Gazdasági Ismeretek | Államháztartás » A fiskális politika lényege és eszközei

Alapadatok

Év, oldalszám:2004, 12 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:198

Feltöltve:2009. július 09.

Méret:142 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

IV. A KORMÁNYZAT SZEREPE A MAKROGAZDASÁGBAN A FISKÁLIS POLITIKA LÉNYEGE ÉS ESZKÖZEI A kormányzati beavatkozásnak mind az ellenzői, mind a támogatói elismerik, hogy a kormányzat, legalább is potenciálisan széles körű hatalommal rendelkezik. Minőségi szabványokat határozhat meg a termékekre, megszabhatja a minimális bérszínvonalat, szabályozhatja az információk áramlását stb. A lehetőségek listája szinte végtelen 1. A fiskális politika lényege és eszközei A kormányzati szektor három fő eszközzel rendelkezik, amelyekkel megpróbálja befolyásolni a gazdaságot:  adókkal;  kormányzati termék- és szolgáltatás, valamint munkaerő vásárlásokkal;  és a transzfer-kifizetésekkel (mint pl. társadalombiztosítási kifizetések, Gyes, munkanélküli segélyek stb, ha ezeket költségvetésből finanszírozzák) Ezeknek az eszközöknek az alkalmazását együttesen költségvetési politikának, fiskális politikának nevezzük. A

központi jegybank emellett ellenőrzi a pénzkínálatot, a pénzügyi politikát, amit monetáris politikának neveznek. A fiskális (költségvetési) politika lényege az, hogy a kormányzat az adókkal, a kormányzati termék-, szolgáltatás és munkaerő vásárlásokkal és a transzfer-kifizetésekkel megpróbálja befolyásolni a gazdaságot, nevezetesen az output színvonalát és összetételét (a fogyasztási és beruházási javak közötti megoszlását), az árszínvonalat, a munkanélküliség rátáját és egyéb makroökonómiai változókat. A továbbiak során azt fogjuk megvizsgálni, hogy hogyan lehet ezeket az eszközöket felhasználni. Különbséget kell tennünk azonban azon változók között, amelyeket a kormányzat közvetlenül ellenőrzése alatt tart és azok között, amelyek a gazdaság helyzetével kombinált döntéseinek következményei. A törvény szerint Magyarországon az Országgyűlés van felhatalmazva az adónemek és adókulcsok

meghatározására, tehát hogy mit kell adóztatni és milyen adókulcsokkal. Ezen túlmenően a helyi önkormányzatok is kivethetnek helyi adókat. Ugyanakkor az adóbevétel már nem függ teljes egészében a kormányzattól A személyi jövedelemadó-rendszerből származó bevétel függ mind a személyi jövedelemadó kulcsoktól, amelyeket az Országgyűlés határoz meg, mind pedig a háztartási szektor adóztatható jövedelmétől, amelyet sok tényező befolyásol és ezek nem állnak teljes egészében a kormányzat ellenőrzése alatt. A vállalati profitadókból származó bevétel függ mind a társasági adókulcsoktól, mind a profitok mértékétől A kormányzat közvetlenül itt is csak az adókulcsokat ellenőrzi. A kormányzat közvetlen ellenőrzése alatt álló változók: Adókulcsok Termék- és szolgáltatásvásárlások Munkaerő-vásárlások (közalkalmazottak, akik költségvetési intézményeknél dolgoznak). Transzferkifizetések, kivéve a

munkanélküli segélyeket 39 Változók, amelyek a kormányzat döntéseinek és a gazdaság mindenkori helyzetének a következményei: Adóbevételek Munkanélküli segélyek Kamatkifizetések Költségvetési többlet illetve hiány Az államadósság mértéke A fő változók tehát, amelyeket a kormányzat ellenőriz: az adókulcsok, a kormányzat áru- és munkaerő vásárlásai, a transzfer kifizetések (kivéve a munkanélküli segélyt, amely nemcsak a munkanélküli segély mértékétől, hanem a munkanélküliek számától is függ). Néhány nem ellenőrzött vagy csak részben ellenőrzött változó a munkanélküli segélyen túlmenően: az adóbevétel, a kamatkifizetések, a költségvetési többlet vagy hiány és az államadósság mértéke. Például az adóbevétel nemcsak az adókulcsoktól, hanem az adóztatható jövedelmektől és a profitok mértékétől is függ A kamatkifizetéseket a kamatláb és az adósság mértéke határozza meg. A

költségvetési többlet vagy hiány függ a költségvetés összes bevételi és kiadási tételétől, amelyek közül a kormányzat sokat nem vagy csak részben tart ellenőrzése alatt. Az államadósság függ a költségvetés múltbeli deficitjének mértékétől, a külkereskedelmi és fizetési mérleg helyzetétől stb. Most továbblépünk az előző fejezetben elkezdett modellépítésben, és a modellünkbe bevesszük a kormányzati szektort is. Az így kibővített modellünkből látni fogjuk, hogy a kormányzat hogyan befolyásolja a makrogazdasági teljesítményt. Az áruk és szolgáltatások piacának egyszerű modelljét az aggregált output és a tervezett aggregált kiadások definíciójával indítottuk. Az aggregált output (Y) a végtermékek és szolgáltatások összes kibocsátása Meghatároztuk a tervezett aggregált kiadás (AE) fogalmát is, ami a fogyasztás és a tervezett beruházás (C + I). Az egyensúly Y = AE = C + I volt Ha a kormányzati

szektort is bekapcsoljuk a modellbe, akkor az aggregált kiadások: AE = C + I + G ahol a G a kormányzat termék- és szolgáltatás vásárlásait jelenti. Amikor a kormányzat teherautókat, személyi számítógépeket, ceruzákat és golyóstollakat vásárol, e vásárlások nyilvánvalóan részei az aggregált kiadásoknak. 2. A fogyasztási függvény továbbfejlesztése Korábbi modellünkben megvizsgáltuk a gazdaság szereplőinek viselkedését. Először vettük a háztartásokat és feltettük a kérdést: "Mi határozza meg a háztartások fogyasztásának összegét?" Feltételeztük, hogy az aggregált fogyasztás (C) az aggregált jövedelmektől függ. Az illusztráció céljából vettünk egy speciális lineáris fogyasztási függvényt: C = a + bY, ahol a és b pozitív számok és a b a fogyasztási határhajlandóság, ami egy 1-nél kisebb pozitív szám. A kérdés az, hogy a fogyasztói magatartás hogyan módosul, amikor modellünkbe

bevezetjük a kormányzati szektort? Mint korábban említettük, a kormányzat különböző módokon befolyásolhatja a makrogazdaság működését. Ezek közül a legfontosabb a kormányzatnak az a törvényi felhatalmazása, hogy jövedelmeket von el a 40 háztartásoktól az adókon keresztül, és jövedelmeket juttat vissza a transzfer-kifizetéseken keresztül. Hogy az adók és transzferek befolyásolják a fogyasztói magatartást kézenfekvő. Végül is az adók és transzferek csökkentik vagy növelik a háztartás jövedelmét, és a jövedelem befolyásolja a fogyasztást. Tételezzük fel, hogy a háztartási szektor egy Y jövedelemre tesz szert az adók kifizetése, illetve a kormányzattól származó bizonyos javadalmak megérkezése előtt. Az adók csökkentik, a transzfer-kifizetések növelik a háztartások jövedelmét. Ezért a továbbiak során nettó adókról beszélünk, ami az adók mínusz a transzferkifizetések. Tehát a T a nettó adókat

jelenti Amikor vesszük a háztartások jövedelmét, levonjuk az általuk fizetett adókat és hozzáadjuk a transzfereket, akkor tulajdonképpen az adózás utáni, vagy más szavakkal szabadrendelkezésű jövedelmet számítjuk, amit angolul disposable income-nak, magyarított változatként diszponibilis jövedelemnek neveznek. Jelöljük a szabadrendelkezésű jövedelmet Y d -vel, akkor: Yd = Y – T Mivel a szabadrendelkezésű jövedelem az, amit a háztartások megosztanak a fogyasztás és a megtakarítás között, a megtakarítást ennek alapján úgy lehet definiálni, mint: S = Yd – C Tehát nem az adózás előtti jövedelem (Y), hanem a szabadrendelkezésű jövedelem (Y d ) az, ami az aggregált fogyasztást meghatározza. Ennek alapján módosítva fogyasztási függvényünket azt írhatjuk fel, hogy: C = a + bY d = a + b(Y-T) Az új fogyasztási függvényünkben tehát a szabadrendelkezésű jövedelem szerepel és nem az adózás előtti jövedelem. 3. A

beruházások A beruházásokat a kormányzat, mint majd látni fogjuk, jelentősen befolyásolhatja adópolitikai, kamatpolitikai és egyéb eszközökkel, de a jelenlegi egyszerű modellünk céljára továbbra is feltételezzük, hogy a tervezett beruházás, az I állandó. Azt feltételezzük tehát, hogy a beruházások tervezett összege a modellen kívül határozódik meg. Itt emlékeztetni szeretnénk arra, hogy a nemzeti számlarendszer (SNA) konvenciója szerint az állami szektorban nincs beruházás. Az állam által finanszírozott beruházásokat az SNA a kormányzati áru- és szolgáltatásvásárlások (G) részének tekinti 4. Az egyensúly új értelmezése A korábbiakból ismert, hogy az egyensúly ott áll fenn, ahol az Y = AE, azaz, ahol az aggregált kibocsátás egyenlő a tervezett aggregált kiadásokkal. A kormányzati szektor bekapcsolásával a tervezett aggregált kiadás: C + I + G. Ezért az egyensúlyi feltételt úgy írhatjuk fel, mint: Y=C+I+G

A korábbiakból azt is tudjuk, hogy ha az output (Y) meghaladja a tervezett aggregált kiadást (C + I + G), akkor egy nem tervezett készletállomány növekedés áll elő, azaz a tényleges beruházás meghaladja a tervezett beruházást. Fordított esetben, ha a C + I + G meghaladja az Y-t a készletekben egy nem tervezett csökkenés következik be 41 Egy számpéldán keresztül illusztráljuk, hogy csak egy minimális kiigazítást kell modellünkön végrehajtani. Először is a speciális fogyasztási függvényünk, a C = 100 + 0,75Y, most a következőképpen változik: C = 100 + 0,75Y d = 100 + 0,75(Y-T) Másodszor azt feltételezzük, hogy a kormányzat 100 Mrd. Ft-ért vásárol termékeket és szolgáltatásokat és a beszedett nettó adók szintén 100 Mrd. Ft-ot tesznek ki, azaz a kormányzatnak egy kiegyensúlyozott költségvetése van, az összes kiadásait az adóbevételeiből fedezi. Harmadszor azt is feltételezzük, hogy a tervezett beruházás (I)

szintén 100 Mrd. Ft I P = 100 Mrd Ft A 4.1 táblázat a tervezett aggregált kiadást mutatja a szabadrendelkezésű jövedelem különböző szintjeinél és tartalmazza az egyensúlyi pontot is 4.1 táblázat: Egyensúly a modellben a kormányzatot is figyelembe véve (a változók Mrd. Ft-ban) 1. 2. Output (jövedelem) Nettó adók Y T 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szabad FoTervezett Kormány Tervezett Nem terve- Igazodás az rendelke- gyasztási beruhá- zati áru- aggregált zett kész- egyensúlyzésű kiadások zási vásárlás kiadás letváltozás talanságjövekiadások hoz delem Y d =Y-T C I G C+I+G Y-(C+I+G) 300 100 200 250 100 100 450 -150 Output ↑ 500 100 400 400 100 100 600 -100 Output ↑ 700 100 600 550 100 100 750 -50 Output ↑ 900 100 800 700 100 100 900 0 1100 100 1000 850 100 100 1050 +50 Output ↓ 1300 100 1200 1000 100 100 1200 +100 Output ↓ 1500 100 1400 1150 100 100 1350 +150 Output

↓ Egyensúly Például Y = 500-nál a szabadrendelkezésű jövedelem 400. Ezért a C = 100 + 0,75 (400) = 400 Tételezzük fel, ahogyan ezt korábban is tettük, hogy a beruházás (I) egy fix összeg, 100 Mrd Ft, a kormányzati áruvásárlás szintén 100 Mrd Ft és a tervezett aggregált kiadás, így 600 Mrd Ft (400+100+100). Mivel az output csak 500 Mrd Ft, a tervezett kiadás 100 Mrd Ft-tal nagyobb, itt nincs egyensúly. Az eredmény, hogy a készletek a tervezetthez képest 100 Mrd Ft-tal csökkennek, és ez arra ösztönzi a vállalatokat, hogy növeljék az outputot. Tehát az 500 Mrd Ft-os reál GDP az egyensúlyi szint alatt van Ha Y = 1300, akkor Y d = 1200, C = 1000 és a tervezett aggregált kiadás 1200. Itt tehát a tervezett aggregált kiadás kisebb, mint az output és a készletek 100 Mrd-dal nőnek a tervezetthez képest, ami arra fogja ösztönözni a vállalatokat, hogy csökkentsék az outputot. Itt tehát az 1300 Mrd Ft-os reál GDP az egyensúlyi szint

fölött van. Egyedül csak az Y = 900-nál van egyensúly az output és a tervezett aggregált kiadás között. Az 41 ábra ugyanezt mutatja grafikusan 42 4.1 ábra: Egyensúly a modellben a kormányzat részvételével Matematikai rész Először a fogyasztási függvényünket kell újra írni, figyelembe véve az új nettó adókat, a 100 Mrd Ft-ot. A régi függvényünk: C = 100 + 0,75Y volt. Az új függvényünk: C = 100 + 0,75 (Y-T) vagy C = 100 + 0,75(Y-100) ez felírható úgy, mint: C = 100 + 0,75Y - 75 vagy C = 25 + 0,75 Y A fogyasztási határhajlandóság nem változott, maradt 0,75, de a függvényünk az adó miatt eltolódott. Most pl. a fogyasztás zéró jövedelemszintnél 25 Mrd Ft és nem 100 Mrd Megjegyezzük, hogy az 1 ábrán szereplő fogyasztási függvény nem más, mint az 4.1 táblázat 1 és 4 oszlopai pontjainak a megrajzolása Korábban a tervezett aggregált kiadást úgy kaptuk meg, hogy a fogyasztáshoz hozzáadtuk a tervezett beruházást,

de most 100 Mrd. Ft kormányzati vásárlás is van Így a fogyasztáshoz minden jövedelem szintnél I + G = 200-at kell hozzáadni. Az eredmény az új aggregált kiadási görbe, AE Ez a görbe most a 41 táblázat 1. és 7 oszlopainak a felvitele a grafikonra A 45°-os egyenes segít nekünk megtalálni a reál output egyensúlyi pontját, ami mint a grafikonról látható 900 Mrd Ft-nál van Bármely 900 Mrd Ft alatti vagy feletti szintet megnézünk, ott egyensúlytalanság van. Vegyük pl az Y = 500-at Ezen a szinten a tervezett aggregált kiadás 600, de az output csak 500. A készletek ennek következtében csökkennek a tervezetthez képest, ami a vállalatokat az output növelésére ösztönzi. 5. A modell működésben: változás a G-ben A 4.1 ábráról látható, hogy ha a kormányzat képes lenne megváltoztatni vagy a G vagy a T színvonalát, akkor képes lenne megváltoztatni az output (jövedelem) egyensúlyi színvonalát is. Tudjuk, hogy a kormányzat

ellenőrzi a G-t és a T-t Most pedig gondoljuk azt, hogy a gazdasági miniszter első számú tanácsadói vagyunk és a gazdaság a 41 ábrán látható egyensúlyi pontban van Az output és a jövedelem évi 900 Mrd Ft és a kormányzat 100 Mrd Ft értékű terméket és szolgáltatást vásárol, amit a szintén 100 Mrd Ft adóbevételéből finanszíroz, tehát a költségvetés kiegyensúlyozott. Ehhez hozzátesszük, hogy a magánszektor 100 Mrd 43 Ft-ot ruház be évente. Ennél a pontnál behív bennünket a miniszter a minisztériumba, és a következőket mondja: „A munkanélküliség túl magas. Csökkentenünk kell azt az output és a jövedelem növelésével” Gondos mérlegelés után eldöntjük, hogy egy elfogadható munkanélküliségi ráta alakulhat ki, ha el tudjuk érni, hogy az aggregált output 1100 Mrd Ft-ra nőjön. Kérdés: Hogyan tudja a kormányzat az adózási és költségvetési politikáját – a fiskális politikát – felhasználni arra,

hogy növelje a nemzeti output egyensúlyi színvonalát? Ám a miniszter azt is közli, hogy az adóknak a jelenlegi szinten kell maradniuk, mivel az Országgyűlés nemrég fogadott el egy adóreform csomagot és ezért egy ideig kizárt, hogy ehhez hozzá lehessen nyúlni. Tehát itt maradtunk ezzel az árva G-vel. Első megközelítésben csak az lehetséges, hogy növeljék a kormányzati kiadásokat, miközben az adók változatlanul maradnak Hogy ezt meg lehessen tenni, a kormányzatnak kölcsönt kell felvennie Amikor ugyanis a G nagyobb, mint a T, az állami költségvetés deficites, és a különbséget kölcsön fedezi. Pillanatnyilag eltekintünk a deficit lehetséges hatásaitól, és csak a T-nél magasabb G hatására koncentrálunk Közben a miniszter várja válaszunkat Milyen nagyságú növekedést kell elérni a kormányzati kiadásokban ahhoz, hogy az 200 Mrd Ft-tal megemelje az output egyensúlyi színvonalát és a munkanélküliség ennek következtében egy

elfogadható szintre csökkenjen? Megkísérelhetjük azt mondani, hogy mivel 200 Mrd-dal kell növelnünk az outputot (jövedelmet) ezzel az összeggel kell növelnünk a kormányzati kiadásokat. A megnövekedett kormányzati kiadás kibillenti a gazdaságot az egyensúlyi helyzetéből Mivel G az aggregált kiadások egyik komponense, a tervezett aggregált kiadások 200 Mrd. Ft-tal nőnek A tervezett kiadás nagyobb, mint az output, a készletek alacsonyabbak lesznek a tervezettnél, ami a vállalatokat arra ösztönzi, hogy növeljék az outputot. Feltételezzük, hogy az output a teljes 200 Mrd Ft-tal nő, akkor azt mondhatjuk, hogy rendben van, emeltük a kiadásokat is 200 Mrd Ft-tal, az outputot is 200 Mrd Ft-tal, s így az egyensúly újra helyreállt. De mi már tudjuk, hogy itt többről van szó. Az a pillanat, amikor az output emelkedik a gazdaságban több jövedelmet generál és végül is ez az a pont, amely több munkahelyet teremt. Az újonnan foglalkoztatott

munkás fogyasztóvá válik és új jövedelmének bizonyos hányadát elkölti A magasabb fogyasztási kiadásokkal a tervezett kiadás ismét nagyobb lesz, mint az output, a készletek alacsonyabbak lesznek a tervezettnél, a vállalatok növelni fogják az outputot, ami ismét jövedelmeket generál. A vállalatok így reagálnak az új fogyasztási kiadásokra és az összes jövedelem máris meg fogja haladni az 1100 Mrd Ft-ot. Ez természetesnek tűnik, mivel ez nem más, mint a multiplikátor működése, amit jelen esetben a kormányzati kiadások multiplikátorának nevezünk. A kormányzati kiadások multiplikátora az a szorzószám, amely azt mutatja meg, hogy minden forint növekedés (vagy csökkenés) a kormányzati kiadásokban mennyivel növeli (vagy csökkenti) az output (jövedelem) egyensúlyi színvonalát. Ebben az egyszerű modellben, amellyel dolgozunk, a kormányzati kiadásokban bekövetkezett növekedés ugyanazt a hatást fejti ki az output és jövedelem

egyensúlyi színvonalára, mint korábban a tervezett beruházások (I) növekedése. A multiplikátor itt ugyanaz, mint amit korábban már láttunk Matematikai rész A fogyasztási függvényünk: C = a + b(Y-T), ahol b = a fogyasztási határhajlandósággal. Az egyensúlyi feltétel: Y = C + IP + G Most oldjuk meg ezt a két egyenletet Y-t I-re, G-re és T-re vonatkoztatva. Ha az első egyenletet, a fogyasztási függvényt, az egyensúlyi feltételt kifejező második egyenletbe behelyettesítjük, akkor azt kapjuk, hogy: Y = a + b(Y-T) + I P + G Ez az egyenlőség átrendezhető a következőképpen: (1-b)Y = a + I P + G -b T 44 Ebből Y-t megkapjuk, ha (1-b)-vel átosztunk: 1 Y = (1-b) (a + I P + G -bT) Ez az összefüggés azt mondja ki, hogy ha a G (vagy I) egy egységgel növekszik, akkor Y pedig 1 -vel növekszik és így a kormányzati kiadások multiplikátora ugyanaz, mint a beruházási (1-b) multiplikátor volt, vagyis: 1 a kormányzati kiadások multiplikátora =

, (1-b) ahol b = MPC -vel, vagyis a fogyasztási határhajlandósággal. Visszatérve a példához, arra gondoltunk, hogy a kormányzati kiadásokat 200 Mrd Ft-tal növeljük. A multiplikátor segítségével megnézhetjük, hogy hol fog kialakulni az Y új egyensúlyi színvonala, ha a G 200 Mrd. Ft-tal nő A multiplikátor példánkban 4 mivel a b = 0,75 és így 4x200, azaz 800 Mrd Ft-tal fog nőni Y Az Y eredeti egyensúlyi színvonala 900 Mrd. Ft volt, az új egyensúlyi színvonal 1700 Mrd Ft lesz Az 1700 Mrd. Ft-os színt jóval magasabb, mint az 1100 Mrd Ft-os színt, ami ahhoz kellene, hogy a munkanélküliség az elfogadható szintre csökkenjen. 1 Ezért most fordítsuk meg a dolgot! Ha 200 Mrd Ft-tal akarjuk növelni Y-t, mennyivel kell növelni a kormányzati kiadásokat, a G-t? A multiplikátor ismeretében ezt nagyon egyszerű kiszámítani, ugyanis nem kell mást tenni, mint az Y tervezett növekményét el kell osztani a multiplikátorral: 200 = 50 4 Tehát a G-t 50

Mrd. Ft-tal kell növelni ahhoz, hogy az Y egyensúlyi színvonala 200 Mrd Ft-tal emelkedjék és elérje az 1100 Mrd. Ft-os szintet Nézzük a 42 táblázatot, amiből ellenőrizhetjük, hogy az adott válaszunk valóban egyensúlyi válasz. 4.2 táblázat: Az egyensúly a multiplikátor modellben miután a kormányzati kiadásokat 50 Mrd Ft-tal növeltük 1 Ouput (jövedelem) 2 Nettó adók 3 Szabad rendelkezésű jövedelem 4 Fogyasztási kiadások Y T Y d = Y-T C 5 6 7 8 TerveKorTerve- Nem tervezett mányzati zett zett készletberuhááruvá- aggregált változás zási sárlások kiadások kiadások IP G C+I P +G 9 Igazodás az egyensúlytalansághoz Y(C+I P +G) 300 100 200 250 100 150 500 -200 Output ↑ 500 100 400 400 100 150 650 -150 Output ↑ 700 100 600 550 100 150 800 -100 Output ↑ 900 100 800 700 100 150 950 -50 Output ↑ 1100 100 1000 850 100 150 1100 0 Egyensúly 1300 100 1200 1000 100 150 1250 +50

Output ↓ 1500 100 1400 1150 100 150 1400 +100 Output ↓ Ha az Y = 1100, akkor Y d = Y-T = 1100-100 = 1000. A fogyasztás C = 100+0,75(1000) = 850 Mivel I P = 100 és a G = 150, akkor C+I P +G = 850+100+150 = 1100. 1 A célt végül elértük, mert az 1100 Mrd Ft jövedelemnél magasabb jövedelemszint még a tervezettnél is több munkahelyet teremt. Mivel azonban a kormány a gazdasági szereplőket a tervezett 1100 Mrd Ft-os jövedelemszintről tájékoztatta, az utóbbiak erre alapozták döntéseiket. Ezért egy túlkereslet alakult ki, ami inflációs veszéllyel jár 45 A grafikus megoldást a miniszter problémájára a 4.2 ábra mutatja A G-nek 50 Mrd Ft-tal való növelése az aggregált kiadás függvényét 50-nel eltolja. Mint láthatjuk, az új egyensúlyi output (jövedelem) ott van, ahol az aggregált kiadások görbéje metszi a 45°-os egyenest, ami Y 2 = 1100-nál van. 4.2 ábra: A kormányzati kiadások multiplikátora 6. Mi a probléma a

modellel? A helyzet, amit a modellben leírtunk kételyeket támaszthat bennünk. Ugyanis amit most bemutattunk, annak az a lényege, hogy ha a kormányzat növelni akarja az outputot (jövedelmet) egy bizonyos összeggel, nem kell mást tennie, mint többet költeni. A logikai következtetés, amit ez sugall, hogy úgy juthatunk több nemzeti jövedelemhez, ha a kormányzat költekezik. De nem mindegy, hogy a kormányzat miből költekezik! Először is az outputnak, amit egy gazdaság produkálni tud, erőforrás-korlátai vannak. A létező üzemek, vállalatok korlátozott kapacitásokkal rendelkeznek és a munkaerő is véges számú munkásokból áll. Nem vitás, hogy bármennyi is a kiadás egy gazdaságban, az aggregált output nem haladhatja meg a gazdaság termelő kapacitásait. Ha egy gazdaságban kihasználatlan termelőkapacitások vannak és bőséges munkanélküli tartaléksereg áll rendelkezésre a kormányzati kiadások növelése bevonhatja ezeket a

körforgásba. De ha az erőforrásokat teljes egészében lekötötték, akkor a pótlólagos kiadások már semmiképpen nem eredményezhetnek több outputot. Ha az árszínvonal elemzését is bekapcsolnánk a modellünkbe – amit később meg is teszünk –, akkor azt láthatnánk, hogy teljes foglalkoztatottsághoz közeli helyzetben a pótlólagos kiadások csak az inflációt növelnék. Ez a modell arra jó, hogy bemutassuk, hogy a kormányzati kiadások hogyan segíthetik a gazdaságot kijuttatni a recesszióból vagy depresszióból, amikor is a gazdaság nagyon sok erőforrása kihasználatlan. Tehát a kormányzati kiadások növelése csak akkor segíthet, ha a gazdaságban szabad erőforrástartalékok vannak, amelyeket így mozgósítani lehet 46 7. Változások az adókban Az előzőek során az adókat adottnak vettük, csak a G növekedéséről beszéltünk. Természetesen a kormányzati kiadások növekedésének hatása függni fog attól is, hogy mi

történik az adózás területén Most nézzük meg a kiadási egyenlőségünk adózási oldalát! Tételezzük fel, hogy továbbra is a miniszter első számú közgazdasági tanácsadói vagyunk, de ő nem szereti a költekező államot és idegenkedik a nagy kormányzati költségvetéstől. Ezért egy olyan instrukciót kapunk tőle, hogy készítsünk egy tervezetet, amely a munkanélküliséget egy elfogadható szintre csökkenti anélkül, hogy növelné a kormányzati kiadások színvonalát. Ezt figyelembe véve azt fogjuk javasolni, hogy tartsuk szinten a kormányzati kiadásokat és csökkentsük az adókat. Egy adócsökkentés növeli a szabadrendelkezésű jövedelmeket és pótlólagos fogyasztási kiadásokat fog eredményezni Vajon az adócsökkentésnek ugyanaz lehet az aggregált outputra (jövedelemre) gyakorolt hatása, mint a kormányzati kiadások növelésének? Az egyértelmű, hogy az adók csökkentése növeli a jövedelmeket. A kormányzati kiadások az

adócsökkentés előtti szinten maradnak, és ez a fogyasztás növekedéséhez vezet Így a tervezett aggregált kiadások nőnek, ami a tervezettnél alacsonyabb készleteket eredményez és kiváltja az output növekedését. Amikor az output nő, nő a foglalkoztatottak száma is, több jövedelem generálódik, ami a fogyasztás második fordulós növekedéséhez vezet, és így tovább. Ennek megfelelően a jövedelem az adók csökkenésének egy szorzatával növekszik. De van egy különbség: az adóváltozás multiplikátora nem ugyanaz, mint a kormányzati kiadások multiplikátora. Most levezetjük az adómultiplikátort és bemutatjuk, hogy miért nem ugyanaz Az adómultiplikátor levezetése A adómultiplikátor a következő kérdésre válaszol: ha az adókat 1 Ft-tal változtatjuk mennyivel fog változni ennek eredményeként az output egyensúlyi színvonala? A választ könnyebben megtaláljuk, ha összehasonlítjuk az adócsökkentésnek és a kormányzati

kiadások növelésének hatását. Amikor a kormányzat növeli a kiadásait, ez egy azonnali és közvetlen hatást gyakorol a gazdaság összes kiadásaira: a G a tervezett aggregált kiadások komponense, így amikor a G növekszik a tervezett kiadások nőnek. Amikor viszont az adók csökkennek e csökkenés nem gyakorol ilyen közvetlen hatást a kiadásokra. A tervezett aggregált kiadások a fogyasztás, a tervezett beruházások és a kormányzati kiadások összege: C+I+G. Az adók csak úgy lépnek a képbe, hogy hatást gyakorolnak a háztartások szabadrendelkezésű jövedelmére, és a háztartások szabadrendelkezésű jövedelme befolyásolja fogyasztásukat, amely része az összes kiadásnak. Ha pl a kormányzat elhatározza, hogy 1 Ft-tal csökkennek az adók, mennyivel fognak nőni a kiadások? Már tudjuk a választ erre a kérdésre, hiszen a fogyasztási határhajlandóság megmondja, hogy a fogyasztási kiadások mennyivel nőnek, amikor a szabadrendelkezésű

jövedelem növekszik. Ha az MPC = 0,75 ez azt jelenti, hogy ha a háztartások adózás utáni jövedelme 1 Ft-tal nő, ezáltal a fogyasztási kiadások 0,75 Ft-tal növekednek. Összegezve tehát, amikor a kormányzati kiadások 1 Ft-tal nőnek, a tervezett aggregált kiadások is 1 Fttal nőnek. Ha az adók csökkennek, a tervezett aggregált kiadásokban bekövetkezett növekedés csak a fogyasztási határhajlandósággal (MPC) egyenlő, ami példánkban 0,75 Mivel az aggregált kiadásokban előidézett növekedés kisebb, mint az adócsökkentés, az output (jövedelem) egyensúlyi színvonalára gyakorolt végső hatása is kisebb. Mennyi ténylegesen az adómultiplikátor mértéke? Látni fogjuk, hogy ezt egy korábbi egyenletben már levezettük: 1  Y= (1–b) (a + I + G – bT) Ez az egyenlőség azt mondja ki, hogy amikor a T 1 Ft-tal csökken, a jövedelem: 1 Ft-tal nő. Mivel a b = a fogyasztási határhajlandósággal (MPC), (1–b) 47 az

adómultiplikátor ennek megfelelően = –MPC (1–MPC) Ha az MPC = 0,75, mint a példánkban, akkor az adómultiplikátor = – 0,75 = –3 0,25 Jegyezzük meg, hogy az adómultiplikátor egy negatív multiplikátor. Azaz az adónövekedés csökkenti a szabadrendelkezésű jövedelmeket, ami csökkenti a fogyasztást és végső következményként az output (jövedelem) egyensúlyi színvonala is csökken. Ellenben az adócsökkentés növeli a szabadrendelkezésű jövedelmeket, és ez növeli a fogyasztást és végül az output (jövedelem) egyensúlyi színvonala is nő Az adómultiplikátor vs a kormányzati kiadások multiplikátora Ha növelni akarjuk az aggregált outputot (jövedelmet) egy bizonyos összeggel és választanunk kell, hogy adócsökkentéssel vagy a kormányzati kiadások növelésével akarjuk a célt elérni, akkor azt kell megvizsgálnunk, hogy melyik fog nagyobb hatást gyakorolni a kormányzat költségvetési deficitjére? Teljesen nyilvánvaló,

hogy mivel az adómultiplikátor kisebb, mint a kormányzati kiadások multiplikátora (az adómultiplikátor –3, a kormányzati kiadások multiplikátora 4), az adókat nagyobb mértékben kellene csökkenteni a tervezett output (jövedelem) növekedés érdekében, mint amilyen mértékben a kormányzati kiadásokat növelni kellene. Így a kormányzati költségvetés deficitje nagyobb lesz, ha az adócsökkentést választjuk, mintha a kormányzati kiadások növelésével akartuk volna célunkat elérni 8. A kiegyensúlyozott költségvetés multiplikátora Az eddigiek során a kormányzati kiadások növekedésének hatását oly módon vizsgáltuk, hogy közben az adókat változatlannak tételeztük, illetve ha az adóváltozások hatást vizsgáltuk, a kormányzati kiadásokat vettük változatlannak. Mi a helyzet akkor, ha a kormányzati kiadások és az adók ugyanazzal az összeggel nőnek? Másként fogalmazva, mi van akkor, ha a kormányzat a többletkiadásait

ugyanolyan mértékű adóemeléssel finanszírozza? Egy ilyen mozgás nem változtat a költségvetés helyzetén, mert a kiadások növekedését pontosan fedezi az adóbevétel növelése. Úgy gondolhatnánk, hogy a kormányzati kiadások és az adóbevételek azonos mértékű növelése nincs hatással a teljes jövedelemre. Végülis a kormányzati többletkiadások és a beszedett többletadó megegyeznek De ez nem így van! Vegyünk egy számpéldát! Tételezzük fel, hogy a kormányzat 60 milliárd Ft-tal növeli kiadásait. Az eddigiekből már tudjuk, hogy a G 60 Mrd Ft-os növelése, miközben az adók (T) változatlanok maradnak, a 60 Mrd Ft szorozva a kormányzati kiadások multiplikátorával összeggel kell, hogy 1 növelje a jövedelem egyensúlyi színvonalát. Mint tudjuk, a kormányzati kiadások multiplikátora 1–MPC ,   1 vagyis 1–0,75 = 4. Így a jövedelem egyensúlyi színvonala 240 milliárd Ft-tal emelkedik   Ezek után

tételezzük fel, hogy a kormányzat a többletkiadásait az adók azonos mértékű emelésével finanszírozza, azaz tartja a kiegyensúlyozott költségvetést. Mi történik az aggregált kiadásokkal, ha a kormányzat mind a G-t, mind a T- t növeli Két kezdeti hatás van Az első, hogy a kormányzati kiadások 60 milliárd Ft-tal nőnek. Ez egy közvetlen, azonnali és pozitív hatás A másik, hogy 60 milliárd Ft-tal több adót szednek be. Ez negatív hatást gyakorol az aggregált kiadásokra, de nem fogja teljesen ellensúlyozni a kormányzati kiadások növekedésének hatását Az adóemelés tényleges hatása attól függ, hogy a háztartások erre hogyan reagálnak. Eddig a modellünkbe azt építettük be, hogy a háztartások 1 Ft többletjövedelemből 0,75 Ft-ot költenek és 0,25 Ft-ot megtakarítanak Azt azonban tudjuk, hogy ha a szabadrendelkezésű jövedelem csökken, akkor mind a fogyasztás, mind a megtakarítás csökkenni fog Példánkban az adó 60

milliárd Ft-os növelése 60 milliárd Ft-tal csökkenti a szabadrendelkezésű jövedelmet, ami azt jelenti, hogy a fogyasztás 60 milliárd Ft X MPC-vel csökken. Mivel az MPC = 0,75, a fogyasztás 45 milliárd Ft-tal csökken 48 A nettó eredmény kezdetben tehát az, hogy a kormányzati kiadások 60 milliárd Ft-tal nőnek és a fogyasztási kiadások 45 milliárd Ft-tal csökkennek. Ez az aggregált kiadások 15 milliárd Ft-os növekedését jelenti, miután a kiegyensúlyozott költségvetés G-vel és T-vel nő. A fentiekből következik, hogy a G-vel és T-vel megemelt kiegyensúlyozott költségvetés növelni fogja az outputot. A kérdés az, hogy mennyivel? Ezt mutatja meg a kiegyensúlyozott költségvetés multiplikátora (Haavelmo tétel). 2 Matematikai rész Ahhoz, hogy levezessük a kiegyensúlyozott költségvetés multiplikátorát, rakjuk össze, amit a kiadások multiplikátoráról és az adómultiplikátorról eddig megtudtunk. Ismeretes, hogy ha a G bi1

 zonyos összeggel nő (ΔG), a jövedelem egyensúlyi színvonala (Y) ΔG  1–b -vel fog nőni 1  ΔY = ΔG  1–b –MPC  Azt is tudjuk, hogy ha a T ΔT-vel nő, a jövedelem egyensúlyi színvonala ΔT  1–MPC -vel fog csökkenni. MPC  ΔY = – ΔT  1–MPC   Ha ΔT = ΔG-vel és a két változást Y-on végrehajtjuk, akkor azt kapjuk, hogy : ΔY = ΔG  1   MPC  1–MPC 1–MPC – ΔG 1–MPC = ΔG 1–MPC = ΔG, amely azt mutatja, hogy a teljes növekedés Y egyensúlyi színvonalában pontosan megegyezik a kiinduló változások értékével. Azaz a kiegyensúlyozott költségvetés multiplikátora = 1 A kormányzati kiadások multiplikátorát használva láttuk, hogy a G-ben bekövetkezett 60 milliárd Ft-os változás 240 milliárd Ft-tal emeli meg a az output egyensúlyi színvonalát. Az adómultiplikátort alkalmazva a 60 milliárd Ft-os adóemelés előidézi az output egyensúlyi

színvonalának 60 milliárd Ft X az adómultiplikátor összeggel való csökkenését. Az adómultiplikátor:  – MPC  = –075 = – 3. Tehát az adónövelés hatása 60 milliárd Ft X(–3) = –180 milliárd Ft A 1–MPC 0,25 nettó hatás 240 – 180 = 60 milliárd Ft. Tehát az output egyensúlyi színvonalára (Y) gyakorolt hatás egyenlő a G illetve T kiegyensúlyozott növekedésével. Ha a kormányzati kiadásokat megnövelik 60 milliárd Ft-tal és ezt ugyanilyen mértékű adóemeléssel finanszírozzák, ez 60 milliárd Ft-tal fogja növelni az output (jövedelem) egyensúlyi színvonalát 2 Trygve Haavelmo (1911– ) Nobel-díjas norvég közgazdász (1989) Multiplier Effects of Balanced Budget, 1945, Econometrica („Supp. Notes”, 1946) 49 A fejezetben található legfontosabb fogalmak és meghatározások A fiskális politika lényege és eszközei A kormányzati kiadások multiplikátora Az adó multiplikátor A kiegyensúlyozott költségvetés

multiplikátora (Haavelmo tétel) 50