopasznyakú A szelekció eredményeképpen a fajta kiválóan alkalmassá vált húshibridek kialakítására, ahol vonalai apai ágon szerepelnek. Szaporasága az egyoldalú szelekciónak köszönhetően csekély Sok gond volt eredendően a tojások termékenységével is. Újabban

kitenyésztett homozigóta arany (sárga) változata tollszín szerint szexálható brojlerkombinációk előállítására szolgál. Az ismertebb és jelentősebb nemzetközi tyúkfajták mellett említést érdemel a magyar nemesített tyúk is. A túlságosan intenzifikált termelési környezet kialakításának és üzemeltetésének magas költségei hazai viszonylatban egyre inkább kitermelik azt az igényt, hogy genetikailag "gyengébb," a külterjes viszonyokat viszont jól elviselő fajták, keresztezési kombinációk álljanak a termelés szolgálatába. Ennek érdekében "vissza kell nyúlni" azokhoz az eredeti génekhez, melyek a hazai természetes környezethez való alkalmazkodást, a "röghöz idomult" termelést lehetővé teszik. Az őshonos magyar fajta valamennyi változata (sárga, fehér, kendermagos, kopasznyakú) alkalmas erre a feladatra. Sajnálatos módon nagyon kevés vidéken őrizték meg a fajtát "tiszta"

állapotában, gyakoribb, hogy hasonló fajtákkal átkeresztezve maradtak fenn ezek az állományok. (pl a kendermagos magyar tyúk-sávozott plymouth keresztezés) A forgalomban lévő hibrideket szintén hasznosítási irány szerint hús- és tojástermelő hibridek csoportjába osztjuk. A tojóhibridek között azonban - termelési paramétereik alapján - további két csoportot, a könnyű testű (leghorn típusú) és a középnehéz testű hibridek csoportját különböztetjük meg. A két csoport összehasonlítását a 2 táblázat alapján végezhetjük el. 2. TÁBLÁZAT: Könnyü- és középnehéz testű tojóhibridek összehasonlítása Megnevezés Könnyű testű (leghorn típusú) tojóhibridek Tollazat színe fehér Tojáshéj színe fehér A kialakításban szereplő fajták fehér leghorn Tojástermelés 52 tojóhétre (db) Tojás tömege (g) Életkor az első tojás lerakásakor (hét) Életkor a csúcstermelés kezdetekor (hét) Csúcstermelés (%)

Takarmányértékesítés (g/tojás) Tojóházi elhullás (%) Vérmérséklet Középnehéz testű tojóhibridek 290-330 56-62 17-18 23-24 sárga-vörös világos-sötétbarna Rhode Island Sávozott Plymouth 260-310 59-67 18-19 25-27 95-96 150-160 5-7 igen élénk 93-94 160-170 8-9 nyugodt 3.TÁBLÁZAT: Hibrid Csoport Könnyű testű (fehér héjú tojást tojó) Középnehéz testű (barna héjú tojást tojó) Ismertebb tojóhibridek Hibrid Shaver Starcross288 Shaver Starcross 579 Származás Tojástermelés (db/év) Tojás tömege (g) Tak.értékesítés (g/tojás) Életkor csúcstermeléskor (hét) Kanada 310-330 59-62 125-135 23-24 Kanada 275-285 62-64 145-155 25-26 TETRA-SL Magyarország (Bábolna) 300-310 63-65 155-165 25-26 BÁBOLNA USA HARCO (Magyarország Bábolna) 290-300 66-67 150-160 24-25 Hollandia 280-300 62-64 160-165 27-28 Hollandia Egyéb hibridek: TETRA-H (vegyes hasznú hibrid) Hisex White (könnyű testű) Hisex Brown

(középnehéz testű) Ross Ranger (középnehéz test 320-330 62-63 145-155 25-26 Bovans Nera Bovans Brown 4.TÁBLÁZAT: Hibrid Származás Vágási kor (nap) Az ismertebb húshibridek Vágáskori tömeg (g) Bratfertig* tömeg (%) Grillfertig tömeg* (%) Takarmányértékesítés vegyesivarban (kg/kg élőtömeg) Arbor Acres USA 56-63 2800-3100 74-77 61-63 2,2-2,3 Ross 208 Skócia 49-52 2600-2700 72-73 59-62 2,1-2,4 Hybro Hollandia 49-52 2100-2300 72-73 58-60 2,0-2,2 Shaver Redbro Kanada 55-62 2100-2300 73-75 60-63 2,2-2,4 4.3 A tyúk takarmányozása A tyúk takarmányozásának kérdéskörét kor- és hasznosítási irány szerint az alábbi felosztásban ismertetjük. a./ Tojóhibridek takarmányozása - Tojóhibrid-szülőpárok (nagyszülőpárok) - felnevelés - tenyésztojás-termelés - Tojóhibrid-végtermék - felnevelése - étkezési tojástermelés b./ Húshibridek takarmányozása - Húshibrid-szülőpárok

(nagyszülőpárok) - felnevelése - tenyésztojás termelés - Húshibrid végtermék-hizlalás a./ Tojóhibridek takarmányozása A tojóhibrid szülőpárok felnevelése a tojóházba telepítésig, tehát 17-18 hetes korig tart. A nevelés egy- és kétfázisú egyaránt lehet. A nevelés takarmányozási programja a tojóhibrid típustól függően eltérő. Alapelvként fogalmazható meg, hogy a zsírosodásra kevésbé hajlamos könnyű testű tojóhibridek a nevelés alatt végig étvágy szerint etethetőek, míg a középnehéz tojóhibridek takarmány- (tápláló-anyag-) fogyasztását a 8-9. héttől korlátozni kell A takarmánykorlátozás módja lehet: - Adagolt etetés Az étvágy szerinti mennyiség 75-80 %-át mérjük ki az állománynak. Hátránya, hogy az erősebb, a csipkedési sorrendben élen álló madarak kiharcolják maguknak az étvágy szerinti mennyiséget, a kevés maradékon a gyengébbek osztoznak. Ez az állomány testtömegben megnyilvánuló

szétnövését eredményezheti - Napkihagyásos etetés (Skip a day módszer) Lényege, hogy az állomány nem minden nap kap tápot, de akkor étvágy szerinti mennyiségben. A közbeeső napokon az állatok foglalkoztatása érdekében, és az éhség nyomán fellépő extra vízfogyasztás elkerülése miatt minimális mennyiségű gazdasági abrakot (pl. takarmánybúza) adagolunk Az így felvett takarmány egy napra jutó mennyisége az étvágy szerinti mennyiség 70-75 %-a lehet, mert az esetenkénti jóllakással nem tud az állat teljes hét napra való tápot felvenni. Változatai: 5+2 vagy 6+1 (2, ill 1 üres nap hetente ) Ez a módszer ajánlható a szülőpárok felnevelésekor. - A takarmány energia- és fehérjetartalmának csökkentése (minőségi korlátozás) Ezeknél a módszereknél a tápot ballasztanyagokkal (pl. búzakorpa) keverve állítják elő Így az állat felveszi az étvágy szerinti mennyiségű takarmányt, jóllakik, ugyanakkor nem vesz fel annyi

energiát, amennyi a test elzsírosodását lehetővé tenné. Hátránya, hogy a takarmányballaszt igen magas nyersrost-tartalma miatt dugító hatású, nehézkes kiemésztést tesz lehetővé. Próbálkoztak vízmegvonással történő étvágycsökkentéssel, vitamin és hormonkezelések is folytak ez irányban, de ezek a módszerek nem bizonyultak a célnak megfelelőnek. A növendékek felnevelésének takarmányozási rendszere általában három fázisú. A takarmányféleségek főbb jellemzőit az 5. táblázatban találhatjuk: 5. TÁBLÁZAT:Tenyésznövendékek takarmányozási programja Megnevezés Etetési idő (hét) ME (Mj/kg) Nyersfehérje (%) Nyerszsír Nyersrost (%) Kalcium (%) Foszfor (%) Konyhasó (%) Lizin (%) Metionin + Cisztin (%) Csibe indítótáp Csibe nevelőtáp 0-2 11-11,5 20-20,5 3,9-4,0 3,2-3,4 1,0-1,1 0,7-0,75 0,35-0,40 1,0-1,1 0,72-0,75 2-9 11,11,5 16-16,5 3,5-3,7 4,3-4,5 1,0-1,1 0,6-0,65 0,35-0,40 0,9-1,0 0,60-0,63 Jércetáp 9-19 11-11,3

15-15,5 3,2-3,4 4,8-5,0 1,1-1,2 0,6-0,65 0,35-0,40 0,8-0,9 0,55-0,60 A takarmányozási program alapelvei: ⇒- Minden takarmányváltást néhány napos átmenettel kell végrehajtani. ⇒- Naponta egyszer gondoskodni kell az etetők teljes kiürítéséről. ⇒- A korlátozott etetés módjának kiválasztásánál legyünk tekintettel az etetők számára és jellemzőire. Az egyes hibridekhez mellékelt technológiák a konkrét programban ezt is meghatározzák. ⇒- Betegség esetén a takarmánykorlátozást azonnal be kell szüntetni. ⇒- A takarmánykorlátozás idején a forró nyári napokat kivéve a vízfogyasztást is némileg korlátozni kell. Az állatok éhségüket vízzel próbálják csillapítani. A nagy mennyiségben felvett víz lágybegyűséget, hasmenést eredményezhet A szülőpárok tenyésztojás-termelési időszakában - mint azt a program is mutatja - visszatérünk az étvágy szerinti etetésre. Az állomány ebben az időszakban nagy mennyiségű

fehérjét, energiát és ásványi anyagot (kalcium) ürít a tojással, így ekkor intenzív takarmányozásra van szükség. A középnehéz testű hibridek esetében, ha nem megfelelő energia-fehérje arányú tápot használunk, így is előfordul némi elhízás. A tojóidőszakban ezért a táp beltartalmával is alkalmazkodni kellene a tojástermelés színvonalához. 6.TÁBLÁZAT:Közénehéz testű tojóhibrid-szülöpárok takarmányozása Életkor 1-2. 2-8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 25-62. Takarmány megnevezése csibe indító csibe nevelő jércetáp " " " " " " " " " " 50 % jércetáp 50 % tojótáp tojótáp tojótáp tojótáp tojótáp tojótáp tojótáp Takarmányadag (g/db) étvágy szerint étvágy szerint 2 naponta 130 " 140 " 140 " 140 " 150 " 150 " 160 " 170 " 180 " 190 " 190 " " naponta naponta naponta

naponta Kívánatos élőtömeg (g) 380 670 790 930 1020 1150 1230 1340 1420 1510 1590 1680 1750 200 1830 210 110 120 125 130 1900 1970 2020 2075 2130 tojóidő végén 2540 étvágy szerint A szülőpár tojók takarmányának beltartalmi jellemzői az alábbiak: Metabolizálható energia (ME, Mj/kg) Nyersfehérje (%) Nyerszsír (%) Nyersrost (%) Kalcium (%) Foszfor össz. (%) Konyhasó (%) Lizin (%) Metionin + Cisztin (%) 11,1-12,1 16,0-17,0 3,0-3,1 2,9-3,2 2,70-3,00 0,70-0,75 0,40-0,45 0,50-0,55 0,50-0,55 Párosítás után, ha a takarmányt csak a tojólétszámra számoljuk, a tojásrakási időszak közepéig magasra függesztett önetetőkben a kakasok a számára külön takarmányt biztosítunk. Egyúttal kirekesztő-rács segítségével megakadályozzuk, hogy a kakasok a tojótápból egyenek. A kakasnak ugyanis nincs szüksége olyan magas kalcium-mennyiségekre, melyet a tojótápból fel tud venni. A kalciumigény fedezésére mészkő vagy kagylózúzalékot

adagolhatunk külön etetőkből is. Ekkor a kakasok kirekesztő etetésére nincs szükség Az árutermelő tojók takarmányozása a nevelés időszakában elveiben megegyezik a szülőpár-nevelésnél leírtakkal. A könnyű testű hibrideket étvágy szerint, a középnehéz testűeket a 6-8. héttől korlátozva takarmányozzuk Az árutermelő állományok takarmánykorlátozása azonban szigorúbb, mint szülőpárjaiké. A takarmányok beltartalma sem tér el a szülőpár-növendékek felnevelésénél leírtaktól. A takarmánykorlátozás akkor éri el a célját, ha az első 13 hétben az optimális testtömegtől +- 10 %, a 13. héttől +- 5 %-nál nem nagyobb az eltérés. A hibrid-jércéknek már 20 hetes korban el kell kezdeni a mészkő-adagolást, hogy a tojástermelés kezdetéig tartalékolni tudják a kalciumot. Az intenzív tojástermelés idején ugyanis több kalciumot ad le az állat, mint amennyit a tápból fel tud venni, tehát ilyenkor szervezete

tartalékaihoz kell folyamodnia. Az állatok tojóházba való áttelepítését a 16-18. élethéten végezzük el Kezdetét veszi a termelésre való előkészítés, majd 2-3 hét múlva maga a tojóidőszak. A tojóidőszak során a takarmányozás általában 3 fázisos lehet. A fázisok során az alábbi tápokat etetjük: 7.TÁBLÁZAT: Tojóhibridek takarmányozása az előkészítés és a tojástermelés idején Megnevezés Tojó előkészítő táp Tojó IV. Tojó III. Tojó II. etetési időszak (hét) 20-22 22-41 41-56 56-69 tojástermelés (%) 5-90-75 75-65 65 alatt ME (Mj/kg) 11,0-11,3 11,0-11,1 11,2-11,3 11,3-11,4 nyersfehérje (%) 17,0-17,2 17,0-17,2 16,2-16,5 14,0-14,3 nyerszsír (%) 2,9-3,0 3,0-3,2 3,3-3,4 2,5-2,7 nyersrost (%) 3,6-3,7 3,0-3,2 3,3-3,4 3,3-3,4 kalcium (%) 2,3-2,4 3,9-4,0 3,9-4,0 3,0-3,2 foszfor (%) 0,6-0,65 0,6-0,65 0,50-0,55 0,50-0,55 lizin (%) 0,75-0,78 1,75-0,78 0,70-0,73 0,70-0,72 metionin + cisztin (%) 0,6-0,7 0,6-0,7 0,6-0,65 0,5-0,55 A

mészkőgrít-etetést hetente háromszor 1000 tojóra 20-25 kg-os mennyiséget számítva végezzük el. A mészpótlás főleg a tojóidőszak közepétől indokolt, mikor az állat szervezetének tartalékai már kezdenek kimerülni. Ez elsőként a tojáshéj keménységén, vastagságán látszik meg Ha a tojóév kezdetén nagyobb adagot etetünk indokolatlanul, az állatok fokozottan igényelni fogják a továbbiakban is. Ketreces tartás esetén ügyeljünk a grit gondos kimérésére és egyenletes elosztására is. A hústipusú szülőpárok felnevelésének, a felnevelés takarmányozási programjának homlokterében a takarmány-korlátozás áll. A korlátozást a tojóhibrideknél jóval korábban, már a 4-5 héten el kell kezdeni A húshibridek ugyanis egyoldalúan hústermelésre szelektált és kitenyésztett állományok, így fokozottan hajlamosak a tojástermelés szempontjából is káros elhízásra. A tápok jellemzői és a nevelés során alkalmazott

takarmányozási fázisok hasonlóképpen alakulnak, mint a tojó szülőpárok esetén. Az etetési idők azonban - mivel a húshibridek növekedési-fejlődési jellege más - változnak: ⇒csibe indítótáp 0-3. hét ⇒csibe nevelőtáp 3-10. hét 10-22. hét ⇒jércetáp A párosítás után 21-23. hét természetesen itt is ügyelni kell a két ivar eltérő takarmányigényére A tyúkok etetőjére sűrű kirekesztőrácsot helyezzünk, hogy a kakas ne férjen a tojótáphoz, a kakasetetőket pedig függesszük fel a kakas hátmagasságában, hogy a tyúkok ne érjék el. A broilercsirke takarmányozásának egyszerű alapelve, hogy az állat kiváló növekedési erélyét intenzív takarmányozással is támogatva mielőbb minél nagyobb végtömeget érjünk el. A brojlerek takarmányozása a nevelés 49-52 (helyenként már 60-62) napja alatt három fő fázisra tagolódik. (8 táblázat) Egyes szakmai körökben elterjedt nézet, hogy az eltérő ivarokat (kakas,

jérce) növekedési jellegük eltérései okán külön érdemes felnevelni és ivar szerint elkülönítve takarmányozni. A kísérletek során csakugyan bebizonyosodott ennek kedvező hatása, ám a módszer a gyakorlatban a naposkori ivar-meghatározás (szexálás) magas költségei miatt nem terjedt el kellőképpen. Az ivar szerinti takarmányozási program a kakasok jobb fejlődési erélyét igyekszik kihasználni, amely már a második hét derekán észrevehető. A kakas nevelő és a befejező táp a jércékkel etetett takarmánynál 1-1,5 %-kal több nyersfehérjét, 0,2-0,3 Mj/kg-mal több metabolizálható energiát tartalmaz. A fontos aminosavakból (metionin, cisztin, lizin) azonban a jércéknek is biztosítani kell a megfelelő mennyiséget. 8.TÁBLÁZAT: A háromfázisos brojler-takarmányozás Megnevezés Etetési időszak (nap) ME (Mj/kg) Nyersfehérje (%) Nyerszsír (%) Nyersrost (%) Kalcium (%) Foszfor (%) Lizin (%) Metionin + cisztin (%) Brojler indítótáp

0-20 12,8-12,9 21-23 3,6-3,8 2,2-2,3 1,0 0,5-0,6 1,0 0,9 Brojler nevelőTáp 21-42 13,3-13,4 18-21 3,8-3,9 2,2-2,3 0,9 0,5-0,6 1,0 0,8 Brojler befejezőtáp 43-vágásig 13,6-13,8 16-19 3,9-3,95 2,2-2,3 0,9 0,5-0,6 0,8 0,7 4.4 A tyúktartás technológiája A tyúk valamennyi hasznosítási iránya az árutermelés szintjén intenzív,esetleg félintenzív tartási körülményeket igényel. Hibridjeink döntő többsége zárt, klimatizált viszonyok mellett képes genetikai paramétereinek megfelelően termelni. Ebből eredően a tyúktartó épületekkel szemben támasztott alapvető követelmények az alábbiak: ⇒- Jó hőszigetelés (huzamosabb ideig igen nagy, 32-34oC hőmérsékletet kell biztosítani ⇒- Tartós ellenálló építőanyagok (hőnek, párának, fertőtlenítő-szereknek stb.) ⇒- A kívánt tevékenység méreteinek megfelelő alapterület (meg lehessen valósítani az épület egyszerre történő betelepítését és kiürítését) ⇒- Megfelelő

belső magasság, amely legalább 2,5 m. (Munkagépekkel való mozgás, megfelelően karbantartható, szellőztethető légtér) ⇒- Jól méretezett nyílászárók (munkagépek mozgása, berendezések ki- és betelepítése) ⇒- Megfelelően kiépített szellőzőrendszer (ventillátor-kapacitás) vész-szellőztetési lehe-tőség áramszünet esetén ⇒- Ablaktalan istálló, vagy tökéletesen sötétíthető ablakok (a tojók fényprogramját a külső fénytől lehetőleg függetlenné kell tenni) ⇒- Szilárd, teherbíró padozat (munkagépek), amely megfelelően sima és egyenletesen lejt (fertőtlenítés, mosás) Mindezekből kitűnik, hogy a megfelelő tyúkistálló építéséhez nem kis beruházásra van szükség. Az istállók kiépíthetők drága szendvicspanel falakkal (pl. alumínium-üveggyapot-alumínium rétegezettség), illetve téglából. A téglából épített ól falvastagsága a hőszigetelés miatt legalább 40 cm kell legyen A padozat

kialakításánál használhatjuk a simított (glettelt) betont, illetve beton aljzatra bitumen réteget is húzhatunk. Ez utóbbi költségesebb, de simább, és a drasztikus fertőtlenítőszerek és a trágya maró hatását jobban elviseli. A tyúkistálló berendezései alapvetően az etető, itató, trágyaeltávolító, tojásgyüjtő-osztályozó berendezésekből állnak. Tartástechnológiától függően említést kell tenni a ketrecek kialakításáról, illetve a tojófészkek elhelyezéséről is. A tyúktartásban szélesebb körben háromféle technológiai alaptípus van használatban. Ezek: ⇒- mélyalmos (hagyományos) ⇒- ketreces ⇒- mélyalmos - trágyaaknás technológiák lehetnek. A mélyalmos technológia valamennyi termék-előállítást nézve, hagyományos tartásmód. Az istálló teljes hasznos alapterületén 15-20 cm vastag almot rétegezünk fel, a többi berendezést az alomra helyezzük. A termelés befejeztével az almos trágyát

eltávolítjuk. Az ólak almozását - főként, ha hosszabb termelést folytatunk (pl. szülőpártartás)- kombinált módszerekkel is megoldhatjuk. Ennek során 10 cm faforgácsra 5-10 cm napraforgóhéjat rétegezve elérhetjük, hogy a felső réteg hosszú időn át száraz marad, a leforgatott trágya pedig a forgácsban szívódik fel. A mélyalmos tartásban használatos etető-berendezések igen sokfélék lehetnek. Napos korban (10 napon át) etetőnek nagyszerűen megfelel az 5-6 cm magasságúra levágott csibeszállító karton is. Ebbe 1-1,5 cm magasan töltjük azindítótápot,megakadályozva annak kikaparását. A növendék, illetve felnőtt állományok etetése már önetetőkből történik. Az önetetők három csoportba sorolhatóak: ⇒- Vályús-kaparóláncos önetetők ⇒- Felsőpályás köretetők (40-50 cm átmérő) ⇒- Alsópályás köretetők (30-50 cm átmérő) A vályús-kaparóláncos önetető egy külső feltöltésű központi garatból és

egy önmagába visszatérő vályúkörből áll. A takarmány mennyisége a garat kifolyónyílásának szabályozásával oldható meg Előnye, hogy benne a takarmány nem boltozódik, kezelése egyszerű, jól takarítható, fertőtleníthető. Hátránya, hogy behatárolja az állatok mozgását, a lánc szakadásával egy egész "kör" kiesik, több állat nem kap takarmányt. A felsőpályás köretető töltése egy 2-2,5 m magasan az istálló légterében húzódó betároló vonal, és az abból kiinduló, etetőtányérba érő surrantócsövek segítségével történik. A takarmány mennyiségét annak tömege alapján az etető önmaga szabályozza. Előnye, hogy szabadabb az állatok mozgása, egy tányérhoz több állat hozzáfér, mint azonos lineáris vályúhossz esetén. Hátránya, hogy a hosszú csővezetékben nagy a dugulás veszélye, sok takarmány kiszóródik. Nehézkes a rendszer ki- és behordása, mert a surrantócsövek 2,5-3,5 m hosszúak.

Sok munkát igényel a mosás, fertőtlenítés is Emellett az istálló légtere nehezen látható át a surrantócsövek erdejétől. Az alsópályás köretető töltése az etetőkúp magasságában húzódó betároló vonal segítségével történik. A csőben flexibilis (tengely nélküli) csiga húzódik, így kicsi a csigatörés veszélye. Az alsópályás köretető a vályú és a felsőpályás köretető előnyeit némileg egyesíti. Könnyű, jól kezelhető, takarítható, biztonságosan üzemel Egyedüli hátránya, hogy legmodernebb (és legjobb) típusai igen drágák. Egyes technológiák (főleg szülőpár-tartásban) függesztett, kézi töltésű önetetőket is alkalmaznak. Ezek 10-20kg befogadóképességű köretetők, melyek a mennyezetre függesztve, általában a kakasok hátmagasságában beállítva üzemelnek. Az itató-berendezések egységesen önitatók. Az itatórendszer elején egy előtét-tartály található, amelyben úszó-szelep biztosítja

az állandó vízszintet. A víz ebből gravitációs úton, alacsony nyomással jut el az önitatóhoz. Az előtét-tartály szerepe: ⇒ - Lecsökkenti a hálózati víznyomást, meghibásodás esetén nem ázik el az alom. ⇒ - A vizet az istálló hőmérsékletétől függően némileg előmelegíti. ⇒ - Lehetővé teszi a vízfogyasztás mérését, ellenőrzését. ⇒ - Lehetőség van az ivóvízzel adagolható gyógyszer és vitaminkészítmények ellenőrzött adagolására. Az önitatók ⇒ - kúpos ⇒ - vályús és ⇒ - körtányéros önitatók lehetnek. A kúpos önitatókat háztájiban, illetve az intenzív technológiákban az első 10 nap folyamán használják. 3-5 illetve 7 1-es kivitelben kaphatóak. Könnyen kezelhetőek, jól moshatóak, hátrányuk a nagy kézi munkaerőigény A vályús önitató egy 1,5-2 m hosszú, 5-7 cm szélességű és mélységű, rozsdamentes fém vályúból áll, melybe szinttartó szelepen át tölthetjük a vizet.

Rögzítése a mennyezetre való függesztéssel történik Előnye, hogy kicsi a meghibásodás veszélye, könnyen takarítható, a vízkőképződés csekély. Hátránya, hogy a víz könnyebben szennyeződhet alom- és trágyarészecskékkel. A vályút el kell látni felülésgátló huzallal A körtányéros önitatók többnyire súlyszelepes töltésűek. A víz mennyisége a szelep állításával szabályozható A tányér többnyire műanyag, így kiválóan mosható és könnyű. Hátránya lehet, hogy a szelepek a vízkőképződéstől fennakadhatnak és a csepegés miatt az alom elnedvesedik. A mélyalmos szülőpártartás technológiai berendezéséhez tartoznak a tojófészkek is. A tojófészek kialakításának és elhelyezésének alapelvei: ⇒- A tojófészek anyaga tartós, jól fertőtleníthető legyen. Gyakori a furnér, illetve ragasztott lemezből házilag összeállított megoldás is. A fa olcsó, de könnyen megtartja a kórokozókat, nehezen

fertőtleníthető Ennek ellenére a tojófészkek kialakítására leggyakrabban fát használnak. ⇒- A tojófészek méretei: 40x40 cm alapterületű 50 cm magasságú ⇒- A tojófészek egyszintes és kétszintes kialakításban készülhet. Mindkét esetben gondoskodni kell a fészek előtt egy 25-35 cm széles felugróról. A második szint magassága lehetőleg ne haladja meg a 75-80 cm-t ⇒- A fészkek elhelyezése arányos legyen. Az istálló egyik hosszanti fala mentén sorba rendezve, vagy az istálló területén egyenletesen elosztva egyaránt elhelyezhetőek a tojófészkek. Tekintettel kell lenni arra, hogy az állatok egyedi mozgásköre nem a teljes istálló, hanem annak csak egy meghatározott része. Ezen a területen találnia kell tojófészket, ellenkező esetben az alomba tojik, s ez a tojás - szennyezettsége miatt - nem alkalmas keltetésre. ⇒- Ügyelni kell a fészkek másod-, harmadnaponkénti újra-almozására is. A szennyezett tojófészekbe tojt

tojás egyenértékű az alomtojással, tehát keltetésre nem alkalmas. A ketreces tyúktartási technológiák elsősorban az árutermelő állományok tartásánál terjedtek el. A ketreces tartás számos előnye közül említést érdemel a jó férőhely-kihasználás, a technológia gépesíthetősége, a trágya folyamatos eltávolításának lehetősége és az állatok egyedi ellenőrizhetősége. Hátrányaként csupán magas beruházási és szervizelési költségei említhetőek. A ketreces elhelyezés egy- és többszintes lehet. A több szinten való elhelyezés javítja az épület kihasználását, ugyanakkor számolnunk kell azzal, hogy nem tudjuk valamennyi szinten ugyanazt a termelési környezetet (klímát) biztosítani az állomány számára. Ezek az eltérések aztán a termelésben is megmutatkoznak (szinthatás) A tojóketrecek alapterülete általában 0,16-0,20 m2. Egy ketrecben 3-5 tojó helyezhető el A telepítési sűrűség az állat igényein

kívül - a termelő gazdaságossági megfontolásán múlik, bár az EU szabvány 450 cm-ben minimálta az egy tyúkra jutó férőhely nagyságát. A túl sűrű telepítés 5-15 %-nyi termeléscsökkenést eredményezhet tojónként. A ketreces technológiákban kizárólag kaparóláncos - vályús önetetőt alkalmaznak. A vályú két ketrecsor között húzódik. Az itatást súlyszelepes, szopókás önitatókkal oldják meg, ketrecenként 1-2 szelep segítségével A szopókás önitató előnye, hogy igen kis vízmennyiséggel üzemel, a víz elszennyeződésével nem kell számolni, és üzemeltetése viszonylag olcsó. Hátránya lehet, hogy a vízkőképződés és lerakódás miatt gyakrabban cserélni kell az itatóelemeket. A trágyaeltávolítás a legtöbb technológiában mechanikus. Időnként a felgyülemlett trágyát egy trágyakihúzószán az istálló végében kialakított keresztcsatornába húzza, ahonnét az istállón kívüli derítőbe kerül A trágya

száraz kihúzatása - főleg, ha ritkán húzhatjuk ki - sokszor nehézségekbe ütközik. A trágyakihúzó szárnylapátja gyakran eltörhet a nagyobb mennyiségű trágyától, szervizelése pedig nehézkes. Ezért több helyen a trágyaeltávolítást vízöblítéssel is kombinálják. Ez a módszer viszont a keletkező nagy mennyiségű hígtrágya kezelési nehézségei miatt problémát jelenthet a termelőnek. A ketreces brojlerhizlalás Magyarországon kevésbé elterjedt. Ennek oka a magas beruházási költségeken túl elsősorban a ketrec okozta deformációkban (mellhólyagosodás, talpfekély, tollkopás, gyakori csonttörés, stb.) kereshető, melyek a végtermék minőségét rontják. A napos brojlerek telepítésekor jelentős gondot okoz még a kiegyenlítetlen klíma is. A mélyalmos-trágyaaknás elhelyezés a szülőpártartásban, kisebb gyakorisággal a tojótyúktartásban terjedt el. Lényege, hogy az istálló alapterületének 50-60 %-át egy

hosszanti kialakítású 1,5-0,8 m mély, taposóráccsal ellátott 60-70 cm-rel magasabb trágyaakna foglalja el. Ezen (a rácsozott részen) helyezzük el az etető- és itatóberendezéseket, így elérjük, hogy a trágya jó 70 %-a az aknába kerüljön Így nem okoz gondot az itatóberendezésekből elcsorgó víz sem Az istálló almozott részén helyezzük el - általában a falak mentén - a tojófészkeket. A technológia többi része megegyezik a mélyalmos rendszernél leírtakkal A naposcsibék fogadásának technológiai feltételeiről a 9. táblázat ad tájékoztatást 9.TÁBLÁZAT: Naposcsibék fogadásának főbb technológiai normái 32-34 oC 70 % 2 m3/óra/testtömeg kg max: 0,2 m/s 23 óra 4 W/m2 16-22 db/m2 100 állatra 1 db csibeszállító karton 50 állatra 1 db 2 1-es kúpos önitató Hőmérséklet 20 cm magasságban Relatív páratartalom Szellőzés Légsebesség Világítás Telepítési sűrűség Etetőtér Itatótér A naposcsibék fogadásakor

célszerű csibegyűrűket kialakítani. A csibegyűrű egy hullámpapír kerítéssel elrekesztett, mintegy 1,5-2 m átmérőjű többé-kevésbé kör alakú terület, amely behatárolja az állat mozgását. A terület közepén helyezzük el a műanyát, a besugárzott területen kívül pedig az etető- és itató-berendezéseket. A csibegyűrűt az állomány 10-14 napos korában elbonthatjuk, a csirkék igénybe vehetik az automata etető- és itató-berendezéseket. A pecsenyecsirke-előállítás technológiai normáit az alábbiakban foglaljuk össze: ⇒- Hőmérséklet: Életkor (hét) 0 (napos) 1 2 3 4 5 6 7 8 Hőmérséklet oC teremben műanya alatt 18 34 18 32 18 29 18 27 20 25 20 23 20 20 20 - ⇒- Páratartalom: Az induló 70 %-ról 2 hetes korra át lehet térni a 60 % körüli értékre. ⇒- Szellőzés: A 2. hetet követően 4 m3/óra/testtömeg kg ⇒- Telepítési sűrűség: 16-18 db/m2 befejezésig (26-30 kg/m2 végtömeg) ⇒- Etetőtér: 2-4 hetes korig:

2,5 cm kétoldali vályú, vagy 100 állatra 1 db köretető 4-8 hetes korig: 3,5 cm kétoldali vályú, vagy 70 állatra 1 db köretető ⇒- Itatótér: 2-4 hetes korig: 1,5 cm kétoldali vályú, vagy 100 állatra 1 db köritató 4-8 hetes korig: 2,5 cm kétoldali vályú, vagy 60 állatra 1 db köritató ⇒- Ivóvíz hőmérséklete: 0-4 hetes korig 22-26 oC 4-8 hetes korig 18-20 oC ⇒- Világítás Életkor (hét) Időtartam (óra) Intenzitás (W/m2) 1 2 3 4 5 6 7 8 23 23 23 23 20 20 20 20 4 4 3 2 1,5 1,0 1,0 1,0 A szülőpár-állományok (hús- és tojó) felnevelésének technológiai normái 8 hetes korig többnyire megegyeznek az előbb leírtakkal. Az alábbiakban csak az attól való eltéréseket jelöljük: ⇒- Légcsere télen: 2-4 m3/óra/kg. nyáron: 4-6 m3/óra/kg. ⇒- Etetőtér 7-11 hetes korig 4 cm kétoldali vályú. 11-26 hetes korig 5-6 cm kétoldali vályú. Életkor (hét) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Világítás tartama (óra) 23 21 19 17

15 14 13 12 11 10 9 8 Intenzitása (W/m2) 3 3 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1 A 12-20 hetes kor között a 8 órás tartamot és 1 W/m2 intenzitást kívánatos tartani. A tojóházi tartás normái a következőek: ⇒- Hőmérséklet: optimális: 16-18oC. szélső érték: 5-24 oC. Az 5oC alatti hőmérséklet a tojás károsodása miatt nem kívánatos. ⇒- Páratartalom: ⇒ - Szellőzés: 60 %. 4-6 m3/óra/testtömeg kg. ⇒- Világítás: életkor (hét) 20-30 30-42 42-58 58- időtartam (óra) hús tip. tojó tip. 7-ről 12-re 9-ről 14-re 14-ről 16-ra 14 16 14-ről 17-re 16 17 Intenzitás (W/m2) hús tip. tojó tip. 2 3 3 3 2,5 3.0 3,5 3,5 4.5 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1.- A házityúk termelőképessége 2.- A naposcsibe fogalma 3.- A tyúk hasznosítás szerinti elnevezései 4.- A broilercsirke fogalma, típusai 5.- A fehér leghorn eredete, jellemzői 6.- Kettős hasznú tyúkfajták és használatuk a hibridelőállításban 7.- Húshasznú tyúkfajták és használatuk

a hibridelőállításban 8.- A plymouth fajta, változatai és hasznosítása 9.- A tojóhibridek csoportosítása, a csoportok jellemzése 10.- Soroljon fel könnyűtestű tojóhibrideket! 11.- Soroljon fel középnehéz tojóhibrideket! 12.- Soroljon fel húshibrideket 13.- Bábolna tojóhibridjei 14.- Bábolna húshibridjei 15.- Tojóhibrid növendékek takarmányozásának alapelvei 16.- Takarmányozási fázisok a növendéknevelésben 17.- A takarmánykorlátozás szükségszerűsége, módszerei, alkalmazásának ideje 18.- Mi a minőségi takarmánykorlátozás hátránya a tyúk számára? 19.- Tyúkszülőpárok takarmányozási fázisai 20.- Hogyan oldjulk meg az ivar szerint elkülönített takarmányadagolást a tyúkszülőpár állományok esetében? 21.- Hogyan értékeljük a takarmánykorlátozás eredményességét? 22.- Mennyi kalciumra van szüksége a tojótyúknak az intenzív tojástermelés idején? 23.- A mészpótlás megoldása tojóállományoknál 24.-

Mikor és miért lehet szükség kavicsetetésre? - Hogyan végezzük? 25.- A broilercsirke takarmányozásának alapelvei, takarmányozási fázisok 26.- A tyúktartó épületekkel szemben támasztható követelmények 27.- A tyúktartás technológiai változatai 28.- Az intenzív tartás előnyei, hátrányai 29.- A kifutós tartás előnyei, hátrányai 30.- A mélyalmos és a ketreces tartás összehasonlítása 31.- Az EU szabvány mekkora minimális férőhelyet ír elő egy tojótyúk számára? 32.- A biotojás termelés feltételei 33.- A naposcsibék fogadása, klímaigénye, elhelyezése, etetése, itatása 34.- Etetőrendszerek (előnyök-hátrányok) 35.- Itatóberendezések (előnyök-hátrányok) 36.- Az előtét tartály szerepe 37.- Szellőzési megoldások a tyúkistállóban 38.- Tojófészkek kialakítása és méretezése tyúkok számára 39.- A trágyaeltávolítás technológiai megoldásai a tyúktartásban 40.- A broilercsirke környezeti igényei a kor

függvényében 41.- Tyúkszülőpár állományok tartástechnológiai normái 42.- A fény szerepe a tojártermelésben 43.- A világítás ütemezése növendék- és felnőtt tyúkállományok számára 5.FEJEZET PULYKATENYÉSZTÉS ( Dr. Szabó József) A pulyka a legnagyobb egyedi hústermelésre képes gazdasági baromfifajunk. Tojása fogyasztható, de gyenge tojástermelő képessége miatt drága. A pulyka 20-24 hét alatt 70-110 db, egyenként 80-90 g tömegű tojást tojik. Nagyon erősen hajlamos a kotlásra, amelynek, ha az állományban elmélyül, a tojástermelés látja kárát. A legszakszerűbb kotlásmegelőzés mellett is számolnunk kell arra, hogy a kotló egyedek száma kiteszi az állomány egyharmadát. A pulykával kétféle típusú végterméket állítunk elő: a brojlerpulykát és a gigantpulykát. A brojlerpulyka egészben, sütésre kész kiszerelésben kerül piacra, míg a gigantpulyka darabolva, mellhúsa pedig filézve, csont nélkül kerül

értékesítésre (több, mint 2 ,5 kg színhús). A brojlerpulykát - a piac igényeinek megfelelően - 12-19 hetes korban 5,5-13,5 kg élőtömeggel vágják. A gigantpulykát 22-24 hetes korig hízlalják és 20-35 kg élőtömeggel értékesítik. A gigantpulyka előállítására sokáig kizárólag bakokat használtak, mára a gigant hibridek mindkét ivarban megfelelő végtermék előállítására képesek. A pulyka takarmányértékesítése brojler esetén 2,6-2,8 kg/kg, gigantpulyka esetén 3,0-3,3 kg/kg értéket mutat. 5.1 A pulyka kor, ivar és hasznosítás szerinti elnevezései - Napospipe - Növendék pulyka - Kakas - Tojó - Brojlerpulyka - Gigantpulyka - 48 óránál nem idősebb, nem etetett fiatal pulyka. - Tenyészutánpótlásra szánt egyed ivarérésig (28-32. hét) Ivar szerinti megkülönböztetésben: növendék bak (kakas) és jérce. - Kifejlett hímivarú pulyka. - Kifejlett nőivarú pulyka. - Egészben (bratfertig vagy grillfertig) értékesített

végtermék vágóállat. Típusai: Mini: 12-13. hetes 4-6 kg élőtömeg. Midi: 14-16. hetes 6,5-8 kg élőtömeg. Maxi: 17-19. hetes 8,5-10,5 kg élőtömeg. - 22-26 hétig nevelt 18-25 kg élőtömegű végtermék pulyka. 5.2 Pulykafajták, pulykahibridek A pulykafogyasztás igazi kultusza Európában, Nagy-Britannia területén alakult ki az 1700-as éveket követően. A gyarmatosítás folyamán a britek meglehetősen nagy létszámú állományokat telepítettek idegen területeken, köztük a mai Egyesült Államok és Kanada területén is. A mai napig is az angolszász országok játszanak igazán jelentős szerepet a pulyka tenyésztésében, a hibrid-előállításban és a termékforgalmazásban. A jelentősebb pulykafajták főbb jellemzőit a 10 . táblázat tartalmazza A hagyományos házkörüli tartás alapfajtái a parlagi fajta nemesítésével létrehozott standard bronzpulyka, a francia fekete pulyka és a később kiszelektált szélesmellű bronzpulyka voltak.

Közös jellemzőjük a nagy, robusztus testfelépítés, a sötét szín, a pigmentált bőr, a nagyfokú ellenállóképesség, jó élelemkereső - készség. A modern árutermelés igényeinek sötét színük továbbá kései vágóérettségük miatt nem felelnek meg. Ugyancsak kedvezőtlenek a vágóarányok is. Korábban ezek a fajták - rovarevő életmódjuk miatt - alkalmasak voltak lucerna és burgonyavetemények kártevőinek ritkítására is. A szélesmellű bronzpulyka tudatos húsirányú szelekció eredménye. A mellhúsra történő tenyésztés a fajta elnehezülését a korábbi jó tulajdonságok (élelemkeresés) elvesztését eredményezte a jobb vágóarányok okozta előny ellensúlyaként. A hagyományos fajták egyre több szerephez jutnak a természetszerű pulykatartás genetikai alapjainak kialakításában. A Beltswille-i pulyka kis testtömege, jó tojástermelő képessége, fehér tollazata révén értékes anyai alapfajtája a pulykahibridek

kialakításának. Húsformái kis élőtömege ellenére kiválóak Fajtatisztán az árutermelésben ma már egyáltalán nincs szerepe. Az Empire white közepes tömegű, széles mellű, fehér tollazatú fajta. Angliában nemesítették ki három típusban (mini,midi,maxi). Szaporasága közepes Magyarországon ennek a fajtának ma nincs jelentősége A Virginiai fehér fajta Európában eléggé elterjedtnek számít. Fajtatisztán árutermelésre alig használják, jelentősége inkább a hibrid-előállításban van. Kiemelkedően jó a növekedési erélye, ellenálló, szilárd szervezetű fajta. A pulykafajban a hibridizáció szintje igen magas, ám Magyarországon számottevő pulykatenyésztői munka nem folyik. A piac által igényelt paramétereknek megfelelő tenyészalapanyagot importáljuk A Magyarországon forgalmazott főbb pulykahibrideket a 11. táblázat ismerteti 5.3 A pulyka takarmányozása A pulyka okszerű takarmányozása ma már, az intenzív hibridek

korában, kizárólag intenzív keveréktakarmányokkal képzelhető el. A faj őse a vegyes táplálkozású mexikói pulyka Ennek megfelelően az ősi parlagi tájfajták (bronzpulyka, feketepulyka) még mezőre járó életmódjuk folytán nagy mennyiségű rovart is fogyasztottak, alapvetően növényi táplálkozásuk mellett. A pulyka ebből eredően magas állatfehérje igénye a hibridek esetében is megmaradt. A pulykatápok nyersfehérje-tartalmát ma is mintegy 40%-ban állati fehérjehordozókkal (halliszt, húsliszt, stb.) alakítjuk ki Ennek következménye a pulykatápok igen magas ára, valamint a rövid szavatossági idő.Tekintettel arra, hogy a pulykaistállóban főleg a nevelés kezdeti heteiben magas a hőmérséklet és a páratartalom, a szokásosnál fokozottabban kell ügyelni az etetők naponkénti teljes kiürítésére, nehogy a romlott takarmány anyagforgalmi betegségek forrása lehessen. Tenyészállat-nevelés és tartás A napospipe igen gyámoltalan

állat. Letelepítését követően önálló mozgásköre nem nagyobb egy egyméteres átmérőjű körnél. Ha ezen a körön belül nem talál enni- és innivalót, képes az etetőtől 20 cm-re éhenhalni Ilyenkor, ha nem akadályozzuk meg, az alomból lakik jól, ami jó esetben étvágycsökkenéssel, rosszabb esetben bélelzáródással, elhullással jár. 10. TÁBLÁZAT: A jelentősebb pulykafajták Fajta Származás Haszn. típus Szülőpár Élőtömeg (kg) tojásterm. bak tojó (db) Végtermék vágási vágási kor élőtömeg (hét) (kg) Standard bronz Európa Középnehéz 50-70 12-15 5-7 22-24 7-8 Szélesmellű bronz Európa nehéz 50-70 14-20 7-9 20-22 8-9 Beltswille-i USA kistestű 110-130 4-5 16-17 5-7 Empire White Anglia középnehéz 70-90 10-14 6-8 16-17 5-7 Virginiai Hollandia középnehéz 60-70 16-17 7-9 16-17 5-7 6-8 11. TÁBLÁZAT: Pulykahibridek Hibrid Származás Szülőpár Végtermék vágási Haszn.

típus tojásterm tojóidőszak (db) (hét) kor tömeg (hét) (kg) Tak.értékesítés (kg/kg) Diamond White 1000 (DW) Kanada (Hy. Turkeys) mini 90-100 24 12-13 4-5 2,7-2,9 Double Diamond 1500 (DD) Kanada midi 80-90 22 14-15 6-7 2,9-2,9 Heavy medium 2000 (HM) Kanada midi 80-85 23 14-15 6-7 2,7-3,0 Large White 3000 (LW) Kanada maxi 75-85 22 16-17 7-9 2,9-3,3 Triple 5 Anglia (B.UT) mini 95-100 24 12-13 4-4,5 2,6-2,8 Triple 6 Anglia midi 85-95 23 13-14 5-6 2,9-3,0 Triple 7 Anglia maxi 80-87 23 14-15 6-6,5 2,9-3,0 B.UT Big-6 Anglia maxi 70-75 22 15-16 6-7,5 3,2-3,4 Nicholas USA-Kanada (NTF) gigant 92-95 24 20-22 13-19 2,8-3,1 Nagyon fontos feladat tehát az alomevés megakadályozása (hullámpapírral le kell takarni), az állat elrekesztése (csibegyűrű) és az állat figyelmének felhívása arra, hol talál takarmányt (világító tálca, üveggolyó.) Erre részletesebben a technológiai fejezetnél

térünk ki. A szülőpárok nevelésekor és tartásakor az alábbi takarmányozási program javasolható. ( 12 Táblázat ) 12. TÁBLÁZAT: Pulyka szülőpárok takarmányozása Főbb beltartalmi mutatók Táp megnevezése Indító Nevelő I. Nevelő II. Kiegyenlítő (növendék) Tojó Etetési idő (hét) 0-3 4-12 12-16 ME (Mj/kg) Kalcium (%) Foszfor (%) 12,0 12,0 12,0 Nyersfehérje (%) Nyersrost (%) 25,0 2,2 18,5 2,4 15,0 2,4 1,6 1,2 1,8 0,9 0,8 0,8 16-30 11,4 14,0 2,4 2,0 0,6 30 11,7 17,0 2,7 2,2 0,8 A takarmányozási rendszer a 4. hétig étvágy szerinti etetést ír elő Ezt követően - az elhízás veszélye miatt- a takarmányfelvételt korlátozni kell. Az adagolt etetés és a napkihagyásos módszer egyaránt alkalmazható azoknak az előnyöknek és hátrányoknak a figyelembevételével, melyeket a tyúktenyésztési fejezetben leírtunk. Korlátozódik a takarmányfelvétel az etetési idő csökkenésével is, s ez a nevelés fényprogramja

alapján a világítási időtartam fokozatos csökkenésével van összefüggésben. Egyes esetekben azonban a rövidebb napszakhoz alkalmazkodva az állatok intenzívebb takarmányfelvétele tapasztalható, a takarmánykorlátozás ilyen módja tehát nem túl megbízható. Kanadai vizsgálatok szerint a takarmányfelvétel nevelés alatti korlátozására nincs szükség, mert ha az állatokat éheztetjük, majd a nevelést követően átállunk az étvágy szerinti tojótáp-etetésre, az állatok extra mennyiségben fogyasztják azt, az elzsírosodás ebben az esetben a legkedvezőtlenebb időben következik be, nem is beszélve arról, hogy a drága tojótáp terven felüli fogyasztása gazdasági szempontból is hátrányos. A nevelési és tojástermelési időszakban az elzsírosodás megakadályozható technológiai módszerekkel is, melyet a megfelelő fejezetben ismertetünk . A pulykahízlalás takarmányozási technológiája A takarmányozás alapelve - mint minden

hízlalási tevékenység esetén - az állat mennyiségi és minőségi igényeinek korlátozás nélküli kielégítése. Az etetés ezért kizárólag étvágy szerinti Természetesen a tápok szavatosságára, az etetők kiürítésére itt is ügyelni kell. 13. TÁBLÁZAT: A pulykahizlalás takarmányozási programja Táp megnevezése Előindító (prestarter) Indító (starter) Nevelő I. Nevelő II. Expressz befejező Befejező Etetési idő (hét) Főbb beltartami mutatók ME Nyersfehérje (MJ/kg) (%) Nyersrost (%) Kalcium (%) Foszfor (%) 0-2 11,8 26,0 2,4 1,5 1,0 2,5 12,0 23,2 2,4 1,3 0,8 5-10 10-13 12,4 12,4 21,0 18,7 2,3 2,3 1,2 1,2 0,8 0,7 13 11,7 17,5 2,3 0,9 0,6 13 12,7 15,1 2,3 1,0 0,6 Az előindító (prestarter) táp alkalmazása a nevelés kezdetén az intenzív fehérjebevitel (fehérje "lökés") révén a váz és az izomzat gyorsabb növekedését eredményezi. Segít az állatnak a kelés és a kitelepítés okozta

stressz leküzdésében, és kis mennyiségű takarmányfelvétel mellett is biztosítja a növekedés táplálóanyag-szükségletét. 5.4 A pulykatartás technológiája A napospipe fogadásának megszervezése - az extra környezeti igények miatt - nem kis feladat. A környezet kialakításának normáit az alábbiak szerint javasoljuk: - Mindenképpen alakítsunk ki csibegyűrűt, hogy az állat ne tudjon az etetők - itatók és a műanya mellől elkószálni. 1 db l,5-2 m átmérőjű gyűrűbe 150-200 pipe helyezhető - Takarjuk le az almot az első héten, hogy az alomfogyasztást megakadályozzuk. Az állat ebben az időszakban rosszul lát (csupán fényt-árnyékot), a világos színű forgácsalomra előbb odafigyel, mint a takarmányra. Az alom letakarását ugyanolyan hullámpapírral oldjuk meg, mint a csibegyűrű elkerítését. Sima felületű papír nem felel meg erre a célra, mert a pipék lába szétcsúszik, csüdkifordulás, maradandóan torzított

lábtartás alakul ki. - Az etetőre hívjuk fel az állat figyelmét. Ez megtörténhet az etető kivilágításával (vigyázzunk, hogy a világítótest hőt ne termeljen, mert a takarmány megromlik!), illetve nagyobb színes üveggolyók etetőbe helyezésével egyaránt. Az üveggolyó mérete akkora legyen, hogy az állat lenyelni ne tudja Ilyenkor a színes csillogás a pipét odahívja az etetőhöz. Ezt követően a golyót csipkedni próbálja, a csőre lecsúszik a sima felületen és a takarmányba verődik. - Az etetőt és az itatót ne helyezzük el a műanya alatt, mert azon túl, hogy a hasznos területet foglaljuk az állat elől, teret nyitunk a takarmánykomponensek bomlásának is. A fehérjék denaturálódnak, a zsírnemű anyagok avasodnak, s ez emésztés-élettani problémákhoz, takarmányártalmakhoz vezet. Az itató, és a benne lévő víz felmelegítése révén kedvező közeget teremtünk bizonyos fertőző csírák elszaporodásához is. A tojást

csőrével feltörő naposállat önkéntelenül is szennyeződik a tojás felületétől. Az itatóba a felvett mikroszervezeteket iváskor belemossa, azok ott inkubálódhatnak, és megfelelő táptalajra lelnek a szintén bemosódott takarmányon. A napospipe környezeti igényei az alábbiak szerint alakulnak: - Hőmérséklet: 37-38 oC - Páratartalom: 75-80 % - Légcsere (2 hét után) 7-7,5 m3/óra/kg - Légsebesség: max. 0,3 m/s - Világítás. 23 óra 3,5 W/m2 - Állománysűrűség: 0-3 hétig 12 db/m2 A növendékpulyka nevelés technológiája Telepítési sűrűség Életkor (hét) 0-8 8-16 16-28 28- (tojástermelés) Telepítési sűrűség (db/m2) bak Tojó 5,3 8,6 2,1 3,6 1,8 3,6 1,3 1,8 A bakokat és a tojókat a köztük lévő jelentős élőtömeg-különbségek miatt elkülönítve neveljük fel. A tojóidőszakban is külön tartjuk a két ivart és mesterséges úton termékenyítünk. Hőmérséklet Az induló hőmérséklet igen magas (37-39 oC), ezért

mindenképpen a kombinált fűtés ajánlható. Ha ezt a hőmérsékletet teremfűtéssel akarnánk megoldani, az igen költséges lenne, nehézzé tenné a gondozó munkavégzését és nem utolsó sorban az állandó magas hőmérséklet miatt csökkenne a takarmányfelvétel. A műanyás megoldás lehetővé teszi az állat számára, hogy az eltérő hőmérsékletű helyek között szabadon válasszon. (17 táblázat) A program során kiegészítő világításra is szükség van. 0-2 napig minden műanya felett egy db 100 W-os, 2-5 napig 15 W-os égőt alkalmazunk. A növendékeket elsőként 14 hetes korban selejtezzük (10-15%-ot). Itt elsősorban az állomány egységes testtömegét állítjuk be. (Átlag +- 0,5 kg) A második selejtezés beólazáskor (28-30 hetes kor) történik meg. Ekkor az ivarszervek állapota, az egészségi állapot, a kondíció a főbb selejtezési szempontok. A pipék etetése 10 napos korig a csibekartonból történhet Ezután fokozatosan

szoktatjuk hozzá az automata etetőkhöz. 8 hetes korig 150, 28 hetes korig 100 állatra számolunk 1 db 50 cm átmérőjű köretetőt. Pulyka növendékállományok hömérséklet-igénye Hőmérséklet (oC) Műanya alatt 37 35 32 29 26 23 - Életkor (nap) 0-2 2-7 7-14 14-21 21-28 28-35 35-42 42-70 70- beólazásig Teremben 26 25 23 23 22 22 22 20 18 Világítás Pulyka szülőpár-növendékek nevelésének fényprogramja. Életkor 0-5 nap 5-21 nap 21 nap - 18 hét 18-22 22-30 hét Bakok tartam (óra) 23 14 14 14-8 (fokozatosan) 8 intenzitás (W/m2) 4 4 4 4 4 Tojók tartam (óra) 23 14 14 14 14 intenzitás (W/m2) 4 4 4 4 4 A növendékeknél a tollcsipkedés és a takarmányválogatás elkerülése miatt az 5. héten elvégezzük a csőrkurtítást, melynek során a felső csőrkáva elülső negyedét speciális csípőfogóval levágjuk. A pulyka bizonyos esetekben képes ezt a csőrkávát visszanöveszteni, így a csőrkurtítást a tojóházba való áttelepítés

előtt meg kell ismételni. Tenyésztojás - termelés A tojóház kialakításakor tekintettel kell lenni a pulyka intenzív kotlási szokásaira. Az épületen belül ki kell alakítani egy kotlásleszoktató ketrecekből álló részt, valamint a tulajdonképpeni tojóházat. A tojóház közepén alakítsuk ki a közlekedő utat, annak két oldalára építsük a csapdázó tojófészkek sorát. A tojófészek (csapófészek) a tojni készülő pulykát beengedi, de a kivezető utat elzárja, ezzel lehetőséget ad az állat egyedi megfigyelésére, a kotló egyedek elkülönítésére. Az állat megfigyelésére tojásszedéskor kerülhet sor Ekkor az aktív tojókat a gondozó visszaengedi a tojóházba, a kotlókat kiszedi és a leszoktató ketrecbe hajtja. A kotlásleszoktatás módja: - A ketrecben sűrűbb elhelyezésben tartjuk az állatokat, mint a tojóházban. - Minden nap (4 napon át) másik ketrecbe hajtjuk az állományt. - Erősebb megvilágítást alkalmazunk, de a

megvilágítás tartamát nem változtatjuk. (vedlés) - Néhány kisebb testű bakot zárunk a kotlók közé. Az állatok csapdázása miatt a sűrű tojásgyűjtésre, illetve a gyakori megfigyelésre gondot kell fordítani, hogy a pulyka amelyik megtojt ne legyen sokáig feleslegesen bezárva. Egy tojófészekre 4-5 tojót számoljunk Tenyészpulyka állományok világítási programja. Életkor (hét) 30-40 40-45 40-45 50- Tartam (óra) 14 15 16 17 Intenzitás (W/m2) 6 6 6 6 A fényprogram szigorú betartásának gátat szabhat a tollcsipkedés és kannibalizmus elterjedése. Ennek egyik kiváltó oka (a takarmányozáson túl) az intenzív megvilágítás is lehet. Ilyenkor mérsékelt fénycsökkentés lenne indokolt, de az esetleg a tojástermelés csökkenését, a kotlás elmélyülését szolgálná. A termelő gondja tehát, hogy megtalálja azt az optimális fényintenzitást, amely egyik téren sem okoz visszaesést. A tojóházban az etetés általában 50 cm

átmérőjű köretetőkből történik, 50 tojóra számítunk egy etetőt. Az itatás céljára megfelel a tyúktartásban is használatos függesztett súlyszelepes köritató. A pulyka tojók elhízásának megakadályozása, illetve az unalom miatt kialakuló rossz szokások elkerülése végett ülőfákat, röpléceket helyezünk el az istállóban. A röpléc egy 0,7-0,8 m magas lábakra szerelt lécpadló, melyre jó, ha az állomány 1/3 része fér fel egyszerre. Mivel a pulyka szívesen tartózkodik ilyen magaslatokon, a lent maradó állatok felugorva a fent lévőket lelökik, így az állomány állandó mozgásban van. A tenyésztojások megfelelő termékenysége érdekében nagyon fontos a mesterséges termékenyítés gondos ütemezése és szakszerű végrehajtása. Ezt a munkát nagyobb telepeken egy önálló termékenyítő brigád végzi A bak egy alkalommal 0,3-0,8 ml ondót ad. Az ondóvétel a has és a kloáka-tájék óvatos masszálása után a

kifordított ivarszemölcsökből vehető le. Az ejakulátumot azonnal, maximum 15-20 percen belül fel kell használni. A felhasználás történhet eredeti állapotban és hígítással egyaránt A hígítás 1:2, 1:3 arányban történik fiziológiás konyhasó-oldattal. Ezzel a módszerrel egy kakashoz 15-20 tojót oszthatunk be A sperma makro- és mikroszkópos vizsgálata után következik a tojók inszeminálása. Óránként a jelenlegi módszerekkel 500-700 tojót lehet termékenyíteni. Az előkészített anyagot vékony (0,5-0,8 mm belső átmérőjű) üvegpipetta segítségével juttatják a kloakába 20-30 mm mélységben. A spermasejtek aktív mozgással a petevezető tölcsérig jutnak, annak redői között 7-20 napon át életképesek maradnak. Az inszeminálások ütemezését mindig a tojó korának figyelembe vételével kell elvégezni, az alábbiak szerint: - első inszeminálás az átólazást követő 11. napon - első héten háromszor, - 2-4 hétig 5

naponként, - 4-9 hétig 7 naponként, - 9-17 hétig 10 naponként, - 17-22 hétig 7 naponként, - 22. héttől 5 naponként A pulykahízlalás technológiája A pulykahízlalásnak - intenzív, - félintenzív, - extenzív formája terjedt el. Az intenzív hízlalás teljesen zárt, klimatizált körülmények között zajlik. A félintenzív forma a zárt tartás csak az előnevelés idejére (4-6 hetes kor) vonatkozik, míg a pulykák extenzív hízlalása csak télen igényel épületet, illetve többé-kevésbé zárt elhelyezést. Ebben az esetben csak a naposkorban, illetve az 5 hetes korig jelentkező klímaigényt kell mesterséges úton kielégíteni. A hizlalóépülettel szembeni követelmények megegyeznek a korábbiakban leírtakkal. Az etető- és itatóberendezések méretezése a növendékeknél alkalmazottakkal azonos Az istállóklíma paramétereit szintén a növendék-nevelés fejezeteiben találhatjuk. Lényeges eltérés a brojlerpulyka fényigénye

tekintetében jelentkezik: Életkor (nap) 0-5 6-42 42-98 Megvilágítás tartalma (óra) 23 14 14 Fényintenzitás (W/m2) 2 2 0,8-2 az állomány tollcsipkedésétől függően Kiegészítő világításra itt is szükség van. A 0-2 napos időtartamban minden műanya fölött egy db 100 W-os 242 napig 15 W-os izzót üzemeltetünk A tollcsipkedés és kannibalizmus már a 10. napon elkezdődhet Ennek kiküszöbölésére a fényintenzitás csökkentése lehet a kézenfekvő módszer. Az intenzitás csökkentése addig tarthat, amíg az állatok takarmányfelvételét nem akadályozza. A szellőzés - igény évszaktól függően 5-7 m3 lehet óránként és testtömeg kg-onként. A pártartalom 60 % körül ideális. Előfordulhat, hogy nyáron, az intenzív ventiláció 40 % alá csökkenti a páratartalmat Ez az alom kiszáradásával, porosodásával jár. Az alompor kellemetlenül ingerli az állatok érzékeny nyálkahártyáit Ilyenkor aktív párásítással javíthatunk

a helyzeten. A hízlalás alatti optimális állománysűrűség az alábbiak szerint alakul, vegyes ivarban: Életkor (hét) 0-3 3-8 8-12 12-16 Állománysűrűség (db/m2) 12 10 7 5 5.5 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1.- A pulyka termelőképessége, fő hasznosítási iránya, végterméktípusai 2.- A napospipe fogalma, jellemzői 3.- A pulyka ivar szerinti elnevezései 4.- A pulykafajták csoportosítása, a csoportok általános jellemzői 5.- A színes fajták gazdasági jelentősége, példák 6.- A fehér fajták gazdasági jelentősége, példák 7.- A jelentősebb pulykatenyésztő vállalatok és hibridjeik (felsorolás) 8.- Soroljon fel minipulyka- hibrideket! 9.- Soroljon fel midipulyka- hibrideket! 10.- Soroljon fel maxipulyka hibrideket! 11.- A vadpulyka táplálkozási szokásai, jelentőségük a pulyka takarmányozásában 12.- Napospulykák klímaigénye, a letelepítés körülményei 13.- A pipék etetőre szoktatása 14.- Az alomevés megakadályozásának módja

15.- Párásítási megoldások a pulykaistállóban 16.- Pulykanövendékek felneveléskori takarmányozásának alapelvei 17.- Takarmánykorlátozás a pulykanövendékeknél 18.- A pulykahizlalás takarmányozási fázisai 19.- A prestarter táp és feladata 20.- Az etetők és itatók miért ne kerüljenek a műanyák alá? 21.- Kortól és tömegtől függő telepítési sűrűség pulykaistállókban 22.- A csőrkurtítás szerepe időpontja a pulykák esetében 23.- A kannibalizmus elleni védekezés pulyka szülőpár- és broiler állományok esetén 24.- A kotlásleszoktatás során hogyan különítjük el a kotló egyedeket? 25.- Milyen módszerrel zajlik a leszoktatás? Hány napig tart? 26.- Hogyan változtatjuk a megvilágítást a leszoktatás alatt? A fénytartam miért nem változik? 27.- A mesterséges termékenyítés szükségessége pulykaszülőpár állományok szaporításánál 28.- Az ondóvétel és -vizsgálat módja 29.- Az inszeminálás ütemezése,

annak élettani alapjai, végrehajtása 30.- Milyen előnyei lehetnek a mesterséges termékenyítésnek a természetessel szemben? 31.- A pulykahizlalás technológiai változatai 32.- Az extenzív pulykahizlalás paraméterei 6. FEJEZET: GYÖNGYTYÚKTENYÉSZTÉS ( Dr. Szabó József ) 6.1 A gyöngytyúk (gyöngyös) faji sajátosságai, elnevezései A gyöngytyúk a domesztikációs hatások ellenére mai napig is megőrizte vad tulajdonságainak egy részét. Ilyen többek között szilárd, ellenálló szervezete, tojásrakási és költési szokásai, valamint röpképessége. Ez utóbbi tulajdonság nehéz (és költséges) feladat elé állítja a tartástechnológiát kialakító embert. A gyöngytyúk nevét a tollazat alapszínén látható sűrű fehér pettyekről (gyöngyök) kapta. Húsa ízletes, sötét színű, vadas jellegű. Zsírosodásra kevéssé hajlamos bár nem túl jó takarmányértékesítő Tojásai kicsinyek, mindössze 40-45 g-osak, (a tyúktojás

2/3-a) sötétbarnák, jellegzetesen csúcsosak. A tojáshéj igen kemény, ez a tojás manipulálásában (gyűjtés, szállítás) előnyös, a keltetésben viszont helyenként hátrányos tulajdonság (hőtechnikai tulajdonságok, a nehéz feltörhetőségből eredő befulladás). A gyöngyös tojása emberi fogyasztásra kiválóan alkalmas, állaga, a tojás sárgájának színe felülmúlja a tyúktojásét, ám a tyúknál gyengébb tojástermelése miatt a lehető legtöbb megtojt tojás a szaporítást szolgálja. Az ivarok között kifejlett korban alig találunk különbséget. Az ivari elkülönítést a test külső képletei teszik lehetővé. A kakas csőre , orrdudora és toroklebenye fejlettebb (felnőtt kori állapot) A kakas áll-lebenye durvább szövetállományú, az arc vonalától elálló. Növendék korban hamarabb pirosodik ki. A kakasok ritkán hallatnak hangot, "rikoltoznak", míg a tyúkok gyakori "tikácsolással" hívják fel magukra

a figyelmet. A gyöngytyúk kor- és ivar szerinti elnevezései - naposgyöngyös - gyöngyöscsibe - növendék - tenyészgyöngyös - gyöngyös kakas - gyöngyös tojó - pecsenyegyöngyös 0-72 órás korig 4-42 napos korig 6 hetes kortól ivarérésig tenyészérést (30-32 hét) követően hímivar nőivar 12-14 hétig hizlalt 1,2-1,4 kg tömegű vágóállat. 6.2 Gyöngytyúkfajták és -hibridek A gyöngytyúkfajták- és hibridek főbb termelési és szaporasági mutatóit a 14. táblázat tartalmazza A hibrid-előállítás hagyományos centruma mai napig Franciaország, a legtöbb jelentős hibridünk innen származik. A hibrid-előállítás alapját két haszon fajta, a nagyobb jelentőségű kékesszürke, és a kevésbé jelentős ezüstszürke gyöngytyúk képezi. A kékesszürke gyöngytyúk tollazata sötétebb szürke alapon fehéren pettyezett. A tojók az ivarérést követően általában 10-15 %-kal nehezebbek a kakasoknál Az ezüstszürke gyöngytyúk

alapszíne világosabb, a pettyek elmosódottak. Testtömege kisebb az előbbi fajtánál, viszont szaporasága kedvezőbb. A legfontosabb gyöngytyúk hibridek a francia beghin, essor és galor továbbá a hortobágyi és az olasz hibridek. 6.3 A gyöngytyúk takarmányozása A tenyésznövendékek előnevelése 5-6 hetes, utónevelése pedig 20-22 hetes korukig tart. A nevelés során ugyancsak ügyelni kell a túlzott elhízásra. A nevelés 14 hetétől a tojástermelésre való felkészítésig korlátozni kell a takarmányadagokat. A 14. héttől a tenyésznövendékek napi takarmányadagját 85 g-ra a 15 héttől beólazásig napi 80 g-ra mérsékeljük. Ezzel közel egyi dőben áttérünk a nevelőtápról a jércetáp etetésére (14 % nyers fehérje) Célszerű lehet a napi takarmány 25-30 %-ában gazdasági abrakot etetni. A fent leírt takarmánymennyiségek 14 hetes korig a pecsenyegyöngyösre is érvényesek. A tojástermelő állományok takarmányozása étvágy

szerint, tojótáppal történik. A 30 hétre be kell fejezni a tojótápra való átállást. A napi takarmányfogyasztást 110-130 g között tervezhetjük Amennyiben ketreces tartásban, mesterséges termékenyítéssel szaporítunk, célszerű a kakasok számára napi 10 g zabot biztosítani fejenként. Tenyésznövendék-gyöngyösök takarmányszükséglete Életkor (hét) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Élőtömeg (g) 62-64 120-125 210-215 320-325 440-445 560-570 690-700 820-830 940-950 1050-1060 1150-1160 1230-1240 1300-1310 Napi takarmány (g) 7 19 28 32 42 51 60 69 77 86 91 93 94 Halmozott takarmány (g) 49 185 385 611 910 1271 1680 2160 2700 3300 3940 4590 5250 14. táblázat: Fajta Gyöngytyúk fajták Kifejlett élőtömeg(kg) Tojástermelés Tojóidőszak Vágási kor Élőtömeg Tak.értékesítés Kakas tojó (db) (hét) (hét) (kg) (kg/kg) Kékesszürke gyöngytyúk 1,7-1,8 1,8-2,0 80-100 28 12-13 1,1-1,2 3,6-3,8 Ezüstszürke gyöngytyúk

1,6-1,7 1,6-1,8 90-110 25 12-13 1,1-1,2 3,8-4,0 Gyöngytyúk-hibridek Essor (Francia) 1,7-1,8 1,6-1,7 160-170 36 12-13 1,3-1,4 3,0-3,5 Galor (Francia) 1,6-1,8 1,7-1,8 150-160 34 13-14 1,3-1,4 3,2-3,7 Beghin (Francia) 1,7-1,9 1,6-1,8 170-180 37 13-14 1,3-1,4 3,0-3,3 Olasz 1,7-1,8 1,8-1,9 135-140 32 13-14 1,3-1,4 3,4-3,6 Hortobágyi 1,7-2,3 1,6-2,1 150-170 34 13-14 1,2-1,3 3,7-3,8 Gyöngytyúk-tápok ajánlott beltartalmi értékei. Megnevezés Metabolizálható energia (Mj/kg) Nyers fehérje (%) Nyers zsír (%) Nyers rost (%) Kalcium (%) Foszfor (%) Lizin (%) Metionin (%) Cisztin Indító 12-12,5 Nevelő 12,5 hizlaló 12,5-12,8 jérce 10,5-11,0 tojó 11,2-11,5 21-22 3,5-3,7 2,2-2,4 0,9-1,0 0,7-0,8 1,2-1,3 1,0-1,2 19-20 3,5-3,7 2,1-2,3 0,9-1,0 0,7-0,8 1,0-1,2 0,8-1,0 17-18 3,6-3,9 2,1-2,3 0,9-1,0 0,6-0,7 0,7-0,9 0,8-1,0 14-15 3,0-3,3 2,9-4,0 1,0-2,0 0,7-0,9 0,7-0,8 0,6-0,8 15-17 3,2-3,6 2,5-3,0 3,0-3,6 0,7-0,9 0,7-0,8 0,6-0,8 6.4 A

gyöngytyúktartás technológiája A gyöngyös állományok elhelyezésében és tartásában, a tartástechnológia kialakításában nagy jelentősége van a faj speciális adottságainak. A gyöngytyúk természeténél fogva tágas teret (kifutót) igényel, továbbá, mivel előszeretettel tartózkodik magaslati helyen, gondoskodnunk kell ülőrudakról is. A törzsállományok felnevelésekor extenzív és intenzív módszerekkel egyaránt jó eredményeket érhetünk el. Az intenzív tartás magasabb költségeit azonban hazai viszonyok közt nehéz kigazdálkodni, így inkább az extenzív módszer terjedt el. A nevelés első hat hetében (előnevelés) a tenyészutánpótlás és a pecsenyegyöngyös nevelése nem tér el lényegesen egymástól. Az előnevelés zárt körülmények között, klimatizált környezetben zajlik. Az utónevelés céljaira érdemes zárt kifutót létesíteni, melynek alapterülete három-négyszerese az istálló alapterületének. A kifutót

a gyöngytyúk kiváló röpképessége miatt - 2,5-3 m magas kerítéssel kell körülvenni, s ezt a szélárnyékolás céljából érdemes PVC fóliával kibélelni. A nevelés alatti klímaigény az alábbiak szerint alakul: - Hőmérséklet napos: 36 oC, hetente 2 oC-kal csökkentjük majd 35 napos korra elérjük a külső hőmérsékletet. - Páratartalom 60-70 % között - Légcsere 5m3/óra/élőtömeg kg, max 0,2 m/s légsebesség - Világítás 23 óra az előnevelés alatti 2,5-3 W/m2 intenzitással A nevelőteret célszerű fülkékre osztani, mivel a gyöngytyúk ijedős természetű, s így csökkenthetjük az összetorlódásból eredő lefulladások számát. Egy fülkébe 1500-2000 állatot telepítünk. A telepítési sűrűség az alábbiak szerint javasolható: Életkor (hét) 1-3 3-6 Tenyész (db/m2) 30 15-18 Pecsenye (db/m2) 40 20 Etetőigény 1-14 napig 100 állatra 1 db csibekarton 15-42 napig 100 állatra 3 fm. vályú vagy 3 db hengeres önetető Itató

igény 1-14 napos korig 100 állatra 2 db 2 l-es 15-42 napos korig 100 állatra 1,5 fm. vályú vagy 2 db súlyszelepes önitató Az utónevelésre lényegében igen sokféle épület alkalmas lehet, a kivitelezés olcsósága az elsődleges szempont. A szellőzés döntően a természetes légmozgáson alapul, az épület fészerszerűen nyitott. Az épület csak a pihenést az eső- és szélvédelmet szolgálja. Az állomány részére ülőrúd- rendszert építünk ki, melyre egyszerre a csoport 2/3-a felfér. A rudakat egymástól 0,5 m-re egymás fölött 0,4 m-re helyezzük el úgy, hogy az alsó szint a padozattól 0,8 m magasságban legyen. Egy állatra 18-20 cm rúdhosszúság számítható Az alom szecskázott szalma, vagy tiszta homok. Az állománysűrűség padozatra vetítve 15-18 db/m2, egy ülőrúd- szintre számítva 1012 db/m2 Etető igény 100 állatra 3 fm. vályúhossz vagy 3 db hengeres önetető Itató igény 100 állatra 1,5 fm vályú vagy 2 db

köritató. A törzsállományokat hazai viszonyok között kizárólag extenzív körülmények között tartjuk. Az ajánlott falkanagyság 2000 és 5000 db között alakul. A tojóház kialakítása az utónevelőhöz hasonló A tojásrakás céljából vályúszerű tojófészkeket "tojó teknőket" alakítunk ki, mivel a gyöngytyúk a természetben csoportosan tojik és költ, a tojásokat egy halomra rakja. 100 tojóra 1 m2-nyi fészekvályút alakítsunk ki A vályú 500-550 mm. mély 1,5-2m-enként válaszfalakkal célszerű elrekeszteni A fészekvályút gyakran almozzuk, hogy a tojások penészedését megakadályozzuk. Az épülethez tartozó kifutót szintén a növendékeknél leírtak szerint alakítjuk ki. Árnyékolás céljából lombos fákat is telepíthetünk. Cserjéket viszont ne tűrjünk meg a kifutón, mert a tojók előszeretettel tojnak el a bokros részen, s ez a keltethetőséget veszélyezteti. - Ivararány 1:3,5, 1:4. - Etetőtér 100

állatra 5 fm vályú. Itatótér 100 állatra 3 fm. vályú, v 3 db köritató 6.5 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1.- A gyöngytyúk faji sajátosságai 2.- A gyöngyös termelőképessége, hasznosítása 3.- Melyek a jelentősebb gyöngytyúktenyésztéssel rendelkező országok? 4.- Jellemezze a jelentősebb gyöngytyúk fajtákat! 5.- Gyöngytyúk hibridek és kialakításuk 6.- A gyöngyös elnevezései 7.- A növendékek takarmányozásának elvei 8.- Takarmánykorlátozási megoldások a tenyésznövendékek nevelésekor 9.- A tenyészgyöngyös takarmányozásának fázisai 10.- A pecsenyegyöngyös takarmányozásának fázisai 11.- A gyöngytyúk tartására szolgáló épület és -kifutó kialakítása 12.- A gyöngytyúk fészkelési szokásai, tojófészek- kialakítás 13.- Ülőrudak a gyöngyös-istállóban 14.- Etető és itatóberendezések a gyöngyös tartásban 15.- A kifutó tereptárgyai 7. FEJEZET: LÚDTENYÉSZTÉS ( Dr. Szabó József ) A lúd igen

sokoldalú hasznosítású fajunk. Hústermelésén belül is rendkívül sok, egymástól eltérő minőségű termék állítható vele elő (pecsenyeliba, húsliba, hízottliba-test), de jelentős toll- és májtermelő képessége is. Étkezési tojást - a szalmonellával való fertőződés veszélye miatt - lúddal nem termelhetünk. Tojástermelő képessége egyébként is elmarad más fajokétól. A lúd januártól májusig mintegy 30-60 db 180-200 g nagyságú tojást termel. Az év hátralévő részében, ha mesterséges úton nem befolyásoljuk, nem tojik Hústermelő képességére az intenzív növekedés jellemző. A pecsenyelúd nyolchetes korra 4 kg körüli tömeget ér el. Takarmányértékesítése 1 kg élőtömegre 3,6-4,5 kg között alakul Jelentős a lúd tolltermelő képessége is Első alkalommal 10 hetes korban téphető, ilyenkor 80-90 g tollat ad. Később hathetente lehet tépni Ezeknél a tépéseknél már 120-140 g értékes toll vehető le róla,

melynek pehelytartalma elérheti a 30-35 %-ot. Májtermelő képessége kiváló. Töméses hizlalás esetén 3 hét alatt a hústermelő fajtákból 500-550 g-os, a májtermelő fajtákból 650-800 g-os májak nyerhetőek. A máj nagyon kényes termék, minősége rendkívül sok környezeti tényezőtől (tartás, takarmányozás, bánásmód) függhet. A jó tömő által megtermelt májaknak 60-70 %-a az I-II minőségi osztályokba sorolható. 7.1 A lúd kor, ivar és hasznosítás szerinti elnevezései Naposliba - 48 óránál nem idősebb, még nem etetett, fiatal lúd Kisliba - Fiatal lúd nemre és hasznosításra való tekintet nélkül, szűzvedlésig. (4 hét) Növendéklúd - Tenyész (törzs) utánpótlás céljából felnevelt, ivarérettségét még el nem ért egyed. (Max 34-38 hetes kor) Ivar szerinti elkülönítésben növendék gúnár, növendék tojó (áprilisi kelésből nevelve) Gúnár - Kifejlett hímivarú egyed. Tojó - Kifejlett nőivarú egyed.

Törzsállomány - Tenyésztojást termelő állomány. Célszerű az életkor (év) megjelölését is alkalmazni. Csíragúnár - Kifejlett korban elsődleges ivarjellegében (fallusz-méret) csökevényes hímivari egyed. Pecsenyeliba - Első tollában lévő, 9 hetesnél nem idősebb, fehér tollú 3,8-4,8 kg közötti élőtömegű végtermék. Bőr alatti zsírrétegének vastagsága nem haladja meg a 3 mm-t Húsliba - Kettős haszonvétel (toll és hús) céljából felnevelt 1-3-szor megtépett 4,5-6,0 kg közötti élőtömegű, fehér tollú vágólúd. Az alkalmazott hizlalótakarmány alapján megkülönböztetünk: - kukoricás - zabon nevelt és - energiaszegény takarmányon hizlalt húslibát. 7.2 Lúdfajták és -hibridek A lúdfajon belül a fajtaválaszték korántsem oly nagy, mint azt a tyúkfajban tapasztaltuk. Fajtatisztán mintegy 10-15 fajtát tartanak fenn, s ezeknek a jelentősége a fajtatiszta tenyésztésben és a hibrid-előállításban egyaránt nagy.

A lúdfajták csoportosítása testtömeg szerint Kifejlettkori tömeg tojó (kg) gúnár (kg) nehéz 7-9 8-10 középnehéz 5,5-6,5 6,5-7,5 könnyű 4,0-5,0 5,5-6,0 példa emdeni, pomerániai, toulousi, rajnai, magyar, olasz, cseh lúd, bütykös lúd, fodrostollú lúd hasznosítási irány szerint - hús típusú - máj típusú - tojó típusú egyéb hasznosítású A lúdfajon belül a hobbi-tenyésztés kevéssé elterjedt. A legtöbb lúdfajtánk az ún. vegyes hasznosítási csoportba tartozik, mivel a specializáció igénye az adott faj esetén korántsem olyan kifejezett, mint pl. a tyúkfajban A magyar nemesített lúd őshonos alapokon , nemesítő keresztezések segítségével előállított fajta. A lúdállományok extenzív felnevelése és tartása miatt igen nagy jelentősége van a keresztezésekben és a hibridelőállításban, a "röghatás" örökítőjeként. Két tájváltozata volt ismert, az alföldi és a dunántúli változat A

két fajtaváltozat a nemesítő partner alapján különbözik egymástól. Míg az alföldön az emdeni, addig a Dunántúlon a pomerániai lúddal javították a tarkázott. Míg az előbbi haszonvétel szempontjából inkább hús jellegű, addig a helyi parlagi fajta tulajdonságait. Az alföldi változat színe tiszta fehér, a dunántúli dunántúli változat esetében kifejlettebb a májtermelő jelleg. A két változat mára összeolvadt A magyar lúd gazdasági értékét tekintve elmarad más fajtáktól, ám a hibridizációban felhasznált szuperszelektált vonalai jelentős tenyészértéket képviselnek. A rajnai (rajnamenti) lúd több évtizeden át uralta a magyarországi fajtakínálatot. (80-90%) Viszonylag "fiatal" fajta, kialakulását az l939-ben megalapított Rajnai Lúdtörzskönyvre vezetjük vissza. A törzskönyv alapítói igen szigorú alapelveket, sokrétű követelményrendszert fogalmaztak meg a bekerülés feltételeként, így hamarosan egy

jól konszolidált, szilárd, könnyen honosuló értékes fajtához jutottak. A nemesítés során szintén szerephez jutott az emdeni fajta. Magyarországon l961 óta van jelen, s a korabeli hazai tenyésztőmunka hiányosságai miatt vesztett korábbi jó tulajdonságaiból. Vastag csontozata szervezeti szilárdságra utal, ám rontja a vágási kitermelést, még inkább a hús - csont arányt. Májtermelése a közepesnél jobb, szaporasága a lúdfaj viszonylatában kiváló. Az olasz lúd állományai tartási helyüktől függően igen eltérő tulajdonságokat mutatnak. A Magyarországra bekerült állomány egy részét a Hortobágyon sajátos célok szerint szelektálták, s az így kialakított populáció csakhamar önálló fajtaelismerést kapott, hortobágyi fehér néven. Finom csontozatú, érzékeny fajta Hústermelése a rajnaihoz hasonló, ám szaporasága kissé elmarad attól. Finom szervezete miatt jó a vágási kitermelése, kedvező a csont- hús arány. A

pecsenylúd-előállításban kedvelt fajta Az emdeni lúd szinte valamennyi hústermelési irányba nemesített fajta "vérében" jelen van. Igen régi: több, mint 500 éve kialakított fajta, Kelet-Fríziából származtatjuk. Erőteljes, nagy testű, tetszetős küllemű Kifejlettkori élőtömege a testtömeg - növekedésre irányuló keresztezésekre, hibridizációra is alkalmassá teszi. Szaporasága - nagy teste ellenére - megfelelő. Májtermelése mérsékelten jó, nehezen tömhető fajta A májtermelő fajták őseként a toulousi fajtát tartjuk számon. A toulousi lúd szürkésbarna színű, igen nagy testű, lomha állat, élelemkereső és legelőkészsége gyenge, nehézkes párzása és gyenge tojástermelése miatt kevéssé szapora. Igen nagy, kilón felüli májtömege a feldolgozók számára nem kedvező, hiszen ezeknek a májaknak a zöme szétolvadó zsírmáj. A Toulousi fajtából a testtömeg mérséklésére irányuló szelekcióval hozták

létre a szürke és a fehér landesi fajtákat. A két fajta májtermelő képessége 650-750 g között igen jónak mondható. A fehér landesi fajta tollazata az értékes tollat adó testfelületeken (mell,has,hát) fehér, a többi testtájon szürkésbarna. Magyarországon 1963 óta vannak jelen Fajtatisztán ritkán használjuk májtermelésre, mert a kibontott májak tömegében és minőségében még azonos tömő keze alatt is lényeges szóródás tapasztalható. Egyszerű keresztezésekben (ún F1-es libák) és hibridjeikben a májak a landesi képességeihez mérten kisebbek, de jóval kiegyenlítettebbek lesznek. Babati májhibrid lúd: májhasznosítású végtermék. Tojó egyedei teljesen fehérek, gúnarainak alapszíne fehér, a szárny és farok tollai szürkés árnyalatúak, fehér alapon a szürke tűzdeltség is előfordul. Májának tömege 600700 gramm, amely teljes mértékben megfelel a piaci igényeknek A májának minősége rendkívül jó, az I - II

osztályú májak aránya 70 %. A babati májhibrid szülőpárja (szürke landi tojó x magyar nemesített gúnár) egy ciklusban tojóludanként 40-45 db tojást, illetve 28-32 naposlibát állít elő. 7.3 A lúd takarmányozása A lúd emésztőkészüléke - legelő életmódja miatt - jól alkalmazkodott a nagyobb tömegű, terimés takarmányok felvételéhez és hasznosításához. Nyelőcsöve (melyen begy helyett csupán egy orsószerű tágulat található) igen tágulékony, zúzógyomra pedig másfél-kétszer akkora nyomással képes a takarmány őrlésére, préselésre, mint más baromfifajoké. Emésztőszerveinek alakulása lehetővé teszi más fajokkal ellentétben a nagyobb mennyiségű nyersrost jó kihasználását is. A lúd természetszerű takarmánya a zöld. A takarmányozás tervezésekor akár legelőről, akár kaszált zöldféleségről gondoskodni kell. Leginkább a sásos levélzetű édes pázsitfűféléket szereti Kevésbé kedveli a vastag,

húsos leveleket (répalevél, saláta. lósóska), még kevésbé a kesernyés lucernát, lóherét, egyéb pillangósokat. A zöldtakarmány-fogyasztás annak ízletességén túl függ a mellette adagolt táp (abrak) mennyiségétől és fehérjetartalmától is. Magas fehérjetartalom mellett ugyanis csökkenhet a legelőkészség, illetve a zöldfogyasztás Az abrakfélék közül a lúd leginkább a zabot szereti, ezt követi ízletességi sorrendben a búza, árpa, rozs és a kukorica. Az abrakféléket (tápot) nem célszerű finomra őrölve etetni, mert azt a ludak nehézkesen nyelik és csőrükkel sokat áztatnak el az itatóban. Az abrakféléket durvára őrölve, illetve roppantva, a tápokat pedig lehetőleg granulált formában etessük. A lúd téli ballasztigényét - zöldtakarmány híján - a répafélékből elégíthetjük ki legolcsóbban. A sárgarépa - bár vitamintartalma és ízletessége kiemelkedő - táplálóértékét tekintve, nem vetekedhet a

takarmányrépával. Kiváló téli kiegészítő lehet a takarmánykáposzta is. A burgonya jó hatásfokkal etethető, kizárólag főzve ajánlott, napi 1/2 kg-os adagokban. Silózott zöldtakarmányt - azok savanyú íze miatt - nem célszerű ludakkal feletetni 15. TÁBLÁZAT Fajta Az ismertebb lúdfajták Típus (haszn. irány) Élőtömeg (kg) tojó Tojásterm. (db) gúnár Hízl. napok (pecse-nye) Hízl. végtömeg Májtermké (kg) pesség (g) Emdeni Hús 9,0 10,0 35-40 56 4,5-4,8 550 Pomerániai Hús 7,0 8,0 18-22 52 4,1-4,5 450 Olasz Hús (szaporaságra szelektált) 5,0 6,0 45-50 52 4,0-4,2 550 Hortobágyi fehér Hús (szaporaságra szelektált) 5,0 5,5 35-40 56 4,1-4,3 500 Küllem neonfehér, narancssárga csőr és láb, kék szem, széles, kerek mell fehér alapon tarkázott, mély mell, barna szem, narancssárga csőr és láb fehér toll, csőr és láb világos narancs, tömeges test. vékony csontozat fehér toll, csőr és

láb világos narancs, tömeges test. vékony csontozat 15. TÁBLÁZAT folytatása Vegyes (szaporaságra szelektált) Rajnai Magyar nemesített Toulousi Szürke landesi Fehér landesi Szentesi fehér nagy 5,5 6,5 35-40 56 4,0-4,2 550 Vegyes alföldi (orosházi) 5,0 6,0 40-45 56 4,0-4,5 450 alföldi (babati) 6,0 7,0 45-50 - - 500 Dunántúli 4,5 5,0 25-30 - - 600 Máj 8,0 10,0 25-40 - - 1200 Máj 6,0 7,0 40-45 - - 800 Máj 6,0 7,0 45-50 - - 750 Vegyes 5,5 6,5 40-42 56 3,9-4,2 500 fehér, tömött narancssárga csőr tollazat, fehér toll, középhosszú nyak, világos csőr és láb fehér toll, középhosszú nyak, világos csőr és láb fehér alapon tarka tűzöttség széles, mély, rövid törzs, laza , szürkésbarna tollazat szürkésbarna, has alján ezüstszürke, mély tojóhas, palaszürke csőr és láb a mell, has, hát és nyak alsó része fehér, másutt szürkésbarna fehér tömött toll, világos csőr

és láb 16. TÁBLÁZAT Fajta Kolos vonalhibrid Lúdhibridek Típus (haszn. Irány) fehér Hús Élőtömeg (kg) tojó 6,5 Tojásterm. (db) gúnár 8,0 50-55 Hízl. napok (pecse-nye) 54 Hízl. végtömeg Májtermkép Küllem (kg) esség (g) 4,5-4,8 - Lippits Hús 6,0 7,0 55-60 63 5,0-5,4 - Babati májhibrid Máj 6,0 7,0 40-45 - - 700 Hungavis Combi Vegyes 5,5 6,0 45-50 56 4,0-4,2 550 Kolos májhibrid Máj 6,0 9,0 55-60 - - 800 neonfehér toll, narancssárga csőr és láb, mély, széles mell fodrostollú magyar lúd (őshonos) bütykös lúd (fehér, szürke), (egyéb gazdasági lúdfaj) tojó fehér, gúnár szürkén tűzött. mély, széles tojóhas fehér, ritkán tűzött tollazat fehér alapon szürke tarkázottság, széles hosszú, mély test 17. TÁBLÁZAT: Jelentősebb lúdfajták és - hibridek előfordulási aránya a hazai törzsállományban (2000.) Fajta (hibrid) Hungavis combi Előfordulási arány (%) 32-35

Rajnai Szürke landesi Hortobágyi fehér Babati májhibrid Olasz lúd Fehér landesi 20-22 10-12 6-8 6-7 2-3 1,5-2 Magyar lúd Orosházi magyar lúd Kolos fehér 1-1,5 0,1-0,2 2,5-3,0 Tenyésztő Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat mezőgazdasági üzeme, Rácalmás " Gödöllői Agrártudományi Egyetem Hortobágyi Állami Gazdaság Gödöllői Agrártudományi Egyetem Árpád Mg.TSz Szentes Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat mezőgazdasági üzeme, Rácalmás Gödöllői Agrártudományi Egyetem Új Élet Mg.TSz Orosháza Kolos-Agro Kft. Ócsa A lúd igen érzékeny az egyes gyógyszerkészítményekkel, hozamfokozókkal szemben, ezért ezekkel a takarmánnyal adagolt szerekkel óvatosan kell bánni. Gondot kell fordítani a takarmány tisztaságára, penészmentességére, tehát a tárolás és a takarmánykezelés körülményeire is. A lúd táplálóanyag-igénye az első 3-5 hétben azonos, függetlenül a hasznosítás irányára. Ezt követően az

igények nagymértékben megváltoznak. A pecsenyelúd takarmányozása A pecsenyelúd 8-9 hetes korú, első tollában lévő, fajtától és technológiától függően 4-4,5 kg élőtömegű végtermék. Termelési mutatók, takarmány és táplálóanyag-szükségleti adatok a pecsenyelúd-hízlalásban Életkor (hét) Élőtömeg (g) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 400 900 1450 2100 2600 3100 3550 3950 4350 Napi tömeggyarapodás (g) 44 71 79 79 71 71 64 57 50 Takarmányfogyasztás (g) 50 100 150 200 220 260 280 300 330 Naponta metabolizálható energia (KJ) 607 1214 1821 2428 2671 3156 3396 3642 4006 Felvett nyersfehérje (g) 12 22 30 36 42 48 54 61 68 A pecsenyeludak 3 fázisú takarmányozása Megnevezés Életkor (nap) Mennyiség adott időszakban (kg) Összes mennyiség halmozottan (kg) Metabolizálható energia (MJ/kg) Nyersfehérje(%) Nyersrost (%) Kalcium (%) Foszfor (%) Indító lúdtáp 1-21 morzsázott,v.3mm granulátum 2,8 2,8 Nevelő lúdtáp 22-42 5 mm-es. granulátum

5,1 7,9 Befejező lúdtáp 43-63 5 mm-es granulátum. 5,3 13,2 12,5 21,0 3,0 0,8 0,7 12,0 18,0 4,5 0,8 0,6 12,0 16,0 5,5 0,75 0,55 A húsliba takarmányozása A húsliba előállításának programja a 9. hétig megegyezik a pecsenyelúdéval Takarmányozás és takarmány-szükséglet húslibáknál Életkor (nap) 63-70 71-77 78-98 99-119 A takarmány megnevezése Formája befejező táp vagy 5 mm gazd. abrak granulátum szemes (roppantott) nevelő lúdtáp + 5 mm metionin cisztin granulátum kieg. gazd.abrak Szemes húsliba táp v. 5 mm gazd. abrak granulátum v. szemes 200 Takarmány - szükséglet Zöldtakarmány Táp. ill abrak napi (g) összes (napos kortól kg) 5,6 500 10,5 300 2,5 - - 200 300 4,2 6,3 600 - 12,6 31,2 napi (g) A májlibák takarmányozása A májtermelés érdekében kényszer- hízlalt ludat hízott libának nevezzük. A töméses hízlalás céljából felnevelt állomány a tömőalapanyag. A ludak hízóba állítása történhet

pecsenyekorban (fiatal, 8-9 hetes alapanyag), illetve húsliba-korban ("öreg" , 16-30 hetes alapanyag). Magyarországon inkább az utóbbi tekinthető hagyományosnak, bár a fiatal alapanyag az eddigi tapasztalatok szerint lényegesen jobb minőségű májak előállítására képes. A megtermelt májak nagyságára és minőségére (I-II osztályú májak együttes aránya) a felnevelés technológiája és a takarmányozás döntő hatással lehet. Mindenekelőtt lehetőség szerint kerülni kell minden olyan takarmány-ártalmat, mely a máj funkcióját alapvetően érinti. Ezek fő forrása a takarmány vegyszer-szennyezettsége (pl. csávázás után reaktivált kukorica), a penészes takarmány (fuzárium-toxikózis), illetve egyes adalékok, kiegészítők kritika nélküli alkalmazása. A fiatal tömőalapanyag felnevelésekor a pecsenyelúd takarmányozási irányelvei mértékadóak. 5-7 hetes koruktól viszont a terimés takarmányok fokozott felvételével

szoktathatjuk őket a nyelőcső későbbi terhelhetősége érdekében. Az ún "öreg" tömőalapanyag (amely nem öreg liba, hiszen még egy éves korát sem érte el) takarmányozása a húslibáéhoz hasonlít. A tépés utáni feljavítás során fehérjedús takarmányról kell gondoskodni. Ennek elsősorban a startmáj fehérjevázának felépítése szempontjából van jelentősége A hízóba fogás előtti három héten át ezért előkészítő lúdtápot etetünk (13 % emészthető nyersfehérje) étvágy szerint. A töméses hízlalás során kényszer-túltáplálás folyik. Arra törekszünk, hogy minél rövidebb idő alatt minél több energiát emésztessünk fel az állattal annak érdekében, hogy a májában előállított zsírok már ne tudjanak a szervezet zsírraktáraiba eljutni (bél közötti kötőszövet, bőr alatti kötőszövet, stb.), hanem maradjanak a májban, épüljenek be annak sejtszerkezetébe. A zsíros libamáj előállítása tehát

- ellentétben néhány téves elképzeléssel - nem a máj kóros elváltozásán alapul, hanem visszafordítható élettani folyamat. A tömés során bejuttatott takarmány kizárólag kukorica, semmilyen más abrak, vagy keverék nem használható erre a célra. A kukoricát szemes vagy darált formában, esetleg e kettő kombinálásával áztatás, vagy párolás után juttatjuk be gépi úton az állat nyelőcsövébe. Adalékként 0,5 %-nyi konyhasót és 1,0 %-nyi zsiradékot keverünk a masszába. A zsiradék általában minden háztartásban keletkező "hulladék" zsírból adagolható. Ásványolaj eredetű zsiradékok, kenőzsírok e célra nem alkalmasak (Sajnos a gyakorlatban tapasztaltuk!!) Hasznos adalékok lehetnek mindazok, melyek az emésztést és a felszívódást segítik. (szódabikarbóna, paprika, bors) vagy gyorsan mozgósítható energiát képviselnek (pl. kristálycukor) Egyéb "varázsszerek" alkalmazása (agyag, rézpénz, alkohol,

stb.) többet árt, mint használ Tenyészludak takarmányozása. A felnőtt, tenyésztojást termelő lúd takarmányozásában két szakasz különül el: a tojástermelő és a pihenő szakasz. A pihenőszakasz átlagosan 230 napig tart (júniustól január végéig), ebben az időben csak a létfenntartás és a tolltermelés igényeit kell kielégítenünk. Ebben az időszakban - a felneveléshez hasonlóan - óvakodnunk kell a túltáplálástól, hiszen itt is nagy lehet az elzsírosodás veszélye. A táblázatban jelzett igény tulajdonképpen legelőfűvel vagy zöldtakarmánnyal kielégíthető napi 200 g kiegészítő abrak mellett ( létfenntartó lúdtáp, vagy gazdasági abrak). A tépéseket követő héten a nevelés során leírtak szerint takarmányozunk.A tojástermelő szakaszban az állat fokozott takarmány- és táplálóanyag-felvételét mindenképpen csak intenzívebb takarmányozással oldhatjuk meg. 7.4 A lúd tartásának technológiái Magyarország

éghajlati viszonyai alapján tulajdonképpen a lúdtartásra alkalmas terület együttes déli határa közelében helyezkedik el. A lúd közismert "hidegtűrő" faj, a nagy és tartós meleget rosszul tolerálja Hagyományos módszer szerint a lúdárutermelés tartástechnológiái legjobb esetben is félintenzívek. A zárt, intenzív tartást a lúd csak nagyon rövid ideig tartó ciklusokban (pl. pecsenyeliba) viseli el A még intenzívebb termelést lehetővé tevő léc- és rácspadlós rendszereket nem jól tűri, lábszerkezeti rendellenességek sora alakulhat ki az ilyen technológiák alkalmazása során. A tenyészludak felnevelése két fázisra tagolódik, a fázisok határát egy biológiailag determinált időponthoz, a szűzvedléshez kötjük (a pihetollakból álló fiókaköntös felváltása a tényleges fedő- és pehelytollakból álló tollazatra). Az előnevelés ennek megfelelően a 4 hét végéig tart Tenyészutánpótlás céljából a március

végétől május elejéig kelt állományból válogatunk, mivel ezeknek az állatoknak áll rendelkezésükre elegendő idő, hogy a tojástermelés várható kezdetére (január) tenyészérettek legyenek. A tenyészludak nevelése keléstől (április) a novemberi áthelyezésig (törzsesítés) tart. Az előnevelés zárt, klimatizált körülmények közt kezdődik. A környezeti igények az alábbiak szerint alakulnak: - Falkanagyság - Telepítési sűrűség - Hőmérséklet - Páratartalom - Légcsere - Világítás Etetőigény - Itató igény - max. 300 db 10-12 db/m2 33 oC heti 4-5 oC csökkenéssel, míg a külső hőmérsékletet el nem értük. 1. héten 70 %, utána 60 % 2. héttől 2-5 m3/óra/testtömeg kg 23 óráról (2W/m2) fokozatos áttérés a természetes napszakra. 100 libára 2 db szállítókarton az első héten, majd 3 cm vályúhossz egyedenként. 2 db 2 literes kúpos itató az első héten, majd 2 db súlyszelepes itató. Az utónevelés

hagyományos módszer szerint kifutón történik. A kifutó az ól területének 2-3 szorosa optimális esetben. A kifutóra szoktatás az előnevelés utolsó hetében fokozatosan történik (jó időben való kihajtás) Ezt követően az állatok kedvük szerint tartózkodnak a szabadban. A kifutón szerencsés, ha természetes, vagy mesterséges úsztatófelületet (fűrösztőcsatorna, árok) biztosítunk. Hasonlóan jó eredményeket érünk el, ha a kifutó földes részét előzőleg gabonaveteménnyel bevetjük, majd a libákat a sarjadó zöldre engedjük. Az utónevelő telepítési sűrűsége 4-6 db/m2 A törzslúdtartás hazai viszonyok között szintén extenzív viszonyok közt folyik. A ludakat egyik oldalról nyitott, fészerszerű épületben is elhelyezhetjük, amelyhez az alapterület 3-4 szeresének megfelelő kifutó csatlakozik. Az úsztatófelület kialakítása, a tiszta víz biztosítása (tekintve, hogy a lúd előszeretettel párzik a vízen) alapvető

érdek, a termékenység és az állományhigiénia egyik záloga. Az ólban a padozat magasságában alakítjuk ki a tojófészkeket, melyeket sűrűn, tiszta alommal látunk el. A kifutón található mélyedéseket fel kell számolni, mert egyes egyedek hajlamosak az istállón kívül az ilyen helyeken eltojni. 18. TÁBLÁZAT: A tenyészlúd takarmányozása hagyományos tojóciklusban Napi takarmány (g) Naptári időpont I. 1-31 II. 1-VI15 VI. 16-22 VI. 23-VII30 VII.31-VIII6 VII.7-IX13 Tartam (nap) Tojó Nevelő táp Táp 31 280 8,7 135 270 36,5 60 gazdasági abrak tenyész zöld vagy előkészítő táp takarmány 300 38 táp 500 200 7x Tojó 2,1 600 300 38 Összes takarmányszükséglet (kg) tenyész vagy Nevelő gazdasági zöldtakarmány előkészítő táp abrak vagy legelőfű táp 30,0 7,6 22,8 7,6 22,8 11,2 33,6 2,1 200 600 IX. 14-20 7x IX. 21-XI15 56 XI. 16-30 15 XII. 1-10 10 75 225 0,8 2,2 10 150 150 1,5 1,5 11

225 75 2,5 0,8 XII. 11-20 XII. 21-31 táp (abrak) összesen = 92,5 kg (forrás: Bogenfürst, 1992.) 300 2,1 200 600 350 x= tépés 5,3 A lúd tartásának főbb környezeti paraméterei Megnevezés Hőmérséklet szélső érték (oC) optimális Relatív páratartalom (%) Szellőzés télen m3/óra/testtömeg kg nyáron Csoportnagyság (db) Állománysűsűség - ólban (db/m2) - kifutó szilárd részén - kifutó egyéb részén - természetes vízen - fürösztőcsatornán Legelőszükséglet (m2/állat/év) Etetőedény-szükséglet (állatonként) Itatóedény-szükséglet (állatonként) Tojófészek-szükséglet méret: Egy gúnárra számított tojó: Érték -4 - + 30 +10-15 60-65 0,7-0,9 4 500 2 2 0,1-0,5 1 5,6 250 5-6 cm lineáris hossz 3 cm lineáris hossz 60 cm széles, 60 cm mély 70 cm magas 4-5 db A pecsenyelúd-előállítás tartástechnológiája A pecsenyelúd-előállítás kétféle módon - a hagyományos félintenzív, illetve intenzív

egyfázisos technológiával - valósítható meg. A félintenzív technológia szintén két fázisra, elő- és utónevelésre osztható. Az előnevelés kb 4 hétig, az utónevelés 8-9 hetes korig, tehát vágásig tart. Az előnevelő épület jó hőszigetelő, klimatizálható kell legyen, hiszen az első három hét során az állatnak fűteni kell. Az előnevelés folyhat hagyományosan mélyalmos, illetve lécpadlós elhelyezés mellett Az előnevelő épületen kibúvónyílásokat, illetve kihajló ajtókat kell nyitni, és az épület mellé legalább az alapterület kétszeresének megfelelő nagyságú kifutót kell kialakítani. A pecsenyelúd nevelés technológiai paraméterei - Alomigény: - Hőmérséklet-igény (36. táblázat) (20 cm magasságban mérve) 10-15 cm vastag szecskázott szalma (4-5 kg/m2) Pecsenyeludak hőmérséklet igénye Életkor (hét) Napos 1 2 3 4 5 6 7 8 Télen műanya alatt 32 30 28 24 22 20 - Hőmérséklet (oC) Nyáron teremben műanya

alatt 28 33 28 28 26 24 20 20 18 20 - teremben 26 24 20 18 15 - - relatív páratartalom: 65-70 % - telepítési sűrűség: előnevelés 8-10 db/m2 utónevelés 4-6 db/m2 3 - szellőztetés: 4-5 m /óra/élőtömeg kg max. 0,2 m/s légsebesség - világítás (lásd: táblázat) Pecsenyeludak világítási programja Életkor Világítás tartalma (óra/nap) 0-1 1-4 4- 23 23-14 fokozatosan csökkentve a természetes megvilágításig Világítás intenzitása 2 m magasan elhelyezett világítótest esetén (W/m2) 1,5 1,0 1,0 etetőszükséglet Életkor (hét) 0-1 1-4 4-9 Etetőtér szükséglet - 50 állatra 1 db naposliba-szállító karton, vagy - l állatra 2 cm vályúhossz - 1 állatra 3 cm lineáris vályúhossz vagy - 100 állatra 1 db 400 mm átmérőjű tányéros köretető - 1 állatra 5 cm lineáris vályúhossz itatószükséglet Életkor (hét) 0-1 1-4 4-9 Itatószükséglet - 60 állatra 1 db 1-es kúpos önitató - 1 állatra 1 cm lineáris vályúhossz

vagy - 100 állatra 1 db súlyszelepes önitató + úsztatócsatorna - 1 állatra 1,5 cm lineáris vályúhossz + természetes vízfelület Az etető- és itató-berendezéseket az istállón kívül a kifutón helyezzük el. Etetésre kiválóan alkalmas bármilyen mobil sertés-önetető, esetleg 200 literes olajoshordóból házilag gyártott etető-berendezés is. Az itatást vizsszinttartó szeleppel ellátott esőcsatornából kialakított vályúból oldhatjuk meg. A pecsenyelibák utónevelésének alapvető paraméterei az alábbiak: -Állománysűrűség: nyári szálláson védőtető alatt kifutón szabad vízfelületen úsztatócsatornán -csoportnagyság: -Hőmérséklet: optimális: minimális: -Megvilágítás: 4-5 db/m2 7-10 db/m2 4 m2/lúd 0,2 m2/lúd 50 állatra 1-2 m2 max. 2500 állat 10-15 oC 5 oC 14-16 óra természetes fény 5-10 lux intenzitás A húsliba előállítás tartástechnológiája A húsliba lábon hízlalásának időszaka a tépést követő

4. héten kezdődik és további 3-4 héten át tart A tollazat ugyanis ekkor éri el a vágás és kopasztás szempontjából leginkább kedvező érettségét. Az állatokat ezalatt az idő alatt 30-40-es csoportokban helyezzük el és zárt körülmények között hízlaljuk. A hízlalás mélyalmos és lécpadlós rekeszekben egyaránt lefolytatható. Mélyalom esetén 4-5 ludat, lécpadló esetén 5-6 ludat telepítünk egy m2-re. Egy épületbe a szellőztethetőség és kiszolgálhatóság okán, 2000-nél több ludat ne telepítsünk be. A lúdhízlalás (libamáj-termelés) technológiája A hízóalapanyag felnevelésének technológiái a fiatal (8-9 hetes) tömőalapanyag esetén a pecsenyelúd, az "öreg" tömőalapanyag esetén a húsliba felnevelésével közel azonosak. A hízóba állítás során az állatok tömőházakban, tömőszínekben kerülnek elhelyezésre. A tömőházak a tömők lehetőségei, szakértelmük és tapasztalataik alapján igen

sokfélék lehetnek. Mindenképpen alapvető igény, hogy az épület jól szellőztethető legyen, lehetőleg széltől, zajtól, esőtől nyújtson védelmet, és belső elrendezése révén tegye lehetővé az állatok kíméletes gyors mozgatását, a tömés gyors gyakorlati lebonyolítását. A ludak 1,2-1,5 m2 alapterületű tömőrekeszekben kerülnek elhelyezésre, általában tizesével. A tömő egy csoportba a körülbelül azonos terhelhetőséget mutató egyedeket zárja. A rekesz mélyalmos és lécpadlós egyaránt lehet. (A lécpadlós elhelyezést a lúd többnyire meghálálja, hiszen a nagy mennyiségben keletkező, fokozottan bűzös trágya folyamatos eltávolítása az istállólevegőt javítja, az állomány nem fertőződik vissza.) A ketrecekben egyedül az itatókat kell elhelyezni. A ludaknak bőséges, emberi fogyasztásra is alkalmas minőségű, legalább 10-12 oC-os ivóvizet kell folyamatosan biztosítani. A hizlalórekeszek 1,0-1,5 m2

alapterületűek. A tömés történhet kézzel, tömőtölcsér segítségével és tömőgéppel egyaránt. A tömés kézi tömésnél. tömőtölcsérrel: gépi tömés esetén: időtartama 29-32 nap, 21-24 nap, 18-21 nap, és a falkanagyság: 0-35 db 70-90 db 100-180 db A tömőgépek- a bevitt takarmány szerint merevcsöves (szemeskukorica) ill. hajlékony csöves (lágydara) gépek lehetnek. Előbbieknél a tömés hatékonyabb, mert az állatok szervezetébe a töméssel nem jut be annyi felesleges technológiai víz, a tömés tehát intenzívebb takarmánybevitelt tesz lehetővé. A napi tömések ütemezésére számos technológiát, programot kidolgoztak. A valóságban azonban minden gyakorlott tömő a saját, jól bevált gyakorlatát helyezi előtérbe. A betörés, a "csőre szoktatás" rövid, néhány napos időszakát követően a legtöbb tömő gyakorlatilag folyamatos "rátömést" alkalmaz, tehát meg sem várja az előző takarmány

kiemésztését, máris újra tömi az állatot. A tömés - tapasztalatok szerint - annál eredményesebb, minél rövidebb idő alatt, minél több kukoricát tudunk az állattal megemészttetni. (intenzív tömés) A tömési időszak közel három hete alatt 18-22 kg kukoricát kell egy hízólúdba tömni, s ez nem kis feladat, tulajdonképpen az egész napot igénybe veszi. Az intenzív energia-bevitel rengeteg animális hulladékhő termeléséhez vezet. Nyári időszakban, elégtelen szellőzés mellett ez hőgutát eredményez. Ilyenkor épp a legjobb májakat érlelő egyedek esnek ki A szellőzés kapacitásának kiépítésekor 8-10 m3/óra/testtömeg kg átáramoltatására is fel kell készülni 7.5 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1.- A lúd hasznosítási irányai 2.- A lúd termelőképessége hasznosítási irányonként 3.- A naposliba fogalma 4.- A kislibakor kezdete Mi a szűzvedlés ? 5.- A lúd ivar szerinti elnevezései 6.- A lúd elnevezései hasznosítás szerint

(növendék, ill végtermék) 7.- Mi a csíragúnár? 8.- A lúdfajták csoportosítása 9.- Hústermelő lúdfajták 10.- Májtermelő lúdfajták és hibridjeik 11.- Vegyeshasznú lúdfajták és szerepük a hibridelőállításban 12.- Szaporaságra szelektált lúdfajták 13.- A Babati májhibrid alapfajtái, előállítása, a végtermék jellemzői 14.- Kolos hibridek 15.- A Toulouse-i fajta szerepe, tulajdonságai 16.- A rajnai lúd kialakulása, jelentősége az 1970-es évektől máig 17.- A lúdtakarmányozás alapelvei, a lúd emésztési sajátosságai 18.- Növendékludak takarmányozása, a takarmánykorlátozás módja 19.- A törzsesítés fogalma, ideje, lebonyolítása 20.- Telepítési sűrűség és ivararány a törzslúdtartásban 21.- Pecsenyelibák takarmányozási fázisai, a takarmányozás alapelvei 22.- Húsliba végtermék típusok, azok takarmányozása a hizlalási időszakban 23.- A tolltépések ütemezése, a levett toll mennyisége és minősége

tépésenként 24.- Honnan téphetünk értékes tollat a libáról? 25.- Hány tépés fér el egy tépési idényben? 26.- A libatömés eredményességének feltételei 27.- A zsíros libamáj kialakulásának élettani alapjai 28.- A tömőtakarmány összetétele, formázottsága, előkészítése a tömésre 29.- Töméskor alkalmazható adalékok 30.- A tenyésznövendék-nevelés technológiai fázisai 31.- Mikor keltetjük és mikor törzsesítjük a tenyésznövendék ludakat? 32.- Az előnevelés környezetének kialakítása 33.- Az utónevelő kialakítása, technológiai elemei 34.- A törzsludak tartásának környezeti paraméterei 35.- A pecsenyelúd előállításának technológiai változatai 36.- Pecsenyeludak etető és itatószükséglete, megoldások 37.- Falkanagyság és telepítési sűrűség a pecsenyeliba neveléskor 38.- A tömés alatti elhelyezés követelményei 39.- Tömőgép alaptípusok, előnyei, hátrányai 40.- Hány napig tart a tömés, mennyi

az összes kukoricaszükséglet 8. FEJEZET: HÁZIKACSA- ÉS PÉZSMAKACSA TENYÉSZTÉS, MULARDKACSA- ELŐÁLLÍTÁS ( Dr. Szabó József ) A házikacsát tulajdonképpen kizárólag hústermelésre használjuk. Bár tojása nagy tápértékű, kiváló sütőipari minősége van, a szalmonellafertőzés veszélye miatt étkezési célra tilos felhasználni. A kacsatoll minőségét tekintve jóval kisebb értékű a lúdtollnál, és bár némely feldolgozók foglalkoznak a forgalmazásával, a toll értéke nagyságrenddel elmarad a kacsa által megtermelt hús értékétől. A pecsenyekacsa 7 hetes hízlalás után 2,5 kg körüli élőtömegben kerül vágásra. Sajnálatos minőségi hiba egyre több fajtánk és hibridünk esetében a nagyarányú bőr alatti és hasűri zsírlerakódás, ami a vágóértéket nagymértékben rontja. A kacsa 1 kg élőtömeg előállításához 3,0-3,7 kg, egy tojás megtermeléséhez 450-500 g takarmányt használ fel. Tojástermelése

egyébként kiváló. Egy év alatt 140-180 db, 80-100 g tömegű tojást tojik A tojástermelési "év" januártól augusztusig tart. A házikacsával és a pézsmakacsával meddő fajhibridet hozhatunk létre (mulard), amely hús- és kacsamáj-termelésre egyaránt kiválóan alkalmas. 8.1 A kacsa kor, ivar és hasznosítás szerinti elnevezései - Napos kacsa - Kiskacsa - Növendék - Törzskacsa - Pecsenyekacsa (3. hét) - 24 óránál nem idősebb, még nem etetett fiatal egyed. - Fiatal állat, nemre és hasznosításra való tekintet nélkül a szűzvedlésig. - Tenyészutánpótlás céljából felnevelt fiatal kacsa, ivarérésig (30-31. hét) ivar szerinti megkülönböztetésben növendék gácsér, növendék tojó Kifejlett, tenyészérett, tenyésztojást termelő állat. Ivar szerinti megkülönböztetésben: Gácsér, Tojó Fehér tollú 7-8 hetes korú, 2,2-2,9 kg élőtömegű vágóállat. 8.2 A legfontosabb kacsafajták, és- hibridek A kacsa

egyoldalúan hústermelésre szelektált gazdasági baromfifajunk. A fajták és hibridek csoportokba sorolásának ezért egyedüli szempontja az élőtömeg lehet. Az élőtömeg szerinti csoportosítás ugyanakkor igen kis eltéréseket takar. A mini kacsák 1,5-2,0 kg és a super maxi kacsa 3,0-3,2 kg-os vágáskori tömege közt pl a pulykafaj mértékeivel mérve igen csekély különbség tapasztalható. A hazai viszonyok között kialakított kacsafajta, a magyar nemesített kacsa, jóval kisebb jelentőséggel bír, mint a lúdfajban a magyar nemesített lúd. Míg a lúdfajban nagy jelentősége van a honosulást elősegítő ősi tulajdonságoknak, addig a kacsafajták között több, jól honosuló, szilárd szervezetű fajta található, lényegesen kedvezőbb gazdasági tulajdonságokkal. A magyar nemesített kacsa a parlagi fajta többszörös nemesítő keresztezésének eredménye. Mai szemmel nézve későn érő, gyenge húsformákat mutató, gyengébb szaporaságú

fajta, így jelentősége évtizedek óta csekély. A pekingi kacsa viszont világfajta. Valamennyi gazdasági szempontból lényeges hibrid alapjául szolgál, szuperszelektált vonalai jelen vannak minden jobb genotípusban ("pekingi típusú" hibridek). Testformájára a meredek testtartás, (kissé hátrányos!) a széles, mély testalakulás, a finom szerkezet jellemző. Szaporasága kiváló, ugyanakkor fiatalkori növekedési erélye, húsformái is a legjobbak közé emelik. Takarmányértékesítés tekintetében közepes eredményeket mutat, ami részben élénk, izgága vérmérsékletének köszönhető (takarmánypazarlás). Az Aylesbury (Ájszböri) fajta a dél-angliai Aylesbury város környékén alakult ki a múlt század második harmada táján. Külleme kevésbé tetszetős, lilás színű, rücskös csőre és lába miatt Testalakulására a libaszerűen vízszintes testtartás, a széles és hosszú méretek jellemzőek. A vízszintes testtartás

nemesítő keresztezéseiben a mellhús- kihozatalt javítja, mivel a mell csontos alapja ilyen testtartás mellett hosszabb és szélesebb, így a felépíthető hústömeg mennyisége is nagyobb. Tojástermelése igen jó, de a tojástömeg - érthetően kisebb Takarmányértékesítő képessége és ellenállóképessége gyengébb. A Khaki Campbell kis testű, vadas színű, eredetileg étkezési tojástermelésre kitenyésztett, angliai eredetű fajta. Az étkezési kacsatojás a potenciális szalmonella veszély miatt ma már nem lehet termelői cél A fajtakistestűségéből eredő csekély vágóértéke miatt- így mai értelemben használhatatlan lenne Történtek kísérletek a fajta tojóinak tőkés récével való átkeresztezésére. Az utódok vadas jellegűek, hizodalmasabbak a tőkés récénél, ám röpképességük elvész. Ilyen formában a vadászható vadkacsa- utánpótlást nem szolgálhatják, viszont szúrt vadként (elvéreztetve, tollában

értékesítve) főként Itáliai piacokon eladhatók. Az ilyen jellegű végtermék - előállítás azonban ma még igen csekély volumenű. 8.3 A kacsák takarmányozása A nevelés takarmányozási programja A nevelés törzsállományok esetén 26-28 hetes korig, pecsenyekacsa esetén 49-52 napos korig tart. A nevelési technológiák hazai változatai az alábbiak szerint alakul: Zárt, intenzív nevelés - előnevelés - utónevelés 1-50 napos korig fűtött és fűtés nélküli fázisok 51 napos kortól - törzsesítésig szabadban, legelőn, ill. kifutón Átmeneti forma - előnevelés - utónevelés 1. fázis: 0-14 nap 2. fázis: 15-28 nap fűtéssel, drót rácspadlón fűtés nélkül, drót rácspadlón, kifutóval 29. naptól 26-28 hetes korig szabad kifutón Félintenzív nevelés - előnevelés - utónevelés - mélyalmon 0-18 napos korig fűtéssel - drót rácspadlón - 0-10 napig fűtéssel - 11-18 napig fűtés nélkül 19. naptól 20-22 hetes korig -

szabad kifutón - halastavon A pecsenyekacsa nevelés takarmányozási rendszerei 1.) Hagyományos nevelés Megnevezés Etetési tartam (nap) ME tartalom (Mj/kg) Nyersfehérje(%) Nyersrost(%) Mennyiség Indító (táp) 1-14 12,5 19-20 2-3 étvágy Nevelő (táp) 15-49 12,2 17-18 2-3 Szerint Befejező (táp) 5012,2 15-16 2-3 19. TÁBLÁZAT: Az ismertebb kacsafajták Fajta Élőtömeg (kg) Pecsenyekacsa vágási Magyar nemesített gácsér 3,7 tojó 3,5 kor (nap) 60-65 élőtömeg (kg) 2,2-2,4 Szarvasi pekingi 3,5 3,0 50-52 2,3-2,5 Dán pekingi Aylesburry 4,0 4,0 3,5 3,2 50-52 62-65 2,5-2,7 2,2-2,5 Takarmányértékesí tés (kg/kg élőtömeg) Tojáster-melés (db) Megjegyzés 3,7-4,0 80-85 3,3-3,7 100-130 fehér tömött toll, sárga csőr és láb fehér toll, meredek testtartás, sötétsárga csőr és láb 3,2-3,5 3,4-3,7 120-130 120-130 fehér toll, meredek testtartás, sötétsárga csőr és láb vízszintes, lúdszerű testtartás,

rücskös csőr és láb tarka tollazat Roueni Khaki campbell 4,2 2,2 3,5 1,8 60-64 - 2,2-2,4 - 3,5-3,7 - 90-110 240-280 tojástermelésre nemesítve, tőkésrécével keresztezhető, vad jellegű végtermék 20. TÁBLÁZAT: Kacsahibridek Megnevezés Pecsenyekacsa vágási Szarvasi nemesített Szülőpár tojástermelés (db) kor (nap) Élőtömeg (kg) 45-47 2,4-2,5 3,2-3,5 120-130 Könnyű (mini) 48-49 1,9-2,1 3,2-3,4 150-170 Közép (midi) 48-49 2,2-2,5 3,2-3,5 140-160 Nagy (maxi) 48-49 2,6-2,9 3,3-3,6 140-150 Super "M" 46-47 2,7-3,0 2,9-3,3 145-155 44-46 2,4-2,6 3,2-3,4 140-150 Kőrösmenti hibrid Cherry Valley ("angol hibrid") Takarmányértékesítés (kg/kg élőtömeg) 2.) Halastavi nevelés Megnevezés Etetési tartam (nap) ME tartalom (Mj/kg) Nyersfehérje(%) Nyersrost Indító (táp) 1-10 12,0 20 2,5 Mennyiség Nevelő (táp) 11-32 12,0 16 2,5 étvágy Befejező táp 33 12,0 13,5 2,5 Szerint A

Tenyészkacsa nevelés takarmányozási programja Életkor 1-14 15-49 50 Indító ad.lib Nevelő Gazdasági abrak Mészkőgritt ad.lib 90 g/nap 90 g/nap étvágy szerint A tenyészkacsa-növendékek elhízásának megakadályozása végett az 50. naptól kezdve takarmánykorlátozást (adagolt etetés) vezetünk be. A takarmányt emellett "hígítjuk" gazdasági abrakkal, főként búzával 50-50 % arányig (táp-búza). A tápok formája: - Indítótáp - Nevelőtáp 3-4 napig morzsázott 5-14 napig 3 mm granulátum. Fogyasztás egész időszak alatt kb. 0,5-0,8 kg állatonként 15-18 napig 3 mm-es granulátum 18. naptól 5 mm-es granulátum A tenyésztojás- termelés takarmányozási programja Időszak 1./ Felkészítési (naptári dátum) XI. 1-15 XI. 16-30 XII. 1-31 Takarmány megnevezése nevelő kacsatáp gazd.abrak nevelő kacsatáp tojó kacsatáp gazd.abrak tojó kacsatáp gazd.abrak 2./ Tojóidőszak (I-VIIIhó) a tojástermelési intenzitás: 5-60%

tojó kacsatáp 60-40% tojó kacsatáp gazd.abrak 40-20% tojó kacsatáp gazd.abrak 20 % alatt tojó kacsatáp gazd.abrak Arány % 50 50 30 30 40 70 30 100 70 30 50 50 30 70 Takarmányadag (g/db) 100 190 200 ad libitum ad libitum ad libitum ad libitum A tojó kacsatáp ajánlott beltartalma. ME tartalom: Nyersfehérje: Nyerszsír: Nyersrost: Kalcium: Lizin Metionin + Cisztin 11-11,5 Mj/kg 16,0-16,5% 2,8-3,0% 2,5-3,0% 2,8-30 0,7-0,8 0,7-0,8 8.4 A házikacsa-tartás technológiája Pecsenyekacsa-nevelés Az előnevelés - mint azt már leírtuk, lehet drót rácspadlós és mélyalmos egyaránt. Az utónevelés technológiai változatai a kifutó, illetve az úsztatófelület jellege alapján különböznek egymástól. Eszerint megkülönböztetünk: - beton úsztatócsatornás - természetes vízi kifutós - halastavi és - szárazföldi utónevelési technológiákat Az előnevelés technológia előírásai: : telepítési sűrűség: mélyalom 16 10 5 0-14 napig 15-28

napig 29. naptól rácspadló 45-50 30-35 20-25 (4-6 kg/m2) alomigény: 15 cm vastag szecskázott szalma hőmérséklet: 20 cm magasan mérve 32-34 oC naponta 1 oC-kal csökkentve, 10. naptól megszűntetni a fűtést fűtőberendezés: teremfűtés (25 oC) helyi fűtés vagy műanya (32 oC) 1 gázinfra-műanyára 500 kiskacsát számolunk szellőzés: 4 m3/óra/élőtömeg kg relatív páratartalom: 65-70 % légsebesség: maximum 0,2 m/s világítás: előnevelés első fázisa: 23 óra 3 W/m2 előnevelés második fázisa: 14-16 óra 1,5 W/m2 előnevelő rácspadozat: 15 x 15 mm lyukbőség padozattól 0,8-1 m magasság 0,5-0,6 m magas kerítés 1000-1500 állat egy csoportban etető-berendezések: Mélyalmos előnevelés Életkor (nap) 0-4 5-10 11-18 Rácspadlós előnevelés Életkor (nap) 0-4 5-10 11-18 Rácspadlós előnevelés Életkor (nap) 0-4 5-10 11-18 Etetőtér szükséglet - 60 kacsára 1 db naposállat-szállító karton, vagy 1 állatra 1,5 cm

lineáris vályúhossz - 1 állatra 1,5 lineáris vályúhossz, vagy 150 állatra 1 db 400 mm-es köretető - 1 állatra 2 cm lineáris vályúhossz, vagy 100 állatra 1 db 400 mm-es köretető a kifutóban 500 állatra 1 db malacönetető Etetőtér-szükséglet - 100 kacsára 1 db naposállat-szállító doboz, vagy 1 állatra 1 cm lineáris vályúhossz - 1 állatra 1 cm lineáris vályúhossz, vagy 250 állatra 1 db 400 mm-es köretető - 1 állatra 1,5 cm lineáris vályúhossz, vagy 200 állatra 1 db 400 mm-es köretető a kifutóban 500 állatra 1 db sertés önetető Itatótér - 150 állatra 1 db 6 literes kúpos önitató - 1 állatra 0,8 cm lineáris vályúhossz - 1 állatra 1 cm lineáris vályuhossz + beton úsztatócsatorna Vízigény 0-10 napos korig 0,4-0,6 1/db/nap 11-18 napos korig 2,0-2,5 1/db/nap (úsztatócsatorna) Az úsztatócsatorna felül 120 cm, alul 60 cm széles, a víz magassága 10-15 cm Az utónevelés technológiai előírásai: telepítési

sűrűség: (db/m2) Megnevezés istállóban kifutón vízfelületen árnyékoló alatt Száraz Kifutós 8-10 0,5-1 10-12 Fürösztő csatornás10-12 0,5-1 20-25 10-12 Természetes vízi kifutós 10-12 0,5-1 18-20 10-12 Halastavi 10-14 0,5-1 170/hektár 10-12 etetőtér-szükséglet: - 1 állatra 1,5 cm vályúhossz szükséges - Az etetőket a kifutó szilárd burkolatú részén helyezzük el, úsztatócsatornától és itatótól legalább 2-3 m-re. - Az etető lehet gyári sertés-önetető, vagy házilag gyártott, 200-300 kg egyszeri befogadóképességű önetető. Az etető mellett 40 cm szélességben helyezzünk el kármentő lemezt, amely a kipocsékolt takarmányt felfogja. itatótér - szükséglet: - 1 állatra 1,0 cm vályúhossz + fürösztőcsatorna, illetve természetes vízfelület. - az itatók elhelyezését lásd az etetőknél - az itatóvályú mellett alakítsunk ki egy ráccsal fedett elvezetőcsatornát (árkot), mely a kipocsékolt ivóvizet

elvezeti, a kifutó nem nedvesedik el. Tenyészállományok nevelése és tartása Tenyészállat-nevelést lehetőleg pecsenyekacsa-nevelő területtől távol (1,5-2 km) egymással nem összefüggő vízfelületen folytassunk. Az elő- és utónevelés technológiai paraméterei megegyeznek a pecsenyekacsánál leírtakkal. A továbbiakban csak az eltérésekre térünk ki: 0-14 napos korig 23 óra, 3 W/m2 15-28 napos korig fokozatosan áttérünk a természetes megvilágításra. 28-56 napos korig természetes megvilágítás (14-16 óra) 56 napos kortól előkészítésig 8 óra, 2,5 W/m2 mesterséges sötétítés Megvilágítás Elhelyezés: kis csoportokban (250-300 db) Ivararány: 1:4 illetve 1:5 Szelekció ideje: 1., az utónevelőbe való áttelepítéskor 2., 49-52 napos "pecsenyekorban" 3., tenyészólba való telepítés előtt A tenyésztojás-termelés technológiája A kacsa tojástermelése elterjedtebb módon félintenzív technológia mellett folyik. A

technológia hasonlít az utónevelő technológiához. Természetes vízfelületre, illetve úsztatócsatornára az állat higiéniai igényei miatt szükség van. Nagyméretű fedett, 300-400 kg befogadóképességű etetőket alkalmazunk. Az etetőket a kifutón helyezzük el, 2-300 tenyészkacsára számolunk 1 db-ot. Gondoskodjunk mészkőgrit-etetőről. Erre a célra megfelel a tyúktartásban használatos, fémből készült hengeres önetető is. - A tenyészkacsák itatását legegyszerűbben esőcsatornából kialakított szint-tartós, vagy túlfolyós vályúk segítségével oldhatjuk meg. Gondoskodjunk az elfolyó víz levezetéséről 1 db 2 m hosszú itatóvályúhoz 200250 kacsát számoljunk - Az ólban helyezzünk el tojófészkeket. A fészkek 40x40x50 cm méretűek legyenek 1 db-ra 4 tojókacsát számítsunk. A tojófészkeket 3-4 héttel a tojástermelés kezdete előtt helyezzük az ólba Semmiképpen se építsünk tojófészket túl világos, vagy huzatos

helyre. - Hagyományos törzskacsa-tartás esetén a következő telepítési sűrűséget alakítsuk ki: ólban betonozott kifutón földes kifutón úsztatócsatornán természetes vízen csoportlétszám 3-4 db/m2 2,5 db/m2 1,5 db/m2 12-14 db/m2 1,5-2 db/m2 200-300 db - A törzskacsák hagyományos tartásban nem igényelnek mesterséges világítást. A tojástermelés előrehozásának, illetve a tojástermelés hosszának növeléséhez azonban fényprogram szükséges. A mesterséges világítás időtartama a természetes fényperiódus csökkenésével áll arányban, azt 14 órára egészíti ki. - A törzskacsa hőmérséklet-igénye könnyen kielégíthető. Optimuma 10-15 oC Minimum érték 5 oC 20 oC fölött a hőleadás nehézkes, 25 oC fölött már a takarmányfogyasztás is csökken. Ha tovább növeljük a hőmérsékletet, az állomány megvedlik és leáll a tojástermelés. - A törzskacsa érzékeny a nedves levegőre, a 70 %-nál magasabb páratartalmú

helyeket kerüli. Előfordulhat, hogy a törzsólban éjszakánként 3 m3/óra/élőtömeg kg mértékű szellőzésről gondoskodni kell. Ha zárt, intenzív technológiával tojatunk, a szellőztetési igény 8-8,5 m3/óra/kg értékig emelkedik. 8.5 A pézsmakacsa tartása , mulardkacsa előállítás A pézsmakacsát vagy más néven a pézsmarécét hosszú éveken át helytelenül a kacsafajták között emlegették. Sokféle elnevezés ismert (némakacsa, mosusz, török, barbari), melyek egy részében a "kacsa" szó megtalálható. A látszat ellenére a pézsmaréce a házikacsától eltérő rendszertani csoportba, a fényrécék közé tartozik. Hústermelő képessége igen jó. Nagy az ivarok közötti eltérés A gácsérok 12 hetes korban 3,5 kg, a tojók 10 hetes korban, 2,5 kg tömeggel vághatóak. A pézsmaréce 1 kg élőtömegre 3,1-3,5 kg takarmányt használ fel Jellegzetesen vadas jellegű, vörös színű húst ad, mely igen ízletes, porhanyós,

mert a zsírt az állat szervezete a kacsáéval ellentétben az izomrostok közé építi be. Tojástermelésére az évenkénti 80-90 db, 70-90 g tömegű tojás jellemző. Gyenge a tojások termékenysége és keltethetősége. A faj igen jó májtermelő. 12-14 napos hízlalás során 30-35 dkg-os májakat állít elő A házikacsával való keresztezésében ezt a képességét kiválóan örökíti. A mulardkacsa 12 napos töméses hízlalás alatt egyöntetű, 400 g körüli tömegű májakat termel. A kacsamáj kiváló exportcikk A pézsmaréce elnevezései a házikacsához hasonlóak. Egyedül a hústermelésre szánt végtermék kora és élőtömege változik. A nagyfokú ivari dimorfizmus miatt a tojók 9-10 hetes korban 2-2,5 kg végtömeggel, a gácsérok 11-12 hetes korban, 3,5-3,7 kg végtömeggel vághatóak. A pézsmakacsa és a házikacsa összehasonlítása Megnevezés Pézsmaréce Házi kacsa ivarérettség kifejlettkori élőtömeg (kg) 32-34. hét gácsér

3,5-4,0 tojó 1,5-2,5 3,0-3,2 60-90 28-30. hét takarmányértékesítés (kg/kg) tojástermelő képesség egy ciklusra (db) 3,0-4,0 3,5-3,7 150-170 A pézsmakacsa a meleg égövről származik, így lényegesen melegigényesebb. Környezeti alkalmazkodóképessége gyengébb, érzékenyebb faj, ennek ellenére a hústermelésre és a májirányú keresztezésekre szánt állományok tartása és takarmányozása a házikacsához hasonló módon történik. A mulárdkacsa a pekingi kacsa és a pézsmakacsa fajhibridje. (nevében is az öszvérre utal) A fajhibrid előállításra két anyai pekingi és egy apai pézsmakacsa vonal bekapcsolásával történik. Az anyai ágon a nagyanyai partner egy tojástermelésre szelektált, a nagyapai partner pedig egy hústermelésre szelektált pekingi vonal. Az ezek keresztezéséből létrehozott nemzedék hímivarú egyedeit pecsenyére értékesítik, a tojókra pedig terminál-partnerként keresztezik a pézsmaréce májtermelésre

szelektált gácsérjait. A keresztezési séma említett elvű kialakításának főbb okai az alábbiak: - A pekingi fajtát jobb szaporasága anyai vonalként determinálja. - A pekingi gácsérok a színellenszenv miatt nem szívesen párzanak a tarka pézsma tojókkal. - A pézsma- tojásoknak gyengébb a keltethetősége. - Amennyiben a pézsmaréce képviselné az anyai ágat, érvényre jutna a nagyfokú ivari dimorfizmus A mulardkacsa - tojások keltethetősége sajnálatos módon így is csupán 30-35 %-os, s ez a nagy genetikai "távolságnak" tudható be. A végtermék egyébként az öszvérhez hasonlóan - csökevényes ivarszervei miatt - nem szaporítható tovább. A mulárdkacsa hús- és májtermelésre egyaránt alkalmas. A pézsmarécéhez képest számos előnyös tulajdonságot mutat. Ezeket az alábbiak szerint foglalhatjuk össze: - Fokozott környezeti (alkalmazkodókézség) és szervezeti (betegségekkel szembeni) ellenállóképesség. - A

mérsékelt, testtömegben megnyilvánuló ivari dimorfizmus - 10-15 %-kal nagyobb vágáskori élőtömeg, jobb vágóarányok - Kedvezőbb takarmányértékesítés - Mérsékelt röpképesség, olcsóbb tartástechnológia. - Nyugodtabb vérmérséklet. - Jobb májtermelő képesség, könnyebb tömhetőség. 8.6 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1.- A házikacsa hasznosítása, termelőképessége 2.- A pézsmakacsa hasznosítása, termelőképessége 3.- A mulárdkacsa fogalma, előállítása, hasznosítása 4.- A házikacsa kor és ivar szerinti elnevezései 5.- A házikacsa hasznosítás szerinti elnevezései 6.- A naposkor határa, a kiskacsakor kezdete és vége 7.- Fontosabb kacsafajták 8.- A pekingi fajta jellemzése, használata 9.- A khaki campbell 10.- Melyik hibridet nevezik "angol hibridnek"? 11.- A kacsa előnevelés technológiai változatai 12.- A hagyományos pecsenyekacsa takarmányozás fázisai 13.- A tavi pecsenyekacsa utónevelés takarmányozási elvei,

módszere 14.- Törzskacsák élőtömegének karbantartása a takarmányozás útján 15.- A tojó kacsatáp ajánlott beltartalma 16.- A pecsenyekacsa utónevelés technológiai változatai 17.- Miért nem telepítünk törzskacsát halastóra? 18.- Mennyi pecsenyekacsát telepíthetünk egy hektár tófelületre, miért? 19.- Törzskacsák telepítési sűrűsége istállóban és kifutón 20.- Optimális ivararány a törzskacsa tartásban 21.- Etető és itatóberendezések, és elhelyezésük 22.- Milyen tojófészkeket alkalmazunk a törzskacsáknál? 23.- A pészmakacsa és a házikacsa összehasonlítása 24.- A mule és a hinny kialakítása, a mule nagyobb gazdasági értékének okai (miért a házikacsa az anyai partner?) 9. FEJEZET: HÚSGALAMB TENYÉSZTÉS ( Dr. Szabó József ) 8.1 A házigalamb faji sajátosságai, elnevezései A házigalamb az egyedüli nagyobb jelentőségű baromfifaj, amelynek fiókái fészeklakók. Ez azt jelenti, hogy mind a kikeléshez,

mind pedig a felnevelkedéshez szülői segítségre szorulnak. Így a szaporításban sem a gépi keltetés, sem a fiókák mesterséges felnevelése nem jöhet szóba. A galamb sajátos, a többi baromfifajtól eltérő életmódbeli sajátosságai speciális technológiák, tartási és takarmányozási módszerek kialakítását eredményezte. Ezek az életmód-belli sajátosságok a párba állás, a fészeképítés, a szabad párzás, a költés és a fiókák nevelése. A párba állást rövidebb - hosszabb udvarlás előzi meg. Az udvarlásra reagáló tojót a hím "fészekre hívja", majd rövidesen kezdetét veszi a fészekrakás. A párok kialakulása néhány órától 6-8 napig tartó időn belül befejeződik. A hagyományos szabad párba állás gyakorlata ma már tenyésztési szempontból nem kívánatos, ehelyett a gondos, a tenyészkiválasztáson alapuló párosítás a célravezető. A fészekrakás az egyes húsgalamb fajták szélsőséges

szelekciója nyomán többé kevésbé "jelképes" tevékenységgé vált. A fészek minősége elsősorban a hím "szorgalmától" függ Vannak olyan párok, amelyek szinte a csupasz fészkelőhelyen költenek. A párba állás utáni néhány napot követően egyre gyakoribb a párzás. A pár két db 20-25 g tömegű tojás lerakása után megkezdi a költést. (a párba állástól 10-12 napra) A költés során általában a hím nappal, a tojó éjjel ül a tojásokon. A fiókák a költés 17-18 napján, 15-20 g élőtömeggel bújnak ki a tojásból. A fiókák nevelése a mindkét szülő által termelt begytejjel kezdődik. A fiókák 4-5 napos korig kizárólag ezzel táplálkoznak. A begytej kezdeti összetétele: ÖSSZESEN Víztartalom Fehérje tartalom Zsírtartalom Szénhidrát tartalom Ásványi anyagok A,B vitamin, egyéb 66% 14% 11% 5% 2% 2% 100% Később a begytej kissé darabossá válik, szárazanyag-tartalma egyre nő. A szülők a nevelés

első hetét követően puhított magvakkal keverve etetik a begytejet. A begytej-termelés kéthetes korra megszűnik A párok nevelőképességéről a megfelelő tömeggyarapodáson túl a két fióka arányos fejlődése is tájékoztat. A fiókák elválasztása optimális esetben 28-35 napos korban történik. 9.1 A házigalamb kor- és ivar szerinti elnevezései - fióka napos kortól 28-35 napos korig (választásig) a szülők által nevelt utód. - tenyésznövendék tenyész utánpótlásra szánt, abból a célból felnevelt egyed, választástól (38-35 napos kor) a tenyészérettségig (7-8 hónapos kor) - tenyészgalamb kifejlett, tenyészérett, 7-8 hónapnál idősebb egyed. Az ivarok szerinti elnevezés hím és tojó - vágófióka 28-50 napos korú, hús-haszonvétel céljából felnevelt (hizlalt) egyed.Tömege 500 g fölötti. Az egyéb követelményekről az Msz 08-1120-79 szabvány tájékoztat 9.2 Speciális haszongalamb fajták A kedvtelésből és

sportcélból tartott galambok mellett igazán nagy gazdasági jelentőségük a speciális haszonfajtáknak van. Ezek kitenyésztésekor az elsődleges cél a gazdasági értékmérők (húsformák, testnagyság, szaporaság, nevelőképesség, ellenállóképesség, stb.) javítása volt King (királygalamb) Az USA-ban különböző húsgalamb - fajták keresztezéséből hozták létre. Kiállítási és haszontípusa egyaránt ismert. A kiállítási típusnál kívánatos az 1 kg-nál nagyobb testtömeg, az impozáns megjelenés, a zömök, tömeges testalkat. Gyakori színváltozatai a fehér, a kék és az ezüst Tenyésztésében kizárólag küllemi szempontok szerint szelektálnak. A haszontípus (utility king) ezzel szemben a gazdasági értékmérőket tekintve előnyösebb tulajdonságokat mutat. Kisebb testtömege egyszersmind jobb szaporasággal jár Szelídebb természetű a kiállítási változatnál. Gyakori színe a fehér, de létezik autosex (szín szerint

szexálható) változata is. Texán Az Egyesült Államokban, Texasban tenyésztették ki az 1950-es években. A fajta alapját az autosex king és a mondain hamuvörös változata adta. Jellemzője az autósex jelleg Leggyakoribb színváltozatai a kék és az izabella-fakó. Testformái izmoltak, feje kicsi, lábai széles állásúak Közepes testnagyságú, jó takarmányhasznosító, szaporasága kiváló. Nevelőkészségében elmarad más fajtáktól Óriás posta (giant homer) Alapját különböző versenygalambok adták. Az USA-ban, mint haszonfajtát, testtömegre irányuló szelekcióval állították elő. Testét a postákhoz hasonló tömör, kemény tollazat fedi, szárnyevezői és kormánytollai viszont jóval rövidebbek. Gyakori színei a kék, fekete, vörös, sárga, fakó és a fehér Autosex változata is ismert Magyarországon létszámát tekintve kisebb jelentőségű. Carneau (Kárnó) Francia és amerikai - francia változata ismert. Az utóbbit az eredeti

francia fajtából alakították ki speciális haszonvételi céllal. Az eredeti változat kiváló tulajdonságokkal rendelkező, mezőre járó fajta Izomzata telt, háta széles, testalakulása mély. Színe élénkvörös Az amerikai - francia változat jóval nagyobb testű, húsformái is kedvezőbbek. Vörös és sárga színváltozatai gyakoriak ugyan, ám Amerikában legkedveltebb a fehér Carneau Magyarországon szintén igen ritkán fordul elő. (A fajták jellemzését lásd: 45 táblázat) .21 TÁBLÁZAT: Speciális haszongalamb - fajták Fajta KING TEXÁN ÓRIÁS POSTA CARNEAU Élőtömeg (g) hím 850 800 700 750 tojó 800 800 650 650 Hónapos fióka tömeg 600 550 450 500 Egyéb gazdasági fajták: Strasser, Magyar óriás, Mondain, Cauchois, Montauban Szaporulat (db/év) 12-13 14-15 11-12 13-14 9.3 A húsgalamb takarmányozása A hagyományos galambállományok (mezőre járó fajták) nyári időszakban szinte teljes napi takarmányukat maguk szerezték be.

Téli időszakban is kiválóan eltarthatóak voltak más célra nem használható gabonahulladékokon. A haszongalamb - fajták intenzív növekedéséhez természetesen ez már nem elegendő A húsgalambok jóval igényesebbek mind a tartás, mind pedig a takarmányozás tekintetében. Folyamatos árutermelés esetén az alábbi megoldásokat alkalmazhatjuk: - Gabonamag - keverék és ásványianyag - vitamin kiegészítés - Gazdasági abrak és koncentrátum - Tápetetés Az első esetben az optimális táplálóanyag - tartalom érdekében nagy körültekintést igényel a gabonafélék arányainak meghatározása. A második módszer előnye, hogy folyamatosan állandó szinten tudjuk tartani a beltartalmi értékeket. Hátrányos lehet, hogy az elkülönített etetési mód miatt a párok ízlésük szerint eltérő arányban veszik fel a gabonát és a koncentrátumot. Kétségkívül a táp etetése teszi leginkább lehetővé a kiegyenlített táplálóanyag ellátást, ám

jóval költségesebb az előbbi két módszernél. Az éves takarmány-felhasználás nagymértékben függ a felnevelt és választott fiókák számától , a választási testtömegtől is, hiszen a létfenntartásra és a táplálásra fordított hányad nem különíthető el egymástól. Átlagosan egy 30 napos korig tartó nevelési időszakban a galambpár napi 120-140 g takarmányt fogyaszt el. Folyamatos költést feltételezve ez a mennyiség évi 40-45 kg takarmányt jelent. A tápok beltartalmának kialakításakor arra kell törökedni, hogy egyaránt szolgálja a költés alatti és a nevelési időszak igényeit. Ez igen nehéz feladat, eleve kompromisszumokra ítéli az állattartót. A gabonamagvak minősége döntő jelentőségű nem csupán beltartalmuk, hanem mikrobiológiai tisztaságuk alapján is. A galamb a többi madárfajhoz hasonlóan igen érzékenyen reagál a gombatoxinokra Ezek káros hatása elsősorban a szaporaságon mutatkozik meg. Koncentrátum

és gabonamagvak együttes etetésekor a gazdasági abrak (kukorica, búza, borsó, cirok) és a koncentrátum aránya 50-50 % kell legyen. A koncentrátum beltartalma az alábbi: - Nyers fehérje 28-29 % - Nyers zsír 2,2-2,7 % - Nyers rost max. 6-6,5 % - Ásványi és vitamin-kiegészítés 2,5-3 % A galambtápok ajánlott beltartalma Megnevezés Metabolizálható energia (Mj/kg) Nyers fehérje (%) Nyers zsír (%) Nyers rost (%) Kalcium (%) Foszfor (%) Lizin (%) Metonin + Cisztin (%) Tenyészgalamb táp 11.0-112 17-18 3,0-3,5 3,8-4,0 2,5-3,0 0,5-0,7 0,7-0,9 0,5-0,6 Brojlergalamb Táp 11,5-12,0 18-20 3,5-3,8 3,8-4,0 0,5-1,0 0,5-0,7 0,9-1,0 0,7-0,9 A tenyésznövendékek takarmányozásakor - csakúgy, mint minden húsra szelektált baromfifajta (hibrid) szülőpár-állománya esetén - alapelvként kell kezelni az elhízás elleni védekezést. A felnevelés első három hónapjában még tápetetés esetén is alkalmazhatunk ad libitum mennyiséget, ám ezt követően a 7-8

hónapos tenyészérésig korlátozni kell a táplálóanyag - felvételt. Különösen nagy az elhízás veszélye a tojók esetén a vedlést követő időszakban. A korlátozás módszerei az alábbiak: - adagolt etetés (az étvágy szerinti mennyiség 70-75 %-a) - napkihagyásos etetés ( az etetési napokon ad libitum) - minőségi korlátozás (alacsonyabb energiatartalmú takarmány) Az adagolt etetés esetén számolni kell arra, hogy az állomány kiegyenlítetlen lesz. A rangsorban elől álló, erősebb egyedek a kevés takarmányból is jóllaknak, a gyengébbeknek nem marad takarmány. A napkihagyásos módszernél az üres napokon fokozott vízfelvételre kell számítani, ami emésztés-élettani problémákhoz vezet. Korlátozott vízfogyasztás esetén jól alkalmazható. A minőségi korlátozás a galamboknál igen jól bevált Egyedüli hibája, hogy az energiaszegény takarmány-összetevők (pl. korpa) nagyobb aránya indokolatlanul növeli a nyersrost -

tartalmat. 9.4 A húsgalamb tartás technológiája A hagyományos, mezőre járó állományok igénytelensége lehetővé tette, hogy tartásukat minél egyszerűbben és olcsóbban megoldhassa az állattartó. A gazdasági érték növelése együtt járt az állatok környezeti igényeinek növekedésével, mára a legértékesebb húsgalamb - állományok tartása el sem képzelhető extenzív viszonyok között. A tenyészgalambok tartását csoportos tartásban oldjuk meg. Általános szabály, hogy az egy csoportban tartott galambok megközelítőleg azonos korúak legyenek, így az állomány könnyebben összeszokik. Lényeges az ivararány (1 hím-1 tojó) pontos beállítása, mert a pár nélkül maradt egyedek folyamatosan zavarják a többieket. A galambház kialakításakor törökedjünk a lehető legnagyobb tisztaságra, tisztíthatóságra. A padozat és a falak simák legyenek, anyaguk bírja a fertőtlenítőszerek okozta vegyi terhelést is. Zárt tartás esetén

megfelelő mesterséges világításról szellőzésről és fűtésről kell gondoskodni. A galambház méretezésénél 25-30 pár együttes tartására érdemes felkészülni. Ehhez fülkénként 9-10 m2 alapterület szükséges. Ha nem ragaszkodunk a szigorúan zárt tartáshoz, a fülkékhez röpdéket (volier) is építhetünk. Így galambjaink a nap egy részét levegőn tölthetik, a tartás természetszerűbb lesz A tenyészgalamb fülke főbb klímaparaméterei az alábbiak: hőmérséklet: relatív páratartalom: légcsere: világítás 15-18 oC 60-65 % 5-6 m3/óra/testtömeg kg max. 0,3 m/s légsebesség 14-15 óra, 2-3 W/m2 A berendezések közül a költőszekrény kialakítása az első fő feladat. Házilag könnyen elkészíthető berendezés ez, számtalan változata létezik, és valamennyi galambász saját konstrukciójára esküszik. Alapvető követelmények: Tisztíthatóság, fertőtleníthetőség Könnyen hozzáférhető legyen 60 x 80 x 30 cm minimális

méret Páronként 2 fészekhely Rossz hővezető-képességű anyag A költőszekrény fülkéjét almozhatjuk, vagy fészektányérokat helyezhetünk el benne. A fészektányérokat 25 x 30 cm-es méretben, 8-10 cm mélységgel készítsük el. (önthetjük pl gipszből is) Ez esetben is gondoskodni kell megfelelő fészekanyagról (pl. búzaszalma) Az etetők egyszerű vályúk, vagy önetetők lehetnek Tápetetéskor az együregű etető is alkalmas lehet, vegyes gazdasági abrak etetésekor célszerű ún. "cafeteria" rendszerű etetőt készíteni, amelyből minden abrakféleséget külön-külön rekeszből vehetnek fel az állatok, ízlésük szerint. Célszerű az etető alá kármentő lemezt elhelyezni, a kiszórt takarmány hasznosítása érdekében Etetővályú alkalmazása esetén ügyelni kell arra, hogy az állománynak egyszerre legalább egyharmada enni tudjon. Egy állat számára 2 cm vályúhossz szükséges Az itatók kialakításakor tekintettel

kell lenni arra, hogy a galamb más baromfifajokkal ellentétben az itatóból felszívja a vizet, így megfelelő vízmélységről kell gondoskodni (3 cm). A 30 párra méretezett fülkébe 2 db 5-6 liter kapacitású önitatót telepítsünk. A tenyészgalambok időnként fürdővizet is igényelnek. Nyári időszakban 2-3 naponta, télen havonta célszerű fürdetni. A fürdetőedényben az optimális vízmélység 8-10 cm Lényeges, hogy fürdési lehetőséget ne biztosítsunk folyamatosan, mert a víz elszennyeződik, s ez betegségek forrása lehet. Tenyészgalambjaink számára - amennyiben szemes takarmányt is etetünk - gondoskodni kell kavicsfelvételi lehetőségről is. Ezt külön edényből oldhatjuk meg 2-3 mm szemcseméretű, gondosan átmosott kavics adagolásával. A tenyésznövendékeket célszerű ivarilag elkülönítve felnevelni, mert a korábban érő egyedek hamar párba állnak, s ez legtöbbször nem a tenyésztő elképzelésének megfelelő

párosítást eredményezi. Az ilyen párok szétszedése és az újra párosítás nehéz feladat. Tenyésznövendéknek hagyományosan az év első felében kelt fiókákat hagyunk meg, a tavaszi fotóperiódus kedvező hormonális hatásai miatt. Mesterséges fényprogrammal (a természetes fény 14 órára való kiegészítése) kedvezően befolyásolhatjuk a később kikelt fiókák ivarérését is. Az utónevelő kialakításakor nagyobb csoportokat képezhetünk, mint a tenyészállományoknál. A nevelőházat a jobb takaríthatóság érdekében célszerű léc-, vagy rácspadlóval ellátni. A növendékek számára kedvező, ha megfelelő számú falra rögzített pihenődeszkát szerelünk fel. (20x30) cm A nevelőház legyen még télen is 10 oC-ra felfűthető, a kívánt páratartalom maximálisan 60 %. A pecsenye (brojler) galamb vágótulajdonságai (Ballay A. 1981) Megnevezés Vágási kor (nap) 28-32 38-42 48-52 hímivar nőivar hímivar Nőivar Hímivar

nőivar Élőtömeg (g) 541 511 530 522 531 522 Kopasztott tömeg (g) 472 443 471 456 462 463 Grill-tömeg (g) 329 305 348 336 355 348 Láb+fej+nyak 10,5 10,7 10,9 10,2 10,4 10,3 Ehető belsőség (%) 6,0 6,3 5,6 6,0 4,8 5,2 Vágási kihozatal (%) 60,9 59,5 65,6 64,1 66,8 66,5 9.5 ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1.- A házigalamb faji sajátosságai 2.- Mi a jelentősége, hogy a galamb fiókája fészeklakó? 3.- A házigalamb elnevezései 4.- A galamb ivarérettségi életkora 5.- A párosítás módszerei, előnyök, hátrányok 6.- Az udvarlás és a fészkelés 7.- A párzás és a tojásrakás 8.- A költőpár feladatmegosztása a költés alatt 9.- A fiókák táplálása 10.- A begytej keletkezése, összetétele kezdetben és a nevelés előrehaladtával 11.- Speciális haszongalamb fajták 12.- Egyéb haszonfajták 13.- A húsgalambok takarmányozástechnológiai változatai 14.- Etetőtípusok a galambok számára 15.- A tápetetés és

a vegyes takarmányozás összehasonlítása 16.- Galambtápok ajánlott beltartalma 17.- A takarmánykorlátozás gyakorlata a galambtartásban 18.- A tenyészgalambok tartástechnológiájának főbb elemei 19.- Az itatók kialakítása a galamb speciális igényei szerint 20.- A galambok fürdetése (téli, nyári időszak) 21.- A költőszekrények méretezése, kialakítása, költőtányérok 22.- A végtermék vágótulajdonságai