Történelem | Felsőoktatás » Az ókori görög kultúra, vallás, filozófia, tudomány, művészet, hétköznapok és ünnepek

Alapadatok

Év, oldalszám:2008, 13 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:276

Feltöltve:2009. október 03.

Méret:142 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Az ókori Görögország Az ókori görög kultúra: vallás, filozófia, tudomány, művészet, hétköznapok és ünnepek Vallás Az Olümposz hegye az istenek lakhelye. Halhatatlanok, ételük az ambrózia, italuk a nektár Zeusz mindent elkövet égen-földön a benépesülés érdekében. Zeusz lánya – Pallasz Athéné – teljes fegyverzetben pattan ki apja fejéből Hépheisztosz kalapácsütésére. (Ő a bölcsesség baglyas istennője) Apollón – a messzenyilazó, a művészetek párfogója (lanttal) Hermész – a kereskedők és tolvajok istene Dionüszosz – a szőlő, bor, mámor istene Héphaisztosz – az istenek sánta kovácsa Artemisz – Apollón ikertestvére, vadászat istene Mómosz – butaság, akadékoskodás istene Rajtuk kívül még számtalan félisten, faun, nimfa stb. A mítoszok szájhagyományozása, majd lejegyzésük Ioniában a Kr.e VIII sz-ban Hésziodosz: Munkák és napok; Istenek születése (Theogónia) Szentélykörzetek (Temenoszok);

központjuk az oltár, erre nézett – többnyire keletre – a templom is. Az oltár legáltalánosabb típusa a nagyméretű, hosszú és alacsony emelvény. A templom az istenség kultuszszobrának védelmére szolgált, időnként kincstárnak és törvénykezési helynek is szolgált Vallási szövetségek, ünnepek, templomok, szentélyek, fogadalmi ajándékok, jósdák. Az egyik legnevezetesebb szentély a Delphoi (jelentése: anyaméh); a jósdát Apollón a Földanyától, Gaiától vette á, akinek teremtményét, Püthónt a templom előtt ölte meg, róla kapta a Püthiosz melléknevet. Ugyanott a dombon lejjebb az Előrelátó (Pronoia) Athéné szentélye. A jósda templomteraszához ún Szent út vezetett fel. Kincsesházak fogadalmi ajándékokkal A jóshelyen a papnő pontos szertartás szerint ivott a közeli Kasszotisz forrásból, babérlevelet rágott, révületbe esett, ekkori kinyilatkoztatásait papok magyarázták, akik kellő pénzt áldoztak erre. Évente

sorsolt papi tisztség, gyakran állami tisztviselők áldozatbemutatása − Jórészt arisztokrata családokból származó papok és papnők; − Ember és Isten közötti viszony: kultikus felajánlás – áldozat – beavatás; − Szigorú szertartári szabályok; a papok az isteni törvények betartását, az istenek és törvényeik tiszteletét és félelmét sugallták; − A vallási kultuszok három formája: 1. az olümposzi isteneknek, mint a városok és törzsek általános védnökeinek állami tiszteletére terjedt ki – Athénáéra, Athénban, Apollónéra Korinthoszban, Zeuszére Aiginán stb. 2. a helyi kultuszok: céljuk legtöbb esetben a termés növelése és az állatok termékenységének fokozása (többnyire félistenek és nimfák kultuszához kapcsolódtak, forrásoknál, barlangoknál) kötött rítus (szertartásrend), gyakran csak a beavatottak vehettek részt rajtuk. (Ilyen volt pl Démétér és Perszephoné eleusziszi kultusza, melyet

Peiszisztratosz emelt állami rangra); 3. a héroszok (félistenek) és az ősök tisztelete: az alapítóknak a városokban, településeken szentélyeket építettek; Sok keletről átvett isten (Apollón, Aphrodité, Artemisz – utóbbi a vadászat istennője), Dionüszosznak is égei kapcsolatai voltak. Nincs olyan szent könyv, amely tételesen összefoglalta volna vallásukat A görög vallási gyakorlat: legfontosabb eleme az áldozati állatok elégetése az istenségnek szentelt oltáron – lehetőleg a kultusz-szobor látóterén belül. Gyakran több isten osztozott egy szentélyen vagy templomon. A pap – és gyakran a kultusz szobor is – az oltárnál áll, velük szemben fiatal fuvolás, az áldozati állatokat tartó résztvevők, és fiatal lányok, akik a fejükön egyensúlyozzák fonott kosarakban az áldozathoz szükséges eszközöket. A kultusz-szobrot szabályos időközökben átöltöztették, ez mindig ünnepi esemény volt. Ez volt a négyévenkénti

Panathénaia legfontosabb mozzanata is A jóslás általánosan elterjedt, általában áldozati állatok beleiből, madarak röptéből stb. A déloszin kívül híres volt még Zeusz dodonai jósdája stb. A vallásos összejövetelek fontos része volt a versengés, a sport- és zenei versenyek. Olümpia Kre 776tól; zenei- ének- és táncversenyek Dionüszosz tiszteletére, ebből később az isten életét bemutató tragédiák és szatírjátékok, kezdetben rögtönzött előadásokkal. A díjak között szerepeltek tartóedények (tripuszok), boroskorsók, sőt még kecske (tragosz) is. Ez utóbbi nevéből, a tragoszból ered a tragédia elnevezés. A legfontosabb atlétikai versenyeket Olümpiában, Iszthmiában, Delphoiban (utóbbiban az ún. „püthói játékok”) és Nemeában tartották. Mindegyiket Kre 550-nél korábban alapították Rövid- és hosszútávfutás, távolugrás, (a lendületszerzéshez egy 4,5 kg-os súlyt lengettek a kezükben), diszkoszvetés,

gerelyhajítás, a gerelyt a nyélre tekert szíj segítségével hajították el, ökölvívás és birkózás keverékéből származott a pankration, divatos volt az öszvérfogatok versenye, a legnagyobb jutalom pedig a négylovas kocsiverseny győztesének járt. A fegyveres versenyfutás (hoplitodrómia) gyakorlatot adott életbeli helyzetekhez is. Divatos volt a természetfeletti lények ábrázolása, tisztelete: az ember – sokszor férfifejű – szirén (női változata is divatos volt) madár, az óriáskígyó, a szfinx, a Gorgó stb. A görög filozófia Kialakulása kezdetben: ún. bölcs mondások (gnómák) „Semmit se túlságosan!” (Szolón, Kre VIsz); „Ismerd meg (ön) magad!” (Khilón); utóbbi a delphoi-i Apollon-szentély felirata lett; a legendás hét bölcs tevékenysége a törvényalkotásban, csillagászatban, költészetben stb. A szaktudományok még nem váltak szét, csak bölcselet, bölcselkedés létezik. Filo-szofia = bölcsesség

szeretete. Vita a hét bölcs személyén, biztos közülük Thalész, Biasz, Szolón, Khilón, Pittakosz Legfőbb kérdéseik a kozmogóniára (a világegyetem keletkezésére), az emberi létre vonatkozott: keletkezés, létezés, elmúlás problémái; az erkölcs, a társadalmi lét, illetve a természet rendje, törvényei. Irányzatok, a filozófia fejlődése: I. A kisázsiai ión természetfilozófusok: milétoszi iskola (materialisták) Thalész (Kr.e 624–547) a geometria elterjesztése Görögországban; Thalesz-tétel; egy piramis magasságának meghatározása (bot és árnyék); a Kr.e 585 máj 28-i napfogyatkozás megjósolása (ezért tudjuk behatárolni az ókori görög történéseket). Szerinte ősanyag a víz „A mágnesnek lelke van” Anaximandrosz (Kr.e 610–547) írásba foglalt tanításai (a természetről; hivatkozásokból ismert, ez a görög irodalom első prózai műve). Földi és égi térkép (irány); napóra (évszakokat és

napéjegyenlőséget is mutatott); kísérlet állócsillagok és bolygók mozgásának meghatározására. Ősanyag a végtelen és meghatározhatatlan anyag, az apeiron, illetve az anyagit és szellemit egyaránt magába foglaló arkhé. Ősnedvesség, víz, levegő, szél, felhő, föld; tűzburok robbanása – égitestek; végtelen világegyetem örök mozgásban, változásban. A Föld henger, magassága egyharmada az átmérőjének, és felső, korong alakú fele lakott. Anaximenész (Kr.e 585–525) ősanyag a levegő, sűrűsödéssel létrejön a víz, föld, ritkulással a tűz A természet egységes és végtelen, ugyanabból az ősanyagból áll, a mozgás örökké tartó, az egész világot a levegő tartja össze ( a lélegzéshez, a lélek működéséhez is szükséges, tehát az élet és a lélek is anyagi meghatározottságú). A Föld körül keringenek a csillagok Milétoszt a perzsák Kr.e 494-ben lerombolják, a szellemi élet új központja Epheszosz lett

(egyben a Kelet-Nyugat közötti kereskedelmi csomópontja). Az epheszoszi Hérakleitosz (Kr.e 530–470): ősanyag a tűz A lélek is anyagi eredetű (a nedvességből keletkező tüzes pára); a világ teljes egészében anyagi és örökkévaló, a változás örök és körforgásszerű: tűz–levegő–víz–föld–víz–levegő–tűz; minden kezdet befejezés, minden befejezés kezdet. A lét nem állandóság, hanem folyamat: panta rhei (minden folyik, mindig minden ugyanaz és mégis más). „Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba!” Dialektika=az ellentétek egysége és harca. A lejátszódó szabályos változások (törvényszerűségek) oka a logosz (ész, világtörvény). Kételkedik az érzékszervek valóságtükröző, megismerő erejében, a lényeg megragadásához kiművelt elem is szükséges. Atomista filozófia: Anaxagorasz (Kr.e 500–428) Periklész barátja; istentagadással vádolják, mert a Napot nem istennek, hanem izzó anyagnak tartotta, a

többi égitestet földszerű anyagoknak (meteorit–bizonyítékok). A dolgokat a nousz (szellem, törvény) mozgatja. Az élőlények a földből származnak, közülük az embert az esze és keze emelte a többi fölé. A dolgok végtelenül kicsiny, azonos nemű részecskékből állnak, változáskor a végtelenül sok „magvacska” (szperma) alakul át egymásba – így semmi sem keletkezik, és semmi sem múlik el. Elsőként magyarázza meg helyesen a nap- és holdfogyatkozások okát Leukipposz (Kr.e Vsz) A mindenség láthatatlan és oszthatatlan (atomosz) részecskékből áll, amelyek minőségileg azonosak egymással, de alakjuk, helyzetük különböző: keveredésükből – és mozgásából – lett/alakul az élet. Démokritosz (Kr.e 460–370) felfedezi, a kúp, gúla térfogata egyharmada az ugyanolyan alapú és magasságú henger ill. hasáb térfogatának Az atomelmélet továbbfejlesztése, kiterjesztése a lélekre; a halál a test durva atomjainak

szétválása a lélek finom atomjaitól. Létező az anyag, nem létező a közeg, amelyben az atomok mozognak. Mechanikus materializmus A világegyetem világok sokasága, születnek, pusztulnak, a csillagok fénye nem állapotra, hanem folyamatra utal. Az istenhit vagy a természeti jelenségektől való félelemből, vagy az emberi tulajdonságok és természeti erők megszemélyesítéséből ered. A társadalomban élő ember célja a boldogság, amely a vágyak legyőzésével, mértékletes élettel és jó álammal érhető el. Az erkölcs összefügg az emberismerettel és a tudással Minden rossznak és bűnnek a tudatlanság az oka. Empedoklész (Kr.e 453–423) mágikus erőt tulajdonítottak neki; tanította a lélekvándorlást is; négy ősanyag: Víz, tűz, levegő, föld (keveredésük és szétválásuk idéz elő minden változást. (Keveredésegyesülés forrása a szeretet, a szétválásé a taszítás, gyűlölet) Mindent külső hatásokra vezet vissza Az

élőlények keletkezése: földből növényi, állati és emberi testrészek nőnek ki, egyesülnek, a nem megfelelő, egyesülésekből keletkezettek (pl. a mitológiai szörnyek) elpusztulnak Kísérlet a fény terjedésének és az élőlények természetes származásának magyarázatára. Politikusként alkotmányt dolgozott ki, mérnökként mocsarat csapolt le, orvosként az ember érzéki és gondolati megismerő képességével foglalkozott. II. A dél-itáliai-szicíliai idealista iskolák: a püthagoreusok Püthagorasz (kb. Kre 582–500) szamoszi születés, Krotónba emigrált; ő nevezte magát először filozófusnak. A dolgok őselve a szám ( a pontból keletkező mindenség [1], vonal [2], háromszög [3], gúla [4] (a 4-es egyúttal a az igazságosságot is jelentette). Különösen szent a 10-es szám (az alapszámok: 1, 2, 3, 4 összege); a világban 10 szféra van, és 10 ellentétpárból jön létre a harmónia. Hit a lélekvándorlásban A matematika,

geometria, zene segítségével a természet és társadalom törvényeinek tanulmányozása. Jelképük: csillagötszög ( a páros számok női, a páratlanok férfi számok, a házasság jelképe a 2+3=5. Mi az Isten? – Az egység. „Tökéletes” ill „barátságos” számok; egyhúros lanton a húrhossza–hangmagasság összefüggései, az aranymetszés szabályai (természetben és az építészetben): AB:BC=BC:AC Állításuk: a lét változatlan. Elvont létező: on; lételmélet=ontológia Eleai iskola: Szerintük a világ két részre oszlik: az elvont, nem érzékelhető lét változatlan, az érzékelhető, közvetlen létezők változnak. Xenophanész (kb. Kre 580–485) az iskola alapítója; a görög antropomorfizmus kigúnyolója („ha kezük lenne, az ökröknek ökör formájú, a lovaknak ló formájú isteneik lennének”); tagadta a politeizmust (többistenhitet). Szerinte csak a mindent átfogó egyisten, az „egy és minden” létezik Idealista

filozófia=szellemi elsődlegességét hirdeti az anyagival szemben. Parmenidész (kr. Kre 520–450) Csak a mozdulatlan lét, az Egy (a dolgok végső lényege) létezik; a mozgó dolgok, a Sok (közvetlen jelenségek) nem léteznek: ezek világa csak látszatvilág. A természetfilozófusoktól indulva a pithagoreusokon keresztül jutott az eleai iskoláig. Állítása: nem lehet valami itt is, meg ott is – tehát mozgás nincs. Nem lehet valami létező is, meg nem létező is egyben – tehát nincs keletkezés, fejlődés, elmúlás. A megbízhatatlan tapasztalással szemben egyedül a gondolkodás képes kiküszöbölni az ellentmondásokat. A lét tehát azonos a gondolkodással Tételeit tanítványa próbálta igazolni. Zenon (kb. Kre 490–430) apóriák (nehéz kérdések) fölállítása: Akhilleusz sohasem érheti utol a teknősbékát stb. (a repülő nyílvessző sem mozog);mozgás tehát nem létezik Sokféleség nincs, minden összeolvad a végtelen egyben. A

dialektikus gondolkodásmód gazdagítása Paradoxonjaival (ellentmondás) megteremti a vita (agón) művészetét. A filozófiai dualizmus megjelenése: kettéosztotta a világot mozgóra és mozgatóra, anyagra és szellemre, testre és lélekre, jóra és rosszra stb. ezeket egymástól független ill egymásra ható sajátosságokként minősítette. (Anaxagorász: az anyag mozgatását egy attól független értelemre ruházta, innentől kezdve kérdezik, melyik volt előbb, melyik uralkodik a másikon stb.) III. A szofisták filozófiája: az antik felvilágosodás időszaka Jellemzője: merész, gyakorlatias, politikus, a világegyetem helyett az ÉN működését teszi a bölcselet tárgyává. (Rombolja az áltekintélyt, de nem ad helyette más erkölcsi támaszt; kételkedés az istenekben, ősökben, hősökben, a vezetők elhivatottságában, önmaguk és polgártársaik megbízhatóságában). Forradalmi hatású, amíg az áltekintélyt rombolta. Megmondta, hogy

nincsenek egyetemes érvényű igazságok, az erkölcs viszonylagos, a tapasztalás bizonytalan, a világ sokféle, mindenki a maga személyiségén át érzékeli a világ milyenségét. E felszabadultság később túlzásba csap át, nyereségvágy, érvényesülésvágy, karriervágy szolgálata. Régi arisztokrata eszmények helyett új, „polgári” eszmények (de újgazdag, üres felfújtság is). A szofisták – fizetség fejében – grammatikára, a költők értelmezésére, a mitológia és a vallás filozófiájára, a szónoklás és vitatkozás tudományára oktattak. A szofizmusból lassan szofizma=üres szócséplés, furfangos szócsavarás lesz. Protagorasz (kr. Kre 480–410) „Minden dolognak mértéke az ember” (de nem általában, hanem egyegy konkrét személy ) – a viszonylagosság gondolatát kiterjeszti a megismerés elméletére is Szerinte az érzékelésben rejlik az igazság (ellentétben Parmenidésszel) – az egészséges ember számára a méz

édes, a sárgaságban szenvedőnek keserű, mindkettőnek a maga szempontjából igaza van. Nem lehet igazából eldönteni, vannak-e istenek (ehhez az emberi élet túlságosan rövid). A világ ilyen is, olyan is, végső fokon semmilyen. Az erkölcsi értékek és az igazság is viszonylagos Nézeteiért elítélik, könyvét Athén agoráján elégetik, ő menekülni kényszerül (útban hajón Szicília felé vízbe fullad). Anthropiszmosz=latin fordításban humanizmus. A szofisták nem ismerik el az emberi egyenlőtlenséget, a rabszolgaságot, a vagyoni különbséget. Megkülönböztetnek természeti törvényeket (phüszisz), ezek objektív, embertől független, örök, isteni, megváltoztathatatlan törvények; és társadalmi törvényeket (nomosz), ezek emberi, időleges, változó ill. megváltoztatható törvények. Gorgiasz (Kr.e 483–375) a világ létének és megismerhetőségének teljes tagadása Hármas tétele: 1 (Semmi sem létezik,) mert sem magában, sem

másban nem lehet. 2 (Ha létezne is valami, nem lehetne megismerni) hiszen ami a fejemben (tudatomban) van, nem azonos a valósággal. 3 (Ha megismerhetnénk is, nem közölhetnénk mással az ismeretet, mert a nyelv szavai) pl. az ember/nem a valóság állandó, lényeges tényezőire vonatkoznak, legfeljebb egyes emberekre; A háborús időket kihasználó demagógok (demosz=nép; gógosz=vezető), a bölcsesség kiforgatói (sok bölcselőt elűznek, száműznek Athénből, mások önként elköltöznek, politikai és erkölcsi bizonytalanság uralkodik el). IV. Szókratész erkölcsfilozófiája: tanítója Platónnak, Xenophónnak is. Szókratész (Kr.e 469–399) soha egy sort sem írt; tanítványai, főleg Platón írásaiból ismerjük tanait Kiinduló módszere az irónia, a nem tudás tettetése volt. Ebből a fogalmak tisztázása útján (újabb és újabb kérdések föltevésével) az igaz és hamis, jó és rossz kifejtése. Tapasztalatunk tárgyai megváltozhatnak,

de a pontosan meghatározott (definiált) fogalom, definíció mindig azonos lesz önmagával. Tudáson igazi meggyőződésen alapuló szenvedélyes belső hitet értett (a helyesnek tartott magatartás egyenlő lesz a boldogsággal – a bennünk lakó „daimónion”, a lelkiismeret szelleme sohasem téved). Módszere dialektikus (ellenétekből és ellentmondásokból hámozza ki a megtisztított fogalmakat), és induktív, (mindig konkrét esetekből kiindulva jut el az általánosításig). „Kérdve–kifejtő módszer” A hagyományos külső kötöttségektől megszabadult polgár számára új, belső kötöttséget (erkölcsiség, társadalmi ember) követelt. Ellenfelei el akarták űzni (istengyalázás és az ifjúság félrevezetésének vádja). Mivel törvénytiszteletet tanított, elfogadta az ítéletet, nem volt hajlandó menekülni. „Jobb igazságtalanságot elszenvedni, mint elkövetni!” Életével és halálával is példát mutatott. „Az erény a

tudásban rejlik” Tanítványa: Platon (Kr.e 427–347) művészi szerkesztésű, költői szépségű párbeszédekben (dialógosz=párbeszéd) kifejtett filozófia. Idea–tan: kétféleképpen vizsgálhatók a jelenségek: 1) (érzékeléssel) szerveink tökéletlenek, tehát az érzékelés is; 2.) (gondolkodással) ezzel megismerhető a tökéletes igazság, de 3) mi a tökéletes igazság? = A létezők ideája. Az idea: fogalom, alak, eszmény, minta, kép, prototipus, tehát a létezők elvonatkoztatása, absztrakciója. Egy konkrét ágy csak részesedhet „az ágy” ideájának valamennyi jellemzőjéből. Dualista (a halhatatlan lelket élesen elválasztotta a romlandó testtől) és idealista filozófia (az ideát létezőnek tekintette, s nem csupán az elme vonatkoztató tevékenységének). Nem utasítja el a tapasztalást sem, csak kevesli (az állandó változás nem teszi lehetővé, tapasztalni csak az állandót lehet, az ideát). Objektív idealizmus, mivel

elismeri a valóság létezését; szubjektív idealizmus, mivel a valóságnak mintegy az árnyékát tartja felfoghatónak, megismerhetőnek (tűz, árnyék a barlang falán). Kétszer hiába próbálkozott tökéletes államot megvalósítani Szürakuszaiban. Elképzelt államának sajátosságai: Amint a lélek vágyakozás, akaraterő, ész; az erény pedig önuralom, bátorság, bölcsesség, úgy a társadalomban: I. osztály (vágyakozás, önuralom) tagjai földművesek, kézművesek, kereskedők – családdal, magántulajdonnal rendelkező közemberek, – politikai jogok nélkül (gyomor) II. osztály (akaraterő, bátorság) tagjai katonák, rendőrök, hivatalnokok, középosztály: vagyon- és nőközösségben; (szív) III. osztály (ész, bölcsesség) tagjai az uralkodók, filozófusok; az állam legfőbb irányítói: vagyon- és nőközösségben (fej) A sikertelen kísérletek után Kr.e 387-ben Athén elővárosában, az Akadémosz ligetben alapította meg

filozófiai iskoláját. Tanítványai az akadémisták, iskolája az Akadémia A bejárat fölött: „Ne lépjen be senki, aki a geometriát nem ismeri.” – Az igazi megismerés: visszaemlékezés az ideák segítségével (az ember megismerő lelkének, az értelemnek segítségével). A lélek anyagtalan és halhatatlan – állandó harcban áll az érzékek, vágyak felé, lefelé húzó testtel. A lélek három része: az értelmes lélek az agyban, az érzéki, vágyódó lélek a gyomorban, közöttük a szívben az akaraterő közvetít. A rabszolgaságot nem eltörölni kell, hanem államivá tenni (a dolgozók szintjén megvalósítani). Védi a vallást, megveti a földi világot ábrázoló művészeteket (államában a színjátszást is betiltanák) – javíthatatlan istentagadókat kivégeztetné. Tanítványa Arisztotelész Uralkodóvá váló pánhellén eszme, Makedónia felemelkedése; „A hellénség a világ urává lehetne, ha egységes államszervezetbe

sikerülne tömörülnie”. Arisztotelész (Kr.e 384–322) húsz évig tanul Platón mellett; hét évig Nagy Sándor nevelője, majd Athénban nyit filozófiai iskolát Kr.e 335-ben Óriási tárgyi tudás (matematikai, fizikai, biológiai és csillagászati ismeretek) – mindig a valóságos tényekből és adatokból indult ki, kereste az ok-okozati összefüggéseket. Érvekkel bizonyította, hogy a Föld gömbölyű (kikötőhöz közeledő hajó kirajzolódása); a Földnek holdfogyatkozás idején a Holdra vetett árnyéka kör alakú; felbecsülte a Föld kerületének nagyságát. Ő teremtette meg a gondolkodás törvényszerűségeinek, formáinak tudományát, a logikát (logosz=ész, értelem). Ő rendszerezte először a növény- és állatvilágot 158 görög állam alkotmánytörténetét vizsgálva legjobbnak azt az államot tartja, amely az arisztokrácia és a demokrácia előnyeit egyesíti. Mestere, Platón tökéletes államát utópikus kényszerállamnak

tartotta Államról, alkotmányról stb. szóló nézeteit Politika c művében fejtette ki Tőle származik a filozófiatörténet első vázlata (felismerte az emberi gondolkodás fejlődését). Szakított Platón eszméivel: „Szeretem Platónt, de az igazságot még jobban.” Ha minden dolognak külön ideája volna, akkor annyi ideának kellene léteznie (legalább), ahány dolog van. Platón egyetlen idea létét sem tudta bizonyítani. Arisztotelész következtetése: a lényeg nem választható külön a dolgoktól, az a dolgokon belül van. A dolgok létezését idealista módon magyarázta A létezésnek négy oka van: anyagi, formai, ható- és célok. (Ebből a ható ok a tevékenység, a célok az indíték, amiért valami történik) – Ez emberi tevékenységnél természetes, a világ esetében viszont egy felsőbb lény feltételezése, egy „tiszta forma”, egy „első mozgató” – célokság, teleológia. (Egy felsőbbrendű szellem a természetben

mindent célszerűen rendez el.) Művészetfilozófiája (Poétika c. művében) a művészet valóságutánzó tevékenység, az igazi megismerés forrása. Érzékszerveink segítségével a tanulás, tapasztalás folyamata vezet az emberi megismeréshez Természetesnek tartja a társadalomban az alá-fölérendeltségi viszonyokat (úr–szolga, férj–feleség, apa– fiú stb.) Etikai nézeteiben ő is azt vallja, hogy a mérséklettel, mértéktartással érhetjük el az emberi élet célját, a boldogságot. Észnek alárendelt, józan középúton járó tevékenység a fontos A tragédia célja, hogy szánalmat és félelmet ébresztve katharsziszt idézzen elő, megtisztítva a lelket. A művészetek az utánzás, mimészisz szerepét töltik be a lelki történések felidézésével. Erre legalkalmasabb a költészet és a zene (ezek közvetlenül idézik fel az érzelmeket, a lélek hullámzását, míg a festészet és szobrászat csak közvetve, külső vonások révén.

V. A cinikus filozófia: A válságba jutott társadalomban sem a gazdagság, sem a tudás nem képs segíteni, ezeket az értékeket többen tagadják. Antiszthenész (kb. Kre 440–370) a bölcsnek teljes függetlenségben kell élni, a függetlenség biztosítéka pedig az egyszerű, természetes élet. Athénban, egy Künoszargész nevű gümnaszionban (eredetileg tornacsarnok) tanított, innen kapta az iskola a künikus (latinosan cynicus=cinikus) nevet, illetve életmódjuk, a társadalmat megbotránkoztató „egyszerűségük”, szemérmetlenségük miatt. A görög kutya=küon; künikosz, a szemérmetlenség megtestesítője. Diogenész (Kr.e 404–323) szembefordulás a hellén civilizációval, a barbárok, sőt az állatok életét állítva példaként. Nő- és gyermekközösséget, szabadszerelmet javasolt, „világpolgárnak” nevezte magát, szándékosan vétett a társadalmi együttélés szabályai ellen. A boldogságot csak úgy érhetjük el, ha megelégszünk

a legegyszerűbb életmóddal. Egy agyaghordóban lakott, köpenye, bögréje és tarisznyája volt egész vagyona. Történetek: a gyermek és a bögre; lámpással tisztességes ember keresése nappal; Nagy Sándor; „Menj el a nap elől. „A nyomorúság gőgje” Cinizmus=az emberi értékek öncélú, fennhéjázó tagadása. VI. Sztoikusok: az athéni Sztoa poikilé (képekkel díszített ún. Tarka Csarnok) elnevezéséből Ott hirdette tanait egy idegen bevándorolt, ciprusi származású (polgárjogot nem kért, így se házat, se földet nem vehetett Athénban), természetes életet hirdető bölcs; Zénón (Kr.e 336–264), aki Kre 313-ban érkezett Athénba A bölcsnek a világegyetem örök törvényeihez kell alkalmazkodni, s akkor eléri a belső megnyugvást, az apathiát (szenvedélymentesség, sztoikus nyugalom) akkor vagyunk szabadok. A szabadság tehát csak belül, a lélekben lehetséges Minden, ami cselekvő, minden, ami létező, anyagi eredetű. A léleknek,

sőt az isteneknek is anyagi eredetet tulajdonított. A sztoikusok a természetet istennek azonosították (természeti törvények), ezzel összhangban élve érezhetjük a boldogságot. A társadalmi körülményektől független élet, ész szerinti erényesség. Nem szabad túlságosan ragaszkodni semmihez, az élethez sem A bölcs szabaddá válik mindentől és mindenkitől. „Légy hű magadhoz!” Leghelyesebb, ha az ember önkezével vet véget életének. Zénón és több sztoikus is így végezte Epiktétosz (kb. 50–138) phrygiai származású fölszabadított rabszolga Minden, ami külső, nem ránk tartozik, csak ami tőlünk, belsőnktől, akaratunktól és tudatunktól függ. A filozófia a lélek orvosa, amely kigyógyít a külvilág dolgaival való hívságos foglalkozásból. (A kettős életvitel, a képmutatás veszélye) Marcus Aurelius (Kr.sz 121–180) római császár és sztoikus filozófus „Lélekben” éppen úgy szabad volt, és éppen úgy volt

szabad, mint a volt rabszolga, Epiktétosz. VII. Epikureusok: a démokritoszi atomelmélet módosítói; boldogságkeresők; Epikurosz (Kr.e 341–270) Kre 306-ban vásárolt Athénban kertes házat, s a kertben tartotta előadásait, melyekre nők és rabszolgák is eljöhettek. Állítása, hogy az atomok nem függőlegesen mozognak (mert akkor nem ütközhetnének, nem egyesülhetnének), hanem időnként véletlenszerűen elhajlanak pályájuk során. A véletlen így kerül kapcsolatba a szükségszerűséggel A véletlenek szülte természeti képződmények sorsát életrevalóságuk szabja meg. Az istenek létét nem vonta kétségbe, de a világok közti űrbe, a nem létezőbe tette őket, ahol teljes elvonultságban, tökéletes nyugalomban léteznek, nem törődve az emberek világával. Értelmetlen ezért a szorongás, istenfélelem, halálfélelem Az emberi élet végső célja a fájdalomtól és zavaroktól való tartózkodás, az ataraxia. Ezt csak az élet

kellemességeinek bölcsen kiegyensúlyozott élvezője érheti el; mindent, ami nyugalmunkat megzavarhatná, távol kell tartanunk magunktól (tartózkodni a közélettől, politikától, lehetőleg a házasságtól is); egyedül a mély, önzetlen barátság az egyetlen bölcs kapcsolat. Erényes élet + zavaró mozzanatok kiküszöbölése. Lucretius Carus (Kr.e 97–55) római, tankölteményében: De rerum natura; népszerűsítette Epikurosz tanításait. Horatius is híve volt: „Nil admirari!” (Semmin se csodálkozz!) VIII. A szkeptikus iskola: szintén az ataraxia elvét állítja középpontba. Pürrhon (Kr.e kb 365–275) a lélek nyugalmát már a filozófiai vitákban való részvétel is megzavarhatja, mert az ember legföljebb csak azt ismerheti meg igazán, amit maga is megtapasztal. Érzékszerveink is megcsalhatnak (vízbe mártott evező törtnek látszik). Honnan származik maga a tapasztalat? Démokritosz szerint az atomokból, Platon szerint az ideákból, stb.

– legjobb, ha „szkeptikus” módon viselkedünk, azaz tartózkodunk az ítéletalkotástól. A tudományos tapasztalat azonban fontos, empirikus=tapasztalati gyógyítás stb. leíró és tapasztalati tudomány IX. Az újplatonizmus: zsidó hatások; monoteizmus, az Egyisten gondolata. Plotinosz (Kr.sz 205–270) Az Egyisten, az Egy túl van a világon, tulajdonságai sem lehetnek, mert mindent megtestesít. Alapja, de nem teremtője a világnak (hiszen az már cselekvés lenne) A világ így „kiáramlás”, emanáció révén jön létre az Egyből: ahogyan a fény a Napból, úgy áramlik ki a világ Istenből. Isten és az ember között emanációk sora közvetít: az Egyből először a Szellem (Nousz) áramlik ki, majd a Szellemből a Világlélek, mely kapcsolatot teremt az érzékfölötti és az érzéki világ között. Így jönnek létre ismételt kiáramlások révén az emberi lelkek, az ideák és az anyagi világ dolgai. A lélek már az anyagi testtel

egyesülés előtt létezik, ebben az egyesülésben lealacsonyodik, „elbukik”, a megváltás útja a lélek fölemelkedése az Egyhez, tehát az anyagtól való megszabadulás és megtisztulás folyamata. Idealista, sőt misztikus filozófia. A görög világ nagy gondolkodói a szaktudományokban: a szaktudományok fokozatosan kiválnak a filozófiából; a filozófia marad a világ, a társadalom és a gondolkodás törvényeinek vizsgálója; szaktudományok: mértan, matematika, geometria, csillagászat (asztrológia, asztronómia), orvoslás. Eratoszthenész (Kr.e kb 275–196) az alexandriai könyvtár munkatársa volt, foglalkozott csillagászattal, fizikával, matematikával. Kiszámította a Föld kerületét (6 ezreléknyi pontossággal) Tankölteményekben írta le erkölcsi tanításait. Geográfia c munkájában térképet közölt a Földközi-tenger medencéjéről A Földet gömbölyűnek tartotta, öt zónára osztotta fel, kiszámította területét.

Érdekes módszert dolgozott ki a kocka megkettőzésére és a törzsszámok „kiszitálására” az összetett számok közül. Eudoxosz (Kr.e 408–355) az arányosság elmélete; testek köbtartalmának meghatározása; a piramis és a kúp harmadrésze az ugyanazon alappal rendelkező hasábnak és hengernek. Szférák elmélete (állócsillagok egy gömb belső felületére vannak erősítve, mely Keletről Nyugatra 24 óra alatt fordul a világtengely körül; a Nap, Hold, és minden bolygó egy-egy szféra egyenlítőjén van elhelyezve stb. Orvostudomány mitológia eredete: Apollóntól terhes, de hűtlen lapita királylány méhéből kihasított Aszklépiosz, akiből később az orvoslás istene lett; egyik leánya –Hügeia – az egészséges élet istennője, másik lánya – Panakeia – gyógyszerkészítésé, fia, Machaon lett az első sebész, másik fia, Podaleiriosz az első belgyógyász. Gyógyító szentélyek, Aszklépionok, a gyógyítás legfőbb

eszköze a „templomi alvás” volt (inkubáció) – erre mosakodással, böjtöléssel, áldozatok bemutatásával készítették elő a beteget, majd a szentélyben bódító italok, álom. Hashajtók, izzasztószerek, hánytatók, bódítók, diéta, fürdő, masszázs, torna, sebkezelés. Hippokratész (Kr.e 460–370) megfigyelésen alapuló gyógyítás; az egészség a testben fellépő ellentétek egysége. Gyógyításban az étrend szerepe, testgyakorlás, diéta, masszázs Idegműködésben az agy központi szerepének felfedezése. A betegségek tüneteit följegyezték, az alkalmazott gyógymódot is, újabb és újabb vizsgálati módszereket vezetve be. Corpus Hippocraticum (54 értekezés tőle ill tanítványaitól). Elutasítja a varázslást, kuruzslást, a természetben keresi a betegség okát és gyógyszerét. Felismeri, hogy a szervezet küzd a betegség ellen. A testnedvek: vér – nyálka – fekete epe – sárga epe – egyensúlyának

megváltoztatásából is következtet betegségekre. Orvosi iskolája Khioszban Alkmaion (kb. Kre 520 k) orvosi iskolát hozott ő is létre Knidoszban Csillagászat Hekataiosz (Kr.e kb 549–486) a Földet még korongnak, nem sokkal később golyónak tekinti Hipparkhosz (Kr.e 160–125k), a tudományos csillagászat megalapítója; csillagkatalógus készítése 1080 állócsillag pontos helyének feltüntetésével. A Föld egyes pontjainak megjelölésére bevezette a hosszúsági és szélességi körök alkalmazását. Az év hosszát pontosabban számította ki (365 nap, 5 óra 55 percre), foglalkozott gömbháromszögekkel, bolygók távolságmérésével stb. Foglalkozik a trigonometriával is Ptolemaiosz Klaudiosz (Kr.sz 140 k) kiváló csillagász, matematikus: a földrajz egyik megalapítója, művében megadja a városok földrajzi szélességét és hosszát. A geocentrikus (földközéppontú) szemlélet kidolgozója, a bolygók mozgását koncentrikus

kristályszférák mozgására vezeti vissza, a körmozgáson kívül hurokszerű epiciklusokat is beszámítva. (Másfél ezer éven át, Kopernikuszig megingathatatlan nézetté vált.) Arisztarkhosz (Kr.e kb 320–250) „az ókori Kopernikusz”: heliocentrikus elmélet; matematikailag értelemszerűen, de hibás mérési értékekkel kiszámította a Föld-Hold ill. Föld-Nap távolságok viszonyát, megállapította a Föld forgását a Nap körül. Mértan, matematika, fizika: Eukleides (Euklides) (Kr.e IV–III sz) A matematika elemeinek legrégibb rendszerezett összefoglalása: Elemek c. műve Kre 300 Írt még a geometriai analízisről, a csillagok mozgásáról, a kúpszeletekről stb Fő axiómája (alaptétele, amely nem szorul bizonyításra): egy egyeneshez egy adott ponton át csak egyetlen párhuzamos húzható (később a magyar Bolyai Farkas ill. az orosz Lobacsevszkij cáfolják) Apollóniosz (Kr.e kb 260–190) a kúpszeletekről írt Diophantosz (Kr.e

325–409) az algebráról írt, rendszerezte Arkhimédész (Kr.e 287–212) Hieron szirakuzai türannosz rokona; geometriai alaptétele: egy egyenlő alappal és magassággal rendelkező kúp, félgömb és henger köbtartalmának aránya: 1:2:3 (erre a tételre volt büszke, ez szerepelt a sírkövén is). Írt a parabola területéről, a körmérésről, a csigavonalakról, az úszó testekről stb. Szerkesztett csigasort, emelőt, hajítókészüléket stb(több mint 40 féle szerkezetet) Történetírás törekvés az objektivitásra, a részrehajlás nélküli tudományos munkák írására, az okfeltárásra, tények, adatok alapján. Hérodotosz: A görög-perzsa háború története; Thuküdidész: A peloponnészoszi háború története; az események magyarázatát az anyagi, gazdasági tényezők adják, ezek a történelem fő mozgatói. Xenophon: Anabázis (10.000 zsoldos hadjáratának története – perzsiai hadműveletek ottani trónharcok kapcsán); Földrajz:

Sztrabón: Geographika (Földrajz) Irodalom: Hésziodosz: Munkák és napok; Istenek születése (Theogónia); Homérosz (vagy egyetlen személy, vagy költői iskola Kisázsiában) Kr.e VIII sz; Iliász, Odüsszeia; Iliász: 15.700 hexameter, 52 nap cselekmény, 24 ének (arisztokratikus eszmények, hőskultusz, téma a trójai háború), műfaja eposz; Odüsszeia: 12.110 hexameter, 40 nap cselekménye, 24 ének (eszmény a sokoldalú, találékony hős, az ipar, kereskedelem, görög felfedezések szereplői – közösségi eszme; téma a trójai háborúból hazatérő hős bolyongása, kalandjai ); műfaja: eposz. Eposzi kellékek: 1. in medias res (nem ab ovo gemino) – dolgok közepébe vágó (kezdet) 2. invokáció – segélykérés 3. propozíció – témamegjelölés 4. expozíció – bevezetés 5. enumeráció – seregszemle 6. divina ex machina – csodás elemek, természetfölötti lények beavatkozása az események menetébe 7. epitheton ornans – állandó

jelzők használata 8. ismétlések, epikus, nagy terjedelmű, szinte önálló életet élő hasonlatok Peiszisztratosz rendeletére fordítják (jegyzik le) Athénban Homérosz műveit, s az ő rendeletére kezdődik a Dionüszoszról elnevezett színház építése is. Kr.e 534-től tragédiaköltők számára versenyek (3 tragédia és 1 szatírjáték); Kre 486-tól a komédiaköltők is szerepelhetnek 1–1 komédiával, alkalmanként 5 komédiaszerző és 3 tragédiaköltő szerepel. Előadások reggeltől estig, belépőjegy (csont vagy fém jegyek), árát az állam a szegényeknek visszatéríti. Értékelés: 10 bíró, szavazás, öt kihúzott sorrend alapján döntenek Az attikai dráma fejlődésének szakaszai: I. kar (kórus) 50, majd 13–15 fő (Dionüszosz tiszteletéhez kapcsolódó dithürambuszok előadása; II. kórus–karvezető III. Theszpisz, az első színész (Kre 535) – díszletezés; IV. Aiszkhülosz: két színész szerepeltetése, dialogoszok; V.

Szophoklész: három színész + kar; A hagyományos attikai tragédia szerkezeti egységei: − prológosz ( a főhős monológja vagy két színész dialógusa) − parodosz (a kar bevonulása közben elhangzó első kardal) − sztaszimon (álló dal, a darab során elhangzó kardalok) − epeiszodion (két kardal közötti párbeszédes rész) − exodosz (végkifejlet, befejezés; az utolsó sztaszimont követő párbeszéd) − exodikon (a kar bevonulása közben énekelt, valamilyen tanulságot megfogalmazó dal) − kommosz (panaszdal, a kar és a szereplők lírai párbeszéde) Alapfogalmak a görög színjátszással, drámával kapcsolatban: − orkhésztra (tánctér) + keskeny színpad, állandó háttér: palota homlokzata − tragédia (szomorújáték) − komédia (vígjáték) − onkosz (elöl fölmagasított hajviselet) − hübrisz (gőg, elhivatottság, a tragikai vétség forrása) − szürma (a színészek hosszú, földig érő ruhája tragédiákban) −

kothornosz (magasított lábbeli komédiák szereplőinél) − embasz (alacsonyabb lábbeli komédiák szereplőinél) − agón (vita, versengés) − apológia (védőbeszéd, dicsőítés) − parabászisz (a kar vagy valamely szereplő közvetlenül a közönséghez szól) A legismertebb tragédiaköltők: − Aiszkhülosz (Kr.e 525–456) Perzsák; Heten Téba ellen; Oreszteia (trilógia); A leláncolt Prométheusz; (90 drámájából 7 maradt fenn) − Szophoklész (Kr.e 496–406) Aiasz; Trakhiszi nők; Antigoné; Oidipusz király; Oidipusz Kolonoszban; 120-nál több drámájából 7 maradt ránk. − Euripidész (Kr.e 485–406) Médeia; Phaedra; Alkesztisz; Hekabé; Ion; Trójai nők; Iphigeneia a tauruszok között; Oresztész; Bakkhánsnők stb. Legismertebb komédiaköltők: − Arisztophanesz (Kr.e 450–385) drasztikum, paródia; Békák; Felhők; Madarak; Lüszisztraté; A béke; Akharnabeliek; Lovagok; Darazsak; Nőuralom; − Menandrosz (Kr.e 342–291) típusok,

jellemábrázolás; Embergyűlölő; Pajzs; A gyűlölt; Ítéletkérők; Szamoszi nő; A levágott hajú nő; városi környezet, hétköznapi szituációk ábrázolása; Építészet, szobrászat: templomok, szentélyek, középületek, oszlopcsarnokok, edzőtermek, könyvtárak stb. − Pheidiász: ő az athéni fellegvár újjáépítésének felelőse, szobrász, építész: Pallasz Athéné szobra; Zeusz szobra; − Polükleitosz: szobrász: Dárdavivő; − Müron: szobrász: Diszkobolosz=diszkoszvető; − Praxitelész: szobrász: Hermész a gyermek Dionüszosszal; Festészet, mozaikok: vázafestészet: vörös alakos ill. fekete–fehér alakos vázák; festmények (kedvelt a növényi ornamentika); Híres a Nagy Sándor csatáit bemutató mozaik; Építészeti elemek: dór, ión, korinthoszi oszlopok; − metopé: a dór templomok frízének gerendaköze, ill. a frízeken levő négyzet, általában domborművekkel díszített mező; − timpanon: épülethomlokzat

háromszög alakú felső falrésze, mely általában domborművekkel díszített; − konzol: falba befogott, arra merőleges tartóelem (kőből, fából stb.); − fríz: ablakpárkányon futó plasztikus vagy mértani díszítésű szalagdísz. − dór oszlop: lábazat nélküli, felfelé keskenyedő tartóoszlop; − ión oszlop: alépítmény (lábazat), karcsú, magasabb oszlop, fejezetén csigavonalas dísszel; − korinthoszi oszlop: rovátkolt törzsű, fejezetén akantuszlevelekkel; A mindennapi élet fontosabb kifejezései: − amphora: „mindkét oldalán tartott” – tárolóedény − fibula: ékszerként is szolgáló ruhakapcsoló tű − grafitto: bármely felületbe bekarcolt tájékoztató jellegű felirat − himation: egyetlen négyszögletes textildarabból redőzött köpeny, vagy lepel. A férfiak gyakran más felsőruhát nem is viseltek. A nők a vállukon átvetve, szimmetrikusan redőzve hordták − hüdria: vízhordó egyfülű edény − kalosz:

„szép”, „csinos” – főleg az ifjakra, ritkábban a lányokra (kalé) − kratér: bor és víz keverésére szolgáló edény − khitón: könnyű anyagból készült, földig érő öltözék ( a váll és szoknya szabása bő volt, a vállon és karokon fibulával tűzték meg − kurosz: „ifjú” − koré: „lány” − külix: ivócsésze − Magna Graecia: Nagy Görögország (Dél-Itália és Szicília) − peplosz: földig érő, többnyire ujjatlan öltözet, a khitónnál vastagabb anyagból készítették, a vállon megtűzték, rendszerint övvel hordták. Az anyagot egyszerűen körültekerték a testen, s egyik oldalon nyitva hagyták, vagy miután felöltötték, összevarrták. − szarkofág: „húsevő” – egy személy részére készült, rendszerint láda formájú kő- vagy terrakotta koporsó − sztélé: hely megjelölésére szolgáló kőlap; sokszor sírok fölött emelték, s akkor felirattal látták el és/vagy díszítették, de

határkőként is használták, sőt szentélyekben is − szüsszition: a férfiak közös étkezése a dór városokban (mindenki hozott a közösbe, aki nem tette, azt ebből kizárták, s jogait elvesztette) − temenosz: az istenek földje (a szentély körzetét, a papi területet nevezték) − paidagógosz: gyermekkísérő, gyermekvezető (tanár) − akantusz: a korinthoszi oszlopfők akantuszlevelekkel díszítettek; növény; − sztadion: stadion, sportversenyek helyszíne; távolságmérték: Olümpiában 192.27 m