Irodalom | Középiskola » Lengyel Attila - Az ókori görög dráma jellemzői, színház, színjátszás, dráma

Irodalom Érettségi – Szóbeli Tételsor – 1. tétel 1. tétel: Az ókori görög dráma jellemzıi (színház, színjátszás, dráma) Mutasd be az Antigoné c. sorstragédia konfliktusait! Arisztotelész Poétika címő mőve alapján a dráma kialakulását egyrészt a görögség körében élı dramatikus népszokásoktól eredeztetik, másrészt a Dionüszosz isten tiszteletére énekelt kardalból. A kor meghatározott mitologikus témáról énekelt a szertartásnak megfelelı módon úgy, hogy a karvezetı és a kar felelgetett egymásnak. Kre az V században a dráma lett a görög irodalom vezetı mőneme A dráma két fajtája közül - tragédia és komédia - korábban a tragédia alakult ki. Az elsı tragédiaköltı, Theszpisz a kar mellett egy magyarázót is felléptetett. A magyarázó volt az elsı színész. A nehezen értelmezhetı karénekrészletek elıtt tájékoztatta a nézıket az ének tárgyának elızményeirıl (prologosz vagy elıbeszéd). Az

elsı jelentıs tragédia szerzıje Aiszkhülosz volt, akitıl már teljes darabok is fennmaradtak. İ már egy második színészt is felléptetett Ezáltal a karének jelentısége csökkent, hiszen 2 színész dialógusa jelentısebb részleteket meg tudott jeleníteni az adott témából. Szophoklész már 3 színészt is fölléptetett egyszerre. A cselekmény hordozói a párbeszédek, dialógusok lettek, s ezeknek értelmezését szolgálta a kórus. A drámai elıadásokra Athénben évente egyszer, Dionüszosz ünnepén került sor. Öt vígjátékíró és három tragédiaíró versenyzett egymással. A vígjátékírók egy-egy komédiával, a tragédiaírók három - három tragédiával (trilógia) és egy-egy szatíra drámával mutatkoztak be. Ezek tartalmilag nem szükségszerően függtek össze (Aiszkhülosz azonban gyakran írt tartalmilag összefüggı trilógiát). Az elıadások négy napig tartottak, a gyızelem nagy erkölcsi megbecsülést jelentett. Az

elıadásokra belépıdíjat kellett fizetni A szegényeknek az állam fizette. A közönség véleményt nyilvánított, dobogott a lábával, tapsolt A színház közepét a kör alakú tánctér, az orkhésztra uralta. Ide vonult be a kar Egyik oldalán volt a színpad, háttere egy palota vagy templom homlokzatát ábrázoló vászonfal volt. Díszletet és függönyt nem használtak. A szerepeket csak férfi színészek játszották, álarcot viseltek Puha bırbıl készült papucsot hordtak (kothornosz). A nézıteret patkó vagy félkör alakban helyezték el az orkhésztra elıtt, általában domb vagy hegy oldalában alakították ki. Nehéz pontosan rekonstruálni, milyen lehetett egy-egy színházi elıadás, de annyi bizonyos, hogy összetett látványosságot nyújtott. Volt benne ének, tánc, zenekíséret, szavalat és ezek a díszlettel együtt hatottak a nézıkre. Az élményben a görögök az „Ismerd meg önmagad!”- elv gyakorlásának legfontosabb forrását

látták. Kr.e az V században három nagy drámaíró alkotott: Aiszkhülosz (526-456), Szophoklész (496406) és Euripidész (480-406) E „tragikus triászhoz” kapcsolódik idıben az antik görög komédia legnagyobb alakja, Arisztophanész. (450-385?) A görög tragédiák mindig valamilyen válságot, összeütközést, döntéskényszert, azaz drámai szituációt állítottak középpontjukba. Igyekeztek a korabeli társadalmi élet nagy kérdéseire megfelelı választ találni. Ebben a században a tragédia bizonyult az erkölcsi - társadalmi problémák felvetésére a legalkalmasabb mőfajnak. Szinte mindegyik drámaíró felismerte, hogy alkotásaikkal mennyire befolyásolhatják a közvéleményt és felelısséget éreztek az athéni demokrácia kiteljesedéséért. A drámai mőnem a három mőnem egyike a líra és az epika mellett. Az epikához hasonlóan eseménysort ábrázol, de az eseményeket a dialógusokból (párbeszéd) és monológokból (magánbeszéd)

ismerjük meg. A cselekmény az alapszituációból bontakozik ki, mely késıbb a szereplıket drámai harcra készteti. A sőrített történetben a szereplık összeütközései konfliktusokhoz vezetnek, ezek állnak a dráma középpontjában. Sajátosságából következik, hogy nyelve sokkal tömörebb, mint az epikáé. A dráma alapvetıen színpadra szánt irodalmi alkotás. A drámai mővekbıl hiányzik a tárgyleírás, a táj-és környezetrajz, a külsı jellemzés, ezeket a díszletek a kellékek és a színpadon látható színészek pótolják. A társmővészetek közül a színjátszásnak van nagy szerepe a drámai mő megjelenítésében. A megjelenítés fıbb eszközei: a színészi akció-cselekvés, mozgás, gesztus és a mimika együttese dikció- a színész beszéde és az elmondott drámai szöveg A tragédia mőfajának uralkodó minısége a tragikum, melyben visszafordíthatatlanul nagy értékvesztés, értékpusztulás következik be. Ez rendszerint a

hısi hısök halálát vagy lelki, erkölcsi összeomlását jelenti A tragikus hıs általában korának elismert erkölcsi értékeit jeleníti meg. Bukása együttérzést vált ki a nézıbıl és az olvasóból (katarzis –„megtisztulás”). Az Antigoné szerkezete A tragédia egyetlen konfliktus köré épül. A fıszereplı olyan erkölcsi elveket képvisel, amelyeknek igazságát az adott korban mindenki elismeri. A prologosz (a fıhıs monológja v. két színész dialógusa, amely megnyitotta az elıadást/Antigoné és Iszméné párbeszéde/) alkotja az expozíciót. Itt jelenik meg a drámai szituáció Két törvény áll egymással szemben: az istenek ısi, íratlan törvénye(a halottat mindenképpen el kell temetni), más szóval a lelkiismeret és Összeállította: Lengyel Attila 1 12.C osztály Irodalom Érettségi – Szóbeli Tételsor – 1. tétel az emberség parancsa. Ezzel szemben a királyi törvény: Polüneikészt, mivel Kreón szerint

hazaáruló a nézı szemében nem feltétlen az) sem eltemetni, sem megsiratni sem szabad, a parancs megszegıjére a megkövezés halálbüntetése vár. Ebben a jellempróbáló helyzetben másképpen dönt Antigoné, s másképpen Iszméné: Antigoné lelkiismerete szavára hallgat, Iszméné azonban összeroppan, s nem mer Kreón tilalmával szembeszállni. Antigoné nem tud élni a Kreón parancsa által teremtett helyzetben, Iszméné elfogadja. Számára fontosabb saját élete, mint az általa is elismert erkölcsi kötelesség végrehajtása. Ugyanilyen szereplı az ır is, aki tudja, hogy a halottakat el kell temetni, de még Iszménénél is jobban félti saját létét. Antigoné habozás nélkül dönt Bonyodalom/Kreón/ A bonyodalom a drámai mőveknek az a része, melyben megindul és kibontakozik az alapszituációból az eseménysor. Ha a cselekmény konfliktusra épül, egyre kiélezettebbé válik a drámai harc( a szembenállók egymás elleni tett-sorozata, a

fıszereplı általában eléri azt amit akar, a drámai szituáció megszőnik, helyre áll az erkölcsi világrend). Az események sorában bontakozik ki a szereplık jelleme és kapcsolatrendszere. Az új király terjedelmes trónbeszédében összefoglalja programját. A város üdvének mindenek elé helyezését, a béke helyreállítását s a kíméletlen megtorlást ellenségeivel szemben. Kreón a hatalomtól megrészegedve fölényesen beszél. Uralkodási elveivel még egyet is lehet érteni, bár a nézıt zavarja személyének elıtérbe állítása. Hatalmának és saját bölcsességének tudatában kiadja legelsı rendeletét: Polüneikészt nem szabad eltemetni. Ettıl kezdve kételkedve néz rá környezete Nem csak azért, mert rendelete szemben áll az isteni törvényekkel, hanem azért is, mert ez nem szolgálja a város érdekeit. Hatalmát fitogtatja vele. Elvei és tettei között mély szakadék tátong Szinte még el sem hangzottak Kreón utolsó szavai, az

ır jelenti, hogy legelsı rendeletét már meg is szegték. Kreón lelkében felerısödnek az indulatok: hatalomvágy és sértett hiúsága küzd egymással, s ez a belsı harc bosszúra sarkallja. Arra gondol, felbérelt férfi temette el Polüneikészt Az olvasók, a nézık tudják, hogy Antigoné temette el testvérbátyját. Fontos mozzanat ebben a jelenetben a kar, a királyi tanácsot képviselı thébai vének, illetve a karvezetı magatartása. A Kreón által remélt ünneplı lelkesedés helyett a vének húzódása a válasz Visszamaradnak a nyílt beszédtıl. „Sok van, mi csodálatos” De az embernél nincs semmi csodálatosabb. İ az , ki a szürke Tengeren átkel, A téli viharban Örvénylı habokon, S Gaiát, a magasztos istennıt, Zaklatja a meg-megújulót Évrıl évre az imbolygó ekevassal, Fölszántva lovával a földet.” Szophoklész egyik legszebb s leghíresebb kardala. Az ember titokzatos hatalmáról elmélkedik Csodálatos az ember, mert

„ésszel él”: átkel a viharos tengeren termésre kényszeríti a földet, uralkodik állatai fölött övé a beszéd. A 3. strófa vége említi a halált, az ember hatalmának egyetlen korlátját mely az istenektıl megkülönbözteti Az emberi sors nagyságának és korlátozottságának erıteljes érzelmi feszültsége adja a kardal csúcspontját. A 4. strófa azonban az emberben rejlı félelmetes lehetıséget is felveti: nem csak a jóra, hanem a gonoszra is törhet. A kar éneke csak azt az embert tiszteli „ aki egymás mellé helyezi a honi törvényeket és az istenek esküszent jogát.” Kreón pedig nem ilyen ember, s az utolsó sor arról szól, hogy a thébai vének nem akarnak osztozni Kreón tetteinek felelısségében. Konfliktus A 2. epeiszodionban(a tragédia párbeszédes része két teljes kardal között) kerül egymással szembe és csap össze közvetlenül a két fıszereplı. Az ır körülményesen fecsegı elıadása késlelteti a konfliktus

kirobbanását Kreón abban reménykedik, hogy a leány tagadni fogja tettét. Antigoné azonban nyugodt, csendes szavaival rácáfol erre a véleményre:” Elvállalom s tagadni nem fogom soha.” Antigoné kemény, megingathatatlan. Kreónból csupán a sértett gıg beszél, s hogy hatalmát bizonyítsa, Iszménét is halálra ítéli. Iszméné is megjelenik, a korábban még rettegı, szánalmat keltı leány, nıvére példája láttán, vállalja a halált, vétlenül is vállalja a „bőnt”. Antigoné keményen, büszkén visszautasítja Iszménét. Mi ennek az oka? Kétféleképpen is lehet értékelni ezt a Összeállította: Lengyel Attila 2 12.C osztály Irodalom Érettségi – Szóbeli Tételsor – 1. tétel jelenetet. a) Antigoné megveti a lányt, nincs benne szánalom iránta, s nem akar közösséget vállalni vele b) Felébred benne a testvéri szeretet, megsajnálja Iszménét, meg akarja menteni a pusztulástól Új szál fonódik: megtudjuk, hogy

Antigoné Kreón fiának, Haimónnak a menyasszonya. Késleltetés Haimón megjelenése azért késleltetı mozzanat , mert a nézıben felébred a remény, hátha tud hatni apjára, s megmentheti még menyasszonyát. Haimón érvekkel igyekszik rávenni apját, hagyjon fel tervével, hiszen a thébai nép dicséri a lány bátor tettét. Kreón nem hallja a nép szavát, s gıgös elvakultságában még fia egyik kétségbeesett feljajdulását is tragikusan félreérti. A királyfi ekkor mondja ki: „Mást is megöl halála, hogyha meghal ı” A zsarnok ezt önmaga ellen irányuló fenyegetésnek fogja fel. Az ırjöngı király, hogy fiát jobban gyötörje, szeme láttára akarja kivégeztetni „az undok nıszemélyt”. Iszménének megkegyelmez, úgy akarja elpusztítani Antigonét, hogy ne sértse meg az isteni törvényt. A kar énekébe szövıdik Antigoné megható és gyönyörő halotti siralma. Antigoné zokogva búcsúzik Théba földjétıl atyai városától. A

halál nem szép már, hanem iszonyat Antigonét elhurcolják, a nézık érzik, hogy valami nagy dolognak kell történnie. A tovább már alig feszíthetı feszültségben ott lebeg: a gyilkos zsarnokok sem futhatnak el végzetük elıl. Krízis Az 5. epeiszodionban jelenik meg a vak és jós Teiresziász, aki tisztábban lát, mint a látó de elvakult Kreón A jós arra kéri, tegye jóvá tévedését. Kreón durván sértegeti a jóst, újra összeesküvésre gyanakszik. Már menthetetlen, egyre mélyebbre zuhan bőnei és elhagyatottsága örvényébe. A drámai feszültség most éri el a tetıpontot. Teiresziász megvetéssel fordul el a királytól, de elıbb elhangzanak baljós szavai: a halottakért váltságul fiát fogja elveszíteni, s házát csak hamar férfiak és nık sírása tölti be. Kétségbeesve fordul tanácsért a karvezetıhöz, aki gyors cselekvésre ösztönzi: bocsássa szabadon Antigonét, temesse el illın Polüneikészt. A király megtörten

engedelmeskedik, visszavonja korábbi parancsait A feszültség feloldódik, a drámai cselekmény lezárult, Antigoné embersége gyızött, a gıgös zsarnok megbukott. Végkifejlet-katasztrófa(exodosz-az utolsó sztaszimont követı dialógus rész) Kreón megbánta tetteit, de már késı. Antigoné, Haimón, Eüridiké meghal Kreón összeroppan, erkölcsileg omlik össze. Saját halálát kívánja Felkelti emberi részvétünket, de összeomlása nem tragikus bukás, hanem jogos büntetés. A bőntelenek ártatlanul bőnhıdnek, de a bőnös sem menekülhet meg a büntetéstıl. Az exodikonban ( a kórus elvonulása közben énekelt rövid kardal, amely rendszerint valamilyen életbölcsességet fogalmaz meg) a gıg elítélésének és a bölcs belátásnak a józan mérlegelésnek dicséretét halljuk, s ezzel zárul a tragédia „ Bölcs belátás többet ér Minden más adománynál Az isteneket tisztelni kell, Gıggel teli ajkon a nagy szavak Nagy romlásra vezetnekS

józanná nem tesz, csak a vénség.” Összeállította: Lengyel Attila 3 12.C osztály