Sport | Tanulmányok, Esszék » Az újkori olimpiák története

Az újkori olimpiák története A mai „menedzserekkel és asszisztensekkel” telezsúfolt világban szinte elképzelhetetlen az a „hősiesség” és kitartás, amivel annakidején Coubertin báró rendelkezett. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megalakulása idején (1894. június 23) két fontos esemény született a továbbiakra nézve: az elnökség kijelentette, hogy az első újkori olimpia 1896-ban lesz megtartva, Athénban. Ugyanakkor Dimitriosz Vikelasz görög írót választották meg a NOB első elnökének – minek következtében Coubertin lett a főtitkár. A báró szíve szerint Párizsban szerette volna megrendezni „újszülöttjének” első eseményét, ám a tagság meggyőzte a hagyományok tisztelete nevében az athéni változatra. A görög társadalmat megosztotta az olimpia rendezésének felelőssége. Az akkori miniszterelnök, Trikupisz udvariasan de annál határozottabban kijelentette, hogy a kincstár túlságosan üres egy olyan

kaliberű rendezvény finanszírozásához, mint az olimpia felelevenítése. A görög ellenzék viszont készségesen támogatta a NOB főtitkárának tervét. Coubertin ebben a válságos pillanatban szinte teljesen magára maradt az első újkori olimpia létrehozásának munkálataiban. Ráadásul nemcsak a görög kormány, de még a francia is ellenezte a báró „haszontalan fáradozásait”. A kilátástalanságot csak tetézte a nemzeti büszkeség, miszerint a franciák nem óhajtottak a német sportolókkal „egy asztalhoz ülni” – és ez fordítva is megnyilvánult. Az orosz NOB-tag, Butovszkij tábornok pedig egyszerűen kijelentette, hogy a kutyát sem érdekli az olimpia. A báró azonban mégsem maradt teljesen egyedül eszméjével: Kemény Ferenc – a NOB és a MOB (1895. december 19) alapító tagja – legalább olyan lelkesedéssel vette be magát ebbe a küzdelembe, mint maga Coubertin. Honfitársunk felvette Coubertin előtt: ha senkinek sem kell az

olimpia, majd mi magyarok megrendezzük a millenniumi ünnepségek keretén belül. Rövid habozás után a báró ráállt az új változatra – már csak stratégiai megfontolásból is. Arra gondolt, hogy ezzel „zsarolja” majd a görögöket, kialakítva ezzel az első spontán olimpiai pályázat szituációját. A magyar kormány hozzáállását már ismerjük, Coubertin terve viszont bevált – ám ehhez hozzájárult még az a tény, hogy I. György görög király menesztette hivatalából Trikupiszt, s helyére a görög ellenzék vezetője, Delijannisz került, Coubertin támogatója és barátja. Ezzel zöld utat kapott az olimpia megszervezése, és ezt a mozgalmat már senki és semmi nem tudta megakadályozni – kivéve a két világháborút! Az Olimpia – a nemzetközi béke hírnöke Athén 1896. Magyarország kezdetektől fogva támogatta – és nem csak erkölcsileg – az olimpiai eszmét. Szerénység nélkül elmondhatjuk, hogy Coubertin mellett

Magyarország tette a legtöbbet az olimpiai eszme felélesztéséért és az első játékok megrendezéséért. A magyar sportolók a kezdetektől részt vettek minden olimpián – hacsak a háború és az 1984-es politikai bojkott meg nem akadályozta őket. Athénban 13 ország 300 versenyzője nevezett be a viadalokra. Az első magyar olimpiai delegáció 6 versenyzőből, 5 önköltséges szakvezetőből állt, s a küldöttséget Kemény Ferenc vezette. A görög főváros ki kitett magáért – legalábbis külsőségekben Elképzelésük szerint minden olimpiai számot görög versenyzőnek kellett volna megnyernie, de ez korántsem így történt, sőt már-már úgy tűnt, hogy egyetlen olimpiai bajnokuk sem lesz. A 12 atlétikai számból nyolcat az amerikaiak (USA) nyertek, így az újkori olimpiák első aranyérme James Connoly hármasugró nyakába került. A hat magyar versenyző a maga nemében hatalmas sikert aratott: 2 arany-, egy ezüst- és két

bronzéremmel tértek haza! Mindkét aranyérem egyetlen sportoló nevéhez fűződik. A századforduló legnagyobb magyar „sportolózsenije”, Hajós Alfréd (1878–1955) építészmérnök eredetileg három úszószámra nevezett be: a rövid (100 m), a közép (500 m) és a hosszú távú (1200 m) versenyre, ám miután megnyerte a rövid távot, annyira meggémberedett a jéghideg tengervízben, hogy a középtávot (amely néhány perccel ezután kezdődött) ki kellett hagynia, hogy később az 1200 métert is megnyerje. Ha a szervezés nem lett volna annyira átgondolatlan, és nem egymás után indítják a három versenyt, Hajós Alfréd ( a „magyar delfin”) háromszoros olimpiai bajnok lehetett volna. Az ezüstérmet Dáni Nándor (800 m síkfutás), a bronzokat pedig Szokoly Alajos (100 m síkfutás) és Kellner Gyula maratoni futásban nyerte. Az 1896-os olimpia hősét, Hajós Alfrédot tornában, atlétikában, labdarúgásban is élvonalbeli sportolóként

tartották számon, ez utóbbiban tagja volt az első magyar válogatott csapatnak is (1902). Kellner Gyula és az athéni maratoni futás történetéhez fűződik az alábbi „legenda”. Első hallásra úgy gondolnánk, hogy a „marathoni futás” az ókori olimpiáktól átmentett versenyszám, pedig nem az! Coubertin egyik munkatársa, Michael Bréal javasolta a rendezőknek, hogy a görög hagyományok tiszteletére iktassák be ezt a versenyszámot, mégpedig az eredeti útvonalon, Marathon és Athén között. Erről úgy szól a legenda, hogy Miltiádész athéni hadvezér legyőzte a túlerőben lévő perzsa sereget Marathonnál, s az egyik katona teljes harci felszerelésben futva vitte a hírt Athénba, majd holtan összeesett. Szép és romantikus legenda – de ma már kételkedhetünk ennek valóságában. A legújabb kutatások cáfolják a történetet, többek között nemzetközi hírű ókori kutatónk, dr. Kertész István professzor fejtette ki tudományos

munkáiban, hogy nem egyetlen katona, hanem az egész görög hadsereg „erőltetett menetben” tette meg az utat Marathonból Athénig, mert a perzsák hajóra szálltak a vereség után, és az volt a céljuk, hogy megelőzve a görög sereget, elfoglalják Athént. Miltiádész hősies katonái azonban még időben megérkeztek Marathonból és meghiúsították a perzsák haditervét. Ennyi a legújabb történet, és ennek tiszteletére rendezték meg az első újkori olimpián először a maratoni futást (majd csak 1924-ben véglegesítették a 42,195 km-t). A görögöknek ez az utolsó versenyszám maradt az egyetlen lehetőség, hogy szégyenszemre legalább egy aranyérmet szerezzenek, ezért nagyon felkészültek rá. Bár nem úgy indult, ahogy elképzelték – a táv túlnyomó részében „idegenek” futottak az élen – de az istenek végül a görögök pártjára álltak, és az elől futók sorba feladták a versenyt. Így Szpiridon Luisz görög atléta futott

be elsőnek a stadionba, sőt az ezüst- és bronzérmet is görög nyerte. A mi Kellner Gyulánk negyediknek érkezett, de váltig állította, hogy csak ketten futottak előtte, mielőtt befutottak a stadionba. A rendezők komolyan vették Kellner állítását, végül megkerült a „tettes”. Egy Velokasz nevezetű egyén bevallotta, hogy szekéren tette meg az utat és csak a stadion előtt állt be a futók közé, mert annyira a szívén viselte a görög nemzet becsületét, hogy mindhárom érmet magukénak szerette volna tudni. Természetesen Velokaszt kizárták a versenyből, így lett bronzérmes a mi Kellner Gyulánk. Párizs, 1900. Coubertin és az első újkori olimpia sikere fellelkesítette a NOB elnökségét, és a világkiállítással egybekötve, a második olimpiát Párizs rendezhette. Támogatást viszont nem kapott a kormánytól, így a sportesemény teljesen elvesztette eredeti jellegét, s a hangsúly a világkiállításon maradt. Ennek mintegy

szórakoztató mellékterméke lett az olimpia, ezért a „zűrzavarok olimpiájaként” tartják számon a második újkori játékokat. Párizs nem rendelkezett stadionnal, de még sportteleppel sem, ezért a Bois de Boulogne-ban létesített Racing Club de France területén tartották a versenyeket, hatalmas közöny és érdektelenség közepette. A versenyeket májustól októberig 160 versenynap alatt tartották több részletben, s a 24 résztvevő ország 997 sportolója színvonalban és teljesítményben túltett az előző olimpiai eredményeken. Itt tűnt fel az egyesült államokbeli Ray Ewry, aki három olimpián vett részt és összesen nyolc aranyérmet nyert. Magyarország 17 sportolóval képviseltette magát Párizsban, akik öt éremmel gazdagították a gyűjteményt. Az egyetlen aranyérmet Bauer Rudolf szerezte diszkoszvetésben, aki a sportág történetében először, fordulásból dobta el a korongot, ezzel megalapozva a modern diszkoszvetés szabályait.

Halmay Zoltán úszásban két ezüst- és egy bronzérmet nyert, s a másik bronzérem Gönczy Lajos dr. nevéhez fűződik (magasugrás)