Vallás | Vallástörténet » Spirituális teológia

Spirituális Teológia „Az Istennel találkozó ember” I. félév I. Az Istennel való életközösségre hívott ember 1. 2. 3. 4. A spirituális Teológia mibenléte. A keresztény lelkiség rövid történeti áttekintése Az aszketika és a misztika Az ember, aki az Istenhez vezető úton nincs egyedül: A lelkivezetés II. Lehetséges Istennel találkozni: a találkozós útjai és akadályai 5. 6. 7. 8. 9. Egy kulcs szó: A találkozás A találkozás akadálya: az önközpontúság (I.) A találkozás akadálya: az önközpontúság és a bűn (II.) A bűn és a bűnös ember Irányultságunk megváltoztatása: az önközpontúságból az Isten központúságba. (Kiút az egoizmusból: a megváltás és a megváltott ember) 10. Az imádság, mint jelenség 11. Néhány gyakorlati megjegyzés az imádsághoz A keresztény imádság jellegzetességei II. félév 12. Az imádságról I 13. Az imádságról II 14. Az imádságról III 15. Istennel találkozni

közösségileg: A liturgia: I A Zsolozsma 16. A keresztény aszkézis és gyakorlatai I 17. A keresztény aszkézis és gyakorlatai II 18. Önmegvalósítás, vagy önmegtagadás? III. Kivel találkozunk? Istenképek 19. Istenről alkotott képünk: Az istenképek fajtái, és hatásai lelkiéletünkre IV. Ki találkozik? 20. Önmagunkról alkotott képünk 21. Önmaguk elfogadása 22. Első meghatározottságunk: „férfinak és nőnek teremtette” 23. Múltunk és életünk 24. Elfogadás, kiengesztelődés, megbocsátás 25. Hivatásom és vágyaim, életállapotom és jelenem V. Mik a találkozás következményei? 26. Mi az Istennel való találkozás következménye az életünkben? Az erények (a szerzetesi fogadalmak) 27. Hogyan működik Isten bennünk? 28. Isten ajándékai Kötelező irodalom: FARKASFALVY DÉNES, A lelki élet teológiája, Agapé, Szeged, 1995. A keresztény szellemiség lexikona, Szerk.: SCHÜTZ, Christian, Szent István Társulat, Budapest,

1988. (Megadott szócikkek) JÁLICS FERENC Tanuljunk imádkozni, (negyedik kiadás.) Korda Kiadó, Kecskemét, 1999 BENKŐ ANTAL SJ, SZENTMÁRTONI MIHÁLY SJ, A gyógyító Jézus nyomában A lelkiélet lélektanához, Budapest, Új Ember 2003. (megadott részek) CRABB, LAWRENCE DR. Mélybenéző, énünk és kapcsolataink gyógyulása, Harmat Kiadó, Budapest, 2000. (Megadott részek) FRIELINGSDORF, KARL, Istenképek, Ahogy beteggé tesznek – és ahogy gyógyítanak, SzIT Bp. 2007. GARADNAI BALÁZS, A keskeny út öröme és járhatósága, A lelkiélet teológiája, Szent István Társulat, Budapest, 2004. (megadott fejezetek) GRŰN, ANSELM A zsolozsma és a belső imádság, Bencés lelkiségi füzetek 2. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1994. GRŰN, ANSELM Az imádkozó ember gesztusai, Bencés lelkiségi füzetek 23. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2000. GUARDINI, ROMANO Önmagunk elfogadása, Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor Kismaros, 2001. KREPPOLD, GUIDO

Önmegvalósítás vagy önmegtagadás? Bencés lelkiségi füzetek 34. Bencés Kiadó és Terjesztő Kft., Pannonhalma, 2002 LOUF, ANDRÉ, Bennünk a Lélek imádkozik, OMC, Bécs, 1979. (Újabb kiadása: Uram, taníts minket imádkozni a Bencés lelkiségi füzetekben.) MERTON, THOMAS Lelkivezetés és elmélkedés, Prugg Verlag, Eisenstadt 1974. (Létezik újabb kiadása is.) NEMES ÖDÖN, Ima és Élet, Útmutató Szent Ignác lelkigyakorlatainak végzéséhez a mindennapi életben; I. Életünk alapja Istenben, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, Korda Kiadó, Budapest, 2002. (megadott részek) Ajánlott irodalom: FROMM, ERICH, A szeretet művészete (különböző kiadások: Helikon Kiadó, Budapest, 1984; Háttér Kiadó Budapest, 1993.) GRÜN, ANSELM, Böjt. Test és lélek imája, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2005 BARTÓK TIBOR, Teológia és spiritualitás, in: Távlatok/76 – 2007, 259-272. JÁLICS FERENC A szemlélődés útja, Korda Kiadó, Kecskemét,

2006. MERTON, THOMAS Találkozás Istennel, A kontempláció, Márton Áron Kiadó, Budapest, 2000. SR. ANNE DE JÉSUS A lelkivezetés, Nyolc Boldogság Füzetek 8 Nyolc Boldogság Katolikus Közésség, Homokkomárom, 1999. SZENTMÁRTONI MIHÁLY, Istenkeresésünk útjai, Agapé, Szeged, 2000. XERAVITS ILDIKÓ Ő nem az a véres Isten – Istenképek keletkezése és hatásai. In: Embertárs 2007. (V) 4 szám 340-354 II. félév Az imádságról Ajánlott irodalom: KEK 2558-2751 (2856) GARADNAI Balázs, A keskeny út öröme és járhatósága, A lelkiélet teológiája, Szent István Társulat, Budapest, 2004. 88-112 A keresztény szellemiség lexikona, Szerk.: SCHÜTZ, Christian, Szent István Társulat, Budapest, 1988. 146-150 Az imádság, mint jelenség „Az imádság általános emberi és vallásos jelenség, alapvetően hozzátartozik az emberhez. Az ember beszédképességének része az imádkozás képessége. Az ember – a beszéd lehetőségét megkapván - az

imádságban felülmúlja önmagát, a világot, az egész valóságot, és egyúttal elfogadja végességét és gyarlóságát. Amennyiben a teremtmény elfogadja, elismeri és megköszöni az ajándékba kapott létet, az imádságot jogosan lehet a „teremtmény alaptevékenységének” nevezni. A vallástörténet mutatja, hogy minden vallás ismeri és gyakorolja az Istenhez fordulást. A vallásos életben is istentiszteletben szilárd helye van, és azt jelenti, hogy az ember önmagáról és övéiről beszél Istennek. Minden olyan próbálkozás ellenére, amely az imádságot másodrendű jelenségként próbálja értelmezni, a legértelmesebbnek az látszik, ha az imádságot az ember lényegéhez és létezéséhez tartozó párbeszédnek tekintjük: »Az imádság az ember szava a fölötte álló akarathoz, illetve ennek az akaratnak a válasza. Az imádság lényegében párbeszéd« (G van der Leeuw) Ezzel a háttérrel kell elbírálni az imádság

magyarázatának különböző kísérleteit. Beszélnek egyrészt ’az imádság kényszeréről’ illetve az ember ’kiirthatatlan imádságösztönéről’ (F. Heiler), másrészt ezzel szemben a nagyon elterjedt ’imádságnélküliségről’ (G. Ebeling) és pótcselekvésről A mutatkozó imádságkrízis és az imádság hitelességét megkérdőjelező kritika az imádságot ’szükségmegoldásnak’, ’alibitevékenységnek’, ’önámításnak’, ’eszmélődésnek’, vagy ’gondolkodásnak’ stb. tekinti E vélemények elárulják, hogy nincs világos fogalmuk az imádságról és annak gyakorlatáról, s egyúttal jelzik azt is, hogy kötelességünk a hiteles források felmutatása.” „Az imádság spiritualitása A keresztény felfogásban az imádság és a hit egybetartozik. IMádásg nélkül a hit érthetetlen és nem gyakorolható. »A hit maga is imádság, minden imádság alapformája« (O H Pesch) Ebből vezethető le az imádság sajátos

spirituális vonása. a) Az imádkozó Szentlélek. b) Az imádsá, mint a Szentháromság dicsőítése c) Imádság és antropológia A világtól való menekülés vádjával szembe kell állítani a keresztény imádság evilági és mélyen emberi jellegét. Az ismert jelszó: »imádkozzál és dolgozzál« nem alternatíva, hanem annak a feszültségnek az egysége, amit csupán spirituálisan lehet megvalósítani. A Szentlélek általi imádság nem pótcselekvés, és fordítva, a munka nem pótléka az imádságnak, hanem a kettő kölcsönhatása és egysége a cél. Ugyanez érvényes a sajátosan keresztény és az általános emberi imádság – mint vallásos jelenség – közötti kapcsolatra is. Itt is a Szentlélek az összekötő híd a két világ között, amennyiben a vallások gazdagságát közvetíti a kereszténységnek, s a vallásoknak megmutatja központjukat és beteljesülésüket a kereszténységben. Hasonló állapítható meg az imádság és

tevékenység, Isten országának reménye és a világért való felelősség kombinációjáról. Mindig a Szentlélek által kezdeményezett és vezetett imádság mutatja meg az ember igazi nagyságát, küldetését, lehetőségeit és határait. Ennek figyelembevételével nevezik az imádságot keresztény antropológiának. Sehol sem jut annyira szóhoz az ember, mint szemtől szemben Istennel Az igazi humanitás minden imádság központi gondolata. Ezért az imádság emberből kiinduló meghatározása, - »elindulás a végtelenbe«, »átlépés az immanecia határán«, »tájékozódás«, »az élet kifejezése« - mint kísérlet a meghatározásra elfogadható. Az imádság emberi vonásainak hangsúlyozása feljogosít arra, hogy anonim imádságról beszéljünk ott, ahol nem ismerik a személyes Istent, és a kifejezett imádság helyén hallgatás, vágyódás, keresés, kérdés vagy várakozás van mint kapcsolatteremtési próbálkozás. Jézus Atyjának

házában sok lakás van: Isten »sok nyelvet« ismer és ért. Ez az univerzális –ember távlat a lélekben és igazságban mondott imádság gyümölcse és tapasztalata.” (A keresztény szellemiség lexikona, Szerk.: SCHÜTZ, Christian, Szent István Társulat, Budapest, 1988. 146-150 kihagyásokkal) Néhány gyakorlati megjegyzés Az imádság fajtái (a szokásos felosztás alapján): • Szóbeli, vagy gondolati (elmélkedő, szemlélődő) • Egyéni, vagy közösségi • Motívumai és tartalma alapján: kérő, hálaadó, dicsőítő és engesztelő. Mi most nem ezek alapján csoportosítjuk és beszélünk az imádságról, hanem annak alapján, hogy az imádságot, mint utat szemléljük, melyben valahonnét indulunk, és amely nem lezárt, hanem nyitott valóság, mely az örökkévaló Istenbe torkollik. Az imádság nem statikus valóság, abban is van fejlődés. Az imádságnak is van egy bizonyos fejlődése, és az embernek meg kell tennie benne egy bizonyos

utat, fejlődnie kell, mint minden másban ez életében. Ha nem fejlődik, akkor megreked. Azt tapasztalja, hogy neki már semmi újat nem jelent az imádáság, nem találja benne örömét, kényszer, felesleges idő stb. Amikor ilyen érzésekkel találkozunk magunkban meg kell vizsgálnunk, nem kell-e tovább lépnünk az imádság útján, nem kell-e valami más fajta imádságot választanunk. Az a baj, hogy az imádságban nagyon sokszor megrekedünk olyan fokon, ami az élet más területén elképzelhetetlen lenne. Kérdés: Milyen rossz és jó tapasztalatom van az imádságról? Amit és ahogy legtöbbször imádkozol, azt mikor, hány éves korodban tanultad meg? Vannak-e benned kérdések az imádsággal, annak gyakorlásával kapcsolatban kérdések? Hogyan imádkozol? Mikor imádkozol? Mit jelent számodra az imádság? Ha egy bizonyos időt így, imádkozva tölt az ember, akkor érzi, hogy az imádságnak van ereje, átalakító ereje, az ember másként látja az

életet stb. Ezzel talán nem árt megismerkedni és kvázi felnőtt fejjel is végig gondolni. (Tapasztalatok: zarándoklaton: „sohasem gondoltam volna, hogy én ezt vagy azt az imádságot imádkozom majd valaha.” Stb Vagy Láng Balázs, aki Püspökszentlászlón nem bírt 5 percig sem csendbe lenni, aztán Medzugoriében „tért meg.”) Az imádsághoz idő kell. Ahhoz, hogy valaki az imádság hatását is kezdje megtapasztalni az életében, ahhoz több időre lenne szükség. Egy lelkigyakorlaton is kb három nap után mondhatjuk azt, hogy valami elkezdődik, megmozdul bennünk. Addig csak legfeljebb kipihenjük magunkat. Az igazán mély és komoly imádságnak hónapok után tapasztalható meg az átalakító hatása. Pihentnek lenni: alapvetően fontos az imádsághoz. Enélkül nem megy Ez egyben azt is jelenti, hogy egyrészt az imádság nem tétlenség, aki imádkozik, az nem lustálkodik. Másrészt, ha nem megy az imádság ez is lehet az oka. Van azonban még

egy másik dolog: mindig eszünkbe jut valami, amit fontosabbnak tartanánk, mint az imádságot, és érdekes, hogy ezek mindig csak az imádság alatt jönnek elő, a számítógépezés alatt nem. Ez azért is van, mert az imádság az ember lelkének legmélyét is képes megérinteni, és ha ott olyasmi van, amivel nem szívesen nézünk szembe, mondjuk magammal nem vagyok kibékülve, vagy rendezetlenek az emberi kapcsolataim, akkor mindig ezek törnek fel bennem, és így képtelen vagyok Istenre figyelni. Az imádáság megkívánja a rendezett emberi kapcsolatokat beleértve önmagunkkal való kapcsolatunkat is, önmagunk elfogadását is. Amikor az ember eléggé előre halad az imádságban, akkor egyébként maga az imádság, ill. az imádságban Istennel történő találkozásunk is gyógyítja sebeinket, azaz emberi kapcsolatainkat. (vö: öregasszonyok tapasztalatai az imádságról: „ott megnyugszom.”) Mindennek megvan a maga keresztény hagyománya, amit eléggé

kevéssé ismerünk, pedig úgy tűnik nagyon nagy igény lenne rá. Mutatja ezt keleti vallások és ima módok iránti nagy érdeklődés. Nem kell mindent magamnak kitalálnom, mint ahogy az iskolában is egyszerűen meg kell bizonyos dolgokat tanulni, egyszerűen azért, mert arra már rá jött az emberiség. Csak ha ezeket megismertem, akkor tudok majd én is valamit hozzátenni az emberiség nagy közös tudásához. Így van ez az imádsággal is Fontos az őszinteség is. Merjem bevallani, ha nem megy, de tudjam, hogy csak akkor fog menni, ha vágyom rá, ha akarom magam is. Istent ugyan nem lehet kényszeríteni, hogy nyilatkozzék meg az imádságomra válaszként. (Ő egyébként már megnyilatkozott A mi imádságunk „csak” válasz.) Arról van szó, hogy nekem készen kell lennem arra, hogy befogadjam, amit ad. Bekapcsolva kell tartanom az „antennáimat” Fontos még, hogy a realitás talaján álljunk, már csak azért is, mert akkor nem mindenféle pótszerekkel

tömjük teli az életünket, azért, hogy kielégítsük legmélyebb vágyainkat, hanem megengedjük, hogy az töltse be ezeket, aki igazán képes rá. Ábrándozás stb kizárása Ez azért is fontos, mert ez lesz a biztosíték arra nézve, hogy amit az imádságban megtapasztal az ember, az nem képzelődés, hanem valóság. A realitáshoz pedig, ami lehet, hogy nem kellemes a számunkra azonban csak úgy jutunk el, ha megteremtjük az imádság minimális külső feltételeit: csöndet, figyelmet el nem vonó körülményeket. Az imádság útja 1 1 Az imádságnak ezek a lírása jegyezetek: JÁLICS Ferenc Tanuljunk imádkozni, (negyedik kiadás.) Korda Kiadó, Kecskemét, 1999. könyvéből 1. Imákat elmondani (A szóbeli imádság) 1. Az imádság legismertebb, sok ember számára egyetlen módja A gyerek is így tanul meg imádkozni, és ez nevelő hatású, mert ő még nem tudja, hogyan kell Istent megszólítani, de ez lesz az imádság első lépése. A liturgia

is tele van közösen elmondott szóbeli imákkal. A közösen elmondott imádság együtt emeli Istenhez szívüket. 2. Sok ember számára az imádság szükségszerű feltétele, hogy kérés legyen (imádkozunk valakiért/valamiért. Előnye: ebben benne van Isten mindenhatóságának, és az ember függőségének elismerése. Veszélye: Lehet egocentrikus is, amikor valaki Istent csupán saját céljainak eléréséhez akarja használni. Ezért ajánlatos kéréseinket felajánl imával kiegészíteni. Amikor Istennek ajánljuk örömünket és bajainkat, lassanként áthelyezzük a súlypontot magunkról Őrá, saját szükségleteinkről Isten jóságára. Ez a változás nem az imádság szövegében, hanem az imádkozó szívében jelent változást. A kereszténység imái ebben azért segítenek, mert fennköltek, és segítenek, hogy pl. szükségleteinket Isten szemszögéből nézzük Pl. Miatyánk Nagy Doxológia Ez utóbbi örömre, dicsőítésre, csodálatra hangol,

és egyben azt is mutatja, hogy az imádást és hálaadást tartalmazó imák is magunkról Istenre helyezik át a súlypontot. Fontos az is, hogy ezek a szóbeli imádságok nagyon sokszor az imádságot és a keresztény életet igyekeznek harmóniába hozni, azaz a valóságra támaszkodni az imádság során is, vagyis, hogy ne szakítsuk el, hanem inkább kössük össze Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkat. (Vö: Tégy engem a te békéd eszközévé) 3. A meghatározott szövegű imádság belső dinamikája Sokszor van, hogy Istenhez akarunk fordulni, mégis saját problémáinkban merülünk el. A liturgia imádságai rendszerint nagyon fennköltek, s ha csak egy kicsit is átérezzük, és kezdünk a benne foglaltak után vágyakozni, úgy érezzük a mi imádságunk, mert azt fejezik ki, ami bennünk van. (Vö Szt Ferenc imái, melyek liturgikus szövegekből vannak szőve. Vagy 1-1 zsoltár, ahogy valakinek személyes imádságává válhat.) Hogy

összhangba kerüljünk velük, komoly feladat. (Regulák: a száj és a szív összhangja) Fontos a megfelelő szövegek kiválasztása. A szövegnek azonban önmagában nincs értéke Értéke abban áll, hogy belsőséges imát tud előidézni. Ha valakinek a szíve megegyezik az imádsággal, akkor sokat segítenek a kötött imádságok, ha azonban nem, akkor szórakozottság áll be, mert a szavak elvesztik jelentésüket. (Egy felirat a Fonte Colombo-i remeteség kórusán: „Hiába dolgozik a nyelv, ha a szív nem imádkozik.” „Az ima értéke a szavakra és azok jelentésére összpontosított figyelemtől függ.” 1 A szavak jelentése 2 Növekszik az a tudat, hogy az Úrhoz szólunk. 3 Növekszik a mélyen átérzett áhítat, a szív tiszteletteljes, és szeretetteljes érzelme Isten iránt. Ha ide eljut az ember, és a figyelem belsőségessé válik, már nincs minden szó jelentéséhez kötve. Ilyenkor csak 1-1 szó, mondat ragad meg Vö: „rumináció” De az

le is köt, és bár nem követjük a szavakat lépésről lépésre, az imádság mégis táplálja a szeretetteljes tekintetet. A szöveg végső célja az Istenre irányított figyelem, ami így meg is valósul, a szöveg csak kísérője, alapja lesz a belső figyelemnek, ami az Úrra összpontosul. A szöveg itt olyan, mint egy rádióadás esetén az alapfrekvencia. Arra helyezik rá a változásokat Vö Rózsafüzér imádkozása. Bár nem figyelünk minden szóra, szívünk mégis imádkozik Ennek következménye: a belső összeszedettség („az áhítatnál mélyebb belső figyelem”). Vö idős imádkozó emberek: rózsafüzér, vagy zsolozsma Ha hosszabb ideig békésen folyik az ima, az annak a jele, hogy mélyre jutott az imádkozó. Ha nincs ez az összeszedettség, akkor csak rövid lehet az ima, mert elfáradunk, és nem tudjuk folytatni. Amikor a szóbeli imádságról és annak mélységéről beszélünk, akkor az összeszedettség első fokáról beszélünk,

és ez még nem mélyebb imádság. A szóbeli imádságnak éppen az a szerepe, hogy általa elérjük ezt az első összeszedettséget. Mikor a figyelem elmélyül/tovább mélyül más imaformákra lesz szükségünk. Ezt érezzük Amikor azonban valaki, aki mélyebben azaz egyszerűbben szokott imádkozni, valami miatt nem tud úgy imádkozni ahogy szokott, akkor a szóbeli imádsághoz kell visszatérnie. (regrediálás) 4. Gyakorlati tanácsok 4.1 Ha szeretjük ezt az imamódot, és kielégítően visznek Istenhez, válasszunk olyan imákat, amik kifejezik érzelmeinket és vágyainkat. Tanuljuk meg őket fejből, mondjuk lassan, és úgy hogy értjük is, amit mondunk. Legyen előkészületünk: tudatosítsuk, hogy most Istenhez, Jézushoz fordulunk. (keresztvetés, Miatyánk, Üdvözlégy, 1-1 szent, vagy őrangyal, zsoltár, vagy kedves ének.) Maradjunk a megszokott imáinknál, amíg lelkiállapotunk ezt lehetővé teszi. Fontos a kitartás is az imádságban! 4.2 Ha nem

jutunk el a mélyebb összeszedettségre, akkor ne imádkozzunk hosszan Ekkor segítenek a fohász imádságok. Étkezés előtt vagy után, reggel vagy este (ezt még a templomba nem járók közül is sokan megteszik.) Fontos, hogy mivel fekszünk le, és mivel alszunk el. Nagyon befolyásol bennünket, tudatalattinkat A mai nap a tegnap estével kezdődött. 4.3 Vigyázzunk vállalt imádságaink kapcsán Ne kötelezzük el magunkat hosszú imák elmondására, vagy ha még is megtettük, és egyszer terhessé vált legyen bátorságunk elhagyni. Nagyon fontos, hogy ragaszkodjunk valamihez, ami jó, de csak akkor, ha támaszul szolgál, és nem támaszt bennünk ellenállást. Mert ilyenkor szinte ellen anyagot termel, és az ellenkező hatást váltja ki. Nem a melyre visz, hanem a felszínen tart, nem békésen folyik, hanem ellenállással. Ha már a megígért imát nem tudjuk belső ellenállástól mentesen végezni, jobb elhagyni. A kitartás, rugalmasság, szabadság

összhangja fontos 4.4 Miért merjük ezt megtenni? Mert a szóbeli imádság végső kritériuma az, hogy mennyire emel fel az Úrhoz. Ez a szerepe, ezért eszköz és nem cél Ha ezt a szerepet nem tölti be, már nem szolgálja a célt. Ilyenkor meg kell vizsgálni, és javítani kell vagy változtatni rajta, vagy elhagyni. „Mégha pillanatnyilag nem is érzek áhítatot, észre kell vennem, hogy az imám Istenhez vezet-e. Ha pedig nem érzem ezt, az azt jelenti, hogy nem vezet hozzá” 2. Mindkét lábbal a földön állni 1. Ez a fejezet nem újdonság számunkra Már beszéltünk arról, hogy Isten és ember szerettünk, az Istenhez és a felebaráthoz vezető utunk ugyanaz. Mondtuk, hogy nincs két szívünk, csak egy és azzal szeretjük Istent és embertársainkat is. Beszéltünk arról is, hogy az emberekhez való viszonyulásunk az Isten kapcsolat hőmérője. S ezen túl ez az azonosság a biztosíték arra, hogy imaéletünk nem képzelődés. Érzék kell ahhoz, hogy

lássuk, az emberekhez való viszonyulásom változása, miként mutatkozik meg az Istennel való kapcsolatomban is. Ez a garancia arra is, hogy Istenről alkotott képen nem menekülés a valóság elől. Az emberek s az ima iránti érzék együtt fejlődik 2. Még néhány szempont Az Istennel való viszonyunk nem csak egyes embereken keresztül tükröződik, hanem egy közösségbe való beilleszkedésen keresztül is. „Az emberiség története azt mutatja, hogy új világ felé menetelünk mindaddig, míg el nem érjük a mennyei lakomát. Mikor az emberiség eléri a tökéletes kapcsolatot az örök életben, az Isten jelenléte teljes lesz. Ugyanis Isten jelenléte az emberiségben függ az általános kapcsolatok mértékétől. Az a képesség, hogy egy család, egy meghitt csoport, és egyesület, egy ország és végül az egész emberiség történelmi menetelésének folyamatáért felelősnek érezzük magunkat, az Istenhez való kapcsolatunk záloga. Az Isten, a

mi Urunk, az egész teremtést magáénak érzi Ha ővele kapcsolatban vagyunk, az azt jelenti, hogy bekapcsolódva az ő ügyeibe, az egész emberiséget, sőt az egész teremtést magunkénak érezzük. Így kezdünk el valóban testvérekké válni közös istengyermeki viszonyunk által.” (21-22) Istenhez való viszonyunkat tehát nem csak az egyéni kapcsolatok, hanem a csoportokkal való kapcsolatok is mutatják. Végül pedig a természethez, a teremtett világhoz való viszonyunk, sőt a saját testünkhöz való viszonyunk is mutatja az Úrhoz való viszonyunkat. Ez a három viszonyulás – személyes kapcsolatok, csoportos/szociális kapcsolatok és a természethez való viszonyunk – viszonylag pontos képet rajzol Istennel való viszonyunkról. Ha más szemszögből nézzük ezt, akkor ez önmagunk elfogadása, mert ez magában foglalja ezeket a kapcsolatokat is. Hogy mit gondolunk istenről, az attól is függ, hogy mennyire fogadjuk el saját realitásunkat. (Ez nem

az Istenképet érinti még) Ha nem fogadjuk el magunkat, akkor Istent sem fogadjuk el, mert úgy érezzük, isten nem olyannak alkotott, amilyennek kellett volna. Tehát kritizáljuk őt Úgy érezzük, nem szeret, vagy csak részben szeret bennünket. 3. Amikor az életet nem fogadjuk el, akkor az mindig vonatkozik Istenre is (Miért engedte meg?) Mikor érintkezni akarunk vele, mindig tudatosítani kell azt is, hogy mit gondolunk róla. E nélkül irrealitás az egész vele való viszonyunk Nem választom el többé az életet és a vallást. Vége tisztának vélt istenszeretetünknek is Hiszen míg az emberiség nem ér tiszta közösségben istenszeretetünk sem makulátlan. Elsősorban nem azt kell látnunk, aminek lennie kellene, hanem a valóságot. Ne a tökéletesből induljunk, ki, mintha az valóság lenne, hanem a konkrét helyzetből. Így lehet ugyanis jól imádkozni A nyers valóságból kell kiindulnunk anélkül, hogy reményünket elvesztenénk. 4. Személyes

tapasztalatáról ír, mit jelentet neki, ill másoknak az, amikor felismerte az isteni és emberi ilyenféle összefüggését. 5. Ezek az elvek azonban nem újak Minden lelkiismeretvizsgálat célja ugyanis az, hogy észrevegyük emberi életünk vallási dimenzióját. Ha ezt – a mondott hármas összefüggésekben – megjavítjuk, vagy érzékünket kifejlesztjük, általa megjavítjuk az Istennel való kapcsolatunkat is. Ez pedig imádság Nagyon fontos, hogy gyerekkorunkban és később különösen a serdülés idején kapcsolatba hozzuk a mindennapi cselekedeteinket életünk vallási dimenziójával. Régi gyakorlat: naponta, míg valaki meg nem tanulta, hogy önkéntelenül is ki kell értékelnie helyzetét. Sok pszichológiai kezelést megelőznénk ez által Sokan félnek a lelkiismeretvizsgálattól, de az ezért van, mert helytelen indítékaik vannak: anyag a gyónáshoz, kóros bűntudat fenntartásához, hogy még bűnösebbnek érezzék magukat, merev és feszült

emberek, akik ezeket a hibákat még csak fokozzák a lelkiismeret vizsgálattal. Ezek téves célokon alapulnak Az igazi cél: életünk még tudatosabbá váljon, érezzük mindennap életünk vallási dimenzióját. A rendszeres lelkiismeret vizsgálat eredménye az lesz, hogy a felnőtt ember természetesen tudatosítja lelki állapotát, de ezt csak úgy lehet elérni, ha a gyerekeknek megtanítják a napi lelkiismeret vizsgálatot. Ne a tízparancs alapján végezzük, hanem emberi kapcsolataink felülvizsgálatával. 3. Isten igéjének Szemlélése: elmélkedés a Szentíráson Isten Igéje, ezért a legalkalmasabb könyv arra, hogy Istennel kapcsolatba kerülhessünk. Három szándékkal nyithatjuk ki: Olvasás: folytatólagosan, mint egy regényt. Tanulmányozás: mélyrehatóbb és nagyobb ismeretre vezet. Tanulmányozzuk a régészeti, nyelvészeti stb összefüggéseit Párhuzamos helyek tanulmányozása: (Mi a párhuzamos hely? Széljegyzet) a Szentírás mélyebb

ismeretére vezet. De ezek egyike sem kell ahhoz, hogy a Szentíráson elmélkedhessünk Tanulmányozás Az üzenet megértése Értelem dominál Objektív üzenetét elemzi Eredménye: megértettem a szöveget Elmélkedés Az üzenet megérzése Szívünket gazdagítja Személyünket érintve, életünket világítja meg Eredménye: megvilágosította életemet az evangélium fénye: érzem, mit kell megváltoztatnom, és Isten szeret A tanulmányozás és olvasás is átmehet elmélkedésbe. De az elmélkedés: felismerni, mi az üzenete, amit számomra tartalmaz. Ez intuitív módon történik Pl. Mk 12,41-44: a szegény özvegyasszony a templom perselyébe dob Lassan elolvasom, talán háromszor is. Kísértésem van arra, hogy tovább menjek, mert nem mond semmit. De nem Akkor félreteszem az írott szöveget, és magam elé képzelem a jelenetet. Hogy jön a szegény asszony? Mi van e mögött? Elgondolkodom, manapság vane ilyen Ekkor érzem, hogy ez reális ma is Próbálok

valami hasonlót találni az életemben: Találok olyan mozzanatokat, amikor hozzá hasonlóan cselekedtem, s amikor nem. Konkrét esetek jutnak eszembe. Talán ráébredek Még sohasem adtam a magaméból Elszégyellem magam. Érzem önző vagyok, csodálom az özvegy asszonyt Aztán restelkedve Jézushoz fordulok: kérem, tanítson meg nagylelkűnek lenni. Megköszönöm, amit már elértem. Kifejezem iránta bizalmamat Elszórakozom, és már teendőimen jár az eszem. Ekkor visszatérek a szöveghez, és már Jézus személyére figyelek, akinek tekintete a szív mélyére hatol. Ezt már éreztem én is Kérem továbbra is Ismét elszórakozom. Visszatérek a szakaszhoz, ami most már sokkal elevenebb a számomra. Érzem aktuális Imába merülök A folyamat elemzése. Lassú és ismételt olvasás: mert időre van szükségem. Kísértés: Nem mond semmit Menjek tovább az olvasásban, de ennek nem szabad engednem. Az elmélkedés sikere a mélységtől függ, s a vízszintes

sebesség ezt megsemmisíti. Megkeresése annak, mi a vonatkozása az életemhez. Ebben van gondolkodás, következtetés, emlékezés. Felfogom mondanivalóját És annak fényében értelmezem életemet. Ha önkéntelenül nem megy, segítség: Mit is mondanak nekem ezek a szavak? Van-e a környezetemben hasonló? Ez azért alapvető, mert ha az életemhez nincs semmi köze, akkor igazi értelmébe nem tudok behatolni, nem nyit meg újabb távlatokat, és nem tud felszabadítani. Ha valami gondolkodásra késztet, nem megyek tovább, ott maradok Miután kapcsolatot találtam életem és az evangélium között, Jézushoz fordulok. Új fényben látom életemet, és ez arra késztet, hogy szóljak hozzá. Ez az elmélkedés csúcspontja: Isten szólt hozzám és most én szólok őhozzá. Mikor mindent elmondtam, elszórakozom, = ekkor már nem köti le a figyelmemet, ezért visszatérek a szöveghez, de más szempontot figyelek meg. Ritmusa: Olvasás, elgondolkodás, ima. Ezt egy

óra hosszat is lehet csinálni Elszórakozás esetén vissza kell térni a szöveghez. Lehet más szövegekről is elmélkednünk, sőt életünkről is, hiszen végül is Isten úgy nyilatkoztatja ki magát a Szentírásban, hogy emberekről beszél. Gyakorlati tanácsok: 1. Jó fordítás 2. Legyen elég időnk Ha nincs, ne is kezdjünk neki Legyünk nyugodtak 3. Ha nem fedezek fel semmit, ne ijedjünk meg Jegyezzük fel azokat a szakaszokat, melyek a legjobban tetszettek, és gyakran térjünk vissza hozzájuk. Gondolatainkról is készíthetünk feljegyzést. Ez elősegíti az összeszedettséget, és később is hasznát vesszük. 4. Magunknak elmélkedjünk, és ne másnak 5. Időtartama: 5 perc nem elég Ideális 30-45 perc Több túlságosan kifáraszt Kezdetben a legtöbb idő a megfontolással telik, majd ez áttevődik az Úrral való beszélgetésre. A gondolkodás lassan el is marad, leegyszerűsödik, vagy imába megy át Ha nem megy az elmélkedés, ez azt jelenti, hogy

nem ez a megfelelő imamódom. Lehet, hogy túl nagy belső feszültség van bennem. Ekkor a szóbeli imádsághoz kell visszatérnem De az is lehet, hogy más imamódot kell már keresnem. 4. Beszélgetni az Úrral (az affektív ima) Amikor azt mondjuk beszélgetni az Úrral, sokkal súlyosabb dolgot értünk alatta, mint amit ma sokan gondolnak, egyszerű jópofa csevegést Istennel, már ha kedvem van hozzá. A helyzet annál sokkal komolyabb, mint amit gyakorta mondogatnak azok, akik a saját szavainkkal való imádságot forszírozzák. Azt valóban meg kell tanulni, de azt is látni lehet, hogy ez nagyon sok esetben ellaposodik, kiüresedik és formálissá, egy adott közösség előtti önmutogatássá válik. Ez a fajta imádság a szóbeli imából és a szentírási elmélkedésből, mint azok következménye fejlődik ki. (ld azoknál) 1. tapasztalat: ellentét azzal, amit szeretnénk (hogy Istenhez emeljük lelkünket) és amit tényleg érzünk, (megszokottság,

szárazság, közömbösség, szórakozottság, elkalandozás, nem köt le bennünket az imádság, nem érint mega Szentírás, késés az imáról, miséről,) de nem tudjuk miért is van ez. Mi a kiút ebből a helyzetből? Nem erőszakoljuk magunkra azokat az érzéseket, amiket szeretnénk, „aminek lenni kellene,” hanem hagyjunk szabad utat annak, ami bennünk van, ami belőlünk tör fel. (Az érzelmeket soha nem szabad erővel, erőszakkal elfojtani, mert abból csak baj származik. Nagyon fontos!) Lehet, hogy először közömbösségünk, vagy „keresztény jólneveltségünk” = Istennek ilyent nem illik mondani) még ezt is akadályozza. Pedig Istennek mindent meg- és el lehet mondani, adott esetben akaratával meg lehet/kell küzdeni. (vö Jákob küzdelme a Jabbok gázlójánál) Ilyenkor tehát mindig van bennünk valami tudatalatti ellenállás, ez fékezi le szabad megnyilvánulásainkat. MI a kiút ebből a helyzetből? – Érzelmek magunkra erőszakolása

helyett adjunk szabd utat annak,a mi bennünk van. Lehet, hogy először még ez sem megy, mert ezt is lefékezi a bennünk lévő ellenállás, ezért érzünk szárazságot stb. Ilyenkor tehát adjuk helyet szabad folyást az őszinteségnek, és ne azt mondjuk, ami szép, hanem azt, ami igaz. Pl. Valaki egy olyan közösségbe járt, ahol mindig ujjongani kellett Azt mesélte, hogy amikor meghalt a 21 éves fia, és eltemették, többé nem tudott oda menni, mert ő nem tudott ujjongani. Vannak ennél kevésbe szomorú helyzetek is, a mikor egy-egy imával nem tudunk azonosulni. Ha kényszerítem magam, akkor csak a szám mondja, de a szívem nem. Megváltoztatom magatartásomat és ezt abba hagyva „komolyan akarok az Úrral beszélni.” Megmondom neki, hogy nem találok örömet az ujjongásban, és képtelen vagyok rá. Nem tudom az okát, csak a disszonanciát érzem, és ezért mondjuk, szemrehányást teszek neki. Így fejezem ki elégedetlenségemet Az összhang

hiányának oka: nem fogadom el az életemet úgy, ahogy van, esetleg, mint a fent említett példában szerettünk halálát stb. Miért engedte meg Isten? Ez az ima küszködés, de kifejezi azt, ami bennem van, ami megüli a gyomromat, vagy, ami rám nehezedik. Sok minden lehet itt, de a lényeg az, hogy valamiképpen kifejezzem azt, ami bennem van, és ami elborít mindent. Ez azonban nagyon jó ima, több szempontból is. Egyrészt mert nem csak szép szavakat mondok istennek, ami isten és közém áll. Másrészt ez egyfajta tudatra ébredés: Rádöbbenek, hogy ellentétbe kerültem vele. Az élet el nem fogadása az élet szerzőjével állít ellentétbe. Úgy is mondhatnánk, hogy az Úrhoz való viszonyunk pszichoanalízise ez. 1. Van bennem egy nem egészen tudatos akadály, melynek csak a következményeit észlelem. (nem megy az ima stb) Ez azt jelenti, hogy az érzelmeimet egy ismeretlen dolog eltorlaszolja, csakhogy a tudat alattiban. 2. Ahelyett, hogy imák

elmondására kényszeríteném magam, el kezdem érzelmeimet kifejezni. 3. Eredménye: egy lázadással, szemrehányásokkal teli ima De legalább őszinte, és ezért jó. Már nem közömbös szavakból áll (Vö az az osztály, amit nem tudtam megmozdítani érzelmileg.) Pszichológia és tudatalatti Istennel és az imával kapcsolatban? Igen, mert hiszen az egyház mindig nagy jelentőséget tulajdonított az imádságban a gesztusoknak, a testtartásoknak. Az imában részt vesz az egész ember Ha a testünk, akkor mennyivel inkább lelkünk minden része is! Az ilyen ima értéke: nem a dolgok eszményi állapotából „amilyennek lenni kellene” indul ki, hanem a valóságból „amilyen”. = Felismerem, nem vagyok olyan ideális, mint szeretnék lenni; én nem csak a jó elhatározásaim, jó szándékom, szép gondolataim vagyok. Nem csak olyan vagyok, amilyen szeretnék lenni, hanem olyan is, amilyen nem szeretnék. S ezért nem fogadom el magam. Ezt is Isten elé viszem,

és nem csak a szépet és jót, és ez lesz a reális ima, ami utat nyit annak a tisztulási folyamatnak, ami csak az imában valósulhat meg. Azzal, hogy tudatosul bennem a lázadás, megváltozik a magamról alkotott – addig esetleg ideális – kép. Kezdem tisztábban látni magam, és ez a változás kezdete Két példa: Jób imádsága, aki nem hallgat addig, amíg ki nem tör belőle az, ami benne van. Ekkor megtér és megváltozik magatartása De barátai nem jó tanácsadók Jézus imádsága a Getszemáni kertben: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely, de mégis ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” (Mt 26, 39) Ez utóbbi mutatja ennek az imádságnak a dinamikáját. Legmélyebb énünk (tudatalattink) kifejezése, Nemesebb érzelmek felkeltése, Annak kifejezése, ami bennünk él, és ami Megérezni: Isten szeret akaratunkkal ellenétes megnyilatkozásra kényszerít Látszólag ez az imádságforma nem keresztény, de mégis

kettős evangéliumi meggyőződés áll mögötte. 1. Realitásunk elfogadása A Biblia emberképe szerint az ember egy és oszthatatlan egység. = Nem csak értelem, és akarat vagyunk, hanem a mieink ösztöneink lelkiállapotunk, és testünk is, amiket el kell fogadni. 2. A bennünk lévő lázadás, rossz, stb, nem létünk legmélyebb magva, hanem ezalatt még ott van az istenszeretet, és ez az igazi magva lelkünknek. Ez fontos meggyőződés, mert sok ember azért fél szabadjára engedni őszintén „énjét” mert azt hiszi, „vadállat” lakik lelkünk mélyen. Attól fél, hogy ha kimondaná ezeket a negatív érzéseket, akkor az mindent szétrombolna. Azt hiszik, hogy az ember romlott bestia, ezért minden rossz hajlamot el kell fojtania. A keresztény ember azonban tudja, hogy az ember alapvetően jó. „Isten látta, hogy nagyon jó.” Megromlott a bűn miatt – ez igaz De a romlás nem a személyiségünket rombolta le mindenestől, az ember „capax Dei”, a

rossz egy „közbeeső zóna”. Ha hagyjuk felszínre jutni őket, akkor eloszlanak, és sokkal mélyebbről tör fel az igazi szeretet. Olyan ez, mint amikor kutat ásnak, és ahhoz, hogy tiszta vizet nyerjenek, kompresszorozni kell, és ilyenkor először mindig zavaros piszkos víz jön fel. A folyamatos kompresszorozás hatására azután el kezd tisztulni, és a végén, ha jó a kút akkor napokig már csak kristálytiszta víz tör fel. Nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik benned Istenünk.” – Szt Ágoston Így imádságunkban váltakoznia kell szívünk Istenhez emelésének, és annak a felszínre engedésével, ami nyomást gyakorol ránk (tudatalattinkból.) Ez lassú tisztulást eredményez, és csak ennek a tisztulásnak a következtében juthat felszínre az a még mélyebb tudatalatti törekvés, ami már jó, és ami Istenre vágyik. Gyakorlati kivitelezés. 1. Vizsgáljuk meg érzelmeinket és tudatosítsuk: megfelel-e nekik az, amit az imában

mondunk. Pl „Szeretelek Uram”- Így van-e, vagy csak szeretném szeretni? Ha nem így van, akkor mondjuk: szeretnélek szeretni. Vagy: Bánom bűneimet – Valóban? Lehet, hogy az igazság az, hogy az eszemmel igen, de a szívem hideg marad. A gyónáshoz persze ez is elég, de jó ha tudatosítjuk ezt azzal együtt, hogy az Isten ezzel együtt is lefogad bennünket. 2. Az imádságot időnként ne imák elmondásával vagy elmélkedéssel kezdjük, hanem annak átgondolásával, hogy „Mit érzek az Úrral szemben? Mi az, ami önkéntelenül merül fel bennem? Közel érzem magamhoz Istent, vagy messze?” – Ha így kezdünk el beszélni hozzá, sok minden tisztává válik, és olyan mélységekbe jutunk, ahol valóban Isten Szentlelke imádkozik bennünk. 3. Ha nehezünkre esik hosszabban imádkozni, vegyünk elő egy darab papírt és imádkozzunk úgy, mintha levelet írnánk. 4. Kísérjük figyelemmel külső megnyilvánulásainkat Ha pl szeretnék időben misére

érkezni, de elkésem, akarok imádkozni, de mégis elfeledkezem róla, stb., biztos, hogy van valami tudat alatti akadály. 2. Az affektív imában azonban a lázadás a disszonancia nem a szokásos megnyilatkozás. Ezzel kezdődhet, de ha túl jutunk rajta, akkor új világba lépünk Mikor előre haladunk ezen az úton, a szív kezd előtérbe kerülni. Olyan lesz, mint két jó barát beszélgetése: közvetlen, és mindent el tud mondani. Folyékony és kedves lesz és az érzelmek nagy gazdagsága bontakozik ki. A tudatalatti megtisztulásának gyümölcse: józan érzelmeink felszabadulása és az érintkezés nagy közvetlensége. Magunkat kicsinynek érezzük, Istent nagynak, és vonzódunk hozzá, és reméljük: egyre közelebb kerülünk hozzá. A súlypont a szíven van Fájdalom bűneink miatt, és vágy, hogy megváltozzunk, és mindenkit szeressünk. Megtanuljuk: öröm felajánlani az életünket. Számtalanszor ismételjük, hogy szeretjük stb, mint egy

könnyűzenei darabban. Szenvedélyesen kezdjük szeretni az Urat Vágy a túlvilági életre. Öröm, amikor dicsérhetjük Gyengéd áhítat a Boldogságos Szűz iránt A mélyebb érzelmek nyomán azonban egyre kevesebb szó is elegendő a társalgáshoz. „A barátok kevés szóból is megértik egymást.” Ez z imafajta külső formájában közvetlen beszélgetés, habár nem zárja ki, hogy szóbeli imák formáját öltse. Ezért fontos az imádságok megválogatása, hogy olyanok legyenek, amik kifejezik érzéseinket. Vannak, akik imákat gyűjtenek, vagy leírnak Stb Ez jó Különösen alkalmasak a zsoltárok erre az ima módra, mert nagyon széles érzelmi skálán mozognak. 5. Feloldani a feszültségeket 1. A világ egyre gyorsuló tempóban él Az egyes technikai vívmányok célja az, volt, hogy gyorsabban meg lehessen csinálni ezt vagy azt, és az embernek több ideje maradjon másra. Azonban nem ez történt, hanem az, hogy a fennmaradó időben is ugyanolyan

tempóban még több dolgot akar megcsinálni. Ezt a felgyorsult tempót azonban az ember már nem tudja könnyen elviselni, ezért mindig sietünk, hajszoltak és idegesek vagyunk. Ez a túlfeszített állapot megmérgezi az ember egész életét. Nem hagy bennünket élni, mert nem engedi, hogy élvezzük az életet. Mindig többet akarunk tenni, soha sincs időnk, és egyre idegesebbek vagyunk. Békétlenek vagyunk Ez hatással van minden emberi kapcsolatunkra, mert izgatott, feszült, túl hajszolt emberrel nem lehet beszélni, stb. Pl. Jálics példája: amikor egy pap kisegíteni hívta, de olyan izgatott állapotban élt, hogy még beszélni sem tudott vele. Külön stratégia kellett, hogy megtudja, mit is akar, és mit kell tennie. „A feszült ember tűrhetetlen, kibírhatatlan és túlérzékeny. Nem hallgat meg senkit és nem megértő. Fél, hogy megsértik, veszekszik, támad, elzárkózik Rendesen túl sok mindent tesz, csak azért, mert nem bírja ki saját magát, és

menekülni akar saját problémáitól. Egyesek vég nélkül beszélek, nem másokkal való gondolatcsere céljából, hanem hogy feszültségüket levezessék. Ezért az idegfeszültség a bűn gyökerének tekinthető Önmagában véve nem bűn, de sok bűnt válthat ki. Főleg a felebarát elleni bűnöknek az oka, mert olyan légkört idéz elő, amelyben zárkózottság, gyűlölet és agresszivitás uralkodik. De az idegfeszültség azért is gyökere a bűnnek, mert kizárja az Istennel való kapcsolatot. Ilyen állapotban nem lehet imádkozni” (Jálics 47-48) V. Valaki egy fárasztó munkanap után hazamegy, mindenkivel összeveszett és otthon is összeveszik és elhatározza, hogy imádkozik. Milyen ima lesz az? Örömteli? Nem Az idegesség az első főbűn. Főbűn = nem önmagában halálos bűn, hanem a következményei súlyosak. Fő itt = forrás 2. „A feszültség egész lényünket átjáró belső izgalom Leginkább, mint a környezetben lévő rossz, mint

pszichológiai és mint testre kiható állapot nyilvánul meg. Ez a három, vagyis a környezet, a test és lélek állapota kölcsönös viszonyban van.” (Jálics 49) Mikor valahová bemegyek, érzem, hogy ott milyen légkör van. (vö pszichodráma: interpsziché; ez pedig elsősorban a metakommunikáció, az a „testbeszéd” révén jön létre és válik érzékelhetővé.) Nagyon nehéz ettől függetleníteni magunkat A gyermekre is óriási hatással van a családban uralkodó légkör. A környezet feszültsége szoros viszonyban van az én lelkiállapotommal, lelki életemmel. (Hiszen az sok mindenből tevődik össze: öröm, rokonszenv, düh, levertség stb) Érzelmi állapotunk és a testünk között szintén nagyon szoros viszony van. Vö azokat a szomatikus tüneteket, amikor pl. valakinek valami közeli hozzátartozójáról mesélnek valami rossz/ jó hírt. (lélegzés, pulzus, hőmérséklet, emésztés stb) Van amikor valaki csak „elnyeli” tünet

nélkül az ilyesmit, de az is hat a testére. (Vö kifejezések: Nyakig vagyok a bajban; nem bírom megemészteni; megüli a gyomromat; nagy kő esik le a szívemről; elakad a lélegzetem; stb.) Környezet ingerei, lelkiállapot, test Állandóan kapja a testünk így a behatásokat. A test azonban olyan, mint egy akkumulátor: magába szívja ezeket a hatásokat és napokig tárolja. Ha ezek csak gyűlnek napok, hónapok, évek során, anélkül, hogy megszabadulna tőlük, akkor csak gyűlik, és végül megtelik. („betelik a pohár”) egyre merevebb, érzékenyebb ingerültebb, s végül beteg lesz. A feszültség a test különböző részein rakódik le. = szomatizálódik Pszichoszomatikus tünetek. Pl szomorúság = belek; üldöztetés = összehúzódás a hátban; nagy erőszakosság = hasmenés; aggályosság = szív tájék és fordítva; túlzott aktivitás = feszült kéztartás, ökölbeszorított kéz; sértődöttség = csontokban; túlzott önvizsgálat =

fejfájás, szemek; akaratosság = álkapcsok összeszorítása; A feszültség azért gyűlik fel, mert vagy túl sok ért valakit, vagy nem tud megszabadulni tőle. Sokan azt hiszik, hogy az alvás tehermentesít, de ez nem így van. Vö rossz és fáradt ébredés, miután valaki feszülten feküdt le. A lelkünk alvásunk idején is dolgozik, még ha nem is tudjuk, legfeljebb az álmok adnak valami jelzést róla. (Olyan ez, mintha az autót éjjel a ház elé állítanánk, de a motort el felejtettük volna kikapcsolni. Járt egész éjjel, de nem haladt sehová.) 3. Hogyan lehet a feszültségtől megszabadulni? Három területet van: szociális környezet, érzelmi életem, és testem. Mindegyikbe lehet az oka a feszültségnek. Lehetőleg fel kell ismerni és orvosolni Ha a környezet az oka, akkor el kell döntenem, hogy ott tudok-e maradni, meg tudome változtatni a légkört, és nem kell-e inkább munkahelyet változatnom. (Ez fontos pl a szerzetesi élet választásában

is. Ha valakiben állandó és nem múló feszültség alakul ki, annak jelentése van. Ha különben egészséges, akkor lehet, hogy nem ott a helye Lehet, hogy értelmével hozta meg a döntését, de a testén keresztül lelke és tudatalattija tiltakozik ellene, és azt mást mutat.) Ha a feszültség oka bennem van (fel nem dolgozott érzelmi nehézségek stb, és ezek állandó zavaró elemként hatnak bennem (mint meg nem emésztett étel stb.), ami csökkenti erőmet, és munkaképességemet, akkor ezt a saját területén, pszichológiai síkon kell elrendezni. Lehet, hogy ezeket nem lehet teljesen, vagy azonnal orvosolni, megoldani. Ilyenkor szembe kell velük nézni, és őszintén bevallani, hogy ezek vannak. (Így lehet belekalkulálni őket az életbe is.) Testünk vagy a feszültségek akkumulátora, vagy levezetője. Meg kell tanulnunk, hogy testünk levezesse, feloldja a feszültséget. Ha nem tudja levezetni, akkor lesz akkumulátor. A levezetés módjai: Néhány

hét szabadság. (Érdekes, hogy a vidéki, és mezőgazdasággal foglalkozó ember nemcsak nem mehet el, de nincs is annyira szüksége erre, mint a városinak.) Sport. A fizikai erőfeszítések következtében oldódnak a feszültségek, és sok méreganyagtól megszabadul a test. (de lehet ilyen az olvasás, a zuhanyzás, vagy a masszázs is.) Relaxáció. Ilyenkor a feszültséget tudatos szándékossággal oldjuk fel Ezt gyakorlással meg lehet tanulni. (Amint izmainkat is meg tudjuk feszíteni, és el is tudjuk ernyeszteni.) 4. A relaxáció A feszültség összefügg az idegekkel Az idegeknek 2 állapotuk van: vagy rendelkezésre állnak, és ilyenkor nem közvetítenek ingerületet, vagy ingerületet közvetítenek, ilyenkor feszültségben vannak. Mindkét állapotnak vannak szélsőséges megnyilvánulásai. 1 Túlfeszültség: akkor is feszültek, amikor pihenniük kéne. kimerültek, mintha dolgoztak volna feszültség, kimerültség, ingerlékenység

„idegesség”. 2 A relaxáció: A készenlétből teljes pihenésbe mennek át. Ilyenkor alig van anyagcseréjük és az idegek pihennek, megújulnak Ez utóbbi állapotot tanulással is el lehet érni. Mikor az izmok feszültek, akkor nem érezzük a súlyukat, mikor lazák, akkor igen (Vö. meleg fürdő után súlyosnak érezzük végtagjainkat. Ez annak a jele, hogy ellazultunk Hogy megtanuljunk kikapcsolódni, fordítva kell csinálni. Kezdjük el érezni pl a kezek súlyát, és akkor elernyednek Ehhez azonban kényelmes és arra alkalmas hely/helyzet kell. (Fordítva csinálni ez a testi aszkézisnek is az alapja: pl. böjt stb Mert ilyenkor nem az történik, hogy a lelkünk hatást gyakorol a testünkre, hanem megfordítjuk a dolgot, és a lelkünkre a testünkön keresztül gyakorlunk hatást. Ez a testi aszkézis értelme és kiindulópontja.) Hogyan relaxljunk? (A gyakorlat menete.) Eleinte 10-15 perc, végül nagyon hamar el lehet érni. Idegesen nem lehet, amint

türelmetlenül sem lehet pihenni) Mikor a test feszült a véredények összehúzódnak, és kevesebb vér kering. Mikor elernyed, akkor több vér folyik keresztül az ereken melegséget érzünk. Hogy ezt elérjük: képzeljünk el és érezzünk meleget. A súly érzéséhez hasonlóan a meleg érzését is fel lehet kelteni, ha egész testünkön végig megyünk. Ennek megtanulása fáradságos, majd leegyszerűsödik. Részleges kikapcsolódás bárhol elérhető: séta közben, vagy buszon, stb. Vagy nagyon jó, amikor érezzük, hogy valami kezdi borzolni az idegeinket, elalvás előtt, vagy napközben egy kis felfrissülésre két elfoglaltság között. Mi köze mindennek a valláshoz és az imához? Ha az idegesség főbűn, akkor a kikapcsolódás a szeretet egyik gyökere. 5. Mi köze a relaxációnak az imádsághoz? Ha a relaxáció segít abban, hogy az emberekkel kedvezőbb állapotba kerüljek, akkor uez igaz az imádságra is. „Isten szellem, és vele lelkileg

érintkezünk. Az ember lelke megtestesült szellem Amíg a testünket nem fogadjuk el, addig rabszolgái vagyunk. A megtagadott test holtsúlyhoz hasonlít, mely leköti a szellem funkcióit, és mikor a lélek anélkül akar fölemelkedni, hogy az elfogadást igénylő testet tekintetbe venné, csak üres elmefuttatást ér el.Mikor viszont a az emberi lélek elfogadja testének valóságát, a szeretet, a jóság és a szolgálat élményében megtalálja identitását. Az elfogadott és nyugalomban lévő test engedi, hogy a lélek Isten felé emelkedjék. Akkor az ember érzi, hogy szíve kitárul, megérzi a mindenség mérhetetlen nagyságát. A lélek békéjében a vele egyesült test is részesül, jobban megérzi az Istent.” (Jálics 56) – Vö Szt Ferenc a testről, mint az imádság feltételéről A relaxáció békét ad a testnek lecsendesülnek az érzelmek a kettő békéje segíti, hogy a szellem békéje elöntse a lelket. Akiben béke honol, az képes

szeretni, így közel van az Istenhez, és megvan benne a szükséges előfeltétel, hogy Isten is közeledhessen hozzá. Relaxációt ülve csinálni. Ilyenkor nyugalmi állapotba kerül a test, alig van légzés, mert alig van égés. A súly és a meleg érzését a könnyedség érzése követi Ilyenkor készek vagyunk az imára. Lelkiírók évszázadok óta beszélnek az imára való előkészületről. A relaxáció ennek egyik leghatékonyabb formája. (Ima előtt érkezni; sétálni; előgyakorlatokat végezni) A mai hajszolt világban a ~ azért fontos, mert hatékonyan készít elő a csendes, mély imára. Ezért feltétlenül szükséges eszköz. 6. Egy példa egy relaxációs előkészítő gyakorlatra Hely kiválasztás, ülés, elhelyezkedés, szemünket csukjuk be, Miatyánk, Érezzük testrészeinket. Figyeljünk a feszült testrészekre: nem kell semmit sem csinálni, csak a figyelmünket ráirányítani, és felenged. Érezzünk melegséget Nem kell kapkodni, van

idő gondolataink szórványossá válnak. Testünket könnyűnek érezzük, nem kívánunk mozogni = elértük a ~ bizonyos fokát. Ekkor lehet elkezdeni imádkozni. Ilyenkor már elértük a belső összeszedettség állapotát. Mi az? A test végig követése nem volt nehéz, mert állandó érzéki tapasztalatokra vonatkozott, ezek pedig lekötik a figyelmet. Ezért ez a relaxáció ≠ mint az álmosság vagy szórakozottság Ez a testre irányított összeszedettség. Nem erőfeszítés, hanem figyelem (Az ember három funkciója: Érzékelni, elemezni/megérteni és cselekedni.) A ker tapasztalat: ez a belső összeszedettség szükséges ahhoz hogy Istennel kapcsolatba lépjünk = az imához. Nem számít, hogy a rendelkezésünkre álló 30 percből 15-20 volt a relaxáció és csal 12 perc volt a tényleges ima. Ez sokkal mélyebb és bensőségesebb volt, mintha 20-at imádkoztunk volna elszórakozva, vagy életünket vizsgáltuk volna felül. Ebből agy belső béke fakad,

és képesek leszünk arra, hogy a mindennapi életben sokkal keresztényibben oldjunk meg dolgokat, mintha elmélkednénk, vagy jó elhatározásokat tennénk. Egészen más elgondolni és elhatározni, hogy szeretni fogom felebarátaimat, mint érezni Isten jelenlétét, és örömünkben szeretni az embereket. Vö Szt Ágoston: „Szeress és tégy, amit akarsz.” Megfelelő gyakorlattal sokkal több marad az imára. Ez után már kilehet választani a megfelelő imamódot, ami sokkal egyszerűbb ima lesz. Erről lesz majd szó a következő fejezetben. Befejezése. Ne szakítsuk meg hirtelen, fokozatosan térjünk vissza Hogyan fejezzük be azt az imát? Lehűlés felöltözködni. Ha megzavarnak közben? 6. Néma hallgatásba merülni 1. „Az Isten lélek, és lélekben kell imádni Mi a felszínen élünk, és gyakran menekülünk attól, hogy lelkünk szentélyébe lépjünk. Nem az a rossz, hogy a modern élet nagyon hajszolt, hiszen még az utcán is, vagy a

legmozgalmasabb tevékenység közt is lehet a lélek szentélyében élni. A baj abban áll, hogy a modern élet nyugtalanságával akarjuk felületességünket igazolni.” (Jálics 61.) Példa: egy 3 gyermekes családanya imádsága: „az én imádságom telepatikus.” = olyan egyszerű és bensőséges, hogy szavakra nincs is szükség hozzá. Vannak erre más példák is Pl cseng a telefon stb, és tudom, hogy ki lesz az, vagy szülők gyakran megérzik, hogy gyermekük mikor megy haza stb. Nem tudjuk, hogy ilyenkor mi és hogyan történik De ilyen szellemi közeledésről és érintkezésről lesz ebben a részben szó. Az imádságunk időről-időre változik. A korábbiakban volt már erről az útról szó A tendencia: egyre nagyobb egyszerűsödés, és egyszerűség. Szóbeli imádság elmélkedő olvasás önvizsgálat (ezek intenzív szellemi munkát tételeznek fel, gondolkodást)affektív imabelső összeszedettség, vagy egyszerű ima. A lélek különböző

megnyilvánulásai egy középpont felé kezdenek gravitálni, egyre kevésbé kezdenek egymástól különbözni, mert mélyebb szinten ugyanabban az alapban gyökereznek. „Az egész magatartás valamint az érzelmek is ebben az egyetlen alapvető beállítottságban egyesülnek. Az alap valami sokkal mélyebb és ugyanakkor sokkal egyszerűbb. Azt lehetne mondani, hogy a mindenre kiterjedő istenszeretet” Neve: Istenre való ráhagyatkozás, Isten jelenlétében való összeszedettség v. belső összeszedettség, vagy egyszerű ima, szeretetteljes tekintet Istenre. Ez azt jelenti: értelmi tevékenység, noha nem gondolkodás. A gondolkodásnál van magasabbrendű értelmi tevékenység is: az intuíció. Az intuíció, gondolkodás nélküli megismerés, belső megismerés. (Vö: Matematikai felfedezések, ahol először a tudós megsejtett valamit, majd kereste az utat az igazolásához. Olyan ez, mint a labirintusba való bejutás. A gondolkodás, lépésről-lépésre halad,

az intuíció egyszerre átlátja, és már benn is van.) Ugyanez lehetséges két ember találkozásakor is Van szó nélküli kommunikáció is, megismerés, megértés, és ez sokkal mélyebb, mint a racionális magyarázatok útja. Ez az imafajta a szemlélődés. = értelmi tevékenység, de nem gondolkodás, hanem sokkal inkább intuíció. Amikor valaki a reflexív imából a szemlélődőbe megy át, nagy lépést tesz előre. A szemlélődő imádság jellegzetességei: 1. Túlhaladja a gondolkodást = Nincs diszkurzív okoskodás, nem alkalmazzuk az evangéliumot az életünkre, nem értékelünk ki semmit. Ez egy nagyon emelkedett imádság, olyan, mint egy ihletett pillanat, amikor egyszerre csak „megértesz” és átlátsz egy csomó dolgot. Megtanulása egy teljesen új világ felfedezése: az értelmi béke világának megismerése. Ez idegen civilizációnktól, amiben éppen azt tartjuk nagy vívmánynak, hogy a számítógépek másodpercenként milliónyi

számítást végeznek. Nagy változás, mely értelmünk figyelmének valóságos átnevelését kívánja. Lehet, hogy vannak, akik tartanak tőle, mert úgy vélik, ez egy irracionális dolog modern világunkban. Pedig ez az emberi megismerésnek is egy magasabbrendű formája. 2. „Szeretetteljes tekintet” Ahogy az emberi tekintet tud szeretetet is kifejezni, ez az imaforma is telítve van szeretettel az Atya, Jézus, és a Szűzanya iránt. Általában egy tárgyat, egy vagy több embert szeretünk, de itt, ekkor mindent szeretünk: az életet, az embertársakat és az Istent. Ez az imamód nem csak a gondolkodást zárja ki, hanem az érzelmeket is, mert azoknál mélyebbről fakad. Itt nem törnek föl érzelmek, mert mélyebbre hatol, derűs, és mindent átölel. Szavak és érzelmek nélkül, belsőséges kapcsolata alakul ki Vö: Amikor együtt dolgoztam édesapával. Vagy amikor a beszélgetésben beáll egy kis csönd. Az is a kommunikáció része Van feszült csend

is. Ez akkor keletkezik, amikor nincs szavakba öntve, amit ki kellene mondani. Ez nyomasztó De amikor már kifejeztük, amit ki kellett, akkor a csönd a mély szeretet hordozója. Gondolat, szó, és érzelem feletti 3. Nagy átalakító ereje van (Ez nem a „semmittevő szerzetesek,” vagy nyugdíjas öregasszonyok imádsága, akiknek „semmi dolguk” sincs.) Ennek az imának nagyobb átalakító ereje van, mint bármi másnak. „Az ima, vagyis az Istennek szentelt idő, már magában véve is megéri a fáradságot, ha az Isten valóban Atyánk, ha Jézus Krisztus az, akik igazán szeret minket, és nemcsak szociális előrehaladást és a mindenség egységét jelképező eszmény. Az imának tehát van önmagában értelme, mint ahogy van a barátságnak, még akkor is, ha semmiféle anyagi előnyt sem jelent.” (Ez fontos!) (Jálics 65) Ennek az imának azonban minden más imánál nagyobb átformáló ereje van. Hatása olyan belső növekedés, amely később majd

aktivitásban mutatkozik meg. Belső békét eredményez, mely lassanként átjárja egész életünket, „mint zenei aláfestés, mint lelkiállapot, mint valami, ami természetünkké vált. Ez a béke az élet forgatagában nagy nyugalmat biztosít. Ez a derűs nyugalom olyan érettség, amely lehetővé teszi, hogy az ember sokkal keresztényibb módon oldja meg problémáit, mintha meggondolással kényszerítené rá magát. Gyümölcs tehát ösztönszerű következményekkel járó belső átalakulás.” (Jálics 66) (Nem véletlen, hogy az egyház története során oly sok kiváló nagy személyiség, szent imádkozott így.) 4. Pihentető Beszéltünk arról, hogy az imádság több fajtájában el lehet fáradni. Pl a szóbeli imádságban, a szentírási elmélkedésen, az affektív imádban is. „Mikor valaki azt érzi, hogy imája végeztével testileg és szellemileg frissebb, a hallgatásba merülő ima útját járja. 5. A szemlélődő imádság fajtái 5.1

Imádáság a természetben 2 Ez egy olyan imamód, ami a belső imádsághoz vezet, vagyis olyanhoz, amikor az embernek „nem kell semmit sem tennie,” csak csendben lennie, hallgatnia, és akkor felfedezheti, megtapasztalhatja Isten jelenlétét, működését lelkében. Az ilyen imában nem mondunk mások által előre megírt szövegeket, nem is a saját szavainkkal imádkozunk, nem is okosakat gondolunk, hanem létezésünk síkján találkozunk Istennel, ami mindennél mélyebb tapasztalat. A természet igen nagy hatással van az emberre. (Vö Erik, mint hegymászó, szilárdult meg hitében, és találta meg hivatását.) A természetben járó ember egyidejűleg látja meg a természet szépségét, találkozik igazi énjével, és kerül kapcsolatba Istennel. Módja: menjünk ki a szabad levegőre, sétáljunk, vagy üljünk le, mindegy. Nem kell sietni. Maradjunk nyugodtan, és keressünk a természettel kapcsolatot Csodáljunk valamit, merüljünk el annak csodálatában,

érzékeljük az illatokat, hangokat, színeket. Próbáljuk érzékelni. Nem gondolkodni kell (Nem kell elgondolni, hogy erről mit is tanultatok az iskolában, hogy is hívják, miből áll, mikor találkoztál vele.) Egyszerűen vegyél észre valamit és érzékeld. Próbáld érzékelni a méreteket Pl a teremtett világ része vagy te is, mely a legkisebb sejtektől kezdve a kozmosz elképzelhetetlen méreteiig tart. Nézd egy madár röptét, egy növény mozgását, stb. Vigyázat! Ezt el is lehet gondolni! Nem ezt kell! Érezzük jól magunkat. Ha jó időt töltöttünk elmerülve a természetben, az jó érzést kelt bennünk. Szívjunk friss levegőt, érezzük, amint a levegő behatol a tüdőnkbe. Érezzük a szelet, a nap sugarának melegét, az esőcseppeket stb. (Jó lenne, ha nyár lenne, és lehetne mezítláb sétálni) Azután üljünk le, és maradjunk nyugodtan. Mikor megéreztük a természettel a kapcsolatot, időzzünk el ezen, mint amikor egy beszélgetésben

szünet áll be, de már nincs mit mondanunk, ugyanakkor nem is sürget semmi, és jól esik ott maradni abban a helyzetben. Engedjük, hogy a természet hasson ránk. Időzzünk el nyugodtan Most megengedhetjük 2 JÁLICS Tanuljunk imádkozni: 61-69. magunknak. Ezért vagyunk itt Ha jól esik, lassan sétáljunk, figyeljünk valamit, majd folytassuk utunkat, saját lecsendesedett ritmusunk szerint. Egy idő múlva valószínűleg belső összeszedettséget érzünk, mintha teljesen magunkra lennénk összpontosulva, szívünk azonban kitárul: egyszerre van jelen bennünk a kicsiség és a mérhetetlen nagyság érzékelése. Ez nagyon hasonlít isten jelenlétének érzéséhez Hogy őt így tapasztaljuk meg, nem kell erőfeszítést tennünk, nem kell gondolkodnunk. Csak megérezzük, mint a természetet, és felvesszük vele a kapcsolatot, mint a természettel. Ha Istent nem érezzük, nem baj, maradjunk a természet érzékelésénél, hiszen az gyógyít, kiegyensúlyoz,

megerősít, gyógyít, jó érzést kelt. Lehet, hogy a rendelkezésre álló idő túl rövid De amikor úgy érezzük, hogy nagyon mélyen magunkba szálltunk, akkor már imádkozunk is, mert létünk gyökereinél vagyunk, szívünk mélyén, ahol élő vizek forrásai fakadhatnak. Tartsunk ki itt benső néma hallgatásban, maradjunk a természetnél, vagy Istennél, és ő velünk fog maradni. Aki így van jelen a természetben, azt ez a magatartás rövidesen Istenhez emeli. A természetnek nagyon nagy ereje van, az imának igazi tanító mestere. Nem véletlen: Fioretti: a testvérek mindig az erdőben imádkoznak, vagy Szent Ferenc is. Meg lehet mutatni az Alverna képet A nagy istenélmények nem véletlenül játszódtak a pusztában, vö: égő csipkebokor, Ábrahám stb. Jézus is mindig magányos helyre, hegyre ment imádkozni. 5.2 A szentségimádás Beszél róla a pápa az Ecclesia de Eucharistia c. enciklikában Az úrfelmutatás meghosszabbítása. Csak

„ottlét”: az intenzív kapcsolat módja. Mondhatni a legintenzívebbé Honnét tudjuk, hogy ez a legintenzívebb? Hogy az élet határhelyzeteiben ezzel élünk. Pl a csecsemővel „csak” ott van az anyja. Ez az ott lét minden kapcsolatuk, de ez minden más kapcsolatnál intenzívebb. A haldoklónak, v betegnek sem tudunk segíteni, csak azt tudjuk tenni, hogy ott vagyunk, és megfogjuk a kezét. Ez az, amit még akkor is megéret, ha már nem is tud reagálni. Ilyen fajta intenzív jelenlétről van itt is szó Nem kell megijedni: minden imádságnak ez lenne a leglényegesebb mozzanata: pusztán ott lenni. Most erre van lehetőség: pusztán ott lenni Semmi többet Ez látszólag nagyon szegényesnek, vagy kevésnek tűnik, olyannak, amiben az ember unatkozhat. Ha unatkozunk, vagy elkalandozunk, vagy szenvedünk ettől, ez azt is jelenti, valami van bennünk, ami nem engedi, hogy Istennel találkozzunk, valami falat emel közém és közé. Ilyenkor mindenfajta kifogást

szoktunk keresni: kemény a kő, vagy az ülés, vagy tiszta hülyeség ez az egész. Javasolt menetrend: Helyezkedj el kényelmesen, úgy, hogy lehetőleg minél több időt egy testtartásban tudj tölteni. Tudatosítsd, hogy miért is vagy itt, mit akarsz, ki van itt, kicsoda ő neked. Érzékeld testedet. Csendesítsd el gondolataidat. Ne harcolj velük, hanem ha észreveszed, hogy elkalandoztál, szépen térj vissza a jelenbe. Segít, ha a monstranciára, vagy a gyertyára nézel, arra összpontosítod tekinteted. Próbálj minél tovább megmaradni a figyelem állapotába. Nem kell semmi okosat gondolnod, érezned, tenned. Csupán itt kell lenni Ha hagyod, ez nagyon mélyen meg fog érinteni, mélyebben, mint ha okosakat gondoltál volna, vagy nagy dolgot tettél volna. Azzal, hogy ott maradsz egyébként nagy dolgot teszel 5.3 Vallásos énekek Az ének sokszor vallásos élményeket idéz fel bennünk. (Fontos a hatásmechanizmusa és hatása az emberi pszichére. A fül

szerepe és fontossága) Az ének nem az értelemre hat, hanem belső átéléssel emel Istenhez. Ezzel segít leépíteni a racionalizálást 5.4 Nézni, szemlélni valamit Üljünk le nézni valamit gondolkodás nélkül. Belső koncentrációt hoz Belső nyugalom kell hozzá, de ha ez megvan, szép ima lesz belőle. 5.5 Szavak ismételgetése Vö. Jézus ima Ez mindig szoros kapcsolatban van a légzéssel Figyelni a légzésre, de ez nem azt jelenti irányítani. Lehet úgy is, hogy szavak nélkül a légzésre koncentrálunk. – A légozés, és a Lélek adásának szerepe. A Szt Lélek Ez nem reflexió! 5.6 A szívre figyelni A szív az én központja, erre figyelve felindítani magunkban a Jézus iránti szeretet. Jézus Szívének fiziológiai alapja – a szívre összpontosított ima nagyon hatékonyan képes igazi szeretetet ébreszteni. 5.7 A fény Relaxált állapotba elképzelni, hogy a testünket miként járja át a fény, és ez hogyan hoz kapcsolatba az egész

világgal, amit látok, mert elönti a fény. Ez az ima kitárja a szívünket és a mindenséggel hoz kapcsolatba bennünket. 5.8 A magány csendje Az enyhe szellő susogása. A halláson keresztül 5.9 Jézus életének misztériumait szemlélni Ez nem a szentírási elmélkedés, hanem teljes belső békében és összeszedettségben arra vágyunk, hogy jobban megismerjük, és osztozzunk életében. Ha ez nincs meg, akkor egyszerű szentírási elmélkedés lesz belőle. Itt a képzelőerőnkhöz kell fordulni, elképzeljük úgy, mintha mi is jelen lennénk az adott szentírási jelentben, és érezzük, amit az emberek éreztek Jézus, vagy Mária iránt. Így kapcsolatba lehet kerülni az Úrral Lényeges, hogy a reflexió elmaradjon. (Jálics 76-79) 7. Közösségben imádkozni Eddig az egyéni imádságokról volt szó. Az imában mindig van egy bizonyos egyedüllét, magány, ez azonban nincs ellentétben azzal, hogy közösen imádkozzunk. Ma sokszor merül fel ennek

igény. Ráadásul a közösségi ima fontos is, mert hisz az élet is közösségben folyik. Gyakran imádkozunk közösen, és a közös ima csúcsa a Szentmise A magőán és a közösségi ima feltételezik egymást. A közösségi imában is be lehet járni azt az utat, mint az egyéniben. A közös ima azonban azt is jelenti, hogy megosztunk valamit a saját imánkból, és hogy részesedünk mások imájából. Mindenki hozzáad valamit A kérdés, hogy mi lehet közös? A fizikai jelenlét, a reflexió, az Istennel való beszélgetés? Mit lehet megosztani? 7.1 Az együtt elmondott imák esetén közös lehet: a fizikai jelenlét, az ima szelleme Ha csak fizikai jelenlét, és szövegek elmondása, amikor belül mindenki valami mással van elfoglalva, akkor már nem lehet közös imáról beszélni, és hamis megnyugtatás az, hogy az egyház imáját imádkozza valaki. 7.2 lelkiismeretvizsgálat, életrevízió Pl 1 Kisebb közösségek kiválasztanak egy témát,

problémát, aminek kapcsán mindenki elmondja, mit és hogyan él meg. 2 Valaki elmondja a problémáját, és a többiek megfontolják, segítenek neki abban, hogy tisztán lásson. (Nem tanácsadás, nem moralizálás, nem pszichologizálás, nem nevelés, vagy kioktatás.) Egyetlen célja: közösen keresni Istent. Kulcsa: az érdeklődő magatartás (Hogy élted meg?) Szükséges: bizalmi és őszinte légkör, a célkitűzések tisztázása, és fegyelem. (Sokszor nagy jó szándékkal kezdődik, de meghiúsul, mert nem találják meg a helyes módot. MI itt a közös? – Az élet tudatosítása, és szeretete, ez pedig Isten szeretetében való részesedés. 7.3 A szentírási elmélkedés A mise és a rajta elhangzó prédikáció is az, de lehet ezt misén kívül is végezni így, és a végén mindenki hozzáteszi a sajátját. Ebből közös reflexió fejlődik ki. Minősége attól függ, hogy a reflexiók általánosak-e vagy személyesek Persze itt is kérdés: Mi

osztható meg? Csak a gondolkodás, az erkölcsi kritériumok, vagy maga az evangélium által megvilágított élet? 7.4 Az Úrral való közvetlen beszélgetés A katolikus karizmatikus imádság formái. A különböző megnyilvánulási módok kialakuló harmóniában rejlik a rendje. Lelki beállítódottságú légkör jön létre, amelyben erős az a hit és tudat, hogy ez a Szentlélek munkája. Felszabadítja a vallásos élményeket, és bátor tanúságtételre ad erőt. Van-e ennek veszélye? – Esetleg túl sok érzelem szabadul fel, a nem egészen kiegyensúlyozott személyekben, akik ezt nem tudják feldolgozni. Biztos, hogy ez a lelki élmény gyógyító hatású, de nem gyógyít meg mindent. Veszély: az ilyen hit eltávolodik az élettől, hogy ne kelljen emberi eszközöket használni. Egyes megnyilvánulások pedig avatott emberek megkülönböztetését igénylik. 7.5 Közösen merülni néma hallgatásba Ebből megosztható: 1. A megkülönböztetés A

hallgatásba merült ember elmondja, mi történt benne Ez fontos a közösség számára, mert a tapasztaltabbak így meg tudják világítani, mi történt. Másrészt a megosztott tapasztalat úgy „viselkedik”, mintha mindenki megélte volna. Vö Szt Ignác: Minden ima végén egy negyed óra az imában történtek megvizsgálására.: Ez a szellemek megkülönböztetése. Célja: megvilágítani az imában történeteket Fontos, hogy legyen haladás Ha nincs, az is felülvizsgálandó. A Szt Ignáci lelkigyakorlat szerint a lelkigyakorlatozó minden nap negyed órát beszél vezetőjével, amiben elmondja, mit hogyan élt meg, tapasztalt. 2. Lehet közösen szemlélődő imát is imádkozni Az egyes személyek imája, összeszedettsége megteremt a maga légkörét, amiben az Úr felé törekvő erők egyesülnek. Ez lesz a jelenlévők közötti kommunikáció. Megosztják a lelki kapcsolatot, az Istennel és az egymás közt való érintkezést. Ez lehet annyira erős, hogy

meg lehet érezni Egymást segítik Mindegyikük önátadása, stb. egy láthatatlan erővé egyesülve tör az Úr felé Ez a legfontosabb A Lélek közösséget, légkört is létrehoz. Feltétele: hogy kiértékeljék és beszéljenek arról, hogy ki mit élt meg. (Ez lehet egy rendszeresen együtt imádkozó, vagy tevékenykedő csoport, vagy egy lelkigyakorlatos csoport is. ) 8. A zsolozsma Keresztény hagyomány: zsolozsma a belső imádság felé vezet. (Mi a belső imádáság? Fontos a szóbeli imánál is, hogy eljusson az ember a belső imára. Ezért van De a belső imához nem kell a szóbeli ima.) A misztika útja mindig a Szentíráson és a liturgián át vezet Ez az első évezred hagyománya (monasztikus hagyomány.) A liturgia itt a zsolozsma A hagyomány két utat ismer. 1. a belső ima szóbeli imából indul ki, és végül elvezet a szív szüntelen imádáságára 2. Minden ima alapja a vágy Ez tör fel bennünk, ha imádkozni kezdünk Teljesen mindegy,

hogy milyen imádságot végzünk (szóbelit, vagy szívbélit.) Alapja: Isten már bennünk van. Az elmélkedés és az imádság során nem kívülről kapunk valamit, hanem saját lelkünk mélyével kerülünk kapcsolatba, ahol már Isten lakik. Vö.: Krisztus él bennem (Gal 2,20) Testem a Szentlélek temploma (1Kor, 6,19) Isten Lelke imádkozik bennünk (Róm 8,26). A lelki út célja, hogy ez az isteni valóság megragadja egész tudatunkat és átalakítsa egész életünket. Feltétele: szüntelen imádság. (Ez a szerzetességnek is az egyik alapja: az embert megérintette Isten, és ezért mindig vele akar maradni, mint aki szerelmes. Arra vágyik, hogy Istennel legyen.) Hogyan lehetséges ez? Szóbeli imádságokkal semmiképpen sem, hanem csak szakadatlan vággyal, ami Istenre irányul. 3 Maga a vágy egyébként Istentől van bennünk (Ő a kezdeményező, ahogy már az előbb is mondtam.) A külső ima a szüntelen vágy kifejezője. Szt Ágoston, amikor a zsoltárokról

beszél, a vágy dalainak mondja őket (Lehet, hogy itt lehetne beszélni az affektív imáról, melynek kiváló iskolája a zsoltár imádkozása.) Amikor énekeljük őket közösségben vagyunk azokkal is, akik előttünk jártak, és már célba értek. Mi még úton vagyunk a mennyei haza felé (Esetleg Tünci: „Baj-e, ha én még nem vágyakozom az örök életre, mert nem akarok meghalni?”) „A ti hazátok szerelmes énekei” – Szt. Ágoston = a vándorok énekei Mi éjszaka nem szoktunk vándorolni, de nem tudom, voltatok-e éjszakai túrán hegyekben? Mi szoktunk menni a gyerekkel Egomban, és ők nagyon élvezték. Ilyenkor a fáradtság miatt is, meg néha a félelem miatt is szívesen énekel az ember Ágoston pont ezt mondja: ahogy a vándor énekel éjszaka, hogy elűzze a sötétségtől való félelmét, úgy kell nekünk is énekelnünk a zsoltárokat, hogy megvigasztaljuk magunkat életünk éjszakájában: „Énekelj és lépj ki! Lépj előre a jóban!

Énekelj és vándorolj!” 4 Ez a vándorlás azonban nem külső, hanem belső. (Beszéltünk az elején az imádság útjáról az elején.) Szívünk mélyén találjuk meg Isten igazi lakását, ide kell eljutnunk Amikor imádkozunk pl. szóban, ezt a vágyat ébresztjük magunkban A vágy, Isten után megvolt Krisztusban is, ezért a zsoltárok az ő imádságai voltak/vannak. Vágy az Atya iránt, hogy hozzá menjen, és hogy bennünket is hozzá vigyen „A dicséretet, mely a mennyei otthonban az örökkévalóságon át zeng, főpapunk, Jézus Krisztus lehozta e földi száműzetésbe.” (Vö: Lit Hor) Ha a vágy ébren tartásáról van szó, akkor ez nemcsak akkor történik, amikor imádkozom, hanem akkor is amikor dolgozom. A szerzetesi hagyomány elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaki imádkozhasson anélkül, hogy dolgozna. Ugyanis amit kimondunk az imádságban, az dolgozik bennünk. Mindennek van hatása ránk Tv rádió stb Csak Isten Igéjének ne lenne hatása

ránk? De ha bármit teszek is a nap folyamán (természetesen jót, és foglalkozásokról van itt szó) akkor az mintegy megfogalmazódik a zsolozsmában, a zsoltárokban. Persze van, hogy nem az én érzéseimet mondják ki éppen a zsoltárok A földön azonban van olyan ember, akinek érzéseit tükrözik. Akkor őhelyette, az ő nevében imádkozom. Így teremet a zsoltár közösséget más, még ismeretlen emberekkel is Olykor a zsoltár személyes imádságommá válhat. (Vö: a katonaságnál, vagy Szt Ferenc) De térjünk még vissza arra, hogy milyen hatással lehet ránk a zsoltárok imádkozása. Szent Benedek regulájának 19. fejezetében foglalkozik a zsolozsma teológiájával, és az egyik 3 4 15-16. pp 17. p amit ír, hogy úgy kell imádkoznunk, hogy mens nostra concordet voci nostrae, azaz: hogy szívünk megegyezzék szavunkkal. Érdemes megnézni, mit jelentenek a latin szavak Az eddigiek alapján azt várnánk, hogy azt mondja: szavainknak a szívünkből

kell fakadniuk, és meg kell felelniük annak. Ezzel szemben Benedek azt mondja, hogy a szívnek kell összhangba kerülnie a szóval. A hang lesz az értelem mértéke De ne feledjük: a zsoltárok a Szentírás részét képező, kinyilatkoztatott imádságok, Isten Igéje. Így utasítása azt jelenti: szívünknek Isten Szavához kell hasonulnia. A szavak nem maradhatnak meg a „fejben” az értelemben. (Amikor zsoltározok, akkor nem teológiai tudásomat, hittani ismereteimet frissítem fel, noha nem árt, ha ezt-azt tudok a zsoltárokról.) Vagyis nem arról van szó, hogy elgondolkodjunk a szavakon, hogy ájtatosan imádkozzunk. Ez pusztán értelmi ima lenne, ami elfárasztana bennünket, szétszórna és elvonna személyiségünk mélyétől. Inkább azt jelenti ez, hogy szívemnek nyitottnak kell lennie, hogy istennek éppen általam kimondott szava átformálhassa bensőmet, hogy megszólíthassa szívemet. Vagyis, nem én csinálok valamit a szóval, hanem az tesz velem

valamit, mégpedig a lelkem mélyén. Amint Cassiánus és Szent Benedek is érti, az történik, hogy egy imaforma ismétlése a szív tisztulásához vezet, ami az isteni titok mind intenzívebb megtapasztalását teszi lehetővé. Az így megtisztult szív szabadabban tudja a zsoltár szavait is befogadni, és tud azzal azonosulni, mintha a zsoltár magában szívben keletkezett volna. Így személyes imádsággá válik. Bensőnkből hozzuk elő ezeket a szavakat, és hagyjuk, hogy szívünk legbelsőbb titkaiba, és Isten titkaiba vezessenek bennünket. Amikor zsoltározunk előre adott szavakat használunk, de bennük kimondjuk személyes élményeinket, és minden érzésünket, melyek szétszórtan bennünk vannak. Így válnak saját imáinkká is, hiszen saját élményeinkkel töltjük meg őket. A szavak saját élményeink hordozóivá válnak, és nem idegen, külső tárgyak már Végül is ez a magatartás szemlélődő imádságba vezet, mert Isten előtt kimondom

minden érzésemet, ezáltal nyitottabbá válok Isten előtt. Nem választ már el semmi tőle, főleg nem érzéseim stb, ezért nyugalmat élek át. „A szerzeteseknek veszélyes volt a kapcsolódásnélküliség, a szétszórtság, a válogatatlan és céltalan ábrándozás, a fantáziálás. Ennek a gyógyszere az Istenhez való kapcsolódás, a hozzá való kötődés. A zsoltározáskor mindent előszólítok magamból Nem kell semmit sem elfojtanom, mindent megtekinthetek. De ami így előkerül, azt isten felé tartom, és kapcsolatba hozom vele. És amit összekapcsolok vele, azt ő megköti, n pedig nyugalmat találok. Ha kimondom gondolataimat és érzéseimet a zsoltárok képeiben, valóban elcsendesülök és eljutok a belső imához.” 5 Kérdéseik vannak-e? Feladat: nézzük meg a mai zsoltárokat, és egy kicsit elemezzük őket! Először olvassa el mindenki. Figyeljük meg milyen érzéseket fejeznek ki! Figyeljük milyen érzéseket kelt az egész zsoltár,

úgy általában bennem! (Ha vannak negatív érzések bennünk, azt is kimondhatjuk. A zsoltárokban is vannak negatív érzések, mert az emberben természetes módon vannak ilyenek.) Mire rezonálunk, azaz mi a fontos a számunkra belőle A zsoltár imádkozása alatt épp elég lesz erre gondolnunk, ez lesz a mi világító sorunk, ami az egész tartalmát megvilágítja. Mert hiszen a zsoltár és a zsolozsma folytatódik Ezt tartsuk észben, ha akarjuk. Ezt ugyanis csak bevezetésként ajánljuk, hogy hozzá tudjunk nyúlni a zsoltárokhoz, mert ami igazán fontos az embernek, az úgyis megjelenik, és arra úgyis emlékezni fogok. Ez egy kezdeti szakaszban fontos felkészülés lehet az imádságra. (A monasztikus hagyomány szerint: lectio - meditatio - oratio - contemplatio. 6) Segítő kérdések ennek megtalálásához: Volt-e már hasonló érzése? Mikor? Milyen emlékeket idéz ez fel benned? 5 6 32. p 37. p Rövid bevezető az egyes zsoltárokról: Technikai

megjegyzések a zsoltározásról és a zsolozsmázásról: 7 Ki imádkozott már zsolozsmát? Isten Igéje – sugalmazott szöveg, vagyis a Szentírás szavait imádkozzuk: tisztelettel. Recitálva énekeljük: reciátálás = az éneklés és a beszéd között félúton van. Ez nem természetellenes beszéd, hanem az éneklés legegyszerűbb formája, amikor nagyrészt egyforma hangon éneklünk, és csak a végén változik a dallam, de az is minden versben egyformán. (Mi az, hogy zsoltárvers?) A különböző dallamok az ún zsoltártónusok ellenére a monotonitás az ember érzése, amit úgy is mondhatnánk, mint olyan nagy egyszerűség, amit már nem lehet tovább fokozni. Ez az éneklés lemond s szöveg mindenfajta ábrázolásáról, nem értelmezi azt. Ezt meghagyja az egyes imádkozónak, aki ilyen vagy olyan lelkiállapotban van (vö. valaki nem tudott tovább egy bizonyos közösségbe járni, amikor meghalt a fia, mert ott örökké ujjongani kellett.) Pusztán ara

korlátozódik, hogy a szöveget énekelve „elmondja” (vö: énekmondás.) Így nemcsak a betű által, hanem a szavak által is jelenlévővé válnak: füllel és szívvel újra és újra rá lehet figyelni, és be lehet fogadni. Ez a tiszteletteljes visszafogottság, ez a szerény egyformaság teremt olyan hangulatot, amely a szívet az éber nyugalom és a fogékony csend állapotába vezeti. Az egy hangon való éneklés, az erre való koncentrálás segít ébren tartani célunkat, hogy Istenre figyeljünk, és minden erőnket ennek a szolgálatába állítsuk. Egységet is teremt a sokaságból. Egymásra figyelést is kíván: elég egy önfejű ember, hogy ezt az eggyéválást megakadályozza. Nem hagyja, hogy valaki is a saját pillanatnyi érzelmeit ráerőltesse a többiekre. Ha érzéseinket mindenfajta ellenőrzés nélkül kürtöljük szét, a versengés rögtön hallhatóvá válik, akusztikai környezetszennyezés történik. Ez a külső megnyilatkozás belső

magatartásunkat árulja le. Egymásra kell figyelnünk, és ez is benső imához vezet: Ahogyan a zsolozsmázáskor egymásra kell figyelnünk, nem lehet Istenhez eljutnunk, ha nem ezt tesszük a mindennapi életben. A zsoltározás tehát figyelmessé teszi a szívünket a dallam, egymás, és végső soron Isten iránt. Figyelmes ember a szent szavakat tisztelettel mondja ki. Ez is egy megtestesülése Isten Szavának, ahogy én az imádságban kimondom, ezzel mintegy utat készítek neki a világba. Csendet teremtő zenével énekeljük: ami inkább tisztít és megvilágosít. Amit ma „meditatív” zenének neveznek, az inkább érzelgős, és a lelket „magának eléggé” teszi, ahelyett, hogy megnyitná. Megrészegít, de nem vezet el a „lélek józan mámorához” Ehelyett az kell, hogy csendet teremtsen. „Ha az ének nem azért van, hogy belső nyugtalanságomat lecsendesítse, nincs szükség az énekesekre. – Ha az ének nem bírja annak a csendnek az

értékét, amelyet megszakított, hozzák vissza inkább a csendet. – Minden ének, amely nem azért van, hogy a csendet növelje, hiú.” – Joseph Samson, a dijoni székesegyház karnagya Két kórus énekli: Egymásnak adják a szöveget, mint Iz 6,3-ban az Isten szentségét éneklő angyalok. Ez a váltakozás építi fel az imádság ívét, a belső imát: míg a másik kórus énekel, mi rájuk figyelünk, összeszedjük magunkat legbelül. Szt Ambrus szerint olyan ez, mint a tenger hullámainak egymásutánja. Nem a viharos hullámokról van szó, hanem a hullámoknak azzal a szelíd harmóniájáról, amit órák hosszat lehet nézegetni, mely nem zavarja csendet, csak tagolja, hallhatóvá teszi. A két kórusnak ebben az átadásában átvételében, ebben a hullámzásban valami nagy, mély nyugalom van. (Mint mikor a hullámzás szép lassan elsöpör minden szemetet, és nem marad más csak a tiszta föveny.) 7 45-55. pp Szünetekkel énekeljük: A szünet a

zsoltár vers közepén nem logikus, mégis ezt a gyakorlatot görgette hozzánk a hagyomány. Mi lehet ebben? Ez a szünet azonban a zsoltározás szíve Időt és teret ad annak, hogy Isten szava tovább visszhangozzék bennünk. Arra figyelhetünk, hogy Isten Igéje bennünk is visszhangra talál-e. Igent mondhatunk rá Azért van, hogy amit kimondtunk szavakkal, az megérkezzék a szívbe. Ez egy intenzív, ihletett hallgatás (vö a mély beszélgetések nagy szünetei, csendjei. Akkor sem szünetel a kommunikáció, hanem sokkal mélyebb szinten zajlik. Persze a lélekzés is ekkor történik. A szünet azonban korántsem csak azért van, hogy levegőt vehessünk, vagy levegő után kapkodjunk. A szünet, és ez indokolja a hosszúságát, időt ad, hogy a lélekzés szinte magától szakadjon fel bennünk. Hogy érezzük: az élet leheletét, mint magát az élete is ajándékként, ingyen kaptuk. Isten maga adja nekem a lélkzetet is, a Lelket is, önmagát is. Ha a technikai

részen túl jutottam, „szabaddá válok tehát a kényszertől, hogy még az imádságban is valamit tennem, teljesítenem kell. A zsoltáréneklésben rábízhatom magam arra, aki nekem a Lélek által megalkotott szóban és a Lélek által hallható hallgatásban meg akar jelenni. Énekelek és hallgatok, hallgatok és énekelek, mert szívemben az ő szava kíván felcsendülni és hallgatása felhangzani.” 8 Ez szabadságot és békét ad Pozitív érzéseinkkel hoz kapcsolatba: Sokszor úgy éljük meg, hogy csak negatív érzések laknak bennünk, pedig egyidejűleg van bennünk jó és rossz, pozitív lés negatív érzés. Az éneklés, a felszabadult éneklés révén pozitív érzéseinkkel kerülünk kapcsolatba, így negatív érzéseink elvesztik fölöttünk hatalmukat. Nem kell az öröm, vagy a vidámság érzelmeibe hajszolni magunkat, csak ráhagyatkozunk az énekre, majd az dolgozik bennünk. Az énekléskor „húrok” zendülnek meg bennünk. Mozgásba jön

a lélek, az öröm és a szeretet ragadja meg: „Cantare amantis est”: csak az tud énekelni, aki szeret. „Aki énekel, az nem egyszerűen dicsőít, hanem örömmel dicsőít; aki dicséretet énekel, nem csak egyszerűen énekel, szereti is azt, akinek énekel.” (Szt Ágoston) Az éneklésben felmerül bennünk annak képe, akinek énekelünk. 9. A test gesztusai Liturgikus szimbólumok és rítusok Az istentisztelet rítusainak belső és külső oldaluk kölcsönhatásban állnak egymással. A rítus segítségével egyrészt kifejezzük, másrészt létrehozzuk a belső magatartást. – Egy gondos térdhajtás, amelyet a tabernákulumra vetett tudatos pillantással végzünk, mély tiszteletet fejez ki, egyúttal pedig segít az imádás belső aktusát végrehajtani. A rítus alapszerkezete pontosan megfelel az ember testi-lelki természetének. Ha tiszta szellemek lennénk, azaz testetlen szellemlelkek, nem lenne szükségünk a látható kifejezésre. Így azonban

szükséges, hogy belső magatartásunkat külső formákban fejezzük ki, és hogy a Szent érzékeinken keresztül utat találjon a lelkünkhöz. Nemcsak a liturgiában vannak rituális kifejezési formák, hanem a mindennapi életben is fontos szerepet játszanak. A családban például egyáltalán nem lenne elegendő, ha egymás iránti megbecsülésünket és szeretetünket csak a szívünkben hordoznánk, különben pedig lemondanánk ezeknek mindenféle külső kifejezéséről (= „lélekben veled vagyok”). Sokkal inkább itt is ki kell fejeznünk belső magatartásunkat konkrét külső jelekben: jó szándékú szavakban, üdvözlő gesztusokban, egy barátságos mosolyban Ha az ilyen külső jelek elmaradnak, ha már nem üdvözöljük egymást, eltűnik a kölcsönös szeretet és megbecsülés. 8 55. p Éppígy nem mondhatunk le a vallásos életben sem a külső jelekről, azt mondván, hogy úgyis az a lényeg, ami belül van, a tiszteletet és szeretetet pedig

a szívünk mélyén őrizzük. Még ha kétségtelenül fontosabb is a helyes belső magatartás, mint annak külső kifejezése, teljesen helytelen lenne kijátszani az egyiket a másik ellen, és mellékesnek tekinteni a liturgia külső oldalát. A tisztelet külső jelei nélkül szükségszerűen gyengülni fog a belső tisztelet is Az a liturgia, amely úgy véli, hogy megelégedhet a legkevesebb külső rítussal, az lassan de biztosan ellaposodik. Nem lesz már alkalmas arra, hogy a helyes belső magatartást előmozdítsa. Másrészről a rítus – bármennyire is fontos mint a belső magatartás kifejezője és támasza – sohasem lehet annak pótléka. Ahhoz, hogy a rítus működjék, a külső cselekvéshez társulnia kell a belső érzületnek is, különben álságos lenne, külsőség, puszta szólam. Arra vagyunk meghívva, hogy mind jobban megismerjük a szentmise rítusait, mind mélyebben felfogjuk az értelmüket. Az a feladatunk, hogy tanuljuk meg a rítusok

nyelvét, hogy mindaz élővé váljék bennünk, amit mondani akar nekünk. 1. Testtartások a liturgiában A hívek testtartásra vonatkozó utasításai 9 az őskeresztény korban a diákónusok feladata volt. Minél inkább megszűnik a hívő közösség aktív szerepe a liturgiában, annál inkább elvész a testtartások jelentősége; a klérusra vonatkozó szabályok viszont annál inkább megszaporodnak. A liturgikus megújulás újra fölfedezi a testtartások jelentőségét. Állás Alapvető liturgikus testtartás, különösen az oltárnál szolgáló papságé. Az Újszövetség hívei tiszteletük jeleként fölállnak a papság be- és kivonulásánál, az Evangélium fölolvasásánál, a celebráns köszöntésére. A szentatyák a keresztségben elnyert isteni szabadság jeléről tanúskodnak: többé már nem vagyunk rabszolgák, Krisztus fölszabadított a bűn és a halál rabságából. Isten fiainak méltóságához hozzátartozik, hogy már nem veszi fel

a rabszolga testtartását. A 24. zsoltár címe: Az Úr bevonul szentélyébe A szentélyében megjelenő Úr jelenlétében Ki mehet föl az Úr hegyére? Ki állhat meg az ő szent helyén? Az, akinek keze ártatlan, akinek a szíve tiszta (Zsolt 24,3-4). A keresztény ókorban vasárnaponként és a húsvéti időben tilos volt a térdelés, de nemcsak azért imádkozunk állva a föltámadás emléknapján, mert Krisztussal együtt föltámadtunk és a fölülvalókat keressük, hanem azért is, mert ez a nap bizonyos értelemben az eljövendő világ előképe (Basileus, A Szentlélekről, 27.) Ez a nap olyan átmenet, mint a zsidó Pesach-ja: állva és a gyors kivonulásra készen fogyasztották. Térdelés A húsvéti örömmel összeférhetetlen, de a böjti időben a bánat és az alázatosság jele. A megtört szív alázata a gőgös magatartással szemben (farizeus és vámos példabeszéde). Basileus szerint a térdelés bűn okozta földresújtottságunkat fejezi ki. Az

apostoloknál azt látjuk, hogy az egyéni ima jele is: Péter és Pál térdre borulva imádkoznak (ApCsel 9,40; 20,36); a Páltól búcsúzó keresztények (21,5). A consecratio alatti térdelés későbbi eredetű. Ülés Elsősorban a tanító és az elnöklő magatartása: így van a püspöknek katedrája. 9 Fennmaradó akklamációk, pl.: Flectamus genua! – Levate!; Procedamus in pace! A görög cathedra támlás szék-et jelent. Támlás széken ül a római iskolában a gyerekek tanítója, ezért a régi diáknyelv is ismerte a katedra szót. Az egyház a püspök számára szolgáló széket ért alatta. Az -alis latin melléknévképzővel alkotott szó a cathedralis Ezért azt a templomot, melyben a püspök számára volt ülőhely, az ecclesia cathedralis-nak, székesegyháznak nevezzük. Az ülés a hallgató testtartása (a 12 éves Jézus a tanítók közt ül; Mária az Úr lábánál ülvén hallgatja szavait)- Kezdetben a hívek csak az olvasmány és a

prédikáció alatt ülhettek (ApCsel 20,9 – a troászi Eutíchos, ki az ablakban ült, s Pál hosszú beszéde alatt mély álomba szenderülvén kiesett). Meghajlás A mély meghajlásban bocsánatot és esdő kéréseket fogalmazunk meg (Confiteor, Munda cor meum, Supplices te rogamus) Meghajlunk a Doxológia éneklése alatt. Teremtő és teremtmény találkozásából fakadó testtartás. A germán nyelvekben az Isten szó (God, Gott) a földre borulni, meghajolni igéből ered. Az emberek, akik a régi időkben arra törekedtek, hogy mondjanak valamit Istenről, nem próbálták meg leírni, lefesteni, elbeszélni, milyen is Ő a maga valójában, hanem csak azt, mi történik az emberrel, amikor hirtelen szemtől szembe találja magát Vele, amikor egyszerre beragyogja őt az isteni kegyelem, az isteni fény. Minden, amit ebben a pillanatban az ember tehet az, hogy szent rettegésben földre veti magát, hódolva Az előtt, Aki felfoghatatlan, és mégis ilyen közelről

megmutatta magát csodálatos ragyogásában. (Antonyij Blum) Arcraborulás Az ókori Keleten és a Szentírásban Isten és az Őt képviselő királyok előtti hódolat, a fölség előtti megsemmisülés jele. A római liturgiában a 6 századtól ismeretes; ma csak a diákónus-, pap- és püspökszentelés illetve az örökfogadalom szertartásában, valamint a nagypénteki liturgia kezdetén a papság arcraborulásának gyakorlata maradt fenn. A görög proskünein (= a földet megcsókolva leborulni) Isten imádását jelenti. Az ember spontán gesztusa Isten jelenlétének megtapasztalásán – Amikor megláttam őt, a lába elé hullottam, mint egy halott (Jel 1,17). 10 2. Liturgikus gesztusok A gesztusok évezredek óta természetes részei a vallásgyakorlatnak, a legősibb megnyilvánulása az embernek, hogy nem csak szavakkal, vagy nem elsősorban szavakkal, hanem a testével is kifejezi hódolatát az Isten előtt. A vallásgyakorlat nem verbális

kifejezőeszközeinek egyikét alkotják a gesztusok. A képek, az illatok, a különböző dallamok vagy a térhasználat információi mellett a gesztusok máig a legfontosabb szerepet töltik be az egyéni és közösségi vallásgyakorlatban, amelynek tanulmányozása a vallási néprajz és kommunikáció tudományterületén túl rendkívül fontos ismeretekkel szolgál a teológia számára is. Gesztusok a vallásgyakorlat anyanyelvének részét képezik. A vallási gesztusokat nem az iskolában, tankönyvekből tanuljuk, hanem a hit megélése, gyakorlása során eltanuljuk, az előttünk járó generáció tagjaitól és attól a közösségtől, amelynek tagjai vagyunk. A legősibb tanulási forma az utánzás. Éppen ezért, ha a generációk közötti kapcsolat meglazul, megszakad, vagy az egyén kiszakad közösségéből és nem keres, nem talál új közösségre, akkor a gesztusok továbbélésének, átadásának lehetősége szűkül vagy esetleg el is vész.

Ugyanez történik akkor is, ha a szakrális kommunikációt egy ellenséges politikai rendszer vagy a társadalmi környezet értékrendjének változása nem tolerálja. 10 Dr.Szabó Irén, Árulkodó gesztusok, A görög katolikus vallásgyakorlat gesztusainak kutatása, in: VELÜNK AZ ISTEN!, A Görög katolikus szórvány kiadványa 28., 2008 március Felelős kiadó: Virányi György, Szerkesztik: Major Ilona, Major Béla; http://parochia.freewebhu/PalyazatokHirekEsemenyek/szorvanyhirlevelek/hl28htm A vallásgyakorlat különféle jelei, mint például a keresztvetés, meghajlás, érintés, csók gesztusai nem elsődlegesen az emberek közti kommunikációt szolgálják, hanem a transzcendenssel való kapcsolatteremtés a céljuk. Ugyanakkor mégis kapcsolatot hoz létre az emberek között is, és mint ilyennek számos közösségi, társadalmi és történeti meghatározottsága van. Keresztvetés Rómában és Afrikában a beavatási szertartásoknál (már a 3.

század eleje) a katekumenek homlokát megjelölik a kereszt jelével, jelezvén, hogy ők már Krisztushoz tartoznak. Később a keresztények magukat is megjelölték a kereszt jelével. A keresztvetés 11 önmagunk vagy mások megáldásának formája. Imádság előtt és után, a püspöki és papi áldás fogadására, templom vagy útszéli kereszt előtt elhaladva, önmagunknak szenteltvízzel való meghintésére a nagy keresztvetést használjuk, miközben mondjuk: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen A püspök hármas, a pap egy keresztet rajzol a hívek felé, amikor megáldja őket. A kis keresztvetés az evangélium olvasása előtt használt gesztus: hüvelykujjunkkal kis keresztet rajzolunk homlokunkra, szánkra és mellünkre, majd a pap szavaira válaszoljuk: Dicsőség neked, Istenünk. A keresztvetés jele rövid hitvallás a Szentháromságról és a keresztáldozatban történt megváltottságunk öröméről. Egyes szentségek kiszolgáltatásánál

vagy olajjal vagy puszta ujjal kis keresztet rajzol a kiszolgáltató a hívőre. A keleti egyházban a 12. századtól terjedt el a háromujjas keresztvetés A keleti keresztények a Szentháromságba vetett hitjelzésére teszik össze jobb kezük három első ujját, két behajtott ujjukkal pedig Krisztus isteni és emberi természetét jelzik. A keleti keresztvetés ősrégi mozdulata: felülről lefelé, majd jobbról balra. A pap áldását fogadva jobb vállukról csak az áldás után viszik át kezüket a bal vállukhoz Kézrátétel Ha a római úr fel akarta szabadítani a rabszolgáját, akkor előrenyújtotta kiterjesztett kezét, s a rabszolga utoljára elvonult e védő kéz alatt. Ezt a szertartást úgy hívták, hogy manumissio, a kéz alól való elbocsátás. Ebből eredt egyáltalán a búcsúzás, a megáldás gesztusa is S az elbocsátott rabszolga aztán megcsókolta a kezet, amely őt eddig védelmezte. A bibliai hagyományban sajátos szimbólumrendszere van

Isten kezének, a jobbja általában az áldást, balja a büntetést jelképezi. Jób könyvében a teremtő Isten szimbóluma, Isten keze gyógyít és védelmez (Jób 10,8). De ismert Isten büntető keze is (Jób 19,31–22) A héber jad erőt, hatalmat is jelent 12, a Kiv 6,1-ben szintén a hatalom, a birtoklás és az erő jele. A jobb a tekintély, a hatalom és a tisztelet jelképe; a királyné a király jobbján ül (1Kir 2,19), a király Isten jobbján (Zsolt 110,1; Mt 26,64; Mk 16,19); Isten kezében lenni azt jelenti, hogy nemcsak óvó gondoskodása terjed ki ránk, hanem csodás ereje is őriz és védelmez minket. Az Ószövetségben a kézrátétel jelentése egy fontos megbízatás átadása, ahogy Mózes tette Józsuéval (Szám 27,18-23), kijelölve így a maga utódját. Lehet a tulajdon (Zsolt 139,5), a bűn (Lev 16), a felelősség (24,14), a szellemi hatalom (Szám 27,18–23) átruházása is. Ebben az értelemben használja * az antióchiai egyház is,

amikor elküldik Pált és Barnabást a misszióba a világ népeihez (Apcsel 13,3) * a hierarchia különféle fokozataiban a hatalommal való fölruházására szolgál a kézrátétel (1Tim 4,14; 2Tim 1,6). Kezedet elhamarkodva ne tedd föl senkire, nehogy mások bűneinek részesévé tedd magad (5,22). * a Szentlélek közvetítése a megkeresztelteknek (ApCsel 8,17–19) 11 12 http://www.malezihu/lexikon/litlexkhtm William Wilson, Old Testament Word Studies, 1978, 205. Láthatjuk, hogy a kézrátétel a szentségi jel vonalán fejlődik tovább. Ezen kívül a betegek gyógyításának módja (Mk 16,18; Lk 4,40; ApCsel 28,8; és Ter 20,20.29: Ábrahám imádsággal és kézrátétellel gyógyítja meg a fáraót). Békecsók (ritus pacis = béke-rítus) 13 Az apostoli idők óta a megkereszteltek testvéri közösségének jele: Köszöntsétek egymást szent csókkal (Róm 16,16). Tertulliánus, Szt Justinos és Szt Hippolütos tanúsítja gyakorlatát az ősegyházban,

és ennek szerepét a közös ima megpecsételésében látták. Nagy Szt Gergely pápa a római liturgiában a kenyértörés után az áldozásra való előkészület jelévé tette. A kora középkorban Az Úr békéje legyen veletek mindenkor! felszólításra az oltártól indult el hierarchikus rendben, és a hívek is átölelték egymást. Ez lassanként csak a papságra korlátozódott. A 13 századtól a csóktáblára vagy feszületre adott csókot a celebráns, és ezt megcsókolva továbbadták. Az ÁR56. az áldozás elé helyezi el a békerítust (ritus pacis) Ebben a hívek békét és egységet kérnek az Egyház és az emberiség nagy családja számára, kifejezik kölcsönös szeretetüket, mielőtt az egy kenyérből részesülnének. Liturgikus szimbólumok: az orante 14 Az orante tartásban ábrázolt alak ismert az ókori pogány művészetben. A császárkorban, ha pénzérméken ábrázolták, a kegyesség megszemélyesítője. E jelképet a kereszténység

minden nehézség nélkül átvette. Maga a Biblia tanúsítja: a felemelt kéz az imádság gesztusa (Kiv 17,11; Zsolt 88,10; Zsolt 119,48; Siralm 3,41). Az orante keresztény ábrázolása ez utóbbi idézet jelentését jelképezi: Emeljük fel szívünket kezünkkel együtt Istenhez, aki az égben van! Tertullianus Védőbeszéd, A keresztségről, Az imádságról című műveiből ismerjük meg a keresztények imádkozási szokásait: Oda föl tekintünk hozzá, és imádkozunk, kitárjuk kezünket, mivel ártatlanok e kezek, hiszen nem kell pirulnunk, előimádkozóra szükségünk nincs, mert szívből imádkozunk. A síremléken megjelenő ábrázolása a keresztény temetési szertartáshoz és a halál után elnyert üdvösséghez kapcsolódik. A vértanúkat, akik a szenvedéseken győzedelmeskedtek, felemelt karral, paradicsomi tájban, kezükben pálmaággal ábrázolják. A feltámadás hitét, a biztonságot és az üdvözült állapot bizonyosságát jel 10. Az

imádkozó test 15 „És az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1, 14) A test a megváltásban elképzelhetetlen fontos szerepet tölt be. Nem dicsőítjük emiatt, de fontos ezt tudnunk Jézus testté lett, saját testét adta nekünk és értünk Nagycsütörtökön, testben szenvedett és halt meg Nagypénteken, és húsvét hajnalban testben támadt fel. Mi magunk is valljuk a test feltámadását Krisztus életének misztériumai alapján. Isten Igéje tehát nemcsak szívünket élteti, hanem egész testünknek ki kell rá nyílnia. „Tagjainkban magának az Igének kell megtestesülnie.” A test imádsága 13 14 15 http://www.malezihu/lexikon/litlexbhtm Nóda Mózes, Liturgikus szimbólumok: az orante, in: Vasárnap, Romániai Magyar Katolikus Hetilap, Andre Louf, Bennünk a Lélek imádkozik 84- Az ember szétválaszthatatlanul egy: test és lélek. Az ember lelek is a testén keresztül nyilatkozik meg, fejezi ki magát. Az imádság hat a testre, és a

test hat az imádságra Anyagi/testi valóság nélkül nem létezhet semmiféle imádság, sem kezdő, sem haladó. Agaton apát: „Az ember fához hasonlít. A fa levélzete a test fáradságos munkája, gyümölcse a belső figyelem. A gyümölcs érdekében át kell magunkat adni a szív éberségének Nem kevésbé szükséges a levelek védelmet nyújtó ereje: a testi munka erőfeszítés.” Aszkézis és szemlélődés, testi munka és szellemi munka nem képzelhetők el egymás nélkül. (A gyümölcs fontosabb a lombnál, de sosem érik be, ha nincs a fának lombja.) „A test olyan út az imádság és a szeretet felé, melyről letérni nem lehet.” A test és a lélek, mint a hegy két oldala és a csúcsa az imádság. Útban az imádság felé: virrasztás és böjt az aszkétában lecsillapodnak a szenvedélyek, és olyan lesz az ember, mint amilyennek Isten elgondolta. (Vö Jézusnak a pusztában vadállatok szolgáltak) A Lélek Az éberség adományát kapja, így

elismerve a testi rosszat, segíthet annak orvoslásában. „Végül a harcos aszkézis és a pihentető imádság révén a test egésze válik eggyé a Szentlélekkel, az imádság és a szeretet szolgálatában. Ebben az egész test részt vesz Aszkézis ez még egyáltalán? Nem az ember megdicsőülése? Nem az, amit az Úr színeváltozásában szemlélünk? Amikor a test akadálytalanul fejezi ki az imádságot? Egyh. Atyák: „kis feltámadás” „feltámadás előtti feltámadás.” Nem lehet az imádság két oldalának egyikét sem túl hangsúlyozni a másik rovására. Minden szerzetesi lelkiség figyelmeztet a test és lélek/szív ezen kölcsönhatására, mely a keresztény imádság sajátja. Sajátos keresztény antropológia van e mögött Nem engedi, hogy a test és a lélek közötti határ feloldódjék, és elmosódjon, mert ha így tenne, akkor kiküszöbölné a testet, és vele együtt az embert. Márpedig a keresztény imádság szerint éppen ennek

ellenkezője igaz: A test visszatér eredeti állapotába, a paradicsomi állapotba. Többé már nem bűnös és halára szánt test, hanem életre szánt. Ha a bűn elveszítette fölötte az uralmát, akkor a Lélek teljesen birtokba veheti. Az imádság és a virrasztás (a szív ébersége) lassan az élet egészére kiterjed, és így a testi aszkézis és a lélek istenkeresése egybefonódnak. Ebben a szív mellett a testnek is döntő szerepe van: „A test nyújtja azt a felületet, melyet idáig a bűn uralt, s melyen – a Szentlélek erejének hatására – most pusztulnia kell a bűn hatalmának. Amiként Jézus tett halálával és föltámadásával: a kereszténynek is el kell ítélnie a testében lévő bűnt. Magától képtelen erre – egyedül Jézus húsvéti ereje viheti végbe benne. A keresztény ember teste így harcmezőként jelenik meg” Az emberért zajló harc erői az ember testében mutatkoznak meg, de nem csak a bűn, hanem a kegyelem magvait is

magában hordozza. Jézus húsvéti erejének meg kell mutatkozni a keresztény ember testében, és amilyen mértékben ténylegesen meghal valaki a bűnnek, olyan mértékben nyer ténylegesen új életet a feltámadásban. „Azonos erők működnek az imádságban és az aszkézisben. Az imádság annak a húsvéti energiának legszebb és leggazdagabb gyümölcse, melyet Jézus feltámadása áraszt a világra és az emberekre. Ezért a szerzetesek számára az imádság mindenkor Húsvét, és ugyanakkor mindig böjt és bűnbánati idő.” Amint a bevezetőben említettük az imádságban érjük el emberségünk csúcsát, mert az imádság önti szavakban az ember létének titkait. „Az ember az imádságban arra hivatott, hogy megteremtse azt a teret és pillanatot, melyben a test, a bűnös test Isten Lelkébe költözik. Jézus Húsvétja, Átvonulási Ünnepe újul meg az emberben” A keresztény imádság klasszikus technikái: cölibátus, magány, csend, virrasztás

és böjt. Mindezek ott vannak Jézus életében is Cölibátus és imádság (90-96.) Magányos imádság a hegyen (97-111.) Virrasztás és imádság (111-118) Jézus is legszívesebben éjszaka vonult vissza imádkozni példáját követték tanítványai is. Vö Alexandriai Kelemen: „Az éjszaka folyamán nekünk is gyakran fel kell kelnünk ágyunkból, hogy hálát adjunk Istennek. Boldogok, akik virrasztanak Őérte Az angyalokhoz hasonlítanak, kiket őrködőknek hívunk. Nem illik átaludnunk az egész éjszakát, hiszen nálunk lakik és virraszt bennünk az Isten Igéje, Jézus.” „Minden keresztény arra hivatott, hogy éjszakájának egy részét imádságra szentelje. Hogy mennyit, annak nincs jelentősége. Egy egész rövid idő – ha kicsit később fekszünk le, vagy korábban kelünk – már a Szentlélek műve bennünk és meghozhatja az imádság gyümölcsét.” Sajátos keresztény imádság-technika. Kérdések: hogyan hat a testileg végzett

virrasztás az imádságra? Vannak erre okos válaszok, amiknek azonban alig van közük a virrasztás keresztény misztériumához. Pl: az éjszakában nagyobb a nyugalom, hajnalban még nem terhelnek a napi benyomások, gondok, a sötétség mindent beföd, ami elvonná figyelmünket stb. Ezekben van igazság, de nem jutnak el a keresztény misztériumhoz, megállnak annak kapujában. A keresztény misztérium pedig Jézus húsvéti misztériuma. Halálát és feltámadását vételezzük újra. A keresztény virrasztás sajátja az idő ritmusában az Ómega felé fordulás, a visszatérő Krisztus felé fordulás, aki bármelyik pillanatban megérkezhet és itt lehet. Vö Jel 1,4: Aki volt és aki eljő.” Múlt jelen és jövő, de a jövőben nem azt mondja, „aki lesz”, hanem aki első Ő az adventus, Ő a Jövő. Minthogy Jézus útban van az egyház feladata a virrasztás. „Vigília” (Mt 13, 35-37) A virrasztás tehát mindenkinek feladat, mert nem ismerjük sem a

napot, sem az órát. Eljövetele egyúttal nagy megpróbáltatás is. A vajúdás és a szülés képe jellemzi = mindig ébernek kell lenni, hogy el ne bukjék az ember a kísértés órájában: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.) Jézus ezt legkeményebb küzdelme idején mondja A virrasztás kettős valóságra irányul: Jézus visszatérésére és az azt megelőző próbatételre. Azért illeszthető be könnyen a nappalok és éjszakák váltakozásába, mert az éjszaka a bűn szimbóluma, a nappal pedig Jézus és az eljövendő világ szimbóluma. A keresztények a „világosság fiai.” Vö 1Tessz 5,4-8) A kozmikus ritmus Jézusban új jelentést kap. Az éjszaka távollétét, a hajnal és a nappal, eljövetelét jelzi. Az egyház így virraszt, hiszen nem aludhat Sőt. „Imádságotokkal várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét” (2Pét 3,12) A virrasztásban nagy élmény a napszakok váltakozásának átélése.

Virrasztani = a sötétség és világosság határán időzni. Vö „Maranatha”, vagy „jöjjön el a te országod” Az éberség a szeretet virrasztása. Vö Éjfélkor kiáltás hangzott: Jön a vőlegény, menjetek ki elébe!” – Csak akiket ez ébren talál mehetnek be vele a mennyegzős házba. Tényleg sietteti az ima Jézus eljövetelét? – Az biztos, hogy a virrasztó szív mát most egyre mélyebben megtapasztalja Jézus eljövetelét. Megrövidítve a testi alvást, szívünk virraszt, egészen a mélyben. Minden más elveszti jelentőségét, józan lesz a szív És ezzel már a belső imához értünk. Így már bevilágíthat egy sugár az éjszakánkba a jövendő világból. Isten igéje „sötétben világító mécs, míg föl nem virrad a nappal és a hajnalcsillag föl nem kél szívünkben.” (2Pét 1,19) = A Fény eljövetele már beköszöntött szívünkben. A közelgő Krisztus jele Sőt a virrasztó számára Jézus már el is jött, de tovább

virraszt, a véglegesig. A virrasztás az aszkézis más formáinál sokkal inkább magán hordja a befejezetlenség jelét. A virrasztásban elszakadunk magunktól és Isten kezébe hullunk. (Vö az Urukra váró szolgák példázata, mint az önzésétől elforduló ember képe.) Ő akkor jön, amikor akar, és akkor, amikor a világ megérett az aratásra. A virrasztó ember az idő és örökkévalóság határán él. Vö semita nyelvek: „virrasztók” = angyalok. „A virrasztva harcoló szív a kerubok szemét kapja ajándékul és szüntelenül a mennyet szemléli.” Ugyanakkor a virrasztó ember testével továbbra is a világban marad. Egyszerre része a világ ritmusának és egyszerre irányul Isten felé. A virrasztó ember az egész teremtett világ sóvárgását veszi vállára. (Róm 8,19) A virrasztás összefogja a Teremtett világ vágyait, a beteljesülés, az Úr felé. Így ad értelmet a világnak Böjt és imádság (118-123) A virrasztás és a

várakozás Jézusra, a vőlegényre szoros kapcsolatban van a keresztény böjttel. „Búsulhat-e a násznép, míg vele van a vőlegény? Eljön a nap, amikor elveszik a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. (Mt 9, 14-15) A keresztény böjt annak a jele, hogy Jézus eljön, s hogy érkezésével együtt járó próbatétel már itt van az ajtóban. Jézus is böjttel szegült ellene a kísértésnek. Jézus megvívta a harcát Virrasztott és böjtölt, hogy imádkozzék, és az Atyával együtt legyen. A mi böjtünknek is köze van az imához, és mindkettőnek a megkísértéshez és az ördög elleni küzdelemhez. Vö: „Ez a fajta (démon) nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel.” (Mk 9,29) A keresztény böjt tehát nem valami jótékony hatású méregtelenítő kúra. A böjtölés gyümölcse az imádság kell legyen. A testi éhség valami sokkal többre irányul: az istenéhségre. A testi és a lelki éhség kiegészítik egymást, és az imádság

technikájának tekinthetjük. Aki böjtöl, közvetlenül tapasztalja meg, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, mely Isten ajkárból származik. André Louf: Szíriai Szt. Izsák története: Egy szerzetes, csak heti kétszer evett, a többi napon böjtölt, és azt vette észre, hogy nem tudott böjtölni, ha tudta, napközben meg kell szakítani az imádságot és a csöndet. Lehetetlenné vált számára az a böjt, mely nem irányult kezdettől az imádságra. Egy másik szerzetes, pedig, amikor hosszabban imádkozott, nem evett, és szinte úgy kellett kényszerítenie magát az evésre. A két példa jól jelzi az imádság és böjt összetartozását, egymásba torkollását. A szív és a test együttműködése ez, melyből valami nagyon fontos fakad. Hogyan? Mit érint a böjt? Az ember egyik legfontosabb ritmikus tevékenységét a táplálkozást. Az éhség és a jóllakottság váltakozik ilyenkor bennünk. Ez egy nagyon alapvető és ősi

ritmus: a csecsemő életét ez határozza meg: éhség és jóllakottság, szenvedés és kielégültség. Amint növekszik az ember, egyszer időben eljut arra szintre, hogy kevésnek találja azt, hogy „mindene megvan,” van mit ennie stb., (ez néha szimptóma szerűen jelentkezik vö: V E Frankl a vasárnapi szindróma) és egyszer csak megszületik benne az Isten utáni vágy. Vö: Zsolt 42, 2; 62,2. „Mint a szarvas sóvárog a forrásvízre, úgy sóvárog a lelkem tehozzád Istenem.” „Isten után szomjazik a lelkem” Ha ez megszületik bennünk, akkor ezt a szomjúságot, csak Jézus tudja csillapítani: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék! Ezt a Lélekről mondta.” (Jn 7,37-39) Az az érdekes, hogy a böjt nem árt, ha mélyebb valóságra irányul: Jézus távollétére és hiányára. Voltaképpen a böjt azt jelzi, hogy éhségünket, Jézus iránt (aki az égből alászállott élő kenyér) egészen a testünkig érvényre akarjuk juttatni. Ha ebben

e szellemben böjtölünk, elindul a lelki érés folyamata bennünk, ami a Szentlélekben való élet felé visz bennünket. (Ebben áll a szentségi böjt jelentősége is. Az a feszültség, amit a szentségi böjt vált ki, csak a Jézussal való szentségi egyesülés oldhatja fel. Ha pedig a szentáldozás helyett „lelki áldozás” történik, akkor az imádság. Mindkét esetben böjt és imádság együtt segítik az ember kibontakozását, nagyon mélyen. Ez gyógyítja a bűn nyomait is, hiszen a „pszichológiai ínség” is alapvető átalakuláson megy át. Mert létezik lelki falánkság is, mely épp oly önző, mint a testi. Vö: a leli eredetű táplálkozászavarok, melyeknek bőséges irodalma van Vagy, hogy a lelkünk mélységeibe való leszállás nehézségét gyakran evéssel csillapítjuk, azaz enni/ csipegetni kezdünk valami nehéz helyzetben.) Az a feladatunk, hogy mindenfajta önközpontúságból kiszabadulva, minden éhséget és falánkságot

a Másikra való türelmes várakozássá alakítsunk. (Vö A virrasztásnál az Urukra várakozó szolgákról mondottak.) Isten éhségünk, mely torz formákat is ölthet, így alázatos felnyalássá válik Isten iránt. Istent nem tudjuk úgy megragadni, mint valami tárgyat. A böjt és az imádság azonban megteremti bennünk a szükség és a vágy közötti átmenetet. (A Biblia nyelvén, már nem az újszülötteknek járó tejre vágyunk, hanem a szilárd táplálékra, és felnőttek kezdünk lenni. „Böjt és imádság - a nagy, megtisztult szerelem – középkori ’amor casta’ – kifejezői, mely a föltétlen önátadásban nyilvánul meg, s annak türelmes várásában, hogy isten véghezvigye csodás tetteit életünkben.” (Szt Romuáld: az imádkozó ember olyan mint a kiscsirke, elégedett minden Istentől juttatott kegyelemmel. Minden tudatalatti igény, tiszta vággyá alakul, s így Isten is képes lesz irgalmával válaszolni, olyan adományt nyújtva,

amely felett mi nem rendelkezünk.) A böjt így annak az embernek az öröme lesz, aki az életet egyedül Isten kezéből kapja. A virrasztásban kilépünk az időből, a böjtben pedig lelkünk mélységeibe szállunk alá, ahol elénk kerül minden szükségünk és szenvedélyünk, de a Lélek erejében. „A virrasztás az éjjelnappal Isten arcát szemlélő angyalokhoz tesz hasonlatossá A böjt révén pedig saját létünkben élhetjük át az egész teremtés csillapíthatatlan éhségét, melyet testi életünkben semmivel sem enyhíthetünk, melyet egyedül a Szentlélek képes betölteni.” GUARDINI, Romano Önmagunk elfogadása Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor Kismaros, 2001. – kivonat Adott vagyok magamnak. Alapvető igazság, hogy az vagyok, aki éppen vagyok, adott vagyok magamnak. Ez a magától értetődő dolog előfeltétele mindennek. Ebből indulok ki, és ehhez vonatkoztatok mindent, mert mindenben előre feltételezzük magunkat. Minden

cselekedetünkben burkoltan benne van, hogy „én” teszem. A világ eleven ellenpólusa vagyok. Ugyanakkor el tudom magam távolítani a közvetlen „éntől.” Azt mondjuk: környezet, világ, stb, de ebben is mindig benne van hogy az a környezet és az a világ, ami engem vesz körül. Így vagyok a világ eleven ellenpólusa A világ csak olyanként létezik, amiben én vagyok. Olyan világ, amiben én nem léteznék valójában számomra elgondolhatatlan, sőt miután vagyok, ilyen világ nincs is. Énem tehát elkerülhetetlen, mondhatni: „majdnem” szükségszerű, de csak majdnem. Rejtélyes és titokzatos vagyok magamnak is. De nemcsak magától értetődő vagyok magamnak, hanem rejtélyes és titokzatos is vagyok a magam számára is. Pl Egy reggel a tükörbe pillantva „elidegenedetten” kérdezem: ’hát ez ki?’ A tükör érdekes tárgy, mert benne azt látom, hogy az , aki velem oly szabályosan egynek látszik, egyszerre velem szembenálló tárggyá

válik. Mit jelent akkor az, hogy „Én én magam vagyok?” Nem mondhatnánk-e azt ennyi erővel, hogy „Én nem vagyok én, csak remélem, hogy azzá leszek. Nem ismerem magamat, csak próbálgatom megismerni” Ld: Kipling: „Kim” c. regényében, a főszereplő, az ír apától és indiai anyától származó Kimballt néha különös érzés fogja el, leül és mondogatja: „Én Kim én, Kim én, Kim” Úgy érzi mindig mélyebbre hatol a kifejezhetetlen felé, és ha odaér, akkor minden jó lesz, de az utolsó előtti pillanatban mindig megszakad a dolog. A fiú összerezzen és minden hiába való volt. Egyszer egy öreg szerzetes áll meg előtte, nézi, hogy mit csinál, ,végül szomorúan mondja: „Tudom, nem megy.” A név: remény arra, hogy a létem és az arról való tudásom egy legyen. Mi nem megy? Mit akart Kim? A névvel utolérni magát. Azt akarta, hogy a léte és az arról való tudása egy legyen, azaz önmagának érthető legyen. Akkor minden jó

lenne De az, hogy erre törekedni kell, jelzi, hogy nincs meg, és soha nem is sikerülhet, mert az ember saját végességének korlátjába ütközik. (Itt idézi a Walkűrök figuráját az északi mitológiából) Láttuk mit akar ez kifejezni: amit „én”-nek nevezek, az adott. De ez nem abszolút, hanem viszonylagos és kérdéses. Énem nem abszolút, hanem viszonylagos és kérdéses. A filozófusoknál. Némelyek ezt a tényt megpróbálták nem létezőnek tekinteni. Pl a német idealizmus: az én az Isten énjének leple. Ez nem igaz, mert ha becsületesen szembe nézek magammal, akkor tudhatom, hogy nem vagyok abszolút. Ez a gőgből származik Felületes, mert létünk sajátos mélysége épp abból adódik, hogy mint véges lény vagyok személy. Keleten. Nyugaton ezt könnyű megkülönböztetni, de keleten nem. Ugyancsak Kipling Kimjében: Egy ázsiai ki akarja próbálni, hogy Kim alkalmas-e egy veszélyes feladatra. Félhipnotikus állapotban kezdi neki

bemagyarázni: „Látod ezt a korsót? Látod, hogy repedt? És a repedésen kifolyik a víz. Látod, ahogy a korsó körül tócsa keletkezik” Kim már kezdi is látni a repedést és a szivárgó vizet, amikor valami tiltakozik benn: „Nem is igaz.” El kezdi az egyszer egyet felmondani, és íme, a korsót újból egésznek látja. A víz sem szivárog belőle A hipnotizáló csodálkozik: „Te vagy az első, aki ellenállt nekem. Szeretném tudni hogy csináltad. De ezt persze nem árulod el” Keleti gondolkodásával azt gondolta, a fiúnak mágikus védelme van, pedig az nem tett egyebet, mint hogy megkülönböztetett. Megállapította kétszer kettő mindig négy és nem több és nem kevesebb. Kivonta magát a végtelenség csalódásából, mely elmos minden különbséget, melyben minden mindenné lehet, mert semmi sem igazán önmaga. „Határokat állított fel és ezáltal megőrizte az emberi életnek a nyilvánvalóságában is oly kikutathatatlan

titkát.” Az eddigiek összegzése, és továbblépés: valaki adta az énemet. Így felmerül a kérdés: „Milyen módon vagyok én önmagam?” és új értelmet kap az állítás: „én adott vagyok a magam számára.” Először csak azt jelentette: Az, hogy én vagyok számomra a leginkább magától értetődő. Minden erre az énre vonatkozik. Ami a világot jelenti az az énem felől épül fel, és az énem felé tart. Most azonban már azt is jelenti: Én nem lényegileg vagyok én, hanem valaki adta az énemet: Tehát csak befogadtam magamat. Létem kezdetén nem az én elhatározásom volt, hogy legyek, (Kezdet itt nemcsak időbeli, hanem lényegi: létem gyökere és oka.) Még kevésbé vagyok igaz, hogy csak úgy itt vagyok, mint akinek nincs szüksége létbehívó elhatározásra. Ez csak Istennél van így „Létezésem kezdetéhez egy kezdeményezés kellett, Valaki, aki magamnak adott.” (8) Tehát adott vagyok, és mint adott vagyok meghatározott. Időben,

térben stb, vagyok meghatározott, és ez tesz egyedivé. Ez fejeződik ki a nevemben Ezzel azonban a FELADATOM is adott, a mi benne van minden egyes feladatomban. Ez a FELADAT: „Azzá kell lennem, ami vagyok. Akarnom kell önmagammá lennem és csak önmagammá.” Neki kell fogni annak a feladatnak, amire ezekkel az egyedi meghatározottságokkal rendelve vagyok a világban. Ezt nevezzük hivatásnak Ebből kiindulva állok neki a dolgoknak és fogadom be a dolgokat. Nem térhetek ki ez elől a nekem rendelt feladat elől. Menekülési formák: 1. képzelődések; arról álmodom magamnak, ami a másik (Néha felüdít az ilyesmi, de nagyon veszélyes is lehet, mert menekülés is lehet.) 2. Nem menekülhetek a bennem lévő rossztól sem Ezt azért kell elfogadnom Nem dacból, hanem mert igaz, és csak az igazság tesz szabaddá tőle. „Ilyen vagyok, de más akarok lenni.” 3. A legszélsőségesebb formája a menekülésnek az öngyilkosság „Nem fölösleges róla

beszélni, hisz mindinkább a mai idők nagy veszélyévé válik. A hűség fogyóban van leginkább a saját lényünkhöz való hűség. Mindig gyengébb lesz az az érzés, hogy feladatom önmagammá lenni. Mert tűnőben van az a tudat, hogy adott vagyok” (9) De nem ez az igazi bátorság, hanem ott maradni a helyemen abban a tudatban, hogy a lét Ura állított erre a helyre, ezért csak az ő hívó szava számít. Minden más „bátorság” az önbecsülés hiánya. („Én csak egy vagyok a sok közül; helyettesíthető vagyok; majd jön valaki más a helyembe.”) Ez a feladat nagyon nehézzé is válhat, és ilyenkor az ilyen kérdések merülnek fel bennük: „Akartam én lenni? Minek ez az egész? Unom és utálom magamat! MI hasznom belőle, ha önmagam leszek? Már nem bírom ki magamatCsak ilyen vagyok, pedig több szeretnék lenni. Mindig ugyanaz! Ugyanott hibázok, ugyanott mondok csődöt, ugyanazokba a határokba ütközöm.” – Mindebből végtelen

egyformaság fakadhat, amitől megcsömörlik az ember. (Vö A XVIII századi Franciaország, ahol a művészetek és az élvezetek legkifinomultabb formái mellett némelyek „kiszáradtak a csömörtől.” – Pascal) Ezért az önmagammá levés aktusa gyökerében aszkézissé válik „Így az önmagammá levés aktusa gyökerében aszkézissé válik: le kell mondanom a vágyról, hogy mássá legyek, mint amilyen vagyok – sőt, hogy egy másikká legyek, mint vagyok.” (10) (Ez nagyon erős kívánság: vö: régebben mítoszok, ma plasztikázás, nemek megváltozatása stb.) Le kell mondanom azokról a tehetségekről, amelyeket nem kaptam meg, fel kell ismerni határaimat. (≠ lemondás a fölfelé törekvésről Azt kel tennem, csak a nekem kijelölt vonalon. Nem mondhatom „savanyú a szőlő”, mert ez = önmagam el nem fogadása, és azt ócsárolom, amit nem kaptam meg. Erre akkor leszek képes, ha önmagamat elfogadom „Mindennek a gyökere az az aktus, amivel

önmagamat elfogadom. Egyet kell értenem azzal, hogy az vagyok, aki vagyok. Azzal, hogy ezek a tulajdonságaim vannak, amik vannak Azzal, hogy határaim vannak, amiket úgy kaptam.” (11) Különösen nehéz ez akkor, amikor nem csak határaimat tapasztalom meg, hanem elégtelenségemet, létem hiányait. (egészség károsodás, történelmi stb helyzet) Kérdés: „Miért van ez így?” „Ezeken keresztül élesen tudatosul, hogy egyéni létbe való belehelyezésemet nem lehet értelemmel felfogni.” Ha mindez mással történik, és magyarázatot kell adni rá, akkor kielégítő a magyarázat, de ha velem akkor már nem. (Balesetet szenvedett. Ezért és ezért Balesetet szenvedtem De itt nem elég az okok ismerete Kérdés: miért éppen én?) Ezekre a Miérteke, melyek létemből következnek, és felbukkanhatnak, „nincs közvetlen válasz az én létemből. Környezetemből se, egyáltalán az egész világból se Minden olyan kísérlet, amely engem a társadalom, a

történelem, a természet előfeltételeiből akar megmagyarázni: félreértés. Mert ezek a magyarázatok csak az anyagi, biológiai, történelmi összefüggésekre adnak választ. De az a kérdés, amiről itt szó van, egészen más. Ez a valami olyanra vonatkozik, ami egészen egyedi csak egyszer létező: rám.Nem mintha én fontos lennék, valami rendkívüli, hanem egyszerűen azért, mert én én vagyok és evvel megszűnik minden besorolásom az általánosba. Arra kérdésre, hogy miért éppen nekem kell annak lenni, akire ez vagy az hatást gyakorol – nincs válasz.” Nem tudom megmagyarázni és megérteni, miért kell olyannak lennem, amilyennek lennem kell, vagy visszavezetni bizonyos törvényszerűségekre. Lehetne más is, de mégis ilyen, lehetne, hogy ne létezzék, de mégis létezik, és ez tény. S ez legbelülről határozza meg egész lényemet. „Ez azt jelenti: nem tudom magamat megmagyarázni, sem bebizonyítani, de el kell magamat fogadni. Ennek az

elfogadásnak a világossága és bátorsága az alapja minden létezésnek. Pusztán etikai alapon nem tudom teljesíteni ezt a követelményt. Csak valami magasabb felől közelíthetem meg. És ezzel elérkeztünk a hithez Hinni annyit jelent, mint a legmagasabb fórumon, Isten akaratából megérteni saját véges voltomat.” (12) Saját magam megértéséhez és elfogadásához Istenbe vetett hit kell. Isten valóságos és szükségszerű, Oka önmagában van, Létének magyarázata Önmagában van, Ő a létező, aki Önmagától van. Isten: Úr Nem elsősorban a világ Ura, hanem önmagának az Ura. Így is mutatkozik be: „Én vagyok, aki vagyok” „Az ÉN VAGYOK küldött hozzátok.” (Ex 3, 13-14) Mit jelent Isten neve? „Én vagyok, aki valóságosan és hatalommal van jelen, és most elkezdek cselekedni. Nem fogadok el a világtól nevet, Nevem Önmagamban van Legmélyebb jelentése pedig ez: Nevem az a mód, ahogyan Én – Én vagyok. Csak ÉN vagyok ilyen:

tiszta szükségszerűség és ugyanakkor tökéletes szabadság.” (13) Ez az Isten teremtett = adott önmagamnak. Ezzel vége a kérdéseknek, Minden további kérdés azt jelenti: nem értem meg a maga teljességében, mi az, hogy „Isten.” „A lét ilyenfajta kérdéseire mint: Miért vagyok az, aki vagyok? Miért történet velem az, ami történt? Miért nem kaptam meg, amit nem kaptam meg? Miért létezem én egyáltalán, és miért nem inkább nem létezem? Ezekre a kérdésekre csak Istenhez való viszonyom adhat feleletet.” – De csak akkor, ha ez nem elvont gondolat, hanem eleven átélés S csak olyan mértékben ad választ, amilyen eleven átélés ez a viszony.” (14) A nyugati filozófia kezdetén mindig ott van a dolgok kezdetére való rákérdezés. Van sokféle válasz, de tényleges feleletet csak a vallásos meggyőződés ad, hogy „az én kezdetem Istenben, Istennek rám vonatkozó akaratában van. A vallásosság pedig azt jelenti, hogy mindig újra

elfogadom magamat isten akaratából. Ez minden bölcsesség alfája és ómegája. Lemondani a gőgről, Hűségesnek lenni a valósághoz. Az önmagává lenni akarás tisztasága, és elhatározottsága Ez a jellem gyökere A bátorság ez: elfogadni a létet és ezáltal örülni a létnek. Jó mindig felújítani a létnek ezt az alaptörvényét.” Lét és félelem Ma sok szó esik a lét adott állapotából fakadó félelemről. Oka: a lét szorongatva érzi magát a semmitől. E szerint a filozófia szerint a félelem a létezés velejárója:létezni annyi, mint félelemben élni. Csakhogy ez nem így van. Lehetne bizalomban is élnünk Hogy a mi létünknek félelem jellege van, az nem az eredeti állapot, hanem csak egy másodlagos. A véges létező, aki most fél, saját maga az oka a félelemének. A végesség fellázadt, és éppen ezzel jutott végső kiszolgáltatottságba. Az első végességben bizalom és öröm volt, annak tudata, hogy Isten létet és

szabadságot adott neki, hogy léte és szabadsága Isten szabad akaratán nyugszik. Így volt joga a szabadságra. Végességét boldogságként, beteljesedésre képes lehetőségként élte meg Nem volt benne félelem, csak bizalom. Ez volt a Paradicsom A félelem akkor kezdődött, amikor az ember fellázadt az ellen, hogy véges. Nem hasonmás, hanem ősminta akart lenni. De eközben nemcsak véges maradt, hanem még elvesztette kapcsolatát saját ősokával is. A bizakodás gőggé változott, a bátorság félelemmé Végessége kérdésessé lett, a lehetséges világa hontalansággá. „Míg végül jelen istentagadása fenyegető ürességet teremtett végessége körül, egészen a megcsömörlésig hajtogatott semmiig, amely a magtagadott Isten kísértete. Aki ilyen viszonyban áll Istennel, annak mindenesetre van oka a félelemre. De nem azért mert ez a végesség lényegéhez tartozik, hanem mert beteljesítve az eredeti bűn örökségét, a puszta végesség

értelmetlen léte mellett döntött.” (15-16) A bűnbánat jelentősége Csak önmagunk elfogadása vezet valóságos jövőbe, mindenkit a saját jövőjébe. „Mert emberségünkben növekedni nem azt jelenti, hogy kibújunk önmagunkból. Erkölcsösen viselkedni nem azt jelenti, hogy föladjuk önmagunkat. Kell, hogy kritikusan nézzük önmagunkat, de hűnek kell maradnunk ahhoz, amilyen alapokat Isten belénk rakott. Ami a bűnbánatot illeti, az sem lehet önmagunk elárulásává.” (Fontos a bánatot is megértenünk emberségünk mélyebb megértéséhez.) A bánat szabadságunk egyik leghatalmasabb kifejeződési formája. A bánatban állast foglalunk magunkkal szemben és a jó oldalára állunk. A bánat az igazságon alapszik, hogy ezt vagy azt megtettem. Ez az igazság azonban új viselkedés kiindulópontjává lehet, és ezzel új jelleget kaphat. Egészen életünk utolsó pillanatáig nincs lezárva semmi, új álláspontot foglalhatunk el, és akkor

életünk azzá válik, amivé ez az új álláspont teszi. (≠ önmagunk elvetése, mert ez már kétségbeesés.) Fontos, hogy bánjuk a rosszat, amit elkövettünk, de közben tartsuk tiszteletben azt is, amivé Isten alapvetően tett, és teremtett. Ez az ember önbecsülésének alapja, hogy ti Isten tisztel és becsül bennünket. Az önbecsülés így lehetséges „Az ember nem a természet szülötte, hanem a megismerésé és a szereteté. Ez pedig azt jelenti, hogy az élő Isten felelősségéből lett. Az az ember nem becsülhetné magát, aki csak a természet szülötte lenn, ahogy az állat sem becsülheti önmagát. Fontos, hogy megtanuljuk a az önbecsülést és a tiszteletet önmagunk iránt, mert az emberi történelem egyre inkább azzal fenyeget, hogy az ember meggyalázása felé halad, valamint az ember megsemmisülése felé. A modern háború a maga fegyvereivel nem lenne lehetséges, ha az emberben nem dolgozna valamiféle halálösztön. És semmiféle

totalitarizmus nem sikerülne, ha nem volna az emberben valami, ami beleegyezik saját megalázásába. Isten azonban nem úgy teremtette az embert, mint az égitesteket, azaz, mint tárgyakat, hanem mint képmását, és megszólította.” – Ez a megszólítottság és ez a viszony az ember önbecsülésének alapja. (Így ha meg is ítéljük magunkat, ez nem semmisítheti meg azt az alapvető becsülést, amivel Isten becsül bennünket.) (17) Ha adott vagyok önmagamnak, ebben van életem lehetősége is Ha adott vagyok önmagamnak, ebben van életem lehetősége is, mert Isten azt akarja, hogy életünk legyen mégpedig bőségben. De én csak a saját életemet tudom beteljesíteni, másét nem. „Így minden jóhoz csak a lényem alapjaiból kiinduló út vezet És a magam elfogadásához szükséges bátorság annyi, mint bizalom ebben az útban.” Önmagammá lenni: út Ez az út azonban nehéz és hosszú is lehet, sőt az út a halálon keresztül vezet. „A halál

nem az, aminek a filozófia, a költészet vagy a művészet kísérteties fecsegése mondja. Az út rajta keresztül vezet.” (18) Keresztényként: minden ami üdvösségre vezet: kegyelem De éppen a húsvéti misztérium bizonyítja, hogy van út, és van lehetőség abból hogy egyik pontból átmenjünk a másikba, hogy ezek a különbözőségek nem válnak bennünket szétszakító feszültségekké: A megváltó Isten ugyanaz, mint a teremtő. Az új élet új kezdésből fakad, de aki ebbe az új életbe beleszületik, az ugyanaz a személy, mint előzőleg. A régi és az új, a bűnös és a megváltott ugyanaz a személy. A kettő közötti különbség, de egyben azonosság az, amit megváltottságnak nevezünk. Mit jelent megváltott létezőnek lenni? Megértés 3 fajtája: 1. Egyszerű belátás Rájövök: ez így van 2 A lényeg megértése: Az „asztalság” megértése. 3 Az ember megértése: „Ilyen vagy te? Ez vagy te?” Hogyan értjük meg saját

magunkat, saját énünket? Azt gondoljuk, ez a legkönnyebb, mert önmagunkkal állandóan dolgunk van. De mégsem így van. Talán ez a közelség a legnagyobb akadály, burok Hogyan lehet ezen áthatolni? Erről ír: Dante az Isteni színjátékban. Utolérni magát Miután mindent bejárt, kinyilatkoztatást kapott Krisztus titkáról, amin keresztül emberségünk Isten titkába nyert felemelést. Ekkor érti meg Dante saját magát is, és ezzel minden rendben is van. Ez nagyon mély igazság, de nagyon is természetes. Mert hogy én ki vagyok, ezt csak abban ismeretem meg, aki magamnak adott engem. „Azokat a kérdéseket, amiben a ’miért’ és az ’én’ szavak előfordulnak, nem lehet az ember felől megválaszolni. Ezekre csak Isten adhat választ Megértjük, hogy mit jelent: A Szentlélek az Igazság Lelek, aki mindenre megtanít bennünket. Nem tudománnyal, hanem belső megértéssel, hiszen Ő Isten „belseje” „Talán szabad azt mondani, hogy isten a

Szentlélekben Isten. Benne érti meg Önmagát, Benne egy Önmagával, Benne örül Magának. Ez a Lélek azt is létre tudja hozni, hogy önmagamat is megismerjem. Meg tudja oldani, hogy a hajszálnyi távolságot, és önmagam és az én között, amely mégis olyan mélyen elválasztó, áthidaljam. Kimunkálja, hogy békére jussak önmagammal Mert nincs bennem békesség, hiszen minden olyan kérdés, amelyben a miért és az én előfordul, mély belső megosztottság jele. Nem vagyok egy önmagammal, azért nincs is tudásom magamról Az első emberek a próbatétel órájában nem fogadták el önmagukat, hanem azzá akartak lenni, amivé soha nem lehettek. Nem képmás akartak lenni, hanem őskép Nem Isten által teremtettek és adottak, hanem maguk is istenek. Ennek a hatása azonban csak az volt, hogy nem voltak többé egyek saját lényükkel, és elvesztették önmaguktól való ismeretüket. Létük elfelejtette a nevét. Ettől kezdve a név és a lét mindig

keresték egymást, de nem találtak egymásra többé Krisztus a Szentlélekben véghezvitte a megváltást, létrehozta a kiengesztelődést, a békét Istennel és Istenben sajátmagunkkal. A Szentlélek végbeviszi a megváltást abban, aki hisz. Létrehozza, hogy az ember alapjában elfogadja sajátmagát Isten akarata szerint, és így megvilágosodjék önmaga előtt. Ez a két dolog összetartozik, sőt ugyanaz Igazán ismerni magunkat csak úgy lehet, ha el is fogadjuk magunkat. Viszont igazán elfogadni magunkat csak akkor lehet, ha tisztán tudunk gondolkodni önmagunkról. Egyik feltételezi a másikat Ez az egység: szeretet. Megismerés csak ott van, ahol szeretet van Emberekkel kapcsolatban hűvös megismerés nem létezik. Az erőszakban sincs megismerés Csak abban a nagylelkűségben és szabadságban, amely a szeretet. A szeretet azonban Istenben kezdődik Abban, ahogyan Ő szeret engem, és én képes leszek szeretni Őt. És hálás vagyok Neki az első

ajándékáért, amit nekem adott: önmagamért.” (21-22) Férfi és női mivoltunk Szándékosan adtam ezt a címet és nem a nemiségről, vagy szexualitásról akarok beszélni pusztán, hanem ennél sokkal tágabb valóságról, amit leginkább a fenti cím fejez ki, míg az előbbiek inkább leszűkítenék. Márpedig ebből a leszűkítésből elég sok baj származik Személyiségünk egyik legalapvetőbb meghatározottsága, hogy férfinak, vagy nőnek születtünk. A Szentírásban a teremtés könyve szinte a nyelvtani helyesség és érthetőség határát súrolja mondatával: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter 1, 27) Ez a mondat azt jelenti, hogy az ember a férfiben és nőben áll fenn, a kettő együtt az Isten képe; ill., hogy az ember férfiként és nőként ember Ha dichotómiákkal próbáljuk meg az embert leírni, akkor az ember után a férfi és a nő

kérdése következik. Így nyugodtan állíthatjuk, hogy személyiségünk második legalapvetőbb meghatározottsága az, hogy nők, vagy férfiak vagyunk. Amikor Isten felé közeledik valaki, vagy lelkiéletet él, akkor is férfiként, vagy nőként teszi, és ha valaki szerzetes lesz, attól még szintén nem szűnik meg férfinek, vagy nőnek lenni, hanem nőként, vagy férfiként szerzetes. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a vallásosságnak is megvannak az inkább női és férfi formái, megnyilatkozásai. Férfiként, vagy/és nőként imádkozunk, és mindez számos ponton meghatározza, milyen egymáshoz és az Istenhez fűződő kapcsolatunk, szerzetesként, miként éljük szerzetesi életünket, milyen a közösségünk, stb. A vallásosság inkább nőies, vagy férfias megnyilatkozásainak egyike sem jobb, vagy rosszabb, mint a másik, inkább csak jelezni akartuk, hogy ezt is nemre jellemzőnek mondhatjuk. (vö pünkösdi férfi zarándoklat) Mindez persze nemcsak

szexualitás kérdése, főleg nem a genitális szintre leszűkített szexualitásé. Ennek a leegyszerűsítő szemléletmódnak rendkívül romboló hatását jól mutatja a házasság, ill. a férfi-nő kapcsolatok mai válásága Így a szerzetesi tisztasági fogadalom sem pusztán a szexualitást érinti, hanem ettől sokkal tágabb teret ölel fel, illetve szerzetesként férfi v. női mivoltunk sem csak a tisztasági fogadalommal áll kapcsolatban. Ezzel együtt fontos, hogy valaki szerzetesként is stabil és helyes szexuális önazonossággal rendelkezzünk, hiszen az ember egyik alapvető meghatározottságáról van szó. Jó ugyanakkor tudnunk azt is, hogy énünknek ez a része is sérült a bűn által. Mindez abban is megmutatkozik, hogy nem kevés embert éppen a nemisége, és az azokra vonatkozó vallási parancsok távolítanak el, vagy tartanak távol a hittől, vagy az egyháztól. S amikor erről beszélünk nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a

nemiséget mennyi bűntudat terheli/terhelte meg az emberiség és az egyház történelme során, így sokan, főleg kamasz, vagy ifjú korban a nemiséggel kapcsolatos bűnöket tartják „a bűnnek,” és úgy vélik, hogy ha ezek nem lennének, akkor minden rendben lenne az életében. Természetesen ez is nagyfokú leegyszerűsítés. Az egészséges lelkiélethez először is ki kell lépnünk a túlzott leegyszerűsítések világából, bármelyik oldalról is estünk bele, másrészt meg kell találnunk egy fajta helyes egyensúlyt, hogy se ne dimenzionáljuk túl, se ne bagatellizáljuk el azt. Helyesen, és kellően széles látókörrel értelmezve férfi és női mivoltunk a házasságban és az Istennek szentelt életben is lelkiéletünk kiteljesedését elősegítő, nagy erőforrás lehet számunkra. (Hagyományosan ezt nevezik úgy, hogy nem elfojtja valaki a nemiségét, hanem szublimálja, és integrálja.) Helytelenül értelmezve és élve azonban

mindenképpen gátja az Istennel való találkozásnak is. Isten, Jézus, a mennyek országa olyan valóságok, melyek az ember második meghatározottságát, a nemiségét is érintik. A cölibátus bibliai alapjainak keresésekor valószínűleg nem a direkt jézusi kijelentésekre kell támaszkodnunk, mint pl. amit a házasság felbonthatatlanságáról mondott: „Van, aki úgy születik, hogy képtelen a házasságra, vannak, akiket az emberek tesznek azzá, és vannak akik a mennyek országáért lesznek képtelenek rá. Akinek van füle hallja meg!” Bár ez sem elhanyagolható. Inkább arra gondolok, hogy az indirekt kijelentésekből kell ide eljutnunk, ill. azokból válhat érthetővé az előbbi idézet is. Amikor Jézus az üdvösségről beszél, azt a legtöbbször lakoma képével fejezi ki. Magát a Vőlegénynek mondja, az egyház pedig a jegyese. (Ilyen értelemben az egyház anyai, azaz női valóság.) Az ebbe az értelmezésbe való belehelyezkedés azonban

sokkal könnyebb a női szerzetesek számára. A misztikus írók műveiben gyakran is találkozunk ezzel a képpel Megdöbbentő, ugyanakkor nagyon is a szerzetességre, és a mennyek országára alkalmazott példabeszéd a 10 szűzről mondott parabola. Ez is azt sugallja, hogy Isten, Jézus, és a mennyek országa olyan valóságok, melyek az ember második legfontosabb meghatározottságát a nemiségét érintik, vagyis, hogy ezek olyan valóságok, melyek olyan mélyen érintik az embert, mint a házasságkötés. Azt hiszem, éppen ezért itt keresendő a mennyek országáért vállalt szüzesség evangéliumi gyökere. A szexualitás (nemiség), mint a másik felé fordulás képességéről 1Reg 22,19. „És nagyon óvakodjunk a sátán gonoszságától és agyafúrtságától, mivel minden eszközzel meg akarja akadályozni, hogy az ember Isten felé fordítsa elméjét és szívét.” – Egy újabb nagyon lényeges dolog kerül itt elő. Az Úr felé fordított elme és

szív, de különösen a szív, a ferences szóhasználatban a szemlélődés legjobb kifejezése. A hivatás akkor fejlődik, ha megmaradunk az Úr felé fordított szívvel. Gyönyörű kép az Úr felé fordított szív. Mi lesz az Úr felé fordított szív következménye? – Egyrészt az Isten csodálása, imádása. Másrészt, a neki való engedelmesség A latin obedire=engedelmeskedni, az obaudíre = odahallgatni szóból származik. A Szentírás tele van azzal, hogy Isten szól, és az emberek hallják Isten szavát. Persze ott van mindig a figyelmeztetés is, ami nálunk az imádságra hívás zsoltára: „Ha ma halljátok az Isten szavát, meg ne keményítsétek szíveteket!” Mert ez is lehet az emberválasza. Ugyanis vannak bennünk ellenállások is a bűn és sebeink miatt Azonkívül sok mindent hallunk, és ezért ki kell szűrni azt a hangot, amire oda kell figyelni, aminek engedelmeskednie kell. Olyan ez, mint a rádió antennája (Beszéltünk már erről

éppen a találkozás kapcsán.) Isten szavának meghallásához azonban csend is kell Minden nap Ha mindennap hallani akarom, akkor minden nap csend kell hozzá. S ebben a csendben tudnak megszületni a nagy felismerések, és a nagy megkülönböztetések. (Corona Bamberg: Az emberség ára: A finom hallású ember.) Ebben a csendben, ami fizikai és lelki is lehet meghallani Jézus szavát: „Transeamus contra – Menjünk át a túlsó partra!” Azt hiszem ez a hivatás gyökere, ami pedig „Divina inspiratione – Isteni sugallatra” jön létre, ahogy Szt. Ferenc mondja. Nem is igen tudom ennek jelentőségét hangsúlyozni Talán a Róm 8,26-ot tudnám még itt említeni, mely a Léleknek bennünk való imádkozását említi. A szerzetesi hagyomány szerint a szív Isten felé fordítása = tisztasági fogadalom. Hogy is kapcsolódik ez ide? Úgy hogy a szexualitás sem kizárólag a genitális szintet jelenti. Az csak egy kis szelete annak. Szexualitásunk, férfi és

női mivoltunk egy képességet is hordoz, történetesen az odafordulás képességét. Amikor tehát hivatásunkat kapcsolatba hozzuk szexualitásunkkal, (márpedig ha a hivatás érinti egész emberségünket, akkor érinti ezt is) akkor azt is állítjuk, hogy ez is, mint emberségünk minden mozzanata Istenben teljesedik be, és fordítva is igaz, Istennel való kapcsolatunk átjárja még szexualitásunkat is. Egy szerzetes számára itt van a tisztasági fogadalom gyökere, egy házas ember számára pedig ez utóbbit jelenti: szexualitásomat is megjelöli az Istennel való kapcsolatom, és annak igaz megélése Istenhez segíthet közelebb. (Ezért értelmezhetetlen számomra az a kérdés ebben a körben, hogy mi számít ezen a területen bűnnek.) Persze nem úgy gondolom ezt, hogy Isten, mint egy harmadik személy, vagy mint egy deszka ott van egy férj és feleség között. Nem Az teljesen más volna. Isten jelenléte nem egy harmadik személy nemkívánatos jelenléte

Isten nem kukkoló. (Ez beteggé tenne) Isten nem néz bennünket, hanem lát Nagy különbség! Hanem azt, hogy semmit sem istenítek, azaz nem teszek istenné, Isten helyében, még a házasságomat sem, a házastársamat sem és legintimebb együttlétet sem. Ha ezt teszem, akkor csalódni fogok. Házastársad nem lesz Isten Soha (Vö Paul Clodel: Selyemcipő: „A nő olyan ígéret, amely soha nem teljesíti be magát.”) Ha ezt várod el tőle csalódni fogsz A szerepeket nem cserélhetjük össze bűntetlenül. Érdekes a mi ember szóhasználata Nagyon sok mindenre azt mondja, hogy imádom. Imádom a feleségemet, a családomat, a gyerekeimet stb S mivel a nyelvi kifejezés mindenesetben értelmi tevékenységet árul el, itt is a mögötte álló szemlélet tárul fel, vagyis a bálványimádás. Nemcsak a szavak szintjén, hanem a valóság szintjén is Isten helyébe léphet a feleség, a gyerekek, a család, és ez bálványimádás. Ez ma rengeteg ember gondja, és baja,

mert amikor rá kell döbbennie arra, hogy akiket imád, azok tökéletlenek, nem olyanok, mint ő gondolta, és főleg nem lehetnek az ember legmélyebb hódolatának, vagyis imádatának tárgyai, akkor keservesen csalódik, és az imádott emberekből könnyen a leggyűlöltebb ellenségek lesznek. S válással végződik a házasság, ha ugyan nem csak együtt élés volt. Ha azonban a feleség, család, gyerekek, megmaradnak annak, akik, vagyis nem Isten, hanem a legjobban szeretett ember(ek), akkor nem cserélted fel a szerepeket, és nem fogsz csalódni. Nos, úgy vélem, ezt jelenti, amit már mondtam, hogy szexualitásomat is megjelöli az Istennel való kapcsolatom, és annak igaz megélése Istenhez segíthet közelebb. Egyéként pedig a tisztaság nem és megtartóztatás elsősorban házasságbeli fogalmak! De erről később. Mély imádság? Hivatás? Tisztasági fogadalom? – amiről Ferenc itt beszél? Mind a három. A szexualitásról, mint a másik felé fordulás

képességéről volt szó. Beszéltünk arról, hogy mély imádság, hivatás, tisztaság, adott esetben tisztasági fogadalom összetartoznak. Ráadásul ha belegondolunk abba, hogy a megtartóztatás a házassággal van a legszorosabb kapcsolatban, hiszen azon kívül ill. előtt értelmezzük, ill a házasságon belül, akkor még mélyebb összetartozásáról kell beszélni. – A házasság így a másik ember és az Istene felé fordulás iskolája és színtere lesz a házasságban élők számára, de erre a képességre el kell jutnia annak is, aki cölibátusban éli meg papságát, vagy aki szerzetes lesz, különben embersége szenved csorbát. Szerzetesnek, vagy papnak lenni nem azt jelenti, hogy csonka emberek leszünk/vagyunk, és fontos emberi kiteljesedésünkhöz, hogy szerzetesként is végig járjuk azt az utat, ami egy férfi, vagy egy nő útja élete során. Hogy ez mennyire így van, éppen a szerzetesi szóhasználat mutatja: az idősebb szerzetesnőt

máternek/anyának nevezik, a szerzetest meg páternek/atyának. Nem a szerzetesi élet termékenységére, de természetesen másféle termékenységére utal-e ez? Bűntől sebzett a férfi és női mivoltunk is Esztergomban ún. kispapedzéseket tartottam azoknak, akik a papságra vagy szerzetességre készültek, és egyszer egy fiú azt mondta, miért csak kispapedzés van? Beszéljünk a házasságról is. Ezt elneveztük „jegyes oktatásnak” Miért kell készülni a házasságra, és a cölebsz életformára? A válasz elég egyértelmű. Azért, mert ezekkel valami baj van az emberiség életében, és feltűnő, ha valaki másként éli meg férfi vagy női identitását, szexualitását. Hogy mennyire így van, gondoljatok csak arra, hogy az első kérdés amit nektek nem hívő, vagy benneteket nem ismerő emberek feltesznek, amikor megtudják, hogy teológiára jártok, hogy nektek szabad-e nősülnötök/férjhez mennetek, vagy nem. Úgy vélem, tehát, hogy itt

nagyon érzékelhető és látszik, hogy a bűnbeesés óta minden ember férfi vagy női mivolta is meg van sebezve, és minden férfi és nő küzd azért, hogy teljes férfinek, ill. nőnek érezze magát. (Crabb Mélybenéző 212-től alapján) Az ember elsődleges meghatározottsága az hogy férfi , vagy nő. A teremtés könyvében azt olvassuk, hogy Isten megalkotta az embert, férfinek és nőnek alkotta. Vagyis nem általánosságban vagyunk emberek, hanem ezen belül az első és legfontosabb meghatározottság, amin keresztül én egyén és egyéniség leszek, az hogy vagy férfi, vagy nő vagyok. Nemiségünk identitásunk lényegét érinti (Lélektani és fogalmi szempontból ezért teljesen helytelen nemi identitás megválasztásáról beszélni.) Ez a meghatározottság sokkal több a testfelépítésnél, öltözködésnél, vagyis annál, amit ma a gender mainstream szóhasználatával szétválasztanak, és biológiai ill. szociológiai nem fogalommal jelölnek

Mindent amit egy férfi tesz, férfiként teszi, és minden, amit egy nő tesz, nőként teszi. S ha Istennel egységben vagyunk, és betöltjük hivatásunkat, akkor teljesen élvezzük nemi identitásunkat is. Ha mindenestől azt adom, amit férfiként vagy nőként adhatok, az mélységes elégedettséget eredményez. A férfi arra teremtetett, hogy a világgal opponálva, vagyis a világ ellenében határozza meg magát. Hogy erős legyen, hogy ellássa családját, hogy Isten felé fordítsák a rájuk bízottakat, hogy áldozatot hozzanak és erőteljes szeretettel forduljanak felebarátaik felé. „A nők pedig arra rendeltettek, hogy bátran szerető szívvel és törékenyen odaadják mindenüket (értelmüket, tehetségüket, bölcsességüket, kedvességüket stb, kitárulkozzanak, gondoskodásukkal körülöleljék szeretteiket, szent célokra ajánlva fel női mivoltukat, mely Isten képmását hordozza.” (212-13) S van itt egy fontos dolog, amivel rögtön

szembeszállok, ezért teszek egy kitérőt. Értsétek meg jól: Nem a nő teszi férfivá a férfit, és nem a férfi teszi nővé a nőt. A két nem viszonya más. A férfi férfivá más által, nem a nő által lesz (Vö amikor egy férfi séta közben arról panaszkodott a feleségének, hogy nem érzi magát teljesen férfinak, - pedig több gyermekük is volt - , és hogy valami hiányzik neki, a felesége nem értette, mi a baja. S ő akkor döbbent rá és mondta ki azt a mondatot, hogy „persze, hiszen te nem tehetsz férfivá.”) A kamaszok hajlanak arra, hogy nőkkel/férfiakkal való ilyen vagy olyan mélységű kapcsolataik alapján tekintsék magukat igazán férfinak/nőnek, s azt hiszem ezzel mindenkinek szembe kell néznie. A szexualitás és főleg annak a genitális szintje azonban a nemiség és a nemi identitás nagyon kis szeletét képezi csak. Hogy egy nő, mikor válik nővé, azt jelzi biológiaia alkalmassá válása az élet továbbadására. A férfiak

esetében ez korántsem ilyen egyszerű. Sajnos a nyugati kultúrkörben mára kivesztek a férfivá avatás valós, vagy szimbolikus formái is. Már katonának sem kell lenni DE egész egyszerűen azt lehet látni, hogy ahol ennek még megvannak a hagyományai, pl. Afrikában, a szerzetesi életet is, annak bevezetőszakaszát is sokkal könnyebben megértik az emberek, mint Európában. (Vö az Afrikai def gen Amaral Bernardo Amaral beszámolója a nov. magiszterek konferenciáján És a Vigilia 2008/3 209219 Elmondását -, hogy ők a novíciátot a férfivá avatás mintájára tudják megértetni a leendő rendtársak családjával, és úgy is fogják fel –, mindenki szájtátva hallgatta.) Férfivá a fiú tehát nem nők között, hanem egészséges férfi közegben, az őt próbára tevő és befogadó férfi közegben válik. Ez nagyon távol áll a homoszexualitás minden formájától, sőt ahol ez van, ott egyszerűen nincs tere a homoszexualitásnak, mert a

fiúból férfi lesz, és nem valami más. (Egyébként ezért nagy gond az, hogy a gyerekeket már csak tanító- és tanárnők tanítják, hogy a gyerekeket válás esetén legtöbbször szinte gondolkodás nélkül az anyának ítélik, hogy a fiúk nem látják apjukat dolgozni, és hogy így gyakorlatilag a fiúk is nők között nőnek fel.) Erről tanúskodik az emberiség története. (vö lat: curia , és quirites = con+vires; és a különböző férfi klubok) Hogy a kitérő után visszatérjek eredeti gondolatmenetemhez, tehát úgy tűnik, hogy ebbe az eredet tervbe valami hiba csúszott. Az ember, aki válságba sodorta magát, és elszakította magát Istentől, aki nem fordul többé Isten felé, annyira eltökélte, hogy sorsának irányítását kezébe veszi, hogy végül Isten kiszolgáltatta őt magának. A Róm 1,24-28 erről beszél. Az apostol háromszor is és nagyon súlyosan említi ezt a tényt, hogy Isten kiszolgáltatta az embert saját magának, hadd

gyalázza meg tulajdon testét. Butaság lenne az eredeti bűnt szexuális bűnnek értelmezni, de Pál apostol szerint elsősorban nemi vágyaiknak szolgáltatta ki Isten az embert. A bűnbeesésékor, amikor megszakadt az ember kapcsolata Istennel, kiderül, hogy az ember nem tudja többé teljesen élvezni férfi és női mivoltát. Mit gondoltok, mit jelentenek a paradicsomból való kiűzés Ádámnak szóló szavai? Hogy ti. „átkozott legyen a föld miattad! Fáradozva élj belőle életed minden napján! Teremjen az neked tövist és bogáncsot, és edd csak a föld növényeit. Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg csak vissza nem térsz a földbe.” (Ter 3,17-19) Ez azt jelenti, hogy Ádámnak küzdenie kell, de ebben küzdelemben nem tud majd diadalmaskodni. Vagyis fenyegetve érzi magát férfiként. Férfiként, vagyis olyan emberként, aki a világgal opponálva definiálja magát, akinek az a rendeltetése, hogy mások érdekében hatékonyan munkálkodjon.

(Gondoljunk csak arra mekkora kudarcot jelent egy férfi számára, ha munkanélkülivé válik, és micsoda pusztítást okoz az a lelkében.) Éva többé nem számíthatott arra, hogy Ádám szeretettel közeledik feléje. A szeretet és a kitárulkozás, a befogadás, mely eddig kifejezte nőiségét, most veszélyessé vált számára. Keménnyé és határozottá kellett válnia, hogy elviselhesse: Ádám nem tökéletes társa többé. Fenyegetett helyzetbe került nőként. Mi mást jelentenek ezek a szavak: „Vágyakozni fogsz a férfi után, és ő uralkodni fog rajtad!” (Ter 3, 16) Annak, akinek abban kellett volna örömét találnia, hogy másokat befogad, most önvédelemre, gyanakvásra kényszerül. Itt ülünk tehát legfontosabb emberi meghatározottságunk, mondhatjuk bátran, emberségünk romjain, és azóta is csak pislogunk, és keressük, hogy most mit lehet kezdeni. Ráadásul a megváltottságot nagyon sokszor valami elméleti dolognak értjük, úgy

éljük meg. A továbbiakban idézek Lawrence Crabb Mélybenéző c. könyvéből: „Minthogy elveszítettük örömteli szabadságunkat, hogy teljes mértékben kifejezzük magunkat női és férfi mivoltunkban, mélységes nyugtalanságot érzünk, mely arra késztet, hogy visszaszerezzük a teljességérzetet, mely nemi identitásunk élvezetéből fakad. Isten nélkül azonban a testi vágy a legelső, mely kielégítheti a nemiségünkből fakadó izgalmas és gazdag örömöt. A bukott ember a nemi izgalom és kielégülés viszi legközelebb ahhoz, amit nemiségünk teljes mértékű megélése jelenthetne. A kifejezés vált nemiségünk bizonyítékává, mi több, lényegévé. Elveszett valami, mai emberi életünk lényegéhez tartozott Nincs már meg bennünk az épségünkbe vetett csendes bizalom, hogy férfiként erősek tudunk lenni, nőként pedig be tudunk fogadni másokat. Nem vagyunk biztosak abban, hogy női és férfiúi lelkünkben megvannak az

erőforrások ahhoz, hogy életben maradjunk akkor is, ha kudarc ér, vagy ha elutasítanak minket – egyszerűen valami lényegi hiányzik női és férfi mivoltunkból, és késztetést érzünk rá, hogy ezt visszaszerezzük. És mivel kétségbeesetten igyekszünk megtalálni azt, amiről jól tudjuk, hogy meg kellene lennie, de nincs meg, ellenállhatatlanul vonzanak a nemi örömök. A nemi izgatottság, a kielégülés néhány boldog pillanatot nyújt számunkra, melyekben újra nőnek, vagy férfinak érezzük magunkat. A nemi örömök pontosan azért olyan csábítóak, mert már nem tudjuk megélni teljes férfi és női mivoltunkat, és szenvedünk, ha kételyek merülnek fel identitásunk lényegét illetően. Megpróbáljuk kezelni a problémát, ahogy pilótának is cselekednie kell, ha a motor leáll, különben nem folytathatja útját a repülő. Az az ember, aki nincs tudatában női vagy férfi volta sértetlenségének, nem képes Isten terve szerint élni. A

probléma nem más, mint nemiségünk fenyegetettsége, mely Istentől való eltávolodásunk elkerülhetetlen következménye. A probléma tünete nemiségünk bűnös megnyilvánulása. A tünet funkciója férfi és női mivoltunk pillanatnyi, hamis tudatosítása Ez is bűn. Vajon az az energia, amellyel a bűnt hajszoljuk, nem abból a veszedelemből táplálkozik-e, hogy a bűnbeesés következtében fenyegetve érezzünk nemi identitásunkat? Amennyiben ez igaz, és én azt hiszem, ez így van, akkor a dolgok legmélyére tekintő belső pillantás felfedi, valójában afelől vannak kételyeink, hogy képesek vagyunk-e megállni a helyünket férfiként illetve nőként. Amíg nem éljük át viszonyulásunk legmélyén a rossz érzést, mint nő vagy férfi, addig nem fogunk rátapintani küzdelmünk lényegére. Ez az ősi félelem (ősszüleink öröksége), mely mindig jelen van a bukott emberben, a fiúkban gyengeségüket és tehetetlenségüket tudatosítja. Mihelyt

megérzik alkalmatlanságukat, hogy nem képesek erősek lenni a világban, nyomban megtanulják ezt kompenzálni, különös hangsúlyt adva felfedezett képességeiknek és adottságaiknak. Vagy pedig egy hamis férfiasság jegyében agresszívek, lázadók és függetlenségüket túlzottan hangsúlyozók lesznek. Az is lehet, hogy passzivitásba vonulnak, és türelmetlenül követelik, hogy valaki gondjukat viselje. A lányok könnyen megsérülnek, és elveszítik biztonságérzetüket. Még a legfigyelmesebb szülőnek sem mindig sikerül kellő szeretettel viszonyulnia gyermekéhez. A kislányok hamar rájönnek arra, hogy túlélésük érdekében el kell rejteniük lényüknek ezt a csodálatos oldalát, mely eredetileg arra rendeltetett, hogy törékenyen adjon. Ha valakinek sikerül megnyernie egy lány bizalmát olyannyira, hogy az felfedje nőiességéből fakadó vágyát a befogadásra, majd pedig visszaél vele (ennek legrosszabb formája a nemi erőszak), ezt a lányt

szégyenérzet és undor fogja elönteni a benne lévő vágyak miatt. Lelkünk legmélyén szégyen és félelem van bennünk, mely nemi identitásunkhoz kötődik. A férfiakból az önbizalom hiányzik, hogy épségben jelen lehetnek saját világukban anélkül, hogy félniük kellene a megsemmisítő kudarctól vagy tiszteletlenségtől. A nőkből pedig az a csendes és derűs tudat, hogy biztonsággal befogadhatják világukat anélkül, hogy attól kellene félniük, hogy valaki a durvaságával vagy elutasításával összezúzza legmélyebb identitásukat. A férfiak védekező stratégiákat dolgoznak ki önbizalomhiányuk ellensúlyozására. Egyesek a családjuk felett uralkodnak, és ezt lelki vezetésnek nevezik. Mások meg elhanyagolják a családjukat a pénzkeresés, a karrier, vagy a gyülekezet építése érdekében. E védekező stratégiákat tápláló energia valójában nemi identitásuk fenyegetettségéből ered. A szégyenérzetünk, mely olyan szorosan

kapcsolódik nemi identitásunkra vonatkozó bizonytalanságunkhoz fokozottan arra késztet, hogy megvédjük magunkat a további fájdalmaktól. Nem fogunk szembesülni önvédelemből fakadó mesterkedéseinkkel, és nem fogunk meggyőződni ezek bűnössége felől, amíg fel nem ismerjük, hogy ezek nemi identitásunk maradványait hivatottak megőrizni. Ha egy sikeres férj egyszer csak rádöbben, hogy azért nem beszél komoly problémáiról a feleségével, mert rettenetesen fél, hogy talán nincs is meg benne az, amivel elnyerte felesége megbecsülését, akkor nemcsak férfiasságának hiányával szembesül, hanem az ebben rejtőző öröm lehetőségével is. Ha egy üzleties nő felismerné, hogy mindazt, ami valóságosan ott rejtezik női szívében, de fél a kihasználástól és a megvetéstől, akkor jobban megértené, hogy önvédelme kétségbeesett próbálkozás sérült nőiessége elrejtésére. Ha rádöbben, hogy védekező keménysége mögött a

sebzett és félénk nő áll, izgalmas bepillantást nyerhet abba, hogy mit jelent mindenestül nőnek lenni. Ez a felismerés megijeszti, de csábítja is egyben Az alapos bűnbánat az önvédelmet is felszámolja, hogy ezáltal teljességében megmutatkozzék a férfi illetve a nő, akivé teremtettünk. Ez felszabadít, hogy gyengéd, figyelmes és erős férfiakká, illetve nyugodt, odaadó, törékeny nőkké váljunk, akik Isten tervét váltják valóra, és még inkább Őt képviselik.” (212-216) Csak megemlítem azt a megfigyelésemet, hogy a nemi izgalmak keresésekor nagyon sokszor nem is egyszerűen nemi késztetés, vagy izgalom, hanem valami egészen más – az ember női, vagy férfi mivoltával kapcsolatban áll - emberi szükséglet, annak kompenzálása áll a háttérben. A szexualitás „kezelése” sosem jelent végleges megoldást. Ilyen nincs, hogy egészen a kezünkbe ragadjuk, és egyszer mindenkorra letudjuk/lezárjuk. Hanem arról van szó, hogy

megtanuljunk és képesek legyünk egyre jobban a másik felé és Isten felé fordulni, hogy szívünket egyre jobban megnyissuk Isten szeretet előtt. Hiszen férfi és női mivoltunk érinti Istennel való kapcsolatunkat is és ha az eleven és egészséges, akkor az vitalizálja az Istennel való kapcsolatunkat is. Cassiánust idézi Papp Miklós, amikor azt írja, hogy „Cassiánus szerint az a fiatal, akiben alig van vitalitás és szexualitás, áhítatában is erőtlen és üres marad, és senkit sem tud lelkesíteni az élő Krisztusért.” (Erkölcsteológiai megfontolások, Sapientiana, 2008/2. 25) Nagyon is tudatában kell lennie ezeknek annak, aki kizárólag Krisztusra figyelve akar élni, és ki életformáját meg akarja osztani papként vagy szerzetesként. De annak is, aki Krisztusnak egyetlen, a halállal sem elmúló szeretetét/szerelmét éli és valósítja meg házasságban élvén. Hiszen mindkettő prófétai jel Hogy valóban minél inkább az is legyen,

tisztában kell lennünk önmagunkkal, adottságainkkal, gyengeségeinkkel. Hivatásom és jelenem; Legmélyebb vágyaim, vagyis mit látok, ha magamba nézek, mi Isten akarata? 16 A „vágyak” témája a ferences hagyományban Celanói Tamás így kezdi a második életrajzot: „Kezdődik a szentséges Ferenc atyánk viselt dolgairól és tanításairól szóló ’memoriale in desiderio animae’” vagyis „emlékezés a lélek vágyódásában.” 17 Celanói nyilván nem csak emlékezni akart, hanem lelke vágyott is arra, hogy a Szent nyomába lépjen, és ennek a vágyódása nyomán lehetett ferences, mégpedig olyan szentéletű, akit ma a boldogok közt tisztelünk. Augsburgi Dávid (†1274) 1240/41-ben keletkezett De exterioris et interioris Hominis Compositione c. művében az első könyv első részének első fejezete a következő címet viseli, és a következő kérdéssel kezdődik: „Mit kell a novíciusoknak mindig szem előtt tartaniuk. Először is

mindig szemed előtt kell tartanod, hogy miért jöttél a rendbe, és hogy mi miatt jöttél.” 18 Talán hosszabb szöveget kell idéznünk, de érdemes felidéznünk, hogy Szent Bonaventura, aki szerint vágyak nélkül nincs lelki élet, Szt. Ferencet, mint a vágyak emberét definiálja. Bonaventúra leghíresebb misztikus művének címe: Itinerarium mentis in Deum: A lélek zarándokútja Istenbe így kezdődik (a számunkra fontos témákat kiemeltem): „Előszó 1. Kezdetben az Őskezdetet hívom segítségül, "a világosság Atyját", tőle származik minden megvilágosodás és "minden jó adomány és tökéletes ajándék"; az örök Atyát, az ő Fia, ami Urunk Jézus Krisztus által. A Szentséges Szűz Mária, a mi Istenünk és Urunk Jézus Krisztus anyja, és Szent Ferenc, vezérünk és atyánk közbenjárására "világosítsa meg lelki szemünket és igazítsa lábunkat annak a békének útjára, mely minden értelmet meghalad".

Ezt a békét hirdette és hozta a mi Urunk Jézus Krisztus, és ezt hirdette meg újra Szent Ferenc Atyánk is. Minden beszédének elején és végén a békéről szólt, minden köszöntésében békét kívánt, szemlélődésében mindig az elragadtatás békéjét áhította. Úgy élt, mint annak a Jeruzsálemnek polgára, amelyről ő maga, a béke embere, aki azokkal, akik a békét gyűlölik, békében élt, mondja: Kívánjatok békességet Jeruzsálemnek. Tudta, hogy Salamon trónja is békességben állott. Írva van: lakóhelye békében vagyon, lakása a Sionon 2. Szent Ferenc Atyánk példájára - akinek halála után, bár méltatlanul, a testvérek hetedik rendfőnöke vagyok - én, a bűnös, sóvárgó lélekkel kerestem ezt a békét. Szentünk halála után harminchárom évvel, átköltözésének évfordulója táján, isteni sugallattói s a békesség keresésének szeretetétől indíttatva, Alverna hegyére, erre a nyugodt helyre vonultam. Amint ott

tartózkodtam és azon töprengtem, milyen módon juthat a lélek Istenhez, többek között az a csoda ötlött elém, amely Szent Ferenccel történt ezen a helyen: a hatszárnyú szeráf megjelenése a Keresztrefeszített alakjában. Midőn ezen szemlélődtem, 16 E fejezet alapja: NEMES I/I. 117-131 2.Cel Cím 150 p 18 FR. DAVID AB AUGUSTA OFM De exterioris et interioris Hominis Compositione secundum triplicem statum incipientium, profitientium et perfectum libri tres, Collegium S. Bonaventurae, Ad Claras Aquas (Quaracchi), 1899. 3 17 tüstént megértettem, hogy ez a látomás nem jelent mást, mint Atyánk elragadtatását a szemlélődésben és az odáig vezető utat. 3. A hat szárnyon ugyanis helyesen a feleme1ő megvilágosodásnak azt a hat fokát érthetjük, amely a lélek rendelkezésére áll, hogy mint lépcsőfokokon vagy útszakaszokon haladva a keresztény bölcsesség extatikus elragadtatásában átmenjen a békébe. Erre az útra azonban csak a

Keresztrefeszített lángoló szeretete vezet, amely Pált a harmadik égig ragadta, s annyira Krisztushoz alakította, hogy ezt mondotta: Krisztussal együtt keresztre szegeztettem; élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Ez a szeretet töltötte be Ferenc lelkét is olyannyira, hogy lelke testében nyilatkozott meg, s a halála előtti két esztendőben a szenvedés szentséges sebhelyeit viselte testén. A hat szeráfszárny képe tehát a hat fokozatos megvilágításra utal, amely a teremtményeken kezdődik és Istenig vezet, akihez valójában csak a Megfeszített által juthat el az ember, mert aki nem az ajtón megy be, hanem máshol, az tolvaj és rabló, aki viszont ezen az ajtón keresztül megy be, az ki- és bejár és legelőt talál. Ezért mondja Szent János a Jelenések könyvében: Boldogok, akik megmossák ruhájukat a Bárány vérében,joguk lesz az életfájához és a kapukon át bemehetnek a városba. Mintha azt mondaná: a szemlélődés

útján nem léphetünk másként a mennyei Jeruzsálembe, csak a kapun, a Bárány vérén keresztül. Erre az isteni szemlélődésre, mely lelki elragadtatásra vezet, csak az alkalmas azonban, aki mint Dániel, a vágyak embere. Két módon lobban fel bennünk a vágy: a szív mélyéből az imádságban, kiáltása által és az okoskodás fényében, amelyben az elme közvetlenül és teljes erejével a világosság sugaraihoz fordul.” 19 Talán hosszúnak tűnhet ez a szemelvény, de azt hiszem, fontos volt az elejétől fogva idéznünk, hogy megértsük, hogyan jutott el Bonaventura ahhoz, hogy Szt. Ferences így láttassa. Bonaventúra Szt. Ferencről a következőket állítja: 1. Ferenc a béke embere, úgy is mondhatnánk, a megbékélt ember. Ez az út a békesség útja. 2. Ferenc a vágyak embere, mint Dániel. Mire vágyik? Átmenni Istenhez, a békébe. Ezt először nem tudja Csak öntudatlanul nagy dolgokra vágyik. Később azonban artikulálódnak, fel- és

letisztulnak vágyai Vágyak nélkül nincs lelkiélet, – tanítja Bonaventúra. Jellegzetes ferences gondolat A vágyakat nem elfojtani kell. Hanem el kell jutni legmélyebb, előrevivő, pozitív vágyainkhoz, azokhoz, melyek Istenre irányulnak, és azok beteljesítésén kell dolgoznunk. De hogy valaki eljusson Istenhez, a békébe, megbékéltnek kell lennie magának is. Bonaventúra tehát megbékélt embernek mutatja be Ferencet. Olyannak, aki eljut a békére önmagával, Istennel és embertársaival. Ez az út járható és eredményes. Érdemes felidéznünk Giotto Szent Ferenc ciklusát az assisi Szent Ferenc bazilikában, ahol az első képen az akkor börtönként szolgáló Minerva templom látható, míg a ciklus utolsó képén egy fogoly szabadul ki börtönéből, és kezéről lehull a bilincs. Ez áll szemben a börtön-templommal Ide vezet tehát Ferenc útja 19 SZENT BONAVENTURA MISZTIKUS MŰVEI, A lélek zarándokútja Istenbe; Élet fája; A hármas út,

avagy a szeretet fellángolása; Beszélgetek a lelkemmel; a bevezetőket írta és a korábbi fordításokat felhasználva fordította: BARSI Balázs O.FM és VÁRNAI Jakab OFM; A lelkiélet mesterei V Sorozat szerkesztő: ÁKOS Géza és CSANÁD Béla, Szent István Társulat Budapest, 1991. 32-33 Ha ezeket meggondoljuk, rá kell jönni arra, milyen fontosak a mi éltünkben is vágyak. Ezek alapján lehetünk azok, akik vagyunk, ill. arra is gondolhatunk, hogy Isten hivatásunkat vágy formájában oltotta belénk. Ezért most mély és erős vágyainkról beszélünk Mély és erős vágyaink Az alábbi estet Nemes Ödön írja le. 20 Valaki tanácsot kért tőle: „’Atya, nem tudom képes vagyok-e én a papi életre. Tudna nekem ebben segíteni?’ Erre így válaszoltam: ’Rossza kérdés, mert akár igennel, akár nemmel felelsz, helytelen. Ha azt válaszolod ugyanis, hogy »igen, képes vagyok«, akkor beképzelt farizeus vagy, és nem látod, hogy Isten teszi

lehetővé a papi életet számodra. Ha nemmel válaszolsz, kizárod a papi élet lehetőségét, és soha nem tapasztalod meg életedben Isten erejét. Azt kérdezd meg magadtól: Vágyódom-e arra, hogy pap legyek? Ez a legfontosabb kérdés. Erre csak te tudsz válaszolni Ha igent mondasz, a többit bízd a jó Istenre.’” Nem is kell kommentár ehhez, mert látjuk, a mi éltünkben is jelen van ugyanez a kérdés, a szerzetesi életre vonatkozólag. Celanói pedig azt tanítja, hogy ez a jelenség egyáltalán nem új, hanem a lelki irodalomban ismert jelenség. Úgy tűnik, hogy igazi, erős, mély vágyaink visznek bennünket előre az életben, és közelebb Istenhez. „Aki nem vágyódik valami nagy és fontos dologra, olyanra, amely saját erejét meghaladja, az nem tudja kibontakoztatni talentumait. Az erős vágyak nélküli ember nem tanul meg imádkozni, és csak Istenre támaszkodva elindulni a kegyelem útján.” 21 Mély vágyaink átsegítenek a nehézségeken is,

és erőt adnak, hogy szembenézzünk a valósággal, akár örömteli, akár nehéz az. Ha pedig erről beszélni is tudunk egymással, vagy valakikkel közösek a vágyaink, az igazi emberi közösséget hoz létre. A szívem mélyén felfakadó vágyakat Isten oltotta belém, tehát nem kell félni tőlük. Sőt ha megismerem ezeket, akkor felismerem Istennek velem kapcsolatos akaratát is. Amikor erre gondolunk jó felidéznünk, hogy Jézus mielőtt meggyógyította a betegeket, mindig megkérdezte őket: „Mit akarsz? Mit kívánsz, hogy tegyek veled?” Azaz: mik a legmélyebb vágyaid? Az Augsburgi Dávidtól idézett kérdés is erre irányul. Milyen vágyakat nevezhetünk mély, erős vágyaknak? • Azokat: amelyek felé minden erőddel, tehetségeddel, szíveddel, lelkeddel igyekszel, • Amelyek erőt és bátorságot adnak az élet nehézségeiben és kudarcaiban, • Amelyek megnyitják szemedet egy új világ, új lehetőségek felé, • Amelyek képessé tesznek

szabadon, örömmel és szeretettel vállalt áldozatokra, • Amelyek kihozzák belőled a legjobbat, a legértékesebbet, • Amelyek miatt, ha kell kockáztatsz és túllépsz félelmeiden • Amelyek úgy megmelegítik szívedet, hogy örömmel neki kezdesz nehéz feladatoknak is. Hiteles és nem hiteles énem Ezek között a vágyak között vannak, olyanok, melyek helyes irányba mutatnak, és olyanok is melyek helytelen irányba vinnének. Ezért fontos, hogy ezeket megkülönböztessük, és ennek nyomán egyeseket követnünk kell, másoknak pedig ellent kell állnunk. Minden jó 20 21 NEMES I/I. 117 NEMES I/I. 117 irányba mutató vágyam „hiteles énemből” 22 fakad, azt erősíti, és bontakoztatja ki. Fel kell tehát ismernem hiteles énemet. Aki ismeri hiteles énjét, az tudja, mely vágyak vannak azzal összhangban, és ennek nyomán tud megkülönböztetni. Hiteles énem az, • Amely meg tudja tapasztalni az ingyenes szeretet, és tud feltétel nélkül

viszont szeretni. • Amely tudatában van értékességének. (Nem adottságai, vagy körülményei miatt, hanem Isten miatt. Ez akkor is igaz lenne, ha magatehetetlen fekvő beteg lenne.) • Amely azt tapasztalja, hogy Istennel is és a többi emberrel is mély, meghitt kapcsolatban él. • Amely szabadnak érzi magát döntéseiben és állásfoglalásaiban. • Amely képes alkotni, és a kreativitásban örömét leli. • Amely az Isten elgondolása szerinti énem. • Amely Isten erejére és kegyelmére támaszkodva bontakozik ki. • Amely Jézus útját járja a személyes-, közösségi-, és társadalmi életben. • Amely mindig szabadon, örömmel és szeretettel végzi munkáját, és így is viszonyul különféle eseményekhez és emberi kapcsolatokhoz. Nem hiteles énem az, • Amely önzésből, önközpontúságból indul ki, és annak megvalósítására törekszik. • Amely csak saját erejére és tapasztalatára támaszkodik. • Amely alig tesz valamit igazi

örömmel, hanem inkább félelemmel, feszültséggel, kényszerből, csak kötelességből cselekszik. Ezért állandóan panaszkodik és ítélkezik mások felett. • Amely úgy érzi, hogy Isten és az emberek szeretetét ki kell érdemelnie. • Amely nagyon aggódik amiatt, ki hogyan gondolkodik róla. Másoknak kedvében jár, és mások elvárásainak akar megfelelni. • Amely nagyon nehezen tud elfogadni ingyenes szeretet, és amikor szeretet ad, tele van elvárásokkal. • Amelynek nehézségei vannak az értékesség elfogadásával, elismerésével. • Amely nehezen tud kiépíteni mély, meghitt kapcsolatot Istennel és az emberekkel. • Amely abból meríti biztonságát, hogy mindent megszokásból tesz, az előírásoknak megfelelően cselekszik, képelen új és ismeretlen dolgokra vállalkozni. Vágyaim megkülönböztetése Mind hiteles, mind nem hiteles énemnek megvannak a maga mély és erős irányultságai, vágyai. Hogy melyik vágyam hiteles, azt úgy

tudom meg, hogy megfigyelem eredetét, folyamatát, irányultságát. Ha hiteles énemmel vágnak egybe, akkor hiteles vágyak, 22 A hitelesség megtalálásáról, mint életfeladatról, „leckéről” olvashatunk: A hitelesség leckéje in: Elisabeth KÜBLER-ROSS, David KESSLER, Élet leckék Vigilia Kiadó, Budapest, 2002. 17-36 melyeket Isten oltott a szívembe, és amelyek egybeesnek Istennek velem kapcsolatos terveivel. Hiteles vágyaim felismeréséhez szabadnak kell lennem, mert ha valaki, vagy valami hatalmában tart, akkor nehezen ismerem fel őket. Meg kell szabadulnom a külső és belső kényszerektől, s ha felszabadultam, világosan fogom látni hiteles vágyaimat. A nem hiteles vágyak, nem hiteles énemből fakadnak, és eltávolítanak Istentől, embertől egyaránt. Felismerhetőek: hogy nem hiteles énemmel vágnak egybe Ha Jézus útját akarom járni, akkor a hiteles vágyakat kell választani, mégpedig olyan erősen, hogy a nem hitelesek elmaradozzanak.

Ez néha nem könnyű, és küzdelemmel jár Hogyan tudok rendet teremteni különféle vágyaim között? Az az ember képes hiteles vágyai szerint élni, akinek rend van az életében, vagyis, aki hiteles vágyainak megfelelően hozott és hoz meg kisebb, vagy nagyobb döntéseket. Természetesen vannak bennem ellentétes vágyak is. Ezeknek szabad lenniük Nem ezek megléte, vagy hiánya dönti elé sorsomat, hanem az, hogy hogyan viszonyulok hozzájuk: melyiket követem, és melyik marad majd el. Ennek első lépése, hogy megkülönböztetem vágyaimat majd pedig a hiteleset választom. Ilyen folyamatban jó, az embernek feljegyzést készítenie, és azt is jeleznie, ha nem lát tisztán. Hogyan lehet megerősíteni és elmélyíteni hiteles vágyaimat? Amikor az evangéliumok imádságról számolnak be, többnyire kérő imáról szólnak. A kérés nem más, mint a vágyak őszinte feltárása Istennek. Ha mély és erős vágyainkat említjük meg imánkban, azt is tudjuk,

hogy ezek nem saját erőnkből fognak megvalósulni, hanem Isten erejéből. Az ima hozzásegít, hogy a vágyam teljesedése felé vezető úton látható nehézségek, és az azoktól való félelem ne bénítson meg. Ha ilyen félelmet észlelünk magunkban, tudhatjuk, új fejlődési szakasz kezdődik életemben. Az ima segítségével szembenézhetek ezzel a félelemmel. Vágyódás a vágyódásra. (Amikor a semmi van) 23 Elhomályosodott vágyaink Lehet, hogy az embert ilyen félelem fogja el, és ezt a félelmet nem tudja legyőzni, vagy nem érez semmit. Lehet, hogy nem tudjuk őszintén kimondani azt, amire tényleg vágyódunk, ami harmóniában van hiteles énünkkel, és amit értelmünkkel be is látunk. Ez előfordulhat, és számtalan oka lehet. Ilyenkor becsületesen be kell ismernek gyengeségemet, és meg kell vallanom, hogy most nem vágyom arra, amire lelkiismeretem irányítana. De amint az ez előző fejezetben már mondtuk, cselekedeteimnek ettől

függetlenül még ura tudok maradni, tehát tudok járni a megkezdett úton. Ez pedig ebben az esetben a legtöbb, amit tehetek. Imádságban bátran kérhetem, hogy igazán vágyódjam arra, amire most képtelen vagyok. Van, hogy egykor erős vágyaink elhomályosodtak, elvesztették egykori vonzó erejüket, csillogásukat. Ez esetben is ugyanígy járhatunk el 23 vö.: Amikor a semmi van, in: GYÖKÖSSY Endre, Mai példázatok, Ref Zsinat Sajtó irodája, Bp 1990 136 A hiteles vágyak és az emberi kapcsolatok Hiteles vágyaink jó része emberi kapcsolatainkkal áll összefüggésben. Ezeket is látnunk kell, és rendet kell teremtenünk ezek között is. E tekintetben érdemes végiggondolni, hogy vannak olyan jelek, melyek azt mutatják, hogy valakivel igazán mély, egész életre szóló kapcsolatra vágyódom. Ezek: • Minden megteszek azért, hogy a te alapvető emberi szükségleteid beteljesüljenek. • Kész vagyok kockáztatni érted magamat és egész életemet.

• A veled való mély és meghitt kapcsolatot életemmel egyenrangúnak tartom. Ha ez a saját hibámból megszakadna, úgy érzem, életem legértékesebb kincsét veszíteném el. • Bármilyen nehézséggel, ellenállással hajlandó vagyok szembeszállni kapcsolatunk érdekében • A veled való kapcsolatot szabad elhatározásomból kezdtem, tartottam fenn, és akarom is fenntartani. Szeretetem ingyenes Nem azért tartozom hozzád, mert ezt vagy azt kaptam tőled. Fontos vagy nekem Boldogságod fontosabb az enyémnél, ,és saját boldogságom is a tiédtől függ. Ezek a vágyak egyértelműen a házasságban megvalósuló, ilyen értelemben „kizárólagos kapcsolatban” teljesedhetnek csak be. Aki szerzetesnek készül, annak tisztáznia kell azt is, hogy vajon egy szerzetesi közösségben teljesülhetnek-e ezek a vágyai. Mindehhez nagy őszinteség kell, elsősorban magunk felé, hiszen ez azt a kérdést jeleni: vágyódom-e arra, hogy szerzetes legyek? Vagy valami

másra vágyom? A közösség szerepe a hiteles vágyak elmélyítésében. Vágyain felismeréséhez és megtisztításához sok segítséget kaphatunk egy olyan közösségtől, melynek tagjai egymással meghitt kapcsolatban állnak. (kisközösség, család, szerzetesi közösség stb.) A közösség tagjai megtanulnak: • Egymásra figyelni • Saját érdekeiket a közösség érdekében háttérbe szorítani • Megnyílni egymás előtt • Felfedezni közös vágyaikat és áldozatot hozni értük • Szabadon, örömmel és szeretettel együttműködni • Elkötelezni magunkat a közösség iránt Mindehhez valóban erős és mély vágyakra van szükség. Megtörténhetik azonban az is, hogy a közösség életébe lassan, talán észrevétlenül nem hiteles vágyak lopakodnak be és eresztenek gyökeret. Ilyenkor a közösségnek magának kell a megkülönböztetést végrehajtania, hogy világos legyen, melyek a hiteles, és melyek a nem hiteles vágyak.

„Közösségben jobban meg lehet érezni, hogy a nem hiteles vágyak mennyire rombolják a tagok közötti kapcsolatokat. A nem hiteles vágyak a világias, bűnös struktúrák befolyása alatt burjánzanak.” 24 Ezzel együtt a közösség segítséget is tud adni a nem hiteles vágyak felismeréséhez, és az ellenük való küzdelemhez, akár egyéni, akár közösségi szinten. 24 NEMES I/I. 127 Mély, erős vágyaink segítségével képesek vagyunk szembesülni nehéz valóságokkal is. Mindnyájunk életében van szenvedés, vannak be nem gyógyult sebek, melyek erősen akadályoznak bennünket a Isten szerinti életben. Meg kellene tanulnunk ezekkel is szembenézni, hogy mindezek ne kárunkra, hanem hasznunkra legyenek. Ha valaki mély, erős vágyai szerint él, akkor a keserű valóságokkal is szembe tud nézni, 25 így ezek mind emberi, mind az evangélium szerint síkon is az előrehaladás eszközeivé válhatnak. Ha valaki tisztán látja a célt, 26 akkor

képes kockázatot vállalni, könnyebben elviseli a kudarcokat. Hiszi, hogy vannak benne még olyan talentumok stb, amelyeket eddig nem fedezett fel. A kemény valóságok, próbák kihozzák belőle azt a beállítódottságot, melynek segítségével még a nehézségeket is be tudja építeni életébe. Nem engedi, hogy a félelem kerítse hatalmába, mert erős vágyak viszik Isten és az emberek felé. Folytatja azt, amire vágyik, Isten segítségével. Természetesen mindaz akkor igaz, ha vágyaink világosan állnak előttünk, és így meghatározzák egész életünket. Ezért kell egyértelműnek és konkrétnak felismerni őket Ez a felismerés pedig a már mondott módon az imában történhet. Ez azt is jelenti, hogy életünk igazi hajtóerői az imádságban fogalmazódnak meg. „Az ima valójában nem más, mint vágyódni arra, amire Isten is vágyódik a mi javunkra.” 27 25 Vö.: Szent Pál: „tövist kaptam testembe” 2Kor 12,7 Vö.: Augsburgi Dávid első

kérdése: Miért jöttél? 27 NEMES I/I. 131 A téma tárgyalásának során Nemes atya nagyon sok gyakorlati tanáccsal, és gyakorlattal is szolgál, de ezeket nem írjuk le. Ld: I/I 117-131 26