Történelem | Tanulmányok, esszék » Hazafi Gergely - Nagy Lajos itáliai hadjáratai

Alapadatok

Év, oldalszám:2008, 10 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:57

Feltöltve:2008. november 19.

Méret:98 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Nagy Lajos itáliai hadjáratai Nápoly és Velence meghódítása Hazafi Gergely Történelem II. Bevezetés Nagy Lajos az Anjou-házból származó magyar király volt, aki Magyarországot felemelte, és ténylegesen nagyhatalommá tette, elsősorban katonailag. Rengeteg hadjáratot vezetett, keletre, délre, de az én témám a nyugat felé, és ezen belül az itáliai hadmozdulatokra terjed ki. Ezek a harcok Velence, és Nápoly ellen zajlottak, előbbinek Dalmácia volt az indító oka, az utóbbinak pedig Johanna nápolyi királynő tette. Szeretnék még néhány szót ejteni Lajos trónra kerüléséről mielőtt elkezdeném a külpolitikáját tárgyalni. Károly Róbert 1342. Június 16-án Visegrádon meghalt 1 A hatalmat fia, Lajos vette át, minden nehézség nélkül. Ebből is látszik, hogy az Anjou-királyok Magyarországon stabil uralkodók voltak, nem nehezítette a dolgukat semmiféle trónutódlási háború. Lajost 1342 július 21-én Székesfehérváron

Telegdi Csanád esztergomi érsek magyar királlyá koronázta 2, Lajos ekkor még csak 16 éves volt, ám ekkoriban ez már férfikornak számított. Lajos trónra kerülése után azonnal hozzálátott gyakorlatilag a Magyar Királyság megerősítéséhez, bár kezdetben kisebb problémái akadtak Károly morva őrgróffal, illetve Kázmér nagybátyjával azzal kapcsolatban, hogy el kell vennie feleségül Margitot Károly lányát, ami be is következett. 1 2 Bertényi Iván – Nagy Lajos király, 52 p. Bertényi Iván – Nagy Lajos király, 52 p. A nápolyi diplomáciai háború Lajos királyunknak rögtön megkoronázása után egy komoly diplomáciai feladatot kellett megoldania, ez pedig nem volt más, mint a nápolyi trónkérdés, amelyben neki elég nagy érdekeltsége volt, hiszem öccse, András elméletileg a trón várományosa volt. Ez, hogy Lajos öccse, András pályázhatott a trónra egy korábbi megegyezés folyománya volt, amelyet még Károly Róbert

kötött az akkori nápolyi uralkodóval, még 1333-ban. Ennek a megegyezésnek a lényege az volt, hogy Johannával, a nápolyi király lányával eljegyezték Andrást. Azonban a nápolyi Róbert a halála előtt ezt visszavonta, és csak Johannát nyilvánította Nápoly uralkodójának, 3 András pedig megmaradt az előzőleg neki kiosztott calabriai hercegi címnél. Lajos annak érdekében, hogy öccse is részesült legyen a jogos nápolyi trónra, követeket küldött a pápához ez ügyben, sőt még Luxemburgi Károly morva őrgrófot is felkereste öccse trónkérdésének ügyében. 4 Még Károly Róbert özvegye is elindult Nápolyba, hogy valahogyan meggyőzze az ottaniakat, hogy Andrásnak helye van a trónon. A leírások szerint Erzsébet 27000 márka ezüstöt, 17000 márka aranyat vitt magával, annak érdekében hátha így sikerül meggyőznie a nápolyiakat arról hogy András is a trónra kell 5. Később Lajos még 4000 márka aranyat küldött. Azonban

mindennek a hatalmas anyagi áldozatnak semmi értelme sem volt, hiszen Erzsébet 1344-ben hazatért Magyarországra, eredménytelenül. A többi követ is egyenlőre sikertelenül járt Avignonban, a pápa székhelyén is. Azonban mivel elég sokszor érkeztek követek a pápához, és általában elég sok pénzt is vittek magukkal, ezért VI. Kelemen pápa végül ráhajlott arra, hogy megkoronázza Andrást, mint Nápoly királyát, azonban csak úgy, hogy Johannával együtt, társuralkodóként állhatna csak a nápolyi trónon. Lényeges pont ekkor, hogy a pápa azért nem adott volna egyeduralmi királyi címet Andrásnak, mert tartott attól, hogy az amúgy is nagyon erős, és hatalmas területet birtokló Anjou-ház még tovább terjeszkedik ( ne felejtsük el, hogy az Anjouk keze alatt volt ekkor Magyarország, az Adriai tengerparttal, Közép-Európában is nagy befolyás volt alattuk ). 6 András megkoronázására azonban nem került sor, mivel 1345. Szeptember 18-án

megfojtották Aversában. A gyilkosságot Johanna hívei készítették elő, aki tudott is erről, hogy mit terveznek a gyermeke apja ellen. A gyilkosságban még közben járt VI. Fülöp francia király testvére a konstantinápolyi császárnő Katalin is, aki azért vett részt ebben a szervezkedésben, mert a három fiát sokkal alkalmasabbnak tartotta a nápolyi királyi címre, mint az Anjou leszármazott Andrást. Johanna pedig végül megszülte András gyermekét 1345 karácsonyán, és Martell Károlynak nevezte el. 7 Engel Pál – Kristó Gyula: Magyarország története 1301-1457, 48.o Engel Pál – Kristó Gyula: Magyarország története 1301-1457, 48.o 5 Engel Pál – Kristó Gyula: Magyarország története 1301-1457, 48.o 6 Engel Pál – Kristó Gyula: Magyarország története 1301-1457, 49.o 7 Engel Pál – Kristó Gyula: Magyarország története 1301-1457, 49.o 3 4 Közben a magyar királyi udvar, reagálva a történtekre, követet küldött a pápai

udvarba Avignonba, hogy az egyértelműen bűnös Johannát büntesse meg, ám ez nem következett be, és a magyar király tanácsadói a fegyveres fellépést szorgalmazták. De a diplomáciai harcok folytak tovább egyelőre, mégpedig a teljes 1346-os évben. Pápai követek érkeztek Magyarországra, azzal a „kéréssel” , hogy Johanna és András fiát Martell Károlyt a nápolyi trón örökösévé tegyék. Lajos király is követeket küldött Avignonba, hogy a vélt, és tényleges bűnösöket megbüntessék ( ez a lista meglehetősen nagy neveket tartalmaz, az említettek közt van Johanna, konstantinápolyi Katalin fiai, Durazzói Károly ). 8 A büntetések lényege arról szólt, hogy a bűnösök nem léphettek a nápolyi királyi trónra. Lajos ezenkívül azt kérte a büntetések mellett, hogy őt magát nápolyi hűbér várományosának tekintse. A pápa nem zárkózott el a büntetésektől, azonban egy nagyon fontos dolgot nem ígért meg: Johannát addig nem

távolítja el a trónról, amíg ténylegesen ki nem derül a bűnössége. A büntetéseket el is kezdték végrehajtani, Durazzói Károly közreműködésével elfogták, és megölték az András megölésében bűnös személyeket, azonban a gyilkosság kitervelői továbbra is szabadon voltak. Lajos érezte, hogy itt bizony a diplomáciai érzéke nem fog segíteni, ezért tanácsadói szavára is hallgatva a fegyverekhez akart nyúlni. A pápa és a francia király azonban ellenezte ezt, ezért Lajos inkább a pillanatnyi ellenfeleihez fordult. Öccsét eljegyezte Bajor Lajos császár lányával, valamint közeledett III. Edward angol királyhoz is Fegyverszünetet kötött Velencével, amely engedélyezte, hogy a magyar seregek átkelhetnek a területén, valamint az észak-itáliai fejedelmekkel is megállapodott a seregek átvonulását illetően. Azonban ezek csak félsikerek voltak. Genova például nem engedélyezte, hogy a magyar seregek tengeren áthajózzanak

Itáliába, Velence pedig kétszínű módon meg akarta fúrni Lajos terveit, és tájékoztatta Nápolyt a magyar király szándékáról. 9 Nápolyban ezek a hírek kissé rémületet okoztak, Johanna pedig igyekezett felkészülni a várható támadásokra. Kiadta az útját akkori kedvesének Tarantói Róbertnek, és annak öccséhez, Lajoshoz ment feleségül, így megszerezte Tarantói Lajos híveinek a támogatását. Durazzói Károlyt is megtette szövetségesének – aki nem mellékesen hivatalosan Lajos király szövetségese is volt – mégpedig úgy, hogy először kinevezte calabriai hercegnek, majd aztán Martell Károlyt nevezte erre a posztra, és közben Durazzói Károly lányát eljegyezte Martell Károllyal. Így végülis egy rokoni szál kötötte össze immáron őket. Nagy Lajos első nápolyi hadjárata 1347. júniusában indult meg, seregeit apránként küldte Itáliába. Ennek különösebb oka nem volt, talán annyi, hogy ebben az évben éhínség volt

Itáliában a szárazság miatt, és így apránként küldve seregeit tudott gondoskodni az utánpótlásról. A magyar hadsereg egyébként ekkortájt már a korszerű bandériumokon alapuló csapatokból állt, ilyenek érkeztek olasz földre, valamint nehézfegyverzetű lovagokból, könnyűfegyverzetű gyalogosokból, és kunokból állt. Itáliában Lajos felbérelt német és olasz zsoldosokat is, de akadtak szépszámmal András volt hívei közül is a seregben. 10 Engel Pál – Kristó Gyula: Magyarország története 1301-1457, 49.o Bertényi Iván: Nagy Lajos király, A lovagkirály nápolyi hadjáratai, 73.o 10 Bertényi Iván: Nagy Lajos király, A lovagkirály nápolyi hadjáratai, 74.o 8 9 Gyakorlatilag az 1347-es év második fele azzal telt el, hogy a magyar seregek özönlöttek Itáliába. Maga a király novemberben indult útnak, a Stájerország – Udine – Mantova – Bologna – Perugia útvonalon. Az első összecsapás Aquilea váráért folyt, amely

várat Durazzói Károly ostromolt, és a magyar seregek felszabadították ez alól az ostromzár alól. Az első tényleges nápolyi-magyar összecsapásra Capuánál került sor, ahol a nápolyi főerők vereséget szenvedtek Lajos király előhadaitól. Johanna és férje előbb Marseille-be, majd Avignonba menekült, a Nápolyban maradt Johanna-hívek pedig behódoltak Lajosnak. Lajos egyedül Durazzói Károlynak nem kegyelmezett. Károlyt az alábbi indokokkal ítéltette halálra a király: András halála miatt, András eljegyzett menyasszonyát, Máriát feleségül vette, és főleg árulás, mert Lajossal még szövetségben volt, amikor fegyvert fogott ellene. Durazzói Károlyt végül ugyanazon a helyen fejezték le, ahol Andrást meggyilkolták – Aversában. 11 Lajos ezek után hozzákezdett nápolyi berendezkedéséhez, felvette a Szicília és Jeruzsálem királya, valamint Apulia hercege, és Capua fejedelme címeket. Nápolyban magyar helyőrséget állított fel,

itáliai hívei kerültek a főméltósági székekbe. 12 Nápolyi uralkodása azonban nem tartott sokáig, mert 1348-ban genovai hajók keletről behurcolták a pestist, így Lajosnak menekülnie kellett a fekete halál elől. Ekkor vitte magával a kis Martell Károlyt Magyarországra. A helyőrség vezetését egyik német zsoldosára, Wolfhardt Ulrikra bízta. Lajos távozása után szinte azonnal megindult a nápolyi ellenállás, és nem is telt el sok idő a helyőrségként hátrahagyott magyar csapatok lassan kiszorultak nem csak Nápolyból, de Itáliából is lassan. VI Kelemen pápa pedig nápolyi királlyá koronázta Tarantói Lajost, Johanna férjét. Johanna pedig igyekezett katonailag is megerősíteni a helyzetet, ezért eladta Avignon városát, és így elég pénzhez jutott ahhoz, hogy zsoldosokat béreljen föl. Ezt meg is tette, méghozzá azokat a német zsoldosokat bérelte föl, akik korábban még Lajos szolgálatában álltak. Lajos, hogy megakadályozza

Nápoly teljes elvesztését, Lackfi István erdélyi vajdát küldte a helyzet megmentésére. Lackfi seregei több sikert is elkönyvelhettek, és nemsokára ismét Aversánál jártak már, 1349 júniusában. Lackfi Aversa és Nápoly közt legyőzte Tarantói Lajos seregét is, további sikereket azonban azért nem érhetett el, mert a seregben a zsoldjukat követelték a katonák, ezzel ismét megrendült a magyarok helyzete Itáliában. A pápa pedig olyan taktikát alkalmazott, hogy mindig azt az oldalt támogatta, amelyik éppen jobban állt. Tehát engedékeny volt akkor, amikor még Lackfi állt győzelemre, viszont amikor fordult a kocka, és már a nápolyiak kerültek viszonylagos előnybe, a magyarok trónkövetelését elutasította. 13 Időközben Lajos is elindult Itália felé, igaz késve, mert Magyarországot is elérte a pestisjárvány, amit el is kapott, ám szerencsésen túlélte, viszont felesége meghalt. Azzal hogy Lajos elindult, végülis elkezdődött a

második nápolyi hadjárata. Ebben a hadjáratban személyesen is részt vett, ez a hadjárata 1350-ben indult meg. Engel Pál – Kristó Gyula: Magyarország története 1301-1457, 50.o, valamint Bertényi Iván: Nagy Lajos király, A lovagkirály nápolyi hadjáratai, 75.o 12 Engel Pál – Kristó Gyula: Magyarország története 1301-1457, 51.o 13 Engel Pál – Kristó Gyula: Magyarország története 1301-1457, 51.o 11 Ezúttal Velence engedélyével áthajózhatott az Adrián, villámgyorsan meghódoltatta a part menti olasz városokat. A hosszú út, és a hosszú harcok során kétszer is megsebesült a király, először Canosa di Puglia, valamint a magyarok számára folyamatosan csak balszerencsét hozó Aversa ostrománál. Lajos serege egyébként a következő létszámban kezdte a harcokat: volt 15000 magyar, 8000 német, és 4000 olasz katonája, illetve zsoldosa Lajosnak, aki erre az időre ismét elegendő pénzt tudott biztosítani a hadjáratokhoz. 14 A

magyar sereg vezetését azonban Lackfi István helyett Kont Miklós látta el, mivel Lackfi – vélhetően a polgári lakossággal elkövetett kegyetlenkedései miatt – nem kapta meg a sereg vezetéséhez a királyi engedélyt. A magyar sereg közeledését hozó hírek végett Johanna és férje ismét elmenekült Nápolyból. Lajos augusztus elsején bevonult másodszorra is Nápolyba, és azonnal megpróbált kísérletet tenni arra, hogy rokoni kapcsolatokkal is biztosítsa magának a hőn áhított nápolyi trónt, ugyanis feleségül kérte Durazzói Károly özvegyét, azonban ez a terv meghiúsult. 15 Lajos hamarosan elhagyta Nápolyt, amelyért annyit harcolt, és Lackfi Andrást tette meg helytartónak, majd elzarándokolt Rómába, majd hazatért Magyarországra a király. A viharos magyar – nápolyi viszonyokat először az 1350-es év végén megkötött fegyverszüneti megállapodás nyugtatta meg, majd 1352-ben megköttetett a béke is, melyben az állt, hogy Lajos

kivonja csapatait Nápolyból, valamint Johannát elismeri nápolyi uralkodónak. Lajos írásban el is ismerte, ám ténylegesen sosem, mindig igényt tartott a nápolyi trónra, és figyelte állandóan, hogy mi történik Nápolyban. Jól is tette hogy mindig figyelemmel kísérte az ottani eseményeket, mert időközben Johanna ellentétbe került a nápolyi Anjoukkal, vagyis a durazzóiakkal, és a tarantóiakkal, velük Lajos próbált is szövetséget kötni, ám nem sikerült neki. Viszont sok magyar zsoldoscsapat harcolt itáliai érdekekért, és egy ilyen zsoldosvezér volt Toldi Miklós is, aki hazatérvén Magyarországra, ispánsági címig jutott. Nápoly „meghódítása” végül egy érdekes fordulat következtében sikerült Lajosnak. A pápa ekkoriban már XI. Gergely volt, aki ugyan 1378-ban meghalt, de halála előtt a pápai székhelyet Avignonból áttette Rómába. A francia bíborosok azonban ebbe nem voltak hajlandóak beletörődni, és ellenpápát

választottak, az olasz származású és újonnan megválasztott IV. Orbán helyett Johanna, aki elnyűhetetlennek és örökéletűnek tűnt, az ellenpápát támogatta, és erre IV. Orbán reakciója volt a legkeményebb: leváltotta Johannát a nápolyi trónról, és behívta az őt támogató Lajos királyt Nápolyba, aki azonban az udvarában nevelkedett Kis Károlyt küldte maga helyett, és neki adta az összes nápolyi címet, sereget adott mellé, és útnak indította. Kis Károly 1381-ben III. Károly néven nápolyi király lett, és bosszúból Johannát megölette. 16 Így tehát Lajos bár sosem volt teljhatalmú nápolyi király, annyit mégis elért, hogy a nápolyi trónon hozzá közel álló személy uralkodhasson. Bertényi Iván: Nagy Lajos király, A lovagkirály nápolyi hadjáratai, 78.o Engel Pál, Kristó Gyula: Magyarország története 1301-1457, 51.o 16 Bertényi Iván: Nagy Lajos király, A lovagkirály nápolyi hadjáratai, 86.o 14 15 Johanna pedig

megkapta a kiérdemelt büntetését, hiszen azok után, hogy András halálában komoly része volt, számtalanszor tört borsot Nagy Lajos királyunk orra alá, de így végül elnyerte büntetését. A velencei háborúk Lajos királyunk az egyre erősödő itáliai várossal, Velencével került összetűzésbe többször is. Rendkívül véres, fárasztó háborút vívott egymással a Magyar Királyság és az „Adria királynőjének” nevezett város. Az ellenségeskedés Dalmácia birtoklásáért kezdődött, illetve először Zára városa volt a kulcs. Kezdődött az egész 1345 nyarán, amikor is Subics Mladen és Pál, valamint a melléjük állt horvát, és más tengermelléki területeket birtokló urak szembeszegültek Lajos királlyal. Lajos sereget indított az ő behódoltatásukra, és amikor az akkor még Velence fennhatósága alatt álló Zára városa értesült a magyar király érkezéséről, meghódolt neki, és elszakadást jelentett ki Velencétől.

Lajost azonban nem igazán érdekelte a dolog, így miután behódoltatta az imént felsorolt szembeszegülőket távozott. Velence erre szárazföldön és vízen is támadni kezdte a hozzá hűtlen dalmát várost 17, és több más dalmát város is csatlakozott hozzá: Raguza, Trau, Nona, Arbe. Zára segítséget kért Lajostól, aki Kotromanics István és Bánfi Miklós vezetésével felmentő sereget küldött (zárójelben megjegyzendő, hogy a záraiak Nápolyba is küldtek követeket, azonban András meghalt időközben, és ez Lajos figyelmét is jobban lekötötte, mint Zára sorsa). Velence totális támadást indított augusztus 12-én Zára ellen, de közben a háttérben igyekezte megvesztegetni a várost, és Lajos királyt is. Lajosnak 40000 aranyat ajánlott Velence Zára városáért, és további 40000-ret Dalmáciáért. Lajos azonban ezt nem fogadta el, és 1346 májusában személyesen vonult Zárához, amellyel szemben a velenceiek egy faerődöt építettek. A

velenceiek ezzel két tűz közé kerültek, hiszen Lajos serege is tudta támadni őket, valamint a városból kitörő záraiak is. Nagy harcok kezdődtek, azonban döntés nem született A magyar seregek vezéreit közben sikerült megvesztegetnie a velenceieknek, amely vezérek rábeszélték Lajost, hogy inkább Nápolyra koncentráljon, ezért elvonult Zára alól. Velence közben már 160000 aranyat ajánlott a magyar királynak Dalmáciáért, de Lajos erre sem hajlott, végül hosszas huzavona után nyolc évre fegyverszünetet kötöttek. Azonban ez a nyolc év lejárt, és Lajos ekkor elhatározta, hogy megtámadja Velencét a korábbi, úgymond sérelmek miatt. Igyekezett szövetségeseket is szerezni az akcióhoz, és talált is: IV. Károlyt a német-római császárt, a pápát, valamint Padova urát, Carrara Ferencet, aki Lajos korábbi régi szövetségese volt. A magyar seregek először 1356-ban érkeztek velencei területre, és ez nem akármilyen első megérkezés

volt, hiszen rögtön elfoglalták a Brenta és a Piave közti területeket, 17 Bertényi Iván: Nagy Lajos király, A velencei háborúk, 60.o majd Trevisot kezdték ostromolni. 18 Lajos közben igyekezett diplomáciailag is puhítani az ellenfelet, azonban váratlanul hazatért Magyarországra, és Vásári Tamásra bízta a seregek vezetését, és inkább a Dalmáciai hadszíntérre vonult. 1357-ben Spalato-t, Trau-t, és Zárát is elfoglalta, majd a pápa szövetségéért cserébe korábban megígért támogatást is teljesítette, az Ordelaffiak, és a Manfreddiek ellen, majd visszatért Itáliába. 1358-ban már a Brazza és Cessina szigeteket, illetve Nona városát is magyar seregek foglalták el, Velence pedig egyre engedékenyebb lett, minél több területet vesztett, és béketárgyalások kezdődtek, amelyek azonban lassan haladtak. VI. Ince pápa Lajost az egyház kapitányának nevezte, és egy zászlót is küldött neki Végülis azonban a béke megköttetett,

de egy érdekes diplomáciai húzás döntött. Lajos először Dalmácia átadását kérte, majd hirtelen azt mondta, hogy legyen Velencéé Dalmácia, de cserébe évente egy fehér lovat kell küldenie a magyar király számára a városköztársaságnak. Velence kezdetben nem tudta miről van szó, azonban a magyar Fehér ló monda alapján arra következtetett, hogy a teljes fennhatóságot akarja a magyar király. 19 Ezt természetesen visszautasította Velence, ám engedni kényszerült, mivel egyre több területet vesztett. 1358. február 18-án súlyos feltételek mellett Velence kénytelen volt békét kötni Zárában. A zárai béke Velence számára súlyos feltételeket adott: egész Dalmácia, minden városával, szigetével együtt a magyar királyé lett, a velencei dózse kénytelen volt lemondani a dalmát hercegi címről, továbbá kereskedelmi szabadságot kellett garantálnia az Adriai-tengeren. 20 Ezzel Lajos igen nagy benyomást szerzett a térségben, hiszen

az Adriai-tengeri kereskedővárosok hasznából ő is részesült, valamint hadiflottája is lett. A legtöbb hajót Ragusa állította hadrendbe. Ezzel tehát elzárult az első velencei-magyar konfliktus, azonban Velence kisebb szövetségeket próbált Magyarország ellen összeállítani, tervei azonban nem sikerültek. Az újabb konfliktus, amely már komolyabb, és nagyobb áldozatot kívánó volt, az 1360-as évek végén kezdődött, mivel Velence elfoglalt egyes szerb kikötővárosokat, ami sértette Lajos, és a Magyar Királyság érdekszféráját. Küszöbön állt tehát egy újabb háború, Lajos pedig igyekezett minél több és minél erősebb szövetségest szerezni. Lajosnak sikerült egy genovai – nápolyi – magyar szövetséget létrehoznia, valamint a flottája élére az örökös genovai tengernagyok családjából származó Simone Doriát nevezte ki. Az ellenségeskedést Velence kezdte, megtámadta Carrara Ferencet, Padova urát, aki Lajos korábbi

szövetségese volt. Lajos nem hagyhatta, hogy Padova elbukjon, ezért több osztrák herceggel is szövetséget kötött, majd 1373-ban hadat üzent Velencének. A magyar seregeket ifjabb Lackfi István vezette, aztán csatlakozott a magyar sereghez még az esztergomi érsek 2500 nehézlovasa is. Az első igazán komoly ütközetet a Piave mentén vívták, ahol a magyar sereg akkora vereséget mért a velencei seregre, hogy annak vezérei is magyar fogságba estek. Velence kénytelen volt zsoldosokat fölfogadni, és olcsó pénzért törököket fogadtak fel. Lajos átment támadásba, ostrom alá vette Treviso várát, de a gyalogosan harcoló velencei – török sereg beszorította a közeli mocsarakba az alapjaiban lovasságra épülő Bertényi Iván: Nagy Lajos király, A velencei háborúk, 62.o Bertényi Iván: Nagy Lajos király, A velencei háborúk, 64.o 20 Bertényi Iván: Nagy Lajos király, A velencei háborúk, 64.o 18 19 magyar seregeket, és a magyar vezérek is

fogságba estek, akiknek a kiszabadítására Lajos felmentő sereget küldött, azonban felesleges áldozat volt mindez. Csak a béke volt ebben a helyzetben az egyetlen kiút ahhoz, hogy a magyar vezérek kiszabadulhassanak. Ez a béke a pápa közvetítésével jött létre 1373 szeptemberében. Carrara Ferencnek 100000 aranyat kellett fizetnie, valamint a fiának térden csúszva kellett bocsánatot kérnie Velencétől, a velencei Nagytanács termében. Lajos azonban Carrara Ferenccel együtt máris azon gondolkozott hogyan állhatna bosszút ezért a rendkívül kínos békéért. Lajos nekiállt szövetségeseket keresni, és ismét talált szépszámmal. Szövetséget kötött Genovával, Veronával, az aqulieai pátriárkával, és osztrák hercegekkel is. Velence ezzel szemben Milánóval, a ciprusi királlyal, és Nápollyal kötött szövetséget. Velence tengeren erősebb volt, így ő ott kezdte a támadást, legyőzött egy genovai flottát, majd elfoglalta Cattarót,

Sebeincót, Arbét. Szárazföldön azonban kevésbé volt ilyen erős Velence. Horváti János serege 1378 júniusában egyesült a padovaiakkal, és a szárazföld felől körbezárták Velencét, amelynek azonban sajátossága, hogy csak a tenger felől lehet közvetlenül megtámadni. Ez a tenger felől érkező támadás meg is történt azonban egyelőre nem a város ellen. Pola mellett a genovai vezetés alatt álló szövetséges hajóraj, kiegészülve a magyar flottával katasztrofális vereséget mért a velencei flottára. A flotta új vezére Pietro Doria azonban ahelyett, hogy a hajók nélkül álló, védtelen Velencét megtámadta volna, inkább a Dalmát tengerpart felé irányította a flottát, és végülis sikereket ért el, mert több várost is visszafoglalt, azonban Velence ezzel időt nyert, valamint követeket küldött Lajos udvarába, hogy meggyőzzék a királyt, hogy a Velence-ellenes szövetségből lépjen ki. Persze Lajosnak esze ágában sem volt

kilépni, viszont Velence ezzel is időt nyert. 21 A háború folyt tovább, 1379 augusztusában pedig a genovai vezetés alatt álló flotta elfoglalta Chioggát, és betört Velencébe a lagúnákon keresztül. A lagúnákon pedig magyar, genovai, és padovai zászlók lengtek, melyeket Velence belvárosából is jól lehetett látni. Velence kétségbeesetten próbált békét kötni, és bármilyen feltételekbe belement volna, csak legyen béke. Ennek jele volt, hogy egy fehér lapot küldtek követekkel Pietro Doriához, és Carrara Ferenchez, azzal hogy bármilyen békefeltételekbe belemennek. Carrara hajlott volna a békére, azonban Genova mindenképpen tönkre akarta tenni ősi riválisát. Velence próbált diplomáciailag is megoldást találni a helyzetre, mégpedig úgy hogy követeket küldött Lajos udvarába, hogy akár még Lajos hűbérúri fennhatóságát is elfogadják, csak Lajos védje meg őket Genova és Padova bosszújától. Továbbá a békefeltételek

tárgyalásakor Padova és Genova folyamatosan ellentétekbe ütközött, mert egyre többet és többet akartak kiszakítani Velencéből. Velencének azonban pont ez kedvezett, mert a tárgyalások lassan haladtak, ezzel időt nyert a város, és nekilátott felújítani flottáját. 22 December végére 30 gályával támadásba lendült az újjáalakult velencei flotta, és zseniális taktikai húzásokkal (cölöpöket vertek le a lagúnákban) mozgásképtelenné tették a teljes genovai és szövetséges flottát. 21 22 Bertényi Iván: Nagy Lajos király, A velencei háborúk, 67.o Bertényi Iván: Nagy Lajos király, A velencei háborúk, 68.o Később Chioggiát is visszafoglalták. Innentől kezdve a hadi helyzet gyökeresen nem változott. Genova ezután nemhogy támadni akart volna, inkább mihamarabb békére törekedett. A békeszerződést végül 1381 augusztus 24-én Torinóban kötötték meg 23, amely békeszerződés lényegében az 1358-as zárai béke

egyfajta újrakötése volt. Főbb pontjai is ezt tükrözik, hiszen benne van például, hogy Velence elismeri Lajos király fennhatóságát Dalmáciában, a sókereskedelem korlátozottá vált, valamint Velencének évi 7000 aranyat kellett fizetnie. A velencei háborúk rengeteg áldozatot követeltek, azonban az, hogy meggyengült Velence, Lajos sokat nyert, ráadásul a dalmát városok is a kezén maradtak. A király igyekezett minél jobb viszont fenntartani az itáliai városokkal, és ez részben sikerült is, hiszen több háborút nem vezetett Itália földjére, és a kereskedelem is zavartalanul folyhatott a Magyar Királyság, valamint Itália nagy kereskedővárosai között. Összegzés Összegezve a leírtakat, mindenképpen kiderül, hogy Lajos királyunknak volt érdeke bőven, hogy Itáliában hadakozzon. Elég csak András testvérének a haláláért való bosszú, Johanna megbüntetése, Carrara Ferenc velencei részről történő megtámadása, szóval

indoka volt bőven a hadjáratokra. Más kérdés azonban, hogy ezek a hadjáratok óriási költségekkel jártak, hiszen Lajos nagyrészt zsoldosokat alkalmazott, valamint ezek a háborúk elég nagy emberáldozattal is jártak. Lajost azonban ezek a dolgok nem érdekelték, ő mindig csak a győzelemre hajtott, és általában ez sikerült is neki, így méltán nevezi az utókor őt Nagy Lajosnak. Felhasznált irodalom Bertényi Iván: Nagy Lajos király, Kossuth Könyvkiadó, 1989 Budapest Engel Pál, Kristó Gyula: Magyarország története 1301-1457, Tankönyvkiadó, Budapest 1992 23 Bertényi Iván: Nagy Lajos király, A velencei háborúk, 68.o